négyes
Csongrád 04. választókerület tájékoztató lapja 2016. május II. évfolyam 5. szám
SZÁZ ÓRA A KAMERÁK ELŐTT (2. oldal)
EGY SIKERES VÁLLALKOZÁS bemutatkozik a Szász Kft. (6. oldal)
ITT A NYÁR, IRÁNY A PART! szabadidős programok a térségben (12. oldal)
A LÉNYEG AZ, HOGY HÁNYAN TOLJUK ELŐRE A SZEKERET – interjú Gyarmati András polgármesterrel (8. oldal)
2 négyes
2016. május
SZÁZ ÓRA A KAMERÁK ELŐTT
Május 19-én ötvenedik alkalommal számolt be a Kormány munkájáról és válaszolt újságírói kérdésekre Lázár János a Kormányinfó elnevezésű sajtótájékoztató keretében. A rendszerint több mint kétórás esemény mérföldkő a kormányzati kommunikáció és a hazai sajtó történetében, korábban egyetlen kormánytag sem tartott heti rendszerességű és hasonló terjedelmű sajtótájékoztatót. A gyakorlott nyilatkozók számára is embertpróbáló sajtóesemény egyik újdonsága, hogy a miniszter idő– és témabeli korlátozás nélkül, minden kérdésben áll az újságírók rendelkezésére. A szerkesztőségek élnek is lehetőséggel: az ötven Kormányinfón közel ötezer kellemes és kellemetlen kérdést tettek fel, amelyekre a miniszter rendszerint részletes és pontos tájékoztatást ad, legyen szó az invazív halfajnak tartott törpeharcsa halászatáról, a Paksi Atomerőmű építéséről, vagy a sokszor gazdasági érdekektől sem függet-
len brüsszeli, vagy tengerentúli politikai csatározásokról. Az alig több mint egy éve útjára indított kezdeményezés célja a Kormány munkájának minél szélesebb körű bemutatása, érthetővé tenni, mit, miért tesz a kabinet. Lázár Jánost Orbán Viktor kérte fel a Kormányinfók megtartására. A miniszterelnök szerint erre csak ő képes, hiszen gyakorlott és jó nyilatkozó, ráadásul a Miniszterelnökséget vezető miniszterként, a Kormányülések előkészítőjeként, lebonyolítójaként minden más tárcavezetőnél részletesebben és mélyebben látja át a kormányzati munkát. Ahhoz pedig, hogy a kérdésekre érdemi választ kapjanak az újságírók, az őket tájékoztató politikusnak otthonosan kell mozognia bel– és külpolitikában, az oktatás, az egészségügy, az önkormányzatok, a gazdaság, vagy a biztonságpolitika világában. A miniszterelnök számítása bejött, a Kormányinfó a sajtó számára kedvelt esemén�nyé vált, és számtalan hír, cikk vagy elemző írás kiindulópontjává lett, amelyeken keresztül még a legbonyolultabb és legnehezebben átlátható politikai terepen is érthetővé válnak a
Kormány szándékai és lépései. Jól elmagyarázott döntések ide, kimerítő és pontos válaszok oda, hiba volna nem észrevennünk, hogy a Kormányinfók sikeréhez – és ezzel a Kormány imázsának javításához – kellett még valami: Lázár János. A miniszter borotvaéles esze, elképesztő felkészültsége, kifogástalan, mégis közvetlen modora, kifinomult humora és a magyar politikai életben páratlan kommunikációs képessége korábban is ismert volt az újságírók, vagy a lakossági fórumokra járó polgárok körében, a Magyar Televízió élő közvetítésének köszönhetően azonban a vásárhelyi politikus egyre jelentősebb méretű „rajongótáborra” tesz szert. A Négyes úgy tudja, az egy–egy esetben elmaradó, vagy másik napon megtartott Kormányinfók alkalmával sűrűn csörögnek a Miniszterelnökségi Sajtóiroda telefonjai, amelyeken meglepő módon nem információkat kérő újságírók, hanem a közvetítés nézői érdeklődnek, mikor kezdődik, vagy éppen miért marad el az esemény. Az egyszemélyes kommunikációs offenzíva rövid idő alatt a hazai politikai küzdelemben is komoly fegyverténnyé vált. Az ellenzéki pártok gyakran még a miniszteri tájékoztató előtt meghívják a sajtót a Kormányinfó utánra szervezett saját tájékoztatójukra, „reagálás a Kormányinfón elhangzottakra” címmel. A téma és a vélemény a kétórás sajtótájékoztató alatt majdcsak összeáll… Arra is érdemes felfigyelni, hogy a miniszter az Egyesült Államok elnökére vonatkozó múlt heti nyilatkozatára az egyik legjelentősebb ameri-
kai hírügynökség a Fehér Ház szóvivőjétől kért reakciót. A Kormányinfók jelentőségét jól mutatja az is, hogy az ötlet ragadóssá vált: Budapest főpolgármestere, a kormán�nyal szembeni kritikáját rendszerint Lázár Jánosnak címző Tarlós István is átvette, igaz, a némileg szerényebb hosszúságú Budapestinfókat csak kéthetente pénteken tartják meg. Hogy egy kétórás sajtótájékoztató hogyan lehet és meddig maradhat heti rutin, nem tudjuk. Az azonban biztos: csütörtök délután fél kettőkor egyre több szempár szegeződik a tévéképernyőre, vagy a kormány.hu közvetítésére. Politikai szövetségesek és ellenfelek, újságírók és egyszerű érdeklődők, a kormányapparátusban dolgozók és választópolgárok. Várjuk az infót.
A minőség jegyében alakul át az oktatási rendszer, a cél, hogy versenyképes tudást adjon minden gyereknek – mondta el a lapunknak Lázár János. A térség országgyűlési képviselője a szakképzés átalakításáról szólva közölte: a tervek szerint a szakgimnáziumok elvégzése után a diákok érettségi birtokában dönthetnek majd arról, munkába állnak vagy továbbtanulnak. Az oktatás minősége meghatározza gyermekeink jövőjét. Rossz minőségű oktatási rendszerből nem léphetnek ki versenyképes tudással, olyan felkészültséggel, amellyel meg tudnak birkózni a kihívásokkal és a képességeiknek, szorgal-
2016. május
négyes
3
MEGJELENÉS A MÉDIÁBAN
Lázár János a második legtöbbet saját hangon megszólaló politikus az esti híradókban 2016 első negyedévében.
A Nézőpont Intézet által készített elemzés szerint a Miniszterelnökséget vezető minisztert, a térség országgyűlési képviselő-
jét csak Orbán Viktor miniszterelnök előzi meg. A legnagyobb hazai sajtóorgánumokra kiterjedő kutatás nem vizsgálta azon-
ban a helyi televíziókat, a Négyes ezért a térségben gyűjtött adatokat. A Vásárhelyi Televízió a tavalyi évben összesen 153 híradós tudósításban számolt be a miniszter munkájáról, akivel három magazinműsor vendégeként készítettek hosszabb interjút. A Makói Televízióban öt nagyobb interjú és mintegy 70 híradós anyag keretében jelent meg Lázár János. Az egyik legaktívabb választókerületi képviselői munkát végző politikus a lakossági fórumok mellett élő, telefonos rádiós fogadóórákat is tart a Rádió 7 műsorában. A tavalyi évben öt alkalommal várta a hallgatók kérdéseit.
MINŐSÉGI VÁLTÁS AZ OKTATÁSBAN muknak megfelelő helyre kerülhetnek – mondta el a Négyesnek Lázár János. A térség országgyűlési képviselője, a Miniszterelnökséget vezető miniszter kiemelte, a Kormány célja az oktatási rendszer minőségének javítása, minden egyéb, a fenntartói vagy a költségvetési szempontok csupán másodlagosak. Azt szeretnék, hogy a magyar iskolarendszer Európa egyik legjobbja legyen, ezért várhatóan 2018 őszére felülvizsgálják a Nemzeti Alaptantervet és átalakítják az intézményrendszert is. A képviselő kifejtette: a kabinet várhatóan támogatni fogja, hogy az állami intézményfenntartást úgy alakítsák át, hogy lesz egy a szaktárca alá rendelt, Klebelsberg elnevezésű oktatási központ,
amely alatt 57 tankerületi központot alakítanak ki. A tankerületi központok gyakorolják majd a fenntartói jogokat és működtetik az iskolákat. Önálló költségvetési szervek lesznek, önállóan gazdálkodnak, de változni fog az iskolaigazgatók jogköre is. Arra van egy javaslat – mondta el a politikus –, hogy a tankerület vezetőjének kompetenciája a felmentésre és a kinevezésre terjedjen ki, a munkáltatói jogokat az iskolaigazgató gyakorolja, akinek gazdálkodási felelőssége is lesz. Lázár János szólt arról is, hogy a szakiskolákból szakközépiskolák, a szakközépiskolákból szakgimnáziumok lesznek. Miniszterelnök úr rendszeresen találkozik a magyar gazdaság szereplőivel és minisztertársaim-
mal folyamatosan tartjuk a kapcsolatot a hazai és a külföldi vállalatok vezetőivel. Azt tapasztaljuk, hogy ma már Magyarország versenyképességének meghatározó tényezője a szakképzett munkaerő léte vagy hiánya. A Kormány számára ezért különösen fontos, hogy az ipari és kereskedelmi kamara véleményének figyelembevételével a következő időszakban úgy alakítsuk át a szakképzést, hogy jelentős mértékben javuljon a színvonala. Sokan vannak, akik azt gondolják, ha valaki a szakközépiskolában végez, akkor azonnal dolgozhat, pedig ez nem így van. A mai rendszerben négyévnyi szakközépiskola után még egy évet OKJ-s képzésben kell tanulni, hogy valaki a szakvégzett-
ségének megfelelő munkahelyre kerüljön, és egyáltalán szakvégzettsége legyen. A célunk az, hogy a szakgimnáziumok négy év alatt gimnáziumi érettségit adjanak, és emellett egy szakmának is a birtokába kerüljön a tanuló, szakvégzettséggel rendelkezzen. Így amikor elvégzi a szakgimnáziumot, dönthet arról, hogy dolgozni kezd, mivel már lesz megfelelő végzettsége, vagy inkább a főiskolát, az egyetemet választja, hiszen érettségizni is fog – foglalta össze a képviselő. Hozzátette: az átalakítás után várhatóan a szakközépiskolákban tanul majd a gyerekek 20 százaléka, a szakgimnáziumokban 35–40 százalékuk, a gimnáziumokban pedig a 30–35 százalékuk.
4 négyes
2016. május
MEGÚJUL A HÓDTÓI SPORTCSARNOK ÉS A VÁROSI STADION Százmilliós beruházások kezdődtek el a hódmezővásárhelyi Hódtói Sportcsarnokban és a Városi Stadionban. A Hódtói Sportcsarnokot kívül– belül felújítják, melynek első üteme már meg is kezdődött. A TAO támogatásból rendbe hozzák a beázott tetőt és a régi vizesblokkokat, továbbá kicserélik a küzdőtér feletti lámpates-
teket. A komplett beruházásra 127 millió forint áll rendelkezésre. A munkálatokkal előreláthatólag még a nyáron végeznek. Második körben az öltözőket, valamint a sportpálya padlóját újítanák fel, ugyanis a parketta állapota már nem felel meg egy kosárlabdameccs követelményeinek. Az önkormányzat bead egy átfogó pályázatot is, mely megvalósítása során az épület teljes energetikai korszerűsítése is megtörténne. A beruházás a sportcsarnok szomszédságában lévő Németh László Gimnáziumot és Általános Iskolát is érintené. 2015-ben a Városi Stadionban egy 60×30as műfüves pálya épült, amelyet az idén ponyvatetővel fed-
nek be. Tervezik a bejárat teljes felújítását, a 30 milliós beléptető rendszer kiépítését és a lelátó befedését is. Az infrastruktúra fejlesztése fontos, hiszen több mint 300 gyermek focizik a városban és elindult a Szent István Általános Iskola futballosztálya is.
GYORS KARCSAPÁSOKKAL A CÉL FELÉ Hódmezővásárhely rendezi a 43. Aréna Junior Úszó Európa–bajnokságot 2016. július 6–10. között. A rendezvény iránt óriási az érdeklődés, eddig 43 ország mintegy 600
versenyzője jelezte részvételi szándékát. A szervezők sajtótájékoztatón mutatták be a Gyurta Dániel szereplésével készült reklámfilmet és beszámoltak az előkészületekről.
A versenyek a Gyarmati Dezső Sportuszodában zajlanak majd, mely bővítésének elkészült az újabb üteme: a fedett 33-as medence, valamint az új konditerem, amelybe hamarosan megérkeznek az úszás– specifikus erősítőgépek. A szervezők arra törekszenek,
hogy külsőleg és belsőleg is minden tökéletes legyen a júliusi startra. Petrov Iván, a magyar úszóválogatott utánpótlás–kapitánya azt emelte ki, hogy a hazai fiatalok számára óriási pluszt adhat, hogy hazai medencében, a szüleik, szeretteik előtt bizonyíthatnak.
2016. május
négyes
5
LÁZÁR JÁNOS FOGADÓÓRÁT TARTOTT VÁSÁRHELYEN A május 20-án tartott fogadóórán több mint negyvenen keresték fel a térség országgyűlési képviselőjét, Lázár Jánost. A polgárok érdeklődtek többek között nyugdíjról, a Családi Otthonteremtési Kedvezményről, az Otthon Melege program feltételeiről, továbbá családi vállalkozás fejlesztési lehetőségeiről, valamint többen sportszervezési kérdésekkel keresték fel a minisztert.
MEGÚJULNAK A VÁSÁRHELYI ÓVODÁK gedűs Zoltán alpolgármester. A program gyermekek épségére, egészségére kieteljes költsége 560 millió forint, százszá- melten figyelnek majd. zalékos Európai Uniós támogatásból valósul meg. A megvalósítás 2017 elején indulhat, befejezését pedig 2018 végére számítják. A városban 12 óvoda működik, a Nádor utcai intézmény teljesen felújított, a többi viszont rekonstrukcióra szorul. Az Észak, a Pálffy, a Tornyai és Hódmezővásárhely önkormányzata az a Pál utcai óvodákban mindenhol nyíláselmúlt héten pályázatot adott be a helyi zárócserét, fűtés és épületgépészeti koróvodák felújítása céljából – tájékoztatta szerűsítést, vizesblokk– és burkolatcsea sajtó képviselőit a Tornyai János utcai rét hajthatnak végre. Ez idő alatt az ovikÓvodában tartott sajtótájékoztatón He- ban nem szünetel majd a munka, de a
SZEPTEMBERBEN ALAPKŐLETÉTEL Jövőre elkészülhet a kárpátaljai Mezőváriban építendő óvoda Hódmezővásárhely támogatásával. Vásárhely önkormányzata gyűjtésből és közadakozásból tavaly csatlakozott az országosan közel 3500 település által támogatott akcióhoz. Grezsa István, Szabolcs–Szatmár–Bereg megye és Kárpátalja fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosa, önkormányzati képvise-
lő kiemelte, a kormány tavaly 3, idén további 2 milliárd forinttal támogatja a Kárpátalján élő magyarságot, az ottani cégeket, illetve elsősorban az iskolai közétkeztetést, oktatást és az egészségügyet. A tervek szerint, még ősszel sor kerülhet az alapkőletételre. Ideális esetben a szerkezeti munkálatokat is elvégezhetik az új óvoda épületén még az idén, így 2017-ben átadhatják azt a helyieknek. Eddig 800-an csatlakoz-
tak a nemes ügyhöz. Több mint 42 millió forint készpénz egészül ki közel 60 millió forintra, különféle tárgyi felajánlással, mely
azonban még nem elegendő összeg, így várják a további támogatásokat. a 11500092– 11088592 bankszámlára.
6 négyes
2016. május
HÁROM FÉRFI, EGY CSALÁD, EGY SIKERES VÁLLALKOZÁS bemutatkozik a Szász Kft.
A hódmezővásárhelyi Szász Kft. bútor kivitelezést és alapanyag előkészítést végez fából és bútorlapból. Készítenek irodabútorokat, fogászati rendelőbe berendezést, konyhabútorokat magánszemélyeknek és cégeknek, az egész spektrumot lefedik. Szász Lajos a 2000-es évek elejétől egyéni vállalkozóként,
asztalosként dolgozott, bútorokat gyártott. 2011-ben a nagyobbik fiú, Dávid is csatlakozott, üzletet és lapszabászatot nyitottak. Ma már mind a két fiú a családi vállalkozásban dolgozik, mindenki csinálja a hozzá testhezálló munkarészt. Eddig mindent saját erőből értek el. 2015-ben nyertek a GINOP pályázatán, mel�lyel most egy nagyot tud lépni a cég. – A fejlesztés megvalósításához 14 millió 650 ezer forint támogatást kaptunk. Az utóbbi években annyira megnövekedett a rendelésszám, hogy a mostani gépeinkkel már nem tudjuk kiszolgálni az igényeket – tudtuk meg Szász Dávidtól. Minőségben és kivitelezési időben is fejlődni tudnak a beruházásnak köszönhetően. Jelenleg a családon kívül hat alkalmazott dolgozik
CIVIL TÁMOGATÁSOK ÉRKEZTEK A TÉRSÉGBE A 2016-os évben közel 5 milliárd forintnyi keretösszeg áll rendelkezésre a központi költségvetésben civil szervezetek támogatására. A szervezetek működésre és szakmai programok megvalósítására pályázhattak idén év elején a Nemzeti Együttműködési Alap keretében, melynek eredményei az utóbbi hetekben jelentek meg. A térségben 86 szervezet összesen 67,5 millió forint támogatásban részesült. Saja Mária – az Öregkishomoki Kerttulajdonosok Egyesületének elnöke: „250 001 Ft-ot nyert az egyesületünk, ez az összeg nagyban segíti a működésünket. Mivel a szervezetünknek nincs saját rendezvényterme, az őszi és a tavaszi rendezvényeinkhez termet kell bérelnünk. A támogatás nélkül nagy nehézséget okozna a könyvelő fizetése is, ami viszont a működéshez elengedhetetlen.”
a cégnél. Nagyon jó csapatunk van, profikkal, szakmailag elhivatott emberekkel dolgozunk együtt. Az üzletünk kicsi, de pont ezért személyes, közvetlen segítünk minden érdeklődőnek, vásárlónak. A jövőben tervezzük a saját telephelyépítést, a géppark és az alkalmazottak számának növelését. Kis lépésekben, biztosan haladunk – avatott be bennünket Szász Lajos.
CSALÁDI ÉS A Székkutasi Önkormányzat április 30-án rendezett családi és sportnapot, ahol kicsik és nagyok is megtalálták a megfelelő kikapcsolódási lehetőséget. Futás, cross–training, taekbo edzés, majd streching várta a mozogni vágyókat. A többiek eközben részt vehettek kézműves foglalkozásokon valamint lehetőség nyílt még pingpongozni, tollasozni és ugrálóvárban játszani.
2016. május
négyes
7
INDULÓ GAZDASÁGOK KAPTAK TÁMOGATÁST Paplukács Dóra 2015 óta gazdálkodik önállóan Szék kutas határában. A fiatal anyuka 2014-ben nyerte el a fiatal gazda pályázatot. A szüleim mezőgazdasággal foglalkoznak az 1980-as évek vége óta. Természetes volt, hogy én is itt folytatom az utamat – mesélte nekünk Dóra. A vásárhelyi mezőgazdasági iskola után Debrecenben tanult informatikus– agrármérnök szakon.
Az iskolában foglalkoztunk növénytermesztéssel és állattenyésztéssel, de hangsúlyos volt a támogatások kezelése is. Nem elég termelni, nagyon sokrétűen kell a mezőgazdaságon belül a dolgokkal foglalkozni. 2015 volt az első év, amikor már termeltek. Ez a kis gazdaság mindenképpen felépült volna, de a 10 milliós támogatásnak köszönhetően azonnal tudtak indulni, fóliasátrakat építeni, az inputanyagokat megvásárolni. Tavaly kápia és grillezni való paprikát, a hátsó kertben pedig szabadföldi epret termeltünk – az elmúlt évben helyben elkapkodták az összeset. Az idei évben öt fóliasátorban krumpli és paprika érik, szabadföldön 2,5 hektár krump-
lit, 1 hektár petrezselymet termelünk. A jövőben szeretnének tovább fejlődni. Pályázunk még egy hűtőházra, amely lehetőséget adna holt időszakban gombatermesztésre. Ha nem olyan párom lenne, aki ebben támogat, akkor nagyon nehéz lenne megoldani.
FUTÁS A MÚLTBA SPORTNAP SZÉKKUTASON
2016. április 29-én rendezték meg a „Futás múltba” elnevezésű sporteseményt. A futóverseny Földeákról indul és az óföldeáki erődtemplom előtt húzódik a célvonal. A közel ötkilométeres távot idén is sokan teljesítették, 650-en neveztek az immáron nyolcadik alkalommal megrendezett eseményre.
8 négyes
2016. május
„A LÉNYEG AZ, HOGY HÁNYAN TOLJUK ELŐRE A SZEKERET” interjú Gyarmati András polgármesterrel
Gyarmati András, Nagylak első embere immár 10 éve szolgálja a települést. Élete azonban nem itt indult. Hogyan találtak egymásra Nagylakkal? Szabolcs megyéből származom. 1968-ban kerültem Szegedre tanulni. Az iskola elvégzése után vállalati ösztöndíjasként jöttem Nagylakra a Kendergyárba. 1972. július 1-én kezdtem életem első munkanapját. 13 évig dolgoztam itt, a végén már üzemvezetőként. Abban az időben több mint hatszázan dolgoztak a gyárban. Hogyan került újra a településre? 2002-ben megkerestek Nagylakról, hogy méressem meg magam a polgármester–választáson. 4 szavazattal kaptam ki, dühös voltam, de úgy gondoltam, hogy még egy próbálkozást megér. 2006-ban nyertem, majd 2010-ben 81%-os, 2014-ben 67%-os fölénnyel. Ennek a bizalomnak megfelelően teszem a dolgomat ma is. Milyen tervekkel lett polgármester? Az első esküm letételekor
megfogadtam, hogy az utolsó verejtékcseppig harcolni fogok azért, hogy ez a kis település európai legyen, hogy normálisan nézzenek ki a közterei, hogy jó legyen itt élni. Nagylakon az épületek, közterületek, utak megújultak. Hogyan sikerült ilyen sok mindent fejleszteni? Az embernek rá kell éreznie azokra a lehetőségekre, amik ott gurulnak el előtte. Én igyekeztem minden lehetőséget megragadni. Az elmúlt 10 évben 93 pályázatot nyújtottunk
be. 69-et nyertünk meg, 75%os az intenzitásunk. Mi a legfontosabb dolog a munkája során? A szociális gondolkodás nagyon fontos. A gyárban, ha egy édesanyának a gyerekkel orvoshoz kellett mennie, beálltam a helyére és ledolgoztam a műszakot. A szemüvegkeretem idős– és gyerekközpontú. Imádom a gyerekeket, ötöt neveltem fel. Most készítjük elő a gyereknapot, Budapestre kirándultatjuk a nagylaki gyerekeket. Hogyan töltődik fel? Fejben igyekszem mindent gyorsan elintézni, helyre rakni. Egy nagyon kiegyensúlyozott családban élek. A miénk volt a nagylaki templom első esküvője. Imádok barkácsolni, rönkfából készítek bútorokat. Szeretek kertészkedni, a pusztaságból varázsoltam kertet. Imádom az extrém dolgokat, karácsonyra tandem ugrást kaptam.
Hogyan látja a település jövőjét? A nagy vágyam az Óriásgombolyag kenderszakma történeti gyűjtemény, ebben az évben megvalósulhat. Összegyűjtöttem a 80–100 éves kenderfeldolgozó eszközöket és egy embermagasságú gombolyagot fogunk elkészíteni.
Nagyon jó adottságokkal rendelkezik a régi kendergyár területe, amennyiben itt munkahelyet adó vállalkozások jönnek létre, ez egy nagyon szerethető település lesz a jövőben is.
L. SIMON LÁSZLÓ LÁTOGATÁSA KISZOMBORON ÉS ÓFÖLDEÁKON L. Simon László a Miniszterelnökség kulturális örökségvédelemért és kiemelt kulturális beruházásokért felelős államtitkára tett látogatást a térség két településén, Kiszomboron és Óföldeákon. Kiszomboron a Rónay–kúriát, a Rotundát és a templomot tekintette meg, Óföldeákon pedig az Erődtemplomot és Návay–kastély épületét. A látogatás célja az volt, hogy az államtitkár az arra érdemes műemléki védelem alatt álló épületek felújításainak lehetőségét és annak mértékét felmérje.
2016. május
négyes
9
KÖZFOGLALKOZTATÁSI FÓRUM MAROSLELÉN A megye egyik legsikeresebb programját tekintették meg a polgármesterek a maroslelei közfoglalkoztatási fórumon. Juhász Tünde, megyei kormánymegbízott elmondta: Ebben az esztendőben a megye mintegy 10 milliárd forintot fordíthat a közfoglalkoztatás támogatására, s ez 7500 fő foglalkoztatását teszi lehetővé. Budai László, a megyei kor- koztatás jelenlegi helyzetéről mányhivatal foglalkoztatási fő- szólva kiemelte, az a cél, hogy piaci osztályvezetője a közfoglal- közfoglalkoztatottakat
ban közfoglalkoztatásban dolgozók egy része már el tudott helyezkedni a környező nagyobb településeken a versenyszférában. Martonosi György, Maroslele polgármestere mutatta be a 2012 óta működő helyi közfoglalkoztatási programot. A településen működő üzemben 40 közfoglalkoztatott dolgozik jelenleg. A fórum résztvevői megtekintették az üzemet és a foglalkoztatásba vigyék át. Ez a település vonatkozásá- mákolaj préselés munkafolyaban sikeres, hiszen a koráb- matát is megismerhették.
MÁR ÉPÜL AZ ÚJ KULTÚRHÁZ Magyarcsanádon elkezdődött a régi művelődési ház teljes felújítása és bővítése. A 180 milliós beruházásnak köszönhetően ősztől kétszer akkora területű, modern létesítményt vehetnek birtokba a helyiek. A Belügyminisztériumnak, va-
lamint Lázár Jánosnak, a térség országgyűlési képviselőjének köszönhetően 270 millió forint érkezett a községünkbe – nyilatkozta Farkas János polgármester. 180 millió forintból újul meg a művelődési ház, a másik részéből pedig egy új egészségház épül majd
a településen. A régi épületet 1925-ben adták át, melynek Hősök Háza volt a neve, az I. világhárborúban elhunyt közel négyszáz magyarcsanádi emlékére. A községben négy nemzetiség él együtt, a magyar, a román, a roma és a szerb, mindegyi-
küknek fontos a hagyományaik ápolása, s ez az új közösségi tér ehhez helyszínt is tud majd biztosítani – mondta el a polgármester. Az összesen 500 négyzetméteres új épületben a könyvtár mellett közösségi célokat szolgáló termek is lesznek.
10 négyes
2016. május
LEBONTOTTÁK A RÉGI ÖLTÖZŐKET
A makói Erdei Ferenc téri pályán nagy múltja van a labdarúgásnak. A körülmények javítása érdekében a több mint hetvenéves épületek helyére sportkomplexum létesül. Már befejezték a bontást és a romeltakarítást. Április elején pedig elindult az új épületek alapjainak kiásása. A kivitelezési munkák ideje alatt a pálya folyamatosan nyitva áll a sportolók előtt. Az öltözést, tisztálkodást a focisták a szomszédos kisebb épületekben, illetve kihelyezett mobil egységekben oldhatják meg. Amennyiben minden a tervek szerint halad, akkor 2017 elején át is tudják adni a teljes komplexumot.
BEZÁRTÁK A NAGYFAI MENEKÜLTTÁBORT Levélben tájékoztatta a belügyminisztérium az algyői önkormányzatot a nagyfai ideiglenes migráns befogadóállomás kiürítéséről. A táborhoz közel eső négy település – Algyő, Maroslele, Hódmezővásárhely és Makó – önkormányzata tavasszal Lázár János javaslatára közös nyilatkozatban kérte a Kormánytól a nagyfai ideiglenes menekülttábor bezárását. Különösen az algyőieket nyugtalanította a nyitott befogadóállomás. Nagyfán 2015 januárjában hozták létre a tábort. Kapacitása eleinte 300 fő volt, melyet a kérelmezői szám növekedése miatt múlt nyáron 650 főre bővítettek. A biztonsági határzár szeptemberi felhúzása után radikálisan csökkent a Nagyfán tartózkodó menekültügyi kérelmet benyújtó határsértők száma. Március elején már csak kétszázan tartózkodtak itt a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal akkori tájékoztatása szerint.
MAKÓIAK A PARLAMENTBEN Sajtótájékoztatóval egybekötött megelőző nyilatkozatot írt alá négy település (Algyő, Hódmezővásárhely, Makó és Maroslele) polgármestere még márciusban Algyőn, a polgármesteri hivatalban, melyben kérik a nagyfai menekülttábor bezárását.
Budapesti kiránduláson vett részt makóiak egy csoportja az elmúlt hetekben. A jó hangulatban telt nap folyamán megtekintették a Halászbástyát, a Vajdahunyad várát, sétáltak a Váci utcán és ebéd után ellátogattak a Parlamentbe, ahol idegenvezető segítségével megismerhették az épület történetét az építkezéstől a nemrégiben befejeződött felújításig.
2016. május
négyes 11
LÁZÁR JÁNOS A MAKÓI FEJLESZTÉSI TERVEKRŐL TÁJÉKOZÓDOTT Lázár János országgyűlési képviselő május 6-án Farkas Éva Erzsébet polgármesterrel áttekintette a város fejlesztési terveit. Szó esett a Hagymatikum, az ipari park bővítésének, a Makovecz– könyvtár építésének terveiről, a turisztikai fejlesztésekről és a munkahelyteremtéssel kapcsolatos pályázatokról, illetve Honvéd városrész fejlesztéséről. A Miniszterelnökséget vezető miniszter arra kérte a helyi kép-
viselő–testület valamennyi tagját, hogy fogjanak ös�sze Makó fejlesztésének érdekében, hogy a város ne essen el pályázati forrásoktól. Valamint figyeljenek arra, hogy a megyei foglalkoztatási paktum pályázatából mindenképpen a kisvállalkozásokat támogassák. Lázár János szerint szükség van a városnak egy sportkoncepcióra, azaz további sport– és szabadidős létesítmények megépítésére is.
BEFEDIK A PIAC NAGY RÉSZÉT Egy most beadott pályázat szerint befedik a makói piac nagy részét és korszerűsítik a létesítményt. Amennyiben nyer a 250 millió forintos projekt, akkor optimális esetben ősszel indulhat is a kivitelezés.
A makói belváros rehabilitációjához, az új Makovecz– könyvtár megépítéséhez és környezetének rendbetételéhez szorosan kapcsolódik ez a fejlesztés is. A piac területe több mint 9200 négyzetméter, melyből közel 4500-at
fednek le. A bejáratoknál új kapukat létesítenek, emellett korszerűsítik az irodát, a kiszolgálóhelyiségeket, de még saját wifi-lefedettsége is lesz a létesítménynek. Az önkormányzat még tavaly eltörölte az őstermelők számára a helypénzt, ezzel a tervezett korszerűsítés-
sel pedig azt segíti elő, hogy minél többen keressék fel a piacot. Egy–egy átlagos napon közel 220 árus szolgálja ki a makóiak igényeit, egyre színvonalasabb körülmények között. A modernizálás azonban nem jelenti azt, hogy emelik a jelenlegi tarifákat.
ITT A NYÁR, IRÁNY A PART! Jönnek a meleg nyári hónapok, amelyek mindenkit kicsalogatnak a friss levegőre. Ilyenkor legjobb a vízben vagy a víz közelében hűsölni. Hogy hova induljunk? Jöjjön néhány tipp, hogy kornak és vérmérsékletnek megfelelő programot találjunk. MÁRTÉLY A HOLT–TISZA PARTJÁN Mártély autóval, vonattal is ban. A teljesség igénye nélmegközelíthető, de biciklivel kül: a Mártélyi Festők Dombis jó ötlet, hiszen kerékpárút ja, a Késmárki–féle szélmais vezet a településre. A für- lom, az Ártéri tanösvény, mely dőzni vágyókat elkerített, tisz- a terület északi „Korhány” elta terület várja, hogy gondta- nevezésű részterületét mulanul élvezhessék a Holt–Ti- tatja be, a Fekete–halom, az sza vizét. A gyermekeket és a 1911-ben épült Szent Adorján mozogni vágyókat játszótér templom és kihagyhatatlan a és a kalandpark várja. A kör- júniusi tiszavirágzás. Az ártényék bővelkedik látnivalók- ri erdő több kilométernyi tan-
ösvényt rejt, melyet érdemes bejárni. Megismerkedhetünk a halászat, az ártéri erdők és a madárvilág szépségeivel, va-
lamint a 7000 éves halászfalu maradványaival. És ha már ott vagyunk, ne hagyjuk ki a csónakázást se!
ságukat próbára téve kívánják a szabadidejüket eltölteni, azoknak irány a kalandpark! A legkisebbeket a részükre speciálisan kialakított játszótéren töb-
bek között kalandvár és kalózhajó várja. A kicsi vízimádóknak a fürdőzőtó mellett közvetlenül kialakított vízi játszótér szolgáltat élményt.
tány 190 méter hosszúságú, a látogatók 8–10 méter magasan, a lombok között sétálhatnak. A pihenőállomásokon a Maros környezetét és élővilágát bemutató információs táb-
lák találhatók. A sétány mellett játszótér és parkoló is van. Az adrenalinfröccsöt kedvelőknek a közelben található Maros Kalandpart és a part legújabb attrakciója az inga.
SUN CITY SZABADIDŐ– ÉS VÍZISPORT CENTRUM Szeged és Hódmezővásár- gászásra, kerékpározásra, csóhely között egy több mint 16 nakázásra, strandröplabdázásra hektáros területen, csodálatos és strandfocira. Az extrém vízitermészeti környezetben he- sportokat kedvelőket várja a jet lyezkedik el. Lehetőség nyílik ski és a wakeboard, akik pedig strandolásra, napozásra, hor- aktívan, ügyességüket és bátor-
KALANDOZÁSOK A MAROS PARTJÁN A természet szerelmeseinek, partot. Itt található egy varázsakik nyugodt sétákra vágynak latos lombkoronasétány, amely fürdőzés előtt, után vagy helyett, a folyópart élővilágát mutatsok izgalmas információval és ja be. A Maros–parti strand felé látvánnyal, ajánljuk a Maros– vivő út mentén megépült sé-
Kiadó: Fidesz–Magyar Polgári Szövetség Csongrád 04. választókerületi szervezete, 6800 Hódmezővásárhely, Bajcsy–Zsilinszky Endre utca 2., email:
[email protected] Felelős szerkesztő: Lázár János – Nyomda: Lapcom Zrt. – Megjelenik havonta