2005. szeptember 29.
Banka Csaba
Ára: 116 Ft
Családi nap a Carrier-nél
Becsengettek Sokáig úgy tűnt, hogy nehéz az iskolatáska, azután kiderült, hogy legalább egy évig még így is jó a legkisebbeknek. Jövőre persze már nem csak a megszerezhető tudás súlyával, de az ezt közvetítő tankönyvek tömegével is tisztában kell lennie minden alsós tanítónak. Mivel a logarléc már úgyis kiment a divatból, most egy új eszközt lehet majd társítani a pedagógusokhoz: a konyhai mérleget. Jó kis szellemi tréning lesz az a tanítóknak, órarend készítő igazgató helyetteseknek, hogy miként társítsák a tantárgyakat egy-egy napon. Ugyanazokkal a tankönyvekkel, ugyanazt a tananyagot kell egy tanév leforgása alatt átadni úgy, hogy a most használt eszközök töredékét lehet csak a táskába tenni. A probléma persze probléma, hiszen valóban túl nehéz az a fránya iskolatáska. Csak az a nagy baj, hogy már megint mindössze egyetlen problémára keresünk megoldást (jelesül az iskolatáskák súlyára), mintha egy tollvonással megváltoztatható volna a dolog. Valószínű valaki mégis rájött erre odafönt, hiszen a súlylimit bevezetését egy évvel elhalasztották. Csak reménykedni tudunk abban, hogy a döntéshozók heveny igyekezettel vetik össze mondjuk a szorzótábla megtanulásához szükséges füzetek, tankönyvek, kiegészítő eszközök tömegének értékeit, és már kész megoldással állnak a gyerekek, szüleik, s a tanítók elé jövő ősszel. Ismerjük ezt az országot, így mindenki eldöntheti, mennyire hiú ábránd mindez, s mennyire megalapozott várakozás…
XVI. (XLI.) évfolyam 9. szám
Szabó Péter köszönti a megjelenteket A Carrier CR Magyarország Kft. a Jászárokszálláson működés 5. évében valósította meg nagyszabású családi napját. Noha a családi nap gondolata már korábbi, mint ahogyan Sinka Judit, a gyár humán-erőforrás igazgatója elmondta, a mostani megvalósulást nagyban segítette az a tény, hogy a gyár kollektívájából került ki az új igazgató. Szabó Péter személyében olyan fiatalember kapott bizalmat az ügyvezető igazgatói kinevezésre, aki már három éve dolgozik a jászárokszállási gyárban. A változatos programot
megvalósító családi napra szeptember utolsó szombatján, kellemes napsütéses melegben került sor. A délelőtti program keretét, illatát a fatüzelésű bográcsokban rotyogó marhapörkölt adta. 8-12 óra között 18 marhapörköltet versenyszerűen elkészítő vállalkozó szellemű csapat vívta meg ízpárbaját. A főzés ideje alatt került sor az ügyvezető igazgatói és a polgármesteri köszöntőkre. Szabó Péter és Gergely Zoltán ezt követően még a marhapörkölt főzők értékelését is felvállalta a nap déli
órájában. Addig azonban még ők is megnézhették a mazsorett bemutatót és az Extázis együttes hastáncát. A versenyzőkkel egy időben, versenyen kívül Farkas Zoltán is marhapörköltet főzött a Búzavirág konyháján, mintegy 700 adagot, hogy a családi nap valamennyi résztvevőjének jusson, s ne irigyeljék a díjazott termékek fogyasztóit. Ezek között a legirigylésre méltóbb természetesen az első – nem csak a kiváló íze miatt, hanem a díj, a háromemeletes családi torta miatt is. Az első díjat a vendég-
Mazsorett bemutató a családi napon
A székelyföldi árvízkárosultakért A híradásokból tudjuk, hogy 5-6 héttel ezelőtt a Székelyföldet két hatalmas felhőszakadás is sújtotta rövid időn belül. 19 ember életét vette el az árvíz, köztük egy gyermekét. Utakat, hidakat, falvakat sodort el az áradat. Házak váltak lakhatatlanná, ingóságok használhatatlanná, tönkrement a termés a földeken, elpusztultak az állatok. Két hete több civil szerve-
zetnél is felmerült, hogyan kellene segíteni a bajba jutottakon. Ekkor kerestek meg engem, hogy a Közművelődési Tanács megszervezhetne egy adománygyűjtő Gálaműsort. Én örömmel vettem a felkérést, szombaton délelőtt felhívtam telefonon a Tanács tagjait, és rendkívüli gyűlést hívtam össze kedd estére. Itt mindenki megjelent, a
A Székely Himnuszt éneklik a Gálaműsoron (Fotó: Nagy Mária)
Gálaműsorra tett javaslatot egyöntetűen elfogadták. Rögtön elkezdtük a szervezést, a feladatok elosztását. Rövid idő állt a rendelkezésünkre, de úgy gondoltuk, a segítségre most, minél hamarabb van szükség. Csodálatos volt látni, ahogy mindenki tette a dolgát, felhívtak, ha volt egy újabb, jobb ötletük. Bárkit kerestem meg, mindenki igyekezett segíteni! A Polgármesteri Hivatal támogatta elképzelésünket, felajánlotta, hogy a Gálaműsort a művelődési házban rendezzük, segített a meghívók, plakátok sokszorosításában, terjesztésében. Kovács Béláné szerkesztette a műsort – profi módon. Papp Zoltánné vállalta a konferálást, amit nagyon jól oldott meg. (Folytatás a 2. oldalon)
A legjobb gyári csapat (Fotók: Guba Tamás)
csapat, az önkormányzat Csörsz-vezér csapata hozta el Bordás Gyula főzőtudományát kamatoztatva, aki már nyert árokszállási birkafőző versenyt is. Akik a kezére játszottak: Drapos Béláné alpolgármester és Gergely Béláné, a Takarékszövetkezet elnöke, önkormányzati képviselő. A nap folyamán működött a gyárlátogató program is, melynek keretében belülről is láthatták a hozzátartozók, hogy hol dolgozik a papa, mama.
Az árnyas parkban egy budapesti kft. játékos vetélkedőket vezetett, de működött a jósda is, ahol még a 15 órától fellépő Ladánybene 67 együttes koncertje után is sorakoztak. Bizonyára azonban nem csak a javasasszony által rajzolt szép jövőkép teheti bizakodóvá a résztvevőket, hanem egy ilyen sikeres családi nap is, mely igazi feltöltődés a nyugodt légkörű, hétköznapi munkavégzéshez. – and –
Hitel felvétele nélkül gazdálkodott az önkormányzat Környezetvédelmi tárgyú rendeletek napirenden Szeptember 8-án tartotta soros ülését a képviselő-testület, amely rendhagyónak számított: a jegyző úr, valamint az aljegyző asszony betegsége miatt Jászágó jegyzője, Sánta Miklósné ügyelt az ülés törvényességére. A napirendi pontok elfogadását követően interpellációs kérdésekre került sor. Banka Emánuel képviselő megkérdezte, lesz-e a lakosságnak lehetősége kedvezményes áron a gáz bevezetésére. Felvetette a Kisfaludy és Csokonai utca kereszteződésénél a vízelvezetés megoldásának szükségességét, hiszen esős időszakban a csapadék nem tud a járdáról lefolyni. Kérte a város területén a fa villanyoszlopok állapotának felülvizsgálatát, mert jelentős részük elkorhadt, életveszé-
lyes. Örömét fejezte ki az általános iskolákban az ingyenes étkeztetés bevezetésével kapcsolatban, megkérdezte, hogy a megvalósításhoz szükséges személyi és tárgyi feltételek rendelkezésre állnak-e. Petró Géza képviselő véleménye szerint a szennyvízberuházással kapcsolatos lakossági problémákkal többet kell foglalkozni. Javasolta, hogy az önkormányzatnál napi egy órában zöld vonal működjön felvilágosítás céljára, vagy fórumot lehetne indítani, ahol lehetőség volna kérdésfeltevésre. André Béla képviselő a kerékpárút garanciális javításának szükségességét vetette fel. Észrevételéhez Kele Kózsef képviselő is csatlakozott. (Folytatás a 2. oldalon)
Jászvidék
2
Hitel felvétele nélkül gazdálkodott az önkormányzat Környezetvédelmi tárgyú rendeletek napirenden (Folytatás az 1. oldalról) Csomor János képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy a Lehel úti iskolaépület közelében a reggeli, valamint déli forgalom miatt a gyermekek balesetveszélynek vannak kitéve. Kérte az önkormányzat és a rendőrség segítségét ennek megoldására. Guba József képviselő elmondta, hogy a Rédei sertéstelep működésével kapcsolatban sok a lakossági panasz, a kellemetlen szagokat a városközpontban is érzik. Kérte a lakosság tájékoztatását az úthálózat, valamint a járdák javítását illetően a szennyvízberuházás befejeződésével. Kérte a lakosságot, hogy a csapadékvíz-elvezető árkokat ingatlanjuk előtt takarítsák ki a csapadékos időjárásból adódó későbbi problémák elkerülése érdekében. Csőke István képviselő javasolta, hogy a város út- és járdahálózatára készíttessenek felújítási tervet, amely alapján adott esetben pályázatot is be lehet nyújtani. A szennyvízberuházás folyamán több helyen problémaként említette, hogy a kivitelezők munkája nyomán árok marad, az aknafedelek sincsenek mindenhol az út szintjében, és az esős időszak beköszöntével a problémák sokasodni fognak. A kérdésekre reagálva Gergely Zoltán polgármester elmondta: a kedvezményes gázbekötésre novembertől lehet szerződést kötni, a tényleges bekötések leghamarabb tavasszal kezdődhetnek. A villanyoszlopok felülvizsgálatát kérni fogják az ÉMÁSZ-tól. Az Iskolakonyhában az elkészíthető adagok száma 500 főre engedélyezett, ezért a jegyes ebédeltetés megszűnik. Ismertette, hogy a szennyvízberuházással kapcsolatosan a lakosság tájékoztatást kérhet személyesen és telefonon a Polgármesteri Hivatalban, illetve az önkormányzat internetes honlapján indított fórumon is. A kerékpárút garanciális javításának kérdéskörét a hónap végén vizsgálják meg a kivitelezővel folytatott helyszíni bejárások alkalmával. A Lehel utcát a balesetveszély megszüntetése érdekében egyirányúsítani kívánják, a garázsrészen megállási tilalmat vezetnek be. A sertéstelep működésével kapcsolatosan elmondta, hogy a szövetkezet dolgozik a technológiai váltáson, azonban a szükséges pénzügyi források hiányoznak, így a kivitelezéshez pályázati lehetőségeket keresnek. Elismerte, hogy az utak és járdák állapota nem
kielégítő, azonban a csatornázást követő helyreállítást még nem lehet elkezdeni, hiszen a visszatöltött föld folyamatosan süllyed – kőzúzalékkal, földdel igyekeznek az utakat járhatóvá tenni. A két ülés közötti munkáról szóló beszámolóban Gergely Zoltán polgármester elmondta, hogy a város nyert két szelektív hulladékgyűjtő szigetet, így már összesen 12 található a településen. Hozzátette, hogy a Régió-Kom e konténereket térítés nélkül üríti. Kéri a lakosságot, hogy minél több hulladékot gyűjtsenek szelektíven. Az orvosi ügyelettel kapcsolatban elmondta, a Jászberénnyel történő együttműködésen belül azon munkálkodnak, hogy a városban kihelyezett ügyelet működhessen. Kéri a lakosság türelmét a csatorna-beruházás folyamán. A beruházás kritikus pontjait folyamatosan figyelemmel kísérik, és a hibákat kijavíttatják határidők kitűzése mellett. Elmondta, hogy a város ismét részt vesz az Iskolatej programban, ezen kívül ebben a tanévben is kapnak a helyben tanuló és az eljáró diákok egyszeri önkormányzati könyvtámogatást, az eljáróknak ehhez számlát kell bemutatniuk. Csőke István képviselő a Fogadó épületének helyzetéről érdeklődött. Gergely Zoltán polgármester ismertette, hogy az épületen folyó felújítási munkák 70-75%-a készen van, a vevő vállalásának nagyrészt eleget tett, a késedelmet szenvedett munkálatok tőle függetlenek. Ezután a képviselő-testület a 2005. évi költségvetés féléves teljesítéséről szóló beszámolóról tárgyalt. Gergely Zoltán polgármester elmondta, hogy az év első felében a gazdálkodás a tervek szerint alakult, még időszakos hitel felvételére sem volt szükség. A tervezett bevételekhez képest jelentősebb elmaradás egyedül a Víziközmű intézménynél található, amely elsősorban díjhátralékból adódik. Kérte az intézményt, hogy a kintlévőségek behajtására használják ki a törvények adta lehetőségeket. Ismertette, hogy az intézmények jó színvonalon működtek, pályázataikhoz az önkormányzat biztosította az önrészt. Összességében a város gazdálkodását kiegyensúlyozottnak, kritikus helyzetektől mentesnek értékelte, a váratlan kiadásokat is tudták kezelni. A parkgondozást az önkormányzat közmunkásokkal oldotta meg, gazdaságosabban, mint ha vállalkozót bízott
volna meg a feladattal. Sajnálatosan a strand több veszteséget produkált az időjárási viszonyok miatt, mint tavaly, így nehéz a fejlesztéseket megvalósítani. Ennek ellenére a büfésor építése szeptember utolsó hetében indul, részben magántőke bevonásával, hogy a májusi nyitásra teljesen megújult arculattal fogadhassa látogatóit a strandfürdő. A termálmedence felújítására pályázati lehetőségeket keresnek. Megköszönte a munkatársak, intézményvezetők munkáját, ami az elért eredményekhez elengedhetetlen volt. Petró Géza képviselő, a Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság elnöke véleménye szerint az első félévre az egyensúly, takarékosság volt jellemző, likviditási zavarok nem jelentkeztek. Azonban fel kell készülni a csatornaberuházós, a szennyvíztisztító későbbi terheire, az utak, járdák felújítása iránti igényekre. Az iparűzési adó területén készülő reform is érzékenyen érintheti a gazdálkodást. Csomor János képviselő hozzátette, hogy a város költségvetésében jelentős kiadásokat tesznek ki a közoktatási intézmények. Ugyan a központi normatívákat illetően nem történt növekedés, feladatok mégsem maradtak el, a felújítások, karbantartások is megtörténtek. A soron következő napirendi pontban a képviselőtestület az önkormányzat környezetvédelmi tárgyú rendeleteit vizsgálta felül. Birinyi János képviselő, az Ügyrendi Bizottság elnöke ismertette, hogy a környezetvédelem részleges szabályozásáról szóló rendelet jogszabályi háttere jelentősen megváltozott, a hatályos helyett új rendelet megalkotása szükséges, amely azonban még nem készült el, így javasolta a tervezetet a soron következő ülésen megvitatni. A parlagfű visszaszorításáról szóló rendelet tárgyköre magasabb szintű jogszabályokban szabályozott, így a helyi rendelkezések szükségessége okafogyottá vált, a rendelet hatályon kívül helyezését javasolta. A város környezetvédelmi alapjáról szóló rendelet jogszabályi háttere nem változott, így annak módosítása nem indokolt. A köztisztasággal, közterület- és parkfenntartással, szilárd és folyékony hulladékgazdálkodással kapcsolatos feladatok végrehajtásáról szóló rendelet hátterében kismértékű változás történt, amely a felülvizsgálat során átvezetésre kerül. A
2005. szeptember 29.
közterület használatáról szóló rendelet módosítását az tette szükségessé, hogy a szabályozásban megfogalmazott szabálysértési tényállások köre nem volt teljeskörű. Ezt követően az előterjesztések megtárgyalására került sor. Elsőként a költségvetési rendelet előirányzatának módosításáról döntöttek. Majd a képviselő-testület Gergely Zoltán polgármester munkájának elismeréseként négy havi bruttó illetményének megfelelő öszszegű jutalmat állapított meg. Dr. Németh András jegyző kérésére közszolgálati jogviszonyát közös megegyezéssel szeptember 30ával megszüntette, egyben felhatalmazta a polgármestert a jegyzői állás meghirdetésére és a pályázat kiírására. Ezután a testület módosította a Petőfi Művelődési Ház, valamint a város két közoktatási intézményének Alapító Okiratát. A képviselő-testület döntött a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2006. évi fordulójához történő csatlakozásról, melynek keretében az önkormányzat 3 fő „A” típusú, és 2 fő „B” típusú pályázatot benyújtó tanuló támogatását vállalja. Határozat született az idegenforgalom fejlesztése céljából Az Árokszállási Évszakok c. rendezvénysorozat megvalósítására pályázat benyújtásáról; a Magyar Fejlesztési Bank Rt. Sikeres Magyarországért Önkormányzati Infrastruktúra Fejlesztési Hitelprogramban való részvételről; a központi orvosi ügyelet létrehozására pályázat benyújtásáról; végezetül a Leader programhoz történő csatlakozásról helyi akciócsoportok létrehozása, a helyi vidékfejlesztési terv megvalósítása érdekében. Kovácsné Kaszab Éva
Szeptember, ősz, iskola...
Ismét megszólalt az iskolában első csengetés. Volt olyan gyermek, aki már várta, akadt olyan is aki még nem, mert a pihenésből soha sem elég. Azonban ha akartuk, ha nem, megszólalt Jászágón is 2005. szeptember 1-jén az általános iskolában, és lehetett látni a kipihent kis diák-arcocskákat. Dalmadi Tiborné igazgatónő köszöntötte az egybegyűlteket, felvázolta az idei tanév feladatait. Köszöntöttünk új pedagógusokat, s bízunk benne, hogy ők is jól érzik magukat az erdei kisiskolánkban. Munkájukhoz kívánunk minden jót! Új tanfolyamokkal is gyarapodott a tanév, a gyermekek javára, pl.: aerobik, angol. Az évnyitó legmeghatóbb pillanatait Fellner Ferenc búcsúztatása idézte elő. A pedagógusi kollektíva ez alkalomból, a volt tanárurat illőn búcsúztatta, a gyermekek műsorukban pedig tolmácsolták a sok köszönetet és hálát. A tanár úr meghatódva fogadta, szavakat alig találva hívott elő könnycseppeket a jelenlegi és volt diákjai szemébe. FELLNER FERENC... valamikori általános iskolai igazgatónk….. Elérkezett az idő, az ő döntése által, hogy ex-igazgatóként, volt tanárként tekintsünk rá. Meglepő, mert mikor ránézünk fiatalos, dinamikus férfit látunk, aki igazán erre a pályára való… És itt megragadom az alkalmat a nosztalgiára, ezzel is tisztelegvén az ő pedagógusi pályája előtt:
Sok-sok gyermek közül magam is a diákja voltam. Tantárgyat igaz nekem, osztályunknak nem tanított, de így láthattam igazgatói munkásságát, s persze csak „gyerekfelnőtt” fejjel. Szememet lehunyva képzelem magam elé ezt az időt és Fellner igazgató urat – megjelenik előttem egy mindig jó kedélyű, igazi jó humorú ember, aki a gyerekek világában tudott maradni, a gyermeki szellem vezérelte felnőttként is, és talán az a magyarázata annak, hogy őszintén közeledhetett felé a kis és nagyobb diák is. Részünkről tekintélye volt, de átéreztük felénk nyitott világát és a félelem elszállt, elszárnyalt. Biztosan mindenki érti, hogy mire gondolok! A tekintélyre, ugyanakkor a barátságra, mert tulajdonképpen egy pedagógusnak (szerintem) ezt a legnehezebb elérni. Neki sikerült! Aki igazán ismeri őt, megérti, aki nem, az pedig ha átgondolja e sorokat, „láthatja”, milyen igazgatónk és tanárunk volt 42 éves pályája során. Őszintén, szívből kívánjuk azokkal, akik megbíztak e köszöntő megírására: a nyugdíjas évei is olyan szépek legyenek, mint a szeretett iskolánkban eltöltöttek, vagy még szebbek! Sok erőt, kitartást, sikert kívánunk a tanár úrnak, és minden jelenlegi és volt diáknak a 2005/2006-os tanévben! Dobosné Peredi Beatrix
Ajándék Jászágónak Mélyen tisztelt Polgármester Asszony! Hölgyeim és Uraim! Kedves Barátaink! Heitenried Község Önkormányzata ezennel egy CHF 2000.svájci frankról szóló hozzájárulást nyújt át Önöknek, a heitenriedi lakosság nevében, amellyel egy a falu lakosságát szolgáló cél megvalósításához kíván segítséget nyújtani. Kívánjuk a legjobbakat! Baráti üdvözlettel a Heitenriedi Önkormányzat nevében: Anton Andrey jegyző
Walter Fasel polgármester
Jászvidék
2005. szeptember 29.
Orvosi tanácsok
A polgármester jelenti... A szeptemberi időjárással augusztus hónapban is kiegyeztünk volna, kellemes húszhuszonhárom fok körüli hőmérséklettel búcsúzik a nyár. Az indián nyár részben kárpótol bennünket a hideg csapadékos hónapokért. A Termálfürdő nyitva tartását egészen szeptember 25-ig meghosszabbítottuk, de a nyári kiesést ez csak részben pótolta. A csatorna-beruházás a városon átvezető főútvonalakat is elérte. Az esős időjárás miatt 2005. szeptember 30-ára nem fejeződnek be a munkálatok. Várhatóan október végére lesz kész ez a szakasz. További forgalomlassulással jár, hogy a Kossuth úton lámpával irányított rész megközelíti az 500 métert. A kivitelező ígéri, hogy a gerincvezeték építésével és a bekötések elkészítésével október hónapból nem csúszik ki. A főútvonalon teljes talajcserét és végleges helyreállítást alkalmazunk úgy, mint a Rákóczi út egy szakaszán már látható. Az Örsi úttól Visznek irányába egy darabon az útpadkában történik az építés, de itt is lesznek olyan szakaszok, amelyek az út felbontásával járnak. Jászárokszálláson a csatornaépítés egész területén ideiglenes helyreállítást végzünk és a végleges helyreállításra 2006. évben kerül sor. Több, mint 13 km út teljesen új burkolatot kap a részleges helyreállítások mellett. Az Ipari Parkban lévő 13 vállalkozás közül kettőnél jeleztek jelentős fejlesztés. Egy 9000 négyzetméteres logisztikai épület és egy 2000 négyzetméteres raktárépület megépítését kezdik el rövidesen, amely újabb munkahelyeket fog teremteni. A legtöbb dolgozót foglalkoztató vállalkozás a Rosenberger Magyarország Kft., amely több mint 600 embernek ad munkát. Az Ipari Park infrastruktúrájának további fejlesztésére a már itt működő vállalkozások és a betelepülni szándékozók igényeinek kielégítése érdekében nagy
szükség van. Újra megnyitották a pályázati lehetőséget az Ipari Parkok infrastruktúrájának fejlesztésére, amelyre szeretnénk beadni tervünket. Pályázatunk út, csatorna, ivóvíz, közvilágítás és központi tűzivíz-tározó építését foglalja magába. A 2006. évi beruházások között jelentős helyet fog elfoglalni a járda és útépítés. A járdáink rossz állapota mellett komoly problémát okoz, hogy nagyon sok helyen szakaszosan megemelik lakosaink a járda szintjét a kocsibejáró kiépítésekor. A gyalogosok érdekeit figyelmen kívül hagyva és sokszor balesetveszélyt is okozva alakítják át a közterületi járdákat. Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy közterületen bármiféle munkát végezni csak az Önkormányzat Műszaki Irodájának engedélyével lehet, az abban foglaltaknak megfelelően. Kérem, hogy ezeket a szabályokat minden jászárokszállási lakos tartsa be, mert mindnyájunk közös érdeke, hogy ne bukdácsoljunk a kocsibejárók miatt megemelt járdaszakaszokon. Az engedély nélkül megépült járda-átalakításokat munkatársaim meg fogják vizsgálni és rendelkezni fognak a visszabontásokról. A földmunkákkal érintett utcák lakói közül várom azoknak a jelentkezését, akik az őszi fásításban részt kívánnak venni. A kivitelező céggel közösen a kitört fák pótlására csemetéket fogunk vásárolni, amelyet közterületre lehet telepíteni. Előnyt élveznek azok az utcák, amelyekből minden lakó partner a fatelepítéshez. Azok jelentkezését várjuk, akik a fa telepítésén túl annak gondozását, megóvását is vállalják. Kérem, hogy igényüket 2005. október 10-ig jelezzék a Polgármesteri Hivatal műszaki irodájának. Tegyünk közösen az élhetőbb városunkért! Gergely Zoltán
3
Az ősz beköszöntével megszaporodnak a légúti megbetegedések. Az alsó és felső légúti allergiás panaszokat (orrfolyás, orr- és garatviszketés, tüsszögés, köhögés stb.) okozó allergének szezonálisan utolsó képviselői a parlagfű és gyomok (pl. feketeüröm) október közepén, végén elvirágzanak, és helyettük „megérkeznek” a fertőző légzőszervi megbetegedéseket okozó vírusok és baktériumok, melyek terjedésének kifejezetten kedvez a párás, esős, szeles időjárás. Az immunrendszerünk felismeri és elpusztítja azokat a vírusokat és baktériumokat, amelyekkel korábban már találkozott, de a légutakat megtámadó rhino-, adeno-, parainfluenza-, influenza és egyéb vírusoknak, valamint a streptococcusok, haemophilusok, chlamydiák stb. baktériumoknak számos (több száz) típusa, genetikai variánsa van, ezért egész életünkben fogékonyak maradunk a légúti fertőzésekre. A fenti kórokozók fajtájuk szerint más-más helyen és különböző súlyosságú légúti megbetegedéseket okoznak. Védőoltás a súlyos tüdőgyulladást okozó pneumo-
Hírek a szennyvízcsatorna-beruházásról Városunkban a szennyvízcsatorna-beruházás a tervezett ütemben halad. A Jászvidék című havilapunk ez évben megjelent szinte minden számában foglalkoztunk a szennyvízcsatorna-beruházás közérdekre számot tartó kérdéseivel. Egy-egy kérdéskör néha megismétlésre kerül, ami azért fordul elő, mert az információkat fontosnak tartjuk a lakosság számára. Így fordulhat elő, hogy a mostani írásunkban is a lakások bekötési lehetőségeivel, annak szabályozásával foglalkozunk. Ennek magyarázata előtt megint csak ismétlésképpen elmondjuk, hogy a város jelenlegi 1200 m3 kapacitású szennyvíztisztító telepe nem képes az újonnan épített utcákból a többletszennyvíz befogadására. A telep bővítését meg kell építeni. Ez a tervek szerint azt jelenti, hogy a növekmény azonosan 1200 m3 lesz, tehát a várhatóan 2006. közepén történő üzembehelyezéssel a telep 2400 m3 kapacitású lesz. Ez a mérték a lakosság és közületek együttes mennyiségi igényét csúcsidőben is teljesíteni tudja, sőt ennél jelentősebb mennyiségű szennyvíz biológiai tisztítására is képes. A telep bővítésének terv szerint előirányzott költsége közel 430 millió forint,
amely nem terheli a lakosság által fizetendő úgynevezett érdekeltségi hozzájárulási hányadot, ez teljes egészében önkormányzati teherként jelentkezik. Az önkormányzat pályázat útján ehhez a beruházáshoz 150 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert, a hiányzó részt pedig 20 éves lejáratú hitel felvételével tervezi biztosítani. Ennek a hitelnek a törlesztése kamataival együtt a városi költségvetést évente mintegy 20-25 millió forinttal fogja terhelni. A lakások bekötésénél, illetve az utcai gerinchálózatra történő rákötéseknél a következő előírásokat kell betartani. Hangsúlyozni kívánjuk, hogy a gerincvezetékbe csak kommunális szennyvíz köthető be! Udvari összefolyókból felszíni csapadék, tetőzetekről levezetett csatornavíz, állati trágyalé, egyéb veszélyes anyag stb. a rendszerbe nem köthető be. Nem köthető be az udvari, eddig használatos gödör építésű szennyvízszikkasztó sem. A szikkasztóba történő becsatlakozás előtt kell megépíteni az első aknát, ahonnan azután az eddigi cső átvágásával, könyökcső alkalmazásával kell a helyi lehetőségek figyelembe vételével az utcai bekötést megvalósítani. A magántulajdonú portán
kiásott árkot és lefektetett csöveket betakarás előtt be kell jelenteni a Jászárokszállás, Deák Ferenc u. 90. sz. alatti Víziközmű telep vezetőjének, Jakus Józsefnek (tel.: 431-056), aki helyszíni szemrevételezéssel megadja vagy megtagadja a betakarásra az engedélyt. Ezt nevezzük nyíltárkos megtekintésnek, amelyre azért van szükség, hogy a megépítés szabályos-e, az udvari csatorna zárt rendszere biztosított-e? Aki ezt a bejelentést elmulasztja, és az árkot betemeti, ott külön költség felszámításával végzik el a vizsgálatot (videokamerázással, füstnyomással stb.). Erről a kötelezettségről a „Szennyvízhálózatra csatlakozás” című dokumentumot állítják ki, amelyet közösen írnak alá. A beruházás teljesítménye ma közel a 80%-os megvalósulási hányadot éri el. Az utolsó, vasút melletti végátemelő megépítése, valamint az utcákban befejezett csőlefektetést követően, várhatóan 2006. második negyedévétől lehet részlegesen a lakások rákötését engedélyezni. Azért nem teljeskörűen, mert a tisztítótelep építése még ekkor is tart, viszont az eddigi 1200 m3-es telep némileg több mennyiséget is tud fogadni. A bekötések engedélyezé-
sét mint jeleztük, a Víziközmű végzi, a teljes koordinációs munkát ők irányítják. Azért szerepel felelősként a Víziközmű, mert a teljes 2,5 milliárd forint összértékű fejlesztés befejezését követően a csatornarendszer gazdái ők lesznek (műszaki felügyelet, hiba-elhárítás, csatornadíj beszedések stb.), ami azt is jelenti, hogy a jó gazda gondosságával kötelesek ezt a vagyont működtetni. Végül egy munkaszervezésről kívánunk szólni, illetve erről tájékoztatást nyújtani a lakosság részére. A beruházás szervezésére és felügyeletére a küldöttgyűlés által megválasztott testületi tagok a közeli napokban megtartott ülésükön úgy döntöttek, hogy a beruházás egyéni vagy közérdekű problémáinak, kérdéseinek tisztázására, a megoldások segítésére, ütemezett időpontokban fogadóórát tartanak. A fogadóóra időpontja rendszeresen minden szerdai napon 15-16 óra közötti időpontban a Polgármesteri Hivatal „B” épületének tárgyalójában kerül megtartásra. Első időpont 2005. október 5-e. A fogadóóra tartásának célja a városi szennyvízcsatornaberuházással kapcsolatban a lakossági panaszok, észrevételek bejelentésének kezelése, kölcsönös tájékoztatások megadása. Bobák Sándor
coccus baktériumok és az influenza A,B vírusok ellen van. Kifejezetten javasolt mindenkinek, aki valamilyen légzőszervi, szív- és érrendszeri, magas-vérnyomás, cukorbetegség, vesebetegségben, immunhiányos megbetegedésben szenved és/vagy 60 év feletti. Az influenza elleni, évente ismétlendő védőoltás jelenleg térítésmentes a fenti feltételek fennállása esetén. A tüdőgyulladás elleni védőoltás térítésköteles (Pneumo 23, Pneumovax 23 – 1359Ft) és ötévente kell ismételni. A gyermekek az agyhártyagyulladást is okozó haemophylus B típusa és a diphteria, azaz a szamárköhögés ellen – életkorhoz kötötten kötelező – védőoltást kapnak. A közönséges nátha vírusfertőzés következménye. Gyakran kíséri kaparó torokfájás, tüsszögés, orrdugulás, szemek viszketése és égése, fejfájás valamint rossz közérzet. A vírusfertőzésre jellemző, hogy egyszerre több szervünket (orr, torok, szemek) megtámadja. Tüneti kezelést igényel: általános gyulladás- és nyálkahártya duzzanat csökkentők (Advil Cold, Neo-citran, Coldrex, Aspirin+C stb.), valamint orrcseppek, orrsprayk (Rhinospray Plus, Vibrocil, Novorin stb.) használata, bő folyadék, friss zöldség, gyümölcs és egyéb C-vitamin forrás fogyasztása javasolt. Gőzölés kamillával, infravagy bioptron lámpával az orrnyereg, orrgyök melegítése 7-10 percig, valamint a szoba levegőjének párásítása jótékony hatású. A gondos kezelés ellenére is az orrüregi váladék hátracsorgása, valamint belégzésének következménye lehet a hörghurut, azaz tünetként megjelenhet a kezdetben száraz, később nedves köhögés. A váladék kiürülését, felköhögését nyákoldókkal segíthetjük (Ambroxol, ACC, Mucopront, Mixtura pect. stb.). E kezelések, otthoni praktikák gyakorlatilag veszélytelenek, de érdemes odafigyelni néhány mellékhatásra. A túl hosszú idejű infrázás a váladék besűrűsödéséhez vezethet, így pont ellentétes hatást érhetünk el. Bizonyos gyulladáscsökkentők idős korban a vesefunkció romlását, a szívelégtelenség tüneteinek súlyosbodását, gyomor- vagy nyombélfekély esetén a panaszok kiújulását okozhatják hosszantartó, vagy túlzott dózisok fogyasztása esetén. Az orrcseppeket 7 napnál tovább nem tanácsos használni folyamatosan, orrnyálkahártya károsodást okozhatnak. Vá-
sárlás előtt kérjen tanácsot a gyógyszerészétől! A nem kezelt nátha szövődménye lehet az orrmelléküregek (arc- és homloküreg) gyulladása és a középfülgyulladás. E csontokkal határolt üregek igen vékony csatornák által összeköttetésben állnak az orrüreggel. Nátha esetén a váladék és az orrnyálkahártya duzzanata elzárja a csatornákat – melyek az orrmelléküregek szellőzését biztosítják –, és az így lezárt üregekben váladéktermelődés és a kórokozók elszaporodása, illetve bakteriális felülfertőződés kezdődik el. Tünetként az arc és/vagy a homlok feszülése, fájdalma, nyomásérzékenysége, halláscsökkenés, a fül „pattogása”, hőemelkedés, láz kezdődik. Ez esetben már célszerű felkeresnie háziorvosát. A légúti megbetegedések esetén forduljon orvoshoz, ha a tüneti kezelés 7 nap alatt nem volt sikeres nátha, torokfájás, köhögés esetén. Forduljon orvoshoz, ha magas láza kezdődik, ha nehezen tud nyelni a fájdalom miatt, és torkában gombócot érez, ha nehezen kap levegőt nyugalmi helyzetben, ha belégzéskor mellkasi-háti fájdalma van, ha köpete bő, sárga zöldes vagy barna színű vagy véres. Idős betegeknél a tüdőgyulladás gyakran nem típusos tünetekkel jár. Az idős beteg nem lázas. Tüdőgyulladás lehet tudatzavar, hirtelen kialakult, nem magyarázható gyengeség, fáradtságérzés hátterében is. Szívelégtelenség esetén idős betegeknél az éjszaka, lefekvés után kezdődő köhécselés, köhögés, nehézlégzés az állapot rosszabbodására utalhat, tüdővizenyő kezd kialakulni. A gyomorsav túltengése, nyelőcső, gyomor vagy nyombélfekélyek kialakulása is őszi szezonalitást mutat. Önmagában az elhúzódó száraz köhögés, torokfájás, rekedtség, arcüreggyulladás hátterében a gyomorból „felszálló” savas pára is állhat. A dohányfüstben lévő méreganyagok egy állandó légúti gyulladást tartanak fenn, az orr nyálkahártyájától kezdve a tüdőig. A gyulladás miatti fokozott váladékképződés később állandó köhögést okoz, érdemes megszabadulnunk e rossz szokástól. A tüdődaganatok egyik gyakori, sokszor egyedüli tünete a köhögés. Jó egészséget kívánok mindenkinek! Dr. Bíró Attila
Jászvidék
4 A meleg vizeket ősidők óta használják – többek között – különféle fájdalmak enyhítésére is. Míg a fürdők gyógyításban betöltött szerepe időről időre változott, jelentőségük igencsak megnövekedett az elmúlt évtizedekben. Napjainkban nem csupán a betegségek gyógyításában, hanem a megelőzésben is komoly szerepet kapnak. Nem véletlen tehát, hogy azon települések, ahol lehetőség adódik a meleg víz hasznosítására – fontos szerepet szánnak ezen természeti kincs kiaknázásának. Jászárokszállás idegenforgalmának nagy részét a helyi Strand- és termálfürdő adja. A víz összetételét tekintve nem csak gyógyításra, de az egészség megőrzésére, regenerálódásra is kiválóan alkalmas. A víz típusa: alkálihid-
Strandfürdő
Helyzetkép kedvezőtlen időjárású nyár után rogén-karbonátos termálvíz, amely kedvező hatású baleseti és műtéti utókezelésre, mozgásszervi, reumatikus megbetegedések kezelésére. Az elmúlt évben látványos felújítások történtek. A nagymedence vízforgatóval történő ellátása után minden tekintetben megfelel napjaink elvárásának. Az elmúlt év tapasztalatairól, valamint a közeljövő fejlesztési terveiről Jakus József, a helyi Víziközmű vezetője tájékoztatja a Jászvidék olvasóit. - A kedvezőtlen időjárás milyen mértékben befolyásolta az idei nyár forgalmát a helyi strandon? - Bár végleges adatok még nem állnak rendelkezésünkre, a tavalyi évhez képest kb. 5000-rel kevesebb lesz a vendégszám a hűvös, csapa-
dékos nyárnak köszönhetően. Mivel strandunk jelentős forgalma a helyben lévő üdülőtulajdonosokra épül, ők biztos forgalmat jelentenek a mostoha időjárás ellenére is. Ezért észrevehetően kisebb a forgalom visszaesése Jászárokszálláson, mint az olyan helyeken, ahol nincs termálmedence, és nincs kiépülve az üdülőövezet sem. - Mik a tapasztalatok a felújítást követően? - Tapasztalataim szerint a korszerűbb medence és a szebb környezet is jelentős szempont akkor, amikor a fürdőzni vágyók strandot választanak. Úgy vélem, hogy a nagymedencénk és annak környéke minden tekintetben magas színvonalúnak mondható. Jelentős pozitívum ezeken felül az is, hogy
A székelyföldi árvízkárosultakért (Folytatás az 1. oldalról) A szervezésben sokat segítettek a művelődési ház és a könyvtár dolgozói, az Ipartestület, Mozgáskorlátozottak Egyesületének helyi csoportjának tagjai. Legjobb műsorszámaikat hozták a Fortuna TSE, Extázis együttes, Széchenyi Ált. Isk. Gyermekszervezete, Piros pipacsok és a Parázs Hagyományőrző Együttes. Külön erre az estére összeállított műsort mutatott be a Görbe János Színkör, Zeneiskola, Pávakör és az Óvónők Kamarakórusa. Különleges volt ez az este, mert ilyen még nem volt a város történetében, hogy az összes kulturális együttes, kör, csoport egy műsor keretében lépett fel. Örülök neki, hogy a nemes cél érdekében mindenki összefogott. Azért is különleges ez a műsor, mert itt még a fellépők, szervezők is vettek adományjegyeket. A főpróba alatt beszélgettem a műv. ház vezetőjével a teendőkről és közben a fellépők sorban jöttek az adományjegyeiket megvenni, nem szervezetten, hanem maguktól, belső indíttatásból! Megható volt látni, hogy megtelt a műv. ház jólelkű, segítőkész, önzetlenül adakozó emberrel. A műsor igazi Gálaműsor lett, minden fellépő kitett magáért, nagyon jól szerepeltek, és ezt a közönség érezte és értékelte is, szűnni nem akaró tapssal jutalmaz-
2005. szeptember 29.
ta. Az estét záró Székely himnuszt meghatottan énekelték, könnyezve hallgatták sokan. A Székely-földi árvízkárosultak nevében tisztelettel köszönünk minden felajánlást, mert itt nem csak a forint összegről van szó, hanem arról az együttérzésről, segítő szándékról, ami ezt a Gálát létrehozta. Ezt pedig érzik, akik az adományt és a Gálaműsorról készült videófelvételt megkapták. Szeptember 19-én 22 órakor hatan indultunk el, hogy az összegyűlt adományt eljuttassuk a rászorulók részére. Két órával az indulás előtt még mindig volt, aki eljuttatta hozzánk adományát, így végül 710 ezer Ft-ot vihettünk magunkkal. Mátyás Gábor atya Székelyudvarhelyen várt ránk, ahol a kivitt Ft-ot Lei-re váltottuk át kérésére. Ezután Nyikómalomfalvára kalauzolt bennünket, ott Simon József atya fogadott. A kivitt összegből 28 család részére tudtunk 3.5 millió Lei-t személyesen átadni, hogy azt számukra a legszükségesebb dolgokra használhassák fel. Van, aki élelmiszerre, bútorra, hűtőszekrényre, mások építőanyagra használják fel a pénzt. Az elosztást Mátyás Gábor atya és helyi segítőnk, Melinda irányította. A faluban 260 lakóház van, ebből 180 sérült meg az özönvízszerű áradatban. Az árvíznek négy halálos áldozata
volt a faluban. Elmondták, az volt a szerencse, hogy nem éjszaka jött a hatalmas áradat, mert akkor sokan vesztek volna oda. Aki tehette, már megkezdte a helyreállítást, leverték az átázott vakolatot, és újravakolták a házat, kijavították a kerítést, kaput, kihordták az iszapot a házból, istállóból, melléképületekből, kertből. Nem hagyják magukat legyőzni még a természet erőitől sem. Újra kezdik az életet, küzdenek, pedig sokuknak szinte mindenük tönkrement. Ezt az erőfeszítést nekünk is segítenünk kell. Ezúton kérek mindenkit, aki tud, az segítse az árvízkárosultakat továbbra is, mert a teljes helyreállítás sokáig fog tartani és rengeteg pénzre lesz szükség. Meghatottan köszönték az együttérzést, a támogatást, sokszor alig tudtak megszólalni. Meg kell említenem Farkas János, a városi Kábel TV vezetőjének segítőkész hozzáállását, aki az egész akciót videóra vette, s naprakészen tájékoztatta a lakosságot. Köszönöm a szervezésben résztvevőknek, a gálaműsoron szereplőknek, és minden adományozónak a segítségét, közreműködését! Most mindenki láthatta, milyen hatalmas erő rejlik az összefogásban, ha egy jó cél érdekében a civilek, az emberek megmozdulnak. Erdős Ferenc Közművelődési Tanács elnök
hőcserélővel van ellátva, és ezzel fűteni is tudjuk a vizet. Elmondhatjuk, hogy a májusi nyitást követően, függetlenül az időjárás hőmérsékletétől, három nap után garantálni tudjuk a 28 °C-os vízhőmérsékletet. Üzemeléssel kapcsolatos reklamáció ebben az évben nem volt. - Hogyan lehetne jellemezni a mögöttünk hagyott szezont? - Igazából teljes képet nagyon nehéz alkotni, a már oly sokat emlegetett kedvezőtlen időjárás miatt. Az azonban bátran megállapítható, hogy jó idő esetén zsúfolásig megtelt a strand, mondhatni, hogy egy gombostűt sem lehetett leejteni. Hogy ez csupán pár napot jelentett ezen a nyáron, úgy vélem, ez tőlünk független tényező. Örömmel tapasz-
taltuk, hogy kirándulóbuszok olyan ismert fürdőhelyről is érkeztek hozzánk, mint Zalakaros, vagy Zsórifürdő. Mivel a Mátra lábánál mi vagyunk az első melegvizes strand, sok vendég érkezett ebből a régióból is. - Milyen változtatások, fejlesztések várhatók a jövőben? - A termálmedence felújításának tervei elkészültek. Élményelemekkel ellátott, feszített víztükrű medencét szeretnénk megvalósítani. Ehhez keresünk anyagi forrásokat, jelenleg sajnos még nem találtunk megfelelő pályázatot. Ami viszont konkrét tény, hogy októberben indul, és május elejére készen kell lennie a büfésor felújításának. Ezzel együtt megszűnnek a strand területén lévő kis bódék, növelve ezzel a
már meglévő zöldterületet. Az önkormányzat megvásárolta a Fürdő u. 13. alatt lévő családi házat, és annak kerítését elbontva tovább tudjuk növelni a strand területét. - Véleménye szerint hogyan lehetne jobban propagálni az árokszállási strandfürdőt ? - Nagyon fontos dolognak tartom, hogy egyre szélesebb körben megismerjék, megszeressék fürdőnket. Ehhez viszont – úgy gondolom – több kulturális programot kellene szervezni, szórólapok és egyéb kiadványok segítségével népszerűsítenünk kellene a strandunkat, mind az idelátogatók, mind az érdeklődők körében. Szeretnénk bevezetni a következő évben az oly népszerű éjszakai fürdőzést is. Jelenleg egy folyamatban lévő pályázat győzteseinek ajánlottunk fel belépőjegyeket. M.N.M.
Kiállítás és vásár az Ipartestület szervezésében 2005. augusztus 20-21én a jászárokszállási Széchenyi Általános Iskolában rendezte meg a már hagyományosnak mondható kiállítását az Ipartestület. Ha valaki megtekintette 2000-ben, s most ez évben ezt a bemutatót, feltűnhetett neki, hogy lényegesen több kiállító vett részt. Nem csak helyi iparosok, kézművesek hozták el termékeiket, de jöttek Kisújszállásról, Orosházáról, Szentlőrinckátáról, Jászberényből, Jászszentandrásról, Biatorbágyról is. A 29 kiállító között voltak, akik szabadidős tevékenységüket akarták megmutatni: foltvarró technikával készült párnák, takarók, vagy a gyöngyfűzéses nyakláncok, karkötők, de a csuhéból erre a kiállításra készült életképek, a gobelin tájképek is ilyenek voltak. Megmutatták magukat a fával dolgozók: a kádárok csodálatos faragott hordóikkal, a gyerekbútorokkal és a régi minták alapján készült egyedi tervezésű ebédlőszekrénnyel. A vasas szakmából élők is kitettek magukért: gyönyörű kovácsoltvas kerítések, virágtartók kerültek a termekbe. Hagyományos kézművesek hozták el varrt terítőiket, szőtteseiket, különböző
köteleket, szalmából készült különlegességeiket. Örültünk, hogy a márványból faragott sírkövek és a csiszolt üveg dísztárgyak előtt is sok kedves látogatónk nézelődött. Külön színfoltjai voltak a kiállításnak Hornok Magdolna bicskei festőművész képei, melyek élethűen mutatták be a régi, hagyományos mestereket munkavégzés közben. Az Ipartestület is igyekezett egy kicsit bemutatni önmagát, hiszen megalakulásunk 95. és újjáalakulásunk 15. évfordulóját ünnepeljük az idén. Egyre többen hozzák be irodánkba régi, szüleiktől, nagyszüleiktől rájuk maradt képeiket, könyveiket. Szívesen fogadjuk ezeket az adományokat, s amit lehetett mi is bemutattunk ezen a napon. Nagy örömünkre a jászberényi Jász-múzeum is kölcsönadta eredeti iparos zászlónkat, melyet most mindenki láthatott az iskola aulájában. Augusztus 20-án a kiállítás megnyitóján Csikós László elnök köszöntötte a megjelenteket, s a kiállítás jelentőségéről beszélt. Gergely Zoltán polgármester méltatta a kiállító kézműveseket és szerepüket a mai vi-
lágban. Gedei József országgyűlési képviselő meleg szavaival nyitotta meg a kiállítást és vásárt. Igen. Ma már egy kiállítás nem csak bemutató, de vásár, reklám és a vállalkozók nem titkolt szándéka szerint megrendelések, szerződések kötésének helye is. Ez nálunk sem volt másként. A névjegykártyák, prospektusok hamar eltűntek a termékek mellől és voltak megrendelések, eladott bemutató darabok. Voltak olyanok is, akik most csak referencia képekkel, „díszítéssel” tudtak itt lenni, mert nem volt éppen kész darabjuk. Ők azt mondták, hogy csak a „köztudatban” kívánnak maradni. A kiállítók elégedettek voltak, s kijelentették szándékukat, hogy jövőre is eljönnek, ha megrendezzük ezt a bemutatót. A szervezők is elégedettek lehettek, mert a nagy érdeklődés és a vendégkönyvbe beírt vélemények egyértelmű visszajelzést adtak, hogy a befektetett munka meghozta eredményét. Köszönöm munkatársaimnak és minden közreműködőnek a segítségét! Csikós László az Ipartestület elnöke
Jászvidék
2005. szeptember 29.
100 éves születésnap
Ma még kevés ember éli meg a századik születésnapját bolygónkon, de Stagena Károlyné, városunk lakója augusztus 26. óta közéjük tartozik. A jeles évfordulóra a segítő férj – aki még csak 88 éves – 50 főt hív ünnepi vacsorára a Búzavirág kistermébe. A vendégek között jelen van az ünnepelt Németországban élő fia és unokája is, valamint Gergely Zoltán polgármester. Terike néni – jól láthatóan – jó hangulatban elfogyaszt mindent, mit eléje tesznek, beleértve a sört, pálinkát, pezsgőt is, mik között elfogy az est menüje, a két nagy rántott hús is. A bőséges fogyasztás után asztalt bont, s alkalmi sofőrjével – az egyik kedves szomszéddal – hazaviteti magát, hátrahagyva a bohó fiatalokat.
HOBO önálló műsora Jászárokszálláson "...A bűn, az nem lesz könnyebb, hiába hull a könnyed. Hogy bizonyság vagy erre, legalább azt köszönjed. Ne vádolj, ne fogadkozz, ne légy komisz magadhoz! Ne hódolj, ne hódíts, ne csatlakozz a hadhoz!... Maradj fölöslegesnek, a titkokat ne lesd meg, S ezt az emberiséget, hisz ember vagy, ne vesd meg!..." József Attila: Tudod, hogy nincs bocsánat
32 évet élt, de valójában legalább két emberöltőnyi élettapasztalattal bírt. Élete állandó ellentmondás, lázadás, vita a költőtársakkal, és élete utolsó éveiben küzdelem saját megbomlott személyiségével, harc az egész világgal. Ritkán köszöntött rá a szerencse, a boldogság is csak vendége volt. Bebarangolta az élet minden mélységét és magasságát. Időnként nyomorúságából kitörve, majd újra visszazuhanva élt, pályája zenitjére érve nyelveket beszélő, európai értelmiségivé képezte magát. Erre, ilyen rövid idő alatt, amennyi neki adatott, csak egy zseni képes. Aki bármily nehéz elhinni róla jól bírta, sőt elvárta az értő kritikát. Aki szomjazta a sikert, az elismerést és nem mindig kapta meg. Aki minden barátjával vitatkozott, de mégsem tudott nélkülük élni. Nehéz ember volt, aki naponta próbára tette barátai tűrőképességét, de egyidejűleg szerethető és szeretetre méltó. Egyéni szenvedéseiből egyetemes érvényű költészetet teremtett. Elment, de sok szépet hagyott ránk.
5
Szeptember az iskolakezdés hónapja Városunkban mintegy 640 diák tér vissza az iskolapadokba szeptember 1-én, miután véget ért a nyári szünidő. Iskolakezdés, tanévnyitó, szülői értekezlet, az e l s ő m e g m é re t t e t é s e k mind-mind olyan dolog, amelyekre az elmúlt hónapokban gondolni sem kellett. Augusztus második felében azonban előtérbe kerülnek ezek a kifejezések az olyan családokban, ahol iskoláskorú gyermeket nevelnek. Nem mindenki számára csupán érzelmi változást jelent ez az időszak, de a szülői költségvetést is gyakran igencsak megterheli a gyermekek beiskolázása. Manapság egy-egy gyermek iskolakezdése is legkevesebb 10.000 Ft-ba kerül, de lehet ennek akár a többszöröse is. Kérdésemre Csomor János igazgató úr elmondta, hogy az idei évben is kiemelt figyelmet fordítanak a hátrányos helyzetű, szegényebb körülmények között élők támogatására. A nyári időszakban (július közepétől augusztus végéig) mintegy hatvan rászoruló gyermek étkeztetését oldották meg térítésmentesen. A szükséges anyagi forrásokat pályázat révén sikerült biztosítani. Szeptembertől az óvodában és az általános iskola alsó tagozatában térítés nélkül étkezhetnek a rendszeres nevelési segélyben részesülő gyermekek. 50%-os térítési
Első nap az iskolában… díjat kell fizetnie a 3 vagy több gyermeket nevelő, illetve tartósan beteg gyermeket nevelő családoknak. A tanévkezdés megkönnyítése érdekében az 1-8. évfolyamon 371 legrászorultabb tanuló teljesen térítés nélkül jutott tankönyvekhez 2.329.000 Ft értékben. Akik rászorultsági alapon nem kaphattak támogatást (266 fő), azokat az önkormányzat gyermekenként 3.000 Ft-tal segítette. A most kezdődő tanévben 80 első osztályos tanuló kezdi meg tanulmányait az általános iskolában. Az iskola első osztálya alapvető változásokat hoz a kisgyermek életében. Míg a gyermek fő tevékenysége iskolás korig a játék volt, az iskolakezdés után is még jó néhány évig
foglal el nagy helyet az életében. A megszokott környezetből belecsöppenni egy új világba, új emberek közé, új elvárásoknak megfelelni csöppet sem egyszerű dolog. A zeneiskolában 110 tanuló sajátíthatja el a művészetet – hozzáértő pedagógusok segítségével, magas színvonalon. Városunkban működő óvodákban mintegy 240250 kisgyermek óvodai ellátása biztosított. A tanévkezdést összegezve Csomor igazgató úr elmondta, hogy az intézmény személyi és működési feltételei biztosítottak voltak, a szükséges nyári karbantartások, felújítások rendben megtörténtek, befejeződtek, így akadály nélkül megkezdődhetett a 2005-2006-os tanév. -MNM.-
2005-ben a költő születésének 100. évfordulója alkalmából a Nemzeti Emlékezet Program részeként József Attilára emlékezünk. Az emlékév január 7-én, Attila napon indult és december 3-ig, József Attila halálának évfordulójáig tart. „TUDOD, HOGY NINCS BOCSÁNAT” JÓZSEF ATTILA VERSEIT ELŐADJA HOBÓ 2005. OKTÓBER 26-án /szerda/ 15 órai kezdettel. Helyszín: Petőfi Művelődési Ház „Az előadásnak az a célja, hogy bevonja és továbbgondolkodásra késztesse a nézőt.” – mondja Földes László (Hobo). Hobót régóta foglalkoztatja József Attila költészete – már első koncertjein is előadta a költő megzenésített verseit. „Verseit úgy olvasom, mint a szent könyveket és néha, mintha a saját gondolataimat látnám leírva” – mondja Hobo, aki nagyon fontosnak tartja, hogy az előadást, és József Attila költészetét minél több emberhez juttassa el Magyarországon és a környező magyarlakta településeken.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Megkezdődött az új év a Deák Ferenc Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskolában is. A 2005/2006-os tanév beiskolázása sikeres volt, az induló két osztályban hatvanegy tanuló kezdte meg a tanévet. (Képünkön a tizedikes diákok virággal köszöntik kilencedikes társaikat.) Vereb András tanévnyitó beszédében a tanulók köszöntése után a végzősökhöz szólva kiemelte: „Tudomásul kell vennünk, hogy a felvételi nagyon komoly verseny az érettségizők között, azok jutnak be a vágyott felsőoktatási intézménybe, akiknek az adott évben több pontjuk van másoknál.
Fogadjuk meg azt a mindenhonnan hangzó tanácsot, hogy – bár legtöbb helyen nem kötelező az emelt szintű vizsga, de – ha ebben a versenyben nem akarunk lemaradni, akkor nagyon ajánlott, egyes szakokon elkerülhetetlen, hogy a magasabb követelményeket is jeles szinten kell teljesíteni.” A tanévet egy Szent-Györgyi Albert idézettel nyitotta meg: „Az iskola arra való, hogy az ember megtanuljon tanulni, hogy felébredjen tudásvágya, megismerje a jól végzett munka örömét, megízlelje az alkotás izgalmát, megtanulja szeretni, amit csinál, és megtalálja azt a munkát, amit szeretni fog.”
Jászvidék
6
Kedves Általános Iskolás Tanulók! Számotokra már ismert, az idei esztendő egyik legjelentősebb kulturális eseménye a Nagy Könyv program. Az 1. fordulóban a szavazatok alapján választották ki a TOP 100-as listát, a 2. fordulóban a legtöbb szavazatot kapott 12 regény került a döntőbe. A 3. szakaszban (2005. október 25 - december 17-ig) választják ki az olvasóközönség legkedvesebb regényét 2005-ben. Az országos az olvasás népszerűsítésért indított- programhoz kapcsolódóan 3 fordulós irodalmi és műveltségi vetélkedő sorozatot indít a Városi Könyvtár a Jászvidékben, értékes nyereményekkel. Célunk, hogy az olvasás újra népszerű és vonzó legyen, visszavezessen gyermeket, felnőttet egyaránt a könyvek világába. A könyv könnyen elérhető, csak érte kell nyúlni, minden könyv egy új világ, minden elolvasott könyvvel gazdagabb és több lesz az ember. Kedves Diákok! Az I. forduló megoldásait 2005. október 20-ig adjátok le a Városi Könyvtárba! I. Forduló I/1. A klasszikussá vált meseregény a Százholdas Pagony, a Bánatos Bozótos és a Hét Fenyőfa környéke egy kisfiú és állatbarátai kalandjainak színhelye. Mi a mű címe és ki az írója? I/2. Hány fejezetből áll a fent említett mű? I/3. Az alig egyéves fiú rejtélyes körülmények között árvaságra jut. Nagynénje házában felcseperedve – a háziak furcsálló tekintetétől kísérve – igencsak különös dolgokat művel. Lassan arra derül fény, hogy a fiú szülei varázslók voltak. Mi a mű címe és ki az írója? I/4. Az igazi mesevilág a B-612-es kisbolygón tárul elénk. Ezen a bolygón él a címszereplő, s innen indul el látogatóba, a szomszédos planéták lakóihoz. Mi a mű címe és ki az írója? I/5. Az 1890-es évek pesti gyermekvilágának lírai krónikája a regény. Szereplői józsefvárosi gyerekek, akiknek két bérház közötti grund jelenti a játékszabadságot. A grund világának igazi törvényei, szokásai, egyesületei, erődítményei, vezérei és közkatonái vannak. A fennmaradásért háborúzni kell és a közkatonának áldozatul kell esnie, hogy ily módon igazi hőssé váljon. Mi a mű címe és ki az írója? I/6. Egy regényében egy olyan vakáció története elevenedik meg, amilyenről mindenki álmodik. A nagyvárosi gyerekek számára elképzelhetetlen vízi világ nyílik meg, amikor a KisBalaton sás és nádtengerében tölthetik a szünidőt. Mi a mű címe és ki a szerző? I/7. A regény cselekménye közel két évtizedet fog át: 1533ban Dél-Bakonyból indul, s az 1552-es hatalmas török túlerővel szemben aratott végvár győzelmével zárul. Két fiatal életén és szerelmén át jeleníti meg a török hódoltság korabeli állandó portyázásokat, a hősi harcot... Mi a mű címe és ki a szerző? I/8. Medveczky Medve, baráti körben milyen néven volt közismert?
„Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni, Hogy melegednének az emberek…” József Attila születésének 100. évfordulója alkalmából a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma pályázatot hirdetett. A jászárokszállási Deák Ferenc Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola sikeres pályázat után a József Attila Emlékév alkalmából versillusztrációs pályázatot hirdet diákjai számára. A pályázaton József Attila szabadon választott költeményének illusztrációjával lehet részt venni, tetszőleges technikával. A pályamunkák mérete A/3 vagy A/4-es méret lehet. A pályaművekben szerepelni kell a választott versnek nyomtatott formában. Egy pályázó maximum 3 művel pályázhat. Az alkotások hátoldalán kérjük feltüntetni a pályázó nevét, címét, telefonszámát, osztályát. A pályázatok beadási helye és határideje: Jászárokszállási Városi Könyvtár 2005. november 18. A műveket kiállításra alkalmas állapotban kérjük leadni . A pályaműveket szakemberekből álló zsűri bírálja el. A pályázat eredményhirdetésére és az alkotásokból készült kiállítás megnyitására 2005. december 2-án kerül sor a jászárokszállási Városi Könyvtárban, ahol a település lakói is megismerkedhetnek az illusztrációkkal és az illusztrált versekkel.
Rajzpályázat az Állatok Világnapjára A jászárokszállási Városi Könyvtár az Állatok Világnapja alkalmából rajzpályázatot hirdet minden általános iskolás alsó tagozatos tanuló számára. Várunk minden olyan művet, ami közvetlenül vagy közvetve az állatokkal, fontosságukkal, szépségükkel vagy életünkben betöltött szerepével hozható összefüggésbe.
A jelmondatunk: „Ez állati…” Technikai megkötést nem teszünk, annyit kérünk csupán, hogy a művek ne haladják meg az A4 - es méretet. A művek hátulján tüntessétek fel a nevet, címet, osztályt, tel.számot. Minden tanuló egy rajzzal (festménnyel, kisplasztikával, stb.) szerepelhet, és a munkákat juttassátok el 2005. október 13 - ig a Városi Könyvtárba. A beérkezett művekből várhatóan október 18-tól 21-ig a könyvtárban kiállítást rendezünk. A kiállítás helyén megtartandó ünnepségen, – melyre minél több gyermeket szeretnénk meghívni – a díjakat 4 kategóriában adjuk át. A beérkezett műveket szakmai zsűri bírálja el. Az eredményhirdetésről és az ünnepségen való részvételről, annak időpontjáról külön értesítést küldünk. Szeretettel várjuk műveiteket!
Pályázati felhívás – Bursa Hungarica Ösztöndíjpályázatra Az Oktatási Minisztérium a 2006. évre is meghirdette a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot jelenlegi felsőoktatási hallgatók, illetve felsőoktatási tanulmányokat kezdeni kívánó fiatalok számára. Jászárokszállás Város Önkormányzatának Képviselő-testülete döntött arról, hogy csatlakozni kíván az ösztöndíjpályázat 2006. évi fordulójához is, ezért kiírta az „A” és „B” típusú pályázatokat. Az ösztöndíjra az önkormányzat területén állandó lakhellyel rendelkező, hátrányos szociális helyzetű, jelenleg felsőoktatási intézményben tanuló, vagy továbbtanulni szándékozó érettségi előtt álló fiatalok jelentkezhetnek. A pályázati kiírás teljes szövege megtekinthető a Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláján, a szükséges nyomtatványok a Hivatal Hatósági Irodájában szerezhetők be. A pályázat benyújtásának határideje: 2005. október 31. Polgármesteri Hivatal
2005. szeptember 29.
Rendőrségi felhívás A Jászberényi Rendőrkapitányság Cs. Andrásné 48 éves jászberényi lakos ellen gazdasági bűncselekmény miatt folytat büntetőeljárást. A gyanúsított 2001 óta – a rendőrség eddigi információi szerint – közel 15 személyt csapott be, azzal az ígérettel, hogy a neki, befektetési célokra átadott pénz rövid időn belül jelentős hozamot fog elérni. Az elkövető egy létező, de teljesen más tevékenységet folytató cég – MBI Kft. – brókerének adja ki magát. Az elmúlt 4 évben az eddig jelentkezett sértetteknek közel 30 millió Ft-os anyagi kárt okozott. A vizsgálat kiderítette, hogy az „álbróker” minden üzletfelével megbízási szerződést kötött, melyből a sértet-
tek is kaptak egy példányt. A Jászberényi Rendőrkapitányság azon károsultak jelentkezését várja, akik az „álbrókerrel” ilyen megbízási szerződést kötöttek, illetve pénzt adtak át befektetések céljából, függetlenül attól, hogy visszakapták-e vagy sem az átadott összeget. A jelentkezéseket az alábbi címen vagy telefonszámon várjuk: személyesen a Jászberény, Hatvani út 1. sz. alatt, hétfőtől – péntekig 07.30-16.00 közötti időszakban a Bűnügyi Osztályon, vagy telefonon a 0657/504-287-es, illetve a 107-es ingyenes segélykérő telefonszámot is hívhatják. Lukács Anita r.szds. Jászberényi Rendőrkapitányság
Felhívás A Cukorbetegek Klubja október 18-án, 15 órától 18 óráig szemészeti szűrővizsgálatot tart cukorbetegek részére. A szűrést korlátozott számban dr. Siska Irén szemész főorvosasszony végzi. TAJ-szám, szemészeti lelet (ha van) szükséges. Szemfenék-vizsgálat, látásvizsgálat, szemnyomás-mérés. A Cukorbetegek Klubja Október 22-én /szombaton/ 8-tól 14 óráig csontritkulás szűrést szervez nem csak cukorbetegek részére. Kérjen időpontot! Előzetes bejelentkezés időpontra: Rucsányi Istvánné 432058 telefonszámon. Mindkét szűrés helye: Klubszoba (régi Orvosi Rendelők) „TÖRŐDJÖN (A CSONTJÁVAL), HOGY NE TÖRJÖN ! !"
Tájékoztató Jászárokszállás Város Képviselő-testületének Egészségügyi-, Szociális és Családvédelmi Bizottsága tájékoztatja városunk eljáró diákjait, hogy ebben az évben is lehetőségük van tankönyvtámogatás igénylésére, amennyiben az oktatási intézményben, ilyen jogcímen támogatásban nem részesültek. A támogatáshoz a 2005. évben érvényes személyi jövedelemadóról szóló törvény értelmében, a tanuló vagy hallgató nevére szóló, az intézmény által kiállított számlát kell csatolni. Az igazolások beadási határideje 2005. szeptember 5. napjától 2005. október 31. napjáig terjed, melyet a Polgármesteri Hivatal Szociális és Családvédelmi Csoportjánál lehet benyújtani. A határidő elmulasztása jogvesztő. Jászárokszállás Város Képviselő-testületének Egészségügyi-, Szociális és Családvédelmi Bizottsága
A Petőfi Művelődési Házban 2005. október 3-án
ALADDIN c. gyermekműsor a szegedi Miniszínház előadásában. Belépődíj: 250 Ft
FELHÍVÁS A Jászárokszállási Víziközmű értesíti a Tisztelt Lakosságot, hogy 2005. szeptember 20-án megkezdi a vízműhálózat szokásos évi karbantartását, amely várhatóan október 10-ig tart. Ebben az időszakban időszakosan és helyileg némi nyomáscsökkenés és zavarosság várható, de az ivóvíz emberi fogyasztásra továbbra is alkalmas. A mosatás ideje alatt tapasztalható kellemetlenségekért kérjük a Lakosság türelmét és megértését. 5123 Jászárokszállás, Deák F. út 90. Tel./fax: 57/431-056 e-mail:
[email protected]
Jászvidék
2005. szeptember 29.
Még nincs megállapodás Jászberénnyel Egyelőre nem született végleges megállapodás Jászberénnyel a központi ügyelet kérdésében. A képviselő-testület ugyan korábban arról döntött, hogy az ügyeleti ellátást Jászberényből oldják majd meg, de ez az álláspont már jó ideje módosult. Az önkormányzat most már mindenképp szeretné helyben tartani az ügyeleti ellátást, de ennek működtetési, finanszírozási kérdéseiben még nem sikerült egyességre jutni. A törvényi szabályozás változásai miatt január 1-jétől alapvetően átalakul a háziorvosi ügyelet működtetése országunkban. A feladatot jórészt a kistérségi szerepvállalás erősítésével szeretnék megoldani. Az egészségügyi pénztár abban az esetben köt finanszírozási szerződést a szolgáltatást biztosító szervezetekkel, ha az együttműködést több település közösen – meghatározott lakosságszám után – valósítja meg. Az ellátás koncentrálását a központi ügyeletek megszervezésével valósítják meg az önkormányzatok. Jászságban legelőször Jászberényben jött létre központi ügyelet. Az el-
látási forma lényege, hogy hétvégenként, ünnepnapokon, illetve hétköznapokon munkaidőn túl a központi ügyeleten szolgálatot teljesítő orvosoktól kaphatunk ellátást. Jászberényben egyelőre városi szinten működik ez a forma, de a közeli város szeretné, ha ide csatlakozna Jászfelsőszentgyörgy, Pusztamonostor, Jászágó, Jászfényszaru, illetve Jászárokszállás is. A közös feladatellátás mellett ugyan már hitet tettek az egyes önkormányzatok, de végleges megállapodás még nem született. Ahogy azt Gergely Zoltán polgármester érdeklődésünkre elmondta, az árokszállási önkormányzatnak el-
sődleges célja, hogy az ügyeleti ellátás itthon maradjon. A polgármester vélekedése szerint az az út volna Jászárokszállás számára is járható, ahogyan azt Jászapáti és Jánoshida megoldotta. Igaz, hogy szervezetileg egy központi ügyeletet hoztak létre, de Jászapátin és Jánoshidán is működik egy-egy telephely, ahonnan a környező települések lakosságát is ellátják. Jászberény és Jászárokszállás vonatkozásában azonban ezt a megállapodást még nem sikerült megkötni. Az idő viszont sürget, mivel szeptember 30-ig meg kell szervezni ahhoz a központi ügyelet működését, hogy január 1-től a rendszert finanszírozza az egészségügyi pénztár. Gergely Zoltán egyelőre csak reményét fejezte ki, hogy a megállapodás megszületik. Természetesen következő számunkban beszámolunk a fejleményekről. Banka Csaba
7
Az Önkéntes Tűzoltó Egyesület hírei Jászágó külterületén tüzet jeleztek augusztus 14-én az éjszaka folyamán. Kiderült, a lakott terület közelében egy hétvégi ház udvarán égettek hulladékot, és ezt látta a bejelentő a közeli úton haladva. Még vissza sem érkeztünk gépjárműveinkkel az előző esettől, amikor újabb jelzést kaptunk. Jászárokszállás és Vámosgyörk között égett a tarló körülbelül 4 hektáron, melyet sikeresen eloltottunk. Augusztus 20-án a mentők kértek segítséget tőlünk, mert Jászárokszálláson az Alkotmány utcában a magas talajvíz hatására megsüllyedt egy mentőautó. Mivel nem lehetett biztonságosan megközelíteni a gépjárműfecskendőnkkel az elakadt mentőautót, munkagép bevonásával szabadítottuk ki a sár fogságából. 2005. augusztus 25-én hajnali 3-kor érkezett a jelzés, hogy valami ég a templomnál. Kiérkezésünket kö-
Szelektív hulladékgyűjtés Jászárokszálláson A hétköznapi életben gyakran összekeverjük a hulladék és a szemét fogalmát. Míg szemétnek azokat a vegyesen tárolt anyagokat hívjuk, amelynek további felhasználásáról lemondunk, a hulladék fogalma azokat a tárgyakat fedi, amelyek az ember mindennapi élete során keletkeznek, majd haszontalanná válnak, ám szakszerű gyűjtéssel, kezeléssel újrahasznosíthatók. A szelektív hulladékgyűjtés szükségessége az elmúlt években jelentősen megnőtt, mivel a civilizáció fejlődésével drasztikusan növekedett a hulladékok mennyisége is. A keletkezett hulladékok mintegy 60 %-a újrahasznosítható, új termékek készíthetők belőle. A hasznosítható hulladék összetevők begyűjtésének egyfajta módszere, amely egyben a legnépszerűbb is: a közterületeken elhelyezett hulladékgyűjtő szigetek telepítése, ezek használata. Városunkban az első ilyen konténercsoportok 2003 decemberében jelentek meg. Akkor 8 helyen találkozhatott vele a lakosság, ami mára 10-re bővült. Hogy hogyan fejlődött az elmúlt években ez a fajta hulladékgyűjtés, erről kérdeztem Jakus Józsefet, a helyi Víziközmű intézmény vezetőjét. - Mik a tapasztalatok, mennyiben változott a lakosság hulladékgyűjtési szokása az elmúlt két évben? - Városunkban komoly előrelépés történt azáltal, hogy megteremtettük annak a lehetőségét, hogy szelektív módon helyezhessék el a hulladékaikat az emberek, és
ezzel jelentős lépést tettünk környezetünk megóvása érdekében is. Örömmel tapasztaltuk, hogy sokan és gyakran használják a kihelyezett szigeteket. Az iskolákban is külön figyelmet fordítanak arra, hogy már gyermekkorban megismerjék a hulladékgyűjtés ezen új formáját. Sajátságos problémát jelentett a közületeknél keletkező nagyobb mennyiségű papírkartonok elhelyezése. Méretük miatt a szigetekbe nem lehet bedobni, ha kukákba próbálták gyűjteni azok nagyon hamar megteltek. Ennek megoldására vezettük be azt a lehetőséget, hogy lapra hajtogatott, előzetesen bejelentett nagyobb mennyiséget díjmenetesen
elszállítunk és konténerekbe gyűjtünk. Ezzel a vállalatoknak csökkent a szemétszállítási költségük és ezek a papírok ebben a formában újrahasznosíthatóakká váltak. A szelektív gyűjtés lehetőségét szeretnénk a lakosság körében is tovább bővíteni. Legnagyobb problémát a kerti hulladékok elszállítása okozza, ezek begyűjtése nem megoldott. Keresnünk kell egy olyan helyet, ahová a lakosság elhelyezheti a biológiailag lebomló szerves anyagot. Ennek megoldása lehetne egy hulladék udvar kialakítása, ám sajnos ez még csak a tízezer fő feletti települések esetében kötelező. - Sokakat érdekel az, hogy hová kerül és hogyan hasznosítják a szelektíven begyűjtött hulladékot? - Városunkban összegyűjtött hulladék a jásztelki lerakóba kerül. Majd ott újabb válogatások után külön szerződésekkel tovább értékesí-
tik. Tapasztalataik alapján elmondhatjuk, hogy Jászárokszálláson gyűjtenek a legtisztábban. - Mely anyagok gyűjtése a legnépszerűbb? - Leggyakrabban műanyag palackokat tartalmazó konténereket kell ürítenünk, amelyet a papír követ, a fém és az üveg mennyisége pedig közel azonos szinten mozog. - Milyen szempontok alapján kerültek kihelyezésre a már meglévő szigetek, és tervezneke továbbiakat a városban? - Figyelembe vettük az emberek mindennapi szokásait. A forgalmasabb útvonalak, üzletek, közintézmények mellé telepítettünk. Azt is szem előtt tartottuk, hogy illeszkedjenek a városképbe, ne zavarják a forgalmat és jól megközelíthetőek legyenek. Ebben az évben sikeresen pályáztunk újabb két szigetre, amelyeknek a kialakítása terveink szerint a Déryné és az Ady utcák sarkán fog megtörténni. - Vannak-e a lakosság számára népszerűsítő, ösztönző programok? - Kézenfekvő lenne a szelektíven gyűjtők szemétszállítási díjának csökkentése. Ennek mértékének a megállapítása sajnos nem a helyi önkormányzat hatásköre, hanem a Régió-Kom intézőbizottsága által meghatározott összeg, amely a 33 tagtelepülésen kötelező érvényű. M.N.M
Tekse Csaba, Csáki Zsolt, Csáki Tibor, Kókai Ferenc vetően derült ki, hogy az rancsnoki szakképesítést egyik villanypóznán találha- igazoló oklevelet négy bajtó transzformátor vezetéke társunk, ezzel hosszú távra izzott fel, és okozott tüzet. biztosítva lett az egyesület Értesítésre került az áram- irányítása, hozzáértő szakszolgáltató vállalat, amely- mai vezetése. nek az emberei leválasztotEgyesületünk egy magánták az érintett vezetéket. személy adományaként új Szeptember első hetében színes televízióval gyaraponégy tarló, illetve avartűz- dott, melyet az őrszobában höz kellett vonulni, és el- helyeztünk el. Ennek segítoltani (Jászárokszállás, Visz- ségével lehetőségünk nyílik a nek, Vámosgyörk és Jászágó szabadidő még hasznosabb határvidékein). eltöltésére, a szakmai okta2005. szeptember 3-án tási munka színvonalának tartotta a Megyei Tűzoltó emelésére, oktatófilmek Szövetség a közgyűlését megtekintésére. A nagylelkű Szolnokon, ahol egyesüle- adományt ezúton is megkötünk is képviseltette magát. szönjük. Itt kapta meg a sikeresen elNádas Illés végzett iskola után a Pa-
Újra működik a fiziotherápiás szakrendelés 2005. szeptember 16-tól ismét fogadja betegeit a fiziotherápiás szakrendelő városunkban a régi helyén (Jászárokszállás, Móczár Andor tér 5.) a volt orvosi rendelőben. A rendelés ideje: hétfőn és pénteken reggel 8 órától 12 óráig. Szerdán: délután 14 órától -16 óráig. A rendelést Tóth Zsófia fiziotherápiás aszisztens végzi. - Kérlek mutatkozzál be a Jászvidék olvasóinak, a város lakosságának. - Tóth Zsófia vagyok, Jászágón élek a családommal. A hatvani Bajza József Egészségügyi Szakközépiskola és Gimnáziumban érettségiztem. Ezt követően a budapesti Szentágotai János Egészségügyi Szakközépiskolában elvégeztem a fiziotherápiás aszisztensi szakot. Tanulmányaimat júniusban fejeztem be. - Milyen szakmai tapasztalatokkal rendelkezel? - Budai Irgalmasrendi Kórházban, Flór Ferenc Kórházban, Kistarcsán, MH. Központi Honvéd Kórházban Budapesten, Erzsébet Kórház Jászberényben dolgoztam. - Miért választottad az egészségügy e területét?
Szeretek az embereken segíteni, ezért választottam ezt a pályát. Szeretném, ha a mozgásszervi betegségben küzdők egy kicsit nekem is köszönhetnék gyógyulásukat. Remélem, hogy munkámmal segíthetem a betegeket, időseket és Jászárokszállás lakossága megkedvel engem. - Hogyan kerültél Jászárokszállásra? - A tanulmányaim befejezése után bejelentkeztem a Jász-Nagykun Szolnok Megyei Munkaügyi Központ Jászberényi Kirendeltségéhez álláskeresés céljából. Így jutottam hozzá ehhez az álláshoz, munkatapasztalatszerző támogatással. Az Önkormányzat alkalmazásában állok egy évig. A munkahelyem a Gondozási Központban van. Az aszisztensi munkám mellett az időseknél a nappali ellátáson dolgozom. - Köszönöm szépen. Munkádhoz az Önkormányzat dolgozói és Jászárokszállás lakosai nevében sok sikert kitartást és jó egészséget kívánunk. Jakus Lászlóné
Jászvidék
8
LOMTALANÍTÁS A jászárokszállási VÍZIKÖZMŰ értesíti a város lakosságát, hogy 2005. szeptember 26-tól október 06-ig lomtalanítást végez. A fenti idő alatt nem csak a szilárd burkolatú utcákba mennek be a szállítójárművek, hanem a földes utcákba is. A lomtalanítás során az ingatlanok elé kirakott használt bútorok, berendezési tárgyak, ócskavasak DÍJMENTESEN elszállításra kerülnek. A lomtalanításkor nem szállíthatunk el veszélyes, ill. kommunális hulladékot, kerti hulladékot, rossz háztartási eszközöket, elektronikai hulladékot és építési törmeléket. A lomtalanítás az alábbi ütemezéssel történik: szeptember 26. (hétfő): Rákóczi u., Szabadság u., Malom u., Rózsa u., Örsi u., Jász u., Rosenberg u., Lomb u., Hajnal u., Pipacs u., Liget u., Fürdő u., Napfény u., Délibáb u., Fortuna u., Napsugár u., Diófa u., Thiel B. u., Fürst S. u., Nádas u., Zöldmező u., Szivárvány u., Bokréta u., Nógrád u., Táncsics u. szeptember 27. (kedd): Szentandrási u. és zsákutcái a Hunyadi utcáig, Élmunkás u., Murányi u., Vígh u., Hunyadi u., Bem u., Arad u., Szent László u., Vak B. u., Czinka u., Zrínyi u., Dankó u., Bartók u., Gyóni u., Gárdonyi u., Dobó u., Ősz u., Csongor u., Pusztaszer u., Hortobágyi u. szeptember 28. (szerda): Deák F. u., Prohászka u., Posta köz., Piac tér., Móczár A. tér, Jákó u., Csalogány u., Balassa u., Kurucz u., Virág B. u., Pozsony u., Szentandrási u. a Deák F. u. Hunyadi u. között, Deák tér, Városkert u., Hétvezér u., Akácfa u., Pethes M. u., Mátyás K. u., Alkotmány u., Nyárfa u. szeptember 29. (csütörtök): Kossuth L. u., Madách u., Blaha u., Dózsa Gy. u., Magyar u., Petőfi u., Arany J. u., Görbe J. u., Tompa M. u., Szent Margit u., Kőrösi Cs. u., Vörösmarty u., Kinizsi u., Ságvári u., Vasút u. szeptember 30. (péntek): Déryné u., Munkácsy u., Liszt F. u., Kazinczy u., Szent István u., Boros A. u. Gagarin u., Kölcsey u., Jókai u., Kókai L. u., Halastó u. október 03. (hétfő): Széchenyi u., Sándor u., Bogdán u., Pacsirta u., Sólyom u., Fecske u., Adácsi u., Sport u., Kilián u., Eötvös u., Hámán K. u., Határ u., Mikszáth u. október 04. (kedd): Reviczky u., Kisfaludy u., Katona u., Pethes I. u., Csörsz u., Törőcsik u., Lehel u., Horváth u., Csokonai u., Patak u., Tavasz u., Egri u., Kenyérvári u., Mátra u., Május 1. u., Köztársaság tér október 05. (szerda): Bajcsy u., Szent István tp., Csuka u., Somogyi u., Hold u., Fáskert u., Tinódi u., Ady u. október 06. (csütörtök): József A. u., Jászai u., Pázmány P. u., Kékes u., Tél u., Nyár u., Hattyú u., Damjanich u., Csikós u., Mikes u., Halász u., Mocsár u., Szent Vince u. Városunk, lakókörnyezetünk tisztítása és tisztántartása érdekében szervezett lomtalanítás végrehajtásához kérjük a lakosság segítőkész közreműködését.
Áruvásárlással egybekötött termékbemutató lesz Jászárokszálláson október 7-én 17.30-kor a Petőfi Művelődési Házban. Bio vitaminokat, környezetbarát – bőrbarát szereket,
Versenykiírás „B” kategóriás lovasversenyre
Közérdekű tájékoztató (2005. október)
A verseny helyszíne:
Jeddi-Farm, Jászárokszállás A verseny időpontja: 2005. október 08. szombat Szervező, telefon: Csomor Tamás (20/5615-906) Nevezési díj: 2.500 Ft/ló. A nevezési és a startdíj a helyszínen fizetendő.
ÉLETMÓD KLUB 2005. október 25-én 17.30-kor
A gabonák dicsérete címmel kenyér- és lepénysütési technikák bemutatása lesz a mûvelõdési házban Csikós Miklósné vezetésével.
KIADÓ
KIADÓ
Jászárokszállás központjában a Móczár A. tér 5. szám alatt három helyiségből álló iroda mellékhelyiséggel, egyedi mérőórákkal, gázfűtéssel hosszú távra kiadó. Érdeklődni: VÍZIKÖZMŰ telefonszámán: 57/431-056
Jászárokszállás központjában a Széchenyi u. 1. szám alatt /volt TIGÁZ iroda/ 106 m2 alapterületű üzlethelyiség gázfűtéssel, mellékhelyiségekkel hosszú távra kiadó.
Meghajolva a Teremtő Isten akarata előtt, fájdalommal tudatjuk, hogy
ŐRDŐGH EMÁNUEL gépészmérnök életének 76. évében, 2005. szeptember 5-én elhunyt. Temetése 2005. szeptember 21-én 16 órakor volt a Szent István Bazilika Szent Jobb Kápolnájában, szentmise keretében. Földi hamvait a Bazilika Altemplomában lévő Urnatemetőben helyezték örök nyugalomra.
A gyászoló család
„Az élet megy tovább nélküled, de olyan soha nem lesz már, mint veled.” Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik szeretett halottunk
MÉRI GÉZA végső búcsúztatásán részt vettek, sírjára virágot helyeztek és gyászunkban osztoztak.
kozmetikumokat fognak megismertetni Önökkel, amelyek a Golden Neo Liefe cégnek a termékei.
2005. szeptember 29.
Szerető családja
Orvosi ügyelet 03-09. Dr. Váradi István, Lehel u. 28. T.: 431-166 10-16. Dr. Mann Ildikó, Széchenyi u. 30. T.: 431-077 17-23. Dr. Gyenes Miklós, Kisfaludy u. 11. T.: 431-021 24-30. Dr. Kovács Pál, Rákóczi u. 1. T.: 431-183 31-06. Dr. Bíró Attila, Katona u. 16. T.: 433-165 Ha az ügyeletes orvos lakásán nem érhető el, akkor a 06 (20) 980-6600 hívószámon hívható.
Gyógyszertári ügyelet 01-02. Agora Gyógyszertár Posta köz 1. T.: 531-980 08-09. Agora Gyógyszertár Posta köz 1. T.: 531-980 15-16. Szent Margit Gyógyszertár Rákóczi u. 9. T.: 531-010 22-23. Szent Margit Gyógyszertár Rákóczi u. 9. T.: 531-010 29-30. Agora Gyógyszertár Posta köz 1. T.: 531-980 A gyógyszertári ügyelet szombaton 12 órától hétfő reggel 7.30 óráig tart. Hétköznap a gyógyszertárak 18 óráig tartanak nyitva, szombaton 12 óráig. A Jászvidék következő számának lapzártája 2005. október 20-án, csütörtökön lesz.
JÁSZÁROKSZÁLLÁS város ÖNKÉNTES TŰZOLTÓ EGYESÜLETE ezúton köszöni meg Jászárokszállás lakosságának a 2003. évi SZJA 1%-ának egyesületünk részére történő felajánlását. Az összegyűlt 230. 847 Ft-ot az egyesület műszaki, technikai mentő tűzvédelmi eszközeinek fejlesztésére fordítja. Köszönettel: Jászárokszállás Önkéntes Tűzoltó Egyesülete
Érdeklődni: VÍZIKÖZMŰ telefonszámán: 57/431-056
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik
ANDRÉ ZOLTÁNNÉ
Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazon kedves rokonoknak, ismerősöknek, akik drága édesanyám
TÓTH JENŐ
SZABÓ SÁNDORNÉ
sz. Tősér Margit temetésén részt vettek, sírjára virágot, koszorút helyeztek és fájdalmunkban osztoztak. Köszönetet mondunk dr. Bíró Attila háziorvos és asszisztense részére, továbbá a Polgármesteri Hivatal dolgozói részére, akik segítették dlgait.
sz. Bolye Margit temetésén részt vettek, fájdalmunkban osztoztak, sírjára virágot, koszorút helyeztek.
A gyászoló család
Szerető férje és családja
Emlékezés
Szerető lánya, veje
Megemlékezés
JAKUS JÓZSEFNÉ
ULAKI LÁSZLÓNÉ
Fehér Margit
sz. Kaszab Margit
„Négy éve már, hogy közülünk elmentél, egy szót sem szólva, más világba költöztél. Fáj a szívünknek csendes távozásod, de amíg élünk, őrizzük az álmod!”
Szerető családja
Emlékezés
KISS BÉLÁNÉ
Fájó szívvel emlékezünk
halálának 4. évfordulójára
gyászszertartásán és temetésén részt vettek, utolsó útjára ekísérték, sírjára virágot, koszorút helyeztek és részvétnyilvánításukkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek.
halálának 5. évfordulójára
Emléked szívünkben örökké megőrizzük.
sz. Papp Amália halálának 1. évfordulójára
„A múltba visszanézve valami fáj, valakit keresünk, aki nincs már. Adhat az Isten márványt, kincset, palotát, csak egyet nem: szerető édesanyát.” Szívünkben el nem múló fájdalommal emlékezünk Reá.
Szerető családja és szerettei
Szerető férje, gyermekei, unokái, dédunokája
2005. szeptember 29.
Jászárokszállás Város Önkormányzatának Képviselőtestülete pályázatot ír ki
jegyzői állás betöltésére Pályázati feltételek: - igazgatásszervezői vagy állam- és jogtudományi doktori képesítés - jogi- vagy közigazgatási szakvizsga - legalább öt év közigazgatási gyakorlat, azon belül legalább két év vezetői gyakorlat - magyar állampolgárság - büntetlen előélet - felhasználói szintű számítógépes ismeretek Előnyt jelent: - legalább egy idegen nyelv (angol, német, francia) középszintű ismerete - helyben lakás vállalása - „B” kategóriás jogosítvány - saját személygépkocsi - legalább egy év jegyzői gyakorlat A kinevezés határozatlan időre szól, a munkakört teljes munkaidőben kell ellátni. Illetmény és egyéb juttatás a Ktv. és a Képviselő-testület rendelkezései alapján. A pályázathoz csatolni kell: - három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt - végzettséget igazoló okiratok másolatát - géppel írott részletes szakmai önéletrajzot eddigi munkaköreinek, tevékenységeinek leírásával, - a pályázó személyi adatait - hivatali munka irányításával, szervezésével kapcsolatos szakmai koncepciót A pályázatok benyújtásának határideje: 2005. október 18. A pályázatokat Jászárokszállás Város Önkormányzata Polgár mesteréhez kell benyújtani a következő címen: 5123 Jászárokszállás, Árpád tér 1. A borítékon kérjük feltüntetni „Jegyzői Pályázat”. A jegyzői állás betöltésére kiírt pályázatról a Képviselőtestület legkésőbb a pályázat benyújtására előírt határidőt követő legközelebbi ülésen dönt. Az állás a Képviselő-testület döntését követően azonnal betölthető. A Képviselő-testület jogosult a pályázatot eredménytelennek nyilvánítani. A pályázattal kapcsolatosan további felvilágosítás kérhető Gergely Zoltán polgármestertől a 06 57/531-050-es vagy a 06 20/957-8437-es telefonszámon.
Jászárokszállás Város Önkormányzata pályázatot hirdet
városi főépítész munkakör közszolgálati jogviszonyban történő betöltésére Pályázati feltételek: - büntetlen előélet - magyar állampolgárság - főállású köztisztviselői státusz vállalása - 9/1998. (IV. 3.) KTM rendelet feltételeinek való megfelelés A pályázatnak tartalmaznia kell, illetve ahhoz mellékelni kell: - szakmai önéletrajzot, eddigi munkaköreinek, tevékenységének leírását, - iskolai végzettséget igazoló okirat másolatát, - a főépítészeti munkakör ellátásával kapcsolatos szakmai elképzelést, - 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt. Bérezés: a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény alapján Egyéb juttatások: megállapodás alapján. Helyben lakás vállalása előnyt jelent. A pályázat benyújtásának határideje: 2005. október 18. A pályázat elbírálására a benyújtásra megállapított határidőtől számított 30 napon belül kerül sor. Az állás az elbírálást követően azonnal betölthető. A pályázatot Jászárokszállás Város Önkormányzat Polgármesterének (5123 Jászárokszállás, Árpád tér 1.) kell benyújtani. A pályázattal kapcsolatosan további felvilágosítás kérhető Gergely Zoltán polgármestertől a 06 57/531-050-es vagy a 06 20/957-8437-es telefonszámon.
Jászvidék - Hirdetés
Rosenberger Magyarország Kft.
Jó kézügyességgel, jó látással rendelkező munkavállalókat keresünk 3 műszakos munkarendben, autóbuszjárat biztosításával. Követelmény: legalább 8 általános iskolai végzetség Feladat: elektronikai termékek (kábelek, csatlakozók) összeszerelése.
9
Lakásbiztosítási akció! 2005. 06. 15. - 2005. 09. 15.-ig
MOST MEGKÖTÖTT LAKÁSBIZTOSÍTÁSA MELLÉ PLUSZ SZOLGÁLTATÁST ADUNK AJÁNDÉKBA! I. AUTÓPOGGYÁSZ-BIZTOSÍTÁS Pl. - személyi okmányok - személyes vagyontárgyak
II. STRANDLOPÁS
Pl. - személyi okmányok - ruházat, vagyontárgyak
III. KERÉKPÁRLOPÁS
Pl. - ha az udvarról vagy az utcáról lopják el
Buszjárat: Gyöngyös, Gyöngyöshalász, Atkár, Adács, Vámosgyörk, Jászárokszállás Jászdózsa, Erk, Tarnaörs, Visznek, Jászárokszállás Jászágó, Jászárokszállás Jászapáti, Jászjákóhalma, Jászberény, Jászárokszállás Tarnazsadány, Tarnaméra, Boconád, Zaránk, Erk, Tarnaörs, Visznek, Jászárokszállás Munkavégzés helye: 5123 Jászárokszállás, Ipari út 7. Érdeklődni: 57/531-602 Lukácsné Ivanics Zsuzsa
Jászárokszállás Önkormányzata eladásra kínálja az alábbi ingatlanokat:
IV. BALESETI RUHÁZATI KÁR Jó tudni, hogy lakásbiztosítási csomagjaink már eddig is tartalmazták: - nyaralására magával vitt ingóságait eltulajdonítás esetén megtérítjük, - közlekedés során kerékpárral okozott kárt megfizetjük.
Jászárokszállás, Piac tér 5.
1956.
Szolnoki ingatlanok: 10 db összközműves üdülőtelek: Szolnok Tenyősziget, Dankasirály u. (21076-21085 között hrsz-ok) Jászárokszállási ingatlanok: Ipari Park területén 110.000 m2 Ár megegyezés szerint 2 7.641.000 Ft Pázmány P. u. 11. lakóház, udvar, 714 m 2 15.583.370 Ft Széchenyi u. 93. (volt óvoda), 1.824 m Szivárvány út 24., Üdülőtelek 1684/17 hrsz, 1.101 m2 2.064.375 Ft 2 Déryné u. 17. (udvar, gazdasági épület 3947 hrsz.) 157 m 750.000 Ft Szentandrási utca 99 (2374 hrsz) 564 m2 Ár felértékelési ár szerint. Kenyérvári út-Egri út (beépítetlen terület, 9 db építési telek 2 800 Ft/m2 567 hrsz.) 721-1.038 m Jelentkezni lehet a Polgármesteri Hivatal pénztárában foglaló befizetésével, amely a vételár 10 %-a. Érdeklődni: az 57/531-050, 20/979-8437 telefonszámokon, vagy személyesen A jászárokszállási Polgármesteri Hivatalban lehet.
Tájékoztató Megyénkben, a szolnoki Hetényi Géza Megyei Kórházban BABAMENTŐ INKUBÁTORT helyeztek üzembe 2005. augusztus 12-én. A babamentő inkubátor az Egészségügyi Minisztérium és az Ifjúsági, Szociális és Családügyi Minisztérium által támogatott program keretében, térítésmentesen került megyénkbe. A babamentő inkubátor egy lehetőség a nehéz helyzetbe került anyák újszülöttjeinek életben maradására. Nem lesz büntetendő az az anya, aki a kórház kapujában lévő inkubátorba teszi csecsemőjét, mivel ezzel lemond róla, és egyben hozzájárul ahhoz, hogy örökbe fogadhassák a gyereket vagy, hogy a csecsemőt egy másik család nevelje fel. A kórház 7 emeletes épületének földszintjén, jól elkülöní-tetten, a bejárat külső és belső ajtaja közötti területen lett lehelyezve az inkubátor, amiről jól látható felirat ad útbaigazítást. A kórház gondoskodott arról, hogy az inkubátorba gyermekét elhelyezni kényszerülő anya ismeretlen maradjon. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főjegyző
Rokkantak Napja A Mozgássérültek Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesületének Városi Csoportja 2005. október 8-án (szombaton) délután 16 órakor tartja a Rokkantak Napjával egybekötött Közgyűlését a Széchenyi István Általános Iskola Szent Vince úti tornatermében. Várjuk tagjainkat és az érdeklődőket. Vezetőség
Jászárokszállás Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt 2005. október 23-án 15 órakor az 1956-os forradalom és szabadságharc és a Köztársaság kikiáltásának évfordulója tiszteletére rendezett ünnepségre. 15:00 Koszorúzási ünnepség Himnusz Szavalat Köszöntőt mond: Gergely Zoltán polgármester Ünnepi beszédet mond: Dr. Farkas Ferenc főiskolai tanár Koszorúk elhelyezése Szózat Helye: Időkapu 15:30 Ünnepi műsor A műsor közreműködője a Deák Ferenc Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola tanulói. 16:00 Találkozás '56. …. 2005. A Deák Ferenc Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola kiállításának megnyitója. A kiállítás megnyitja: Vereb András gimnázium igazgató A kiállítás megtekinthető: 2005. november 7-ig hétfőtől – péntekig 09h-12h, 14h-16h Helye: Petőfi Művelődési Ház
Jászvidék
10
Jászárokszállás nevétől volt hangos Tarlów Jászárokszállás Város Önkormányzatának küldöttsége és a Fortuna TSE tagjai 2005 szeptember 2. és 5-e között látogatást tettek Jászárokszállás testvérvárosában, a lengyelországi Tarlów-ban. Az aratás befejezése, a kenyér ünnepe évszázadok óta Lengyelország egyik legnagyobb eseménye, amely idén az árokszállásiakkal együtt nemzetközi jelleget öltött. A küldöttség tagjainak egyik feladata volt a testvérvárosi kapcsolat kiszélesítése és elmélyítése a lehetőségek figyelembevételével. Feltártuk azokat a lehetőségeket, amelyekkel tovább erősíthetőek a két település közötti kulturális, oktatási, szakmai, civil szervezeti, egyéni és baráti kapcsolatok. Küldöttségünket lengyel barátaink túláradó szeretettel, kitörő örömmel és a legnagyobb tisztelettel fogadták. A város díszvendégei voltunk. Szeptember 3-a szombat szabad programmal telt, hajókirándulás a Visztulán, vá-
rosnézés, este könnyűzenei koncert. Következő nap, vasárnap volt az ünnepségsorozat, amely a II. világháborúban elesett magyar katonák emlékművének koszorúzásával indult. Részt vettünk az ünnepi szentmisén, az új kenyér megszentelési ünnepén, ahol küldöttségünk tagjait külön-külön, személy szerint köszöntötték és üdvözölték. A szentmise utáni felvonuláson a feldíszített búzakoszorúk mögött a menet elején mindenki megcsodálhatta táncosaink magyar nemzeti viseletét, a „palotás ruhát”. A helyi sportpályára érve az ünnepség hivatalos része következett, ahol a városi elöljáróság mondott beszédet és kitüntetéseket adott át. Ezt követően a színpadon kü-
A tarlow-i küldöttség Fortunások és képviselőink a testvérvárosban (Fotó: Major József)
lönböző kulturális műsorok követték egymást, a hangulat egyre fokozódott pedig még csak délután négy óra volt és a műsorterv szerint táncosaink hét óra körül lépnek színpadra. Hátborzongató volt hallani, hogy közben a 8-10 ezer fősre duzzadt tömeg – a műsorvezető közreműködésével – kéthárom műsorszámmal a mieink fellépése előtt ütemesen mondta azt, hogy JÁSZÁROKSZÁLLÁS. Ebben az emelkedett hangulatban léphettek színpadra a Fortuna TSE táncosai. Méltóságteljes, látványos, fergeteges bemutatójuk, amelyet szinte művészi szintre emeltek, hatalmas sikert aratott a nézőközönség előtt. A táncok közötti szünetekben a helyi konferanszié az „ö” betűt nem ismerő lengyelekkel pillanatok alatt megtanította, hogy kell magyarul mondani azt, hogy KÖSZÖNÖM, amit már a következő szünetekben egy emberként skandáltak. Másnap reggel a tarlowi városházán búcsúztunk vendéglátóinktól, akik még akkor is táncosaink kiemelkedő produkcióját méltatták. Nyugodt szívvel és jóleső érzéssel mondhatjuk, hogy büszkén voltunk JÁSZÁROKSZÁLLÁSIAK testvérvárosunkban. Banka Emánuel Major József
2005. szeptember 29.
Vak Bottyán Emléktúra Négy lány ül szeptember 24-e hűvös reggelén az Időkapuban. Már 7 órától várják a nevezőket a Vak Botytyán Emléktúrára. A legendás kuruc hadvezér a Tarnaörs – Jászárokszállás között felállított táborban halt meg 1709-ben. Emlékét a városhatártól 7 km-re emlékoszlop őrzi. Most ellenőrző pont is volt mellette, hogy érintésével egy 19,5 km körtúrát tegyenek a nevezők. Az első nevező dr. Földi József 7.20-kor érkezik, 8.20-ig további 21. Majd mind a 22 szintidőn belül (5,5 óra) teljesíti a távot. A túra útvonala a kellemes napsütésben jól járható dűlőutakon, erdőszélen hábo-
A képen a beérkező Rusvai család (Fotó: Csikós Tamás) rítatlan környezetben rajzolódik. A Futárok SC legújabb rendezvénye egy év múlva ismétlődik. Akik nagyon megbánták,
az anyacégtől érkező német vendégek ellen lejátszott mérkőzés volt. Erről a meccsről a vendégek 4:1-es vereséggel térhettek haza.
... Mármint a város egyik legszebb, legrendezettebb utcája. Lakói minden 5. évben megünnepelték az évfordulót. Tették ezt ez évben is szeptember 10-én. A rendezvény fő szervezői nagy létszámú segítséggel Guba József önkormányzati képviselő háza előtt igyekeztek a vigadalom helyszínét úgy berendezni, hogy a több mint 50 fő utcabeli – gyerekek és felnőttek – jól érezzék magukat. Ottjártamkor
– kora délután – az asztalok, székek és minden olyan kellékek a helyén voltak, melyek szükségesek egy jubileumi ünnepséghez. A helyszínre érkezve egy kicsit többet időztem az üst mellett, ahol Bordás Gyula, a helyi birkafőző verseny sikeres résztvevője már szinte készre főzte a borjúpörköltet. Utólag értesültem, hogy ezúttal is remekelt, bár ez úton – mármint a Gagarin utca
Reméljük, a kezdeményezés más cégekre is átterjed, s tovább színesedik városunk sportélete. – and –
Anyakönyvi hírek
A kezdő rúgáson túl... (Fotó: Kaszab László)
Labdarúgó eredmények Jászárokszállás-Jánoshida A hazai csapat gólszerzői: Ballagó (3), Szabó (2), Ördög Szeptember 3-án Abádszalók- Jászárokszállás A gólunkat Szerencsi szerezte Szeptember 11-én Jászárokszállás-Zagyvarékas A hazai csapat gólszerzői: Ballagó (2), Pittner, Nagy Szeptember 18-án Jászárokszállás-Tiszafüred Szeptember 24-én Kunhegyes-Jászárokszállás
6-2 4-1 4-1 0-0 0:0
– and –
25 éves a Gagarin...
Újraindulnak az üzemi bajnokságok? Évtizedekkel ezelőtt kisés nagyméretű labdarúgópályák színes eseménye volt a különböző helyi cégek, intézmények, „társulások” labdarúgócsapatainak egymás közötti versengése. Ennek felújítására is alkalmas kezdőrúgások már megtörténtek szeptember 21-én, amikor a Rosenberger – Kröll Skycon fúzió csapott össze a Rosenberger Kft. füves pályáján. A hazai pályán játszó Rosenberger 7:5-re nyert. A visszavágó szeptember 30án lesz. A pályaavató mérkőzés azonban július 23-án, a dolgozói családi nap keretében,
hogy most kihagyták, javaslom, ne csak egy év múlva, hanem addig is járják végig.
2005. augusztus hónapban született gyermekek: Kozák Petra, Oláh Márkó Sándor, Molnár Eszter, Szajkó Attila Martin. 2005. augusztus hónapban házasságot kötött: Rankasz Zsuzsanna – Rácz Imre, Palik Andrea – Braxátor László, Csikós Tünde – Mudris Zoltán, Budai Kinga – Lengyel Zsolt, Füleki Bernadett – Bordás Péter, Tekse Andrea – Márkus Gábor. Ezúton búcsúzunk a meghaltaktól: Szűcs Géza 82, Melegh József 60, Méri Géza 63, Gál Balázs 43, Antal László 76, Bordás Ferencné, sz. Nagy Rozália 82, Farkas Béla 62, Nagy Ferencné, sz. Csoszor Mária 80, Füleki József 74, Szabó Sándorné, sz. Bolye Margit 74 évet élt. Jászágón 2005. augusztus hónapban születés, házasságkötés nem volt. Elhalálozott: Kolonics János 56, Barócsi Sándorné, sz. Nagy Erzsébet 71 éves korában.
aszfaltja – eredményt nem hirdettek. Távozásom közben még több olyan hölggyel találkoztam, akik süteményes tálcával a kezükben igyekeztek a helyszínre, ahol már kellemes zene – pohárcsengésssel vegyülve – szórakoztatta a résztvevőket. A naplemente előtt gyerekek, felnőttek különféle sportszámban tettek tanúbizonyságot arról, hogy mit is tudnak. Sajnos az egyes versenyszámok győzteseiről nem tudok számot adni, mivel a verseny igen időigényes volt, főleg a lassúsági kerékpárverseny. Az est folyamán értékes tombolatárgyakat sorsoltak ki. A jubileumi rendezvény az utómunkálatokkal együtt hajnali 3 óra körül ért véget. A Gagarin utca lakói tanúbizonyságot tettek az összetartásról. De pár évvel ezelőtt – amikor is az utca egyik lakóháza leégett – segítőkészségből is jelesre vizsgáztak. Jelentős összegű támogatással segítették az újraépítést. Kovács S.
JÁSZVIDÉK Jászárokszállás város közéleti havilapja Szerkeszti: a szerkesztőbizottság Főszerkesztő: André Béla Szerkesztőbizottság elnöke: Banka Csaba Kiadja: Városi Könyvtár, Jászárokszállás Felelős kiadó: Ádám Gáborné Telefon/fax: 57/531-040 E-mail:
[email protected] ISSN 1219-6525 Szedés, tördelés: Petrik József, Atkár Nyomtatás: Máyer Nyomda, Budapest Készült: 1.450 példányban