XXII. évfolyam 4. szám 2011. december
„Még vár az Úr, hogy megkegyelmezhessen… Boldogok mindazok, akik benne reménykednek” (Ézsaiás 30,18)
Tartalom A vezetőség munkája Az egészségügy vasárnapja ........................ 2 Dr. Ferencz Péter, dr. Győri Gábor, dr. Ujlaki Mátyás Hívogató rendezvényeinkre ........................ 2 Dr. Drenyovszky Irén A KOMT közleményei ................................. 2
Gyermek vagyok, gyermek lettem újra
Carlo Maratta: Szent éj
Akik több évtizedet éltek meg országunkban, több világnézet uralmát és pusztulását látták. Betegeink, ha módjuk van rá, sérelmek sokaságáról számolnak be, talán nincs is olyan család, amelynek körében igaztalanul kivégzett vagy elmarasztalt, féltett személy ne lett volna, vagy legalábbis „érvényesülését” ne gátolták voln. Egy világnézet maradt változatlan: a Jézusba vetett hitben élők tudták átvészelni a nehéz helyzeteket. Hetven év felett az ember önkéntelenül is időnként „visszagondol”, átértékel helyzeteket, lelkes forradalmat, örömöket, tragédiákat. És valamiképpen kirajzolódik Isten végtelen kegyelme, minden hívő rájön, hogy őt, személy szerint Isten mikor és mitől óvta meg, hogy a véres tragédiák javára váltak, és hogy Jézus jelenléte szinte kézzelfoghatóan bizonyítható volt. Boldogok, egészségesek akarunk lenni – és azok is voltunk, ha Jézus kezébe tettük gondjainkat. Első „tudatos” találkozásom két-három éves koromban a plafonig érő karácsonyfa volt az alatta lévő Betlehemmel, Jézusról énekeltünk, imád-
koztunk. Imáink általában kérések voltak. Háború, bombázás mellett Édesapám hangja visszhangzik bennem most is: „Nekünk semmi bajunk nem lehet, mert a Jó Isten vigyáz ránk, szeret minket.” Kamaszkoromban „realizálódott” találkozásom Jézussal – sok lázadás, szemrehányás mellett a betegek ellátása, gyógyítása tudatosította bennem ezt a biztonságot, amit talán (remélem) Szent Lelke által valakiknek át tudtam adni. Egyik betegem csodálkozó kérdése: „Szóval a doktornő is hiszi az Istent?” A közösség minden emberrel, akiért meghalt Jézus, és a Feltámadás bizonyossága tette elviselhetővé sok nehéz helyzetemet. „Örüljetek, mert megszületett!” – újra meg újra olvasom a Bibliában: mindig csak örüljetek! „Boldogok a békességszerzők” - és ezt a békét szeretném őrizni halálom napjáig, és átadni, ahogy mondatott: „Hirdessétek minden népnek és nemzetnek!” Nem mindig könnyű, de az egyetlen lehetőség: itt a Földön és mindörökre Jézushoz tartozni, őrizni, szeretni, imádkozni. Boldog karácsonyt minden olvasónknak és hozzátartozóinak! Dr. Margittay Erzsébet
A család mint a nemzet fennmaradásának alapja ....................................................... 3 Dr. Drenyovszky Irén Hogyan rombolja az abortusz a családot? .... 4 Lejegyezte: Dr. Drenyovszky Irén Esélyegyenlőség a kezdetektől .................. 5 Dr. Szőllős Anna Legyünk együtt a családi napon! ................. 7 Dr. Szőllős Anna „Hogy valaki megszülethessen bennünk” .... 8 Dr. Okos Mária Gondolatok az orvosi pályáról .................... 9 Dr. Margittay Erzsébet Veseelégtelenség és a család ..................... 10 Dr. Makó János
Innen-onnan Mit jelent nekem a Haller tér? .................... 11 Dr. Záborszky Magda Könyörgés az édesapához ........................ 12 Vörös Rózsa Segítség meddőség és ismétlődő vetélések esetén ....................................... 13 Dr. Schleer Márta Véleményformáló vezetők képzése Ausztriában ............................................. 14 Fodor Zsófia, Bégányi Dániel Emissio Possible! ...................................... 15 Ölvedi Nikoletta Az okkultizmusról 3. ................................ 16 Dr. Sikó Zsuzsa Szerkesztői hozzászólás ........................... 17 Dr. Margittay Erzsébet Mesélés a családban ................................. 17 Prof. Dr. Cholnoky Péter Autó ....................................................... 18 Dr. Hargita Gyöngyi
A vezetõség munkája
Az egészségügy vasárnapja A múlt év novemberében az egészségügyi rendszerért és az egészségügyben dolgozókért megszervezett közös imaalkalom sikerén felbuzdulva az idén szerettük volna rendezvényünket bővített formában megismételni, továbbfejleszteni. Sok országban október 18-át, Szent Lukács napját követő első vasárnap ünneplik az „Egészségügy vasárnapját” (Healthcare Sunday), amit az ICMDA (Nemzetközi Keresztény Orvos-Fogorvos Szövetség) is örömmel fogad és támogat. Társaságunk csatlakozott ehhez a kezdeményezéshez az időpontot Árpádházi Erzsébet emlékünnepéhez kötve. Az „Egészségügy vasárnapja” nagyszerű lehetőséget nyújt, hogy azonosan gondolkodó szervezetekkel, egyházakkal, gyülekezetekkel együtt erősítsük az Egyház és az egészségügy Krisztustól rendelt kapcsolatát és egységét. Mindenki által ismert a magyar egészségügy nehéz helyzete, de a világ legtöbb országában is válságjelektől terhes a rendszer. Óriási lehetőséget és felelősséget jelent számunkra Jézus Krisztus parancsa, amivel minket, tanítványait arra küldött, hogy hirdessük az evangéliumot, és betegeket gyógyítsunk. Az idén megrendezett imaalkalmunkra ismét hívtuk a Krisztust követő egészségügyi vezetőket, dolgozókat, politikusokat, egyházi vezetőket, testvéreket, hogy együtt kiáltsunk hálaadással és kö-
nyörgéssel Jézus Krisztushoz, aki úr az egészségügy fölött is. Kértünk minden magyarországi keresztény/keresztyén egyházat, felekezetet, gyülekezetet hogy november 20-án a vasárnapi istentiszteleten imádkozzanak: az Egyház gyógyító-ápoló szolgálatáért; a magyar egészségügyért; a gyülekezetekben szolgáló egészségügyi dolgozókért; vezetésért, hogy meglássuk, milyen új ajtókat nyit meg Jézus Krisztus, az egészségügy ura előttünk, hogy szolgálhassuk a betegeket. Az alkalommal kapcsolatos meghívót minden címlistánkban található gyülekezeti vezetőnek megküldtük. Rendezvényünket 2011. november 18-án 18 órakor a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának Székházában (Bp. XI., Magyar tudósok krt. 3.) és november 19-én 9 órakor a Haller téri plébániatemplomban tartottuk. Rendezvényeinken volt lehetőségünk Istenünk dicsőítésére is. Hisszük, hogy imáink meghallgatásra találtak, hiszen meg van írva: hasznos az igaznak buzgó könyörgése. Istenünk imameghallgató isten, akinek nincsenek bedugva fülei. Hálásak vagyunk az Úr Jézusnak, hogy közös erőfeszítésünket megáldotta. Hálásak vagyunk minden testvérünkért, akik a helyszínen és akik gyülekezeteik alkalmain fölvállalták az imádságot. Hisszük, hogy Urunk gyönyörködött összefogásunkban.
Hívogató rendezvényeinkre
„Ímé, mily jó és mily gyönyörűséges, a mikor együtt lakoznak az atyafiak! Mint a drága olaj a fejen, a mely aláfoly a szakállon, az Áron szakállán; a mely lefoly köntöse prémjére; Mint a Hermon harmatja, a mely leszáll Sion hegyeire. Csak oda küld áldást az Úr és életet örökké” (Zsoltár 133). Dr. Ferencz Péter a KOMT elnöke Dr. Győri Gábor a KOMT missziós munkáért felelős vezetőségi tagja Dr. Ujlaki Mátyás a KOMT főtitkára A nemzetközi mozgalomról további információ: www.healthcaresunday.org.uk
Tisztelt Támogatók! A 2011. évben beérkező adományokat köszönjük. KOMT vezetősége Hiánypótlás A Tál és kendő c. újság, 2010. júniusi száma a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg. Közlemények
Társaságunk, a KOMT pályázik a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Íntézet (NCSSZI) „Családbarát közgondolkodás népszerűsítése” témakörben kiírt pályázatra. Mivel a KOMT öt fő célja közül három megfelel a pályázatban megkívánt céloknak, örömest végezzük dolgunkat, Isen áldását, rendezvényeink felpezsdülését, és sikeres pályázást várunk. Ennek keretében lapunkba a Tál és Kendőbe idevágó irásokat gyűjtünk, és két fontos rendezvényt szervezünk: 2012. február 11-én: A házasság tartóoszlopa a generációk egészséges együttműködésének (február második vasárnapja a házasság világnapja). 2012. április 28-án a Generációk hídépítő napját tartjuk meg (április 29., a Generációk Közötti Szolidaritás Napja). Egész napos, minden korosztályt szeretettel váró, örömteli és hasznos programokat készítünk. Míg a felnőttek izgalmas előadást hallgatnak, a gyerekek bábjátékot nézhetnek, kézműveskedhetnek.Vetélkedőn nyerni is lehet! Reméljük, hogy egyetemi- és főiskolai hallgatóink, a rezidensek, a kis- és nagygyermekes kollégák is eljönnek az idősebbekkel együtt, hogy megismerjük egymást, tanulhassunk egymástól. Mindnyájatok segítségét kérjük, imai, ötleti, rászánási, hívogatási tevékenységgel! Dr. Drenyovszky Irén 2
A Keresztény Orvosok Magyarországi Társasága a 2011. évben működési költségre 200 ezer forint NCA-támogatásban részesült. A 2010. évi szja 1 százalékok felajánlásából társaságunk részére 103 938 forint érkezett. A Keresztény Orvosok Magyarországi Társasága a „Tál és Kendő” újság megjelenésével kapcsolatos nyomdaköltségre használta fel.
Gyermek vagyok, gyermek lettem újra
A család
mint a nemzet fennmaradásának alapja A fenti a címmel zajlott a Keresztény Civil Szervezetek Országos Fóruma 2011. október 27-én a Parlament Felsőházi termében. A vendéglátó Magyar Kereszténydemokrata Szövetség elnöke, Harrach Péter köszöntőjében beszélt a készülő családokat védő törvényről. Szükség van rá, mert sok statisztikai számadat egyre romló demográfiai helyzetet tükröz. Maga a család fogalmának meghatározása is nehéz, leszármazásra épül. Természetesen olyan házasságra épülő szeretetközösség lenne, amely szívesen vállalja a gyermekek felnevelését. Mivel a gyermekek negyven százaléka ma Magyarországon házasságon kívül születik, de a törvényhozók a gyermekek között nem akarnak különbséget tenni, körültekintően kell a törvényt meghozni mindnyájuk javára. Szükséges, hogy az oktatás a felelős párkapcsolatra segítse a fiatalokat. A magyar emberek szándéka megvan arra, hogy gyermekük legyen, lehetőséget kell biztosítani, hogy megszülethessenek. Az új törvény sok jogot ad a gyermekeknek, de leszögezi a kötelezettségeiket is: tanulás, egészségtelen
élet kerülése, szülők iránti tartási kötelezettsége, olyan mértekben, ami még nem teszi lehetetlenné saját és gyermekei ellátását. A gyermekeket nevelők fokozott munkajogi védelmet kapnak, például kérésre részmunkaidőt, és a nyugdíjmegállapításnál előnyt. Bíró László püspök köszöntőjéből kiemelendő: mindenki szeretetre vágyik. Amikor meghirdették a Család évét, nem is remélték, hogy ezt magáévá teszi a többi felekezet és az egész ország is. Örvendetes, hogy tudatosul: a család egyedülálló érték. Személyes és egyben közügy az egy férfi és egy nő szeretetkapcsolata a házasságban. Idézte Benedek pápát, aki a Szentírás alapján állítja példaként azt, ahogyan Isten Krisztusban véglegesen szereti az embert felbonthatatlanul. Erről kell tanúskodnia a keresztény házasságnak. Ez a szeretet te központú, megelőző, megbocsátó, gyengéd, ahogyan Jézus magát adta értünk. Ma sokat panaszkodnak, de érdemes egy keleti bölcs szemléltetésére gondolni, aki egy fehér lapot mutatott fel, rajta pici fekete ponttal, megkérdezve: Mit látsz? Az álta-
3
lános válasz: Fekete pontot. Visszakérdez: És az egész fehér lapot nem látod? Ne süppedjünk a keserűségbe! A család az evangelizáció alanya is és eszköze is. Legyen és tegyen! Nekünk, felnőtteknek vigyáznunk kell a születő párkapcsolatokra. Szarka Miklós református lelkész párés családterapeuta kiemelte, hogy gond esetén nem elég az egyénnel foglalkozni, hanem a párjával, a családjával is szükséges. Jó lenne, ha összhang lenne a pszichoszakemberek között. Szükséges lenne a családvédelemben dolgozók számára is a lelki gondozói előképzés. A keresztény lelki gondozó az élő Krisztustól kap segítséget munkájához, ha ezt sokszor nem is tudja a kezelések közben megvallani. Kamarás Ferenc demográfustól (KSH) megtudtuk, hogy 135 éve gyűjtik az adatokat. Ma feleannyi házasságkötés van Magyarországon, mint 1990-ben volt. A huszonöt éveseknek csak 15 százaléka házas, az élettársi kapcsolat háromszor annyi. Száz házasságból negyvenhat felbomlik, az élettársiról nem lehet tudni. Reprodukcióhoz átlag 2,1 gyermek kellene, 2010-ben 1,28 volt. A harmincéves gyermektelenek aránya 48 százalék. A házasok halandósága alacsonyabb. A felmérések szerint az emberek fokozatosan elfogadják, és normává teszik azt, hogy kényelmesebb egyedül, a „terhet jelentő” gyermekek nélkül élni. Dr. Mészáros József az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság vezetője elmondta, hogy nem minden európai társadalom jutott ilyen rossz helyzetbe, mint Magyarország. A nyugdíj alapja elsősorban a negyedik parancsolat (Tiszteld apádat és anyádat). A nagycsalád funkcionális keretet adott az öregeknek. Az ipari forradalom kezdte bontani ezt az egyensúlyt. Az 1880-as években Bismarck nyugdíjrendszerében az kaphatott nyugdíjat, aki egészségügyi okból elvesztette munkavégző képességét, hatvanöt éves lett. 1929-ben is hatvanöt év volt a nyugdíjkorhatár. A nyugdíjrendszer alapja, hogy a generációk szövetsége ne bomoljon fel. Magyarországon 1960-ban 759 ezer nyugdíjas volt, 2011ben hárommillió. A szülőkre nagy anyagi és munkateher jut a gyermekek felnevelésében. Az anyák legtöbbször ugyanolyan végzettség mellett nem tudnak magas pozíciót elérni, igazságtalan, hogy nyugdíjuk is alacsony lesz. Van lehetőség ezen változtatni! Szám Katalin, a Képmás Magazin fő- u
Gyermek vagyok, gyermek lettem újra
u szerkesztője elmondta, hogy a média csak akkor tud fennmaradni, ha eltartják. Ezért igyekeznek extrémet mutatni. Ezen nevelődnek az emberek. Egy felmérés szerint Magyarországon egy gyermekre a családjában csak hét perc beszélgetési idő jut naponta. „A megmondó celebek mondják meg a tutit.” Új szavakat, fogalmakat, életstílust tanítanak. Nem csak a Parlamentben lehet eldönteni „gombnyomással”, hogy kit és mit támogatunk. Pál Ferenc katolikus pap, mentálhigiénés szakember üdítő természetességgel beszélt arról, hogy a házastársak egymást érzelmi alapon választják, és egymás iránti elkötelezettségük háromdimenziós: én téged belső világoddal együtt választottalak, erkölcsileg is elkötelezett vagyok irántad, nem is mondok rólad rosszat, mások előtt nem cikizlek. Strukturálisan is összetartozunk, házasságot kötünk, összeköltözünk, pénzügyi közösségben is vagyunk. Mindehhez személyes felelősségvállalás, megbocsátani tudás kell. A társkapcsolat tartóssága azon múlik, hogy érzelmileg összetartoznak-e, ezt tudják-e erősíteni. Akkor is szeretlek, ha nem elégítesz ki. Szeretetreméltónak érzem magamat. A felnőtt lakosság 50 százaléka nem tud biztosan kötődni. A konfliktust úgy éli meg, hogy vége a világnak, én nem vagyok szerethető. Fontos a kötődés kialakulásához az egyén gyermekkora. Kétéves koráig az anya, apa, testvérhez való biztos kötődés. Később a társadalom közössége. Fontos a hit, hogy Isten igent mondott rám. Így az immunrendszer is erősödik. A kapcsolat eleven, ezt kell éltetni, ez erősíti az önazonosságunkat, és lehetővé teszi a nehézségek leküzdését. Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) főtitkára a családot úgy írta körül, mint olyan emberek közösségét, akikkel többségében jól érzem magamat, és legnyomorultabb pillanatomban is mellém állnak. A család együttélése olyan, mint egy foci, ahol a szabályok, a versengés és az örömteli játék együtt vannak jelen. Az élet és anyaság tiszteletére nevelnünk kell gyermekeinket, hogy egymást segítő családok legyenek. Magyarországon a családok öt százaléka nagycsalád (három vagy több gyermekkel), itt nő fel a gyerekek 25 százaléka. Csorba Gábor a KÉSZ nevében szólt hozzá: a család nem szociális probléma, hanem a megoldás. Keresztes Júlia a „3 királylány, 3 királyfi program”-ról a fiatalok időben történő házasságának és gyermekvállalásának elősegítéséről szólt a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Tanszékének kutatásai alapján. A Református Presbiteri Szövetség képviseletében elhangzott, hogy a pedagógusok szívének-lelkének megnyerésére nagyon nagy szükség van. Lejegyezte: Dr. Drenyovszky Irén
Hogyan rombolja
az abortusz a családot? Prof. Dr. Philip Ney előadásának összefoglalása Gyermekorvosi munkám évtizedeiben szomorúan tapasztaltam, hogy egyre kevesebb gyermek születik, és hivatalossá, általánossá válik a gyermek elleni védekezés. Pedig tapasztalatom szerint a gyermek reménység, különleges ajándék, és nagy felelőtlenség, ha a társadalmunkat a gyermekáldás fogadása ellen hangolják. Gyakran találkozom össze volt páciensem szüleivel, és elszomorító, hogy milyen sokuknak nincsen unokája, csak gyermekei karrierjével, diplomáinak számával dicsekedhet. Beigazolódott Fekete Gyula, Vass Miklós, Kovács István, Gaizler Gyula, Molitor Ágota és más felelősen gondolkozó honfitársunk aggodalma: megbillent a generációs egyensúly. Hiányzik az a hatmillió magyar ember és utódaik, akiket gyógyításra létesített műtőasztalon fosztottak meg életüktől. A természet törvényeit nem lehet büntetlenül megszegni. Az abortuszok az egész társadalomra hatnak. Aktualitása miatt újra előveszem prof. Dr. Philip Ney 1998-ban tartott előadásáról írt összefoglalásomat, néhány fontos részt emelve ki. A SOTE Magatartástudományi Intézetében 1998. október 3-án vitával egybekötött előadást tartott prof. Dr. Philip G. Ney kanadai gyermekpszichiáter és pszichológus. Már öt évvel ezelőtt is meghívta őt a KOMT a SOTE Nagyvárad téri épületében rendezett előadásra. Nagy érdeklődéssel hallgattuk a világ sok országában kutató és tanító, nagy tapasztalatú, lelkes professzort. Ő alapította a terhességvesztés és gyermekkori bántalmazás kutatásával és kezelésével foglalkozó nemzetközi intézetet: International Institute for Pregnancy Loss and Child Abuse Research and Recovery. A történelemben az aktuális problémák elfedésére már sok bűnbakkeresés volt például faji, vallási alapon, legújabban a gyermekeket állítják be a bajok forrásaiként. Mivel ők tehetetlenek, nincs szavazati joguk, lemészárolhatják őket még születésük előtt. Pedig ők a jövő reménysége! Ha süketek vagyunk meghallani a gyermek sírását, dehumanizálódunk, gazdaságunk is tönkremegy. Ha hozzájárulok más halálához, bennem is meghal valami. Aki elvette valakinek életét, már soha nem lesz ugyanolyan, mint előtte volt. Az elkövetők és az áldo4
zatok között mindig ott vannak a szemlélők, akik soha nem ártatlanok, és gyakran elsődleges szerepük van a bántalmazásban. Aki művi vetélést végez, annak tudományosan bizonyítania kellene, hogy jó dolgot csinál, mert az minden orvosi beavatkozásnál követelmény. Ilyen bizonyíték azonban nincs. A várandós anya minden betegsége a modern orvostudomány eszközeivel éppúgy kezelhető, mint a nem várandósé. Elmegyógyászati betegségek esetében sok adat van arra, hogy az öngyilkosság esélye 1/35-ére csökken, ha egy nő terhességét kiviseli, gyermekét megszüli. A terhesség-megszakítás esetében az öngyilkosság valószínűsége tízszeresére nő. Az abortusz mellékhatásait elhallgatják, ezért az orvostudomány szavahihetősége romlik. Angol felmérés szerint művi terhesség-megszakítás után nyolcvan százalékkal növekszik a panaszokkal családorvoshoz fordulások száma, és százhúsz százalékkal a pszichés panaszok száma. Az orvosi és a kórházi költségek megduplázódnak az ilyen személyeknél. A mellrákra való hajlam ötvenkét százalékkal nő abortusz után. (A terhesség korai szakában instabillá váló sejtek a következő hormonhatásra válnának ismét stabillá, abortusz esetén azonban instabilak maradnak.) Magyarországon a nők ötven százalékának volt már legalább egy művi vetélése ötvenéves koráig. Van-e elég szakember, hogy ezeken a sérülteken segítsen? Margaret Sanger hirdette meg először: „Minden gyermek kívánt gyermek legyen”. Ezt a szlogent azóta az UNESCO is átvette. Az abortuszpártiak is ezt lovagolják meg. P. Ney szerint ez a leggonoszabb gondolat, mert az emberekre káros hatása van. Mi van, ha én nem vagyok kívánt? Az egész társadalom versengővé válik. A gyermekekben kiéleződik a kérdés, hogy hányan szeretik őket, de még a politikusok is túlzott mértékben hallgatnak a közvélemény-kutatás eredményeire. Nagyszámú felmérés statisztikája alapján minden ember a méhen belüli életének valamelyik szakaszában kívánt személy, és csaknem minden embernél van az anyának egy olyan időszaka, amikor nem kívánatos (főleg az első trimeszterben). Minél több a művi abortusz u
Gyermek vagyok, gyermek lettem újra
Esélyegyenlőség a kezdetektől Az extrém koraszülöttség megközelítése keresztény szemszögből A koraszülöttek ellátása az utóbbi hatvan évben jelentős változásokon ment keresztül. Az orvostudomány és a technika fejlődésének köszönhetően lehetővé válik az egyre éretlenebb koraszülöttek életben tartása. Míg néhány évvel ezelőtt a huszonnyolcadik, ma már a huszonnegyedik terhességi hét a vetélés-halvaszületés határvonala, vagyis egyre korábbra tevődik az az életkor, ahonnan kezdve az
újszülöttet az intenzív ellátás segítségével életben tarthatónak, életképesnek tekintjük. Az ellátás fejlődése tette lehetővé az egyre éretlenebb újszülöttek megmentését, így elképzelhető, hogy a jövőben ez a határ még lejjebb fog tolódni. Ennek ékes bizonyítéka, hogy Amerikában már ma a huszonkettedik gestatios hétre teszik ezt a határvonalat, valamint jelen feltételek mellett is beszámoltak
u egy társadalomban, annál több a bántalmazott gyermek. Nagy meglepetést okozott 1979-ben P. Ney kutatási eredménye, hogy a nagyon akart gyermekek között több a bántalmazott, pedig érthető, hogy a nagyon kívánt gyermekkel szemben nagyobbak az elvárások. A terhesség-megszakításon korábban már átesett anya ösztönvilágában bizonyos törés támadt. Ahogy a placenta összefonódik a méhvel, úgy az agyban is létrejön egy tudatalatti összetartozás a magzattal. A veszteséget nem is tudja elgyászolni a terhesség-megszakításon átesett nő. Kinek panaszkodjon? Hiszen ő akarta. Utána, ha szül, önbizalma megingott, nagyon tudatosan fegyelmezi magát, hogy ne legyenek dühkitörései, például éjjel a legmélyebb álomból csecsemősírásra felébredve. Amióta 1995-ben Kínában bevezették az egygyermekes családmodellt, a gyermeküket szoptató anyák aránya nyolcvanhét százalékról 18,2 százalékra csökkent. Az abortuszon
átesett anya kóros módon félti gyermekét, gátlásossá neveli. A gyermek szorongó lesz, és természetellenesen kapaszkodik anyja szoknyájába. Ez bosszantja az anyát, a bosszankodás miatt viszont bűntudatot érez. A gyermek egy idő után belefárad abba a szerepjátékba, hogy ő kívánatos maradjon, serdülőkorra haragszik a szüleire. Csoportokhoz csapódik. Mint sok túlélőnek lelkiismeret-furdalása van a léte miatt. Sokszor elképesztő veszedelmes szórakozást, sportot választ. A művi abortusz hatására megromlik a partnerkapcsolat a férfi és a nő között. A férfiak megalázónak érzik, hogy gyermekük sorsáról, életéről ők nem dönthetnek. A szexuális kapcsolat erőszakos irányba tolódik, több férfi válik impotenssé. A férfi és nő nem bízik meg egymásban. A kapcsolatok az abortusz után nyolcvan százalékban felbomlanak. Az előadást referálta: Dr. Drenyovszky Irén 5
már Európában huszonegy hétre született koraszülött sikeres hazaadásáról. Az extrém koraszülöttek életben tartása az erőfeszítések ellenére is gyakran előforduló, a koraszülöttségből adódó károsodások miatt számos dilemmát vet fel. Előfordulhat-e hogy minden jó szándék ellenére a koraszülött megmentésével a maradandó károsodások miatt túl nagy terhet helyezünk a családra és a társadalomra? Van-e olyan határvonal, ahol lemondhatunk a koraszülött megmentéséről? Érdemes-e tehát küzdeni a koraszülöttekért? Ezeket a kérdéseket szeretném körüljárni ebben a cikkben John Wyatt és Andrew Spencer „Survival of the weakest” című kiadványa alapján. Bár azt látjuk, hogy a család mindig nagy szeretettel és figyelemmel veszi körül a koraszülöttet, a rokonokban és kívülállókban időnként felmerül a kérdés, megéri-e a küzdelem, ha a gyermek az ellátás során maradandó károsodásokat szenved. A koraszülöttek agykárosodását két kórkép okozza leggyakrabban: az intra- és periventricularis vérzés, valamint a hypoxiás-ischaemiás encephalopathia. A kisebb vérzések nem mindig járnak együtt jelentős agykárosodással, míg az egyoldali, parenchymát is érintő 4-es fokozatú vérzések rendszerint hosszú távú károsodásokat, főként paralízist okoznak a kognitív funkciók társuló érintettségével. A kétoldali parenchymális vérzés pedig többnyire nagyon rossz kimenetellel jár, gyakran az intenzív ellátás ellenére sem sikerül megmenteni az újszülöttet. A túlélők között a hypoxiás-ischaemiás encephalopathia a leggyakoribb oka a súlyos agykárosodásnak, amelyet a ma elterjedt módszerekkel (koponyaultrahang) csupán csak több héttel a károsodást követően lehet kimutatni. Újabb technikákkal, mint például a közeli infravörös spektroszkópia, már az első életnapokon is megbízhatóan kimutatható az eltérés, így ezeknek az eljárásoknak az elterjedésével, nagy pontossággal becsülhető lesz a várható kimenetel és a hosszú távú károsodás mértéke. Extrém koraszülöttségről beszélünk a huszonnyolcadik gestatiós hétnél korábban történt élveszülések esetén. Az extrém koraszülöttek általában az igen-igen kissúlyú (ezer gramm alatti) újszülöttek csoportjába sorolhatók. Az extrém koraszülöttek túlélése drámaian javult az elmúlt negyven évben. Míg az 1940-es években nulla százalék túlélés volt jel- u
Gyermek vagyok, gyermek lettem újra
u lemző az igen-igen kis súlyú koraszülöttek között, ez az 1980-as évekre negyvenöt százalékra emelkedett, és a túlélési arányok azóta is egyre javulnak. A legkorszerűbb centrumokban pedig, mint például a debreceni neonatológiai centrum, ma már hetvenszázalékos túlélésről beszélhetünk az ötszáz és hétszázötven gramm közötti újszülöttek esetén, és kilencven százalék a túlélés abban az esetben, ha az újszülött testsúlya meghaladja a hétszázötven grammot. A koraszülöttségből adódó károsodásokat már a koraszülöttek hetvenöt százalékánál a nagyon éretlen születések esetében is ki tudják védeni. Többnyire az idegrendszer károsodása okoz maradandó eltéréseket, motoros és kognitív zavarokkal, tanulási nehézséggel, látásés halláskárosodással számolhatunk leggyakrabban. Összességében húsz százalékra tehető a jelentős károsodások aránya az extrém koraszülöttek között. Bár összehasonlítva az érett újszülöttekre jellemző két százalékkal, ez nagy aránynak tűnik, mégis elmondható, hogy az extrém koraszülöttek jelentős többsége súlyosabb károsodások nélkül hagyja el az intenzív osztályt. Az extrém koraszülöttek, a húsz százalékos arány ellenére, a súlyos fogyatékosságból adódó társadalmi tehernek csupán kis hányadáért felelősek. Bármilyen meglepő, az ezerötszáz gramm alatti koraszülöttek mindössze két százalékát teszik ki a súlyos fogyatékossággal élő gyermekeknek a társadalomban (angliai adat). Tehát mindezeknek az adatoknak az alapján elmondhatjuk, hogy igenis van értelme, sőt fontos küzdenünk az extrém koraszülöttekért is, hiszen a modern technikát megfelelő szakmai felkészültséggel párosítva nagyon jó eredményeket érhetünk el ellátásuk területén. Érdekes megfigyelnünk az újszülöttekhez és sérült koraszülöttekhez való hozzáállás változását a történelem során. A klasszikus görög-római társadalomban kevés belső értéket tulajdonítottak egy újszülöttnek, mivel akkoriban a férfiasság és az erő számítottak leginkább értéknek. Akkoriban egy újszülöttnek csupán potenciális értéke volt, a jövőbeni társadalmi szerepének megfelelően. Így érthető, hogy a nem kívánt vagy veleszületett rendellenességgel világra jött gyermekek megölése általánosan elfogadott gyakorlatnak számított, nem is beszélve az alig életképes koraszülöttekről. Soranus, a Krisztus utáni első-második században élt római orvos például egy értekezést írt a bábáknak arról, hogyan ismerjék fel a felnevelésre érdemes gyermekeket. Ebben a kultúrában tehát csak a legrátermettebbek maradhattak
életben. Ezzel szöges ellentétben állt a zsidó kultúrában megfigyelhető hozzáállás. A Tóra tanítása szerint minden újszülött, mint minden ember, Isten képmása, így belső, elidegeníthetetlen értékkel bír. Az emberi vérontás tilalma ugyanúgy védte az újszülötteket is, mint mindenki mást. Izraelben a gyermekgyilkosság utálatosnak számított, sőt Isten külön törvényekben rendelkezett a gyengékről és sebezhetőkről, mint akik Isten különleges gondviselésére szorulnak. Fontos látnunk, hogy Isten szemében nem a fizikai képességeink és még csak nem is az intelligenciánk határozzák meg az emberi méltóságunkat, hanem az Isten képmására való teremtésünkből adódik. A Biblia szerint életünk, az emberi lét értelme és fő célja kölcsönös szerető kapcsolataink egymással és Istennel, és ez az, ami egy emberi élet minőségét meghatározza. Mai plurális társadalmunkban fellelhetők hatások mind a klasszikus görögrómai világból, mind pedig a zsidó-keresztény kultúrából. Az intenzív koraszülött-ellátás fejlődése, a gyermekbántalmazással szembeni radikális fellépés mind az egyre növekvő gyermekközpontúságra mutatnak, amely a keresztény hozzáállás visszatükröződésének tekinthető. Mindezek mellett az intenzív koraszülött-ellátás alulfinanszírozása, valamint a megszületés előtti szelekció a társadalomban fellelhető kettősségre utal. Sokszor ugyan kimondatlanul, de megtalálhatók olyan nézetek is, mely szerint a koraszülöttek megmentése a természettel való dacolás, hiszen a koraszülött gyermekről a „Természet” bölcsessége eldöntötte, hogy ne éljen túl, hiszen nem elég rátermett, és a szülőknek inkább másik gyermek vállalásával kellene próbálkozniuk, mintsem koraszülött gyermekük megmentésével. Így tehát a természet megerőszakolása a „kevésbé rátermett” gyermekek megmentése. Mindezen aggodalmak mögött fellelhető az a koncepció, hogy a sérült gyermek nemkívánatos, és a halál kedvezőbb kimenetelnek tekinthető, mint a fogyatékossággal való élet. Ez a hozzáállás természetesen nem bibliai, hiszen minden gyermeknek joga van az élethez, és a szülők a tanúi, hogy mennyi örömöt tartogathat egy gyermek vállalása az esetleges károsodások ellenére is. A kérdésre, hogy minden esetben megkezdjük-e az újraélesztést, részben az újszülöttek újraélesztéséről szóló irányelv ad választ. Abban az esetben, ha a gestatios idő, a születési súly vagy a veleszületett rendellenességek majdnem biztos korai halált, illetve a néhány túlélő esetében elfogadhatatlanul rossz életminőséget 6
vonnak maguk után, és az újszülött nem mutat életjelenséget, akkor az újraélesztés nem indikált. Itt azonban fontos megemlítenünk, hogy ez egy elméleti irányelv útmutatása, a gyakorlatban azonban azt látjuk, hogy a neonatológusok megpróbálnak megmenteni minden újszülöttet, akinek akár a legkisebb esélye is megvan az életre. A szülőszobán, kritikus helyzetben, nem nagyon van lehetőség a mérlegelésre, mivel az időfaktor az egyik leglényegesebb tényező a sikeres ellátásban. Így tehát minden újszülött megkapja a megfelelő ellátást, akinek esélye van a túlélésre. Abban az esetben pedig, ha az újraélesztés mellett döntött az ellátó, fontos az újraélesztés azonnali megkezdése, amit százszázalékos figyelemmel és odaszánással kell végeznie, hiszen minden bizonytalanság súlyosan rontja az egyébként is rosszabb esélyeket. Befejezésül tehát: fontos észben tartanunk, hogy a fent részletezett kérdések inkább elméleti dilemmát jelentenek, hiszen a mindennapokban a neonatológusok heroikusan megküzdenek minden olyan esetben, amikor akár a leghalványabb remény is megvan arra, hogy életben maradjon az újszülött. Az újszülötteket ellátó szakemberek mindent megtesznek, hogy az újszülött olyan ellátásban részesüljön, hogy hazakerülve egy minőségi életet folytathasson. Az élet pedig a megmondója, hogy érdemes és szükséges küzdenünk, hiszen számtalan esetben igen kis súlyú újszülöttek is egészségesek lesznek, továbbtanulnak, magasan kvalifikált emberekké válnak, és teljes értékű életet tudnak élni. Ez pedig amellett, hogy pozitív szakmai visszacsatolás, azzal az örömmel tölthet el bennünket, hogy még eggyel több egyedi és megismételhetetlen ember él a világon. Dr. Szőllős Anna
A vezetõség munkája
Legyünk együtt a családi napon! Avagy hogy egyeztessük össze családi életünket szakmánkkal? Az ember családi háttere az egész sorsára nézve meghatározó szereppel bír. William Raspberry ezt az igazságot a következőképpen szemléltette: „Az élet nem közönséges futóverseny, hanem váltófutás. Rengeteget számít, hogy az előttünk futónak mekkora az előnye, amikor átveszszük tőle a stafétabotot.” Tehát a sikereinket meghatározza, hogy milyen családból jövünk. De a családban nem automatikusan adódnak át az értékek, ehhez működő, aktív, szerető családokra van szükség. A család nem csupán egyéni sorsunkat határozza meg, hanem a társadalom egészét is, hiszen társadalmunk családokból épül fel, és amilyenek a családok, olyan a társadalom. A család szerepe legalább ilyen fontos a hit átadásában. Isten szemében nagyon fontos, hogy keresztény értékekre, az Ő Igéjére neveljük gyermekeinket. Isten külön kiemelte Ábrahámmal kapcsolatosan, hogy „tudom róla, hogy ő megparancsolja az ő fiainak és az ő házanépének ő utánna, hogy megőrizzék az Úrnak útát, igazságot és törvényt tévén...” (I Móz 18,19). Ez fontos tényező volt abban, hogy Isten nagy és hatalmas néppé tette Ábrahámot, és rá bízta az ígéreteit és terveit. Ma a családok egyre nagyobb válságba sodródnak. Azzal párhuzamosan, hogy a 21. század egyre inkább megkérdőjelezi a zsidó-keresztény értékeket és
erkölcsöt, a válások száma is egyre nő. A 2000-es években ezer házasságkötésre 562 válás jutott Magyarországon. Sajnos, a meglévő házasságok egy része sem mondható ideálisnak, hiszen a jól működő család feltétele a keresztény értékekre való alapozáson túl a bele fektetett munka. Csíkszentmihályi Mihály a következőt mondta: „Mindenki olyan mértékig része egy családnak, vagy egy baráti kapcsolatnak, amilyen mértékű pszichikai energiát fektet be a közös célokba.” Ehhez hasonlóan az is igaz, hogy egy család vagy barátság csak akkor működőképes, ha energiát és időt fektetünk bele. Bár elméletben egyszerűen hangzik, gyakorlatban nem is olyan könnyen megvalósítható. Különösen igaz ez olyan szakmákban dolgozó emberekre, amelyek elhivatottságot igényelnek, úgymond „egész-emberes” szakmák. Orvosként, egészségügyi dolgozóként a munkaidőn kívül is időt kell fordítani arra, hogy szakmailag fejlődjünk, előrébb haladjunk. Így a munka és a magánélet összeegyeztetése különösen nagy kihívás. Ennek a nehéz feladatnak a megoldását szeretné elősegíteni a Keresztény Orvosok Magyarországi Társasága különböző programok által. Mit tehet társaságunk a családok épsége, működése érdekében? A példamutatás az első fontos lehetőség. A társasá-
7
gunk szeretné az általa szervezett programokat család-baráttá tenni. Ez azt jelenti, hogy szeretnénk, ha konferenciáink, előadásaink nem egy-egy ráadás lenne a családokat elválasztó faktorok sorában, hanem miközben az orvos-családtagok az előadásokat hallgatják, a házastársak és a gyermekek is izgalmas programokon vehetnének részt. Így olyanok is ott lehetnek konferenciáinkon, akik családjuk miatt máshogy döntöttek volna, és végeredményben az egész család számára kikapcsolódást és kellemes időtöltést jelenthet egy-egy ilyen alkalom. A tapasztalatcsere és képzés szintén kiemelkedő lehetőség. Hiteles, tapasztalt emberek gondolatai nagy segítséget jelenthetnek abban, hogy megtanuljuk öszszehangolni a szakmai karriert és a családi életet. Fontos, hogy ne essünk abba a hibába, mint egyesek, hogy másokért leteszik az életüket, mint lelkiismeretes orvos, a családjuknak pedig nélkülöznie kell őket, és a családjuk végül válságba kerül vagy széthullik. Sajnos ez más szakmák mellett az orvosok között is megfigyelhető jelenség, ezért fontos időben felfigyelni erre a veszélyre, és megelőzni azt. A családbarát intézkedések támogatása szintén alapvető eszköz az egyesület kezében. Mind a családot támogató politikai intézkedések hivatalos támogatása, mind pedig a családellenes intézkedések (pl. abortusz) elleni küzdelem, tiltakozás fontos feladatunk. Végül, de nem utolsósorban alapvető szükség van az egészségügyben dolgozó keresztények közötti összefogásra. A keresztények Isten gondolatait képviselik a család és családi élet területén is, keresztényként pedig Isten a segítséget is megadja ahhoz, hogy megvalósíthassuk az Istennek-tetsző családot, amely értékeket hordoz, és mással nem helyettesíthető támaszt nyújt az életben. Közösen még hatékonyabban tudjuk Isten Igéjét képviselni, és egymásnak is segítséget tudunk nyújtani sikeres családok építésében. A KOMT, programjának megfelelően egy Családi Nap szervezését tervezi, amely családdal kapcsolatos érdekes témákat érintene. Az előadások alatt kézműves programokkal, izgalmas programokkal várjuk a házastársakat és gyerekeket. A nap során közös családi vetélkedőkre is sort kerítenénk, amely az egész családnak nagyszerű kikapcsolódást jelent majd! Minden családos és leendő családos olvasónkat nagy szeretettel várunk! Dr. Szőllős Anna
Gyermek vagyok, gyermek lettem újra
„Hogy Valaki
megszülethessen bennünk” – Adventi beszélgetés a keresztény családról –
Szorongva fogadtam el a felkérést ennek a cikknek a megírására. Ha két, szakmáját hivatásának tekintő orvos négy gyermeket nevel, családi életük általában nem túl idilli. A felebarát szeretete természetszerűleg követel áldozatot valamennyiünktől. Ám ha ez az áldozat mindennapos, és nemcsak magunkat, de a házastársunkat, gyermekeinket is háttérbe kell miatta szorítanunk, nehéz megtalálni a helyes egyensúlyt. Ez az, ami kegyelem, ami „embernek nem lehetséges”(Mt19,26). Küzdelmeinkről írjak? Az elfáradás-kitartás-újrakezdés gyakran hepehupás útjáról? Hosszas töprengés után úgy döntöttem, nem én fogok a családunkról írni, hanem megszólaltatom a gyermekeimet: hogyan látják ők a keresztény család hivatását, egy ilyen, könnyűnek egyáltalán nem nevezhető helyzetből, családi fészekből kitekintve.
n Mit jelent számotokra a család, pontosabban a keresztény család? Marci: A család egy mindenkor biztos hátteret jelent. Egy család tagjai mindig összetartanak. Egy keresztény család még inkább összetart, hiszen a keresztény embereket családon kívül is összetartás jellemzi. Dani: Hogy mit jelent? Erről most leginkább csak az jut eszembe, hogy van kikhez hazamenni. Sokat jelent számomra az, ha otthon lehetek. Jó a testvéreimmel játszani, néha az otthoni munkában részt venni. Az, hogy keresztény családba tartozom, ad valami pluszt, egy stabil értékrendet, segít a hitemben megerősödnöm. Zsófi: Fészek, otthon, a biztos pont, ahová mindig vissza lehet térni; szeretetközösség, egység. A férj és a feleség kapcsolata mint a Szentháromság tükröződése. A hely, ahonnan indulunk, ahol megtanulunk járni, beszélni, ahol megtanulunk élni. Gyakorlópálya, ahol élesben ki lehet próbálni, hogyan is lehet élni az evangéliumot. n Nem érzitek úgy, hogy kissé divatjamúlt dolog hangsúlyozni a család egységének és a kereszténység családon belüli megélésének fontosságát? Zsófi: Nem. Divatjamúlt? Mikor han-
goztatták ezt olyan sokat? Szerintem ez rendkívül fontos. Ha a családban nem gyakorolja be az ember, hogy szeresse a felebarátot, hogy ne nyugodjon le a nap haragja fölött, akkor ez kifelé sem igazán fog működni. Miért kell a kereszténységet a családon belül megélni? Mert kissé hiteltelen lenne, ha a legalapvetőbb szeretetközösségben nem élnénk meg a szeretet szabályait, kifelé viszont próbálkoznánk. Ugyanakkor tény, hogy nem könynyű a dolog. Sokkal könnyebb szeretni az afrikai kisgyereket (elméletben), hiszen ő messze van, mint adott esetben a testvéremet, aki már megint rumlit hagyott maga után, vagy az anyukámat, aki megkért, hogy mosogassak el, amikor semmi kedvem hozzá, vagy az apukámat, aki megint későn ért haza a munkából. És nekik
ugyanígy nehéz szeretni engem, amikor rossz passzban vagyok és ezért talán undokabb a kelleténél. A kereszténység megélése a családban valami ilyesmi: megpróbálni szeretni a másikat, mint önmagamat. Egyébként az egységre való törekvést is itt, a családban kell elkezdenünk. Azt is mondhatnám, hogy a család, ez a pici sejt, az ökumenizmus bölcsője. Marci: Ezek az erkölcsi értékek nyilván nem „elavultak”. A keresztény vallás nem véletlenül tartja magát már kétezer éve. Az általa képviselt, hirdetett értékek nem hogy kimentek a divatból, hanem épp ellenkezőleg: most van rájuk nagy szükség. És akkor még nem is beszéltünk a több tízezer éve fennálló családi közösségről. Dani: Nem gondolom, hogy divatjamúlt, bár a mostani világban több minden is a család ellen dolgozik. Régebben, mondjuk nyolcvan-száz évvel ezelőtt, úgymond, a ,,nagycsalád” még talán jobban összetartott. Ezeket a nagycsaládokat egy kicsit szétzilálta a 20.-21. század. Néha nehéz megszervezni azt, hogy nagyszüleinkkel, unokatestvéreinkkel együtt üljünk meg egy ünnepet. De törekszünk rá, mert fontos. A szűkebb család egységét még könnyebb megtartani, bár most, hogy mi, nagyok Budapesten tanulunk, ez is megváltozik. Ritkábban vagyunk otthon, de alapvető keresztény neveltetésünket a családban kaptuk. Nem csak a tanítás, sőt inkább a példa és a szeretet, amit kaptunk szüleinktől, testvéreinktől. Fontos, hogy ezt tovább is adjuk, hogy megéljük keresztény hitünket a családban. n Miből forrásozik a hitetek? Családi örökség vagy egyéni küzdelem gyümölcse? Marci:
Szerintem a hit nem egy olyan dolog, amit lehet biológiailag örökölni, a hitét mindenkinek saját magának kell megélnie. Ha a mindennapok történései igazolják hitünk helyességét, tudjuk, hogy jó úton járunk. Zsófi: Bármennyire hitét élő családból jön is az ember, a személyes harcokat ki8
nek-kinek meg kell vívnia. Honnan származik a hitem? Nem tudom. Beszélgetésekből. Kérdések feltevéséből, hittanórákról, a szentmisék megéléséből, apával folytatott kemény teológiai diskurzusaimból, közösségekből, ahol sokan ugyanazt próbálják élni, amit én is igyekszem. Aztán a beszélgetésekből a Mesterrel. Abból, hogy Ő meghívott. Dani: Szerintem mindenképpen könynyebbség egy olyan családi környezetben megélni a hitünket, ahol a szülők már kisgyermekkorunk óta vallásos szellemiségben nevelnek. A középiskolai osztályomból ismerek olyan fiatalt, aki, ha nem is felnőtt korában, de már idősebb gyerekként keresztelkedett meg, nem túlságosan vallásos szülők gyermekeként. Gyakran úgy láttam, ingadozik, vagy legalábbis nagyon küzd a hitével. Persze elképzelhető, hogy ez csak az ő személyiségéből adódott, nem tudom. (Azóta lehet, hogy akár már sokkal bölcsebb is, mint én.) Szerintem sokat számít az, hogy szüleim, testvéreim is példaként járhatnak előttem a hitben. Nyilván bennem is felmerül sok kérdés meg kétely, amikkel meg kell küzdenem, de hát ez által haladok előre. Sokat jelent ezenkívül az az ifjúsági közösség is, ahová Budapesten tartozom, ahol nagyon sok velem hasonló korú és gondolkodású fiatallal lehetek együtt. Tudom, hogy nem vagyok egyedül. n Nehéz ma, huszonkét évvel a rendszerváltás után megélni a kereszténységünket? Zsófi:
Talán igen, talán nem. Arról, hogy akkor milyen volt, fogalmunk sincs. Azt látjuk, hogy most mi a nehéz benne. Kicsit néha talán hiányzik az, hogy az embernek veszélyek árán, saját épsége kockáztatása árán kelljen felvállalnia a hitét. Ez engem sokszor elgondolkodtat, hogy vajon ki tudnék-e állni. De ma is néha nehéz mások felé jel lenni, nehéz vállalni a „krisztusiságot”. Ma ugyan nem fognak börtönbe hurcolni, a legrosszabb, ami történhet, hogy kiröhögnek, kiközösítenek, különcnek könyvelnek el. A család ilyenkor támasz. Úgy gondolom, nagy kegyelem, ha az embert otthon megértik. Ha otthon megerősítik: annak ellenére, hogy a világ néha mást mond, mégis jó az, amiben ő hisz. Marci: A helyes úton járni soha nem könnyű, de mindig lehetséges. A kommunizmus idején az állam nehezítette a keresztények dolgát, manapság inkább a média és az általános közfelfogás antiklerikális. A tényleges különbség összességében nem nagy. Dani: Én nem éltem a rendszerváltás előtt, úgyhogy erre a kérdésre nehéz vála- u
Gyermek vagyok, gyermek lettem újra
u szolni. Most egyrészről kissé érdektelenség, másrészről például mindenféle divatos egzotikus vallások teszik próbára a kereszténységet. Azt gondolom, ha van egy biztos háttér az ember mögött, akkor nem olyan nehéz a hitünket megélni. Ha látjuk a célt, amit követni akarunk, akkor lehet igaz kereszténynek lenni. Sokat jelent ebben a család. Visszajelzést kaphatunk arról, ha esetleg butaságot csinálunk, de megerősítést is ad. n Manapság a hangsúly az egyéni karrieren van, s ezzel párhuzamosan a családalapítás, a gyermekvállalás ideje kicsit kitolódik. Hogyan gondolkoztok erről? Zsófi: A család mindenki számára na-
gyon meghatározó: megadja a kezdőlökést, irányba állít, s ha egy meteorbecsapódás eltérít a pályádról, akkor is segít visszaállni. Mindnyájan rengeteg dolgot hozunk a családunkból (a génállományunktól az értékrendünkig sok mindent). Ezt nem lehet elvitatni a családtól. Az is igaz, hogy a mi szüleink generációjában nagyon nagy a válások aránya, ezért sok fiatal csalódott a házasságban és a családban mint intézményben. Ugyanakkor a vágy, szerintem (meg a különböző felmérések szerint is), a legtöbb fiatalban megvan egy szerető házastárs, egy boldog család iránt. Én azt is szívesen továbbadnám, amit én kaptam otthonról. És nehezemre esik elképzelni, hogy az embernek önmagában a karrierjéért kedve lenne küzdeni. Számomra ez nem tűnik „elegendő” életcélnak. Ha az ember nem a családjáért (vagy tágabb értelemben a nagycsaládjáért, az emberiségért) tesz, akkor onnan valami hiányozni fog, ott üresség lesz. Dani: Régen talán valóban korábban nősültek a fiatalok. Nem csak vagy nem feltétlenül a karrierközpontúság az oka. Megváltozott a világ. A fiataloknak egyszerűen többet kell tanulniuk ahhoz, hogy munkába tudjanak állni, és így, iskolásként, nehéz anyagilag eltartani egy családot. Egy másik probléma, hogy a fiatalok egy kicsit most lassabban érnek meg a feladatra. Könnyebb a szülők szoknyája mögött nevelkedni, és most nincs olyan társadalmi nyomás, hogy egy húsz-huszonöt éves fiatalnak már meg kellett volna házasodnia. Ugyanakkor valós problémát jelent, hogy a fiatalok később házasodnak, hiszen nagyon sok ember a kora miatt nem tud például annyi gyereket vállalni, mint amennyit fiatalként szeretett volna. A múlt nyáron egy velem egyidős, ismerős lány megházasodott. Amikor meghallottam, hogy esküvője lesz, kissé elcsodálkoztam, és belegondoltam abba, hogy akár már én is megházasodhatnék. Valaki azt mondta nekem, hogy felelőtlenség húszévesen megházasodni, mert akkor úgysem tudja még eltartani magát és a családját az ember. Szerintem nem felelőtlenség, hanem bátorság; bár mindenképpen kicsit vakmerő. Hogy mondjuk én miért nem házasodtam még meg? Leginkább azért, mert még nincs kivel. Meg aztán éretlennek is tartom magam hozzá. n Közeleg a karácsony. Hogyan tekintetek erre az ünnepre? Mit jelent évről évre megünnepelni Krisztus születését, a szeretet ünnepét?
Gondolatok az orvosi pályáról – itt és most Panaszok sokasága mellett, Isten kegyelméből, sikerült részt vennem több összejövetelen, imakörben, ahol előkerült a témaként az egészségügy anyagi ellehetetlenülése, hogy már kétezer orvos hagyta el az országot, hogy nincs pénz gyógyszerre, hogy nem fizetik ki a béreket, hogy sok a munkanélküli, elkeseredett beteg. Valahogy azonban mindig arra a következtetésre jutunk: lehetséges, hogy kezdetlegesebben fogunk gyógyítani, kevesebb gyógyszert írunk – ami talán előny is. Ötvenéves gyakorlatom alapján a drasztikus gyógyszerszedésről az a vélemény alakult ki bennem, hogy sokszor inkább káros és felesleges. Egy körzeti rendelés 40-50 betegéből valójában 10-15-nek lenne ott a helye, a többi a helytelen életmód következményeként kerül oda. Az elhízottságot, a túlfeszített munkát, a mozgásszegénység okozta életkedvtelenséget mindenki (sajnos, sokszor orvosok is) tablettákkal akarják gyógyítani. Országunk gazdasági helyzete kiegyensúlyozatlan, s ez sok feszültséget okoz, rossz a politikai következménye. Tudatosítani kellene az emberekben, hogy elsősorban saját maguk felelősek az egészségi állapotukért. Szeretettel, türelemmel rá kellene kérdezni életmódjukra, hogy hogyan, hányszor, mennyit étkeznek, milyen kapcsolatban vannak családtagjaikkal, képesek-e egyszer-egyszer félórát otthoni tornára, sétára, netán úszásra fordítani, kiszakadni a „muszáj” bűvköréből. Elgondolják-e reggel, és számon kérik-e este, hogyan töltik napjukat. Ha bizalmas kapcsolat alakul ki betegünkkel, lelki életére, olvasmányaira, szeretetkapcsolataira is rákérdezhetünk. Keresztény emberként beszélhetünk arról, hogy minden Istentől függ, a bizalom, a hit megnyilvánulása gondolkodóba ejthet minden beszélgetőpartnert. Emellett igen fontosnak tartanám tudatosítani, hogy az egyszerű, megfázásos, gyomorrontásos betegségeket a beteg maga is tudja kezelni, fogászati, nőgyógyászati, fülészeti problémáival egyenesen fordulhasson a szakorvoshoz, felismerje saját problémáját. A betegek felvilágosítása hosszú távon megtérülne, az egészséges életre nevelés pedig valójában missziós tevékenység, melyben a már ugyan nagyon megnyirbált, de mégis meglévő orvosi tekintély sokat segíthet. Hamvas Béla soraival fejezem be mondandómat: „A boldogságot csak az bírja el, aki elosztja. A fény csak abban válik áldássá, aki másnak is ad belőle. Mert amikor bennünket elküldtek, az útra bocsátó Hatalom így szólt: Rád bízok minden embert külön, kivétel nélkül mindenkit, segíts, adj enni, adj ruhát, mindenkire vigyázz úgy, mint magadra, és ne hagyd a sötétségben elmerülni, amit szerzel, amit elérsz, amit tudsz, amit átélsz, osszad meg. Az egész világ a tied. Szabad vagy a kövektől az éterig. Ismerd meg. Hódítsd meg, senki se tiltja, de jaj neked, ha magadnak tartod. Amiből másnak nem adsz, legyen az arany, iszappá válik, legyen szent fény, átokká válik, legyen gyönyör, halállá válik. Elbocsátlak téged is, mint mindenkit: felelős vagy minden emberért, aki veled él, s el kell számolnod minden fillérrel, amit magadra költesz, minden örömmel, amit magadba zártál, és minden boldog pillanattal, amit magadnak tartottál meg. Most eredj és élj, mert a világ a tied.” Dr. Margittay Erzsébet
Marci: Karácsony tipikusan az az ünnep, amikor a család minden tagja kivétel nélkül egybegyűlik, így ez nagyon fontos esemény, főleg, ha a család fele más városban lakik. Karácsonykor pár napra elfelejtkezhetünk minden problémáról, esetleges haragról, sértődésről; egyszerűen csak ünneplünk. Ezt nagyban megkönnyíti az, hogy mindenkinek egyszerre van karácsony, így nem zavarjuk egymást az ünneplésben. Jó, hogy minden évben van egy bombabiztos „szünet”, amikor „el lehet menekülni” a mindennapi élet szürke szeretettelenségéből. Zsófi: Azt hiszem, valahol a várakozás a lényeg. Hogy van-e elég olaj a lámpásunkban, tudunk-e éberen várni. A készület, hogy feldíszítsük újra meg újra a lelkünket arra, hogy Valaki megszület-
9
hessen bennünk. Tulajdonképp, szerintem, ez történik minden egyes szentáldozáskor: jászollá, istállóvá válunk, hogy Krisztus megszülethessen bennünk. Ez történik minden alkalommal, amikor megbánjuk a bűneinket, és tiszta ruhát kapunk tőle, vagyis újrakezdünk. Akkor Ő megszületik bennünk, és átveszi az irányítást. És mindennap, amikor elhatározzuk, hogy ma is szeretnénk szeretni, ahogy Ő tanította, akkor tulajdonképp megismétlődik a betlehemi csoda. Persze a karácsony más. Hiszen a hétköznapok forgatagában gyakran elfelejti az ember, hogy feladata jászollá válni, az advent azonban mindig felhívás, hogy tudatosítsuk magunkban: készülnünk kell, várnunk arra, hogy hozzánk költözzön. Dr. Okos Mária
Gyermek vagyok, gyermek lettem újra
Veseelégtelenség és a család Életünknek szinte minden területén jelentősége van a családnak. Minthogy negyven éve foglalkozom enyhébb és súlyosabb mértékben károsodott vesebetegekkel, a családnak a veseelégtelenségben betöltött szerepéről fogok beszámolni. Mindenkinek súlyos megrázkódtatás, amikor megtudja, hogy idült vesebetegsége gyógyíthatatlan. A rendszeres diétás és gyógyszeres kezelés, szükség esetén életmód-változtatás, átmenetileg lassíthatja a folyamatot. A betegség közlése gyakran a családot is váratlanul érinti, mert sokszor a laboratóriumi jelentés alapján kerül a beteg a veseelégtelenséggel foglalkozó orvoshoz. Nagy együttérzéssel, tapintattal, de a valóságnak megfelelően kell a beteget tájékoztatni, ha szükséges, csak fokozatosan tudassuk a beteggel a vesebetegség tényét. Könnyebben viseli a beteg a betegségét, ha családja szeretettel veszi körül. A kezelés egyik pillére a meghatározott mennyiségű, csökkent fehérjetartalmú diéta. Minthogy gyakran nem a beteg, hanem valamelyik családtag főz, a diéta megtartása nem a betegtől függ. A diétának változatosnak, a beteg ízléséhez alkalmazkodónak kell lenni, és ez többletmunkát és alkalmazkodást igényel. Könnyíti a helyzetet, ha a családtag is hasonlóan étkezik ezért jó megbeszélni a család tagjaival is. Fontos, hogy sem a beteg sem a családja ne tartsa a valóságosabbnál enyhébbnek vagy súlyosabbnak a betegséget. Az orvos tájékoztatatásától is függ. Türelmesen, érthetően kell beszélgetnünk nemcsak a beteggel, hanem a családjával is. Általában súlyosabbnak tartják a betegséget, ha már nefrológushoz kellett jönnie. Könnyebb megóvni a beteget a depressziótól, ha a család is megérti, hogy nem kell a széltől is óvni a beteget. Kisebb megszorításokkal élheti az eddigi életet, ha nem végez nehéz fizikai munkát, dolgozhat tovább. Ne rettegjenek a jövőtől! Lehet, hogy sok év telik el a dialízisig, talán nem is lesz rá szükség. Szeressék egymást jobban, mint eddig. A lelki egyensúly kihat a szervi betegségre is. A szorongás többek között emeli a vérnyomást, ami rontja a vese működését és szívpanaszokat is okozhat. A harmonikus családi légkör sokszor többet használ, mint a gyógyszerek. Jelentősen megnyújthatja a dialízisre kerü-
lés idejét, ez nem csak a beteg érdeke, ugyanis jelentős anyagi megtakarítással jár. Gyakorlatomban előfordult, hogy a család nem vette tudomásul a betegséget. Fiatal, falun élő kőműves veseműködése jelentősen beszűkült, de továbbvégezte munkáját. Édesanyja nem hitte el, hogy fia mennyire beteg. Megkértem, hogy a következő kontrollvizsgálatra együtt jöjjenek el, és tőlem elfogadta, hogy ha fia kevesebbet dolgozik, később és jobb állapotban fog vesekezelésre kerülni. A következő történetben a család egy új élet születését segítette elő. Konzíliumba hívtak a szülészeti klinikára egy jelentősen rossz veseműködésű, huszonegy éves, várandós asszonyhoz. Kérték, hogy javasoljam a terhesség megszakítását, ami orvosilag valóban indokolt volt. Az asszony ezt már hallotta, és sírva fogadott. Egy éve kötöttek házasságot és férjével együtt nagyon szerettek volna gyermeket. Elmondtam neki, hogy az abortusz orvosilag valóban indokolt, de nem feltétlenül szükséges. Tájékoztattam, hogy veseelégtelensége milyen következményekkel járhat a magzatra, de az is tény, hogy ezeknek a szövődményeknek nem kell törvényszerűen bekövetkezniük. Rá nézve sem közömbös a terhesség mert csaknem biztos, hogy hamarabb fog művesekezelésre kerülni, mint ha megszakítaná a terhességét. Azt is figyelembe kell vennie, hogy a gyermeket nem elég a világra hozni, hanem fel is kell nevelni. A beteg azt mondta, hogy édesanyja még fiatal, és szeretné vele és férjével megbeszélni, hogy közösen tudják-e vállalni a gyermeknevelés terheit, pontosabban tudnak-e neki ebben segíteni. Egy hét 10
múlva férjével és édesanyjával négyesben beszélgettünk, és úgy döntöttek, nem kérik az abortusz. A szülész, az urológus és a nefrológus szoros együttműködése következtében a nyolcadik hónap közepén, császármetszéssel érett, egészséges kislányt segítettek a világra. Fiatal vesebetegségben szenvedő ápolónővér olyan klinikán dolgozott, ahol művesekezelést is végeztek. Tudta, hogy néhány év múlva nála is szükséges lesz a dialízis. Amikor azonban eljött az ideje a művesekezelésnek, azt visszautasította. Csak a vérátömlesztéseket fogadta el. Súlyos vérszegénységnek akkor nem volt más terápiás lehetősége, mert Magyarországon még nem volt forgalomban Eritropoetin gyógyszer. Mintegy két hétig feküdt klinikánkon, ahol konzervatív kezelésben részesítettük, és folyamatosan igyekezetünk meggyőzni, hogy egyezzen bele az életet jelentő művesekezelésbe. Nem változtatta meg elhatározását, és kénytelenek voltunk kívánságára hazaengedni meghalni. Néhány nap múlva mentők szállították be, eszméletlen állapotban, édesanyja kíséretében, aki arra kért minket, hogy lánya akarata ellenére dialízissel mentsük meg az életét. Kérését örömmel teljesítettük. Két nap múlva magához tért. Nem haragudott, hogy nem hagytuk meghalni. Rendszeresen járt művesekezelésekre. Négy hónap múlva felvették az Egészségügyi Főiskola oktató karára. Két sikeres veseátültetésben részesült. A főiskolát sikeresen befejezte, és részt vett a nővérek oktatásában. Édesanyja másodszor is életet adott neki! Egy hatvan év körüli férfi családja miatt döntött az élet mellett. Prosztatarák a u
Innen-onnan
Mit jelent nekem
a Haller tér?
Kötődésem csírái. Az ötvenes években fordultam itt meg először. Keresztapám járt ide orgonálni. Egy pedagógus részéről az ilyesmi főbenjáró véteknek számított, mert hivatalosan kinyilvánították, hogy a pedagógus pálya politikai pálya. Nem volt ő kinevezett kántor, csak besegített egy jó nevű zeneakadémiai tanárnak, akitől szintén rossz néven vették, ha templomban orgonál. Az illegalitás évei. A nyolcvanas években történt, amikor egy hirdetést olvastam valamelyik templom ajtaján: A cigányság egészségügyi helyzetéről dr. Daróczi tart előadást a Haller téri katolikus templom sekrestyéjében. Az előadó cigány származású jogtanácsos volt. A keresztnevére nem emlékszem. Akkor a Kádár-rendszerben egyesületek, társaságok még nem létezhettek. A falak ontották a hideget, a kicsi vaskályha körül sok elkötelezett ember zsúfolódott össze. Ismerős arcokra találtam,
többek között Gaisler Gyuszira és feleségére, Madarász Jutkára. Őket 1947 óta ismertem látásból a debreceni Szent Anna-templomból. Akkoriban nem volt szokás ismerkedni, legfeljebb egymásra mosolyogtunk, ha ugyanott többször előfordultunk. Érdekes volt az előadás és a hozzászólások. Ettől kezdve jártam oda rendszeresen, de a Schönherz Zoltán utcai református templom és a Bocskai úti evangélikus templom imatermébe is előadásokra, együtt imádkozásokra. A KOMT megalakulása óta. Később társasággá váltunk. Innen már ismerős a történet mindenkinek. Én a Haller teret megörököltem. Gaisler Gyuszi halála után Netkovszky Karola lett a háziaszszony, majd az ő betegségének előrehaladtával valakinek tovább kellett vinni a KOMT Haller téri csoportját. Gaisler Gyuszi szervezőkészségével kevesen vetekszenek, de úgy éreztem, ha nincs más,
akkor ez a feladat nekem jutott. Ezzel tartozom keresztapám és Gyuszi emlékének, akik annak idején sokat kockáztattak. A Haller tér háziasszonyaként. Egy sorozatot úgy építettem fel, hogy a meghívott előadóktól arra vártam választ, hogy az orvosi pálya mellett hogyan lehet hasonló elkötelezettséggel végezni valami más tevékenységet, hivatást. Diakónushivatás. Diakónushivatást választott dr. Gorove László baleseti sebész, aki a Szobi utcai mentőkórházban működött osztályvezető főorvosként. A diakónusszolgálatot családos férfiak művelik. Neki öt gyermeke van. A Margit körúti templomban prédikál (igen jól) a vasárnap esti gitáros misén, feleségével évek óta készítik fel a párokat a házasságra. Esketési, temetési joga is van. Szerzetesi hivatás. Dr. Kemenes Ágnes tüdőgyógyász a Szociális Testvérek Társaságának tagja. Az ő előadásának egyik gyümölcseként a Haller téren talál- u
u vizelet elfolyását akadályozta, ezért háromszor művesekezelésben részesítettük. Negyedik alkalommal hiába vártuk az urológiai osztályon fekvő beteget. Kérdésünkre kezelőorvosa elmondta, hogy a beteg nem vállalja sem az urológiai műtétet, ami után felesleges lenne a művesekezelés, sem a további dialíziseket. Hazamegy meghalni. A jogász fia által készített lemondó nyilatkozatokat is aláírta. Elmentem hozzá beszélgetni. Orvosi indokaim nem vezettek eredményre. Hiába mondtam, hogy sokan művesekezelés mellett dolgoznak, az ilyen életnek is van értelme. Arra is kértem, hogy a nem nagy megterhelést igénylő urológiai műtétbe is egyezzen bele. Hajthatatlan maradt. Megkérdeztem vannak-e unokái? Nem is egy – felelte. Szereti-e unokáit és azok is őt? – kérdeztem. Szinte felháborodva kérdezte hogyan kérdezhetek ilyet? Természetesen szereti őket. Rákérdeztem: tudja-e milyen fájdalmat okoz unokáinak és gyerekeinek, ha meghal? – nem részletezem a hasonló kérdéseket és feleleteket. Lényeg, hogy elfogadta nem a művesekezelést, hanem a vizeletelterelő műtétet. Csaknem normális működés-
sel ment haza. A szeretet megmentette. Hogy hány évig lehet egy beteget dialízissel életbe tartani, illetve, hogy megéli-e az átültetést, az nagyon sok tényezőtől függ. Közel négy évtizedes művesés tapasztalatom alapján az a véleményem, hogy a stabil családi háttér a túlélés egyik igen fontos tényezője. Megható volt látni, milyen nagy szeretettel hozták éveken keresztül kezelésre házastársukat a férjek, illetve a feleségek. Sajnos, az előbbiek ellenkezőjére is volt példa. Hatvan éven felüli asszonyt hoztak hetente háromszor dialízisre krónikus „elfekvő” osztályról. Négy-öt hónapi kezelés után hiába vártuk dialízisre. Kérdésemre az őt kezelő nővér elmondta, hogy ne is várjuk, mert utolsó kezelése után a beteg elbúcsúzott tőle, hogy többé nem fog jönni. Nem velünk van baja, csak már elege van ebből az életből. Elmentem a krónikus belgyógyászati osztályra, hogy rábeszéljem a kezelés folytatására. Nagyon szomorú látvány fogadott. A rossz levegőjű, nagy kórteremben húsz beteg feküdt nagyon rossz állapotban. Valóban feküdtek, csak egy-két beteg üldögélt.
Betegünk a következőket mondta: „Tessék körülnézni, itt kell élnem, egy rokonom van, unokaöcsém évente egyszer kötelességből látogat meg. Nyűg vagyok a nyakán. Nekem ez az élet már nem ad örömet. Elhatároztam, hogy eljött a halálom ideje. Nem kérek gyógyszert, hogy meghaljak. Tudom, ha nem megyek dialízisre néhány nap múlva elveszítem az eszméletem, elalszom és meghalok.” Nem tudtam meggyőzni a dialízis folytatásáról. Többé nem találkoztunk. Hasonló, de mégis más a története egy hajléktalan férfinak életveszélye veseelégtelenséggel szállították osztályunkra. Dialízisekkel annyira helyrehoztuk, hogy saját lábán járt a hajléktalanszállásról a kezelésekre. Elmondta szomorú történetét. Alkoholista lett, elhagyta családját. Egyetlen rokonáról sem tud. Félévi kezelés után nem láttuk többé. A hajléktalanok szállását is otthagyta. A pozitív és negatív példák egyaránt bizonyítják az összetartó családok fontosságát. A veseelégtelenségben szenvedő másik kezeléséről, a veseátültetésről lapunk következő számában szeretnék írni. Dr. Makó János
11
Innen-onnan
u ta meg a helyét dr. Tóth Anna. Mi meghirdettük az előadást: Orvosi hivatás, szerzetesi hivatás. Erre megjelent két medika, az egyik Anna volt, a másikról nem tudok többet. Anna azóta a Szociális Testvérek Társaságának tagja és gasztroenterológus. Egyszer hallottam valahol előadóként. Néha látom az utcán. Sugárzik róla az öröm. Megtalálta a helyét. Vannak többen is szerzetesek és orvosok rajtuk kívül. Sport. Orvosi Egyetem végzése mellett az élsportoló Aliquander Annát is érdeklődéssel hallgattuk, aki páros evezősként kijutott Melbourne-be. Azóta az Országos Közegészségügyi Intézetben dolgozik. Főállású anyaság. Főállású anyaság és orvosi hivatás még ennél is nehezebben összeegyeztethető össze. Akit erre jó példának tartottam, az az ötgyerekes bőrgyógyász dr. Ménesi Eszter vagy a hatgyerekes dr. Gaisler Noémi – nem vállalták a szereplést. Ménesi Eszter helyett végül gyógytornász édesanyja számolt be. Nagyszülői besegítés nélkül nem megy még a félállásban végzett orvosi munka sem. Eszter ezenkívül hobbiból fagottozik egy amatőr zenekarban. Kutatóorvosként. „Keresztényként kutatóorvosnak lenni” címmel az onkofarmakológus évfolyamtársamat, professzor Jeney Andrást hívtam meg. Jellemző a diákéveinkre, hogy annak ellenére, hogy együtt jártunk hat évig, keveset tudtunk egymás világnézetéről. Bandi református volt, én katolikus. Templomban nem találkoztunk. Az aranydiplomaosztás ünnepi beszédei végén Bandi emelkedett szólásra. Az oktatóink iránti háláról beszélt, majd így fejezte be: Soli Deo Gloria. Nagy tapsot kapott azoktól, akiknek füle volt a hallásra. Ezek után szegődtem a nyomába meginvitálván a Haller térre. Egyéb témák. Az éberkómások ellátásáról dr. Macskási Olíviát hallgattuk meg, aki infarktusából alig felépülve kellett hogy szembesüljön súlyosan sérült éberkómás férjének ápolásával. Hat évig gondozta, kísérte. Férje halála után önkéntesként segített éveken keresztül az éberkómások ellátásában (a Bethesda kórház szervezésében). Hogy a cigánypasztoráció ne menjen feledésbe, meghívtuk Horváth Margit Tarzicia nővért, a Szocális Testvérek Társaságának tagját, akit még azon a bizonyos, dr. Daróczi-féle előadáson hallottam nagy szeretettel beszélni a csobánkai cigány patronáltjairól. Cigánypasztoráció kifejezés még nem született meg, de Tarzi néni tette a magáét, amit a szíve diktált évtizedek óta. Élmény volt hallgatni. A néhány éve a „Szent Erzsébet rózsá-
ja” címmel kitüntetett pécsi bőrgyógyász, dr. Mezei Klára a karitászmunkájukról beszélt. Dr. Simon Lajos a pápai enciklikák (körlevelek) ismertetését vállalta sorozatban. Dr. Ledó Mária „Ha az orvos is beteg” címmel számolt be a betegek munkadarabként való kezeléséről, vagy amikor a beteg jobb esetben egy kezelési protokoll része, akkor érdekes a kolléga számára, de ha nem bírja a mellékhatásokat és kiesik a kezelési sémából, akkor elkezdődik a hányattatás. Jó, ha a beteg kibírja. Hála Istennek, Mária kibírta és végzi az egyházközségükben a jegyesoktatást. Erről is beszámolt nekünk. Dr. Makó János előadásai irodalmi estekkel vetekszenek. „Maradj velünk, mert esteledik” bibliai mondat mögött a mi életünk esteledését járta végig számtalan kedvenc versével illusztrálva. Az „Isten és ember kapcsolata az Ember tragédiáján keresztül” cím maga helyett beszél. A felsorolás nem teljes. Senki ne vegye rossz néven, ha kimaradt. A természet rendje szerint megfogyatkozott a Haller téri csoport. Többen már a túlsó parton várnak bennünket. Vannak, akik szervi betegségeik miatt képtelenek eljönni. Az eddigi, páratlan hónaponként tartott alkalmak helyett a jövőben csak évente egyszer, november közepén Árpád-házi Szent Erzsébet névünnepe körüli szombaton jövünk majd össze a templomban, hogy együtt imádkozzunk a magyar egészségügyért. Imádkozás az egészségügyért. Jóval több mint tíz éve is nagyon aggasztónak láttuk az egészségügy helyzetét, ezért a Mikszáth Kálmán téren a Krisztus Király-kápolnában kezdtünk a magyar egészségügyért imádkozni Árpá-házi Szent Erzsébet ünnepnapja táján, felekezeti különbség nélkül. Később tettük át a székhelyünket a Haller téri templomba, ahol Müller György plébános atya mond rendszeresen szentmisét nekünk szóló prédikációval. Az ifjúsági kamarakórusuk teszi széppé az alkalmakat. Megható, hogy a fiatalok ahelyett, hogy élveznék a hétvégét, és mennének szórakozni, ránk, főleg öregekre szánják a szombat délelőttjüket. Utána spontán imák hangzanak el. Ezt követően megyünk át a jól fűtött hittanterembe egy kis agapéra. Közben szokott elhangzani valamilyen témáról egy kis előadás. Jelen estben rajtam volt a sor. Irénke óhajára a Szenvedés értelmét jártuk körül. Karácsony örömét ne árnyékoljuk be a szenvedés témájával! A következő számban lehet majd olvasni az elhangzott előadás teljes szövegét. 12
Előadás a Sapientia Egyetemen. A közelgő adventhez jobban illett dr. Schleer Márta híradása a NaPro (Natural Procreation) Technológiáról szóló előadásról a Sapientia Egyetemen. Az otthonszülésnek is nagy a tábora. E mögött is a „vissza a természethez!” óhaj rejlik. A természetes családtervezésnek hosszú múltja van. A meddőség gyógyításának ne lenne természetes módja? Nyilvánvalóan ez a szándék vezethette az egyesült államokbeli nőgyógyászt, dr. Thomas W. Hilgerst a módszer kidolgozásában, melyet Írországban és Lengyelországban is átvettek. A módszerről az ír Phil Boyle és a lengyel Tadeusz Wasilewski tartott inkább laikusoknak szóló előadást. A módszer célja, hogy elkerüljék a lombikbébiprogram során előállított (pontosabban mondva életbe hívott) többletembriók létét. Csak egy részüket ültetik be, a többi embrió sorsa a halál. II. János Pált idézve: „Tisztelj, védj, szeress és szolgálj minden emberi életet!” Dr. Záborszky Magda
Vörös Rózsa:
Könyörgés az Édesapához (részletek) Édesapám, Te is kérjed Édesanyám ne öljön meg. Teljes lenne az örömed, He lenne egy kisgyermeked. Kérdezd meg az Édesanyád, Régen is volt rosszabb világ! Kik szerettek, mégis szültek! Nem estékre, nemcsak kéjre, Felelőtlen együttlétre – Egy életre szövetkeztek! Ezért kérlek Benneteket, Apám, Anyám, ne öljetek! Boldogságot hozok Nektek, Ha e világra engedtek. Nincs sírhantom, nincs keresztem, Hogy ráborulj keservesen. És zokogva, panaszkodva Örömeidtől megfosztva – Lelki békét áhítozva Fájó lelked fohászkodna.
Innen-onnan
Segítség meddőség és
ismétlődő vetélések esetén A NaPro technológia (Natural Procreative Technology) nőgyógyászati és termékenységgel kapcsolatos panaszok kivizsgálásának és kezelésének tudományosan is megalapozott új módszere. Az eljárás alapja egy olyan speciális kérdőív, melynek kitöltése során a nők, illetve a párok megtanulják saját szervezetük termékenységre vonatkozó biológiai jelzéseit értelmezni és azokat pontosan, szabályozott módon följegyezni. Ezek a részletes, pontos információk segítik a NaPro technológiában jártas orvosokat a termékenységi ciklus értékelésében. A kivizsgálás ezután célzottan történik. Meddőséget és vetéléseket okozhat többek között az endometriosis, a PCO (polycystás ovarium), összenövések, petevezeték átjárhatósági nehézségek, a méhnyakban lévő nyák eltérései, esetleg a férfi szervezetében észlelhető rendellenességek, melyeket korábban nem ismertek föl. Az orvosi kezelések időzítettek, figyelembe veszik a női ciklus egyediségét. A kezelés célja az egészséges termékenységi ciklus és az optimális termékenységi állapot helyreállítása. Az alkalmazott gyógyszerek jelentős része a meddőség hagyományos orvoslásában is ismert és alkalmazott, de a Fertility Care táblázat segítségével történő pontos időzítés és a kezelés monitorozása egyedivé teszi a terápiát. Hazánkban még nincsenek NaPro technológiában képzett és jártas szakorvosok. A kérdés megoldásáig magyar oktatók tanítják meg a segítséget kérő párokat a speciális kérdőív helyes kitöltésére. Két-három ciklus megfigyelése, dokumentálása után kerülnek a páciensek egyelőre külföldi szakorvoshoz, majd a NaPro technológiával együttműködő magyar orvos felügyelete alatt folyik tovább a kezelés. Ez a módszer meddőség esetén 40-50 százalékban, ismételt vetélések után 80 százalékban volt sikeres. Budapesten, a Sapientia Főiskola előadótermében november 24-én hallhattunk erről az eljárásról. A NaPro technológia a keresztény értékrendnek is megfelel, tiszteletben tartja az életet és az emberi méltóságot. A módszer két európai szakértője számolt be a praxisában eddig elért eredményeiről. Az írországi dr. Philip Boyle tíz éve, a lengyel dr. Tadeusz Wasilewski három éve alkalmazza siker-
„...mert az Istennek semmi sem lehetetlen.” (Luk. 1, 37)
rel ezt az eljárást. (A részletes szakmai ismertetés Pécsett, az Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján történt meg, a beszámoló később várható.) Dr. Wasilewski a nagyszámú hallgatóság előtt, közvetlen hangon mondta el pályafutása történetét. Őszinte és megrendítő tanúságtételt hallottunk! Tizennégy évig lombikprogramot vezetett. Híres, sikeres orvos volt, elmondása szerint szemérmetlenül sok pénzt keresett. Valós adatokat hallhattunk erről a tevékenységéről. Gyakorlatában a lombik program huszonhat százalékban volt hatékony. Ebből ikerterhesség harminc százalék, a szokásosnál gyakoribb a kis súlyú magzat, a fejlődési rendellenességgel született gyermek, és fokozott a perinatalis mortalitás. A mesterséges folyamat esetleges későbbi genetikai következményeit még nem ismerjük. Azokat az embriókat, akiket nem ültettek be az anyaméhbe, jó esetben lefagyasztják. A kiolvasztás technológiája még nem tökéletes, a „kiolvasztott” embrió rendszerint elgyengül vagy meghal. Többszörös ikerterhesség esetén gyakran végeznek embrióredukciót. Előfordulhat a petefészek túlstimulálása, amely az anya életét veszélyeztetheti, és akkor a magzat föláldozása a megoldás. Az orvos nem tudja embernek, apró 13
páciensének látni a magzatot, ugyanakkor élet és halál felett dönt önkényesen. Dr. Wasilewski élete akkor vett drámai fordulatot, amikor lelkében egy nagyon határozott és erős hang háromszor ismételve fölszólította: „Bízzál Jézusban!”. Megértette a figyelmeztetést, belátta, hogy a korábbi tevékenységét nem folytathatja tovább. Azonnal letette a fehér köpenyt, a hírnevet és a rangot, és elhagyta a klinikát. Belátta, hogy eszköz vagyunk Isten kezében, de nem döntő eszköz. Az Isteni Irgalmasság jegyében keresni kezdte a meddőség kezelésének útjait, és végül a NaPro technológiában talált rá a megoldásra. Ezt a módszert dr. Thomas W. Hilgers szülész-nőgyógyász dolgozta ki az Amerikai Egyesült Államokban. Dr. Wasilewski három éve egy NaPro-klinikán tevékenykedik; ártatlan gyermekek halála nélkül segít a gyermek után vágyakozó nőkön, párokon. Tiszteletben tart minden megtermékenyült életet. Gyakorlata szerint a hit és a tudomány nem zárja ki egymást. Figyelmeztetéssel zárta tanúságtételét: Ne engedjétek, hogy akár egy ártatlan élet is elpusztuljon, mert mindegyikünknek felelni kell érte. Imádkozzunk, hogy az Élet tisztelete Isten terve szerint elfogadott legyen hazánkban. Dr. Schleer Márta
Innen-onnan
Véleményformáló vezetők „A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek a megismerése ad értelmet.” (Péld 9,10) Kedves Olvasó! Nagy örömmel ajánlom szíves figyelmedbe az alábbi élménybeszámolót, melyben két lelkes magyar fiatal – egy frissen végzett gyógytornász, illetve egy végzős orvostanhallgató – számol be a június végén Ausztriában megrendezett vezetőképzőn szerzett tapasztalatokról. Ez a képzés speciális, ahogy az a cikkből a későbbiekben is kiderül. Szinte biztos, hogy nem utoljára rendezték meg, így minden kedves olvasó számára egyben felhívás is egy következő keringőre, találkozóra! Akinek van füle, hallja!
Élmények, tanulságok Fodor Zsófia tollából Mikor ezt a cikket írom, és visszagondolok arra, milyen csoda folytán kerültem én a Christian Medical Fellowship (CMF) által szervezett nemzetközi vezetőképző táborba, mosoly ül az arcomra. Mosolygok, hiszen Isten egy különleges ajándékát tapasztalhattam meg újból. Minthogy nem hiszek a véletlenekben, tudom: pontról pontra Isten vezetett erre az útra. Egy medikus konferencia szervezése közben ismerkedtem meg Ujlaki Matyival, ahol én MEKDSZ-es diákkörvezetőként vettem részt a szervezésben. Meglepett, amikor pár hónappal később Matyi átküldte nekem a CMF-vezetőképzőre szóló meghívót. Frissen végzett gyógytornász vagyok, s ebben, hogy frissen, benne foglaltatik a szakmai tapasztalatlanságom és minden bizonytalanságom az ismeretlennel szemben, ráadásul a KOMT-ról is akkor hallottam először. Legutolsóként gondoltam volna magamra, aki alkalmas lehet erre a vezetőképzőre. Mittersillbe, az ausztriai kétezres hegyek egyik idilli kis falujába nagy megfeleléskényszerrel és félelemmel érkeztem. Úgy éreztem, meg kell felelnem szakmailag egy olyan csoportnak, melynek tagjai nálam magasabb fokon képzettek, s eredetileg a főnökeim a kórházi környezetben, meg kell értenem az előadásokat, kommunikálnom kell az emberekkel, s mindezt angolul. Szeretem ugyan a kihívásokat, de a félelem erőt vett rajtam. Rengeteget imádkoztam, hogy valóban ott-e a helyem. A vezetőképzőn egy új látást próbáltak nekünk átadni, új megvilágításba helyezve hivatásunk és hitünk kapcsolatát. Az úgynevezett „Double listening” – szó szerinti fordításban dupla hallgatás – azt jelenti, hogy egyik fülünkkel a világra, másikkal Istenre és az ő Igéjére figye-
képzése Ausztriában
lünk. Fontos, hogy ismerjük a szekularizált világ gondolkodását, irányzatait, tudjuk, hogy miben és miért hisznek az emberek, hiszen mindenki szeretné betölteni az „istenűrt” önmagában. Vajon hol keresi a huszonegyedik század embere a válaszokat? A posztmodernizmus azt kérdezi: van bárminek is értelme ezen a világon? Az individualizmus szerint a válaszokat önmagamban kell keresnem. A szekularizációval kapcsolatban az a kérdés, hogy vajon a hitünk rekeszti ki a világot vagy a világ a hívőket? A populizmus a vezetőket bálványozza, a pluralizmus a „minden relatív” igazságát vallja. A ránk ható irányzatok sorát még hosszan folytathatnám. Fontos ezekkel tisztában lenni, hogy megértsük az Istent kereső embert, lássuk az ő betöltetlen szükségeit, hogy milyen hazugságokkal cserélte fel Isten igazságát. Fantasztikus előadóink voltak: prof. John Wyatt, dr. Chris Steyn, dr. Andrzej Turkanik és dr. Alex Bunn hiteles előadásaikkal mély betekintést adtak a világi ember gondolkodásáról. S ugyanakkor a másik oldalról, a másik fülünkkel hallgatva, Urunk Igéjéből is megkerestük ugyanazokra a kérdésekre a választ, amelyet a világ is feltesz, csak máshol keresi a megoldást. Vezetőink bátorítottak bennünket, hogy mindkét oldalban mélyedjünk el, és e tudás birtokában legyünk jelen a hitünkkel, bátorításunkkal, véleményünkkel, döntéseinkkel a betegágy mellett és a kórházi dolgozók körében is. Olyan helyzetben vagyunk hivatásunk miatt, hogy sokan figyelnek ránk. Fontos a véleményünk, fontos a világnézetünk, hát éljünk a lehetőséggel, és a Szentlélek segítségével legyünk bizonyságok. A vezetőképzőn részt vevő húsz emberrel könnyen egy közösséggé formálódtunk. Nagyon nagy élmény volt, hogy – a saját téves elvárásaimmal ellentétesen – befogadtak, és semmilyen megkülönböztetésben nem volt részem, hacsak nem a kitüntetett szeretetükben. Mivel nehezen nyíltam meg, ezért rám külön odafigyeltek. Az elfogadást és a szeretetet éreztem nemzetiségre, felekezetre és képzettségre való tekintet nélkül. Azt éreztem, hogy szabad vagyok úgy megállni és viselkedni előttük, minden nyelvi hiányosságom ellenére, mint ahogy azt mennyei Atyám előtt teszem. Így nem csak én, de mindenki kibontakoztathatta véleményét, amely erős közösséggé formált minket Krisztus testében. A szabadidő is beszélgetéssel, imával, egymás megismerésével telt. Volt 14
szó országaink egészségügyi helyzetéről, az orvosok, egészségügyi dolgozók nehézségeiről és saját mindennapi küzdelmeinkről a munkánkban. Feltöltődve jöttem el. Azt hiszem, megértettem az üzenetet, a látást, amit a vezetők és Isten rám akartak bízni. Vágyam, hogy ezt itthon tovább tudjam adni, mind a leendő munkahelyemen, mind a KOMT-ban. A kapcsolat nem szűnt meg a közösséggel, sőt további terveket szövünk európai regionális találkozó szervezésére és folyamatos együttműködésre.
Bégányi Dániel meglátásai debreceni végzős medikusként Véleményformáló vezetés – nehéz ennél jobb magyar megfelelőjét találni az angol „thought leadership” kifejezésnek. Ez volt a témája annak a szemináriumnak, amelyen június végén vehettem részt az ausztriai Mittersillben. Az ötnapos program alatt olyan fiatalokkal volt szerencsém megismerkedni, akik orvosként vagy hozzám hasonlóan medikusként, esetleg egyéb módon az egészségügyben tevékenykedve igyekeznek keresztyénként helytállni, és a környezetükre hatással lenni – ők természetesen más országokban, más problémákkal és kérdésekkel szembenézve. A körülbelül húszfős szemináriumon tizenegy európai ország képviseltette magát, szervezője a Keresztény Orvosok és Fogorvosok Nemzetközi Társasága volt. A találkozó alapgondolata, célja az volt, hogy minket felkészítsenek az egészségügyben felmerülő, főleg etikai természetű problémák kezelésére, ezentúl pedig olyan kapcsolatokat legyen lehetőségünk kiépíteni, amiken keresztül hosszabb távon is támogatni tudjuk egymást. Közös dicsőítéssel kezdtük a napokat, mielőtt rátértünk azokra a legfontosabb témákra, amiket az előadók érdemesnek találtak beszorítani ebbe a rövid programba. Pár nap alatt nem volt lehetőség igazán mélyre menni még olyan kérdésekben sem, mint a terhesség-megszakítás, vagy az eutanázia. Persze annak ellenére, hogy orvosi etikáról beszélve ez a két kifejezés jut a legtöbb ember eszébe legelőször, sok más aktuális témát lehet érinteni. Ha csak felszínesen is, de szóba kerültek például az új genetikai és biotechnológiai eljárások, a mesterséges megtermékenyítéssel vagy a szervátültetéssel kapcsolatos problémák, a korrupció. Ezeknek a témáknak a mély boncol- u
Innen-onnan
A SOTE BéKa Bibliakör jelenti:
Október 21. és 23. között sok év kihagyás után újra megrendezték a Keresztény Medikus Konferenciát, melynek témája az Emissio – jelentése: kibocsátás, kiküldetés – volt. A konferencián közel hatvan egészségügyi hallgató és dolgozó vett részt egyetemünkről, a POTE-ről és a DOTE-ról. A konferencia szervezésében egyetemünk több mostani és korábbi hallgatója, valamint bibliaköre is szerepet vállalt. A konferencia három napja alatt igyekeztünk körbejárni az „emisszió” témakörét keresztény nézőpontból. Konkrétan azt, hogyan tudunk egészségügyi hallgatóként, dolgozóként (orvosként, gyógyszerészként, gyógytornászként, ápolóként) helyt állni szakmánkban és magánéletünkben úgy, hogy a lehető leghatékonyabb módon tudjunk segítségére lenni azoknak, akik szükségben vannak. A hétvége központi programjai az „Emissio alkalmak” voltak. Ennek a képzéssorozatnak a fő előadója dr. Győri József (gyermekgyógyász, pszichoterapeuta), valamint dr. Ujlaki Mátyás (KOMT főtitkár; rezidens) volt. Mindhárom napra jutott egy-egy egymáshoz szorosan kapcsolódó interaktív előadás, melynek középpontjában a Sóoldat-képzés állt.
Arra kerestük közösen a választ, hogyan tudunk reaktív „sóoldatok” lenni környezetünkben a legmegfelelőbb koncentrációban, azaz hogyan tudunk fiziológiás (0,9 százalékos) oldattá válni. Ez a kijelentés így elsőre igen szokatlannak hangozhat. Az alkalmak középpontjában az alábbi szerepjáték állt: X. Y. (a mi esetünkben a huszonöt éves Máté) bekerül abba a kórházba, ahol mi is dolgozunk orvosként, gyógyszerészként, ápolóként, esetleg gyógytornászként. Mátét nagysebességű járművel való karambol miatt hozza be a szirénázó mentő. Súlyos máj- és mellkasi sérülése van, a feje, a szeme is megsérült, combcsontja eltörött. Sokkos állapotba kerül. Egészségügyi teamünk legjobb tudására és képességeire támaszkodva visszahozza Mátét az élők sorába, hathetes kórházi ápolás után hazaengedjük. Igen ám, de Máté rövid idő elteltével újra visszakerül az intenzív osztályra: öngyilkossági kísérlet, mérgezés, késsel ejtett sebek miatt. Élet és halál között van – újra. Egészségügyi teamünk megmenti az életét – ezúttal másodszor is. Ekkor felmerülnek bennünk a következő kérdések: Mit hagytunk figyelmen kívül az ellátás során? Kicsoda Máté? Mi
Máté következő lépése az úton? Van-e valami, amit megtehetünk, hogy elmozdítsunk egy akadályt, vagy változást munkáljunk? Mi a mi szerepünk? Az első lépés: beszélgetünk vele. Hagyjuk, hogy megnyíljon, elmondja, mi nyomja, milyen problémákkal küzd. Kiderül, hogy haragszik a barátnőjére, önmagára és Istenre is. Ezután segítünk neki. Érzelem, értelem, akarat. Ez a három az, amely Mátét elválasztja a szeretettől. És ez az a három akadály, mellyel szükséges lesz megküzdenünk ahhoz, hogy Máté élete rendbe jöjjön… A konferencián többek között voltak szemináriumok (különböző témákban) és kis csoportos beszélgetések is. A szemináriumtartók között volt: Mézesné dr. Marozsán Ibolya kardiológus-pulmonológus, Fodor Zsófia és Köves Anikó gyógytornász, Némethné Balogh Katalin, a Református Iszákosmentő Misszió és a Magyar Kékkereszt Egyesület tagja, Balláné dr. Molnár Márta pulmonológus, a Kiáltás az Életért Egyesület elnöke, valamint dr. Bégányi Dániel, a SOTE-n frissen végzett orvos. A konferencia alkalmat adott más orvosi egyetemek diákjaival való találkozásra, valamint régi ismeretségek felelevenítésére és újak szerzésére is. Jövőre is szeretnénk egy, az ideihez hasonló konferenciát szervezni. Bővebb információ és képek a konferenciáról a SOTE BéKa Bibliakör honlapján: http://sotebeka.bloglap.hu. Írj nekünk:
[email protected]! Ölvedi Nikoletta
u gatása helyett arra igyekeztek rávilágítani az előadók, hogy bármilyen véleményt képvisel is valaki egy orvosetikai kérdés kapcsán, az mindenképpen valamilyen világnézetből, azaz végső soron egyfajta hitbeli meggyőződésből fakad – ez pedig igaz arra az emberre is, aki ateistaként azt hangoztatja, hogy ő pusztán a racionalitás és a tudomány eredményei alapján érvel. Amikor a témákat rangsorolni próbáltuk aszerint, hogy mennyire aktuálisak, kiderült, hogy az olyan magától értetődő témák, mint az abortusz, nem feltétlenül tartoznak minden országban a legaktuálisabb kérdések közé. Szó esett arról is, hogy nem elég a helyes véleményt képviselni egy vitában, fontos a csomagolás is: határozottan kell képviselni azt, amit helyesnek hiszünk, de éppen belőlünk nem szabad hiányoznia az empatikus, türelmes hozzáállásnak. Az etikai kérdések boncolgatása mellett a szemináriumok másik része arról szólt, hogyan lehetünk a szakmai felkészültségen túl felkészültek, hitelesek mint keresztyének az egészségügyben. Kaptunk egy rövid bevezetést a bibliai antropológiába, és olyan témákról gondolkodtunk közösen, mint „A keresztyén gondolkodásmód kialakítása”, vagy „Élet a szekuláris társadalomban”. A
szervezőknek sikerült olyan előadókat meghívni, akik a szakmai dolgokat és a hívő életet érintően is hitelesen és tapasztalatból beszélnek. Az egyik estét pedig kifejezetten annak szenteltük, hogy imádkozzunk az egymás országaiban aktuális fontos témákért, azért, hogy jó döntések szülessenek az egészségügyet érintő kérdésekben, és egymásért, hogy megtaláljuk a nekünk szánt helyet a helyi keresztény orvosi társaságokban. A csoportos foglalkozások mellett azért jutott idő délutánonként egy kis hegymászásra, városnézésre, kötetlen beszélgetésre, a kapcsolatok építésére. Kezdettől fogva oldott hangulatban telt az együtt töltött idő, érezhető volt, hogy ami közös ebben a csoportban, az több mint egyszerűen a közös hivatás. Visszakanyarodva arra, mit is jelent ez a kifejezés, „véleményformáló vezető”, az interneten a következő megfogalmazást találtam: „A véleményformáló vezetés lényege, hogy az embert elismerik az adott területen meglévő tudásáért és rálátásáért. Konferenciákra kérik fel előadónak. A folyóiratok várják hozzászólásait a különböző témákhoz. A kliensek és potenciális kliensek felismerik a nevét és a hozzáértést, amit nyújt.” Ez a körülírás az üzleti életből származik, és egy olyan személyt ír le, amilyenné szerintem min-
den jézuskövetőnek válnia kellene, különösen orvosként, egészségügyben dolgozóként. Amit egy úgynevezett gondolati vezető nyújtani tud, az kimagasló minőségű, ezért az emberek nyíltan igénylik, így a gondolati vezető végül emberek nagy csoportjára van pozitív hatással. Jézust követve a mi elhívásunk is az, hogy – szakmailag, de még inkább lelkileg/szellemileg – olyasmit nyújtsunk, ami az emberek fizikai, de főként lelki/szellemi szükségeit betölti. Ha megvan bennünk ez a plusz, az emberek ezt felismerik. A cél pedig az, hogy minél több ember élete változzon meg pozitív módon azáltal, hogy rajunk keresztül megismerik Jézust.
Emissio Possible!
15
Innen-onnan
Az okkultizmusról 3. Az előző részek lapunk 2011. júniusi és szeptemberi számaiban jelentek meg
Háziorvosok beszélhetnének arról, hány betegüknél képtelenek megtalálni a baj gyökerét, hány pszichoszomatikus, neurotikus betegük járja végig a méregdrága és sokszor kínos „kivizsgálások” állomásait és hiába, mert „minden lelet negatív”. És mégis: a beteg szenved, gyötrik a meg nem indokolható ízületi és hátfájdalmak, fejfájások, szédülékenység, hasi szenzációk, kényszerneurózisok, pánikbetegség, az ürítéssel kapcsolatos érthetetlen bajok, autoimmunjelenségek. Csak hogy volt vagy van-e valamilyen okkult kapcsolata, erre nem kérdez rá az orvos, mert nem is tudja, hogy ilyesmi létezik. A beteg gyógyszert gyógyszerre szed, lassan már ettől lesz beteg, esetleg gyógyszerfüggő lesz a boldogtalan. Úgy jár, mint az evangéliumban említett „vérfolyásos asszony, aki sok orvostól sokat szenvedett”. A rokkantosítását kérő ember pedig sokszor hatalmas paksaméta lelettel jelentkezik a felülvizsgáló orvosnál, amelyből konkrét betegség nem derül ki, csak a jelentkező mégis összetört, nyomorult, munkaképtelen. Még az is lehet, hogy az így szenvedő Istennél keres segítséget, templomba jár, sőt a lelkészhez, lelki gondozóhoz fordul tanácsért, imáért. De ki kérdez rá az esetleg lehetséges okkult háttérre? Nem hallok ilyenről. És marad az áthatolhatatlan fal Isten és ember között, és a Gonosz rombolása. Ez is bizonyítja, hogy az okkult „szellemi alvilággal” való kapcsolatfelvétel működik, és ezért hallatlanul veszélyes. Még pszichózist is okozhat, betegséget, szenvedélybetegséget, de mindenképpen deviáns életvezetést. Aki pedig ilyesmibe keveredik, azt az Úristen „utálja”, sőt Pál apostol továbbmegy: a Galata 5:18,21ben leírja a test cselekedeteit, a legnagyobb bűnöket, „melyekről előre mondom néktek, amiképpen már ezelőtt is mondottam, hogy akik ilyeneket cselekesznek, Isten országának örökösei nem lesznek”. És a Galata 5:20-ban olvashatjuk e bűnök között: „…bálványimádás, varázslás…” Pedig a Katolikus Egyház Katekizmusa „emlékezteti a kortársakat a hagyomány álláspontjára, amely Isten szaván alapszik”: „Mindenfajta jóslás elvetendő… A horoszkópok, az asztrológia, a tenyérjóslás meghallgatása, a jósok
Sir Joshua Reynolds: Jövendőmondó
és a sorsok magyarázata, a látnoki jelenségek, a médiumokhoz való folyamodás magában rejti azt a vágyat, hogy uralkodjunk a történelmen és az embereken, és ugyanakkor vágyat arra is, hogy megbékéljünk a rejtett hatalmakkal” (Nr. 2116). A protestáns egyházak is kivétel nélkül így gondolkoznak. „Amely ember pedig az igézőkhöz és jövendőmondókhoz fordul, hogy azok után paráználkodjék (hűtlen legyen Istenéhez), kiontom arra haragomat” (Mózes III. 20:6). Ismételten erre figyelmeztet a Biblia. És még valamire néhány verssel korábban, amit Isten szintén elítél ebben a világban, amely egyre drasztikusabb módon válik meg a bibliai értékektől: a tetoválásról van szó. A természeti népek kultikus eredetű szokásai képtelen gyorsasággal divattá váltak napjainkra, városszerte látjuk a Tattoo szalonokat, és a hihetetlenül kidekorált férfiak még a kereskedelmi tévéknek is mutogatott szereplői, sokszor démonikus, színes, testet beborító rajzolatokkal. Pedig a Biblia ezt mondja: „Testeteket… meg ne hasogassátok, se égetéssel magatokat meg ne bélyegezzétek. Én vagyok az Úr” (III. Mózes 19:28). S hogy miért? „Szenteljétek meg azért magatokat, és szentek legyetek, mert én, az Úr vagyok a ti Istenetek. És tartsátok meg az én rendeléseimet, és cselekedjétek azokat. Én vagyok az Úr, a ti megszentelőtök” (20:7-8). Hagyjuk-e, vágyjuk-e, kérjük-e Istent, 16
hogy kiszabadítson az okkult világ ránk tapadó polipkarjaiból? Ha valaha volt bármilyen jelenéktelennek tűnő találkozásunk vele, jósoltatás, amulett, babona vagy bármi, a Sátán emlékszik rá. De „azért jelent meg az Istennek Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa” (I János 3,8). Ugyanebben a levélben olvassuk: „Ha azt mondjuk, hogy közösségünk van vele (Jézussal) és sötétségben járunk, hazudunk, és nem az igazságot cselekesszük” (1:6). Az a jó hírünk, hogy van kiút! Teljesen el kell szakadni mindattól, ami okkult módon terhel. Tisztítsuk meg házunkat minden okkult és babonás tárgytól, írástól, amulettől, hanglemeztől, és égessük el (Ap. Csel. 19:18-20). Azután mondjunk imát a szabadulásért egy-két Krisztusban hívő testvér jelenlétében, aki egyetért velünk, és képes engedelmeskedni az Úr parancsának. (Márk 16,17/a) Bűnbánattal mondhatjuk Istennek: „Megtagadom az ördögöt és minden sötét üzelmét Jézus nevében, bocsánatodat kérem, és átadom magam tenéked Uram Jézus, hitben engedelmeskedem, és hűséges akarok maradni egész életemben hozzád. Ámen.” Ígérete szerint Jézus Krisztus a bűnt nemcsak megbocsátja, hanem meg is szabadít a bűn hatalma és a Sátán köteléke, igézete alól. Egyedül Ő az, aki meg tud tisztítani minden hamisságtól (Titus 2,14). u
Innen-onnan
u
II. János Pál pápa olyan súlyosnak ítélte a helyzetet, hogy sok száz pap kiképzését rendelte el a római katolikus egyház hagyományos ördögűző szertartásának elvégzésére. Számos karizmatikus evangéliumi keresztény imacsoportban is engedelmeskednek Jézusunknak, aki ezt is mondta búcsúzóul: „…azokat pedig, akik hisznek, ilyen jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek…” És csodálatos szabadulásokról vannak híradások. A Jézus által annyira szeretett apostol, János írta evangéliumáról: „Ezek pedig azért írattak meg, hogy higgyétek, hogy Jézus a Krisztus, az Istennek Fia, és hogy ezt hívén, életetek legyen az Ő nevében” (Jn 20,31). „Vigyázzatok” – nincs más lehetőségünk „álljatok meg a hitben, legyetek férfiak, legyetek erősek!” (1Kor 16,13). Luther „az Isten láncra vert kutyájának” nevezte a Sátánt, aki az „Isten metszőkése”. (Tartok attól, hogy Luther a Sátán lehetőségeit alábecsülte.) Aki okkult befolyás alá kerül bármi módon – még az „újjászületett hívő is –, elveszti a Jézus ajándékozta szabadságát. De „bármennyire is hatalmasnak mutatja meg befolyását a Sátán mindezekben a lehetőségekben, mégis érvényes: a Sátán legyőzetett. Jézus győzte le a kereszten vívott harcban. Jézus nevének hatalma és Jézus nevének ereje elég erős, hogy a Sátán mégoly erős befolyását megtörje” (H. Rohrbach, német evangéliumi író). Dr. Sikó Zsuzsa
Szerkesztői hozzászólás A szerző, dr. Sikó Zsuzsa kollégánk hallatlan olvasottságról és a kérdésben való jártasságról számol be a három részre osztott közleményben Az okkultizmus végső soron a Sátán ravasz félrevezetéseinek egyike, elsősorban azért közöltük, hogy az olvasó elgondolkozzék saját életén. Vajon nem esett-e bele ezeknek a csapdáknak egyikébe. Nem mindig könynyű felismerni, hogy az ember örömére teremtett világban hol lépjük át a bűn küszöbét. Saját életemben úgy próbálok védekezni, hogy megkérdem „Uram Jézus, Te partnerem lennél ebben az ügyben? Te részt vennél, megvásárolnád, együtt lennél velem itt és itt?” Biztos, hogy nem minden rossz, ami ebben az életben öröm, de résen kell lennünk, kinek hiszünk, miben veszünk részt. Esendők vagyunk, és nem fölösleges napjában többször elmondanunk: „Uram Jézus, légy velünk!” Észrevételeiket, hozzászólásaikat szeretettel várjuk és közöljük. Olvasásra ajánljuk Gál Péter „A New Age keresztény szemmel” című könyvét. Dr. Margittay Erzsébet
Mesélés a családban Nem születtem mesélőnek, csak lassan váltam azzá. Hogy mennyire gazdagodtak mesélésem révén gyermekeink, majd unokáink, azt igazán csak ők mondhatnák meg, hiszen szinte valamennyien felnőttek. A három lányunk magától értetődően, öt unokánk közül már hárman is elmúltak húszévesek, de a két kisebb is már tizenöt, illetve tizenhárom éves, már nem igazán a gyerekmesék tágra nyílt szemű hallgatói. Ebbéli tapasztalataim fokozatosan gyűltek össze. Első gyermekünknek még talán nem is meséltem. Két első gyerekünk gyors egymásutánban érkezett, mindössze egy év, egy hónap és egy nap korkülönbséggel. Amikor már ketten voltak, szokásunkká vált, hogy elalvás előtt mesét olvastunk fel nekik. Hol a feleségem, hol én. Mivel mind a ketten orvosok vagyunk, éspedig ügyelő szakmában, nem kerülhettük ki e téren sem a munkamegosztást. Eleinte eszembe sem jutott volna, hogy ne könyvből olvassak fel nekik. Amint egyre több mesét ismertem meg olvasás révén, egyre inkább beláttam, hogy jobb volna villanyoltás után, sötétben mesélni, lemondva ezzel az olvasás kényelméről és biztonságáról. Így hát fejből mondtam el a leírt meséket. Közben gyerekeink száma háromra szaporodott, és a nagyobbak igényei egyre 17
nőttek. Igaz, sokszor éppen az volt a mese varázsa, hogy minden szavát ismerték, de aztán elkezdték megkívánni, hogy olyan mesét is mondjak, amelyet nem ismernek. Mit volt mit tenni, igyekeztem először felidézni azokat a meséket, amelyeket gyerekkoromban hallottam, de nem voltak benne a mesekönyvekben. A gyerekek aztán rájöttek arra, hogy ezeket sem én találtam ki, és most már azt követelték, hogy találjak ki nekik új meséket. Ez eleinte nem ment könnyen, mert nincs ilyen tehetségem. Igyekeztem a letelőben lévő nap eseményeihez szabott tanmeséket kieszelni. Így ha aznap veszekedés tört ki köztük, a veszekedő szappanokról szólt a mese, azzal a következtetéssel, hogy ugye milyen csúf dolog a veszekedés. Első nagyobb lélegzetű mesém ihletét gyermekeinknek köszönhetem. Nyaranta a balatonszéplaki nagymama házában töltöttük az időt, és ott minden júliusban megjelent a dinnyeárus, ízes áruját lovas kocsin hordta körbe, és sűrűn kiáltotta el magát: Dinnyét, dinnyét vegyenek! A gyerekek mindig kirohantak, amikor meghallották a kínálást. A kocsit vontató lovacska egyszer lócitromot pottyantott el szemük láttára, ezen alaposan megbotránkoztak. Hogy meri így összepiszkítani az úttestet? És ezt a nyár elmúltával is olykor-olykor felhánytorgatták. u
Innen-onnan
u
Röviddel húsvét előtt ismét felidézték az ügyet, tudakolván, miért is tesz így a ló. Ekkor válaszoltam nekik azt, hogy azért, mert szegénynek nincs bimbije. Hát miért nincs neki? Nyomban mesét kerítettem a ló bimbije köré, amely a naptárhoz mérten virágvasárnapon kezdődött, és húsvét hajnalával ért véget, természetesen boldog befejezéssel. Ettől vérszemet kaptak: rájöttek, hogy a mesét rögtönözni is lehet; eztán már csak az volt az igazi mese, amelynek címét ők adták meg: azon nyomban kellett kitalálnom. És bizony, néha lehetetlennek látszó feladat elé állítottak. Egyik este már mindenki álmos és fáradt volt, és előadtam a legrövidebb mesét, amelyet persze mindenki ismer: Volt egyszer egy kilincs, tovább nincs. Mivel valóban holtfáradtak voltak (magamról nem is beszélve), el is aludtak, de másnap este azt követelték, hogy most igazi mesét mondjak a kilincsről. Elég száraz címnek látszott, de sikerült valamit kifacsarni képzeletemből. Az esti mesélés hihetetlenül meghitt légkört teremt. Személy szól személyhez, az erőfeszítést látja, és méltányolja az aprónép, és hát mindig bele lehet (és kell csempészni) valamilyen tanulságot: mennyivel jobb adni, mint kapni; menynyivel szebb egymással békében élni, mint torzsalkodni; milyen jó úgy jót tenni a másikkal, hogy az meg se tudja, ki tette vele a jót. Amikor aztán gyerekeim megnőttek, kis szünet után már az unokák léptek fel mese iránti igényükkel. Ekkor már könynyebb dolgom volt, hiszen már volt gyakorlatom. Elő is adtam nekik régi tudományomat. De aztán ők is kezdték megkívánni, hogy nekik és csak nekik találjak ki mesét, olyant, amelyet még soha senki nem mondott el senkinek. Muszáj volt engedelmeskedni. Mindkét nemzedékkel megértem azt, hogy az idő múltával már ne gyerekmesékkel traktáljam őket. Egyik unokám így fogalmazta meg: nagypapa, most olyant mesélj, ami igaz. Tehát olyan történetekre vágytak, amik velem hajdan valóságosan megtörténtek. És ebbe belefért a második világháború, 1956, az elnyomás, a nincstelenség egyenlősége, az akkor megtapasztalt csodálatos szolidaritás. A jó szülő-gyermek és nagyszülő-unoka kapcsolaton kívül más hasznát is tapasztaltam a rendszeres mesélésnek. Egyik unokám családja szándékosan nem tart televíziót, így a személyes mesélés elkerülhetetlen. Amikor aztán iskolába kezdett járni, mindjárt az első nap feltette nekik a kérdést a tanító néni: Ki tud közületek mesélni? Mónika unokánk
azonnal jelentkezett. És el tudnád mondani a többieknek? Elmondta. Amikor az édesanyja az első iskolai nap után érte ment, a tanító néni elmondta, hogy ilyen szókinccsel rendelkező gyerekkel már régen nem találkozott. Hogyan is lett ilyen? – kérdezte. Nagyon egyszerű – válaszolta a lányom –, nincs televíziónk és minden este mesélünk nekik. Sohasem adtam elő meseként bibliai történeteket, pedig ez nagy csábítás volt. Biztos, hogy a bűnbeesést, Sára és Ábra-
hám fiának születését, József gyönyörű és hosszú történetét, pláne a kánai menyegzőt vagy az emmausi tanítványok esetét nem este, a mesék sorában kell előadni a gyerekeknek, mert akkor felnőtté válásuk során a Könyv történeteit is a mesék körébe utalhatják. Erre a nappal józanságában végzett továbbadás a helyes. „Mondd el fiaidnak!” De azért a mesemondás is kicsit ennek a mózesi parancsnak a megvalósítása. Prof. Dr. Cholnoky Péter
Autó...
Hosszú kilométereket tekerve kis autómban rezignáltan pillantottam a kilométerórára. Százezer. Elértem százezer kilométerhez balesetmentesen. Felvillanyozódtam. SZÁZEZER! Ennyivel két és félszer megkerültem volna a földet! Micsoda hatalmas kerek szám! Jólesett egy pillanatra megállni (magamban) az Úristen előtt, és megköszönni az elmúlt kilométereket. Megköszönni az óvó szeretetét, kegyelmét, a balesetmentességet az immár több mint nyolcéves kis autómmal. Aztán tovább jöttek a gondolatok. Autó: automobil, automata, autodidakta, autogén tréning, autonómia. Minden arról beszél, hogy „saját”, önálló, független. Pedig az önállóság egy meglehetősen csalóka látszat. Létezik-e, él-e a világ csak úgy „magától”? Még az automobil is egy tervező és egy kivitelező munkájának gyümölcse. S mozogni sem mozog benzin (avagy gázolaj) és sofőr nélkül. Valójában ilyen az ember „Isten kérdése” is. Létezik-e a teremtmény Teremtője teremtő tette nélkül? S létezik-e Tőle függetlenül? Tudja-e behatárolni önmagát, okot adni cselekedeteinek, célt és értelmet találni mindennapjainak? Talán látszólag igen. Talán úgy, hogy a divatos „függetlenség” és a „szabadság” illúzióját hordozza. Jó érzéssel azt teszi meg, amit éppen elgondol, arra indul el, amerre ő akar, abba a könyvbe lapoz bele, ami őt érdekli... Jó érzés ennek a tudata. De ez csak „tudat”. Tévedés azt vélni, hogy teljesen függetlenek vagyunk! Hiszen mindenkit befolyásol valami. Abszolút függetlenség nincs. De valahol mégis van egyfajta szabadság vagy inkább felelősség, melyről már a régi filozófusok, teológusok is sokat beszéltek: az akarat szabadsága. No, most nem a szabad akaratról kontra determinációról, vagy a predesztinációról szeretnék vitát nyitni. Inkább a döntés boldog szabadságáról elmélkednék. A döntés szabadsága ott van az emberben arra vonatkozóan is, hogy Isten felé, Istennek engedelmesen, Istennel együtt, az Ő akaratát keresve, az Ő akaratába belesimulva, az Ő hívására igent mondva él-e, vagy attól elszakadottan maradva, függetlenül, „önfejűen”, mintegy csupán saját maga uraként teszi-e a dolgait. Autó. Automobil. Boldog kettősség: hiszen „magától megy” a kocsi, nincs eléje ló, szamár vagy öszvér fogva. De mégis: magától csak oda megy, ahová a gazdája viszi, s csak akkor képes rá, ha van benne üzemanyag. Az ember spirituális természete is ilyen. Kettős. Amikor döntenie kell, kell hogy teljes súllyal ránehezedjék a választás felelőssége, autonóm döntés. Valójában azonban csak az Úristen teremtő kegyelme, fenntartó szeretete, és jóra vezérlő elve, tudja igazán jól az embert emberi létében megerősíteni, arra felkészíteni. Kell, hogy az embernek legyen „gazdája”, s tudatában legyen ennek! Nem az autonómiánk feladása az, hogy ha ezt alázattal vállaljuk, és nyíltan, hittel, bátran megvalljuk! Akaratunk mai irányául pedig hadd ajánljam ismét azt, amit közismerten az Úr Jézus Krisztus tanított a Hegyi Beszédben: „..keressétek először az Ő (Istennek) országát, és igazságát, s ezek is mind ráadásul megadatnak nektek. Ne aggódjatok tehát a holnapért...” (Mt 6,33-34). Dr. Hargita Gyöngyi 18
Hirdetések
Summary Directly or indirectly, all the articles in our Christmas edition centre round one of the most determining factors of our lives: the family. Dr Irén Drenyovszky and dr Anna Szöllős look at the “nest” we all start from, at the nature of the relationship between fathers and mothers, and at the damaging effect abortions are most likely to exert on families. Mothers who have been abandoned as well as children coming from warm and supportive families are also quoted as giving their views on these issues. Dr Erzsébet Margittay and dr János Makó investigate the role the family plays in shaping a doctor's profession, and in helping a patient recover from a disease. We are pleased to publish some articles submitted to Tál és Kendő for the first time by our young colleagues on Bible and prayer classes. God's presence and utmost care can be felt in all these writings He never abandons families however „tired” they are at times... We wish all our readers a blessed and peaceful Christmas! Buday Mariann
Előadást és összejövetelt tartunk minden páros hónap – azaz február, április, június, október és december – második szombatján a Bp. XI., Magyar tudósok körútja 3., Ökumenikus Tanács kápolnája délelőtt 10 órakor. Minden páratlan hónap második péntekén este fél 7-kor a Bp. XI., Bocskai utca 10. szám alatti evangélikus templom gyülekezeti termében biblia-imaórát. Pécsi csoportunk összejövetelei: minden hónap második hétfőjén 18 órakor a Caritas előadótermében (Janus Pannonius u. 4.). Miskolci csoportunk összejöveteleiről érdeklődni dr. Rivasz-Tóth Krisztinánál (
[email protected]) Ajka-Devecseri csoportunk összejövetelei minden hónap utolsó keddjén este 7 órakor kezdődnek a Devecseri Plébánián (Petőfi u. 9.). A gyulai Pándy Kálmán Kórház Bibliaköre minden páros hét hétfőjén 17 órakor tartja alkalmait a kórház kápolnájában.
Kiadja a Keresztény Orvosok Magyarországi Társasága NONPROFIT kiadvány
Az orvos imája Mennyei Atyánk, köszönjük, hogy Fiad, Megváltónk által új életet és reményt nyertünk! Szentlelked vezessen ma munkánkban! Segíts, hogy orvosi hivatásunkat szeretetben, bölcsességben és tisztességben teljesítsük! Adj nekünk tudást és szorgalmat a betegségek megelőzéséhez, felismeréséhez és kezeléséhez! Te segíts vigasztalást nyújtani félelemben és szomorúságban! Tégy szabaddá önző törekvéseinktől! Legyünk őszinték mindabban, amit mondunk és teszünk! Ha elfáradunk, segíts a helytállásban! Őrizd meg bennünk a megváltásba vetett hitünket s bizalmunkat, hogy Jézus Krisztus, a mi Urunk végleg legyőzte a halált.
Ámen
E számunk szerkesztésében részt vettek: dr. Drenyovszky Irén, dr. Ferencz Péter, Fischlné dr. Horváth Anna, dr. Szőllős Anna, dr. Makó János, dr. Záborszky Magdolna, Balogh-Papp Krisztina Felelős szerkesztő: Dr. Margittay Erzsébet A szerkesztőség címe: 1013 Budapest, Attila út 25.
Hirdetések Címeink KOMT Iroda: 1117 Budapest XI., Magyar tudósok körútja 3. (Petőfi híd budai hídfőjénél, a Magyar Szentek Temploma mellett)
Telefon/fax: 229-1130 E-mail:
[email protected] Honlap: www.keresztenyorvosok.hu
3
Programjaink 2012. január 13., péntek 18.30 Bp. XI. Bocskai út 10. – Kelenföldi Ev. Lelkészi Hivatal Biblia-imaóra Bevezeti: Dr. Kormány Zsoltné Erzsike
3
2012. január 20–21. Kibővített vezetőségi ülés Őrbottyánban
3
2012. február 11., szombat 10.00 Bp. XI. Magyar tudósok krt. 3. A házasság tartóoszlopa a generációk egymást segítésének – Bemutatkozik a 2=1 Házasságsegítő Program A tiszta házasság védelem az AIDS ellen! Előadó: Orbán Attila lelkész Szárazd felekezetközi misszió, Doctors for Life
2012. március 9., péntek 18.30 Bp. XI. Bocskai út 10. – Kelenföldi Ev. Lelkészi Hivatal Biblia-imaóra Bevezeti: Dr. Drenyovszky Kálmánné Hannelore
3
2012. április 28., szombat (kivételesen nem a hónap második szombatja!) Generációk hídépítő napja Előadások, az előadásokkal párhuzamosan gyermekműsor, ismerkedés, vetélkedő (Részletes program a márciusi számban és a honlapon)
ISSN 12-16-9609 Kiadványunk megjelenik negyedévenként
Gondoljon az 1%-ra! Keresztény Orvosok Magyarországi Társasága Adószám: 19661270-1-43
Kérjük, ha még nem tette, tagdíját, előfizetését rendezze! Adományaival lapunk megjelenését is támogatja! 19
„Mert ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és magatartásában is embernek bizonyult; megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb, hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és földalattiaké; és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.” (Pál levele a Filippibeliekhez 2.rész, 6-11. vers)
Áldott, békés ünnepeket!
