Nonprofit Alapítvány | TÁMOP-5.6.1 A-11/3-2011-0006
Össze-Tett Erő Elítéltek visszavezetése a társadalomba képzési és foglalkoztatási, valamint egyéb integrációs programokon keresztül
Össze-Tett Erő Elítéltek visszavezetése a társadalomba képzési és foglalkoztatási, valamint egyéb integrációs programokon keresztül TÁMOP-5.6.1 A-11/3-2011-0006
A kötet szerkesztői:
Csontosné Gyergyói Ildikó – a projekt szakmai vezetője Görög Mária – vezető mentor, tréner
Budapest – 2013.
1.
A kötet szerzői: Gosztonyi Géza Görög Mária Csontosné Gyergyói Ildikó Somogyi Zsófia Borbála
© Nonprofit Alapítvány, Budapest 2.
Tartalom Missziónk....................................................................................................................... 5 1. fejezet – A projekt megvalósítói............................................................................. 7 Nonprofit Alapítvány – a Projektgazda............................................................................................................ 7 Budapesti Fegyház és Börtön – a konzorciumi partner..............................................................................9 Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazságügyi Szolgálata................................................... 11
2. fejezet – Az előkészítési időszak......................................................................... 13 Nyílt napok..............................................................................................................................................................13 Csapatépítő tréningek.........................................................................................................................................14 Néhány szó a kiválasztásról...............................................................................................................................15
3. fejezet – A megvalósítás........................................................................................ 17 Bizalom és jövőkép – mentorálási és tréning tapasztalatok . .................................................................17 Börtönélet és szabadulás pszichológus szemmel.......................................................................................21 Csoportos kapcsolati tőke tanácsadás...........................................................................................................23 Csoportos agressziókezelési tanácsadás...................................................................................................... 24 Informatikai tanácsadás.....................................................................................................................................25 „Böri” klub............................................................................................................................................................... 26
4. fejezet – Összegzés.................................................................................................29 Eredmények számokban.................................................................................................................................... 29 Mellékletek............................................................................................................................................................. 30
Sajtótükör.....................................................................................................................32 Visszailleszkedés a való világba . .................................................................................................................... 32 A kapcsolat szerepe a bűnelkövetők (re)integrációjában........................................................................37 Hétköznapi vetületek ..........................................................................................................................................39 3.
4.
Missziónk
Intenzív utógondozás A bűnözés visszaszorításának leghatékonyabb módja a megelőzés, illetve a bűnismétlés megelőzése. A tapasztalatok szerint a szabadságukban korlátozott elítéltek/növendékek szívesen kérik az utógondozó támogatását, de szabadulásuk/elbocsátásuk után erre – jellemzően a kontrolltól való félelmük miatt – nem tartanak igényt. Így a szabadulásukat követő különösen érzékeny időszakban támogatás nélkül maradnak. Az intenzív utógondozás bevezetése a beilleszkedés szempontjából döntő jelentőségű időszakban és helyzetben, azaz közvetlenül a szabadulás után adna lehetőséget a koncentrált, célzott, egyéni szükségletek mentén történő beavatkozásra. A speciális szolgáltatások biztosításával (például önkéntesek, speciális programok, csoportos foglalkozások biztosítása, álláskeresés segítése) a szabadulók motivációja felkelthető illetve fenntartható
lenne, amely a visszaesés, a bűnismétlés kockázatát csökkentené. A problémaorientált egyéni segítségnyújtás szakemberek vagy kiképzett önkéntesek bevonásával a szabadulást követő időszakban növelné a társadalmi integráció esélyét, ezzel pedig elősegítené a bűnmegelőzési intézkedések hosszabb távú eredményességét. Az új módszertani elemek, a máshol már sikeresen használt felkészítő és tréningprogram az a szakmai többletet, amely eredményt jelenthetne az utógondozás vonatkozásában. A mentorok bevonása új elemmel gazdagíthatja, kiegészítheti az intenzív utógondozás területét. Az Össze-Tett Erő projektet ezen gondolatok mentén valósítottuk meg…
5.
6.
A projekt megvalósítói
Nonprofit Alapítvány – a Projektgazda A Nonprofit Alapítvány 1992-ben jött létre azzal a céllal, hogy az ez időben tapasztalható alapítási láz nyomán létrejött civiltársadalmi szerveződések számára nyilvánossági fórumot teremtsen. Első lépésként olyan orgánumot hoztunk létre, mely megteremtette a szervezetek közötti kommunikáció lehetőségét. A „Kurázsi” című nonprofit magazin széles kör számára kínált többek között tájékozódási fórumot az aktuális pályázati lehetőségekről, támogatási forrásokról, a szervezeteket érintő jogi, gazdálkodási változásokról, a szektorral kapcsolatos statisztikákról, szociológiai mérésekről. Ezzel egy időben jött létre a Magyar Televízió alapítványok, egyesületek életét bemutató magazinja, a „Civil Kurázsi”. A Bayer Ilona vezetésével jelentkező műsor rendre Alapítványunk helyiségeiből jelentkezett, munkatársaink szakmai háttérként segítették a műsor létrejöttét.
1996-ban az Alapítvány újabb lap kiadásába kezdett. A „Flaszter” c. lap árusításával – bekapcsolódva a világ jól működő utca-lap hálózatába – a vállalkozó hajléktalanok munkaalkalomhoz, és ezzel együtt jövedelemhez juthattak. A bevont hajléktalanok mentális gondozása, motiválása egyre nagyobb hangsúlyt kapott munkánkban. A szervezett csoportfoglalkozások és személyes tanácsadások következtében megnőtt az árusok önbizalma, teljesítménye, ezzel együtt eredményességük. Ezen sikereken felbuzdulva 2001-től újabb szolgáltatással álltunk a hajléktalanok rendelkezésére. A munkaerő-piacon hátránnyal induló emberek számára kidolgoztuk és akkreditáltattuk „Állás-Pont” Kulcsképességfejlesztő és Munkaorientációs Programunkat. A résztvevőknek a 60 órás személyiségfejlesztő és munkaorientációs tréningen túl lehetőséget biztosítunk arra is, hogy az elnyert támogatásoktól függően az Alapítvány
7.
Nonprofit Alapítvány | Össze-Tett Erő | A projekt megvalósítói
Álláskereső Klubjában ingyenesen telefonáljanak, fénymásoljanak, használják a számítógépet, internetet az álláskereséshez. Az Alapítvány munkatársai személyes segítséget nyújtanak kísérőleveleik, fényképeik, önéletrajzuk elkészítésében, továbbításában. Külső pszichológus, pszichiáter és munkaorientációs szakértőink egyéni és csoportos tanácsadások formájában támogatják az egyéni szociális munkát. 2010-ben Alapítványunk intézményi FAT akkreditációt szerzett és további kompetencia és képességfejlesztő programelemekkel bővítettük munkaorientációs programunkat, annak érdekében, hogy az ügyfélkörünkben megforduló munkanélküliek sikeres álláskeresését még inkább elősegítsük. Többszöri HEFOP 2.3.2.-es és TÁMOP 1.4.1-es foglalkoztatási programjainkba összesen 231 különféle okokból hátrányos helyzetű álláskeresőt sikerült bevonnunk. Programunk eredményességét igazolja, hogy közülük 80% körül volt az elhelyezkedők, és 60% felett a munkájukat legalább 4 hónapig meg is tartók aránya. Akkreditált felnőttképző intézményként célként tűztük ki programunk minél szélesebb körben történő megismertetését. Ezért „Állás-Pont” programunkat kidolgoztuk és akkreditáltattuk szociális szakemberek számára is. HEFOP 2.2.1-es programok főpályázóként és konzorciumi partnerként is megkezdtük e képzési tematika oktatását más segítő szervezetekben dolgozó szakemberek körében, az eredmények multiplikálódó növelése érdekében. 2009-től a FICE Magyarországi Egyesületével együttműködve tovább bővítettük ügyfélkörünket a gyermekvédelmi gondoskodásban utógondozottként élő fiatalokkal. TÁMOP 5.3.1-es programunk megvalósítása során célunk, a fiatalok felkészítése a sikeres, önálló életre, a megfelelő szakma kiválasztása, illetve álláshely felkutatása volt.
8.
A Nonprofit Alapítvány 2001. óta foglalkozik hátrányos helyzetű emberek munkaerő-piaci re-integrációjával. A szociális munka eszköztárával kibővített munkaorientációs, illetve a sikeres álláskereséshez szükséges kulcsképességeket, és kompetenciákat fejlesztő, akkreditált programjaival a szervezet kezdetben kizárólag az összetett hátrányokkal küzdő hajléktalan embereket támogatta. Az Alapítvány irodájában működő „Állás-Pont” Munkaorientációs Központ szolgáltatásait évente átlagosan 500 hátrányos helyzetű ügyfél veszi igénybe. A képzési tevékenységünk fejlesztésével a programunk módszertanát - a 30 órás szociális szakemberek számára akkreditált tréningünk megvalósítása során egyre többen sajátíthatták el. A tréningeink felől érdeklődés jelentkezett többek között a családsegítő szolgálatok, a TISZk-ek, a gyermekotthonok, javítóintézetek, valamint pártfogó felügyelői szolgálatok felől is. Mivel fejlesztési terveink között első helyen munkaorientációs programunk minél szélesebb körben való terjesztése szerepel, így, amint megfelelő partnert találunk, igyekszünk céljainkat, szolgáltatásainkat összhangba hozva támogatott ügyfeleink körét tovább bővíteni. Így történt ez TÁMOP 5.3.1-es programunk keretében is, ahol a Nevelő Otthonok Nemzetközi Szövetsége (FICE) Magyarországi Egyesületével összefogva a gyermekvédelmi gondoskodás rendszerében utógondozottként élő fiatalok sikeres, önálló életvitelének támogatásával igyekeztük megelőzni, hogy az állami gondozásból kikerülő fiatal hajléktalanok száma tovább növekedjen. Össze-Tett Erő elnevezésű projektünk révén azoknak a bűnelkövető 18-35 éves fiataloknak a sikeres társadalmi integrációját szeretnénk elősegíteni, akiket szociális hátrányaik, helyzetük, viselkedési problémáik megakadályozzák abban, hogy támogatás nélkül sikeresen menedzseljék életüket, képzésben vegyenek részt, megfelelő bejelentett munkát találjanak, illetve azt minél tovább megtartsák.
Nonprofit Alapítvány | Össze-Tett Erő | A projekt megvalósítói
Budapesti Fegyház és Börtön – konzorciumi partner A Budapesti Fegyház és Börtön a magyar büntetés-végrehajtás emblematikus intézete. Több mint százéves múltja, a történelmi eseményekben játszott szerepe, jellegzetes épületei, területe, és nem utolsósorban a fogvatartotti állomány nagysága és összetétele miatt helye megkerülhetetlen a hazai börtönügy történetében. A „Gyűjtő” igazi intézmény, amelyről még az is hallott, aki sohasem került összeütközésbe a törvénnyel, fogalom, ami generációk számára mást és mást jelent. Egy olyan börtön, amire az emberek napjainkban is kíváncsiak. A Budapesti Fegyház és Börtönnel – akárcsak a többi bv. intézettel – kapcsolatban számtalan vélemény, előítélet, tévhit fogalmazódik meg a köztudatban, gyakran valós ismeretek nélkül. A börtön a legtöbb ember számára egy misztikus, ismeretlen világ, amely a külvilágtól elzártan sajátos – és a kívülállók számára gyakran érthetetlen – szabályrendszer szerint működik.
Az intézet története A Budapesti Fegyház és Börtön több mint százéves múltra tekinthet vissza. A „Székesfőváros” által adományozott telken Wágner Gyula építész
tervei alapján kezdték meg az építési munkálatokat 1894-ben. Az építészt az utókor az igazságügyi épületek specialistájaként tartja számon, hiszen számtalan törvénykezési palota (pl.: szabadkai, szekszárdi, debreceni, stb.), illetve több börtön (pl.: szegedi Csillag, Mosonyi utcai Toloncház, nagyenyedi Fegyház) épült tervei alapján. A közel héthektárnyi területen fekvő, 800 fő befogadására alkalmas épületegyüttest 1896. október 27-én adták át rendeltetésének Királyi Országos Gyűjtőfogház néven. Innen ered, hogy a pesti szleng és a börtönzsargon a mindenkori hivatalos elnevezéssel szemben a kezdetektől napjainkig csak „Gyűjtő” néven emlegeti intézetünket. A börtön megépítése kereken négymillió koronába került, jelképezve azt, hogy a millenniumi aranykorszak nagy építkezései során nem feledkeztek meg a társadalom
9.
Nonprofit Alapítvány | Össze-Tett Erő | A projekt megvalósítói
egyetlen rétegéről sem. Az intézményt építészeti, épületgépészeti szempontból sokáig Európa legmodernebb börtönei között tartották nyilván. A tervek tartalmazták a kor számos technikai újdonságát és a nyugat-európai, illetve észak-amerikai börtönépítészeti tapasztalatokat egyaránt. A történelmi épületegyüttes egyedi jellemzője a két teljesen azonos külső és belső elrendezésű, alaprajzában háromágú, egyenlő szárnyú csillagot formázó építészeti megoldás volt. A kor fővárosi viszonyait messze meghaladva az épületekben központi fűtés, saját áramfejlesztő telepről villanyvilágítás, az udvaron pedig két úszómedence is volt. Sajnos utóbbiak a többször végrehajtott átépítés, bővítés során eltűntek. Megjegyzendő, hogy az 1896-os átadással egy időben kezdte meg működését az intézetterületén létrehozott Országos Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet is, melynek tevékenysége napjainkig összeforr az intézettel. Hivatalos elnevezése jelenleg: Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet. Az intézet tervezése, építése során a fő hangsúlyt az egyszemélyes elhelyezés alkalmazására fektették, azonban az átadás után alig egy évvel az itt elhelyezett fogvatartottak létszáma már jelentősen meghaladta a férőhelyek számát. A zsúfoltság, mint jelenség napjainkig végigkíséri az intézet történetét. A Gyűjtőfogház – nevével ellentétben – már működésének kezdetekor a korabeli hatályos törvénynek, a Csemegi-kódexnek megfelelően háromfokozatú (fegyház, börtön, fogház) büntetés-végrehajtási intézet volt. A fegyház és börtön részleg 600magánzárkát, a fogház rész (az ún. Kisfogház) 68 magánzárkát és 156 közös zárkát foglalt magába. Külön kell szólni az előzőekben említett Kisfogház épületéről, történetéről. Az eredetileg fogházas elítéltek elhelyezésére szánt kétemeletes különálló épület az intézet fennállása alatt többnyire politikai foglyok befogadására szolgált. Az intézet legszomorúbb évei az 1956-63 közötti időszak, amikor is az 1956-os forradalom és szabadságharc elítéltjei kerülnek az épületbe, és itt kerül sor számtalan esetben a halálos ítélet végrehajtására is. Emléküket az épület földszinti részén és udvarán kialakított Emlékhely őrzi. Az eltelt több mint száz év alatt természetesen több alkalommal sor került a történelmi épületegyüttes átalakítására, bővítésére. Ezek a változások egyrészt a munkáltatási területek bővítését, másrészt új férőhelyek építését jelentették. A legutolsó említésre érdemes időpont 1989, amikor átadásra került a „Palikertnek” nevezett területen egy panel-technológiával épült új elhelyezési körlet, a „B” objektum.
Feladataink Ahogy már említettük, az intézet tervezése, építése során a fő hangsúlyt az egyszemélyes elhelyezés alkalmazására fektették, azonban az átadás után alig egy évvel az itt elhelyezett fogvatartottak létszáma már jelentősen meghaladta a férőhelyek számát. A zsúfoltság, mint jelenség napjainkig végigkíséri az intézet történetét. A Budapesti Fegyház és Börtön a kezdetektől három fokozatú (fegyház, börtön, fogház) büntetés-végrehajtási intézet volt, 2009. szeptemberétől a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet II-es objektumának időszakos bezárását követően az intézet előzetesen letartóztatott
10.
fogvatartottaknak is biztosít helyet. Az eltelt több mint száz év alatt természetesen több alkalommal sor került a történelmi épületegyüttes átalakítására, bővítésére. Ezek a változások egyrészt a munkáltatási területek bővítését, másrészt új férőhelyek építését jelentették. A legutolsó említésre érdemes időpont1989, amikor átadásra került egy panel-technológiával épült új elhelyezési körlet, a„B” objektum. Napjainkban az intézet 953 fő befogadására alkalmas, de jelenleg 1369 fő a fogvatartotti létszám, melyből 259 fő előzetes letartóztatásban van. A büntetés-végrehajtásnak a szabadságvesztés céljának elérése érdekében feladatának tekinti a fogvatartottak nevelését, ezen belül az önbecsülésük és felelősségérzetük fenntartását, fejlesztését, a társadalmi hasznosság tudatának kialakítását, szabadulásuk után a társadalom integrációs esélyeinek növelését. A nevelési folyamat magában foglalja az elítélt személyiségének a megismerését, megfelelő foglalkoztatását és önképzését, a rehabilitációs és a szabadidőprogramok szervezését, a családi és társadalmi kapcsolatok támogatását. Az elítéltek munkáltatása a szabadságvesztés végrehajtásának fontos része. Célja az, hogy elősegítse az elítélt testi és szellemi erejének fenntartását, lehetőséget adjon a szakmai gyakorlottság megszerzésére és fejlesztésére és ezáltal megkönnyítse, hogy a szabadulása után a társadalomba beilleszkedjék. Az elítéltek szakképzését és továbbképzését elsősorban azokban a szakmákban kell megszervezni, amelyek elősegíthetik a szabadulás után a társadalom életébe való beilleszkedést. Az elítélt a szakképzésbe és a továbbképzésbe a kérelme alapján vonható be, azt a befogadási bizottság bírálja el. A kérelem alapján megkezdett szakképzésben és továbbképzésben az elítélt részvétele kötelező. Az elítéltek részére szakképzést és továbbképzést a munkáltató, az intézet, vagy jogszabály által arra felhatalmazott egyéb szerv, illetve magánszemély külön-külön vagy együttesen is szervezhet. A foglalkoztatás keretében a bv. szervezet biztosítjaaz alapfokú iskolai oktatást; a szakirányú képzést; a munkáltatást;a terápiás foglalkoztatást; a művelődési, a szabadidős, a sport, továbbá a személyiségfejlesztő és gyógyító, rehabilitációs programokon való részvétel lehetőségét.
Nonprofit Alapítvány | Össze-Tett Erő | A projekt megvalósítói
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazságügyi Szolgálata (KIMISZ)
A 2003. július 1-jei intézményi reform során létrehozott Pártfogó Felügyelői Szolgálat egy szervezetbe integrálta a ’70-es évek óta külön rendszerben működő, a fiatalkorú és a felnőtt korú elkövetőkkel foglalkozó pártfogói tevékenységet. A Pártfogó Felügyelői Szolgálat célja, hogy a pártfogó felügyelő a büntetőeljárás és a végrehajtás folyamatában kellő súllyal legyen jelen, és közvetítő szerepet lásson el az elkövető, valamint az áldozat és a társadalom között, ezáltal csökkentve a bűnismétlés veszélyét és fokozva az elkövető társadalmi reintegrációjának esélyét. A pártfogó felügyelettel megerősített büntetőeljárásban az alternatív szankciók (például vádemelés el-
halasztása, felfüggesztett szabadságvesztés, közérdekű munka, próbára bocsátás) alkalmazása hosszú távon lehetővé teszi a börtönnépesség csökkenését. A Szolgálat célja emellett a sértetti érdekeket is figyelembe vevő helyreállító igazságszolgáltatási eszközök minél szélesebb körű alkalmazása, amellyel hozzájárul ahhoz, hogy a bűncselekménnyel okozott károk mérséklődjenek. 2011. január 1. óta a Pártfogó Felügyelői Szolgálat szakmai felügyeletét országos hatáskörben a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazságügyi Szolgálata látja el, a pártfogó felügyelői feladatokat pedig a megyei kormányhivatalokba integrált Igazságügyi Szolgálatok végzik.
A Pártfogó Felügyelői Szolgálat számos feladatot lát el, többek között: • környezettanulmányt és pártfogó felügyelői véleményt készít az ügyészségi és bírói döntéshozatal előkészítése kvázi szakértői tevékenység keretében (Évente átlagosan 15.000 környezettanulmány, és 3.000 pártfogó felügyelői vélemény készítése a büntetőeljárásban érintett személy életviszonyairól, környezetéről, társas kapcsolatairól, valamint az ezekben rejlő kriminogén faktorokról); • büntetőügyekben alkalmazható közvetítői tevékenységet, mediációt végez (Évente átlagosan 3.500 ügyben a bűncselekményt elkövető és a sértett mediáción történő személyes találkozásának, a történtek érzelmi feldolgozásának, a konfliktus rendezésének és a jóvátétel kérdésében történő megállapodásuknak az elősegítése, valamint a megállapodás betartásának ellenőrzésével kapcsolatos feladatok); • az alternatív büntetések végrehajtása, felnőtt- és fiatalkorú elkövetők pártfogó felügyeletének ellátása (Évente mintegy 40.000 ügyben a pártfogó felügyelet alatt állók kontrollja és támogatása a jogkövető magatartás folytatása, a bűncselekmény elkövetéséhez vezető okok megszüntetése érdekében); • a közérdekű munka büntetés végrehajtásának felügyelete és ellenőrzése (Átlagosan 22.000 folyamatban lévő ügyben, a bíróság ítéletében kiszabott büntetés alapján a bűncselekményt elkövető közérdekű, ingyenes munkavégzésének megszervezése és felügyelete); • a szabadulás előkészítése érdekében végzett börtönpártfogás, szabadulás után önkéntesen igénybe vehető utógondozás (Évente átlagosan 3.000 ügyben segítség nyújtása a szabadságvesztésből szabadulónak és esetenként a családjának a volt fogvatartott sikeres társadalmi visszailleszkedésének elősegítése érdekében).
11.
12.
Az előkészítési időszak
Nyílt napok A projekt szakmai megvalósítói úgy döntöttek, hogy az Össze-Tett Erő program ügyfélköre kiválasztásának metódusát úgynevezett nyílt nap keretében egyeztetik. A megbeszéléseken megállapodtunk abban, hogy az önkéntesen jelentkező potenciális ügyfelek közül milyen objektív, ill. szubjektív paraméterek mentén választjuk ki a projekt részvevőit. Az objektív paramétereket már a pályázati kiírás is rögzítette. Potenciálisan azon 18-35 év közöttiek kerülhettek be az ügyfélkörbe, akik a Budapesti Fegyház és Börtönből a bevonást követően mintegy 3-4 hónap után Budapestre, vagy a Közép-Magyarországi régióba szabadulnak, illetve a fogvatartottakhoz hasonlóan a pártfogó felügyelet alatt állók esetében is érvényes volt az életkori megkötés, valamint a rendszeres kapcsolttartás fenntartása érdekében az ő vonatkozásukba is elvárás volt a budapesti,
esetleg Budapest környéki lakcím, ill. tartózkodás. A kiválasztás szubjektív szempontjainak listába állítása már jóval nehezebb feladat volt. Egyetértettünk abban, hogy minden esetben vizsgálnunk kell a potenciális ügyfél motiváltságát, az érdeklődés meglétét a program nyújtotta szolgáltatások iránt. A pályázati dokumentáció úgy határozta mg, hogy 30 fogvatartottat, valamint 30 pártfogás alatt álló ügyfelet vonunk be. (A tényszámok eltérnek a tervezettől, mert feltételezve az esetleges lemorzsolódást a két büntetés-végrehajtásból szabadult csoport létszáma 33 fő lett, míg a pártfogó felügyelet alatt állókból toborzott két csoport 31 főt számlál. Így az bevontak teljes köre 64 fő.) A projekt konzorciumi partnerénél, a Budapesti Fegyház és Börtönben 2012. 06. 27-én került sor a nyílt nap megrendezésére, ahol a projekt
13.
Nonprofit Alapítvány | Össze-Tett Erő | Az előkészítési időszak
részleteinek egyeztetésén túl, mód nyílt az intézmény történetének megismerésére, az objektumok bejárására. Az eseményen többek között természetesen részt vettek azok a munkatársak, akik a projekt megvalósításában szerepet kaptak: Gombos Róbert – gazdasági vezető, kapcsolattartó Peremicki Mónika – készletgazdálkodási csoportvezető, kapcsolattartó Nyima Tamás – intézményparancsnok-helyettes, mentor Vörös Erzsébet – csoportvezető, mentor Bajzáth Enikő - büntetés-végrehajtási nevelő Kleinné Galambos Ilona - büntetés-végrehajtási nevelő Kóróczki Tamás - körletfelügyelő Farkas Norbert - büntetés-végrehajtási felügyelő
Második alkalommal nyílt napra 2012. 10. 3-án került sor 39 fő részvételével az Igazságügyi Hivatal Pártfogó Felügyelői Szolgálata (1088 Budapest, Szentkirályi u. 8) épületében, ahol két csoportban, mind a Fiatalkorú-, mind a Felnőtt korú Bűnelkövetők Pártfogó Felügyelői Osztálya munkatársai számár tartottunk tájékoztatót, illetve kértük közreműködésüket, segítségüket az ügyfelek tájékoztatásában, kiválasztásában, a már taglalt paraméterek mentén.
Csapatépítő tréning A debreceni székhelyű Humán Fejlesztők Kollégiuma munkatársai 28 óra időtartamú csapépítő tréningen teremtettek alkalmat ara, hogy a programot megvalósító szervezetek , ill. azok munkatársai között mind hatékonyabb együttműködés alakuljon ki, növelendő az együtt végzett munka eredményességét, hatékonyságát. A továbbképzésen való részvételről tizenöt fő kapott igazolást. Nonprofit Alapítvány
Budapesti Fegyház és Börtön
Réz Mihályné - projektvezető Csatári Marianna – pénzügyi vezető Csontosné Gyergyói Ildikó – szakmai vezető, mentor, tréner Görög Mária vezető mentor, tréner Somogyi Zsófia - mentor Kenderessy Attila - szakmai asszisztens Mák Balázs – informatikai tanácsadó
Gombos Róbert – gazdasági vezető, kapcsolattartó Peremicki Mónika – készletgazdálkodási csoportvezető, kapcsolattartó Nyima Tamás – intézményparancsnok-helyettes, mentor Vörös Erzsébet – csoportvezető, mentor Bajzáth Enikő - büntetés-végrehajtási nevelő Kleinné Galambos Ilona - büntetés-végrehajtási nevelő Kóróczki Tamás - körletfelügyelő Farkas Norbert - büntetés-végrehajtási felügyelő
14.
Nonprofit Alapítvány | Össze-Tett Erő | Az előkészítési időszak
Néhány szó a kiválasztásról A program előkészítés egyik legfontosabb elme a csoportok résztvevőinek megfelelő kiválasztása volt. Ebben Budapesti Fegyház és Börtönben dolgozó partnereinknek és a partnerként működő pártfogóknak jutott nagy szerepük.
A projektben 2 x 15 fő 18 – 35 év közötti az adott pillanatban börtönben tartózkodó és szabadulás előtt álló, valamint 2 x 15 fő Pest megyében élő, pártfogói felügyelet alatt fiatalt álló kerestünk, akik megismerve az „Össze-Tett Erő” program lehetőségeit, saját elhatározásukból vállalják velünk az együttműködést annak érdekében, hogy olyan készségekre és tudásra tegyenek szert, melyek elősegítik visszailleszkedésüket a normális, bűnmentes életbe. Első lépésként közösen meghatároztuk azokat a paramétereket, melyeket a program résztvevőinek teljesíteniük kellet, s elkészítettük azokat az információs anyagokat és belépési csomagot, melyekkel partnereink saját közegükben –börtönben, illetve a hozzájuk járó pártfogoltak körében kiszűrhették a program potenciális résztvevőit, és elláthatták őket a szükséges információval, hogy megfontolt döntést tudjanak hozni a programba való bekerülésükről. Elkészítettünk a célcsoport tagjainak szóló szórólapokat, melyekben röviden tájékoztattuk a potenciális célcsoportok tagjait a projekt tartalmáról és lehetőségeiről. (Lásd a Mellékletben) Minthogy a szórólap célja kizárólag a figyelemfelkeltése és az információátadás volt, így arra számítottunk, hogy az elítéltekkel foglalkozó csoportokban kb. minden 3-4. információ, a pártfogói felügyelet alatt álló csoportok összeállításához kb. minden 15 – 20. információ ér célba, vagyis jut el olyan emberhez, aki nemcsak megfelel az általunk támasztott paramétereknek, hanem valós szándéka egy új életforma, gondolkodásmód elsajátítása, és önként vállalja a programmal járó kötelezettségeket is.
Amit kínáltunk számukra: - elsajátítják, miként válhat sikeres munkavállalóvá; - egy személyes segítőt kapnak, aki hat hónapig személyes tanácsadással, kapcsolattartással támogatja a munkaerő piaci visszailleszkedésüket; - jogi, életviteli, pénzügyi, agressziókezelési, kapcsolati, addiktológiai, életmód és informatikai tanácsadáson vehetnek rész - csoportos és akár egyéni formában is -, ami segít hétköznapi helyzetek megoldásában is.
Ennek megfelelően az információs szóróanyagok szétosztást követően elkezdtük a személyes beszélgetéseket és felméréseket azokkal, akik jelentkeztek a programra. Felmértük, hogy valóban megfelelnek-e az általunk támasztott feltételeknek, a beszélgetés során felmértük, hogy valóban rendelkezik-e a szükséges kitartással és elhatározással ahhoz, hogy végigcsinálja a programot, és megküzdjön a közben felmerülő nehézségekkel, illetve megválaszoltuk a jelentkezők kérdéseit, melyek a tájékoztatás során felmerültek, hogy valóban felelős döntést tudjanak hozni egy következő megbeszélt időpontra. Tapasztalatunk szerint azoknak a fiataloknak 90 %-a, akik az információs anyag elolvasása után megkerestek bennünket, valóban komolyan gondolta a részvételi szándékát, így megalapozottnak látjuk azt az előzetes elképzelésünket, hogy az önkéntes jelentkezés lesz a legfontosabb szűrő, hiszen ez már feltételezett egy előzetes döntést és aktív lépést a változás irányba.
15.
16.
A megvalósítás
Bizalom és jövőkép –Tréning és mentorlási tapasztalatok Nem egyszerű a helyzete annak, aki munkát keres, hát még annak, aki úgy keres munkát, kezd új életet, hogy esélye sincs arra, hogy belátható időn belül erkölcsi bizonyítványt kapjon, személyes kapcsolatai megfogytak, vagy éppen többségében nem munka világában vannak, végzettsége alacsony, meg kell küzdenie az előítéletekkel, esetleg még roma származású is, talán nem rendelkezik semmilyen családi háttérrel. Ezekkel a lehetőségekkel és ilyen sajátosságokkal és háttérrel rendelkeztek azok az ügyfeleink, akikkel az Össz-Tett Erő projektben együttdolgoztunk. A program a 4 csoportban – 2 csoport büntetését töltő és frissen szabaduló fiatal férfi, 2 csoport már szabadult, ám pártfogói felügyelet alatt álló fiatal férfiak és nők - 64 ember életének lettünk részesei, és segítettük, követtük fejlődésüket és változásaikat.
Az indulás A kezdeti ismerkedést követő beszélgetésekből már élesen kirajzolódott az a különbség, ami a 2 célcsoport tagjait jellemezte. A még elítélt státusú klienseink – bezártságukból fakadóan -, egyfajta ideálképpel rendelkeztek a szabadulás utáni életükről, és sokkal több idealizált elképzelésük, sokkal kevesebb félelmük volt a jövőt illetően, mint azoknak a társaiknak, akikkel mi már akkor találkoztunk, mikor egy vagy több hónapot már kint töltöttek, szembesültek lehetőségeikkel, a jelenlegi társadalmi-gazdasági viszonyokkal, és közvetlen környezetükkel. Ebből a szempontból is különbséget kellett tennünk a kétféle csoport között. Hiszen míg az egyik esetben a pozitív jövőkép kialakításának együtt kellett járnia a valós külvilági magyar viszonyok bemutatásával, a
17.
Nonprofit Alapítvány | Össze-Tett Erő | A megvalósítás
fölösleges csalódások elkerülése érdekében úgy, hogy ezzel ne fessük az ördögöt a falra, és megmaradjon a bizakodó hozzáállás; úgy a pártfogói csoport esetében az első nehézségekkel való szembesülést, esetleges megbirkózást követő pozitív világkép megtartása és fenntartása volt az elsődleges feladat.
A tréning és mentorálás sajátosságai a börtönben A legfontosabb és elsődleges feladatunk ahhoz, hogy valóban hatékony munkát tudjunk végezni a csoporttal , a csoport tagjainak egyenkénti megismerése, a csoportban elfoglalt helyük felmérése, s legfőképpen a kétoldalú bizalom kialakítása volt. Ki kellett alakítanunk egy olyan kommunikációs rendszert a csoportban, melynek során elszakadunk a börtönben szokásos alá – fölérendelt kommunikációtól, s egy egyenrangú ügyfél – tanácsadó kapcsolat kiépítésére helyeztük a hangsúlyt. Ez különösen fontos volt amiatt is, mert a szabadulást megelőző időszakban a külvilág egy kis szeletét hoztuk be a börtön zárt falai közé, s ezzel együtt azt a megelőlegezett tapasztalatot, mely szerint a kapun való kilépés pillanatától a társadalom, s annak tagjai elvárják a szabadulótól, hogy úgy viselkedjen, mintha mi sem történt volna vele az eltelt x hónapban, 1-15 évben. Éppen ezért olyan szerepeket és szerepfelfogásokat hoztunk be a csoportba, melyeket gyakorlatilag változtatás nélkül felhasználva tudnak majd a szabadulás után alkalmazni egy-egy állásinterjú, személyes beszélgetés – megmérettetés, esetleges érdekképviselet alkalmával. Az első tréning alkalommal kialakítottuk a közös munka – ezt hangsúlyosan ki is emeltük számukra – szabályait, a közös, mindenki által elfogadott csoportnormákat, és elmondtuk azokat a szabályokat, melyekhez a tréningek és mentorálások alatt mi magunk ragaszkodunk. Az egyéni ismerkedésen és a múlt feltérképezésén túl minden kliensünknek felajánlottuk, hogy amennyiben nincs megelégedve az általunk választott mentorával, úgy jogában áll másik mentort választania, ami lehetőségként nagy népszerűségnek örvendett, ám egyetlen esetben sem történt valós változtatás. Az azonban többször előfordult a közös munka során, hogy a saját mentorán kívül más mentorral is kapcsolatot keresett a kliens, mondván, hogy szüksége van több szempontra a döntéseihez. A börtönben folytatott munkánk során nagy jelentősége volt annak, hogy a klienseink számára egy fix programot jelentettünk a hétköznapi életük során, amire számítottak, így különösen fontos volt számukra a pontos érkezés (hiszen már vártak minket a folyosón felsorakozva), hogy a mentorálásokra a megbeszélt időpontokban érkezzünk, így érzékeltetve velük, hogy ugyanolyan fontos számunkra egy-egy megbeszélés, valamint a tréningek pontos kezdése, mintha bármilyen más megbeszélésünkre mennénk. A helyzet sajátosságából fakadóan természetesen hiányzások csak betegség miatt fordultak elő, hiszen ha valaki jelentkezett a programra, azt automatikusan aznap a tréningre előállították. Így a munkánk során a lelkesedés szintjét a napi aktivitáson és nyitottságon tudtuk lemérni. Mivel a börtön saját zárt rendszeréhez nekünk is alkal-
18.
mazkodnunk kellett, így gyakorta előfordult, hogy a kommunikációnkat a csoporttal egy fura „csendőr pertu” jellemezte. A közvetlen és nyitott, barátságos légkörben nagyon hamar automatikusan tegezni kezdtek bennünket (ebben nyilvánvalóan az is benne volt, hogy igyekeztek pontosan elmenni a lehetséges határokig), míg mi folyamatosan és következetesen magázódtunk velük. Ez azonban soha nem okozott semmilyen gondot a munka során, mivel egyszerű állapotként elfogadtuk a helyzetet. Éppen amiatt, hogy mi már a közeli szabadulás hírnökei is voltunk a csoport tagjai számára, s kommunikációnk is egyértelműen a külvilágra orientálódótt, s egy onnan jött személyes mentor – tanácsadó funkciót töltöttünk be mellettük, nagyon sokukban egyfajta érzelmi kapcsolódás is kialakult az Alapítvány iránt, amit az is alátámaszt, hogy szabadulásukat követően sokan még akkor is megkerestek (keresnek) minket, amikor a hivatalos kapcsolatunk véget ért.
Jövőkép – álmok és realitások A tréning célja a csoport tagjainak egy olyan információs és kommunikációs csomag átadása, melyet olyan lelki és pszichikai felkészítés egészít ki, mely alkalmassá teszi a résztvevőket arra, hogy szabadulásukat követően képesek legyenek akár hosszútávon is egyetlen cél – a
Nonprofit Alapítvány | Össze-Tett Erő | A megvalósítás
az előnye, miért éri meg nekem, és hogyan alakítsak ki új szokásokat, és mi legyen a régi környezetemmel és barátaimmal kérdések megválaszolása nélkül nem születhetnek valódi megoldások. Ahogy már az elején is említettük, nagy különbség volt aközött, hogy a börtönben vagy már kint készítettük el az egyén jövőképét, s vetettük össze a realitásokról alkotott elképzeléseivel. A realitásokat nagyon sok kliensünk egyértelműen „hátráltató tényezők” kategóriának tekintette, így ezzel is elég sokat foglalkoztunk, hogy ezt a képet kissé árnyaljuk.
Az Állás-Pont Munkaorientációs és Képességfejlesztő Program tematikája megfelelő munkahely megtalálása – érdekében kitartóan energiát befektetni, felmérni a nehézségeket, azokat előrelátni, s felkészülni rájuk, s egy új életformát is kialakítani. Ez nem egyszerű feladat még azok számára sem, akik „pusztán” elvesztik állásukat, s a mai munkaerőpiacon kell újra megtalálniuk a helyüket, esetleg új szakmát kell tanulniuk. A mi klienseink esetében azonban általában többszörösen hátrányos helyzetű – alacsony iskolai végzettségű, börtönviselt, a többségtől eltérő etikai normákat valló, gyakran kisebbségi – potenciális munkavállalókról van szó. Így különösen fontosnak tartottuk, hogy lelkileg és pszichikailag is ugyanúgy felkészítsük őket, mint amennyire felkészítjük őket technikailag és információval a munkakeresés és munkaerőpiac elvárásaira. A mi munkánk egyik fontos eleme, hogy egyensúlyt teremtsünk a jövőkép – a realitások és álmok között. Nagyon fontosnak tartottuk, hogy minden kliensünknek kialakuljon egy olyan előremutató, pozitív jövőképe, amelyben magát képes elképzelni hosszútávon úgy, hogy abban jól is érzi magát, s közösen felmérjük, hogy ennek a jövőképnek milyen más, egyéb vonzatai vannak a hétköznapi életében. Ezt a megfogalmazott jövőképet konkrétan lebontjuk a mindennapokra, vagyis elkezdve onnan, hogy az adott munkához hánykor kell kelni, milyen lesz egy munkás élet esetén az időbeosztása (és milyen addig, amíg nem találja meg a munkáját), mennyi ideje jut a családra, barátaira, szórakozásra, mennyit fog keresni és ebből hogyan él majd meg, s legfőképpen, hogy ennek az új életmódnak mik az előnyei és hátrányai. Vagyis miért is éri meg neki „megjavulni”! Hiszen pontosan tudjuk, hogy a klienseink többsége egy-két akcióval egy-két nap alatt többet keresett, mint amennyit esetleg egy havi munkabérként szakképzetlen segédmunkásként keresni fog. Tehát a minek mi
I. modul Ismerkedés, a tréninggel kapcsolatos attitűdök tisztázása A célirányosság A célállás meghatározás Tervkészítés Az állásinformációk forrásai Önéletrajz Az álláshirdetések elemzése megadott szempontrendszer alapján II. modul Telefonon történő kapcsolatfelvétel a potenciális munkáltatóval A telefonos kapcsolatfelvétel hatékonyságának fejlesztése Személyes találkozó a munkáltatóval Személyes jó tulajdonságok hangsúlyozása, információk befogadása, értelmezése A béralku A munkaszerződés megkötése Beilleszkedés a munkahelyre Szenvedélybetegségek (alkohol-problémák Együttműködés és konfliktus a munkahelyen Vagyis a tréning során gyakorlatilag közösen kidolgoztunk egy teljes stratégiát arra, hogyan tud az egyén új állást találni magának, és végignéztük és kipróbáltuk, modelleztük azokat az eszközöket, amiket enne során felhasználhat.
Okok és előítéletek Annak ellenére, hogy tréning és a mentorálások során igyekeztünk a legtöbb helyzetre megoldást találni, azzal a realitással mindenképpen számolnunk kellett, hogy még a szakképzettséggel rendelkező klienseink is igen nehéz helyzetben vannak büntetett előéletük miatt a munkaerőpiacon, s ennél még csak nehezebb a helyzet a szakma nélküli, jó esetben 8 általánost végzett sorstársaiknak. Éppen emiatt arra helyeztük a hangsúlyt, hogy egyrészt mindenkiben felfedezzük azt az egyéni tudást, előnyt, amivel sikerrel indulhat egy-egy állás megszerzéséért, másrész tudatosítsuk bennük, hogy a személyes kapcsolataikon keresztül , a személyes kapcsolatfelvételével tudnak nagyobb valószínűséggel sikeresen pályázni állásra, mivel tapasztalatunk szerint már a legtöbb munkahelyen kérnek erkölcsi bizonyítványt.
19.
Nonprofit Alapítvány | Össze-Tett Erő | A megvalósítás
„Nekem a kérés nagy szégyen”
Gyakran tapasztaltuk, hogy komoly probléma a programban résztvevő ügyfeleink számára, hogy börtönmúltjuk és/vagy roma származásuk miatt már eleve hátrányból indulnak a munkakeresés során. Igyekeztünk ezeket a problémákat különválasztani, és az előítéletek mögé nézni. Különösen érdekes tapasztalat volt a számunkra, hogy mennyire erőteljesen alkalmazzák a kettős mércét anélkül, hogy ennek tudatában lennének. Mikor egyszerű beszélgetés keretében arról esett szó, hogy milyen sok előítélet van a börtönviselt emberekkel szemben, akkor a csoport többsége felháborítónak találta, hogy ilyen légkörben nem tudnak „megjavulni”. Egy következő alkalommal arra voltunk kíváncsiak, hogy mint munkaadók, milyen munkatársat vagy alkalmazottat szeretnének maguk mellé, s a becsületes, megbízható, büntetlen előéletű minősítések nagyon gyakran megjelentek. Mikor ezzel szembesítettük a csoport tagjait, mosolyogva azt mondták, hogy hát persze, ez így van, ez természetes. Innen már csak egy lépés választott el minket attól, hogy megértsék és elfogadják a másik ellenérzéseit, és el kezdjünk azon gondolkodni, hogyan is tudnának ők maguk tenni annak érdekében, hogy velük szemben, mint egyénnel ez a helyzet enyhüljön. A roma származással szembeni előítéleteket elfogadhatatlan, ám ettől még létező realitásként kezeltük, ami megjelenik a munkakeresésben is, s felhívtuk arra is a figyelmüket, hogy általánosítani nekik sem érdemes (minden munkaadó, mindenhol, stb.), mert akkor még sokkal nehezebben találják meg a számukra kedvező megoldást. Többször tapasztaltuk, hogy a valós előítéletekre és nehézségekre való hivatkozást sokszor kibúvónak és felelősséghárításnak használják, már előre megelőlegezve önmaguknak a felmentést arra az esetre, ha mégsem sikerülne munkát találni, illetve ezzel összefüggésben az új, társadalmilag elfogadott életformát kialakítani. Talán az egyik legizgalmasabb része volt a közös munkának ennek az önfelmentésnek a felismertetése, és az önmagunk cselekedeteiért való felelősségnek a természetes elfogadása, valamint annak, hogy a „ki miatt mit cselekedtem” és a „ki miben hibás” helyett felfedezzék a saját cselekedeteik belső mozgatórugóit.
A folyamatos kapcsolattartás alatt sok kliensünkön tapasztaltunk olyan változásokat, melyek alapján azt gondoljuk, hogy sikerrel fogják venni az akadályokat, és stabilan kitartanak az elhatározásuk mellett – törvényen belüli életet fognak élni. Ehhez azonban még egy komoly lépést kellett megtenniük, különösen a férfiak esetében igaz ez, újra meg kellett tanulniuk kérni és segítséget elfogadni. Ez különösen azokban az esetekben tapasztaltuk, mikor egy rövidebb-hosszabb sikeres időszak után újra munkát kell keresnie valamelyik kliensünknek, s saját bevallása alapján hosszas vívódás után jön vissza hozzánk, hogy segítséget kérjen. Azt gondoljuk, hogy ez az a bizalom, ami számunkra azt mutatja, hogy valóban vannak olyan esetek, amikor tudunk segíteni. Persze vannak klienseink, akik minden fogadalmuk és tán valós akaratuk ellenére mégis az adott pillanatban könnyebb vagy ismerősebb utat választották, s újra valamely büntetés végrehajtási intézmény lakói, de vannak olyanok is, akik, bár hosszas keresés után, de sikerrel találtak munkát, és rendeződött az életük.
Egy kis statisztika Az Állás-Pont Munkaorientációs és Képességfejlesztő Programban a négy csoportban összesen 64 emberrel dolgoztunk, s ennyien vettek részt a 60 órás munkaerő-piaci tréningprogramunkon: 1. csoport létszáma: 17fő, sikeres teljesített 16fő 2. csoport létszáma: 15 fő, sikeresen teljesített 15 fő 3. csoport létszáma:16 fő, sikeresen teljesített14 fő 4. csoport létszáma: 16 fő, sikeresen teljesített 12 fő A tréningfolyamatot megkezdő 64 főből 57 fő kapott látogatási igazolást, vagyis 89%-uk teljesítette a tréningelvárásokat. Mint minden tréningnél, itt is a tréningen megszerzett tudás alkalmazása jelenti majd számunkra az igazi sikert, s hogy ez alapján hány sikertörténetről számolhatunk be, csak a jövőben derül ki.
1) Mikor csoportról beszélek, természetesen minden egyes csoportra egyaránt vonatkozó állításokat és megjegyzéseket fogalmazok meg. 2) Ezek egyrészt a BV szabályrendszeréből, másrészt a szakmai etikából és általunk megfogalmazott szakmai elvárásokból eredtek. 3) Mindenképpen fontosnak tartom kiemelni, hogy semmiképpen nem akartuk az egyén álmait és vágyait az irracionalitás kategóriájába áttenni. Sőt! Ahol azt tapasztaltuk, hogy a személy maga elkötelezett az adott pillanatban éppen nem túl racionálisnak tűnő elképzelésivel kapcsolatban, átalakítottuk azt konkrét hosszú távú céllá, és megvizsgáltuk, hogy neki mit kell ahhoz tennie, hogy elérhesse. 4) Ráadásul éppen amiatt, hogy kialakult egy jó viszo ny a csoportok résztvevőivel, így ezzel együtt kialakult bennük egyfajta megfelelési kényszer is felénk, vagyis szerettek volna helyes válaszokat adni a feltett kérdéseinkre. Így egy-két bizonytalan „nem is tudom”-tól eltekintve, mindenki határozottan állította, hogy sziklaszilárdan elhatározta, hogy ő már ide vagy oda vissza soha többet, s abban a pillanatban tán mindenki úgy is gondolta. Hiszen kedveltek minket, s a világért sem akartak volna nekünk csalódást okozni. 5) Sokan a börtönben végezték el a 8 osztályt, többen tanultak szakmát, és OKJ vizsgát tettek, s volt olyan ügyfelünk, aki funkcionális analfabétaként került a BV-be, s ott szokott rá az olvasásra, szabadulása előtt heti egy-két könyvet olvasott. 6) Itt kifejezetten azt a kapcsolati hálót térképeztük fel, ami nem a börtönhöz vezető visszautat szolgálja. Azokat a kapcsolatokat erősítettük a családban, ismerősök és barátok között, akik maguk is rendelkeznek munkával, és pozitívan elfogultak az egyénnel szemben.
20.
Nonprofit Alapítvány | Össze-Tett Erő | A megvalósítás
Börtönélet és szabadulás pszichológus szemmel
Egyetemista koromban kellett írnom egy dolgozatot pszichológiatörténetből, melynek az volt a címe, hogy „Evolúció vagy revolúció?”. A bűnelkövetők reintegrációja hasonló kérdés. Sokszor olyan alapvető szociális készségekkel nem rendelkeznek ezek az emberek, hogy a valós probléma nem a reintegráció, hanem az integráció elérése. Egyszerű dolgokra gondolok, például némelyek azzal az alapvető ismerettel sem rendelkeznek, hogy ha bemennek egy hivatalba, akkor köszönéssel kell kezdeni az interakciót. Akinek ez természetes, nem gondolkodik el azon, hogy vajon a másiknak megtanították-e ezt a szülei vagy a tanárai, feltéve, hogy egyáltalán járt iskolába. Nem könnyíti meg ezt a feladatot a média sem, amikor a bűncselekmények azon körét mutatja be, amelyek szörnyűek és – első ránézésre - felfoghatatlanok. A bűnelkövetőkkel szembeni előítélet növekedését tovább fokozza a rossz gazdasági helyzet. Nem nehéz belátni ugyanis, hogy a nagyarányú munkanélküliség mellett a munkáltatóknak nagyobb a választási lehetősége a munkavállalók tekintetében, és nem egy általuk bűnözőnek bélyegzett személyt fognak alkalmazni, ha „rendes”- jelen esetben büntetlen előéletű - emberek is jelentkeznek ugyanarra az állásra. Az előítéleteket megváltoztatni nehéz, hosszú folyamat. Főleg, ha figyelembe vesszük, hogy ezek számunkra védelemként szolgálnak, identitásunkban jó értelemben elválasztanak minket másoktól, segítenek saját magunkat elhelyezni a világban. Ha elkezdünk azon gondolkodni, hogy vajon mi vezethet egy bűnelkövetőt tette elkövetésére, és ezzel esélyt adunk neki arra, hogy megértést és elfogadást kaphasson tőlünk, szembe kell néznünk saját esendőségünkkel, amit nem nagyon szeretünk. Elvékonyodik a fal mások és köztünk, rájövünk, hogy az addigi világnézetünk már nem tartható, és változtatnunk kell rajta, ami strapás feladat. A kognitív pszichológia ezt a folyamatot séma újraszerveződésnek hívja. A séma, azaz az a keret, amiben eddig gondolkodtam, már nem elegendő, némely információ kilóg belőle, tehát újra kell alkotnom – egy magasabb szinten - azt, hogy a rend ismét helyreálljon. Az ideális világban persze, bűnelkövetők sem lennének, a reális világban azonban vannak. A kettőt úgy lehetne közelíteni egymáshoz, ha léteznének átmeneti szállások és védett munkahelyek, melyek növelnék az elmaradt szocializáció lehetőségét és esélyeit, a „normális” élet adta értékek megismerését és megbecsülését, csökkentve ezzel a visszaesés veszélyét. Ilyenek nem igazán léteznek. Jó esetben, ha valaki szabadul a börtönből, a családja hazavárja, és segít neki az újrakezdésben, de sajnos, ez sem az általános képlet. Szociális szférában dolgozókként megtanultuk a szabályt: horgászni kell megtanítani az embereket, nem halat kell nekik adni. Arról azonban nem szól a fáma, hogy mit kezdjünk egy olyan emberrel, aki éhes és fedél nélkül él, netán pont megázva, koszosan áll előttünk. Az alapszükségletek olyan kínzóak tudnak lenni, hogy egy horgászbot inkább megcsúfolásnak, semmint segítségnek hat. Megtaníthatom önéletrajzot írni, de éhes marad. A projektünk bűnelkövetőkkel való foglalkozásról szól, de úgy gondo-
lom, hogy más, a társadalom peremén élő személyek (re?)integrációja hasonló kérdéseket feszeget. Az azonban egyre tisztábban látszik, hogy aki nagyon éhes, az nem lesz képes hirtelen megörülni egy horgászbotnak. A társadalmi normákon való merengésig pedig, egyáltalán nem jut el… A fentiekben vázolt helyzetet tovább nehezíti a szabadságvesztés büntetés letöltését követően a szabadulók aktuális helyzete. A büntetésvégrehajtási intézetekben a rend és fegyelem érdekében szigorú szabályok vonatkoznak a fogvatartottakra, melyeket, ha nem tartanak be, azt szankció követi. Hosszútávon akár emiatt a feltételes kedvezményét is elveszítheti az elítélt, azaz nem részesülhet abban a törvény adta lehetőségben, hogy az ítélet szerinti időtartamhoz képest előbb szabaduljon. A fogvatartottak részéről tehát a leghasznosabb, ha alkalmazkodnak a börtön által elvárt szabályokhoz, még akkor is, ha nem látják annak értelmét, vagy azok személyes szükségleteiknek ellentmondó dolgokat képviselnek. A börtön részéről érthető a rendfenntartás igénye, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy egy-egy nevelőre és felügyelőre hány fogvatartott jut, akikért felelősséggel tartoznak. Ugyanakkor a rabok emiatt gyermekszerepbe kényszerülnek: alapszükségleteik kielégítése, azaz például evési és alvási igényük, a szabályok és a helyi rend által meghatározott módon történik, életük bármilyen kérdésében egyre kevesebb döntési lehetőségük marad, napirendjüket nem maguk alakítják ki, hanem a helyi struktúra határozza meg. A „mákos” ruha viselésével, a nyilvántartási számmal pedig személyiségük egyedisége egyre inkább háttérbe szorul, egy arctalan tömeg részévé válnak. Az asszertivitással, ha egyáltalán volt nekik a bekerülésük előtt, csínján kell bánniuk a börtön falain belül. A világ történéseiről elég kevés információhoz jutnak, pusztán a médián és a hozzátartozókon keresztül van lehetőségük híreket kapni, ami azonban nem alkalmas arra, hogy a mindennapi élet apró, ám meghatározó változásait közvetítse. A szabad életben ezeket a változásokat sokszor nem is tudatosítjuk magunkban, pusztán regisztráljuk, így azzal sem szembesülünk, hogy ezek milyen tájékozódási pontul szolgálnak mindennapjainkban. Például nem tudjuk megmondani pontosan, mikor zárt be a szomszéd üzlet, mikor bontották le a szemközti házat, de miután részesei voltunk a folyamatnak, az utcánkról alkotott képünket is ennek megfelelően változtattuk. A benti élet tehát sokkal kevesebb ingerrel jár, ugyanakkor erősen strukturált és szabályozott, így könnyen beláthatjuk, hogy teljesen más kihívások elé állítja az embereket, mint a szabadság. Nem csoda, hogy emiatt a fogvatartottak úgy gondolkodnak, hogy a börtönben egyetlen problémájuk van, nevezetesen az, hogy be vannak zárva, ami szabadulásukkor egyetlen pillanat alatt meg is oldódik. Ebből a szempontból mindegy, hogy azt gondolja-e egy fogvatartott, hogy szabadulását követően majd felhagy vagy nem hagy fel bűnözői életmódjával, hiszen a (vélt) problémája megoldódása nem ennek a függvénye. Egy szabaduló helyzete azonban abban a pillanatban, hogy kilép a börtönkapun megváltozik, de nem úgy, ahogyan ő várta, mert olyan kér-
21.
Nonprofit Alapítvány | Össze-Tett Erő | A megvalósítás
désekkel kerül szembe, melyekre nem volt felkészülve. El kell döntenie, hogy merre és hova induljon, azaz az első pillanatban rákényszerül egy olyan dologra, amit már jó ideje nem gyakorolt. Döntéseket kell hoznia, az ételt többé nem csak úgy kapja, hanem meg kell szereznie, hirtelen elárasztják az ingerek, szembesül a változásokkal, amitől elveszíti otthonosság vagy ismerősség érzését, és egy teljesen új, gyakran idegen környezettel találja magát szemben. Ahhoz az érzéshez lehet ezt egy kicsit hasonlítani, amikor vidéki emberek azt mondják, sosem költöznének a fővárosba, mert ott túl sok az ember, túl sok az inger, minden messze van és bonyolult a tájékozódás. Pszichológusként valószínűnek tartom, hogy egy szabaduló személy minél kevesebb változással találkozik a környezetében a bevonulásakor lévő állapothoz képest, annál könnyebben fog tudni visszailleszkedni oda. Szorongásai akkor is lesznek, hiszen a gyermekszerepből át kell váltania a felnőttszerepbe, ami már a normális fejlődési időszakban sem egy zökkenőmentes esemény, de az ismerős környezet és a család több kapaszkodót tud nyújtani számára. Gyakran hallani szabadulóktól, hogy az első időkben nem találják a helyüket, tele vannak szégyennel és szorongással, azt hiszik, hogy mindenki látja rajtuk, hogy börtönben voltak. Ha ezek az érzések valakin túlságosan eluralkodnak, és az illető nem találja a megnyugvást, előfordulhat, hogy újabb bűncselekménybe menekül azért, hogy visszaállítsa a már megszokott rendet. Fontos tudnunk, hogy itt sok esetben nem arról van szó, hogy ezek az emberek jól érezték magukat a börtönben, vagy egye-
22.
nesen visszavágynak oda, ez sokkal inkább egy tudattalan késztetés arra, hogy megszűnjön a belső kínzó szorongás. Ilyenkor megfigyelhető, hogy néhány hónap elteltével, amikor a szorongás már enyhült, nem tudják megmagyarázni, hogy miért követték el szabadulásuk után azt a bizonyos bűncselekményt. A szabadulást követő első pszichés nehézségek általában idővel halványodnak, majd elmúlnak. Ebben segítségül szolgál, ha rendelkezésre áll a szabadulónak egy támogató szociális háló, illetve igen jó hatása van annak, ha talál egy munkahelyet, ahova nap, mint nap eljárhat, ami szervezi az idejét. A Nonprofit Alapítvány TÁMOP-5.6.1 A-11/3-2011-0006 számú Össze-Tett Erő című pályázat keretében ezt mi is megtapasztalhattuk, a szabadult résztvevőink gyakran mindennap eljöttek irodánkba, mondván az interneten szeretnének állást keresni, de emellett az iroda egy olyan biztonságos helyet is nyújtott, ahová mindennap el lehetett menni, amiért érdemes volt reggel felkelni, ahol lehetett néhány bátorító szót kapni. Megtapasztalhattuk azt, hogy egy civil szervezet hogyan képes hidat alkotni a büntetés-végrehajtási intézmény és a szabad élet között, felkészíteni a fogvatartottakat a szabadulásra, és segíteni a szabadulókat életük újrakezdésében. A reintegráció nehéz feladat, mind a bűnelkövetők, mind a társadalom számára, nincsenek még jól kialakult trendek, hatékony és folyamatosan rendelkezésre álló erőforrások és eszközök a segítségnyújtásra, pedig ezek nélkülözhetetlenek, ha szeretnénk a börtönben lévők és a visszaesések számát csökkenteni.
Nonprofit Alapítvány | Össze-Tett Erő | A megvalósítás
Csoportos kapcsolati tőke tanácsadás Témák
Egyéni célok és elvárások megfogalmazása, csoportindítás Az első alkalommal megbeszéltük, hogy a cím alapján ki mit vár ettől a csoportfoglalkozástól, és megfogalmaztattunk egyéni célokat és elvárasokat az együtt töltött időre vonatkozólag. Megbeszéltük a csoport működési szabályait, és megállapodtunk, hogy ezekhez mindenki tartja magát. Az egyéni célok és elvárások megfogalmazásához megkértük a résztvevőket, hogy készítsenek egy rajzot arról, hogy milyen világban szeretnének élni, amennyiben ez csak rajtuk múlna. A feladat továbbá annak a megbeszélésére is alkalmas volt, hogy vajon mi az, amit megmutatunk magunkból másoknak, mi az, amit magunkról kommunikálunk ezáltal.
Kapcsolati helyzetek Ezen a foglalkozáson a közös világ megrajzolása, elkészítése, majd az oda való jelképes eljutás volt a fő feladat. Olyan kérdésekkel foglalkoztunk, melyek a társas életben folyamatosan jelen vannak, úgy mint együttműködés, tolerancia, valamint alkalmazkodás. A feladat közös kidolgozása lehetőséget adott a kommunikáció beindulására, a csoporttagok közti lehetséges kapcsolódási pontok felismerésére, megtalálására, valamint egymás észlelésének kérdéseit is feszegeti.
Kapcsolati szabályok Bár látszólag jó lehet mindenkitől függetlenül és szabadon élni, a mostani alkalom fő kérdése az volt, ki milyen szabályokat hozna az együttélés megkönnyítésére, a felmerülő konfliktusok megoldására. A résztvevők ezáltal szembesülhettek a törvények és a jogalkalmazás szükségességével, illetve azzal, hogy ezek hiányában anarchia lépne fel a csoportban ugyanúgy, mint a társadalomban. A társas normák közös meghatározása más nézőpontba is helyezi azokat, az alkalmazkodásnak, az együttélés szabályainak jelentősége plasztikusan jelenik meg.
Szabályok – folytatás, „mi van akkor, ha…?’ A mai alkalmon folytattuk a szabályok kérdéskörét. Különböző szituációkat vetettünk fel, melyben a múltkor megalkotott szabályok veszélybe kerültek, és a csoporttagoknak közösen meg kellett vitatniuk, hogy hogyan járnának el az egyes esetekben, így a konfliktuskezelés különböző aspektusainak gyakorlására nyílt lehetőség. A résztvevők által közösen elképzelt világot mi, trénerek különböző negatív hatásoknak tettük ki, mint pl. természeti katasztrófa, tűzeset, betegség stb. A csoporttagok reakciója jól lefedte, hogy hogyan reagálunk azokban a helyzetekben, amikor általunk nem kontrollálható események megborítják a hétköznapjainkat. Ezeket a későbbiekben részletesen megvitattuk.
Értékfeltárás (számegyenes), vita Kapcsolatainkban nagyon fontos szerepet játszik az értékrendünk. Leginkább olyan emberekkel vagyunk szívesen együtt, akiknek a fontos kérdésekben hasonlóak az értékeik. A mai találkozón különböző állításokat olvastunk fel a résztvevőknek, és egy számegyenes mentén meg kellett jelölniük, hogy mennyiben értenek egyet azokkal. Ezt követően megvitattuk a különböző álláspontokat, ami új szempontot adott a csoporttagok számára.
Előítéletek bontása, empátia fejlesztése A társas kapcsolatok megélésében sajnos elkerülhetetlenül találkozunk sztereotípiákkal, előítéletekkel, melyektől egyikünk sem mentes. Ezen az alkalmon ennek megélése, megismerése volt a cél. A résztvevők különféle szerepkártyákat kaptak, és el kellett képzelniük, hogy ha ők lennének azok a személyek, akkor hogyan élnék az életüket. Ezt követően a társadalomban általában meglévő előítéletek alapján megfogalmazott mondatokról kellett eldönteni, hogy az a saját szerepükre vonatkoztatva igaz-e vagy sem. A feladat célja kettős. Egyrészt fejleszti az empátiás készséget azáltal, hogy résztvevőknek bele kell magukat élni egy szerepbe, és azt különböző helyzetekben elképzelni, másrészt szembesülni azzal, hogy az előítéletek valósak, és senkit sem kerülnek el. Lehetőséget ad ugyanakkor arra, hogy a csoporttagok elgondolkodjanak azon, hogy az egyes sztereotípiákkal mit lehet kezdeni, hogyan lehet lebontani azokat.
Előítéletek bontása és értékek - folytatás A mai találkozón az ún. Titanic-játékot játszottuk, miszerint egy listán be kell sorszámozni, hogy a hajón tartózkodó emberek mentése milyen sorrendben történjen meg. Tekintettel arra, hogy az utasok különböző életkorúak, különböző társadalmi helyzetűek stb., így a résztvevőknek meg kellett vitatniuk hogy mi alapján, milyen értékek mentén alakították ki a saját sorrendjüket, illetve ki kellett alakítaniuk egy közös sorrendet is. A feladat alkalmas volt mind a személyekben lévő értékrend, mind a bennük élő előítéletek feltárására, és jobb megértésére.
Összegzés, lezárás Az utolsó alkalmon elkészítették a résztvevők közös rajzukat a foglalkozások zárásaként, mindenki azt rajzolta le, amit a legfontosabbnak és/vagy a legérdekesebbnek tartott. Ezt követően megbeszéltük, a rajzot, és mindenkinek alkalma nyílt arra, hogy elmondhassa a tanácsadási folyamattal kapcsolatos élményeit. Zárásként „mi lenne, ha…?” játékot játszottunk, melyben a résztvevők egymást jellemezték különböző szempontok szerint egy papírlapon, amit végül a tulajdonosa visszakapott, és így értékelhette társai visszajelzéseit.
23.
Nonprofit Alapítvány | Össze-Tett Erő | A megvalósítás
Csoportos agressziókezelési tanácsadás Témák
Az ART (Agression Replacement Training) módszer ismertetése, csoportkohézió erősítése Ezen az alkalmon bemutattunk a résztvevőknek, hogy a program eredetileg 3 részből áll: szociális készségfejlesztés, indulatkezelési technika elsajátítása, valamint erkölcsi érvelés fejlesztése. A hangsúlyt a középső részre fektetjük, mivel úgy gondoljuk, hosszútávon ez lesz leghasznosabb a résztvevők számára. Azért, hogy a másik két rész lényegét is megértsék, azokból is bemutattunk példákat – a szociális készségek részből a segítségnyújtást, az erkölcsi érvelés részből azt a helyzetet, amikor egy boltban dolgozó lány barátja azt kéri a lánytól, hogy hadd vigyen el néhány dolgot anélkül, hogy kifizetné. Az alkalom további részében megkezdtük az indulatkontroll tanácsadást. Elmagyaráztuk, hogy ennek az a célja, hogy az önkontroll növelésével növeljük a személyes hatékonyságot, egyben csökkentsük az indulatvezérelt viselkedés következményének negatív hatásait. Elmondtuk, hogy milyen munkamódszert alkalmazunk ennek érdekében. Bemutattuk az indulatok ABC-jét, azaz a konfliktushelyzet három lépését: A) Mi volt a probléma kiváltója? Mi vezetett erre? B) Mit tett a résztvevő, hogyan reagált az A) pontban bemutatott helyzetre? C) Mik voltak a következmények az ügyfél, illetve a többi érintett számára? Mivel az ügyfelekben támadt némi feszültség, hogy miért javasolták mentoraik, hogy ebbe a csoportba kerüljenek, ezek oldására megfogalmaztuk, hogy mik voltak a csoportba kerülés főbb kritériumai.
Erkölcsi probléma megbeszélése. Az indulatos viselkedést kiváltó okok. Átismételtük a múlt alkalommal elhangzottakat. Az erkölcsi érvelés fejlesztéséhez kiosztottunk egy kérdőívet, az ügyfelek válaszait megbeszéltük, kértük, hogy indokolják is meg azokat. Ismét megbeszéltük az indulatok ABC-jét, személyes példákat kértünk az ügyfelektől, lehetőleg minél többet és minél részletesebbet, hogy tudjunk ezekkel dolgozni. Megbeszéltük, hogy a külső kiváltó ok nem elegendő az indulatos vagy adott esetben agresszív viselkedés kiváltásához, ugyanis ezekhez kellenek bizonyos belső érzelmek és gondolatok, melyek a történésekkel szembesülve keletkeznek bennünk. A belső értelmezésünk fogja meghatározni, hogy hogyan reagálunk a kívül történtekre, leginkább aszerint, hogy mennyire találjuk a saját belső gondolatainak, érzéseinket sértőnek a magunk számára. A résztvevők által hozott helyzeteket eszerint megvizsgáltuk, megkerestük a történések belső értelmezését, mely az indulatos viselkedéshez vezetett az adott helyzetben. Az ügyfelek kezdték
24.
felismerni, hogy a saját viselkedésük nem csak a kívül történtekre adott válaszok, reakciók, hanem maguknak is aktív szerepük lehet a válaszok kiváltásában.
Jelzések, indulatcsökkentő technikák, emlékeztetők. A mai alkalommal megbeszéltünk néhány olyan esetet, amit a résztvevők hoztak mint példákat indulatkezelési nehézségeikre. Milyen jelek alapján vehetjük észre, hogy indulatosak lettünk? Fizikai jelzések azonosítása és megnevezése, majd lerajzolása. Az indulatot csökkentő technikák közül hármat tanítottunk meg a résztvevőknek. 1. Mélylégzés, amely csökkenti a feszültséget, és felszabadítólag hat. 2. Visszaszámolás, ami csökkenti az izgatottság mértékét, elvonja a figyelmet a provokációról. 3. Valamilyen kellemes élmény felidézése, ami érzelmileg áthangolja a technika alkalmazóját. A találkozás során folyamatosan gyakoroltuk a technikákat, hogy mindenki megtalálhassa azt, amelyik nála a leginkább működik. Szerepjátékokkal kipróbálhatták magukat az általuk hozott helyzetekben, hiszen a technikák akkor segítenek, ha van mihez kötni őket. Ehhez szorosan kapcsolódnak az emlékeztetők, azaz olyan rövid mondatok, utasítások, melyeket az indulattal telített helyzetben a résztvevők saját maguknak tudnak mondani, segítségül. A megfelelő emlékeztetők használatával ugyanis növekszik az önuralom és a személyes erő érzése.
Emlékeztetők – folytatás, önértékelés Az eddigiek átismétlése után lehetséges emlékeztető mondatokat gyűjtöttünk, majd ezeket csoportosítottuk: 1., megnyugtató gondolatok 2., problémát megoldó gondolatok 3., menekülési és ellenőrzési gondolatok 4., önismereti gondolatok kategóriákba. Ezt követően megtanítottuk az önértékelés módszerét, melynek három komponense van. Az első a saját cselekvés értékelése, azaz annak a kérdésnek a megválaszolása, hogy mennyire tudtam megfelelően viselkedni az adott (konfliktus)helyzetben. A második rész az önjutalmazás, mivel ha a viselkedés megfelelő volt, fontos, hogy azt valamilyen jutalom kövesse a beépülés érdekében. Végül érdemes elgondolkodni azon, hogy vajon lehetett-e volna jobb megoldást is találni – ez a rész az ön-edzés. A megbeszélés után mindenki kiválasztott egy saját helyzetet, amit végigvitt az eddig megismert szempontok szerint.
Nonprofit Alapítvány | Össze-Tett Erő | A megvalósítás
Előregondolkodás
Az indulatos viselkedés ciklusa
Mint a korábbi találkozások során is, felelevenítettük az eddig tanultakat – mintegy megerősítésként, gyakorlásként. Elmagyaráztuk az előregondolás módszerét, melynek lényege az, hogy adott helyzetben meg kell vizsgálni, hogy a kiváltó okokra, külső történésekre (A) adott válaszok, reakciók (B) milyen következményekkel (C) járhatnak. Megbeszéltük az indulatos viselkedés belső és külső következményei közötti különbségeket, és példákat kerestünk ezekre. Ezek után szerepjátékot játszottunk a „ha…, akkor…” módszer segítségével. Végül az eddig tanultakat összefoglaltuk, és gyakoroltuk.
Eddig azokat a helyzeteket elemeztük, amikben a résztvevők indulatossá válnak. A mai alkalommal azt tekintettük át, hogy melyek azok a helyzetek, melyek gyakran előfordulnak, és másokat indulatossá tesznek. Az eddig tanult technikák közül ehhez az előregondolkodást használhatjuk. Olyan szituációk áttekintését, átgondolását kértük a résztvevőktől, melyekben ha ők valamit valahogyan tesznek, attól mások megharagudhatnak rájuk, vagy indulatosak lehetnek velük szemben. Ennek lényege a konfliktushelyzetek kialakulásának megelőzése.
Kiscsoportos informatikai tanácsadás A program résztvevőinek igény szerint módjukban volt igénybe venni a kiscsoportos informatikai tanácsadást. Ezeket a heti rendszerességű, két óra időtartamban zajló alkalmakat általában 4-5 fő látogatta hosszabb-rövidebb ideig. A lehetőség a tanácsadás igénybevételére egy éven át adott volt. Íme, néhány érintett témakör:
Ismerkedés az internetes keresés lehetőségeivel, a Google használata, a kulcsszavak jelentősége Kapcsolati háló építése az internet segítségével – előnyei, veszélyei, a „viselkedés szabályai” Az internetes álláskeresés lehetőségei – álláskereső portálok Internetes levelezés, csatolmányok Önéletrajz formázása, önéletrajz sablonok Ismerkedés a táblázatkezelő használatával Nyomtató, lapolvasó, fax használata Dokumentumok szerkesztése, szövegszerkesztő programok, a szöveg formázása, nyomtatási beállítások
25.
Nonprofit Alapítvány | Össze-Tett Erő | A megvalósítás
„Böri-klub”
Program-értékelés
Az alábbi beszámoló elolvasása előtt szeretnénk felhívni az Olvasó figyelmét a projekt-tevékenységeket összegző beszámolók jellegzetességére, nevezetesen arra, hogy a megvaló-sítás során leküzdött nehézségeket szükségszerűen nem tudom a maguk teljességében be-mutatni. E rövid beszámoló nem tudja se a sikereket, se a kudarcokat részletesen kielemezni, s ebből következően csak a jéghegy csúcsát tudja láttatni, a hasonló tevékenységet elindítani szándékozóra váró, végtelen küzdelmet sajnos aligha, mert hisz ennek a műfajnak ilyen a természete. A „Böri-klub”-ban lezajlott munka alábbi összefoglalója számunkra is „logikusabban felépí-tettnek” tűnik, mint ahogy az a valóságban megtörtént. Az életben sokszor jóval „ösztönö-sebben” kellett viselkednünk: a megbeszélt terveket állandóan módosítanunk kellett, ha illeszkedni akartunk a résztvevők igényeihez. Márpedig erre kifejezetten törekedtünk. Ez per-sze korántsem jelentette a „valahova eljutni” cél feladását. A klub vezetői számára a fő cél a „tapasztalati szakértő” mint új szakma lehetséges funkció-jának és pozíciójának megtalálása volt a büntetés-végrehajtás területén. E cél elérése azon-ban nyilvánvalóan a klub vezetőinek volt fontos. A résztvevők egyrészt inkább mindennapi problémáik terhét szerették volna csökkenteni a heti megbeszélések alkalmával, másrészt ki akartak kapcsolódni, egy filmet megnézni, vagy csak „egy jót dumálni”. Meglepően lassan („mint a smirglizett csiga” – mondta az egyik klubtag) sikerült az egymás iránti szolidaritást felébreszteni bennük. Abban meg végképp nem hittek, hogy egy alapvetően katonás típusú intézmény-rendszerben van értelme a tapasztalataikat másoknak átadni, visszajelezni. Az akármilyen kismértékű „változás” elérését egyszerűen lehetetlennek tartották. Messze nem állíthatjuk, hogy megtaláltuk a bölcsek kövét, de egy lépéssel azért előbbre jutottunk.
A klub az „Össze-Tett Erő” projekt pályázatában még „Életmód klub” néven futott, de vi-szonylag hamar megtörtént a klubtagok identifikációja. A klub névválasztása közös döntés eredménye volt, s ezért használjuk a résztvevők „saját címkéjét”. A „Böri-klub” programját úgy illesztettük a börtönviselt résztvevők szociokulturális karakterisztikájához, hogy őket igyekeztünk intenzíven bevonni annak kidolgozásába, s erre több klubalkalmat is szántunk. 26.
(A.) Kvázi-terapiás beszélgetés vagy csoportos sorstárs-segítés Legerősebb igényként fogalmazták meg, hogy minden alkalommal mindenki szót kaphasson, és röviden (sokszor sztorizva) elmondhassa, hogy mi történt vele a héten. Mivel találkozása-inkat mindahányszor ezzel a kérdéssel indítottuk, a résztvevők személyközi kapcsolatai egyre személyesebbekké váltak, és egyre inkább kimondódtak a mindannyiuk életében megjelenő közös problémák és azok személyfüggő megoldási alternatívái. Ez a folyamat azonban elké-pesztően lassú volt, messze nem volt rá jellemző a terápiás vagy önsegítő csoportok szokásos tempója. A klubtagok igénye találkozott/ráfelelt a projekt beadása előtti szakmai terveinkre, hisz ezek a látszólag csak eseményeket, történéseket sztorizgató formában bemutató beszélgetések nagyon könnyen és sokszor csaptak át személyes vallomásokká, és lehetőséget nyújtottak arra, hogy az aktuális szükségletek kielégítése a kérésnek megfelelően kváziterapiás beszél-getéssé alakuljon vagy csoportos sorstárs-segítésbe menjen át.
(B.) Tematikus blokk Egy-egy klub-összejövetel második része a projekt teljes futamideje alatt négyes tematikát követett.
(B./1.) Ráhangolás Az első néhány klubtalálkozás során a résztvevőket igyekeztünk ráhangolni a csoportos fog-lalkozások nem hagyományos beszélgetési stílusára, illetve a klub tematikájában igyekeztünk közösen megállapodni. A „Böriklub”-ban résztvevők nem csak ültek a körben és passzívan hallgattak egy-egy előadót, hanem aktívan alakították saját maguk és társaik életét, problé-makezelési folyamatát.
(B./2.) Pszicho-szociális tematika Az év második negyedében öt téma-csoport közös megbeszélése zajlott: (a.) Az életkori sajátosságokból eredeztethető problémák kezelése (b.) Függőségeink és kezelésük (c.) Párkapcsolat, szexualitás (d.) Generációk közötti kommunikáció (e.) A család mint megtartó közeg A (B./2.) blokk tematikájában nem a tematika volt különleges, hanem az, ahogy börtönviselt vagy pártfogás alatt álló résztvevőink e kérdéskörökhöz a mindennapjaikban viszonyultak. Az (A.) és (B./2.) tematika sokszor átfolyt egymásba. A különbség ezekben az esetekben az volt, hogy ez utóbbi strukturáltabb beszélgetés-vezetéssel zajlott.
Nonprofit Alapítvány | Össze-Tett Erő | A megvalósítás
(B./3.) „Rossz-fiúk” filmklub Az év harmadik negyedében egy majdnem klasszikus filmklubbá alakult át a csoport: nézett meg és beszélt át néhány „rosszfiúkról” szóló filmet. A néha közösen, néha a klub időpontja előtt egyénileg megtekintett és megbeszélt filmek kiválasztásával azt a célt tűztük magunk elé, hogy ne csupán szórakoztató legyen a kiválasztott film, hanem leginkább a börtön után választható emberi magatartásformákat járja körül.
(B./4.) A börtön-tapasztalatok újraértelmezése ( „reframing” = ”átkeretezés” ) Az év negyedik negyedében zajlott talán a projekt legizgalmasabb része: közös gondolkodás „a büntetés-végrehajtás tapasztalati szakértőjé”-nek lehetséges szerepéről, a döntéshozók felé, illetve a büntetés-végrehajtás gyakorlatában részt vevők számára tervezett visszajelzés formájában. A tapasztalati szakértő alapképzés a szegénység sokszínű arcát mutatja be és gondoltatja végig a hallgatókkal. Mi pedig azt kerestük a „Böri-klub”ban, hogy az alábbi definíciót hogyan lehetne alkalmazni a büntetés-végrehajtás területén:
Ki a „Tapasztalati szakértő”? A tapasztalati szakértő olyan, a szegénységet a saját életében átélt személy, aki egy képzési folyamatban megküzd ezzel a keserű tapasztalattal, és a képzés során szerzett attitűdök, kész-ségek és módszerek segítségével megerősödve, személyes tapasztalatának egyéni és társadalmi elemeit megértve, mindezt - a szegénység elleni küzdelem egy vagy több pontján, mások javára hasznosítva - alkalmazni tudja. A belga alapötletből kiindult alapképzés elindítói szegénység-kezelő, érdekérvényesítő mo-dellként szeretnék megajánlani azt az Európai Unió országaiban. A 8hónapos magyar képzést eddig 75-en végezték el, köztük akadt börtönviselt résztvevő is. A klub vezetői 2004-ben találkoztak Celine Luyten-nel, az első belga tapasztalati szakértővel. Akkor még ő volt az egyetlen főállású „Tapasztalati szakértő” a belga szociális minisztérium-ban. Ma már 16 különböző
minisztériumban dolgozik egy-egy ilyen munkatárs, aki a szegé-nyeket érintő kérdésekben hallatja a hangját. Számos tapasztalati szakértő dolgozik továbbá belga és flamand civil szervezeteknél, önkormányzatoknál, egyházaknál, üzleti vállalkozások-ban. Alkalmazásuk gyakorlatilag minden olyan intézményben/szervezetben hasznos lehet, ahol a szegényekről szóló döntések megszületnek és/vagy a szegényeknek valamilyen szolgáltatást nyújtanak. Belga kollégáink számunkra is kiindulópontnak tekintett, modell értékű képzése a szegény-ségben és társadalmi kirekesztettségben élők körében oly sajnálatosan gyakori élethelyzet-ből indul ki, miszerint e társadalmi rétegekben aránytalanul sokan nem fejezik be az általá-nos iskolát, ám anélkül semmilyen további szakismeretre nem tehetnek szert. A magyar helyzet - e vonatkozásban - egy jottányit se tér el a belgától, hisz a hazai OKJ-s képzések (= Országos Képzési Jegyzék) mindegyikéhez belépési feltételként kell teljesíteni az érettségit (de legalább is az általános iskolát). Az iskolarendszerből kimaradók „az élet iskolájában” tanulnak tovább, de az iskolarendszer nem teszi lehetővé, hogy a személyes átélt, tehát „nem az iskolarendszerben megszerzett” élettapasztalataikat adekvát szakmai képzésekben felhasználhassák. Az iskolarendszer még a modul rendszerben átdolgozott OKJ „rész-szakképesítések”, elágazások” és „ráépülő szak-képzések” rendszerének kialakítását követően sem ismeri el releváns tudásnak e sokszínű hétköznapi élettapasztalatot. Nem így a belga képzés és hazai alteregója. A „Tapasztalati szakértő” képzés un. „második esélyt” kíván teremteni az általános iskolát el nem végzettek számára azáltal, hogy valódi szakértelemnek tekinti a szegénységben és társadalmi kirekesztettségben élők személyesen megélt élettapasztalatait. Ezt a koncepciót kívántuk az „Össze-Tett Erő” projekt során megerősíteni azzal, hogy a „Tapasztalati szakértő” képzést elvégzett „Okleveles tapasztalati szakértők” is részt vettek a klub vezetésében, működtetésében. A „Böri-klub” foglalkozásai 13 hónapig tartottak, havi 4 alkalommal. A megvalósult tematika - véleményünk szerint - önmagáért beszél, ezért minden különösebb kommentár nélkül, teljes terjedelmében közöljük:
27.
Nonprofit Alapítvány | Össze-Tett Erő | A megvalósítás
A „Böri-klub” megvalósult tematikája
2013. január
Ráhangolás
Jégtörő gyakorlatok, névválasztás
2013. február
Serdülők és fiatal felnőttek korosztályi sajátosságai
Kiskamasz, kamasz, serdülő, tinédzser. Fizikai, lelki sajátosságok. Milyen változások zajlanak bennük?
2013. március
2013. július
Függőségről általában. Kipróbáló vagy függő? Létezik könnyű drog, kemény drog?Honnan ismerhe-tem fel?
Kékszeműek, barnaszeműek- A vihar kapujában - Harry Brown
Szerhasználat, on-line függőség
Filmklub
2013. április
2013. augusztus Filmklub
Kihez fordulhatok? Mit tehet az egyén (szülő, barát/nő, kortárs, csoport, szakember, politikus,a szerhasználat/függőség esetén?
2013. szeptember
Jó társaság, rossz társaság. Mit engedjek? Mit tiltsak? Mit tűrjek?
Felégett hidak - Londoni férfi
Vendégségben a Szociális Szakmai Szövetségnél + Főzés Szerhasználat, on-line függőség
Kortársak, párkapcsolat, szexualitás (I.)
Bebukottak - Nyócker - Ádám almái - Stand up guys
Filmklub
Tapasztalataink visszajelzése
2013. május
Mit csinálnék másképpen, ha én lennék a börtönparancsnok? Van-e értelme? Lehetséges-e?
Nem tetszik a barátja/barátnője! Bízhatok, hogyan bízhatok? Amiről kínos beszélni….
2013. október
Kortársak, párkapcsolat, szexualitás (III.) Generációk közötti kommunikáció (I.) Hogyan érthetek szót másokkal?
2013. június
Generációk közötti kommunikáció (II.)
Miért olyan idegesítő?Miért vádol engem/minket?Hogyan kommunikáljunk és hogyan ne? Mit jelent a család? Kik a támogató személyek? Hogyan erősíthető a családi bizalom
Tapasztalataink visszajelzése
Mit csinálnék másképpen, ha én lennék a börtönparancsnok? az elítéltek és a börtönszemélyzet közötti konfliktusok kezelésével kapcsolatban = az elítéltek napirendjével kapcsolatban az elítéltek külső (családi és társadalmi) kapcsolattartását illetően az elítéltek szabadulásának előkészítésével kapcsolatban
2013. november
Tapasztalataink visszajelzése
Mit csinálnék másképpen, ha én lennék a börtönparancsnok? a börtönszemélyzettel kapcsolatos kifogások intézésében az elítéltek egészségmegőrzésével kapcsolatban az elítéltek étkezésével kapcsolatban az elítéltek szabadidő eltöltésével kapcsolatban
28.
Összegzés Eredmények számokban Az Össze-Tett Erő projekt megvalósítására 18 hónap állt rendelkezésre, 2012 júniusától 2013 novemberéig. A bevontak tervezett létszáma 60 fő volt, míg valójában 64 fő került kiválasztásra – számolván a lemorzsolódás lehetőségével. A fogvatartottakból toborzott ügyfélkör létszáma 33 fő lett, míg a pártfogó felügyelet alatt állók száma a 31 főt tett ki. A nemek megoszlása a következő módon alakult: A fogvatartottak közül verbuvált két csoport értelem szerűen 100%-ban férfi, hiszen a Budapesti Fegyház és Börtön férfiak büntetés -végrehajtását végzi. A pártfogó felügyelet alatt állókból alkotott két csoportban a nők létszáma 8 fő volt, így arányuk 25%-ot tett ki. (A bűnelkövetők nem szerint megoszlása Magyarországon 93% férfi, s csupán 7% nő. Talán ez is indokolhatja azt a tényt, hogy nem sikerült tejesítenünk azt az elvárást, miszerint a bevontak 30%-a nő legyen.) A pályázati kiírással összhangban a bevontak életkora 18-35 év közé esett. A tervezetteknek megfelelően az ügyfélkör négy csoportot alkotott, bevonásuk négy etapban történt meg. A Budapesti Fegyház és Börtön munkatársai az objektív paraméterek mentén (kor, szabadulás dátuma, lakóhely) igen hathatós munkával körvonalazták a potenciális ügyfélkört, majd személyes beszélgetések alkalmával térképezték fel a jelentkezők motiváltságát, elkötelezettségét a program nyújtotta szolgáltatások igénybevétele iránt. Ezt követően a megvalósítók – mind az alapítvány, mind a BFB részéről - egy egyeztető megbeszélésen döntöttek a bevontak köréről. A pártfogó felügyelet alatt állók bevonása kevésbé „tömbösítve” zajlott, hiszen ez esetben a Budapest Főváros Kormányhivatala Igazságügyi Szolgálatának pártfogó felügyelői munkatársait kértük meg arra, hogy azon ügyfeleket, akik az objektív paramétereknek megfelelnek, irányítsák alapítványunkhoz, hogy lehetőségünk nyíljon vázolni a program nyújtotta szolgáltatásokat és elvárásokat. A BFKH Igazságügyi Szolgálata ugyan nem volt programunk konzorciumi partnere, mégis remek partneri viszonyban működtünk együtt, amiért ezúton is köszönetet mondunk. Programunk megvalósítása során igyekeztünk megfelelni az 5.6.2 kiemelt projekt formai és tartalmi elvárásainak, használtuk azokat a dokumentum sablonokat, amelyeket a kiemelt projekt előírt. Az egyéni fejlesztési terv sablonban listáztuk valamennyi, a program nyújtotta szolgáltatást, majd minden ügyfél esetében a személyes nyomtatványon jelöltük, kinek mely szolgáltatás igénybevételét tartanánk optimálisnak. Minden ügyféllel együttműködési szerződésben rögzítettük közös munkánk legfontosabb paramétereit. A program valamennyi résztvevőjét megkértük arra, hogy töltsön ki egy ún. Igényfelmérő kérdőívet, amely abban segítette a mentorokat, hogy az adott személyre vonatkoztatva adekvát szolgáltatások igénybevételére kínáljanak lehetőséget. Ugyancsak mind a 64 fő esetében sor került a „Jövőterv” megalkotására, mely egy gondolatsor arról, milyen célokat, milyen stratégiával szeretne az ügyfél elérni a kiegyensúlyozott, szabálykövető, társadalmi normákat érvényesítő jövőbeni magatartásával összefüggésben. A bevont 64 ügyfél közül 57-en szereztek látogatási igazolást a 60 órás - úgymond a projekt gerincét alkotó - Állás-Pont Munkaorientációs és Képességfejlesztő Pro-
gram sikeres elvégzéséről. 7 fő (öt fogvatartott, 2 pártfogás alatti) esetében a hiányzás meghaladta az összes óraszám 10%-át, így nem kaphattak tanúsítványt e programelem elvégzéséről. (A fogvatartottak esetében ez azt jelentette, hogy a programelem befejezése előtt szabadultak.) Az ügyfelek mentoraikkal egyeztetve különböző témakörben egyéni tanácsadások keretében is segítséget kérhettek szakembereinktől. 78 alkalommal került sor pénzügyi, életvezetési tanácsadásra. Összesen 300 órában kaptak ügyfeleink egyéni munkaorientációs (a munkavállalásra ösztönző), pszichológiai, jogi, addiktológiai, mentálhigiénés, pár- és családterápiás tanácsadást. Egy résztvevő átlagosan 6 órányi egyéni tanácsadásban részesült (szórás = 4,19). Párhuzamosan, csoportfoglalkozás formájában, zajlott a 16 órás agressziókezelő, valamint a kapcsolati tőke tanácsadás, amelyeken való részvétel alternatív módon választható volt az ügyfelek számára. A program pszichológus munkatársa személyre szabottan tett javaslatot arra kinek melyik tematika hozna több hasznot saját személyiségfejlődése érdekében. A két típusú tanácsadás valamelyikén 60 fő vett részt a program ideje alatt. Kiscsoportos informatikai tanácsadáson 22 fő vett részt 56 héten át heti két óra időtartamban. Tizenhárom hónapon át havi négy alkalommal sor került olyan önsegítő, klub jellegű csoportfoglalkozásokra is, ahol a program résztvevői úgynevezett tapasztalati szakértők jelenlétében, közreműködésével juthattak gyakorlati életvezetési tanácsokhoz. A találkozási alkalmakat gyakran filmvetítés színesítette. E sajátos klubfoglalkozás nyújtotta közösségi élményt 21 résztvevő tapasztalta meg. A program tíz ügyfél számára kínált lehetőséget arra, hogy - fokozatosan csökkenő mértékben –támogatást nyújtson a lakhatási költségek terén. A lakhatási támogatás igénybevételének feltétele volt, hogy az igénylő jövedelemmel rendelkezzen, s vállalja, hogy a hat hónapon át tartó támogatott lakhatást követően legalább további egy hónap időtartamban önerőből fedezi szállásának költségét. Erre „garanciát” az biztosított, hogy a lakhatási támogatásban részesülőknek hat hónapon át kötelező módon 5.000 Ft összegben előtakarékoskodniuk kellett. A program során a támogatott lakhatásba tíz főt vontunk be, s nyolc fő hozta az elvárt eredményt, azaz, lakhatását a hetedik hónapban önerőből finanszírozta. A projekt ütemezése szerint egy-egy csoport résztvevőivel 10 hónapon át tartanak kapcsolatot a mentorok és a tanácsadók. E az elképzelés hat fő esetében nem valósulhatott meg. Két személyt a büntetés-végrehajtásból való szabadulásuk után ismét elzárással büntettek a hatóságok, s olyan intézményben kerültek, ahol a mentoroknak már nem nyílott lehetőségük a kapcsolattartásra. Egy fő a szabadulását követő harmadik hónapban – erőszakos bűncselekmény következtében – elhunyt. A kép pártfogó felügyelet alatt álló csoportból három fő esetében nem valósult meg a tíz hónapos együttműködés, mert előzetes letartóztatásba kerültek. Két fő - az előzetes várakozásokkal ellentétben – a projekt ideje alatt nem szabadult a büntetés-végrehajtás kötelékéből, így a velük való kapcsolattartásra csak az intézményen belül kerülhetett sor.
29.
Mellékletek Szórólap
30.
Nonprofit Alapítvány | Össze-Tett Erő | Mellékletek
Pécsi Járásbíróság 7621 Pécs, Széchenyi tér 14.
Tárgy: Büntetett előélet alóli mentesség kérelme Hiv.sz.: 4.Fk.1284/2005 Tisztelt Bíróság! Alulírott, Lákovics Csaba (született: Marcali, 1979.01.28., anyja neve: Récsei Mária), azzal a kéréssel fordulok Önökhöz, hogy szíveskedjenek részemre a büntetett előélet alóli mentességet megadni. Kérelmem indoka a következő: A Pécsi Városi Bíróság 4.Fk.1284/2005. számú, 2006.11.24. napján kelt és a Baranya Megyei Bíróság, mint másodfokú bíróság 2.Fkf.44/2007. számú, 2007.04.12. napján kelt és jogerős végzésével 8 év letöltendő fegyházbüntetésre ítélt. 2007.04.13.-2011.05.09. napja között a Szombathelyi Büntetésvégrehajtási Intézetben letöltöttem büntetésem, melyből 2011.05.09. napján a Vas Megyei Bíróság Bv. csoportja F.52/2011/2. számú 2011.04.06. napján kelt végzésével feltételes kedvezménnyel szabadultam, pártfogó felügyelt elrendelése mellett. Akkori tartózkodási helyem szerint illetékes Budapest Főváros Kormányhivatala Igazságügyi Szolgálatánál jelentkeztem, pártfogó felügyelőmmel rendszeresen és előírásszerűen tartottam a kapcsolatot, a pártfogó felügyelet a feltételes kedvezmény idejével egyidejűleg 2012.12.14. napján letelt. Nagyjából két és fél éve vagyok szabadlábon, az első egy évben három munkahelyem volt, de sajnos, csak rövidtávon, az erkölcsi bizonyítvánnyal kapcsolatos problémák miatt. Ráadásul az egyik soproni internetes portálon szerepeltem az egyik cikkben, melynek címe Börtön rácsok nélkül volt, kérésemre nemrég eltávolították a cikket, de munkáltatóim már rátaláltak, és emiatt megváltak tőlem. Amennyire tudom, 10 év elteltével kaphatok tiszta erkölcsit, de addig még hosszú idő van. Az elmúlt másfél évben nem sikerült elhelyezkednem. Takarítónak sem vettek fel, mivel az erkölcsi bizonyítványt kérik először, anélkül szóba sem állnak velem. Emiatt nem tudom eltartani magam, más emberekre, főleg a családtagjaimra szorulok, kiszolgáltatott helyzetbe kerültem. Ők pedig vagy segítenek, vagy nem. Nincs lehetőségem rendszeresen étkezni, lakhatásom igen esetleges, tisztálkodni is csak akkor tudok, ha valaki beenged magához. (Értesítési címként emiatt nővérem címét tudom megadni, mivel hivatalos levelet átvenni semmilyen címen nem áll módomban.) A családtagjaim kezdenek lemondani rólam. Hiába próbálkozom, igyekszem, hogy fenn tudjam tartani magam, hogy egyszerűen csak létezni, élni tudjak, amíg nincs tiszta erkölcsim, addig egyedül ez nem megy. Az elmúlt két és fél évben lehetett volna hosszú távú, folyamatos, bejelentett munkaviszonyom, de az erkölcsi bizonyítvány hiánya miatt nem lett. A Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben, ahol 6 év 4 hónapot töltöttem le, a helyi pékségben, valamint ételosztóként dolgoztam, ennek köszönhettem, hogy nem teljesen üres pénztárcával szabadultam. Jó magaviseletem miatt végül feltételes kedvezménnyel bocsátottak el, pártfogó felügyelet mellett. A pártfogómmal rendszeresen tartottam a kapcsolatot, ám az elhelyezkedésben ő sem tudott nekem érdemben segíteni, annak ellenére, hogy karosszérialakatos végzettséggel rendelkezem. Gyermekkorom óta rajzolok, sokak szerint tehetségem is van hozzá, ezért szeretném elvégezni a Képzőművészeti szakközépiskolát, azonban tanulmányok folytatására sincs lehetőségem, amíg nincs biztos jövedelmem. Mellékelten megküldöm az egyik rajzomat. Tavaly novembere óta részt veszek a Nonprofit Alapítvány TÁMOP 5.6.1 számú projektjében, melynek célja, hogy a frissen szabadulókat segítse visszailleszkedni a társadalomba. Sokféle segítséget kaptam tőlük, mind szociális, mind munkavállalói készségeim fejlődtek, ám ennek ellenére sem sikerült elhelyezkednem, stabil munkahelyet találnom. Úgy gondolom, a magam részéről mindent megteszek azért, hogy helyzetemen változtassak. Rendezett családi körülmények között nőttem fel, családomból más nem is volt büntetve. Jelenlegi az első bűncselekményem volt, és szeretném, ha ez egyben az utolsó is lenne. Bekerülésem előtt voltam katona, és 9 évig folyamatosan dolgoztam, bejelentett munkaviszonyban álltam. Tetteimmel tisztában vagyok, bűnhődtem és bűnhődök érte eleget a mai napig is. Ugyanakkor szeretném azt a normális életvitelt folytatni, amit bűncselekményem elkövetése előtt éltem, de tiszta erkölcsi hiányában ez nem megy. Sok ember kerül és van hasonló helyzetben, mint én, ezt belátom, én főleg saját magamnak szeretném bebizonyítani, hogy képes vagyok annak az életnek a folytatására, amit korábban éltem, és igenis van helyem a társadalomban. Köszönettel tartozom sok embernek, akik támogattak, segítettek és bíztak, bíznak bennem, de szeretnék végre a saját lábamon megállni. Ebben szeretném kérni az Önök segítségét. Kérem, hogy szíveskedjenek mentesíteni a büntetett előélet hátrányai alól, hogy lehessen tiszta erkölcsi bizonyítványom, hogy az életemet helyre tudjam állítani, és tudjak normális emberként élni. Budapest, 2013. szeptember 25. Kedvező elbírálásukat remélve tisztelettel: Lákovics Csaba Értesítési cím: Lákovics Amália (nővérem), 1154 Budapest, Alkotmány u. 9. I. em. 1. a. Mellékletek: Saját rajzom Pártfogó felügyelő igazolása
31.
Sajtótükör Visszailleszkedés a való világba Munkát találni senkinek nem könnyű. Hát még akkor, ha az ember életrajzában vagy nagyobb kihagyások, vagy egyszerűen fekete foltok vannak – börtönidő felirattal. Mi motiválhat egy munkaadót, hogy legyőzze előítéleteit, és alkalmazzon valakit, aki most szabadult a börtönből? Hogy alkalmazkodik a börtön zárt rendszeréből frissen kikerült a megváltozott munkaerő piaci viszonyokhoz? Nyima Tamással, a Budapesti Börtön és Fegyház parancsnokhelyettesével és Gyergyói Ildikóval, a Nonprofit Alapítvány ügyvezetőjével beszélgetünk egy közös pályázat megvalósítása kapcsán a visszailleszkedés buktatóiról és lehetőségeiről. G.M: A Kozma utcai börtön, hivatalos nevén Budapesti Fegyház és Börtön a Nonprofit Alapítvánnyal közösen egy olyan programot indított, melynek célja, hogy a börtönből kikerülő 18 – 35 év közötti fiatal felnőtteket már a börtönben felvértezzék olyan készségekkel, motivációval, amivel kikerülés után sikeresen vissza tudnak illeszkedni a munkaerőpiacra. Tehát egyrészt olyan munkahelyeket kell találni, amelyek befogadják őket. Másrészt olyan készségekkel kell felvértezni a résztvevőket, akik kikerülnek a börtönből és az utcán találják magukat, amelyek képessé teszi őket arra, hogy újra munkába álljanak. Gyergyói Ildikó: Ott indul a történet, hogy az európai uniós pályázati finanszírozás révén lehetőség nyílt arra, hogy a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében olyan, különböző projektek valósuljanak meg, amelyek általában a humán erőforrással összefüggésben születnek. Így ez az 5.6.1.-es konstrukció kifejezetten azt a célt szolgálja, hogy a büntetés végrehajtás valamilyen szegmensében érintett embereket megpróbáljuk a normális, civil életbe visszahozni. Ennek nagyon fontos eleme az, hogy a munkavállalásban is megpróbáljuk segíteni őket. Mi, amikor ezt a pályázatot kigondoltuk, megkerestük a Budapesti Fegyház és Börtönt, és nagyon örültünk annak, hogy nyitottak, fogadó készek voltak arra, hogy velünk konzorciumi partnerként ez a pályázat megszülessen, s azóta már el is kezdtük a közös munkát. Az első közös csoportunk tagjai mostanában szabadulnak. K.T.: Gondolom, ennek a tevékenységnek nemcsak az az értelme, hogy gyorsan és zökkenőmentesen visszailleszkedjenek a társadalomba a szabadulók, és hogy a munkaerőpiacon munkát találjanak, hanem hosszabb távon cél az is, hogy megelőzzék a visszakerülést. Készültek statisztikák az ilyen jellegű tevékenységek hatásairól? Nyima Tamás: Elöljáróban szeretném elmondani, hogy a büntetésvégrehajtás az elmúlt időszakban nagyon sok változáson ment át. Korábban az igazságszolgáltatás a büntetés megvalósítására fektette a legnagyobb hangsúlyt. Ezzel kapcsolatban azonban az elmúlt 10-20 évben óriási változást tapasztalhattunk. 19902000-es években a büntetés-végrehajtási szervezet, felismerte, hogy érdemes a fogvatartottakat a büntetés ideje alatt is foglalkoztatni, ugyanis a megőrzésen túl fontos célkitűzéssé vált az elítéltek megélhetéssel kapcsolatos szemléletének megváltoztatása is, vagyis felismertetni velük azt, hogy a szabadulás után bűncselekmények elkövetése helyett, munkával is képesek az
32.
egzisztenciájuk megteremtésére. Ehhez természetesen nekünk is meg kellett újulnunk. A büntetőpolitika a megelőzés érvényesítése során legfőképp a bűncselekmények elkövetése miatti szankciót hangsúlyozza, vagyis azt, hogy melyek azok a bűncselekmények, amelyek szabadságvesztéssel is járhatnak. A megelőzésnek azonban nemcsak a bűncselekmény, hanem a későbbi bűnismétlés elkerülését is szolgálnia kell, ami a szabadságvesztés letöltése során a mi feladatunk. Ehhez a fogvatartottaknak értelmes feladatokra, programokra van szükségük, amelyek a társadalmi elvárások, normák megértését és a későbbi társadalomba történő visszailleszkedést segítik elő. Manapság ebben a civil szervezetek is nagymértékben közreműködnek. Ha már egy fogvatartottnál sikerül elérnünk azt, hogy a szabadulást követően a társadalom elvárásainak megfelelően tud élni, sikerről beszélhetünk. G.M.: Ezt a pályázat kiírói egészen biztosan nem fogják sikernek tekinteni, mert úgy tudom, hogy 75 %-os sikermutatót kellene produkálni, amit a szimplán állását vesztett munkanélküliek között sem lehet megvalósítani. Milyen készségeket veszítenek el a fogva tartottak a börtönben? Laikusként azt gondolom, hogy ha valaki bekerül egy ilyen zárt közegbe, akkor egyrészt kap egy napirendet, másrészt megkapja a reggelijét, ebédjét, vacsoráját, esetleg választhat programok közül, amiket vagy csinál vagy sem, tehát végül is az öngondoskodási képessége elveszik Másrészt szerezhet is képességeket, hiszen tudom, hogy van általános és középiskola, szakmákat is lehet tanulni… Ebből hogyan lehet sikeresen kikerülni? Nyima Tamás: Az első lépés a fogvatartottak megismerése: miért került be?, milyen körülmények vezették az adott bűncselekmény elkövetéséhez?, milyenek a családi körülményei?, stb. majd kollégáim az összegyűjtött adatokból a fogvatartott személyiségét feltérképezve, egy egyénre szabott nevelési tervet dolgoznak ki. A fogvatartottakkal kapcsolatos eredményes foglalkozás érdekében különféle kulturális, sport és egyéb programokat szervezünk, valamint általános-, szak-, illetve középiskolát működtetünk, munkalehetőséget biztosítunk, ezek segítségével is csökkentve a börtönártalmakat. Sok ember például a börtönben végzi el az általános iskolát, vagy a szakközépiskolát, itt dolgozik először tartósan. Ezen túl a bezárt embereknek látniuk és érezniük kell azt, hogy mi történik a világban, a bekerülésük óta milyen változások voltak a mind-
Nonprofit Alapítvány | Össze-Tett Erő | Sajtótükör
ennapi élet különböző területein (például a munkaerőpiac új elvárásai, vagy mondjuk egy fizetőeszköz forgalomból történő kivonása). Az öngondoskodási képesség fenntartása a zárt intézetekben, így a börtönökben is nagy nehézséget jelent. Ezért is fontos, hogy a szervezet, a legfontosabb feladata – a fogvatartottak megőrzése mellett – kellően nyitott legyen a társadalom irányába, és az onnan érkező érdeklődést, segítséget elfogadva igyekezzen minél hatékonyabban részt vállalni az elítéltek szabadulás utáni társadalomba történő beilleszkedésébe. Ezért szükségünk van olyan alapítványokra, szervezetekre, amelyek különböző programok, képzések szervezésével normát, értéket közvetítenek a fogvatartottak felé. Szerencsére az utóbbi években az intézetünk, a hasonló vagy azonos célok miatt kapcsolatba került több alapítvánnyal, köztük a Nonprofit Alapítvánnyal. Ildikóék munkájára nagy szükségünk van, ezért is bízunk abban, hogy egy sikeres és hosszú távú együttműködés indult a közelmúltban. K.T.: Ha nagyon leegyszerűsítem, akkor valójában a „jó szokások” kialakításán van a hangsúly. Ez sok féle módon történhet, és ezek közül a módozatok közül van jó néhány, amelyekben együtt tudnak működni a civil szervezetekkel. Nyima T.: Pontosan. Például igyekszünk az intézetben és azon kívül minél több fogvatartottnak munkalehetőséget biztosítani. Ennek érdekében a költségvetési szerveken túl magántulajdonú cégekkel, vállalkozásokkal is folyamatosan egyeztetünk, sőt szerződés alapján már több elítéltet foglalkoztatunk ilyen munkahelyeken. A civil szféra az intézet falain belül – egyéb programokban való részvétel mellett – megjelenik az iskolai oktatásban, a szakirányú képzésekben, mivel a börtönnek sincs kellő számú szakképzett tanára, oktatója és természetesen engedélye sem az önálló működéshez. A civil szervezetek közreműködnek az elítéltek szabadulásra felkészítése kapcsán bizonyos speciális ismeretanyag átadásában, mint például a munkaerőpiacon megjelenés, a sikeres munkahelykeresés. Hiába segítjük ugyanis szakmához a szabadulót, ha nem tudja, hogy a falakon kívül hova, kihez kell fordulni, hogyan lehet minél eredményesebben pályázni, ezáltal munkát találni. G.M.: Milyen új szokásokat segít kialakítani a Nonprofit Alapítvány csapata? Mi a Flaszterből ismerjük egymást, ami nagy szívfájdalmamra meg is szűnt. Ti eddig főleg hajléktalanokkal foglalkoztatok. Ám ők egy másik típusú hátrányos helyzetű réteg, mint azok, akik még több előítélettel küszködve fognak bekerülni a munkaerőpiacra. Mert míg egy hajléktalanról azt gondolhatják az emberek, hogy „na jó, önhibáján kívül is kerülhetett ilyen helyzetbe”, viszont aki a büntetés végrehajtásból kerül ki egy civil munkahelyre, azzal szemben biztos, hogy van előítélet, hisz nem mondhatjuk azt, hogy véletlenül lopott, tehát sokkal kevésbé fogadjuk el azt, hogy biztos megjavult. Gyergyói Ildikó: Nehezet kérdezel, mert ez a társadalmi előítéletekről szól. Hiszen a társadalom tagjaiban előítélet van a priori azokkal szemben, akik valamilyen bűnt elkövettek. Az előítélet ráadásul egy irreverzibilis dolog, mint tudjuk, tehát nagyon nehéz visszafordítani, talán nem is lehet. Tompítani lehet, és ezt csak a másik oldal viselkedésbeli normáinak a konszolidálásával lehet elérni. Tehát ha valaki bizonyítottan, napról napra meg tud felelni azoknak az elvárásoknak, amelyeket a tömeg képvisel, akkor lassacskán, feltehetőleg belehet
„édesgetni” ebbe a fajta konszolidált tömegbe. De mielőtt folytatnám a gondolatot, el szeretném mondani, hogy ennek a projektnek az a címe, hogy Össze-tett Erő. Itt tehát tényleg arról van szó, hogy a büntetés végrehajtás teszi a dolgát. Ezeket az embereket fogva kell tartani, mert annak idején egy bíró úgy ítélte meg. Aki bekerül a programba, ő már adja az „erejét” ehhez a történethez, hiszen senkit nem kényszerítünk arra, hogy velünk karöltve bármit is csináljon… K.T …tehát önkéntességen alapul. Gyergyói Ildikó: Igen, tehát akit érdekel ez a lehetőség, azok kerülhetnek be a programba. A program felépítése a következő: négy hónapon keresztül, a büntetés végrehajtás intézményrendszerén belül, ún. „bejárósan” foglalkozunk a résztvevőkkel, szabadulásuk után pedig fél éven át „fogjuk a kezüket”, és mindenféle módon megpróbáljuk őket abba az irányba terelni, ami hitünk szerint odáig viszi őket, hogy egy elfogadottabb státuszba kerüljenek a társadalmi megítélés mentén. A programban vannak olyan ügyfeleink, akik a büntetés végrehajtásból kerülnek ki, s lesz két olyan csoportunk is, akik pártfogói felügyelet alatt állnak. G.M.: Mondtad, hogy majd fogjuk a kezüket, és segítünk nekik. Ez tényleg nagyon jó, és nyilván már a börtönben sok olyan készséget át lehet átadni, ami felkészíti az embereket arra, hogy mi fogja várni őket, amikor kikerülnek. Ám valószínűleg senki sem képzeli, hogy majd tárt karokkal várja őket a munkaerőpiac, hiszen az ma senkit sem vár tárt karokkal. Mivel lehet egy munkaadót motiválni arra, hogy ha jelentkezik két, vagy akár tíz ember egy állásra, úgy döntsön: igen, lehetőséget adok egy börtönviseltnek. Ki foglalkozik a felvevő oldallal? Mert az kevés, hogy mi felvértezünk egy remek csapatot, akik tényleg tisztességesen akarnak dolgozni, tele vannak jó szokásokkal – ahogy Tivadar mondta -, majd belemerítjük őket a szép magyar valóságba… De ki készíti fel ezt a valóságot arra, hogy tessék befogadónak lenni? Gyergyói Ildikó: A munkáltatók „érzékenyítése” ma nagyon divatos, és egyáltalában nem haszontalan dolog. Vannak olyan tréningek, amelyek kifejezetten azt a célt szolgálják, hogy a potenciális munkaadó fogékony legyen arra a szituációra, hogy embertársa iránt érzett szolidaritásból vagy bármilyen más megfontolásból felvegyen ilyen alkalmazottat. Ám én egyszerűbb dologra gondolok: ha ezek az emberek nem írják ki a homlokukra, hogy nekik milyen a múltjuk, és egyébként fél év alatt viselkedésüket tekintve megfelelőek, illetve a környezetükkel olyan viszonyban vannak, ami elfogadható, akkor – azt gondolom – olyan állampolgárként lehet rájuk tekinteni, mint bárki másra. Kicsit sarkítva: vannak olyan állások, ahol kell erkölcsi bizonyítvány, és vannak olyan állások, ahol nem. Ahhoz, hogy valaki egy kőműves mellett pl. habarcsot keverjen, nem kell feltétlen erkölcsi bizonyítvány, de a kőműves is elvárja, hogy a spaklit ne vigye haza este, mert másnap is jó lenne valamivel dolgozni. Tehát ezek azok az apró mozzanatok, amikor azt mondod: erkölcsileg, emberileg, mentálisan rendben van. Ha ilyen, akkor fel fogják venni, ha meg olyan, akkor nem. A másik kérdés a feketemunka, amely ellen ugyan viszonylag jó hatásfokkal küzd az állam, de sajnos be kell látni, hogy még létezik. Szerintem többen dolgoznak a büntetés végrehajtásból kikerülvén, mint ahányról azt gondoljuk, csak nem feltétlenül legálisan.
33.
Nonprofit Alapítvány | Össze-Tett Erő | Sajtótükör
G.M.: Mi a helyzet az önéletrajzokkal, hiszen általában itt hiányzik néhány év. Gyergyói Ildikó: Igen, ennek is megvan a maga technikája. Lehet olyan önéletrajzot írni, amikor nemhogy kronológiát, de évszámot sem használsz, hanem csak felsorolod a készségeket (skills). Ez persze nem egy Europass önéletrajz, de bizonyos helyeken nagyon hasznos lehet. G.M.: Tehát ilyen technikákat is megtanítotok a mostani elítélteknek. Gyergyói Ildikó: Persze. Nekünk az a célunk, hogy úgy jöjjön ki a rendszerből 10 hónap után, hogy jól érzi magát a külvilágban, s lehetőség szerint van pénz a zsebében. Mert mondhatunk ugyan fennkölt dolgokat, de pénz nélkül fabatkát sem ér az ember. Ez nagyon fontos lenne, hogy munkába lehessen őket állítani. Egyébként még egy kicsit a projekt elgondolását szeretném dicsérni. Azok, akik kiírták ezt a pályázati lehetőséget, nem kergettek illúziókat. Uniós pályázatoknál nagyon gyakori, hogy olyan elvárás rendszert állítanak be, amelyről első ránézésre azt gondolná az ember, hogy nyilván teljesíthetetlen. Esetünkben ez „puhább”, és nyilván a megcélzott célcsoportra tekintettel az. Nem tőlünk, a megvalósítóktól várnak el kevesebbet, hanem azoknak a teljesítményében puhább, akiket bevonunk a projektbe. Vagyis valóban a munkába állítás a legfontosabb cél, de lehetőségünk van arra, hogy támogassuk a lakhatásukat, ami szintén nagyon fontos. Mert ha nincs a közvetlen környezetében egy olyan pont, ahová fordulhatna, akkor ott van az alapítványi segítség, és akkor egyik napról a másikra lehet valamiféle megoldást teremteni, hogy legalább azok a minimális életfeltételek meglegyenek, amelyet a börtönben megszoktak, ahol a körülmények „jók” voltak, hiszen enni adtak, meleg volt, viszont ezt kint meg kell valahogyan teremtenie. K.T.: Én visszatérnék ahhoz, hogy a munkaadókat azon kívül, hogy jóságosak lehetnek, ha munkát adnak egy börtönből szabadult embernek, motiválja-e még valami? Gyergyói Ildikó: Nem, nincs motiváció. Lehetne olyan, hogy ha kockáztat egy munkaadó, és azt mondja, hogy én nem féltem a stilfűrészemet, mert tudom, hogy nem fogják ellopni, vagy legyűröm magamban a börtönviselt emberektől való ódzkodást, akkor ezt az állam honorálná – ez is elképzelhető modell lehetne. De jelenleg Magyarországon ilyen nincsen. K.T.: Akkor marad a jóságosság. Gyergyói Ildikó: Így van. G.M.: … és az alulinformáltság. Hiszen olyan önéletrajzot fognak kapni a munkáltatók, amiből nem fog kiderülni, hogy ez az ember hol töltötte az utóbbi X évet. Mennyire tudja egyáltalán a büntetés végrehajtás, hogy mi történik azokkal az emberekkel, akik kikerülnek? Nyima Tamás: Csak részben van visszajelzésünk. Ha olyan fogvatartottról van szó, aki az intézet közreműködésével szervezett és a szabadulás utánra is átnyúló programban vesz részt, akkor kapunk némi információt, de többnyire akkor találkozunk a volt elítélttel (és ez is egy visszajelzés), amikor a büntetés-végrehajtás őrizetébe visszakerül. A cégek vezetői több ízben elmondták, hogy a fogvatartottakat a munkáltatás beindításakor fenntartásokkal fogadták, azonban néhány hét elteltével kiderült számukra, hogy a civil munkavállalóhoz hason-
34.
lóan jól, sőt még jobban dolgoznak. A fogvatartottak eleve jutalomként élik meg a büntetés végrehajtási intézeten kívüli foglalkoztatásukat, főként olyan munkahelyen, ahol megbecsülik őket. Sajnos azok a nagyvállalatok, amelyek régen akár többszáz fogvatartottat, vagy szabadultat alkalmaztak, már megszűntek vagy átalakultak. Az újonnan létesült nagyvállalatok pedig nem igénylik a fogvatartotti munkaerőt. Az elmúlt években a feltételek megfelelősége esetén, kizárólag kis- és középvállalatokkal kötöttünk szerződést. K.T.: Ha az illető hozzáállásával, viselkedésével és munkája minőségével bizonyítja, hogy jó munkaerő, akkor lehetséges, hogy ugyanaz a cég szabadulása után továbbra is foglalkoztatja? Nyima Tamás: Természetesen. Ez kétoldalú dolog: egyrészt függ a cégtől, másrészt a szabad munkavállalótól, aki a börtönajtón kisétált. Erre is van példa, azonban sajnos nem ez a jellemző. A szabaduló fogvatartottak nagyobb része nem kap ilyen lehetőséget. G.M.: Például egy START-kártya ebben az esetben is motiváló lehetne a munkaadónak. Nyima Tamás: Ez is egy lehetőség. A szabadulók munkavállalásának támogatása mellett több, volt fogvatartott foglalkoztatása valósulna meg, ezáltal nagyobb eséllyel indulnának a szabad életbe. K.T.: Léteznek-e még azok a kategóriák, hogy „deviáns bűnözés”, megélhetési bűnözés, pszichopátiás bűnözés – hiszen mind más-más hozzáállásból bűnöznek. Nyilván egy pszichopata esetében nehezebb elérni, hogy a társadalomba visszailleszkedjen. Érzékelhető-e, hogy aki megélhetési bűnöző könnyebben visszailleszthető a társadalomba, nagyobb az igyekezet benne? Nyima Tamás: Ebben több dolog játszik szerepet, ebből az egyik a hajlandóság. Nyilván azt a személyt, aki megtévedt, vagy a körülmények arra kényszerítették – és nem évtizedeken át ivódott bele -, hogy bűnözzön, tehát nem egy börtönből ki-bejáró személyről van szó, nekünk is könnyebb rávennünk arra, hogy kezdjen egy más normát követni. A megrögzött, a börtönbe sokadszorra visszakerülő bűnelkövetőkre nehezebb hatást gyakorolni, de nekünk az a feladatunk, hogy ezt megpróbáljuk. Minél több civil szervezetet várunk, hogy ebben segítsen, mert úgy gondolom, hogy a társadalomnak ez az érdeke. K.T.: Tehát reménytelen eset nincsen. Nyima Tamás: Reménytelen eset nincs, de azt nem hiszem, hogy a börtönök kapuit véglegesen be kellene zárni. G.M.: A büntetés-végrehajtás maga is megkeresi a nagyvállalatokat és civil szervezeteket azzal, hogy alkalmazzák az elítélteket? Nyima Tamás: Igen, keressük a lehetőségeket. Több éve kapcsolatban állunk az iparkamarákkal. A Budapesti Fegyház és Börtön jelenleg is több kisvállalkozóval áll kapcsolatban, ahová az elítéltek kijárnak dolgozni. Habár a megkeresés több mint ahány szerződés köttetik, a fogvatartottak foglalkoztatásának szükségességét, munkaerejének hasznosságát kitartóan hirdetjük. Hozzá kell tennem, esetükben többnyire szakképzetlen, vagy szakmát ugyan szerzett, de abban soha nem dolgozó személyekről beszélünk. Elszántságuk sok esetben példaértékű, ezért is kapunk munkavégzésükkel kapcsolatban sok pozitív visszajelzést. A rutin és a munkatapasztalat hiánya azonban, az olcsó munkaerő ellenére megnehezíti a fogvatartottak foglalkoztatását.
Nonprofit Alapítvány | Össze-Tett Erő | Sajtótükör
K.T: Korábban már elhangzott, hogy sok elítélt szabadulása után a feketegazdaságban helyezkedik el, ami mégsem jogkövető magatartás. Erre van-e valamilyen megoldás, vagy kilátás, hogy a jövőben ez változni fog? Nyima Tamás: A büntetés-végrehajtás szempontjából nézve már az is eredmény, hogy ha valaki nem kerül vissza - nem csalásból, lopásból, rablásból tartja el magát. Gyergyói Ildikó: Azt szokták mondani, hogy a feketemunka alanyai jobbára azok az emberek, akik nagyon alacsony érdekérvényesítő képességgel rendelkeznek. Hiszen aki magabiztos, jól szituált, az az asztalra csap, és azt mondja: olyan helyen nem dolgozom, ahol nem fizetik be utánam a TB - járulékot, ahol nem fizetnek plusz juttatásokat, pl. az egészségügyi ellátást… Tehát el sem tudja képzelni, hogy ne legyen TB-ellátása, mert az hozzátartozik az emberi létezéshez. G.M.: Emellett el tudja képzelni azt, hogy ha az egyik munkahelyen ezeket nem fizetik ki, akkor egy másik helyen vállal állást. Gyergyói Ildikó: Természetesen. Az a valaki viszont, aki ezen a területen „hendikep”-es, tehát olyan helyzetben van, hogy arra gondol: jaj, csak holnap is tudjak valamiből élni, tudjak kenyeret venni –beadja a derekát, elvállalja a munkát, legfeljebb azt mondja: majd nem ütök az ujjamra a kalapáccsal, hogy ne kelljen orvoshoz menni, mert úgysem tudnám kifizetni. Tehát szorosan összefügg a mentális egészséggel, pszichés állapottal és a létezéshez való stabilitás kérdéskörével, hogy valaki mer vagy akar-e feketén munkát vállalni vagy sem. G.M.: Melyek azok a készségek, amelyeket annyira fontosnak tartotok, hogy már a börtönben elsajátítsák az elítéltek, akik majd veletek együtt próbálnak beilleszkedni a munkaerőpiacra? Gyergyói Ildikó: Lehet, hogy furcsán hangzik, de némi életre valóságot kell nekik tanítani. Egyfelől a börtön védett és zárt környezete, főként azok esetében, akik már hosszabb ideje vannak bent, nyomot hagy a világhoz való hozzáállásukban. Egy pici vagányságot kell tanítani nekik. Meg kell őket tanítani mindazokra a fortélyokra, amelyekkel ma, Magyarországon életben lehet maradni, mert azért lássuk be, kell hozzá némi spiritusz… Komolyra fordítva a szót: odáig menően kellett kitalálni ezt a programot, hogy pl. tapasztalati szakértők tanítják őket arra, hogy nagyon kevés pénzből hogyan lehet jót főzni. Első hallásra talán nem tűnik fantasztikus dolognak, de akit arra kell megtanítani, hogy ha van egy nap 750 forintom étkezésre és esetleg cigarettára, akkor mennyiből lehet kihozni egy napi étkezést úgy, hogy kalóriadús és élvezetes is legyen. A legdrágább dolog például hajléktalannak lenni. Ugyanis ő bemegy az első éjjel-nappali közértbe, mert az volt éppen ott, holott sokkal olcsóbban meg lehetne venni máshol. Ha nem tudta az egészet megenni, akkor eldobja, mert nincs hűtőszekrénye, míg egy háziasszony megteheti, hogy berakja az ételt a hűtőbe, és két nap múlva ismét előveszi. Tehát azokat a praktikákat, trükköket, amelyek egy hétköznapi ember számára magától értetődőek, azt gyakorta újra meg kell tanítani. G.M.: A filmekből ismerjük, amikor valaki elkövet egy kisebb bolti betörést vagy valami mást csak azért, hogy bevigyék a börtönbe, mert télen nem tud hol lakni, nincs mit ennie, és akkor az a néhány hónap vagy fél év legalább biztonságban telik. Vagy az a valaki, aki hosszú
ideig börtönben volt, fél kikerülni. Látszik már a szabaduláskor, hogy ki fogja megállni kint a helyét ? Nyima Tamás: Tapasztalatunk az, hogy már a kapuban lehet látni, amikor kilép, hogy ki az, aki megállja a helyét és ki az, aki nem. Hadd mondjak egy példát! Korábban más beosztásban tevékenykedtem, „szabadítani kellett” egy elítéltet. Tudtam, hogy ki ő, tudtam, hogy hol dolgozik az intézeten belül. Nem volt vele semmilyen probléma. Mielőtt kilépett a börtön kapuján, azt mondta: „hadd maradjak bent!” Nyilván ez a börtönártalom: ha valaki sokáig van bezárva, nem találja a helyét a kinti világban. Fél a civil, szabad világtól, attól, hogy mi fog vele történni. Próbáltam megnyugtatni, megkapta a börtönben keresett pénzét, de ott állt egyedül a kapuban. Mi ugyan megpróbáljuk erősíteni, megtartani a családi kapcsolatokat, de ennek az embernek a családjával megszakadt a kapcsolata, nem volt hova mennie, nem várta senki. Nem volt munkája, és nem tudta, hogy kihez forduljon. Egy kevés pénz volt a zsebében, amely csak ideig-óráig elég. De hova menjen? A fogvatartottaknál is sok esetben az alapoknál kell kezdeni. Először próbáljuk szembesíteni azzal, amit elkövetett. Gondolkodjon el rajta, mit csinált helytelenül, mi lett volna az elvárható magatartás. Majd igyekszünk az élet dolgait megtanítani, megértetni velük. Előfordult például, hogy valaki nem ismerte a pénzt, mint fizetőeszközt. Természetesen a nevelő foglalkozást tartott az elítélteknek, mely a fizetőeszköz használatáról, a címletekről, a jogszerű pénzszerzésről, az elköltés mikéntjéről és módjáról, és egyáltalán arról szólt, hogy tulajdonképpen mi az a pénz. Bármilyen hihetetlen, de a fogvatartottakat érdekelte a foglalkozás. Amikor ezt egy nem szakmabeli ismerősömnek elmeséltem, csodálkozott, hogy ilyen eset megtörténhet a XXI. században. Emellett azt sem értette, és gondolom sokan mások sem értik, miért kell ezzel egyáltalán foglalkozni. Válaszomban igyekeztem elmagyarázni, hogy nagyon sok olyan egyszerű, hétköznapi készség, tudás, ami a kinti életben természetes, az a falakon belül újrafelfedezésre és tanulásra szorul. Ebben a folyamatban van és lesz egyre nagyobb szerepe a civil szektornak a büntetés végrehajtás rendszerében. G.M.: Kívánjuk, hogy minél több sikertörténetetek legyen, hiszen ez mindannyiunk közös érdeke. Görög Mária és Krausz Tivadar
Megjelent a kapu folyóirat 2012. októberi számában
35.
Nonprofit Alapítvány | Össze-Tett Erő | Sajtótükör
36.
Nonprofit Alapítvány | Össze-Tett Erő | Sajtótükör
A kapcsolat szerepe a bűnelkövetők (re)integrációjában
A TÁMOP-5.6.1 A-11/3-2011-0006 számú Össze-Tett Erő című pályázat keretében, a Nonprofit Alapítvány és a Budapesti Fegyház és Börtön együttműködésével, munkatársainkkal arra a feladatra vállalkoztunk, hogy börtönből szabaduló és pártfogó felügyelet alatt álló fiatal felnőtteket segítsünk a társadalomba való visszatérésben és visszailleszkedésben. Jómagam korábban pártfogó felügyelőként már megtapasztalhattam, hogy a segítségnyújtásban, a szocializációs és integrációs hiányok pótlásában a bűnelkövetőkkel való foglalkozás kulcsa a kapcsolat. Ezen a talajon lehet változást elérni a másik ember életében, megmutatni neki, hogy vannak olyan értékek, melyek mentén másként is lehet élni. Mint bármelyik típusú segítő kapcsolatban, a bűnelkövetőkkel foglalkozva is fontos, hogy szakemberként a saját személyiségünket beletegyük a munkába, azzal dolgozzunk. A kapcsolat kölcsönös folyamat, ami feltételezi, hogy a résztvevők egyaránt adnak és kapnak. Aki ezt meg akarja úszni, az ne menjen segítőnek. Az alapot az őszinteség és a bizalom jelenti, amit akkor is kell nyújtani, amikor ezt nem kapjuk vissza. Sokszor hallhatjuk, hogy a fogvatartottak, illetve a pártfogoltak nem mondanak feltétlenül és mindig igazat. A gyanakvás és a bizalmatlanság azonban aláássa a kapcsolat lehetőségét, ezért a kapcsolatban azzal kell dolgoznunk, amit a másik személy behoz, azt kell elfogadni aktuális valóságnak. Ez nem azt jelenti, hogy nem kell szóvá tennünk, ha észrevesszük, hogy a másik nem mond igazat, pusztán annyit jelent, hogy el kell fogadnunk a másiknak azt az igényét és állapotát, hogy aktuálisan nem tud megbízni bennünk. A kapcsolatban való lét lehetőséget teremt arra, hogy megtanítsuk a másikat a szempontváltásra. A tükrözés technikájával segíthetjük, hogy megértse saját belső folyamatait, a saját érzéseink, gondolataink értékrendünk megmutatásával pedig lehetőséget teremtünk arra, hogy megismerje az általa kiváltott hatásokat. A bűnelkövetők empátiás készsége gyakran igen fejletlen, nem képesek felmérni viselkedésük másokra gyakorolt hatását. Persze, ez meg is védi integritásukat, hiszen ha elgondolkodnának tetteik következményein, akkor sokkal kevésbé lennének képesek elkövetni azokat. Jó példa erre a besurranó tolvaj esete, aki nem volt képes tettét bűncselekményként látni, úgy gondolta, a megélhetéséhez szüksége van erre, és a sértetteket hibáztatta, amiért nyitva hagyták lakásuk ajtaját. Nehéz ebből a látószögből kimozdítani az elkövetőt, hiszen azzal be kellene ismernie, hogy tette nem elfogadható. Az egyik találkozásunkkor felvetettem neki, hogy képzelje el, mit érezne, ha egy másik besurranó tolvaj pont az ő lakásába menne be, és az ő féltett kincseit vinné el. Azt válaszolta, hogy ez nem fordulhat elő. Később azonban elgondolkodott ezen, rájött, hogy ő is lehet áldozat, és a következő találkozásunkkor elmondta, hogy már nem mer bemenni mások lakásába, mivel mindig eszébe jut, hogy az övébe is bemehetne bárki. Ez a gondolat szorongást és kiszolgáltatottság érzést keltett benne, és megakadályozta a viselkedése folytatásában. Ahhoz, hogy idáig eljussunk, idő kellett, nem ment egyik napról a másikra. Meg kellett tapasztalnia, hogy bár tettével
nem értek egyet, őt magát mint személyt elfogadom, meglátásaimmal nem ítélkezni akarok, hanem segíteni. Elfogadtam az ellenállását, nem próbáltam meggyőzni észérvekkel, hanem kivártam azt a pillanatot, amiben képessé vált arra, hogy szempontot váltson. Ez a kapcsolat általi segítés nehézsége és szépsége is egyben. Nem járhatok a másik előtt, ott kell lennem, ahol éppen ő van. Munkánk során sokszor az jelenti a legnagyobb kihívást, hogy olyan embereknek kell(ene) társadalmilag elfogadható utat kínálnunk, akik az alapszükségleteiket sem tudják kielégíteni. Nincs mit enniük, nincs hol aludniuk, nincs senki, akire számíthatnának, aki egy jó szót szólna hozzájuk. A társadalomban betöltött peremhelyzet önmagában is rontja az emberek önbecsülését, megküzdési képességét, az önfenntartás szükséglete felülírhatja a másokra való odafigyelés esélyét. A legtöbb esetben a segítők ezeket a helyzeteket eszközök hiányában egyáltalán nem, vagy csak részlegesen képesek kezelni, ami adott esetben mindkét fél részére sok frusztrációt okoz. Ennek ellenére, vagy ezzel együtt nem szabad elfelejtenünk, hogy a kapcsolatnak ezeknél az embereknél is gyógyító és megtartó szerepe lehet. Alkalmam nyílt végignézni az egyik bűnelkövető szomorú pályafutását, akit szabadulása után befogadott az egyik barátja, de az idő előre haladtával, mivel nem talált munkát, a barát családja és közte egyre nőtt a feszültség, míg végül az utcára került. Lakhatást nem tudtam biztosítani neki, pénze nem volt, így csak a társaságomat tudtam felajánlani, azzal együtt, hogy időnként adtam neki egy-egy szendvicset, tudva azt, hogy ez igen csekély segítség. Kórházba került, ott meglátogattam, segítettem beszerezni hivatalos iratait, de valós problémáit nem tudtam megoldani. Sokat beszélgettünk, próbáltam bátorítani, miközben időnként magam is elbizonytalanodtam, hogy fordított esetben mire mennék a szép szavakkal. Ő viszont egyszer eljött hozzám, és azt mondta, régi bűntársai megkeresték, hogy csináljon meg nekik egy „balhét”, amiben jó pénz volt. Elgondolkodott rajta, de végül nemet mondott, noha nagyon kellett volna neki a pénz. Mikor megkérdeztem, miért döntött így, azt válaszolta, hogy „Maga nagyon sokat segített nekem, hitt bennem. Ha elvállaltam volna, hogy néztem volna utána a maga szemébe?” Én nem éreztem, hogy sokat segítettem volna, azon kívül, hogy meghallgattam és bátorítani próbáltam, amiben magam sem mindig tudtam hinni. Aztán talált egy párnapos munkát, aminek nagyon örült, sok nehézség után végül később rendeződni látszik az élete. Ma már dolgozik, és van hol laknia. Mindenkiben lakozik erő. A feladatunk az, hogy segítsünk ezt felszínre jutni és hatni. Mint az előző példában is, a következőben is látszik, hogy a segítő feladata nem a másik életének a megoldása, hanem annak a hitnek a közvetítése, hogy a másik képes a saját életét rendbe tenni. Népmesei hősömnek tartom azt a férfit, aki sokszor volt már börtönben, hajléktalan és alkoholista életet élt, ami előbb-utóbb lopásokhoz vezetett. A függőség nagy úr, és bár többször is próbálkozott, nem tudott lemondani róla. Meglepő módon ennek ellenére volt benne tartás, és az alkoholbetegekre nem jellemző módon mindig betartotta a találkozási időpontokat. Az
37.
Nonprofit Alapítvány | Össze-Tett Erő | Sajtótükör
egyik alkalommal kopaszon és sebesen, nagyon rossz állapotban jelent meg. Ekkor azt mondta: „Nézze meg, hova jutottam! Vidéken házam van és feleségem, én pedig itt állok rühesen és tetvesen, az életem legalján. Hogy élhetek így?” Igen, a legmélyére kellett eljutnia ahhoz, hogy felismerje a saját rejtett belső energiáinak létét. Végignéztem, ahogy mindenféle segítség nélkül végigcsinálta az elvonást, közben eljött néhány bátorító szóért. Amikor túljutott a nehezén, elment a feleségéhez, kibékült vele, felköltöztek Budapestre, és a férfi dolgozni kezdett. Egyszerűen élnek, vannak nehézségeik, de az út, amit ez a férfi önerőből bejárt, szinte hihetetlen. Természetesen a helyzet nem mindig ennyire egyszerű és gördülékeny. Sokan nem engedik, hogy kapcsolatba vonjuk őket, ilyenkor nem nagyon adódik felület a másik megérintésére, és ezt is muszáj tiszteletben tartanunk. Arról nem is szólva, hogy időnként egy-egy elkövető levesz minket a lábunkról pszichopata bájával, vagy éppen egy intelligensebb szociopata észrevétlenül kihasznál minket, és ilyen esetekben csak későn, vagy akár egyáltalán nem jövünk rá, hogy éppenséggel kihasználtak vagy becsaptak minket. Ezeknek az eseteknek – vagy nevezzük őket álkapcsolatoknak – a feldolgozása nehéz. Abban, hogy a segítő nyitott tudjon maradni az ilyen élmények után is, a szupervízió lehet segítségére, melyben feldolgozhatja saját becsapottság- és kudarcélményét, illetve lehetősége nyílik arra, hogy megértse a másik működésmódját, ezáltal leválaszthassa azt saját személyiségéről. Fontos tisztán látnunk azt, hogy bűnelkövetőkkel dolgozni nehéz, és valószínűleg több kudarc-, mint sikerélményünk van és lesz a munkánk során. Mégis, egy-egy sikerélmény annyi energiát és örömöt ad, ami kellő motivációs bázist jelent a munka folytatására. Azt gondolhatnánk, hogy a kapcsolat kialakítását a hivatalos keretben megnehezíti a kötelező és kontrolláló jelleg, így a civil szervezetek önkéntes alapú, fenyegetettség nélküli kapcsolatteremtése eredményesebb és könnyebb lehet, mint a pártfogó felügyelet adta hivatalos kapcsolat. Ehhez képest projektünk megvalósítása közben szembesülnünk kellett azzal, hogy ez nem teljesen így van. Azokkal, akikkel még a bv. intézetben, szabadságvesztés büntetésük töltése során ismerkedtünk meg, könnyebben teremtettünk kapcsolatot, mint azokkal, akik szabadlábon jelentkeztek programunkba. Úgy tűnik, hogy a bv. intézetben lévők egyrészt hálásak voltak azért, hogy civilként bejártunk hozzájuk, másrészt mivel – bár önkéntesen jelentkeztek programunkba résztvevőnek kényszerűségből jelen is voltak a foglalkozásokon, így munkatársainknak pusztán formálisan több lehetőség jutott arra, hogy megismerkedjenek velük, hogy bevonják őket egy személyes, személyre szóló kapcsolatba, ami kellő alapot nyújtott ahhoz, hogy szabadulásuk után is folytatódjon az. Ezzel szemben azok, akik szabadlábon vannak, pártfogó felügyelet alatt állnak, sokkal nehezebben elérhetők. A pártfogó felügyelőjük javaslatára ők is önkéntesen kerestek fel bennünket, kifejezték szándékukat, hogy részt vegyenek a programban, munkatársaink előre leegyeztették velük a foglalkozások időpontjait, mégis kevésbé tartották be azokat. En-
38.
nek oka nem tisztázott, a pártfogó felügyelő mint hivatalos személy ajánlása, a normális életmenetből „nem kiszakadás”, az első találkozás esetleg nem jelentős benyomása a civil szervezet munkatársaival stb. mind szerepet játszhatnak abban, hogy ez a forma nehezebb. A helyzetet tovább árnyalja az a kép, hogy a segítség sok ember számára valamilyen praktikus dolgot jelent: adunk nekik enni, segítünk találni egy helyet, ahol lehajthatja a fejét, vagy jelen esetben a leggyakoribb elvárás, hogy adunk vagy keresünk nekik munkahelyet. A projekt lehetővé tette ugyan, hogy néhány embernek aktuálisan megoldhassuk az étkezését vagy egy időre a lakhatását, munkahelyet azonban nem tudtunk ajánlani a résztvevőknek. Nehéz viszont elmagyarázni azt, hogy a személyes kapcsolat, a szociális készségfejlesztő technikák hogyan gazdagítják a személyt, hogyan segítik elő a hosszú távú boldogulást. Bár adódik az a feltételezés, hogy azoknak, akik szabadulnak, több szükségük lehet segítségre, mint azoknak, akiket nem sújtott szabadságvesztéssel a törvény szigora, megítélésem szerint ez nem így van. A büntetett előélet hátránya például ugyanúgy problémát jelenthet egy felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltnek, mint egy szabadulónak, ami megnehezíti a munkavállalást. Nem beszélve arról, hogy tettével, bűncselekményével ugyanúgy kárt okoz magának és környezetének, amivel valamit kezdeni kellene. Kérdés marad tehát az, hogy milyen módszereket, technikákat lehet(ne) alkalmazni a szabadlábon lévő bűnelkövetők programokban való részvételének megnyerésére, a személyes kapcsolatba való bevonásra, annak érdekében, hogy szabadságvesztésre ítélt társaikkal együtt ne váljon belőlük a későbbiekben bűnismétlő, hogy megtanuljanak felelősséget vállalni tetteikért és életükért. Somogyi Zsófia Borbála pszichológus és mentor
Megjelent a Kapu folyóirat 2013. októberi számában
Nonprofit Alapítvány | Össze-Tett Erő | Sajtótükör
Hétköznapi vetületek A FixHD Televízió2012. december 18-án invitálta beszélgetésre Görög Máriát, a Nonprofit Alapítvány mentorát és Gombos Róbertet, a Budapesti Fegyház és Börtöngazdaság vezetőjét az Össze-Tett Erő program kapcsán.
Gombos Róbert: A büntetésvégrehajtás a fogva tartottak szabadulásáig tart. A civil társadalomba való visszailleszkedéshezpartnert találtunk a Nonprofit Alapítványban, amely jelentős segítséget nyújt számunkraabban, hogy az elítéltek szabadulás utáni élethelyzeteit „kezeljük”. Görög Mária: Az Össze-Tett Erő program egy uniós támogatással létrejött TÁMOP 5.6.1-es program, amelynek célja a 18 és 35 év közötti, jelenleg börtönbüntetésre ítélt, valamint pártfogófelügyelet alatt álló fiatalok visszavezetése a munkaerőpiacra, amely nem egyszerű feladat. Mindenki tudja, hogy manapság könnyen elveszíthetjük állásunkat, sőt még annak is nagyon nehéz új állást találni, aki nem járta meg a börtönt. Semmilyen formában nem kap támogatást az a munkaadó, aki úgy dönt, hogy felvesz egy börtönviselt embert. Ráadásul manapság mindenhol erkölcsi bizonyítványt kérnek, például egy árufeltöltő vagy takarító esetében is, amely kizárja ebből a fajta munkalehetőségből a börtönviselt fiatalokat (és idősebbeket is). Emellett a munkaadó vállon veregetheti magát, hogy ő milyen rendes, toleráns, liberális, mosolyoghat magára a tükörben, de többet nem kap azért, hogy vállalja a rizikót, mert egy börtönviselt embert alkalmaz és nem azt a például három gyerekes családapát, aki szintén munkanélküli. FixHd: Ez a program mennyiben különbözik más börtön-projektektől? GM: A program keretében többféle szolgáltatás vehető igénybe. Többek között munkaorientációs tréninget tartunk, amelyet annak idején az alapítvány arra fejlesztett ki, hogy ennek segítségével a hajléktalanok vissza tudjanak illeszkedni a társadalomba. A rabok rengeteg készséget veszítenek el, amíg börtönben vannak. Valljuk be: a magyar társadalom nem toleráns. Mindannyian kerülhetünk olyan helyzetbe, amikor kisebbségbe szorulunk;s ekkor a többség úgy tekint ránk, mint kívülállókra. A programban résztvevők látogathatjákazagresszió kezelő tréninget, hiszen az erőszakos viselkedéssel szembeni helyes magatartásproblémát jelent a börtönben lévők számára.Emellett igénybe vehető az ún. kapcsolati tőke tanácsadás, amelyre azért van szükség, mert tudjuk: visszailleszkedni a társadalomba nagyon nehéz, nem egyszerű a családi és munkakapcsolatok visszaszerzése, újraélesztése. Ezen túl sor kerül mentorálásra, különböző pszichológiaiproblémákra megoldást kereső tanácsadásokra, igény szerint számítástechnikai oktatásra, és számos egyéb segítő foglalkozásra. GR: Ez a projekt attól más, mint a többi, hogy mérhető. A büntetésvégrehajtás ugyan nem vezet statisztikát a visszaesőkről, azok arányáról, de ha ennek a projektnek a keretén belül valaki kiszabadul és visszatér az alapítványhoz, már az is eredmény. Ha már egy embert meg tudtunk menteni, az pénzben nem kifejezhető, az már eredmény! FixHD: Hogyan kerülhet be valaki ebbe a programba? GR: Szakemberek által történőkiválasztás alapján csak 18-35 év közötti nők és férfiak vehetnek részt a programban, akiknek a szabadulási
időpontja közelít az alapítvány programjához. Vállalniuk kell továbbá, hogy szabadulásukat követően az alapítvánnyal nem szakítják meg a kapcsolatot, hiszen az alapítvány szállást és adott esetben munkát is tud szerezni a volt elítélteknek. FixHD: Felmerül bennem a kérdés, hogy milyen bűncselekményt követhettek el azok, akiket egy ilyen programba bevesznek? Belefér a programba a rablógyilkos és a fehér galléros gazdasági bűnöző is? GM: Nincs diszkrimináció, széles a paletta. FixHD: Mennyire nehéz egy olyan bűnözőt visszaterelni a magyar társadalomba, aki pl. negyedszerre ül börtönben? Ez például lehet kizáró ok? GR: Nem kizáró ok.Egyes kriminálpszichológiai vizsgálatok szerint a bűnelkövetéshez vezető attitűdök kialakulhatnak akár 6-7 éves korban,s hogy mit tudunk ezzel kezdeni a büntetés végrehajtás keretei között, az markáns szakmai kérdés. De itt van a Nonprofit Alapítvány, amely ékes bizonyítéka annak, hogy lehet, igenis lehet valakin változtatni felnőtt korban is, és lehetőség nyílik arra, hogy a társadalom tagjaként köszönthetjük őket ismételten. FixHD: Kik azok a szakemberek, akik ebben részt vesznek és milyen jellegűek ezek a foglalkozások? GM: Én munkaorientációs tréninget tartok, ill. személyes mentorálást végzek. Az munkaorientác iós tréningnek az a lényege, hogy megtanítjuk annak csínját-bínját, hogyan kell visszailleszkedni a munkaerőpiacra. Ez kezdődik a kommunikációval, a megjelenéssel, hiszen sokat változik a kinti világ, míg valaki négy-öt vagy csupán csak egy évet is bent tölt. Sok minden átalakul, módosul. Az elzárás során a rabok elveszítenek egy sor készséget, képességet.Például az időgazdálkodás készségét, hiszen a napirend a börtönben igen feszes, minden perc beszabályozott. Meg van a menetrendje annak, hogy mikor ehet, tisztálkodhat, telefonálhat, tehát nem nagyon kell azon gondolkodnia, hogyan ossza be az idejét. Azt is gyakoroljuk, hogyan kell önéletrajzot írni, milyen típusú önéletrajzot válasszon, ahol nem azt kell kiemelni, hogy hol töltötte az utolsó négy évét, hanem azt, hogy milyen készségekkel rendelkezik. Az önismeret fejlesztése is fontos, hogy tudja-e önmagáról, melyek azok a készségek, amelyekkel labdába rúghat ma a munkaerőpiacon. Pszichológusaink segítenek a családi kapcsolatok helyreállításában, mint ahogy abban is, hogy megtanuljaönmagát kezelni, megtalálja a gyenge pontjait, és azokkal tudjon mit kezdeni, ill. az erősségeit felfedezni, hiszen a börtönben nem dicsérik meg azért, hogy milyen ügyes ebben, vagy abban. Másrészt el kell fogadnia, hogy tett valamit, amelyért büntetés jár, ezért börtönbe került, de most, hogy kiszabadult, tiszta lappal tud indulni. GR: Említetted az agressziókezelést. A börtön egy zárt, lehangoló intézmény, és ha onnan egy fogvatartott kikerül, aki mögött egy rossz életút áll, az alapítvány segítsége nélkül lehet, hogy még egy hétköznapi visszautasítást sem lenne képes feldolgozni.
39.
Nonprofit Alapítvány | Össze-Tett Erő | Sajtótükör
FixHD: A börtön világa hierarchikus, zárt világ, amely a szabad emberek számára elviselhetetlennek tűnik… GR: Igen, a börtön mindig is egy ilyen hely volt, ahol deviáns viselkedésű emberek vannak,és valljuk be: kezelésük nagyon nehéz. Az a mérce számukra, hogy hierarchikusan rétegződött közösségükben ki hol helyezkedik el.Ez mindig is jellemző volt a börtönre, attól függően, hogy ki mekkora izmokat növesztett, kik a barátai, mennyi pénze van… Erre a börtön fel tud készülni, de megoldást nagyon nehéz találni. A fogva tartottnak 24 órája van arra, hogy minket valamivel bosszantson, ezért óriási segítség, hogy a Nonprofit Alapítványnak köszönhetően felkészült szakember gárdát kaptunk. Ezek a programok arra adnak lehetőséget, hogy aki szabadul, ne az üres semmibe menjen ki, hiszen 2-3 év alatt azok a szálak, amelyek összekötik a civil élettel, lassan szétszakadoznak, a külvilágról egyre kevesebb információt kap az elítélt. GM: Nem véletlenül Össze-Tett Erő a program neve, hiszen akik részt vesznek benne, azok aláírnak egy felnőttképzési szerződést, ők az ügyfeleink, tehát mi civilként megyünk be a börtönbe, a civil világot visszük oda be. Ez az első lépés kifelé, hiszen ezáltal egy külső, civil kapcsolatot hoznak létre, felelősséget vállalnak azért, hogy mit fognak tenni azután, hogy kijönnek. Tartják velünk a kapcsolatot; nagyon apró, hétköznapi dolgokra gondolj: lehetővé válik számukra az internet kapcsolat, segítünk nekik állást keresni, megmutatjuk, melyek azok a portálok, ahová érdemes felmenni. Vagy ott van a pénzgazdálkodás: másképpen kell gazdálkodni, amikor ellopok egy autót és keresek vele egyetlen éjszakaalatt 200 ezer forintot, és máshogyan akkor, amikor egy hónapig dolgozom 80 ezer forintért. Meg kell nézni, mit nyerek és mit veszítek. Nagyon fontos döntés, amikor azt mondom: megkeresem egyetlen éjszaka alatt azt a pénzt, amelyre a családomnak szüksége van, vagy energiát fektetek abba, hogy szembenézzek az előítéletekkel és saját énképemet megváltoztatom, mert ugyebár ez az énkép megváltoztatását is jelenti. Kialakítok egy rendszert az életemben, és itt egészen hétköznapi dolgokról van szó: felemelem a telefont és rendszeresen munkát keresek - hiszen nálunk lehetősége van segítséget kérni: telefonálni vagy megtanulni beosztani a pénzt. Nekünk, civileknek ez természetes, de a négy év bezártság után szabadulóknak nem az. FixHD: Az iskolai végzettség mennyire befolyásolja a sikeres visszailleszkedést a társadalomba? Arra gondolok, hogy a nyolc általánost és az egyetemet végzett elítélt között van-e ebben különbség? Hiszen ugyanabban a cipőben járnak: most szabadulnak. GR: Röviden válaszolva: ez személyiségfüggő. Nem vagyunk egyformák. Ez attól is függ, ki milyen kapcsolatrendszerrel rendelkezik, ki milyen viszonyt tud kiépíteni, ha kilép a civil életbe. Visszakanyarodva a pályázathoz: az nagyon fontos, hogy van kihez fordulni, ha kiszabadulok, és ez minden volt elítéltben felmerül: hogy hová mehetek,
40.
hiszen lehet nekem három egyetemi diplomám, ha abban a szakmában éppen munkanélküliség van, amikor kikerülök, vagy elfelejtettem sok mindent, mert nem volt lehetőségem utóképzésben részt venni, és már nem tudom alkalmazni a korábban tanultakat vagy éppen most nincs rám szükség. Ez a fajta „elsivárosodás” megjelenhet bárki életében, ez nem iskolafüggő. Attól is függ: ki milyen rátermett, hiszen a gazdasági élet is így működik, cápák mindenhol vannak, és aki gyorsabban tud reagálni a változásokra, az tud érvényesülni. FixHD: Ezért tehát mindenképpen üdvözlendő ez a program, de ehhez az is kell, hogy az elítélt is részt akarjon venni a programban. GM: Így van. Ezért Össze-Tett Erőa program neve, mert az ő erejükre is feltétlenül szükség van. FixHD: Köszönöm a beszélgetést.
