V. évfolyam 6. szám
2010. június 4.
Ára: 100 Ft
ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Május 4-én ismét együttes ülést tartott Aka, Csatka és Ácsteszér képviselő testülete. Az első napirendi pontban Lunk György polgármester el mondta, hogy az április 7-i ülés óta nem volt olyan feladat, ami mindhárom Önkormányzatot együttesen érintette volna. A második napirendi pontban a Kisbéri Kistérségi Szociá lis és Gyermekjóléti Szolgálat a három községet érintő 2009-es munkájáról György Tünde családgondozó által készített anyagról tárgyaltak a testületek. "A gyermekjóléti szolgálat célja: a gyermek családban tör ténő nevelésének elősegítése. A gyermeket veszélyeztető körülmények kialakulásának megelőzése, a veszélyezte
tettség megszüntetése." A munkában 2009-ben Tóthné Bögri Margit, Párisné Kókai Veronika és Matics Jakab Éva a szolgálat munkatársai vettek részt. Ácsteszéren 5 csalá dot összesen 12 gyermeket gondoztak. A Gyermekjóléti Szolgálat munkájához kapcsolódott Ho moki Péterné a Benedek Elek Általános Iskola és Óvoda és Pedagógiai Szakszolgálat intézmény egység-vezetőjének a beszámolója is. Az iskolában Ácsteszérről 21 halmozottan hátrányos hely zetű tanuló tanul. A segítésükre egyéni fejlesztést, napközi otthont, tanuló szobát biztosítanak. (Folytatás a következő oldalon)
Arany Trombita 2. oldal
Acsteszér község havi lapja
(Folytatás az előző oldalról) Szintén György Tünde készített összefoglalót a Családse gítő Szolgálat 2009-es munkájáról is. A családsegítők munkáját Ácsteszérről 17-en vették igénybe. Jellemző volt, hogy anyagi segítséget kértek, de életviteli, családi és foglalkoztatással kapcsolatos problémákkal is megkeres ték a kollégáikat. Ruhát minden esetben tudtak adni és több esetben tartós élelmiszert is. Kisbéren kéthetente in gyenes jogi segítségnyújtást is kaphattak a rászorulók. A Gyámhatóság 2009-es munkájáról Klupácsné Somogyi Éva Körjegyző készített beszámolót. Rendkívüli gyermek védelmi támogatásban 4 család részesült. Térítési díj ked vezményben 1 gyermek részesült, míg beiskolázási segély ben 45. A fenti beszámolók mindegyikét elfogadták a testületek. A harmadik napirendi pontban a közösen fenntartott egész ségügyi intézmény 2009-évi költségvetése teljesítéséről és a pénzmaradvány elszámolásáról szólt. A költségvetés po zitív mérleggel zárt így a fennmaradó összeg visszaosztás ra került. Acsteszér 808 ezer Ft-ot kap vissza. A negyedik napirendi pontban a Körjegyzőség 2009-es gazdálkodásáról és a pénzmaradvány elszámolásáról szólt. A hivatal pozitív mérleggel zárt és 1,747,- ezer Ft pénzma radvány keletkezett, melyből 525 ezer Ft a szabad marad vány, melyet szolgáltatásokra fogják fordítani. A szokások szerint ennél a pontnál vita alakult ki. Első körben csak a csatkai képviselők fogadták el a határozati javaslatot, majd ők távoztak. Második körben aztán a má sik két testület is elfogadta a javaslatot. Az ötödik napirendi pontban segélyekről döntöttek a kép viselők. Május 25-én az ácsteszéri Önkormányzat tartotta az ülését. Az első napirendi pontban Lunk György számolt be a hó nap történéseiről (ld.: a cikk végén). A második napirendi pontban az Önkormányzat 2009-es évi gazdálkodásának a zárszámadásáról volt szó. Az Önkormányzat az elmúlt évekhez hasonlóan nagyon ta karékos gazdálkodást folytatott (2006-ban közel 10 milli ós hiánnyal indult a Testület a ciklusnak), így azon kevés Önkormányzatok közé tartozik, ahol nem az eladósodás, hanem a pozitív mérleg jellemezte az évet és az éveket. Mindemellett 6,4 millió Ft jutott beruházásra (szennyvíz beruházás terve, útfelújítás, vizesblokk, fűkasza, stb), és 13,8 millió Ft pénzmaradvánnyal zárta az évet. A harmadik napirendi pont a 2010-es költségvetés módosí tása volt. Majd segélyekről döntöttek a képviselők. A hónap eseményeiről Lunk György polgármester számolt be. Elmondta, hogy újra kiírták a csatorna pályázatot, amit jú lius 1-től lehet beadni. Ebben az ügyben már többször is kinyilvánították a képviselők, hogy ez egy nagyon fontos beruházás a falu számára, ezért újra indulni fog a falu.
2010. június
Elmondta, hogy a múlt hónapban jelzett villany gondok többségére (5-ből 4 eset) sikerült megoldást találni, egy esetben pedig folyamatban van az ügyintézés. Ez azonban nem jelenti, hogy minden probléma megoldódott, mert várhatóan lesznek még ki nem fizetett számlák miatti fel szólítások, esetleges kikötések. A polgármester azonban ígérte, hogy ahol csak tudnak, segítenek. Május 7-én KTKT ülés volt, ahol a legfontosabb napirend az IMS pályázatíró cég szerződés felmondásáról volt szó. Ők írják ki a közbeszerzési pályázatokat is, ezért nekünk is fontos, hogy hogyan alakul az együttműködés, mert az óvoda felújítására a közbeszerzést is ők írják ki (a lehető séget már megkaptuk, csak le kell bonyolítani a hivatalos eljárást). Végül megoldás született, így nem szűnik meg az együtt működés. A május 17-ével induló hét nálunk is a belvízvédelemmel telt. Sajnos a falunkat sem kímélte a víz: több házat, ud vart, és pincét elöntött. A vízügytől kapott szivattyúval fo lyamatosan szivattyúzták a vizet. Az emberi összefogás egy nagyon szép példája is volt a ne héz helyzetben: Bécsi Tibor önzetlenül segített Ráczéknál a víz szivattyúzásban és az értékmentésben. Ezúton is kö szönetét fejezi ki a polgármester. A vihar az önkor mányzati épületek ben is kárt tett: a konyhába is és a hi vatal pincéjébe is be tört a víz, az iskola tétjére pedig a szél rányomott egy fát, de azt már kivágták, hogy ne dőljön rá tel jesen, így csak ki sebb károk keletkez tek. A hónapban is folyta tódott a falu rendben tartása, mivel a fű fo lyamatosan nőtt. Több helyen pedig az árkokat tisztították ki a közmunká sok. Gurdon András
LITURGIKUS NAPTÁR Június- Szent István Hava 1:-Szent Jusztinusz vértanú ünnepe 3:- Lwanga Szent Károly és vértanútársai 5:- Szent Bonifác püspök, vértanú 6:- Úrnapja / Corpus Christi/ Az ünnep teljes neve: Az Úr Testének és Vérének ünnepe. Jézus eukarisztikus jelenlétét hangsúlyozza. Június 11:- Jézus Szent Szíve főünnepe. Az engesztelés ünnepe. (Folytatás a következő oldalon) Június Június Június Június
Arany Trombita 2010. június
Ácsteszér község havi lapja
Június 12:- Szűz Mária Szent Szíve Június 13:- Évközi 11. vasárnap Június 15:- Árpádházi Boldog Jolán Június 20:- Évközi 12. vasárnap Június 21:- Gonzága Szent Alajos Június 24:- Keresztelő Szent János születése Június 27:- Évközi 13. vasárnap Június 28:- Szent Iréneusz Június 29:- Szent Péter és Pál apostolok főünnepe.
ÚRNAPJA
3. oldal
igyekszünk évről-évre ráirányítani óvodásaink figyelmét a fák, madarak, erdők szeretetére. Idén is megünnepeltük ezért a bakonyszombathelyi középsős-nagycsoportos óvo dásokkal együtt ezt a jeles napot. A madarak és fák napjának eredetéről: A világon először 1902-ben Chernel István ornitológus szervezte meg a Madarak és Fák Napját. Azóta minden év május 10-e a Madarak és Fák Napja, "...évente egy nap szenteltessék a madarak és fák védelmé ben." Ez az idézet Herman Ottótól, a sokoldalú magyar tudóstól származik, aki természettudományos munkássága mellett a magyarság hagyományos, ősi műveltségét, népi mestersé geit is kutatta és leírta. Ő alapozta meg a tudományos ma dárkutatást Magyarországon a Magyar Ornitológiai Köz pont megalapításával. Herman Ottó javaslatára 1906 óta a természet ünnepeként tartjuk számon május 10.-ét. Az em berek már ősidők óta különös vonzalmat éreznek a mada rak és fák iránt. A "Madarak és Fák Napja" mégis az egész természet ünnepe, amikor mi, emberek azt ünnepeljük, hogy testvérei vagyunk minden élőlénynek a Földön. A madarak és fák napjának időpontjáról a természet védel méről szóló 1996. évi LIII. Törvény rendelkezik: 64. § (3) Minden év május 10-e a Madarak és Fák Napja. E nap megemlékezéseinek, rendezvényeinek a lakosság különösen az ifjúság - természet védelme iránti elkötele zettségét kell szolgálnia. 2010-ben Magyarországon az év madara a füsti fecske, az év fája pedig az ezüst hárs (Tilia tomentosa)
Szentháromság vasárnapját követő vasárnapon ünnepeljük Úrnapját, amikor körmenetet tartanak az Oltáriszentséggel. Az utolsó vacsorán, nagycsütörtökön rendelte el Jézus a szentmisét és adta nekünk az Oltáriszentséget, vagyis az Eukarisztiát. Hittantanúlmányainkból tudjuk, hogy az Eukarisztia az Úr Jézus valóságos teste és vére a kenyér és a bor színe alatt. Áldozni, vagyis az Oltáriszentséget magunkhoz venni a legnagyobb kegyelem a földön. Ez csak halálos bűntől mentesen, tiszta lélekkel lehetséges, ezért szükség esetén gyónnunk kell! A szentgyónásban Isten megbocsátja bűne inket, vissza- adja, illetve növeli bennünk a megszentelő kegyelmet, megment a kárhozattól, és erőt ad a bűn elleni küzdelemre. Valójában minden vasárnap, az Úr napja. A szentmisékben Jézus húsvétvasárnapi feltámadására emlé kezünk. A vasárnapot a szentmisén való részvétellel szen teljük meg, és azzal, hogy ezen a napon nem végzünk ne héz fizikai munkát! Amennyiben ezt nem tartjuk be, Isten harmadik parancsa ellen vétkezünk. Nagyon jó hangulatú délelőttöt sikerült szerveznünk a gye " Ezért mondom nektek, ne aggódjatok megélhetésetek mi rekek részére, rövid természetfilm-vetítést követően, kö att, hogy mit esztek, sem testetek miatt, hogy mibe öltöz zös játék következett az udvaron, majd vendéglátás, és tök. A lélek több, mint az eledel, s a test több, mint a ruha. sportvetélkedők színesítették a napot. Köszönjük Szűcs Vegyetek példát a hollókról. Nem vetnek, nem aratnak, László szülőnek a Madarak és fák napjának megünneplé nincs pincéjük, nincs kamrájuk, s az Isten táplálja őket. séhez nyújtott hozzájárulását, a finom péksüteményeket Mennyivel többet értek ti, mint ezek a madarak!"/Lukács jóízűen fogyasztották a vendéggyermekek és az ácsteszéri 22-24/ óvodások is. Nerhaft Emiiné szülőnek ugyancsak megkö Volf Nándorné szönjük a vendéglátáshoz való hozzájárulását, süteményt, szörpöt.
Óvodai hírek májusban
"Szeresd áfát, hisz ő is érez, Szép gyengén nyúlj a leveléhez. Agát ne törd, lombját ne tépjed, Hagyd annak ami, épnek, szépnek Szeresd a fát!" (Benedek Elek)
Madarak és fák napja az óvodában Óvodánkban 1993 óta minden évben megünnepeljük a Madarak és fák napját, azt gondoljuk soha nem volt még nagyobb szükség arra, hogy felhívjuk a figyelmet a termé szet megóvására, mint napjainkban. Úgy véljük ezt a lehe tő legifjabb korban kell elkezdeni ahhoz, hogy szemlélet váltás történjen a természethez való viszonyulásban, ezért
(Folytatás a következő oldalon)
4. oldal
Arany Trombita Ácsteszér község havi lapja
2010. június
jon milyen időjárást tartogatunk számunkra a természet, hiszen kirándulásra készültünk Budapestre. Délelőtt az Ál latkertben voltunk, délután pedig a Fővárosi Nagycirkusz előadását élvezhettük. Az idő remek volt, az állatkertben sok-sok látnivaló kínálta magát azok számára, akik érdek lődnek a különleges és kevésbé különleges állatok iránt. A márciusban született "kis" zsiráffal is volt szerencsénk "megismerkedni", de medvéket, fókákat, és sok egyéb állatot is láthattunk. Az állatsimogatóban testközelben élvezhettük az állatok társaságát. Délután a Fővárosi Nagycirkusz előadását néztük meg, azt hiszem remekül szórakozott mindenki, aki részt vett a kiránduláson.
Iskolában voltunk A leendő elsősökkel iskolalátogatáson voltunk. Az első osztályosok tanítási óráját látogattuk meg, bekukucskál tunk a majdani elsős osztályterembe, majd körbejártuk az iskolát. Érdekes és élménygazdag délelőtt volt, reménye ink szerint hozzájárult ahhoz, hogy szeptemberben zökke nőmentesen történjen az iskolakezdés.
Kirándultunk Május 27-én reggel kicsit szorongva kémleltük az eget, va-
(Folytatás a következő oldalon)
Arany Trombita 2010. június
Ácsteszér község havi lapja
5. oldal
gyerekek. Az intézmény munkatársaiból álló zsűri a 70 be érkezett rajz közül választotta ki a legjobbnak ítélt rajzo kat. Iskolánkból a következő tanulók értek el eredményt: Bécsi Evelin, Bécsi Romina, Vig Dominik, Bencsik Ale xandra, Szűcs Evelin, Vancsai Lilla, Bakonyvári Erik, Kőházi Mercédesz. A díjazott tanulókat meghívták a május 7én Kisbéren, a Wass Albert Művelődési Központban meg rendezett ünnepségre. A beérkezett pályamunkákból ren dezett kiállítást két hétig tekinthették meg az érdeklődők Kisbéren.
Kirándulás Gútára
Gyermeknap A jeles napok sorában különösen kedves számunkra május utolsó vasárnapja, amely a Nemzetközi Demokratikus Nő szövetség 1949. novemberi határozata alapján. 1950. óta a NEMZETKÖZI GYERMEKNAP. A nap célja, hogy fel hívja a figyelmet a gyermekek jogaira, sajátos világukra. Dorothy Law Holtz gondolatait idézem, köszöntve ezzel minden óvodásunkat:
"EGY ÉLET A KEZEDBEN Ha a gyerekek kritizálva élnek, megtanulják, milyen meg bélyegzettnek lenni. Ha a gyerekek ellenségeskedésben élnek, megtanulnak ve szekedni. Ha a gyerekek kicsúfolva élnek, megtanulnak szégyenlős nek lenni. Ha a gyerekek megszégyenítve élnek, megtanulnak bűnös nek lenni. Ha a gyerekek toleráns légkörben élnek, megtanulnak türel mesnek lenni. Ha a gyerekek bátorítva élnek, megtanulnak bizalommal élni. Ha a gyerekek megdicsérve élnek, megtanulják megbecsülve érezni magukat. Ha a gyerekek méltóságban élnek, megtanulják az igazságot. Ha a gyerekek biztonságban érzik magukat, megtanulnak hinni. Ha a gyerekek hitelesen élnek, megtanulják, mit jelent sze retni. Ha a gyerekek elfogadva és barátságban élnek, megtanulják megkeresni a szeretetet a világon. A TE GYEREKEID HOGYAN ÉLNEK?" Remélem, megtanulják megkeresni a szeretetet a világban. Reif Jánosné óvodai intézményegység-vezető
Iskolai hírek Pályázat A Kisbéri Kistérség Szociális és Gyermekjóléti Alapellátá si Központja pályázatot hirdetett a kistérség iskolásai szá mára "A szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küz delem" címmel. Iskolánkból 10 pályamunkát készítettek a
A bakonyszombathelyi és a gútai iskola kapcsolata már 8 éves múltra tekint vissza. Évente több alkalommal látogat juk egymás kiemelt rendezvényeit, veszünk részt különfé le ünnepi alkalmakon. Május 18-án testvériskolánk, a fel vidéki II. Rákóczi Ferenc Alapiskola meghívására iskolánk küldöttsége ismét Gútára látogatott. Az iskola fennállásá nak 82. és névfelvételének 7. évfordulója alkalmából ren dezett ünnepségen vettünk részt. Az ünnepi megemlékezés központjában a nagyságos fejedelem, Rákóczi Ferenc mél tatása állt, kiemelve a bujdosó hazafi történelmi nagyságát, idegen földön sem múló mérhetetlen hazaszeretetét. Az is kola méltán büszke arra, hogy Rákóczi Ferenc nevét visel heti. Az iskola falán elhelyezett domborműnél iskolánk és a falu vezetői nevében Homoki Péterné, dr. Cserhalmi An tal és Janó Attila helyezett el koszorút. Az ünnepi műsor a művelődési házban volt, ahol a helyiek színvonalas műso rát a mi iskolánk is színesíthette. Felsős tánccsoportunk, a Tavaszka csoport lépett fel, valamint a 7. osztályos színját szók előadásában Arany János A bajusz című darabja ke rült bemutatásra. Sajnos a délutánra tervezett programot kénytelenek voltunk elhalasztani a rossz idő miatt.
Műsoros est Május 21-én, pénteken rendeztük meg iskolánk hagyomá nyos műsoros estjét. Több éves tapasztalattal a hátunk mö gött elmondhatjuk, hogy a gyerekek örömmel és szívesen vállalkoznak arra, hogy megmutassák a bennük rejlő ké pességeket, hogy örömmel játsszanak és szórakoztassanak. A színpadra lépés, a szereplés nemcsak jó szórakozás, ha nem komoly előkészületet igénylő munka, ami együttmű ködésre, fegyelemre nevel, fejleszti a figyelmet, az emlé kezetet, a beszéd-és mozgáskészséget. A színpadon átélt siker energiát, töltetet ad a további munkához.
Arany Trombita 6. oldal
Ácsteszér Község havi lapja
(Folytatás az előző oldalról) A péntek esti rendezvényt összekötöttük a bakonyszombathelyi székhelyű Gyöngy Alapfokú Művészetoktatási Intéz mény növendékeinek vizsgaelőadásával. A művészeti okta tásban részt vevő gyerekek hangszeres zenét, néptáncot és grafikát tanulnak. A grafika szakon tanulók munkáiból a művelődési ház előterében rendeztünk be egy kiállítást, a néptáncosok és a zenészek a színpadon mutatták be, milyen sokat fejlődtek az idei tanévben. Az 1. osztályosok urgóst, az alsó tagozatos csoport verbunkost és szökőst, a felsősök pedig mezőföldi táncokat vittek színpadra.
Házi népdaléneklési versenyünk helyezettjei, Czeglédi La ura, Maszlavér Diána, Kőházi Mercédesz, Dancsó Rita két népdalt énekeltek. Fellépett még az est folyamán ugróköte les gyakorlatot bemutató csoportunk, és bemutatkoztak színjátszóink is. A 7. osztályosokból álló csoport Arany Já nos A bajusz című művét vitte nagy sikerrel színre, vezető jük Borbély Ilona tanárnő volt. Minden iskolai rendezvényünk mögött éreztük a szülők se gítségét, most is kértük támogatásukat. A rendezvény bevé telét a most épülő multifunkciós termünk felszerelésére szeretnénk fordítani.
Újabb sportsiker Iskolánk tanulója, Nerhaft Beatrix a Kisbéri Vállalkozók SE versenyzője a Spanyolországban a valenciai ifjúsági Európa-bajnokságon 9. helyezést ért el. A versenyen 5 jó gyakorlatot mutatott be. Ezzel az eredménnyel hozzájárult
2010. június
a magyar női ifjúsági válogatott kvalifikációjához, mely alapján 1 fő részt vehet az 1. Ifjúsági Olimpián, amelyet au gusztusban Szingapúrban rendeznek meg. Szép eredmé nyéhez gartulálunk!
Továbbtanulás Az idei tanévben harminc végzős tanulónktól veszünk bú csút, akik jövőre az alábbi középiskolákban folytatják ta nulmányaikat: Ágoston Nikolett:Bánki Donát Szakképző Iskola, Kisbér Bogdán István: Reguly Antal Szakképző Iskola, Zirc Czeglédi Ádám: Bláthy Ottó Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium, Tata Csillag Dávid: Táncsics Mihály Gimnázium és Szakközép iskola, Kisbér Dákai Daniella: Táncsics Mihály Gimnázium és Szakkö zépiskola, Kisbér Fazekas Csaba: Táncsics Mihály Gimnázium és Szakkö zépiskola, Kisbér Hermán Márton: Táncsics Mihály Gimnázium és Szakkö zépiskola, Kisbér Horváth Dániel: Bercsényi Miklós Közlekedési Középis kola, Szakiskola és Sportiskolái Módszertani Központ Győr Horváth Mónika: Quantum Üzleti Szakközép-és Szakiskola, Győr Jámbor Klaudia: Balassa Bálint Gazdasági Szakközép-és Szakiskola, Esztergom Juhász Angelika: Tánc-és Képzőművészeti Szakközépiskola, Győr Klenner István: Speciális Szakképző Iskola, Győr Kolonics Richárd: Berzsenyi Dániel Evangélikus Líceum, Gimnázium, Szakképző iskola és Kollégium, Sopron Kovács Richárd: Kisbér Város Közös Igazgatású Közokta tási Intézménye, Kisbér Ligeti Márk: Fejér Megyei Önkormányzat Táncsics Mihály Gimnáziuma, Mór Molnár Mandy Éva: Kisbér Város Közös Igazgatású Köz oktatási Intézménye Szakiskola, Kisbér Mosonyi Tímea: Eötvös József Gimnázium, Tata Mrázik Péter: Kisbér Város Közös Igazgatású Közoktatási Intézménye, Kisbér Nerhaft Beatrix: Krúdy Gyula Gimnázium, Két Tanítási Nyelvű Középiskola, Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Szakképző iskola, Győr Nyári Dzsenifer: Kisbér Város Közös Igazgatású Közokta tási Intézménye, Kisbér Orosz Mónika: Kisbér Város Közös Igazgatású Közoktatá si Intézménye, Kisbér Páris Laura: Baross Gábor Szakközépiskola, Győr Rózsa Viktória: Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont, Győr Sarkadi Katalin: Kempelen Farkas Gazdasági, Vendéglátó, Idegenforgalmi Alapítványi Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium (Folytatás a következő oldalon)
Arany Trombita 2010. június
7. oldal
Ácsteszér község havi lapja
Sárközi Evelin: Szent-Györgyi Albert Általános Iskola, Középiskola és Kollégium, Győr Skrabán Katalin: Kisbér Város Közös Igazgatású Közokta tási Intézménye, Kisbér Szegedi Diána: Szent-Györgyi Albert Általános Iskola, Középiskola és Kollégium, Győr Szőke Vivien: Táncsics Mihály Gimnázium és Szakközép iskola, Kisbér Vida Bence: Kempelen Farkas Gazdasági, Vendéglátó, Idegenforgalmi Alapítványi Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium, Komárom Vig Dorina: Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont, Győr
További programjaink • Június 7-én, hétfőn 8 órától 16 óráig iskolánkban egész ségnapot tartunk, melyre szeretettel várjuk a kedves szülő ket és minden érdeklődőt. Ezen a napon az ÁNTSZ külön böző szűrővizsgálatokat végez. • Június 8-án tanulóink Budapestre kirándulnak. Az alsó tagozatosok délelőtt a Közlekedési Múzeumba látogatnak el, délután a Művészetek Palotájában a Nemzeti Táncszín ház előadásában a Varázscirkusz című zenés-táncos dara bot tekintik meg. A felsősök délelőtt a Csodák Palotájában hallgatnak meg egy előadást, illetve az itt található interak tív tudományos kiállítást nézik meg, este pedig a Vígszín házban a Padlás című darabot fogják megtekinteni. • Június 8-10-ig az iskolában a felsős tanulóknak környe zetvédelmi témahetet szervezünk.
MEGHÍVÓ "Útjaink százfelé válnak, De szívünk egy célért dobog, Nekivágunk a küzdelmes mának, És épít karunk egy szebb holnapot... " A bakonyszombathelyi Benedek Elek Általános Iskola 8. osztályos tanulói szeretettel hívnak minden érdeklődőt
a 2010. június 12-én 10 órakor tartandó ballagási ünnepségükre Pintérné Ballabás Márta int.e.vez.-helvettes
FELHÍVÁS A Gyöngy Alapfokú Művészetoktatási Intézmény felvételt hirdet a 2010/2011-es tanévre:
ütő, furulya, trombita, grafika és néptánc szakokra. Az egész éves térítési díj 24.000,- Ft. (Ezt lehetőségben van három részletben
rendezni!)
A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülők művészeti nevelése ingyenes. Beiratkozás június 9-én (szerdán) 17 órakor a bakonyszombathelyi általános iskolában. A beiratkozás alkalmával 8.000,- Ft előleget kérünk fizetni. További információ: Pálfóldi Tamás - 0670/453-0555
Szülők bálja Május 15-én, szombaton Ácsteszéren a művelődési házban bált szervezett a 8. osztályos szülői szervezet. A bál 20 óra kor kezdődött a 8. osztályosok keringőjével, majd vacsora következett. A finom pörköltet Szőke Attila és Nerhaft Emil főzte. Vacsora után a gyerekek country tánca következett, amibe a ráadáskor a szülők is bekapcsolódtak. A koreográfiát Hullámné Csapó Éva tanította be. Előtte héten már izgatot tan gyakoroltak, úgyhogy a tánc nagyon jó hangulatúra és profi szintűre sikeredett. A műsor után a bakonyszombathelyi gyerekek hazaindul tak, de az út a mostoha időjárási viszonyok miatt kalandos volt. Bakonyszombathely határában egy kidőlt fa állta út ját a kisbusznak, amit a gyerekek segítségével lehetett csak eltakarítani. Azért minden baj nélkül sikerült hazaérniük. A bálban a zenét Deli Zoltán szolgáltatta, amire hajnalig táncoltak a résztvevők. A rendezvény jelentős bevétellel zárult, 208000 Ft lett a tisz ta bevétel. Ez az összeg a 8. osztályosok nyári táborozási költségeit csökkenti. Köszönetet szeretnénk mondani min denkinek, aki a bál lebonyolításában részt vett, és bármilyen jellegű munkájával elősegítette a rendezvény sikerét.
Támogatóink: Lunk György, Acsteszér polgármestere Ácsteszér Önkormányzata Acsteszéri Konyha dolgozói Bábolnai pékség Bakos Attila Bernád Gyula Bognár Tamás Bolgár György Bolgárné Nerhaft Ilona Csillag Ferencné
Dákai Csaba Fazekas Imre Homoki Petemé Horváth Antal Kézműves Kuckó Kolonics Éva Kovácsné Villand Lívia Ligeti Mihály Mrázik Ferenc Nerhaft Emil (Folytatás a következő oldalon)
Arany Trombita 8. oldal
Ácsteszér község havi lapja
Párisné Kókai Veronika Paszicsnyuk Zoltán Pintér Lajos Rácz Zoltán Rózsa Gyula Szőke Attila Török Elek Véber Gábor
a
Vellner Imréné Vidáné Sándor Emőke Vig Sándor Volf Nándorné Vuts Norbert
2010. június
Az amatőr történész
A 8. osztályos szülői szervezet és 8. osztályos tanulók
TRIANON és következménye
Zenét nekünk
Tombola sorsolás
Jó hangulatban
Magyarország képviselőit rendkívül hűvösen fogadták Franciaországban. Szinte internálás szerű ellenállásban ré szesültek, pld. Párizsba csak külön engedéllyel utazhattak. Aponyi grófnak, a lánglelkű hazafinak nem adták meg a le hetőséget, hogy a béketárgyalások előtt közvetlen tárgyalá sokat folytasson a győztes hatalmak képviselőivel. 1920 január 15-én átnyújtották Aponyinak a békeszerző dést tartalmazó tervet. Időközben Franciaországban választások voltak, Clemanceu az elnökválasztáson vereséget szenvedett. Bethlen, Aponyi tiltakozása ellenére felajánlotta a francia kormánynak a magyar munkaerő igénybevételét, ÉszakFranciaország újjáépítéséhez. Lengyelországnak Magyar ország felajánlotta szövetségét az oroszok elleni háború ban, de ezt a lengyel kormány visszautasította, ugyanis Lengyelország titkos szövetséget kötött Romániával, amely kimondta, hogy egy esetleges magyar katonai táma dás esetén, Románia mellé áll!!! A franciák és az olaszok mohósága volt a legnagyobb, de a franciák kétszínűsége és mohósága egyenesen megdöbben tő volt. A titkos tárgyalásokon felmerült a MÁV francia részvény társasággá való átalakulásának lehetősége is. A franciák mindent megígértek a magyar delegációnak, de a magya rok, különösen Teleki Pál külügyminiszter tudta, hogy en nek nagy ára lesz, mert ezt a franciák ingyen nem teszik meg. Igaza lett!- csak áltatták a magyar delegációt, de érdemi in tézkedést nem szorgalmaztak a magyarok javára. Olaszországnak a magyarokkal szemben már a béketárgya lások előtt felébredt a lelkiismerete. Az olaszok biztosítot ták Kánya Kálmánt magyar barátságukról és megkérték, hogy Magyarország mondjon le a szorosabb MagyarFrancia kapcsolatok kiépítéséről. Angliának nem tetszett a franciák mérhetetlen mohósága, mihelyt tudomására jutott (Folytatás a következő oldalon)
Arany Trombita 2010. június
Ácsteszér
község havi lapja
a franciák terve a magyar ipari és banki szektor elleni ak cióról tiltakozásukat fejezték ki a franciáknak. Horthy kormányzó teljesen elzárkózott a MÁV és a Ma gyar Hitelbank 90 évre való bérbeadásának lehetőségétől. 1920 június 4-e a magyar történelem legsötétebb gyász napja. Magyarország máig felfoghatatlan módon a legsú lyosabb veszteséget szenvedte el az I. világháborúban va ló részvétele miatt. A béke feltételek megfosztották az országot területének harmadától, lakossága egyharmadára csökkent. Az erdő te rületeinknek 70%-át vesztettük el, nem beszélve a mező gazdasági területekről. Magyarország a mai napig nem tudta kiheverni ezt a gya lázatos szerződést. A franciák mohósága- mint ahogy azt már többször emlí tettem- döbbenetes volt. Németországot iparilag teljesen tönkre akarták tenni, hivatkozásuk alapjául a nagy francia veszteséget hozták fel. Azt, hogy Magyarország miért ju tott ilyen átkozott sorsra, ez még a mai napig is kérdés. Magyarországnak egy nagy hibája volt az első világhábo rú előtt, mégpedig iparának , mezőgazdaságának valamint pénzügyi világának dinamikus fejlődése. Franciaország kihasználva győztes pozícióját, a legna gyobb csapást a magyar mezőgazdaságra mérte, mivel az piaci területeit veszélyeztette a legjobban. Nem véletlen, hogy hazánk a Monarchia, valamint Európa éléskamrájának számított. Elcsatolták az ország területéről a legértékesebb mezőgaz dasági területeket, ezeket új barátainak ajándékozták. Ma gyarország elveszítette export piacait, a megmaradt terüle teken az ország lakosságának szűkös igényeit kellett pótol ni. A sikeres magyar export piacokat Franciaország vette át, ők lettek a főbb beszállítói többek között Németország nak, Angliának, Hollandiának. Az angolokat Magyarország szempontjából csak a hajózás érdekelte. Németországban csak a kereskedelmi hajózást és a hadiflottát csökkentették Anglia érdekeinek megfele lően. Magyarország az első világháború előtt Európa legkorsze rűbb vasútvonalával rendelkezett. Az ország kereskedelmi hálózata tökéletesen ki volt épít ve, mint vasútvonalak és hajó útvonalak szempontjából is Európában a legkorszerűbbek közé tartoztak. Az Alföld el tudta látni Erdélyt és Romániát első osztályú mezőgazda sági termékekkel a meglévő MÁV és hajózási útvonalakon keresztül. Ezt a tökéletes rendszert egyik napról a másikra a béke szerződés megszüntette, megroppantva a magyar kereske delem gerincét. A franciák számára a kérdés megoldódott, amit lehetett tönkretettek. Ipari, valamint mezőgazdasági riválisai egyik napról a másikra megszűntek. Tessék megnézni a francia gazdasági adatokat az első vi lágháború utáni időkről és mindenki számára világos lesz, hogy Franciaország mit profitált az igazságtalan és erősza kos békeszerződésével!
9. oldal
Anglia és az Amerikai Egyesült Államok nem értettek egyet a franciák nagyarányú követelésével ennek ellenére ők is aláírták a szerződést. Wilson amerikai elnök a békeszerződés tárgyalásán dühö sen állt fel az asztaltól és emelt hangnemben szólt az angol és francia követekhez. Szavai a következők voltak: ne künk, ezt a rabló békét az amerikaiak nem tudják elfogad ni, megjegyzem ilyen béke "Amerika eladósodott ország ként lépett be az első világháborúba, most pedig önök let tek adósók -feltételeket nem fogunk aláírni"- majd el hagyta a konferenciát. Magyarország nem veszttette el a hitét, a legnagyobb ne hézségek árán is talpra tudott állni minden külső nyomás ellenére. Az új Csehszlovákia mely Magyarország stabili zációja után rá volt szorulva a mezőgazdasági termékekre, bojkottálta Magyarországot, nem vásárolt tőlünk. Ott tartott be a tárgyalásoknál a vereséget szenvedő Ma gyarországnak ahol csak tudott, pedig hajói tudom, ők is az osztrákok oldalán harcoltak a nagy háborúban. Igaz, elvtelenül hamar meg is adták magukat pedig, a Mo narchiából ők húzták a legnagyobb hasznot, gazdasági fej lődésüket is a Monarchiának köszönhették. A kis Antant ugrásra készen állt Magyarország ellen csak a beavatkozás ürügyére vártak. A magyar honvédség, rend őrség, csendőrség fegyverzetét erősen korlátozták az or szág teljesen ki volt szolgáltatva a kis Antant kegyeinek. 1921-1925 között nem egy katonai provokáció érte Ma gyarországot, főleg a csehszlovák oldalról. Az olaszok rádöbbentek mit tettek Magyarországgal szem ben, önzetlenül segítették a Magyar Honvédség fegyver raktárainak feltöltését, természetesen ez titokban történt. Ez azért volt nemes gesztus az olaszok részéről mert ők is tagjai voltak az Antant fegyver ellenőrzési bizottságának. Magyarországon a mai napig található nagyobb mennyisé gű lőszer és fegyver szállítmány (persze eldugva csak vé letlen folytán kerülnek elő), amelyet Olaszország bocsájtott a Magyar Honvédség részére. Trianon- ez a szó a magyar ember számára a világ leggo noszabb szava. Ezt a nemzetet az úgynevezett győztes ha talmak prédául dobták az újonnan, sebtében megalakult "győztes" országoknak. Nem számított a józan ész , nem számított az úgynevezett Wilsoni békeszólam a nemzetek önrendelkezés joga, ez Magyarországra nem vonatkozott. Csodálatos képen nem egy régi szövetségesünk a győzte sek oldalára került és legjobban ők csörtették kardjukat a megcsonkított, Trianonban magalázott Magyarország el len. Oly mértékben kirabolták, kifosztották a magmaradt Ma gyarországot, amelyre még Európa történetében nem volt példa.
(Folytatás a következő számban)
Arany Trombita 10. oldal
Ácsteszér község havi lapja
2010. június
Szent Flórian és a lánglovagok Május 4-e Flórián napja, mely napon a tűzoltók főhajtás sal tisztelegnek védőszentjük Szent Flórian előtt, hiszen a hivatástudat alapja a vállalt munkába vetett hit és a hagyo mányokhoz való ragaszkodás. Honnan ered Szent Flórian legendája? Az internet keresőbe beírva a nevet bárki számára megis merhető a történet. Ennek ellenére nagyon rövid változa tát az alábbiakban ismertetem: A mai felső-Ausztria területén született a III. században. Diocletianus császár uralkodása idején lépett be a római lé gióba. Gyorsan haladt a ranglétrán, rövidesen erőd pa rancsnok lett. A legenda szerint az erődben hatalmas tűz vész pusztított, amit Flórián, szinte kilátástalan helyzetből megfékezett. Katonái, akiket a legszörnyűbb tűzhaláltól mentett meg, Flórian emberfeletti, isteni erejének tulajdonították a tűz vész elmúltát s hírét szájról szájra adva, megszületett a Flórián-legenda. Flórián története mégis tragikusan szomorú véget ért, a ke resztényüldözés idején igazságérzete, embersége fellázadt, így a császár 304. május 4-én kővel a nyakába az Enns fo lyóba vettette. Szent Flórián kultusza a mai napig él, nálunk is ország
szerte megünnepelik az évfordulót felvonulással, istentisz telettel stb. A tűzoltó hivatás szép, érdekes, ugyanakkor veszélyes, sőt életveszélyes. Talán minden kisfiú álmodozott róla, hogy ha nagy lesz ő bizony tűzoltó lesz. Van, akinek az álom va lóra vált és a mentés, a veszély a hivatásává vált. Azoknak sem kellett lemondani teljesen az álomról, akiknek más foglalkozást szánt az élet, hiszen a lakhelyen önkéntesként is belekóstolhatott vagy akár napjainkban is belekóstolhat a tűzoltás izgalmaiba, veszélyeibe. Valamikor minden faluban volt önkéntes tűzoltó egyesület, ma sajnos már ez nem mondható el. Jelenleg az országban 8 088 fő önkéntes tűzoltó létezik, de a többszörösére volna szükség. Ami falunkban jelenleg nincs tűzoltó egyesületi élet, csak a templom mögött megbúvó épület, a hajdanvolt tűzoltó szertár emlékeztet még rá, hogy valamikor volt...na és az emlékezet, mely az idős embereknél a legtávolabbi. Az 1930-ban készült fényképet Lükő Lászlóné szinte ereklyeként őrzi, hiszen a hajdanvolt ácsteszéri önkéntes tűzoltó csapathoz személyes kötődése van ugyanis a kép középen eltérő uniformisban látható parancsnok Schvarcz János, Gizike édesapja. f F o / y í a í á s a kovetkező oldalon)
Arany Trombita 2010. június Néhány idős embert, többek között Okos Vilmosné Ágnes nénit, Mocsinka Tibi bácsit arra kértem próbáljanak meg minél több személyt felis merni, beazonosítani. Az alábbi személyeket sikerült: Müller Mihály (kürtös) Veindinger József (kürtös) Schvarcz János (parancsnok) Vinter József Fisch József Zsida Ferenc Liebmann Károly Schveighardt Lőrinc (feltehetően az egyetlen élő) Velner János Schvarcz Lőrinc Sthul Stefi Nerhaft Antal Scveiger József Komenda József Hungler István Nerhaft János Szaller János Smerl Antal Habner Márton Habner Ferenc
Acsteszér község havi lapja
11. oldal
Kiegészítésképpen elmondták, hogy abban az időben minden falúban volt önkéntes tűzoltó csapat, így Ácsteszéren is. A tűzoltó szertár ma is áll a templom mögött. Volt melegedő és oktató helyiség is. Felszerelést és az egyenruhát a község állta. Az elmé leti és gyakorlati oktatást hivatásos tűzoltó tartotta, aki alkalmanként Komáromból jött ki. A szertár mögött volt egy kút innen nyerték a vizet. Akkor még szombat munkanap volt, így a gyakorlatokat (alaki, műszaki) vasárnap délelőtt tartották. Fidler Feri bácsi volt a szertáros. Aratás időben működött a tűzőrség, mely feladatot napközben a leven ték, az éjjel az önkéntes tűzoltók láttak el. A gyakorlatozás és a versenyzés mellett gyakorta élesben is megmutatták mire képe sek. Tibi bácsi egy konkrét esetet idéz fel ahol a helyzet sajnos a legnagyobb igyeke zett mellett is menthetetlen volt.. .Emlékszem 1944-ben egyszerre három pajta is égett, később azt is lehetett hallani, hogy szándékosság történt. Állítólag a Horváth Józsi bá csi látta, hogy a Földi Ernő felesége köcsögbe vitte hátra a parazsat. Az úgy volt, hogy itt nálunk a bognárműhelybe gyakran tartózkodtak emberek és itt lehetett hallani min den félét. Szóba jött a rabsickodás, a lopás, a pincebetörés, tűzesetek...minden, hogy aztán ebből mennyi volt az igaz ...ki tudja? Szóval... ez a három pajta a Müller, a Hor váth, a Szokoli tele volt takarmánnyal, - így aztán le is égtek ezeket megmenteni nem lehetett. Tibi bácsi szintén tagja volt az ácsteszéri önkéntes tűzoltó csapatnak, mely az idők fo lyamán folyamatosan új tagokkal töltődött fel. Utolsó parancsnoka Schándl Marci bá csi volt. Az egyesület megszűnésének okára, körülményeire, dátumára, már sajnos Ő sem emlékszik. Van azonban a faluban bizonyára néhány fiók, melynek mélyén ott lapul a most közzé tett fénykép, mely még sokáig őrzi az apák, nagyapák emlékét, akik ha kellett a legfé lelmetesebb elemmel, a tűzzel is farkasszemet néztek, hogy mentsenek értéket, életet, csak úgy önszántukból, a faluközösség iránt érzett kötelességtudatból, talán kicsit vir tusból, talán kicsit kalandból, de bátran félelem nélkül, ahogy bakonyi emberhez, illik. Pintér Gábor
Ez év tavasza igazán rendkívüli időjárása sok meglepetést hozott a gazdáknak, a ház körül kertészkedőknek, de nem csak ne kik, hanem a falun és a városon élőknek is. Március hónap időjárása is rendkívüli volt, mert a meleg napokat a hó közepén hűvös havas idő követte, majd a tavasz hozó napokon magjavult időben a tavaszi gabonák vetése zökkenő mentesen zaj lott, de utána újra hűvös csapadékos idő következett. Az év első égdörgése zivataros napja március elején volt jégesővel. Gyümölcs oltó Boldogasszony napján (III.25) a gyü mölcsfákon megindult az élet, gyorsan kilevelesedtek és az utána következő áp rilisi hűvös esős időben a virágzás elhú zódott vontatottá vált. Rovarmozgás hiá nyában a terméskötés gyérült. A gombás fertőzés felgyorsult, így ami terméskép ződmény volt az mind tovább fogyott. Ma már láthatjuk az eredményét, mert cseresznye, barack, meggy és kajsz ifáinkon alig van termés, és ha nem figye lünk oda a meglévőt tovább tizedeli a le vél likasztó, az atka, és a levéltetűk töme ge, illetve a további gombás fertőzések A gyümölcsösöket tehát fokozottan véde nünk kell vegyszeres permetezéssel.
Házunk Tája Zöldséges kertjeinkben is gondot okozott a rapszodikus időjárás, mert ha időben si került is vetnünk, a hűvös idő késleltette a kelést, gyorsította a gyomosodást és tö mötté, cserepessé tette a talajt A május 12-én fagyos szentek idejétől (Pongác, Szrvác, Bonifác) kezdődő zivataros, hű vös idő a kikelt növények fejlődését aka dályozta, némelyeket pld. az uborkát, vagy a kikelt tököt tönkre is tette. A ku korica és a napraforgó vetések is alig fej lődtek a sok és heves esőtől felverődő gyomirtó szerek a kelő növényeket is ká rosították. Az időjárás rendkívüliségét jelzi, hogy ná lunk az elmúlt hat (2004-2009) év első öt hónapjában a csapadék átlag 260 mm. Volt, 2010-ben 493 mm. Januártól márciu sig alig van eltérés, talán még kevesebb is, de áprilisban az átlag 35.7 mm-el szemben 113 mm. És a májusi 55.5 mm.-el szem ben 256 mm. A legcsapadékosabb nap má jus 15-e (délután és éjjel leesett 83mm.-rel, és az ezt követő nap 51 mm., majd 32 mm. következett, de a további napokon is volt 7-8mm. Közben a hőmérséklet is esett, reggelenként 6-7 C.fok volt.
A sok csapadék úgy feltöltött a talajt, hogy az északi vidékeken áradást oko zott, nálunk az árkok, kertek és pincék teltek meg vízzel, néhol szivattyúzásra volt szükség. Mit tehetünk, hogy a károkat enyhítsük? Mindenek előtt, ha annyira felszikkadt a talaj, vessük újra az uborkát, tököt, babot, azokat a növényeket, melyek másodve tésként is termeszthetők. Sekély kapálás sal gyomtalanítsuk a többi veteményünket, burgonyát, hagymát, és ha talaj anynyira felszikkadt, lazítsuk a kukoricaveté sek talaját. Ne felejtsük el, itt az utolsó ideje a palánták kiültetésének is. Gyümölcsfáinkról vágjuk le a vihartört ágakat, majd folyamatosan végezzük a el a növényvédelmi munkákat. Permetez zünk a gombakártevők (peronoszpóra, lisztharmat stb.), a rovarkártevők ellen és a növények növekedését elősegítendőén a permetszerbe tegyünk levéltrágyát is. Azt szokták mondani, amit az idő elron tott, helyre is hozza. Azért ne bízzunk mindent a természetre, magunk is igye kezzünk lehetőségeinkhez mérten segíte ni neki. Liebmann Károly
Arany Trombita 12. oldal
Acsteszér község havi lapja
Az Arany Trombita faluújság szerkesztősége Tisztelettel köszönti
Strádl Kelement és feleségét Palotás Ilonát 50 éves házassági évfordulójuk alkalmával.
2010.
június
Nyitvatartás Ruff-bolt: hétfő: 7.00-11.OO-ig kedd-péntek: 7.00-17.00-ig szombat: 7.00-11.00-ig vasárnap: 8.00-10.00-ig Rácz Fűszeres: H-P-ig: délelőtt 630-1200-ig délután 1400-1700-ig Sz:700-ll00-ig V: 800-1000-ig F
Még nagyon sok egészségben és szeretetben eltöltött közös éveket kívánunk a jubiláló házaspárnak Pintér Gábor
Főzési tanácsok Meggyes rácsos (közepes adag) 40dkg liszt, 15 dkg porcukor, 15 dkg mar garin, ? csomag sütőpor, tejföl (amennyit a tészta felvesz). A tészta kb. 1/3 részéből készül a süti tete jére a rács. A tésztára: zsemlemorzsa, meggy, por cukor, fahéj.
Jó étvágyat! Bata Lászlóné
Arany Trombita Ácsteszér község havi lapja Kiadásért felel: Önkormányzat, Ácsteszér Szerkesztők: Pintér Gábor, Wéber Gáborné, Gubucz Laiosné, Kovács Csaba
KÖZÉRDEKŰ INFORMÁCIÓK Könyvtár: kedden és csütörtökön 16.00-19.00-ig látogatható
BOLTOK, VENDÉGLŐ, FODRÁSZ....
Élelmiszer Vegyeskereskedés Nyitva tartás: H-P-ig: délelőtt 700-1600-ig Sz: 700-1530-ig V: 800-1200-ig COOPABC: Hétfő: 06.45-11.00-ig Kedd-Péntek: 06.45-16.30-ig Szombat: 06.45-11.30-ig Árpád vendéglő: hétfő-szombat: 6.30-21.00 vasárnap: 7.00-21.00 TUTTI Fagyizó: Hétfőtől-vasárnapig 13.00-19.00-ig Fodrászat (Ruff Ilona): hétfő: 8.30-14.00 kedd: 8.30-16.00 szerda: 13.00-19.00 csütörtök: zárva péntek: 10.00-17.00 Benzinkút: hétfő-szombat: 7.00-17.00 vasárnap: 7.00-16.30 EGÉSZSÉGÜGYI INFORMÁCIÓK Dr. M. Kiss Péter rendel: hétfő: 1200-től - 1400 óráig kedd: 1000-1300-ig szerda: 800- ll00-ig csütörtök: 1000- 1300-ig péntek: 1000- 1300-ig Gyógyszertár: Hétfő: 12.00-14.00 Csütörtök: 8.00-12.00 Kérésre házhozszállítást is vállalnak.