,,Amiről a hely mesél"
A Hótt-fák mondája
A Hótt-fák az l970-es években
Kopjafa a Hótt-faknál
,,...új meg új dal kél szárnyra a tót nép modorában, mélabúsan,fájón... Jön mar Garibaldi a szomszéd faluba, Klapka is vele van, Graczát, Záhonythozza, Bíróék Gyurija lovát kantározza."
,,Olej előtt felébrednek a régi emlékek, a nagy ,,háború" zaja, amíkor Gracza, Zábony Brezináról tettek kirohanásokat. Yitéz két honvéd volt . . . vagy most is az még, mert hát a jó tót nép, ámbír bebizonyult, hogy orv kezek által haltak meg Vadkerten, midőn menekültek, még mindig visszavárj a valahonnan". Igy állít emléket Mikszáth Kálmán Az a fekete folt című elbeszélésébena két honvédtisztnek. De hogy kik és milyenek is voltak ők valójában? Családjuk megbízásából Brankovics György ]883-ban A mi hőseink című művében feldolgozta Záhony és Gracza történetét, mellyel emléket kívántak állítani szeretett családtagjaiknak. ,,Olyanok biz azok, mint maga a mi néptink: egyszerűek, igénytelenek. Történelem ftjl nem jegyzi, poétak őket versekbe nem szedik, királyok számon nem tartjak, csak a jó palóc nép emlékszik rájok, de az is csak egy ideig, - ameddig a legöregebb emberek emlékező tehetsége ér. Azontúl mirólunk, hogy vajon éltünk-e, miképp éltünk, senki sem tudja biztosan; de hogy nem sokára meg fogunk halni, azt az egyet bizonyosan tudja mindenki."
Az
L848-as szabadságharc idején ,,Kossuth gyujtó szőzatára ezíen és ezren siettek a haza véde|mérefegyvert fogni. Egyesek szabad csapatokat szeweztek és az ellenséget ott pusztították, akol érték.Gracza Antal Hont vármegye bozóki járásanak a szolgabírája régi jó barátjáva| Záhony István lámi kantor-tanítójával guerilla csapatot szervezett, ám a világosi fegyverletétel után nekik is menekülniük kellett, Gracza szüleihez, Sülyk pusztára menekültek. Sokáig ott sem maradhattak, mert bizonyosan elfogták volna Őket és miattuk a szülők is bajba kerültek volna. Menekültek tovább. Nyakukba vették a világot, hogy valahol otthonra találjanak. Szerettek volna az Alfotdön keresztül Törökországba eljutni- Menekülés közben Csesztvén, Madách Imrénéls utána Kecskeméten Hajós JŐzsef rokonuknál megpihenve folyatták útjukat Kiskunhalasnak. A halasi tanyákon vadászok törtek rájuk és
mindenükbŐl kifosztották őket. Elvették lovaikat és igy gyalogszerrel vándoroltak tovább."(Szécsy György, Képek Mórahalom múltjából és jelenéből) IgY érkeztek a későbbi gyilkosság helyszínére,amely mint maga a történet is, több fele változatban él tovább a feljegyzésekben. Ruzsa és Pusztamérges közt terül el Laposjiárás, a megYe l979,ben kiadott térképénLaposdűlő. Tőle délnyugatra esik a Honvéderdő, mely valamikor a csorvai (ma Ruzsa) Laposjárás része volt. Itt gyilkoltak meg a két honvédtisztet
helyi pásztorok.
Fodor János számadógulyás 1966-ban így emlékezett a történtekre: ,,Gyerökkoromtú berukkolásig bujtar vótam, hét esztendeig a Lapisjáráson leg€tettem. A hóttfak ott vannak, a
Ruki erdő alatt. Az én számadóm, Ördög Gyura sokat
ebeszéte ezt
az
esetöt.
.,.NegYvennyócba honvédtisztök Szabadkára akartak mönni, de rájuk estelödött. Hárman vótak, két tiszt mög a kocsisuk, BemÖntek a mérgesi gulyáshon, Váli imréhön. Mögkérték a feleségit, adna ö éccakára szállást hármójuknak. Aszongya a számadő felesége: -Ha a bujtár beleögyezik... Mert a számadóbujtar éppen a gulyástanyan vót dógozni, hogy segíccsön az asszonynak.
Fodor János számadógulyás a Hótt-faknál
A bujtár aszonta, tűle maradhatnak. Igy a katonatisztök bemöntek a tanyára, jól érözték magukat. Vótak a Válinak apró csalággyai. A tisztök barátkosztak velük, jáccottak, asztátn ögy-ögy aranyat attak a családoknak. Mikó a bujtar évégeztea dőgát, bemögy, hát a gyerökök dicsekönnek neki, hogy mit kaptak a tisztöktű. A bujtar kézbe vötte. Nézi, Fényös,hát ez araíLy, igazi aranypéz. Mögvacsorátak. Kérközi az égytk tiszt a butjtártú, nem vinné é el űket még az éccaka Szabadkára. -Löhet, Ha a számadóm mögengedi. -Mikor köllene indulni? -Két-három őra tájt szoktunk indúni, No, vacsora után a bujtar kimönt a számadóhon, Emeséte, hogy mit látott, az aranyakat és mire kéítéka honvédtisztök. yáli átizent a másik számadóhon, valami Meszesnek hítták. Ekeszte mondani, kik vannak a lakásán. Ha Oviszi a bujtár űket, mennyit ígértekneki, hát még menny péz löhet náluk a ládába..,
-Mög fogjuk támadni űket - monta Váli Imre. - Két órakó indujjá é velük - iw a bujtárnak. - Mikó a jaráson az égyk 1ó elesik, akkó ugorj á lé a kocsiru és szalaggy amőre lácc, mé tísis mög fogsz dögleni, Ha az első levorver lüvést hallod, akkó is szalaggy, amőre tucc! A bujtár visszamönt a gulyástanyára. Készülődött. Két órakó szót a tisztöknek. Azok ékö szöntek, három aranyat attak az as szonynak. Kocsira űtek. Elindútak. Kiértek a nllt útra. A bujtar aszonta: vigyéuzonak, ha kiérünk apusztára, mögtámadhatnak minket. -Ha lűnek, lüvünk mi is. A bujtaí más úton akart mönni, de igen buckás vót a puszta, így csak visszatért a szabadkai útra. Mikó a buckák közű kiért a kocsi, az égyk 1ó főbukott. _Engöm möglűttek - kiáltott az égyktiszt. A bujtár löugrott a kocsiru és észalatt. A tisztöket mind agyonlüvődözték, a kincsöket, amit égy nagy ládába tartottak, magukka vitték. Utána való napokban tanátak ahalottaka az útonjárók. Etemették űket. A tisztök hozzátartozói, valami gazdag grófi családok, kérték Szöged városát, hogy a pézükön emléköt állíccsonak oda, ahun a grófíiak halála esött. Akkó űtették a tőgyfákat. Béltöki Antal űtette mind a tizenkettőt. ...A számadókat utóbb nyomazták, el is ítéltékűket, de a bujtárt nem büntették mög." (szerk.: Marjanucz Lászlő, Ruzsa története és népélete) *r.*
Gracza és Záhony honvédnagyok megölésóről egy volt pusztai rendőrtiszt így
vélekedett, amint azt Tömörkény István is megírta Kabarézás a csárdában cimű novellájában: ,,-Más a mese, más a valóság. Jártam-keltem abban a dologban én is. Furcsa eset az. A
világosi fegyverletétel negyvenkilencben volt, ez a két ember pedig még az ötvenes évek elején is itt csatangolt a hatarban. Ha menekülni akartak, miért nem mentek odább a pusztán, a Duna felé?
-Hát azt gondolja bátyím, hogy talán bizony azok is..
-No
-
vág a szőba - ,nem mindig mondja
,
ki az embet azt, amit gondol. De az már régi
ígazság, hogy aki a korpa közé keveredik, azt megeszik a disznók.
Ilyen beszédek vannak előre-hátra. Kétségtelen, hogy ezekben a történetekben máig
sincsen világosság, és senki se tudja, hogy a legendákbóImi igaz, mi nem." :F{.*
Nagy Czirok László Betyárélet a Kiskunságon című gffiteményében szintén megörökíti az utókornak Gracza és Zíhony történetének egy vá|tozatát: ,,Halas kömyékén a szabadságharc éveinek története a pásztor-betyárvilágra nézve egy dicstelen epizóddal ért véget. Gracza Antal őrnagy, Hont vármegyei, bozsóki jarási szolgabíró és Záhony István, Hont megyei dicsőhalmi jegyző, honvédtisztek, amikor a szabadságharc elbukása után, az 1849. év vége felé Kossuth Lajos után egy vasláda kincstári pénzzel az orczágból kimenekülni igyekeztek, Czifra István Tilzláí-Kjtöny pusztai csősz egy estéli időben - lovai gyengeségére hivatkozva - a Bodoglár pusztai Onodi János nagygazda útbaeső tanyája udvarában állt meg velük. Ónódi a tiszteket megvendégelte, s vállalta, hogy elviszi őket Szabadkáig. Mint életében többeknek elbeszélte, a mintegy felúton levő Mérges pusztai ismerőse, Lefántyr (igazabban Turcsány) István barmosgulyás cserényének tartott. A varatlan érkezőket nyájasan fogadta Lefantyi, majd amikor megtudta, hogy vendégei mi jaratban vannak, azok Szabadkáig valÓ fuvarozására önként aján|kozott, Ónódit pedig a hosszú, fárasztő, homokos utakon való további kocsizásról lebeszélte. Onódi kapott az alkalmon. Rövid pihenő után Újból befogta lovait, és a tisztektől búcsútvéve, az éjszakában hazahajtott.
Lefantyit a honvédtisztek által magukkal hozott pénzes vasláda tartalma csábította. Mialatt vendégei a lobogó pásztorűznél melegedtek, gonosz tervet szőtt, abba bojtárjait is
beavatta.
Amikor Lefántyi a szekerébe befogatott, s a holdvilágos éjszakában a honvédtisztekkel, a Pénzes vasládával a lakatlan, homokos pusztaságon elindult, nagy botokkal a kezükben és titkon bojtá{ai is követték. Kapott jelre a bojtárok - Meskó István, Gáspár Mihály , egy Gaján és egy Gyuka nevű a szekérhez rohantak, közös erővel a honvédtisztekét agyonverték, a pénzes vasládájukat pedig elemelték. Majd húsz év multával Ráday Gedeon kormánybiztos emberei dedtettek fényt a sötét titokra, Az ügyben delegált Pestmegyei Törvényszék a rablógylkosok közül még életben talált Lefántf Istvánt, Meskó Jánost és Gáspár Mihályt kötél általi halálra ítélte. Az esetről a kömyező pusztavilágban mar Ráday előtt is különböző hírverések számyaltak. Úgy látszik, a teitesek között akadt, aki - talán italos fejjel - egyetmást
kibögyentett.
A
tett utáni napokon a pusztacsősz kutyáj ahivásáratalált az áldozatokra, azokat másnap Ő temette el a helyszínen, a szegedi határszél közelében, majd jóval később Szeged város temettette el őket a város egylk temetőjében, ünnepélyesen."
,,A Gyuka nevű bűnrészes gulyásbojtár fia - még jőva| a századforduló előtt - a nagy Molnár K. Imre bodoglári nagygazdának nagy3ából ezeket mondotta el: -Mikor a legyrlkolt honvédtiszteket Lefántyi és bojtaqai el akarták ásni, csak térdig érő gÖdröt áshattak, mert annyi vaq'ú támadta meg őket, hogy menekülniök kellett. A varjúraj még menekülésük közben is rugdosta, vagdosta, üldözte őket. Mondta is a bojtarjainak esetre vonatkozóan
Lefántyi: -Láüátok, ilyent nem lett volna szabad csinálnunk|. Ez az Isten ujja!" *{.rF
Hivatalos álláspont szerint ,,Gáspár Mihály csőszt felfogadták, hogy fuvarozza le őket
Úiuiaene. Mondtak neki, hogy Pirtón lovakat akarnak venni. ÉtUOt Gáspár arra kör'etkeztetett, hogy sok pénz van náluk. Migaz előkészületre hivatkozvatanyáján egy napig
várakoztatta Őket, összebeszéit barátaival, három juhásszíl, Lefanti llléssel, Zsemberi Czifra Istvánnal és Meskó Jánossal, hogy megölík az útonjarókat, elszedi pénzüket. 1849. november 30-án éjjel, sötétben indultak útnak, s a pusztákon át jutottak el a laposjarási erdőbe. Itt - szándókosan vagy véletlenül - ftjlborult a kocsijuk, nem tudtak továbbmenni. Gracza a kocsiderékban, Zilhony a kocsi mellett a ftjldön aludt el, A három juhász lóháton követte őket. Mikor megbizonyosodtak róla, hogy az utasok elszunnyadtak, Graczát áImában megfojtották, és megtámadtak Záhonyt. Ó az első ütés után ft'lébredhetett, s menekülni próbált, mert utóbb holttestére a kocsitól távolabb leltek rá. Agyonverték. A gyilkosok mindössze 1200 magyar és ugyanannyi osztrák forintot találtak áldozataik zsebében. Holttestüket otthaglak az erdei vadak, égi madarak martalékául. Graczát egy ottani csősz, bizonyos Dinnyés nevezetű megtalálta és eltemette, de Záhonyra csak három hónap múlva akadtak, amikor - nyilván Dinnyés bejelentése nyomán - Szegedről bizottság szállt ki, Ekkor exhumálták Graczát is, és mindkettejüket behozták a Belvárosi temetőbe. ,, (Péter Lászlő, Délmagyarorczág,1988. marcius 12,) ,,Az orgyilkosság amaga valójában gróf Ráday kormanybiztossága idején (1869-1872) derült ki. Gtacza síry'ara a szájhagyomanyok után indulva akadtak rá. A sír helyére tizenkét tölgyfát ültettek, és azokat ma is a,,holtak fája" néven emlegetik, A gyilkosokat a szegedi bíróság kötél általi halálra itélte, amelyet a felsőbb bíróság húsz évi fegyházra változtatott át. Közülúk egy korábban elhalt, míg harom az |llavai fegyhéuban fejeztebe az éIetét."(Szécsy György ,Képek Mórahalom múltjábóI és jelenébő)
Hogy a különböző történetek közül melyk tarta|mazza a valóságot, azt ma már nehéz eldönteni. Nekünk, akik ezen a vidéken élünk, erkölcsi kötelességünk az elesettek emlékének ápolása, a gazdag mondavilág megőrzése. Az elültetett tizenkét tölgyfából néhany máig jelzi az esemény színhelyét,ígaz,olja a történet valóságát. Az utókor emlékműveket is állított a meghaltak emlékére. 1913. május 11én ünnepélyes keretek között leleplezték a Mórahalmon felállított emlékoszlopot, melyen a felirat a következŐ: ,,A fiiggetlenségi harc után Szeged város alsó hatarában gyilkos kezek által kimÚlt Gracza Antal és Háhony István honvédtisztek emléke iránti kegyelet örök jeléül, az alsőrészi tanítók kezdeményezésére,19l2-benfelállította Alsótanya népe." A ruzsaiak is állítottak emléket a honvédtiszteknek. A Hótt-fak mellett kopjafát avattak a gyilkosság helyszínén, melyet 2a00. március 15-én a község belterületén, az Alkotmány téren helyeztek el egy másik, kisebb kopjafa kíséretében.Itt minden évben koszoruzást tart a falu vezetősége, tovább adva az utókornak az emlékezést.
A honvédtisztek emlékéreállított két kopjafa Ruzsán az Alkotmany téren. ,,Egyszer, régebben, van már vagy tízenöt éve, az alsópuszta külső baromjárásain haladtam át kocsival; mílr nem tudom, miféle széló vitt éppen akkor arra. Alighanem a honvédok sírját kerestem, mert negyvenkilencben két Világos alól menekülő őrnagyot eltett láb alól egy pásztor. Aligha volt magyar ember, mert Lefántinak hívták, a Bach-korszak becsületére legyen mondva, hogy később a lófarkas zsandárok rá is dedtették a bűnt, s ftjl is akasztották érdem szerint tisztességesen. Ma emlékoszlop jelöli a honvédok halála helyét, amit akkor még keresni kellett," (Tömörkény Isnán, A barom körüI)
