Irodalmi Szemle. A magyar nemzeti irodalom története. Középiskolák számára irta és olvasókönyvvel ellátta Góbi Imre gymn. tanár. Budapest. 1892. — íme egy jó iskolai könyv, a mely teljes sikert igér a használatban. Szerzője a beosztást, a tárgyalás módját és a felfogást illetőleg, némi jelentéktelen eltéréssel, Beöthyt követi; a korok, politikai viszonyok, irodalmi irányok bemutatásában nagyon helyesen éppen csak vázlatot ad; a többi részint a történelmi oktatásnak, részint a szaktanárnak a dolga. Röviden ismerteti a tudományos irodalmat is, a mit szintén helyeselnünk kell, mert a fó'súlynak a szépirodalmon kell feküdnie. Az irók életrajzá nak adatait a legjobb forrásokból meríti, valamint az elvet műveik fej tegetéséhez is. Jegyzeteket, repertóriumot nem ad, a mi nem nagy baj. Fejtegetései tömörek, s mind a mellett világosak. Az Utasítás értelmében bővebben tárgyalandó Írókról pedig egészen kerek képet ad. Fogyatkokönyvnek nem sok van; hibás egy pár évszám, a mit megem líteni is alig érdemes; Deák Ferencz az adott néhány sornál többet ér demel ; úgy szintén bővebben szeretnők méltatva látni Kemény Zsigmond munkásságát i s ; legalább egy regényének kerekebb tartalma, hozzá csa tolt fejtegetés mellett csak emelte volna a könyv értékét. Óhajtandó lett volna, hogy a lélektani és történeti igazságot, a jellemrajzolásban való kiválóságát legalább ne egyetlen sorban vesse oda a szerző; nemcsak azért, mert e kitűnő tulajdonságok éppen ő nála magyarázhatók egészen vilá gosan, hanem azért is, mert művei „regény-irodalmunk legjelesebb ter mékeit képezik". A tankönyvnek nem a legnagyobb írók ismertetésénél kell a helyet, az iskolának pedig az időt kímélnie. — Olvasókönyvében a régibb kort aránylag bó'vebben mutatja be, mint az újabbat. Góbinak az Előszóban adott érvelését, hogy a töredékeknek nem sok hasznuk van, hogy az Olcsó Könyvtár, Jeles Írók Iskolai Tára, meg az intézeti ifjúsági könyvtár úgyis elég olvasmányt nyújtanak, elfogadhatjuk; de csak azt engedhetjük meg ennek az alapján, hogy az újabb korok irodalmát nem szükséges az olvasókönyvben nagyobb arányban bemutatni; azt azonban, hogy a régibb korokét miért kellene, nem tudjuk megérteni. Azt hiszszük, hogy az olvasókönyv czélja a korok törekvéseinek, költészetének irányát, a nyelv fejlődését, stb. közvetetlenebbül megismertetni; ez pedig megtörténhetik akkor is, ha a régibb idők értékesebb műveiből adunk
226
IRODALMI SZEMLE.
egy pár részletet, mert bizony az apró-cseprő irók helyett, a szegényes óraszám mellett mégis csak inkább foglalkozzunk a középiskolában az irodalom kimagaslóbb alakjaival. — E kifogás azonban nem sokat von le a munka értékébó'l, mert bátran lehet a szemelvényekben válogatnunk ; legfeljebb a könyv terjedelme lett volna valamivel kisebb. (H. S.)
Károlyi Gáspár és Káldi György bibliafordításai és a K á r o l y i - b i b l i a v é d e l m e czímmel 70 lapra terjedő fűzet jelent meg Sárospatakon Rácz Kálmán tollából. Előadja e mű, hogy miféle körül mények hozták létre a Károlyi és a Káldi biblia-fordításait, összeha sonlítja a két fordítást először forrásműveikre való tekintettel, majd hűség és megbízhatóság, végűi irály szempontjából. Részrehajlatlanúl s meggyőzően mutatja ki, hogy hűség tekintetében a Károlyi bibliája fölötte áll a Káldiénak, a mi a dolog természete szerint nem is lehet másképen, miután amaz, más forrásoknak is felhasználásával ugyan, de kétségtelenül az eredetiből fordított, az utóbbi viszont a tridenti zsinat által teljes hitelességűnek nyilvánított Vulgatából. Ezzel kapcsolatban rámutat Bodnár Zs. imént megjelent irodalomtörténetének számos tévedése közül amaz egyik legkirívóbbra, mely szerint Károlyi a Tremellius-féle latin fordítást vette volna alapúi az eredeti szöveg helyett. Nyelvtiszta ság tekintetében szintén különbnek tartja a Károlyi fordítását a Káldiénál, világosságra és szabatosságra nézve ellenben ennek ad előnyt a másik felett. A munka második részében szerző igen ügyesen és ala posan védi meg a Károlyi-bibliát a Pázmány és Káldi régibb keletű, valamint a Ballagi Mór újabb időben történt erős támadásai ellen. Ki mutatja egyfelől elfogultságból, másfelől túlbuzgalomból eredő tévedé seiket, s noha egyben-másban igazat ad is nekik, a Károlyi-biblia elévülhetetlen érdemeit meggyőző módon bizonyítja velők szemben. Általában az egész dolgozatból kitűnik, hogy a szerző kellő nyelvészeti tájékozottsággal és szigorú lelkiismeretességgel dolgozott, s ha egy pár állítása nem zár is ki minden kételyt, ki lehet mondani, hogy a Károlyit még mindig nem eléggé méltányló irodalomtörténet írásnak hasznos szolgálatot tett fáradozásával. Két megjegyzést azonban nem hallgathatunk el, habár ezek nem a mű lényegére vonatkoznak s a szerző kutatásainak eredményét teljességgel nem változtatják meg, de másrészről mindenesetre bizonyságai annak, hogy a milyen jó nyel vész a szerző, épen olyan gyönge, egyháztörténész. Azt mondja ugyanis, hogy egy teljes magyar bibliafordítás kiadása azért maradt el a reformáczió századának csaknem a legvégére, mert addig „a hol fordító volt, ott patrónus hiányzott; a hol patrónus lett volna, ott nagyobb részt fordításra képes lelkészben vala hiány." (4. 1.). Ez téve dés, a melynek annyira nincs semmi alapja, hogy elégnek tartjuk egy szerűen rámutatni s czáfolgatásával nem is foglalkozni. Az azonban már nem is közönséges tévedés, hanem — hogy is mondjuk csak ? — komikus felsülés, hogy a Sárospataki Lapok 1 8 9 1 . évi 4 5 . számában
IRODALMI SZEMLE.
227
Naprágyi Demeter neve alatt Károlyi Gáspárhoz intézett apokrif levelet, mely kedélyes hangon a mai egyházi viszonyokat rajzolja s részben gúnyolja, a szerző történeti forrásnak tekintvén, egy különben hiteles állításának támogatására egész komolyan idézi (5. 1.). (Z. J) S a l o m o n R e i n a c h : Chroniques d'Orient, Documents sur les fouilles el découvertes dans Forient hellénique de 1883. a 1890. Paris, Firmin-Didot, 1891. X V. 786. lap. Ez a könyv összefoglalása mind azon jeles és kimerítő tudósításoknak, melyeket szerző a görögség terü letén 1883-tól 1890-ig eszközölt ásatásokról a Revue Archéologique-ben közölt. Nagy szorgalmának, olvasottságának és sokoldalú összekötteté seinek köszönhető, hogy tudósításai lehetőleg teljesen felkarolják az anyagot, nem hagyva figyelmen kivül még a legfélreesó'bb helyeken esz közölt ásatásokat sem. Szerző — eltekiiitve egy-két helyreigazítástól — változatlanul közli tudósításait, melyek az említett évek ásatásainak tör ténetéhez becses adalékul szolgálnak. A bő tárgymutató nagyban emeli a könyv használhatóságát. ( P V.)
#
G. A. S a a l f e l d : Be Bibliorum sacrorum vulgatae editionis graecitate. Quedlinburg, View'ey, 1891. XVI. 180. I. 1884-ben adta ki szerző Bécsben „Historisch-kritisches Wörterbuch der griechischen Lehn- und Fremdwörter im Lateinischen" czimü munkáját, melylyel a latin lexicographiának jelentékeny szolgálatot tett, s a melynek a fent idézett munka kiegészítő részét képezi. A Vülgata latinságában levő görög szavakat tárgyalja, melyek általában véve egyszerű, változás nélküli átvételek a görögből, m. pl. agónia, aporia, és ezzel is újból jelentékenyen gazda gítja a latin lexicographiát. ( P V.)
Histoire du Régne de Marié Stuart par Martin Philippson.
•
I. II. Paris, 1891.—-Philippson e g y p á r jól megirt német nyelvű mun kával tette nevét ismeretessé a XVI. és XVII. század történetírói között; fennebbi czím alatt megjelent műve franczia nyelven van írva. E könyv alapjában különbözik az eddig megjelent hasonló tárgyú könyvektől. Mint maga Philippson megjegyzi könyve előszavában, azon irók, kik eddig leírták Stuart Mária életét, mindig csak regényhó'snőt láttak benne. Majd úgy állították az olvasó elé, mint mások gonoszságának áldozatát, majd mint rokonszenvet keltő bűnöst, ki borzasztó hibái mellett is megbűvölte kortársait s nem szűnt meg a későbbi nemzedékekre is ellenállhatatlan hatást gyakorolni. Az eddigi írók érzelmeik vagy kutatásaik eredménye következtében bármily különbözően fogták fel a szerencsétlen skót ki rályné jellemét, előadásaikban mindig az életrajzi rész volt a túlnyomó. Philippson nem akarja újból csinálni azt, mit előtte mások — igen jól — elvégeztek. Nem életrajzot akar írni Stuart Máriáról, hanem ama nagy küzdelemnek a történetét, melybe a skót királyné belebonyo lódott, és a melynek az ő uralkodása a kulmináló pontját s egyúttal meg oldását is képezi, a katholicismus és a protestantizmus harczát Skótországban és az egész Nagy-Brittániában. Stuart Mária rövid uralkodá-
228
IRODALMI SZEMLE.
sának néhány éve a legérdekesebb és következményeiben a legfontosabb epizódját képezi amaz óriási vallásos küzdelemnek, a mely a XVI. sz. Európáját megszaggatta és oly nagy izgatottságban tartotta, és a mely a modern eszmék ós irányzatok születésének óráját jelzi. De a valláskérdés nem az egyetlen volt, mely Stuart Mária ural kodása által eldöntetett. Az ellentét megkétszerezó'dött egy nem kevésbé fontos, nem kevésbé elhatározó politikai probléma által, egy talán még hatalmasabb és általánosabb érdek által. Az angol nemzet ereje kifej lesztésében századokon át paralizálva volt egy a britt szigeten létező', az angol iránt ellenséges, vele rivalizáló királyság által. Az angolok és skótok különösen öröklött gyűlölettel voltak egymás iránt. Az örökös ellenségeskedésnek volt értelme, míg a germán szász és a kelta skót különböző race-t képviseltek. De a két törzs között lassanként elenyé szett a különbség, megtörtént a faji összeolvadás, de megmaradt a régi ellenségeskedés. A kettő közül a gyengébbik — Skótország — Francziaországgal, Angolország ellenségével fogott kezet, hogy támogatást nyerjen ellensége ellen. Angolország két ellenség közt találta magát, s meg sem mozdulhatott a nélkül, hogy ne ütköznék Skótországba, mely állam mindig kész volt idegen fegyvereket venni igénybe segítségül. A középkorban a Plantagenet uralkodóknak, a XVI. sz. első felében VIII. Henriknek nem sikerült Skótország elfoglalása által a tűrhetetlen hely zetnek véget vetni. Erzsébet királyné államférfiainak az a gondolatuk tá madt, hogy a két szomszédnép egyesítését igazságosabban, a teljes egyenlőség alapján kisértsék meg: oly gondolat, mely Skótország belátóbb és felvilágosultabb államférfiai szivében azonnal visszhangra talált. Philippson azt hiszi, ő az első író, ki e fontos kérdés megállapítására és teljes világosságba helyezésére vállalkozott. A nagyszerű terv való sítása nem volt könnyű: akadályai voltak a két népben mélyen gyö kerezett előítéletek és Skótországnak hagyományos szövetsége Francziaországgal. Angliának győzedelmeskedése a nehézségeken, világtörténelmi fontosságú eredményként tekinthető. Az angol-szász faj sohasem terjesz kedhetett volna annyira ki a földtekén, soha sem lephette volna úgy el a tengereket hajóival, a kontinenseket kolóniáival, ha nem sikerült volna a Cecileknek és Lethingtonoknak Lowaine-i Mária és leánya Stuart Mária törekvései felett győzedelmeskedni. Francziaország a polgárháborúk által belsejében meghasonolva és tehetetlenségre kárhoztatva, kiszalasztotta befolyása alól több százados szövetségesét, Skótországot és lehetővé tette Angolországnak, hogy a Skótországgal egyesülés által elsőrendű hatal massággá és a legkeresztényebb királyság veszedelmes vetélytársává váljék. Az érdekes könyv a közrebocsátott két kötettel még nincs bevé gezve. A második kötet azzal végződik, hogy míg Stuart Mária Darnley lorddal Holyrood-ban lakodalmi ünnepét tartja, néhány mérföld tá volságra elégedetlen lordok lesik az alkalmat, hogy az új férjet meg-
IRODALMI SZEMLE.
229
ölhessék s a királynét örökös fogságba vessék; a fó'város protestáns pol gársága kész a lázadásra. Ezek háta megett pedig a gyalölködő Tudor Erzsébet áll, kinek hivatalos képviselője, Randolph visszautasítja a skót királyné meghívását az ünnepélyben részvételre. A tulaj donképeni dráma — Stuart Mária fogságba eséséig — a későbbi kötetekben fog tárgyal tatni. (G. S.) L é l e k t a n é s l o g i k a . Középiskolai használatra irta dr. Sárffy Ala dár, fó'reáliskolai tanár. Budapest, 1892. — Ha jó középiskolai tankönyv nek szükségét érezzük valamely tudományban, bizonyára a filozófia az. Már maga a mély gondolkodást igénylő tárgy is körültekintésre int, de még inkább az a csekély óraszám, mely alatt a propaedeutika feldol gozandó. Az eddig megjelent filozófiai tankönyvek egy része fordítás, mely tehát tantervünkhöz nem illik; a másik része oly tudományos szín vonalon van tartva, hogy tanuló kezébe nem való; s így igen kevés az olyan, melyben több a jó oldal, mint a hiba. Sárffy munkája bizonyára egyike jobb tankönyveinknek. A lelki élet jelenségeit világosan, s főbb nyilvánulásaikat eléggé bőven adja elő. Nem törekszik teljességre, de nem is ad nomenclaturát. Különösen helyeselhető az az eljárása, hogy példákul a már ismert szépirodalmi művekre hivatkozik: ez aztán megsegíti őt, hogy tárgyalása nem függ a levegőben. — Sikerült a Logikája is. Nem öli a tanítványt a syllogismus minden kigondolható fajával, azoknak képleteivel, vagy éppen körök által való szemléltetésével; de a mit előad, azt megmagyarázza és példával megvilágítja. Az induktív módszert pedig igazán méltóképpen tárgyalja; talpra esett, tapasztalati példákkal illusz trálja, melyeket legszívesebben a természettudományok köréből vesz, s mindig a tanuló fejlettségéhez és előismereteihez mérten választ. Az egyes fejezetek végén összefoglalja a tárgyalt anyagot, s különös elő szeretettel és szerencsével az előadott lelki jelenségnek vagy logikai kategóriának értékét törekszik feltüntetni. Stílusa folyékony, legtöbbször kellemes. Mind e mellett apróbb hibákat lehet a könyvben találni. Pl. a könyv czíme mindjárt miért Lélektan és logika ? Miért nem latin vagy magyar mind a kettő ? A filozófia fogalmának kifejezése nem sikerült; nagyon tág és általános, s csak szakember tud rajta eligazodni: az meg már éppen meghaladott álláspont, hogy a filozófia mindennek meg ismerésére törekszik, mikor vannak olyan problémák, melyekre nézve nagy filozófusok már kategorice kimondották, hogy az emberi megis merő képesség határain kivül esnek, s véges ész sohasem fogja őket megoldani. Itt még csak egy helytelen eljárására mutatok r á ; mikor t. i. a szöveg közé zárójelben a tanár számára egyes, felkiáltó jellel el látott figyelmeztetéseket szúr. Pl. „Kant erkölcsi autonómiája !" (47. 1.), „Egressy Gábor halála a színpadon !" (59. 1.), „Tanner koplalása !" (70.1.), „Az iszákosság, mint szenvedély, és a harag összehasonlítandó !" (72. 1.), „Miért latin az u. n. tudományos név ?" (103. 1.) stb. — Ezeknek meg fejtésére a tanuló legtöbbször saját erejéből úgy sem képes, a tanár meg
230
IRODALMI SZEMLE.
talán magától is fog felvilágosító példákról és összehasonlításokról gon doskodni ; miért szálljanak ezek át hagyományképpen a könyv szélére írva a következő' nemzedékre ! Elég egy-két teljes példa, a többit bízzuk a tanárra, ki példáit évenkint bizonyára váltogatni fogja. — De azért jóravaló könyv ez, s meg vagyok gyó'zó'dve, hogy jó sikerrel használ ható. (H. S.)
Der Kampf um das Gymnasium von B. Eucken. Stuttgart 1891. — A jenai egyetem jeles tanára egy kis, de tartalmas fűzetben adja elé a humán oktatás, illetőleg a középiskolázás reformjára vonat kozó nézeteit. Három fejezetben mutogatja a szerző', hogy az oktatás reformja nagyon szorosan összefügg az élet és a gondolkodás reform jával. Az iskolázás problémája a socialis problémának egy darabja. Az iskolát ne úgy tekintsük, mint az állami közigazgatási gépezet egy kerekét, hanem mint élő szervezetet, melynek mintegy szívverését tegye a humán míveltség. A mai tudós iskolázás fó'baja a bureaucratismus és az államnak mechanizáló beavatkozása; mentsük meg az iskolát az örökös szabá lyozástól és ellenőrzéstől, mert mindkettő elnyomja az önállóságot és formalismusra meg mechanismusra vezet. Hisz az oktatás reformja nem annyira technikai, mint inkább ethikai kérdés. A tanítók és tanulók egyéni tevékenységének szabadabb tért kell nyitni, mert nem az isme retek bővítésére van szükség, hanem arra, hogy az iskolákban saját lábukon járni tudó egyének s önálló jellemek nevelkedjenek. A társa dalmi haladásnak ez a föltétele, mert nincs igazi míveltség önálló működés nélkül, sem önálló működés nincs szabadság nélkül. A most említett szabadságot egyfelől a tanterv egyszerűsítésével kívánja elérni, másfelől az iskolára nehezedő sok rendbeli terhek eldo básával. Az előbbire nézetét történelmileg is indokolja Wolf neo-humanismusának és a non multa sed multum, nusquam est qui ubique est féle elvek bővebb hangsúlyozásával. Az idegen (ó- és újkori) nyelvek tanítása legyen szellemmívelő tényező, mivégre nem csupa szakszerű philologusok, hanem valódi humanisták kellenek. A tantárgyakból csak a leglényegesebbet és legfontosabbet tartsuk meg. Az utóbbira nézve óhajtja a középiskolai tanári állás anyagi és szellemi emelését; az önkéntességi jogosultság megszorítását, továbbá az érettségi vizsgálat eltörlését. Az érettségi vizsgálatoknak meg volt történelmileg az a hasz nuk, hogy a gymn. oktatást a neohumanismus színvonalára emelték. Ma az érettségi vizsgálat csak az állam ellenőrzési eszköze, tehát bátran elhagyható, mert jelenleg sok módja van az állami ellenőrzésnek; Arra, hogy egy ifjú érett-e az akad. stúdiumokra, tegyük bíróvá az illető középiskolai tanári kart és nyugodjunk meg bírói Ítéletében. A tanári karban való eme bizalom és bizonyos fokú merészség nélkül iskolázá sunk bureaucratikus színezete soha el nem enyészik. (F. L.)
231
IRODALMI SZEMLE.
Report of the Commissioner of Education for the year 1 8 8 8 — 8 9 . Washington 1891. Vol. I, LEK - f 669 lap; Vol. II, V I - f 1000 lap. — Az északamerikai Egyesült Államok közoktatásügyi köz ponti hivatala, melyet 1867-ben szerveztek, s melynek jelenlegi fó'nöke (General Commissioner) Harris T. Vilmos, újból két vaskos kötetbe fog lalva bocsátotta közre évi jelentését, tele érdekes és pontos adatokkal, táblázatokkal, kimutatásokkal. Az elsó' kötetet kiválóan érdekessé teszik azok a tanulmányok, melyeket szakféríiak állítottak össze más nemzetek és országok oktatásügyéró'l (t. i. Angol-, Francziaország, Német-, Olasz-, Spanyol- és Svédország és Finland iskolázásáról); aztán összehasonlítva és bírálva tárgyalják az Egyesült Államok, Német- és Francziaország községi iskolázását; só't egy fejezetben madártávlatban (bird's eye view) tárgyalva van Németország, Ausztria, Magyarország és Svájcz elemi oktatásügye. Tanulságos az a fejezet is, mely a tanító-neveló'intézetekró'l szól, s a mely összehasonlítja az Egyesült Államok meg Európa vagy két államának tanítónevelési rendszerét. Külön fejezet szól Űj-Angolország (New-England) tanítótestülete gyarapodásáról 1866-tól 1888-ig, s összehasonlító átnézetet nyújt az európai néptanítók fizetéséró'l. Kiemelendó'k még a következő' részek. A kézimunka-tanítás és iparoktatás fejezete, mely a kézimunka erkölcsi és értelmi hatását is élénken tár gyalja. A vallás tanításáról, továbbá a fiúk és leányok együtt-tanulásáról szóló fejezet, mely utóbbi tekintettel van a felsó'bb rangú tanintézetekre is. Az államhatalom Amerikában a tankönyvek megválasztását külön böző' testületekre bízza s ennélfogva az államok eltérő' eljárásait mutató táblázat szintén tanulságos adatokat tartalmaz. Külön fejezet szól az iskolai takarékpénztárakról; továbbá az oktatásügyi tisztviselők köz érdekű dolgozatairól és vitáiról. Végre a jövő egyeteméről is van egy értekezés, mely vázolja annak tanulmánytárgyait i s : t. i. a humanitást, (irodalom, történelem stb.), természettudományokat és művészeteket. Ha a mondottakhoz hozzátesszük az iskolai takarékpénztárakról és a tan kötelezettség-foganatosítás eszközeiről szóló fejezeteket: felsoroltuk váz latosan az első kötet tartalomjegyzékét. A második kötetben nevezetes helyet foglalnak el az egyes államok tanügyi jelentéseiből készített ki vonatok. Rákövetkezik az egyes államok nagy városai oktatásügyének leírása és összehasonlító táblázata; és a tanítóneveló'-intézetekrő'l szóló külön fejezet. Erre a közép és felsó' oktatás, valamint a szakoktatás ismertetése következik. Igen érdekes a leányok collegiumairól szóló jelen t é s ; ez intézetek száma 198-ra megy, 1.555,367 dollár évi jövedelemmel, s közel 14 millió dollár alap vagy ónnal (telkek, épületek stb.) A keres kedelmi és üzleti iskolákról szóló fejezetből megemlítjük, hogy számuk 233-ra rug 64,858 tanulóval. Az óvónöveldékró'l közölt kimutatásból kitetszik, hogy összesen 3 3 ily intézetük van 2248 növendékkel. A vakok és síketnémák intézetei szintén érdekes leírásokban vannak be mutatva, valamint a hülyék huszonhat intézete is, melyekben összesen Erdélyi Múzeum. IX.
16
232
KÜLÖNFÉLÉK.
4784 növendék volt elhelyezve. 11,710 ifjú delinquenssel. — - A kimutatásokat találunk e kötet nevelők és tanítók névsora zárja ment.
Javító intézetük volt összesen huszonhét színes faj iskolázásáról szintén érdekes végén. Mindezeket az elhalt jelesebb be, kiknek száma 1888—89-ben 45-re (F. L.)
Különfélék. (f B u d e n z József.) Ismét gyásza van a magyar tudományos világnak. Ismét elköltözött egyike azoknak, a kiket a legelsó'k, a leg jobbak, a legnagyobbak között tiszteltünk. Budenz Józsefet, a nagy nyelvtudóst gyászoljuk, s velünk együtt gyászolja a külföld is. És elhunyta fölött érzett fájdalmunk annál mélyebb, mert a göröngyök, a melyek koporsójára hullottak, nem egy élete alkonyatáig eljutott erőtlen aggastyánt temettek el, ki tudományos pályáját már végig megfutotta, hanem egy élete delén, munkaereje teljességében levő férfiút, a ki — bármennyit dolgozott is, — még mindig nem dolgozott eleget. Pedig sokat, nagyon sokat dolgozott; hiszen egész élete kora ifjúságától fogva szakadatlan munkálkodásban telt el. Idegen föld szülötte volt, kit a szerencsés véletlen és a tudomány lángoló szeretete vezérelt hazánkba, hogy a mienk legyen és örökre a mienk, a mi büszkeségünk, a mi dicsőségünk maradjon. A szerény német ifjú, ki éles elméjén kivűl az indogermán nyelvészetben való kitűnő jártasságot hozott magával, új hazájában a magyar-ugor összehasonlító nyelvészetnek tulajdonképeni megalapítójává, az újabb magyar nyelvész-iskola fejévé, vezérévé lett. Kijelölte az irányt, a melyben haladnunk, a határokat, a melyek között mozognunk kell, s az addigi bizonytalan tétovázás és tapogatódzás helyébe biztos módszert állított, a melynek kalauzolása mellett nyomról nyomra haladva maradandó eredményeket lehetett elérni. Példátlan szor galmával rendkívüli munkásságot fejtett ki. Számtalan értekezésén kivűl, a melyeknek mindegyike a nyelvtudomány előbbrevitelére szolgált, ta nulmányainak fó'eredményeit két korszakalkotó munkájában, a Magyar ugor összehasonlító szótár-ha,n és Az ugor nyelvek összehasonlító alakííawá-ban tette le, a melyek közül az utóbbi — fájdalom ! — befejezetlen maradt. De munkássága nemcsak arra szorítkozott, a mit maga írt. Az egyetemi kathedráról is terjesztette tudományát; s a tudomány szeretetét, a melylyel maga el volt telve, bele tudta lehelni hallgatóiba is, a kikből egész iskola alakult körülötte. Az egész ifjabb nyelvész nemzedéket ő nevelte. Szeretette] oktatta, vezette, gyámolította, buzdí totta az ifjú erőket, kiknek egész munkásságán meglátszik az ő hatá sának a nyoma. És tanítványai szeretettel ragaszkodtak a mesterhez, kiben nemcsak a korszakalkotó munkásságú nagy tudóst, hanem az erős jellemű, nemes lelkű embert is tisztelték és becsülték. Most már
