„A társadalom egyetlen önvédelmi fegyvere a nyilvánosság"
2005. május 19. - XVI. évf. 20. szám 20 oldal, 150 Ft
Cecei pünkösdölõ . . . . . . . 5 Csilléry Lajos kitüntetést kapott. . 5 Oly korban éltünk... . . . . . . 6 Nagylók elsõ szépe . . . . . . . 7 XIV. ABA NAPOK programja . . . 9 Fórum Rétimajorban
A Dél-Mezõföld független hetilapja
. . . . . 20
www.bogardesvideke.hu - www.mezofold.hu
Új helyen épül Nem zár be a a Lidl áruház Május 1. mûanyag! A magyar gazdaság drámai lassulásának következménye, hogy sorra kerülnek csõdközelbe a magyar cégek. A napokban ilyen hír terjedt el a mindeddig legstabilabb munkahelynek ismert Május 1. Mûanyagipari Szövetkezetrõl is. Kedden tartották évi rendes közgyûlésüket. Bizony, nem festett rózsás képet a vezetés a tagság elé. De hát valóban ekkora a baj? Ezzel a kérdéssel kerestem meg a szövetkezet elnökét, Boros Dánielt.
Hosszú, reménytelen alkudozások után a Lidl elállt vételi szándékától a rendelõintézet melletti területen. A napokban hallottam a hírt, hogy ugyanakkor sikerült megegyezniük ifj. Somogyvári Andrással, és megvásárolják a Mûanyagipari KTSZszel szembeni volt MÉH-telepet, amely most Somogyvári András fuvarozó és mezõgazdasági vállalkozó telephelye. Felkerestem ifj. Somogyvári Andrást, aki érdeklõdésemre elmondta, hogy valóban megkötötték már a terület megvásárlására az elõszerzõdést. Ha végképp nyélbe ütik a vásárt, akkor rövidesen le kell ott bontaniuk minden épületet. Van ott újonnan épült lakóház, irodaépület, javítómûhelyek és mázsaház. Leginkább az általa ültetett szép fákat sajnálja. Somogyvári András telephelyét kiviszi Cecére, ahol a volt tsz-központ is az övé. Így csak egy telephelyet kell fenntartania. Ott vannak olyan javítómûhelyek, ahol a nagy gépek megfelelõ körülmények közt javíthatók. Hargitai Lajos
— Sajnos az igazgatóság a közgyûlési beszámolóban valóban nem sok jót tudott mondani. A múlt év és az elõzõ is veszteséges volt. Három év óta egyre általánosabbá váltak a cégek közötti körbetartozások. A gazdaság mindinkább tõkehiányossá kezdett válni, és lelassult a mûködése. Általában is elmondhatom, hogy egyre rosszabbak a gazdasági körülmények a kormányváltás óta Magyarországon. — Mi a helyzet Önökkel? Talpon maradnak, vagy bezárnak? — Nem zárunk be, és minden reményünk megvan arra, hogy talpon maradjunk. — Lesznek elbocsátások? — Nem tervezünk elbocsátásokat. Csökkentjük a létszámot, de természetes úton, vagyis úgy, hogy a nyugdíjba menõk helyett nem veszünk fel újabb dolgozókat. A termelésünk teljes egészében Sárbogárdra koncentrálódott már így is. Megszüntettünk minden telephelyünket. Budapesten már csak az átmeneti raktár, a gazdasági, a kereskedelmi iroda és a titkárság marad. — Mi lesz a jövõ?
— További költségcsökkentésre lesz szükség, hogy átvészeljük a helyzetet. Sárbogárdon jelenleg 76 fõ, Budapesten 15 fõ dolgozik. Budapesten eladunk feleslegessé váló ingatlanokat. A létszámcsökkentés után a feladatokat elosztjuk a megmaradó dolgozók között. — Akkor sikerül átvészelni a nehézségeket? — Bízunk benne. Ha ilyen megrendelés-állományunk lesz, mint az elsõ negyedévben, akkor meg tudjuk õrizni a létszámot. — Ehhez sok sikert kívánunk! Sárbogárd Önöknek szorít! Hargitai Lajos
2
KÖZÜGYEK
NAPLÓ — a sárbogárdi képviselõ-testület május 13-ai nyílt ülésérõl —
Kistérségi célok A Sárbogárdi Többcélú Kistérségi Társulás tagjaként a város az alábbi feladatok közös ellátásában kíván együttmûködni: közoktatási szakszolgálati feladatok (logopédiai ellátás, gyógypedagógiai tanácsadás, korai fejlesztés és gondozás), gyermekjóléti alapellátás, központi ügyelet létrehozása a kistérségi központban és más településen, belsõ ellenõrzés, társulás ügyintézésének korszerûsítése. Ezen kívül részt kívánnak venni a többcélú kistérségi társulásokat ösztönzõ pályázaton is. Támogatta a testület azt az elképzelést is, amely lehetõséget nyújt az elmaradott kistérségek települései számára szélessávú elektronikus hírközlési hálózat kiépítésére a Nemzeti Fejlesztési Terv keretében. A pályázat útján elnyerhetõ támogatás mértéke a költségek 75%-a, maximum 250 millió Ft. A GKI Gazdaságkutató Rt. nettó 1 millió Ft-ért végezné el a pályázat benyújtásához szükséges kistérségi informatikai stratégia átalakítását. A pályázat elkészítését, irányítását és 2006-ra tervezett végrehajtását, sikeres pályázat esetén, a támogatási összeg 5%-ának megfelelõ díjért vállalná a cég. Ezek a költségek a résztvevõ településeket lakosságarányosan terhelnék. Az elképzelés megvalósításához szándéknyilatkozatokra is szükség van a lakosságtól, a térség vállalkozásaitól és a civil szervezetektõl 2005. május 29-ig, mely azonban nem jár semmilyen kötelezettséggel. A beruházásként létrejövõ vagyon az önkormányzatok tulajdonát képezné.
Pályázatok A Mészöly Géza Általános Iskola 2005-2006. évi felújítására pályázatot nyújt be az önkormányzat. A tervezett beruházás költsége közel 40 millió 700 ezer Ft lenne, melybõl a megpályázott támogatás 32 és félmillió Ft. A fennmaradó összeget az önkormányzat biztosítja. A vasútállomás virágosítására, dísznövények, virágtartók és kiegészítõk beszerzésére nyújtott be pályázatot az önkormányzat április 30-án. A pályázat 100 ezer Ft-ból valósulna meg, melybõl 30%-ot az önkormányzat, 70%-ot pedig a Vasutas Települések Szövetsége finanszírozna.
Támogatások Az 5-ös választókerület 100 ezer Ft-tal, míg az 1., 7. és a 10. választókerület 50-50 ezer Ft-tal járul hozzá a sárbogárdi rendõrség üzemanyagköltségeihez, a körzetek számára meghatározott keretbõl. 300 ezer Ft-tal emelte a testület a Családsegítõ és Gyermekjóléti Szolgálat költségvetési elõirányzatát, melyet a hát-
rányos helyzetû gyermekek nyári táboroztatásához használhat fel az intézmény. A Madarász József Városi Könyvtár eddig a Takarékszövetkezet kazánházából, távfûtéssel üzemelt. A könyvtár rossz állapotban lévõ fûtõvezetékei miatt azonban a takarékszövetkezet fûtési rendszerébõl folyamatosan elszökött a víz. A testület úgy döntött, hogy a könyvtár fûtését önállóan alakítják ki 3.700.000 Ft-ból.
Telephely fuvarosoknak A BB TRUCK 2003. Kft. (Sárbogárd, Lázár u.) képviselõje, Bognár József azzal a kérelemmel fordult a képviselõkhöz, hogy a 821/3, 0544/44-46-48 hrsz-ú területeket térítésmentesen adja neki bérbe a testület, hogy a városban élõ, fuvarozással foglalkozó vállalkozóknak egy telephelyet alakíthasson ki tehergépkocsik tárolására, parkolására. A kft. vállalná a terület rendbetételét, bekerítését, egy 5-6 m széles híd és bekötõút kiépítését. Ezen a helyen sem a forgalom nagyságával, sem a kora hajnali indulással nem zavarnának senkit a fuvarosok. A testület határozatában elfogadta a kérést, de kikötötték, hogy a cég az összes sárbogárdi fuvarosnak biztosítson telephelyet önköltségi áron, a terület befogadóképességéhez mérten.
Bõvül a kábeltévé-hálózat A város egész területére kiépítené a központban már mûködõ kábeltelevízió-hálózatot annak üzemeltetõje, a Kábelsat2000 Kft. A tervezés, engedélyezés folyamata zajlik. A cég idén augusztusban kezdené el az áramszolgáltató oszlopain futó, légvezetékes, kétirányú jelátvitelt biztosító, csillagpontos hálózat kiépítését. A kívánalmaknak megfelelõen a rendszer bõvíthetõ lenne Pusztaegres, Sárhatvan, Nagyhörcsök, Rétszilas, Kislók ellátására is. A testület elvi hozzájárulását adta a fejlesztéshez.
Szovjet laktanya adásvétel: harmadik felvonás A Bereczk Imre-féle kaposvári Somogy Mega 2000 Kft. tavaly vásárolni akart egy önkormányzati ingatlant a volt szovjet laktanyánál, a már meglévõ területe mellé. A testület akkor támogatta, hogy az érintett ingatlanból megosztással 3 ha 2894 m -t értékesítsenek a kft.-nek, értékbecsléssel megállapított vételárért. Azonban a cég nem fogadta el az ajánlatot. 2004 decemberében a vevõ a terület térítésmentes használatát kérte. A döntéshozatalhoz szükséges információk hiányában azonban nem készült elõterjesztés a témában. Nemrég ismét megkereste az önkormányzatot a cég egy adásvételi ter2
2005. május 19. Bogárd és Vidéke vezettel. A testület úgy döntött, hogy habár nem tartja idõszerûnek a terület értékesítését, attól nem zárkózik el. Ha a vevõ meg akarja vásárolni a bruttó 11.212.500 Ft értékû területet, és egyesíteni kívánja az ingatlanával, a rendezési terv módosításának költségét is neki kell állnia, akárcsak a megosztásét. A testület az ajánlatát ez év július 31-ig tartja fenn. A városgazdálkodási bizottság nem támogatta az értékesítést. Megfogalmazták: ha ez az adásvétel megint nem jönne létre, akkor ezzel a vevõvel ne foglalkozzanak többet.
Bejelentések Juhász János: Megkezdték a hatósági osztály dolgozói a gazos területek ellenõrzését. Ha bárkinek tudomása van ilyen területrõl, bármikor szólhat. A Megyei Közútkezelõ Kht. a településen átvezetõ utak forgalmi rendjének vizsgálatát júniusban végzi el. A település május 25-ig tehet javaslatokat a kht. felé. Van egy 1 millió Ft-os pályázat, melynek segítségével ki tudnának alakítani a gazdák mezõgazdasági gépeinek egy kerülõutat, ami a mindszentpusztai elágazással ellentétesen indul a kislóki út felé, és keleti irányból közelíti meg a gazdaszövetkezet majorját. A képviselõk támogatták a pályázat beadását. Rigó László: Forgalomlassítót szeretnének Rétszilas két végére a nagy átmenõ forgalom és a sebesség miatt. Meg kellene oldani, hogy a kukásautó mindig ugyanabban az idõben járjon, mert van hogy kora reggel, és van hogy délután ér oda. Ráadásul a szemétszállító olykor felborítja a kukákat. A fõtéren a rokkantaknak fenntartott parkolóban nem lehetett parkolni, mert oda pakolták ki a térköveket. Gábris István a miklósi temetõ melletti szemetet tette szóvá. Juhász: 1 millió Ft van megszavazva iszap, széna stb. szállítására. H. Varga László: A Lidl áruházzal kapcsolatban van-e elõrelépés? Juhász: Csak annyit tud, hogy talán írtak alá szerzõdést, de az titkos. H. Varga: Ez az áruház már megint Bogárdra fog költözni, a mûanyaggal szembe? A miklósiak érdemelnek annyit, hogy egy ilyen áruházat valahol felépítsenek. Van ott több szabad terület is. Juhász: Õk építenének, csak a Lidl-t nagyon nehéz irányítani, hasonlóan a Sparhoz vagy a Plus-hoz. Megindult a választási hadjárat, azt már hallja. Dr. Szabadkai Tamás: Hozzanak határozatot, és kérjék fel a képviselõ urat, hogy lobbizzanak. Nedoba Károly: Szólnak Lengyel Zoltánnak, és megoldják. Fülöp István: Ezen kár nekik vitatkozni, hová telepedik le egy befektetõ. Egyelõre az van a mai világban, hogy ha az õ zsebében van a pénz, akkor õ szabja meg, hová telepedik le, nem a testület. H. Varga átadott a polgármesternek egy levelet „melyben alátámasztani látszik azon feltételezés, mely szerint a képvise-
Bogárd és Vidéke 2005. május 19. lõ-testület zárt ülésének anyaga nyilvánosságra került”. A jobboldal kéri, hogy a polgármester tegye meg a szükséges intézkedéseket. Bódai Gábor: Miért kell a térkõburkolat alá beton? A zúzalék olcsóbb. Krupa Rozália: A járdát közcélra építik, a nagyobb forgalom miatt nagyobb teherbírásúnak kell lennie. Bódai: A közterület-felügyelõk kezdik felvenni a lendületet. Gondoskodtak az Ady úti lakótelepen évek óta parkoló gépkocsi elszállításáról, intézkedtek a parkrongálókkal szemben, az üzletek elõtti területek tisztaságával kapcsolatban szóltak egy üzlet tulajdonosának. Horváth Tibor: Nagyon szépen köszöni, hogy az 56-os emlékmûnél is virágosítottak. Szíve szerint minden multit kitakarítana, mert nyomorba döntik a kereskedelmet. A másik a politika: akkorát rúgna bele ebbe a húsosfazékba, hogy se jobbról, se balról senki ne zabáljon bele. Nem lett megcsinálva a rendszerváltás. A káros vezetõket kellett volna eltávolítani a pártból, akik lefosztották az országot. Nem véletlenül alakult ki ennyi milliárdos, mind az õ pénzükbõl. Gyurcsány Ferenc meg a hasonló szõrûek ne verjék a nyálukat itt Sárbogárdon, hogy õk mit tettek értük. Nagyon is megfizettek azért, amit visszakapnak. Fülöp Sándor: Vártak a telefonoszlopok eltávolításával, hiszen lehetõség volt arra, hogy azokon vezessék el a kábeltévét. Most úgy néz ki, hogy ezekre nem lesz szükség. Lépéseket kellene tenni, hogy vagy fizessen az oszlopok tulajdonosa közterület-foglalási díjat, vagy távolítsa el azokat a közterületrõl, vagy adja nekik. Fülöp I.: A Kipp-kopp óvodához kellene 3-4 m homok minél hamarabb. Épült ott egy járda, és van egy 30 cm-es szintkülönbség, ami balesetveszélyes. Õri Gyula: Szeretné óva inteni Bódait attól, hogy még el sem készült, de már kritizálják a munkát. Bízzanak a kivitelezõ szakmai tudásában. A suszter maradjon a kaptafánál. Nedoba: Szeretné emlékeztetni a jobboldalt, hogy annak idején az is zavarta õket, hogy a sárszentmiklósi sportpálya fejlesztésére pályáztak. Õ azt mondja, hogy jöjjenek a multik, és ahol úgy gondolják, telepedjenek le. Ne szabjanak nekik gátat. Kérdi, hogy a parkban a csobogó mikor indul meg? Kéri Bódait, legyen egy kicsit hatékonyabb a bizottsági ülésen, az építõ jellegû javaslatait ott tegye meg. A civil bizottság az idén rendelkezésére álló 5,5 millió Ft-ból 1 millió Ft-ot már áprilisban odaítélt pályázat útján, sportcélú támogatásként több helyi civil szervezõdésnek. Most a következõ támogatásokat szavazta meg: íjászok 200+150 ezer Ft, kosárlabda 100 ezer Ft, asztalitenisz 100 ezer Ft, sárbogárdi labdarúgók 300+250 ezer Ft, sárszentmiklósi labdarúgók 400+250 ezer Ft, Black Time 200 ezer Ft, galambászok 50 ezer Ft, természetjárók 150 ezer Ft, lovasok 150 ezer Ft, polgárõrök 400 ezer Ft, vegyeskar 400 ezer Ft, 3
KÖZÜGYEK
3
sárbogárdi nyugdíjasok 70 ezer Ft, töbörzsöki nyugdíjasok 70 ezer Ft, Pusztaegresért Egyesület 100 ezer Ft, Szent Erzsébet Karitász Csoport 30 ezer Ft, Önkéntes Tûzoltó Egyesület 80 ezer Ft, SÉTE+öregfiúk 300 ezer Ft, Csipike Egyesület 40 ezer Ft, Sárszentmiklósi Egyesület 100 ezer Ft (ebbõl a nyugdíjas klubé 70 ezer Ft, Borbarátoké 30 ezer Ft), PHILIA Egyesület 50 ezer Ft, 15. Bruzsa Miklós- emléktorna 50 ezer Ft, kisebbségi önkormányzat 80 ezer Ft (utazásra), Mészöly Géza Általános Iskola 30 ezer Ft (sportnapra), rendõrség 370 ezer Ft. A református és az evangélikus egyházat forráshiány miatt elutasította a bizottság. Az Egyenlõ Esély Alapítványnak 30 ezer Ftot szavazott meg a testület. Horváth: Már bizottsági ülésen is mondta, hogy a református és evangélikus egyháznak legalább 30 ezer Ft-ot adhattak volna. Nedoba: A bizottság így döntött, hatan voltak, õ tiszteletben tartja Horváth véleményét. Bódai: Kéri Nedobát, hogy a testület által elfogadott munkaterv alapján tartsa a bizottság az üléseit. Minden ülésen megjelent, és fel is hívta Nedobát, hogy tévedésbõl volt-e az elírás. Etelvári Zoltán: A református egyházat tavaly is támogatta 100 ezer Ft-tal. Ha marad pénz, az idén is adnak. H. Varga: Nagyon fontos az öregfiúk, a teremfoci meg a karate, de az egyház is tesz annyit a közért és a társadalomért, hogy juthatott volna nekik is. Nedoba: Elhangzott a bizottságban, hogy az egyház állami támogatást kap, így ne vonjanak el mástól az egyház javára. Etelvári: A Hõsök terén elkapta Molnár Gyula és Lakatos Gyõzõ vasárnap délután azokat az ötödikes gyerekeket, akik legénykedésbõl tépkedték a virágot. Mire õ odaért, már a rendõrök is ott voltak, szólt az igazgatójuknak is. Ezúton is köszönet a két úrnak. Kéri, hogy jövõre több pénzt szavazzanak meg a 4-es választóke-
rületnek. Mint láthatják, nagyon sok virágot hozattak a Hõsök terére, ebbõl a keretbõl lett megcsinálva a Huszár-temetõ útja, a Gilice köz, a Kecske út, az öregek napközi otthonának bejárata és a tüdõgondozó parkolója is. Kérdi: az ételszállító autókra van-e kiírva közbeszerzési eljárás, mert úgy tudja, nincs. Ezek az autók nagyon rosszak, a javításuk tetemes összegbe kerül. A két autó cseréje most az egyik autókereskedésben 1 millió Ft-tal kevesebbe kerülne. Gõbölös Sándor miért mondott fel? Dobos József felmondatása mennyibe került a városnak? Dr. Berzeviczy Gábor: A Tisza u.-n a vízgyûjtõ partját le kellene kaszálni. Kellemetlen szagok terjengenek a víz körül. Dr. Szabadkai Tamás: A Dunaújváros és Sárszentmiklós közötti úton van egy éles balkanyar, ami nincs kitáblázva és balesetveszélyes. A Tinódi u.-ban a hivatal intézkedése ellenére változatlanul sok a kutya. A vasútnál, a benzinkút mögött a Közév elkezdte a kaszálást, de a belsõ területeket kihagyták. A Varga-temetõ elõtetõjének ügye milyen fázisban van? Az erre szánt összeg be van építve az idei költségvetésbe, minél hamarabb jó lenne megcsinálni. A tinódi emberek fölajánlották a segítségüket. Juhász: Árajánlatokat kértek két cégtõl a Varga- és a töbörzsöki temetõre. Dr. Szabadkai: Nagy „öröm” számukra, hogy a nagy politika ismételten beköltözött a testület ülésére. Javasolja, hogy inkább foglalkozzanak a város problémáival, azoknak a megoldásával, ne pedig az úgymond felsõbb utasításokra megszületett politikai lózungoknak az ismételgetésével. Különösen Bódai felvetésére mondja: hála Istennek, vannak beruházások a városban, amikbe bele lehet kötni, hibát lehet keresni. Ettõl függetlenül remélik, hogy azok a legjobb tudásuk szerint, jó minõségben készülnek el. Gyõrfi Erzsébet és Hargitai Kiss Virág
Baleset az üzletközpontnál
A hétvégi nagy forgalomban már nem elõször történik baleset a 63-as és a József Attila utca keresztezõdésében. Most egy kismotoros ütközött egy személyautóval. Szerencsére a motoros megúszta könnyebb sérülésekkel. /H/
4
2005. május 19. Bogárd és Vidéke
KÖZÖSSÉG
SZILASI SIKEREK Katasztrófavédelmi vetélkedõ
szakembere. A mezõszilasi csapat tagjai voltak: Tórizs Szabina, Prikkel Anett, Varga Nikolett, Zámbó Orsolya. Õk mennek a Soltvadkerten megrendezésre kerülõ, május 27-29-ei országos versenyre.
Atlétika
Meghívó A Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Kht. és a Mezõföld Népfõiskolai Társaság tisztelettel és szeretettel meghívja Önt a Kishantosi Népfõiskolai Központba
2005. május 25-én, 14 órára a Gazdafórum Kishantoson címû rendezvényre, melynek témája az NVT Agrár—Környezet-gazdálkodási Célprogram pályázataival kapcsolatos aktuális információk — II.
A múlt héten rendezték a katasztrófavédelem megyei vetélkedõjét. Ezen az általános iskolás korosztályban a mezõszilasi Németh László Általános Iskola csapata szerepelt a legjobban. A középiskolai csapatok közt a sárbogárdi Petõfi Sándor Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium csapata lett az elsõ. A mezõszilasiakat Prikkel Ferencné készítette fel. A felkészülésben segített Nagy Mária, az enyingi polgári védelem
T
(A rendezvény a május 17-én, ugyanebben a témában megrendezett elõadáson felmerült kérdések alapján a növényvédelem, a talajmintavétel és az ellenõrzés mikéntjérõl fog szólni.)
Tiringer tanár úr tanítványa, Sülyi László, megyebajnok lett atlétikában a múlt héten rendezett megyei bajnokságon. Elért eredménye alapján kislabdadobásból bejutott az országos döntõbe. A diákoknak gratulálunk a sikereikhez!
íz éve, vagy még talán több is, amióta a papföldiek arról álmodoznak, hogy lesz a gyerekeknek egy játszóterük, a felnõtteknek pedig egy focizásra is alkalmas kispályájuk. Az álom mostanában kezd végképp valóra válni. A papföldi Jónás presszó mögötti mocsaras területet feltöltötték, kiegyengették, bekerítették. Dr. Berzeviczy Gábor képviselõi keretébõl fajátékokat állítottak fel a játszótéren. A hátsó, füves részen lesz majd a focipálya. Hét végére társadalmi munkát hirdettek az új játszótérre. A játékelemek körül homokos területet alakítottak ki. Nagy Imre Tinódról jött lovaskocsival homokot hordani. Míg a többiek rendezték a terepet, Jónás Zoli teraszán Farkas Pityu fõzte a halászlét ebédre.
Hargitai Lajos
Elõadók: az FM hivatal, az MVH és a Növényegészségügyi és Talajvédelmi Szolgálat munkatársai. Szeretettel várjuk rendezvényünkön! Elérhetõségeink: telefon: 06 (30) 3850 379, 06 (25) 488 280, 06 (25) 506 020, fax: 06 (25) 506 021, e-mail:
[email protected]
Készül a játszótér
Sajnos, néhány fajátékot már megrongáltak a vandálok. Az egyiknek a tetejérõl lerúgtak néhány deszkát, és az asztalba is belevésték a „Királyok” a nevüket. Azt mondják, a szamarak neve mindenütt ott található. Jó lenne, ha a rongálók magukba szállnának, vásárolnának egy doboz festéket, és újra lefestenék az asztalt. A munka után közösen elfogyasztották a társadalmi munka résztvevõi a kitûnõ halászlét. A játszóteret gyermeknapkor, május 29-én szeretnék ünnepélyesen felavatni. Akkor lesznek majd programok is. Hargitai Lajos
Bogárd és Vidéke 2005. május 19.
KÖZÖSSÉG
5
Cecei pünkösdölõ Még nincs készen Cecén a kultúrház. Már mindenki nagyon várja. Sokan elsétálnak arrafelé gyönyörködni az egyre szépülõ épületben. Nagyon hiányoznak ilyenkor annak tágas belsõ terei. Most ezek híján az óvoda udvarán rendezték az idei pünkösdi mulatságot. A nap programja a pünkösdi szentmisével és istentisztelettel kezdõdött. Amikor azoknak vége lett, akkor kezdõdött az árnyas fák alatt felállított szabadtéri színpadon az egész napos mûsor. A programot a Harmónia kórus nyitotta, majd a Búzavirág citerazenekar lépett fel Noé László vezetésével. Mûsoruk közben Bali Péter, Killer Richárd 3. osztályosok és Oláh Mariska néni mondtak mesét. Ezt követõen Varga Gábor polgármester mondott ünnepi köszöntõt.
Délután a Gézengúz óvodás csoport mutatott be vásári pünkösdi játékot Mészáros Istvánné és Kaszai Jánosné óvónõk, valamint Bondor Endréné dada vezetésével. Az óvoda termeiben kiállítást rendeztek festményekbõl, régi használati eszközökbõl, bútorokból. Egy másik helyiségben erre az alkalomra készített rongybabák segítségével elevenítették fel a helyi népszokásokat: a pünkösdölõt, lakodalmast, betlehemezést, szüreti mulatságot. Délután nagy sikerrel mutatkozott be a Gerlice táncegyüttes Iker Józsefné és Kiss Ágnes vezetésével. Egy nagy asztalnál Plávics Lajosné Éva bemutatta a rétes nyújtásának tudományát. Fráterné Bondor Judit, Decsi Jánosné és Dömök Lászlóné fánkot szaggattak, azt késõbb megsütötték, a nézõközönség pedig megehette. Délután az óvoda konyháján folyamatosan sütötték a lángost és a palacsintát, amit a megéhezõ vendégek és szereplõk hamar el is fogyasztottak. A nap táncházzal zárult annak reményében, hogy jövõre már az új kultúrházban pünkösdölünk. Hargitai Lajos
Kihívás napja Idén május 25-én tartjuk a Challenge Day-t Cecén. Minden korosztályt és minden érdeklõdõt szeretnénk 15 perc aktív sportra ösztönözni, melyhez változatos programjaink nyújtanak segítséget. Pár ízelítõ a programból: görkorizás, zsákbafutás, hullahoppozás, söpörj utcát a fogkeféddel, ugrókötelezés, söprögess szomszédod háza elõtt, tollaslabdázás, vízhordás, szkanderverseny, sodrófadobálás, ugróiskola, „gumizás”, rollerezés, pingpong. Különbözõ labdajátékok is gazdagítják majd ezt a nemes napot: foci, kézilabda, kosárlabda, fallabda, röplabda, valamint különbözõ sorversenyek. Amennyiben van pár jó ötleted, és szeretnél részt venni a rendezvény lebonyolításában, kérlek, gyere el a megbeszélésünkre május 23-án, hétfõn, 18 órakor a Deák úti iskolába, vagy keresd fel a szervezõt: Albert Marietta: 06 (30) 640 7440.
Tegyünk együtt az egészségért!
Lajos bácsi kitüntetést kapott A cecei pünkösdi ünnepen találkoztam a cecei óvodában rendezett kiállításon Csilléry Lajos bácsival. Lajos bácsi most 86 éves. 82 évvel ezelõtt, 4 éves korában, õ is ide járt óvodába. Varga Gábor polgármestertõl tudtam meg, hogy Lajos bácsi a napokban kitüntetést kapott a miniszterelnöktõl. Rögtön meg is kérdeztem tõle, hogy milyen elismerésben részesült. — A magyar ellenállók mozgalmának a kitüntetését kaptam — felelte. Majd hozzátette: — 135-en voltunk Magyarországon, akik még nem kaptuk meg ezt a díjat. Most került rá sor, hogy mi is részesüljünk ebben a nagy megtiszteltetésben. — Miért kapta a kitüntetést Lajos bácsi? — Részt vettem én is a németek elleni felszabadító harcokban, 1945-ben. A 18/2. zászlóaljnál voltam Sárbogárdon. Az egységemmel Budapesten estem orosz fogságba. Onnan Ceglédre vittek bennünket. Cegléden összehívták a foglyokat, és azt mondták, hogy menni kell, mégpedig az oroszokkal karöltve, kiûzni a németeket az országból. Ha nem vállaljuk, akkor visznek ki bennünket Szibériába. Fegyverrel kellett mennünk, de szerencsére nem kellett használnunk. Ugyanakkor ott kellett lenni, és azért kaptam ezt a kitüntetést, hogy ott voltam. — Mivel jár ez a kitüntetés?
— Ez a kitüntetés nyugdíj-kiegészítést jelent, ami nagyon jól jött. Már régóta ígérték, hogy majd meg fogjuk kapni. Ezért voltunk felhívatva Budapestre a parlamentbe, ahol Gyurcsány Ferenc adta át nekünk nagy tisztelettel ezt a kitüntetést, mert most volt a 60 éves évforduló. — Milyen rendfokozattal szerelt le a katonaságtól? — Õrvezetõ voltam. Hálás szívvel megköszönöm a Jóistennek, hogy élve megúsztam a háborút. Hargitai Lajos
6
EMLÉKEZÉS
2005. május 19. Bogárd és Vidéke
OLY KORBAN ÉLTÜNK… Matematika helyett népmûvelés Az 1970-es, 80-as évek egyéni fejlõdésemnek igen termékeny korszaka volt. Két fõiskolán, majd az ELTE-n három diplomát halmoztam fel. Emellett saját önképzési programmal bõvítettem tudásomat több szakágban. A könyvtárakat bújtam, az akkor egyre nagyobb számban magyarul is megjelenõ nyugati polgári filozófiai, szociológiai, pszichológiai gondolkodók szakkönyveire vadásztam, s ha sikerült megszereznem, le nem tettem, míg el nem olvastam. Tanultam angolul, németül, részt vettem drámatanár-képzésben, sõt, gondos fõnökeim a „politikai mûveltségem elmélyítésére” beiskoláztak a „foximaxira” (marxista pártegyetemre), és elvégeztették velem a filozófia-szakosítót is. Ezt se bántam meg, mert itt mélyen beleláthattam azok gondolkodásába, akik pusztán csak karriernek tekintették a tudás látszatát. Lépten-nyomon tapasztaltam, hogy valódi tudás helyett idézetgyûjtemények bemagolását követelték tõlünk, és azt, hogy egy leendõ politikai karrier érdekében sajátítsuk el a „kádergondolkodást”. Én erre képtelen voltam. Örökösen vitatkoztam az elõadó tanárokkal, õk pedig állandóan azt akarták bebizonyítani, hogy csak azért látom másképp a dolgot, mint õk és a nekik mélyen benyaló, pusztán a karrierjüket építõ évfolyamtársaim, mert ideológiailag fejletlen vagyok. Nem volt elvesztegetett idõ számomra a „foximaxi”, mert ez még inkább ösztönzött arra, hogy teljességében megismerjem az emberiség gondolkodási formáit. Ekkoriban kerültem közelebbi — olykor baráti — kapcsolatba számos másként gondolkodóval és a „belsõ ellenzéknek” nevezett sokszínû társaság tagjaival. De mindenütt kívülálló maradtam, és jártam a magam útját. Mindenhová tartoztam, és nem tartoztam sehová. Nem tudom, hogy fért bele ennyi minden a népmûvelõi munkában is rendkívül tevékeny két évtizedbe. A szûnni nem akaró tudásgyarapítással sokáig talán az akkor már halott édesapámnak akartam megfelelni. Matematikus kutatónak álmodott hajdanán. Szenvedélyesen sze-
FELHÍVÁS SÁRBOGÁRDI GAZDAKÖR felhívja a gazdatársak figyelmét, hogy 2005. május 24-én, 18.00 órakor
tartja gyûlését.
Téma: a gázolaj ára.
rettem a matematikát és az elméleti fizikát. Végtelenül boldog voltam, amikor felvettek az egyetemre, és végtelenül boldog volt az egész családom. Amikor megkaptam a levelet, amiben értesítettek arról, hogy felvettek, a zsebpénzembõl megvásároltam a világ legfinomabb csemegéjét, egy kiló bonbonmeggyet, és azt tettem ki otthon az asztalra a felvételi papír mellé. A szerelem, majd hét évig tartó elsõ házasság és az abban születõ két gyönyörû lánygyerek eltérítettek ettõl a céltól. A második évben otthagytam ezért a házasságért a szegedi Bolyai egyetemet. Azzal a házassággal ennek a boldogságnak lett vége a családunkban. Bántott engem is, hogy eltértem a nagy reménységekkel kecsegtetõ céltól, mert nagyon jó volt az egyetemre járni, de sokkal inkább bántotta édesapámat. Kedélybetegségéhez és korai halálához talán az is hozzájárult, hogy a fiának kettétört a szépen induló pályája. Ettõl függetlenül az életet mégis úgy láttam szépnek, ahogy megadatott. Mert bezárult ugyan egy kapu, de ezer más kapu nyílt meg számomra, és lassan ráeszméltem, hogy a boldogság és a boldogtalanság egyszerre és mindig ott található, ahol az ember éppen van, és csak rajtunk múlik, hogy melyiket választjuk akár kutatómatematikusként Oxfordban, vagy Amerika valamelyik egyetemén, akár falusi népmûvelõként egy ledõlt kéményû kultúrházban. Tele voltam világmegváltó elképzelésekkel. Lázadó, vad vitákban botránkoztattam meg a „komoly öregeket”, akik belesavanyodtak, beleszürkültek a munkájukba, féltett pozíciójukba és hazugságokkal, elhallgatásokkal teli házasságukba. Verseket írtam, zenekart alapítottam, szakállat növesztettem. Lángolt bennem a szerelem és az élet szeretete. És amikor megszületett az elsõ gyermekem 1966. január 10-én, éjjel öreg 250-es Pannóniámon tökig húzott gázzal száguldottam végig Budapesten, a Nagykörúton, a Baross utcai klinikáig. Csak gyönyörködtem abban a csöpp kis szöszke babában, az apró rúgkapáló életben, ami belõlünk, a mi szerelmünkbõl szakadt ki. Aztán megszületett másfél év múlva a második lányunk is. Fürdettem, pelenkáztam, lovagoltattam a térdemen õket, és boldog voltam, hogy mindig a nyakamon lógtak. Ez a boldogság nem sokáig tartott. Hét év alatt tönkrement a házasságunk. Azon a nyáron magányosan vágtam neki a vakvilágnak, hogy megtaláljam önmagam, hogy képes legyek elfogadni, hogy otthagyom a családom, a gyerekeimet, és más életet kezdjek. Megvetettem a karri-
ert, a pénzt, lázadtam a törtetõ világ ellen, ami körülvett, utáltam a képmutatást, a színlelt boldogságot, a mutatott szerelmet, amikor már belül minden rothadt szét. Magányos kóborlásaim közben egyik éjjel egy úttörõtábor melletti erdõ szélén aludtam a Duna-parton. Pokrócba csavarva, némi szalmán dideregve szoktattam maga a hajnali csípõs levegõhöz. Körülöttem szétgurulva szanaszét hevertek az elõzõ este valahol szedett almák. Reggel lépések zajára ébredtem. A táborból egy férfi jött le a vízpartra. Amikor meglátott, igencsak meglepõdött elhanyagolt, csavargó külsõmön. Megvetõen végigmért, és az almákra tekintve lenézõ hangsúllyal gúnyosan azt kérdezte: — Mit árulsz, öcsi? Ettõl a fensõbbséges, lenézõ hanghordozástól valami keserû harag ébredt bennem. Hogy mer ez az ember csupán a látszat alapján ítélni? Így feleltem hát: — A hazámat! — Elkeseredett, izzó indulattal pillantottam rá. A férfi arcára döbbenet ült ki e feleletre. Nem szólt semmit, sarkon fordult, és elment. Magam is megdöbbentem a viselkedésemen. A társadalomból kitaszított csavargó szólt belõlem. Ekkor értettem meg József Attila sorait: „Nincsen apám, se anyám, se istenem, se hazám...” Ezzel a szörnyû dacos válasszal új korszak kezdõdött az életemben, amit a korán meghalt Radics Béla, a magyar Jimi Hendrix eszméletlen gitárszólóival, Hobo és Nagy Feró üvöltésével jellemezhetnék leginkább. No, de ne szaladjunk ennyire elõre! Az egyetem otthagyása utáni elsõ hónapokban trágyahordást vállaltam a tszben, festettem alkalmi munkában sírkövet, renováltam a falu világháborús emlékmûvét, segítettem nagyapámnak a szõlõ mûvelésében. Feleségemmel nem volt pénzünk sokszor ennivalóra sem. Olyankor kimentem az Átok-csatornára pecázni. Ha egy füzér apróhallal tértem haza, akkor azt sütöttük meg vacsorára. Egyszer a faluban épülõ vízvezetéknek ástam az árkot. Éjjel beleesett az árokba két nagy kecskebéka. Reggel ott találtam rájuk, amint hatalmasakat ugorva próbáltak kiszabadulni fogságukból. Megfogtam és hazavittem õket. Délben királyi ebédünk volt: rántott békacombot ettünk. Nem törõdtem azzal, hogy megbotránkoznak ezen az emberek, sõt, még élveztem is ezt a megbotránkoztatást. (Jövõ héten folytatom) Hargitai Lajos
Bogárd és Vidéke 2005. május 19.
KÖZÖSSÉG
7
Néptánctalálkozó Nagylók elsõ szépe Alapon Az immár hagyománnyá vált, V. alapi néptánctalálkozó pünkösdhétfõn került megrendezésre a kultúrházban, Dunaföldvár, Fadd, Bölcske, Baracs, Lajoskomárom, Pusztahencse, Sárszentmiklós néptáncosainak, a helyi óvoda utánpótláscsoportjának, az alapi Pávakör, a nyugdíjasklub és a Mezõföld gyermektáncegyüttes részvételével.
Elsõ alkalommal került sor Nagylók Szépének megválasztására szombaton este a kultúrházban. A bállal egybekötött eseményre számos érdeklõdõ gyûlt össze a színházteremben, amit a lelkes fõszervezõk, a szülõi munkaközösség, gyönyörû élõvirágokkal díszítettek föl. A tíz induló lánynak a modelliskolát végzett Arany Kata tanított be koreográfiát. A lányok elõször hétköznapi viseletben, majd alkalmi öltözetben vonultak föl a színpadon. A nézõk soraiban — a tapsot és elismerõ füttyöt hallva — nem egy hódolójuk akadt, ami már önmagában felért egy helyezéssel. A zsûri végül minden versenyzõt egy-egy csokor virággal jutalmazott meg. A Nagylók Szépe címet Papp Andrea (17) nyerte el, második lett Nagy Imola (17), harmadik pedig Horgosi Tímea (17). A dicsõség mellé mindhárman értékes parfümcsomagot is kaptak a szülõknek, a lovas egyesületnek, a nyugdíjasoknak és az önkormányzatnak köszönhetõen. Hargitai Kiss Virág
Rendõrségi felhívás
A színes eseményre változatos mûsorral készültek a csoportok, melyek közt az Ördögszekér moldvai tánca igazi unikumnak számított. Az Alapi Hagyományõrzõ Egyesület meglepetésként egy szép kiadványt készített erre a napra, amelyben Pesovár Ferenc alapi gyûjtésének az anyagát valamint az alapi tánccsoportok, a pávakör és a nyugdíjas népdalkör fotóit adták közre. A kötetnek — amit a fellépõ csoportok ajándékba kaptak, de amit a helyszínen meg is lehetett vásárolni — nagy sikere volt a közönség körében. A könyvvel összhangban Pesovár Ferenc tiszteletére kiállítást rendeztek ezen a napon. A hangulatos délután a kultúrház elõtti májusfa kitáncolásával és vacsorával ért véget. Hargitai Kiss Virág
Az elmúlt idõszakban emelkedett azon bûncselekmények száma, melynek oka a gondatlan sértetti magatartásra vezethetõ vissza. Több olyan feljelentést vettünk fel, melyek tárgya üzletekben õrizetlenül hagyott értékek, mobil telefonok eltulajdonítása. Elõfordult, hogy az üzleti bevételt hagyták õrizetlenül még az üzlethelyiséget is elhagyva, megkönnyítve az erre az elkövetési formára szinte specializálódott, felkészült elkövetõ dolgát. Tapasztalat, hogy a sértettek csak napok, de volt olyan eset, hogy hetek múlásával jelentik a bûncselekményeket a rendõrségnek, alkalmat adva ezzel az eltulajdonított értékek elrejtésére, az okiratokkal való visszaélésekre. Arról nem is beszélve, hogy ezen mulasztás nagyban nehezíti a nyomozó hatóság dolgát az ismeretlen elkövetõk felderítésében, az eltulajdonított értékek megtalálásában. Felhívjuk ismételten, már sokadszor az üzleti dolgozók figyelmét arra, hogy a bevételre munkaköri kötelezettségüknek megfelelõen vigyázzanak. Az értékeket, okmányokat, különösen mobil telefonokat ne hagyják õrizetlenül. Az üzletvezetõk biztosítsák az üzemeltetési engedélyeknek megfelelõen megkövetelt vagyonvédelmi feltételeket, a tárolási szabályok betartásának lehetõségét. A vagyonvédelmi lehetõségekrõl megkeresésre hatóságunk szívesen ad egyedi felvilágosítást. Sárbogárdi Rendõrkapitányság
8 B. E. egyéni vállalkozó feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, aki május 6-ra virradóra Sárbogárd, Posta utca, a volt posta épület elõtt, saját tulajdonát képezõ tehergépkocsi üzemanyagtankjának sapkáját megfeszegette és abból eltulajdonított kb. 60 l gázolajat. A lopási kár kb. 14.000 Ft. Lopás vétség megalapozott gyanúja miatt nyomozás indult K. Á. vajtai és B. D. sárkeresztúri lakosok ellen. Nevezettek május 6-án, 20.30 óra körüli idõben lakatfelfeszítés módszerével behatoltak H. I. vajtai lakos pincéjébe, ahonnan kb. 20 l mennyiségû bort tulajdonítottak el, azonban a szomszéd egyiküket tetten érte, és értesítette a rendõrséget. Lopási kár kb. 5.000 Ft. A kálozi Fornetti sütödébe május 6-án, kb. 17.00 óra körüli idõben az üzletben dolgozó alkalmazott távollétét kihasználva ismeretlen tettes beosont, és a pénztárgépbõl a bevételt eltulajdonította. N. J.-né sárbogárdi lakos feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, aki május 8-ra virradóra 3.30 óra körüli idõben Árpád utcai házukba ablakbetörés módszerével behatolt és kb. 20.000 Ft készpénzt, valamint aranyfülbevalót, 2 pár ezüstfülbevalót tulajdonított el. Lopási kár összesen 40.000 Ft, míg rongálással kb. 2.000 Ft kár keletkezett.
HÍREK, ESEMÉNYEK
T. J., a Sárbogárd és Vidéke Vagyonhasznosító ÁFÉSZ elnöke feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, aki április 20. és május 8. között ismeretlen idõpontban Sárbogárd, Bercsényi utcában található raktár ajtaját kifeszítette, onnan pálinkafõzõ berendezési tárgyat tulajdonított el, mellyel kb. 100.000 Ft kár keletkezett. Nyomozás indult önbíráskodás bûntett megalapozott gyanúja miatt P. R. sárszentágotai lakos ellen. Nevezett május 8-án, 23.00 óra körüli idõben ittasan megjelent CS. F. sárszentágotai lakosnál. Egy korábbi 30.000 Ft-os tartozást kért számon, de mivel pénzt nem kapott, így Cs. L.-nét lefejelte, arcon ütötte, Cs. F. is több alkalommal ököllel megütötte. A kiérkezõ rendõrjárõr a kapitányságra bekísérte nevezettet. P. A. sárbogárdi lakos lakásán több filmkiadó filmjének elõállításán, terjesztésén, hangfelvétel elõállítójának hangfelvételén, illetve számítógépes játék készítõjének forgalmazásán fennálló jogát haszonszerzés végett, üzletszerûen megsértette. A fenti jogvédett termékekrõl listát készített, ezt szabadon hozzáférhetõvé tett, a termékeket másolta, ellenérték fe-
2005. május 19. Bogárd és Vidéke
jében terjesztette. A sértett kiadók listája számára a bûncselekmény rendbeliségének megállapítása szakértõi kérdés, ez a késõbbiek során kerül közlésre. K. K. sárbogárdi lakos feljelentést tett egy általa „Terka” nevezetû személy ellen, aki május 9-én a déli órákban, a Sárbogárd Posta utcában található borozóban tettleg bántalmazta, mely során könnyû sérülést szenvedett. Ismeretlen tettes május 10-re virradó reggelre eltulajdonította a SÁRRÉTVÍZ Kht. Sárbogárd tulajdonát képezõ szennyvízcsatorna hálózat Honvéd utca Abai út összekötõ szakaszán lévõ tisztítóakna fedlapját és annak keretét. Okozott kár kb. 30.000 Ft. Ismeretlen tettes május 12-én, 15.00 óra és 15.05 óra közötti idõben M. E. kálozi lakos lakóházának nyitott udvaráról eltulajdonított egy MTB kerékpárt. Az okozott kár 20.000 Ft. Sárbogárdi Rendõrkapitányság
Bogárd és Vidéke 2005. május 19.
PROGRAMAJÁNLÓ
9
A XIV. ABA NAPOK 2005. PROGRAMJA MÁJUS 20., PÉNTEK Zenepavilon: Ünnepélyes megnyitó ágyúlövéssel. Közremûködõk: Abai Pávakör és citerazenekar, Sárvíz Fúvószenekar, szamosújvári néptánccsoport (R). Köszöntõ: Kossa Lajos – Aba Nagyközség polgármestere. 17.30: Szent György és a Sárkány – Maskarás céh óriásbábos elõadása; 23.00: Utcabál a Marót Viki és a Nova Kultúr zenekarral. Sörsátor nagyszínpad: 18.30: BIKINI koncert; 21.00: The BEATLES Revival Band (CZ) koncert. Kultúr elõtti tér – gyerekprogramok: 14.00: Kézmûves játszóház, arcfestõk; 14.30: Meseerdõ Bábszínház; 15.30: Iciri-piciri együttes – gyermekdalok. Kultúr Közösségi Ház: 14.00: Hüllõ ZOO kiállítás, fotókiállítás+kvízjáték – National Geographic Channel-filmek, filmvetítés: National Geographic filmek, Laobe – afrikai bazár. Tanka János Könyvtár: 15.00 órakor: In memoriam József Attila, elõadó: Román Károly irodalomtörténész. Református templom: 19.00: „Muzsikáló természet” – diavetítés komolyzenével. Fórum nagyszínpad: 18.00: Kaukazus koncert; 19.30: Hollywoodoo koncert; 21.00: Kispál és a Borz koncert; 23.00: Pál Utcai Fiúk koncert. Fórum elõtti tér: 23.00: Kollektíva (ElektroClash, ElektroPop, ElektroTech). Vakegér kocsma: 22.00: Winnetou Junior Country Band koncert. Sikoly Disco (belépõs): 22.00: Dj Kárász, Dj Guru. Utca: Népi Iparmûvészeti Vásár, Civil Szervezetek Utcája, Ízek utcája, borsátor, vidámpark.
MÁJUS 21., SZOMBAT Zenepavilon: 13.00: Faluebédhez szól a nóta Bangó Margittal; 14.00: Bajor Imre kabaré; 15.00: Feileacan – ír táncegyüttes; 16.00: Operettgála; 17.00: Black Time hip-hop táncegyüttes; 18.00: Jumbo Band; 22.45: Keleti Varázslat Orientális Hastáncstúdió bemutatója; 23.00: Jumbo Band; 24.00 órakor Tûzzsonglõrök. Kultúr Közösségi Ház: 10.00: Hüllõ ZOO kiállítás, fotókiállítás+kvízjáték – National Geographic Channel-filmek, filmvetítés: National Geographic filmek, Laobe – afrikai bazár19.00 órakor Táncház a Galiba zenekarral. Kultúr elõtti tér – gyerekprogramok: 10.00: Játszóház – Csúzlilövölde; 11.00: Ördögszekér – Griff Bábszínház mûsora (Kultúr – színházterem); 14.00: Reneszánsz játszóház – tûzfújás, zsonglõrködés, kígyóbûvölés. Sörsátor nagyszínpad: 19.00: Gáspár Laci koncert (élõ); 21.00: TNT koncert (élõ). Fórum Nagyszínpad (EST Invázió): 18.30: 30Y koncert; 20.00: Pop Art Market koncert; 21.30: Quimby koncert; 23.30: Neo koncert; 00.30: Dj. Cadik. Fórum elõtti tér: 23.00 órakor Kollektíva (ElektroClash, ElektroPop, ElektroTech). Sport: 10.00: Kutyás bemutató (Millenniumi Park); 10.00: Kézilabda-bajnokság (ált. isk.); 10.00: Sárkányrepülés Tóth Fricivel (Lómezõ). Fórum étterem: 10.00:
Szellemvidék – irodalom és gasztronómia, In memoriam Hamvas Béla, közremûködik a Bartina zenekar. Sikoly disco (belépõs): 22.00 órakor Dj Kárász, Dj Guru. Utca: 11.00: Citroën „kacsa” bemutató és felvonulás, Fekvõkerékpárosok Egyesületének felvonulása; 12.00: FALUEBÉD; 14.00: SZOMSZÉDOLÁS lovas fogatokkal, (kovácsmûhely, festménykiállítások, református templom, katolikus templom, szíjgyártó mûhely, borospince, bicikligyûjtemény, lovaspanzió, méhészkiállítás); Népi Iparmûvészeti Vásár, Civil Szervezetek utcája, Ízek utcája, borsátor, vidámpark.
MÁJUS 22., VASÁRNAP Utca: 08.00 órakor Zenés ébresztõ; 09.00: Fúvószenekarok, mazsorett csoportok és a fehérvári huszárok felvonulása; (Sárvíz Fogadó – Rákóczi utca – Millenniumi Park); 10.00: A Sárvíz Mûvészeti Fesztivál megnyitója; 10.00: Fúvószenekarok és mazsorett csoportok bemutatói (zenepavilon); 15.30: Fehérvári Huszárok bemutatója (focipálya); 16.00: Néptánc gála (Zenepavilon); 18.00: Agostones; 19.00: Divatbemutató; 19.30: Mollini bûvész; 20.00: V. Sárvíz Szépe – szépségkirálynõ választás; 21.00: Záróbál a Riviera zenekarral; 22.00 órakor A magyarok útja Európába-zenés tûzijáték (focipálya). Kultúr elõtti tér – gyerekprogramok: 10.00: Játszóház – Csúzli lövölde; 11.00: Paprika Jancsi – bábelõadás; Fórum elõtti tér: 14.00 órakor Történelmi Bajvívó Egyesület – lovagi torna bemutató; 15.30: órakor Abai utcaközösségek lovagi próbája. Katolikus templom: 10.00: Mise. Református templom: 10.30: órakor Ökumenikus istentisztelet. Sport: 06.00: Horgászverseny az Abai Horgász Egyesület szervezésében (Horgásztó); 10.00: Sárkányrepülés Tóth Fricivel (Lómezõ); 10.00: ABA-kupa – autókrosszverseny (Lómezõ); 16.00: ABA Kupa – eredményhirdetés (Vörös Kakas fogadó); 16.00: Aba Sárvíz FC – Ebergötzen (D) focimérkõzés (focipálya). Utca: Népi Iparmûvészeti Vásár, Civil Szervezetek Utcája, Ízek utcája, borsátor, vidámpark, búcsú.
ABA NAPOK-BUSZKÖZLEKEDÉSE SÁRBOGÁRD FELÉ 20-án, pénteken: 1.00 óra: Aba-Sárkeresztúr-Sárbogárd; 21-én, szombaton: 1.00 óra: Aba-Sárkeresztúr-Sárbogárd; 22-én, vasárnap: 24.00 óra: Aba-Sárkeresztúr-Sárbogárd. A helyi járatú busz ingyenes, és a rendezvény bejáratától indul. Info: 06 (22) 430 005, vagy ABA NAPOKON az információs sátorban.
XIV. ABA NAPOK 2005. MÁJUS 20-21-22.
ELSÕ LAKÁSHOZ JUTÓK FIGYELEM!
„Egy kis hely, ahol nagy dolgok történnek…”
Akár önrész befizetése nélkül juthatnak lakáshoz kedvezõ kamattal:
Az idei évben XIV. alkalommal megrendezésre kerülõ Aba Napok az az esemény, amely országosan ismertté tette ezt a Székesfehérvártól 15 km-re fekvõ községet. A háromnapos rendezvény célja a hagyományteremtés, a közösségépítés és a tartalmas szórakoztatás. A pünkösd utáni hétvégén zajló falunap kiváló kikapcsolódási lehetõséget biztosít nemtõl és kortól függetlenül minden résztvevõnek. 1991 óta ez a három nap igazi kulturális fesztivállá nõtte ki magát. Az évrõl-évre fellépõ hazai sztárok mellett a helyi értékeket képviselõ abai és a kistérség más településeirõl jött csoportok is bemutatkoznak, és természetesen a község nyolc európai testvérvárosa is képviselteti
magát mind fellépõként, mind pedig látogatóként. Érdekes színfoltjai a rendezvénynek a hagyományosan megrendezésre kerülõ „faluebéd” és a „szomszédolás”, ahol a vendégek a falu hagyományos értékeit bemutató különbözõ helyszíneket lovas kocsival látogatják meg (kovácsmûhely, szíjgyártó mûhely, méhészkiállítás). A rendezvény sikeres megszervezésében a lelkes abaiakon, a helyi vállalkozókon és a különbözõ egyesületeken kívül az abai „Kultúr” Közösségi Ház és a budapesti Sziget Kulturális Szervezõiroda is részt vesz. Információ: Bartha Anikó intézményvezetõ, Kultúr Közösségi Ház, Aba 8127, Rákóczi 4/b., tel: 06 (30) 414 6929, E-mail:
[email protected]
* A FÉSZEKRAKÓ PROGRAMMAL: 1.000.000 Ft törlesztõrészlete 5.663 Ft, 5.000.000 Ft törlesztõrészlete 28.316 Ft. * SZABADFELHASZNÁLÁSÚ HITELEK 4,4% kamatozással, * ÉPÍTÉSI HITEL+szoc. pol.-ügyintézés 15 munkanap alatt. * LAKÁSCÉLÚ HITELEK 3,6% kamatozással, minimálbérrel igényelhetõk! * SZEMÉLYI HITELEK ügyintézése havi 6.700 Ft-tól. TELJES KÖRÛ, GYORS, KORREKT ÜGYINTÉZÉS ELÕZETES KÖLTSÉGEK NÉLKÜL! Iroda: Vasmû út 41., fsz. 15. Nyitva: H-CS: 8-16-ig, P: 8-14.30-ig. Telefon: 06 (20) 342 8175, 06 (20) 319 9392, 06 (20) 350 4243, 06 (25) 281 307
10
2005. május 19. Bogárd és Vidéke
SPORT
Pálhalma—Sárbogárd 2-2 (1-2) Iványit a kaputól 20 m-re Bogó leterítette, de a játékvezetõ nem Pálhalma: 100 nézõ. Vezette: Horváth István. Pálhalma: Juhász, Gotthárd, (Viola), Fehér, Bogó, Barics, látott szabálytalanságot. 52. percben Gajdó lövése szállt kapu mellé. 55. percben Kapusi 25 m-es szabadrúgását Juhász kiütötGajdó, Kovács, Gallai, (Barna), Boldi, Subi, Somogyi. Sárbogárd: Mondovics, Hegedüs Gy., Fodor, Csuti, Hegedüs te. Lakatos 5 m-rõl kapu fölé lõtt. A 66. percben egy veszélyes N.,(Magyar), Kapusi, Szabó A., Hegedüs G., (Lakatos), Bog- hazai támadás végén Hegedüs Gy. a gólvonalról vágta ki a labdát. Nagy nyomás nehezedett ekkor a kapunkra. A hazaiak sornár, Iványi (Somogyvári), Tomán. ra vezették támadásaikat. 74. Sok sárbogárdi szurkoló kísérte percben Gajdó beadását Subi el csapatunkat a pontszerzés rególhelyzetben fölé lõtte. 78. ményében a jó játékerõt képvipercben Kapusi 20 m-es lövése selõ Pálhalma otthonában. A kapu mellé szállt. 81. percben a Múlt csütörtökön nagyon várták a bogárdi csapat drukkemérkõzés elején a vendégcsapat volt a kezdeményezõbb, rei az újságot. A csapat ugyanis hosszú idõ után végre nyert hazaiak nyomása góllá érett, Dég ellen 1-3-ra. Mekkora volt a csalódás, amikor azt ol- Subi beadását Gajdó lõtte a több formás támadást vezetett. Már az 5. percben vezetést sze- vasták az újságban, szalagcímben, Dég—Sárbogárd 1-0. hálóba, 2-2. 85. percben még egy hazai helyzet, Kovács 5 reztünk. Kapusi szögletét a vé- Hova lett a gyõzelem? dõk kifejelték Szabó A. 18 Töredelmesen bevallom, hogy a nyomda ördöge, ponto- m-rõl fölé fejelt. m-rõl, kapásból nagy gólt lõtt, sabban ördögnõje véletlenül elírta a 3-ast 0-ra. Helyesbít- Nagyon fontos pontot szerez0-1. A gól után is a vendégek ját- jük ezt az alábbiak szerint: a sárbogárdi csapat igenis nyert tünk az agresszív, helyenként durván játszó hazaiak otthonászottak mezõfölényben. A 8. 1-3-ra Dég ellen. ban. percben Hegedüs N. 10 m-rõl Hajrá, Sárbogárd! Jók: Fodor, Szabó A., Kapusi, kapu fölé lõtte a labdát. 12. Hargitai Lajos Tomán, Hegedüs Gy. percben Fehér 16 m-es lövése szállt kapu fölé. 18. percben Ifjúsági mérkõzés: Pálhalma—Sárbogárd 2-0 (1-0) Subi kapott jó indítást, gólhelyzetben kapu mellé lõtte a labdát. 22. percben Kapusi távoli lövéssel veszélyeztette a hazai kaput. Vezette: Almádi Sándor. 25. percben hazai szabadrúgás, Gajdó 18 m-es lövése is célt té- Fiatal csapatunk jól tartotta magát a több túlkoros játékossal vesztett. A 28. percben Kapusi távoli lövését a hazai kapus csak felálló hazaiak ellen. kiütni tudta, a jókor érkezõ Tomán belõtte csapatunk második Serdülõ mérkõzés: Sárbogárd—Káloz 4-1 (3-0) gólját, 0-2. Jól játszott a csapat az igen agresszívan, helyenként durván futballozó hazaiak ellen. A 36. percben váratlanul szépí- Vezette: Bán Sándor. Biztos gyõzelem a jó játékerõt képviselõ tettek a hazaiak. Kovács 25 m-rõl egy jó lövéssel bombagólt lõtt, serdülõk ellen. Góllövõk: Huszár D. (2), Parrag, Baksa. 1-2. 42. percben Subi 5 m-rõl a kapu mellé lõtt. Egyenlítési Május 22-én, vasárnap ifjúsági és felnõtt csapatunk Seregélyes lehetõség volt. csapatát fogadja 15.30 órakor és 17.30 órakor a hazai pályán. A II. félidõt a hazaiak támadásai vezették be, de védõink Fo- Hajrá Sárbogárd! P. L. dorral az élen biztosan verték vissza a támadásokat. 49. percben
Elcsaltuk a bogárdi meccset
Jubileumi pünkösdi kupa Jónás Zoltán 10 év óta minden esztendõben megrendezi papföldi segítõivel a pünkösdi kupát, a sárbogárdi sporttelepen. Tíz év alatt ennek mélyen gyökerezõ hagyományai alakultak ki. A csapatok már számítanak arra, hogy lesz ez a kupa. Az idén 10 csapat nevezett. Ideális idõjárási viszonyok mellett folytak a játékok
hétfõn, késõ délutánig az edzõpályákon. Az ifjú titánok nehéz feladat elé állították a rutinos, több tapasztalattal rendelkezõ „nagyokat”. Ez meglátszott a végeredményen is.
A kupa eredményei: 1. Sárbogárdi IFI
2. Gekko 3. Toledo 2005. 4. Boca Juniors Legjobb kapus: Harai Miklós (Gekko). Legjobb mezõnyjátékos: Barabás Balázs (Toledo 2005.). Legjobb góllövõ: Szabó Zoltán (Sárbogárd IFI). Az ebédet, a pacalt és a csülökpörköltet Nyári Péter fõzte, amit jóízûen elfogyasztottak a játékban kifáradt éhes játékosok. A csapatok ezúton is köszönik a kupát szervezõ Jónás Zoltánnak és a pályaszolgálatnak a munkáját. Hargitai Lajos
Bogárd és Vidéke 2005. május 19.
SPORT
11
Sárszentmiklós—Mezõszilas 6-0 (3-0) Sárszentmiklós 300 nézõ, vezette: Nagy K. Sárszentmiklós: Sipõcz 7, Földvári 6, Tõkési 7, Szarka 7, Deák 8, Emperger 7, Barkóczi 6, (Petrás7), Miklós 7 (Bodó), Budai 6, Král 7, (Tórizs 7), Szabó 8. Sárszentmiklósi részrõl nagy várakozás elõzte meg a mérkõzést, mivel az õszi szezonban talán a legfájóbb pontvesztést Mezõszilason szenvedtük el (szezonban ekkor volt az elsõ pontvesztésünk). Ennek megfelelõen revans jelleggel, úgymond harapósan lépett fel csapatunk a pályára. I. félidõ: A 17. percben Král nagyszerû ütemben szöktette a bal oldalon Barkóczit, aki lefutott az alapvonalig, felnézett és visszajátszotta a játékszert Král elé, aki 7 méterrõl a hálóba lõtt, 1-0. 26. percben Emperger Szabóhoz játszott, aki 8 méterrõl hálóba lõtte a játékszert, 2-0.
Femol-csoport Kulcs—Káloz 1-0 (1-0) 150 nézõ, vezette: Nagy L. Gólszerzõ: Posch. Kiállítva: Darázs (Kulcs). Ifjúsági mérkõzés: 2-2 Jenõ—Sárosd 2-1 (0-1) 100 nézõ, vezette: Kassai. Gólszerzõ: Tóth (2), illetve Molnár. Ifjúsági mérkõzés: 6-3 Lajoskomárom—Elõszállás 6-1 (3-1) 260 nézõ, vezette: Bodri. Gólszerzõ: Kleiber (2), Szulimán (2), Szabó, Nagy, illetve Lander. Ifjúsági mérkõzés: 9-1 Sárszentmiklós—Mezõszilas 6-3 (3-0) 300 nézõ, vezette: Nagy K. Gólszerzõ: Szabó (3), Král (2), Petrás Ifjúsági mérkõzés: 8-0 Seregélyes—Kisláng 8-1 (4-0)
35. percben Král megfutott a bal oldalon, ahol a büntetõ területén belül visszafelé cselezett, melynek következtében a védõ csak elütni tudta. Megítélt 11-est Král értékesítette, 3-0. Félidõben a megjelent közönség meg volt elégedve az eredménnyel és a mutatott játékkal, sokak hangot azon véleményüknek, hogy végre csapatként játszunk, és mindenki hozza, amit tud. II. félidõ: 49. percben Szabó a kilõtt labdára nagyszerû ütemben lépett ki, a kifutó kapus a megemelt labdába még kézzel bele tudott ütni, de a játékszer visszakerült Szabó elé, aki nem hibázott, 4-0. 60. percben Tórizs lefutotta a védõt a bal oldalon, így lejutott az alapvonalig, ahonnan a nagyszerû ütemben érkezõ Petrás elé passzolt, Õ 4 méterrõl nem hibázott, 5-0. 64. percben Emperger a középpályán labdát szerzett, azt kilõtte az ismét nagyszerû ütemben kilépõ Szabó elé, aki 11 méterrõl futtában a kapus mellett gólt szerzett, 6-0. A mérkõzés összképét tekintve néhol kifejezetten jó játékkal, sok esetben, szemre tetszetõsen játszottunk az ellenünk nyílt sisakkal fellépõ mezõszilasi csapat ellen. Igazi közönség-szórakoztató játékot produkáltunk, góljaink a 11-est leszámítva igazi akció gólok voltak, azok jó része a klasszikus szélsõ játék eredménye volt. Játékosaink rengeteg futás mellett végig irányították a játékot és a pályára fellépõk mindegyikének hozzáállásáról csak pozitívan lehet beszélni. Horváth Csaba edzõ: Igazi közönség-szórakoztató játékkal, szép gólok mérkõzé-
FEMOL ’97-csoport állása 1. Sárszentmiklós
19 4 2
83-17 61
350 nézõ, vezette: Lak. Gólszerzõ: Polányi, Ódor, Dvéri, Koller, Tömör Cs., Tömör L., Vinklár, Szabó (öngól), illetve Bekõ. Kiállítva: Ács (Seregélyes). Ifjúsági mérkõzés: 3-0
2. Adony
18 3 4
88-31 57
3. Sárosd
17 3 5
86-20 54
4. Seregélyes
14 8 3
88-39 50
5. LMSK
14 4 7
51-39 46
LMSK—Füle 3-1 (2-0)
6. Jenõ
13 6 6
79-41 45
7. Pálhalma
13 4 8
51-43 43
8. Lajoskomárom
100 nézõ, vezette: Németh. Gólszerzõ: Kerti, Csizmadia (2), illetve Bencsik. Ifjúsági mérkõzés: 3-2 Dég—Adony 2-4 (0-2) 150 nézõ, vezette: Vitányi. Gólszerzõ: Maráczi (2), illetve Huszák (2),Csorba T. (2). Ifjúsági mérkõzés: 6-2 Pálhalma—Sárbogárd 2-2 (1-2) 80 nézõ, vezette: Horváth. Gólszerzõ: Kovács, Gajdó, illetve Szabó A., Tomán. Ifjúsági mérkõzés: 2-0
11 4 9
54-45 37
9. Káloz
9 2 14
41-55 29
10. Füle
7 4 14
39-72 25
11. Mezõszilas
7 2 16
48-74 23
12. Sárbogárd
6 5 14
31-69 23
13. Kulcs
6 4 15
28-53 22
14. Kisláng
6 4 15
33-105 22
15. Elõszállás
6 3 16
38-73 21
16. Dég
1 4 19
23-85
7
sén, jó csapatjátékot produkáló játékosaim megérdemelten nyertek. Jók: egész csapat.
Ifjúsági mérkõzés: Sárszentmiklós–—Mezõszilas 8-0 (3-0) Góllövõk: Bakos Z. (4), Barta (2), Zámbó, Kufa. Jakab Ferenc edzõ: Tavalyi évben elszenvedett fájó vereségünkért visszavágtunk. Csapatunk az elsõ perctõl az utolsó percig végig kézben tartva irányította a mérkõzést. Ami igazán tetszett, hogy igazi csapatként játszottunk. Jók: egész csapat. Az õszi szezonban Mezõszilason, fájó vereséget szenvedett ifjúsági csapatunk, melynek megfelelõen játékosaink revans szándékával léptek pályára, és ennek megfelelõen is játszottak. Mérkõzésen szépségdíjas gólok is születtek a már ekkor jelen lévõ, jelentõs számú szurkoló kifejezetten élvezetes mérkõzést láthatott, melynek végeztével mindenki csak legekben beszélt a játékosokról és különösen azok hozzáállása tetszett mindenkinek. Ami számomra az igazi pozitívum volt, hogy a csereként pályára lépõk mindegyike szinte azt a szintet hozta, mint az elõdje. Mint köztudott, szerdán Aba csapatát fogadjuk a magyar kupában, melyen, ha ilyen teljesítményt nyújtunk, akkor tovább léphetünk, majd vasárnap Elõszállásra látogatunk a bajnokság keretében. Szabó Béla
HIRDETMÉNY Sárbogárdi Polgármesteri Hivatal értesíti a lakosságot, hogy a Fejér Megyei Állategészségügyi és Élelmiszerellenõrzõ Állomás állatorvosa az ebek veszettség elleni pótoltását végzi 2005. május 25-én (szerdán): Kislók (József A. u. sarkán): 8.00-8.30 óráig, Sárbogárd, Ifjúsági park: 9.00-9.45 óráig, Töbörzsök, Gulyarét: 10.00-10.45 óráig, Sárszentmiklós, Gabona elõtt: 11.00-11.45 óráig. 2005. május 26-án (csütörtökön): Pusztaegres: 8.00-8.30 óráig. Felhívjuk az ebtartók figyelmét, hogy minden 3 hónapnál idõsebb ebet évente, egy alkalommal veszettség ellen be kell oltani! A veszettség elleni oltás+a féregtelenítés: – kistestû kutyánál 1.800 Ft, – közepes testû kutyánál 1.900 Ft, – nagytestû kutyánál 2.000 Ft. Az oltatlanul maradt ebek tulajdonosával szemben szabálysértési eljárást kezdeményezünk. Sárbogárd város jegyzõje
12
KÖZÖSSÉG
2005. május 19. Bogárd és Vidéke
SZABÓ IMRE: A JÓ HÍR
Evangelizáció a „Biblia szívérõl” Karcsú kis kötettel tisztelt meg Szabó Imre református lelkész. A kötetben hét evangelizációt olvashatunk. Mind a hét ugyanannak az egy igének, a „Biblia Szívének” — ...úgy szerette Isten a világot, hogy az õ egyszülött fiát adta, hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örökké éljen (Ján. 3,16) — hét különbözõ fordítása alapján íródott. Szabó Imre a szív szeretetének végtelen mélységeibõl — a Biblia szívébõl — csiszolt számunkra egy csodálatos drágakövet, egy kristályszívet, amelyen át — ha úgy akarjuk — megpillanthatjuk, pontosabban mondva megélhetjük a mindannyiunk számára valóságosan létezõ és egyáltalán lehetséges élõ hitet. Nem holmi csillogó-villogó, irigységre, mohóságra csábító drágakövet csiszolt itt nekünk. És nem a maga okosságát csillogtatta e kis füzetben, hanem következetesen megmarad a templom hideg kövén népéért síró Isten szolgája, e népet élõ hitre rázó prédikátor. Mindennapi, mégis egyedi és különleges ez a kristályszív. Különleges, mert annyi van belõle, ahány ember. Míg egy és oszthatatlan, mindünk számára adott, mert ez a csodálatos kristály mindünk szívében ott hever — bár a világ végzetes megosztottsága miatt darabjaira törve — lelkünk sivatagi homokjában csillámporrá szétszóródva. Ha belemarkolsz, kipereg az
MEGÚJULT!!! A Delta Testépítõ Klub új szolgáltatásokkal várja vendégeit: AEROB GÉPEK (KARDIÓ), SZAUNA, MASSZÁZS. Nyitvatartás: H-P: 8-13-ig és 14-22-ig, Szo.-V: 10-13-ig és 14-19-ig. Ct: Horváth Tibor. Cím: Delta Testépítõ Klub 7000 Sárbogárd, Ady E. út 114., telefon: 06 (25) 462 052. Szolgáltatói áraink: kondi napijegy 500 Ft, napijegy+szauna 1.000 Ft, 1 havi kondibérlet 3.000 Ft, 1 havi kombinált kondibérlet 5.000 Ft (korlátlan szauna+4 alkalom szolárium-használat). SZOLÁRIUM: alkalmi jegy 10 perc 300 Ft, 15 perc 400 Ft, 20 perc 500 Ft, 30 perc 700 Ft, bérlet (10x20 perc) 3.000 Ft. SZAUNA: 1 alkalom 500 Ft, bérlet (10 alkalom) 3.000 Ft. MASSZÁZS: 1 óra 1.500 Ft, 1/2 óra 800 Ft, cellulitis-kezelés 1.500 Ft (Klein Mária gyógymasszõr, 06 (70) 330 7255).
ujjaid közül. Félrerúghatja ki-ki, ha kedve úgy tartja, mert senki más nem hajol le érte, mert használaton kívül értéktelen, s csak az övé, hiszen mindenki élõ hite nem más által, csak önmaga által létezõ. Ha netán mégis élõ hittel borulnál e csillámporos homokra, a keresztre feszített Krisztus vériszamos kendõjével törli le a könnyeid, és mintegy varázsütésre a bûnbocsánat tisztítótüzében egybeforr e millió darabra hullott kristályszív, és ha a nap felé fordítod, ezer szivárványszínben ott pompázik benne a Világmindenség. A Szabó Imre által kicsiszolt kristályszívnek hét lapja van. Ahogy forgatom a fényben, aszerint hasad fel benne a napfényébõl a szivárvány más-más színe. Nekünk magyaroknak különös jelentõsége van a hetes számnak: a népmesei bûvös hetesnek, az égig érõ fa hét ágának és a rajtuk lévõ hét világának, amiben nemzetünk legõsibb misztériuma rejtõzik. A Biblia a teremtésben szintén hét napról tesz említést. A hetedik a megszentelt ünnep, az Igehirdetés napja, a Jó Hír hirdetésének a napja.
A JÓ HÍR az — ahogy Szabó Imre ebben a könyvében a „Biblia szívérõl” hirdeti számunkra az igét, hogy Isten nem egy eszményi, hanem ezt a valóságos „gonosz világot” szereti. Ez a szeretet végsõkig vitt lényege. És a szeretet nem minõsít senkit, hogy aki szeret az jó, aki nem szeret az rossz. A fogalom maga tévútra visz éppen úgy, mint a materializált Isten fogalom. Amint konkretizálni akarják, megfoghatóvá akarják tenni, kicsúszik a kezekbõl, kipereg mint a homok. Mindenkiben megvan a szeretet, még a legelvetemültebb gyilkosban is darabokra törten, állati szinten szétszóródva a szívben, mint a kövek a tengerparton, és
csak az ember képes arra, hogy még a legelesettebb állapotában is, sõt akkor még inkább, e szétszóródott kövekbõl felépítse Isten erõs várát. Egyedül a bûnös ember — mert ugye, mindannyian bûnösök vagyunk — képes a szív mélységében a szeretet csillámporából összecsiszolni a lélek tiszta tüzében azt a kristályszívet, miként Krisztus tette a keresztfán, aki magára vette mélységes isteni szeretetével a világ szenvedését. Az utolsó igehirdetés után a könyvet becsukva azon gondolkodom, hogy vajon lesz-e belátása az emberiségnek, hogy vállalja az örökélet kényelmetlenségeit a mostani, végzetébe rohanó „vidám” világ helyett? Az Örökéletrõl nem tudják igazán, hogy mi is valójában. Vagy netán ahhoz, hogy megtudják az emberek, ahhoz még súlyosabb katasztrófáknak, úgymond egy igazi végítéletnek kell bekövetkeznie? Ez itt a nagy kérdés, amit az utolsó, hetedik igehirdetési szolgálat feszeget. A hetedik pecsét feltörésének kísérlete voltaképpen a hitbéli ébredés ügye. Ezt hirdeti Szabó Imre is. Vajon megértik-e a csak a szív által, de a szóval ki nem mondottat az emberek? Kívánom igaz szívembõl, hogy Szabó Imre könyve — amely valójában az élete summája — részese lehessen egy új ébredésnek, amiben önmaguk lelkiségére ébredhetnek az emberek. Ráadásnak azt kívánom, hogy ép testtel, ép lélekkel, tiszta tudattal megérhesse e könyv írója még e világban ezt az ébredést! Mindenkinek ajánlom, vásárolja meg ezt a könyvet! Az ára 500 Ft, a tartalma pénzzel nem mérhetõ. Kapható a Bogárd és Vidéke szerkesztõségében. Hargitai Lajos
Hölgyeim, figyelem!
KOSZTÜMVÁSÁR csak egy napig, féláron! Sárbogárdon, a József Attila Mûvelõdési Központban
2005. május 24-én, kedden, 10-13 óráig. Nõi szoknyás kosztüm 8.000 Ft helyett 4.000-4.500 Ft-ig; nõi nadrágkosztüm 11.000 Ft helyett 5.500-6.500 Ft-ig.
Bogárd és Vidéke 2005. május 19.
KULTÚRA / PROGRAMAJÁNLÓ
VÁROSI GYERMEKNAP
13
Jöjjön moziba, a mûvelõdési otthonba!
május 28., szombat, helyszín: Sárbogárd, Hõsök tere. 21-én, szombaton, 19 órakor:
9 órától 13 óráig: „Lovagi torna” a Történelmi Bajvívó Egyesület bemutatkozása, harci bemutató, majd a fegyverek, különféle eszközök kipróbálhatók.
BÚJÓCSKA Színes amerikai thriller
Ugráló vár egész délelõtt, rendõrségi bemutató, tûzoltóbemutató, ügyességi vetélkedõk, játszóház, megmászható gépóriások.
A kis Emily nem tud megbirkózni édesanyja elvesztésével. A pszichiáter apa volt tanítványát, a csinos szakpszichiáternõt kéri meg, hogy próbálja ismét nyitottá tenni Emily-t a világra.
Szeretettel várja a gyerekeket: Sárbogárd Város Önkormányzata
ÁLOMFOGÓK figyelem! Gyermeknap X. Szent István A Vajákosok, Napok Táltosok, Sárszentágotán június 4-én.
Kálozon 2005. május 18-23. a Szent István Általános Iskola Szent István Napokat rendez. Programajánló: Május 18.: kézilabda-kupa (volt).
Délelõtt: VI. Ágota-kupa labdarúgótorna, helye: Sárszentágota sportpálya, rendezõ: Sárszentágotai Általános Iskola. Korosztályok: 1994-ben vagy késõbb születettek, 1992-ben vagy késõbb születettek, 1990-ben vagy késõbb születettek. Csapatlétszám: 6+1 fõ (3 fõ csere). A csapatok oklevél, érem és kupa elismerésben részesülnek, díjazzuk a legjobb játékosokat is. Szabályok: 5x2 kapu, nagypályás szabályok szerint. Nevezés: 2004. június 4-én, 12 óráig. Telefon: 06 (25) 509 439, 06 (70) 526 4579. A tornára iskolai és alkalmilag szervezett csapatok is nevezhetnek. Délután: történelmi játékok, kézmûves-foglalkozás, tátika, néptánccsoportok, diszkó, büfé. Minden érdeklõdõt szeretettel várunk. Rendezõk
Énekmondók, Sámánok és Egyéb Révülõk Találkozójára várunk benneteket,
2005. május 23-án, 15 órakor
Május 19.: vers- és prózamondó verseny, mûveltségi vetélkedõ felsõsöknek, kerékpáros ügyességi verseny, futball-kupa, mûveltségi vetélkedõ alsósoknak.
a Mészöly Géza Általános Iskolában.
18.00 órakor: néptánc- és színjátszó bemutató iskolánk és a Sárvíz Mûvészeti Alapiskola tanulóival. Táncház.
(A Gergõ és az álomfogók, a Gergõ és a bûbájketrec, a Gergõ és a táltosviadal címû könyvek szerzõje.)
Május 20., 9.00 órakor: fõzõverseny iskolánk osztályainak részvételével.
A Madarász József Városi Könyvtár rendezvényét a Nagy Könyv-program keretében az NKA támogatja.
Egész nap versenyek, délután 3 órakor látványos SZIN-parádé.
A révülõk birodalmában kalauzotok lesz egy majdnem táltos: Böszörményi Gyula író.
Este 6.00 órától suli diszkó.
Lõrincz L. László május 24-én, 15.30 órakor DEDIKÁLJA
Természetjárás A június 11-re tervezett túránk technikai okokból elmarad. Május 28-án a rétimajor-örspusztai megyei nyílt túrára kerékpárral az indulás a Plus áruház parkolójából 8 órakor, vonattal 9 órakor lesz. Valamennyi résztvevõ emléklapot kap. Az étkezés megrendelését 27-én reggel a 06 (30) 429 8964-es telefonszámra kérjük leadni. (1100,-/fõ).
A felakasztott indián címû, újonnan megjelent könyvét a
Pataki könyvesboltban,
melyre minden kedves érdeklõdõt szeretettel várunk!
14
CSALÁDI KÖR / A MI VILÁGUNK
Nagymama receptjei Káposztás gulyás Rostély nélküli kuktában, zsírban megfonnyasztunk egy fej finomra vágott vöröshagymát. Meghintjük pirospaprikával, behelyezzük a rostélyt a kuktába, és hozzáadunk 30 dkg kockára vágott marhalábszárhúst. Sóval, egy gerezd fokhagymával, köménymaggal ízesítjük, felengedjük vízzel, és majdnem puhára pároljuk a húst. Kb. 25 perc fõzés után hozzáadunk 20 dkg egyszer átmosott savanyú káposztát, és felengedjük annyi vízzel, hogy az ellepje. Az egészet puhára fõzzük, és tálalás elõtt tejfölözzük.
Hû de jó volt Baracson! Immár harmadszor rendezte meg a baracsi egyházközség a pünkösdi hittanos találkozót és versenyt Simonné Zelnik Angéla hitoktató vezetésével, szombaton. A szentmiklósi hittanosok most is nagy létszámmal vettek részt a rendezvényen. Az elõzõ években kizárólag a szülõk segítségével jutottak el a gyerekek a helyszínre 10-15 személyautóval, az idén azonban akadt áldozatos lelkû segítõnk is. Nagy Károly egy 40 személyes buszt ajánlott fel, Barta György pedig a cég mikrobuszát adta kölcsön feltankolva. Erõsné Hajni, Kazsokiné Anikó, Csöndesné Márti és „Vasi” saját autóval és kisbusszal segített. Becker Gizike a nagy buszon állt helyt a gyerekekkel. A fõzõversenyt Anikó nyerte meg nekünk kis kuktája, Martin segítségével. Kívánom, hogy segítõink az Egyház és a gyerekek hálája mellett az Isten áldását is érezzék. Amikor odaértünk, csoportokba verõdve 8 csapatot alkottunk. Egy csapat Pázmándról, kettõ Baracsról. Mivel Miklósról több mint ötven hittanos vonult fel, mi öt csapatban fértünk el. Számos akadály legyõzése, elméleti és gyakorlati feladat megoldása, na meg kb. 6 km gyaloglás után fáradtan, de hatalmas étvággyal merítettük kanalainkat Anikó gulyáslevesébe. Az eredményhirdetés a délutáni szentmise után volt. A misét Papp Laci atya celebrálta, de még a szent liturgia is igazi csapatmunka volt. Ja, és az egyik csapatunk Porkoláb Reni és Krisztián vezetésével elnyerte az elsõ helyezettnek kijáró vándorkupát. (Megtekinthetõ a miklósi katolikus templomban). Mellesleg a második és a negyedik helyezés is a mienk. Úgy gondolom azonban, hogy nem is a verseny, a helyezések és az ajándékok szereztek a gyerekeknek a legnagyobb örömet, hanem az együttlét, a közösségalkotás azokkal, akik ugyan úgy gondolkoznak az élet nagy dolgairól, mint õk. Azt hiszem nekünk „bölcs” felnõtteknek lenne mit tanulnunk tõlük. Köszönjük a szervezõknek, a segítõknek, a szülõknek, de legfõképpen Urunknak és Istenünknek e szép napot. Jövõre újra ott leszünk. Igaz?! Varga László hitoktató
2005. május 19. Bogárd és Vidéke
TABLÓMUSTRA Sétálj végig ezekben a napokban például Székesfehérvár fõutcáján! A boltok kirakatában ott virítanak a végzõs középiskolások tablói. Milyen csábos mosolyt tud röpíteni némelyik leány a fényképezõgép felé! Egyik-másik osztályból bizonyára ki lehetne állítani egy országos nõi szépségverseny egész mezõnyét. De aztán ott vannak a komoly, minden bizonnyal szorgalmas lányok, némelyiknek a belsõ szépsége már sejteti a leendõ családanyát, doktornõt, bírónõt, de miért ne lehetne közöttük akár egy leendõ köztársasági elnök? Na, a fiúk is sokfélék. Ott méláznak a romantikus költõk, szívlovagok, vigyorognak a sikeremberkék, az akarnokok, kihívó tekintettel néznek a lencsébe s kisebb-nagyobb diktátorok, de meghúzódnak közöttük a nemecsekek, az örök balekok is. Ma úgy látszik, nem lesz könnyû dolguk az életben ezeknek a mai érettségizõknek. A többségük tovább tanul, behajítódnak a lelketlen diplomagyárak világába, ahol megtanulnak inni, nemileg zabolátlankodni, röhögni mindenen, s ahol lámpával is nehéz találni olyan oktatót, aki elmagyarázza nekik, hogy léteznek erkölcsi normák. Sokuknak kinéz a felsõ fokú tanulmányok után egy hosszabb-rövidebb munkanélküliség, amikor ugyancsak szükség lesz lelkierõre, kitartásra. „Bár zord a harc, megéri a világ” – írta Ady Endre. Bizony meg-megfordul majd ezeknek a mai fiataloknak az agyában az a kérdés, hogy tényleg megéri? De a kirakatnézegetõ járókelõknek feltûnhet valami tendenciaszerûen jelentkezõ vonás az új tablókon. A tanárok arcképe legtöbb helyen kisebb méretû, mint a diákoké. Mert hiszen a tabló az osztályt ábrázolja, nem a tantestületet. A tanárok képe a saját egykori tablójukon volt megfelelõ méretû, ahol õk voltak a diákok, most õk csak olyan járulékszerûen vannak rajta a táblán, ha ugyan egyáltalán rajta vannak. (Mert van tabló, ahol egyetlen tanár képe sem szerepel.) Na mármost, ha okkal vagy ok nélkül beóvakodik valaki egy gimnázium folyosóira, és elkezdi nézegetni ott a régi tablókat a falakon, azt a furcsa megfigyelést teheti, hogy a tíz, húsz, harminc évvel ezelõtti képsorokon a tanárok arcképe szinte kivétel nélkül nagyobb, mint a diákoké. Ez van. A kérdés: van-e jogunk feltételezni, hogy napjainkban a tanár, aki bizony sok esetben anyja helyett anyja, apja helyett apja a gyereknek, akinek a vállán bizony ki-kisírja magát néha az a nebuló, akinek az arca, a gesztusai örökre bevésõdtek az ember emlékezetébe, ez a tanár tehát kezd jelentéktelen figurává válni az ifjúság számára? Tudni kell, hogy a jelenlegi rendszer szerint manapság még egyszer annyi tanár tanít egy osztályban, mint régebben. Új tantárgyak, csoportbontások léptek be az oktatásba. Kis létszámú osztályok esetén több a tanár, mint a diák. Tehát van egy helytakarékossági szempont. Meg ugye a rendszerváltozás óta az egyik alapeszme a tekintélyelv megkérdõjelezése. Ma egy miniszter is beáll a bolti pénztár elõtt a sorba (nemrég Demszkyt lehetett látni ilyen — népszerûségszerzésnek sem rossz — helyzetben). Harminc évvel ezelõtt egy községi párttitkár is a rangján alulinak vette volna az ilyesmit. A „tekintély” szónak jócskán megkopott az értéke. Valahogy nekem mégis furcsák ezek a kisméretû tanárportrék a tablókon. (L. A.)
ÖRÖKZÖLD-AKCIÓ!
–20-50% kedvezmény május 31-ig.
Rhododendron, azalea, magnólia érkezett. Gazdabolt és Faiskola, Sárbogárd, Ady E. út 224., tel.: 06 (25) 462 214
Bogárd és Vidéke 2005. május 19.
GYEREKSAROK
15
Tapsi koma hátas lova Rejtvény Egy régi fogalmazást olvashattok helyesírási hibákkal. Javítsátok ki, és küldjétek be a helyes szöveget.
Petõfi napja: 1848. március 15. Petõfi reggel felkelt megreggelizett és elköszönt a feleségétõl és elindult a Pilvaksz kávéházba hogy találkozzon barátaival utána elindultak az utszán hogy kinyomtasák a nemzeti dalt és a 12 pontot azt mondta Petõfi hogy nem megyünk a cenzurhoz egybõl a nyomdába menyûnk oda értek de akor már 10 000 ember toporgot az esõbe és várták mikor nyomtasák ki a 12 pontot és a Nemzeti dalt de nem engeték kinyomtatni és az egyik dolgozó odahajolt Petõfihez és azt sugta a fülébe hogy alkalmazanak erõszakot akkor Petõfi azt mondta ha nem nyomtasák ki akkor eroszakot alkalmaz és igy kinyomtaták a Nemzeti dalt és a 12 pontot így gyözöt a foradalom Petõfi vezetésével. H. János, 7. o., 1997. jan. 26.
Beküldési határidõ: május 24.
Az elõzõ szám megfejtése Aki másnak vermet ás, maga esik bele.; Bámul, mint borjú az újkapura.; Addig jár a korsó a kútra, amíg el nem törik.; A hazug embert elõbb utolérik, mint a sánta kutyát.; Okos enged, szamár szenved.
Helyes megfejtést küldtek be: Sallai Attila, Sárbogárd; Sallai Dalma, Sárbogárd; ifj. Simon György, Sárbogárd; Szabados Fanni, Sárbogárd; Szakács Alexandra, Sárbogárd; Török Aletta, Sárbogárd; Meilinger Petra, Sárbogárd; Bogdán Barbara, Sárbogárd; Freschli Janka, Sárbogárd; Goldberger Kitti, Sárbogárd; Goldberger Marcell, Sárbogárd; László Kata, Sárbogárd; Némethy Zita, Sárbogárd. Szerencsés heti megfejtõnk:
László Kata Sárbogárd, Petõfi u. 2/B. Nyereményedet átveheted a szerkesztõségben.
Heti idõjárás A következõ napokban beköszönt a májusi nyár. A hét végén sok lesz a napsütés. A jövõ hét közepétõl fordul ismét változékonyabbra az idõ, akkor már ismét több helyen lehet zápor, zivatar. A reggeli hõmérséklet 6-17, a nappali 16-29 fok körül alakul.
Tapsi meglátogatta Oposszumékat. Beszélgettek errõl-arról, és mint mindig, most sem tudta megállni, hogy ne csúfolja ki Ravaszdit. Atyám éveken át lovagolt Ravaszdin — dicsekedett. — Egész jó hátas ló volt. Oposszumék jót nevettek a tréfán. — Nem hisszük el — mondták. — Mutasd meg, hogyan csinálta! Nos, Tapsi komának sem kellett sok, máris készen volt a terv. Amikor másnap Ravaszdi elment az ajtaja elõtt kiszólt neki. Kérlek, segíts rajtam, Ravaszdi! El szeretnék menni Oposszumékhoz vendégségbe, de nagyon fáj a lábam. Elvinnél a hátadon? Ravaszdi úgy vélte, most majd jól megleckézteti Tapsit, ezért ráállt a dologra. Nyerget vett a hátára, kantárt húzott a fejére és útnak eredtek. Csendben haladtak egy ideig, amikor Ravaszdi megkérdezte: — Miért izegsz-mozogsz annyit Tapsi? — Csak a kengyelt veszem rövidebbre — válaszolta mosolyogva a bajusza alatt. Valójában egy pár hegyes sarkantyút vett fel. Aztán amikor Oposszumékhoz értek, Ravaszdi a földre akarta dobni Tapsit, de az úgy megsarkantyúzta, hogy tánclépés-
ben galoppozott végig a házhoz vezetõ ösvényen. Tapsi koma leugrott, kikötötte Ravaszdit a korláthoz, mielõtt még bosszút állhatott volna. Tapsi odasétált Oposszumékhoz, akik szóhoz sem jutottak a meglepetéstõl. — Ugye, milyen jó hátas ló — mondta nekik elégedetten. Még jobb lesz, ha majd betanítom. Fordította: Selmeci Gyöngyi
ASZTALITENISZ HÍREK Utoljára két héttel ezelõtt jelentkeztünk mérkõzések eredményeivel. Akkor még arról tudósíthattunk, hogy veretlen a csapat. Azóta annyi változás történt, hogy elszenvedte elsõ két vereségét. Az egyiket a jelenleg elsõ helyen álló Kisapostag csapatától 10-8 arányban. Pedig a mérkõzés elején jól indult minden, a két páros mérkõzést a hazaiak nyerték, az egyéni mérkõzések során is Lovász Lajos mind a négy mérkõzését megnyerte, így volt esély a gyõzelemre. Azonban id. Papp László „csak” két mérkõzést tudott nyerni, a másik két játékos ifj. Papp László és Dörögdi Gábor azonban újra nulláztak. Dörögdi Gábornál még érthetõ is ez, mert már látta „szomorú” sorsát — május 7-én megnõsült, és ezért remegett az ütõ a kezében. Hogy ifj. Papp-pal mi történt, azt nem sikerült kideríteni, de õ is simán veszítette mind a négy mérkõzését, így alakult ki a végeredmény. A következõ mérkõzésre május 11-én, Dunaújvárosban, a Linde csapata ellen
került sor, akik jelenleg a második helyen állnak. Tartalékosan tudott felállni a csapat, mivel Lovász Lajos nem tudott játszani egyéb elfoglaltsága miatt, ez meg is látszott az eredményen, mivel 15-3ra gyõzött a Linde csapata. Egyedül id. Papp László nyert három mérkõzést, ifj. Papp László, Szõnyegi Tibor és Dörögdi Gábor (esküvõ után már nemcsak a keze, de a lába is remegett) nem tudtak mérkõzést nyerni. Reméljük, a következõ héten, pénteken az utolsó szezonzáró mérkõzésre kipihenik magukat a fiúk, és Polgárdi ellen, 17.30 órakor sorra kerülõ mérkõzésen gyõzelemmel fejezik be a szezont. Mivel Polgárdi csapata nem a legerõsebb játékerõt képviseli, ezért a Sárbogárd csapatában lehetõsége lesz több új játékosnak bemutatkozni, és asztalhoz állnia (Máté János, Csizmadia János, Baki Ferenc). Minden érdeklõdõt és nézõt vár a mérkõzésre a SAK vezetõsége
16
TÉVÉ-RÁDIÓMÛSOR MÁJUS 21., SZOMBAT
MTV: 5.35 Hajnali gondolatok 5.38 Agrárhíradó 5.50 Nap-kelte 9.00 Marco és Gina 9.25 Boldog születésnapot 10.15 A 12-es körzet 11.05 Heti mozaik 12.00 Hírek 12.10 TGV, avagy a szupergyors járat 13.35 Autóvízió 14.05 Delta 14.35 Énekek éneke 14.55 Századunk 15.25 A Nagy Könyv 16.25 József Attila 100 16.35 Elsõ szerelem 18.35 Luxor-show 19.30 Híradó 20.05 Jack és Bobby 20.45 Eurovíziós dalverseny 2005. 0.25 Híradó este 0.35 Kockázatos játék 2.25 Gazdagodj okosan! RTL KLUB: 6.00 A GEO bemutatja 6.55 A világ meséi 7.00 Kölyökklub 9.30 Disney-rajzfilmek 10.25 Játék! 11.30 Ötletház 12.00 Híradó 12.10 Autómánia 12.40 Forma-1 14.15 Így készült: Star Wars III. 14.50 Dawson és a haverok 15.45 John Doe 16.45 Atomvihar 18.30 Híradó 19.00 Fókusz plusz 19.30 IQ 23.00 Acélcsapda 0.40 Az utca törvénye 1.35 A GEO bemutatja TV2: 6.00 TV2-matiné 10.00 Vad világ 10.25 Kalandjárat 10.55 Babaház 11.25 Laktérítõ 12.00 Totalcar 12.35 Kobra 13.30 Kulcsember 14.25 Jake 2.0 15.25 Sliders 16.25 Csillagkapu 17.25 Rex felügyelõ 18.30 Tények 19.00 Magellán 19.30 Activity 20.10 Bazi nagy buli 22.10 Szerencsétlen baleset 23.50 A kívülálló 1.40 Gyilkossági csoport KOSSUTH RÁDIÓ: 4.00 Hírek. Óránként hírek, idõjárás 4.03 Zene 4.25 Rákóczi-induló 4.34 Szülõföldünk 5.00 Reggeli Krónika 5.40 Házunk tája 6.33 Egy csepp emberség 8.00 Krónika 8.06 Kopogtató 8.53 Fúvom az énekem... 9.05 Családi tükör 9.35 Kézjegy 10.05 Szombat délelõtt 10.35 Rádiókabaré 12.00 Déli Krónika 12.30 Kontinensek, szántóföldek 13.04 Új Zenei Újság 14.05 Oxigén 14.40 Világstúdió 15.04 Irodalmi újság 16.00 Tizenhat óra 17.30 Népzenei portré 18.00 Esti Krónika 18.20 Színház az egész világ! 18.30 Szemle 19.05 Sportvilág 19.29 Ötöslottó-sorsolás 19.30 Mese 19.40 Szülõföldünk 20.04 Aranyemberek: Király Gábor élsportoló 20.35 Rádiószínház. Rajongó 21.50 Wolf-dalok Goethe verseire 22.00 Késõ Esti Krónika 22.20 Elfelejtett sorsok… 23.00 Hírek 23.04 Saját hangja, vigye haza…0.00 Himnusz 0.10 Éjszaka
MÁJUS 22., VASÁRNAP MTV: 5.35 Hajnali gondolatok 5.38 Agrárhíradó 5.50 Nap-kelte 9.05 Fõtér 10.00 Magyar elsõk 10.20 Csodálatos vízi utak 11.05 „Így szól az úr!” 11.15 Szabadság, reménység, szolidarítás… 11.40 Nemzeti értékeink 12.00 Hírek 12.10 Az ezredforduló építészete 13.20 Mindentudás egyeteme 14.10 A Vigeland park, Oslo gyöngyszeme 14.25 Csellengõk 14.50 Örömhír 15.15 József Attila 100 15.25 Telesport 15.55 Grosics Gyula, a fekete párduc története 16.40 TS 18.35 Berlin, Berlin 19.30 Híradó 19.55 Bob herceg 21.25 Friderikusz 22.35 Híradó este 22.40 Telesport magazin 23.10 Héthatár 0.00 New York sûrûjében 0.45 Gazdagodj okosan! RTL KLUB: 6.00 A vadak ura 6.40 Lisa 7.00 Kölyökklub 8.50 Megaman 9.15 Inuyasha 9.45 Vasárnapi receptklub 10.35 Arany Ászok liga 13.30 Forma-1 16.20 Hatoslottó-sorsolás 16.30 Eltûntnek nyilvánítva 17.30 V. I. P. 18.30 Híradó 19.00 Medicopter 117 20.00 Londoni csapás 22.20 Heti hetes 23.30 Amerikai bérgyilkosnõ 1.10 Fókusz portré 1.40 Az utca törvény TV2: 5.45 Reggeli gondolatok 6.15 Mókás mechanika 6.45 TV2-matiné 10.30 Egyrõl a kettõre 11.00 Stahl konyhája 11.35 Xena 12.25 Knight Rider Team 13.25 Országutak õrangyala 14.25 Kaland Bt. 15.30 Pacific Blue 16.30 Walker, a texasi kopó 17.30 J. A. G. 18.30 Tények 19.00 Napló 20.00 Irigy Hónaljmirigy 21.05 A pók hálójában 23.15 Thelma és Louise KOSSUTH RÁDIÓ: 4.03 Zene 5.35 Rákóczi-induló 5.40 Szülõföldünk 6.00 Vasárnapi újság 6.33 Egy csepp emberség 7.00 Kárpát-medencei krónika 8.25 Édes anyanyelvünk 8.30 A múzsák kertjében 9.05 Világóra 10.04 Evangélikus istentisztelet 11.05 Gondolat-jel 12.00 Déli Krónika 12.25 Harminc perc alatt a Föld körül 12.55 Vasárnapi levél 13.05 Névjegy 14.04 Szonda 14.35 Mit üzen a rádió? 15.04 Hajszálgyökerek 15.35 Mûvészlemezek 16.04 Tiszteletbeli polgárok 17.00 A mi idõnk... 18.00 Esti Krónika 19.04 Sportvilág 19.30 Mese 19.40 Szentirmay Elemér nótáiból 20.04 Archívumok mélyérõl 20.56 Közvetítés a kecskeméti Katona József Színházból 22.00 Késõ Esti Krónika 23.20 Mozart: F-dúr divertimento 0.00 Himnusz 0.10 Éjszaka
MÁJUS 23., HÉTFÕ MTV: 5.35 Hajnali gondolatok 5.38 Agrárhíradó 5.50 Nap-kelte 9.00 Napi mozaik 11.00 Parlamenti napló 12.00 Híradó 13.02 Roma magazin 13.25 Nemzetiségi magazin 14.05 Az ígéret földje 14.55 Kachorra 15.40 Telitalálat 16.35 12+ 16.45 Életképek 17.25 József Attila 100 17.30 Híradó délután 18.00 12+ 18.15 Híradó 18.25 Pláza 19.22 12+ 19.30 Híradó 20.05 Kékfény 20.58 A Nagy Könyv 21.05 Hogy volt?...Hogy volt! 22.00 Hétfõ este 22.30 Híradó 22.45 Provokátor 23.15 Kárpáti krónika 23.30 Broadway 39. utca 1.45 Gazdagodj okosan! RTL KLUB: 6.00 Ármány és szenvedély 6.30 Reggeli 8.34 Találkozások 9.00 Receptklub 9.15 Top shop 10.15 Delelõ 11.45 Receptklub 12.00 Híradó 12.10 Játszd újra, jeti! 13.50 Játék 15.10 Disney-rajzfilmek 15.35 Csacska angyal 16.35 Balázs-show 17.30 Mónika-show 18.30 Híradó 19.00 Fókusz 19.35 Legyen Ön is milliomos! 20.15 Barátok közt 20.55 Gyõzike 21.50 A rettegés foka 23.05 Yonggary 1.00 Találkozások-este 1.10 Autómánia 1.40 Fókusz TV2: 6.00 Magellán 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 7.00 Mokka 9.00 Stahl konyhája 9.10 Latin pofonok 10.15 Teleshop 11.30 Providence 12.30 A remény kórháza 14.30 Norbi titok 14.35 Játékidõ 15.35 A szerelem ösvényei 16.30 Jó barátok 17.25 Bûbájos boszorkák 18.30 Tények 19.00 Jóban, rosszban 19.30 Aktív 20.15 Multimilliomos 20.55 A barlang fogságában 23.05 Nyom nélkül 0.00 Dolce Vita 0.30 Jó estét, Magyarország! 1.00 Norbi titok 1.10 A bûn nyomában
2005. május 19. Bogárd és Vidéke
KOSSUTH RÁDIÓ: 4.00 Hírek. Óránként hírek, idõjárás 4.03 Zene 4.25 Rákóczi-induló 4.34 Szülõföldünk 5.00 Reggeli Krónika 5.39 Falurádió 6.00 Krónika 6.30 Hírek 6.33 Egy csepp emberség 8.04 BBC-világhíradó 8.19 Mindennapi tudomány 9.04 Napközben 11.04 Szonda 11.35 76. Ünnepi könyvhét 12.00 Déli Krónika 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv 13.05 Vendég a háznál 13.30 Vallási félóra 14.04 Zene-szóval 15.05 Szóljon hozzá! 16.00 Délutáni Krónika 16.15 „Magyarországról jövök...” 17.05 Pénz, piac, profit 17.45 Kék bolygó 18.00 Esti Krónika 19.04 Szülõföldünk 19.30 Sportvilág 19.48 Jó éjszakát gyerekek! 20.04 Aranyemberek: Pesovár Ernõ néprajzkutató 20.35 76. Ünnepi könyvhét 21.05 Szabó család 21.35 Értsünk szót! 22.00 Késõ Esti Krónika 22.30 Etikai kódex 23.04 Lemezmúzeum 0.00 Himnusz 0.10 Éjszaka
MÁJUS 24., KEDD MTV: 5.35 Hajnali gondolatok 5.38 Agrárhíradó 5.50 Nap-kelte 9.05 Napi mozaik 11.00 Szerelmek Saint Tropez-ban 12.00 Híradó 13.04 Kívül-belül 13.05 Nemzetiségi magazinok 14.05 Az ígéret földje 14.55 Kachorra 15.45 Telitalálat 16.40 12 + 16.45 Maradj velünk! 16.55 Katolikus krónika 17.25 József Attila 100 17.30 Híradó 17.55 Kívül-belül 18.00 12+ 18.15 Híradó 18.25 Pláza 19.22 12+ 19.30 Híradó 20.05 Önök kérték 20.58 A Nagy Könyv 21.05 Életképek 21.40 Európa bál 22.00 Kedd este 22.29 Kívül-belül 22.30 Híradó 22.45 Rakott 23.40 Kárpáti krónika 23.55 Arc 1.35 Gazdagodj okosan! RTL KLUB: 6.00 Ármány és szenvedély 6.30 Reggeli 9.00 Receptklub 9.15 Top shop 10.15 Delelõ 11.45 Receptklub 12.00 Híradó 12.10 Nincs igazság 13.50 Játék 15.10 Disney-rajzfilmsorozat 15.35 Csacska angyal 16.35 Balázs-show 17.30 Mónika-show 18.30 Híradó 19.00 Fókusz 19.35 Legyen ön is milliomos! 20.15 Barátok közt 20.55 Vészhelyzet 21.50 Desszert 22.30 Ölni a múltért 0.15 Találkozások-este 0.30 Igaz történetek 2.10 Fókusz TV2: 6.00 Laktérítõ 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 7.00 Mokka 8.50 Stahl konyhája 9.10 Latin pofonok 10.00 Teleshop 11.30 Providence 12.30 A remény kórháza 14.30 Norbi titok 14.35 Játékidõ 15.35 A szerelem ösvényei 16.30 Jó barátok 17.25 Bûbájos boszorkák 18.30 Tények 19.00 Jóban, rosszban 19.30 Aktív 20.15 Multimilliomos 21.00 A profi 23.10 Nyomtalanul 0.10 Szeret, nem szeret 0.25 Jó estét, Magyarország! 0.55 Propaganda 1.30 Norbi titok 1.35 Balra a nap nyugszik KOSSUTH RÁDIÓ: 4.00 Hírek. Óránként hírek, idõjárás 4.03 Zene 4.25 Rákóczi-induló 4.34 Határok nélkül 5.00 Reggeli Krónika 5.39 Falurádió 6.33 Egy csepp emberség 8.04 BBC-világhíradó 8.19 Mindennapi tudomány 8.47 Gyógyír 9.04 Napközben 10.00 Délelõtti krónika 11.35 76. Ünnepi könyvhét 12.02 Déli Krónika 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv 13.05 Vendég a háznál 13.30 Vallási félóra 14.04 Társalgó 15.05 Szóljon hozzá! 16.00 Délutáni Krónika 16.15 „Magyarországról jövök...” 17.05 Európa-klub 17.45 Kék bolygó 18.00 Esti Krónika 19.00 Határok nélkül 19.30 Sportvilág 19.49 Mese 20.04 Aranyemberek: Szabó István Tinódi-díjas lantmûvész 20.35 76. Ünnepi könyvhét 21.05 Mesélõ krónikák 21.35 Népdalok, népdalfeldolgozások 21.55 Gyöngyszemek 22.00 Késõ Esti Krónika 22.30 Tér-idõ 23.04 Operákból 0.00 Himnusz
MÁJUS 25., SZERDA MTV: 5.35 Hajnali gondolatok 5.38 Agrárhíradó 5.50 Nap-kelte 9.05 Napi mozaik 11.00 Szerelmek Saint Tropez-ban 12.00 Híradó 13.02 Nemzetiségi magazinok 14.00 Az ígéret földje 14.50 Kormányváró 15.20 Fogadóóra 15.50 Telitalálat 16.40 12 + 16.45 Református ifjúsági mûsor 16.55 A tótkomlósi zsidók emléke 17.24 József Attila 100 17.30 Híradó 17.56 Mire jó az EU? 18.00 12+ 18.15 Híradó 18.25 Pláza 19.22 12+ 19.30 Híradó 20.05 A tévé ügyvédje 20.58 A Nagy Könyv 21.05 Századvég 22.00 Szerda este 22.30 Híradó 22.45 Lapozó 23.40 Kárpáti krónika 23.55 Az áruló 1.35 Gazdagodj okosan! RTL KLUB: 6.00 Ármány és szenvedély 6.30 Reggeli 9.00 Receptklub 9.15 Top shop 10.15 Delelõ 11.45 Receptklub 12.00 Híradó 12.10 Skacok az õseim 13.50 Játék 15.10 Disney-rajzfilmsorozat 15.35 Csacska angyal 16.35 Balázs-show 17.30 Mónika-show 18.30 Híradó 19.00 Fókusz 19.35 Legyen Ön is milliomos! 20.15 Barátok közt 21.00 Végképp eltörölni 23.10 XXI. század – a legendák velünk élnek 23.40 Az elnök emberei 0.35 Találkozások 0.50 Arany Ászok liga 1.10 Antenna 1.40 Fókusz TV2: 6.00 Propaganda 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 7.00 Mokka 8.50 Stahl konyhája 9.00 Latin pofonok 10.00 Teleshop 11.30 Providence 12.30 A remény kórháza 14.30 Norbi titok 14.35 Játékidõ 15.35 A szerelem ösvényei 16.30 Jó barátok 17.25 Bûbájos boszorkák 18.30 Tények 19.00 Jóban, rosszban 19.30 Aktív 20.15 Multimilliomos 20.55 Columbo 22.25 A nagy alakítás 23.25 Moziverzum 0.00 Jó estét, Magyarország! 0.30 Norbi titok 0.35 Zsaroló a zsánerem KOSSUTH RÁDIÓ: 4.00 Hírek. Óránként: hírek, idõjárás 4.03 Zene 4.25 Rákóczi-induló 4.34 Határok nélkül 5.00 Reggeli Krónika 5.39 Falurádió 6.33 Egy csepp emberség 8.04 BBC-világhíradó 8.19 Mindennapi tudomány 9.04 Napközben 10.00 Délelõtti krónika 11.20 Tetten ért szavak 11.35 76. Ünnepi könyvhét 2005. 12.02 Déli Krónika 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv 13.05 Vendég a háznál 13.30 Vallási félóra 14.04 Zene–szóval 15.05 Szóljon hozzá! 16.00 Délutáni Krónika 16.15 „Magyarországról jövök...” 17.05 Digitális 17.45 Kék bolygó 18.00 Esti Krónika 19.00 Határok nélkül 19.30 Sportvilág 19.48 Mese 20.04 Aranyemberek: Dr. Kocsis Gyula etnográfus, múzeumigazgató 20.35 76. Ünnepi könyvhét 21.05 Szülõföldünk 22.00 Késõ Esti Krónika 22.30 Mérleg 23.04 Nagy mesterek – világhírû elõadómûvészek 0.00 Himnusz
Bogárd és Vidéke 2005. május 19.
TÉVÉ-RÁDIÓMÛSOR
MÁJUS 26., CSÜTÖRTÖK MTV: 5.35 Hajnali gondolatok 5.38 Agrárhíradó 5.50 Nap-kelte 9.00 Panorama Europe 9.05 Napi mozaik 11.00 Szerelmek Saint Tropez-ban 12.00 Híradó 13.02 Kívül-belül 13.02 Rondó 13.55 Az ígéret földje 14.45 Kachorra 15.40 Telitalálat 16.25 12 + 16.30 Bûvölet 17.20 József Attila 100 17.30 Híradó 18.00 12+ 18.15 Híradó 18.25 Pláza 19.22 12+ 19.30 Híradó 19.58 A Nagy Könyv 20.05 Víztükör 21.05 Századvég 22.00 Csütörtök este 22.27 Kívül-belül 22.35 Híradó 22.45 Világkép 23.30 Kárpáti krónika 23.45 Kiskakukk 1.25 Gazdagodj okosan! RTL KLUB: 6.00 Ármány és szenvedély 6.30 Reggeli 9.00 Receptklub 9.15 Top shop 10.15 Delelõ 11.45 Receptklub 12.00 Híradó 12.10 Dilis Vili 13.50 Játék 15.10 Disney-rajzfilm 15.35 Csacska angyal 16.35 Balázs-show 17.30 Mónika-show 18.30 Híradó 19.00 Fókusz 19.35 Legyen Ön is milliomos! 20.15 Barátok közt 20.55 Gálvölgyi-show 21.30 Kész átverés show 22.45 Házon kívül 23.15 Kemény zsaruk 0.15 Találkozások 0.25 Moziklub 1.00 Infománia 1.25 Fókusz TV2: 6.00 Totalcar 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 7.00 Mokka 8.50 Stahl konyhája 9.15 Latin pofonok 10.15 Teleshop 11.30 Providence 12.30 A remény kórháza 14.30 Norbi titok 14.35 Játékidõ 15.35 A szerelem ösvényei 16.30 Jó barátok 17.25 Bûbájos boszorkák 18.30 Tények 19.00 Jóban, rosszban 19.30 Aktív 20.15 Multimilliomos 21.00 Cool túra 23.00 Bennfentes 23.30 Dragnet – Gyilkossági akták 0.30 Strucc 1.00 Jó estét, Magyarország! 1.30 Norbi titok 1.35 Drága testek KOSSUTH RÁDIÓ: 4.00 Hírek. Óránként: hírek, idõjárás 4.03 Zene 4.25 Rákóczi-induló 4.34 Szülõföldünk 5.00 Reggeli Krónika 5.39 Falurádió 6.33 Egy csepp emberség 8.04 BBC-világhíradó 8.19 Mindennapi tudomány 9.04 Napközben 10.00 Délelõtti krónika 11.05 A Szabó család 11.35 76. Ünnepi könyvhét 12.02 Déli Krónika 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv 13.05 Vendég a háznál 13.30 Vallási félóra 14.04 Társalgó 15.05 Szóljon hozzá! 16.00 Délutáni Krónika 16.15 „Magyarországról jövök...” 17.05 Vállalkozásklinika 17.45 Kék bolygó 18.00 Esti Krónika 19.05 Szülõföldünk 19.30 Sportvilág 19.49 Mese 20.04 Aranyemberek: Kuncz László Tinódi-díjas énekes 20.35 Béke poraikra… 21.06 A XX. század titkai 21.55 Gyöngyszemek 22.00 Késõ Esti Krónika 22.30 Iskolapélda 23.04 Dietrich Fischer-Dieskau nyolcvanéves 0.00 Himnusz 0.10 Éjszaka
MÁJUS 27., PÉNTEK MTV: 5.35 Hajnali gondolatok 5.38 Agrárhíradó 5.50 Nap-kelte 9.05 Napi mozaik 11.05 Szerelmek Saint Tropez-ban 12.00 Hírek 13.03 Kívül-belül 13.05 Körzeti magazinok 14.00 Az ígéret földje 14.50 Kachorra 15.40 Telitalálat 16.20 12 + 16.30 bûvölet 17.23 József Attila 100 17.30 Híradó 17.55 Kívül-belül 17.56 Mire jó az EU? 18.00 12 + 18.15 Híradó 18.25 Pláza 19.22 12 + 19.30 Híradó 20.05 Víztükör 21.05 Péntek esti sztár 22.05 Péntek este 22.29 Kívül-belül 22.30 Híradó 22.45 Gang 23.40 Kárpáti krónika 23.35 A hárem 1.30 Gazdagodj okosan! RTL KLUB: 6.00 Ármány és szenvedély 6.30 Reggeli 9.00 Receptklub 9.15 Top shop 10.15 Delelõ 11.45 Receptklub 12.00 Híradó 12.10 Twist Moszkvában 13.50 Játék 15.10 Disney-rajzfilmsorozat 15.35 Csacska angyal 16.35 Balázs-show 17.30 Mónika-show 18.30 Híradó 19.00 Fókusz 19.35 Legyen Ön is milliomos! 20.15 Barátok közt 21.00 Megszólít az éjszaka 23.10 A halálszerzõ 1.05 Találkozások 1.20 Az utca törvénye 2.10 Fókusz TV2: 6.00 Strucc 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 7.00 Mokka 8.50 Stahl konyhája 9.00 Latin pofonok 9.55 Teleshop 11.10 Providence 12.10 Puputeve akció 14.30 Norbi titok 14.35 Játékidõ 15.35 A szerelem ösvényei 16.30 Jó barátok 17.25 Bûbájos boszorkák 18.30 Tények 19.00 Jóban, rosszban 19.30 Aktív 20.15 Áll az alku! 21.55 A Thomas Crown-ügy 0.10 Jó estét, Magyarország! 0.40 Norbi titok 0.45 Veszélyes út Hawaiiba KOSSUTH RÁDIÓ: 4.00 Hírek. Óránként: hírek, idõjárás 4.03 Zene 4.25 Rákóczi-induló 4.34 Szülõföldünk 5.00 Reggeli Krónika 5.39 Falurádió 6.33 Egy csepp emberség 8.04 BBC-világhíradó 8.19 Mindennapi tudomány 9.04 Napközben 10.04 Istentisztelet 11.04 Cigányfélóra 11.35 76. Ünnepi könyvhét 2005. 12.02 Déli Krónika 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv 13.05 Vendég a háznál 13.30 Vallási félóra 14.04 Péntek kávéház 15.05 Szóljon hozzá! 16.00 Délutáni Krónika 16.15 „Magyarországról jövök...” 17.05 Holnaprakész 17.45 Kék bolygó 18.00 Esti Krónika 19.00 Szülõföldünk 19.30 Sportvilág 19.48 Mese 20.04 Aranyemberek: Gyivicsán Anna néprajzkutató 20.35 76. Ünnepi könyvhét 2005. 21.05 Beszélni nehéz! 21.15 Ítélet 22.00 Késõ Esti Krónika 22.30 Fórum 23.04 „Egy hazában” nemzetiségi magazin 0.00 Himnusz
17
Kárpitos bútorok ballagási akcióban!
Vásároljon a gyártótól akár a nagyker. ár 70%-áért! Ajánlatunk: franciaágyak, heverõk, fotelok, fotelágyak, 3+2+1, illetve sarok- és ülõgarnitúrák, kanapék, rekamiék. Ballagási akciónkban raktárkészletbõl, illetve szövetválasztással 20-30%-os kedvezménnyel vásárolhat. Akciónk május 10-tõl június 30-ig tart. VÁLLALJUK BÚTORÁNAK ÁTHÚZÁSÁT, FELÚJÍTÁSÁT, 650 DB-OS SZÖVETMINTA KOLLEKCIÓBÓL. Továbbá szivacsok tetszõleges méretben, darált szivacs, bútorszövetek és kárpitos kellékek forgalmazása. FAIR 2002 Kft. Sárbogárd, Köztársaság út 93., telefon: 06 (20) 9826 630
15
évesek lettünk! SZÜLETÉSNAPI AKCIÓ a Sárbogárd, Deák F. u. 11. szám alatti VEGYESBOLTBAN. Minden 3.000 Ft feletti vásárlás után sorsjegyet adunk. Fõdíj: HÁZIMOZI-RENDSZER, további ÉRTÉKES NYEREMÉNYEK. Kristálycukor 1 kg Dunaföldvári liszt 1 kg Füri tészta 1 kg Pulyka darált hús 1 kg Frutti italpor Nápolyi szelet Coca Cola 2 l Tutti üditõital 2 l Dosia 375 gr Dosia 4,5 kg Cif suroló 250 gr Ariel 600 gr Calgon vízlágyító 500 gr Coccolino öblítõ 1 l
209 Ft 74 Ft 188 Ft 420Ft 20 Ft 15 Ft 219 Ft+ü 72 Ft 99 Ft 899 Ft 175 Ft 399 Ft 599 Ft 389 Ft
Az akció május 17-30-ig, illetve a készlet erejéig tart. Sorsolás május 31-én, 13 órakor.
Fõszerkesztõ és felelõs kiadó: Hargitai Lajos. Tel.: 06 (30) 9860-849. Szerkesztõség, kiadóhivatal és nyomda: 7000 Sárbogárd, Hõsök tere 12. Tel./fax: 06 (25) 508-900, 508-901. E-mail:
[email protected] Honlap: www.bogardesvideke.hu Internetes kiadás: a www.mezofold.hu gondozásában. Állandó és idõszaki rovatok szerzõi, szerkesztõi: Almádi Sándor, Borbély József, Dombi Zoltánné, Gróf Ferenc, id. Hargitai Lajosné, Hargitai Kiss Balázs, Hargitai Lajos, Hargitai Kiss Virág, Horváth István, Horváthné Mikuli Erzsébet, Jákob Zoltán, Kiszlné Simon Andrea, Leszkovszki Albin, Papp László, Pozsár László, Szabó Béla, Szabó Istvánné, Zámbó Tibor, Zocskár András. Szedõszerkesztõ: Hier Erzsébet, Gyõrfi Erzsébet. Olvasószerkesztõ: Hargitai Kiss Virág. Tördelõszerkesztõ: Hargitai Kiss Balázs, Huszár Anikó. Nyomdai elõkészítés: Ambrózi Miklós, Heiland Ágnes. Készült: a Bogárd és Vidéke Lapkiadó nyomdájában. Megjelenik minden csütörtökön. Kéziratok leadási határideje: kedden 17 óráig. Kéziratot egy hónapon túl nem õrzünk meg. Fenntartjuk jogunkat, hogy a beküldött írásokat a tartalom és a szerzõ szándékának tiszteletben tartása mellett, közlésük esetén megrövidítsük. A lapban közölt vélemények nem mindig tükrözik a szerkesztõségét, azokért a felelõsséget a nyilatkozók, illetve szerzõk viselik. Ugyanez vonatkozik a hirdetések tartalmára is. Hirdetésfelvétel: szerdán 10 óráig (színesek hétfõn 17 óráig). Csak a törvénybe nem ütközõ tartalmú hirdetéseket fogadunk el. Lapzárta: szerdán, 12 órakor (színes oldalak: hétfõn, 17 órakor). Terjesztés: saját terjesztõhálózattal egyéni elõfizetéssel házhoz szállítással, illetve megvásárolható Sárbogárd és a környezõ húsz település boltjaiban, hírlapárusító helyeken. Elõfizethetõ a terjesztõknél és a szerkesztõségben. 4 hétre: 600 Ft, negyedévre: 1800 Ft, félévre: 3500 Ft, egész évre: 6500 Ft. Eng.sz.: HU ISSN 0866 4382.
Lapunkat rendszeresen szemlézi Magyarország legnagyobb médiafigyelõje, az »OBSERVER« BUDAPEST MÉDIAFIGYELÕ KFT. 1084 Budapest, VIII. ker. Auróra u. 11. Tel.: 06(1)303-4738, fax: 06(1)303-4744. http://www.observer.hu
18
2005. május 19. Bogárd és Vidéke
HIRDETÉSEK
FOGSORJAVÍTÁS Sárbogárdon. 06 (25) 468 556, 06 (70) 382 8512. (0972293) UPC DIRECT MEGRENDELÉS SAT CENTER. Székesfehérvár, Távírda út 2. 06 (22) 379 630, 06 (30) 9450 583. (0170041) KORLÁTLAN INTERNET-SZOLGÁLTATÁS Sárbogárdon és környékén a kábeltévé-szolgáltatótól! Havidíj 5.000 Ft-tól, a belépési díjból 50%-os kedvezmény a lakótelepeken. Tel.: 06 (20) 9440 445, 06 (20) 3984 762, 06 (25) 462 295. AUTÓBUSZ-RENDELÉS. Tel.: 06 (30) 9890 054. (0153078) FOGYNI SZERETNÉL irányított ZSÍRLEBONTÓ módszerrel? BB Fogyi-Klub. Tel.: 06 (30) 902 9835 Vasárut rendeljen telefonon a felsõkörtvélyesi vasudvarnál. Tel.: 06 (70) 293 5605, 06 (25) 476 229. (0972926) Malacvásárlás! Tel.: 06 (30) 9692 884. (0972781)
Redõny, reluxa, szalagfüggöny. Tel.: 06 (20) 557 6509. (0972636) Lakás kiadó az üzletközpontban. Tel.: 06 (30) 209 9371. Szabad-felhasználású, lakáscélú, hitelkiváltás értékbecslési díj nélkül, BAR-lista nem akadály. Törlesztõrészletek 6.000 Ft-tól. Tel.: 06 (70) 505 3506. Aprított tûzifa, ingyenes házhozszállítással eladó, Tamási (Horváth), tel.: 06 (20) 336 7067. (0972747) 2 83 m -es irodahelyiség kiadó az üzletközpontban, tel.: 06 (30) 209 9371. (0153200) Gépelést vállalok. Tel.: 06 (70) 338 5085. (n. f.) Dinnyepalánta eladó, 40 Ft/db. Sárbogárd, Lehel u. 27. (0153232) Pecsenyekacsa kapható 1000 Ft/db. Házhoz szállítjuk. Csak elõjegyzésre. Tel.: 06 (20) 975 6179. (0153224) 1 db bontott, duplaüveges, középen forduló, 150x120 cm-es és 1 db bontott, kétszárnyas, duplaüveges, 180x120 cm-es ablak. Érdeklõdni: 06 (30) 3483 320. Tanfolyam indul minden hónap elsõ péntekén 18.00 órakor Sárbogárdon a mûvelõdési házban. Jogosítványszerzés garantáltan 10 héten belül, akár 4 havi kamatmentes részletre! Fûrész József, Sárbogárd, Ady E. u. 187. Telefon: 06 (25) 461 303, 06 (30) 290 3744. Sárszentmiklóson a Vezér 2u. 41. szám alatt, összközmûvesített, 1449 m -es építési telek eladó. Érdeklõdni: 06 (20) 8088 711. (0153592)
Kis alapterületû, kertes ház, hosszabb távra kiadó. Tel.: 06 (20) 390 6395. (0153583) Ragalja festést vállalok. Tel.: 06 (20) 437 4869. (0153660) Abán, félig kész ház eladó. Érdeklõdni: 06 (30) 286 4440. (01535699) Összkomfortos családi ház Sárbogárdon eladó. Tel.: 06 (70) 315 3720. (0153696) Családi ház eladó. Tel.: 06 (20) 254 8598. (0153694)
35 éve a lakosság szolgálatában! Hûtõ-, fagyasztó-, klímaberendezés üzembe helyezése és javítása és egyéb háztartási gépek szakszerû javítása garanciával is. Használt, jó állapotban lévõ hûtõgépek eladók — garanciával.
BARACSKAI SZERVIZ Sárbogárd, Asztalos u. 2/b. (szerviz bejárata a Radnóti u. felõl). Telefon: 06 (25) 460 536, 06 (20) 9232 508
Pálfán, Teleki út 30. szám alatt családi ház eladó . Érdeklõdni: Illés út 1. szám alatt. Ár megegyezés szerint. (0153684) Lakás kiadó. Tel.: 06 (30) 209 9371. (0153683) Szakképzett szakácsot felveszek. Tel.: 06 (30) 9294 932 (0153681) Sárbogárdon központhoz közel, kettõ, szomszédos, építési telek eladó. Tel.: 06 (30) 570 0329. (0153680) Pusztaegresen, Rákóczi u. 18. alatt kétszobás, összkomfortos családi ház eladó. Tel.: 06 (25) 470 699, Szabadi István. (0153675) Sárszentmiklós központjában telek eladó. Tel.: 06 (30) 5382 820. (0153734) Lakást vásárolna? Zöld övezetben, felújítva, olcsón? Hívjon most! Napközben 8.00-20.00 óráig. Tel.: 06 (20) 427 0901. (01533731)
Sárbogárd, Ady E. út 240. szám alatt családi ház eladó. Tel.: 06 (25) 460 339 (este). Szalma körbála eladó 1.500 Ft/db. Érdeklõdni: 06 (30) 545 4526. (0153728) Összkomfortos tetõtérbeépítéses, családi ház, eladó Árpád u. 92. Tel.: 06 (20) 456 0051. (0153726) Palánta (paprika, paradicsom, egynyári virágok) kapható. Tosoki, Nagyhörcsök. Tel.: 06 (30) 4640 345. (0153725) Lakás hosszú távra kiadó az Árpád-lakótelepen. Tel.: 06 (30) 250 2244. (0153723) Árpád-lakótelepen szépen felújított 2. emeleti, erkélyes lakás eladó. Tel.: 06 (30) 300-7206. Hidraulika tömlõkészítés. Tel.: 06 (30) 340 0426. (0153719) Árpád-lakótelepen háromszobás, földszinti lakás, ugyanitt bontott tégla eladó. Tel.: 06 (30) 467 5691. (0153718) Diplomás, német nyelvtanár nyelvoktatást vállal. Kérésre házhoz megyek. Tel.: 06 (20) 481 4702. (0153716) IFA pótkocsi, fixes, ponyvás, mûszakival, jó állapotban; 3,5 tonnás tandem pótkocsi 2,9 tonna raksúllyal eladó. Ár megegyezés szerint. Érdeklõdni: 06 (20) 3141 338. (0153711) Árpád-lakótelepen háromszobás, erkélyes lakás eladó. Tel.: 06 (20) 940 2610, 06 (25) 463 499. (0153604) Malacok eladók. Tel.: 06 (70) 315 3395.
AKCIÓ! Tomi Kristály 4,5 kg+strandpapucs
1.450 Ft
Bref Universal duopack
690 Ft
Cillit Bang 2 féle
850 Ft
Domestos 750 ml
299 Ft
Dosia 4,5 kg
950 Ft
Pampers óriás
2.800 Ft
DISZKONT Sárbogárd, Ady E. út 123. Autóbuszvezetõt keresek Sárbogárdról és Cecérõl azonnali munkakezdéssel. Tel.: 06 (20) 579 4707. (0153745) 15 éves fiú nyári munkát vállalna. Tel.: 06 (30) 318 8434. (0153746) Árpád-lakótelepen lakás eladó. Irányár: 4,4 millió Ft. Tel.: 06 (20) 322 4860. (0153748) Ház eladó a Vasút utcában, három szoba+nappali. Tel.: 06 (20) 824 6767. (0153612) Gyermekfelügyeletre napi 2 órára délután és/vagy heti 1 alkalomra takarításra megbízható hölgyet keresek. Tel.: 06 (30) 9169 574 16.00 óra után. (0153613) Eladó 4 személyes sátor kiegészítõkkel; parabolaantenna beltéri egységgel. Érdeklõdni: 06 (25) 461 642, 18.00 óra után. Tûzifa akció! Cser, akác aprítva 1.330 Ft/q. Ingyenes házhozszállítás! Tel.: 06 (30) 656 0352, 06 (30) 389 3356. (0972552) Sárbogárdon az Árpád-lakótelepen föld2 szinti, 53 m -es lakás június 1-jétõl kiadó. Érdeklõdni: 06 (30) 5605 295 vagy este 20.00 óra után 06 (25) 460 486-os telefonszámon. (0972555) Basszusgitár erõsítõk eladók. Tel.: 06 (20) 958 8110. (0153616) Sok szabadidõvel rendelkezõ munkatársat keresek októberig fizikai munkára. Tel.: 06 (20) 9177 980. (0153617) Személyi hitelek kedvezõ feltételekkel GYES, GYED, nyugdíj nem akadály 110 ezer Ft-ig. Tel.: 06 (20) 243 5091. (0153618) Idõs hölgy mellé napközbeni elfoglaltsággal, alkalmi jelleggel gondozót keresek. Tel.: 06 (20) 473 4074. Csirkevásár (fehér)! Tinódy u. 52. Tetra-H (barna) elõnevelt csirke rendelhetõ június végére. Tel.: 06 (25) 508 125. (0153630) Kevés kp.+kevés OTP. Nagy ház fõúton sürgõsen eladó. Tel.: 06 (70) 547 2386. (0153021)
Eladó Philips monitor 17 , 10.000 Ft. Tel.: 06 (20) 9474 760. (0153623) Parlagfû, virágpor allergiásoknak van megoldás. Érdeklõdni: 06 (30) 482 3947 16.00-19.00 óra között. (0153622)
(0153739)
ABC felett lakás kiadó. Tel.: 06 (30) 332 6923. (0153624)
Káloz külterületén vágóhídként üzemelt ingatlan eladó. Tel.: 06 (20) 478 2050. (0153611)
Sátortetõs családi ház+pékség eladó. Tel: 06 (30) 330 2615. (0153626)
Bogárd és Vidéke 2005. május 19.
HIRDETÉSEK
19
20
NYÍLT TÉR
2005. május 19. Bogárd és Vidéke
Könyvajánló
Horváth Lajos: Iskoláskönyv Horváth Lajos egy tanárember. Sok mindent látott, sok mindent megért azalatt a jó néhány évtized alatt, amíg oktatási rendszerünkben az iskolapadokat és katedrákat koptatta. Manapság a tanáremberség nem az álmok netovábbja a pályaválasztó ifjúság körében. Különösen igaz ez a pusztuló végeken, a sorvadó kis falvak omladozó, romladozó öreg iskoláira, amelyek egyikében-másikában õ is megfordult élete során. Horváth Lajos alól — lassan elfogyván a gyerekek — kipusztult a vajtai iskola. Évekkel ezelõtt bezárták annak felsõ tagozatát. Jelenleg Pálfára jár át tanítani. No, de nem egy vidéki pedagógus életrajzát szándékozom itt közreadni, hanem egy áldott tehetségû, végtelenbe veszõ humorú íróember legújabb könyvét, amely az iskolai élményeibõl táplálkozik. Mondhatnánk azt is: ezt a könyvet nem õ, hanem az iskolás élet írta. A cím is valami ilyesmire utal. Diákok dolgozataiból, leveleibõl, gyermeki megnyilvánulásaiból mint apró mozaikokból kerekedik ki a meghökkentõ kép, ami egészen más megvilágításba helyezi az emberi életet, mint ahogyan azt „jól nevelt” társadalmunk elvárásai megkövetelik. Ezekre az irományokra a pedagógusok általában nem adnának jeles osztályzatot, talán sok esetben még Horváth Lajos tanár úr sem. Az élet valósága azonban nem osztályoz, hanem egyszerûen, elfogulatlanul csak
létezik, és öntudatlan naivitással rántja le a fátylat a társadalom abszurditásairól. Mitõl lesz az „Iskoláskönyv” humoros? Már Karinthy „tanár úr” is tudta — akinek Horváth Lajos õszinte hódolója —, hogy az iskola azon különös helyek egyike a börtön, a katonaság és a diktatúrák mellett, ahol az élet legjobb viccei születnek. A humor éppen az a só, ami elviselhetõvé teszi az élet eme különös szegleteit.
Mindenkinek azt ajánlom, vegye meg ennek a könyvnek egy példányát! Használatához javaslom a Nyájas Olvasónak, hogy válasszon egy csendes, nyugodt helyet, ahol senki se zavarja az élvezetben. Aki pedig belekezdett eme mû olvasásába, arról ismerszik meg, hogy olvasás közben egyfolytában remeg a válla és a rekeszizma. Ha netán a könnye is kicsordul e tevékenység közben, annak oka nem csupán a nevetés abbahagyhatatlansága lesz, hanem valamiféle meghatódottságból fakadó elérzékenyülés, amikor belényilall az a — sokkal inkább érzés, mint gondolat —, hogy a gyerekeink még tudják azt a valamit, amit mi, felnõttek sajnos elfelejtettünk, vagy pontosabban fogalmazva, kiirtott belõlünk a társadalmi elvárásokhoz való alkalmazkodás kényszere. Ezt a „valamit”: a kendõzetlen, õszinte létezés megnyilvánulásait mi magunk is módszeresen gyomláljuk ki a gyermeklelkekbõl. Ezen a felismerésen az ember nem is tudja, hogy sírjon, vagy nevessen. A nevetés még mindig emberibb dolog. A könyv a Lyukasóra címû mûsor közönségdíját is elnyerte. Megjelent a Bogárd és Vidéke Lapkiadó gondozásában. A könyv szép borítóját Hargitai Kiss Balázs tervezte. Megvásárolható a kiadónál, könyvesboltokban és helyi elárusító helyeken. A kiadó: Hargitai Lajos
FÓRUM RÉTIMAJORBAN Megyei közéleti fórumot rendezett Rétimajorban a Fejér Megyei Közgyûlés. Erre meghívták a megye polgármestereit is. A rendezvény után Iván Jánossal, a megyei közgyûlés alelnökével beszélgettem. — Alelnök úr! Mi a célja ezeknek a közéleti fórumoknak? — Minden évben választunk egy témakört. Az elmúlt évben az újrahasznosítható energiaforrások volt a fórum témája, ebben az évben pedig a halászat, környezetvédelem, horgászat, vízgazdálkodás, erdõ- és vadgazdálkodás. Az õsz folyamán, szeptemberben tervezzük az erdõgazdálkodással, vadgazdálkodással kapcsolatos külön fórumot. — Azt hol rendezik meg? — A Vadex segítségével Fehérvárcsurgón, mert ott van a legnagyobb befogadóképességû vadászház.
— Nagy volt az érdeklõdés a mostani rendezvény iránt? — Sok település képviseltette magát, polgármesterek, alpolgármesterek jöttek el, a közgyûlésbõl és a szakmából is többen vettek részt. — No, és legalább megismerték Rétimajort, ahol egészen egyedi és példamutató módon folyik a vízgazdálkodás, amelyben a környezetvédelem, vízgazdálkodás és a halgazdálkodás egységben van. — Számomra is meglepetés volt ezt látni. Én a megye északi részén lakom, és eddig csak hallottam arról, hogy itt milyen egységben van a környezetvédelem, a vízgazdálkodás, a haltermelés, -tenyésztés és idegenforgalom. A horgászat szabadidõs tevékenységként példásan illeszkedik ebbe. Mindez, így együtt, nagyon kevés helyen van még meg. Az ebben a nagyszerû, hogy nem egy gigantikus álom megvalósulásáról van szó, hanem egy emberközeli, gyakorlatias, sok kis apró lépésbõl álló
folyamat részei állnak össze egy nagy egésszé. — Több elõadás is elhangzott a fórum keretében. — A mai elõadásokban a szakmaiság dominált, amiben a szakmai érvek találkoztak. De ugyanakkor hasznos volt az önkormányzatok vezetõinek is, ami elhangzott, mert megismerhették azokat a pályázati lehetõségeket, amik a következõ idõszakra vonatkoznak akár a horgászattal, halászattal, akár a környezetvédelemmel kapcsolatban. Az elõadás után megtekintették a rétimajori létesítményeket, a wellness-központot, a halászati múzeumot, és gyönyörködhettek a tórendszer gazdag madárvilágában. A házigazda, Lévai Ferenc, az Aranyponty Rt. vezérigazgatója szuggesztív ismertetõje után ebédre invitálta a vendégeket. Hargitai Lajos