Nagygombák vizsgálata a Kaposvár melletti Tókaji-parkerdõben

Somogyi Múzeumok Közleményei

B – Természettudomány

17: 17–30 (2006)

Kaposvár, 2007

Nagygombák vizsgálata a Kaposvár melletti Tókaji-parkerdõben

BALÁZS ILDIKÓ Kaposvári Egyetem, Növénytani és Növénytermesztéstani Tanszék, H-7400 Kaposvár, Guba S. u. 40. E-mail: [email protected]

BALÁZS I.: Macrofungi examination in Tókaji Park forest near Kaposvár, Southwest Hungary. Abstract: Present paper concerns the summarisation of the macrofungi investigations in human-influenced habitats in the Tókaji Park forest, near Kaposvár, Southwest Hungary based on exploration of the funga; characterisation of the different habitats; ascertaining indicative species; valuation of the habitats from the point of view of nature conservation. Keywords: macrofungi, human influence, functional distribution, nature conservation

Bevezetés

A természetvédelem jelentõségének felértékelõdésével egyre fontosabbá vált, hogy a különbözõ élõhelyeket értékelni tudjunk, hogy pontosabb képet adhassunk országunk területeinek állapotáról, az emberi beavatkozás mértékérõl. A „Magyarország nagygombáinak javasolt Vörös Listája” (RIMÓCZI et al. 1999), valamint a védett nagygombafajokról szóló rendelet (SILLER et al. In Press) megjelenésével lehetõségünk nyílik a vizsgált területek nagygombák segítségével végzett természetvédelmi értékelésére. Ennek a lehetõségnek a felhasználása a természetvédelemben viszont nehézkes hazánk területének kismértékû mikológiai feltérképezettsége, a gombák termõtesteinek periodikus és fluktuáló megjelenése vagy épp a termõtestek meg nem jelenése és a vizsgálatok hosszú, több éves idõtartama miatt (BENEDEK et al. 2003). Több kutató vizsgálta már az antropogén hatás alatt álló területek gombavilágát; egyik legjelentõsebb közülük Kreisel, aki 1945 óta tanulmányozta az emberi tevékenység nagygombákra gyakorolt hatásait (KREISEL 1978). Kifejezetten városi környezetben termõ gombafajokat vizsgált több európai kutató már a ’60-as évektõl, aminek az összefoglalását adja BOROS 2004-es, e témában írt szakdolgozatában. A hazai eredmények az antropogén élõhelyek nagygomba-kutatását tekintve az alábbiakban foglalhatók össze. PÁL-FÁM és RUDOLF (1999, 2003, 2004) közös munkáiban a BelsõCserehát erõs antropogén befolyás alatt álló élõhelyeirõl származó nagygombafajok adatait, majd az emberi beavatkozást indikátorként jelzõ gombafajokat publikálta és elvégezték a területek természetvédelmi értékelését is. FODOR és PÁL-FÁM (2003) a Szigetközben elõforduló ritka és veszélyeztetett nagygombafajokat és élõhelyeiket mutatták be egy három éves kutatás eredményeként. Siller, Pál-Fám és Fodor közös publikációjukban egy több éves elõvizsgálatokat követõen 2001-ben kezdõdött, két erdõrezervátum (Bükk, Mecsek) területén végzett mikológiai monitorozás eredményét jelenítették meg (SILLER et al. 2004). A monitorozás egyik célja volt a nagygombák indikátor-szerepének tisztázása erdõrezervátumokban és hasonló termõhelyen lévõ kezelt és ültetett erdõkben. A Tókaji-parkerdõben nagygomba-vizsgálatok ez idáig nem történtek. JUHÁSZ és HEGEDÜS (2002) az élõhelyekre betelepített tájidegen fafajok hatásait és így az élõhelyre jellemzõ társulásban a tájidegen fafaj hatására fellépõ változásokat is vizsgálta az ültetett és a természetes erdõ aljnövényzetének összehasonlításával a Tókaji-parkerdõben.

18

BALÁZS ILDIKÓ Anyag és módszer

A mintaterületek jellemzése A Tókaji-parkerdõ a Kaposvár-Kaposszerdahely-Szenna közút mellett, közvetlenül Kaposszerdahely elõtt található. Természetföldrajzi szempontból ez a terület a Zselic északnyugati részéhez tartozik. A Zselic a Dél-Dunántúl flóravidékének (Praeillyricum) területéhez, ezen belül a Külsõ-somogyi flórajáráshoz (Kaposense) tartozik. A Praeillyricum flóravidék legjellemzõbb sajátossága, hogy növényzete átmenet a Nyugat-balkáni (illír) és a magyar (pannon) flórák között. Az eredeti növényállományt azonban ma már szinte teljesen felváltották más társulások. A terület éghajlatára a 10°C körüli évi középhõmérséklet, 21– 22°C-os évi hõmérsékletingadozás, az évi 700–750 mm csapadék mennyiség jellemzõ. A csapadék nagy része nyár elején (május, június) és októberben hullik. Legszárazabb hónap a február. A területen leggyakoribb az agyagbemosódásos barna erdõtalaj, amely vályogos lösz alapkõzeten az adott klímaviszonyok mellett tipikusan kialakul (BORHIDI 1984). A parkerdõ területe 141 ha; fafajösszetételében a Zselicet mintázza, de egyéb, nem õshonos fajokat (vöröstölgy, duglászfenyõ, lucfenyõ) is megtalálunk. (JUHÁSZ és HEGEDÜS 2002) A vizsgálat céljára három mintaterületet jelöltem ki különbözõ erdõtársulásokban. Az elsõ vizsgált állomány egy gyertyános-tölgyes (Carici pilosae-Carpinetum). A telepítés éve 1953, az utolsó fakitermelés éve 2003. A terület 5 fokos lejtésû és változatos fekvésû, vízhatástól független; talajtípusa rozsdabarna erdõtalaj. A tengerszint feletti magasság 200m. A lombkorona záródása 95%; cserjeborítás általában nincs vagy nagyon gyér, jellemzõ fajai a csíkos kecskerágó és a fagyal. Az aljnövényzet kora tavaszi aszpektusban jelenik meg, gyakori a sárgavirágú salátaboglárka, a berki szellõrózsa, a télizöld meténg, a kapotnyak és az erdei szélfû, emellett helyenként tömegesen elõfordul az odvas keltike is. A társulást alkotó fafajok a gyertyán, a kocsányos tölgy, a bükk, a nagylevelû hárs és a cser. A második terület egy égerliget (Aegopodio-Alnetum). A telepítés éve 1953; a területen fakitermelési munkát már több éve nem végeznek. A terület sík, idõszakos vízborítottsága a közelben található forrásnak köszönhetõ. Talajtípusa rozsdabarna erdõtalaj; tengerszint feletti magassága 200m. A lombkorona záródása 75%; cserjeborítás nincs vagy gyér, jellemzõ fajai a veresgyûrû som és a kányabangita. Az aljnövényzetben tömegesen fordul elõ a podagrafû, az aranyos veselke, a bókoló sás és foltokban tömeges lehet a vörös acsalapu. A terület jellemzõ fafajai a mézgás éger, az akác és a lucfenyõ. A harmadik egy ültetett lucos (Piceetum cultum). A telepítést 1970-ben végezték, az utolsó fakitermelés éve 2003. A terület keleti fekvésû, 20 fokos lejtésû, vízhatástól független; talajtípusa rozsdabarna erdõtalaj. A tengerszint feletti magasság 200m. A lombkorona záródása 70%-os, cserjeborítás nincs vagy gyér. Az aljnövényzetben gyakori a borostyán, a csalán, a ragadós galaj, kisebb csoportokban az erdei madársóska. A társulást alkotó fafajok a lucfenyõ, a zöld duglászfenyõ és a szelídgesztenye. A három mintaterület mellett adatokat gyûjtöttem a lucos melletti vörös-tölgyes és egy lomb-fenyõ elegyes ültetvényekbõl, illetve az erdõrészleteket összekötõ útszéli területekrõl, de ezeken a területeken részletesebb vizsgálat nem történt. Adatgyûjtés A Tókaji-parkerdõben ezelõtt gombafelmérést még nem végeztek, így régebbi adatok nem álltak rendelkezésemre. Adatgyûjtés 2002.10.15-e és 2004.10.20-a között összesen 13 terepnap során történt. A terepmunka folyamán minden faj termõtestét begyûjtöttem, azonosítottam, majd a módosított Herpell-módszerrel preparáltam és dokumentáltam (VASAS 1993). Minden fajról készült fénykép is. A fajok elnevezése KRIEGLSTEINER (1991–1993) nómenklatúrája alapján történt. A fajnév mellet feljegyeztem minden begyûjtött nagygomba termõhelyét, a gyûjtés idejét, a szubsztrátumot és mikorrhizásoknál a mikorrhizapartner nevét.

NAGYGOMBÁK VIZSGÁLATA A KAPOSVÁR MELLETTI TÓKAJI-PARKERDÕBEN

19

A fajok határozását az alábbi forrásmunkák alapján végeztem: MOSER (1963, 1993), JÜLICH (1989), HANSEN és KNUDSEN (1992, 1997), BREITENBACH és KRÄNZLIN (1981, 1986, 1991, 1995), CETTO (1989-1993), HEILMANN-CLAUSEN et al. (1998) és SARNARI (1998). A fajok dokumentálása után „Magyarország nagygombáinak javasolt Vörös Listája” (1999) alapján meghatároztam a gombafajok veszélyeztetettségi kategóriáit. Az egyes élõhelyeket az alábbi szempontok alapján jellemeztem: fajszám, fajösszetétel, funkcionális megoszlás (ARNOLDS et al. 1995), valamint veszélyeztetett fajok száma és aránya. Fajösszetétel és funkcionális spektrum alapján összehasonlítottam az élõhelyeket egymással, valamint az alábbi, hasonló termõhelyi viszonyok között kialakult Mecseki élõhelyekkel (PÁL-FÁM 2001): kezelt gyertyános-tölgyes, természetes égerliget, valamint lucültetvény. A klasszifikáció a NuCoSA programcsomaggal készült (TÓTHMÉRÉSZ 1996), prezencia-abszencia alapján, Jaccard-indexszel, teljes kapcsoltsággal (Complete Linkage). A különbözõ hatások (természetesség, faanyagmennyiség, zavarás, élõhelydegradáció) jelzésére indikátor fajokat állapítottam meg, részben szakirodalmi adatok alapján (PÁL-FÁM 2002, PÁL-FÁM és RUDOLF 2003, SILLER et al. 2004), részben pedig saját vizsgálati eredmények alapján. Eredmények és értékelés A vizsgált területekrõl összesen 159 nagygombafajt gyûjtöttem össze, 322 elõfordulási adattal (1. táblázat). Ennek összesítését a 2. táblázat mutatja. A megállapított indikátor fajok, az indikált tulajdonság jellege szerinti csoportosításban, az esetleges szakirodalmi hivatkozás feltüntetésével a 3. táblázatban szerepelnek. A 4. táblázat tartalmazza a gyakori és jellemzõ fajokat a vizsgált élõhelyeken. Általános jellemzés, összehasonlítás Az égeres a három mintaterület közül a legfajszegényebb termõhelynek bizonyult, 27 faj 47 elõfordulási adatával. Ezekbõl mindössze egy faj, a Psathyrella melanthina minõsül erõsen veszélyeztetettnek, öt másik faj pedig veszélyeztetettnek. A gyakori fajok közül a Mycena haematopus és a Polyporus badius a faanyag lebontásának optimális fázisát indikálja. Ez mutatja, hogy a holt faanyagot csak ritkán takarítják ki az állományból. Kismértékû emberi beavatkozásra utal, hogy a lebontás végsõ fázisának indikátorai hiányoznak. Jellemzõek az élõhelyre egyes általános lomberdei taxonok is, mint a Daedaleopsis confragosa, Daedaleopsis confragosa var.tricolor és a Merulius tremellosus. Az élõhelyet a xilofág szaprotrófok döntõ többsége jellemzi (1. ábra, ALN). Nedves talajának és gyakori vízborítottságának köszönhetõen az élõhely nem megfelelõ a talajlakók (mikorrhizások és szaprotrófok) számára. Ezen kívül a holt faanyagot csak ritkán takarítják ki az állományból, így megfelelõ mennyiségû és minõségû szubsztrátum áll rendelkezésre ezeknek a fajoknak. A nekrotróf paraziták aránya az átlagos lomberdei aránynál (ami rendszerint 5%) magasabb. Ez az antropogén hatások kisebb mértékére is utalhat, lévén, hogy az ide tartozó fajok nagy része nem tolerálja az emberi beavatkozást. A Mecsek egy természetes égeres erdõrészleteivel összehasonlítva (PÁL-FÁM 2001, 1. ábra ALN) kiderül, hogy a xilofág szaprotrófok (80% körüli) aránya nagyjából megegyezik a két élõhelyen. A nekrotróf paraziták – a csoport nagyságához képest magas – aránya (13% és 8%) mindkét élõhely háborítatlanságára utal, bár a tókaji égeresben az emberi beavatkozás (kismértékben) csökkentette ezt az arányt. Közös fajok mindkét élõhelyen a Coprinus disseminatus, az Entoloma euchroum, a Psathyrella melanthina és az Alnicola melinoides. A gyertyános-tölgyes volt a leggazdagabb mintaterület mind a fajok és az adatok, mind pedig a veszélyeztetett fajok számának tekintetében és így természetvédelmi szempontból legértékesebb is a mintaterületek közül. Ennek magyarázata, hogy a régió klímája alapján ez a típus tekinthetõ a zonálisan kialakult társulásnak a Parkerdõ területén. Összesen 95 faj 127 elõfordulási adatát regisztráltam. Ebbõl két faj, a Lepiota ventriosospora és a Russula

20

BALÁZS ILDIKÓ 1. táblázat: A Tókaji Parkerdõ összesített fajlistája.

Fcs= funkcionális csoport, magyarázat lásd függelék 5- ábra; TVK= veszélyeztetettségi kategória; ALN= égeres; GYT= gyertyános-tölgyes; LUC= lucültetvény; MIX= fenyõ-lombos elegyes állomány; RÉT= rét, erdõszél; VTÖ= vöröstölgyes.

st= talajlakó szaprotróf, sk= növ. maradványokon élõ szaprotróf, sh= xilofág szaprotróf, pn= nekrotróf parazita, m= mikorrhizás

NAGYGOMBÁK VIZSGÁLATA A KAPOSVÁR MELLETTI TÓKAJI-PARKERDÕBEN 1. táblázat folytatása

21

22

BALÁZS ILDIKÓ 1. táblázat folytatása


23

1. táblázat folytatása

2. táblázat: A mintaterületekrõl dokumentált fajok száma, illetve a veszélyeztetett fajok száma IUCN kategóriák szerint.

24

BALÁZS ILDIKÓ

maculata erõsen veszélyeztetett, 26 faj veszélyeztetett és 5 faj potenciálisan veszélyeztetett. A gyakori fajok közül általánosan elterjedt az Armillaria mellea, Hypholoma fasciculare, Russula risigallina és Xerula radicata. A jellemzõ fajok közül a Mecsek kezelt gyertyánostölgyesében is elõfordulnak: Pholiota lenta, Amanita phalloides, Clavulina cristata, Hygrophorus eburneus, Lactarius blennius, Russula fellea, Tricholoma lascivum és Tricholoma sulphureum. Az erdészeti kezelés szüneteltetését, kevésbé intenzív voltát indikálja a Daedalea quercina megjelenése. A kevés holt faanyag miatt a falebontásnak csupán az iniciális szakasza történik itt, ezt indikálja a Trametes gibbosa. A másik két fázis indikátorai hiányoznak. Több zavarást indikáló fajt is regisztráltam: Inocybe geophylla, Macrolepiota rachodes, Mycena pura, M. rosea. A mecseki gyertyános-tölgyes élõhellyel összehasonlítva (1. ábra, GYT, GYTm) kiderül, hogy mindkét helyen a mikorrhizás fajok vannak a legnagyobb arányban (40% fölötti), emellett xilofág- és a talajlakó szaprotrófok találhatók nagyobb arányban. A nekrotróf paraziták aránya szintén megegyezik. Különbség, hogy a Mecsekben biotróf paraziták és egyéb életmódú fajok (mohához kötött és koprotrófok) is elõfordulnak. Ennek magyarázata a terület részletesebb felmérése (10 éves vizsgálat). A két élõhely nagyfokú funkcionális hasonlósága a hasonló kezeléssel is magyarázható. A lucos bizonyult a gyertyános-tölgyes után a második leggazdagabbnak 69 faj 115 elõfordulási adatával. Ebbõl a Microcollybia cookei erõsen veszélyeztetett, 16 faj veszélyeztetett és 2 potenciálisan veszélyeztetett. Gyakori fajok a Mycena galericulata és talaj nitrogénben való feldúsulását indikáló Mycena pura. Jellemzõ fajok a Spongiporus stypticus, Heterobasidion annosum és Lactarius deterrimus, melyek az összehasonlításra kiválasztott mecseki lucosban is termettek. Fenyvesekre általánosan jellemzõ fajokat is regisztráltam: Tricholomopsis rutilans és Russula integra. A mecseki lucos gombaállományával összehasonlítva (1. ábra, LUC, LUCm) megállapítható, hogy a funkcionális spektrumok nagymértékben hasonlóak, két eltéréssel: a tókaji terület talajlakó szaprotróf aránya valamivel nagyobb, míg a mikorrhizásoké valamivel kisebb. Mindkettõ a mecseki lucos – a tókaji területhez képest – kezeletlen jellegére enged következtetni. A többi élõhely, a rét, a vöröstölgy ültetvény, és a fenyõ-lombelegyes állomány nem mutat közösségi szerkezetet a nagygombák szempontjából, itt nem alakult ki jellemzõ fajösszetétel. Ezt mutatja egyrészt a kis fajszám, másrészt a veszélyeztetett fajok csekély száma is. Ezek az élõhelyek csupán a Parkerdõ fajösszetételének teljesebbé tétele miatt érdemelnek említést. Funkcionális jellemzés (1. ábra)

Az összesített funkcionális csoportosítás szerint a xilofág szaprotróf, mikorrhizás és talajlakó szaprotrófok aránya majdnem egyforma. Legkisebb mennyiségben nekrotróf parazita, illetve „más növényi maradványokon élõ szaprotróf” életmódú fajokat találtam. A három nagyarányú csoport kialakításában a három termõhely különbözõ funkcionális spektruma viszont különbözõképpen vesz részt (lásd alább). A funkcionális csoportok megoszlását nagymértékben befolyásolja nemcsak maga az élõhely, hanem az ott található hidrológiai viszonyok, az antropogén hatások, az élõhely természetessége és ezek mellett még sok más tényezõ is. A xilofág szaprotrófok legnagyobb arányban (döntõ többségben) az égeresben voltak fellelhetõk az élõhelyek közül. Ennek a magyarázata egyrészt a kezelés minimális voltára vezethetõ vissza. A holt faanyag eltávolítása részleges, így ennek a csoportnak megfelelõ mennyiségû és minõségû szubsztrátum áll a rendelkezésére. A másik ok az élõhely idõszakos vízborítottsága, amely nem kedvez a talajlakó csoportoknak. A xilofág szaprotrófok a másik két állományban majdnem egyenlõ, relatív magas arányban fordultak elõ.


25

1. ábra: Funkcionális megoszlás a vizsgált élõhelyeken és összehasonlítás a mecseki hasonló állományokkal. st= talajlakó szaprotróf, sk= növ. maradványokon élõ szaprotróf, sh= xilofág szaprotróf, pn= nekrotróf parazita, m= mikorrhizás

A mikorrhizás fajokat legnagyobb számban a gyertyános-tölgyes társulásból regisztráltam, ami utal a nagyobb a mikorrhizapartner- választékra és a társulás zonális és õshonos voltára. A mikorrhizák kialakulása nehézkesebb a tájidegen társulásokban, amit alátámaszt az a tény is, hogy a lucosban csak 23%-os volt a jelenlétük, míg a gyertyános-tölgyesben 44%-os. A lucültetvény mikorrhizás aránya ennek ellenére magasnak tekinthetõ (a luc erõs mikorrhizaképzõ tulajdonsága miatt), de itt az ültetvényekre jellemzõ talajlakó szaprotróf funkció a meghatározó. Az égeresben talált alacsony, 8%-os mikorrhizás arány a terület idõszakos vízborítottságára utal. A talajlakó szaprotrófok aránya az élõhelyek közül a lucosban a legnagyobb, ennek okát fõleg a nagyobb mértékû emberi beavatkozásban látom (erdõtisztítás, korhadékok eltávolítása), míg az égeresben találtam a legkisebb arányban talajlakó szaprotróf fajokat. A nekrotróf parazita életmódú fajok többsége igényli a természetes környezetet, jelenlétük így az antropogén hatások kisebb mértékére is utalhat. Lényegében ezt mutatja az égeresben található – a csoport nagyságához képest nagynak tekinthetõ – elõfordulási arány (8%), míg a lucos 3%-os, kis nekrotróf parazita aránya nagyobb antropogén hatást tükrözi. A „más növényi maradványokon élõ szaprotrófok” aránya a legkisebb a többi funcionális csoporthoz képest. Mindhárom élõhelyrõl nagyjából azonos arányban lettek regisztrálva ezek a fajok. Természetvédelmi jellemzés (2. ábra)

IUCN 0-s („kihalt”) és 1-es („eltûnéssel vagy kihalással fenyegetett”) kategóriába sorolható fajt a vizsgált területen nem találtam, IUCN 2-es („erõsen veszélyeztetett”) kategóriájú összesen 4 faj volt. Ezek közül kettõ (Lepiota ventriosospora és Russula maculata ) a gyertyános-tölgyesben termett, a Microcollybia cookei a lucosban, a Psathyrella melanthina pedig az égeresben. „Veszélyeztetett” (IUCN 3) besorolású nagygombafajt minden élõhelyen találtam (összesen 45 faj); ezen fajok több, mint fele (24) mikorrhizás életmódú volt, míg xilofág- és talajlakó szaprotrófok közül 9 – 9 fajt regisztráltam. A legtöbb 3-as veszélyeztetettségi kategóriájú fajt a gyertyános-tölgyes társulásból gyûjtöttem be (összesen 26 faj, 1. táblázat). 4-es veszélyeztetettségi kategóriába („potenciálisan veszélyeztetett”) sorolható fajt csak két élõhelyen találtam (lucos, gyertyános-tölgyes), ezek egy kivételével (xilofág szaprotróf) mikorrhizás életmódúak voltak (összesen 5 faj). Elmondható, hogy veszélyeztetett fajokat legnagyobb számban és arányban a gyertyános-tölgyes társulásból lehetett regisztrálni, ami utalhat egyrészt a viszonylag kismértékû emberi beavatkozásra, másrészt az eleve nagy fajgazdagságra illetve a társulás õshonos és zonális voltára ezen a területen. A legkevesebb veszélyeztetett fajt az égeresben találtam (6 faj), ami visszavezethetõ a mintaterület eleve kisebb fajgazdagságára (27 faj össze-

26

BALÁZS ILDIKÓ

2. ábra: A veszélyeztetettségi kategóriák szerinti százalékos megoszlás a vizsgált élõhelyeken. sen) a többi vizsgált területhez képest. Ugyanakkor az is megállapítható, hogy az égeres nagyobb háborítatlansága, természetesebb volta kiegyenlíti a kisebb fajszámból eredõ különbséget, ami miatt az itt lévõ 20%-os veszélyeztetettségi arány nagyjából megegyezik a lucoséval, ahol viszont a nagyobb fajgazdagság (összesen 69 faj lett innen regisztrálva, amibõl 19 veszélyeztetett) miatt nagyobb veszélyeztetettségi arányra számítanánk, de itt az antropogén hatások visszacsökkentik a veszélyeztetett fajok számát. A veszélyeztetett fajok, nem veszélyeztetett fajokhoz viszonyított arányából (25%: 75% átlagosan) arra lehet következtetni, hogy az egész terület antropogén hatásnak kitett (lévén, hogy parkerdõrõl van szó). Irodalmi források szerint a veszélyeztetett fajok legnagyobb mértékben a természetes vagy a természetközeli élõhelyeken fordulnak elõ, ahol kismértékû az antropogén hatás vagy ahol egyáltalán nincs (PÁL-FÁM 2001). A vizsgált élõhelyek összehasonlítása A xilofág közösségek klasszifikációja (3. ábra, 1, 2, 3) a két honos élõhely fajösszetételét mutatja hasonlónak, míg a lucos ezektõl különbözik. Ennek magyarázata egyrészt, hogy a honos élõhelyeken a közösség fajösszetétele az evolúciós folyamatok révén jóval hoszszabb ideje alakult ki, mint az ültetvényé. Másrészt, a luc lebontásában szerepet játszó fajok többsége különbözik a lombos fákétól, ahol számos általános lomberdei xilofág faj elõfordul. A xilofág közösségek esetében tehát a fajösszetétel kialakításában szerepet játszó fõ hatótényezõk az élõhely honos volta, valamint a faanyag minõsége (jelen esetben lombos–tûlevelû). A talajadottságok és vízviszonyok szerepe nem volt kimutatható. A talajlakó közösségek klasszifikációja (4. ábra 1, 2, 3) a két többletvíz-hatástól független állomány fajösszetételét, a gyertyános-tölgyesét és a lucosét mutatja hasonlónak, míg az égeresé különbözik ezektõl. Itt tehát a fõ hatótényezõ a talaj, ennek is fõleg a vízrajzi jellemzõi. Bár fontos tényezõ a mikorrhizapartner-választék is (fõleg lombos–fenyõ csoportosításban), jelen esetben ennek a hatása minimálisnak tekinthetõ a talaj jellemzõihez viszonyítva. A Mecsek hasonló élõhelyeivel összehasonlítva mind a xilofág, mind pedig a talajlakó közösségek tekintetében különálló csoportot alkot a két égeres (3-4 ábra. 1, 4). Mivel a mecseki égeres antropogén hatásoktól mentes, megállapítható, hogy az emberi beavatkozások ellenére ez az élõhelytípus jól meghatározott, stabil gombaközösségek kialakulását teszi lehetõvé.


27

3. ábra: A xilofág közösségek klasszifikációja.

1= égeres, 2= gyertyános-tölgyes, 3=lucos, 4= égeres (Mecsek) 5= gyertyános-tölgyes (Mecsek), 6=lucos (Mecsek)

4. ábra: A talajlakó közösségek klasszifikációja.

1= égeres, 2= gyertyános-tölgyes, 3=lucos, 4= égeres (Mecsek) 5= gyertyános-tölgyes (Mecsek), 6=lucos (Mecsek)

A két kezelt gyertyános-tölgyes állomány is egy csoportba került (3-4 ábra. 2, 5), vagyis a plusz antropogén hatás (ami a tókaji területen a mecsekitõl eltérõen a kirándulók által történõ taposás és szennyezés) jelentõsen nem befolyásolta az itt élõ gombaközösségeket. Természetesen az erdészeti kezelés erõteljes hatása nem kérdõjelezhetõ meg, mert a rezervátum jellegû mecseki állománnyal ellentétben (PÁL-FÁM 2001) mindkét állományban hiányoznak a háborítatlanság és a falebontás végsõ fázisának indikátorai. Ez a kezelés viszont mindkét gyertyános-tölgyes állományban megvan. A két lucos tekintetében (3-4 ábra. 3, 6) a klasszifikáció némileg eltér a különbözõ gombaközösségekben. A xilofág közösségek esetében a mecseki lucos a legjobban különbözik a többitõl, a talajlakó közösségek esetében valamivel nagyobb hasonlóságot mutat a tókaji lucos–két gyertyános-tölgyes csoporttal. A xilofág közösségek esetében lehetséges, hogy ezekben az ültetvényekben nem tudtak stabil fajösszetétellel jellemezhetõ gombaközössé-

28

BALÁZS ILDIKÓ 3. táblázat: Az élõhelyek indikátor fajai. ALN= égeres; GYT= gyertyános-tölgyes; LUC= lucültetvény.

4. táblázat: Gyakori és jellemzõ fajok a mintaterületek állományaiban.


29

gek kialakulni. Önmagukban mindkét lucos xilofág gombakészlete közösségként viselkedik, de valószínûleg a csemeték származása, az ültetés körülményei miatt más-más gombafajoknak volt lehetõségük az egyes közösségek kialakítására. A talajlakók esetében is igaz a fenti megállapítás, de a talajjellemzõk erõs befolyásoló hatása miatt a többletvíz-hatástól független élõhelyek között szorosabb a hasonlóság, mint a xilofágok esetében. Összefoglalás Összefoglalásként megállapítható, hogy a Tókaji-parkerdõben az antropogén hatások ellenére jelentõs fajgazdagságú xilofág és talajlakó gombaközösségek alakultak ki. Számos veszélyeztetett faj is termett, de számuk és arányuk kisebb, mint a csak erdészetileg kezelt erdõállományoknak és jóval kisebb a rezervátum jellegû erdõállományokénál. Mind fajszám, mind adat- és veszélyeztetett fajszám alapján az õshonos zonális gyertyános-tölgyes bizonyult a legértékesebbnek természetvédelmi szempontból. Az ültetett lucos tájidegen volta ellenére jelentõsen növeli a terület fajgazdagságát. A három mintaállományban a három különbözõ nagy funkció (xilofág szaprotróf, talajlakó szaprotróf és mikorrhizás) különbözõképpen szerepel, ezek mindegyike dominál egy-egy élõhelyen. A nekrotróf paraziták aránya nagymértékben függ az antropogén hatások mértékétõl, ezáltal indikálja is azt. A talajlakó és xilofág közösségek kialakításában különbözõ hatótényezõk dominálnak: az elsõnél a talaj; a másodiknál a honos voltuk és a fafajösszetétel együttesen. Az antropogén hatások – egy bizonyos mértékig – negatívan befolyásolják ugyan, de nem változtatják meg drasztikus mértékben a gombaközösségek összetételét. A tájidegen ültetvények gombaközösségei önmagukban stabilak lehetnek, de általánosan jellemezhetõ és összehasonlítható közösség-típus nem alakul itt ki. Az antropogén hatásokat számos faj indikálja, ezzel párhuzamosan a természetes állapotok indikátorainak száma csökken. Mivel a nagygombafajok adott élõhelyen való elõfordulásának bizonyítása több évet vesz igénybe, ezért szakdolgozatom adatai még nem mutathatnak teljes és valós képet az adott élõhely gombafaj-összetételérõl, de kiváló alapot adhatnak egy, a jövõben ezen a területen végzett részletes gokmbafelméréshez, illetve kutatáshoz. Irodalom ARNOLDS E., KUYPER TH. W., NOORDELOOS M. E. 1995: Overzicht van de paddestoelen in Nederland. Nederlandse Mycologische Vereniging. pp. 871. BENEDEK L., PÁL-FÁM F., RIMÓCZI I. 2003: Conservation of Macrofungi in Hungary: possibilities and perspectives. Fritschiana (Graz) 42: 3-8. BORHIDI A. 1984: A Zselic erdei. Dunántúli Dolgozatok (A) Természettudományi Sorozat 4, Pécs. pp. 145. BOROS V. 2004: Kaposvári nagygombák felmérése. Szakdolgozat, KE Állattudományi Kar, Növénytan. pp. 27. BREITENBACH J.,KRÄNZLIN F. 1981, 1986, 1991, 1995: Fungi of Switzerland. Vol.1-4. Mykologia, Luzern. pp. 310, 411, 359, 367. CETTO B. 1989-1993: I funghi dal vero Vol. 1-7. Saturnia, Trento. pp. 658, 692, 722, 727, 754, 758. FODOR L., PÁL-FÁM F. 2003: A Szigetközben elõforduló ritka, veszélyeztetett fajok élõhelyi jellemzése és hazai elterjedése- Mikológiai Közlemények 42/1-2: 15-44. HANSEN L.,KNUDSEN H. eds, 1992: Nordic Macromycetes II. Nordsvamp, Copenhagen. pp. 444. HANSEN L., KNUDSEN H. eds, 1997: Nordic macromycetes III. Nordsvamp, Copenhagen. pp. 437. HEILMANN-CLAUSEN J.,VERBEKEN A.,VESTERHOLT J. (1998): The genus Lactarius. Fungi of Northern Europe vol. 2. Mundelstrup. pp. 287. JUHÁSZ M., HEGEDÜS A. 2002: Természetes erdõ aljnövényzetének megváltozása tájidegen fajok ültetése esetén. Somogyi Múzeumok Közleményei XV, Különlenyomat, Kaposvár. pp. 107, 112. JÜLICH W. 1989: Guida alla determinazione dei funghi Vol. II. (Die Nichtblätterpilze, Gallertpilze und Bauchpilze). Saturnia, Trento. pp. 597. KREISEL H. 1978: A mikoflóra jelenlegi változásai a Német D.K.-ban. Mikológiai Közlemények 1978/3: 111-114.

30

BALÁZS ILDIKÓ

KRIEGLSTEINER G. J. 1991-1993: Verbreitungsatlas der Großpielze Deutschlands. Band 1-2. Ulmer, Stuttgart. pp. 97, 459. MOSER M. 1993: Guida alla determinazione dei funghi Vol. 1. (Die Röhrlinge und Blätterpilze). Saturnia, Trento. pp. 565. PÁL-FÁM F. 2001: A Mecsek hegység nagygombái (és néhány mikrogomba). Fungisztikai, ökológiai és cönológiai vizsgálatok. PhD disszertáció, Szent István Egyetem. pp. 174. PÁL-FÁM F. 2002: Mycological characterization and comparison of climax forest associations in the Mecsek Mountains. Acta Microbiologica et Immunologica Hungarica 49/2-3: 177-191. PÁL-FÁM F., RUDOLF K. 1999: Data to the knowledge of macrofungi of some habitats exposed to anthropogenous influence in Belsõ-Cserehát. Publ. Univ. Horticulturae Industriaeque Alimentariae Vol. LIX.: 183-190. PÁL-FÁM F., RUDOLF K. 2003: Macrofungi as indicators in forest stands stronghly influenced by man in Belsõ-Cserehát. Erdei Kiadványok Vol. 1: 336-341 RIMÓCZI I., SILLER I., VASAS G., ALBERT L., VETTER J., BRATEK Z. 1999: Magyarország nagygombáinak javasolt Vörös Listája. Mikológiai Közlemények 38/1-3: 107-132. RUDOLF K., PÁL-FÁM F. 2004: Erõs antropogén hatásnak kitett erdõk nagygombáinak természetvédelmi értékelése a Belsõ- Cserehátban. Természetvédelmi Közlemények 11: 175-183. SARNARI M. 1998: Monografia illustrata del genere Russula in Europa I. AMB, Trento. pp. 784. SILLER I., PÁL-FÁM F., FODOR L.: Erdõk állapotának nyomon követése nagygombák segítségével. Természetvédelmi Közlemények 11: 185-194. SILLER I., VASAS G., PÁL-FÁM F., BRATEK Z., ZAGYVA I. In press: Hungarian distribution of macrofungi species suggested for legal protection in Hungary. Studia Botanica. pp. 131, 163. TÓTHMÉRÉSZ B. 1996: NuCoSA. Programcsomag botanikai, zoológiai és ökológiai vizsgálatokhoz. Synbiologia Hungarica 2/1:1-84. VASAS G. 1993: A gombák régi és új konzerválási módja a Magyar Természettudományi Múzeum Növénytárában - Mikológiai Közlemények 32/1-2: 33-42.

Macrofungi examination in Tókaji Park forest near Kaposvár, Southwest Hungary ILDIKÓ BALÁZS Present paper concerns the summarisation of the macrofungi investigations in human-influenced habitats in the Tókaji Park forest, near Kaposvár, Southwest Hungary. Aims of the investigations were: exploration of the funga; characterisation of the different habitats based on macrofungi species composition, species number, functional distribution, as well as number and distribution of endangered species; comparison of the different habitats based on fungal communities; mycological comparison of the habitats with similar habitats in Mecsek Mts., submediterranean region; ascertaining indicative species; characterisation of the habitats from the point of view of nature conservation. The investigations lasted two years in three sample areas: alder forest, hornbeam-oak forest and spruce plantation. Totally 13 samplings were effectuated. The macrofungi species collected were documented (near the basic data) with fungaria and photo. As result a number of 159 macrofungi species were documented, from these 54 endangered. The native hornbeam-oak forest was the most valuable from the point of view of nature conservation with two „critically endangered" and 26 „endangered" species. Three different functional groups were dominant in the three different habitats: wood inhabiting saprotrophs in the alder forest; mycorrhizals in the hornbeam-oak forest; and soil inhabiting saprotrophs in the spruce plantation. According to number and proportion of the necrotrophic parasites the alder forest was the most undisturbed. Similarity between the hornbeam-oak forest and spruce plantation was established according to soil inhabiting macrofungi communities; similarity between the hornbeam-oak forest and alder forest was established according to wood inhabiting macrofungi communities. A number of 9 species with indicative value were ascertain, 4 of these indicating natural conditions (initial and optimal phases of wood decomposition, lack of forestry management), 5 indicating different human influences (soil nitrogen increase, disturbing etc.).

Nagygombák vizsgálata a Kaposvár melletti Tókaji-parkerdõben

Recommend Documents