Nemzeti büszkeségünk forrása

www.ungarn-in-berlin.de

2007. április 21. 24. szám, ára: 2,00 euró

Magyar Egyesület Berlin e.V. Fónagy Zoltán 2007. március 15-én Berlinben: Mint a meghívóból ezt tudhatják, a foglalkozásom történész, és mint történészt kértek fel ma este ünnepi előadás tartására. Történész vagyok, aki a 19. század történetével foglalkozik, de nem a 19. századból; ennek egyik következménye, hogy szakmai alapszabálynak tekintem a historizálás kerülését. Azaz, nem próbálok párhuzamokat kényszeríteni múltra és jelenre, nem használom a történelmet aktuálpolitikai törekvések alátámasztására vagy legitámálására, és mindenekelőtt nem próbálok meg recepteket kiolvasni a múltból a jelen problémáinak kezelésére. Ugyanakkor meg vagyok győződve arról is, hogy a történelemmel való foglalkozás, a múlt kutatásának értelme nem csupán az intellektuális élmény, és elbeszélésének értelme több is lehet, mint a hallgató vagy olvasó szellemi, esetleg esztétikai élménye. A történész munkájának a múltbeli emberi cselekvések a tárgyai. Velük foglalkozva természetesen erős a kísértés, hogy a történetek rekonstruálása közben, a levonható tanulságok elemzésével, egyéni és társadalmi viselkedésminták bemutatásával mégiscsak befolyásolni próbálja kortársait, akkor is, ha nem veszi szó szerint a latin mondást, amely szerint a „történelem az élet tanítómestere”. Eközött a két többé-kevésbé egymásnak ellentmondó elv között próbálok meg egyensúlyozni előadásomban.

Nemzeti büszkeségünk forrása

Az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc történelmünk egyik legnagyobb jelentőségű eseménye, s egyben nemzeti mitológiánk legismertebb s talán legszebb fejezete. A „csudáknak éve” megteremtette a polgári társadalom, a polgári alkotmányos állam intézményeit, nemzedékek sorsát meghatározva. Emlékezete, méltán, máig nemzeti büszkeségünk egyik fő forrása. 1848 magyar forradalma ugyanakkor szervesen illeszkedett az európai fejlődés fősodrába, a hősies erőfeszítés pedig kivívta kora nemzetközi közvéleményének rokonszenvét. A magyarság harcát az általános emberi szabadságtörekvések részének tekintette a 19. századi haladó Európa. A forradalom és szabadságharc említésére szinte mindnyájunk előtt megjelenik néhány fényes vagy drámai kép: Petőfi a Nemzeti dalt szavalja a Nemzeti Múzeumnál, az emberek pénzüket és ékszereiket teszik le a haza oltárára, csataképek a tavaszi hadjáratból, végül akasztófák és sortüzek Aradon és a pesti Újépületben. Március 15. a még élő résztvevők és az utókor szemében egy őket, személyes sorsukat igen közelről érintő ügy jelképévé vált. Mi volt ez az ügy, amiért semmilyen árat nem tartottak drágának, még életük kockáztatását sem? Ha egy szóval akarunk válaszolni, akkor azt mondhatjuk, a szabadság volt az. Az 1848-as forradalom elsősorban a

szabadságot jelentette az egyéni és a közösségi lét síkján. Az a rendkívüli tavasz elhozta a lehetőséget, hogy mind az egyes ember, mind a nemzet kezébe vegye sorsának alakítását. Illyés Gyula az utolsó olyan nemzedékhez tartozott, amelyik még személyesen ismerhette a negyvennyolcat átélt generáció öregjeit. A puszták népében gyönyörű mondatokkal örökítette meg az egyszerű emberek, a nép szabadságélményét. „Anyám apja 48-ban négyéves volt, emlékezett a kozákokra, akik szülőfalván átlovagoltak, hogy a szabadságot letiporják. Nagyapa sajnálta a szabadságot. A szabadság letiprása (Folytatás a 4. oldalon)

E számunk tartalmából: Jenő Kaltenbach: Der Minderheitenombudsmann in Ungarn  Schäffer Erzsébet két írása: Baba a vonaton – Graffiti  Egyesületi élet  Hírek – tudósítások – riportok Film – könyv – zene  Új ízek Bözsike konyhájából  Deutsche Zusammenfassung dieser Ausgabe

2007. április 21.

2. oldal

?

Várjuk az új Collegium Hungaricumot… Az új Collegium Hungaricum Berlin (CHB) bokrétaünnepe 2007. május 4-én lesz, s ezt Egyesületünk nagyon is vegyes érzésekkel várja. Működésünk, rendezvényeink sikere hosszú éveken át szorosan kapcsolódott az eddigi CHB-hez, így nagyon vártuk munkánk fellendülését, megkönnyebbülését a szép új intézetben, de… A Magyar Egyesület a magyar kultúra itteni ápolásáért és terjesztéséért működik. Ezért egyrészt változatos kulturális és tájékoztató rendezvényeket szervezünk, másrészt aktívan részt veszünk Berlin nyilvános kultúréletében, előmozdítjuk az itteni kölcsönös megértést mind a német, mind a heterogén multietnikus lakossággal. Ennek érdekében gyakori és szívesen hívott vendégek vagyunk a Konrad-Adenauer-Stiftung, a FriedrichEbert-Stiftung, a Berlini Szenátus stb. interkulturális fórumain, ahol a magyarok hangját képviseljük. Egyesületünk eddig a CHB készséges támogatásával működött: mivel a mostani épületben saját helyiségre, sajnos, nem volt lehetőség, munkánkat sok-sok improvizációval végeztük. Annál nagyobb örömet szerzett Ács Tamás államtitkár úr előadása 2002. november 11-én a CHB jövőjéről tartott berlini szimpóziumon, amikor is az új épületben az itteni magyar egyesületeknek egy szép, negyven négyzetméteres helyiséget helyezett kilátásba. Amikor megtudtuk, hogy a CHB építése a konkrét kivitelezési tervezés fázisába ér, a Berlini Magyar Kolónia elnökével együtt a CHB igazgatója, Dr. Masát András úr közvetítésével – és támogató levelével – a magyarországi illetékes minisztériumhoz fordultunk. A 2005. december 6-iki válaszlevél részletezte, hogy a CHB új épületében „…két szemináriumi és egy ún. klubhelyiség kerül kialakí-

tásra…”, s ezek közül egyet egyesületeink – további fontos munkánk és a CHB-vel kialakult „…jó és hasznos munkakapcsolatunk folytatása…” érdekében, üzemeltetési költségtérítéssel – igénybe vehetnek. Sajnos, ez az ígéret időközben már nem aktuális: a 2006. december 8iki – a CHB igazgatója által szervezett – megbeszélésen Dr. Schneider Márta kulturális szakállamtitkár asszony azt közölte e sorok írójával, hogy újabb áttervezés után egyesületeink számára helyiség biztosítása nem valósítható meg (de még egy-egy iratszekrény elhelyezése sem!). Ezen az érthetetlen döntésen eddig, sajnos, sem Dr. Peisch Sándor nagykövet úr, sem Dr. Masát András igazgató úr közbenjárása nem tudott változtatni. Egyesületünk vezetősége 2007. február 16-án levélben kérte az illetékes minisztert, Dr. Hiller István urat, hogy vizsgálja felül az ügyet. Egyidejűleg a Berlini Brunszvik Társaság is hasonló kéréssel fordult a miniszter úrhoz, hangsúlyozva, hogy működésükhöz – mint gyerekek hétvégi magyar oktatásához – egy egyesületi szoba létfontosságú. Lapzártáig még nem kaptunk választ leveleinkre. A jelenlegi döntés abból a szempontból is érthetetlen, mert kulturális munkánk, itteni nyilvános fellépésünk, a magyarság pozitív reprezentálása most – és a jövőben – különösen fontos lett: a német média eddig alig referált magyar eseményekről, tavaly – hosszú évek után – egy sajnálatos kivétel volt: a sajtó, például a vezető berlini napilap, Der Tagesspiegel, a címlapon hozta a budapesti októberi ünnepek „barikádjainak” és az 56-

os tank „utcai fellépésének” fotóját! Azóta is több kritikus cikk és kommentár számolt be a magyar viszonyokról. Berlin multietnikai, multikulturális sokaságában (hivatalos statisztika szerint 192 külföldi nemzetiség él itt) a magyarság csak egy kisebb közösség. Annál is fontosabb, hogy mi a berlini nyilvánosság előtt a magyar kultúrát, európai értékrendszerünket és tradíciónkat hatásosan reprezentáljuk. Reméljük, hogy munkánk támogatására végül mégis megfelelő állami segítséget kapunk és a berlini magyar egyesületek az új, 5 emeletes, tágas CHB-ben megkapják a korábban már megígért egyesületi szobát. Dr. Hetey László

Emlékezetes rendezvények a Collegium Hungaricumban, a Magyar Egyesület szervezésében – vagy aktív részvételünkkel: Fent: Schubert Éva színművésznő estje 1995-ben Középen: 1998. március 15-iki megemlékezés Lent: Tolcsvay László koncertje 2005-ben.

3. oldal

2007. április 21.

Kedves Olvasó! Hűséges szerzőink, alkalmi cikkíróink segítségével ismét tartalmas Híradót sikerült készítenünk. És az előzetes, baljós jelek ellenére ráadásul pontosan. Köszönetet mondunk ezúttal dr. Fónagy Zoltánnak, a bécsi Collegium Hungaricum igazgatójának, aki nem zárkózott el attól, hogy igen érdekes márciusi ünnepi előadását lapunk közölje. Ugyancsak hálásak vagyunk dr. Kaltenbach Jenőnek, aki még az ősszel, amikor Berlinben kitüntetést vett át, megígérte, hogy lapunk olvasóinak bemutatja a nemzetiségi ombudsman intézményét. Cikkét az érdeklődők németül olvashatják. Harmadikként Kiss Ottó írót említjük meg, aki idén a lipcsei könyvvásár alkalmából járt Németországban, és erről készített riportját átengedte lapunknak. A Pester Lloyd berlini tudósítója, Lutz Lorenz is felsorakozott e szám szerzői közé. Köszönet jár tehát neki is azért, hogy érdekes német nyelvű riport-

jaival kedvében járhatunk magyarul lítenünk azon tagjainkat is, akik rendszeresen ellátják a lapot levenem tudó német olvasóinknak. Ugyancsak örülünk, hogy Mogyorósi leikkel, rövidebb-hosszabb írásaikkal Géza és Kőniger Miklós ismét meg- anélkül, hogy az impresszumban osztja olvasóinkkal gondolatait. feltüntetnénk nevüket. E számban Nélkülük sokszor talán meg se szerepel pl. Ketel Ilona és Robotka József. tudnánk tölteni lapunk oldalait… Kellemes olvasást kívánva a De van még valaki, akit e szerkesztőség búcsúzik az helyen említenünk kell. őszi – 25. – Egyesületi oldalainkon számig. Nem új tagként hallgatva el azt szerepel sem, hogy a Gyapjas kis juMárta, bileumra ugyanakazért kor több számítunk helyen minél több már A szerkesztőség írja hozzászócikkírólásra, írásra ként is vagy fényképre, akár elektronikus, látható a neve. Márti egyben akár hagyományos formában. felajánlkozott a Berlini Híradó elkészítésében való közreműködésre is. Ennek a szerkesztőség külön örül, hiszen régóta kérjük, hogy jelentkezzenek már mások is szerkesztőségi tevékenységre. Megígérjük, a kezdeményezéseket most is, ezután is szívesen vesszük. Végül általánosan meg kell em-

A Berlini Híradó 25. száma 2007 októberében jelenik meg.

Kitüntetések Frankfurtban 2006. október 28-án a majnafrankfurti Paulskirchében, az 1956-os jubileumi megemlékezésen Dr. Sólyom László köztársasági elnök a következő Németországban élő személyeket részesítette kitüntetésben: A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (polgári tagozat) 1. Balassa Imre 2. Dr. Csíkváry István 3. Ft. Fejős Ottó 4. Id. Klement Kornél 5. Konthur Mária 6. Dr. Lippay György Az 1956-os Emlékbizottság által adományozott Szabadság Hőse Emlékérem 1. Dr. Adriányi Gábor 2. Ángyán József 3. Dr. Benczúr-Ürmössy Gábor 4. Dr. Bors Jenő 5. Ft. Dani Péter 6. Eötvös Péter 7. Farkas József 8. Dr. Haris József 9. Dr. Hellenbart Gyula

10.Horváth Antal 11. Ihász József 12.Jäger Ferenc (posztumusz) 13.Koltai Lénárd 14. Kucsera János 15.Lázár István 16. Lux Antal 17. Marosi Gabriella 18.Dr. Marosi László 19.Máté Imre 20.Mészáros József 21. Náray Éva 22.Prezenszky Edit 23.Réti István 24.Sahin István 25.Dr. Sonnevend Ádám 26.Dr. Szabados Endre 27. Szily Ádám 28.Totin Éva, Elza 29.Dr. Totin Tibor 30.Dr. Trencséni János

2007. április 21.

4. oldal

Fónagy Zoltán ünnepi beszéde a berlini Collegium Hungaricumban

Nemzeti büszkeségünk forrása (Folytatás a címoldalról) volt képzeletében az a nagy ha, a végzetnek az a vak végzése, mely ha nem történik, minden másképpen történik ezen a földön, tán a szegény ember sorsa is.” Persze, valljuk meg, a szabadság fogalma túlságosan elvont ahhoz, hogy egyszerű emberek tömegeit cselekvésre mozgósítsa. A negyvennyolcas nemzedék számára azonban a szabadság beköszönte nagyon is kézzelfogható változásokat hozott. Mik voltak ezek, mire hivatkozhatott Kossuth, amikor 1848 őszén fegyverbe hívta az Alföld népét, zömében volt jobbágyokat, akiknek többsége egy esztendővel azelőtt az urak dolgának tartotta az olyan fogalmakat, mint nemzet, alkotmány, országgyűlés? A nagy változást, amely több volt, mint rendszerváltás, amellyel Magyarország új történelmi korszakba lépett, az 1848. áprilisi törvények testesítették meg. Ezek jelentették az új, polgári Magyarország alapköveit. Ezek a törvények adták meg mindazt, amit 1848-ból máig fenntartás nélkül vállalhatunk: a társadalmi haladást és a nemzeti önrendelkezés megteremtését. Az új törvények három kérdéskör rendezésével foglalkoztak. Egyik részük a társadalmi átalakulást és az egyéni politikai jogokat biztosította. A társadalmi modernizáció szempontjából a legnagyobb jelentőséggel a jobbágyrendszernek, a feudális viszonyok legkézzelfoghatóbb elemének a felszámolása bírt. A társadalom mintegy 80 százalékát alkotó úrbéres népesség eddig ki volt zárva a teljes értékű állampolgárok sorából. Jogaik szűk keretek közé voltak szorítva, úri hatalom alatt éltek, politikai jogokkal nem rendelkeztek, javaik örökítését, átruházását a földesúri tulajdonjog korlátozta. Közép- és Kelet-Európa országai közül Magyarországon ment végbe a leghaladóbb formában a jobbágyfelszabadítás: a feudális szolgál-

tatásokat azonnali hatállyal és kötelező jelleggel eltörölték, miként a katolikus egyháznak addig fizetett tizedet is. A volt jobbágyok az általuk művelt föld szabad tulajdonosaivá váltak. A földesúri bíróságok eltörlésével megszűnt személyes alávetettségük is. A földesurak kárpótlását az állam vállalta magára. Az áprilisi törvények jóvoltából mintegy 9 millió jobbágy vált szabad, teljes jogú állampolgárrá. Nemcsak személyes szabadságjogokhoz jutottak, hanem szabad földtulajdonhoz is. A magyar rendi szisztéma sajátos vonása volt, hogy éppen a legtehetősebbek voltak mentesek a közterhek viselésétől. A forradalom egyik legfontosabb vívmányaként megszűnt a nemesség adómentessége: a törvény kimondta, hogy az ország lakosai „minden közterheket különbség nélkül egyenlően és aránylagosan viselik”. A polgári jogegyenlőség megvalósítása során a nemesi, főnemesi címeket nem törölték el, de a törvény előtt mindenki egyenlő lett. A gyülekezési és szólásszabadságot most már általánosan érvényesnek tekintették. A sajtótörvény szabaddá tette a lapalapítást, eltörölte a cenzúrát, a sajtóvétségek felett ezentúl a polgárok esküdtszékei ítélkeztek. Kimondták a keresztény felekezetek egyenjogúságát, megszüntetve ezzel a katolikus vallás államegyház jellegét. A törvények második csoportja a politikai berendezkedést alakította át: Magyarország polgári parlamentáris monarchia lett. Erdély és a Magyar Királyság egyesült, az ország déli szélén húzódó katonai határőrvidéket visszacsatolták: az ország három évszázaddal Buda török elfoglalása után végre visszanyerte területi egységét, integritását. A korabeli Európában igen demokratikusnak számító választójogot léptettek életbe. Az ország központjában, Pesten évente összeülő parlament képviselőit rendi

Szerzőnk dr. Fónagy Zoltán történész, a bécsi Collegium Hungaricum igazgatója

különbségek nélkül választották. A végrehajtó hatalom Bécstől független, a parlamentnek felelős minisztérium kezébe került. Az uralkodói önkénynek gátat szabtak: a királyi rendelkezések csak akkor voltak érvényesek, ha magyar miniszter is aláírta őket, aki viszont a parlamentnek felelt azért, amit aláírt. A törvények harmadik csoportja újrarendezte Magyarország és a Habsburg Monarchia kapcsolatát. A reformellenzék nem akarta az országot kiszakítani a Habsburgok jogara alól, viszont a birodalom keretei között a lehető legszélesebb önrendelkezést kívánta biztosítani. A magyar felfogás szerint Magyarországot a továbbiakban csak a közös uralkodó személye kapcsolta a Habsburg birodalomhoz. A forradalom után megalkotott rendszer nem volt minden részletében kidolgozott, végleges politikai berendezkedés. Az idő szorításában született törvények egy részét igen tágan, sőt ellentmondásosan lehetett értelmezni. Az új polgári állam azonban rendelkezett az önállóság legfontosabb kellékeivel, így kedvező kereteket adott a további fejlődéshez. A magyar forradalom története egyedülállónak bizonyult az 1848as európai forradalmi hullámban. Magyarországon ugyanis nem papirostörvényeket eredményezett a népek tavasza. Az új hatalom egy máig egyedülálló teljesítményt felmutató politikai elit kezébe került. Ezek a férfiak, Batthyány Lajos miniszterelnökkel az élen, határozottan láttak hozzá a csak papíron létező önálló államiság realizálásához. Szinte csodával határos módon, a semmiből teremtették elő ennek két alapvető feltételét: a pénzt és a hadsereget.

5. oldal Batthyány Lajos gróf: Magyarország első miniszterelnöke az egyik legtekintélyesebb, nagyvagyonú mágnáscsaládban született 1807. február 10-én Pozsonyban. Bécsi nevelőintézetek, az arisztokrata ifjak könnyed katonatiszti évei után az 1830-as évek elejétől élt csak tartósan Magyarországon. A 30-as éveket birtokai rendbetételével töltötte. 1835-ben megnősült, feleségével, Zichy Antónia grófnővel fenntartott szalonja a reformpárti társasági és politikai élet központja volt Pozsonyban és Pesten. Csak az 1839-40-es országgyűlésen kapcsolódott be a politikai életbe, de mindjárt vezető szerepben: tulajdonképpen ő szervezte meg a liberális ellenzéket a főrendi táblán. A következő években a reformerek által létrehozott társadalmi-gazdasági szervezetek, egyesületek vezető pozícióiban munkálkodott (Iparegyesület, Védegylet stb.). Innen eredeztethető politikai együttműködése, sőt barátsága Kossuth Lajossal. Az 1843-44-es országgyűlésen már az egész ellenzék vezérének tekintette, s amikor a liberális reformerek addigi informális csoportja Ellenzéki Párt néven párttá szerveződött (1847), már nem is jött szóba más annak elnökeként. Amikor a bécsi s a pesti forradalom következményeként a birodalmi kormány engedett a reformellenzék követeléseinek (egyik legfontosabb eleme a parlamentnek felelős kormány kinevezése volt), már magától értetődő volt, hogy az alsótáblán többséget alkotó Ellenzéki Párt elnöke legyen a miniszterelnök. (Március 17-én nevezték ki.) Kormánya az áprilisi törvények kihirdetésének napján, április 11-én lépett hivatalba. Rájuk várt az a hatalmas átalakítási folyamat, amelynek kereteit az áprilisi törvények kijelölték. Ha van nehéz helyzet, amelyben egy kormány átveszi az ország vezetését, Batthyányéké az volt: parasztmozgalmak a jobbágyfelszabadítás során, nemzetiségi forrongások, az

2007. április 21. önrendelkezés nemzetközi elismertetése – mindehhez a szó szoros értelmében üres államkassza és hiányzó fegyveres erő. A konzervatívok alig várták, hogy amit még vissza lehet venni a forradalom vívmányaiból, azt visszavegyék, a radikálisok pedig a hazai viszonyok közt megvalósíthatatlan követelésekkel tartották lázban a közvéleményt. A rendkívül nehéz körülmények között Batthyány nemcsak helytállt, hanem kortársai fölé magasodott. Állhatatossága, erkölcsi feddhetetlensége, elvhűsége, szervezőkészsége, munkabírása, megkérdőjelezhetetlen tekintélye, külpolitiai tájékozottsága a legnagyobb magyar államférfiak sorába emelte. Érdemei közül egyet emelnék ki különösen: elsősorban az ő energikus szervezőmunkájának köszönhetően jött létre szinte a semmiből annak a honvédseregnek a magja 1848 nyarán, amely szeptemberben már meg tudta állítani az első fegyveres támadást, s amely a következő tavasszal az újkori magyar hadtörténet talán egyetlen dicső fejezetét írta. Amikor az udvar és Magyarország nyílt szakítása bekövetkezett, az ő miniszterelnöki megbízása is megszűnt. Október eleje után közkatonaként – egyszerű képviselőként – szolgálta a magáénak tartott ügyet. Noha a győztes ellenforradalom csak október 3tól tekintette lázadásnak, ami Magyarországon történt, Batthyányt mégis felelősségre vonták tavaszinyári miniszterelnöki működéséért – egyetlenként. A miniszterelnök előre megtervezett, koncepciós per – magán- és politikai bosszú – áldozata lett, amikor 1849. október 6-án a pesti Újépület udvarán kivégezték. Batthyányval együtt mély tisztelet illeti meg azt a politikai elitet, amely létrehozta és működtette a magyar történelem első polgári parlamentáris rendszerét. Zömük kitartott vállalt küldetése mellett akkor is, amikor a bécsi udvar megkísérelte visszavenni a nemzeti önrendelkezés újonnan megszerzett vív-

mányait. Ők voltak azok, akik megszervezték az önvédelmi háborút, létrehozták és felfegyverezték azt a honvédsereget, amely 1849 tavaszán a magyar hadtörténet legfényesebb lapjait írta. Közülük számosan a létező legnagyobb áldozatot hozták közösségükért. A szabadságharc komoly áldozatokat követelt Magyarországtól emberéletben és anyagi javakban. A legyőzött ország áldozata azonban nem volt értelmetlen. A szabadságharcot ugyan leverte a túlerő, de a társadalmi átalakulás vívmányait: a jobbágyfelszabadítást, a törvény előtti egyenlőséget és a közteherviselést nem lehetett megsemmisíteni. A heroikus katonai teljesítmény, a forradalmi idők vívmányai – amelyek révén a magyarság a török elleni harcok óta először nyerte el Európa rokonszenvét – a vereség ellenére is annak tudatát erősítették, hogy a nemzet az önrendelkezés kivívását a körülmények kedvezőre fordulásával sikerrel kísérelheti meg. A szabadságharcban megtapasztalt erő vált a nemzet kitartásának alapjává az önkényuralommal szembeni ellenállásban. E kitartásnak köszönhetően szerezte vissza Magyarország az 1848. áprilisi vívmányok zömét 1867-ben. S 1848 emléke, március 15. emléke szilárd vonatkoztatási pont, kiapadhatatlan erőforrás maradt azóta is, minden olyan helyzetben, amikor az egyéni szabadságjogok és a nemzeti függetlenség veszélybe került, vagy éppen zárójelbe tették keményebb vagy puha diktatúrák. 1848 nagy generációjára ma is van miért emlékeznünk. Ne csak csodáljuk őket: tanuljunk tőlük. Tőlük, akik elveikhez, politikai és emberi becsületükhöz, a katonai vagy hivatali esküjükhöz való ragaszkodást életüknél is többre tartották. S akik képesek voltak hétköznapi valósággá testesíteni a szabadság és egyenlőség elvont eszményeit. Akik – Kossuth híres mondatát kissé szabadon idézve – ugyanannyi energiát mutattak a kivitelezésben, amennyi lelkesedést a megajánlásban azokon a 159 évvel ezelőtti lázas napokon.

2007. április 21.

6. oldal

Dr. Jenő Kaltenbach:

Das ungarische Modell des Minderheitenombudsmanns Die Rechtsinstitution des ungarischen Minderheitenkommissars ist eine parlamentarische Institution eines Ombudsmanns, die sowohl von der Exekutiv- als auch von der Gerichtsgewalt unabhängig ist. Der Ombudsmann wird vom Parlament der Republik Ungarn bestellt, und auch seine Berichtspflicht besteht gegenüber dem Parlament. Seine Unabhängigkeit von der Exekutivgewalt ist hinsichtlich aller drei Faktoren eindeutig: er ist unabhängig vom Haushaltsaspekt her; er nimmt seine Aufgabe ohne staatliche Einmischung wahr, das heißt, er besitzt eine Unabhängigkeit bei der Ernennung seiner Angestellten, der Bewirtschaftung seiner Ressourcen und bei der Meinungsbildung, und schließlich verfügt er über eine persönliche Unabhängigkeit, da das Gesetz über den Parlamentsbeauftragten Garantien über die Berufung und Abberufung des Ombudsmanns enthält. Diese Rechtsinstitution spielt in Ungarn eine wichtige Rolle in der Formulierung der Zielsetzungen für Minderheitenschutz und Antidiskriminierung. Sie nimmt an der Prüfung der Durchsetzung der entsprechenden Maßnahmen, aber auch an der Weiterentwicklung und Umgestaltung des rechtlichen Umfelds aktiv teil. Jede offizielle Untersuchung des Ombudsmanns wurde mit Formulierung von Empfehlungen für die betroffenen Ministerien und Unterbreitung von Vorschlägen für die Modernisierung des Rechtsrahmens abgeschlossen. Der größte Teil der Empfehlungen für eine Weiterentwicklung dieses Rahmens wurde im Zusammenhang mit der Untersuchung der einzelnen konkreten Beschwerden formuliert. Schließlich ist der Minderheitenombudsmann ein aktiver Teilnehmer der Gesetzgebung und der po-

litischen Entscheidungsprozesse. Seine Meinung wird bei sämtlichen neuen Gesetzen und Gesetzesänderungen, die sein Amt betreffen, und bei allen Fragen, mit denen er sich zu befassen hat, angehört. Funktionen der Institution Im Sinne der sich auf die Tätigkeiten der Institution des Minderheitenombudsmanns beziehenden, in der Fachliteratur als maßgebend zu betrachtenden Meinung können drei Hauptgruppen von Funktionen und Verpflichtungen definiert werden: – politische Entscheidungs- und Gesetzgebungsfunktionen, – Funktionen zur Geltendmachung des Rechts, – Funktionen von Informationsund Bildungscharakter. Gesetzgebungs- und politische Entscheidungsfunktionen Weiter oben wurden die mit der Unabhängigkeit der Institution zusammenhängenden Gesetzgebungs- und politischen Entscheidungsfunktionen angesprochen. Aus den vorstehenden Ausführungen geht eindeutig hervor, dass ich als Minderheitenombudsmann die vom Gesetz gewährten Gesetzgebungs- und politischen Entscheidungsfunktionen im breiten Sinne auslege. Wir verschaffen uns regelmäßigen einen Überblick über einschlägige Gesetze und rechtliche Regelungen. Diese umfassende Analyse endet mit Empfehlungen zur Änderung der geltenden Gesetze und Anträgen auf neue Gesetze sowie Gesetzesänderungen. Bei der Untersuchung der einzelnen konkreten Beschwerden beziehen sich die Empfehlungen fallweise nur auf die Änderung von örtlichen Verordnungen, aber auch in diesen Fällen wenden wir uns oft an die Ministerien und machen Empfehlungen zur Überprüfung der landesweit gültigen Rechtsnormen, insbesondere dann, wenn es sich um regelmäßig wiederkehrende Erscheinun-

Anlässlich des ungarischen Millenniums hat die Deutsch-Ungarische Gesellschaft in der Bundesrepublik Deutschland e.V., Stuttgart, einen Kulturpreis für herausragende Leistungen gestiftet, die der Pflege und Förderung freundschaftlicher Beziehungen zwischen Deutschland und Ungarn dienen. Der Kulturpreis wurde im Jahr 2006 von den DeutschUngarischen Gesellschaften Stuttgart und Berlin im Gedenken an den heldenhaften ungarischen Volksaufstand 1956 im Rahmen eines Festaktes in der Vertretung des Landes Baden-Württemberg in Berlin gemeinsam verliehen. Preisträger waren Éva Mayer–Bajtai, Budapest, Journalistin und Herausgeberin der Zeitschrift Barátság sowie unser Autor Professor Dr. Jenő Kaltenbach, Budapest, Ombudsmann des Ungarischen Parlaments für die Nationalen Minderheiten.

gen oder um Fälle handelt, welche die Problematik einer institutionellen Diskriminierung aufwerfen. Im Laufe der Jahre hat sich eine gewisse Praxis bei der Vorbereitung der Entwürfe der neuen Gesetze herausgebildet. Im Prozess der Gesetzvorbereitung holen die Ministerien die Meinung des Ombudsmanns ein. Vollstreckungsfunktionen Die andere Gruppe der dem Ombudsmann zur Verfügung stehenden Funktionen bilden jene der Umsetzung der Regelungen zu Minderheitenschutz und Antidiskriminierung. Was die einzelnen konkreten Fälle anbelangt, so sind sowohl das Opfer, eine beliebige Nichtregierungsstelle als auch eine sonstige Stelle berechtigt, eine Beschwerde einzureichen. Zahlreiche Male hat das Amt aufgrund der Medienberichte eine Untersuchung eingeleitet. Das Vorgehen bei der Einreichung der Beschwerde ist weitgehend informell: Der Beschwerdeführer kann seine Beschwerde schriftlich einreichen, auf Grund der mündlich vorgetragenen Beschwerde des Beschwerdeführers wird die Eingabe durch einen Angestellten des Amtes schriftlich ausgefertigt, aber auch telefonische Meldungen sind möglich. Der Ombudsmann führt die Untersuchung

7. oldal auf Grund der von der verklagten Stelle eingeforderten Unterlagen durch, er kann auch vor Ort mit den Augenzeugen und Beteiligten des Beschwerdeverfahrens sprechen. Diese Ausgestaltung der Institution ermöglicht auch die Untersuchung solcher Diskriminierungssachen, die mangels dieser Institution unaufgedeckt geblieben wären. Ein erheblicher Vorteil der Institution ist die Möglichkeit einer Untersuchung vor Ort, da dies ermöglicht, die entsprechenden Angelegenheiten und die dazugehörigen Informationen gründlich kennen zu lernen bzw. zu sammeln. Bei den Diskriminierungsdelikten erweisen sich die vor Ort durchgeführten Untersuchungen in jedem Fall als äußerst nützlich. Was die Geltendmachung der Vollstreckungsbefugnisse angeht, ist die Inanspruchnahme der zur Untersuchung der Diskriminierungssachen zur Verfügung stehenden Mittel eine andere wesentliche Eigenart der Institution. Solche Mittel sind Vermittlung, Schlichtung, Überzeugung und die Öffentlichkeit. Bei einem Teil der bei uns eingehenden Beschwerden stellt sich heraus, dass es zu keinem Missbrauch von Rechten kam, es sich um keine Rassendiskriminierung handelt oder dass der Grund für die Beschwerde im Informationsdefizit, im Mangel an entsprechender Kommunikation zwischen den Behörden und den Beschwerdeführern liegt, den die Beschwerdeführer oft als Diskriminierung erleben. In anderen Fällen kann zwar die Beschwerde in jeder Hinsicht berechtigt und begründet sein, der Ombudsmann besitzt jedoch keine Zuständigkeit für die Veranlassung einer Untersuchung. In solchen Fällen vermittelt das Amt zwischen den Parteien und fördert somit einen effizienteren Informationsfluss, oder aber informiert es den Beschwerdeführer über die ihm zur Verfügung stehenden sonstigen Möglichkeiten und Rechtsmittel, ferner leitet es bei Bedarf die Beschwerde samt einer Begründung an die zuständige Stelle weiter.

2007. április 21. Schlichtung ist eine den Ämtern (des Charakters) eines (Minderheiten-) Ombudsmanns eigene Methode, und unser Amt ist bestrebt, von dieser Möglichkeit Gebrauch zu machen. Überzeugung ist das zweite, dem Ombudsmann zur Verfügung stehende nicht kontradiktorische Instrument. Überzeugung bedeutet, dass der Ombudsmann unter Einbringung des Prestiges seiner Institution und seiner Person versucht, den Täter über die Schädlichkeit der Gegenstand der Eingabe bildenden Tätigkeit zu überzeugen. Ein Vorteil des Instruments der Überzeugung ist deren Bildungsund präventiver Charakter. Auch im Bereich strategischer Befugnisse besitzt der Ombudsmann eine volle Zuständigkeit. In konkreten Einzelfällen kann er „ex offico“ (von Amts wegen) eine Untersuchung veranlassen, so dass zur Eröffnung der Untersuchung eine Beschwerde von Seiten des Opfers nicht erforderlich ist. Zwecks Förderung der Realisierung strategischer Ziele wurden auch zahlreiche amtliche Untersuchungen allgemeinen Charakters geführt. Unter anderem wurde der Minderheitenunterricht untersucht; es wurde eine getrennte Untersuchung veranlasst, um aufzudecken, womit sich die unverhältnismäßig hohe Zahl von Roma-Kindern in den Hilfsschulen erklären lässt. Im Rahmen der Untersuchung haben wir uns mit dem Selbstverwaltungssystem der Minderheiten und der Wahl der Mitglieder der Minderheitenselbstverwaltungen, ferner mit der in den Bereichen Wohnen und Beschäftigung vorkommenden Diskriminierung befasst. Information und Bildung Schließlich möchte ich auf die dritte Gruppe der Funktionen der Institution des Minderheitenombudsmanns zu sprechen kommen: die Informations- und Bildungsfunktionen. Die Informationsbefugnisse umfassen die Versorgung der betroffenen Einzelpersonen, Körperschaften und Institutionen mit Information und ihre Unterstützung durch Beratung für die

Teilnehmer der verschiedenen konkreten Bereiche in Verbindung mit den Minderheitenschutznormen, Mitwirkung an der mit der Toleranz, den antirassistischen und Antidiskriminierungsmethoden zusammenhängenden Bildung der verschiedenen wichtigen gesellschaftlichen Gruppen, die Bekanntmachung der Gesellschaft mit den Fragen der Diskriminierung inklusive der Zusammenstellung und Verbreitung von Informations- und sonstigen Unterlagen und schließlich die Zusammenarbeit mit Organisationen, die für ähnliche Ziele arbeiten wie diese spezialisierte Institution. Unser Amt hat bisher mehrere Handbücher publiziert, und zwar im Interesse der Förderung der Zusammenarbeit zwischen den Minderheitenselbstverwaltungen und der Kommunalverwaltungen; sie behandeln das rechtliche Umfeld ihrer Tätigkeit und enthalten eine Beschreibung der Lösung der einschlägigen Sachen. Es wurden zwei internationale Konferenzen organisiert: eine über die Vertretung der Minderheiten und ihre Teilnahme an den politischen Entscheidungsprozessen und eine zweite zur Rassendiskriminierung. Die Ergebnisse der Konferenzen wurden in zwei Bänden veröffentlicht. Der Ombudsmann hält oft Vorträge und leistet einen Beitrag bei verschiedenen Konferenzen, Konsultationen und Beratungen im ganzen Land. Wir nehmen an der Vorbereitung und Durchführung von verschiedenen Spezialschulungen teil, unter anderem für Mitglieder der Minderheitenselbstverwaltungen, Bürgermeister und lokale Beamte. Die Institution nimmt auch dann eine mittelbare Bildungs- und Weiterbildungsfunktion wahr, wenn sie Empfehlungen für verschiedene Behörden gibt, die Überzeugung als Mittel zur Lösung von Problemen einsetzt sowie ihren jährlichen Bericht an das Parlament vorlegt. Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogok Országgyűlési Biztosa: magyar nyelven lásd az Interneten, a feladatok és konkrét esetek részletes leírásával: www.obh.hu

2007. április 21.

8. oldal ITB, 2007. március 7.–11.

Utazik a világ A világ legjelentősebb idegenforgalmi szakkiállításán, a Nemzetközi Turisztikai Börzén (ITB), idén 184 ország – köztük hazánk – vett részt. A tavaszi berlini seregszemlén rekordszámú, összesen 177 ezer érdeklődőt regisztráltak. Kínából csempészett, kígyóval kibélelt snapszos flaska, elegáns afrikai krokodilbőr retikül és hamisított távol-keleti luxuskaróra sajátos – vitrinbe zárt – egyvelege árulkodik arról a germán fináncok standján, hogy a rapid fejlődésű idegenforgalomnak jócskán van árnyoldala is. A klímaváltozás, a terrorveszély, a gazdasági hullámvölgy a 21. században eddig csupán minimálisan befolyásolta az emberek utazási szokásait. A fapados légi járatok bővülésével, az EU 27 tagúra duzzadásával, a keleteurópai, ázsiai újgazdagok megjelenésével friss tömegek (új kor-, valamint társadalmi osztályok) vághatnak neki felfedezni a Föld szépségeit. Az ITB-nek otthont adó Németországban a 10 százalékos munkanélküliség dacára is mintegy 50 millió – 14 évesnél idősebb – turistáról szólnak a 2007-es prognózisok. Szárazon fogalmazva: a németek egyharmada belföldön, egyharmada a Földközi-tengeri régióban üdül, míg a többiek a „maradék” tájakon kalandoznak legalább öt napot, de átlag két hetet. Spanyolország és a hozzá tartozó napsütötte szigetek a jövőben sem ússzák meg a karcsú, tetovált hölgyek és a pocakos sváb urak ostromát, de jut bőven belőlük Itáliába, Portugáliába, Görögországba is. Aktuális trend, hogy nem kedvez az idegenforgalmi széljárás Franciaországnak, Hollandiának, Törökországnak és az észak-afrikai arab államoknak. Derűsebben várhatják a húsvét körül startoló turisztikai főidényt az osztrákok, a magyarok, a csehek és az EUcsatlakozásról álmodó horvátok. Az Unió két frissen felvett tagországa, Románia és Bulgária a korábbi évek látványos vendégforgalmi fejlődé-

sének felgyorsulását reméli a Fekete-tengernél és a gazdag kulturális értékekkel rendelkező városokban. Skandinávia továbbra is a jó anyagi helyzetű, környezetbarát (nagy)családosok paradicsoma! A hajdani Szovjetunió vidékei Moszkvát és Szentpétervárat, no meg az Európai Unióhoz tartozó balti triót leszámítva, kevésbé csábítóak a magánturisták számára, noha két évtizeddel ezelőtt a gorbacsovi korszakban megtörni látszott a (hidegháborús) jég. Mivel az ITBházigazda NSZK-ban tavaly 10 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma – nem utolsósorban hála a sikeres-békés foci VB-nek –, a belföldi és beutaztató turizmusnak is szép kilátásai vannak a korrektségéről, biztonságáról, de nem éppen olcsóságáról híres legnépesebb EU tagállamban. Távol Európától A berlini vásárváros 11 ezer kiállítója közül a márciusi öt napos ITBn az idei díszvendég, India büszkélkedhetett talán a legegzotikusabb standokkal. A világ legnagyobb demokráciájaként emlegetett szubkontinens már turistaküldő országként sem érdektelen, de vendéglátó államként különösen izgalmas része Ázsiának. A kínai gazdaság híres „nyomulásából” a turizmus is jócskán profitál és a cunámi okozta félelmek már nem gátolják a délkelet-ázsiai prosperitást. Az aidstizedelte fekete afrikai országok idegenforgalma nagyon eltérő képet mutat, míg például Kenyában hagyományosan népszerűek a „természetfelfedező” szafarik, addig a szomszédos Etiópiáról, a távoli Kongóról, Angoláról hallva nem az impozáns elefántcsordák, elegáns zebraseregek, lomha vízilófamíliák jutnak az eszünkbe. Dél-Afrika legjobb „reklámhordozója” még ma is Nelson Mandela, no meg a lenyűgöző táj és a fenséges bor! Az Egyesült Államok a sokat szigorodott beutazási szabályok ellenére ismét egyre vonzóbb a külföldiek

számára, amivel Latin-Amerika nem igen dicsekedhet. Ausztrália, a földteke túloldalán, a turizmusban legaktívabb nyugat-európaiak számára messze van: ennek persze lehet pozitív lecsapódása is! A távolról érkezett vendég gyakorta 4-6 hetet is eltölt az ötödik kontinensen, s közben akarva-akaratlan konzumál – szállodát, bérkocsit, „halat, vadat, s mi jó falat”-ot. Idén mintegy 700-720 millió turistával kalkulálnak a szakemberek világszerte: mivel sokan több külhoni vakációt is megengedhetnek maguknak, a statisztika csalóka. De azt sejteti, hogy a bolygónkon lakók zöme számára az utazgatás, a világlátás a harmadik évezredben is elérhetetlen luxus marad. Mogyorósi Géza Hazánk a berlini ITB-n több mint 300 négyzetméteres – közel 30 magyar szolgáltatóval közös – nemzeti standdal képviseltette magát. A dr. Róna Iván vezette Magyar Turizmus Zrt. szervezésében a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium a 2007-ben meghirdetett „Zöldturizmus Évéhez” kapcsolódva kapott bemutatkozási lehetőséget. Az oktatási és kulturális tárca a „Pécs Európa Kulturális Fővárosa 2010” projekt népszerűsítésében vállalt szerepet. Március 9én dr. Peisch Sándor németországi magyar nagykövet társaságában dr. Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési miniszter is felkereste a – kür töskalács-készítőkkel, borkóstolással, népi tojásfestéssel hangulatossá varázsolt – „Ungarn”-standot. Az ITB egyik magyar vonatkozású csúcspontjaként a kormánytag jelenlétében sor került a Német Utazási Szövetség (DRV) és a Magyar Turizmus Zrt. közötti szerződés ünnepélyes aláírására, melynek értelmében Budapest rendezheti a német szakmai szövetség 2008. évi közgyűlését – tudta meg lapunk a vásárvárosban tartott sajtótájékoztatón. M.G.

9. oldal

2007. április 21.

Wartburg varázs

Kevés autótípus büszkélkedhet olyan történelmi névvel, mint a hajdani Német Demokratikus Köztársaságban fél évszázaddal ezelőtt piacra dobott Wartburg. Türingia tartomány, sőt egész Közép-Európa egyik legrégebbi és legjobb állapotban fennmaradt őrvára (mert hogy a szó németül ezt jelenti) lett a „keresztapja” a szomszédos Eisenachban 1991-ig gyártott modellnek.

Az álomszép, vadromantikus türingiai erdőségben, 400 méter feletti magasságban „trónoló” vár, a Wartburg históriája a 12. századig nyúlik vissza, s már jóval a róla elnevezett autómárka felbukkanása előtt környéke fontos kulturális, ipari központja volt. Luther az 1500as években itt fordította németre a bibliát, s innen származik az európai zenei életben nagy érdemeket szerzett Bach család. A textil-, vegyiés gépipari tradíciónak hála a 19. századi technikai forradalom nem érte felkészületlenül a tapasztalt, gondolkodó és kíváncsi mesterembereket. Az 1871-ben kikiáltott Német Birodalomnak is egyik gazdasági centruma lett a Wartburg lábánál fekvő Eisenach, a közeli Erfurt és Chemnitz. Ez utóbbi városkában 1939-ben készítették el a mérnökök annak a motornak a konstrukciós tervét, amelyet aztán a vesztes második világháború után az NSZK-ban és az NDK-ban is egyaránt megvalósítottak egy-egy modellben. A kétütemű, háromhengeres „szív” ezért pöfékelt olyan egyformán az 50-es évektől az – Audi ősének tekinthető – DKW-ban és a Wartburgban. Chemnitzet már Karl-Marx-Stadtra nevezték át, midőn a külső megjelenésében a nyugatnémet Borgward Isabella „koppintásának” tűnő, igen gyönyörű Wartburg 311-es és 312-es limuzin (felvételünkön) debütált. Magyarországon is nagyon nép-

szerű lett az elsőkerék-meghajtású, 900, illetve 991 köbcentis családi jármű. A Trabant „bátyjának” becézett, négyajtós, kerek lámpás Wartburg 37 lóerős motorral 115 km/órás tempóra volt képes, míg az izmosabb, 50 lovas verzió akár 130 km/órás sebességgel is száguldhatott. Az oldtimergyűjtők ennél a viszonylag nagy szériában gyártott típusnál izgalmasabbnak tartják a Wartburg Camping Limousine-t. A keletnémet kacifántossággal hosszú nevet kapott eisenachi modell nem más, mint egy csodaszép kombi. Két színre dukkózva, krómozott díszléccel és lökhárítóval a 21. században is a veterántalálkozók ünnepelt sztárja. Pláne a panorámatetős változat! Restauráltan, üzemképes állapotban 8–10 ezer eurót (kb. 2–2,5 millió forint) is megér egy ilyen régiség. Jó példa arra, hogy a 60-as évek küszöbén a KGST-tagországok autóipara nem volt még reménytelenül lemaradva a kapitalista államoktól, a kétajtós Wartburg Cabrio. Ez a szellős és csinos kocsi, akárcsak a csehszlovákok kortárs Skoda Feliciája már-már azt jelzi, hogy a gépjárműdizájnerek a „létező szocializmusban” sem csupán praktikus (unalmas) nóvumokat terveztek! Mertek bohémok is lenni! Ilyen vidám életérzést sugároz a kétüléses Wartburg Sport is, melyhez még az NDK vezető színművészei és közéleti személyiségei

is csak nagy protekcióval juthattak hozzá. Wartburg 353 Egy évtized után a VEB Automobilwerk Eisenach konstruktőrei vadonatúj modellel örvendeztették meg a világot. Az 1,0 literes Wartburg 353-as, a már bevált – háború előtti! – kétütemű, háromhengeres technika ellenére is sokkal korszerűbb és komfortosabb volt elődjénél. A négyajtós limuzin tágas utas- és csomagtere kategóriájában szinte egyedülálló volt a szocialista országok gyártmányai között. A Tourist, a kombi pedig a kempingezők és maszek zöldségesek kedvence lett – ki álmodhatott akkor Volvóról vagy legalább egy méretes Volgáról? Az 1966-ban piacra dobott Wartburg 353-as „kocka” karosszériája aztán negyedszázadon át alig változott. A keletnémet mérnökök fantáziájából csak olyan újításokra futotta, mint a tolótető bevezetése, avagy a kombiból varázsolt pick-up. A túlzott környezetbarátsággal aligha vádolható modell legjelentősebb frissítését az 1988-as lipcsei őszi Nemzetközi Vásár publikuma láthatta először. A négyütemű, benzines, Volkswagentől örökölt 1,3-as, keresztbe beépített motor jóvoltából akár 140-es tempóval is roboghatott az 58 lovas kocsi. A szerény kasznimodifikáció (új világítótestek, lökhárítók, kilincsek stb.) sem feledtethették, hogy a javított zajszigetelés ellenére is eljárt már az idő az eisenachi típus felett. Aztán közbeszólt a történelem! Egy évvel a Wartburg 1,3-as premierje után ledőlt a berlini fal, majd 1990. október 3-án újraegyesült Németország. A következő esztendőben leállították az öszvér modell gyártását, de a középkori vár tövében nem számolták fel az autóipart. A modernizált és racionalizált üzemben, ahol régen közel tízezer ember dolgozott, ma rengeteg robot és néhány száz szerelő „keresi kenyerét”. Közép- és Kelet-Európa útjairól pedig a Trabanthoz (Zsigulihoz, Moszvicshoz, Zaporozsechez, Volgához, Polski Fiathoz, Zastavához) hasonlóan lassan kihalnak az utolsó Wartburgok is. (Mogyorósi)

2007. április 21. Mit bereits wieder zehn Veranstaltungen im ersten Quartal dieses Jahres, davon drei in Baden-Württemberg, setzte die DUG die Programmvielfalt des letzten Jahres fort. Insgesamt zu 34 Veranstaltungen konnte sie 2006 einladen, wobei die Vielzahl vor allem in der Häufung der offiziellen Anlässen zu sehen ist. Denken wir nur an das ungarische Kulturjahr „Ungarischer Akzent“, die Reihe der Gedenkveranstaltungen „Ungarn 1956-2006“, ferner an den von der deutschen Botschaft in Budapest veranstalteten (ungarischen) „Kulturfrühling“, an dem die DUG als einzige bi-nationale Gesellschaft aus Deutschland mit zwei Veranstaltungen in Budapest und in Pécs (Fünfkirchen) beteiligt war, sowie schließlich an den 15. Wiederkehr des Gründungstages der DUG im November mit allein neun Veranstaltungen. Die bestehenden Kooperationen konnten weiter ausgebaut werden, allein vier Vorträge gab es an der Humboldt-Universität und einen an der Freien Universität. Mit einer Ausstellung über umweltverbundene Jugenderziehung waren wir in Bonn vertreten; dreimal, davon zweimal zusammen mit dem Collegium Hungaricum, waren wir in Bremen, zweimal an der Universität Hamburg, einmal mit Beiträgen zu einer Ganztagesveranstaltung in der Ungarischen Akademie der Wissenschaften in Budapest. Die Zusammenarbeit mit der Handwerkskammer Cottbus gestaltete sich nicht nur im Rahmen des Wirtschaftstages Ungarn sehr positiv, sondern langfristig noch viel aussichtsreicher durch den Beginn des Junghandwerkeraustausches mit dem Komitat Csongrád; auch für Herbst 2007 ist der Austausch in Vorbereitung. An frühere Kooperationen konnte wieder angeknüpft werden, so mit der Deutsch-Slowakischen Gesellschaft und mit der SüdosteuropaGesellschaft, und neue konnten begründet werden, so mit dem Osteuropazentrum Berlin, der Kunovon-Klebelsberg-Stiftung Budapest und dem Institut für Turkologie an der FU Berlin. Wieder haben wir im

10. oldal

2006 September 2006 die – diesmal um einen auf vier erhöhten – Karl-RathPreise für die besten Masterarbeiten an der deutschsprachigen AndrássyUniversität Budapest mit einer Preissumme von insgesamt 3000 Euro verliehen; zwei der Preisträger waren ungarische Studenten (ein sogenanntes Erlassstipendium, das heißt die Übernahme der Studiengebühren, ist zusätzlich für 2007 in Vorbereitung). Aus Anlass unseres 15jährigen Bestehens haben wir ferner hälftig die Zusatzkosten für die Fortführung der Grabungskampagne des Instituts für Archäologische Wissenschaften der Universität Frankfurt/ Main im Raum Győr (Raab) zur Kultur der einstmals römischen Provinz Pannonien getragen. Höhepunkte waren natürlich die Festveranstaltung und der Empfang aus Anlass des 15jährigen Bestehens mit dem Vortrag des Gesandten Zsolt Bóta und dem SoloGitarrenkonzert von Ferenc Snétberger sowie die kurz zuvor erfolgte erstmalige Verleihung des Deutsch-Ungarischen Kulturpreises in Berlin. Der Preis war im Jahre 2000 für herausragende Leistungen bei der Pflege der deutsch-ungarischen Beziehungen von der Deutsch-Ungarischen Gesellschaft mit Sitz in Stuttgart gestiftet worden; er wurde bisher nur in BadenWürttemberg verliehen. Auf Grund der Vereinbarung über enge Zusammenarbeit zwischen der dortigen und der Berliner DUG wurde die Preisverleihung 2006 von beiden Gesellschaften gemeinsam in der baden-württembergischen Landesvertretung in Berlin vorgenommen und mit einem Empfang abgerundet. Redebeiträge des ungarischen Botschafters S. E. Dr. Sándor Peisch, des Ministers Prof. Dr. Wolfgang Reinhart und der Präsidenten beider Gesellschaften sowie die Laudatio des Ministers a. D. Dr. Christoph-E. Palmer gaben der Veranstaltung einen hochrangigen Rahmen. Ausgezeichnet wurden Éva Mayer-Bajtai, Journalistin und Herausgeberin der Zeitschrift

2007 Barátság sowie Vorsitzende der deutschen Selbstverwaltung von Neuofen (Újbuda, Budapest XI.), und Prof. Dr. Jenő Kaltenbach (siehe auch Artikel, Seiten 6-7), Ombudsmann für ethnische, nationale und Minderheitenfragen des ungarischen Parlaments sowie ehemals Vorsitzender der Minderheitenselbstverwaltung der Deutschen in Ungarn – wobei die Berliner DUG die Auswahl von Prof. Dr. Kaltenbach durch ein unabhängiges Gutachtergremium besonders freute, ist er doch eines der Mitglieder im DUG-Kuratorium. Sein vielfältiges Wirken, insbesondere auch als ungarischer Vertreter in den einschlägigen Gremien des Europarates, hat die Bedeutung von Minderheitenpolitik europaweit gefördert und zu einer Normalisierung des Verhältnisses der Ungarn zu ihren Minderheiten beigetragen. Bedauerlicherweise wird er sich auf Grund der gesetzlichen Bestimmungen nicht einer erneuten Wiederwahl in diesem Sommer stellen – es bleibt zu hoffen, dass das ungarische Parlament den Mut hat, eine ebenso engagierte und vielleicht auch manchmal unbequeme, vor allem aber mit dem Augenmaß für das Machbare ausgezeichnete Persönlichkeit zu seinem Nachfolger zu wählen. So erfreulich derartige Rückblikke sind, besonders wenn sie auf ein solches Ausnahmejahr wie 2006 fallen, so sind sie – abgesehen von der im Juni/Juli 2007 anstehenden DUG-Jahreshauptversammlung mit Neuwahlen zum Präsidium (unter anderem auch zur Neubesetzung des Amtes, das seit dem Tode der für Kultur zuständig gewesenen Vizepräsidentin Boese-Pirschel am 3. November 2006 verwaist ist) – um so mehr Ansporn für das folgende Jahr. Es ist durch drei besondere Gedenkanlässe geprägt, deren sich die DUG annehmen wird: den 40. Todestag von Zoltán Kodály, des neben Bartók zweiten herausragenden ungarischen Komponisten, dessen Wirken als Musikpädagoge

11. oldal auf Grundlage seiner Lehrmethode der „musikalischen Muttersprache“ in aller Welt mit Ungarn verbunden ist; als Gedenkjahr an den ersten zu Beginn der bürgerlichen Revolution von 1848 frei gewählten Ministerpräsidenten Lajos Graf Batthyány aus Anlass seines 200. Geburtstages sowie schließlich die 800. Wiederkehr des Geburtstages der später heiliggesprochenen Elisabeth (von Thüringen). Außerdem geht das ungarische Kulturjahr „Ungarischer Akzent“ in die zweite Halbzeit, die mit der Eröffnung des Neubaus des Collegiums Hungaricum in der Dorotheenstraße ihren großartigen Abschluss finden soll. Dieser Neubau wird die Zeit des Nachkriegsprovisoriums in der Karl-Liebknecht-Straße beenden, und man kann allen Verantwortlichen nur gratulieren, dass viele in den letzten 17 Jahren unternommene Anläufe nun endlich zu einem freudig stimmenden Erfolg führen. Ein Erfolg, der allerdings von den in Berlin mit einem Bezug zu Ungarn bestehenden Gesellschaften auch mit etwas gemischten Gefühlen gesehen wird. Es ist nicht die Nostalgie eines unsere Existenzen seit langem begleitenden Standortes, sondern vielmehr die Frage, wie die Existenz der jeweiligen Gesellschaft in die Konzepte des neuen Standortes eingepasst werden soll. Um es für die DUG ganz deutlich zu sagen: Wir wissen, dass wir Gäste im bisherigen Haus waren, und wir sind dankbar, dass wir diese Rolle auch in Zukunft sollen genießen können. Wir wollen diese Dankbarkeit gegenüber allen Verantwortlichen aus Botschaft und Collegium und ihren Mitarbeitern betonen, ohne dass wir oder die anderen Vereine zusätzliche Anerkennung für unsere ausschließlich ehrenamtlich geleistete Tätigkeit oder die aufgebrachten Gelder erwarten. Wir überbewerten die Arbeit der DUG und der anderen Vereine in der kulturellen Selbstdarstellung Ungarns auch nicht, wenn wir andererseits zu spüren glauben, dass das vielgestaltige, bunte Mosaik, zu dem die Gesellschaften mit ihren

2007. április 21. Veranstaltungen in Berlin beitragen, als eher unpassend empfunden wird, solange es sich in Zukunft nicht in den (neudeutsch) „Mainstream“ von gehobener Weltkultur ein- und anpasst. Dass vor diesem Hintergrund die Gesellschaften mit ihren Interessen sowie ihren satzungsrechtlichen und finanziellen Möglichkeiten im Auge manches Betrachters ein überholtes, weil zu kleinteiliges Bild von Kulturvermittlung zu bieten scheinen, ist um so bedauerlicher, als die Vereine vor vier Jahren noch ausdrücklich um Vorstellungen für die Arbeit des neuen Hauses und zum Beispiel anlässlich des ungarischen Kulturjahres um verstärkte Mitarbeit gebeten worden waren. Es geht hier gar nicht um die damaligen, nicht mehr einzuhaltenden Zusagen von Räumlichkeiten für unsere Geschäftsstellen, die ausgeblendete Berücksichtigung der Vereine in den offiziellen Programmhinweisen usw. – es geht ganz schlicht um ein „lebendiges“, jede Woche und die ganze Woche über abwechslungsreich bespieltes neues Kulturzentrum und um die dort präsentierten Inhalte, gerade auch in Ergänzung zu einem erwünschtermaßen gehobenen „offiziellen Kulturbild“ Ungarns. Es geht um mehr als die bloße Wiederbelebung einer ehrwürdigen Postadresse aus den 1920er Jahren – es geht um eine Anlaufstelle für ungarische Kultur für alle Schichten und Altersklassen der Bevölkerung und um ein Haus, in dem jede Woche mindestens zwei- oder dreimal „etwas stattfindet“ (und wenn möglich mit dem speziellen Flair des „Hungaricums“). Dazu sind aus ihrem – keinesfalls überheblichen, aber auch hoffentlich nicht nur erduldeten – Anspruch und Selbstverständnis heraus die auf Ungarn bezogenen Vereine und Gesellschaften in Berlin unverändert gern bereit. Hoffen wir also, dass die Eröffnung des Collegiums Ende Oktober ein alle – Macher und Konsumenten ungarischer Kulturdarstellungen – uneingeschränkt freudig stimmendes Ereignis wird. Klaus Rettel, Präsident

Verehrte Trauergemeinde, im Namen des Ordens der Ritter der Ungarischen Kultur nehme ich mit traurigem Herzen Abschied von der Malerin Sigrid BoesePirschel, Ritterin der Ungarischen Kultur. Sie war eine Persönlichkeit, die in Wort und Tat ein Beispiel für europäisches Denken gab. Dem Beispiel des Hl. Christoph folgend hat sie eine Brücke geschlagen zwischen Menschen, Nationalitäten und Völkern. Sie hat ganz ohne Grenzen geträumt und sich getraut, ihren Träumen zu folgen. Ideenreichtum und Dynamik hat sie sich bis zur letzten Minute ihres Lebens bewahrt. Tief in ihrer Seele hat sie sich zur Hälfte als Ungarin gefühlt. Mit ihrer Begeisterung für unser Land und unsere Kultur hat sie auch andere mitgerissen. Für ihren Beitrag zur Verbreitung der ungarischen Kultur in Deutschland und zur Entwicklung der deutsch-ungarischen kulturellen Beziehungen erhielt sie im Jahre 1998 den ehrenvollen Titel einer Ritterin der Kultur. Im Sommer dieses Jahres vernahmen wir ihren Hilferuf, als sie wegen ihrer schweren Krankheit in ein Altersheim gebracht worden war. Und obwohl sie eine Betreuung erfuhr, die körperlich allen Ansprüchen genügte, fehlte es ihr an geistiger Nahrung. Trotz ihrer Bewegungsunfähigkeit war sie von niemandem davon abzubringen, in das von ihr liebevoll Stadt der Operetten genannte Budapest umzuziehen. Ihre Seele schöpfte neue Kraft, ihr Körper kam zu Kräften, und sie begann wieder, die Zukunft zu planen. Doch die vorübergehende Besserung wurde jäh vom Tode unterbrochen. Ihr Herz schlug auf ungarischem Boden das letzte Mal. Liebe Sigrid, im Namen der Stiftung Für die Kultur des Dorfes, des Ordens der Ritter der Ungarischen Kultur und aller Deiner ungarischen Freunde nehme ich nun Abschied von Dir. Dein Leben war nicht umsonst: Die Welt ist um vieles reicher geworden dadurch, dass Du in ihr gelebt hast. Wir bewahren Dir ein ehrendes Gedenken. Ruhe in Frieden! Letztes Geleit von Ferenc Nick auf der Trauerfeier für Siegrid BoesePirschel am 4. Dezember 2006

2007. április 21.

12. oldal

Robotka József őszi koncertünkről

Szabadnak születtél… A múlt év november 18-án újra egyesületünk vendége volt Bródy János – egy koncert erejéig. A művészt a CHB mozitermében telt ház és nagy tapsvihar köszöntötte. A koncerten elhangzottak Tini „Filléres emlékei”, és bennünk, nézőkben felidéződött fiatalságunk, élményeink, emlékeink. Jó volt újra együtt lenni és együtt énekelni, hallgatni a dalokat. A koncerten régebbi és újabb dalok váltották egymást: Földvár felé félúton, Mama kérlek, Személyi igazolvány, Kockázatok és mellékhatások. Persze, nem maradhatott ki a Ha én rózsa volnék, a Sárika sem. A Szabadnak születtél hallatán úgy éreztem, többen is elgondolkodtunk a szöveg mondanivalóján. Persze, nem csak ott, hiszen az egész koncert csodálatos és tartalmas volt, mint ahogy ezt már megszoktuk Bródy Jánostól. Az előadás után, mint minden alkalommal, Tinivel személyesen elbeszélgethettünk, és az autogramvadászok is élhettek a lehetőséggel. A koncert után Tini is biztosított arról, hogy ő is jól érezte magát, és hogy számára is sikeres előadás volt. Ezt mi is így éreztük. Mert a beszélgetésekből, a könnyes szemekből csak ezt tudtam kiolvasni. Szóval, TINI, köszönjük Neked ezt a csodálatos estét, a szép filléres emlékeket, és remélem, hamarosan újra köszönthetünk itt, Berlinben.

Egyesületi krónika 2006/07 Ismét (Magyar) házon és (szombati) napon kívül tartotta összejövetelét a Magyar Egyesület. Szinte napra pontosan egy évvel azután, hogy Orgoványi András volt a vendége a Magyar Egyesületnek, hogy hazatérése előtt – kimenő szakaszában – még egyszer találkozzon a berlini magyarokkal, köszöntötte a szép számban megjelent egyesületi tagokat és vendégeket ezen a február 16-iki pénteki napon a Nagykövetség épületében az utód, Bóta Zsolt követ, úgyszólván berlini szolgálatának bemenő fázisában. A berlini misszió 42 éves helyettes vezetője, aki nős, két gyermek apja, akik közül az egyik figyelmesen hallgatta is apja előadását, Egerben

nyújtott annak a Magyarországnak, amelyet éppen 1956 miatt nagy szimpátia övez a világon, s ezt a lehetőséget elszalasztották. Mivel a külképviseleteken dolgozó tisztviselők érthetően nemcsak az országot, hanem a mindenkori kormány politikáját is képviselik, nem várhatta el a közönség ezen az esten, hogy a témát a követ minden oldalról a lehető legnagyobb semlegességgel körüljárja, de mindenképpen köszönet jár az előadónak azért, hogy tárgyilagos tájékoztatót adott a magyarországi helyzetről és a várható további fejleményekről. Miután Bóta Zsolt a közönség – nem éppen túl sok – kérdésére

Bóta Zsolt: „Kimenő – bemenő fázis”

született, 1989-ben végzett a közgazdaság-tudományi egyetem nemzetközi kapcsolatok karán, s azóta dolgozik a külügyminisztériumnál. Budapesten kívül dolgozott Algírban és Münchenben, majd 2006 nyarán vette át legújabb posztját Berlinben. Előadásának azt a címet adta, hogy „Magyarország az 56-os forradalom 50. évfordulója után, ill. az EU-csatlakozás harmadik évfordulója előtt”. Így először röviden kitért a magyar-német kapcsolatokra, amelyek általában a megszokott mederben alakulnak, tehát jók és szorosak, míg a kisebb súrlódásokról (szemétügy, SOKO Bunda stb.) az átlagpolgár nem is tud. Ezt követően az előadó arra a kérdésre kísérelt meg választ adni, hogy merre tart ma Magyarország. Mindenki hallott-látott a tavaly szeptember óta történtekről, figyelemmel kíséri az eseményeket, mindenkinek megvan róluk a – természetesen saját hovatartozásától függő – véleménye, de abban nem lehet vita, hogy az 56-os forradalom 50. év© photocontrast fordulója egy nagy lehetőséget

igyekezett kimerítően válaszolni, következett az est kellemes kicsengése finom pogácsa és egy kis bor mellett. Hangsúlyozom, egy kis bor mellett, hiszen többen voltunk ott autóval, márpedig ezen az esten a farsangi mulatságok miatt a rendőrség több közúti ellenőrzést is tartott. És bizony, e sorok írója is tudja, miről beszél, de – lásd fent – nem volt félnivalója a saját ellenőrzésén. Hans-Ulrich Moritz

13. oldal

Gelungener Jahresausklang

Man ist ja oft geneigt, das, was man selbst erlebt, als besonders gut oder schön zu empfinden. Und der Autor dieser Zeilen muss zugeben, bereits drei Jahre lang nicht mehr an der Weihnachtsfeier unserer Vereinigung im Collegium Hungaricum teilgenommen zu haben. Um so gelungener wirkte die diesmalige Feier am 15. Dezember 2006. Sie war gut besucht, gut organisiert, die mitgebrachten kulinarischen Delikatessen und guten Tröpfchen waren vortrefflich – und der kulturelle Rahmen war auch sehenswert: Zunächst traten die Sprösslinge unserer Mitglieder Ági Braune – die im Laufe des Abends für ihre aktive Vereinstätigkeit vom Vorsitzenden Laci Hetey gesondert geehrt wurde – und Edit Oltay mit weihnachtlichem Gesang und Rezitation auf, die eine mit einem bemerkenswert guten ungarischsprachigen Vortrag, die anderen mit liebenswürdigen „Aussetzern“, aber genauso engagiert. Es folgte eine Weihnachtsgeschichte mit Márti Gyapjas, und schließlich wurde auch der Autor dieser Zeilen mit einem Rätselspaß deutsche Mitglieder gegen ungarische Mitglieder aktiv. Ein rundum netter Abend also, der zugleich Ausklang eines ereignisreichen Vereinsjahres war. Der kleine Wermutstropfen, dass man angehalten war, wegen einer Theaterprobe im Foyer die Türen (und eigentlich auch die Münder) geschlossen zu halten, war so durchaus leichter zu verschmerzen. Vielen Dank noch einmal an alle Mitwirkenden und Feiernden. moritz

2007. április 21.

Museumsbesuch in Dahlem Unsere diesjährige erste Veranstaltung führte uns schon am Tag der Heiligen Drei Könige nach Dahlem, in das Museum Europäischer Kulturen. Nachdem wir letztes Jahr u.a. den „Tanzhaus“-Abend zusammen mit dem Museum veranstaltet haben (siehe Berlini Híradó Nr. 23), konnte der Museumsdirektor, Prof. Dr. Konrad Vanja, uns schon als alte Bekannte herzlich begrüßen und dann durch die Ausstellung führen. Ziel unseres Besuches war die Wanderausstellung „Deutsche in Ungarn – Ungarn in Deutschland: europäische Lebenswege“, die anlässlich des ungarischen Kulturjahres realisiert wurde. In der darauffolgenden Woche ging die Ausstellung nach Budapest... dies war auch der Grund unseres frühen Besuches. Die Ausstellung präsentierte die interessanten Lebenswege von 22 meist berühmten Menschen vom Mittelalter bis zur Gegenwart, deren Leben auf unterschiedliche Weise zwischen diesen beiden Ländern und Kulturen ablief. Manche Lebenswege widerspiegeln auch politisches Geschehen, wie die Heirat der jungen bayerischen Prinzessin Gisela mit dem ersten ungarischen König: Stephan, dem Heiligen. Die Heilige Elisabeth von Thüringen wurde sogar schon als vierjährige ungarische Königstochter zu ihrem zukünftigen Mann nach Eisenach gebracht. Auch bekannte Wissenschaftler und Künstler wurden vorgestellt, wie der Physiker Loránd Eötvös, Namensgeber der Budapester Universität, der in Heidelberg forschte und promovierte, sowie der berühmte Komponist Franz Liszt oder der Bauhaus-Künstler László Moholy-Nagy. Die Ausstellung gab einen sehr guten Überblick über die vielfältigen, engen Beziehungen zwischen diesen beiden traditionsreichen Ländern. Die interessanten Beschreibungen, die alten Dokumente, Fotos u.a. waren allerdings ein wenig überladen mit Namen, Fakten, Jahreszahlen – zwar weniger

Heilige Elisabeth von Gabriel Cornelius Ritter von Max (1881)

für uns, die beide Kulturen gut kennen – sondern sicherlich für den alltäglichen, „normalen“ Museumsbesucher. László Hetey

Március 15. A Collegium Hungaricum mozitermében gyűltünk össze, mint minden évben, hogy megemlékezzünk március 15-ről, erről a nagy történelmi eseményről. Prof. Dr. Masát András igazgató úr köszöntője után Dr. Fónagy Zoltán történész mondott ünnepi beszédet (tartalmát lásd címoldali cikkünkben). Az az igazság, már azt hittem, nincs semmi új, amit március 15ről tudnom kellene, de az előadó rámutatott, hogy igenis vannak még részemre ismeretlen történelmi részletek. Az ünnepi megemlékezés két szép zongoraművel zárult. Aminek nagyon örültem: hét közepe ellenére sokan jöttek el erre az eseményre, amit én hazafias kötelességemnek tartok. Természetes az is, hogy a hivatalos rész után kellemesen társalgunk egymással. Számomra egy szép este volt. Kritika csak annyi: a pogácsa és bor több lehetett volna. Ehhez mindenki hozzájárul, ha kérdezik. Vagy nem? Ketel Ilona

2007. április 21. Öt perc volt az indulásig. Nem tudom, hogy van, a Keletiben a pénztárak előtt mindig sor áll. És mindig akad valaki, aki odaenged az ablakhoz. Vágtatok hát, egyik kezemben a jeggyel, másikban a pénztárcámmal, föl a lépcsőn. Tizenegyes vágány. A tizenegyes kint van, a Kerepesi úti oldalon, a csarnokon kívül. Fölnézek az órára, röpke két és fél perc van még. Kétségbeesetten kerülgetem a beérkező gyors utasait, amikor egy kéz elkapja a jobb csuklómat. – Jegyet, pénztárcát eltenni, hölgyem! A gondoskodó rendőr szemöldöke magasra szökik, amikor kitépem magam a kezéből, és erőm végső megfeszítésével elérem a vonat utolsó ajtaját. Fölszállok. Füttyszó, tárcsalengetés. Remeg a lábam, de elégedett vagyok. Odabent a pénteki vonatok megszokott képe, teli kupék, zsúfolt folyosók, áporodott levegő. Az utolsó kocsiban még a peronon is ülnek. Előrébb préselem magam, benézek a fülkékbe, hátha akad hely. De ahogy az már lenni szokott, a bent ülők üveges szemmel merednek maguk elé. Az egyik kupéban mintha hézagosan ülnének. – Van itt még szabad hely? Egy idős úr bólint, maga mellé mutat. Beoldalazok. Fölpakolok a fejem fölé. Leülök. Szemben, a középkorú házaspáron átsiklik a tekintetem. Mozdulatlanok, mereven előre néznek. Mintha évtizedek óta néznének így szótlanul. Meleg sportcipőik felső kötését megbontották, válluk összeér. A férfi szomszédja, egy orr- és fülkarikás fiú most veszi le a bőrdzsekijét, földobja a szemközti csomagtartóba, nem figyel senkire, belemélyed a sportújságjába. Mellettem főiskolai jegyzetet olvas egy rövid hajú, pulóveres szőke lány. Jobbomon az idős úr föl se néz a könyvéből. Az ablaknál fiatal mama, egy egészen kicsi babával. A kicsi lány, fülbevalói vannak, legfeljebb három-négy hónapos lehet. Ő az egyetlen élénk lény a fülkében. Mozog a kis keze, lába, forgatja a

14. oldal

Baba a vonaton fejét, hol az ablak felé fordul, hol visszanéz, hogy aztán azonnal elkapja a tekintetét megint másfelé. Kék a szeme, lenszínű a pár szál haj a fején. Ha megnyikkan, anyja cumit dug a szájába, szívja egy ideig rendületlenül. A baba gondozott, a mama is rendes öltözetű, de látszik, hogy nem a Rózsadombról jöttek. Magamban undokul azt gondolom, miért kell egy kisbabával zsúfolt vonatra szállni. Egyáltalán, utazni. Mert a pici lány nyugtalan. Anyja hol a karjára veszi, hol az ölébe fekteti, simogatja a hasát, leveszi a fölső réklijét. De semmi se jó. Nyekeregve sírdogál. Nem is csodálom. A kupéban száraz, porszagú a meleg. Mintha szaunában ülnénk, az ülések alól dől a forróság. A lábikrám merő tűz. Lassan megjelenik a szemek alatti finom bőrön az izzadság harmata. A síró kisbaba mamája fölnéz az ablakra. Ugyanazzal a mozdulattal textilpelenkát vesz elő. – Megnyithatják kicsit… A pelenkát a baba fejére borítja. A főiskolás lány föláll, lehúzza az ablakot néhány centire. De nem marad meg, lezuhan. Dől be a hideg. Visszacsukja. A gyerek most már végképp elkeseredik. Hangosan sír. Izzadt, vörös a fejecskéje. Anyja cumival próbálkozik, aztán teával. Ellöki. Vigasztalhatatlan. A házaspár még mindig szótlanul néz, de most van valami rosszallás is a mozdulatlanságukban. A fülbevalós fiú zajosan hajtja össze az újságját, lába vibráló mozgásba kezd, mintha valami őrült ritmusra mozdulna, meg nem áll. A főiskolás lány – miközben olvas – idegesen legyezi magát a jegyzetével. Az idős úr résnyire nyitja a kupé ajtaját, ám a betóduló cigarettafüsttől megriad, és be is csukja nyomban. A forró, levegőtlen, csecsemősírástól hangos fülkében mintha mindenkiben kicsit megfeszülne, ami eddig valahogy elnyugodott. Kinézek, most hagytuk el Tatabányát. Ekkor a fiatal mama, ölében a síró kisbabával félreérthetetlen moz-

dulatot tesz. Halkan azt mondja: – Bocsánat, megszoptatom… És bal karjára véve a gyereket, kibontja a blúzát, és az ablak felé fordul. Sokáig csak hangos, jóízű kortyolgatás hallatszik. A fülkében az iménti feszültség elül. Milyen különös, az eddig kibírhatatlan meleget sem érezni. Angyal szállt át… mondják ilyenkor. A házaspár most először egymásra néz. Az asszony elrendez egy láthatatlan ráncot a férfi mellényén. Az idős úr becsukja a könyvét, ellágyuló tekintettel elmereng fölötte, nem szól. A főiskolás lány abbahagyta a jegyzetei olvasását, már nem legyezi magát. Meleg fényekkel a szemében a kisbaba felé tekinget lopva, kíváncsian. Az orrkarikás fiú hengerré tekeri az újságját, az ablak felé pillant, vigyorog, hangjában elismerés. – Van huzata…

Schäffer Erzsébet

Akik ismerik a Nők Lapját, azok számára ez a név biztosan nem ismeretlen. Már sok éve az újság állandó munkatársa, sokan először az ő írását keresik a lapban. Talán nem mindenki tudja viszont, hogy az utóbbi években több könyve is megjelent. Tavaly ősszel Csobánkán, gyermekkora színhelyén ismerkedtem meg vele személyesen egy író-olvasó találkozón. A találkozó olyan volt, mint az írásai és ő maga: őszinte, meleg hangulatú, barátságos. Az idő úgy elrepült vele, alig vettük észre. Ha nem indul nyolc órakor az utolsó busz vissza Budapestre, talán hajnalig beszélgetünk, hallgatjuk találkozásait emberekkel, akik itt élnek körü-



15. oldal

2007. április 21.

Állnak a csöndes utcán, a telepingált fal előtt Katika és a szülei. Katika anyukája egy játékba kezd. Rámutat a falon egy színes foltra, és megkérdi. – Milyen szín ez, Katika? – Kék. – És ez? – Zöld. – Hát ez? – Rózsaszín. – Ez meg? – Sárga. Katika minden színt eltalál. Anyukája most egy új foltra mutat. – És ez milyen? Egy gondolattal hosszabban hallgat Katika, de aztán kivágja. – Bordó. Hát az a bordó olyan, hogy annál bordóbb már nem is lehetne. Megy a játék tovább. Akkora a mázolmány, eljátszhatnak rajta napestig. Katikához képest egyenesen óriási.

GraffitI

löttünk. Ismertek és ismeretlenek, fiatalok és … kevésbé fiatalok. De mindenki egy kincs, egy csoda, s ezt segít ő észrevenni nekünk saját élményeinek közreadásával. Ahogy ott hallgattam, egyre az motoszkált a fejemben, milyen jó lenne, ha minél többen találkoznának vele, megismernék személyesen. Akkortájt léptem be az egyesületbe, az ötlet szinte magától jött, hogy megkérdezzem, elfogadna-e egy berlini meghívást. Itt Berlinben is mindenki nyitott volt az ötletre, így: Szeretettel ajánlom mindenki figyelmébe szeptember 29-ét, amikor Schäffer Erzsébet lesz a Collegium Hungaricumban a Magyar Egyesület vendége, s biztos vagyok benne, hogy ez a kora őszi este sokáig szép emlék marad mindenkinek. A kedvcsinálónak közölt két írás Schäffer Erzsébet „Lábujjhegyen – történetek út közben” című könyvéből való, amely 2005-ben jelent meg. Gyapjas Márta

Egy egész telek hosszán magasodik a telefirkált téglafal. Egy világot falaztak be, ami-

kor fölhúzták. Nem tudja azt Katika, de már az anyukája meg az apukája sem, hogy almáskert rejtőzködött valaha a fal mögött. Fal mögött? Dehogy állt akkor még itt a fal! Kidőlt-bedőlt, iszalaggal és vadszőlővel vastagon befont drótkerítés őrizte a kertet, benne olyan almafák, hogy azokat hírből se ismeri már senki. Csak a gyümölcsük ízére emlékszik, aki kóstolta. Sokan kóstolták. Az öreg körorvos büszke volt az almáira. Kártyapartnere, a lúdtalpas ügyész ugyan egyre mondogatta, hogy okos ember szőlőt telepít, és rábökött magára, meg a demizson rizlingre, de a körorvos föszegte a fejét. – Többet ér az én almáskertem, mint egy napszámosok művelte szőlő! Az ő kertjében csak őt lehetett dolgozni látni. Jött-ment, tavaszi hóolvadástól az őszi esőkig. Az egész napot az almásban töltötte. Metszett, gallyakat szedett, oltott, virágzáskor egy-egy rózsaszínbe borult ág előtt álldogált sokáig. Néha tüzet gyújtott, elégette az almamoly fertőzte leveleket. Megkapálta a fák tövét, köréjük a bogarak ellen minden tavasszal büdöskét ültetett. Később már ültetni se kellett, kikeltek magról. A fák közt, egy helyen zsindelyes szaletli állt. Deszkáját feketére pácolta az idő, az asztal körül, a lócán a felesége varrta régi párnák. Az öreg körorvos ide vitte ki a reggelijét, az újságját, délután itt szívta el a szivarját, ez volt az egyetlen luxus, amit megengedett magának. Ő, a nagy anekdótázó, a nagy étvágyú ínyenc, a hírhedt mulatozó – hajnalig tudta húzatni, mesélte az albérlője, aki a garázsból átalakított udvari lakásban lakott –

nem járt már emberek közé. Kivételt csak akkor tett, ha az almái érni kezdtek. Akkor az öreg körorvost mintha kicserélték volna. Tisztára sikált csinos rekeszeket, csuhéből meg vesszőből font kosarakat szedett elő, ezekbe rakta a gyümölcsöt. Piros jonatánt, sárga foltos pogácsaalmát – ennek volt a legkülönlegesebb zamata –, mélybordó starkingot, harsogózöld goldent, aranyranettet, kásás batult, illatos rózsaalmát és kertjének díszét, a hatalmasra nőtt, nemes calville-t. Összerendezte szépen egymásra, és vitte. A szomszédoknak először. Aztán kaptak a rokonok, a postás, az újságkihordó, az asszony, aki mosott és takarított rá, a végén az utcában sorban mindenki. Be is kiabált minden gyerek a kerítésen, csókolom! Elajándékozta a rejtőzködő kert illatos almáit az öreg körorvos. Magának annyit tartott meg, amennyit megevett. Ilyen világ volt a vadszőlővel befutott kerítés mögött. Ahol most a fal áll. Arról olvassa le Katika a színeket ügyesen. Kénytelenek voltak az új gazdák a falat színesre festetni. Mert reggelre mindig telefirkálták. Ott van most egy egész panoráma. Egy kerítésnyi graffiti. Olyan idegen ezen a kertvárosi utcán, amilyen idegen a szigorú téglafal. Amiből egyre többet emelnek. Az új gazdák bezárkóznak. Aki nem húz falat, az nádfonatot szerel a dróthálóra, vagy sűrű deszkakerítést ácsoltat. Katika olvassa le szépen a falról a színeket. – Hány éves vagy, Katika? – kérdezem. Hallgat. Az apukája bíztatja. – Mondd meg, Katika, hány éves vagy! De Katika nem szólal meg. Nem mondja meg, hány éves. Az anyukája mondja meg. – Most lesz kettő és fél. Kettő és fél, bólogatok, és arra gondolok, elmesélem neki az almáskertet. Vagy kiáltok egyet. Hé, emberek! Ha ekkora falat húztok, ha palánk mögé bújtok, hogy fog a Katika bekiabálni nektek, hogy csókolom!

2007. április 21.

Ungarische Vereinigung Berlin ¢

¢

¢

¢

¢

2007. május 13., vasárnap: „Kiezwanderung“ Westendben. Ketel Ciliék vezetésével Charlottenburg egyik érdekes negyedét tekintjük meg. Találkozás: 10.30 óra, U2 Theodor-Heuss-Platz, a Reichsstrasse elején, a Sparkasse előtt. Jelentkezés: május 4-ig Matthes Áginál (tel. 242 36 68). 2007. június 9., 9 órától 21 óráig, FriedrichLudwig-JahnSportpark, A Berlini Szenátus „Berlin Respect Gaymes“ c. egésznapos rendezvényén infostanddal veszünk részt. 2007. június 15.-17., Drezda: Egyesületi kirándulás Élénk érdeklődés előzi meg idei utazásunkat is: Két focicsapatra való tagtársunk és kedves barátunk iratkozott fel eddig a Frauenkirche városába vezető kirándulásra. Jó lesz tehát sietni annak, aki még gondolkodik azon, eljön-e. Drezdában városnézést tervezünk, ezen belül természetesen a Miasszonyunk templomát is célba vesszük. Szombat este pedig összejövünk a helybeli magyarokkal – természetesen magyar étteremben. Jelentkezés: Rademacher Irénnél (tel. 925 52 05) vagy Hans-Ulrich Moritz-nál (562 06 51). Őszi terveink Szeptemberben ismét felkerekedünk városunk egyik szép zugába. Klaus Tummoscheit felajánlotta, hogy megmutatja az érdeklődőknek a Wuhlheidét. Szeptember 29-én Schäffer Erzsébet újságírónőt várjuk a Collegium Hungaricumban felolvasásra, beszélgetésre (lásd a 14.-15. oldalt). További konkrét tervek kialakításához várjuk a jobbnál jobb ötleteket! És minden hónap első péntekjén: Egyesületi Törzsasztal!

16. oldal

Gratulálunk! Az elmúlt hetekben-hónapokban jubileumi születésnapot ünnepelt mindjárt három tagtársunk is. Ebből az alkalomból szeretettel köszöntjük Vinzelberg Anikót, Steppat Terézt és Nagy Ivánt (fentről lefelé és balról jobbra). Ezután is igényt tartunk jubilánsaink ötleteire, aktív közreműködésére! Persze ezúttal is hallgatunk az ünnepeltek koráról. Csupán annyit árulunk el játékos kedvű olvasóinknak, hogy egyikük éppen a másik kettő életéveinek az átlagát mondhatja a magáénak…

Köszöntjük új tagjainkat!

Gy ap jas Már Gyap apjas Mártt a K ajári Gyula Mancs Jakab Törjék József

Szabó Gyula (1940 – 2007)

Die Kleine Kneipe

„Zum György“ Josef-Orlopp-Str. 44, 10365 Berlin Tel. (+49175) 74 66 144 Geöffnet: Mo-Fr 15 – 22 Uhr, bei Bedarf auch länger

Deutsche und ungarische Küche Jeden ersten Freitag im Monat Stammtisch der Ungarischen Vereinigung Berlin

Kicsit zárkózott volt, magának való, de nagyon rendes, szeretett nevetni. Mindig segített, ha megígérte, biztosan lehetett rá számítani. Szorgalmasan látogatta a Magyar Egyesület törzsasztalát, havi rendezvényeit. Többé nem fog eljönni. Szabó Gyula barátunk súlyos betegségben, rövid szenvedés után február 21-én elhunyt. Március 6-iki temetésén egyesületünk tagjai szép számban jelen voltak, ahol tagtársunk, Heinrichs Eszter lelkésznő tartott megható búcsúbeszédet. Nyugodjék békében!

17. oldal

Magyarnyelvű Protestáns Gyülekezet Berlin

2007. április 21.

Állandó programjaink: Északi óvoda: hétfő, 8.30 – 16 óra, Dänenstr. 17-18. Déli óvoda: csütörtök, 8.30 – 16 óra Hortensienstr. 18. (Steglitz). Magyar iskola: szombat, 9.30 – 12.30 óra, CHB, Karl-Liebknecht-Str. 9.

Meghívó

Az istentisztelet a hónap második szombatján 16.00 órakor van: 2007. május 12., június 9., július 14., majd ősszel október 23., november 10., december 8. a Grunewald-templom kápolnájában (Bismarckallee/Wernerstr. sarka). Megközelíthető a 119-es busszal a Zoo-tól a Kurfürstendammon, ill. az S-Bahn Halensee vagy Grunewald megállója felől. Figyelem: bejárat a kápolnába a templom mögött hátulról. Szeretettel invitálunk mindenkit felekezeti hovatartozástól függetlenül közösségünkbe, az istentiszteletre és az azt követő tea/kávé melletti meghitt beszélgetésre. Érdeklődni lehet: Heinrichs Eszter lelkésznő, tel: 4519 84 97, email: [email protected]; Balla Bálint, tel: 825 84 32; Pompéry Judit, tel: 4039 77 59, email: [email protected]

a Brunszvik Teréz Egyesület és az Apáczai Csere János Cserkészcsapat SZAVALÓVERSENYÉRE Kedves magyar Gyerekek, Óvodások, Iskolások, Cserkészek! Szeretettel várunk Benneteket szavalóversenyünkre, melynek idei mottója

„Tavasz, nyár, …” Ez azt jelenti, hogy nem csak a sok szép magyar tavaszi költemény között válogathattok, hanem ha valamelyikőtöknek egy olyan vers tetszik meg különösképpen, amelyik inkább a nyárról vagy más évszakokról szól, vagy szerintetek valamilyen módon kapcsolódik a témája vagy a hangu-

Brunszvik Teréz Társaság e.V. Magyar nyelvű programok gyerekeknek lata a tavaszhoz, hozzátok csak el – természetesen a fejetekben, és adjátok elő! Minden résztvevő kis jutalmat és oklevelet kap. Innivalóról gondoskodunk, de egy kevés „rágcsálnivalót“, kérjük, Ti hozzatok! Időpont: 2007. április 28., 14.00 órától Helyszín: Collegium Hungaricum, nagy tanácsterem Nevezés: a helyszínen Részvételi szándék jelzése: Mosbacher Melinda, 0170/5229773 v. 033203/80210, [email protected] Drana Andi, 0163/3700709, [email protected]

Magyar Kolónia Berlin e.V. Kedves Tagtársaink, Barátaink! Szeretettel meghívjuk Önt, kedves hozzátartozóit, barátait egynapos kirándulásunkra az Erholungspark Marzahn-ba. Találkozás: 2007. május 5-én, 10.30 órakor az U-Bhf. Alexanderplatz-on, az U5-ös peronján, onnan közösen utazunk az U-Bhf. Cottbuser Platz-ig, majd a 195-ös busszal a park bejáratáig.

Magyar katolikus szentmisék Berlinben A Berlinben és környékén élő katolikus hívők számára 2007-ben is havonta egyszer szentmisét tartunk, mégpedig minden hónap második vasárnapján, 16.00 órakor, tehát: 2007. május 13., június 10., szeptember 9., október 14., november 11., december 9. Helye: Szent Pál templom (St. Paulus, Dominikanerkloster, 10551 Berlin-Moabit, Oldenburger Str. 46)

Egy kiadós séta és a park megtekintése után közösen ebédelünk. A közeli Anyák napja alkalmából a kedves Anyukákról is megemlékezünk előzetesen. Remélem, sokan érdeklődnek, és együtt eltölthetünk egy szép napot. Június 16-án vagy 23-án szezonzáró összejövetelt tartunk valahol Berlinen kívül, ahol majd valószínűleg meg is lehet szállni.

86. sz. Apáczai Csere János cserkészcsapat A berlini cserkészcsapat munkájáról Drana Andreánál lehet érdeklődni, elektronikus postán ([email protected]) vagy telefonon (0163- 370 07 09).

2007. április 21.

18. oldal

A berlini Martin Gropius Bau a nagy fotográfusok című kiállítássorozatában az 1899-ben Brassóban született Halász Gyula, későbbi művésznevén Brassai (1932-től) előtt tiszteleg egy életmű-kiállítással. Már a délelőtti sajtófogadással egybekötött bemutatón érezhető volt, hogy nem mindennapi élményben lesz részünk. A nagy számban megjelent újságírók számtalan kérdést tettek fel a Berlini Ünnepi Játékok, a Gropius Bau, valamint a párizsi Centre Georges Pompidou képviselőinek, valamint a kiállítás kurátorainak. A francia kulturális központ büszkélkedhet javarészt a művész hagyatékával, s az európai kiállításkörút (Párizs, Verona, Budapest, London, Bécs) megrendezésével. Ritkán hallott szakmai kérdésekre professzionális, több nyelvű – francia, angol, német – tájékoztatót élvezhettek a sajtó, a televízióállomások képviselői. Az egyik utolsó kérdésre – egy fiatal újságírónő részéről – elakadt a válaszok gördülékenysége.

Kőniger Miklós: Miklós: BRASSAI BRASSAI Kőniger „Hogy lehet az, hogy egy olyan kis ország, mint Magyarország, oly reprezentatív, világsikert arató fotográfusokkal ajándékozta meg az európai művészvilágot, mint Moholy Nagy László, André Kertész, Robert Capu, Martin Munkácsi, Brassai … szinte egy generációban?” Egy pillanatra megállt a levegő. A francia kurátor zavartan, akadozó mosollyal próbálta megfogalmazni a választ erre a nem könnyen megmagyarázható kérdésre. „Az a kis ország egykor nagyobb ország volt… Az onnan elkerült fiatal művészek – kivándorlók, emigránsok – határtalan érdeklődéssel vetették be magukat az akkor romjaiban és zavarosságában is pompázó nyugat-európai kulturális életbe. Sistergő gyorsasággal megtalálták a maguk helyét, szerencséjét és tehetségük fontosságát…” A megnyitón a Gropius Bau nagycsarnokában a berlini kulturális élet „krém de la krémje” – jellegzetes figuráival megszínezve –, több mint 400 ember tolongott, s volt kíváncsi MESTER BRASSAI-ra. Még szerencse, hogy a délelőtti órákban volt alkalmam csendben elmerülni ebben a páratlan gazdagságú, hatalmas gyűjteményben. Elsőnek, s szemet vonzónak az 1932-ben megjelent, nagy nemzetközi sikert aratott Párizs éjszaka című fotoalbumjának fekete-fehér képei kerítenek hatalmukba. Hihetetlen érzékkel komponált zsáner-

képeket láthatunk az alvó és az éjszakai életet élő francia fővárosról. Permetező, finoman megvilágított hídjai, áthajló kapualjai, a Szajna estcsillogása, a paloták ködbe burkolódzó árnyai, a templomok harangütése, a gyengéd fényekkel pásztázott prostituáltjai, lakás- és munkanélküli-portréi, minden esetben egy rálátó, egy ráérző művész, egy korszakalkotó kreatív ember egyértelmű névjegykártyája. Ez több, mint fotográfia. Ez a szépség dicsérete. Ez egy város szívdobbanásának pulzusmérője. „Amikor az utcák, a kertek, az eső és a köd szépségére rátaláltam az éjszakai Párizsban, tudtam, hogy fotográfus lettem.” – Brassai.

Marlene, 1937

Továbbhaladva a termeken, feltűnnek ismert és kevésbé ismert kompozíciói. A raffinált humorú Marlene (1937) óriásplakátja előtt kérdőjelbe álló és bámuló biciklis fiúja, a nagy négyes csoportképe (Reverdy, Picasso, Cocteau, Brassai), füstös cigarettapapírokba – immár kultúrtörténeti dokumentáció –, de erős vonásokkal megfogalmazott önarcképe, a Boulevard SaintJacques-en, 1931-ben is tökéletes karakterológia, elképesztő megfigyelőképesség. Számomra a legabszurdabb humort a női akt sorozata képviseli. A női testekkel való árnyjátékos fotó-torzói a modern szobrászat legnagyobb mestereit idézik irgalmatlan szellemességgel. Január végén egy hétig Párizsban voltam. Utolsó este vendéglátóm, Madame Eva Salinsky, az elképesztően finom francia paprikás krumpli után megmutatta az éjszakai főváros fényeit. Élőben is lenyűgözött. Itt, Berlinben, másfél óra után kiszédelegtem a rám zuhanó élménytől. Még egyszer elmegyek, mert 225 fotó mellett festményeit, szobrait, könyveit, valamint 1956-ban készült filmjét is szeretném látni… mert én kiállításlátogatásban csak másfél órára vagyok hitelesítve. Brassai (1899-1984) Die große Retrospektive Martin-Gropius-Bau, bis 28. Mai 2007

19. oldal

2007. április 21.

15 éve hunyt el Marlene Dietrich: Mogyorósi Géza írása a német sztárról

HALHATATLAN KÉK ANGYAL Németország 20. századi filmművészetének egyetlen valódi világsztárjaként emlegetik Marlene Dietrichet (1901–1992). A Berlinben született, s Hollywoodban nemzetközi karriert befutó, erotikus díva 15 esztendeje Párizsban hunyt el. A német fővárosban helyezték végső nyugalomra. Kisebbfajta családi botrányt okozott az 1820-tól porosz udvari órakészítőként hatalmas vagyonra szert tett Felsing famíliában, hogy alig 17 esztendős leányuk, Wilhelmine Elisabeth Josephine 1901. december 27-én bájos csecsemőnek adott életet. A kackiás bajszú boldog apa Louis Erich Otto Dietrich volt, aki fess rendőrhadnagyi uniformisban kereste kenyerét. Aligha sejtette anno bárki is, hogy a Marie Magdalene névre keresztelt dundi kisbaba már az „arany 20-as években” színésznőként hódítja meg szülővárosa, Berlin kabaré- és drámai színpadait, majd a mozikat is. A vörösesszőke leányka édesanyjától a művészi hajlamot, korán elhunyt atyjától a legendás fegyelmet örökölte. A keresztnevei összevonásával „Marlene”-vé lett ifjú dáma tanult énekelni, hegedülni, táncolni, balettozni és már 19 esztendősen – nagyon miniszoknyás! – reklámokban bukkant fel. Guido Thielscher is felfigyelt a csinos, tehetséges lányra, és városszerte híres revüszínpadára csábította Marlene Dietrichet. Hamarosan a rangos Deutsches Theaterben működő Max Reinhardt féle színésziskola lelkes növendéke lett a díva, aki már 1922-ben megjelent a mozivásznon (Marika Rökk későbbi férjének) Georg Jacobynak az „Ilyenek a férfiak” című némafilmjében. Irány Hollywood! Másfél tucat fekete-fehér produkció tapasztalatával a tarsolyában ismerkedett meg Marlene 1930-ban Josef von Sternberggel, akinek „Der blaue Engel”, vagyis „A kék angyal” című hangosfilmje meghozta a régen várt nemzetközi áttörést a

művésznőnek. Irány Amerika! Hollywoodban a „Marokkó”, a „Megbecstelenített”, a „Sanghaj Expressz” sikere bizonyította, hogy az „isteni Dietrich” Európa határain kívül is megállja a helyét. Az öreg kontinens egén ekkor már fekete felhők tornyosultak. A hitleristák sohasem tudták magukhoz édesgetni a szabadságszerető milliomos filmcsillagot. A sztár 1937-ben még dolgozott Londonban és vakációzott Salzburgban, majd 1939-ben Erich Maria Remarque-nál és Jean Gabinnál vendégeskedett Párizsban. Hollywoodban rengeteg alkotásban nyújtott kimagasló teljesítményt a német művésznő a véres háború éveiben, hogy 1944/45-ben aztán – amerikai állampolgárként és egyenruhában – buzdítsa a szövetséges katonákat a nácik elleni végső győzelemre. Ezt hazájában, Németországban a mai napig sokan nem bocsátották meg Marlene Dietrichnek. Ő a harcok elcsitultával tért csak vissza szülővárosába, s találkozhatott idős édesanyjával. Másfél évtizednek kellett eltelnie, hogy a külhonban ünnepelt filmsztár 1960-ban ismét rászánja magát egy (nyugat-)berlini látogatásra. Szívbemarkolóan csendült fel előadásában a „Sag mir wo die Blumen sind”, az „Ich bin die fesche Lola”, a „The Boys in the Backroom” és seregnyi más Dietrich sláger. A Hollywoodtól Londonig és Las Vegastól Párizsig népszerű „kék angyal”nak füttyszóból, gyűlölködő transzparensekből is kijutott bőven a fallal még ketté nem szelt Spree-cityben. Varsóba és Moszkvába tartva 1964ben még eltölt egy kis időt a schönefeldi reptéren az NDK (fél-) fővárosában, de ez már nem az a metropolis, mint ahol karrierje startolt. A 70-es években a francia fővárosban letelepedett Marlene

Filmográfia A porosz színésznőből nemzetközi rangú – németül, angolul, franciául játszó – filmsztárrá lett Marlene Dietrich (1901–1992) hosszú pályafutásából csak a leghíresebb produkciói kiragadására vállalkozhatunk. Ezek: Ilyenek a férfiak (1922), Napóleon kisfivére (1923), A nagy bariton (1924), A bánatos utca (1925), Manon Lescaut (1926), A kék angyal (1930), Marokkó (1930), Megbecstelenített (1931), Sanghaj Expressz (1932), A vörös cárnő (1934), Szőke Vénusz (1935), Vágy (1936), A páncél nélküli lovag (1937), Asszonylázadás (1939), Bizsu (1940), New Orleans angyala (1941), A fosztogatók (1942), Pittsburgh (1943), Halálos ölelés (1946), Arany fülbevalók (1947), Külügyi szívügyek (1948), Rémület a színpadon (1950), 80 nap alatt a Föld körül (1956), A vád tanúja (1957), Az ördög keze (1958), Ítélet Nürnbergben (1961), Szép gigoló, szegény gigoló (1978).

Dietrich: a színpad és a kamerák világától visszahúzódva párizsi otthonában érte a halál 1992 májusában. Végakaratának megfelelően Berlinben kísérték el utolsó útjára. Sírján mindig van virág!

2007. április 21. A február 18án befejeződött Berlini Nemzetközi Filmfesztivál idén is kellemes klímaváltozással ajándékozta meg a legnagyobb német várost. A sztárparádé tíz napra tavaszt varázsolt a mozi-metropolisba, ahol életművéért Kamera-díjjal jutal-

mazták Mészáros Mártát. Hazánkat – különböző szekciókban – fél tucat új alkotás képviselte a Spreenél. A legjobb produkciónak odaítélhető Arany Medve szobrot a „Tuya házassága” című kínai film készítői vehették át a záró gálán. A Spree-parti autogramvadászok imádják a Berlinalét. A legszerencsésebbek februárban Sharon Stone, Cate Blanchett, Antonio Banderas, Matt Damon, Robert de Niro, Jirzi Menzel, avagy a szintén rendezőként debütált Clint Eastwood papírra vetett trófeájával gyarapíthatták gyűjteményüket. A világ leglátogatottabb tömegfesztiváljaként idén 57. alkalommal megrendezett berlini Internationale Filmfestspiele több mint 400 ezer nézőt vonzott. Az amerikai Paul Schrader vezette szakmai zsűri az egész estés produkciók versenyében vetített 22 alkotás közül a Mongóliában játszódó poétikus, tréfás „Tuya házassága” című kínai filmnek ítélte oda az Arany Medve fődíjat. Wang Quanan rendező és a zord, sivatagos ázsiai régióban magának teveháton férjet kereső fiatal anyát alakító színésznő, Yu Nan látható meghatottsággal vették át a Marlene Dietrich Platz-on tartott gálán a Berlinale győzelmi szobrocskáját. A kiemelkedő művészi teljesítményért járó ezüst-

20. oldal Az 57. Berlinale körül – Mogyorósi Gézával

Fél tucat magyar film kínai győzelem macit Robert de Niro 167 perces, lassú folyású CIA-sztorija, „A jó juhász” (The Good Shepherd) nyerte. A legjobb színésznő elismerését Nina Hoss kapta. Az NSZKban magának már rangot szerzett rendező, Christian Petzold laza filmtrilógiájának záró darabjában, a „Yella”-ban a keletnémet főhősnő az Elba nyugati partján kezd új életet, miközben zaklatott múltja kísérti. A férfi sztárok versengésében az 57. Berlinalén az argentin Julio Chávez aratott diadalt „A másik” (El otro) című Ariel Rotter filmben az identitását cserélgető főszereplőt megszemélyesítve. Az izraeli Joseph Cedarnak nyújtották át a Berlinale Palast záróünnepségén a legjobb rendezésért adható Ezüst Medvét. A „Beaufort” a közelkeleti tűzfészek harci konfliktusaiban részt vevő katonák küzdelmeit és szorongásait ábrázolja megrázó erővel. A legnívósabb első filmesnek felajánlott 50 ezer eurós csekket egy indiai produkció, a „Vanaja” készítője, Rajnesh Domalpalli vehette át, aki egy alsó kasztból származó kislány táncos karrierjét vitte vászonra. Nekem az idei berlini vetítések közül a legnagyobb élvezetet Jirzi Menzel „Őfelsége pincére voltam” című mozija jelentette. A Bohumil Hrabal története alapján, Ivan Barnev, Oldrich Kaiser és Julia Jentsch főszereplésével Prágában forgatott film humanizmusa és humora lenyűgöző – így gondolhatta ezt a Filmkritikusok Szövetségének zsűrije is, mert díját a cseh rendezőnek ítélte oda. Mellesleg egy mellékszerepben Szabó István is felbukkan „öreg” barátja-kollégája munkájában…

Az idei Berlinalén a korábbi esztendőkhöz képest több új magyar produkció szerepelt, de a budapesti Filmszemle sikeralkotásai csak tapsot söpörtek be. E sorok írójának különösen tetszett a „Szabadság, szerelem” című, ’56-os témájú játékfilm, mely Dobó Kata, Fenyő Iván és Csányi Sándor főszereplésével idézte meg a múltat. Goda Krisztina rendezőnő a magyar-

szovjet vízilabdameccsek medenceizgalmát és a forradalom lelkesromantikus-véres mozzanatait jó tempójú, nemegyszer „amerikás stílusú” történetté gyúrta össze. Bollók Csaba, a 2007-es pesti szemle sztárja a „Generation” szekció-

ban mutatta be az „Iszka utazása” című friss munkáját. Két vetítésen is ott voltam, a publikum barátsá-

21. oldal gosan fogadta a kiskamasz lány szívet szorító igaz meséjét. Komorabb képi világú mű Bogdán Ár-

pádtól a „Boldog új élet”. Az intézetből kikerült roma fiú útkeresése részben a rendező-forgatókönyvíró saját sorsát idézi meg. Érdemes megjegyezni a 70 millió forintból született alkotás készítőjének, Bogdán úrnak a nevét, mert reményteljes ifjú tehetség! Másik korosztályt képvisel a túl a hatodik ikszen első mozifilmjével előrukkolt Esztergályos Károly. A tévés produkciók rangos mestereként híressé lett művész „Férfiakt” című munkája – akárcsak a „Boldog új élet” – a Panorama sorozatban mutatkozott be, kevés visszhangot keltve. Annál több dicsérő szót hallottam zsurnaliszta kollégáimtól Szilágyi Varga Zoltán 7 perces rövidfilmjéről, a „Jegyzőkönyvről”. Kétszer is megnéztem a döbbenetes látványi és hangzási világú, feketefehér grafikai produkciót, mely az 1958-ban, 18 esztendősen kivégzett forradalmárnak, Mansfeld Péternek és sorstársainak állít emléket. A tavalyi Berlinalén Fábri Zoltán „Körhintája” röpített vissza a magyar mozi hőskorába, idén pedig a nosztalgiázni vágyók Mészáros Márta „Örökbefogadás”-ának örvendhettek. Az egész hazai filmművészet komoly elismeréseként, a hajdani nyugat-berlini fesztiválon 1975-ben az „Adoption”-nal (első női rendezőként!) Arany Medve szobrocskát nyert alkotó Kamera életműdíjat vehetett át Dieter Kosslicktól, a berlini Internationale Filmfestspiele direktorától. Gratulálunk! Unseren deutschsprachigen Beitrag zur Berlinale von Lutz Lorenz – Zwischen Márta und Mária – siehe auf Seite 30.

2007. április 21.

Találkozás Szilágyi Varga Zoltánnal Idén tizenkettedszer voltam magyar lapoktól akkreditálva a berlini Nemzetközi Filmfesztiválra. „Mellékállásban” már többször elvállaltam, hogy segítsem a hazai vendégek itteni tájékozódását, s így ismerkedtem meg az 57. Berlinalén egy nagyon kedves művészházaspárral. A Romániából két évtizeddel ezelőtt Magyarországra áttelepült Szilágyi Varga Zoltán és hitvese, Bea, csak néhány napot töltött a Spree-nél, így kocsimba pattantunk, hogy a Potsdamer Platz-tól startolva felfedezzük a német fővárost. Érdeklődő, szimpatikus utasaimnak persze elárultam, hogy kétszer is megnéztem a rövidfilmek mezőnyében vetített „Jegyzőkönyv” című alkotásukat. A forradalomban

való részvételéért igazságtalanul kivégzett Mansfeld Péter tragédiájának döbbenetes erejű grafikai ábrázolása egyszerre sugározza a „rajzos kezű” mester, Zoli szakmai profizmusát és erkölcsi világát. „A filmem alatt felolvasott eredeti jegyzőkönyvön egy pontot sem változtattunk. Bizonyos 50-es évekbeli dokumentumokhoz hozzájutni még ma sem könnyű” – fogalmazott a Charlottenburgi Kastély parkjában az 56 esztendős művész, utalva rá, hogy néha olyan érzése van az embernek, mintha a tetteseket (ügyésztől hóhérig) még ma is jobban védenék a törvények, mint a hajdani áldozatokat. A Ku’dammon a Schaubühne felé autóztunk, amikor (a magyaron és románon kívül bolgárul és franciául is beszélő!) Zoltán a tágas sugárútban gyönyörködve bukaresti éveiről me-

sélt. „Kolozsváron végeztem a Képzőművészeti Főiskolát, majd friss diplomával kerültem a román fővárosban az Animafilmhez. A kecskeméti rajzfilmstúdiónak 1987 óta vagyok a rendezője.” A Brandenburgi Kapunál gurultunk, amikor a 14 esztendős gyermekére büszke, szakállas apa komoran emlékezett a hajdani, romániai ellátási nehézségekre, a szocializmusnak becézett fasizmusra. „Diplomaták portréját megfestve jutottam mellékj ö ve d e l e m h e z Bukarestben. Így tudtam az éjszakai vonattal – ötszörös áron vásárolt – húst küldeni a szüleimnek Erdélybe. Másnap aztán szintén sínen megérkezett édesanyámtól a töltött káposzta vagy egyéb finomság.” A Múzeum-szigeten búcsúztam el Beától és Zolitól. Azóta örömmel lapozgatom a tőlük kapott szép katalógust: „Szilágyi V. Zoltán – Rajzok”. Ők megismerték kicsit a német fővárost és történelmét – én pedig megkedveltem két magyart. Budapestre való visszaröppenésük után fax érkezett Kecskemétről. Idemásolom, mert meghatódtam! „Kedves Géza! Szerencsésen ’földet ér tünk’. Ottlétünkkor figyelmes, szellemes idegen- (mostantól kezdve hadd nevezzük ismerős…) vezetésed elterelte figyelmünket a fesztivál izgalmairól. Külön köszönjük a PR tevékenységed. Jó nekünk, magyar filmeseknek, hogy ilyen honfitársunk él külföldön. Köszönettel és barátsággal: Zoli és Bea”. Nos, ezekért a pillanatokért, gesztusokért (is) lehet szeretni a Berlinalét!

2007. április 21.

Kön yves polc Rohanj! Ezen a címen jelent meg január végén a Berlini Híradó olvasói előtt már nem egészen ismeretlen magyar költőnek, Bittner Jánosnak első verseskötete. Mint minden igazán jó kötetről, erről is már a cím is sokat elárul. Az itt közölt versek lírai énjének alapvonása a sietség, a rohanás: a türelmetlenség, hogy lemarad mindarról, ami az életet igazán érdembelivé teszi. „Kisstílű álmaim, hogy jobban éljek, a gályapadra kényszerítenek” – vallja könyve záródarabjában. Ez a modern kori értelmiségi számára oly jól ismert konfliktus a megélhetésért végzett s az érdembeli, önkiteljesítő munka között szükségszerűen hozza magával, hogy a gályapadról való elszabadulás minden pillanatát mohó türelmetlenséggel próbálja megélni s egyben megörökíteni: legyen szó (rendhagyó) szerelemről, könyvről, festményről, utazásról, avagy mindezek kombinációjáról. E türelmetlenség azonban csupán a versek gondolatvilágából ismerhető fel: a megörökítés módjából nem. Az nagyon is gondos kidolgozást, mély művészi alázatot mutat. Bár Bittner negyvenhét esztendős kora dacára odahaza mindeddig nem volt „jegyzett” költő (a közönség a Berlini Híradó tavaly őszi számában megjelent két versén kívül még a Kaláka című elektronikus folyóirat [kalaka.com] hasábjain találkozhatott vele korábban), ám metrikai, rímelésbeli magabiztossága kétségtelenné teszi, hogy e versek több évtized folyamatos alkotói munkájának végtermékei. Ebben a tekintetben nem „rohant” a költő. Ellenkezőleg: igen sok bizonytalanság, tépelődés, szigorú önvizsgálat után lépett csak a nyilvánosság elé. „…szemétbe dobtam minden versemet…” – vallja a már idézett, Harminckilenc című

22. oldal

Bittner János első versgyűjteménye záróversben. (Szerencse, hogy mégse mindet. Bár az is lehet, hogy a versek némelyike valóban a szemétkosárból „támadt fel”, hála a szerző kiváló memóriájának, s annak, hogy bármennyiszer próbálta is kiirtani magából költeményeit, valójában észrevehetően nagyon szerette, szereti őket.) A bizonytalanság persze érthető is volt. A kötött formának, a költészetben érvényesíthető szakmai tudásnak hosszú évtizedeken át kevés becsülete volt a magyar s az egyetemes költészetben is. (Manapság azért mintha lassan-lassan kezdene visszajönni a divatba.) S hasonlóképpen lejártnak szokás nevezni az úgynevezett „én-költészetet”, amelyben a lírai én a költő közvetlen alakmása, érdembeli önarcképe, más szóval: amelyben a költő önmagát adja ki. Bittner költészete pedig ilyen költészet. Bár akik személyesen ismerik, a keserű, cinikus mosoly mögött nem mind tudják meglátni az érzelmeknek azt a végletes váltakozását, amelyről a kötet hírt ad. Tomboló düh és cinikus gúnyolódás, euforikus lelkesedés és kétségbeesett depresszió követi egymást – sokszor akár egyetlen

versen belül is. Az Október című költemény például a teljes kiüresedésnek, az anyagi előbbre lépésért (A ház felépült…) cserébe adott látszólag valamennyi érdembeli érték tragikus elvesztésének lehangoló képéig jut el, hogy a kudarc mélypontján egyszerre dacosan kiáltsa: „Nem számít semmit, akkor is megérte…” Míg Az idei nyaralás helyett című mű, miután elragadtatottan ecsetelte a lírai énnek s kedvesének első közös nyaralását, az utolsó két sorban ezt az eufóriát torzítja ironikus fintorba: „Fogadd emlékeimből ezt a csokrot,/ ha már nyaralni nem megyünk idén!” A legmelegebben ajánlom e kötetet mindenRohanj, és törj ki mindegyik karámból, kinek, aki még becsüli a hisz itt a földön nyomunk sem marad: költészetet, s azt becsüli lehullunk, mint fagyott madár a fáról. benne, ami eredeti funkProfán vagyok. ciója: a való élet pillaAz élet jut eszembe a halálról. natainak műalkotássá, Rohanj, a múltat égesd el magadban, örökérvényűvé stilizálását. ne vidd magaddal a halottakat: A könyvesboltban azonhiszen minden ki nem mondott szavadban ban ne keressék: Bittner újra hallod, könyve a Mercator Stúdió és újra látod minden fában, arcban. Elektronikus Könyvkiadó Rohanj azért is, szélben és esőben! gondozásában jelent meg, Az út sara a cipődhöz tapad. s így a Neten férhető hozzá Minek megállni: (www.akonyv.hu). A címhogyha már erőtlen lapot és a belső illusztleszel, megállsz. rációkat a költő nővére, Rohanj, amíg helyed van az időben! Bittner Rita készítette. Bittner János csagoniz

ROHANJ!

23. oldal

2007. április 21.

„Wallenbergs Laufbursche“ Jugenderinnerungen von Jonny Moser vorgestellt

Bücherregal Am renommierten Zentrum für Antisemitismusforschung der Berliner Technischen Universität stellte Institutsdirektor Wolfgang Benz kürzlich die einerseits sehr bewegenden und andererseits historisch überaus präzisen Jugenderinnerungen des Jonny Moser vor. Der heute als freischaffender Historiker in Wien lebende Jude wurde von Raoul Wallenberg im August 1944 für Botengänge, Demarchen und Interventionen an der schwedischen Gesandtschaft in Budapest aufgenommen. Die Odyssee der Familie Moser begann 1938. Bereits wenige Tage nach der Volksabstimmung über den „Anschluss“ Österreichs bekamen die Juden des Burgenlandes, wo Moser 1925 in Parndorf geboren worden war, die antisemitische Grundhaltung der Behörden und der Bevölkerung zu spüren, die nicht selten schon aus einer überlieferten traditionell-katholischen Haltung entstand. In Folge des so genannten „Austrofaschismus“ wurden auch in Österreich jüdische Geschäfte boykottiert, Autos und Motorräder beschlagnahmt, worauf grundlose Durchsuchungen und stundenlange Verhöre, schließlich Beschlagnahmungen folgten. Man versprach den Österreichern eine „Entschuldungsaktion“ gegenüber den Juden. Dennoch waren es gerade diese Katholiken, die mit der Judenverfolgung auch eine Gefahr für die eigene Kirche heraufziehen sahen. Bereits ab März 1938 verbrachten die Nationalsozialisten die jüdische Bevölkerung des Burgenlandes nach Ungarn, Jugoslawien oder in die Tschechoslowakei, zuweilen wurden sie einfach auf der Donau ausgesetzt. Mosers gingen dennoch zunächst nach Wien, im September 1940 dann illegal nach Ungarn. In

Budapest lebten sie zunächst als „UBoote“, untergetauchte Illegale. Als Premierminister László Bárdossy im Juli 1941 die Abschiebung staatenloser Juden durch die Fremdenpolizei KEOKH nach Galizien anordnete, war die Familie vom Regen in die Traufe geraten. Zunächst in mehreren Lagern interniert, entkamen sie mehrmals nur knapp den Deportationen in die Vernichtungslager. Im Dezember 1941 dann ein Hoffnungsschimmer: In einem Telegramm aus den USA wurden fix gebuchte Schiffspassagen für die Ausreise nach Amerika avisiert. Doch die USA traten in den Krieg ein, Ungarn folgte dem deutschen Vorbild und erklärte den Staaten den Krieg. Damit war jede Hoffnung auf ein Exil verloren, erneut schob man die Familie von einem Internierungslager ins nächste. Raoul Wallenberg war Anfang Juli 1944 als Erster Sekretär an die Schwedische Gesandtschaft nach Budapest gekommen. Er engagierte etwa zwanzig „Freiwillige jüdischer Abkunft“, wie er seiner Regierung berichtete, die ihn bei seinen Hilfsaktionen unterstützten. Insbesondere die „Schutzpässe“ der schwedischen Regierung retteten Tausende. Später arbeiteten hundertfünfzehn Personen in Tagund Nachtschichten in seiner Abteilung. Darunter war auch der seinerzeit neunzehnjährige Jonny Moser, dessen Familie im Sommer 1944 überraschend aus dem KZ entlassen worden war. Jonny wurde als Bote und für Dolmetscherleistungen engagiert. Er hörte internationale Funkmeldungen ab und erstellte zweimal täglich Nachrichtencommuniqués für Wallenberg. Mit dem Putsch der Pfeilkreuzler wurden die Hilfsaktionen zunächst stillgelegt, für Moser bestand erneut die Gefahr der Deportation. Kurz darauf wurden sie wieder aufgenommen, auch Moser konnte seinen Dienst bei Wallenberg wieder antreten. Er begleitete ihn an die Grenze nach Hegyeshalom, wo

Wallenberg bei der Übergabe ungarischer Juden an die Deutschen wiederum Unzählige aus den Deportationszügen holte, fuhr mit ihm an die Donau, wo die Pfeilkreuzler wahre Mordorgien veranstalteten. Selbst dann noch, als die Menschen schon vollkommen nackt am Ufer um den Szent István körút auf ihre Erschießung warteten, rettete Wallenberg viele der aus den geschützten Häusern Verschleppten. Nach der Befreiung studierte Moser an der Universität Wien. Heute ist er Vorstandsmitglied des Dokumentationsarchivs des österreichischen Widerstandes. Aus seiner Feder stammen zahlreiche Veröffentlichungen zur nationalsozialistischen Judenverfolgung in Österreich. Sein neuestes Buch „Wallenbergs Laufbursche“ ist Ende des letzten Jahres im Picus-Verlag Wien mit Unterstützung des Nationalfonds der Republik Österreich für die Opfer des Nationalsozialismus erschienen. Lutz Lorenz Jonny Moser „Wallenbergs Laufbursche“ Jugenderinnerungen 1938-1945 Picus Verlag Wien 2006 384 Seiten, zahlreiche Abbildungen 23,60 Euro ISBN- 10: 3-85452-615-6

2007. április 21.

24. oldal

Kiss Ottó Lipcsei Könyvvásár – élmény, beszámoló Berlin más. Rendezett, tiszta, emberléptékű. Lehet szeretni. Erre csak akkor döbbenek rá, amikor visszaérek Pestre, és indul a vonat a Keletiből Gyulára. A sínek melletti kiserdőkben és tisztásokon szemétkupacok, mindenfelé műanyagzacskókat és -palackokat visz a szél. A kalauz rosszkedvű, mert fél éve meg kell állniuk Nagykátán, az utasok is rosszkedvűek, mert nemcsak Nagykátán áll meg a gyors, hanem ötvenméterenként. A mosdóban nincs víz, az ablakon a kosztól alig lehet kilátni. Félórája a Keletiben ellopták egy honfitársunk csomagjait, mindenkinek, akivel találkozott, tudomására hozta, hogy legközelebb vascsővel jön, de minimum bunkósbottal. Berlin más. Hat nappal ezelőtt szállt le a gépem Tegelen, a repülőtéri busz pontosan érkezett. Az emberek jókedvűek, a sofőr segítőkész, negyven perc múlva az Alexanderplatznál vagyok, újabb tíz percre rá a Haus Ungarn Spandauer Strassei szállásán. Matthes Ágnes kalauzol, nagyon kedves, elmondja, készül a Collegium Hungaricum új épülete, május 4-én lesz a bokrétaünnep vagy mi, állítólag a Hiller is jön, a hivatalos átadó pedig október végére várható. A régit még Klebelsberg építtette 1924-ben, ’44-ben lebombázták. A szálló ablakából a 365 méteres Fernsehturmra látok. Az ötödiken vagyok, alattam, az udvaron emlékmű és épületrom, a II. világháborúban ide gyűjtötték a vegyes házasságban élő zsidó nőket, férfiakat. A párjuktól megfosztottak minden este néma tüntetést tartottak az épület előtt, állítólag ez volt az egyetlen gyűjtőhely, ahol eredményesen. Elindulok felfedezni a környéket, a fogpiszkálós tévétoronytól végig a Karl-Liebknecht-Strassén a Spree

hídjáig, és tovább az Unter den Lindenen. Mire visszaérek, megérkezik Bartis Attila, felkísérem az ötödikre, lepakol, és elmegy Kemény Istvánért. Este nyolcra beszélünk meg találkozót a Brandenburgi kapunál. Kalász Orsival érkeznek, aki Berlinben él, a Tiergarten környékén, és István verseit fordította németre. Felolvasásra megyünk, hét nemzet költői tartanak estet, köztük két magyar, Vörös István és Harcos Bálint, ők ösztöndíjjal vannak kint. A felolvasás három és fél óra, a végén fogadás, kilépünk az erkélyre: sűrű pelyhekben hull a hó. Balra látszik a Reichstag teteje, alattunk, a Brandenburgi kapunál készülnek a hétvégi ünnepségre: 50 éves az Európai Unió. Másnap délelőtt közösen utazunk Lipcsébe: Orsi, István, Attila és én. Attilával a Vivaldi Hotelbe megyünk, lepakolok, és indulok a könyvvásárra. Az út villamossal félóra, a vásár épületkomplexuma hatalmas, de hamar megtalálom a kiadómat: a standok, a számok és a betűk tengerében remekül el lehet igazodni, ismét győz a német precizitás. A Schenk Verlag standján ott a tolmácsom is, Dózsai Móni, szegedi származású, Lipcsében élő lány. Amikor kiderül, hogy mégsem lesz szerepe a bemutatón, megkérem, fotózzon majd. Próbálgatja a gépem, odaültet a plakát mellé, amely az arcképemmel és a Mario, der Sternensammler borítójával hirdeti a felolvasást, erre két-három német kiválik a tömegből, ők is fotózni kezdenek, aztán még többen jönnek, nyájeffekt, körbevesznek, ők is fotóznak – azt hiszik, valami híres író ül ott. Mónival egymásra mosolygunk, és mire kezdődik a felolvasás, össze is barátkozunk. A könyvbemutató helyszínén közepes az érdeklődés, félig üres a te-

rem (na jó, inkább félig tele – ragad az emberre az optimizmus a németektől). Magyarok is vannak, Budai Kati a minisztériumból, Károlyi Dóra, a Magyar Könyv Alapítvány elnöke, aztán meglátom Kemény Istvánt és Kalász Orsit, ő perfekt német, ekkor jut eszembe kedves akcentusom, nem baj, bemutatnak, olvasok, az első három vers után felnézek Orsira, ott van még, nem ment ki, jól van. A moderátor szépeket mond a könyvről és rólam, legalábbis amennyit értek belőle. Félóra a bemutató, rendben lezajlik, megyünk a kiadói standhoz, könyveket, képeslapokat írok alá, jön egy osztrák kiadói ajánlat is. Budai Kati hív a magyarokhoz, félóra múltán megyek, a nemzeti standon a Márió-könyv mellett meglátok egy másik kötetemet is, a Szerintem mindenki maradjon otthon vasárnap délután-t (a jó cím rövid, tömör és sokatmondó). Vásárzárásig maradok, de eldöntöm, még egyszer soha: a villamosnál hatalmas a tömeg, ráadásul hull a hó, nagy pelyhekben, kegyetlenül. Este Attilával a nagyállomás környékére megyünk, szárazkapus épület, István és Orsi ott olvas. Jó a hely, jó az est, profi zenei effektusok, finom borok. Találkozunk Dózsai Mónival is, aztán még beülünk egy kocsmába (a könyvtár este zárva van). Attilával éjfél után indulunk haza, gyalog megyünk a hóban, a villamosok már nem járnak. Másfélmásfél megállót alkudunk ki a másiktól a múltunkra, de nem sikerül kibeszélnünk, nem vagyunk már fiatalok, így a hotelben egy üveg bor mellett fél négyig folytatjuk. Másnap reggeli közben jön meg Vörös István, Grecsó Krisztián és Fehéri György, délután, a vásáron megint összefutok velük. Fehéri meghív az őszi BerlinFestre, tárgyalok az osztrák kiadó vezetőjével, a felnőttekhez szóló köteteim érdeklik. Beszélgetek Dalos Györggyel, azt mondja, nagyon jó, hogy Janikovszky után megint van magyar gyerekkönyv a német könyvpiacon. Ennek én is örülök.

25. oldal Este városnézés, vásárlás. Másnap délelőtt megnézem a lipcsei óvárost is, nagy élmény. Délután egyedül indulok Berlinbe: Istvánék már viszszamentek, Attila meg még nem jön, este felolvas. Kicsit mások itt a vonatok, mint nálunk, internet kapcsolat, fülhallgatós rádió, elkülönített gyerekjátszó. Berlinig közel kétszáz kilométer az út, de egy óra alatt ott vagyok. Újra lepakolom a bőröndöm a CH szállóján, halat eszem a sarkon, ahogy három napja is, aztán elmegyek vacsoráért és reggeliért az Alexanderplatzra. Másnap délelőtt bejárom a kötelező helyeket, múzeumok, a fal maradványa, Reichstag stb. Az Unter den Lindenen iszonyatosan sok a rendőr, a levegőben helikopterek köröznek, mindenütt kordonokba botlom, de turistaként átengednek: javában zajlik az 50 éves EU-s ünnepség, itt van Európa politikai elitje, azért a nagy felhajtás. A Deutsches Historisches Museum előtt megállok, nagy a tömeg, akkor jön ki a politikai elit, Gyurcsányt és Jacques Chiracot megismerem, a németek Angela Merkelt követelik, végre kijön ő is, nagy az éljenzés, felénk lép, integet, a tömeg élteti, a németek szeretik. A többi politikus már a buszon ül, Gyurcsány középen, tűnődve figyeli az ovációt. A szállón bekapcsolom a tévét, a ZDF egyenesben adja az eseményeket. Estefelé megjön Lipcséből Krisztián, de azonnal el is megy, német barátai várják. Jön Attila is, ő a nagyállomásra megy, körbe akar nézni. Elindulok én is, a Brandenburgi kapuhoz megyek, ott lesz a záróünnepség. Rengeteg fiatal van, német sztárok énekelnek a nagyszínpadon, a kapu tetején este nyolckor tűzijáték kezdődik, megnézem, vége, oszlik a tömeg. Éjszaka még járunk egyet Attilával a másik irányban, a művésznegyedben, de csak fél egyig, mert reggel indul a gépem. Malév járattal jövök, velünk utazik Kertész Imre is, három sorral előttem ül, a felesége kíséri. Pesten bemegyek a Mórához az új könyvem tiszteletpéldányaiért (A terepasztal lovagjai), aztán indulok az állomásra. A 79-es trolival utazom a Baross térig, onnan viszem a cso-

2007. április 21.

Mogyorósi Géza

Ifjúságom irodalma

Szombat volt, amikor Péntek így szólt Timur és csapatához: „Einstand! A golyóitokat és a gittet nemecsek ernővel együtt lefoglalom, s amíg Vadölő testvérem meg nem érkezik, a lakatlanszigetet tilos elhagynotok. Ez Robinson parancsa.” Ács Feriék csüggedten kóboroltak a fűvészkertszerű szigetecskén, hirtelen az egyik bokorból zokogás tört fel. Becserkészték a növényt, melynek árnyékában egy fiúcska sírdogált. Mint megtudták, Twist Oliver (anyja neve: Twist Again), az imént beszélt az utolsó mohikánnal, aki fél rágógumijáért neki ígérte az inkák örökségét. Most azon pityergett, hogy hófehér rágójának másik fele a földre pottyant. „Ezen könynyen segíthetünk!” – mondta Tom Sawyer, az új fiú, aki csak az imént szabadult kis barátnője, Becky forró öleléséből. Tom farzsebéből egy döglött patkány, egy gombolyag spárga és egy sörnyitó társaságában előkerült egy csipetnyi gitt. Mosolyogva nyújtotta Oliver felé, majd, hogy még jobb kedvre derítse, elmesélt néhányat Huckleberry Finn kalandjaiból. Elérkezett a vacsoraidő. Péntek, a bennszülött, sokáig nézelődött a tisztáson egybegyűltek között, majd úgy döntött, hogy aznap a tizenöt éves kapitányt fogja elfogyasztani. „Minden áldott este ez az idegesítő kannibál. Nem elég, hogy tegnap megzabálta a fél lovamat, ma ezt a kölyköt…” – sóhajtott Old Firehand, kinek már égett a tenyere, hogy egy magot a Keletibe, aztán ki a külső vágányokhoz, ennyit Németországban a hat nap alatt összesen nem cipekedtem. Felszállok, a folyosón újságárus érkezik, látom a címlapot: Dundika leesett a helikopterről. Ekkor döbbenek rá: hazaértem. Elindul a vonat, lehúzom a koszos ablakot, hogy lássak valamit a magyar tájból, jönnek is az erdőszéli szemétkupacok, a műanyagzacskók és -palackok, és jön a kalauz is, hogy elpanaszolja, Nagykátán már fél éve meg kell állniuk. Hazaértem, most 2007. március 28. már biztos.

nagy frászt lekenjen Pénteknek. Ekkor lépett a tisztásra Robinson, rögtön megtiltva bennszülött társának, hogy a pubertáskorú, pattanásos srác másik karját is leegye. „Ejnyeejnye – dorgálta a szakállas férfi – még mit gondolnak Grant kapitány gyermekei az itteni étkezési szokásokról. Hányszor mondtam, hogy ne a gyerekek előtt!” Ebben a pillanatban hatalmas üvöltés hallatszott a part felől. Először csak egy fejdísz, majd a rézbőrű Winnetou egész alakja feltűnt, vállán a híres ezüst-puskával. Erősen vérzett. Kezében törött boton tépett fehér zászló. „A fasiszta fenevadak megölték Kismedvét!” – suttogta az indián, majd ájultan rogyott az ugyancsak sok nullás vért vesztett tizenöt éves kapitány mellé. Robinson komoran vonta össze Péntek bozontos szemöldökét, s így szólt: „A sebesülteket vigyétek Tamás bátya kunyhójába. Öten menjetek a Tüskevárba, ketten pedig tüntessétek el Winnetou nyomait, melyek a tisztás felé vezetnek!” Ekkor alig néhány száz yardnyira a partoktól periszkóp emelkedett ki a nyugodt habokból. Később az egész sárga tengeralattjáró láthatóvá vált. Robinson öreg szeméhez emelte távcsövét és a NEMO feliratot betűzte ki a jármű oldalán. „Ez Németország nevének a rövidítése“ – jelentette ki határozottan a hajótörött. „Megvédjük lakatlanszigetünket! Támadás 6:25-kor!” Kiss Ottó

2007. április 21.

26. oldal

Amikor az iwiw-en (nemzetközi ki kicsoda az interneten) keresztül megtalált egy körlevél, hogy valaki Berlinben magyar tánciskolát akar indítani, ötletesnek tartottam, de nem a számunkra, mert párommal már két éve ismerkedünk több-kevesebb sikerrel, de annál nagyobb lelkesedéssel a különböző tánclépésekkel. Aztán a kíváncsiság csak nagyobb volt, így elmentünk megnézni az első órát – ahol aztán ott is ragadtunk. Így ismertem meg Darabos Gergőt (27), egy lelkes fiatal táncost, akit nemrég sodort Berlinbe az élet. S ha már itt van, szeretné azt csinálni, amit a legjobban tud: táncolni és táncot tanítani. Gergő 13 éves korában kezdett el táncolni egy kőbányai tánciskolában, s pár év múlva már junior budapesti bajnok lett Szaka Krisztinával. Rendezőasszisztens az RTL-nél, táncruhákat tervez, elvégzi a Táncművészeti Főiskolát modern társastánc szakon – s közben egyre több a siker a különböző táncversenyeken. Tavaly Kaliforniában egy orosz lánnyal megnyerte a profi bajnokságot. A táncterem hangulatosabb nem is lehetne – a „Tangoloft“, esetleg

ség, a magyar nyelvet is gyakorolja a tánctanulás mellett. S aztán jöhet a gyakorlat. Berlinben, akárcsak Budapesten, igencsak felkapott lett a tánc, egyre több a lehetőség kipróbálni is a tanultakat (pl. a

Magyar tánciskola Berlinben

van, aki ismeri: parkett, régi zongora, süppedős fotelek és kanapék, hangulatos világítás. Az első órán a keringő, tangó, cha-cha-cha alaplépéseit vettük, sőt mi több, táncoltuk együtt nagy lelkesen. Mivel minden tanár másként tanít, mi is nagyon élveztük az órát. Van a csoportban, aki évekkel ezelőtt már tanult táncolni, de akárcsak az idegen nyelvet, a táncot is könnyű elfelejteni, ha nem használja az ember. Most viszont itt a lehetőség feleleveníteni a régi emlékeket. Van akinek ez a tánciskola dupla lehető-

„bebop“ Kreuzbergben remek hely). A tanfolyam még csak most indult, mondhatni gyerek(tánc)cipőben jár, de nagyon remélem, hamarosan vidám színfoltja lesz a berlini magyar életnek. Ha bárki úgy gondolja, van kedve kipróbálni, megnézni, van még hely a teremben, örülünk mindenkinek.

Sommeruniversität Debrecen

Info: Gyapjas Márta (394 94 701) Universität Debrecen

Sprachkurse Ungarisch 2007 Im Sommerkurs werden neben dem Sprachunterricht Vorträge zur ungarischen Literatur und Geschichte, aber auch zu sprachwissenschaftlichen und kulturhistorischen Themen angeboten. Die Freizeit kommt dabei nicht zu kurz: Klassikkonzerte, Rockevents, Diskoabende, Volkstanzdarbietungen und -unterricht, Kino- und Theateraufführungen ergänzen das Programm. Vorgesehen sind auch Wochenendreisen zu den Sehenswürdigkeiten Ostungarns. Die TeilnehmerInnen können in Studentenwohnheimen auf dem Areal der Universität Debrecen untergebracht werden und täglich drei Mahlzeiten erhalten. Die Kursprogramme stehen von Anfängern bis Fortgeschrittenen allen Interessenten offen. Auf den unteren Kursstufen wird eine Vermittlungssprache eingesetzt. Als Lehrmaterial dient die eigene Reihe Hungarolingua. Frühjahrskurs Superintensiv 27.05. – 10.06.2007 (100 Stunden) Sommerkurs Intensiv für die ungarische Sprache u. Kultur 22.07. – 18.08.2007 (120 Std.) 22.07. – 04.08.2007 (60 Std.) Herbstkurs Intensiv 26.10. – 04.11.2007 (70 Stunden) Semesterkurs 15.09. – 15.12.2007 (60 Stunden) Sprachkurse nach persönlichem Bedarf für Privatpersonen oder Firmen. Termin und Stundenzahl laut Vereinbarung

Weiterführende Informationen zu diesen und weiteren Angeboten in Debrecen und Budapest, zu Gebühren und Anmeldefristen erhalten Sie unter Debreceni Nyári Egyetem, Pf. 35, H-4010 Debrecen, Telefon: (+3652) 532 594, Fax: (+3652) 532 595. Internet: www.summerschool.hu E-mail: [email protected]

27. oldal Csirkepörkölt cigányosan Hozzávalók: 10 dkg zsír, vagy 1 dl olaj, 3 vöröshagyma, 1 púpozott evőkanál paprika, 1 nagy konyhakész csirke, só, 35 dkg szárított (csusza)tészta, 25 dkg túró, 1 dl tejföl

A pörkölthöz először megpirítjuk a finomra vágott hagymát, beleszórjuk a pirospaprikát, és a hagyományos módon feldarabolt csirkét hozzáadjuk. Pörköljük, kevergetjük, kevés vizet aláöntve puhára pároljuk. A tésztát sós vízben kifőzzük, leszűrjük, és a túrót rámorzsolva, tejföllel meglocsolva a pörkölt csirke mellé tálaljuk. Az omlós, paprikás pörkölt csirkehús a túrós, tejfölös csuszával olyan ízharmóniát alkot, hogy aki egyszer már evett ilyet, nem felejti el egykönnyen.

2007. április 21.

Új ízek Bözsike konyhájából

A vidék íze A városi nyüzsgő életben sokszor egyoldalúvá válik az étkezés: a sok pizza, fast food stb. Sokak vágyódnak a régen ízlelt „vidéki“ ételek után. Ehhez ajánlok egy-két finom fogást, amihez sok sikert és jó étvágyat kívánok! pirospaprikával megszórjuk. A krumplit, a kolbászt hozzáadjuk, és feltöltjük kétszer annyi vízzel, mint amennyi a tarhonya. A főzés során fogyó vizet pótolni kell, ha a tarhonya kemény maradna. Időnként kevergetjük, hogy le ne égjen. (Nem szabad erős tűzön főzni.) Mire a víz elfő, a krumpli, a kolbász is megpuhul, így egykettőre elkészül az isteni egytálétel. Palóctáji töltött csirkemell Hozzávalók: 1 kg lebőrözött csirkemellfilé, 15 dkg csirkemáj, 10 dkg gomba, 10 dkg vöröshagyma, 5 dkg szalonna, bors, majoranna, szurokfű (oregánó). 30 dkg burgonya, 10 dkg liszt (ízlés szerint fokhagyma), 3 dl olaj, só

Paraszt egytálétel: alföldi spézi Hozzávalók: 50 dkg tarhonya, 3-4 fej vöröshagyma, 25-30 dkg füstölt kolbász, 5 nagyobb krumpli, só, bors, pirospaprika, olaj

A hagymát megtisztítjuk, finomra vágjuk. A hámozott krumplit felkockázzuk, a füstölt kolbászt felkarikázzuk. A hagymát az olajon megdinszteljük, a tarhonyát a felforrósított olajon kicsit megpirítjuk. Sózzuk, borsozzuk és ízlés szerint

A csirkemelleket kiveregetjük, enyhén sózzuk, borsozzuk, félretéve állni hagyjuk. Közben elkészítjük a tölteléket. A szalonnát kockákra vágjuk, majd serpenyőben ropogósra sütjük. Ezen az apróra vágott hagymát üvegesítjük, majd ráhelyezzük a csirkemájat és a megmosott, szeletelt gombát. Megfűszerezve együtt lepirítjuk. Az elkészült és enyhén kihűlt tölteléket a csirkemellekbe göngyöljük. Bundázzuk a következő módon: a megtisztított burgonyát lereszeljük, liszttel, sóval, fokhagymával félkemény állagúra keverjük, a masszában megforgatjuk a csirkemelleket,

és a felhevített olajban lassú tűzön pirosra sütjük. Szalmaburgonyával, párolt rizzsel tálaljuk. Hagyományos erdélyi kuglóf Hozzávalók: 10 dkg margarin, 4 tojás sárgája, 10 dkg cukor, 3 evőkanál méz, 1 citrom, 2 dkg vaníliás cukor, 3 dkg élesztő, 1 dl tej, 40 dkg kukoricaliszt, 6 dkg dió, 1 teáskanál őrölt fahéj, 5 dkg étcsokoládé A megolvasztott, de nem meleg margarint habosra keverjük a tojássárgájával és a cukorral. Amint felolvadt a cukor, hozzákavarjuk a mézet és a citrom levét. A langyos tejbe belemorzsoljuk az élesztőt, hozzáadjuk a vaníliás cukrot, és kb. 5 perc alatt duplájára kelesztjük. Ha megdagadt, összekeverjük a tojásos, cukros masszával. Míg pihen az élesztő, összeállítjuk a kuglóf száraz részét. A darált diót összekeverjük az őrölt fahéjjal és a kukoricaliszttel, majd az egészet összedolgozzuk az élesztős masszával. Beletesszük a kivajazott, kilisztezett kuglófformába, félórát kelesztjük, majd 180 fokra előmelegített sütőben kb. 50 percig sütjük. Ha kész, sütőrácsra tesszük, és csak kihűlés után emeljük ki a formából. Végül vízgőz fölött megolvasztott csokoládét csurgatunk rá, vagy egyszerűen megszórjuk vaníliás cukorral.

2007. április 21. Titelseite, Seiten 4-5 Quelle unseres Nationalstolzes – Die Festrede des Historikers Zoltán Fónagy, Direktor des Collegium Hungaricum Wien, auf der Gedenkveranstaltung zur Revolution von 1848 im Berliner CH. Seite 2 Beitrag von Dr. László Hetey zur Frage eines früher in Aussicht gestellten und inzwischen fraglich gewordenen Vereinszimmers im neuen Berliner Collegium Hungaricum. Siehe auch Artikel von Klaus Rettel auf S. 10-11. Seite 3 Liste der Preisträger (in Deutschland lebender Ungarn), die von Staatspräsident Dr. László Sólyom im Oktober 2006 in Frankdurt (Main) aus Anlass des 50. Jahrestages der Revolution von 1956 ausgezeichnet wurden. Seite 8 Report von der diesjährigen Internationalen Tourismusbörse Berlin. Hier ein deutscher Beitrag von Lutz Lorenz.

28. oldal

Themen dieser Ausgabe Zu unseren ungarischen Artikeln (1) ungarischen Tourismusmarketing 2007 bezeichnete Dr. Mónika Lamperth, Ministerin für Kommunales und Landesentwicklung, deren Ministerium die To u r i s m u s wirtschaft angeschlossen ist, die Ausrichtung des „Jahres des grünen Tourismus“. Damit folgte das neue Design der ungarischen Messepräsentation, ganz in grün, nicht nur diesem Fokus, sondern auch dem internationalen Trend nach gesundem und ökologischem Reisen. Die Politikerin beschrieb auf dem Aussteller- und Partnerempfang in

Ministerin Lamperth auf der ITB in Berlin

„Wir waren der Schmelztiegel“ Auf der weltgrößten Fachmesse für Reise und Touristik, der Internationalen Tourismus Börse ITB in Berlin, gehört der ungarische Nationalstand traditionell zu den beliebtesten Anlaufpunkten – vor allem für deutsche Fachbesucher und Endkunden. Auch während der am 9. März 2007 zu Ende gegangenen Messe war die Ungarn-Halle unter dem Motto „Ein Dutzend Argumente – Ungarn: Talent für Unterhaltung“ stets sehr gut besucht. Mit 10.923 Ausstellern aus 184 Ländern gelang der Messe Berlin ein neuer Rekord. Wiederum konnte im Vergleich zum Vorjahr die Anzahl sich präsentierender Reiseregionen, touristischen Anbieter und Spezialunternehmen gesteigert werden. Auf dem unter Federführung des Ungarischen Tourismusamtes neu gestalteten Messestand waren 65 Vertreter der ungarischen Tourismuswirtschaft vor Ort, gemeinsam mit vielen deutschen Kooperationspartnern. Als besonderen Schwerpunkt des

der Ungarischen Botschaft sehr persönlich die Entwicklung des ungarischen Tourismus. Etwa 300 Touristikmanager aus aller Welt waren ihrer Einladung gefolgt. „Wir waren der Schmelztiegel der Deutschen“, so Lamperth, die damit an die deutsch-deutschen Begegnungen unmittelbar vor dem Fall des Eisernen Vorhangs erinnerte. Damals habe sie als junge Studentin am Balaton Zeitungen verkauft. Viele Touristen aus Ost und West hätten alljährlich den Plattensee als Treffpunkt genutzt, aus denen schon lange Jahre Freunde Ungarns geworden seien, so die Ministerin. Sie würden heute eine der Kernzielgruppen des Ungarn-Tourismus darstellen. „Die meisten Gäste unseres Landes sind Stammpublikum, viele Senioren befinden sich darunter, deren Betreuung heute von außerordentlicher Bedeutung ist. Zudem wolle man das Angebot im Jugendtourismus verstärken, die

Marketingaktivitäten weltweit ausrichten und zugleich den grünen Tourismus stärker ins Blickfeld nehmen. Entsprechende Gespräche hatte die Ministerin, die von zwei Abgeordneten sowohl ihrer Regierungspartei als auch der Opposition begleitet wurde, mit dem deutschen Innenminister Schäuble und Vertretern der WTO, des Weltverbandes der Touristikwirtschaft sowie den Entscheidern weiterer Reiseorganisationen geführt. Als konkrete Ergebnisse benannte Lamperth die Fortführung der Kooperation mit dem ADAC, der insbesondere die Wasserqualität des Balaton auch 2007 untersuchen und damit den deutschen Reisenden Sicherheit geben würde. Zudem sei es gelungen, den deutschen Reisebüroverband zu überzeugen, seine Jahrestagung 2008 in Budapest auszurichten. Damit habe man die konkrete Möglichkeit, die unmittelbaren Partner am Endkunden direkt auf die Vorzüge von UngarnReisen hinzuweisen. Kritische Fragen Auf ihrem Messerundgang am Folgetag zeigte sich die Ministerin von Fachkompetenz, Gewissenhaftigkeit und persönlichem Engagement der ungarischen Tourismusvertreter positiv beeindruckt. Kritische Nachfragen blieben dennoch nicht aus. So wurde die ungenügende Präsenz ungarischer Anbieter bemängelt, etwa durch Plakatierungen in den Stadtbildern deutscher Metropolen im Vergleich zu den Offerten anderer mittelosteuropäischer Staaten. „Wir sind gut auf diesen Kampf vorbereitet“, so Lamperth. Sie forderte die ungarische Tourismuswirtschaft auf, das Online-Marketing auszubauen, das zu einem entscheidenden Verkaufsinstrument geworden ist. Seitens der Gesprächsteilnehmer wurde auch die Schließung der MALÉV-Repräsentanz in Berlin für den Publikumsverkehr moniert. Die Ministerin erklärte, dass sich die staatliche Fluggesellschaft in der Privatisierung befinde und man nach wirtschaftlichen Gesichts-

29. oldal punkten Entscheidungen habe treffen müssen. Die drei Informationsbüros der ungarischen Tourismus AG in Berlin, Frankfurt und München seien jedoch in der Lage, diesen Einschnitt zu kompensieren, ergänzte ein Vertreter des Unternehmens. Die politischen Unruhen in Budapest im September letzten Jahres hätten, so Lamperth, nur zu wenigen Stornierungen geführt. Obwohl von Medienvertretern angemerkt wurde, dass die aktuellen Auftritte vieler ungarischer Politiker einer Steigerung des Tourismus nicht dienlich seien, versicherte die Ministerin, dass Ungarn ein absolut sicheres Reiseland sei, „in dem man selbst nachts auf die Straßen gehen“ könne. Dennoch erinnerte sie mit Blick auf ihre beiden parlamentarischen Begleiter eindringlich auch an die Verantwortung der Regierung. Besonders hob Lamperth hervor, dass Ungarn kein Reiseziel sei, in das man zwingend fliegen müsse. Sie kommentierte so die vielfachen kontroversen Diskussionen im Rahmen des Messegeschehens zum weltweiten Klimaschutz, dem sich die deutsche Kanzlerin Merkel für die Zeit ihrer EU-Ratspräsidentschaft besonders verschrieben hat. In diesem Zusammenhang stehe schon seit 2005 die Strategie Ungarns, sich auf die Renovierung und den Ausbau der historischen Bäder in ganz Ungarn zu konzentrieren, betonte Lamperth. Neue Kooperation Der vor zwei Jahren gegründete Deutsche Medical Wellness Verband stellte im Rahmen der ITB seine ersten beiden internationalen Partner vor: Ungarn und Israel. Der Vertreter des ungarischen Partnerverbandes MEME, Rugowski, unterschrieb einen entsprechenden Vertrag bei Schwarzwälder Kirschtorte inmitten der SPA-Angebote seiner deutschen Kollegen. Inhalt der Vereinbarung ist die Prüfung unterschiedlichster Medical WellnessAngebote, die mit einem Qualitäts-

2007. április 21. siegel durch den deutschen TÜV Rheinland versehen werden können. Bestätigt werden alle drei Jahre und bei jährlicher Prüfung sinnvolle komplementärmedizinische Angebote mit Wirkungsnachweis im präventiven Bereich. Da diese Maßnahmen immer weniger von deutschen Krankenkassen bezahlt werden und die Belegungszahlen in Wellnesshotels weltweit fallen, sind zertifiziert-qualifizierte Zusatzangebote mit gesundheitsorientierter Ausrichtung ein wesentlicher Wettbewerbsfaktor für den ungarischen Bädertourismus. „Nach dem Trend zur Onlinebuchung des Urlaubs wird der Trend zu Medical Wellness der nächste große sein, der die Reisebranche bestimmt“, erklärten Vertreter des Verbandes. Sie rechnen damit, dass bis zum Jahre 2010 etwa zwei Millionen Deutsche ihr Reiseziel nach Wellnesskriterien auswählen werden. Für diese Touristen, die nach dem Wegfall entsprechender Zuzahlungen durch die Kassen nun selbst ihre Präventionsmaßnahmen aus der Vielfalt internationaler wie nationaler Anbieter aussuchen könnten, sei die Zertifizierung durch eine deutsche Institution besonders vertrauensbildend. Seite 9 Unser Hausautor Géza Mogyorósi lässt die Geschichte des „Wartburg“, des großen Bruders des „Trabant“, Revue passieren, der vor 50 Jahren erstmals gebaut und bis 1991 produziert wurde. Seiten 10-11 Berichte über die letzten Veranstaltungen der Ungarischen Vereinigung, u.a. über das Konzert mit János Bródy im November 2006 im Collegium Hungaricum und über den ungarischsprachigen Abend mit dem neuen ungarischen Gesandten Zsolt Bóta im Februar 2007 in der ungarischen Botschaft. Seiten 16-17 Unsere bewährten Programmseiten: Ungarische Vereinigung: Sonntag, 13. Mai 2007 Kiezwanderung in Westend. Wir treffen uns 10.30 Uhr am U-Bahnhof

Theodor-Heuss-Platz, am Anfang der Reichsstrasse, vor der Sparkasse. Anmeldung bis 4. Mai bei Ági Matthes (Tel. 242 36 68). 15.-17. Juni 2007 Vereinsausflug nach Dresden Stadtbesichtigung und Treffen mit Dresdner Ungarn stehen auf dem Programm dieses Wochenendausfluges. Anmeldung bei Irén Rademacher (Tel. 925 52 05) oder HansUlrich Moritz (562 06 51). Das Herbstprogramm steht bisher nur in wenigen Punkten fest. So soll es Anfang September eine Kiezwanderung in die Wuhlheide und am 29. September einen Abend mit der Journalistin Erzsébet Schäffer geben. (Als Einstimmung dazu zwei Kurzgeschichten der Autorin auf den Seiten 14-15.) Ansonsten werden weiter gute Programmideen gesucht. Und nicht vergessen: An jedem ersten Freitag im Monat Stammtisch im „Kleinen György“! Ungarische Kolonie: Am 5. Mai geht es auf in den Erholungspark Marzahn. Treffpunkt 10.30 Uhr U-Bahnhof Alexanderplatz (U5). Dabei wird auch der Muttertag begangen, und zum Ende des Besuches ist ein gemeinsames Mittagessen geplant. Am 16. oder 23. Juni findet die traditionelle Saisonabschlussveranstaltung statt, wahrscheinlich außerhalb Berlins. Brunszvik-Gesellschaft: 28. April, 14.00 Uhr, CHB: „Frühling, Sommer…“ – Ein Gedichtnachmittag von und mit Kindern in Zusammenarbeit mit den Berliner Pfadfindern. Seite 17 enthält auch die Termine für die ungarischen katholischen Messen und die Gottesdienste der protestantischen Gemeinde (siehe dort). Seite 18 Beitrag von Miklós Kőniger zur Ausstellung im Berliner Martin-GropiusBau über das Lebenswerk des großen Siebenbürgener Fotokünstlers Brassai. Seite 19 Géza Mogyorósi gedenkt der großen deutschen Filmdiva Marlene Dietrich aus Anlass ihres 15. Todestages.



2007. április 21. Seiten 20-21 Mogyorósi Gézas Berichte über die diesjährige Berlinale, über Filme, Preisträger und seine Begegnung mit Zoltán Szilágyi Varga. Hier nun unser deutschsprachiger Rückblick.

Zwischen Márta und Mária Lutz Lorenz Vom 8. bis 18. Februar 2007 fanden in Berlin die 57. Internationalen Filmfestspiele statt. Zwar errangen ungarische Filme keinen Preis, dennoch sind zwei herausragende Momente berichtenswert: Die Ehrung für Márta Mészáros und das Debüt der Mária Varga. Mészáros wurde durch Festivaldirektor Dieter Kosslick, der die Begegnung als einen „besonderen Abend“ im Rahmen des Festivals bezeichnete, die „Berlinale Kamera“ verliehen. Die Auszeichnung wird an Persönlichkeiten vergeben, denen sich die Berlinale besonders verbunden fühlt. In Anwesenheit von Kulturstaatssekretärin Katalin Bogyay war dies für die Grande Dame des ungarischen Films die Referenz an ihr 1975 auf dem Festival mit einem „Goldenen Bären“ ausgezeichnetes Drama „Örökbefogadás“. „Die Adoption“ war seinerzeit der erste mit einem Bären geehrte Film in der Regie einer Frau. Mészáros erinnerte sich in ihren Dankesworten an die Übergabe des Bären durch Claudia Cardinale: Die Diva hatte gefragt, welche der weiblichen Rollen sie denn in dem Film gespielt habe. Als Mészáros antwortete, sie wäre die Regisseurin, sei der italienischen Filmschönheit ein lautes „Mamma Mia!“ herausgerutscht. Zudem würdigte die Berlinale mit der Auszeichnung, die in diesem Jahr auch an den amerikanischen Schauspieler Clint Eastwood vergeben wurde, das Lebenswerk der 72-Jährigen, die auf knapp sechzig Filme verweisen kann, von denen der neueste gerade in Produktion ist. Mária Varga hingegen hat in ihrem Leben noch nie einen anderen Film

30. oldal

Themen dieser Ausgabe Zu unseren ungarischen Artikeln (2) gesehen, als „Iskas Reise“, in dem sie selbst die Titelrolle spielt. Zufällig hatte Regisseur Csaba Bollók die 12-Jährige auf einer Reise genau dabei beobachtet, was später der Ausgangspunkt der Filmgeschichte sein sollte: beim Sammeln von Altmetall auf einer Abraumhalde. Mária und ihre drei Jahre jüngere Schwester Rózsika hatten im realen Leben weder eine Adresse noch Papiere, sie waren aus dem Dreckloch am Rande einer Mine nie herausgekommen, das ihr zu Hause war. Ihre wirklichen Eltern konnten mit dem Team von Merkelfilm weder arbeiten, geschweige denn kooperieren. Und doch haben beide Mädchen Kraft und Spaß daran gefunden, in einem inzwischen vielfach ausgezeichneten Film die Hauptrollen zu spielen, der das Schicksal von Straßenkindern nachzeichnet. Inzwischen leben beide bei Bollók und seiner Ehefrau, der Schauspielerin Ágnes Csere, die im Film eine Kinderheim-Ärztin in Budapest spielt. Die Mädchen gehen zur Schule und lernen, Kinder zu sein, zu spielen, Freunde zu haben. In ein paar Jahren sollen sie in ihre Heimat zurückkehren und in der Stiftung „Heiliger Franziskus“ leben, die Schule beenden und eine Ausbildung beginnen. Dort leben seit 1993 Kinder, die nach der Wende und dem Zusammenbruch der Schwerindustrie Rumäniens zu Sozialwaisen wurden. Vier Franziskaner-Brüder und eine Reihe von Betreuern nehmen sich der etwa 500 Heranwachsenden an. Spendenkonto, Aufrufe zu Patenschaften und weitere Informationen zur Stiftung sind auf der Website www.devaigyerekek.hu zu finden. Im Kurzfilmwettbewerb der Berlinale kam „Die Gerichtsakte. In memoriam Péter Mansfeld“ zur Aufführung. In dem hervorragen-

den, nur siebenminütigen Streifen, der von der Deutschland-Redaktion des PESTER LLOYD für den unabhängigen Friedenspreis der Berlinale vorgeschlagen wurde, werden die letzten Stunden des 18-jährigen Mansfeld an Hand von Eintragungen in den Gerichtsakten zitiert, die seinen Tod durch den Strang dokumentieren. Regisseur Zoltán Sz. Varga stellt Mansfelds Schicksal exemplarisch für viele Jugendliche heraus, die 1956 an der Revolution teilgenommen hatten. Als Zeichentrickfilm umgesetzt, gebe es für ihn „Millionen von Gründen, diesen Problemkreis öffentlich zu machen. Dieser moralische Zustand musste aufs Papier“, so Varga in Berlin. Absolut peinlich hingegen der Beitrag zum „Panorama“-Wettbewerb der Berlinale. „Férfiakt“ („Men In The Nude“) von dem ansonsten renommierten Regisseur Károly Esztergályos erzählt von der schwulen Beziehung eines knapp 50-Jährigem zu einem 19-Jährigen. In keiner einzigen Minute kommt der Streifen aus falschen und peinlichen Klischees heraus, spätestens nach der dritten Einstellung weiß man, was noch alles passieren wird: Der Junge hurt, betrügt und lügt, konsumiert Drogen und Alkohol, während der Alte, etabliert und solvent, sich mit moralischen Komplexen herumschlägt. „Ich wollte ausprobieren, ob eine Frauenrolle auf einen Mann zu übertragen ist“, denn die sonst üblichen „Schwulenstolzgeschichten“ verstehe er nicht, so der Regisseur, der sich damit außerhalb jeder Kompetenz für die Thematik stellt. Die Retourkutsche kam prompt: Bei der Verleihung des schwul-lesbischen Filmpreises „Teddy“ war der Streifen nicht einmal eine Erwähnung wert. Außerdem u.a. im ungarischen Berlinale-Programm: „Boldog új élet“ („Happy New Life“) von Árpád Bogdán, ein wichtiger Film in den aktuellen Debatten um den Schutz von Heranwachsenden, der in düsteren Farben das Problem der bis heute nachwirkenden sozialistischen Gemeinschaftserziehung aufgreift.

31. oldal Seite 22-25 In der Bücherecke stellen wir den ersten Gedichtband von János Bittner vor. Bittner über sich selbst: 1979 habe ich Abitur gemacht, seither Geologie studiert, habe am Schwefelofen und als Schweißer gearbeitet, auf vielen Gebieten im Drukkerei- und Verlagswesen, ich war Lehrer, Programmierer und Konstrukteur. Meine Arbeitsorte waren im Schwefelsäurewerk, im Bergwerk, in der LPG, in der Druckerei und im Forschungsinstitut… Jahrelang habe ich meinen Platz gesucht. Vielleicht, weil gleich zwei Menschen in mir sind: Der eine steht morgens auf, geht arbeiten, zahlt Schecks ein und geht abends mit dem Hund hinaus ans Donauufer. Der andere lebt in einer Traumwelt, hört Wind und Wasser zu und beschäftigt sich nicht mit der Außenwelt. Eben dieses Ich schreibt auch die Gedichte, die das andere Ich dann liest, bewundert und kritisiert. Deshalb streiche ich von dreißig Zeilen sechzehn, werfe von drei Gedichten zwei weg und genüge so wenigstens Vonneguts erster Regel: Spanne Deinen Leser nicht zu lange auf die Folter. Bittners Gedichte erscheinen seit 2004 in der Literaturzeitschrift Kaláka (www.kalaka.com) und seit vergangenem Jahr auch im Berlini Híradó. Weitere Berichte rund ums Buch: Ottó Kiss – Reisebericht von der Leipziger Buchmesse; Géza Mogyorósi – Die Literatur meiner Kindheit. Seite 26 Márta Gyapjas lädt in ihrem Beitrag in eine ungarische Tanzschule in Berlin ein: ins „Tangoloft“, wo der ungarische Tanzkünstler Gergő Darabos die „Eleven“ erwartet. Seite 27 In der Kochecke bringt Bözsike diesmal köstliche Rezepte vom Lande. Seite 31 Nachruf von József Robotka auf Lajos Illés, den am 29. Januar 2007 verstorbenen Namensgeber der legendären ungarischen Band. Seite 32 Das Fotorätsel mit aktuellem Bezug: Was zeigt dieses Bild? Daneben ein Gedicht von István S. Kiss zum Muttertag.

2007. április 21.

Magyar CD-k, zenei DVD-k nagy választékban! Berlinben csak nálam, ill. online az AzVuK-nál.

CD-s, Musik-DVD-s aus Ungarn in großer Auswahl! In Berlin nur bei mir bzw. online bei AzVuK. AzVuK – Robotka József Hanns-Eisler-Strasse 44, 10409 Berlin Tel.: 030 / 42804372 E-Mail.: [email protected] Most jelent meg: In memoriam Illés Lajos: Virágok közt veled lenni – Válogatás Illés Lajos legszebb dalaiból Neu erschienen: In memoriam Lajos Illés: Inmitten von Blumen mit dir sein – Auswahl der schönsten Songs von Lajos Illés

In memoriam Illés Lajos 2007. január 29-én ért bennünket a szomorú hír, hogy ILLÉS LAJOS, az ILLÉS zenekar alapítója, vezetője, zeneszerző, hosszú betegség után életének 65. évében elhunyt. Amikor a hírt hallottam, nem is akartam hinni a fülemnek, hiszen még bennem élt és él az utolsó Illéskoncertről az a kép, amikor Ő a zongora mögött ült, és vele együtt énekeltük többek között az Oh kisleányt. És most, amikor a DVDn látom a képeket, nagyon nehéz elfogadni a jelenlegi helyzetet. Lajos 1942-ben született Budapesten. Már iskolás korában zenélt. Testvérével, Károllyal alakította meg az ős Illést, amely 1965-ben a legendás hírű, nagy ILLÉS-sé nőtt fel. Ők voltak az elsők, akik magya-

rul szólaltak meg a beat magyar színpadán: a magyar „Beatlesek”. Nekünk, a mi generációnknak, életerőt, példaképet, szabadságképet adtak, és jelképként szolgáltak. Lajost fent Pásztori Zoli – gondolom – már várta, és ők most, ott fent, játszanak tovább. Nekünk pedig itt a földön maradnak a lemezek, CDk és DVD-k és persze az emlékek. Temetésén február 9-én több ezren búcsúztak tőle a Fiumei úti sírkertben. Az egész magyar zenevilág gyászolt és búcsúzott. A sírba hullottak a sárga rózsák. Soha sem felejtünk! Mert ugye „Élünk és meghalunk, hát kívánj szép álmokat”. Nyugodj békében! Robotka József

2007. április 21.

32. oldal

Anyák napja alkalmából a Berlini Híradó szerkesztősége az alábbi verssel köszönt minden kedves Édesanyát

Rejtvény

Anyaság Mikor a földöntúli gondolat a Nők elméjét körülzárta és óhajtották bennük az új Életet, Anyaságnak lelkét rájuk ruházta, hogy könnyű terhet vigyenek. Akkor már tudták, a megkönnyebbülés előtt Anyák lesznek, mit szó csak körülírni tud, S testükből új testek lesznek, mit érezni csak a Nő tud. A gyönyörűséges iga hónapjai után, Fájdalmak öröm-könnyei között vérben kint szenvedve Anyák lettek gyermekük fölött. ………………………… ………………………… A történés a látomás, beteljesülése, Istennek parancsa szerint a Föld benépesítése S. Kiss István

Nem egészen ok nélkül tesszük fel ezúttal igencsak aktuális rejtvénykérdésünket: Mit ábrázol a fenti felvétel? – Kis segítség: a lapban több helyen is megemlítettük…

Auflösung aus Nummer 23 Nun, des Sudokus Lösung aus der letzten Ausgabe war sicher nicht weiter kompliziert. Allerdings hatten wir – sozusagen zur Erschwerung des Ganzen –, wenn auch unabsichtlich, so doch einen Fehler eingebaut. Es sollte sich zum Schluss Weihnachten als Lösungswort ergeben. Aber schon kurz nach Erscheinen der Nummer 23 machte uns Vereinsmitglied Klaus Weber darauf

aufmerksam, dass wir dabei die letzten beiden Buchstaben ver tauscht hatten, und so ergab sich eben Weihnachtne. Wir bitten um Entschuldigung!

– a berlini magyarok, barátaik és vendégeik lapja A Magyar Egyesület Berlin e.V. belső kiadványa

Szerkesztőség: Általános és tördelőszerkesztő: Hans-Ulrich Moritz, tel./fax: (030) 5 62 06 51, email: [email protected] Olvasószerkesztő: Urban Mária, tel./fax: (030) 9 93 95 10, email: [email protected] PR-felelős: Matthes Ágnes, tel.: (030) 2 42 36 68, fax: (030) 2 42 34 47, email: [email protected] Felelős szerkesztő: Dr. Hetey László, tel.: (030) 78 71 27 60, fax: 78 71 27 61, email: [email protected] Web-összekötő: Nemes Lajos, tel.: (0179) 299 35 13, email: [email protected] Lapunk layoutját tervezte: Drimál Ferenc † Postacím: Magyar Egyesület Berlin e.V., c/o Priv.-Doz. Dr. Hetey László, Kaiser-Wilhelm-Platz 4, 10827 Berlin Egyesületi bankszámla: Deutsche Bank, BLZ 100 700 24, Konto-Nummer: 398 787 200 Terjeszti az egyesület tagsága a berlini és németországi magyarok és barátaik körében. A nem szerkesztőségi cikkek tartalmáért felelősséget nem vállalunk; az azokban hangoztatott vélemények nem minden esetben egyeznek meg a szerkesztőség, avagy a Magyar Egyesület Berlin e.V. véleményével. A szerkesztőség a felkérés nélkül beküldött cikkeket és képanyagot nem őrzi meg és nem küldi vissza.