f
lX. évlblyam,3. szán
F
3
2000. decernber
FU
trB
trtr
ffi dffiWH ffiffiffiruffiffiTffi
Szer'etettel kösztintön'r a Kec1ves olvasót, Nyír'bogdírry Község lakossí-eát az írjévrekészülőclés napjaibarr.
Minden rerrlényürrk negvan atra, Iltlgy egy békésebb torténelmi időszak kÖvetkezik, melyben lehetővé válik jólétben, biztonságban, nyugodt és egész-
zad, és ezreclfordtllót is.
rrnokáirrkat.
Szerencsések a ma élők' hogy nlegélhetnek szá-
Egy új ezreclév ktiszöbén bírcsúrzhatunk a rrragyarstig száltrára rnegpróbíltatísokkal teli korszaktól' mely lráborúkat' r-trcgszállókat. levert forradalrrrakat lro nfitírsaink sző',zezr einek elve sztését,va gy határair-rkon kívülr'e kerülését, sok-sok szenveclést okozott.
Az ernber'ek élni akarása, tisszefogása átsegítette népürrket a legnehezebb megpróbáltatásokon, és elértük, hogy ma egy szabad országban élünk.
ségesebb környezetben felnevelni gyerlrrekeinket
Ennek iegyében kívínokközségünk nrinden lako-
sának, csalídtagiaiknak bolclog és sikeres írj esztendőt.
Kivítrotrr, hogy telepi'ilésiink ttrilrcleIt polgára talat<ólrelyén, és legyerr hasz-
lílja nreg boldclgulásít
nára szűkebb családjának, tágabb közösségének.
Tarricsír' Miklós po1gií'Irrester
"Borulj a földre téli álom, ölelj át minden gyermeket. és rrrindenütt a nagyvilágon cirüljenek az emberek!
'
Harangok tiszta, zengő hangja kísérjenminden éneket, csituljon el szívek haragja, várjuk a legszebb ünnepct...''
Boldog ünnepeket kívárrrrak az óvodások' Mátyás Sándclnré Tartalomjegyzék: Önkornrányzati hírek, Kazinczy-hét az iskolában, _Decemberi ünnepek, -Egészségünkvédelnrében
fi
..,.,.,.,.,.,.,.,.,.,',',.,..,.,.,.,.
Ü'''.:.lllll.l.ll,l,..l.l.lllllllll
Nagy öröm
szímomra. és sokak szárnítra' hogy a MILLENNI-
UM évében sor kerül
a nyírbogdányi volt vályogvető tertileté-
nek tájrendezésére.
A tájrendezési terv szerinli területrehabilitíció rnintegy 9 ha teriiletet érint, és ettőljóval nagyobb tertilel belvíZrcndezését a rrreglévő vízelvezető csatonrák tisztításával és a belvíz' vala-
mint a csapadékvíz tároláxit szolgáló jóléli tó készítéséve|.A jóléti tó területe l'1 ha. nlélysóge l70-200 crn, melynek környezetében lllcgtörtéllik a volt r'iily,ogvető szabálr(aIan gödrÖs területének fellcilléSe' liivesítése, a tó körÜl a Vasvári Piil u{c:t
A jóléti tó vizének f'e lliissítése' ílllndó szinten lartís.r egy 50 rn rnéiy kút vizével történik. A lír.irendczelt terület a tó körtlyezetében egy g1,önyöni ftivesített' a sz;rbadidő kultÍrrált és egészségeseltöltóSére alkalrnas park lesz, mely más települé-
sck lnkosait is vonzani fogja. Lakosságunknak' Íiataljairtknak sok örörne
telik majd benne. Azt is renrólerrl' lrog1'e nag"'szeríi a]kotiist rtlinderúi ltmgáéna}i érzi, vigyázztl és nem engedi tönkreÍenni. A beruhítzás összes költsé ge 94 965 000.- lbrint, melyet az iit nern hírríthaló (elrnuadt) biinyíszati űjrcndez'és clvógzésére a Kü'nyezelvédelrni Minisztcr' a Környezetvédclrni Alap Céltárnogat:isi keret lcrhére biz'tosít' A beruházási köllsóg lcl.jcs összcge állarni támogatás. A kivitclezós 2(X)0. noveIttber l5_én kczdődölt. és 200l. auguszttls 30-án fcjcződik be.
Tanicsár Miklós
végétől, a Kossttth u(ca végéigvezctő kót oldalán fiisított sé_ tány építése'
polgármester
ffiHnffi@trmnffimwzaEn ffiur@ffi
Nyírbogdány Közsóg onkorrnínyzati
Képviselő-tesltilete _ a Bogdányi Híradó augusztusban meg.ie|ent szánla óla _ tciblr esetben ülésczelt. Augusztus 3l-i ülésón a képviselőtcsti.'ilet aITól dÖnlölt, hogy Nyírbogdíny ós tórsége szerrnyvízbcrulrázást _ az
érilttett magánszemólyek és jogi sze_ mélyek egyetértésével - társulati úton
kívánja megvalósítan i. A társulás rrregalapít1tsinak előkész-ítésére7 ftís szen'ezőbizotlságot lrozott létre. Módosítoth a képviselő-testiilet az öltkortníutyzat 2000. évi költségvctóséről szóló l/2000.(II.20.) szálnú rendele-
tét, majd ellbgadla az önkormínyzat 2000. első felér'i gazdalkodiisiiról szóló
beszámolót. A félévesgazdálkodísról szóló beszárrto|óból kitűnik' hogy rtregtaktu'ítást nem sikerült elér'ni.
RT
a MoL
14 millió forint adótúlllzetése, va_
lantint a 2'5 millió forirrt közporrli költségvctésielvoltás érzékenyen érinti az önkormán yzat gaztlíl kodísírt. A képviselő-testtilet 2000. auguszÍus l.-től a polgánnestcr illetnlén1'ét' társadalmi megbízatású alpolgíu'rnester valarnint önkonttán'vzali képviselők. bizottsági elrrökÖk és tagok tisztcletdíjírt rrregerncllc.
A
testület mcgalkotta
az
Önkor-
miirlyzat közlrtíivclődési fcladatairÓl szóló 9/2000. (IX. t.) szírnúrendelctót.
E
programját, megtírgyrlta és elÍbgltdta Dr. Szepesi Arrdrís álllttorvosltak a kö-
liltal kótszcr visszakórt 14 Mó lbrinlos
zség iillatcgészségiigr'ilrclyzetéről. v'alamint Százvai Cs:rba cgycsülcti clrlök iiltal a községi sponeg1,estilct nríiködésóről adott beszánlolót illctve tiiljékoz-
re Íbrdított Összcg.
tatót.
A
spor{cgvcsiilct nríiködésóvcl
kapcsolatosatt rncgfbgalnrazódolt, hogy az egycsÜlct elnöke helyezzen nngyo|lb
hlngsúlyt a sportegyesület
tÖrvóIrycs
tttíiködósérc. lartsolr törr'ért1,eserr tiszfÍtjító közgyűlést. A kópvisclő_testÍilet 2000. szeptemlrcr 20-(tn az általlinos iskolában,
szeptember 2l-ón pcdig
a
gyártelepi
rtrűr'elődési h:izbirn tartolt falug1iiléssel t:gyltckötött közrrreghall gatást. Mindkét rendezvényerl a telepÜlós polgárrncslcre az önkonnányzat 2000. I. fólévi költ-
ségvetésigazdiilkodásáról' valantirrt a {érségiszettnyvízbcruhlizíts irrdítírsírról szírnolt bc. Szcptcmlrcr 2l-i üléséna képviselőa rtyírbogtlítrlyi 92tll3 hrsz.-ú belter'ülcti ingallan - rnely a MoL RT tulajdorrít képezi - kültcrülctbe csatolí-
teslülct
sáról dÖrrtött.
Novetllber 20-án
a
képvisclő_
A kópvisclő-tesliiIet egvhangúlag úgy dölltölt. ltogy az öttkortnlinyzat tulajdonlit kópező oTP Enékpapír Rt-rrél cliszkorr t kincstíujegybe t'ektetett vagyoníból l l millió loriltt órtékct 2000. novernber 2l
nap.iírtól igórrybc vesz'
30-i ülósén 5 rrapirendet tíugyalt rneg" Dönlött arról. hogy a szennyvízcsatornízásra és szennyvízNovelnrbcr
pírlyírzatotnyújt be a 1isztító építéséhez
Vízügyi Célelőírányzat tárrrogatására
és
hatálozotl a szettlryvízbcruhízás pénzügyi lebonyolítítsír'ól.A szeluyvízberu-
házíts péltzügyi Íinanszírozítsiíraaz oTP Rt Eszak _ All'öldi Régió Nyíregyhízi
Igazglrtósígírt.
a lakossligi
érdekeltségi
hozzíjíu'ulíslcbonyolítísiira az oTP lakístakarékpénzlliralviilasztotta ki' Javasolta a Nyír'bogdínyi Szennyvíz Viziközruíi Társasiig irrtézőbizottsirgárrak. lrogv a teljes érdekeltségii lakóin-
gatlanok esetébell
érdckcltségi ktjrlrc tartozó lakóingatla-
tékesítósére vonatkozó előterjesztés
Nyírbogdány község környezetvétlelrni
2._5
képviselő-tesltilet jóválrag.rra
zetbe kerÜll öttkormínyzatok tírnrogatására az (inkorrnlírr yzat rrenr píl ylízh a(otl.
tulajdo_ rriibarr lévő értékpapíregy részének ór-
fő rupirendje az ötrkontriinyzat
megtau'gyÍlliisa volt. A polgíu'mester tíjékoztatta il tcslületet, hogy az önkormiinyzat jclcnlcg olyan pénzügyi helyzetbetl vatr, ltogv ttctrt elegerrdő a bevétele a kör,etkező időszzlk kiadiisok fcdezetére. A kedvezőtlcn lte|yzet alakrrliisít-
A
Az' önkorlnírrtyzltt gazdílkodítsá-
ban ttugas a rrriikÖdósre fordított kiadiis' ezórt ötlhibájín kívüli hálrínyos hely-
testület rcndkívrili üléSt tartott. rnelyrck
rendeletóben rögzítette a lestÍilet aZ l1'zat közntűvelődési fcIadatirit, közrttűvelődósi feladatcllátásának strukt úríjíttés in tézrn órr yei t, a kÖzrn íivelődési tevékenység ininyitítsát és cllerrőrzését. valatrúrtt arrrrak fi ttatrszirozísáÍ' önkorrrtfu
ipanizési adó. a belr'íz elleni védckezés-
lloz hozzáju'ult az állarni kÖltségvelés Mó lbrintos elvonísa. a MoL RT
2_5
000.-Ft' a részbeni
nok esetében _5 000.-Ft érdekeltségihozzájírulíst állapítson neg. Meglárg1''alta a kópvisclő-lestiilet a
Kazinczy Fercnc Alt:tliínos Iskola.
Sz.akiskola és AlapÍokírMiivészctokta-
tírsi Iskola Íbg lalkozírsi illetvo pcdirgógi-
ai prograrnjlibalr meghatírrozotl |bladntok vógreha|tísírról. a pedagógiai szaktrrai nrrtIrka crcdttlétt1,ességérőlszóló be-
szírnolól. A tcslülct a bcszálnolót ellb_
szükséges vaslalíl ellogadva a beruhízás kivitelepszicho- zósóvel a NyínvÍzKli - KE-VÍZ 2l. lógrrs igénybevételéneklehctőségét konzorciumot bíztl lneg' Hllírozott Elfogadta a (eslület az Önkonniinyzal irról, hogy önkormínyzalunk részt 20U-2m2' évi költségvelési konccpci- kívíttvcltni az oktltllisi Mirtisztérium óját. A koncepció lérryeges clcmei " által a kistelcpÜlóscken lakó. lcltclsóges gadta. s megállapílotta. hogy
biztosílani az iskola szírnára a
ltogy gondoskodni kell a reálís előiriiny- 8. osztiilyos tltnLrlók sz:int:il':t lelrctőséget zatok tttcgtcrelrltéséről , a gazdaságos. biztosító Ar'any János Tchetséggondoztí kÖllsógtakarókositbb gazdílkodiisi fcl_ Progrlrnt-lan. lételek biztosítiisa órdekébcrr a míiködési Mcgbízta a képl'isclő-tcstiilct a pol-
és a dologi előiriinyzatok gítrmestcrl, lrogy tír'gyaljon a pontosításáról. a szeltIryvízberuházás Bogdrin1'petrol vczetőivel a MoL Rt mellett az Önkonnányzat kierncll li_ blizislelcpérl kívüli lótesítrnények (öllÖ_
ber'ételek
gyelrne{ fordít a kultúrhiíz ÍelújítlisÍnakző-tÍirdő. on'osi rerrdclő. krrltrirlriiz) lblytatiisiira . A (cslü|et l'elhívta a pol- 200l. jlrrruíu' l-i bczíriisírrtak ellralasztígárrttcstcrlés a jeg1,zőt. lrogv a 200l. és síról.
2002. évi költsógvctósi javaslatot úgy Módositotta a képr'iselő_testtilet aZ kószítsék elő' lrogy a kiadás és a ber'étcl öItkorntitlt},zat 2(XX).ér'i koltségvetésóről - ltitel rlólkül - cgycrlsúlyb:trr lcgycrt. sz
költségvetósi gazdiilkodísánill 2m0. kozírsi. illctvc ncvelési prograntjiirtak luirorrnegyedóves hclvzctóről szóló vógreha.jtásír'ól adott besz/rrnolójíl' títjókoztatű, s dörrlöll az önkorruinyzat Elfogadta a kópvisclő-tcsliilet a 200 l. tulajdoniiban lévő építésitelck
nítéséről.
Dccembcr l9_i Ülósón
teslÜlct tlöntölt
pórrzvagyonát
elidcgc-
a képvisclő-
iu'ról, ltogy szalrltd
kósz-
és a 2002. évrc vottlltkozóttn rlz ivóvízért. és a csalornantÍi lraszrl:ilatáért fizetcndő díiakról szóló rerrdeletet. Vita allüiult ki az tjlésen rur'ól' hogy az örl-
oTP optirna Bct'cktctési kornriinyzalok
kópr'isclő-testtilctci \'aN1,írbogdírny és lójiibart nincscnck döntési helyzetben. térségeszetut\r'ízbenrlriiz;is kir'itelezői mcrt Íl NyírségvízRT tulajdonrlsi órlcpályázatainak' íuajÍrnlataina}i borítók- kczlete mfu' eIlogadllt az enlclésl. borttásn deccnlbcr l[l-Ín nrcgtÖrlóltt' Az Hlt nem lbgndja el az önkonnányz'ltl
Jcgybcn helyezi
el.
az iizlctck ntíiködéséről és a belkercskedclrrri tevókcrr1,ség jegl,zőtől kórlrcti. folrtatiisártak fcltételciről sz.óló. nriir tcibbsztir rttódosított A rrrÍiködési crrgedóly 4l|997.(l' 22.) Kormányrcndeletet. A korrrrírtyendclct allibbi rrródosító rendelkezóscire lrívont fel iizletct rrríiködtető kcrcskedők Íig1'elnlét: A rcndclct ha{álviibarr alapr'ető r,iiltozás ncrrr kör'elkezett be. csupín a TcvékenységekAgazati osztlilyozási Rendszerélrcn megltatírozott nemzetgilZdasígi lig és ígazat tagozódásához
igazodik. A konnányrerrdelet lratiilya a s.rjiit előiillitású ánrját értéke_ sítő terrnelőre csak az esetbell tcrjcd ki' lu a tcnnelő sajlit ttn_ ga tenttelte iinriát tizletben értékcsíti'Az ólclrrriszcr előiillítónak értókesítő tevékerrységesoriin azonban tttinden esctbcn nrííködési engedélyt kell kénrie' akkor is, lta a tcnttclő és órrékesítő tcvékenységétegy helyiségbcrl Íblyada.
A konrrányrctldelct í1ra szablil1'ozzíl tlz iizlet rrríiködési clrgcdó|y irárti kérclcrn tíu'tÍllmíit.A kórelenrtrcn - ltjbbek kÖzijl{- Íneg kell jelöIrri a tblylrtni kívínt üzlctköri tevékcnysógcket, első ltclyen szerepcllelr'e az íiz'let szaklttai jellegét rrreghatírozó fő tevékcrrységiÍizlctkÖrl. A kcreskcdő az uzlct rrríiködési errgcdélr'érrck kiadiisiit az iizlet lrclye szcrint illctékes telcptilés jeg'vzőjétől kérlrcti. Ha a rrrozgóbolt több örüorrrr itrry zaÍ i l lctókességi tcriilctéll rrr űrködik'
o o B B o
úgy a kii|örlbözelct az cinkonnínyzatrrak sz(tmlázzák ki. anrinek nincs költségvetósi Í'edezetc.
A rendelet
alap.iírn 2001. január
tíiI 2()í)l. ttccclnllcr J l-ig
ivóvízrlíi
-kÖzületck
l-
részéreÍ+8._pt/m3+Ára
-lakossítgrészérel28.-Ft/m3+ÁpR szcrrrr),vízclvczctósi ós tiszlílási díi
-köz'ülctekrészére ll4.-Ft/rn3+Ápe -lltkossiig
rószórc
g3.-Ft/m3+ÁFA
2002. .janu:ir L-tífl 2a02. dccclrrber
3l-ig
ivóvízt]íi
-köztilctckrész-ére l57'-Ft/ln3+ÁrR
_hkossligrészére l36.-Ft/m3+ÁFA -kÖziilclckrészérc 122._Ft/rn3+Ápe -hkoss:igrószére 100._FVm3+ÁFA A Nyírlrogdírny' Gyártclep út
l5.sz:im ahtti éttcrcm. konyha és szcrciá|is helyiségek lfrletóre _írj bérlővcl - a
NyírlmgdínyiRcÍbrmílus Egyházközség Sion ldősck Szerctctottltottával
kotött sz_crződést a képr,iselő_lesttilet jót:iltag1ra. A koriibbi bérlővel szentben nrirrősógi ós ttlcltn1'isógi kifogások vol{ak. ezórl dÖrrtölt úgy a tcstülct. hogy rlriissal köt bérlcti szerződóst a kon'-ha üzcrne llctósérc.
Haliirozcltl rnég a testiilct az önkor_ mínyzat tullddoníban ílló' víll:tkozói vagyonhtlz tíu'tozó lreépítetlen terület
irárrti kércle rltbcn tneg kelljelölni
az üzlct círnót, tlz úzlel tuli{donosiif. hasznlilatiinak jogcímét, a fol1'lalrri kír,:int iizletköri tevékenvségeket.az első helycrt szcrepeltctve llz uzlel szakrnli jellegét meglralározó fő tevókenységi üzletkÖrt. :lz úzlel nlpi-. hcti nyitv:rtru tÍrsi idejét. az'vzlet fő tevóken1,ségére utaló clnevezést
A rrríiktidésielrgcdól1' kiadlisi kérclcttiltez a kereskedőnek csillolllia kell a kereskedelnli tevékcnység végzésérejogosító.
és az Íj z.lethclyi ség h asználatírra .jogosultsiigot i gaz-oló okiratoka{. clőzctcs sz;rklratósiigi ltozzá,jiinrliisokat. tor'irbbá lta a tevé-
kenység gyakorlírsit jogszabíly rnís hatósígi engedélyhcz is köti, az engedélyeket. A rnozgólxllt csclélrcn a kérelemhez szaklralósígi hozzli.iírulísokon túl - cslttoltti kell a rnozgóbolt nr íikÖdósi terÍilelévelérintett tclcptilósck jcgyzőirrck a lloztit1á-
rulÍtsát is.
l)zcnrarrvag órtékcsítéséhez- a korábban tncghatározott tüzvé-
clclrrri szlúilrittóságon kívii1 - a köI1lyezctvéclclnti" építésiigl' ktizlckedés[cliigr'elet i. ANTSZ szaklratós1tgok közrcnríikörlósét
is előírja a kontuinyrendelet. Növén1védőszer értékesítésesetén a Növényegészségügyi és Talajvédelmi Allomís közrerníiktidése is kötelező' Az egységes joggyakorlatot szolgílja. hogy a jogszabíly a nrítkÖdési engedély kiadása. rrródosítiisa esetéll kategórikusan
előída a lntározatlrozatali kötelezettséget oly ntódon' lrogy a módosítís sorín a koriitrl'lan kiadott engedély bevonásiiról is rendelkezni kell a jegyzőnek. A jogszabiily Írjszeriien lntiirozza llleg a ntódosításlrak rtrinőstilő adatváltozirst. és attni& be-
következésekor az rij rrriiködési engcdól1' kiadiisiirrak kötetczcttségét.
Az iizletek míiködési engedély szerinti míiködtetéséta kei tevéken ység folytatása l'eltételeinek érvényesÜ lósét
reskedelm
a jegyző hatáskörébe utalja, és szigoru sztttkcióként r'ezcti
be
jogszabály a rttíiködési engedéllyel nent rendelkező kereske_ dők esetében azúzlet kötelező, azontral bezáratáslit. A jegyz.őnek az erre vonatkozó hatÍrozat azonnali végreh{títslit l'cllcbbezésre tekintet nélkül kell clrendclrtie. A szeszesilal és dohínyíru alkalrni írusítítsircsctón a rendőrlratósághoz. illetve vtirlrlratósiighoz törtérrő előzetcs be.jelcntési kötelezettséget ír elő a konltáItyrendclet. rrrelv hatósiigok írísosvéleménye alapján tiltó, korlírtozó intézkedósck rncgtételére jogosult a jegyző. A sz_eszesital Íbrgalmazísíua vonatkozó, korálrban különtÚa
lilil
rendeletben nyertek átfogó szablil yoz/.lsl.
Uj szabírlyozásként rendeli el a kormínyrendelet az úz|et nyitva(flrtlisi idejénck és annak megvítlloztatísaesetén a bejelentési kötelezettségót a jeg.vző telé' A korrnlfutyrendelet újból meghllározza az "úzleÍ"új fogaltttát, valatttitlt a Ít0l' 8()2, tt03. tl()4 jelzőszárnÍr tiz|etkcirÖk. mint javítti szolgáhatások (llibbeli. bőriinr jirr'ító nríilrely, elekt_ rotnos hiizlarttisi cikk javító rrríihel1.'. elektronlos lr:iztartiisi ké-
szrilókek javítás.r. óm_, ékszcr jar'ító rrlíilrely) - a TEÁOR alapjlin kiskercskedclrni tcvékenységkörébe soroltak. és a módosítírsalapján a 4l|997. (l. 22.) Kornt. rendclct hatálya alá tartoznak. így rníiködósi engedéllyel iizemclltetItck. Tovtibbi rlrj önílló üzletkörkénl lralírozzl meg a kormányrendelct a ternlelői borkirrrérés. disco. it'odabútor szaküzlet, fegyver és lőszer szak[izlet üZletkörökel. Nyornatékosltn fclhívorn a tigyclrncf a módosító rendelet hatálybaléptctósérc vortalkozó előínrsokra. ntelynek értelurébcn a rendelet hatá|r'ba lépósckor nr:ir nríiködő tizletek esetéberr az Írj iizlctkörökrc
kell kérni.
A rty.'itvataíáSi időt 2000. szeptcmlrer 2l_ig be kellett
Tóth Ferenc jegyző
I
I/..=l
l.!
a l::::::;:i::;!tl:rrn.Uz :
szernélyi jövedelcrnadójuk
sík.
A
lárrrogalísi Összcget a kuralórium - a közalapítvítny alitpító okirata szerint - lehetséges gyerekek tanulísiltiÚ< tírnoga-
Kazinczy hst az isl(olánkban Az idén is
megerrtlékeztüItk iskolínk rrévadójáról' Kazinczy FerencrííI. októlrer ulolsó hete a Kazincy-hét, e hél egyik napja, október 27 -e az irodalrni vezór sziiletésnapja. Az első napon ntittdig tirrnepi lníisorral tisztelgüllk névadónk emlékének' Felclcvenítjük életónek fontosabb eseményeit. Az idén pályatrt'sai. szcrettei, bu'átai visszaemlókezóseit tolrn:icsoltiik a drínaszakkör tagiai. Néptlinccsoporljlink és iz énekkarurrk fellópése színesílctle a rnegernlékezést.
Ezut:in az alsósoknak és a fclsősöknck truis-rtriis előadzisokat kíníltunk. A kisebbek évfolyamonként vetélkedtek, jírlszrlttak. rnnid egy zcnés nlíisort néztek. lrallgattrk rneg.
Az
5-6. osztályosoknak nentzeü jelképeinkről Dr. Szrbó
Géza főiskolai tanár tnesélt.
A
7-8. osztályosoknali Dr. Madácsy Míria a Nyírcgyházi
Főiskola psziclrológia tarrszékének Yezetője tartoÍt clőadlist Hogyan viselkedjünk? cíttuttel' A tarrárnő lnsznos tanácsokat adott a bemutatkozáshoz, clntondta. hogyan illik viselkcdni
.l!Tl
I r:L: u7,: I r.L I
j:tr::l
tísíraÍbrdította. A kuatóriunl u lldózó íllarnprllgárok által fclajáttlolÍ tárnogatísi összegel megköszöni. és egyben kéri, hogy 2000. évi
ulÍüt.
"Ha valűn ely ösvényen elindultunk, szép rajta fénnyel haladni s a Icg/őhb pontig jutni." /Kazinczyl
jelen_
leni.
\
Títjékoztatjuk a Tisztelt adózó állarnpolgárokat' lrogy az. l999. évi szerrrélyi jövedelernldójuk l7o-írból NyírbogdírlyKözség Tehetséges Gyermekeirrek Tanuláyiórt Közalapítvímy javíra l83 024.-Ft összeget ajárlottak lcl, rnely összegét az Adó és Pénztigyi Ellenőrzési Hivatal a közalapítr,:iny sz:inrliijiira iit_
a rrríiködési engcdél1't 200l' írprilis l-ig
l
%-íval a közalapítványt tímogas_ NyírlmgdÍny' 2000. dccember l8. Közalapítvány kuratóriuma
éllercmben, szórakozóhclyen. A lcgnagyobbak a kíbítószer fog1'asztits ártallnairól lrallgattak előadiist a drogartrbulancia vezetőjótől.
Az előad1rsok trtárr a Dorrgó egytittes zerrés tníisora következelÍ. Az egvtittes irltal előadott ditlok tr lrorrfoglalástól követtók nyomon nilgy lörlénelmi esernényeinket. Dólutiin zenei vetélkedőt rendezltirrk. ntel1'nek érdekcssége az volt. hogy csupa körury'íizenei kórdéssel kellett tllegbirkózniuk a jelcntkezőknek.
A napot diszkó ziirta. Az' őszi sziinet lniatt a Kazitrczry-ltét rtividebbre sikcrcdetl de a sportdólután és-a szcrencsekerék most sem maradt el.
Meghirdcttük a Leg... leg... lcg... r'ctélkcdőt. Szeretliik vol-
na. lra soklélc. viiltozalos lbladatokllan mérik össze a tanulók tudásukat. tigyessógtikct. A viillalkozó kcdvíi g1'erekek szátrta viszonylltg szerény volt. és vetélkedésÜk kifejezetten a sport lerÜletére korlítozótlot t.
Leltctőségcinkhez tttértett díjaztuk a vetélkedőkön
jól
sze-
replő tanulókat. Szeretnértk remélni. hogy a tarlalmas. sok szeretettel és figyelelttnrel szen'ezett ntíisorok entlékezetesek tnaradnak a tanulók szárnára' és jövőre isrrrét íljabb ötlctckkel. vidárn progra rrtokkal vi{rj rrk őket.
Margittainé Horvíth Ágnes igazgatóhclyettes
':iii-'::1i1ffi...
.r H
l'Í.ffi
-];11
kötuyelrníiségre. Községünkben is már hetck óta szinle minden este hallani a petiirclaropogrist. Úgy tiirrik rlerrt visszalartó erejii a rendőrség hatír'ozolt l'ellópése Seln, a petíldúlusokés hasznírlók nern érzik a fclclősségiiket. Kéri tik községtink fclnőt t. felcl őscn gondolkodó lakosságát' mintlcn igyekezetükkel azon legyenck, hogy rninél kevesebb petírda dtur'anjon el szilvcszterkor! Gycrrnckcikrrck ne engedjcttck sem vírsír'olni, senr használni petlirdílt. Akkor engedhctik el nyugodtan gyerrnekeikct otthonról. ha bizonyosak lrennc, hogy sern l maguk, sem a környezeltiklren lél'ők lcsti cpségétttetlt vcszélyeztctik.
i
Közeledik az év vége, és az év ulolsó ünncpe, szilveszler" Ezen a napon lezárjuk, elbúcsúztatjuk a rnögöltiirrk álló l2 hónapot. Jókedv, vidárnsíg leng körül bennünket' Minderrki igyekszik emlékezetcssé terrni ezt a napot.
Az utóbbi évek szilveszlereinek valr cgy negalív kísérője-
lerrségc: a petiirdiizís.
A sok rossz minősógíi' kétes eredctíi és összetétc|íi robbanriszer csalídok tucatjait telte rnár boldogÍalanná. Leszlkadt karú, megsel-rzett lrcú fiirtulok enrlókcztelnek lrcnnünket a vólkes
gBr@s
ffi
ffi
M. T. T. SZ.
H
ct@
meg l99l-ben a Magyar Technikai Tö-
lnegsporl Szcrvezet.
Ez az cgyesület kÖzségiirrkben lövészklubot míiköd{ctctt. Sajrros az iskolai honvédclrni oktalás' a lronr'édelrrri napok rrregszíinésévela SZerVeZcl kikertilt az érdcktődós köz.ép_ T. Sz. rnegsztinését eredrrtényezte.
TíÍzoltó EgyesÍilet l999-bcIl ünnepeltük az egyesület mcg-
7_5
úl t
év lragyományait lolylatva egycsü-
letünk tovább rnurrkílkodik.
Az idci
terülcti Vcrscl}ycll
üzernanyaglopás,
zntiilelepen {örtént
trtotorfccskettdő kategóriában 30 csapathil a tizedik helyezést értük el. Saj-
a
lcnni,
sztirtk a bíinözést visszaszorítatli. Mű_ ködósünkct meghatározza a tagsig lót_
Decellrber többrryire az tiltllcpi késztiltjdés jeg1'óben zrjlik. A katolikus egYltázban a kanicsotl1't rrregelőzi a nég1,lretcs ad_ vent. Ma már egyre több hízba tór vissza a régi szokís az adventi koszorú. melyen négy hótcn ál rninden vasírnap meggyújt urrk egy gyert yÍt. A ku'ticsonyfa állítísa nagy izgalornban tclik. Míg régcn jegerlyetít használtak, és azl almávirl. dióval, édességekkcl'sirjírt készítésíidiszekkel, gyert1'1rkkal és tobozokkal ékesítcttók. addig rrriira általánossá vált a kiilönböző ferryőfrrjttik használata. A kínílatpazirr' fajtában és nagyságban cgyaránt' de egyre több ltázból tíinik cl az élő fenyőfa és felválda lrclvót a rrríifcnyő. A régi diszckct is fclvirltottitk a gyárilag készítcttgörrrbök' harangok stb. Pedig a karícsonyi hangulathoz hozzálrtozik a fenyőfa illata és a gyerekekkel való közcis nrunkilkodás (dí-
kct, pihelrőt tudurrk tartani.
()nzetten segítségétezűton
is
kö-
vcsznek részt llz cgyesülct rnunkíjíban,
de létczésiilrkkel, jclenlétünkkcl igyck-
E)@@@utt,b@sü
Nagy Sílndor iics viillalkozó segítsél rendbe tettiik a tíizoltó sz'erl'ílr rnclIctti hclysógct. ahol meglreszélése-
gér'e
csökken azok sziitnlt, akik alapítótagként
lcgutóbb r-rlt
zük.
Megalakulásunk l0 évcs jubilcumára
alrrntírri urrrlopiis)'
Sajnos nem tudunk mindenütt
tJ0O-:rs
zattól kapott pénzből a jiirőrözéslrez szÍikségcsÍizenlanyagkÖltsóget fedez-
szeróny ünncpséggcl kószÜlünk' BáI
l99l ' januírr 26-án alakult a ktizség közrendjórtek' közbiztonsiigínak javítírsa érdckében. Eredtttént'es nríiködósÍirrkct bizonyítja löbb tettenérés és ellbgadlis (óvodlbetörés. ABC lrcttirés. kcrékpár -
ós
sziiIru (elcnleg 27 fő) és az egycsÍilet anyngi tlirllogatotlsi gtt. Az önkormány-
szÖn.iük!
Polgárőr Egyesület
r'i
cÉ@WőW
ffiH
Horlda típus vírsíu1írslitplilyítztuk mcg' A pílyírzalorr l00 000_Ft-ot nyerlünk, arrrelycl az ÖnkorIrrlinyzat egészíl ki' ltogy l közel 200 000_Ft-os szivatytyírt a rutpokban meg lutljuk vásírolni. A 2001-cs lcrületi versenyen míu' ifjúsígi csapalol is szerclnénk indítani.
M. T.
aliúiulítsiinak75. évlbrd u lójítt. Az elrn
k
miatl már nern haszniilható' l'clú.iítísa llag}'olr kÖltséges. czért egy korszeni
pontjábol.
egy're kisebb érdcklődés az'
m
tros ttlototfecskcrrdőrrk Ilríisz:tki ál lapota
A volt MHSZ utószervezeteként alakull'
Az
u
szcrencsére újatrb tagok is je|entkeznek,
lrkik tcnni akirnak a közrend. közbiz-
tonság érdckóben. jar'aink rnegőrzésélrcn.
Ezúton köszönÖrn rnindkét egyesÜlet tagságínak az odaadó Öttzetlen murrkát!
Kívírnrlk a tovribbi munkáhrrz kitartást, críítcgészségctcrcdmónyckben gazdag lloldog Uj Evet! Szikszay Gyula
egyesülcti elnÓk
u,Üt,ÚD_,@G)e u€
szck. ajándékok készítése.stilós' főzés). Rógcrr a tiizltely tete_ nélriitr1' fenyőrigat. nrch' g1'anta il latiival elárasztotta
jérc dobtak a lakíst.
A fenyőknek ktilönböző gyógvitó |ratásuk is van' Anlikor a tiizltelyre dobták az ágat, a fenvő illóolajrit nyerlék. lllelyet a légútirnegbetegedéscktren ilthaláló szerkéttt alkalmazna"li. A
balzsarnok és a gyantírk már évezrcdek óta haszniilatos szerek a bőrgyógyászatban. Használatos rrtóg rcutna' ízÍilcti gyulladások, izorrrfií, idalrtrak elleni bcdörzscjlőkbett. kenőcsökben. tapaszokban. Kozrnctikai iparbalt fÍirdőadalókok" szlrpparrok. dezodoruiló készítnlénl'ekelőáIlítrisáIrrrk gyakori alapan1,aga. Míg rógcrr a klu'licsottyi izgalom tníu' decemller elején rnegkezdődrjlt. addig nn sz.iltte aZ utolsó napokban tör rárrk. SÍités" főz-és, nagytakarítlis és az ajándékviislirl:is is az trtolsó percekre
mafad" Az este is rrrásként telik rnír. rnint régen. A csa|ád izgatottan ktjrülállta a t'át. rnelyet az ajándékok vettek körül. Együtt énekcltek karácsonyi énekeket. egyült bontogaltlk ki a saját kézzel készített ajárrdékokat (kislínyok rongybabít, csuhéllabát. a kislrúk lhból laragott jírtókokat kirptak). rnajd ello_ gyasztottílk a karícsonyi vacsot'ítt. Az este az éjl^élimisévcl zlirult, melyelt a gyerekek is részt vetlek. A karácsorry ltárorrr napos ünnep. a szerctct ünrrepe. ezért gondoljunk Íura' hogy legalább ezckcn a napokon ligycljünk
háziasszonylak. hogy mi legyen az az étcl, ami az ünnepi asztal dísze lchet. Sok hízinsszolly lesz halból kÓszült ételt az asztalra. En rnost egy {inorn receptet
ljírrrlok ÖIrökrrek"
Fűszeres tonhalszelet
rnítskor!
finorn ételek rnellett azonbart
Í'i-
on itlrbruil - llrlornabb sülcrn én yck lrac'la sorakoz-ik az tszhlokorr. A bejgli, a kan
r'ácsonyi flrtöl'zs'
a
tnézes puszerllik'
ttlind-ntind rncgtalí|hatóak
szintc valamennyi aszlalon. Err urost egy linom csokoládétortíraltívom tbl a Íigyelrnii-
Gsokoládétorta
lnl. 2-3 er,őkanál citrorn|é. l csokor pctrczsel1'ent. l evőkaruil provlrnce-i liiszcrkeverók (de lchet halakhoz készült f[iszerkeverék is)- 2 tojtissárg1l3a. 2 dl tcjszírt, l0 ilkg rcsze|t sait' só. bors. Elkész.ítés:A halszeleteket rnegnrossuk, papirtörlővel llleglöröljtik. citrotlilér'el bedörzsÖljük. sózzuk, borsozzuk és zsiradÓkka| (lehctőleg ntargarinnal) kikent tíizilló tálba fcktctjtik.
petrezselynet apróra vígjuk. A
lralat rrregszórjrrk a fiiszerkcr'erékkel és a pclrezselyenrtnel. A tojítsslírgíjlita tej-
színnel és a s:tjttal összekeverjük' és a lralra Önljük. Közepcsett rrrclcg siilőbcn lnegsütjiik. (l aclag: 1746 KJ/416 Kcrl)
Htlzzd valók I2 szeletlrcz: tészttÍltoz.: l_50g étcsokolírdé'l2-5g vaj. 5 tojírs. l2-5 g cukor, csipelrlyi sti' 50 g lisz-t. 50g ótclkerrróIrr'ítő' l teáskarrril stitőpor. l csortlirg r'aníliiis cukor' krémhez:2_50rnl tejszírt.
1111fiffi
l
csomltg varrí-
lilis cukor. 4 toiírssargája. l00g cukor.
2_509
vltj'
l2_5g étcsokollidé.
Ijlkészítés:A csokolíttléta va.j.|al együtt [clol vltszl.i uk. S zétvílaszt iuk a ttljiisokat. A to.iássárgíjít halrcsra kcvcrjük a cukorral és a vitníliíts cukorral. A to.jásl-ehérjót a sóval kcrrrórryhabbí ve{ük. Összckeverjük a lisztct az étclkemérryítőr'cl. siitőporra|. Azutiin bclcfo rgatjtrk a lojlishabot és a kilriilt vajas csokolirdórnasszít. A stitől tlO fokra felrrre|egítjtik. A tészlát 26 crri áunérőjii kizsírozotf tortafontt:i-
at
EG,ES:ZS:E,G U N l.
köznapok uliin ilyenkor rnegpihen egy kicsit a csalácl' Tcrvez_ züttk egyÜll krizös prograrnokat. ha valr hó. szánkózzurlk. korcsolylizzunk. hógolyózzunk vagy akiir hócrnbert is építhetiink cgyütt. Este pedig a ÍÓvé holyctt tírsrtsjátékoklial is jítszhatunk. Ügyeljürtk iura. lrogy ne veszckedjürrk. ne legyen hatgos szóvíltiis a Szerelet ünnepérr. Legyen míts ez a pár nap, miIrt
ket.
Htlzzti valók (4 szcmólyre): 70 dkg tolt-
A
A
oda iobban csalídurlka. töllsük együtt gyermekeirrk]iel mhden pcrcét. érg,zz'e.lrogy nlost o a forltos és az, lrogy a rolrarró hét-
i
K VE
t;i1a{|$$
H;á,
4_5 percig sütjük. tcjszíttt a valrílilíscukorrrl együtt l'elÍbnaljuk. A tojítssárgílját kikeverjük a cukorral. belckeverjük a lbrró tcjszínbe" tnÍÚd iils7'iirjiik.
lrrrt kb.
A
A
Szobahőrrrérsókleten
'J
Az
ti
t.1
tl' ti o
l'ttt kívútn k !
ürrncpek illalt Se íeledkezzünk meg szen,ezcltitrkről, egészségiirrk rrregóvásáról. Az er,és-ivílsrrak.."'cndéglátísnak rre epénk. rníjurlk iássa kiílítt.
Ezúton kívítnokmindcn
Uj EsztettdőtI
A
Vass Ernese Agotlt családgorrdozó
,
.u
fi,u
I
.|
Moslalrában egyrc gyakrabbarr krjrokozórtak több típusa vatl: A. B. hallunk hírekct Tv_tlelt ós a rá- "C'' típus ícrtőz.)
dióban' lrogy valahol orsziigurkbarr il1'en jellegíi bctegséggel kcrÍil kórluízba csecsentő. gr,crntck és fiatal. Ezck egr'cdi esetck" nrég jírvlirlyról nittcs szó. de a félelern, t pínikhangulat rrriir érezltető. Ezért, is tartorn sztikségesnek' hog-v néltlirl1' sorban 1á.jékoztassartt ÖItökcl a jcllcnrzőiről. A tttctrittgrcrectls lragyolr sítlvos fcrlőző betegség (ntég lta|álos kinrertetelíi is lehet). ntely a fclső légrrtak gvrrlladásár'al kczdcjdik. (Hasorrlít az irrfl tterziltoz.) Ittttctt it korokozó bckcrül a vóráramlatlra ós az agy egy részélren meningítis (agyhártyagyulladás) alakul ki. Eltnck a
kedves
nyír'lngdínyi laliosnak BékésBoldog
D E,,EM..E.B
ffi
lngytrk kihíilni.
ltabosra keverl va-jal a kiltiilt vaníliakrénlbe kcver'jük' A krérnet 2 tészre osztjuk. A rttcgolvasztol{ és kihíitött csokoládél a krénl egyik l-elébe keverjük. A torlát lnegkenjÍik a csoki- és a vaníliakróIllrnel. A tctcjét a rrraradók krérnlnel clíszítjük. Szclctcltkónt kb. 6l0kcal' fchérjc: 8g' zsír: 47 g. szénhidrít: 37g
bctegséget közvctlerrül
E,,N..,:
á,ö á $ilö,[ C' D'
.;.1.
;,;1.
(Ebben az évben a
a szövetekbcn okozza, amelyek-
A
szcrvczeten kíviil elég gyorsan clpusztul, czért tenyésztéséhez(torokvliladék, gcrillcvíz-genny' vór) a vizsgílali nrryag vétele után azonnal leoltandó. A fertőzés lbrriiyt a bcteg vilgy a bltktériunllordozó lógutailról szárrrrazó r'iilaclék. arrri kiárólag lcr'cgőn /rt terjed kÖhögéssel, tíisszentéssel. A jírrvírnyoknak kll" 5-l0 éves ciklusuk van' Ezeken bclül télen és tavasszal szaporodik meg' leggyakoribb filttll korban. A bctcgck kb. 50%"a csccscttlő ós gy"ennek, 45 él'es koron fcliil előlordtrlása nagYon rilkl. Lapparrgási idejc l-
bcn kijzvctlcnül jelen van'
3 nap' de lehet
l
hétlrélis lrosszabb.
Ttirtetei lrlár llenl klasszikusak.
a feíőzésre jcllelrrzőek
(specifikusak). Átalában fhjdalorn a nytkban és a lútban a fej előrehajlitásakor' tarkórtrerevség' gÖrcs a hátiznlokban, nrajd egyéb iznlokbart is - főként a véglagokban (kar. lrib) - magas láz. Fokozott reflexek. irrgerlékenység'a beleg a lábait Íölhúz_
va fekszik (''vadászkutyaÍ'ekvés'' ). Az agyi nyomítsfokozórJás tünelei:
súlyos és lnakacs fejfí1iás. émclygés'hányis, lassú szívverés (pu1zusszírn). szemfcnékben vénás pangís és pangásos pupilla. FLr a folyanrat rosszatrbodik. rohamok és görcsök követik. A légzőközpont is sérÍil' A kczdetben
álrnatlan beteg aluszékorrnyá. eszméletlcnrré (cornatosussá) válik.
Ha ezek a ttitletck kifc.ilődtck' a betcg a hidcgnizás. nagy
lejlajás után szédÜlni kezd, vérnyornása siillycd, vérzósck vaItrrak a bőrön, a belső szcrvekben a pttlzttsszinr alacsony.
A
ge_
rinc-víz lbkozolt nyornísúés zavaros. Az agyl-elülct kiírosodísa bénulísokban(szemizorn bóttulís. süketség, lírtísrornlás) és szellerni képcsségek csökkenésélrn mutatkozik. A di:rgnózis és gyógyulás azorr múlik. hogy a tünetck [eIisltteróse alapjiin időbcn kirlrtrtassik a korokozót és kezclését
gyulladiist. Ezek közül gyakori a Haemophilus influenzia B., amely ellen rrlár l999. tebruárjritól sztiletett csecsentők és gyerckck kötelező, ingyenes védőoltiisban részestilnek. Az oltiirsok időpontja: 2. .t. 5 és 1_5 hónlpos kor. A meningrcrecus baktériurn A ós C lípusa cllen már kapható oltólnyag a gyógyszertírakbarr.
Több vítllozatl van' recept köteles' tehírt luiziorvossal fel kcll íratni és térítéskötelcs is. azaz fiZetlli kcll érle. Csecsentő mír 2 hónapos korítól kaphatja _ 3 adag szükséges - l hÓrapos
időkozökkel és bárnrilyen rrr:is védőoltással beadható egy időbcn. de mís helyre. TB tírnogatíst élvez. l éves kor utílr l adag lrcoltása is védettségetbizfosít. A régi oltóanyag2-3 évig, nigaz í{ak akár l0 évig lntásosak a fertőzés ellerr.
Sa.irit Í'clclííssógórc lriirlii llcad:rthatia gr'crmckónck ós iinrnagánk is!
A piiniklrarrguht abl'lan mutatkozik nreg' hogy az orszígban már csak nagyoll kevós helycn lehet kapni az oltóanyngot' és Szabolcs-Szalrnír-Bcreg Megyólrcn mír cgye(lerr gyógyszertírl'laIt scm kapható. A szakctttbcrek r'éle rrrén.ve alapján jövő év jantr:ir- fcbnrárja körül lehet isrrrót kapni
Lakatosné Tólh Katalin Védőnő
speciális anlibiotikumrnal kezdjék el.
Egyéb baktóriumok is okoznak és okozhatnak agyhírtya-
korig
r:r::r:::r:::::i:::F..t,:::r:i:;::::::::::::::::::::i::::::::1.:rr::t:r:::::::::::i:::::r::::::::::::::::::::j:::::::;:::::::::::l:::::r:;:::::l
fontos előtt' lri-
anyagcsere-betr:gség. Különöserr
hónapos
anyatejen tiipliilt csccserrrőklröz képcst.
erről beszélniink az tirurepek Az anyatejes tírpliilris vódií hrrt:isír! Szell aZ emberek jobban ,rnegerrgedik II.típusúcukorbetegség: rnagúnak a bőséges étkczést. cttkorfogyaszlíst' mint egyébké'-'',.,._'-._.'-.,__,',--.'
A lrctcgség lényege Langerhaus szigeteinek béta scjljc'i tenttelt inztllirt nevíi lt111t11: meutyisége. vagy
fÍill'':"xi,1i;"
l]::*.n|l':::l által ::okk.T tűlzolt ttteItn-r'isógii
ismcretes:
Álrallitran 40 évcs tor
rtirtiílcrlllrkczir
tirnírlislrcírllíllisa. Az inzulinkezclósnól rneg kell lanulni az ittzulin injckció beadísát. Manapság a tíi.ésfecskendő rnellett haszrfllatosak az inzulinbclÖr,ő készÍilékek.irrzulirrpert-ck. Az inzulitt beadísifurak tribb helye.lehet: a has. fclkar. cornb izolnzata. A beadás helyét nrindig célszerii vál-
1iaostori cukorbctegség' k'|á''á;;;'j; eir'irort egyénről ,rj."i);,;t ',"u h;"r" ioL.,regen.n netn okoz ''!if,.* tozlatni. i,in,i ,ti,'.r.t.t. Gyakoriak ; i;;J;id;-
g.r,
,nngu.' vórnyomís,
rtiszveny.
3zint."
;ö'
";':;
A diótris előírásoknril a legfontosabb. hogy a cukor fogyaszt:isa ezek ulán nem
?#!,!,!!',í:#,í'l,n,'*" lq' 7:'-9: [i,itr'T*l},iff::i,:3,.1":Tü;i; * cut
!,{!,,!'#',::'{::':,|.-i1í*', (gyerrnekkori kicsi gyerekek, sőt
'n'iu''.ilt "d;ffiil"'"';';_
csetrrők is tnegbetegear,"i''Jt
gyorsall napok, r'.r.t
.i"iiiiliáj'il;*
\-.*r-*rr-^ar! ^Í, Urolioll,eÍo-e? Egypetéjű ikerprir tagjaiban 30-_50
g_vakorisággal fordtrl
%-os
urakorisággal fordul elő rrtirrd.c8}ikrrel tlyér..rizs' tészta mennyisége. cukorbclegs('g: testvérck, gycrmckck Mindkét típusnírt nilgyon fontos a cucsetóbcn 40-50 % a lrctegsóg kialdrulá_ korszint oplirnílis bcálliiásr!
"'xo.l'i'j;,i,'J!'$**'*,.,.*ullrat gyaklan isnlétlődő lrasn1'állnirigy gyullrű:isok.
",J;t'J.1llllff:Íil: alrrrak a terhesség végéigÍb-
folya-
a terilesség előtt is a terlrésség I. lnrnra-
rrríitót kölctkezlóbcn. cgy'cs ltonttoltlar- '^-,*,r' lvanr:llosall gotldozásra és cllcnőrzésre talrnú gyógyszerek szedése kapcsín is. iell jírnia aierhes cukorgondozóba. Ha
elő rrrindegvikrrél Fő ttirretci: szornjúságérzós, sok
?o az clőforduliis valószíníisége.Ha az anya cukorbeteg, a gyerlnck esélye a
;'ff;T!;:'Jxt.Í
dék fogvasztása' nagy rrrenn1'iségíi vi- diitran mfuas az anya vércrikorszintje' ze|ettirílés, fokozott étviigy és bőséges ferrníll anlitk a u"''dlye, hogy a magzat étkezéstnelletl fogyás. bőn'iszketós, belső szenei rosszrtl fcjlőánek. Ezért cukorbcteg, acctonszagú lchelet, száj szíuizsiig. fontos a cukorszirrt trqiilítása' szitlten
cukorlrctegség; testvérek esetéll 2-20
bctegségre l-2 % ha aZ api} az öröklődés valószinűsége 4-6 %o. Krónikus betegsóg, amcly nern gyógyítA lcgújabb kutalási eredményck sze- IrirtÓ. dc nreglelclő kezeléssel. gondorint a telréntej fehérjéjea csecscntőbert zássa| a bctcgck éIete jó rlrinőségrivé teellertmyag termelésl vírlthat ki. Ezek az lrető. ellelranyagok az ittzulintennelő sejteket Az I. lípusúcukorbctegség inzulinke_ is rnegl:irnadhatják' ezért óvjuk a babát a zelóst igénycl' rtlíg a II. lípusúnírlsok korátt bevezetett tehénlejtől. 6 lrónapos esctben a diéta betartása és gyógyszer kor alatti csecsentőnck aclva a telréntej szedóse is elégségesleheí' Mindkél tí_ az I. típusúcukortrctegség kockázatírt pusnál nagyon lblltos ir cukor_szint op_
furtása.
Másik forrrríja az. amikor a terhesség sorál alakul ki i cukorbctegség. Ezt terhességi cukorlrtegségnek ilevezziik'
A
terneJség probléuuik nélkül kivitelezhető az adolt taniicsok. diéta betartása nrellelt. Sziilés utárr:iltalírban nlegszíitúk a cukorproblérna.
Stál Valéria védőrrő
Magyarorszítgon ma 5-6000 istnert cukorbeteg él. és legaliibb 7_57o-uk testtörneg-[elesleggel rendelkezik. A ctrkorbetegek szátttira alapr'ető fontosságú a teslsúly csöktentése, lehető-
táplílkozást va!(lsítia nleg! Ncm kcll l<üliin Í1íznia culiorbctcgnek, nt utasson példítcsaládjírnak' czílltal iu o cgószsógÍil
A diétlr sorlin
nctn :tz a cél, hogy ntiliól előbb nrinól többet fog;'iotl. lultlcnr az. A súlyfclesleggel rerrdelkcző diabéte- hogy a
iÍal fog)'asz1íisiit. A rrövónyi crcdetii élclrnianyagokat részesítstikelőn1'ben, clc ezcknck biztosílani kcll a ke|lő vitamin ós ásvítrryi sti szükséglctiinket. Messzettrcnőcn jar'asolltató a gy'ümölcsök tbgylszliisa. ldeítlis a gyü-
mrilcsn:tp lllrtílsa. ittrrikor a beteg l. 5-2 kg alrnát' kortét vagy niuattcsot lb-
gyaszl. A lbgyókúra idc1ién is ligyelni kell arra' hogy llílpolltíllcgalíbb 5 étkczés kíva'trr
atos !
Az
en crg
iaszcgén y tírp|rílkozíts
mellett lbntos a tcstmozgás a fogyiishoz! Nern lz a lontos, hogy mit sporlol. Igen htszlttls a kcrti munka. a retrdszcres séta. torlla. A tcstcdzós hatísí-r'a javulnak aZ atlyÍlgcserc lolyamltttrk. és kevesclrlr iltzulittra van szüksóg.
A követl<ező táblázat részletes cliétás tanácsot ad. AiánltlÍt ételek
Mérsékelten Íilgvaszthatri
G ab
Fchór kcrtyér
o
nafé lék' teljes kiőrlésÍígaborr:iból ké-
Sztilt bafna kenyér, corn
llilies' zabkísa
tésztalélék(dururn). kélszersült. rizs 7'e.jtennékek:
zsírlnenlcs tej, tejlol' sovíny sa.jtok. kelir' zsírrnentes joghurt Vagy túró. toiíst'ehérie I.ev ese k : zÖldséglevcs zöldségkrérnIeves
Halak ninden fchér húsúós olajos
lurl
(grillezve vagy ftistÖlve) bőre nólktil (ltering) osztriga
Htísfelék:csirkc (bőre nélkÍil),pul1'ka. borjú, vad nyúl, tiatal bírírry
Cstikkc'llcll
Kcríilclnt|ííóte
zsírtll-rllrlInú tcj,
alacsort y zsírtarta lm ú srjlok. alacson y tru talrrr ú jogh
lcI<
Péksüternények(zsernle. killi. briós' kallics)
zsír-
2 tl%l-()s tcj. zsírdírstej. teipor. zsírok sajtok. zsírdús.ioglrurÍ
urt
helente kót euósz toiás
bcrántva' tcjszírrnel hallart gyürnÖlcslevcs Le vcs
Bő olajban siill halak. kag1'lók. lronriir. scarrpi
F{irlikra. istrterctlclt összetételíí ola.iokbltn vagy zsírllan sütött ha-
hk. glrrróllt r:iktlk' tirltahal
Zsiradékok:
Soválry mruhahús, sottka. birka (hetentc egyszcr vagy kótszer) b:rornli virsli. havonta kí*szer rrrái Töbllszöröscrr tclítctlcn zsírsav tlrlalmú olajclk pi: napralbrgó, kukorica' löldirnogyoró' eg yszercsen lclílet len zsírsav tarlalrn ú olajok. olíva olaj' alacsolry zsírlartalntúkenltető
GyiimöIcsiik' lniltden lriss és gyorsÍh-
ollr1txn sült krumpli
Kacsa, liba. zsír'os hús, kolbísz, szalínti. húskrém.Í'asírozolt' csirke bőrc V:tj, zsírszalotrtra, ntártások. pálrrraolaj, ncrlr kcrthctő trlargaritr
mnrgarin
zöldség, lclrctőség szerint: bab' zöldbab. lelrcse. zöldborsó, kukorica' héjír_ ban főtt burgonya, minden friss és aszalt gvÜmölcs. cukormelltes svürnölcskomnót Ild c ssége k : vizes gyümölcs- lirgyhlt. zseló' zsírtnentes te.ijcl kószÜlt puding, gyürnÖlcsg_Yasztott
salífa Siitenények:
Haslillllurgottya
-
z-(ildség vagy rizs Zott zöldSég
Fagyltlt
-
pudirrg
zsírban sült chips _ só-
galuska
- tejszínrrel- kéSziilt édes vajjal vagy sotlók Sülerrrény, lnlu gluinltal vlrgy tclítctlert olajjal
Uzletbcn kaph:ttti sÍ.itcnróny. apró-
késziilt sü{crnértv
siiternény. tortílk. snack és rruding Csokolírdé' kókuszos szclet, tejka-
muciplin
Cstlkoltídé: tlug(tt
rarnella
olajos nagvak: dió.
rrrandula. mogyoró
Itttltlk: tel, Íilteres vl-uy irtstarlt kívé.víz, kalóriarnentes és alkoholmcntes itillok S a kíta ö nte teft .' bors. tttttsl:ir. fiiszernövéltt'ek. fíiszerek
Foldinrogyoríl - pisztiicia
Kesuditi' kókuszditi, sózolf fö|di-
Szcszes italok, kalóriltszegény iható csokoládé
mogvoró Csoko|lidós italok' ír klivó' rnalátakiir'é telies tciből. presszó kávé
Zsírszegén y a lapan yagokból kész-ül t sll:ilit-
HozzítldtÍt só. salÍ(aÓt1elek. sa-
ü1lctck
látlkrórnek, mltionéz Vass Etnese Agotil csalíldgottdozó
Egyszer volt, hol nem volt... Figyeljetek mesét mondok' Elmondom nektck. hogy lelt krácsonylh egy kis fenyőfácskából.
Messze a nagyerdőn' élt egy
kis fenyőfa, nem volt virág4 nern
volt lombja. Szomorú volt
nagyon és elégedetlen önmagával. _ Nincsen niílam csúnyább fa ezen a világon. Engem senki észre sem vesz' nem kellek én bizto_
san senkinek. Nincs lombom;
hogy árnyékot adjak' se gyümÖlcstim. arnit mcgchc{nénck. Engern senki sem szeret. Bárcsak szép lennék' mittt álrnomban voltam! Elmúlt a nyár, elmtrlt az ősz, elérkezett a ló|. Hullott a lró' fehér takaróval borította be az erdőt. - Hiába iílmodtam, hogy szép lettern és örömet Szereztem aZ em_ bereknek, most is csak hósapkíln vall' éppcn olyan csupasz vagyok, mint voltam.
Egyszer csak ernberek jöttek az erdőbc' Egy fal'ágó kisfiával és
kislányíval'
- Edesapám! Ne menjünk tovíbb, jdjjön ide' itt egy szép kis Fenyőfácska' ne keressiiLnk tovribb! Zűztltarils az il,ga, szép zöld a le_ vele, vigyük haza édesapím! - Hozom a baltiít, kivág|uk. Egyiitt haznvisszük. - Ez lesz a klrácsorty legszebb lÍrja! Felkészíl.jük kiuiicsony napjíra _ mondta a kisllílry. A kisfát kivágtak s hazavitték. Az összegyiijtött tobozokat, rnakkokat ezÍistrc" aral)yra festették. A diókat szírtcs papírba csolllagolták. Ezek voltak a karácsonyfa csillogó díszei. A kisfa örült, hogy it gycrekekrrek örörnef szcrezhetctt. Dr. Szepesi Andriisné, László Laíosnéóvónők
SP@RT K(izép-szabrllcsi bu.inrlksírg
Az I oszttilr' őszi r'égcrcdlllénl'e:
Az I. osztál1' sportsz-cniségi vcrserr.v ciszi végcrcdrnénye: l. Nyú'tét-7 ponl'
2.Tiszalelek -13 pont, 3. Vtsrnegycr -l-5
pont. 4. Napkor -17 ponl. -5. Oros -28
pont,
6.
Nagycserkesz
-30 pont.
7.
Giir'avencsellő -33. pont- 8. Tiszadob -3.5 pont, 9. Nyíbogdány -16 pont, l0.Tisz-aeszliir --59 pont. ll. Besztcrcc -
72 portt' 12. Nyírtura -7Íl pont.
[3.
BÖköny -94 pont' 14. Nyírpazony -l00
pont, l-5 Bashalom -1-59 porrt.
4
Oros Nlruvcscrkcsz (iiivavcnvcscIIii
-5
Nt'irboscliinv
4 4 4 4 4
ó
Nvír'tét
^
1
Nurrkor'
8
Tiszlrcszlíu'
9
Btshalrxl
0
Bökönt
2
Nvírturlt Tiszarlob
3
Tiszatc:lek
4
Besztcrec
4 4 4
5
Nr'íttlltzorrv
4
VlrsrtregveL 2 -l
4 4 4 4 4
36
2
2 2
47 -13
10
47-17
3l
8
4
2
I
5
34-1 ó 1^ aa
28
8 6
3
5
33-27
21
1
24-19
2',t
J
t8-19
19
20-25 12-19 25-33
11
12
1
4
1
.5
4
.5
6
2
6
4 4 4
3
'7
2
2 2 2 2
2
4
3
I
14 14
r0
7
8
15-30
6
3
80-32 52-11
()
Olos
14
Natrkor
t4
4-5. Giir'ar,eltcsellő. N1'írtrrra _8-8 pont' ó_7.
3
Brrshrrlour
14
10
2
2
34-14
4
Vltsrncrlver
T4
9
2
3
-s2-30
pont, 3. Tiszadob -7 ponl,
Tiszaeszlír' Tiszatelck -12-12 ponÍ. 8. Nyírpazony -13 polrt, 9. Vasrncgyer -24
pont, 10. Oros -29 pont, I l. Besztcrec 35 pont' l2. BÖköny -38 pont, l3. Nyírtét -53 pont. 14. Nagycserkesz --54 pont. 15. Bashalom -58 pont. Grilliivő l ista (Í'clniítt): l3 gól: Sipos Istvírl (Nyírturlr)' Sirrka Jó-
zsol
(Vlrsrnegycr), Luklícs Líszló (Nyírhogdány). l2 gól: Hu-uvec Csal'la (Nyírtól ). Czibrik Ricltard (VasIrlegyer)'
l1 l1
1-5
24-33 22-39 16-42
I
2
l.
i8
28-32
Napkor -2 pont, 2.Nyíl'bogdín-y -;l
Itjúságiak:
25
1l
.5
ttoK()ltv
Í4
9
I
4
34-25
ó
Nr'irllrlí!dárrv
T4
8
I
5
:19-45
33 33 32 29 28 25
1
(
14
-5
3
6
24-24
18
I
14
4
5
5
4t-37
1"1
9
Ntsvcscrkcsz Nvűrét
14
-5
2
7
30-59
1'7
0
Nr.íttrtz.otll
14
-5
9
32-52
15
Tiszacsz-1fu'
14
4
2
rt
14
2
Tiszutlob
14
3
3
8
-)
Nnrtura
14
3
3
8
22-36 33-37 26-43
4
Tiszutelck
14
2
r0
22-50
8
5
Bcsz,tcrec
1.4
2
2 2
25-51
7
iár'avcrr'"'cselló
J
l0
12
12
!0 gól: Kőpájer Cs:rba (Gávavencsellő)' Acs Péter, Mocsár Róbert (oros). 9 gól: Juhász Zsolt (Tiszaeszlár). 8 gól: Antal András (Bököny)' Herter Sándor (Nagycserkesz).
Góllövő lista (ifi úsági) 26 gól: Horváth János (oros). 24 gól: István Gergely (oros). 15 gól: Tálas At:
(Tiszadob), Baldr (Vasrnegyer). 14 góI: Szabó
tila
lstvátt
Gábor (Nagycserkesz), Erdci Józscf (Napkor), IIlés Józsel' ( Nyírbogdány)
Fenőttek:
Házi góllövő lista I{
IA iuságiak
l4
lllés
uril
Lrkalos
I
Kazinczi
9
GornbkÖtő
4
Tóth T. Vavrck T.
.,
'Iól gól
I
cól
gól uól
Lukítcs
Lisovszki
J
Ma!:vÍlr
Csire Soltész
l3
gól
5
sól sól
5 3
)
Lisovszki S.
''ól gól gól gól
Molllír Mitró cy.
eól
Szabó Zsírcls
sól sól
REKVIEM EGY KóoLAJFINoM iroÉnr Szervusz nyírbogdányi Petrogy ár| Egyszer még kimondom Neked Az 1904-ben kapott becsületes neved, Mert itt a vég. lsten veled!
A MoL Rt halálra ítélt,
Mint haszontalan nagyszÜlőt' Pedig Te is dolgoztál azért,
Hogy századunkban nagyra nőtt.
Rozsdás szived, ugye ugy érzi? Mint azitt élő emberek: Emberi joguk ma is kérni A munkát, kenyeret! Végtisztességként,Szi lveszterkor, Legyen feketepezsgőS halotti tor! A gőzduda szóljon még egyszer! Sírjon! Mint az emberek, Amiért hozzánk így jön el A harmadik évezred. Nyírbogd ány, 2000. nov. Kardos Lászlóné Brrgdán.yi Híradri' az önkorltlányzat lap.ja - fclclős kiadó: 'frrnicsár MiklÓs A szerkesztőség tagiai: l-rllrsz .lílzsefné, Kardtls Lászlr'rné, Margittainé Hrrrvátlr Ágnes, Sári l,ászlíl, Tírth Ferenc
Felelős szerkesztő: Sírri Lászlri. Közrcnríikcidött: ll()da Mihályné, Stril Ferencné. Míiszaki szerkesztő: Pallay Mihály KészülÍ: .'sZANTo" Bt. nyorndaüzentében NyíregyhÍza. l999. Felclős vezető: Szántó Sándrlr t0