MÚZEUMI TÁJÉKOZTATÓ Tájékoztató a 2013. március–április havi programokról XLIX. évfolyam 3–4. szám IDŐSZAKI KIÁLLÍTÁSOK FEKETE SAS PATIKAMÚZEUM Székesfehérvár, Fő u. 5. KÁLMÁN GYULA FAFARAGÓ, NÉPI IPARMŰVÉSZ, A NÉPMŰVÉSZET MESTERE CENTENÁRIUMI EMLÉKKIÁLLÍTÁSA Megtekinthető: 2013. március 1 – március 31-ig, keddtől péntekig 10–14 óráig, szombaton és vasárnap 14–18 óráig A száz esztendővel ezelőtt, 1913. március 1-jén a Somogy megyei Balatonkilitin született Kálmán Gyulának az 1920-as évek végén kezdődött tárgyalkotó népművész pályája a magyar népművészet, népi iparművészet alakulásának, társadalmi elismertségének jó példája. Kézimunkatanára, Varjas Margit a siófoki polgári iskolában felfigyelt a több generáción keresztül bognár ősöktől származó kisdiák rajzkészségére, kézügyességére. Faragásáért az iskola önképzőkörében dicséretet kapott. A polgári iskola elvégzése után ősei mesterségét, a bognáripart választotta. Faragására az 1930-as évek elején Sík Sándor költő figyelt fel a Balaton partján. Sík Sándor ajánlotta be a fiatal fafaragót a Magyar Iparművészeti Társulatnál. Az Iparművészeti Társulat munkáiból mintákat kért. Beküldött fafaragásai közül a fával bevont, gömb alakú unicumos üveg az 1932-ben Rio de Janeiróban rendezett világkiállításon díjat nyert. Az unicumos butykos faborításának felületét faragással díszítette. Már ekkor faragott dobozokat, tulipános ládákat, szekrényeket, tálasokat is, közülük számos Hollandiába, Németországba is elkerült. Mintakincsét elsősorban a matyó népművészetből merítette. 1950-től a Fejér megyei Mezőkomáromban élt, és negyedszázadon át a Népművészek Szövetkezetének tagjaként hivatásos népművészként dolgozott. Munkája során mintegy kétszázféle tárgyat tervezett, amelyeken domború faragásokkal növényi motívumokból (vadrózsa, cseresznyelevél, őszibaracklevél, tulipán) összeállított mintakincset alkalmazott. Lendületesen faragott, jól kiemelkedő szívminták, gazdagon burjánzó, nagy levelek töltik meg tárgyait. Mintáinak felületét aprólékosan díszítette: magába a mintába is faragott levélerezetet, apróbb leveleket. A rendelkezésére álló felületet teljesen kitöltötte a jól megtervezett faragással, tárgyai sajátos telítettséget mutatnak. Kálmán Gyula a Mezőföld hagyományteremtő fafaragó népművésze. Munkái szép számban külföldre, a tengerentúlra is eljutottak. 1954-ben a népi iparművész, 1966-
ban a népművészet mestere címet nyerte el. Munkássága elismeréseként 1969-ben elsőként neki ítélték Fejér megye közművelődési díját, a Velinszky-díjat. 1998-ban a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztet vehette át. Munkáit több közgyűjtemény őrzi. 1995-ben a Szent István Király Múzeum néprajzi gyűjteményének 12 fafaragást ajándékozott: unicumos butykost (viaszalmafa), körtefából, diófából készült bonbonièreket, diófa kenyerestálat, zöldjuharból faragott cigarettakínálót, cseresznyefa hamutartót, szelídgesztenye, diófa gyertyatartót, tiszafa papírvágó kést és karcolt díszítésű kabaktököt. Kiállításunkon e tárgyakat gyermekei ifj. Kálmán Gyula és Kálmán Edit által őrzött faragásokkal, dokumentumokkal egészítettük ki. Bemutatjuk fafaragó szerszámait, a lánya számára faragott támlásszéket, képkereteit, okleveleit, híres emberek hozzá írt leveleit (pl. Szentgyörgyi Albert Nobel-díjas, Béres Ferenc népdalénekes, Őrösi Pál Zoltán méhész, egyetemi tanár levelét). Kálmán Gyula Mezőkomáromban hunyt el 2000. július 4-én. Több mint hat évtizedes alkotó munkájával maradandó értékekkel gyarapította a XX. századi tárgyalkotó népművészet, a magyar népi fafaragás formavilágát. MÚLTAM EMLÉKEI 1938 ÉS 1988 Kamarakiállítás az 1938-as és 1988-as ünnepi évek eseményeit megörökítő fotókból Megtekinthető: 2013. április 5 – június 9-ig, keddtől péntekig 10–14 óráig, szombaton és vasárnap 14–18 óráig SZENT ISTVÁN KIRÁLY MÚZEUM Székesfehérvár, Országzászló tér 3. OSZLOPSOR (ARRIÈRE-GARDE) Kőnig Frigyes Munkácsy-díjas festő- és grafikusművész kiállítása Megnyitó: 2013. március 30-án, 11.30 órakor Megnyitja: Kovalovszky Márta művészettörténész Megtekinthető: 2013. június 9-ig, szerdától vasárnapig 10–18 óráig Kőnig Frigyes művészi attitűdjére a tudományos alapú vizsgálódás, a kutatás, a tapasztalaton alapuló megismerés, a kísérletezés jellemző. Évek óta foglalkoztatja az egyik legelemibb, legősibb építészeti forma, az oszlop. Szavai szerint az oszlop maga a rend, a törvény, a stabilitás, és az ember nagyon szeretne ezek mentén élni. Amikor egy követ felállítunk, az a gravitáció ellen van, az építkezés ezzel a jelképes gesztussal indul. Nemcsak arról szól, hogy legyőztük a gravitációt, hanem ez szimbolikusan egy kapocs a föld és az ég között. 2011-ben kezdett foglalkozni a zadari Szent Donát templommal, majd megismerkedett horvát művészekkel, és ennek eredményeként Hvar szigetén egy görög arányrendszerű oszlop ihletéséből egy növekvő, organikus szobormű készült. A székesfehérvári kiállításon Kőnig Frigyes horvátországi, illetve adriai-tengeri vonatkozású festményei, plasztikái és grafikái kerülnek bemutatásra. Láthatóak lesznek a Hvar szigeti Jelsa városában 3 éve folyó nyári alkotó munka során készült alkotások, valamint a Jelsán felállítandó kőszobor készítésének dokumentációja is, és a sorozat legújabb darabjai is. „Néhány évvel ezelőtt a zadari Szent Donát-templom látogatása során lettem figyelmes arra, hogy az épület alapozásához az ókori épület elemeit, illetve töredékeit használták fel. Jól megfigyelhetőek voltak a faragott részletek és a kannelúrás oszloptöredékek. A IX. században épült keresztény templom a római kori Fórum területén, az egykori bazilika maradványainak felhasználásával készült. Az egykori szakrális épület elemei egy új templom fundamentumául szolgáltak. Ezek az oszlopok nem tartanak semmit, nem hordoznak nehéz terheket, a növekedés stádiumában vannak. Az értelem és rendezettség oszlopai: ugyanazok, amelyek a világrend és jogrend megjelenítőiként egykor törvényeket hordoztak önmagukon, ugyanazok, amelyek Platónnál a törvény és a rend tartópillérei. Megegyeznek a Jób Könyvében is említett ég oszlopaival, avagy a Föld oszlopaival, amelyek még, ha inog is a Föld, erősen tartják azt. A 2
növekvő oszlopok a formatudatos gondolkodásról szólnak, amely az európai művészet egyik legfontosabb jellemzője.” – írja Kőnig az Oszlopsor című sorozatáról. CSÓK ISTVÁN KÉPTÁR Székesfehérvár, Bartók Béla tér 1. MAGYAR-FRANCIA TÖRTÉNELMI KAPCSOLATOK. ABA-NOVÁK VILMOS PANNÓJA Megtekinthető: 2013. szeptember 29-ig hétfőn 13–18, keddtől péntekig 10–18, szombaton 10–15 óráig RENDEZVÉNY SZENT ISTVÁN KIRÁLY MÚZEUM Székesfehérvár, Országzászló tér 3. Előadás KIS MAGYAR NÉPRAJZ A MÚZEUMBAN sorozat 2013. március 20-án, szerdán 16.30 órakor A húsvéti tojás Előadó: Radetzky Jenőné, a népművészet mestere 2013. április 24-én, szerdán 16.30 órakor A magyar pásztorkodás hagyományai Előadó: Varró Ágnes néprajzkutató Múzeumi alkotó napok A TOJÁSTÓL A SIBÁIG – húsvéti alkotónap családok és egyéni látogatók számára 2013. március 23-án, szombaton 10–13 óráig Kézműves foglalkozások: tojáshímzés, húsvéti korbács fonása. Részvételi díj: 600,-Ft/fő PÁSZTORÁLOM – múzeumi délelőtt családok számára 2013. április 6-án, szombaton 10–13 óráig Hogyan éltek egykor a különféle állatcsordák őrzői, a pásztorok? Hogyan étkeztek, ha nem volt tető a fejük fölött, hol aludtak, mibe öltözködtek? Hogyan gondoskodtak a jószágról, mivel foglalkoztak szabadidejükben? Melyik volt a „Juhásztemplom” Fehérváron? Ezekre a kérdésekre keresünk válaszokat a kiállítás tárgyainak tanulmányozása és a hozzájuk kapcsolódó hagyományok megismerése során. Kézműves foglalkozás: pásztorkészségek készítése bőrből, fonással, varrással, szövéssel Részvételi díj: 600,-Ft/fő SZENT GYÖRGY-NAP A MÚZEUMBAN – iskolai csoportok és egyéni látogatók számára 2013. április 24-én, szerdán 13–16 óráig Program 13, 14 és 15 órától: Pásztorálom – dramatikus foglalkozás ovisok és kisiskolások számára Kézműves foglalkozás: apró „pásztorkészségek” készítése bőrből, textilből Részvételi díj: 400,-Ft/fő 3
Csoportok számára bejelentkezés: Balogh Judit: 20/383-2966, 22/315-583, 22/398-083,
[email protected] 16.30 órától: A magyar pásztorkodás hagyományai – dr. Varró Ágnes néprajzkutató előadása Az előadásra a belépés díjtalan! SZENT ISTVÁN KIRÁLY MÚZEUM – RENDHÁZ Székesfehérvár, Fő u. 6. Előadás HISTÓRIA szabadegyetemi sorozat A 140 éves a Szent István Király Múzeum előadássorozat keretében 2013. március 6-án, szerdán 16.30 órakor Szent István és Székesfehérvár Előadó: Zsoldos Attila történész, MTA TK Történettudományi Intézet 2013. április 17-én, szerdán 16.30 órakor Szent István ereklyéi Előadó: Rácz Piroska antropológus, Szent István Király Múzeum MÚZEUMPEDAGÓGIAI FOGLALKOZÁSOK SZERVEZETT ISKOLAI CSOPORTOK SZÁMÁRA a Szent István Király Múzeum kiállítóhelyein A múzeumi órákról, tematikus foglalkozásokról bővebb tájékoztatás a honlapunkon olvasható: www.szikm.hu/muzeumpedagogia. Részvételi díj a kiállítások megtekintésével: 600,-Ft/fő/alkalom SZENT ISTVÁN KIRÁLY MÚZEUM – RENDHÁZ Székesfehérvár, Fő u. 6. Évezredek kincsei – állandó régészeti kiállítás NÉPEK KERINGŐJE – hunok, germánok, longobárdok, avarok a Kárpát-medencében Foglalkozás típusa: múzeumi óra Korosztály: felső tagozatos iskolásoknak és középiskolásoknak (8-14 évesek) Tantárgyi kapcsolódás: történelem Csoport létszáma: 20-25 fő Bejelentkezés, információ: Fiedler Zsuzsanna: +36 209 667 903,
[email protected] Belegondoltál abba, hogy ahol most laksz, hajdan akár egy longobárd család lakhelye lehetett? Egyáltalán, tudod, kik is voltak a szarmaták? És a gepidák? És honnan jöttek a hunok? Foglalkozásunkon kiderítjük, milyen utat jártak be őseink a népvándorlás során, s kiket találtak a Kárpát-medencében. Miről mesélnek a leletek? Északról délre, keletről nyugatra vándorolunk, megdöntjük az antik római kultúrát, s közben megismerkedünk a népvándorlás korában itt élt népekkel: a hunokkal, gepidákkal, longobárdokkal. A kiállítás anyagán keresztül pillantunk be az itt élt népek mindennapjaiba, kultúrájába, megismerkedünk harcmodorukkal, fegyvereikkel. A foglalkozás kiegészíti a tanulók történelmi tanulmányait, jól előkészíti a honfoglalás korát. FEKETE SAS PATIKAMÚZEUM Székesfehérvár, Fő u. 5. Múzeumi óra általános és középiskolás csoportok számára: „Fűben, fában orvosság” 4
Múzeumi órasorozat felső tagozatos és középiskolás csoportok számára: „Csodapatika” – Miért éppen Fekete Sas? (történelem óra); A kamillától a szarvasagancsig (biológia óra); Patika és poézis (magyar irodalom óra); Az alkimistáktól a gyógyszerészetig (kémia óra); Ékes apotékák (rajz, vizuális nevelés óra); Tanuljunk deákul! (latin óra, előzetes latin nyelvismeretet nem igényel) Bejelentkezés, információ: Krizsány Anna: +36 22 315-583, +36 30 245 6470,
[email protected] SZENT ISTVÁN KIRÁLY MÚZEUM Székesfehérvár, Országzászló tér 3. Marosi Arnold Múzeumi Könyv és Régiség Látványtár A múzeum Marosi Arnoldról elnevezett látványtára kis területen, átláthatóan mutatja be a múzeum „esszenciáját”, amelyben a gyerekek látványosan követhetik nyomon a feltáró-, gyűjtő-, feldolgozómunkát, és annak méltó interpretálását. A kiállítás alkalmas arra, hogy tananyaghoz kapcsolódóan történelmi korokat illusztráljon, tág helytörténetről adjon áttekintő képet, történelmi időfogalmat alakítson. LÁTVÁNY, TÁRULJ! – Bepillantás a múzeumi kulisszatitkokba… Foglalkozás típusa: múzeumi óra Korosztály: Felső tagozatos iskolásoknak és középiskolásoknak (8-14 évesek) Tudományterület: régészet, történelem, helytörténet Tantárgyi kapcsolódás: történelem, irodalom Csoport létszáma: 20-25 fő Bejelentkezés, információ: Fiedler Zsuzsanna: +36 209 667 903,
[email protected] Gondoltál már arra, hogyan jön létre egy múzeum? Vagy arra, hogy a kiállítási tárgyak miként kerülnek a múzeumba? Milyen utat járnak be a múzeumban, mielőtt vitrinbe kerülve egy kiállítás részévé válnak? Foglalkozásunkon a múzeum látványtárát felfedezve megismerkedünk egy gyűjtemény születésének történetével. Bepillantunk azokba a feldolgozási folyamatokba, amiken az előkerült tárgyak átesnek, mielőtt a kiállításba kerülnek, s közben olyan klasszikus múzeumi szakmákkal ismerkedünk meg, mint például a múzeumi kutató, a restaurátor, a gyűjteménykezelő, a teremőr. Tárgyalkotó hagyomány – állandó néprajzi kiállítás PÁSZTORÉLET Foglalkozás típusa: 3 részes múzeumi órasorozat, kitelepült óraként, vagy egyedi óraként is kérhető Korosztály: óvodás, alsó- és felső tagozatos iskolásoknak (5-14 éveseknek) Csoport létszáma: 20-25 fő A foglalkozás időtartama: 60 perc 1. Pásztorálom – múzeumi óra szerepjátékkal (4-7 éveseknek) 2. Nemezelés 3. Bőr karkötő fonás, tarisznyakészítés „ÉN ELMENTEM A VÁSÁRBA…” Foglalkozás típusa: múzeumi óra Korosztály: alsó tagozatos iskolásoknak (6-10 éveseknek) Csoport létszáma: 20-25 fő A foglalkozás időtartama: 90 perc Ajánlás: Időutazásra invitáljuk az érdeklődő kicsiket. Régi mesteremberek köntösébe bújunk és megelevenedik előttünk az áruk cseréjének színhelye a piac, vásár. Különleges áruféleségekkel 5
ismerkedünk, ahol Kati néni is segítségünkre lesz. Megelevenedik a vásári forgatag, bepillanthatunk a piaci kofák és kupecek izgalmas mindennapjaiba. BEVEZETÉS A MÚZEUMBA Foglalkozás típusa: 2 féle múzeumi óra Korosztály: alsó- és felső tagozatos iskolásoknak, középiskolásoknak Csoport létszáma: 20-25 fő A foglalkozás időtartama: 90 perc Ajánlás: A 2 részes múzeumi óra során megtudhatjuk, hogy milyen múzeumi szakmák vannak, mitől múzeum a múzeum. Kik és hogyan dolgoznak ott? Megtudhatjuk, ki volt a fazekas, a kékfestő, a takács, a mézes bábos, a kalapos mester és a késes mester. Áttekintjük, hogyan működtek a céhek, miként lehetett mesterré valaki, és kik voltak a habánok. 1. Múzeumi szakmák (látogatás a restaurátorműhelybe, edényrestaurálás) 2. Tárgyalkotó hagyomány – régi mesterségekről (Rác utcai skanzen megtekintésével, vagy a korongozás kipróbálásával) TAVASZI, HÚSVÉTI ÜNNEPKÖR Foglalkozás típusa: 4 féle múzeumi óra, kitelepült óraként is kérhető Korosztály: óvodás, alsó és felső tagozatos iskolásoknak (5-14 éveseknek) Csoport létszáma: 20 fő A foglalkozás időtartama: 45, 60, 90 perc 1. Sibakorbács fonása (7-14 éveseknek), 45 perc, 2. Tojástartó készítése agyagból, 45perc, 3. Tojásfestés berzseléssel, viaszolással, 90perc, 4. Tojáskeresés az udvarban, majd agyagtojás készítés (5-7 éveseknek), 60perc A KÉKFESTŐ MESTERSÉG Foglalkozás típusa: 2 féle múzeumi óra, kitelepült óraként is kérhető Korosztály: óvodás, alsó és felső tagozatos iskolásoknak Csoport létszáma: 10-15 fő A foglalkozás időtartama: 45, 60 perc Ajánlás: Miért kék a kékfestő? Hogyan kerülnek a textilre a minták? Mi mindent lehet belőle készíteni? Megismerkedünk tájegységünk népviseletével. Áttekintjük a festési eljárás alapműveleteit. A kiállításban megnézzük a kékfestő mester sátrát. 1. A népviseletről (viseletes rongybaba készítése), 45 perc 2. A kékfestő története (textilterítő festés), 60 perc Szakköri foglalkozás egyéni érdeklődők számára AZ AGYAGTÓL A FAZÉKIG Foglalkozás típusa: 5 részes szakkör, de egy-egy alkalomra is lehet jönni Korosztály: egyéni érdeklődők számára, vegyes korosztály Csoport létszáma: 10 fő A foglalkozás időtartama: 90 perc A foglalkozás díja: 1000 Ft/fő/alkalom, vagy 4000 Ft/fő/5 alkalom 1. Alapfogalmak, alapfogások: marokedény tárgyak, hurka edény 2. Korongozás: tálka, gyertyatartó 3. Díszítés: engobbal, írókával, mázzal 4. Szobrászkodás: cserép játékok, kiskakas, malacpersely 5. Csákvári fazekasság: páros szilke
6
Bejelentkezés, információ: Krizsány Anna: +36 22 315-583, +36 30 245 6470,
[email protected], Balogh Judit Gabriella: 20/3832-966,
[email protected] FEJÉR MEGYEI MÚZEUMEGYESÜLET Koncert SZENT ISTVÁN KIRÁLY MÚZEUM – RENDHÁZ Fő u. 6. KELET ÉS NYUGAT SZENTJE – Koncertsorozat Szent István király tiszteletére Az AUTHENTIC QUARTET koncertje korhű hangszereken 2013. március 17-én, vasárnap 18 órakor Műsor: W. A. Mozart: F-dúr divertimento KV138., Wölfl: c-moll vonósnégyes Op. 4. No. 3., F. Schubert: a-moll vonósnégyes Op.29. Közreműködik: Kalló Zsolt és Bozzai Balázs hegedű, Rác Gábor brácsa, Vályi Csilla cselló A koncert ingyenes, adományaikat a Múzeumegyesület javára szívesen fogadjuk. Tárlatlátogatás KŐRÖSI JENŐ GYŰJTEMÉNYE 2013. április 3-án, szerdán 17 órakor Kőrösi Jenő bemutatja a Havranek utca 5. szám alatt létesített magángyűjteményét, kőtárát. Találkozás 16.45 órakor a múzeum Országzászló téri épületénél illetve a helyszínen. Kirándulás PÁPA – 2013. április 20-án Program: városnézés és tárlatlátogatások: Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményei, Kékfestő Múzeum, Nagytemplom, Esterházy-kastély (A főúri enteriőr kiállításon kastély-játék keretében bepillantunk a megelevenedő barokk főúri élet hétköznapjaiba, és megkóstoljuk a kastély borát a pincében) Étkezés: közös ebéd Indulás: reggel fél 8 órakor a Skála áruház mögötti parkolóból Részvételi díj a Múzeumegyesület tagjainak: 5000,-Ft; vendégeknek:5500,-Ft Jelentkezés a részvételi díj befizetésével Braila Máriánál (Országzászló tér 3.) A kirándulás költségeihez a TKM Egyesület és a Múzeumegyesület is hozzájárul. KASSA – Európa kulturális fővárosa 2013 Felvidéki kirándulás 2013. október 4-6-án Szállás: Kassán a Gloria Palace szálloda 2 ágyas szobáiban pénteken és szombaton, a kassai Fehér éjszakán Ellátás: félpanzió Program: utazás a Hernád, a Bódva és a Sajó völgyében, Kassán városnézés, múzeumlátogatás és esti séta a fények fesztiválján, kirándulás Kassa környékén és Gömörben: Szádelői-völgy, Jászó – premontrei apátság, Stószfürdő, Betlér – Andrássy-kastély További információ és előzetes jelentkezés a szállás költség, azaz 50 Euro befizetésével Braila Máriánál (Országzászló tér 3.) 7
Tagság Kérjük a Múzeumegyesület és a Tájak-Korok-Múzeumok Egyesület Székesfehérvári Tagcsoportja tagjait, hogy újítsák meg tagságukat a 2013. évre. Tagdíjak: Múzeumegyesület – dolgozó: 2000,-Ft; nyugdíjas, diák: 1500,-Ft; TKM Egyesület – dolgozó: 3000,-Ft; nyugdíjas: 2000,-Ft; 18 éves korig és 70 év felett: 1000,-Ft. Köszönetünket fejezzük ki azoknak, akik túlfizetéseikkel támogatják az egyesületek munkáját. Kérjük, ajánlják fel személyi jövedelemadójuk 1%-át! Fejér Megyei Múzeumegyesület, adószám: 19091804-1-07 PRO GORSIO – GORSIUM BARÁTOK KÖRE „GORSIUM” ALAPÍTVÁNYA Előadás SZENT ISTVÁN KIRÁLY MÚZEUM – RENDHÁZ Fő u. 6. 2013. április 6-án, szombaton 15 órakor Gorsium katonai jelentősége a római korban Előadó: Dr. Gabler Dénes egyetemi docens, MTA (Történelemtudomány) doktora, a Gorsium Alapítvány elnöke A Pro Gorsio – Gorsium Barátok Köre várja a régi és új tagok csatlakozását. A helyszínen lehetőségük van a belépésre, tagságuk megújítására. E-mail cím:
[email protected] Kérjük, támogassák alapítványunkat adójuk 1%-ával! Adószám: 18483077-1-07 HÍREK
A Szent István Király Múzeum fotógyűjtést hirdetett az alábbi témában: A Szent István Király Múzeum 2012. december 5-én felhívást tett közzé, amivel az 1938-as ünnepi év eseményeit és az 1988-as év Szent István ünnepeit megörökítő fotókat kívánja gyűjteni. A Múltam emlékei – 1938 és 1988 fotókon című program keretében a családi fotóalbumokból és gyűjteményekből olyan fényképeket vár a múzeum, amelyek 1938-ból a Szent Jobb városunkba érkezését, a vitézavatást, Prohászka püspök újratemetését, a tanügyi kiállítást, a levente ünnepet, és más, kevesebb publicitást kapott eseményeket örökítettek meg. 1988-ból egyebek mellett az augusztus 20-ai székesfehérvári országos ünnepség, a körmenet, az ünnepi irodalmi műsor és a Deák Gyűjtemény megnyitásának felvételeit várjuk 2013. március 31ig. Intézményünk örömmel veszi az eredeti fényképeket is, de igény esetén a fotó lemásolását követően az eredetit visszajuttatja tulajdonosának. A legértékesebb fotókat felajánlóknak múzeumi kiadványokkal háláljuk meg segítségüket. A történelmi jelentőségű eseményeken készült legjobb fényképeket bemutatjuk a Fekete Sas Patikamúzeumban nyíló kiállításon. A fotókat Bányai Balázs gyűjti a Szent István Király Múzeumban. A felajánlásokat a
[email protected] e-mail címen, illetve a 06 22 315 583 telefonszámon várjuk. 2013. március 21–22-én Miskolcon rendezik meg az Archeometria, kognitív- és szociálarcheológia konferenciát, amelyen dr. Tóth Zoltán (Geomontan Kft.) és Pokrovenszki Krisztián (Szent István Király Múzeum) Szabadhídvég-Pusztavár roncsolásmentes műszeres felmérése címmel tart előadást. Pokrovenszki Krisztián Dég – Erdősor utca Árpád-kori temetője és temploma címmel tart előadást az Debrecenben 2013. április 3–5 között megrendezésre kerülő Országos Tudományos Diákköri Konferencián. 8
Pesovár Ferenc (1930-1983) néprajzkutató kollégánk halálának 30. évfordulója alkalmából emlékestet rendezett a Fejér Megyei Művelődési Központ Művészetek Háza 2013. február 8-án. Közreműködött Zsikó Zoltán népdalénekes, a nagylóki Bakakórus, az Alba Regia Táncegyüttes, Varró János népzenész, Vakler Anna népdalénekes, a Tilinkó zenekar, a tordasi Gatyamadzag zenekar, Cserta Balázs zenész, Násztor Eszter 3. osztályos énekes kislány Tordasról, a Hermann László Zeneművészeti Szakközépiskola diákjai. Kollégái, barátai, hozzátartozói közül Andrásfalvy Bertalan, Lukács László, Demeter Zsófia, Botos József, Gelencsér József, Kneifel Imre, Borbély Jolán és Pesovár Ernőné idézte vissza Pesovár Ferenc emlékét. Az Alba Regia Táncegyesület 2013. február 23-án emlékezett Pesovár Ferenc halálának 30. évfordulójára Legkedvesebb táncaim című műsorával Székesfehérváron, a Táncházban. A műsort követően került sor a Falvaink jussa sorozatban Perkátáról megjelentetett könyv és DVD bemutatójára és a Pesovár Ferenc-díj ünnepélyes átadására. RÁDIÓ, TELEVÍZIÓ Hunyadi Mátyás királlyá választásához kapcsolódó történeti mondákról beszélt dr. Lukács László néprajzkutató 2013. január 26-án a Magyar Rádió Kossuth adóján, Benkő Andrea Regényes történelem című műsorában. A Fekete Sas Patikamúzeumot mutatta be Krizsány Anna művelődésszervező a Magyar Rádió Kossuth adóján, A hely című műsorban 2013. január 31-én. CIKK, TANULMÁNY Lukács László: „Talán bizon a kirá?” A Mátyás-hagyomány Fejér megyében Vár. – 8. évf. 4. sz. (2012.), p. 83-93. Lukács László: Soňa Švecová magyar kitüntetése Néprajzi Hírek. – 41. évf. (2012.), p. 75-77. Paládi-Kovács Attila: Gunda Béla emléktáblájának felavatása Néprajzi Hírek. – 41. évf. (2012.), p. 77-80. Demeter Zsófia: „Szent István városa önmagára eszmélt" Székesfehérvár és Vidéke. – 1. évf. 1. sz. (2012. dec. 13.), p. 3. ill. Demeter Zsófia: Becsület és munka. Így emlékeztek ők... Székesfehérvár és Vidéke. – 2. évf. 2. sz. (2013. jan. 24.), p. 4. ill. (Múltidéző) KIADVÁNY, KÖNYV Lukács László: Tárgyak, életformák, népszokások. Tematikus néprajzi tanulmányok. Székesfehérvár, 2012. 452 p. ill. A Szent István Király Múzeum Közleményei. A sorozat 46. ISBN 978-963-9279-95-7 Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. 41. Szerk. Demeter Zsófia. Székesfehérvár, 2012. 259 p. ill. (magyar–német nyelven) A Szent István Király Múzeum Közleményei C sorozat 41. ISSN 0324 542 X TANULMÁNYOK: Lukács László: A karácsonyfa memoárokban, naplókban, levelekben; Gelencsér József: Egy sárkeresztesi faragóbognár; Hári Gyula: Létesítménynevek és a régészet; Lukács Miklós: Das Bauopfer-Motiv in der deutschsprachigen Literatur; Petkes Zsolt: Honfoglalás és kora Árpád-kori soros és templom körüli temetők sírleleteinek katasztere Fejér megyében; Rácz Piroska: Nők az egészségügyben – Csutka madám és Mici néni életútja a XX. század első feléből A GUNDA BÉLA-EMLÉKÜLÉS ELŐADÁSAI: Paládi-Kovács Attila: Gunda Béla, a műhelyteremtő, tanítványokat nevelő tanár; Lukács László: Gunda Béla és Fejér megye; Bereczki Ibolya: Emléktöredékek Gunda Béláról. Gunda Béla és Lukács László írásai; Bodó Sándor: A Gunda Béla-emlékkiállítás elé; S. Lackovits Emőke: Emléktöredékek Gunda Béla professzorról; Varró Ágnes: Amikor a néprajzkutató is majdnem szemmel vert…; Paládi-Kovács Attila: Gunda Béla emléktáblája előtt 9
KÖZLEMÉNYEK: Lukács László: A székesfehérvári szűrműves- (csapó-) céh szabadalomlevele 1700-ból; Szilárdfy Zoltán: Székesfehérvár-Felsőváros legkorábbi muzeális tárgya: Szent Sebestyén ereklyetartója; Demeter Zsófia: „Hamupipőkéből Tündérkirálynő”. A média és a nyilvánosság szerepe Székesfehérvár modern nagyvárossá fejlesztésében; Hubai Gabriella: „És onnét szintén egy-két tanya megalakult”. Kisapostag alapítása és a szlovák identitás a falu lakóinak emlékezetében SZEMLE: Demeter Zsófia: Emlékezés dr. Fitz Jenőre; Demeter Zsófia: Emlékezés Matussné dr. Lendvai Mártára; Lukács László: A hatvanéves Gelencsér József köszöntése; Lukács László: Marosi Arnold emlékdomborműve a Múzeumi Panteonban; Lukács László: Wekerle Sándor emléktáblája Székesfehérváron; S. Lackovits Emőke: A szentsarok és a szakrális terek népi emlékei; Lukács László: A Humboldt-ösztöndíj hatása néprajzi kutatómunkámra, szakmai kapcsolataimra / Die Auswirkungen des Humboldt-Stipendium auf meine volkskundliche Forschungsarbeit und fachlichen Kontakte; Nagy Veronika: Lukács László: Néprajzi látásmód az ezredfordulón. A Szent István Király Múzeum Közleményei, A sorozat, 44. szám. Székesfehérvár, 2011. 234 p.; Lukács László: Hála József – G. Szabó Zoltán: „Dudásoknak, kanászoknak közzibül, közzibül…” A dudáról és a dudásokról az ipolysági kanászhangverseny századik évfordulója alkalmából. Budapest, 2010. 144 p., 81 fekete-fehér fénykép, rajz, kotta. Timp Kiadó; Marosi Arnold múzeumi könyv és régiség látványtár kialakítása a Szent István Király Múzeumban; Beszámoló a Fejér Megyei Múzeumok Igazgatósága TIOP-, TÁMOP- és KDOP-pályázatainak eredményeiről MELLÉKLET: Demeter Zsófia: A Fejér Megyei Múzeumok Igazgatósága zárszámadása (Gazdasági jelentés); A Fejér Megyei Múzeumok vezetői és kutatói SAJTÓFIGYELŐ (szz): Önkénteseknek hála. Láthatóvá „tették" a kiállításokat (fotó Nagy Norbert) Fejér Megyei Hírlap. – 57. évf. 241. sz. (2012. okt. 13.), p. 1. ill. A Szent István Király Múzeumban az önkéntes teremőröket köszöntötték. (szz): Tudományos konferencia Zichyről Fejér Megyei Hírlap. – 57. évf. 241. sz. (2012. okt. 13.), p. 3. Pekarek János: Kiásott kincsek kiállítása. Az Intercisa Múzeum értékes leleteiből rendeztek kiállítást (fotó Vohlmann György) Dunaújvárosi Hírlap. – 23. évf. 241. sz. (2012. okt. 13.), p. 1., 5. ill. Oláh László: Hazafiság iskolája. Újabb „tanévnyitó" Pákozdon (fotó Kálmánfi Gábor) Magyar Honvéd. – 23. évf. 10. sz. (2012. okt.), p. 58-59. ill. (szz): Kiállítás szüleinknek Fejér Megyei Hírlap. – 57. évf. 250. sz. (2012. okt. 25.), p. 7. ill. A Szent István Király Múzeumban október 27-én nyitják meg Borsos János és Lőrinc Lilla kiállítását. Kővári Gabriella: Ha a kövek beszélnének. Több száz tégla, középkori kő a felsővárosi gyűjteményben Fejér Megyei Hírlap. – 57. évf. 251. sz. (2012. okt. 26.), p. 13. ill. (Felsőváros) Kőrösi Jenő Siklósi Gyula régész segítségével a Havranek u. 5. szám alatt értékes lapidáriumot hozott létre. (szz): Közelítések a művekről (fotó Koppán Viktor) Fejér Megyei Hírlap. – 57. évf. 251. sz. (2012. okt. 26.), p. 1. ill. A Csók István Képtárban október 25-én Vojnich Erzsébet műveiről Kovalovszky Márta művészettörténész, Szüts Miklós festőművész és Parti Nagy Lajos író részvételével rendeztek beszélgetést. (szz): Borsos Lőrinc alkotópár Kiállítás szüleinknek [...] (fotó Pati-Nagy Bence) Fejér Megyei Hírlap. – 57. évf. 253. sz. (2012. okt. 29.), p. 7. ill. (Képes hírek) „című tárlatát nyitották meg a Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében..." (Képaláírás) Látrányi Viktória: Borsos Lőrinc – Kiállítás szüleinknek (fotó Simon Erika) 10
FehérVár. – (2012. okt. 29.), p. 5. ill. A Szent István Király Múzeumban megnyílt Borsos János és Lőrinc Lilla kiállítása. Dékei Krisztina: Üres medencék. Csók István Képtár, Székesfehérvár Műértő. – 15. évf. 11. sz. (2012. nov.), p. 1., 9. ill. Vojnich Erzsébet kiállításáról. Lóska Lajos: Kiállítás kánikulában. Új szerzemények-tárlat a Csók István Képtárban Új Művészet. – 23. évf. 10. sz. (2012. okt.), p. 20-22. ill. Az elmúlt 10 évben a Szent István Király Múzeum gyűjteményébe került kortárs alkotásokból a Csók István Képtárban rendeztek kiállítást. (ma): Képekben a Zichy család Fejér Megyei Hírlap. – 57. évf. 261. sz. (2012. nov. 8.), p. 5. ill. (Röviden) A Zichy-expedíció címmel nyílik kiállítás az Aba Sámuel Általános Iskolában, a Szent István Király Múzeum és a székesfehérvári levéltár támogatásával. (ma): Kalandos ázsiai utazás nyomán. "Zichy-expedíció" az iskolában (fotó Lovász Lilla) Fejér Megyei Hírlap. – 57. évf. 264. sz. (2012. nov. 12.), p. 8. ill. Az Aba Sámuel Általános Iskolában a Zichy-expedíciót bemutató kiállítás nyílt. (pj): A mi szentünk hagyományai (fotó Vohlmann György) Dunaújvárosi Hírlap. – 23. évf. 264. sz. (2012. nov. 12.), p. 1., 5. ill. Szent Márton-napi rendezvények. (ma): Bárók, grófok és őseik nyomát kutatják a diákok (fotó Lovász Lilla) Vasárnapi Fejér Megyei Hírlap. – 13. évf. 43. sz. (2012. nov. 11.), p. 5. ill. Bányai Balázs a Szent István Király Múzeum munkatársa az Aba Sámuel Általános Iskolában megnyílt kiállításon tartott vezetést a diákoknak. Szabó Zoltán: Azt figyeljük, hogy fincsi. Borsos Lőrinc: Kiállítás szüleinknek az Országzászló téri épületben (fotó Pati-Nagy Bence) Fejér Megyei Hírlap. – 57. évf. 265. sz. (2012. nov. 13.), p. 7. ill. -: Borsos Lőrinc. Kiállítás szüleinknek. Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár, dec. 21-éig Heti Világgazdaság. – 46. sz. (2012. nov. 17.), p. 39. ill. Látrányi Viktória: Kockacukor: olvasásra, és jóra nevel (fotó Simon Erika) FehérVár. – (2012. nov. 5.), p. 5. ill. (kn): Azt a teremburájukat! Hatodik éve dolgoznak szívósan, ügyesen, sokat (fotó Pati-Nagy Bence) Fejér Megyei Hírlap. – 57. évf. 270. sz. (2012. nov. 19.), p. 3. ill. (gg): Illatszerek a patikából (fotó Nagy Norbert) Fejér Megyei Hírlap. – 57. évf. 270. sz. (2012. nov. 19.), p. 8. ill. Illatszerek a patikából címmel látható kiállítás a Fekete Sas Patikamúzeumban. (szz): Fitz Jenő emlékére. A történelmi portálon jelent meg az írás Fejér Megyei Hírlap. – 57. évf. 271. sz. (2012. nov. 20.), p. 7. A Múlt-Kor történelmi portálon jelent meg Kovács Lóránd Olivér írása a 2011-ben elhunyt Fitz Jenőről. (ke): A városé lesz a múzeum Dunaújvárosi Hírlap. – 23. évf. 271. sz. (2012. nov. 20.), p. 1. 2013. január 1-jétől Dunaújváros lesz a fenntartója az Intercisa Múzeumnak és a Római Kori Kőtár és Romkertnek. (tr): Kétszáz év története. Megyeháza a tablókon (fotó Nagy Norbert) In: Fejér megyei hírlap. 57. évf. 273. sz. (2012. nov. 22.), p. 1., 4. ill. A kétszáz éves megyeházát tanácskozással és kiállítással ünnepelték. Paládi-Kovács Attila: Táj- és népkutatás Fejér megyében és más magyar tájakon. Két Pitre-díjas magyar könyv Néprajzi Hírek. – 41. évf. 1. sz. (2012.), p. 36-39. Lukács László Sárfőtől Mezőföldig című kötetének ismertetése. Hála József, Selmeczi Kovács Attila: Megemlékezések Gunda Béla születési centenáriumán. Emlékkonferencia és emlékkiállítás Székesfehérváron Néprajzi Hírek. – 41. évf. 1. sz. (2012.), p. 43-46. ill. 11
(kn): Bezárt a parfümműhely (fotó Lovász Lilla) Fejér Megyei Hírlap. – 57. évf. 277. sz. (2012. nov. 27.), p. 7. ill. November 25-én Krizsány Anna múzeológus vezette alkotónappal zárult a Fekete Sas Patikamúzeum Illatszerek a patikából című tárlata. (szz): Új Magyar Képtár: új magyar hangok. Folytatódik a képtársorozat Fejér Megyei Hírlap. – 57. évf. 279. sz. (2012. nov. 29.), p. 8. ill. November 29-én Gellén-Miklós Gábor és Sirokai Mátyás lesz a vendég. (ke): Városé lesz a múzeum. Az Intercisáról is tárgyalnak a mai rendkívüli közgyűlésen (fotó Vohlmann György) Dunaújvárosi Hírlap. – 23. évf. 280. [!279.] sz. (2012. nov. 29.), p. 3. ill. Szakolczay Lajos: Városiasodó űrhideg. Vojnich Erzsébet kiállítása a székesfehérvári Csók István Képtárban Magyar Fórum. – 24. évf. 48. sz. (2012. nov. 29.), p. 18. ill. (szz): Zichy-expedíció: meghosszabbítva Fejér Megyei Hírlap. – 57. évf. 282. sz. (2012. dec. 3.), p. 7. (Kulturmix) A Szent István Király Múzeum a Zichy-expedíció című kiállítását december 16-áig meghosszabbította. Nagy Zoltán Péter: Históriás órák a városházán (fotó Simon Erika) FehérVár. – (2012. dec. 3.), p. 5. ill. Szabó Zoltán: A pannó és a fotók. Emlékév. Képeket várnak 1938-ról és 1988-ról a múzeumban (fotó Lovász Lilla) Fejér Megyei Hírlap. – 57. évf. 285. sz. (2012. dec. 6.), p. 7. ill. December 5-étől ismét látható a Csók István Képtárban az Aba-Novák pannó. Nagy Zoltán Péter: Kétszáz esztendő (fotó nzp) FehérVár. – (2012. nov. 26.), p. 2. ill. A 200 éves megyeháza konferencia mellett kiállítás is nyílt a Szent István Király Múzeumban. Miskei Anita: Megőrizni az értékeket. Gorsium megújul, a régészeti park vonzereje növekszik Fejér Megyei Hírlap. – 57. évf. 288. sz. (2012. dec. 10.), p. 7. ill. (szz): Télen is látogathatók. A Szent István Király Múzeum kiállító helyei nyitva tartanak (fotó Lovász Lilla) Fejér Megyei Hírlap. – 57. évf. 289. sz. (2012. dec. 11.), p. 7. ill. (szz): A város tartja fenn a múzeumot és a könyvtárat. A jó gazda gondosságával. Aláírták a múzeum és a könyvtár átadását (fotó Nagy Norbert) Fejér Megyei Hírlap. – 57. évf. 294. sz. (2012. dec. 17.), p. 1., 4.ill. Lovász Lilla: Varázslatos illatszerek. Parfümöt otthon, ismert alapanyagokból is készíthetünk Fejér Megyei Hírlap. – 57. évf. 294. sz. (2012. dec. 17.), p. 13. Krizsány Anna tanácsai. -: A múzeum egységeinek új gazdái Fejér Megyei Hírlap. – 57. évf. 296. sz. (2012. dec. 19.), p. 9. A Szent István Király Múzeum és a Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtár és egységeik Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának fenntartásába kerülnek. Stefkó Krisztina: Közgyűlés és közmeghallgatás (fotó Simon Erika) FehérVár. – (2012. dec. 17.), p. 2. ill. Nagy Tamásné, Branczeiz Zsuzsa és Kántor Sándor kitüntetéseinek átadásával kezdődött december 14-én a közgyűlés. A továbbiakban döntöttek az oktatási intézmények átadásáról, a Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtár és a Fejér Megyei Múzeumok Igazgatósága átvételéről. Cser-Palkovics András, [riporter] Házi Péter: Változások időszaka. Interjú intézményekről, fejlesztésekről a polgármesterrel (fotó Nagy Norbert) Fejér Megyei Hírlap. – 57. évf. 302. sz. (2012. dec. 28.), p. 3. ill. (szz): Családban marad. Budapest – Székesfehérvár Fejér Megyei Hírlap. – 58. évf. 2. sz. (2013. jan. 3.), p. 7. (Kulturmix) Borsos János és Lőrinc Lilla kiállítása február 3-ig látogatható. (szsz): Közgyűjtemény lehet a Kortársból. A tervek szerint az Intercisa Múzeumba olvadna az intézmény. Hogyan tovább KMI? (fotó Vohlmann György) 12
Dunaújvárosi Hírlap. – 24. évf. 3. sz. (2013. jan. 4.), p. 1., 3. ill. Házi Péter: Istvánra emlékezve. Kövér László leplezte le a Nemzeti Emlékhely sztéléjét. Mécsesek István sírjánál (fotó Lovász Lilla) Fejér Megyei Hírlap. – 58. évf. 4. sz. (2013. jan. 5.), p. 1., 3. ill. Január 4-én ünnepélyes keretek között megkezdődött a Szent István Emlékév. Csizmadia Alexa: Családban marad. Borsos Lőrinc kiállítása, Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár Új Művészet. – 23. évf. 12. sz. (2012. dec.), p. 48-49. ill. Tihanyi Tamás: Nemzetvédő eszme. Csaknem az enyészeté lett, ma Nemzeti Emlékhely (fotó Pati-Nagy Bence) Fejér Megyei Hírlap. – 58. évf. 6. sz. (2013. jan. 8.), p. 4. ill. Radnainé Fogarasi Katalin, Görög István, [riporter] Göde Andrea: Nemzeti emlékhelyünk: Pákozd Regio Regia. – 12. évf. 108. sz. (2012.), p. 46. ill. (tt): Világrekord térképről számoltak be. Avatás, tűzgyújtás és egy bejelentés Fejér Megyei Hírlap. – 58. évf. 9. sz. (2013. jan. 11.), p. 1., 4. ill. (kn): Irányt mutat a múlt. Fejér újabb emlékhelye (fotó Nagy Norbert) Fejér Megyei Hírlap. – 58. sz. 11. sz. (2013. jan. 14.), p. 1., 3. ill. A Pákozdi Katonai Emlékhelyen emlékoszlopot állítottak. (hp): Mi legyen a múzeum jövője? Fejér Megyei Hírlap. – 58. évf. 13. sz. (2013. jan. 16.), p. 3. A Szent István Király Múzeum Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata fenntartásába került, közmeghallgatáson a helyi lakosok véleményét várják a múzeum fejlesztésével kapcsolatban. -: Március 8-án Székesfehérváron, a Szent István Király Múzeumban került sor a Válaszúton – patikamúzeumok az ezredfordulón c. szakmai kerekasztal beszélgetésre Orvostörténeti Közlemények. – 1-4. (218-221) sz. (2012.), p. 203. Az előadók neveinek, az előadások címeinek felsorolása. -: Felavatták a nemzeti emlékhelyet jelző oszlopot Pákozdon Magyar Fórum. – 25. évf. 3. sz. (2013. jan. 17.), p. 18. ill. Nagy Zoltán Péter: Pákozd önmagában is memento FehérVár. – (2013. jan. 14.), p. 5. ill. Tihanyi Tamás: Világrekord légifénykép: jobbak, mint a CIA Fejér Megyei Hírlap. – 58. évf. 16. sz. (2013. jan. 19.), p. 10. ill. A Pákozdi Katonai Emlékhelyről készült légi fotóról. (zsf): Újra Múzeumi mozaik Fejér Megyei Hírlap. – 58. évf. 24. sz. (2013. jan. 29.), p. 5. (Röviden) Január 31-én Nagy Szabolcs levéltáros tart előadást a Szent István Király Múzeum szabadegyetemi előadássorozatában. (szz): Milyen legyen a múzeum? Fejér Megyei Hírlap. – 58. évf. 26. sz. (2013. jan. 31.), p. 1. A Szent István Király Múzeum jövőjéről tartottak közmeghallgatást január 30-án. (ek): Programok családoknak, turistáknak Fejér Megyei Hírlap. – 58. évf. 27. sz. (2013. febr. 1.), p. 3. A székesfehérvári múzeumok és egyesületek, turisztikai szakemberek Játék a múzeumban címmel 2013-ban minden szombaton más-más helyszínen szerveznek programokat családoknak, turistáknak. Az első alkalom február 9-én a Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében és a Fehérvári Kézműves Házban lesz. Szabó Zoltán: Szponzorból lett fenntartó (fotó Lovász Lilla) Fejér Megyei Hírlap. – 58. évf. 28. sz. (2013. febr. 2.), p. 1., 5.ill. Közmeghallgatást tartott a városi önkormányzat a 2013. január elsejétől fenntartása alá kerülő Szent István Király Múzeum jövőjéről. Vakler Lajos: Pesovár-emlékest (fotó Gelencsér Ferenc) FehérVár. – (2013. febr. 4.), p. 4. ill. (ek): Tisztelgés a régésztársak előtt. Emlékeztek, meséltek (fotó Pati-Nagy Bence) 13
Fejér Megyei Hírlap. – 58. évf. 35. sz. (2013. febr. 11.), p. 1., 7. ill. Marosi Arnoldra emlékezve a múzeumban tanácskozást tartottak február 8-án. Pesovár Ferencre a Fejér Megyei Művelődési Központ – Művészetek Házában műsoros esttel emlékeztek. Trogmayer Ottó: A kincs nyomában Élet és Tudomány. – 68. évf. 7. sz. (2013. febr. 15.), p. 205. ill. A Seuso-kincs és Pannónia című kötetben megjelent Nádorfi Gabriella szabadbattyáni ásatást bemutató tanulmánya. (hp): Törökkori jégverem: új ötletek. Az Országalma alatt, betemetve várja jövőjét. Tömlöc is volt a jégverem (fotó Lovász Lilla) Fejér Megyei Hírlap. – 58. évf. 39. sz. (2013. febr. 15.), p. 1., 3. ill. A Városház téri jégvermet 1988-ban Siklósi Gyula régész tárta fel. Mező Balázs a székesfehérvári közgyűlésnek tesz javaslatot a verem bemutathatóvá tételére. Tribolt Lajos: Csitáryra emlékeztek. A család őrizte meg a polgármester kéziratát (fotó Nagy Norbert) Fejér Megyei Hírlap. – 58. évf. 45. [!43.] sz. (2013. febr. 20.), p. 1. ill. Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata és Székesfehérvár Megyei Jogú Város Levéltára kiadta Csitáry G. Emil polgármester emlékiratait. Megkoszorúzták a polgármester síremlékét és a Csók István Képtárban hangversenyt is rendeztek tiszteletére. Kovács Péter: Művészet és valóság (Lakner Antalról) Mozgó Világ.– 39. évf. 2.sz. (2013. febr.) p. 122-123. KIÁLLÍTÁSI INFORMÁCIÓ DÍJTALANUL LÁTOGATHATJÁK A MÚZEUM ÁLLANDÓ ÉS IDŐSZAKI KIÁLLÍTÁSAIT (*CSAK AZ EURÓPAI GAZDASÁGI TÉRSÉG /EGT/ ÁLLAMPOLGÁRAI): 6. életévét be nem töltött kiskorú* 70 év felettiek* Fogyatékos személy és az őt kísérő legfeljebb 1 fő* A miniszter által kiadott szakmai belépővel rendelkezők* Legalább 400 fős taglétszámú közgyűjteményi szakmai szervezet tagjai (pl. Pulszky Társaság, Magyar Múzeumi Egyesület, Magyar Könyvtárosok/Levéltárosok Egyesülete tagkártyája)* Közoktatásban dolgozó pedagógusok* Minden hónap első vasárnapján a 26 év alattiak; és azok, akik 18 év alatti személyt kísérnek és annak közeli hozzátartozói (legfeljebb 2 fő) ICOM, ICOMOS kártyával rendelkezők Újságíró igazolvánnyal rendelkezők Szent István Király Múzeum vendégkártyájával rendelkezők Fejér Megyei Múzeumegyesület tagjai Tájak-Korok-Múzeumok Egyesület tagjai Terembura Kulturális és Múzeumkommunikációs Egyesület tagjai Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete tagjai Tóparti Gimnázium művészeti tagozatos diákjai (csoportosan a képzőművészeti kiállításokba) Egyedi írásos engedéllyel jelentkezők Együttműködési szerződés alapján meghatározott körök Székesfehérvári idegenvezetők Pro Gorsio – Gorsium Barátok Köre tagjai (csak Gorsium Szabadtéri Múzeumba) DÍJTALAN BELÉPÉSRE JOGOSULT MINDEN LÁTOGATÓ: A nemzeti ünnepeken (március 15., augusztus 20., október 23.) 50%-os KEDVEZMÉNNYEL LÁTOGATHATJÁK A MÚZEUM ÁLLANDÓ ÉS IDŐSZAKI KIÁLLÍTÁSAIT AZ EGT ÁLLAMPOLGÁRAI: 6-26 év közöttiek 62-70 év közöttiek 14
Legfeljebb két fő, amennyiben legalább két, 18 év alatti személyt kísér, és azok közeli hozzátartozója ŐsFehérvár Városkártyával rendelkezők Fejér Megyei Hírlap Hűségkártyával rendelkezők Pénzintézetek Vértes Meteor Természetbarát Egyesület tagjai A különféle kedvezmények nem vonhatók össze, jegyvásárláskor csak egyféle kedvezmény érvényesíthető. Kiállítóhelyeinken beváltható, kedvezményre nem jogosító kultúra utalványok, csekkek: 1. Sodexho Pass Kft. 2. Accor Services Magyarország Kft. Belépődíjak: Belépődíj: 700,-Ft Csoportos belépődíj 10 főtől: 600,-Ft/fő Kedvezményes belépődíj: 350,-Ft Kedvezményes csoportos belépődíj 10 főtől: 250,-Ft/fő Az ettől eltérő belépődíjakat a kiállítóhelynél közöljük. Előzetes igénybejelentés alapján tárlatvezetést tartunk, amelynek díja: Székesfehérváron felnőttek 25 főig: 6100,-Ft, 26 főtől: 7200,-Ft diákok, magyar nyugdíjasok, fogyatékkal élők 25 főig: 2800,-Ft, 26 főtől: 3500,-Ft idegen nyelven 25 főig: 8300,-Ft, 26 főtől: 9500,-Ft városnéző vezetés felnőttek 13200,-Ft diákok, magyar nyugdíjasok, fogyatékkal élők 8300,-Ft idegen nyelven 16500,-Ft Gorsiumban felnőttek 25 főig: 6600,-Ft, 26 főtől: 8300,-Ft diákok, magyar nyugdíjasok, fogyatékkal élők 25 főig: 4700,-Ft, 26 főtől: 6100,-Ft idegen nyelven létszámtól függetlenül: 11000,-Ft LÁTOGATHATÓ ÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁSOK SZENT ISTVÁN KIRÁLY MÚZEUM Székesfehérvár, Országzászló tér 3., Tel.: 22-398 083 TÁRGYALKOTÓ HAGYOMÁNY – FEJEZETEK FEJÉR MEGYE NÉPRAJZÁBÓL ÜDVÖZLÉGY OH SZENTSÉGES FŐ… – Aranyozott kovácsoltvas rács a Szent István székesegyház Szent István kápolnájából MAROSI ARNOLD MÚZEUMI KÖNYV ÉS RÉGISÉG LÁTVÁNYTÁR Nyitva: szerdától vasárnapig 10–18 óráig Belépődíj: 900,-Ft; csoportos belépődíj 10 főtől: 800,-Ft/fő; Kedvezményes belépődíj: 450,-Ft; kedvezményes csoportos belépődíj 10 főtől: 350,-Ft/fő Az állandó és az időszakos kiállítás együttes megtekintésekor: Belépődíj: 1400,-Ft; csoportos belépődíj 10 főtől: 1300,-Ft/fő; Kedvezményes belépődíj: 700,-Ft; kedvezményes csoportos belépődíj 10 főtől: 600,-Ft/fő FEKETE SAS PATIKAMÚZEUM Székesfehérvár, Fő u. 5., Tel.: 22-315 583 Nyitva: keddtől péntekig 10–14 óráig, szombaton és vasárnap 14–18 óráig 15
Belépődíj: 500,-Ft; kedvezményes belépődíj: 250,-Ft KÖZÉPKORI ROMKERT – NEMZETI EMLÉKHELY Koronázó tér Nyitva: április 1 – október 31-ig hétfő kivételével naponta 9–17 óráig ÚJ MAGYAR KÉPTÁR Megyeház u. 17., Tel.: 22-329 504 Nyitva: szerdától vasárnapig 14–18 óráig TÉGLÁK A MÚLTBÓL Megyeház u.17., Tel.: 22-329 504 Nyitva: szerdától vasárnapig 14–18 óráig Belépődíj: 500,-Ft; csoportos belépődíj 10 főtől: 400,-Ft/fő Kedvezményes belépődíj: 250,-Ft; kedvezményes csoportos belépődíj 10 főtől: 150,-Ft/fő PALOTAVÁROSI SKANZEN Székesfehérvár, Rác u.11., Tel.: 22-315 583 PALOTAVÁROSI EMLÉKEK Csoportokat csak előzetes bejelentkezés alapján fogadunk. Kérjük, hogy a látogatás előtt legalább 5 nappal jelentkezzenek. Tel.: 22-315-583 Belépődíj: 500,-Ft; kedvezményes belépődíj: 250,-Ft GORSIUM SZABADTÉRI MÚZEUM – RÉGÉSZETI PARK Tác – Gorsium, Tel.: 22-362 243 A régészeti park megtekinthető naponta november 2 – március 31-ig 10–16 óráig április 1 – október 31-ig 10–18 óráig Belépődíj: 900,-Ft; csoportos belépődíj 10 főtől: 800,-Ft/fő Kedvezményes belépődíj: 450,-Ft; kedvezményes csoportos belépődíj 10 főtől: 350,-Ft/fő A vidéki kiállítóhelyekkel kapcsolatos információért kérjük, forduljanak a helyileg illetékes önkormányzatokhoz. 2013. ÉVI ÜNNEPI NYITVA TARTÁS Nemzeti ünnep, március 15. (péntek) nyitva Húsvét, március 31-április 1. (vasárnap, hétfő) nyitva Május 1. (szerda) nyitva Pünkösd, május 19–20. (vasárnap, hétfő) nyitva Nemzeti ünnep, Szent István napja, augusztus 20. (kedd) nyitva Nemzeti ünnep, október 23. (szerda) nyitva Mindenszentek, november 1. (péntek) zárva Karácsony, december 24–25–26. (kedd, szerda, csütörtök) zárva Újév, január 1. (szerda) zárva 16