BÉKÉS MEGYEI
Világ proletárjai «gyesiH.irtekf
a
MSZMP
BÉKÉS
M E G Y FI
1958. A UG USZTUS 6., SZERDA
BIZOTTSÁGÁNAK
Ara 50 fillér
A nagy munkák idején is Másfél évvel ezelőtt még a rokonszenvezők is kétkedőén fogad ták a kommunisták szavait és kí váncsian figyelték, várták, merre haladnak a dolgok. Ha a kommu nisták arról beszélgettek, hogy „behegednek még a sebek, lesz itt még szebb élet is, mint ahogy azt a jószándékú emberek elkép zelik” legtöbbször az volt a vá lasz: „Majd elválik..."1 Sok volt a kishitűség. Sok embernél hiány zott a bizalom, fújta a követ a re akció siserehada és sok-sok em bert tartottak gyalázkodó hang jukkal félelemben, tanácstalan ságban. De hol van már mindez, hol vagyunk mi ettől az időszak tól? Messze! Ma már a becsületes emberek nagy tömegei bíznak a pártban, a kormányban és kitartó kedvvel, sokszorozott akarattal és szorgalommal serénykednék a jobb holnapért. Miért ez a pálfordulás? Miért növekedett az embe rek szorgalma és alkotó készsége? ■Miért van, hogy utak, járdák ki lométereit csinálják falvaink la kói önkéntes munkával? Röviden kimondható: a párt és állami éle tünk vezetői nem délibábot festet tek a magyar égre, hanem világo san megmondták, mint számító apa a gyermekeknek: ezt tesszük, ezt csináljuk, mert ehhez van erőnk. Ma sincs másképpen. Az ország vezetői Ilyen gondosan terveznek Jövőt a néppel együtt és határoz zák meg az ország jobblétéért a jövendő célokat. Itt van a három éves tervünk. Az országgyűlés tör vényre emelte, a sajtó ismertette. A becsületes emberek nagy több sége megismerte és láthatja, hogy a célok reálisak, nem haladják meg erőinket és gazdasági helyze tünk reális voltára épülnek. Mindazok előtt, akik megismerték ezt a tervet, világossá vált, hogy a nép érdekét szolgálja, életkörül ményeink megjavítását célozza, azt, hogy már az idén jobban él hessünk és gyarapodjék népgazda ságunk. Most, többek között a három éves tervről szóló törvény a felül ről jövő szó, amely úgy hangzott el, hogy előzőleg a párt és a kor mány gondos körültekintéssel ta nulmányozta a dolgozó emberek helyzetét, hangulatát és ennek megfelelően szentesítette törvény ben is elhatározását. Ez a szó el hangzott, le is van rögzítve, nem is tegnap, sem tegnapelőtt, hanem néhány hete már és a végrehajtá sán szorgoskodunk. Korábban el hangzott, és mégsem beszélnek ró la eleget falvainkban. Kevés he lyen lapozzák föl a ml elvtársaink a tervet újra.- és újra, kevésszer szólnak róla és annak részletes tennivalóiról a pártszervezetek ben, kevésszer ebéd, vagy esti pi henő közben, vagy vasárnap dél utánonként tanyázás köziben a kiskapuk előtt. Miért van ez így,
mi az oka? Ez kettős dolog. Sok •helyen nem is ismerik a tervet megfelelően, így nem is tudhatják pontosan annak éppen a falura vonatkozó részfeladatait, másrészt több helyen is rosszul felfogott módon azt hangoztatják: „Nem érü.nk rá most, majd cséplés után". Igaz, hogy most nagy munkák he vében vagyunk, nemes törekvés él a falvak lakódban: alkotmányunk ünnepére mindenütt végezni akar nak csépléssel, gazolókapálással. De ez nem jelentheti azt, hogy most .szabadságra” küldjük az ag’itáitocokat. Nem is szünetel ez ál talában. Számtalan falusi párt szervezetben, vagy pártszervekben gondos körültekintéssel kovácsol ják a párttagok az országos egész ből a maguk terveit, és a párt tag jai útjait ismertetik a pártonkívüliek tömegével. A gyomai járási pártbizottság és a járási tanács is elkészíti a maga tervét, elgondo lását, s ezek az elgondolások, ter vek a tények sokaságával támaszt ják -alá, hogyan fejlődik járásuk, s az emberek élete, ha a megjelölt célokat, feladatokat, az emberek kel megértetve, egy akarattal hajt ják végre. És hány olyan hely van falvainkban, ahol az eső miatti szusszanóban, vagy délidőben elő kerülnék az újságolt, egy-egy kommunista felolvas egy cikket, vagy elmondja, mit hallott a rá dióban. Csakhogy nem mindig van ez így és ha így van is, kerül benne kifogásolni való, mert sok helyen még nem mindig, legalább is nem elég gyakran beszélnek ar ról, ami a legfontosabb: hogy mi lyen lesz a jövő képe, népünk hol napja: a hároméves terv, a mezőgazdaság szocialista átszervezése, a jövő falujának arculata. Mindezekről pedig sokat kellene beszélni a falusi kommunis:áknak, mert a jövő érdekli, nagyon is ér dekli az embereket. Másfél évvel ezelőtt Is várakozással tekintettek a becsületes emberek a jövő felé és érdeklődéssel figyelték, merre mutat a párt, milyen jövő felé visz az ország szekere. Várakozás sal tekintenek a jövő felé a csorvási földnéküll parasztok, vagy kisföldűek, hogy mi lesz velük? Lesz-e helyük föld nékül, vagy kevés földdel a helybeli termelő szövetkezetekben? Igen, érdekli a jövő az embereket, de nem a „dé libábom” jövő, hanem az, melyet a párt, a kormány számukra tu dományosan megtervezett, melyet együtt a párttal és kormánnyal, közös egyetértésben kívánnak megvalósítani. Mindezzel össze függ tehát az, hogy az emberek bizalma a pártban, a reális hol napban csak akkor erősödik, ha ismerik is azt a holnapot, ha isme rik, hogy milyen erőfeszítések szükségesek a Jobb holnap meg valósításár au Ezért ma, a nagy munkák ide jén is kell a JÓ szó a faluban!
LAPJA.
III. ÉVFOLYAM , 184. SZÁM
Békés m egye hetedik a gépállomások országos versenyét*»-;
„ N y í r f á C S k á k “ Bé k é s c s a b á n
Megjöttek — itt voltak! Két autóbusz virág, rózsa, szegfű, vagi más, de virág mindannyi. Sohse Iá ttu-k őket, s mégis mint régi isme* rősöket köszöntöttük tegnap a szovjet NyírJócska-együttes . veit* mennyi tagját. A szőke Nyina, a fekete Mila, tarka ruháikban a fiataIság, az életöröm vonult be a Csaba Szállóba. Egy csokorban eny* nyi szép lány! Hogy megértsük egymást, nem kellett nyelvtudás, mint régen látott jó barátokkal beszélgettek el, hol egyikünkkel, hol másikunkkal Ljuba Trinova éppúgy, mint Mira Kolcova, vagy Klavgyija Romanova. * A fogadás, virágcsokor átadás után pihenőre tértek, hogy este frissen, elevenen mutassák be a Viharsarok népének is összeha sonlíthatatlan, a maga nemében egyedülálló művészetüket. Ebéd után több csoportban városnézésre mentek, ismerkedtek yJjLTi ifiijliíW kkel, este pedig nagy sikerű előadáson mutatták be művé szetü ke t, melyről következő számunkban részletes tudósítást adunk.
Tegnapi számunkban hírt ad tunk megyénk gépállomásainak tervteljesítéséből. A hírből kide A T an ácsköztársaság rült, hogy gépállomásaink többsé ge jó ütemben dolgozik, s az au 40. évfordulójának méltó gusztus 4-d eső után most már na m eg ü n n ep lésére készülnek gyobb lendülettel látnak hozzá a G yulán nyári talaj műveléshez. Gépállo másaink munkája nyomán Békés Gyulán a városi tanács tagjai a megye a 7. helyezést érte el az or Hazafias Népfront városi bizottsá szág 19 gépállomás! igazgatóságá nak versenyében. Ezért a helye gának kezdeményezésére elhatázésért nem kell szégyenkezniük irozták, hogy a Tanácsköztársaság megyénk traktorosainak, de elbi 40. évfordulója alkalmával emlékzakodniuk sem lehet, hiszen le hetőségük van az első helyre, vagy j művet állítanak fel, melyet az ünlegalább a legelsők közé kerülni | népi nagygyűlésen lepleznek majd le. is.
Német gyerm ekek Magyarországon A Szakszervezetek Országos Tanácsa Elnökségének meghívá sára száz 7—14 éves gyermek ér kezett hazánkba a Német Demok ratikus Köztársaságból egyhavi üdülésre. A német gyermekek a SZOT balatonmáriai üdülőjében nyaralnak és a hírek szerint kitű nően érzik magukat, és valamen nyien elragadtatással nyilatkoz nak a Balatonról.
Tanácskoztak a helyiipar újítási felelősei és aktívái Tegnap, kedden délelőtt, a HVDSZ területi bizottsága és a megyei tanács ipari osztálya ren dezésében a Szakszervezetek Me gyei Tanácsának békéscsabai székházában mintegy húsz helyi ipari vállalat .újítási felelőse és újítási aktívája tanácskozott. E tanácskozásnak kettős célja volt. Az egyik: a helyiipari vállalatok egy részénél a tespedésből kive zetni az újítási mozgalmat. A má sik: mozgósítani a Szakszerveze tek Országos Tanácsa által még ebben az évben megrendezésre ke rülő újítók második országos kongresszusára. E két fontos feladatról beszélt Jánosi Ferenc, a szakszervezet te rületi bizottságának újítási fele lőse és Széplaki Imre, a megyei tanács ipari osztályának munka társa. Az előadók szavaiból félre érthetetlenül kicsengett, hogy az üzemek, a vállalatok többségénél még keveset törődnek a százezre-
két jelentő újítási javaslatokkal. Jánosi Ferenc többek között arról szólt, hogy sok helyen az újítási törvényt sem ismerik kellőképpen a vezetők. Pedig amióta az újítási mozgalom hazánkban ismeretes, sok. millió forintot takarítottak meg a népgazdaságnak az újítók. Joggal hivatkozott azonban ar ra is, hogy jó néhány helyen az üzemek, a vállalatok vezetői el kedvetlenítik a munkásokat az újításoktól. A vállalat vezetői ugyanis sok esetben nem kötik meg a törvény által előírt szerződést az újítókkal, vagy hónapokig nem kísérletezik ki a beadott újításo kat. De az is megtörténik, hogy a kükfeérleteaett és bevált újításo kat csak hónapok eltelte után al kalmazzák a termelésben. A továbbiakban Jánosi Ferenc felkérte az újítási felelősöket és aktívákat, hogy segítsék elő az anyagtakarékossági újítást. De ha sonlóan nagy lehetősége van még
260 művész 540 vázlata érkezett be a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának 40. évfordulójára hirdetett pályázatra
A harmadik szputnyik másfél évig kering a Föld körül
A Művelődésügyi Minisz;énium ez év elején képzőművészeti és iparművészeti tervpályázatot hir detett műalkotások készítésére a Magyar Tanácsköztársaság kiki áltásának 40. évfordulója alkalmá ból. A pályázat iránti igen nagy érdeklődést igazolja, hogy kétszázhatvan művész összesen ötszáz negyven vázlatot küldött be. A tervek elbírálása után 33 mű vészt bíztak meg kivitelezéssel, to vábbi huszonöt művész — vázla tának módosítása után — később kaphat megbízást. Tíz olyan pá lyaterv érkezett be, amelyeket be ruházási munkáknál és emlékmű veknél használhatnak fel. A bíráló bizottság javaslata alapján az il letékes állami szervek több művet megvettek. Az alkotások elkészítésével megbízott művészeken kívül — a pályázati részvételtől függetlenül — minden művész beküldheti al kotását • jubileumi kiállításra, amelyet « jövő év elején rendez nek .
A harmadik szovjet mester séges hold 1958, májusától, fellövésének napjától számít va legalább ötszáz napig, vagyis másfél évig, hordozóra kétája pedig kb. hat hónapig kering a ■Föld körül. A TASZSZ tudósítója a nem zetközi geofizikai év szovjet intéző bizottságától azt a tá jékoztatást kapta, hogy az ed dig felbocsátott három szovjet mesterséges hold olyan rend kívül ritka légrétegekben ke ring, ahol a levegő sűrűsége nem haladja meg a Föld leve gősűrűségének egy négymilli árdnyi részét, az ellenállási erő pedig a pálya legalacso nyabb részén legfeljebb két gramm egy négyzetméternyi felületre számítva. Mint ismeretes, az első szputnyik 94 napig, a második 163 napig futott a pályáján, (MTI)
sok helyen a gépek jobb kihasz nálásának, a fűtőanyagok és a meghajtó energia ésszerűbb felhasználásának is. Csak helyeselni lehet Jánosi Ferenc előadásának azt a részét, melyben a fizikai mun ka megkönnyítéséről, egészségügyi és balesetelhárítási tennivalókról szólt. Arról, hogy hasznos újítá sokkal igen sok üzemben, válla latnál meg lehetne szüntetni a még mindig veszélyes munkate rületeket. Széplaki Imre, a megyei tanác* ipari osztályának munkatársa, az életből vett példákkal bizonyította, hogy valóban nincs mindenütt rend az újítási Javaslatait körüL Példának említette a Bánya- és Építőanyagipari Egyesültést, ahol az egyik dolgozó nemrég jelentős újítást adott be, melyre a vállalat vezetőitől a mai napig nem ka pott választ. Az újítások ilyen „felkarolása’1 miatt történhetett meg az is— amit ugyancsak tőle hallottunk —, hogy 1957-ben e* gyetlen újítás érkezett csak be a megye helyiipari vállalataitól. Az előadások után hozzászólá sok következtek, melyek többsége — sajnos — igazolta az előadókat abban, hogy az üzemek, vállala tok eg}1 részénél tesped az újítá si mozgalom. A Békéscsabai In gatlankezelő Vállalat, az Oroshá zi Faipari Vállalat, az Orosházi Községgazdálkodási Vállalat ter melési felelőse, újítási felelőse ar ról beszélt, hogy náluk nincs ilyen mozgalom, vagy alig észlelhető< Nagyon kevesen tudtak arról be szélni — mint a Gyulai Cement ipari Vállalat főkönyvelője —, hogy milyen módon segíti a válla lat vezetősége az újítókat. A Gyu lai Cementipari Vállalatnál ebben az évben már 61 000 forintot taka rítottak meg az újításokkal. Je lenleg is folyamatban van egy háromszázezer forintnál nagyobb megtakarítást jelentő újítás. Bár a tanácskozáson az újító mozgalom negatív jelenségeiről esett szó, mégis hasznos volt ez \7. ankét, mely megmutatta, mit kell tenni az újító-mozgalom mi előbbi fellendítéséért. b. i.
BÉKÉS MEGYEI NÉPÜJSAG
2
Ülésezett Gyulán a párt városi végrehajtó bizottsága Az első napirendi pontban a termelőszövetkezeti mozgalom erősítésével kapcsolatos t olitikal munkáról és a termelőszövetkeze tek megszilárdításáról tanácskoz tak. A helyzet értékelésében és a feladatok meghatározásában a végrehajtó bizottsági tagok mel lett részt vettek a városi tanács mezőgazdasági osztályának tag jai, a gépállomás igazgatója, va lamint a termelőszövetkezetek elnökei és párttitkárai. A vita után elsősorban a ter melőszövetkezetek pártszerveze teinek megerősítésére hoztak ha tározatot. Ebben hangsúlyozták, hogy javítsák a termelőszövetke zetekben dolgozó pártalapszervézetek tagjainak, a vezetőségnek politikai és szervező munkáját. A végrehajtó bizottság ezért hatá rozatban utasította függetlenített tagjait, hogy
'ejlett agro- és zootechnika alkalmazásáért.. Többek között javasolják az alapszervezetek vezetőinek, hogy kez deményezzék az olyan intézkedé seket, melyek elősegítik az öntö-
augusztus
szerda.
ilj’S tuf a
ízéses gazdálkodás fejlesztését és a takarmánytermelést. A napiENSZ-körökben egyre inkább Genfet tartják rendi pont megtárgyalása után a a csúcstalálkozó valószínű színhelyének párt végrehajtó bizottság a párt élet egyéb kérdéseiről tanácsko New York. (MTI) Mint az AP következtem — írja az AP t o zott. newyorki tudósítója jelenti, úgy dósatója —, hogy az augusztus 12-i látszik, hogy az ENSZ-diplomaták időpont immár kizártnak tekint egyre inkább afelé hajlanak, hogy hető, még ha Hruscsov kedvezően Genfben tartsák meg a csúcsérte is válaszol a nyugati javaslatokra. kezletet és ne New-Yorkban. Diplomáciai körökben ma már va Hammarskjöld főtitkáron kívül — lószínűbbnek tartják az augusztus úgy látszik — már senki sem ra 18-i időpontot. gaszkodik ahhoz, hogy a kormány Az AP washingtoni tudósítója fők New-Yorkban találkozzanak. arról számol be, hogy a hétfői nap láttunk, amint a vizes-foMbe Az Egyesült Államok sem sürgeti nyomják az ásót, építik a vízle ezt, bár bizonyára nem emelne ki során angol—amerikai tanácsko vezető csat-tornát. Az egyik fiú fogást, ha a Biztonsági Tanács zás volt a washingtoni külügymi beleragadt a marasztaló sárba, tagjainak többsége mégis New nisztériumban a csúcstalálkozón felmerülő kérdésekről. A kétórás többiek vidám nevetés közben York mellett döntene. úgy vették ki a latyakból, hogy Pierson Dixon brit delegátus új tanácskozás után Frederick Rein közben a csizmából Is kihúzták. ságírók előtt kijelentette, valószí hard, a külügyminisztérium taná — Ez igen — szólalt meg mö nűleg egész héten folynak majd csosa közölte az újságírókkal: a göttem az egyik lány nagy el a magánjellegű tanácskozások a megbeszéléseken arról volt szó, ismeréssel és a hangjában olyan csúcstalálkozó helyével és idő mit tegyenek majd a Biztonsági izgalom csengett, amiből az ér pontjával kapcsolatban. Tanács csúcsülésén „ha az megva ződött, nagyon szeretne ott len Dixon szavaiból arra lehetett lósul”. ni. — Ott én is szeretnék dolgoz ni — mondotta a másik. — Ezt a munkát bimám, — szólt Pró banépszómlólósok irigységgel a hangjában a har a Szovjetunióban madak. Moszkva. (TASZSZ) 1959. ja Mint akiket kicseréltek. Az nuárjában a Szovjetunió egész előbb felgyülemlett rosszallásom területén népszámlálást hajta úgy elszállt, mintha nem is lett nak végre. A hatalmas arányú volna. Egyszeriben büszke let Herreshausen. (AP) Három nyi munka előkészítése megindult. gatnémet katonát őrizetbe vettek, tem rájuk. Megértettem őket. Az első próbanépszámlálások mert szökést kísérelt meg az NDKNagy dolgokra vágynak, kicsit már megkezdődtek. A Szovjet ha. A rendőrség szerint azért a~ hősök akarnak lenni, mint azok uniónak jóformán valamennyi kartak megszökni, mert nem tefr ott a Hanságban. köztársaságában s a különböző szett nekik a szolgálat az új nyu Miint mondottam, megértettem területeken tartanak próbanép gatnémet hadseregben. őket, azonban mégis szeretnék számlálást. — O— e gondolatokhoz még valamit -------------- »-------------RÖMA (AP) A római rendőrség hozzáfűzni. Amikor a három kis hétfőn elkobozta a Kommunista lány látta, hogy ott a Hanság ban a fiatalok országra szóló 350 gyermek keresi Párt egyik röpiratát, amely tájé koztatta a párt tagjait a közép-ke nagy dolgot alkotnak, amikor szüleit látták, hogyan épül kezük nyo leti fejleményekről. -omán a csatorna, amikor látták Rio de Janeiro. (Reuter) A Rio IOWAC1TY (AP) Egy amerikai önkéntes brigádok hősies mun káját, gondoltak-e arra, hogy de Janeiróii lőszerraktárrobbanás tudós kijelentette, hogy a legamíg mindez megtörténhetett, következtében mintegy három utóbb felbocsátott amerikai mes addig sok KISZ-tag ment a százötven gyermek szakadt el terséges hold rádiójelzései „égé* gyűlésekre, dugta össze a fejét, szüleitől'. Ezek még mindig arra szén megdöbbentő” információkat közölnek. Arra mutatnak ugyan hogy kikovácsolják a nagyszerű tervet! Gondoltak-e arra, hogy várnak, hogy szüleik hazavigyék is, hogy a mesterséges holdban lé a hangsági tették terve«, a ha őket. A gyermekekről a rendőrség vő műszerek rendkívül magas t> tározat is gyűlésen fogamzott? és különböző intézmények gondos nergiájú és igen agy áthatoló ké pességű sugárzást jeleznek. Bod& Zolié« kodnak.
A gyulai moziban ültem. Á mögöttem lévő sorban három fiatal lány csevegett. Akaratlalamul is tanúja voltam a beszél getésüknek. Holnap gyűlésre kell mennünk — szólt az egyik. — Á, én nem megyek el — je gyezte meg a másik. — Én sem, mondotta a harmadik. Aztán is mét az első beszélt. — El kell menjünk, mert mát mondanak a többiek...? — Tudjátok, hogy mindjárt azt beszélnék, hogy a vezetőség sincs ott, ahol lenni kell. Arra következtettem, hogy az rendszeresen vegy nek egyik KISZ alapszervezet veze részt az alanszervezeiek tőségi tagjainak „nem hivata los" beszélgetését hallom. No — vezetőségeinek ülésein gondoltam — ez a vezetőség Adjanak segítséget a- beszámolók nem nagyon lelkesedik a gyű elkészítéséhez, a határozatok ho lésekért, a szavaikból ítélve unalmasnak tartják. Vajon mi zatalához és azok végrehajtásá nak megszervezéséhez. A hatá lyen lehet a mozgalmi munká juk? — tűnődtem és tovább fi rozat értelmében hasonló segítsé gyeltem a beszélgetést. get kell adniok a taggyűlések eVégül megegyeztek, elmennek a gyűlésre, hogy ne érje szó a lokészítésénél és megszervezésé „ház elejét". A mozgalmi mun nél is. A vitából kitűnt, hogy a kában ógy nevezik ezt, hogy ön termelőszövetkezetek igénylik a cél isás. Az egyén nem a moz szakemberek segítségét. A hatá galmi munkát tartja elsődleges-' rozatban azért javasolták: a ta nek; hanem 'az. önérdekét, hogy nács illetékes dolgozóinak, hogy mint ebben az esetben is, ne igyekezzen minél előbb gondos szólták meg.'.Fddie jutottam a gondolataimmal, amikor meg kodni arról, hogy a három terme kezdődött a vetítés. A híradó lőszövetkezet mezőgazdasági szak elején a Hanságban dolgozó fia embert kapott. talokról láttunk képeket. A párt végrehajtó bizottság ha A lányok csak vasárnapi ven dégek — közölte a bemondó és tározataival a termelőszövetkeze látható volt, hogy a nehéz föld tek gazdaságának jobbátételére munkán keményen, nagy lelke törekedett. Elősegítették, hogy a sedéssel dolgoznak a lányok. jövőben a pártalapszervezet tag Aztán izmos, munkára vetkő zött. szalmakalanos legényeket jai nagyobb erővel küzdjenek a MIHitlUHIIIHllllllHHIintHIUIirHIIlllHIIMjIllltlIllilUIIHllinilHtttMtIHlHflUiUtNHtMtItUttttHlllHUUlillltIMlttItlIltlIHlliUltllWHHliltilttIHHUIilllllllllllllitlIltlIllllllllllllllillllllllllllMlllllilllillMIIIIHtUHHiHHWiilHllli IIIIIIIIIINIUII!IIIIIIHIIIIIIHIIIHlllllll!llllHI!IIIIIIIIIIIHIIIillllllllHtllllllllllllllllllll!lllHIIIIIIIII!!IH!l!Hlllllllllltllllllllllllilllllllllll!lllllllilHllll tölődik, miért nem előbb szánták rá magukat, és miért A tanyaközpont udvarán vidám lányok rostálgatnem jön meg sok egyéni gazda társának a jobbik esze» ják a nemrég csépelt gabonát. Arrébb öt asszony szor No de sebaj, majd elmondja ő nekik, hogy mit is jelenj goskodik a tsz üzemi konyháján, s a párolgó étel illata hogy is néz ki ez a szövetkezeti munka... Most három inycsiklandozva terjeng a konyha közelében. Kint a leány ragadja meg a beszélgetés fonalát. Eddig csak határban itt is, ott is asszonyok, leányok csevegése, ka csendes szemlélői voltak az eszmecserének. Mindhár cagása adja tudtul, hogy a sarkadi Dózsa Tsz-ben pe man menyasszonyok, ősszel, ha megforr az új bor és zseg, forr az élet, a nők is méltó részt vállalnak a mun betakarítják a termést, akkor mennek férjhez. Szava kában. A nőtanács elnöke, ifj. Petneházi Mihályné ne ikból aggodalom árad. Vajon szép, boldog lesz-e az éle gyedmagával a másodvetésű kukoricát kapálgatja és tük? Nem sodorja-e el választottjukat egy pusztító há büszkélkedve mutatnak a tarlón bogarászó 750 fehér ború szele, mint a Polyendárné férjét. A szavak nyo baromfira. Fajtiszták. Ha felnőnek, szép törzsállomá Polyendárnét, az őszülő hajú asszonyt. 1942-ben elvitte mán komorrá válik hatvan mosolygós arc. Az előbb nyuk lesz és eladásra is futja. Jól pénzelnek majd be a férjét a háború, özvegyi sorsra jutott ét két kislá még szebb, derűsebb holnapról beszélgettek, s most ag lőle. No meg a 370 fajtiszta pulyka is szépen hoz majd nyának napszámos munkával kereste a kenyeret. De godalom árnyékolja be életüket. Mintha alábbhagyna a konyhára. felnevelte őket. Az egyik férjhez mert, a másik itt ül a beszélgető kedv is. De csak néhány pillanatra. Mert Dobi néni az újonnan épült baromfiólak körül szor mellette, s amikor anyja a boldogság hangján beszél a másik percben már ott a bizakodó hang: ha összetar goskodik. Ez az ő birodalma, de mint az ő munkáját arról, hogy leánya menyasszony — enyhe pir lopako tunk, elkerülhető; igaz, mi nem vagyunk vezető politi mások, ő is úgy becsüli a többiekét. Büszke az asszo dik az arcára. Neki már több stafirungja lesz, mint kusok, de tenni, dolgozni tudunk és élni akarunk. Be nyok, lányok munkájára és lelkendezve mutatja, hol, Debreceninének, vagy az édesanyjának. Most gyűjtik a szélni is tudunk és elmondjuk, ha kell százszor, ezer merre dolgoznak. Igaz, mutatni sem nagyon kell, hi pénzt új bútorra. Hálóra, meg konyhára. Mert ez a szer, hogy békében akarunk élni a földkerekség dolgos szen mesziről rájuk lehet találni, mert hangos cseve „Dózsából“ férjhez adott lányoknál a legtermészete népével, és a szavak nyomán zsong a tiltakozás, az gésük messze hangzik a földeken. Tarka-barka kendő sebb. amerikai és angol agresszió miatt... jük csak úgy virít a mákföldeken, ahol éppen szüre A beszéd közben egyre jobban oldódnak a nyelvek De mi van az idősebb, a munkából kiöregedett asztelnek. Elgondolkodva lépkedek feléjük. Néhány kivé és képek, emberi torsok elevenednek meg. Többen az szonyokkal? Hol, merre vannak? Hogy élik öreg nap telével valamennyit ismerem. Először 1952-ben talál ellenforradalom napjaiból idéznek részleteket. Polyenjaikat? ö k már nem dolgoznak. Nem főzik az ízletes koztam velük. Nehéz esztendő volt. Aszály, a vele járó dárnéékat is megzavarták az események, kiléptek. De pörköltet az aratásban elfáradt tagoknak. Sorsuk meg gond, megannyi baj, s bizony akkoriban alig lehetett szivük visszahúzta őket, mert megszokták, megszeret nyugtató. Nyugdíjat kapnak, és Házi Jánosné, Varga néhány szót kihúzni belőlük. És jött 1953 ősze, a Nagy ték már ezt az életet, mert emberibb, jobb, sokkal Lajosné, Kiss Lajosné, meg Szabó Ferencné mosolyog Imre program, majd 1956 október zivatara, mely szét jobb, mint amíg egyedül göröngyöltek az életben. Vigh va mutatják a nyugdíjról szóló cédulájukat. A kérdésre zilálta őket, de most itt vannak újra együtt, és a nagy Sándorné és Vigh Lajosné az alig 20 éves menyecskék pedig; hogy meg vannak-e elégedve, mintha mind a üzemi gazdálkodás első lépéseit tevő leányokkal, aszteszik most le a garast, ö k itt nőttek fel mindketten négyen összebeszéltek volna, felelik; Meg, csak egy a szonyokkal jó megértésben szorgoskodnak. a közösben. Itt szövődött szerelmük, innen választottak baj. Nem most vagyunk 20 évesek... Mi volt ez az erő, amely így összekovácsolta őket? párt maguknak és boldogan élnek. Vigh Sándorné Asszonyokkal, leányokkal beszélgettem a sarkadi Ez az első kérdésem és ők szűnni nem akaró beszéd örömmel újságolja, hogy még csak két éve esküdtek Dózsa Tsz-ben. Nők! Egyrészük még az élet előtt áll, során adják meg rá válaszukat. Öllé Istvánné, Debre meg, de már házat, méghozzá szépet, csinosát építet mások már megették kenyerük javát. Hatvanon voltak. ceni Lajosné és Juhász Andrásné hosszan mondják el tek, mintha egymásra licitálnának, Vigh Lajosné is S ha azt a sok szépet és jót, amit nekem mondtak, cselédsorsukat, a kommencíós életet, a közös konyhát, megjegyzi: mi egy éve esküdtünk meg, de már gyűlik másoknak is elmondják, az egyéni gazdák feleségei a régi paraszti élet minden keservét és kínját. Debrea pénz, három év múlva nekünk is olyan lesz. nek, bizonyára melléjük állnak és rövidesen még több ceniné, a tsz alapító tagja is if júságáról beszél. Amikor A beszélgetés tovább dagad, mint kispofák, mely tarka kendőtől lesz színes a Dózsa Tsz jobblétet ígérő férjhez ment, stafírungba az anyja egyik öreg ágyát útjában többel egyesülve folyammá szélesedik. Hadd gazdasága. kapta, ez volt mindenük, no meg az élet, mely oly sok beszéljen Farkas Sándorné. Fiatal asszony ő is, de még gondot, gyötrelmet tartogatott számukra. És hogyan új a tsz-ben. Nemrég szakítottak az egyéni sorssal és Fodor Jánosné van most? De erről talán szóljon más. Hallgassuk meg most, hogy belekóstolt a közös munkába, amiatt zsör e Nőtanács sarkadi járási titkára.
^ROZBAN
Leányok mondták el
I W . »ug\i«atiw t., taerd«
b e k £9 m e g v e i
3
NÉPÜJSAG
Műhelykocsit kaptak a megye gépállomásai
Kedden túlhaladta a 80 vagonos teljesítményt az örménykúti gyorscséplőcsapat
csépelt eddig legtöbbet egy napon. Jelenleg még ötven hold búza és száz hold tavaszi árpa termésének cséplése vár rá a gazdaságban. Előzetes számítások szerint körül belül 94 vagonos teljesítménnyel, szerződésük határidejére befejezik a cséplést. A gazdaságban kedden kétszáz nál több dolgozó befejezte 160 holdról a cukorrépamag betakarí tását is, s öt kombájnnal meg kezdték annak is a cséplését. Becslés szerint holdanként nyolc T J* * p T S z a k m a k ö z i b iz o tts á g o t s z e rv e z n e k mázsás — országszerte egyik leg jobb — a cukorrépamag termés az A Szaktanács titkársága hatá- j ságok szervezésére, amelyeket a örménykúti Állami Gazdaságban. rozatot hozott szakmaközi bízott- szakszervezeti bizottsági elnökök immá? nyolcadszor így augusztus l-től 12-íg a meg1és régi szervezett munkások tatinne, nk meg országszerte a vas- takarított szénnel fűtik a mozdoutasnapot. A közlekedés fáradha- nyokat. Számtalan eredményeik! ftz idén is megrendezik nácskozásán választanak meg. Kissé melegebb idő tatlan dolgozóit köszönti ezen a ' közül is egyik legnagyobb, hogy a hagyományos eszi vásárokat | Ilyen bizottság létesül Budapest Várható időjárás szerda estig: napon az ország népe. Azokat, 1a fűtőház és az állomás személy- j Az ország földmüvesszővetke- valamennyi kerületében, a vidéki Nappali felhőképződés, néhány akik olykor családjuktól távol zete szinte percnyi pontossággal ie(oj az állami kereskedelemmel helyen futó eső, gyenge déli, dél városokban és céljuk, hogy a fá tikkasztó hőségben, dermesztő hí- [ indítja a vonatokat, s kezd már együttműködve ebben az évben is , , , , nyugati szél, az éjszakai lehűlés degben, csontig hatoló jeges szél- j visszatérni itt az az idő, amikor megmiderífc a hagyományos őszi; nácsokkal es a Hazafias Nepfront- még erős marad, a nappali felme ben, gyakran koromsötét éjszaka- érát lehet igazítani vonataik- ( vásárokat. A tervek sze- j ,al együttműködve rendszeresen legedés tovább fokozódik. Várható kon talpon vannak, s nehéz szol-, hoz. A békéscsabai vasutasok is , ^nt az ünnepi vásárok 2—3 napo- foglalkozzanak a lakóterületek dol legalacsonyabb hőmérséklet ma soha nem tapasztalt lelkesedése sak lesznek és országszerte au- gozóinak általános, szociális és éjjel: 10—13 fok. Legmagasabb gálatukat teljesítik. Kevés olyan foglalkozás van, nyomán máris több szolgálati gusztus 20-án zárulnak. A földmű nappali hőmérséklet szerdán: 23— mint amilyen a vasutasoké. Hig hely érte el az élüzem szint el- vesszővétkezeti bolthálózat hatal- kulturális ügyeivel. Szoros kap 26 fok között. teljesít- más árukészlettel vesz rész az ün- csolatot tartanak az üzemek szakgadt feiet, gyorsasággal párosuló nyeréséhez szükséges Távolabbi kilátások! záporok, pontosságot és végtelen munka ményt. Itt is, akárcsak a megye | nepi vásárokon, szervezeti bizottságaival is. zivatarok. szeretetei, mondhatnánk hivatás- többi állomásainál, a versenymozÍTzetet követel valamennyiüktől. galom az az erő, amelyből az e- ................. .................... ................... . . Igen, mert emberek élete, felbe redmények születnek. A lőköshá- : csülhetetlen értékek sora van rá zi vasutasok eddigi kiváló ered- í p V a Sarkadí Kender* juk bízva. Rájuk, az ország vér menyeik mellett a külföldi szállít- I keringésének felelőssebb beosz- mányok gyors továbbításával ö- . & gyár munkásainak tátsú Ä egyszerű munkásaira. regbítik a magyar vasutasok kül- j Ezért is kapták a népi államtól földön is elismert hírnevét. ^ lakótelepe A közlekedés sok névtelen kato- » azt a megbecsülést, amely augusz — L A T T A L M A S kacsaúszta porként keseríti a kendergyári Deák elv társ. — Nézze csak — tus második vasárnapját az ő nájának közös eredménye ez; | tóban modern, összkomfortos, munkások életét. mutat az egyik szennyté. leve ünnepükké avatta. Erre a biza mindazoké, akik felelősséggel lát- f lakásokat? — kérdezte tőlem zető aknára, mely az egyik la — Persze látni kell ezt az elvkás ajtajától alig három mó-n társnak; hogy- teljes -képéé kap lomra, szívből jövő megbecsülés iák el szolgálatukat. Hitvallás & k j egyik ismerősöm három héttől térré van. u jon arról; amit most itt elmond re, nyugodtan mondhatjuk, mél népi hatalom mellett, amely eddig : ezelőtt. __ f i tam -—'Sóhajtott Réti .elvtárs. o AZ AKNA TETEJÉN szivá tóak megyénk vasutasai is. Talán is olyan sokat tett értük, vasutaso— Igen, értsd úgy, ahogyan rog ki a WC-bői kifolyó szennymég egyetlen esztendőben sem kért is. Velük együtt dobban he- * hallod — bizonygatta lé» Körülötte három-rbégy-ötéves JÓ HÁROM K IL O M É T E R T — Ez aztán még viccnek is bontakozott ki olyan terebélyes vesebben szívünk eredményeik • gyerekek játszadoznak. A magas robogtunk a gépkocsival, mire talajvíz miatt a szermyl« a há versenymozgalom, mint ezekben láttán, s jólesően gondolunk vala- ; hihetetlen — kacagtam isme rősöm szavain. a község túlsó szélén egy lapos zaktól néhány méterre lévő gö a hetekben, napokban, amikor a mennyien a közlekedés dolgozói- ; részen, elénk tárult a sivár képi — Am rfé higyj nekem dörbe folyik, amelyben a libák ra r r W T M íf S S /» iivnnnn az ünnep előtt. Ok jut- & ^ most m ár kissé bosszúközlekedés dolgozói újabbnál ra, most (Igaz, hogy a gyár körül bőven és a kacsák egész nap fürödnek, o c zi.in lrb a _ ______ ■’ eszünkbe, »mikor a napsai; miközben távozás, előtt kéalett. volna dombos terület, aho újabb tettekkel, eredményekkel — Ha eső van. itt fél liátasaámg vá. értsé k a kendergyáríak. la járunk a sárban — fűzi tovább készülnek a vasutasnapra és az gártóí csillogó síneken fut velünk ; fogásra nyújtotta kezét. — De ha Sarkadon jársz, érdeklődj a kásait)», a szót Deák. elvtárs. — A víz alkotmány ünnepére. Megyeszerte a vonat. Róluk beszélnek a. nap- í kendergyár vezetőitől a műnsütötte, tiszta állomások, a füst- [ — Megérkeztünk — szólt ve pedig majdnem a házak faláig vasutasnapi műszakkal köszöntik zetőnk, Deák elvtársa a kenderjón fel. Ennek a kövstkeznaérnye, fellegektől goiaolygó fűtéházak. • kási« kasokról... az ünnepet. A mezőhegyesi fütőr hogy az alig ötéves korszerű gyár irodavezetője» — Itt élünk BŐVEBB TÁJÉKOZÓDÁS Rájuk emlékeztetnek a gőztől j házak többségének a fala. már ház dolgozói a verseny óta 3 556,9 RA már nem volt Lehetőségem, mi... sistergő mozdonyok, amelyek néí- : összerepedeaett. A környezet? Karvastagpágű mázsa szenet takarítottak meg. külük élettelen vasóriások csu- ! mert ismerősöm felpattant ke Ezen persze már ahgha kiket Feltő gonddal ügyeltek minden pán. Ok keltik életre, g amikor a í rékpárjára. és elrobogott. Azóta és emibermagasságig nőtt bo sem találkoztam vele. A kívárv gáncs kórok és bürkök, minden segíteni, m int ahogyan, azon dekagramm szénre, hiszen náluk síneken nekilódulnak a hosszú í csaság azonban, napról-napra felé. Járda sehol. Félig kitapo sem, hogy áz ivórízvezetsek cső és a szeranylé levezetői cső köz is eleven, visszhangra talált a szerelvények, a kerekek ax ő [ lúarta az oldalam, A műit hét sott. ösvényeken bukdácsolunk a vetlenül! egymás m ellé lett épít forradalmi munkás-paraszt, kor munkájuk dicsőségét zakatolják. í egyik napján, — legnagyobb örö házak, között a valóban, kacsaés- lihaúsztaténak tűnő, mélyfek ve, ami teljesen egészségtelen. mömre — Sarkadra kellett men mány takarékossági felhívása. De valami megoldást mégis, kell *•> I nem a kemdergyárhoz. Amikor vésű terepen. A tervszerutlenüt Réti György elvtárssal, a gyár félkör formában, épített háztöm találná, hogy ez st tűrhetetlen bök közepén kábító bűzt árasz állapot megszűnjék?! . vezetőjével megbeszéltem kiu — Ha kapnánk a vállalat köz tó, megfeketedett, megzöldült tazásom eredeti célját, mindjárt pontjától hatvanezer forintot, vizű tő terül el, ahol több mint meg is kérdeztem tőle: — Igaz-e, hogy valami kacsa száz liba és kacsa fürdik reg hogy a kaesaúszta'ót és az-egész úsztatóba építettek a gyár mun geltől1estig. Kerítés.? Itt-ott nap 'lapos részt feltölthessük, — ma gyarázza Deák ehrtárs. — és ha raforgószár és cirokszár jelzi a kásai nak lakásokat? a tanács járdát építene a köz— Igaz — kaptam á gyors vá virágoskertet. ségfejlesztesi alapból, akkor ja laszt. — ÍG Y ÉL IT T tizenhárom vulna itt valamit a helyzet. Ez És e rövid kérdés után Réti háztömbben huszonöt család — A csanádapácai Köztársaság magágyat az Viszi kalászosok alá. zel egy időben azonban a szenny elvtárs — mint a kacsaúsztató jegyzi meg kezét széttárva Deák Termelőszövetkezet után befejez Nagy kedvvel dolgoznak a ta egyik lakója — mindent elmon elvtárs. — Látja — mutat a kö- víz levezetést is sürgősen meg te a cséplést a Haladás Termelő dott a gyár mur.káslakásairóL vesút felé; ahoi befordultunk —> kellene oldani. gok, hisz’ a zárszámadáskor szép szövetkezet is. Terméseredmé KA HAMAROSAN nem töl nyük jónak mondható. Búzájuk 13 jövedelemre számítanak, nem — öt ÉVVEL EZELŐTT a azoik a házak az utóbbi két év tik fel a keadergyár munkásla ben kölcsönnel épültek és mind mázsán, őszi árpájuk 18 mázsán csak a jó termésből, hanem a gyárral egy időben épültek a szóegyik a dombos részre.— Nézze, kásainak környékét, akkor kétbanforgó munkáslakások — 1 felül fizetett holdanként. A nagy már értékesített és a még hízó ál kezdte Réti elvtárs. — A gyár milyen esztelen tervezés — mu három. év múlva a lakások több nyári munka befejezésének ün latokból is. A múlt hónapban szegedi központja építtette szolt tat. a házak teteje felé — a fal sége lakhatatlanná lesz. De sür gősen cselekedni kell egészségneplésére augusztus 2-án, szom adtak át az Állatforgalrm Válla gálati lakásoknak. Hogy mi tövére csorog az, esővíz, mert a ügyi szempontból is. A gyári fejetlen takarékoskodás miatt baton vacsorát rendeztek. A már latnak 65 darab fehér hússertést, lyen helyre? A község legmé munkások gyermekeinek egész már ereszre nem futotta. Pedig hagyományossá várt aratásr- melyért köze} löd ezer forintot lyebb pontjára, a kacsaúsztató sége követeli ezt elsősorban. modern, két szoba-konyhás la cséplési vacsorán mintegy 250-en kaptak. Jelenleg hízik 52 szarvas- ba, ahová öt évvel ezelőtt még kások ezek, fürdőszobával, élés Mert nem lehet az, hogy a hu a szemetet hordták a község la szonöt család még továbbra is vettek részt. Több mint 300 kilós marhájuk, melyből 38-at még eb kosai. kamrával ellátva. (Persze nem baciíus-tenyésztő telepen éljencsak ereszre nem jutott, de a borjút vágtak, melyből bőven ju ben a hónapban átadnak. A 38 — Miért fogadták el a gyár disznóólak egy része is csak fé Igaza volt ismerősömnek. Va tott finom falat mindenkinek. szarvasmarha súlya mintegy 200 vezetői, hogy a legrosszabb hely lóban tűrhetetlen körülmények lig van felépítve.) között élnek itt a kendergyár A vasárnapi pihenő után pedig mázsa lesz. Így szaporodik a ter re építsék a munkáslakásokat? Az épületek köizött járva kel — Azért, mert a tanács akkori munkásai. Es ezek a családok tovább folytatták a termelőszö melőszövetkezet vagyona s az év lemetlen bűz terjeng körülöt vezetői azt mondták; máshol már nem ígéretet, hanem tette végi részesedéskor lesz miből a tünk. vetkezetben a munkát. Megkezd nem tudnak házhelyet adni..; ket várnak. —* Ugye nem tudja, honnan ték a 10 hold dohány szedését. padlást megterhelni, lesz miből És még hosszasan magyarázta Balkus Imrei Réti elvtárs mindazt, ami na ez az undorító bűz? — kérdi Trágyázzák a földet s készítik s motort, ruhát vásárolni.
Megyénk gépállomásai • napokban egy olyan műhelykocsit kaptak, amelyből eddig még mindössze hat van az országban, s csak három a gépállomások birtokában. A hatalmas, csehszlovák gyártmányú, három tengelyen futó műhelykocsi csúcsesztergapaddal, porlasztó beállító készülékkel, gyertyavizsgálóval és egy gépállomásnak megfelelő értékű szerszám mal és műszerrel van felszerelve. Van hozzá egy agregátor is, hogy a határban is villany áramhoz jusson és bármilyen javítást el tudjon végezni a mezőgazdasági gépeken. A mű helykocsi egyelőre az Orosházi Gépállomás színjében van, s ott lesz mindaddig, amíg a Gép állomások Megyei Igazgatósága kiválóan képzett szakemberekből álló brigádot tud összeválo gatni az üzemeltetésére.
Az örménykúti Állami Gazda ság Bredjuk módszerrel működő gyorscséplő csapatának keddig 7742 mázsa gabona elcséplése volt az eredménye. Hétfőn a kiadós esö miatt kevesebbet dolgozhatott a csapat 32 tagja, kedden azonban pótolták a kiesést, és aznap dél után teljesítményük már túlhalad ta a 80 vagonos eredményt. A csépi őcsapat búzából 401 mázsát
j Meddig lesz még bacilusfészek
Befejezte a cséplést
Csanádapácán a Haladás Tsz
4
BÉKÉS
MEGYEI NÉPÜJSAG
1058. augusztus 8., SBerda
DCcutcLfritmti lid íjzelkh p | Nem is kívánhattam volna jobb alkalmat a mindenről való tájé kozódásra, mint ahogyan azt Kardoskúion a véletlen szerencse hoz ta. Valamikor még tanyaközpont ként emlegették Kardosku at, ma már önálló tanácsú község és sok tekintetben elismert eredményeket mondanak róluk az orosházi já rásban. A nemrég épült tanács házán adódott számomra az a sze rencsés alkalom, hogy együtt ta láltam a község párttitkárát, Ber ke Gézát, a tanácselnököt, Rajkl Istvánt és a Kossuth Tsz elnökét, Csongrádi Pált. Hamarosan meg tudtam, hogy ezt a szerencsés kö zös találkozást annak köszönhe tem, hogy tanácsülés lesz és már jó néhányan bejöttek a tanácshá zára, köztük a párttiikár elvtárs is és a tsz elnöke is. Elmondtam, hogy a község min dennapi életéről szeretnék írni. A legjellemzőbb problémák érdekel nek: a pártélet, az ifjúság, a me zőgazdaság és a kulturális fejlő dés. Kérdéseimre azonnal készek a válasszal, látszik, hogy ritka vendég náluk egy újságíró, — „pe dig lenne mindig bőven írnivaló, higyje el az elvtárs”. Elhiszem, és tudom is. Hogyne lenne írnivaló? Később aztán, ahogy szó szó; ér, érdekes, más községek számára is tanulságos helyzetkép alakul ki, rögződik jegyzetfüzetemben és bontakozik ki eszmecserénk so rán.
A pártéletről és a KISZ szervezetről, ami még n in c s
H ÍR E K
augusztus első napjaiban
—Az igazi ok az — mondja a tanácselnök elvtárs, Raj-ki István —, hogy egy kicsi-t könnyen vet tük ezt, de most már határozat is született arra, hogy meg kell alakítani a KISZ-szervezetet. A párthelyiség mellett kapnak szo bát a kiszesek, felállítunk ot: egy biliárdasztalt, szerzünk társasjá tékokat, a fedvilágositó szó is jobb lesz ezután — talán így sikerül. Sikerülnie kell, nemcsak azért, mert erre határozat született, ha nem azért is, mert KISZ-szervezet nélkül el sem képzelhető a kar doskúti fiatalság nevelése. — Sokakra ráférne a nevelés — — mondja a tsz elnöke, és több jellemző esettel helybenhagyja ezt a megállapítást a párttitkár és a tanácselnök is. — Van itt nálunk néhány fiatal fiú — folytatják —, már lassan ott tartunk, hogy nem bírni velük, mindent fejetetejére szeretnének állítani, ha néhanapján bált ren dezünk, botrányosan viselkednek. Persze, azonnal érdekel, kik azok? — Molnár József az egyik, alig 18 éves. Mindenkibe beleköt, né ha még nappal is részeg. Oroshá záról már kitiltotta a rendőrség is egy időre. A másik: Hajdú László, a harmadik meg Csökmej Lajos. A Lajos gyerek édesanyja 4sztag, szorgalmas asszony, de a fia! Jobb róla nem beszélni. A tsz-elnök haragosam morgoló dik: „Én azt mondom, egy-két... szóval», éh tudnám, mi kell nekí.i majd megjavulna! Olyanok ezek, hogy se isten, se ember! Majd én; tudnám, ha az anyja helyében vol nék..."
Első szélesvásznú mozi Békéscsabán férfiak és sok nő — mégsem tartanak a jövőtől, tudják, hogy jó úron járnak.
És a kultúra ügj e A tanácselnök elvtárs szavait idézem: — Olyan szép művelődési ott honunk lesz, hogy csodájára jár hatnak a környékbeliek! — mond ja, és röviden vázolja a nagy ter vet. — A színháztermet háromszáz személyesre tervezzük, külön elő csarnokkal, öltözőhelyiségekkel. Az új művelődési otthoniban kap helyet a könyvtár, az olvasóte rem, a biliárd-terem is. Az épület mellett 35 négyzetméteres nyári tánchelyet készítünk. Mindezt a községfejlesztési alapból hozzuk össze, csupán 300 ezer forintos ál lami támogatást kapunk. Tervezik, hogy az építkezésnél — mely már most, ősszel megkez dődik — nagyarányú társadalmi munkát szerveznek, a fiatalok egy része — főként azok, akik a KISZ megalakításában már most is so kat fáradoznak — bejelentette: ott lesznek az építésnél, mert tud ják, hogy maguknak építik az új, modern művelődési otthont. Baráti beszélgetések során gyor san telik az idő, így jártunk m-i is, — búcsúzni kell. Hamarosan megkezdődik a tanácsülés, bizo nyára arról is szó esik, amiről ed dig beszélgettünk, és körültekintő, okos javaslatok születnek, hogy Kardoskúton is táguljon a világ, gondtalanabb, jobb legyen az em berek éleísttt>^ < üaovts Sass Ervin
A Viharsarki Hónapokra átalakítják a békéscsabai Brigád filmszínházat szélesvásznúra Az első film, mely bemutatásra ke rül, a „Fekete szem éjszakája" című közös francia—magyar film alkotás lesz. Békés megyében ez lesz az első szélesvásznú mozi. A mozi átadása ünnepélyes keretek között történik, amelyre több filmrendezőt és szakembert is meghívnak. Befejezték a cukorrépamag sze dését 160 holdon az örménykúti Állami Gazdaságban, ö t kombájn hozzáfogott a csépléshez. A ter méseredmény 8 mázsa lesz hol danként. -o20 ezer naposcsibét nevelt fel az idén az örménykúti Petőfi ter melőszövetkezet. Hat ezer rántanivaló csirkét a közelmúltban már leszállítottak a Karneválnak. Az Országos Mezőgazdasági Kiállí tásra tablót készítenek a tsz baromfinevelésérőL -oFilmművészetí kör alakul ma délután 6 órakor a Brigád Mozi ban. Az alakuló gyűlésen megbe szélik a szeptemberi, októberi ve títési tervet és megválasztják az elnökséget,
Jól sikerült Anna-bálat rende zett a füzesgyarmati Vöröskferesat szervezet. A bált estélyi ruhás lá nyok és fiúk nyitották meg. Á Vö röskereszt tagjai a vendégeknek ízletes szendvicseket és italokat szolgáltaik fel. -oTapasztalatcserén vitatták meg a járások pénz,ügyi tervét a bé kési járási és szeghalmi járási pénzügyi szakemberek július 31én. A tapasztalatcsere után a résztvevők meglátogattak egy pár községet, ahol felülvizsgálták a napközi otthon, óvoda és bölcsöd« munkáját, valamint pénzgazdál kodást is. — o* Bővítik a kondorosi szülőott hont 80 000 forintos költséggel, a községfejlesztési alapból.
A G yulai H arisnyagyár Kl§Z-tagságái*ak h atározn ia: — három éven b eliy m in d en k in ek leg y en m eg a n y o lc általános iskolája]
A Budapesti Harisnyagyár gyű- ! kötelezte hiányos iskolai képesílai üzemének KISZ-szervezete tésű tagjait, hogy három éven betaggyűlésen hozott határozattal lül végezzék el az általános iskola nyolc osztályát. A harisnyagyár ifjúsági szervezetének 120 tagja közül körülbelül húszra vonatko zik az együttes határozat. A fiata lok az új iskolai tanévben levele a dobozi úti baleset-^örrást ző tagozaton, illetve magánúton A Békéscsabát körülvevő körgát legnagyobb részén kerékpáro megkezdik a tanulást. sok közlekednek. Ez rendjén is van. Azonban az egyáltalán nincs A Gyulai Harisnyagyár KISZrendjén, hogy a kerékpárosok a közlekedési szabályokra fittyet- szervezete már készül az őszi pv> hányva ereszkednek le a gátról, többek között a Dobozi útra is. litikai oktatás szervezésére is. Augusztus 4-én egy kerékpáros férfi két gyermekkel majdnem egy Három tanfolyamot: a marxizmus teherautó kerekei alá került; Csupán a gépkocsivezető lélekjelen —leninizmus, „A világtérkép elétén és önfeláldozásán múlott a súlyos szerencsétlenség elkerülé lőtt” című, valamint az új kultu se: nem törődött azzal, hogy esetleg az autó felborul, és egy éles rális káderek nevelő tanfolyamát fordulattal felhúzott a gátra. A gépkocsivezetők számos hasonló rendezik meg. esetről tudnának beszámolni, s lehet, hogy néhány kisebb-naAz ifjúság műveléséből kiveszt gyobb gázolásról is. A Dobozi útnál és mindenütt, ahol a kerékpárosok a körgátról a részét a helyi Hazafias Népfront közútra ereszkednek, el lehet és el is kell kerülni a baleseti ve- j Bizottság is. ősztől kezdve zeneszélyt. Azt javasoljuk, hogy a városi tanács iaz ilyen helyekre sü r-!esztétikai előadássorozatot tart an gősen építsen terelő korlátot, amely leszállásra és figyelmességre ^igazi magyar népi zenéről a város készteti, különösen a kerékpározó gyermekeket, de a felnőtteket is. | fiatalsága részére.
Berke Géza párttitkár beszél erről: „Tizennégy kommunista dől gozik a községben — és ez ke vés". Ezért Is kell a KISZ—• Feltétlenül kevés. Vélemé szervezet! nyem szerint többen lehetnénk, és ez még nem jelentené azt, hogy Mondanunk sem kell, hogy ezért alaptalanul felduzzasztanánik a is nagyon kellene már Kardosikiúpárcszervezet taglétszámát. Az is ton a KISZ-szervezet. Még az hiba, hogy fiatal kommunistákat ilyen rossz útra csúszott fiatalo nem találni a községben, legtöbb kat is vissza lehetne húzni a lej párttag idősebb ember, én vagyok tőről, ha egy községben erős a a legfiatalabb. Az egyéni gazdák KISZ, és emberségesen, jól dol közül Udvardi Imre már régóta gozik. Mi is az első lépés? Az, párttag, Horváth Béla kovács is az. Az ellenforradalom előtt tsz- hogy a kiszesek otthonra találja nak. Ez meglesz, hiszen a párthe tagok voltak, íme, itt az első, érdekes problé lyiség mellett ők is kapnak szo ma. Meg is kérdeztem a párttitkár bát A második: élénk klubéletet elvtárstól: „Nem furcsa, bogy teremteni, akkor majd a fiatalok kommunisták, a párt célkitűzései' elszoknak a kocsmától, a hejehuért harcolnak, és nincsenek a kö jától, az éjszakai ordítozásiól, és zösben? Pedig bizonyára tudják sokkal kulturáltabb életet élnek; már, hogy ott a jobb és nekik is És mi sem fontosabb ennél, hi szen kulturált fiatalsággal lehet jobb lenne...” — így van, nem tsz-tagok — nagy dolgokat cselekedni! 9 elgondolkozva nézünk össze — A szövetkezetben is kevés a mindannyian és gondolatainkban fiatal — mondja Csongrádi elv valami olyasmi motoszkál: jól társ — pedig nálunk is elkelne a van-e ez így? fiatalos lendület, munka-kedv. Per Később a KISZ-szervezet felől sze, azért egyikben sincs hiány, — érdeklődöm, s egy kicsit kínos a ezt sok minden bizonyítja. ^ helyzet, mert azt mondják az elv Nos, nézzük ezeket a bizonysá társak: Hogy egyeseknek milyen sze gokat! A kardoskúti Kossuth Tsz — Bizony hiba —de nálunk még rencséjük Van?! Tévedés ne es* az idén is megállta a helyét, — nincs KISZ-szervezet. Meglepett a ezzel kezdhetnénk. Az idős tagok: sék, sietek kijelenteni, hogy dolog, és ezt meg is mondtam. — Rostás János, Fejes Ferenc, Ivánem a totó és a lottó nyerteNincs! Mi is tudjuk — mondják nyi Józsi bácsi meghazudtolnák a seknek szól ez az irigységízű, mind a hárman —, hogy már fégen fiatalokat is, ha munkáról, meg a csodálkozó felkiáltás. Ács Ge lehetne. Mondjuk azt, hogy a dí deonról van szó. Tizenhárom év szesek elmentek katonának, vagy közös szeretetéről, féltéséről van óta sikerül véka alatt tartania máshol dolgoznak, nem itthon? szó. Tavaly 77 forintot osztottak horthysta-tiszti mivoltát s fokMondjuk azt, hogy nálunk igen munkaegységenként — most lát erős a középparaszti réteg, akik ják azonban, hogy egy kicsit ma ról-fokra feljebb emelkedik, még nem a legszívesebben látják, guk felé hajlott a kezük, és többet mind magasabb pozícióba. A ha fiaik vagy lányaik a Kommu fordíthattak volna a közös gyara többnyire hasonszőrű szármázd* nista Ifjúsági Szövetség tagjai pítására. Az idén már óvatosab sú „úri lány" beosztottjait ugyan bak -esznek, de így is megtalálja lesznek? Mondjuk azt, hogy Karleginkább katonai érdemeivel — doskútom különben is nagyon ke minden tag a számítását ■ szórakoztatja, de azok nem áruU ugyanakkor növelik a közös va vés a fiatal? Ezek is okok, de nem ták el soha a személyzetisnek. olyan nagy okok, hogy e miatt ne gyont: agy régi, nagy istállót mag Azért, mert Gedeon leginkább lehetne KISZ-szervezetünk. Azt tárrá alakítanak át, a villanybe négyszemközt, tanú nélkül be Sem akarjuk mondani, hogy a já vezetést is megcsinálták, sőt, — és szélt múltjáról és mindig annak, rást j Í kevés segítséget kapuink. ez a büszkeségük — vízvezetékük (Pedig van ebben valami, de hát is van, hidroforral működik! aki éppen szerelemre gerjesztet sem lehet döntő ok.) te a szívét. S az 6 szívét nem ne* Huszonhármán vannak, idősebb
SZÜNTESSEMEGATANÁCS
II • •
I
A FONOK UR SZÉDELEG héz feigerjeszteni. Elég egy mé lyen vágott, vagy egy simuló, vékony selyemruha s Gedeon ban hevesebben pezseg a vén kakasvér. Nem számit, hogy férjes, családos az illető csinos nő, Gedeon üldözi szerelmével a be* kódolásig, vagy a vállalattól ro ló eltávozásáig. Több makulátlan erényű aszszony kényszerült már más vál lalathoz. A z egyik bosszúból megírta a vállalat főközpontjának, hogy micsoda emberre bízták a főaludttejkeltő funkciói, majd később a telep vezetését „Rosszabb, mint egy jutási őrmester” *— hangzott a feljelentő levél. „Egyszer elmesélte nekem, hogy fiatal zászlós korá ban próbára tette a szakaszát,
hogy meddig bírják a fiúk « csuklózást. Két órán belül 49 teriilt el félholtan a sárban, az ötvenedik azonban négy óra múlva meguntatta vele — már mint Ács Gedeon kartárssal —* a vezénylést, Erről az egyről kiderült, hogy fanatikus kommu* nista s látta, amikor 44 telén ki* végezték a nyilasok." Lehet, hogy az ilyen mesékkel csak tétszétégni akart, de az is lehet, hogy az önéletrajzában hazu dott, amit több ízben diktált ne kem gépbe. A zt írta: „Visszame* nőlegi őseim annyira nem pali* tizáltak, hogy fizikai munkán tengettem az életemet érettségi bizonyítvánnyal a kezemben, különösen a harmincas évek ben." De a fene bánná, hogy mi volt régen, csak most viselné rendesen magát. Ahelyett, hogy negyven éves létére megnősülne, férjes, családos asszonyokat és lányokat üldöz, csábít állan dóan." így fejeződött be a levél, a ki vizsgálás pedig azzal, hogy a Gedeon ellen emelt vádak tanúk
1#M. *i! gusztus
»zrrda
Filmtechnikai konferencia Az Optikai és Kinotechnikai Egyesület augusztus 21-től 25-ig íibntechnikai tudományos konfe renciát rendez. A konferencia célja áttekintést nyújtani a filmtecnika területén az utóbbi évek ben elért belföldi és külföldi ered ményekről. A tanácskozásokon 23 külföldi szakember is részt vesz.
iámatenyésztés a Hortobágyon A Hortobágy száraz, csapadékszegény vidékein kísérletképpen lámákat szándékoznak tenyészte ni. Ez a Dél-Amerikából szárma zó, igénytelen állat bő gyapjúho zamával jól jövedelmezne a pusz tán. A lámatenyésztést Debrecen Város Tanácsa kezdeményezi és azt a debreceni állatkert üzem egységévé fejlesztenék.
Részt veszünk a zágrábi őszi vásáron Szeptember 6-án nyílik meg Zágrábban az őszi nemzetközi vá sár, ahol a magyar külkereskedelt képviselő Magyar KereskeUtiini Kamarának már állandó pa vilonja van. A 250 négyzetméte res új pavilonrészben helyezik majd el könnyűiparunk terméke it, továbbra is nagy szabad terü letet foglalnak el a magyar jár műipar gyártmányai. Itt mutatjuk be először a 601-es IKARUSZ au tóbuszt.
? rrí fii
OROSHÁZA
hiányában nem bizonyíthatók. Nemrég egy fiatal, férjes aszszony került a tejettartósító vál lalathoz. Gedeon szerint soha csinosabb, kedvesebb beosztott ja nem volt még. A neve is csu pa báj: Hilda. Mindig kereste az alkalmat, hogy akkor menjen be hozzá, amikor az asszony egye dül volt a szobában. Egy ideig csak bókolgatott neki, becézgette, aztán bevallotta az iránta ér zett elévülhetetlen szerelmét, amely sürgősen követeli a kettő jük közötti szoros kapcsolatok kialakulását. Az asszony elmondta az esetet a férjének. A férj felkereste Ge deont, de gyámoltalan fellépése inkább bátorította, mintsem hogy eltántorította volna. Gyak ran távolról hazáig kísérte Hil dát. Mikor az asszony ezt észre vette és busszal ment haza, Ge deon motorkerékpáron vetette utána magát s a motorra feláll va bebámult az udvarra. Hilda végül tarthatatlannak ítélte a helyzetet és jelentést tett Gedeon ellen szédelgésért. S szédel
A VÖRÖSKERESZT a k ö z e g é sz sé g ü g y i k u ltú ra h o rd o zó ja
Négyszer, ötször ültet burgonyát egy évben, szőlő- és falevelet talcarmánypótlának ajánl egy békéscsabai asszony/ A megyében többfelé ismerik özvegy Gazsó Mátyás né békéscsa bai asszony levestészta készítmé nyeit. Az idős parasztasszony azonban nemcsak kiváló gyúrttésztájáról, hanem érdekes mezőgaz dasági kísérletezéseiről is híres, ö az egyetlen autodidakta mezőgaz dasági kutató asszony a Déltiszántúlon. Kétszer volt férjnél és ré gen meghalt házastársainak pa raszti kis gazdaságában különle ges tapasztalatokat szerzett, ame lyeket jelenlegi kis kertjében is hasznosít. Évenként háromszor, négyszer, de előfordult, hogy még ötször is ültetett burgonyát. Szám talan esztendőben például az új burgonyatermést követően, jú lius közepén a mák és hagymaföldbe burgonyacsírát, valamint kimaradt öreg krumpli csírás hé ját ültette, amelyeket vízzel hígí tott sertéstrágyalével öntözött. A termést a fagyok beállta előtt szedte fel s osztályozva, nedves homokba rakta kamarájában, így még karácsonykor és újévikor is újburgonyát vihetett a piacra. Je lenleg ötödször ültet majd ebben az évben hasonló módon burgo nyát. özvegy Gazsó Mátyásné kitűnő takarmánynak tartja a szőlőleve let és a különféle gyümölcsfák: meggy, cseresznye, szilva, eper, al ma, körte, baradkfa levelét. Tapasztalata alapján a dús Cvitamin tartalmú szőlólevél fejős tehénnél a tejhozamot bőven nö
Anyakönyvi hírek-
Születések: Mihály Imre és Soós Katalin leánya Eszter, Ku nos Károly és Éliás Róza Eszter fia Károly Zoltán, Sass Ervin és Szelei Éva leánya Éva, Rácz Istc i és Kolompár Erzsébet fia La, J, Berki István és Trunger Magdolna Margit fia István Atti la, Darók Sándor és Zvara Rozá lia fia Sándor, Kovács Bálint Sán dor és Horváth Julianna Zsuzsan na leánya Klára Edit, Tóth Fe renc és Délceg Mária fia Gábor, Zalai Ferenc és Fejes Terézia Etelka fia Ferenc. Házasságkötések: Ujj Sándor Dezső és Lévai Mária, Birkás Já nos és Kunos Piroska Margit, Szabados István és Kulcsár Ka talin, Zatykó Gábor és Varga Ilo
5
BÉKÉS MEGYEI NÉPÜJSAG
na, Kovács Lajos Zoltán és Hor váth Ilona Katalin. Halálozások: Tóth Samu Lajos 72 éves, özv. Romancsik Józsefné Szokolai Erzsébet 52 éves, Csík Mária 75 éves, Tonár Amália 73 éves, özv. Fehér Imréné Papp Takács Mária 75 éves, Kun Fe renc 32 éves, Baranyai Erzsébet 70 éves. -oDÉVAVÁNYA S z ü le té s e k : K is s S á n d o r é s B e n k e I lo n a fia S á n d o r, N y ú z ó B a jo s é s N y e g o ta E r z s é b e t ű a L á sz ló , S z a rk a J ó z se f é s R ó z sa E te lk a fia J ó z s e f, S é lle l G y u la é s D a rv a s i A r a n k a fia G y u la . H a lá lo zá so k : P é t e r L a jo s n é sz. N y íri J u lia n n a 83 é v e s , Im re J ó z s e fn é sz. B e r e g s á s z i Z s u z s a n n a 78 é v e s , Ig n á tz Z s ig m o n d 93 é v es.
géseit megfűszerezte azokkal a hibákkal, amelyeket Gedeon követett el felelőtlensége miatt a vállalat rovására, — Fúrnak, állandóan fúrnak —kiáltott fel eszelősen Gedeon, amikor a feljelentésről tudomást szerzett. Aztán megpróbálta Hildával vissznuonatní a felje lentést, de mivel az nem volt er re hajlandó, felmondott neki az zal az indoklással, hogy Hilda összeférhetetlen a telep vezető jével, akit állandóan intrikál... Hilda hetek óta nem tud elhe lyezkedni. Gedeon viszont a Hilda helyett alkalmazott Hubainénak udvarol. Munkába áU lása után három nappal elme sélte neki, hogy 1942-ben egy munkaszolgálatos század pa rancsnoka volt. — „Képzelje el Micike, milyen csirkefogó társán ság volt az — magyarázta. —* Volt olyan nap, amikor öt yenen is gyengélkedőt, beteget jelen tettek. Nagyon felháborodtam lustaságuk láttán, kijelentettem nekik, hogy beteg embert én nem ismerek. Egyszer aztán négyen
veli és a hússertés-kocáknak és malacoknak is kitűnő takarmány. A szőlőlevelet közvetlen szüret után kell leszedni és szárazon meg darálva más darával keverve, va lamint silótakarmánynak is első rendű. Hasonlóan a gyümölcsfák levelei is, amelyeket a nyár eltel te után, de még a dér csípése előtt ajánl leszedni. Baromfik részére az akácfalevelet mondja kitűnő darált takarmánynak, amelynek szárított levele télen leforrázva jó zöldtakarmány is. Az idős asszony véleménye sze rint nem érdektelen népgazdasági hasznot jelentene, ha a szőlő és más falevelekkel is takarmányoznának, főként a nagyüzemi gaz daságok. Tapasztalatait szeretné közkinccsé tenni, ezért leírja azo kat és illetékes fórumokhoz küldi el.
-------------- « -------------M
O
Z
I
BRIGÁD MOZI, BÉK ÉSCSA BA A u g. 4—S: K átja n e m hátrál. K .: 1*: fé l 11, f é l 7, fé l 9, v .: f é l 5, fé l 7, fé l 9. A z u to ls ó e lő a d á s t jó Idő e s e té n a k e r tm o z ib a n t a r t j á k m e g l SZ A B A D SÁ G
MOZI,
BÉK ÉSCSABA
Jú ll. 31—au g. 6: S ze re le m é s fe c se g é s. K e zd é s: h.: 8. 3. v .: 4. R. I ó r á k o n TERV MOZI, BÉK ÉSCSA BA A ug. 4—6: A te tt sz ín h e ly e B erlin . Kezdés: h.: 6. 8. v.: 4. 6. 9 órakor. PETŐFI MOZI, SA R K A D A ug. 6—8: K é t v a llo m á s. Kezdés: h 8. I. s. 4. 8. 8. VÖRÖS OKTOBER MOZI. M EZÖKOVÄCSH AZA A úg. 6—8! H oln ap m á r késő. K.: h : 8. v : 4. 6. 8 órakor. SZ A B A D SÁ G MOZI, GVOMA A ug. 6—8: R en d őrök é s tolv a jo k . K.: h , 8. v .: 4. 8. 8. PETŐFI MOZI, GYULA A ug. 7—11: G y erm ek k o ri szerelem . K .: b .: 6. 9, v.s 4, 8. 8 órakor. ERKEL MOZI, GYULA A ug. 3—6: H alh atatlan g a m iz o n . K: h. fé l 6. fé l 8. v. fé l 4. fél 6. fé l 8, PA R T IZ Á N M OZI, OROSHÁZA A ug. 4—9: C salódás. K ezd és: 6. 8. v .: 4. 6 é s 8 órakor. BEKE MOZI. OROSHÁZA A ug. 7—16: A n a to l úr kalap ja. K.: h.: fé l« , fé l 8. v .: fél 4. f é l i . fé l 8. TANCSIfcS MOZI, SZ A R V A 9 A ug. 4—4: S z e re lm es trom b itás. Kezdés h.: 6. 8 v : 4. 8. 8 órakor. ADY MOZI. SZEGHALOM A ug. 6—8: J á té k az életért. K ezdés- h .: 8. v .: 4. 8 é s 8 órakor: B .4STY A MOZI, BÉK ÉS A ug. 7—18: B er lin S c h ö n h a u ser sarok . K: ••• fé l 8. fél 8. v : fél 4. fé l 8 fé l A
meghaltak közülük. Látjátok, ti csirkefogó szimulánsok — szóltam a többieknek — ezek betegélc voltak! Mit szól ehhez a tragikomikumhoz ? Micike nem tudott szóhoz jutrü. csak kényszeredetten mosolygott, ami nagyon jól állt neki, a Gedeon bevallotta: Ügy még nem vágytam soha egy nő barátságára sem, mint ahogyan azóta vágyom, hogy magát megismertem, drága Micike. Egyelőre nem kérek mást, csak egy kis ígéretet... Erre Micike azt felete: — Ha továbbra is zaklatni merészel, kikaparom mind a két szemét. — Ugyan, ne adja a szendét, hallottam, hogy lánykorában milyen könnyű eset volt. Micike sírva hazarohant s másnap férje biztatására elment az ügyészségre és feljelentést tett Gedeon ellen, becsületsértésért. De amilyen szerencséje van Gedeonnak, ezt is megússza, mert tanú hiányában ki tudja bebizonyítani, hogy ő könnyű esetnek nevezte Hubainét. Kukk Imre
Irta: dr. Farkas Ernő megyei főorvos napokban kezdődtek meg közegészségügyi munka mindig megyénkben a Vöröskereszt hatalmas tömegeket érint,, mindig vezetőség- és küldöttválasztó tag az egész lakosságot védi. S maga gyűlései, amelyek megalapozzák a szakszolgálat egymagában kép az 1959-ben tartandó kongresszust. telen arra, hogy a tudomány felfe Éppen ezzel kapcsolatban szüksé dezéseit ilyen széles körben alkal ges néhány jellemző vonást el mazza. Itt siet a Vöröskereszt a mondani a Vöröskeresztről, szakszolgálat segítségére, mond amelyben a jóakaratú emberek hatni mint a közegészség roham működnek együtt minden faji, csapata, amely mindenkor rendel nemzetiségi és politikai különb kezésére áll, amikor a nép egész ségre való tekintet nélkül. A tör ségügyi kultúrájának biztosításó ténelem bizonyította, hogy ezt a ról van szó. Felvilágosító, nevelő szervezeti formát csak a szocialis munkát végez, mór a kisgyerme ta államok képesek gazdag tarta kektől kezdve, helyes egészséglommal megtölteni. Kapitalista vi szonyok között a Vöröskereszt ügyi jelszavakat népszerűsít, szű működése inkább alkalomszerű. résekre, oltásokra toboroz. Végül, Mint segitőkészség jelentkezik, de nem utolsó sorban a vérellátást nagy elemi csapások: földrengés, is szervezi és ezzel bekapcsolódott árvíz, háború stb idején. A szocia a gyógyító feladatba, hiszen vég lista államok Vöröskereszt jei azon kívül, hogy a nehéz időkben segí eredményben az egészségügyi tenek, a mindennapi életben is kultúra szempontjából a gyó ott vannak és nemcsak a károk gyítás és a megelőzés szoros egy helyrehozatalában, hanem a meg séget képez. előzésben is szerepet vállalanak. Megyénk mezőgazdasági jelle Ezért működésük kiterjed az egű s ezért mind a szakszolgálat gészségkultúra területére is. Felvilágosító, nevelő munkát végez nak, mind a Vöröskeresztnek el nek a lakosság széles körében, sőrendű kötelessége az általános közreműködnek a tisztasági moz vöröskeresztes feladatok mellett galomban, a járványok megelőzé különösebben kidolgozni a mezősében, az ipari és mezőgazdasági munkaártalmak elhárításában, gazdasági vonatkozású közegész mozgósítanak a szűrővizsgálatok ségügyet. Bármennyire is lehetővé ra, szervezik a védőoltásokat, teszi a tudomány fejlődése, hogy részt vesznek a rászorultak gondo a munka a mezőgazdaságban is fo zásában, biztosítják a vérellátást. lyamatossá váljék, egy bizonyos Már ebből á puszíá felsorolásból1 idényszerűség a mezőgazdaságban is kitűnik, ami egyáltalán dppv mindig lesz. Ezért a közegészség teljes, hogy a Vöröskereszt fel ü k Is a nagy mezőgazdasági mun adata nagy. Az ellenforradalom is kák idején bizonyos feladatokat elég hamar felismerte a Vöröske jobban hangsúlyoz. A tisztasági reszt jelentőségét és igyekezett ezt mozgalom például folyamatos kö a maga szolgálatába állítani. Ide vetelmény, mégis súllyal tavasszal is behatolt sok kétes elem, akik indítjuk meg, vagy más oldalról egyoldalúvá korlátozták a Vörös- az elsősegély kiképzést a nagy kereszt munkáját és közelhozták nyári munkák idejére tesszük: ahhoz, hogy a korrupció meleg jyjegyénkben a szákszolgálat és ágyává tegyék. Az ellenforrada a Vöröskeresztnek a viszo lom pusztító hatását a szervezet nya alapjában véve jónak mond ma már kiheverte és a jelek sze ható. A dolgok természeténél fog rint erőteljesebben bontakozik ki va rendkívül szaros a kapcsolat a munkája, mint bármikor a ma KÖJÁL, valamint a Vöröskereszt gyarországi történelme folyamán. megyei titkársága között. A me
Vöröskereszt az egészségügyi szákszolgálattal szoros kapcsolatban áll. Az orvostudo mány, igaz, az utolsó évtizedekben 1 rengeteget fejlődött. Különösen a M gyógyszerkémiának köszönhet so ff gj kat a gyógyulását kereső beteg ember. Ahol azelőtt tehetetlenül álltunk, vagy tüneti kezelésre vol 1 tunk utalva, ma fajlagos gyógy J szert alkalmazunk és meggyógyít jg j§ juk a beteget. Más területen az | érzéstelenítőszerek tökéletesítésé 1 vel a sebészet gyógyító munkája gj ért el hatalmas eredményeket. g Nem csoda, hogy sokan, az orvo 1 M sok közül is, az orvostudományt g a gysgyító tudomány fejlődésében g látják. Van azonban az orvostu g dománynak egy más vonatkozása, gj amely fejlődésében, tudományá fj ban semmiben sem marad el az g előbbitől, viszont eredményeiben g túlszárnyalja azt. Ez a közegész g ségügyi megelőzés tudománya. Ar g ról van itt szó, ha ma már jól meg gj j is tudjuk gyógyítani a vérhast, a g diftériát stb., mégis helyesebb ar ra törekedni, hogy ezen betegsé s. gek létre se jöjjenek. Egyszóval: a
gyei KÖJÁL jó működése bizo nyosan ezzel is magyarázható. Szakszolgálatunk többsége szin tén együttműködik a Vöröske reszttel. Legutóbb például a Salkoltásnál mindenütt támaszkodtak orvosaink a vöröskeresztes mun kára. Ezenkívül az egészségügyi állandó bizottságoknak több orvos az elnöke, mint Békéscsabán dr. Sonkoly Kálmán, a szeghalmi já rásban pedig dr. Esztergály Szö rény, akik mindig szorosain egybe kapcsolják saját problémájukat a Vöröskereszt munkájával. Mindent egybevetve: a Vöröske reszt népünk egészségügyi kultú rájának megvalósításában kiemel kedő és nélkülözhetetlen jelentő séggel bír. Minél nagyobb a Vö röskereszt társadalmi mozgató ereje, annál hatásosabban tud dol gozni. A Vöröskereszt munkájá ban a társadalom minden egyes tagja, korra és nemre való tekintet nélkül érdekelt, ezért legyünk rajta, hogy a kongresszus előké szítésében minél több ember tu datába bevigyük a Vöcröskerszt fontosságát.
6
1958. augusztus 6., szerda
BÉKÉS MEGYEI NÉPOJSAG
Ú sza rva sm a rh a h iz la lá s i a k c ió k a t
M egyénk ifjúsági labdarúgó v á lo g a to ttjá n a k szerep léséről Az évenként megismétlődő me gyék közötti ifjúsági válogatott csapatok tornáját az idén is meg rendezte az MLSZ. Az előre meg állapított szövetségi napokon ját szották le a mérkőzéseket, sajnos megyénknek mindig idegenben kellett pályára lépnie. A tornának az év első felében való megrende zése helyesnek bizonyult, mert a mérkőzések során feltűnt tehetsé geket a szokásos nyári ifjúsági találkozásokon összegyűjtheti az MLSZ és aztán tovább képezheti, megfelelőképpen kialakíthatja az évenként lebonyolításra kerülő ÜEFA ifjúsági tornára küldendő csapatot. Megyénk az előző évben mint csoportelső került ki győztesként a nehéz mezőnyből. Ez a váratla nul, de megérdemelten elért siker fokozott felelősséget ' ts rótt az MLSZ megyei alszövetségére, ezen belül az ifjúságiak két lelkes szakvezetőjére, Maczák András szövetségi kapitányra és Sajben János szövetségi edzőre. A két szakvezető már a télen összeállí totta a tágabb keretet. A „kisze melt’1 játékosokat vasárnapon ként hol személyesen, hol megbí zottak útján figyelték. Nemcsak a játéktudás, hanem a kifogástalan sportszerű magatartás,is irány adó volt a válogatásivá}.:. A válogatott keret február 26-án kezdte meg az előkészületeit és azután minden szerdán tartotta meg az összeszoktató edzéseit. Az első edzéseken 57 játékos volt je len és ezt a létszámot fokozatosan 16-ra szűkítették. A rossz időjárás miatt bizony nehézkesen ment a csapat felké szülése, azonkívül a csapatrészek egyes pontjainak betöltése sem járt kellő sikerrel. Mindezen ne hézségek ellenére bizakodással néztünk fiataljaink szereplése elé. Gondoltuk, hogy a technikai és taktikai felkészültségüket lelke sedéssel kiegészítik. Idegenben lépett a csapat a pályára már az első mérkőzésen is, ennek ellenére jó eredményt ért el, jóllehet a balszerencse ül dözte a csapatot. EREDMÉNYEK: Budapest-Kelet—Békés 3:2 Csongrád—Békés 2:2 Bács-ICiskun—Békés 2:4 A torna csak egy fordulós volt, így bizony nem tükrözte hűen 'vissza az erőket és a képességet. A Budapest-Kelet két, Csongrád BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG
Az MSZMP Békés megyei Bizottságának lapja. Szerkeszti a Szerkesztő bizottság. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat. T.: 10—2L Terjesztik a Békés megyei postahivatalok; Előfizetési díj egy hóra: 11. —Ft. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Szerkesztőség: Békéscsaba, József A. u. 4., I. em. T.: 22—98. * Békés megye! Nyomdaipari Vállalat, Békéscsaba) Eeíelős nyomdaV.: Kendra György
pedig mind a három mérkőzését ben oroszlánrészt az alszövetségotthon játszotta le. nek kell vállalnia. Az előbbiek során már említet VÉGEREDMÉNY tük a válogatás főbb elveit. Eze 3 2 1 - 9:6 5 ket a válogatók következetesen 1. Bp.-Kelet 3 1 1 1 9:5 3 mindenkivel szemben betartották, 2. Csongrád 3 1 1 1 8:7 3 így aztán sikerült, — habár nehe 3. Békés 4. Bács-Kiskun 3 - 1 2 5:13 1 zen — „összehozni” a csapatot. nehéz munkájukat a A megyei válogatott csapatban Sajnos, sportköri vezetők és edzők nem a következők szerepeltek: Szilágyi László, Békéscsabai támogatták mindenütt kellő meg értéssel, habár ezen a téren az eElőre, Budácsik Gábor, Bcs. MÁV lőbbiekhez viszonyítva némi javu Bocskai, Frankó Mihály, Bcs. Elő lás tapasztalható. re, Rohany Gyula, Szarvasi MeAz új bajnok] rendszerrel kap dosz, Rácz Béla, Gyomai Medosz, Guti Lajos, Gyula; Medosz, Rad- csolatban kialakulóban van az esportköröket nai László, Bcs. Építők-Előre, Fi- gészséges, nevelő, czere József, Békésszentandrási védő átigazolási rendszer. Éppen Hunyadi, Guti Attila, Orosházi azért a jövőben a feltörő fiatal Kinizsi, Himer István, Gyulai tehetségeket ne féltsék a „váloga Medosz, Ancsin György, Bcs. Elő tottságtól". Jó kezekbe kerül a re, Nyilas Miklós, Gyomai Me fiatal tehetség a megyei váloga dosz, Megyeri Ferenc, Békésszent tottban, ahol sokat tanulhat és a andrási Hunyadi, Engelhardt Jó sportkörének csak hasznára lehet. zsef, Végegyházi FSK, Gábor A következő évben már. rend György, Médgyesegyházi Medosz, szeresítve lesz őszi-tavaszi fordu Farkasinszky András, Szeghalmi lókkal a megyék közötti váloga Dózsa. tott torna. Az előkészületeket, a A labdarúgó-csapat kialakításán terveket már „kovácsolják” szö két fáradhatatlan és lelkes szak vetségi vezetőink. Fiatalok, ké vezető munkálkodott: Maczák szüljetek fel a nemes vetélkedés András, és Sajben János. Az re! Sokat várunk tőletek. Nem MLSZ megyei alszövetségének ve gyors eredményeket, ennél töb zetősége ezen a területen is jól bet. Megyénk labdarúgó sportjának választotta meg munkatársait, mert alkalmasabb egyéneket alig megújhódását itt kell megkezde ha találhattak volna. Mindkettő- ni. Nagyon nehéz, fáradságos jűkbén megvannak azok áz adott munka ez mindenki, de különösen ságok, amelyek szükségesek egy- a sportköri vezetők, edzők számá égy kollektíva kialakítására. Re ra. méljük, hogy a jövőben továbbra Megyénk válogatottjának sze is ilyen odaadással végzik el replését összegezve bátran „ki munkájukat. Eddigi működésüket elégítő” osztályzattal bírálhatjuk megyénk labdarúgó társadalma el azzal a megjegyzéssel, hogy a nagy érdeklődéssel figyelte, an jövőben minden vonalon így nál is inkább, mert labdarúgó igyekezzenek még nagyobb lelke sportunknak új alapokra való fek sedéssel dolgozni és a vizsgák ak tetését itt kell megkezdeni és eb kor majd jelesre sikerülnek.
Orosházi sporthírek Orosházán nagy érdeklődéssel várják az őszi labdarúgó szezon beindulását. Űj erőkről nem lehet szó, hiszen köztudomású, hogy csak az NB I. osztályban engedtek villámigazolást. A Kinizsi berkei ben ennek dacára bizakodó a han gulat, hogy az NB III, első nyolc helyezettje között a csapat meg állja a helyét. A bajnokság indulásáig a Pest megyei Péceli MÁV NB III-as csapatával játszanak Orosházán barátságos mérkőzést. A további akban a Mezőtúri AFC, Csongrá di AC, Nagymágocsi MEDOSZ csapatokkal töltik ki a szabad va sárnapokat. Az első csapat harmadik helye zésén kívül az NB III-as ifjúsági csapatok között a Kinizsi ifi csa pata az első lett, a tartalék csa pat a II. osztály Déli Csoportjá ban az ötödik. •
szakosztályé a MÁV Előre sorsá nak kialakulásától is függ. Az már bizonyos, hogy lesz az ősszel Orosházának egy NB III-as, több járási csapata és ezekhez jönnek még a komoly küzdelmet vívó szakszervezetek, tehát élénk sportélet, nívós küzdelmek várha tók.
indít az Állatiorgalmi Vállalat. Szerződni lehet 70—300 kg súlyú, legfeljebb 18 hónapos korú, hizlalásra alkalmas bika- vagy tinóborjúra, vala mint 50—280 kg-os üszőre és felnőttmarhára. Tinószer ződés esetén a bikaborjút 4 hónapos koráig ivartalanítani kell.
Átadási alsó súlyhatár
bikatinónál 430 kg, üszőnél 380 kg A felnőtt szarvasmarha hízlalási akcióban a kötések ké sőbb indulnak. a z Át v é t e l i á r a k nem v á l t o z t a k : bika 10—16.— forintig, tinó 11—17.— forintig, üsző 9—14.— forintig, felnőttmarha 8.50-14.— forintig. Termelőszövetkezetek részére 10 darabon felüli egy szerre leadott extrém és I. osztályú marha után 1.— forint, 20 darabon felül 1.50 forint mennyiségi felárat fizet a vállalat. Az átadásokat a szerződésben kikötött hónapban kell eszközölni. Tenyésztésre alkalmas, leszerződött üszőt a termelő átszerződheti, vagy visszatarthatja magé k az előleg visszafizetése mellett. Bővebb felvilágosítást a községi felvásárlók és a járási kirendelt ségek adnak.
Békés megyei Állatforgalmi Vállalat. Békéscsaba. Jókarban lévő 3 és fél tonnás
Rába tehergépkocsi stráfkocsi
valamint egy darab 3 tonnás, gumikerekes
továbbá 1 pár, nehéz lóra való SZERSZÁM ELADÖ. Érdeklődni: Körösladánvi Földművesszövetkezetnél. Telefon: 5.
lnkurrencia-ajánlat Különböző MOTORKERÉKPÁR-ALKATRÉSZEK Csepel' valamint különböző VARRÖGÉP-ALKATRÉSZEK eladók. Érdeklődni: Vegyesipair Vállalat, Békéscsaba, Jókai u. 12. Telefon: 24—12. ' A VIZESFÄSI ÁLLAMI GAZDASÁGBAN 3 darab Zetor kultivátor és 1 pár használt ' lószerszám eladó. Érdeklődni: a gazdaság köz pontjában. Telefon: Vizesfás: 1.
,
Termelőszövetkezetek és föld művesszövetkezetek figyelmébe! A Gyomai Gépállomás TALAJFORGATÁST és RIZSTELEPITÉST vállal. Érdeklődni a gépállomáson, valamint telefon: 55.
Lapzártakor jelentik:
A labdarugó NB III Délkeleti csoport beosztása Békéscsabai Előre, Békéscsabai Agyagipar, Békéscsaba] MÄVBocskai, Hódmezővásárhelyi MÄVMTE, Hódmezővásárhelyi Dózsa, Szegedi Építőik, Szegedi Spartakusz V., Makói Vasas, Mezőko vácsházi Petőfi, Mezőhegyes! ME DOSZ, Gyulai MEDOSZ, Kecske méti TE, Kiskunfélegyházi Épí tők, Kiskunhalasi Kinizsi, Oros házi Kinizsi, Nagykőrösi Kinizsi.
A p r ó h ir d e té s e k E lc s e ré ln é m k é t k is s z o b á s la k á s o m a t e g y n a g y o b b s z o b á s la k á s é r t. B é k é s c s a b a , B o c s k a i u . 15.
G y o p á ro s o n g y ü m ö lc s ö s és sz á n tó fö ld e la d ó . D r. Z e le n k a L e n k e . O ro s h á z a .
K é ts o p ro n y ,
F ia t 1110-as, g e n e rá lo z v a , k itű n ő á lla p o tb a n e la d ó . D r. Á rv á i, O ro sh áz a .
O rv o si m a s s z ív v iz sg á ló a sz ta l, m ű s z e rs z e k r é n y , h á r o m lá b a s ö b lítő -á ll v á n y e la d ó . B é k é s c s a b a , e g és z sé g ü g y i m ű h e ly , S z tá lin ú t 67.
K o n y h a g a r n itú r á k , ágynem űk elő* d r u k k o lá s á t é s h ím z é s é t, f ü r d ő r u h a é s m e llta rtó k é s z íté s é t v á lla lja a S z a rv a si H á z iip a ri S z ö v e tk e z e t b ék éscsab ai ré sz le g e , S z tá lin ú t 41.
M á sfé l h o ld 370.
fö ld
e la d ó ,
B e te g k o c s ik , h á ro m k e re k ű , D ongó m o to r m e g h a jtá s s a l k é z i- é s to ló k o c s ik e la d ó k . B é k é s c s a b a , e g é s z s é g ü g y i m ű h e ly , S z tá lin ú t 67.
Nagy várakozással tekintenek ----------------■ £> ■ ---------------C im b a lo m z e n é s z t k e re s a b é k é s c s a még Orosházán a megyei I. osz b a i B a la s si tá n c e g y ü tte s . J e le n tk e z n i a Közöljük a járási tály és a járási bajnokságok be B a la s si M ű v e lő d é s i O tth o n b a n , L rU osztásaira, mert az I. osztályban bajnokságok végleges th e r u tc a 8 a la tt. Ú tik ö lts é g e t n e m té utolsó helyen végzett Orosházi ríte n e k . eredményeit MÁV Előre tábora bízik abban, E la d ó té g la , c s e ré p , a jtó , a b la k . B é G y u la i j á r á s hogy a csapat bentmarad az első k é sc s a b a , V I., M ic s u rin u, 29. 16 14 2 - 61:7 30 osztályban. Szó van a MÁV Előre 1. O k á n y l F S K 16 11 2 3 39:15 24 S ző lő t, g y ü m ö lc s ö s t v e n n é k B é k é s m e Orosházi Honvéd fúzióról is. Egy 2. S a r k a d ! K , II. 16 8 2 6 38:38 18 g y é b e n b á rh o l. V á la s z t á rm e g je lö lé s s e l új sportkör létesítése is napiren 4.3. HE lee lyk iü pII.a r i P . 16 7 2 7 30:33 16 B é re s é D ezső, S z ő d -C sö rö g . (P e s t m e den van, ez az Orosházi Sparta- 5. K ö te g y á n 16 6 3 7 29:34 15 gy«).________________________ kusz. Tekintettel azonban arra, 6. L ő k ö s h á z a 16 6 2 8 21:28 14 DKw k a b rio lé s z e m é ly g é p k o c s i, g e n e hogv az új sportkörben is legin 7. Ú jk íg y ó s II. b ő rü lé s e k k e l, új 16 4 S 9 26:36 11 rá ló d v a , d u k k ó z v a , kább csak a labdarúgás állna elő 8. S z a b a d k íg y ó s 16 42 10 17:42 10 g u m ik k a l, k ifo g á s ta la n á lla p o tb a n el 9 2 - 6 18:20 6 a d ó . O ro s h á z a , T é n a s ic s U; 18. T e le térben. a Spartakusz megalakulá 9. G y. A g y a g ip a r § 1 • 8 1:27 ü fo n : 217, sa. vagy legalább is a labdarúgó 10. K é te g y h á z a n .
V ezető s z a k á c s n ő t g y a k o r la tta l s z e p te m b e r 1-re fe lv e sz az ö r m é n y k ú ti Á lla m i G a z d a sá g . J e le n tk e z n i le v é lb e n , v a g y te le fo n o n S z a rv a s 2. ..Ille tm é n y a v o n a tk o z ó k o lle k tív s z e rz ő d é s s z e rin t.“ A S arkadkeresztúri Földm űvesszövetke? zet m egvételre keres l Zetort pótkocsival term előszövetkezetektől, vagy földm űvesszövetkezetektől. B ékéscsabán, Fényes! szőlőkben eladó a « 1993. szám ú (S zlancsik) tanya 2 kishold földdel. V illany van — állom áshoz közeli Érdeklődni: VI., Deák utca 8. A kunágotai h a tá r sark án , közvetlen a kövesét m ellett lévő P a p p féle ta n y a , ü z lethelyiséggel, 800 négyszögöl gyüm öl csössel eladó. Érdeklődni: a helyszínen. T e lje s e n ú j 350-es ,,J á w a ” el adó. k é s e s a b a . TV.. G a ra t u. 3.-