DOKTORI (Ph.D.) ÉRTEKEZÉS
Hegedűsné Baranyai Nóra
Keszthely 2007.
DOKTORI (Ph.D.) ÉRTEKEZÉS PANNON EGYETEM GEORGIKON MEZŐGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskola
Témavezető: DR. KARDOS ZOLTÁNNÉ
AGRÁRGAZDASÁGI FOLYAMATOK VIZSGÁLATA IDŐSOR-MODELLEK ALKALMAZÁSÁVAL
Készítette:
Hegedűsné Baranyai Nóra
Keszthely 2007.
AGRÁRGAZDASÁGI FOLYAMATOK VIZSGÁLATA IDŐSOR-MODELLEK ALKALMAZÁSÁVAL Írta: Hegedűsné Baranyai Nóra Készült a Pannon Egyetem Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori iskolája keretében Témavezető: Dr. Kardos Zoltánné Elfogadásra javaslom (igen / nem) (aláírás)** A jelölt a doktori szigorlaton …......... % -ot ért el,
Az értekezést bírálóként elfogadásra javaslom: Bíráló neve: Dr. Tenk Antal …................. igen /nem ………………………. (aláírás) Bíráló neve: Dr. Molnár Tamás …................. igen /nem ………………………. (aláírás)
A jelölt az értekezés nyilvános vitáján ….......... % - ot ért el Keszthely,
…………………………. a Bíráló Bizottság elnöke
A doktori (PhD) oklevél minősítése…................................. ………………………… az EDT elnöke
Tartalomjegyzék 1. Kivonatok
2
2. Bevezetés
6
3. Szakirodalmi összefoglaló 3.1. A gazdasági jelenségek változásának közgazdaság-elméleti háttere 3.2. Agrárökonómiai nézetek az elmúlt 10 év szakirodalmában 3.3. Az idősor-elemzés módszertani alapjai 3.3.1. Az időbeli változások vizsgálatának módszerei 3.3.2. Előrejelzési módszerek
9 9 17 21 21 24
4. Anyag és módszer 4.1. A vizsgálat tárgya és adatbázisa 4.2. A vizsgálatok során alkalmazott módszerek
30 30 30
5. Saját vizsgálatok 5.1. A mezőgazdaság helyzetének alakulása a rendszerváltást követően 5.1.1. Az ágazat súlya, a termelési alapok, a termelés szervezeti keretei 5.1.2. A mezőgazdaság kibocsátásának főbb jellemzői 5.2. A magyar mezőgazdaság főbb termékeinek dinamikai vizsgálata az 1920-as évektől napjainkig 5.2.1. A főbb szántóföldi növények termelését jellemző hosszú távú trendek és ciklusok 5.2.2. Az élő állatok és állati termékek előállítását jellemző hosszú távú trendek és ciklusok 5.2.3. A növényi- és az állati termékek hazai fogyasztásának alakulása 5.3. A legjelentősebb hazai agrártermékek piaci folyamatainak vizsgálata a 90-es évektől napjainkig 5.3.1. Ciklikusság a növényi termékek értékesítési árainak és mennyiségeinek alakulásában 5.3.2. Ciklikusság az állatok és az állati termékek értékesítési árainak és mennyiségeinek alakulásában 5.3.3. A gabonafélék és a vágósertés felvásárlási árának alakulása az Európai Unió néhány országában
36 36 36 41 46 46 63 71 83 83 90 99
6. Következtetések, javaslatok
104
7. Összefoglalás
110
Új és újszerű kutatási eredmények
113
New and Current Results
114
Irodalomjegyzék
115
Mellékletek
125
1
1. Kivonatok A magyar mezőgazdaságnak nem csupán gazdasági, hanem társadalmi jelentősége is számottevő. A rendszerváltás után több mint másfél évtizeddel, valamint az Európai Uniós csatlakozást követően nagy jelentőséggel bírnak az elmúlt időszakot elemző kutatások és a jövőt megcélzó előrejelzések. A dolgozat bevezetésként a kilencvenes évektől napjainkig terjedő időszakról ad rövid, átfogó ismertetést a mezőgazdaság termelő alapjairól, outputjainak, monetáris indikátorainak alakulásáról, valamint adalékokat szolgáltat néhány termék külpiaci versenyképességéről. Az értekezés egyik fő célkitűzése az volt, hogy feltárja néhány alapvető mezőgazdasági jellemző időbeli alakulásának sajátosságait, a mezőgazdasági naturáliák – vetésterület, termelés, fogyasztásra történő felhasználás – több mint nyolcvan évet magába foglaló idősoraiban fellelhető tartós alaptendenciáit, hosszú távú ciklushatások jelenlétét. A vizsgálatok másik célját a rendszerváltozást követő 15 éves időszakra vonatkozó piaci folyamatok – árak, felvásárolt mennyiségek – havi változásainak elemzése jelentette, azzal a hipotézissel, hogy piacgazdasági körülmények között nem elhanyagolható rövid távú ciklikus ingadozásokkal kell számolni. A dolgozat vizsgálat tárgyává tette a vonatkozó tényezők sztochasztikus összefüggéseit, a változásokat befolyásoló tényezők hatását, és azok magyarázatát. A vizsgálatok az idősor-elemzés módszereivel, a regresszió- korrelációanalízis és a simító eljárások felhasználásával kerültek elvégzésre a magyar mezőgazdaság néhány területére vonatkozóan. A kutatómunka mindezekkel a módszerekkel annak a célnak kívánt megfelelni, hogy a múltban bekövetkezett eseményekből okulva, a folyamatokat befolyásoló tényezők felvázolásával képet alkothassunk a jövőben várható tendenciákról. A magyar mezőgazdaság éves adataiból képzett idősorok elemzése során a vizsgálat tárgyát a legjelentősebb gabonafélék (búza, kukorica, árpa), a burgonya, a napraforgó, a cukorrépa, továbbá a legfontosabb haszonállatok (sertés, szarvasmarha, baromfi), valamint a növényi- és az állati termékek (liszt, burgonya, cukor, tehéntej, tojás) képezték. A felhasznált statisztikai módszerek alkalmasnak bizonyultak a múltban lejátszódott folyamatok törvényszerűségeinek feltárására és a jövőre vonatkozó előrejelzések készítésére. A naturáliák több évtizedes dinamikájában az alaptendencia
2
mellett hosszú távú ciklushatás is kimutatható volt. A kutatás igazolta azt a hipotézist is, hogy a növényi és az állati termékek havi felvásárlási árai és felvásárolt mennyiségei a kilencvenes évektől napjainkig jelentős rövid távú ciklikusságot mutattak. Az alkalmazott késleltetett regresszió számítás, valamint az időtényező kiszűrésére használt módszerek segítségével kimutathatóvá vált a piaci árak és mennyiségek közötti kapcsolat. A kutatás igazolta, hogy a prognózisok készítésekor a változások tendenciájának előrejelzéséhez több módszer egyidejű alkalmazása szükséges, valamint hogy a jövőbeli trend becslésénél figyelembe kell venni a hosszú és rövid távú ciklushatást is.
3
Outline Hungary’s assent to the EU membership highlights a need to analyze future prospects and reflection of the past with regards to agriculture given its economic and social significance. The main goal of the study is to reveal how basic natural indicators have shown certain tendencies and cyclical effects in Hungarian agriculture with an eighty-year overview. The study was carried out by using time series analyses, regression analyses and smoothing procedures. The applied statistical methods were appropriate to reveal the tendencies of past and future prospects, and to observe long-term and short-term cyclical effects. The monthly purchase price and quantity of plant and animal products have shown significant short-term cyclical tendencies from the 90s till today showing an evident but delayed correlation. The study proved that not only the tendencies but also the deflecting effect of cyclical tendencies should be taken into consideration when preparing a forecast.
4
Auszug Die
wirtschaftliche
und
gesellschaftliche
Bedeutung
der
ungarischen
Landwirtschaft, sowie unsere EU Mitgliedschaft erfordert analysierende Forschungen und die Zukunft erzielende Prognosen. Die Zielsetzung der Dissertation war zu erschließen, welche Tendenzen und Zykluseffekte in den grundsätzlichen naturellen Indexen der ungarischen Landwirtschaft in den letzten achtzig Jahren zu erfahren waren. Die Untersuchungen wurden mit Anwendung von Methoden der ZeitreihenAnalyse, Regressionsanalyse und der Abglättungsverfahren vollgebracht. Die angewandten statistischen Methoden waren zur Aufdeckung der Tendenzen von Vergangenheit und zur Nachweisung der Prognosen für die Zukunft, sowie der lang- und kurzfristigen Zykluseffekten geeignet. Die monatlichen Aufkaufpreise und Mengen der pflanzlichen und tierischen Produkte zeigten von den 90-er Jahren bis heute bedeutende kurzfristige Zyklizität, und miteinender vergleichbare, mit Verspätung auftretende korrelierende Beziehung. Die Forschung hat bewiesen, dass neben der Tendenz auch die ablenkende Wirkung der Zyklizität bei der Abfertigung von Prognosen berücksichtigt werden muss.
5
2. Bevezetés A magyar mezőgazdaságnak nem csupán gazdasági, hanem társadalmi jelentősége is számottevő. A rendszerváltás után másfél évtizeddel, és az Európai Uniós csatlakozást követően nagy jelentőséggel bírnak az elmúlt időszakot elemző kutatások és a jövőt megcélzó előrejelzések. A mezőgazdaság helyzetének ismerete társadalmi és gazdasági szempontból egyaránt fontos. Az irányításban, valamint az üzleti szférában tevékenykedő szakembereknek nemcsak az agrárgazdaság állapotával és folyamataival kell tisztában lenniük, hanem a számbavételi módszerekkel, az adatok tartalmával, az elemzések módszertanával is. A gazdálkodók számára nélkülözhetetlenek a nemzetgazdasági és az agrárgazdasági információk ahhoz, hogy világosan lássák saját helyzetüket a piacon, azért hogy ezáltal javíthassák gazdálkodásuk eredményességét, illetve felismerjék a jövőbeli sikeres fejlesztési irányokat. Az értekezés kiterjedten alkalmaz statisztikai eljárásokat, mégsem tekinthető egyértelműen módszertani jellegű munkának. A döntő szempont a vizsgálatok elvégzésekor a mezőgazdaságban lejátszódó folyamatok észlelése, az összefüggések feltárása volt. A különböző metódusok kiválasztását is ez motiválta. A különféle módszerek alkalmazása nem öncélúan történt, hanem annak figyelembe vételével, hogy a kapott információk képesek-e a gazdaság szereplőinek segítséget nyújtani a jövőt illetően. A makroszintű agrárgazdasági folyamatok elemzésének egyik eszköze az idősor-elemzés. A dolgozat a múlt és a jelen megismerésével egy lehetséges jövőképet mutat be, ami akkor következne be, ha a jelenlegi tendenciák tovább folytatódnának. A mezőgazdaság azonban egy olyan ágazat, amelyet számos külső és belső tényező alakít. Tudvalevő, hogy az időjárás, mint véletlen tényező a gazdálkodók számára adottságként jelentkezik. A többi faktor megismerése, és a folyamatok alakításában játszott szerepük feltárása fontos momentuma volt a kutatásnak. A mindenkori gazdaságpolitikának nagy szüksége van ezen összetevők megismerésére, a hatások-ellenhatások múltbeli feltérképezésére ahhoz, hogy a jövő agrárstratégiáját már ezek figyelembe vételével alakítsa ki. Az értekezés ehhez kíván segítséget nyújtani, a rendelkezésre álló adatbázisok és vizsgálati módszerek felhasználásával.
6
A tudományos vizsgálódás a kilencvenes évek végén tudományos diákköri kutatási téma keretében indult, melynek elsődleges célja a statisztikai módszerek megismerése, valamint gazdasági idősorok elemzése során történő alkalmazása volt. Ez a kutatómunka képezte alapját a „Makrogazdasági folyamatok a gazdaságstatisztika látókörében” című 2001-ben megvédett diplomadolgozatnak. A tovább folytatott kutatás során – új módszerek (késleltetett regresszió analízis, sztochasztikus és simító eljárások, autokorreláció, trendszűrés) gyakorlati alkalmazása mellett – a téma leszűkült a mezőgazdaságra, de azon belül folyamatos bővülésen ment keresztül. Így került az érdeklődés középpontjába – a szántóföldi növények, az állatok és az állati termékek havi felvásárlási árának és felvásárolt mennyiségének elemzése mellett – a főbb mezőgazdasági
termékek
vetésterületének,
termelési
színvonalának,
fajlagos
fogyasztásának 1920-tól kezdődő vizsgálata. A tudományos munkában a kutató gyakran kényszerül kompromisszumok kötésére a vizsgálat tárgyát, körét, célkitűzését, a kifejtés horizontális és vertikális mélységét illetően. A vizsgálat tárgyát a legfőbb szántóföldi növények (búza, árpa, kukorica, napraforgó, burgonya, cukorrépa), a legfontosabb haszonállatok (sertés, szarvasmarha, baromfi), és állati termékek (tej, tojás) képezték. A zöldség- és gyümölcsfélék, a takarmánynövények elemzésével érdemesnek látszik egy nagyobb tanulmányban önállóan foglalkozni. Összegzésképpen tehát az értekezés vizsgálat tárgyává teszi: - az agrárgazdasági folyamatok és struktúrák főbb jellemzőit hazánkban a rendszerváltástól napjainkig; - a legfőbb szántóföldi növények vetésterületének és termelésének hosszú távú alaptendenciáját, ciklikus hullámmozgásait az 1920-as évektől a jelenlegi évtized közepéig; - az állatállomány és állati termék előállítás összevetését a tendenciák, a ciklusok, és a jövőben várható folyamatok szempontjából; - a liszt, a burgonya, a cukor és a főbb vágóállatok fogyasztását; - a főbb szántóföldi növények, az állatok, valamint az állati termékek havi felvásárlási árának és felvásárolt mennyiségének ciklikusságát középtávon (1992-től napjainkig); - az egyes termékek ára és mennyisége közötti kapcsolat szorosságát; -az Európai Unió országaiban kialakult termelői árakat, különös tekintettel a gabonafélékre és a vágósertésre. 7
Az értekezés egyes fejezetei e témák részletes kifejtése mentén kerültek meghatározásra. A fenti felsorolásból a kutatás célkitűzései is körvonalazódnak. - a magyar agrárgazdaság főbb termékei vonatkozásában az elmúlt több mint nyolcvan évben lezajlott folyamatok, összefüggések bemutatása; - a termékek havi felvásárlási árának és felvásárolt mennyiségének vizsgálata, a ciklikusság megismerése, az összefüggések és együtthatásuk feltérképezése a kilencvenes évektől napjainkig; - a múltban lejátszódó alaptendenciák (trendek) és a ciklikusság feltárása alapján, több vizsgálati módszer alkalmazásával jövőprognózisok készítése, az eredmények összehasonlítása. A vizsgálatokat az idősor-elemzés módszereivel, valamint a korreláció-analízis és a simító eljárások felhasználásával végeztük a magyar mezőgazdaság néhány területére vonatkozóan. A kutatómunka mindezekkel a módszerekkel annak a célnak kívánt megfelelni, hogy a múltban bekövetkezett eseményekből okulva, a folyamatokat befolyásoló
tényezők
felvázolásával
képet
tendenciákról.
8
alkothassunk
a
jövőben
várható
3. Szakirodalmi összefoglaló 3.1. A gazdasági jelenségek változásának közgazdaság-elméleti háttere A gazdaság, és azon belül a mezőgazdaság folyamatos változáson megy keresztül. Ezen folyamatok tendenciáját, és a változások mozgató rugóit több évtizede vizsgálják a kutatók. A gazdaság időről időre változik. Gazdasági növekedésről akkor beszélhetünk, ha egy nemzetnek nem csupán termelése, de termelési kapacitása is nő. A növekedési elméleteknek két alapmodellje van, az egyik a keynesi, a másik a neoklasszikus modell. A keynesi típusú modellek a kereslet oldaláról indulnak ki. Az egyensúlyi növekedés legfontosabb feltételének az összkereslet változását tekintik, és a beruházások alakulásának jelentős hatást tulajdonítanak. Ezen elméletek bírálataként jöttek létre a neoklasszikus modellek, amelyek a kínálatot helyezik a középpontba (Meyer – Solt, 1999). Az elméleti növekedési modellekhez képest a valóságos gazdasági folyamatok eltéréseket mutatnak. Az egyensúlyi növekedéshez képest a tényleges gazdasági fejlődés igen változatos képet rajzol elénk. A gazdaság mutatószámai állandóan változnak, e változások mögött megbúvó okok, szabályszerűségek vizsgálatával már régóta foglalkoznak a kutatók. Arra keresik a választ, hogy a gazdaság miért nem fejlődik kiegyensúlyozottan a trend mentén, milyen okok kényszerítik arra, hogy a fejlődést hullámozva, lelassulva, majd felgyorsulva, egyensúlytalanságoktól kísérve tegye meg (Meyer – Solt, 1999). Jánossy (1975) szerint egy ország gazdasági fejlődése végső soron a munkaerőben rejlő adottságok kibontakozásától függ, hiszen a társadalom végül mindig újból és újból előteremti a munkaerő mindenkori fejlettségi szintjének megfelelő termelési eszközöket. A gazdasági élet tendenciáinak feltérképezése módot ad a fejlődés irányának megismerésére. A folyamatok mozgatórugói, amelyek az alaptendencia mellett a változásokat
okozhatják
a
szezonális-
és
ciklikus
hullámmozgás,
illetve
a
mezőgazdaságra oly jellemző véletlen tényező (Kerékgyártóné – Mundruczó, 1999). A ciklikusság ökonómiai értelmezésben nem más, mint a hullámzás jelensége, azaz bizonyos szabályossággal jelentkező periodikus mozgás. A ciklus a fizikából jól ismert szinusz hullámhoz hasonlít, amely a következő szakaszokból áll: felszálló ág azaz konjunktúra, és leszálló ág azaz dekonjunktúra (Sipos, 2000).
9
A konjunktúraelmélet lényeges vonása, hogy fel akarja deríteni a következőket: mi okozza a válságot, mikorra várható a fellendülés, mik lehetnek a gazdaság ciklikus viselkedése mögött meghúzódó okok, továbbá miért változik meg a ciklusok periódusa. A különböző elméletek kialakulása annak köszönhető, hogy a kutatók a fordulópontok magyarázatát másban gondolták meglelni (Sipos – Szentmiklósi, 1991). Boér (1927) „A konjunktúra elmélete” című tanulmányában összegyűjtötte és összehasonlította a különböző cikluselméleteket. Művében ismertette Jevons (1875) angol közgazdász véleményét, miszerint a napfolttevékenységek határozzák meg a ciklusokat. Más kutatók azt mondták, hogy a csillagok állásából következő esőzési ciklusok váltanak ki gazdasági hullámzásokat. A későbbi tanok a társadalmi gazdaság belső sajátosságaiban látták a gazdasági körforgás mozgatórugóját. A fellendülések és a válságok kiváltó okaként – szintén Boér (1927) nyomán – a modern termelési technikát és a nemesfém-termelés emelkedését (Sombart, 1912), az áralakulást és a „kapitalisztikus” termelési folyamat hosszú időtartamát (Aftalion, 1913), valamint a vállalkozói nyereség váltakozását (Lescure, 1910) tekintették. Schumpeter (1912) külön választotta a statikai és a dinamikai jelenségeket, ezzel igazolta azt a korábbi felvetést, hogy a fellendülés végén megbomlott gazdasági egyensúly a pangás alatt helyre áll. E mellett kimondta, hogy a gazdasági ciklusok változása közben a haladás nagy tendenciája érvényesül. A konjunktúraciklusok empirikus adatokkal történő kutatása a XIX. században vette kezdetét, és a XX. században erősödött fel, amikor már rendelkezésre álltak az elemzéshez szükséges statisztikai adatok. Anderich (1937) szerint a konjunktúrakutatás „az a jelenség, amely a gazdasági élet változásait, mozgásjelenségeit megfigyeli, leírja (lehetőleg számszerűen), és arra törekszik, hogy az egyes jelenségek közötti tapasztalati összefüggéseket felderítse, statisztikailag kiértékelje, és ezek alapján a gazdasági élet jelen állapotának a meghatározásán kívül a jövőbeni alakulására is következtetéseket vonjon le, azaz prognosztizálja a jövőbeni gazdasági folyamatokat”. A konjunktúraelmélet és -kutatás elnevezés a latin coniungere (összekapcsol) szóból származik. A konjunktúrakutatás gyakran alkalmazza a fizika módszereit, a statikát, a dinamikus és statikus egyensúlyt, a periodicitást, a harmonikus rezgőmozgást, a ciklikusságot. A konjunktúrakutatás módszerei két csoportba sorolhatóak. Egyrészt az idősorkutatási eljárásokat, másrészt a korreláció- és regresszió számítás módszereit
10
foglalják magukba. A konjunktúrakutatás mára már szerves részévé vált egy viszonylag új tudománynak, az ökonometriának (Sipos, 2000). A gazdasági előrejelzés igen jelentős átalakuláson ment keresztül az elmúlt több mint száz év során. Nagy (1974) „A gazdasági előrejelzés irodalma” című tanulmányában ismertette a módszerek kialakulásának, és a gazdaságelméleti háttér kidolgozásának
történelmi
vonulatát.
Művében
bemutatta,
hogy
a
teóriák
kialakulásának három nagy periódusát különböztethetjük meg: 1. Barométer-korszak (1850-1933): Erre az időre tehető a konjunktúraindexek, konjunktúrabarométerek kidolgozása. Az első aggregált konjunktúraindexek készítése Neumann – Spallar (1887) nevéhez fűződik. Babson (1925) és Pearson (1919) a gazdasági jelenségeket több, szervesen kapcsolódó konjunktúraindexszel, úgynevezett konjunktúraindex-rendszerrel jellemezte. Erre az időszakra tehető a gazdasági élet hosszú hullámainak felfedezése. 2. Multiplikátor-korszak (1933-1939): Ekkor bontakozik ki a nemzeti jövedelemszámítás. A korszak legjelesebb képviselője Keynes volt, aki bírálta a klasszikus közgazdászok egyensúlyelméletét. Véleménye szerint az egyensúly elengedhetetlen feltétele, hogy az állam beavatkozzon a folyamatokba (Keynes, 1965). Keynes és követői a gyakorlati tapasztalatok alapján a konjunktúraváltozás jövőbeni alakulását az állami kiadások függvényében vizsgálták. 3. Nemzeti jövedelemszámításra való fokozott támaszkodás korszaka (1945-): Jellemzője, hogy a nemzeti számlák, a strukturális folyamatok, és az ökonometriai modellek kerültek a vizsgálatok fókuszába (Nagy, 1974). A XX. század első felében a konjunktúrakutatók felismerték azt, hogy a ciklusok időtartama nem egyforma, azaz különböző periódushosszú hullámzások léteznek. A különböző periódusok létrejötte különböző egyensúlyi pontokat tételez fel, aminek okát abban látták, hogy az áruk és a javak eltérő időtartamon keresztül teljesítik a maguk gazdasági funkcióit, és létrehozásuk is igen eltérő időt igényel (Sipos – Szentmiklósi, 1991). Duijn (1983) szerint a hosszú hullámokra történő első utalást Clark az angol Railway Registerben megjelent tanulmányában találhatjuk. Clark az 1793. és az 1847. évi nagy éhínséget hasonlította össze, melynek során egy 54 éves periódusú ciklus
11
jelenlétét állapította meg, ami öt kisebb szakaszt foglalt magába. Később ezeket Juglarciklusnak nevezték el. Az igazi nagy áttörés Kondratyev nevéhez fűződik, aki a gazdaság hosszú hullámainak hipotézisét módszertanilag kidolgozta és empirikusan is igazolta. Francia, angol, német és amerikai idősorok naturális-, pénzügyi, illetve vegyes jellegű adatainak vizsgálata során a trendtől való eltérés számítási módszerét alkalmazta. Vizsgálatai alapján négy empirikus szabályszerűség jelenlétét mutatta ki. Ezek a következők: a hosszú ciklusok emelkedő hullámának kezdetekor lényeges változások mennek végbe a gazdasági életben; a ciklusok konjunkturális szakaszában sokkal gyakoribbak a társadalmi megrázkódtatások és fordulatok; a dekonjunkturális szakaszban a mezőgazdaság is tartós válságban van; a hanyatló periódusban a 8-11 éves, közepes ciklusok depressziós szakaszai hosszabbak és mélyebbek, míg a fellendülés rövidebb és gyengébb. A hosszú ciklusok további jellemzője, hogy globálisan az egész világgazdaságra hatással vannak. Léteznek olyan nézetek, amelyek szerint a Kondratyev-ciklusok is duplázódnak, és ezáltal évszázados (szekuláris) trendek alakulnak ki a gazdaságban. Jelenleg, 1973 óta az évszázados trend leszálló ágában vagyunk (Hoós, 2003). Kondratyev mellett Kuznets is rövidebb és hosszabb távú egyensúly-típusokat különböztetett meg. Kondratyev (1980) feltevése szerint a piaci kínálat változatlannak tekinthető sok fogyasztási cikknél, nyersanyagféleségnél és termelési eszköznél. Ezen javak állományát rövid idő (1 – 4 év) alatt ki lehet cserélni. A második ciklus már hosszabb, ide tartozik a termelési eszközök (gépek, berendezések) zöme. Kondratyev azt gondolta, hogy egy újabb egyensúlyi típust jelentenek az alapvető, évtizedekig funkcionáló
tőkejavak
(vasútvonalak,
csatornaépítés,
talajjavító
berendezések,
kvalifikált munkaerő képzése) állományának változásai (Sipos, 2000). A nemzetközi szakirodalom az alábbi négy ciklust különbözteti meg: - Kitchin, vagy más néven leltár (készlet) ciklus, 3-5 éves; - Juglar, vagy állandó befektetési ciklus, 7-11 éves; - Kuznets, vagy építési ciklus, 15-25 éves; - Kondratyev hosszú, vagy a hullámok ciklusa, 45-60 éves. A ciklusokat – a Kuznets ciklus kivételével – Schumpeter nevezte el felfedezőikről. Ha a gazdasági fejlődést leegyszerűsítjük, és feltesszük, hogy átlagosan a Kondratyev ciklus hossza 54 év, a Kuznets ciklusé 18 év, a Juglar ciklusé 9 év és a
12
Kitchin ciklusé 4,5 év, akkor felállítható egy összefüggés miszerint: 1 Kondratyev ciklus = 3 Kuznets ciklus = 6 Juglar ciklus = 12 Kitchin ciklus (Sipos, 2005). Az egyes ciklusoknak tehát eltérő a periódusa, és a gazdaság különböző területeire jellemzőek. A Kitchin-ciklus, amelyet készlet-„befektetési” ciklusnak is neveznek, a vállalatok készletezési magatartásától függ. A vállalatok tranzakciós-, spekulációs-, és puffer jellegű okokból rendelkeznek készletekkel. Ezek nagysága hullámzást mutat, mivel a kereslet növekedése elfogyasztja a készleteket, míg a kereslet stagnálása a készletek növekedését eredményezi. A nemzeti sajátosságok e ciklus alakulásában érvényesülnek a legjobban (Hoós, 2003). Az állandó tőkebefektetések, vagyis a Juglar-ciklus a gépek, berendezések hullámzásán alapul. E ciklus hosszát az magyarázza, hogy a kereslet-kínálat változásaira a tőkejavak lassabban (7 – 11 év alatt) tudnak reagálni (Sipos, 2000). A Kuznets-ciklus a gazdasági és demográfiai folyamatokon alapul. Azon elv mentén került kidolgozásra, hogy amikor egy gazdaság teljes kapacitáskihasználással működik, akkor a befektetések növekedésére a bérek emelkedni kezdenek, több lesz a bevándorló és kevesebb a munkanélküli, az új családépítések száma is nőni kezd. A beruházások emelkedése pedig a gazdasági épületek építésére hat pozitívan (Kuznets, 1930). Gazdag (1990) szerint a kapitalizmus kialakulásától kezdve a „technostruktúrák” kimutatása valósulhatott meg (száz éves hullámok formájában), mert a trendek csak a mennyiségi változásokat tudják megragadni, ám a nagy, strukturális változások mérésére alkalmatlanok. Az adott technológiai szerkezetben a fejlődést kereső társadalom erőforrásait felélve keres kiutat a stagnálásból, de a kiút csak a radikális struktúraváltással, a következő technostruktúra-periódusba lépéssel lehetséges, így a folyamat kezdődik elölről. Az utolsó technostruktúra-ciklus 1980-ban kezdődött, és a felszálló ág jelenleg is tart. Erre az időre tehető a tudományos-technikai forradalom, a tudás, a szellemi munka korszaka (Gazdag, 1992). Az 1990-es évek második felében Artis – Kontolemis – Osborn kimutatása nyomán egyértelművé vált, hogy a ciklusok jellege nemzetközi. Tanulmányukban közzé tették a legfejlettebb G7 csoport és a többi európai ország, valamint Észak-Amerika és Japán gazdaságának elemzését. Megállapították, hogy az európai országok ciklusa erős asszociációs kapcsolatban van egymással, és Németországon keresztül az USA, Kanada és Japán gazdaságával is (Artis et al., 1997). Darvas és Szapáry (2004) tanulmányukban megvizsgálták, hogy az EMU tagországokban, és abban a nyolc közép-kelet-európai 13
országban, amelyek vélhetően hamarosan az EMU tagjai lesznek, hasonlóan alakulnake a konjunktúra ciklusok. Azt állapították meg, hogy Magyarország, Lengyelország és Szlovénia ciklusai jelentős hasonlóságot mutatnak az EMU tagországokhoz, de a többi ország eltér attól. A 90-es évektől kezdve egyre több tanulmány foglalkozott a magyar gazdaságban végbemenő ciklikus folyamatokkal. Bródy (1992, 1999) a magyar gazdaságban meglévő rövid ciklusok jelenlétét vizsgálta és mutatta ki. A hazai konjunktúrakutatás során, mint számos fejlett országban, hazánkban is kiszámításra kerültek a gazdaság fontos területeit jellemző jelzőszámok (együtt haladó, megelőző, lemaradó). Hoós és Muszély (1996) megkísérelte csoportosítani a hazai gazdasági idősorokat a jelzőszámok típusa alapján, hangsúlyozva azt, hogy a kiválasztott idősorok kiinduló idősornak tekintendők, azokat a későbbi számítási és alkalmazási folyamatban korszerűsíteni, kiegészíteni, szelektálni kell. Ezzel a véleménnyel maradéktalanul egyet lehet érteni, hiszen a rendszerváltás óta eltelt idő nem tekinthető még elég hosszúnak ahhoz, hogy a pontos besorolás elvégezhető legyen (Baranyai, 2001). Napjainkban a gazdasági és a politikai folyamatok azt igazolják, hogy a különböző periódusú ciklusok keverednek, mozgásukkal csökkentik, vagy növelik az egész hullámzás amplitúdóját. Megállapítást nyert, hogy ha a Kondratyev ciklus leszálló ága találkozik a rövidebb ciklus felszálló ágával, az a recessziót elmélyíti. Ezért a rövidebb távú elemzésnél is szükségesnek látszik a hosszú ciklusok jelenlétének figyelembe vétele (Hoós, 2003). Mivel a gazdaság nemcsak ciklikus, valamint tartós tendenciák alapján viselkedik, ezért a konjunktúraelmélet mellett kialakult a válság- és a káoszelmélet is. A válságteóriákkal foglalkozó klasszikus közgazdászok szerint az iparosodás fejlődésével az emberiség is állandó fejlődésben van, amit csak néha szakítanak meg rövid időre válságok. A válságteóriák kidolgozói az emberiség fejlődésének útját egyenes vonalúnak látták, az úgynevezett optimisták szerint ez a vonal töretlenül halad felfelé, az úgynevezett pesszimisták úgy gondolták, ez az út lefelé visz (Boér, 1927). A káoszelmélet módszertanában hasonlóságot mutat a konjunktúrateoretikával (Nováky, 1993). A káoszelmélet azt mutatja meg, hogy egy egyszerű determinisztikus, de nem lineáris összefüggés rendkívül bonyolult időfejlődést eredményezhet. Ezt az időbeli fejlődést az idő előrehaladtával, vagy a paraméterek kis változásaival heves, váratlan minőségi változások érhetik, és ezáltal véletlen lökések által keltett zavarok
14
látszatát kelti. Ha a káosz bekövetkezik, a gazdasági előrejelzés rendkívül nehézzé válik (Baumol – Benhabib, 1989). A konjunktúra elemzése során célszerű a vizsgálatokat kiegészíteni
a
nemlineáris
differenciálegyenleteket
tartalmazó
sztochasztikus
modellekkel is, és így feltárni a jövőben várható kaotikus viselkedést. Ezen kívül szükséges káoszhelyzetben is prognosztizálni, azaz a konjunktúrakutatás feladata a lehetséges variációk előrejelzése. A fenti gondolatok azt mutatják, hogy a káoszelmélet felerősíti a változatokban való gondolkodás jelentőségét (Hoós, 1995). A különböző konjunktúraelméletek ismerete mellett az elemzés során figyelembe kell venni azt is, hogy a gazdaság folyamatok – mint például az árak és a mennyiségek – időbeli változásai összefüggésben vannak egymással. A felvásárlási árak és felvásárolt mennyiségek havi adatainak vizsgálata során számos közgazdasági összefüggést kell figyelembe venni. A piacon megjelenő végső ár úgynevezett árlépcsőben alakul ki. Az árlépcső három legfőbb szakasza a termelői ár, a kereskedelmi ár, és végül a fogyasztói ár. Minden terméknél meghatározható egy árminimum, amelyet a termék kínálati helyzete, és az előállítási költség határoz meg, illetve egy ármaximum, amelyet a kereslet és a piaci verseny alakít ki. Az árminimumot a vállalati szándékok felfelé, az ármaximumot a piaci verseny lefelé szorítja. Tehát az árat ellentétes hatások érik, melyek állandó ármozgást eredményeznek. A mezőgazdasági termelői árakra rendkívül sok tényező hat, így például a kereslet, a kínálat, a piac, a kormányzati hatások stb. (Tracy, 1994). Amikor egy kibocsátott termék ára megváltozik, akkor az változást okoz a termékből felkínált mennyiségben, ami elmozdulást eredményez a kínálati görbén. Külső tényezők hatására megváltozhat a kínálat, ami a kínálati görbe eltolódásához vezethet. Ezek között a tényezők között kell megemlíteni a meghatározó inputot, a helyettesítő termék, illetve a kapcsolódó termékek árában bekövetkező változásokat, a technológiai átalakulást és az intézményi tényezőket. Ezeknek a faktoroknak a hatása nem azonnali, hanem időben eltolódik (Nyárs – Vizvári, 2005). Az élelmiszertermékek iránti kereslet rendszerint árrugalmatlan, azaz a kínálatban bekövetkező változások általában nagy árváltozásokkal járnak együtt. A mezőgazdasági termékek kínálata az időjárás, és egyéb okok miatt előre nem látható változékonyságot mutat. A kereslet rugalmatlansága magyarázatul szolgálhat az agrártermékek árában tapasztalható fluktuációra (Tracy, 1994). A keresleti görbe helyének megváltozására is számos tényező hathat. Ezek a lakosság számának és
15
eloszlásának, a rendelkezésre álló jövedelemnek, a helyettesítő termékek árainak, a fogyasztó preferenciájának változásai. A keresleti görbén a változások csak bizonyos idő elteltével következnek be (Nyárs – Vizvári, 2005). Pókháló modellnek nevezi a közgazdasági irodalom azt a piacmodellt, ami a kereslet és kínálat dinamikus egyensúlyához vezető piaci mozgások leírásán alapszik. A kínálat alakulásához azt tételezzük fel (kompetitív piacok elmélete), hogy az egyes termelők profitjuk maximalizálására törekednek. Ehhez ismerniük kell termelési költségeiket és a piaci árak alakulását. Termelési döntéseik meghozatalakor az értékesítési árat még nem ismerhetik, ezért pusztán az elmúlt időszak alapján becsléseik lehetnek róla (Finkelstadt, 1995). A mezőgazdasági termelői árak időben, térben és minőségi osztályok szerint eltérnek egymástól. Az időbeni változásoknak az árszínvonal-trend mellett szezonális és ciklikus okai is lehetnek. A szezonális hatást a primőr-dömping időszakok, illetve a fogyasztói szokások okozzák. A szezonális hatás miatt keletkezett problémát nem romlandó termékeknél tárolással meg lehet oldani. A kínálatot a mezőgazdasági termelők biztosítják. Az agrárkereskedelem kínálati oldalára az a jellemző, hogy nagyon sok termelő van a piacon, és az egyedi termelők szerepe az összes termelt mennyiség alakulása szempontjából jelentéktelen. Az árak ciklikusságára az a jellemző, hogy kezdetben a magas árak optimista termelési döntések meghozatalára ösztönzik a termelők jelentős részét. Ezáltal valamennyi termelő megnövelt mennyiségű terméke közel azonos időben jelenik meg a piacon. Ez az árak csökkenését eredményezi. Az alacsonyabb ár miatt a termelők többsége visszafogja a termelést, ami viszont újabb áremelkedést okoz, és a folyamat kezdődik előröl. A ciklikus áringadozás több tényezővel magyarázható: - a termelésre vonatkozó döntéseket a jelenlegi árak befolyásolják, azonban van egy bizonyos időeltolódás a termelésre vonatkozó döntések és a tényleges termelés alakulása között, így a termelők anélkül hozzák meg döntéseiket, hogy figyelembe vennék a többi termelő elhatározását; - a piaci hatásokra időben késve reagálnak a termelők; - a termelési önkorlátozás, tehát a kínálat mesterséges csökkentése a kereslet élénkítése érdekében (Tracy, 1994); - a keresletnek és a kínálatnak megbomlott az egyensúlya, ezért a kisebb méretű üzemek arányának növekedésével együtt emelkedett a mezőgazdasági termékek piacának kiegyensúlyozatlansága (Hajdúné – Lakner, 1999); 16
- az elégtelen piaci információk (Coase – Fowler, 1937).
3.2. Agrárökonómiai nézetek az elmúlt 10 év szakirodalmában Az agrárgazdaságot – mint ahogy az a kutatás tárgyának vázolásakor ismertetésre került – több aspektusból vizsgáltuk meg. A rendszerváltás utáni, több mint másfél évtizedben lejátszódó folyamatok elemzése – amelyet az 5.1. fejezetben ismertetünk – nem lenne teljes, ha a változások hátterét és a problémák lehetséges megoldási alternatíváját nem mutatnánk be az agrárközgazdászok nézetei alapján. A mezőgazdaság természeti kincsünkön a termőföldön, a másként nem foglalkoztatható munkaerő-állomány közepes méretű kihasználásán, valamint a számottevő szellemi tőkén alapul (Varga, 1996). A gazdasági elemzők véleménye megegyezik abban, hogy egy ország ipari fejlettségét az bizonyítja a legjobban, hogy az ipar külkereskedelmében az export meghaladja-e az importot. Erre azonban a hazai ipar sosem volt képes, a mezőgazdaság ezzel szemben évek óta pozitív export egyenleget produkál a hazai fogyasztói igények kielégítése mellett (Buday-Sántha, 2001). Az agrárgazdaság nemzetgazdaságból való szerény részesedése azt sugallja, hogy az ország gazdasági erejének növelése, a makrogazdasági egyensúly fenntartása, a polgárok jólétének emelése ma már nem igényli feltétlenül az agrárgazdasági teljesítmény javítását. Sőt az arányszámok gyors süllyedése európai érettségünk fokmérőjeként is értelmezhető, írja Udovecz (2001). A magyar mezőgazdaság nehéz helyzetének megoldására gyógyírt csak akkor találhatunk, ha reálisan feltérképezzük a gondok gócpontjait. A problémák forrásai a rendszerváltás után megindult privatizációs folyamatok egyoldalú végrehajtásában keresendők. Benet 1995-ben megjelent tanulmányában, amelyben a földtulajdon hazai helyzetével foglalkozik, azt írja, hogy a több tízezres lélekszámú, néhány hektárral, sőt gyakran egy hektár alatti földtulajdonnal rendelkező családi gazdaságok nem lesznek életképesek, és nem válhatnak versenytársaivá a nyugat-európai családi gazdaságoknak (Benet, 1995). Sajnos az elmúlt évek tapasztalatai a szerzőt igazolták. Domokos (1995) szerint a szövetkezetek felszámolása, a parcellák feldarabolása jelentősen növelte a parlagterületeket, a munkanélküliek számát, a gépállomány jelentős részének áron aluli értékesítését, a feketegazdaság terjedését. Gazdag (1995) másban vélte megtalálni a probléma gyökerét. Jelentős árzuhanással kísért világválság alakult ki az 1980-as években – mutatott rá –, és csak megfelelő támogatáspolitikával lehetett
17
volna felvenni a versenyt a nyugati piacokkal. A rendszerváltás éveiben azonban pont az agrárszektorból vontak el jövedelmet. További probléma szerinte, hogy nem alakították ki a termelés – feldolgozás – forgalmazás tulajdonosi mélységű integrációját, ami mind a mai napig hiányzik az agrárgazdaságból. Már a 90-es évek elejétől áthidalhatatlannak tűnő ellentmondásban állt a tőkeigényesség növekedése a mezőgazdaság finanszírozhatóságával. A mezőgazdasági termelőknek gyakran saját működésük fenntartása is gondot okoz, és emellett a beruházások megvalósítására már nem marad anyagi fedezetük. A versenyképesség megteremtése tőkeerős gazdaságok és fejlesztések nélkül azonban nem valósítható meg, ezért egyre nagyobb jelentősége van az uniós támogatásoknak. Újabb problémaként jelentkezett a múltban – mint ahogy arról Sántha (1995) is írt –, hogy a keleti piacok megszűnése nem csak az exportunkat és az importunkat érintette súlyosan, hanem tovagyűrűző hatásai az egész agrárgazdaságot megrengették. Élelmiszer-feldolgozó üzemek sokasága ment csődbe, ami több tízezer kis- és nagytermelő tönkremenetelét okozta (Domokos et al., 1995). Az élelmiszeripari feldolgozó vállalatokat azok vásárolták fel, akik a nemzetközi élelmiszerpiacon korábban versenytársaink voltak. Mára jellemzővé vált, hogy az áruházláncok diktálják a termelőknek a feltételeket. A hazai mezőgazdasági termékeket feldolgozó iparágak lakosságeltartó képessége az évek folyamán visszaesett (Veress et al., 2004). Az agrárközgazdászok, mint látható, a problémák okait másban látják ugyan, de abban egyetértenek, hogy a megoldások keresése és megtalálása uniós taggá válásunk óta még sürgetőbbé vált. Abban már különböznek a vélemények, hogy melyek a legsürgetőbb feladatok, és azokat milyen módon kellene megoldani. Veress és szerzőtársai szerint a mezőgazdaságból élőknek tulajdonosi tudattal és emberséges életkörülményekkel kellene rendelkezniük. A szerzők úgy gondolják, hogy ehhez megfelelő segítséget tudna nyújtani az EU vidékfejlesztési támogatásának számos változata, illetve a földtörvény megváltoztatását is szorgalmazzák. Véleményük szerint a földbérletre és vásárlásra a hazai és a külföldi állampolgároknak csak akkor legyen joguk, ha tartósan letelepednek, fő jövedelmük a mezőgazdaságból származik, és van megfelelő szakképzettségük. Szerintük a földbirtokszerkezetben a termőterület minél nagyobb hányadát kellene a kis- és középméretű gazdaságoknak kitenniük (Veress et al., 2004). Vizsgálataink kimutatták (Kardosné – Hegedűsné, 2006), hogy 2005-ben az egyéni gazdaságok 30 százalékára volt jellemző a fogyasztáson felüli értékesítés. E
18
csoport esetében a gazdasági erősödést gátolná, ha a bérleti és vásárlási lehetőségektől megfosztanák őket. Veress és szerzőtársai az önként szerveződő, de államilag és az EU által is támogatott termékpályás szövetkezeti hálózatokban, a hatékony érdekvédelmi szervezetekben, a takarékszövetkezeti hálózatban, a környezetkímélő ökológiai gazdálkodásban, és az ingyenes szaktanácsadási rendszerben látják a kiutat. Gazdag (2006) szerint szintén a szövetkezés lehet az egyedüli járható út ahhoz, hogy élelmiszergazdaságunk versenyképessége kellő mértékben fejlődjön. Magda (2006) arra hívja fel a figyelmet, hogy a döntéshozók és a szakemberek akkor cselekszenek helyesen, ha a globalizációt mint kihívást ismerik el. A jövő változására adható válaszok véleménye szerint ennek hiányában elképzelhetetlenek. Olyan termékek termelésében látja a kiutat, amelyek a piacon keresletet elégítenek ki megfelelő mennyiségben és minőségben, valamint elfogadható áron és jövedelemtartalommal értékesíthetők. A szerző több megoldási lehetőséget vázol fel tanulmányában, így például iparszerű árutermelést javasol azokon a területeken, amelyek a szántóföldi növénytermesztés legfontosabb árunövényeinek kedveznek. Ehhez olyan üzemméret kialakítását tartja indokoltnak (akár társulásokkal is), amely képes
korszerű
technológiával,
logisztikával
és
marketinggel
versenyképes
gazdálkodásra. Véleménye szerint a munkaigényesebb termékek előállítása a családi gazdaságok körében valósulhatna meg. A marketing, a logisztika, a szövetkezés és a vertikális koordináció, azaz egy jó agrárstratégia kidolgozásában és megvalósításában látja a kitörési pontot Forgács (2006) is. Azt a véleményét fogalmazta meg tanulmányában, miszerint a kialakuló új élelmiszergazdasági
szerkezetbe
a
kistermelők
csak
akkor
tudnak
sikeresen
beintegrálódni, ha növelik gazdasági méretüket, technológiai fejlesztéseket hajtanak végre, minőségi termékek előállítását célozzák meg, és növekszik a kooperációs hajlandóságuk (Forgács, 2006). Remélhetőleg segítséget tud nyújtani ebben a termelőknek az Új Magyarország Vidékfejlesztési Stratégiai Terv, amely négy célt fogalmaz meg a 2007 – 2013-as időszakra nézve. Ezek: a versenyképesség (piac, minőség, innováció) fokozása, a környezetgazdálkodás (kistérségi klaszterek) erősítése, a komplex vidékfejlesztés (jövedelmezőség, életminőség) javítása, a Leader+ széles körű felkarolása (Ficsor, 2006). Az állattenyésztés az elmúlt években jelentősen háttérbe szorult. Az agrárközgazdászok többségének az a véleménye, hogy a rendszerváltás előtti 19
növénytermesztés-állattenyésztés 1/3-2/3 arányt, ha nem is teljesen visszaállítani, de mindenesetre meg kellene közelíteni. Véleményünk szerint e területen több dolog feszül egymásnak, amelyek között fontosság szempontjából nincs különbség. Az egyik ilyen lényeges momentum az EU által meghatározott kvóták nagysága, amelyek a termelés szintjét jelentősen befolyásolják. A második a versenyképesség, hiszen csak azokat az állattenyésztési ágazatokat érdemes támogatni, amelyek megfelelő komparatív előnnyel rendelkeznek. Vizsgálataink, melyeket a volt CEFTA országok körében végeztünk, azt mutatták, hogy az élő sertés kivételével a többi állati terméknél komparatív előnnyel rendelkezik Magyarország a vizsgált országokkal szemben (Poór – Hegedűsné, 2006). Az utóbbi években jelentős problémaként merült fel az állattenyésztés alacsony jövedelmezősége, a gazdák likviditási helyzete, a belföldi és a külföldi piacok elégtelensége, valamint az olcsó importtermékek behozatala. Ebből a hátrányos helyzetből csak nagy arányú műszaki fejlesztéssel, és az állomány genetikai értékének javításával lehet kilábalni. A sertéstenyésztés esetében ilyen lehetőség rejlik a fajtaszerkezet megváltoztatásában (mangalica, bio-sertés), valamint az állomány genetikai értékének javításában is (Kiss et al., 2005). Ha növekszik az állatállomány, az pozitívan hat a takarmánynövény-termesztés intenzitására is. A tőke-, a munka- és az eszközigényesség jelentős az állattenyésztésben, amihez még a takarmánytermelés ez irányú financiális problémái is hozzáadódnak. Ezen tényezők figyelembe vételével kell megtalálni azt az egyensúlyt, ami kimozdítja az állattenyésztést jelenlegi helyzetéből. Mészáros (2006) tanulmányában ismertette, hogy Joslin (2002) négyféle paradigmát (világszemléletet) különbözetet meg a mezőgazdaságban. Ezek a támogatásfüggő, a kompetitív (versenyképes), a multifunkciós, és a globalizált paradigma. Mészáros (2006) szerint ma, és a jövőben is a különböző agrárpolitikai világszemléletek nemzetközi színtéren történő ütközésére és együttélésére lehet számítani. Magyarországnak pedig az a feladata, hogy az Európai Unió tagjaként alkalmazkodjon ezekhez a kihívásokhoz. Varga (2006) tanulmányában felhívja a figyelmet arra, hogy a mezőgazdasági termelés
belső
struktúrája
jelentős
átalakuláson
megy
keresztül,
mivel
az
élelmiszertermelő növénytermesztés és az állattenyésztés mellé, harmadik fő ágazattá léphet elő az energiatermelés. Hajdú (2006) véleménye szerint a bio-üzemanyag előállítás egy olyan kitörési pontot kínál Magyarország számára, ami a gabonafelesleget csökkenteni tudná, és egyben megfelelő piaci lehetőségeket is teremtene.
20
A magyar gazdaság, agrárgazdaság elmúlt éveinek folyamataihoz hasonló események zajlottak le Közép-Kelet-Európa számos más országában is. A mezőgazdaság termelési részaránya a legtöbb országban csökkent az elmúlt évtizedben. Korszerűtlen, elaprózódott birtokok jöttek létre a privatizáció során, a mezőgazdasági foglalkoztatottság, és annak makrogazdasági aránya Bulgária és Románia kivételével szintén csökkent. Ezekben az országokban az élelmiszerfogyasztás is visszaesett az elmúlt
évtizedben.
A
közép-kelet-európai
országokban
a
mezőgazdasági
külkereskedelmet Magyarország kivételével negatív egyenleg jellemezte. Az Európai Unióval és egymással kötött társulási szerződések segítették a termékek piacra jutását. Az élelmiszerfeldolgozó-iparban a külföldi tőke elsősorban az étolaj-, a sör-, a dohány-, az édes-, a malom-, és a sütőiparba áramlott be. A külföldi befektetések nagy része Lengyelországban, Magyarországon és Csehországban valósult meg (Burgerné, 2001).
3.3. Az idősor-elemzés módszertani alapjai 3.3.1. Az időbeli változások vizsgálatának módszerei A társadalmi-gazdasági jelenségek statisztikai elemzése során nagy jelentőségük van az időbeli vizsgálatoknak, a különböző időpontokban, illetve időszakokban mért adatok összehasonlításának. Az idősor-elemzés segítségével feltárulnak a múltban lejátszódó folyamatok, amelynek segítségével képet kaphatunk a jövőt illetően. A múltbeli tendenciák előrevetítésével a társadalmi és a gazdasági folyamatok jövőbeni értékét hatékonyan lehet megbecsülni. A társadalom- és gazdaságtudományok fejlődésével több idősor-elemzési modell és módszer kidolgozására került sor. Ezek a közgazdasági kutatásokban és alkalmazásokban két szélsőségesnek tekinthető modellcsaládba (determinisztikus és sztochasztikus modellek) sorolhatók. A determinisztikus (dekompozíciós) idősorelemzés abból a feltételezésből indul ki, hogy az idősort a tartós, hosszú távú tendencia (trend), és a periodikus hullámmozgások külső tényezőként határozzák meg, és ezektől eseti, egyedi eltérítő hatást eredményez a véletlen. A sztochasztikus idősor-elemzés kidolgozói szerint az aktuális idősori értékeket a korábban realizálódott értékek, és a véletlen hatás együttesen alakítják ki, a hosszú távú tendencia befolyásoló szerepe itt nem jelenik meg. A két irányzat általában nem válik mereven szét, előfordulhat, hogy felhasználják egymás módszereit, sőt kialakultak olyan modellezési irányzatok,
21
amelyek megkísérelték a két megközelítés ötvözését, és ezáltal önálló modellcsalád (pl. simító eljárások) létrehozását (Hunyadi – Vita, 2002). A dekompozíciós modellek alakultak ki legkorábban, melyek a legtöbbet használt idősor-elemzési eljárásokat tartalmazzák. Jellemzőjük, hogy mélyebb összefüggéseket tárnak fel. Alapelvük, hogy az idősorok különböző összetevőkből, komponensekből állnak. Az idősorokban maximum négy komponens hatása nyilvánul meg, ezek: a trend, a szezonalitás, a ciklus és a véletlen. Egy-egy konkrét idősorban viszonylag ritkán van jelen valamennyi komponens. A dekompozíciós eljárás lényege, hogy az idősort felbontjuk komponenseire, elkülönítjük az összetevők egyedi hatását. Az idősort alkotó egyes komponenseket matematikai, illetve statisztikai módszerekkel lehet meghatározni. A négy komponens hatását additív és multiplikatív modellként írhatjuk le: ADDITÍV MODELL: Y = Ŷ + S + C + V
MULTIPLIKATÍV MODELL: Y = Ŷ · S · C · V
Additív modell esetében a két periodikus összetevő – a szezonális- és a ciklikus hullámzás – a periódus adott szakaszában egy meghatározott abszolút nagysággal növeli, vagy csökkenti az idősor értékét, függetlenül az alapirányzat adott időszakbeli színvonalától (Köves – Párniczky, 1981). A multiplikatív modellben a periodikus komponens relatív módon fejti ki hatását, azaz meghatározott arányban téríti el az idősor értékét (Kerékgyártóné – Mundruczó, 1999). A vizsgálatok szempontjából lényeges, hogy egy idősort additív, vagy multiplikatív modellel lehet-e leírni. A gyakorlat azt mutatja, hogy a társadalmi-gazdasági folyamatok általában multiplikatív jellegűek. Ha az idősor grafikonján közel azonos kilengésű (amplitúdójú) hullámok láthatók, akkor additív-, ha időben erősödő, vagy csillapodó a hullámzás, akkor multiplikatív típusról van szó (szerk. Szűcs, 2002). A trend, vagy alapirányzat (Ŷ) a tartósan érvényesülő tendenciát, az idősor alakulásának fő irányát, általános színvonalát jelenti. A trendhatás az idősort befolyásoló főbb hatások eredője, határozottan jelentkező alaptendencia. Kimutatására kétféle eljárás használható, a mozgóátlagolás és az analitikus trendszámítás. A mozgó átlagok módszere a trendet az idősor dinamikus átlagaként állítja elő. Az analitikus trendszámítás az idősorban lévő alapirányzatot valamilyen ismert függvénnyel (lineáris-, exponenciális-, másod-, illetve p-ed fokú polinom-, hiperbola- és logisztikus függvény) fejezi ki. A specifikáció a legszorosabb illeszkedés elvére támaszkodik, de nagy súllyal esnek latba szakmai és szakirodalmi ismeretek az idősor természetéről,
22
továbbá az is, hogy a számítási eredményeket mire akarjuk felhasználni, interpretálásra, előrejelzésre, vagy trendmentesítésre (Kardosné – Vargáné, 2003). Lineáris formula alkalmazására akkor van mód, ha feltételezhető, hogy egységnyi időváltozás alatt a vizsgált folyamat növekedése, vagy csökkenése abszolút értelemben megközelítően állandó. Ha a változás relatív nagysága mutat állandóságot, akkor exponenciális trendfüggvény illesztése ajánlott. Ha az idősorban tendenciaváltásra kerül sor, akkor az p-ed fokú polinommal jellemezhető leginkább. (A fokszám megválasztásával azonban óvatosan kell bánni, mivel a p növelésével monoton csökkenthető a reziduális variancia.) Amennyiben az idősor adatai valamely szélső értékhez tartanak, az alaptendencia hiperbolával írható le. A logisztikus függvénnyel olyan idősorok trendjét lehet jellemezni, amelyek alakulásában három fejlődési szakasz különböztethető meg, a következők szerint: az eleinte lassú növekedést egy erőteljes felfutás követi, majd a növekedés ismét lassul. A trendre rakódik rá a periodikus hullámzás, amely az egyes periódusokon belül rendszeresen, vagy kevésbé rendszeresen visszatérő ingadozás. Két megnyilvánulása lehet: az egyik az állandó hosszúságú, perióduson belül szabályosan ismétlődő rövid távú szezonális ingadozás; a másik pedig a változó periódus-hosszúságú, kevésbé rendszeresen jelentkező ciklikus ingadozás. A szezonális ingadozás (S) állandó periódus-hosszúságú hullámzás, ritmikus ingadozás, amely általában szabályosan visszatérő időközönként, azonos irányba téríti el az idősor értékét az alapirányzattól. Szezonális eltérésekkel, illetve indexekkel lehet ezen hullámmozgásokat számszerűsíteni. A ciklus (C) a trend fölötti, vagy alatti tartósabb mozgást jelenti. Olyan periodikus ingadozás az idősorban, amely kevésbé szabályos, jelenlétét csak hosszabb idősorok alapján lehet felfedni és tanulmányozni. Ilyenek a gazdasági konjunkturális ciklusok. A ciklusok fajtáinak, valamint kiszámításuk módjának ismertetésére a következő alfejezetben kerül sor. A véletlen ingadozás (V) az idősorban megtalálható szabálytalan ingadozás, amely nem mutat semmilyen szisztematikusságot. Ez, a többi összetevőt eltérítő komponens számos, mely számos egyenként nem jelentős tényező együttes hatását képviseli. Szabálytalan jellege miatt az idősorra gyakorolt hatását a múltra vonatkozóan ki lehet mutatni, de előre jelezni nem tudjuk (Kerékgyártóné – Mundruczó, 1999). A simító eljárásokat a hatvanas években dolgozták ki. Alkalmazásuk egyszerű és célravezető. E módszerek a sztochasztikus idősor-modellekre jellemző mélyebb, 23
alaposabb valószínűségi megalapozást ugyan nélkülözik, de elvetik a determinisztikus idősor-elemzés előre elrendelt, hosszú távú pályájának koncepcióját is. Alapvető filozófiájuk az igazodás, a negatív visszacsatolás, azaz az előrejelzések hibáiból való szisztematikus tanulás, valamint a folyamatos pályakorrekció. A modellek becslését általában csak egyszer kell elvégezni, az újabb és újabb információk birtokában már csak a meglévő modellt kell helyesbíteni. A simító eljárásokat elsősorban előrejelzési céllal dolgozták ki, ezért gyakran nevezik őket prognózismodelleknek (Hunyadi et al., 1996). A sztochasztikus idősor-elemzés azokban a tudományágakban fejlődött ki, ahol a kísérletezési tevékenység jelentős mértékű volt. Ezek a modellek az idősor egyes elemeit ismert tulajdonságú valószínűségi változók sorozatának tekintik. A 70-es évektől a kísérlettervezés módszereinek fejlődésével, valamint a modellekre alkalmazott pótlólagos
megszorító
feltételek
megfogalmazásával
az
autoregresszív
és
a
mozgóátlagolású (ARMA) modellek alkalmazása egyre inkább előtérbe került. Az ARMA modellek az időben lejátszódó folyamatokat saját korábbi értékeik és a véletlen hatások függvényében írják le, ezáltal döntő szerepet tulajdonítanak a véletlennek és a tehetetlenségnek. Ezek a folyamatokban meglévő rövid távú ingadozások leírására és azokból előrejelzések készítésére alkalmasak (Hunyadi et al., 1996). Az idősor-elemzés módszerei és irányzatai nem merülnek ki a fent említett három modell-családdal. Napjainkban más, új szemléletek és irányzatok kialakulásának lehetünk tanúi.
3.3.2. Előrejelzési módszerek Egy adott gazdasági folyamat múltjának és jelenének megismerése után joggal merül fel az az igény, hogy a jövőbe is betekintést nyerjünk, még ha azt „becslés” útján tesszük is. Számos statisztikai módszer létezik az idősorok előrejelzésére. A gazdasági előrejelzés szerepe, hogy áthidalja azt az időbeni különbséget, időveszteséget, amely valamely esemény bekövetkezése és annak hatásos kiküszöbölése között fennáll. Ez az időveszteség három tényezőtől függ: milyen időbeli eltolódással készülnek el a statisztikai és egyéb információk valamely gazdasági esemény bekövetkezésétől; mekkora az elemzés továbbítása és a szükséges intézkedés kidolgozása, meghozatala között eltelt időintervallum; valamint, hogy mennyi idő telik el a hozott intézkedések hatásainak érvényesüléséig. A gazdasági előrejelzés feladata,
24
hogy minél előbb jelezze, hogy a múlt tapasztalatai és a gazdasági összefüggések alapján milyen hatások várhatók a gazdaság egészét, vagy egy – egy fő területét illetően. Az előrejelzések helyességének kritériuma nem feltétlenül az, hogy az extrapolációban foglaltak megvalósuljanak, hiszen előfordulhat, hogy a gazdaság szereplői éppen az előrejelzés hatására olyan intézkedéseket hoznak, amelyekkel megváltoztatják a folyamatok irányát (Zala, 1968). Augustinovics (1969) véleménye szerint a legtöbb esetben kidolgozható, meghatározható egy legvalószínűbb variáns, amelynek bekövetkezése legalább annyira várható, hogy a többiektől el lehet tekinteni. Ezt a legvalószínűbb variánst nevezzük prognózisnak. A prognosztizáló módszerek kiválasztásakor néhány alapelvet be kell tartani. Mindenekelőtt ügyelni kell arra, hogy a trendvonal akkor extrapolálható nagy biztonsággal a múltbeli adatok alapján az eljövendő időszakra, ha az azt befolyásoló döntő tényezők változatlanok maradnak (Jánossy, 1975). Az alaptendencia mechanikus előrevetítése tehát csak akkor indokolt, ha az közgazdasági okokkal alátámasztható. A prognózis időtartama szintén lényeges kérdés, hiszen léteznek olyan jelenségek, amelyek jövőbeli alakulásában bizonyos idő után változások következnek be, melyet az előrejelzési modellben szerepeltetni kell. Egy jelenséget, illetve folyamatot csak akkor lehet előre jelezni, ha ismerjük annak szakmai és logikai hátterét, valamint birtokában vagyunk a megfelelő matematikai-statisztikai módszereknek. Fontos hangsúlyozni, hogy nem létezik egyetlen olyan prognosztikai módszer sem, ami a különböző folyamatok jövőbeli lefutását pontosan előre tudná jelezni, ezért a különféle metódusok eredményeinek egybevetése alapján lehet csak állást foglalni a jövőt illetően (Bessenyei et al., 1977). A dekompozíciós előrejelzés – a trendextrapoláció – klasszikus módszernek számít, amely különböző továbbfejlesztett technikákkal, szakértői vélemények alátámasztásával a legtöbb esetben eredményesen alkalmazható. (Megemlíthető, mint legegyszerűbb módszer a mozgó átlagolású trendszámítás is, amely inkább gyakorlati célú és nem tudományos igényeket kielégítő eljárás.) A függvényhasználat sikere nemcsak a múltat a lehető legjobban leképező modell megtalálásán múlik, nagy jelentősége van azoknak a szakmai ismereteknek, amelyek alapján a múltbeli tendencia folytatódását lehet valószínűsíteni, vagy éppen el kell azt vetni. A lineáris trendfüggvény – azaz a változás abszolút nagyságának állandósága – egy idő után megváltozik, hosszú távú előrejelzésre nem alkalmas. Az exponenciális trendfüggvényre ez még inkább érvényes. Ha egy idősor két, vagy több helyen mutat 25
tendenciaváltozást, akkor parabolikus trendfüggvény használata indokolt a folyamat előrejelzéséhez. Ekkor az előrejelzést különösen nagy körültekintéssel kell elvégezni, célszerű a fordulópontok előtti és utáni részekre külön trendet számítani. Ha a vizsgálat tárgyát képező jelenség idősora hosszú, akkor általában valamely növekedési görbével közelíthető meg legjobban. Ezek közül a legismertebb a szimmetrikus növekedési folyamatot leíró logisztikus görbe. Az előrejelzés szempontjából lényeges kérdés, hogy egy jelenséget egy trendfüggvénnyel, vagy esetleg szakaszolva, résztrendekkel célszerűbb-e jellemezni. Ez utóbbi alkalmazása akkor indokolt, ha a vizsgált jelenség alakulására változások (úgynevezett törések) voltak jellemzők. F próbával tesztelni tudjuk, hogy szignifikánsan javul-e a trend illeszkedése az adatokhoz, ha résztrendekkel jellemezzük az idősort. Ennek a prognóziskészítés szempontjából van jelentősége, hiszen ekkor már csak a szignifikánsan különböző utolsó időszakot jelezzük előre (Mundruczó, 1981). Egy jelenség hosszabb távú trendje ritkán illeszkedik egy lineáris függvényhez, azonban egy-egy részére inkább jellemző a lineáris tendencia. Ezen alapgondolat mentén alakították ki a harmonikus súlyozású résztrendek módszerét, amelynek lényege, hogy az előrejelzésnél nem az egyes adatokat, hanem a résztrendeket veszi figyelembe (Kardosné, 1988). A résztendenciákhoz az idő előrehaladtával különböző súlyokat kell rendelni. A súlyok kiválasztásakor általánosan elterjedt a harmonikus súlysorozat használata, amelyben a felhasznált súlyarányok változása fordítottan arányos azzal az időintervallummal, amely az adott időpont és egy korábbi időpont között eltelt. Úgy kell kialakítani a súlyozást, hogy az idősor valamennyi tagja hatást tudjon gyakorolni az előrejelzésre (Bessenyei – Kovács, 1992). A másik módszercsalád a simító eljárásokat foglalja magába. Az exponenciális kiegyenlítés a mozgóátlagolás tovább fejlesztett formája, amely megtartja a mozgóátlagolás előnyeit (egyszerűség, rugalmasság, könnyen kezelhetőség) és emellett igyekszik a prognosztizálás feladatának jobban megfelelni. A módszer abból az alapelvből indul ki, hogy időben visszafelé haladva egyre kisebb jelentőséget kell tulajdonítani a múlt adatainak, és nagyobb szerepet kell, hogy kapjanak a frissebb információk (Herman et al., 1994). Az idősorok alapján történő előrejelzés speciális esete a burkoló görbék módszere. A burkoló görbe eljárás különböző részrendszerek (részfolyamatok) egymásutániságának vizsgálatára és előrejelzésére alkalmas. A módszer akkor alkalmazható sikeresen, ha az adott rendszer részfolyamatainak fejlődését jellemző 26
görbék meghatározhatóak. A rendszer fejlődése az adott részfolyamat változásának keretei között, valamint új részfolyamat megjelenése következtében mehet végbe. Ez utóbbit szintáttörésnek nevezzük, melynek előrejelzése burkológörbe segítségével válik lehetővé. Matematikailag alsó és felső burkoló görbe határozható meg, amely befogja a jövőbeni fejlődés lehetőségtartományát (Nováky, 1999). A burkoló görbék a valóságban nem folyamatosak, hanem kisebb-nagyobb ugrásokkal, törésekkel jellemezhetők. Az így ábrázolt nagyobb rendszerek (az egymás után kialakuló részfolyamatok összességei) sokkal tartósabb fejlődést mutatnak, mint az őket hordozó egyedi összetevők, mivel e nagy rendszereket gyakran nem érintik olyan események (pl. depresszió, háború), amelyek zavarhatnák alakulásukat. Ez a jelenség a módszer egyik nagy előnye a többi eddig tárgyalt eljáráshoz képest. Másik gyakorlati jelentősége abban áll, hogy a szintáttörések megjelenését és hatását viszonylag nagy megbízhatósággal jelzi előre. Hátránya, hogy a megvalósulás időpontját bizonytalanabbul határozza meg a többi eljáráshoz képest (Bessenyei et al., 1977). A különböző jelenségek vizsgálatakor gyakran találkozunk olyan esetekkel, amikor az idősorban az alaptendencia mellett rendszeresen ismétlődő hullámzások is megfigyelhetőek. A rövid- és középtávú előrejelzések készítésekor figyelembe kell venni, és be kell építeni a modellbe a szezonális hullámzásokat is. Az extrapolációnál az alapirányzat változatlansága mellett feltételezzük a szezonalitás változatlanságát is (Kerékgyártóné – Mundruczó, 1999). A gazdasági jelenségek összetettsége, illetve sokrétűsége megköveteli, hogy az előrejelzések készítésénél bonyolultabb modelleket használjunk. Az eddig bemutatott módszerek mind abból a feltételezésből indultak ki, hogy egy jelenség jövőbeli alakulása egyetlen, a tényezők sokaságának hatását koncentráltan tartalmazó időtényezőtől függ. A sztochasztikus összefüggésvizsgálati módszerek ezzel szemben azt is megmutatják, hogy egy vagy több tényező változása milyen hatást vált ki a vizsgálat tárgyát képező jelenségben, és annak milyen nagyságú változását vonja maga után. A legalapvetőbb eljárás a korreláció- és regresszió-analízis, amelynek az előrejelzés szempontjából
két
alapesetét
különböztethetjük
meg.
Az
egyik
módszer a
keresztmetszeti adatok alapján végzett előrejelzés, a másik pedig a prognosztizálandó jelenség idősora és a magyarázó változók idősora közötti korrelációs kapcsolat vizsgálata, illetve előrevetítése. Ez utóbbi eljárás használata különösen nagy körültekintést igényel, hiszen két jelenség között az idősor alapján akkor is kimutatható
27
a sztochasztikus kapcsolat, ha az ismérvek között közvetlenül nincs korreláció, csupán egy harmadik közvetítő ismérv játszik közre. Ebben az esetben azt az alapelvet kell követni, hogy az egyes idősorokból a trendet kiszűrve el lehet tekinteni az egyes jelenségek önfejlődése következtében létrejött alapirányzattól. A különbségek között meglévő összefüggés már a korrelációs kapcsolatra utal (Bessenyei et al., 1977). A trendhatás kiszűrésére több módszer áll rendelkezésre. Az alábbiakban ezek közül a három legismertebb bemutatására kerül sor. Az első eljárásnál az eredeti változók helyett a trendtől való eltérésekből határozzuk meg a kétváltozós regressziót. A második módszernél az időtényező is beépítésre kerül a modellbe (háromváltozós modell). A harmadik esetben az eredeti változókat az egymást követő időszakok eltéréseivel, azaz a szukcesszív különbségekkel helyettesítjük. Az előrejelzés készítésekor figyelembe kell venni azt, hogy a függő változó viselkedését a magyarázó változó valamely korábbi időszakban bekövetkező változása befolyásolhatja. Ebben az esetben a modellben késleltetést alkalmazunk (Köves – Párniczky, 1981). Az idősorokban megmutatkozó sztochasztikus kapcsolat vizsgálata során felmerülhet az a probléma, hogy az egymást követő időszakok adatai szoros összefüggésben állnak egymással. Ezt a jelenséget autokorrelációnak nevezzük, amelynek szignifikáns nagysága arra utal, hogy a korrelációs együtthatókat csak fenntartásokkal fogadhatjuk el. Az autokorreláció mérésére több eljárás ismeretes (Neumann-féle hányados, Durbin-Watson-féle eljárás). Amelyik idősorban ciklikus mozgás figyelhető meg, abban autokorrelációval is számolni kell (Köves – Párniczky, 1981). Boksz és Jenkins nevéhez fűződik a sztochasztikus idősor-elemzés különböző, a gazdasági
gyakorlatban
leginkább
elterjedt
AR-
(autoregresszív),
MA-
(mozgóátlagolású), ARMA- (autoregresszív és mozgóátlagolású) és ARIMA (integrált autoregresszív és mozgóátlagolású) modelljeinek kidolgozása. Az autoregresszív (AR) modell az idősor adott időszaki értékét saját korábbi időszaki értékeinek lineáris kombinációjaként és a véletlen hatásaként írja le. A mozgóátlag (MA) modell az idősor adott időszaki értékét az adott és a megelőző időszakhoz tartozó véletlen változók kombinációjának tekinti. (Az ARMA az előzők kombinációja.) E modellek alapvetően stacionárius idősor-elemzésre alkalmasak, amelyek egy konstans átlagszint körül ingadoznak állandó szórással. A gazdasági folyamatok jelentős része azonban tartalmaz valamilyen alaptendenciát, ezért ezen idősorokhoz a fent említett modellek csak úgy illeszthetők, ha előbb stacionáriussá tesszük azokat, például differenciaképzéssel, vagy 28
az idősor logaritmikus transzformációjával. A differenciaképzés eredményeként kapott, úgynevezett integrált idősorokra felírt sztochasztikus modellek az ARIMA modellek. Ha az idősorban idényszerűség is megfigyelhető, akkor szezonális ARIMA modell használata indokolt (Herman et al., 1994). Az ARIMA modellek kidolgozásának fő célja az előrejelzés volt. Ezek nagymértékben támaszkodnak a ceteris paribus feltevésre, és egyáltalán nem alkalmasak a gazdasági folyamatokban bekövetkező törések előrejelzésére, ezért hosszabb távú prognózisok készítésére sem használhatók. A prognosztizálás folyamán az idősort a modellben foglalt információ alapján feltételes várhatóérték becsléssel jelezzük előre (Kőrösi et al., 1990). A kutatómunka során az adatbázis megtervezése, összeállítása jelentősen meghatározza az elemzés megbízhatóságát, használhatóságát és érvényességének körét. Az adatbázis elkészítésekor törekedni kell arra, hogy az elemzési célnak legmegfelelőbb, egymással összhangban álló adatokat gyűjtsük össze. Célszerű minden adatot ugyanabból a forrásból, vagy olyan forrásból meríteni, amelyek felhasználásával biztosítható az adatbázis konzisztenciája. Törekedni kell arra, hogy az adatok definíciója, köre, mélysége, pontossága összhangban álljon egymással. Az idősorok esetében lényeges momentum az időszak hossza. A kutatónak fel kell ismernie, és figyelembe kell vennie a modellalkotásnál az idősorban lévő strukturális töréseket is (Kőrösi et al., 1990).
29
4. Anyag és módszer 4.1. A vizsgálat tárgya és adatbázisa A magyar mezőgazdaság éves adataiból képzett idősorok elemzése során a vizsgálat tárgyát a legjelentősebb gabonafélék, a búza, a kukorica, az árpa, a burgonya, a napraforgó, a cukorrépa (1921-2004), továbbá a legfontosabb haszonállatok, a sertés, a szarvasmarha, a baromfi (1922-2004), valamint a növényi- és az állati termékek, a liszt, a burgonya, a cukor (1950-2004), a tehéntej és a tojás (1949-2004) képezték. Az elemzések magukban foglalják a növények vetésterületét, termésmennyiségét egy főre vetítve, az állatállomány ezer főre jutó nagyságát, és a növényi és állati termékek fogyasztásának színvonalát. A vizsgálatok adatbázisát a Központi Statisztikai Hivatal kiadványai
(Magyar
mezőgazdaság
1851-2000,
a
Mezőgazdasági
statisztikai
évkönyvek-, a Magyar statisztikai évkönyvek sorozatai) szolgáltatták. A XX. század mezőgazdasági folyamatainak elemzéséhez felhasználásra került a Tarsoly István (1996-2000) szerkesztésében megjelent Magyarország a XX. században című kiadvány. A kutatás másik nagy területének, a legjelentősebb növényi és állati termékek havi felvásárlási- és piaci árának, valamint felvásárolt mennyiségének (1992-2006) elemzéséhez szükséges adatbázist a Statisztikai havi közlemények 1991-2003, és a KSH elektronikus adatbázisa (STADAT) nyújtották. Az Európai Uniós országok termelői árainak egymáshoz történő közeledése is vizsgálat tárgyát képezte – az adatok összehasonlíthatósága érdekében 1998 és 2003 között –, az EUROSTAT AgrIS adatai alapján. A vizsgált országok körének kiválasztását két szempont határozta meg. Egyrészt az, hogy olyan országok árai kerüljenek elemzésre, amelyek uniós tagsága különböző időpontra tehető. Másrészt az alkalmazott adatbázis alakította ki azt a keretet, amiben a vizsgálatok elvégezhetőek voltak.
4.2. A vizsgálatok során alkalmazott módszerek A fent részletezett vizsgálati területek folyamatainak elemzése döntően a determinisztikus idősor-elemzési módszerre épült. A hosszú távú elemzésekben az Y = Ŷ · C · V , a középtávú havi adatsoros idősoroknál az Y = Ŷ · S · C · V multiplikatív
modellek kerültek alkalmazásra. A vizsgálat tárgyát képező vetésterület, termelési
30
színvonal, valamint fogyasztás tekintetében az elemzés első momentuma az idősor alakulására jellemző tendencia megállapítása volt, majd ezt követően a várható fejlődési irány előrevetítése került a vizsgálat fókuszába. Az idősor trend körüli kisebb-nagyobb hullámzása lehetővé tette a kutatás egyik célkitűzésének megvalósítását, hiszen lehetőség adódott a „hosszú idősorból” képzett ciklus meghatározására. A lehetséges trendfüggvények közül a választás (specifikáció) minden esetben a grafikus ábrázolásra, az illeszkedés vizsgálatra, illetve szakmai mérlegelésre támaszkodott. Az alapirányzat meghatározása lineáris (ha az idősorban nem volt fordulópont), illetve parabolikus (ha az idősorban egy, vagy több fordulópont volt) trendfüggvénnyel történt. A lineáris trendfüggvény általános alakja: ŷ = b0 + b1t , ahol a b0 paraméter az idősort közvetlenül megelőző év becsült értéke, a b1 paraméter pedig az egységnyi időszak alatti átlagos változás mértéke (t = 1,2,...,n kódolást használva). A parabolikus trendfüggvény általános alakja: ŷ = b0 + b1t + b2t2 + … +bptp . A lineáris függvénytől eltérően itt a paraméterek szakmailag nem értelmezhetők közvetlenül. Ha az idősorban egy fordulópont található, akkor azt másodfokú függvénnyel célszerű jellemezni (szerk. Szűcs, 2002). A hosszú idősorok – grafikus ábrázolást követően – szakaszokra bontva résztrendekkel is jellemezhetők. Az egyes szakaszokhoz illesztett trendfüggvények szignifikáns különbözősége – a búza vetésterülete, valamint a baromfi- és a marhahús fogyasztási színvonala kivételével – alátámasztotta ezt a felvetést. Az egyes szakaszok trendfüggvényeinek szignifikáns különbözőségét F próbával teszteltük. F=
(a − d ) : (( p ⋅ m) − m) d : (n − ( p ⋅ m))
ahol a a teljes idősorra meghatározott trend, d a résztrendek alapján kapott közelítés, p a résztrendek száma, m egy trendfüggvény becsült paramétereinek száma, n a teljes idősor adatinak száma (Rédey – Sipos, 1983). A múlt és a jelen megismerése és elemzése lehetőséget adott rövid távú (öt éves) jövőképek felvázolására különböző megközelítésben, többféle módszer, illetve modell alkalmazásával. Az elemzés során az előrejelzési metódusok kiválasztását két szempont határozta meg. Egyrészt egyetlen egy előrejelzési eljárás sem hozhat biztos eredményt, ezért célszerű minél több módszer egyidejű használata a pontosabb prognózis érdekében. Másrészt a dekompozíciós és a simító eljárások egyidejű használatával jóval árnyaltabb képet kaphatunk a jövőt illetően. 31
Az előrejelzések: - a teljes időszak trendfüggvénye-, - az utolsó szignifikánsan eltérő időszak trendfüggvénye-, - a harmonikus súlyozású résztrendek-, valamint - a Brown-féle kettős exponenciális simítás modellje alapján készültek. A hosszú idősor előrejelzése trendfüggvény alapján csak akkor tekinthető megbízható prognózisnak, ha a vizsgálat tárgyát képező adatsorban nincsenek töréspontok. Ez a mezőgazdaságra nézve naiv feltételezésnek tűnik, gondoljunk csak a második világháborúra, a földreformokra, vagy a rendszerváltásra. Ezért szükségesnek látszott a kapott eredmények tesztelése. Ez a korreláció számítás alkalmazásával valósult meg oly módon, hogy az idősor utolsó 5 évének adatát kivéve felállítottuk a maradék adatokkal a modellt, majd a kihagyott évek tapasztalati adatainak és a modellből extrapolált értékeknek a korrelációját vizsgáltuk meg. A teljes és az utolsó szignifikánsan különböző időszak alapján történt a trendextrapoláció. A hosszú idősor szakaszokra bontását grafikus ábrázolás és szakmai mérlegelés előzte meg. Mindkét eljárás esetében a trendfüggvénybe a t helyére a becsülni kívánt időponthoz rendelhető t értéket illesztettük be. Így előre jelezhetővé vált a t + n-dik időszak értéke. A harmonikus súlyozású résztrendek módszerének használatát az indokolta, hogy az eljárás gyors, illetve az, hogy az utolsó időszakoknak nagyobb befolyásoló erőt tulajdonít a jövőt illetően, mint a korábbiaknak. Az eljárás első lépése az volt, hogy kellő hosszúságú lineáris szakaszokra kellett bontani az idősort, majd az első szakaszokhoz lineáris trendfüggvényt illesztve a trendértékek meghatározására került sor. A trendértékek kiszámítása láncolatosan történt oly módon, hogy a felhasznált időszakok közül az elsőt elhagytuk, majd az időben következő időszakot bekapcsoltuk. Ha az idősor hossza n, akkor n – p + 1 résztrend került meghatározásra. A következő lépés az egyes időszakokhoz tatozó trendértékek átlagolása volt. Az átlagos résztrendek szomszédos tagjainak különbségét (di) képezve megkaptuk az időszakról időszakra bekövetkező változások sorozatát. A súlyok kiszámítására a következő képlet szolgált:
ht = Σ
1 . A súlysorozatból relatív értéket képezve (wt) meghatároztuk az átlagos n−t
különbséget: d = Σwt ⋅ d t . Végül m időszakra történő előrejelzéshez az alábbi formula nyújtott segítséget: yˆ ( t + m ) = y t + m ⋅ d (Bessenyei – Kovács, 1992).
32
A simító eljárások közül a Brown-féle kettős exponenciális simítást alkalmaztuk az utolsó szignifikáns időszakra. A kettős simítást az indokolta, hogy az idősor nem volt stacionárius jellegű, ugyanis az egyszeres exponenciális simítást csak trendmentes, szezonalitást nem tartalmazó, közel állandó tendenciájú ingadozásokkal rendelkező stacionárius idősorokra lehet alkalmazni. Mivel a vizsgált idősorok trendet tartalmaztak, ezért azok simítására és előrejelzésére nem volt alkalmas az egyszeres exponenciális simítás. E módszer alkalmazása esetén az előrejelzés torzított lett volna. A kettős simítás lényege, hogy az egyszer kisimított idősort ismételten kisimítjuk. Bár az előrejelzést ebben az esetben sem mondhatjuk tökéletesen torzítatlannak, de elég nagy α megválasztásával a torzítást mérsékelni lehet (szerk. Szűcs, 2002). Az exponenciális kiegyenlítés népszerűségét egyszerűségének és kis információigényének köszönheti. Előrebecsülő formulája a következő: yn+t = αyn + α(1 – α) yn-1 + α(1 – α)2 yn-2 + … + α(1 – α)k-1 yn+1-k ahol α a kiegyenlítési konstans, amely 0 és 1 közötti értéket vehet fel, k pedig a súlyozott tagok száma. Az α megválasztása részben elméleti közelítéssel, részben statisztikai módszerekkel, a legkisebb négyzetek elvének iteratív felhasználásával történt. Ha 1-hez közeli a kiegyenlítési konstans, akkor az utolsó megfigyeléseket nagyobb súllyal veszik figyelembe, csökkenése pedig a korábbi megfigyelések befolyásoló erejét növeli. A k megválasztása az α értékétől függött 1. A vizsgálatok során mérlegelni kellett, hogy nagy α paraméter megválasztásával a simítás mértéke ugyan csökken, de az utolsó értékek nagyobb jelentőséget kapnak, ugyanakkor, ha a simítási paraméter közel van a nullához a simítás erőteljesebbé válik. A legkisebb négyzetek módszere alapján kapott legjobb α paraméter nem mindig találkozik a szakmailag legmegfelelőbbnek tartottal (szerk. Szűcs, 2002). A fent említett módszereken kívül természetesen még jó néhány ismert. Az elemzés azon célját azonban, miszerint a vetésterületeket, a termelési színvonalakat, valamint az egy főre jutó fogyasztásokat a következő öt évre prognosztizáljuk, a fenti négy módszer segítségével meg lehetett valósítani. Hosszú idősorból képzett ciklusok elemzésekor a legfontosabb szempont az, hogy az adatok természetes mértékegységben legyenek megadva, mert így a hosszú távon kezelhetetlen árhatásokkal nem kell számolnunk (Sipos, 2006). A ciklusok ∞ 1
Módszertani követelmény, hogy a súlyok összege egyhez közelítsen ( ∑ α(1 – α)k-1 = 1) . k =1
33
kimutatásánál lényeges momentum az, hogy az eredeti idősor additív, vagy multiplikatív modellel írható-e le. Az idősorok többsége multiplikatív jelleget mutatott, és a ciklusok összehasonlíthatósága miatt is a multiplikatív modell (Y = Ŷ · S · C · V) használata vált indokolttá. A hosszú távú ciklushatás kimutatása a többi komponens (trend, véletlen) hatásától megtisztított, majd 9 tagú mozgó átlagolással kisimított idősori adatok ábrázolásával vált lehetővé, Sipos (1986) ajánlása alapján. A havi felvásárlási árak és felvásárolt mennyiségek ciklikusságának vizsgálata esetén a szezonalitás miatt 12 tagú mozgóátlag került alkalmazásra. A mezőgazdasági árak és mennyiségek esetében az elemzés során feltárásra kerültek a legjelentősebb befolyásoló tényezők, amelyek rövidtávon döntő hatással voltak a vizsgált termékek árának és volumenének ciklikusságára. Az adatok hónapról hónapra nagy ingadozást mutattak. Ennek egyik oka a szisztematikusan jelentkező szezonalitás volt, e hatásokat ki kellet szűrni. A szezonálisan kiigazított idősorból a trend meghatározása következett, végül az alaptendenciától megtisztított idősor valódi fellendülési és visszaesési szakaszainak megkeresésével lehetett eljutni a ciklusok csúcs- és mélypontjaihoz. Ezt követően a felvásárlási árak és felvásárolt mennyiségek közötti kapcsolat szorosságát késleltetett regresszió- és korrelációszámítással, különböző modellek (eredeti és trendmentes adatok, szukcesszív különbségek, és az időt is beépítő háromváltozós modell) alapján vizsgáltuk. A késleltetést az indokolta, hogy igazoljuk azt a hipotézisünket, miszerint a mennyiségek (függő változó) viselkedését az árak (magyarázó változó) valamely korábbi időszakban bekövetkezett változása befolyásolja. A k időegységgel késleltetett tényezőváltozót tartalmazó modell: ŷ = b0 + b1 xt-k + εt . A kapcsolat szorosságának elemzése a korrelációs hányados segítségével történt. A trend kiszűrésére egyrészt a trendtől vett eltérés módszere szolgált, másrészt a szukcesszív különbségeket és a háromváltozós modellt alkalmaztunk. A szukcesszív különbségek
alatt az egymást követő időszaki adatok különbözeteit kell érteni (∆yt = yt-yt-1 , ∆xt = xt-xt-1). A háromváltozós modellbe (yt = b0 + b1xt + b2t + εt) az idő is beépítésre került. A modellek szignifikáns voltának tesztelése F próbával történt, az alábbi képlet szerint: F = (n − 2) ⋅
R2 . Ha a kapott eredmény alapján meghatározott p érték 1− R2
kisebb, mint a szignifikancia szint (0,05), akkor a modellt szignifikánsnak tekinthetjük (Köves – Párniczky, 1981).
34
Az eredmények kiértékeléséhez az autokorreláció jelenlétét a Durbin-Watsonféle korrelációs együtthatóval mutattuk ki. Σ(et − et −1 ) 2 ahol e = y – ŷ d= Σet2
Az autokorreláció vizsgálatához táblázat áll rendelkezésünkre, amely tartalmazza azokat a kritikus értékeket (a mintanagyságtól és a magyarázó változók számától függően), amelyekkel összehasonlítva a d-t, dönteni tudunk az autokorreláció meglétéről (Bessenyei et al., 1977). A Durbin-Watson táblázat a pozitív autokorrelációra (H1 : p>0) adja meg a kritikus értéket (dL és dU). Ha a számított d érték kisebb, mint a dL, akkor pozitív autokorreláció van jelen, ha a számított d érték nagyobb, mint a dU, akkor nem áll fenn a reziduumok között pozitív autokorreláció. Ha az alternatív hipotézis H1 : p<0 , akkor a kritikus értéket a 4–dL és a 4–dU formulával számítjuk ki. Negatív autokorreláció esetén a számított érték nagyobb, mint 4–dL (Kerékgyártóné – Mundruczó, 1999). A legjelentősebb gabonafélék és a vágósertés felvásárlási árának az Európai Unió országaiban történő alakulását, és az egyes országok idősorainak konvergenciáját az egyszerűbb leíró statisztikából ismert átlag, szórás, relatív szórás mutatószámokkal elemeztük. A konvergencia mértékét ugyan más szóródási, illetve kiegyenlítődési mutatószámokkal (pl. Gini-mutatók), vagy pl. a szórásnégyzet felbontás módszerének alkalmazásával is lehetne elemezni, azonban a fenti egyszerűbb mutatószámok is képesek voltak az árak közeledését kimutatni.
35
5. Saját vizsgálatok 5.1. A mezőgazdaság helyzetének alakulása a rendszerváltást követően 5.1.1. Az ágazat súlya, a termelési alapok, a termelés szervezeti keretei A 3.2. fejezetben megismerkedhettünk az elmúlt évtized mezőgazdasági folyamatairól alkotott agrárközgazdászi nézetekkel. Az alábbiakban e vélemények kiváltó okairól, azaz az agrárgazdaságban a rendszerváltozás óta bekövetkezett változásokról lesz szó. Magyarország természeti és éghajlati adottságainak következtében az agrárszféra gazdasági és társadalmi jelentősége számottevő. Bár a mezőgazdaságban a depresszió jelei már korábban is látszottak, de az 1980-as évektől elkezdődött tőkekivonás jelentős károkat okozott, amit csak tovább súlyosbított a rendszerváltást követően kialakult új tulajdon- és jogrendszer. Ezt támasztja alá az 1. ábra is. 1. ábra Az agrárgazdaság részaránya a nemzetgazdaságon belül 30
25
arány, %
20
15
10
5
0 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 GDP
Foglalkoztatás
Export
Beruházás
Forrás: Mezőgazdasági Statisztikai Évkönyvek: A mezőgazdaság és az élelmiszeripar szerepe a nemzetgazdaságban
A rendszerváltás első évében a nemzetgazdaság GDP-jének 13,7 százalékát állította elő az agrárgazdaság, ez az arány 2005-re 4,3 százalékra csökkent. A munkaerő tekintetében is hasonló tendencia figyelhető meg, hiszen a 17,4 százalékos részesedés 2005-re 5,0 százalékra olvadt. Az agrárgazdaság azonban sajátos helyzetben van a foglalkoztatást illetően, hiszen jelentős a részmunkaidős tevékenység, ami a többi ágazatra kevésbé jellemző. Az EU ajánlása szerint a 90-es évek végétől kezdve a
36
mezőgazdaságban kiszámításra került az Éves Munkaerő Egység, ami évi 1800 munkaóra, illetve 225 nyolcórás munkanap, azaz egy fő évi munkájának felel meg. Ebben kifejezve a 2005. évi munkaerő-felhasználást, 520 ezer egység áll az agrárgazdaságban kimutatott 194 ezer fő foglalkoztatottal szemben. Ráadásul ez utóbbi az erdő-, vad- és halászat alágazatok létszámával együtt értendő. A bruttó hozzáadott érték és a foglalkoztatottak arányában bekövetkező változás fő oka a termelés visszaesése. Az agrárium beruházásból való részesedése 2005-ben 4,6 százalék volt. A külkereskedelmi folyamatokat is súlyosan érintette a korábban meglévő külföldi piacok egy jelentős részének megszűnése, hiszen 17 százalékponttal csökkent az agrár ágazat export-részesedése. Az elmúlt évtizedben az agrárimport gyorsabb ütemben nőtt, mint a kivitel, ez a jövőre nézve is problémát jelenthet. Az ezredfordulón már a konszolidáció jelei kezdtek megmutatkozni. A kilencvenes években lejátszódó strukturális folyamatok markáns jellege jóval szelídebbé vált, az ágazat szerepét jelző arányszámok egyre inkább közelítenek az EUban már korábban kialakultakhoz. E gazdasági ág szerepe az élelmiszer előállítás tekintetében jóval nagyobb a korábban említett arányszámoknál. Megfigyelhető, hogy a mezőgazdaság
hagyományos
szerepe
egyre
inkább
átértékelődik,
s
az
új
agrárstratégiákban a multifunkcionális szerepkörök nálunk is egyre határozottabb hangsúlyt kapnak. A 2005. évi statisztikai adatok szerint az ország összes területének 63 százaléka minősült
mezőgazdasági
termőterületnek,
melynek
több
mint
háromnegyede
szántóterületként hasznosult. A mezőgazdasági terület nagysága 1990-hez képest 10 százalékkal csökkent, ezzel szemben a művelés alól kivont terület mértéke 47 százalékkal emelkedett. Új jelenség – melyet az EU támogat –, hogy a vetetlen területek aránya egyre nagyobb mértékben növekszik. A mezőgazdasági földhasználatban jelentős változás következett be az elmúlt több mint egy évtizedben. Míg a gazdasági szervezetek (társas vállalkozások) által megművelt termőterület 1990-hez képest a felére csökkent, addig az egyéni gazdálkodók művelésében lévő több mint a háromszorosára nőtt. Így 2005-ben a termőterület 50,4 százalékán egyéni gazdálkodók, 45,6 százalékán pedig gazdasági szervezetek gazdálkodtak (2. ábra).
37
2. ábra A termőterület-használat gazdálkodási formák szerinti megoszlása (május 31.) 100% 90% 80% 70% 60% 50% 40% 30% 20% 10% 0% 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 gazdasági szervezet
egyéni gazdaság
egyéb
Forrás: KSH honlapja, STADAT: Mezőgazdaság
Globálisan értelmezve a termelési alapok használatát és a naturális kibocsátásokat, a fent említett két gazdálkodási forma (egyéni gazdaság, gazdasági szervezet) jelenleg hazánkban közel azonos gazdasági jelentőséggel bír. Bizonyos részterületeken a súlyarányok erősen különböznek, példaként az erdőhasználatot, vagy a gyümölcs-szőlőtermelést és a baromfitartást említhetjük meg. E két gazdaságcsoport néhány jellemzőjét mutatja be dinamikai megközelítéssel az 1. táblázat. A táblázat az egyéni gazdaságok számának töretlen csökkenéséről tanúskodik, ez évi átlagban 45 ezer gazdaságszám (4,6 %) visszaesést jelentett. Az egyéni gazdaságok 2005-ben a termőterület 50,4, a mezőgazdasági terület 57,5, és a szántó 56,6 százalékát használták. A gazdasági szervezetek (szövetkezetek, Rt.-k, Kft.-k stb.) számának megugrása mögött a korábbi nagyüzemek feldarabolása állt. E gazdaságkör száma 2003-at követően stagnált. A termőterületben ezzel ellentétes folyamat volt tapasztalható, hiszen míg a kilencvenes évek elején az átlagos termőterület meghaladta a 6700 hektárt, addig 2005-ben nem érte el a 490 hektárt sem.
38
1. táblázat A mezőgazdasági tevékenységet folytató gazdaságok száma, a termelési alapok használata a két gazdaság csoportban Egyéni gazdaságok Gazdasági szervezetek TermőSzarvasTermőSzarvasSertésSertésÉv Szám, Szám, terület marhaterület marha ezer ezer átlag, arány átlag, arány tartás aránya, % tartás aránya, % ha % ha % 1991 1396 0,9 16,0 20,2 46,6 2,6 6720 84,0 79,8 53,4 2000 959 2,8 49,0 32,6 49,2 8,4 556 45,7 67,4 50,8 2005 707 3,5 50,4 33,1 39,5 7,9 487 45,6 66,9 60,5 Forrás: Mezőgazdasági statisztikai évkönyvek, Magyarország mezőgazdasága 2005
Részletesebb információkat kapunk, ha a 2. táblázat alapján megvizsgáljuk a két csoportban a gazdaságszámot és a területmegoszlást méret szerinti kategóriánként. 2. táblázat A gazdaságok számának és termőterületének megoszlása területnagyság szerint, 2000 és 2005 Termőterület nagyság, ha 0 (nem használ) 0-> 1 1-> 5 5 - > 10 10 - > 50 50 - > 100 100 0 (nem használ) 0 - > 10 10 - > 50 50 - > 100 100 - > 300 300 -
Gazdaságok számaránya, % Termőterület aránya, % 2000 2005 2000 2005 Egyéni gazdaságok 3,6 6,7 0 0 68 66,6 6,5 5 19 16,3 15,7 11,2 4,6 4,3 11,6 9,1 4,1 4,8 35,2 30,8 0,5 0,8 12,5 16,3 0,2 0,5 18,5 27,6 Gazdasági szervezetek 35,7 10,1 0 0 9,1 15 0,1 0,1 16,3 22,6 1,3 1,4 7,2 11,7 1,7 1,9 13,2 18,9 8,9 8,2 18,5 21,7 88 88,4 Forrás: Magyar mezőgazdaság GSZÖ 2003 és 2005
2005-ben az 1 hektár alatti területet művelő egyéni gazdaságok aránya 67 százalék volt, ezek csupán az összes termőterület 5 százalékát használták. Az önálló megélhetést már biztosító, 50 hektár feletti területen gazdálkodó 9200 gazdaság területhasználata 2005-ben 44 százalékot tett ki. A 7900 gazdasági szervezet mind gazdálkodási formában, mind méretben, mind főbb tevékenységben nagyon változatos képet mutat. Szembetűnően nagy a földet nem használók aránya, igaz ez időben csökkent, különösen 2000 és 2003 között. A területi
39
koncentráció itt is egyértelműen látható, amely a 2000. évet követően nagyon mérsékelten folytatódott. Magyarországon az állattenyésztés helyzete jelentős változáson ment keresztül az utóbbi évtizedben. Az ágazat hozzájárulása a mezőgazdaság termelési értékéhez 1990-ben 50,6 százalék volt, ami 2004-re 35,9 százalékra esett vissza. Az 1990-1993 közötti
jelentős,
majd
az
azt
követő
mérsékelt
ütemű
állománycsökkenés
eredményeként 2005-ben a szarvasmarha-állomány az 1990-es szintnek a 44,4 százalékát, a sertésállomány a 44,9 százalékát, a baromfiállomány az 57,6 százalékát, a juhállomány a 61,4 százalékát tette ki (3. ábra). 3. ábra Az állatállomány alakulása gazdálkodási formák szerint (ezer db) Szarvasmarha Sertés 1800
10000
1600
9000
1400
8000 7000
1200
6000 1000 5000 800 4000 600
3000
400
2000
200
1000
0
0 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 Egyéni gazdaság
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005
Gazdasági szervezet
Egyéni gazdaság
Juh
Gazdasági szervezet
Tyúkfélék
2500
60000
50000
2000
40000 1500 30000 1000 20000 500
10000
0
0 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005
Egyéni gazdaság Gazdasági szervezet
Egyéni gazdaság Gazdasági szervezet
Forrás: Mezőgazdasági statisztikai évkönyvek, Magyarország mezőgazdasága 2005
Ahogy azt a 3. ábra mutatja, az állományváltozással egy jelentős átstrukturálódás következetett be a két gazdaságcsoport vonatkozásában az utóbbi 15
40
évben. Az arányok a szarvasmarha- és a juhállomány esetében az egyéni gazdaságok, míg a sertés- és a tyúkfélék-állományánál a gazdasági szervezetek irányába tolódtak el a vizsgált időszak alatt. A 90-es évek elején az egyéni gazdaságok birtokolták a szarvasmarha-állomány egyötödét, a juhállomány 40 százalékát, a sertésállomány felét, és a tyúkfélék több mint 60 százalékát. Az utóbbi években már a szarvasmarhák 65, a juhok 87, a sertések 40, és a tyúkfélék 50 százaléka tartozott az egyéni gazdaságokhoz.
5.1.2. A mezőgazdaság kibocsátásának főbb jellemzői A
mezőgazdaság
termelő
egységeinek
hagyományos
tevékenysége
a
növénytermesztés és az állattenyésztés. Az agárszakemberek véleménye megegyezik abban, hogy egységnyi területre vetítve akkor tud egy gazdaság magas termelési értéket, és ezáltal jövedelmet elérni, ha minél nagyobb a gazdálkodáson belül az állattenyésztés aránya. A fejlett nyugat-európai országokban a termelési érték 60-80 százaléka az állattenyésztésből származik. Tizenöt éves visszatekintésben a magyar mezőgazdaságra nem ez a jellemző. A mezőgazdasági termelés volumene a vizsgált időszakban elmaradt az 1990-es év termelési szintjétől, ellenben a nemzetgazdaság bruttó hazai termékének volumenindexe 1999-ben már meghaladta azt (4. ábra). 4. ábra A mezőgazdasági termelés volumenének változása (1990 = 100 %) 128 120 112 104 96 88 80 72 % 64 56 48 40 32 24 16 8 0
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005
Növénytermesztés Mezőgazdasági termelés
Állattenyésztés Nemzetgazdaság, GDP
Forrás: Mezőgazdasági Statisztikai Évkönyvek: A mezőgazdasági termékek termelésének és folyó termelő-felhasználásának volumenindexe
Az 1989 és 1993 közötti időszakban mintegy 35 százalékkal csökkent a mezőgazdasági kibocsátás. Ennek oka többek között a műveletlen területek és az elhanyagolt ültetvények közel 40 százalékos aránya, az állatállomány 50 százalékos 41
csökkenése, valamint a gazdaságok jelentős részének felszámolása. A termelés volumene 2004-ben az előző évhez képest jelentős mértékben növekedett, a növénytermesztés kimagasló eredményeinek, és az európai uniós támogatásoknak köszönhetően. Ahhoz, hogy ez a fejlődés tartóssá váljon, elengedhetetlenül szükséges az állattenyésztés kibocsátásának érezhető mértékű emelkedése is. Az utóbbi 15 évben a két ágazat kibocsátásának dinamikája eltérő volt. A növénytermesztés bruttó termelése 1994–től növekedésnek indult, kisebb-nagyobb megtorpanások és visszaesések mellett. A mezőgazdaságban a gabonafélék termesztése, a sertés-, a baromfi- és a szarvasmarha tenyésztés tekinthető húzó ágazatnak. Mindez a gabonatermesztés és az abrakfogyasztó állattenyésztés egymásra épülését mutatja, melyek együtt 2005-ben a bruttó termelés 47 százalékát adták. A kertészeti termékek és az ipari növények a bruttó kibocsátásból a vizsgált utolsó évben 9 – 9 százalékos részesedést képviseltek. A hazai klíma a gabonafélék termesztésének kedvez leginkább, ami vetésterületük nagyságában is megmutatkozik. A ténylegesen hasznosított szántóterület 27,9 százalékán búzát, 7,6 százalékán árpát, valamint 28,4 százalékán kukoricát termesztettek 2005-ben. A napraforgó volt a harmadik legnagyobb területen termesztett növényünk több mint 12 százalékos részesedéssel, ezt követték 7,4 százalékkal a szálas és lédús takarmányok. A cukorrépa (1,5 %) és a burgonya (0,6 %) területi aránya elenyésző volt. Magyarország földrajzi és éghajlati adottságai megfelelő feltételeket biztosítanak a kertészeti növények termesztéséhez. Jelenleg a termelés körülbelül 290 ezer hektáron folyik. A hazai gyümölcsösök területe a 90-es évektől folyamatosan csökkent, jelenleg 102,8 ezer hektár. A termésmennyiség 40 százalékos csökkenésével együtt járt a nagymértékű minőségromlás is. A szőlőültetvények 94,3 ezer hektáros területet foglalnak el. Fajtaszerkezetük azonban nem tekinthető piacképesnek. Magyarország legjelentősebb állattenyésztési ágazata a sertéstenyésztés. Az állatállomány száma 2005-ben alig haladta meg a 3,8 millió darabot. Az egészséges életmód köztudatba kerülése nem csak a hazai, hanem a külföldi piacokat is beszűkítette. A baromfiállomány 2005-ben közel 23 millió egyedet tett ki. A baromfivágóállat-élőtömeg több mint 50 százalékát a tyúkfélék adták, emellett a pulyka, a kacsa és a liba is jelentős arányt képviselt. A nagy takarmányigényű szarvasmarha állomány már az 1980-as évek eleje óta fokozatosan csökkent, 2005-re 708 ezerre esett
42
vissza. A juhtenyésztés szintén mély válságot élt át, de az utóbbi időben rendeződni látszik az ágazat helyzete, az állomány mára már meghaladja az 1,4 millió egyedet. Az agrár-külkereskedelem a rendszerváltozás óta minden évben pozitív egyenleggel zárt. Az export értéke 1990-et és 1993-at leszámítva 2 millió dollár feletti volt, sőt 2004-ben már meghaladta a 3,5 millió dollárt, ami 97,1 százalékkal több mint az 1990. évi. Az import dinamikus növekedésének lehettünk tanúi az elmúlt években, ezt példázza, hogy 2004-ben a behozatal már 284 százalékkal haladta meg az 1990-es szintet (5. ábra). A legnagyobb exportbevételt, és ezzel együtt pozitív külkereskedelmi egyenleget 2004-ben
a
hús-húskészítmények,
a
zöldségféle-gyümölcs,
és
a
gabona-
gabonakészítmények biztosították. 5. ábra Magyarország agrár-külkereskedelmének alakulása 4000 3500
millió USD
3000 2500 2000 1500 1000 500 0 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 Export
Import
Forrás: Mezőgazdasági Statisztikai Évkönyvek: Az élelmiszerek, italok és dohány külkereskedelmi forgalma ország-csoportok szerint
Hazánk
külkereskedelmi
partnerszerkezete
a
rendszerváltást
követően
megváltozott. A 80-as évek végén a közép- és a kelet-európai szocialista országok hazánk kiviteléből, valamint behozatalából 33 – 35 %-ban vették ki részüket. Mára már exportunk több mint 90 százaléka európai piacokra irányul. Az Európai Unió országai közül 2004-ben az EU-15-ökkel bonyolítottuk külkereskedelmünk több mint háromnegyedét. Németország dominanciája a kivitelben (19 %) és a behozatalban (19,3 %) is számottevő volt. Az utóbbi évek tanulságaként kell megemlíteni, hogy az 1991ben megkötött társulási megállapodás alapján a hazai termékek egy része ugyan könnyebben jutott ki az EU piacaira, de a tagországok is lehetőséget kaptak piacszerzésre Magyarországon, amivel éltek is. 43
A közép-kelet-európai
régióval kapcsolatos
regionális kereskedelem a
rendszerváltás kezdetén visszaesett, de a CEFTA megalakulásával (1993) és a térség piacainak bővülésével fejlődni kezdett. Hazánk CEFTA országokkal kapcsolatos kivitelében jelentős szerepet játszott az utóbbi években a hús és húskészítmény; a gabona- gabonakészítmény; a zöldségfélék és a gyümölcs. Megvizsgálva az ország komparatív előnyeit és hátrányait a CEFTA országokkal szemben, megállapítást nyert, hogy az élelmiszergazdaság tekintetében hazánknak a többi országhoz képest az élő állat; a hús és húskészítmény; a gabona- gabonakészítmény; a zöldségféle és gyümölcs; a cukor, cukorkészítmény, méz; és az ital termékcsoportok vonatkozásában a legerősebb a megnyilvánuló komparatív előnye (Hegedűsné – Poór, 2006). E fejezet a monetáris agrárstatisztika fő pilléréből, a Mezőgazdasági Számla Rendszerből (MSzR) származó indikátorokra alapozott elemzéssel zárul. Mint ahogy arról már korábban szó volt, a mezőgazdasági kibocsátás volumene a vizsgált 15 évben elmaradt az 1990. évi értéktől. Hasonló folyamatnak lehettünk tanúi a folyó termelő felhasználás tekintetében is. A hozzáadott érték volumene (1990-es bázison számítva) 2001-ig meghaladta a bruttó kibocsátásét, majd 2002 – 2003-ban a helyzet megfordult. A bruttó hozzáadott érték volumene minden évben elmaradt a bázisévtől, kivéve a 2004. évet, ugyanis ekkor 21,2 százalékkal meghaladta azt. Magyarországon a mezőgazdasági termékek ára nagymértékben ingadozott a 90es évektől kezdődően. Az árstabilitás hiánya a tulajdonosi struktúra változékonyságára, valamint a jövedelem és a birtokstruktúra bizonytalanságára vezethető vissza (Orbánné, 2002). Az árak liberalizálása és a költségvetési támogatások erőteljes csökkenése piaci alapokra helyezte a termelést. A mezőgazdasági termeléshez felhasznált anyagok árai az utóbbi 15 évben gyorsabban emelkedtek, mint az agrártermékek árai, ennek következtében az agrárolló 1995-től kezdve – az utolsó évet leszámítva – folyamatosan nyílt (6. ábra). Az ipari árak emelkedésének üteme szerte a világon, így az EU-ban is 1 – 3 százalékkal meghaladja a mezőgazdasági árak növekedését, de ez a technikai fejlődéssel többnyire ellensúlyozódik (Varga, 2001).
44
6. ábra Az agrárolló alakulása (1990 = 100 %) 800 700 600 500 % 400 300 200 100 0 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 Mezőgazdasági termelői árak indexe
Mezőgazdasági ráfordítások árindexei
Forrás: Mezőgazdasági Statisztikai Évkönyvek: Agrárolló
Ahhoz, hogy a mezőgazdaság helyzetéről hű képet kapjunk, a jövedelemtermelő képességet is górcső alá kell venni. A hazai monetáris agrárstatisztikában 1998-tól állnak rendelkezésre ezzel kapcsolatos információk. 2001-ben a jövedelmek terén a javulás jelei mutatkoztak, de az eltelt hat év rövid idő a változások tendenciaszerű értékeléséhez. Annál is inkább, mert évről évre igen nagy eltérések mutatkoznak a jövedelemváltozások terén. A termelési tényezők jövedelme az előző évhez képest 2004-ben 57 százalékkal nőtt, a gabonafélék rekordtermésének, a nagyobb műtrágya és növényvédőszer-felhasználásnak, valamint az egyéb termelési támogatások 195 százalékos növekedésének következtében. Magyarországon a támogatások elsődleges funkciója mindig az árkiegészítés volt. 2004. május 1-jétől hazánk az Európai Unió tagjává vált, ennél fogva az ott érvényesített támogatások hazánkat is érintik. Udovecz (2004) szerint támogatásbeli hátrányunk bármilyen kis mértékű enyhülése versenyképességünk javulását vonhatja maga után. A munkavállalói jövedelem 6,9 százalékos javulása mellett, a működési eredmény/vegyes jövedelem 196,7 milliárd forintos, a nettó vállalkozói jövedelem pedig 184,4 milliárd forintos emelkedést mutatott. Az MSzR-ben szereplő jövedelemváltozási mutatók alapján a termelési tényezők fajlagos reáljövedelme („A” – mutató) 57 százalékos, a nettó vállalkozói reáljövedelem („C” – mutató) 106,1 százalékos javulást mutatott 2004-ben az előző évhez képest.
45
A mezőgazdasági termelés hatékonyságát, amely a bruttó hozzáadott érték és az éves munkaerő egység hányadosa, 1998-tól vizsgáltuk. A vizsgált időszak alatt az éves munkaerőegység
folyamatosan
csökkent,
ezzel
szemben
a
hozzáadott
érték
alakulásában hol növekedés, hol csökkenés volt tapasztalható. Ennek magyarázata nagyrészt az időjárásban keresendő. A hatékonyság javításának alapfeltétele a multifunkcionális mezőgazdaság kialakítása. A multifunkcionális jelleg abból adódik, hogy a növénytermesztés és az állattenyésztés mellett egyre nagyobb szerepet kapnak a melléktevékenységek, például a megtermelt termékek feldolgozása, vagy egyéb szolgáltatások (falusi turizmus, kereskedelem, bérmunka stb.) nyújtása. Egy gazdaság jövedelemtermelő képességének alapfeltétele a több lábon állás. A magyar mezőgazdaság helyzete a továbbiakban is aggodalomra ad okot. Az ágazat nem képzelhető el gazdaságilag tőkeerős szereplők nélkül, akik a föld termőpotenciálját hatékonyan tudják kihasználni. Agrárkormányzati vélemény szerint a mezőgazdasági termelést 30 százalékkal lehetne növelni. Alapvető követelmény, hogy jövedelmezővé és nyereségessé kell tenni a mezőgazdasági tevékenységet, ehhez mindenek előtt az évek óta elmaradt beruházásokat kell pótolni. A minőségre irányuló fejlesztések előtérbe kerülésével az európai integrációban való részvételünk zökkenőmentessé válhat.
5.2. A magyar mezőgazdaság főbb termékeinek dinamikai vizsgálata az 1920-as évektől napjainkig 5.2.1. A főbb szántóföldi növények termelését jellemző hosszú távú trendek és ciklusok Az alábbiakban a múltbeli tendenciák, a hosszú távú trendek bemutatására kerül sor, legfőképpen előrejelzési céllal a vetésterületek és a termésmennyiségek (egy főre vetített fajlagos értékekkel kifejezve) vonatkozásában. A prognózisok több módszer alkalmazásával valósulnak meg. Ezt követően a termésmennyiségek esetében hosszú ciklusok kimutatására kerül sor, majd az ismertetett trend extrapolációkat és a ciklusokat kapcsoljuk össze a jövőre vonatkozó információk megfogalmazása kapcsán. Mindezeket a gabonafélékre, valamint a burgonyára, a cukorrépára és a napraforgóra végezzük el.
46
Az elmúlt közel száz év alatt a magyar mezőgazdaságban végbement változások hátterét, az elemzésekhez szükséges információkat a Magyarország a XX. században című kiadványa szolgáltatta, mely Tarsoly (1996-2000) szerkesztésében jelent meg. A XX. század elején hazánk vetésszerkezetében a gabonafélék domináltak, a szántóterület közel 40 százalékán termeltek búzát. A második legnagyobb területen termelt növény a kukorica volt. Termelésének jelentőségét az adja, hogy szinte minden állatfaj takarmányozásában fontos szerepet játszik, emellett kis része emberi fogyasztásra kerül. A szemeskukorica-termelés mellett nagy területen folyik zöldtakarmány termesztés. E növények területi aránya a két világháború között a belterjes gazdálkodás térhódításával csökkent, de továbbra is domináns maradt. A gabonafélék vetésterületének eredeti idősorát és hosszú távú trendjét a 7. ábra mutatja be. 7. ábra A gabonafélék vetésterületének hosszú távú trendjei (1921 – 2004) 1800000 2
y = 35,97x - 8525,71x + 1581893,31 2 R = 0,42
1600000 1400000
hektár
1200000 1000000 2
y = -131,34x + 12255x + 981342 2 R = 0,4327
800000 600000 400000 3
200000
2
y = 3,3007x - 424,28x + 12437x + 383590 2 R = 0,5197
0
1921 1927 1933 1939 1945 1951 1957 1963 1969 1975 1981 1987 1993 1999 búza Polinom. (búza)
kukorica Polinom. (kukorica)
árpa Polinom. (árpa)
Forrás: Magyar mezőgazdaság 1851-2000 és Mezőgazdasági évkönyv 2004 által közölt adatok alapján saját számítás
Mint ahogy az az ábrán látható, a búza vetésterületének alaptendenciája a 20-as évek végétől, a kukoricáé és az árpáé pedig, a kezdeti növekedés után a 60-as évektől mutatott csökkenést a vizsgált időszakban. A búza vetésterületének trendjét ellaposodó – majdnem lineáris – konvex parabolával, míg a kukoricáét konkáv parabolával lehet jellemezni. Az árpa vetésterületének alakulásában két nagy fordulópont található, ez indokolta a trend becsléséhez használt harmadfokú polinom alkalmazását. Az árpa
47
vetésterülete a vizsgált időszak alatt elmaradt a búzáétól és a kukoricáétól. Jelentősége a takarmányozásban számottevő, hiszen a kukoricánál értékesebb fehérjetartalmú abraktakarmányként használják. Ezen kívül a sörgyártás egyik alapanyagát, a malátát adja. Az 1970-es években a búzával vetett terület 1300 ezer hektár körül állandósult, de a 80-as évek végétől a romló jövedelmezőség és a külpiaci értékesítési nehézségek miatt ismét csökkenésnek indult. Az 1990-es évek változó körülményei, amelyek a búzánál jelentős területcsökkenést eredményeztek, a kukoricát nem érintették olyan nagymértékben, mivel a külföldi piacok elvesztését – az alacsony kiviteli potenciál miatt – a kukoricaszektor könnyebben átvészelte. Az árpa vetésterületében az 1960-as évektől egy drasztikus visszaesésnek lehettünk tanúi 1987-ig, ekkor a vetésterület már alig haladta meg a 200 ezer hektárt. Az ezt követő öt év alatt (1992) a terület több mint a duplájára nőtt, és 2004-ben már 331 ezer hektárra volt tehető. A múltbeli tendenciák felvázolását követte az időbeli előretekintés, amely a teljes idősor alaptendenciájának prognosztizálásával vette kezdetét. Az előrejelzés megbízhatóságát a vizsgálati módszereket bemutató 4.2 fejezetben ismertetett (32. o.) eljárással teszteltük. A kapott eredményeket az 1. sz. melléklet tartalmazza. A melléklet táblázatából leolvasható, hogy a fent említett vizsgálati területeken közepes, vagy annál szorosabb illeszkedésről beszélhetünk. Az idősorok változásának iránya, mértéke és üteme azonban jelentős átalakuláson ment keresztül az elmúlt közel száz év alatt, ezért az előrejelzés biztonságát többféle prognosztikai közelítéssel célszerű volt növelni. A gabonafélék vetésterületének extrapolációja során mindenekelőtt annak megállapítása volt a cél, hogy az idősor felosztható-e szignifikánsan különböző részekre. Az F próba alapján megállapítást nyert, hogy a kukorica és az árpa vetésterülete felosztható szignifikánsan különböző részekre (2. sz. melléklet). A búza esetében a részekre bontástól el kellett tekinteni, mert az idősor nem tartalmazott töréspontokat, illetve jelentős irány (mérték) változásokat. A kukoricánál 1974-től, az árpánál 1987-től veszi kezdetét az utolsó szignifikánsan
eltérő
periódus.
E
két
növénynél
az
utolsó
részidőszak
trendfüggvényének prognosztizálására is sor került. Végül a harmonikus súlyozású résztrendek-, valamint a Brown-féle kettős exponenciális simítás modelljének
segítségével, a búzánál a teljes időszak, a másik két növény esetében csak a
48
szignifikánsan különböző utolsó időszak előrejelzése következett. A fenti módszerek
alapján a várható vetésterületek következő öt évének extrapolációi a 8. ábrán láthatók. 8. ábra A gabonafélék vetésterületének 2009-ig tartó előrejelzése (hektár) Búza Kukorica 1800000
1600000
1600000
1400000
1400000
1200000
1200000
1000000
1000000 800000 800000 600000
600000
400000
400000
200000
200000 0 1921 1931 1941 1951 1961 1971 1981 1991 2001
0 1921 1931 1941 1951 1961 1971 1981 1991 2001
Árpa 600000 500000
Eredeti idősor Harmonikus résztrend Teljes időszak trendje Teljes időszak előrejelzése Utolsó szignifikánsan különböző idősor előrejelzése Brown-féle kettős exponenciális simítás
400000 300000 200000 100000 0 1921 1931 1941 1951 1961 1971 1981 1991 2001
Forrás: Magyar mezőgazdaság 1851-2000 és Mezőgazdasági évkönyv 2004 által közölt adatok alapján saját számítás
A különböző prognosztizáló módszerek a búza esetében egymáshoz közeli eredményre vezettek. A búza vetésterülete 2009-ben, ha a múltbeli alaptendencia folytatódik, vélhetően 1110 ezer hektár (1146,8 – 1110,2 ezer ha) körül várható. Az időjárás, a gazdálkodók jövedelmi helyzete, a piaci kilátások pozitívan, illetve negatívan is hathatnak a vetésterület alakulására. A kukorica vetésterületének csökkenését vetíti előre a teljes időszak és a szignifikánsan különböző utolsó időszak trendfüggvényének előrejelzése, a múltbeli helyzet stagnálását prognosztizálja a másik két módszer. A
49
kapott eredmények alapján 2009-ben a kukorica vetésterülete 1031,7 és 1200,5 ezer hektár közé várható. Az árpa esetében a vetésterület növekedését csak a teljes időszak előrejelzése mutatja. A többi módszerrel kapott eredmények a terület további csökkenését jelzik előre, amely így vélhetően 273,8 – 342,1 ezer hektár között lesz 2009-ben. A gabonafélék vetésterületének 1921 és 2004 közötti vizsgálatát, valamint annak 2009-ig történő előrejelzését követően a termésmennyiségek elemzésére került sor (9. ábra). Az alaptendencia elemzésére mindhárom növénynél lineáris trendfüggvények szolgáltak, amelyek illesztése az R2-ek alapján megfelelőnek mondható. 9. ábra Az egy főre jutó gabonatermelés hosszú távú trendjei (1921 – 2004) 900,0 800,0 700,0
kg/fő
600,0 500,0 400,0
y = 6,7249x + 103,97 2 R = 0,7374 y = 4,3395x + 139,08 2 R = 0,4912
y = 0,7184x + 54,279 R2 = 0,454
300,0 200,0 100,0
19 21 19 25 19 29 19 33 19 37 19 41 19 45 19 49 19 53 19 57 19 61 19 65 19 69 19 73 19 77 19 81 19 85 19 89 19 93 19 97 20 01
0,0
búza Lineáris (búza)
kukorica Lineáris (kukorica)
árpa Lineáris (árpa)
Forrás: Magyar mezőgazdaság 1851-2000 és Mezőgazdasági évkönyv 2004 által közölt adatok alapján saját számítás
A gabonafélék egy főre jutó termelt mennyiségének elmúlt 83 évét vizsgálva évszázados trend kimutatására nem volt lehetőség, de az I. világháború utáni folyamatok elemzésére mód adódott. Az eredeti idősorokra illesztett trendfüggvények azt mutatták, hogy a magyar mezőgazdaság termelésének alakulása eltért az európai évszázados trendtől. A negyedik európai évszázados trend felszálló ága az 1896 és 1973 közötti időszakra tehető, ezzel szemben a hazai növénytermesztés esetében a felszálló ágak jóval későbbre datálódnak. Ennek magyarázatát jórészt abban látjuk – áttekintve az egyes termékek termelésének történetét –, hogy a fajtaváltás, valamint az
50
agrotechnikai fejlesztés hazánkban később következett be. Így ezek kedvező hatása a gabonafélék termesztése során csak a XX. század második felében mutatkozott meg. Valamennyi növényi termék termesztési mélypontja a II. világháborúra, vagy az azt követő évekre tehető. Hasonló, bár kevésbé jelentős hatással volt a termesztésre az 1989-es rendszerváltás, és az ezzel együtt járó gazdasági átrendeződés. Növekvő szakaszba a búzatermelés trendje 1951 után lépett, a kukoricatermelés 1928-tól, míg az árpatermelés 1970-től kezdte meg számottevően növekedését. A vizsgált időszak alatt évente átlagosan a búzának 6,7, a kukoricának 4,3 és az árpának 0,7 kilógrammal nőtt az egy főre jutó termésmennyisége. A XX. század elején az Osztrák-Magyar Monarchia belső vámvédelme segítette a búzatermelés egyharmadának kivitelét, ami a termelés intenzitására kedvező hatást gyakorolt. Ebben az időben az extenzív termelés következtében alacsony és ingadozó kukorica termésátlagok voltak jellemzőek. A városiasodás térhódításával előtérbe került a sörfogyasztás, és ezzel együtt a sörgyártás is, amely kedvező hatással volt a tavaszi árpa termelésére. Az őszi árpa csak lassan honosodott meg hazánkban, a későbbiekben zömében takarmányként hasznosították. Az I. világháborút követően, mint ahogy azt Tarsoly (1996-2000) már korábban hivatkozott művében olvashatjuk, az osztrák-magyar egységes vámterület felbomlásával a magyar búza kereslete lecsökkent, melynek következtében alacsonyabb lett a búza ára, és csak 1933-ra érte el az 1913-as értéket. A termelési költségek meghaladták a világpiaci árakat, ezért az állam ártámogatással (boletta) igyekezett a termelőkön segíteni. Az 1920-as éveket a gyenge minőséget produkáló fajtaösszetétel jellemezte, ezért korszerűbb búzafajták (Bánkúti 1201, Székács 1055, Fleischmann) vetésére került sor. Ebben az időben növekedésnek indult a kukorica termelése is, és elérte a háború előtti szintet. Az 1929-es világválság után megkezdődött a fajták nemesítése és a búzáéhoz hasonló termelési övezetek kialakítása. A búza és a kukorica termelésiszínvonal görbéje növekvő tendenciát mutatott a vizsgált időszak alatt. A búzatermesztés
növekedését
az
exportálási
lehetőségek
gerjesztették.
A
kukoricatermelés folyamatos növekedését döntően az állattenyésztés fejlődése indukálta, mivel a megtermelt kukorica nagy részét az állatállomány takarmányozására fordították. A magas termésmennyiséget produkáló években a kukorica kivitele alig egynegyede volt a búza exportjának. A két világháború között a nemesítő munka eredményeként az árpatermesztés hozamai is nőttek.
51
Az 1960-as években a gépi betakarítás és a kedvezőbb tápanyagellátás hatására a termelésből kiszorultak a magas és gyenge szalmájú búzafajták, ennek következtében 1967-ben már 3 millió tonnát is meghaladó termésmennyiséget állított elő az ország. A termésátlagok a kukorica esetében is jelentős növekedésnek indultak. A növekedés mindkét növénynél az 1980-as évek végéig tartott, ekkor már 6 millió tonna felett volt az éves átlagos termésmennyiség a búza esetében, a kukoricánál pedig 7 millió tonna körül mozgott. Ebben az időben a hektáronkénti kukoricahozam már a 6 tonnát is elérte. Az egy lakosra jutó gabonatermelést tekintve 1988-ban a második helyen voltunk az európai rangsorban. Ezzel szemben a tavaszi árpa az 1960-as évektől fokozatosan visszaszorult a termesztésben, ekkor már az őszi árpa vetésterülete meghaladta a tavaszi árpáét. Az állatállomány gyarapodásával együtt járt a takarmányszükséglet növekedése is, ami az őszi árpa vetésterületének és termésmennyiségének emelkedéséhez vezetett. Az 1990-es évektől a gabonatermelés visszaesésének lehettünk tanúi. Nagy szerepet játszott ebben az állatállomány csökkenéséből eredő kisebb abrakszükséglet, valamint a kárpótlás során kialakult elaprózódott birtokstruktúra. A jelentős földterületet megművelő szövetkezetek megszűnése szintén ebbe az irányba hatott. Az egy főre jutó gabonatermelés prognosztizálása a vetésterülethez hasonlóan 5 évre,
2009-ig
került
meghatározásra.
A
teljes
idősorból
készült
prognózis
megbízhatóságának ellenőrzését (1. sz. melléklet), valamint a teljes idősor szignifikánsan
különböző
részekre
osztását
(2.
sz.
melléklet)
követően
a
termésmennyiség extrapolációját több módszer alkalmazásával hajtottuk végre. Az előrejelzések alapján elmondható, hogy ha az eddigi tendenciák folytatódnak, akkor a búza-, a kukorica- és az árpa termelési színvonala az elkövetkezendő öt évben várhatóan emelkedni fog (10. ábra). Mindhárom növény esetében igaz az a megállapítás, hogy pontos előrejelzés nem adható a várható egy főre jutó termésmennyiségekről.
Ez
abból
adódik,
hogy
a
különböző
módszerekkel
prognosztizált értékek jelentős szóródást mutattak. A vetésterületek és a termelési színvonalak extrapolációjának összevetéséből kiderül, hogy a vetésterület mérsékeltebb (búza, kukorica), illetve markánsabb (árpa) csökkenésével valószínűleg együtt fog járni a termésmennyiség növekedése, a termésátlagok emelkedésének következtében.
52
10. ábra A gabonafélék termelésének 2009-ig tartó előrejelzése (kg/fő) Búza Kukorica 800,0
1000
700,0
900 800
600,0
700
500,0
600
400,0
500
300,0
400 300
200,0
200
100,0
100
0,0
0 1921
1921 1931 1941 1951 1961 1971 1981 1991 2001
1931
1941
1951
1961
1971
1981
1991
2001
Árpa 180 160
Eredeti idősor Harmonikus résztrend Teljes időszak trendje Teljes időszak előrejelzése Utolsó szignifikánsan különböző idősor előrejelzése Brown-féle kettős exponenciális simítás
140 120 100 80 60 40 20 0 1921
1931
1941
1951
1961
1971
1981
1991
2001
Forrás: Magyar mezőgazdaság 1851-2000 és Mezőgazdasági évkönyv 2004 által közölt adatok alapján saját számítás
Az egy főre jutó gabonatermelés hosszú idősorainak ábrájából megállapítható, hogy az éves adatok a trend körül erőteljes ciklikus mozgást mutatnak (11. ábra). A továbbiakban ezen elemzések eredményeit ismertetjük. A hosszú hullámokat bemutató ábrákon a trendtől és a véletlentől megtisztított százalékos értelmezésű ciklushatásokat kísérhetjük nyomon. Az 1929-es gazdasági világválság negatív hatása a ciklusok alakulásában is megmutatkozik. Az 1920-as évek végétől a dekonjunkturális szakasz egészen 1947-ig tartott. Az ezt követő években a három növény termelési színvonalának ciklusa felszálló ágban volt. 1955-től a búza hullámzásában egy negatív lefutásnak lehettünk tanúi 1962-
53
ig, míg a másik két növény konjunktúrája töretlen volt, az árpa esetében 1962-ig, a kukoricánál pedig 1979-ig. 11. ábra A gabonafélék termelésének hosszú hullámai 150 140 130 120 110 % 100 90 80 70 60
19 21 19 25 19 29 19 33 19 37 19 41 19 45 19 49 19 53 19 57 19 61 19 65 19 69 19 73 19 77 19 81 19 85 19 89 19 93 19 97 20 01
50
búza
kukorica
árpa
Forrás: Magyar mezőgazdaság 1851-2000 és Mezőgazdasági évkönyv 2004 által közölt adatok alapján saját számítás
A búza első ciklusának leszálló ága 19 évig tartott, ezt követte egy enyhe – 7 éves periódusú – hullámmozgás, amelyet egy 8 éves leszálló ág, majd egy 25 éves konjunktúra követett. Jelenleg, immár 14 éve tartó dekonjunktúra jellemzi az idősort. A kukorica első ciklusának leszálló ága, hasonlóan a búzáéhoz 19 évig tartott, majd ezután egy hosszan elnyúló 32 éves felszálló ág következett, ami 18 évig tartó dekonjunkturális szakaszban folytatódott. Jelenleg egy négy éves felfutásnak lehetünk tanúi. A három növény utolsó ciklusának trendfeletti amplitúdója (a trend és a csúcspont közötti távolság) a búzánál volt a legnagyobb, több mint 40 százalék, ezt követte a kukoricáé, és a legkisebb (20 %) az árpáé volt. A 11. ábra alapján valószínűsíthető, hogy az elkövetkezendő időben az egy főre jutó búza- és kukoricatermés mennyiségének konjunktúrája tovább fog emelkedni, ami a trend növekedését még jobban fel fogja erősíteni. Az árpa termelési színvonalának hullámzása különbözik a másik két növényétől. A 11. ábra alapján két ciklus kibontakozása figyelhető meg. Az első ciklus leszálló ága 19 évig tartott (hasonlóan a búzához és a kukoricához), majd ezt követte egy 15 éves felszálló ág. A következő 18 éves dekonjunkturális szakaszt egy 14 éves emelkedés követte. A jelenlegi dekonjunkturális szakasz már 7 éve tart. Az idősor vizsgálata során 54
a ciklusok hosszának rövidülése figyelhető meg. Ez azt vetíti előre, hogy a 2000-es évek első évtizedének közepétől kezdve vélhetően az egy főre jutó árpatermelés ciklusa újra felszálló ágba fog kerülni. A burgonya, a cukorrépa és a napraforgó vetésterülete a gabonafélékhez hasonlóan 1921 és 2004 között képezte vizsgálat tárgyát (12. ábra). 12. ábra A burgonya, a cukorrépa és a napraforgó vetésterületének hosszú távú trendjei (1921 – 2004) 600000 y = -3791,4x + 335721 R2 = 0,8732
500000
y = 62,277x2 + 326,18x + 15498 R2 = 0,7946
y = -30,234x2 + 3210,2x + 25860 R2 = 0,5033
hektár
400000
300000
200000
100000
0 1921 1927 1933 1939 1945 1951 1957 1963 1969 1975 1981 1987 1993 1999 burgonya napraforgó cukorrépa Lineáris (burgonya) Polinom. (napraforgó) Polinom. (cukorrépa)
Forrás: Magyar mezőgazdaság 1851-2000 és Mezőgazdasági évkönyv 2004 által közölt adatok alapján saját számítás
Az elemzés során megállapítást nyert az a tény, hogy az elmúlt 83 év alatt csökkenés következett be a burgonya vetésterületében. Az 1920-as évek elején 260 ezer hektár körül mozgott a burgonyával bevetett terület nagysága, azonban ez 2004-re már a 31 ezer hektárt sem érte el, évente átlagosan 3800 hektárral csökkent. Ezen nagymértékű visszaesés elsődleges oka az volt, hogy e termék szerepe – a takarmányként történő felhasználásban, az emberi fogyasztásban és az ipari hasznosításban – az évszázad során fokozatosan csökkent. A 12. ábra tanúsága szerint a napraforgó vetésterülete jelentős mértékben emelkedett a vizsgált időszak alatt, míg a cukorrépa területének bővülése csak a 90-es évek elejéig tartott. A XX. század elején a cukorrépa vetésterületének növekedéséhez jelentős mértékben hozzájárult, hogy több cukorgyár kezdte meg hazánkban működését. Az 1920-as évek végén a csökkenő termőterület a gazdasági világválság negatív hatásával magyarázható, mert a kivitelre alapozott termelés ebben az időszakban visszaesett. A II.
55
világháború után 110 ezer hektár feletti területen termesztettek cukorrépát, ami kétszerese volt a két világháború közöttinek. Kisebb-nagyobb ingadozások mellett 1991-ben a vetésterület már a 160 ezer hektárt is meghaladta, majd ezt követően folyamatos csökkenésnek lehetünk tanúi. Mára alig éri el a 60 ezer hektárt. Az utóbbi évek visszaesésében szerepet játszott a cukoripar kisebb cukorrépa igénye is. A napraforgó vetésterülete a 60-as évektől kezdve a korábbi többszörösére nőtt, a megváltozott fogyasztási szokások következtében. Jelentősen megemelkedett az igény az étolajra és a margarinra, ami azt eredményezte, hogy ma már a szántóföldi növények vetésterületének rangsorában a napraforgó az előkelő harmadik helyet foglalja el. A vizsgált növények vetésterültének előrejelzése figyelemre méltó eredményt hozott (13. ábra). Mindhárom termék esetében lehetőség volt szignifikánsan különböző részekre bontani az idősort (2. sz. melléklet). A vetésterület idősorának utolsó szignifikáns szakasza a burgonyánál 1963-ban, a cukorrépánál 1991-ben, a napraforgónál pedig 1973-ban vette kezdetét. A szántóföldi növények közül talán a burgonya területének prognosztizálása mutatja be a legjobban azt, hogy az előrejelzés során nemcsak érdemes, hanem szükséges is több módszer egyidejű alkalmazása. A teljes időszak-, illetve a szignifikánsan különböző utolsó időszak alaptendenciájának 2009-re történő előrejelzése
ugyanis azt az eredményt hozta, hogy Magyarországon nem fognak burgonyát termeszteni a jövőben. A másik két módszer eredményei is azt valószínűsítik, hogy a burgonya vetésterülete csökkenni fog, és 2009-ben már alig haladja meg a 31 ezer hektárt. Véleményünk szerint ez utóbbi prognózis a valószínűbb, hiszen a lakosság ellátásában a hazai burgonya jelentős szerepet tölt be. A cukorrépa vetésterületének extrapolációja további csökkenést mutat, a Brownféle kettős exponenciális simítás kivételével, amely stagnálást valószínűsít. Az ország
cukorkvótájának csökkenése, és a cukorgyárak csökkenő cukorrépa igénye is a terület további visszaesését vetíti előre. A harmonikus súlyozású résztrendek módszerével történt előrejelzés szerint a terület 2009-ben alig fogja meghaladni a 26,5 ezer hektárt. A napraforgó vetésterületének alakulásában az évtizedek óta tartó növekedés a jövőben sem fog megállni, mivel a napraforgó iránt egyre nagyobb kereslet mutatkozik. A különböző előrejelzések eredményei azt mutatják, hogy a 2000-es évek első évtizedének második felében vélhetőleg 500 ezer hektár körül fog alakulni a napraforgóval bevetett terület nagysága.
56
13. ábra A burgonya, a cukorrépa és a napraforgó vetésterületének 2009-ig tartó előrejelzése (hektár) Burgonya Cukorrépa 350000
180000
300000
160000 140000
250000
120000 200000
100000
150000
80000
100000
60000 40000
50000
20000 0 1921 1931 1941 1951 1961 1971 1981 1991 2001 -50000
0 1921 1931 1941 1951 1961 1971 1981 1991 2001
Napraforgó 600000 500000
Eredeti idősor Harmonikus résztrend Teljes időszak trendje Teljes időszak előrejelzése Utolsó szignifikánsan különböző idősor előrejelzése Brown-féle kettős exponenciális simítás
400000 300000 200000 100000 0 1921 1931 1941 1951 1961 1971 1981 1991 2001
Forrás: Magyar mezőgazdaság 1851-2000 és Mezőgazdasági évkönyv 2004 által közölt adatok alapján saját számítás
A vetésterületek vizsgálatát követően a burgonya, a cukorrépa és a napraforgó egy főre jutó termésmennyisége képezte az elemzés tárgyát. A burgonya vetésterületének csökkenésével együtt járt a termésmennyiség csökkenése is a vizsgált időszakban, ami évente átlagosan 1,93 kilogrammot jelentett, és 2004-ben már a 78 kilogrammot sem érte el egy főre vetítve. Az új burgonyafajták térhódításával a hektáronkénti termésátlag a többszörösére nőtt, azonban a terület csökkenését ez sem tudta ellensúlyozni (14. ábra).
57
14. ábra Az egy főre jutó burgonya, cukorrépa és napraforgó termelés hosszú távú trendjei (1921 – 2004) 600,0 y = -1,9306x + 242,99 R2 = 0,5559
500,0
kg/fő
400,0
y = 0,0179x2 - 0,4832x + 5,1316 R2 = 0,8339
y = -0,0397x2 + 7,2258x + 39,363 R2 = 0,588
300,0
200,0
100,0
19 21 19 25 19 29 19 33 19 37 19 41 19 45 19 49 19 53 19 57 19 61 19 65 19 69 19 73 19 77 19 81 19 85 19 89 19 93 19 97 20 01
0,0
burgonya Lineáris (burgonya)
napraforgó Polinom. (napraforgó)
cukorrépa Polinom. (cukorrépa)
Forrás: Magyar mezőgazdaság 1851-2000 és Mezőgazdasági évkönyv 2004 által közölt adatok alapján saját számítás
A cukorrépa termelési színvonala kisebb-nagyobb hullámzások mellett a 90-es évek elejéig növekedett. A hozamok 60-as és 70-es évekbeli növekedésében nagy szerepet játszottak a hazai előállítású diploid, triploid, valamint a monogerm fajták. Az 1980-as években a nyugat-európai fajták kerültek a termesztés előterébe, ekkor már a termelés meghaladta az 5 millió tonnát, ami több mint kétszerese volt az 50-es évekbeli értéknek. A 90-es évek elején a vetésterület csökkenésével együtt járt a termésmennyiség csökkenése is, ez 1993-ra 2182 ezer tonnára esett vissza. A cukoripar átstrukturálódásának következtében az utóbbi időben kisebb igény mutatkozott a cukorrépa termelésére. A napraforgóval bevetett terület gyarapodásával együtt járt a termelési színvonal növekedése is. Ebben a nagy volumenű változásban jelentős szerepet játszott a lakosság egészséges életmódra való törekvése is. A
jövőre
vonatkozó
vizsgálatok
mindhárom
növényfaj
esetében
azt
valószínűsítik, hogy a múltban elkezdődött folyamatok tovább folytatódnak a 2000-es évek első évtizedének második felében is (15. ábra). A gabonafélékhez hasonlóan, a burgonya, a cukorrépa és a napraforgó termelésének előrejelzésekor szintén végrehajtottuk a teljes idősor előrejelzését trendfüggvénnyel (1. sz. melléklet), és elvégeztük az idősor szakaszolását is (2. sz. melléklet). Az eredmények azt mutatták, hogy a termésmennyiség utolsó szignifikáns
58
szakasza a burgonyánál 1996-al, a cukorrépánál 1991-el, a napraforgónál pedig 1974-el kezdődött. A 15. ábra tanúsága szerint a burgonya egy főre jutó termésmennyiségének legpesszimistább
prognózisa
(utolsó
szignifikánsan
különböző
időszak
alaptendenciájának előrejelzése) 2009-ben 23 kilogrammot jelez előre, a szakasz
azonban túl rövid, így az évi 8 kg/fő-s csökkenés folytatódása kétséges. A Brown-féle kettős exponenciális simítás modellje, és a teljes időszak trendje alapján készített
prognózis is további visszaesést – ha nem is ilyen nagy mértékűt (74 kg/fő) – mutat. Az egy főre jutó fogyasztás 2009-ig történő előrejelzését is elkészítettük (74. o.). Az eredmények azt mutatják, hogy amennyiben a jelenlegi tendencia tovább folytatódik, akkor 65 – 73 kilogramm közötti burgonyafogyasztás valószínűsíthető egy főre vetítve. Összevetve a várható termésmennyiséget és a fogyasztást, ha mégis a „pesszimista” extrapolációk válnak valóra, akkor a jövőben jelentős burgonya behozatalra kényszerülünk. A cukorrépa termelési színvonalának öt éves előrejelzését a négy módszer alapján nehéz lenne nagy pontossággal megtenni, hiszen a várható értékek nagy szóródást mutatnak (249,8 – 404,7 kg/fő). E nagyfokú szóródás oka, hogy az elmúlt évtizedben jelentősen ingadozott a termelés, így az előrejelzésekkel nagyon óvatosan kell bánni. Az extrapolációnál figyelembe kell venni, hogy hazánk európai uniós csatlakozását követően a termelést behatárolja a tagországok cukorkvótája, ami jelentős nyomást gyakorol a cukorrépa-termelés intenzitására is. Az Európai Unió 2006-ban Magyarország 401,6 ezer tonnás cukorkvótáját 50 ezer tonnával csökkentette, ami a termelés visszafogását hivatott elősegíteni. A napraforgó egy főre jutó termésmennyisége 2009-ig, a jelenlegi tendencia folytatódásaként várhatóan emelkedni fog. A növekedés mértékében azonban már eltérés mutatkozik a négy eljárás által jelzett értékek között. Valószínűsíthető, hogy a két szélsőséges érték (94,2 kg/fő /harmonikus résztrend/ és 122,6 kg/fő /Brown-féle kettős exponenciális simítás/) közé fog esni a napraforgó termelés a jövőben.
59
15. ábra A burgonya, a cukorrépa és a napraforgó termelésének 2009-ig tartó előrejelzése (kg/fő) Burgonya Cukorrépa 300
600
250
500
200
400
150
300
100
200
50
100
0 1921
1931
1941
1951
1961
1971
1981
1991
0 1921
2001
1931
1941
1951
1961
1971
1981
1991
2001
Napraforgó 140 120
Eredeti idősor Harmonikus résztrend Teljes időszak trendje Teljes időszak előrejelzése Utolsó szignifikánsan különböző idősor előrejelzése Brown-féle kettős exponenciális simítás
100 80 60 40 20 0 1921
1931
1941
1951
1961
1971
1981
1991
2001
Forrás: Magyar mezőgazdaság 1851-2000 és Mezőgazdasági évkönyv 2004 által közölt adatok alapján saját számítás
A növények egy főre jutó termésmennyiségének idősorai az alaptendenciák körüli hullámzásokon keresztül jutottak érvényre. Ezért az elemző munka folytatása során annak megállapítása volt a cél, hogy ez az ingadozás hosszú távú ciklus jelenlétéből fakad-e (16. ábra). A burgonya termelési színvonalának hullámzásában a vizsgált időszak elején enyhe emelkedés figyelhető meg, melynek csúcspontja 1940-ben volt. Ezt követően a leszálló ág az 50-es évek elejéig tartott, amikor ismét egy emelkedés következett be. A II. világháború után a lakosság egyik legjelentősebb élelmiszere a burgonya lett, ez
60
magyarázza az 1959-ig tartó növekedést. Ezután egy hosszabb dekonjunkturális szakasz következett, melynek mélypontja 1986-ban volt. A következő csúcspont kilenc évvel későbbre, 1996-ra tehető, azóta újabb leszálló ágnak lehetünk tanúi. A 90-es évek közepétől a vetésterület szűkülésével együtt járt a termésmennyiség csökkenése is. A burgonya termelésének ciklikusságára a dekonjunktúra volt jellemző az elmúlt években, ami egybe cseng az eredeti idősorral és az abból készített előrejelzéssel is. Ez azt jelenti, hogy az elkövetkezendő időben nem várható e növény ciklusának konjunktúrája. 16. ábra A burgonya, a cukorrépa és a napraforgó termelésének hosszú hullámai 350 300 250 200 % 150 100 50
19 21 19 25 19 29 19 33 19 37 19 41 19 45 19 49 19 53 19 57 19 61 19 65 19 69 19 73 19 77 19 81 19 85 19 89 19 93 19 97 20 01
0
burgonya
napraforgó
cukorrrépa
Forrás: Magyar mezőgazdaság 1851-2000 és Mezőgazdasági évkönyv 2004 által közölt adatok alapján saját számítás
Az egy főre jutó cukorrépa-termelés első ciklusának leszálló ága 1943-ig tartott, majd ezt követte a növekvő szakasz, melynek csúcspontja 1964-re datálódik. Egy enyhe csökkenés után 1975-től újra felszálló ágba került a ciklus 1987-ig, majd ezután a cukorrépa-termelés színvonalának ciklusára a dekonjunktúra volt jellemző, amely jelenleg is tart. A cukorágazat Európai Uniós meghatározottsága, és ellentmondásos helyzete miatt a jövőbeli folyamatok alakulására vonatkozó becsléseket óvatosan kell kezelni. A tendenciák extrapolálása a cukorrépa termelés csökkenését valószínűsíti, ha azonban a hullám kikerül a leszálló ágból, akkor az a trend csökkenésének ütemét mérsékelheti. A napraforgó termelési színvonalának ciklikus mozgása a vizsgált időszak elején egy konjunkturális szakasszal indult, amely az 1947-es csúcsponttal ért véget. Ekkor a ciklus a trendhez képest 230 százalékos kilengést mutatott. Az ezt követő 22 évig tartó
61
leszálló ág az 1969-es mélyponttal ért véget. A következő konjunkturális szakasz már csak 15 évig tartott. 1985-től újabb dekonjunktúra következett, amely 1997-ben ért véget. A napraforgó ciklikus komponensének felszálló ága tovább erősíti az alaptendencia prognózisa során kapott pozitív képet. A napraforgó egy főre jutó termelésének hullámzásában két lényeges momentum figyelhető meg. Egyrészt a ciklusok amplitúdója egyre kisebbé vált, amely azt mutatja, hogy a trend körüli ingadozások nem jelentkeztek olyan markánsan az utóbbi időben, mint régebben. Másrészt a ciklusok hossza is lerövidült az évek folyamán, ami a másik két növény esetében nem történt meg. A 3. táblázat összefoglalóan közli a szántóföldi növények egy főre jutó termésmennyiség-ciklusainak felszálló és leszálló ágát. Megállapítható, hogy a növények (kivéve a kukoricát és a búzát) egymástól eltérő hullámmozgást mutattak a vizsgált
időszak
alatt.
Konjunktúra
jelenleg
a
kukorica
és
a
napraforgó
termésmennyiségének ciklusát jellemzi. 3. táblázat A szántóföldi növények egy főre jutó termésmennyiségének ciklikus szakaszai Megnevezés
Emelkedés Időszak Időtartam
Búza
1948-1954 1963-1987
7 25
Kukorica
1948-1979 1998-
32 4
Árpa
1948-1962 1981-1994 1925-1940 1951-1959 1987-1996
15 14 16 9 10
1944-1964 1975-1987 1925-1947 1970-1984 1998-
21 23 23 15 4
Burgonya
Cukorrépa
Napraforgó
Esés Időszak 1929-1947 1955-1962 19881929-1947 1980-1997
Időtartam 19 8 14 19 18
1929-1947 1963-1980 1995-
19 18 7
1941-1950 1960-1986 19971925-1943 1965-1974 1988-
10 27 5 19 10 14
1948-1969 1985-1997
22 13
Forrás: Magyar mezőgazdaság 1851-2000 és Mezőgazdasági évkönyv 2004 által közölt adatok alapján saját számítás
62
5.2.2. Az élő állatok és állati termékek előállítását jellemző hosszú távú trendek és ciklusok Ebben a fejezetben a múltbeli hosszú távú alaptendenciák bemutatását követően, a várható trendek előrejelzése következik az állatállomány és az állati termék-előállítás vonatkozásában. A prognózisok készítésekor szintén több vizsgálati módszert alkalmazunk. Hosszú ciklusok kimutatására is mód adódik, majd az ismertetett trend extrapolációkat és a ciklusokat összekapcsolva a jövőre vonatkozó információk megfogalmazásával zárul az elemzés. Az állatállományban és az állati termék előállításban az elmúlt több mint nyolcvan évben végbement változások elemzéséhez – a már korábban hivatkozott – Tarsoly-mű (1996-2000) nyújtott segítséget. A magyar mezőgazdaság meghatározó ágazata az állattenyésztés. Az állatok tartásában bekövetkező változások kihatnak a növénytermesztésre is. Ezért a főbb szántóföldi növények elemzését követően a szarvasmarha-, a sertés-, valamint a baromfi ezer főre vetített állománya képezte a vizsgálat tárgyát (17. ábra). 17. ábra Az ezer főre jutó állatállomány hosszú távú trendjei (1922 – 2004) 4500 2
4000
y=-1,8778x +119,74+1608,1 2 R = 0,5614
3500 2
db/ezer fő
3000
y = -0,1578x + 18,774x + 110,84 2 R = 0,6028
2500 2
2000
y = -0,0379x + 1,7629x + 194,68 2 R = 0,749
1500 1000 500 0 1922 1928 1934 1940 1946 1952 1958 1964 1970 1976 1982 1988 1994 2000 szarvasmarha sertés baromfi Polinom. (baromfi) Polinom. (szarvasmarha) Polinom. (sertés)
Forrás: Magyar mezőgazdaság 1851-2000 és Mezőgazdasági évkönyv 2004 által közölt adatok alapján saját számítás
A szarvasmarha-állomány a vizsgált időszak elején 2 millió egyed körül mozgott, amelynek kétharmadát a hármas hasznosítású fajták tették ki. A szarvasmarhatenyésztés 1934-től kezdve mind minőségben, mind hozamban javulást mutatott. Az
63
1980-as évektől kezdve, majd némi megtorpanást követően a 90-es években már jelentős visszaesés tapasztalható a szarvasmarha-állományban. A szarvasmarhák száma 1 millió alá került (2004-ben 723 ezer darab volt), ami azért is említésre méltó, mert még a háborús időszak sem okozott ekkora csökkenést az állományban. A rendszerváltást követő privatizációs folyamat során az egyéni gazdálkodókhoz került a szarvasmarha- és a sertésállomány jelentős része. A szakértelem hiánya, a nem megfelelő istállók, a jövedelmezőségi problémák, az elaprózottság, valamint a takarmánykészlet elégtelensége miatt a termelés jelentősen mérséklődött. Az 1990-es évektől folyamatosan romlottak a szarvasmarha-állomány tenyésztési mutatói, a szaporulati arány csökkent, ezzel szemben az elhullási arány nőtt. A sertés esetében – a szarvasmarhával szemben – előnyt jelentett, hogy a piac megváltozott igényeihez gyorsabban tudott alkalmazkodni. A sertéshús viszonylagos olcsósága elősegítette a hazai fogyasztásban betöltött szerepének megerősödését. A két világháború között a szezonális és a ciklikus változások miatt 2 – 5 millió között ingadozott a sertéslétszám. A sertésállomány szezonalitására jellemző, hogy ősszel éri el csúcspontját, mélypontja pedig a háztartások téli vágásai miatt a tél végére tehető. Az egyéni gazdálkodók ügyelnek arra, hogy a fialás ne a téli, hideg hónapokra essen, így csökkenthető a malacok elhullásának mértéke. A vágás mellett a tenyésztésben is jelentkezik a szezonális hatás. A tenyésztők viszonylag rövid idő alatt tudnak alkalmazkodni a takarmányárak és a sertésárak változásához. Kövesi (1973) szerint a szezonális hullámzás mellett léteznek 3 – 4 éves sertésciklusok is. A később ismertetett rövid ciklusok vizsgálatában egyértelműen igazolódik a fenti megállapítás, valamint az is, hogy az árváltozásokra néhány hónapos késéssel reagálnak a termelők. A sertésállomány növekedését egyrészt a Magyarországon termelt kiváló minőségű takarmánygabonák, másrészt a külföldről importált fehérjetakarmányok, harmadrészt a kelet-európai piacokon jelentkező kereslet, valamint a sertéshúsfogyasztás népszerűsége segítette elő. Ennek hatására a 80-as évek közepére a sertéslétszám már a 10 milliót is meghaladta. Javult az állomány állategészségügyi helyzete is, ami megkönnyítette az exportot. A rendszerváltást követően a piac beszűkülésével csökkentek a vágósertés kiviteli lehetőségei, és az áremelkedések a hazai fogyasztásra negatív hatást gyakoroltak. Az aszályos időjárás miatt a 90-es évek közepén jelentős mértékben emelkedtek a takarmányárak, ami tovább csökkentette a sertéstartási kedvet. Az állatállomány száma 2004-ben már alig haladta meg a 4 millió darabot. 64
A baromfitenyésztés a XX. század második felében szinte töretlenül fejlődött, egészen a 80-es évek elejéig. Az ezer főre jutó baromfiállomány vizsgálatához szükséges adatok azonban csak 1950-től állnak rendelkezésre. Az 50-es években az állomány növekedését nem akadályozták agrárpolitikai korlátozások, és a 60-as évek közepére – 1949-hez képest – megduplázódott a baromfiállomány. A tenyésztésnél nagy előnyt jelent, hogy mind a nagyüzemi, mind a kisüzemi termelés körülményeihez jól illeszthető, továbbá viszonylag kis tőkebefektetéssel gyors megtérülés érhető el, ami a gazdálkodóknak folyamatos jövedelmet jelent. Az 1970-es évekre meghonosodott az ágazatban az iparszerű termelés. Az 1980-as évek elejére a felnőtt baromfiállomány meghaladta a 40 millió darabot, ami jelentős exportárualapot teremtett. A 80-as évek közepére jellemző gazdasági pangás a baromfiállomány nagy részét kitevő tyúkfélék létszámára csökkentőleg hatott, ezzel szemben a többi baromfifaj tenyésztése és fogyasztása növekedésnek indult. Ettől az időszaktól kezdve egyre kedveltebbé vált a pulykahús fogyasztása. A rendszerváltás előtt a gabonatermesztési háttér, a kedvező külpiaci értékesítési lehetőségek, a hatékony vertikális integráció, a támogatási rendszer, valamint a magas színtű genetikai alapok az ágazat megfelelő színvonalú teljesítményét indukálták. A 80-as évek végétől azonban a termelési és az értékesítési feltételrendszer gyökeresen megváltozott. Bár a baromfihús hazai fogyasztása nem esett vissza, de a korábbi jelentős KGST piacok megszűnésével 1989-ről 1996-ra több mint 1000 darabbal csökkent az ezer főre jutó baromfiállomány. A fogyasztási szokások megváltozásának eredményeként a 2000. évtől ebben újra emelkedés tapasztalható. A szántóföldi növényekhez hasonlóan az állatállomány tekintetében is vizsgálat tárgyát képezte a teljes idősor trendfüggvény alapján történő előrejelzésének megbízhatósága (1. sz. melléklet). Az állatállomány teljes idősorának szakaszolását követően (2. sz. melléklet) a prognózisok alapján megállapításra került, hogy az elkövetkezendő öt évben a szarvasmarha- és a sertésállomány csökkeni, ezzel szemben a baromfiállomány növekedni fog, ha az eddigi tendenciák folytatódnak (18. ábra). Az ezer főre jutó szarvasmarha-állomány a pesszimista előrejelzés (harmonikus résztrend) szerint alig fogja meghaladni az 52 darabot, de a legoptimistább (Brown-féle kettős exponenciális simítás) alapján sem lesz több, mint 71 darab. Az elkövetkező
években az állatállományok létszámát a takarmányárak, a tartási költségek, a bérjellegű kiadások, a szolgáltatások, az infrastrukturális kiadások, a belső- és külső piaci lehetőségek, a fogyasztói szokások, valamint az európai uniós és a nemzeti támogatások
65
határozzák majd meg. A visszaesés megelőzhető lenne a termelők és a feldolgozók együttműködésével. A közösen kidolgozott piaci stratégia, az Európai Uniós pályázati rendszer, a megfelelő szerződések garanciát nyújthatnának a termelőknek a termelés folytatására és további fejlesztésre. 18. ábra Az állatállomány 2009-ig tartó előrejelzése (db/1000 fő) Szarvasmarha Sertés 300
1200
250
1000
200
800
150
600
100
400
50
200
0 1922
1932
1942
1952
1962
1972
1982
1992
0 1922 1932 1942 1952 1962 1972 1982 1992 2002
2002
Baromfi 5000 4500 4000
Eredeti idősor Harmonikus résztrend Teljes időszak trendje Teljes időszak előrejelzése Utolsó szignifikánsan különböző idősor előrejelzése Brown-féle kettős exponenciális simítás
3500 3000 2500 2000 1500 1000 500 0 1950
1960
1970
1980
1990
2000
Forrás: Magyar mezőgazdaság 1851-2000 és Mezőgazdasági évkönyv 2004 által közölt adatok alapján saját számítás
A 2009-re vonatkozó előrejelzés a sertésállomány további csökkenését vetíti előre (335 – 541 db/ezer fő). A termelés stabilizálásának előfeltétele, hogy a gazdák hosszútávon kiszámíthatónak érezzék jövedelmüket, előre tudjanak tervezni a takarmányárak és a sertésárak vonatkozásában. Az előrejelzések készítésénél figyelembe kell venni, hogy az utóbbi években megnőtt annak a kockázata, hogy egy-
66
egy betegség miatt az ország kikerül a világ sertéskereskedelméből. A jövőben az ázsiai piac a jó minőségű sertéstermékeknek exportlehetőséget kínálhat. A baromfiállomány idősorának 2009-ig történő extrapolálása az alkalmazott módszerek tekintetében nem hozott egyértelmű eredményt. A teljes időszak trendfüggvényének előrejelzése szerint az ezer főre jutó baromfiállomány 2009-ben alig
fogja meghaladni a 2032 darabot, ellenben az utolsó szignifikánsan különböző időszak alaptendenciájának előrejelzése szerint 4570 darabnál is több lesz. A harmonikus résztrendek- és a simítási modell is hasonló eredményre vezetett (kb. 3513 db). Úgy
véljük, ha eltekintünk az utóbbi év visszaesésétől (madárinfluenza), és figyelembe vesszük a fogyasztói szokásokat, valamint az egészséges életmódra való törekvést, akkor a baromfitermelés jelentős visszaesésével a közeljövőben valószínűleg nem kell számolni. Mára a baromfi-szektor a magyar mezőgazdasági termelés fontos elemének tekinthető, és jelentősége remélhetőleg a jövőben is megmarad. Az állatállomány dinamikájában tapasztalható trend körüli ingadozás ciklushatás jelenlétére utal. A szarvasmarha ezer főre vetített érékében ez az ingadozás nem számottevő (19. ábra). 19. ábra Az ezer főre jutó állatállomány alakulásának hosszú hullámai 170 160 150 140 130 120 % 110 100 90 80 70 60
19 22 19 26 19 30 19 34 19 38 19 42 19 46 19 50 19 54 19 58 19 62 19 66 19 70 19 74 19 78 19 82 19 86 19 90 19 94 19 98 20 02
50
szarvasmarha
sertés
baromfi
Forrás: Magyar mezőgazdaság 1851-2000 és Mezőgazdasági évkönyv 2004 által közölt adatok alapján saját számítás
Az egyes állatfajok állományának alakulása hasonló ciklikusságot mutatott. A 19. ábra tanúsága szerint, a sertés- és a szarvasmarha-állomány ciklusában az 50-es
67
évektől (a baromfinál a 70-es évektől) a 80-as évek közepéig egy hosszan elnyúló konjunktúra figyelhető meg, majd ezt követte egy jóval rövidebb, alig kilenc évig tartó leszálló ág. Jelenleg, és vélhetően a jövőben is az állatállományok ciklusaira a konjunktúra lesz a jellemző, ami a szarvasmarha és a sertés jövőbeni előállításának negatív tendenciáját mérsékli, a baromfi esetében pedig a növekedést erősíti. Az ezer főre jutó szarvasmarha állomány kedvező alakulásához rövid időn belül szemléletváltásra, és nem utolsó sorban tőkebevonásra van szükség. Európai Uniós tagságunkkal a gazdáknak lehetősége nyílt a szarvasmarha tenyésztéshez nyújtott uniós és nemzeti támogatások kihasználására, ezért a közeljövőben árjavulással lehet számolni. Az Európai Unió tagjaként előreláthatólag a sertés árak hullámzása csillapodni fog, a sertéságazat helyzetét azonban közvetlen közösségi befolyás nélkül a mindenkori piaci viszonyok határozzák meg. A bevételek bizonytalansága mellett a sertéshízlalás költségeinek – a bérjellegű kiadások, a szolgáltatások, és az infrastrukturális kiadások növekedése folytán – emelkedése várható. A baromfiállomány ciklusára – elsősorban rövidtávon – hatással lehetnek a 2000-es évek első évtizedében fellépő járványos megbetegedések (pl. madárinfluenza). Az ágazat legfőbb stratégiai célja ebben a válságos helyzetben a túlélés, és a minél gyorsabb talpra állás. Az állatállomány dinamikai elemzését követően a vizsgálatok fókuszába a tej- és a tojástermelés került. A szarvasmarha-állományban bekövetkezett változások hatást gyakoroltak a tejtermelésre is. A tejtermelés színvonalának elemzése azt hivatott bemutatni, hogy az ezer főre jutó szarvasmarha-állomány csökkenése hogyan befolyásolta a tejtermelést (20. ábra). A II. világháború alatt a szarvasmarha-állomány jelentős mértékben lecsökkent, amivel együtt járt a tejtermelés visszaesése is. A nagyüzemek fejlődése pozitívan hatott a tejtermelésre, továbbá elősegítette a fajtaváltást, melynek eredményeként 1972-től 1990-ig az ezer főre jutó tejtermelést folyamatos emelkedés jellemezte. Az állattenyésztés fejlődését mutatja, hogy 1987-ben a tejhozam már meghaladta a 2,7 milliárd litert. A rendszerváltást követően a fizetőképes kereslet csökkenése, az állami támogatások megszűnése, valamint a magánkézbe került hazai és külföldi vállalkozásoknak a termelés szinten tartásában, illetve növelésében való érdektelensége a tehénlétszám, és ezzel együtt a tejtermelés visszaeséséhez vezetett. A mezőgazdasági
68
nagyüzemek – melyekhez a tehénállomány nagy része tatozott – korábbi termelési, értékesítési és beszerzési kapcsolatai megszűntek, illetve átalakultak (Ernyei et al., 2000). 20. ábra Az ezer főre jutó tej- és tojástermelés alakulása Az ezer főre jutó tejtermelés hosszú távú Az ezer főre jutó tojástermelés hosszú trendje (1949 – 2004) távú trendje (1949 – 2004) 0,3
0,5 0,45 0,4 m illió d b /1 0 0 0 fő
m illió lite r /1 0 0 0 fő
0,25 0,2 0,15 0,1 2
y = -0,000065x + 0,004989x + 0,124555 R2 = 0,552026
0,05
0,35 0,3 0,25 0,2 0,15 0,1
y = -0,0003x2 + 0,0201x + 0,0062 R2 = 0,901
0,05 0
0 1949 1954 1959 1964 1969 1974 1979 1984 1989 1994 1999 2004
1949 1954 1959 1964 1969 1974 1979 1984 1989 1994 1999 2004
Forrás: Magyar mezőgazdaság 1851-2000 és Mezőgazdasági évkönyv 2004 által közölt adatok alapján saját számítás
Az állati termékek közül a tejtermelés mellett a tojástermelés ezer főre jutó nagyságának változása képezte a vizsgálat tárgyát (20. ábra). A tojástermelés színvonala 1990-ben 450 ezer darabbal elérte csúcspontját, ezt követően a tojóállomány csökkenésének következtében visszaesett a termelés. 2004-ben egész Európában tojástúltermelés volt, ennek következtében az EU bővítés után az uniós tojás elárasztotta a hazai piacot. Az előrejelzések 2009-ig a tejtermelés további lassú csökkenését (0,169 – 0,185 millió liter/ezer fő) valószínűsítik (21. ábra). Ezt támasztják alá az OECD és az Európai Bizottság által készített prognózisok is (Popp, 2002). Az uniós csatlakozást követően a termelőknek szembe kellett nézniük azzal, hogy a fogyasztók kegyeiért folyó verseny kiéleződött. Hazánkba egyre több olcsó importtermék áramlik be, amivel a versenyt csak kiváló minőséggel, valamint a termelés hatékonyságának fokozásával lehet felvenni. A 21. ábrán látható prognózis azt mutatja, hogy ha a jelenlegi alaptendencia folytatódik, akkor a tojás előállítás csökkenése várható az elkövetkezendő öt évben. Három prognózis szerint 2009-ben valószínűleg 0,24 – 0,28 millió darabra mérséklődik az ezer főre jutó tojástermelés. Árnyalja a képet az a tény, hogy a Brown-féle kettős
69
exponenciális simítás a termelés enyhe növekedésével számol. A jövőre vonatkozóan
fontos kiemelni, hogy a tojás-szektor nem tartozik az EU Közös Agrárpolitikája által működtetett ágazatok közé. Nincs árszabályozás (garantált ár, irányár), nem léteznek termelési kvóták, valamint hiányoznak a termelők támogatását szolgáló központi beavatkozás elemei is. A hazai termelők kettős szorításban vannak, és lesznek a közeljövőben is. Fel kell venniük a versenyt egyrészt az unió belső piacának szereplőivel (pl. holland, német, osztrák termelők), másrészt az unión kívüli országokkal is. Az ágazat helyzetére a jövőben jelentős hatást gyakorolhatnak a különböző baromfibetegségek is. A termelők számára nagyon fontos, hogy a hazai fogyasztók ne veszítsék el a bizalmat a magyar termékek iránt, hiszen az itthon megtermelt tojás nagy része a hazai piacra kerül. Az ágazat nagyon érzékeny a belső piac változásaira, ezért a jövőbeli termelésre nagy hatással lesz a hazai kereslet alakulása. 21. ábra Az ezer főre jutó tej- és tojástermelés 2009-ig tartó előrejelzése Tej (millió liter/ezer fő) Tojás (millió db/ezer fő) 0,5
0,3 0,25
0,4
0,2 0,3 0,15 0,2 0,1 0,1
0,05 0
0 1949
1959
1969
1979
1989
1999
2009
1949
1959
1969
1979
1989
1999
2009
Eredeti idősor Harmonikus résztrend Teljes időszak trendje Teljes időszak előrejelzése Utolsó szignifikánsan különböző idősor előrejelzése Brown-féle kettős exponenciális simítás Forrás: Magyar mezőgazdaság 1851-2000 és Mezőgazdasági évkönyv 2004 által közölt adatok alapján saját számítás
A tejtermelés idősora nem tekinthető túl hosszúnak, mégis kimutatható volt a ciklus komponens az ezer főre jutó tejtermelés 1949 és 2004 közötti alakulásában (22. ábra). A grafikonon látható, hogy a kezdeti stagnálás után a ciklus leszálló ágba került a 70-es évek elejéig, majd ezt követően a fajtaváltásnak, a nagyüzemi előállítás kialakításának (pl. gépi fejés), valamint az értékesítés szervezettségének köszönhetően
70
növekvő pályára lépett, és a csúcspontot 1986-ban érte el. A 90-es évek elején a strukturális és financiális átalakulás nem kímélte az ágazatot, a ciklikusságban újabb leszálló ág következett, mely csak a 90-es évek közepétől kezdve emelkedett ismét. A tej ciklusosságában az utóbbi időben tapasztalható konjunktúra a termelés trendjét várhatóan felfelé fogja elmozdítani. 22. ábra Az ezer főre jutó tej- és tojástermelés hosszú hullámai Az ezer főre jutó tejtermelés hosszú Az ezer főre jutó tojástermelés hosszú hullámai hullámai 120
180
115 160
110 105
140
100 % 95
% 120
90 100
85 80
80
75 60
70
1949 1954 1959 1964 1969 1974 1979 1984 1989 1994 1999 2004
1949 1954 1959 1964 1969 1974 1979 1984 1989 1994 1999 2004
Forrás: Magyar mezőgazdaság 1851-2000 és Mezőgazdasági évkönyv 2004 által közölt adatok alapján saját számítás
Az ezer főre jutó tojástermelés idősora nem mutat jelentős ingadozást a trendvonal körül, ebből adódóan nem beszélhetünk igazi ciklikus mozgásról (22. ábra). Mint ahogy azt az ábra is mutatja, a 60-as évek közepétől egy hosszan elnyúló növekvő szakasz jellemzi a tojástermelés hullámzását. A tojás ciklusosságában tapasztalható konjunktúra a termelés trendjét várhatóan felfelé fogja elmozdítani.
5.2.3. A növényi- és az állati termékek hazai fogyasztásának alakulása A főbb szántóföldi növények, állatok és állati termékek előállításának bemutatását követően az elemzés fókuszába e termékek, illetve a feldolgozásukból kapott élelmiszerek fogyasztásának alakulása került, különös tekintettel a hosszú távú trendekre, azok előrejelzésére, és a ciklikusság kimutatására. Az utóbbi évtizedek fogyasztásának formálásában az ár- és jövedelmi viszonyok, a társadalmi-, demográfiai helyzet, a fogyasztási szokások megváltozása, az élelmiszer kínálat minősége, valamint a tudati tényezők játszottak szerepet. Az alábbi
71
elemzés bemutatja, hogy ezen tényezők milyen módon alakították a hazai élelmiszerfogyasztás szerkezetét. A liszt-, a burgonya-, valamint a cukorfogyasztás színvonala 1950 és 2003 között jelentős változáson ment keresztül (23. ábra). A vizsgált időszakban az egy főre vetített lisztfogyasztás folyamatosan csökkent, évente átlagosan 1,3 kilogrammal. Míg az 50-es évek elején a 153 kilogrammot is meghaladta, addig a 90-es évek közepére közel felére esett vissza a lisztfogyasztás. Az 1990. évi adatokhoz képest 2003-ban közel 23 százalékkal csökkent a fogyasztás. A visszaesésben jelentős szerepet játszott a lakosság életkörülményeinek változása, mivel a növekvő lakossági jövedelemmel együtt járt az alapvető élelmiszerek fogyasztásból való kiszorulása is. 23. ábra Az egy főre jutó liszt-, burgonya- és cukorfogyasztás alakulásának hosszú távú trendjei 180 160
y = -1,2953x + 151,58 R2 = 0,9532
140
y = -0,0141x2 + 1,0868x + 16,763 R2 = 0,8886
120 kg/fő
y = 0,0405x2 - 3,2546x + 124,22 R2 = 0,9327
100 80 60 40 20 0 1950 1954 1958 1962 1966 1970 1974 1978 1982 1986 1990 1994 1998 2002 Liszt
Burgonya
Cukor
Lineáris (Liszt)
Polinom. (Burgonya)
Polinom. (Cukor)
Forrás: Magyar Statisztikai Évkönyv 1950-2004 által közölt adatok alapján saját számítás
A
burgonyafogyasztásban
hasonló
tendenciák
játszódtak
le,
mint
a
lisztfogyasztásban. A vizsgált időszak elején, 1955-ben a burgonyafogyasztás színvonala meghaladta a 150 kg/fő-t, azonban mára már a 70 kilogrammot sem éri el. A burgonya mindig is a szegény ember eledele volt. Ebből következően, ahogy az életkörülmények javultak, úgy csökkent az igény a burgonyára. A rendszerváltás utáni években a lakosság magas inflációval nézett szembe, amihez viszonylag alacsonyabb jövedelem társult. Ennek hatására a burgonyafogyasztás emelkedni kezdett.
72
A cukorfogyasztás az 1950-es évek elejétől 25 éven keresztül töretlenül nőtt, majd 1975-től 30 és 40 kilogramm között hullámzott. 2003-ban viszont már a 33 kilogrammot sem érte el. A fogyasztás 90-es évekbeli csökkenésére nagy hatással volt az, hogy majdnem minden egészségügyi panasz okozójának a túlzott cukorfogyasztást kiáltották ki. Az egészségesebb életmód köztudatba kerülése a különböző édesítő szerek térnyerésével járt, ami szintén csökkentőleg hatott a cukorfogyasztásra. A fogyasztási színvonal alaptendenciájának előrejelzése során megállapítást nyert, hogy a fogyasztás hosszú idősorának trend szerinti prognosztizálása sokkal megbízhatóbbnak bizonyult, mint a korábban elemzett fajlagos termelésé, illetve az ezer főre jutó állatállományé, ugyanis az R értéke a tej- és a tojásfogyasztás kivételével 0,9 feletti volt (1. sz. melléklet). Mindez azt mutatja, hogy a fogyasztás dinamikája kiegyenlítettebb
volt,
mint
a
termelésé.
Ennek
ellenére
a
prognózisok
megbízhatóságának növelése céljából az egyes termékek fogyasztásait vizsgálva is több eljárást használtunk. Az
alkalmazott
prognosztikai
módszerek
a
három
növényi
termék
fogyasztásának alakulási irányát hasonlóan értékelték ugyan, de a változás mértékében már voltak eltérések (24. ábra). A jövőben az árak és a jövedelmek egymáshoz képesti elmozdulása mindhárom termék fogyasztására jelentős hatást fog gyakorolni. Azzal az állítással, miszerint a lakosság növekvő jövedelem mellett csökkenti az alapvető élelmiszerekre fordított kiadását, a kutatók többsége egyetért. Ráadásul hazánkban a jövőben a reáljövedelmek stagnálására lehet számítani, a konvergencia program alapján. Mindez azt vetíti előre, mindhárom növényi termék fogyasztását tekintve, hogy a közeljövőben emelkedésre nem lehet számítani. A jelenlegi és a jövőbeni élelmiszerpiacot, valamint ezzel együtt a fogyasztást is jelentős mértékben befolyásolják a reklámok, és a különböző élelmiszer-kutatók állításai. Mindezek hatására a hagyományos szénhidrátok egyre inkább kiszorulnak az étkezésből, és a helyükre reform élelmiszerek kerülnek (pl. zabkenyér, rozsos kifli, tönkölybúzás zsemle). A 24. ábrán látható, hogy várhatóan a legjelentősebb cereália fogyasztása tovább csökken az elkövetkező időben, 2008-ban vélhetően 75 – 83 kg/fő lesz. Hazánkban a burgonya élelmiszeripari feldolgozásának területén változások következtek be az utóbbi években, amelyek kihatottak a fogyasztásra is. Megkezdődött
73
a burgonya nagyobb arányú feldolgozása, a konyhakész és félkész termékek előállítása és forgalmazása. A jövőben a burgonya-fogyasztás stagnálása (65 – 73 kg/fő) várható. A már korábban említett táplálkozásbeli szemléletváltás miatt a közeljövőben a cukorfogyasztás további csökkenésére lehet számítani. Amennyiben a jelenlegi tendenciák tovább folytatódnak, 2008-ban 22–33 kg cukor fogyasztása valószínűsíthető egy főre vetítve. 24. ábra Az egy főre jutó liszt-, burgonya- és cukorfogyasztás 2008-ig tartó előrejelzése (kg/fő) Burgonya Cukor 140
45 40
120
35 100
30
80
25
60
20 15
40
10 20
5
0
0 1950
1960
1970
1980
1990
2000
1950
1960
1970
1980
1990
2000
Liszt 180 160
Eredeti idősor Harmonikus résztrend Teljes időszak trendje Teljes időszak előrejelzése Utolsó szignifikánsan különböző idősor előrejelzése Brown-féle kettős exponenciális simítás
140 120 100 80 60 40 20 0 1950
1960
1970
1980
1990
2000
Forrás: Magyar Statisztikai Évkönyv 1950-2004 által közölt adatok alapján saját számítás
A növényi termékek fajlagos fogyasztásának idősor-elemzését követően vizsgálatok készültek a ciklikus mozgásokra vonatkozóan is (25. ábra). A lisztfogyasztás színvonalának ciklusa a vizsgált időszak elején, 1961-ig leszálló ágban
74
volt. Ezt követően egy 7 évig tartó konjunkturális, valamint egy 10 éves dekonjunktúrális szakasz következett, amit egy szintén 7 évig tartó felszálló ág követett. 1989-től leszálló ágban volt a ciklus, majd 1996-től felszálló ágba került, ami az előrejelzések szerint a jövőben is folytatódni fog. Ez a trend csökkenésének mérséklődése felé hathat, ami akár stagnáláshoz is vezethet. A
burgonyafogyasztás
ciklus
tényezőjének
kezdeti
felfutása
1966-tól
dekonjunktúrába csapott át, amely 22 évig tartott. Az 1989-től kezdődő, 9 éven át tartó felszálló ágat a jövőben újabb dekonjunktúra fogja követni. Összevetve a burgonya termésmennyiségének
és
fogyasztási
színvonalának
hullámmozgását,
azt
tapasztalhatjuk, hogy a ciklusok alakulása hasonló volt. Ez egyértelműen bizonyítja a logikusan feltételezett kapcsolat meglétét a burgonya termelése és fogyasztása között. 25. ábra Az egy főre jutó liszt-, burgonya- és cukorfogyasztás hosszú hullámai 110
105
% 100
95
19 50 19 53 19 56 19 59 19 62 19 65 19 68 19 71 19 74 19 77 19 80 19 83 19 86 19 89 19 92 19 95 19 98 20 01
90
burgonya
liszt
cukor
Forrás: Magyar Statisztikai Évkönyv 1950-2004 által közölt adatok alapján saját számítás
A cukorfogyasztás színvonalára hosszabb-rövidebb periódus hosszúságú hullámzások voltak jellemzőek. A csúcspontok 1956-ra, 1971-re és 1996-ra tehetőek, ebből következően az első ciklus periódusa 15 évig, a másodiké pedig már 25 évig tartott. Vélhetően az utolsó szakaszra jellemző dekonjunktúra kisebb megtorpanás után tartós marad, erősítve a csökkenő trendet. A ciklusosság összevetéséből látható, hogy az egyes termékek fogyasztásának ciklusai a 60-as, 70-es évektől a 80-as, 90-es évekig hosszan elnyúló leszálló, vagy felszálló ágban voltak. Ez azt mutatja, hogy ebben az időszakban a fogyasztási szokások nem ingadoztak jelentős mértékben. A 25. ábra alapján megállapítható, hogy a 75
burgonya- és a cukorfogyasztás ciklusára a jövőben dekonjunktúra lesz jellemző – hiszen a fogyasztásuk ciklusát tekintve a cukor esetében az 1996-os, a burgonya esetében pedig az 1997-es csúcspontot követő mérsékelt visszaesés időszaka rövid ahhoz, hogy a hullámzás átforduljon konjunktúrába –, ami azt vetíti előre, hogy az eredeti idősorban tapasztalható csökkenés (cukor), illetve stagnálás (burgonya) a jövőben még inkább el fog mélyülni. A növényi termékek egy főre jutó fogyasztásának vizsgálatát követően a marha-, a sertés-, és a baromfihús fogyasztásban betöltött szerepének dinamikai elemzésére került sor (26. ábra). 26. ábra A marha-, a sertés- és a baromfihús egy főre jutó fogyasztásának hosszú távú trendjei 50 45 40
y = -0,0287x2 + 1,8634x + 8,2924 R2 = 0,8245
35
kg/fő
30
y = 0,4503x + 4,8665 R2 = 0,921
25 20 y = -0,0076x2 + 0,3826x + 4,6231 R2 = 0,8091
15 10 5 0
1950 1954 1958 1962 1966 1970 1974 1978 1982 1986 1990 1994 1998 2002 sertés marha baromfi Polinom. (sertés) Polinom. (marha) Lineáris (baromfi)
Forrás: Magyar Statisztikai Évkönyv 1950-2004 által közölt adatok alapján saját számítás
A 26. ábrán látható, hogy a vizsgált időszak alatt a marhahús-fogyasztásban jelentős változás nem következett be. A 90-es évek elejéig a sertéshús-fogyasztás bővült, majd attól kezdve csökkenő tendenciát mutatott. Ezzel szemben a baromfihús fogyasztása mindvégig emelkedő jelleget öltött. A húsfélék fogyasztása jövedelem rugalmasnak tekinthető. Az árak változására a különböző húsok fogyasztása nagyon érzékenyen reagál, mint ahogy arról már az állatállomány elemzésénél is szó volt. A lakosság fogyasztási szokásaira jelentős hatást gyakoroltak a táplálkozási szakértők megállapításai, de emellett a termékek közötti árarányok is fontos faktorként jelentkeztek. 1990-től összességében 6 százalékkal csökkent a húsfogyasztás, főként a
76
sertéshús-fogyasztás mérséklődésének köszönhetően. A sertéshús nem tudta felvenni a „versenyt” a baromfihússal szemben, magasabb árfekvése, valamint a már korábban említett táplálkozás élettani hátránya miatt. A marha- és a sertéshús fogyasztásának jövőképét csökkenő trend, a baromfihús fogyasztásban betöltött szerepét ugyanakkor további erősödés jellemzi (27. ábra). 2008ban vélhetően a baromfihús fogyasztása lesz a legnagyobb volumenű (31 – 36 kg/fő), ezt követi a sertéshús- (18 – 28 kg/fő) majd a marhahús (0,7 – 4,2 kg/fő) fogyasztása. 27. ábra A marha-, a sertés- és a baromfihús fogyasztási színvonalának 2008-ig tartó előrejelzése (kg/fő) Marhahús Sertéshús 12
50 45
10
40 35
8
30 6
25 20
4
15 10
2
5 0
0 1950
1960
1970
1980
1990
2000
1950
1960
1970
1980
1990
2000
Baromfihús 40 35
Eredeti idősor Harmonikus résztrend Teljes időszak trendje Teljes időszak előrejelzése Utolsó szignifikánsan különböző idősor előrejelzése Brown-féle kettős exponenciális simítás
30 25 20 15 10 5 0 1950
1960
1970
1980
1990
2000
Forrás: Magyar Statisztikai Évkönyv 1950-2004 által közölt adatok alapján saját számítás
A termelők ma már – és a jövőben még inkább – nem csak a hazai fogyasztók kegyeiért küzdenek, hanem a külföldi piacokon is versenyben vannak. Ezt csak kiváló
77
minőségű termékekkel lehet megtenni. Uniós tagságunkkal az EU belső piaca ugyan megnyílt a termelők és a kereskedők előtt, a jelenlegi helyzet azonban azt mutatja, hogy ezt kevésbé tudták kihasználni. Eddig az időpontig sajnos az import erősödése és az export gyengülése volt a jellemző. A marha-, a sertés-, és a baromfihús egy főre jutó fogyasztásának idősorát elemezve megállapításra került, hogy a vizsgált időszak elején a trend felett haladt a marhahús fogyasztásának ciklusa 1958 és 1969 között. Ezután egy hosszan elnyúló leszálló ág következett, kisebb-nagyobb hullámzásokkal. 1992-től kezdve újra visszaesés tapasztalható a fogyasztás ciklusában. A jövőben vélhetően a ciklus újra felszálló ágba kerülhet (28. ábra). 28. ábra A marha-, a sertés-, és a baromfihús fogyasztás alakulásának hosszú hullámai 130 120 110 % 100 90 80
19 50 19 53 19 56 19 59 19 62 19 65 19 68 19 71 19 74 19 77 19 80 19 83 19 86 19 89 19 92 19 95 19 98 20 01
70
sertéshús
marhahús
baromfihús
Forrás: Magyar mezőgazdaság 1851-2000 és Mezőgazdasági évkönyv 2004 által közölt adatok alapján saját számítás
A sertéshús fogyasztási színvonalának ciklusossága a marhahús fogyasztási hullámaitól eltérő képet mutat. Az 50-es évek közepétől kezdve dekonjunkturális folyamatok jellemezték a sertéshús fogyasztását, a mélypont 1967-re tehető. Erre az időszakra a lakosság alacsony jövedelmi helyzete volt a jellemző, aminek következtében a hús nem számított alapvető élelmiszernek. A 60-as évek végétől egy hosszan elnyúló növekvő szakasz következett, mely 1985-ig tartott. Ekkor már az egy főre jutó sertéshús-fogyasztás megközelítette a 44 kilogrammot. Ezután egy újabb
78
dekonjunktúra hatására 1997-ben a húsfogyasztás a 70-es évek szintjére esett vissza. E negatív hullámmozgásból a sertés fogyasztási ciklusa kilábalni látszik a jövőben. A sertéshús fogyasztási hullámmozgásához mutatott hasonlóságot a vizsgált időszak alatt a baromfihús ciklusa. A 60-as, és a 90-es években is a mélypontot a baromfihús két – három évvel korábban érte el. Jelenleg, és vélhetően a jövőben is konjunktúra fogja jellemezni a hullámmozgást. Tanulságosak a 4. táblázatban közölt eredmények, amelyek alapján össze lehet hasonlítani az állatállomány és az állati termék fogyasztás időbeli alakulásának ciklusait, a fel- és leszálló ágak vonatkozásában. 4. táblázat Az állatállomány és az állati termék fogyasztás alakulásának ciklikus szakaszai Megnevezés
Emelkedés
Állatállomány (ezer főre) Szarvasmarha
Esés
Időszak
Időtartam, év
1948-1987 1998-
40 4
Sertés
1948-1987 1998-
40 4
Baromfi
1971-1979 1996Időszak 1957-1961 1988-1991
9 6 Időtartam, év 5 4
1968-1985 1998-
18 4
Fogyasztás (egy főre) Marhahús
Sertéshús
Baromfihús
1965-1985 1996-
21 6
Időszak 1926-1947 1988-1997
Időtartam, év 22 10
1926-1947 1988-1997
22 10
1954-1970 1980-1995
17 16
Időszak
Időtartam, év
1962-1987 19921954-1967 1986-1997
26 10 14 12
1954-1964 1986-1995
11 10
Forrás: Magyar mezőgazdaság 1851-2000 és Mezőgazdasági évkönyv 2004 által közölt adatok alapján saját számítás
Megállapítható, hogy a ciklusok lefutását tekintve nagyfokú hasonlóság van a termékek kibocsátása és fogyasztása között. Látható, hogy a 90-es évek második felétől (kivéve a marhahús-fogyasztást) konjunktúra jellemzi a ciklusokat, ami jelenleg is tart. Ez a jövőre nézve pozitív, hiszen mint ismeretes, az EU és a hazai agrárpolitika is szorgalmazza az állattenyésztés újbóli megerősítését.
79
A húsfogyasztás mellett két állati termék, a tej- és a tojás fogyasztásának 1970 és 2003 közötti alakulása is az elemzés tárgyát képezte. Az adatbázis csak 1970-et követően állt rendelkezésre. A fogyasztási színvonalak trendjét, és annak 2008-ig történő előrejelzését a 29. ábra szemlélteti. 29. ábra A tej és a tojás fogyasztási színvonalának 2008-ig tartó előrejelzése Tej (l/fő) Tojás (db/fő) 250
450 400
200
350 300
150
250 200
100
150 100
50
50 0
0 1970
1980
1990
2000
1970
1980
1990
2000
Eredeti idősor Harmonikus résztrend Teljes időszak trendje Teljes időszak előrejelzése Utolsó szignifikánsan különböző idősor előrejelzése Brown-féle kettős exponenciális simítás Forrás: Magyar mezőgazdaság 1851-2000 és Mezőgazdasági évkönyv 2004 által közölt adatok alapján saját számítás
A tejfogyasztás az 1970-es évek elejétől kezdve 1987-ig jelentősen, 87 százalékkal nőtt. A falusi lakosság jelentős része tartott ebben az időszakban tehenet. Ezt követően a tejfogyasztás visszaesett, a mélypontot 1995-ben érte el (129,5 liter/fő), majd a kilencvenes évek közepétől kezdve újra emelkedni kezdett. Nemzetközi összehasonlításban a magyar tejtermék-fogyasztás nagyon alacsonynak tekinthető, hiszen 2003-ban nem érte el a 140 litert. Az elkészített prognózisok eredményei azt mutatják, hogy a jelenlegi helyzet jelentős változására valószínűleg a jövőben sem lehet számítani, 2008-ban várhatóan a tejfogyasztás 89 – 141 liter/fő lesz. A nemzetközi előrejelzések azt mutatják, hogy a tejfogyasztás csak a népesség számának emelkedésével fog növekedni, azonban a hazai népesség számottevő gyarapodása nem valószínűsíthető a jövőben. Az utóbbi időben csökkent a fogyasztók igénye a tej, és a hagyományos tömegáru jellegű sajtok iránt, ezzel szemben a különböző joghurtok, a lágysajtok és a sajtkülönlegességek, valamint a tejitalok utáni 80
kereslet növekedett. Szakmai vélemények szerint az Európai Unióban az iparág internnacionalizálódása folytatódni fog (Fekete, 2001). Magyarországon a tejtermékfogyasztás jövedelem-rugalmasnak tekinthető, különösen igaz ez a joghurtokra, a desszertekre, valamint a sajtokra. A tejfogyasztási-hajlandóság emelkedésére csak abban az esetben van remény, ha a lakosság jövedelme is számottevően megnövekedik. Erre azonban nem számíthatunk rövidtávon, azaz a tejfogyasztás stagnálása valószínűsíthető. A tojásfogyasztás a 80-as évek végéig emelkedett, 1990-ben már elérte a 389 darabot is, majd ezt követően látványosan visszaesett. Az előrejelzések nem mutatnak egyöntetű képet a jövőt illetően (29. ábra). A harmonikus résztrendek- és a kettős exponenciális simítás modellje a tojásfogyasztás stagnálását (303 db/fő), míg a másik
két módszer annak csökkenését (262 – 303 db/fő) jelezte előre. Egyik prognózis sem tekinthető pozitívnak a termelők szempontjából, hiszen tudvalevő, hogy a hazai tojástermelés a belső fogyasztást hivatott kielégíteni. A tej- és tojásfogyasztás színvonalának idősorában is jelentkezik a ciklushatás (30. ábra). 30. ábra Az állati termékek egy főre jutó fogyasztásának ciklusai A tej egy főre jutó fogyasztásának hosszú A tojás egy főre jutó fogyasztásának hulláma hosszú hulláma 108
110
106 105
104 102
100
100 %
% 95
98 96
90
94 85
92
80
90 1970
1974
1978
1982
1986
1990
1994
1998
2002
1970
1974
1978
1982
1986
1990
1994
1998
2002
Forrás: Magyar mezőgazdaság 1851-2000 és Mezőgazdasági évkönyv 2004 által közölt adatok alapján saját számítás
Mint ahogy az a 30. ábrán látható, a tej fogyasztásában az első ciklus 11 éven át tartott, és az 1985-ös csúcsponttal ért véget. Ezután egy dekonjunktúra következett 1994-ig, amit a jelenleg is tartó felszálló ág követett. A tejfogyasztás esetében is korrigálni lehet az alaptendencia extrapolációját a múltra vonatkozó ciklushatás
81
jellemzőivel. A ciklus felszálló ága pozitív irányba térítheti el a jövőben stagnálni látszó tejfogyasztás alaptendenciáját. A tojás fogyasztási színvonalának ciklikusságában a 70-es évek elejétől enyhe csökkenés volt észlelhető, majd az 1983-as mélypont után 1990-ig egy felszálló ág következett (30. ábra). A 90-es évek elejétől dekonjunktúra volt jellemző, amely 2000ben ért véget. A madárinfluenza megjelenése azonban a tojásfogyasztás alakulásában is éreztette, illetve érezteti hatását. A termelőket 2006-ban az EU támogatással igyekezett kompenzálni. A jövőben számolni kell azzal, hogy nem csak a piaci folyamatok alakítják a termelést, illetve a fogyasztást, hanem előre nem látható tényezők is (pl. madárinfluenza), ami megnehezíti az előrejelzések készítését. A 80-as és a 90-es években Nyugat-Európában – az élelmiszerfogyasztást tekintve – a cereáliák, a tej, a zsír és a cukor iránti igény csökkent, azonban a zöldség-, a gyümölcs-, a baromfi-, a joghurt-, a sajt- és a halfogyasztás emelkedett. Hazánkban, mint láttuk, hasonló folyamatok zajlottak le a rendszerváltozást követően, de a fogyasztás szerkezetében bekövetkezett átalakulások véleményünk szerint még nem fejeződtek be. A lakosság jövedelmi helyzetében megmutatkozó különbségek miatt ezek a folyamatok várhatóan felerősödnek a közeljövőben. A jövedelmi felső decilisbe tartozó réteg igénye már a múltban is, és a jövőben még inkább a minőségi luxus élelmiszerekre fog kiterjedni. Ellenben az alsó jövedelmi rétegbe tartozók az alapvető, „olcsó” élelmiszereket fogják keresni. Az ár és a jövedelem az a két faktor, ami a termékek kereskedelmét meghatározhatja. Napjainkban az élelmiszer-fogyasztás szerkezete nagy átalakuláson megy keresztül. A zsíros, egészségtelen termékeket felváltották az alacsony kalóriatartalmú húsok. A cereáliák, a szénhidrátok egyre inkább kiszorulnak a táplálkozásból. A fogyasztói szokásokat a jövőben jelentősen befolyásolhatják a jövedelmek, a demográfiai tényezők, valamint a fogyasztói árak.
82
5.3. A legjelentősebb hazai agrártermékek piaci folyamatainak vizsgálata a 90-es évektől napjainkig 5.3.1. Ciklikusság a növényi termékek értékesítési árainak és mennyiségeinek alakulásában A gazdasági rendszerváltozás jelentős átalakulásokkal járt az agrártermékek kínálati és keresleti folyamataiban. Az alábbiakban bemutatásra kerül a búza, a kukorica, az árpa, a napraforgó, valamint a burgonya felvásárlási és piaci árának, illetve felvásárolt mennyiségének elmúlt 15 évi alakulása. Az árakban és a mennyiségekben fellelhető rövid távú ciklikusság elemzését követően vizsgálat tárgyát képezte az árak és mennyiségek egymásra hatása is. Az „Anyag és módszer” című fejezetben leírtaknak megfelelően a trend, a szezonalitás és a véletlen hatásának kiszűrése után kerültek meghatározásra a ciklusok. A növényi termékek felvásárlási- és piaci átlagárának összehasonlító vizsgálataiból kiderült, hogy a két ár ciklusai hasonlóan alakultak. Kimutatható volt, hogy a búza piaci árának változása egy – két hónapos késéssel követte a felvásárlási ár változását (31. ábra). 31. ábra A búza havi felvásárlási- és piaci átlagárának ciklikussága 160
140
120
% 100
80
60
40 1992.jan.
1994.jan.
1996.jan.
1998.jan.
felvásárlási ár
2000.jan.
2002.jan.
2004.jan.
2006.jan.
piaci ár
Forrás: Statisztikai havi közlemények 1992-2006 által közölt adatok alapján saját számítás
A másik négy növény esetében is a fenti időbeli eltolódás volt tapasztalható, ami azt mutatja, hogy a piaci szereplők gyorsan reagáltak a termelői árak alakulására. Azt követően, hogy megállapításra került a növények felvásárlási- és piaci árának hasonlóan alakuló ciklikus mozgása, a további elemzések már csak a felvásárlási árak alakulására
83
irányultak. A főbb szántóföldi növények erre vonatkozó vizsgálatait a 32. ábra alapozza meg. 32. ábra A főbb szántóföldi növények havi felvásárlási átlagárának ciklikussága 200 180 160 140 % 120 100 80 60 40 1992.jan.
1994.jan.
1996.jan. búza
1998.jan.
árpa
kukorica
2000.jan.
2002.jan.
burgonya
2004.jan.
2006.jan.
napraforgó
Forrás: Statisztikai havi közlemények 1992-2006 által közölt adatok alapján saját számítás
A 32. ábra alapján elmondható, hogy a növények esetében három teljes ciklus figyelhető meg az ár alakulásában 1992 és 2006 között, kivételt ez alól csak a napraforgó képez, amelynél két ciklus rajzolódott ki a vizsgált időszak alatt. Mint ahogy az a grafikonon látható, a búza, az árpa és a kukorica árdinamikája azonos hullámmozgást mutatott. A gabonafélék árában tapasztalható egymáshoz hasonló hullámzás azt sejteti, hogy azonos hatások alakítják e három termék árképzését. A ciklikus periódusok hossza 3 – 4 évre tehető. Ezzel szemben a burgonya felvásárlási árának ciklusosságára 1992 és 2000 között a gabonafélékével ellenkező, majd 2000 januárjától azokéhoz hasonló hullámzás volt jellemző. A burgonya esetében a vizsgált időszak elején és végén a többi árhoz képest jelentősnek mondható kilengések figyelhetők meg, míg a két középső hullámzás enyhébb volt. A ciklusok periódusa négy-, három-, két és fél-, és három év volt. A napraforgó első ciklusa nyolc évig tartott, a második ciklus pedig öt éve kezdődött, és jelenleg is tart. Az áralakulásokat követően a felvásárolt mennyiségek ciklusosságát vizsgáltuk, majd a vizsgálati eredményeket összekapcsoltuk. Mivel a mennyiségek hullámzásai jelentős eltérést mutattak egymástól, ezért külön ábrázoltuk a gabonaféléket, valamint a burgonyát és a napraforgót (33. ábra).
84
33. ábra A növények havi felvásárolt mennyiségének ciklikussága A főbb gabonafélék havi felvásárolt A burgonya és a napraforgó havi mennyiségének ciklikussága felvásárolt mennyiségének ciklikussága 300
190
260
170 150
220
130 180 %
% 110 140 90 100
70
60
50
20 1992.jan. 1994.jan. 1996.jan. 1998.jan. 2000.jan. 2002.jan. 2004.jan. 2006.jan.
30 1992.jan. 1994.jan. 1996.jan. 1998.jan. 2000.jan. 2002.jan. 2004.jan. 2006.jan.
búza
árpa
kukorica
burgonya
napraforgó
Forrás: Statisztikai havi közlemények 1992-2006 által közölt adatok alapján saját számítás
A 33. ábrán látható, hogy a felvásárolt mennyiségek ciklikussága a két kalászos esetében közel azonos volt. A kukorica hulláma azonban a másik két gabonától mind a lefutást, mind a ciklusok amplitúdóját illetően eltérést mutatott. A burgonya és a napraforgó a felvásárolt mennyiség hullámzásában jóval hektikusabb képet rajzolt elénk, mint az a gabonafélék esetében tapasztalható volt. Az árak és a mennyiségek hullámzását együttesen, összefüggéseikben is vizsgáltuk. A ciklikus alakulást vizsgálva megállapítható, hogy az árak és a mennyiségek konjunkturális és dekonjunkturális szakaszai ellentétesen alakulnak, mint ahogy ez a 34. ábrán, a búza példáján látható. Mind az öt vizsgált növénynél az tapasztalható, hogy az árak sokkal szabályosabb ciklust rajzoltak ki a vizsgált időszak alatt, mint a mennyiségek.
85
34. ábra A búza havi felvásárlási- árának és mennyiségének ciklikussága 165 150 135 120 105 % 90 75 60 45 30 1992.jan.
1994.jan.
1996.jan.
1998.jan.
mennyiség
2000.jan.
2002.jan.
2004.jan.
2006.jan.
ár
Forrás: Statisztikai havi közlemények 1992-2006 által közölt adatok alapján saját számítás
Az ár és a mennyiség cikluslefutásának együttes grafikus vizsgálata győzött meg bennünket arról, hogy szükséges más egzaktabb módszerrel, pl. regresszió- korreláció analízissel elemzéseket készíteni. Vizsgálatokat végeztünk arra vonatkozóan, hogy vane kapcsolat az árváltozás és a volumenváltozás között a szántóföldi növények tekintetében. Mindenek előtt az autokorreláció jelenlétének vizsgálatával foglalkoztunk. Első lépésként az idősor adataiból számított Durbin-Watson-féle autokorrelációs együttható alapján megállapítást nyert az a tény, hogy az idősor tagjai korrelálnak egymással, ami szintén a ciklikusság jelenlétére utalt. Az eredményeket a 3. sz. melléklet tartalmazza. Az elemzés középpontjába ezt követően az árak és a mennyiségek kapcsolatát leíró modellek meghatározása került, elsősorban a korrelációhányadosokból levonható következtetési céllal. Ahogy azt az „Anyag és módszer” című fejezetben bemutattuk, négyféle közelítést alkalmaztunk. A számítási eredményeket az 5. táblázat tartalmazza. Az idősorokban a változók szorosságának mérőszámai többségében gyenge kapcsolatra utaltak. A modellek jelentős részében javítja a megítélést az összefüggések szignifikáns volta, ez a hatás a nagy elemszám eredménye.
86
5. táblázat A felvásárlási árak és a felvásárolt mennyiségek közötti kapcsolat vizsgálatának eredményei2 Becsült paraméterek b0 b1 b2
Modell
Korrelációs p érték hányados (R)
BÚZA Eredeti (késleltetés 0 hónap) Trendtől való eltérések
251664,5 -14,1
-3182,4 -6893,8
Háromváltozós Szukcesszív különbségek
249017,1 -6893,8 929,2 -7518,3 ÁRPA
0,1083 0,1684 894,1
0,1693 0,1165
0,150 0,030 0,007 0,130
Eredeti (késleltetés 1 hónap)
45,7
-1,0
0,2821
0,000
Trendtől való eltérések Háromváltozós
0,0 44,9
-1,4 -1,4
0,2790 0,3032
0,000 0,000 0,000
Szukcesszív különbségek
0,1
0,3 -3,1 KUKORICA
0,3740
Eredeti (késleltetés 10 hónap) Trendtől való eltérések
53617,5 6419,9 100014,8 -12248,5
0,2272 0,2841
Háromváltozós Szukcesszív különbségek
218862,5 -12248,5 1423,6 -21051,9 BURGONYA
Eredeti (késleltetés 5 hónap) Trendtől való eltérések Háromváltozós Szukcesszív különbségek
0,074 0,771 0,002 0,048 0,941 0,048 0,013 0,008 NAPRAFORGÓ
Eredeti (késleltetés 6 hónap) Trendtől való eltérések
30162,4 408,1
656,7 1875,0
Háromváltozós Szukcesszív különbségek
20210,2 -672,1
1875,0 3435,8
2310,8
0,008
-513,3
0,3461 0,1870
0,003 0,000 0,000 0,010
0,4905 0,3019 0,4096 0,0336
0,000 0,000 0,000 0,660
0,1133 0,1649
0,130 0,030 0,008 0,040
0,1686 0,1582
Forrás: Statisztikai havi közlemények 1992-2006 által közölt adatok alapján saját számítás
A búza felvásárlási ára és felvásárolt mennyisége között a kapcsolat lazának mondható, a legmagasabb korrelációs hányadost (R = 0,1697) a háromváltozós függvény adta. Az eredmények alapján megállapítható, hogy a búza esetében az
árváltozást még ugyanabban a hónapban követte a felvásárolt mennyiség változása. Az árpánál már szorosabb a kapcsolat az ár és a volumen között (szukcesszív különbség: R = 0,374), az ár és a mennyiség közötti késés 1 hónap volt. A kukoricánál
hasonló
2
eredményre
vezetett
a
vizsgálat,
mint
az
Amennyiben p < 0,05 (szignifikancia szint), akkor a modell szignifikáns.
87
árpánál
(háromváltozós
függvény: R = 0,3461), de ennél a növénynél az ár változására a mennyiség 10 hónappal
később reagált. A napraforgónál is laza kapcsolatról beszélhetünk (háromváltozós függvény: R = 0,1686), az árak és a mennyiségek vonatkozásában a késés 6 hónap. A
vizsgált növények közül a burgonya ára és mennyisége között a legszorosabb a kapcsolat. A trendet tartalmazó idősorból számolt korrelációs index 0,49 fölötti eredményt adott. A számítások 5 hónapos késést mutattak az ár – mennyiség relációban. Az egyes évek részletes elemzése szükséges annak megállapításához, hogy mely tényezők befolyásolták az árak és a mennyiségek ciklusait. Ezen faktorok megismerése általános következtetések levonására is lehetőséget biztosít. Hasznos információhoz jutottunk a KSH évente megjelenő Mezőgazdasági termelés (1999, 2000, 2003) időszaki közleményeiből. Az alábbi kifejtésben ezekre támaszkodunk. A kilencvenes évek első felében, valamint az utolsó három évben jelentkező hullámmozgásokért egyértelműen a negatív időjárási tényezők felelősek, de nem volt ez másként 2003-ban sem, amikor fél évszázada nem tapasztalt aszály sújtotta a növényállományt. A hőmérséklet és a csapadék szempontjából is szélsőséges időjárás az ország teljes termőterületét érintette, és negatívan hatott a terméseredmények alakulására. A nagyon alacsony termés miatt emelkedtek a gabonafélék árai. A kukorica esetében már az előrejelzések is rossz termést ígértek, ezért jóval a betakarítás előtt (márciustól kezdve) jelentős árnövekedés volt tapasztalható. A búzánál a 2003-as évben már olyan magas árak alakultak ki a belföldi piacon, amit a hazai fogyasztók nem tudtak megfizetni, ezért a kormány kénytelen volt búzát importálni. Az időjárási hatások mellett a növények árát és felvásárolt mennyiségét a minőségi jellemzők, az árakban jelentkező kormányzati szintű beavatkozások és a kivitel támogatása is befolyásolta. Az 1995-ös évben például a búzatermést kedvező minőség és magas termés jellemezte, ami együtt járt a búza árának emelkedésével. A kukorica esetében bevezették a garantált árat, illetve a kereskedelemre exporttámogatást adtak, és ez fellendítette e növény árának ciklusát. A kereslet és a kínálat folytonos egymásra hatása szintén hullámmozgást gerjesztett. Példának okáért 1996-ban a gabonafélék kisebb termése, a megnövekedett fogyasztói igény, az esős ősz, az elhúzódó betakarítás, a dráguló földgáz, a magas szárítási költségek, a takarmányhiány és a belföldi keresletnövekedés miatt újabb áremelkedés következett be. 1997-ben azonban kínálati piac alakult ki, amely az árak csökkenéséhez vezetett.
88
A kínálatra jelentős befolyásoló erővel bír a felvásárlási ár alakulása. Így volt ez 2000-ben is, amikor a szokatlanul magas árak hatására nőtt a búza iránti termelési kedv. Ez vetésterület emelkedéssel párosult, így 2001-ben bőséges lett a termés, amihez még kiugróan jó minőségi jellemzők is társultak. Sajnos ezt az árak nem tükrözték. A gabonafélék felvásárlási árának utolsó ciklusa azt mutatja, hogy a vizsgált időszak utolsó hónapjaiban a csökkenés megállt. Ha ehhez a tényhez hozzákapcsoljuk a rezgések törvényszerűségét, miszerint a hullámok periodikusan követik egymást – gabonafélék esetében háromévente –, akkor vélhetően a jövőben konjunkturális szakasz következik az árak ciklusában. A burgonya és a napraforgó mind a felvásárlási árat, mind a felvásárolt mennyiséget tekintve a gabonaféléktől eltérő képet mutatott a vizsgált időszak alatt. Ez több tényező együttes hatásának eredménye (pl. eltérő agrotechnológiai igény). Másrészt a vizsgált időszak alatt a gabonafélék vetésterülete nem csökkent olyan mértékben, mint a burgonyáé, illetve nem nőtt olyan jelentősen, mint a napraforgóé. A termőterület
nagy
részén
gabonát
termesztenek,
ezért
a
mezőgazdaságban
foglalkoztatottak megélhetése nagymértékben függ a gabona termésmennyiségétől, illetve árától. Erre alapozva a mindenkori kormány a gabonaszektorban többször alkalmazott állami beavatkozásokat, mint a burgonyánál és a napraforgónál. Ezen kívül az itthon megtermelt gabona arányaiban nagyobb része kerül külföldi értékesítésre, mint a burgonya, vagy a napraforgó esetében. Mint ahogy az a gabonáknál tapasztalható volt, az időjárás jelentős hatást gyakorolt az árakra és a mennyiségekre. 2000-ben például a csapadékhiány miatt 36 százalékkal volt kevesebb a burgonyatermés, a vetésterület 21 százalékkal csökkent, és ez újabb áremelkedéshez vezetett. A napraforgóval bevetett terület nagysága is visszaesett, mivel a feldolgozók csökkentették a felvásárlási árakat. Bár az átlaghozam ebben az évben nőtt, azonban ez sem tudta ellensúlyozni a területcsökkenést. Súlyos problémát okozott, hogy a felhalmozódott napraforgókészleteket a külföldi túlkínálatos piacon sem lehetett eladni. A hozamokra viszont 2003-ban pozitívan hatott az, hogy a szántóföldi növények közül a napraforgó sínylette meg legkevésbé a szárazságot. A burgonya 2005-ben érte el a statisztikai megfigyelés óta regisztrált legkisebb vetésterületet, ami 26 ezer hektár volt. A kedvező csapadékos időjárás miatt nőtt a termésmennyiség, ami az összhozam emelkedéséhez vezetett, de nem annyira jelentősen, hogy ez megállította volna az árak növekedését. Az elkövetkezendő időben a várhatóan biztosabb piaci lehetőségeket kínáló korai burgonya termesztésében 89
kínálkozik kitörési pont, mivel vélhetően elsősorban a korai burgonya ára fog kedvezően alakulni a jövőben. A napraforgó világpiaci ára a FAPRI prognózisa szerint nem fog jelentősen változni. Az elkövetkezendő időben a támogatások hatására valószínűleg növekedésnek indul majd a napraforgó kivitelünk (Popp, 2005).
5.3.2. Ciklikusság az állatok és az állati termékek értékesítési árainak és mennyiségeinek alakulásában A növényi termékek dinamikai vizsgálatát követően a vágósertés, a vágómarha, a vágóbaromfi, a tej és a tojás időbeli elemzésére került sor. Hasonlóan a növényekhez, az állatok és az állati termékek felvásárlási árának ciklusait is néhány hónapos késéssel követi a piaci ár hullámzása. Az alábbiakban ez a vágósertés példáján keresztül kerül bemutatásra (35. ábra). Mint ahogy arról már a növényeknél is szó volt, a vágóállatok kereskedelmére is jellemző a piaci szereplők gyors reagálása a változásokra, ezt példázza a két ár együttmozgása is. 35. ábra A vágósertés havi felvásárlási- és piaci átlagárának ciklikussága 150 140 130 120 110 % 100 90 80 70 60 1992.jan.
1994.jan.
1996.jan.
1998.jan.
felvásárlási ár
2000.jan.
2002.jan.
2004.jan.
2006.jan.
piaci ár
Forrás: Statisztikai havi közlemények 1992-2006 által közölt adatok alapján saját számítás
A későbbi vizsgálatoknál a vágóállatok felvásárlási átlagára került az elemzés középpontjába. A 36. ábrán látható, hogy a különböző vágóállat-árciklusok egymástól eltérő képet mutatnak, azaz az egyes termékeknél más-más időpontokban jelentkeztek a mélypontok és a csúcspontok. A ciklusok száma és periódusa is különböző volt az egyes állatfajoknál. A vágósertés esetében három, a másik két terméknél két-két ciklus rajzolódott ki a vizsgált időszakban. A hullámok hossza is változó volt. A sertés esetében a leghosszabbnak az
90
utolsó előtti tekinthető, a maga három és fél évével. A vágómarha áránál is a második ciklus volt jóval hosszabb (hat és fél év), mint az első. A vágóbaromfi árának első hulláma hét év hosszúságú volt, a második ciklusnak azonban csak a csúcspontját ismerjük, amely 2001 júniusára tehető. A grafikonon jól látható, hogy a jelenleg is tartó dekonjunkturális szakasz jóval hosszabb lesz, mint az egy év hosszúságú felszálló ág. 36. ábra A főbb vágóállatok havi felvásárlási átlagárának ciklikussága 150 140 130 120 110 % 100 90 80 70 60 1992.jan.
1994.jan.
1996.jan.
1998.jan. sertés
2000.jan. marha
2002.jan.
2004.jan.
2006.jan.
baromfi
Forrás: Statisztikai havi közlemények 1992-2006 által közölt adatok alapján saját számítás
A felvásárlási árak vizsgálatát a felvásárolt mennyiségekben jelentkező hullámmozgások elemzése követte. A vágósertés esetében négy, a vágómarhánál és a vágóbaromfinál két és fél ciklus figyelhető meg a vizsgált időszak alatt (37. ábra). Az egyes termékeknél a hullámok periódus hossza eltérő képet mutatott. A vágósertésnél átlagosan négy és fél évig, a vágómarhánál az első ciklus esetében kilenc évig, míg a másodiknál már csak négy évig, a vágóbaromfinál hat és fél, valamint négy és fél évig tartó ciklusokról beszélhetünk. A ciklus tényező hossza 1992 és 2006 között lerövidült, a sertés és a baromfi mennyiségnek hullámzása az amplitúdókat tekintve lecsökkent. A csúcspontok a trendtől átlagosan 20 százalékkal tértek el a sertés esetében. A Magyarországon tapasztalt folyamatok a sertésciklus vonatkozásában nem tekinthetők hazai sajátosságnak. Nyárs és Vizvári (2004) vizsgálatokat végzett az EU15
fejlett
sertéstartással
rendelkező
tagállamaiban.
Megállapították,
hogy
a
sertésállomány, a sertésvágások és a sertéshús felvásárlási árainak alakulásában 2 – 7 év közötti időtartamú ciklusok vannak.
91
37. ábra A főbb vágóállatok havi felvásárolt mennyiségének ciklikussága 130
120
110
% 100
90
80
70 1992.jan.
1994.jan.
1996.jan.
1998.jan. sertés
2000.jan. marha
2002.jan.
2004.jan.
2006.jan.
baromfi
Forrás: Statisztikai havi közlemények 1992-2006 által közölt adatok alapján saját számítás
A hullámmozgások elemzése azt a képet rajzolta elénk, hogy a termékek árának és volumenének ciklusai ellentétesen alakultak, azaz ahol az ár leszálló ágban, ott a mennyiség felszálló ágban volt. Ezt a vágósertés példája meggyőzően bizonyítja (38. ábra). 38. ábra A vágósertés havi felvásárlási árának és mennyiségének ciklikussága 150 140 130 120 110 % 100 90 80 70 60 1992.jan.
1994.jan.
1996.jan.
1998.jan.
mennyiség
2000.jan.
2002.jan.
2004.jan.
2006.jan.
ár
Forrás: Statisztikai havi közlemények 1992-2006 által közölt adatok alapján saját számítás
Az árak és a mennyiségek alakulásában tapasztalható ciklikusság analízisét követően a vizsgálatok kiterjedtek a növényi termékek analógiájára a két változó közötti kapcsolatra is. Az egyes termékek árának és mennyiségének, illetve a kukorica árának és a baromfi, valamint a sertés árának kapcsolatát több – a növényeknél is alkalmazott – modellel vizsgáltuk. A számítási eredményeket a 6. táblázat foglalja össze. A 92
növényekkel szemben a vágóállatok modelljei sokkal jobb magyarázó erővel rendelkeznek és csak kevés esetben nem szignifikánsak. 6. táblázat A felvásárlási árak és a felvásárolt mennyiségek közötti kapcsolat vizsgálatának eredményei3 Becsült paraméterek Modell
b0
b1
b2
Korrelációs hányados (R)
p érték
VÁGÓMARHA Eredeti (késleltetés 1 hónap) Trendtől való eltérések Háromváltozós Szukcesszív különbségek
11928,3 -28,0 0,002 -29,0 12011,5 -29,0 -65,2 6,5 VÁGÓSERTÉS
Eredeti (késleltetés 8 hónap) Trendtől való eltérések
30574,7 -0,5
Háromváltozós Szukcesszív különbségek
Háromváltozós Szukcesszív különbségek
9904,2 -0,1
99,4
86,8 91,4
76,7 -0,001
5,6 1,6
Háromváltozós Szukcesszív különbségek
83,6 0,8
1,6 -0,3
0,000 0,002 0,000 0,000
0,7353 0,1923 0,8110 0,1235
104,4 1,0 1,1 1,2 0,1 KUKORICA-VÁGÓBAROMFI 72,6 40,0
0,3509 0,2285
0,7350 0,4762
7,5 1,0
Eredeti (késleltetés 4 hónap) Trendtől való eltérések
0,000 0,000 0,000 0,500
0,4276 0,2897
9593,1 91,4 -5,5 56,5 68,7 KUKORICA-VÁGÓSERTÉS
Eredeti (késleltetés 7 hónap) Trendtől való eltérések Háromváltozós Szukcesszív különbségek
33,5 -36,9
37150,2 -36,9 310,3 -143,0 VÁGÓBAROMFI
Eredeti (késleltetés 0 hónap) Trendtől való eltérések
1,4
0,8166 0,4843 0,8079 0,0522
0,8171 0,0168 0,8266 0,2653
0,7
0,8836 0,0442
0,000 0,000 0,000 0,010 0,000 0,110 0,000 0,830 0,000 0,000 0,000 0,560
Forrás: Statisztikai havi közlemények 1992-2006 által közölt adatok alapján saját számítás
A vizsgálatok során megállapítást nyert, hogy a legjobb eredményt a háromváltozós függvény adta, ez alól csak a vágómarha esetében volt kivétel, ahol az
egy
hónapos
késleltetésű
eredeti
idősor
modellje
adta
értéket (R = 0,8166).
3
Amennyiben p < 0,05 (szignifikancia szint), akkor a modell szignifikáns.
93
a
legmagasabb
R
Az árak és a volumenek késleltetett regresszió analízise rámutatott arra, hogy a felvásárlási ár változására a felvásárolt mennyiség a vágómarha esetében egy, a vágósertésnél nyolc, a vágóbaromfinál pedig egy hónapnál rövidebb idő alatt reagált. A sertés és a baromfi felvásárlási árának tekintetében további vizsgálati lehetőséget jelentett a kukorica egységárával való kapcsolat szorosságának elemzése. A kukorica ára jelentős hatást gyakorolt a vizsgált időszak alatt mind a sertés (R = 0,8171), mind a baromfi (R = 0,8836) árszínvonalára. Ez azt bizonyítja, hogy a sertés- és a baromfitartók nagyon érzékenyen reagálnak a piaci változásokra. Vizsgálataink kimutatták, hogy a kukorica árának változása hét hónappal előzi meg a sertés-, és négy hónappal a baromfi árának változását. Az árakat és a mennyiségeket több tényező együttes hatása alakította ki. A múltban jelentkező hatások ismerete a jövőre nézve jelentős információforrásnak tekinthető, ezért az egyes évek részletes elemzésétől – tanulságos voltuk miatt – nem lehet eltekinteni. E tekintetben a már korábban hivatkozott, a KSH által megjelentetett Mezőgazdasági termelés időszaki kiadványai hasznos segítséget nyújtottak. A növényeknél tapasztalható volt, hogy a kereslet és a kínálat egymásra hatása, az egyensúlyra való törekvés jelentős mértékben befolyásolta a hullámmozgások kialakulását. Nincs ez másként a vágóállatok esetében sem. A vizsgált időszak elején a vágósertés-piacot túlkínálat jellemezte, ez csökkenő felvásárlási- és piaci árakkal járt együtt. Az 1993-as év augusztusától a kínálati piacot keresleti piac váltotta fel, az árak emelkedése is ezt jelezte. Ezzel szemben a vágómarhánál a 90-es évektől kezdve az állomány létszáma folyamatosan és drasztikusan csökkent. Ez azonban nem járt együtt automatikusan az árak növekedésével, ugyanis a hazai vágómarha kereslet – a megváltozott fogyasztói szokások miatt – lecsökkent. A kivitel és a behozatal, valamint az állami beavatkozások is jelentős hatást gyakorolnak az árakra, és azokon keresztül a mennyiségekre. Így például az exportszubvenció csökkenése a 90-es évek közepén a vágósertés felvásárlási árának visszaesését okozta. A jelentős mértékű import miatt 1997 decemberétől a vágósertés ára zuhanni kezdett, ez a dekonjunktúrális szakasz 1999 májusáig tartott. Ekkor az FVM rendeletben állapította meg a garantált felvásárlási árat, ezért ebben az évben gyakorivá váltak a kocakivágások. Az agrárpolitikának olykor be kell avatkoznia a természetes piaci folyamatokba azért, hogy a ciklusosság mérséklődjön. Így például a 2002-es év elején megszűnt a
94
sertéskivitel támogatása, ami csökkentette a tenyésztési kedvet. 2003-ban árbizottságot hoztak létre, amely feladata az volt, hogy az uniós felvásárlási árakat követő magyar árrendszert alakítson ki. Ugyanebben az évben 80 – 100 ezer sertést kellett kivonni a piacról, hogy a viszonylagos egyensúly helyreálljon, és az árak ne csökkenjenek tovább. A vágóállat előállításra a járványos betegségek is befolyással bírnak. A marhaágazat helyzetét a 2000-es években például a nyugat-európai száj- és körömfájás gyengítette, mivel a járvány miatt az importőr országok megtiltották az élőállat behozatalát. Az időjárás a takarmányok árán és mennyiségén keresztül hat az állati termékek előállításra. A 2000-es év aszályos időjárása miatt kiégtek a legelők, ezért legeltetni sem lehetett, és a téli takarmány biztosítása is gondot jelentett. Sokan a szarvasmarhaállomány felszámolására kényszerültek, ami tovább csökkentette a kínálatot. A fogyasztói szokások az elmúlt tizenöt év alatt jelentős átalakuláson mentek keresztül. A 2000-es években a baromfi árában tapasztalt hosszan elnyúló dekonjunktúra annak volt köszönhető, hogy a baromfiállomány növekedett, és ez az árak csökkenését vonta maga után. A baromfitartás bővülése az exportkereslettel és a fogyasztói szokások megváltozásával függött össze. Az elmúlt években tehát a vágóállatok árának, és ezen keresztül mennyiségének alakulását az állattartási előírások szigorodása, az olcsó import, az exportkereslet bővülése, a támogatások, valamint a takarmányárak változása befolyásolta. A 2004-ben elindult pozitív folyamat a szarvasmarha-állományt tekintve remélhetőleg a jövőben sem áll majd meg. A vágómarha felvásárlási árát az elkövetkezendőkben elsősorban a takarmányok ára befolyásolhatja, valamint a hazai és a külföldi kereslet alakulása. Uniós tagságunkkal a gazdák előtt megnyílt a lehetőség a támogatások elnyerésére, mely növelheti a tartási kedvet. A vágóbaromfi állományára az elkövetkező időben hatással lehetnek a járványos megbetegedések. Amennyiben sikerül kivédeni a madárinfluenza veszélyét, akkor a vágóbaromfi-állomány további növekedésével lehet számolni. A tej és a tojás árainak ciklikusságára is igaz, hogy a piaci árak hullámzása néhány hónapos késéssel követi a felvásárlási ár alakulását. Mint ahogy az a 39. ábrán is látható, a tej és a tojás felvásárlási árának hullámzása jelentős eltérést mutatott 1992 és 2006 között. Az ábráról az is leolvasható,
95
hogy valódi ciklushatásról nem lehet beszélni a tej egységárának kapcsán, hiszen az adatok a trend körül nem mutattak jelentős hullámzást. 39. ábra A tej és a tojás havi felvásárlási átlagárának hullámzása 180
160
140
% 120
100
80
60 1992.jan.
1994.jan.
1996.jan.
1998.jan.
tej
2000.jan.
2002.jan.
2004.jan.
2006.jan.
tojás
Forrás: Statisztikai havi közlemények 1992-2006 által közölt adatok alapján saját számítás
A vizsgált idősor elején a tej felvásárlási árának tekintetében egy leszálló ágnak lehettünk tanúi, mely 1996 áprilisáig tartott. Ezt egy enyhe felszálló ág követte 2003 júniusáig, majd újabb visszaesés következett be. Az elkövetkezendő időszak árelőrejelzésénél mindenekelőtt azt a tényt érdemes figyelembe venni, hogy 2004 májusa után – azaz az uniós csatlakozást követően – a felvásárlási ár hulláma nem csökkent tovább, sőt enyhén emelkedni kezdett. Ezt a jövőre nézve pozitív folyamatot azonban nem szabad túldimenzionálni, hiszen a jövőben az Európai Unió intervenciós árainak csökkenésére lehet számítani. A tojás felvásárlási árában két teljes ciklus figyelhető meg a vizsgált időszak alatt. Az első ciklus hossza hat évre tehető, ez 1993 júliusától 1999 júniusáig tartott. Ezt követte egy újabb ciklus, melynek csúcspontja 2001 januárjában volt, majd ezután egy leszálló ág következett. Az, hogy a 2003 júniusától kezdődő enyhe hullám a leszálló ág része, vagy esetleg egy újabb ciklus, az csak a jövőbeli adatok elemezése után derülhet ki. A tej felvásárolt volumenének vizsgálata azt az eredményt hozta, hogy az árakhoz hasonlóan, a mennyiség idősorában sem mutatkozott jelentős ciklushatás, és a felvásárlási ár, valamint a felvásárolt mennyiség hullámzása azonos módon alakult 1992 és 2006 között. A 40. ábráról leolvasható, hogy a tojás mennyiségének hullámzása
96
sokkal erőteljesebb volt, mint az áré. A vizsgálatok alapján a felvásárolt volumen és a felvásárlási ár ciklusai a felfutást és a leszálló ágat tekintve nem mutattak különbözőséget. 40. ábra A tej és a tojás havi felvásárolt mennyiségének hullámzása 140 130 120 110 % 100 90 80 70 60 1992.jan.
1994.jan.
1996.jan.
1998.jan.
tej
2000.jan.
2002.jan.
2004.jan.
2006.jan.
tojás
Forrás: Statisztikai havi közlemények 1992-2006 által közölt adatok alapján saját számítás
A növényi termékekhez és a vágóállatokhoz hasonlóan az állati termékeknél is megvizsgáltuk a mennyiségek és az árak kölcsönhatását leíró modelleket (7. táblázat). A háromváltozós függvény alapján elmondható, hogy a tej ára és mennyisége közötti
kapcsolat közepesen szorosnak tekinthető (R = 0,3181). Az árak változására a mennyiségek hat hónappal később reagáltak. A további vizsgálatok azt mutatták, hogy a tojás ára és volumene között a kapcsolatot leíró modellek nem tekinthetők szignifikánsnak.
97
7. táblázat A felvásárlási árak és a felvásárolt mennyiségek közötti kapcsolat vizsgálatának eredményei4 Becsült paraméterek b0 b1 b2
Modell
Korrelációs hányados (R)
p érték
TEJ Eredeti (késleltetés 6 hónap) Trendtől való eltérések
126,9 0,005
0,1 0,6
Háromváltozós
120,5
0,6
0,1345 0,3152 -0,2
0,3181
0,080 0,000 0,000
Szukcesszív különbségek
-0,036 -0,9 TOJÁS
0,1596
0,040
Eredeti (késleltetés 2 hónap) Trendtől való eltérések Háromváltozós
17,4 -0,004 18,0
0,2 0,1 0,1
0,0939 0,0359 0,0655
0,1
-0,9
0,220 0,640 0,480 0,110
Szukcesszív különbségek
0,001
0,1224
Forrás: Statisztikai havi közlemények 1992-2006 által közölt adatok alapján saját számítás
Az állati termékek árát és mennyiségét több tényező együttes hatása alakította ki. A tej esetében ezek a faktorok a tehénállomány csökkenése, a tej minősége, a takarmányárak, a tejfelvásárlók és a termelők közötti megállapodások, az uniós kvóták, valamint a külpiaci értékesítési lehetőségek voltak. Ezen összetevők hatásai az alábbi példákon keresztül jól nyomon követhetők. A vizsgált időszak elejétől kezdve a hazai tehénállomány csökkenésének lehettünk tanúi, ami jelentős hatással volt a termelt tej mennyiségére és minőségére is. 2001-ben pozitív változás indult meg, ekkor az előző évekhez képest a tejtermelés hatékonysága növekedni kezdett. A tejtermelésre jelentős hatást gyakorolhatnak a takarmányárak, melyek a tartási költségek emelkedéséhez, vagy csökkenéséhez vezethetnek. Például, a 2003-as év aszályos időjárása takarmányhiányt, és ezzel áremelkedést eredményezett. Még ebben az évben tovább fokozódott a tejpiac feszültsége, köszönhetően annak, hogy a belföldi értékesítés elégtelensége tejtöbbletet okozott. Ezt a helyzetet csak tovább súlyosbította, hogy a tejfelvásárlók a kistermelőktől nem vettek át kis tételeket, és első osztályúnál rosszabb minőségű tejet, ráadásul az uniós piacon is túltermelés volt (Vágó, 2005). Az elmúlt években a tejárak alakulását a fentieken kívül a termelők és a feldolgozók közötti megállapodások, az állami beavatkozások, a minőségi kategóriákba való besorolás, valamint a nyerstej beltartalmi mutatóinak alakulása is befolyásolta.
4
Amennyiben p < 0,05 (szignifikancia szint), akkor a modell szignifikáns.
98
A tojás felvásárlási, valamint piaci árát a tojóállomány nagyságának változása, valamint a hazai-, és az export kereslet határozta meg az elmúlt években. A jövőben a tojástermelésre és a tojáspiacra veszélyt jelenthet, hogy a jelenleg fennálló termelői és fogyasztói egyensúlyt az olcsó import megbolygathatja. Nem szabad arról sem megfeledkezni, hogy a termelők eddig zömében a magyar piacra termeltek, és csak a feleslegeiket vitték külföldre. Ennek következtében az olcsó külföldi tojás behozatala ellehetetlenítheti a termelést.
5.3.3. A gabonafélék és a vágósertés felvásárlási árának alakulása az Európai Unió néhány országában A közgazdasági szakemberek véleménye megegyezik abban, hogy az egymás felé nyitott gazdaságokban a piac egységessé válása révén a termékek árai közelednek egymáshoz. Bizonyos elméletek szerint a végén csak egyetlen ár lehetséges, ezt a megállapítást egységes ár elvének nevezzük. A valóságban a tökéletesen egységes piac nem biztos, hogy megvalósul, ahogy tökéletesen szegmentált piacokról sem beszélhetünk. A tényleges piacok a kettő között helyezkednek el. A későbbiekben látni fogjuk azt, hogy a fentiekben leírt tendencia a főbb mezőgazdasági termékek árainak esetében is megfigyelhető volt (Tóth, 1999). A közeledést jól jellemzi a termelői árak alapján számított szóródási mutatószámok időbeli csökkenése, melynek révén az átlagár immár tükrözi az egyes termékek egységes ellenértékét. A mezőgazdasági termékek világpiaci ára az elmúlt száz évben folyamatosan csökkenő trendet mutatott (Anderson, 1987). Grilli és Yang (1988) megállapította, hogy az élelmiszerek (cereáliák, hús, tejtermékek, cukor) reálára évente, átlagosan 0,5 százalékkal csökkent 1900 és 1986 között. A világpiaci árhoz hasonlóan az Európai Unióban is csökkentek az agrártermékek árai 1990-től kezdve. Az egyes tagállamok termelői–értékesítési árai azonban nagymértékben különböznek egymástól, még szabályozott árú termékkörben is. Az egyes országok termelői árai közötti különbség okai a termelési költségek eltéréseiben, a természeti adottságok differenciáltságában, a termelékenységben, az adókban, a munkabérekben és a föld árában keresendők. Mivel ezekben a tényezőkben az Európai Unió messze nem egységes, ezért egységes uniós termelői–értékesítési árról nem lehet beszélni (Orbánné, 2002).
99
Az alábbiakban a búza, az árpa, a kukorica, valamint a vágósertés felvásárlási árának változását elemezzük Európai Uniós (Ausztria, Franciaország, Németország, Egyesült Királyság, Szlovákia, Magyarország) kitekintésben. A búza felvásárlási árának alakulását az Európai Unió egyes országaiban a 41. ábra mutatja be. 41. ábra A búza felvásárlási árának alakulása 1990 – 2003 között 30
Euró/100 kg
25
20
15
10
5
0 1990
1991
1992
1993
1994
Ausztria Magyarország
1995
1996
1997
Franciaország Szlovákia
1998
1999
2000
2001
2002
2003
Németország Egyesült Királyság
Forrás: AgrIS által közölt adatok alapján saját számítás
Az árak grafikonjai alapján elmondható, hogy Ausztriát az Unióhoz való csatlakozása előtt viszonylag magas termelői ár jellemezte, amely az 1995-ös csatlakozást követően a felére csökkent. Franciaország, Németország és az Egyesült Királyság búzaára együtt mozgott a vizsgált időszak alatt, és enyhe monoton csökkenés rajzolódott ki lefutásában. Megfigyelhető volt, hogy az Európai Unióhoz 2004-ben csatlakozott Szlovákia és Magyarország tekintetében már a taggá válás előtt – a társulási megállapodások aláírását követően – egy kedvezőbb piaci folyamat indult meg. Így a viszonylag alacsonyabb felvásárlási árak növekedése révén megvalósulhatott az árak közeledése. Az árpa felvásárlási ára, a búza árához hasonló változást mutatott (42. ábra). A megfigyelési időszak elején a vizsgált országok közül Ausztriában volt a legmagasabb az árpa felvásárlási ára (21 Euró/100 kg). A kilencvenes évek közepétől kezdve, Magyarországon és Szlovákián kívül a többi ország termelői ára 13 Euró körül alakult 100 kg-onként. A 2000-es évek elejére ez utóbbi két ország ára is közelíteni kezdett a többiekben kialakult árszínvonalhoz.
100
42. ábra Az árpa felvásárlási árának alakulása 1990 – 2003 között 25
Euró/100 kg
20
15
10
5
0 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 Ausztria Franciaország Németország Magyarország Szlovákia Egyesült Királyság
Forrás: AgrIS által közölt adatok alapján saját számítás
A 43. ábra alapján elmondható, hogy a kukorica árában a búzához, illetve az árpához képest jelentősebb ingadozások mentek végbe a vizsgált országokban. Ausztria, Franciaország és Németország esetében 18 Euró/100 kg-ról 12 Euró/100 kg körüli értékre csökkent a felvásárlási ár. Ezzel szemben az Európai Unióhoz újonnan csatlakozott országok termelői ára a vizsgált időszak alatt nem érte el a fenti három ország árait, de tendenciájukat követte. 43. ábra A kukorica felvásárlási árának alakulása5 1990 – 2003 között 25
Euró/100 kg
20
15
10
5
0 1990
1991
1992
Ausztria
1993
1994
1995
Franciaország
1996
1997
Németország
1998
1999
2000
Magyarország
2001
2002
2003
Szlovákia
Forrás: AgrIS által közölt adatok alapján saját számítás
Az országonkénti gabonaár-alakulásokat követően meghatároztuk a 6 ország áradatainak átlagát, és az attól való átlagos eltéréseket kifejező szórásmutatókat (8. táblázat).
5
A kukorica esetében az AgrIS adatbázisában az Egyesült Királyság adatai nem állnak rendelkezésre.
101
A búza és az árpa átlagos felvásárlási ára kisebb-nagyobb ingadozások mellett enyhe növekedést mutatott, csökkenő szóródás mellett. A vizsgált első év még 20 százalékot meghaladó relatív szórása az utolsó évre a nivellálódás jeleként 6 – 7 százalékra mérséklődött. A 2001-es évet mindhárom termék árának tekintetében erős differenciáltság jellemezte, ami különösen a kukoricánál volt szembetűnő (ennek fő „felelőseként” az alacsony magyar árszínvonal jelölhető meg). 8. táblázat A gabonafélék felvásárlási átlagárának és szóródásának alakulása a vizsgált országokban Búza Év 1998 1999 2000 2001 2002 2003
Árpa
Kukorica
Variációs Átlag Variációs Átlag Variációs Átlag Euró/100 kg koefficiens,% Euró/100 kg koefficiens,% Euró/100 kg koefficiens,% 9,79 9,98 10,63 10,52 10,04 11,01
23,7 19,7 9,9 14,3 5,1 6,6
9,32 9,44 10,87 10,56 10,00 10,33
28,8 25,0 5,7 11,2 4,0 6,6
9,43 9,51 10,58 9,55 9,97 12,22
24,3 25,9 7,7 21,6 7,0 8,4
Forrás: AgrIS által közölt adatok alapján saját számítás
A sertés nemzetközi felvásárlási árát vizsgálva a megfigyelt országok tekintetében már 1990-től azonos tendencia mutatkozott (44. ábra). A gabonafélékkel összevetve a sertésnél jóval hektikusabb árdinamikáról beszélhetünk. Az instabil árakra jelentős hatással volt a fogyasztói piac keresletének változékonysága, melyet részben a „divat”, részben pedig a különböző sertésbetegségek befolyásoltak. 44. ábra A sertés felvásárlási árának alakulása 1990 – 2003 között 180 160 140
Euró/100kg
120 100 80 60 40 20 0 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 Ausztria
Franciao
Németország
Magyarország
Szlovákia
Egyesült Királyság
Forrás: AgrIS által közölt adatok alapján saját számítás
102
A 9. táblázatból látható, hogy a sertés árának esetében a relatív szórás minden évben meghaladta a tíz százalékot. Ez azt mutatja, hogy az egyes országok árai közeledtek ugyan egymáshoz, de még nem tekinthetjük az országokat e vonatkozásban homogénnek. 9. táblázat A sertés felvásárlási átlagárának és szóródásának alakulása a vizsgált országokban Év 1998 1999 2000 2001 2002 2003
Átlag Euró/100 kg 101,74 92,61 114,21 135,33 110,07 97,11
Variációs koefficiens, % 12,6 18,0 19,9 12,9 11,1 11,1
Forrás: AgrIS által közölt adatok alapján saját számítás
Összegzésként elmondható, hogy a vizsgált termékek felvásárlási árai az Európai Unió országaiban hasonló alakulást mutattak a megfigyelt időszak alatt. A gabonafélék árai egymáshoz jobban közeledtek, mint a vágósertésé. Ennek főként az a magyarázata, hogy ezen termékek szabályozás alá esnek az Unióban. Magyarország szempontjából ez azt jelenti, hogy a hazai felvásárlási árakra az uniós országok árai jelentős hatást gyakorolnak, amely hatás a jövőben még inkább erősödni látszik. További vizsgálati lehetőséget jelenthet a későbbiekben a növényi és állati termékek havi áraiban és mennyiségében fellelhető ciklushatás kimutatása és összehasonlítása az Unió egyes országait tekintve.
103
6. Következtetések, javaslatok A vizsgálatok sokrétűsége megkívánta, hogy a következtetéseket és a javaslatokat összefoglalóan, pontokba szedve közöljük. Ez segíti az összefüggések feltárását, illetve azok bemutatását. •
A mezőgazdaság legfontosabb termelőalapjainak és kibocsátásainak viszonylag széleskörű időbeli vizsgálata rávilágított arra, hogy a mezőgazdaság utóbbi 80 – 85 éve ellentmondásosan alakult. Az Osztrák – Magyar Monarchia felbomlása, az I. és a II. világháború, az 1929-es gazdasági világválság, valamint a politikai és gazdasági rendszerváltás jelentős hatással volt mind a növény-, mind az állatállomány
alakulására.
Mindazonáltal
a
mezőgazdaság
vizsgált
„termékeinek” időbeli változása nem mutatott egységes képet. •
A szántóföldi növények (kivéve a napraforgót) rendszerváltás utáni vetésterülete lecsökkent. Ebben több tényező játszott közre. A búzánál agrárpolitikai tényezők, a burgonyánál a hasznosításban betöltött szerepének csökkenése, a cukorrépa esetében a cukoripar kisebb igénye vezetett területcsökkenéshez. A napraforgó az egyetlen olyan növény, amelynek vetésterületében pozitív változás következett be a vizsgált időszak alatt, a megváltozott fogyasztási szokások miatt.
•
A növények és az állatok, valamint az állati termék előállítás dinamikájának elemzési eredményei azt mutatták, hogy a növények termelését az időjárás, a belföldi és a külföldi piaci helyzet, a vetésterület, a földhasználat alakulása, a fajtaszerkezet, a gépesítés, a növényvédelem és az agrotechnika, az infrastruktúra fejlődése, az állatállomány alakulása, valamint a fogyasztói szokások befolyásolták. A gabonafélék és a cukorrépa termesztését a 20-as évektől a 80-as évek végéig növekedés jellemezte, majd ezt követően csökkenés vette kezdetét az állatállomány visszaesése, a szövetkezetek szétesése, valamint a
cukoripar
kisebb
cukorigénye
miatt.
A
vizsgált
időszak
alatt
a
burgonyatermelés visszaesésének, illetve a napraforgó termelés növekedésének lehettünk tanúi. •
Az állatállomány és az állati termékek előállítás csökkenésére a 90-es évektől kezdve jelentős hatást gyakorolt a nagyüzemek szétesése, az elaprózódott birtokméret kialakulása, a magángazdaságok létrejötte, a termelők nehéz pénzügyi helyzete, a fogyasztói szokások megváltozása, az exportpiacok
104
beszűkülése, valamint a takarmányárak alakulása. A baromfiállomány alakulásában 2000-től kezdődően pozitív változás következett be. •
A felhasznált előrejelzési módszerek alkalmasnak mutatkoztak a vetésterületek, a termelések, és a fogyasztási színvonalak elkövetkezendő öt évének előrejelzésére. A korrelációszámítás alapján megállapítást nyert, hogy a fogyasztás hosszú idősorának alaptendencia szerinti előrejelzése sokkal megbízhatóbbnak
bizonyult,
mint
a
termelési
mutatóké
(vetésterület,
termésmennyiség) és az állatállományé. Általános tapasztalat, hogy elfogadható prognózis csak többoldalú közelítéssel, több módszerre támaszkodva készülhet, de még ebben az esetben is óvatosan kell kezelni a kapott eredményeket, hiszen az időjárás, a gazdálkodók jövedelmi helyzete, a piaci kilátások, valamint a kormányzati intézkedések pozitívan, illetve negatívan is hathatnak a jövőben a mezőgazdasági termelésre. •
A vizsgálatok a múltbeli tendencia folytatásaként a búza, a kukorica, az árpa, a burgonya és a cukorrépa vetésterületének csökkenését, illetve a napraforgó növekedését vetítik előre. A termésmennyiségek prognózisa azt mutatta, hogy a búza, a kukorica, az árpa és a napraforgó esetében emelkedés, a burgonya és a cukorrépa vonatkozásában visszaesés várható.
•
Tanulságos eredményt kapunk, ha összevetjük a vetésterületek és a termésmennyiségek
extrapolációját.
Ebből
az
látható,
hogy
míg
a
gabonaféléknél ellentétes irányú, addig a burgonya, a cukorrépa (mindkét vizsgált szempontból csökkenés várható) és a napraforgó (mindkét vizsgált szempontból növekedés várható) esetében azonos irányú változás bekövetkezése valószínűsíthető a vetésterületek és a termésmennyiségek vonatkozásában. •
Megállapítható volt továbbá, hogy a vizsgált növények egy főre vetített termelésének éves adatai a trend körül hullámzást mutattak, ami hosszú távú ciklusok jelenlétére utalt. A gabonafélék ciklusosságára a vizsgált időszak elején 18 éven át tartó dekonjunktúra volt jellemző. Ezt követően a búza és a kukorica termésmennyiségének hullámzásában egy, az árpánál két ciklus rajzolódott ki. Konjunktúrában jelenleg a kukorica ciklusa van. A három növény utolsó ciklusának amplitúdója (a trend és a csúcspont közötti távolság) a búzánál volt a legnagyobb, több mint 40 %, ezt követte a kukoricáé, és a legkisebb (20 %) az árpáé volt. A gabonafélékhez hasonlóan a többi szántóföldi növény is mutatott
105
ciklikusságot, de hullámmozgásukban eltértek egymástól. A jövőre vonatkozó „képet” árnyalhatja az, ha összevetjük az egy főre jutó termésmennyiség alaptendenciájának előrejelzését a hosszú távú ciklikusság alakulásával. A vizsgálatok rámutattak arra, hogy a ciklusok felszálló és leszálló ágai az alaptendencia jövőbeli várható értékét tovább erősíthetik, vagy a csökkenést mérsékelhetik (a felszálló ág esetében ez fordítva van). •
Az állatállomány és az állati termék előállítás trendjének öt éves előrejelzése alapján kirajzolódott az a korántsem pozitív kép, miszerint ha a múltbeli tendenciák tovább folytatódnak, akkor a sertés- és a szarvasmarha-állomány, a tej- és a tojástermelés további csökkenésére, valamint a baromfiállomány mérsékelt ütemű növekedésére lehet számítani. Az állatállomány hosszú idősorait is hullámzások jellemezték. A múltbeli ciklikus folyamatok folytatódását feltételezve az állatállomány és az állati termék előállítás színvonalának
ciklusára
várhatóan
konjunktúra
lesz
jellemző.
Ez
a
szarvasmarha, a sertés, a tej és tojástermelés csökkenő alaptendenciáját valószínűleg mérsékli, a baromfi-termelés növekedését pedig erősíti. •
A növényi és az állati termékek fogyasztási színvonalának alaptendenciáiban jelentős különbségek mutatkoztak az utóbbi ötven évben, amelyek a marha-, a sertéshús-, a liszt-, a cukor-, a tej- és a tojás fogyasztását negatívan, illetve a baromfihús-fogyasztást
pozitívan
érintették.
Ezen
tendenciák
további
folytatódását vetítik előre az öt éves prognózisok. •
A liszt- a burgonya- és a cukorfogyasztás színvonalára is jellemző volt a ciklikuság. A ciklusok összevetése során azt az eredményt kaptuk, hogy az egyes termékek fogyasztásának hullámai a 60-as, 70-es évektől a 80-as, 90-es évekig hosszan elnyúló leszálló, vagy felszálló ágban voltak. Ez azt mutatja, hogy ebben az időszakban a fogyasztási szokások nem ingadoztak jelentős mértékben. Megállapítható volt továbbá, hogy a burgonya- és a cukorfogyasztás ciklusára a jövőben dekonjunktúra, a lisztfogyasztásra pedig konjunktúra lesz jellemző.
•
Az állatállomány és a húsfogyasztás ciklusainak lefutását tekintve nagyfokú hasonlóság mutatkozott az állatállomány nagysága és a húsfogyasztás színvonala között. A 90-es évek második felétől (kivéve a marhahúsfogyasztást) konjunktúra jellemzi a ciklusokat. Ez a jövőre nézve pozitív, hiszen
106
az EU és a hazai agrárpolitika is szorgalmazza az állattenyésztés újbóli megerősítését. •
A havi termékárak elemzése során megállapításra került, hogy a piaci- és a felvásárlási árak hasonló hullámmozgást mutatnak, ezért csak a felvásárlási árak alakulását vizsgáltuk. A gabonafélék, a burgonya és a vágósertés felvásárlási árainak idősorában három, a napraforgónál, a vágóbaromfinál, a vágómarhánál és a tojásnál két-két ciklus bontakozott ki az elmúlt 10 – 15 évben. A tejár alakulásában nincs ciklus.
•
A gabonafélék árainak utolsó ciklusa a vizsgált időszak vége felé elérte mélypontját, ami csak óvatos előrejelzésre ad lehetőséget. Eszerint az elkövetkezendőben áremelkedést valószínűsíthetünk. A jövőben a várhatóan biztosabb piaci lehetőségeket kínáló korai burgonya termesztésében mutatkozik kitörési pont. A napraforgó világpiaci ára valószínűleg nem fog jelentősen változni, az Európai Uniós támogatások hatására azonban a napraforgó exportjában növekedésre lehet számítani.
•
A sertés felvásárlási ára jelenleg dekonjunktúrában van, de a nemzetközi sertéskereskedelem bővülése remélhetőleg pozitív változást hoz magával az árakat tekintve. A 2004-ben elindult pozitív folyamat, a szarvasmarha-állományt tekintve remélhetőleg a jövőben sem áll meg. Uniós tagságunkkal a gazdák előtt megnyílt a lehetőség a támogatások elnyerésére, amely növelheti a tartási kedvet. A vágóbaromfi-állomány növekvő trendjét megtörhetik a napjainkban jelentkező járványos megbetegedések.
•
A felvásárolt mennyiségekben jelentkező hullámmozgások elemzése során megállapítható volt, hogy a növények mennyiségei sokkal hektikusabb képet rajzoltak elénk, mint ahogy az a vágóállatok és az állati termékek hullámzásában tapasztalható volt. Mindez arra vezethető vissza, hogy a felvásárolt mennyiségek alakulását a véletlen tényező, az időjárás olyan jelentősen befolyásolja, hogy ennek teljes kiszűrésére nem volt mód. A vágósertés esetében négy, a vágómarhánál és a vágóbaromfinál két és fél ciklus volt megfigyelhető a vizsgált időszak alatt.
•
Az árak és a mennyiségek ciklikus alakulását vizsgálva megállapítható, hogy a konjunkturális és dekonjunkturális szakaszok ellentétesen alakultak. Az ár- és a volumenalakulás közötti kapcsolatvizsgálatok kimutatták, hogy két termék (a
107
búza és a vágóbaromfi) esetében az árváltozást még ugyanabban a hónapban követte a felvásárolt mennyiség változása. A többi terméknél egy – tíz hónapos késéssel reagált a mennyiség az árváltozásra (árpa és vágómarha egy, burgonya öt, napraforgó és tej hat, vágósertés nyolc, kukorica tíz hónap). E megállapítások a különböző modellekkel végzett késleltetett regresszió- korrelációszámítás eredményei. Az alkalmazott modellek többsége szignifikáns volt, kivételt ez alól csak a tojás árának és mennyiségének kapcsolatát leíró modellek képeztek. •
Megállapítható volt, hogy a búza, valamint a napraforgó felvásárlási ára és mennyisége között a kapcsolat lazának mondható. Az árpánál és a kukoricánál már szorosabb a korreláció az ár és a volumen között. A vizsgált növények közül a burgonya ára és mennyisége között a legszorosabb a kapcsolat, de a minősítés még ennél a terméknél sem haladja meg a gyenge közepes jelzőt. A gabonafélék havi árainak és mennyiségeinek hullámzását az időjárás mellett a minőségi jellemzők, az árakban jelentkező kormányzati szintű beavatkozások, a kivitel támogatása, a keresleti és a kínálati piac kiegyenlítődésének színvonala, az agrotechnológiai igények, a támogatások, valamint a vetésterület változása befolyásolta.
•
A számítások alapján elmondható, hogy az állatok felvásárlási ára és felvásárolt mennyisége között a kapcsolat szoros volt. Ez még inkább igaz a kukorica árának és a sertés-, valamint a baromfi árának kapcsolatára. A takarmányozás költségei számottevő befolyással bírnak a sertésárakra, ezt bizonyítja a kukorica és a sertés árának késleltetett regresszió analízise, ami hét hónapos késést mutatott ki. A sertéshús felvásárlási ára nyolc hónappal előzi meg a felvásárolt mennyiségben bekövetkező változást. Mindez azt mutatja, hogy a kukorica árának változására a sertés felvásárlási volumene 15 hónappal később tud reagálni, ami lefedi azt az időt, amíg a sertés eléri a vágósúlyát. A tej felvásárlási ára és felvásárolt mennyisége közötti kapcsolat közepesen szorosnak tekinthető.
•
A vágóállatok havi árait és mennyiségeit szintén több tényező együttes hatása alakította ki. A kereslet és a kínálat egymásra hatása, az egyensúlyra való törekvés, az export, az import, a támogatások, az állami beavatkozások, a hazai fogyasztás, valamint a takarmányár volt jelentős hatással a hullámmozgások alakulására. A tej esetében az árakat és a mennyiségeket befolyásoló faktorokként a tehénállomány csökkenése, a tejtermelés minősége, a takarmányárak, a tejfelvásárlók és a termelők közötti megállapodások, az uniós 108
kvóták, valamint a külpiaci értékesítési lehetőségek említhetők. A tojás felvásárlási, illetve piaci árát a tojó állomány nagyságának változása, valamint a hazai-, és az export kereslet határozta meg az elmúlt években. •
A hazai felvásárlási- és piaci árakat, mint láthattuk nemcsak belső, hanem külső tényezők is befolyásolják. Megállapítást nyert, hogy a termékek felvásárlási árai az Európai Unió vizsgálatba bevont országaiban közeledtek egymáshoz. Sőt, egyes országok (Ausztria, Szlovákia, Magyarország) már a csatlakozás előtt mutattak némi konvergenciát. A gabonafélék árai egymáshoz jobban konvergáltak, mint a vágósertésé. Ez főként annak köszönhető, hogy ezen termékek Uniós szabályozás alá esnek. Hazánk szempontjából ez azt jelenti, hogy a hazai felvásárlási árakra az uniós országok árai jelentős befolyást gyakorolnak, mely hatás az elkövetkezendő időben még inkább erősödni látszik.
A kutatás eredményeinek továbbfejlesztése: •
A jövőben további vizsgálati lehetőséget jelenthet az értekezés kereteiben vizsgált
naturáliák
körének
kibővítése
(pl.
kertészeti
termékek,
takarmánynövények stb.). •
További összehasonlításokat érdemes végezni az Európai Unió országaiban a havi felvásárlási árakat és a felvásárolt mennyiségeket tekintve.
•
Az árak alakulásában tapasztalható konvergencia mértékét az értekezésben alkalmazott mutatókon túlmenően más szóródási, illetve kiegyenlítődési mutatószámokkal (pl. Gini-mutatók), vagy pl. a szórásnégyzet felbontás módszerének alkalmazásával is lehetne a jövőben analizálni.
•
A termésátlagokra ható tényezők bővebb értékelése és elemzése szintén új vizsgálati területet jelenthet.
•
A dolgozat keretein túlmutató új vizsgálati lehetőségek között kell megemlíteni a fogyasztás befolyásoló tényezőinek vizsgálatát, amivel lehetőség kínálkozna a fogyasztási preferenciák elemzésére.
109
7. Összefoglalás A magyar mezőgazdaságnak nem csupán gazdasági, hanem társadalmi jelentősége is számottevő. A rendszerváltás után több mint másfél évtizeddel, és az Európai Uniós csatlakozást követően nagy fontossággal bírnak az elmúlt időszakot elemző kutatások és a jövőt megcélzó előrejelzések. Az értekezés célja az volt, hogy feltárja milyen folyamatok játszódtak le a magyar mezőgazdaságban az elmúlt több mint nyolcvan évben, különös tekintettel a vetésterületre, a termelési- és fogyasztási színvonalra, valamint a havi felvásárlási árakra és mennyiségekre. A vizsgálatokban nagy figyelem irányult a múlt alaptendenciái mellett a ciklikusság feltárására is. A dolgozat négy fő részre tagolódott. Először a kutatási témához kapcsolódó szakirodalmi háttér ismertetésére került sor, hármas tagolásban. Kezdetben a gazdasági jelenségek változásában tapasztalható főbb jellemzők, majd az elmúlt tíz év agrárökonómiai nézetei, végül a módszertani alapok bemutatása történt meg. A szakirodalmi értékelés után az „Anyag és módszer” című fejezet részletesen bemutatta az értekezéshez felhasznált adatbázisokat, valamint az alkalmazott módszereket. Az elemző rész (5. fejezet) három alfejezetre tagolódott. Elsőként a 90-es évektől napjainkig terjedő időszakról adott saját vizsgálatokra alapozott, átfogó ismertetést. Ez magában foglalta a mezőgazdaság termelő alapjaira, outputjainak, monetáris indikátorainak alakulására vonatkozó információkat, valamint adalékokat szolgáltatott néhány termék külpiaci versenyképességéről is. A vetésterület, a termésmennyiség, az állatállomány és az állati termék előállítás, valamint az élelmiszerfogyasztás hosszú idősoraira jellemző trendek és ciklusok viselkedésének tanulmányozását követően a folyamatok alakulását befolyásoló összefüggések feltárása (vetésterület – termelési színvonal; termelési színvonal – fajlagos fogyasztás; egyes termékek fogyasztása; felvásárlási ár – mennyiség között) is nagy hangsúlyt kapott az értekezésben (5.2. fejezet). A vizsgálatok elvégzéséhez az idősor-elemzés módszerei, valamint a korreláció-analízis és a simító eljárások nyújtottak segítséget a magyar mezőgazdaság néhány területére vonatkozóan. A kutatómunka mindezekkel a módszerekkel annak a célnak kívánt megfelelni, hogy a múltban bekövetkezett eseményekből okulva, a folyamatokat befolyásoló tényezők felvázolásával képet alkothassunk a jövőben várható tendenciákról.
110
Az elemzések másik nagy körét (5.3. fejezet) a búza, az árpa, a kukorica, a burgonya, a napraforgó, a vágósertés, a vágómarha, a vágóbaromfi, a tej és a tojás 1992 és 2006 közötti havi felvásárlási- és piaci árainak, valamint mennyiségeinek idősorai tették ki. Ezen vizsgálatok elvégzésének oka az volt, hogy az idősorok tendenciájának alakulására a hosszú ciklusok mellett a rövid hullámmozgások is jelentős hatást gyakorolnak. A gabonafélék, valamint a vágósertés esetében még sor került az 1990 és 2003 közötti időszakra vonatkozó termelői árak alakulásának elemzésére az Európai Unió néhány országát tekintve (5.3.3. fejezet). Összegzésként
elmondható,
hogy
a
felhasznált
statisztikai
módszerek
alkalmasnak bizonyultak a múltban lejátszódott folyamatok feltárására és a jövőre vonatkozó előrejelzések elkészítésére. Megállapítást nyert, hogy a naturáliák több évtizedes dinamikájában az alaptendencia mellett hosszú távú ciklushatás is kimutatható. A kutatás igazolta azt a hipotézist is, hogy a növényi és az állati termékek havi felvásárlási árai és mennyiségei a 90-es évektől napjainkig jelentős rövid távú ciklikusságot mutatnak. Az alkalmazott késleltetett regresszió számítás, valamint az idő tényező kiszűrésére használt módszerek segítségével kimutathatóvá vált a piaci árak és a mennyiségek közötti kapcsolat. A kutatás igazolta, hogy a prognózisok készítésekor a tendencia előrejelzéséhez több módszer egyidejű alkalmazása szükséges, valamint azt, hogy az előrejelzéseknél a becslés mellett figyelembe kell venni a hosszú és rövid távú ciklushatásokat is. Az elmúlt évek agrárökonómiai nézeteinek ismeretében elmondható, hogy az agrárközgazdászok a mezőgazdaság helyzetét hasonlóan értékelik ugyan, de a problémák megoldását másban vélik megtalálni. Az értekezés mindenekelőtt arra szándékozott rávilágítani, hogy a múlt megismerése hozzásegítheti a gazdaság szereplőit a jövőre vonatkozó döntések meghozatalához. Mint látható volt, lesznek olyan termékek, amelyek termelése a jövőben vissza fog szorulni (pl. cukorrépa, burgonya), ellenben az állattenyésztésben kiaknázatlan lehetőségek vannak. A sertés példája jól mutatta, hogy a felvásárlási árakra, valamint a takarmánynövények árainak változására milyen érzékenyen reagálnak a szereplők. A kiszámíthatóbb tartási feltételek, a külföldi piaci lehetőségek, valamint az EU által nyújtott támogatások kihasználása kitörési pontot nyújthat az állattartóknak. A gabonafélék növekvő termésmennyisége az elkövetkezendő időben remélhetőleg az
111
állattenyésztés megerősödésével, valamint a bioüzemanyag előállításának igényével fog párosulni.
112
Új és újszerű kutatási eredmények
A kutatás átfogó információt szolgáltat a magyar mezőgazdaság néhány alapvető jellemzőjének időbeli alakulásáról. Ennek keretében megállapításokat tett a mezőgazdasági naturáliák több mint nyolcvan évet magában foglaló idősoraiban fellelhető tartós alaptendenciákról, hosszú távú ciklushatások érvényesüléséről.
A kutatás igazolta, hogy a prognózisok készítésekor a tendencia előrejelzéséhez több módszer egyidejű alkalmazása szükséges, továbbá, hogy a jövőkép trendje a hosszú és rövid távú ciklushatások figyelembe vételével jól árnyalható.
A vizsgálatok kimutatták, hogy a növényi és az állati termékek havi felvásárlási árai és mennyiségei a kilencvenes évektől napjainkig jelentős ciklikusságot mutattak.
Az alkalmazott késleltetett regresszió számítás, valamint az idő tényező kiszűrésére használt módszerek lehetőséget nyújtottak annak megállapítására, hogy milyen szoros a kapcsolat az idősori árak és mennyiségek között, valamint hogy az egyes termékek árainak változására hány hónappal később reagálnak a felvásárolt mennyiségek.
113
New and Current Results
The study provides chronological information on some basic characteristics of Hungarian agriculture. Within the framework of the study several observations have been made about permanent basic tendencies and long-term cyclical effects of the time series of the studied agricultural products regarding the past eighty years.
The study proved that the simultaneous application of several methods is required to be able to forecast tendencies. Furthermore, the trend of future prospects can be well depicted considering the long and short-term cyclical effects.
The purchase prices and quantity of plant and animal products have shown major cyclical tendencies from 1990 till today.
The applied delayed regression analyses and the time-filtering methods made it possible to observe how tight the relation is between the time series prices and quantities and how many months it takes for the purchased quantities to react to the price change of certain products.
114
Irodalomjegyzék Hivatkozott irodalmak jegyzéke 1. Aftalion, A. (1913): Les Crises Périodiques de Surproduction (cit. in. Boér E., A konjunktúra elmélete. Budapest, Grill, 1927) 2. Anderich J. (1937): A konjunktúra-kutatás módszerei. MTA, Budapest 173 p. 3. Anderson, K. (1987): On Why Agriculture Declines with Economic Growth? Agricultural Economics 1. évf. 195-207 p. 4. Artis, M. J. – Kontolemis, Z. G. – Osborn, D. R. (1997): Business Cycles for G7 and European Contries. Jorurnal of Business, Vol, 70, Iss. 2. Apr. 249-279 p. 5. Augustinovics M. (1969): A hosszú távú tervezés módszertanához. Közgazdasági szemle 10. sz. 1168-1178 p. 6. Babson, R. N. (1925): Business barometers (cit. in. Nagy S., A gazdasági előrejelzés irodalma. Statisztikai Kiadó Vállalat, Budapest, 1974) 7. Baranyai N. (2001): Makrogazdasági folyamatok a gazdaságstatisztika látókörében. Diplomadolgozat 10-52. p. 8. Baumol, W. J. – Benhabib, J. (1989): Chaos: Significance, Mechanisms, and Economic Applications. Journal of Economic Perspectives, Vol. 3., 77-105 p. (In. Fokasz Nikosz (ed.) A gazdasági előrejelzés irodalma. Statisztikai Kiadó Vállalat, Budapest, 1997) 9. Benet I. (1995): A föld, az istenadta föld… Statisztikai Szemle 73. évf. 3. sz. 227 p. 10. Bessenyei L. – Gidai E. – Nováky E. (1977): Jövőkutatás, előrejelzés a gyakorlatban. Módszertani kézikönyv, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest 62-133 p. 11. Bessenyei L. – Kovács K. (1992): Üzleti prognosztika. Budapesti Közgazdasági Egyetem, Budapest 5-7 p. 12. ifj. Boér E. (1927): A konjunktúra elmélete. Budapest, Grill 75-84 p. 13. Bródy A. (1992): Gazdaságunk az ezredfordulón. Közgazdasági Szemle XXLIX. évf. október 954-970 p. 14. Bródy A. (1999): Rövid vagy hosszú ciklus? Közgazdasági Szemle XLVI. évf. július-augusztus 701-708 p. 15. Buday-Sántha A. (2001): Agrárpolitika-vidékpolitika. Dialóg Campus Kiadó Budapest-Pécs 32. p.
115
16. Burgerné Gimes A. (2001): A közép-európai átalakuló országok gazdaságának és mezőgazdaságának összehasonlító elemzése. Századvég Kiadó Budapest 39-185 p. 17. Coase, R. H. – Fowler, R. F. (1937): The Pig-Cycle in Great Britain. An Explanation. Economica 18. Darvas Zs. – Szapáry Gy. (2004): Konjunktúraciklusok együttmozgása a régi és új EU-tagországokban. Közgazdasági Szemle LI. évf. május 415-448 p. 19. Domokos Z. – Gazdag L. – Nagy L. – Proszka J. – Sántha A. – Tóth J. – Oros I. (1995): Kendőzetlenül a mezőgazdaságról. Statisztikai Szemle 73. évf. 11. sz. 922932 p. 20. van Duijn, J. J. (1983): The long wave in economic life George Allen and Univ. London 239 p. (cit. in. Boér E., A konjunktúra elmélete. Budapest, Grill, 1927) 21. Ernyei Gy. – Nagy Z. – Tenk A. (2000): A termékpálya-menedzsment szerepe a tejtermelésben és feldolgozásban. Gazdálkodás XLIV. évf. 3. sz. 25 p. 22. Fekete Gy. L. (2001): A magyar tejtermelés és tejipar. 32-33 p. (www.mkb.hu/ /system/fileserver.mkb?file=54_2001h.PDF&type=publication) 23. Ficsor Á. (2006): Új Magyarország Vidékfejlesztési Stratégiai Terv és a versenyképesség. Gazdálkodás L. évf. 6. sz. 2 p. 24. Finkelstadt, B. (1995): Nonlinear Dynamics in Economics. (A Theoretical and Statistical Approach to Agricultural Markets) Lecture Notes in Economics and Mathematical Systems 428, Springer 428, Berlin 25. Forgács Cs. (2006): Az agrárágazat jövőjének kulcsa jó agrárstratégia. Gazdálkodás L. évf. 3. sz. 58 p. 26. Forgács Cs. (2006): A mezőgazdasági kistermelők az átalakuló piacokon. Gazdálkodás L. évf. 6. sz. 40 p. 27. Gazdag L. (1990): Hosszú hullámok problémája, évszázados gazdasági ciklusok. Gazdasági Fórum, 1990. 3. sz. 28. Gazdag L. (1992): A hosszú távú gazdasági ciklusok. Gazdaság és Társadalom, 1992. 3. sz. 29. Gazdag L. (2006): Élelmiszergazdaságunk illeszkedése a globalizációhoz. Szövetkezés 2006 / 2. sz. 109-111. p. 30. Grilli, E. R. – Yang, M. C. (1988): Primary commodity prices, manufactured goods prices and terms of trade of developing countries: what the long run shows? World bank Economic Review 2 évf. 1. sz. 1-44 p. 31. Hajdú I-né – Lakner Z. (1999): Az élelmiszeripar gazdaságtana. Mezőgazdasági Szaktudás Kiadó, Budapest 63. p.
116
32. Hajdú J. (2006): A bio motorhajtóanyag-előállítás és hasznosítás lehetőségei Magyarországon. Agro Napló X. évf. 10. sz. 48 p. 33. Hegedűsné Baranyai N. – Poór J. (2006): A hazai agrár-külkereskedelem regionális vizsgálata Gazdálkodás 50. évf. 16. különkiadás 34. Herman S. – Pintér J. – Rappai G. – Rédey K. (1994): Statisztika II. Janus Pannonius Tudomány Egyetem, Pécs 167-221 p. 35. Hoós J. (1995): Konjunktúrakutatás és káosz. Statisztikai Szemle 1995. 10. sz. 804806 p. 36. Hoós J. (2003): Konjunktúra- és piackutatás. Aula Kiadó, Budapest 11-221 p. 37. Hoós J. – Muszély Gy. (1996): A gazdasági jelzőszámok magyarországi meghonosítása. Statisztikai Szemle, LXXIV. évf. 3.sz. 206-207. p. 38. Hunyadi L. – Mundruczó Gy. – Vita L. (1996): Statisztika. Aula Kiadó, Budapest 538-575 p. 39. Hunyadi L. – Vita L. (2002): Statisztika közgazdászoknak. Központi Statisztikai Hivatal, Budapest 514-550 p. 40. Jánossy F. (1975): A gazdasági fejlődés trendvonaláról. Magvető Könyvkiadó, Budapest 18-29. p. 41. Jevons, St. W. (1875): The solar period and the price of corn. London Mc Millan (cit. in. Boér E., A konjunktúra elmélete. Budapest, Grill, 1927) 42. Joslin, T. (2002): Competing paradigms in the OECD and their impacts on the WTO agricultural talks. In: Agricultural Policy for the 21st Century. Iowa State University Press, Ames (USA) (cit. in. Mészáros, A paradigma fogalmának alkalmazása a mezőgazdaságban. Gazdálkodás L. évf. 6. sz.) 43. Kardos Z-né (1988): A termelőszövetkezet fejlődése és stratégiái NyugatDunántúlon. Kandidátusi értekezés 16 p. 44. Kardos Z-né – Vargáné Dugonics R. (1997): Alkalmazott statisztika. Keszthelyi Akadémia Alapítvány-Talentum Kft, Keszthely 273-277 p. 45. Kardos Z-né – Hegedűsné Baranyai N. (2006): Agrárgazdasági folyamatok és struktúrák főbb jellemzői hazánkban. XLVIII. Georgikon Napok 2006. szeptember 21-22. Keszthely CD kiadvány (ISBN 963 96 39 12 5) 46. Kerékgyártó Gy-né – Mundruczó Gy. (1999): Statisztikai módszerek a gazdasági elemzésben. Aula Kiadó, Budapest 443-502 p. 47. Keynes, J. M. (1965): A foglalkoztatás, a kamat és a pénz általános elmélete. Közgazdasági és Jogi Kiadó, Budapest (cit. in. Nagy S., A gazdasági előrejelzés irodalma. Statisztikai Kiadó Vállalat, Budapest, 1974)
117
48. Kiss Cs. – Vincze J. – Tenk A. – Pászthy Gy. – Tóásó Sz. (2005): Fogyasztói vélemények a bio-sertéshúsról, illetve a sertéshúsfogyasztásról. Gazdálkodás XLIX. évf. 6. sz. 26. p. 49. Kondratyev, N. D. (1980): A gazdasági fejlődés hosszú hullámai. Történelmi Szemle 1980. 2. sz. 241-269 p. 50. Kőrösi G. – Mátyás L. – Székely I. (1990): Gyakorlati ökonometria. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest 36-301 p. 51. Köves P. – Párniczky G. (1981): Általános statisztika II. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest 277-331 p. 52. Kövesi I. (1973): Az állattenyésztés fejlődésének fő irányai és tényezői. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest 144 p. 53. Kuznets, S. S. (1930): Secular movements in production and prices. Houghton Mifflin Company Boston and New York (cit. in. Boér E., A konjunktúra elmélete. Budapest, Grill, 1927) 54. Lescure, L. J. (1910): Des crieses générales et péreodiques de surproduction 1910. 2. éme édition (cit. in. Boér E., A konjunktúra elmélete. Budapest, Grill, 1927) 55. Magda S. (2006): A magyarországi agrárgazdaság és a jövő kilátásai. Gazdálkodás L. évf. 2. sz. 60-64 p. 56. Mészáros S. (2006): A paradigma fogalmának alkalmazása a mezőgazdaságban. Gazdálkodás L. évf. 6. sz. 42-49. p. 57. Meyer D. – Solt K. (1999): Makroökomómia. Aula, Budapest 235-296. p. 58. Mezőgazdasági Termelés 1999 Időszaki Tájékoztató Központi Statisztikai Hivatal Budapest 12 p. 59. Mezőgazdasági Termelés 2000 Időszaki Tájékoztató Központi Statisztikai Hivatal Budapest 9 p. 60. Mezőgazdasági Termelés 2003 Időszaki Tájékoztató Központi Statisztikai Hivatal Budapest 15 p. 61. Mundruczó Gy. (1981): Alkalmazott regressziószámítás. Akadémia Kiadó, Budapest 95-97 p. 62. Nagy S. (1974): A gazdasági előrejelzés irodalma. Statisztikai Kiadó Vállalat, Budapest 9-25. p. 63. Neumann-Spallar, F. X. (1887): Mesaures des variations de l’état économique et social des peuples Bulletin de l’Institut International de Statistique I. II. (cit. in. Nagy S., A gazdasági előrejelzés irodalma. Statisztikai Kiadó Vállalat, Budapest, 1974)
118
64. Nováky E. (1993): Jövőkutatás és káosz. Magyar Tudomány 1993. évi 4. sz. 512517 p. 65. Nováky E. (1999): Jövőkutatás. Aula Kiadó, Budapest 125-185 p. 66. Nyárs L. – Vizvári B. (2004): Ciklikus jelenségek az EU néhány országának sertéspiacán. Gazdálkodás XLVIII. évf. 4. sz. 49. p. 67. Nyárs L. – Vizvári B. (2005): Szezonális jelenségek az EU néhány fontos országának sertéspiacán. Gazdálkodás XLIX. évf. 2. sz. 54. p. 68. Orbánné Nagy M. (2002): A magyar élelmiszergazdaság termelői és fogyasztói árai az európai Unió árainak tükrében. Agrárgazdasági tanulmányok 2002. 1. sz. AKII, Budapest 7-13 p. 69. Pearson, W. M. (1919): Explanation of the data and methods used in the index of general business conditions Rewiew of Economics and Statistics, Vol. I. (cit. in. Nagy S., A gazdasági előrejelzés irodalma. Statisztikai Kiadó Vállalat, Budapest, 1974) 70. Poór J. – Hegedűsné Baranyai N. (2006): Analysis of Hungarian Regional Foreign Trade with Especial Regard to the Agriculture Studia Oeconomica, Románia 71. Popp J. (2002): Kilátások az állati termékek világpiacán. Gazdálkodás XLVI. évf. 1. sz. 18-19 p. 72. Popp J. (2005): Gabonafélék és olajnövények kilátásai az EU tükrében. IKR magazin 2005 ősz 73. Rédey K. – Sipos B. (1983): Az árak előrejelzése idősorelemzési módszerekkel. Statisztikai Szemle 1983. 11. sz. 1141 p. 74. Schumpeter, L. J. (1912): Theorie der Wirtschaftlichen Entwicklung. (cit. in. Boér E., A konjunktúra elmélete. Budapest, Grill, 1927) 75. Sombart, L. W. (1912): Der moderne Kapitalismus II. Aufl. München (cit. in. Boér E., A konjunktúra elmélete. Budapest, Grill, 1927) 76. Sipos B. – Szentmiklósi M. (1991): A hosszú hullámok alakulása a mezőgazdaságban. Statisztikai Szemle 1991. 10. sz. 798-799 p. 77. Sipos B. (1986): A Kondratyev-ciklus empirikus vizsgálata és prognosztizálása. Statisztikai Szemle 1986. 12. sz. 1215 p. 78. Sipos B. (2000): A hosszú ciklusok elemzése és hatása, A magyar jövőkutatás múltja, jelene és jövője. MTA JKB, Jövőkutatási tanulmányok 1. sz. Budapest 175188 p. 79. Sipos B. (2005): A rendszerváltás utáni rövid konjunktúraciklusok vizsgálata Statisztikai Szemle 2005. 4. sz. 345 p.
119
80. Sipos B. (2006): Hosszú ciklusok és évszázados trendek alakulása a magyar mezőgazdaságban. Statisztikai Szemle 2006. 2. sz. 153 p. 81. Szűcs I. (2002): Alkalmazott statisztika. AGROINFORM Kiadó és Nyomda Kft, Budapest 349-398 p. 82. Tarsoly I. (1996-2000): Magyarország a XX. században. 2. kötet Természeti környezet, népesség és társadalom, egyházak és felekezetek, gazdaság. Babits Könyvkiadó, Szekszárd 487-512 p. 83. Tóth T. (1999): Külgazdaságtan. Aula Kiadó Budapest 35 p. 84. Tracy, M. (1993) /ford: Bacsi Zsuzsanna/: Élelmiszertermelés és mezőgazdaság a piacgazdaságban. PATE GMK, Keszthely 130-133. p. 85. Udovecz G. (2001): Az agrárgazdaság nemzetgazdasági súlya és fejlesztése. Gazdálkodás XLV. 4. sz. 3p. 86. Udovecz G. (2004.): Piacra jutás és versenyképesség Magyar mezőgazdaság 2004. 19. köt. Május 5. 4 p. 87. Vágó Sz. (2005): A magyarországi tejpiac várható alakulása. Gazdálkodás XLIX. 4. sz. 20 p. 88. Varga Gy. (1996): Az agrárgazdaság és az agrárpolitika helyzete, kérdőjelei és legfőbb teendői az EU csatlakozás tükrében. Gazdálkodás XL. 6. sz. 1 p. 89. Varga Gy. (2001): Árváltozások a 90-es évtized magyarországi mezőgazdaságában. Gazdálkodás XLV. 1. sz. 34 p. 90. Varga Gy. (2006): Napjaink mezőgazdasága – az agráriumunk jövője. Szövetkezés 2006 / 2. sz.77. p. 91. Veress L – Nagy B. – Tanka E. – Szeremley B. – Márton J. (2004): A magyar mezőgazdasági politika és vidékfejlesztés jövőképe. Gazdálkodás XLVIII. évf. 6. sz. 66-72 p. 92. Zala J. (1968): A gazdasági előrejelzések szerepe és jelentősége. Korszerű statisztikai törekvések Magyarországon. Akadémia Kiadó, Budapest 130-138. p.
Az értekezéshez felhasznált statisztikai kiadványok, adatbázisok 1. EUROSTAT AgrIS adatbázis 2. International Trade by Commodity Statistics (2004) OECD 3. Központi Statisztikai Hivatal (Internet: www.ksh.hu): STADAT: Mezőgazdaság
120
4. Magyar mezőgazdaság 1851-2000 (KSH 2000) 5. Magyar mezőgazdaság GSZÖ 2003 és 2005 KSH. 6. Magyarország mezőgazdasága 2005 (KSH 2006) 7. Magyar statisztikai évkönyvek 1950-2004 8. Mezőgazdasági statisztikai évkönyvek 1999-2004 9. OECD International Trade by Commodity Statistics (2004) 10. Statisztikai havi közlemények 1992-2006 11. United Nations Statistics Division adatbázisa (internet: http://unstats.un.org)
Az értekezéshez felhasznált, de nem hivatkozott irodalmak jegyzéke 1. Ács B – Rappai G. (2005): Magyarázható-e üzemgazdasági okokkal a gazdasági szerkezetváltás. Magyarországon Statisztikai Szemle 2005. 2. sz. 2. Alvincz J. – Szűcs I. (1998): Az élelmiszergazdaság szerkezete vonatkozásai. Agrárgazdasági tanulmányok 1998. 14. szám Agrárgazdasági Kutató és Informatikai Intézet Budapest 3. Antal K. – Guba M. – Kovács H. (2004): A magyarországi agrárgazdaság helyzete az uniós taggá válás küszöbén. Gazdálkodás 2004. 2. sz. XLVIII. évf. 4. Bekker Zs. (1995): A trendvonalról a századvégen, avagy megszabadulhatunk-e a múltunktól? Közgazdasági Szemle 1995. 4. sz. XLII. évf. 5. Benet I. (1997): Az új magyar agrárpolitika előzményei és jellemzői (I.). Statisztikai Szemle 1997. 3. sz. 6. Borszéki É. (2003): Az agrárgazdaság jövedelmezőségi és felhalmozási viszonyai. Gazdálkodás 2003. 4. sz. XLVII. évf. 7. Bozsik N. (2004): Magyarországi agrártermékek versenyképességének vizsgálata. Gazdálkodás 2004. 9. különszám XLVIII. évf. 8. Bródy A. (1997): A kétszáz éves ciklus és az Egyesült Államok. Közgazdasági Szemle 1997. 2. sz. XLIV. évf. 9. Bródy A. (1999): A kétszáz éves ciklus és az Egyesült Államok II.. Közgazdasági Szemle 1999. 1. sz. XLVI. évf. 10. Buday-Sántha A. (1998): A hazai agrártermelés aktuális kérdései. Gazdálkodás 1998. 6. sz. XLII. évf.
121
11. Burgerné Gimes A. (2002): A közép-európai országok gazdaságának és mezőgazdaságának összehasonlító elemzése. Közgazdasági Szemle 2002. 7-8. sz. XLIX. évf. 12. Csáki Cs. (1998): Közép-Kelet-Európa és a volt Szovjetunió agrárgazdasága a kilencvenes évek második felében. Közgazdasági Szemle 1998. 3. sz. XLV. évf. 13. Dobos K. (1999): Állattenyésztésünk helyzete és fejlesztése. Gazdálkodás 1999. 4. szám XLIII. évf. 14. Estók J. (2003): Agrárvilág Magyarországon 1848-2002. Argumentum Kiadó / Magyar Mezőgazdasági Múzeum Budapest 15. Fertő I. (1995): A mezőgazdasági árak stabilizálásának problémáiról. Közgazdasági Szemle 1995. 3. . sz. XLII. évf. 16. Fertő I. (2000): Hogyan alakulnak a mezőgazdasági árak hosszú távon? Gazdálkodás 2000. 5. sz. XLIV. évf. 17. Fertő I. (2003): A komparatív előnyök mérése. Statisztikai Szemle 2003. 4. sz. 18. Fokasz N. (1991): A gazdasági növekedés és a gazdasági fejlettség mérésének problémái. Tankönyvkiadó, Budapest 19. Friss P. (2003): Kérdések az idősor-elemzési módszerek alkalmazásáról. Statisztikai Szemle 2003. 7. sz. 20. Futó P. (2000): Az ár- és jövedelemváltozások hatása az élelmiszerfogyasztásra. 1989-1997 Statisztikai Szemle 2000. 2. sz. 21. Gábor J. – Juhász A. – Kartali J. – Orbánné Nagy M. – Stauder M. – Szabó M. – Vissyné Takács M. – Wagner H. (1999): A magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar EU – Érettségének piaci és kereskedelmi vonatkozásai. Agrárgazdasági tanulmányok 1999. 15. szám Agrárgazdasági Kutató és Informatikai Intézet Budapest 22. Gábor J. –Hartmut W. (2000): Élelmiszergazdaságunk rövid távú piaci kilátásai. Agrárgazdasági tanulmányok 2000. 5. sz. AKII. 23. Gál P. – Moldicz Cs. – Novák T. (2004): Gazdasági ciklusok és gazdaságpolitika a 21 század elején. Fejlődés és finanszírozás 4. sz. 24. Gorton M. – Davidova S – Banse M. – Bailey A. (2005): A magyar mezőgazdaság nemzetközi versenyképessége – múltbeli teljesítmény és jövőkép. Közgazdasági Szemle 2005. 5. sz. LII. évf. 25. Hall, R. E. – Taylor, J. B. (1997): Makroökonómia. KJK Budapest 26. Hanke, J. E. – Reitsch, A. G. (1991): Understanding Business Statistics. Both of Eastern Washington University, Boston
122
27. Hoós J. (1994): A gazdasági jelzőszámok hasznosításának lehetőségei. Statisztikai Szemle 1994. 3. sz. 28. Horváth Zs. (2007): A gabonapiaci kereslet változása. Statisztikai Szemle 2007. 1. sz. 29. Kalmár S. – Csató L. (1992): Főbb ökonómiai összefüggések a tej- és húsvertikumban. Az integrált élelmiszergazdaság biológiai és gazdasági alapja Budapest 30. Kalmár S. – Keszi A. (2001): A szarvasmarha ágazat gazdasági szerepe. Gazdálkodás 2001. 4. sz. XLV. évf. 31. Kapronczai I. (2003): A magyar agárgazdaság a rendszerváltástól az Európai Unióig. Szaktudás Kiadó Ház Budapest 32.
Kapronczai I. (2007): A mezőgazdaság gazdaságstruktúrája jövedeleminformációs rendszere. Statisztikai Szemle 2007. 1. sz.
és
33. Kartali J. (2000): A magyar agrárkülpiacokra ható világgazdasági tényezők alakulása. Agrárgazdasági Tanulmányok 2000. 7. sz. AKII. 34. Kiss J. (2002): A magyar mezőgazdaság világgazdasági mozgástere. Akadémia Kiadó Budapest 35. Kovács G. – Udovecz G. (2005): A magyar mezőgazdaság első éve az Európai Unióban. Gazdálkodás 2005. 5. sz. XLIX. évf. 36. Kovács G. – Udovecz G. (2003):The profitability of agricultural enterprices int he European Union and in Hungary Statisztikai Szemle 2003 8. sz. 37. Köves A. (2003): A KGST-kereskedelemtől az EU-csatlakozásig. Közgazdasági Szemle L. évf. július-augusztus 38. Laczka É. (2007): A magyar mezőgazdaság az EU-csatlakozás körüli években, 2000-2005. Statisztikai Szemle 2007. 1. sz. 39. Laczka É. –Soós L. (2003): Some characteristics of the Hungarian agriculture int he 1990s Statisztikai Szemle 2003. 8. sz. 40. Lehota J. (2002): A búza szektor intézményi elemzése és jellemzői. Gazdálkodás 2002. 6. sz. XLVI. évf. 41. Meisel S – Mohácsi K. (1997): Az Európai Unióhoz való csatlakozás néhány élelmiszer gazdasági összefüggése. Közgazdasági Szemle 1997. 3. sz. XLIV. évf. 42. Németi L. (2003): A magyar agrárgazdaság az ezredfordulón. Szaktudás Kiadó Ház Budapest 43. Oros I. (2002): A birtokszerkezet. Magyarországon Statisztikai Szemle 2002. 7. sz.
123
44. Oros I. (2003): Holding structure in hungarian agriculture Statisztikai Szemle 2003 8. sz. 45. Pénzes É. – Réti A.. (2000): Húsfélék és húskészítmények fogyasztásának várható alakulása Magyarországon. Gazdálkodás 2000. 2. szám XLIV. évf. 46. Podruzsik Sz. (2000): Magyar búza a világpiacon a kilencvenes években? Gazdálkodás 2000. 5. sz. XLIV. évf. 47. Popp J – Potori N. – Udovecz G. (2004): A közös agrárpolitika alkalmazása Magyarországon. Agrárgazdasági tanulmányok 2004. 5. szám Agrárgazdasági Kutató és Informatikai Intézet Budapest 48. Potori N. (2002): Kilátások a főbb növényi termékek világpiacán. Gazdálkodás 2002. 2. szám XLVI. évf. 49. Szabó M. (1998): A hazai élelmiszer-fogyasztás szerkezeti változásai és tendenciái. Agrárgazdasági Tanulmányok 1998. 12. sz. AKII, Budapest 50. Szabó M. (1998): A hazai élelmiszer-fogyasztás szerkezeti változásai és tendenciái vonatkozásai. Agrárgazdasági tanulmányok 1998 12. szám Agrárgazdasági Kutató és Informatikai Intézet Budapest 51. Szabó P. (2007): Az EU-csatlakozás hatása a mezőgazdasági jövedelemre. Statisztikai Szemle 2007. 1. sz. 52. Szász K. (1995): A gabonatermelés alakulása, 1950-1994. Statisztikai Szemle 1995. 11. sz. 53. Tömpe F. (2000): Egy felmérés tanulságai a baromfi termékpályáról. Gazdálkodás 2000. 3. sz. XLIV. évf. 54. Udovecz G. (2004): A hazai állattenyésztés helyzete és fejlődési esélyei. Gazdálkodás 2004. 3. sz. XLV. III. évf. 55. Villányi J. (2002): Mezőgazdasági együttműködési törekvések a CEFTA integrációban. Gazdálkodás 2002. 3. sz. XLVI. évf.
124
Mellékletek 1. számú melléklet
Főbb szántóföldi növények, állatok és állati termékek előállításának öt évvel lerövidített idősoraiból a trendfüggvény alapján előre jelzett és a tapasztalati értékek korrelációja (R)
Megnevezés Búza Kukorica Árpa Burgonya Cukorrépa Napraforgó Sertés Szarvasmarha Baromfi Tej Tojás Liszt Cukor Sertéshús Marhahús Baromfihús
1 főre jutó termelés Vetésterület 0,71 0,86 0,69 0,75 0,75 0,91 0,76 0,87 0,67 0,74 0,89
0,65 0,64 0,71 0,94 0,68 0,89
1 főre jutó fogyasztás
0,97
0,73 0,76 0,98 0,94 0,91 0,90 0,96
Forrás: Magyar mezőgazdaság 1851-2000 és Mezőgazdasági évkönyv 1950-2004 által közölt adatok alapján saját számítás
125
2. számú melléklet
A főbb szántóföldi növények, állatok és állati termékek előállítását jellemző hosszú idősorok szakaszolása az előrejelzések készítéséhez6 Megnevezés Termésmennyiség (egy főre) b0 Búza 1921-1962 170,54 1963-1983 191,73 730,55 1984-2004 1921-2004 103,97 Kukorica 1921-1969 205,1 1970-1981 374,06 726,91 1982-2004 1921-2004 139,08 Árpa 1921-1969 57,297 1970-1990 74,011 169,43 1991-2004 1921-2004 54,279 Burgonya 1921-1967 209,54 1968-1995 134,36 134,51 1996-2004 1921-2004 242,99 Cukorrépa 1921-1970 148,22 1971-1990 232,82 441,43 1991-2004 1921-2004 39,363 Napraforgó 1921-1953 3,7845 1954-1973 19,778 25,654 1974-2004 1921-2004 5,1316 Vetésterület b0 Kukorica 1921-1973 993522 1974-2004 (hatvány) 1405753 1921-2004 981342
6
b1 2,757 17,598 -40,966 6,725 -2,2964 50,328 -31,895 4,34 0,6621 -1,4919 -11,68 0,7184
b2
b3
F
p érték
12,11
0,000
28,49
0,000
2,66
0,003
7,84
0,000
11,19
0,000
96,72
0,000
F
p érték
4,88
0,000
1,3017
0,1243 -2,4841 1,3329
0,1778 0,5532
-0,1557 -1,8971 -7,9133 -1,9306 -5,0461 22,887 -22,684 7,2258
0,1879 -0,6489 0,663 -0,0397
-1,0976 -1,8552 2,1361 -0,4832 b1
0,0569 0,0797
10062 -0,07 12255
-78,415
0,0179 b2
b3
-131,34
Amennyiben p < 0,05 (szignifikancia szint), akkor szignifikáns különbségről beszélhetünk.
126
Árpa 1921-1963 1964-1991 1992-2004 1921-2004 Burgonya 1921-1962 1963-2004 1921-2004 Cukorrépa 1921-1948 1949-1990 1991-2004 1921-2004 Napraforgó 1921-1949 1950-1972 1973-2004 (hatvány) 1921-2004 Állatállomány (ezer főre) Szarvasmarha 1922-1984 1985-2004 1922-2004 Sertés 1922-1983 1984-2004 1922-2004 Baromfi 1950-1981 1951-1982 1983-2004 (hatvány) 1950-2004 Állati termék (ezer főre) Tej 1949-1989 1990-2004 (hatvány) 1949-2004 Tojás 1949-1977 1978-2004 1949-2004
463560 552849 441402 383590
-2191,4 -36198 -9308,6 12437
288591 167545 335721
-1175 -3800 -3791,4
68955 119407 149296 25860
-3115,6 -1121,1 -9719 3210,2
125,84 26,897 192,31 -30,234
44003 291441 81896 15498 b0
-12453 -25933 0,52 326,18 b1
629,55 805,16
215,29 206,07 194,68
-0,1003 -12,287 1,7629
-0,0069 0,2713 -0,0379
188,38 1009,6 110,84
9,7577 -49,943 18,774
1,093 0,158
1855 4272,4 2328,1 1608,1 b0
59,342 -154,64 0,2487 119,74 b1
0,1574 0,24 0,1246
-0,0004 0,00008 -0,09 0,00499 -7E-05
0,0883 0,42898 0,0062
0,0048 0,0002 0,00005 -0,0002 0,0201 -0,0003
127
72,207 1017,3
6,84
0,000
36,55
0,000
14,09
0,000
9,08
0,000
F
p érték
2365
0,000
18,62
0,000
1240
0,000
F
p érték
18,67
0,000
160,2
0,000
-424,28 3,3007
62,277 b2
b3
0,3351 2,1 1,878 b2
b3
Fogyasztás (egy főre) Marhahús 1950-1968 1969-2004 1950-2004 Sertéshús 1950-1988 1989-2004 1950-2004 Tej 1970-1986 1987-2004 (hatvány) 1970-2004 Tojás 1970-1989 1990-2004 (hatvány) 1970-2004 Liszt 1950-1989 1990-2004 (hatvány) 1950-2004 Burgonya 1950-1985 1986-2004 1950-2004 Cukor 1950-1975 1976-1997 1998-2004 1950-2004
b0
b1
b2
3,7473 9,3221 4,6231
0,5734 0,0506 0,3826
-0,0148 -0,0062 -0,0076
14,57 39,004 8,2924
0,8147 -1,0171 1,8634
92,187 195,34 91,428
6,5112 -0,1217 8,2023
-0,0569
240,1 394,73 227,25
7,8783 -0,1396 11,84
-0,1242
150,05 104,65 151,58
-1,1977 -0,0938 -1,2953
117,63 47,623 124,22
-2,1233 2,1108 -3,2546
17,804 34,63 41,573 16,763
0,7875 0,1812 -1,7971 1,0868
b3
F
p érték
1,31
0,28
75,4
0,000
8,63
0,000
4,55
0,005
7,94
0,001
13,63
0,000
8,78
0,000
-0,0287
-0,2116
-0,317
0,009 -0,0584 0,0605
-0,0141
Forrás: Magyar mezőgazdaság 1851-2000 és Mezőgazdasági évkönyv 1950-2004 által közölt adatok alapján saját számítás
128
3. számú melléklet
Durbin-Watson-féle autokorrelációs együttható a felvásárlási árak és a felvásárolt mennyiségek vonatkozásában
Megnevezés Búza Kukorica Árpa Burgonya Napraforgó Vágómarha Vágósertés Vágóbaromfi Tej Tojás Kukorica-sertés Kukorica-baromfi
d 0,4575 0,1464 0,9658 0,1944 1,0076 0,1644 0,5874 0,2258 1,1326 0,1570 0,0006 0,0009
dL 1,65 1,65 1,65 1,65 1,65 1,65 1,65 1,65 1,65 1,65 1,65 1,65
dU 4-dL 4-dU 1,69 2,35 2,31 1,69 2,35 2,31 1,69 2,35 2,31 1,69 2,35 2,31 1,69 2,35 2,31 1,69 2,35 2,31 1,69 2,35 2,31 1,69 2,35 2,31 1,69 2,35 2,31 1,69 2,35 2,31 1,69 2,35 2,31 1,69 2,35 2,31
Autokorreláció jelenléte Van Van Van Van Van Van Van Van Van Van Van Van
Forrás: Statisztikai havi közlemények 1992-2006 által közölt adatok alapján saját számítás
129
