Egy civil szervezet és a településfejlesztés
A Kötegyáni Baráti Kör Egyesület Tíz éve
Kötegyán Békés megyei, határmenti zsáktelepülés a román határ mellett.
A község rég lakott: kelták, gótok lakták 11001100-tól már fellelhető emlékek találhatók (francia telepesek)
12001200-as évektől peranyagokból kiderül, hogy a Gyán települések leggazdagabbika volt. (Köte (Köte--, MezőMező-, Vizes) (A Szentkirály jobbágyai, a Szentkirályfiak lakták)
Tatárjárás alatt a község nagy hányada elpusztult.
Dózs féle felkelésben aktívan részt vettek, fegyvert ragadtak.
Török leigázás
18481848-4949-es szabadságharc – a falu aktív mozgalmi életűvé vált!
Az I. világháború után Kötegyán határfaluvá vált, és a külterületek egyrésze Romániához került, „megbénult”.
A II. világháború után végbemenő politikai változások következtében következtében megváltozott a falu élete : a birtokosok elmenekültek, az emberek emberek közösségekbe tömörülve dolgoztak.
Közösségfejlesztés
A Közösségfejlesztők Békés megyei Egyesületét felkértük egy településfeltáró munka végzésére. Megtudtuk a felmérésből, amit már sejtettünk, hogy számítanak ránk ránk a faluban, de arányosan nő naprólnapról-napra ellenségeink száma is. Így hát 19981998-ban nekivágtunk a helyhatósági választásoknak, ahol sikeresek voltunk – napjainkig (örökség)
A Kötegyáni Baráti Kör Egyesület megalakulása után nekikezdtünk a munkának: - Elszármazottak találkozója - A Hálózat a Demokráciáért Programiroda DEMnet 2,7 milliós projektjének beindult a Teleházszolgáltatás. Teleházszolgáltatás. - Megkezdtük a nemzetközi falufejlesztési találkozót magyarmagyar-románromán-osztrák résztvevőkkel (meghívottak a kistérség polgármesterei, egyesületek, más érdeklődők) érdeklődők) – nemzetközi előadók 19981998-tól (a Művelődési Ház, Könyvtár, Ifjúsági Klub) közművelődési intézmények intézmények üzemeltetésére együttműködési megállapodást kötöttünk az Önkormányzattal. Önkormányzattal. Folyamatos ma is. – Problémái!! Sarkadi kistérség civil szervezeteivel, illetve önkormányzataival kapcsolat kapcsolat felvétel, a fejlesztési tanácsok megalakulása óta egyesületünk képviseli az egyesületeket. Millenniumi ünnepség Milleniumi emlékhely megépítése Az egyesület folyamatos alakítása – átszervezés : Cukorbeteg klub Kertbarátok köre Erdélyi kör Nyugdíjas klub (most 5 éves) Programjaikról: - képzés, - utazás, - tisztasági verseny, - énekkar, majális (falunap) Művészeti iskola: - képzőművészet, zongora, hegedű, néptánc, színjátszás 20072007-ben megszűnt. Okai: az iskolás korú gyerekeke 76 %%-a többszörösen hátrányos helyzetű. -Kötegyáni Sustorgó és a gyulai hőforrás üdülőszövetkezet híradója
Kapcsolatok kiépítése:
Kötegyán Község Önkormányzata Sarkadi kistérség polgármesteri hivatalai, civil szervezetek (23) Civil Közösségi Házak Magyarországi Egyesülete Békés megyei Közösségfejlesztők Egyesülete, Békéscsaba Békés megyei Szabadiskola Egyesület, Kétegyháza Táti Művelődési Ház Hőforrás Üdülőszövetkezet, Gyula DARIB, Gyula Magyar Turizmus Zrt. Zrt. Árkádia Galéria Alkotóház, Fertőd Nyugat Magyarországi Egyetem Erdészeti Múzeum, Sopron Képzőművészeti Egyetem, Nagyvárad Bel Mátyás Pedagógiai Főiskola, Besztercebánya Bolyai Egyetem, Kolozsvár Zöld Csoport, Nagyvárad Bihar megyei Környezetvédelmi és Turisztikai bizottság Bokréta Egyesület, Kalotaszeg Mezőpetri Önkormányzata, kistérségi egyesületei NeumarktNeumarkt-i Kulturális Egyesület, Ausztria
Településfejlesztés: Amikor jó időben, jó helyen, az önkormányzat, a civil szervezet együttműködése, együttgondolkodása, a támogató, a tervező, a kivitelező és a Kötegyáni Baráti Kör Egyesület „Körös Art” művészeti csoportja hasonlóképpen gondolkodik arról a megvalósításra váró feladatról, amit fiatalkorunkban lazábban, vidáman, a kérdés populáris oldaláról közelítettünk meg: énekeltük, dúdoltuk a mai napig „És mi arra születtünk, hogy a Föld sebeit begyógyítsuk életünkön át. Arra születtünk, hogy sok irányú úton menjünk egyre tovább. A holnapoknak minden kulcsa két kezedben van, nyitott szemmel álmodom, de nem csak egy magam.”
ÖkoÖko-tó és ÖkoÖko-park Kötegyánban a Gyepes Temetőalji szakaszán végrehajtott természeti rehabilitáció, kulturális értékteremtő nemzetközi művésztelepek
A művészeti munkákat a Kötegyáni Baráti Kör Egyesült „Körös-Art” művészeti társasága készítette.
A tó állapota kivitelezés előtt és közben
Szemttelep 2002. – ma már csak emlék
Ravatalozó melletti kopjafák
Kopjafagyűjtemény
Vágóhíd 2004. májusi állapota
A kiadvány képei, fotók, látványterv képei
2007. Mezőpetri
2007. Sümeg
A 2005 őszén megrendezésre került kötegyáni művésztelep alkotói
2007 nyarán megrendezésre került kötegyáni művésztelep alkotói
Az Öko-park kopjafáit, térplasztikáit készítette a KBKE Körös-Art Művészeti Társaság és a meghívott művészek
Adriána Koscelníková Andrej Kozma Balogh Elek Baracsi István Barcsay Kálmán Béládi Miklós Brittich Erzsébet Buvári Sarolta Csiszár Árpád Csóti Tibor Dávid Júlia Dr. Pataj Pál Eva Hrevsova Eva Talianova Farkas László Futó Zoltán Gál Potyo István Gál Potyo Róbert Horváth Zoltán Ing.Michael Bartko
főiskolai hallgató főiskolai hallgató ny.pedagógus pedagógus festőművész kőfaragó képzőművész fafaragó fafaragó főiskolai hallgató iparművész festőművész főiskolai hallgató pedagógus faszobrász újságíró népművész, fafaragó fafaragó festőművész, faszobrász egyetemi tanár
Podolínec (SLO) Besztercebánya (SLO Kötegyán Gyula Komárom Békéscsaba Arad (RO) Nagykanizsa Veszkény Békéscsaba Szeged Békéscsaba Zvolen (SLO) Rimaszombat (SLO) Magyarbánhegyes Ajakrendek Zsobok (RO) Zsobok (RO) Nagybánhegyes Besztercebánya (SLO)
Jagár Cǎtǎlin Jámbor Ferencz Dr.Katarina Lucinkiewicova Keresztes Tibor Kovács Imre Kovács Sándor Kovács Vendel Köteles Róbert Kudor István Kukár István Lenka Kasáčova Lukács István M. Bárdi Andrea Mária Dvorǎková Mária Hečková Miklós János Molnár Sándor Novák Attila PaedDr.Jaroslav Uhel, Art.D Paed.Dr.Ján Husár,PhD Pallag Ferenc Parla Takáčová PhDr.Jana Kožusková,PhD Polyák Ferenc Puj Tivadar
Recskó Béla Ruzsa Károly Stanislava Marettová Szabó Zsolt Ifj. Szelekovszky László Szelekovszky László Szőke Imre Ifj. Szőke Sándor Szőke Sándor Takács Viktória Torzsa Ibolya Tóth Linda Tóth Tímea Ifj. Ungvári Mihály Ungvári Mihály Ungváriné Spiegel Julianna Várhelyi György Zuzana Kršiková Zuzana Puchovská
szobrászművész festőművész egyetemi tanár szobrászművész fafaragó fafaragó építészmérnök festőművész ép.mérnök népművész képzőművész főiskolai hallgató szobrászművész képzőművész főiskolai hallgató főiskolai hallgató képzőművész fafaragó festőművész festőművész szobrászművész asztalos főiskolai hallgató egyetemi tanár fafaragó kőszobrász
festőművész népművész, fafaragó főiskolai hallgató ácsmester fafaragó fafaragó főiskolai hallgató főiskolai hallgató szobrászművész szobrászművész fazekas főiskolai hallgató főiskolai hallgató főiskolai hallgató festőművész pedagógus szobrászművész pedagógus pedagógus
Nagyvárad (RO) Nagyszalonta (RO) Besztercebánya (SLO) Magyarpolány Sarkad Orosháza Fertőd Nagyszalonta (RO) Bánffyhunyad (RO) Gyula Tajov (SLO) Nagymaros Makó Besztercebánya (SLO) Oravská Lesná (SLO) Belényes (RO) Gyula Békéscsaba Liptovsky Mikulas (SLO) Besztercebánya (SLO) Kötegyán Žilina-Solinky (SLO) Zvolen (SLO) Kecskemét-Matkó Gyula
Zenta (SCG) Zsobok (RO) Námestovo (SLO) Magyarpolány Békéscsaba Békéscsaba Kötegyán Kötegyán Kötegyán Magyarpolány Kötegyán Sarkad Békéscsaba Kötegyán Kötegyán Kötegyán Albertirsa Besztercebánya (SLO) Jelenec (SLO)
A művészet és a természet a határon átnyúló kapcsolatok szolgálatában szolgálatában (INTERREG III/A) együttműködés a művészek feladatvállalása pályázati források megszerzése hatása a településre, kistérségre javult az itt élők közérzete folyó rehabilitáció turizmusfejlesztés munkahelyteremtő hatás Kulturális híd jön létre (Magyarország, Románia, Szerbia, Szlovákia, Szlovákia, Ausztria) A művészek megmérettetése Irányt mutat egyes képzőképző-iparművészeti irányzatok között, és azok törekvéseit az egész struktúrára és hatásait az adott környezetre környezetre Hozzájárulhat egy karakteres nemzeti kultúra kialakításához Kísérletező, értékteremtő kedvet kínál Nemzetiségek egymás mellett élése, környezeti hatások Elkezdett munkák: Kötegyán ÖkoÖko-park Kondoros, Tájház, Csárda, utcák Tükörprojekt Mezőpetriben, Mezőpetriben, (RO) Nyugat Magyarországi Egyetem Sümegi Képzési Központ
A 10 születésnapra – a jövő megválaszolatlan, de izgalmas kérdései Az egyesületről: Mi történik abban a helyzetben, ha a közösségért tevékenykedő, alulról alulról szervező civil szervezet tagjai bekerülnek az önkormányzati testületbe? testületbe? Vagy a civil szervezetből lépnek ki köztisztviselői munka végzésére? Hogyan változik a civil szférához való hozzáállásuk, nőneknőnek-e korlátaik? ÁthidalhatóÁthidalható-e az átfedés a civil szféra és a képviselőtestület céljai között? között? Lehete együttműködés – az érdek változatlan képviselete mellett – a Lehet gyakorlatban ott, ahol ugyanazon személyek képviselik mindkét szervezeti formát? Meg tudjatudja-e tartani a civil szervezet önmagát? Mekkora választás elé kerülnek a tagok az ellentétes érdekek ütközésekor? Meddig tudok, vagy bírok toleráns maradni? …. – ne vegyétek személyeskedésnek, de tényleg?
A Kötegyáni Baráti Kör Egyesület, a „Körös Art” Művészeti Társaság - A jelentkező igényeket tudjatudja-e teljesíteni, a meglévőket folyatatni? (együttműködés, források) - A megrendelők képesekképesek-e mérlegelni? (politikai kampány vagy egyéni érdekek miatt) - FelismerjükFelismerjük-e időben? - MegértikMegértik-e, hogy a vállalható munka is véges? (az alkotók is pénzből élnek) - Mennyire ismerik fel vidékfejlesztési küldetését? - Akik megítélikmegítélik-e tevékenységeket mennyire felkészültek – ilyen feladatok megítélésében? - Jó lenne egy beszélgetés a befektető, a politikus, az idegenforgalmis, idegenforgalmis, a kultúra és művészek, civilek szemével – lehetséges? - Lehet, hogy a LEADER segít?
Ennyi megválaszolatlan és elkeserítő kérdés után azt kell mondanom jöhet a fiatalkori élmény: Ringasd el magad Ha nem bírod már elviselni, azt amiben vagy, Lépj ki, mint egy rossz cipőből, ringasd el magad! Ha nem akarod tudni, kivoltál tegnap. Ne törődj a tegnapokkal, ringasd el magad! Ha azt hiszed most, hogy a semmi sokkal boldogabb, Merülj el a sűrűjében s ringasd el magad! Ha a gondok elharapják már a torkodat, Pihentesd a sebeket és ringasd el magad. Ha „senki” sincs ki elringasson….
Várunk minden kedves érdeklődőt Kötegyánban Ígérjük izgalmas lesz Kötegyáni Baráti Kör Egyesület 5725, Kötegyán Kossuth u. 50. E-mail:
[email protected] Tel./Fax: 06-66-278-354 Ungvári Mihály elnök – 20/553-4352 Torzsa Ibolya titkár – 20/925-9765