VADFAJAINKRÓL ÁLTALÁBAN (ANATÓMIA, ÉLETTAN) A vadász ismerettárában is első helyen kell szerepelnie az általa vadászott vadfajok ismeretének, ezért legalább alapfokon ismernie kell ezen élő szervezetek felépítését (anatómia), életfolyamatait. E sajátosságokat a vadászható vadfajok két nagy csoportjára (osztályára), a madarakra és emlősökre vonatkozóan tárgyaljuk.
1. A KÖZTAKARÓ A köztakaró a testet védi a környezeti hatásoktól. A köztakaró részei a bőr és a bőr alatti kötőszövet. Az emlősök bőre két rétegből épül fel a hámból és az irhából. A hám többrétegű, elszarusodó laphámból áll, melynek öt réteg van. Az irha két réteget tartalmaz, amely főleg kollagénrostos kötőszövetből áll, aminek dús ér- és ideghálózat van. A bőralatti kötőszövet feladata a bőrnek az alatta levő szövetekhez való kapcsolása. A bőr alatti kötőszövetben a törzs egyes tájékain az őszi időszakra legtöbb vadfaj esetén nagy mennyiségű zsírszövet halmozódik fel. A bőr hám eredetű szervei a szőr és a bőrmirigyek. A szőrök a bőrből kiemelkedő, rossz hővezető képességű, képletek. A szőrszálak összessége adja a szőr ruhát. A szőrszálak élettartama változó, a szőrtakaró váltása általában egy időszakra esik, amit vedlésnek nevezünk. A vadfajok a téli vastagabb, a hideg ellen megfelelő védelmet nyújtó, szőrtakarót tavasszal vetik le. Ebben a nappalok hosszabbodása kulcs szerepet játszik, az állat gyenge kondíciója azonban késleltetheti. A bőrben levő mirigyeknek két típusa van: a faggyúmirigy és a verejtékmirigy. A faggyúmirigyek kivezető nyílása a szőrtüszőbe nyílik, váladékuk kenőcsös jellegű, a bőrt és a szőrt bevonva védi azt a túlzott átnedvesedéstől víztaszító jellege miatt. A vaddisznók faggyúmirigyei kevésbé fejlettek. A verejtékmirigyek a bőr alatti kötőszövetben foglalnak helyet és a bőr felszínére nyílnak. Az emlősök bőrében különböző sajátos, módosult mirigyhalmazok is találhatók, ezek az ún. szagképző szervek. Az általuk termelt váladék funkciója többféle lehet. Az ún. identifikáló mirigyek a fajtársak egyedi azonosítását szolgálják, a párzó mirigyek a nemek egymásra találását segítik a párzási időszakban, a jelölő mirigyek a territórium jelölésében vesznek részt, a bűzmirigyek pedig a támadó elriasztását segítik. E mirigyeknek a megléte, illetve helyeződése fajonként eltérő.
1
1. Infraorbitalis szerv: A szarvas-félék, és a muflon jellegzetes jelölő illat mirigye, mely a szem belső szöglete alatt található meg. 2. Homlokmirigy: Az őzbak agancstövei között fekvő jelölő mirigy. 3. Szarvtői mirigy: A zerge füle töve mögött található faggyúmirigy csoport. 4. Állcsúcsi szerv: A vaddisznó álltájékán található kis bőr kúpocska. 5. Carpalis szerv: A vaddisznó carpusa felett egy megvastagodott bőrrész van, ahol lencsényi területen mirigyeket találunk. 6. Metatarsalis kefék: Szarvas-féléknél a csánk tájékon található, hosszabb szőrökkel fedett 2-3 cm átmérőjű képlet. 7. Körömcső: Muflonban mind a négy, a szarvasfélék és a zerge esetén csak a hátulsó végtagok csülkei közötti bőrredőben helyet foglaló szerv. 8. Faroktő mirigyek: Jellegzetes mirigy a kifejlett vadmacska kandúrokban. 9. Farok mirigy: A gímszarvas farkán lévő jól fejlett illatmirigy. 10. Végbélzacskó: A kutyafélék (farkas, róka) zsákszerű mirigyei, amelyek a végbélnyílás két oldalán nyílnak. 11. Tasakmirigy: A vadkan és a dámbika tasakjában helyet foglaló mirigyek a jellegzetes szagú smegma képzésében játszanak fontos szerepet. A tejmirigy az újszülött táplálására szolgáló, módosult verejtékmirigyből álló képlet, amelynek váladéka a tej. A tejmirigy a vaddisznó kocában a has és a mellkas tájék alsó részén fut végig (6-7 pár). Hasonló az elhelyezkedése a többet ellő vadfajok esetén is. A vadon élő kérődzők tejmirigye az alhasi tájékon, a combok között foglal helyet. A tejmirigyet kívül szőrrel gyengén ellátott vékony bőr fedi, míg a csecsbimbók szőrtől mentesek. A tejmirigy állományának alapegységeit a mirigyvégkamrák adják, amelyek falát alaphártyához kapcsolódó egyrétegű mirigyhám béleli. A mirigyvégkamrák által termelt váladékot a kivezető járatokból összeszedődő tejutak a tejmedencébe vezetik, ahol a tejleadásig felhalmozódik. A tejelválasztás a prolaktin hormon hatására indul meg, amelynek során a mirigyhámsejtek fokozott váladékképzése megindul. A termelt tej leadása az újszülött szopása során kialakuló reflexláncolatokból áll össze, amit tejleadási reflexnek nevezünk. Ilyenkor a szopás során keltett mechanikai ingereket az érző idegek a gerincvelőbe, majd a gerincvelői idegpályák a központi idegrendszer hypophysis részéhez szállítják. Itt a termelődő oxytocin a vérpályába kerül, ami a tejmirigy sima izom elemeinek az összehúzódása révén, illetve a csecsbimbóban levő záró gyűrű megnyílása után lehetővé teszik a tej kiáramlását. A vadon élő állatok 3. ujjpercén kialakuló módosult hám képlet, a szarutok létrehozza a vaddisznóknál és a kérődzőknél a csülköt, a macska-, a kutya- és a menyét-féléknél a karmot. A vadmacska karmai ívben hajlott, két oldalról lapított szaruképletek, amelyek bőrtasakba húzhatók vissza. A szarutok folyamatosan nő és a járás során megfelelő kopásnak van kitéve. A szarv a muflon kos jellegzetes másodlagos nemi jellege, ami tulajdonképpen
2
egy szarutokkal fedett homlokcsontból kifejlődő nyúlvány. A szarv szarutokján a téli időszakban ún. évgyűrű keletkezik, amelynek segítségével az állat kora megbecsülhető. A szarv az állat élete során folyamatosan fejlődik, nincs éves levetési ciklusa. A madarak bőre igen vékony, de az alatta levő bőralatti kötőszövet jól fejlett. A bőr szintén két rétegből épül fel. A bőr irhájának mély rétegébe vegetatív beidegzésű simaizom elemek vannak, amelyek a tollazat borzolását teszik lehetővé. A bőr alatti kötőszövetben a réce- és lúdféléknél nagy mennyiségű sárga színű zsír halmozódik fel, amely a hőszigetelésben nyújt segítséget. A madarak bőrében nem találunk mirigyeket kivétel ez alól, a faroktő tájékon található a faroktőmirigy, amelynek két kivezető nyílása szemölcsszerűen nyílik a bőrön. A váladéka zsírszerű, barnássárga. Az úszó életmódot folytató madarakban az ujjak között bőrkettőzetet, úszóhártyát találunk, ami az úszásban nyújt segítséget. Az úszóhártya récéknél és ludaknál az előrefele tekintő szomszédos ujjakat teljesen áthidalja. A szárcsánál az úszóhártya az ujjak két oldalán lebenyszerűen kiszélesedik, de nem köti össze az ujjakat, ez az ún. karéjos úszóláb. A végtagokon található erős hámpikkelyek jellegzetes sárga, narancssárga színét a nagy lipokróm tartalom okozza. A tyúk alkatúaknál a csüdön hátrafelé tekintő, csontos alapon helyet foglaló, szarutokkal fedett sarkantyú fejlődik ki. Ez a kor előrehaladtával hegyesebbé válik és hosszúsága is nő. A fácánkakasoknál felhasználható az életkorbecsléshez. A testet különböző típusú tollakból álló tollazat fedi, aminek szerteágazó a szerepe: véd a lehűléstől, továbbá a tollak között felhalmozódó levegő csökkenti a madár fajsúlyát a repüléskor. A tojó madarak a kotlás alkalmával, a kotlófolt segítségével biztosítják a keltetéshez szükséges hőmérsékletet, amelynek állandóságát a tollazat szigetelő hatása biztosítja. A toll két fő részből, a tengelyből és a zászlóból épül fel. A tollak lehetnek fedő-, pehely- és fonalszerű tollak. A fedő, vagy kontúr tollak adják a madártest alakját, borítják az egész testfelületet, ehhez tartoznak a jól fejlett zászlóval bíró farok tollak és a szárny evező tollai. Az úszórécéknél a harmadrendű evezőtollak külső felülete csillogó kék vagy zöldes színű, ami az ún. szárnytükröt képezi. A pehelytollak a fedőtollak rétege alatt egy igen jó hőszigetelő réteget képeznek. A madarak vedlése szintén neurohormonális szabályozás alatt áll. A récefélék vedlési időszakát lohosodásnak nevezzük. A vedlés alkalmával a régi tollak fokozatosan, több hét alatt cserélődnek ki fiatal tollakra. A réce- és lúdfélék szárny evező tollai azonban egyszerre váltódnak, ami időszakos röpülés képtelenségüket eredményezi.
3
2. A MOZGÁS SZERVRENDSZERE A gerinces állatok belső vázzal rendelkeznek. A belső vázra, a csontvázra épülnek fel a mozgás aktív szervei, az izmok. A csontok nagy szilárdságú szervetlen és szerves állományból állnak. A csontok szerepe igen szerteágazó: 1. 2. 3. 4. 5. 6.
a csontokból felépülő csontváz alapozza meg a test kontúrját, a mozgásban, mint passzív mozgásszervek vesznek részt, a csontok részt vesznek az ízületek kialakításában, a szervezet vázát alkotják, egyes szerveket a csontokból felépülő védőburok határolja (agyvelő és gerincvelő), egyes elemek anyagforgalmában, raktározásában a csontok játszanak szerepet (kalcium és foszfor anyagforgalom), 7. a vérsejtképző szerv (vörös csontvelő), a csöves csontok végdarabjában foglal helyet 8. tartalék tápanyag raktár (sárga csontvelő vagy zsírvelő), ami a velőüregben található. A csontok általános szerkezetét tekintve összetett szerv. Kívülről a csontot, ereket és idegeket tartalmazó csonthártya fedi. Az erek és az idegek a csont állományába tápláló lyukakon térnek be. A csont állományát a csontszövet építi fel. A csont üregrendszerében a csontvelő foglal helyet. A csontok ízületek alkotásában résztvevő felületét porcszövet borítja. A testet felépítő csontokat feloszthatjuk páros és páratlan csontokra. A törzs csontjait a gerincoszlop-, és a mellkas csontjai alkotják. A gerincoszlop a gerincvelőt védő csontos burok, ami a csigolyákból épül fel. A csigolyák testtájanként változó alakúak. Általában a csigolyának van teste, aminek elülső vége domború, míg a hátulsó homorú. Ezeknek a felszíne vesz részt a csigolyák közötti ízületek alkotásában. A gerinccsatornát a csigolya testéről eredő, ívben hajlott csontléc alkotja. A csigolyának két oldalt nyúlványa van, egyik a harántnyúlvány, ami izmok tapadására szolgál. A csigolyaívről kiindulóan, a csigolya testtel ellentétes irányban a tövisnyúlvány ered. A két szomszédos csigolya kapcsolódását az ízületi nyúlványok segítik. A nyakcsigolyák száma minden emlős állatfajban 7. Az első nyakcsigolyát atlasnak nevezzük, amelynek hiányzik a teste. A második nyakcsigolya az epistropheus, aminek elülső részébe olvad bele az atlas teste. A többi nyakcsigolyára jellemző a csökevényes haránt- és tövisnyúlvány. A hátcsigolyák kifejezett tövisnyúlvánnyal rendelkeznek, ami a mar tájékon a legfejlettebb. Az ágyékcsigolyák harántnyúlványa szárnyszerűen megnagyobbodott. A tövisnyúlvány rövidebb, mint a hátcsigolyák esetén. A keresztcsont a keresztcsigolyák összecsontosodásából alakul ki. A keresztcsont a medenceüreg boltozatát alkotja. A farokcsigolyák kicsi, hengeres csontok, amelyek nyúlványai csökevényesek.
4
A mellkas szilárd vázát felülről a hátcsigolyák, két oldalt a bordák, alulról a szegycsont alkotja. A bordák száma megegyezik a hátcsigolyák számával. A bordák bordacsontból és bordaporcból állnak. A bordacsont ívben hajlott hosszú, morfológiailag laposnak számító csont. A felső végdarabja a bordafejet alkotja, ami a hátcsigolyákkal kapcsolódik. Az alsó végdarab bordaporccal kapcsolódik a szegycsonthoz. Így szilárd, de mégis rugalmas csontos váz védi a mellüreget. A mellkas hátulsó részén az utolsó bordák az előző bordaporchoz kötőszövet segítségével kapcsolódnak. A szegycsont három részből áll, elülső része a markolat, ami a szegycsont testében folytatódik. A szegycsont harmadik része valójában porcból épül fel, ez a lapátos porc. A mellső végtag a lapocka segítségével kapcsolódik a mellkasfalhoz. A lapockacsontot izmok fűzik a mellkashoz. A lapockacsont két lapos csontlemezből épül fel. A külső felületen a lapocka teljes hosszában egy csontléc fut. Ez a külső felületen egy elülső és egy hátulsó árkot hoz létre. A lapocka felső szélén lapockaporcot találunk. A karcsont jellegzetes felépítésű csöves csont. A felső végdarabon találjuk a karcsont fejét, amit nyak övez. A karcsont teste hosszant megnyúlt. Itt találjuk meg a velőüreget. A karcsont alsó végdarabja két nagy bütyköt alkot. Az alkar csontjai: az orsócsont és a könyökcsont. Az orsócsont hosszú csöves csont, amelynek felső végdarabja a fejet alkotja. Ez kapcsolódik a karcsont bütykeivel. A csont alsó végdarabja két ízületi felszínt alkotó ízületi hengerből áll. A könyökcsont felső végdarabja az orsócsonton túl nyúlva alkotja a könyöknyúlványt. Egyes vadfajokban – pl. a kérődzőkben – a könyökcsont teste elvékonyodik, és a szomszédos orsócsont testébe olvad. Más fajokban a könyökcsont teste jól fejlett. Az alsó végdarab e fajoknál az elülső lábtőcsontok által alkotott ízülethez kapcsolódik. Az elülső lábtőcsontok két sorban elhelyezkedő, megközelítőleg kocka alakú csontok. A mellső láb lábközép csontjai hosszú hengeres csontok. A húsevőknél 5 lábközép csontot találunk, míg a vaddisznónál az első hiányzik, így 4 csont számolható. A kérődző vadfajoknál a 3. és a 4. mellső lábközép csont egységes csonttá összenőve alkotja a főcsontot. Az ujjak csontjai rövid csontok. Ezekből 3 található meg egymás után, amelyek közül az utolsó ujjperc vadfajonként módosult. Kérődzőknél és vaddisznóknál csülökcsonttá, míg húsevőkben, ívben hajlott karomcsonttá alakult. A kérődző vadfajainkban a 3. és a 4. ujj utolsó ujjperce alkotja a csülök csontos vázát, a csülök csontot, amit kívülről szarutok fed. E vadfajoknál így a test a talajjal a 3. és a 4. ujjpercen keresztül érintkezik. A csülkös kérődző vadfajok esetében az állat nyomai a két fő ujj teherviselését mutatják. A húsevőknél a járás alkalmával, a talajjal az összes ujjperc érintkezik. Így e vadfajoknál az ujjak nyomai rajzolják ki az állat nyomát. A nyomban a 5
kutyafélék esetében a karom is felfedezhető, míg macskaféléknél – mivel ezek a karmukat a járás során visszahúzott állapotban tartják – csak az ujjak nyomata látszik. A vadmacskánál tehát rendes körülmények között a karom nyoma nem fedezhető fel. A hátsó végtag kapcsoló öve a medencecsont, amelyet három csont alkot, a fancsont, a csípőcsont és az ülőcsont. E három csont közös találkozási pontjában alakul ki az ízületi vápa. A medencecsont védi a medenceüregi szerveket a mechanikai behatásoktól, továbbá a csontos szülőút kialakításában játszik fontos szerepet. A hátulsó végtag medenceövhöz kapcsolódó csontja a combcsont. A felső végdarabja alkotja a combcsont fejét és a nagy forgatót. A combcsont fejét a nyak övezi. A combcsont teste kissé lapos, henger alakú. A combcsont alsó végdarabja porccal fedett ízületi hengert alkot, itt egy árok fut. A térdkalács a combcsont hengerén sikló csont. A szár csontjait a sípcsont és a kapocscsont alkotja. A sípcsont hosszú, csöves csont. A felső végdarabja széles, rajta két ízületi felülettel fedett bütyök található. A sípcsont testén fut a sípcsonti taraj. A csont alsó végdarabja, ízületi felületei segítségével kapcsolódik a lábtőcsontokhoz. A kapocscsont kisméretű, hosszant megnyúlt csont, aminek felső, kiszélesedő része a fejet képezi. A csont testét kérődző vadfajokban szalag rögzíti. A hátulsó lábtő csontjai a csánkcsontok bonyolult felépítésű, összetett ízületet alkotnak. A hátsó lábtő három sorba rendeződő, összesen 7 csontból áll. A hátulsó lábvég csontjai hasonló módon épülnek fel, mint az elülsők. A fej csontjait az arckoponya és az agykoponya csontjai alkotják. Az arckoponya csontjai az orrüreg (és annak melléköblei) és a szájüreg alkotásában vesznek részt. Az agykoponya csontjai a koponyaüreget és a dobüreget fogják közre. Az agykoponya alapját a nyakszirtcsont alkotja. A nyakszirtcsontnak van két bütyke, ami az első nyakcsigolyához kapcsolódik. Az ékcsont is az agykoponya alapjának felépítésében vesz részt. Ez a csont az agykoponyát alkotó legtöbb csonttal összeköttetésben áll. Az agykoponyát elöl, az orrüregtől a rostacsont választja el. E csont áttört lemeze az orrüreg felé domború, míg a koponyaüreg felé homorú, s a rajta lévő lyukakon keresztül haladnak át a szagló-idegrostok. A rostacsont az orrüreg felé vékony csontlemezekből felépülő (szivarszerűen feltekeredő) egységeket formál, ez az ún. rostatömkeleg. A falközötti csont kisméretű, sarló alakú csontocska, ami a falcsonthoz és a nyakszirt csonthoz kapcsolódik. A falcsont lapos, tömör csont, ami vaddisznóban L-alakú, míg húsevőkben csészére emlékeztető. A falcsont a nyakszirtcsont és homlokcsont között helyezkedik el, és a koponyatetőt alkotja. A homlokcsont a falcsont és az orrcsontok között található. E csontban van a terjedelmes homlokcsonti öböl. A halántékcsont két részből áll: a halántékcsonti 6
pikkelyből és a sziklacsontból. Ez utóbbi csont további két részből áll: sziklai részből és a dobűri részből. Az arckoponya orrüregi részét felülről határoló csont az orrcsont. A csont külső felülete domború, belső felülete homorú. Az orrcsont elülső hegyes része az orrcsonti nyúlványt képezi. A könnycsont kicsi páros csont, a szemgödör elülső részét alkotja. Kérődzőkben a könnycsont szemgödri szélén apró nyúlvány található. A csont belső felülete az orrüreg alkotásában vesz részt. A járomcsont az arckoponya hátulsó részén a szemgödör és az arckoponya alkotásában vesz részt. Az állcsont teste négy felületet tartalmaz: arci-, ékszájpadlási-, orrüregi-, és szemgödri felület, s három nyúlványa van. A fogmedri nyúlvány a zápfogakat foglalja magába. A szájpadlási nyúlvány a szájüreget választja el az orrüregtől. A járomcsonti nyúlvány az állcsonti öböl alkotásában játszik szerepet. Az állközötti csont az orrüreg bejáratát határolja, a kemény szájpadlás csontos vázának egy részét képezi. A szájpadláscsont L-alakú csont, amelynek van egy vízszintes- és egy függőleges lemeze. A röpcsont kisméretű csont, aminek szabadon álló vége egy horog alakú nyúlványt képez. Az ekecsont az orrüreg alapján végigfutó csontlécet alkotja. Az orrkagylók orsó alakú, papír vékonyságú, felcsavarodott csontlemezek. Az orrüreget az orrsövényporc osztja ketté. Ez a porc a rostacsont felöl az állatok (különösen az őz) korának előrehaladtával meszesedik. Így az őzben igen jól fel lehet használni a korbecslésre, ha a koponya kifőzése során nem távolították azt el az orrkagylókkal együtt. A szájüreg alkotásában a két ággal rendelkező állkapocscsont vesz részt. A nyelv csontos vázát a nyelvcsont alkotja. Ennek a részei a nyelvcsont teste, a gégeszarv, a kis nyelvcsonti szarv és a függesztőkészülék. A muflonban a szarv csontos alapja a szarvcsont, amely a homlokcsont nyúlványa. Ez kezdetben tömör csont, majd később a növekedése során a homloküreggel közlekedő üreg alakul ki benne. A szarvas-félékben a homlokcsontról 5-9 cm-es csontnyúlvány ered. Ezen fejlődik ki minden évben az agancs. Az agancs látszólag tömör, apró kis járatokat és üregeket tartalmazó bőrcsont. A fejlődés kezdetén erekkel és idegekkel dúsan behálózott bőr, ún. barka fedi. Az agancs a fejlődés során a fajra és korra jellemző alakot és ágfelépítést vesz fel. A fejlődő agancs hosszmetszetében hat zóna különíthető el. Az agancsszár illetve az ágak csúcsi részén, élénken osztódó porcszövetet találunk. A második zónában az osztódó porcsejtek sorokba rendeződnek. A harmadik zónában a porcsejtek elfajulnak, ez a degenerációs zóna. A negyedik zónában a mészsók lerakódása már megfigyelhető. Az ötödik zónában a csontszövetre emlékeztető szerkezet látható. A hatodik zóna szöveti szerkezete az érett csontszövetre emlékeztet. A csontképződéshez szükséges tápanyagokat a dús vérérhálózat 7
szállítja. Ha megfogunk egy barkás agancsot, akkor érezhető annak magasabb hőmérséklete és a vérerekben áramló vér pulzálása, ami az élénk anyagcserét igazolja. A teljes fejlettségét elérő agancs bőrrétege elhal és leválik a csontos alapról. A hím állat ilyenkor gyakran cserjékhez, fiatal fák kérgéhez dörzsöli az agancsot, ami segíti az elhalt bőr eltávolítását, az ún. tisztítást. Ilyenkor a fák kérgéből felkenődő festékanyag illetve az elhalt, szétesett hámsejtekből és a vörösvértestekből kiszabaduló festékanyag (hemoglobin) színezi meg az agancsot. Az agancsnövekedés hormonális szabályozás alatt áll. A herében termelődő tesztoszteron serkentőleg hat az agancsnövekedésre. A here sérülése vagy daganatos betegségei növekedési zavart okoznak, ún. parókás agancs alakul ki. A szarvasfélék az agancsot évente levetik. A szaporodási időszak végén az agancs koszorúban a csontbontó sejtek aktivitása fokozódik. Így az agancs szárak súlya illetve egyéb mechanikai tényezők következtében a meggyengült csontos összeköttetésnél leválik a trófea. A madarak csontváz rendszerének felépítése kissé eltér az emlősökétől, funkcionálisan a repülő életmódnak megfelelően változott meg. A madarak fejének a csontjai szintén az arckoponya és az agykoponya csontokra tagolhatók. Jelentős eltérés az arckoponya csontjaiban a csőr csontos vázát képező csontok. A szemüreget alkotó csontok hatalmas üreget hoznak létre. A csigolyák alapvető szerkezeti felépítése megegyezik az emlősökével. A nyakcsigolyák száma nyári lúdban 17-18, míg a hátcsigolyáké 9, az ágyék-kereszt csigolyáké 14-16 és a farok csigolyáké 7-8. A nyári lúdban 9 pár bordacsont alkotja a testüreg elülső részének a vázát. Ezek a csontok két oldalról lapított csontok. Hátrafelé egy kb. 1-1,5 cm hosszú nyúlvány kapcsolódik a szomszédos bordához. A madarak mellcsontja jól fejlett lapos csont, a testüreg elülső részében található szerveket védi, továbbá külső felületén a repülést segítő izmok tapadását teszi lehetővé. Itt egy jól fejlett taraj, a mellcsonti taraj található. A mellső végtag csontjait a vállöv kapcsolja a testhez, amely három csontból épül fel. A lapockacsont hosszú, kard alakú, lapos csont. A hollócsőrcsont vaskos, csöves csont. Madarakban a kulcscsont helyett, annak csak csökevényes maradványa (a procoracoideum) található meg. A kulcscsontot funkcionális értelemben a villacsont helyettesíti. A szárny csontjai közül az első a felkarcsont, amely hosszú, csöves csont. Az orsó- és a singcsont szintén hosszant megnyúlt, kissé ívben hajlott, csöves csontok. A kézközépcsontjai igen apró, tömör csontocskák. A kéztőcsontjai két végükön összeforrtak. Az ujjak csontjai szintén kisméretű, de kihegyesedő csontocskák. A hátsó végtag függesztőövét a medencecsont képezi. Ez egy lapos csontokból álló egységes csont, amely az emlősökétől eltérően alulról nyitott. A láb csontjai közül a combcsont szintén hosszant megnyúlt, csöves csont. A felső végdarabon található feje a medencecsont ízületi vápájába ízesül. Madarakban a sípcsont jól 8
fejlett, csöves csont, míg a kapocscsont a sípcsont oldalán elhelyezkedő vékony csontocska. A kapocscsont teste elvékonyodik és a sípcsont testének felénél, hegyben végződik. A csánk külön csontként nem szerepel, mivel a felsőrésze a sípcsonttal, az alsó része a lábközépcsonttal nőtt össze, ez utóbbi a csüdcsont, hosszant megnyúlt hengeres csont. A láb csontjait alkotó ujjak közül a 2.-4. számúak előrefele, míg az 1. hátrafele tekint. Az utolsó ujjperc csontja ívben hajlott csontként a karom vázát képezi. Madarakban jellegzetes, hogy az egyes csöves csontok üregébe a légzsákok benyomulnak, ezért ezeket a csontokat, ún. pneumatikus csontoknak nevezzük. A légzsákok a csontok, és általában a madártest fajsúlyát hívatottak csökkenteni.
A CSONTOK ÖSSZEKÖTTETÉSEI Az állati szervezetet alkotó csontok – kivéve a szarvas-félék szívcsontját és a húsevők péniszcsontját – összeköttetésben vannak egymással. A csontok kapcsolata lehet szakadatlan és megszakított összeköttetés. A folytonos összeköttetés négyféle lehet: izmos, kötőszövetes, porcos és csontos összeköttetés. A izmos összeköttetés esetén a csontokat izmok kötik egymáshoz. Ez az összeköttetés mindig mozgékony. Ilyen típusú összeköttetés látható a bordák között. A kötőszövetes összeköttetésnek egyik formája a varrat. Ez esetben a csontok egyenetlen szélei igen keskeny porcos résszel vannak kapcsolatban. Ilyet találunk a fej lapos csontjai között. A beékelődés esetén a hasáb alakú csont, a megfelelő negatív mélyedésbe illeszkedik bele. A porcos összeköttetés alkalmával a csontokat porc réteg köti össze, ami lehet rostos porc vagy izületi porc. Ilyen alakul ki a bordacsont és a szegycsont között. A csontos összeköttetés a csontok között levő porc elcsontosodása révén alakul ki. Ilyen figyelhető meg például a keresztcsontban. A megszakított összeköttetés alakul ki a valódi ízületekben. Ezt két vagy több ízületi porccal fedett csont végdarabja hozza létre. A csont egyik végdarabján ízületi fej, míg a másik végdarabján mélyedés, az ízületi árok alakul ki. Az ízületet kívülről az ízületi tok fogja közre. Az ízületi üregben találjuk az áttetsző, sárgás, nyúlós ízületi folyadékot, ami mint egy kenőanyag biztosítja az ízület súrlódásmentes mozgását. Az ízületet ízületiszalagok erősítik meg.
9
VÁZIZMOK A vázizmok a csontos vázra épülve meghatározzák a test körvonalát. A csontokat, mint a mozgás passzív szerveit, illetve az ízületeket mozgatják. A vázizmok egyes testüregek falának alkotásában (mellkas fal, hasfal) vesznek részt. Az itt helyet foglaló izmok a légzésben illetve a has présen keresztül a bélsárürítésben és az ellésben nyújtanak segítséget. Az izom három részből áll: fej, has és farok. A tapadás a csontokhoz az izom feji, illetve farki végén keresztül valósul meg. Az izom has tartalmazza az összehúzódásra képes elemeket. Az izom alapegysége az izomrost, amely több száz izomsejtből épül fel. Ezeket az alaphártya övezi. A rostok mennyisége alapján is osztályozhatjuk az izmokat. Az izomrostokban gazdag izmokat ún. fehérizmoknak hívjuk, míg az izomrostokban szegény izom a vörös izom. Az előbbi típus gyorsabban és erőteljesebben képes összehúzódásra, míg az utóbbi lassabban, de kitartóbb munkát végez. Az izomrostok között kötőszöveti rostokat is találunk. Ezek a rostok az izom farki részét képező ínba mennek át. Ez tulajdonképpen selyemfényű, sárgás-fehér színű kevésbé rugalmas köteg. Emlősökben a bőrizmok vékony szalagszerű, világos színű izmok a bőr akaratlagos mozgatásában vesznek részt. Ezek az izmok a fejen, a nyakon és a törzsön helyezkednek el. A mellső végtag kapcsolóövének izmai nagyméretű lapos izmok. Az itt található izmok három csoportra oszthatók: lapockamozgató izmok, a mellső végtag előre vonó izmai és a mellső végtag hátravonói. A mellső végtag saját izmait testtájanként csoportosítjuk. A vállízület izmai a lapockát hüvelyszerűen körül veszik. A vállízületre hat izom fejt ki hatást, amelyek közül kettő nyújtja, míg négy hajlítja azt. Ezek az izmok a lapocka külső felületi képletein erednek. A könyök ízület izmai között az ízületet három izom nyújtja, és kettő hajlítja. Az orsócsont és könyökcsont közti ízületre két izomcsoport típus hat:- borintó izmok és hajintó izmok. A lábtő ízületre két nyújtó izom és két hajlító izom hat. Az ujjízületeket hosszú és rövid ujjhajlító és ujjnyújtó mozgatják. A hátulsó végtag kapcsoló övének izmai a gerincoszlopon erednek és a medencecsonton vagy a combcsonton tapadnak. Ezek az ún. ágyékizmok, amelyek a medence helyzetének szabályozásában és a gerincoszlop mozgatásában vesznek részt. Hátsó végtag saját izmai helyeződés alapján négy csoportot alkotnak: felső-, hátulsó farizmok, combközelítő izmok, mély csípőízületi izmok. A hátulsó lábtőízület nyújtói, a csánk izmok az ízületet
10
nyújtják. A hátsó végtag ujjízületeit három hosszú nyújtó izom, egy felületes ujjhajlító és egy mély ujjhajlító mozgatja. A gerincoszlop izmai hosszanti lefutású izmok, közülük a csigolyák felett futó izmok jól fejlettek, míg az alsó, a csigolya testen futó izmok gyengén fejlettek. A mellkas izmai több rétegben foglalnak helyet. Egyes izmok a belégzést, míg más izmok a kilégzést segítik. A has izmai a hasüreg falát alkotó, terjedelmes, lapos izmok. A külső ferde hasizom felületesen helyeződő, terjedelmes izom. Ennek az izomnak az erőteljes összehúzódása, nehezített légzés során a bordaív mentén futó barázdát, az ún. keh barázdát képezi. A belső ferde hasizom a külső alatt helyet foglaló, kisebb méretű izom. Az egyenes hasizom a hasfal alsó részét alkotó izom, míg a haránt hasizom a legmélyebben fekvő, vékony izomlemez. A hasizmok a hasfal alsó falának közép vonalában futó fehér vonalba térnek össze. A fejen található izmok a fej kontúrját alakítják ki. Az arcizmok az arcjáték, a mimika kialakításában játszanak szerepet, míg a rágóizmok a táplálék megragadásában, illetve annak feltárásában vesznek részt. A rágóizmok közül a közelítő izmok fejlettebbek, mint a távolítók. A rágás során a kérődzők a felvett táplálékot a jól fejlett őrlő fogak segítségével, a fogak rágólapjainak oldalirányú elmozdulása során aprítják fel. A mindenevők – így a vaddisznó is – a felvett táplálékot a jól fejlett állkapocs közelítő izmaival szétnyomja. A vadon élő madarak izomzata az életmódbeli sajátosságok alapján módosult. A repülni tudó madarak igen jól fejlett, a szegycsontról eredő és a szárny csontos vázán tapadó mellizmokkal (felületes- és mély mellizmok) bírnak. Ezek az izmok a szárnyak levonását végzik a levegőben. A jól repülő madárfajok éppen ezért kifejezetten fejlett mellcsonti tarajjal bírnak. A repülő mozgásnak több típusa ismert. Az egyenletes, lassú szárnycsapásokkal járó repülés: a lassú repülés. A gyors evező repülés alkalmával a lefelé irányuló szárnycsapások erőteljesek. Ilyen a récefélék, a fácán és a gerlefélék jellegzetes repülési módja. A cinege repülés hullámvonalra emlékezetet, amikor egy szárnycsapási sorozat után szárnyukat a testhez simítva siklanak. Ez utóbbi a pihenési szakasz. A sikló repülés alkalmával a szárnyakat kiterjesztve szinte izommunka nélkül repül a madár, amikor a repülési magasság fokozatosan csökken. A szitálás a vágómadár félék táplálékkeresés közben mutatott repülése. Ilyenkor az állat a szárnyaival előrefele irányuló csapásokat végez, miközben a farok tollait szétteríti. A tyúkalkatúak táplálék szerzését illetve a földön való mozgását a lábak jól fejlett nyújtó izmai segítik. A fácánban és a fogolyban jól fejlett, nagy izomhassal rendelkező izom a lábikraizom. Ennek az izomnak három része van, amelyek közül a két első a combcsontról, míg a harmadik a sípcsontról ered. Az izom farki része az Achilles-ínba folytatódik. 11
3. NAGY TESTÜREGEK Az emlősökben két nagy testüreget találunk, a mellüreget, illetve az egységes has- és medence üreget. A mellüreg a légzőkészülék szervrendszerét, továbbá a vérkeringés rendszerének központi szervét, a szívet foglalja magába. A mellüreg falát a testüreg felől savóshártya, a mellhártya fedi. Alatta a borda csontok, illetve a mellkas izmai találhatók. A mellüreg falának a következő rétegei a bőr alatti kötőszövet és a bőr. A mellüreget a has- és medenceüregtől a rekeszizom választja el. A has- és a medence üreg falát a testüreg felöl szintén savóshártya, a hashártya fedi. Ez alatt a hasfal izmai találhatók. A hasüregben az emésztőkészülék szervei foglalnak helyet. A medenceüregben helyezkedik el a vizeletelvezető rendszer és a nemi szervek. A madarakban nem különül el a mellüreg a hasüregtől. Itt egységes, savóshártyával bélelt, ún. mell-hasüreget találunk. A testüreg elülső részében foglal helyet a légzőkészülék és a szív, illetve a máj, a mirigyes és a zúzó gyomor. A hátulsó rész az emésztőkészülék további részét, és a húgy-ivari szerveket védi. A madarak testüregében savóshártya-, és emellett terjedelmes légzsákok vannak, amelyekbe a tüdőn keresztüláramló levegő jut.
EMÉSZTŐKÉSZÜLÉK A gerinces állatok emésztőkészüléke előbélre, középbélre és utóbélre tagolódik. Az előbél a szájüreggel kezdődik, bejáratát az ajkak határolják, amelyek a táplálék felvételét segítik. A felsőajak az orrtájékkal összenőve az orrajaki tájékot alkotja. A vaddisznóban ez túrókarimává (orrkoronggá) módosult, amíg húsevőkben orrtükörnek hívjuk. Ezen a tájékon a bőr verejtékmirigyekkel gazdagon ellátott. A szájüregben a táplálék megragadását, aprítását a fogak végzik. A fogak a gyökerükkel kapcsolódnak az állcsont, az állközötti csont vagy az állkapocscsont fogmedreibe. Tejfognak azokat a fogakat nevezzük, amelyek a tejtáplálékról a szilárd táplálékra való áttérés után fokozatosan kiváltódnak az ún. maradó fogakra. A fogak lehetnek metszőfogak (i, I), szemfogak (c, C), előzápfogak (p, P) és valódi zápfogak (M). Ez utóbbiak esetében a tejfog sohasem figyelhető meg. A metszőfogak egy gyökerű, kúp alakú fogak. Ezek a fogak a zsákmány megragadásában, vagy a táplálék megfogásában játszanak szerepet. A kérődzők felső metszőfogsora hiányzik, helyette egy lemez, az ún. lamina dentalis alakul ki. A szemfogak vagy agyarfogak szintén egygyökerű,
12
egyes fajok hímjeinél (pl. a vadkannál) hatalmasra növő fogak. Az európai szarvas-félékben ezek a fogak lekerekítettek, gyöngyfogként (grandli) ismertek. Az őrlőfogak vagy zápfogak (amelyek tehát lehetnek előzápfogak és zápfogak) a táplálkozási stratégiának megfelőlen eltérő felületi kiképzésű rágólappal rendelkeznek. A húsevőkben a táplálék aprítását segítő tarajszerű kiemelkedések vannak a rágólapon. A mindenevőknél, a táplálékrészek szétpréselését segítő, gumókat figyelhetünk meg, míg növényevőknél a rostos növényi részek őrlését segítő redőket alkot a rágólap. A fogak a kor előrehaladtával, a táplálék minőségétől függően kopnak. Így a fogkopás mértéke a korbecslésben részben felhasználható. A különböző fogakból a szájüregben – állatfajtól és táplálkozási stratégiától függően – eltérő típusú fogazat épül fel. A fogak száma fajtól függően változik, ami a jellemző fogképletet adja, amelynek kialakulása a korosodás függvénye. A fogképletben a fogakat a tudományos nevük kis (tejfog) vagy nagy (maradó fog) kezdőbetűivel jelöljük. A kezdőbetű után egy szám mutatja, hogy az adott fogtípus melyik helyen áll a fogazatban. Így az I3-as fog a fogképletben a fogazatot elölről szemlélve felező síktól nézve a 3. metszőfog. A fogképletek ismertetésekor a fenti csoportosításban, az alsó és felső fogsorra különkülön adjuk meg a fogszámot. Pl.: a gímszarvas teljes fogazatképlete: 3 3
3 3
1 1
0 3
0 3
1 1
3 3
3 3
= 34
Mivel a fogazat szimmetrikus elhelyezkedésű, ezért végül csupán az egyik oldal fogszámait szerepeltetjük a képletben. A gímszarvas szokásos, jobb oldali fogképlete 0 3
1 1
3 3
3 3
= 34
Ebben az esetben a tört számlálójában a felső, nevezőjében az alsó fogak vannak, s először a metsző, majd a szem-, előzáp- és valódi zápfogak a sorrend. A fogakat magába foglaló csontokon tömött tapintatú, sima, élénk rózsa-vörös képletként találjuk az ínyt, amelynek élénk színét gazdag vérérhálózata adja. A táplálék felvételét és annak továbbjuttatását a garatba a nyelv segíti. A nyelv ezen túlmenően, a táplálék keverését is elvégzi. A nyelv az íz érzékelésben is fontos szerepet játszik a szemölcsei révén, amelyek morfológiájuk alapján lehetnek fonal alakúak, gomba alakúak, körülárkoltak és levelesek. Vadmacskánál a fonal alakú szemölcsök jól fejlettek és a nyelv gyöke irányába mutatnak. Az újszülött állatokban a nyelv segíti a tej kiszopását a csecsbimbóból. A szájüreg felső falát a szájpad határolja. A szájpad elülső részét, a kemény szájpadlást kollagén rostos
13
kötőszövet kapcsolja a csontos alaphoz. A kemény szájpad redőket képez. A lágy szájpad a kemény szájpad folytatása a garat irányában. Igen fontos szerepe van a nyelés alkalmával, amikor a szilárd táplálék útját elválasztja a levegő útjától. A szájüreghez tartózó képletek a nyálmirigyek. A nyálmirigyek emésztőenzimeket is tartalmazó váladékot választanak el. A nyál szerepe az emésztésben igen fontos; a táplálékhoz keveredve segíti az ízanyagok kioldódását, és ezzel az ízlelésben tölt be szerepet. A táplálékhoz keveredő nyál a falatot sikamlóssá téve a nyelést segíti elő. A nyálban található enzim a nyál amiláz már a szájüregben megkezdi a szénhidrátok bontását. A nyál a kérődzőkben nagyon fontos szerepet tölt be a bendő savas pH-jának közömbösítésében. A kiválasztódó lúgos kémhatású (7,5-8 pH) nyál a bendőbe kerülve az ott képződő, illózsírsavak okozta savas kémhatást közömbösíti. A kérődzőkben a nyálnak igen magas a karbamid koncentrációja is, amiből a bendőben élő mikrobák ammóniát hasítanak le, amit más mikrobák a saját fehérjéik előállításához használnak fel. A kérődzőkben nagy mennyiségű nyál termelődik. A garat nyálkahártyával bélelt, izmos falú, csőszerű szerv. A funkcióját tekintve két fontos része van: a nyelő garat és a légző garat. Így a nyelés, illetve a levegővétel során a garat működését akarattól független reflexek irányítják. A garat falában az immunvédelmet biztosító nagy nyiroktüsző-halmazok vannak. Ezek gyűrű alakban foglalnak helyet a garat falában (Waldeyer-féle lymphás torokgyűrű). A nyelőcső hosszú, izmos falú csőszerű képlet, amely a garatüreget köti össze a gyomorral. A legfontosabb szerepe a táplálék tovább juttatása a gyomorba. A gyomor az előbél végső szakasza. Az emésztésben állatfajtól függően más és más szerepet tölt be. Minden fajban közös a tápláléktároló szerepe. A kérődző állatfajokban a táplálék gyűjtésén és feltárásán túl fontos mikrobiális emésztés is történik a bendőben. A gyomor lehet egy- és többüregű. A többüregű gyomor a kérődző vadfajokra jellemző. A gyomor nyálkahártyája lehet bélcsői típusú és lehet vegyesen bélcsői és nyelőcsői típusú. Így beszélhetünk együregű egyszerű gyomorról, amikor a gyomornak egy ürege van, és azt csupán egyrétegű hengerhám fedi, nyálkahártyájában emésztőenzimeket termelő mirigyek vannak Ez a típusú gyomor a húsevőkre jellemző. Ismerünk együregű összetett gyomor típust is, amikor a gyomor nyálkahártyájának nyelőcsői részét el nem szarusodó többrétegű laphám borítja és benne mirigyek nincsenek, míg a többi részen hengerhám borítja és abban mirigyek találhatók. Amikor több üreg található és ezek nyálkahártyája eltérő akkor beszélhetünk többüregű összetett gyomorról, amely a gímszarvasra, a dámszarvasra, az őzre és a muflonra jellemző a hazai vadfajaink közül. A többüregű összetett gyomor részei: bendő, recés, százrétű, oltógyomor. A bendőt, a recést és a százrétűt előgyomroknak nevezzük. A bendő két nagy vakzsákkal rendelkező, terjedelmes gyomor. Őzben 5-6, gímszarvasban 50-60 liter is 14
lehet a bendő térfogata. A bendő nyálkahártyáján szürkésfehér színű, 1-2 cm-es hosszúságú, kötőszövetes vázzal rendelkező papillák találhatóak. A recés gömb alakú előgyomor, melynek a nyálkahártyája szürkésfehér színű. A nyálkahártyán a mézeslép sejtjeire emlékeztető felszíni alakulás látható. A százrétű, vagy leveles gyomor a recésnél kisebb, szintén gömb alakú gyomor részlet. A nyálkahártya lapszerűen egymásra fekvő redőket képez, amelyeken apró kis papillaszerű kiemelkedések láthatók. Az oltógyomor hosszant elnyúlt zsákszerű, melynek nyálkahártyáján harántirányú nyálkahártyaredők futnak. Az oltógyomor nyálkahártyája bélcső típusú egyrétegű hengerhám. Az együregű gyomor nyálkahártyájában mirigyek találhatóak. A cardiamirigyek elágazó végkamrájú mirigyek, amelyek váladéka mucinosus jellegű. Vaddisznóban a cardia tájékon csak egy keskeny sávban vannak jelen ezek a mirigyek. A fundusmirigyek kevéssé elágazó mirigyek. A mirigytest hámja fedő- és fősejtekből épül fel. A fedősejtek a sósavat elválasztó sejtek, a fősejtek a pepsinogén termelésében játszanak szerepet. A pylorusmirigyek rövid, kanyarulatos lefutású mirigyek, amelyek a mucinhoz hasonló anyagot termelnek. A gyomorban – attól függően, hogy milyen állatfajról van szó – más és más emésztési folyamatok zajlanak. A húsevők és a mindenevők gyomoremésztése során a gyomormirigyek fedő- és fő sejtjei által termelt sósav és pepszinogén a gyomor üregébe kerül. Az inaktív pepszinogént a sósav aktív pepszinné alakítja. A pepszin, a savas közegben a fehérjéket hasítja aminosavakra. A sósavtermelést a bolygó ideg által beidegzett gyomor terület nyálkahártyájában termelődő gastrin nevű hormon serkenti. A sósavnak szerteágazó szerepe van. A már megismert pepszinogén aktiválásán túlmenően erősen csökkenti a gyomortartalom kémhatását. Ez a kémhatáscsökkenés a gyomorba került baktériumok nagy részét elpusztítja. A kérődzők előgyomrában már sokkal bonyolultabb emésztési folyamatok játszódnak le, amelynek legfontosabb szereplői a bendőprotozoák és a bendő normál flórájához tartozó baktériumok. A kérődzőknél a rostok feltárását a legelés után, a pihenés alatt történő felböfögés, majd a falat újra megrágása segíti. Ezt kérődzésnek nevezzük. A gímszarvas a legelés után kb. 1 órával kezdi a kérődzést. A növényi rostok alapanyagát egyes baktériumok és csillós véglények sejten kívüli enzimeik révén bontják illó zsírsavakra (tejsavra, vajsavra, ecetsavra, propionsavra), szén-dioxidra és metánra. A két utóbbi gáztermészetű termék a bendő
felső
vakzsákjában
gyűlik
össze,
ahol
a
felhalmozódó
gáz
a
bendőfal
mechanoreceptoraira fejt ki hatást. Ennek eredményeként a gáz – a bendőzsák részleges izommunkája segítségével – a nyelőcsövön keresztül böfögés révén távozik. Az illózsírsavak – mint a kérődzők fontos energiaszolgáltatói – a bendőfalon keresztül felszívódnak és a vérpályába kerülnek. Rendes emésztési folyamatokban a tejsav igen kis mennyiségben 15
képződik. A táplálékkal bekerült növényi fehérjéket egyes baktériumok lebontják, és eközben ammóniát szabadítanak fel. A felszabaduló ammóniát más baktériumok a saját baktériumfehérjéiknek a felépítéséhez használják fel. A növényi táplálékkal bekerülő telítetlen kötéseket tartalmazó zsírsavakat a baktériumok telítik. A bendőben lejátszódó bakteriális tevékenység során a mikrobák különböző vitaminokat is termelnek. A legfontosabb a B-vitamin-csoport, amely fedezi az egészséges kérődző vitamin igényét. Az emésztés során a részben feltárt növényi részek és a mikroorganizmusok az előgyomrokból az oltógyomorba kerülnek, ahol már az együregű gyomoremésztéshez hasonlóan zajlik a táplálék további feldolgozása. A vékonybél kezdeti szakasza az epésbél, amely – a kérődzők kivételével – patkó alakban görbült. Ide önti váladékát, az epét a máj és a hasnyálat a hasnyálmirigy. Az epésbél kezdeti szakasza a kérődzőkben „S” alakú görbületet ír le. A középbél leghosszabb szakasza az éhbél, amely az elhullást követően végzett boncoláskor, a legtöbb esetben üres. Innen kapta a bélszakasz a nevét. Vadon élő kérődzőkben ez a bélszakasz sok apró kaccsal körül fogja a vastagbélkorongot a hasüreg jobb oldalán. Az éhbéltől nehezen elkülöníthető szakasz a csípőbél, amely rövid, egyenes bélszakasz. A vékonybél teljes hossza gímszarvasban 25 m körül van. A vékonybél felszínét a kesztyűujjszerű bélbolyhok növelik, megfelelő felszívó felületet biztosítva. Ezek a bélbolyhok 0,5-1,5 mm hosszúak és 0,2-0,8 mm átmérőjűek. A vékonybélben lezajló emésztési folyamatok alapvetően minden emlős fajban hasonlóak. A vékonybélben történik a tápanyagok felszívódásra alkalmas egységekké való lebontása, illetve maga a tápanyag felszívódás. A hasnyálmirigy termeli a szénhidrátbontás enzimét a hasnyál amilázt, a zsírbontás enzimét a hasnyál lipázt és a fehérje bontás enzimeinek inaktív előalakjait (tripszinogént, kimotripszinogént, prokarboxipeptidázt). Az összetett szénhidrátok bontását a hasnyál amiláz kezdi meg, majd később a bélbolyhok hámsejtjeinek a membránjába ágyazott enzimek monoszacharidokká hasítják a di- és poliszacharidokat. A jól felszívódó monoszacharidok (glükóz, fruktóz és laktóz) az epésbélből és az éhbél kezdeti szakaszában szívódnak fel. A kérődzők vékonybelében kevésbé jelentős a szénhidrátok emésztése, mert a bendőben a rostok és a szénhidrát nagy része illózsírsavvá alakul. A fehérjék emésztés során a fehérjék di- és tripeptidekké illetve aminosavakká bomlanak le. Az aminosavak felszívódási sebessége kisebb, mint a két-három aminosavakból álló peptideké. A zsírok emésztésében a hasnyál lipáz mellett a máj által elválasztott epének is jelentős szerep jut. Az epe az epesavai segítségével kisebb cseppekké hasítja a nagy zsírcseppeket. Így a lipáz enzim nagyobb felületen fejtheti ki a hatását. A zsírok a bomlás során a zsírsavakra és a 2-monogliceridekre esnek szét, melyek az epesavval sókat, ún. micellákat alkotnak. Ezek segítenek a vékonybélbeli felszívódásban, melynek fő helye az epés és a csípőbél.
A máj sötét barnás-vörös, nagyméretű szerv. A szarvas-félékben kevésbé lebenyezett, míg a vaddisznóban két fő és több kisebb lebeny alkotja. A májnak két felülete van: a rekesz felé tekintő, domború, rekeszi felület, a gyomorra és a vékonybelekre fekvő, homorú, zsigeri
16
felület. A zsigeri felületen találjuk a májkaput, ahol a vékonybélből felszívott táplálékot szállító portális vérkeringés erei és a májat tápláló erek lépnek be. Ugyanitt lép ki az epét elvezető epevezető. A májnak szerteágazó funkciója van, amit az alábbiakban csoportosíthatunk: 1. 2. 3. 4. 5.
A felszívott tápanyagok átalakítása és részben a raktározása. A szervezetben keletkező, illetve az emésztőcsőből felszívódó egyes toxikus anyagok lebontása. Az epeelválasztás a bélcsőben segíti a zsírok felszívódását. Egyes vitaminok szintézise és tárolása A magzati korban részben itt történik a vérsejtek képződése.
A hasnyálmirigy a vékonybél kezdeti szakaszának, az epésbélnek az „U” alakú íve mellett foglal helyet. A hasnyálmirigy halvány rózsa-vörös színű, erősen lebenyezett szerv, amelynek két funkcionálisan eltérő része van: az emésztő nedveket elválasztó, exocrin funkciójú rész és a vércukorszint szabályozásában szerepet játszó, hormonokat termelő, mikroszkopikus
méretű
szigetek
(Langerhans-szigetek).
A
szervben
található
mirigyvégkamrák végzik az enzimek termelését. A váladékot, a hasnyálat a mirigyből a vékonybél kezdeti szakaszához térő vezetékek juttatják a bélcsőbe. A vastagbél a vakbélre, a remesebélre és a végbélre osztható. A vakbél zsák alakú szerv. A ló- és a nyúlfélék igen jól fejlett vakbéllel rendelkeznek. A vakbél falán nyúlfélékben haránt irányú nyálkahártyaredők vannak, amelyek a felszívási felületet növelik. A húsevőkben igen gyengén fejlett, kicsi üreggel rendelkező vakbelük van. A nyúlfélékben a vakbélről egy kb. 10 cm hosszúságú, sima falú, üreges szerv, a féregnyúlvány ered. A remesebél változó méretű és lefutású a vastagbélszakasz. Vaddisznóban kb. 3 m hosszú bélszakasz méhkasszerűen kettős spirálban feltekeredett. A vadon élő húsevők e bélszakasza „U” alakú képződmény. A vadon élő kérődzők remesebele egy centrifugálisan, majd centripetálisan csavarodó szakaszból épül fel. A végbél a vastagbél rövid, egyenes lefutású szakasza, aminek a bélsár időszakos gyűjtése és tárolása a fő funkciója. A vastagbélemésztés a vadfajok táplálkozási szokásaitól, illetve a táplálék rosttartalmától függően eltérő. A kérődzők rostemésztése a bendőben történik, így a vakbelük gyengén fejlett. A húsevők alacsony rost tartalmú táplálékának az emésztése a gyomorban és a vékonybélben történik. A nyúlfélék a táplálék rosttartalmát a jól fejlett vakbélben tárják fel. Itt a vakbélben és a remesebélben élő baktériumok a rostokat lebontva, illózsírsavakat szabadítanak fel. A rostemésztés mellett jelentős a B-vitaminok és a K-vitamin szintézis is. A vastagbélben történik a víz és egyes sók felszívódása is. A vastagbél végső szakaszában történik meg a bélsár formálódása. Itt veszi fel a fajra jellemző alakját (pl. nyúlfélékben bogyó alak). A nyúlfélékben jellegzetes az ún. 17
éjszakai, vagy lágybélsár képzés. Ez tulajdonképpen a vakbélben képződő nagy baktérium fehérje és vitamin tartalmú bélsár golyó füzér – cökotróf – amit nyálkaréteg véd. Ezt a nyúl az ürítés után, a végbélnyílásból közvetlenül elfogyasztja (cökotrófia) és a vékonybél emésztés során hasznosítja. A madarakban a garatüreg és a szájüreg egymástól nem határolódik el, s nem alakult ki a lágy szájpad sem. A csőr alsó és felső kávából áll, amely a táplálék felvételén kívül, a testápolást és a fészeképítést, illetve az utódok gondozását is segítő szerv. A madarak szájpadlása szaru kúpocskákat tartalmaz, amelyek a halevő fajoknál (pl. kárókatona) jól fejlettek. A kemény szájpadláson találjuk a hosszant megnyúlt – a galambalkatúakban egységes, míg a többi rendnél az ekecsont által kettéosztott – hátsó orrnyílást. A madarak nyelve alig tartalmaz izomelemeket. A tyúkalkatúaknak és pintyféléknek lapított, kúp alakú nyelve van. A récefélék nyelve a cipőtalpra emlékeztető képlet, amelynek szélén a csőr szarulemezei közé illő szaru lécek vannak. A madarak nyelve nem tartalmaz ízlelő bimbókat, és nem találunk egységes nyálmirigyeket. A nyelőcső tágulékony, izmos falú szerv, amelynek két szakasza van: egy hosszú nyaki szakasz és egy rövid törzsi szakasz. A begy a madarak által felvett táplálék időszakos tárolására, illetve puhítására szolgáló izmos falú, tágulékony zsákszerű szerv. A réceféléknek és a ludaknak nincs begyük, helyette a begy funkcióját a nyelőcső orsószerűen kitágult szakasza az álbegy látja el. A begy hámja galambfélékben a fiókanevelési időszak első 10-12 napjában a begytej képzésében vesz részt. A begy hámsejtjei zsíros elfajulást szenvednek, majd leválnak, és a félig emésztett begytartalomhoz keveredve a fiókák számára könnyen emészthető energia- és fehérjedús táplálékot biztosítanak. A madarak gyomra két részből áll: a mirigyes gyomorból és a zúzógyomorból. A mirigyes gyomor orsó alakú szerv, amelynek nyálkahártyája felületes- és mély propriamirigyeket tartalmaz. A mirigyes gyomor által termelt enzimek (sósav és pepszinogén) a zúzógyomorban és a vékonybélben fejtik ki hatásukat. A zúzógyomor magevő madarakban jól fejlett izomréteggel bíró szerv. A zúzógyomor nyálkahártyája szürkésfehér színű, finoman ráncolt. A nyálkahártyához szorosan kapcsolódik a pergamenszerű szaruréteg, amely halványsárga színű. A zúzógyomor üregében apró kavicsok, zúzókövek (gasztrolitek) is vannak, amelyek a gyomor izomzatának a mozgása során szétzúzzák a felpuhult magvakat. A ragadozómadarak zúzógyomrának izomrétege gyengén fejlett, maga a zúzógyomor zsákszerű képlet, benne nem találunk kavicsot. A zúzógyomor speciális feladata e fajok esetében a köpetképzés. A madarak bélcsövének kezdeti szakasza a vékonybél szintén három szakaszból épül fel. Az első szakasz az epésbél „U” alakú kacsot formál, amelynek két szára között találjuk a hasnyálmirigyet. Madarakban két lebenye van a hasnyálmirigynek, amely homogén szerkezetű, szürkés18
rózsaszínű szerv. Szintén van exokrin funkciójú része (emésztő enzimek termelése) és endokrin funkciójú része (Langerhans-szigetek). A tyúkfélékben az éhbél 10-12 kacsot vető része a vékonybélnek. A lúdalakúakban és a halevő madarakban a bélszakasz 8-9 kacsot vet, amelynek bélfodra zsírral gazdagon átszőtt. A csípőbél rövid, egyenes lefutású bélszakasz, mely mellett a vakbelek futnak. A vastagbél a vakbélből és a remese-végbélből áll, ami a kloakába torkollik. A vakbél madarakban páros szerv. A magevő énekesmadarakban, a dögevő madarakban, a galambalakúakban, a halevő madarakban, a sólyomalakúakban és a bagolyalakúakban csökevényes, 1-2 cm hosszú csupán. A tyúkalakúaknak és a lúdalakúaknak jól fejlett páros vakbele van, amelyeket a csípőbélhez lapos szalag rögzíti. A remese-végbél a vastagbél rövid, egyenes lefutású szakasza. Ennek a bélszakasznak a felületét is bélbolyhok növelik. A madarak húgy- és nemi szervei, illetve az emésztőkészülék három részre tagolódó üreges szervbe, a kloakába nyílik. Ennek a felső falában találjuk meg a Fabricius-féle tömlő nyílását is. A madarak mája jól fejlett, barna-vörös szerv, amelynek két nagy lebenye van. A máj szegycsonti felülete domború, míg a zsigeri felületen találjuk a májkaput. Itt foglal helyet az epehólyag, amely „vízcsepp” alakú, zöldes-barna színű, hártyás falú szerv. Az epehólyag a máj által termelt epét gyűjti és tárolja. A galambalkatúaknak nem fejlődött ki az epehólyagja, helyette az epevezető vezeti el az epét az epésbélbe.
4. LÉGZŐKÉSZÜLÉK A légzőkészülék két funkcionálisan elkülönülő részből épül fel: légutak és a gázcsere helye, a tüdő. Az emlősök légzőkészülékének kezdeti szakasza az orrnyílás és az orrüreg. Az orrnyílások fajra jellemző, vaddisznóban kör-, rókában, farkasban, kutyában vízcsepp-, muflonban elfektetett „S” alakúak. Az orrnyílások hámja elszarusodó többrétegű laphám, amely verejtékmirigyekben gazdag. Az egészséges állat orra nedves tapintatú. Az orrüreg csontos vázból álló, páros része a légutaknak, amely összetett funkciót lát el. Tovavezeti a levegőt a légző garatba. A belélegzett levegőt eközben felmelegíti, növeli a páratartalmát és megszűri a nagy szemcseméretű lebegő anyagoktól. A levegőben található illat molekulákat az orrüreg felső falán található szaglóhám érzékeli. A nyálkahártyában, mely többmagsoros csillós hengerhám mirigyek vannak. Az orrüreget az orrsövény választja ketté. A levegő további útja a légzőgaraton át a gégébe vezet, amely gégeporcokból épül fel. A legnagyobb porc a pajzsporc, ami a gége alsó falát képezi. A pajzsporc a kor előrehaladtával
19
elcsontosodik, amely mértékének a vizsgálata az őzek korbecslésében használható fel. A gyűrűporc a pajzsporc mögött helyeződő, pecsétgyűrűre emlékeztető porc. A kannaporcok páros porcok a gyűrű és a pajzsporcok között, alakjuk háromszögre emlékezetet. A gégefedőporc a gége bejáratot fedő, mozgékony porc. A gégecső két szakaszból (nyaki- és mellkasi szakasz) álló, cső alakú része a légútnak. A vázát „C” alakú porcok alkotják, amelyeket kívülről porchártya vonja be. A gége nyálkahártyáját csillós hengerhám fedi, amelyben nagyszámú kehelysejt van. A csillók a gégebejárat felé csapkodnak, és ezzel a mozgással segítik a levegő apróbb, a nyálkahártyához tapadt szemcséinek az eltávolítását. A légcső a mellüregben két főhörgőre oszlik. Vaddisznóban és vadon élő kérődzőkben a két főhörgő előtt egy kisebb, járulékos leágazás is van. Az légutak a tüdőben kisebb ágakra, hörgőkre, majd még kisebb hörgőcskékre oszlanak. A tüdőben megy végbe a gázcsere, amelynek helye az alveolus. Az alveolusok apró gömb alakú képletek, faluk két rétegből épül fel. Az üreg felől találjuk a lapos pneumocytákat. Ezek a második réteghez, az alaphártyához kapcsolódnak. Az alveolusok mellett kapillárisok futnak, melyek fala alaphártyából és az endothel sejtből áll. A gázcsere során ez a négy réteg képez elválasztó határt a levegő és a vér között. A tüdő lágyan rugalmas tapintatú, halvány téglavörös színű, bemetszéskor sercegő hangot adó szerv. A mellüregben foglal helyet két tüdőszárnyból áll, amelyek lebenyekre tagolódnak. A két tüdőszárny közötti terület a gátorköz. Ebben foglal helyet a szív, a nyelőcső és a légcső mellkasi szakasza, erek, idegek és nyirokcsomók. A tüdő felületére a mellhártya fali lemeze ráborul, zsigeri lemezt alkotva. A két lemez között kevés áttetsző, savószerű folyadék van. Így a tüdő követi a mellkasfal mozgását a belégzés alkalmával. A tüdő magzati korban tömött tapintatú, sötét vörös szerv. A vízbe dobott magzati tüdő elsüllyed, szemben a légcserét végző tüdővel, amely a víz felszínén úszik. A szárazföldi gerinces állatok az életfolyamataikhoz szükséges oxigént a levegőből nyerik. A levegő be- és kilégzése teszi lehetővé a folyamatos gázcserét a vér és az alveolusok között. A légzés segítő szervei a rekeszizom és a mellkasfal izmai. A belégzés alkalmával a rekeszizom külső része összehúzódik, ami a mellkas térfogatát növeli. További térfogatnövelő hatása van a bordaközi izmok összehúzódásának, amikor a mellkasfal előre és kifele mozdul el. A kitágult mellüregben a tüdő is tágul és a negatív nyomás hatására levegő áramlik az alveolusokba az elvezető légutakon keresztül. A kilégzés során – a rekeszizom és a mellkasfal izmainak az elernyedése következtében – a mellüreg térfogata csökken, ami a tüdőtérfogat csökkenését is okozza, és a levegő ellentétes irányú áramlásával létrejön a kilégzés.
20
A húsevőkben a test hőszabályozását a felfokozott felületes légzés, a lihegés is segíti. Ilyenkor a tüdőbe áramló levegő egy része rövid időn belül, a nagy légzési frekvencia miatt kicserélődik. Így a felmelegedett levegő helyére hidegebb levegő áramlik. A légzés szabályozását a légzési központ végzi, amely a nyúltagyvelői szakaszon és a hídban helyezkedik el. A madarak orrürege hasonló funkciót ellátó szakasza a légzőkészüléknek, mint emlősöknél. Az orrnyílások a felső csőr káva tövénél találhatóak. A madarakban nem találunk légző garatot, a szájüreg és a garatüreg egységes képletet alkot. A gége madarakban három porcból épül fel, gyűrűporc és a páros kannaporc. Madarakban hiányzik a pajzsporc és a gégefedő porc. A légcsövet zárt gyűrűk alkotják. A légcső elágazásában a két főhörgőnél találjuk az éneklő-, hangadó- vagy alsógégét. A lúdalakúak hímjeinél itt egy labirintus szerkezetű, diónyi porcos képlet található. Az orrüreggel kapcsolatban lévő melléküreg a szemgödör alatt két oldalt fellelhető orr-melléköböl is részt vesz a hangképzésben. Az énekes hattyú hangadását a mellcsont tarajában található üregbe nyúló légcsőszakasz segíti. A madarak tüdeje a testüreg elülső részében, a bordákhoz kapcsolódva foglal helyet. A tüdő téglavörös színű, rugalmas tapintatú szerv. A madarak tüdejében az alveolusok helyett levegő járatok, vékony csövecskék futnak. Ezeken keresztül áramlik a levegő a légzsákok felé (belégzés), illetve onnan vissza (kilégzés). Itt történik meg a gázcsere, mégpedig a be- és a kilégzés alkalmával egyaránt. A madarak légzsákjai a test fajsúlyát csökkentik a repülés alkalmával. A madarakban találunk páros nyaki, páratlan kulcscsonti, páros elülső mellkasi, páros hátulsó mellkasi és páros hasi légzsákot. A légzsákok a testüregben helyet foglaló herékre is ráfekszenek, így a légzsákokban áramló levegő a heréket hűti és biztosítja az alacsonyabb hőmérsékletet a spermiumok éréséhez. A madarakban nem fejlődött ki a rekeszizom.
5. VÉRKERINGÉS Az emlősök szíve a mellüreg alsó harmadában, az elülső-középső gátorközben, baloldalon a 3.-6. borda magasságában foglal helyet. A szív a szívburokban található, amely vékony, hártyás falú, zsákszerű szerv, aminek üregében 1-5 ml sárgásfehér, áttetsző, vízszerű tartalom van. Ez a folyadék csökkenti a súrlódást a szív és a szívburok fala között. A szív tompa, oldalról kissé lapított, kúp alakú, négy üreggel bíró, izmos falú szerv. A szívnek van alapja, amely szélesebb, itt lépnek ki, illetve be a nagy erek, míg a szív csúcsa keskenyebb. A szívnek két kamrája (jobb- és bal kamra) és két pitvara (jobb- és bal pitvar) van, amelyeket a
21
szív sövény választja el. A pitvarok közötti sövényen magzati korban egy ovális nyílás található, ami megszületés után zárul. Ezen a nyíláson keresztül részben keveredik a magzat artériás és vénás vére. Kérődzőkben kb. egy éves kor után szervül a nyílást fedő kis lebenyke, addig a kamrák eltérő nyomás viszonyai biztosítják a nyílás zárását. A kamrák üregébe haránt irányú
izom
gerendák
és
kúp
alakú
izomszemölcsök
domborodnak
be.
Az
izomszemölcsökhöz ínhúrok tapadnak, melyek a pitvarkamrai szívbillentyűkről erednek. A jobb kamrát és a jobb pitvart a háromhegyű billentyű határolja. A bal kamrát és pitvart a kéthegyű billentyű különíti el. Ezek a billentyűk a kamrák összehúzódása alkalmával a pitvarok felé nem engedik tovább a vért. A szív vázát tömött-rostos kötőszövetből álló hálózat adja, amelyre a barna-vörös színű szívizom épül. A kötőszövetben vadon élő kérődzőkben a sövényi résznél egy kis csontocska, a szívcsont van. Ezt a vadászok „Hubertusz kereszt” névvel illetik. A szív izmos falát ellátó főbb vérerek a koszorúerek. A vérérrendszer az artériás rendszerből és a vénás rendszerből áll. Az emlősök vérkeringése a nagy vérkörre és a kis vérkörre oszlik. A vérerek fala három rétegből épül fel. Legbelül lapos endothelsejtek borítanak minden véreret. Alatta találjuk a vérerek középső részét vagy mediát. Itt collagénrostok és elasztikus rostok futnak. Az artériák fala vastagabb ezért azok keresztmetszete minden esetben kör alakú. Ezzel szemben a vénák fala vékonyabb, kevesebb a kötőszöveti rost benne, így a keresztmetszetük ovális. Az ereket legkívülről az adventitia borítja. Itt a nagy vénák és artériák falát tápláló kis erek is futnak. A tüdő funkcionális – a gázcserét szolgáló – vérkeringési rendszere a kisvérkör. A vénás vér a jobb szívkamrából a tüdőartérián keresztül jut a tüdőbe. Az itt felfrissült, oxigénben gazdag vért a tüdővénák viszik a bal pitvarba. A magzati korban a tüdőartéria és a tüdővéna között egy vérér összeköttetés található (Botallo vezeték). A megszületés után ez a vezeték elzáródik és szalaggá alakul. A nagy vérkör a bal szívkamrából indul ki. A kilépő nagy artéria ívet ír le, aminek van egy felszálló aorta, egy aortaív és egy leszálló aorta szakasza. Az aortaívből húsevőkben két nagy vérér indul ki. Ez a két nagy ér ad ágakat a fejhez, a nyakhoz és a mellkashoz. Kérődző vadfajokban egy közös érszakaszból indulnak az előbbi testtájakat ellátó ágak. Az aorta a továbbiakban a hasi szakaszon ágakat ad az emésztőkészülékhez, a vesékhez és a nemi szervekhez, továbbá a medenceüregbeli szervekhez és a hátsó végtagokhoz. Az artériák a fenti testtájaktól és szervektől vénákká szedődnek össze. A hátulsó testfélből a vért a hátulsó üresvéna, az elülső test félből az elülső üresvéna szedi össze, és a jobb pitvarba vezeti azt. Magzati korban a köldök vénás vére a vaddisznóban és lófélékben a májba jut. Ezzel szemben a vadon élő kérődzőkben a köldökvéna a hátulsó üres vénával is összeköttetésben áll az Arantius vezetéken keresztül. 22
A madarak szíve tompa, keskeny, kúp alakú képlet. Tömege fácánban 6-10 g, galambban 10-13 g. A szív a savós testüreg elülső részében, szívburokban foglal helyet, az éneklőgége magasságában, a mirigyes gyomor előtt. A madárszív is négy üreggel rendelkező tömlőszerű képlet. A jobb pitvart a jobb kamrától elkülönítő billentyű madárban izmos, szemben a bal pitvarkamrai hártyás billentyűvel. A madarak nagy vérköre a rövid, vaskos falú aortából indul ki. Innen a fejhez és a törzs elülső részéhez két nagy ér ad ágakat. A törzs középső és hátulsó részét az aortaív utáni nagy érszakaszból leágazó kisebb erek látják el. A nagyvérkör vénás vérét a hátulsó üresvéna és a páros elülső üresvéna szedi össze.
A VÉR A vér vérplazmából és különféle sejtes elemekből felépülő testfolyadék. Szerepe sokrétű: • a vér gázokat (oxigént és széndioxidot) szállítja, • a tápanyagokat szállítja a feldolgozás, illetve a felhasználás helyeire, • az anyagcsere során képződő salakanyagokat szállítja el a sejtektől a kiválasztás, kiürülés helyéig, • bizonyos hormonok továbbításában is szerepet játszik a termelődési hely és a célszerv között, • fontos szerepe van a védekező tevékenységben bizonyos sejtjei, illetve az ellenanyagok érvényesülésén keresztül, • a belső környezet állandóságának a megőrzésében is fontos szerepet játszik. A vértérfogat korra, fajra jellemzően változik. A vérplazma nagy víztartalmú, kis molekulasúlyú fehérjéket (albuminokat, globulinokat) és az anyagcseréhez szükséges, illetve annak során képződő szerves és szervetlen anyagokat tartalmazó szalmasárga, áttetsző folyadék. A vér többféle feladatot ellátó sejteket tartalmaz. Alapvetően három csoportra oszthatók a vérsejtek: vörösvérsejtek, fehérvérsejtek és vérlemezkék. A vörösvérsejtek a legnagyobb arányban jelen levő sejtek a vérben. Számukat befolyásolja a faj, a kor, az ivar és más környezeti tényezők. Az emlősök vörösvértestei mag nélküliek. A sejtmag az érési folyamat során kilökődik. A madarak (a hüllők és a kétéltűek) magvas vörös vérsejtekkel rendelkeznek. Funkciójuk a vérben az oxigén és a széndioxid szállítása. A vörösvérsejtek élettartama változó: vaddisznóban 65 nap, kutyában 110 nap. Az elpusztult vörösvérsejteket a lép szűri ki. Képződésük a vörös csontvelőben történik. A fehérvérsejtek két fő csoportba sorolhatok a cytoplasma-granulum tartalma alapján. Vannak granulumokkal megrakott cytoplasmájú sejtek, amelyeket granulocytáknak és vannak granulumokat nem tartalmazó cytoplasmájú sejtek, amelyeket agranulocytáknak nevezünk. A granulocytáknak három típusa ismeretes: neutrophil-, eosinophil- és basophil-granulocyta.
23
A neutrophil granulocyták (gennysejtek) sejtmagja kifli szerűen meghajlott, befűződéseket tartalmaz. A cytoplasmájuk kékes-vörös granulumokkal megrakott. Szerepük összetett: bekebelezik a szervezetbe bejutó kórokozókat és a gyulladásos folyamatokban képződő sejttörmeléket. Élettartamuk rövid, általában 1 nap. Az eosinophil granulocyták száma jóval kevesebb, mint a neutrophil granulocytáké. A sejtmag ennél a sejttípusnál kevésbé szegmentált. A cytoplasmában piros színű granulumokat találunk. A szerepük különböző parazitafertőzések és allergiás betegségekben jelentős. Élettartamuk csupán 3-8 óra. A basophil granulocyták sejtmagja alig szegmentált. A cytoplasmájuk kék színű granulumokat tartalmaz. Nagyon ritkán találkozunk a vérkenetekben ezekkel, a sejtekkel. A granulocyták képzése szintén a csontvelőben zajlik. A lymphocyták (nyiroksejtek) cytoplasmája nem (vagy igen ritkán) tartalmaz garnulumokat, így az agranulocyták csoportjába soroljuk őket. A méretük alapján három típusát ismerjük 7-8 mikrométer (kis lymphocyta), 10-12 mikrométer (középnagy lymphocyta), 15-20 mikrométer (nagy lymphocyta). A vérpályában a kis és a középnagy lymphocyták keringenek. A lymphocytáknak kéken festődő, általában kerek sejtmagjuk van. A sejtmag a sejt középső részén foglal helyet. A nagyméretű sejtmagot keskeny égszínkék cytoplasma szegély övezi. Az élettartamuk típustól függően változó. Egyes típusa csupán 1-2 napig, míg mások, pl. a memóriasejtek évekig élnek. A csontvelő őssejtjeiből differenciálódó ősalakok a thymusba (csecsemőmirigybe), vagy az emlősök esetében a bélfali nyiroktüszőkbe, illetve a madaraknál a Fabricius-féle tömlőbe jutnak, ahol további érésen esnek át. A monocyták a legnagyobb méretű fehérvérsejtek az állati szervezetben. A méretük 15-25 mikrométer is lehet. A monocyták sejtmagja bab alakú, a sejt perifériáján helyezkedik el. A sejtek cytoplasmájában a lysosoma képzéshez szükséges sejtszervecskék vannak a túlsúlyban. Az élettartamuk általában 2-3 hónap. Szerepük az idegen anyagok be keblezése. A vérben keringő legkisebb alakos elemek a trombociták. A számuk 2-5 x 1011/l között változik a fajtól függően. Ezeknek a sejteknek az alakja a vérpályában orsóra emlékeztet. Az emlősök thrombocytái nem tartalmaznak sejtmagot szemben a madarak és a hüllők thrombocytáival, melyeknek sötétkéken festődő kerekovális magjuk van. Élettartamuk 5-10 nap között változik. A képződésük szintén a csontvelőben történik. A trombocyták szerepe a véralvadási folyamatokban jelentős.
A VÉRKÉPZŐSZERVEK A gerinces szárazföldi állatok vérképzése a csontvelőben történik. A csontvelő a csöves csontok velőüregében, illetve a csontok alsó és felső végdarabjainak szivacsos részében foglal helyet. Madarakban a tojásrakási időszak alatt a csöves csontok csontvelő üregében felhalmozódó mész csökkenti a csontvelő méretét. Így a májban alakulnak ki másodlagos erythropoeticus szigetek. A magzati életben szintén a májban találhatóak csontvelő szigetek, amelyek a vérsejtképzést végzik. A csontvelőnek két típusa van: a vörös csontvelő és a sárga csontvelő. Ez utóbbi élettani zsírraktárként is szolgál. Ha az állat éhezik, akkor innen is mobilizálja a raktározott zsírt, aminek eredményeként a sárga csontvelő kocsonyás, áttetsző anyaggá alakul, az ún. szürke csontvelővé.
A NYIROKRENDSZER A vérkeringéstől morfológiailag elhatárolható, de azzal működése során szoros kapcsolatban levő érrendszer a nyirokrendszer. Emlősökben a nyirokkeringés rendszere a nyirokerekből és a nyirokcsomókból épül fel.
24
A nyirokerek vakon, kis, 0,1-0,2 mikrométer átmérőjű nyirok kapillárisokkal kezdődnek. A nyirok kapillárisok a vénákhoz hasonló falszerkezetet mutató nyirokerekké szedődnek össze. A nyirokerek üregében billentyűk gátolják a nyirok ellentétes irányú áramlását. A nyirokerek a nagy nyirokértörzsekbe szedődnek össze. A nyirok lymphocitákat tartalmazó, vízből és a benne oldott sókból álló viszkózus, zavaros folyadék. A nyirokszövet alapvázát a retikuláris kötőszövet adja, amely szivacsos szerkezetet kölcsönöz a nyirokszerveknek. A hézagokban a lymphocyták különböző fejlődési alakjait találjuk meg. A nyirokszövethez soroljuk a nyirokcsomókat, a lépet és a csecsemőmirigyet. A nyirokcsomók a nyirokerekben folyó nyirok szűrői. A nyirokcsomók gömb, hosszant ovális vagy tojásdad alakú képletek, amelyek általában világos szürkésfehér színűek, rugalmasan tömött tapintatúak. A metszéslapjukon egy sötétebb kéregállomány és egy világosabb velőállomány található. A kéregállományban találhatók a nyiroksejt centrumok, melyek lymphocitákat tartalmaznak. Nyirokcsomót minden szerv vagy testtájék felől elvezető nyirokérnél megfigyelhetünk. A lép a hasüreg elülső részében található, a gyomor nagy görbülete mentén. A lép lilásvörös színű változatos alakú – a vaddisznóban hosszant megnyúlt, a kutyában és a rókában zokni formájú, a vadon élő kérődzőkben ovális vagy háromszögletű – szerv. A zsigeri felületen találjuk a vadfajokban zsírral gazdagon átszőtt lépszalagot, és itt lépnek be a lép állományába a szervet ellátó vérerek. A lép két állományból épül fel: a fehér léppulpa és a vörös léppulpa. A fehér léppulpa tulajdonképpen a lép Malphigi testecskéinek felel meg, amelyek nyiroksejt halmazok. A vörös léppulpa a lép szinuszoid rendszeréből áll. A két pulpa állomány aránya alapján a vadon élő állatok léptípusa kétféle lehet, ismerünk, ún. „védőlépet”, amelyben a fehér léppulpa állomány nagyobb arányban van jelen. Ilyen lépe van a mezei és az üregi nyúlnak. Az ún. „tárolólép” típus esetén a vörös léppulpa aránya jóval nagyobb. Ilyen lépe van a vaddisznónak és a vadon élő kérődzőknek. A lépben történik az elpusztult vörösvérsejtek kiszűrése. A csecsemőmirigy két fő részből, a nyaki lebenyekből és a mellkasi lebenyből felépülő, halvány barnásvörös, mirigyes szerkezetű szerv a mellkas bejáratában. A mirigy fiatal állatokban jól fejlett szerv, amely a téli időszakban zsugorodik, sorvad és a kor előrehaladtával fokozatosan visszafejlődik. A csecsemőmirigy fiatal állatokban gátolja a nemi szervek fejlődését, az ivarérést. A madaraknak nincs nyirokcsomója. A madarakban a csecsemőmirigy és a Fabricius-tömlő a két fő nyirokszerv. A csecsemőmirigy a nyak két oldalán, az elülső 25
üresvénák mellett elhelyezkedő, több lebenyből álló szerv. Fácánban, fogolyban gyöngyfüzérszerű, míg túzokban, pulykában csak a nyak alsó részén találjuk meg az egységes szervet. A Fabricius-tömlő a kloáka felső falából nyíló, gömb alakú vakzsák, amelynek üregébe emelkedő redők futnak. A szerv a fácánban a 2,5-3 hónapos korig a legnagyobb, majd mérete fokozatosan csökken. A Fabricius-tömlő kárókatonában, lúdfélékben és récékben hosszant megnyúlt vakzsák. A madarak lépe a mirigyes gyomor mellett található. A legtöbb fajban gömb alakú, de galambokban és énekes madarakban hosszant megnyúlt, szivar formájú.
6. A HÚGYSZERVEK Az emlősökben a vese páros szerv, az ágyék tájékon helyezkedik el. A vesék a hashártyán kívül foglalnak helyet. A vesék alakja vadfajonként eltérő. A rókának, vaddisznónak, vadmacskának, őznek, gímszarvasnak, muflonnak bab alakú a veséje, míg a vidrának a szarvasmarha veséjére emlékeztető hosszant ovális alakja és dudoros felülete van. A vese általában barnásvörös színű szerv. Ez alól a vadmacska és a többi macskaféle a kivétel, ahol a vese sárgásbarna színe élettani jelenség. A vese lehet egyszerű és összetett. Az összetett vesében (pl. vidra) a vesetestecskék laza kötőszövetes kapcsolatban vannak egymással, vagy csupán nyél segítségével kapcsolódnak egymáshoz (pl. medve-félék). Az egyszerű vese bab alakú, sima felszínű. A vesét zsírszövet veszi körül, aminek mennyisége a tápláltsági állapottól függ. A vese működési alapegysége a vesetestecske, amely a glomerulusokból és az elvezető tubulusokból áll. A glomerulus gyakorlatilag egy kapillárisokból álló gomolyag, amely egy tokkal, a Bowman-tokkal van körülvéve. A tubulusok az összekötő tubuluson keresztül a vesepapillákba, majd onnan a vesemedencébe nyílnak. A vizelet kiválasztás során glomerulusba belépő artéria szakaszban nagyobb a nyomás, mint a glomerulus üregében és az onnan kilépő érszakaszban. Így a nagyobb nyomás következtében a vérplazma egy része a Bowman-tok üregébe szűrődik. Ezt nevezzük elsődleges (primer) vizeletnek. E filtrátum összetétele eltér a vérplazma összetételétől, lényegesen kisebb a fehérjetartalma és sejteket egészséges állatban nem tartalmaz. A primer vizelet mennyisége pl. lóban 400-500 liter is lehet. A filtrátum az elvezető tubulusokon keresztül áramlik tovább, ahol megtörténik a hasznos anyagok és a víz nagy részének aktív, illetve passzív mechanizmusok alapján a visszaszívása. A vizelet sárgásfehér színű,
26
vízszerűen áttetsző, 1,008-1,060 g/cm3 sűrűségű, amelynek mennyisége vadmacskában 30-60 ml/nap, vaddisznóban 0,5-2 l/nap. A vizelet kémhatása az állat táplálkozási stratégiájától függően más és más. Húsevőkben a vizelet 6-7 pH, kérődzőkben 7,5-8 pH, míg a vaddisznóban 7 pH körüli. A vizeletet a vesemedencéből a húgyvezető szállítja a húgyhólyagba. A húgyvezető porcos tapintatú, a vaddisznónál pl. ceruzabél vastagságú csöves szerv. A húgyhólyag gyűjti a vizeletet a két vizeletürítés között. A húgyhólyag körte alakú szerv, amely a medenceüregben foglal helyet. A húgyhólyag nyakától indul ki a húgycső. A szerv fala három rétegből épül fel. A legkülső rétege a savóshártya, amely alatt három lefutási irányú izomréteg található. A nyálkahártyát többmagsoros hám alkotja. A húgyhólyag falának vastagsága a teltségi állapottól függ. Az üres hólyag fala akár 1-1.5 cm vastag is lehet, míg a teli szerv falvastagsága 3-5 mm csupán. A húgycső vaskos izmos falú cső. A nőivarú állatokban rövid egyenes lefutású, a hüvely alsó falán nyílik. A hím állatokban igen hosszú, „S” alakú görbületet ír le. A vizeletürítés ingere a húgyhólyag falának a feszülése, amit mechanoreceptorok érzékelnek. Az ingerület a gerincvelői központba jut. A vizeletürítés során a húgyhólyag nyakánál található záró izom elernyed, míg a hólyagfal izom elemi összehúzódnak. A vizeletürítés a központi idegrendszer irányítása alá kerülve akaratlagossá tehető (lásd vadászkutyák). A vizeletürítéshez az állat jellegzetes testtartást vesz fel. A kutyafélék hímjei az ivarérés után egyik lábukat felemelve a tárgyak felületére ürítik a vizeletet. A madarak veséje három lebenyből álló, barna-vörös szerv, a lebenyeket egy-egy híd köti össze. A vese a madártestben a csípőcsont öbleibe benyomulva foglal helyet. A vese alsó felületén fut végig a húgyvezető. A madarak veséjében nem találunk vesemedencét, és a vesepapillák is hiányoznak. A madarak veséjében ugyancsak a vesetestecske tekinthető az alapegységnek. A vizelet elválasztás során a glomerulusban történik a szűrés, a tubulusokban a felszívódás, míg a rövid gyűjtőcsatornákban a mucin kiválasztása. A másodlagos vizeletet a húgyvezetők a kloáka középső szakaszába juttatják. Itt a másodlagos vizelet koncentrálása folyik. A vizeletből a víz visszaszívódik, és a húgysav kikristályosodik. A kivált húgysav szürkésfehér színű anyag, amely a bélsárhoz keveredve, azzal együtt ürül.
27
7. A NEMI SZERVEK A nemi szervek funkció tekintetében két részből állnak: ivarsejteket termelő szervekből (here és petefészek), és az ivarsejteket elvezető illetve az utód kezdeti fejlődését biztosító szervekből, továbbá hím állatoknál a járulékos nemi mirigyekből.
HÍM NEMI SZERVEK A hím emlősök ivarsejtjei a spermiumok a herében képződnek. A termelt sejtek elvezetését az ondóvezető végzi. A párzás alkalmával ide öntik váladékukat a járulékos nemi mirigyek is. A here a mellékherével együtt a herezacskóban foglal helyet. A herezacskó a hasfal rétegeihez hasonló szerkezetet mutat, mivel annak egy zsákszerű kitüremkedése. Ide a megszületés után szál le a here. A here lilásszürke színű, tömötten rugalmas tapintatú, páros szerv. Alakja általában hosszant ovális vagy kerekded. A here elülső végéhez a mellékhere feje, a hátulsó végéhez a mellékhere farki része kapcsolódik. A herében történik a spermiumok képzése, míg a mellékherében annak a tárolása és ez alatt a további érése. A here parenchyma lebenyekre oszlik, amelyekben 100-200 mikrométer átmérőjű kanyarulatos csatornák futnak. A csatornák között sejtcsoportok találhatók, amelyeket Leydig-sejteknek nevezünk. Ezek termelik a tesztoszteron hormont. A tubulusokat bélelő alaphártyán nagy, háromszög alakú sejtek az ún. Sertoli-sejtek vagy dajkasejtek ülnek. E sejteknek a felületén történik a spermiogenesis. A spermiogenesis során az ős sejtekből először számtartó, majd számfelező osztódások sorozatával képződnek a spermiumok. Az érett spermiumok (hímivarsejtek) egy lapos, teniszütő alakú feji részből és egy hosszú fonalszerű farki részből épülnek fel. A here Leydig-sejtjei által termelt tesztoszteronnak szerteágazó hatása van. Már a magzati élet során fontos a hormon szerepe a megfelelő nemiség kialakításában. A tesztoszteron hatására száll le a here a herezacskóba. Az ivarérés körül a tesztoszteronnak fontos szerepe van a hím állatok másodlagos nemi jellegének a kialakításában: a hímeknek erősebb a testfelépítésük, szarvasfélékben kifejlődik az agancs. A nemi vágy (libido) kialakításában is fontos szerepe van ennek a hormonnak. Ha az ivarérés után mechanikai behatásra csökken a hormonszintetizáló képesség, akkor zavart szenved az agancsépítés. Ilyenkor a bika vagy őzbak szabálytalan, ún. parókás agancsot épít. Az ilyen hím állat már később sem fog megfelelő agancsfejlődést mutatni. A gímszarvasbikák bőgési időszaka előtt megfigyelhető nyak körméret
28
megnövekedéséért is a tesztoszteron felel. A hormon hatására a bikák nyakizmainak izomrostjai megvastagodnak. Ennek a későbbi párharcok során van jelentősége. Az ondóvezető juttatja a spermiumokat a mellékheréből a péniszhez. Ugyanide öntik váladékukat a járulékos nemi mirigyek is. Az ondóvezető medenceüregi szakasza ampullaszerűen kitágult, aminek a falában mirigyek vannak. A járulékos nemi mirigyek váladékai a spermiumokhoz hozzáadódva az ondóplazmát képezik. A hím állatokban három járulékos nemi mirigyet találunk. Az ondóhólyag páros, lófélékben hólyagra hasonlító szerv a húgyhólyag nyaki részénél. Ez a mirigy a vadkanban háromszögre emlékeztető, muflonban és őzben pedig ovális képlet. A mirigy váladéka sárgásfehér színű, kérődzőkben pH-ja savas jellegű. Az ondóban serkenti a spermiumok mozgását, illetve a női nemi szervben a vérerek falát összehúzzák. A húsevőkben az ondóhólyag hiányzik. Rágcsálókban hosszú, méhszarvszerű vak zsákokként figyelhetők meg. A dülmirigy mindegyik állatfajban, a húgycső két oldalán az ondóvezető beszájadzása mellett található meg. A dülmirigy savószerű váladékot termel, amelynek mennyisége vadkanban 100-350 ml is lehet. A Cowper mirigy a húgycső medencei szakaszán található páros mirigy. Muflonban ez a mirigy mogyoró alakú és nagyságú, míg vadkanban nagy, dudoros felületű szerv. Váladéka vadon élő kérődzőkben nyálkaszerű, míg a vadkanban sűrű csirizszerű. A húsevőkben (kutyafélékben) hiányzik ez a mirigy. Az ondó a spermiumokból álló sejtes részből, és a járulékos nemi mirigyek váladékából képződött ondóplazmából tevődik össze. Az ondóban a spermiumok már aktív, előrehaladó mozgást végeznek. Az ondó mennyisége és kémhatása állatfajonként eltéréseket mutat. A hímvessző, a pénisz a hím emlősállatok párzó szerve. A pénisz lehet fibroelasticus típusú, amikor jól fejlett kötőszövetes váza van. Ilyen típusú párzó szerve van a gímszarvasnak, a dámszarvasnak, az őznek, a muflonnak és a vaddisznónak. A húsevőknél a pénisz simaizom elemekkel átszőtt, jól fejlett barlangos testtel rendelkezik. A húsevők pénisze a fajra jellemző alakú és az állat korától függő méretű péniszcsontot tartalmaz. Nyugalmi állapotban a hímvesszőt a tasak fogadja magába és védi. A tasak falában mirigyek vannak, amelyek váladéka erős, a fajra jellemző szagú, képzése a szarvas-félék üzekedési időszakában felfokozódik. A vizelettel kevert váladék jellegzetes, ún. rigyetési szagot kölcsönöz a bikának.
29
A madarak heréje hosszant megnyúlt, szürkésfehér szerv, amely a testüreg falán helyezkedik el, a vesék elülső lebenye előtt a mellékvesék mellet. A herék az ivarilag aktív időszakban hosszant ovális alakúak, feszesek, míg a nyugalmi időszakban, megkisebbednek, petyhüdt tapintatúak. A vadmadarak heréje gyakran szürkés pigmentációt mutat, ami élettani jelenség. A madarak heréjének parenchymája hasonlóan az emlősökéhez kanyarulatos csatornákból épül fel, aminek üregébe nyomulnak a Sertoli-sejtek. Az ondósejtképzéshez szükséges alacsonyabb hőmérsékletet madarakban a heréhez térő speciális vénás hűtő rendszer és a here zsigeri felületére fekvő hasi légzsákok biztosítják. A madarakban nem találunk járulékos nemi mirigyeket, helyettük az ondóplazma képzésében a mellékhere játszik fontos szerepet. Az ondó a madaraknál kis mennyiségű, savószerű, zavaros váladék. A madarak ondóvezetője ceruzabél vastagságú, szürkésfehér színű, tömött tapintatú cső. Az ondóvezető a vese alsó felületén fut. A legtöbb madárrend párzó szerve szemölcsszerű. A lúdalkatúakban jól fejlett, dugóhúzószerű párzó szervet találunk.
NŐI NEMI SZERVEK Az emlősök petefészke páros szerv a medenceüreg és a hasüreg határán helyezkedik el. A petefészek a nem vemhes állatokban hosszant ovális vagy gömb alakú. Alakját és méretét a vemhességi sárgatestek megváltoztatják. A petefészek a mezei nyúlnál sima felületű, míg a vaddisznónál egyenetlen, szederre emlékeztető. A petefészek egy savóshártya zsákban található meg. A petefészek metszéslapján láthatjuk a kéregállományt és a belső velőállományt. A kéregállomány tartalmazza a petefészek tüszőit (elsődleges-, másodlagos-, harmadlagos tüszők) illetve az ovuláció (peteleválás) után a sárgatestet. A petefészekben történik a petesejtek (ovocyták) érése. Az érett, leválásra kész petesejt, a Graaf-tüszőben foglal helyet, amelynek üregében vízszerű, áttetsző folyadék van, amit, a tüsző falát bélelő sejtek választanak el. A tüsző megnyílása alkalmával ez a folyadék sodorja a petesejtet a petevezető tölcsérbe. A tüszőrepedés után a Graaf-tüsző helyén vérzés keletkezik, és az üregét véralvadék tölti ki, ezt hívjuk vérestestnek. A Graaf-tüsző üregét borító hámsejtek hamar osztódásnak indulnak és elfoglalják a vérestest helyét, kialakul a sárgatest. A sárgatest sejtjei termelik a progeszteron nevű hormont, ami gátolja az újabb ivarzási ciklus kialakulását. Az érésben lévő tüsző, közel az ovulációhoz az ivarzást előkészítő, a párzásra kész állapotot kialakító ösztrogént termeli.
30
A petevezető merev falú, szürkésfehér színű cső, amelynek kezdeti szakasza a petevezető tölcsér. Általában a petevezető végső szakaszában szokott megtörténni a megtermékenyülés. A méh a medenceüreg bejáratában a gerincoszlop alatt elhelyezkedő zsákszerű szerv. A méh a magzati fejlődés helyszíne, méhtestből és két méhszarvból épül fel. A méhtestet egy jól fejlett lapos szalag fűzi az ágyékcsigolyákhoz. A méhet a hüvelytől a méhnyak választja el. A méh teste gímszarvasban, őzben, muflonban kosszarvszerűen, ívben görbült, míg a vaddisznóban a hosszú méhszarvak révén bélcsőre emlékeztető alakú. A hazai vadon élő kérődzők közül a gímszarvasnak és az őznek kevés méhgombja van, amelyek a méh üregébe domborodnak. A bivalynak ezzel szemben akár 30-40 méhgombja is lehet. A méhgombok pogácsa alakú, nyeles képletek, ezért néha méhpogácsáknak is hívják őket. A hüvely, vagy vagina cső alakú párzó szerv. A hüvely bejáratot a szeméremtest határolja. A női nemi ciklusban petefészek citogén és endokrin működése két jól elkülöníthető fázisra osztható. A tüszőérés illetve a peteleválás idejét tüszőciklusnak nevezzük. Az ovuláció után kialakuló sárgatest a petefészek működés sárgatest fázisát alkotja. A sárgatest fázis hossza függ attól, hogy megtermékenyült-e a petesejt illetve megtörtént-e a beágyazódás. Az ivarzás előtt 1-3 nappal, illetve az ivarzási ciklus alatt az ösztrogén hatására a petevezető vérbővé válik. A ciklus alatt a petevezető falának a simaizom elemei lassú, hullámszerű mozgást végeznek. Az ivarzás után a progeszteron hormon hatására a vérbőség megszűnik, a perisztaltikus mozgás leáll, a petevezető nyugalmi fázisba kerül. A többször ivarzó állatok méhének kettő, az egyszer ivarzó állatoknak három működési ciklusa van. A vadon élő állatokban, ha nem jött létre a csíra beágyazódás a méh nyálkahártyába és a sárgatest is felszívódott, létrejön a méh nyugalmi stádiuma. Ez a következő évben, az újabb ivarzási ciklus kezdetével szakad meg. Ivarzáskor, az ösztrogén hormon hatására a méhnyak fellazul, fokozódik a nyálkatermelés. A visszafejlődési szakaszban a progeszteron hatására csökken a nyálkatermelés, a nyálka viszkozitása nő, nyúlóssá válik, a nyakcsatorna záródik. Az ivarzás alatt a hüvely nyálkahártyája kipirul, a szeméremtestek megduzzadnak. A hüvelyből ivarzási nyálka ürül. A peteleválás a legtöbb állatfajban az ivarzási ciklus csúcsán történik meg. Azt, hogy egyes fajokban (üregi- és mezei nyúlban, vadmacskában, menyétfélékben) csak a párzás okozta inger hatására, jön létre a peteleválás, indukált ovulációnak nevezzük. Az ovulációt követően a levált petesejt, a petevezető tölcsérbe sodródik, és általában a petevezető felső harmadában történik a megtermékenyülés. 31
A megtermékenyülés után osztódási folyamat indul meg, aminek eredményeként létrejön a 2, 4, 8, 16, 32 sejtes állapot. Az osztódás során egyre kisebb sejtek keletkeznek. Az osztódási folyamat eredményeként kialakul a szedercsíra állapot. A további osztódás folyamán kialakul egy üreg a csíra belsejében, ez az állapot a hólyagcsíra. Ebben a szakaszban a csíra lejut a méh üregébe. A hólyagcsíra a méhszarv üregébe jutás után képes átjutni az ellenoldali méhszarvba is, kivéve a nyúlféléket. A vaddisznóban és az iker vemhes őzsutában a méh üregébe jutó hólyagcsíráknak, ahhoz hogy később zavartalan legyen a fejlődésük, egyenletesen kell eloszlaniuk. A hólyagcsíra ekkor már növekedésnek indul, s ebben a szakaszban tapad meg a méh nyálkahártya felületén. Az embrió fejlődése alatt a magzatburkok kialakulása során a magzat testét körülvevő magzatburok részlet a magzating, majd a húgytömlő és végül a külső magzatburok alakul ki. A magzatburkoknak fontos szerepe van a fejlődő magzat védelmében, továbbá az ellés alkalmával a húgytömlő tágítja, míg az magzating (amnion) tartalom sikamlóssá teszi a szülőutat. A vemhességi idő végéhez közeledve az anya vérplazmájában megnő az ösztrogén hormon szintje. A hormon hatására a szülőút ödémásan beszűrődik, feltágulása megindul. Az ösztrogén hatás alatt a méh simaizom elemei érzékennyé válnak az oxytocinnal szemben is, aminek eredményeként ritmusos, egyre erősödő méhösszehúzódásokat tapasztalunk. A magzat megszületése az ellés kitolási szakaszában, míg a magzatburok az utószakaszban távozik. Érdekeségként megemlítjük az őzsutában, a hólyagcsíra stádiumban megáll a csírák fejlődése. Ezen időszakban is jól láthatóak a sárgatestek a petefészek felszínén, illetve metszéslapján, amelyek átmérője 0,9-1,1 cm. A nyugalmi időszak 4-4,5 hónapot vesz igénybe, ami lehetővé teszi azt, hogy a gidák tavasszal, a táplálékban gazdag időben szülessenek meg. A jelenséget petenyugvásnak, vagy késleltetett beágyazódásnak nevezzük. A mezei nyúlnál ismert a szuperfötáció („felülvemhesülés”) jelensége. Ez azt jelenti, hogy a mezei nyúl az ellés előtti 2-3 napban újra párosodhat a bakkal. Ilyenkor a párzás mechanikai ingere kiváltja a petefészekbe a peteleválást. A petesejteket egy korábbi párzásból a petevezetőben maradt életképes hímivarsejtek termékenyítik meg és megindul a barázdálódás. Így egy rövid ideig a nyúl méhében megtalálhatók a megszületés előtt álló, érett magzatok és a már barázdálódó, általában a szedercsíra stádiumban levő csírák. Ezt a jelenséget kettős vemhességnek is nevezik. A madaraknál csak a bal oldali petefészek és a bal oldali tojócső fejlődik ki. A kikelt madár petefészke hosszant megnyúlt szürkésfehér képlet. Az ivarérés után a petefészekben kialakuló elsődleges tüszők miatt a petefészek egyenetlen felületű. A petefészek a bal vese elülső lebenye mellett, a mellékvese mögött, a csigolyákhoz kapcsolódva figyelhető meg. A 32
madarak petefészkének is két része van: a kéregállomány és a velőállomány. A kéregállományában 1000-1800 elsődleges tüsző számolható. A madarak petefészkében a Graaf-tüsző több cm átmérőjű, citromsárga szik anyagot tartalmazó képlet, ami nyéllel kapcsolódik a petefészekhez. A tüsző falában gazdag vérérhálózat látható. A tüszőnyéllel szembeni felületén látható egy vérerektől mentes zóna, ahol az ovuláció alkalmával a tüsző fala felreped. Ivarérés előtt, illetve nyugalmi szakaszban a tojócső egy szürkésfehér szalagszerű szerv. A tojásrakási szezonban azonban a tojócső jelentős változáson megy keresztül. Mérete és falszerkezet is megváltozik. A tojócső első szakasza 7-10 cm-es hosszúságú. Itt történik a petesejt megtermékenyítése. A magnum a tojásfehérje-képződés fő helye, fácánban 30-35 cm-nyi hosszúságú, amelynek falában csöves szerkezetű mirigyeket találunk. A következő szakaszban, a hám elvékonyodik, a mirigyek megrövidülnek. A tojócsőnek a legnagyobb keresztmetszetű része az uterus. A tojócső e szakaszában igen sok kehelysejtet és mirigyet találunk. Itt a tojáshéj szerves anyaga képződik. A cervix és vagina igen sok kehelysejtet tartalmazó szakasz. Madarakban az ovulációt befolyásoló, a felrepedést serkentő hormon az LH. Az ovulatiót követően az infundibulumba jut a nagy sziktartalmú pete. A magnumban képződik a tojásfehérje nagy része, ehhez 3-3,5 óra szükséges. A további fehérje rész az isthmusban épül a tojásba. A tojás héjhártyája a magnum isthmushoz közeli szakaszán képződik. A héjhártya keratinban gazdag szívós része a tojásnak. Ennek van egy külső és egy belső rétege, amelyek között alakul majd ki a tojás tompa végén, a tojásrakás pillanatában a légkamra. A jégzsinór, ami a tojás sárgája részét rögzíti, az uterusban alakul ki. A tojás mészhéja, amely csaknem 100%-ban kalciumkarbonátból áll, az uterus mirigyek tevékenysége nyomán választódik ki. A mészhéjon pórusok vannak, amelyek majd a magzati gázcserét biztosítják. A tojás mészhéja a legtöbb madárfajban fajra jellemző színezettséget mutat.
A megtermékenyült petesejt osztódásakor a sziken (sárgáján) felülről nézve világosabb és sötétebb gyűrűk láthatók. A barázdálódás folyamán kialakul egy üreg a csírapajzs és a szik között, amit subgerminalis üregnek nevezünk. Ennek eredményeként fejlődik ki a hólyagcsíra. A letojás után a kotlás megkezdéséig a fejlődés lelassul, illetve megáll. A kotlás megkezdése után indul meg az ún. ektoderma, a mesoderma, és az entoderma lemezek kialakulása. E három lemez sejtjeinek további differenciálódás után kialakulnak a madár szervei, illetve a magzatburkok. Az érett madármagzat a kelést megelőző napon már ad hangot. Ez a tojó és a fiókáinak a kommunikációjában és a későbbi kapcsolat kialakulásában fontos. Keléskor a fióka a tojás tompa végén átszakítja a légkamra falát, majd körbe repeszti a csőr felső káváján található igen kemény képlet az ún. csőrfog segítségével a tojás mészhéját. Ezzel egy időben a testüregbe záródik a tojássárgájának maradéka, amit sziktömlőnek nevezünk.
33
8. IDEGRENDSZER A központi idegrendszer a koponyaüregben és a gerinccsatornában foglal helyet. Itt az üregeket határoló csontok szilárd burkot vonnak az igen sérülékeny agyvelő és gerincvelő köré. A csontos tokot hártyák bélelik. Ezek az agy és a gerincvelő burkait képezik. A kemény agy- és gerincvelőburok kollagén- és elasztikus rostokból felépülő tejüvegszerűen áttetsző hártya. A koponyaüregben ez a hártya a csonthártyával szorosan összenőtt. A gerinccsatornában a kemény burok és a csonthártya nem tapad össze. A kettő között egy üreg alakul ki, amit epidurális résnek nevezünk. Az agy- és a gerincvelő felszínét a belső agyvelő burok, vagy a lágy agyvelő burok fedi, ez az agyvelő árkaiba is betér. A két agyvelőburok között a pókhálóburok található meg. Az agy-gerincvelői folyadék víztisztaságú, sejtekben szegény. A kiválasztását az oldalsó agyvelőkamra üregében található kapillárisokból álló vérérfonat végzi. A folyadék kitölti az agyvelő kamrákat, továbbá a koponyaüregben és a gerincvelő üregben csökkentik a központi idegrendszer rezgését. A
gerincvelő
köteg
alakú
lapított,
hosszant
megnyúlt
része
a
központi
idegrendszernek. Az ágyéki szakaszt követő farki szakaszban a gerincvelőidegek hegyes szögben lépnek ki a gerinccsatornában futva, a ló farkára emlékeztető alakzatot eredményezve. A gerincvelőt kívülről a fehérállomány alkotja. A középső részen találjuk a „H” betűre emlékeztető alakú szürkeállományt. Az utóbbi állománynak van egy páros alsó szarva és egy páros felső szarva. A szürkeállomány közepén találjuk a gerincvelő teljes hosszán végigfutó központi csatornát, ami tulajdonképpen az agyvelőkamrák folytatása. A szürkeállomány felső és alsó szarvaiból is idegrostok futnak a fehérállományba. Innen a nyalábokba szedődő rostok egyrészt az agyvelő irányába, másrészt a gerincvelő két oldalán kilépő idegrostokban folytatódnak. Az agyvelő a központi idegrendszer része, mely a legmagasabb fokú idegi szabályzást végzi. Az agyvelő elő-, közép- és hátulsóagyvelőből épül fel. A hátulsó agyvelő végső agyvelői része a gerincvelőhöz kapcsolódó, kiszélesbedő nyúltagyvelőből áll. Az elülső része az ún. Varol-hídig tart. A gerincvelő kezdetét, illetve a nyúltagyvelő végét az első pár nyaki gerincvelői ideg mutatja meg. A nyúltagyvelő alsó részén lépnek ki a IX-XII agyvelőidegek. A gerincvelő felső kötegei itt a kisagyvelőbe térnek. Az utóagyvelő alapját a Varol-híd adja. Ez a része az agyvelőnek nagyrészt fehérállományból épül fel. A kisagyvelő jól tagolt, gömb alakú részlete az agyvelőnek, amelynek felületén sok haránt irányú barázda fut. A kisagyvelő keresztmetszetén a keskeny szürkeállományt és a faágszerűen elágazó fehérállományt
34
láthatjuk. A hátulsó agyvelő közepén találjuk a IV. agyvelőkamrát. Ez összeköti a gerincvelő középső csatornáját a többi agyvelőkamrával. A középső agyvelő alapját a látóidegek kereszteződésénél található a Varol-híd előtt futó agyvelő kötegek képezik, amelyeket agykocsányoknak nevezünk. Az agykocsányokhoz a sisak kapcsolódik, és a tetőlemez fedi. Az így kialakított üregben találjuk a IV. és a III. agykamrát összekötő zsilipet, a Sylviuszsilipet. Az elülső agyvelő alapi részét a közti agyvelő alkotja, az alapját a hypothalamus adja. A hypothalamushoz egy nyéllel kapcsolódik a hypophysis. Itt található a látóidegek kereszteződése. A köztiagyvelő oldallemezei a látó telepet alkotják. Itt találjuk a III. agyvelő kamrát. Az előagyvelő jól fejlett része az agyvelőnek. Az agyvelő féltekék sátorszerűen borulnak rá az agytörzsre. Az agyvelőféltekéken barázdák láthatók. A barázdák tekervényeket hoznak létre. Az agyvelő féltekék elülső páros nyúlványai a szaglóhagymákat képezik. A perifériás, környéki idegrendszert a gerincvelői idegek és az agyvelőidegek alkotják. Az agyvelőidegekből 12 pár van. A gerincvelői idegek a gerincvelő oldalsó részéből lépnek ki, a csigolyák ívei között kialakuló résen keresztül. A karfonat a 6-8. nyaki gerincvelői idegből szedődik össze és a mellső végtagot idegzi be. A gerincvelő mellkasi részéből kilépő idegek a mellkasfalat idegzik be. Az ágyéki és a keresztcsonti szakaszon kilépő idegek az ágyéki és a kereszt fonatot alkotják, ami a hasfalat és a hátsó végtagot, illetve a medencetájékot idegzi be. Az autonóm idegrendszer szervezet zsigeri területét ellátó, a tudatosságtól független idegrendszer, amely szimpatikus és paraszimpatikus részből tevődik össze. A szimpatikus idegrendszer idegvégződéseiben noradrenalin szabadul fel. Ennek hatására a szívverés száma fokozódik. A zsigeri terület vérerei összehúzódnak. Így több vér jut a létfontosságú szervekhez, illetve a vázizomzathoz. A tüdő hörgői kitágulnak. Az emésztőkészülék perisztaltikája csökken, a pupilla tágul. Mindezek a menekülésben illetve önvédelemben, támadásban (agresszivitásban) játszanak fontos szerepet. A paraszimpatikus idegrendszer izgalma a pupilla összehúzódását eredményezi, a nyálmirigyekben híg, bőséges nyál termelődik, a szívverés ritkul és lassul, a vérerek kitágulnak, a hörgök a tüdőben szűkülnek, az emésztőkészülék perisztaltikája fokozódik. A szimpatikus és a paraszimpatikus idegrendszer tónusának a váltakozása teszi lehetővé a hirtelen ingerekre történő, tudattól független
reakciók
kialakulását.
A
szervezet
védekezését
a
hirtelen
jelentkező
veszélyhelyzetekben. A madarak agyvelőjének tagolódása az emlősökéhez hasonló, azonban a nagyagyvelő féltekék kevésbé barázdáltak. A madarak agyvelejében az agytörzs gyengén fejlett. Az agyvelő kérgi része vékony. A kisagyvelő jól fejlett, erősen barázdált része az 35
agyvelőnek. A madarakban nem találjuk meg a Varol-hídat. A gerincvelő hosszant megnyúlt, rajta a nyaki és az ágyéki szakaszokon duzzanat található. Az ágyéki szakaszon ezt lumbosacralis szervnek nevezzük.
9. A BELSŐ ELVÁLASZTÁSÚ MIRIGYEK RENDSZERE A belső elválasztású mirigyek a váladékukat a véráramba juttatják. Az általuk termelt anyagokat – amelyek fehérjék, vagy fehérjetermészetűek – hormonoknak nevezzük. A hormonok a termelődés helyéről a vér útján jutnak el a hatás helyére, a célszervek sejtjeihez. Ezeknek a sejteknek a felszínén levő speciális receptorok kötik meg a hormonokat. Így a sejt a kívülről kapott információnak megfelelően működik tovább. A sejt osztódik, vagy éppen felfokozott fehérjeszintézisbe kezd, esetleg bizonyos biokémiai reakciók felgyorsulnak, vagy éppen leállnak. A hypothalamus az idegrendszer és az endokrin rendszer között teremt kapcsolatot. A hypotalamusnak van egy nagysejtes és egy kissejtes területe. A nagysejtes területen termelődik az oxytocin és a vasopressin. Az oxytocin a simaizmok összehúzódását fokozza, így szerepe van a tejleadásban, az ellésben. A vasopressin a vesében fokozza a vizelet kiválasztást. A kissejtes területen a hypophysis hormonjainak a termelődését serkentő hormonok (RH), vagy gátló hormonok (IH) termelődnek. Az agyfüggelék, vagy agyalapi mirigy az agyvelő alapjánál a látóideg kereszteződése mögött található. Két része van: neurohypophysis és adenohypophysis. Az adenohypophysysnek hat fontos hormonját ismerjük. Az adrenokortikotrop hormon (ACTH) a mellékvese kéregre hat és ott serkenti a glükokortikoidok szintézisét. A növekedési hormon (STH) hatása kétirányú hat az anyagcserére és a növekedésre, továbbá a májban fokozza a növekedést serkentő peptidhormonok képzését. A hormon közvetett hatása a csont és a porc növekedésére a májban termelődő szomatomedineken keresztül valósul meg. A szomatomedinek a csont és a porcépítő sejtek tevékenységét fokozzák. A közvetlen hatásai a sejten belüli fehérjeszintézis serkentése. A hormon fokozza a zsírok lebontását is. A prolaktin hormon (PRL) a tejmirigyben fokozza a tejtermelést és fenntartja a tejelválasztást. A tireotrop hormon (TSH) termelődését a vérben keringő pajzsmirigy hormonok szintje szabályozza. A folliculusstimuláló hormon (FSH) és a luteinizálóhormon (LH) a nemi szervekre ható hormonok. Az FSH a nőstény állatokban serkenti a petefészek működését. A hímekben ugyanezen hormon a spermiogenesisre hat pozitívan. Az LH hormon mind a nő ivarú, mind a hím ivarú állatokban fokozza a tesztoszteron képzést. A nőstényekben azonban a tesztoszteron átalakul a garnulosa sejtek révén ösztrogén hormonná.
A tobozmirigy a köztiagyvelő hátulsó végén, a harmadik agyvelőkamra tetején elhelyezkedő, kisméretű, barna-vörös színű szerv. A mirigy tevékenysége a fény hatására megváltozik. A tobozmirigy fény hatására szerotonint termel. Az éjszakai időszakban időarányos mennyiségű melatonin termelődik. A melatonin hatására a GnRH és az FSH
36
illetve az LH termelés leáll. Így a melatonin befolyásolja a szezonálisan ivarzó állatok nemi működését. A pajzsmirigy két jól fejlett fő lebenyből és az azokat összekötő részből épül fel. A pajzsmirigy a gégének, vaddisznóban a légcső mellkas bejárati részének az alsó falán helyezkedik el. A pajzsmirigy hormonja a jód tartalmú tiroxin, ami a szervezet alap anyagcseréjét emeli. A mellékpajzsmirigy borsó vagy lencse nagyságú barnás-sárga színű mirigy. A pajzsmirigyhez szorosan kapcsolódik. A hormonja a parathormon a szervezetben a kalcium mozgását szabályozza. A mellékvese a vesekörüli zsírszövetbe ágyazottan a vesék szomszédságában található hosszant ovális, páros mirigy. A szarvas-félékben az egyik oldali szív-, míg a másik oldali bab alakú. A mellékvesék metszéslapján a kéreg állomány sárgásbarna színű, míg a velőállomány sötét barna-vörös. A mellékvese kéreg állományában az ACTH hormon hatására fokozódik a glükokortikoidok termelődése. A hormon serkenti a glikogénépítést és raktározást a májban és a vázizmokban. A szervekben fokozódik a fehérjebontás, kivéve a májat, ahol a fehérje építés is folyik. Így a vérplazma fehérjetartalma is nő, a zsírok bontása is fokozódik. Különösen éhezés okozta stressz állapotban, van ennek jelentősége, mert a zsírok nem tudnak teljesen lebomlani. A mellékvesében termelődnek a mineralokortikoidok is. Az aldoszteron hatására a vesében fokozódik a nátriumion visszaszívás és a káliumion ürítés. A mellékvese velőállományában a katekolaminok (adrenalin, noradrenalin) képződnek, amelyek a szervezetben a Cannon-vészreakciót indítják el,a stressz hatás következtében. A hasnyálmirigy állományában elszórva gombostűfejnyi, világos barnavörös területeket látunk, amelyek a Langerhans-szigeteknek felelnek meg. A hasnyálmirigy endokrin szigeteinek egyik hormonja az inzulin. Ha a vércukorszint emelkedik, akkor az inzulin kiválasztás megindul. Az inzulin serkenti a sejtek cukorfelvételét, azaz csökkenti a vércukorszintet. A hasnyálmirigy szigetek másik hormonja a glükagon. A hormonelválasztást a vércukorszint csökkenése fokozza. Ennek eredményeként a májsejtek fokozzák a glikogén leadásukat és emelkedik a vércukorszint.
37
10. ÉRZÉKSZERVEK Az érzékszervek a külső környezeti hatásokat felfogni képes szervek, amelyek az ingereket (fényt, hangot, szagot) ingerületté alakítják és a szervet beidegző idegrostok azt, a központi idegrendszer megfelelő területére szállítják. A szaglás receptor szervét a felső orrjárat szagló hámjában találjuk. Itt magas támasztó sejteket és a közöttük helyet foglaló szaglóhámsejtek vannak. Az ingerületet a rostacsonton átlépő idegekből összeszedődő szaglóideg szállítja az agyba a szaglóhagymáig. Azok az állatok, amelyeknél a szaglószerv gyengén fejlett (főemlősök, madarak) mikroszomatikus állatoknak nevezzük. Azokat az állatokat, ahol a szaglás szerve jól fejlett makroszomatikus csoportba soroljuk. A látás szerve a szemgolyóból és az ingerületet tovább szállító idegből, a látóidegből áll. A szemgolyó a koponyacsontok által határolt szemüregben található. A szemgolyónak két pólusa van. Az elülső pólus a szembe érkező fénynyaláb befogadására alkalmas. Itt találjuk az átlátszó, domború szaruhártyát. A szaruhártyán átlépő fény az elülső szemcsarnokon tovahaladva a szemlencsébe jut, majd a hátulsó szemcsarnokon is áthatolva az üvegtesten át a szem ideghártyájához ér el. Itt ingerületté alakul a fény és a szem hátulsó pólusán kilépő látóideg segítségével az agyvelő látóközpontjába jut. A hallás, azaz a hangingerek felfogására, továbbá a testhelyzet érzékelésére alkalmas szerve a fül. A mozgékony fülkagylók segítségével történik a hang inger terelése a hallójáratba, ahol külső-, középső-, és belső fület különítünk el. A külső és a középső fül között találjuk a dobhártyát, amelyet a hang rezegtet meg. A dobhártyához kapcsolódnak a hallócsontocskák. Ezekből hármat ismerünk: kalapács, üllő, kengyel. Ezek a csontocskák izületekkel és szalagokkal kapcsolódnak egymáshoz. A hang által keltett rezgést a dobhártyáig tovavezetik a középső fül dobüregén át a belső fülbe. A belső fül a sziklacsontban foglal helyet. Itt hártyavékonyságú fallal rendelkező, labirintusszerű rendszer található, ami folyadékkal kitöltött. Itt találjuk a félkörös ívjáratokat és a csigát. Ezek üregébe kis bolyhocskák találhatóak, amelyek elmozdulását a testtartás változása és a testhelyzet okozta folyadék elmozdulása váltja ki. Az elmozdulás során keletkező ingerületet a hallóideg vezeti az egyensúlyozás központjába. A hallás tulajdonképpeni receptor szerve a Corti-szerv. A szerv hámja támasztósejtekből és a közöttük levő érzékhámsejtekből áll. Ezeknek, a hámsejteknek a csúcsi részét, érzékelő szőrök fedik, ezek érzékelik a hang keltette rezgéseket.
38
ábra: Az őz csontvázrendszere 1. fej csontjai, 2. nyakcsigolyák, 3. hátcsigolyák, 4. ágyékcsigolyák, 5. keresztcsont, 6. bordák, 7. szegycsont, 8. lapocka, 9. felkarcsont, 10. alkarcsontok, 11. kéztőcsontok, 12. kéz középcsontok, 13. ujjak, 14. medencecsont, 15. combcsont, 16. szár csontjai, 17. csánkcsont, 18. hátulsó lábközépcsontok, 19. agancs
ábra: A madarak csontváz rendszere 1. fej csontjai, 2. nyakcsigolyák, 3. hát- és ágyékcsigolyák, 4. mellcsont, 5. bordák, 6. vállöv, 7. szárny csontjai, 8. láb csontjai
39
ábra: Húsevők szájürege 1. ajkak, 2. fogak, 3. nyelv, 4. kemény szájpadlás, 5. fültőalatti nyálmirigy, 6. áll alatti nyálmirigy, 7. nyelv alatti nyálmirigy
. ábra: A gumós zápfog részei 1. foggyökér, 2. korona, 3. fognyak, 4. zománc réteg, 5. cementréteg, 6. pulpa üreg
40
ábra: Különböző vadfajok gyomra 1. kérődzők gyomra, 2. vaddisznó gyomra, 3. róka gyomra
ábra: Magevő madarak jól fejlett zúzógyomra 1. zúzógyomor, 2. mirigyes gyomor, 3. elülső vakzsák, 4. hátulsó vakzsák, 5. őrlést végző izmok
41
. ábra: A női ivarszervek elhelyezkedése tülkös szarvúakban 1. petefészek, 2. petevezető, 3. méhszarv, 4. méhtest, 5. méhnyak, 6. méhgombok, 7. húgyhólyag
ábra: Madarak tojócsöve és petefészke 1.petefészek, 2. infundibulum, 3. infundibulum, 4. magnum, 5. uterus, 6. vagina
42
ábra: A tojás részei 1. mészhéj, 2.héjhártya, 3. fehérjerétegek, 4. szik, 5. jégzsinór, 6. légkamra
43
