Bevezetés - Történelmi játszóház Egy-egy történelmi kor jellegzetes viseletét, művészetét, eseményeit mutatják be felső tagozatos diákjaink az iskola valamennyi tanulójának.
Ókori Róma
- Jeles napok, nemzeti ünnepek Nemzeti ünnepeinkre az iskola alsó és felső tagozata közösen emlékezik, míg az év jeles napjainak meghittségét megőrizve az osztályok bensőséges hangulatban ünnepelnek.
A Zimándy Ignác Általános Iskolát a „régi” iskolaként ismerik Törökbálinton. Több, mint 50 éve működik a városban. Az évtizede még ódonnak tűnő egykori kolostor mára a legmodernebb pedagógiai munkára alkalmas intézménnyé vált.Hagyomány és korszerűség. A kettő egyidejű jelenléte határozza meg nevelő-oktató munkáját.A múlt értékeit magába olvasztó, de a jelen szükségleteihez igazodó pedagógiai koncepció a miénk.
Kórusfellépés a díszteremben
Intézményünk a település német nemzetiségi hagyományainak átörökítése mellett kiemelten fontosnak tartja, hogy a pedagógia korszerű eszközeivel végezze a gyerekek tudásának építését, segítse társadalmi beilleszkedésüket.
Iskolai ünnepély Sportcsarnok - Zimándy nap A névadónk tiszteletére megrendezett napon változatos programokon vehetnek részt a gyerekek (erdei akadályverseny, sportvetélkedők, kézműves foglalkozások).
Ennek garanciáit többféle módon kívánjuk biztosítani: - Bevezettük az angol-informatika irányultságot. E képzéssel bővítettük a választható idegen nyelvek körét, lehetővé tettük tanulóink számára a számítógépes információszerzés, tárolás, adatfeldolgozás technikájának elsajátítását.
Zimándy nap – eredményhirdetés
- Zimándy plakett A Zimándy Ignác „Iskolánkért” Alapítvány Kuratóriuma plakettel jutalmazza azt a nyolcadikos diákot, aki az iskolai tanulmányai során kiemelkedő eredmény ért el. - Zimándy-záró Júniusban a Zimándy-záró ünnepségen mutatják be diákjaink a tanév legsikeresebb egyéni és csoportos produkcióit.
12
- Az iskola részt vesz a kompetencia-alapú oktatást bevezető európai uniós pályázaton. - Nemzetközi kapcsolataink egyre szélesebb körűek. Testvériskolánk a süsseni Johan Georg Fischer Schule és a székelyudvarhelyi Bethlen Gábor Általános Iskola.
Keresztállítás Erdélyben
1
A KOMPETENCIA-ALAPÚ OKTATÁS ISKOLÁNKBAN Intézményünk 2005 őszén sikeres pályázatot nyújtott be "Kompetencia-alapú oktatás bevezetése a törökbálinti Zimándy Ignác Általános Iskolában” címmel, melynek megvalósítására 18 millió forint támogatást kapott. A pályázat keretében az ország 109 iskolájával együtt megkezdtük módszertani kultúránk megújítását. A rohamosan bővülő és változó tudományos eredmények miatt szükséges az ismeretszerzés módjának megváltoztatása. A fiatalok életpályájának sikeressége azon alapszik, hogy mennyire vértezik fel Kooperatív tanulás magukat az iskolában olyan tudással és kompetenciákkal, amelyek birtokában képessé válnak a társadalom és a piacgazdaság igényeinek megfelelni, azokhoz folyamatosan alkalmazkodni. Ennek a változásnak első lépése, hogy olyan kompetenciák alakuljanak ki a tanulókban, mint az együttműködés, a konfliktustűrés-kezelés, a jó kommunikálás, a problémamegoldás és döntés, valamint az előzetes tudás felhasználása. Fontos, hogy a gyerekek naponta alkalmazni és használni tudják a legújabb technikai eszközöket (számítógép, multimédiás eszközök), a legújabb tudáshordozókat (Internet, Sulinet Digitális Tudásbázis). A kompetencia-alapú programcsomagokat a 2006/2007-es tanévben vezettük be az 1. és 5. évfolyamon. A módszert a következő tanévtől a belépő évfolyamokra is kiterjesztettük. A programcsomagok érintik a szövegértési-szövegalkotási, a matematikai-logikai, nyelvi,informatikai, valamint a szociális, életviteli és Csoportmunka az órán környezeti kompetencia-területeket. Célunk, hogy megmutassuk a gyerekek számára azt az utat, amely könnyebbé teszi az ismeretek elsajátítását, a szocializálódást; hogy alkalmassá váljanak az életben való helytállásra.
2
Rendszeres színházlátogatások, rendhagyó kézműves foglalkozások, sportbemutatók, szülőkkel szervezett közös délutáni programok teszik élményekben gazdaggá a mindennapokat. Az erdei iskolák, nyári táborok felejthetetlen pillanatairól számos fénykép, nevetéstől hangos élménybeszámoló tanúskodik.
Néptánc tábor
Diósjenői tábor
Angliában
Kézműves tábor
Szülői igény esetén a gyerekek délutáni foglalkoztatását 16 óra 25 percig biztosítjuk a napközi keretében. A napköziben a tanórákra való felkészülés, a tanulási technikák mellett a tartalmas időtöltésre is lehetőségük van a gyerekeknek. HAGYOMÁNYOK A több, mint fél évszázados múlt alkalmat adott számos értékes, időtálló hagyomány megteremtésére. Ezek közül a legjelesebbek: - Projektnap Közös ötlet alapján kiválasztott témát dolgoznak fel az osztályok. Legutóbbi rendhagyó tanítási napjaink témái: az Európai Unió országai, Olimpiák, Egészségmegőrzés.
11
SZÖVEGÉRTÉS-SZÖVEGALKOTÁS
OLVASÁS ÉS ÍRÁSTANULÁS Alapvető feladatunknak tartjuk a magyar nyelvi ismeretek megalapozását, az olvasás és beszédkészség fejlesztését. Az olvasástanítási módszerek közül tanítóink a magyar nyelv sajátosságainak leginkább megfelelő, szótagoláson alapuló módszert választották. A tankönyvcsaládok változatos, színes feladataikkal nagyobb nehézség nélkül vezetik be a gyerekeket a betűk világába. Az egyéni fejlesztést igénylő gyerekekkel logopédus, fejlesztő pedagógus foglalkozik.
ALTERNATÍV SZABADIDŐ A tanítási órák után gazdag szabadidős kínálatból választhatnak tanulóink. A szabadidős tevékenységek színes palettáján minden gyerek megtalálhatja azt, ami számára a legvonzóbb, amiben a legtehetségesebb.
A magyar nyelvi és irodalmi nevelést a program a nyelvi tevékenységek komplex fejlesztésére alapozza. A tanítási feladatokat (alsó-, és felső tagozaton egyaránt) a szövegértés, szövegalkotás fejlesztésének rendeli alá. Az első osztály elnyújtott (kb. nyolc hetes) előkészítő időszakában azokat a képességeket kívánjuk kifejleszteni, amelyek a későbbiekben a tanuláshoz szükségesek. Ezen alapozó időszak mindennapi tevékenységei közé tartoznak a mozgásos (testtudat, szemmozgás, finommotorika stb.) , a beszéddel kapcsolatos (beszédtechnika, artikuláció stb.), valamint a látással és a hallással kapcsolatos feladatok. A programban szereplő késleltetett írástanítás figyelembe veszi a gyerekek élettani feltételeit és segítséget nyújt abban, hogy a koncentráció ne legyen megosztott az olvasás és az írás elsajátítása között. A FEJLESZTÉS CÉLJA
Néptánc
Az idei tanévben a következő szakkörök közül választhattak alsó tagozatos tanulóink:
-természetbúvár -észforgató -rajz -informatika -olvasókör -sakk
Furulya szakkör
10
-néptánc -origami -sportkörök -matematika -angol -nyelvművelő
Kommunikáció-központúság. A kommunikációval kapcsolatos ismeretek, szabályszerűségek, normák megtanítása és gyakorlása. A szövegértés-tanításnak ebben a formában nemcsak célja, hanem módszere is a kommunikáció, hiszen a feladatmegoldások, az ellenőrzés, az értékelés folyamatos eszmecserét feltételeznek a tanár és a diákok között. A program a szövegértési képességeket olyan tanulási folyamatban fejleszti, amely a fiatal és a pedagógus demokratikus együttműködésére, vitáira-eszmecseréire épül, önállóságot és kritikai készséget kíván. Tevékenységcentrikusság. A tanulóknak nem pusztán kérdésekre kell megtalálniuk a választ, hanem a különböző típusú szövegekkel műveleteket kell végezniük. Rendszeresség. A szövegértés-szövegalkotás gyakorlása minden műveltségterület feladata. A mérések nem az elsajátított ismeretanyag mennyiségének, hanem a kompetenciák szintjének meghatározását szolgálják.
3
Differenciáltság. A foglalkozások megszervezésének alapja az egyéni képességek, problémák, munkatempó. Partnerség. A program lehetővé teszi, hogy a pedagógus a munka nagy részében a tanulókkal partneri viszonyban, segítő-tanácsadó státusban legyen. Kutatószemlélet . A program célja, hogy feloldja az olvasási kudarcok okozta szorongásokat. Ennek egyik feltétele a tévedések és a próbálkozások lehetőségének megadása. A kutatószemlélet fontos eleme a kérdésfeltevés.A kommunikációs képességfejlesztés feltétele a szövegértés-szövegalkotás kompetencia fejlesztésének. Az átfogó magyartanítás az olvasást konstruktív, az előzetes ismeretek mozgósításán alapuló, erősen az olvasó motivációjától függő szövegértési tevékenységként kezeli. Más az olvasás értelme, célja mindennapi, gyakorlatias hasznú szövegek esetében, s más szépirodalmi művek olvasásakor. Az előbbieknél az olvasó többnyire már valamilyen előzetesen adott gyakorlati céllal fordul a szöveghez, míg az utóbbiak esetében az esztétikai élvezet, a játék, a kikapcsolódás vagy a másokon keresztüli önmegértés a cél. A szövegértés-szövegalkotás program nem az irodalomtörténetet vagy a műfajelméletet „tantervesíti”, hanem abból indul ki, hogy a jó olvasóban bizonyos képességek potenciálisan működésbe lépnek, ezért elsősorban ezeket a képességeket kell tudatosan és módszeresen fejlesztenie.
4
INFORMATIKA-ANGOL TANTERVŰ KÉPZÉS Informatika óra
Ebben a képzési formában a gyerekek első osztálytól kezdve csoportbontásban (heti 2-2 órában) tanulják az angol nyelvet és az informatikát. A cél az, hogy életkoruknak megfelelő módon ismerkedjenek meg a számítógéppel és a használatával szorosan összefüggő idegen nyelvvel. Úgy gondoljuk, hogy diákjainkat nem zárhatjuk el korunkban az információszerzés ezen korszerű formájától, de tudatosan irányíthatjuk őket a szükségszerű és értelmes géphasználatra. Ezt a képzési formát azoknak az elsősöknek ajánljuk, akik jó logikai képességekkel rendelkeznek és érdeklődésük a számítógép iránt nem merül ki a játékokban.
ISKOLAOTTHONOS SZERVEZETI FORMA Az iskolaotthonos osztály tanulói 8-16 óra 30 perc között vannak iskolában. Napirendjükben a tanítás és a szabadidős tevékenységek (bábozás, dramatikus játék, kézműves foglalkozások, játék) a gyerekek teherbírását figyelembe véve váltják egymást. A tanítási órák kerülhetnek délelőttre és délutánra is. Az órák kiegészülnek az önálló tanulással, szabad levegőn való játékkal, sportfoglalkozásokkal. A szervezeti forma előnye, hogy tág teret biztosít a regenerálódást segítő egyéni és csoportos foglalkozások megszervezéséhez. Az osztály tanulói heti rendszerességgel úszás és néptánc oktatásban vesznek részt. Az iskolaotthonos osztály idegen nyelvet, informatikát negyedik évfolyamtól, emelt óraszámban tanul.
9
NÉMET NEMZETISÉGI KÉPZÉS
MATEMATIKA
Mindhárom programcsomag-típust bevezettük. Az „A” programcsomag-típus tartalmában lefedi a teljes matematika műveltségi területet.
E képzés keretében a német nemzetiségi nyelv oktatása mellett a hagyományok ápolása, a nemzetiségi hovatartozás érzésének elmélyítése a fő cél. A nemzetiségi osztály oktatási programjának kulcseleme a német nyelv tanítása. Kezdetben sok játékkal, mondókával, tánccal, később a nyelvtani ismeretekre alapozva tanulják a gyerekek a nyelvet. Hagyományőrzés
Első osztálytól kezdve bontjuk a tanulócsoportokat, hogy minden kisdiák haladási ütemének megfelelően sajátíthassa el a nyelvet. A német órák száma heti 5 óra, amit 1 nép- és honismeret óra egészít ki.
Márton napi felvonulás
Iskolánk partneriskolája a süsseni Johan Georg Fischer Schule. A partnerkapcsolat keretében kétévente 10-15 diák kap lehetőséget arra, hogy Süssenben ismerkedjen a német nép hagyományaival, és gyakorolhassa a nyelvet.
A „B” programcsomag-típus kereszttantervi rendszerként működik. Ez azt jelenti, hogy a természetismeret tantárgy keretében néhány órán matematikai-logikai képességet is fejlesztünk. A „C” programcsomagtípus tanórán kívüli foglalkozásokra készült, az ötödik és hatodik évfolyamon szakkör keretében alkalmazzuk. A programok elemi egységekből (modulokból) épülnek fel, amelyek lehetővé teszik az egységek többféle csoportosítását, a sorrend és a tananyagmennyiség hozzáigazítását a pedagógiai szükségletekhez.
FEJLESZTŐ OSZTÁLY A következő tanévben is indítunk fejlesztő osztályt, mely első negyedik évfolyamon működik. Létszáma 10-12 fő. Sajátossága, hogy a felvétel ebbe az osztályba az óvoda és a nevelési tanácsadó javaslatára történik. Célunk, hogy azok a kisgyerekek, akik az óvodai foglalkozások során nehézségekkel küzdöttek, felzárkózzanak a többiekhez.Az osztály alacsony létszáma lehetővé teszi, hogy a tanító több figyelmet fordíthasson az egyéni és differenciált foglalkozások megszervezésére. Munkáját pedagógiai asszisztens segíti.
8
5
NÉMET NYELV
ÓVODÁBÓL AZ ISKOLÁBA
Iskolánkban régi hagyománya van a német nyelv oktatásának, amit megújult módszertani elemekkel bővített a kompetencia-alapú oktatás bevezetése. A nyelvtudás megszerzésének legfontosabb pillérei a hallott és olvasott szöveg értése, valamint az önálló szövegalkotás írásban és szóban. Az idegen nyelvi kompetenciák kialakulását és fejlődését az egyes modulokban az autentikus szövegek, a feladatok sokszínűsége (pl. a tanulócsoportok által egymásnak készített rejtvények, titkosírásos feladatok, vizuális táblák készítése stb.) és a hagyományos értelemben vett tankönyvi témaköröktől való eltérés (pl. „Ki lopta el a kókuszdiót?”, „A lila tehén és társai a csokoládé története”, „Levelek tánca” stb.) segíti. A tanulóknak lehetőségük adódik a kooperatív csoportmunka keretein belül olyan módszereket elsajátítani, melyben mindenki tudása legjavát adva, egyéni haladási ütemét maximálisan figyelembe véve fejlődhet. (Az egyéni fejlődést a tanulók egy nyelvtanulási naplóban vezetik.) Az építő és ösztönző egymásra utaltság tudata és a párhuzamos interakciók lehetősége a csoportokon belül segíti a tanulókat a kommunikatív készségük kialakításában. Mindez a modern értelemben vett nyelvtanulás nyelvtudás alapját biztosítja.
6
Barátságos, szeretetteljes légkör várja a Zimándyba lépő kisdiákokat. Számos rendezvénnyel igyekszünk megfelelő átmenetet biztosítani az óvoda és az iskola között. A beíratott elsősök májusban közös foglalkozáson ismerkednek egymással és a tanító nénivel. Szeptemberben az évnyitón már ismerősként üdvözölhetik egymást. A szülők számára ezzel egy időben előadást szervezünk az iskolakezdéssel összefüggő Májusi foglalkozás kérdésekről. AZ ISKOLA KÉPZÉSI IRÁNYAI A 2009-2010-es tanévben az első osztályosok számára, igény szerint a következő lehetőségeket biztosítjuk: -német nemzetiségi nyelvoktatás -informatika, angol tantervű képzés -iskolaotthonos szervezeti forma (általános tantervű képzés) -fejlesztő osztály (általános tantervű képzés) Arra kérjük a szülőket, tájékozódjanak körültekintően, amikor a képzési irányok közül választanak. Gyermekük sikeres életpályájának feltétele, hogy személyiségüknek és képességeiknek megfelelően orientáljuk őket. Ezért kérjük, hogy döntésük előtt saját elképzelésük mellett vegyék figyelembe az óvónők, a logopédus szakemberek véleményét is. Döntésüket a képzési irányok rövid ismertetésével kívánjuk segíteni.
7