MAGLÓD Az önkormányzat havilapja
XXIV. évfolyam 2. szám – 2013. március
„Apáink nyomdokain” együtt A valamikori szerény polgári körös disznóvágás résztvevői évekkel ezelőtt aligha gondolták volna, hogy rövid évek alatt ilyen hatalmas nemzetközi rendezvénnyé növi ki magát az esemény. Képletesen mondva – Tóth István MagHázigazgató után szabadon –, a varrások mentén repedezni kezdett a művelődési ház, annyian voltak. Valamenynyi szomszédos ország magyarlakta területeiről érkeztek vendégek, hozták magukkal disznóvágási szokásaikat, népművésze-
tüket, népi viseleteiket, dalaikat, s nem utolsó sorban a Maglód iránti szeretetüket. De egyre többen keresték fel a Magház udvarát a maglódiak is, hiszen terjed a híre a hagyományos rendezvénynek, a jó hangulatnak, a színpadi zenélésnek, az azt kísérő táncoknak, nótázásoknak, a jó boroknak, amiket az udvar pincéjében mértek ki, s természetesen a finom étkeknek. Nem mindennapi látvány az sem, amikor a munkafolyamatokat lehet megtekinteni az egyes csa-
patoknál. Készülnek a finom levesek, a húsok, a hurka-kolbászok akár lövétei, akár várdaróci, vagy akár beregszászi, lendvai, poroszlói vagy éppen berzétei módra. Aztán meg lehet figyelni, hogyan változik a munkamegosztás. Az elején a disznóvágás általában egy-két kupica felhajtásával veszi kezdetét. Ez a kezdeti munka igazi férfimunka – természetesen továbbra is kupicákkal és fröccsökkel kísérve. Később aztán, ahogy át lehet térni a „finomabb” munkákra, leveskészítésre, hurkatöltésre, a hájasokra, úgy veszik át a munka dandárját a nők. Déltájt inkább már csak a nőket látni a teknők mellett, a férfiak nótázással vezetik le a reggeli-délelőtti erőfeszítéseket. Közben szól a zene, mindig vannak valakik, akik
muzsikálnak, vannak akik táncolnak és énekelnek. Déltől már lehet venni a disznótorosból. Közben meglesve a beszélgető embereket, találkozni lehet polgármesterekkel, itt volt például az ecseri és az üllői. A határon túlról is érkeztek polgármesterek, például Lázár Zoltán Lövétéről, Micheli Zsolt Várdarócról. Nem sokkal dél után érkezett meg az egyik magas rangú vendég, Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke, most az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke. Még délután azt tervezte, hogy elmegy, aztán éjfélig maradt. A vendégek között köszönthettük Horváth Árpádot és Szakáll Zoltánt, azt a két temerini fiatalembert, akik tavaly decemberben szabadultak nyolc és fél év (Folytatás az 5. oldalon)
Megemlékezés március 15-én
Komédia két részben 2013. április 6-án, szombaton 18 órakor a Maglódi Művelődés Házában Maglód, Fő u. 4–6. Telefon: (06-29) 326-222
Jegyár: 2500 Ft
Március 15-én a nemzeti ünnep alkalmából tartandó ünnepségsorozat reggel 9-kor szentmisével kezdődik a katolikus templomban. Tíz órakor nyitja meg dr. Gürtler Magda, városunk díszpolgára és Tabányi Pál polgármester a Szeberényi Lajos Helytörténeti Gyűjteményt. A központi ünnep 11 órakor kezdődik a patak túlpartján a Pakányi-háznál. Az ünnepi beszédet Kérges László alpolgármester mondja. A műsorban közreműködik a Vermesy Péter Művészeti Iskola fúvószenekara Jutasi Miklós vezényletével, a Napsugár Óvoda tánccsoportja, Zsigmond Emőke, a Film- és Színházművészeti Egyetem harmadévfolyamos hallgatója, a Szkítia együttes, a Mező zenekar és a Kacamajka táncegyüttes. Utána koszorúzás zárja a hivatalos programot. Az eseményre minden maglódi polgárt szeretettel várnak!
JOGOSÍTVÁNY Iskolánk járművezetői tanfolyamot indít moped, nagymotor, személygépkocsi, teherautó kategóriában
2013. március 27-én, szerdán 17 órakor Maglód, Fő út 92. N.Z. Autósbolt Gyakorlati oktatás Budapesten is | Árgarancia Részletfizetés | Ingyenes gyakorló CD Gyakorlati órák jogosítvánnyal rendelkezőknek is!
JUDIT-INGATLAN IRODA HASZNÁLT ÉS ÚJ ÉPÍTÉSŰ INGATLANOK, TELKEK ÉRTÉKESÍTÉSE Iroda: 2234 Maglód, Katona J. utca 54. Nyitva: mindennap, előzetes bejelentkezést kérek. Németh Judit, (06-30) 244-0891
www.judit-ujingatlan.hu
ÜGYVÉDI IRODA Dr. BUSA ANDREA Tel.: (06-20) 434-6390 • Tel./fax: (06-29) 325-000 E-mail:
[email protected] 2234 Maglód, Katona J. utca 54.
Ügyfélfogadás mindennap, előzetes bejelentkezésre!
Nálunk az utazási költségét és idejét megspórolhatja!
Érdeklődni:
Kiss Zoltán (06-70) 206-9202 Gyarmati Tanoda Kft. | www.gyarmati-tanoda.hu
Dr. Móczár István és Tsa. Kft. Üzemorvosi rendelés: hétfőn, szerdán 7–8 és 12–14 óráig Háziorvosi rendelés: szerdán 8–12 óráig Telefonon vagy interneten történt egyeztetést követően az alábbi vizsgálatokat végezzük el az üzemorvosi rendelésen: dolgozók törzskartonja, szerződéskötés, kockázatbecslés, dolgozók szűrése stb. A rendelő elérhetősége: (06-29) 326-346, (06-29) 326-957, mobil: (06-30) 949-2240 • Rendelő: 2234 Maglód, Rákóczi u. 7. e-mail:
[email protected] vagy
[email protected] Honlap: www.moczar.hu Közvetítő és kapcsolattartó: Pető Jánosné (Irénke) üzem- és háziorvosi szakápolóasszisztens
Csak a készlet erejéig
3
2013. március
Felemás érzések Nagy reményekkel vártuk a kormány önkormányzatokat érintő intézkedéseit, hiszen ezt az alrendszert évek óta a folyamatos pénzkivonás jellemzi. A módosított önkormányzati és államháztartási törvény rendelkezései, mint a feladatfinanszírozás bevezetése, a hitelfelvétel megszigorítása, az oktatási intézmények állami fenntartása egy kiszámítható, tervezhető gazdálkodás irányába mutattak. Sajnos ezúttal is csalódnunk kellett, hiszen az elvett feladatokhoz képest jóval kisebb lett a központi finanszírozás mértéke. Ma már világosan látszik, hogy az átszervezés vesztesei rövid távon a közepes nagyságú települések – így Maglód is –, hiszen a tavalyi évhez képest nettó százmillió forinttal csökkentek az államtól származó bevételeink.
liárd forint megfizetésétől mentesítette. Költségvetés A képviselő-testület februári ülésén fogadta el a város idei költségvetését. A szűkös központi források ellenére elmondható, hogy az eddig bevezetett és megszokott szolgáltatások köre nem szűkült. Önként vállalt feladatként továbbra is működik az iskolabuszjáratként ismert helyi közösségi közlekedés, döntöttünk a házi szelektív hulladékgyűjtés folytatásáról, ha csökkenő mértékben is, de az idén is jut támogatás a helyi civil szervezetek számára. A százmilliós elvonásnak köszönhetően az idén helyi adóbevételeinknek mindössze 5 százalékát tudjuk beruházásokra fordítani, ami ily módon csupán jelképesnek mondható – 20 millió forint.
Adósságkonszolidáció Maglód város önkormányzatának kötvénykibocsátásból és hitelfelvételből származó adósságállománya 2012. december 31-én másfél milliárd forintot tett ki. Az útépítésekre és uniós pályázatok önerejére felvett összeg húszéves futamidő melletti visszafizetése jelentős terheket jelent ugyan, de az elmúlt évek kereskedelemfejlesztési eredményeinek következtében finanszírozhatóvá vált. Maglód az adósságkonszolidációról szóló törvény alapján a helyi bevételek figyelembevételével a 60 százalékos körbe került. Nagy eredménynek könyveljük el, hogy a Belügyminisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium képviselőivel folytatott tárgyaláson újabb 10 százalékot sikerült elérnünk, ami 152 millió forintot jelent, így Maglódot az állam több mint egymil-
Beruházások Az idén folytatni kívánjuk a városközpont fejlesztését. Az elmúlt években elhanyagolt ipartelep, omladozó házikók helyén új óvoda, művelődési ház, üzletközpont épült. Külsőleg megújult a katolikus templom, felújítottuk a családsegítő szolgálat épületét, két ütemben bővítettük az általános iskola központi épületét. Az idén pályázati pénzből szeretnénk felújítani a polgármesteri hivatalt is. A beadott dokumentáció energetikai fejlesztésről szól, amely az épület teljes külső hőszigetelését és a nyílászárók cseréjét tartalmazza a fűtési rendszer korszerűsítése mellett. Ezen felül a Dél-Pest Megyei Víziközmű Szolgáltató Zrt.-vel megkötött megállapodás alapján a cég finanszírozásában új szárnynyal is bővül a polgármesteri hivatal épülete, ahová a
cég (a volt Gyáviv) ügyfélszolgálata költözik a Fő utcai faházból. A bővítés helyet fog biztosítani a másik két önkormányzati cég, a Tefü és a Maglód Projekt számára is, így a maglódiak egy helyen tudják a víz-, csatorna-, szemétszállítási ügyeiket intézni. A felszabaduló ingatlanok további sorsáról később születik döntés. Tavasszal szeretnénk elkezdeni a Fő úton a templom melletti parkolósor építésének kivitelezését, mellyel párhuzamosan a butiksor mellett egy utcát nyitnánk az orvosi rendelő irányába, ugyanakkor a Rákóczi utca elejét a járműforgalom elől lezárjuk. Az átalakítással a katolikus templom és az óvoda között díszburkolattal ellátott, hangulatos közösségi tér alakul ki, így kap értelmet a Szent István tér elnevezés, és ha miniatűr formában is, de főteret a város. Vasútállomások Nagy sikerként tekintünk a vasútállomás épületének felújítására és a nyaralói megálló új épületére, hiszen a MÁV a mi kezdeményezésünkre indította el a 120-as vonalon ezt a fejlesztést. Az előkészítő tárgyalásokon vállaltuk a két épület állagának megőrzését, a közösségi helyiségek és az épületek környékének gondozását. Tavaly novemberben megkezdődött az épületek használatbavételi eljárása, melynek során néhány hiányosságot állapított meg az építéshatóság, ezért az eljárást a tulajdonos kérésére felfüggesztették. Az önkormányzat az állagmegóvás érdekében magára vállalta két kamerarendszer megépítésének több milliós költségét is, sajnos december óta a MÁV nem engedélyezte a meg-
kezdett kivitelezés befejezését, ami nélkülözhetetlen lenne a felelős őrzéshez. Heti rendszerességgel sürgetjük a hiányosságok pótlását, a hibák kijavítását, de az önkormányzat csak befejezett épületet tud átvenni kezelésbe, mivel használatbavételi engedély hiányában az épületek munkaterületnek minősülnek. Reméljük, hogy a tavasz beköszönte újra lendületbe hozza a MÁV illetékeseit, és mielőbb megnyílnak az állomásépületek az utazó közönség számára. Választási kampány Sajnálattal szembesültem a ténnyel, hogy az év elején Maglódot is elérte az országos választási kampány. Maglódon járt a Demokratikus Koalíció elnöke, amely a jobb oldali szimpatizánsok körében igen heves indulatokat váltott ki, sokan szóvá tették hogyan engedhettünk teret az itteni fellépésének. Magam is nehezen emésztettem meg, hogy a nemzetpolitikai szélsőség megtestesítője épp ott szónokolt, ahol több száz határon túli nemzettársunk lett hivatalosan is magyar állampolgár. Polgármesterként azonban nem tehetem meg, hogy megakadályozzam törvényesen működő pártok képviselőinek helyi megjelenését. Örülök viszont annak, hogy több éves álmunk végre megvalósul és március 15-én megnyitja kapuit a helytörténeti gyűjtemény. A huszonnegyedik órában sikerült összegyűjteni, konzerválni és rendszerezni a Maglódon használt tárgyi emlékeket, iratokat, fényképeket, népviseleti ruhákat. Tartoztunk ezzel őseinknek és utódainknak egyaránt. Köszönet az adományozóknak és köszönet annak a néhány lelkes lokálpatriótának, aki létrehozta ezt az új kulturális intézményt. Tabányi Pál polgármester
MAGLÓD
4 A képviselő-testület döntéseiből
Elfogadták Maglód város idei költségvetését Maglód Város képviselőtestülete az idén február 14én tartotta első ülését. Mindent megelőzően első napirendi pontként a képviselő-testület megtárgyalta, majd egyhangúlag jóváhagyta a város 2013. évi költségvetését. Az állam átvállalja az önkormányzatok adósságának jelentős részét – Maglód esetében a tárgyalások eredményeként hetven százalékát –, emellett átvállalja az oktatás fenntartásának költségeit (pedagógusbéreket), mindennek az ára azonban túlzottan nagy. Az egyéb kötelező feladatokban át kell térni a feladatfinanszírozásra, amit részben fizet az állam, de nem teljes mértékben – hangsúlyozta bevezetőjében Tabányi Pál polgármester. Számítások szerint a nettó állami hozzájárulás Maglód esetében az idén százmillió forinttal csökken. Ennek a következménye, hogy a helyi adókat gyakorlatilag teljesen a működésre kell fordítani. Helyi adókból (iparűzési és telekadó) a költségvetés szerint 374 millió folyik be, gépjárműadóból a korábbi száz százalék helyett csak negyven százalék marad az önkormányzatnál, ami közel hatvanmillió forintos kiesést okoz. Az állami támogatás 325 millió forint, ezt kell kipótolni a helyi adóbevételekkel. A gazdasági stabilitásról szóló törvény szerint az önkormányzatok mínuszos költségvetést nem tervezhetnek. Hitelt felvenni csak kivételes esetben a kormány hozzájárulásával lehet. Maglód számára is csak egy lehetőség adódik: a likvid hitel. Az e célra bevételként betervezett 150 millió forintot azonban az év végével vissza kell fizetni, tehát mérlege csak null-
szaldós lehet. Mindezekkel együtt az elfogadott költségvetés főösszege intézményfinanszírozással együtt 1 milliárd 329,2 millió forint, nélküle pedig 992,2 millió forint. Néhány fontosabb adat a költségvetésből: a korábban felvett két kötvény törlesztésére 89 millió forintot fordítanak, az önkormányzati tulajdonú cégek sorában a Tefü Kft. 50 millió, a Maglód Projekt Kft. 138 millió, a MagHáz 30 millió forintot kap működési célra, az orvosi ügyelet 28 millió forintban részesül. A civil szervezetek támogatására 8 millió forint keretösszeget határoztak meg. Tartalékképzésre 5 millió forintot terveztek. A költségvetés részeként jóváhagyták az ez évi költségvetési létszámkeretet. A hivatalban ez 39 fő, az intézményekben (óvodák és családsegítő) 63 fő. A közcélú foglalkoztattok létszáma öt fő. Személyi juttatásokra az önkormányzat 237,8 millió forintot tervezett, a kapcsolódó járulékok összege pedig 66,9 millió forint. A vitában elhangzottak szerint jelen állás szerint a költségvetésbe nem tudták betervezni a cafeteriát. Hosszú Tibor iskolaigazgató elmondta, hogy ezt az állam által fizetett pedagógusok sem kapták meg, s elképzelhető, hogy a jövőben sem kapják meg. Tabányi Pál némi fejlesztési, beruházási tervekről is számot adott. Ide tartozik a városközpont fejlesztése (15 millió), a közvilágítás és a hivatal energetikai korszerűsítése, s nem önkormányzati beruházásban esély van a Polgármesteri Hivatal bővítésére is a meglévő tervek alapján. Hosszú Tibor hangsúlyozta, mint megoldandó
feladatot, az iskola valamilyen formában való bővítését. (Ez önkormányzati feladat maradt.) Hivatkozott arra, hogy a tanulólétszám két év alatt hatvan fővel gyarapodott, s ez a tendencia fennmarad. Ugyancsak feladatokat ró az önkormányzatra a testnevelési órák számának felmenő rendszerű növekedése. Mindezekben esélyt lát rá, hogy Maglód a vecsési tankerülettel együttműködésben lépjen fel. Ribling Ferenc könyvvizsgáló, amellett, hogy minden szempontból törvényesnek minősítette az elkészült költségvetést, arra hívta fel a figyelmet, hogy a rendelkezésre álló információk alapján ennél jobbat nem lehetett volna készíteni, de feltételezhetőleg év közben annyi változás várható még, hogy az eddiginél gyakoribbak lesznek a módosítások. Elfogadását támogatta. A költségvetést rendeletek módosítása követte. Így változtattak a Polgármesteri Hivatal köztisztviselői közszolgálati jogviszonyának egyes kérdéseiről szóló helyi önkormányzati rendeleten, majd a helyi adókról szóló rendelet esetében mentesítették a telekadó és a magánszemély kommunális adójának alanyát – a vállalkozónak minősülő adóalany kivételével – a bevallásbenyújtási kötelezettség alól akkor, ha az adóalanyt adófizetési kötelezettség nem terheli. Módosították az SzMSz-t is. A településkép védelmében a képviselő-testület – összhangban a felsőbb jogszabályi környezet változásával – két új rendeletet alkotott. Az egyik a településképi véleményezési eljárásról, a másik a településképi bejelentési és a településképi kötelezési eljárásról szól.
Lényege, hogy a polgármester véleményét, amelyet a főépítészére alapoz, az építési hatóságnak figyelembe kell vennie az építési engedély kiadásakor, illetve ugyancsak a megfelelő településkép kialakítását szolgálja a másik rendelet is. A képviselő-testület mind a három önkormányzati tulajdonú cég – Tefű Kft., MagHáz Kft. ás a Maglód Projekt Kft. 2013-ra szóló üzleti tervét jóváhagyta. Telek Tamás, a Tefü Kft. ügyvezető igazgató szóbeli kiegészítésében bizonytalansági tényezőként említette: nem tudni, miként alakul a hulladékszállítási díj az év második felében, miután azt központilag határozzák meg és mérséklését helyezték kilátásba, miközben a költségek (benzin, lerakási díj) drágulnak. Három hónap próbaidővel meghosszabbítják a szelektív hulladékgyűjtés rendszerét, részben a lakosság pozitív hozzállása nyomán, részben azért, mert állami támogatás esetén nullszaldóssá tehető a rendszer. A képviselő-testület pályázatot írt ki a Napsugár Óvoda óvodavezetői álláshelyének betöltésére. Testületi döntés értelmében Maglód május 31-i hatállyal felmondja az International Ambulance Service Kft.-vel a maglódi háziorvosi ügyelet ellátására kötött szerződését. Egyidejűleg megbízta a polgármestert a felmondási idő alatt új, költségtakarékosabb ügyeleti rendszer megszervezésével. A testület úgy döntött, pályázatot ad be a város közvilágítási hálózatának korszerűsítésére. A szükséges önerőre, amely 11,8 millió forint, szintén pályázatot nyújt be.
5
2013. március
„Apáink nyomdokain” (Folytatás az 1. oldalról)
után államfői kegyelem jóvoltából. Három társuk továbbra is börtönben van. Többek között az ő érdekükben és a folytatódó, hasonló, magyarok elleni erőszak miatt lép fel az Emberi Méltóság Tanácsa. Február 16-án kora délután kis pihenő következett, erőgyűjtés az esti, „MagHáz-varratokat” feszítő vacsorára. A vendégek és vendéglátóik mellett lehetősége nyilt a város polgárainak is – korlátozott számban, a jelentkezések sorrendjében –, hogy részt vegyenek a vacsorán. Az est komolyan kezdődött, mielőtt a kultúra és gasztronómia következett volna. A határon túli vendégek köszönték meg a részvétel lehetőségét. Mintha összebeszéltek volna, tömörek, célratörőek voltak, hogy a mintegy tíz köszöntő ne nyújtsa el túl hosszan az időt, minél előbb kezdődhessen a program további része. Talán maguk sem gondolták, hogy ilyen színvonalas rendezvénybe csöppennek bele. Itt volt Berecz István, a legutóbbi Fölszállott a páva szólótánc és páros tánc kategóriájának a győztese. Vele együtt fellépett párja is, valamint mestere, Kis István és felesége, Kisné Demeter Erika. Négyüknek közös fellépésük is volt, de külön is szórakoztatták a közönséget.
Tudást, virtust és a lelküket is megmutatták. Magával ragadta a vendégsereget a maglódi Marton Lézer Márta népdal- és magyar nóta énekes, aki több országos hírű versenyen szerzett előkelő helyezést. Ezúttal könnyűzenei és „budai” dalokat énekelt. A népszerű dalokat a közönség együtt énekelte az énekesnővel és hosszas tapssal köszönte meg. (Igaz, a tapsból mindegyik fellépőnek jócskán jutott.) Méltán járt ki a tapsvihar a maglódiak egyik büszkeségének, a Kacamajka táncegyüttesnek. De itt volt egyik ifjabbik „kiadása” a néptáncegyütteseknek: a horvátországi Várdaróc iskolásainak Daróca táncegyüttese. Fiatalságuk, lelkesedésük tánctudással is párosult, így sikerük egyértelmű volt. Február 17-én, vasárnap az evangélikus templomban ökumenikus istentiszteletet tartottak. Mudi Róbert berzétei református lelkész szolgált. Délben Lázár Zoltán lövétei polgármester adta át Tabányi Pál polgármesternek azt a székely zászlót, amelyet otthonról hoztak. Közösen helyezték a zászlót a maglódi önkormányzat oldalára. (Az Apáink nyomdokain című rendezvényt az idén is a Maglódi Polgári Kör, Maglód Város Önkormányzata, a MagHáz és a Civil szervezetek Szövetsége rendezte.)
Járási hivatali felhívás Értesítjük a Tisztelt Lakosságot, hogy a Pest Megyei Kormányhivatal Vecsési Járási Hivatal Okmányirodájának ügyfélfogadási ideje megváltozott. Február 1-jétől hosszított nyitva tartással, 8-20 óráig várják az ügyfeleket. Az ügyintézéshez előzetes bejelentkezés szükséges. Időpontfoglalás: (06-29) 555-270, vagy a www.magyarorszag.hu, illetve a www.hivatal.vecses.hu internetes oldalakon keresztül lehetséges. Tájékoztatják a lakosságot, hogy 18 órától az illeték megfizetésére kizárólag bankkártyás fizetési módot tudnak biztosítani.
Rólunk írták vendégeink Lövéte – www.lovete.ro „Az idén is megszervezték Maglódon a hagyományos disznóvágást február 15-17. között. Ez a rendezvény nyolcadik alkalommal került megszervezésre, amely egyben a Kárpát-medencei Magyarok Találkozója is volt. Nagyon sok meghívott jelent meg Felvidékről, Kárpátaljáról, Partiumból, Bácskából, Drávaszögből, Muravidékről, Őrvidékről. Erdélyt Lövéte képviselte, egy 26 fős, lelkes csapattal. A szombati, sikeres disznóvágás után, este disznótoros vacsorán vettünk részt, ahol az ízletes, finom falatok, és persze a jó magyar muzsikaszó és tánc mellett, meghallgattuk a szórványmagyarsági települések küldötteit, képviselőit. Egy-egy pár mondatban a jelenlévők elmondták, hogy az anyaország határain kívül élő magyar embereknek nagyon sok hasonló gonddal, problémával kell szembenézniük a mindennapi életben, de ugyanakkor, ahogyan közös a múltunk, közösek a terveink, céljaink és a jövőnk is. ...déli 12 órakor sor került a székely zászló átadására, amit mi lövéteiek vittünk magunkkal Maglódra. Himnuszaink eléneklése után, ünnepélyes és meghitt hangulatban, Lázár Zoltán lövétei polgármester átadta a székely zászlót Tabányi Pál maglódi polgármesternek, majd közösen helyezték el a zászlót a maglódi önkormányzat oldalára. A maglódiak örömmel és nagy megtiszteltetéssel vették át a zászlót és megígérték, hogy vigyázni fognak rá, és hogy ott fog maradni a zászló azon a helyen, ahová elhelyezték, bármilyen idők is jöjjenek.”
Várdaróc – www.huncro.hr „A Maglódi Polgári Kör a MagHázzal és a város önkormányzatával közösen az idén is megrendezte a Kárpátmedencei magyar találkozót, amelyen másodszor vett részt Várdaróc település is. Az esti kultúrprogramban a maglódi Kacamajka néptánccsoport és a Fölszállott a páva vetélkedő győztese, Berecz István mellett a várdaróci Daróca táncegyüttes is fellépett. A hétvégi program szombat reggel disznóvágással kezdődött, a Felvidékről, a Kárpátaljáról, az Erdélyből, a Partiumból, a Vajdaságból, a Drávaszögből, a Muravidékről, az Őrvidékről és Tolna megyéből meghívott vendégcsapatok saját disznótoros ételeiket készítették el. A délutánig tartó szabadtéri rendezvény alatt tehát bárki megismerkedhetett e tájegységek ízeivel. Pár évvel ezelőtt jártak először vidékünkön a Maglódi Polgári Kör tagjai, jó kapcsolatot alakítottak ki a HMDK vezetőivel, és így a horvátországi magyarok már többször is élvezhették a maglódiak vendégszeretetét. Várdaróc két évvel ezelőtt lépett baráti kapcsolatra Maglóddal. A maglódiak hagyományőrző disznótoros rendezvényükkel egybekötött Kárpát-medencei magyar találkozójára településünk nem először kapott meghívót, idén már másodszor vehettünk részt a rendezvényen. A Várdaróci Helyi Választmány tagjai mellett egy böllércsapatunk és a Daróca tánccsoport tagjai élvezték a maglódiak szíves vendégszeretetét – mondta Micheli Zsolt, a helyi választmány elnöke. A több évre visszatekintő rendezvény célja az ősök tiszteletén túl a Kárpát-medencei magyarság összefogásának erősítése, a magyar kultúra, a magyar hagyományok és a keresztény hit ápolása.”
MAGLÓD
6
A MagHáz ajánlata Programok Március 9-én, szombaton 17.00: Csizmadia Klára selyemfestő kiállításának megnyitója 18.00: Nőnapi előadás a budapesti Bem Néptáncegyüttes szereplésével Belépő a hölgyeknek ingyenes, az uraknak: 1500 Ft Március 15-én, pénteken Nemzeti ünnep 9.00: Szentmise a katolikus templomban 10.00: a Szeberényi Lajos Helytörténeti Gyűjtemény hivatalos megnyitója 11.00: Ünnepi műsor a Pakányi-háznál Március 23-án, szombaton 10.00: Húsvéti játszóház. Belépő: 300 Ft Március 24-én, vasárnap 17.00: Bábel Klára hárfa- és zongoraművésznő virágvasárnapi koncertje Diák- és nyugdíjasjegy: 500 Ft; teljes árú jegy: 800 Ft Április 6-án, szombaton 18.00: Mr. és Mrs. – komédia két részben Pindroch Csaba és Verebes Linda főszereplésével Belépő: 2500 Ft A műsorváltozás jogát fenntartjuk!
Klubok, foglalkozások ÚJ! Meditációs klub: hétfőn 10–11.30-ig. Vezeti: Gerstenbrein Henriett, (06-70) 524-5046. Ingyenes! Maglódi Kertbarátok Klubja: havonta egyszer, csütörtökön 17–19 óráig. Klubvezető: András Károly, az ILEX-Kert Kft. ügyvezető igazgatója. Belépő: 500 Ft Hastánc: hétfőn (haladó) 18.30–20 óráig. Vezeti: Amilah és Maja, (06-20) 458-4111, (06-20) 566-2522. Díja: 4000 Ft/hó, 1400 Ft/alk. Zumba: hétfőn 19–20 óráig, csütörtökön 18–19 óráig Oktató: Dodan-Takács Viktória, (06-20) 522-6639 Díja: 8000 Ft/bérlet, 1000 Ft/alkalom Jóga: kedden 17.30–18.30-ig. Díja: 800 Ft/alkalom Jógaoktató: Balázs Gábor, (06-30) 293-6927 E-Dance hip-hop: kedden és csütörtökön, alsósoknak 16–17 óráig, felsősöknek 17–18 óráig. Részvételi díj: 4000 Ft/hó. Vezeti: Szilágyi Edina, (06-20) 560-2562. Modern tánc: szerdán, 4–7 éveseknek 16–17 óráig, 8–12 éveseknek 17–18 óráig, 13 év felettieknek 18–19 óráig, valamint pénteken 17–20 óráig. Vezeti: János Rita, (06-70) 709-8654 Csiribiri torna gyerekeknek: szerdán 10.40–11.20. Díja: 1000 Ft/alk., 50% testvérkedvezmény, bérlet: 4500 Ft/5 alk., 8000 Ft/10 alk. Vezeti: Kaszai-Forgács Eszter, (06-70) 392-5385. Baba-mama klub: csütörtökön 9–12-ig. Ingyenes! Vezeti: Laczkó Marika Babazene: pénteken 10 órától. Vezeti: Gyurináné Pesti Györgyi, (06-20) 431-9742. Ingyenes! Ajánlott korosztály: 0–4 éves korig Angol beszélgető klub: pénteken 17–18 óráig Vezeti: Bodócs László (06-20) 773-8671. Ingyenes! Csillagász szakkör: pénteken 18–20 óráig. Ingyenes! Vezeti: Bánhidi Béla és Tóth Gábor (06-30) 960-6702.
FOGLALKOZÁSOK A „RÉGI MŰVHÁZBAN” Zumba fitness: kedden és pénteken 20–21 óráig. Vezeti: Szabó Kinga Díja: 500 Ft/óra, bérlet: 4500 Ft Szabadidő klub: minden hónap első és harmadik szerdáján 15 órától Vezeti: Kiss Gáborné Éva (06-30) 271-6145. Ingyenes! Egészség klub: szerdán 18–20 óráig. Vezeti: Falusi-Tóthné Koller Ilona, (06-30) 684-8932. Ingyenes! Ifi klub: pénteken 15–18 óráig a Családsegítő Szolgálat vezetésével. Telefon: 325-156. Ingyenes! Információ: www.mag-haz.hu • E-mail:
[email protected] Telefon: (06-29) 326-222, (06-70) 535-3921. Jegyvásárlás: Maglód, Fő út 4–6. Rendezvényeinkre jegyek kaphatók: Auchan üzletsori virágbolt, Auchan üzletsori Cserépváros üzlet, Edit ajándékbolt (nyaralói iskolával szemben), Sütőgép pékség (Ady u. 38.), Sugár úti méteráru szaküzlet
Mr. és Mrs. Április 6-án mutatják be a MagHázban Pindroch Csaba és Verebes Linda főszereplésével Peter Quilter Mr. és Mrs. című komédiáját, vagy ahogyan a színlapon szerepel: Pár-bajok 5 színben című művét. Netán önmagát játssza a színészházaspár ebben a kétszemélyes darabban – kérdeztük a művészeket. – Verebes Linda: A darabban öt különböző párral találkozunk, nem feltétlenül házaspárokkal, olyan párokkal, akiknek egyáltalán nincs közük egymáshoz, különböző korokban, különböző élethelyzetekben vannak, néha más országban is élnek. Igazából olyan történeteket vonultat fel a darab, ami férfi és nő között létrejöhet. Az első jelenet egy ismerkedés vakrandi útján, ahol a két ember előtte egyáltalán nem találkozott egymással, a második jelenet egy üzletember és titkárnője közötti kapcsolat, a férfi meleg, ennek a helyzetnek a bonyodalmait boncolgatja a történet. A harmadikban – veszi át a szót Pindroch Csaba – egy testvérpárról van szó, a negyedikben egy idősebb színészházaspárról, az utolsóban pedig egy válófélben lévő házaspárról, s mivel mindent feleznek, ezért az előre kifizetett mallorcai nyaralást is még közösen veszik igénybe, s ott a veszekedés és a kémia együttélését láthatjuk. A darab a férfi és a nő kapcsolatát elemzi a számtalan élethelyzet közül, ami kialakulhat, legyen szó akár férjről, testvérről, szülőről, főnökről vagy eltérő életkorokról, foglalkozásról. Önök választották, vagy Önökre szabták a darabot? – V. L.: Mi választottuk, keresgéltünk már évek óta egy kétszereplős darabot Legfeljebb fiatalítanunk
kellett, mert eredetileg idősebb korosztályra íródott a mű. Úgy éreztük, hogy ez – egy jelenet kivételével – nem jelentős kérdés. Sőt úgy látjuk, még jót is tett a darabnak. Annak a játéklehetősége tetszett meg benne, hogy mindketten ötöt karaktert formálhatunk meg. Le sem jövünk a színpadról, mi változtatjuk át, ott öltözünk át, parókát váltunk, persze mindezt koreográfiával. P. Cs.: Nagyon odafigyeltünk arra, hogy az öt jelenetben nagyon mások legyünk, ezért öt különböző rendezőt kértünk fel az egyenként húsz-huszonöt perces epizódok rendezésére, akik színészkollégáink, illetve filmrendező barátaink. Öt különböző divattervezővel dolgoztunk. A huszonötfős stábbal mindenben a minőségre törekedtünk. Maglódon nagy tisztelet övezi Bubik Istvánt, a MagHáz egyik termét nevezték el róla. A következő évadban Önt kérték fel, hogy a Bubik-év arca legyen... P. Cs.: Esztergomban ugyanabban a középiskolában, a Temesvári Pelbárt Ferences Gimnáziumban érettségiztem, mint Pista, igaz, vagy másfél évtizeddel később. Keveset játszottunk együtt, de jól ismertük egymást. Számomra mindig ő volt a nagy ember, mintegy a követendő példa. Személye testesíti meg azt a közösségi szellemet, segítőkészséget, ami iskolánkat jellemezte. A mostani színi előadást a Bubik-év egyfajta nyitányának szánjuk és a későbbiekben keresem majd a lehetőséget, hogy Esztergom, ahol az iskolában színpadot hoztak létre Bubik István emlékére és Maglód közös eseményekben vegyen részt a Bubik-évben.
7
2013. március
Ünnepelt a maglódi szlovákság Maglódon január 25-én a báli szezont a szlovák hagyományokat őrző Roszicska Egyesület nyitotta meg. Már hetek óta tartott a lázas készülődés. A vendégeket Zsichláné Tabányi Mária elnök köszöntötte. A bált Kérges László alpolgármester nyitotta meg. Nagy örömünkre Ruženka Egyedová Baráneková, a Magyarországi Szlovákok Szövetségének elnöke is megtisztelte a maglódiakat jelenlétével, meleg szavakkal köszöntötte a helyi szlovákságot. Dicsérően szólt a Roszicska Egyesület munkájáról, fejlődéséről. Rakita Jánosné Anka, az egyesület alelnöke szintén köszöntötte a megjelenteket, felidézte a régi hagyományokat és szlovák énekeket adott elő. Ezt követő-
en az egyesületek műsorában elsőként a Roszicska táncosai maglódi táncokat mutattak be. Táncukban megvalósult az a törekvés, hogy a 8 évestől a 80 évesig táncban mutassák be gyönyörű hagyományainkat. Programjukban most először páros táncokat is láthattunk. A közönség – közel 250 fő – nagy tapssal köszöntötte előadásukat. A Maglódi Nyugdíjas Klub szép népviselete és gyönyörű éneke kedves színfoltja volt az estnek. Nagy örömünkre a Nőklub is szép programmal szerepelt az estén. Végül a város méltán elismert Kacamajka Egyesülete maglódi verbunkos táncával felejthetetlen élményben részesítette a jelenlévőket, akik szűnni nem akaró vastapssal há-
Helytörténeti Gyűjtemény Március 15-én ünnepélyes keretek között adják át Szeberényi Lajos Helytörténeti Gyűjteményt a Petőfi téren, a volt általános iskolai épületben. Szeberényi Lajos a város neves szülötte volt, ügyvéd, újságíró, evangélikus teológia tanár és Petőfi barátja volt. A szabadságharcban Kossuth mellett dolgozott több jelentős hírlap szerkesztőjeként, munkatársaként. Az összegyűlt tárgyak, iratok, textíliák a régi Petőfi téri iskola épületében találtak otthonra, amely építészeti adottságain túl, helytörténeti szerepe által is remekül illeszkedik az újonnan alakuló intézmény arculatába. A kollekció már évek óta, jelentős civil összefogással sokasodik. Most, hogy végleges helyére került, rendszerezve és leltározva lett, lehetővé vált bemutatása a közönség számára is.
Meg kell említenünk azonban, hogy a gyűjtés ezzel nem ért véget, csupán egy jelentős szakaszához ért, amikor már kiállítható! Remélhetőleg, azok, akik fontosnak tartják múltunk megőrzését és láthatóvá tételét, a továbbiakban is hozzájárulnak majd a gyűjtemény gyarapításához. Ezúttal tehát, szeretnénk meghívni minden kedves maglódi lakost a megnyitóünnepségre, melyre a március 15-i ünnepségsorozat keretében kerül sor. Temlin János
lálták meg a produkciót. A hajnal 5-ig tartó rendezvényen a zenét az Újhartyáni zenekar a hagyományoknak megfelelően magas színvonalon szolgáltatta. A Roszicska Egyesület igyekszik megvalósítani azt a célt, hogy összefogja a maglódi szlovákságot a nemzetiségi választásokig. A mintegy 250 résztvevő felejthetetlen élményben részesült és a bál jó példája annak, hogy a maglódi szlovákság összefogásban, szervezésben képes nagy és még nagyobb rendezvények megszervezésére is. Köszönjük Maglód Város Önkormányzatának, a megjelent vendégeknek, a civil szervezeteknek, az Újhartyáni zenekarnak, valamint a maglódi szlovákságnak a segítő részvételt, valamint
azt a szeretetet, mely a Roszicska-tagok felé irányul. Ezúton is köszönjük a bál megrendezéséhez nyújtott támogatását a következő magánszemélyeknek és cégeknek: Miklós Pál pártoló tag, Gér József és felesége, Szeili Antal Festék Szaküzlet tulajdonosa, Ferkó Kft., Nagy Györgyné Margitka, Ibi Cukrászda, Kiss Zoltán és felesége, Farkas Marika, Márkus Sándorné, Szilágyi Józsefné, Potocska Jánosné, Hajdúné Nagy Marianna, Kiss Mihály, Farkas József, Makai Istvánné, Nagycsaládosok Maglódi Egyesülete. A szlovákság következő nagyszabású rendezvénye szeptember 28-án a Kistérségi Szlovákok Találkozója. Zsichláné Tabányi Mária a Roszicska Hagyományőrző Egyesület elnöke
Őrségváltás a könyvtár élén Berecz Tamásné, a Maglódi Városi Könyvtár vezetője február végével nyugdíjba vonult. Az intézményt 1986 óta folyamatosan vezette, több sikeresen elnyert pályázat eredményeként. A könyvtár tavaly lett ötvenéves, igaz, most már nem önállóan, mert az utóbbi időszakban a MagHáz tagintézményeként működött. Nagy kihívás volt számára az új épületbe költözés, annak zökkenőmentes lebonyolításával mindenki elégedett volt. A könyvtár huszonhat-
Gyurcsány Ferenc Maglódon Maglódon járt február elsején Gyurcsány Ferenc országgyűlési képviselő, volt miniszterelnök Turcsányi Zsoltnak, a Demokratikus Koalíció 7. számú választókerületi elnökének meghívására. Meglátogatott három családot: egy öt gyermekét egyedül nevelő édesanyát, egy kapaszkodó roma családot és egy mélyszegénységben élő családot, valamint felkeresett egy vállalkozót, a családoknak ajándékcsomagot vitt – mondta érdeklődésünkre Turcsányi Zsolt. Látogatása befejezéseként lakossági fórumot tartott a MagHázban, ahol sok ellentüntető is fogadta.
ezer kötetes állományát 2627 évig alakította, ezt a munkát megkönnyítette, hogy az évek folyamán alaposan megismerte a maglódi olvasók igényeit. Egy beszélgetés során elmondta, hogy megszállott, sírig tartóan hű olvasója marad a maglódi könyvtárnak. A képviselő-testület döntése értelmében az új könyvtárvezetőt Tóth István, a MagHáz ügyvezető igazgatója és a testület illetékes bizottsága választja meg. A két pályázó – Varga Zoltán és Homok Zoltán – közül végül is Varga Zoltánt választották. Az új vezetőt jól ismerik Maglódon, újabban leginkább a Maglódi Hírhatár online lap szerkesztése révén. Negyvennégy éves, jogász és politológus végzettségű, mind a magán-, mind a nonprofit, mind a közigazgatási szférában dolgozott. Tizenöt évig volt a Századvég Kiadó igazgatója.
MAGLÓD
8
Meg lehet-e ölni az Igazságot? Az egyik tévécsatornán arról beszélgettek: mire való az erkölcsi nevelés és kik taníthatják. Egy neves újságíró a következő történetet mesélte. Unokája felekezeti (egyházi) iskolába jár. Délután szentmisére kellett a gyermeknek mennie. Ne menj! Mondd azt, hogy ott voltál. De mások megmondják. Az újságíró azon botránkozott meg, hogy „besúgják”. Az eszébe sem jutott, hogy hazugságra tanítja az unokáját. „Aki a Bennem hívő kicsinyek közül egyet is rosszra tanít, jobb, ha malomkövet köt-
nek a nyakára és a tengerbe dobják.” Aláírásgyűjtés kezdődött: az embriókkal ne kísérletezzenek, mert azok emberi életek. Az egyik tag, aki aláírta és kereszténynek vallotta magát, kijelentette: eme aláírás nem az abortusz ellen van. Ezek szerint nem tekinti gyilkosságnak az abortuszt? A liberális gondolkodók megbotránkoznak azon: ha az édesanya megszüli, de lemond a gyermekéről. Mert a gyereknek joga van megismerni a szüleit. Inkább meg se szülessék.
Nem előrébb való az élethez való jog? Elgondolkodtam azon, eme médiaszereplők nem ismerik az Igazságot? Krisztust is ezért ölték meg, mert nem akarták elfogadni az Igazságot. A katonáknak pénzt adtak, hogy tagadják le az Igazságot. „Mondjátok, amíg aludtatok, a tanítványok ellopták.” De Krisztus feltámadt, Ő az élő Igazság. Őt ünnepeljük húsvét csodálatos ünnepén. Ő van ott a lelked mélyén. Érted is meghalt és feltámadott.
Lelkigyakorlattal készülünk március 22-23-24-én, pénteken, szombaton és vasárnap este 6 órakor. A helye az ecseri templom, vetített előadás lesz. A nagyheti szertartások este 7 órakor kezdődnek: csütörtökön az Oltáriszentség alapítása, az utolsó vacsora; pénteken Jézus keresztre feszítése: Passió és hódolat a kereszt előtt; szombaton Jézus feltámadásának ünnepe, a keresztvíz megszentelése és a húsvéti körmenet. Szeretettel várunk minden jó szándékú embert. Barotai Endre plébános
A Maglódi Hírhatár jelentette
Evangélikus alkalmak
Történelmi lecke maglódiaknak. Gyurcsány Ferenc fóruma? Káromkodás, trágárság, szidalmazás, füttykoncert és ordibálás közepette feszültek egymásnak a Demokratikus Koalíció lakossági fórumán nemzeti radikálisok, fideszesek, konzervatívok és Gyurcsány Ferenc pártjának baloldali hívei. A határon túliak jogaiért. Lomnici Zoltán a Kárpát-medencei találkozón. „Talán azért is kerültünk az érdeklődés középpontjába, mert mi a felvidéki, délvidéki és erdélyi magyarokat ért sérelmek ügyében is igyekeztünk tenni, fellépni. Például Tőkés László püspökkel néhány hónapja a »temerini fiúk« érdekében tartottuk meg a délvidéki szolidaritás napját, amelyen számos vajdasági vezető vett részt.” Itt kell legyek, ha hívnak. Lázár Zoltán testvértelepüléseinkről. „Nem mindig pénzben mérik a dolgokat. Lehet, hogy Lövéte és Maglód lakói többet nyernek azáltal, hogy ismerkednek, együtt vannak, kultúrájuk találkoznak, mint ha adományozna egyik a másiknak, mondjuk, egymillió forint értékben valamit.” Székely zászlók lobognak Maglódon. Három székely zászló is leng Maglódon, kettőt a hétvégén tűztek ki, csatlakozva az erdélyi magyarság mellett kiálló szolidaritási mozgalomhoz. Gyömrői gyilok – maglódi mártírok. 68 évvel ezelőtt követték el Magyarország legkiterjedtebb politikai gyilkosságsorozatát. A gyömrői gyilkosságok maglódi áldozataira is emlékezünk február 25-én, a kommunizmus áldozatainak emléknapján. Barátja az erénynek és a… Maglódon is foglalkoztatna az Auchan megváltozott munkaképességűeket. A teljes cikkek a Maglódi Hírhatárban olvashatók. A Hírhatár közelebb hozza Önt a hírekhez, a városhoz: www.maglodi-hirhatar.hu
Március 10.: Teológus szupplikáció. Endreffy Máté teológiai hallgató hirdeti közöttünk Isten igéjét, és kéri a gyülekezet imádságát és adományát a lelkészképzés céljaira. Március 13.: Böjti Taizéi Zenés Áhítat este negyed 7-től a templomban. Szolgál a Magdala Városi Ökumenikus Kórus. Szeretettel várunk minden érdeklődő és jó szándékú embert erre az alkalmunkra! Március 21.: Böjti Est „A keresztfához megyek” címmel. Igehirdető: Csadó Balázs irsai lelkész. Az alkalom este 6 órakor kezdődik a Sugár út 79. szám alatti gyülekezeti teremben. Március 23.: Tavaszi Nagytakarítás. Ezen a szombaton a templom, a parókia és főként a harangláb környéki önkéntes munkára várunk segítőket reggel 9 órától. Március 24.: Gyermek Szeretetvendégség. Már a húsvétra való készülődés jegyében is, kreatív gyermekalkalmat szervezünk virágvasárnapon fél 11-től a hittanos gyerekek számára a gyülekezeti teremben. A húsvéti ünnepkör istentiszteletei: Március 24. 10.30: Virágvasárnap Március 28. 18.00: Nagycsütörtök. Az úrvacsora ünnepe Március 29. 10.30: Nagypéntek. Passió és úrvacsora Március 31.: Húsvétvasárnap (óraátállítás!). Hajnali istentisztelet 5.30-kor. Feltámadási ünnepi istentisztelet és úrvacsora 10.30-kor. Április 1.: Húsvét 2. napja, istentisztelet és úrvacsora 10.30-kor.
Helyesbítés. A maglódi II. Karácsony Kupa asztaliteniszversenyt rendező szervezet neve helyesen: International Police Association (IPA) Magyar Szekció Közép-Magyarországi Szervezete.
Pályázat a harangláb felújítására A maglódi evangélikus egyházközség pályázatot nyújtott be a harangláb felújítására. Városunk egyik legrégibb épületének és jelképének felújítását az önkormányzat is támogatja. A tervek szerint a teljes külső felújítás mellett kisebb díszparkot is kialakítanak a harangtorony mellett. A kért támogatási összeg hatmillió forint.
www.maglod.hu
9
2013. március
Több az élet, mint a megértés! A nagyhétre készülünk, ahol olyan nagy és mély események történtek, hogy az ember számára mindaz ésszel felfoghatatlan. Hogy is lehetne megérteni azt a kozmikus eseménysort, hogy: Isten annyira szereti az embert, hogy karácsonykor egy kisbabában eljön hozzánk; majd felnőve velünk együtt sír és örvend; s végül helyettünk felmegy a keresztre, hogy életét adja értünk… azaz megváltson; majd feltámadása által új élettel ajándékozzon meg? Ez az egész történet annyira ésszerűtlen, hogy jogosan lázong bennünk az elme, hogy azt befogadja. Hogy az ember esze nem tud mit kezdeni a megváltással, jól tudja Jézus is, s ezért azon az utolsó vacsorán meg sem próbálja elmagyarázni a bal agyféltekének, hogy mi is fog másnap történni. Nem kezd elméleti fejtegetésbe, hanem a képekkel és érzésekkel dolgozó jobb agyfélteke elé éli a majdani történést. Fogja a kenyeret és kettétöri. Én vagyok a kenyér. Nem vitrinbe való dísz, hanem megenni való táplálék. Nem más, én töröm ketté magam, s adom nektek, hogy egyetek belőlem. Táplálékul, életül jöttem hozzád – elfogadsz? Ahogy a vérem jelképét, a korty bort iszod, és szétárad annak ereje a testedben, szeretnék minden sejted energiája lenni – befogadsz? Egyszer csak leveszi Jézus a szabadságát és hatalmát jelképező felső ruháját,
és lehajol a lábamhoz, hogy megmossa azt. – Isten, mit csinálsz? Olyan magasról ilyen mélyre hajolsz le – hozzám? A lábam a kezedbe veszed? Te akarod az én lábamat megmosni? – Nem, nem! Álljon meg a jelenet! Ezt én nem értem, nem tudom felfogni, ez nekem túl sok(k), és amíg az eszem nem mondja rá az igent, addig ez nem történhet meg velem! – „Péter, amit én teszek, most még nem érted, de később majd megérted… ha nem moslak meg, semmi közöd sincs hozzám” (János evangéliuma 13,7-8). Nem, azt nagyon nem akarom, hogy ne legyen egymáshoz közünk. Nem tudom megmagyarázni, de ott a mélyen nagyon érzem, hogy – szóval, hogy fontos nekem, hogy… Igen, most választanom kell: az elmém és a szívem, azaz az értelmi agyam (bal agyfélteke) és az érzelmi agyam (jobb agyfélteke) a megértés és a megérzés/megélés között. Én érteni szeretném, ami most történik velem, ellenben Te azt mondod, hogy azt most még én nem tudom megérteni, csak majd később. Bizalmat kérsz tőlem. Hogy annak ellenére, hogy nem értem, engedjem bele magam a történésbe, és ha ezt megteszem, valami az életem számára fontos jót tapasztalok meg, ami majd később feljön a megértés szintjére is. Nem tudom megmagyarázni – és talán kezdem érteni, hogy nem is kell, – de
intuitíve, onnan a mélyből azt érzem, hogy a valóban élethez sokkal több köze van a szívnek, mint a megértésnek. Hogy a 2x2=4 racionalitás nagyon fontos, de hogy erről, és szinte csak erről szól manapság a világ – és hogy ebbe mindannyian belepusztulunk. És pont, ami sava és borsa lenne az életünknek: a találkozásaink, a kapcsolataink, a megélt érzéseink; ami, ha halálunkkor visszatekintve az életünkre örömmel és melegséggel töltene el, pontosan az ilyen megéléseket szorítjuk ki és spóroljuk meg az életünkből, s mire minderre rádöbbenünk, már késő. Azt mondod, hogy ha nincs annyi bizalmam, hogy megérinthess; ha nem engedlek el egészen a szívemig, akkor elveszítjük egymást, akkor elmegy mellettem az Élet? – Nem, én ezt nem akarom! Már így is túlont túl sokat vesztegettem el az életből ahhoz, hogy tovább tékozoljak! Mert több az élet, mint a megértés, a birtoklás, a kiszámíthatóság – megajándékozott is lehetsz! De hogy tiéd legyen az Ajándék, bizalom kell az elfogadáshoz, ésszel kontrollálhatatlan: bizalom, nyitottság, befogadás. Mit választasz? Itt van Isten, aki Jézus Krisztusban eljött hozzánk és éppen megtöri az életét, hogy nekünk adja az Életet; és lehajol hozzánk, hogy érintésével életre keltsen. De hogy mi is történik, ezt se Te, se
én ésszel képtelenek vagyunk felfogni. Érteni nem értem, de megélni… ajándékképpen megélhetném, ha engedném, hogy megtörténjék velem. Ha nem is megérteni, de élni tudnék belőle, általa, vele, s valójában ez az, amit szeretnék: élni. – Döntöttem! Nem a megértést, a megélést választom! „Eldobom az agyam”, hogy rám találjon a szívem! Az Élet, az életem mellett döntök! Önfeledt boldogsággal mondom: „Uram, ne csak a lábamat, hanem a kezemet, sőt a fejemet is!”. Közeledik a Nagyhét, s alig értünk az egészből valamit, még ha szépen el is tudjuk mondani a történetet. És könnyen meglehet, hogy így vagy az életeddel is. – Nem baj, ha nem érted… csak légy ott, csak légy jelen! Engedd, hogy a találkozás megtörténjen veled! Ha megkínál az érted megtöretett önmagával… fogadd el! Ha része szeretne lenni az életednek, engedd be! Hagyd, hogy megmossa a lábad; engedd, hogy megérintse a szíved! És ha hagyod magad megajándékozni, akkor éled az Életet. – És tudod mi lesz a jel, hogy megtaláltátok egymást az életeddel? „Az Istennek békessége, mely minden értelmet fölülhalad, meg fogja őrizni szívedet és gondolatodat a Krisztus Jézusban.” (Filippi 4,7) – és akkor talán már nemcsak megérezni, tudni is fogjuk, hogy: több az élet, mint a megértés!
Megújul az első világháborús emlékmű
Ünnepi alkalmak a református templomban
A Maglódi Polgári Kör kezdeményezésére és tagjai hozzájárulásával, valamint önkormányzati támogatással az idén felújítják az első világháborúban elesett maglódi katonák emlékművét. A restaurálás alatt lehetőség van arra is, hogy az emlékmű háborús hősök neveit tartalmazó névsora az esetleges hiányzókkal kibővülhessen. A Maglódi Polgári Kör kéri azok jelentkezését, akik tudnak az emlékmű felállításakor valamilyen okból a névsorból kimaradtakról.
Virágvasárnap 10.30: Istentisztelet Nagycsütörtök 18.00–22.00: Passióolvasás, úrvacsora, virrasztás Nagypéntek 18.00: Istentisztelet Húsvétvasárnap 5.30: Hajnali istentisztelet Húsvétvasárnap 10.30: Úrvacsorás istentisztelet Húsvéthétfő 10.30: Úrvacsorás istentisztelet
MAGLÓD
10
Népi Kismesterségek Hete a Napsugár Óvodában
Rendőrségi közlemények Január 29-én délután fél ötkor a Jókai és a Katona József utca kereszteződésében egy gyömrői hölgy az általa vezetett gépjárművel ütközött a neki balról érkező, és egyenesen továbbhaladni szándékozó, gyömrői férfi által vezetett személygépkocsival. A baleset következtében a gyömrői férfi egyik utasa nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett, a járművek megrongálódtak. Február 7-én 13.45-kor a Rudolf utcában igazoltattak egy maglódi férfit, akiről kiderült, hogy ellene a Monori Járási Bíróság elfogatóparancsot bocsátott ki. A férfit elfogták, majd a körözést elrendelő bíróságnak átadták.
színekkel, a varrás technikájával. Kelméket díszítettünk levélnyomattal, batikolással, krumplinyomattal. Előkerültek a fonalmaradékok is, amelyeket különbözőképpen használtunk fel. Körmöcskék, madzagszövő táblák, szövőkeretek segítségével készítettünk kis „babaszőnyegeket”, karkötőket, pántokat, hajba fonható szalagokat. A nemezkészítés során a gyermekek tapasztalatot szereztek a gyapjú azon tulajdonságáról, hogyha a finom szálakat vizesen öszszegyúrjuk, és egybe préseljük a szálakat, összetapadnak. Nemezeléssel készítettünk golyókat nyakláncnak, könyvjelzőt, karkötőt, labdát, gyűrűt. Agyagozás során megismerkedtek a gyerekek az agyag tulajdonságaival: nedvesen formálható, mintázható, kiszárítva ki lehet égetni, technikai fogásokkal, díszítési módszerekkel. Készítettünk különféle tárgyakat: edényeket, gyöngyöket, cserépékszereket, szobaedényeket. Megismerkedtek a gyerekek a hajlékony vesszőkkel is. Különböző játékokat: gúzskötéssel gyűrűt, karkötőt alkottak belőle. Sö-
Veszettségoltás akciósan tavasszal!
vényfonással pedig kerítést fontak. Munka közben az anyagok tulajdonságaival, az eszközökkel, szerszámokkal és elődlegesen a játékkészítés örömével gazdagodtak. Meghívtunk óvodánkba egy csipkekészítőt, Boleraczky Jánosné, Évát, és egy porcelánfestőt, Boleraczky Anitát, akik örömmel fogadták meghívásunkat és vezettek be bennünket e különleges mesterségek rejtelmeibe. A gyermekek ki is próbálhatták a munkafolyamatokat. A Népi Kismesterségek Hetét a gyermekek készítette tárgyak kiállításával tettük még emlékezetesebbé. A közreműködést, a segítséget köszönjük Tabányi Zsuzsi néninek, Boleraczky Jánosné Évának, valamint Boleraczky Anitának. Hisszük, hogy munkánk sikeres és hasznos, amelyet csakis közösen, együttes erővel érhetünk el. Tevékenységeinken, programjainkon keresztül pedig lehetőség kínálkozik arra, hogy közvetítsük egységes környezettudatos szemléletünket. Sztrunga Flóriánné óvodapedagógus környezeti-nevelő, Napsugár Óvoda
YA - BAJ UT
A
Mesterségek bölcsőjévé is válhat az óvoda, ha a benne dolgozó felnőttek személyes példájukkal a lehetőségek elővarázsolásával olyan gyökerekig jutnak el, melyek egy életre szóló élményt adhatnak. Az óvodapedagógusoknak a népművészet iránti igaz szeretete gazdagítja a gyermekek életét. A népi kismesterségek tanulása pedig egyaránt örömforrás mind a gyermekeknek, mind a pedagógusoknak. Többféle program, ötlet után született az az elképzelésünk, hogy óvodánkban megszervezzük a Népi Kismesterségek Hetét. Célul tűztük ki, hogy az óvodánkban minden gyermek számára elérhetővé váljon egy kismesterség elsajátítása, hogy megismertessük és megszerettessük őket a népi mesterségek vonzó, varázslatosan gazdag világával. Napjainkban egyre gyakoribb jelenség az érzelmi elsivárosodás, az életvezetési problémák. E problémák megelőzésében segíthet a néphagyomány értékeinek tisztelete, ha az óvodapedagógusok érzik és értik a népművészet összetartó erejét. A népművészet, népha-
gyomány, kézművesség a gyermekek számára az óvodában olyan tevékenységekben jelenik meg, amelyekből erkölcsi, életmódbeli, esztétikai természetű ismereteket sajátíthatók el. A népi kismesterségek hete során a gyermekek megismerkedhettek a kelmedíszítő, a fazekas, a hímző, a gyöngyfűző, a kosaras, a szövő mesterségekkel, a természetes anyagokkal, munkafogásokkal. A tevékenységeket kisebb csoportokban többször ismételve, differenciált lépésekre bontva, az egyéni képességek figyelembe vételével végeztük. A népi fonók, szövők hangulatát idéztük föl, amikor meghívtuk az óvodánkba Tabányi Zsuzsi nénit, aki elhozta a szövőszéket, a textilfonalakat és az általa elkészített szőnyegeket, szőtteseket. Percekig csak gyönyörködtünk a szebbnél szebb szőttesekben, szőnyegekben. A gyermekek kipróbálhatták a szövést, dolgozhattak a szövőszéken. A hét folyamán lehetősége nyílt minden gyermeknek, hogy a textilből, fonalból, agyagból, só-liszt gyurmából, vesszőkből kompozíciókat készítsen. A textil anyagának puhasága, formálhatósága közel áll a gyermekekhez. Készítettünk belőle kispárnákat, bábokat, hóembert, rongybabát. Ismerkedtek aközben a mintás anyagokkal,
K
„Kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának.” (Kodály Zoltán)
Értesítem Önöket, hogy ÁLLATORVOSI RENDELÕ március, április és május hónapban bármely napon normál rendelési időmben felvezetett kutya veszettség elleni oltása a tavalyi csökkentett áron kerül felszámításra. Természetesen továbbra is lehetőségük van az év bármely szakában a normál rendelési időmben beadatni az oltást, valamint házhoz hívni, de ekkor más díjtételek érvényesek. Széles körű állatorvosi ellátás: betegellátás, vakcinázások, chipbeültetés, útlevél Ne feledje! 2013. január 1-jétől minden négy hónaposnál idősebb ebet mikrochippel kell ellátni. Veszettség elleni oltás csak mikrochippel megjelölt ebnek adható be.
Dr. Téglás Csilla magánállatorvos Maglód, Jókai u. 1. Telefon: (06-30) 283-6947, (06-29) 328-353 Rendelési idő: hétköznap 17–19 óráig | Kérésre házhoz megyek!
11
2013. március
Iskolai-óvodai beiratkozások Maglódi Általános és Vermesy Péter Művészeti Iskola Az iskola felvételi körzete Maglód város közigazgatási területe. Beiratkozás: április 8-án és 9-én 8–18 óráig. Helyszín: a régi Művelődési Ház épülete, Maglód, Kölcsey Ferenc utca 4. A beiratkozáshoz kérjük az alábbi dokumentumokat: lakcímkártya, születési anyakönyvi kivonat, az iskolaérettséget igazoló dokumentum (óvodai szakvélemény, nevelési tanácsadó szakvéleménye, szakértői bizottság véleménye), oltási könyv, TAJ-kártya. A diákigazolvány 1400 forintos előállítási költségét a helyszínen lehet befizetni. Hétszínvirág Művészeti Óvoda (Rákóczi utca 1–3.) A 2013/14-es nevelési évre
a beiratkozás április 15. és április 26. között, mindennap 8-15 óráig. A beiratkozáshoz szükséges a gyermek születési anyakönyvi kivonata, vagy annak másolata; a gyermek lakcímet és személyi azonosítót igazoló hatósági igazolványa; a gyermek TAJ-kártyája; az egyik szülő személyi igazolványa, lakcímkártyája; orvosi igazolás a gyermek óvodaérettségéről; a gyermek esetleges betegségeit igazoló dokumentumok; az étkezési térítési díj csökkentésére jogosító körülményeket igazoló dokumentumok. Óvodánkban április 13án (szombat) 10-13 óráig játszóházat szervezünk a leendő óvodások és szüleik számára, lehetőséget biztosítva az óvodával és a kiscsoportos óvodapedagógusokkal való ismerkedésre.
Napsugár Óvoda (József Attila krt. 29.)
ajánljuk honlapunkat: www.napovoda.hu
Értesítjük az érintett szülőket, hogy a 2013/14-es nevelési évre történő beíratásokra április hó minden munkanapján 8-14 óráig kerül sor. A beiratkozáshoz szükséges bemutatni: a gyermek születési anyakönyvi kivonatát, lakcím- és TAJkártyáját, valamint a gyermek egészségét, fejlettségét igazoló orvosi igazolást. Március 25-29-ig a Napsugár Napok keretében lehetőséget biztosítunk minden érintett és érdeklődő szülőnek óvodánk életrendjébe való bepillantásra. Kérjük, részvételi szándékukat a napovoda@ monornet.hu e-mail címen vagy a (06-29) 325-193 telefonszámon jelezzék. Bővebb tájékozódásuk érdekében figyelmükbe
■ A nemzeti köznevelési törvény szerint a gyermek abban az évben, amelyben az ötödik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától, azaz 2013. szeptember 1jétől, napi négy órát köteles óvodai nevelésben részt venni. Az 5. életévet betöltött gyermek beíratásának elmulasztása szabálysértés, amely törvényes következményekkel jár. A nemzeti köznevelési törvény szerint az óvoda felveheti azt a gyermeket is, aki a harmadik életévét a felvételétől számított fél éven belül betölti, feltéve, hogy minden, az érintett településeken lakóhellyel, ennek hiányában tartózkodási hellyel rendelkező hároméves és annál idősebb gyermek óvodai felvételi kérelme teljesíthető.
A Hétszínvirág Óvoda pályázati közleménye Intézményünk sikeresen vett részt a TÁMOP-3.1.711/1 számú pályázaton, ezzel elkezdve a felkészülést a referenciaintézményi szerepre. A projekt célja volt, hogy referenciaértékű működési és pedagógiai gyakorlattal rendelkező közoktatási intézményként – intézményi fejlesztési tervünk alapján – felkészüljünk nevelési-oktatási gyakorlatunk továbbadására, elterjesztésére, megismertetésére, illetve ezzel segítsük más közoktatási intézmények értékelvű szakmai fejlesztő tevékenységét. Gyakorlóhelyi intézménnyé váljunk. A projektben vállalt általános feladataink: – a referenciaintézményi működéshez szükséges szervezeti, oktatás- és szolgáltatásszervezési feltételrendszer kialakítása;
– a referenciaintézményi szolgáltatások ellátásához a humánerőforrás biztosítása, megfelelő számú referenciaintézményi mentor – pedagógus és intézményi mentorpedagógus – képzésével; – innovációs tapasztalataink, kidolgozott jó gyakorlataink átadása tanulmányozható és elemeiben honosítható formában, annak érdekében, hogy azok adaptálhatóvá, alkalmazhatóvá váljanak az intézményegységünkkel kapcsolatba kerülő partnerintézmények számára is. Óvodánk öt jó gyakorlattal rendelkezik. A projekt megvalósítása elsősorban arra irányult, hogy a vezetők, a közreműködő óvodapedagógusok a képzéseken olyan speciális szakmai és módszertani ismereteket, képzettséget szerezzenek, aminek birto-
kában a sokoldalú gyakorlati tapasztalatok, elméleti ismeretek, jó gyakorlatok átadását, megismertetését, elterjesztését, a horizontális tanulási folyamat feladatrendszerének megvalósítását eredményesebben, minőségileg megfelelőbben, szakmailag színvonalasabban, strukturáltabban valósíthatók meg. A projekt keretében elvégeztük a referenciaszolgáltatói szerep ellátásához szükséges fejlesztéseket. Kidolgoztuk a referenciaintézményi működés belső szabályzatait, intézményünk szakmai dokumentumait kiegészítettük, továbbfejlesztettük. Mindezek alapján nevelőközösségünk, nevelő környezetünk alkalmassá vált arra, hogy más közoktatási intézmények értékelvű szakmai fejlesztő tevékeny-
ségéhez differenciált kínálatunkkal, tanulmányozható és adaptálható mintáinkkal olyan szolgáltatást nyújtsunk, amivel erősítjük az intézmények közötti együttműködést, elősegítjük a horizontális tanulást. A pályázat azonosítószáma: TÁMOP-3.1.7-11/12011-0081. A pályázó neve: Hétszínvirág Művészeti Óvoda. A pályázat címe: Referenciaintézmények országos hálózatának kialakítása és felkészítése. Felkészülés a referenciaintézményi szerepre a Hétszínvirág Művészeti Óvodában. A pályázat megvalósulásának helyszíne: Maglód, Rákóczi u. 1–3.; a megvalósítás kezdő időpontja: 2012. 04. 23.; határideje: 2012. 12 .21.; megvalósítására fordítható összeg: 2 980 510,- Ft. A pályázat 100 százalékban támogatott.
MAGLÓD
12
A Maglódi TC felkészülése a tavaszi idényre Kimerítő téli félkészülés után felnőtt csapatunk számára elérkezett a bajnoki rajt. Baranyai Pál gárdája rengeteg összecsapással próbált hangolódni az igen kiélezett pontvadászatra, amelynek nem kisebb tétje van, mint az NB III-ban maradás. Felkészülési találkozóink eredményei: Maglódi TC–Dunaharaszti MTK 0–0 RAFC–Maglódi TC 2–5, góllövő: Lovrencsics B. 2, Santos 2, Lukács B. Maglódi TC–Vasas SC U19 2–2, góllövő: Weisz T., Pivik T. Maglódi TC–Hévízgyörk 4–1, góllövő: Weisz T. 2, Lovrencsics B., Pintér A. ESMTK–Maglódi TC 1–3, góllövő: Lukács Á., Lovrencsics B. (11-esből), Bornemissza Hetényegyháza–Maglódi TC 3–2, góllövő: Lukács B. (11-esből), Szőke R. Maglódi TC–Bag 8–4, góllövő: Lovrencsics B. 3, Pintér A. 2, Nagy I., Weisz T., Lukács B. Maglódi TC–SV Scheibbs (osztrák) 7–3, góllövő: Lovrencsics B. 4, Pintér A., Weisz T., Lukács B. Maglódi TC–Üllő 4–4, góllövő: Lovrencsics B., Lukács B., Pintér A., Rábold R. A szokásosnál nagyobb volt a jövés-menés a csapat keretében. Az együttestől többen távoztak, akiket a szakvezetés próbált minél jobban pótolni. Érkezők neve (honnan, születési év): Rakita Gábor (Szentmártonkáta, 1974): Egy korábbi szavazásunk alkalmával az elmúlt évtized legjobb maglódi játékosának választották. Nem érdemtelenül, hiszen innen, Maglódról indulva egészen az NB II-ig vitte. Legutóbbi állomáshelyén, Szentmártonkátán játékos-edzőként tevékenykedett és egy bajnokaspiráns csapatot hagyott el azért, hogy hazatérjen. Baranyai Pál nemcsak játékosként, hanem pályaedzőjeként is számít rá, emellett a Bozsikkorosztályok és az U13 munkáját is segíti majd. Nagy Tamás (RKSK, 1989): A középpályásként és támadóként is bevethető játékos az MTK neveltje. A kék-fehérek, az Integrál-DAC és a Cegléd színeiben 95 másodosztályú mérkőzésen szerepelt. Ebben a szezonban az RKSK színeiben tizenkét pályára lépése mellett háromszor volt eredményes. Az ősszel ő is hozzájárult az 5–1-es kiütésünkhöz. Lukács Bálint (RKSK, 1977): A rutinos támadó – a most távozó Lukács Ádám testvére – is tekintélyes múlttal rendelkezik. Szerepelt többek közt a Vasas, a REAC, a Tatabánya és a Dunaújváros csapataiban. Az elmúlt időszakban 65 másodosztályú mérkőzésen lépett pályára és 16 gólt szerzett. Ősszel ő is az RKSK csapatát erősítette és 5–1-es vereségünkhöz két góllal járult hozzá. Nagy István (Balkány, 1977): Az idén 36 éves belső védő a Debrecen neveltje. Legutóbb a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei I. osztályban szerepelt. Nem teljesen ismeretlen a számunkra, hiszen tavaly már találkozhattunk vele a Felsőtárkány elleni mérkőzésen. Retezi Károly (Viadukt SE Biatorbágy, 1983): Egy régi-új játékos, akit senkinek nem kell bemutatnunk. Karcsi korábban hat évig védte kapunkat, rengetegszer bizonyította tehetségét és vívta ki a szurkolók szeretetét.
Makovi Richárd (SV Lackenbach, 1982): A korábbi utánpótlás-válogatott középpályás Ausztriából érkezett hozzánk. A Balatonlelle csapatával korábban az NB II-ben is szerepelt. Baranyai Pál négy fiatallal is megerősítette a keretet. Az 1994-ben született, török Korkut Kendal az Újpesttől, míg Váradi Márk (1993), Greskó Gábor (1996) és Tóth-Velez Valentin (1996) a maglódi U19-ből csatlakozott az első csapathoz. Távozók neve (hová): Kovács Balázs (Szekszárd), Csák Zsolt (?), Bogdán Szabolcs (Frickenhausen, Németország), Tabányi Tibor (ideiglenesen abbahagyta), Lukács Ádám (Üllő), Jakab Dávid (Dunaújváros), Salami Ahmed Olanrewaju (Dunaharaszti MTK) Felnőtt csapatunk tavaszi, bajnoki mérkőzései a 14. fordulótól a 26-ig az alábbiak szerint alakulnak. Március 9-én 14.30-kor: Maglódi TC–Bükkábrány; 17-én 15 órakor: Gyöngyös–Maglódi TC; 23-án 15 órakor: Maglódi TC–Felsőtárkány; 31-én 11 órakor: MTK II–Maglódi TC; április 6-án 16.30-kor: Maglódi TC–Eger II.; 13-án 16.30kor: Maglódi TC–Tápiószecső; 21-én 17 órakor: Tura–Maglódi TC, 27-én 17 órakor: Maglódi TC–RKSK; május 5-én 19 órakor:–REAC–Maglódi TC; 11-én 17 órakor: Maglódi TC– Salgótarján; 18-án 17 órakor: Nagybátony–Maglódi TC; 25én 17 órakor: Maglódi TC–Hatvan; június 1-jén 17 órakor: Ózd–Maglódi TC. Mint ismert, az NB III-as bajnokok az NB II két csoportjának 5-8. helyezettjeivel a másodosztályért, míg a 3.–5. helyezettek és a két legjobb hatodik a megyei bajnokokkal a harmadik vonalért küzdhetnek majd meg oda-vissza mérkőzéseken. A 2. helyezettek automatikusan a harmadik osztályban folytatják.
U19: ezüst Tóalmáson Ifjúsági csapatunk februárban Tóalmáson felkészülési tornán vett rész, ahol jó hangulatú viadalon a második helyen végzett. A csoportjukból továbbjutva sikeresen vették előbb a középdöntőt, majd az elődöntőt is, ám a fináléban a már a csoportban is jobbnak bizonyuló Szentmártonkátát nem tudták két vállra fektetni és két szerencsétlen gólt kapva sajnos alulmaradtak. Az eredmény így is elismerésre méltó, főleg úgy, hogy a torna legjobb játékosa a súlyos sérüléséből nemrég felépült Bíró Tamás volt. Eredmények: csoportmérkőzések: Maglódi TC–Tóalmás II. 2–0, Maglódi TC–Aszód II. 1–0, Maglódi TC–Szentmártonkáta 1–2, középdöntő: Maglódi TC–Tóalmás I. 1–0, Maglódi TC–Aszód I. 2–0, elődöntő: Maglódi TC–Iklad 2–0, döntő: Maglódi TC–Szentmártonkáta 0–2. Filácz Imre edző: A sok sérültünk miatt meglehetősen tartalékosan kellett elutaznunk Tóalmásra, ennek ellenére a csapat mindent megtett az eredményesség érdekében, amit nagyon köszönök nekik. Meg kell említeni Bíró Tamás játékát, Nagy Csabát, aki a legkevesebb gólt kapta és Rudolf Krisztiánt, aki új létére már most nagyon jól beilleszkedett a csapatba.
Tisztújító közgyűlés A Maglódi TC elnöksége tájékoztatja az egyesületi tagokat és sportbarátokat, hogy az egyesület március 16-án 16 órától a sportszékházban tisztújító közgyűlést tart.
13
2013. március
Orvosi körzetek Múlt havi lapszámunkban közöltük az egyes orvosi körzetek utcanévjegyzékét. A lista apró kiegészítésekre, illetve cserékre szorul, részben olvasóink észrevételei nyomán. Ezeket a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzeteknél közöljük. A védőnői körzetfelosztásnál úgy ítéltük meg, hogy az egészet érdemesebb újraközölni. Tájékoztatásul: a Homoród köz mind a négy esetben Homoród utcára módosul. Úgyszintén olvasói kérésre minden körzethez megadjuk a háziorvos, a házi gyermekorvos, a fogorvos és a védőnő nevét és, ahol van, a telefonszámát is. Háziorvosi körzetek 1. körzet: Dr. Simon József (06-29) 326-955. A lista kiegészül a Hold utcával. 2. körzet: Dr. Papp László (06-29) 625-128. A lista kiegészül a Kepler János utcával. 3. körzet: Dr. Meggyesi Edina (06-29) 326-957. A lista teljes. 4. körzet: Dr. Márton Éva (06-29) 325-969. A lista kiegészül: Erzsébet krt. 28–56-ig és 25–63-ig; Mendei út és Torockó köz. Házi gyermekorvosok 1. körzet: Dr. Sudhoff Margit (06-29) 326-956. A másik körzetből átkerül ide a Kacsóh Pongrác és az Erkel Ferenc utca, valamint a Páskom köz. 2. körzet: Dr. Király Balázs (06-29) 328-375. A másik körzetből átkerül ide a Lövéte és a Homoród utca, valamint a Hargita köz.
Ünnepi teljesítménytúra Március 16-án a Gödöllői-dombság területén ismét teljesítménytúrát szervez a MASZAT a városi ünnepségsorozat részeként. Választható távok: 14, 20 és 30 km. Nevezési díj: gyerekeknek 200 Ft, felnőtteknek 500 Ft, családoknak 1000 Ft, iskolai osztályoknak (10 fő felett) 2000 Ft. Nevezés (indulás és érkezés) a helyszínen, a temető melletti Spar parkolójában. Díjazás: oklevél és kitűző Indulás: reggel fél 8 és 9 óra között.
Fogorvosi körzetek 1. körzet: Dr. Verrasztó Dávid (06-29) 326-383. A lista kiegészül a Hold utcával, a Mendei úttal, a Torockó közzel és a Wodiáner-tanyával. 2. körzet: Dr. Balogh Sándor (06-29) 326-383. A lista teljes. Védőnői körzetek 1. körzet: Soósné Hajdú Tünde. Kastély utca, Kepler utca, Rózsa utca, Nap utca, Sallai utca, Sugár utca, Kálvin utca, Irinyi köz, János utca, Liliom utca, Lovassy utca, Liszt Ferenc utca, Luther utca, Patak utca, Hold utca, Horváth utca, Galilei utca, Gutenberg utca, Árpád vezér utca, BajcsyZsilinszky utca, Bellus tér, Dózsa György utca, Fűzfa utca, Aradi utca, Páskom köz, Semmelweis utca, Sorompó utca, Szegfű utca, Wekerle utca, Wodianer utca, Darwin utca, Petőfi tér, MÁV állomás Egyéb, Pék üzem Egyéb, Kacsóh Pongrác utca, Erkel Ferenc utca. 2. körzet: Bácskainé Lakner Erika. Apaffy utca, Bem József utca, Bercsényi utca, Bezerédi utca,Bocskai utca, Bethlen utca, Mendel Károly utca, Kinizsi utca, Kölcsey utca , Klára utca, Linné utca, Lehel utca, Irányi utca Dobó utca, Fő utca, Móricz utca, Mendei út, Majláth utca, Thököly utca, Szigetvár utca, Táncsics Mihály utca, Perczel Mór utca, Rákóczi Ferenc utca, Rudolf utca, Szív utca, Babits Mihály utca, Beregszász utca, Damjanich utca, Deák Ferenc utca, Csáktornya utca, Klauzál utca, Jászberényi út. 3. körzet: Véminé Paulovics Ildikó. Tüzér köz, Torockó utca, Szurony köz, Wodianer-telep Egyéb, Mikszáth Kálmán utca, Mátyás király út, Lövéte utca, Jókai Mór utca (22-107), Homoród utca, Huszár köz, Hargita utca, Gábor Áron utca. 4. körzet: Jenei Zsuzsanna. Határ utca, Erzsébet körút, Csokonai Mihály utca, Báthory utca, Batthyány utca, Katona József utca, Kisfaludy utca, Kossuth Lajos utca, József Attila körút, Hunyadi utca, Jókai Mór utca (1-19), Jókai Mór utca (2-20), Bata utca, Baross utca, Arany János utca, Attila utca, Bajza utca, Rózsaszál utca ( páros oldal), Reviczky utca, Széchenyi utca, Tinódi utca, Pasteur utca, Martinovics tér, Petőfi utca, Tisza utca, Vörösmarty utca, Zrínyi utca, Eötvös utca, Andrássy utca, Ady Endre utca. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik édesanyánk, Valkai Jánosné (Boczkó Anna) temetésén részt vettek, sírjára virágot helyeztek el, osztoztak gyászunkban. A gyászoló család
Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik drága halottunk, Perényi László temetésén részt vettek, mély gyászunkban osztoztak és sírjára a kegyelet virágait elhelyezték. A gyászoló család
Mindenkit szeretettel várunk!
MAGLÓD TV SZERVIZ LCD, PLAZMA és HAGYOMÁNYOS TELEVÍZIÓK, HIFIKÉSZÜLÉKEK, HÁZIMOZIRENDSZEREK JAVÍTÁSA GARANCIÁVAL LG, GRUNDIG, SAMSUNG, ORION, THOMSON SZAKSZERVIZ
P és P Szerviz Bt.
Telefon: (06-70) 406-2020 | (06-30) 931-0899
ÁLLATORVOSI RENDELŐ és KISÁLLATKOZMETIKA 2233 Ecser, Rákóczi u. 59. (a főút mellett, Budapest irányában)
Ivartalanítási akció március 31-ig! Veszettség elleni oltás és microchipezés folyamatosan! Kérésre házhoz megyek! Bejelentkezés: (06-30) 867-0729, (06-29) 335-230
Civil szervezetek támogatása. A civil szervezeteknek az idén is lehetőségük van pénzügyi támogatási kérelemmel fordulni az önkormányzathoz. A keret 8 millió forint. Kérelmüket a kitöltött adatlappal együtt március 11-ig juttassák el a polgármesteri hivatalba az alpolgármesternek.
A MAGLÓD újság következő száma 2013. április 5-én (+4 nap terjesztés) jelenik meg. Lapzárta: március 29.
Gránit, márvány sírkövek
A MAGLÓD újság hirdetési árai 1/1 oldal 1/2 oldal 1/3 oldal 1/4 oldal
párkányok, könyöklők, pultok, lépcsők teljes körű kivitelezése Érdeklődni: 2234 Maglód, Ady Endre u. 25. Telefon: (06-20) 450-9258, (06-20) 331-6570 Fax: (06-29) 326-680 E-mail:
[email protected]
Nyitva tartás: H–P 8–15 óráig PETER'S PAPLAN KFT | 2234 Maglód – Wodiáner telep ( 31-es főút , Jászberény felé, Maglód vége táblánál )
[email protected] Telefon: (06-30) 686-0529
1/6 oldal 1/8 oldal 1/12 oldal 1/16 oldal
9 400 Ft 7 200 Ft 5 000 Ft 3 800 Ft
Színes felár: +25% Az árak az áfát nem tartalmazzák
Rendszeres hirdetőinknek félév–egyév esetében kedvezményt adunk! Hirdetésügyben felvilágosítást a (06-30) 949-3006 telefonszámon és az
[email protected] e-mail címen adunk.
TOLLFELVÁSÁRLÁS Régi dunyháját, párnáját, paplanját NAPI ÁRON MEGVÁSÁROLJUK!
44 000 Ft 24 000 Ft 17 600 Ft 13 200 Ft
MAGLÓD az önkormányzat havilapja Kiadja: az önkormányzat megbízásából az R.V. Varga Bt. Felelős kiadó és főszerkesztő: Varga András (Tel/fax: 06-1-258-0117; mobil: 06-30-949-3006; E-mail:
[email protected]). Írások, hirdetési anyagok leadhatók a Polgármesteri Hivatal titkárságán Nyomda: Rosental Kft. • Terjeszti: Magyar Posta Megjelenik 4100 példányban
„Lyoness”
CSALÁDI PIZZAHÁZ Fatüzelésú kemencében, kövön sütött pizzával és új külsővel, illetve étkekkel várjuk régi és új vendégeinket! Éttermünk az interneten: www.csaladipizzahaz.atw.hu
Maglód, Bezerédi és Szív utca sarkán
Ételrendelés és asztalfoglalás: (06-29) 328-274, (06-20) 357-6459 Új Digi-s szám: (06-29) 740-389 Rendelésfelvétel 11–21.30-ig, pénteken, szombaton 11–22.30-ig Maglódon a házhoz szállítás ingyenes | Szállítunk még Ecserre, Gyömrőre, Pécelre, Rákoskertre
Nyitva: vasárnap, hétfő, kedd, szerda, csütörtök 12–22 óráig, péntek, szombat 12–23 óráig
Erzsébet-utalványt elfogadunk!
akció!
2500 Ft felett energiaital vagy 0,2 l-es rostos üdítő 3000 Ft felett palacsinta (3 db kakaós vagy ízes) 5000 Ft felett 2 l-es szénsavas üdítő
RENDEZVÉNYEK lebonyolítását 40 főig vállaljuk! (Esküvő, születésnap, ballagás, keresztelő stb.)
Profi
adótanácsadás Új év, új adójogszabályok Gondja van a személyi jövedelemadó-bevallás elkészítésével? Nem tudja, mi az a KATA, illetve a KIVA? Mit jelent a munkahelyvédelmi program? Nincs megelégedve a könyvelőjével?
Tegye próbára szakmai felkészültségünket! Ha Önben ezek a kérdések merültek fel, és nem tudja a válaszokat,
BÉCI HÚS-ÉLELMISZER Mindennap friss birkahúsokkal, marhahúsokkal, lótermékekkel, vecsési savanyúságokkal és sok egyéb finomsággal várjuk kedves vásárlóinkat!
forduljon hozzánk!
Adótervező Kft. | Maglód, Katona József u. 62. Telefon: (06-29) 325-337 | web: adotervezokft.hu a d o t e r v e z o k f t @ g m a i l . c o m
Folyamatos akciók! Tojás Egész csirke Csirkecomb farrésszel 5 kg felett Csirkemell
35 Ft/db 699 Ft/kg 599 Ft/kg 549 Ft/kg 999 Ft/kg
Csirke far-hát Sertéslapocka Sertéskaraj
199 Ft/kg 1149 Ft/kg 1199 Ft/kg
Húsvéti házi füstölt sonkák nagy választékban!
További napi akciók boltunkban! Házi disznótoros (hurka, kolbász) kapható!
Étkezési utalványt elfogadunk! Boldog húsvétot kívánunk vásárlóinknak!
ÁRON ALUL, SÜRGŐSEN! Rákosligeten 80%-ban felújított, 2 szobás kertesházrész eladó. Irányár: 12,9 M Ft. Tel.: (06-70) 393-4958
Elege van a magas fűtésszámlából? Szeretne olyan kazánt, amit fával kétnaponta, szénnel hetente egyszer kell megrakni? Örülne, ha a hamut csak havonta egyszer kellene kiszedni?
www.takarekoskazan.hu (06-20) 568-4141 Szeretne ebből az alacsonyabb fűtésszámlából még akár 37%-ot lefaragni? Padlások, tetőterek résmentes, cellulóz hőszigetelése „befújásos” technológiával, új épületek és régi épületek utólagos szigetelése néhány óra alatt
www.okotetoszigeteles.hu Személyre szóló árajánlatkérés: (06-20) 568-4141
Eladó ingatlana van? Mi segítünk az eladásban és a teljes folyamat lebonyolításában! Egyetlen megbízással bekerülhet több száz ingatlaniroda kínálatába! Hívjon, segítek! Mészáros Zsuzsanna: (06-30) 841-3936
Maglód, Sugár út 25. Telefon (rendelés): (06-70) 627-5521 Nyitva: keddtől péntekig 7–17, szombaton 7–12, vasárnap 7–11 óráig
Februári fotók
Berendezték már a helytörténeti gyűjteményt
Talán a tavaszt idézi a nyaralói napfelkelte
Lázár Zoltán átadja Maglódnak a székely zászlót
Temerini vendégeinkkel az országzászló előtt
Lomnici Zoltán a Kárpát-medencei magyarok találkozóján
Hurkát, kolbászt készített a lövéteiek csapata
A várdaróciak meglepetése: az iskolások Daróca együttese
Felújításra vár a harangtorony és a világháborús emlékmű
Fotók az újságban: dr. Móczár István, Varga András, maglod.hu, www.huncro.hr