2016. október 27.
IX. KERÜLET
Néha a körúton is túl nagy gázt ad az Európa-bajnok Szabó Krisztián 24 évesen meghódította Európát. A fiatalember ugyanis az elmúlt héten megnyerte a ralikrossz-Európa-bajnokságot, nevét a legtehetségesebb, sőt a legeredményesebb autóversenyzők között emlegetik.
24
Liptai Claudia:
Ádám végre nem hagy egyedül
Legféltettebb titkait árulta el a TV2 műsorvezetője ▶▶▶ 6
KÍNAI SOROZATBAN KAPOTT SZEREPET BUDAPEST A főváros és Magyarország turisztikai célpontként is a legvonzóbb oldaláról mutathatja meg magát abban a kínai romantikus sorozatban, amelynek forgatása a napokban kezdődött. > 7. oldal
2 WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2016. OKTÓBER 27.
i e et 2017-ben nyugdíjat igényelhet az az 195 első felében január 1. és június 30. között) született férfi, aki betölti a 63 év 183 napos nyugdíjkorhatárát, továbbá az a hölgy, aki 201 folyamán teljesíti a nők kedvezményes nyugdíjának feltételeit. Az 195 második felében születettek csak 2018-ban igényelhetik a nyugdíjukat. A továbbiakban a korhatárukat jövőre betöltőkre vonatkozó legfontosabb szabályokat ismertetem. Az öregségi teljes nyugdíjra az jogosult, aki a rá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt betöltötte, legalább 20 év szolgálati időt szerzett, és biztosítással járó jog viszonyban sem belföldön, sem külföldön nem áll. A teljes nyugdíj öszszege főszabályként nem lehet kevesebb, mint a mindenkori nyugdíjminimum az öregségi nyugdíj minimális összege, ami immáron sokadik éve változatlanul havi 28 500 t, feltehetően ennyi marad 201 -ben is . Öregségi résznyugdíjra az jogosult, aki húsz év szolgálati idővel nem rendelkezik, de legalább tizenöt év szolgálati időt szerzett, a rá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt betöltötte, és biztosítással járó jogviszonyban sem belföldön, sem külföldön nem áll. A résznyugdíj összege alacsonyabb is lehet, mint a mindenkori nyugdíjminimum. Ha valakinek legfeljebb 5 éve hiányzik a 20 évből vagy a résznyugdíjhoz szükséges 15 évből , akkor megállapodást köthet a hiányzó idő megszerzésére legalább a minimálbér alapulvételével, de ez elég drága mulatság, mert a fizetendő járulék mértéke ilyen esetben 34 százalék. Ha valaki a minimálisan szükséges 15 évet sem szerzi meg, akkor nem lesz jogosult öregségi nyugdíjra, helyette a szociális ellátórendszer keretében az időskorúak járadéka iránti kérelmet nyújthat be korhatára betöltésével. A korhatár betöltése és a szükséges szolgálati idő megszerzése mellett az öregségi nyugdíj harmadik előfeltétele,
a
őe
hogy a nyugdíjat igénylő azon a napon, amelytől kezdődően az öregségi teljes vagy résznyugdíjat megállapítják, a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 199 . évi L . törvény szerinti biztosítással járó jogviszonyban sem Magyarországon, sem külföldön nem állhat. Egyéni és társas vállalkozó esetében nincs szükség a biztosítással járó jogviszony megszüntetésére, mivel az érintett személyi kör biztosítási jogviszonya a nyugdíjazás időpontjától kezdődően – a törvény erejénél fogva – automatikusan átalakul kiegészítő tevékenységet folytató vállalkozói jogviszonnyá. Vagyis kizárólag az egyéni és a társas vállalkozó nem köteles a vállalkozási tevékenységének megszüntetésére, minden más esetben meg kell szüntetni a keresőtevékenységet munkaviszonyt, közalkalmazotti jogviszonyt, munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyokat Az öregségi nyugdíj attól a naptól állapítható meg, amelytől valamennyi jogosultsági feltétel teljesült. A nyugdíjigényt legkorábban e nap előtt egy hónappal lehet benyújtani. ermészetesen a nyugdíjbiztosítási adategyeztetést – a megszerzett és elismert szolgálati idő, továbbá az 1988 óta elért, nyugdíjalapot képező keresetek tisztázását – célszer jóval korábban elkezdeni. Az N az 1955–59 között születettekkel hivatalból megkezdte az adategyeztetést, a korábban vagy később születettek pedig azt bármikor kérhetik. Ennek legcélszer bb módja, ha valaki az gyfélkapun belépve, elektronikus úton kezdeményezi a nyugdíjbiztosítási adategyeztetést, de lehetőség van papíralapon is kérni eg y hatósági bizonyítványt a megszerzett szolgálati időről és a nyugdíjszámításhoz figyelembe vehető keresetekről.
Dr. Farkas András, www.nyugdijguru.hu
Fotó: Csudai Sándor
aktuális
3 WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2016. OKTÓBER 27.
következő területeken tevékenykednek: egészségügy, oktatás, szociális és jótékonysági terület, kulturális és közösségi tevékenység, környezet- és természetvédelem, katasztrófavédelem, b n- és baleset-megelőzés, óvodás korú, sajátos nevelési igény gyermekek, tanulók, idős emberek sport- és szabadidős tevékenysége. Az érdeklődő szervezetek a foglalkoztatottak létszámától függően kis vagy nagy projektekre pályázhatnak. Támogatást nyerhetnek el azok a nonprofit vagy egyházi szervezetek, egisztrálni november 9-én amelyek diákoknak segítenek abban, hogy teljesítsék az érettségi feltééjfélig lehet, a pályázatokat KERÉKGYÁRTÓ GYÖRGY pedig november 15-én éjfételének számító iskolai közösségi szolgálatot. lig kell benyújtani. A projekA pedagógusok és a szakér- tanuló az iskolai közösségi zettel együttm ködve ezért tek megvalósulási időszaka: hirdeti meg 2016-ban újra 201 . március 1. és november tők szerint a segítő munka szolgálat teljesítése nélkül. A feladat azonban nem a Köszi elnevezés progra- 30. között. a diákokban erősíti a szoA regisztrációhoz és a pályálidaritás érzését, a nyitott- végezhető el, ha nincsenek mot. Ennek keretében a diságot és az érzékenységet a fogadó szervezetek, intéz- ákok fogadására vállalkozó záshoz szükséges információk társadalmi problémák iránt. mények, magyarul: ha nincs, civil vagy egyházi szerveze- és dokumentumok elérhetőek Ezért lett az elmúlt években aki értelmes, hasznos felada- tek támogatást nyerhetnek az j Európa Alapítvány honez a fajta munka a középis- tot adna a fiataloknak. Az j el a projektjeikhez. A prog- lapján keresztül: http: . kolai évek része, sőt ma már Európa Alapítvány az kta- ramban olyan szervezetek ujeuropaalapitvany.hu cikk érettségi vizsgát sem tehet a táskutató és ejlesztő nté- vehetnek részt, amelyek a kosz-program.
Ösztönzik seg ő e
Lendületbe hozzák a cégeket Kilencedik alkalommal indult el a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) külpiacokra fókuszáló menedzsmentképzése, az Exportakadémia. A tréningsorozat ezúttal is három felvonásból áll, az október közepén startoló program utolsó modulját november közepén tartják. A képzéseken a piacelemzéstől a forrásbevonásig tucatnyi témában juthatnak információhoz az Exportakadémia növendékei. Résztvevők pedig vannak szép számmal: a korábbi nyolc kurzust több mint 170 magyar cég képviselője végezte el. A mostani Exportakadémia nagy újdonsága, hogy már nemcsak a hazai, hanem a határon túli magyar vállalkozások számára is elérhető, az MNKH ráadásul házhoz viszi a képzést, amely idén novembertől már Szabadkán és Csíkszeredán is várja majd az érdeklődőket.
KEDVEZMÉNY A MEGJELÖLT
Kabátokra, pulóverekre, téli kiegészítőkre és cipőkre
Kizárólag a Tesco hipermarketekben kapható.
Az ajánlat a 20%-os kedvezménnyel megjelölt karokon lévő ruházati termékekre és cipőkre érvényes. Az ajánlat a kiárusításos termékekre nem vonatkozik. Az ajánlat 2016. október 19 - 31. között a készlet erejéig érvényes.
aktuális
Vona Gábor a török nácik jóbarátja Fotók: Ripost, MTI, Facebook
WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2016. OKTÓBER 27.
A Jobbik elnökét a Magyar Gárda mellényében ismertük meg... HECKER FLÓRIÁN
Kizárt, hogy előkerüljön olyan fotó, amelyen a Jobbik elnöke a törökországi Szürke arkasok nev nacionalista, félkatonai mozgalom bármelyik vezetőjével szerepel – erről Vona Gábor beszélt a Magyar dőknek. Az ellenzéki politikust azután kereste meg a napilap, hogy
A MOL Nagyot álmodott a MOL Nyrt. azzal, hogy a társaság október közepén hivatalosan is elfogadta a vállalat új, 2030-ig szóló stratégiáját. Ebben többek között arról határoztak, hogy a cég a kelet-közép-európai régió vezető vegyipari cégévé kíván válni. Ennek megfelelően a cég 2030-ig minden ötéves periódusban 1,5 milliárd dollárt fordít majd növekedési projektekre. Ez azt is jelenti, hogy Magyarországon évente 100 milliárd forint értékben ruházhat-
4
A Jobbik elnöke elismerte, hogy „jó kapcsolata van” a török Nacionalista Mozgalom Párttal. Ez az a tömörülés, amely a háttérből támogatja a Szürke Farkasok névre hallgató terrorista sejtet. Vona Gábor tagadja, hogy hozzájuk is lenne köze.
a ipost arról írt, Vona Gábor tiszteletbeli tagja a terrorista csoportként számon tartott szervezetnek, a néppártosodó Jobbik feje pedig egy nyilvános fotóján a Szürke Farkasok közismert kézjelével pózol. Vona Gábor nem tagadta a fénykép eredetiségét, és azt a furcsaságot sem magyarázta meg, hogy a sztori napvilágra kerülése óta miért
nem érhető el ez a bizonyos fotó a közösségi oldalán. – Nem tudok arról, miként törölték a Facebook-oldalamról ezt a képet – reagált. Az internet azonban nem felejt, így visszakereshető az ominózus szürke farkasos fénykép. Vona úgy magyarázta, hogy ő csupán barátságból használta a jelet, mivel a törökök számára a farkas olyan, mint a magyaroknak a csodaszarvas . Az egykor a rad i k a l i z mu s á r ól, ma már inkább csak a kiskutyák és kismacskák dögönyözéséről ismert politikus visszautasította, hogy jóban lenne a félkatonai szervezettel. – Sem nekem, sem a pártnak nincs
kapcsolatunk a Szürke Farkasokkal, és minden sajtóterméket feljelentek, amelyik ezt állítja – szögezte le. Azt viszont büszkén vállalta, hogy a szélsőséges török szervezet mö möMozgagött álló Nacionalista Mozga lom Párttal remekül megérti magát. – Mint a török–ma török–magyar baráti tagozat elnöke, az összes törökországi parla parlamenti párttal jóban vagyok – fogalmazott. A Szürke Farkasokról úgy tartják, hogy az 1970–80-as években az egyik leg legje le nt ő s ebb náci erő volt Törökországban, legradikálisabb szárnya pedig terrorszervezetként m ködött, Jápéldául II. Já ...manapság inkább nos Pál pápát is macskákat simogat likvidálni akarakar – melyik a politikus valódi arca? ták.
é e l t elő e nak be. De azt is megfogalmazták, hogy a közlekedést érintő innovációkban is az egyik legfontosabb szerepet játszanák. A MOL-nak az is célja, hogy az üzemanyag-piaci részesedését 25-30 százalékra növelje a jelenlegi, 20 százalék körüli szintről. Az ambiciózus terveknek ezzel nincs vége, a MOL ugyanis a kiskereskedelmi ágazatban is tovább növekedne: főleg az úton lévő fogyasztókra koncentrálnak új szolgáltatásokkal (például postai csomag át-
vétele) és termékekkel. A MOL részvényesei is megnyugodhatnak, hiszen a cég eltökélt abban, hogy fokozatosan növelje az éves osztalékokat. A 15 éves terv kapcsán a MOL-csoport vezetője, Hernádi solt adott hosszabb interjút az Origo. hu híroldalnak. Az elnök-vezérigazgató ebben kifejtette, hogy az új stratégiával a cég 2030-ra a térség élenjáró vállalata lehet. – A MOL már a 2000-es évek körül kinőtte Magyarországot, már akkor láttuk,
A farkasember
Hernádi Zsolték felveszik a harcot a jövővel hogy a régióban kell továbbfejlődnünk. A M L 2030 stratégia arról szól, hogy milyen lépéseket kell tennünk, hogy a következő 15 éves időszakot is olyan sikerekkel zárjuk, mint a mögöttünk hagyott 15 évet – emelte ki. Ezzel összha ngba n a MOL új termékekkel lép
majd be a piacra. A cég például autók m szerfalaihoz vagy higiéniai termékekhez állít majd elő alapanyagot, de gőzerővel építik azt a m gumigyárat is, amely a közép-európai gumiabroncs gyártók első számú beszállítója lesz. – Egy teljesen új kiskereskedelmi üzletágat is létrehozunk, a MOL végre egy igazi kiskereskedelmi vállalat is lesz – húzta alá Hernádi solt. Ha pedig mindez nem lenne elég, az elnök-vezérigazgató azt is bejelentette, hogy a MOL a közösségi autózás, az elektromos közlekedés, illetve a startup cégek felé is nyitni kíván.
Az energia körbevesz
Közös energiánk. Közös sikerünk.
extra
6 WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2016. OKTÓBER 27.
t, hogy mostantól A mindenórás Liptai Claudia másfél hete hagyta abba a munká ntrálhasson. A TV2 csakis terhessége utolsó pillanataira és kisfia érkezésére konce meg utoljára a nyilműsorvezetője párjával közös könyvének bemutatóján jelent óiknak. rajong el árulták at vánosság előtt, amelyben legféltettebb titkaik KOVÁCS SZILÁRD
Hosszabb szünetre készül Liptai Claudia, miután világra hozza második gyermekét. Ezt az Édeskettes cím könyvének bemutatóján árulta el a
m sorvezető, amelyben az ínycsiklandozó cukrászreceptek mellett 20 interjú is olvasható, amelyeket maga Liptai készített. Összesen tíz híres ember és tíz civil barát árulta el az édességekhez és laudiához f ződő viszonyának titkait.
ELÁRULTA
legféltettebb titkait Liptai Claudia Panka sírt, amikor Claudia bejelentette, hogy cukrász lesz
A könyv rögtön egy bensőséges interjúval kezdődik, amelyben laudia lánya, anka beszélget édesanyjával. A most 13 éves élsportoló kislánynak legendásan szoros a kapcsolata édesany jával. Egymás minden titkát ismerik, és ezekből egyet-kettőt a kislány el is árult a könyvben, például hogy mit szólt, amikor laudia elárulta neki, hogy cukrásznak készül. – Sírtam, mert azt hittem, hogy abbahagyod a tévés szakmát. Mindent ott fogsz hagyni, és elvesztem azokat az embereket, akiket szeretek. Én nagyon nehezem szokom meg az új dolgokat – mesélte anka lau és Ádám könyvében.
Nehezen irtotta ki magából a kishitűséget
Ki gondolná, hogy a pikírt megjegyzéseiről híres laudia önértékelési gondokkal küszködött A probléma gyökere még a mélyszegénységben töltött gyerekkorába nyúlik vissza, amikor még nem igazán találta a helyét a mostanra az egyik legjobban fizetett m sorvezetővé avanzsált Liptai. – Nagyon nehezen tudtam kiirtani magamból azt a kisebbrend ségi érzést, amit a tanárok ültettek belém. Szülőként is meggyőződésem, hogy nem kell mindent elhinni nekik – mondta.
extra
7 WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2016. OKTÓBER 27.
Claudia Ádámról: Nekem még sosem volt ilyen emberem
A két szerző is interjút adott a közös kötetben. Claudia azt is elárulta az olvasóknak, hogy élete eddigi férfiai egyedül hagyták őt a mindennapok megszervezésében, de a cukrász Pataki Ádám személyében olyan társra talált, aki tökéletesen kiegészíti a kissé szétszórt, de szerethető karakterét. – Imádom, amikor látom, milyen alaposan és részletesen megtervezi a dolgokat, de sosem elviselhetetlen mértékben. Kiegészítjük egymást. n nő létemre nagyon jó szervező vagyok, jól tudok logisztikázni, emberekkel beszélgetni, de nagyon örülök, hogy ő mindezt kiválóan el is tudja mondani, például egy mesterembernek. Ádám hatékony, pontosan megfogalmazza, mit is szeretne. Nekem még sosem volt ilyen emberem, eddig egyedül voltam ezekben a dolgokban, ő viszont leveszi a vállamról ezeket a feladatokat, ráadásul örömmel – írta Liptai.
Így találkoztak először párjával Élete legboldogabb pillanatát, Ádámmal való megismerkedésük történetét is megosztotta az olvasókkal. – Az úgy történt, hogy az ipartestületben szerveztük az év fagylaltja versenyt, ahová mindig hívtunk ismert embereket is a zs ribe. Valahol pont olvastam, hogy Claudia cukrászatra adta a fejét, és felvetettem, hívjuk meg őt. A kollégám azt válaszolta, ha be tudod cserkészni, kiváló ötlet. Krisztán Kende-Ho er Krisztina, Liptai menedzsere – a szerk.) keresztül megkerestem, elvállalták, minden rendben. Egy probléma merült fel: valakinek le kellett vinni őket Soltvadkertre. Vállaltam a feladatot. Odafelé Kriszta ült mellém. Clau hátra szállt be – mesélt Ádám az első találkozásukról.
Kínai filmsorozatban kapott szerepet Budapest Budapest és Magyarország turisztikai célpontként is a legvonzóbb oldaláról mutathatja meg magát abban a kínai romantikus sorozatban, amelynek forgatása a napokban kezdődött fővárosunkban. A 2017-ben közel félmilliárd nézőt megszólító sorozat révén hazánk hihetetlen reklámot kap a legnagyobb kelet-ázsiai országban. Nyáron Pekingben jelentette be a filmet gyártó Beijing T&G Entertainment és a szponzor Qunar. com Utazási Iroda, hogy a Love Actually cím kínai televíziós sorozat legújabb, külföldön játszódó részeit Magyarországon veszik fel. Az eredeti tervekben még Prága szerepelt forgatási helyszínként, végül a főszereplőt és a vezető producert meggyőzve sikerült elérni, hogy a forgatókönyvet Budapestre írják át. A magyarországi epizódokat jövőre mutatják be Kínában, amelyeket várhatóan 400-500 millió néző fog figyelemmel kísérni. A 0 fős stáb a napokban érkezett Budapestre, a felvételek október közepén kezdődnek és két hétig tartanak. A sorozat utolsó részében a magyar főváros és
két vidéki helyszín, Eger és Gödöllő nemcsak forgatási, hanem turisztikai célpontként is közel kerül 500 millió potenciális kínai utazóhoz. A magyarországi epizódokban megjelenik majd a Liszt erenc repülőtér, a Groupama Aréna, a Dorottya Palace, a Gozsdu Udvar bárjai, a New York kávéház, a Halászbástya étterem, az Operaház és egy Andrássy úti luxusüzlet is. A Magyar Turisztikai Ügynökség a megjelenés vonzereje miatt a stábbal és a Korda Filmstúdióval is együttm ködik a sorozat sikere érdekében.
extra
8 WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2016. OKTÓBER 27.
s l i l ik z k a a ta a
Hűvösvölgyi Ildikó álma hamarosan valóra válik, év elején ugyanis nagymama lesz, ráadásul kisfiú érkezik a családba. LAKATOS BRIGITTA
A színésznőnek már csak egy unoka hiányzik a boldogságához
Először a V2-n futó ed arpet magazinnak mesélt arról ldikó, milyen érzés volt, amikor megtudta, hogy idősebbik lánya, Nóra babát vár. – Nagyon rafináltak voltak, mert készültek rá és fölvették a reakcióinkat. n zokogtam és boldog voltam, András pedig nem akarta elhinni. Májusban volt két éve, hogy összeházasodtak, nagyon szeretik egymást, nagyon vágytak már gyermekre. n meg rettenetesen vágytam unokára, mert már semmi más nem hiányzik az életemből, csak ez – mondta l-
t dikó, akinek nagyon harmonikus a kapcsolata Kisfaludy András dokumentumfilm-rendezővel. Decemberen ünneplik 0. házassági évfordulójukat, így nem is lehetnének most boldogabbak. – Ugyanúgy meg akarom tanulni – és szerintem András is –, hogyan kell igazán jó nagymamának és nagypapának lenni, nem majomszeretettel, hogy át tudjuk adni azt, amit mi tudunk. n ugye a zongorát, a szavalásokat, a verseket, a zenét. András pedig nagyon nagy tudású ember, aki festőm vésznek készült, aztán dobolt, most pedig dokumentumfilmeket rendez. Vele mindenről lehet beszélni, fantasztikus nagypapa lesz. Biztos, hogy sokkal többet fogok nemet mondani a felkérésekre, nagyon meggondolom, hogy ki rabol el engem az unokámtól és miért kell elmennem esténként otthonról – mesélte a m vésznő.
Bántalmazta nagynénjét Diana? 8
é ve s korában elhunyt aine Spencer, Diana mostohaanyja. A hercegné és aine Spencer között kezdetben nem volt felhőtlen a viszony, a mostoha korábban ugyanis azt állította, hogy Diana egyszer lelökte őt a palota lépcsőjén. Később rendeződött a viszonyuk és annyira közel kerültek egymáshoz, hogy Diana legfőbb bizalmasa lett.
divat
9 WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2016. OKTÓBER 27.
Hollywoodi sztárzombik A hazánkban is egyre nagyobb népszerűségnek örvendő ünnep, a halloween alkalmával sokan felveszik legrémisztőbb ruhájukat, hogy a szívbajt hozhassák környezetükre. A képen látható hollywoodi sztárok viszont egész évben riogatják a közönséget elhibázott plasz plasztikai beavatkozásikkal.
Jessica Lange A kétszeres Oscar-díjas szexszimbólum mostanság egy túlszteroidozott NDK-s súlyemelő arcberendezésével bír
raquel wels A 70-es évek szexbombájának arca mostanra egy felfújt rágcsálóéra emlékeztet
Fotók: Profimedia
Courtney Love
A néhai Kurt Cobainné casting nélkül szerepelhetne egy zombifilmben
Jane Fonda A 79 éves színésznő alakja még mindig tökéletes, de az arcáról ez már nem mondható el
Teri Hatcher
A színésznő mosolya lassan akkora, mint az Aliz Csodaországban című mese macskájáénak
mozaik
10 WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2016. OKTÓBER 27.
Ötös alá
Nagyon szép dolog, ha egy iskola nem klisékkel, hanem tanár-diák együttműködésben készült zenés színpadi játékkal emlékezik nemzeti ünnepeken. Főleg ha általános iskoláról beszélünk, és kiváltképpen, ha a lelkes pedagógus számít tanítványai kreativitására. SÉTÁLÓ BOTOND
És ha mindez még azzal is párosul, hogy a tanításmentes tanóra keretében bemutatott produkciót síri csöndben és áhítattal nézi végig a csetelős, mobiltelefonos generáció, akkor még egy kalaplengetést is megér az elképzelés és a kivitelezés. Ám azt nehezen érti meg az oktatási intézmé-
nyeket keresztül-kasul végigjárt szülő, hogy a próbafolyamatok alatt miért packáztak a főszereplőkkel. Ha tudvalévő volt, hogy a próbák az ünnepség hetében naponta minimum 2-3 tanítási órát elvesznek, akkor miért nem lehetett előre megmondani, hogy mely órák maradnak el, melyekre nem kell készülniük, melyek súlyos tankönyveit
nem kell becipelniük? Mert azért az jelentős kitolás a gyerekekkel, hogy minden napra úgy kellett készülniük (cipekedniük), mintha minden órájuk meg lenne tartva, holott mindenki tudta, hogy
nem… Ez felesleges idegességet, drukkot szült, ami akár a produkció rovására (dekoncentráltság) is mehetett volna. Az otthoni dupla leterheltségről (tanulás plusz színdarabmagolás) nem is beszélve.
AKÁR
french
LUXURY VINYL TILES
Az ötlet, a produkció minden kétséget kizáróan dicséretes ötös. Az odavezető út közepes. Kár érte. Mert így csak ötös alá lett az, amit az egész országban példaként lehetne emlegetni…
ÚJ VÍZÁLLÓ PADLÓBURKOLAT!
B E RG
BRÉM
ENI F
A I TÖ
E N YŐ
L GY
• VÍZÁLLÓ • TERMÉSZETES HATÁSÚ • STRAPABÍRÓ • MAGAS JÁRÁSKOMFORT
Dynamic Basic 31 8 mm laminált padló barnított tölgy, 2,22 m²/ 3.994 Ft/doboz
2.399
1.799 Ft/m²
• EGYSZERŰEN SZÁLLÍTHATÓ • KÖNNYEN TISZTÍTHATÓ
Compact
2 mm vastag, 0,1 mm kopóréteggel, 91,4×15,2 cm lapméretű, 2,22 m²/doboz, 4.438 Ft/doboztól Az akciós ár csak a Brémai tölgyre vonnatkozik! Bergeni fenyő ára 3.299 2.210 Ft/m2. Lakossági felhasználásra!
3.299
1.999 Ft/m²-től
Ajánlataink 2016. október 1-31-ig, ezen belül a készlet erejéig érvényesek! Csak kiskereskedelmi mennyiséget szolgálunk ki! A tekercsáru termékeket a tekercs teljes szélességében áll módunkban kiszolgálni! Boltonként eltérő szín- és méretválaszték! A központi készlet erejéig!
BUDAPESTI ÁRUHÁZAINK: www.diego.hu Angyalföld, XIII. Lehel u. 12. (Lehel piactól 300 m-re) Tel.: 20/278-4488, 239-01-09 • Budaörs, Károly király út 145. (Tesco mellett) Tel.: +36 (23) 428-181 • Csepel, XXI., II. Rákóczi F. út 277. Tel.: 278-01-09 • Hűvösvölgy, II., Hűvösvölgyi út 138. (Stop Shop) Tel.: 630-12-90 Kispest, XIX., Nyári Pál utca 7. Tel.: 280-88-44 • Óbuda, III. Bécsi út 267. (az 1-es villamos végállomásánál) Tel.: 436-00-97 • Rákoskeresztúr, XVII., Pesti út 237. (Home Center) Tel.: 253-82-62 • Soroksár, XXIII., Bevásárló utca 4. (KIKA-val szemben) Tel.: 231-01-97 • Törökbálint, Dulácska u. (Auchan mellett) Tel.: +36 (23) 510-593 • Újbuda, XI., Hengermalom út 19-21. (Új Buda Center Budafoki oldalán) Tel.: 371-04-00 • Újpalota, XV., Szentmihályi u. 171. (ASIA Center előtt) Tel.: 414-01-21 • Újpest, IV., Fóti út 81/B Tel.: 370-91-00 • Zugló, XIV. Kerepesi út - Fogarasi út kereszteződésében Tel.: 222-09-89
IX. kerület
11 WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2016. OKTÓBER 27.
Írjon nekünk! Problémája van? Érdekes a szomszédja vagy hallott egy különös történetet? Lencsevégre kapott egy jellemző kerületi épületet? Küldjön témát vagy fényképet. Megírjuk, bemutatjuk és ha kell, utánajárunk.
Az ön kerületi szerkesztője: Szabó Dóra – e-mail:
[email protected]
FERENCVÁROS – GUBACSIDŰLŐ – JÓZSEF ATTILA LAKÓTELEP
kerületi hírek
Performance a Kálvin téren
Fessünk együtt a Kálvin téren címmel festőperformance-ot rendeztek a Kálvin téren, ahol a Képző- és parm vészeti Szakközépiskola és a aschik Álmos M vészeti Szakközépiskola diákjai és tanárai alkottak szabadon az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére.
Fotó: Sáfár Tibor
www.lokal.hu/keruletihirek
kerületi hírek
12 WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2016. OKTÓBER 27.
Fotók: Sáfár Tibor
Itt mindenki fradista!
A csapatnál mindenki tudja, a zöld-fehér színekért küzdeni kell! Talán mindenki hallott már a ferencvárosi szurkolók által létrehozott Ferencvárosi Futball Clubról. A csapat a Budapest IV. osztályból indulva jelenleg a magyar futball negyedik vonalában, a BLSZ I-ben szerepel. FILIPP DÁVID
A csapatnál több NB I-et is megjárt szakember – Mátyus János, Juhász György, Korolovszky Gábor vagy például Váczi Zoltán – tevékenykedett az évek során. A vezetők nagyon büszkék arra, hogy úgy érnek el szép eredményeket, hogy nem fizetnek a játékosoknak. A csapat története 200 -re vezethető vissza. Akkor még kispályás tornákon indultak, de hamar jött a váltás nagypályára. – Egy Fradi-szurkolókból álló csapattal jártunk Zalaegerszegre, hogy kispályás tornákon vegyünk részt – mondta a Lokál Extrának soma Gábor alapító tag. – Több játékosunk is nagypályán játszott itt-ott, ezért úgy gondoltuk, mi lenne, ha beneveznénk egy csapattal a BLS Vbe. Abban az évben még kicsúsztunk a nevezési határidőből, de egy évvel később már indultunk. A csapat az évek során egyre feljebb lépkedett, jelenleg a Budapest-bajnokság első osztályában szerepel. Mindezt úgy, hogy a vezetőség teljesen más nézeteket vall, mint a legtöbb csapatnál.
– Ahhoz, hogy a BLS -ben sikeres legyél, pénz kell, és ki kell alakítani az utánpótlás-nevelést is. Nekünk nincsenek szponzoraink, barátoktól, volt Fradi-játékosoktól kapunk felajánlásokat. Anno, amikor elindult az egyesület, megegyeztünk, hogy a játékosoknak nem adunk pénzt. Soha, semmilyen körülmények között. Akkor sem, ha milliós költségvetéssel dolgoznánk, inkább a gyerekekre költenénk. Máshol ez nem így van, hiába mondjuk, hogy ez egy amatőrbajnokság. Mi munka után jövünk, és szívből, szeretetből csináljunk
A Ferencváros szurkolói csapatában senki nem kap fizetést
ezt az egészet. Ami az utánpótlást illeti, a klub nagy hangsúlyt fektet a gyerekek képzésére. – elenleg büszkén kijelenthetjük, hogy NB -as szint csapatok utánpótlás-nevelésével versengő programunk van. A kötelező korosztályok mind megvannak nálunk. Szerencsére a felnőttcsapat jelenlegi edzője, Bitó ibor az utánpótlással foglalkozott, ismeri a gyerekeket, ezért könnyebben tudja beépíteni őket a csapatba. A gyerekek hetente háromszor edzenek, a felnőttek pedig hetente kétszer.
kerületi hírek lő ze é e
t ka
13 WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2016. OKTÓBER 27.
e ekek
A kicsik együtt alkottak a szülőkkel
Az együttes és a gyerekek együtt
A táncház mellett kézműves foglalkozás is volt FotóK: Máté Krisztián
Magyar táncházat tartottak gyerekeknek a Ferencvárosi M velődési Központban. A programon, amelyen ott járt a Lokál Extra is, lasz György és barátai húzták a talpalávalót. A táncház előtt kézm ves ves-foglalkozással várták a gyerekeket, de volt énektanítás is.
Buli, felsőfokon
Elő zene, kicsiknek
kerületi infók
14
Szüreti vigasság a Müpában A szürethez gazdag szokáshagyomány tartozik, amelyben a munka és az ünnep összekapcsolódik. Az előző századokban az ünnep jellege különösen kidomborodott. A megélénkült szőlőhegyeken zenélés, nótázás, fegyverdurrogtatás hallatszott. A szüreti
szokások mai formájukban a szüreti felvonuláshoz, menethez és a bálhoz vagy mulatsághoz kötődnek. Ezeket a szokásokat ma már a városi közönség is megismerheti a hagyományokat őrző népi együttesek előadásában. któber 30-án 11 órától össze-
tett, színes és vidám szüreti népszokást és az azt bemutató népi együttest ismerheti meg közelebbről a közönség a Müpában, belepillantva a szüreti bál önfeledt vigadozásáig vezető felkészülés folyamatának néhány részletébe is. Az előadás előtt, 9. 5 és 10.30 között Ráhangoló címmel az előadóteremben ingyenes interaktív, játékos foglalkozást tartanak, amelyre az előadásra jeggyel rendelkező csoportokat, illetve egyéni jelentkezőket várnak. A foglalkozást minimum 6 fő jelentkezése esetén tartják meg. Közrem ködik a agyva Banda, a urai Hagyományőrző és fjúsági áncegyüttes, valamint a Corvinus Közgáz Néptáncegyüttes.
Fel tudja sorolni az Olajág Otthonok előnyeit? • • • • • • • • • • •
elérhető árak zöldövezeti elhelyezkedés magas szintű egészségügyi ellátás intézményi orvos és rendszeres szakorvosi ellátás önálló, akadálymentesített apartmanok gyógytorna és uszoda az ellátás gondtalan kényelme függetlenség a főzés, mosás, takarítás terhe nélkül a programlehetőségek széles skálája fokozott ápolási-gondozási részleg demens ellátás
Jöjjön, nézzen be hozzánk! Várjuk jelentkezését: 06 1 510 00 19 www.olajagotthonok.hu
Győződjön meg a saját szemével, milyen kiváló, új otthon vár Önre is!
Legyen a mi otthonunk az Ön otthona!
WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2016. OKTÓBER 27.
program
X. 29. 21 óra – DZSESSZKONCERT – A 2002-ben alakult Szőke Nikoletta Quartet tagjai egytől- egyig világszerte elismert mesterei hangszereiknek. Az énekesnő mostani koncertjére vendégként meghívta a Lakatos Ablakos Dezső emlékére rendezett III. Országos Jazz-zenei Verseny két énekkorcsoportjának győztesét is, Farkas Zsolt és Egri János Jr. személyében (Budapest Music Center, 1093 Budapest, Mátyás utca 8.).
XI. 2. 18.30 – DÉLSZLÁV TÁNCHÁZ – A KOLO együttes célja elsősorban a magyarországi délszláv népek, a szerbek, a horvátok és a szlovének népzenei hagyományainak gyűjtése, feldolgozása és színpadra állítása. Zenekarvezető Halász László (Ferencvárosi Művelődési Központ, 1096 Budapest, Haller utca 27.).
XI. 3. 21 óra – JAZZY LIVE – Szakcsi Lakatos Béla a magyar jazz külföldön is ismert, kiemelkedő, igazán emblematikus alakja, a magyar jazz kevés Kossuth-díjasainak egyike. Hetven felett is éppolyan energiákkal dolgozik, mint egész pályafutása során, s a komponálás mellett továbbra is folyamatosan koncertezik. A nála közel két generációval fiatalabb ritmusszekciójú triójával többször is fellépett a Budapest Music Centerben. A csapat tökéletes összhangban működik együtt, persze nem csoda, ha abban a kitűnő zongorista mellett Orbán György bőgőzik, a doboknál pedig Emiliót, azaz Jellinek Emilt láthatjuk-hallhatjuk, aki természetesen énekelni is fog (Budapest Music Center, 1093 Budapest, Mátyás utca 8.).
gasztro
15 WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2016. OKTÓBER 27.
A forralt bor az őszi
esték lelke
Hozzávalók: liter rizling, 0 ml v z, evőkanál cukor, citrom reszelt héja, evőkanál szár tott rozmaring, 0 ml méz Elkészítés: eleg ts k fel a vizet, de ne forraljuk fel, keverj k hozzá a cukrot, a mézet és a rozmaringot, majd vegy k le a t zről és hagyjuk lefedve állni 0 ercet, majd önts k hozzá a bort, meleg ts k újra, de ismét vigyázzunk arra, hogy ne forrjon fel! Adjuk hozzá a lereszelt citromhéjat, vegy k le a t zről és hagyjuk állni pár percet lefedve, ezután sz rj k le
Rozmaringos
Hozzávalók: 1 liter bor, 8 dkg cukor, 1 rúd fahéj, szegf szeg és fél citrom. Elkészítés: Fontos, hogy a bort csak főzz k, és nevével ellentétben ne forraljuk, hiszen a forráspont elérésével nem csupán az aromákat, de a szesztartalmat is elpárologtatjuk az italból. Ez az egyetlen szabály, és már mehetnek is bele a hozzávalók.
Fahéjas-konyakos
Fotók: Pixabay
Jólesik esténként bekuckózni a kanapé sarkába egy meleg pléddel, egy jó könyvvel és egy bögre forralt borral, ami nemcsak hangulatfokozó, de a megfázás egyik gyógyító eszköze lehet. Megfelelő fűszerezéssel egészen egyedi ízkompozíciókat is létrehozhatunk, de ehhez le kell számolnunk azzal a téves elképzeléssel, hogy a forralt borhoz nem kell jó bor. Ízléstől és alkalomtól függően válasszunk bort, ami lehet vörös és fehér is, a rozé viszont nem a legjobb választás.
Alkalomhoz válasszunk bort
Hozzávalók: liter v z, evőkanál cukor, fahéjrúd, liter vörösbor, 0 ml konyak, 1 citrom héja. Elkészítés: eleg ts k fel a vizet, adjuk hozzá a cukrot, a f szereket, a citrom héját everj k össze, majd önts k hozzá a bort is Forraljuk fel, mehet hozzá a konyak, majd vegy k le a t zről és sz rj k le
Klasszikus
fortuna
16 WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2016. OKTÓBER 27.
Ez az igazi l tehet az Eu Több mint 27 milliárd forintnak megfelelő eurót nyert egy szerencsés Németországban a hazánkban is elérhető Eurojackpot lottón. Hihetetlen összeg, de mindenkinek lenne ötlete arra, hogy mire költse. Összegyűjtöttük a l e g d rág áb b lu x u sc ik ke ke t , am e lye ke t c s ak a szupergazdagok engedhetnek meg maguknak! Minden idők legnagyobb németországi lottónyereményét viheti haza egy német fogadó, aki 90 millió eurót 2 ,5 milliárd forint nyert az Eurojackpot lottón. A 1 európai országban, köztük Magyarországon elérhető lottón ez a legnagyobb nyerhető összeg. A ekete-erdőben lakó, baden- ürttembergi lottózó vásárolta az őt dúsgazdaggá tevő szelvényt és összesen 20 eurót költött a szerencse megk ísé r té sé re . A nyertes önmaga tippelte meg helyesen a -10-2539- 2-es számot és a két pótszámot, a 3 -a st és a 6-ost. A nyer tesnek há r om éve van arra, hogy jelentkezzen a nyerem é nyé r t , a m e l ye t adóment e s e n ut a l n a k át neki. A z Eu r o jac k p oton 1:95 millióhoz az esély a főnyereményre. Németországban az Candice Swanepoel modell a vieddigi legnagyobb nyelág legdrágább melltartóját viseremény 8 ,8 millió euró li. A tizennyolc karátos fehérnevolt, azt augusztus elején mű 4200 különleges drágakövet nyerte egy hesseni lottózó. tartalmaz, a közepét pedig egy A fekete-erdei lottózón
2 MILLIÁRD FORINT
52 karátos rubin díszíti
fortuna
17 WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2016. OKTÓBER 27.
luxus! Gazdaggá urojackpot legnagyobb, 1,568 milliárd dolláros 3 milliárd forint lottónyereményét az Egyesült Államokban nyerte meg ez év elején három fogadó, az európai rekord 190 millió euró 58 milliárd forint . Ki ne álmodozott volna már
Az összeállítást a Szerencsejáték Zrt. támogatta
kívül nyolc másik fogadó – öt német, két finn és egy holland – lett milliomos a pénteki helsinki húzás után: ők fejenként 2,8 millió eurót 85 millió forint kapnak, mivel helyesen tippeltek meg öt plusz egy számot. A világ eddigi
arról, hogy egyszer lottónyertes lesz Először persze mindenki segítene a családon, barátokon, jótékonykodna, de 2 milliárd forint arra is elég, hogy igazán elengedjük a fantáziánkat. Megmutatjuk a legdrágább luxuscikkeket
NYERTEM! Óriási szerencse érte? Milliókat nyert? Vagy csak pár ezer forintot, de úgy érezte, hogy Fortuna a kegyeibe fogadta? Írja meg nekünk nyertessztoriját – akár név nélkül –, hogy mások is örülhessenek Önnel!
[email protected]
´´NYEREMÉNY: 43. HETI VÁRHATÓ FO
10
*BRUTTÓ ÖSSZEG
´´ SÉG! HATÁRTALAN LEHETO Játssz lottózóban, mobilon és interneten!
www.szerencsejatek.hu
1 MILLIÁRD 52 MILLIÓ Ezt a pénztárcát 8800 órán keresztül készítették és 4517 gyémánttal díszítették
669 MILLIÓ A világ legdrágább teáskannájába 1658 gyémántot és 386 rubint foglaltak
Rekordösszegért adtak el korábban egy 1950-es Ferrarit. A lottónyereményből több autócsodát is vásárolhatnánk
2,1 MILLIÁRD
erotika
18 WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2016. OKTÓBER 27.
AMIKOR ELMÚLIK A GÖRCS, BEINDUL A FANTÁZIA
Negyven fölött jobb a szex Sokan devianciának tartják az időskori szexet, a fiatalságot idealizáló kultúránkban a hatvanon túliak szexualitása tabu téma. Az emberek zöme nem tud megbékélni a saját testével, pedig a hormonális változások ellenére az ember minden életkorban képes örömét lelni a szexben. Az érintés, az ölelés, az orgazmus boldoggá teszi az embert. Azt nehéz bizonyítani, hogy meghosszabbítja az életet, de egy tanulmány állítja: azok a férfiak, akik gyakran elégültek ki, tovább éltek.
És a férfiak?
Van, amikor a korral járó változások megnehezítik a nemi életet. A férfiaknál gyakori rendellenesség, hogy valamely betegség miatt nem megfelelő az erekció. Ez a probléma azonban viszonylag könnyen kezelhető, de az erekciót segítő új szerek csupán részei a megoldásnak, a korral járó tapasztalat és önbizalom sok férfinak segít a szex új dimenzióit felfedezni. – Amikor egy férfi idősebb lesz, megszabadul a teljesítményközpontú és „technikai” szextől, a szexualitását sokkal inkább lelki-érzelmi jellegűnek éli meg, mint korábban – mondta Tuula Emas, a finnországi Vaasában működő, Erenova szexuális egészségi és párkapcsolati klinika szexológusa a Reader’s Digestnek adott interjújában.
A tapasztalat szexi
Urmai Gabriella
– A negyvenes nők reneszánszának az az egyik titka, hogy tökéletesen tisztában vannak saját szexualitásukkal és nem félnek megélni azt – állítja David Schnarch amerikai szexológus, aki úgy véli, a negyven pluszosok bátrabban engedik szabadjára a
fantáziájukat és több kalandba keverednek, mint fiatalkorukban. A húszas éveiket taposó nők éppen csak tanulják a női szerepet, nem feltétlenül a minőségi szex a céljuk, a hódítással vannak elfoglalva. A harmincasok gyermekszüléshez elengedhetetlen feladatként tekintenek a szexre,
a negyvenesek azonban már görcs nélkül tudják élvezni az életet és azt, hogy szabadjára engedhetik szexualitásukat. A libidó egyébként nem eltűnik, hanem felerősödik a változó kor környékén. Ez azt is jelzi, hogy megsokasodnak az erotikus tartalmú álmok és a vágykeltő gondolatok. Fotók: Pixabay
Ebből nem lehet kiöregedni
Egy új kutatás szerint negyven fölött kezdődik csak igazán a szexuális élet! Több mint ezer, negyven év feletti nőt kérdeztek szexuális aktivitásáról, annak minőségéről és 90 százalékuk arról számolt be, hogy az orgazmuskészségük nagyobb, mint a húszas, harmincas éveikben és jobban át tudják adni magukat a gyönyörnek.
A negyvenes nők nem félnek megélni a vágyaikat
egészség
19 WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2016. OKTÓBER 27.
Lufikkal a mellrák ellen
ózsaszín sétával hirdetett harcot a mellrák ellen a urves klub. A női fitneszterem képviselői, az egyesületi tagok és az akció támogatói október 25-én délután a . kerületi . ákóczi . úti edzőteremtől indultak a Szent mre téren át a Karácsony S. utcai sétálóutcáig. A figyelemfelkeltő ashmobra nagyjából 100 héliumos lufit vittek magukkal. Az egyesület ugyanis nemcsak a sportolni kedvelő hölgyeknek nyújt mozgási lehetőséget, hanem fontosnak tartják a közös programok értékteremtő erejét is. A megmozdulással az emlőrák megelőzésének fontosságára kívánják felhívni a figyelmet.
Legyen ön is nevelőszülő!
Ma már általános az egyetértés a szakemberek körében, hogy azon gyerekek számára, akiknek nem adatik meg, hogy saját, vér szerinti családjukban nevelkedjenek, a családból való kiemelés után a legjobb, ha nevelőszülők gondozásába kerülnek. Ebben segít az országos hatókörben tevékenykedő Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató, amely ma 3500 gyerekről, illetve fiatal felnőttről gondoskodik. Mint azt András Katalin főigazgató-helyettes a Lokál Extrának elmondta, a szolgáltatónál a gyerekek 92 százaléka él nevelőszülőknél, a többiek – érdekeiknek megfelelően – gyermek-, illetve la lakásotthonokba kerülnek. Az elsődleges cél az, hogy a kicsik újra és véglegesen saját családjukba vagy örökbefogadó szülőkhöz kerüljenek. Nevelőszülőnek len ni természetesen, nem egy hirtelen döntés, sokkal inkább alapos lelki és tudati felkészülés eredménye, de ha valaki
valóban elhivatottnak érzi magát az ügyben, annak nem kell hosszú procedúrán végigmennie vagy különleges anyagi erényeket felmutatnia. Mint arról a szolgálat tájékoztatott, ha a leendő nevelőszülő alkalmas feladatára, egy normálisan berendezett panellakásban is vállalhatja azt, sőt az sem feltétel, hogy saját tulajdonú lakással rendelkezzék, bár ez esetben szükség van a tulajdonos vagy főbérlő hozzájárulására is. Mint említettük, bonyolult adminisztrációra sem kell számítani. A jelentkezőnek el kell végeznie egy 60 órás nevelőszülői tanfolyamot, amely elvileg önköltséges volna, de költségét a fővárosi vagy Buda Budaszolgálta pest környéki jelentkezőktől a szolgáltató átvállalja. rdemes tehát érdeklődni, je jekö lentkezni. A szolgáltató a köve t ke z ő e lé rhe t ő s é ge ke n várja a leendő nevelőszü nevelőszülők kérdéseit. elefonszám: 30 62 -28 0 évai stvánné szakmai vezető , e-mail: neveloszulo.jelentkezes szentagota.hu
60 éve szálltunk harcba a magyar szabadságért!
Díszünnepség 1956 tiszteletére a Kossuth téren október 23-án Beszédet mond: Andrzej Duda, Lengyelország köztársasági elnöke Orbán Viktor miniszterelnök Ünnepi műsor 15 órától, közös gyertyagyújtás 18 órától
mix
20 WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2016. OKTÓBER 27.
Moziajánló – A könyvelő Chris Wolff (Ben Affleck) a világ egyik legjobb könyvelője és kissé autista – kerüli az embereket, magányosan él és nem is vágyik másra. Amikor egy nagy, robotokat tervező gyár könyvelésében furcsa hibák tűnnek fel, természetesen hozzá fordulnak. Ő és a cég egyik munkatársa (Anna Kendrick) hamar új, megmagyarázhatatlan eltérésekre figyel fel, és ez valakinek nagyon nem tetszik. Egy különleges katonai egység leszerelt tisztje megbízást kap, hogy végezzen a párral. Chris és Dana kénytelen együtt bujkálni. De Chris tartogat egy-két meglepetést. Néhány közülük halálos is lehet…
A könyvelő
Horoszkóp A hét szülinaposa – Julia Roberts
Az amerikai „micsoda nő” a mai napon ünnepli 49. születésnapját. 2000-ben megérdemelten nyert Oscar-díjat az Erin Brockovichban nyújtott alakításáért. Három gyermeke született operatőr férjétől. IKREK (V. 21.–VI. 21.) A megbeszélt üzleti találkozók önhibáján kívül meghiúsulhatnak. Ezekre a külső tényezőkre sajnos nincs ráhatása. A magány megnehezíti napjait, szívesen hozzábújna valakihez. RÁK (VI. 22.–VII. 22.) Hallgasson a megérzéseire, menjen a saját feje után. Természetesen hallgassa meg a jó tanácsokat, de azt tegye, amit jónak érez. Önbizalma egészséges mértékű.
BAK (XII. 23.–I. 20.) A célját csak lépésről lépésre érheti el. Szeretne már révbe érni, de a haladás sajnos csak lassan halad. Okos gondolatai és szép szavai talán megrövidítik az időt.
OROSZLÁN (VII. 23.–VIII. 23.) Olyan reakciókat mutat a külvilágnak, amin mindenki meglepődhet. Szokatlanul viselkedhet, amit családja nehezen tűr. Párját teljesen felzaklathatja.
VÍZÖNTŐ (I. 21.–II. 19.) Párja előtt elhallgatja gondolatait, pedig nagyon is elégedetlen. Nagyon nyomja a lelkét valami, szánja rá magát egy komoly beszélgetésre. Ne húzzon álcát.
SZŰZ (VIII. 24.–IX. 23.) Az aktuális problémákat könnyen feledi, amikor Ámor nyila végre eltalálja szívét. Olyan vágyak ébrednek fel, amikről azt sem tudta, hogy létezhetnek.
HALAK (II. 20.–III. 20.) A versenyszellem elkaphatja. Rivalizálni kezdhet valakivel, akit le akar győzni, mondhatnánk, a földön akarja látni. Önagának akar bizonyítani, de a határokra ügyeljen.
MÉRLEG (IX. 24.–X. 23.) Szívesen tölti idejét társaságban, örömét leli a közösségi szórakozásban. Mozgalmasan alakulnak napjai, nem fog unatkozni. Vendégszeretetét bizonyíthatja a hétvégén.
Könyvajánló
Kondor Vilmos: Szélhámos Budapest A fiatal Gordon Zsigmond nemrég tért haza Philadelphiából, ahová magánéleti válságok és a történelem viharai elől menekült. Tíz év távollét azonban hosszú idő, és itthon nem világlátott bűnügyi újságíróként, hanem Az Est lóti-futi zsurnalisztájaként tekintenek Gordonra... amíg egy „gatyarohasztóan forró napon”, a Tabánban holtan nem találnak egy Szatmári nevű színészt és tőzsdealkuszt, akitől a szálak egy hírhedt amerikai szélhámoshoz vezetnek. A svindler Strosnider nagy balhéra készül Pesten, a kérdés csak az, hogy miképpen néz ki a milliókat érő átverés szereposztása, és hogyan tudna Gordon beépülni a svindlerek csapatába. Hajmeresztő kalandjaiban segítségére van Czövek, a szolgálatkész bértaxis, Piri, az izgalmasan vörös színésznőcske, Turcsányi bűnügyi szerkesztőségvezető és persze minden titkok ismerője, Tata, no meg az ő ínyenc lekvárjai. Feltűnnek még a kor elengedhetetlen szereplői: dizőzök és pincérek, kóristák és kíntornások, hamiskártyások és kibicek, főurak és utcalányok, korrupt rendőrök és besúgók, illetve mindezek hátterében a girbe-gurba utcákkal tarkított, mocskosan is csodaszép, szélhámos Budapest. Kondor Vilmos nemzetközi sikerű Bűnös Budapest regényfolyamát már nem kell bemutatni az olvasónak. Legújabb regénye azonban a Budapest Noir előzménytörténete, amelyből fény derül Gordon Zsigmond ifjúkorára, a tőzsdekrachok éveire és kedvenc zsurnalisztánk első pesti ügyére, amelyet a már ismert kalandok sora követ.
Ár: 3999 Ft
NYILAS (XI. 23.–XII. 22.) Szeret nagyban játszani, azonban vésse az eszébe, a kisebb kihívás is kihívás, abban is érdemes jól szerepelnie. Az ügyfelei között ne tegyen különbséget.
SKORPIÓ (X. 24.–XI. 22.) Egy esemény az egész további hetet megpecsételheti. Külső befolyások erősítik a helyzetet, ha teheti, az a legjobb, ha ki sem mozdul otthonról. Vigyázzon, próba elé állíthatja valaki.
KOS (III. 21.–IV. 20.) Gondolatban már az egész világot bejárta. Szívesen sző terveket arról, hogy átköltözik akár egy másik, messzi kontinensre is és az alapoktól újrakezdi az egész életét. BIKA (IV. 21.–V. 20.) Imádja a randevúkat. Szívesen tart több vasat a tűzben, azonban energiáit ez nagyon felemészti, érdemes lenne egy személy mellett lehorgonyoznia.
Recept
Szilvás gombóc Hozzávalók: 1 kg burgonya, 1 kg szilva, 35 dkg liszt, 12 dkg vaj, 1 mokkáskanál őrölt fahéj, 10 dkg zsemlemorzsa, fahéjas porcukor a szóráshoz.
Elkészítés: A burgonyát meghámozzuk, megmossuk, kockákra vágjuk és megfőzzük. Közben a szilvát megmossuk, kimagozzuk. A burgonyát leszűrjük, áttörjük, hagyjuk kihűlni. Nagy lábosban kb. 5 liter vizet forralunk. A burgonyához keverjük a lisztet, 3 dkg vajat, egy csipet sót és alaposan összegyúrjuk, ha ragad, még adhatunk hozzá lisztet. Lisztezett deszkán kb. 5 mm vastagra kinyújtjuk, és 6×6 cm oldalú négyzetekre vágjuk. Minden négyzet közepére egy szem szilvát teszünk és megszórjuk egy csipet fahéjjal és cukorral. A tésztacsúcsokat felhajtjuk és két tenyerünk közt gombóccá sodorjuk. Óvatosan a forrásban lévő vízbe tesszük a gombócok felét, megvárjuk, amíg feljönnek a víz felszínére, és további 3–5 percig főzzük. Közben a maradék vajon megpirítjuk a zsemlemorzsát. A gombócokat szitakanállal kiemeljük, lecsepegtetjük és megforgatjuk a zsemlemorzsában. Tálra rakjuk, megszórjuk fahéjas porcukorral. A maradék gombócokat is hasonlóan kifőzzük.
rejtvény
21 WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2016. OKTÓBER 27.
Érthetetlen...
MORMOTAÁLOM El szeretne jutni a makkhoz a mormota, de hogyan tegye?
SZÁMPIRAMIS
Minden üres helyre az alatta lévő két szám összege kerül. Haladj a piramis csúcsáig!
102
44
12
6 2 3 1 4 1 2 1
5 6 1 4 2 3
A
F E
Sudoku E
B
C D B
E
C
E E
D
F
Írjon a nagyobbik ábrába 1 és 9, az egyik 6x6-osba 1 és 6 közötti számokat, a másikba A és F közötti betűket úgy, hogy minden sorban, minden oszlopban és a vastag vonallal határolt területeken belül se legyen ismétlődés!
9 6 1 9 7 3 3 4 6 7 2 8 8 1 4 8 5 7 4 7 9
60 8
7 8
4 2
2 8 9 5 1 2 3 7 9 3 1 6 8
képregény
22 WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2016. OKTÓBER 27.
apró
23 WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2016. OKTÓBER 27.
00:50 Önkívület 01:55 Sportos 02:00 Ügyféllista 02:45 Ügyféllista 2016. OKTÓBER 29. 03:30 Végzetes bizonyíték SZOMBAT 2016. OKTÓBER 30 04:05 Csapdába csalva VASÁRNAP 04:35 Babavilág 05:00 Sportos 04:15 A Köpeny 05:05 Hungerő 05:00 Sportos 06:00 Astro-Világ 05:05 Hungerő 07:00 Tv2 matiné 06:00 Astro-Világ 08:05 Éjjel-nappal 07:00 Tv2 matiné szülők 08:30 Falforgatók 08:35 Poggyász 09:30 a’la CAR 09:10 OlimpiÁSZ - A 10:00 Tűsarok sport mindenkié! 10:30 Stahl konyhája 09:40 Trendmánia 11:05 Super Car 10:15 Ízes élet 11:35 Több mint 10:45 Babavilág TestŐr 11:20 Otthontérkép 12:10 Speed zóna 11:50 SzÉpítők 12:40 Monk - Flúgos 12:25 Monk - Flúgos nyomozó nyomozó 13:40 Gyilkos sorok 13:25 A Jaguár 14:45 Gyilkos sorok 15:35 Az arc nélküli 15:50 Az utolsó piszkos ember tánc 18:00 Tények 18:00 Tények 18:50 Star Academy 18:50 Sztárban sztár 21:50 X-Men - Az 21:50 Agyő, nagy Ő! eljövendő múlt napjai 00:25 Vérbeli feleségek 02:20 Sportos 02:25 Mennyei tippek 02:50 Zsaruvér 03:35 Franklin és Bash
2016. OKTÓBER 31.
HÉTFŐ
04:20 A szépség és a szörnyeteg 05:05 Hungerő 06:00 Barbie & húgai: A lovas kaland 07:20 Hupikék törpikék: A Törpösvölgy legendája 07:50 Vad galamb 09:25 Spartacus 11:15 Spartacus 13:15 Dave 15:45 Éjszaka a múzeumban 2.
18:00 Tények 18:55 Drágám, add az életed! 20:00 Transformers: A kihalás kora 23:40 Anyám és más futóbolondok a családból
02:10 Jöttem, láttam, beköltöztem 03:45 Seholország 2016. NOVEMBER 1.
KEDD
05:25 Hungerő 06:20 Tv2 matiné 06:45 Az öt legenda 08:40 Hattyúhercegnő 3. - A tiltott művészetek 10:15 Az erdő harcosa 12:25 A Spiderwick krónikák 14:15 Állj, vagy lő a mamám!
16:15 Hamis a baba 18:00 Tények 18:55 Drágám, add az életed! 20:10 Páros mellékhatás 22:45 Egy nap 01:10 Vakság
03:10 Esze semmi, fogd 03:35 Doktor D meg jól! 2016. NOVEMBER 3. CSÜTÖRTÖK 2016. NOVEMBER 2.
SZERDA
04:40 Stahl konyhája 05:10 Hungerő 06:05 Red Carpet Sztárok testközelben 06:15 Stahl konyhája 06:20 Mokka 09:00 Ízes élet 09:20 Tűsarok 09:35 Babapercek 09:40 Teleshop 10:45 Astro-Világ 12:00 Tények Délben 12:30 Aktív 13:00 Csapdába csalva 13:35 Knight Rider 14:40 Walker, a texasi kopó 15:45 María 16:50 Megtört szívek 18:00 Tények 19:25 Drágám, add az életed! 20:40 A szultána 22:00 Az Igazság mecénása - A feloldozás 00:10 Red Carpet Sztárok testközelben 00:20 A férjem védelmében 01:30 Tények Este 02:10 Sportos 02:15 Aktív 02:35 Ékszer TV
04:20 Psych - Dilis detektívek 05:05 Sportos 05:10 Hungerő 06:05 Red Carpet Sztárok testközelben 06:15 Stahl konyhája 06:20 Mokka 09:00 Ízes élet 09:20 Tűsarok 09:35 Babapercek 09:40 Teleshop 10:45 Astro-Világ 12:00 Tények Délben 12:30 Aktív 13:00 Csapdába csalva 13:35 Knight Rider 14:40 Walker, a texasi kopó 15:45 María 16:50 Megtört szívek 18:00 Tények 19:25 Drágám, add az életed! 20:40 A szultána 22:00 Backstrom nyomozó 23:10 A törvény embere 00:20 Red Carpet Sztárok testközelben 01:00 Tények Este 01:50 Sportos 01:55 Aktív
02:15 Ékszer TV 03:15 A túlélés ára 2016. NOVEMBER 4.
14:40 Walker, a texasi kopó 15:45 María 16:50 Megtört szívek PÉNTEK 18:00 Tények 04:00 Végzetes bizonyíték 19:25 Drágám, add az 04:45 Aktív életed! 05:05 Sportos 20:40 A szultána 05:10 Hungerő 22:00 Mint a hurrikán
06:05 Red Carpet Sztárok testközelben 06:15 Stahl konyhája 06:20 Mokka 09:00 Ízes élet 09:20 Tűsarok 09:35 Babapercek 09:40 Teleshop 10:45 Astro-Világ 12:00 Tények Délben 12:30 Aktív 13:00 Csapdába csalva 13:35 Knight Rider
00:20 Red Carpet Sztárok testközelben 00:30 Tények Este 01:20 Aktív 01:50 Sportos 01:55 Ékszer TV 02:55 A túlélés ára
03:35 Végzetes bizonyíték
APRÓHIRDETÉS ABLAKAJTÓ
• Ajtó-ablak csere, redőny, szúnyogháló
és légbevezető szerelése. 30/211-2439, www.amitmamegvehetsz.hu ADÁSVÉTEL • Gyűjteményem kiegészítése céljából bakelit lemezeket vásárolok készpénzért. Telefonszám: 0620-3632050 ÁLLÁS • Rózsadombi színvonalas étterem keres gyakoralattal, legalább egy idegen nyelvet beszélő lányokat, fiúkat. Állások: pultos-mixer, felszolgáló, vendéglátós-hostes, rendezvényekre személyzet. Jelentkezés: pusztaszeri2016@ gmail.com, 06-1-7869263 • Csomagolókat, gépkezelőket, raktárosokat, komissiózókat, targoncavezetőket keresünk 2-3 műszakos munkarendbe Budapestre és Pest megyei telephelyekre. Felvételi: 2016.11.03.17.00 óra KMO Kispesti Műv. Ház, 1191 Budapest, Teleki u. 50. Érd:06703421653 • A XVI. kerületbe keresünk teljes munkaidőre takarítókat 2 és 3 műszakra, illetve állandó éjszakára. Jelentkezni lehet telefonon: 30/830-4047 • Takarító munkatársakat keresünk Budapestre Postahivatalok takarítására, rész-és teljes munkaidőben. 06-30/340-7712
II. évfolyam, 42. szám
• 900 – 2000 Ft-os óradíjjal hölgyeket keresünk bébiszitternek , idősgondozónak. 0620/528-4852 ANTIKVITÁS RÉGISÉG
• Hagyaték felvásárlás azonnal, készpénzért! Bútorok, festmények, órák, könyvek, porcelán, stb! 06706001727 • Bélyeget,régi pénzt,könyveket,papírrégiséget,régiséget vásárolunk. VI Andrássy u. 16. Tel: 317-4757 H-Sz: 10-17, Cs: 10-18 FESTÉSMÁZOLÁS
• Festés-mázolás-burkolást vállalok,nyugdíjasoknak kedvezmény, bútormozgatással,takarítással 06/304221739 FOGÁSZAT
• Kivehető fogpótlások készítése,javítása. Nyugdíjasoknak kedvezmény! Bp.József krt.59-61.fsz. 06303341963 GÉPSZERSZÁM
• Minden féle használt gép, szerszám felvásárlás: kulcsok, fogók, satuk, kalapácsok, eszterga-lakatos-maró szerszámok, vezetékek, lapkák, vídia. 06-30-590-0455
Kiadó: Modern Media Group Zrt. Vezérigazgató: dr. Keresztesi Péter Kiadó és szerkesztőség: 1036 Budapest, Perc u. 8. Központi telefonszám: +36-20-455-6655 Szerkesztőségi telefonszám: +36-20-255-3655
Főszerkesztő: Leitner Attila Főszerkesztő-helyettes: Gálosi Emese Vezetőszerkesztő: Vörös Viktória Felelős kiadó: az MMG Zrt. vezérigazgatója
GONDOZÁS
• Veresegyházi nyugdíjas otthonba átadó egy
46 négyzet méteres szuper apartman. Ár:2.9 millió. Ellátás,gondozás 140 000/hó T.este 20/9102616, 061/3314496 INGATLAN • Eladó Bp. X. kerület Szlávy utca 34/B-ben egy 100 négyzetméteres tetőtér beépítésű, egy konyhás, két fürdőszobás 1+1/2 szobás lakás. + pince. Richter gyógyszergyárhoz közel. Irányár: 16,5 M Ft. Érdeklődni: Duna Andrásné 303137602 • Tulajdonostól eladó a VIII.kerületben, egy teljesen felújított, 33 nm-es, 3.emeleti lakás. 11.200.000.-Ft 0630/5209082 KÁDFELÚJÍTÁS • Régi lekopott vízköves fürdőkád, mosdó újra zománcozása színesben is, a helyszínen garanciával Tel: 294-60-57, 06-20-33-12-456 • Kopott fürdőkádját zuhanytálcáját felújítjuk bontás nélkül színesben is! Varga Zoltán 0670-570-5515 KÉMÉNY • Kéménybélelés minden típusú készülékekhez,szerelt kémény, építés,szakvélemény,ügyintézés.0630-3330447
• Szabó Balázs vállalja kémények bélelését, átépítését teljes körű ügyintézéssel: 06-20264-3553 KÖLTÖZTETÉS • Költöztetés, lomtalanítás, csomagolás ingyen dobozokkal. Vidékre kedvezmény! Tel: 0630/922-1372 • Költöztetés, lomtalanítás hétvégén is, vidékre kedvezmény. 06/ 20/ 295 5777 KÖNYV • Központi könyvfelvásárló antikvárium minden könyvet, hanglemezt, teljes könyvhagyatékot, készpénzért ingyenes kiszállással megvásárol. 0620 9921358 • Antikvárium vásárol régi,új kiadású könyveket,könyvtárakat azonnali ingyenes kiszállás.0630-742-4558 PARKETTÁZÁS • Parkettanyikorgás megszüntetése FIXPARKETT márkanévvel ellátott eljárással!Parkettacsiszolás, lerakás, javítás, Tel: 06 30 835 5844, www.fixparkett.hu SZŐNYEG ÉS KÁRPITTISZTÍTÁS • Szőnyeg és kárpíttisztitás.Melegvízes mélymosás,szegés,javítás.www.szonyegexpressz. hu T:30/9494360,280-7574
E-mail:
[email protected] Hirdetésfelvétel telefonszám: +36-20-455-6655 E-mail:
[email protected] Nyomdai előállítás: RAS-Nyomda Kft. Felelős vezető: Futó Imre nyomdaigazgató Terjesztés: Magyar Posta Zrt. Terjesztési panaszok:
[email protected] Általános felhasználói feltételek: A Lokál című hetilap bármely részének másolásával és a lap terjesztésével kapcsolatos minden jog fenntartva. A Lokál tartalmai (fotók, írott anyagok vagy azok részletei)
TAKARÍTÁS
• Nagytakarítást-ablaktisztítást,szőnyegpadló-bútorkárpit tisztítást vállalunk.Megbízható alapos munka.Berta Róbert 0630-2128389 ÜDÜLÉS
• Hajdúszoboszlói kedvezményes üdülés 3 éjszaka 13 500 Ft, 4 éjszaka 17 000 Ft és 7 éjszaka 25 000 Ft. Tartalma: korlátlan büféreggeli, kétfogásos meleg vacsora, korlátlan wellness helyben. Telefon: 06-20-318-5238 részletek: www.holidayszoboszlo.hu WC TARTÁLY, VÍZSZERELÉS
• Vízóra teljes ügyintézéssel,villanyboyler,csap javítás csere, garanciával.Tímár Attila 06/20-9537-284
Hirdetésfelvétel:
+36 20 455 6655
Online apróhirdetés felvétel a nap 24 órájában: ingatlanROBOT.hu/lokal
kizárólag a kiadó írásbeli vagy elektronikus dokumentumba foglalt engedélyével többszörözhetők vagy közvetíthetők a nyilvánossághoz. Ez a nyilatkozat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. tv. 36. § (2) bekezdése szerinti tiltó nyilatkozatnak minősül, nem érinti azonban a 37. § szerinti szabad felhasználás lehetőségét. Tilos a lap elektronikus tárolása, feldolgozása, többszörözése és értékesítése a kiadó írásbeli vagy elektronikus dokumentumba foglalt engedélye nélkül. A lapból értesüléseket átvenni csak a Lokálra való hivatkozással lehet. A hirdetések tartalmáért a szerkesztőség felelősséget nem vállal.
Lapunkat szemlézi az
sport
24 WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2016. OKTÓBER 27.
Szabó Krisztián 24 évesen meghódította Európát. A fiatalember ugyanis az elmúlt héten megnyerte a ralikrossz-Európa-bajnokságot, nevét a legtehetségesebb, sőt a legeredményesebb autóversenyzők között emlegetik.
Fotók: Keresztesi Balázs
Néha a Körúton is túl nagy gázt ad az Európa-bajnok FEHÉR GYÖRGY
Minden azokon a havas lankákon kezdődött. Szabó Krisztián gyermekkorában az egyik legjobb magyar síversenyző volt, 12 éves korában már Ausztriában ajánlottak neki hivatalos versenyzési lehetőséget, ami minden bizonynyal egyenes út lehetett volna a profivá válásvatalosan Su Suhoz. Ám nem per 1600-nak ezt választotta. hívnak – két Ő már gyerek-éve került, és a ként az autósporttavalyi harmadik Krisztián két év alatt ba lett szerelmes, hely után övé lett ennyi serleget nyert ami nem is csoda, hiaz elsőnek járó díj. a kategóriájában szen az országban egyet– A sikerek elérésében len olyan magyar autóversenyző nagy szerepet játszik a fokozatos fokozatosvan, aki szakaszgyőzelemmel büsz- ság – mondta Szabó Krisztián a Lokál kélkedhet a híres Dakar-ralin: Szabó Extrának. – Ez azon is látszik, ahogy László. Ő Krisztián édesapja. felépítettük a pályafutásomat, és ma Volt tehát kitől örökölni a tehetsé- is ezt tartom a legfontosabbnak. Hétget, ami hamar meg is mutatkozott, évesen kezdtem el gokartozni, de hiszen 2008-ban az autókrosszosok érdekes, hogy ebben a kategóriában országos bajnokságán a juniorok kö- sohasem versenyeztem. Miután apu zött első lett, és bár most megnyerte quadozott, én is azt szerettem volna az Eb-t, kevesen tudják, hogy ez már csinálni, de édesapám nem engedte, a negyedik ilyen elsősége, hiszen mondván, túl veszélyes. Így kerüle2009-ben és 2010-ben a juniorok tem az autókrossz világába, itt mégközött végzett az élen, míg 2013-ban iscsak egy biztonságosabb autóval egy másik kategória győztese volt. mehetek, ráadásul a pálya mellett A mostani csoportba – amelyet hi- rögtön ott a segítség.
Mi is az a ralikrossz?
A ralikrossz gyökerei a 60-as évekbe nyúlnak vissza, de igazán komoly népszerűségre az utóbbi években tett szert. A versenyek rövid, nagyjából egy kilométeres, zárt pályákon zajlanak, ahol változnak az aszfaltos és a murvás útszakaszok. Az Európa-bajnokság szereplői négy kvalifikációs futamon vesznek részt hétvégente, az összeadott eredmények után 6-6 versenyző jut az elődöntőkbe, onnan pedig már csak 6-an kerülnek a fináléba. Ez azt jelenti, hogy egy sikeres hétvégén hat futamon kell részt vennie a versenyzőnek, pontok viszont nemcsak a döntő helyezéseiért, hanem az elődöntőért és a kvalifikációs futamokért is járnak.
A győztes versenyző, a győztes autó és a győztesnek járó serleg Mindez 2006-ban történt, és a biztonságosság rögtön próbára is tétetett. Első autókrosszversenyén kigyulladt Krisztián autója. Szerencsére a versenyzőnek nem lett semmi baja, az elmúlt tíz évben pedig három különböző kategóriában négyszer lett Európa-bajnok. Mindezt úgy, hogy versenyzői pályafutása amolyan családi vállalkozás. – A család minden tagja az én sikeremért dolgozik. Van egy nagy buszunk, amelyben az autót is szállítjuk, ezt általában apukám vezeti. Anyukám figyel a csapat étkeztetésére, a barátnőm pedig az én mentális segédem. Krisztián nem tagadta, hogy az autóversenyzés nem olcsó mulatság, és bár az autókrosszversenyekre 5060 ezer néző jár ki, sőt a tévében is közvetítik, azért nem állnak sorban a szponzorok. – Apukám nemcsak az egyik segítőm, de az egyik fő szponzorom is, ám úgy látom, egyre több terhet tudok levenni a válláról. Bízom abban, hogy a mostani Európa-bajnoki cím még többet segít majd. Na meg a következő, hiszen Krisztián nem titkolta, a legközelebbi idényben nem is lehet más a célja, mint a címvédés. Utána pedig jöhet a világbajnokság. Nagy kérdés azon-
ban, miként vezeti az autóját egy ralikrossz-Európa-bajnok a Nagykörúton. – Gyorsan. Erre nem vagyok olyan büszke, mert bár próbálom betartani a sebességkorlátozást, bevallom, ez nem mindig sikerül.
Szabó Krisztián 1994. június 4. Eredményei:
2008: Magyar Autocross Bajnokság (junior) 1. hely 2009: Euraca Cup (Autocross junior) 1. hely 2010: Euraca Cup (Autocross junior) 1. hely FIA Közép-európai zóna, Év tehetsége, MNASZ Év Autocross Versenyzője 2013: FIA Autocross Eb, Buggy 1600: 1. hely 2014: FIA Rallycross Eb, 9. futam, Super 1600: 3. hely 2015: Rallycross Európabajnokság, Super 1600-as kategória: 3. hely MNASZ Év Rallycross Versenyzője, Regionális Prima Különdíj 2015: Rallycross Európabajnokság, Super 1600-as kategória: 1. hely