(B
é Lr.'.s ég
A Nagylétai Reformdtus EgyhíLzközség Időszaki Hírlevele III. évfolyam, I. szdm
2010. Húsvét
,,Fényöztjn drad az igazra, és örijm a tiszta szívííekre. orüljetek, ti igazak, az ÚRban, magasztatjtÍtok szent nevét!" (Zsoltdrok 97: I 1-12.)
Átaott húsvétiünnepet kívdnunk minden kedv e s olvasónknak !
-
)
Békesség
HUSVETI REMENY Sok reménytelen emberrel találkozom mostanában. Többszor csalódtak, hamis ígéretekkel becsapták őket, s minden bizonytaIan számukra mind a kozeli, mind a távoIí jövőben. Ez sok keserűséget halmoz ÍeI a szívikberu megrontja orömüket, elveszi életkedvüket. Van-e gy ő gy szere a reménytelensé gnek?
Az
első húsvétdélutánján iiyen reménytelen szíwel indult IlazaJeruzsálemből
Emmausba Krisztus két tanítványa. tudták feldolgozni, Nem hogy ártatlanul kivégezték' lézus Jézust s most már senki sincs, akitő1 népük sorsának jobbrafordulását várhatnák. ,,Pedig rnl azt reméltük, hogy ő Íogsa megváltantlzraelt." - mondják sóhajtva.
Néhány órával később uwarrez a két ember boldogan Íut vissza u1yanazon az (lton, a szívük tele van örömmel' a szájuk örömhírrel: mégis van értelme az éIetnek, Jézus feltámadott, Jézus él! Eltűnt a reménytelenség, boldog bizonyosságot kaptak helyette. Hogyan tortént ez? Előszöt kiöntötték a szívüket ahozzájuk csatlakozott feltámadott Krisztusnak, akit akkor még nem ismertek íel. Utána hallgatták az Ó igemagyarázatát, s eközben már gyógyulni kezdett a szívik - ezt utőIag ők maguk állították. Amikor pedig behívták őt aZ otthonukba, és tudomásul vették' hogy ott Ó a, Úr 1Ő tit az asztalÍőn, Ő oszt nekik kenyeret), felismertét< Ót. Egyszerre meglátták, mi a feladatuk' s vitték a jő hfut vissza Jeruzsálembe reménytelen társaiknak.
Ne törődjünk bele' ha keserűség, lemondás gyíJlik a szívünkben! Lehet, hogy van rá
okunk, de próbáIjuk végigjárnt ezt a húsvétiutat: elmondani mindent }ézusnak abban a bizonyosságban, hogy Ő Íeltárnadott és é1, hallja imádságunkat. Aztán olvassuk és hallgassuk a Róla szőIő bibliai hfuadást, ez erősíteni fogja hitünket, áItala Isten győgyit1a a lelktinket. Éshívjuk be Őt
ewszeT imádsággal
a szívünkbe, életünkbe, ott-
honunkba, s adjuk át az uralmat neki egész é1ettink
felett. M"g fogjuk látni:
jövőt készítettnekünk,
használni akar minket is, és velünk marad mindörökre.
Cseri Kálmdn B u dap
e
lelkész
st-p as ar é ti r eformátus
Gyülekezeti élet alapfogalmai - Miért tÍrvacsordzunk? Aki egy kic.sit hosszabb ideje jfu már gyülekezetbe, tapasztalja' hogy havonta (a gyakoriság felekezetenként, gyülekezetenként eltérhet) van úrvácsorai közösség. Ilyenkor a gyülekezet tagjai egy falat kenyeret és egy korty bort vesznek magukhoz. Ez az úrvacsora látható ies".. oe"mi a lelki tar1alma? Miért úrvacsorázunk? Négy Szempontot állapíthatunk meg a Biblia alapján: a múltunkra, jelenünkre, jövőnkre és emberi kapc s olatainkr a nézv e i s van uzeneÍe az ttrv acsor ai közö s ségnek. ]' Amikor újra és újra úrvacsorázunk, és megtörjük a kenyeret, akkor aZ elÍe emlékeztet minket: ahogy itt a kenyeret Jézus parancsa szerint megtorjük, ugyanúgy tórték cjssze az Ú. Jé'il ;stét. Ahogy itt a bort kiöntjük' Vagy egy kortyot abból a szánkba öntünk' ugyanígy folyt k't az ő vére a kereszten miattunk. ,,A mi betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta. ... e vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen.'i'iAz ő sebei által gyógyultunk meg.,,
(Ézs53,4-6) Akr ezthiszi, aziiztos lehet abban'-hogy ulrr'ity"n valóságosan tJiue"íette a kenyeret' megitta a bort' ugyanilyen valóságosan találkozik, eggyé van< msztussal. Nem a kenyér és a bor által jönJézus a hívő életébe, hanem amikor eszi a kenyeret és issza a bort, ez megerősíti a hitét, hogy ezt Jézus valóban
lehetővé tette.
2' Minden úrvacsora megerősíti az élő Krisztussal való közösségünket. Mert amilyen valóságos an, kézzel foghatóan ott vannak elotttink az úrvacsora jegyei, a kenyér és üor, ugyanilyen uu1órágo, 1ehet a Jézussal Való találkozás is. A múltunk mindenestől Jézus keLébe kerülhet, akinek van hatalma a bűncjket megbocsátani és sebeket gyógyítani _ akár a mi életünkben' akár másokéban. Az úrvacsorázik helyesen, aki vágyik ana, hogy megerősödjék ez által is a Krisztussal való közössége' es ugyanattor kész bármivel szakítani, amit Isten az é\etében elítél.
3' Az úrvacsola nemcsak Jézus halá!ára, hanem feltámadására is emlékeztet minket. Arra, hogy neki adatott minden hatalom mennyen és fcjldön (Mt 28,18)' Ezért nemcsak a bűnbánat, hanem a Í'eloldozás és örvendezés alkalma is lehet. Az Isten szeretete és hatalma hálaadással tölthet el bennünket és megerősíthet. Győzelmes Urunk van, aki feltámasztott a Jézust a haláIból' s o minket is megszabadít és megő riz egészen a Vele való találkozásig. Mert semmi sem lehetetlen (Lk I.37)." É'zétbiztosak lehetünk abban, ',Istennek hogy ,,sem halál' sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek' sem jelenvalák, ."sem hatalmak, Sem magasság, sem mélység,sem semmiféle más teremtmény nem "t;áu.ndők, választhat el minket az Isten szeretetétől ami megjelent Jézus Krisztusban' a mi Urunkban.'' (Rm 8,38-i9)
4. Az
úrvacsora nemcsak Jézussal teÍemt mélyebb is. Pál az lKorintus 10_ben beszél arról, hogy amint egy kenyérből és egy borból közösséget, hanem egymással
részesedünk, ugyanúgy roskadozunk mindnyájan
á
bűneink
1latt, ugyanúgy hálásak vagyunk aZ ajándékba kapott bűnbocsánatért, ugyanúgy várjuk vissza a mi dicsőséges [Jrunkat. Sokféle különbség lehet közöttünk' de a
legalapvetőbb dologban mindannyian hasonlítunk egymásra: Isten nélkül reménytelen bűnösök, Krisztus haláláéit peclig Isten kedves gyermekei lehetünk, akiket ő tlira r.j'á 'n"g megtisztogat. Jó lenne, ha így tekintenénk mindaiokra, akikkel a gyülekezetben együtt konyörgünk Istenhez, s utána együtt adunk hálát neki. ,,Egymás terhét hordozzátok és így
töltsétek be a Krisztus törvényét.', (Gat 6,2) Az úrvacsora általtehát Isten kézzelfoghatóan megerő síti azt a szövetséget, amit Krisztusban kötött velünk: megtisztít éS
felszabadít, megerősít' reménységet ad és egymással kö-
zösséget teremt.
Forrás: www.refpasaret.hu
4.
T e stv ér gy iilek
Békesség e ze
ti kap
cs
olatok
A közelmúIt eseményei az Úirctat R.eformútus Gyülekezetben Gyiilekezetünkben a karácsonyi-újévi ünnepkör elmúltáva1 a mögöttünk á11ó időszak egyik kiemelkedő eseménye a tsöjti Ökunrenikus Imahét volt, amelyet február 22-től 28_ig tartottunk. A hetet hétfön este Szirnicsku Ferenc görög katolikus esperes úr nyitotta meg imatermlinkben, majd az elkövetkező estérr Pótor Áron református lelkész szolgált a görög katolikus templombar-r' Szerdán Buzás Árpád, álmosdi református lelkész, csiitöftökön pedig Hadházt Tamás nagylétai re1omátus lelkész prédikált gyülekezetünkben, majd pénteken és aztán vasárnap, az úrvacsorás istentiszteleten leikészünk, Pótor Áron hirdette közöttilnk Isterr Igéjót. Jó volt megtapasztalni, hogy estéről estére e-elre többen r'oltunk együtt, s így egyre többen tudtunk együtt imádkozni és énekelni kegyelmes Istenünk e1őtt. Hála Istennek, lassari melegszik azidő, bár még pár napja is alra ébredtünk. hogy nagy pelyhekben A kép az ,őjlétu hittanos gyermekek szánkőzását örökítette meg^ Ú1téta határában van egy szánkózásra alkalmas, meredek lejtő, amit ha esik a hó, rendszerint a szombati gyermek-istentiszteletek egyikén szán]<ókkal meglátogatunk. Ennek az eseménynek ebben az évben is nagy sikere volt a gyermekek között. A húsvétra készülve jövő szombaton aZ elmúlt évhez hasonlóan kézrnűves déleiőttöt tartunk. és tervezzük azt i.s, hcrgy ugyancsak az elrnúlt évhez hasonlóan, április 9-én busszal rnenjen e] gyülekezetünk apraja-nagyja megnézni a Nagytemptromban azÉder' koncertet.
hullt a hó.
rJ.iléta, 20tr0. márcirrs 2 1. P ótor Katalin- hit o ktat ó
;;;r-r*",;;;";;;";;;;;;--ri-r"-iű:;;;-;;"-***>(***x*)F*'+{>{**********>F)i>t)t>+>í* Egyházmegyénk elnöksége kért fel bennünket, hogy ve_eyük fel a kapcsolatot az egyik skóciai református gyülekezettel, amely nem meSSZe a fővárostól, Edinburgh mellett található Dunfermline-ban. A telepiilés az őst Íővárosa volt Skóciának, itt uralkodtak a skót kirá1yok. akik között III. Malcolm felesége eg1' magyar királyné: Margit vo1t. Egy másik ma_syar vonatkozása is van a városnak' az egyik fogadóban emtéktábla jelzi, hogy Kossuth Lajos ott szállt meg egykoron. Évszázadokon keresztül a bányászatuót étt a vidék, ami azonban már a múlté.
A gyülekezet létszáma 85 fő, és vasárnaponként mintegy 50-en járnak templornba. Van egy kis kórusuk, egy asszonykör, filmklub. Nincsenek viszont fiatalok, gyermekek, mert gyermekes családok nem laknak a templom közelében. (Az ősi templom a rógi városközpontban található, ahol csak nagyon kevesen laknak.) Evente csupán 1-2 gyermeket keresztelnek. Egy kis' de sok tekintetben aktív gyüle_ kezetről van tehát szó, hiszen mindenkinek meg Van a maga feladata, és jut is mindenkinek, ahhoz, hogy működjön és fennmaradjon a gyülekezeti közösség.
A
képen a gyiileke1et templomtt ltitható, épiilt l 841/42-ben'
A Debreceni Reformdtus Kollégium
Gimndziumdnak
és
Diákottho ntÍnak ú e mutatds a
1538 óta fennalló intézménnyel találkozhatunk Debrecenben' a Kálvin téren. Ebbe az iskolába járt Kölcsey Ferenc, Csokonái YitézM1hály, Faze-k-a"s io'd''á-ur r"o számos költőnk és írónk' Régen nagy tekintély volt ebbe az iskolabá járnl, o" sajnos ma már'csak ,,papképzőnek,, emlegeti sok ember' Ezek az emberek nagy tévhitben élnek. puüot az iskolából számos vi1ághírii orvos' tudós vagy akár mérnök került ki. A lelkészi képzéssela Debreceni Hittudományi Egyetem, a Teológia foglalkozik ' Ez a gimnázium ugyanazok at itantárgyakat tanítja diákjainak, mint a többi gimnázium, annyi különbséggel, hogy tanulunk vallást, és van egyházi ének óránk. Különféle tagozatai vannak az iskolának: informatika, matematika, human, íátogiu,_'álrulános, és ma már harmadik éve' nyelvi előkészítő tagozatais van. A tanárok ebben az iskolában sokkal több odaadást mutatnak, és sokkal igazságosabbak, mint e-ey ál1ami iskolában. Az iskolának számos testvériskolá-ja van Hollandiában, Svájcban, Kárpáta{an, ahová minden évben lehetőséget kapnak kijutni a diákjai' Ebben az iskolában alakult meg a világhíní Kántus' amelyikbe mái napig is nagyon sokan énekelnek' A Kántus már járÍ" Svájcban' Kárpáialján Erdélyben, Németors zágba,és még sok híres, neves orczágba.
A kollégiumi rendszer' másabb mint a többi kollégiumban. A kollégiumi nevelőktől bármikor' és bármibe'kérhetünk segítséget.Hétköznapor'kén,, reggel 6 órakor van ébresz tő, és J óráig el kell hagyni a koltégiumot. Á reggeli, az iskolá menzájánván, amit fél 8-ig be kell fqezni. Mindeközben lehetőség Van egy reggeli ihítuton részt venni, nem kötelező jelleggel' Majd 7 óra 50 perctől megkezdődik a tanítás. Tanítás után fél 5-ig szabad program uun- llu;a ezutánkezdődik a szilencium' este nyolcig, egy vacso.a és egy 10 peies szünettel. 8 órától,rot io-ig vanzuhanyzási és telefonálási lehető ség, .a'után villanyoiiás. Természetesen' aki nem tudott megtanulni, annak biztosítják a lehetőséget. Általában hetente hazajöhetünk, de van, amikor csak kéthetente. Azonban, haza 1ehet kéreszkedni akkor, ha valami fonios esemény van otthon. Ezeken a bennmaradós hétvégékenmindig van valami érdekes proglam. Az iskola szokott szerveznidiáknapot, mozizási, színházi' és uszodai'lehetőséget. Ilyenkoi szinte egész nap sétálhatunk a városba, együtt lehetünk a barátainkkal' akár tanulhatunk is, ugyanis miioig biztosítva van a tanulási lehetőség. .uuqy úbe az iskolába, áert úgy goidolo- itt egy magasabb színvonalú tanításon -.u^,^}2!jÍT.j"^:l:T
;;T::fJ?Í'lH?":::.1'1Y 1@: vagyok az iskolámra, és büszke
vagyok arÍa, hogy
ami már 4]2 éve fenn áll, és még
mindig működik.
Szilógyi Piroska
Fruzsina
12. c. oszttílyos
tanuló
os kaptam,"amivel
b;;i;"fi'Jtáil#;
ő']il#;tii:,";
Békesség
6.
,,Adózdsi tudnivalók"
Az adóbevallások időszaka ismét eljött, ezért ismét hadd tájékoztassunk mindenkit alapítványainkról, a legfontosabb tudnivalókról. Egytlázkozségünkhöz kapcsolódóan két alapítvány is működik. Az egyik már régebben elkezdte munkáját: a ,,Bartha Gyula és fekége a Nagylétai Reformdtus Egyhdzközségért" alapítvány, a másikat 2008-ban bozta Iétre a Presbitérium. mel1' az ,,Alapítvdny a Nagylétai Reformdtus Egyházkiizségért'' nevet viseli. Mindkettő célja _e;.ülekezetünk gyerrnek- és ifiúsági munkájának, vaiamint szociális, karitatív tevékenységénekelőse-eítése, egyházi éptileteink állagának megőrzése' felúj ítása. Természetesen rnindez csak páIyázatokon való sikeres szereplés. illetve adományok befizetése által lehetséges.
Mindkét alapítvdny tud adóigazoLóst adni az esetleges befizetések utdn, ísy
adókedveztnény is igényelhető
a
felajánlott adományok után !
Az alapín úny ok fontosabb adatai
:
ű
Nagylétai Református Egyházközségért'', kttratóriumi elnök: Na7y Ernő. Befizetéseket ct lelkész.i hivatalban, illene a következő szómlas:únra lehet tenni:
,,Alapínány
60940U6-11027982.
,,Bartha Gywla és felsége a N agylétai Református
E gy hdzkö
zs ég
ért'' alap ín óny,
kurat óriumi
elnök: Németh Jónosné.
B efize t és eke t s zemé ly
ese
n nítl a, illetve a ktjvetkező szómlaszcítnra lehet tenni:
60900016-10103575.
2010-ben még csak ez utóbbi Alapínóny tudja fogadni az l%a-os felajánlásokat. A felajúnlashoz szükséges rdírni az alapítvóny nevét: ,,Bartha Gyula és fekége a Nagylétai Református Egyhózközségért'' alapínóny és az adószdmot, mely a következő: 18551958-1-09.
Adónk másik l%a-ot lehetőségiink van Reformdtus Egyhdzunknak is felaidnlani. A bevalldsrafel kell tüntetni a Reformótus Egyház technikai szdmót: 006ő.
TÚnupZEI ERZsÉnnr Húsvétután HUSVET ELOTT. ..
nehéz, szomorú
lóptek. Húsvételőtt. '. zokogó, bús miértek. Húsvót előtt... ajtók, kemények' zártak. Húsvéteiőtt. '. arcok, fakóra váltak. Húsvételőtt... szívek, üres-szegények' Húsvételőtt.. . kihamvadott remények. Húsvételőtt.. ' egy nagy ,'Minden hiálba|." Bús eltemetkezés az éiszakába.
De húsvétlettI Feltámadott a Mester! gÚsvÉr UTÁN... el a gyásszal, könnyekkel! Húsvót után... futni a hírrel frissen! Húsvétután... már nem kérdezni mit sem! Húsvétután.. . űj céI és új sietség! Jézus é1! Nincs út' mely meSSZe esnék! Húsvétután... erő, diadal, élet!
Csak azokért sírjunk húsvétikönnyet, Akik még mindig húsvételőtt élnek.
BemutatkoruÍs Nagylétán születtem 1939-ben, a háború után lettem iskolás, 1953-57 között voltam tanitőképzős, 1960-ban mentem férjhez, 1985-ben lettem nyugdíjas; ezek az évszámok csupa roSSZ jelentettek időszakot
mindenkinek.
Gyermekkorom éveit az anyagi küzdelem jelentette, édesapám molniár volt, de az egészsége nem bíta a malom száraz levegőjét, a községi kocsmát és mázsaházat úérelte, majd fötdeket bérelt, házat vett,
vendéglőt nyitott. Jött a háború, nagy kárt tettek az ittbeszállásolt katonrák a háiunkban, a berendezésb en' aZ udvarunkban. A háborúban odaveszettbátyám. aki alig 1-2 éves pályakezd,ő református kántortanító vo1t. Alig álltunk ismét helyre, az államosítás tett bennünket tönkre; a házunk felét el kellett adni, fÓldet vettünk, de jött a Tsz szervezés, ott már alig kapott munkát édesapám, mert eléfte a nyugdíjkorhatÁrt. Majd olyan traeédia érte a családunkat, hogy öcsém 28 évesen közúti balesetben meghalt. Iíőuér"- sorsára az vetett iirn 1 é kot- h o-sy más od Ik házas s ágában i s gyermektelen maradt.
En előbb tanítói, majd magyar-történelem szakos diplomát szereztem. Nagyon Szerettem tanu1ni ós tanítani. Az iskolai munkában a számonkéréSt tartottam a legiontosabbnak.
Férjem történelem-földrajz szakos volt, 2 éve meghalt. Négy fiúgyermeket neveltünk fel: József gyógyszerész,László tanító és énektanát, Sándor tanító és rijztanár,István tánito es technika szakos. Református vagyok, örülök, hogy ismét .,Szabadon'' gyakorolhatom vallásomat. Gondolkodásom, szemléletem ökumenikus. Talán nem véletlen, hogy március tl-én sztllettem, eZ Benedek napja. Tudom, hogy Szent Benedektol ered a mondás: oRA ET I'Ásona (imádkozni és dolgozni), ami szeméIyhez szőlő, mindenkit megszó.lító alakban a református vallás jelmondata: oRANDo Br I-anonANDo (imádkozzatok és dolgozzatok) l Énígy élek kicsi gyerekkorom óia. Megfordultam minden felekezet temp1omában, sehol se érzem magam idegennek, de otthon igazánegy helyen vagyok: a nagylétai református templomban. A keresztyénség formálta népünket nemzetté, a hit tartja u l.lk"t az elszakÍtott magyarokban és a hit menti meg a magyarság jövőjét, ebben szükséges a felekezetek egyetértése, együttműködése. Magyarságom része ahazai tá4, a múItat tdéző várak, ai ország sok]sok temploma, múzeumaink, a népm(ivészet, amiben gazdagabbak vagyunk minden nemzetnél. Nerizettink nagy1ái közül: Arany, Ady, Mőricz, Kodály, Koós Károly' MakoveczImre, történelmünk nagy alakjai tc;ztil s7écrrenyi alakját tisztelem legjobban' ők mind részei identitásomnak, amit Ady srauaiiil tudok legtö*t r"ut"n megfogalmazni: ',Nekem áldotÍ az a bölcső, mely magyarrá ringatottl'' (Iiozmopolita költészet) Nyugdíjas éveimet tevékenyen élem: naponként taÍtom a kapocsolatot a családommal, örülök fiaim munkájának, nagyon Szeretem aZ unokáimat. Vannak tanítványaim, jönnek Áozzám segítségérta továbbtanulók, figyelemmel kísérema fiatal pedagógusok munkáit, rövid kirándulásokra ki-kimozdulok ru rurlrvz*qrvr\' olvasok, kertészkedem és kézi-
munkázom.
Mindig van terven, ami hajt, lelkesít, megnyugtat. Keresem azt a pontot, ahol hasznos tagja lehetek a családomnak éS általában a közösségnek.
Közéleti, politikai tevékeny_ ségem nem volt, nincs, de véle_ ményem Van, és szeretném, ha a jövő jobb irányba fordulna, mert most aZ engem érintő terület: a közoktatás nincs rendben.
Mindenkit
tevékenységre
biztatok, amiben kívánok jó egészséget' lelkierőt és Isten áldásátt
Milbik Józsefné, ny. tantírnő
*n{nroivWt TTIREK:
(2009" DmCEMBE? zo. Észolo. MÁRCrUs 28. I{ozÖrr) Legwtóbbi szómwnk óta
me gkere
Szteltiink iit
gy ermeket :
Sau,ó Brigitta Rozóliát:, Vcisárhelyi Litlót, Vásórhelyi Sóndort, P(ltzki Já-ntint, Sza.b ó Annamória Zs ókát együtt! Ísten dldja meg és iíriue meg & gyermekeket szüleikkel, csalddjukkal
Eltemettiink LtÍ testvériinket: Kiss Sándttrné Kolozsi Anna, 85 étles, Balogh Imre, 68 éves,
Í'énárt odan,44 éves, Bereczki József, 5] éves, Pupp Elekné. Tóth Piroska, 94 éves, Buc.ai Józsefné tsudai Mória,
8]
éves,
PeItei Sándorné Tarr Julianna, 65 él'es, Ánnós Károry\né Koyócs Eszter, 88 éves Gyöngyt)si Papp Józsefné, 83 éve's, Keresztúl'i JózseJné Baranyi Entma,74 éves, Tnsnadi Miltály, 59 éves, Pósa Dániel, 9() éves, Meze.i Lószló, 56 éves,
Rostós Józseftú Deák Julicnntt, 53 éves korukban elhunyt testyéreittket'
Í
steniink vigasztal,tilsdí kív ónj uk az itt maradott hoadtartozóknak !
TÚnwr,zu EnzsÉnnr A harmadik Valamit kérnek tőled'
Me g,tenni nem kötelessé g'
Mási mond a jog,
Mindig arra a harmadikra hallgass, mert
aa.
a szeretet.
Valakin segíthetnél. Joga nincs hozzd. Nem érdemli meg. Tán összetörte a szíved. Az ész is azt súgja: Minek?
mást súg az ész'
De Krisztus nyomorog benne. Ésa szelíd hang halkan újra kérlel:
tedd meg, ha teheted! I'Iindig arra a harmadikra kallgass, mert az a szeretet'
Mindig arra ű harmadikra hallgass, mert az. a sz.eretet!
Valami mégis azt kívónia: Nézd,
Messzire merÚél. Fáradt vagy. Léptélszázat.
V alakié rt még e gy et ke llene.
De tested, véred lázad.
Majd máskor! _ nyugtat meg az ész' Ésa jog józanságra int. De egy szelíd hang azt súgja ruegint: Tedd meg, ha teheted!
Tedd meg, htt teheted!
Ó, ha o harmadik egyszer első lehetne, és diktálh atna, v onhatna, vihetne ! Lehet, elégnélhatnar. Valóban e sztelensé g volna. De a szíved békességről dalolna, s míg elveszíterLéd,
bizony megtalálnád az életet! Bízd ró tnagad at'ra a harmadikra! Mert az. a sz.eretet.
Visszatekintés...
Az őj év januarjában, az idén már másodízben, hagyományteremtő szándékkal megszervezett ,,újévivacsoránkat'' ismét megrendeztük, melyre- presbiter' tiszteietbeli presbitér testvéreinket és alapítványaink kuratóriumi tagjait hívtuk meg házastársaikkal együtt. Közösen adtunk háLát a 2009. év Istenünktől kapott, és gyülekezeti közösségében megélt áld'ásaiért. Vacsoránkat megtisztelte jelenlétével Vad Zsigmono, Egytrázmegyén{ esperese is feleségével együtt' Ezen az alkalmon köszöntöttük új tiszteletbeli p'"'bit.. teslvértinket, or. Soós Imrét] akit egyhan gúl a g v áIasztott meg ti s zteletbeli pre sbiternek a Piesbitérium' Februárban tartottuk meg imaheti estéinket is, mely hót végénismét úrvacsorai közösségben is lehettünk együtt, gyülekezeti gyakorlatunk szerint. Vendég igeh-irdetőink voltak: Rozsnyai István véfiesi, Bűzás Dénes Debrecen-kerekestelepi, Pótor Áron ri;1oái lelkipásztor. Minden este szolgált énekkarunk is az istentiszteleteken.
Miírcius elején bűnbánati estékkel készültünk
Terv ezett gy iilekezeti
alkalmaink.
a
böjti úrvacsorao sztásra'
..
Aprilis 25-én a Debreceni Református Gimnázium egyik osztályát látjuk majd vendégül istentiszteletünkön, ahová a három elsős refisünk jár. Az osztály műsorral, az iskola bernutatásával szolgál majd közöttünk.
Máius első vasárnapján megemlékezink az édesanyákról, nagymamákról' mekek rövid műsorral kedveskednek majd. Május 13-án, Aldozócsütörtökön délelőtti rend szerint, tehát 10 órakor tartunk ünnepi istentiszteletet.
Május I6-án kerül sor ez évi konfirmandusaink ünnepélyes vizsgájára és fogadalomtételére,majd pedig pünkösdkor vesznek először úrvacsorát gytiletózeti t
Június 18-19-én, (péntek-szombat) kótnapos gyülekezeti kirándulást tervezünk a Dunakanyu.bu. Megismerkedünk Szentendre, Visegrád, Esztárgom
nevezetességeivei, szálláshelyünk pedig Leányfalun lesz majd. Jelentkezni a lelkészi hivatalban lehet április
hónapban.
Ebben az évben is lesz majd hittanos nyári tábor, ahová elsősorban hittanos, felső tagozatos gyermekeket várunk. Részletekről istentiszteleteinken áount majd
tájékoztatást.
A
hittanos gyer-
Kiszínező gyermekeknek'
''
fl
\rI
{\
ili
ffiffi##
28' A bibtiai tijrténetet elolvashatjtútok a Md'té evangéIiuma fejezetében'
Kezdetben... Kezdetben Egy akarat megteremtette a világot, és Kezdetben Egy kéz a föld porából megformálta az embeft. Majd elhelyezte azÉdenben, aholminden biztosítva volt ahhoz, hogy boldogan éljen. De aztán Az ember keze szakított a tiltott fa gyümölcséből, és azóta Akéz, amely képes átölelni, gyakran mégis ellök. Akéz, amely képes simogatni, gyakran mégis üt. Akéz, amely képes építeni,gyakran mégis rombo1. Akéz, amely képes a jó űtra rámutatni' gyakran mégis fenyeget. Akéz, amely képes imátakulcsolódni, gyakran mégis ökölbe szorul. Es mindez azért, mert ez akéz, az ember keze elengedte azt akezet, azu, kezét. Az űr sokszor terjesztette kezét áldással népe feje fölé, hogy kimutassa szeretetét. Sokszor terjesztette kikezét próbatételt szőrva a népre, hogy figyelmeztesse, és jó útra vezesse őket. De az ember keze inkább mégis azttette, amit rossznaklát azÚr. Ekkor emelte fe| kezét az Isten, és egy küldő mozdulattal utat mutatott Fiának az emberek világa felé. Es ez a kéz átllelt és simogatott. Ez akéz gyógyított és felemelt. Ez akéz áldást osztott és az ég felé mutatott. Ez akéz, ha kellett intő mozdulatot is tett, Ha kellett, ostort ragadott. Ez akéz a Jézus keze volt. Ésaz embet keze megragadta Jézus kezét, meÍt azthitte, képes Iegyőznia Szeretet erejét. Az ember keze megkotozte Jézus kezét, mefi azthitte, cselekvés-képtelenné tudja tenni. Az ember keze ostort fogott, hogy iegyengítse Jézus kezét, mert erősebbnek hitte magát aZ isteni akaratnál.
Az
ember keze ökölbe szorulva a levegőbe lódult Pilátus udvarában' hogy egyszer mindenkorra lefogja Jézus áldást osztó kezét.
Ésa, ember keze átszegezte Jézus kezét.
De az Atya keze kinyitotta a sírt' és előhívta Jézus sírjából az éIetet, nem
csupán aJézusét, Hanem a tiedet és az enyémet is. Tette mindezt azétt, mer1 örökkó fogni akarja a kezedet. Most is kinffitja feléd.
Látod?
\Éjt.d hát
te is
ki
a kezedet, és fogd meg
Es örökké ölelni akar téged.
Áme''.
félj, mert én veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítlek, meg is segítlek, sőt gy őzelme s j obb ommal tdmo gatlak,'.
,,lVe
(Ézsaids 41:
10.)
12.
Gy iilekezeti
es
emény ek képekben. . .
Sz entes
ti
is
t
entis ztel eÍ
Kar á cs o nyfán k dís z ít ő i : Milbik Józsefné, Péter Gyulóné
Ú1éri racsoru
Elöregedett geszteny efák kiv ágás a
Imahét