MÛVÉSZET BARÁTAI. Szalay Károly Értékmentő polihisztor

MÛVÉSZET BARÁTAI és

nA

Mûvészetbarátok Egyesületének (alapítva 1973.) füzetei/122. n Ára: 600.- Ft n nXXV. évfolyam 4. szám n 2015 szeptember – október n Tagoknak tagdíj ellenében n Szalay Károly

Értékmentő polihisztor Lakitelek szellemi Ópusztaszer. Oroszlánrészt vállalt és vállal a nemzet lelkiismereteként az idegen elnyomás marta lelki sérülések gyógyításában. Ezért kitüntetés, ha pantheonjában szobrot állítanak az arra érdemesnek. Most Szíj Rezső protestáns lelkész és polihisztor emlékművét avatjuk születésének századik esztendejében. A protestáns jelző jellemének karakterisztikuma is egyben, élete utolsó pillanatáig küzdött, vitatkozott, protestált a sunyonc alakoncok nemzet-destruáló, bomlasztó titkos féregrágcsálása ellen. Életműve egészét, tevékenységét a nemzeti értékmentés határozta meg, amit racionalizmusa, gyakorlatiassága jellemzett, s a „hasznos hazafiság” fogalmát alakította ki életfilozófiájában. Az első számú érték számára a magyar ember volt, ezért már az 1989 előtti évtizedekben rendszeresen látogatta az elszakított országrészek magyarságát, különösen a szórvány magyarságot, mert minden egyes magyarságában veszélyeztetett ember megmentendő érték, akit cselekvően segítenie, segítenünk kötelességünk. Nem ismerte a kirekesztés, a lebecsülés fogalmát. Számára minden magyar anyanyelvű ember, minden teljesítmény érték volt származásától, vallásától, politikai nézeteitől függetlenül. E tekintetben is legalább fél évszázaddal előzte meg az ökumenizmust épphogy fölfedező, de még mindig meg nem valósító korunkat. Cselekvő optimista volt. Vallotta: a pesszimizmus, a nemzeti önbecsülésvesztés sírásója a magyarságnak.

Lantos Györgyi:Szíj Rezső (fotó:Szász A.)

Szívesen hivatkozott az antiochiai görög Lukács evangélistára, aki imígyen hirdette Jézus üzenetét: „Én pedig

könyörgöm éretted, hogy el ne fogyatkozzék a te hited.” A magyarságra vonatkoztatta ezt a krisztusi üzenetet, s ezt ismételnem kell, minden erejével arra törekedett, hogy ne fogyatkozzék honfitársai önmagába vetett hite, önbizalma, nemzete iránti megbecsülése. Száznál több könyvének, több ezer cikkének, vitairatának, műgyűjtői tevékenységének, könyvkiadó munkásságának ez volt a lényege, az értelme, a célja. Röppeteg adalékként említem, hogy az 1946-ban alapított első könyvkiadójában a népi irodalomhoz eszmeileg közel álló alföldi festőiskolák népszerűsítése mellett a modern európai törekvéseket hazánkban képviselő városi, polgári festészeti mozgalom, az Európai Iskola első szellemi támogatója, fölkarolója volt. Martyn Ferenctől Bálint Endréig, Kornisstól Vajda Lajosig Ő adta ki az Európai Iskola kiskönyvtárát, az absztrakt művészet ideológiáját megfogalmazó A természet rejtett arcát, amely kiadványok forradalmi újdonságok voltak 1945 után a szovjet megszállás első éveiben. És tapasztalhattam, hogy családi fehér asztalánál ott ült Veres Péter, Erdélyi József, Weöres Sándor, Szabó Lőrinc, Sinka István és az angyalföldi Berda József. Polihisztori munkássága magába ölelte az irodalmat, a képzőművészetet, a könyvművészetet, amellyel senki olyan mélységben nem foglalkozott, mint Ő, Kner Izidortól a békéscsabai Tevan Andorig, akinek könyvkiadói munkásságát előbb az 1944-es deportálás, majd 1948-ban a kommunista államosítás nyomorította meg. Értékmentő tevékenységében a könyvművészet különleges szerepet kapott, mint nemzeti érték.

2015 szeptember – október

2 A hetvenes években bűzhödt lapítoncok megakadályozták hatalmas, kétkötetes könyvművészet történetének megjelentetését. És szakszerűen foglalkozott a képzőművészettel, különös tekintettel a határokon túlra szorított magyar művészekkel. Könyveket írt róluk, s ha tehette, életművüket a csonka országba menekítette. Református lelkész létére a Vatikánban élő és alkotó Prokop Péter katolikus pap életművét is hazamentette. Nemzeti értékmentő tevékenysége mindenekelőtt a magyar történelem helyes megítélésében, értékelésében csúcsosodott ki. Minden kardinális történelmi kérdést, amelyet elsősorban belső, de külső ellenségeink is nemzeti önbecsülésünk kárára meghamisítottak, Szíj Rezső zseniálisan megcáfolt. Mert pontosan tudta: a történelem a nemzettudat érzékeny eleme, s annak rágalmazása, meghamisítása ellenében fikarcnyit sem szabad engedékenyen elnézőnek lenni. A Szenci Molnár Társaság több száz kiadványa ezt a nemzeti tudatmenő és önbecsülő célt szolgálta. Mindezekért joggal kijelenthetjük, hogy itt a helye, ebben a szellemi környezetben. Elhangzott 2015. július 4-én Lakiteleken Szíj Rezső szobrának avatásán.

Közösségeket teremtett Lezsák Sándor az Országgyűlés alelnöke, a Lakitelek Alapítvány Kuratóriumának elnöke, mint egykori tanítvány és barát beszélt Szíj Rezsőről. Elmondta, hogy a hatvanas évek végén az Országos Széchenyi Könyvtárban ismerkedtek meg. „Mint segédmunkás bejutottam a titkok mélyébe. A polcrendszereken kartondobozok koporsói, ünnepi csönd, s ebben a történelmi titkokat őrző félhomályban, egy rosszul megvilágított asztalnál ott ült Szíj Rezső, és szigorúan fegyelmező munkatempóban lajstromozta az előtte ömlesztve tornyosuló nyomtatványokat. Észrevétlenül tanított a közeli és távolabbi múlt bennem kavargó ismereteit értelmezte, új összefüggéseket tárt föl. Könyveket adott, kiállításokra, előadásokra hívott. Egyre többet tudtam meg a világról, mentor és példakép volt számomra. Személyének különös varázsa megmaradt, állandósult bennem. Egy nemzeti szellemi áram-

Szalay Károly, Geröly Tibor, Szíj Enikő és Rózsa, a két unoka, és Lezsák Sándor kör megteremtőjeként ügyelt arra, hogy az áramkör ne legyen zárlatos.” Idézte több évtizedes kapcsolatukat azt is elárulva, hogy ifjú korában hosszú haja miatt Sandro Boticellinek nevezte őt Szíj Rezső. Lakitelekhez szoros szálak fűzték. Előadóként, barátként, tudományos kutatóként, tanácsadóként. Heteket töltött az egyre épülő, szépülő Népfőiskolán. Azok közé tartozott, akik fáradhatatlanul szolgálták a magyar nemzet szellemi gyarapodását. Szíj Rezső hagyatékának egy értékes részét is a Népfőiskolára hagyta, melyek a közösségi helyiségek falát díszítik. Szervezőereje közösségeket teremtett, s méltó társaival közösségeket tartott meg. Az általa 1973-ban életre hívott Művészetbarátok Egyesülete messze túlnőtt életművén, a nemzeti művelődés elidegeníthetetlen része lett, mely a társadalom szellemileg fogékony rétegeit gazdagítja. Figyelemre méltók Babits szavai: „...senki sem tudhatja milyen vér folyik az ereiben. Nemzetek vannak, de ki látott tiszta fajt? Korunkban a lélek alkot népeket és nem a vér...” Magyarnak lenni, a szellem munkásának lenni vállalás, akarat kérdése nem származásé. Az ő tevékenységében, mint ahogya Művészetbarátok Egyesületének munkásságában is ez érvényesül, hogy nem kitagad, ha értékről van szó, hanem befogad, akárhonnét is származik az. Szíj Rezső életműve példamutatás is

egyben: az emberi érték és a magyarság megőrzésének a példája. E kettő nemhogy kizárná, hanem feltételezi egymást az ő tanúságtétele szerint. g.b.h.

Józsa Lajos: Szíj Rezső „...én mindig érdemesnek tartottam a népünkért, hazánkért végzett munkát, akár volt siker, akár nem, hogy Liszt Ferencet idézzem. E tekintetben semmiféle munkát nem tartottam hiábavalónak. S végeztem a munkámat azzal a boldogító tudattal, hogy a magyarságért végzem. Mindig felülkerekedett bennem annak tudata, hogy érdemes magyarnak lenni és maradni, határokon belül és kívül egyaránt. Arany Jánossal együtt vallom: áldott az a bölcső, amely magyarrá ringatott.” Szíj Rezső Elhangzott 1985. október 7-én a Kossuth Klubban rendezett 70. születésnapi ünnepségen.


3

Dr. Várnai Jakab

Ternai László

A teológiai képzés apostola A magyar kultúra és az egyházi tudomány nemzetközi hírű kiválóságát ismerjük és tiszteljük Nemeshegyi Péter atya személyében. Az egyházüldözés miatt magyar jezsuiták egész nemzedéke külföldön vállalt szolgálatot, és váltak a magyar tudományosság nagyköveteivé világszerte. Nemeshegyi Péter 1923 január 27én született budapesten. Középiskolai tanulmányait a Fasori Evangélikus Gimnáziumban végezte. 1944-ben a Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Jog- és államtudományi Karán fokozatot szerzett. ugyanebben az esztendőben lépett a jezsuita rendbe. A filozófiai tanulmányokat Szegeden kezdte, de elöljárói a Rend magyarországi betiltása miatt a külföldre távozást javasolták. Innsbruckban fejezte be a filozófiát, teológiát pedig Rómában a Gergely Egyetemen tanult. 1952-ben szentelték pappá. 1956-ban teológiai doktori fokozatot szerzett. Disszertációjában órigenész teológiáját tárgyalta. Még ebben az évben Japánba indult. 1993-ig volt a tokiói Sophia Egyetem Hittudományi Karának professzora, két alkalommal dékánná is választották. A dogmatika, patrisztika, teológiatörténet és a fundamentális teológia tanáraként sokat tett a katolikus egyházi tanítás inkulturációjáért, valamint a japán teológiai és liturgikus nyelv kialakításáért. Emellett elindította a japán katolikus lexikon munkálatait és több katolikus folyóiratot, felügyelte a szentírás és az egyházatyák műveinek japán fordításait, számos könyvet, tanulmányt írt japánul és más nyelveken is. 1969 és 1974 között a VI. Pál pápa álta kinevezett Nemzetközi Teológiai Bizottság, a Japán Keresztény Társaság, valamint a Japán Cusanus Társaság tagja lett. A szigetország oktatásának fejlesztéséért 2005ben a „a Szent Kincs Rendje, Arany Sugarak a Nyakszalaggal” kitüntetésben részesült. Pályájának sajátos szakterülete volt a más hitbeliek számára a kereszténységről tartott oktatása, melylyel közel hozta a kereszténységet és az európai kultúrát is, tudatosan támaszkodva a magyar és a japán lelki alkat és szellemiség közti párhuzamokra.

ÉbREDJ EuRóPA Immár elérkezett a huszonnegyedik óra x.ik perce… Térdre Európa…térdre… Lángoló Közel-Kelet, éhező Afrika… útra kelt egy mindenre elszánt Armada. Ébredj Európa! Dr. Nemeshegyi Péter Külföldi működése során nem feledkezett meg a magyar egyházról: a teológiai könyvkiadás korlátozottsága miatt nagy értéket jelentettek itthon élő honfitársai számára a „Teológiai Kiskönyvtár” sorozatban megjelent munkái, valamint az emigrációban szerkesztett teológiai folyóiratok cikkei. A Katolikus Egyház működési feltételei 1989-től jelentősen bővültek, és a Jezsuita Rend Magyarországon is viszszanyerte hivatalos létét. 1993-ban Péter atya hazatért Japánból és a teológiai képzés szolgálatába állt. Korát meghazudtoló energiával és lelkesedéssel tanított az Apor Vilmos Tanítóképző Főiskolán Zsámbékon, majd Vácott, a Szegedi Hittudományi Főiskolán, a budapesti Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán és a Károli Gáspár Református Egyetemen. A leendő hitoktatók felkészítését előadásaival, szemináriumaival, a hallgatók számára készített jegyzeteivel, könyveivel, lelki gyakorlataival szakmai és hitbeli élménnyé tette. Hazai működésének is fontos területe volt a kereszténységről tartott általános bevezető előadása a más egyetemi szakokon tanulók számára. Egy magyar pap, tudós és tanár, akit nemzedékek hálája és megbecsülése egyaránt nagy tisztelettel kísér Japánban és Magyarországon. A Magyar Tudományos Akadémia dísztermében 2015. június 20-án , a Magyar Örökség-díj átadáson elhangzott méltatás rövidített, szerkesztett változata.

ácsolják már égig érő kereszted: elhagytad, kétezer éves hited, Nem segít rajtad megtagadott Istened. Ma már bizton látszik: egy kontinens viszi keresztjét fel a Golgotáig. A hazug szólamok ideje lejárt! Mozgásban az egész világ. Érkeznek a ma még fegyvertelen seregek, s míg az elsatnyult, puhány népek szolidaritásról, befogadásról regélnek a sötét éjben megvillannak a torkunknak szánt kések. Ébredj Európa! …vagy térdre…térdre.

Kormos István KATALáNOK Alávaló? alávalóbb? Ki? kinél? Ki döntheti el? Muhi pusztáján az eltemetett Mohács kőporondjába temetett Don sárga iszapjába temetett Döbling falába élve temetett Szárszó Abda gödrébe temetett a Seholsírba el-nem-temetett senkinek nem felel mert a csont hallgat nem felel.


4 Csorba László

Hűség és becsület Apponyi Albert gróf egész életében hűséges volt gyermekkorától vele élő katolikus vallásosságához, amely még ifjúi éveiben a kalksburgi jezsuita kollégiumban olyan humanista em ber kép pel ötvöződött, ami ke resztény világnézeti alapon tette nyilvánvalóvá számára az emberi jogi gondolkodás alapelveivel való mély egyetértését. Hűséges volt a magyar trónt akkor már harmadfél év szá zada birtokló uralkodó családhoz, bár kizárólag alkotmányos monarchiaként tekintette igazságosnak hatalmuk gyakorlásának államjogi formáját. Egész életén át töretlenül hűséges volt a magyar nemzethez mint elvont eszményhez, és valóságos közösséghez, nem is szolgálatnak, hanem létformának tekintve az érte végzett munkát, harcot, fáradozást. A magyar nyelv művésze, a magyar történelem és közjog tudósa, a magyar kultúra gyarapítója volt, ráadásul igazi államférfi a szó legteljesebb értelmében. Ami a becsületet illeti, két szinten is mélyen belegyökerezett Apponyi jelle mébe. Egyfelől nemcsak becsületes ember volt a szó köznapi értelmében, de becsületes politikus is. Élő cáfolata annak a közvélekedésnek, mintha az utóbbi kifejezés a modern korban már kikopott volna a politikai szó tár ból. Az ő számára nem létezett magánélet és közélet valamiféle kettős morális mércéje. Nem tudott hazudni, eleve hiányzott belőle ez a képesség, de később sem igyekezett megtanulni. Korrupció, rokonok és panamák egyszerűen nem értek fel hozzá, mert a szíve és az esze is fönnjárt mindig, miként a haza a magasban. Másfelől meg volt nála a becsületnek egy mélyebb, a személyiség alapszerkezetébe kódolt mintája is, ami örök energiával táplálta a lélek motorját. Ez a fajta becsület arra kötelezte őt, hogyha valamit az értelme helyesnek látott, ha valamit az erkölcsi érzéke igaznak ismert, akkor azért örök csatába kellett mennie elkerülhetetlenül és rendíthetetlenül. Így értjük meg azokat a hosszú vándorutakat, amelyeket

Apponyi az emberi jogi gondolk o d á s és a nemzeteszme szolgálata terén bejárt több mint fél évszázados közéleti pályáján. Korszaka a demokrácia térnyerésének időszaka volt, és ő nyitott elmével követte ösztönzéseit. A megértett lüktetés, a fölismert igazság követésének becsületes kötelessége azután a hűség magasabb szintjére vezette vissza újra nemzetéhez, amikor rádöbbent: hiába hiszszük mi azt, hogy a magyar nemzeti géniusz évezredes kulturális tevékenységgel szolgálta Európát, és így a többi néphez képest inkább hivatott a Kárpát-medence vezetésére. Ez sajnos nem elég, mert mindenkinek, aki itt él velünk Közép-Európában, meg van a joga arról dönteni milyen hazában szeretne boldogulni. Ez a felismert igazság, ez a becsületes meghaladása a korábbi né ze teinek fű tötte át a hangját, amikor hitet tett a mellett, hogy nem a történelmi jogot, hanem a népszavazás elvét kell követnie a szentistváni örökség rendezésénél. „Ha egykori területeink, a történelmi Magyarország érdekében felhozandó érveink az Önök szemében nem lesz nek eléggé döntőek – fordult híres szavaival a világháborúban győztes országok vezetőihez a párizsi külügyminisztérium palotájában tartott találkozón, 1920. január 16-án –, úgy azt javasoljuk, hogy kérdezzék meg az érdekelt népességet. Amidőn ezt követeljük, hivatkozunk a Wilson elnök úr által oly kiválóan szavakba öntött nagy eszmére, amely szerint semmilyen emberi csoport, az államok lakosságának egyetlen része sem helyezhető akarata, megkérdezése nélkül, mint valami marhanyáj, egy idegen állam fennhatósága alá. Ennek a nagy eszmének nevében, amely különben axiómája a józan észnek, és a közmorálnak, követeljük a népszavazást

hazánk azon részeire vonatkozólag, amelyeket tőlünk most elszakítani akarnak. Kijelentem, hogy előre alávetjük magunkat a népszavazás eredményének bármi legyen is az.” A népszavazást elismerő Apponyi szemléletében meghaladta tizenhárom évvel ezelőtti önmagát, a Lex Apponyit 1907-ben kidolgozó kultuszminisztert, aki még hitt abban, hogy a magyar, mint államnyelv tanításának szorgalmazása nem szembefordítja, hanem közelíti egymáshoz az ország különböző nemzetiségeit. Ebben sajnos tévedett: a törvényt a nemzetiségi politikusok erőszakos magyarosítási kísérletnek ítélték, olyan politikai irány szolgájának, amely egynyelvű magyar nemzetállammá akarja változtatni azt a történelmi Magyarországot, amely szerintük több nemzet közös hazája. Történelmünk későbbi drámai fordulataira azonban a veterán államférfi nem nézeteinek megcsontosodásával, hanem éppen rugalmas újra fogalmazásával válaszolt. „Egy éjszaka, amikor az őrök már szundítottak – olvassuk 1919 nyaráról a Svábhegyen félig-meddig házi őrizetben tartott Károlyi Mihály visszaemlékezéseit –, meglepő látogatást kaptunk. Apponyi Albert fia Apponyi György lopózott a villába, és suttogva közölte, apja odakint bebocsájtásra vár.

2015 szeptember – október Ezt a házat tartotta a maga számára a legbiztosabb búvóhelynek, mert úgy gondolta, nálam, aki éveken át politikai ellenfele voltam senki nem fogja keresni.” Ez így is volt, de persze csak pár napra fogadhatták be a menekülőt, majd továbbcsempészték Károlyi egyik nővéréhez. A memoár lapjain megelevenedik az örökifjú gróf vibráló személyisége: „Apponyi hosszú eszmefuttatásokat tartott nekünk a kommunizmusról, miközben elbűvölt bennünket tárgyilagos és elfogulatlan ítéletével. Semmiféle előítélet nem béklyózta le ragyogóan éles és fiatalos szellemét. Volt érzéke a forradalmi kor eszméi iránt, és azok még hatottak is rá. […] A fehér terror idején Apponyi Albert volt az egyetlen, aki elegendő erkölcsi bátorsággal rendelkezett ahhoz, hogy felemelje szavát az atrocitások ellen.” A politikai ellenfél hiteles tanúsága mellé végül napjainkig elő re mu tató szimbólumot társíthatok. Amikor a hűség és a becsület „great old man”-je 1933-ban befejezte földi pályáját, és az Országház kupolacsarnokában felravatalozták, az ezrével hömpölygő tömegben ott szorítja a nagybátyja kezét egy Aradról nemrégiben budapestre átköltözött kilencéves kisfiú. Később baráti körben idézett emlékei szerint a szabad magyar parlament első elnöke Szabad György a nemzeti gyász megrendítő hangulatát tapasztalva érezte először úgy, hogy ehhez a közösséghez tartozik. Gróf Apponyi Albertnek meg volt a szellemi és erkölcsi bátorsága ahhoz, hogy a magyar nemzeti öncélúság hitétől, amely a Kárpát-medencei történelmi magyar hegemónia megőrzésének vágyát sugallta, fokozatosan eljusson e tágabb táj minden lakóját megillető általános és titkos választójog elismeréséig és követeléséig. Apponyi sosem lett a nemzeti eszme fanatikusa, hanem becsületes bajnoka addig a pontig, amíg az a keresztény humanizmus ál ta lános emberjogi elveivel harmonikusan összefér. E küzdelmeiben azt tette ő is, amit egykor Kossuth Lajos jelölt meg Széchenyi István, a leg nagyobb magyar legkiemelkedőbb erényeként: „ujjait a kornak üterére tevé és megértette lüktetéseit.”

5

Pálffy István

Nagyapámról beszélhetnék gróf Apponyi Albert ívelő, többnyire ellenzékben töltött, belpolitikai pályafutásáról. Szólhatnék nemzetközi szerepléséről és kapcsolatairól: fiatalkori európai körútjairól, az alakuló Interparlamentáris unió-ban játszott szerepéről, Theodore Roosevelt elnökkel kialakult barátságáról és a New York Times-ban megjelent cikkeiről. Taglalhatnám az első világháborút követő éveit: tragikusan eredménytelen felszólalását a trianoni béke-diktátorok előtt, majd fellépéseit és hatását a Népszövetségben; halála is azért következett be akkor, amikor, mert 1933 februárjában ragaszkodott hozzá, hogy betegen elutazzon Genfbe, a Népszövetségnek Hitler hatalomátvételét követő gyűlésére. Arról szándékozom szólni, ami öszszeköti, egységesíti, minden másnál inkább jellemzi Apponyi Albert teljes közéleti pályáját (és persze magánéletét is): megkérdőjelezhetetlen tisztességé-ről, becsületességéről, korrupció felettiségéről. Sokan támadták életében és azóta is, ezt senki nem vonta kétségbe. A közéleti szerep számára önként vállalt kötelesség volt, célja a köz – szűkebb értelemben: hazája; tágabb értelemben: az emberiség – jólétének és haladásának szolgálata. Nála – ellentétben másokkal, régebben és ma is, világszerte és sajnos hazánkban is – ez nem önérdeket, egyéni érvényesülést, saját előbbre jutását és meggazdagodását álcázó frázis volt, hanem mélyen átérzett, rendíthetetlen szent meggyőződés. Apponyi Albert hosszú, hat évtizedet átívelő nyilvános pályája neki – a megérdemelt hírnéven túl – semmi személyes előnyt vagy hasznot nem hozott. Veszteséget annál inkább. bőven akadtak volna olyanok már a Kiegyezés korának Magyarországán is – Mikszáth Új Zrínyiász-ának országában, ahol a feltámadt nemzeti hősnek bankelnöki posztot juttatnak – akik a nemzeti hírnevű, nemzetközileg is ismert, többnyire ugyan ellenzéki, de egy ideig miniszter is, politikus nevét szívesen látták volna igazgatótanácsuk lajstromában, persze kiadós tiszteletdíj ellenében. Vagy legalább azt szeret-ték volna elérni, hogy csendesen, a háttérben, támogassa politikai befolyásával

öncélú tervüket, elképzelésüket, valamely megcsillogtatott quid pro quo ellenében. Az első világháború után, amikor már a napi politikán felül állt, és nemcsak hírneve múlta felül a háború előttit, hanem rá is szorult volna több anyagi forrásra, mivel 1920-ban az akkori Csehszlovák kormány, trianoni szerepe miatt, eladatta vele – méghozzá nevetségesen alacsony kényszer áron Pozsony megyei Éberhard birtokát, addigi jövedelmének eredetét. Apponyi Albert nem csupán megvesztegethetetlen és lefizethetetlen volt, hanem mélyen undorodott olyanoktól, akik nyilvános, a választók bizalmának köszönhető pozíciójukat saját személyes előnyükre, és hasznukra fordították. Még azt is megvetette, aki „csupán” protekciót, ügye soron kívüli előmozdítását kérte tőle: aki ilyesfélét csak megkísérelt, aki akár csak azzal közelítette meg, hogy „Kegyelmes Úrnak csak egy szavába kerül…” az attól kezdve örök időkig persona non grata maradt szemében. Apponyi Albert hazánknak tett szolgálatai ellenére, hosszú élete és nyilvános pályája végén földi javakban lényegesen szegényebb volt, mint azok kezdetén. Számára a tisztesség, korrupciómentesség, a közéleti pálya, mint a köz szolgálata előbbre valóbb volt minden önös érdeknél, saját anyagi jólétnél. A mai nemzedék, ha tanulni szeretne Apponyi Alberttől, ha méltó akar lenni hozzá és emlékéhez, ezt a felfogást kell magáévá tennie. A Magyar Tudományos Akadémia dísztermében 2015. június 20-án a Magyar Örökség-díj átadáson elhangzott méltatások rövidített, szerkesztett változata.

Ölvedi László MIbEN REMÉLJüNK? Miben reméljünk? tenhazánkban tán, Aki elhagyott gyáván, mostohán? Azokban, kik a békét hirdetik, S a szent ideált szemétre vetik? Fájó szavunkra gúnnyal felelnek, Míg mi szenvedünk, ők ünnepelnek. Remeg az öklöm, izzik a vérem, A fejem szédül, kábulok, érzem.... Segíts meg minket Isten az égben! Érsekújvár, 1919


6 Vetési László

Vasárnapi Iskola „A Vasárnapi Iskola mozgalom abból a felismerésből indult útjára, hogy a szórvány magyarság körében igen nagy szükség van a pedagógusok munkájának segítésére hétvégi foglalkozások keretében. A határon túli magyar gyerekek nagyrészt nem anyanyelvi környezetben töltik napjaik nagy részét, ez óhatatlanul az anyanyelv ismeretének megkopásához vezet.” Ezekkel a gondolatokkal indította útjára – kereken tíz éve – Benkei Ildikó a nyelvtanulási mozgalmat. „A Vasárnapi Iskola mozgalom keretében tanárcsoportok indulnak kéthetente a határközeli településekről az elszakított területek falvaiba, városaiba, hogy szombaton délután és vasárnap délelőtt foglalkozzanak a szórványban élő, meglehetősen nehéz sorsú gyerekekkel, és segítsék őket magyarságuk megőrzésében.” Az „…önkéntes anyaországi pedagógusok célja, hogy délután néhány órában és vasárnap délelőtt az istentiszteletek rendjéhez igazodva képezzék a tanulókat a magyar irodalom és nyelvtan, magyar történelem terén, színesítve a tanulást sok-sok kézműves foglalkozással, ének- és tánctanulással.” A felhívás már akkor merész próbálkozásnak tűnhetett, kockázatokat is hordozott, mert mi lesz akkor, ha erre – a sokszor megviselt, fáradt magyar pedagógustársadalom – közönnyel válaszol, vagy azzal, hogy „van nekünk gondunk, bajunk itthon is elég, mit kell nekünk a másokéval törődni?”! Szerencsére nem így történt. Újabb bizonyosságot nyertünk abban, amit eddig tudtunk: a tanítói, oktatói hivatás gyakorlása lehet megélhetés, de a hivatásszerűen másokért végzett önkéntes, önzetlen és anyagi jutalom nélküli munka, az már küldetés. És innen jött az öröm, elismerés, feltöltekezés. Az első évek után a mozgalomnak sikerült hivatalos jogi, alapítványi keretet is nyernie, ahol az alapító okiratban megtörtént a célok gondos számbavétele, kijelölése: „Az alapítvány célja határokon túl élő magyar gyerekek oktatásának, a gyerekek magyar nyelv tanulásának fejlesztése és elősegítése, ehhez kapcsolódóan a gyerekek történel-mi, irodalmi, földrajzi, művészeti és kul-

turális ismereteinek elmélyítése, illetve az ehhez szükséges anyagi eszközök biztosítása. E célok elérése érdekében az alapítvány felkutatja azokat a magyarországi tanárokat, akik elkötelezettséget éreznek a határon túli gyerekek magyar nyelvű oktatása iránt. Megszervezi a tanárok kiutazását a határon túli területekre. Megszervezi a gyerekek tanítását, az ehhez szükséges oktatóhelyiségeket, biztosítja a tanárok számára a szükséges tanítási eszközöket. Megteremti az oktatáshoz és az ehhez kapcsolódó egyéb feladatokhoz szükséges anyagi eszközöket, továbbá ellát minden olyan feladatot, amely a céljai megvalósítása érdekében szükséges.” A mozgalom oktatási gyakorlata és neve is régi hagyományt elevenít meg. Az iskolai vallásoktatás melletti hétvégi hittanoktatást, vagy ennek hiányában az egyház keretei között végzett tanítóinevelői munkát nevezik vasárnapi iskolának. Ennek lelki többlete már nem az iskola és padjainak rendje, szigora, hanem a szabadabb foglalkozás és tanulás, a pedagógusok számára is a tanítás szabadsága, a kitárulkozó szeretet. Itt olyan ismereteket is anyanyelvi környezetben és közösségben lehet elsajátítani, amire az iskola ritkábban ad keretet és módot: játék, népi mesterségek, kézművesség és kézügyesség, énektanulás, diákszínjátszás, csoportos gyermekfoglalkozások, kirándulások és táborozások. Mindezekben szembe is kell menni a modern időkkel, mert a szabad foglalkozások napjainkra nehéz helyzetbe kerültek. A szülőnek, pedagógusnak, lelkésznek egyre reménytelenebb küzdelmet kell vívnia a gyermekeket magukba záró, elektronikus és egyéb függőségekkel, az átláthatatlan médiával. A mozgalom a jelentkező pedagógusok önkéntes munkáján alapul. Költségeiket jó szándékú adományokból, pályázati pénzekből, önkormányzati támogatásból fedezik. Az elmúlt tíz évben száznegyvenhárom oktató vett részt az iskolai foglalkozásokban, és jelenleg mintegy ötvenen részesei az oktatási programoknak. Az első kizárólagos erdélyi, partiumi és bihari szolgálatok után úgy érezték, hogy nyitni kell a Felvidék, Kárpátalja és Délvidék magyar ajkú gyermekközösségeinek irányába is.

A Vasárnapi Iskola gyermekfoglalkozásai szorosan kapcsolódnak a helyi magyar pedagógusok szolgálatához és kölcsönösen kiegészítik egymást. Ez a testvéri segítésnek egy olyan példája, mely gyermekeket, közösségeket, pedagógusokat, gyülekezeteket, önkormányzatokat, vállalkozókat a szeretet erejével kapcsol egybe. Egy elidegenült, elanyagiasodott és önzővé vált világban ezek a pedagógusok példát mutatnak az önzetlen testvéri szeretetből és szolgálatból. Méltó jutalmuk: a gyermekek hálás tekintete, és boldog arca. A Vasárnapi Iskola pedagógusai, feláldozzák hétvégéjüket, hogy a legnehezebb etnikai határhelyzetekben a mi „létvégi hajránkban” (Sütő András kifejezése) segítségünkre siessenek, gyermekeket mentsenek. A mozgalom tizedik éve testvéri kéznyújtással és a szeretet erejével bontja a hatalmi szóval teremtett trianoni határokat. Temeti a politikai lövészárkokat, szeretettel tölt meg mindent, és elévülhetetlen érdemeket szerez a nemzetegyesítésben. Amit nagyhatalmi erők, emberi kezek mesterségesen raktak közénk, azt csak a szeretet oldhatja. Aki szolgálatával határokat bont, elszakadt területeket fűz egybe, az sebeket gyógyít, és összekapcsol nemzeteket, falutól faluig, embertől emberig, gyermektől gyermekig, lélektől lélekig. A Vasárnapi Iskola mozgalom pedagógusainak munkája, önzetlen szórványmentő szolgálata az összetartozás, a nemzetegyesítés részévé válik. bibliai biztatással kérünk áldást munkájukra: „megmarad a hit, remény, szeretet, e három, ezek között pedig a legnagyobb a szeretet.” A Magyar Tudományos Akadémia dísztermében 2015. június 20-án , a Magyar Örökség-díj átadáson elhangzott méltatás rövidített, szerkesztett változata.


Társai elmentek MEGVÁLTÓT nézni A golgotai sötétséget, amelyet a társadalmi viharok tettek még kormosabbá, csak a hit világíthatja át: mindig van remény. Még az átszögelt tenyér is azt sugallja, hogy sosem szabad feladni. A versekbe beszívódó bibliai példázatok egy véghetetlen tiszta hangú, a szólást erkölcsnek tekintő költőt mutatnak. Lezsák Sándor azoknak a kardot forgató bajvívóknak az örököse – Balassi Bálinttól századokon át Nagy Gáspárig húzódik a sor – , akik tudták, hogy az igazi költő népének lármafája. Amellett, hogy saját fájdalmát eldalolja, felelősséget

7

Lezsák Sándor bALLADA Elfáradt bennem a vers, mint Öregember üldögél az ágyon, néz maga elé, az októberi világ felé, szekrény, vizeskupa, petróleumlámpa. Túl az ajtó üvegén akáclombot ráz a szél. Segíts, uram, hogy megmozduljak, kimenjek a csirkéket megetetni, megitatni, ebédre jó lesz a tegnapi lebbencsleves, nadrágot kell mosni, meleg ingeket. Penészes elem romlik a rádióban. Elfáradt bennem a vers, mint Öregember üldögél az ágyon, már ébren is álmodik, az a régen csókolt kéz ad bögre tiszta vizet, nyit rá friss levegőt. Korcs kutya vonít hosszan a küszöb előtt.

érez – Nagy László szavával – a „torkon vágott forradalmak pirosát és gyászát viselő” közösség iránt is. A vers tehát hitvallás, sors, az ember legszentebb pillanatainak tükörképe. A félelemmel szembeszegezi az önmaga-vállalás bátorságát, a szűk és tágabb körben való építkezés fegyelmét. Mindig a lentről jöttek, a nyelvükben megkárosítottak, az emberségükben megbántottak, a „jog asztala” mellől kiebrudaltak érdekében szól. Hogy bravúros eszközökkel – a néprajzi elemektől a konkrét versig, a szürreális betétektől a rockopera lírai-drámai betétjéig változatos hangon és formában –, arra az évtizedek termését begyűjtő Társai elmentek MEGVÁLTÓT nézni című kötet (Kairos Kiadó) a megrázóan eleven példa. Szakolczai Lajos Lezsák Sándornak két verseskötete jelent meg, 1983-ban Békebeli Éjszaka, 1988-ban pedig Fekete felhő, teafű címmel. Ő írta Szörényi Levente: Attila, az Isten kardja című rockoperájának dalszövegeit. Drámakötete a Nyolcvan vödör levegő címet viselte. Írói munkásságát Pilinszky Jánosdíjjal ismerték el. E mellett birtokosa a Kilencek Irodalmi Díjának (1982), a clevelandi József Attila Társaság irodalmi díjának (1984), a floridai Helikon Nemzetközi Kulturális Társaság díjának (1990), a bethlen Gábor-díjnak (2001), és a bács-Kiskun megyéért díjnak (2008). Lezsák Sándor a Művészetbarátok Egyesületének alapító tagjai közé tartozik. Támogatásáért köszönettel tartozunk. (g)

Lakiteleki Népfőiskola Szent István kápolnája (fotó:G.B.H.)


8 Madarász Imre

Cezizel Endre halálára Czeizel Endrét „Korunk Semmelweisének” is nevezték. utolsó könyvében, az ez évben megjelent, M. Kiss Csabával közösen jegyzett Két életem, egy halálomban ezt írta: „Semmelweis az anyák megmentője volt, én a magzatok védelmére teszem fel az életemet!” A tudós orvosgenetikus nevével leginkább összeforrott magzatvédő program, a veleszületett rendellenességek elleni gyógyító harc szakmai értékelésére egy bölcsész nyilván nem vállalkozhat, még egy nekrológ-cikk szint- Czeizel Endre (1935–2015) jén sem. Az mindenesetre tény, hogy a családtervezés, a genetikai tanácsadás, a magzatvédelem eredményeivel ő volt Semmelweis óta a világon a legismertebb magyar orvos, az úgynevezett „magyar modell” kidolgozója, és egyáltalán a nemzetközileg legelismertebb, az „impaktfaktor”-mutatók szerint legtöbbet idézett honi tudósok egyike. A tehetséggondozásban és a géniuszkutatásban felmutatott tudományos eredményeit viszont egy irodalomtörténészoktató is méltathatja. Annál is inkább, mert egyeteme, a Debreceni Egyetem tehetséggondozó programját Czeizel Endre Sors és tehetség című, 1997-es könyvének elméleti bázisán dolgozta ki. Ami pedig a 2000-ben napvilágot látott Költők, gének, titkok. A magyar költő-géniuszok családfaelemzése és a 2001-ben publikált Aki költő akar lenni, pokolra kell annak menni? Magyar költő-géniuszok testi és lelki betegségei című könyveit illeti, ritkán fordult elő, hogy az irodalomtudomány annyit köszönhetett egy másik tudományterület művelőjének, mint e művei révén Czeizel Endrének. bennük, miközben a „kívülálló” elfogulatlanságával, már-már „tiszteletlenségével” tárt fel és mondott ki kellemetlen igazságokat – például Weöres Sándornak az alkohollal, vagy Pilinszky Jánosnak a (homo)szexualitással való viszonyáról –, filozófiai mélységig világította meg a költőgéniuszok kapcsolatát egyrészt az öröklött génekkel, s az egyéni sorsépítéssel-életvezetéssel, másrészt a legkülönbözőbb betegségekkel (tudományos megalapozottsággal térve vissza a lombrosói „lángész és őrültség” témaköréhez is). Czeizel mint hazafias kötelességre figyelmeztetett és intett a „magyar átok” megtörésére, arra, hogy tehetségeinket, géniuszainkat ne bántsuk, ne hurcoljuk meg, ne űzzük el, hanem támogassuk, engedjük érvényesülni és jutalmazzuk. Olyan géniuszkutatóként, aki maga is zseni volt, nem kerülhette el a méltánytalanságokat. Most nem a karrierjét megtörő bírósági perére gondolok amelyet külön kötetben dolgozott

fel (A Czeizel ügy pályám tükrében, 2004), hanem arra a tipikusan magyarországi abszurditásra, hogy éppen televíziós sorozatainak és népszerűsítő könyveinek páratlan sikere miatt „kompromittálódott” akadémiai körökben, s mint „tévébohócot” találták méltatlannak arra, hogy a Magyar Tudományos Akadémia levelező vagy rendes tagja legyen. Kétséges, hogy bárhol másutt megtörténhetne, hogy egy hatalmas életművet megalkotó, párját ritkító publikációs és citációs jegyzéket felmutató, iskolaalapító, világhírű kutató azért nem kapja meg a legmagasabb tudományos rangotcímet, mert ő egyszersmind szakterületének legsikeresebb ismeretterjesztője. bár élete végén intézete elsorvasztása miatt is „megkeseredett embernek” minősítette magát, a szó szoros értelmében halála napjáig dolgozott, hatott, alkotott, gyarapított. Példamutatása, tanítása, munkássága, jócskán túléli azt a nyolcvan évet, ami itt a földön megadatott neki. Czeizel Endre nemcsak erkölcsi támogatója, hanem adományaival rendszeres segítője is volt a magyar művészeti ismeretterjesztést szolgáló törekvéseinknek. Hiányát érezzük érdekfeszítő tudományos előadásainak, jószándékú tanácsainak. a Szerkesztő

Gálfy-Bódi Tamás: Vegyes temető (Balkán) „Roppant fájdalom élteti mostan a szellem izzó lángját: a megszületetlen utódok.” Georg Trakl „Az élet kétkedés és a kétely nélküli hit nem más, mint a halál.” Miguel De Unamuno


9

Tusnády László

A tanítás A tanításról akarok beszélni és Ferdinand de Saussure és Pheidiasz jut az eszembe. Miért van az, hogy az emberiség legnagyobb alakjai a legegyénibbek, de ugyanakkor hasonlítanak is egymásra, sőt sok mindenben annyira közel állnak egymáshoz? Egyéniek, eredetiek, mert annyi újat hoztak, mert világunkat annyira új szemmel, annyira új rácsodálkozással tekintik végig, mintha ádámmal lennének azonosak, mintha a kezdet, a bibliai-dantei „első reggel” öröme lenne őbennük, tehát külön-külön gazdagítják, teljesítik ki életünket, de hasonlítanak is abban, hogy emberi méltóságunkat ők mutatják meg leginkább. Athénban és Olümpiában egyszerre voltam boldog és szomorú, amikor Pheidiasz műveit láttam, szelle10 miségével találkoztam. Örültem, mert az Alkotás volt előttem, de szomorú voltam, mert tudtam azt, hogy a művek nagy része elveszett, s arra gondoltam, hogy mintegy kétezer év múlva mit láthatna majd a távoli jövő embere, ha Michelangelo alkotásainak is, mondjuk, csak tíz százaléka maradn a meg. Találkozhatom-e az igazi Pheidiásszal, vagy csak töredékes képem van róla, s erre fogom rá, hogy ez ő, ez az ő művészete. Igen, találkozhatom vele, de nemcsak a meglévő maradék mű látásával, hanem másképpen is: tanítványai voltak, műhelyének folytatása lett a küldetésük. Nélküle nehéz elképzelni a hellenisztikus vagy a római szobrászatot. Akik tőle tanultak, azok a szobrászóriás teljességét láthatták; akik minden művét tanulmányozhatták, azok olyan művészi kinyilatkoztatásban részesülhettek, amely a mi számunkra már ismeretlen. Ezt a tudást mélyítették el a saját gyakorlatukban, és ezt adták tovább tanítványaiknak. Talán furcsán hangzik, de hosszú tűnődés után arra jöttem rá, hogy Pheidiasz tanár úrból több maradt meg, mint kőbe vésett alkotásaiból. Lehet, hogy van, aki soraim olvasása közben megcsóválja a fejét, s joggal kérdezi, miféle életrajzi felfedezéssel akarok kirukkolni. Pedig nem erről van szó. Csak azt akarom mondani, hogy a kortársak Pheidiasz egész munkásságát ismerhették, s az egészből tanulhattak, s nemcsak abból, amit láthatunk a múzeumokban. Ma viszont tévedés Pheidiasz jelenlétét csak annyiban látni, amit tőle, másolatokból találhatunk a gyűjteményekben, hiszen jelenléte erősebben nyilvánul meg abban a tanításban, amellyel megváltoztatta az emberiség szemléletét a szobrászat, sőt általában a képzőművészet terén. Pheidiasz és Saussure nincs messze egy kicsit egymástól? Nincs! Hiszen a nagy francia nyelvész gyökeresen megváltoztatta a nyelvről alkotott elképzeléseinket. A halál akkor szólította el az élők sorából, amikor nagy felfedezését még nem közölte nyomtatásban, de már tudta és tanította. Milyen rejtélyes és különös dolog történt! A nagy tudós halála után az otthonában kéziratok után kutattak azok, akik az egyedüli értékeket meg akarták menteni az emberiség számára, de érthetetlen módon semmit sem találtak. Nem évezredek ásító űr-mélysége választ el minket tőle. Halálának századik évfordulója nemrég múlt el, de akik értékeit keresték, a végzetes esemény után döbbenten álltak az üres fiókok előtt. Nem életrajzi adatokat akarok bogozgatni most, hanem

Pheidiasz: Az Olümpiai Zeusz-szobor a tanári hivatás, küldetés rendkívüli szépségét akarom az ő esetében is hangsúlyozni. Nem kérdezem tehát, hogy gondolt-e a felfedezés közlésére, s ez mikor lett volna időszerű. Már kora ifjúságában is jelent meg írása. A halál a további kiteljesedést akadályozta meg. Sőt fennállt az a veszély, hogy maguk a tételek is feledésbe merülnek. Nem félt ettől Saussure? Szinte fölösleges ma már ezt kérdezni. Én biztosra veszem, hogy az igazi és értékes tanítás nem vész el. Kézirat nincs. A Mester halott. Mit lehet tenni? Mit tettek a tanítványok? Elővették, összegyűjtötték és rendszerezték a Saussure óráin készített jegyzeteket, és elénk került a XX. század legnagyobb nyelvészeti felfedezése. Nincs szebb annál, mint amikor a tanítványok írják le a Mester szavait! Van-e nagyobb felelősség annál, mint amikor tanítványokhoz intézzük szavainkat? Emlékeznek-e minden szóra a tanítványok? Nem! A világért sem! De ha tiszta és becsületes a munkánk, akkor a tanítás megmarad. Szavak és tételek


10 vesznek el, de a tanítás nem, ezért abban nagy a felelősség. Az egyik legcsodálatosabb ember szavait hallom újra a fülemben, de ma már nem lepődöm meg annyira, mint akkor, régen. Hajós György professzor úr egyik előadásán azt mondta, hogy szerinte a régi egyiptomiak és görögök sok olyan geometriatételt tudtak, melyeket mi nem ismerünk, és lehet, hogy ezek a tételek örökre elvesztek. – Örökre? Hogyan? – kérdeztem. Hát a tér és a sík összefüggései nem olyanok, mint valami nyitott könyv, s a látó, a leginkább látó ember tud benne olvasni. Még azt megértettem, és mindig természetesnek tartottam, hogy Szophoklész elveszett drámáit senki sem fogja újra megírni, de a geometria valahogy mégis más. Más, de a tudósnak igaza volt, hiszen ő tudta, amire én később jöttem rá, a legnagyobbak műveit vallatva: szavak, gondolatok, tételek veszhetnek el, de megmarad a tanítás.

Tusnády László A RÉGI KOLOSTOROK Kolostorokban kultúra virágzott, a magány szülte a nagy álmokat: ó, mennyi titkot elme befogad, a nap vidáman, fénylőn fenn sugárzott. A nagy valót kutatni álmodozva, míg harci zaj morajlik éjeken, míg szellemünk győz a vak vészeken; békét álmodni, csöndben áhítozva.

A PERC-VIDÉKEK VÉGTELEN KÖDÉN Közöny szitál neszt csöndes halmokon. Feledd a bajt, az éj ködét feledd! Izzó napot hordj derűs homlokon! Az őz-suta félénken felmered. Remegni lenne, bizony jó okom: jövő, már érzem furcsa vész-szeled. Szivárvány hunyt a barnuló habokban; a fájó hang emléke él a dobban. A fűszálon egy szép bogárka jár, a gondolat nagy ösvényen bolyong; üvegcsöndű emlékezés-határ: kövült őszök levele itt szorong. beléjük hervadt mind a büszke nyár, hogy dolgozott az elmúlás-dorong! Kapaszkodnának csapzottan az ágak, csapást rájuk a szél korbácsa vághat. A perc-vidékek végtelen ködén üvegburokba bújt a kikelet, ezer boltívet tarthatott fölém, ezer titok-leplet a múlt levet. A dúlt határban megriadt bölény, de volt tavasz emléke még nevet. A képeket kiszedem messze árból, őszből, télből, tavaszból, drága nyárból.

S. Nagy János

Szentendre lelkiismerete volt Szánthó Imre grafikus, festőművész 1925. szeptember 21-én született budapesten. 1930-től élt Szentendrén. Pro urbe-díjas, halála után posztumusz díszpolgára Szentendrének. állandó résztvevője volt a Szentendrei és a Megyei Tárlatoknak. Emléke sokszor eszembe jut, amikor kilépek azon a kapun, ahol valaha Onódi Béla is járt. Ma ez az otthonom, melyet Imre egy színes szitanyomatban is megörökített. Imre világfiként tűnt fel, akit először csak látásból ismertem. Akkoriban gyakran felbukkant a belváros felé sétálva barátnőjével. Fess és elegáns férfi volt, öltönyben, s olyan tartással, ahogy Cary Grant vonult hölgypartnerével valamelyik filmjében. Nemcsak azért szerettem meg Őt, mert fölnézhettem rá, mint művészre, szentendreiségére, emberségére és a szép iránti szeretetére, hanem azért is, mert rám, mint fiatalemberre, imponálóan hatott Imre nagystílű viselkedése, a hölgyekkel szembeni magabiztos fellépése. óriási szókinccsel rendelkezett, és képes volt rögtönzött előadást tartani a művészetről, vagy a város esedékes teendőiről. Igazi lokálpatriótaként rajongott városáért, Szentendréért. Diákkoromban a Csorbadzsi presszóban – a mai Művész Étteremben – ismertem meg közelebbről Imrét, ahol asztalához fogadott. Mindig szimpla kávét ivott. A szocializmusban vasárnaponként ebéd előtt itt zajlott a szentendrei értelmiségi élet. Ő mindenkit ismert, kritikus füllel hallgatta a véleményeket, és ezekre reagálva több ötlete is volt. Csináljunk itt egy klubbot, mondta, ahol a művészek és a szellemileg érett szentendreiek – más szóval a középosztály – rendszeresen összejöhetnének. Szinte látom magam előtt, ahogyan magyarázza a lehetőségeket, a teendőket a város Főterén, mit és hogyan lehetne és kellene megoldani, hogy a város ne sérüljön, híressé váljon, és a múzeum is a fontos kiállításokra koncentráljon. Jellegzetes kockás felöltőjében, úriemberhez méltón viselt kalapjában büszke tartással járt közöttünk. Sokat beszélgettünk, tetszett neki a műgyűjtéshez való hajlamom, rengeteg ötletet adott, óriási rálátása volt a műkereskedelemre is. Szánthó Imre az a barátom volt, akinek halálával elvesztettem a város egy részét – azt a régi és élhető Duna melletti kistelepülést, amelyre diákkoromban büszke voltam, mert szerte az országban irigykedve tekintettek rám: Te tényleg Szentendrén laksz? Szeptemberben lenne kilencvenéves. Korán elment, 1998ban.Alakja, habitusa még mindig előttem van. Életének utolsó évében a barcsay iskolában nyitottam meg kiállítását. Mintha ma történt volna. És mit mondhatunk mi, szentendreiek, akik vele éltünk barátságban, egyetértésben a város szeretetéért. És mit nyújt nekünk Szentendre? Jómagam sehol a világon nem tapasztaltam azt a miliőt, azt a szépséget, azt a megnyugvást, amit Ő érzett. Szánthó Imre a város lelkiismerete volt. Ma ilyen személyt nem ismerek. Idegenek jöttek, mentek, magas hivatalokba kerültek, akik a város múltjával, értékeivel, adottságaival keveset törődve romboltak, bizonyítván alkalmatlanságukat.


11

Már nincs több lokálpatrióta. Ha volna és ma többen lennénk, nem hagytuk volna ezt a barbár rombolást, és akkor szeretett városunk a világörökség része lehetne. Erről a rendszerváltást követő önkormányzatok elfeledkeztek. Csak példaként: burgerlandban, Rust történelmi belvárosában – a Fertő tó osztrák oldalán – mindent eredeti állapotban tataroztak. Még a házakat is eredeti színekkel – barokk sárgával festették újra. Ott nem a magyar műemlékesek döntöttek. Eredmény: Szánthó Imre: Szívünk Szentendréjéért Rust a világörökség mellett, és aki a városban ismert személyiség volt, Imrét tirésze. Holott Szentendre sokkal szebb város volt, a fekvézenkét évesen – mint Jézust annak idején a templomban – se miatt is: a Duna egyik pompásan ívelő kanyarulatával bemutatta a szentendrei festőknek: Bánáti Sveráknak, Onódi büszkélkedhet, a köröttünk lévő hegyek és az összeépített Bélának, Szamosi Soós Vilmos szobrászművésznek. Imre házak középkori látványa mindent felülír. Még most is. át élte azokat az időket Szentendrén, amikor a festők az utSzánthó Imre jelenség volt, Szentendre egy darabja, várocán, állványuk mögött állva festettek. Három évig Sverák sának szerelmese. Ma, érett fejjel, már tudom, hogy mindenmester tanította rajzolni az iskolában. Természetétől távol hol a szerelem a legfontosabb, mert amibe vagy akibe beleállt az olajfestés. Várni kell, mire a festék száradni kezd, monesünk, az döntően hat az élet minden területén. Sajnos nedogatta, ezért inkább a gyorsan száradó akvarellt, temperát héz visszaadni egy művész habitusát, aki a városáért élt és sze rette. Sokat rajzolt és festett a Duna árterein. halt. Sokat kritizált, de dicsért is. Legtöbbször igaza is volt, Ő kezdeményezte a Szentendrei Tárlatokat. Kilátogatott és mindezt imádott városáért tette. a telepre a művészekhez. Akkoriban, 1951-ben nagy volt a Egyszer a Postás strandon –a szentendreiek kedvenc fürfeszültség a festők között: az alapító művészek zömét az új dőhelyén – azt mondta „Tudod János, ez a hely olyan, mintrend kitette, sok új festő pedig bekerült a telepre. A kiállítás ha Cannes-ban lennénk. Ha hátrafordulsz, ott van ez a meennek ellenére sikeres volt a Ferenczy Múzeumban. seváros körülölelve dombokkal, előttünk itt a Duna, amely A „szakma” – tudatosan, vagy szándékosan – elfelejtette. kellemesebb és simogatóbb, mint a tenger. Kell ennél jobb?” Remélem, hogy idén, vagy 2016-ban, születésének kilencMost a strand helye elhanyagolt, gondozatlan, Európához ve nedik évfordulóján a Ferenczy Múzeum munkáiból renméltatlan szeméttelep. Ez is Szentendre! dez egy – legalább egy szerény – retrospektív emlékkiállíAmikor pesti munkahelyemre jártam, ő a Goldbergerben tást. Illene! Szívesen közreműködnék! 1995-ben én nyitotreklámgrafikusként dolgozott. Gyakran utaztunk együtt a HÉVtam meg tárlatát a Fő téri képtárban, amelynek Bodonyi en, és sokat beszélgettünk. Többször összetalálkoztunk a Emőke művészettörténész volt a kurátora. Amerikában sziMargitszigeti Nagyszálló halljában is, ahol Körmendy Vili tanyomataiból sikeres kiállítást szerveztem és sextettje klasszikus jazzt játszott. Amikor valaki elkezImrére sokan emlékezünk baráti szeretettel és tisztelettel. dett egy dallamot, a zenekar spontán követte. Sokszor ráMűvei időtállóak és érdemesek a megbecsülésre. Szükségünk csodálkoztam a szaxofonosra, aki hol Esz-alto, hol Esz-balenne bölcs tanácsaira. Nagyon hiányzik a mára megváltoriton szaxofonon játszott. Az utóbbi olyan nagy és nehéz, zott, hite hagyott, furcsa világban, ahol időnként már szinte hogy egy állványon pihentette. Akkoriban még egyetemista idegennek érezzük magunkat. voltam, de Imre bemutatott minden jelentős ismerősének. El is gondolkodtam, hogy mennyire igazi társasági ember. „Végtelen gyorsan száguld az idő; akkor tűnik ez fel legSaját elmondása szerint tízéves korában már festett. Az inkább, ha a múltra tekintünk.” édesanyja is inspirálta. Nagyapja, Szőke Lajos, a Nemzeti Lucius Annaeus Seneca Színház nyugállományú színésze, aki házat épített a Duna


12 Dr. Szeifert Judit

Jelekbe zárt idő

négyzet, téglalap) kontúrjai sejlenek föl, amelyek némiképp rendszerezik az organikus hatású felületeket. A címek is természeti formákra, jelenségekre utalnak (Kő és rög, Organikus formák, Gödör, Föld rögök). Ezáltal a képek a biomorf és geometrikus, a szerves és mesterséges, a természeti és az emberalkotta dualitását hordozzák. A képfelszínen megjelenő repedések hol a megismerés ösvényeiként kanyargó utak, hol fájó sebek, horzsolások, vagy az idő múlását jelző mélyülő ráncok szinonimái. Festményein a karcolt, illetve az omló vakolatokra emlékeztető felületek enyészetformákat hívnak életre, amelyek a roncsolás, az idő által bevégzett pusztító folyamat esztétikai értékeire irányítják a figyelmet. ugyanakkor Fóth Ernő képeinek szakrális és transzcendens tartalmai is érzékelhetők. Munkái devóciós vagy oltárképek áhítatát keltik, és a transzcendencia felé nyitnak utat. Ahogy a határtalan és felfoghatatlan időben személyes létünk idejét próbáljuk értelmezni, éppúgy keressük a kapcsolatot valami magasabb szubsztanciával, felsőbb létezővel. A vallásos szóhasználatban a transzcendencia kifejezéssel elsődleges értelemben a teremtetlen létezőre, azaz Istenre szokás utalni. Maga a szó a latin transcendo igéből származik, ami azt jelenti, hogy átlép, áttér, átkel. Így általánosabban a transzcendencia olyan valóságot jelöl, amelynek megismeréséhez az embernek át kell lépnie köznapi értelemben vett határait.

Fóth Ernő (1934–2009) művészeti divatokat és kultúrpolitikai elvárásokat figyelmen kívül hagyó, azoknak ellenálló, következetes életművének új aspektusait mutatja be, Memento című emlékkiállítása. A memento (jelentése: emlékeztető jel) a festő több képének is címéül szolgált, de egyben emblematikusan magába foglalja Fóth Ernő művészetének alapvető jellegzetességeit. Az egyik az emlékezés, emlékeztetés, az idővel, a múlttal való folyamatos párbeszéd (Emlék). A személyesen átélt (1956. november 4.) és az egyetemes (rég)múlt, a történetiség és az archaikus felületekből kibontakozó valóságdarabkák (Kéznyomok, Repesz), fosszilis nyomok (Ébredés), illetve művészettörténeti utalások (Michelangelo emlékére) a töredékesség által kelnek életre képein. A jel, jelhagyás Fóth Ernő munkáinak másik fő sajátossága. Kompozíciós elemei valóságszegmensek, amelyek a kopottas vagy roncsolt faktúrákba ágyazva, azok lírai vagy rusztikus szövedékéből kibontakozva közérthető jelekké válnak. Művészete szorosan kapcsolódik a jelenkorban is megfigyelhető, általam lírai archaizmusnak nevezett tendenciához, annak idősebb kortársa. Az ide sorolható művek megjelenésükkel; töredékességükben, leletszerűségükben keltenek archaikus hatást. Líraiságukat visszafogott, természetközeli színeik és átgondoltan formált felületeik eredményezik. Képeinek színei súlyos mondanivalókat hordoznak. A szomorú szürkék, a földszagú barnák, a fáradt kékek és zöldek drámaiságát a líraibb felületképzés és összhatás némiképp oldja. A közöttük itt-ott felizzó, a Prométheusz által a tüzet, a forradalom által pedig a vért megidéző vörösek intenzív foltjai a kompozíciók drámaiságát fokozzák. Az egymáson hol lazúrosan átsejlő, hol pasztózusan fedő festékrétegekből alakul a képfelszín. ugyanaz a melankolikus életérzés, és egyfajta korhangulat fejeződik ki minden művön. Mindegy, hogy expresszíven szenvedélyes gesztusokból, kopottas, érzékenyen formált lírai felületekből, vagy frottázsszerű lenyomatok és rusztikus festékpászmák dinamikájából születik is a faktúra. Szinte minden festménye hasonlóságot mutat technikai, fakturális megoldásait, képelemeit tekintve. Gyakran viszszatérő motívumokkal komponál, amelyek más-más kontextusba kerülve eltérő jelentést kapnak (például a Korlát és a Törések című képek). De még sincs két azonos kompozíció, felület illetve kép. Művein a montázsszerű képelemek és az érdes faktúrák szertelen burFóth Ernő: Piéta (fotó: Alapfy László) jánzásából sokszor mértani formák (kör,

2015 szeptember – október Fóth Ernő képei ebben az átlépésben segítenek – közvetítők, szellemi átjárók, spirituális kapuk. Megnyitják, sőt eltörlik a határokat hétköznapi és transzcendens, profán és szakrális, organikus és ember alkotta, valamint pusztulás és keletkezés között is. Minden műve emlékezés és emlékeztetés. A kulturális és művészeti örökség fragmentumai, de a mindennapi valóság darabkái, illetve még a hétköznapi tárgyak, Fóth Ernő a felirattöredékek vagy a piktogramok (Falfirkák) is leletszerűen jelennek meg művein. Korunk jelenségei, használati tárgyai, valamint kulturális és művészeti tradícióink töredékeinek is emléket állítanak képei. A festőt körülvevő valóság darabkák korlenyomatokként jelennek meg, és a festő jelenéből a jövő számára hagyott leletekként is értelmezhetők. Fóth Ernő művészetének emlékező és emlékeztető, múltban gyökerező és a jövőre utaló üzenete minden korban, így ma is aktuális. Archaizáló világa, a fragmentumot és az anyagszerűséget eszközként használó festői szemlélete korszerűvé és egyben kortalanná teszik életművét. Képei emlékeznek és emlékeztetnek. Mi pedig nézzük őket és emlékez(z)ünk.

13

Tóthárpád Ferenc

Berényi Sándor jubileuma Meghitt találkozás színhelye volt július 11-én a kőszegi Írottkő Hotel aulája. A Csók István Művészkör és a Művészetbarátok Egyesületének tagját, Berényi Sándort ünnepelte a nagyszámú közönség. A nyolcvanadik születésnapi kiállítás A művészet és én címet kapta, de – mint megnyitójában Básthy Béla elmondta – nem csak a képek miatt, hanem az iránta érzett tiszteletünk jeleként is ünnepeljük. Ha róla van szó, sokunk szemében, mint ősz hajú, ősz szakállú, a kutyusát szeretettel sétáltató friss mozgású úriember képe tűnik fel, aki három kórusban is énekel. Személye e sorok írója számára már csak azért sem közömbös, mert több berényi-képnek is tulajdonosa. berényi Sándor 1973-ban Pécsről költözött Kőszegre. A helyi táj keltette inspirációk, az élmények átszövik gondolkodását, képi világát. Ecsetkezelése a hagyományos iskolák

A 2015 szeptember 4-én a Pesti Vigadóban elhangzott megnyitó beszéd rövidített, szerkesztett változata.

Rohanó évek nyomában Több mint nyolcvan esztendőt tekint át regényes életrajzom. Gyerekfejjel átélt háború, az orosz megszállás, 1956 lelkesedése, a novemberi szomorú napok, és az azt követő tragikus évek, az 1990-ben „hazatértek” némelyikének kioktató kérdése: Te miért maradtál itthon? Ma már nem kérdezzük, mint 1956-ban: Menjünk vagy maradjunk? Aki teheti és fiatal, most bátran kimondja: Menjünk! És elindul keresni, amit apái, nagyapái nem tudtak megtalálni… Az író azon töpreng, miközben unokájára gondol: vajon lesz-e még feltámadás? Sok minden hiányzik, ami közös cél felé mutatna. Eltelt egy negyed század, s a remény, hogy valami új kezdődik sajnos nem valósult meg. Ránk zúdulnak a világ borzalmas hírei. Mi marad utánam? /Könyveim a polcon,/ezernyi gondolat…/Éjszakába nyúló/csendes töprengések – //Fényképek, színes diák./Mosolygós arc/az esküvői fotón;/állatkerti séta/-apró gyerekek…/Utazás a nagyvilágban –/a tűnő pillanat varázsa… Tárkányi Imre

Berényi Sándor (fotó:Németh Iván) mestereit követi, többnyire markáns színeket használ. Alkotásainak vallásos és köznapi témáihoz előszeretettel kapcsol világkritikát, valamiféle óhajtást, amelyet énekhangjával és vásznain is közölni kíván. A miértekről így foglalta össze gondolatait: „Itt, Kőszegen ismertem fel, hogy az Úrtól két ajándékot is kaptam. Az egyik a zene, a másik a festészet szeretete. Itt jöttem rá arra, hogy amit kölcsön kaptam, abból vissza kell adnom valamit.” Kedves Sándor! Sikerült! A megnyitón Lakihegyi Ibolya (ének), valamint Czipfné berényi ágnes és Czipf János, a Pécsi Corazon Flamenco Duó működött közre. „Úgy találjuk, hogy mindazok, akik nagyon magas életkort értek el, olyan emberek, akiknek ifjúságuk során fáradtságban, munkában és megpróbáltatásban volt részük.” Hufeland


14 Tóth Sándor

Sík Sándor szobra Kép és szobor is a szentség szolgálatában missziós üzenet bármely időben, korban, nem kell hozzá évforduló. Az emlékezés ugyanis maga az élet; a liturgiában – Krisztus örökségében – ugyancsak elhangzik, és az el nem múló emlékezésre vonatkozik, Krisztus örökös jelenlétére. Az Őt követők különösen érzik, köztük van – 1963 óta – a tudós költő, piarista: Sík Sándor, akinek nincs évfordulója, mégis most állítottak neki szobrot, melyet egyik leghívebb követője, örökségének gazdagítója: Jeleníts István piarista tanár, lelkiségi író áldott meg június 25-én, Mátraszentimre templomkertjében. Előtte szentmisét mondott a templomban, szépszámú résztvevő jelenlétében, majd a Mátra költőjéről előadást tartott. Az alkalom köré krónika szőhető. Amikor Kacsik Árpád 1982-ben ide került, ténykedésének egyik jellemzője a spirituális örökség gondozása lett. be kellett még fejeznie az új templom körüli térrendezést, de már készen állt a lelki terv: turista lelkigyakorlatok szervezése, amelyhez egy év múlva nemes kezdés volt a Magyar Piarista Rend részéről emléktábla elhelyezése a külső templomfalon annak tiszteletére, hogy Sík Sándor a negyvenes évek második felétől a nyári pihenő hónapjait Mátraszentimrén töltötte. Vonzotta a Mátra magaslata, s olyan politikai helyzetben, amikor a Csörgő patak mellett, magas fák alatt – látván a nyugtalanul himbáló leveleket megkérdezte: „Honnan jön a szél, hová megy a szél?” Menedék lett számára a hegyvilág itt és a Pilisben. 1983-ban múlt húsz éve, hogy a költő búcsút mondott a világnak, melyet szeretett, ahogyan minden kis részletét az életet jelentő teremtésnek. Később a rend nemesebb kőre cserélte az első emléktáblát, amit most Sík Sándor bronz szobra „egészít ki”. Sütő Ferenc szobrászművész gondolta át a Sík-életmű lényegét, amikor szemekbe és arcvonásokba ültette annak üzenetét: „Ments meg Uram a szürkeségtől!” Amikor megkérdeztem Jelenits Istvánt, hogy mint esztétának mi a véleménye Sütő Ferenc művéről, a legegyszerűbb szavakkal válaszolt: Szép szobor. Ha Sík Sándor esztétikáját ismerjük, jól tudjuk, mit jelent a szépség, amelynek megvannak a transzcendens jegyei. A költő lelkében mindig megébredt, sőt folyton ébren volt, amit Isten a természetnek és az embernek ajándékozott, különben hogy mondhatta volna, amit egyik versében – a bükkökhöz szólva – vallott meg: „...emberré lettem köztetek”. Mit jelent Sík Sándor embersége? Az ünnepség után többekkel beszélgettem. Jolánka néni, aki még ismerte a költőt, ezt mondta: – A szelídség, a jóság, a szép szó, a segítő készség vezette őt, mindenkivel szóba elegyedett, mindenkiről érdeklődött, tanácsokat adott. Mintha a lelkipásztorunk lett volna. Nem értem, miért nem avatták már boldoggá! Olyan hangsúllyal nyomatékosította, hogy bennem is megfogalmazódott ez a miért. Szóvá tettem Jelenits tanár úrnak... Orvos barátom, aki folyton Mátra-lakó nyáron, és 1983 óta az emlékezések résztvevője – piarista lelkülettel azt mondta: – Nagy esemény manapság ekként ünnepelni az ilyen kis településen. Ez a bizonyság, hogy ahol kincset rejt a táj, onnan nem hiányozhat a kegyelem. A plébánosnak nagy érdeme, hogy nem hagyta elásni az „aranyat”.

Eszembe jutott sok régebbi nyár. A lelkigyakorlatok koszorúzta szép esték sora, az elhangzott Sík Sándor-versek, zenék, vendégművészek ajándékaként. Akkor ezek a sorok kísértek át a bércen – a templomig: Addig él a fiatalság, Ameddig a szépség. Addig éljek, míg a szemem, Míg a szívem ép még! A benső élet kívánsága ez, s változzék bárhogyan a világ sora, erről a Szépségről nem mondhat le sem a művészet, sem pedig az emberi igény. Mátraszentimrén Sík Sándor mellszobra az első szabadtéri alkotás. Hívó jel, figyelmeztetés: elárvult a lélek, elvesznek az odaáti üzenetek. A költő, a példás életű szerzetes sem hallgat, aki a faluszéli kis lakból a temetőre látott. Itt írta-vallotta a házikó építőjének:

2015 szeptember – október Testvér, békén pihenj, és fel ne költsön, Ha lebocsátják melléd deszkabölcsőm. Azután, – ki mit szeretett, örökké! Fejünk felett a fülemile költsön És én szeressek mindent, mindörökké. Az önkormányzat – Stuller András polgármester és munkatársai koszorúja mellé Piliscsaba-Klotildliget Jézus-Szíve plébánia-közösségének virágai kerültek, mivel pihenőjének másik részét Sík Sándor ezen a településen töltötte. Küldöttség érkezett – nem protokolláris delegáció. Csíky Gábor és Katona Gyula a községszépítő, és természetvédő egyesület díszelnöke, választott elnöke helyezte el a koszorút, e sorok írója pedig a plébános, Száraz László köszöntő szavait adta át. Így fogott kezet a szeretet július 25-én a Mátra és a Pilis magaslat-titkával üzenetként a felbolydult világnak – Sík Sándor gondolatával: A hangos ember érőt nem teremt; Az erőszaknál erősebb a csend. Zsíros Andrea

Olaszos kapcsolatok klasszikusan „Hervad már ligetünk, díszei hullanak”. A közelítő tél Berzsenyi Dániel egyik legismertebb verse. Milyen kapcsolata volt a „niklai remetének” az olasz költészettel? Hogyan mutatta be Jessie White Mario és Aurelio Saffi életrajzi művében Giuseppe Mazzinit? Madarász Imre a Hungarovox Kiadónál nemrég megjelent könyvében többek közt ezekre a kérdésekre keresi a választ. A könyv első fejezetének központi alakja VIII. Bonifác pápa, Dante Alighieri nagy ellenfele, akit a költő maga ítélt kárhozatra az Isteni Színjátékban. A monográfia szerzője megemlíti Paravicini Bagliani történészprofesszort is, aki – mint a Klasszikus kapcsolatokból kiderül – könyvében nem tesz említést a pápa Dante száműzetésében betöltött szerepéről. A monográfiából az olvasó azt is megtudhatja, nem csupán Dante ítélte el a pápát, hanem később Iacopone da Todi sem kímélte műveiben. Nagyobb volt-e Giambattista Marino Danténál? Az olvasónak még ez is megfordulhat a fejében, hiszen akkor milyen alapon adták volna a Cinquecento-Seicento fordulóján élt költőnek a „divinissimo poeta” megnevezést? A monográfiából kiderül, hogy bár a költőt kortársai magasztalták, az utókornak közel sem volt róla ilyen hízelgő a véleménye: Francesco De Sanctis könyvében éppúgy elítélte, mint Luigi Settembrini. Johann Joachim Winckelmann, az egyik fejezet központi alakja, aki leginkább tragikus sorsa miatt került a kötetbe, hiszen, ahogy az a monográfiában olvasható, „a felvilágosult korszak egyik fényszórójának életét egy sötétszürke névtelen senki oltotta ki”. Az olvasó a Winckelmann-gyilkosság utóhatásával és a köré szövődő elméletekkel találkozik. Mi az a „szerelemszolgaság”? Mikor volt ennek a „fénykora”? Hogyan tükröződik ez a jelenség Goldoni vígjátékaiban vagy Parini műveiben? Erre is keresi a választ a szerző, majd áttér Vittorio Alfierire, akiről az ezredforduló

15 környékén gazdag szakirodalom látott napvilágot annak köszönhetően, hogy születésének 250., 2003-ban pedig halálának 200. évfordulója volt. Madarász Imre könyvében sorra veszi azokat a jelentősebb írásokat, melyek az évfordulók alkalmából napvilágot láttak. berzsenyi Dániel költészete nagyfokú hasonlóságot mutat például Ugo Foscolo vagy Giacomo Leopardi írásaival, melyet a szerző idézetekkel bizonyít. Kik voltak Giuseppe Mazzini leghíresebb életrajzírói, és hogy ők milyen műveket írtak az államférfiról? A szerzők között említésre kerül Jessie White Mario vagy Giovanni Spadolini neve. utóbbitól vett idézettel érvel Madarász Imre, amikor úgy fogalmaz „Pisacanét – csak látszólag paradox módon – épp a róla folyó viták éltetik tovább, óvják meg attól, hogy a szentek szobrainak sorsára jusson.” Két író, akiknek barátsága Trieszthez kötődik: James Joyce és Italo Svevo. bár, mint a szerző megjegyzi, előbbi neve hallatán az olvasó automatikusan Dublinra gondol, Trieszt is központi szerepet töltött be életében, hiszen az olasz városban írta vagy kezdte el írni jelentősebb műveit. Itt találkozik az olvasó a – Lenin szavával élve – „hasznos idiótákkal”, vagy, más néven, „útitárs írókkal”, vagyis Alberto Moraviával és Primo Levivel. Kiderül, hogy melyikük milyen szerepet töltött be a „létező szocializmusban”, illetve kik voltak azok, akik kiszolgálták a rendszert. A monográfia egyik fejezetét a szerző a Nobel-díjasoknak szentelte. Giosue Carduccinak, Grazia Deleddának, Luigi Pirandellónak és Dario Fónak. Megtudhatjuk azt is, kik azok, akik – talán igazságtalanul – nem kapták meg ezt a kitüntetést: többek között felmerül Benedetto Croce, Giovanni Verga, Antonio Fogazzaro, Riccardo Bacchelli, Antonio Fogazzaro és Giuseppe Tomasi di Lampedusa neve is. befejezésként Dario Fo munkásságát elemzi a szerző. Megismerhetjük milyen műfajokban alkotott a Nobel-díjas író, és mely műveiben mutatkozott érdeklődése a „reneszánsz úrnők” iránt. Madarász Imre kötete tehát nem csupán az italianisták, hanem az általános irodalmi-művészeti ismeretek iránt érdeklődők számára is új, izgalmas információkat tartalmaz. Célja, hogy ismert történelmi, és irodalmi személyiségek alaposabb megismerése révén teljesebb képet kaphassunk az italianisztika magyar kapcsolatairól.


16 Tóth Csaba

Vasi tárlatokról Május elején nyílt meg a Szombathelyi Képtárban „Kifutó” címmel a Nyugat-magyarországi Egyetem berzsenyi Dániel Pedagógusképző kara Művészeti Intézetének szokásos évi diploma-kiállítása. 2007 óta a mostani immár a kilencedik diploma-tárlat. Az elmúlt évtizedben a magyar felsőoktatás több változáson ment keresztül, így ez a bemutatkozás más, mint az előzőek, hiszen például kézműves szak nem indul a jövőben Szombathelyen. Mint mindig, most is nagyon látványos az ő bemutatkozásuk. Varjas Lili mintatervezése, és a belőle készített használati tárgyai akár a Textiltriennálékon is megállnák a helyüket. A kiállításon többségében grafikusok, festők szerepelnek. Bedő Krisztina az idei Országos Művészeti Diákköri Konferencián, a grafikai szekcióban első díjat nyert, itt szobrokkal szerepel, papírmasé álarcai drámaiak és rendkívül artisztikusak. Kondás Rebeka Anna tervezőgrafikai naptár-sorozata szintén háromdimenziós mű, hisz a macskafigurákból kalocsai népművészeti mintákat kivágva, a naptár síkját a hordozó felület elé helyezve az árnyékvetés reliefszerű teret kölcsönös alkotásának. Földesi Barbara festményciklusa az oldott festői érzékenység, a belső látás és színek érzelmet kiváltó hangulati elemei együttes kölcsönhatásukkal feledhetetlen élményt nyújtanak. ugyanígy kiemelendő Nemes Dóra festő szakirányos Kelecsényi Csilla: Ablak (fotó:Garas Kálmán)

Varjas Lili munkái (fotó:Garas Kálmán)

hallgató portrésorozata, melyek valójában felnagyított negatív printek, amelyek a személyiség közvetlenségét és az emberi humánum értékeit közvetítik a nézőnek. Készmann József, a diploma-kiállítás rendezője tudatosan helyezte a kiállítótér központjába. A Nyugat-magyarországi Egyetem jogelődeiben, a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán, és a Szombathelyi Felsőfokú Tanítóképző Intézetben 1959-ben alakult meg a vizuális pedagógia műhely. Jelen kiállítás ennek országos jelentőségét bizonyítja. A kézműves szakos hallgatók tanára Kelecsényi Csilla Ferenczy Noémi-díjas iparművész a Répce Galériában mutatta be festménysorozatát, aki már 1986-ban, a Szombathelyi Textilbiennálén az „Angol füzet” díjnyertes munkájával abszolút képzőművészeti nyelvet használt. Informel, a feketefehér szín kontrasztjára épülő akkori műve, a füzetből kivágott és beragasztott szövegcsíkok által érzékeny, konceptuális alkotás volt. A nemrég Németországban elhunyt Laurer István festőművésszel közösen készített, a Pearl Harbour tragédiáját megidéző mű, a „Silentio Dopo” nyitotta a kiállítást, egyben emlékezés is volt a magyar származású művészre. A festmény a három alapszínre épült, a már az Angol füzetnél használt fekete-fehérrel kiegészítve. A függőleges és vízszintes színes sávokkal tagolt fekete hajómonstrumábrázolás apokaliptikus hatást kelt. Ezt a hatást fokozza a „Vakolat” – „Piranesi” – „Homlokzat” kép-trilógia, ahol az építészeti, architektónikus motívumok robbanásszerűen töltik ki a képfelületeket. A Széchényi-díjas Kovalovszky Márta művészettörténész, a kiállítás-megnyitójában ezt az apokaliptikus hatást omlásveszélynek nevezte, jelezve, hogy

2015 szeptember – október az összes építészeti, művészettörténeti érték maga alá temetheti a mai embert, ha nem képes kiutat találni korunk végzetes ellentmondásaiból. A fekete-fehér kemény kontrasztjára épülő, montázsszerű képsorozatát lágy nápolyi- és kadmium sárga festői gesztusokkal oldja fel. Az Ablak című kép a legfestőibb alkotás a kiállításon, egy éjszakai kivilágított ablak uralja a fekete képmezőt, felfokozott, szinte drámai erejű nagyméretű gesztusokkal megjelenítve. A művek elgondolkodtatásra, meditációra és lelki koncentrációra késztetik a nézőt, alkotójuk festészeti értékeinek köszönhetően. A vasvári Nagy Gáspár Kulturális Központ Castrum Galériájában, az Amerikában száz évesen elhunyt magyar származású Bősze János festőművész emlékkiállítását abból az alkalomból, hogy több mint harminc művét a művész fia, Bősze László a vasi kisvárosnak ajándékozta. bősze János 1913-ban született Szombathelyen. Húsz évesen Jaksa István festőművész magánnövendéke, majd 1942-ben, amikor megalapítja festőiskoláját, annak tandíjmentes hallgatója. Részese a nyári alkotótelepeknek 1943-ban Perenyén, 1944-ben Lipárton. Katonai behívója után rögtön a fővárosi harcokban találja magát, majd Ausztriába távozik, és 1951-ig Grazban él, ahonnan az Egyesült államokba emigrál. 1956-ban gyűjtést szervez Chicagóban a magyar forradalom részére. Önálló üvegfestő műhelyt nyit, amit nyugdíjas koráig vezet. Táblaképeiben látványelvű festő maradt, murális munkáiban mindig alkalmazkodott az elvárásokhoz és a környezeti miliőhöz, és több modern, nonfiguratív hangvételű műve is készült. utolsó kívánságaként szülőföldjén helyezték örök nyugalomra, művei pedig a vasvári békeház Képzőművészeti gyűjteményét gyarapítják. Júniusban a Répce Galériában Farkas Ferenc Zala megyei szobrászművész mutatta be alkotásait. 1958-ban született Zalaegerszegen, 1986-ban diplomázott a Magyar Képzőművészeti Főiskolán Somogyi József osztályában. Egy mesterképzős év után visszaköltözött szülőfalujába, a Zalaegerszeg melletti bocföldére. A szülőföld élményanyaga, biztonsága, a család egy töretlenül fejlődő életmű kialakítását biztosították. Farkas érző és gondolkodó művész, meditációinak, tűnődéseinek lenyomata minden alkotása. (A Pécsi Művészeti Szakközépiskolában keramikus volt, tehát tudja mi a képlékenység, mi a lenyomat.) Kedvenc anyaga az agyag, a plasztilin, a viasz és a terrakotta, de a fával és a kővel is ugyanilyen otthonosan bánik. Szobrászatának másik ismérve a festőiség, és itt nem csak arra gondolok, hogy sok szobrát festi is, hanem a formaképzésben, a felület-megmunkálásban néha szabályosan festői gesztusokkal él, talán Rodin-nél láttunk ilyet utoljára. Azt is észrevételezném, hogy Farkas Ferencet gyakran inspirálják festők: Bosch, Degas, Dürer, Greco, Klimt, Kondor Béla, Leonardo, Michelangelo, Paál László, Picasso, Raffaello, Rembrandt, Rippl-Rónai, Rubens, Schiele, Toulouse Lautrec, Turner, Van Gogh, Vermeer, Watteau. Munkásságának egyik, ha nem a legfontosabb szelete ezek a parafrázis művek, és itt a parafrázist inkább példázatokként kell értelmezni, vagyis, mint Jézus az evangéliumokban, Farkas Ferenc is példázatokként nyúl vissza a nagy elődök műveihez. Ha már az evangéliumokat említettem azt is meg kell állapítanom, hogy témájának másik nagy területe az egyházművészet, nyomait zalai templomokban láthatjuk.

17

Farkas Ferenc: Rodin maszk (fotó:Garas Kálmán)

Magyarok nagyasszonya, Megfeszített Jézus, Szent György, Szent Imre, Szent István, Szent József a gyermek Jézussal, Szent Kristóf, Szent Márton. Farkas Ferenc köztéri szobrászatára kell még utalnom, mely szintén jelentős életművében: Ady Endre, Festetics György, Kálvin János, Szent Gellért, Virág Benedek és a Városalapítási emlékmű. A Csete György tervezte kőszegi Református Templomot 1996-ban szentelték fel. Ennek földszintjén kapott helyett a Csillagterem, ahol rendszeresen rendeznek képzőművészeti kiállításokat Lőrincz Zoltán művészettörténész, a Kőszegi Művészeti Egyesület elnökének kurátorságával. Itt nyílt Dóczi Virág „Kívül és belül” című kiállítása. Ő 2011-ben párhuzamosan szerzett diplomát a Nyugat-magyarországi Egyetem képi ábrázolás szakának festő szakirányán, és a Grazi Mesteriskola szobrász szakán, ahol festő diplomát is szerzett. Ez ideig Magyarországon kívül Ausztriában, Észtországban, Horvátországban, Lengyelországban, Romániában és Szlovéniában állította ki képeit. A fiatal alkotó otthonosan mozog a látott világ élményanyagának ábrázolásában és a belső látáson alapuló gondolati festészetben. Igazi (és talán egyetlen) mestere édesapja, Dóczi László (1943-2012) festőművész volt, akinek meditatív festészete nagyrészt még ma is ismeretlen a hazai művészettörténet számára, elsősorban a művész szerénységének, visszahúzódó természetének következtében. Dóczi Virág szinte ott vette fel az ecsetet, ahol édesapja letette. Képalkotásuk, gondolatiságuk, szimbólumrendszerük és színviláguk közt sok párhuzam, hasonlóság figyelhető meg. A festőnek jelenleg Tallinban látható önálló kiállítása. Így kőszegi tárlatára


18

Iphigena feláldozása (kőcserép – 2010), és Haldokló gladiátor (kőcserép – 2011) műveket, melyek nemcsak a schrammeli életmű csúcsteljesítményei, hanem jelenkori művszetünk és az egyetemes művészettörténet kiemelkedő és maradandó tárgyai. A Kádár korszakban a pályáról kiszorított festőművésznek Gyöngyösi Simon Józsefnek (1913–1978) a Répce Galéria állított emléket. Életrajzát szintén ne keressük a lexikonokban, habár életműve alapján érdemes lenne erre. A Szombathelyhez csatolt Gyöngyösszőllősön született földműves szülők gyermekeként. Tizenkilenc évesen a budapesti Iparművészeti Iskola díszítőfestő szakos hallgatója, azonban a család nem tudja taníttatását fedezni, ezért egy év múlva kimarad. A harmincas évek közepétől rendszeresen szerepel kiállításokon, tagja a szombathelyi Szent Márton Céhnek. 1937-ben a Nemzeti Kiállításon bronzérmet nyer, 1938-ban Szombathelyen Biczó Ilona díjban részesül. Életre szóló barátságot köt Soproni Horváth József festőművésszel. Gondolkodásuk, szemléletük közel kerül egymáshoz. Műszaki rajzolóként helyezkedik el a MáV-nál. 1942-ben Erdélyben választ magának feleséget. behívják katonának, megsebesül, és négy éves orosz hadifogság után hadirokkantként tér haza. Ettől az időtől csak a festészetének él. Fokozatosan ellehetetlenítik, a hatvanas évek közepétől haláláig szinte csak a műteremnek dolgozik. Elsősorban tájképfestő, kisebb részben portrékat és csendéleteket is készít. Legkedveltebb témája a vasi táj, az itteni folyó és patakpartok, de Zalában, (Pakod környékén) balaton-Márián és badacsonyban is Dóczi Virág: Főnix madár (fotó:Garas Kálmán) legújabb munkáit hozta el, melyek közül kiemelendők az Esdeklő és a Fény felé forduló kompozíciók, melyeknek költőisége, líraisága magával ragadja a nézőt. A Szombathelyi Képtárban Schrammel Imre Kossuthdíjas keramikusművész, a Nemzet Művészének gyűjteményes kiállítása tisztelgés a szülőföld iránt. Schrammel Szombathelyen született, feleségének Tábori Gizella iparművésznek köszönhetően sokat tartózkodott a közeli Ikerváron, ahol a Rába folyó partján művészetének alapélményét, a természet formabontó- és építő működését tapasztalhatta. Németh János keramikusművész zalaegerszegi állandó életmű-kiállítása kapcsán vetődött fel a gondolat, hogy a vasi megyeszékhely, a „szomszédvár” is hasonlót szeretne életre hívni. Ebben Schrammel Imrének is kezdeményező szerepe volt, mivel valamiféle kegyelmi ajándékként együtt maradt életműve. A több, mint száz alkotás alapját adja majd a tervezett önálló gyűjteménynek. Alkotói periódusaiból a legfontosabb művek láthatóak, a korai, végletekig elmenő anyag- és technikai kísérletektől a közös mitikus ősműveltségünket feltáró parafrázis-alkotásokon keresztül a hazai porcelánművészet megújításának eredményeiig. A kronológiát követve, megemlítem a Hordalék Krisztussal (kőcserép – 1984), a Keresztlevétel után (kőcserép – 1984) a Szenvedő Krisztus (raku – 1986), Fekvő torzó (raku – 1986), Rába (bazalt, raku – 1987), Duna (bazalt, raku – 1988), a Vénusz születése (kőcserép – 2001), Szent Johanna (raku – 2001), Klausztrofóbia – Kőműves Kelemenné (raku – 2003), Corpus (kőcserép – 2004–2006), Asszony (kőcserép 2008),

Schrammel Imre: Öreg parasztasszony (fotó:Garas Kálmán)

2015 szeptember – október születnek alkotásai. Az akvarell technikában Soproni Horváth Józsefhez hasonlóan virtuóznak számít, de a pasztell- és olajfestést is magas színvonalon művelte. A múlt századi vasi képzőművészet talán legnagyobb koloristája. utolsó alkotói korszakában a Szürenon csoport szemléletéhez egészen közeli absztrakt-gesztus képeket készített, immár azzal a tudattal, hogy azokat soha nem állítja ki. A répcelaki kiállítás mintegy fele a háború előtt készült: Búzatenger 1938, Rába holtág 1938, Almavirágzás 1939, A kámoni rohonci vasúti hídról a kőszegi hegy 1940, A perinti gát 1941, Monorfalva 1942, A gyilkos tó 1942, Havas táj 1942. Gyöngyösi Simon József művei nem kerültek közgyűjteményekbe, csupán a Vasvári békeház Képzőművészeti Gyűjteménye dicsekedhet tizennégy festményével. Alkotásai főként Vas megyei magánygyűjteményekben lelhetők fel. A múlt századi hazai művészeti közélet és kultúrpolitika visszáságainak és ellentmondásainak következménye, hogy a szinte klasszikusnak számító életművek mindmáig nem találták meg az őket megillető helyüket.

Kaiser László elismerése „A dramaturg a rendező barátja.” Nádasdy Kálmán aforisztikus mondását gyakran idézi könyvbemutatókon, irodalmi esteken egykori hallgatója a Színművészeti Főiskolán, aki ennek analógiájára hozzáteszi: a kiadóvezető a szerző barátja. Kaiser László gesztusaival erről tesz tanúságot. Magam is ezt érzem azóta, hogy első verseskötetem kéziratát átadhattam. Emlékezetes könyv- és lemezbemutatók, vidéki utak, jó hangulatú beszélgetések emlékét őrzöm. Megtiszteltetés olyan kiadó szerzőjének lenni, mely Baranyi Ferenc, Csoóri Sándor, Nemeskürty István, Temesi Ferenc – Kossuth-díjasok – , vagy Dante, Puskin és Byron műveit is gondozta. Elismerésre méltó, hogy Kaiser László nem irodalmi, politikai vagy generációs szekértáborokban gondolkodik, hanem esztétikai és emberi értékekben. Így kerülhetnek egymás mellé középkori és középkorú költők, idős és fiatal irodalmárok, élő klasszikusok és pályakezdők, ilyen vagy olyan eszmék elkötelezettjei, és azok is, akik semmilyen érdekcsoporthoz nem tartoznak, ezért – a kortárs kultúra logikája szerint – koron és körön kívülinek számítanak. A Hungarovox könyvkiadót és iskolát is működtet. Szinkronszínészek és dramaturgok, szerkesztők, műfordítók sajátíthatják el a szakma alapjait. Néhány éve íróiskola is működik a XIII. kerületi Radnóti utcában, ahol Kaiser László születése óta él, ír, tanít, szerkeszt, és próbálja kibogozni a magyar kulturális élet összegubancolódott szálait. 1953-ban született budapesten. Érettségi után a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola magyar–történelem, majd az ELTE bölcsészettudományi Karának magyar szakán folytatta tanulmányait. A Színművészeti Főiskolán dramaturg szakon végzett. Jogot is tanult. Kedvenc íróját, Németh Lászlót idézem: „A műveltség nem ünneplőruha, amelyet hordani kell. A műveltség a helytállás segédeszköze, a kifejezés szerszáma, a vállalkozás fegyverzete.” Kaiser László ennek szellemében kamatoztatta, amit az életben tanult. Dolgozott segédmunkásként, könyvtárosként, színházi és szinkrondramaturgként, szerkesztette a Szinkronika, a Műemléklap és a Polísz című

19 folyóiratokat. Életre hívta a Hungarovox Oktatási Stúdió és Kiadót. Hite és energiája tiszteletet érdemel. Egy helyütt így fogalmaz: „Vannak olvasók és vannak potenciális olvasók. Minden egy irányba mutat: a könyvek, a kultúra, az olvasás, a versek segítségével lássuk, láttassuk a látszat mögötti valót és igazságot. S aki látja, az tényleg értelmiségi – se zsoldot, se gazdát nem keres. Van remény? Van remény!” Alkotóként több műfajban jeleskedik. Verset, librettót, novellát, esszét, szociográfiát és kritikát is ír. Novelláiban a múltjában megélt és környezetében tapasztalt élmények társadalmi tablóvá, korrajzzá ötvöződnek, legyen szó a szocializmus évtizedeiről vagy napjainkról. Szerkezetük egyenes vonalú, mondatai világosak, szépen csiszoltak. Esszéiben, pályaképeiben és kritikáiban is lényegre törő nyelven közvetíti az információkat és kifejti személyes meglátásait. Figyelemre méltó az Elvált apák Magyarországon című szociografikus esszéje. Statisztikai adatok és interjúk segítségével felhívja a figyelmet az elvált és – különféle gyámügyi vagy bírósági anomáliák következtében – hátrányos helyzetű apákra. Elsősorban költőnek tekintjük őt. Első verseit a Vigiliában tette közzé, önálló kötete Üdvözlet a vándornak címmel látott napvilágot. Azóta rendszeresen publikál folyóiratokban, antológiákban. Verseiből egy csokorra valót baranyi Ferenc olaszra fordított, több költeményét megzenésítették. Verseit a szűkszavúság, a mély érzelmek jellemzik. Nem fél a sokak szerint divatjamúlt „nagy szavaktól”, amelyek megtöltik szikár formájú, rövid költeményeit. Mik is ezek a „nagy szavak”? Isten, ember, haza, tisztesség, szerelem – és hasonlók. ugyanazok, amelyekről Szabolcska Mihály és Ady Endre is írt. Két, egymással összebékíthetetlen költő. A különbség a formában és a nézőpontban mutatkozik. Egyikük nem tudott túllépni a megkövesedett formán és hangon, míg a másik új idők új dalaiban szólt ugyanarról, amiről előtte Balassi Bálint, Berzsenyi Dániel vagy Petőfi Sándor. Egyikük csak őrző volt, a másik egyszerre őrző és újító. Kettejük szembenállása modellértékű a magyar irodalomban. Kaiser László az őrző és újító költők közé tartozik. Néhány sorban, néhány versszakban társadalomkritikát fogalmaz meg, miközben teljes átéléssel ír hazáról, szerelemről, barátságról, az együvé tartozás eltéphetetlen kötelékeiről. Így látja a kort, amelyben él és alkot: „Nappalok üszkösödnek/fények éjszakához szöknek/sötétségben dorbézolnak/ kelő nyugvó vaksi holdak/Dérré dermed a parázs?/” Erőt meríteni és menedékért szeretteihez fordul. Verseinek két nagy múzsáját ismerjük: feleségét, Pereszlényi Helgát, aki egyúttal a munkában is társa, illetve lányát, Helgát, akihez az apai szeretet különösen szép vallomásait írta, mint a Harmatkezed című versében: „Kezed könnyű, mint a harmat,/harmatkezed ideadjad,/gyermekkezed nagy kezembe/ végtelenből végtelenbe…” Határtalan szeretet, négy sorban. Erről Weöres Sándor: Pára című vesének sorai jutnak eszembe: „Tág a világ,/mint az álom./Mégis elfér/egy virágon.” Örülök, hogy a Papp Árpád költő, író, műfordító, irodalomtörténészről elnevezett búvópatak-díj ismét méltó kezekbe került. Véghelyi Balázs A 2015 augusztusi díjátadási ünnepségen elhangzott méltatás rövidített, szerkesztett változata.


20 Prohászka László

Dabóczi Mihály életműve budapesten 2015. szeptember 4-én Dabóczi Mihály szobrászművész alkotásaiból nyílt tárlat a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény kiállítótermében. A megnyitó beszédet dr. Ritoók Zsigmond klasszika-filológus, akadémikus tartotta. Értő szavai hamar magával ragadták a szép számban megjelent közönséget. A professzor úr beszéde lélekben szinte kézen fogva vezette végig a hallgatóságot a kiállításon. Szólt a művész néha heroikusnak tűnő küzdelméről az anyaggal, és arról, hogy a tárlatlátogatókban is bennük él a forma. Valóban: ha valaki nem vágtatott végig a termeken, még napjaink rohanó tempója mellett is marasztalta a Dabóczi műveiből áradó harmónia és szépség. Megállni: ehhez igazi műalkotások kellenek, amelyek töprengésre, gondolkodásra késztetik az embert. Az erdélyi Marosszentkirályon született Dabóczi Mihály (1905–1980) élete és alkotói pályája megelevenedik a három tágas teremben. A teljes életmű bemutatása persze illúzió: ehhez többszörösen nagyobb alapterületre volna szükség, hiszen a művész – a változatokat is számítva – mintegy ötszáz alkotást, köztük közel száz érmet, plakettet és grafikát készített. A Sulyok Miklós művészettörténész kurátori közreműködésével megvalósult kiállítás remekül áthidalta a szinte megoldhatatlan problémát, egy jeles művész gazdag munkásságának teljességre törekvő bemutatását. Jó ötlet volt fényképtablókon bemutatni a köztéren álló alkotásokat, a közgyűjteményekben, illetve magántulajdonban lévő szobrokat, a megsemmisült vagy ismeretlen helyen lappangó plasztikákat. Gyönyörűek a fából faragott szobrok (Álom, Ballada, Emberpár), amelyeken egyszerre érződik a harmónia és az erő. Külön tárlókban kaptak helyet a kisplasztikák, a hófehér falakat pedig a mester grafikái díszítették. Szobrász-rajzokat nézni mindig külön élmény, hiszen ezek többek egyszerű vázlatoknál, bennük él a térbeli megjelenés dimenziójának ereje, a még ki nem bontott, szunnyadó plasztika. A „bennünk élő forma” – amire Ritoók professzor úr utalt megnyitó beszédében. A termeket járva, persze – természetszerűleg – mindenki a központi helyen lévő nagyobb szobrokat nézte, a falakon függő képekre láthatólag kevesebb figyelem fordult. (Pedig átütő erejű lenne egy, kizárólag Dabóczi-grafikákból rendezett kamaratárlat!) Dabóczi Mihályt 1930-ban felvették a budapesti Képzőművészeti Főiskolára, ahol 1935–38 között Kisfaludi Strobl Zsigmond tanársegéde volt. Már tanulóévei alatt kialakította saját formanyelvét, amelyre az 1930-as évek második felében Medgyessy Ferenc művészeti törekvései is hatással voltak. Művészi stílusa egyszerűsödött, alkotásainak belső

tartalma erőteljesebbé vált. A korszak divatos neobarokk stílusirányzata ekkor, és később sem kísértette. 1938-39-ben egy évet ösz töndíjjal Rómában töltött, ami termékenyítő hatással volt művészetére; leginkább Donatello szobrászata ragadta meg. A harmincas évek végén művészetére a modern formák mellett a székely népi gyökerek és a római iskola stílusirányzata egyaránt hatott. Ez a tudatos és megérlelt stíDabóczi Mihály luskeresés jól érződik az 1945 előtt készült valamennyi alkotásán. A második világháborút követően, a hadifogságból hazatérve Dabóczi számára nehéz évek következtek. A fordulat éve, 1948 után megnehezedett művészi pályája, hiszen azon kevés hazai alkotó közé tartozott, aki nem készített szobrot Leninről vagy Sztálinról, és felszabadulási emlékművet sem mintázott. Nem csoda, hogy jó ideig alig kapott komolyabb

Dabóczi Mihály: Kis lovas szobor

2015 szeptember – október köztéri megbízást. Életművében ezért jelentős csoportot képviselnek az ötvenes évek végén, és a hatvanas években készült épületplasztikai alkotások (Szent Margit, Kölcsey Ferenc, Tavasz, Erő, Archeológia). Ezek a munkák akkoriban nem számítottak kiemelt megbízásnak, inkább csak dekoratív feladatnak szánták a megbízók. Dabóczi azonban itt is komoly értékeket alkotott, melyek fényképen láthatók a tárlaton. A látogató kedvet kaphat arra, hogy egy hangulatos séta keretében, eredetiben is gyönyörködjék a kiváló művekben. A kiállításon viszont eredetiben látható Dabóczi Mihály egyik kisplasztikai remeklése, az 1957-ben mintázott, bronzból öntött Kis lovas. A kompozíció különlegessége, hogy nem a ló határozza meg a dinamikát, hanem a rajta ülő kisfiú, akiről a kedves esetlenség mellett, szinte sugárzik az erős akarat. (Csak sajnálni lehet, hogy e remek alkotás nagyméretű, köztéri kivitelezésére soha nem került sor.) A művész 1961-ben és 1966-ban hosszabb időt tölthetett Franciaországban. Találkozott Giacomettivel, járt Hans Arp meudoni műtermében. Hazatérése után kisplasztikáin új formákkal kísérletezett, több művét jellemezte absztrakció, sokszor szürrealista motívumokkal, esetenként kubista hangvétellel. Ezen ízig-vérig modern alkotások sorából több is megtekinthető volt a tárlaton, köztük a fából faragott, szuggesztív erejű Hirosima és a Viszi a víz. Külön figyelmet érdemel éremművészeti munkássága. Az 1930-as években készített sportérmei (I t a l o S a n t e l l i , Kabos Endre, Elek Ilona, Honffy Lajos, dr. Marosi Miklós) mellett, figyelmet érdemelnek zenei témájú alkotásai, a Bartók-plakettek és a Zongorista nő. 1973 és 1978 között éremsorozatot mintázott madarakról. Történelmi érmei: Lackner Kristóf és J. Oekolampad portréja. Érmei és plakettjei külön tárlóba csoportosítva mutatták változatos művészi korszakait. Milyen ember volt Dabóczi Mihály? A bejáratnál önarckép-fejszobra üdvözli a látogatót, az egyik teremben pedig a 30-as években róla készült fes t Dabóczi Mihály: Álló nő mény-portré látható,

21 mely az ugyancsak erdélyi születésű kortárs Bordi András alkotása. Mindezek persze külsőségek – még ha fontosak is. Ennél lényegesebb maga az ember és a művész. Dabóczi megalkuvást nem ismerő, egyenes ember volt és ihletett művész. Híve volt az igaz szónak, a tiszta művészetnek. Nem stílusokban, hanem formákban, témákban gondolkodott. Ez teszi életművét sokszínűvé és értékessé. A Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény kiállítótermében bemutatott szobrai, érmei és grafikái valódi élményt jelentettek minden művészetbarát számára.

Sorki Dala Andor A NYuGHATATLAN ANGYAL (Makovecz Imre halálára) Az ég és a föld keze összesimult kétezer-tizenegyben, amikor kiröpült közülük a Nyugtalan Angyal. Tárogató szólt. Érette imádkozott a kucsmás templomok hatalmasra faragott erdeje; – az ősi múltba visszavágyott, és az ökölbe szorított tornyok lelke virágsziromként kibomlott. Kelyhükben a bűneinket magára vállaló Krisztus, erős a hitben. Mindegy, hogy szemöldökét álomra eresztő fakunyhó, vagy az éggel ölelkező katedrális, ugyanaz a tér. Magyarul hirdeti harangja a szakrális lét igazát, homloka mögött sorsok széthajló öröklét-szirma: amint Hargita fenyveseit, hegyeit épületeibe írta. Mint Kós Károly, akivel már együtt tanakodnak a fényes végtelen rajzasztalánál; immáron örök hazát keresve a magyarnak. A végzete ennek a népnek, hogy nagyszerű legyen, meredélyes, égi hágókon menetelve, zarándokolva... Metsző szemű, áldott kezű székely ácsok faragják gyökereitől az égbe felnyúló Életfához a nagyszerű létrát, melynek első fokára hágott fel ez a nép. Szavakból tett születik, követve az Igét, és a beton -, üveg-, acéltornyok mind összeomolnak, mint az építő gondolat forgácsai, nyomuk sem marad... De fároszai a kivirágzó organikus akaratnak állani fognak; egymásba karoló átívelések, melyek szerelmesek a térbe. Az Építész lebegő álmaként ez az otthonunk, – marasztal. A világegyetem szívverése, a teremtő Isten vére ott lüktet bennük az ősi szenvedély: a Halhatatlan, melynek csillag-cseppjeit az égbolt kristálypoharába tölti a mindig alkotó, érettünk aggódó Nyugtalan Angyal. A magyar organikus építészet jeles képviselője 2011. szeptember 27-én hunyt el. „A magyar szerves építészet feladata, hogy szolgálja az Európai Közép ezoterikus létét.” „Kezdettől azt az egy épületet szerettem volna megépíteni, amely az emberiség kezdete előtt már állt.” Makovecz Imre


22

A tárlatlátogató gondolatai A budai Várban a hajdani Honvéd Főparancsnokság épülete, melyet a mai kornak megfelelően állítottak helyre, a Magányos cédrus – Csontváry géniusza című tárlatnak adott otthont. Úgy tűnik, hogy mai építészeink a vakolatlan belső falakat kedvelik. A kiállítás a kétszintes épületet elfoglalja, csak elvétve van fehér falfelület (gipszkarton ?), vagy fény-fal (Mátrai Erik: Neonfolyosó installációja), vagy „kerengő” folyosó, illetve a Baalbek és Mária kútja Názáretben című monumentális képek terme stukkóval és bronzlámpával, néhány fehér márvány lépcsőn lefelé lépdelve láttatja magát. Méltó helyre kerültek ezek a festmények. Ötletes az interaktív megoldás, és az is, hogy térkép segítségével bemutatják Csontváry Kosztka Mihály Tivadar (1853-1919) utazásának helyszíneit. A tárlaton filmek (Mispál Attila rendezte kis, játékos spotok a festő életéből, illetve Dér András riportfilmje segítik a nézőt/látogatót. Újszerű a Néző és nézett cím alatti arcokat bemutató képek sora, amelyet a piktor önarcképe zár. A pillangók, illetve a kitömött madarakról készült festmények külön csokorban sorakoznak. (Egyébként Csontváry életrajzában említi, hogy első olajfestménye – 1893 – a Pillangók volt). Ezek a korai próbálkozásai még nem sejtetik a nevezetessé érett koloristát, aki kezdetben Tivadar néven jegyezte alkotásait. Csontváry néven a Nemzeti Szalon 1900-ban megjelent katalógusában szerepel. A termekben tematikus csoportosításban láthatók Csontváry jellegzetes motívumai: épített környezet és természet, antik romok öröksége, a fény, az ég, a nap. A patikus/jogász negyvenegy éves korára teremti meg művészi útjának anyagi feltételeit. Alkotó munkájának még húsz év sem adatik, hogy „nagyobb legyen Raffaellonál”, de mégis…Ma együtt emlegetik V. Van Gogh (1853-1890) és Aba Novák Vilmos (1894-1941) festőkkel. Az élénk, világos színek derűt és harmóniát árasztanak. A hatalmas méretű kompozíciók lehet, hogy képeslapként hatnak, de a látogatónak örömet szereznek. Rácáfolnak Bernáth Aurél (1895-1982) a neves festő, művészeti író megállapítására, aki a következőket írta: Csontváry elmebeteg, dilettáns …művei szánalmas kocsma dekorációk.” Ennek ellentmond A test átszellemülése címmel kiállított két ismert cédrus kép is. A libanoni cédrusok több ezer évig élnek/állnak. (A hagyomány szerint Salamon király templomát is ilyen fából építették.) Ismereteink szerint Csontváry konkrét élmény hatására festette a Magányos cédrus és a Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban című képét. Mindkettőben dekoratív módon jelennek meg a pasztell színek, de ötvöződik a realizmus az isteni tökéletességgel. (A fa az örök megújulás szimbóluma, az alakja és a színek harmóniája is a fenségességet tükrözi.) A pécsi Csontváry Múzeum képanyagából budapesten rendezett igényes tárlat Gulyás Gábor kurátort és dr. Dalos Eszter rendezőtársát dicséri. Az életmű kiállítás december 31-ig, hétfőtől vasárnapig 10.00 – 18.00 óráig tekinthető meg a budapest I. kerület, Dísz tér 17. szám alatt. Harangozó Ágnes

Rudnai Gábor CSONTVáRY: MAGáNYOS CÉDRuS Hogy szálljon az, kit megszokások gyökérzetével visszaránt a múlt? A múltból sarjad és jövőt keres, a csend falát hiába verdesi, társba, hitbe nem fogódzhat. Élő kereszt vagy, önmagad bitója, késes magányod rajtad ejt sebet, az évgyűrűkbe gyűlt tapasztalat alázva görbít, lassú kínhalál, míg önnön lázaidtól üszkösen elringat, altat, elsirat a fonnyadt mellű földanya. Nem matematika hogy a tehetségesebb vagy erősebb viszi-e a babért. A szerencse kiszámíthatatlan, rá alapozni végzetes, de olykor társul szegődő szövetséges, amelyik egy gikszerrel a biztosan elbukottat viszi diadalra. Elég egy megbotlás a lépcsőfokon, szemedbe röpült a muslinca, célpontot takaró váratlan porfelhő, elsíkosult pálya, ellenérző szűritag: megváltozik a pontozás eredménye, lebillen a mérleg karja. Fölüvölt a másiknak hahotázva a szurkolók izguló csoportja. Szeretek dolgozni ahogy a Föld is szívesen termi a búzát, gyümölcsöt, rózsáit. Prokop Péter


23

Köszöntjük Keres Emilt

Ez év júliusában ünnepelte kilencvenedik születésnapját a szombathelyi születésű színművész. Munkásságát Kossuth-, és (kétszer) Jászai Mari-díjjal, Kiváló- és Érdemes Művész címmel ismerték el. 2004-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével tüntették ki. Az ünnepi Könyvhétre jelent meg – a Hungarovox Kiadónál – A kettős álarc egyik fele című verseskötete, mely 1939 és 2015 között született költeményeit gyűjtötte csokorba. „Hány élet volt ez, s hányféle világban?” Így kezdte első verseskönyvének egyik szonettjét annak idején Keres Emil. A kérdést felteszi önmagának most is, amikor válogatott kötettel rukkol ki. És megkapja a választ, aki elolvassa a Kettős álarc egyik fele lírai darabjait. Mert a szín-művész, a versmondás élő klasszikusa újra csak mindenkinek mondja el – Karinthy „receptje”szerint – azt, amit nem mondhat el senkinek. Tehát vérbeli költőként áll elénk ezúttal is. Lenyűgöző kendőzetlenséggel vet számot művészi pályafutásával és azzal a kilencven évvel, amit megélt. A szép című verse elé Rilke-mottót választott: „Oszd a szépséget, pazarold, szótlanul, számolatlan.” Hát ezt tette, belső parancsra, évtizedeken át, mondva is, írva is a verset. Életem nagy ajándéka az ő barátsága. Már kezdő íróként is műveim leghivatottabb tolmácsolója volt. Örülök, hogy – jó ideje már – pályatársat is tisztelhetek benne. Baranyi Ferenc

fotó:Geröly-Bársonyi Hilda

Elismerések

Keres Emil

Kiemelkedő színvonalú munkája elismeréseként Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozat kitüntetést:

ÖNIRóNIKuSAN SIKERRŐL (Egy premier után) Az öniróniám egy menekülés, futás az elismerések elől. Összekuszálja azt, ami túldicsért, sejtve-tudva: a dicshimnusz az öl. E rejtőzködő derűs védekezés így csak gazdagítja szép önerőm, vizsgáztatgat, elismerem, hisz merész, ki portréját elrajzolni felnő. Hogy most e szonettem miről is szóljon? Legyen bevallása hát annak is: az ember bizony a hitének hódol, főleg akkor, ha álarcosan pózol, mert legjobban sajátmagának hisz, amíg arcélén így-úgy fintorít.

A TÖPRENGŐ SZÍNÉSZ Nehéz így, ki tudja hányad magammal, könnyebb annak, ki csak önmagával van, hisz ennyi igazság közül már egy sem igaz, hogy mindezt tudom, már az se vigasz.

Béresné Szöllős Beatrix cimbalomművész, zenetanár; Faragó Laura énekművész, népdalénekes, zenepedagógus, A Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetést: Kulcsár Edit az Erdély Művészetéért Alapítvány ügyvezetője, a Vármegye Galéria vezetője; Rieger Tibor szobrászművész Szappanos István festőművész, a Kecskeméti Főiskola Tanítóképző Főiskolai Karának nyugalmazott főiskolai tanára; A Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést: Czinege Edit a tiszakécskei Református Kollégium általános Iskolájának és Gimnáziumának pedagógusa, újságíró, keramikus kapta.


24

Elhunyt Ács József Ferenc

Miklós János emléke

Amikor évekkel ezelőtt Érdhez és hű társához Valériához kötődően megismertem, már súlyos beteg volt. Ez azért fontos körülmény, hogy nyomatékosítsam: a magát magyarul nehezen kifejező művész személyisége átváltozott, magatartása izgatottá vált, koncentráló készsége fokozódott, amikor az 1956-os magyar forradalom- és szabadságharc került szóba. ács József egész küzdelmes életének három eszme és érzés adott értelmet: az 1956-os forradalom- és szabadságharc emléke, a festés, mint gondolatainak művészi kifejezése, valamint a vele élő asszony, alkotótárs és múzsa szeretete. A Diósgyőrben született és bányában dolgozó fiatalember – aki már korábban is vonzódott a rajzhoz, festéshez, s igyekezett képezni is magát – húszéves volt, amikor elemi erővel kitört a magyar forradalom. A miskolci események ács Józsefet is magukkal sodorták. Határtalan lelkesedése azonosította a történésekkel. Amikor november elején biztossá vált a bukás, neki sem volt mérlegelni valója, hogy menjen-e vagy maradjon. Élni akart, menekülnie kellett. Messze, Kanadáig sodorta az élet, ahol különböző tanulmányokat folytatott. Egyetemre járt, kultúrmérnöknek készült, de egyre inkább előtérbe került, majd meghatározóvá vált életében a festés-rajzolás, s 1970ben a szellemi szabadfoglalkozást választotta. Önművelő alkata szívta magába az ismereteket, és a Magyarországról hozott szenvedélyből életre szóló hivatás lett. Szíve azonban mindig haza húzta. Vágya valóra válására a rendszerváltás teremtette meg a lehetőséget. Végre feloldódtak a feszültségek, és rajzaiban, festményeiben megörökíthette az 1956-os forradalom- és szabadságharc eseményeit, melynek emlékeit szívében, lelkében hordozta. Az események tanújaként készítette el legendás 56-os rajzsorozatát, mely egyetlen kiállításáról sem hiányozhatott, s melyek úgy a hazai, mint a külföldi tárlatlátogatóknak katartikus élményt jelentettek. ács Józsefre nagy hatással voltak a kanadai táj- és városélmények, melyek megörökítése során alakította ki sajátos expresszív festői stílusát.

Egy esztendeje hunyt el Belényesen a magyar művészeti élet egyik jeles egyénisége. Miklós János tanár, festőművész, grafikus, aki mindig a FeketeKörös völgyét tekintette szülőföldjének. Egyetemi tanulmányait a Kolozsvári Ion Andronescu Képzőművészeti Főiskola Rajz szakán végezte, majd a Nagyváradi Egyetem Képzőművészeti Szakának Festészeti tagozatán másoddiplomát szerzett. Pedagógusként éveken át tanította rajzra a belényesi diákokat, egy ideig az iskola aligazgatói tisztét is betöltötte.

1936 – 2015 A magyar múlt emlékei is élénken foglalkoztatták. Olyan hazáját szerető ember volt, akinek művészi ars poeticáját ez a szellemiség hatotta át. ács József élete során küzdött a szabadság eszményeiért, harcolt 1956 forradalmi emlékének megőrzéséért, azon értékek átmentésére törekedett, melyek a forradalom eszemeiségében gyökereztek. A hazatérés öröméhez társult sikeres párválasztása, akinek személyében megtalálta támaszát az alkotói sors kiismerhetetlen megpróbáltatásaiban. Nem fogadta el az üzletelésekre, privatizálásokra is épülő új magyar világot. Festészetének erényei összefonódtak személyiségének nemes értékeivel, és gazdagították a magyar képzőművészet kincsestárát. Fájdalommal őrizzük egy különösen küzdelmes élet tárgyi hagyatékait és örökérvényű gondolatait. Feledy Balázs A 2015. július 31-én az Érdi Köztemetőben Szedlacsek Emília olvasatában elhangzott gyászbeszéd szerkesztett, rövidített változata. Ács József 1983-ban lépett egyesületünk tagjai sorába. Rendszeresen szerepelt kollektív kiállításokon. Az egyesület szervezésében az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Kollégiumában, Kőbányán a hajdani Pataky Művelődési Központban és a Gazdagréti Közösségi Házban láthatták alkotásait az érdeklődők. A gyászszertartás után az Érdi Vigadóban tárlattal emlékeztek a művészre.

1949 – 2014 Művészi pályafutását a műfaji sokszínűség jellemezte. Ex Libriseit a világ sok országában bemutatták. Kisgrafikáiban az erdélyi motívumok jelentős szerepet kaptak. 2005-ben igényes nyomdai kivitelben látott napvilágot Száz rajz című albuma. Külön fejezet munkásságában az emlékoszlopok és térplasztikák készítése, melyek többsége kulturális értéket teremtő fafaragó táborokban készült. A Művészetbarátok Egyesületének is tagja volt. 1996-ban résztvett a Lakiteleki Népfőiskolán szervezett képzőművészeti alkotótáborban. A Romániai Magyarok Demokratikus Szövetségének bihar megyei testülete Zsisku János szórványdíjjal tüntette ki. A névadó belényes református lelkészeként szorgalmazta a magyar és román nép közti megértést, a szórvány magyarság megőrzését.


25

Kardos István 1937–2015

Az alkotásról és a műveltségről

Mecsekszabolcsi bányász família negyedik gyermekeként született. Családjával a második világháború végén kitelepítették. Rajzkészségét felismerve Gebauer Ernő tanítványa lett. Iskolai tanulmányait Pécsett építőipari technikumban – Bezzeg Zoltán és Bizse János irányításával – folytatta. Szabadidejében kórusban énekelt, rajzolt és festett. Kiállításokon 1994 óta szerepelt, első önálló tárlata a Székesegyház Kocsis László termében volt. Pécs épületeit, tereit, utcáit és szobrait rajzolta. Képei őrzik Pécs múlt századi hangulatát. Pályája egyik legszebb emlékének, művészeti ismeretei gyarapításának tekintette a Lakiteleki Képzőművészeti Alkotótáborban töltött napokat. „Életemből egy szakasz” címmel 2011-ben egyesületünk pécsi csoportja mutatta be alkotásait. Hosszú, súlyos betegség után augusztus 30-án Pécsett érte a halál.

Az alkotó szellemű és tehetségű embernek nincsen joga ellopni valamit az önműveléshez szükséges időből az alkotás számára. Nem olyan fontos, hogy mindennap írjál; fontosabb, hogy mindennap olvassál. A művelődéshez mindig legyen időd, mindennap. Mert nem biztos, hogy használsz hazádnak és az emberiségnek, mikor alkotsz valamit; isteni kegyelem kell ehhez. De bizonyos, hogy használsz magadnak is, hazádnak és az emberiségnek is, ha mindennap időt adsz lelked művelésének, elolvasod a kivételes alkotószellemek valamely művének egyik szakaszát, pontosan megismersz egy igazságot vagy ismeretet. Nem fontos, hogy sok író legyen egy közösségben, de fontos, hogy sok olvasó legyen. Nem fontos, hogy te szövegezd meg a szépet és igazat; fontosabb, hogy megismerjed. Márai Sándor

Márai Sándor ZSOLTáR A gyönyör fáj Kéjes a bánat Erős sodrával Örökre árad Ha elhord messze Visszahoz egyszer Mély folyóteste Úgyse ereszt el Partok dalolnak A fák jó zöldek Ne bántsd a csöndet Ki gondja a holnap? Karikakörbe Útját e görbe Pályán tán járja a föld, talán nem A célt ne kérdjed A nap talán áll Az élet régibb A halálnál ámen

Kürthy Sándorné Kürthy Sándor festőművész, Művészeti Tanácsunk hajdani nagy tiszteletű vezetőjének özvegye Szijjártó Emília (sokunk Emikéje) életének 90. évében türelemmel viselt betegség után Budapesten elhunyt. A gyászszertartáson, a Magyar Szentek Templomának úrnatemetőjében az egyesület képviseletében Geröly Tibor, Kőhegyi Gyula és M. Kass Judit helyezte el az emlékezés, a kegyelet virágait.

Petővári Gyuláné A Váci Híradástechnikai Anyagok Gyára könyvtárvezetőjének, Petővári Gyulának özvegye 1980-tól volt egyesületünk tagja. Több rendezvényünkön családostól megjelentek, irodalomtörténész lányuk dr. Petővári Ágnes rendszeres előadója klubestjeinknek. A kilencven éves korában elhunyt Vilma asszony hamvait a budapesti Szent István-bazilika altemplomában – férje mellett – helyezték örök nyugalomra. A gyászszertartáson a Művészetbarátok Egyesületének nevében Geröly Tibor helyezte el a kegyelet virágait.

Szalay Lajos rajza az 1956-os forradalom- és szabadságharc sorozatából Húsz esztendeje húnyt el a két világháború közti magyar grafika iskolateremtő mestere. A Képzőművészeti Főiskolán 1927-1935-ig tanult. Műveit szimbólikus tartalom, expresszív forma, mesteri rajz jellemzi. 1946-tól Párizsban, Argentínában, majd az Egyesült államokban élt, ahol Genezis sorozatát megjelentette. A Magyar Nemzeti Galériában 1972-ben nyílt retrospektív kiállítása. Rajzaiból 1984 októberében a Vigadó Galéria rendezett nagyszabású tárlatot. Feleségével1988-ban végleg hazatelepedett. Miskolc városától kapott lakást és önálló kiállítóhelyet. 1993-ban díszpolgárrá választották. A Szentpéteri kapui temetőben helyezték örök nyugalomra. (forrás:Grafikusok Adattára)


26

Sokoldalú festő, grafikus

Szabó Tibor politológus, filozófiatörténész, festő, grafikus 1945-ben született Szegeden. 1968-1969-ben Párizsban, az École des beaux-Arts-on tanult,

Olaszországba, Franciaországba, Kanadába és Japánba. Több alkalommal járt ösztöndíjas tanulmányúton a Római Magyar Akadémián (1975-94), valamint Hollandiában, Kínában, Angliában, belgiumban, Franciaországban. 1997-ben megkapta a firenzei Accademia Casentinese Dante-díját. Szakíró. Műkritikákat, művészeti írásokat közöl folyóiratokban (Művészet, Tiszatáj, Szeged), hetilapokban (Élet és Irodalom) és különböző katalógusokban. Tájképeit, városképeit, urbánus hangulatokat ábrázoló grafikáit (Tiszatáj, 1998. január), pasztell-képeit (Comói tó, Szicíliai táj, Tabán) és olajfestményeit (Alsóvárosi templom) a rajzosság és a gazdag színvilág kombinációja jellemzi. Törekszik a konstruktív megoldásokra. Tagja a Szabad Képző- és Iparművészek Országos Szövetségének valamint 1998 óta a Művészetbarátok Egyesületének. Franciaországban Sochaux városában egy közelmúltbeli gyűjteményes kiállításon három képe szerepelt:

Képzelgések hálójában Szentiday Klára Mária (magánkiadásban megjelent) új kötete valóságos problémakört elemez, s a regény részben megtörtént eseményekre épül. Mondhatni, az egyezés a valósággal nem csupán a véletlen műve, noha a történetet átszövi, kiszínezi az írói fantázia. A családregénynek induló eseménysort krimi-elemek is motiválják, miközben a regény három fontosabb szereplője között egyre bonyolultabb és zavarosabb lelki kapcsolatok szövődnek, melyek középpontjában – természetesen – egy férfi áll. „A szerelem ellentétes érzelme nem a gyűlölet, hanem a közöny!” – állapítja meg az egyik szereplő. És megoldódik-e bármi is egy ember halála árán, vagy a történet ettől csak még bonyolultabb lesz? Az író gondosan elemzi miféle személyiségtorzulást képes előidézni az elfojtott szerelmi szenvedély, s arról is szót ejt, hogy a múltbéli tragédiák miként befolyásolják a képzelgésekre hajlamok, érzékeny lelkületű főhősnő sorsát. Az izgalmas, fordulatos mű néhány társadalomfilozófiai és pszichiátriai problémát is felvet, egyben tanúsítja, hogy a „boldog vég” jobbára csak azoknak adatik meg, akik erőszakosak, céltudatosak, s amellett kissé gátlástalanok is. Fülszöveg

Blitz jubileum

Szabó Tibor: A Párizsi Notre-Dame 1971-1974-ig az ELTE filozófia szakát látogatta. Mestereinek Diószegi Balázst és Kajári Gyulát tartja. Képzőművészeti tanulmányait besançonban az École des beaux-Arts-ban, azután pedig önképzés útján végezte. Szegeden a tanárképző főiskola tanára. Több alkalommal járt ösztöndíjjal Rómában. 1994 óta készít grafikai munkákat, pasztell-, és olajképeket, vegyes technikájú festményeket. Képei eljutottak

a Tihanyi táj, a Boglár és egy Danteportré, melynek felhasználásával készítették azokat a plakátokat, amelylyel a nemzetközi tárlatot hirdették. Szabó Tibor egyúttal tagjává vált az Artistik Move Europe című nemzetközi (francia, svájci és magyar tagokból álló) művész csoportnak. Vezetője a magyar származású festőművész Thérèse Géhin, aki férjével, a szobrászművész Guy Géhin-nel szervezi a tárlatokat.

Május végén került sor a mosonmagyaróvári XV. Nemzetközi Művésztalálkozó, blitz kiállítás és Alkotótábor ünnepélyes megnyitására a Fehér Ló Közösségi Házban, a Pintér Éva festőművész vezette Tallós Prohászka István Művészeti Egyesület szervezésében. A találkozón megjelent dr. Árvay István, a város polgármestere, Kránitz László a Mosoni Polgári Kör elnöke, Domsitz Tibor Somorja képviselője és Geröly Tibor a Művészetbarátok Egyesületének elnöke. Dr. Nagy István parlamenti államtitkár méltatta a kiállítókat és alkotásaikat, Dr. Iváncsics János alpolgármester pedig az ünnepi műsor után emléklapot adott át a résztvevőknek. F.M.


Barcsi elismerés

27

Kőbánya díszpolgára

Kitüntetés

Egy hűséges kőbánya-kertvárosi dr. Som László afféle egyszemélyes népi kezdeményezést indított – amelyhez aztán sok kerületi lakos csatlakozott – azért, hogy Kőbánya festőművésze, Meiszter Kálmán díszpolgári címet kapjon.Volt foganatja az aláírásgyűjtésnek: 2003-ban Kőbányáért-díjat, 2011-ben a Kőbánya Kiváló Művésze elismerést, idén pedig életének kilencvenedik évében kerülete díszpolgárává választották. A Képzőművészeti Főiskolán Papp Gyulától, később pedig Kmetty Jánostól és Bán Bélától sajátította el a szakmai fogásokat. Festészetének kialakulásában fontos, meghatározó szerepe volt Barcsay Jenőnek és Krocsák Emilnek. Barcs János A jelenleg Szigethalmon élő Petőfi-, és Váci Mihály-díjas író barcson született. 1927-ben Kampf Jánosként látta meg a napvilágot. Fiatalon elkerült a szülői háztól, de mindig büszke volt Somogy megyei származására. 1949 óta jelennek meg írásai. 1991-95 között a Magyarság Jövője főszerkesztője volt. Verseiben és novelláiban gyakran emlékezik városára, gyermekkora barcsi élményeire. Műveiből: Hosszú virrasztás; Fekete barázdák; Falak oltárán (versválogatás); Rezdül a táj (gyermekversek); Hajnali staféta futam; A Dráva-parttól Szicíliáig; Frontszakácsok – Negyedik házasság; Fodor András–barcs János levelezése; Lengyelek (kétnyelvű trilógia); Gyermekálom (versek). Napilapok, folyóiratok, antológiák rendszeresen közlik írásait. G.T.

Barcs János A FEKETE MADARAK A fölöttem sötétlő egek alatt csaknem elvittek a fekete madarak: megragadtak, szárnyuk alá vettek, nehéznek találtak – s aztán letettek. Itt vagyok újra, hajnalra ébredtem: világot látni, új bérletem megvettem: – S látom a célt, az új célszalagot, ami előttem, megszűrt fényében ragyog!

Kiss Melitta (fotó:Kiss László) A Szent Istvánhoz kapcsolódó ünnepkör, a Székesfehérvári Királyi Napok keretében került sor a 2015. évi Szent István Emlékérem és Díj átadására Székesfehérvárott. A Művelődési Házban rendezett ünnepségen Kiss Melitta, a Magyar Örökség és Európa Egyesület titkára kapta az elismerést tudományos munkássága, a magyarság szellemi kincseink felkutatása, megőrzése és a határon túli magyarság támogatásának elismeréseként. Meiszter Kálmán Immár több mint harminc esztendeje hangulatos együttlétre, baráti találkozóra, beszélgetésre hívja borsika utcai kertes-műtermes házába barátait, ismerőseit, a művészetek szerelmeseit. A NapSziget a Művészetekért Alapítvány

T. Ágoston László író, újságírót Bólya Péter-díjban Payer Imre költő, irodalomtörténészt Bánkuti Miklós-díjban Koday László festőművészt Búza Barna-díjban részesítette.

Győri Dezső HA EGYSZER ELFOGYuNK (A Márciusi Frontnak) Sokszor nem bírok elaludni, forró az ágy, dobál a hab, álmot látok: a népem sorsa nem nagy temetés – sorvadás. S felnyögök, mint a gályarab. Nem értem magunk s téged, Isten, hát nincs szíved, hát nincs eszünk? virágtalan lesz kalapod, s kár lesz, ha egyszer elfogyunk, s nagy kár, ha egyszer nem leszünk. 1937.


28

Vásárhelyi panteon

Mayer József emlékszoba

Kenéz Heka Etelka adományával a hódmezővásárhelyi Bessenyei Ferenc Művelődési Központ erre a célra kialakított oldalfalán a jeles vásárhelyi személyiségekre emlékező panteont alakítottak ki. 2013-ban Kenéz Ernő és Ilosfalvy Róbert operaénekesek, valamint Antal Imre zongoraművész domborművét helyezték el. Az arcképeket Lantos Györgyi és Máté István szobrászművészek mintázták. Ebben az esztendőben Lontay Margit színművész, Várhelyi Endre színházi rendező, opera énekes, Bibó Lajos író, drámaíró, újságíró, színházi lapszer kesztő és a mecénás Kenéz Heka Etelka portréjával gyarapodott a kiválóságok „társasága”. Ez utóbbiak is ugyancsak a Lantos-Máté szobrász házaspár alkotásai. Az elmúlt évszázadban születettek közül még jó néhány művésszel dicsekedhetnek a vásárhelyiek, és abban bíznak, hogy hamarosan újabb arcképek kerülhetnek a művelődési központ falára.

Dr. Mayer Ákos azzal a kéréssel fordult Herczeg Gyulához, a dombóvári Múzeum Megálló szakmai vezetőjéhez, hogy segítse abban, hogy édesapja Dr. Mayer József (1937-2014) nyugalmazott MáV főtanácsos, közlekedéstudományi műgyűjtő hagyatéka, gyűjteménye az érdeklődők számára megtekinthető legyen. Elmondta, hogy az országban több helyen is felajánlotta az igen értékes vasúti témájú kollekció átadását, de annak csak raktári elhelyezését vállalták volna. Miután a dombóvári gyűjteménynek lehetősége adódott újabb kiállítóterek kialakítására, örömmel vállalták, hogy emlékszobát nyitnak, ígyistisztelegve munkássága előtt. A tárlat rendezésében értékes segítséget nyújtott Fodor Lajos és Aba István nyugalmazott vasutas. Dr. Mayer József a MáV Tisztképző Intézetének elvégzése után 1966-ban doktorált a Pécsi Tudományegyetem állam- és Jogtudományi Karán. Ezt követően a MáV Vezérigazgatóság Kereskedelmi Szakosztályán az árufuvarozási Osztály vezetője volt. A Közlekedéstudományi Egyesület szakosztályi titkára, a MáV História bizottság vasúttörténeti tagozatának vezetője, és 2001-től haláláig a Művészetbarátok Egyesületének tagja volt. A köztiszteletben álló gyűjtő fia hálával gondol azokra, akik segítették abban, hogy a raktárak sötét polcai helyett Dombóvárott az érdeklődők hetente kétszer (kedden és csütörtökön 14-16 óra között) megtekinthessék édesapja felbecsülhetetlen értékű dokumentumait. G.B.H.

Geröly-Bársonyi Hilda

Kenéz Heka Etelka bÖLCSELET Vágytól égve osztotta szét Az ég alatt a birtokát Egy bölcs, késztette őt Az Isteni Tökéletesség, óh, én minden reggel áldozom az Úrnak Egy pohár tejjel, hogy Istenemhez közelebb jussak.

bÖLCS A halandókat nem a belégzés és kilégzés élteti. Az ad nékik életet, Ki e kettőt is működteti. A költő „Erény, erkölcs, becsület” című kötetéből.

Csepeli Szabó Béla EMbEREK Ha didergő, fáradt embert sodor utamra a sorsa, én is mindjárt vele fázom, s kulacsomból megkínálom egy-két cseppnyi pálinkával, s ha idegen, ha barátom, duruzsoló kemencetűz izzik fel érte a számon…


29

Hírek Krúdy Gyula születésének 137. évfordulója alkalmából október 8-án a Kéhli Vendéglőben emlékestet rendez a nevét viselő irodalmi kör. A műsor házigazdája Fenyves Mária Annunziáta és Király Lajos, díszvendég Krúdy Melinda. A programban a 90. születésnapját ünneplő Keres Emil többszörösen kitüntetett színművész és Tálas Ernő operaénekes is szerepel. A X. Lábatlani Művésztelep jubileumi kiállítását július 17-augusztus 15 közötti időben láthatták az érdeklődők a helyi művelődési házban. A.Bak Péter gyűjteményes jubileumi kiállítását október 19-én a Lábatlani Gerenday Közösségi Házban dr. Bárdos István művelődéstörténész nyitja meg. November 20-ig látogatható. Grafika és porcelán A.Bak Péter gyűjteményében címmel november 23-án nyílik tárlat a Kovács Attila Galériában (XVI. Havashalom u. 43). Január 8-ig tekinthető meg. A Tatabánya Alkotó Művészeiért Alapítvány őszi tárlata a Tatabányai Múzeumban október 16-tól november 4-ig látogatható. Góg János válogatott és új versei az ünnepi Könyvhétre jelentek meg a Hungarovox Kiadó gondozásában. Kallai Sándor alkotásaiból Fényszakok címmel Veszprémben a Lovassy László Gimnáziumban (Cserhát ltp. 11) rendeznek kiállítást. A tárlatot Hegyeshalmi László nyitja meg, melyet november 20-ig látható. Lizák Pálma a bács-Kiskun megyei Költők és Írók baráti Köre és a Toll és Ecset Alapítvány pályázatán – melyet a második világháború befejezésének 70. évfordulójára hirdettek – különdíjban részesült. Versének címe: Rongybaba. Mándoki Halász Zsóka alkotásaiból a Szentlőrinckátai Faluházban augusztusban nyílt tárlat, ahol a festőt László Elemér festőművész méltatta. A Muzsikál az Erdő Alapítvány képzőművészeti pályázatán Szántó Sándor Tahitótfaluban élő festőművész Zenél a királyhágói erdő című alkotása második díjat nyert. M. Kass Judit tárlata Mogyoródon a Juhász Jácint Művelődési Házban szeptember 4-11-ig látogatható.

Kallai Sándor: Árnyékban Sallai Lajos festményeiből a gyomaSzappanos István Hetvenkedés című endrődi Vidovszky béla Helytörténeti kiállítása november 5-én a bozsó GyűjGyűjteményben (Kossuth u. 11) renteményben nyílik (Kecskemét, Klapka dezett tárlatott október 1-jén Banner u. 34). Az alkotót Feledy Balázs műZoltán nyitja meg, melyet november vészeti író méltatja. A tárlat december 13-ig tekinthetnek meg az érdeklődők. 13-ig tekinthető meg. A Dusnoki Önképző Kör tíz tagKeczely Gabriella Barangolások a jának rajzaiból a hubArt Galériában műfajok között című kiállítását október október 10-én nyílik tárlat. A kiállí13-án a Vasas Művészegyüttes Galériátott alkotásokat bolyki Lajos elemzi. jában (VIII. Kőfaragó u. 12.) Kemény Simonné Dulai Mária BarangoJános nyitja meg. A tárlat november 6-ig lásaim címmel készült tájképeit és a látogatható. Kiskőrösi-Turjános kincsei kavicsokon Szánthó Imre (1925–1998) festőcímű kiállítását október hónapban teművész, Szentendre díszpolgára alkokinthetik meg az érdeklődők a Soltvadtásaiból emlékkiállítást rendeztek kerti Városi Művelődési Házban. Szentendrén a Pannónia u. 10. szám Kiss István 70 év – 70 kép című kialatt, hajdani műtermében, mely előállítását szeptember 11-én Dunapazetes egyeztetés alapján látogatható. tajon az unitárius templomban Kiss Gy. Csaba egyetemi tanár nyitja meg. Tájékoztatásul Az Art 16 Művészcsoport téli tárlatát dr. Kelényi István méltatja november 25-én az Erzsébetligeti SzínA Wesselényi utcai Közösségi Ház házban (XVI. Hunyadvár u. 43/b), mefelújítása közben kiderült, hogy az épülyet 2016. január 10-ig tekinthetnek let fűtési rendszerét is korszerűsíteni meg az érdeklődők. kell. Ez hátrányosan érinti egyesüleEgy szemtanú – Debrecenyi István tünket, mert a heti programokat vál– korabeli fotói idézik október 21-én tozó helyszíneken kényszerülünk taraz 1956-os budapesti eseményeket a tani. A K11, a Róth Miksa Emlékház balatonkenesei Kultúra Házában. és a TIT Stúdió ideiglenesen ad ottAz Art 16 Művészcsoport tagjai hont rendezvényeinknek. Időigényes kamara-kiállításon emlékeznek az 1956a technikai feltételek megteremtése os forradalom- és szabadságharcra, és a bérleti költségek is magasabbak. mely november 17-ig látogatható. A „vándorlásért” programjaink látoA.Bak Pétert a MAOE Komáromgatóinak és tagtársainknak a megérEsztergom megyei képviselőjének vátését kérjük. lasztották. Megbizatása öt évre szól.


30

Vélemények Kedves Hilda és Tibor! Köszönöm a gratulációt, az önvallomásom közlését, jól esik az embernek így hatvanöt után. Alaposan elolvastam a közgyűlési beszámolót. Korrekt a jegyzőkönyv. Jó lenne békességre jutni, mert rövid az élet. Én tudom mit jelent társaságot vezetni. Nincs érte köszönet. Ekkora céget, ennyi programmal, színvonalasképes újsággal vezetni, szolgálni, kiszolgálni a tagságot, nem gyerekjáték. Közben koszorúzni, rohangálni temetésről temetésre, mert látom, olvasom, hogy fogyatkozunk. Pályázatokat írni, ami kész őrület, és pénzügyileg is fenntartani évtizedeken keresztül egy ekkora létszámú egyesületet, ahol még a tagdíjakért is könyörögni kell (tisztelet a kivételnek!), ebbe csak belefáradni lehet. Máshol a heti programokon való részvételért be kell dobni kétszáz, vagy háromszáz forintot a perselybe. Itt meg ingyen van az előadás, a filmvetítés, a koncert, stb. Annak idején a Magyarok Házában dr. Szíj Rezső professzorral együtt tartottam irodalmi, művészeti és egyéb előadásokat. Kiss Zita, Juhász Erika és mások a megmondhatói, hogy kitettem egy perselyt az asztalra és mindenki a tehetsége szerint dobott bele pénzt, hogy az előadót, a közönséget egy vízzel, üdítővel, kávéval meg tudjuk kínálni. Semmi probléma nem volt, ez így lenne természetes. Itt meg belekötnek mindenbe. Az újság színvonala professzionális. Tudomásom szerint honoráriumot nem kap senki. A fellépők, közreműködők, előadók szintén nem kapnak honoráriumot. Pedig mindezeknek néha-néha valami járna. Nem értem az elégedetlenkedőket. Írjanak kifogástalan cikket. Fessenek remekművet. Vegyenek részt a kiállításokon. Menjenek el az összejövetelekre, és még sorolhatnám. Emléklap átnyújtását időközönként, én is javaslom, mert ez kivitelezhető. Így jogfolytonos lehetne a korábban ez ügyben kiadott plakettekhez. Ezt visszamenőlegesen is meg lehet tenni. Digitális nyomdában előre kinyomtatva egy bizonyos mennyiség nem drága. A neveket pedig számítógépes nyomtatóval be lehet írni. Örömmel látom az újságban Kaiser Lászlót, a Bánfalvy házaspárt,

Stekly Zsuzsát, Molnár József-et, Kő Pált, Hubay Miklóst és természetesen másokat is. A születésnaposokat én is köszöntöm. A magam részéről gratulálok embert próbáló és önpusztító munkátokhoz. Tartsatok ki, mert nélkületek nincs az egyesület! Ehhez kívánok Nektek további erőt és elszántságot! Barátsággal: Péter (A. Bak) Kedves Hilda és Tibor ! Hálásan köszönöm a „Hiányérzetem” című versem közlését ! Nem ért meglepetésként – mert annak idején szinte bizonyos voltam a vers és levelem megjelenésében. Most valóban jószolgálatot tett a Szerkesztőség, mert sajnos – ha nem is mindenki – de sokan rászolgáltak versem mondanivalójára! A Közgyűlés ez év április 19-i jegyzőkönyvét olvasgatom! Szemet szúr, hogy sokan kilépnek és nem megy a fiatal alkotók Egyesületbe való toborzása sem! Megítélésem szerint ennek egyik oka levelemben és versemben is olvasható! Annak viszont örülök, hogy most már találkoztam új – eddig még csak kevésszer szóhoz jutott – alkotókkal is! Még egyszer köszönök mindent, kézcsókkal és tisztelettel küldöm üdvözletemet az őszies Debrecenből: Vántsa Zoltán Tisztelt Geröly Úr! Több éve tagja vagyok az Egyesületnek. Örömmel olvasom a „Művészet és barátai” folyóiratot, tartalmas és élményt adó. Az utolsó oldalon lévő „Programok” rovattal van gond. Ebben olyan tárlatokról van hír, amik már régen bezártak. Amikor megkapjuk az újságot jó lenne olyan programajánlatot olvasni, amit még meg lehetne tekinteni. Dr. Csorba László Kedves Tibor! A „Művészet és barátai” emlékeket idéző oldalain sok-sok kedves névvel, arccal találkozom… Köszönöm Miklós két kis versét. Olvasásuk meglepett és nagyon-nagyon boldoggá tett. Örömmel olvastam a fonyódi kiállításom közzé tételét is. Mindent köszönve: Urmánczy Losonci Lilla

Helyesbítés 2015 május-júniusi számunk 2. oldalán „Isten éltessen drága Manna..” címmel adtuk közre Arató Antal írását Kő Pálnak Supka Magdolnához és Tóth Menyhérthez kötődő barátságáról. Egyúttal közöltük Tóth Menyhért versét – kitérve megírásának körülményeire – amelyet a Szent János című festményének elkészülte után jegyzett fel. Sajnálatos módon a szerkesztésnél az alábbi bekezdés kimaradt. A következő idézetet véste Kő Pál Supka Magdolna 90. születésnapjára készített kisbronzának egyik oldalára (Születésnapra, 26x26x5 cm) a következő jókívánsággal: „Isten éltessen drága Manna – Lujos – 06/2004/21.” A kisplasztika másik oldalára Tóth Menyhért egyik feszes, ám mégis laza kompozíciójú, a művész formaalkotó gondolkodását ezúttal is tanúsító rajzát (Csoport, filctoll, 300x210 mm) teremtette újjá, sajátos metamorfózisaként megjelenítve azt egy másik technikában. A 15. oldalon Tóth Csaba: Vasi kiállítások című írásának utolsó mondata befejezetlen maradt. A teljes mondat a következő: A „Jézus élete” képsorozatot már több helyütt bemutatták az országban, sőt külföldön is, de a szombathelyi kiállításuk mindenképp jelentős állomásnak tekinthető. A 20-21. oldalon Réti György: A magyar zsidóság története című könyvrecenziójából lemaradt szöveg: „…Mindössze egy kép szól a zsidó sírgyalázásokról, mint a szerzők által említett és elítélt antiszemita megnyilvánulások egyikéről. álljon itt Csorba László, a Nemzeti Múzeum főigazgatójának a könyv végén közölt rövid, de szép esszéjének néhány sora: „Magyar történelem zsidó tükörben és zsidó történelem magyar tükörben – ennek megrajzolására vállalkozott a három szerző (Jalsovszky Katalin–Toronyi Zsuzsanna- Tomsics Emőke) ebben a szemgyönyörködtető és információkban gazdag kötetben. Képek ezreit rostálták át, míg összeállt az a roppant gazdag anyag, amelyet a Vince Kiadó szívvel-lélekkel gondozott… A zsidó tükörből a saját arcunk néz vissza ránk. Aki összetöri, magát sebzi meg vele.”

2015 szeptember – október A könyv használhatóságát tovább növeli a névmutató, az idézetek forrásainak, a helységneveknek és a képek forrásainak a jegyzéke. Végül a recenzens rövid összefoglalója e remekműről: Nélkülözhetetlen könyv a magyarság nélkülözhetetlen részéről (amelyet sokan és sokszor megpróbáltak és még mindig megpróbálnak a „nélkülözendők” közé sorolni).” Szíves elnézést kér a szerkesztő

Adományozóink 20.000.- Ft-ot Kósa András (budapest); 10.000.- Ft-ot Erdős Albertné (budapest), Laki Károly (budapest), Szigeti Miklósné (Kőszeg); 5.000.- Ftot Göczéné Kovács Gabriella (budapest), Kő Pál (budapest), Szénási Mi hály (Naszály); 3.000.- Ft-ot Koltayné Zolder Klára (budapest); 2.500.- Ft-ot dr. Aranyi Attiláné (budapest), dr. Csepeli béla (budapest); 2.000.- Ft-ot Gueth Péter (Szenna), dr. Győrik Jánosné (Dunaújváros), Kovácsi Erzsébet (budapest); 1.500.Ft-ot dr. boda béláné (budapest), dr. S. Nagy János (Szentendre); 1.000.Ft-ot Simonné Dulai Mária (Kiskőrös), Őrsy Attila (budapest); 500.- Ft-ot Dobóné Dusinszky Márta (budapest), Ferenczy Judit (Magyarnándor), S. borsos Margit (budapest), Vargáné Veiczi Irma (budapest) küldött. A Magyar Művészeti Akadémia a Művészet és barátai című folyóiratunk megjelenéséhez 500.000.- Ft-ot utalt számlánkra. A jövedelemadó 1 %-os felajánlása alapján a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól 40.108.- Ft-ot kaptunk. Támogatóinknak ezúton is köszönetet mondunk!

31

Közgyűlés

Művészetbarátok 2016

Alapszabályunk szerint 2016 májusában tisztújításra kerül sor. Az idei közgyűlésen elmaradt a javaslattevő Jelölő bizottság megválasztása. Ennek pótlására december 9-én 16 órára rendkívüli közgyűlést hívok össze a K11 Művészeti és Kulturális Központba, (1075 budapest, Király utca 11) melynek ez lesz az egyetlen napirendje. Határozatképtelenség esetén 16.30 órakor ugyanazon a helyszínen megismételt közgyűlésre kerül sor, mely a megjelentek számától függetlenül határozatképes. A közgyűlés levezetésére Gombai-Nagy Károlyné főtitkárt kértem meg, aki a Jelölő bizottság tagjaira vonatkozó javaslatokat december 5-ig várja, de e tisztségre a tanácskozáson is lehet jelöltet állítani. Célunk, hogy az egyesület tagjait jól ismerő, régóta közösségünkhöz tartozó személyek tájékozódjanak arról, hogy kik lennének legalkalmasabbak arra, hogy a 2016-2019 közötti időszakban képességük és jószándékuk szerint irányítsák az egyesületet, szervezzék a művészeti ismeretterjesztést szolgáló programokat, és erősítsék az 1973-ban alakult civil szerveződésünk közösségi szellemét, jó hírnevét. Geröly Tibor

2016 áprilisának első hetében a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban (korábban Pataky Művelődési Központ) rendezzük tagtársaink alkotásaiból összeállított kollektív seregszemlénket. bemutatható három kiállításra kész alkotás, amelyekből a zsűri (a Művészeti Tanács tagjai, valamint Kőhegyi Gyula és Gombai-Nagy Károlyné) kiválasztja a tárlaton szereplő műveket. A téma szabadon választható, az alkotás maximális mérete kerettel együtt 100x100 cm lehet. Minden képző- és iparművészeti műfajba tartozó alkotás szerepelhet, posztamens és üvegezett tárló is a rendelkezésünkre áll. A műtárgyon szerepeljen az alkotó neve, elérhetősége, a mű címe, mérete, technikája és értéke. ár nélküli műveknél a „magántulajdon” szót kell feltüntetni. Részvételi díj 1.000.- Ft, melyet a művek beadásakor kell fizetni. Az esetlegesen elmaradt tagsági díj pótlása a kiállításon történő részvétel feltétele. A képátvétel és a zsűrizés: 2016. március 11-én (pénteken) 10.00-16.00 óra között és március 12-én (szombaton) 9–14 óra között lesz az egyesület Budapest VII. kerület István utca 42. szám alatti székhelyén, ahol észrevételeinkkel segíteni kívánjuk tagtársaink további sikeres alkotómunkáját is. Tervezzük egy szerény ismertető megjelentetését, amely bemutatja az alkotókat, ezért néhány soros pályakép átadását is kérjük a zsűrizéskor. A művek visszaadására ügyeleti napokon az István utcai egyesületi helyiségben kerül sor a tárlat zárását követő egy hónapon belül. Azt követően a műtárgyak az egyesület kezelésébe kerülnek. A tárlaton szereplő alkotások térítésmentes közlési jogát fenntartjuk, melyet a kiállító az átvételi nyomtatványon egyéb feltételekkel együtt elfogad és aláírásával igazol. A tárgyakat nem biztosítjuk, és azok természetes rongálódásáért felelősséget nem vállalunk. Ürmös Péter

Az egyesület új tagjai Dr. borsos árpád (budapest), bak Rita (budapest), Hegedűs Gyula (Gyöngyöshalász), Nagy Zoltán (Veresegyház), Nády Mária (Mosonmagyaróvár), dr. Réti György (budapest), Trageser Hermann (balatonszárszó).

A tagdíjról

Tagságának törlését kérte

Az éves tagdíj 4.000.- Ft, nyugdíjasok, diákok esetében 2.500.- Ft. számunkra legelőnyösebb, ha a befizetés rendezvényeinken, vagy ügyeleti időben egyesületi székhelyünkön történik. A Művészetbarátok Egyesületének az OTP banknál vezetett számlaszáma: 11706016-20020031 A 2016. évi tagdíj fizetése 2015. december 31-ig esedékes. Kérésre készpénzátutalási megbízást (csekket) küldünk.

Hevesi Ferenc (békés), dr. Hoffmann Györgyi (balatonalmádi), Iglódi Eszter (bátonyterenye), Kovács Judit (budapest), Székely László (balatonalmádi), Krasznainé bakos Zsóka (budapest). „...az embernek a maga korában kell élnie, azt kell festenie, amit lát, nem szabad törődnie a divattal.” Manet

Lábatlanban április 29-től kellő érdeklődő esetén lehetőség nyílik tagtársaink alkotásainak bemutatására. Jelentkezés február 28-ig. Tárgyak átvétele István utcai székhelyünkön március 11-12-én.


32

Programok Szeptember 30-án (szerdán) 17.30 órakor a Róth Miksa Emlékházban (budapest Nefelejcs u. 26.) „Képzelgések hálójában” – Szentiday Klára Mária szerzői estje. Dudán közreműködik Boros Bence. Házigazda Farkas Katalin. Október 7-én (szerdán) 17.30 órakor a K11 Művészeti és Kulturális Központban (budapest, Király u. 11.) Németh László – ma. Előadó: Kaiser László. Közreműködik Bella Péter. Házigazda Gombai-Nagy Károlyné. Október 14-én (szerdán) 17.30 órakor a K11 Művészeti és Kulturális Központban (budapest, Király u. 11.) Prokop Péter útján járva – filmbemutató. Vendég Murai Gábor rendező és Szőke Péter operatőr. Házigazda Geröly Tibor. Október 21-én (szerdán) 17.30 órakor a K11 Művészeti és Kulturális Központban (budapest, Király u. 11.) Beszélgetések Obyval – részletek Koltay Gábor filmjéből. Házigazda Béres L. Attila, az emlékbizottság vezetője. Október 22-én (csütörtökön) 15 órakor a XIII. kerület Keszkenő u. 35. számú házon elhelyezett emléktáblánál Obersovszky Gyula (1927–2001) író, költő, főszerkesztőre emlékezik dr. Herzum Péter a Magyar Televízió nyugalmazott rendezője. Koszorúzás. Október 23-án (pénteken) 15.30 órakor Őrbottyánban Obersovszky Gyula alkotóházánál (Rákóczi út 148.) 1956 Hősére emlékezik Geröly Tibor. A helyi irodalmi kör tagjainak műsora. Október 28-án (szerdán) 17.30 órakor a K11 Művészeti és Kulturális Központban (budapest, Király u. 11.) Zórád Ernő művészete. Vendégünk a Várnegyed önkormányzati képviselője, Vecsey András. Házigazda Geröly Tibor. November 4-én (szerdán) 17.30 órakor a Róth Miksa Emlékházban (budapest, Nefelejcs u. 26.) Kosztolányi Dezső író, költő, műfordító, újságíró (1885–1936) a Nyugat légtornásza – Koppány Zsolt előadása. Házigazda Gombai-Nagy Károlyné. November 9-én (hétfőn) 18 órakor a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban (budapest, Szent László tér 7.) Kozma Simon kiállítását Aniszi Kálmán író, publicista nyitja meg Ion Alexandru Cretescu gitár- és lantművész közreműködésével.

Kosztolányi Dezső VáNDORÚTON A percek, a napok rohannak, ez az örök alkonytalan nap, nincs vágya, árnya, nincs reménye, vakul rohan, s tart mégis egyre sötét a fénye. Megyünk, megyünk, nem tudva merre, habozva, sírva, égve, merve, s fehéren és holtig gyötörve belébukunk egy hűs gödörbe.

Programjaink támogatói Budavár-, és Erzsébetváros Önkormányzata; Lakitelek Alapítvány és az Alapítvány a Közjóért Kosztolányi Dezső (1885–1936) November 11-én (szerdán) 17.30 órakor a K11 Művészeti és Kulturális Központban (budapest, Király u.11.) Viszszapillantás Fejes Endre életművére – Madarász Imre előadása. Házigazda Geröly Tibor. November 12-én (csütörtökön) a budapesti Műszaki szakképzési Centrum Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskolájában (budapest, Kerepesi út 124.) Tábori Zsuzsánna D.a. „Merítés” című kiállítását Ürmös Péter, a Művészeti Tanács vezetője nyitja meg. Köszöntőt mond Fenyvessy Gábor igazgató. Közreműködik az irodalmi színpad. A tárlat december 6-ig látogatható. A festés számomra életet s halált jelentő, kenyeret kereső mesterségem. Az írás kicsit hencegő kényszerképzetem, hogy magamat kibeszéljem. Papságomtól nem tudnék, s nem isakarnék megszabadulni. Fogságom, előre elrendelt, meghívásos, köteles prófétaságom. Prokop Péter Ügyelet az egyesület István utcai székhelyén November 23-án 14-17 óráig Gombai-Nagy Károlyné November 27-én 14-16 óráig Geröly Tibor

A Művészet és Barátai című lapunk megjelenését támogatja

MŰVÉSZET ÉS bARáTAI

A Művészetbarátok Egyesületének lapja. Megjelenik minden páratlan hónapban július kivételével. ISSN 1217-14-09 Felelős kiadó és szerkesztõ: Geröly Tibor Szerkesztőség és kiadóhivatal: budapest, VII., István u. 42. Postacím: 1388 bp. Pf. 60. Telefon:06-1-322-6926 [email protected] www.muvbaratok.uw.hu Szerkesztőségi órák azonosak a közölt ügyeletek idejével. Kéziratokat nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza. Készült 1500 példányban. Előkészítés és nyomás: Family Print Kft. Felelős vezető: Biró Krisztián

MÛVÉSZET BARÁTAI. Szalay Károly Értékmentő polihisztor

Recommend Documents