4. VILÁGMODELLEK Az 1970-es évek elejéig összegyőlt globális problémák már érzékeltették, hogy ezek csak látszólagosan független kérdések, gazdasági és társadalmi összefüggéseik vitathatatlanok, valamint az is, hogy átfogó elemzésükre is szükség lenne. Felsejlett, hogy az emberiség alapkérdése lett a problémákhoz való adaptáció (tanulás és cselekvés), vagy ha ez nem sikerül, jelentıs konfliktusok, összeomlások sorozata várható. Így azután nem meglepı, hogy az 1970-es évek (annak is inkább elsı fele) a világmodell-alkotások idıszaka lett. Mielıtt a legfontosabb globális modellek bemutatását sorra vennénk, röviden szólni érdemes magáról a modellezésrıl. Általában két fı típusát alkalmazták: a döntıen logikai összefüggéseken alapuló verbális, illetve a számítógépes modellt. Mind a két típusnak megvannak az elınyei és hátrányai; szemléletesen mutatja be ezeket a globális modellezéseket ismertetı egyik könyv (Meadows és társai 1986). Lényegi megállapításaik a következık: A gondolkodási modellek gyakran hasznosabbak, mint a számítógépes modellek, mert: • az információk gazdag együttesével rendelkeznek olyan megfoghatatlan dolgokról, mint a motivációk és az értékek, • mentesek lehetnek a hivatalos tudomány, vagy a tradíciók mesterséges korlátaitól (de behatárolhatják ıket más, ugyanúgy mesterséges korlátok), • alkotó módon tovább vihetı képzettársításokat és analógiákat hozhatnak, • egyenleget vonhatnak az összemérhetetlen mennyiségek és az egymással ütközı értékek között, • könnyen, gyorsan és olcsón mőködtethetık. A számítógépes modellek néha hasznosabbak lehetnek a gondolkozási modelleknél, mert: • szigorúak, pontosak és ellentmondásmentesek, • nyílt kifejtésük lehetıvé teszi, hogy bárki megérthesse és bírálhassa ıket, • sokkal több változót tartalmazhatnak, mint a gondolkozási modellek, és valamennyit képesek egy idıben nyomon követni, • a feltevésekrıl mindenkor hibamentes logikai következtetéseket vonnak le, • a paraméterek nagyon gyorsan változtathatók és kipróbálhatók. De a számítógépes modellek (és a gondolkozási modellek egyformán) a modellkészítık hibái következtében nem mindig olyan jók, mint amilyenek lehetnének. Mindezek azonban a modellezık emberi – és kijavítható – hibái, és nem tartoznak a számítógépes modellezés belsı természetéhez. A bemutatandó modellek esetében – könyvünk témájára figyelemmel – lehetıség szerint igyekszünk kitérni azok környezeti vonatkozásaira is. A globális gondolkodás, a globális modellek megalkotása szempontjából meghatározó volt a Római Klub 1968-as megalakulása. Kezdeményezı és vezetı alakja egyebek mellett két felelıs beosztásban levı közgazdász, Aurelio Peccei és Alexander King volt. A szervezet független gondolkodók együttmőködésével jött létre. Alapításkor 10 ország 30 tudósa vett részt a munkában, 1990-es évek elején pedig mintegy 25 ország 70 szakértıje dolgozott a szervezetben. A kutatók sok szakterü5
letet és sokféle kultúrkört képviseltek. Jellemzı munkamódszerük az volt, hogy egy-egy átfogó témáról egy szakértıi csoport elemzést készített, amit megvitattak, majd az összegzett eredményt a közvélemény elé tárták. A csoport szerepe, fıként a kezdetekkor volt meghatározó. Az általuk „széthintett mag” késıbb számos területen „kicsírázott”. (Ma már – mintegy 90 tagjával és közel 40 tiszteletbeli tagjával – inkább csak egy színezı elem a globális problémákkal foglalkozó szervezetek körében.) 4.1. A FORRESTER- ÉS MEADOWS-MODELLEK A modellek megszületésének elızménye, hogy a Római Klub néhány vezetı alakja (Peccei, Pestel, King, Ozbekhan, Thiemann) egy problémafelvetı anyagot állított össze a világ gondjairól (ennek címe: Az emberiség sorsfordulója), de igazi metodika nélkül. Ennek vitáján Bernben (1970. június 29.) részt vett Jay Forrester (a Massachusetts Institute of Technology vezetıje), az ipari modellezés szakértıje. Mivel a korábban használt módszerét alkalmasnak találta a globális problémák modellezésére is, a rendelkezésre álló (1900-1970 közötti) adatok felhasználásával kevesebb, mint egy hónap alatt megalkotta az elsı egyszerő világmodellt (A világ dinamikája – World Dynamics), amit a következı évre továbbfejlesztett. (Az 1970-es évek elején az alkalmazott dinamikus szimuláció még nagy számítástechnikai kihívásnak számított, ma pedig már az egyetemen PC-t használva oktatják is például a Stella2 és Powersim verzióikat). Kibernetikai logikájú rendszerében annak elemei (népesség – mint fı változó, nyersanyagkészletek, tıkebefektetés, környezetszennyezés) szabadok, a változások megakadályozására nincsenek eszközök. A vizsgálat alapkérdése: hogyan alakul az életminıség, a növekvı népesség és termelés, illetve a csökkenı nyersanyagkészletek mellett? Vizsgálatának eredménye, hogy például korlátozottan rendelkezésre álló nyersanyagkészletek (1900: 100%, 1970: 75%, 2030: 50%, 2100: 25% feltételezése) esetén már 50 év múlva (azaz 2020 táján) népességcsökkenés kezdıdik, aminek a rendszer „kimerülése” az oka. Egy másik kiindulás esetén, amikor a tudománynak köszönhetıen „korlátlan” nyersanyag áll lehetıségre, még súlyosabb változások adódtak. Ekkor a krízis oka a környezetszennyezés, és a népesség 2020 és 2070 között 1/6-ra(!) csökkenne – s ez leginkább az iparilag fejlettebb területeket sújtaná, ahol fokozottabb a környezetszennyezés. Forrester munkáját egy ugyancsak a MIT-hez kapcsolódó – a Meadows házaspár köré csoportosuló – munkacsoport folytatta. Az eredetileg 1972-ben A növekedés határai (The Limit to Growth) címmel bemutatott (késıbb A növekedés dinamikája véges világban - Dynamics of Growth in a finite World – 1974-ben publikálták is) elemzés a világ legnagyobb hatású, és egyben legvitatottabb világmodellje lett. Az elızı idıszakban tapasztalt exponenciális növekedésre alapozott, visszacsatolásos modell kiinduló adatbázisa a Forrester-féle modellhez hasonlóan empirikus adatokon alapul (1900-1970), melyben a korábbi idıszakok adataiból következı trendeket az 1970-es adatokkal korrigálták. A felhasznált 99 mutató (9 mérhetı, 16 ráta, 54 rendszerdinamikai változó, 14 becslési arány, 6 késleltetési mutató) 5 fı témacsoportot fog át (népesség, iparosodás, élelemtermelés, környezetszennyezés, meg nem újuló nyersanyagok). A modellben szerepelnek növeke6
dést segítı elemek (pl. népesség, tıke), de azt korlátozó részek (kimerülı nyersanyagkészletek, nem lebomló anyagok hatása a mezıgazdaságra) is.* A modell fontos elemének tartható, hogy már részletesen figyelembe veszi a környezetszennyezés lehetséges következményeit, pedig a környezetvédelem még igen mostohán kezelt kérdés volt ebben az idıszakban. A környezetszennyezési rátát, az egyes költségelemeket, a fejlett országok helyzete alapján határozták meg, a szennyezések megszüntetésére költségbecsléseket tettek. Így például az élelmiszeripari vízszennyezés esetén az 1/3-os tisztítás költségét 1-nek véve, 2/3-os tisztításnál 20, teljes tisztításnál pedig 70 egységgel számoltak. A szennyezıanyagok természetben bekövetkezı hatásának értékelésénél figyelembe vették azok természetes terjedését, több lépcsıs változását az ökológiai rendszerben. Példaként a DDT felhalmozódásának idıbeli késését mutatták be, ahol jól látható, hogy a halak szervezetében a felhasználási maximum után 11 évvel éri el a legnagyobb mennyiséget (4.1. ábra). Fontos módszerbeli szempont, hogy a szennyezıdések szétterjedése során azok többségénél nem veszik figyelembe az államhatárokat és a szárazföldek határait, hanem azok globális szétszóródásával számolnak, s evvel összefüggésben a védekezés ügyét is nemzetközi szinten képzelik el. Néhány szennyezıdésre (CO2, higany, ólom), még nem voltak megfelelı adataik és biológiai határértékeik, ezért ezeket csak korlátozottan tudták beépíteni a modellbe. Összesen 12 modellváltozatot futtattak az 1900-2100-as idıszakra, amelyek három fı csoportra oszthatók: standard modell: változatlan tendenciák (növekvı világ) – 1. és 2. változat; korlátozott gazdasági növekedés – 3-7. változat; stabilizálási kísérletek – 8-12. változat. A modellváltozatok vázlatos feltételrendszere: 1. az 1970-es évek elején uralkodó trendek, 2. ua., de kétszeres nyersanyagkészletek esetén, 3. korlátlan nyersanyagkészletekkel (visszaforgatással), 4. környezetszennyezıdés korlátozása az 1970-es évek elejének szintjén, 5. korlátlan nya., redukált ksz., intenzív mezıgazdaság, 6. korlátlan nya., redukált ksz., önkéntes születésszabályozás, 7. korlátlan nya., redukált ksz , tökéletes szül. szab., 2x-es mg., ipari növekedés 8. ua., mint 1., de népességstabilizáció 1975-ös szinten, 9. népesség- és tıkestabilizálás, 10. teljes stabilizáció 1975-ös szinten, 11. teljes stabilizáció természetes késleltetéssel, 12. teljes stabilizáció, de csak 2000-tıl.
* Néhány példa a felhasznált adatokból: a népesedés területérıl: népességszám, annak kor szerinti bontása, halálozási arány, termelékenység, népsőrőség, születésszabályozás hatékonysága stb. Ipar: ipari tıke, beruházási ráta, egy fıre jutó ipari termelés, ipari tıke használati ideje stb. Élelemtermelés: mezıgazdaságilag hasznosított terület, a potenciálisan hasznosítható területek nagysága, mezıgazdasági beruházási ráta, a földhasználat átlagos ideje, földterület veszteség, az 1 hektárra jutó mezıgazdasági munkahelyek száma stb. Környezetszennyezés: környezetszennyezés mértéke, abszorpciós idı, környezeti károk hatásának idıkésése, terméshozam a környezetszennyezés függvényében, stb. Nyersanyagok: nem megújuló nyersanyagok mennyisége, nyersanyag-felhasználási ráta, egy fıre jutó nyersanyag-felhasználás, fogyasztási ráta stb.
7
4.1. ábra. A DDT éves felhasználása a világban (3), a talajban felhalmozódott mennyiség (2) és halmozódása a halakban (1) (Forrás: Meadows és társai 1974)
A modellezés eredménye szerint csak két egymáshoz közeli feltételrendszerő, stabilizációs feltételeket tartalmazó modell (10. és 11.) esetén nem jelentkezik súlyos probléma, a többi esetben – ugyan különbözı okok miatt – katasztrófához vezethetnek a változások. Eredményeik megértéséhez mind a három modelltípusból bemutatunk két-két példát. A korabeli folyamatokra alapozott tendenciákból kiinduló ún. standard modellek a 21. század közepére már olyan mértékő problémákat jeleznek, amelyek a népesség drasztikus csökkenésében csúcsosodnak ki. Bár közel hasonló feltételrendszerbıl számolnak, és végsı eredményeik is sok tekintetben azonosak (4.2. ábra) jól megfigyelhetı, hogy amíg az ismert nyersanyagkészletekkel számolva a rendszer „kimerülésének” oka a nyersanyaghiány, addig megduplázott készletekkel ehhez, mint fı problémához a környezetszennyezés is kapcsolódik. A tanulság: túl azon, hogy a korabeli tendenciák nem tarthatók fenn az emberiség létének veszélyeztetése nélkül, nem elsı sorban az erıforrások nagyságára, hanem annak hasznosítására kell fokozott figyelmet fordítani. A bizonyos területeken valamilyen beavatkozással korlátozott modellek közül az 5. és 6. változatot mutatjuk be. Megfigyelhetı, hogy az intenzív mezıgazdaság és ipari tevékenységek esetén hiába van redukált környezetszennyezés (4.3a ábra), ez – igaz idıkéséssel – mégis komoly környezeti problémákat okoz, amely hatására viszszazuhan az élelemtermelés, s ennek következtében a népességszám. Abban az esetben pedig, ha a születésszabályozást önkéntes alapon végeznénk (azaz megvalósítása elhúzódik), az élelemtermelés nem tudna lépést tartani az igényekkel (4.3b ábra). Ebben a két esetben tehát a környezet szennyezésekkel szembeni teherbíróképessége, illetve a termıterület szőkössége jelentette a szők keresztmetszetet.
8
A stabilizációs modellek közül azt a kettıt mutatjuk be, amelyek teljes szabályozást feltételeznek, de az egyik esetben ez már 1975-tıl, a másikban pedig csak 2000-tıl valósul meg (4.4. ábra). A modellfuttatás eredménye, hogy az elıbbi esetben sikeresen stabilizált és tartósan fenntartható viszonyokat lehet elérni, a halasztott cselekvés viszont már olyan idıveszteséget jelent, hogy az jelentıs konfliktusokkal jár. 4.2. ábra. Az 1970-es évek elején uralkodó trendek alapján az ismert (a) és a kétszeres nyersanyagkészletekkel (b) készített Meadows-féle modellváltozatok
Jelmagyarázat a 4.2-4.4. ábrákhoz: 1: a Föld népessége, 2: az egy fıre jutó élelem, 3: az egy fıre jutó ipari termelés, 4: nyersanyagkészletek, 5: környezetszennyezés, 6: halálozás, 7: születésszám. 9
4.3. ábra. A Meadows-modellek eredményei korlátlan nyersanyagkészletek, intenzív mezıgazdaság és redukált környezetszennyezés (a), illetve korlátlan nyersanyagkészletek, redukált környezetszennyezés és önkéntes születésszabályozás (b) esetén
A Római Klub ezen jelentése, és fıként az elég egyértelmően megjelölt jövıkép heves visszhangot váltott ki szerte a világon. A jövı gazdasági, társadalmi és környezethasználati ideológiájaként célként megjelölt zéró gazdasági növekedés gyakorlatilag senki számára nem volt elfogadható. Ezt a jövıt a fejlıdı és az 10
4.4. ábra. A Meadows-modellek stabilizált változatai: 1975-ös stabilizálás (a) és 2000-re végrehajtott stabilizáció (b) esetében
akkori szocialista országok* egyfajta kapitalista ármánykodásnak tekintették, amely meg akarja ıket fosztani a gazdasági fejlıdés lehetıségétıl is. De a fejlett országok belsı egyenlıtlenségei miatt ott sem találkozott megértéssel. Az ideológiai támadások mellett számos, jogos szakmai bírálat is érte az anyagot. Hogyan összegezhetı *
A magyar fogadtatás is a korra tipikusnak mondható: elhallgatták. Bár a könyv 27 nyelven, összesen 12 millió példányban jelent meg világszerte, magyarul csak „belsı használatú”, azaz gyakorlatilag titkos anyagként volt elérhetı (illetve egy-két könyvben utaltak rá). 61
mégis tömören értékei, hibái? A növekedés határai c. elemzésnek kétség kívül pozitív eredménye, hogy: • reális adatokból lehetséges alternatívákat vázol fel (valahogyan úgy, mint a meteorológusok az idıjárásra vonatkozóan), • a sokkoló eredménnyel valós problémára irányította a figyelmet, • egyértelmővé tette, hogy a korabeli folyamatok súlyos következmények nélkül nem tarthatók fenn tartósan, • nyilvánvaló vált, hogy egy újfajta, mégpedig globális gondolkodásra van szükség a problémák eredményes megoldásához, • felhívta a figyelmet, hogy nincs sok idı a cselekvésre (a reakcióidı fontossága), mert a helyes, de késleltetett intézkedés már sikertelen lehet. Szakmai oldalról kétségtelenül igaz, hogy nem foglalkozott az egyes témákhoz kötıdıen a regionális különbségekkel, nem vette kellıen figyelembe a tudomány jövıbeli szerepét, jelentıségét, elsiklott az abban a korban nagyon is „levegıben lógó” atomháború veszélye felett. Mégis azt kell mondani, ez volt az elsı átfogó, problémafelvetı, lényegi összefüggésekre választ keresı gondolati kísérlet. Szerepe, érdeme vitathatatlan. Elindította a globális problémák körüli gondolkodást. Ugyancsak fontosnak tartjuk azt is megjegyezni, hogy a jogosan felvetett tudományos kritikákat elfogadva a Római Klub tovább tudott lépni, s több világmodell megalkotása is ehhez a gondolati körhöz tartozik. Az elindított globális gondolkodás 1974 és 1977 között öt világmodellezési konferencián folytatódott. 4.2. MESAROVIČ-PESTEL-MODELL A Római Klub 2. jelentéseként is számon tartott Mesarovič-Pestel: Fordulóponton az emberiség (Mankind at the Turning Point) anyag az 1974. áprilisi modellezési világkonferencián került bemutatásra, és lényegében A növekedés határait ért egyik fontos kritikára (a területi differenciálatlanságra) adott válasz. (Érdekességként megemlíthetı, hogy felvetıdött az is, hogy Meadowsék folytassák az értékelést, de kedvezıbb fogadtatásra számíthatott az anyag, ha nem vetül rá „a zéró növekedés árnyéka”.) Kihasználva a számítógépek gyorsuló teljesítményeit mintegy százezer összefüggéssel dolgoztak. Így vált lehetıvé, hogy tíz régióban (4.5. ábra), régiónként öt szintet (környezeti, technológiai, demográfiai és ökonómiai, szociálpolitikai, egyéni) is figyelembe tudtak venni. (A munka hátteréhez tartozik még, hogy két önálló csoportban – Hannoverben és Clevlandben – folytak az ágazati elemzések, de a környezeti szektor végül nem került bele a modellbe, a késıbbi modellváltozatokban pedig egyes régiókat tovább is tagoltak.) A többszintő, hierarchikus modell egyik alapgondolata, hogy a krízisokok (népesség, környezet stb.) összefüggenek a növekedéssel, de megszüntetésük legkevésbé a növekedés fékezésével lehetséges. A modell sajátossága, hogy egyfajta organikus fejlıdést feltételez, benne a következmény jellegő kapcsolatok kettébomlanak természettudományi törvényeken alapuló determinisztikus, illetve döntési lehetıséget adó kapcsolatokra (azaz nem csak optimalizáló algoritmusokat alkalmaznak). 62
Miután a modellt az alkotói tervezési, döntéselıkészítı szerepőnek szánták, sok, a kutatásokból következı eredményt sem mondanak ki, azt rábízzák a döntéshozókra. Ugyancsak érdekes, hogy a számítógépes modell eredményeihez szinte gondolati modellt is illesztenek. E kettı eredményeként azt tapasztalhatjuk, hogy bár eredményei sokban hasonlóak a Meadows-modell következtetéseihez, mégis „lágyabbak” azoknál. A jelentés néhány fontosabb megállapítása: • a válság nem átmeneti, hanem tartós történelmi trend következménye, • csak globális gondolkodással és cselekvéssel kerülhetı el a katasztrófa, a késedelem a még megmaradt döntési lehetıségekben is végzetes lehet, • regionalizálással feloldható, hogy egy idıben sújtsa a világot a krízis, • a globális problémák nem egy-egy ágazat hagyományos eszközeivel kezelhetık, hanem a hierarchikus szinteket figyelembe véve integráltan, • a hosszú távú válság leküzdése a legfontosabb, ezért a nemzeti kormányoknak és a nemzetközi szervezeteknek ezt kiemelten kell kezelniük, s ebben az együttmőködés a legfontosabb, az nem lehet csupán a jóindulat kérdése (az még akkor is hasznos, ha korlátoltan és önzı módon nézzük a világot), • új globális etika, világ-lelkiismeret kialakítása szükséges (az éhezés, az erıforrás-felhasználás, a jövı generáció érdekei figyelembevételével). Érdemes megemlíteni, hogy ebben a modellben már felmerül a terrorizmus problémája, illetve az atomháború veszélye. A Mesarovič-Pestel-modell számos eredménye ellenére lényegesen kisebb hatású volt, mint elıdje. 4.5. ábra. A Mesarovič-Pestel-modell régióbeosztása (Forrás: Meadows és társai 1986)
63
4.3. A BARILOCHE-MODELL Ahogyan korábban már utaltunk rá, A növekedés határai komoly indulatokat váltottak ki a tudományos világban is, ennek egyik látványos eredményeként említhetı a Bariloche-modell 1974. októberi bemutatása. A Katasztrófa vagy új társadalom címet viselı munka egy latin-amerikai tudóscsoport terméke.∗ Miután a kutatók más társadalmi közegben élték meg a globális problémákat, annak megoldásához is teljesen másként közelítettek. İk a fejletlenebb régiók szemszögébıl próbálnak a problémákra választ adni. Nézetük szerint a „jelenlegi” tendenciák extrapolálása több okból sem vehetı alapnak, ugyanis: • az a fejlettebb országok gondolkodásán alapul, • a fejletlen régiók már „most” is a tényleges problémák sorával találkoznak, • a globális jövıképként megvalósítandónak javasolt egyensúly (azaz a zéró növekedés) az egyenlıtlenségek konzerválását jelentené, • az erıforrások és a környezeti korlátok nem jelentenek súlyos gondot (ugyanis szerintük az anyagok felhasználva sem semmisülnek meg), ezért ezeket a szempontokat érthetetlenül nem is vették be a modellbe, bizonyítva azt is, mennyire a környezeti szempontú gondolkodás elején jártunk akkor, • a fejlıdés megítélése nem a növekedéstıl, hanem az alapszükségletektıl függ. A modell megfogalmazása során olyan kérdéseket tesznek fel, mint: Mit jelent az élet minısége? Milyen világrend lenne a legjobb az emberiség számára a jövıben? Megvalósítható-e ez a világrend? Melyek az új világrend megvalósításának legfıbb akadályai? Milyen intézkedések és intézmények segítenék elı a legjobban az új rend megvalósítását? Elemzésük lényege nem a kor tendenciának elırejelzése, hanem az, „hogyan juthat el a világ a visszamaradottság és a szegénység alóli felszabadítás végsı céljához”. Céljuk egy egyenlıségelvő, elidegenedés-mentes, fogyasztásellenes társadalom kialakítása, amely nem csak egy idea, de életképes is. A felvetett kérdések és a modell célja a legnyíltabban ideologikus természető, azt azonban jól mutatják, hogy ugyanazt a problémát mennyire más módon is meg lehet közelíteni. A modell az egyik legáttekinthetıbb matematikai oldalról (az optimalizálás matematikája). Elve: a születéskor várható élettartam (ez tükrözi az életszínvonalat) maximalizálása érdekében osztja a tıkét és munkát a szektorok (élelem, lakás, oktatás stb.) között. Jellemzıen statisztikai elemzéseken alapul, és nem ok-okozati összefüggések elemzése. 4 fı régiót (fejlett, Latin-Amerika, Afrika, Ázsia) vizsgál (egy késıbbi fázisában alkalmazta az ENSZ 15-ös felosztását is). A vizsgálati idıszak alapján (1960-2060) ez a modell inkább prognózisként értelmezhetı. Benne kezdetben még a kor tendenciái érvényesülnek, de 1980-tıl már mőködnek az alapvetı szükségleteknek elsıbbséget adó elképzelések (szabályozások). A modell által vizsgált nagyrégiókra vonatkoztatott fı megállapítások: LatinAmerikának megvan az esélye, hogy az 1990-es évek elejére stabilizálódhat, Afrika esetében ez 2008 körül lehet. A legsúlyosabb gondok Ázsiában vannak, legha∗
Munkájukat az Argentina’s Fundation Bariloche és az ottwai International Development Research Centre támogatásával végezték, ez a modellnév választásának elızménye. 64
marabb 2040 körül alakulhat ki legalább részben kielégítı (pl. oktatás, nevelés) helyzet (de akkor már Ázsiában 7,84 milliárd fı él). A fejlett országok kevesebb erıforrással is jól élnek. Az elemzık végsı következtetése, hogy a globális katasztrófa megelızése csak új világrenddel lehetséges. A modell a fejlıdı országokban érthetıen népszerő volt, de jelentıs világvisszhangot nem váltott ki. A 15 régióra elkészített változata még szerepelt 1976ban egy ENSZ foglalkoztatási konferencián, de utána visszaszorult. A kutatócsoport 1980-ban megszőnt. 4.4 A MOIRA-MODELL 1975-ben mutatták be a nagyobb részben holland támogatással elkészült anyagot, amelyet a mezıgazdaság nemzetközi modelljeként szoktak emlegetni. A modell nevét a görög sorsistennırıl kapta. A Linnemann által irányított kutatócsoport (és a Római Klub által felvetett) alapkérdés az volt, hogy lehetséges-e annyit termelni a Földön, hogy mindenki szükségleteinek megfelelıen éljen még a népesség megduplázódása esetén is. Bár eredetileg a fogyasztás több szektorának (az élelmezés mellett a lakás, az egészségügy és az oktatás-nevelés) kérdéseivel is foglalkozni kívántak, végül elemzéseik csak az élelmezés területére terjedtek ki, így például környezettel vagy energiával kapcsolatos szempontokat nem vettek figyelembe. Miután azonban az élelmezés gondja az idıszak egyik legfontosabb kérdése volt, a modell minden féloldalassága ellenére is figyelemre érdemes. A modell egy olyan, igen részletezett matematikai algoritmusra épül, amely optimalizálja a nemzeti szintő (106 nemzetgazdaság) mezıgazdasági szektorok döntéseit, ezzel együtt egyensúlyba hozza a termelést és a keresletet nemzetközi szinten. Országonként elemez minden termelési és fogyasztási szektort (város és falu, ezeken belül 6 jövedelemszintre bontva). A modell évente záruló ciklusokkal számol (kevés átvihetı készlet), melybe a nemzeti kormányzati stratégiák az árstabilitás és a fizetési mérlegek érdekében beavatkoznak (lehet, hogy csak közvetetten, például a termelıi motiváció befolyásolásával). Az értékeléseket három feltételcsoportban végezték el. Ezek közül a korszak tendenciáira alapozott ún. standard modell eredménye, hogy 1980 és 2000 között a világ élelemtermelése megháromszorozódik ugyan, de az élelmiszerminimum alatt élık száma másfélszeresére (480 millióról 740 millióra) nı, a fejlıdı országok élelem-önellátó szintje csökken. Az agrárszektoron kívül feltételezett változások esetén (ezeket érzékenységi vizsgálatoknak nevezik) megállapítják, hogy: a) a nem mezıgazdasági szektor GDP-arányának növekedése az agrárszektor relatíve alacsonyabb árain keresztül akár 35%-kal is fokozhatja az éhezık számát, b) ha a népesség növekedése a standard modellben számítottnak felére csökkenne, akkor mintegy 30%-kal csökkenne az éhezés, c) ha a mezıgazdaságon kívüli szektor jövedelem-eloszlása igazságosabb lenne, akkor lényegesen csökkenne az éhezés, d) nemzetközi szinten az újraelosztó politika alakításával alapvetı változtatásokat lehet elérni: a fejlettebb országok csökkenı fajlagos élelmiszerfogyasztásukkal alacsonyabbá teszik a világpiaci árat, ezzel hátráltatják a termelést, azaz csak 65
rontanak az éhezık lehetıségein, ellenben, ha GDP-jük kb. fél százalékáért élelmet vennének a szegényeknek, azzal felszámolhatnák az éhezést, e) a magasan stabilizálódó világpiaci élelmiszerárak – a termelésösztönzésen keresztül – segítenének az éhség elleni harcban. Az utóbbi két pont közgazdaságilag megálló logikai állásfoglalása mellett azonban azt tartják a jelentés készítıi reálisabbnak, hogy (a belátható jövıig) inkább a szegénység, s nem a kínálat okozza az éhezést (a szegények nem tudják megvásárolni, ami megtermett). Fontos következtetésük, hogy a gazdag országok agrárpolitikáját meg kellene változtatni a globális élelmiszerpolitika érdekében. A modellbıl azonban az átfogó eredmények helyett, nemzetközileg leginkább egy részvizsgálat vált ismertté. Ennek lényege, hogy mindent optimálisan kihasználva (termıterület maximalizálás, ennek csak élelemtermelésre való használata, gazdasági és környezeti akadályok nincsenek) az élelemtermelés akár harmincszorosára is emelhetı. 4.5. A TINBERGEN-„MODELL” A globális problémákkal foglalkozó modellek sorában idırendben, a Jan Tinbergen Nobel-díjas holland közgazdász nevével fémjelzett nemzetközi kutatócsoport által, A nemzetközi rend átalakítása (Reshaping the International Order – röviden RIO) címmel, a Római Klub 3. számú jelentéseként 1976-ban közzétett értékelés következett. Ez az anyag azonban nem számítógépes, hanem egy átfogó gondolati modell. Elızménye az 1970-es ENSZ Közgyőlésen elfogadott átfogó fejlesztési stratégiára, majd az azt konkrét tartalommal is megtöltı, 1974-es 6. rendkívüli ülésszak deklarációjáig nyúlik vissza. Az elıbb ismertetett Barilochemodell végsı megállapításával összecsengıen ugyanis az ENSZ is deklarálta, hogy a felmerült világproblémák megoldása érdekében: új világgazdasági rendet kell kialakítani, ennek megalkotására pedig akcióprogramot kell kidolgozni. A Római Klub ekkor határozta el egy szakértıi csoport létrehozását. A 21 szakértı tíz témacsoportban (nemzetközi valutarendszer; a jövedelem elosztása és a fejlıdés finanszírozása; az élelmiszertermelés és elosztása; iparosítás, kereskedelem és a nemzetközi munkamegosztás; energia, ércek és ásványok; tudományos kutatás és a technikai fejlesztés; transznacionális vállalatok; az emberi környezet; leszerelés; tengerek igazgatása) dolgozott a változások stratégiájának meghatározásában. Az elemzés a Földet 3 nagy térségre bontva (fejlett, szocialista, vagy más néven központi tervezéső, fejlıdı régió) végezte. Az anyag értékelı része sorba veszi a korszak legégetıbb problémáit. Ezek igen nagy hasonlóságot mutatnak a több mint tíz évvel késıbb született ENSZ bizottság értékelésével (Bruntland-jelentés – 6.2. fejezet). A témakörökhöz kapcsolódó néhány probléma bemutatására vázlatosan térünk ki a következıkben. A korszak negatív jelensége a fegyverkezési verseny (1954-ben 6, 1974-ben 17%-ot költöttek az állami kiadásokból fegyverkezésre), amely jelentıs erıforrásokat von el a társadalmaktól. A népességrobbanás számszerő következményei alig becsülhetık, de negatív társadalmi hatásai (éhezés, szegénység, munkanélküliség, analfabétizmus) alig kikerülhetık. Az éhezés fokozódása egyértelmő (az 1950-es és ’60-as évtizedben a népességnövekedés azonos volt, 1,9%, de az élelmiszertermelés üteme 3,1%-ról 2,7-re 66
csökkent, ezen belül is a fejlıdıknél 0,7%-ról 0,2-re). Komoly probléma a településstruktúra-változás (25 év alatt megduplázódott a városi népesség). Fokozódik a környezetszennyezés (az értékelésben a levegı- és vízszennyezés, az erdıirtás említésén túl, már ekkor érintılegesen megjelenik az üvegházhatás és az ózonprobléma!). A nemzetközi valutarendszer értékelése során megállapítják, hogy a monetáris politika a fejlett országok felé tolta el a cserearányokat, és jellemzı probléma az „agyelszívás” (az ún. brain-drain-t alátámasztja az az adatpár, miszerint 1960 és 1972 között az USA, Kanada és Anglia összesen 46,3 milliárd $ mőszaki segítséget nyújtott, de az ezekbe az országokba kivándorolt szakemberek képzési és tudási tıkeértéke kb. 50,9 milliárd $-ra becsülhetı). A természeti erıforrások fajlagos eloszlása egyenlıtlen (nagyobb részük a fejlıdı régióban van, de ezekben a túlnépesedett országokban – a Föld népességének 70%-a – még az egészséges ivóvíz sincs biztosítva a lakosság jelentıs részének). Óriási a tudományos-technikai szakadék (a kutatás, technika, szabadalmak, a szakemberek 90%-a a fejlett országokban összpontosul), ami technológiai függést, a transznacionális vállalatokon keresztül pedig gazdasági kiszolgáltatottságot eredményez. Utal az anyag a világtengerek és óceánok, a világőr jövıbeli szerepére. Nı a nemzetközi intézmények jelentısége és az országok kölcsönös egymásrautaltsága (az autarkia nem tartható, nı a gazdasági és a környezeti függıség). A bemutatott helyzetértékelésre alapozottan (az ENSZ CHARTA elveit is figyelembe véve) határozza meg az alapvetı célokat: igazságosság, szabadság, demokrácia, összehangoltság, szolidaritás, kulturáltság, jólét a világ minden állampolgára számára. Ennek érdekében csökkenteni kell a jövedelmi rést a gazdag és szegény országok között. A megvalósítást ún. akciójavaslatokon keresztül képzeli el (lényege a jövedelemátcsoportosítás), de több ponton is elég naivnak tőnik (a terheket egyébként egyedüli „reális” lehetısségként a fejlett országokra rakná). A környezetvédelem terén ENSZ környezetvédelmi programjának sikeres megvalósítása érdekében felveti egy globális környezetvédelmi igazgatóság megszervezést hosszútávon, melynek feladata lenne – a regionális és országos szervekkel való kapcsolattartáson túl – a globális konfliktuskezelés. Az egyszerően csak „RIO-jelentésként” is emlegetett anyag (nem tévesztendı össze a Riói Konferencia dokumentumaival) a tervszerő beavatkozások elkerülhetetlenségére utal. Ennek érdekében különbözı világhivatalok felállítását javasolja. A tervezett akcióprogramokban fı szempontokként a politikai érvényesíthetıséget, a gazdasági hasznosságot, az eredményességet jelöli meg. Ma is nyugodtan megállapíthatjuk, hogy az anyag a problémák mélyére látó, és több területen igen elırevivı helyzetértékelést adja. Fogadtatása nem volt elutasító, de igazi nagy visszhangot sem váltott ki. 4.6. A GÁBOR-COLOMBO-JELENTÉS A Tinbergen-jelentéssel közel egyidıben (1976) született a Római Klub 4. számmal jelölt anyaga A hulladékkorszak után (Beyond the Age of Waste), amely Gábor Dénes magyar származású, Nobel-díjas fizikus és Umberto Colombo irányításával, 37 munkatárs közremőködésével készült. A jelentés egyfajta válasz volt a Növekedés határait ért, a tudomány lehetıségeit hiányoló kritikákra. (Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy a Meadows67
modell 12 változata közül ötben közvetve benne volt a tudomány szerepe, hiszen csak így lehetett korlátlan erıforrás-felhasználást feltételezni.) Az elemzések fıleg a politika által megjelölt irányokra összpontosítanak. Ezek: az energia (hosszú távon a tudomány képes lesz az igényeknek megfelelni, de figyelmeztetnek arra, hogy az energiahordozók egy része nem újul meg), a nyersanyagok (technológiai fejlıdéssel a hasznosítható anyagok mennyisége bıvül, a felhasznált anyagok visszaforgatása eredményesebb, új anyagkombinációk születnek), az élelmiszerek (egyenlıtlen eloszlás, alultápláltság regisztrálása, agrárreformok szükségessége) és az éghajlat (utal CO2- és az ózonproblémára, az általános légszennyezésre). Kiemelésre érdemes, hogy a nyersanyagok között megkülönböztetett anyagként tárgyalja a vizet, megemlítve, hogy 2000-re szinte minden édesvizet tisztítani kell, ezért a víztisztítás technológiájának fejlesztése a legsürgısebb feladatok közé tartozik. Ugyancsak kiemelten kezelendı a hulladékok ügye (nem véletlenül jelenik meg a jelentés címében is). Kardinális kérdésnek tartja és szorgalmazza a technikai transzfer egyszerősítését az országok között. 4.7. A LEONTIEF-MODELL A Tinbergen-jelentéssel szinte azonos gondolati indíttatású a Wassily Leontief, Nobel-díjas amerikai közgazdász nevével jegyzett (de részben A. Carter és P. Petri által irányított) A világgazdaság jövıje (The Future of the World Economy 1977) néven bemutatott világmodell. Leontief professzor – aki már korábban javasolta, hogy a globális input-output-modellbe építsék be a környezeti megoldásokat – elıször a holland kormánytól, majd késıbb az ENSZ-tıl is felkérést kapott egy átfogó munkára. Az ENSZ fejlesztési stratégia, amelyhez fı vonásokban alkalmazkodni kellett, a következı fı elveket tartalmazta: az alapvetı emberi szükségletek kielégítése, új munkahelyek teremtése, az élelemtermelési ütemének minimum 4%-os növelése, a feldolgozóipar részarányának legalább 25%-os részesedése, az országokon belüli jövedelemelosztás igazságosabbá tétele (a nyomor felszámolása), egy új világgazdasági rend kialakítása (kereskedelem, tıke, technológia szabadabb áramlása). Ez az általánosabb elvárás eredményezte azt, hogy az eredetileg jobban a környezeti problémákra (levegı- és vízszennyezés, vegyszerek stb.) koncentráló terv végül is egy általános célú gazdasági modell lett. A modell fıként közgazdasági megközelítéső (pl. GDP, export-import mérleg). Elve egy globális input-output (ÁKM, azaz az ágazati kapcsolatok mérlegén alapuló) elemzés. A számítások során 15 gazdasági-földrajzi régió (4.1. táblázat), régiónként 45 szektor (például 8 szennyezıdést keltı szektor, 5 azt megszüntetı program) kapcsolatait elemzi. Régiónként 175 egyenletet és 269 változót használnak (ezek közül 40 az adott régió nemzetközi kereskedelmi kapcsolataira, a többi a belsı viszonyaira vonatkozott), azaz végül 2625 egyenlettel és 4035 változóval számolnak (matematikailag ez azt jelenti, hogy az egyenletek megoldásának igen jelentıs a szabadságfoka). A modellben külsı adatok (környezeti kívánalmak, termelékenység), részmodellek (pl. ár- és exporteloszlás), felhasználói döntések, illetve korlátok (környezeti szabványok, importszint) szerepelnek, amelyek a szabadváltozók rögzítését lehetıvé teszik.
68
A prognózis az 1970-2000 közötti idıszakra készült, és kiinduló hátterét az ENSZ statisztikái adták, de nem tekinthetı dinamikus modellnek, miután a jövıre vonatkozó adatokat nem számítások alapján, hanem kívülrıl megadott – elképzelt jövıbeli forgatókönyvekhez kapcsolódó – adatok szolgáltatták. A modellezés így valójában többféle forgatókönyv szerint történt. A négy alapvetınek tekinthetı forgatókönyv közül az A jelő a korabeli gazdasági tendenciákból (ebben megegyezik a Meadows-féle 1. változattal), az IDS jelő pedig az ENSZ fejlesztési programjában kitőzött alapcélokból indul ki (a fejlıdı országokban évi 6%-os GDP és 2,5%-os egy fıre jutó termelésnövekedés, valamint 2,5%-os népességváltozás). Felismerve azonban azt, hogy az IDS változat valójában csak a fejlettek és fejlıdık között kialakult jövedelemszakadék (12:1 arány) fennmaradását eredményezné, szükség volt optimistább változat megalkotására is. A kívánatos célként megjelölt X és C változat a fejlett és fejlıdı régiók közötti a jövedelmi rés megfelezıdésével számol 2000-re (majd 2050-re pedig eltőnik), a kettı között az igazi különbséget a fejlett országok fejlıdési üteme jelenti (az X mint optimistább változat azzal számol, hogy a fejlettebb országokban a gazdasági növekedés a jólét fokozódásával majd lassulni fog). 4.1. táblázat: A világ régiókra osztása a Leontief-modellben* Népességszám Egy fıre jutó A régiók osztályozása 1970 (millió) GDP (USA $) I. Fejlett régiók Észak-Amerika 229,1 4625 Nyugat-Európa (magas jövedelmő) 282,0 2574 Szovjetunió 242,8 1791 Kelet-Európa (szocialista országok) 105,1 1564 Nyugat-Európa (közepes jövedelmő) 108,1 698 Japán 104,3 1916 Óceánia 15,4 2799 Afrika (közepes jövedelmő) 21,5 786 II. Fejlıdı országok (kedvezıbb adottságúak, pl. ásványkincsekben gazdagok) Latin-Amerika (alacsony jövedelmő) 90,0 443 Közép-Kelet, Afrika (olajtermelık) 126,5 286 Trópusi-Afrika 141,4 168 III. Fejlıdı országok (kedvezıtlenebb adottságúak) Latin-Amerika (közepes jövedelmő) 191,4 594 Ázsia (alacsony jövedelmő) 1023,2 120 Afrika (száraz) 131,2 205 Ázsia (közp. tervezéső, szoc. országok) 808,4 167 *
A táblázatban szereplı adatok különösen a fiatalabb generáció számára lehetnek tanulságosak. Látható benne például, milyen helyzetbıl indultak az olajországok a nyersanyagárrobbanás elıtt, hogy Japán gazdasági mutatói még nem elızik meg lényegesen a keleteurópai országokét, és azt is, hogy a közepes jövedelmi kategóriába tartozó nyugat-európai országok (pl. Spanyolország, Portugália és Olaszország) milyen helyzetbıl jutottak három évtized alatt oda, hogy ma irigykedünk rájuk. 69
A célok realitásán már a modell megalkotásának idıpontjában el kellett gondolkodni. Példaként hozható, hogy a külsı függés csökkentése érdekében az IDS változatnál a 6%-os GDP-növekedéshez kapcsolódó 4%-os agrártermelésnövekedésnél gyorsabb változás lenne a kívánatos, ezért a C-nél 7, illetve 5%-kal számoltak. De ez a kicsi, 1%-nyi különbség 1970 és 2000 között a mezıgazdasági termelésben nagyobb növekedést jelentene, mint az 1970-es termelés (a termelés nem 3,2, hanem 4,3-szorosára nıne)! Az elemzés 30 év alatt a terméshozamok háromszorossá növelése mellett a termıterület 30%-os növelésére is esélyt látott (a 3.3. fejezetben már utaltunk az éppen ellentétes reálfolyamatokra). Az anyag majdnem pontos becslést adott a világkereskedelem bıvülésére, de annak belsı arányai a gyakorlatban teljesen eltérıen alakultak. Ez eredményezte azt, hogy a bár az anyag igen elırelátóan foglalkozik a fizetésmérlegek kiélezıdı gondjával, annak még a nagyságrendjét sem sikerült elıre megbecsülni (2000-re a fejlıdıknél a jósolt 190 milliárd $ hiány helyett már 2000 milliárd halmozódott össze). Mint a modell bevezetıjében utaltunk rá, eredetileg a környezeti problémákat szándékozta középpontba helyezni, s bár a célok jelentısen változtak, azok nem maradtak ki belıle. A környezeti ügyekre utalva két fontos kérdéskört vet fel: egyrészt elkerülhetetlen-e a szennyezıdés növekedése, másrészt leküzdésének költségei nem túl nagyok-e, elviselhetı-e árnövelı hatásuk? Az anyag szerint a technológiai feltételek adottak a szennyezés fokozásának elkerüléséhez (például hulladékok újrahasznosítása), a gazdasági feltételek azonban a szükséges módszerek alkalmazását régionként eltérıen teszik lehetıvé, emiatt kényszerbıl differenciált szabványok és ráfordítások alkalmazhatók. Átfogó megoldásként azzal számolnak, hogy a gazdaságilag erısebb országokban, ahol az egy fıre jutó GDP meghaladja a 2000 $-t, ott az 1970-es USA környezetvédelmi normák alkalmazandóak, 700-2000 $ közötti érték esetén a szennyezıdési szintek határát az elıbbi felében határozták meg, 700 $ alatti GDP-nél pedig nem számol környezetvédelmi költségekkel (magyarán szólva, a szegény országokban luxus a környezetvédelemre költeni). A szennyezıdések csökkentésére − adataik szerint − a fejlett országokban a GNP 0,51,5%-át kell fordítani, de annak tıkeállományon belüli részesedése akár 5-8%-ra is becsülhetı. A modell a kibontakozó válságból két kiutat lát: vagy a fejlıdés csökkenése(!), vagy új világgazdasági rend kialakítása. Ez utóbbi részeként liberalizáltabb kereskedelem és (meglehetısen naivan) a fejlettek által önként vállalt importfüggıség fokozása, valamint a GDP-vel arányosan növekvı segélyezés kell (ennek mértékét az 1980-as 3 milliárd $-ról 2000-re 47 milliárd $-ra kellene emelni). Az elemzés végsı kicsengése, hogy a krízis az ezredfordulóig elkerülhetınek látszik, de új világgazdasági rend kialakítása szükséges (a fejlıdı országok társadalmi és politikai arculatában, illetve a világgazdasági rendben együttesen). A modell fogadtatása a világban nem elutasító el, de megfogalmazódnak kétségek (alig valószínő például, hogy a fejlıdı országok a GDP-jük 30-40%-át beruházásra fogják fordítani). Voltak olyan megfogalmazások, hogy a Leontief-jelentés megingatta A növekedés határai hitelét, az igazság azonban az, hogy ez a modell sem tudta megoldani az abban felvetett vitás kérdéseket.
70
4.8. A LÁSZLÓ-JELENTÉS A globális problémákra választ keresı világmodellek szinte kizárólag a gazdasági és a természeti oldalról igyekeztek választ találni a kérdésekre. A társadalmi oldal vizsgálatára a Római Klub László Ervin, Amerikában élı magyar tudóst kérte fel. Az ı irányításával készült el a Római Klub 5. számú jelentése, a Célok az emberiség számára (Goals for Mankind) 1977-ben. Az értékelés nem számítógépes, hanem gondolati modell. Az értékelést négy fı metszetben végezték el: a világ és regionális, a nemzeti és helyi, a szakmai és családi, illetve egyének szintjén. Az anyag fontos elméleti kiindulópontja, hogy a változó világban a társadalmi innovációk elkerülhetetlenek, a társadalmi tervezés nemigen választató el a világrendszerek fejlıdésétıl, és a 21. század emberének tudatosan vállalni kell a külsı és a belsı korlátokat. A változások miatt újra kell fogalmazni a célokat. Ennek fontos része a mai célok világatlaszának (régiónként) elkészítése (példaként említi, hogy az USA-ban ez demokráciát, a nemzeti érdekek védelmét, foglalkoztatás-bıvítést jelent, de tervgazdálkodást nem; Nyugat-Európában gazdasági integrációt, a szegénység, a kábítószer vagy a környezetszennyezés elleni harcot; stb.). A globális célok révén új lehetıségek fogalmazhatók meg (például a fegyvereken alapuló biztonság nem lehet a jövı útja, a globális élelmiszer- és energiapolitika szükségessége, a gazdasági növekedést kevesebb anyaggal és energiával kell megvalósítani, elkerülhetetlen a fejlett és fejlıdı országok közötti gazdasági szakadék csökkentése). Ennek érdekében elkerülhetetlen a belsı határok áttörése (például világszolidaritás kialakítása). Fontosnak tartja, hogy például a haszonelvő liberális demokráciák és a vallások túllépjenek korlátjaikon. Az értékelés megállapítja, hogy az emberiség elıtt álló határok nem fizikaiak, hanem belsı, szubjektív határok. Az önzı célok kiélezik, aktiválják a külsı határokat. 4.9. EGYÉB GLOBÁLIS MODELLEK Az 1970-es évtizedet nyugodtan illethetnénk a „globális modellezés évtizede” megnevezéssel. Újabb és újabb gondolati területeket magukba foglaló modellek születtek. Természetesen ezek többsége lényegi kérdésekre koncentrál, azonban könyvünk eredeti célkitőzése miatt – azaz, hogy elsısorban a környezeti problémákra, illetve az azokkal összefüggı témákra koncentrálunk – nem lehet feladatunk valamennyi modell részletesebb bemutatása. A következıkben ezért néhányat vázlatosan érintünk. A brit Környezetvédelmi Minisztérium által támogatott, és 1976-ben bemutatott SARU-modell (irányítója Peter Roberts kísérleti fizikus) eredeti céljaként a környezet és a társadalom hosszú távú trendjeit kívánta értelmezni, és kezdeti kutatási szakaszában több modell tapasztalataiból merített. A megfogalmazástól eltérıen azonban inkább a mezıgazdasággal összefüggı kérdésekre koncentrál (a 13 szektorból 9). Ez annak is tulajdonítható, hogy alapcélul a modell a népesség hiányt szenvedı részének anyagi jólétét tőzte ki, úgy, hogy az senki helyzetén ne rontson. Kiinduló alapfeltevéseik közgazdaságiak (maximális haszonra törekvés, technológiát is ennek megfelelıen választanak, a termeléssel és a kereslettel a termelık/fogyasztók nem képesek az árakat befolyásolni, a tıke és a munkaerı oda 71
áramlik, ahol az gazdaságosabb számára, kereslet-kínálat elve, szabad tıkeáramlás az ágazatok között). A szerzık elég sajátos módszert választottak az eredmények „értékeléséhez”. Abból a nézıpontból kiindulva, hogy a tudás „mai szintjén” nem bölcs a prognosztizált jövıt elıtérbe helyezni – nem készítettek igazi összegzést, a rendelkezésre bocsátott információból (ami elsı rangú dokumentáció, és amit mindenki lefuttathat) vonja le ki-ki a saját meglátásait. Valójában így az anyag nem arra válaszol elsısorban, hogy valami bekövetkezik-e vagy nem, hanem arra, hogy az mekkora lesz. (A sajátos nézıpont eredményezte azt, hogy népszerősítı formában nem is publikálták.) 1977-ben mutatták be (és az elızıhöz hasonlóan ezt sem publikálták népszerősítı formában) a Japánban született FUGI-modellt (irányító Yoichi Kaya), amely egy globális (15 régiós) input-output vizsgálat, dinamikus makrogazdasági modellel összekapcsolva. Motivációja az iparosodó világ fejlıdése mellett a harmadik világ harmonikus fejlıdése, alapvetı cél pedig a világgazdaság és az ipar jövıjének értékelése (az ENSZ iparosítási célkitőzéseivel összhangban). Fı problémaként jelöli meg a fejlettek és fejletlenek eltérı iparosítási trendjeit, s a világban tapasztalható kölcsönös függés erısödését. Két jellemzı jövıbeli „forgatókönyvet” értékel: a) az olajárak és a feldolgozó ipari termékek ára azonos mértékben változik; b) az „Észak és Dél” (azaz a fejlett és fejlıdı régiók) közötti rés csökken (ebben a fejlettek úgy fogják vissza növekedésüket – 10%-kal –, hogy anyagi javaik egy részét a fejletleneknek juttatják). Összességében egy végrehajtható modellt céloz meg, nem „elırejelzıt”. Végsı következtetése más modellekbıl már jól ismert: új gazdasági világrend szükséges, amelyben az országok nem önkényesen határozzák meg gazdasági növekedésüket, hanem a globális gondolkodás a cselekvés folyamatában is érvényesül, az emberi igények nincsenek szabadjára engedve (fıként a „túlfogyasztó” országokban), a tudomány és technika eredményei mindenki érdekében hasznosulnak, a környezeti oldalról pedig: radikálisan új „visszaforgatási” rendszerek kellenek az erıforrások visszanyerésére, újrafelhasználására. 1979-ben a Római Klub jelentéseként publikálták A tanulásnak nincsenek határai (No limits to learning – Bridging the human gap, szerzık: James Botkin, Mircea Matitza, Mahdi Elmandjra) címő munkát, ami az emberi tudásban levı lehetıségre irányította a figyelmet. Az anyag valójában egy gondolati modell, amely azt feszegeti, hogy mennyire tud alkalmazkodni az egyén és a társadalom a felmerülı olyan konkrét globális problémákhoz, mint az energia, az együttmőködés, a társadalmi identitás, a fegyverkezési verseny. A munka alapkérdése, hogy az emberiség a tudásával képes-e alkalmazkodni a várható kihívásokhoz. 20 évvel A növekedés határai címő könyv megjelenése után, 1992-ben az egykori kutatógárda újravizsgálta korábbi elemzését a lezajlott változások fényében. A Túl a határokon – a fenntartható jövıkép a világmérető összeomlással szemben (Beyond the limits - Confronting global collapse, envisioning a Sustainable Future; szerzık: Donella Meadows, Dennis Meadows, Jorgen Randers) címő könyv az új környezeti ideológia, „a fenntartható fejlıdés” megvalósíthatóságát is érinti. A könyv megállapítja, hogy az elmúlt idıszakban sok mindent megtett az emberiség annak érdekében, hogy az általuk korábban vázolt jövıkép ne legyen olyan sötét (a környezetvédelem kérdéseiben sok eredmény történt, javult az energiahatékonyság, 72
nemzetközi intézmények és egyezmények születtek, változtak egyes térségek népesedési viszonyai). A kedvezı tendenciák mellett azonban fennmaradt a korábbi problémák sora, sıt újak is felszínre kerültek. Az új helyzethez alkalmazkodva 14 feltétellel futtatták le a programot, egyfajta alapkérdésként felvetve: van-e még idı a globális környezeti folyamatok lefékezésére, a katasztrófa elkerülésére? Több idıpontra (1975, 1995, 2015) vonatoztatva elemezték a globális intézkedések esetleges életbeléptetésének hatását. Megállapították, hogy egy korábbi bevezetéssel lényegesen magasabb életszínvonalon lehetett volna elérni a globális egyensúlyt. Ha azonban a beavatkozás késlekedik (pl. 2015-re vagy késıbbre csúszik), már a fejlettebb technológiák sem tudják elkerülhetıvé tenni a jelentısebb hanyatlást a gazdasági és a népességszám területén. Bár a könyvet inkább figyelmeztetésnek szánták s nem prognózisnak, mégis háromféle jövıbeli lehetıséget vázolnak fel. Az egyik szerint, amikor úgy gazdálkodunk a javainkkal, mintha azok kimeríthetetlenek lennének, biztosan bekövetkezik az összeomlás. A második szerint ugyan tisztában vagyunk korlátainkkal, de késlekedésünk miatt már annyira megközelítettük azokat, hogy nincs elég idı a hatékony cselekvésre, ennek következménye szintén csak katasztrófa lehet. A harmadik lehetıség, hogy tisztában vagyunk a korlátokkal, és kellı körültekintéssel idıben cselekszik az emberiség – ekkor még lehet esély a katasztrófa elkerülésére. 4.10. ÖSSZEFOGLALÓ GONDOLATOK A VILÁG-MODELLEK KAPCSÁN Az elızıekben a legjellemzıbb világmodelleket ismertettük, érzékeltetve azok sokféleségét. Volt közöttük olyan, amelyik szinte belegázolt a világ önérzetébe (A növekedés határai) azzal, hogy kendızetlenül és meglehetısen váratlanul tárta fel a világban zajló folyamatok várható következményeit. Volt, amelyik „szemlesütve” közölte szinte ugyanazt az eredményt (SARU-modell). Készültek nagy számítógépes hátteret igénylı értékelések és ilyen hátteret nélkülözı gondolati elemzések. Voltak átfogóbbak, illetve csupán néhány területre koncentráló tanulmányok. Több elemzés a korszakot megelızıen felismert lényeges veszélyeket (például ózonprobléma, adósságválság), készültek nagyon jó prognózisok, de születtek nagy melléfogások is. Igen összehangzóak voltak az új gazdasági világrend kialakításának szükségességére utaló következtetések. Hasonlóságaik és különbségeik ellenére azonban vitathatatlan jelentıségük. Egy korábban ismeretlen folyamatot jártak körül, s többé-kevésbé hasonló végkövetkeztetésre jutottak: az emberiségnek globálisan kell cselekednie ahhoz, hogy elkerüljön egy átfogó gazdasági-társadalmi-környezeti összeomlást. A modellek figyelemfelkeltı szerepe alig vitatható abban, hogy fıképpen ENSZ keretében elkezdıdött a közös gondolkodás és a közös cselekvés is. Talán az is megfogalmazható, hogy éppen a modellek pesszimista jövıképe nyomán elindult cselekvés az (mégha ez sokszor csak regionális vagy lokális keretek között valósul is meg), ami néhány területen mára érzékelhetı változásokat hozott.
73
