A TARTALOMBÓL: A diákok fele funkcionális analfabéta . . . 2 Mr. 10%, a fordított Robin Hood . . . . . . 3 Drábik János: A pénz diktatúrája . . . . . . 5 Bukjon együtt a kormánnyal! . . . . . . . . . 6 Egy kijátszott antiszemita kártya . . . . . . 10 Fájdalmas vajúdás . . . . . . . . . . . . . . . . . 14 Hamis dal a hazáról . . . . . . . . . . . . . . . . 15 A Fidesz konzervatív populizmusa. . . . . 16 Mindhalálig kampány . . . . . . . . . . . . . . 16 Frei újabb hazugsága. Érdekes . . . . . . . . 16 Így láttam december 5-ikét . . . . . . . . . . 18 „Még él a kommunizmus” . . . . . . . . . . . 19 Nem lesz eurónk, de uniós támogatás se? 24 „Felzabálja” társadalmi alapjait . . . . . . . 25 Németország Az elsõ bizonyíték . . . . . . . . . . . . . . . . . 27 Pofavizit a Fittelina-kastélyban . . . . . . . 28 Sakk–Matt . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 29 SZDSZ: Ki az állammal mindenhonnan! 30
Ön a szocialista nagyváros öntudatos polgárának lapját, a Jó Ha Figyelünk címû alkalmi megjelenésû újságot olvassa. A lap elektronikus formában ingyenesen letölthetõ, a http://jhf.fw.hu és a www.tar.hu/jhf weboldalakról. Észrevételeiket, kritikáikat és véleményeiket is ide küldjék. Amennyiben a lap megnyeri tetszését, kérjük jó szívvel ajánlja azt másoknak is elolvasásra! Köszönjük, és jó szórakozást! JHF könyvek a NETEN!!!
http://www.tar.hu/layout
Függetlenség: ide vezetett a szóképolvasás-tanítás... Az utóbbi években kiderült, hogy a magyar diákok fele alig, negyede pedig egyáltalán nem érti, amit olvas. A PISA-felmérések tanúsága szerint Magyarország minden területen a nemzetközi átlag alatt teljesített – írja a FigyelõNet. A hazai közvéleményt egyelõre kevéssé rázták meg a közölt eredmények, illetve az a szakadék, amely az OECD vizsgálatára jellemzõ gyakorlatorientált értékelési filozófia és a hazai pedagógiai gyakorlat között húzódik. A lakosság általában elégedett az oktatás színvonalával. Egy 2002-ben lefolytatott közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek 35 százaléka úgy vélte, hogy a magyar tanulók megütik a nemzetközi mércét, és ugyanennyien gondolták, hogy még ennél is jobban teljesítenek, és mindössze 12 százalék ítélte más országok tanulóinál rosszabbnak a hazai diákok teljesítményét. Ennek ellenére elõbb-utóbb szembe kell nézni az iskolarendszerbõl kilépõ fiatalok felkészültségével, felkészületlenségével. Különösen fontos lenne figyelni azokra a mérésekre, amelyek rávilágítanak, hogy nemzetközi viszonylatban milyen esélyekkel indulnak a munkaerõpiacra a frissen belépõ fiatalok. PISA: nálunk elmaradt a sokk Bár voltak hazai és nemzetközi elõzményei, mégis a PISA 2000 vizsgálat kongatta meg leginkább a vészharangot az oktatás eredményességét illetõen. A világ 32 országából több mint negyedmillió tanuló részvételével lebonyolított felmérés számos országban okozott „PISA-sokkot": a rossz eredmények oktatáspolitikusi fejekbe kerültek például Németországban, és átfogó reformok sürgõs bevezetését eredményezték. A minden területen az átlag alatt teljesítõ Magyarországon az eredményekhez sokáig nem is lehetett hozzáférni. Késõbb is leginkább csak a szakmai lapok értekeztek a
kutatásról. Az elsõ reakciókban a szakmai közvélemény egy része egyenesen megkérdõjelezte a mérés hitelességét, hiszen a korábbi összehasonlításokban – az eltérõ koncepció miatt – általában jól teljesített az ország. Késõbb a PISA 2003, illetve az országos mérések is megerõsítették a rossz eredményeket. Az OECD által életre hívott és koordinált PISA-vizsgálat elsõdleges célja annak feltárása volt, hogy a felmérésben részt vett 32 ország 15 éves diákjai mennyire felkészültek arra, hogy megállják a helyüket a mindennapi életben. Képesek-e arra, hogy munkát keressenek, megfeleljenek az állandóan változó munkaerõ-piaci követelményeknek, valamint hogy akár egész életükön át új ismereteket fogadjanak be és alkalmazzák is azokat. A háromévente sorra kerülõ mérés három nagy, „alapkompetenciát" vizsgál: az olvasás-szövegértést, a természettudományos mûveltséget és a matematikai-logikai gondolkodást. Olvasás-szövegértés: 23 százalék funkcionális analfabéta A minden más tanulási tevékenységet, és az életben való eligazodást megalapozó területen a PISA 2000 vizsgálatban a magyar diákok teljesítményének átlaga gyengébb volt a nemzetközinél. A teljesítmény szerint felállított listát Finnország vezeti, jól szerepel továbbá Korea, a többi skandináv és az angolszász országok. A legrosszabb e területen Brazília, Oroszország és Lettország volt. A közép-európai, poroszos oktatási rendszeren alapuló országok - Csehország, Lengyelország, Magyarország, Németország - egyöntetûen a lista utolsó harmadán találhatók. E mérés talán legaggasztóbb adata számunkra, hogy szemben az OECD-országokkal, ahol a diákok 12 százaléka teljesített a leggyengébb, gyakorlatilag a funkcionális analfabéta szintjén, Magyarországon ez az arány 23 százalék. Összességében pedig a 15
Elõrelépés a katalán autonómia reformálásában A spanyol parlament jóváhagy egy új statútumot, amelynek értelmében az autonóm régió a jövõben nemzetnek nevezheti magát és saját adókat vethet ki. Madrid - A spanyolországi Katalán Régió autonómia-szélesítésének sokat vitatott terve az elsõ akadályon sikeresen túljutott a madridi parlamentben. Valamennyi párt - a konzervatív Néppárt kivételével (PP) - megszavazta, hogy a tervet a parlament bizottságai és a plénuma részleteiben vitassák meg. A PP hiába követelte a teljes autonómia-terv egészként történõ visszautasítását. A szavazás Spanyolország gazdaságilag legerõsebb régiójának új autonómia-statútumáról (ország-alkotmány) szólt, amelyet a Barcelonában székelõ katalán parlament egy hónappal ezelõtt nagy többséggel megszavazott. Ennek értelmében Spanyolország észak-keleti régiója magát ezentúl „nemzetként“ akarja meghatározni, és saját adókat kíván behajtani. 2
éves magyar fiatalok közel fele nem éri el azt a szövegértésbeli szintet, amelyet az OECDországok saját standardjaik szerint a munkaerõpiacra való sikeres belépés feltételének tartanak. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a szövegértés gyakoroltatása intézményes szinten 15 éves kor felett valójában megszûnik, akkor elég lesújtó következtéseket vonhatunk le a magyar munkaerõ versenyképességérõl. Matematika: „versenyistálló-effektus” A közvélemény szerint a magyar iskola kifejezetten erõs a matematika oktatása területén. Ezt látszólag alá is támasztják a magyar tanulók kiváló helyezései a diákolimpiákon és egyéb nemzetközi versenyeken. Ez azonban a „versenyistálló-effektusnak" tudható be. Több nemzetközi vizsgálat szerint a nyolcadikosok átlagteljesítménye is egyértelmûen magas színvonalú. Emiatt különösen meglepõ volt, hogy a 2000. és 2003. évi PISAvizsgálatban a magyar tanulók a matematikai tudásukat tekintve is gyenge, a nemzetközi átlagnál szignifikánsan alacsonyabb pontszámot értek el. A 2000. évi PISA-vizsgálatban a matematikai készségek területén a legjobb eredményt Japán, Korea, Új-Zéland és Finnország érték el, a középmezõnyt Írország, Norvégia, Csehország és az USA alkotják, közvetlenül mögöttük következik Németország, Magyarország és Oroszország, a sort pedig Brazília zárja. A korábbiaknál gyengébb teljesítmény okát a szakértõk gyakran a PISA-vizsgálat eltérõ mérésfilozófiájára vezetik vissza. Az alkalmazott mérõeszközök ugyanis a matematika esetében is elsõsorban azokra a készségekre és képességekre koncentráltak, amelyekre a fiataloknak, mint leendõ állampolgároknak és munkavállalóknak lehet szükségük, és a tesztekben megjelenõ problémák ennek megfelelõen szorosan kapcsolódtak a gyakorlati élethez. Forrás: gondola fn.hu nyomán
José Luis Rodríguez Zapatero, a spanyol miniszterelnök amellett érvelt, hogy az új katalán autonómia-statútumot úgy módosítsák, hogy az a spanyol alkotmánnyal összeegyeztethetõ legyen. Eközben azonban a katalánok akarata nem szenvedhet csorbát. 197 képviselõ igent mondott az autonómia-terv madridi parlamentben történõ megvitatására. 146 képviselõ csatlakozott a PP beadványához és ellene szavazott. Mariano Rajoy PP-elnök szavai szerint a tervezet egy-két módosítással nem hozható összhangba a spanyol alkotmánnyal. „Ez olyan lenne, mintha egy sündisznót kidauerolnánk“ vélekedett az ellenzéki vezetõ. Spanyolország 17 régióra oszlik, amelyek önállóságát a megfelelõ autonómia-statútumok határozzák meg. Zapatero szándéka, hogy Katalóniát ezen autonómiák reformálásának modelljévé tegye. WELT.de - a cikk csütörtökön, [2005.] november 3.-án jelent meg. Ford. Borbély Viktória
jó ha figyelünk
– avagy Gyurcsány Fletó és a Nottinghami bíró –
Azt, hogy ebbe a csodálatos „Európa-házba” mi csak a cselédlépcsõn nyerünk bebocsátást és maximum a mosókonyháig jutunk, már akkor is sejtettük, amikor a hivatalos kormány- és parlamenti pártpropaganda részérõl szimplán lehülyézték a hazai EU-szkeptikusokat a gyalázatosan alacsony részvételt produkáló csatlakozási kampányban. (Aztán láthattuk, amint ez a gyakorlatban is megképzõdött a messzi Ámerikában. Végletekig bulvárosodott mûminiszterelnökünk kényszeredett mosollyal az arcán nagy sietve végig dzsesszelt a New York-i Magyar Kulturális Intézet cselédlépcsõjén, hogy a füttyögõ és tüntetõ tömeg elõl végül a mûvészbejárón át bemenekülhessen az épületbe.) Szóval, gondoltunk mi egyet és mást, meg sok mindent errõl az új unióról, e tekintetben már rendelkeztünk bizonyos nem túl jó tapasztalatokkal, de arra talán még legrosszabb rémálmainkban sem gondoltunk volna, hogy bebocsátásért kopogtató szegény rokonként még nekünk kell felzárkóztatás címén támogatnunk a csóró briteket, csak azért, mert annak idején a vaslady a tûsarkára állt és kiharcolta az angol mezõgazdaság számár ezt a képmutató támogatási rendszert. Tudják, kik azok a britek? Õk azok, aki darab idõvel ezelõtt még arról voltak híresek (és hírhedtek – tudnának mesélni az indiaiak!), hogy az õ birodalmuk olyan hatalmas, hogy a fölött soha sem nyugszik le a Nap. Most meg itt van Mr. 10%, a prime minister Tony Blair, akit a köznyelv újabban csak a Nottinghami Bíróként emleget, aki idõt és fáradságot nem kímélve ideutazott Európának ebbe a szerencsétlenebbik fertályába csak azért, hogy elvegye és elvijó ha figyelünk
gye a maradék pénzünket is. Pontosabban, hogy közölje velünk, jobb, ha lemondunk a minket megilletõ lóvé egy részérõl, mer’ a nettó befizetõ gazdag államoknak elegük van abból, hogy mindenki õket feji. Szinte látom lelki szemeimmel és hallom lelki füleimmel, amint egyre több az unióban csalódott egykori eurofan mondja: én nem ilyen lovat akartam. Nem ezt beszéltük meg, nem errõl volt szó. Hol vannak már a Bécsben nyitandó magyar cukrászdák, a párizsi Sorbonne-on tanuló magyar grafikus palánták? A minap láttam egy nagyon érdekes Lapzárta beszélgetést, ahol Barcs Endre újságíró a lényegénél ragadta meg ezt az európai
tökölõdést. A zsurnaliszta szerint létezik egy – õ úgy definiálta – „európai tehetetlenségi nyomaték”, amely a tehetetlenségbõl fakadóan általában az unió érdekeivel ellentétes hatást fejt ki, melynek következtében igen kényes és sokszor végzetesen hibás szituációk állhatnak elõ. Õ ennek érzékeltetésére két példát említett. Az egyik az unió tízes bõvítése, amely gyakorlatilag senkinek sem állt az érdekében, elõször senki nem is akarta, csak senki nem merte vagy nem akarta kimondani, hogy ez így nem lesz jó, éppen ezért ez a legrosszabb változat valósult meg. Amikor az egyik azt hiszi, hogy a másik, miközben a másik azt hiszi, hogy az egyik, s végül egy harmadik, elõzõleg senki által nem javasolt legrosszabb megoldás születik. A másik ilyen kényes téma Törökország felvétele az unióba. Senkinek sincs szüksége Törökország uniós tagságára, maximum Amerika erõlteti a légitámaszpontok miatt, meg hogy az uniónak legyen közvetlen határa az arab háborús övezettel, de a tagállamoknak bizony úgy hiányzik a török uniós tagság, mint a hátuk közepére egy jó nagy púp. Így is van már vagy tizenöt millió muzulmán a vén kontinensen, senkinek nincs szüksége muzulmán bevándorlók újabb millióira, csak éppen senki nem meri, vagy nem akarja kimondani, vagyis ha minden ezen az úton halad tovább, Törökország is uniós tag lesz. (A keresztény Európára pedig keresztet vethetünk!) Az elõbbiekben említett két témakör egyikében sem így akart megoldást találni az unió, ahogyan talált, vagy ahogyan a jelek szerint folytatódni fog a dolog, mégis a lehetõ legrosszabb változat valósult meg vagy fog megvalósulni, utána pedig közösen kínlódunk tovább, nyögjük majd a senki által nem kívánt rossz megoldás nyûgjeibõl fakadó társadalmi, gazdasági, morális és egyéb más hátulütõit a látszat egység kedvéért. Valami ilyesmire gondoltam akkor, amikor arról értekeztem, hogy mennyire álságos és hazug dolog az, amikor diplomácia címszó alatt nem tudnak, vagy nem akarnak kimondani bizonyos dolgokat. A felszín alatt felhalmozódó feszültség pedig csak nõ, míg végül robbanáshoz vezet. Akkor aztán a fejükhöz kapnak, hogy milyen nagy is a baj. Az Európai Unió vezetõinek sok egyéb más mellett most kell szembesülniük azzal is, hogy nem tudták mit vesznek a nyakukba velünk, posztkommunista országokkal. Milyen elképesztõ méretû korrupciót, a bizalom, a megértés és a szolidaritás teljes hiá3
nyát, legalábbis hazánk, a végsõkig kitartó és az évtizedes nyomorúság okozóját, a megbuktathatatlan kommunista elitet ledobhatatlan koloncként magával hurcoló szolgalelkû ország esetében egészen biztosan így van ez. Ahol másként nem megy, ott kilóra megveszik a bizonytalankodó partnert, hogy megakadályozzák az egységes fellépést, lásd szlovákok, itthon pedig Franciso feltétel nélkül nyal a harmadik úton érkezõ nagy példaképnek. Az önálló kezdeményezéseinkkel is csak a baj van. Derék posztkommunistáink hajlamosak megfeledkezni arról, hogy ez itten kérem szépen már nem a KGST! Nem elég, hogy beengedik az országba a másutt már eladhatatlan gagyit, állami támogatással, élén a mûminiszterelnökkel, akarják segíteni a kínaiakat, hogy itt építhessék ki európai hídfõállásukat, ahol megvethetik a lábukat. Kérdés persze, hogy mit szól mindehhez az Európai Unió? És aki azt gondolná, hogy ennél rosszabb már nem lehet, hát lehet. A Pannon Puma, ugrásra kész, most már ne csak importáljuk, de mindjárt gyártsuk itt helyben az eladhatatlan szemetet, a kifejezetten nem ajánlott kategóriába sorolt dél-koreai autógumit, 30 milliárdos állami támogatással! Csakhogy ez itten kérem szépen nem a KGST, kedves elvtársak! Itt az eladhatatlan bóvlit nem veszik meg! Nem adnak érte egy kanyiló eurocentet sem! De nem ám! Mindeközben az ország a gyakorló államcsõd maga. Minden 1 forint növekményt 2 forint hitelbõl állítunk elõ. De még innen is van lefelé. Beállít a Nottinghami bíró, füttyent egyet, Francisco pedig engedelmesen nyal, 500 milliárd pedig úgy elillan, mintha soha nem is lett volna. Ahogyan azt a mûminiszterelnök mondotta volt, ám legyen. Most, amikor ezt a cikket írom, még nem tudjuk mi lesz a dolog végkimenetele. A hozzáállás az, ami igazán aggasztó. Már megint ez az azonnali önfeladás és behódolás. Az erõsebb kutya-elv alapon való kérek engedélyt meghunyászkodni és egy légtérben tartózkodni a nagyemberrel, címû sajátosan szervilis mentalitás. Európai Unió. A modernkori Római Birodalom, amely eddig csak károkat, korlátozásokat, szankciókat és kvótákat hozott az életünkbe. Most szembesülnek azzal, hogy a féktelen profithajhászás, a minden áron való bõvülés, a verseny által kikényszerített gazdasági újgyarmatosítás kezdi megbosszulni magát. Ahogyan megpróbálják ráerõltetni az egyes nemzetállamokra a konfekcionált és uniformizált gazdasági kényszerzubbonyt azok egyre hevesebben tiltakoznak. Errõl mintha annak idején egy árva szót sem hallottunk volna abban a bizonyos mocskos és megalázó csat4
lakozási kampányban. Persze lehet, hogy velünk, EU-szkeptikusokkal van baj, elvégre mi csak szimplán hülyék vagyunk, ahogyan azt akkor hallhattuk, minden bizonnyal nem értjük a dolog lényegét. Azért talán mégsem kellene a lumbágót is megkockáztatva rögtön a földig leborulni és hajbókolni az uniós fõ hallja kend elõtt, még akkor sem, ha maga a Nottinghami Bíró õ fenesége látogat el a mi kis por- és koszfészkünkbe, hogy személyesen közölje velünk, lóvé nyista. Van annak valami diszkrét bája, ahogyan a vadkapitalizmus rögös útjára lépett egykori ifjúkommunista a fõúri lakájok szervilitásával hajbókol a nagy példakép Tony Blair elõtt. Közben nézem a tévét. Most már a pesti „utca embere” közül is egyre többen akadnak olyanok, akik azt mondják, köszönik
szépen, nem kérnek az unióból. Mi a fene? Pedig annak idején erre tetszettek a szavazatukat adni! Pedig hogy tetszett annak idején a Megyó-féle pontonhíd! Vagy talán Kompország mégsem ért révbe? Elszakadhatott a pányva, amivel kikötötték, s most sodródik. A víziók nélküli jövõ, a létbizonytalanság, a népességfogyás és a végzetes méretû eladósodás felé. Ahogyan azt már eddigi rövid, ám annál szégyenteljesebb pályafutása során láthattuk, Franciscot csak a High Society, a felsõ tízezer érdekei érdeklik, számára az elit jelenti az elsõdleges prioritást, a másodlagost a segélyeken nyomorgó milliók tartós függésben tartása, a többiek pedig, ha úgy tetszik a nép, a középosztály, a nemzet, nem sokat számít. A hon érdekképviselete gyakorlatilag a zéróval egyenlõ.
jó ha figyelünk
Tanuljunk meg pályázni és akkor majd lesz pénz. Ezt harsogják gátlástalanul hazug ölebmédiájukon keresztül, miközben az uniós pénzeknek csak a töredékét sikerült lehívnunk. Pedig most õk vannak hivatalban, nekik kellene érteniük hozzá! Mindeközben beállít a Nottinghami Bíró, fordított Robin Hood uraság és megpróbálja lenyúlni a szegények pénzét, hogy a gazdagoknak adhassa. A mûminiszterelnök pedig, ahogyan az egy hû csatlóshoz és jó tanítványhoz illik – szokásos kimért, és súlyos hatásszünetekkel tarkított stílusában – közli, hogy mi még innen is visszaléphetünk, ám legyen. Sõt! Még az otthonába is meghívja a méltóságos urat, és mintegy desszertként a vacsora után még felajánlja neki, pontosabban az õ általa képviselt angol üzletembereknek a repteret. Ez ám a full service szolgáltatás! Asszem ha a francia elnök mondana ilyeneket, másnap már mozdulni nem lehetne Frankhonban, mert a parasztok útblokádjaikkal még aznap megbénítanák az egész ország közlekedését. Minden épeszû ország a saját érdekeiért áll ki és azokat képviseli az unióban rajtunk kívül. Az új, „közös lónak turós a háta” uniós költségvetés talán még nagyobb szakítópróba elé állítja az újkori Római Birodalmat, ezt a mesterségesen óriásira felpumpált gólemet, mint az alkotmánytervezetrõl rendezett és csúfos kudarccal, két nemmel végzõdõ népszavazások. Miközben a hatalmas birodalom falai láthatóan és hallhatóan repedezésnek indultak, egyre világosabbá válik az is, hogy a modernkori újgyarmatosítás, az újonnan gyarmatosítottak csekély vásárlóerejénél fogva, nem hozta be az elõzetes várakozásokat, nem jönnek be az elõre kikalkulált összegek. A vén Európa minden tekintetben lemaradt. Sem gazdaságilag, sem diplomáciailag, sem katonai téren nem tudja tartani a lépést az Amerikai Egyesült Államokkal és Ázsiával. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy az uniónak nem sokára szembe kell néznie Románia
és a Balkán nyomorúságával, valamint Törökország felvételével újabb, az unió területén szabadon mozgó és letelepedõ muzulmánok millióival, nos akkor Fukuyama után szabadon, azt is mondhatjuk, hogy Európa véget ért. De legalábbis egy biztos, hogy ez az uniformizált, kvótákkal, tiltásokkal, szabály- és szabványrendszerekkel a végletekig lekorlátozott, versenyellenes és sokszor kézileg vezérelt bürokratikus központi hatalom elõbb vagy utóbb, de inkább elõbb, mint utóbb, a darabjaira fog hullani. Az eurózóna gyengén teljesít. 58 valutából az euró csak az 50. Az unió legsikeresebb országaiban még mind megvan az adott ország nemzeti valutája. A németeknél fontolgatják a márka vissza hozatalát, nem különben a svédeknél a korona újbóli bevezetését. Svájc, no és persze a svájci frank viszont köszöni szépen, jól van. Nem tagja az uniónak, de tagja az európai gazdasági együttmûködésnek, élvezve annak összes elõnyét, az unió bürokratikus korlátozásai nélkül. Mint ahogy Norvégia sem tagja az uniónak, ha jól emlékszem, már kétszer nemet mondtak a megtisztelõ felkérésre, úgy tûnik, õk jártak jobban. A világ legszabadabb sajtójával rendelkezõ skandináv ország az egy fõre jutó GDP tekintetében mindig dobogós helyen áll. Igaz, nem is nagyon jár arra a Nottinghami Bíró, hogy könyékig beleturkáljon a derék norvégok zsebeibe! Miközben az USA gazdasága 3%-kal növekszik évente, a nagyságos és fényességes Európai Porta növekedési rátája ettõl elmarad, csak 2%. Kell a lóvé, kell a profit, ezért ha nincs más mód, attól sem riadnak vissza, hogy kiszipolyozzák a szegényebbeket. Brit fennhatóság alatt. Csak nehogy megint kitörjön a szipoly-lázadás! A kérdés az, hogy az evezõ mellé immáron úgy tûnik örök életre leláncolt gályázó közép-európai népek, a volt kommunista országok lakói, mikor mondják végre azt,
hogy elég volt? Mikor lesz elegük abból, hogy az egyik unióból belekényszerítve a másik unióba, otthonuktól sok ezer kilométerre, a luxus-limuzinokból mosolyogva (vagy tán vicsorogva?) kiszálló hatalmasságok döntsenek a fejük felett a sorsukról, az õ megkérdezésük nélkül? Ez ment ötven éven keresztül, csak a csillagok voltak más színûek, meg a zászló. Igaz, ma már lehet pofázni, nem lõnek mindjárt elsõre. Mindeközben a luxus-limuzinokból kiszálló hatalmasságok mosolyognak (vagy tán vicsorognak?), mintha bármi okuk is lenne a nagy mosolygásra. Ezalatt a csodás „Európa-házba” becsábított szegény rokon, akit végül is csak a cselédlépcsõn engedtek be, aztán a mosókonyhában ültettek le, mondván most éppen estélyt adnak, még meglátnák a vendégek szakadtas öltözékében, szóval ez a tartalék pénzecskéjéért, kitûnõ minõségû termõföldjeiért és ivóvíz készleteiért egyelõre még megtûrt szegény rokon, miközben a luxus-limuzinokból mosolyogva (vagy tán éppen vicsorogva) kiszálló hatalmasságokat nézi, egyre csak azon tûnõdik, vajon meddig kell még neki az európai szegénységi küszöb alatt élnie. Nem elég, hogy saját hatalmasságai sanyargatják – csak az elitet és a nyomorgókat segítjük! –, most, hogy még több lóvé kellene, beállít a Nottinghami Bíró és õ is a markát tartja, hogy aszongya, nekünk is többet kell adakoznunk a messzi nagy közös kasszába, mer’ hogy a gazdag államok mán többet nem akarnak adni. Francisco meg erre csak annyit tud kinyögni, hogy hát akkó’ majd mi visszaléphetünk, ha más megoldás nincsen, ám legyen. Én egy dolognak örülnék igazából. Ha 2006 tavaszán a választók felhatalmazásával Francisco visszalépne a pozíciójából. Ám legyen! Isten áldja Magyarországot! A szocialista nagyváros öntudatos polgára
KÖNYVAJÁNLÓ: DRÁBIK JÁNOS: A PÉNZ DIKTATÚRÁJA Ha kellõ létszámú kortársunk értené a kamatszedõ hitelpénzrendszer mûködését, hogy az milyen módszerekkel, mennyire aránytalanul gazdagít egy kis létszámú bankárkasztot, miközben egész népeket taszít adósságfüggésbe, továbbá hogy a pénzkartell nemcsak pénzügyeiket, gazdaságukat, de tömegtájékoztatási rendszerüket is ellenõrzi, akkor már hatékonyan lehetne fellépni a közpénzrendszer visszaállítása érdekében. Ha valaki azt is megérti, hogy a föléje nõtt pénzhatalom viszonylag egyszerûen megdönthetõ, hogy nincs másra szükség, mint a pénz kibocsátásának és forgalomba hozatalának a közösség – a társadalom egészét képviselõ demokratikus állam, az Országgyûlés és a kormány – ellenõrzése alá való visszahelyezésére, a pénzkibocsátás magánmonopóliuma megszüntetésére, akkor megreped a tudatlanság kõsziklája, az az alap, amelyre ez a pénzhatalom épült. Bármennyire hihetetlennek tûnik, de ily módon fel lehet számolni a pénzkartell világuralmát. Valódi rendszerváltás akkor lesz Magyarországon, ha a pénzrendszer irányításának életbevágóan fontos közügye ismét a köz – azaz a demokratikus állam és társadalom – ellenõrzése alá kerül, ha áttér az ország a magánpénzrendszerrõl a közpénzrendszerre. Földgolyónk, a levegõ, a víz, a termõföld, úthálózatunk és a gazdasági élet útrendszere – a pénzrendszer – is csak köztulajdonban lehet, hogy mûködhessen az egyéni teljesítményt az azonos esélyek alapján kibontakoztató piacgazdaság és politikai megfelelõje: a nem formális, hanem tartalmi demokrácia. Csak az uzsorajövedelmet biztosító magánpénzteremtés és kamatmechanizmus megszüntetésével lehet beindítani a tartós gazdasági növekedést, felszámolni a munkanélküliséget, az inflációt, és visszaállítani az értékteremtõ munka és teljesítmény becsületét. Csak a pénzrendszer demokratizálásával lehet megszabadulni a ránk telepedett pénzmonopólium jelenlegi diktatúrájától, amely a demokratikus formák és látszatok mögé bújó arctalan uralom, de amely ugyanolyan könyörtelenül leigázza és megalázza az embereket, mint a nyílt – fizikai erõszakra – támaszkodó diktatúra. Csak a népszuverenitást helyreállító közpénzrendszer bevezetésével lehet kikerülni a jelenlegi morbid és dekadens uzsoracivilizációból és áttérni egy egészséges emberközpontú társadalomra Magyarországon is.
jó ha figyelünk
5
Messze még a vége az uniós költségvetési huzavonának. Tony Blair Budapesten gyõzködte a visegrádi államokat arról, fogadják el a brit javaslatot akkor is, ha emiatt eurómilliárdokat vesztenek. Ennél jobb ajánlatot ugyanis senki sem fog tenni nekik. Kompromisszumra mindenki kész, de ajánlatot senki sem tett. Blair azért jött, hogy lenyomja a keserû pirulát a visegrádi torkokon. A 2007-tõl esedékes uniós költségvetési javaslat 25 milliárd eurót vonna el az újonnan csatlakozott államoktól, miközben Nagy-Britannia megtarthatná azt az évi 6 milliárdot, amelyet a 80-as évek óta kapnak, felzárkóztatásképpen. Mindkét fél kompromisszumokról beszélt, és kerülte a konkrétumokat. „A vitában ma konkrét számokat nem említettünk. Az derült ki, hogy a brit elnökségben és a V4-ekben van szándék a megállapodás útját járni. Ma messze vagyunk még a megállapodástól“ - fogalmazott a magyar kormányfõ.
Gyurcsány szerint nem az a lényeg, hogy mennyi pénzt kapunk, hanem hogy milyen könnyen tudunk ezekhez hozzáférni. Ezzel válaszolt Blairnek arra a vádjára is, hogy az uniós pénzalapokat eddig sem tudtuk teljesen kihasználni, akkor miért akarunk többet. „Az új tagállamok most kezdenek egyre gyorsabb gazdasági fejlõdésbe. Szükségük van a költségvetésre, a biztonságra. Ezért nekik sem jó, ha a brit elnökség helyett a büdzsérõl csak az európai parlament döntene jövõre“ - mondta az unió soros elnöke. Blair taktikája: tíz keleti állam feltételezett támogatásával szembeszállni Franciaországgal, amely a mezõgazdasági támogatások miatt támadja a költségvetést. A keleti támogatás pedig valószínû. Blair most azt is megúszta, hogy a V4-ek átadjanak neki egy felszólítást a költségvetés kapcsán. A hírek szerint a szlovák államfõ egy brit befektetésért cserébe elzárkózott a dokumentum aláírásától.
A Fidesz felszólítja Gyurcsány Ferencet, hogy a nemzeti érdekeket képviselje az ország uniós támogatásáról folytatott tárgyalásai alkalmával. A Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc és Tony Blair találkozója után bebizonyosodott, hogy az unió új tagországai közül Magyarország a leggyengébb láncszem. Gyürk András európai parlamenti képviselõ szerint a miniszterelnök alkut kötött az unió soros elnökével, akkor amikor Tony Blair javaslatát el is utasíthatta volna. „Azt a javaslatot, amelyet Nagy-Britannia és Tony Blair letett az asztalra, ma egész Európa úgy ismeri mint a fordított Robin Hood javaslatot. Egy olyan javaslatról van szó ami elvesz a szegényektõl, azért hogy a gazdagoknak tudjon adni. Ezt az elképzelést idáig minden új tagország a lehetõ leghatározottabban elutasította, úgy tûnik egyedül Gyurcsány Ferencet fogta el a harctéri idegesség, és mutatkozott hajlandónak arra, hogy engedjen“ - vélekedett Gyürk András, a Fidesz európai parlamenti képviselõje. Forrás: Hír TV
A Nagy Buktaszámláló I. Kudarcba fulladt trükközés az autópálya-építések elszámolásánál, emiatt meghiúsult hiánycsökkentés, emiatt bizonytalan jövõbe veszõ euróbevezetés - néhány, egymással is összefüggõ bukta abból a sorozatból, amit a kormány az elmúlt években produkált. Az Index buktaszámlálójának elsõ részébõl megtudhatja, hány adónkkal akasztottuk ki a brüsszeli adminisztrációt, hogyan állunk az uniós pénzek felhasználásával, és kik nélkül dübörög a gazdaság. A tavalyi EU-csatlakozás óta a kormánynak már nemcsak a politikai ellenzékével, az alkotmánybírósággal és az éledezõ civil társadalommal kell megbirkóznia, hanem az európai uniós bürokratákkal és szabályokkal is. A sok tûz közé került kormányzat hibázik is rendesen, tucatnyi kormánybukta gyûlt össze az elmúlt években. SZTRÁDABUKTA Az Európa-szerte közismert, a görögök által mesteri színvonalra fejlesztett büdzsébukta speciálisan magyar változata. A receptje titkosabb, mint az Unicumé, egy egész kontinensnyi pénzügyi és statisztikai szakértõ dolgozik azon, hogy kiderítse, pontosan hogyan is áll össze. A kormányzati boszorkánykonyhán kidolgozott recept lényege, hogy egy állami tulajdonú, de nem államháztartási körbe tartozó mert fõként piaci bevételekbõl élõ - cég, az Állami Autópálya Kezelõ Rt. vett volna fel hitelt az autópálya-építésre, és a kötvénykibocsátásból származó pénzbõl futotta volna a költségvetés kistafírozására is. Az Európai Unió illetékesei szerint azonban nem lehet a magyar kormány által alkalmazni kívánt technikával kizárni a költségvetésbõl az autópálya-építésekhez kapcsódó kiadásokat és bevételeket. Miután a PPP-trükk nem jött be, borult az erre az évre és a 2006-ra tervezett, GDP-arányos, már egyébként is kozmetikázott 6
(a nyugdíjreform miatt korrigált) hiánycél is. Erre az évre az új eredményszemléletû hiány 3,6 százalék helyett 6,1 százalék lett, és megbukott a még el sem készült 2006-os büdzsé is, jövõre ugyanis a konvergenciaprogramban eredetileg szereplõ 2,9 helyett 4,7 százalék lehet a deficit. EURÓBUKTA A sztrádabuktából készül, kiegészítõ aromák (reformálatlan államháztartás, adócsökkentés, választási költségvetés) hozzáadásával. A kormány tavaly úgy döntött, hazánk 2010-ben csatlakozik az euróövezethez, ehhez 2008-ra teljesítenünk kell a kritériumokat, hogy beléphessünk az eurózóna elõszobájának számító ERM II. rendszerbe. A költségvetés autópályás trükközése miatt azonban borultak a hiánycélok, és így az euróbevezetés céldátuma is bizonytalanná vált. A pénzügyminiszter elõbb azt mondta, tartható a céldátum, az elemzõk viszont azt, hogy lemondott a kormány a 2010-es euróbevezetésrõl. Ezután már a miniszterelnök is úgy fogalmazott, jó ha figyelünk
hogy nem szentírás a 2010-es euró. A kormány decemberre ígért hivatalos álláspontot arról, lesz-e 2010-es euróbevezetés vagy sem. Gyurcsány Ferenc, november közepén, amikor az Európai Bizottság elnökével, José Manuel Barrosóval találkozott, úgy fogalmazott, hogy „az egyensúlyi pályára való visszatérés legalább három évet vesz igénybe“.
ADÓBUKTA 3.: INNOVÁCIÓS JÁRULÉK Az innovációs járulék is olyan problémás adónem lehet, amely nem összeegyeztethetõ a brüsszeli elvárásokkal. Ha ez az ügy bíróság elé kerülne, szintén 2004. május elsejéig visszamenõleges hatállyal lehetne érvényteleníteni. ADÓBUKTA 4.: IPARÛZÉSI ADÓ A legtöbb port az iparûzési adó (ipa) ügye kavarta. Ahogy az áfaarányosítás miatt egy spanyol, az ipa kapcsán egy olasz adó elleni eljárásra várnak a hazai adózók és adótanácsadók, és alighanem a pénzügyminisztériumi illetékesek is. A kormány mindenesetre itt is az elõremenekülés stratégiáját választotta: az adózásról szóló ötéves terv értelmében 2008. január elsejétõl megszûnik ez az adónem. A cégek azonban nem ennyire türelmesek, és miután júliusban Kovács László adóügyi biztos is azt mondta, hogy az iparûzési adónak nincs jövõje, csak a fõvárosban kilencven vállalkozás indított pert az iparûzési adó ellen. Szakértõk becslései szerint csak az OTP igaza százmilliárdokba kerülhet, ha a nagybank végigviszi a bírósági procedúrát.
ADÓBUKTA 1.: ÁFAARÁNYOSÍTÁS Ha az államkassza éhesen korog, beindul az adóprés, hogy jóllakassa, és ennek elõbb-utóbb adóbukta lesz az eredménye. Az utóbbi hónapokban több adónemrõl és járulékról állították adótanácsadók és adószakértõk, hogy szerintük ellentétes az európai uniós szabályokkal. Az áfaarányosítás (azaz hogy egy támogatott cég nem jogosult a támogatás után járó áfa visszaigénylésére) magyarországival igencsak megegyezõ spanyolországi gyakorlatáról az Európai Bíróság már kimondta, hogy ellenkezik a közösségi joggal. A spanyolokat arra kötelezték, hogy visszamenõleg fizessenek. Magyarországon hasonló per még nem indult, de hogy a jelenlegi szabályozót maga a kormány sem tartja eurokonformnak, jelzi: az adótörvénycsomag megszavazásával januártól megszüntették az áfaarányosítás gyakorlatát. ADÓBUKTA 2.: TELEFONÁFA Az áfanál nemcsak az arányosítás okoz gondot, hanem a telefonáfára vonatkozó szabályok is. Jelenleg a telefonszámlák áfájának 50 százalékát lehet levonni, ezt az idén januárban hatályba lépett törvény szabályozza. Az adótanácsadók szerint deklarált konfliktuskeresést jelent, hogy az országgyûlés leszavazta a pénzügyminisztérium utolsó pillanatban benyújtott módosító javaslatát, amely visszaállította volna a 2004-ben érvényes 70 százalékos szintet. Az ügyet Brüsszel már vizsgálja, ha bebizonyosodik, hogy az eljárás nem eurokonform, akkor kamatostul kell visszafizetni a pénzt a vállalkozásoknak. Igaz, segítõ kezet nyújthat a költségvetésnek, hogy a javaslatot hétfõn ismét napirendre vették, így lehet, hogy ezt a bukta végül nem fekszi meg a gyomrunkat.
PRIVATIZÁCIÓS BUKTA Noha az ÁPV Rt. igazgatóságának elnöke szerint „sikerágazat a privatizáció”, mi ennél egy kicsit árnyaltabban és kritikusabban fogalmaznánk. Erre adhat okot az a szeptember elején napvilágot látott hír, hogy a számvevõk szerint tízmilliárdos veszteséget okoztak az ÁPV részben privatizációs, részben vagyonkezelõi döntései. Emellett különösen a „légi“ történetek okozhatnak sok fejfájást a Pozsonyi úton. Az már-már a politikai kultúránk szöveteibe beivódó hagyomány, hogy az éppen hatalmon lévõ kormány nagy bõszen nekilát a Malév rendbetételének és eladásának, a feltõkésítésnek és a szövetségeskeresésnek, de aztán mégsem lesz a dologból semmi. Legutóbb idén augusztusban döntött úgy az ÁPV, hogy nem adják a Malévot sem az orosz érdekeltségû, Borisz Abramovics tulajdonosi körébe tartozó Air Bridge-nek, sem a magyar tulajdonú Aviation Solutionnak. A Budapest Airport (BA) története még kacifántosabb, és nemcsak a reptéri telkek nyomozáshoz vezetõ ügye miatt. Sokkal inkább azért, mert noha 400milliárd forintos ajánlatot kapott hazánk a BA-ért (ez reálértéken a magyarországi privatizáció második legnagyobb összege), a reptér üzemi tanácsának kifogásaira a bíróság érvénytelenítette a pályázatot, a buktáért természetesen senki sem volt felelõs. Az újabb pályázaton a korábbi tíz helyett már csak hárman indultak.
TÁMOGATÁSOS BUKTA Lépjünk be az unióba, fizessünk be oda százmilliárdokat, részben a reménybeli támogatásokért, majd ne nyerjük el õket! Röviden ez a támogatásos bukta receptje. Az uniós pénzek megítélésérõl és felhasználásáról, vagyis arról, hogy tavaly többet fizettünk-e a brüsszeli kasszába, mint amennyit onnan kivettünk, számos politikai vita folyt, természetesen minden érdemi eredmény nélkül. jó ha figyelünk
7
Nem meglepõ: a kormányoldal szerint jól jártunk, az ellenzék szerint nem. Az utóbbi véleményt osztja az Állami Számvevõszék is: az ÁSZ szeptember elején publikált jelentése szerint Magyarország tavaly több pénzt fizetett be az Európai Unió kasszájába, mint amennyit onnan visszakapott. Az ÁSZ szerint a 2004-es költségvetésben ténylegesen megjelenõ tételek alapján uniós egyenlegünk mínusz 27 milliárd forint. Igaz, nem vették figyelembe a költségvetési körön kívül, tehát Brüsszelbõl közvetlenül a gazdálkodókhoz érkezõ támogatásokat. Ezzel a kiegészítéssel már pozitívba fordulhat át a mérleg, bár ha a kisesõ vámbevételeket is figyelembe vesszük, valószínûleg mégsem. Ami viszont biztos, az uniós pénzek felhasználása és az arra való felkészülés nemcsak hazai vélemények szerint nem számít sikertörténetnek. Az Európai Számvevõszék is megállapította: „az uniós mezõgazdasági támogatásokat kifizetõ magyar ügynökség 2004-ben több szempontból sem felelt meg a kívánalmaknak“, valamint azt is: „a kifizetési hatékonyság egyszerûen katasztrofális volt“. A jelentés öt területen is elégtelenre ítélte a Mezõgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalon belül mûködõ kifizetõ ügynökség munkáját. Arra sem lehetünk túl büszkék, hogy az uniós operatív programokra november 15-ig beadott csaknem 29 000 pályázatból eddig kevesebb mint 12 000 projektnek ítéltek oda támogatást. Szerzõdést azonban csak 8350-nel kötöttek, és csak 3707 pályázót és központi projektet fizettek ki. A kifizetett támogatás mindössze 96 milliárd, míg a támogatási igény 1330 milliárd forint volt. Ráadásul a 96 milliárdból 49,7 milliárd forintot központi beruházások kaptak, így a pályázóknak csak 46,3 milliárd - vagyis az igényelt összegnek csak 3,5 százaléka - jutott.
PANNONPUMA-BUKTA A gazdasági miniszter szerint dübörög a gazdaság, és tény: a GDP - igaz, új statisztikai módszerekkel számolva - idén a harmadik negyedévben 4,5%-kal, éves szinten is 4,4 százalékkal bõvült. Csakhogy az utolsó negyedévben nem gyorsult tovább a növekedés, ráadásul hiába beszélnek a politikus export- és beruházásorientált gazdaságpolitikáról, az utóbbi években több nagyberuházóért folyó versenyben is veszítettünk (igaz, a Hankook- ügy nagyban javította a gazdasági miniszter renoméját). Csakhogy, noha gumiabroncsgyárunk most már van rogyásig (Tatabányán a Bridgestone, Nyíregyházán a Michelin van jelen a Dunaújvárosba készülõ Hankook mellett), autóipari nagyhatalommá válásunk nem sikerült. Közvetlenül a kormányváltás után remény volt arra, hogy Tatabányán épülhet a Peugeot-Citroen új autógyára, de a franciák végül Szlovákiát választották. Hazánk - és ismét Tatabánya - nem sokkal késõbb már a Hyundaiért szállt versenybe, de végül a koreaiak is Szlovákiába mentek. Nem jött Magyarországra a Daihatsu sem, de a Toyota és a BMW befektetési szándékai is meghiúsultak, és az MG Rover érkezésérõl szóló hírek sem bizonyultak megalapozottnak. Még nem ért véget! A következõ részben alkotmánybírósági bukták, rövid életû közjogi javaslatok és Keller László buktagazdag államtitkári tevékenysége. Forrás: Haász János – Index
A londoni intézet leminõsítette Magyarország deviza- és forintadósi besorolását A Fitch 2014-re valószínûsíti az euróbevezetést Magyarországon. A hitelminõsítõ intézet lerontotta a hosszú távú deviza- és forintadósi besorolását, és az elõbbinél további, kedvezõtlen változásra van kilátás. A pénzügyi tárca szerint a jelentés elismeri, hogy a magyar gazdaság erõsen integrálódott az EU-ba, a kormányfõ számára pedig ösztökélést jelent a Fitch véleménye. A Fidesz úgy látja, hogy Gyurcsány Ferencnek abba kell hagynia az emberek és a gazdaság szereplõinek félrevezetését. Valószínûleg csak 2014-ben lesz képes bevezetni az eurót Magyarország – hangzott el Fitch Ratings tájékoztatóján Londonban. Ed Parker, a hitelminõsítõ intézet térségi szuverén besorolásokért felelõs igazgatója a 2010-es csatlakozást valószínûtlennek tartja. Hozzátette: fenntarthatatlan a magyar pénzügyi helyzet – tájékoztatott a portfolio.hu. A Fitch hitelminõsítõ lerontotta a hosszú távú devizaadósság osztályzatát A-ról BBB+ -ra, további leminõsítést valószínûsítõ negatív kilátás mellett. A szintén hosszú távú forintadósság besorolását a költségvetési hiányra hivatkozva A-ról A-ra vette vissza, stabil kilátással. Az országplafon A+ -ra csökkent, a rövid távú forintadósság minõsítése nem változott. A Fitch Ratings indoklása szerint a rossz költségvetési fegyelem valószínûleg a magyar 8
eurócsatlakozás késedelméhez vezet, emellett növelte a magas folyómérleghiány finanszírozásának sebezhetõségét is. A hitelminõsítõ közölte, hogy – az EU-bizottsággal összhangban – jövõre 8 százalék körüli (eredményszemléletû) államháztartási hiányra számít, de ha az autópálya-építési költségeket nem lehet a költségvetésen kívül elszámolni, a deficit elérheti a GDP-érték 9 százalékát is. A Fitch szerint a költségvetési célok állandó átlépése és az elszámolási módszerekben alkalmazott „nem átlátható változtatások" aláásták a költségvetési politika hitelességét. A hitelminõsítõ azzal számol, hogy a GDP-arányos államadósság 2007-re eléri a 68 százalékot a 2004 végi 53,6 százalékról, az A sávba sorolt szuverén adósok 37 százalékos középértéke helyett. A keddi leminõsítéssel a magyar küladósság osztályzata már két szinttel marad el Szlovákiáétól, amelyet a Fitch a múlt hónapban A mínusz-ról egy fokozattal A-ra javított. Fidesz: Gyurcsánynak õszintén szembe kell néznie a gazdaság valóságos állapotával Újabb, aggasztó figyelmeztetést kapott ma Gyurcsány Ferenc kormánya. A legnagyobb európai hitelminõsítõ cég kivette Magyaror-
szágot a megbízható adósokra jellemzõ osztályból, ahova a környezõ országok közül Szlovákia, Csehország, és Szlovénia is tartozik. A leminõsítés tovább erõsíti azt a folyamatot, amelynek eredményeképpen éllovasból sereghajtóvá vált az ország – tartalmazza a Fidesz közleménye. A lépés kockázatot hordoz az ország gazdasága számára: gyengébb forinttal, magasabb hitelkamatokkal szembesülhetnek a vállalkozások és a családok a következõ hónapokban. Félõ, hogy a leminõsítést újabbak követhetik, hiszen a másik két nagy hitelminõsítõ korábban már aggodalmát fejezte ki az óriási költségvetési hiány és a tetemes államadósság miatt. Gyurcsány Ferencnek most már õszintén szembe kell néznie a gazdaság valóságos állapotával, abba kell hagynia az emberek és a gazdaság szereplõinek félrevezetését, a mellébeszélést. Ahhoz, hogy a folyamatok kedvezõ irányt vegyenek, gazdaságpolitikai változásra van szükség. Változtatunk kell, máskülönben az ország továbbra is a csõd szélén egyensúlyoz, tovább nõ a már így hatalmas államadósság, maradnak a meghamisított költségvetési adatok, a kártyavár-költségvetések, a bizonytalanság. Olyan politikára van szükség, amely nem csupán beszél a változás szükségességérõl, hanem rendelkezik a változtatáshoz szükséges tudással, tapasztalattal – olvasható a dokumentumban. jó ha figyelünk
Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem az igazi, szabad asszociációim akkor támadnak, amikor nagyon vidám, vagy nagyon szomorú vagyok. Nos, most ez utóbbi esettel kell szembenéznem, de nem is lehet másként, hiszen folyamatosan olvasom a magyar forint- és devizaadósság Fitch általi leminõsítésének híreit. Meg persze a reakciókat. S így nem véletlen, hogy rögtön a jó Potemkin ötlik az eszembe, aki állítólag, II. Katalin cárnõ megnyugtatására és lenyûgözésére díszlet falvakat, városokat, erõdöket mutogatott, persze kellõ távolságról, s kellõ sikerrel. Mint Gyurcsány úr, honunk miniszterelnöke. Gyurcsány, aki lépten-nyomon hangoztatja, minden rendben, a kormány a helyén van, minden leminõsítés és figyelmeztetés csak az unió és a Fidesz koprodukciójában elõadott ármánykodás, amitõl persze nem ijednek meg, és ami nem tántorítja el õket a nemzet felvirágoztatása 100 lépésben címû performansz folytatásától. Hû csatlósa, Kóka miniszter pedig tovább dübörögteti a gazdaságot és papírdíszletek helyett papírlapokon osztogatja fizetett hirdetéseit az álmélkodó polgárok legnagyobb örömére. Õrizzük meg hidegvérünket! Ez nem az én jó tanácsom, (bár az enyém is lehetne), hanem Kóka úré. Õ így reagált az angol minõsítõ intézet hírére, egy valódi angol lordra – elnézést az érintettektõl a hasonlatért – hajazó higgadtsággal. Ez jó. Hitük már van, csak hitelük nincs már. Vajon mi izgatná fel õket? Egy talált gyerek, vagy egy ingyen helikopter? Pénzügyminisztérium: A gyors felzárkózás érdekében fontos, hogy az autópályák tovább épüljenek A dinamikus fejlõdés ellenére az infláció kordában van tartva, sõt jelentõsen mérséklõdött, és rekord alacsony szintre csökkent a maginfláció – írja reagálásában a Pénzügyminisztérium. Szerintük a Fitch elemzése azt is hangsúlyozza, hogy hosszú távon a jelenlegi gyors reálkonvergencia folytatására lehet számítani. A statisztikai adatok azt mutatják, hogy Magyarország a leggyorsabban felzárkózó országok közé tartozik. Az egy fõre jutó GDP tekintetében az elmúlt nyolc esztendõben Magyarország közelítette meg a legnagyobb mértékben az uniós átlagot – fogalmaz a közlemény. Mint írják: a magyar kormány elkötelezett a tekintetben, hogy fenntartja a szigorú költségvetési gazdálkodást. Ennek érdekében a kabinet több intézkedést tett, s ezzel összhangban dolgozta ki a konvergenciaprogram aktualizált változatát, amelyet a szaktárca december elsején elküldött Brüsszelbe. Az idei évre várt államháztartási hiány azért módosult, mert az Eurostat döntése miatt változatni kellett a sztrádaépítések elszámolásának módszerén, ez pedig a GDP két százalékával dobta meg a deficitet. A kormány azonban éppen a gyors felzárkózás tovább folytatása érdekében lényegesnek tartja, hogy az autópályák tovább épüljenek. A jó ha figyelünk
Nem tudom. De róluk jut eszembe a régi vicc: Épül a Szovjetunió egyik legnagyobb vállalkozása, a Transzszibériai vasút. Az elsõ szakasz avatására meghívják Lenint, aki boldogan ül a kényelmes kupéban. Egyszer csak megáll a vonat és jelentik, hogy azért, mert elfogyott a sín. Sebaj elvtársak – mondja Lenin – építsenek ide egy síngyárat s mindjárt itt a megoldás. Gyár megépül, vonat tovább. Bent ül Sztálin, amikor megállnak és jelentik, hogy elfogyott a sín. Sztálin higgadt marad és azt mondja: Sebaj elvtársak, ha öt percen belül nem lesz sín, mindenkit agyonlövetek. Lett és mennek tovább. Bent ül Hruscsov, amikor megállás után jelentik, nincs több sín. Sebaj elvtársak, mondja Hruscsov és a nyomaték kedvéért leveszi a cipõjét. Az a megoldás, hogy felszedik hátulról a síneket és elõre teszik. Megtörténik és mennek tovább. Bent ül Brezsnyev a vonatban, amikor megállnak és jelentik elfogyott a sín. Brezsnyev összehúzza szemöldökét, majd kiböki: Sebaj elvtársak, húzzák be a függönyöket és rázzák a vonatot, mintha menne! Gyurcsány, Kóka – büszke lenne rájuk a dús szemöldökû mester. Szét kellene húzni végre a függönyöket. És el kellene feledni végre az ilyen vicceket. De nem. Az lenne a legjobb, ha már tavasszal azt mondhatnánk Gyurcsány és Kóka ül a vonaton... S ez már tényleg csak vicc lenne. Addig is csak ebben reménykedhetünk. Meg persze Járai Zsigmondban.
sztrádaépítésbõl származó többlettõl eltekintve az államháztartási gazdálkodás alapvetõen az eredetileg tervezettnek megfelelõen alakul. A Pénzügyminisztérium szerint az idei pénzforgalmi hiány a várakozásoktól nem fog eltérni, ami több, a költségvetési fegyelmet erõsítõ intézkedésnek köszönhetõ. – A Brüsszelnek elküldött konvergencia program azzal számol, hogy a következõ években folyamatosan mérséklõdik az államháztartási hiány, és 2008-ban olyan helyzetbe kerül a magyar gazdaság, hogy teljesíteni tudja a maastrichti kritériumokat. A program végrehajtásával biztosítható, hogy 2010-ben az euró felváltsa a forintot – tartalmazza a dokumentum, amelyet a Napi Online adott közzé. A Fitch-leminõsítés ösztökélést jelent Gyurcsány számára Magyarország további ösztönzést kapott, hogy a száz lépésben megfogalmazottakat folytassa – kommentálta a Világgazdaság kérdésére Gyurcsány Ferenc a hírt, miszerint a Fitch leminõsítette Magyarországot. Az egészségügyi reform kiterjesztésén, a közoktatás igazságosabbá tételén kell fõként dolgozni, újabb átfogó programokat jelent majd be a kormányzat – mondta a miniszterelnök, aki szerint, ha a választók felhatalmazást adnak, akkor folytatódik a megkezdett munka.
Forrás: Schubauer Ferenc – MNO
Kóka: Õrizzük meg hidegvérünket! Kóka János gazdasági miniszter hangsúlyozta: õrizzük meg hidegvérünket, mert a piac is megõrizte. A tárcavezetõ megoldásként azt javasolta, hogy a befektetõk bizalma mellett helyre kell állítani a pénzügyi elemzõk bizalmát és az államháztartás egyensúlyát. Az elemzõk szerint a leminõsítés ténye nem, csupán annak idõzítése volt váratlan Barcza György, az ING Bank elemzõje szerint a leminõsítés egyik kiváltó oka volt, hogy a Fitch úgy véli, a veszélyforrásokat, amelyeket korábban láttak, nem sikerült kiküszöbölni. Így például a 2004-es konvergencia programtól is eltávolodtunk. Az egyetlen meglepetést abban látja a szakember, hogy a Fitch még a választások elõtt meghozta döntését. Suppan Gergely, a Takarékbank elemzõje hasonló véleményen van, mint az ING szakembere, így õ is csupán az idõzítést tartja a váratlanak. A hitelminõsítõ megállapításaival – így például az idei 8-9 százalékra várt GDP-arányos államháztartási hiánnyal – egyetért. Suppan hozzátette: meglepõnek tartja, hogy a forint- és a kötvénypiac alig reagált a fejleményekre. Ez szerinte azt mutatja, hogy a szereplõket a döntés nem érte váratlanul, és már beáraztak egy ilyen lépést – írja a Napi Online. A forint a Fitch bejelentésére gyengülni kezdett. Forrás: MNO
9
Salamon Berkowitz amerikai üzletember nem azért nem gyárthatja a Traubisodát, mert zsidó származású D. Horváth Gábor Die Presse, Peter Martos. Azaz Martos Péter. Vajon mi késztette ezt az újságírót arra, hogy az elhíresült Salamon Berkowitz miatt tollat ragadjon és sajnálkozzon felette az osztrák lapban? Vajon honnan veszi a bátorságot Martos Péter, hogy a jobboldali sajtóval, Magyarországgal szemben elõvegye a hazug és igazságtalan antiszemita kártyát, ami Berkowitz esetében különösen hitvány dolog?
Berkowitz tanítgatja Jánosi György MSZP-s minisztert, Demszky Gábor SZDSZ- es fõpolgármestert és Mezei Andrást, az MSZP holdudvarához tartozó költõ-vállalkozót A támadások elkerülése végett már az írás elején jelzem, hogy egy Berkowitz által indított büntetõügyben egyik kollégámmal évek óta vádlottként járok a bíróságra. A bûnünk: írni merészeltünk arról, hogy Salamon Berkowitz a Magyarországon folytatott gazdasági tevékenysége kapcsán már állt büntetõbíróság elõtt. Azzal pedig, hogy errõl, valamint ennek eredményérõl részletesen beszámoltunk, olyan különleges adatokat hoztunk nyilvánosságra, amivel az ügyészség szerint megsértettük Salamon Berkowitz személyiségi jogait. Szerintünk viszont az embereknek tudniuk kell, ki is Salamon Berkowitz. Azt, hogyan keveredett ide a rendszerváltás körül, miként juthatott nagy összegû állami hitelhez akkor, amikor más magyarországi vállalkozók többségének esélye nem volt erre. A közvéleménynek tudnia kell arról is, hogy milyen eszközökkel próbált embereket és vállalkozásaikat tönkretenni, hogyan használta fel az alulinformált, ostoba politikusokat és diplomatákat a közszerepléseihez, illetve hogy miért felkészületlen és tehetetlen vele szemben az igazság kiderítésével már régóta nem bíbelõdõ magyar igazságszolgáltatás. A Coca-Cola mit tenne? Talán mindenki látott már olyan fotót, amelyen a hatóságok úthengerekkel százezer 10
számra semmisítenek meg hamis hang- és képhordozókat, ezzel is demonstrálva a szellemi termékek védelmét. Mindenki hallott már a határokon lefülelt és elkobzott szállítmányokról, amelyekben hamisított márkájú ruházatra bukkantak a vámosok, s amelyek sorsa szintén a megsemmisítés. Rövid gondolkodás után valószínûleg mindenki tudja a választ arra a kérdésre, hogy vajon mit tenne mondjuk a Coca-Cola vállalat akkor, ha valaki - a világ bármely pontján - ezzel a névvel üdítõitalt kezdene gyártani jogosulatlanul. Vajon várna-e ez a cég több mint egy évtizedig a magyar igazságszolgáltatásra, arra, hogy a bíróság a jog dzsungelében megtalálja végre a triviális igazságot és kimondja az ítéletet: a Coca-Colát valóban csakis és kizárólag ez a vállalat gyárthatja? S a Coca-Cola vállalat vajon mind ez idõ alatt eltûrné-e, hogy a jogerõs ítélet meghozataláig valaki jogosulatlanul gyárthassa az üdítõt és - nemcsak Magyarországon, hanem külföldön is - folyamatosan forgalomba hozhassa? Mindenkinek a fantáziájára bízva leszögezhetõ, hogy e cég érdekei védelmében a tehetetlenkedõ jogi eszközök helyett valamilyen más, hatékony megoldást választana. Élet és Irodalom Az osztrák Pressében megjelent cikk alapján megállapítható, hogy Peter Martos tökéletesen tájékozatlan. Az antiszemitizmust mint okot meglebegtetve kizárólag a konzervatív sajtónak tulajdonítja például a Salamon Berkowitzról szóló híradásokat, pedig ez nem így van. Az amerikai üzletembernek a Traubisoda gyártásához 1992-tõl fûzõdõ kapcsolata elsõként a konzervatív jelzõtõl leginkább berzenkedõ balliberális hetilapban, a Soros György által finanszírozott Élet és Irodalomban (ÉS) jelent meg meglehetõsen nagy terjedelemben, 1997. szeptember 5-én, folytatása pedig három héttel késõbb, 26-án. E cikkekben szerzõtársammal, O. Kovács Attilával az üdítõt gyártó Badacsonyi Állami Gazdaság (BÁG) tulajdonában lévõ balatonvilágosi üzem botrányos privatizációjáról írtam. A riporttal a Soros Alapítvány támogatását is elnyertük. Kovács Zoltán fõszerkesztõnek egyetlen kérése volt csupán: az írásban ne tegyünk említést Salamon Berkowitz zsi-
dó származásáról, mivel szerinte ez mellékes körülmény a lényeghez képest. Berkowitz máshogyan gondolkozott, mint a fõszerkesztõ, vallását és/vagy etnikai hovatartozását állandóan demonstrálta: tradicionális zsidó öltözékben jelent meg mindenütt, és ha valakinek elkerülte volna a figyelmét, a kellõ idõben utalt rá. Az általa gyártott üdítõ üvegeire ragasztott címkéken a hitelesítõ kóser pecsét mellett pedig oda volt írva, hogy a nedû: kóser Traubisoda. A Martos Péter által sugallt motívumot amely szerint Berkowitz az antiszemita Magyarországon hátrányt szenved el származása miatt - az ÉS-ben megjelent cikk is tartalmazta, ugyan arról épp lerántotta az álságos leplet. Egy Berkowitzcsal szemben - jogerõs bírósági végzés által - elrendelt foglalásnál õ, és a szintén ortodox viseletbe öltözött fia lenácizott mindenkit, aki a teljesen jogszerû akcióban részt vett. Az egyik ügyvéd ekképp emlékezett vissza az 1995. március 28-i esetre a lapban: „Berkowitz megérkezéséig minden a törvényeknek megfelelõen zajlott. A végrehajtó, természetesen rendõrök jelenlétében, tételszerûen felvette a leltárt, szabályszerûen zajlott az eljárás. A helyszínre érkezõ tulajdonos (azaz Berkowitz - a szerk.) azonban az elsõ perctõl kezdve vitatta az eljárás törvényességét. Azt mondta, ez az egész mármint a foglalás - náci eljárás, és az ilyen náci módszerek felett már eljárt az idõ. Azután lenácizta a résztvevõket, vagyis minket is. A fia verekedni is akart, és miután legfeljebb csak szavakat tud magyarul, nagyon agreszszíven ilyesmiket kiabált nekem: leülsz!, nem szólsz! . Tényleg csak a rendõrök határozottságán múlt, hogy nem lett verekedés. Berkowitz összegyûrte és összetépte a jegyzõkönyvet, amit késõbb kisimítottunk, összeragasztottunk és rávezettük a nácizást. Berkowitz a foglalást késõbb jogilag megtámadta, arra alapozva a fellebbezését, hogy a balatonvilágosi telepen leltárba vett tárgyak más tulajdonát képezték. A megnevezett cégek természetesen mind Berkowitz tulajdonában voltak. Ez a hadmûvelet újabb két évvel elhúzta az ügyet. Elsõ fok: ítélet, fellebbezés, másodfok: ítélet, fellebbezés, majd a Legfelsõbb Bíróság. Minden perét elvesztette, de idõhúzásnak jók voltak." Érdekes eredményre jutna az, aki kiszámolná, hogy vajon mennyire rúgnak a magyar államnak a több tucat, Berkowitz által - vagy vele szemben - elindított és az általa idõhúzással elnyújtott perek költségei. A pécsi táblabíróságon tartott egyik per tárgyalásán például arra hivatkozva nem jelent meg, hogy aznap zsidó ünnepnap volt, az alkotmány pedig mindenkinek biztosítja a szabad vallásgyakorlást. Indoklásához hozzácsatolta a zsidó ünnepek jó ha figyelünk
éves listáját, jelezve a bíróságnak, hogy ezeken a napokon õ nem idézhetõ. Nos, visszatérve az ÉS-ben 1997-ben megjelent alapcikkre: elfogadtuk a fõszerkesztõ véleményét. Ennek következtében azonban a Salamon Berkowitz nevéhez fûzõdõ, a közvagyont károsító privatizációs botrányról és a Traubisoda védjegyének jogosulatlan használatáról szóló riport nem az általunk javallott, a pesti szlenget kézenfekvõen felidézõ Nem kóser a Traubi címet kapta, hanem az ésszerûtlenül óvatoskodó - egyébként pedig valóban rasszista áthallást hordozó - A természet ajándéka címmel jelent meg. A riport részletesen beszámolt arról, hogy 1992-ben milyen trükkökkel jutott hozzá a balatonvilágosi Traubi-üzemhez - állami tulajdonban lévõ banki forrás felhasználásával - Salamon Berkowitz.
Az ügyletrõl az BÁG akkori felszámoló biztosa, dr. Kocsis Lajos a következõképp nyilatkozott az ÉS-ben: „A privatizáció során vállalt összeget a Centrals (azaz Berkowitz cége - a szerk.) a Budapest Banktól felvett 150 millió forint hitelbõl fizette ki, amihez mindössze kétmillió forint letét ellenében jutott, vagyis szinte ingyen szerezte meg az üzemet. A legnagyobb tragédia az, hogy az ÁVÜ birtokba is adta az ingatlant, az eszközöket, sõt az alapanyagot is, amiért pedig még 108 millió forintot kellene fizetni. Eddig 41 befejezetlen felszámolásban vettem részt, de akkora káoszt, amekkorát a Salamon Kft., a Centrals Kft. és a Traubi Rt. (Berkowitz cégei - a szerk.) okozott, még sohasem láttam.“ Banktitokról lévén szó, arról akkor sem volt és most sincs hivatalos adatunk, hogy az újsütetû tulajdonos törlesztett-e valamit is vissza a banknak. A cikkekben különbözõ szánalmas trükkökrõl és leleplezõdésükrõl is szó esett. Arról például, hogy a Centrals Kft. hivatalos cégadataiban szereplõ könyvvizsgáló nem is létezett, vagy hogy olyan ügyvéd írt alá részükrõl hivatalos dokumentumokat, aki szakvizsga híján ügyvédként nem is ellenjegyezhetett volna iratokat. Az osztrák Presse újságírójának, Peter Martosnak Berkowitzot méltató jó ha figyelünk
cikke szempontjából érdemes kiemelni azt is, hogyan használt álújságírókat Berkowitz a megtévesztésünkre. A számára faxon elküldött kérdésekre ugyanis nem válaszolt, ehelyett egy sajtótájékoztató idõpontjáról és helyszínérõl értesített bennünket, amelyen rajtunk kívül két kolléga vett részt, akik álproblémák felé próbálták terelni a beszélgetést: egy, a szakmában teljesen ismeretlen Piros György nevû ember Veszprémbõl, és a magát a Magyar Nemzet munkatársának kiadó Rózsa B. György, aki akkor az újságírói szakma ügyes-bajos kérdéseiben pálcát törõ Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) a menedzsere volt. A két kollégáról hamar kiderült, hogy az egyiknek irodája volt a Traubi-üzemben, utóbbinak pedig abban az idõben közös érdekeltsége volt Berkowitzcsal, a Salamon Kommunikációs Kft. MaNcs E cikkek megjelenését követõen a Soros Alapítvány által támogatott ÉS többé nem foglalkozott Berkowitz ügyleteivel. A balliberális sajtóhoz sorolható lapok közül az alapítvány által szintén támogatott Magyar Narancs (MaNcs) 1999. március 11-én szentelt egy oldalt Valami nem kóser címmel. Ebben azonban a Traubi-botrányra nem tért ki a szerzõ, a dolgot elintézte enynyivel: „Salamon Berkowitz eddig fõként a biznisz világában a Traubi Hungária vezetõjeként volt ismert. A cég történetét bírósági perek és vitatott privatizációs ügyletek teszik izgalmassá.“ A MaNcs cikke Berkowitz más jellegû, a privatizációhoz képest jóval érdektelenebb és elhanyagolható ügyletekrõl szólt. Kóser ételeket minõsítõ eljárásokkal kapcsolatos hitvitákról, meg olyanokról, amelyek a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségénél (Mazsihisz) és más zsidó szervezeteknél „verték ki a biztosítékot“: Berkowitz a Mazsihisz szerint be sem jegyzett, a Mechon Simon Alapítványon keresztül zsidó kárpótlási ügyekbe akart „belenyúlni“ arra hivatkozva, hogy õ a New York-i székhelyû Ortodox Zsidó Világtanács alelnöke, amit a világszervezet ügyvezetõ igazgatója cáfolt. Czene Gábor, a MaNcs-cikk szerzõje - Martos Péterhez hasonlóan - nem hagyta ki az antiszemita kártyát az írásból: „*A származásom miatt támadnak* - fakadt ki néhány napja Salamon Berkowitz, az Egyesült Államokból hazatelepült üzletember (...). Az ilyesfajta kijelentést illik komolyan venni. Sok jóravaló honfitársunknak nem kell a szomszédba mennie egy kis antiszemitizmusért, bizony, könnyen elõfordulhat Magyarországon, hogy valakit a származása miatt támadnak. Salamon Berkowitz hitelét legfeljebb az kérdõjelezi meg, hogy ténykedése ellen újabban zsidó szervezetek is háborognak." A szerzõ ezen utóbbi megállapításából egyértelmûen tetten érhetõ az ál-
tala alkalmazott kettõs mérce. Magyarán, ha a zsidó szervezetek nem háborognak, akkor Berkowitzcsal minden rendben? Vajon a MaNcs szerzõjét miért nem érdekelte, hogy Berkowitz és vállalkozásai mit mûvelnek Magyarországon? Lehetséges, hogy Czene épp Berkowitz származása miatt nem támadta meg õt, holott újságíróként minden oka meglett volna rá? Napi Magyarország, Magyar Nemzet Salamon Berkowitz és ügyletei egy-két fajsúlytalan cikk után gyakorlatilag kikerültek a balliberális sajtó látókörébõl, annak ellenére, hogy egyre több disznóság derült ki róla. Ezekrõl kizárólag a Napi Magyarország adott, illetve a Magyar Nemzet ad rendszeresen hírt. Pedig Berkowitz idõközben közszereplõvé is vált: karácsony idején a hanukának tisztelegve menórát állított a Parlamentnél, ahol tájékozatlan miniszterelnökökkel - 2002-ben Medgyessy Péterrel és Adrien Nastaséval -, MSZP-s miniszterekkel és politikusokkal mutatkozott együtt. Kovács László külügyminiszterrel ekkor még azt is el tudták hitetni, hogy Berkowitz fõrabbi. A balliberális médiacsöndben a Napi Magyarország és jogutódja, a Magyar Nemzet 1998 óta számtalan cikkben tudósított a Berkowitz-cégek ügyeskedéseirõl és az ezekhez kapcsolódó többtucatnyi perrõl. Az igazságszolgáltatás malmai ugyan lassan õrölnek, ám ezekbõl a Berkowitz-vállalkozások szinte kizárólag vesztesen jöttek ki. Emellett hírt adtunk azokról a jóhiszemû cégekrõl is, amelyeket Berkowitz magára haragított, no nem a sugallt antiszemitizmus, hanem sokkal egyszerûbb okok miatt. Álljon itt közülük néhány - hangsúlyozom: csupán néhány - példa. A felsorolt cégek közül nem egy mind a mai napig pereskedik Berkowitz valamelyik érdekeltségével szemben. Berkowitz tanítja a bizniszt A Brilliant Kft. például azért orrolt meg, mert Berkowitzék jogszerûtlenül használtak és a felszólítás ellenére sem akartak visszaadni neki mint jogos tulajdonosnak egy nagy értékû gyártó gépsort. A Promontorbor Rt. azért, mert Berkowitz cége piacra dobta a Márka nevû üdítõt oly módon, hogy a védjegyet egyszerûen elbitorolta tõle. A Magyar Cukor Rt. azért, mert - a jogerõs bírósági döntés ellenére - Berkowitzék „elfelejtették“ kifizetni az árut. A Hungrana Kft. a hétéves pereskedés után kezébe kapott jogerõs végzés ellenére is csak rendõrök és darus vállalkozók segítségével tudta visszaszerezni a húszmillió forintot érõ cukortartályát a balatonvilágosi teleprõl. Az Alpla Mûanyagipari Kft., bár szándékai szerint nem karitatív adományként szállított le 50 ezer mûanyag palackot a Centrals Kft.-nek, az ellenértékhez mégsem jutott hozzá. A Nemzeti Ingatlanfejlesztési és Lakásberuházó Rt. is pereskedik vele. 11
1998-ban Berkowitznak egy - erre a célra alapított - érdekeltsége egy „pénzügyi lízingszerzõdéshez“ hasonlatos konstrukcióban öt évre bérbe vett e cégtõl egy 12 ezer négyzetméteres szombathelyi telephelyet. Berkowitz cége a bérleti díjat mindössze három hónapig fizette, ezután, mivel a cégbejegyzést megtagadták, a társaság jogutód nélkül megszûnt. Berkowitz új céget alapított, amelynek a telephelyre semmilyen szerzõdése nem volt, viszont pert indított az ingatlan tulajdonosa ellen, aki azóta sem tud újra birtokba kerülni. A tulajdonost a legóvatosabb becslések szerint is 200 millió forintos kár érte eddig. De ne hagyjuk ki az APEH-et sem! 1999-ben a Hajdú-Bihar megyei igazgatóság felszámolást kért Berkowitz cége, a Centrals Kft. ellen egy 130 milliós, akkor már többéves tartozás miatt. A kft. ugyan elismerte tartozását, de mégsem fizetett, hanem perre vitte az ügyet. A 110 millió forint törzstõkéjû (ebbõl csupán 500 ezer forint készpénz, a többi nem pénzbeli betét!) Centrals Kft. idõközben négyszer változtatott az ország különbözõ pontjain székhelyet - közülük kettõ fiktív helyszín volt -, ezért aztán a hatóságok levelei nem jutottak célba. Az adóhatóság megyei igazgatósága tehetetlenül szemlélte a történteket, s a felszámolási ügy is a Legfelsõbb Bíróságig jutott. 2002-ben a Centrals Kft. - a 274 millió forintos köz- és magántartozásával - az APEH orra elõtt gyakorlatilag fantomizálódott. A cég többségi üzletrészét ugyanis egy nagyváradi vállalkozás, a S. C. Charm SRL vette meg, amelynek törzstõkéje 2 200 000 lej, azaz 15 700 forint volt. Ennek tulajdonosa az 1974-ben született, amerikai állampolgár Moses Berkowitz, a cég telefonszámaként pedig egy nem mûködõ román mobilszámot adtak meg. A hivatalos cégadatok szerint a román cég magyarországi kézbesítési megbízottja a Dr. Vilmányi Ügyvédi Iroda. Itt azonban érdeklõdésünkre közölték: évekkel ezelõtt megszakították a kapcsolatukat mind az S. C. Charm SRL-lel, mind a Centralsszal. A Berkowitz-cégek aktuális köztartozásainak adatait az APEH adótitokra hivatkozva nem árulja el. Peter Martos azt írta a Pressében: „Az amerikai állampolgárságú Salamon 12
Berkowitz (...) 12 éven keresztül jól keresett az általa újra életre keltett osztrák-magyar üdítõitallal, a Traubisodával.“ Hát igen: érdemes lenne azt is kiszámolni, Berkowitz vajon mennyi kárt okozott azoknak a vállalkozóknak, akik betartották a szerzõdéseket és a törvényeket. Valamint megnevezni azokat, akik - Berkowitzcsal együtt - hozzájárultak e kár okozásához és természetesen behajtani rajtuk.
Berkowitzcsal legtöbbet talán a debreceni Ráthonyi Kft. viaskodik mind a mai napig. E cégnek a Magyar Szabadalmi Hivatal közhitelû lajstroma szerinti védjegytulajdonos, a Warimpex engedélyezte kizárólag a Traubisodát elõállítani. A Ráthonyi Kft. 2003-ban például - miután annak ellenére, hogy a Legfelsõbb Bíróság 2000-ben, többéves procedúra után jogerõsen megállapította, hogy Berkowitzék részérõl az üdítõt éveken keresztül a névbitorló Traubi Rt. gyártotta, a cégbíróság a jogerõs bírósági végzés ellenére mégsem törölte a cégnyilvántartásból - az Országos Igazságszolgáltatási Tanácshoz (OIT) fordult. A hazánkban még 1993-ban törvénybe foglalt, az emberi jogok és az alapvetõ szabadságjogok védelmérõl szóló nemzetközi egyezmény hatodik cikkelye kimondja: mindenkinek joga van ahhoz, hogy ügyét a törvény által létrehozott független és pártatlan bíróság tisztességesen, nyilvánosan és ésszerû idõn belül tárgyalja, s hozzon határozatot. A cég levelében azt írta, hogy mivel a cégbíróság évek óta nem hajtja végre a Legfel-
sõbb Bíróság döntését, ez „súlyosan veszélyezteti a jogbiztonságot és az igazságszolgáltatásba vetett bizalmat“. Pedig ekkorra már az antiszemitának legkevésbé sem minõsíthetõ Vám- és Pénzügyõrség Országos Parancsnokságához (VPOP) is eljutott a jogi tényállás: 2004 októberében 7000 liter Berkowitz-féle, a Traubi Hungária által exportra gyártott Traubisoda-sûrítményt foglalt le a mohácsi határátkelõnél. A hivatal indoklása szerint a sûrítmény és a pótkocsin talált 18 raklapnyi Traubi feliratú palack exportálásával megsértették volna a debreceni Ráthonyi Kft. jogait, amely a Traubisoda védjegyének és címkéjének kizárólagos használója. Berkowitz a VPOP-val szemben természetesen jogi eszközökhöz nyúlt, de az (antiszemita?) Veszprémi Városi Ügyészség ennek nem adott helyt. A névváltozás végül 2005, azaz idén nyáron következett be: a Traubi Rt.-bõl Tra-üdi (!) (Tradicionális Üdítõital-gyártó) Rt. lett. Ami még hátravan És akkor térjünk vissza Ausztria vezetõ lapjához, a konzervatív Presséhez. Mint emlékeznek, a Peter Martos által jegyzett, Salamon Berkowitznak szobrot öntött cikk címe: Egy emigráns, aki a magyaroknak a bizniszt kívánta megtanítani. Peter Martos pedig nyilván az az újságíró, aki a magyaroknak az újságírást kívánja megtanítani. De vajon micsoda rabbi - azaz tanító - az, aki üzletemberként így viselkedik, vagy aki tökéletesen tájékozatlanul le tud írni ilyen sorokat errõl az óriási károkat okozó amerikai üzletemberrõl: „Berkowitz magát *ortodox zsidó amerikai befektetõnek* nevezi. Mit is jelent ez? *Számomra az üzlet része a hagyománynak.* Miközben õ a biznisz és a (vallásos) magánélet összekapcsolását hirdeti, ezzel egy idõben az állam és az üzlet elválasztásának híve. *Sokan, akik idõsebbek 30-nál, azt mondják, korábban jobb volt. Ha az állam tényleg változtatni akar, akkor meg kell találnia annak a módját, hogy az emberek lelkesedését ébren tartsa.* A fiatalokból hiányzik a pozitív jövõkép, *nekünk meg kell nekik tanítanunk a tanulást, a munkát, az értékteremtést*". jó ha figyelünk
És vajon hogyan minõsíthetõ, miféle vélemény formálására alkalmas az a lap, amelyik megengedi magának, hogy közzétegyen egy ilyen, Magyarországot lejárató, az antiszemita kártyával játszadozó, ezért - Peter Martostól kölcsönözve a kifejezést - a magyarokat latensen gyûlölõ, felszínes sajtómunkástól írásokat? Megengedheti-e magának egy komoly újság, hogy egy hazánkba tévedt kalandvágyó ügyét összekeverje a zsidó holokauszttal, majd ennek mentén újságírókat, lapokat rágalmazzon meg? Akkor mi is van még hátra? A bocsánatkérés. *** Peter Martos: Egy emigráns, aki a magyaroknak a bizniszt kívánta megtanítani Salamon Berkowitz eredeti hazájában nemcsak a Traubisodáért folytatott pert veszítette el. A hazatérõket addig fogadják csupán kitárt karokkal, amíg sikeresek. A velük szemben tanúsított türelem azonban gyorsan elpárolog, ha a szerencse elhagyja õket, mint az az osztrák-kanadai Frank Stronachnál az Austria Wien esetében történt. Az amerikai állampolgárságú Salamon Berkowitz eredeti hazájában ugyan nem kívánta a Fradit megmenteni, viszont 12 éven keresztül jól keresett az általa újra életre keltett osztrák-magyar üdítõitallal, a Traubisodával. A Ferencváros iránt már csak azért sem mutatott különösebb affinitást, mert a klub szurkolói „nem immunisak az antiszemita indulatokkal szemben“. Ezt a saját bõrén az öndefiníciója szerint „nagyon ortodox zsidó“ Berkowitz kétségtelenül gyakrabban élte át, mint azok, akik kevéssé nyíltan vállalják vallásuk szimbólumait. Berkowitz 1988-ban, egy évvel a kommunista idõszak vége elõtt tért vissza Magyarországra, mert saját szavai szerint vonzotta a „szellemi tulajdon“ - például a biotechnológiában. „Ezen túl még létezett egy személyes oka is a hazatérésnek“, vallotta meg a Hetek címû lapnak. „A kárpótlás egy formáját kívántam megteremteni, amelynek keretében olyan személyeket támogattunk volna, akik szüleik, vagy nagyszüleik üzleteit és vállalatait kí-
jó ha figyelünk
vánták újra felépíteni.“ Olyan személyeket szeretett volna a magyarországi befektetésekre ösztönözni, „akik az Egyesült Államokban már bizonyítottak“. Berkowitz ezt már kétségtelenül megtette. Szülei a második világháborút követõen Magyarországra költöztek, Salamon 1948-ban született. A család 1951-ben kivándorolt az Egyesült Államokba. Tanulás közben Sal (ahogyan az új hazájában nevezte magát) kezdetben bútort adott el, majd felvásárolta a fõnöke cégét, és saját adatai szerint 1996-ban közel 300 millió dolláros forgalmat bonyolított le. 27 évesen már egy divatcég tulajdonosa, valamint több áruház és egy repülõtársaság birtokosa. Berkowitz magát „ortodox zsidó amerikai befektetõnek nevezi“. Mit is jelent ez? „Számomra az üzlet része a hagyománynak.“ Miközben õ a biznisz és a (vallásos) magánélet összekapcsolását hirdeti, ezzel
egy idõben az állam és az üzlet elválasztásának híve. „Sokan, akik idõsebbek 30-nál, azt mondják, korábban jobb volt. Ha az állam tényleg változtatni akar, akkor meg kell találnia annak a módját, hogy az embe-
rek lelkesedését ébren tartsa.“ A fiatalokból hiányzik a pozitív jövõkép, „nekünk meg kell nekik tanítanunk a tanulást, a munkát, az értékteremtést“. Egy több mint tízesztendõs persorozatban elszenvedett vereségét, valamint a Traubisoda elõállításának tilalmát Berkowitz arra vezeti vissza, hogy „sikeres embereknek irigyei vannak“. Különösen bántotta õt, a konzervatív embert, hogy épp a konzervatív média támadta õt - gyakran antiszemita piszkálódással. Az antiszemitizmus nem a zsidók belügye, mint ahogyan a holokauszt sem csak a zsidók tragédiája, hanem az egész emberiségé, mondta még külügyminiszterként Kovács László egy konferencián. Országos figyelmet váltott ki Romsics Ignác, aki egy másik konferencián azt állította: a 90-es évek végétõl a nyilvánosság elõtt olyan szavak hangzottak el, amelyeket az országban nem lenne szabad megengedni. Romsics az ország politikai erõi által stratégiai célként követett megosztását állapította meg. Ez a „két Magyarország“ koncepció szoros összefüggésben van azzal a felelõtlenséggel, ami az antiszemitizmus kérdésében uralkodik. Eme felelõtlenség számos példával igazolható. Lovas István latens antiszemitizmust gerjeszt a Demokrata nevû lapban publikált „nyílt leveleiben“. A Magyar Nemzetben olyan gyanúsítgatások jelennek meg, melyek az éppen tárgyalt témához nem kapcsolódnak. S a MIÉP elnökének, Csurka Istvánnak az antiszemita kirohanásaitól még egykori hívei is elhatárolódtak. Berkowitz azonban a zsidó szervezeteken belül is vitatott személyiség, amióta megpróbálta a saját Mechon Simon Alapítványán keresztül a magyar zsidók kárpótlását koordinálni. Erre azonban senki sem hatalmazta fel õt, figyelmeztetett a Mazsihisz. S személyesen Berkowitz szállította kritikusainak a muníciót, amikor megtette magát az „Ortodox Zsidók Világtanácsának“ elnökévé. Pechjére: a világtanács nem ismeri a nyughatatlan „újmagyart“. Die Presse
13
Megkerülhetetlen az elszakított magyarok magyar állampolgárságának ügye A tavalyi december ötödike a történelemkönyvekbe sorsfordító dátumként fog bekerülni. Ez volt az a nap, amikor egyértelmûvé vált, hány magyarországi magyar képes valóban magyarként gondolkodni. És ez volt az a nap, amikor az elszakított magyarok magyar állampolgárságának ügye immár a politikum számára is megkerülhetetlenül égetõ kérdéssé vált. A szellem kiszabadult a palackból. A vajúdás fájdalmas, a születés azonban gyönyörûséges lesz. Mert lesz, a szélsõséges magyargyûlölõk, hungarofóbok minden ordítozása ellenére. A Gyurcsány-féle adminisztráció, önnön identitását meghatározandó, azzal kezdte „kormányzását", hogy elszánt gyûlölettel támadt rá a magyarságra. Messianisztikus dühvel tagadták a nemzeti újraegyesítést, szemenszedett hazugságokkal és rágalmakkal uszítottak a nemzetnek a jelenlegi határokon kívül élõ egyharmada ellen. Ez a magatartás feledhetetlen és megbocsáthatatlan. Ezzel megvalósult a fõbenjáró bûnök legsúlyosabbika, az aljas indokból bûnszövetségben, különös kegyetlenséggel elkövetett haza- nemzetárulás minõsített esete. A „Magyar” Szocialista Párt és a Szabad Demokraták Szövetsége testületileg, nyíltan megtagadta és elárulta a magyarságot. Az elszakított magyarok magyar állampolgárságának (mert errõl van szó, nem kettõs állampolgárságról, amije lehet bárki idegennek, sõt a magyarok ellen uszítók némelyikének is van) helyreállítása ugyanis elsõrendû nemzeti feladat. Ez a lépés teremtheti meg a magyar nemzet közjogi egységét, amely feltétele az egységes magyar politikai artikulációnak. Méltatlan dolog emellett gazdasági vonatkozásokról, holmi anyagi ügyekrõl beszélni, de ha már valaki ezt teszi, akkor legalább a valóságról szóljon! Arról, hogy az elszakított magyarok magyar állampolgárságának helyreállítása nemhogy nem ró terhet a csonkaországi gazdaságra, de még esetleges áttelepülõk esetén is pluszbevételt jelent. Hiszen bármiféle szociális és egyéb juttatás kizárólag helyben lakáshoz és/vagy járulékfizetéshez kötött, márpedig ezen körülmények önmagukban bevételt jelentenek az államkasszának. Aki ennek ellenkezõjét állítja, az szándékosan, rosszindulatból hazudik. Akik az elszakított magyarok magyar állampolgárságának helyreállítása ellen uszítottak, azok a nemzet politikai egysége mellett a csonkaországi államkassza pluszbevételei ellen is ágáltak. 14
Tehát haza- és nemzetárulók. Ezt megkérdõjelezhetetlen axiómaként kell rögzíteni. December ötödike sokkja elsõre bénítóan hatott a nemzeti újraegyesítésen dolgozó magyarokra. Különösen az elszakított országrészek magyarjainak fájt a Magyarok Világszövetsége által kezdeményezett népszavazás sikertelensége. Az ügy kapcsán egymáshoz képest homlokegyenest ellentétes álláspontot képviselõ két nagy politikai tábor különös módon roppant egységes volt abban a tekintetben, hogy a referendumot „rossz idõpontban", „felelõtlenül" kényszerítette ki a legnagyobb magyar civil szervezet. Sõt egyesek odáig mentek, hogy méltatlan és alaptalan vádakkal illették a Világszövetséget, román titkosszolgálati akciónak állítva be a népszavazást. Egyes politikai erõk évek óta terjesztik azt a gyalázatos suttogó propagandát, mely szerint Patrubány Miklós, az MVSZ elnöke szekus ügynök volna. Természetesen e vádat soha senki egyetlen árva dokumentummal nem támasztotta még alá. Terjesztésének egyetlen oka, hogy ezelõtt öt évvel nem Boross Péter lett a Magyarok Világszövetségének elnöke. Tegyük fel csöndesen magunknak a kérdést, vajon jó elnöke lenne-e Boross Péter a Világszövetségnek? Vajon egy Boross-vezette MVSZ-nek sikerült-e volna visszavonatni azt az Európai Unió intézményeiben terjesztett „országpropagandát", amely történelmileg hiányos és a nemzeti önbecsülést sértõ brosúra volt? Vajon egy Boross- féle MVSZ fontosnak tartotta-e volna Mario Alinei olasz nyelvésznek a magyar- etruszk nyelvrokonságról szóló munkáját lefordíttatni, kiadatni és Kolozsváron is bemutatni? A választ mindenki megadhatja magában, összevetve Patrubány Miklós és Boross Péter tevékenységét. Mindenkinek szíve joga ezért vagy azért nem szeretni Patrubány Miklóst, akinek nyilvánvalóan megvannak a maga emberi gyengeségei. De tisztességét és a jó szándékát elvitatni senkinek nincs joga. A költségvetési támogatásától elütött MVSZ szegényen, rongyosan, a kényszerû takarékosság jegyében félhomályos székházzal is igen sokat tett a nemzeti újraegyesítésért. E sorok szerzõje a tavalyi kampány során testközelbõl tapasztalhatta meg a Magyarok Világszövetsége elnökének szívósságát, fanatikus küzdeni tudását. És alázatát, amellyel az utolsó pillanatig kereste a kap-
csolatot és a megértést a politikusokkal. Ami a felelõtlenség vádját illeti, emlékeztetnünk kell néhány tényre. Az elsõ tény az, hogy az elszakított magyarok magyar állampolgárságának ügye nem hirtelen hasraütés eredményeként vált az MVSZ központi témájává. A Világszövetség, a korábbi elnök közönye ellenére is, 1996 óta következetesen munkálkodik e fontos közjogi aktus tetõ alá hozásán. E munkafolyamatot konferenciák, hatástanulmányok, jogi és politikai konzultációk sorozata kísérte. A kétezredik esztendõben az MVSZ kidolgozta a külhoni magyar állampolgárság intézményének tervezetét, amelyet azonban a csonkaországi politikum lesöpört az asztalról. A népszavazás csak egy eszköz mindezen kezdeményezések sorában. A politikusok szájhúzogatva azt mondják, egy ilyen kérdést az Országgyûlésben kell megvitatni. Ez így is van, a népszavazás pontosan ezt akarta kikényszeríteni. Akik felelõtlenségrõl beszélnek, elfelejtik azt a tényt, hogy az Országgyûlésben az elszakított magyarok magyar állampolgársága 1990 óta nem volt téma. És azt se felejtsük el, hogy a Magyarok Világszövetsége aláírásgyûjtõ íveit Orbán Viktor és Schmitt Pál is aláírta, nyilván tudván, hogy ezzel számos hívüknek követendõ példát mutatnak. Helyesen tették egyébiránt. Mert bár a népszavazás az alacsony részvétel miatt nem bizonyult ügydöntõnek, egy év távlatából megvizsgálva a hatását úgy véljük, összességében több a gyakorlati haszon, mint a lélektani kár. Az elsõ pillanatban is lemérhetõ haszon kétségtelenül az volt, hogy kiderült, a csonkaországban másfélmillió ember képes igazán, feltételek nélkül egész nemzetben gondolkodni. Akárhogy forgatjuk a dolgot, ez az igazság. Mert persze ráfoghatjuk a magyarellenes uszító kampányra a tömeges távolmaradást, de ha a rágalomkampány ilyen hatást ér el, akkor arra kell következtetnünk, hogy „a nép" tökhülye és beszámíthatatlan, de legalábbis nem ismeri a tényeket, és mert nem is érdeklik, képtelen az önálló véleményalkotásra. Akárhogy is, a továbblépéshez elengedhetetlenül szükséges volt a põre igazsággal való szembesülés. A történtekbõl más alkalmakra is érvényes következtetéseket is le lehet vonni.
jó ha figyelünk
A népszavazás gyakorlati haszna, hogy kimondva-kimondatlanul létrejött egyfajta nemzeti egység az elszakított magyarok magyar állampolgárságának ügye kapcsán. Egyértelmûvé vált ugyanis, hogy a Kárpát-medence magyar civil és politikai szervezetei, amelyek egyébként sokszor egymással is szemben állnak, egységesen felsorakoztak az ügy mellett. Még olyan, a megszálló hatalmakkal kollaboráló erõk is, mint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség vagy a Vajdasági Magyar Szövetség. Akár szívbõl, akár színbõl tették, a tény az, hogy odaálltak az ügy mellé, s azóta is kitartanak mellette. A másik oldalon, a luciferi tagadás oldalán kizárólag az MSZP és az SZDSZ található. Mindenki számára egyértelmûvé vált tehát, hogy ez a két erõ önként kirekeszti magát a nemzetbõl, szemben állva az alapvetõ nemzeti érdekekkel. A képlet tehát az, hogy az MSZP és az SZDSZ szemben áll a nemzettel. A referendum legfontosabb gyakorlati haszna az, hogy maga az ügy, az elszakított magyarok magyar állampolgárságának helyreállítása immár megkerülhetetlenül témája lett a közbeszédnek, a politikumnak. Olyannyira, hogy Sólyom László köztársasági elnök augusztus huszadikai ünnepi beszédében külön kitért rá. A népszavazás egy olyan kamikaze-akció volt, amely gyûlölködõ rágalomhadjáratot indított el a Magyarok Világszövetsége ellen, fõleg balról. De a sokk után egy évvel, higgadtan elemezve a történteket arra a következtetésre kell jussunk, hogy a hallgatás fala leomlott. Az elszakított magyarok magyar állampolgárságának helyreállítása immár feltartóztathatatlan. Mielõbbi kivitelezéséhez remélhetõleg hamarosan a csonkaországi politikai feltételek is adottak lesznek. A Fidesz-Magyar Polgári Szövetségben a korábbi disszonáns hangok majdnem teljesen elnémultak, a párt elvetette a kockát, s felülvizsgálva korábbi ellentmondásos álláspontját, odaállt az elszakított magyarok magyar állampolgárságának helyreállítása mellé. Ha Orbán Viktor ismét kormányt alakíthat jövõre, történelmi lehetõsége lesz ezen életbevágóan fontos jogi lépés megtételére. Ez mindjárt a kormányzás kezdetén szinte felfoghatatlan felhajtóerõt is jelenthet az egész nemzetnek. A luciferek pedig mennek a pokolba, ahová valók. Ez a legfontosabb eredménye a tavalyi december ötödikének. Fájdalmas a vajúdás, de a gyermek meg fog születni. Szép lesz és egészséges. Úgy hívják majd, nemzeti újraegyesülés. Ágoston Balázs, Magyar Demokrata
jó ha figyelünk
A haza minden elõtt – idézett egy sort Gyurcsány miniszterelnök Kölcsey Ferenc epigrammájából a napirend elõtti felszólalások nyitányában, majd még egy idézettel borzolta a kedélyeket. Szemmel láthatóan kijött sodrából, miután Orbán Viktor a hazához az elmúlt évtizedekben hûséges határon túli magyarok iránti tisztelet kifejezésére szólította fel a képviselõket az ország házában. Aztán elõkapta a várható felszólalásra bekészített idézetet a „fasiszta” népi baloldalról Veres Péter tollából, majd érezve, hogy ez talán erõs volt, megmagyarázta: 1943-ban nem azt értették fasisztán, mint amit most értünk. A hét elkezdõdött. Az e heti fasisztázás is megvolt. A Gyurcsány-beszédre rányomta a bélyegét, hogy a kormányfõ újfent „történelmet csinált Klárával” az Apró-villában. A Tony Blairrel elköltött vacsorán, a narancsfelfújt feltálalása után, a haza jövõje szempontjából cseppet sem mellékes megbeszélés zajlott. A részletekrõl a nyugati sajtóból (Reuters, BBC) értesülhettünk, amely a magyar miniszterelnök kompromisszumkészségérõl számolt be. Nos, ennek mintha nyoma sem lett volna a szokásos hétfõi beszédben. Gyurcsány Ferenc tegnap nem ragaszkodott az elõre eltervezett szövegéhez, így aztán többször sikerült mondandóját ellentmondásos kijelentésekkel zavarossá tennie.
Elõször például azt ecsetelte, hogy micsoda nagy hatással van Európára, a legutóbb csatlakozott országok szociális viszonyaira, a hétköznapi életünkre az unió költségvetési politikája. Az Eörsi Mátyás által a hasonló esetekre ajánlott kifejezéssel élve, a pepet (páneurópai populizmus) segítségül híva a kormányfõ rendületlenül szajkózta, hogy milyen kemény határozottsággal fogja a magyar érdekeket képviselni az uniós költségvetési vitában. – A magyarok nem akarnak másodrendû polgárok lenni a többsebességes Európában – mondta Gyurcsány, és igazat szólt. És ha majd Blair papírra veti javaslatát – szõtte tovább a szót fenyegetõ gesztusokkal –, akkor majd jól megírja neki a magáét, sõt nyilvánosságra is hozza. (Ekkora vakmerõséghez nem a narancsfelfújt, hanem a becsinált dukált volna célzásképpen a Blairnek adott vacsorán.) Rossz elõjel, hogy a kormányfõ szinte bagatellizálta az uniós költségvetés súlyát, lekicsinyelve az „egyszázalékos Brüsszelt”, az egyszázalékos Európai Uniót, amely a nemzeti jövedelmeknek csupán az egy százalékát érinti, a 99 százalékról a nemzeti parlamentek döntenek. Majd átláthatatlan dzsungelnek nevezte a brüsszeli adminisztrációt, mintha édes mindegy lenne, hogy mennyi fejlesztési és agrártámogatásra jut pénz, mekkora az EU teljes költségvetése a gazdagabb, régi tagok befizetéseinek jóvoltából, ha az itthoni zûrzavar miatt úgysem tudjuk lehívni az összes támogatást, ami járna nekünk. Gyurcsány feje, úgy látszik, nem is annyira Blair javaslata miatt fáj, amely alaposan megkurtítaná a Magyarországnak korábban beígért támogatásokat. Sokkal inkább a pályázati adminisztráció miatt és azért, hogy azt a bagatell egyszázalékos bruttó nemzeti jövedelemnek megfelelõ uniós pénzt nem költhetjük el panelfelújításra és alsóbb rendû utak építésére. Mintha ezt a feladatot nem lehetne elvégezni az ország költségvetésébõl. Mintha nem lenne elég – az Európai Unió által is támogatott – elvégzendõ fejlesztési feladat ebben az országban, amire el lehetne költeni az EU-ból kapott pénzt. Azt a pénzt, amit részben a magyar adófizetõk a büdzsén keresztül Brüsszelnek fizetnek be, amit onnan nem kis tortúra árán, az uniónak is tetszõ pályázatok útján szerezhet vissza az ország. Már ha van olyan kormánya, amelyik képes erre, s amelynek energiáit nem az ellenzék szidalmazása köti le, ahogy azt tegnap a parlamentben is láthattuk. Forrás: Torkos Matild – MNO
15
A konzervatívoknak alapvetõen az a gondja, hogy a posztkommunista társadalom igazából csak egy posztkommunista párt beágyazódását teszi lehetõvé, a konzervatív polgárság gyenge. Cikkem – negyvenévnyi kommunista populizmus, majd Horn Gyula és Medgyessy Péter szabad demokrata asszisztálással kivitelezett populizmusa és a jelenlegi kormányoldal populistázó píár kampánya miatt – unalmasnak tetszõ címe mindenekelõtt arra a politikai és ideológiai csapdára utal, amibe a választási gyõzelemre esélyes ellenzéki párt került. A Fidesz 2002-tõl sikerrel integrálta újra és konszolidálta a pártrendszer megroggyant jobboldalát, a „nemzeti oldalt”, de a választási gyõzelemhez szükséges szavazatmaximálás során elérte a határait. Nemzeti tematikával és retorikával már nem tudnak új szavazókra szert tenni, viszont szociális kérdésekkel olyan alsó néposztálybeliek mozgósíthatók, akik bár politikailag a Kádár-rendszerben szocializálódtak (parlamentáris csörtékre allergiásak), nem feltétlenül biztos posztkommunista szavazók. A magyar pártok csak nagy vonalakban feleltethetõk meg az általuk képviselt nyugati izmusoknak. Valamiféle steril konzervativizmusnak az MDF úgy-ahogy megfelel, viszont a populista módon „csendes többséget” megcélzó párt szavazói támogatottsága katasztrofális. Egy konzervatív pártnak még
Nyugaton is képesnek kell lennie a szavazók mozgósítására, és szüksége van többé-kevésbé hasonló értékrendet valló társadalmi és politikai bázisra. Egy istenben, hazában, családban gondolkodó elitcsoport pártjára nagy tömegben kell szavazniuk olyan alsóbb néposztálybelieknek, akiknek értékrendjét kifejezik ezek a jelszavak, illetve nagy tömegben kell lenniük olyan szavazóknak, akiktõl egyszerûen csak nem idegen a vallásosság, a hazaszeretet és a családi kötelék. A konzervatív érem másik oldalán egy olyan polgárság áll, amely nagyon nem szereti a piacot és magánvállalkozást megregulázó, az újraelosztó és ezért õt keményen megadóztató, túltengõ államot. Antalltól Orbánig a magyar konzervatívoknak alapvetõen az a gondja, hogy a posztkommunista társadalom igazából csak egy posztkommunista párt beágyazódását teszi lehetõvé, a konzervatív polgárság gyenge, és negyvenévnyi vákuum miatt a jobboldal politikai kultúrájával is komoly gond van. Orbánék ezért régóta tudatosan építik a begyázódásra képes pártot és az annak tartósan „megágyazó” társadalmi közeget a stabil választói kötõdések kialakítására. Konzervativizmus és populizmus önmagában nem antitézise egymásnak. A radikális adócsökkentés választás elõtti programja egyaránt szolgálhat populista igényeket és neokonzervatív (neoliberális) gazdaságpolitikát. A Fidesz rövid távú stratégiája, a válasz-
Óriásplakátok és nagygyûlések vonják el a figyelmet a szocialisták valódi kampányáról, ami sokkal, de sokkal aljasabb. Nagypolitika. Olyan ez, mint a felköltözés Budapestre. Mindkettõbõl süt a kicsik alázata, a vidéki Magyarország provinciális meghunyászkodása. Mert a nagypolitikát a nagyok a nagyvárosban csinálják, ahova a kisember maximum fölmehet szerencsét próbálni. A valóság ezzel szemben az, hogy a dolgok a fõváros közigazgatási határain kívül dõlnek el. Vagyis lehet kutya sikeres ez, vagy az a párt a médiában, megfizetheti a legmenõbb kampányszakértõket, végrehajthatja a legzseniálisabb választási hadjáratot, ügye elveszett, ha a vidékkel rossz viszonyt ápol. Fatornyos kis szülõvárosomban például azért nem áll túl jól a Fiatal Demokraták Szövetsége, mert a polgármester fideszes. Egyébként ez a pártosság a település elsõ emberének egyetlen bûne, mert különben igencsak derék fiatalember, szereti a térséget tiszta szívébõl, rengeteget dolgozik, és mindent megtenne, hogy akár milliméterekkel elõrébb taszajgassa a nehéz sorsú városka szekerét. A szekér azonban nem megy, negyedik éve egy helyben áll, mivel a polgármester úr pártpreferenciája mind a megyei, mind az országos döntéshozók szemét böki, így amikor pénzosztásra kerül a sor, az önkormányzat valahogy rendre kimarad a jóból. A 2001-ben megkezdett elkerülõ út építése is szünetel, mert a megyén úgy ítélték meg, hogy még sincs rá akkora szükség. Így aztán a Szlovákia felé tartó személy- és kamionforgalom a történelmi városrészen hömpölyög keresztül, azon az úton, amit a helyhatóság vezetõi 16
tási gyõzelmet célzó populizmus azonban mintha jó ideje überelné a konzervatív építkezés hosszú távú stratégiáját. Kérdés, hogy a választási gyõzelem után a Fidesz értékkonzervatív „erõs állama” hogyan lenne egyszerre képes radikális adócsökkentéssel folytatni a forrásigényes nemzetépítést és kielégíteni a populizmus gerjesztette igényeket. Magyarország elitdemokrácia. Napjaink populizmusa eleve kódolva volt a bal- és jobboldali eliteknek a jóléti állam (MSZP), a Szabadság és jólét (Fidesz), valamint a jóléti rendszerváltás (MSZP) nevû programjaiban. A Fidesz mindeddig adósa maradt a pragmatikus populizmusnak olyan értékkonzervatív, a „proletárok” konzervatív ihletésû „polgárosítását” is magában foglaló politikai filozófiába ágyazásába, amivel 1998 elõtt még elõrukkolt. Másrészt viszont Orbán Viktor híve a közvetlen demokráciának, amely az általa lesajnált parlamenttel szemben mozgatja meg „az embereket”. A populizmusok célközönségei közti különbségrõl árulkodik Mike Gravel amerikai populista szenátor Állampolgári hatalom (Citizen Power) címû könyve. A populista politikus idéz egy, az állampolgárok hatalmában kétkedõ fiatalt: „Bullshit, Senator. It won’t work.” Egy másik szerint olyan, hogy polgárok nincsenek is, csak emberek. Löffler Tibor A szerzõ politológus Forrás: http://www.hirszerzo.hu
már régóta sétálóutcaként szeretnének látni. Hiszen a helyszín adja, hogy itt idegenforgalmi csomópontnak kellene lennie, tavasszal az utcára költözõ kávéházakkal, étvágygerjesztõ pecsenyesütõvel, saját portékáikat kínáló kézmûvesekkel. Mindez unalmas, ezerszer hallott, a kormány megfojtja az önkormányzatokat típusú történet lenne, ha nem keveredne bele néhány õslakós MSZP-szimpatizáns is. A nagyobbik kormánypárt helybéli aktivistái ugyanis a polgármester alkalmatlanságával hirdetik magukat és jelöltjüket, elõszedve a 2002-es választások küzdelmeiben elhangzott ígéreteket. Mint például elkerülõ út 2004-re. A gyakorlatban, vagyis a fontos közösségi eseménynek számító vasárnapi piacon a propagandaakció úgy néz ki, hogy a bevásárlókosárral egyszerû nénikéknek álcázott szocialista agitátorok úton-útfélen megállítják a valóságos nénikéket, és elmagyarázzák nekik: ez a fideszes fiú még azt a fránya utat se tudja megépíteni, kár volt bízni benne, betyár ez is. Fityeszes. Egyszóval ügyes és aljas, de mindenképpen hatékony a trükk. Szülõvárosomban, 2002-ben megállt az élet, mert minden görcsös erõfeszítés ellenére, pénz nélkül nem megy. A választókat viszont nem érdekli, hogy miért apadtak el a források, õk utat akarnak, kátyúzást, virágosítást, akadálymentesített járdákat, felújított épületeket; egyszóval szebben, jobban, kulturáltabban élni, és kész. Igazuk van. Kár, hogy közben nem veszik észre: már megint ugyanazok lopják el tõlük a jövõt. Forrás: Dévényi István – Heti Válasz
jó ha figyelünk
Az alább olvasható levél bizonyítja, hogy Frei nem tanult semmit korábbi bûneibõl és ott folytatja, ahol abbahagyta. Kérek mindenkit, terjessze a levelet és próbálja a sajtóban is megjelentetni. (Hírháló Olvasó)
Frei Úr! Nem szokásom ilyen módon protestálni, de hétfõi, Jemenrõl szóló mûsora oly mértékben volt túlzó, pontatlan s felháborító, hogy muszáj reflektálnom arra. Nincsenek olyan illúzióim, hogy választ kapok, hogy bocsánatot fog kérni a jemeniektõl, de akkor sem hagyhatom szó nélkül mindezt. Tíz éve élek itt, a tévedések elkerülése miatt, férjemmel együtt magyarok vagyunk. Tovább megyek, férjemnek nemrégiben könyve is jelent meg errõl az országról. Talán azzal kellene kezdenünk, hogy a mûsorában elhangzott adatok valótlanok. Többek között többször említi, hogy Jemen hatszor nagyobb területen fekszik, mint Magyarország - tekintsünk el attól a részlettõl, hogy ez sem felel meg a valóságnak. Akkor viszont: 1. Miért csak a fõvárosban és annak 3o kilométeres környékén forgatott? 2. Miért nem ment el délre, ahol senki nem jár fegyverekkel, késekkel? A kés neve egyébként dzsambíjja és a tradícionális öltözködés része. Semmi köze sem a terrorizmushoz, sem az al-Khaidához. – Miért nem mutatta meg a fõváros azon részeit is, ahol a az otthoni mértékkel mérve is lenyûgözõ villák és épületek sorakoznak? – Miért nem láthattuk az itteni plázákat, ahol a fiatalok európai öltözetben, a legújabb mobiltelefonokkal és Mp3-kal „tömegelnek“? Csakúgy mint otthon. Ahol megtalálhatók a Boss, a Benetton – sorolhatnám a világmárkákat hosszan – üzletei. jó ha figyelünk
– Nem mutatott utcaképeket csak az Óvárosból ahová gépkocsival tilos behajtani. Pedig bármelyik hétköznapi utcaképen látható lett volna, hogy az utcán közlekedõ gépkocsik többsége, jóval modernebb és drágább mint amivel otthon találkozunk. A legnépszerûbb és leggyakoribb autó a Toyota Land Cruiser 100-as, amivel Önök is közlekedtek - 45 ezer USD. Az Ön állítása szerint a minisztériumi alkalmazotté volt. Milyen szegénységrõl beszélünk akkor? – Az Óvárosban kifogásolta a koszt, az emberek mosdatlanságát. Rendben, de utazott-e Ön már a 7-es vagy a 9-es buszon? Járt-e már Váci úti aluljárókban ahol a hajléktalanok kompletten „bebútorozzák“ az aluljárót, telefonfülkét? És miért nem mutatta azokat az utcákat, amelyek tisztasága megfelel a mi kifinomult európai ízlésünknek is? Miért nem mutatta a szállodát ahol lakott? Nem szeretném hosszan sorolni a mûsorban elhangzott tévedéseit, de szükségesnek tartom, hogy legalább néhányat korrigáljak. - Nem a szegénység az oka, hogy a kávéhéjat felhasználják. Tradíció - ha Önnek mond ez a szó valamit - és praktikum. Rendkívül ízletes, fûszeres italt készítenek belõle (gahwa), a kávészemeket pedig pörkölés után apróra õrlik s törökösen ugyancsak fogyasztják. – Nem laknak százezren az Óvárosban. – Soha nem volt Sába nevû királynõje az országnak. Volt egy általunk Sábának nevezett királyság a mai Jemen területén, melyet egy idõben valóban uralt egy királynõ, akit Bilkísznek neveztek (Biblia). – Nem igaz, hogy tizenöt kilométerenként katonai ellenõrzõ pontok vannak. Az útvonalengedély pedig csakis a külföldieknek kell és biztonsági okai vannak, az utazók biztonságáról szól a történet. Ha valakit baleset vagy egyéb atrocitás érne, akkor ebben a hatalmas országban valahogy meg kell találni. Gondolta volna? – Az afrikai számokról pedig csak annyit, hogy a mi fogalmaink szerinti magas gyermekszámnak vallási és gazdasági okai vannak. Értsd: ez a szülõk nyugdíj- és társadalombiztosítása. Sajnos nem lehet az almát a körtéhez hasonlítani, európainak érthetetlenek az itteni természetes dolgok. – Megjegyzem augusztusban, iskolai szünetben ritkán járnak a gyerekek iskolába. Idejük nagy részét az utcán töltik, talán még hazánkban is. Megértem a hitetlenségét, aminek a vallási vezetõvel való beszélgetésben hangot adott. Tapasztalataim szerint Magyarországon az adott szónak de még az aláírásnak sincs különösebb jelentõsége. Itt azonban tisztelik nemcsak a Koránt de az idõsebbeket, kisebb közösségek vezetõit is. És állíthatom, hogy az itteni mindennapi életbe nem kúszott be a belpolitika, nemúgy mint másutt. Ki kell ábrándítsam, a terrorizmus és az al-Khaida sem. Attól tartok, Ön is felháborodna, ha valaki országunk bemutatásának szándékával a Viharsarokban, esetleg Szabolcs megyében forgatna, aztán kijelentené: ez Magyarország. Mit sugallna az a kép? Nincs villany a tanyákon, a WC az udvarban, cipõ nélküli, mosdatlan gyerekek... Folytassam? Azt hiszem nincs értelme. De világosan kell látnia, hogy ez a társadalom is csak annyira tagolt mint bárhol a világban. Vannak szegények, gazdagok s középosztálybeliek. Mûsorát még otthon láttam, szerdán érkeztem vissza Jemenbe s próbáltam éber lenni. Megnyugtathatom, elsõ utam a spájzba vezetett és megnyugodva konstatáltam, hogy ott nem rejtõzik terrorista. Kikérdeztem szomszédaimat, átkutattuk az õ lakásaikat is. Eredménytelenül. Biztosítottak arról, semmilyen kapcsolatuk nincs Oszamával. Aztán hozzáfogtam a kicsomagoláshoz. Itthon vagyok s néhány hónap múlva megint hazautazom. Séllei Judit Forrás: Nemzeti Hírháló
17
Hír: „Ünnepélyes esküt tett ma a Magyarok Világszövetsége tisztikarának húsz tagja a Szentkorona elõtt a kettõs állampolgárságról kezdeményezett december 5-iki népszavazás elsõ évfordulóján... Az esküvel azt üzenik, hogy a világ magyarságának erõsödését és gyarapodását szolgálják.“ Hír: „Demokráciaellenesnek gondoljuk, mert a hatalmat nem a magyar állampolgároktól, hanem egy tárgytól, eredezteti. Köztársaság ellenesnek pedig azért tartjuk, mert az esküt egy királyság szimbóluma elõtt tette le.“ - mondta Burány Sándor (MSZP). A Kossuth téren összegyûlt mintegy 15oo fõs közönséget dr. D o b o s Attila üdvözölte, mint a másfélmillió igennel szavazó magyar itt megjelent hányadát. A Himnusz eléneklése után megtudhattuk, hogy Böjte Csaba testvér le kellett, hogy mondja a fellépést. Pedig az MVSZ és a Lelkiismeret 88 csoport véglegesen és határozottan lekötötték az Atya fellépésének idõpontját. Böjte Csaba atyát olyan nyomás alá helyezték, (hogy kik, azt mindenki gondolhatja!), hogy egyszerûen elnézést kérve kellett, hogy mentse magát, mert mint mondta, „nem tehetem, mert nekem sok száz árváról kell gondoskodnom, és egyszerûen megvonják tõlem a pénzt.” (Közbekiáltások: hazaárulók!...Káinok!) Engedjék meg - folytatta Dobos Attila hogy Böjte Csaba kifejezett kérésére felolvassam a 2004. december 12- én irt levelét most felolvassam. (Ezt a levelet a legközelebbi Nemzetõr c. lap teljes terjedelemben közli, így ezt most nem írom ide.) G yetvai György, az MVSZ Budapesti Szervezetének elnöke: „hallhatták azt a levelet, amelyet a tavalyi népszavazás után ...irt, milyen bátorsággal, magasztossággal írta, és a magyar politika következtében egy évvel rá már nem lehet itt, mert megfélemlítették (fütty...) azt az embert, és egészen biztos, hogy nem úgy félemlítették meg, hogy a lelkében ne lenne bátorság, hanem a felelõsségénél fogva! 700 gyermek életéért felelõs, .....és tudja, hogy azokat a támogatásokat nem fogja kapni, ha ide eljön.“ R á c z Szabó László, a Délvidéki Magyar Polgári Szövetség vezetõje: „Vannak olyan emberek és politikusok, akik megengedik maguknak azt, hogy egy Böjte Csabát megakadályozzanak bármiben, amit szeretne
megtenni, ez - vérlázító! (hazaárulás! - kiáltják többen is). Mi a Délvidéken autonómiát követelünk, nem holmi multietnikus autonómiát! Nem olyat, amilyet a szerbek akarnak nekünk adni! Nem olyat, ahol ha 4-5 szerb félig agyonver egy magyar fiatalembert, akkor 5000 Ft-nak megfelelõ összegû büntetést rónak rájuk, és ha 3-4 magyar megver egy szerbet, akkor - 61 év (!) börtönnel sújtják! - hangoztatta a szónok. Bogyay Elemér, az MVSZ kanadai vezetõje, aki elmondta, a világon egyedülálló, hogy a mintegy 150 ezer kanadai magyar csak a követségen szavazhatott, míg más nemzeteknél ezt valamennyi templomban lehetõvé teszik. Dr. Horkovics Kovács János, az MVSZ német tagozata vezetõjének beszéde után Patrubány Miklós elnök számolt be többek közt arról, milyen szándékos nehezítéseknek volt kitéve a délelõtti fogadalom tételre összegyûlt csoport. Mintegy másfél órát váratták õket a szakadó esõben, míg bemehettek az esküt letenni. A Szövetség zászlóját nem engedték a terembe. Az esti rendezvény társ - rendezõje, Kocsis Imre: Kedves, szeretett magyar testvéreim: A mai alkalom vége felé el kell, hogy mondjam, nem ér véget a Lelkiismeret 88 csoport rendezvénye, mert egy lendülettel felmegyünk a Gyurcsány házához aki egy 45 perces sétát vállal, akkor elindulunk a Margit hidra, annak a déli oldalán levõ járdán föl a Margit utcán, és a Szemlõhegyi úton még mintegy 500 méterre van Gyurcsány Ferenc háza kifejezzük azt a kívánalmunkat, hogy trianoni határokon túl maradt magyarjaink jogos jussát, az állampolgárságukat szolgáltassák vissza. Amikor a Pesthidegkúti Polgári Körök Szövetségével gondolkoztunk, hogy ki az az ember, aki
december 5-én itt szót kaphasson, egyértelmûen Böjte Csaba testvérre gondoltunk, sajnos hogy így alakult a dolog.” A mintegy 5-600 fõs demonstráló csapat a Margit-híd „alvízi“ tehát a déli járdáján elindult, és szép, fegyelmezett menetben, gyertyákkal kb. egy óra alatt ért fel a Rózsadombra. A forgalomtól teljesen - szükségtelenül elzárt területek miatt hatalmas káosz keletkezett, nem tudni pontosan, miért szervezte így a rendõrség. A kamerázó rendõrautó olykor még a szembejövõ forgalmat is leállította. Kocsis Imre: „Hazánk fiai! Úgy terveztem, hogy méltóságteljes, néma mementóként fogunk felvonulni Gyurcsány Ferenc házához, ezt meg is tettük, de ha már itt vagyunk,.....egy kis megemlékezést is tartunk ennek a háznak a történetérõl, hogy mindenki tudja meg, milyen helyen lakik Magyarország miniszterelnöke. Itt Czékus Jób röviden ismertette az olasz Odescalchi - Fiáth családnak az épülettel való kapcsolatát, eljutva a mai napig, amikor már Apró Antal leszármazottja, ApróDobrev Klára és a mai magyar miniszterelnök lakásául szolgál az egykori hercegi villa. Sinkovits-Vitay András szavalata után ismét Kocsis Imre: „Arra gondoltam, hogy Gyurcsány Ferenc ki fog jönni, köszönteni minket, ugyanis régi vágya, hogy paradicsommal megdobálják, de ebbõl most nem kap - van viszont egy ajándék, amit szeretnénk neki átadni - ez pedig egy tál lencse, egy tükör, amibe, ha belenéz, meglátja a lelkiismeretét, és a Magyar Hiszekegy szövege is olvasható még.“ A rendõr „urak“ nem tették lehetõvé a villába való bejutást, és nem viszik be a villába az ajándékot. A demonstráció befejezéseképpen a csoport elmondta a Magyar Hiszekegyet. Érdekes kontrasztként hatott, amint a vasráccsal sûrûn elzárt terület elõtt a nép a Székely Himnuszt énekelte, ahogy a sok rendõr sziluettjét megvilágította a Gyurcsány-villa kertjében felszerelt ezernyi Fenyõfa-égõ. Este fél 10-kor fegyelmezett menetben vonult mindenki haza. (Lejegyezte: Czékus Jób)
KOMMUNISTÁBÓL KAPITALISTÁVÁ EGYEDFEJLÕDÖTT ÁLDEMOKRATÁK Magyarország megint engedte magát becsapni. Hitt azoknak a politikusoknak, akik hatvan éve hülyítik õket. Azoknak, akik a szocializmusban töröltették a történelem- és irodalomkönyvekbõl a határon túli magyarokról szóló fejezeteket, akik 2002-ben huszonhárommillió román vendégmunkással riogatták õket (hogy aztán egyetlen pincér érkezzen), és akik a népszavazás kampányfinisében azzal jöttek elõ, hogy a sok száz ezer betelepülõ nyugdíjas miatt majd összeomlik az egészségügy és a nyugdíjkassza. Megint sikerült megijeszteni a népet, de most nem imperialista kémeket, hanem csóró magyarokat vizionáltak ide a kommunistából kapitalistává egyedfejlõdött áldemokraták. Lukács Csaba – Magyar Nemzet, 2005. december 5.
18
jó ha figyelünk
– In memoriam december 5. – Komoly ember csak az „igen“ mellé mert kiállni Tõkés László szerint legfeljebb a nemzet félrevezetõire haragudhatunk, kollektív bûntudatot ébreszteni és eltúlozni a magyarországi szavazók felelõsségét hiba volna. Kövér László úgy véli, a nemzet fogalmát illetõen még nem jutottunk el abba az állapotba, hogy magunk mögött hagyjuk a kommunizmust; ez a hagyomány testesül meg a mostani kormány felfogásában is, és ezt nem sikerült legyõzni tavaly ilyenkor.
A tavaly december 5-én megtartott, kettõs állampolgárságról szóló népszavazásra emlékeztek a Polgárok Házában. Az In memoriam december 5. címû rendezvényen beszédet mondott Tõkés László királyhágómelléki református püspök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke és Kövér László, a Fidesz országos választmányának elnöke. Jelen volt Mádl Ferenc volt köztársasági elnök és felesége, valamint Szilágyi Zsolt, a Magyar Polgári Szövetség országos választmányának elnöke. Európai állampolgárság igen, magyar pedig nem? Tõkés László királyhágómelléki református püspök, aki Verõcérõl, Wass Albert szobrának avatásáról érkezett a Polgárok Házába, utalt rá, hogy miközben a határon túli magyarság Európa felé igyekszik, már-már európai polgársággal dicsekedhet, a magyar állampolgárságot azonban megtagadják tõle. Legfeljebb a propagandistákra, a nemzet félrevezetõire haragudhatunk, kollektív bûntudatot ébreszteni és eltúlozni a magyarországi szavazók felelõsségét hiba volna – mondta az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke hozzátéve, hogy Gyurcsány Ferenc kormányfõ egy évvel ezelõtt nemzetellenes politikát folytatott. Dolgoznunk kell tovább December 5. kudarc, fájó vereség a nemzet számára, olyan pofon, amelyet saját maga ütött saját maga arcára, ám december 5. nem nemzeti tragédia, és komoly tanulsájó ha figyelünk
gokkal szolgál – mondta beszédében Kövér László, a Fidesz országos választmányának elnöke. A tavalyi kettõs állampolgárságról történt szavazás tétje nem volt más – idézte Duray Miklós szavait –, minthogy a nemzet vonatkozásában is megtörténjen a rendszerváltozás. A nemzet fogalmát illetõen még nem jutottunk el abba az állapotba, hogy magunk mögött hagyjuk a kommunizmust; ebben a vonatkozásban a kommunizmus még él; ez a hagyomány testesül meg a mostani kormány felfogásában is, és ezt nem sikerült legyõzni tavaly ilyenkor mondta. A népszavazási kudarc több komoly tanulsággal is jár – sorolta Kövér László. Egyik ezek közül, hogy mindig lesznek, akikkel nem tudunk mit kezdeni, például „a politikus, akinek egyetlen reménye a túlélésre az, hogy gyûlöletkeltéssel a nemzet két felét egymás ellen játssza ki, és egy évvel
késõbb tágra nyílt szemekkel néz az arcunkba, és azt mondja, õ csak felelõs volt”. Komoly tanulság az is, folytatta, hogy mindig lesznek olyanok, akikre számíthatunk, és nemcsak a magukat nemzetinek mondó oldalon, mert hiszen mint mondta, „komoly ember csak az igen mellé mert kiállni“. Nagyon fontos tanulságként említette, hogy csak akkor szabad ringbe szállnunk, ha tudunk nyerni, és ez csak akkor valósulhat meg, ha elkészültünk. Enélkül ne várjon senki sikert, enélkül ne várja senki, hogy a nemzet tekintetében is megtörténik a rendszerváltozás. A legfontosabb tanulság tehát, hogy dolgoznunk kell tovább – hangsúlyozta a Fidesz országos választmányának elnöke hozzátéve, hisz abban, hogy közel az idõ, amikor minden tõlünk most elszakítottan élõ honfitársunk számára átnyújthatják valamilyen formában a magyar állampolgárságot... A beszédek után sor került a gyimesi pásztorlegenda alapján megfaragott Kondra-kereszt ökumenikus felszentelésére és megáldására, majd Siposhegyi Péter Halottak napjától virágvasárnapig címû színmûvét adta elõ délvidéki Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház társulata. Az elõadás után az alkotók mindenkit vendégül láttak egy pohár borra. Forrás: Mayer Mária – gondola
19
Interjú Kövér Lászlóval Az õrzõvédõ, magánnyomozó, információszerzéssel, -értékeléssel foglalkozó magáncégek jelentõs része mögött azok az emberek állnak, akiket az MDF-kormány idején raktak ki a szolgálatokból, mert politikailag vállalhatatlanok voltak, mondta Kövér László, aki szerint ezen cégek jelentõs része a jelenlegi kormánynak dolgozik. Nagyfröccs vagy hosszúlépés? – Csurka István a hétvégén azt mondta, hogy egy szerény helyet tudna szorítani Önnek a Harmadik Útban, bár hozzátette, hogy ez inkább humor. Tud rajta nevetni? [Hangosan nevet] Nem olvastam, most hallom elõször. Viszonylag kevés sajtóterméket veszek magamhoz. Ha van idõm, akkor estefelé a Magyar Nemzetet átlapozom, a Hír TV-ben naponta egy híradást megnézek, tehát nem értesültem Csurka Istvánnak errõl az újabb tréfájáról, de egy humoros és jó tollú embernek tartom, nem veszem zokon a megjegyzését. – Jó lenne, ha a Harmadik Út bekerülne 2006-ban a Parlamentbe? Sokak szerint éppen a Fidesztõl venne el szavazatokat. – Evidens, miután a polgári-nemzeti tábor adott nagyságú, õk meg a Fidesztõl jobbra helyezkednek el, nincs honnan elvenni szavazatokat, csak a Fidesztõl. Illetve vannak olyan szavazók, akik - ha nem lenne ez a MIÉP-Jobbik alakulat - egyáltalán nem vennének részt a választásokon. A fellépésük sem véletlen, hogy olyan idõszakra volt idõzítve, amikor egyfajta értetlenség vagy ingerültség söpört végig a Fidesz parlamenti döntésének eredményeképpen a radikális nemzeti elkötelezettségû szavazóink körében. – Románia EU-csatlakozásának parlamenti ratifikációjára gondol? – Igen, de a másik oldalon a döntés idõzítése is ilyen típusú hátsó szándékokra utal. Teljesen értelmetlen volt ezt a kérdést Magyarországnak elsõként napirendre tûzni. – Ön hogyan szavazott? – Én nem szavaztam, mert akik a frakcióülésen az igen ellen érveltek, megkapták azt a lehetõséget, hogy ne szavazzanak, ne kerüljenek szembe a lelkiismeretükkel. – És mit szól ahhoz, hogy Orbán Viktor megszavazta? – Neki, mint a Fidesz elnökének, az Európai Néppárt alelnökének, nem volt más választása, mint az igen gombot megnyomni. Helyesen döntött. – Elõször Orbán Viktor, majd Rogán Antal mondta nekünk, hogy nem igaz az a spekuláció, hogy a kampányban Kövér Lászlót el kell dugni. Mostanában mégis mintha kevesebbet szerepelne. 20
– Leszámítva az utóbbi néhány napot vagy hetet, ha megmutatnám a naptáramat, hogy hány helyen fordultam elõ fórumokon az elmúlt fél évben, akkor ez cáfolatnak elég erõs lenne. Arról van szó, hogy vagy vadásznak az emberre - fogalmazhatunk finomabban is: kitüntetett érdeklõdésnek van kitéve -, vagy pillanatnyilag nem annyira érdekes, hogy hol és mit mond. – Mit gondol, a 2002-es választási vereségben szerepe volt az úgynevezett „köteles beszédnek“? – A választási vereséghez az ehhez hasonló súlyú hibák százai járultak hozzá. Ha az a kérdés, hogy úgy érzem-e, hogy akkor hibáztam, akkor természetesen az a válaszom, hogy igen, dacára annak, hogy semmi olyat nem mondtam, ami egyébként normális körülmények között ne lenne vállalható. Hibáztam, hiszen azzal nem számoltam, hogy mondatokat ki lehet ragadni szövegösszefüggésébõl, de olyan mondatokat is az ember nevéhez lehet kötni, amelyeket õ soha nem mondott. A vereség fõ oka az volt, hogy míg az MSZP háromszázezer új szavazót tudott mozgósítani,- az azt megelõzõ négy évben folytatott permanens gyûlöletkampányán keresztül óriási indulati energiákat halmozva fel bennük -, azonközben mi még azokat sem tudtuk elvinni, akik egyébként ránk szavaztak volna. – A Fidesz vezetõi sokszor beszélnek baráti és ellenséges médiáról. Melyik a baráti és melyik az ellenséges? – A dolgok általában mérhetõk. A mai magyar sajtóviszonyok mellett ahhoz, hogy egy Fidesz által közölni kívánt hír, gondolat, üzenet eljusson a címzettekhez - azaz a
választókhoz negyed annyi esély van, mint ha ugyanazt az MSZP vonatkozásában vizsgáljuk. Ha Rogán állít valamit - arról nem, de az erre válaszul adott Nyakó-féle cáfolatról egészen biztosan értesül a nagyérdemû. Egynémely monopolhelyzetben lévõ megyei napilag elképesztõ gátlástalansággal szolgálja ki régi gazdáit. S most még csak a politikai hírekrõl, kommentárokról beszélünk. Ha az értékrendek, világképek társadalmon belüli meglétét és ezek sajtón keresztüli bemutatásának egymáshoz viszonyított arányait vennénk, még ennél is tragikusabb lenne az eredmény.. – Egy kétharmados Fidesz gyõzelem esetén hogyan lehetne befolyásolni 2006 után a médiaviszonyokat? – Nem az én dolgom, hogy ezen gondolkodjam. Remélem, hogy a kérdésben megfogalmazott lehetõség nem eleve illuzórikus és elvi, hanem lehet gyakorlati jelentõsége is, de egyelõre az a feladatunk, hogy ellenfeleinknél eggyel több mandátumot szerezzünk. Egyébként többfajta médiamodell van Európában is. A 2002-es választások után felvetettük, hogy alakítsunk ki egy olyan médiaszerkezetet, amelyikben nem pártok, hanem értékrendek, társadalmi csoportok, szubkultúrák megtalálják a maguk csatornáit és egyenlõ esélyekkel férnek hozzá a nyilvánossághoz, ez elszánás, döntés kérdése. Még a magyar médiaintézmények szerkezete is adott volna erre esélyt. Gyönge kísérletek egyébként 1990 után voltak is. A tévéhíradó mellett létrejött a hogy is hívták? – Esti Egyenleg? – Igen, az Esti Egyenleg. jó ha figyelünk
– Meg is szüntették. – Meg is szüntették, meg volt ennek is az oka, hogy miért szüntették meg. Csak azt akartam mondani, hogy a legkülönbözõbb oldalról a legkülönbözõbb emberek tartották jó ötletnek azt, amit 2002-ben felháborodva utasítottak el, amikor egy vesztes választás után mi ezt felvetettük. – Hogyan lehetséges az, hogy az egyik fórumon elismerõen szól Horn Gyuláról, a másikon meg nem? Kõszegen hazaárulónak nevezte, Szegeden meg azt mondta, hogy annak ellenére, hogy fegyvert fogott saját hazája ellen, még mindig különb Gyurcsány Ferencnél. – Minden viszonyítás és megközelítés kérdése. – Akkor járt volna el helyesen a magyar baloldal, ha legkésõbb 1994-ben, amikor a választásokat megnyerték, azt mondta volna ez a régi gárda, hogy megtettük, amit nemcsak a haza követelt meg, hanem azt is, amit a magyar baloldal megkövetelt: átvittük egyik partról a másikra a magyar baloldalt és innentõl kezdve jöjjenek azok, akiknek nincs az elmúlt negyvenvalahány esztendõért felelõsségük. Akkor talán még Gyurcsány Ferencrõl is kedvezõbb véleményünk lehetne, mint most. Horn Gyuláról két szempontból szóltam elismerõen: egyrészt - akármilyen rossz véleménnyel is vagyok annak a generációnak a tetteirõl, a múltbeli bûneirõl - hihetõ, hogy amit 56 végén tett, ahol állt, azt meggyõzõdésbõl tette, tehát hitt valamiben. A Leisztingerekrõl, Kókákról, a Gyurcsányokról nem tudom elképzelni, hogy a büdös életben hittek valamiben, ami az anyagi világon túl van. Ezzel összefügg, hogy Horn Gyula nem - vagy csak ritkán, például az önkormányzati választójogi törvény elfogadtatásával - élt vissza a kétharmadosnál nagyobb parlamenti többségével, és az államrezon, mint olyan, létezett a fejében. Nem verte szét tudatosan az államot maga
jó ha figyelünk
körül, mert még annak a politikusgenerációnak a tagja, amelyik kormányozni akart a formális demokratikus struktúrák felhasználásával. Ami most zajlik: az állam szétverése, kiüresítése, eszköztelenítése, eladósítása, vagyontalanítása - mindennek az a célja, hogy az informális hatalom legyen az egyetlen reális hatalom: a pénz, a kapcsolati tõke és a - szó szoros értelmében vett - hálózat. Ez a demokrácia megcsúfolását, sõt, a halálát jelenti. – Amikor 1986-ban az MSZMP Társadalomtudományi Intézetéhez ment dolgozni, akkor még úgy gondolta, hogy meg lehet javítani a rendszert? – Ez - akkor már legalább is - elsõsorban tudományos intézet volt, nem pedig pártintézmény. Körülbelül fél évig dolgoztam ott, amíg el nem vittek katonának, hogy letöltsem a hátralévõ fél évemet a katonaságból. Tudományos segédmunkatárs voltam, itt a segédmunkatárs részt húznám leginkább alá. Ez gyakorlatilag a fénymásolások intézésétõl esettanulmányok megírásában való részvételig terjedt. – A fénymásolás akkoriban nagy kiváltság volt... – Jó helyen kapizsgál. Bizony így volt, de nekem csak a papírok fénymásolóig való levitele tartozott a feladatkörömbe, ahol a bizalmi állásban lévõ ember a megfelelõ engedélyek ellenében ezeket az anyagokat lemásolta. Nagyon prózai oka van annak, hogy itt dolgoztam: Stumpf Pisti, Kéri László, akivel akkoriban nagyon jóban voltunk, hívtak oda. Én pedig halogatván a végleges pályaválasztás idõpontját, jó kísérlet arra, hogy a tudományos életet belülrõl meglássam, hogy alkalmas vagyok-e erre vagy sem. Az adott viszonyok között a tudományos segédmunkatársság volt az, ahol el lehetett kezdeni. Mentségemre legyen mondva, hogy sem nem tettem olyat, sem nem vártak el tõlem olyat,
amit azóta szégyellnék bevallani. Aki egyébként 1986-ban tudta, hogy annak a rendszernek négy év múlva vége lesz, az vagy látnok, vagy nem mond igazat. Visszatérve az elõzõ kérdésre: nem hittem, hogy belülrõl meg lehet javítani, legfeljebb abban, hogy - a lengyel Szolidaritás példájához hasonlóan - kihasználva az akkor már egyre nyilvánvalóbb válságot, egyre több szabadságot lehet tõle kicsikarni. – Az utóbbi hónapokban meglepõen sok szó esett a titkosszolgálatokról. A Mucuska-ügyben a kormány azt sejteti, hogy az Ön keze is benne volt titkosszolgálati anyagok külföldre juttatásában. Ez, ha igaz, hazaárulás. – [Nagyot sóhajt] Ha valaki ismer valamelyest, akkor tudja, hogy képtelenség, hogy bárki nemzetbiztonsági iratok nyilvánosságra hozatalával, pláne külföldre juttatásával vádoljon meg. Amúgy pedig legalább ilyen komoly feltételezés, hogy a lehallgatási jegyzõkönyvek a kormányfõ környezetébõl vagy a Miniszterelnöki Hivatalon belülrõl szivárogtak ki. Miért nem voltam ebben az ügyben hangosabb, az annak tudható be, hogy az egészet rettentõen kínosnak és szégyenletesnek tartom. Magyarország nemzetbiztonsági szolgálatait ugyanis porig alázták ezzel az üggyel. Méghozzá úgy, hogy a kormánynak még jó pofát is kell hozzá vágnia. A lényeg mégsem az, hogyan szivárogtak ki azok az információk, amelyeknek egyébként nemzetbiztonsági tartalma nincs, hanem az, hogy hogyan férkõzhetett a magyar kormány több tagjának bizalmába - hogy finoman és szalonképesen fejezzem ki magam - egy másik ország hírszerzésével gyanúba hozható személy. És hogyan lehetséges az hogy nincs ennek következménye. Hogy van az, hogy a kormány ahelyett, hogy eltakarítaná a környékérõl is azokat az embereket, akik ilyen helyzetbe keveredtek, megpróbál egy kommunikációs ellenoffenzívával egy ellenzéki ügyet csinálni belõle. . – Mennyire életszerû, hogy a kormány szerint nem bizonyosodott be azokról az emberekrõl, hogy kémek, hogy amikor nyilvánosságra került az ügy, az egy lezárt mûveleti történet volt, a kommunikációs offenzívát mégis arra alapozták, hogy lehallgatták a Fidesz szóvivõjének és Szatmárinak a beszélgetését. – Ez egy jogos kérdés. Amit Tóth András csinált, az nem más, mint - a K&H ügyben tett iratmegsemmisítéshez hasonló, csak azzal ellenkezõ elõjelû - nyíltan visszaélt a nemzetbiztonsági törvény által biztosított jogosítványokkal. Személyiségi és adatvédelemhez fûzõdõ jogokat vett semmibe. Az a szomorú, hogy egyetlen baloldali értelmiségi sem visított és kezdett „telefonok surrogásáról“ szónokolni, aki annak idején a Demokratikus Charta környékén úgy érezte, hogy ki kell nyitni az esernyõjét, mert barna esõ hullik. A baloldali sajtó csak azért nem követelte Tóth András lemondását, mert ebben az ügyben 21
fideszes politikusok - Németh Zsolt, Rogán Antal és Révész Máriusz - szerepeltek. Tóth András ráadásul ezeket az embereket meg is rágalmazta, mert nem igaz, hogy rendszeres, közvetlen és bizalmas kapcsolatban álltak volna a Szatmári házaspárral. Ide illik Tamás Gáspár Miklósnak egy 1990 elõtti Beszélõbõl származó klasszikus tagadó kérdése: lesz a bolsevik kutyából demokratikus szalonna? Nem. – A szocialisták szerint elismerte, hogy a titkosszolgálatokkal kapcsolatban alternatív forrásokból szerez értesüléseket. – Amikor egy újságíró egy sajtótájékoztatón feltette ezt a kérdést, akkor visszakérdeztem: miért, ti csak a hivatalos kormányzati sajtótájékoztatókra jártok és csak azokat írjátok meg, amit ott hallotok. Nem egy valósághoz közeli elképzelés, hogy amikor mi voltunk hatalmon, akkor mondjuk Tóth András csak a nemzetbiztonsági bizottságból szerzett értesülést. A nemzetbiztonsági szolgálatok legfõbb garanciája - a Horn-kormány alatt elfogadott törvény mellett, hogy egy kicsit megint dicsérjem õket -, hogy szûk keretek közé szorítja a mûködést. Az akkori szocialista kormány azért volt ilyen rigorózus, mert tudta: az elbocsátott légióból verbuvált szakemberek bõségesen megteszik a szocialistáknak azokat a szolgálatokat, amelyeket 1990 elõtt csak a hivatalos belügyminisztériumi szerveken keresztül tudtak maguknak megszerezni.. – Ez mit jelent? – Meg kell nézni az õrzõ-védõ, magánnyomozó, információszerzéssel, -értékeléssel foglalkozó magáncégeket. Jelentõs részük mögött tulajdonosként, vezetõként azok az emberek állnak, álltak, akiket éppen az MDF-kormány idején raktak ki a szolgálatokból, mert politikailag vállalhatatlanok voltak. Ezen magáncégek mûködésének nincsenek valódi alkotmányos korlátjai.. – Ezeknek a cégeknek egy része a mostani kormánynak dolgozik? – Igen, ezt gondolom. Lehet elhinni, lehet nem elhinni. – Saját titkosszolgálatot mûködtetnek? – Terjednek a „piacon“ olyan információk, hogy ötvenmillió forintért két, mobiltelefonok lehallgatására alkalmas berendezést vásárolt az egyik ilyen cég. Ezekkel folyamatosan le lehet hallgatni telefonokat, nem is kell hozzá követés. – Vannak arra utaló jelek, hogy lehallgatják a Fideszt? – Ha jól csinálják, akkor ebbõl semmit sem veszünk észre, szemben azokkal az értelmiségi hiedelmekkel, ha a telefon kattog, surrog, visszhangzik, akkor lehallgatják. – Orbán Viktor 1989-ben a HVG-nek azt nyilatkozta, hogy a hozzá legközelebb álló Fodor Gábor és Kövér László szociálliberális nézeteket vallanak. Mire gondolhatott a pártelnök? 22
– Sosem gondoltam magamat szociálliberálisnak, másrészt az ilyen meghatározásoknak soha nem tulajdonítottam sok értelmet. A politikusok által ragasztott címkéknek 1990 körül már Nyugat-Európában sem volt sok jelentésük, hát még a szocializmusból éppen kilábaló kelet-európai országokban. Szociális érzékenységem a Fideszen belül az elejétõl fogva ismert volt. Apai nagyapám és nagyanyám szociáldemokrata érzelmûek voltak. Nagyapámnak a szociáldemokrata párt pápai szervezetének a Bethlen-Peyer paktumot követõ megszervezésétõl jogfolytonos volt a párttagsága haláláig, 1989-ig, szemben nagymamámmal, akit a ‘48-as pártegyesülést megelõzõ tagrevízióval, mint „klerikális elhajlót“ kiraktak a pártból. Az ilyen gyökereimet nemcsak nem szégyellem, de büszke is vagyok rájuk. A szociáldemokráciához nekem sokkal több közöm van, mint Gyurcsány Ferencnek. Öregapám sok mindent mesélt a két világháború közötti szociáldemokráciáról, de egyvalamit soha nem mondott: hogy együtt énekelte volna az Internacionálét Weiss Manfréddal. – Liberálisnak vallotta magát valaha? – Abban az értelemben igen, hogy a liberalizmusnak a tekintélyelvû rezsimek lebontásában volt szerepük. Az alapvetõ emberi és polgári jogokért zajló küzdelem, az mindig liberális. A liberalizmus abban a pillanatban veszíti el, ha nem is a létjogosultságát, de a hatóerejét, mint politikai irányzat, amikor ezek a liberális értékek beépülnek a politikai rendszer mûködésébe. Ezért annak, amit ma az SZDSZ képvisel, semmi köze a magyar liberális hagyományokhoz. A rendszerváltozáskor ez volt a kommunizmustól legtávolabb esõ mezõ. Az más kérdés, hogy több úton is elindulhatott volna az ország 1990 után és mi nem a legszerencsésebbet választottuk. – Mi lett volna az üdvözítõ? – Az ilyen kérdéseknek sok értelmük nincs, de például az állami tulajdon lebontása
kérdésében - nehéz bevallani - szerintem a kisgazdáknak volt igazuk, a reprivatizációból kellett volna kiindulni. Semmivel sem okozott volna több káoszt, mint a kárpótlás és a privatizáció, viszont kevésbé lett volna igazságtalan. Anyai nagyapámtól elvettek két taxit, ezért hetvenezer forint kárpótlást kaptunk. Nem azt mondom, hogy két vadonás új, lezsírozott autót kellett volna kapnunk. Bakonyi sváb bácsik mesélték a ‘94-es kampányban, hogy 1948-ig az övék voltak a környezõ erdõk. Elõször elvették tõlük a kommunisták, nem hitték, hogy valaha vissza fogják kapni. Aztán egyszer csak elhúzták a mézesmadzagot az orruk elõtt, majd a kárpótlási árverésen megjelentek a városi ügyvédek és másodszor is elvitték, ami az övék volt. Akkor inkább ne csinált volna senki semmit, mondták könnyezve. – Most már könnyebb kérdések következnek. Ki különb a Deákné vásznánál? –? – Ki különb a Deákné vásznánál? – Hááát... Ez könnyed kérdés? Akkor valószínûleg velem van a hiba. Ha annak a kétmillió ember szemével vizsgálom a valóságot, akik a két nagy, elkötelezett tábor között vannak, és akiket senkinek sem sikerült még megmozgatni választáson, akkor sikerrel járt az a törekvés, hogy az egész politikai elitet hiteltelenné tegyék, tehát senki sem különb a Deákné vásznánál. A választást majd eldöntõk jelentõs része is kiigazodásra képtelen állapotban van. Nem a saját hibájából, hanem mert szándékosan ide juttatták. A tömegdemokráciák végét jelenti a tömegmédia. – Száraz vagy vizes borotválkozás? –? – Hát, hogy melyiket preferálja? – Pengével borotválkozom és habbal. – Igaz az a pletyka, hogy egyszer megszabadult a bajuszától? – Többször is. – Miért? jó ha figyelünk
– Alapvetõen egészségügyi okból. Néha jót tesz az ember bajszának, ha teljesen levágja, a rajta lévõ bõrnek is. – Akkor nem fogadalom miatt? – Nem, nem. De, egyszer fogadtam meg ilyet, de ez nem jó ómen, mert a 2002-es választások elõtt valamelyik újságíró tett fel hasonló kérdést és akkor azt mondtam, hogy hajlandó vagyok levágni a bajszom, ha nyerünk. Többet ilyen fogadalmat nem teszek. A nyaraláskor amúgy egy inkognitót jelent a bajusznélküliség, mert nem ismernek fel. – Nagyfröccs vagy hosszúlépés? – Radikális véleményem van a borokról is. Az a bor, amelyiket vízzel kell elviselhetõvé tenni, az nem méltó arra, hogy megigyuk. A bort meg a vizet külön iszom, persze egy kiadós meló után, ha nincsen sör, jólesik a fröccs is. A száraz vörösbort szeretem leginkább. – Mi az a hanghordozó, amit utoljára vásárolt? – A középsõ gyerekemnek a születésnapjára a P. Mobil elsõ nagylemezét, még Vikidál Gyulával. – Mit szeret legjobban a parlamentben? – Mit szeretek legjobban a parlamentben? A szobrokat. – Mert nem beszélnek? – Igen, és még van bennük némi méltóság. – Ki a kedvenc politikusa a túloldalról? – Már nincs ilyen. Olyan is kevés van, aki egyáltalán nem irritál, ha a közelébe kerülök, amit egyébként nagyon sajnálok, hogy így alakult. Ma már azt a ami a politikusok között még 1998-ig természetes volt beszélgetés egy folyosón, meccs a parlamenti focicsapatban - ma már képmutatásnak tartanám, különösen tavaly december 5. óta. Nincs mirõl beszélni és nincs kivel. Szerencsétlen Antalóczy Attila megtört politikai karrierjéért én is felelõsséget érzek, mert ilyen típusú kérdéseknél korábban még az õ nevét mondtam. – Meg is lett a következménye... – Az egy dolog, hogy nem került be a következõ parlamentbe, holott kétszer is egyéni mandátumot nyert, és amikor 1990-ben megcsinálta az MSZP-t még az angyalföldi jó ha figyelünk
melósember is kiköpött. Ehhez képest az akkor még a spájzban lapító apparátcsikok, akik gyakorlatilag már 1994-re visszavették a pártot, 2002-ben úgy pöckölték le az asztalról, mintha egy utolsó, tehetségtelen senkiházi lett volna, csak azért, mert volt önálló véleménye, és nem gyûlölt bennünket megfelelõ mértékben. Akikkel a kezdetekkor még szót lehetett érteni, azok vagy így jártak, vagy önként kiszálltak, vagy „bedarálták“ õket, már nem akarnak semmi mást, csak képviselõk maradni. – Az SZDSZ-esekkel ennyire elmérgesedett a viszony, hogy meg sem említi õket? Pedig 1990-ben közös jelöltje volt szabad demokratáknak és a Fidesznek. – Igen, ez egy olyan sötét foltja az életrajzomnak, amit magyaráznom kell. Pápán azonban valóban kivételes helyzet volt 1990-ben, ahol csak a Fidesz volt megszervezve, az SZDSZ nem. A Fidesz pápai csoportja volt az elsõ ellenzéki szervezet Veszprém megyében, ennek megfelelõen kivételes helyzet alakult ki: mi voltunk az „idõsebb testvér“ a csenevész öcsi" mellett. – A Gyurcsány családot ismerte Pápáról? – Egy általános iskolába és gimnáziumba jártam a Gyurcsánnyal. Az történt, ami történni szokott: a korban alattunk lévõk közül csak a lányokat ismertük, közülük is csak azokat, akik esztétikai értelemben figyelemre méltó személyiségek voltak. Az, hogy létezik Gyurcsány Ferenc, onnan tudtam, hogy a velünk egy házban lakó kislány az õ osztálytársa volt. – Az igaz, hogy a Pápán élõ nagybátyja MSZP-s és a helyi képviselõtestület tagja? – Mi több, „hiperaktív“ tagja, és talán még az országos választmánynak is tagja.. – Tudnak beszélni a politikáról? – Már nem. Már nem. – Mi volt a választóvonal? – A Kende könyv. Az MSZP 2002-ben átlépett egy olyan határt, ami megmérgezte az emberi viszonyokat. A szocialisták azt csinálják, hogy megvádolják azzal a politikai ellenfelet, amit éppen õk fognak csinálni. Jó elõre csalást emlegetnek a választások elõtt, majd áthágnak minden írott és íratlan szabályt; ár-
tatlan arccal szörnyülködnek a „szélsõséges“ hangnem miatt, s ipari méretûvé növesztik gyalázkodó gépezetüket. A Kende könyvbõl, aki a rám vonatkozó részt végig tudta olvasni, és annak a pártnak még tagja tudott maradni, azzal, természetesen megõrizve a rokoni jó viszonyt, politikáról nem tudok beszélgetni. – Családi ebédek? – Áááá. Le tudnánk ülni, ha keresnénk rá a lehetõséget, de már régóta nem keressük. – Árokásás vagy sárdobálás? – [Sóhajtozik, nem tudja, mit mondjon] Mit jelent a vagy? – Melyik a szimpatikusabb? – Hát, a sárdobálás bizonyos szempontból elválaszthatatlan a politikától, bár a politikai kultúrája válogatja, hogy ez milyen szintet ér el. Hogy ez a mérce hol húzódik, abban nagy szerepe van a politikán kívüli világnak, például annak az értelmiségnek, amelyik nem olvasta vagy nem gondolta komolyan Bibó Istvánnak az Elit és szociális érzék címû tanulmányát. Árokásás? Az komolyabb dolog, mert az képes hideg polgárháborús állapotokat elõidézni, de ez nem 1990, hanem 1945 után kezdõdött, amikor volt egy olyan politikai garnitúra, amelyik képes volt a saját népe ellen fordulni, sok esetben túllihegve a moszkvai elvárásokat. – Újpest vagy Fradi? – Nagyon kínos kérdés, én 1966 óta Farkas, Mészöly és a többiek hatására Vasas drukker vagyok, vagy voltam, ameddig a magyar focit komolyan lehetett venni. Ma is szimpatizálok, de leszámítva a szülõvárosom egyre reménytelenebb helyzetben lévõ csapatát azoknak szurkolok, akik színt visznek a magyar futballvilágba. Vagyis inkább az Újpest, mint a Fradi, de a Debrecennek drukkolok elsõsorban. – Milyen könyvet olvas most? – Az Elõretolt helyõrséget, lefekvés után, elalvás elõtt, a kettõ között negyed óra szokott eltelni. A legutóbbi olvasmányélményem amúgy Móricz Erdélyi trilógiája, be kellett pótolnom, mert középiskolás koromban nem olvastam, de nem is bántam meg, hogy csak most olvastam. Megrázóak a párhuzamok. A másik könyv szintén egy régi adósság, az Erdély aranykora Jókaitól. – Mit vett utoljára a felesége névnapjára, születésnapjára? Az az igazság, hogy a legutóbbi születésnapi ajándékkal, holott az hónapokkal ezelõtt volt, még mindig tartozom. Megköszöntöttem a feleségem, nem felejtettem el, de miután kifogytam az ötletekbõl, megkérdeztem, hogy mit szeretne és egy szobabiciklit kért. Ha feltalálnák az idõgépet, akkor melyik korba menne vissza? Ha közéleti szereplõ lehetnék, akkor a két világháború közötti világba, bármilyen színekben, szociáldemokrata, kisgazda vagy kormánypárti színekben. Forrás: Bogád Zoltán, Tóth-Szenesi Attila – Index
23
Akár veszélybe is kerülhetnek az uniós források, amennyiben az Európai Bizottság nem fogadja el a lényegében teljesen hiteltelen, most benyújtott módosított konvergencia programot. Az euró 2010-re tervezett átvételét az államadósság mértéke még a program teljesülése esetén is megakadályozhatja. Bizonyára izzadságos egyeztetések várnak a kormányra, amikor az Európai Bizottságot, illetve az Ecofint, a pénzügyminiszterek tanácsát kívánja meggyõzni arról, fogadják el hazánk módosított konvergenciaprogramját. A napokban Brüsszelnek elküldött dokumentumban ugyanis a kabinet továbbra is kiáll a maastrichti kritériumok 2008-as megfelelése mellett, amely lehetõvé tenné az euró 2010-es bevezetését, ám ebben szinte csak a kormány hisz. HIÁNY-GAZDÁLKODÁS A felzárkózási terv leginkább kérdéses pontja a költségvetési egyenleg alakulására vonatkozó prognózis. A kormányzat szerint a leírtak alapján a következõ három évben a GDP 1,4-1,4 százalékával mérséklõdik a deficit, így a nyugdíjreform figyelembe vehetõ nagyságával korrigálva 2008-ra a 3 százalékos limit alá kerülne a hiány. Ezzel szemben elemzõk, a jegybank és az Európai Bizottság még az ideinél is magasabb, nyolc százalék feletti deficitet valószínûsít jövõre, ennek beigazolódása pedig azt jelentené, hogy két év alatt kellene évi 2,5 százalékpontot (évente mintegy 600 milliárd forintot) lefaragni. Ehhez jön még 2007-ben to-
vábbi egy százalék, mivel az elfogadott adócsomag és egyéb determinációk automatizmusuk miatt ennyivel rontják a szaldót. A kormány a kiigazításra azonban nem ad konkrét menetrendet, csupán általánosságban szól az egészségügy, az oktatás, az önkormányzati rendszer reformjának szükségességérõl, és többletbevételeket remél az olyan homályos jelenségektõl, mint a járulékalap szélesítése, a gazdaság fehéredése, valamint a hatékonyabban és takarékosabban mûködõ intézményrendszer. Amennyiben mégis sikerülne teljesíteni az igencsak ingatag lábakon álló államháztartási hiány lefaragásának tervét, a konvergencia programban szereplõ számok alapján az államadósság még ekkor is meghiúsíthatja a 2010-es eurózóna-csatlakozást. Az államadósság esetében a nyugdíjkorrekciót csakis a kimutatásban (vagyis az eurófeltételeknek történõ megfeleléskor nem) lehet alkalmazni, és akkor is csak 2007-ig, azonban a táblázatok még a nyugdíjreform hatásával korrigált adatokat tartalmazzák. A fennálló szabályok alapján 2008-ra a konvergenciaprogram szerint ugyanakkor a 60 százalékos maastrichti kritérium feletti, 62,3 százalékos arány adódik. Az euró átvétele akkor is lehetséges, ha a határt meghaladja a ráta, ez esetben viszont teljesülnie kell annak a feltételnek, hogy az államadósság aránya tendenciájában csökken. Hazánk esetében errõl csak jóindulattal lehet szó, hiszen 2007-ig folyamatosan emelkedik, és csak 2008-ra mérséklõdik valamelyest a mutató.
A lengyel honvédelmi miniszter engedélyével napvilágra hozott (egykori) dokumentumok alapján bizonyítást nyert, hogy a Varsói Szerzõdés (VSZ) tagállamainak kijelölt fegyveres erõi, a Szovjetunió stratégiai tervének megfelelõen, készen álltak a Nyugat lerohanására és számos nyugat-európai város nukleáris eszközökkel való megsemmisítésére. Az elmúlt években, számos cikkemben (és könyveimben) már utaltam arra, hogy a VSZ tagjaként, hazánk érintett csapatai, illetve törzsei is intenzív elõkészületeket folytattak a koalíciós összetételû (szovjet, csehszlovák, bolgár, NDK, román, lengyel), dél-nyugati és nyugati irányokban indítandó harctevékenységek végrehajtására, hagyományos és nukleáris eszközök alkalmazásával. Dr. Damó László vezérõrnagy és Belovai István alezredes nyilvánosan publikált anyagai is megerõsítették ezt az állításomat (a ‘90-es években), messze megelõzve a lengyelek közleményét, nem kisebbítve ezzel, (sõt elismerve), a lengyelek ez irányú tényfeltáró lépésének jelentõségét. Aligha képezi titok tárgyát, hogy az egykori HM dokumentumokból a hazai (valamint a világ) közvéleménye is megismerkedhetne azokkal a (nem éppen szívderítõ, de valós tényekre), amelyeket az elmúlt napokban a lengyelek közszemlére bocsátottak, a történelmi igazság feltárása érdekében. Talán nem mellékes „dicsekednünk“ azzal, hogy a Varsói Szerzõdés Egyesített Fegyveres Erõi fõparancsnokának magyarországi helyettese az a Mórocz Lajos vezérezredes volt (lásd: Poligráf Kiadó, KI KICSODA, Budapest, 2004), aki 1956-ban (mint százados) harckocsiból lõtte a Soroksári úton lévõ forradalmárokat és számos pufajkás társával egyetemben ma is tagja a Hadtudományi Szakbizottságnak. Mórocz vezérezredes a koalíciós erõk „elsõ lépcsõjében“ bevetette volna a silány és elavult fegyverzetû magyar csapatokat az Alpok irányába, és talán csak az mentette volna meg katonáinkat a teljes pusztulástól (amelyrõl Tö24
BORULT A LOGIKA Érdekesség, hogy a kormány mostani programja szakít az eddigi „forgatókönyvvel“. Korábban a gyakorlat az volt, hogy az euródátum kitûzése után fél évig gyakorlatilag semmit nem tett annak teljesítése érdekében a kabinet, azután nagyobb költségvetési lépések mellett kötelezte el magát a kommunikáció szintjén, végül - a kitûzött idõpont tarthatatlanságát belátva - kitolta a céldátumot. A mostani dokumentumban ezen logika alapján utóbbi lett volna „esedékes“, azonban az eurócéldátum lebegtetése körül még az õsszel kialakult tiltakozás, a forintárfolyam volatilitásának megnövekedése és a közelgõ választások vélhetõen nagyobb súllyal estek latba a dokumentum írásakor, mint a realitás. A konvergenciaprogram elfogadtatása azonban kulcskérdés lenne, hiszen csak ebben az esetben juthat hozzá egy tagállam a rendelkezésére álló uniós forrásokhoz. A kérdés azonban több szempontból is bonyolult, hiszen egyrészt az EU-ban is tisztában vannak azzal, hogy Magyarországon választásokat tartanak jövõre, másrészt pedig az uniós pénzek egy része megvonásának súlyos politikai vetületei lehetnek a többi, a hiánykritériumot megszegõ eurózóna-tagországok számára is. Nem szabad ugyanakkor elfelejteni, hogy Brüsszel nyár óta egyre keményebb hangon bírálja hazánkat, szóba hozva a kohéziós források befagyasztásának lehetõségét. Forrás: Világgazdaság
rök Mihály altábornagy, hadseregparancsnok is nyilatkozott a sajtó útján 1990-ben), hogy „a szárazföldi csapatok gépjármûvei siralmas állapotára való tekintettel, már az is nagy eredménynek számított, ha egy riadó elrendelésekor a laktanya kapujáig (kerítéséig) képesek voltak kimozdulni“ (Sic!). Miközben az egykori (mintegy tíz évig funkcionáló, semmit sem produkáló, csak a katonai költségvetést megcsapoló) MH Parancsnokság, valamint a HM illetékesei „agyonhallgatták“ ezt a kérdést, abban a „(tév)tudatban“ éltek, hogy a múlt szennyesét a szõnyeg alá lehet söpörni, és amirõl nem beszélnek, az nem is létezik. Ebbõl a „teóriából“ következett, hogy a Néphadsereg „héjái“, beleértve a harctevékenységek ún. „pártpolitikai“ biztosításán serénykedõ komisszárok tömegeit, ügyesen „átejtõernyõztek“ a Magyar Honvédségbe (MH-ba), tehát: a világ egyik nagy csodája lenne, ha napvilágra kerültek volna ezek a (mázsaszámú okmányokkal bizonyítható) történelmi események. Epilógus: egyszer (elõbb vagy utóbb) mindenre fény derül! Lehetetlen végrehajtani a valós rendszerváltást, elhallgatott és kozmetikázott történelmünkkel, egykori vezetõ káderekkel, a piacgazdaság és a privatizáció jogtalan haszonélvezõivel! Ez a magyarázata annak, hogy a „hordószónokok“ ígérgetései ellenére, hazánk számos (a gazdaságot, az életszínvonalat, a foglalkoztatottságot, a város és vidékfejlesztést, a közlekedést, az egészségügyet, az oktatást-és képzést, stb.,) meghatározó mutatók tekintetében fokozatosan az EU-ba újonnan belépet államok sereghajtóivá „avanzsált“ elõ. Ennek a komplex kérdésnek az integrált részébe tartozik az MH problematikája is, beleértve a vezetését, az összetételét, a személyi és technikai fogyatékosságait és a történelmi szemléletét (takargatni valóját). A lengyelek példája is arra utal, hogy lassan már nem lesz olyan terület, ahol ne „köröznének“ le bennünket! Ideje lenne felébredni! Prof. Dr. Bokor Imre
jó ha figyelünk
A német nyelvterület sajtószemléje Az értékteremtés jelentõs része a fekete és szürke gazdaságban történik Németországban, ahol évente közel egymillió külföldi kap különleges munkavállalási engedélyt, mert a „bennszülöttek” bizonyos munkákat nem hajlandóak elvégezni – figyelmeztet egy német közgazdász. DIE WELT (WELT.DE) A konzervatív napilap a Merkel–kormány elsõ lépéseinek apropóján készített interjút egy ismert német közgazdásszal. Meinhard Miegel kifejti: a politika már a helyes irányba mozdul, de ezt túlzottan lassan teszi; olyan vonatok után szalad, melyek már 10–12 éve elindultak. „Túl sok dolgot hagytak túl sokáig magára: a népesedést, a költségvetések eladósodását, a szociális ellátórendszerek szétesését” – így a közgazdász. Szerinte nem lehet megkerülni a szociális rendszerben a megszorításokat, akkor sem, ha ez nagy tiltakozást vált ki. A közkiadások 60 százaléka Németországban szociális feladatokra megy el, ez majd minden harmadik megtermelt euró. Miegel szerint a nagykoalíció legnagyobb tette, hogy szépítés nélkül feltárta a német költségvetések – szövetségi állam, tartományok, önkormányzatok – katasztrofális helyzetét, 81 milliárd eurós hiányát. Ekkora összeg hiányzik 2006-ban, így a fenti költségvetések naponta 220 millió euróval adósodnak el. Egyértelmû, hogy ez így tovább nem mehet. A koalíció azonban a lyukakat háromnegyed részben új bevételekkel, adónöveléssel és csak egy negyed részt kiadás csökkentéssel kívánja betömni. Németország évtizedek óta a társadalmi alapjait zabálja fel: nincs elegendõ gyermek, s õk sem részesülnek a szükséges oktatásban és képzésben. A kutatás-fejlesztésben már régóta nem foglal el az ország vezetõ helyet, s a költségvetési befektetések arra sem elegendõek, hogy legalább a jelenlegi helyzetet stabilizálják. A tarthatatlan helyzet a hatvanas években kezdõdött, de fõként a hetvenes években öltött ugrásszerû mértéket. Ludwig Erhardot (1963–1966 között kancellár – a szerk.), aki mértékletességre szólította fel kortársait, egyszerûen kigúnyolták. Miegel szerint igaz az a tétel, hogy a hatalmas munkanélküliség ellenére lenne Németországban elegendõ elvégzendõ feladat. Ma azonban az értékteremtés jelentõs része a fekete és szürke gazdaságban történik, évente közel egymillió külföldi kap különleges
jó ha figyelünk
munkavállalási engedélyt, mert a „bennszülöttek” bizonyos munkákat nem hajlandóak elvégezni. Miegel az igazságosság fogalmának állandó emlegetésére visszakérdez. Úgy véli, mindazok, akik olyan sokat beszélnek az igazságosságról, azok az egyenlõségre gondolnak, méghozzá az eredmények egyenlõségére. Ezt azonban a társadalom már képtelen elviselni – véli Miegel. BERLINER ZEITUNG (BERLINONLINE.DE/BERLINER– ZEITUNG) A német fõváros lapjában Sonja Margolina „Bizonyos mértékig debil” címû írásában foglalkozik az orosz értelmiség francia lázongások miatti kárörvendésével. „Ha a párizsi elõvárosok nem égtek volna, ki kellett volna találni az iszlamista fiatalok lázongását. Ez gondolható, ha valaki az orosz elit állásfoglalását tanulmányozza, mely végre lehetõséget kap arra, hogy gyõzelmét ünnepelhesse a politikailag korrekt és gyáva Európa felett és végre a szemébe mondhassa véleményét” – írja a szerzõ Viktor Jerofejev orosz írót idézve, aki egy francia lexikon 1904–es kiadásában talált rá álláspontja igazolására. Egy rádióbeszélgetésben Jerofejev kijelentette: egyetért a régi Larousse lexikon megfogalmazásával, miszerint a néger is ember, de értéktelenebb. „A 60–as évek óta minden megváltozott”, sajnálkozik Jerofejev, „korábban a néger emberszabású majom volt, de errõl már nem szabad beszélni. ... A néger intellektuálisan gyengébb, egy bizonyos fokig debil ... Ezekkel az emberekkel szemben megfelelõ viselkedést kell kidolgozni ...tudva, hogy csekélyképességû és képtelen a valóságot, mint azt a franciaországi fehér többség teszi, érzékelni.” A nyugat problémáit, legyen az Irak vagy Franciaország, az orosz elit örömmel veszi. A Kreml ezeket arra használja, hogy magát mint az iszlám terrorizmus elleni védmûvét láttassa. Ezzel kihúzza a talajt a kaukázusi, brutális akciói miatt Moszkvára zúduló nemzetközi kritika alól. Fasisztoid egyének zsákmányolják ki az oroszok kaukázusiakkal szemben meglévõ fóbiáját, hogy politikai célokra mozgósíthassák híveiket. A lángoló franciaországi elõvárosokban találták meg azt az eszközt, amivel saját csecsenföldi és beszláni csõdjüket a távolban élõk (a franciaországi fehérek – a szerk.) – iránti szeretetté transzformálhatják. Forrás: Keresztes Lajos – MNO
25
Tisztelt Miniszterelnök úr ! Nem sokkal a „történelminek’’ beharangozott, valójában csúfos kudarccal végzõdött 2005. október 20/21-i bukaresti és nagyváradi útja után, pontosan a 2004. december 5.-i szégyenletes népszavazás elsõ évfordulóján aggodalommal szemléljük a Magyarországot, de a határokon túli magyarokat is sújtó leépülési folyamatot. Tesszük ezt mindazon magyar állampolgárokkal együtt, akiknek Magyarország a fizikai értelemben vett megélhetésen túl mást is, többet is jelent, valamint azokkal a határon túli magyarokkal együtt, akik Magyarországtól, “Anyaországuktól’’ várnak elsõsorban erkölcsi támogatást magyarságuk megõrzésében. A fennemlített, az Ön nevéhez fûzõdõ két, súlyos következményekkel járó eseményen túlmenõen, kinevezése óta a Miniszterelnök Úr hibák tömkelegével bizonyította be, hogy képtelen a magyarság felemelkedésének elõmozdítására, hogy alkalmatlan ennek a magas tisztségnek a betöltésére. A 2004. december 5.-i szégyenletes népszavazás elsõ évfordulóján ismételten szembesítjük azzal a felelõsséggel, amely Önt terheli az abban játszott méltatlan szerepe miatt. Egyedülálló eset a modern demokráciákban, hogy egy ország miniszterelnöke saját nemzete ellen kampányoljon. Megtehette volna, hogy az elítélõ bírálatok özönének nyomása alatt átértékelje nemzetellenes magatartását, de nem tette. Ez, bár nem jelentett volna feloldozást, - mert amit tett, az nem bocsánatos bûn -, de csökkenthette volna az ön iránti bizalmatlanságot, és enyhíthette volna a magyar társadalom aggasztó mértékû megosztottságát. Bizonyára lélektani adottságai miatt sem képes tévedéseit beismerni, tanulni, elkerülni azok megismétlõdését. Mással nem magyarázható, hogy még el sem csitultak a népszavazás által keltett hullámok, újabb botrányos események fõszereplõje lett azáltal, hogy a 2005. október 20.-i bukaresti közös román-magyar kormányülést „sikertörténet“-ként próbálta beállítani, holott valójában az egy csúfos kudarc volt, iskolapéldája az Ön által vezetett kor26
mány rendszeressé vált, eléggé el nem ítélhetõ gyakorlatának, amely által Magyarország számára káros döntéseket, eseményeket úgy tárnak a magyar közvélemény elé, mint hasznosakat, sikereseket. E romboló, destruktív hatású gyakorlat általánossá tételével emelte Ön a hazugságot kormánypolitikai szintre. A napi gondok szorításában sokan nem tudják, hogy Bukarestben Ön a diplomáciai kudarcon túl arról is „gondoskodott’’, hogy történelembõl bukásra álló neveletlen gyerek módjára, mintegy dicsekedve jelentse ki, hogy “Magyarországnak nem kell Erdély’’. Rá egy napra eme kijelentését megtetézte azzal, hogy „Trianon az semmi“, kiteljesítve azt a nemzeti érdekeket feladó diplomáciai vonulatot, amely Kádár Jánossal kezdõdött Marosvásárhelyen, 1957-ben, Grósz Károllyal, Horn Gyulával, Kovács Lászlóval, Medgyessi Péterrel, Hiller Istvánnal folytatódott, és reményeink szerint végre le fog Önnel zárulni. Az ötven esztendõt átfogó, a magyarság leépülését tudatosan elõsegítõ, „kádári vonulat’’ azáltal volt lehetséges, hogy mindvégig érvényesült Kovács László “elvtársi", ördögi intelme: „tanuljunk meg kicsik lenni“. Ennek következményeként Önök a határon túli magyarok érdekeinek képviseletérõl le-
mondtak, hagyták, hogy a többségi nemzetek azt csináljanak velük, amit akarnak. Meggyõzõdésünk, hogy az Ön viszonylag rövid miniszterelnöksége, az Ön által elkövetett két óriási és számtalan kisebb-nagyobb tévedése által okozott hatalmas kár (beleértve az ország államháztartási hiányát, versenyképtelenségét, eladósodását, stb.), az utolsó csepp abban a keserû pohárban, amely Trianonnal kezdõdött, 1956 után Kádárral folytatódott és az Ön regnálása alatt tetõzött. Magyarország és a magyarság tönkretétele oly drámai stádiumba jutott, amely ki fogja végre kényszeríteni egy nemzetstratégiának a kidolgozását és az ennek megfelelõ átfogó korrekciós folyamatnak a beindulását, amely ismét emelkedõ pályára állíthatja nemzetünket. Reméljük, hogy minderre a jelenleg adott demokratikus keretek között kerülhet majd sor. Bizonyára nem ért egyet velünk, hogy ebben, a pártpolitikai szintet meghaladó folyamatban Önnek szerepe már nem lehet, hogy reményeink szerint Ön a „kádári vonulat’’ utolsó képviselõje lesz, az új magyar idõszámítás pedig az Ön távozásával kezdõdik. Nagyvárad, 2005. december 5. MAGYAR POLGÁRI SZÖVETSÉG Bihar megyei Szervezete
jó ha figyelünk
Kulcsár és a haverok címmel vetíti néhány mozi Obersovszky Péter filmjét a brókerügyrõl - mélyen hallgató MSZP és az ország elhagyására készülõ liberálisok. Az MSZP nem volt hajlandó megnyilatkozni; takarítónõi szintig volt zárva a párt, pedig vagy 120 embert ismerek közülük - nyilatkozta Obersovszky Péter Kulcsár & haverok címû filmje kapcsán a Heti Válasznak. Azt is mondta, egy dologra volt kíváncsi: szerepet játszott-e Medgyessyék eltüntetésében a brókerügy, és ha igen, miért fedezi õket a Gyurcsány-féle új MSZP. Szerinte filmje arról az arisztokráciáról szól, amelynek tagjai már az oviudvaron közösen húzogatták a csattogós lepkét, és azóta is együtt szocializálódnak. – Az év elején azt nyilatkozta: végeztem a médiával. – Azzal a médiával végeztem, amiben korábban léteztem. Az ember egy életet él, és eljut odáig, hogy ki akarja mondani a kimondhatatlant. Így született meg a tévémacikönyv és a Kulcsár-film is. – Miért a brókerügy ihlette meg? – Kulcsár Attila felbukkanása határpont a magyar botránykrónikában. A magyar újságírás 15 éve próbálja rajtakapni a politikát, hogy összefonódott az alvilággal - de csak a gyanú létezett. Kulcsár az elsõ bizonyíték. – Mûvéhez mégsem tudta megnyerni Kulcsárt. Egy másik filmben viszont megszólal majd a „bizonyíték“. – Nem akartuk mindenáron szóra bírni Kulcsárt. Elvégre börtönbe fog vonulni, és nem volna szerencsés, ha õ ítélkezne Magyarországon. Egyébként is az érdekelt, milyen állapotban van a társadalom, ahol egy ilyen figura fõszereplõ lehet. Itt a pillanat gondoltam -, hogy a politika rádöbbenjen, kikkel is finanszíroztatja magát. Ám az MSZP nem volt hajlandó megnyilatkozni; takarítónõi szintig volt zárva a párt, pedig vagy 120 embert ismerek közülük. Ráadásul nem azt kértem, hogy „borítsák“ az elvtársakat. Egy dologra voltam kíváncsi: szerepet játszott-e Medgyessyék eltüntetésében a brókerügy, és ha igen, miért fedezi õket a Gyurcsány-féle új MSZP? – Miért nem hangzik el a filmben Puch László MSZP-pénztárnok neve? – Puch szerepét már körbejárta a sajtó. Ami igazán veszedelmes a demokráciára
nézve, hogy Tóth András nemzetbiztonsági államtitkár - akirõl tudjuk: saját mûködési szabályait átlépve kokettált Kulcsárral - a helyén maradhatott. De Tóth is csak láncszem. Mert mi történt, miután megverték Szász Károlyt? A Pénzügyminisztérium, Medgyessy Péter és Tóth András összezárt, majd a gépezet elkezdett egy másik állami szerv, a brókerügyet feltáró pénzügyi felügyelet ellen dolgozni. Az ügyészséget közben - en bloc - fideszesnek titulálták. Rémálom. – Ezek után lesz, aki önt is fideszesnek titulálja. – Egy baloldali értelmiségi azt mondta: nem annyira fideszes a film, mint amennyire annak fogják mondani. Fel vagyok rá készülve. De nem hiszem, hogy - a sajtó egy részét követve - azon kellene mesterkednem, hogy fideszes szálat is találjunk a sztoriban. A történet nem pártügy, a magyar arisztokrácia ügye. Azé az arisztokráciáé, amely a negyvenévnyi kommunizmusban gyökeredzik, onnan hagyományozódott a mába, melynek tagjai közösen húzogatták a csattogós lepkét az oviudvaron, és azóta is együtt szocializálódnak. Ez persze nem igaz minden MSZP-sre. A koalíciós értelmiség egy része ugyanúgy hány a brókerügytõl, mint a fideszesek, csak - merõ lojalitásból nem akar beszélni róla. A díszbemutató után egy liberális ismerõsöm elsápadva közölte: ha túl sokan látják a filmedet, gyõz a Fidesz, és el kell költöznünk az országból. Kiejtettem a poharat a kezembõl. Korábban a jobboldalt vádolták, hogy élet-halál kér-
déssé teszi a politikát, de valójában az új baloldal folytat élethalálharcot. Ráadásul bulvárbohóckodással teszi – Tony Blair után szabadon. – Miért sértõdött meg az MSZP-re? Volt a köztévé szerkesztõje a Horn-idõkben, majd munkatárs a balos Klubrádióban. – A munkámat szerettem, nem a pártokat, de elegem lett abból, hogy nincsenek játékszabályok. Hogy nagyjaink „mi közötök hozzá?“ attitûddel állnak az emberekhez. A korábbi botrányoknál legalább elpirultak a politikusok - ez még jelentett valami kötõdést a normákhoz. – Melyik a kedvenc mondata a filmbõl? – Amikor a korrupciógyanúba kevert, majd leváltott kancelláriaminiszter, Kiss Elemér felidézi párbeszédét Medgyessyvel: „ha ezzel a mércével mérsz, Péter, nem marad minisztered“. – A filmet is megmérték a kritikusok. – Csak az Index egyik reménysége esett nekem. Ám miután a fiatalember írása inkább beillett „jelentkezési lapnak“, mint recenziónak, mûvét átküldtem a TV2 személyzeti osztályára. A cool újságíró-értelmiség ugyanis azt hiszi, egy vicceskedõ cikkel tévés karriert lehet csinálni. Szerintem is, úgyhogy segítettem neki. A kritikákkal egyébként nincs baj, inkább az elszigeteltséggel. – Ki szigetel el és mit? – Miután az artmozihálózat lehúzta a redõnyt, Budapesten csak a Vörösmarty moziban és az Eurocenterben vetítik a filmet. Vidéken jobb a helyzet, és hamarosan jön a DVD-változat, illetve A haverok, vagyis a vörösvérûség munkacímû könyvünk amelyben már olyasmirõl is beszélünk, amirõl filmes eszközökkel nem lehetett. *** OBERSOVSZKY PÉTER 1986-1994: szerkesztõ a Kossuth rádióban, közben az MTV Esti egyenlegének riportere. 1994-1996: az MTV A hét címû mûsorának felelõs szerkesztõje. 1997-2000: a TV2 hírmûsorainak felelõs szerkesztõje, a Danubius Rádió hírszerkesztõje. 2000: az InfoRádió munkatársa. 2002-2004: a Klubrádió és az MTV Élesben címû produkciójának mûsorvezetõje. 2005 januárjában bulvárkritikai kötetet jelentet meg Öljétek meg tévémacit! Címmel Forrás: Heti Válasz
DR. KÓKA ÉS PANDORA SZELENCÉJE Nézem reggelente a Mokkát, és elámulok, miként sikerült ötven év alatt mûveltségileg letornázni magunkat a gödör fenekére. Persze nem a köznépen kell elverni a port! Dr. Kóka például annyira megörült az idevezényelt gumigyárnak, hogy valami olyasmit eresztett a légbe: ezzel most Kelet-Európában megnyílt Pandora szelencéje. Isten ments! Pandora szelencéjébõl a rontás és a rossz jön a világra. Ha pedig ezt akarta mondani, akkor ez az elsõ õszinte vélemény az idetelepülõ külföldi tõke természetérõl. Nem különb a szocialisták frakcióvezetõje, aki internacionalizmusból vagy Berzsenyi magyarsága elleni berzenkedésbõl idézett falsul: „Romlásnak indult hajdan erõs faj”-t talált mondani a „Romlásnak indult hajdan erõs magyar!” helyett. Szót sem érdemel Bozóki miniszter, aki a könyvhét eredetét Supka Géza helyett Samu Gézának köszönte meg. „Quod licet lovi, non licet bovi” – ezt a latin szentenciát minden második ember falsul idézi: „Amit szabad Jupiternek, azt nem szabad a kisökörnek.” Ökörnek, könyörgöm, csak ökörnek. Forrás: Seszták Ágnes – Magyar Nemzet, 2005. december 12.
jó ha figyelünk
27
Milyen meghitt, milyen otthonos. Aztán pulykamellszelet is volt narancsfelfújttal. Csak remélhetjük, hogy a vendég elõtt nem adta elõ a Fittelina-rezidencia nagyasszonya, hogy a reformkonyhán kézzel szûrik a salátalevet, de úgy ám. Vendégszeretõ ország a miénk. Az ide látogató külföldiek szinte nem is ismerik a szálloda fogalmát, a repülõtérrõl rögtön valamelyik magánlakásba irányítják õket. Abszurd ez kissé, de Franz Kafka A kastélyában is így van: a Kastély nagyszakállú hivatalnokait a családok vendégül kötelesek látni, sõt a család dézsájában fürödhetnek. Nem tudjuk, hogy Tony Blair ismeri-e Kafka regényét vagy a helyi szokásokat; mindenesetre rezzenéstelen arccal vette tudomásul (mi mást tehetett volna), hogy Tallinnból Budapestre érkezve Magyarország Vezére azonnal magánlakásába invitálta õt. Ez egy ilyen ország, gondolhatta a volt gyarmatok szeszélyes maharadzsáihoz és törzsfõihez edzett brit miniszterelnök, én azt hittem, nem Kelet-Ázsiában van, de hát Istenem: nem árt jóban lenni a Vezérrel. Mint egy harmadik világbeli országban az már megszokott, a fõváros frekventált lakó-
28
negyedében a rezidenciaként szolgáló lakás környékét hermetikusan lezárták a rendõrök, s a többszörös kordonon élõ újságíró át nem juthatott. Egy szemfüles fotóstól megtudhattuk: a Vezér felesége személyesen fogadta a brit vendéget, s a Nagymogul gyermekei is megjelentek, akikkel az angol futballról cseveghetett Blair. Késõbb õket „édesapjuk aludni küldte, mert késõ van”. Milyen meghitt, milyen otthonos. Aztán pulykamellszelet is volt narancsfelfújttal. Csak remélhetjük, hogy a vendég elõtt nem adta elõ a Fittelina-rezidencia nagyasszonya, hogy a reformkonyhán kézzel szûrik a salátalevet, de úgy ám. A finom vacsora után, némi jól megtömött pipadohány mellett viszont a házigazda valószínûleg eldicsekedhetett, hogy az ingatlan fenntartása szinte egy fillérjükbe sem kerül, sõt népszerû gazdálkodási modelljükön fellelkesülve, s azt leutánozva a polgárok mozgalmat indítottak. Arra viszont mérget vehetünk, hogy nem túl sok szó esett arról: hogyan, milyen körülmények között költöztették (telepítették?) ki néhány évtizede a villából annak idején azt, aki az épületet eredetileg lakta és birtokolta; s kevés említést tehettek a nagy sajtóérdeklõdéssel épített úszómedence meg-
mutatásakor az épület korábbi „társbérlõrõl”, az 1956-osok egyik vérbírájáról is. Aztán... hogy is írta Karinthy? „De én még nem is beszéltem neked a családomról./Hallod-e hé!” Hát, jobb nem is beszélni. Valóban, egy ilyen országban nem lehet kihagyni efféle kedves, családias eseményt. Kissé szokatlan ugyan, hogy az országba beesõ vendéget viharos gyorsasággal egy vezetõ politikus magánlakásába zsuppoljanak; nemigen van példa még több napos magyarországi látogatás esetén, családjukkal érkezõ politikusok esetében sem arra, hogy ne szervezzenek külön hölgyprogramot, hiszen ha már „családi” a látogatás, arra leginkább akkor kerül sor, ha az ide látogató politikus is hitvesével érkezik; a szinte pizsamában lábatlankodó gyerekek pedig még a civilben összerántott, „pulóveres” találkákon sem igen kísérnek diplomáciai eseményeket. A tét mégsem az országról alkotott vélemény, hanem hogy ezen az estén milyen elõzetes, kompromisszumos ajánlatot fogalmazhatott meg a Fittelina-villa ura. A többit meg elfelejtjük. Mert ebben az országban mindent elfelejtenek. Forrás: Udvardy Zoltán – MNO
jó ha figyelünk
Aki védi a bazsarózsát, miért nem védi az embert? Összefoglaló a sajtó részére – 2003. november 19: Írásbeli kérdést nyújtottam be Persányi Miklós környezetvédelmi miniszterhez a bánáti bazsarózsa megmentése érdekében.
– A Tubes a Zengõhöz hasonlóan tényle-
– 2004. február 13.: Sajtóközlemény a
– A Tubesrõl a radar már sem Paksot, sem
gesen egy természetvédelmi terület része, mégpedig a Natura 2000-nek, az Európai Unió egységes természetvédelmi rendszerének.
Zengõn történt tettlegesség miatt.
a Duna-völgy egy részét, sem a déli határ keleti szakaszát nem látja.
– 2004. március 2.: Az Országgyûlés Hon– Az esetleg katonai szándékot megelõzõ ké-
védelmi Bizottságának ülése -korábbi kérésemre- napirendre vette a Zengõre tervezett radarállomás ügyét. A Zengõt védõ civil szervezetek képviselõi részére 3 db belépõt biztosítottam az ülésen való részvételük érdekében.
szülõdések csak mûholdról láthatóak, radarral nem. Ugyanakkor háborús helyzetben, illetve diverzáns cselekmény esetén az alacsony magasságú hadviselés miatt a földi épített radar ma már keveset tud, elavultnak tekinthetõ, ám azonnal megsemmisítendõ katonai célt jelent az ellenség számára, tekintet nélkül az ott élõkre.
– 2004. március 4.: Sajtótájékoztató keretében számoltam be Pécsett a Honvédelmi Bizottság március 2-i ülésén történtekrõl.
– A radar nagy teljesítményû sugarai isme-
– 2004. április 2.: A Polgári Fórum Egye-
retlen veszélyt jelenthetnek a Pécsett élõ emberek egészségére.
sület által meghirdetett „Zöld Hónap“ keretében meghívásomra Lenkovics Barnabás, az állampolgári jogok országgyûlési biztosa tartott elõadást a pécsi Magyar - Német Nyelvû Iskolaközpont Valeria Koch Kollégiumában „A lokátorállomás tervezett telepítésének alkotmányügyi hátterérõl“ címmel. A rendezvényen részt vettek a Zengõt védõ civil szervezetek képviselõi is. A fentieken kívül a Zengõ ügyét folyamatosan figyelemmel kísértem és képviselõi felelõsségem határáig támogattam a civilek ügyét. – 2005. november 24.: A pécsi Közgyûlésben felszólaltam az elõzõ nap bejelentett tubesi döntés és a Zengõt védõ civilek tubesi telepítést támogató nyilatkozataival szemben. Most pedig:
– „Sakk - matt, Zengõ - Tubes; azaz a kormány mattot adott Pécsnek, és NATO lokátort tett a város karácsonyfája alá.“ - címmel interpellációt nyújtottam be a miniszterelnökhöz, az elhangzás várható idõpontja 2005. december 5. A Kormány döntött a Zengõre tervezett NATO lokátor állomás új helyszínérõl, melyet a köztársasági elnök és a Zengõt védõ civilek is elfogadnak. Ezzel a legfelsõ politikai döntés és állami támogatás mintha megszületett volna a beruházásról, azonban számos kérdés merül föl, illetve vár válaszra. A tények:
– A Tubes nem Pécs mellett, hanem Pécsett van. A korábban Pécsett élt, és a várost szeretõ közjogi méltóságoknak ezt tudniuk kell.
– A Tubestõl 700 méterre délre kezdõdik a város egybefüggõ lakóövezete.
– A Tubesen található a városi összefogással újjáépített János kilátó, mely a pécsiek egyik legkedveltebb kisgyermekes kirándulóhelye. jó ha figyelünk
– A radar-állomás tágabb környezetében élõk ingatlanai elértéktelenedhetnek.
– Tény, hogy a Tubes soha föl sem merült, mint lehetséges helyszín; szemben más alternatívákkal. Ezek alapján a következõ kérdések merülnek föl: 1. Vizsgálta-e valaha is a kormány, illetve a honvédelmi tárca, hogy egyáltalán földi épített radarra van-e szükségünk; vagy más, korszerû technikával kellene megoldani a légtérfigyelést? Avagy a fõ cél maga a milliárdos kivitelezés lebonyolítása volna? 2. Ha ugyan vitathatóan a földi radar megépítése mellett született volna döntés, akkor katonai, légtérvédelmi szempontból miért az alkalmatlanabb helyszín és drágább rendszer mellett döntött a Kormány? Ehhez tudni kell, hogy mindkét helyszín természetvédelmi terület része. Már hosszú idõ óta meglévõ, és az emberek által nem kifogásolt ronda mûtárgy mindkét helyszínen található, ráadásul a Tubes lakóövezethez való közelisége miatt a természet mellett az emberek egészsége is fokozott veszélybe kerül. 3. Egyáltalán hogyan került a csizma az asztalra? Honnan ez a sebtében megszületett széles politikai, állami és civil akarat, azaz a helyszínként eddig említést sem nyert Tubes kiválasztása más, lehetséges és eddig is ismert alternatívák helyett? A természetet csodáló és félõ emberként szeretem, tisztelem és védem azt. Sok barátom, ismerõsöm gondolkodik így, az életformájuk maga a környezetvédelem. A természet tisztelete nem kisajátítható kérdés. Az ügy egészét -a Zengõtõl a Tubesig- átgondolva, fõként a budapesti, a hosszúhetényi és a pécsváradi civilek a pécsi Tubest elfogadó véleménye miatt föl kell tenni a döntõ kérdést: A Zengõ védelme egy kiemelt politikai akció lett volna, mely elõtt a bánáti bazsarózsa a fügefalevél szerepét töltötte be? Körömi Attila, független országgyûlési képviselõ
29
Kuncze szerint a politikának nincs dolga a gazdasággal, de az erkölcsi kérdésekkel sem Az SZDSZ elnöke, Kuncze Gábor szerint a politikának ki kell vonulnia a gazdaságból, az emberek életmódjának erkölcsi megítélésébõl és a hitéletbõl. Az egyházak ne szóljanak bele a politikába, a politika pedig az egyházak életébe. A kisebbik kormánypárt azt is követeli, hogy a politika az emberek vagyonát, ne az állami tulajdont növelje. „Felhívás az állami kivonulásra” címel olvashatók az SZDSZ honlapján azok a tételek, amelyekkel a párt kivonulásra szólítja fel a politikát a gazdaságból, a hitéletbõl, de az erkölcsi kérdésekbõl is. Kuncze Gábor, a párt elnöke mai sajtótájékoztatóján azt is kijelentette: a liberálisok felhívják a többi pártot, hogy a kampány során ennek az elvnek megfelelõ magatartást tanúsítsanak és a programokról vitatkozzanak egymással. „Az utóbbi idõben veszélyesen elharapózott a mindenható politikába vetett hit. Politikusok úton-útfélen azt ígérik: problémáinkat majd az állam, a politika oldja meg” – olvasható a párt felhívásában. Az SZDSZ szerint ennek megálljt kell parancsolni, méghozzá úgy, hogy be kell vallani: a politika nem a legfontosabb dolog az emberek életében. Az SZDSZ szerint nem kell egyetérteni szinte semmiben a társadalomban, „azért élünk demokráciában, hogy az emberek a fontos társadalmi kérdésekben választhassanak a szocialista, konzervatív és liberális alternatíva között”.
Az utóbbi idõben veszélyesen elharapózott a mindenható politikába vetett hit. Politikusok úton-útfélen azt ígérik: problémáinkat majd az állam, a politika oldja meg. Kétharmados törvényekben, újabb és újabb szabályokban próbálják újabb és újabb területekre kiterjeszteni a politikusok hatalmát. Megálljt kell parancsolni ennek a folyamatnak. Nem szabad becsapni az embereket: nem szabad azt hazudni, problémáikat egyik, vagy másik párt oldja majd meg. Ki kell mondani: a politika nem képes arra, hogy az emberek összes problémáját megoldja. Le kell szögezni: a politika nem a legfontosabb dolog az emberek életében - s helyes, hogy ez így van. Meggyõzõdésünk: nem abban kell egyetérteni, melyik fontos társadalmi kérdést hogyan oldanánk meg. Hiszen, azért élünk demokráciában, hogy az emberek a fontos társadalmi kérdésekben választhassanak a szocialista, konzervatív és liberális alternatíva között. De egyet kell érteni abban, hol ér véget a politika. A választók érdekében rögzíteni kell, hol nincs keresnivalója a politikának. Meg kell határozni a politikai tabukat. Ilyen politikai tabunak kell hogy minõsüljenek az alábbi területek: – A piacgazdaság és intézményei. Magyarország piacgazdaság. Ez azt is jelenti: 30
A kisebbik kormánypárt a „választók érdekében” azt is rögzíteni szeretné, hol ér véget a politika illetékességi területe. „Politikai tabunak” minõsíti többek között a gazdasági szférát, ahol különleges eseteket kivéve nem az állam dönt az árakról, bérekrõl, ezért az árak nem lehetnek politikai vita tárgyai. A párt úgy véli: nem dolga a politikának beleszólni az emberek ízlésébe; s nem dolga az embereket „megvédeni” önmaguktól. Ugyanígy nincs keresnivalója az államnak az egyházakkal kapcsolatos kérdésekben sem, viszont az SZDSZ elvárja, hogy az egyházak se szóljanak bele a politikába. Ezt a célt szolgálta szerintük az SZDSZ a közelmúltban tett egyház-finanszírozási javaslata is, mely „megteremtené az egyházak függetlenségét államtól és politikától”. ( Mint ismert, az SZDSZ nemrég azt javasolta: az állam ne támogassa a hitéleti tevékenységet, „tartsák el a kedves hívõk a papjaikat”. Az ügyben többször is megszólaló egyházak a párt javaslatát korántsem függetlenségüket megteremtõ lépésként értékelték.) A privatizáció kérdésében az SZDSZ szerint a konzervatívok visszaállamosításról, a szocialisták a privatizáció lezárásáról beszélnek, „holott tudják: az állam rossz gazda”. Az SZDSZ úgy véli:a politikának nem az állami tulajdont, hanem az emberek vagyonát kellene növelni.
különleges eseteket kivéve nem az állam dönt az árakról, bérekrõl. Nem a politikán múlik, mi mennyibe kerül - ezért a politikának tartózkodnia kell attól, hogy ilyen kérdésekkel foglalkozzon. Ezért az árak ne legyenek politikai vita tárgyai! Ki a politikával a gazdaságból! – Ízlés- és erkölcsi kérdések. Valljuk: az emberek nem azért tartanak politikusokat,
Forrás: Nézõ László – MNO
hogy ítélkezzenek helyettük. Nem dolga a politikának beleszólni az emberek ízlésébe; s nem dolga az embereket „megvédeni“ önmaguktól. Különösen nem engedhetõ meg, hogy a politikusok egymást ne programjuk, hanem vélt vagy valós „erkölcsi“ megítélésük alapján minõsítsék. A politika ne szóljon bele ízlésbeli kérdésekbe! – Az egyházakkal kapcsolatos kérdések. Magyarországon az állam és az egyházak az alkotmány szerint egymástól elválasztva mûködnek. Ez azt is jelenti: az állam, a politika nem szól bele az egyházak ügyeibe - az egyházak pedig nem szólnak bele a politikába. Az SZDSZ a közelmúltban javaslattal is élt, mely az egyház-finanszírozás átalakításával megteremtené az egyházak függetlenségét államtól és politikától. A politika hagyja békén az egyházakat vonuljon ki a hittel, vallással, egyházakkal kapcsolatos vitákból! – A privatizáció kérdése. A rendszerváltáskor még konszenzus volt abban: az állami tulajdon helyett magántulajdonra, piacgazdaságra van szükség. Mára viszont oda jutottunk, hogy a konzervatívok visszaállamosításról, a szocialisták a privatizáció lezárásáról beszélnek, holott tudják: az állam rossz gazda. A politika ne az állami tulajdont, hanem az emberek vagyonát növelje! jó ha figyelünk
Hírháló címû sorozatunkban Tóth Gy. László politológus elemezte a hét fontos, aktuális eseményeit. – Nem akarunk Párizst, nem akarunk éhséglázadást, mondta a múlt hét végén a hazánkba látogató Manuel Barrosonak Gyurcsány Ferenc budapesti kormányfõ. Mitõl tarthat a hazai politikus? Sok tízezer hajléktalan békésen tûri a sorsát, a falusiak beletörõdnek a posták, az iskolák bezárásába. Tóth Gy. László politológus:– Istenigazából nem tudom, mirõl beszél Gyurcsány Ferenc, ugyanis Párizsban nem éhséglázadás tört ki, egészen más jellegû problémák vetõdtek a felszínre. A Párizsban történtek tulajdonképpen egy liberális elképzelésnek a cáfolatát jelentik, hogy a multikulturális társadalmak úgy tûnik, hogy egyre kevésbé életképesek. Éhséglázadásról Szlovákia esetében beszélhetünk, ahol arról volt szó, hogy a szlovák kormány az adótörvények megváltoztatása miatt a szociális segélyeket mintegy a felére csökkentette és ez a szlovákiai cigányságot olyan mértékben sújtotta, hogy itt valóban éhséglázadásról beszélhetünk. Tehát Gyurcsány Ferenc egész egyszerûen nem tudja, hogy mirõl beszél, akkor, amikor az MSZP hivatalos propagandája szerint ugye dübörög a gazdaság. – Dübörgés ide, vagy oda, a budapesti kormányfõ nem említette a brüsszeli bizottság elnökének, hogy hatalmas kamatteher nehezedik a magyar költségvetésre. Mi állhat e felemásság mögött? – Az, hogy a saját kormányzati alkalmatlanságukról próbálják meg elterelni a figyelmet, hiszen hogy a vidék leépülõfélben van, hogy iskolák kerülnek bezárásra, hogy a költségvetés hiánya az gyakorlatilag Brüsszel számára is már elviselhetetlen és olyan kockázati tényezõ, hogy a körülöttünk lévõ országok is jelzik már, hogy félnek, hogy ez már az õ gazdaságukat is érinti majd valamilyen szinten. – Igen ám, de ez a költségvetési hiány sokkal inkább a hatalmas kamatterhektõl van és nem a szociális kiadásoktól. – Így van és a felvett kölcsönöktõl, amikrõl nem tudjuk, hogy mi lett a sorsuk, mert zöldmezõs beruházásokat nem nagyon látunk kormányprogram keretén belül megvalósulni, tehát ellenzéki politikusok joggal és gyakran teszik fel a kérdést, hogy hova lett az a rengeteg pénz, amit a Gyurcsány kormány felvett? – Gyurcsány Ferenc hétfõn a Parlamentben úgy fogalmazott, hogy a demokratikus politika nem háború. Igen ám, de a társadalom egy része mégis úgy érzi, mintha már vérre menne a hatalmi játszma. Miért? – Igen, a demokratikus társadalom valójó ha figyelünk
ban nem háború, csak ez a társadalom úgy mûködött négy évtizeden keresztül, hogy egy élcsapat irányította, ez az élcsapat mentalitás sajnos megmaradt. Az MSZP és különösen az SZDSZ, illetve maga a kormánykoalíció és Gyurcsány Ferenc sem viselkedik demokrataként, egész egyszerûen, mert a demokratikus attitûd idegen tõlük. Itt egyfajta lopakodó diktatúráról is beszélhetünk akár, de arról mindenféleképpen, hogy a demokratikus mechanizmusok egyszerûen a baloldaltól kissé idegenek. – Nem háború a politika, ugyanakkor a 2002-ben beindult jogi gengszterizmus, amellyel a korrupció ellen küzdõ újságírókat és más közéleti embereket próbálják megfélemlíteni, mintha egy kicsit már ugyancsak vérre menne. – Igen, hát sajnos a dolognak ez a másik rendkívül problematikus része, hogyha a demokrácia nem háború, akkor az MSZP és az SZDSZ miért háborúzik? Miért provokálják a történelmi egyházakat, miért provokálják a heteroszexuálisokat? Miért provokálják állandóan a többségi társadalom tagjait? Miért próbálnak meg megfélemlíteni embereket különbözõ manipulatív módszerekkel? Miért kezdenek kampányba háromnegyed évvel a választás elõtt? – Ugyancsak hétfõn a Parlamentben Orbán Viktor, a Fidesz elnöke közölte, az Európai Unió tagállamai közül hazánkban kell a legtöbbet fizetni a háztartási villamos-energiáért. Hozzátette, hogy felül kellene vizsgálni a hosszú távú áramvásárlási szerzõdéseket, ugyanakkor nem tette hozzá, hogy ezeket a megállapodásokat tíz évvel ezelõtt olyan politikusok kötötték, akik ma is bent ülnek a Parlamentben. Mi állhat ez mögött? – A szóban forgó privatizáció kapcsán feltétlenül beszélnünk kell az MSZP-SZDSZ kormány korábbi kormányzati tevékenységé-
rõl. Ezek a szerzõdések akkor köttettek, Horn Gyula, Kuncze Gábor, Suchmann Tamás, Csiha Judit, és így sokan mûködtek közre, hogy ezek a szerzõdések létrejöttek. Ezek egyébként valahol közgazdasági abszurdumok, hiszen garantálták az extraprofitot a vevõk számára, ami az üzleti világban azért meglehetõsen szokatlan, hogy évtizedekre az eladó a vevõ számára biztosítja a profitot. Ugyanakkor rendkívül érdekes volt a reakció, hiszen emlékszünk rá, hogy amikor ezt Orbán Viktor felvetette a Parlamentben, Kóka János gazdasági miniszter felugrott és azt mondta szó szerint, hogy na térjünk már magunkhoz, jelezvén ezzel, hogy hát õ ilyen gazdasági képtelenséget, ilyen butaságot még nem is hallott. Majd eltelik két nap és azt halljuk, hogy a kormány vizsgálja, hogy valóban lehetséges-e az áram díjának a leszállítása 10 százalékkal. Gyurcsány Ferenc már egyenesen azt nyilatkozta, hogy õk ezen már régen dolgoznak, tehát mintha nem Orbán Viktor felvetésére kezdõdött volna ez a folyamat, és ugye igazi populistához és demagóghoz méltón, rá is ígért és azt mondta, hogy és nem fogunk megállni a 10 százaléknál, megnézzük, hogy mit lehet tenni. Tehát gyakorlatilag az MSZP felül fogja vizsgálni ezeket a szerzõdéseket Orbán Viktor kezdeményezésére és elképzelhetõ, hogy 10 százalékkal nagyobb áramdíjcsökkentést hajtanak végre, ami hát a beismerése annak, hogy Orbán Viktornak teljes mértékben igaza volt, nem beszélve arról, hogy Gyurcsány ezzel gyakorlatilag a saját miniszterét nevetségessé tette. – És az elképzelhetõ-e, hogy valaki bocsánatot kérjen a társadalomtól azért a tíz évvel ezelõtti privatizációért, amelyet most már az Európai Unió központjából is hibásnak látnak? – Kizártnak tartom, megmondom miért. Az MSZP esetében, meg az SZDSZ esetében is tulajdonképpen ma már kimondhatjuk, utódpártról beszélünk. Ha nem kértek bocsánatot a történelmi bûnökért, a gyilkosságokért, akkor majd épp a villamosipar privatizációjáért fognak bocsánatot kérni? – Ön neveket is felsorolt. Ezek az emberek tíz évvel ezelõtt sikertörténetrõl beszéltek. Hogyan lehet ez? – Ez a saját szempontjukból valóban sikertörténet volt. Az ÁPV Rt. meglehetõsen jelentõs bevételhez jutott és itt nyilván a közremûködõk, gondolom én, jelentõs jutalékot is kaptak. Nem állítom, hogy többet a törvényesen megengedettnél, de a törvényes jutalék is számottevõ egy ilyen nagy tranzakciónál. – A Hírtelevízió rejtett kamerás interjút készített a Fiatal Baloldal egyik miskolci toborzó emberével. A televíziós kollégát azzal kecsegtették, ha belép, az nagyon jó buli lesz, mert hajnalig tartó meztelen fürdõzések várnak rá, 31
nagyon jó nõk vannak és mindezt elintéznek neki. Cserébe annyit kértek tõle, hogy a háború jegyében ragassza át a Fidesz plakátjait. Nyugat-Európában milyen következményei lennének ilyen leleplezõdésnek? – Meglehetõsen súlyos, ugyanakkor meg érdemes utalni arra, hogy úgy látszik, hogy a Fiatal Baloldal aktivistáinak elfelejtettek szólni, hogy az MSZP nem háborúzik a magyar társadalom ellen, hanem állítólag csak kampányol, pontosan még azt se. Ennek ellenére a Fiatal Baloldal képviselõi háborúról beszélnek, ugyanakkor ez az egész történet rendkívül leleplezõ a Fiatal Baloldal számára, ugyanis hát ebbõl a beszélgetésbõl egy dolog kiderül, egészen pontosan az, hogy a Fiatal Baloldalnak nincs semmiféle értékrendje. Nincsenek céljaik. Ugye hát, amit itt felolvasott, abból is kiderül, hogy a cél az, hogy érezzük jól magunkat. Jó nõk, jó bulik vannak. Reggelig lehet fürödni. Ez a Fiatal Baloldal eszmeisége és akkor felvethetjük a kérdést, hogy ilyen értéknélküli emberek, vajon milyen társadalomképpen rendelkeznek? Egyetlen dolog izgatja õket, hogy a meztelen nõkkel hajnalig fürödhessenek. – Az Ön legutóbbi hírhálóbeli nyilatkozata után Szekeres Imre szocialista politikus helyreigazítást kért, ön ugyanis azt mondta, idézem,
32
hogy „Szekeres annak a Papp Jánosnak volt a segítõje, aki Brusznyai Árpádot kivégeztette.“ Na most tudjuk, hogy Szekeres Imre 1950-ben született, 57-ben 7 éves volt, tehát aligha sugallhattuk azt, amit itt a helyreigazítási kérelem tartalmaz, hogy mintha Szekeres is a megtorlások résztvevõje lett volna. Mi állhat mégis egy ilyen helyreigazítási kérelem mögött? – Hogy megfélemlítsenek és hogy lekössék az embert, igénybe vegyék az energiáját és feleslegesen dolgoztassanak. A tényeknél maradva, Szekeres Imre 1977-tõl, 1985-ig a Veszprém megyei KISZ bizottság elsõ titkára volt. 85-tõl, 90-ig a Veszprém megyei Városi Tanács elnökhelyettese volt és 1969-tól, 89-ig volt az MSZMP tagja. Na most az én értékrendemben, aki évtizedeket töltött el a kommunista apparátus tagjaként, még ha annak az ifjúsági szervezetében dolgozott is, annak nincs jó hírneve, különösen akkor, hogyha ezt egy olyan megyében végzi, ahol a megyei elsõ titkár az a Papp János volt, aki kérte külön levélben, hogy a veszprémi kommunisták úgy gondolják, hogy a Brusznyai Árpád esetében hozott életfogytiglanra szóló ítélet az nem elég erõs. – Nem elég komoly, egyébként így volt a levélben.
– Ez egészen döbbenetes és sajnos a levelének a hatására a Brusznyai Árpádot, aki egy ártatlan ember volt, felakasztották. Azt mindannyian tudjuk, hogy a kommunista idõszakban a megyei párttitkárok azok élet-halál urai voltak és a megyei KISZ-titkár nem dolgozhatott a megyei párttitkártól függetlenül. – Mûsorunk az év végén valamely Kárpát-medencei magyar közéleti embernek át kívánja nyújtani az Év európai demokratája oklevelet. Ehhez hallgatóinktól is várjuk a javaslatokat. Milyen erényeket ajánl a hallgatók figyelmébe, mitõl európai és mitõl demokrata valaki? – Demokrata az, akinek demokratikus elkötelezettsége van. Olyan ember legyen ez a kiválasztott, aki a 15 milliós magyarság érdekeit képviselte, a 15 millió magyar érdekében lépett fel demokrataként, vannak ilyen politikusok hála istennek a Kárpát-medencében, az õ tevékenységük az azon túl, hogy a magyar nemzet érdekét szolgálta, Európa érdekét is szolgálta, hiszen az európai egységesülésnek az egyik alapvetõ feltétele volt, hogy az a kommunista diktatúra, ami Közép-Kelet-Európában jelen volt, az összeomoljon. Molnár Pál Forrás: Vasárnapi Újság
jó ha figyelünk
