Csorba Béla
Német-magyar sorsközösség a járeki haláltáborban (1944-1946) jogorvoslatot. Természetesen A táborok célja ekkor mindez még megvalóA lágerekkel a jugoszláv kom SZÉTSZÓRT síthatatlannak bizonyult, de munista partizán hatalom tu CSONTJAINK Titóék tudatosan készültek a lajdonképpen két célt kívánt hatalomátvételre. Moša Pijade elérni: kíméletlenül meg kí járt az élen azon alapelvek vánta büntetni a németeket s (1944. április 17.) kidolgozása részben magyarokat is, ugyan terén is, amelyekkel a nem akkor a legyőzött nemzetek zeti és polgári jogokat kí munkaképes felnőtt lakossá vánták szabályozni, ugyanis gát rabszolgaként kívánta al hazaárulónak nyilvánítottak kalmazni, mindenekelőtt a mindenkit, aki „az ellenség mezőgazdaságban - az első fegyveres erőinél szolgált” időkben az őszi termény-be ez képezte egyik alapját az takarítás során. A voltaképpe 1944. őszi magyarellenes vé ni cél azonban a német nem Páíit Kornaucr rengzésnek is. zeti kisebbség teljes eltávolí tása volt az új állam egész A jugoszláv kommunisták N ag y p én tek , egy része kezdetben a magya területéről, összhangban a feltám adás nélkül rok teljes (később már csak németekre vonatkozó korábbi Egy íűiíiu visszaemlékezései részleges) kitelepítésének gon AVNOJ-i határozatokkal. Az AVNOJ, vagyis a Jugoszláv dolatát is dédelgette, erről a Népfelszabadító Antifasiszta tervéről azonban egy idő Tanács a boszniai Jajcéban után lemondott. A kisebbsé 1943. november 21-étől no gek kiűzésének vérgőzös ál ma Szerbiában jóval korábbi vember 29-éig ülésezett, s ek kor alapozták meg az úgyne keletű: a németek kitelepíté vezett második, vagy titói Jugoszlávia sét Nikola Pašić,„a nemzet atyja” már 1918alapjait. Moša Pijade aláírásával már az első ban tervbe vette, később a bácskai magya napon dekrétumot adtak ki, amelyben a rok és németek Macedóniába telepítésének német kisebbség tagjait megfosztották ötlete merült fel, de ehhez hiányoztak mind minden polgári és kollektív joguktól, teljes az anyagi, mind a politikai feltételek. A szél vagyonelkobzásra ítélték őket, s megtiltot sőnacionalista Vasa Čubrilović - Gavrilo ták számukra a bírósági jogvédelmet és Princip terrorista társa -, aki évtizedekkel , a bácskai víreiigztwkrt 1944-48
később immáron köztiszteletben álló aka démikusként majd részt vesz a miloševići törekvések eszmei előkészítésében is, még be sem fejeződik a második világháború, máris részletes tervezetet juttat el Titóékhoz arról, hogy miként szabaduljanak meg a magyaroktól. A magyarok ügyében a kez deti drákói szigor, és a teljes majd részleges kitelepítési tervek fokozatosan enyhültek, a németek kérdésében azonban az új jugo szláv vezetés hajthatatlannak bizonyult. Milovan Đilas, azokra az időkre, amikor még ő is a partizánterror egyik legfénye sebbre fent kardja volt, öregkorában így emlékezik: «...németjeink annyira elvisel hetetlenekké váltak, hogy a Központi Bi zottságban sokszor szóba került a német lakosság kiűzése a mi területeinkről. Persze, lehet, hogy mi meggondoltuk volna magunkat, ha az oroszok, a lengyelek, a csehek már nem határozták volna el a németek kiűzését, és azt részben már nem valósították volna meg. Mi az álláspon tunkat ülésezés és eszmecsere nélkül
A német túlélők által elhelyezett emlékkereszt
fogadtuk el, mitolyan valamit, amit a német bűntettek' tettek érthetővé és elfogad hatóvá^ Josip Broz Tito az I. Ifjúsági Antifa siszta Kongresszuson, 1945 januárjában félreérthetetlenül kinyilvánította a kommu nisták szándékát: „A németek nem érdem lik meg, hogy országunkban éljenek, és ezért mi kiköltöztetjük őket.” Az elképzelés be azonban hiba csúszott, ugyanis a győztes nagyhatalmak 1945. július 17. és augusztus 2. közötti potsdami tanácskozása jegyző könyvének XIII. fejezetéből, amely a német lakosság rendezett áttelepítése címet visel te, kihagyták Jugoszláviát. Titóék ezáltal abszurd helyzetbe kerültek: „rendes” úton ugyanis nem tudtak megszabadulni a lágerekbe gyűjtött német tömegektől. A létrehozott táboroknak három típusa ismert: - Mindenekelőtt voltak ún. munkatá borok, ahol a németeket, de nemegyszer a magyarokat vagy a magyar lakosság meg bízhatatlannak nyilvánított csoportjait rabszolgamunkára kényszerítették. Több településen egy ideig a magyaroknak is megkülönböztető jelzést - fehér karszala got kellett viselniük. Hallgatólagosan ilyen jellegű munkatábornak tekintették azokat a településeket, ahol a német lakosság lét száma elérte legalább a 300 főt. Az ilyen falvakban, kisvárosokban a kényszermun kára mozgósított lakosság aludni ugyan általában hazajárhatott, de napközben in gyenmunkát végzett a környék nagybirto kain, vagy egy-egy szerb nagygazda földjén. Ez sok helyen a magyarokra is vonatkozott. - Ún. központi m unkatábort viszont egy-egy nagyobb településen és járási köz pontban hoztak létre, elsősorban a távolabb ról internált munkaképes férfiak részére. - Különleges státusú táborokat a német (és később a csurogi, zsablyai és mozsori
magyar) lakosság munkaképtelennek nyil vánított csoportjai számára létesítettek. E „lógerok”-ba zsúfolták a betegeket, az öre geket, a kisgyermekes anyákat és a gyereke ket. Az ellátás az ilyen helyeken volt a legrosszabb, mindennapos volt az éhezés, a gyógyszer- és sóhiány, nem volt téli tüzelő, a fogva tartottak egy idő után rongyokban jártak, megtetvesedtek, s járványos betegsé gek pusztítottak közöttük. Jovan Mirković professzor szerint (In Istina... Medunarodni naučni skup. Zbornik radova, Növi Sad, 2004.) a Vajdaságban összesen hat különle ges státusú láger működött (mi nyugodtan nevezhetjük ezeket igazi nevükön, haláltá boroknak): Szerémségben a mitrovicai, Bánságban a molini (németül molindorfi, magyarul molyfalvi) és a knićanini (néme tül rudolfsgnadi, magyarul rezsőházai), Bácskában pedig a körtési (krusevljei), a gádori (gakovói) és a járeki (Bački Jarak-i)1. Egészen a közelmúltig nem rendelkez tünk semmilyen korabeli, teljesnek tekint hető hivatalos adattal arra vonatkozóan, hogy hányán haltak meg Járekon. 2010. feb ruárjában azonban váratlan fordulat tör tént, ugyanis, miközben az anyakönyvek meglevő köteteit tanulmányoztam, a járeki helyi iroda szekrényéből minden nehézség és ellenállás nélkül előkerült a megsem misítő tábor elhunytjairól vezetett három halotti anyakönyv ez idáig „lappangó” (vagy „lappangásra” ítélt?) második kötete is Ennek fényében jelentős mértékben ponto síthatjuk az áldozatok számára vonatkozó eddigi ismereteinket. (Emlékeztetőül: Mé száros Sándor az első és a harmadik kötet ismeretében 1993-ban még mindössze 2376 elhunytról beszélt.) A járeki tábort eredendően az újvidék környéki németség deportálása céljából
Az elmocsarasodott első emlékhely
hozták létre, s 1944. december 2-ától 1946 április 15-éig működtették, vagyis még jó val a Bácska, Bánát és Baranya civil lakos ságának megregulázására korábban beve zetett katonai közigazgatás megszűnése, azaz 1945. február 10-e után is. A körzethez hat járás (az újvidéki, a titeli, a zsablyai, a palánkai, a kúlai és az óbecsei) tartozott, valamint egy város: Újvidék. Azonban nem csak ezekekről a területekről kényszerítet ték a párialétre kárhoztatott embercsopor tokat ebbe a „lóger”-ba, de az ország - m in denekelőtt Bácska, Bánság, Baranya és Szlavónia - más településeiről is. A halotti anyakönyvek első ránézésre is árulkodóak: származásuk szerint összesen 125 telepü lésről - még Belgrádból, sőt, a távoli Mariborból is - érkeztek kényszerlakhe lyükre, végül pedig az azóta eltüntetett járeki tömegsírok valamelyikébe bűnössé nyilvánított emberek, sőt, a halottak között találunk a lengyelországi Labantból és az
1In Živković dr, Dragoljub: Istina... Medjunarodni naučni skup, Növi Sad, 2004.
oroszországi Harkovból a háború vihara által idesodort áldozatokat is. A tábort önálló parancsnokság (Komanda logora Bački Jarak) működtette, amely az újvidéki körzeti parancsnokságnak (Komanda novosadskog podrucja) volt alárendelve. A tá bor katonai felügyelete a katonai közigaz gatás felszámolása után sem szűnt meg, a tábor ellátásának és egészségügyi felügyele tének kérdései viszont immár a különféle szintű államhatalmi szervek, ún. népfelsza badító bizottságok, illetve a Vajdasági Nép felszabadító Főbizottság (Glavni narodno-
oslobodilački odbor Vojvodine) szakható sági osztályainak (részlegeinek) hatásköré be kerültek át. A tiszaistvánfalvi (vagyis helybeli) né metek többsége - engedelmeskedve a Wermacht felszólításának, amit Románia katonai átállását követően adtak ki, s ter jesztettek a Délvidéken - már októberben szekerekre rakta legfontosabb ingóságát, s nehéz, kalandos utakon visszaindult ősei 18. században elhagyott hazájába, maga mögött hagyva gondozott, gyönyörű há zakkal ékes szülőfaluját, közepén az ágostai
evangélikus templommal, előtte a nagy hitújító, Luther Márton szobrával. Azonban a felszólítások ellenére nem kelt mindenki útra. Elsősorban a legöregebbek maradtak itthon. Hogy közülük később hányán váltak az október végi véres napok áldozataivá, azt nem tudjuk. Feltételezhetően nem sokan, hiszen egy ideig maga Tolbuhin szovjet marsall főhadiszállása is Járekon volt (állí tólag az impozáns főutcai Wallrabensteinházban), s az oroszok jelenléte - erre több példa akad a Vajdaság más településein is nemegyszer gátat szabott a zabolátlan
partizánterrornak. Az itt maradt idős járekiak (körülbelül ötvenen) automatikusan lágerlakókká váltak, hiszen egész falujukat fegyveres őrökkel vették körül. Aki a szö kést választotta, az életével játszott, meg egyébként sem lett volna hova menekülnie, legfeljebb a szomszédba, élelmet keresni a mindig segítőkész temerinieknél, ahonnan ekkorra már szintén deportálták a némete ket. Temer inben ugyanis december elején kidoboltatták, hogy 6-án minden német jelentkezzen a községházán. Eredetileg nem Járekra szánták a szerencsétleneket,
SEM KOPORSO NEM JU TO TT... és meghalt csecsemőáldozatok (1945) 13. Balog Ágnes (r. katolikus, szülei: B. Endre és Gregus Ilona, veleszületett gyöngeség) Élt 23 napot 14. Bajai Péter (r. katolikus, szülei: B. Péter és Nagy Terézia, asztma) Élt 2 hónapot 15. Kis János (r. katolikus, szülei: K. János és Csóti Erzsébet, veleszületett gyöngeség) Élt 3 napot 16. Hajcman Anna (r. katolikus, szülei: H. Ádám és Tót Mária, kimerültség) Élt 4 hónapot 17. Kinkéi Fridrich (evangélikus, anyja: Kinkéi Terezia, kimerültség) Élt 1 hónapot 18. Masing Antun (r. katolikus, szülei: M. Johann és Til Maria, veleszületett gyöngeség) ÉK 9 napot 19. Filipović Josip (r. katolikus, szülei: néhai F. Đorđe és néhai Pasuovié Marija, kimerültség) Élt 1 hónapot 20. Rizer Adam (r. katolikus, anyja R. Magdalena, tüdőgyulladás) Élt 2 hónapot 21. Imstat Ingelborg (evangélikus, szülei: I. Kari és Amon Elisabeth, bélcsavarodás) Élt 2 hónapot 22. Scheffer Ferdinand (r. katolikus, szülei: Sch, Ferdinand és Mohr Terezia, bélcsavarodás) Élt 4 hónapot 23. Ćirković Pavle (r. katolikus, szülei: Ć. Pavle es Kreucer Katarina, veleszületett gyöngeség) Élt 17 napot 24. Aschberger Terezia (r. katolikus, szülei: A. Philip és Schmid Terezia, kimerültség) Élt 2 hónapot 25. Gros Stefan (r. katolikus, szülei: G. Adam és Huzl Katharine, kimerültség) Élt 4 hónapot 26. Weber Helga (r. katolikus, szülei:W. Philip és Alexander Elisabeth, görcsök) Élt 11 hónapot 27. Sohar Antun (r. katolikus, szülei: S. Kari és Reisinger Anna, bélcsavarodás) Élt 1 évet 28. Majer Slobodan (r. katolikus, anyja: Majer Johana, kimerültség) Élt 1 évet 29. Jedeli János (r. katolikus, szülei: J. Antal és Kun Magdolna, kimerültség) Élt 2 hónapot 30. Szabó József (r. katolikus szülei: Sz. József és Mercvajler Ágnes, kimerültség) Élt 7 hetet 31. Harfiljan (?) Gerhold (evangélikus, szülei: H. Philip és Gerhold Suzana, bélcsavarodás) Élt 6 hónapot 32. Rajkovió Ana (evangélikus, szülei: R. Jankó és Miler Helena, kimerültség) Élt 17 napot 33. Nyári József (r. katolikus, szülei: Ny. József és Pokomi Katalin, kimerültség) Élt 5 hónapot 34. Schweiss Martin (r. katolikus, szülei: Sch. Balthazar és Traut Terezia) Élt 5 hónapot 35. Tér Eliza (r. katolikus, szülei: Tér Johann és Breinstenbach Elizabeth, bélcsavarodás) Élt 10 napot ___________________________ .
,
,
s
Délvidéki Magyar Golgota 1944-45
109
A német-magyar kettős kereszt halottak napján
hanem a kisebb, ókéri (ma: Zmajevo) m un katáborba, ahová zuhogó esőben vitték őket e célra kényszermozgósított magyar szeke resek. Egy éjszakát töltöttek itt, majd Járekra lettek irányítva. A partizán fegy veresek, megfélemlítési szándékkal, nagy lövöldözés közepette valamennyinket átza varták a német temetőn. Az elhajtottak kö zött akadtak vegyesházasságban élő magyarok is. Miről tanúskodnak az anyakönyvi be jegyzések? Az első áldozatokra vonatkozó adatok valójában abba a 300 számozott lapot tartalmazó kötetbe kerültek bejegyzésre, amelyet 1941. június 17-én nyitott meg az akkor még Tiszaistvánfalvának nevezett hely anyakönyvvezetője mégpedig a 25. folyószámmal, amit ugyanebben az eszten dőben még 15 bejegyzés követett, 1942-ben és 1943-ban 30-30, 1944 pedig még 19. Az utolsó, még magyar nyelven bejegyzett halott Grőszer Jakabné született Adolf
Katalin 21 éves, ágostai evangélikus hitval lású földműves napszámos volt, aki 1944. szeptember 19-én este 9 órakor bélhurut ban halt meg. Az új történelmi helyzet természetesen az anyakönyv lapjain is nyomon követhető. 1944. december 3-ától megváltozik a be jegyzés nyelve és írásmódja: a magyart a cirillbetűs szerb váltja fel. 1944. december 31-ig összesen 86 elhunyt (20-105) adatait regisztrálják. Feladatát a táborparancsnok ság kezdettől fogva minden szempontból komolyan vette. Ez megállapítható abból is, hogy a tiszaistvánfalvi jegyző által magyarul vezetett, és 1944. szeptember 20-án abba hagyott halotti anyakönyvet a tábor létre hozásának első napjától kezdve folytatni kezdték. A koncentrációs tábor halotti anyakönyvének első adata Lotbrajn Jovanra (nyilván Lotbrein Johann) vonatkozik. A 68 éves földműves még december 2-án hunyt el, ha hihetünk a bejegyzésnek, agyhártya gyulladásban. Halálát Valrabenstejn Jovan (Wallrabenstein Johann) jelentette, vagyis még nem a később kötelezően bejegyzett 107-es paragrafus alapján anyakönyveztették, amiből arra lehet következtetni, hogy ő még nem volt lágerlakó, azaz a járeki tábort december 2-a és 6-a között kezdték működ tetni. Közvetve ezt bizonyítja két jóval későbbi, egész pontosan 1945. január 1-jei anyakönyvi bejegyzés is, mely 1944. decem ber 4-én délelőtt 10 órára datálja a járeki 405. számú ház lakóinak, Majer Franja (nyilván Meier v. Maier Franz) élelmiszer kereskedőnek és feleségének, Katarinának önakasztással elkövetett suicidumát. December 31-éig a kíméletlen bánásmód, az éhezés és a betegségek következtében az anyakönyv tanúsága szerint 85-en haltak meg, zömmel idősebb, a nevük alapján né met nemzetiségű személyek.) Az 1944-ben elpusztultak között palánkait, újvidékit,
újsóvéit, ókérit, bulkeszit, torzsait, ó- és új- az 1603-as folyószámmal folytatódik futakit, titelit, csébit, dunabökényit, sajkás- vagyis ott, ahol az első kötet véget ért. Az 1945. szentivánit, kiskérit, sidit, szépligetit, bács- december 31-én bejegyzett utolsó elhunyt az feketehegyit, kátyit, tiszakálmánfalvit 5442-es sorszámot kapta, csupán 1945-ben egyaránt találunk. De már az első napokban tehát ennyien pusztultak el Járekon. És mégis, meghal két temerini is, hiába a szülőfalu a sírok mára eltűntek nyomtalanul. Nyomta közelsége és segítsége: december 17-én lanul? Nem is olyan biztos... Ugyanis 2010 leheli ki lelkét Gráf Leopold 75 éves római nyarán hozzám is eljutott egy eddig titkon katolikus kőműves - állítólag végelgyengü őrzött fénykép, amelynek alapján ma már lésben - két nappal később pedig Wolpert pontosan meg lehet állapítani, hová temették József 46 éves római katolikus földműves - a járeki tábor áldozatainak többségét. A III. (harmadik) anyakönyvet a szerb a beírás szerint szívbajban. A szívbaj egyéb ként gyakori halálok, alig tizennyolc nap nyelvű, latin betűs címlap szerint 1946. alatt 11-en pusztulnak el tőle, később pedig január 8-ától április 15-éig vezették. Ez azonban nem igaz, ugyanis az anyakönyvet még 17-en. A következő év adatai - január 1-jétől később újraszámozták, de a folyószámokat egészen július 17-éig - ugyancsak ebben a már nem lehetett megváltoztatni, így az - nevezzük így - I. (első) kötetben talál anyakönyv nem az 1-essel, hanem a 127hatók, összesen 1602 halott adataival. 1945 essel kezdődik, vagyis összesen 21 lapot példátlanul hideg januárját követőn észre utólag eltüntettek. Ki tudja, miért? Ha arra vehetően megnövekszik a tüdőgyulladásban gondolunk, hogy a szájhagyomány kivég elhaltak száma, de a bélhurutban elpusztul zésekről is tud a táborban, akkor akár ez is také is. Köztük öregeket és gyermeket egy lehetett az egyik oka a lapok eltűnésének, aránt találunk. És a táborlakók számára ép pen az utóbbiak szenvedése és halála okoz ta a legnagyobb megrázkódtatást. Elsőként a pici, mindössze kétéves Perbaj Anna halt meg december 18-án légcsőhurutban. Ok kal kérdezhetjük: ő vajon milyen háborús bűnt követett el? Magyar szempontból ezek a hónapok a leginkább figyelemre méltók: január 23-ától kezdődően megszaporodnak a magyar el hunytakra vonatkozó bejegyzések. Kezdet ben Csurog és Zsablya, később Mozsor is gyakran szerepel, de kerültek a koncentrá ciós táborba magyarok meghalni más településekről is. A közelmúltban (2010 elején) váratlanul „előkerült” - szerintem soha el sem veszett II. kötet a legvaskosabb, talán ezért is „lap pangott” ennyi ideig. Mivel anyaga kronolóA temerini magyarok keresztje az egykori temető helyén giailag 1945-re vonatkozik, értelemszerűen létesített üzem kerítésénél
de természetesen ez csupán egyike a lehet séges feltevéseknek. 1946-ban a 901., s egy ben utolsó áldozat egy 48 éves temerini német asszony, Inhof szül. Reger Terézia, aki - élete virágjában - kimerültségben halt meg. De elgondolkodtató egy másik te merini - az elmagyarosodott, német szár mazású a helybeli kovács - sorsa is: Majer András (Andrija), 67 éves római katolikus „napszámost”, vagyis Andrész bácsit (879. bejegyzés) négy nappal a tábor végleges felszámolása előtt lelőtték! Azzal, hogy előkerült a járeki „lóger” ha lotti anyakönyveinek második kötete, sok kal pontosabban fölmérhetjük a táborban zajlott genocidium méreteit. Eszerint tehát a Bački Jarak-i haláltáborban - remélem, ezek után senki sem fogja kétségbe vonni e rettenetes elnevezés indokoltságát - 1944. december 3-ától 1946. április 15-éig össze sen 6429 személy pusztult el a legember telenebb körülmények között. Mindez ettől a pillanattól kezdve nem puszta feltevés, hanem a totalitárius államaparátus urainak akarata szerint papírra vetett egykorú adatokkal alátámasztható tény, amit Szer biában itt-ott talán továbbra is lehet majd tagadni, csak éppen nem érdemes. A gyermekek sorsa Az új adatok ismeretében módosítanunk
kell a koncentrációs tábor gyermekáldoza taira vonatkozó eddigi ismereteinket is. A Mészáros Sándor által korábban feltárt 386-tal szemben a gyermekáldozatok szá ma az első olvasat alapján a haláltábor tizenhat és fél hónapja alapján 955. Túlnyomó többségük német származá sú, de a magyar gyermekáldozatok száma is megközelíti a 80-at. A németek ágostai evangélikus, református és római katolikus felekezetűek, a magyarok nagy többsége római katolikus, közöttük más vallásúakat csak mint vegyesházasságok leszármazottait találjuk. (Meg kell említeni, hogy egy pravoszláv hitfelekezetű szerb kisfiú is van a halottak között, hogy miként vetődött a táborba, nem tudjuk, de valószínűleg azon elsőnek érkező 49 újtelepes szerbek egyiké nek rokona vagy leszármazottja, akik a győztesekkel együtt szabad emberként érkezhettek Járekra, és ott már 1945-ben ingyen házat, földet, háziállatokat kaptak az új hatalomtól.) Az elhunyt gyerekek nagy többsége tíz éven aluli, sok közöttük a néhány napos, néhány hetes vagy hónapos csecsemő. A halotti anyakönyvek arra néz vést nem nyújtanak fogódzót, hogy meg állapítsuk, a tábor lakó között a közel másfél év rabélet során hány gyermek for dult meg, azt azonban egy 1945. február 22én keltezett hivatalos levélből tudjuk hogy
A járeki áldozatok száma havi bontásban év, hónap halott össz. gyermekáld. év, hónap halott össz. 1944. december 1 szeptember 85 803 október 1945. január 722 70 6 november február 80 12 600 december március 70 14 578 április 185 25 1946. január 394 május 338 53 február 232 június 475 59 március 193 július 742 154 április 15-ig 79 augusztus 783 Összesen 6429 115
gyermekáld. 74 64 57 88 78 74 63 18 955
az újvidéki kerület katonai parancsnoka, Prodanović százados a járeki tábor pa rancsnokságához intézett utasításában ezer fogoly gyerekről beszél, és ellátásukra hat van liter tej beszerzését rendeli el.. («Neka Komanda mesta organizuje izdavanje 60 litara mleka za Komandu logora Novosadskog Podrucja u Backorn Jarku, a radi ishrane oko 1000 dece.») Könnyű kiszámí tanunk, hogy egy-egy gyermeknek jófor mán két gyűszűnyi tej juthatott volna, ha egyáltalán eljut hozzájuk. De a legtöbb eset ben erről szó sem eshetett. A Járekra zsúfolt több ezer szerencsétlen úgy találta fel ma gát, ahogy tudta: kezdetben még leltek eztazt az elmenekült járeki őslakók tartalékai ból, később a gabonaneműeket és a górékban hagyott kukoricát ették meg. A nagyobb gyerekek, ha sikerült kiszökniük, a közeli Temerinbe jártak át élelmiszert kunyerálni. De szívükre hallgatva a temeriniek közül nagyon sokan más útját-módját is megta lálták, hogy csomagokat juttassanak be éhező szomszédjaiknak, ismerőseiknek. Mindez azonban legföljebb csak enyhítette az éhezést, de megszüntetni nem tudta. A körzeti katonai elöljáróság képtelen volt megoldani ilyen jelentős embertömeg élelmezését - de hát a tábort nem is azért hozták létre. Ugyancsak 1945 februárjában a körzeti parancsnok száz-száz mázsa krumplit és babot és 10 mázsa hagymát utal ki a tábor számára, ezenkívül a gyere keknek 100 kiló szappant és - írd és mondd: - 25 darab fésűt! Nem csoda, hogy ilyen körülmények között mind a felnőttek, mind a gyermekek pszichofizikai ellenálló képessége gyors iram ban romlik. 1945 áprilisától nagy mértékben növekszik az elhalálozottak száma: innentől kezdve havonta százával hullanak az emberek. A gyermekek között 1945 júliusa és augusz tusa végzi a legnagyobb aratást, minde
nekelőtt különböző járványos betegségek képében. A tábor egyetlen orvosa (maga is internált rab), a tiszakálmánfalvi (budisa vai) Hans Müller által összeállított, és a tábor parancsnoka, vagyis a hírhedt «Komandant Djoka» által aláírt, az újvidéki körzeti népegészségügyi osztály számára készült statisztika szerint még 1946 január jában is vezető halálok a nem megfelelő élelmezés (dystrophia) okozta hasmenés (180-an fogoly halt meg ilyen tünetektől, s ezt követi az éhezés okozta kimerültség (77 áldozat). De tombolt a táborban a kiütéses tífusz is, 1946. január 1-jén 13 esetet tartot tak számon, amit még újabbak követtek egészen január 16-áig. Az orvos által fogalmazott jelentés nem rejti véka alá, hogy a járeki tábor internáltjait állati körülmények között tartják fogva: «... az emberek 60 százalékán mu tathatók ki a dystrophia jelei, ezek közül kb. felének dagadt a lába ... D.D.T. porral 7336 embert és 838 házat poroztunk be... 369 embert rühösség ellen kezeltünk... a láger lakók 50 százaléka nem tud ruhát váltani, ezért nagyon nehéz gyógyítani a rühösséget és a gennyes daganatokat. « «Fűteni csak pelyvával lehet, de abból sincs elég, sok embernek fagyás okozta se bek vannak a lábán. Szalmából több kell, mert az emberek a padlón és földön al szanak, a szalmát többször kéne cserélni... Az élelem egyoldalú és elégtelen, különösen a gyermekek részére kellene megfelelő élelmet biztosítani.» Táborlakó magyarok A szerb és a német kutatók egy részének körében mindmáig tartja magát az a téves hiedelem, hogy különleges státusú gyűjtő táborokba csak német nemzetiségűeket hurcoltak el. Ez már a kezdet kezdetén sem így volt. Számtalan esetben a más anya
nyelvű házastársat is deportálták, és a vegyes házasságból származó gyermekeket sem kímélték. Az ország kommunista veze tése - mi meglepő! -, lényegében faji állás pontra helyezkedett, amikor az AVNOJ november 21-ei rendelete szellemében minden németet megfosztott jugoszláv állampolgárságától, majd a szigorú bánás módot - ami egyet jelentett a táborba zá rással - kiterjesztette azokra a személyekre is, akik ugyan német származásúak voltak, de lényegében már asszimilálódtak, és már a háború előtt „horvátként, szerbként vagy szlovénként tüntették fel magukat”. (Vagy például, tegyük hozzá, magyarként.) De nem csak németből vagy németté asszimi lálódott bácskai és bánáti magyarok kerül hettek táborba. Ilyen sors várt a bukovinai székelyek egy-egy csoportjára Szabadkán és Szeghegyen (Szikicsen, ma Lovćenac) ez utóbbi lágerban 1308 székely nyomorgott és pusztult, de velük együtt táborba taszították a negyvenes években Boszniából hazaköltöztetett magyarokat is. Ám a délvi
Temeriniek a keresztnél
déki „kis magyar GULÁG” egyik legna gyobb szigete még csak ezután emelkedett ki az emberi nyomorúság és megalázottság végtelen tengeréből... 1945. január 23-án az újvidéki Szabad Vajdaság (a Magyar Szó elődje) vérlázítóan magyarellenes, uszító cikket jelentetett meg. A dél-bácskai szóbeli emlékezet egy később koszorússá lett költő művének tekinti az irományt, mely szerzője számára - bárki is lett légyen - valóban biztosította a halhatatlanságot, de a szégyent is. Ebből értesülhettek ugyanis a délvidéki magyarok arról, hogy a jugoszláv partizán hatóság elhatározta Csurog és Zsablya korábban már megtizedelt teljes magyar lakosságá nak kitelepítését és koncentrációs táborba hurcolását. A gyűlölködő cikkíró nem válogat a negatív minősítéseket felerősítő stiláris eszközökben: „Bácska gyilkossá nevelt fiairól”, „gyilkos ösztönükben hóhé rokká fajultakról”, „bácskaiakról, magya rokról” ír, s hamis pátosszal hozzáteszi, „kiket, ha nem tudnánk megtagadni, szégyenlenénk, hogy itt születtünk”. Nem kétséges, mind a kitelepítést eldöntő hatá rozat, mind pedig az ezt megideologizáló újságcikk a kollektív büntetés náci eszmé jéből született. Abból az eszméből, ami ellen látszólag és állítólag küzdeni akart. Csurogon és Zsablyán ugyanis 1945 januárjában talán m ár egyetlen olyan magyart sem találni, aki bármilyen módon is felelősségre volna vonható az előző négy év magyar ál lam- és közigazgatásával vagy annak erő szakszervezeteivel folytatott akár kénysze rű, akár önként vállalt együttműködéséért. Az ilyen személyek ugyanis ekkorra már elmenekültek, vagy az október végétől tob zódó kíméletlen terror és esztelen mészár lás áldozataivá váltak másokkal, teljesen vétlen emberekkel egyetemben. 1944 de cemberében a partizán hatóság összeírása
alapján Csurogon még közel 2400, Zsablyán pedig még közel 1500 magyar élt, tegyük hozzá, teljes rettenetben és megfélemlítettségben. 1945 január 23-án, farkasordító hidegben, ezt a tömeget indították gyalog menetben Járek - magyar nevén Tiszaistvánfalva - felé. Mozsor magyar lakosságá nak deportálására márciusban került sor. A - neve alapján - első magyar vagy ma gyar-német családból származó áldozat egy öregasszony, a 78 éves újfutaki özvegy Orbán Éva, 1944 karácsonya után két nappal bekövetkezett halálának oka, mint az idősek közül az első hónapokban a legtöbbnek „staračka slabost”, végelgyen gülés, a magyarok közül őt Esztergomi Mária 67 éves háziasszony követi majd Ósóvéról, apja Esztergomi János, anyja Majzel Ilona. Január 12-én azután a halál tábor elpusztítja az első magyar csecsemőt is (őt még 86 magyar kisgyerek követi majd a későbbi hónapokban a járeki kriptákba és frissen ásott tömegsírokba vezető úton). Neve Novák Józsika, római katolikus, meg halt négy hónapos korában bélhurutban, anyja Novák Verona. Sem apja nevét, sem édesanyja származási helyét nem tüntették fel. Neve és vallása alapján temerini lehe tett. A kíméletlen bánásmód és a teljesen kilátástalan helyzet okozta pszichikai meg terhelést nem mindenki volt képes elvisel ni: a rabszolgaságból, a testi-lelki kiszolgált atottságból sokan az öngyilkosságot látták az egyetlen kivezető útnak, közöttük egy 47 éves zsablyai magyar asszony, Varnyu Sándorné született Buderka Erzsébet... A magyartalanításra ítélt Sajkás-vidéki falvak felnőtt lakosait a partizánok gyalog szerrel hajtották Járekra, a gyerekeket viszont kíméletből - hogy micsoda ördögi kímélet volt ez, azt ma már tudjuk - sze kerekre és vonatra rakták. Hogy a négy éves Varga Manci (így van a neve beírva), Varga
Péter és Mandity Jelena gyermeke milyen járművön utazhatott Csurogtól a halál táborig, nem tudom, január 23-án délután 5 órakor azonban már halott volt. Két nap múlva őt követte Tamás József egyhónapos, Tamás Mihály és Bába Mária gyermeke, Túró Imre, Túró Frigyes és Vida Mária 15 éves fiúgyermeke Kucoráról, majd a zsab lyai születésű Gálik Juliska, 2 hónapos, azután - már februárban - Horvát Antal hét hónapos, Csikó Mária 7 éves, Fuszko Ferenc hat hónapos - valamennyien Csurogról... De a többi táborlakó gyermek helyzete sem volt jobb, németet, magyart egyaránt találunk az áldozatok között: Fraj Đorđe (nyilván Frei Georg) újpalánkai szülők gyermeke három hónapos, amikor február 7-án meghal az „általános gyöngeség”-től, az újvidéki Šoc Anka picinye, Matild mindössze 25 napos, a római katolikus vallású, palánkai Borics Máriának Magdaléna nevű lánykája hat hónapos... Zord, embertelen, a náci haláltáboroké hoz hasonló világ uralkodott Járekon, s január 23-áig - a csurogiak, majd a zsablyaiak érkezésééig - a zömmel német tábor lakók közül ekkorra már közel 140-en elpusztultak, február végéig pedig még több mint kilencvenen. Persze mindez elenyé szik a későbbi - járványok és éhínség által több ezresre növekvő - pusztulás apokalip tikus méreteihez képest. A magyarok több sége viszonylag rövid ideig - 1945 máju sáig, júniusáig - sínylődik a haláltáborban, ezt követően különféle munkatáborokba, legtöbbjüket a szépligeti és a wekerlefalvai táborba irányítják át őket, ahol az életkörül mények már elviselhetőbbek, mint Járekon, s ezáltal kimenekülnek a járványos betegsé gek és az éhezés embertelen poklából, amely éppen 1945 nyarán kezdi százával elnyelni áldozatait.
FORRÁSOK - A tiszaistvánfalvai (majd Bački Jarak-i) Halotti anyakönyv 1941 június 24-étől 1945 július 17-éig - Matična knjiga umrlih od 13. V 1945 g do 1946 Mesna kancelarija Bački Jarak (Anyakönyvvezető: Adolf Arnold) - Matična knjiga umrlih od 8. I 1946 do 15. IV 1946 Mesna kancelarija Bački Jarak (Anyakönyvvezető: Goršek Anton majd febr. 23-tól T. Moldovanov) - Az Újvidéki Történelmi Levéltár (Istorijski arhiv grada Novog Sada) fondjai IRODALOM Ádám István - Csorba Béla - Matuska Márton - Ternovácz István: A temerini razzia. Temerin, 2001 Bárt, Stefan - Nadežda Radović: Dečak iz komšiluka. Sremski Karlovci - Erlangen, 2005-2006 Csorba Béla: Puskalövés nélkül. Temerin, 2009 Csorba Rebeka: A járeki gyűjtőtábor (kézirat). Óbecse-Temerin, 2006 Ćulibrk, Branko - Branćul: Pedeset naših proleća. Bački Jarak, 1996 Hartmann, Nikolaus et al.: Istina, na primeru Sekića stb. Növi Sad, 2007 Janjetović, Zorán: A német és magyar kisebbségi lakosság kiűzése a második világháború végén. Regio (Budapest), 2003/1 Lányi Irén: Lélekharang. Rekviem Bácskáért - családregény -. Lakitelek, 1999 Mészáros Sándor: Gyermekvértanúink. Világszövetség, 1993/16 Uő.: Holttá nyilvánítva I., Budapest, 1995 Mezei Géza szerk.: Európa kettészakítása és a kétpólusú nemzetközi rend születése. Európa és a hidegháború a dokumentumok tükrében. Budapest, 2001 Radna grupa: Genocid nad nemačkom manjinom u Jugoslaviji 1944-1948. Beograd, 2004 Schmidt, Michael: 1944-1994,50 Jahre fern von Jarak. Heddesheim é. n. Ternovácz István: Pusztulj, kulák! Parasztsanyargatás a Vajdaságban. Budapest, 1996 Živković dr., Dragoljub szerk.: Istina... Međunarodni naučni skup. Zbornik radova. Növi Sad, 2004
