Muszájságok. Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben. Tanulmányok

Muszájságok Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben Tanulmányok

Az elektronikus tanulmánykötet az INNOTARS – „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” című projekt keretében, a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal támogatásával jött létre.

A borítón található kép forrása: http://st4tic.files.wordpress.com/2008/01/workers.jpg Utolsó letöltés: 2010. június 30.

„Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

2

Tartalomjegyzék Krémer

Balázs:

Innotárs

–

alacsony

végzettségűek

a

munkaerőpiacokon – kérdések, problémák, sejtések ............................4 Rév András: Atipikus foglalkoztatás a szolgáltató szektorban ..........43 Gyulavári Tamás: A diszkrimináció tilalma a munkaerőpiacon .......67 Gyulavári

Tamás:

A

munkavégzésre

irányuló

jogviszonyok

rendszerének aktuális elméleti kérdései az Európai Unióban és Magyarországon....................................................................................117 Havasi Éva: Az Észak-alföldi régiónak és ezen belül megyéinek főbb jellegzetességei a statisztikai adatok és mutatószámok tükrében ....172 Havasi Éva: Megélhetés és életkörülmények .....................................208 Diebel Andrea: Szakemberek szemével ..............................................233 Sőrés Anett: Iskolai életutak az alacsony végzettségűek körében ...261 Krémer Balázs: „MUSZÁJSÁG…” – avagy: dolgoznak-e az alacsony végzettségűek? .......................................................................................287


3

Krémer Balázs: Innotárs – alacsony végzettségűek a munkaerőpiacokon – kérdések, problémák, sejtések Mi az, hogy „munka”? – normatív fogalmak A munka fogalmát, bármily meglepő is ez, szinte kizárólag valamilyen normatív fogalomként szokás használni. A munka fogalma többnyire valamilyen lényeges és jó dolog kifejeződése, amihez képest mindaz, ami nem munka, az vagy -

Valamilyen mellérendelt, korlátozó és kiegészítő elvont, eszmei többlet (pl. egészség, erkölcsi normák, család, társadalmi elköteleződés, stb.) Valamilyen baleset, szerencsétlenség, társadalmi probléma (pl. munkanélküliség, munkára való képtelenség, rokkantság, betegség, stb.) Valamilyen semleges egyéb, kiegészítő ténykedés (pl. szabadidő, hobbi, háztáji, szórakozás, stb.) Valamilyen a munka normatív tartalmait sértő, a szabályokon kívüli vagy azzal ellentétes tevékenység (pl. munkakerülés, fekete munka, ügyeskedés, „kufárkodás”, henyeség, lustaság, semmittevés, stb.)

Ha a munka normatív értelmezésének kereteit, hagyományait akarnánk jelezni, akkor a következő, szokásosan osztott, de csaknem sohasem kifejtett gondolkodási-fogalmi hagyományokat jelezhetnénk: -

-

(közteherviselési-finánc norma) Munka az, ami után adóznak, ami valamilyen formában hozzájárul a közterhek viseléséhez. Nem-munka az, aminek „semlegesen” elvileg sem kell hozzájárulnia a közterhekhez, vagy rosszabb esetben az az elítélendő, kriminális szférája az életnek, amelynek elvileg hozzá lehetne, hozzá kellene járulnia a közterhekhez, de mégsem teszi. Ez utóbbi, kriminalizált megközelítésben a „frusztrált finánc” szempontok a mérvadók: nem-munka mindaz, amire adót lehetne kivetni, de a dolog valahogyan mégsem jön össze. („aszkétikus”, „tested verítékével” norma) Egyházi, különösen katolikus normák szerint a munka áldozat, szenvedés, megpróbáltatás, méghozzá alapvetően testifizikai megpróbáltatás. Munka az, amit az ember megszenved, megkínlódik, a meló alapvetően „büdös” – de a szenvedés révén valamiféle evilági és túlvilági ellentételekhez, a „munka gyümölcseinek elnyeréséhez” vezet. Ebben a felvetésben a „nem-munka” az alapvető valláserkölcsi parancsok megtagadása, isten kísértése, a sors parancsai alóli kibújás elkárhoztatott kísérlete. A munka testi gyötrelmekkel való azonosítása mellett, erkölcsileg a semmittevésnél még jobban elítélendő az az ügyeskedés, amely a munka gyümölcseihez az aszkézis megkerülésével akar eljutni, így a kereskedés, az osztalék- és kamatszedés, a különféle brókerkedés. Ez a fajta haszonleső, potyázó erkölcsiség a keresztényivel szembenálló „pogány”, még inkább „zsidó” normasértés, erkölcsi tévelygés, rosszabb esetben megtorlandó bűn.


4

-

-

(„a nembeliség kiteljesedésének normája”) A marxi történetfilozófiában az emberiség fejlődése, az emberi nem kiteljesedése a munka eredménye és következménye. Ebből a sajátos nézőpontból a történelem mozgatói a dolgozó osztályok, akik – miután az „emberiség történelme az osztályharcok története” – állandó harcban, konfliktusban állnak a dologtalan, munkát nem végző osztályokkal, míg végül a történelem oda vezet, hogy a dolgozó osztályok megsemmisítik, legyőzik a nem-dolgozókat. A munka tehát a történelmi igazság győzedelmének útja és záloga – amihez képest minden nem-munka a dolgozó osztályok és a történelmi igazság ellen való, az emberi nem elleni ellenséges ténykedés. Hogy mi a munka és a nem-munka közötti határ, abban a marxi elmélet általánosságban nem ad generális megkülönböztetéseket, de a kapitalista berendezkedés között igen: munka az, ami egyfelől csere, másfelől, a piaci egyenértékű cserék között kizárólag a munka cseréje-eladása az, ami értéktöbbletet eredményez. A munka tehát kizárólagosan az a valami, ami többet ér, mint az ára; ami az eredeti cserealapok összértékéhez képest a gyarapodás, a fejlődés forrása. A munka tehát az egyetlen igazi (értéktöbbletet generáló) érték, így a munkát végző proletár (bérmunkás, alkalmazott) a társadalom értékes (értéket produkáló) tagja, míg mindenki más, így első sorban a munkát nem végző, értéket nem produkáló tőkés nem csupán az értéket teremtő munkás ellensége, kizsákmányolója – hanem, a történelem és a történelmi igazság ellensége is. Ennyiben, a marxi elmélet a henye, dologtalan, haszonleső és potyázó életet élő, munka nélkül gazdagodó kétes elemek megítélésében (és ezáltal anti-kapitalizmusában, tőke-ellenességében) rokon a katolicizmus munkával kapcsolatos normatív felfogásával. (a „szocializmus” normája) A bármilyen, akár büntetőjogi eszközökkel is kikényszerített teljes foglalkoztatás a felszínen a munkához és a történelmi haladáshoz kapcsolódó marxi erkölcstanok beteljesülését jelentette. Ám mindezen túl, az erőltetett teljes foglalkoztatottság a totalitariánus berendezkedés sajátos eszköze is volt: a munkához kötődő értékek nem csupán egy értékrend erkölcsi ráhatások útján való általánossá tételét jelentették, hanem, az élet egészére vonatkozó kontroll megvalósulását is. A teljes foglalkoztatottság azt is jelentette, hogy az emberek életük jelentős részét az állami-politikai irányítás alatti „munkahelyeiken” töltötték, hogy munkájukkal (nemcsak az általuk előállított értékekkel, hanem a munkahelyükön tanúsított lojalitásaikkal, magatartásaikkal is) hozzájárultak, ha nem is a rendszer fejlődéséhez, de a működéséhez mindenképpen. Ez a fajta politikai kontroll igen sok mindenben hasonlatos a kapitalista nagyüzemek által kikényszerített lojalitások berendezkedéséhez, de azon túl is nő azzal, hogy a munkavállalói érdemek elismerését (az érdemek hiányainak szankcionálását) a munkán kívüli életre, a politikai és társadalmi intézmények totalitására is kiterjesztette – pl. a szabadidő megszervezésében, a szociális-jóléti ellátásoknak a munka-érdemekhez kapcsolásában, stb.. Ennyiben, a munka túlnő azon, hogy a munkavégzés során mutatott anyagi és erkölcsi érdemek megítélésének alapja legyen: a „rendes szocialista munkás”, akivel nincsen baj sem a munkahelyén, sem azon kívül – az a „rendes ember”, a „társadalom megbecsült tagja”. Mindez a felszínen mutat némi hasonlóságot a protestáns munkaerkölcsökkel – hiszen ott is a munka a társadalmi


5

-

-

megbecsültség legfontosabb alapja. Ám annyiban lényegesen eltér attól, hogy míg a protestáns etika alapja a nagyszerű alkotása, amely nagyszerűség igen jelentős mértékben a vállalkozás sikerében, a gazdagodásban mérődik – úgy a szocializmus etikájában a munka éppenhogy nem a kiugró sikerességeket, hanem a szürkén belesimulás, a lojális megalkuvások érdemeit értékeli a munkában. Ennyiben, a szocializmus máig élő normája a munkával kapcsolatban az, ha valakivel nincsen baj, nem feltűnősködik, szürkén belesimul a „rendbe”. (a „protestáns etika” normája) Max Weber okfejtésében a protestáns etika azáltal hozott újat a katolicizmussal szemben az élet és a munka egészének szabályozásában, hogy a korábbi, transzcendens katolikus hierarchiákkal szemben világi kontrolok (presbitériumok, a közösség választott képviselőinek) felügyelete alá helyezte az üdvözülést. Az üdvözülés ennyiben „világivá” válása kiismerhetővé és kiszámíthatóvá tette „a naggyá levés”, a „nagyszerűt alkotás” isteni eredetű elvárásait is. Weber kulcsfigurája a protestáns üdvözülés-keresésben a vállalkozó: az a figura, aki racionálisan kalkulálja, tervezi a naggyá levését, ezen keresztül az üdvözülését; aki célszerűen, ügyesen kalkulálva, szellemesen és másoknál eredetibb megoldásokat keresve kombinálja a rendelkezésre álló anyagi és szellemi forrásokat a sikere érdekében. A protestáns munkaerkölcsök mértéke és mércéje a gazdasági sikeresség, a piaci eredményesség. Szemben a katolicizmus aszkézist és az anyagi javak szerzését tiltó normáival a protestantizmus a kapitalista vállalkozás normáit, a szerzést felszabadító munkát állítja erkölcsi normává. Amit persze rögtön ellensúlyoz is: a katolicizmus, bár korlátozni igyekszik a szerzést, de semmiben nem korlátozza a fogyasztást: akinek amije van, azt akár pompával, fényűzéssel is fogyaszthatja. A protestantizmus felszabadítja a szerzést – de a fogyasztás visszafogását, a puritanizmus normáit írja elő követői számára. Ennek a megkettőzöttségnek az eszköze a háztartás és a vállalkozás kettéválása: a haszonra törő, erkölcsileg felszabadított, individualizált szerzés világa a vállalkozás; míg a puritán, visszafogott, családi-közösségi fogyasztás világa az a háztartás, amely még virágzó vállalkozás mellett is csak korlátozott jövedelmet vesz ki a vállalkozás hasznaiból, felhalmozásaiból, profitjaiból a puritán „otthoni” fogyasztás finanszírozására. (A hazai protestantizmus sajátos hagyományaiban a Weber által jelzett munkaerkölcsi megalapozásnál lényegesen erősebb a nemzeti érzelmeket és protesteket ápoló kuruckodó hozzáállás – bármily furcsa is, a Weber által protestánsnak leírt kapitalista szellem Magyarországon sokkal inkább a zsidó etikával és hagyománnyal rokonítható, mint a protestánssal.) (a „második szabadság” normája) A ‟70-es években kibontakozó, és a ‟80-as évek berendezkedését alapjaiban meghatározó „második gazdaság” nemcsak a munkavégzés idejében és helyében különült el a mainstream, első gazdaságtól, hanem sajátos erkölcseiben és munkafelfogásában is. Szemben azzal az első gazdasággal, amely a kötelmek letudásának és a lojalitások bizonyításának a terepe volt, a második gazdaság eltűrten, a tiltások határait folyamatosan tesztelgetve a munkával kapcsolatos hivatalos normák tagadásának, az individuális szabadságok érvényesítésének a terepévé is vált. Hankiss Elemér ezt a második gazdaság talaján


6

-

szerveződő másik normarendszert nevezte egyenesen második társadalomnak. Sok szempontból lehetett tekinteni ezt a második gazdaságot a protestáns munkaerkölcsök és a kapitalizmus világának, és ennyiben a szocialista normák ellentétének. Többékevésbé így tett Kolosi és Szelényi a kettős elvű berendezkedést leíró „L” modelljeikben, ahol egymástól független változóként próbálták meg leírni a tervgazdasági és a piaci gazdasági „sikerességekben” mérhető egyenlőtlenségeket, az ezekkel leírható társadalmi struktúrát. Ám mindez nem teljesen jogos felvetés. A hazai második gazdaság, az abban elérhető sikerességek és szabadságok ugyanis ezer gazdasági szállal összekapcsolódtak az első gazdasággal (a háztáji a TSZ-szel, a vgmk és a gmk a szocialista vállalattal, stb.), de ezen túl is, a második gazdaságban kinyerhető szabadságok összekapcsolódtak az első gazdaságban és társadalomban megszerzett érdemekkel. A második gazdaságban nyerhető autonómiákat, szabadságokat, gazdasági lehetőségeket, piacokat – az első gazdaságban szerzett érdemek és kapcsolatok árán lehetett megszerezni. Ez a fajta „kiérdemelt és megszolgált szabadság”, ha úgy tetszik, a szocialista klientúrák privilégiuma maradt – amiben, ha valaki túlnőtt a hivatalosság által megszabott kereteken, ha sértette azok normáit, ha túl sikeressé és naggyá vált - akkor ezzel azonnal át is lépte a tiltások határait. A második gazdaság második szabadsága azt a sajátos, máig élő munkaerkölcsi normát építette fel, amely az állami struktúrákban rangot és kapcsolatot szerzettek számára, csak a lojalitásaik folyamatos biztosítása mellett nyitották fel a korlátozott, függő, kontrolált második szabadság lehetőségeit. (a szociológia normája) Amikor Ferge Zsuzsa a ‟60-as években statisztikai kategóriaként megalkotta a munkajelleg-csoportokat, akkor ezzel a fentebb jelzett szocialista társadalmi berendezkedés lényegét tudta egyszerű, operacionális kategóriákkal megragadni. A szocialista gazdaságba való beilleszkedés, a munka sikerességét hierarchiában elhelyező kategória messze nemcsak a munkáról, hanem a társadalmi elhelyezkedés magasságáról-alacsonyságáról is szólt. Az, hogy valaki segéd-, betanított- vagy szakmunkás, netán szellemi, értelmiségi vagy vezető beosztásban dolgozik – az messze nemcsak a munkájáról szólt. (Nem árt emlékeztetni, a munkáról is úgy szólt, hogy a besorolásban összekeveredtek a munka, a tanultság – és annak sokszor önkényes besorolásának a tartalmai. Pl. a szocialista nagyipar (kohó, bánya, stb.) munkásai az iparági hagyományok szerint soha nem voltak szakmunkás végzettségű, tanult szakmunkások, segédek – hanem helyben nagy gyakorlatra szert tevő „gyári munkások”, „bányászok” -; ám a nagyüzemi munkásság politikai súlyát és érdemeit kifejezendő, szakmunkásnak sorolták be őket, az ezzel együtt járó bértarifákkal és egyéb szakmunkás-rangi kellékekkel.) Hanem, a munkán túlmutatóan, a munkajelleg szinte mindenben, statisztikailag igazolható módon determinálta ez élet összes fontos lehetőségét: milyen lakásban lakhat valaki, hova járhat iskolába a gyerek, ki milyen orvosi ellátásban részesülhet, van-e autója vagy telefonja. A statisztikai osztályozás már akkor is, igen rövid idő alatt „intézményesült” (pl. a bérkategóriák, besorolások megállapításakor), de egyfajta gondolkodási szabályként, ennyiben normaként sokkal mélyebbre beépült a szakmai és közgondolkodásba. Nevezetesen annyiban és úgy, hogy a társadalmi-gazdasági


7

-

berendezkedés feltöredezése és összeomlása ellenére fennmaradt az a sajátos hagyomány, amely szerint a munka jellege – az a társadalmi helyet teljességgel meghatározza. Mintegy: „ha megmondod mit dolgozol – akkor megmondom, hogy ki vagy”. (a tanultság normája) Már maga a munkajelleg is kevésbé a munka jellege, mint inkább a végzettség, a képzettség foka és jellege – azaz, az előző leegyszerűsítést tovább vitelével: „ha megmondod mi a végzettséged – akkor én megmondom, hogy mi a munkád jellege, és ezzel azt is megmondom, hogy ki vagy”. Mindezt nem lehetne megtenni empirikus bizonyítékok nélkül: a tanultságnak igenis van valamiféle döntő szerepe. Ám, elég nehéz megmondani, hogy mi is az, különösen, hogy nemigen tudjuk megmondani azt, hogy a végzettség viszonylag egzakt foka milyen (normatív) fogalmak mentén jelöli ki azt, hogy kinek milyen („jó”) munka járhat, és ezáltal milyen („jó”) életfeltételekre, társadalmi elhelyezkedésekre aspirálhat a végzettsége alapján. Különösen nemigen lehet ezt megmondani a társadalom legszélesebb középrétegeiben. Viszont, a tanultság normája viszonylag jól értelmezhető, meghatározható erővel bír a társadalmi struktúra két szélén: a legfelül levő eliteknek szinte bizonyosan magas iskolai végzettségük van; míg a társadalom alsóbb rétegeiben, a pária és kirekesztett világban igen nagy valószínűséggel találunk képzetleneket, alacsony iskolai végzettségűeket.

A „munka-anómia” – szét és összecsúszott, barbarizálódott normák A munkáról való gondolkodás tehát nemhogy szokásosan, általánosan, hanem majdhogynem normatív elvárásként – normatív, értékekkel terhelt kategóriákban való gondolkodás. Ám ezzel egyidejűleg, a normák egyrészt tisztázatlanok, kibeszéletlenek, nem világos tartalmúak, és, ami még ennél is sokkal súlyosabb: egymásnak számos ponton ellentmondanak. Orwell disznójának leegyszerűsített világképéhez hasonlóan a munka normatív karakteréről sem lehet vitát nyitni („négyláb – jó, kétláb rossz”; „munka jó – nem-munka rossz”); de nem lehet tudni, hogy micsoda munka kinek, miért és mitől jó; amint azt sem, hogy mi az a nemmunka, ami bárkinek, bármitől, de jogosan rossz. Pusztán érzékeltetve a normák anómiáit, tisztázatlanságait, ellentmondásait: -

-

A munkanélküliek lusták, élhetetlenek és dologkerülők – és ebben a helyzetben azzal teszik a legrosszabbat, ha mégis, lehetetlen feltételek mellett is dolgoznak (feketén…) Az adózás, a járulékoltatás, a jóléti rendszerek azt feltételezik, hogy akik dolgoznak, azok alkalmazottak – egy olyan országban, ahol a három millió alkalmazott (közöttük több mint 1 millió közalkalmazott) mellett másfél millió kisvállalkozás, közöttük közel nyolcszáz ezer egyszemélyes kisvállalkozás működik, ahol több százezerre tehető a kisrészvényes (tőkések) létszáma, A vállalkozók, így az innováció motorjainak számító kisvállalkozók korunk hősei – akik ugyanakkor valamennyien adócsalók, korruptak, és egy kicsit maffiózók is. A vállalkozásoknak a köz érdekében, a közhatalommal egyetértésben és együttműködésben kell ténykedniük – de, aki a közhatalommal kapcsolatot tart fenn,


8

-

-

-

-

az korrupt, a tényleges gazdasági teljesítménye helyett a protekcióiból és kapcsolataiból él, A viszonosságokat, kölcsönös segítségeket éltető civil szerveződések, a nem-profitra hajtó magánkezdeményezések jó dolgok – pedig ők a legkorruptabbak, a leginkább állam-függőek,Az adóelkerülés személyes virtus, csalafinta észjárás és vagányság (ha én teszem), és aljas nyerészkedés, csalás (ha más), A rendes ember alkalmazottként dolgozik – de az hülye és élhetetlen, ha minden közterhet befizetnek utána, A munka a törvényeknek, a főnököknek, a munkaadóknak, ez erkölcsöknek való lojalitás világa – egészen addig, ameddig nekem is ez áll érdekemben (hülye azért nem vagyok…) A munka révén az ember pénzt keres – de, ha számla is kell hozzá, meg adót is kell fizetni, akkor az a pénz nem is pénz, meg majd elrendezhetjük másképpen is, Az embernek a pénzkereső munka adja a becsületét – de, ha azt a munkát, annyiért, ilyen feltételek mellett nem éri meg elvégezni, akkor inkább a család, a gyerek, az egészség mindenek előtt, meg, hát az állatnak is enni kell adni… Énrám mindig, mindenhol, minden munkában lehet számítani – de azért, ha csak lehet, nyugdíjba vonulnék… A munka mindenek előtt – de azért, pénzt leginkább pénzzel lehet csinálni… stb.

Ami ebből a normátlanságból (elegánsabban: anómiás állapotból) kikerekedik, az nyilvánvalóan nem túl elvszerű, nem is túl következetes, és nem is túl bölcs. Valamiféle barbár erőpróba és az erőszak intézményesülése: a munka normáira, erkölcseire hivatkozva az erősebb csoportok bármit képesek lehetnek „lenyomni” a gyengébbek torkán. Olykor a munkanélküliség erkölcsi fogyatékosságként, jellemhibaként való intézményesítését; olykor ezt nemcsak egyéni, hanem faji „hibának”, kulturális defektusnak is beállítva, rasszista indulatokkal fűszerezve. Olykor pusztán csak megértő lenézéssel és megvetéssel mindazok iránt, akiknek nagyobbak a megélhetési gondjaik. Olykor önmagukat sajnálva és sajnáltatva: milyen rossz is a jobb helyzetűeknek, hogy a rosszabb helyzetűek nem dolgoznak eleget, és nem fizetnek elég közterhet. Olykor ezt ellensúlyozandó, a közérdekre hivatkozva a magasabb jövedelműek adóterheit csökkentendő – adóékekkel és egyebekkel hadovázva. Olykor azt elhitetve, mintha azok, akik nem dolgoznak, azok csak azért nem dolgoznak, mert szociális ellátásokat kapnak – pedig, ha akarnának, akkor dolgozhatnának is; meg, amúgy is megtermelik ők maguknak azt, ami kell nekik. És, akkor még folytathatnánk napestig. A munka-anómia ennyiben nem csupán a munkáról, munkapiacokról – hanem a társadalom dezintegrálódásáról, szétesettségéről is szól.


9

A hagyományos paradigma A hagyományos paradigmán belül általában nem illik túl szofisztikált kérdéseket feltenni a munkáról. A hagyományos, közgazdaságtan által dominált paradigmában megáll a tudomány ott, hogy az alacsony végzettségűek aktivitása minden nézőpontból alacsony, többségüknek nincsen intézményes, bejelentett, legális, a munkaerőpiacokon megjelenő munkája – és ez baj. Ezen belül még viszonylag többet tudhatunk a nem-dolgozók összetételéről, főképpen a szociális támogatások által körülírt státuszáról (velük van a legtöbb baj…) – és gyakorlatilag alig tudunk valamit azokról, akik alacsony végzettséggel is dolgoznak, és az ő munkáikról. Ebben a körben a következő kutatási kérdések merülhetnek fel: -

Életkor, nem, lakóhely szerint kik dolgoznak az alacsony végzettségűek közül? Milyen ágazatokban, milyen munkaadóknál? Milyen tartósan, ezen belül milyen tartósan egyetlen munkaadónál, milyen megszakításokkal, milyen munkanélküliségi tapasztalatokkal? Milyen keresetekkel, bérekkel – azok mekkora ingadozásával? Stb.

Ebben a körben azt lehet sejteni, hogy az alacsony végzettségűek demográfiai sajátosságaival arányos az aktivitásuk: az alacsony végzettségűek aktivitása az egyes társadalmi csoportokban viszonylag egyenletes, még mikro szinteken sem szórnak nagyon az adatok az országosan aggregált (pl. nemek szerint, településnagyság szerint csoportosított) foglalkoztatási adatokhoz képest. Ezzel együtt, az arányok nem „szétkentek”, egyenletesen elterülők az egyes ágazatok és vállalkozási formák között. Azt lehet sejteni, hogy az idősebb képzetlenek jellemzően hagyományosabb, nagyobb szervezetekben, így iparban, közszolgálatokban dolgoznak, jellemzően „altiszti” (pl. portás) és „kisegítő” (pl. takarító) munkakörökben. Ezzel szemben, a fiatalabbak legfőbb munkavállalói értéke a mobilitás, ami egyfelől azt jelenti, hogy a fiatalabbak közül leginkább a földrajzi és munkaköri feladat értelmében mobilak dolgoznak; másfelől azt, hogy a munkahelyek inkább mobil kisvállalkozások, első sorban építőiparban, kereskedelemben, szolgáltatói szektorban. Ha ez igaz, akkor az idősebb (és esetleg városi) munkavállalókra inkább az jellemző, hogy stabilan ottmaradtak a korábbi, akár még a szocializmus időszakából úgy maradt munkahelyeiken, míg a fiatalabbakra (és esetleg a depressziós kistelepüléseken élőkre) inkább az jellemző, hogy hosszabb-rövidebb megszakításokkal, de sokféle kis munkahelyeken találnak munkát. Ebben a körben az is vélelmezhető, hogy az alacsony produktivitású, képzetlen munkaerőt foglalkoztató cégek gyakran mennek csődbe, szűnnek meg – így a munkahelyváltások okaként sűrűn fordul elő a cég, a munkahely megszűnése is. Ugyancsak az alacsony produktivitás és az üzleti instabilitás folyománya az is, hogy ebben a körben nagy valószínűséggel találkozhatunk az általánosan jellemző „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

10

bizonytalanságok és kiszolgáltatottságok mellett különféle „átmeneti svarcokkal” is, pl. azzal, hogy konjunktúra-kieséskor a korábbi legális foglalkoztatás elfeketedik, majd jobb idők elérkeztével ismét valamennyire kifehérül. 2. Kísérlet egy a „megértő szociológia” felőli megközelítésre Ha nem politikai, társadalmi szempontok, normatív értékrendek felől akarnánk megközelíteni a munkát, akkor azt a kérdést kellene előtérbe helyeznünk, hogy miből, hogyan élnek meg az emberek, esetünkben az alacsony iskolai végzettségűek? Ebben a semleges megközelítésben munkának tekinthetnénk mindazokat a ténykedéseket, gyakorlatokat, amelyek révén valamiféle anyagi, dologi szükségleteiket elégítik ki – elkerülve azt, hogy mintegy elve minősítsük az ide tartozó gyakorlatokat. Ám a feladat messze nem annyira könnyű, mint amilyennek ez első pillanatra látszik: vajon miket számítsunk ide? Milyen szavakkal, fogalmakkal, milyen koncepciók keretében írjuk le ezeket a gyakorlatokat? Ezt járjuk körbe az alábbiakban. Kis kitérő: a „szubsztantív” és „beágyazódott” gazdaságról A Polányitól eredő fogalmak eléggé önkényes és impresszionista formában szoktak – ha egyáltalán… - megjelenni a szakirodalomban – bár, Polányi sem túl pontos, olykor ellentmondó a saját definíciói megalkotásában és alkalmazásában. A szubsztantív gazdaságról annyi bizonyos, hogy fogalmi ellentéte a formális gazdaságnak: szemben a szubsztantív értelemben használt gazdaság fogalmának az anyagi szükségletek kielégítését, a szükségelt javak anyagi elsajátítását és felhasználását irányzó természetével, a formális gazdaság a „gazdaságosságra törő gazdálkodás”, a hasznokra törekvések világa. Polányi eredeti felvetése inkább azt a hozzáállást sejteti, hogy a gazdaság fogalmának megkettőződése ugyanannak a gazdaságnak két természetét, kétféle látásmódját jelenti: minden gazdasági ténykedésről felvethető egyfelől az, hogy milyen szükségleteket elégít ki, mire használják az emberek a gazdálkodás által előálló produktumokat? És ugyanígy felvethető az is, hogy mennyire gazdaságos az adott gazdálkodás, hogyan viszonyulnak egymáshoz a gazdálkodási folyamat elején beinvesztált értékek a folyamat végén kinyert értékekkel, mekkora a többlet vagy a veszteség a két állapot között? (Ez a fajta megközelítés gyökereiben és mondandójában erősen rokonítható Marx elméletével az áru kettős természetéről: az áru jellemezhető egyfelől piaci értékével (formális karakterével); másfelől, használati értékével (szubsztantív karakterével).) Polányi azonban maga is eltér a gazdasági integrációk tárgyalásakor az eredeti fogalomhasználatától. Egyrészt, integrációként csak az anyagi javak szisztematikus mozgásával, cseréjével járó gazdálkodási folyamatokat és ezek rendszereit írja le – „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

11

ezzel kizárva az önellátó, általa a görögből átvett oikosz fogalmával jelzett háztartási gazdálkodás eseményeit és sajátosságait a vizsgálódása köréből. Másrészt, a különböző elven szisztematikus cserehálózatokon, integrációkon belül a piaci integrációt úgy jellemzi, mint amely a formális gazdálkodás logikájára és szabályaira épülő integráció – amit akár úgy is lehet érteni, hogy a más jellegű integrációs sémák – a redisztribúció és a reciprocitás – a piacokkal szemben a szubsztantív logikára rendezkedtek be. Ennyiben tehát a szubsztantív és formális gazdaság nem ugyanannak a gazdaságnak két különböző nézete, fogalmi megközelítése – hanem, különféle gazdaságok közötti alapvető sajátosságokat, az egyes gazdaságok karakterét kifejező fogalmi eszköz. Ha a formális és szubsztanztív gazdaság kétféle gazdaságot jelöl, akkor a megkülönböztetés egyrészt vonatkozhat az önellátó, háztartási és ennyiben szubsztantív gazdaságnak a cserékre termelő, és ennyiben a sikeres cserékre hangolódott formális gazdaságoktól (ez a kevésbé „polányis” interpretáció). De másfelől, a cserehálózatokban integrálódó gazdaságokon belül is el lehet különíteni a hasznokat kereső, piaci cseréken keresztül integráló formális (azaz: piaci) integrációt az anyagi szükségleteket közvetlenül, szubsztantívan kielégítő cserehálózatoktól (redisztribúció, reciprocitás). Ezen második fajta megkettőzöttség különösen felerősödött akkor és azzal, hogy a gazdasági integrációkat nemcsak a különféle korok, különböző gazdasági berendezkedéseinek domináns tulajdonságaira kezdték el alkalmazni, hanem, mindenek előtt a kapitalista gazdaság rendszerén belül elkülönítettek különféle gazdasági alrendszereket. Ebben a megkülönböztetésben a kapitalista gazdaság domináns alrendszere a formális gazdasági elvekre épülő piac; ám a piacok mellett, azok kiegészítéseként és korrekciójaként, alrendszerként megjelennek másféle gazdasági integrációk is: a – röviden nevezzük így: - jóléti redisztribúció; vagy az informális „ajándékhálózatok” és civil segítségeket rendszerbe integráló reciprocitás is. Ennyiben lehet tehát azt is mondani, hogy a profitra-haszonra törő piacok formális természetével szemben a szükségletek nem-piaci kielégítésére törő másik gazdaságok, a jóléti redisztribúció és az informális-civil reciprocitás szubsztantív természetű. (Polányi piac-ellenessége, a piacokkal szembeni „nosztalgikus” vonzalma a másfajta integrációkhoz ennyiben gyökere azoknak a politikai-társadalmi nézeteknek, amelyek a piacok, a formális gazdaság túlhatalmát, a társadalmi szükségletek feletti uralmát a nem-formális, redisztributív (későbbi „civil” verziókban a reciprocitás) elven szerveződő alrendszerek megerősítésével, ellensúlyozó erejével kívánták társadalmi ellenőrzés alá vonni.) Az előzővel rokon okfejtésekre juthatunk a „beágyazódottság” fogalma kapcsán. Polányi eredeti okfejtése általános gazdaságfilozófiai hozzáállásként fejtette ki azt, hogy minden gazdaságnak, minden gazdasági integrációnak illeszkednie kell az adott társadalmi viszonyrendszerekhez, ha másért nem, hát azért, mert minden gazdaságot a társadalom tagjai, csoportjai, emberek, közösségek és szervezetek „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

12

működtetnek. Ennyiben az általános kérdés úgy vethető fel, hogy hogyan, milyen közvetítőkön keresztül épül be, ágyazódik be egy adott kor adott társadalmába az éppen ott működő gazdaság – hiszen, valahogyan bizonyosan beleágyazódik. Akkor is, ha a gazdaság és társadalom egymáshoz való viszonya igencsak eltérő lehet egymástól. Másfelől viszont – a Polányi szövegektől nem idegen módon – a beágyazódottság fogalmát úgy is lehet érteni, hogy vannak gazdaságok, amelyek jobban, mélyebbre – és vannak, amelyek alig és érintőlegesen ágyazódnak be a társadalmakba. Ebben a megközelítésben a piaci gazdaság azáltal, hogy saját, önálló, formális közgazdaságtani és üzleti normáit követi – a nem-beágyazódott gazdaságok körébe sorolható. Míg a különféle nem-piaci gazdaságokra inkább az a beágyazódottság jellemző, amely beágyazódottságban a gazdálkodók nem a társadalmi normáktól elkülönült, idegen elveket érvényesítenek a gazdálkodás során, hanem, alapvetően ugyanazokat az erkölcsi, vallásos, kulturális, magatartási normáikat érvényesítik szubsztantív természetű gazdaságuk körében, mint a társadalmi élet bármely más területén. A beágyazódottság fogalmának használatát tovább nehezíti az, hogy az sem tisztázott, hogy minek a jellemzésére vonatkozik a gazdaság, a gazdálkodás beágyazódottsága, vagy be nem ágyazottsága? Polányi szövegei egyértelműen a gazdasági rendszerek, integrációk, ennyiben átfogó szabály- és normarendszerek kapcsán beszélnek azok beágyazódottságáról. Ám egy tagolt, plurális, sokszínű és szabad társadalomban a fogalmat alkalmazhatjuk emberek, családok vagy társadalmi csoportok gazdálkodási normáinak megkülönböztetésére is. Eszerint vannak olyan emberek, családok, csoportok, akiknek gazdasági ténykedését beágyazatlanul, a formális haszonszerzés és jövedelem-maximálás vezérli; míg mások a saját gazdasági magatartásukat, döntéseiket a rájuk vonatkozó különböző normákba (családi kötelmek, hitek, vallási szabályok, politikai és erkölcsi normák, egészség- és környezettudatos elvárások, stb.) jobban beágyazzák. Ebben a felvetésben Erdei kettős társadalomról szóló tanait akár úgy is adaptálhatjuk a mai viszonyokra, hogy a falusi, mezőgazdasági gazdálkodást folytatók közül mezőgazdasági munkásnak, agrárvállalkozónak azt tekinthetjük, aki a piacgazdaság logikáját követve mozog a gazdaságban, a piacokon; míg parasztnak azt, aki gazdasági magatartását, döntéseit, stratégiáit az élet egészére kiterjedő paraszti sorsba, paraszti erkölcsökbe ágyazza, azoknak alárendeli. A munkaerőpiaci részvétel kettős arca A munkagazdaságtan formális felvetésében a munkavállalói magatartásokat az érdekek határozzák meg: mekkora befektetésekkel, milyen forintosítható árak megfizetésével mekkora hasznot lehet realizálni a munkavállalás révén? A gazdaságszociológia általánosságban is nagyobb figyelmet szentel a piaci „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

13

„externáliáknak”, ha úgy tetszik azoknak a szubsztantív gazdasági tartalmaknak, amelyek a pénzben nem kifejezhető ámde érdekként, szükségletként mégiscsak értelmezhető, a munkához kapcsolódó tartalmaknak nagy jelentőséget tulajdonít. Ebből a szempontból a munkaerőpiaci magatartásokat általában is jellemezhetik a szubsztantív szükséglet-kielégítés orientációi, az, hogy kit mennyiben befolyásolnak a piaci kategóriákkal nem leírható szükségletei a munkavállalásban. Ilyen szempontok, kérdések lehetnek azok, amelyek arra vonatkoznak, hogy kit mennyiben befolyásolnak: -

Az egészség megőrzésére vonatkozó szempontok, A kiszámíthatóság, a stabilitás, a helyben maradás igénye, a megszokottság, Az, hogy mennyire szereti a munkáját, milyen sikerélményekre, a jó munka elégedettségeire képes szert tenni munkája kapcsán, A családi-közösségi normákkal, szerepelvárásokkal való összeegyeztethetőség szempontjai, A nyugalomra, békességre, kényelmességre irányuló törekvések, A munkahelyi társas kapcsolatok milyensége, Olyan pozitív presztízs-szempontok, mint a rang, a magas tekintélyű emberekkel való kapcsolat, a megtisztelő és elismerő úriemberi beszédmodor és társasági normák, Olyan negatív presztízs-szempontok, mint a piszok, a megaláztatások, a lekezelő hangnem és viselkedés elkerülése, az ettől való menekülés, stb.

Bár érdekes lenne összehasonlításokat is végezni, de jelen kutatásban nem igazolható az a sejtés, hogy az alacsony végzettségűek munkaerőpiaci stratégiáit erőteljesebben befolyásolják a szubsztantív, externális szempontok, mint a magasabb végzettségűek döntéseit. Annyi azonban igazolható, hogy e szempontok jelentősége ebben a körben igen nagy, összemérhető a keresetek különbségei által körülírható szempontokkal. Ebben vélelmezhetően a nyomott, nem túl jelentős keresetkilátásikülönbségek mellett szerepet játszhat a képzetlenek falusias karaktere – akár lakhely, akár a közvetlen származás értelmében. Ugyancsak szerepet játszhatnak bizonyos objektív kényszerek, és azok feldolgozásának kognitív redukciói: az ingázás feltételeinek nehézségei, a gyermekelhelyezés megoldhatatlansága, stb. Ezzel együtt, feltételezhető egyfajta generációs különbség: a fiatalabbak piacra szocializálódott, érdekeket követő világával szemben az idősebbekre jobban hatnak akár jelenkori, akár a közelmúltbeli (pl. a „vándormadarakkal” szembeni), akár régebbi (pl. a háztartás vitelére vonatkozó paraszti) normák, a társadalmi szabályok beágyazódottságának meghatározó ereje. Munkaerőpiaci stratégiák két (vagy több) gazdaságban való részvétel összehangolásával Ha egy társadalmi-gazdasági szituációban többféle gazdasági alrendszer működik egymás mellett, akkor semmi okunk feltételezni azt, hogy egy ember csak egyetlen „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

14

integrációhoz, gazdasági alrendszerhez kapcsolódhat. Bár a hétköznapi életben ebben semmi meglepő nincsen, a szociológiai gondolkodásban mégiscsak el szokás feledkezni arról, hogy munkavállalói, gazdálkodási stratégiák vonatkozhatnak a különféle alrendszerekben való részvételek optimális kombinációjára is. Más szóval, hogy a domináns (a közgazdaságtanban sokszor kizárólagosnak tekintett) piacokon, munkaerőpiacokon való részvétel mellett az emberek azt is figyelembe vehetik, hogy miképpen tudhatják pótolni, helyettesíteni, kiegészíteni a piacokon keresztül történő szükségletkielégítő aktivitásaikat más, (ha valakinek úgy tetszik:) szubsztantív gazdasági integrációkban való részvételükkel. Ebben a felvetésben a munkaerőpiaci részvételnek olykor alternatívái, olykor kiegészítő másodlagos forrásai lehetnek a jóléti redisztribúcióból való részesedések, szociális ellátások; a különféle viszonossági, szívességi elven szerveződő gazdasági kapcsolatokban való részvétel vagy az otthoni, háztartási önellátás gazdálkodási formái. Ezen nem-piaci gazdálkodásoknak közös sajátossága az, hogy nem intézményesültek; vagy legalábbis, a szociális ellátások esetében, többnyire intézményesen összeférhetetlenek egymással; de még jellemzőbben az intézményen kívüliséggel együtt valamiféle intézmények alattiságot, jobb esetben megtűrtséget, rosszabb esetben illegális elfoglaltságokat jeleznek. A mérvadó társadalomtudományos és politikai közbeszédet jellemzően ezen intézményesültséggel szembeni elutasítás, lenézés és lesajnálás, olykor a hasonló praktikákat folytatók elleni düh vezérli – ami miatt nem könnyű feladat feltárni ezen intézményeken kívüli, szubsztantív, piacokon kívüli eszközökkel szükségleteket kielégítő gazdasági magatartásokat. Ha azonban azzal a feltételezéssel élünk, hogy a szociális jogszabályokat alkotók sajátos társadalomképével szemben, még a szociális jövedelmekből élők sem kizárólag kutyasétáltatással és szappanoperák nézésével töltik napjaikat (hanem, ők is, a többiek is munkaidőn túl is, valamit dolgoznak, valamilyen informális, szubsztantív gazdaságban is ténykednek) – akkor számos kérdést tehetünk fel ezzel kapcsolatban is. Méghozzá, a mérvadó közhangulatokkal szemben a megértő szociológia semleges attitűdjével: ezek a gazdálkodási magatartások hozzájárulnak emberek megélhetéséhez, szükségleteket elégítenek ki, értéket hoznak létre – legfeljebb a közteherviseléssel kapcsolatban merülhetnek fel aggályok, ami lehet, hogy nem is az ő, hanem a szabályalkotók hibájának róható fel. Kérdés tehát az, hogy az alacsony végzettségű emberek informális, „szubsztantív” gazdasági magatartását mi jellemzi, így: -

Van-e öntermelő, ház körüli, „háztáji” gazdasága? Mit termel? Miért nem kell pénzt kiadnia – és miből tudja a felesleget eladni? Termel-e kimondottan pénzért? Felvásárlónak terményt, állatot; „fusiban” ipari terméket, szolgáltatást? Van-e valaki, aki hasonlóval foglalkozik a családban? Eljár-e alkalmanként napszámba, szezonban rövidebb időre dolgozni? Hova, mit dolgozni, milyen rendszerességgel?


15

-

Mik azok a ház körüli munkák, amiket maga végez? Mit szerel, javít, varr otthon, mit csinál meg magának? Főz-e naponta? Szokott-e befőzni, eltenni, fel van-e töltve mindig a spájza? Szokott-e tésztát gyúrni, csirkét vágni, disznót vágni és saját kolbászt tölteni? Kinek a „gazdaságába” szokott besegíteni? Kinek a milyen gazdaságába, mit szokott csinálni? Milyen rendszerességgel? Mivel viszonozzák? Kik szoktak neki besegíteni? Miben, mivel, hogyan? Milyen rendszerességgel? Mivel viszonozzák? Kikkel vannak egymásnak besegítő kapcsolatban – mezőgazdasági munkákban, kalákákban? Kikre, mikor, miben lehet számítani, ha szükség van rá? Stb.

Azzal a feltételezéssel élhetünk, hogy hasonló informális gazdasági ténykedésekkel gyakran fogunk találkozni. Ugyancsak azt lehet sejteni, hogy a közvélekedéssel szemben nem a normál alkalmazottként végzett munka alternatíváit, hanem sok kis, önmagában nem jelentős informális gazdálkodási részvétel nyomára fogunk bukkanni – igen jelentős arányban nem pénzért, hanem valamilyen szükségletet naturáliában kielégítő jószágért, szolgáltatásért, viszonosságokért cserébe, és még inkább: önellátásban, önszolgáltatásban. Nyilvánvalóan az önellátó, informális (ebben az értelemben: szubsztantív) gazdaság forrásai és gyakorlatai gazdagabbak falusi (falusias városi) környezetben, de feltételezhetjük azt, hogy az informális cserék és viszonosságok viszonylag intenzívek a városi környezetben élők és falun élő rokonságuk között. Túlélési stratégiák, szegény szubkultúrák, háztartási stratégiák Különösen a szociálpolitikai szakirodalom az informális, piacon kívüli (ha úgy tetszik: szubsztantív) gazdasági részvételt gyakran tárgyalja úgy, mint a piaci, munkaerőpiaci részvételek egyfajta alternatíváját, mint akár önkéntesen, akár kényszerből választott életberendezkedést, stratégiát. Különösen gyakran fordul elő ez a megközelítés akkor, amikor a munkanélküliségre való berendezkedést egyfelől átmeneti állapotként írják le, de másfelől, még az átmeneti időtartam alatt is valamiféle megszokásokon, hagyományokon, vagy tudatos döntéseken alapuló szisztematikusságot és célszerűséget vélnek felfedezni e „túlélési stratégiákban”. Mások viszont éppen nem az átmenetiségre, a „túlélési jellegre” helyezik a hangsúlyt, hanem annak valamiféle tartós „beágyazódottságára”, kultúraként az élet egészét szabályozó norma és célrendszerére. E megközelítésekben a piacon kívül boldogulást kereső, generációkon keresztül öröklődő kultúrákat, berendezkedéseket gyakran tárgyalják a szegénység szubkultúrájaként. Ezekben a tárgyalásmódokban a szegénység kultúrája annyiban, és csak annyiban azonos az emberek meghatározott csoportjában, hogy ők a megélhetésüket, az anyagi javak megszerzésére vonatkozó szabályaikat, normáikat az amúgy domináns intézményesült piac keretein kívül (a „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

16

korábbiakban elmondottak szerint: alatt) próbálják meg szisztematikusan, életvitelszerűen érvényesíteni. Más megközelítések különféle szisztematikusságokat, „kultúrákat” igyekeznek egymástól megkülönböztetni, és leginkább az eredetükkel, a hagyományok arche-típusaival beazonosítani, és így nem szegény szubkultúráról, hanem napszámos vagy cseléd kultúráról, lókupec vagy muzsikus cigány kultúráról szoktak beszélni. Ezek a gyakran néprajzi-antropológiai ihletettségű leírások igen izgalmasak és érzékletesek tudnak lenni – ám a történelmi eredetekre és analógiákra való hivatkozások gyakran nem bírnak a jelen életviteleit, berendezkedéseit kellő meggyőzéssel és hitelességgel leíró erővel. Ahogyan a szubsztantív és formális gazdaság kapcsán felvethető az, hogy ezek mennyire ugyanannak a dolognak különböző vetületei, metszetei, avagy mennyiben jelölnek különféle dolgokat – úgy a túlélési stratégiákról, megélhetésre vonatkozó normákról is felvethetünk hasonló gondolatokat. Semmi okunk ugyanis feltételezni azt, hogy az emberek mindennapos gyakorlataikban tudatosan és következetesen a piac és a nem-piac szétválasztására rendezkednek be; még akkor sem, ha kirekesztődnek a domináns piaci integrációkból. Ehelyett, megalapozottabb teoretikus felvetésnek tarthatjuk azt, hogy az emberek minden élethelyzetben igyekeznek úgy boldogulni, ahogyan tudnak, ahogyan mások normáikat követni kényszerülnek, vagy sajátjaikat követni akarják. Ebben a felvetésben egyáltalán nem rendező elv a makrogazdasági, integrációk közötti különbségtétel. Az, hogy a megélhetésre való berendezkedésekben keverednek piaci, fél-piaci (pl. nem intézményesülten piaci, „fekete”) és nem-piaci gyakorlatok, eszközök – az nem csupán spekuláció. Még a modern kori oikoszok, önellátásra berendezkedett háztartások legklasszikusabb esetleírásai, a szegényparasztságról szóló hazai szépirodalmi, néprajzi és szociográfiai munkák is magától értetődően rögzítik azt, hogy bizonyos mennyiségű pénzre, bizonyos piaci kapcsolódásra mindenkinek szüksége van – ha másra nem, hát „sóra és petróleumra”. Ennél lényegesen messzebb megy Ray Pahl, aki a ‟80-as évek elején egy periférikus és leszakadt észak-kelet angliai kistérség, a Sheppey Island informális gazdaságát kutatta. Pahl egyrészt azt mutatta ki, hogy az informális, „szubsztantív” gazdasági részvétel nem igazán „túlélési stratégiaként” számba vehető alternatívája a piaci részvételeknek, és különösen nem igaz az a köznapi vélekedés, hogy aki nem dolgozik, az a felszabaduló munkaidejében intenzívebben termelhet a piacokon kívül. Pahl érve még adatok nélkül is meggyőző: informális kalákában csak az tudhat házat építeni – akinek van elég pénze (nemcsak sóra és petróleumra, hanem) téglára, sóderre és ablaküvegre is. Ugyanígy, a mezőgazdasági kistermelésben az tud intenzíven részt venni, aki meg tudja venni a vetőmagot, a tenyészanyagot, a műtrűgyát és a dízel-olajt a traktorba (vagy, ki tudja fizetni a traktoros munka árát szolgáltatásként…). „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

17

Ebből a megközelítésből a nincstelenség, az minden körülmények között, minden gazdálkodási formában alacsony szintű, alacsony intenzitású részvétel lehetőségét determinálja, viszont, valamilyen szintű forrásokkal való rendelkezés mellett már vannak választási lehetőségek is. Pahl (és nyomában sokan mások) ezeket a választási opciókat „háztartási stratégiaként” írta le. A fogalom mindkét fele lényeges. A stratégia valamiféle döntési helyzetre vonatkozik: lehet így is, és úgy is; lehet választani a követendő célok és utak között. Ugyanannyi pénzből lehet kevesebb csirkét, esetleg több csirkehátat venni a hipermarketben, és lehet naposcsibét, tápot, ólat venni, csirkét nevelni, és a vasárnapi húslevesbe frissen vágott csirkét főzni (nem azt a táposat…). A különbséget értékelhetjük, jelezhetjük stratégiaként is, hiszen nem egy egyszeri választást, hanem, valamiféle következetességet, célszerűséget, berendezkedést megválasztó döntésről van szó. A másik eleme is döntő a fogalomnak: ahogyan a fogyasztás leírásában a statisztika hagyományosan a háztartást tekinti a releváns megfigyelési egységnek, úgy a gazdálkodást és a fogyasztást egységben kezelő stratégiák is első sorban a háztartásokra vonatkoztathatók. A „háztartási stratégia” fogalma tehát nem csupán elvont normákat, célokat, orientációkat fejez ki – hanem mintagy tartalmazza a háztartás munkamegosztásának, gazdálkodási szerepeinek rendjét is. A „háztartási stratégiák” létezésének feltételezése ellentmond más szociológiai teóriáknak. Így a háztartási és a háztartás határain kívül végzett munkák nemek közötti megosztása nem kizárólag a hagyományos nemi szerepeknek való megfelelést jelenthet – hanem, olykor tudatos stratégiai döntések, racionális mérlegelések konzekvenciája is lehet. A leíró koncepciók dolgában nehéz lenne vagy-vagy döntéseket hozni – nagy valószínűséggel a különféle magyarázatok megfelelő súlyú kombinációja, vegyítése teremthetne megfelelő keretet a háztartások gazdasági munkamegosztásainak, szerepmegosztásainak leírásához és magyarázatához. Ennyiben, a hasonló kombinációk keresése egyszersmind annak a szempontnak a tisztázása is, hogy mit jelent, mennyire erős az adott háztartás gazdálkodásának „beágyazódottsága”. Ugyancsak a fogalomhasználat következménye az, hogy a tudatos célszerűségek, racionalitások, stratégiai gondolkodásmódok fogalmi ellentétpárja a stratégiai gondolkodás hiánya, a napról-napra élés, a sodródás, az alkalomról alkalomra való, nem egy irányba tartó döntések sora. (Kemény István 1972-ben, Pahl felvetése előtt az „életformacsoportok” fogalmával tulajdonképpen feloldotta azt a kettősséget, amelyet Pahl kritikájaként lehetne felhozni, hogy ti. egyszerre különbséget teremt a tudatos, célirányos stratégiák léte vagy nem léte; és amennyiben léteznek ilyen stratégiák, úgy a stratégiák milyensége. Ennyiben, a hasonló kérdések tárgyalásakor fel lehet vetni a Kemény-féle fogalmakhoz való visszatérés lehetőségét is – noha Pahl koncepciója lényegesen befolyásosabbnak bizonyult a társadalomtudományi, első sorban antropológiai gondolkodásra.) „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

18

A fenti okfejtésből empirikusan tesztelhetőnek leginkább a választott gazdálkodási, megélhetési formák tudatossága, célszerűsége, stratégiai természete vizsgálható: arra lehet konkrét kérdéseket feltenni, hogy a megfigyelt, megélt, elmesélt gazdálkodási módok és formák mennyiben tudatos döntések, stratégiák következményei, és milyen alternatívák közötti milyen szempontú mérlegelések vezettek épp az adott formák választásához? Ilyen kérdések lehetnek: -

-

-

-

Volt-e olyan munkalehetősége, amely sokaknak vonzónak tűnhetett, de neki nem kellett? Miért gondolta így? Megéri-e úgy gazdálkodnia (csirkét tartania, varrnia, naponta főznie, télen fát vágnia és behordania, stb.), ahogyan azt teszi? Miért éri meg? Mennyiben jobb választás ez, mint más? Milyen a háztartás munkamegosztása? Miben, mennyiben járul hozzá a férfi a háztartáshoz; mennyivel járul hozzá a nő a külső aktivitáshoz (v. ö.: „háttérfeleségek”)? Mennyiben a családi „pénzügyminiszter” az asszony? Melyek azok a kiadási tételek, amelyek nem a fogyasztáshoz, a napi vásárlásokhoz kötődnek, hanem „gazdasági”, „beruházási” természetűek? Hogyan döntenek azokról? Mit mivel lehet helyettesíteni, pótolni, ha kiesik? Hogyan lehet pótolni a termény eladásából való jövedelem kiesést, egy nagyobb kiadást (beiskolázást, kiházasítást, betegséget) hogyan lehet máshonnan megspórolni? És, hogyan, mennyi idő alatt lehet a spórolást helyrehozni, hogy ne maradjon végérvényes kár? Mit lehet elhalasztani? Festést, lagzit, disznóól bővítését?

Az a sejtésünk, hogy a tudatos háztartási stratégiák előfordulása viszonylag ritka, és gyakrabban fogunk a napról napra való sodródással, reflex-szerű reakciókkal találkozni. A stratégiai berendezkedések előfordulása viszonylag gyakoribb lesz az idősek körében. Ezen belül is két típus előfordulása valószínűsíthető: egyrészt a nagyon hagyományos paraszti normákhoz való következetesség és „konok tartás”; másfelől, a kádári második gazdaság több lábon élő gyakorlatainak modernizált adaptációi. Mindez lehet, hogy a kutató feltételezéseinek torzítása: ezen stratégiák leírásához vannak fogalmaink, apparátusaink. De még a tanulatlanok körében sem zárhatunk ki olyan „új háztartási stratégiák” megjelenését, mint a háztartási költségek adómentes leírására berendezkedett kvázi-vállalkozói háztartási stratégiákat; vagy, a már hivatkozott „háttérfeleség” stratégiákat: az asszony nem csupán, nem is elsősorban a háztartást vezeti akkor, amikor otthon van, hanem ügyfélforgalmi, diszpécser és könyvelőirodai szolgáltató a külső munkákat végző férj vállalkozását támogatandó háttérként.


19

Közösség és hálózat A közösség fogalma erőteljesen átfedi a beágyazódottság fogalmát. Nemcsak annyiban, hogy a közösség szociológiai fogalma is egy romantikusan nosztalgiázó, piac- és kapitalizmusellenes gondolkodó (F. Tönnies) nevéhez köthető, hanem annyiban is, hogy mintegy Tönnies közössége az, ahová be tud ágyazódni Polányi beágyazódott gazdasága. A közösséget ugyanis nemcsak az jellemzi, hogy erős kötelékek (legjellemzőbben családi-rokoni, olykor falusi-települési kötelékek), intenzív kapcsolatok és egymástól való (jellemzően: gazdasági) függőségek tartják össze. Hanem az is, hogy e kötelékek rendszerező elvei épp azok a hitek, erkölcsi, vallási, társadalmi normák, kulturális szabályok – ahová Polányi szerint be lehet ágyazódva a beágyazódott gazdaság. Ebben a felvetésben mindazok a stratégiák, magatartások, berendezkedések, amelyekről fentebb szóltunk – azok, e gondolati hagyományban valamilyen formában közösségi eredetűek: vagy közösségek közös, erős kötelékekkel összetartott működésmódjai, működési rendjei; vagy legalábbis, valamiféle hasonló közösségi működésmódhoz való hűségek, ragaszkodások, kötődések továbbélései. Ugyanakkor, a modern szociológia nemigen hisz a Tönnies-féle közösségek modernitáskori létében. Az általános hozzáállás szerint ez a fajta közösség, ez egy létező ideál, egyfajta konzervatív eszmény – de nem lehet empirikus úton a nyomukra bukkanni. A mai szociológia egyik legdivatosabb, legkurrensebb témája a hálózatok elmélete. A hálózatok társadalomtudományi fogalma erősen a közösség továbbfejlesztett mutánsa: a hálózatokat olyan kvázi-közösségnek képzelhetjük el, amelyben a kapcsolatok már nem annyira erősek (inkább gyengék…), amely a közösség jól lehatárolható egységességéhez képest feltöredezett és felrojtosodott. A kapcsolatok nem a mindenki mindenkivel kapcsolatban áll sűrű szövetét írják le, hanem a kapcsolódások még belül esetlegesek, és azt sem lehet feltétlenül tudni, hogy mi van belül, és mi van kint; vannak, akik afféle rojtként, egy-egy szálon és csak alig kapcsolódnak a vélt közösségi szövet maradványaihoz. E hálózatok leírásához jellemzően már nem elégségesek a közösségek jól elhatárolható, önálló megfigyelési egységként kezelő apparátusok, hanem bonyolult játékelméleti, topológiai és más matematikai apparátusok, és új, modern jelenségek megfigyelései szükségesek (internet – hírek, információk terjedése; média – hírek, rémhírek, bulvár-pletykák terjedése; epidemiológia – járványok, fertőzések terjedése, stb.) A hálózatokról egyrészt azt szokás feltételezni, hogy a hozzájuk való csatlakozás hasznos. A munkaszociológia pl. a R. Putnam által igencsak hangsúlyozott gyenge kötések jelentőségét úgy írja le, hogy akinek széleskörű, sokszínű „távoli ismeretségei” vannak, sűrű és intenzív kapcsolati háló veszi őket körbe – azok gyakorlatilag védettek a munkanélküliség ellen. Ugyanis, míg a szűk ismerősök köre, a család és a szomszédság majdhogynem ugyanannyit „lát” a „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

20

munkaerőpiacokból, mint maga a munkát kereső; addig, ha valaki sok és sokféle emberrel meg tudja osztani munkakeresési gondjait – akkor számára a munkakeresés horizontja kitárul. Másrészt, a hálózatok elmélete a társadalomtudomány szempontjából nem túl bölcs módon, mintegy erkölcsileg megkettőződött. Egyfelől, a színes, sokrétű, sokféle kapcsolatot erkölcsi magaslatokból a „civil társadalom” és a civil részvétel fogalmaival szokás kutatni, jelezni; amin olykor még indokolatlanabbul és még messzebb is lépnek: az erkölcsileg magasztos társadalmihálózati kapcsolódásokat a civil szervezetekben, non-profit társaságokban való részvételre szűkítik le. Ennyiben a hagyományos, erkölcsi alapokon álló közösségek iránti kutatói nosztalgia gyakran a civil szervezetek kutatásában éli ki kielégületlen vágyakozásait. Mások a hálózati kapcsolódásokból épp az erkölcsök nélküli, haszonelvű tartalmakat ragadják meg. Ezekben a megközelítésekben a hálózatok egymáshoz való kapcsolódását nem elvont értékekhez való közös kötődések, ragaszkodások – hanem, erkölcsi értékek nélküli, olykor kimondottan erkölcstelen (pl. korrupciós hálózatok, pedofil és kábítószer-kereskedő hálózatok, stb.) haszonra törekvő érdekek tartják fenn. Ennyiben, a hálózatok gyakran mint az intézményesült piacgazdaság anomáliái, az intézmények keretein kívüli eszközökkel az intézményeken belül hasznot realizáló szerveződések tűnnek fel (pl. az egyértelműen kriminális kapcsolódásokon kívül a bennfentes információk hálózatai, stb.) Ebben a körben tehát alapvetően a kapcsolatok lehetnek azok a megfigyelhető, megkérdezhető „dolgok”, amelyek feltárásán és jellemzőin keresztül a közösségihálózati beágyazódottság jelenségei felderíthetők: -

Mennyire rendszeresek és intenzívek a korábban feltárt gazdasági kapcsolódások? Milyen körökre korlátozódnak, hol vannak a kapcsolódások határai? Kik révén jutott élete során munkához? Kik segítettek? Kiknek szokta elmesélni, ha álláskeresésen töri a fejét? Hogyan kap híreket gazdasági lehetőségekről: alkalmi munkalehetőségről, olcsó beszerzésről, jobb felvásárlási ajánlatról, stb.? Használ-e korszerű technikát (e-mailt, mobiltelefont, sms-t) a kapcsolatai ápolásához? Milyen gyakran szokott hosszasabban beszélgetni másokkal? Kikkel, miről? Tegnap pl. ki mindenkivel beszélgetett? Mennyire vannak „jó kapcsolatai”? Mire szokta ezeket használni? Őt ki mivel szokta megtalálni? Kiknek szokott szívesen segíteni, és kiknek a megkeresését szokta tolakodásnak, kényelmetlennek tartani?

Sejtésként azt lehet megfogalmazni, hogy a tanulatlan emberek kapcsolatrendszereit jellemzően a szokásosnál jobban befolyásoló közösségi, és a szokásosnál ritkább és kevésbé intenzív hálózati kötődések jellemzik. Mindez különösen igaz lehet a tartósan munkanélküliekre: még beszűkültebbek a hálózati „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

21

kapcsolatrendszerek; és még intenzívebbek, egyfelől meghatóan egymásra utaltak, egymásért élni-halni tudó, másfelől gyakran túlhasználtak és megterhelők a közösségi-családi kötelékek. Azt is fel lehet tételezni, hogy a kapcsolatrendszerek különbségei nem a hagyományokhoz való kontinuus, időben folyamatos hagyományápolásban, hanem a jelenlegi helyzetekhez való alkalmazkodásokban keresendők. Munka, presztízs és identitás – a munka szociális reprezentációja Bourdieu „osztályhelyzet-osztálypozíció” fogalmi megkettőzése arra a különbségre utal, hogy olykor a „helyzeteket” elidegenedett és személytelen mutatók, indikátorok írják le (pl. jövedelem, iskolai végzettség), míg máskor a „pozíciókat” épp a személyes kapcsolatokon keresztül lehet érzékelni (ki is vagyok én?, a megbecsültség, a beszédmodor, a tegeződés-magázódás, vagy éppen a „pandúr-tegeződés”, stb.) A fogalmi megkettőzöttséget még tovább élezhetjük: bár a helyzet kétség kívül bír befolyásoló erővel, feltételeket és körülményeket szab – de az emberek mindennapos eligazodását, tájékozódását, önbecsülését, önértékelését és magatartását a többiekhez való viszonyokban megjelenő pozíciók határozzák meg. Ezen a szálon elindulva érdemes még egy fogalmi megkettőzőst tennünk. Egyfelől a pozíciók erősségét, stabilitását maguk a kapcsolatrendszerek, közösségi és hálózati elhelyezkedések és azok összefüggőségei, konzisztenciái határozzák meg: akinek sűrűbbek és erősebbek a kapcsolatai, azoknak stabilabbak, kiszámíthatóbbak, nagyobb biztonsággal eligazodást nyújtóak a pozíciói. Másik oldalról, a gyenge és ritka kapcsolatok, az esetlegesen illékony és változékony kapcsolatok a pozíciók instabilitását, szélsőséges esetben akár szerep- és személyiségzavarokat eredményeznek. Másfelől, a pozíciók erősségét, magasságát és alacsonyságát nagyrészt a megbecsültség, a presztízs, a Max Weberi rendies pozíció és a tekintély fogalmával írhatjuk le. Arra a kérdésre, hogy ki is vagyok én, hová rakjam, „pozícionáljam” magam a többiek között – arra csak a többiekkel, a személyes kontaktusban állók viszonyulásaiból, magatartásaiból, a pozícióimból következhetek, és azokkal a tekintélyhez, presztízzsel leírható körülményekkel jellemezhetek, hogy mennyire számít a szavam, milyen súlya van annak, amit mondok, mire számíthatok a többiektől? Amikor tehát a munka identitást és pozíciót meghatározó erejéről van szó, akkor alapvetően azokat az elvi kérdéseket kell tisztázni, hogy mennyire meghatározó a munka (a szakma, a foglalkozás, a munkahely, a munkakör) az önképekben; mennyire konzisztensen illeszkedik a másféle tekintélyekhez, rangokhoz, megbecsültségekhez; illetve azt, hogy milyenek a rangot, tekintélyt emelő „jó munkák”, és milyenek a tekintélyt, pozíciót rontó rosszak? „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

22

Az elvi kérdések operacionalizálása, kérdőívben kérdezhető kérdésekre való átváltása nem könnyű feladat, hiszen a kapcsolatok, kötődések, pozíciók milyenségére akarunk rákérdezni egy kapcsolat nélküli, mesterségesen semlegesített helyzetben. Ezzel együtt, meg lehet próbálni kérdéseket feltenni arról, hogy: Amikor valakinek bemutatkozik, mesél magáról – (családi helyzet, gyerekek, lakás, település, hobbi és érdeklődés, szenvedély, stb. előtt-után) mikor és mennyit mesél a munkájáról? Mi az, amire büszke a munkája kapcsán? Mi az, amit tud, amit jól tud, amit szeret, amiben szerzett már magának nevet, rangot? Mennyire kapcsolódnak ezek az öntudatossághoz olyan elvont körülményekhez, mint végzettség, jövedelem – és mennyire a konkrét munkahelyekhez, munkakörökhöz, elvégzett feladatokhoz? Milyen az a jó munka, ami megbecsült, amit jó lenne dolgozni? Miért? Mivel lehetne azt elérni? Milyen az a rossz munka, ami tekintélyt és megbecsültséget rombolna, ha elvállalná? Ki és miért vetné meg érte? Mennyire érdekes a többiek véleménye? Mennyire érdekesek az objektív sajátosságok (jövedelem, kényelmes munkába járás, munkahely stabilitása), mennyire érdekesek a családi és egyéb kötelmek (gyerekért kell menni, vinni kell a gazdaságot, a vállalkozást, meg kell etetni az állatokat, rá kell nézni idős vagy beteg hozzátartozókra, stb.), és mennyire a személyes vonzalmak (mit szeret, mi érdekli, miben leli örömét?) Sejtésként az fogalmazható meg, hogy a pozíciók igen stabilak, akár megdöbbentően megbékélten és belenyugvóan stabilak – miközben igen mélyek. A jó munkák is elég rosszak, és a munkáknak (munka utáni vágyaknak…) hangsúlyos szerepük van az önképekben és önmegjelenítésekben. Értelmezési problémák a beágyazódottságról: „hol az ágy?” Formál-logikai megközelítésben akkor beszélhetünk a gazdaság beágyazódottságáról, ha körül tudjuk írni azt, hogy mi a „gazdaság”; valamint, ha meg tudjuk mondani, hogy mi az az „ágy”, ahová a gazdaság be van ágyazódva. A korábbi analitikus fejtegetéseinkben a „gazdaság” értelmét nem „rendszerként”, hanem valamiféle gazdálkodó-gazdálkodási ténykedések egyénicsaládi szintű összességeként, gyakorlataként írtuk körül. Méghozzá úgy, hogy e ténykedéseknek egy-egy megfigyelt esetben is sokféle, sokszínű alkotórésze van, nemcsak konkrét tevékenységekben, hanem követett célokban, eszményekben is; és e sokszínű alkotóelemből kirajzolódó alakzatokat, szerkezeteket jeleztük háztartási, megélhetési gazdasági stratégiaként. Ennyiben a „beágyazódottság” kritériuma nem egy rendszernek (a „gazdasági rendszernek, integrációnak”) a társadalom egészébe „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

23

való beleilleszkedésére, beágyazódottságára vonatkozó szempont, hanem, egyénicsaládi gazdálkodások, gazdaságok beleilleszkedése – nos hát, hová is? A „beágyazódottság” fogalmi meghatározása szerint valamiféle erkölcsi, vallási, kulturális rendbe. De, ilyen társadalmi szinten megragadható rend vélelmezhetően nincsen, nem létezik napjaink modern társadalmaiban – vagy, ha mégis létezne, akkor nem tudunk róla, nem tudjuk leírni. Tehát, ha nincs ilyen „ágy” – akkor oda nem is lehet semmi sem beágyazódva. Mondhatnánk elvileg azt is, hogy beágyazódottságról abban az értelemben beszélhetünk, hogy a munka, a gazdálkodás mennyiben épül be embereknek, családoknak az „életébe”, az élet különböző elvek, eszmények, értékek által követett rendjébe. Ez elegánsan hangzana – de semmi értelme nem lenne: mindenkinek a munkája, gazdálkodása az életének a része, beleilleszkedik az élete rendjébe, és ennyiben mindenkinek a munkája, gazdálkodása beágyazódott. Hasonlóan semmitmondó értelmezésre jutnánk akkor is, ha közösségi, vagy éppen társadalmi méretekben akarnánk hasonlóan értelmezni a gazdaság beágyazódottságát: minden társadalom működésébe valahogyan beleépül, beleszervül a gazdaság, azaz, ennyiben, minden gazdaság beágyazódott. (Nem árt emlékeztetni itt arra, hogy erről a kérdésről Polányi egészen mást mond, mint Marx és követői, pl. R. Castel. Polányi számára a beágyazódott gazdaságokkal szemben a formális elveket követő piacgazdaság a maga elkülönült, a társadalom más részeitől jól megkülönböztethető szabályrendszerével, logikáival-paradigmáival, intézményeivel maga a be nem ágyazódott gazdaság. Marx számára a társadalmi viszonyokat a kapitalizmus keretei között is a „termelési viszonyok”, a gazdaság és a tulajdonmegoszlás rendje határozza meg, és ennek mintegy logikai következményeképpen, az emberek társadalmi helyét a gazdaságban betöltött szerepük határozza meg, egymás közötti viszonyát is a bérmunka integrálja szisztematikus társadalmi renddé (v.ö. a bérmunka társadalmi integrációt meghatározó szerepe Castel fejtegetéseiben). Ismét logikai, spekulatív okoskodással kétféle úton indulhatunk el a semmi vagy minden ellentmondás feloldására. (Maradunk az egyéni-háztartási szinteknél…) Az egyik út az lenne, ha embereket-háztartásokat meg tudnánk különböztetni aszerint, hogy kinek mennyire szorosan áll egységbe az életében a munka, a gazdaság – és minden más, a sors, az élet. Egy ilyen megközelítésben az egyik ideális végpontot, a „különálló világok” végpontját a marxi elidegenedett bérmunkás, a „8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás” munkása jelentené, aki számára a 8 óra elidegenedett, személyiségétől leválasztott robot után kezdődhetne az élet. A másik ideális végpont Erdei „parasztja”, akinek a számára a munka elválaszthatatlan magától a sorstól, a munka sem időben, sem térben, sem céljaiban és értékeiben nem megkülönböztethető magától az élettől, amint az sem választható el, hogy e „sorsot - munkát – életet” mennyiben a természet és mennyiben a társadalom rendje írja meg az élet nagy „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

24

könyvében. Emellett, független dimenzióként azt is figyelembe lehet venni, hogy kinek, mennyire napi szinten vezérli-orientálja életét-munkáját a hatalom, a külső befolyás – és ki mennyire autonóm módon hangolja össze életét és munkáját – akárhogyan is teszi ezt. A másik út az lenne, ha elfogadnánk azt, hogy mindenkinek a munkája, gazdasága valahogyan beleszervül az életébe, mindenki az életéből lehasított részben dolgozik, gazdálkodik, foglalkoztatja a munkája nyűge és öröme – ám ez a beleilleszkedés, beágyazódás igen különböző elvek, minták szerint történne. Ennyiben a beágyazódás kapcsán nem azt a kérdést kellene feszegetnünk, hogy kinek mennyire beágyazódott a munkája, gazdasága (hiszen mindenkinek valahogyan beágyazódott…), hanem azt feszegetnénk, hogy milyen mintákat követve, hogyan épül be a munka, a gazdálkodás különböző emberek-háztartások életébe. Nyilvánvaló, hogy ebben az esetben nem „fokozati”, hanem tartalmában elkülönült minőségeket jelző „ideális” típusokban kellene jeleznünk az eltéréseket. Tegyünk hát kísérletet a kétféle megközelítés és értelmezés kibontására. Mennyire válik el a „munka” és az „élet”? Ha első szempontunk szerinti két ideális végpontot másképpen akarnánk meghatározni, akkor az egyik végponton a „munkából élők”, a másikon pedig a „munkáért élők” helyezkedhetnének el. Ez a szempont a szokásoshoz képest meglepő, a szokásostól jelentősen eltérő csoportosításokat eredményezne. Az első csoportba sorolhatók lennének mindazok a „bérmunkások”, -

-

akik egyetlen perccel sem töltenek el több időt a munkájukkal annál, mint amennyi muszáj, akik soha nem visznek haza semmit, ami a munkájukkal kapcsolatos, se munkát, se gondot, se sikert – legfeljebb a fizetést, (de lehet, hogy dugi-számlájuk is van…) akik otthon alig beszélnek a munkájukról, akiknek a gyereke sem tudja, hogy a szülő mit dolgozik, akiknek az élet értelmét csak a család, a gyerekek adják, akiknek az elsődleges az, hogy a „gyereknek minden meglegyen”, akik mániákusan a hobbijuknak, szabadidős elfoglaltságaiknak élnek, akik megszállott sportolók, bélyeggyűjtők, díszmadár-tenyésztők; akik ezekben élik ki magukat, erre büszkék, ez az „identitásuk”, akik szabadidejükben, otthonukban nem találkoznak a munkatársaikkal, kollégáikkal, stb. akik az otthoni, háztartási, szabadidőben végzett „munkájukról” sohasem beszélnek munkaként – mert az valami teljesen más.


25

Ebben a körben egyaránt találhatunk könyökvédős hivatalnokokat, a munkájuktól gyakran menekülő, gyakran kilépő „kényszermunkásokat”, olyanokat, akiket csak a fizetési kilátások érdekelnek egy új munkalehetőség kapcsán. A második csoportba olyan „belenyugvón” vagy büszkeséggel munkamegszállottak tartoznak, mint -

-

-

-

-

a karrieristák, akik szabadidejükben, fogyasztásukban, munkán kívül is a karrierjükön dolgoznak, olyan sznobok, akik (gyakran karrieristák is, és) az élet minden területén a főnökök elvárásainak igyekeznek megfelelni, a „hivatásuknak élők”, akik, mint a szerzetesek, minden pillanatban a hivatásuk normái szerint élnek, és igyekeznek hivatásukhoz kapcsolódó értékeik kifejlesztésére, kiteljesítésére, az „életformaszerűen vállalkozók”, a „24 órás készenlétben vállalkozók” – ha menni kell, akkor nincs mese, menni kell (pl. szerelők, fuvarosok-taxisok, ügyeleti biztonsági szolgálatosok, stb.) az „izgő-mozgó örökmozgók”, a „hiperaktív munkálkodók”, akik csak akkor érzik jól magukat, ha valami hasznosat tevékenykednek, valamin munkálkodnak – és minden nem-munkával töltött időt elfecsérelt, elpazarolt időnek élnek meg, a „paraszti erkölcsök” szerint élők – akik számára a természet, az élet, a világ rendje minden máshoz képest elé sorolja általában a munkát, de különösen az éppen elvégzendő munkát – ilyenkor nem lehet más fontosabb, a „komótos parasztok” – akik az élet minden dolgát (az étkezéstől a felöltözködésig) a munka komótos ütemében, rendjében, afféle tip-top alapossággal, munkaként végzik, stb.

A „munkából élők” – „munkáért élők” dimenzióját mintegy keresztbe szeli az attól független változó: kit mennyire külső, más emberek, intézmények által támasztott normák vezérelnek, illetve, ki mennyire makacs, nyakas, öntörvényű módon követi a saját belső értékeit, normáit. Általában ez a „kívülről-belülről vezérelt” munka-norma nem tudatos választás, racionálisan mérlegelt és eldöntött stratégia (bár, az is lehet…), hanem, sokkal inkább az Adorno által felállított modell szerint, személyiségjeggyé interirizálódott sajátosság. Ez a „külső-belső” szempont steril logikák alapján külsődlegesnek tűnik a „munka és az élet összenövése” szempontjából (hiszen általában az életről, a személyiségjegyekről, a személyiségek „vezéreltségéről” szól). Ám, ha figyelembe vesszük azt, hogy a hatalom forrásiról, eredetéről szóló valamennyi teória kiemelt jelentőséget tulajdonít a hatalom gazdasági megalapozottságának, a munkához és munkamegosztáshoz való kötődésének – akkor ennyiben, a hatalom-uralom és az annak való alárendelődés szempontjából ez a dimenzió is erősen „munka-függő”.


26

Ebben a felvetésben a „kívülről vezérelt” munka-normákkal jellemezhető embereket a munkában és a munkán kívül is, egyfajta konformitás, a beilleszkedés és belesimulás, a „rendes emberként” az akár pillanatonként is változó, kiszámíthatatlan külső elvárásoknak való, tekintélyelvű és konfliktuskerülő megfelelés vezérel. Velük szemben, a „belülről vezérelt” munka-normákkal jellemezhetőket (bármennyire is külső, társadalmi eredetűek ezek a belsővé vált normák) egyfajta konokság, öntörvényűség, autonómia, „makacs öszvérség” és megszállott, akár az érdekei ellenére való megszállottság jellemez. (A magyar szociográfiai irodalom hasonló szempontú különbségtételében, még akár a föld nélküli parasztokat is megkülönböztetendő, a „szolga-lelkű cselédekkel” szemben ők a „maga-ura parasztok”, olykor nyakasságukat politikai síkon leképezve, „Dózsa népe”). Másfelől, ebben a csoportban jelennek meg az „öntudatos normasértők”, az újkori „betyárok” „Robin Hood-ok”, olykor prózaibban, a legalitások határait életformaszerűen tesztelgetők, akiknek nem feltétlenül sikerül betartani e határokat – így a korábbi interjúkban felbukkanó dealerek, kurvák, stb. is. Ebben a modellben tehát a „beágyazódottság”, a munka és az élet normáinak összekapcsolódása egy kétdimenziós síkon ábrázolható, ahol a vízszintes tengelyen a „munkából élés – munkáért élés” meghatározó erejét, a függőleges tengelyen a „külső-belső vezéreltség” mértékét mérjük. Ezen a síkon az origó környékére a meghatározó normák és orientációk nélküli sodródás; napról napra, csak a pillanatnak élés normátlanságával jellemezhető emberek csoportjai kerülhetnek, míg a tengelyek végpontjai felé haladva a markáns, erős meghatározottságú csoportok jelennek meg. Feltételezésként, sejtésként azzal élhetünk, hogy a fellelhető esetek legalábbis illusztrációként „ki fogják tölteni a síkot”, de nagyobb sűrűséget fogunk találni az alacsony végzettségűek körében a sodródó, oreintációk nélküliek körében (és, különösen sokan lesznek itt olyanok, akik a munkanélküliségük során veszítették el még korábban létezett orientációikat is, és jelenlegi megélhetésükben is jelentős szerepet játszanak a különféle szociális jövedelmek). Mellettük, tendenciában nagyobb arányban jelennek meg a kívülről vezéreltek és a munkáért élők felé eső szegmensekben az emberek, mint a túlsó oldalon. Nem árt azonban legalább lehetőségként felvetnünk azt is, hogy a fenti okoskodás csak azokra vonatkozhat, akinek a munka bármilyen szervezőerőt, tényezőt jelent az életében. Viszonylag könnyű és közhelyes lenne azt mondani, hogy a tartósan munkanélküliek esetében a munka nem játszik ilyen szerepet az életben. Ezt azonban nem mondhatjuk, hiszen jól tudjuk, hogy a munka intézményes világából kiesettek jelentős hányada is – keményen dolgozik. Ezzel együtt, kétség kívül vannak olyan emberek, akiknek az élete mindenféle munka nélkül telik. Nem tudhatjuk, hogy mennyire jogos elfogadnunk azokat a lekezelő és lesajnáló hozzáállásokat, amelyek már a leírások szintjén is negatív értékítélettel, valamiféle morális, személyiségi, pszichotikus „betegségként”, „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

27

szerencsétlenségként, a külső körülmények ellehetetlenítő hatásaként, de valamiféle „vegetálásnak”, „elvan, eláll, mint a befőtt” állapotként írják le ezeket az élethelyzeteket. Ezzel együtt, a létező szakirodalmi és köznapi beszédben e mindenféle munka nélküli élethelyzeteket, mint képletes és tényleges depresszióként, szétesettségként, napról-napra élésként, szervező elv nélküli életként, jóléti függőségként, segély-függésként, „járadéklesésként” stb. szokás leírni és jellemezni. Az iskolázottság, a tudás – annak hiánya – meg, ami részben pótolhatja e hiányt Az iskolázottságról sokan úgy gondolkodnak, hogy az iskolázott ember az egyénként valami olyan dolgot tud, valami olyan dolgok létrehozására képes – amire iskolázatlan társa nem képes. Ez a fajta megközelítés általánosságban nem állja meg a helyét: iskolázatlan emberek is minden egyes konkrét dolgot viszonylag hamar be tudnak gyakorolni, minden egyes konkrét feladatot kellő gyakorlat után el tudnak látni. Az iskolázottság-iskolázatlanság különbségeit Kemény István mai divatos szóval a „kompetenciák” különbségével írta le. A tanult gyári munkás és a tanulatlan munkás között a legnagyobb különbség nem a gépek gombjainak nyomkodásában jelentkezett, hanem abban, hogy a tanult munkás tudott rajzról olvasni, a tanult esztergályos a rajzról tudta azt, hogy honnan kell felfogni az anyagot, hogyan lehet a legkevesebb művelettel, átállítással előállítani a rajz szerinti darabot. Ezek a fajta kompetenciák tehát nem abban mutatkoztak, hogy egyetlen munkafázist ki mennyire tud megcsinálni, hanem abban, hogy ki mennyire képes kontrolálni a saját feladatát, munkáját. A kontrol fogalmát még inkább általánosíthatjuk, ha nem a munkáját elkülönülten végző emberre gondolunk (mint amilyen az esztergályos), hanem valamiféle munkaszervezetbe, technológiai sorba kapcsolt dolgozóra. Itt ugyanis már messze nem az adott munkafolyamat önmagában való elvégzési képessége a döntő különbség tanult és tanulatlan között. Hanem az, hogy a mérvadó munkaadói feltételezések szerint az iskolázott ember a saját kis feladatát valamiféle tágasabb perspektívában is képes és igyekszik megérteni: képes átlátni azt, hogy az általa végzett rész hogyan illeszkedik az előállítandó termék egészének működéséhez, mit kell tudnia az ő kis részének ahhoz, hogy működjön az egész, sőt, ezen túl valahol a saját munkáján túl a szervezet egészének működését is képes átlátni, ami miatt képes is hozzá igazodni. Nyilvánvaló, hogy ez a mentalitás ma is „működik”: mondjuk a mobiltelefonok gyártását végző szalagra nem azért vesznek fel csak érettségizett lányokat, mert nekik puhább az ujjuk – hanem azért, mert képesek megérteni a telefon felépítését, működését, a saját hozzájárulásukat, sőt, a telefongyár egészének működését is, a raktártól a bérszámfejtésig. Az iskolázatlanság tehát első sorban nem a konkrét fizikai-műveleti tudások, hanem a technológiai folyamatba és szervezetbe való elhelyezkedést megérteni igyekvő kíváncsiságok és az oda való illeszkedni tudások hiányát jelzi a munkaerőpiacokon. „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

28

Fel kell akkor vetni azt a kérdést, hogy melyek azok a képességek, „tudások”, amelyek az alacsony végzettségűek esetében jelenthet a munkaadók számára olyan sajátos munkaerőpiaci értéket, amely számukra akkor is hasznot hoz, értékkel bír – ha a fenti kompetenciák hiányát szokás feltételezni. Természetesen, ezek az értékek magasabb iskolai végzettségűek esetében is értékként jelentkezhetnek, de az alacsony végzettségűek esetében mintegy felértékelődnek, különös adottságként, jellemzőként vétetnek számba. Ilyen, általában a képzettséget kiegészítő-felértékelő, de az alacsony végzettségűek munkaerőpiaci értékét felnagyított jelentőséggel meghatározó munkaerőpiaci értéket jelenthetnek: -

a fizikai erő és terhelhetőség, a kitartás, szorgalom, folyamatos munkabírás, a monotónia tűrése, a fizikai és idegi megterhelések, környezeti ártalmak (hideg-meleg, szabad ég alatti munka, piszok, por, zaj, büdös, egészségre ártalmas körülmények) tűrése és viselése, a szokásosnál nagyobb kockázatok, veszélyek vállalása (melegüzem, bánya, stb.) – de ide értve a jogszabályok átlépésének kockázatait is, a helyben kifejlesztett speciális érzékszervek (a színek megkülönböztetése a szövődében és a festő üzemben; elég piros-e az olvadt vas a kohóban, stb.) a „rendes embereknek”, a „megbízhatóknak” kijáró bizalom, „nem visszakérdezni” és „nem visszapofázni” – az utolsó parancsok szó nélküli végrehajtására való hajlandóság és képesség, a rend fenntartása fizikai értelemben – tisztaság, rend az épületeken belül, az udvaron, a raktárban, stb. a munkaszervezeti és technológiai hierarchiákba való igazodás, belesimulás képessége és erre való hajlandóság, a helyi emberi és hatalmi viszonyok ismerete („honnan fújnak a szelek?”, ki az igazi főnök és mi az ő rigolyája? stb.) az „újaknak” a betörése, beszoktatása, a rend felügyelete, házmesterkedés és rendőrködés,

Ha megpróbáljuk „belőni”, hogy mely ágazatokban, mely munkakörökben meghatározó értékek, képességek a fenti „iskolázatlan erények”, akkor meglepően széles skáláját találjuk a gazdaság azon szektorainak, ahol mindezek valóban döntő munkavállalói adottságként vétetnek számba – és nem csupán a szocialista teljes foglalkoztatás idejéről „mezőgazdasági és ipari segédmunkák” besorolás alá tartozó kategóriákban. A hagyományos mezőgazdaság, a paraszti világ gyakorlatilag teljes egészét ide sorolhatjuk. Erdei a paraszti lét legfontosabb társadalmi meghatározottságának tekintette a tűrés képességét és az alávetettség elviselését. Tűrni a természet rendjét és alárendelődni a természet szeszélyének, és ezzel szoros összefüggésben, az uralmi viszonyokat (a gazda, az intéző mondja meg, hogy mikor jött el a természetes ideje a „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

29

különböző munkáknak…), a hagyományokat és közösségi normákat, a konvencionális „rendekhez” való igazodást. A kiegyezés utáni iparfejlődés korától továbbélő hazai ipari rend is meglepően nagy létszámokkal és meghatározó erővel épített a hasonló munkavállalói erényekre. A paraszti világból kinövő munkaszervezetek (malmok, fafeldolgozók, fűrésztelepek, élelmiszer-feldolgozó üzemek, len-, kender- és más textilüzemek, stb.) részben mind a paraszti munkához hasonló munkakörülményekkel voltak jellemezhetők. (A malom, a fűrésztelep vagy a lenfeldolgozó porát jószerével csak a csépléshez szokott paraszti eredetű munkások voltak képesek elviselni.) Ám még ennél is nagyobb a hasonlóság abban, hogy a gépi nagyberendezések „kiismerhetetlen” működéséhez, természetéhez való igazodás társadalmi tudását és képességét is leginkább a paraszti világból lehetett behozni az iparba. Különösen igaz volt ez az uralkodó nagyberendezések, gépi szalagok (kohók,, tégla, üveg és cementgyári nagyberendezések, hengerdék, stb.) „elejére” (a gépek betöltésére), és a folyamatok végére, a lerámolásra, a leszedésre (ilyen munkák a nehéziparon kívül más iparágakban is jellemzők: palackozók, konzervgyárak, vágóhidak, stb.), vagy az „utómunkálatokra”: tisztítás, öntvénypucolás, csomagolás, stb.. (Nem szokás elgondolkodni azon, hogy a háborús konjunktúrák késztetésén túl mi adhatott alapot egy alapvetően energia- és nyersanyag-források nélküli országnak ahhoz, hogy ilyen meghatározó legyen a nehézipara: lehet, hogy ez a sajátos munkaerőbázis is…) Ugyancsak sikeresen adaptálta a hazai ipar a paraszti eredetű munkaerőt az erősen hierarchikus felépítésű, primitív munkaszervezeteket, „brigádokat”, csoportokat alkalmazó iparágakba. Ilyen, már-már militáns hierarchiák jellemezték a kohókat, bányákat, öntödéket – de a nyers alárendelődések más területeken is megjelentek, pl. a masiniszta és a fűtő, vagy a teherautósofőr és a rakodója viszonyában. Végül, ugyancsak hasonló munkavállalói „erények” tették alkalmassá az embereket Chaplin Modern idők-jének szalagmunkási munkaköreire is, az élelmiszerfeldolgozóktól, vágóhidaktól és konzervgyáraktól a feldolgozó-ipari szalagokon át a konfekció-szalagokig. (Ez a szalagmunkás alávetettség az idővel egyre inkább „női” munkavállalói erénnyé vált.) A hierarchiákba és erős kontrolok láncába szervezett munkapozíciók mellett a „munkaszervezeteken kívüli”, mások munkáját közvetlenül nem befolyásoló munkaköröket tarthatjuk még jellemző iskolázatlan munkahelyeknek az ipar világában. Ide sorolhatók a valamiféle betanulást igénylő, egyszerűbb egyéni gépkezelői munkakörök (pl. fúrós, présgép-kezelő, szövőnő, műanyag-fröccsöntő, stb.), ahol a túlzott szabadságot áttételesen kegyetlen regulázó eszközökkel igyekeztek pótolni. (Erről a játszmáról szól Haraszti a Darabbér-ben.)


30

Sajátos világ az építőipar világa, amelyben hagyományosan paraszti hátteret jelzett az olyan munkakör, mint a kubikos, illetve, ahol az építőipari brigádok hagyományosan is, ma is hasonlóan szerveződnek, mint a mezőgazdasági idénymunkák summás-csapatai. Ezen a területen különös nehézséget okoz az iskolázatlan emberek beazonosításában az is, hogy a jellemzően szakmunkának besorolt munkák egy részét (kőműves, ács, stb.) kellő gyakorlattal iskola nélkül is el lehet végezni. A tanulatlan munkák másik csoportját a szerelő, gépész, szakipari szakmunkások (bádogosok, vízvezeték-szerelők, villanyszerelők, stb.) melletti segítők, „add ide a franciakulcsot”, „szaladj el még egy kis kócért” emberek képezik. Amikor az alacsony végzettségűek szolgáltatási munkaköreit próbáljuk számba venni, akkor nagy óvatosságra int, hogy a hasonló munkakörök hagyományait kisebb arányban találjuk olyan klasszikus szolgáltatói területeken, mint a boltikereskedelmi „trógeroló” segédmunka, vagy a hajmosó-lány a fodrásznál. Nagyobb részt azokra a területekre kell gondolnunk, emelyek az elmúlt években az iparból és a mezőgazdaságból váltak le, önállósultak szolgáltatási ágként. Ilyen területeken elvileg igen nagy tömegben találhatunk ma is tanulatlan embereket, akkor is, ha az anyag, szerszám vagy késztermék raktárakat, magtárakat, csomagolókat ma „logisztikai bázisnak” titulálják. Itt nemcsak a kézzel rámolókra kell gondolnunk, hanem olyan speciális betanított munkákra is, mint a darus, a targoncás, a markológép-kezelő. (Ezek a munkák előfordulnak az építőiparban is.) Hosszú ideig a tanulatlan munkásság elitjét képezték a sofőrök, szállítók, akiket nem kontrolált minden pillanatban a főnökük. Nem szokás ezzel kapcsolatban megemlékezni arról, hogy a jármű, az egész napos úton levés minden tekintetben igen veszélyes üzem, és a veszélyeket csak növeli a svarc fuvarokkal, vagy a rendőri ellenőrzések általi lebukás veszélye. Valószínű, hogy ma is a sofőrök (pl. taxisok) világa elitnek számít a tanulatlan munkások körében – amint az is, hogy a sofőrködés továbbra is a legalitások szélén való táncolást jelenti. Nem tudhatjuk, de sejthetjük, hogy a szolgáltatási szektor bővülése a korábbinál több tanulatlan embernek teremtett munkahelyeket olyan munkakörökben, mint a csapos, a pizza-futás vagy a szállodai szobaasszony – ám az erős szezonális ingadozások miatt azt is feltételezhetjük, hogy e munkák jelentős része a fekete foglalkoztatásba szorul. Végül, a tanulatlan emberek világában továbbra is az álmok netovábbja valamilyen altiszti állás megszerzése. Gyakorlatilag ide sorolhatjuk a különböző portásokat, irodai kisegítőket, biztonsági őröket, egyéb „házmestereket”, de nem nagy tévedés ide sorolni a szintén bizalmi állás takarítói munkaköröket is (mint tudjuk, a takarító legfőbb erénye a tisztaság szeretetén túl az, hogy nem lop, hogy minden a helyén van).


31

Összefoglalva tehát azt mondhatjuk, hogy tanulatlan embereket jellemzően olyan munkakörökben találhatunk, ahol: -

-

-

nehezek a munkakörülmények, szabad ég alatt végzendő a munka, folyamatosan kemény technológiai és/vagy szervezeti kontrolok alatt kell dolgozni, a szervezetek és technológiák „peremén” – ahol nem szervesen illeszkednek a folyamatokba, nem kontrolálják a folyamatokat, nincs komoly befolyásuk a többiek munkájára, primitív, egyszemélyes, vagy legfeljebb néhány fős munkaszervezetekben, csapatban, „brigádban” – sokszor a hagyományos paraszti munkaszervezetekhez (pl. arató – marokszedő – kévekötő) hasonló egyszerű felállásokban, a teljesítményekhez komoly fizikai és normasértési kockázatokat kell vállalni,

veszélyes a munka, -

speciális „érzékeszervi finomságokra” és csak helyben megszerezhető gyakorlatokra van szükség, a feltétlen szolgálatkészségekkel bizalmakra kell szert tenni, olykor rendőrködni és házmesterkedni is kell.

A fentebbi okoskodással tehát azt kívántuk jelezni, érzékeltetni, hogy a magyar gazdaság hagyományos szerkezetében, az alkalmazottak, bérmunkások körében milyen munkakörökről szokás úgy gondolkodni, hogy azok tanulatlan, iskolázatlan embereknek is „valók”, még inkább, hogy azok első sorban nekik valók. Nem tudjuk, de sejtjük, hogy az alacsony végzettségűeknek a munkaerőpiacokról való kiszorulása annyiban a „tudás leértékelődését” is magával hozta, hogy míg korábban a fentebb körülírt erényeket első sorban az iskolázatlan emberek sajátjaként volt szokás tekinteni – addig, ma már az iskolázottság, ha nem is feltétlenül önálló munkavállalói erényként jelenik meg, de sokszor pusztán egyfajta sajátos többletként számolnak vele a hagyományos iskolázatlan erényeknek alárendelt, kiegészítő elemeként. Ezzel egyanrangú, de egymást nem kizáró feltételezés azzal élni, hogy a „tudás”, az „iskolázottság”, mint sajátos kompetencia iránti igény ma már ezekben a munkakörökben is igényként jelentkezik. Pl. hogy egy teherautó-sofőrtől ma nem elég az, hogy általában még a svarcokkal együtt is időben odaér, hogy nem megy tönkre a gép alatta – hanem, olykor vámot, hivatalos papírokat, fizetési bizonylatokat is kezelnie kell, és, ha a határon átmegy, akkor annyira megérteti magát ott is, hogy a papírokkal való bajmolódás mellett enni, aludni is tudjon valahol. Vagyis, a hagyományosan iskolázatlan munkakörök betöltéséhez is olykor egyre inkább iskolák és az iskolázottsággal együttjáró kompetenciák meglétét követelik meg a mai munkaadók.


32

Kvalitatív ideáltípusok A jelenlegi stádiumban nem eldönthető az, hogy vajon az előző megközelítéstől független, vagy azzal összhangban álló próbálkozás-e a megélhetés egyéni és háztartási típusait megpróbálni leírni. Vagyis, hogy vajon az alábbiakban érzékeltetett, felételezett típusokat, mint sajátos megfigyelési egységeket el lehet-e helyezni a fentebb jelzett síkon – avagy, attól független intellektuális eszközként, módszerként, apparátusként kell-e a típusokat értelmezni. Kétféle úton-módon tehetünk kísérletet a munkából építkező típusok, státuszcsoportok megfogalmazására.

A „hivatalos besorolások” státusz-meghatározó tartalmainak feltételezése Ebben a megközelítésben kiindulópontnak elfogadjuk a különféle „hivatalos besorolásokat”, így a gazdasági aktivitás szerinti kategóriákat, a „fő-foglalkozások” munkaköri besorolásait, a munkaadók és munkahelyek ágazati besorolásait, és részben a hivatalos besorolási kategóriák újszerű csoportosításaival, finomabb megkülönböztetéseivel, valamint, a hivatalos munkakategóriákból származó csoportosításoknak, típusoknak az élet más területére vonatkozó tartalmakkal való „felruházásával” teszünk kísérletet valamiféle típusalkotásra, státuszok és státuszcsoportok körülírására. Eddigi ismereteink, tapasztalataink, interjúink alapján – a teljesség igénye nélkül, leginkább a típusalkotás szempontjait érzékeltetendő – a következő egyéni és háztartási típusok létezését feltételezhetjük: -

-

-

a szociális nihil és apátia: a depresszív semmittevés, vegetálás a szociális kijáró: igyekszik minden létező támogatást megszerezni, életformaszerűen „főállásban” tájékozódik és sorban áll a segélyező hivatalok irodái előtt, a rituálisan aktív munkanélküli: a hivatali elvárásoknak, ajánlatoknak megfelelően valamit csinál, pl. képzésről képzésre jár, alázatosan közmunkás, stb. a „segély-kiegészítő (rokkant-nyugdíj, stb. kiegészítő) napszámos”: igyekszik nem veszélyeztetni jogosultságát – de, ami még bizonyosan és feltűnés nélkül (akár hallgatólagosan támogatva) „elmegy”, azt elvállalja, a „főállású alkalmi munkás-napszámos”: megélhetése a környékbeli alkalmi munkákra épül, intenzíven keres minden napszámos jellegű munkát – a szociális támogatás jól jön, de az kiegészítés – igen nagyok a szezonális és konjunkturális ingadozások a megélhetésében, a „szezonmunkás”: viszonylag stabil, rendszeres, de nem (alig…) intézményes munkavállalás szezonban – télen „téli álmot alszik”, legfeljebb fát lop és meghúzza magát a segélyből,


33

-

-

-

-

-

-

-

-

-

a „régi módi, önellátó paraszt”: igyekszik mindent megtermelni, megcsinálni magának – az otthoni, háztartási-háztáji gazdaság mellett eladja a felesleget, és az időben felszabadítható lyukakban más munkát is elvállal, ami jön… a „ summás csavargó”: nagyobb munkára, jobb pénzért messzebb is elmegy – ha nincsen, akkor visszahúzódik az akár városi otthonába, a háztájiba, vagy a környékbeli megélhetési forrásokba, (olykor a csavargás hosszabb időre és messzebbre, külföldre is szólhat) a „marginális munkaerőpiaci szereplő”: rövidebb megszakításokkal mindig van valamilyen munkája – addig, amíg ki nem rúgják, csődbe nem megy a cég, stb. – mindig menekül az éppen létező munkájából, ami miatt mindig keres is munkát. (És, aki keres…az, ha csak egy hónapra is, ha csak nagyon rosszat is, de valamit, bármit azért szokott találni.) „Gyűjti” a haverokat, patrónusokat, felszínes kapcsolatokat. az „ipari termelő segédmunkás-betanított munkás”, a „szalag-melós” (nem biztos, hogy elválik az előzőtől, lehet, hogy csak annyiban, hogy ő inkább nő): műszakba jár, ha kell, akkor ingázik, robotol, a munka monoton és büdös – de jó, ha van. Meg kell becsülni - amíg van. a „főállású csavargó”, fuvaros és taxis: legfőbb munkaerőpiaci értéke az, hogy hajlandó mindig úton lenni, távol lenni – ami egyszrsmind minden szempontból (baleset, rendőr, stb.) veszélyes üzem. Igyekszik mindenfélével „brókerkedni”, információt, árut, embert közvetíteni – széles nagy haverság, benne némi cinkor bajtársiság. az „igás-gépes” napszámos: van neki egy traktora-teherautója, amivel össze van nőve, és mindent elvállal vele. Nemcsak fuvaros – ha kell téglát rámol, szánt, vet, ami kell – jellemzően alkalmi munkában, napszámban. a „kis” kereskedelmi segédmunkás: a saját vagy a más boltjában, speciális szakértelem vagy tudás nélkül – leginkább rámol, de ha kell, akkor ki is szolgál. a „kis” vendéglátós segédmunkás: csapos, pultos, kiszolgáló, pizza-futár, –lehet egy kategória az előzővel is, a „kis” szolgáltató segédmunkás: hajmosó-lány, műköröm-építő, szoláriumi zsetonkiadó, - ez is lehet egy kategória az előzővel a „biz-basz vállalkozó”: reluxa- és szúnyogháló-szerelő, tűzoltó-készülék bevizsgáló és cserélő, alpinista fakivágó és ablakmosó, takarító, Avon és más ügynök, stb. – maga a ténykedés nem igényel tudást – de az önfoglalkoztató, 1-2 (jellemzően alkalmai-fekete) besegítőt mozgató vállalkozásnak a maga módján mennie kell. a „közszolgálati és vállalati kisegítő” – takarító, ételkiosztó-mosogató, szállodai szabalány, dadus, segédápoló, utcaseprő, stb. – stabil, „megbecsült” állások azoknak, akik már megkapaszkodtak, akik régóta ott vannak. „altisztek” és „vállalkozó altisztek”: portások, parkolóőrök, biztonsági szolgálati emberek, házmesterek, postások, díjbeszedők, stb. – „bizalmi állások”

A fenti típusokról azt lehet feltételezni, hogy azok valamennyire „szerepként” is beazonosítható karakterek: az emberek szerepként azonosulnak vele, és némiképp társadalmi tudás és szokás beazonosítani az efféle típusos szerepeket. „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

34

Mindez a megközelítés és típusalkotás korlátaira is felhívja a figyelmet. Ugyanis, a megközelítés többféle értelemben is egy „integrált”, alapjaiban konszolidált társadalmi berendezkedést feltételező megközelítés, többféle értelemben is. Elfogadja azt, hogy az intézmények és az intézményes kategóriák megfelelő alapot adnak a társadalmi helyzetek és pozíciók feltárásához, Azaz, azt is feltételezi, hogy az intézmények átfogják és valamilyen értelemben strukturálják, szervezik az egész társadalmat, kijelölik a hivatalos kategóriákon keresztül az emberek helyét. Mindezt csak akkor és annyiban lehet megtenni, ha elfogadjuk azt, hogy létezik valamiféle társadalmilag releváns, közös értelmezési kerete a „munkának” (még, ha nem is kell ehhez azt feltételezni, hogy a társadalmi konvenciók szerinti munka azonos lenne a jogrendben, adózási rendben, piaci szabályozásban meghatározott, és a különféle intézmények, szervezetek által „értelmezett” és „kezelt” munkával…) Ha úgy tetszik, akkor ez a megközelítés a szocializmus, a teljes foglalkoztatottság időszakában kialakuló magyar szociológiai hagyományokhoz konform, azoknak (ha úgy tetszik: a „munkajelleg-csoportok teóriáinak) valamiféle továbbfejlesztett gondolkodásmódjából eredeztethető megközelítés. Amivel kapcsolatban nem alaptalan feltételezés a „poszt-szocializmus” társadalmi koncepciójának a felvállalása – de nem árt egy nagy kérdőjelet kitenni a gondolat végére: vajon mennyiben jogos a tapasztalatok előtt megelőlegezni azt, hogy a társadalmi tagozódást a szocializmusból átnyúlóan, az akkori társadalom viszonyaival azonos módon a hivatalos és intézményes „munka-kategóriák”, „munkajellegcsoportok” alapján lehet leírni. Számos jel ugyanis erősen arra utal – hogy mindez nem a munka világának jelenkori realitásait, hanem a mai szociológusok hagyományos gondolkodásmódját jellemző körülmény. „Analitikus” és „archaikusan poszt-modern” típusalkotási koncepció Ha az előzőekben vázolt feltételezéseket „túl erősnek” és megalapozatlannak véljük (hajlunk erre…), azaz, ha a jelenkori állapotainkat túl dezintegráltnak, túlzottan „anómiásnak” véljük ahhoz, hogy olyan feltételezésekkel éljünk, mint, hogy -

-

Az intézmények teljes körűen és meghatározó erővel írják körül a társadalmi helyzeteket, A munka és a megélhetés alapvető szervező ereje a társadalom által egységesen értelmezett munka és az arra épülő bérmunkás státusz (annak belső különbségeivel), vagy annak hiányában a munkanélküli státusza, A társadalmi rangok, megbecsültségek, helyzetek a munkapozíciókból, és az azokra rárakodó elvárásokból, szerepekből építhető fel, stb.

akkor egy másik, analitikusabb úton kell elindulnunk. Ennek az analitikusabb útnak a két legfőbb pillére annak tisztázása, hogy az emberek saját világukban mit is tekintenek munkának? (Nyilvánvalóan, ez az „archaikus poszt-modern” elem: az „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

35

egységesnek feltételezett munka fogalmával szemben itt munkaként az egyénenként megélt és narratívákban elmesélt munka jelenti a kiindulópontot – amely narratívák felfejtéséhez a különböző korszakokig visszanyúló szokások, hagyományok, tradíciók - és azok néprajzi, antropológiai leírásai, magyarázatai adhatnak támpontot…) Hogyan jellemezhetők e sajátos munkák – részben a munka tartalmai szerint (technológia, munkaszervezet, csere, viszonzás, ellentétel, stb.); részben a munka önmagán túlnyúló, az élet egészére kiható szervező erejében? A korábbiakhoz hasonlóan, pusztán érzékeltetésül vázolunk néhány hipotetikus „munka-értelmezést” és a munkán keresztül ható „munka-életszervezési” elvet, méghozzá úgy, hogy a lehetséges egyénenként eltérő különbségek csoportosítási lehetőségét is jelezzük. (mi a munka?) Abban nincsen nagy különbség, hogy az alkalmazottként való foglalkozás, bérmunka – az általános érvénnyel munka – akkor is, ha van, akkor is, ha nincsen. Olykor ennek kiterjesztéseként, bármilyen pénzért végzett tevékenység is munka, méghozzá minden megkülönböztetés nélkül: minden munka jó, amivel pénzt lehet keresni. Olykor a munka kizárólag a legális, bejelentett munka – amihez képest minden más pénzkereset, az félig-meddig titkolandó stikli, ügyeskedés, kényszerű rendetlenség, Olykor a munka meghatározó sajátossága az, hogy pénz jár érte – míg máskor minden ellentételezéssel járó ténykedés munka, bármi is az ellentételezés formája (természetben, jószágban, dologban, viszont-munkában, vállalkozásnál elköltségelt fogyasztásban, hazavihető produktumban ellentételezett munka is munka) Olykor (valamilyen formában elszámolt, viszonzásra igényt megalapozó befektetési) munka a reciprocitási hálózatokban végzett szívesség, munka – máskor a családtagoknak, rokonságnak, szomszédságnak végzett „munkatevékenység” nem munka, hanem a közösséghez való tartozásból eredő kötelem, „érdek” (akkor is, ha a viszonosság, mint a másik kötelme, valahol belekalkulálódik a közös érdekbe) Olykor munka a munka után járás, a munkakeresés, az üzleti partnerek felhajtása – máskor ez szimplán beszélgetés, kocsmázás, látogatás, stb. Olykor munka az ügyintézés, a papírokkal és hivatalokkal való bajmolódás, a segélyek kijárása – máskor ez az élet épp olyan megkerülhetetlen nyűge, mint másnak orvoshoz vagy temetésre menni. Olykor a saját gazdaságban, vállalkozásban végzett munka valamilyen értelemben az élet egyéb dolgaitól, időráfordításaitól elkülönített munkákból tevődik össze – máskor a gazdaság vitele „napi teendő”, elfoglaltság, vagy legfeljebb összességében munka akkor, ha a produktumot, a terményt, a leadott állatot, a „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

36

vállalkozásban realizált hasznot kiveszik, netán a ráfordításokkal összevetve „hasznot” realizálnak belőle, Olykor a ház körüli teendők elvégzése, a háztartási munka, az munka – máskor a háztartás vitele hasonlóan természetes ténykedés, mint pl. polgári szokásrendben a tisztálkodás is csupán természetes teendő, nem munka. (Itt komoly különbségek származhatnak abból, hogy mekkora és milyen a háztartás – mondjuk, az állatok etetése, az a háztartás része-e, vagy sem.) Azzal a kutatási feltételezéssel lehet ezzel kapcsolatban élni, hogy – legalábbis az interjúkban – a napi ténykedések számbavételéből, a „munka-féle” ténykedések konkrét tartalmainak elmeséltetéséből ki lehet olvasni a hasonló „munkaértelmezéseket”, „munka-narratívákat” és azok különbözőségeit. (munka- és életszervezési elvek) A szokásos szociológiai konvenciók alapján nem lenne alaptalan „stratégiákról” beszélni – de ezt azért nem tesszük, mert két szokásosan elkülönített fogalmat szándékosan összemosunk (azzal, hogy esetleg a későbbiekben elkülöníthetjük majd azokat). Egyrészt, Weber nyomán nemhogy elkülöníteni, hanem egymással logikailag is ellentmondónak szokás tekinteni a „racionálist” a „hagyományostól”, a „tradicionálistól”. (És, gyakran a „stratégia” fogalmába kizárólag a racionális mérlegelések alapján elhatározott, kiszámított döntéseket, elvi vezérfonalakat szokás besorolni.) Mostani megközelítésünkben a „racionális” és a „tradicionális” sok szempontból megkülönböztethetetlen és egymással kompatibilis elv: a „racionális elv ésszerűségéről csak az adhat bizonyosságot, hogy beváltan, szokásszerűen működik; és a hagyományt, a tradíciót is csak az tarthatja életben, ha az valamire ésszerű, racionális következményekkel jár. Ennyiben, a feladat épp az, hogy az elvek dolgában egyszerre kell felfejteni azok gyökereit, hagyományait is, meg azok sajátos, különféle (nemcsak a közgazdasági értelemben hasznot hozó) racionalitásait, ésszerűségeit is. Másrészt, ugyancsak Weber-re visszanyúlóan, a modern polgári demokráciák kontextusában jellemzően szabad individuumokról szokás gondolkodni akkor, amikor hatalmak, dolgok, körülmények elfogadásáról, legitimitásáról gondolkodunk. Valahogyan azt feltételezzük, hogy az emberek a belátásuk, elfogadásuk, szabad akaratukból származó elfogadásuk alapján teszik a dolgukat. Ennyiben, hasonló felvetésekkor e belátáson alapuló legitimitást szoktuk feltételezni, és nem szoktunk számolni a kényszerrel, az erőszakkal, azzal a körülménnyel, hogy olykor az embereknek nincsen választási vagy mérlegelési lehetőségük, nem a belátásuk alapján kell tenni a dolgukat – hanem pusztán azért, mert muszáj. (Nem érdemes belemennünk, de ezzel sok szempontból ellentétes Marx determinizmusa, amely alapján az embereknek nincsen, vagy alig van szabad döntési mozgásterük, a „termelési viszonyok” legalábbis a proletárt megbéklyózzák és kényszerítik a „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

37

helyzetük elfogadására – amin csak a forradalom lehet képes változtatni.) A fenti különbségeket figyelmen kívül hagyva tehát, munkaszervezési és életvezetési elvként próbáljuk meg jelezni mind az önkéntes mérlegelésekből, szabad akaratból elhatározott, mind a szokásszerűségben belenőtt, beleszocializálódott, mind a külső körülmények által ráerőszakolt, kikényszerített vezérlő elveket is. Ilyen elvek lehetnek: Rövid távú racionális, haszon-optimalizáló elvek: munkát állandóan keresni kell, utána kell menni, akár földrajzi távolságokat leküzdve is – és mindig el kell fogadni a jobb keresetű, jobb munkákat – bármi is legyen az, bárhogyan is, feketén is, „Haveri” networking elvek: mindenki haver, mindenhol vannak haverok, valamelyik haver révén mindig fog akadni valami, Hosszú távú racionális, hosszú távú haszon-optimalizáló elvek: beruházó, befektető logika, a jó munkákért meg kell küzdeni, tanulni kell, „referenciákat kell halmozni” – és annak meg lesz a gyümölcse, „Maga ura” és vállalkozói elvek: minden munkavállalás csak valamiféle átmeneti állapot a saját tulajdon, a saját gazdaság és vállalkozás felé; vagy, ha már van, akkor legfeljebb a gazdaság, a vállalkozás, a saját tulajdon érdekeinek függvényében, a tulajdon működtetésének eszközeként lehet és szabad munkát vállalni, A saját tulajdonon végzett munkát nem számoljuk elve: sokszor a hagyományos paraszti mentalitás meghatározó munka-elve ez. A saját gazdaságban végzett munkának nincsen „mennyisége” és „értéke” – csak a végtermék, a produktum, a gazdasági ciklus végén előálló érték és a gazdaság működőképességének fenntartása a munka megítélésének alapja. Lojalitás és érdemhalmozó elvek: „én mindig rendes ember voltam”, „velem soha, sehol, semmi baj nem volt” – a munka révén a személyhez kötődő erényeket, szolgálatkészségeket, személyes kapcsolatokban elismerendő ügyességeket, érzékeket, megbízhatóságokat kell akkumulálni, -

-

-

„Patrónus-kereső kliensi elvek”: abban kell bízni, hogy a munka révén az ember elnyerheti a fejesek jóindulatát, atyai gondoskodását, segítőkészségét, „Házmester” és „alkutya” elvek: nemhogy velem nem volt soha semmi baj, nemhogy én rendesen szolgáltam az uraságot – de tevékenyen részt tudok vállalni abban is, hogy általában rend legyen, hogy mások is tartsák be a rendet, „Új-jobbágysági” elvek: mindenek előtt meg kell adni azt, ami az uraságnak (polgármesternek, főnöknek, ügyintézőnek, stb.) jár – ami ezen felüli, az esetleges, azért csak hálát lehet adni a sorsnak, ha jut ilyen, Új rabszolgasági elvek: pucér kényszereknek és erőszaknak való alávetettség, végletes kiszolgáltatottság (pl. uzsorásnak) – erkölcsi és jogi korlátok nélkül mindent meg kell tenni „munkaként”

Elvek nélküliségek: csak a ma van, semmit nem lehet tudni a holnapról, nincsenek vezérlő és rendező elvek. „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

38

A fenti típusok nyilvánvalóan nem egymást kizáró, kizárólagos típusok, hanem, azok sokféle kombinációja képzelhető el. Nem csupán abban az értelemben, hogy különféle elvek egymás mellett is meghatározhatják egyes emberek munkához való viszonyulását, hanem abban is, hogy az egyes elvek különféle súlyokkal, meghatározó tartalmakkal befolyásolják a különböző emberek munkához való viszonyát. Azzal a feltételezéssel lehet azonban élni, hogy a különféle súlyokkal előálló különféle kombinációk sajátos formákat, munka-státuszokat írhatnak körül. Jelenleg a kombinációs alakzatokra nem tudunk hipotéziseket felvetni – annyit lehet sejtésként megfogalmazni, hogy a kombinációk lehetőségét fenntartva is nagy valószínűséggel egyes elvek domináns, meghatározó erővel bírhatnak az egyes esetek-emberek jellemzésére. Ezzel együtt, néhány körülménynek valószínűsíthetően meghatározó jelentősége lehet az alakzatok, típusok formálódásában. Ilyen átfogóbb státuszrendező elvek lehetnek A racionális, számító, tervező tudás képessége, vagy annak hiánya A fentivel némiképp azonos módon: a jövőre vonatkozó célok, vágyak, perspektívák léte vagy hiánya, -

-

-

a tulajdonnal való rendelkezés – ez is összefügg az előzőkkel: a saját tulajdon (nemcsak a gazdaság, hanem a ház, a kert, az eszközök) tulajdonlása, a bármilyen „tulajdonosi” neveltetés nagy valószínűséggel együtt jár a jövőre orientáltsággal, legalábbis annyiban, hogy a tulajdont nem szabad elveszíteni, sőt, lehetőleg gyarapítani kell. (A másik véglet is igaz: a tulajdonhiány, a földtelen cselédi-családi hátterek, az értéktelen putriban való nevelkedés, a szolgai és szolgálati függőségekre való szocializáció sokszor a jövő hiányával is együtt jár) a családi stabilitás, a másokért való felelősség megélése – ismét szoros összefüggésben a jövővel való számolás kényszerével, vagy annak hiányával, Közösségi, családi beágyazódottság – ez mindig erős kötöttségeket, determináltásgot, szűk egyéni mozgásteret teremt – és nagybani függést attól, hogy a közvetlen környezetnek hogyan megy a sorsa, Hálózati, „távoli ismerősi”, civil társadalmi beágyazódottság – ez mindig tágítja az egyéni szabadságokat, mozgástereket, a mérlegelési lehetőségeket.

Családi-háztartási típusok Az előzőekhez képest itt az együtt élő, egy kasszáról élő, együtt gazdálkodó háztartások sajátosságait kellene típusokba sorolni. Itt a típusalkotást megnehezíti az, hogy egyfelől a háztartásban élők egymás közötti viszonyait kell típusokba sorolni, másfelől, a sajátos munkamegosztásokban működő gazdálkodási berendezkedéseket, stratégiákat is típusonként kellene jellemezni. Az együttélések, belső szerepek dolgában fellelhető típusnak feltételezhetjük: „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

39

-

-

-

-

-

„gyenge koalíció”: a közös háztartás a legszükségesebbek közös működtetésére (lakás, rezsi, esti vacsora, stb.) korlátozódik, amúgy a háztartás tagjai „független egzisztenciák” „erős kölcsönös és szimmetrikus függések koalíciója”: mindenben, mindig, mindenhol együtt, egymással együttműködésben élő-dolgozó felállások, „patriarchátus” és „az önfeláldozó, altruista feleség” – a „hagyományosnak” leírt családmodell: a férj járja a maga útját a munkák világában. „eltartja a családot”, a feleség első sorban a férjet és a gyerekeket szolgálja ki, legfeljebb azt és olyan munkát végez, ami ezzel összefér, „a családi tűzhely őrzője”, a „biztos otthon”: jellemzően a férj a csavargó, kockázatokat vállaló, kifelé orientálódó - a feleség stabil munkahelyre, stabil állásra törekvő, akinek az a kevés akkor is megvan, ha a pasi túl nagy kockázatokat vállal, „a pénzügyminiszter”: a megélhetés alapja a masszív, részben vagy teljesen önellátó háztartás, a háztartási gazdaság főnöke jellemzően az asszony, a férj „hazaadja” az általa keresett pénzt, „matriarchátus”: a feleség tartja össze a családot, a pasi szétesett, „here”, elissza a pénzt, stb.

Ehhez képest némi átfedésekkel, de a következő háztartási gazdálkodási modelleket, stratégiákat tételezhetjük fel: -

-

-

-

-

-

„sodródó”, „napról napra” élő, szétesett: nincs semmiféle rendszeresség, szisztematikusság, orientáció – csak a pillanat van, amit túl kell élni, (olykor ez némi önsors-rontással: „lássuk Uramisten, mire megyünk együtt”…) „belenyugvón rendes emberek”: fatalistán az van, ami van, és így (akár éhezve!) is nekünk jó, rendesen kell élni – „velünk soha senkinek nem volt baja”. Nincs ambíció, nincs cél – alkalmazkodás van. „álom- és művilágokban élők” – a lehetetlen körülmények, akár a nyomor túlélésében gyakori az, hogy célként ábrándok, vágyak, (pl. gyerekek jövőjére vonatkozó) projekciók jelennek meg, amelyek egyfelől”értelmet adnak” a nélkülözésnek, másfelől, kvázi-célszerűséget adnak annak, hogy valahogyan most is túl kell élni… „gyerekért koplalók” – maguktól mindent megvonnak és minden áldozatra képesek – azért, hogy a gyereknek más világ jusson, „kedélyesen napról napra élők”, „egyszer hopp, máskor kopp”: az élet természetes részeként, megváltoztathatatlan sorsként, kedélyesen élik meg akár a szélsőséges kilengéseket is, úgy és annyiból élnek, amennyi éppen van – és ebben semmi dráma nincsen (első sorban: város) ( sokan ettől elborzadnak: pazarlónak, felelőtlennek tartják őket) „stabil polgári életet élők”: kijönnek a pénzükből, be vannak rá rendezkedve, (akármilyen szinten is, de) stabilitást és megérkezettséget sugallnak, amibe némi polgári tételek is beleférnek (újság, mozi, vendéglő, stb.) „beosztók”, „takarékoskodók”: kizárólag pénzből élnek, gondosan minimálisra szorítják a fogyasztást, „öntudatosan nagyon szegények” – ha több jut, akkor takarékoskodnak, jól fog az még jönni a nehezebb időkre, (ez is város)


40

-

-

-

-

„naturálgazdálkodók”: a „tele spájz” stratégiái: nem a pénz beosztásával, pénzből élnek, hanem, ha pénz áll a házhoz, akkor feltöltik a spájzot liszttel, cukorral, zsírral, kolbásszal – azután abból majd csak ki lehet jönni. „több lábon állók”: cél az, hogy minél többféle forrásból lehessen megélni, egyfajta „vállalkozói” logikával mindig inkább abból, ami éppen jobban megy – de ehhez minden lábat, minden kapacitást minimálisan, „stand by” üzemmódban fenn kell tartani, „kiegészítő háztájizók”: alapvetően pénzből élnek, de, ha valamire nem kell kiadni (mert megterem”, akkor az azért jól jön (ez már inkább falu) „háztartási beruházók”: a stabilitást a háztartás adja, az „én házam az én váram”, a pénzt mindenek előtt beruházásra kell költeni (rendben tartani, bővíteni házat, ólat; „előbb az állatnak kell enni adni”, vetőmag, stb.) és legfeljebb a maradékot lehet felélni, elkölteni fogyasztásra (értsd, nekik: „luxusra”) „a puritán családi vállalkozók”: a vállalkozás stabilitása, sikere a legfőbb cél, munka, fogyasztás, idő ennek van alárendelve – a fogyasztás korlátozása árán is „a fogyasztó-vállalkozó”: a vállalkozás és a háztartás összenőtt, nincs külön kassza, amit csak lehet – leköltségelnek a vállalkozásban. A vállalkozás mindennel foglalkozik, és némiképp a háztartásnak a vállalkozási könyvelésben megjelenő virtuális leképeződése, tükröződése is.

Szegmentált munkavilágok? Doeringer és Piore a ‟70-es évek amerikai munkaerőpiacának jellemzésére vezették be a szegmentált munkaerőpiacok fogalmát. Igen sarkosan megfogalmazva elméletük lényegét, azt írták le, hogy egymástól teljesen elkülönült elvekre szerveződnek az amerikai nagyvállalatok „belső munkaerőpiacai”, és a főképpen a kisvállalkozásokra jellemző „foglalkozási piacok”. Jellemzésükben a nagyipari munkaerőpiacot az jellemzi, hogy ott az emberek hosszú ideig dolgoznak ugyanazon a helyen, karrierjük az adott vállalati hierarchián belül való előrejutást jelenti, ehhez az adott vállalat által értékelt speciális tudásokat, képességeket, érzékszerveket és adottságokat igyekeznek továbbfejleszteni, a biztonságuk alapja a masszív szervezeti beágyazódottság és a szakszervezetek erős jelenléte. Ilyen munkahelyek voltak jellemzően a nehézipari nagyüzemek, az autógyárak, és más nagyüzemek. Velük szemben a kisvállalkozások foglalkozási piacait a rövidebb ideig való helyben maradás jellemzi, az emberek a karrierjüket a jobb állásba, jobb munkahelyre kerülésben tervezik, amihez a sok helyről összeszedett, sokféle, „univerzális” tudásaikat igyekeznek akkumulálni, biztonságuk alapja ezért a mobilitás, a jobb helyre kerülés képessége, és az adott foglalkozáshoz szükséges átfogó, univerzális tudások gyarapítása. Ilyen munkahelyek voltak jellemzően a szolgáltató kisüzemek, karbantartó és javító cégek, személyes szolgáltatók, stb.


41

Mindezt részben azért érdemes jelezni, mert a fenti tipológiák keresése is nagyrészt ehhez hasonló gyökerekhez nyúlik vissza: azzal a feltételezéssel él, hogy a dolgok valahogyan összerendeződnek, hogy az egyes szempontból feltárható különbségek a munkavállalásban (pl. az, hogy valaki egy nagy vagy egy kisüzemben dolgozik), az a társadalmi gyakorlatok során sajátos egyéb tartalmakkal, jelentésekkel is felruházódnak. A szegmentált munkaerőpiacok elmélete azonban többet állított annál, mint hogy a különféle területen dolgozó emberek nemcsak a konkrét munkájukban, hanem tudáshoz, karrierhez való viszonyukban, mobilitási hajlandóságukban is jelentős eltérésekkel jellemezhetők. Nevezetesen, annyival állítottak többet, hogy a szegmentált munkaerőpiacok között nincsen átjárás. Nos, ezt a kérdést érdemes szem előtt tartani, és, akár az életút és munkaút elemzési lehetőségeként folyamatosan számba venni: hol, mikor, milyen jellegű átjárások voltak-vannak az egyes típusok között, avagy, hol vannak átléphetetlen határok az egyes típusok között? Sejtésünk szerint a legmarkánsabb határ azok között húzódik, akik folyamatosan a szervezett, intézményes világban keresték és találták boldogulásukat; és azok között, akik a szervezett intézményeken kívül, mintegy az alá szorultak. Ezt a fajta különbségtételt lehet a divatos „kirekesztettség” fogalmának sajátos értelmezéseként is felfogni, de könnyen meglehet, hogy a hazai hagyományban a „modernitás-feudalizmus” határvonalaként kell értelmezni. Nagyjából: a szervezett, intézményes világban valamelyest vannak, működnek jogok és intézmények, míg az alatt, azon kívül a feudális jellegű személyes alávetettségek, szolgai alárendelődések a meghatározók. Ezzel csak részben átfedő (bár gyakran nagyrészt átfedőnek feltételezett) szegmentálódási szempont a „falu-város” szegmentáció, a földrajzi átjárhatatlanság a falusi és városi munkák piacai között. Ez egy bizarr és sok szempontból felfoghatatlan fejlemény: a motorizáció, az úthálózat fejlődése ellenére az ingázás és bejárás költségei lényegesen nagyobbak lettek, mint korábban voltak, ma már gyakran megoldhatatlanná téve a falun lakás melletti városi munkavállalást. Nem tudjuk, és ebből a kutatásból nem is nagyon tudhatjuk meg, hogy mennyire szegmentáló, átjárhatatlan határokat képező szempont az iskolázottság. Annyit tudhatunk, hogy minél erősebben, markánsabban vagyunk képesek az iskolázatlan emberek munkavállalási, munkavégzési sajátosságait leírni – annál inkább feltételezhetjük azt, hogy ezek a típusok éles és nemigen átjárható határokkal mások és elkülönülnek az iskolázottabbak munkapozícióitól.


42

Rév András: Atipikus foglalkoztatás a szolgáltató szektorban A foglalkoztatásra vonatkozó előrejelzések szerint a foglalkoztatás dinamizálásának legfőbb eszköze egyrészt a hagyományostól eltérő foglalkoztatási formák elterjedése, másrészt a szolgáltató szektorban foglalkoztatottak számának növelése. Ehhez kapcsolódik jelen tanulmány, melyben azokat a (jogi és) fogalmi kereteket összegezzük, amelyek a szolgáltató szektort és az atipikus foglalkoztatási formákat társítják. Ezért ebben a bevezető rövid tanulmányban a szolgáltató szektor atipikus foglalkoztatási sajátosságait tekintjük át rövid történeti összefoglalóval, napjainkig. A dolgozatban eltérünk a hagyományos fogalomhasználatoktól, célszerű tehát definiálni az általunk használt fogalmakat, kifejezéseket. Szolgáltatások Hirschman, angol közgazda a szolgáltatásokat "társadalmi rezsitőkeként" /social overhead capital/ definiálja, mely nélkül nincs primer és sekundér tevékenység. Ennek alapján nem helyes azon állítás, mely az egyes szolgáltatásokat "nem termelő szektorrá" degradálja. A szóhasználathoz kapcsolódó érvelések az első és második szektor értéket alkotó képességéből indulnak ki, és azt állítják, hogy a szolgáltatások ezzel nem rendelkeznek. Az érvelés hibás, mert az érték fogalmát nem megfelelően kezeli. Ha, klasszikus módon két részre osztjuk az értéket, használati és csereértékre, belátható, hogy a szolgáltató tevékenység kapcsán használati érték változás is történhet, a csereérték azonban mindig változik. Gondoljunk csak a szállításra. A termelés csak a szállítás után fejeződik be, hiszen a termék csak ekkor fogyasztható. Ugyanez igaz a személyszállításra is, ha a munkaerőt, mint árut fogjuk fel, és igaz egy sor más szolgáltatói ágazatra. Ennek alapján a KSH 2003-ban, az Európai Unióval harmonizált, Szolgáltatási Jegyzékében meghatározott szolgáltatási definícióját tartjuk kielégítőnek, mely szerint: „Szolgáltatás olyan tevékenység eredménye, amely a szükségleteket jellemzően a fogyasztóval kialakított közvetlen kapcsolat keretében elégíti ki; általában nem ölt anyagi-tárgyi formát, hanem a gazdasági egységek, objektumok, személyek állapotának hasznos megváltoztatásában, illetve megőrzésében nyilvánul meg. Részletesebben kifejtve: szolgáltatásnak minősül az olyan, társadalmilag szervezett gazdasági tevékenység hasznos, végső eredménye, amely irányulhat a személyek, közösségek, a társadalom egésze, a gazdasági szervezetek, információk, objektumok (tárgyak, folyamatok, rendszerek) egyes jellemzőinek, így pl. – helyzetük, állapotuk, – műszaki, művészeti, kulturális színvonaluk, „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

43

– információállapotuk stb. hasznos megváltoztatására, kiegészítésére, helyreállítására, megőrzésére, védelmére, képviseletére, szervezésére, irányítására, fejlesztésére, új ismeretek megszerzésére, a káros hatások megelőzésére, elhárítására, a kockázatok vállalására stb. A szolgáltatás rendszerint nem ölt anyagi-tárgyi formát, általában az jellemzi, hogy a fogyasztóval kialakított közvetlen kapcsolat keretében elégíti ki a szükségleteket úgy, hogy a szolgáltatás végzése (termelése) és igénybevétele (fogyasztása) időben részben vagy teljesen egybeesik” Atipikus foglalkoztatási formák A hagyományos kifejezés felöleli mindazon foglalkoztatási formákat, amelyek eltérnek a határozatlan idejű, hagyományosan alkalmazott munkaviszonyban történő teljes munkaidős foglalkoztatástól. Ebben a dolgozatban eltérünk ettől a definíciótól, de fontosnak tartjuk megkísérelni a hagyományos kifejezés meghatározásának ismertetését. A nem hagyományos (atipikus) foglalkoztatási formáknak különböző osztályozása lehetséges. Az egyik tágabb, a másik szűkebb kört ölel fel. Az atipikus foglalkoztatás elterjedésének legfőbb oka az alkalmazkodás a gazdaság igényeihez és a potenciális munkaerő igényeihez egyaránt. Az Európai Unió országaiban már a 70-es években megjelentek az atipikus foglalkoztatási formák, melyek napjainkra a fejlettebb országokban már a keresők 4060 %-át közvetlenül érintik. Vannak, akiket csak időszakosan, - például a nőket a szülés után, - vannak, akiket rendszeresen foglalkoztatnak ilyen módon. Vannak 30 év körüli fiatalok, akik ún. fregoli munkaerőként kívánnak tapasztalatokat szerezni. Vannak mások, akik a számítástechnikai eszközök segítségével ellátható feladatokat vállalnak több gazdálkodó számára, nagyobb távolságról. Vannak olyanok, akik abból élnek, hogy a szabadságon lévő dolgozót helyettesítik, és még sorolhatnám. 2005-ben az EU államaiban 55% volt az atipikus foglalkoztattak aránya, 2000-ben ez a szám 44 %, míg 1985-ben még csupán 36, 5 %-os volt ez a részarány. Az atipikus, azaz "nem hagyományos" foglalkoztatásban részt vevők többsége még mindig "alkalmazotti" státuszban van, de a foglalkoztatás módja már nagymértékben eltér a régi rendszerektől. Ezek az új foglalkoztatási viszonyok elsősorban a munkanélküliség csökkentése, a munkavégzéssel kapcsolatban felmerülő költségek csökkentésére, új elvárások (pl. a termelés volumenéhez történő rugalmas alkalmazkodás, specifikusabb munkaerőigény) megvalósítására, és ezen keresztül a hatékonyabb termelési folyamatok kielégítése érdekében alakultak ki. Mindenféle csoportosítási ismérvet elkerülve nézzük végig röviden az ún. nem hagyományos foglalkoztatási formákat!


44

Részmunkaidős foglalkoztatás Ez egy munkaviszony keretében végzett részmunka. Részmunkaidős munkavállalónak az a munkavállaló tekinthető, akinek a normál munkaideje - egy hét, vagy egy időszak (maximum egy év) - átlagban kevesebb, mint az összehasonlítás alapját képező teljes munkaidős munkavállalók munkaideje. Külföldön inkább az a jellemző, hogy két dolgozó megosztja egymás között a hét munkanapjait, tehát Marika hétfőn és szerdán dolgozik teljes munkaidőben, Éva pedig kedden és csütörtökön, a pénteket pedig megosztják egymás között páros- és páratlan hét szerint. Itthon jellemzőbb, hogy napi 4 órás munkaidőre jelentik be a dolgozót. Néhány éve egy kutatás során megállapították, hogy szembetűnő a statikus napi szemlélet, ami rugalmatlanná teszi ezt a foglalkoztatási formát és leszűkíti az alkalmazását. A hazai gyakorlat nem tud elszakadni a beidegződött napi és heti gondolkodásmódtól, illetve a napi 4, 6 vagy 7 órás részmunkaidős rendszertől. Bedolgozói jogviszony A bedolgozók foglalkoztatását a 24/1994. (II. 25.) Korm. rendelet szabályozza. Bedolgozói jogviszonyt, olyan önállóan végezhető munkára lehet létesíteni, amelyre a teljesítménykövetelmény munkanorma formájában, illetőleg más mennyiségi vagy minőségi mutatók segítségével meghatározható. A jogszabály szerint bedolgozó minden olyan természetes személy lehet, aki munkaviszonyt is létesíthet. Foglalkoztató pedig az lehet, aki jogképes. A megállapodás csak közös megegyezéssel módosítható. A bedolgozói jogviszony határozatlan és határozott időtartamra is létrejöhet. A munkavégzés helye a bedolgozó személyi igazolványba bejegyzett lakóhelye, vagy más, általa, a munkavégzés céljára biztosított helyiség. A teljesítménykövetelményt és a teljesítménydíjazás egyes elemeit a foglalkoztató állapítja meg. A foglalkoztató a teljesítménykövetelmény megállapításánál a munkaviszonyban állókhoz képest kedvezőtlenebb feltételeket nem állapíthat meg. Ennek megfelelően a teljesítménykövetelményt úgy kell megállapítani, hogy 100 százalékos teljesítmény mellett, a teljes munkaidőnek megfelelő munkavégzés esetén legalább a minimális munkabért, illetőleg rövidebb munkavégzés esetén legalább ennek időarányos részét elérje a díjazás. A bedolgozó részére térítést kell megállapítani az általa viselt, a munkavégzés során ténylegesen felmerült - a rendelet mellékletben felsorolt - rezsiköltségekre. Amennyiben a munka jellege nem teszi lehetővé a tényleges rezsiköltség megállapítását, műszaki számítások alapján rezsiátalányt kell fizetni. A foglalkoztató és a bedolgozó megállapodhat abban, hogy a foglalkoztató meghatározott munkamennyiséggel a bedolgozót ellátja, a bedolgozó pedig ebben a mértékben rendszeresen munkát végez. Ez az ún. biztosított bedolgozói jogviszony, illetve az ilyen bedolgozó az ún. biztosított bedolgozó. A megállapodást legalább olyan mennyiségű munkára kell megkötni, amelynek elvégzése esetén a bedolgozó „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

45

havi díjazása eléri a kötelező legkisebb havi munkabér 30%-át. Ha a foglalkoztató a meghatározott munkamennyiséget nem biztosítja, a biztosított bedolgozó részére a megállapodásban meghatározott, de legalább a kötelező legkisebb munkabér 30%-át elérő díjazás jár. Távmunka A távmunkára vonatkozóan részletes szabályokat találunk a Munka törvénykönyve X/A. fejezetében. Ugyanakkor ez ne tévesszen meg bennünket, mert a távmunka végezhető munkaviszonyban, és a Polgári Törvénykönyvben szabályozott megbízási jogviszonyban, vagy esetleg vállalkozási jogviszonyban is. Az Mtk. szerint, a távmunkát végző munkavállaló: a munkáltató működési körébe tartozó tevékenységet rendszeresen az általa választott, a munkáltató székhelyétől, telephelyétől elkülönült helyen, információtechnológiai és informatikai eszközzel végző és a munkavégzés eredményét elektronikus eszközzel továbbító munkavállaló. A távmunkavégzéshez a feleknek a munkaszerződésben az általános feltételeken kívül meg kell állapodniuk: a) a munkavállaló távmunkát végző munkavállalóként történő foglalkoztatásában, b) a munkáltató és a távmunkát végző munkavállaló közötti, a munkaviszonyból származó jogok gyakorlásához és kötelezettségek teljesítéséhez szükséges kapcsolattartás feltételeiben, c) a távmunkavégzéssel összefüggésben a távmunkát végző munkavállalónál szükségesen és indokoltan felmerült költség elszámolásának módjáról.

Eltérő megállapodás hiányában a munkavégzéshez, a kapcsolattartáshoz szükséges eszközöket a munkáltató biztosítja, valamint felelős a munkafeladat előkészítéséért, pontos meghatározásáért, és az előállított eredményt ellenőrizheti. A távmunka hasonlít a bedolgozói jogviszonyhoz is. Ez egy olyan foglalkoztatás, amikor a munkavállaló nem munkaszervezetben dolgozik, és a munkáltató és közte telekommunikációs kapcsolat áll fenn. Munkaerő kölcsönzés A munkaerő kölcsönzés sajátosságai a következők: a munkavállaló és a kölcsönadó cég között munkaviszony álljon fenn, a munkaviszony harmadik cégnél való munkavégzésre jön létre, a munkavégzés a kölcsönvevőnél ideiglenes jellegű, a munkavégzés irányítása és ellenőrzése a foglalkoztató harmadik cég feladata, három személy vesz részt a kölcsönzésben, és két jogviszony jön létre annak megvalósulásakor (egy munkajogi és egy polgárjogi), nem a munkáltató személye változik meg, hanem az alkalmazás során a munkáltatói jogkör konkrét gyakorlója válik el a munkáltató személyétől.

És végül megemlítem, hogy egyes kutatók az atipikus foglalkoztatás körébe sorolják az önfoglalkoztatást is. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet definíciója szerint, „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

46

önfoglalkoztatónak minősülnek az önálló céggel nem rendelkező, azaz a jogi személyiség nélküli vállalkozások dolgozó tulajdonosai (a hazai köznyelvben: a kisvállalkozók), függetlenül attól, hogy vannak-e alkalmazottaik. Létezik ennél bővebb meghatározása is az atipikus foglalkoztatásnak Csak felsorolva ezt csoportosítást: Részmunkaidős munkavállalás (4, 6 órás vagy ettől eltérő munkaidővel) Bedolgozói munkák, Távmunka Önfoglalkoztatás Határozott idejű munkaszerződéssel történő foglalkoztatás Regisztrált munkanélküli foglalkoztatása alkalmi munkavállalói kiskönyvvel Munkaszerződés helyett megbízásos szerződéssel történő foglalkoztatás Állami támogatással létrejövő határozott idejű munkaviszonyok (bértámogatás, közmunka, közhasznú munka, közcélú munka) ILO definíciók Decent work: tisztességes, becsületes munka Formal workplace: munkajogilag és szociálisan védett munkahely Informal workplace: szociális védelemben nem részesülő munkahely (nem feltétlenül illegális munka!) Atipikus foglalkoztatás: a megszokott, eddig dominánsan munkaszerződéssel megkötött és szociális jogokkal körülbástyázott munkavállalástól, foglalkoztatástól eltérő munka

Lehet atipikus a foglalkoztatás akkor is, ha a munkavállalót megilletik mindazok a szociális jogok, amelyeket a tipikus módon foglalkoztatott kollégái élveznek. Ennek egyszerű példája a hat órában munkaszerződéssel foglalkoztatott részmunkaidős dolgozó. A hazai gyakorlatban azonban gyorsan összemosódik az illegális munkaerő piac és az informális foglalkoztatottság. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet kidolgozás alatt álló statisztikai fogalmi rendszerében az informális nem azonos a nálunk fekete munkavállalásnak hívott, társadalombiztosítási bejelentés nélküli foglalkoztatással. Ezen messze túlmutatva azokat a munkahelyeket is ide sorolja, ahol nem érvényesül kellő módon a gyengébbik fél, a munkavállaló védelme. Végül is tehát mind az EU, mind az ILO statisztikusai azon dolgoznak, hogy utolérjék a valóságot, olyan adatközlést építsenek ki, amely a valósághoz hívebb képet közvetít a foglalkoztatás átalakuló formáiról. Jelen kutatásban eltérünk a fenti definícióktól és egyedi, egész pontosan nehezen meghatározható, leírható foglalkozásokkal, foglalkoztatási formákkal, jelenségekkel foglalkozunk Témánkhoz közel áll az informális gazdaság leírása azzal a nem jelentéktelen különbséggel, hogy több esetben mi félig, vagy részben szabályozott (megtűrt) foglalkoztatási formákkal is foglalkozunk. „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

47

Történeti visszatekintés, az atipikus foglalkoztatás megjelenésének szervezeti háttere Az 1970-es évek végére az ipar és a szolgáltató ipar szervezeti centralizációja olyan mértéket ért el, hogy az, nagyban akadályává vált a minőségi igények kielégítésének Az érdekeltség teljes hiánya, a központi anyagellátás és finanszírozás silány munka minőséget, folyamatos elégedetlenséget szült. A Minisztertanács 2019/1980 számú határozatában döntött a lakossági ellátás színvonalának emelése, a verseny kialakulása, az érdekeltség megteremtése érdekében a szolgáltató szektor szervezeti korszerűsítéséről. Az új szervezeti formákat elsősorban méreteik alapján határozták meg, de szabályozási különbségek jelentek meg attól függően is, hogy az új szervezeti forma önálló gazdálkodási egység, vagy egy azon belül létrejövő sajátos konstrukció. Megalakultak tehát az állami és szövetkezeti kisvállalatok, ezek szakcsoportjai, létrejöttek a különböző átalány-elszámolású egységek, gazdasági munkaközösségek. A rugalmas és versenyre alkalmas, valamint egymással is versenyző szervezeti formák megjelenésének határozottan pozitív mérlege mellett, rövid időn belül érzékelhető anomáliák származtak a főmunkaidő és azon kívüli munkavégzés érdekeltségi különbségeiből, az eszközhasználat aránytalanságaiból. Ma már meglehetősen mulatságosnak tűnik, hogy míg a főállású munkahely biztosítja a munkaelvégzéséhez szükséges infrastruktúrát, eszközállományt és alapanyagot, addig a munkaidő utáni tevékenységben, ezen eszközök minimális díj ellenében történő bérletekor jelenik meg a verseny és a dolgozók anyagi érdekeltsége is. Természeten a kisvállalatokban, a kisszövetkezetekben, a vállalati gazdasági munkaközösségekben (vgmk) gazdasági munkaközösségekben (gmk) piacképes, eladható termékek és szolgáltatások születnek. Kialakul a kor jellegzetes kis gazdasági egysége is, az állami vállalatról és a szövetkezetről elszámolásában már teljesen önálló szervezeti forma a gebin is. A kötetlenebb foglalkoztatási lehetőségek megteremtik az „atipikus foglalkoztatás” kezdeti formái is. Munkavállalók sokasága kezd el főállású munkaviszonya mellett mellékállásban, részmunkaidőben dolgozni az új szervezeti formákban. Megjelenik, még számítástechnika nélkül, vagy annak kezdetleges formájában ( Commodore 64) a távmunka is (játékszoftverek programozása).


48

Az „atipikus foglalkoztatások” kategorizálása Az atipikus foglalkoztatás eredménye lehet termék is, de többségében szolgáltatás. Atipikus foglakoztatással találkozhatunk bejelentett főfoglalkozású munkakörökben is, de korábban jeleztük, hogy a hagyományos definícióktól eltérően, mi most ezektől eltekintünk. Végeznek illegális szolgáltató tevékenységet főfoglalkozásként is, de ennek mérete elenyésző. Megpróbálunk egy általánosan használható leíró rendszert kialakítani, az „atipikus foglalkoztatások” meghatározására. Az „atipikus foglalkoztatásként” végzett szolgáltatásokat leíró modell segítségével a legkülönbözőbb típusok definiálhatók. A leírásnak a következőkre kell kiterjednie: l. Célok Az atipikus foglalkozást végző személy /ek/ motivációjával, valamint a tevékenység funkciójával kapcsolatos komponensek. Miért csinálják kérdés: Motiváció: hiánypótlás költségmegtakarítás többletjövedelem szerzés viszonosság hobby Iniciativa: esetleges rendszeres szokásszerű Értéki szemponok: Fogalmi érték Használati érték Egyéb eszmei értékek Viszonossági 2. Tevékenységi szempontok Az atipikus foglalkoztatás konkrét formájának különböző ismérvei. Milyen jellegű és mekkora igénybevételt jelent, milyen munkaszervezeti formában folyik, milyen más tevékenységekhez kapcsolódik. Szakértelmi igény: Különleges szakértelmet igénylő Mester szintű Szakmunka szintű Betanított munka szintű Segédmunka szintű „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

49

Szezonalítás: Szezonhoz kötött Szezonhoz nem kötött Kooperáció: Egyedül Egymás mellett, többek által Csoportosan együttműködve Intézményesültség: Helyben intézményesen létező tevékenység Helyben intézményesen nem létező tevékenység Professzionalitás: Tevékenység azonos /főálláséval, végzettséggel/ Eltérő jellegű 3. Az atipikus foglalkoztatás körülményei Az atipikus foglakoztatás megvalósulásának keretét jelentő tárgyias és jogi természetű komponensek. Kinek a számára, hogyan, milyen feltételek között végzik. Felhasználó: Saját háztartás Személyes környezet Idegen 4. Az atipikus foglalkoztatás megítélése Az atipikus foglalkoztatás adott megjelenési formájának értékelése a szűkebb és a tágabb rendszeren belül; elvek és gyakorlat. Hogyan ítéli meg és tolerálja a személyes környezet az atipikus foglalkoztatás folytatásának gyakorlatát valós megjelenési formájukban. Szabályozás, elbírálás Állami szintű szabályozás elbírálás: támogatja, elmarasztalja Vállalati szintű szabályozás elbírálás: támogatja, elmarasztalja Nincs szabályozás

A közvélemény értékelése A szűkebb környezet véleménye: támogató, megértő-elnéző, elítélő, Tágabb közösség véleménye: támogató, megértő-elnéző, elítélő, A deklarált közvélemény: támogató, megértő-elnéző, elítélő, 5. Az atipikus foglalkoztatás eredménye


50

Az atipikus foglalkoztatás eredménye milyen hatásokkal jár a mikro- és makro struktúrára? Hogyan érinti az egyén és családja helyzetét, főállású munkahelyét, milyen más irányú következményei vannak, Financiális előnyök-hátrányok: - Háztartás számára - Főállású munkahely számára - Felhasználója számára Etikai előnyök-hátrányok: - az atipikus foglalkozást végző számára - a főállású munkahely számára - felhasználó számára

Kapcsolati tényezők - Az atipikus foglalkozást együtt végzők között - Azonos típusú atipikus foglalkozást végzők között - Az atipikus foglalkozást folytatók és azt felhasználók között - Az illető tevékenységet főhivatás szerűen és másodlagosan végzők között Életmódra gyakorolt hatás/kedvező- kedvezőtlen/ - Az atipikus foglalkozást végzőre - Az atipikus foglalkozást végző családjára - A felhasználóra

Fenti szempontrendszer alapján a nem szervezett keretek között az atipikus foglalkoztatás keretei között végzett szolgáltatások bármelyik típusa definiálható ill. leglényegesebb jellemzői megragadhatók /akár teoretikusan, akár egy empirikus vizsgálat kapcsán/. Természetesen a vizsgálat céljától függően a különböző szempontok súlya eltérő és külön mérlegelést igénylő - lehet. /A kutatáshoz kapcsolódó empirikus vizsgálat során ilyen mérlegelések alapján választhatók ki a figyelemre leginkább számotartó vizsgálati szempontok. Hasonló megfontolások, mérlegelések alapján - a modell legfontosabbnak ítélt szempontjait kiemelve - kategorizálhatóak az atipikus foglalkoztatás kereti között végzett szolgáltatások.


51

Fő feladatok Az atipikus foglalkoztatás jelenség méreteire vonatkozó létező adatok elemzése; a munkaerő-potenciálra vonatkozó meglevő statisztikai adatok összegyűjtése és elemzése; az alkalmazott statisztikai módszerek értékelése és a megbízható statisztikák kialakítására tett esetleges kísérletek áttekintése. Az „atipikus foglalkoztatás” iránti kereslet elemzése: érintett ágazatok, a foglalkoztatás típusai; a nemzetgazdaság azon speciális jellemzőinek és igényeinek feltérképezése, melyek az „atipikus foglalkoztatásának tipikus formáihoz vezetnek. A munkáltatók motívumainak elemzése (a versenyképesség megőrzése, az előírt, vagy kollektív szerződésben rögzített fizetések megkerülése, a társadalombiztosítási költségek megkerülése). Azon ágazatok és foglalkoztatások meghatározása, ahol az atipikus jellemző. Az atipikus foglalkozás munkavállalással kapcsolatos motivációi és stratégiái: - a munkaerőpiacra ily módon történő belépés érdekében alkalmazott stratégiák és módszerek; - azon jellegzetességek, melyek bizonyos ágazatokat vonzóvá tesznek az atipikus foglalkoztatás számára; - túlélési stratégiák a jövedelem, lakás és egészségügyi szolgáltatások tekintetében. Társadalmi, gazdasági, demográfiai jellemzők. A politikai intézkedések és a „társadalmi kontroll” (az atipikus foglalkoztatás társadalmi elfogadottsága) hatásai - közvetlenül kapcsolódó állami politikák hatása (munkaerő politika, szociálpolitika, adópolitika, lakáspolitika) - adminisztratív ellenőrzési mechanizmusok következményei, - a szabad mozgás és a lakóhely megválasztásának szabadsága a munkaerőpiachoz való hozzáférés területén

Atipikus foglalkoztatás, Informális gazdaság, feketemunka Legszélesebb értelemben az informális gazdaság tartalmaz minden gazdasági tevékenységet, amelyet nem jelentenek be, nem regisztrálnak, illetve nem vesznek figyelembe, amikor egy ország GDP-jét számítják. Az informális gazdaság tevékenységeit általában az adóelkerüléssel társítják. Különféle becslések szerint az informális gazdaság az EU GDP-jének átlagosan 7-16%-át teszi ki. A hazai arány ennek mintegy kétszerese, 20-30% annak ellenére, hogy az utóbbi években az arány nem növekedett, sőt – legalábbis egyes szegmensei – csökkentek Kérdés, hogy az újabb megszorítások miatt a feketemunka alkalmazása nőni fog-e? Magyarországon, bár a Munka Törvénykönyve illetve a munkaügyi ellenőrzésről szóló törvény „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

52

(1966. évi LXXV. tv.) értelmében a foglalkoztatás, alkalmazás számos aspektusa szabálytalan ill. a törvény hatálya alá tartozik és büntetendő. (Mint például a fiatalok foglalkoztatására vonatkozó szabályok betartása, a diszkrimináció tilalma, a minimális bérnél kisebb munkabér tilalma, a munkaidőre vonatkozó előírások betartása, írásos munkaszerződés megléte, stb.). Az előírt követelmények be nem tartása azonban a gyakorlatban csak a költségvetést megkárosító alkalmazás, illetve külföldiek engedély nélküli munkavállalása esetén von szankciókat maga után. A foglalkoztatás akkor minősül illegálisnak, ha: a munkaadók elmulasztják a foglalkoztatottak bejelentését (s ily módon elkerülik az adó- és járulékfizetést is);

a munkavállalók elfogadják a hatóságokhoz történő bejelentésük elmulasztását, s ily módon elmulasztják saját adózási és járulékfizetési kötelezettségeik teljesítését; a munkanélküli nem jelenti be a munkaügyi központnál járadéka szüneteltetésének igény minimálbéren történő foglalkoztatást jelentenek be. Itt a munkavégző és a munkavégzés egy része regisztrált, de zsebből fizetik a bér fennmaradó, általában nagyobbik részét, elkerülve ezzel a munkaerőre rakódó további terheket. Az „ atipikus”, „fekete-”, „informális” gazdaság, „be nem jelentett foglalkoztatás”, „illegális munka” fogalmak hasonló jelenségekre vonatkoznak, de a kifejezések a szabálytalanság különböző „fokait” illetve formáit jelentik. A „feketemunka” kifejezés általában arra utal, hogy a munkavállalót nem jelentik be az adóhatósághoz, az Egységes Magyar Munkaügyi Adatbázisba (EMMA). A bejelentett, de nem a tényleges feltételek szerinti munkavégzést „szürke” kifejezéssel jelöljük, ezen belül több jellemző formát különböztetünk meg. Gyakran a munkaadó a legkisebb adóteherrel járó minimálbérre és/vagy rövidebb munkaidőre jelenti be a dolgozót, de valójában annál többet fizet ki neki „zsebbe”, adómentesen. Ide sorolható az is, amikor színlelt vállalkozási szerződéssel alkalmaznak. E három szabálytalanság igencsak nehezen ellenőrizhető és bizonyítható ezért nagyon gyakori a szabálytalan munkavállalás/foglalkoztatás stratégiái között. Szürkének tekintjük azt a foglalkoztatási formát is, mikor a legálisan alkalmazott munkavállaló nem abban a munkakörben és/vagy nem azon a földrajzi területen dolgozik, amelyre szerződése jogosítja. A feketemunkáról, illegális munkáról, általában a fekete és informális gazdaságról sokat vitáztak az utóbbi években. Az ezzel foglalkozók többféle megállapításra jutottak. Közvélemény kutatások tanúsága szerint (TÁRKI 2004., Belyó-ECOSTAT 2002.) jellemző


53

vélemény, hogy a nem jogkövető, vagyis illegális gazdasági tevékenység – különösen a jövedelem eltitkolása az adóhatóságok előtt – a gazdasági élet szereplőinek általános gyakorlata: szinte a mindennapi normákhoz tartozik. A lakosság nagy része – a TÁRKI 2004-es felmérése szerint egyötöde – igazából nem ítéli el, legfeljebb bocsánatos bűnként aposztrofálja azt, ha valaki adóköteles jövedelmét, vagy annak egy részét eltagadja, nem vallja be. Az „atipikus foglalkoztatásról” – természeténél fogva – nincsenek, nem is lehetnek pontos adatok, csupán feltételezéseken és közvetett információkon alapuló becslések állnak rendelkezésre. Az informális gazdaságon belül érdemes megkülönböztetni a szervezett gazdaságot és a háztartásokat. A szervezett gazdaság körébe legális, bejelentett, nyilvántartott gazdálkodók, gazdasági szervezetek tartoznak (Magyarországon 2007. végén 1,5 millió ilyen szervezet működött). A háztartások jellemzően alkalmi foglalkoztatók, ahol sokféle munkáról lehet szó, de többnyire csak rövid, meghatározott időtartamra, heti, vagy havi néhány órára. Ma Magyarországon a háztartásokban végzett munka alapvetően szabályozatlan, és akár fekete munkának is minősíthető, mint ahogy a végzett munka ellenértéke után sem a munkaadó, sem a munkavállaló nem fizet adót, járulékot. Az” atipikus” foglalkoztatás az informális gazdaság stratégiái közül az egyik legjellemzőbb. Mind a költségek csökkentése, mind a nagyobb rugalmasság elérése szempontjából igen „eredményes” módszer. Vannak olyan vélemények is, miszerint az informális gazdaságon belül ugyanakkor beszélhetünk pozitív folyamatokról. A magyarországi informális szektor – ezen belül az atipikus foglalkoztatás – legnagyobb része formálisan bejegyzett vállalkozások keretében működik. Ez abból adódik, hogy Magyarországon vállalkozás indítása viszonylag könnyű, viszont a működés, adó- és járulékterhek (összességükben) nagyon magasak. A cél elsősorban az adó eltitkolása. A vállalkozások tevékenységének egy része látható, ellenőrizhető és adózik, egy másik részt viszont – az adófizetés elkerülése céljából – eltitkolnak. Atipikus (szürke) foglalkoztatás esetén vállalkozók a munkaerő költségein tudnak csökkenteni, a be nem vagy csak részben jelentett foglalkoztatás esetén a járulék összege voltaképpen többletbevételt jelent. A vállalkozók gyakran „kénytelenek” megkerülni a jogszabályokat, legalábbis ők úgy vélik, hogy fennmaradásuk veszélyeztetése nélkül más út nem járható, másképp nem tudnák elkerülni a veszteségeket, alul maradnának a versenyben. Kérdés, hogy melyik az erősebb ok: az adóterheket nem bírják el a vállalkozások, pedig a vállalkozók nem akarnak bujkálni és kockáztatni, vagy ha alacsonyabb adók lennének az alól is ki akarnának-e bújni? „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

54

A gazdaság működését esetenként akár elő is segítheti (legalábbis rövidtávon), hogy a szereplők informális utakon elhárítanak olyan akadályokat, melyeket szabályosan nagyon nehezen tudnának kezelni. Sokszor gyorsabb, egyszerűbb és olcsóbb gazdasági tranzakciókat a szabályokon kívül bonyolítani, ráadásul a résztvevők mindannyian részesülnek a haszonból. Az informális szektor a végső fogyasztó oldaláról is vizsgálható. Van olyan fogyasztói kör, amely szinte teljes egészében a második gazdaságból származó terméket vásárol, adott esetben nem is jelent fizetőképes keresletet a legális, adózott termékek számára. Talán túlzás azt állítani, hogy egyes rétegek fogyasztói igényei csak a második gazdaság segítségével elégíthetők ki, mindenesetre van olyan termék, amely a közterhek „elspórolásának” köszönheti, hogy eljut a végső fogyasztóhoz. Ez további ösztönzést jelent az informális gazdaság számára. A kevés pozitívum között nem hagyható figyelmen kívül, hogy az informális gazdaságban létrehozott javak is a nemzeti össztermék részét képezik. Az informális gazdaság, az „atipikus foglalkoztatás” az adóalap eltitkolása mellett rugalmassága miatt is előnyöket hordozhat az abban résztvevők (illetve hátrányt, a szabályokat betartók) számára. A tranzakciók – kellően összeszokott, vagy egymásban kölcsönösen megbízó partnerek esetében – lehetnek gyorsabbak és egyszerűbbek a legalitás bürokratikus köreinek megkerülésével. Itt nem csak anyagi előnyök játszanak szerepet, hanem a gyorsaság, üzleti partnerek egyszerűbb bevonása, stb. is. A piaci versenyben pedig, mindez komoly előnyöket jelenthet. Szerepet játszanak az „atipikus foglalkoztatás” és szürke gazdaság térnyerésében a mentalitásbeli jellemzők is: az „uram-bátyám” rendszer, mely nemcsak a szocialista éra hozománya, hiszen a két világháború közötti időszakban sem volt idegen ez a magatartás a magyar közéletben. „Az informális szféra bővülését segítik elő azok a tervgazdaságból örökölt formációk és attitűdök is, amelyek az ún. második gazdaság – bizonyos mértékben pozitívnak tekintett – folyamatainak továbbélését jelentik. A második gazdaság szereplőinek egy része integrálódott a formális gazdaságba, más részük vegyes (formális/informális) tevékenységet folytat, jó néhányan pedig – a hagyományokat folytatva – átléptek az informális gazdaságba.” (Dezsériné Major - Futó - Kállay, 1998.) Az informális gazdaság és ezen belül az „atipikus foglalkoztatás” nem a rendszerváltozással felmerült új jelenség, már 1989 előtt is elterjedt volt Magyarországon. Ezzel együtt a feketemunka is létezett, s a munkaerőhiány időszakában, ha nem is támogatott, de tolerált volt, nem volt ezt megelőzni hivatott szabályozás. A hatalom kijátszása az államszocialista rendszerben egyfelől gyakorlati szükségszerűség volt, hiszen olyan tevékenységeket nyilvánítottak törvényen kívülivé, amelyek normális piacgazdaságokban egészen hétköznapiaknak számítottak, másfelől gyakran mindenféle normaszegést megkíséreltek politikai alternatívaként előadni. “Az ebben a helyzetben kialakult ideológiák, tipikus viselkedési formák az „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

55

államszocializmus bukása után is velünk maradtak, és egyáltalán nem akarták tudomásul venni, hogy most már egy olyan „jó” állammal van dolguk, amely szabályozásainak áthágói a korábbihoz hasonló ideológiai felmentésre már nem számíthatnak.” (Tamás Pál: Patria Nostra. HVG 1995.) Atipikus foglalkoztatás és személyes motivációk Természetesen a látszólag szabad személyes döntések mögött átfogó gazdaságitársadalmi folyamatok húzódnak meg. A személyes motivációk természetesen sokfélék, de a döntés általában a túlélésre, jobb esetben az életminőség hosszú távú javítására irányul. Ezen belül a motivációk három jellemző típusáról beszélhetünk: 1.Létfenntartás biztosítása Az általános gazdasági és társadalmi folyamatok az egyes életutakban, döntésekben egyéni motivációként is megjelennek. A szabálytalanul munkát végzők döntő többsége létfenntartásának biztosítására, családja eltartása érdekében kényszerül erre az életformára. Jobbik esetben egyszerűen a jobb anyagi körülmények reményében történik az „ atipikus foglakoztatásba” való menekülés. Az „ atipikus foglalkozás vállalása gyakran az egyetlen bevételi forrás a család számára. A létfenntartási kényszer meghatározó motivációs jelentősége elvezet a kiszolgáltatottsághoz, a súlyos kizsákmányoláshoz, olyan élet- és munkakörülmények elfogadásához, amelyek emberhez méltatlanok, egészségügyi kockázatok vállalásához, a minimális szociális biztonságról való lemondáshoz. 2. Kalandvágy, szabadulás a kötöttségektől Vannak, akik azért döntenek az „ atipikus foglakozás mellett, mert nincsen családjuk, ami visszatartaná őket, vagy rossz a viszonyuk családjukkal, vagy egyszerűen kalandra vágynak. Ma Magyarországon az ilyen motiváció kevésbé jellemző. Leginkább csak fiatalokra jellemző. Magyarország nem nyugati “álomvilág”, inkább egy nagyfokú önfeláldozást igénylő túlélési lehetőség. ( pizzafutár) 3. Hosszútávú tervek, egzisztencia, karrier megalapozása Egy harmadik jellegzetes csoportba sorolhatók azok, akik a meghatározott időre szóló „atipikus foglalkozással” kívánják egzisztenciájukat megalapozni. Sok, pályája elején álló, többnyire fiatalemberre jellemző ez a magatartás. Ők személyes érvényesülésük, karrierjük elősegítése miatt vállalják ezt, és figyelnek minden olyan lehetőségre, amely közelebb visz céljaik eléréséhez. A rendszerváltás utáni években különösen sok közép- vagy felsőfokú végzettségű fiatal bármilyen munkát elvállalt, hosszú távú terveik elérése érdekében. Szakmai fejlődésüket, karrierjüket segítő állásba akartak kerülni, tanulni, pénzt „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

56

összegyűjteni s ezzel vállalkozást indítani, és ehhez adottságaik és készségeik és hátterük is adott volt. Ha sikerül anyagilag előrelépnie, szeretne vállalkozásba kezdeni a leendő párjával, mert leendő vállalkozásában lát (ott) potenciált, mást nem igazán tud (ott) elképzelni magának munkaként. Néhány jól képzett munkavállaló nem azzal a céllal vállal atipikus foglalkozást, hogy tőkét gyűjtsön, vagy anyagi helyzetén javítson, hanem pusztán a tapasztalatszerzés igényével. Noha munkája nem feltétlenül jelent anyagi többletet, de továbbra is lehetőséget ad arra, hogy viszonylag rendezett anyagi háttérrel rendelkező fiatalok pályájuk elején „kipróbálják magukat”. Mindhárom esetben említenünk kell még egy mentalitásbeli jellemzőt, melynek megléte általában elengedhetetlen az „atipikus foglalkoztatásba való belevágáshoz szükséges döntés meghozatalához. Ezekre az emberekre általában jellemző az innovatív készség (különben nem mozdulnának), és egyfajta kalandvágy is, a megismerés, és autonómia vágya. Ha szegények s létfenntartási nehézségekkel küzdenek is, e tekintetben semmiképp sem a legelesettebbek. Az „atipikus foglalkoztatás” típusai, résztvevői Általában az a tapasztalat, hogy a gazdaságilag gyorsabban fejlődő régiók lakosai és/vagy a viszonylag jól szituált, átmeneti nehézségekkel küzdő társadalmi rétegből származó egyedülálló fiatalok választják az „atipikus foglalkoztatás” alternatíváját. Ennek megfelelően a rövid időre szóló munkákat részesítik előnyben, és feketemunkát is szívesen vállalnak. Közülük kerülnek ki az idénymunkások is. Nyári vendéglátó-ipari állásokat töltenek be, építőipari és mezőgazdasági idénymunkákat, háztartásoknál vállalnak különféle munkákat (takarítás, kertápolás, betegfelügyelet, stb.). Ezek a tevékenységek mind a munkaerőpiac másodlagos szektorába tartoznak, címkézettek, és nélkülözik az előrejutás lehetőségét. Sokak számára előnyösebb lenne a legális foglalkoztatás, a munkaadóknak viszont, ha nem tartanak túlzottan a szankcióktól, ez nem érdekük. Ez általános problémának tűnik, amire többen azt a megoldást választják, hogy egy ismerősön keresztül bejelentik magukat egy munkahelyre, és a papíron szereplő munkáltatónak fizetik a járulékokat. Így van legális munkavállalásuk, és emellett különböző munkákat vállalnak „atipikus” formában. Ugyanakkor meg kell jegyeznünk, hogy ebben az esetben a dolgozó után tulajdonképpen fizetnek járulékot. Teljesen szabálytalanul ugyan, de az érdekes az, hogy itt a hivatalos, szabályos elkerülésének oka elsősorban a rugalmasságra törekvés, nem a magas adóteher.


57

Atipikus foglalkoztatási ágazatok A legjelentősebb atipikus foglalkoztató ágazatok az építőipar, a mezőgazdaság, a textilipar, a kiskereskedelem, a vendéglátás- és szórakoztatóipar, a háztartások és magas szakképzettséget igénylő, de nem jelentős infrastrukturális hátteret igénylő foglalkozások. 1. Építőipar Az építőipar egyrészt a szakmunkások hiánya, másrészt az általánosan magas segédmunkás kereslet csábít az „atipikus foglakoztatás” irányába. Az építőiparban a feketefoglalkoztatás általában elterjedt munkavállalók esetén. Becslések szerint az építőiparban a feketén (nem adózó módon) foglalkoztatottak száma mintegy 100 ezer fő lehet, ami 30% feletti arány. Egyes területeken különösen jellemző a bejelentés nélküli foglalkoztatás, így nagy projekteknél (például út-, közműépítések, bevásárlóközpontok), ahol rövidebb időszakokra sok szakképzetlen alkalmi munkára van igény, illetve lakásfelújítás és építéseknél. A feketemunka igénybevétele különösen jellemző a háztartásokra lakásépítésnél, felújításnál. Ebben a szektorban a feketefoglalkoztatást 30-50%-ra teszik A kisvállalkozások, különösen gyakran alkalmaznak feketemunkásokat. Jellemző önálló „vállalkozók” vagy komplex csoportok alkalmazása, alvállalkozók bevonása széles körben elterjedt. Ezek gyakran szabályosan bejegyzett vállalkozások, de tevékenységük többnyire nem felel meg a szabályoknak. Feladatuk sokszor csak munkaerő-kölcsönzésre korlátozódik, de erre engedéllyel nem rendelkeznek. Alacsonyan tudják tartani az áraikat azáltal, hogy be nem jelentett munkásokat alkalmaznak (de az is elterjedt, hogy néhány munkást minimálbérre bejelentenek, a többieket zsebből fizetik). Az alvállalkozások komplex rendszere megnehezíti a munkaügyi ellenőrzés menetét, ugyanakkor a fővállalkozó maga tiszta marad. A rendszer bonyolultsága gyakran eredményez késedelmes fizetést, a bérek visszatartását, esetenként azt, hogy az alvállalkozókat egyáltalán nem fizetik ki. Ők pedig ilyenkor, mivel nincsenek tartalékaik, nem tudják kifizetni a munkásaikat. A szövevényes alvállalkozói rendszer miatt nem mindig egyértelmű, hogy adott építkezésen dolgozó munkás kinek az alkalmazásában áll. Ennek megfelelően a foglalkoztatás körülményeit igen nehéz ellenőrizni. A nagyobb vállalkozások számára kényelmes és rugalmas megoldás a részmunkákat alvállalkozóknak kiadni, az alvállalkozó munkáltatói magatartása pedig nem tartozik az ő felelőssége alá. Be nem jelentett vagy nem a szabályoknak megfelelően dolgozatott munkásokat gyakran kisebb építkezésekre, a városon kívül társasházépítésekre, vagy fedett, nem nyílt téren végzett munkákra küldik, ahol kisebb az ellenőrzés veszélye. „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

58

Az építkezéseken a munkavégzés a tevékenység jellege miatt jobban látható és ellenőrizhető, ráadásul nagyobb annak az esélye is, hogy másokat zavarjon (pl. zaj, vagy épp irigység) s ezért is gyakoribb az, hogy bejelentés érkezik a szabálytalan munkavégzésről s az erős konkurencia mellett az sem kivételes eset, hogy a versenytárs tesz bejelentést. A bejelentéseket pedig kötelező kivizsgálni, míg anélkül meglehetősen kicsi a munkaügyi ellenőrzés valószínűsége. Ez is hozzájárul ahhoz, hogy a munkaügyi ellenőrzés által feltárt szabálytalanságok hatvan százaléka az építőiparban fordult elő. 2. Mezőgazdaság A magyar mezőgazdaság különböző idénymunkái mintegy laboratóriumi modelljét kínálják a munkaerőpiac perifériáján végbemenő folyamatoknak, az „atipikus foglalkoztatásnak”. Ezeket felerősíti a mezőgazdasági munka jellegzetes szezonalítása, és az ennek kapcsán esetenként felmerülő, olyan tömeges munkaerőhiány, amely belső forrásból egyszerűen nem elégíthető ki. Több tízezren vállalnak alkalmi munkákat a mezőgazdaságban csaknem kizárólag feketén. Az „atipikus”foglalkoztatás tavasztól őszig, különféle idénymunkákra: betakarítás, hagymatisztítás, szőlőmetszés, stb. jellemző. Ezek főleg szakképzettséget nem igénylő, nehéz fizikai munkák. Ez a foglalkoztatás alapvetően szezonális jellegű, kb. 3 hónap tavasszal és 2-3 hónap ősszel. Viszonylag folyamatos munkavégzés ezen belül is csak akkor lehetséges, ha több munkaadónál dolgoznak. A tradicionális munkaszervezési módok is azt erősítik, hogy a mezőgazdaságban különösen elterjedt az „atipikus foglalkoztatás”. Hagyományosan jellemző (volt), bevett a familiáris rendszer, amivel szemben semmilyen hatóság nem mer formális jogokat érvényesíteni. Ezzel egyben versenyelőnyre is szert tesznek azokkal szemben, akik legálisan szervezik a munkát. Mindezek miatt a gazdálkodók gyakran családi segítségként állítják be azt a munkát, ami ténylegesen nem is az. A feketemunka alkalmazását tovább erősíti az, hogy a munkaügyi ellenőrzés a földeken különösen nehéz. A mezőgazdaságban feketén foglalkoztatók többsége kisvállalkozó vagy egyéni gazda. A nagyobb gazdaságok általában nem alkalmaznak szabálytalanul munkásokat, legalábbis közvetlenül nem. A nagyüzemek úgy oldják meg ezt a dolgot, hogy alvállalkozásba adják az ültetvényeket. Kétféle technikával dolgoznak: 1. csíkokra osztják családonként; 2. albérletbe adják egy kft.-nek. 3. Vendéglátás és szórakoztatóipar A vendéglátás, turizmus és szórakoztatóipar ugyancsak jelentős „atipikus” foglalkoztató iparág. E területen szintén a szezonális munkavállalás a jellemző: pincérként, szakácsként, konyhai kisegítőként alkalmaznak elsősorban a „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

59

turistaszezonban, de nem ritka a folyamatosan „foglalkoztatott” pizzafutár, küldönc, kisegítő alkalmazott is. A kilencvenes évek elején látványosan megnőtt az „atipikus foglakoztatás” jelenléte a szórakoztatóiparban. Masszázsszalonokban figyelhető meg ez a jelenség, de megjelent az „atipikus” foglalkoztatás a kaszinókban krupiéként, bárokban, kávézókban üzletvezetőként is. Az okok közé tartozik, hogy a vendéglátásban is viszonylag rövid időszakokra, nagyszámú munkavállalóra van szükség meghatározott térségekben, mely speciális tudást igényel (pl.nyelvtudás). Azért alkalmazzák őket „atipikus” formában, mert így olcsóbb, mert az engedélyezés túl bonyolult és hosszadalmas a szezon rövidségéhez viszonyítva, esetenként azért, mert a tevékenység nem engedélyezett. 4. Kereskedelem A külföldi árusok megjelenése, az illegális, fél-legális piaci árusítás, "batyuzás" a hetvenes évek végén, nyolcvanas évek elején alakult ki Magyarországon. Akkoriban elsősorban a lengyelek voltak azok, akik olcsó, Lengyelországból, Szovjetunióból, vagy éppen Ausztriában vásárolt áruikkal megjelentek a piacokon, piacoknak használt tereken, melyeket a köznyelv akkoriban lengyel piacoknak, vagy KGST piacoknak becézett. Egy részük csak alkalmilag foglakozott árusítással, ezzel keresve meg az utazás árát, de mind gyakrabban ez vált a fő kereseti forrássá. A nyolcvanas évek közepétől a KGST piacokon és forgalmasabb helyeken megjelentek a magyar „atipikus” foglalkozásúak is. A környező országok utazási korlátozásainak feloldása – a rossz gazdasági helyzet, silány ellátással párosulva megnövelte a KGST piacok méreteit. Növekedett az árusok száma, de változott az összetétel is. A piacokon, forgalmasabb helyeken tömegesen jelentek meg a főfoglalkozásként működő árusok. 1990-92-től sok ázsiai is árult a piacokon, elsősorban kínaiak, de sokan a korábban szerződéssel Magyarországon dolgozott, s itt rekedt Vietnamiak közül is. Az "állandó" árusok egy része ismeretség alapján kezdett e tevékenységbe, rokonok, ismerősök tanácsai, információi alapján, mások saját tapasztalataikra támaszkodhattak, mert korábban – gyakran kényszeredetten, más esély híján – álltak ki szegényes kínálatukkal árulni. Ma lényegesen kevesebb ingázó árussal találkozhatunk. Ahogy a „batyuzás” a kilencvenes évek első felében az illegális munka egyik leglátványosabb, legkirívóbb jelensége volt, úgy mára, az olcsóbb kínai és egyéb távol-keleti áruk tömeges térhódításával ez Európa szerte – így Magyarországon is – szervezettebb keretek közé került.


60

5. Textilipar A textiliparban a legjelentősebb „atipikus” foglalkoztatási forma a butik bedolgozás. A varrodákban szakképzett munkásokat alkalmaznak szabálytalanul. A távol-keleti termékek óriási versenyelőnye miatt várhatóan a közeljövőben e tevékenység súlya erősen csökken. 6. Magasan képzett munkavállalók Van az „atipikusan” foglalkoztatottaknak egy ritkábban emlegetett csoportja: szakértők, nyelvtanárok, magasan képzett szakemberek, önálló értelmiségiek, pl. újságírók. Multinacionális vállalatok gyakran alkalmazzák magasan képzett alkalmazottaikat „atipikus formában”. Távmunkában, számítástechnikai-szolgáltatás végzők, nyelvtanárok, magasan kvalifikált szakértők végeznek ebben a formában munkát megbízóik részére. A nyugat-európaiak, amerikaiak ilyen típusú „atipikus” munkavégzése kevésbé látványos, általában nehezen bizonyítható. 7. Háztartási munkák A családháztartás keretei között Magyarországon is széles körben foglalkoztatnak állampolgárokat „atipikus formában”, háztartási alkalmazottként, takarítónőként, öreg- és beteggondozókként, kertészként, a házon belüli kisebb-nagyobb szakipari, illetve javító-szerelő munkákra. A foglalkoztatás motivációja az adóelkerülés mellett a szorosabb személyi függés, kötődés, illetve a szolgáltatás jobb minősége. A tevékenység természeténél fogva még rejtettebb, mint a feketemunka üzemi keretek között végzett formái. Az „atipikus foglalkoztatás” formái Az „atipikus” foglalkoztatás a gazdaságban szerteágazó, e munkavégzés legkülönbözőbb, elképzelhető és elképzelhetetlen formái megtalálhatók Magyarországon, sokszínű az abban résztvevők összetétele, az általuk végzett tevékenységek köre is. Az ilyen típusú foglalkoztatásának alapvető eleme, az adók és járulékok elkerülése. Igaz, nem mindig ez a helyzet. Előfordul, igaz ritkán, hogy a foglalkoztatást bejelentik az adóhivatalnak, minden járulékot kifizetnek, a munkavállaló jövedelemadót fizet. Az már gyakoribb, hogy az adóhatóságokhoz, ill. TB-hez nem jelentik be, az adók, és járulékok fizetése elmarad, s erről adott esetben a munkavállaló nem is tud. 1. A foglalkoztatás időtartama (Alkalmi - időszakos - állandó munka) Az „atipikus foglalkozásúak” egyik jellegzetes csoportjába olyan munkavállaló tartoznak, akik gyakorlatilag folyamatosan dolgoznak, de néhány nap, hét, vagy hónap munka után azt abbahagyják, majd újra munkába állnak Másik csoportjuk „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

61

tulajdonképpen alkalmi munkát végez, hogy kiegészítse jövedelmét. Többségük bármilyen munkát elvállal, legyen az a mezőgazdaságban, építkezésen, háztartási munka stb. Az állandó alkalmazottakat már sokkal inkább szabályosan foglalkoztatják nem csak azért, mert a (jó) munkavállalók nem vállalják az ezzel járó bizonytalanságot. Ez biztosabb foglalkoztatónak is, nem csak az ellenőrzés veszélye miatt, hanem azért is, mert így inkább számíthat munkására hosszú távon. Ez az igény és gondolkodás különösen nagyobb vállalkozásoknál tapasztalható. A kisebbek hosszú távon nemigen (mernek) tervezni. 2. Szakképzettség Az informális munkaerőpiac egy nagy szegmensében szakképzetlen alkalmi munkaerőre van szükség. Ez jó lehetőségeket biztosít azoknak, akik hajlandók rossz körülmények között alacsony fizetésért dolgozni. Nem meglepő tehát, hogy az „atipikus foglalkozást” végzők jelentős része ilyen, szakképzettséget nem igénylő munkákat végez. Az „atipikus foglalkozást” végzők jelentős része túlképzett a végzett munkájához képest.

Az „atipikus foglalkozásúak munkabére Általában elmondható, hogy az „atipikus foglalkozást” végző dolgozókat – akár legálisan, akár feketén dolgoznak – bár nem mindig, rosszabbul fizetik, mint a főállású alkalmazottakat. A bérekben jelentős eltérések vannak az ágazat, a munka típusa és a munkavégzés helye szerint is. Ahol főállásúakkal együtt dolgoznak, vagy ha különösen jó a munkaerő-piaci helyzetük, a fizetések hasonlóak. Így kisebb, vagy egyáltalán nincs bérkülönbség az építőiparban, különösen a hiányszakmáknál (pl. ács), s esetenként kirívóan nagyok az eltérések a mezőgazdaságban, különösen az elszigetelt területeken (pl. tanyákon), vagy külön csoportokban dolgozóknál. A minimálbérnél alacsonyabb fizetés nem jellemző, de nem is kivétel. Ma már a legtöbb munkavállaló korábbi tapasztalatai alapján tudja, hogy hova menjen, és mennyit kérhet a munkáért.


62

Bibliográfia A Minisztertanács 2019/1980sz. határozata A munkaerőpiac keresletét és kínálatát alakító folyamatok OMKMK, 2000 Atipikus foglalkoztatás feltételei és hatása a munka világára. Munkaerõ-piaci Alap Irányító Testülete (MAT) által finanszírozott kutatás összegzése. 2000. december. Kutatásvezetõ: Borbély Szilvia, http://www.konfoderaciok.hu/2/2.3/atipikus.html. Bauer Tamás: Nyolc észrevétel a kongresszusi irányelvekhez. Kézirat 1985. Belyó P.: A rejtett gazdaság lakossági megítélése. Statisztikai Szemle, 81. évf. 2003. 07. Betlen Anna:Szolgáltató kisszövetkezetek megalakulásának tapasztalatai Szolgáltatási Kutatóintézet 1989.

és

működésének

Bokros Lajos: történelmietlen modell vagy modelltelen történelem? Gondolatok Fridrich Hayek és Liska Tibor gazdaság- elméletének nem véletlen metszéspontjairól Kézirat 1981. Delsen, L.: Atypical Employment: az International Perspective, Canses, Conseqwnces and Policy, Wolters – Noondhoff, 1995 Dr. Borbély Szilvia: Az atipikus foglalkoztatás feltételei és hatásai a munka világára MAT. 2000. Dr. Drexler Béla: A szolgáltatások szervezetfejlesztésének érdekeltségi motivációi Szolgáltatási Kutatóitézet1986. Dr. Drexler Béla: Nem szervezett keretek között végzett szolgáltatások Szolgáltatási kutatóintézet 1985. Ékes Ildikó: A szolgáltatások nemzetkőzi összehasonlítása Kézirat 1983. Ékes Ildikó: Az atipikus munka és jövője. Munkaügyi Szemle, 2009. Gábor R.I. Galasi P: A „második” gazdaság, KJK, 1981. Gáspár Lujza-Mandel Miklós: Népgazdaság vállalati struktúrája MKKE 1977


63

Gazdasági bizottság állásfoglalása a fogyasztási rendszerének továbbfejlesztéséről 1981. június Gazdaság szubsztantiv intézményi Kutatócsoport 1977.

rendszere

szolgáltatások

MKKE

szervezeti

Gazdaságszociológiai

Hajnal Sándor: Szolgáltató kisvállalkozási szervezet Szolgáltatási Kutatóintézet 1987. Hárs, Á.: Hungarian emigration and immigration perspectives – some economic considerations http://www. econ.ucl.ac.be/CONJ/aiece2002/publications/regular/medium/hungarian_emigr_ 10_2001.pdf Hertel András: Atipikus foglalkoztatási formák Magyarországon E-tudomány 2004. Foglalkoztatáspolitikai orvosságos és méregtár, szerk: Köllő J. és Gábor L. A szociálpolitikai Értesítő Könyvtára, Bp, 1995. Javaslatok a fogyasztási szolgáltatások szervezeti decentralizálására Központi Szolgáltatásfejlesztési Kutatóintézet 1981. Juhász, J. Illegális munkaerő-vándorlás és foglalkoztatás Magyarországon). ILO International Migration Papers 30. ILO, Geneva, 1999. Lackó M.: A be nem jelentett munka átalakítása bejelentett munkává. In: A magyar foglalkoztatáspolitika átfogó értékelése az Európai Foglalkoztatási Stratégia kontextusában, az elmúlt öt év tapasztalatai alapján (szerk. Köllő J.). FMM, Budapest, 2005. http://www.fmm.gov.hu/upload/doc/200511/zarotanulmany_teljes_mtafmm.pdf Laczkó Mária: A kommunális ágazatok fejlesztése és a beruházási ciklusok 1982 szeptember Kézirat Laky Teréz.: Változó fogalmak a munka változó világában. Közgazdasági Szemle, 1998. Laky Teréz.: A foglalkoztatás növelése Nyugat-Európában Magyar Tudomány, 99/2, 159-168 old. Laky Teréz: A foglalkoztatás növelése Nyugat-Európában Magyar Tudomány, 99/3, 322-332 old. Laky Teréz.: Az atipikus foglalkozásokról, 2000 sokszorosítva. „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

64

Levendel Ádám: Átépítés alatt Századvég Kiadó- Szonda Ipsos 1992. Lindnerné Eperjesi E.: A munkaerő-költségek. In: A munkerő-piac keresletét és kínálatát alakító folyamatok 1998, 93-100 old. Liska Tibor: Belső vállalkozás kiséletek a vállalkozói szocializmusban Kézirat 1984. Major M., Futó P., Kállay L.: Mekkora az informális gazdaság Magyarországon? Budapesti Negyed 22.sz., 1998/4. Martha F. Loutfi: An overiew of self-employment in Europe: nature, trends and policy issues, ILO Geneva, 1990 Négyesi Áron: Információtechnológiai kihívások - Testreszabott foglalkoztatás (Az atipikus munka), előadás – www.tavmunkatanacs.bmik.hu/prezent/it_kihivasok.ppt Polgár Judit-Rév András-Vági Gábor: Vác városés vonzáskörzetének szolgálttás fejlesztési koncepciója Szolgáltatási Kutatóintézet 1984 Rév András: Szolgáltatások költség-haszon elemzése Szolgáltatási kutatóintézet 1984. Semjén A. és Tóth I. J.: Rejtett gazdaság és az adófizetők magatartása. In: Elemzések a rejtett gazdaság magyarországi szerepéről. 4. tanulmány. MTA KTI, TÁRKI, Budapest, 2004 Sik, E.: Külföldiek Magyarországon és a velük kapcsolatos nézetek a helyi önkormányzatokban, In Nemzeti és etnikai kisebbségek Magyarországon a 20. Század végén, szerk.: Sisák Gábor, Osiris-MTA Kisebbségkutató Műhely, 2002, Budapest, 229-241 old. Sik E., Szép K.: A háztartási termelés pénzértéke. TÁRKI Társadalompolitikai Tanulmányok, Budapest, 2000. http://www.tarki.hu/kiadvany-h/soco/soco21.pdf Szabó Katalin–Kocsis Éva : Digitális paradicsom vagy falanszter? A személyes tömegtermelés. Aula Kiadó, Budapest. 2002 Szabó Katalin: A munka eloldozása. Intézményi változások a foglalkoztatásban Magyarországon a rendszerváltás után. Társadalom és gazdaság 26. kötet 2004 Tardos Márton: Gazdaságunk szervezeti rendszere OKKFT program MTA Közgazdaságtudományi Intézet 1980. „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

65

Vági Gábor: Tanácsi döntéshozatali mechanizmus ( Somogy és Veszprém megyében) Szolgáltatási Kutatóintézet 1983. Zsille Zoltán: Tanulmányok feketében és vörösben Alanyi szociológia a fekete ökonómiáról Kézirat 1978. 66


Gyulavári Tamás: A diszkrimináció tilalma a munkaerőpiacon A diszkrimináció és az esélyegyenlőség nagy tömegeket érintő társadalmi és gazdasági probléma ma Magyarországon. Vannak olyan társadalmi csoportok, mint például a romák, a fogyatékkal élők, a nők, a fiatal és az idős munkavállalók, amelyek az átlagnál nagyobb valószínűsséggel szembesülnek diszkriminációval. Más Európai Uniós országokhoz hasonlóan a diszkrimináció az élet majd minden területét áthatja, és különösen tetten érhető a munkaerőpiacon, az oktatásban, az egészségügyi ellátásban, valamint a szolgáltatásokhoz való hozzáférésben. Pozitív fejlemény, hogy a média egyre több diszkriminációs esetre hívja fel a figyelmet, valamint egyre többen fordulnak diszkrimináció miatt a bíróságokhoz és az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz. Ez a változás mindenekelőtt az állampolgárok nagyobb tudatosságának és érzékenységének köszönhető. Foglalkoztatási diszkrimináció A foglalkoztatási diszkrimináció okozza talán a legnagyobb problémát, mivel alapjaiban korlátozza valamennyi hátrányos helyzetű csoport társadalmi és gazdasági lehetőségeit. A foglalkoztatás terén megnyilvánuló diszkrimináció tehető nagyrészt felelőssé a romák, fogyatékossággal élők, nők, valamint fiatal és idősebb munkavállalók riasztóan alacsony foglalkoztatottságáért. Továbbá, ha van is hol dolgozniuk a fent említett csoportoknak, az általuk elérhető munka-jövedelmek, munkakörülmények és jogi biztonság lényegesen rosszabb az átlagnál. Kiszolgáltatottságuk miatt nagy a valószínűsége annak, hogy a hátrányos csoporthoz tartozó munkavállaló rosszul fizetett munkát végez bejelentés nélkül „feketén”, színlelt szerződéssel, kölcsönzött munkavállalóként, de a legjobb esetben is csak határozott idejű munkaszerződéssel. Ezeknek a csoportoknak a kilátástalan munkaerő-piaci helyzete nagy eséllyel nehéz társadalmi és gazdasági helyzetet eredményez (kisgyermekes anyák, idős és fiatal munkavállalók), vagy éppen szegregációhoz vezet az élet minden területén (romák). Következésképpen a romák, a fogyatékossággal élők, a kisgyermeket egyedül nevelő nők, az 50 év feletti munkavállalók döntő többsége a társadalom legszegényebb harmadába tartozik. Társadalmi kirekesztettségük viszont jelentősen csökkenti esélyeiket arra, hogy a munkaerőpiac aktív tagjai legyenek, és integrálásuk nehezen és csak hosszú távon megvalósítható. Példának okáért, a munkanélküli romák rendszeres jövedelem híján nagy szegénységben élnek, de már gyerekeiknek sincs esélyük a tisztes munkához jutáshoz a szüleik rossz szociális helyzete és persze etnikai származásuk miatt. Ez a diszkrimináció „22-es csapdája”. „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

67

A romák munkaerő-piaci szegregációjának okai A romák gazdasági és szociális helyzete a legrosszabb a hátrányos helyzetű csoportok között.1 Számos oka van annak, hogy miért vannak a romák kiemelkedően rossz helyzetben a munkaerőpiacon. Legsúlyosabb problémájuk a munkához történő hozzáférés. Amint a diszkriminációs ügyekkel foglalkozó intézmények és hatóságok tevékenységéből kiderül, a romákat a felvételi eljárások során éri a legtöbb diszkrimináció. Mindemellett, a romák jelentős többsége él egészségre káros körülmények között, és olyan gyenge infrastruktúrájú kistelepüléseken, ahol a munkalehetőségek száma meglehetősen csekély. Nem lehet megkerülni azt a tényt, hogy az átlagtól messze elmaradó munkaerő-piaci aktivitásuk elsősorban az alacsony iskolázottságból fakad, mert az általános iskolai végzettséggel és a még azzal sem rendelkezők túlreprezentáltak a romák körében. A nőket érő hátrányok a munkaerő-piacon A nők életpályájuk során számos nehézséggel találkoznak, ha sikerül egyáltalán belépniük a munkaerőpiacra. Gazdasági aktivitásuk ugyanis lényegesen elmarad a férfiakétól, de a kisgyermekes anyák esetében ez az eltérés még szembeötlőbb. A nőket vertikális és horizontális diszkrimináció is éri. A férfiak és a nők közötti esélykülönbségek már a középiskolában eldőlnek, melyet csak megerősít a felsőoktatásban is tapasztalható horizontális szegregációjuk. A nők keresete minden szektorban jelentősen elmarad a férfiakétól, még akkor is, ha ugyanabban a munkakörben, ugyanazt a munkát végzik. Ez egyértelműen sérti az „egyenlő munkáért egyenlő bért” elvét. Az „üvegplafon” jelenség miatt a látványosan alulreprezentáltak az üzleti és politikai döntéshozói pozíciók valamennyi szintjén. A felmérések azt mutatják, hogy mindennapos jelenség a nőket érő munkahelyi szexuális zaklatás, de ezek az esetek ritkán kerülnek felszínre, ezért káros hatásuk is kevéssé tudatosul a (férfi) társadalomban. A nemek közötti esélyegyenlőség nem csupán sokszínűség és társadalmi igazságosság kérdése, hanem a fenntartható növekedés, a foglalkoztatás, a versenyképesség és a társadalmi kohézió célkitűzései teljesítésének előfeltétele is. A nemek közötti esélyegyenlőség megvalósítását szolgáló politikákba való befektetés

1

Amint arra Lévai Katalin is rámutat, a romakérdés nem csupán hazánkat, hanem az Európai Unió egészét érinti, ugyanazokkal a problémákkal szembesül minden tagország: „a roma lakosság többsége a saját hazájában különösen hátrányos helyzetű, rendszeresen előítéletek és diszkrimináció áldozata, a szegénységi mutatók körükben a legrosszabbak, a munkanélküliségi arány a legmagasabb, az iskolázottság a legalacsonyabb. A romákra jellemző sokszorosan hátrányos helyzet nemcsak az új tagállamokban, hanem a régi európai demokráciákban is fennáll.” Lévai, Katalin: Európai romapolitika. Európai Tükör 1/2009. 29 „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

68

megtérül a nők magasabb foglalkoztatási arányában, a nők GDP előállításához való hozzájárulásában, az adóbevételekben és a fenntartható termékenységi rátákban2. A fogyatékossággal élők munkához jutási esélyei A fogyatékossággal élők alkalmazásának legalapvetőbb korlátja a munkahelyek és oktatási intézmények akadálymentesítésének hiánya. Az alacsony iskolázottság tovább nehezíti érvényesülésüket a munkaerőpiacon, mivel többségük csak az általános iskolai végzettséggel rendelkezik. Kirívóan alacsony foglalkoztatottságuk mellett társadalmi helyzetükre is kedvezőtlen mutatók jellemzőek. Tovább nehezíti a helyzetüket, hogy jelentős számban élnek Magyarország fejletlen régióiban, elszegényedett falvaiban. Az önálló életre és a tisztességes jövedelemre való esélyüket komolyan akadályozza a munkáltatók részéről tapasztalható diszkrimináció. A fiatal és idős munkavállalók alacsony gazdasági aktivitásának okai Az általánosan jellemző alacsony magyar gazdasági aktivitás fő oka az 50 és 60 év közöttiek magas inaktivitásában keresendő. A nők és férfiak foglalkoztatási rátája egyaránt hirtelen és meredeken csökken 55 éves kor után. Főként a korai nyugdíjba vonulás miatt az aktív korúak jelentős része válik inaktívvá egy relatíve fiatal életkorban, ami számottevően csökkenti a munkaerő-kínálatot. Az alacsony iskolázottság, a nyugdíjazás rugalmas szabályozása és a diszkrimináció mind okai lehetnek az idősebbek inaktivitásának. Az idősebb munkavállalók legtöbbször a munkára felvétel és az elbocsátás során szembesülnek diszkriminációval. A 30 év alatti fiatalok számára a legfőbb nehézséget a munkaerőpiacra belépés jelenti. A jelenlegi tendenciák kedvezőtlenek, ugyanis a fiatalok munkanélküliségi rátája és az álláskeresés időtartama folyamatosan nő, míg foglalkoztatási szintjük csökken. A hátrányos megkülönböztetés tilalmával kapcsolatos fogalmak és szerepük A hátrányos megkülönböztetés tilalma, az esélyegyenlőség, az egyenlő bánásmód, az akadálymentesítés fogalmai kulcsszerepet játszanak e jogterületen, ezért elengedhetetlen tartalmuk precíz meghatározása, illetve egymástól való elhatárolása. A fogalmak pontos distinkcióját indokolja az is, hogy azok nem csupán tudományos definíciók, hanem a jogszabályokban is megjelennek, így a helyes jogalkalmazás záloga e fogalmak megfelelő használata. 2001 előtt a magyar jogban számos jogszabály, közöttük az Alkotmány, a Polgári Törvénykönyv és a Munka Törvénykönyve (Mt.) tiltotta a hátrányos megkülönböztetést, de hiányoztak a diszkrimináció tilalmával kapcsolatos fogalmak.

2

Smith, M. and Bettio, F. (2008) „Analysis Note: The economic case for gender equality”, EGGE. „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

69

Az első ilyen fogalmat a 2001. évi XVI. törvény illesztette az Mt. 5. §-ába, amely meghatározta a közvetett hátrányos megkülönböztetés tilalmát.3 A diszkrimináció tilalmával kapcsolatos definíciók teljes körű, a közösségi jognak megfelelő meghatározására először az Ebktv. tett kísérletet. Az Ebktv. legfontosabb feladata annak tisztázása volt, hogy mely magatartások minősülnek jogellenesnek, illetve melyek nem. A diszkrimináció különböző formáinak definiálása segítséget jelent a jogalkalmazóknak az ilyen jogi helyzetek megítéléséhez, és ezáltal elősegítheti az állampolgárok jogkövetését és hatékony jogérvényesítését. Az egyenlő bánásmód követelményét sértő magatartások köre az Ebktv. alapján Az Ebktv. bevezette az egyenlő bánásmód követelményét a hátrányos megkülönböztetés tilalma helyett. Ez azonban lényegi változást is eredményezett, mert meghatározta az egyenlő bánásmód követelménye megsértésének minősül öt magatartást: közvetlen és közvetett hátrányos megkülönböztetés, zaklatás, jogellenes elkülönítés, valamint megtorlás. További jelentősége, hogy a törvényben meghatározott egyenlő bánásmód elve valamennyi jogágra hatással van, mivel a külön jogszabályokban meghatározott antidiszkriminációs rendelkezéseket ezzel összhangban kell alkalmazni. Az egyenlő bánásmód követelménye alapján a Magyar Köztársaság területén tartózkodó természetes személyekkel, ezek csoportjaival, valamint a jogi személyekkel és a jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetekkel szemben e törvény rendelkezései szerint azonos tisztelettel és körültekintéssel, az egyéni szempontok azonos mértékű figyelembevételével kell eljárni4 (Ebktv. 1. §). A jogalkalmazás során azonban nem az egyenlő bánásmód követelménye, hanem az egyenlő bánásmódot sértő magatartások meghatározását kell használni. Az egyenlő bánásmód követelményének megsértését jelenti a közvetlen hátrányos megkülönböztetés, a közvetett hátrányos megkülönböztetés, a zaklatás, a jogellenes elkülönítés, a megtorlás, valamint az ezekre adott utasítás (7. § (1) bek.). Ebből a felsorolásból látszólag az következik, hogy csak az felsorolt fogalmakat sértő magatartások, rendelkezések ütköznek az egyenlő bánásmód követelményébe. A 7. § azonban hozzáteszi a felsoroláshoz azt is, hogy „különösen a III. fejezetben

3

Mt. 5. § (2) „E törvény alkalmazása során közvetett hátrányos megkülönböztetés valósul meg, ha az érintett munkavállalói kör - az (1) bekezdésben felsorolt jellemzők alapján - túlnyomórészt egységes csoportnak tekinthető és a munkaviszonnyal kapcsolatos, formálisan mindenkivel szemben azonos követelményt támasztó vagy mindenkinek azonos jogot biztosító rendelkezés, intézkedés, feltétel, gyakorlat rájuk nézve aránytalanul kedvezőtlen, kivéve, ha ez megfelelő és szükséges, illetve objektív tényezőkkel indokolható.” 4 Ez a fogalom lényegében átveszi a 9/1990. (IV. 25.) AB határozat indokolásának szövegét. „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

70

meghatározottak szerint”. Következésképpen nem kizárólag az Ebktv. III. részében meghatározott tilalmakba ütköző magatartás sértheti az egyenlő bánásmód követelményét, hanem más jogszabályok is meghatározhatnak ilyen magatartást. Ezt megerősíti, hogy az egyenlő bánásmód követelményére vonatkozó, külön jogszabályokban meghatározott rendelkezéseket az Ebktv. rendelkezéseivel összhangban kell alkalmazni (2. §). Az Ebktv. alkalmazását tehát nem szűkítették le az abban szereplő szabályokra, hanem kiterjesztették a jogrendszer egészében szereplő antidiszkriminációs szabályok alkalmazására. Az EBH és a bíróságok formálódó gyakorlatában két olyan – más törvényben szabályozott - kötelezettség van, az egyenlő munkáért egyenlő bér elve és az akadálymentesítési kötelezettség, amelyek be nem tartása sérti az egyenlő bánásmód követelményét, ezért az ilyen esetekben az Ebktv. szabályait (is) alkalmazzák. Az egyenlő munkáért egyenlő bér elvét az Mt. 142/A. § tartalmazza, amely szerint az egyenlő, illetve egyenlő értékűként elismert munka díjazásának meghatározása során az egyenlő bánásmód követelményét meg kell tartani. Mivel az egyenlő bánásmód követelményére vonatkozó szabályokat az Ebktv. tartalmazza, ezért az egyenlő bér elvét érintő munkajogi szabályokat azzal összhangban kell alkalmazni. Az EBH egy határozatában5 állapította meg az egyenlő munkáért egyenlő bér elvének sérelmét, amelyet az Ebktv. 8. §-a szerinti közvetlen hátrányos megkülönböztetésnek tekintett. Védett tulajdonságok Az Ebktv. 8-10. §-ai a közvetlen hátrányos megkülönböztetés, a közvetett hátrányos megkülönböztetés, a zaklatás, a jogellenes elkülönítés és a megtorlás fogalmát határozzák meg. Ezek a fogalmak a tilalmazott magatartás meghatározásában természetesen jelentősen különböznek, mégis két tekintetben megegyeznek. Egyfelől megegyeznek az alkalmazandó szabályok, jogorvoslati lehetőségek és szankciók. Ez alól egyedül a kimentési lehetőségek jelentenek kivételt, mert a törvény meghatározott fogalmak és tulajdonságok tekintetében kizárja a kimentést (lásd később). Bár az esélyegyenlőségi terv elkészítése nem minősül az egyenlő bánásmód megsértésének, de a törvényhozó - a kötelezettség betartatása érdekében – kiterjesztette az EBH szankcióit6 az ilyen mulasztásra is. A tapasztalatok szerint

5

Egyenlő Bánásmód Hatóság 242/2006. határozata. Az Ebktv. 16. § új (5) bekezdése szerint az EBH az alábbi jogkövetkezményeket alkalmazhatja az arra kötelezett munkáltatóval szemben: a jogsértést megállapító határozatát nyilvánosságra hozhatja, valamint bírságot szabhat ki. „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450 6

71

ugyanis – szankció hiányában – a kötelezett munkáltatók nagy része nem készített esélyegyenlőségi tervet. Másfelől megegyezik a diszkrimináció alapját képező, úgynevezett védett tulajdonságok listája. Ezek felsorolását a közvetlen hátrányos megkülönböztetés fogalma tartalmazza, amely – az Alkotmány 70/A §-hoz, és a Polgári Törvénykönyv 76. §-ához hasonlóan7 – nyílt taxációt tartalmaz, mivel felsorolja a diszkriminációs alapokat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy a felsorolásban nem szereplő alapon is tilos legyen a megkülönböztetés. Az Ebktv. 8. § listája nagyon részletes, amely egyfelől emberi tulajdonságokat (nem, faji hovatartozás, anyanyelv, fogyatékosság, vallási vagy világnézeti meggyőződés stb.), másfelől munkaerő-piaci jellemzőket (részmunkaidős, határozott idejű foglalkoztatás, érdekképviselethez tartozás) tartalmaz. Az Ebktv. tehát az Alkotmány megoldását alkalmazza, de annál sokkal részletesebb felsorolással, és néhány új elemmel. Ilyen új elem a szexuális irányultság és a nemi identitás, a részmunkaidős, határozott idejű foglalkoztatás, valamint az érdekképviselethez tartozás. Ezek azonban nem teljesen új diszkriminációs alapok, hiszen a nyílt taxáció révén a tilalom eddig is kiterjedt ezekre is, csak nem nevesítve. Az Alkotmánybíróság például „egyéb helyzet” szerinti megkülönböztetésnek tekintette a szexuális irányultságot.8 Az EBH egyéb helyzetnek tekintette, amikor egy gimnáziumban dolgozatot írattak azokkal a diákokkal, akik nem vettek részt az intézmény által támogatott demonstráción. Ez az iskolában maradt diákok egyéb helyzete - a demonstrációtól való távolmaradás, illetve a tanításon való részvétel - miatti hátrányos megkülönböztetését eredményezte, mert a dolgozatokat az utólagos értékelés kilátásba helyezése mellett kellett elkészíteniük. A hatóság tehát nem az eltérő vallási, világnézeti, illetve politikai véleményt, hanem az „egyéb helyzetet” értékelte védett tulajdonságként9. Egy zaklatást megállapító határozatban10 egyéb helyzetnek tekintette azt a körülményt, hogy a kérelmező a munkáltatóval szemben munkaügyi, illetve büntető pereket nyert, valamint az igazgatónál magasabb iskolai végzettség

7

Az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése bármilyen megkülönböztetést tilt a faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül. A Polgári Törvénykönyv 76. §-a szerint a személyhez fűződő jogok sérelmét jelenti különösen a magánszemélyek bármilyen hátrányos megkülönböztetése nemük, fajuk, nemzetiségük vagy felekezetük szerint. A Munka Törvénykönyvének a törvénnyel hatályon kívül helyezett 5. § (1) bekezdésének diszkriminációkatalógusa: nem, kor, családi vagy fogyatékos állapot, nemzetiség, faj, származás, vallás, politikai meggyőződés, munkavállalói érdekképviselethez való tartozás vagy ezzel összefüggő tevékenység, továbbá minden egyéb, a munkaviszonnyal össze nem függő körülmény. 8 14/1995. (III. 13.) AB és 20/1999. (VI. 25.) AB határozatok. 9 Egyenlő Bánásmód Hatóság 25/2006. határozata. 10 Egyenlő Bánásmód Hatóság 22/2006. határozata. „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

72

megszerzése érdekében továbbtanult. Az EBH elutasította a beadványt, amely azt a gyakorlatot sérelmezte, hogy egy közlekedési társaság - más jegytípusoktól eltérően nem adott ki számlát egy sportegyesület nevére kedvezményes diákjegy vásárlásáról. Az elutasítás oka az volt, hogy „a kérelmező nem rendelkezett a sérelem elszenvedésekor az Ebktv. 8. §-ában megjelölt olyan tulajdonsággal, amely összefüggésben lett volna a sérelemmel.11 A kérelmező nem rendelkezett a védett tulajdonsággal abban az esetben sem, amikor állítása szerint a helyi jegyző hagyatéki ügyében - folyamatosan megsértette a személyiségi jogait.12 Nem minősült védett tulajdonságnak a magyar nyelvi képzésben való részvétel sem, amikor az angol vagy német nyelvű képzésben résztvevő hallgatókra más tanulmányi és vizsgaszabályzat vonatkozott, mint a magyar nyelvű képzésben részt vevő hallgatókra.13 Bár teljesen érthető és támogatandó a jogalkotó azon szándéka, hogy a diszkrimináció áldozatainak egyéb helyzetükön alapuló hátrányos megkülönböztetés esetén is védelmet nyújtson, közel sem problémamentes a védett tulajdonságok nyílt taxációja. Ennek két oka jelölhető meg: egyrészt a magában hordozza annak veszélyét, hogy a hátrányos megkülönböztetés koncepciója oly módon hígul fel, amely a nagyobb súlyú diszkriminációval szembeni védelmet gyengíti.14 Másrészt az egyéb helyzeten alapuló diszkrimináció és az Mt. 4. §-ban tilalmazott rendeltetésellenes joggyakorlás közötti határ is elmosódik.15 E jelenségekre a jogalkalmazás is reagált, az Egyenlő Bánásmód Tanácsadó Testület állásfoglalása szerint: „tág értelmezés a kedvező bizonyítási szabályok hatályának indokolatlan kiterjesztéséhez vezetne, így ellentétes lenne az Ebktv. céljával. A szűkítő értelmezés biztosítja, hogy az eljárás ne vezessen az egyenlő bánásmód követelménye megsértésének megállapításához olyan esetekben, amikor az emberi méltóság általános sérelméről, rendeltetésellenes joggyakorlásról, vagy joggal való visszaélésről szól a jogvita. Figyelemre méltó ugyanakkor, hogy amennyiben a rendeltetésellenes joggyakorlás a munkaviszony megszüntetéséhez kapcsolódik, az

11

Egyenlő Bánásmód Hatóság 465/2005. határozata. Egyenlő Bánásmód Hatóság 161/2006. határozata. 13 Egyenlő Bánásmód Hatóság 309/2006. határozata. 14 A Velencei Bizottság (Commission for Democracy through Law) 80. plenáris ülésén elfogadott 564 / 2009. sz. vélemény a montenegrói anti-diszkriminációs törvény tervezetével kapcsolatban (Velence, 2009. október 9-10.), 26. bek. CDL-AD(2010)011, letölthető innen: http://www.venice.coe.int/docs/2010/CDL-AD(2010)011-e.pdf. 15 Farkas Lilla: A hátrányos megkülönböztetés és a rendeltetésellenes joggyakorlás elhatárolása az Egyenlő Bánásmód Hatóság és a Fővárosi Munkaügyi Bíróság gyakorlatában: az egyéb helyzet korlátossága. Kézirat, 2010. „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450 12

73

Mt. alapján a munkavállalót egyébként is könnyített bizonyítási szabályok segítik igénye érvényesítésében.”16 Külön említést érdemel az állampolgárságon alapuló diszkrimináció tilalma, amelyet a jogalkotó - az összetett közösségi jogi összefüggések miatt17 - szándékosan hagyott ki a védett tulajdonságok listájából. Az EBH mégis egyéb helyzetként védett tulajdonságnak tekintette a külföldi állampolgárságot abban az esetben, amikor egy gyógyfürdő a magyar állampolgárságot szabta az 50%-os kedvezmény feltételéül. A határozat szerint ez az állampolgárságon alapuló különbségtétel indokolatlan, önkényes, ezért az a kérelmező emberi méltóságát sértő hátrányos megkülönböztetés. Utalt az Európai Bíróság esetjogára, amely szerint „a szolgáltatásnyújtás szabadságába beleértendő a szolgáltatásokat igénybevevők szabadsága is arra nézve, hogy egy másik tagállamban ugyanolyan feltételekkel vegyék igénybe a nyújtott szolgáltatásokat, mint az adott állam polgárai”. A fürdő kedvezményes használata „quasi szociális támogatás”, amely a jogviszonyhoz és nem az állampolgársághoz kötött ellátás, ha a külföldi az adott településen letelepedik.18 Ez az indoklás problematikus, mivel az uniós polgár egyenlő bánásmódhoz való jogának az a közösségi jogi feltétele, hogy az adott kedvezmény a Római Szerződés tárgyi hatályába tartozzon, amit viszont csak az Európai Bíróság dönthet el. Nincs tudomásunk olyan ítéletről,19 amely megállapította volna, hogy az ilyen típusú kedvezmény szociális ellátásnak tekinthető.20 Ugyanakkor elfogadható az állampolgárság egyéb helyzetként történő értékelése, de az csak Ebktv. 8. §-ából következhet, nem pedig a közösségi jogból. A határozat érdemi része helytálló, mivel az Ebtkv. hatálya alá eső ügyben a külföldi állampolgárságú kérelmező bizonyította, hogy hátrányt szenvedett, amely a kedvezmény megtagadásában áll. Ezzel szemben az eljárás alá vont nem bizonyította, hogy a különbségtételnek tárgyilagos mérlegelés szerint ésszerű indoka volt.

16

Az Egyenlő Bánásmód Tanácsadó Testület 288/2/2010. (IV.9.) TT sz. állásfoglalása az egyéb helyzet meghatározásával kapcsolatban, letölthető: http://www.egyenlobanasmod.hu/data/TTaf_201004.pdf. 17 Részletesen lásd: Lukács Éva: A munkavállalók szabad mozgása. In: Gyulavári Tamás (szerk.): Az Európai Unió szociális dimenziója. OFA, Budapest, 2004. 18 Egyenlő Bánásmód Hatóság 10/2006. határozata. 19 A határozat indokolása sem hivatkozik ilyen európai bírósági ítéletre. 20 Lukács Éva szóbeli közlése. A közösségi jog hatályába tartozó szociális támogatásokról lásd részletesen: Lukács Éva: Szociális biztonsági koordináció In: Gyulavári Tamás (szerk.): Az Európai Unió szociális dimenziója. OFA, Budapest, 2004. „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

74

Az Ebktv. hatályba lépése előtt szinte kizárólag csak a nemzeti vagy etnikai kisebbséghez21 való tartozás miatt indult peres eljárás. 2004 óta a növekvő számú diszkriminációs perek többségét továbbra is a roma kisebbséghez tartozó személyekkel szembeni diszkrimináció miatt indították, de számos per indult az akadálymentesítési kötelezettség elmulasztása miatt is. Az EBH határozatainak döntő többsége a következő védett tulajdonságokkal volt kapcsolatban: nemzeti vagy etnikai kisebbséghez való tartozás, fogyatékosság és egészségi állapot, nem, anyaság vagy apaság, valamint egyéb helyzet. Nem igazolódtak tehát azok az előzetes várakozások, hogy az EBH túlnyomórészt roma személyekkel szembeni diszkriminációs esetekkel fog foglalkozni. A fogalmak „osztódásának” indokai Látszólag különböző magatartásokat tiltanak az Ebktv.-ben (közvetlen, közvetett hátrányos megkülönböztetés, zaklatás, jogellenes elkülönítés, megtorlás) és az egyéb jogszabályokban (akadálymentesítési kötelezettség, egyenlő bér elve) található fogalmak. Valójában az Ebktv. két tilalmat részletez, a közvetlen és a közvetett hátrányos megkülönböztetést. A zaklatás, a jogellenes elkülönítés, a megtorlás, az akadálymentesítés elmulasztása és az egyenlő bér elvének megsértése egyaránt a közvetlen hátrányos megkülönböztetés speciális esetei. A fogalmak „osztódása” egyrészt a közösségi jogi követelményeknek köszönhető, amelyek kötelezték a magyar jogalkotást a közvetlen és a közvetett hátrányos megkülönböztetés, az egyenlő bér elve, a zaklatás, a szexuális zaklatás és a megtorlás fogalmának meghatározására. Másrészt, az akadálymentesítési kötelezettség és a jogellenes elkülönítés tilalmának részletes meghatározása nem a közösségi jogból következik, hanem az alkotmányos jogok hatékonyabb érvényesülését célozza. Ezek tehát valójában nem külön fogalmak, hanem a közvetlen hátrányos megkülönböztetés esetei, de külön történő meghatározásuk hozzájárulhat az ilyen jogsértésekkel szembeni eredményes fellépéshez.

21

A kisebbség és népcsoport definiálásának nehézségeihez lásd: Dömők Csilla: A kisebbségtõl a népcsoportig. Európai Tükör 4/2010. 67-81. „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

75

Az esélyegyenlőtlenség leggyakoribb formái a joggyakorlatban Jelentős előrelépés történt a diszkriminációval kapcsolatos fogalmi rendszerben, hiszen részletes fogalmak szolgálják a diszkriminációs esetek megítélését. Természetesen csak akkor tekinthetjük valóban sikeresnek a fogalmi rendszert, ha a gyakorlatban használják az új fogalmakat. Ebben a tekintetben már kevésbé lehetünk elégedettek, mert az Ebktv.-ben meghatározott fogalmak közül szinte kizárólag a közvetlen hátrányos megkülönböztetés tilalmát használják. A bírói ítéletek néhány kivételtől eltekintve szintén a közvetlen diszkrimináció fogalmát használják. Közvetlen és közvetett hátrányos megkülönböztetés A közösségi jog, a hazai jogfejlődés, valamint a jogalkalmazás tapasztalatai egyaránt indokolták, hogy az Ebktv. pontosan meghatározza mind a közvetlen, mind a közvetett hátrányos megkülönböztetés fogalmát. Ez két tekintetben is változást jelent. Egyrészt először került meghatározásra a magyar jogban a közvetlen diszkrimináció forgalma, másrészt valamennyi új fogalmat valamennyi jogágban alkalmazni kell, szemben az Mt. korábbi közvetett diszkrimináció fogalmával. Az Ebktv. hatályba lépésekor közvetlen hátrányos megkülönböztetésnek minősült az olyan rendelkezés, amelynek eredményeként egy személy vagy csoport valós vagy vélt tulajdonsága (lásd fent) miatt részesül más, összehasonlítható helyzetben levő személyhez vagy csoporthoz képest kedvezőtlenebb bánásmódban. Ezzel szemben közvetett hátrányos megkülönböztetésnek minősült az a közvetlen hátrányos megkülönböztetésnek nem minősülő, látszólag az egyenlő bánásmód követelményének megfelelő rendelkezés, amely a fenti meghatározott tulajdonságokkal rendelkező egyes személyeket vagy csoportokat más, összehasonlítható helyzetben lévő személyhez vagy csoporthoz képest lényegesen nagyobb arányban hátrányosabb helyzetbe hoz. Ez a megfogalmazás azt sugallta, hogy az a rendelkezés, amely még látszólag sem minősíthető semlegesnek, azaz nyilvánvalóan diszkriminatív, nem minősül közvetett diszkriminációnak. A jogalkotó szándéka persze nem ez volt, hanem annak hangsúlyozása, hogy még abban az esetben is diszkriminációnak minősül az ilyen rendelkezés, ha látszólag nem sérti az egyenlő bánásmód elvét, azaz „semlegesnek” tűnik. A közvetett diszkrimináció fogalma – hatályán kívül – csupán megszövegezésében jelentett változást az Mt. korábbi definíciójához képest. A közvetlen hátrányos megkülönböztetés a leggyakrabban használt fogalom, mivel a bíróságok és az EBH jogsértést megállapító határozatai általában – máig is – ezen alapulnak. Az EBH közvetlen hátrányos megkülönböztetésnek minősítette, amikor a munkáltató arra hivatkozva mondta le a


76

korábban megbeszélt állásinterjút, hogy tudomására jutott az állásra jelentkező személy fogyatékossága.22 A közvetlen hátrányos megkülönböztetés módosított fogalma szerint annak minősül az olyan rendelkezés, amelynek eredményeként egy személy vagy csoport valós vagy vélt tulajdonsága „miatt részesül kedvezőtlenebb bánásmódban, mint amelyben más, összehasonlítható helyzetben levő személy vagy csoport részesül, részesült vagy részesülne.” Ez a látszólag jelentéktelen változás fontos lehet olyan esetekben, amikor a jogsértés pillanatában nincs olyan összehasonlítható helyzetben levő személy vagy csoport, aki ténylegesen kedvezőtlenebb bánásmódban részesült, mint a jogsértett, de ettől a jogsértés még megállapítható. Ugyanakkor a hátrány bekövetkezését továbbra is megkívánja a törvény. Ugyanezt a megoldást alkalmazza a közvetett hátrányos megkülönböztetés módosított fogalma is, amely szerint annak minősül az a közvetlen hátrányos megkülönböztetésnek nem minősülő, látszólag az egyenlő bánásmód követelményének megfelelő rendelkezés, amely a 8. §-ban meghatározott tulajdonságokkal rendelkező egyes személyeket vagy csoportokat „lényegesen nagyobb arányban hátrányosabb helyzetbe hoz, mint amelyben más, összehasonlítható helyzetben lévő személy vagy csoport volt, van vagy lenne”.23 A közvetett diszkrimináció új fogalma is lehetővé teszi a jogsértés megállapítását abban az esetben is, ha a jogsértés pillanatában nem volt olyan összehasonlítható helyzetben lévő személy vagy csoport, aki kedvezőbb bánásmódban részesült, de a hátrány bekövetkezése továbbra is előfeltétel.24 Kor szerinti közvetlen diszkriminációnak minősítette, amikor egy gazdasági társaság az árlistájában a diák-kedvezményre jogosultak csoportján belül a 35 éves kort szabta a kedvezmény feltételéül.25 Anyaságon alapuló közvetlen diszkriminációt állapított meg, mert a munkáltató minisztérium a kérelmező anyasága miatt vonta vissza vezetői megbízását.26

22

Egyenlő Bánásmód Hatóság 295/2006. határozata.

23

Az Ebktv. 9. § módosítás előtti szövege szerint: „más, összehasonlítható helyzetben lévő személyhez vagy csoporthoz képest lényegesen nagyobb arányban hátrányosabb helyzetbe hoz”. 24

A bekövetkezett hátrány előírása miatt ez a definíció továbbra sem felel meg teljes mértékben a 2000/78/EK irányelv 2. cikkében szereplő fogalomnak. 25


26

Egyenlő Bánásmód Hatóság 307/2006. határozata. „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

77

Közvetlen hátrányos megkülönböztetésnek csak az minősül, ha összehasonlítható helyzetben lévő személyek részesülnek eltérő bánásmódban. Az egyenlő bér elvével kapcsolatos ítélet27 szerint a jogszerű besoroláson alapuló illetmény tekintetében nem állapítható meg a hátrányos megkülönböztetés, mert a munka díjazása során nem tekinthető indokolatlan megkülönböztetésnek, ha a nem azonos feltételekkel rendelkező személyek eltérő díjazásban részesülnek az azonos jellegű munkavégzésért. Az eltérő iskolai végzettségű és rendfokozatú személyek az összehasonlítás szempontjából nem tekinthetők azonos helyzetben lévőknek. „A megkülönböztetésnek egymással összehasonlítható alanyi körre kell vonatkoznia, mert kizárja az alkotmányellenességet, ha az egyenlőtlenség a jogi konstrukció különbözőségéből fakad, vagyis az egyenlőként való kezelés egészen különböző jogi helyzetben lévők összehasonlítása esetén nem merülhet fel.”28 A Legfelsőbb Bíróság ítélete is megerősítette,29 hogy hátrányos megkülönböztetés csak egyenlő helyzetben lévők tekintetében lehetséges. A felperes a B. M. Egyetemen tudományos ösztöndíjasként, tanársegédként, majd 1997 óta egyetemi adjunktusként dolgozott. Az alperes szabályzata rögzíti az egyetemi adjunktus kinevezési feltételeit és a folyamatos alkalmasság követelményeit. A felperes a feltételeknek nem felelt meg, mert nem szerzett középfokú nyelvvizsgát egyetlen idegen nyelvből sem, nem szerzett PhD. fokozatot, nincs tudományos publikációja, nem irányított TDK tevékenységet stb. A felperes arra hivatkozott, hogy fő munkafeladata az oktatás volt, mellyel szemben az alperesnek nem volt kifogása, ezért nem valós és nem okszerű az a felmentési ok, hogy munkáját nem végezte megfelelően. Felülvizsgálati érvelése szerint az alperes az egyes dolgozóknál az objektív körülményeket megkülönböztető módon értékelte, mely diszkriminatív. A Legfelsőbb Bíróság szerint azonban nem tekinthető diszkriminatívnak a munkáltató intézkedése önmagában amiatt, hogy a követelményrendszerben foglaltak teljesítését személyre bontva értékelte és az értékelés függvényében meghatározott feltételek nem teljesülését a felperesnél nem megfelelő munkavégzésnek minősítette, míg más esetben a végrehajtott létszámleépítés kiválasztási okaként tüntette fel. Ezáltal nem volt - az egyes személyeket és munkájukat érintő különbségek folytán - egyenlő helyzet, amely a felmentés tekintetében egyenlő elbírálásra adott volna alapot.

27

BH 2004/123. 27/2001. (VI. 29.) AB határozat. 29 EBH 2002/792. „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450 28

78

A Legfelsőbb Bíróság ítélete szerint,30 ha a munkáltató a szervezeti egységvezetőt kisgyermekes volta miatt nem kívánta a munkakörében továbbfoglalkoztatni, abban az esetben is megállapítható a közvetlen hátrányos megkülönböztetés, ha a jogviszony- megszüntetés végül közös megegyezéssel történt. Mivel a munkavállalót emiatt egészségromlás érte, ezért a bíróság 200.000 Ft nem vagyoni kártérítést állapított meg. A Legfelsőbb Bíróság egy másik ítélete szerint31 hátrányos megkülönböztetést valósít meg a munkáltató, ha az intézményben alkalmazott pedagógusok általában 75 000 forint összegű ruházati hozzájárulásban részesültek, a két felperes viszont személyenként csupán 15 000 forintot kapott, mivel az igazgató tevékenységét több alkalommal bírálták (lásd fent az egyéb helyzet fogalmát). A megkülönböztetés miatt jogszerű a ruházati költségtérítés-különbözetben történt marasztalás. Az EBH gyakorlata szerint az összehasonlítás alapjául szolgáló csoportokat „az eljárás alá vont hatókörébe tartozó keretek között kell megtalálni, hiszen a kimentési bizonyítás csak e körben várható el”. Például csak az önkormányzat hatáskörébe tartozó döntések tekintetében lehet összehasonlítani a védett tulajdonságú és az ilyennel nem rendelkező csoportok helyzetét, míg egy pályázat benyújtásának elmulasztásával kapcsolatban nem.32 Az EBH anyaságon alapuló közvetlen diszkriminációt állapított meg, mert a munkáltató minisztérium a kérelmező anyasága miatt vonta vissza vezetői megbízását.33 Kérelmezőt 2002. szeptember elején nevezték ki mb. főosztályvezetőnek, majd 2002 júniusától főosztályvezető helyettes volt. 2004. április 1-től fizetés nélküli szabadságra ment, mivel gyermeket várt. 2005. április 27-én az eljárás alá vont tájékoztatta, hogy átszervezés történt és emiatt szervezeti egység nélküli főosztályvezetőre módosították a kinevezését. 2006 márciusában visszavonták vezetői megbízatását és ügyintézői munkakört ajánlottak fel számára, amikor második gyermekével gyeden volt. A munkáltató kimutatása szerint a 2004. január 27. és 2006. május 24. közötti időszakban 50 esetben került sor a vezetői megbízatás visszavonására, ebből 17 esetben női vezető megbízatását vonták vissza, amiből két nő gyermekgondozás céljából vett igénybe fizetés nélküli szabadságot. Szülési szabadság alatt senkinek a vezetői megbízatását nem vonták vissza. Az eljárás alá vont azzal védekezett, hogy a Ktv. 31.§ (5) bekezdése alapján vezetői megbízatást

30

Mfv. E.10.141/2005/1.szám. EBH 2008/52. 32 Demeter, Judit: Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló törvény – az Egyenlő Bánásmód Hatóság által lefolytatott eljárások tükrében. Acta Humana 2006/1., 63. o. 33 Egyenlő Bánásmód Hatóság 307/2006. számú határozata. „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450 31

79

csak határozatlan időre lehet adni és azt bármikor vissza lehet vonni, tehát intézkedése jogszerű. A megnövekedett létszám és az átszervezés következtében olyan vezetőre volt szüksége, aki ténylegesen jelen van és el tudja látni azokat a feladatokat, amelyeket Kérelmező látott el korábban. A Hatóság nem fogadta el az eljárás alá vont azon védekezését, mely szerint a vezetői megbízatás visszavonására azért volt szükség, mert a Kérelmező távolléte miatt nem tudta ellátni a vezetői feladatokat, hiszen Kérelmező szervezeti egység vezetése nélküli vezető volt a vizsgált időszakban. Emiatt nem indokolható a sérelmezett munkáltatói intézkedés azzal, hogy a feladatait Kérelmező nem tudta ellátni. Az eljárás alá vont nem igazolta, hogy az intézkedése a munka jellege vagy természete alapján indokolt lett volna és az intézkedés arányban állna az általa okozott sérelemmel. A közigazgatási államtitkár által írt levél utal arra, hogy a vezetői megbízatását kizárólag amiatt vonták vissza, mert Kérelmező vezetői feladatát két éve nem látja el, mivel gyermekápolás céljából fizetés nélküli szabadságon tartózkodik. Ebből egyértelműen megállapítható, hogy az eljárás alá vont minisztériumnál mindazoknak a nőknek, akik gyermekvállalás miatt munkát nem végeznek, nem kívánatos a vezetői státuszuk fenntartása. A közvetett hátrányos megkülönböztetés fogalmát csak kivételesen használják.34 Az EBH határozata35 szerint közvetett hátrányos megkülönböztetés, ha a helyi önkormányzat nem választ roma tagot a Kisebbségi Ügyek Bizottságába, miközben a többi bizottság elnökévé az önkormányzati testület szakirányú végzettséggel, gyakorlattal rendelkező tagját választották. A képviselőtestület látszólag semleges döntésének az lett a bizonyítható hatása, hogy a roma kisebbség a többséghez képest lényegesen nagyobb arányban került hátrányos helyzetbe, mivel nem biztosított a képviselete az erre szolgáló testületben. A Fővárosi Bíróság hatályon kívül helyezte a hatóság döntését, mert a hatósági eljárás megindítását követően a testület felkérte a kisebbségi önkormányzatot, hogy delegáljon tagot a bizottságba, de az - a történtek után - ragaszkodott a roma önkormányzati képviselő elnökké választásához.36

34

A bírói gyakorlatból nem tudunk példát hozni a közvetett hátrányos megkülönböztetés megállapítására. 35 Egyenlő Bánásmód Hatóság 334/2005. határozata. 36 A hatóság felülvizsgálati kérelmet nyújtott be az ügyben, és a Legfelsőbb Bíróság precedens értékű döntésére vár. Lásd: Jelentés az Egyenlő Bánásmód Hatóság tevékenységéről, valamint az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény alkalmazásának tapasztalatairól. Kézirat, Budapest, 2006. július, 11. o. „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

80

A hatóság nem állapította meg a közvetett diszkriminációt abban az esetben, amikor csoportos létszámleépítéssel kapcsolatban sérelmezték az 50 év feletti, gyermekét egyedül nevelő, illetve többgyermekes köztisztviselők közszolgálati jogviszonyának diszkriminatív megszüntetését. Az adatok alapján ugyanis nem volt megállapítható, hogy a munkáltató a létszámleépítés végrehajtása során életkor és nemi hovatartozás miatt közvetett hátrányos megkülönbözetést alkalmazott.37 A hatóság csak a (statisztikai) arányosság kérdését vizsgálhatja, míg a döntés gazdasági, hatékonysági indokait nem.38 Előnyben részesítés A magyar jog 2003-ig nem tartalmazott törvényi szinten szabályokat az előnyben részesítésről. Ilyen szabályok megalkotására sem az alkotmány, sem pedig a közösségi jog nem kötelezte a jogalkotót. Feltételezhetően két indoka volt az Ebktvben szereplő részletes szabályok megalkotásának. Egyfelől, a jogalkotó „generálni” kívánta az ilyen intézkedéseket. Fel akarta tehát hívni a jogalkotás, illetve az érdekeltek figyelmét arra, hogy lehetőség van ilyen intézkedések megalkotására, mert ezzel korábban nem nagyon éltek. Másfelől, meg kívánta óvni a jogalkotást, a kollektív szerződést kötő feleket, valamint a pártokat attól, hogy az előnyben részesítő intézkedésekkel – méltányolható szándékaik ellenére - megsértsék az egyenlő bánásmód követelményét. Az Alkotmány 70/A. § (3) bekezdése állami feladatként határozza meg az előnyben részesítést mint az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedéseket. Ebből egyértelműen következik, hogy „a pozitív diszkrimináció valamely meghatározott formájára alanyi jogként hivatkozni nem lehet, arra alkotmányosan követelés vagy igény nem alapítható” (650/B/1991. AB határozat, ABH 1992. 660, 661.). Az eleve hátrányos helyzetben levő személyek formálisan egyenlőként való kezelése azonban a hátrányos helyzet konzerválásával járna. Ahhoz, hogy a hátrányos helyzetben levő személyek ezt a hátrányukat ledolgozhassák, nem elegendő annak biztosítása, hogy őket a többiekkel azonos jogok illessék meg, hanem olyan pozitív intézkedésekre van szükség, amelyek lehetővé teszik, hogy a helyzetükből fakadó hátrányaikat csökkenteni, illetve megszüntetni lehessen. E pozitív intézkedések megtételére elsősorban az állam köteles, a tulajdon szociális kötöttsége (64/1993. (XII. 22.) AB határozat) azonban emellett - a tulajdonjog közjogi

37

Egyenlő Bánásmód Hatóság 57/2006. határozata. Demeter, Judit: Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló törvény – az Egyenlő Bánásmód Hatóság által lefolytatott eljárások tükrében. Acta Humana 2006/1., 63-64. o. „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450 38

81

védelmének keretein belül - igazolhatja, hogy az esélyegyenlőség előmozdítása érdekében bizonyos kötelezettségeket az állam magánfelek számára is előírjon. Az Alkotmánybíróság szerint „a diszkrimináció tilalma nem jelenti azt, hogy minden, még a végső soron nagyobb társadalmi egyenlőséget célzó megkülönböztetés is tilos, ha valamely - az Alkotmányba nem ütköző - társadalmi cél vagy valamely alkotmányos jog csakis úgy érvényesíthető, hogy e szűkebb értelemben vett egyenlőség nem valósítható meg, akkor az ilyen pozitív diszkriminációt nem lehet alkotmányellenesnek minősíteni” [9/1990. (IV. 25.) AB határozat, ABH 1990. 46, 48.] Az előnyben részesítés lehetősége tehát nem korlátlan. Korlátjának maga a megkülönböztetés tilalma (az egyenlő méltóságúként kezelés), illetve az Alkotmányban pozitívan megfogalmazott alapjogok (az alapvető jogok lényeges tartalma korlátozásának tilalma) tekintendők. Bár az egyenlőség mint társadalmi érdek megelőzhet egyéni érdekeket, de nem kerülhet az egyén alkotmányos jogai elé. Az Alkotmánybíróság gyakorlata mellett figyelembe kell venni a közösségi jog szabályait és az Európai Bíróság esetjogát is. A közösségi jogban először a 76/207/EGK irányelv mondta ki, hogy nem sérti az egyenlő bánásmód elvét a férfiak és a nők esélyegyenlőségét elősegítő intézkedés, ha az a fennálló egyenlőtlenség megszüntetésére irányul. Az Európai Közösség alapító szerződésének 141. cikk (4) bekezdése szintén a nemek közötti megkülönböztetésre vonatkozóan kimondja: „az egyenlő bánásmód elve nem akadályoz meg egyetlen tagállamot sem abban, hogy külön előnyöket előíró intézkedéseket tartson fenn vagy fogadjon el azért, hogy ezzel megkönnyítsék az alulreprezentált nem szakmai tevékenységét, illetőleg kompenzálják a szakmai előmenetelükben jelentkező hátrányokat”. A 43/2000/EK irányelv 5. cikke, valamint a 78/2000/EK irányelv 7. cikkének (1) bekezdése szerint az egyenlő bánásmód elve nem gátolja a tagállamokat abban, hogy az egyenlőség elvének gyakorlati megvalósításához különleges intézkedéseket fogadjanak el vagy tartsanak fenn, amelyek a faji vagy etnikai hovatartozáson alapuló hátrányos megkülönböztetést megakadályozzák vagy kiegyenlítik. A közösségi jog tehát olyan előnyben részesítő intézkedést enged meg, amely látszatra megkülönböztető jellegű, de valójában a társadalmi életben létező esélyegyenlőtlenség felszámolására irányul. Az Európai Bíróság a 76/207/EGK irányelv 2. cikk (4) bekezdésének értelmezése során hozta meg az előnyben részesítéssel kapcsolatos ítéleteit (lásd a Kalanke, Marschall, Badeck és Abrahamsson ítéleteket). Az Európai Bíróság esetjoga szerint a nőknek elsőbbséget biztosító rendelkezések abban az esetben vannak összhangban a közösségi joggal, ha – nem automatikusan és feltétel nélkül biztosítanak elsőbbséget a nőknek abban az esetben, ha az érintett nők és férfiak képzettsége megegyezik, és – a jelölteket objektív módon értékelik, amely során figyelembe veszik valamennyi jelölt speciális egyéni körülményeit. „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

82

Az olyan nemzeti szabályok azonban, amelyek a nőknek „abszolút és feltétlen elsőbbséget” biztosítanak a kinevezés és az előléptetés terén, túlmennek ezen a célon, ezért ellentétesek a 76/207/EGK irányelv céljaival. Természetesen ezek a szempontok nem csupán a nemek közötti megkülönböztetésre irányadóak, hanem a többi csoport tekintetében is ugyanezen elveket kell alkalmazni. Az Ebktv. számos definíciót tartalmaz, amelyekben meghatározza az egyenlő bánásmód követelményét, valamint azokat a rendelkezéseket, amelyek az egyenlő bánásmód követelményének megsértését jelentik: közvetlen és közvetett hátrányos megkülönböztetés, zaklatás, jogellenes elkülönítés, megtorlás, valamint az ezekre adott utasítás. A törvény azonban tartalmaz két általános kimentési szabályt. Az egyik általános kimentési szabály (7. § (2) bekezdés) szerint nem sérti az egyenlő bánásmód követelményét az a védett tulajdonságon alapuló rendelkezés, amelynek „tárgyilagos mérlegelés szerint az adott jogviszonnyal közvetlenül összefüggő, ésszerű indoka van”. A fenti rendelkezéseket azért idéztem, mert ezek alapján válik egyértelművé, hogy az előnyben részesítés a másik, úgynevezett általános kimentési szabály az Ebktv. rendszerében. Ezt hangsúlyozza a 11. § szövege, amely szerint nem sérti az egyenlő bánásmód követelményét az előnyben részesítés. Az Ebktv. 11. §-a egyszerre jelentett terminológiai és tartalmi változást. A terminológiai változás a pozitív diszkrimináció kifejezés felváltása az előnyben részesítéssel. A köznyelvben és a szakirodalomban egyaránt pozitív diszkriminációnak szokták hívni az Alkotmány 70. §-ának megfelelő, a jogegyenlőség megvalósulását célzó intézkedéseket. Ezt a terminológiát vette át az Alkotmánybíróság is, amely számos határozatában használja a pozitív diszkrimináció kifejezést. Hangsúlyozni kell azonban, hogy ennek nincs jogszabályi alapja, mert egyetlen magyar jogszabály sem használja a pozitív diszkrimináció kifejezést. A pozitív diszkrimináció elnevezést sokan kritizálták, mert az nincs összhangban a jogintézmény tartalmával, és úgy tünteti fel az előnyben részesítést, mintha az a diszkrimináció egyik fajtája volna. Holott az előnyben részesítés nem a diszkrimináció “pozitív fajtája”, hanem a többletjogok biztosításának egy megengedett technikája, azaz jogszerű különbségtétel. Éppen azért jogszerű, mert különbségtételben nyilvánul ugyan meg, mégsem diszkrimináció. Az Alkotmány 70/A. § (3) bekezdéséből is az következik, hogy az ilyen különbségtételen alapuló intézkedés nem diszkrimináció. Ennek a vitatható és sajnos általánosan elterjedt terminológiának a káros következménye, hogy a szakirodalomban a hátrányos megkülönböztetést, vagyis a diszkriminációt gyakorta negatív diszkriminációnak nevezik. A negatív diszkrimináció kifejezés pedig értelmezhetetlen, félrevezető és ezért kerülendő szóhasználat. Érdemes még figyelembe venni az angol jogi szakirodalom terminológiáját is, amely csak abban egységes, hogy soha nem használja a “positive discrimination” kifejezést. Az amerikai szaknyelv az ilyen intézkedésekre az “affirmative action” (magyar fordítása általában megerősítő „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

83

intézkedés), míg a közösségi jog a “positive action” (magyar fordítása általában pozitív akció) kifejezéseket használja. Az Ebktv. által használt előnyben részesítés fogalma ugyanazt jelenti, mint a pozitív diszkrimináció. Éppen ezért a pozitív diszkrimináció jelentése ugyanaz mint az előnyben részesítésé. Az Ebktv. 11. §-ának valódi értékét azonban nem szóhasználata, hanem tartalma alapján lehet megítélni. Az Ebktv. meghatározza az előnyben részesítés fogalmát, korlátait és alkalmazásának feltételeit. Előnyben részesítés “az a rendelkezés, amely egy kifejezetten megjelölt társadalmi csoport tárgyilagos értékelésen alapuló esélyegyenlőtlenségének felszámolására irányul”. Ez összhangban van az Alkotmány 70/A. § (3) bekezdésével, amely szerint az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedés a jogegyenlőség megvalósulását hivatott elősegíteni. Az előnyben részesítés korlátainak meghatározása az Alkotmánybíróság határozatait, a közösségi jogot, és az Európai Bíróság ítéleteit tükrözi, illetve „másolja”. Az előnyben részesítés korlátja, hogy az nem sérthet alapvető jogot, nem biztosíthat feltétlen előnyt, és nem zárhatja ki az egyéni szempontok mérlegelését. Bár az Ebktv. ezt kifejezetten nem mondja ki, de az előnyben részesítésnek kétféle formáját is megengedi. Lehetővé teszi egyrészt többletjogok biztosítását, másrészt kvótarendszer alkalmazását. A kvótarendszer az esélyegyenlőtlenségek csökkentésének világszerte elterjedt eszköze, különösen az oktatásban, a munkához jutásban és a politikai döntéshozatalban. Ennek a lehetősége eddig is adott volt, de a 11. § részletesen megszabja annak korlátait. Ezek szerint csak olyan „rugalmas” kvótarendszert lehet alkalmazni, amely nem biztosít automatikusan előnyt a meghatározott csoporthoz tartozó személyeknek, mivel lehetővé teszi az egyéni szempontok, különbségek mérlegelését. Kizárt tehát az olyan „merev” kvótarendszer bevezetése, amely például automatikusan a női jelentkező felvételét teszi kötelezővé, ha az adott munkakörben, vagy vezetői körben a nők aránya nem ér el egy meghatározott szintet. A nők felvételét tehát csak olyan kvótarendszerrel lehet elősegíteni, amely lehetővé teszi női és férfi jelentkezők körülményeinek, alkalmasságának (egyéni szempontok) figyelembe vételét. Az Ebktv. az előnyben részesítés két lehetséges esetét határozza meg, annak „eszközei” alapján. Egyrészt, az előnyben részesítés alapulhat törvényen, törvény felhatalmazása alapján kiadott kormányrendeleten, illetve kollektív szerződésen (11. § (1) bekezdés a) pontja). Ezekben az esetekben a fentieken túl további korlátokat is meghatároz: az ilyen szabály csak határozott időre vagy határozott feltétel bekövetkeztéig szólhat. Mivel az előnyben részesítés célja az esélyegyenlőtlenség kiküszöbölése, ezért nem lehet azt tovább alkalmazni, ha már elérte a célját (határozott feltétel bekövetkezése). A határozott idő jelentheti például egy meghatározott életkor (pl. 30. életév) elérését. Ez a szabály azonban értelmezési problémákat vet fel. Az még egyértelmű, hogy megfelel az előnyben részesítés korlátainak az olyan oktatási, vagy munkaerő-piaci kvóta, amely a nők vagy a romák „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

84

meghatározott arányának eléréséig alkalmazható az oktatási intézményekben, illetve adott állások betöltésénél. Ebben az esetben ugyanis a határozott feltétel bekövetkezte a szabályban meghatározott arány elérése. Ugyanakkor nehezebben értelmezhető ez a feltétel – a francia modellhez hasonló – törvényi feltétel esetén, amely kötelező teszi a pártok számára, hogy az országgyűlési választásokon a pártlista minden második helyére nőt jelöljenek, és ennek megsértése esetén pénzbírság vagy más szankció sújtsa a pártot. Álláspontom szerint ez a jogszabályi előírás is megfelelne az Ebktv. 11. §-ában foglalt feltételeknek, mert azokra a pártokra nem alkalmazható, amelyek amúgy is megfelelnek az előnyben részesítés jogszabályi feltételeinek. Az előnyben részesítés „eszközei” lehetnek tehát: törvény, kormányrendelet, kollektív szerződés, valamint párt alapszabálya. Az Alkotmánybíróság gyakorlata alapján egyértelmű, hogy az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedések elfogadása állami feladat. Ebből az is következik, hogy az erre irányuló jogszabály (törvény, kormányrendelet) elsősorban az állam által működtetett intézmények számára állapíthat meg kötelezettséget. Az előnyben részesítés elsődleges terepe az oktatási, egészségügyi, hatósági, politikai intézményrendszer, vagy a szociális ellátórendszer. Ugyanakkor az Ebktv. 11. §-a nem szűkíti le ezt a lehetőséget a „közszféra” szereplőire (lásd az Ebktv. 4. §-ában), hanem megengedi a hatálya alá tartozó magánjogi jogviszonyok tekintetében is (lásd az Ebktv. 5. §-ában). Ez a megoldás felveti azt a jogszabályi szinten megválaszolatlan kérdést, hogy a jogszabályban elrendelt előnyben részesítési kötelezettség róhat-e anyagi terheket a magánszféra szereplőire is, vagy az állam köteles-e ezeket a terheket kompenzálni? Ha abból az elvi alapvetésből indulunk ki, hogy ez állami feladat, akkor ebből következik az állam kompenzációs kötelezettsége. Ez a kérdés érthetően nem merül fel a kollektív szerződésben, illetve a párt alapszabályában elrendelt előnyben részesítésnél. Ezekben az esetekben ugyanis az érintettek - a kollektív szerződést kötő felek, illetve a párt alapszabályát elfogadó szervek - maguk határoznak az előnyben részesítő intézkedésről. Előnyben részesítésnek tekinthető például a 2004. évi CXXIII. törvény, amely kedvezményeket (többletjogokat) állapít meg a pályakezdő fiatalok, az ötven év feletti munkanélküliek, valamint a gyermek gondozását, családtag ápolását követően munkát keresők foglakoztatására. A törvény járulékkedvezményt ad a munkáltatónak, ha a munkavállalók meghatározott csoportját foglalkoztatja a meghatározott feltételek szerint. Ezek a szabályok kifejezetten megjelölt társadalmi csoportok tárgyilagos értékelésen alapuló esélyegyenlőtlenségének felszámolására irányulnak, határozott időre szólnak, és nem sértenek alapvető jogot. Ugyanakkor feltétlen előnyt biztosítanak, és kizárják az egyéni szempontok mérlegelését, mert minden olyan munkavállaló után jár a kedvezmény, aki megfelel a törvény előírásainak. Ez utóbbi kritérium azért értelmezhető nehezen a járulékkedvezménynél, mert az Ebktv. 11. §-a elsősorban a kvótarendszerekre lett „kitalálva”, míg a 2004. évi CXXIII. törvény „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

85

többletjogokat biztosít. Értelemszerűen ez a feltétel szinte mindig sérülni fog a hasonló többletjogokat biztosító törvények esetében. A felsőoktatási intézmények felvételi eljárásainak általános szabályairól szóló 269/2000. (XII. 26.) Kormányrendelet az egyetlen magyar jogszabály, amely kvótarendszert tartalmaz (lásd a 19/A. §-t). Ez a kvótarendszer a „hátrányos helyzetű” tanulók, azaz kimondatlanul a roma tanulók előnyben részesítésére irányul. Az oktatási miniszter engedélyezheti a költségtérítéses képzésre felvett hátrányos helyzetű jelentkező tanulmányainak az államilag finanszírozott képzésben történő folytatását. Ha nem indul költségtérítéses képzés, akkor az Oktatási Minisztérium mentor-programja keretében az intézmény a felvételi pontszám alapján kialakított sorrendben felveszi azt a hátrányos helyzetű jelentkezőt, aki elér egy meghatározott felvételi ponthatárt. Állami támogatásban legfeljebb a felsőoktatási intézmény létszáma 3%-ának megfelelő számú hallgató részesülhet a szak létszámán felül. Ez a kvótarendszer egy pontosan megjelölt társadalmi csoport tárgyilagos értékelésen alapuló esélyegyenlőtlenségének felszámolására irányul, határozott időre szól, nem sért alapvető jogot, nem biztosít feltétlen előnyt, és nem zárja ki az egyéni szempontok mérlegelését. Az Ebktv. 11. §-a pontosan az ilyen előnyben részesítő szabályokról szól, és azok elfogadását kívánja elősegíteni. Meg kell még említeni a fogyatékossággal élő hallgatók tanulmányainak folytatásához szükséges esélyegyenlőséget biztosító feltételekről szóló 29/2002. (V. 17.) OM rendeletet. E rendelet biztosítja minden felsőoktatási intézményben hallgatói jogviszonnyal rendelkező - így a felsőoktatási intézményben felsőfokú szakképzésben részt vevő - fogyatékossággal élő diák számára az egyenlő bánásmódot. A Munka Törvénykönyvének 13. §-a szerint kollektív szerződés nem lehet ellentétes jogszabállyal. Semmis tehát a kollektív szerződés előnyben részesítő rendelkezése, ha sérti az Ebktv. 11. §-át. Az Ebktv. által meghatározott korlátokba ütközik, ezért semmis az a gyakran alkalmazott kollektív szerződéses rendelkezés, amely szerint a munkavállalók felvétele során előnyben kell részesíteni a munkáltató által foglalkoztatott munkavállalók hozzátartozóit. Ez a rendelkezés ugyanis nem egy kifejezetten megjelölt társadalmi csoport tárgyilagos értékelésen alapuló esélyegyenlőtlenségének felszámolására irányul. Ugyanakkor semmis az a munkaszerződés is, amely sérti a kollektív szerződés előnyben részesítő rendelkezését.


86

Zaklatás és szexuális zaklatás Az Ebktv. elfogadása előtt vita folyt arról, hogy az Ebktv. külön nevesítse-e a szexuális zaklatást, amelynek fogalmát meghatározza a 76/207/EGK irányelv módosítása.39 Az Ebktv. a zaklatás fogalmát csak határozza meg, de továbbra sem definiálja külön a szexuális zaklatást. A zaklatás 2006-ban módosított fogalma szerint annak minősül az emberi méltóságot „sértő, szexuális vagy egyéb természetű magatartás”, amely az érintett személynek a 8. §-ban meghatározott tulajdonságával függ össze, és célja vagy hatása valamely személlyel szemben megfélemlítő, ellenséges, megalázó, megszégyenítő vagy támadó környezet kialakítása. Kétséges, hogy ez a módosított zaklatás-fogalom eleget tesz-e az irányelvnek, illetve a jogalkotó kiemelt céljának, a hatékonyság követelményének. Az EBH álláspontja szerint a zaklatás szabályozása szinte lehetetlenné teszi az eredményes eljárást a szexuális zaklatással kapcsolatos ügyekben, de nem a külön tényállás hiánya miatt.40 Egyrészt a zaklatás fogalma korlátozottabb, mint a szexuális zaklatás közösségi jogi fogalma.41 Másrészt az EBH nem járhat el a - nem munkáltató, utasításadásra jogosult - zaklató személlyel szemben, mert az Ebktv. hatálya nem terjed ki az ilyen természetes személyre (munkatárs). A tipikusnak tekinthető iskolai és munkahelyi szexuális zaklatás esetén a munkáltatói jogokat gyakorlóval szemben kell az eljárást lefolytatni. A jogszabályok azonban nem kötelezik a munkáltatókat arra, hogy intézkedéseket tegyenek a szexuális zaklatás megelőzésére. Némiképp változhat ez a helyzet, mert a jogalkotó az esélyegyenlőségi terv kötelező tartalmává tette a munkáltató szervezetén belül az egyenlő bánásmód követelményének érvényesítésével kapcsolatos eljárási rend meghatározását.42 A jogalkalmazási problémák ellenére az EBH több esetben is megállapított zaklatást. Zaklatásnak értékelte, amikor a munkáltató a kérelmező továbbtanulási szándéka miatt sorozatos jogsérelmeket okozott neki és olyan munkahelyi légkört

39

A szexuális zaklatás alábbi fogalmának átvételére 2005. október 5–ig adott határidőt a 2002/73/EK irányelv ( 2. cikk (1) bek.): „szexuális természetű, nemkívánatos magatartás minden formája, amely szóbeli, nem szavakkal történő vagy fizikai módon valósul meg, olyan céllal vagy hatással, amely sérti az adott személy méltóságát, és különösen amennyiben megfélemlítő, ellenséges, megalázó, megszégyenítő vagy sértő környezetet teremt” (2. cikk (2) bek.). 40 Jelentés az Egyenlő Bánásmód Hatóság tevékenységéről, valamint az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény alkalmazásának tapasztalatairól. Kézirat, Budapest, 2006. július, 12-13. o. 41 A közösségi fogalom szerint – a magyarral szemben - a szexuális zaklatás egyfelől „szóbeli, nem szavakkal történő vagy fizikai módon” is megvalósulhat, másfelől a megfélemlítő, ellenséges, megalázó, megszégyenítő vagy sértő környezet teremtése csak példálózó, nem pedig zárt felsorolás. 42 Lásd az Mt. 70/A. § (4) bekezdését. „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

87

alakított ki, ami nemcsak a kérelmező közvetlen hátrányos megkülönböztetéséhez, hanem zaklatásához is vezetett. „A zaklatás a hátrányos megkülönböztetés egyik formája, amikor a zaklató visszaél munkahelyi, hatalmi, hierarchikus helyzetével. A zaklatás olyan nem kívánt viselkedés, amely hatással van a dolgozó munkahelyi integritására és megfélemlítő, ellenséges vagy megalázó munkakörülményeket teremt.”43 „A zaklatás módszere különösen akkor jellemző, ha az adott szituációban szereplő nő (a zaklatást elszenvedő) öntudata, identitása, személyisége elég erős és fejlett ahhoz, hogy az önérvényesítés megfogalmazódjon szavakban vagy tettekben. Zaklatás nem csak testi érintés folytán valósulhat meg, hanem szexuális, nemiségre utaló tartalmú viccek, megjegyzések, esetleg képek formájában is.”44 Ugyancsak zaklatásnak minősítette az olyan munkahelyi légkör kialakítását, amelyben a munkahelyi vezető obszcén viccekkel, történetekkel „szórakoztatja” a beosztottait, mert a munkahelyi felettes által tanúsított magatartás közvetlenül befolyásolja az irányítása alatt dolgozók munkafeltételeit. A Hatóság azonban nem a zaklató felettest, hanem a felsőoktatási intézmény szervezeti egységének vezetőjét vonta eljárás alá. Felelősségét az alapozza meg, hogy nem biztosította az egyenlő bánásmód követelménye megsértésének megszüntetésére, megelőzésére alkalmas munkahelyi feltételeket.45 Ugyanakkor az EBH egy másik határozata46 szerint az is előfordul, hogy az eljárás alá vont jogosan él kritikával a panaszossal szemben, ami nem minősül zaklatásnak. „Nem tekinthető zaklatásnak a munkával összefüggő problémák megvitatása, a kijavításra adott utasítás. Kérelmező élelmezésvezetőként 13 ember munkájáért felelt, így ésszerű és indokolt, hogy a konyhán tapasztalt - akár nyilvántartási, akár anyagi jellegű - hiányosságok miatt a közvetlen felelősön kívül őt is felhívták a hibák megszüntetésére”. Nem minősül tehát zaklatásnak a problémák megvitatása, a kijavításra adott utasítás, ha az az érintett személy munkavégzésével függ össze, nem pedig a munkavállaló személyét érinti, illetve annak módja nem sérti emberi méltóságát. A zaklatás fogalma meghatározott „magatartást” tilt, de ez a tilalom kiterjed a magatartáson túl az Ebktv. 7. § (2) bekezdésében szereplő cselekményekre is, tehát az intézkedésre, feltételre, mulasztásra, utasításra és gyakorlatra is. Intézkedés, feltétel,

43 44

Egyenlő Bánásmód Hatóság 22/2006. határozata. Egyenlő Bánásmód Hatóság 69/2006. határozata.

45


46

Egyenlő Bánásmód Hatóság 86/2007. határozata. „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

88

vagy gyakorlat, mint emberi méltóságot sértő magatartás a zaklatás törvényi meghatározásának tekintetében nehezebben képzelhető el, fogalmilag azonban nem zárható ki, hogy ezeken keresztül valósuljon meg az egyenlő bánásmód követelményének megsértése, csakúgy, mint a mulasztás vagy az utasítás esetében.47 A zaklatás és a szexuális zaklatás nem feltétlenül szándékos magatartás, ezért arra irányuló szándék hiányában is megállapítható. Az Európai Bíróság gyakorlata szerint munkahelyi zaklatás vagy szexuális zaklatás abban az esetben is megállapítható, ha a jogsértés közvetlenül a munkaidő (szolgálati idő) lejártát követően, a munkatársak közötti szervezett vagy spontán társas összejövetelen történik, ha ezt a munkaviszonnyal (szolgálati viszonnyal) összefüggésben rendezik.48 A zaklatás és a szexuális zaklatás egyaránt megvalósítható aktív és passzív magatartással. A mulasztás, mint passzív magatartás különösen abban a tekintetben merül fel, amikor a munkáltató tudomást szerez ugyan arról, hogy egy alkalmazottja „zaklatja” munkatársát, de nem tesz intézkedést ennek megakadályozása érdekében. Mivel nem tevéssel is megvalósítható a zaklatás, ezért a munkáltató felelősségre vonható. Az Mt. 102. § (2) és (3) bekezdése szerint „a munkáltató köteles - az erre vonatkozó szabályok megtartásával - az egészséges és biztonságos munkavégzés feltételeit biztosítani”, valamint „a munkát úgy megszervezni, hogy a munkavállaló a munkaviszonyból eredő jogait gyakorolni…tudja”. A munkáltató azon kötelezettsége, hogy tartózkodjon a diszkriminációtól (Mt. 5. §), annak biztosítását is magában foglalja, hogy munkavállalói -, különösen a vezető állásúak, illetve a munkáltatói jogkört gyakorlók - is tartózkodjanak a diszkriminatív cselekményektől, illetve védelmet élvezzenek az ilyen cselekményekkel szemben. Ebben a tekintetben lényeges rendelkezés az Mt. 70/A. § (4) bekezdése, amely szerint “az esélyegyenlőségi tervnek rendelkeznie kell a munkáltató szervezetén belüli, az egyenlő bánásmód követelményének érvényesítésével kapcsolatos eljárási rendről”. Az esélyegyenlőségi terv készítésére nem köteles munkáltatókat azonban a magyar jog nem kötelezi expressis verbis a hátrányos megkülönböztetés, így a zaklatás megelőzésére. Ugyanakkor a munkáltató a következő intézkedésekkel előzheti meg az egyenlő bánásmód követelményének megsértését:

47 Lásd: Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény Magyarázata. Másság Alapítvány, Budapest, 2006, p. 63, www.neki.hu. 48

Chief constable of the Lincolnshire Constabulary v. Stubbs and Others (1999, IRLR 81, EAT). „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

89

hatékony és mindenki számára megismerhető munkahelyi eljárás, illetve fórum megteremtése a zaklatás kezelésével kapcsolatban; szükség esetén támogatás nyújtása a panaszt tevő, a zaklatással vádolt és a panaszokat kivizsgáló munkatársak részére; tájékoztatás, belső szabályzat elfogadása a szexuális zaklatás megelőzése érdekében. A munkáltató felelősségének megállapításakor nem csak azt kell számításba venni, hogy milyen lépéseket tett a munkahelyi zaklatás megelőzése érdekében, hanem azt is, hogy tehetett volna-e bármilyen további ésszerű és megvalósítható lépést az ügyben. Ugyanezt az álláspontot foglalta el az EBH49 is, amikor határozatában kifejtette: „[az eljárás alá vontnak] közvetlen munkahelyi vezetőként tisztában kellett azzal lennie, hogy felelős az egyenlő bánásmód követelményének biztosításáért a munkafeltételek megállapítása és biztosítása során, amit az Ebktv. 21.§ e) pontja fogalmaz meg. A munkahelyi felettes által tanúsított magatartás közvetlenül befolyásolja az irányítása alatt dolgozók munkahelyi körülményeit, munkafeltételeit. Egy olyan munkahelyi légkör, amelyben a munkahelyi vezető obszcén viccekkel, történetekkel „szórakoztatja” a beosztottait, nem tekinthető normális – az egyenlő bánásmód követelményét biztosító – munkakörülménynek, illetve munkafeltételnek”. A zaklatás gyakorlatban való megvalósulása tekintetében a közvélekedés elsősorban a szexuális zaklatást tekinti jogellenes cselekménynek. Az Ebktv. természetesen a szexuális zaklatást is tilalmazza, hiszen a nem mint védett tulajdonság a törvény 8. §-ában található nyílt taxáció első helyén szerepel. Ugyanakkor nyomatékosan utalni kell arra, hogy a zaklatást megvalósító magatartás nem kizárólag nemen alapulhat, hanem ugyanígy bőrszínen, életkoron, fogyatékosságon stb. Nem ritka a munkahelyeken a cigány származású munkatársakon való élcelődés, illetve a munkahelyen eltűnt dolgok ügyében elsőként a roma munkatársakat gyanúsítják anélkül, hogy a gyanút megalapozó információ állna rendelkezésre. A zaklatást meg kell állapítani, ha az ilyen cselekmény a sérelmet szenvedett személy méltóságát sértő módon, e személynek az Ebktv.-ben felsorolt valamely tulajdonságával összefüggésben valósul meg, és az érintett szubjektív benyomása alapján megfélemlítő, ellenséges, megalázó, megszégyenítő vagy támadó környezet kialakulásához vezetett vagy annak kialakítására irányult.50

49

Egyenlő Bánásmód Hatóság 69/2006. határozata. Lásd: Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény Magyarázata. Másság Alapítvány, Budapest, 2006, p. 63, www.neki.hu. 50


90

A panaszos egyéb helyzete alapján akkor állapítható meg a zaklatás, ha a sérelmezett, önkényes magatartás az összehasonlítható helyzetben lévő személyekkel szemben hátrányosabb helyzetbe hozta és sértette az emberi méltóságát. Az EBH jogerős határozata51 a kérelmező egyéb helyzete alapján állapított meg zaklatást az alábbi indokok alapján: “az egyenlő bánásmód követelménye sérült akkor, amikor az eljárás alá vont a kérelmező továbbtanulási szándéka következtében sorozatos jogsérelmeket okozott, a kérelmező számára kedvezőtlen intézkedéseket hozott és a kérelmező munkaviszonyának ideje alatt olyan munkahelyi légkör alakult ki, ami nemcsak a kérelmező közvetlen hátrányos megkülönböztetéséhez vezetett, hanem a jogsértő magatartását zaklatásnak is értékelte a Hatóság.” Az EBH egy olyan ügyben járt el, amelyben az iskola az igazgatója az osztály tanulói és az osztályfőnök jelenlétében az alábbi kérdést intézte az egyik tanulóhoz: „Mi van, leszbikusok vagytok?” Az EBH határozata52 azért nem állapította meg a zaklatást, mert: “a gyermeket azon túl, hogy a kérdést magára nézve sértőnek érezte, semmilyen hátrány nem érte sem közvetlenül az esemény után, sem a tanévben. Az igazgató szándéka egyértelműen nem irányult arra, hogy ilyen környezet valósuljon meg az általa vezetett intézményben, az elhamarkodott kifejezésért többször bocsánatot kért az érintettől és megfelelő szankcióban részesült a munkáltatója részéről. A zaklatás…egyszeri alkalommal ritkán valósul meg, többnyire egy folyamat eredményeképpen alakul ki a zaklatott személy körül az ellenséges, megfélemlítő környezet, amely jelen ügy kapcsán nem volt megállapítható.” A zaklatás és a szexuális zaklatás egyaránt megvalósulhat egyszeri magatartással, illetve folyamatos, rendszeresen visszatérő cselekményekkel. A szexuális zaklatást eredményező cselekmények (megjegyzés, nonverbális cselekedet) egy része ugyanis egyetlen alkalommal fordul elő, ami önmagában nem zárja ki a zaklatás megállapítását. Az EBH jogerős határozata53 a kimentéssel kapcsolatban megállapította, hogy az eljárás alá vont “nem sértette meg az egyenlő bánásmód követelményét a soron kívüli foglalkozás-egészségügyi orvosi vizsgálat elrendelésével. Elfogadta az eljárás alá vont kimentési védekezését, mivel ésszerű okát adta intézkedésének, melyre indokoltan, a rehabilitációs hozzájárulás fizetési kötelezettségével kapcsolatos adatszolgáltatás teljesítése során a panaszos által benyújtott orvosi szakvélemények közötti ellentét feloldása miatt került sor.”

51

Egyenlő Bánásmód Hatóság 22/2006. határozata. Egyenlő Bánásmód Hatóság 611/2006. határozata. 53 EBH/450/2006. „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450 52

91

Megtorlás Közismert, hogy a hátrányos megkülönböztetés áldozatai gyakran azért nem lépnek fel jogi úton a jogsérelem okozójával szemben, mert félnek megtorló intézkedéseitől, bosszújától. Ezt a jelenséget nevezik viktimizációnak, amelyet korábban ilyen formában nem tiltott a magyar jog.54 A hátrányos megkülönböztetés miatti egyéni jogérvényesítés azonban csak akkor hatékony, ha az áldozatnak, illetve az ügyben információval szolgálni tudó személynek nem kell hátránytól félnie fellépése, magatartása miatt. Ezért fontos, hogy az ilyen személyekkel szembeni megtorlás is ugyanolyan tilalom és szankció alá essék, mint a közvetlen, a közvetett hátrányos megkülönböztetés, illetve a zaklatás. Az Ebktv. ezért jogellenesnek nyilvánítja az egyenlő bánásmód megsértésének ezen formáját is: a 7. § (1) bekezdése szerint az egyenlő bánásmód követelményének megsértését jelenti a megtorlás és az erre adott utasítás is. Az Ebktv. 10. § (3) bekezdése szerint megtorlásnak minősül „az a magatartás, amely az egyenlő bánásmód követelményének megsértése miatt kifogást emelő, eljárást indító vagy az eljárásban közreműködő személlyel szemben, ezzel összefüggésben jogsérelmet okoz, jogsérelem okozására irányul vagy azzal fenyeget.” A megtorlás fogalmát az EBH Tanácsadó Testületének állásfoglalása részletesen elemezte. Az állásfoglalás szerint a megtorlás tilalma az ellen véd, hogy az eljárás alá vont megtorolja a panaszos diszkrimináció miatti fellépését, illetve az abban való közreműködést. Az a célja tehát, hogy jogorvoslati lehetőséget biztosítson azon magatartások ellen, amelyek a diszkrimináció ellen fellépő, vagy az eljárásban közreműködő személynek okoznak hátrányt, arra irányulnak, vagy azzal fenyegetnek. A védelem tehát azokra is kiterjed, akik nem rendelkeznek az Ebktv. 8. §-ában meghatározott valamely védett tulajdonsággal, de azért szenvednek hátrányt, mert az egyenlő bánásmód követelményének megsértése miatt kifogást emeltek, eljárást indítottak vagy abban közreműködtek. A megtorlás egyaránt megvalósulhat természetes és jogi személyekkel szemben. Az Európai Bíróság Coote ítélete szerint a megtorlással szembeni jogi védelmet a munkaviszony megszűnése után is biztosítani kell a tagállamoknak. A munkáltató megsértette az egyenlő bánásmód elvét azzal, hogy a munkaviszony megszűnését követően megtagadta a munkavállaló számára a működési bizonyítvány

54

Az ilyen magatartások ellen korábban joggal való visszaélés, illetve az Mt. rendeltetésszerű joggyakorlást előíró 4. § (2) bekezdése alapján lehetett fellépni. „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

92

(reference) kiadását. Ebből következően a megtorlással összefüggő jogviszony megszűnését követően okozott hátrány esetén is megállapítható a megtorlás. A megtorlás megállapításához tehát szükséges egy alap diszkriminációs tényállás, ami kizárólag diszkrimináció miatti panasz, illetve annak megállapítására irányuló eljárás lehet. A megtorlás időben mindig elválik az alap diszkriminációs panasztól, eljárástól, közreműködéstől. A megtorlás - fogalmából következően - a panasztételt, eljárás elindítását, közreműködést követően történik, ezzel a cselekménnyel ok-okozati összefüggésben. A kérelmező mind az alap diszkrimináció, mind pedig az ahhoz kapcsolódó megtorlás ellen kereshet jogorvoslatot. A bíróság, illetve hatóság sok esetben két jogsértést vizsgál: az alap diszkriminációval összefüggő kérelmet, valamint az emiatt bekövetkező megtorlást. A kérelmezőt tájékoztatni szükséges arról, hogy a bíróság, illetve hatóság az alap diszkrimináció tekintetében csupán abban az esetben jár el, ha ő erre kifejezett kérelmet terjeszt elő. A megtorlás “képlete”: ok diszkriminációs panasz, eljárás, abban közreműködés

+ +

okozat jogsérelem, jogsérelem veszélye

= =

eredmény megtorlás

Nem szükséges, hogy az alap diszkriminációs panasz, eljárás alapos vagy “eredményes” legyen, tehát megállapításra kerüljön az alapesetben a diszkrimináció. Abban az esetben is megállapítható a megtorlás, ha a panasz alaptalannak bizonyult, az eljárás még nem zárult le, vagy elutasították a kérelmet stb. A megtorlás megállapításához tehát csak az szükséges, hogy a vitatott magatartás a diszkriminációs panasszal, eljárással összefüggésben okozzon jogsérelmet, arra irányuljon vagy azzal fenyegessen. Ennek azonban - az eset összes körülményének mérlegelése alapján - korlátja lehet a kérelmező folyamatos, illetve rendszeresen ismétlődő, rosszhiszemű, az eljárás alá vont jogos érdekeit csorbító eljárása. A Legfelsőbb Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint a közalkalmazott jogviszonyának felmentéssel történő megszüntetését megalapozza a munkatársaival való sorozatos együttműködési kötelezettséget sértő magatartása. A tiltott magatartásnak (megtorlás) olyan természetes vagy jogi személy ellen kell irányulnia, aki az egyenlő bánásmód követelménye miatt lép fel, illetve az ilyen eljárásban közreműködik. A megtorlás alapjául szolgáló fellépés alábbi formáit nevesíti a törvény: - kifogás emelése: ami panasz, bejelentés vagy észrevétel formájában, akár írásban, akár szóban megtörténhet. Például egy munkavállaló a saját, vagy hátrányos megkülönböztetésnek, zaklatásnak kitett kollegája érdekében szót emel a munkáltatónál. „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

93

- eljárás indítása: az érintett személy valamilyen fórum (pl. EBH, bíróság, fegyelmi eljárás) előtt érvényesíti jogait. Például a zaklatott munkavállaló bejelentése alapján fegyelmi eljárás indul, vagy az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordul. - közreműködés az eljárásban: azt védi az Ebktv., aki az egyenlő bánásmód követelményének megsértése miatt indult eljárásban képviselőként, tanúként, illetve bármilyen más minőségben közreműködött. Az Ebktv. azt kívánja meg a megtorlás megállapításához, hogy a jogsértő magatartása az egyenlő bánásmód követelményének megsértése miatti kifogással, eljárással, eljárásban való közreműködéssel összefüggésben okozzon jogsérelmet az érintett személynek. Ugyanakkor az is elegendő, ha a jogsértő magatartása nem okoz ugyan jogsérelmet, de arra irányul, vagy azzal fenyeget. A jogsérelem hiánya ezekben az esetekben nem zárja ki a megtorlás megállapítását. Például az eljárásban közreműködő tanú, képviselő számára e miatt a munkáltató kilátásba helyez a foglalkoztatásával összefüggő valamilyen hátrányt (juttatások csökkentése, továbbtanulási lehetőségből kizárása, stb.) A jogsérelem fogalmát szélesen kell értelmezni, mivel abban az esetben is megállapítható a megtorlás, ha az eljárás alá vont magatartása nem sértett tételes ágazati jogszabályt. Jogsérelemnek minősül minden olyan magatartás, intézkedés, feltétel, utasítás, mulasztás, vagy gyakorlat, amely sérti az emberi méltóságot, önkényes, illetve rosszhiszemű. A megtorlás jogintézményének ugyanis az a célja, hogy megvédje a diszkrimináció miatt fellépő személyeket az ezzel kapcsolatos mindennemű hátrányos következménytől, retorziótól, amely megvalósulhat az emberi méltóságot sértő, megalázó bánásmóddal. Jogsérelemnek minősülhet például a zaklatás. A joggal való visszaélés (Ptk. 5. §), valamint a rendeltetésellenes joggyakorlás (Mt. 4. §) is eredményezhet retorziót. A Legfelsőbb Bíróság MK. 95. állásfoglalása szerint “az Mt. 4. §-a egyebek között kimondja, hogy a törvényben megállapított jogokat és kötelezettségeket rendeltetésüknek megfelelően kell gyakorolni és teljesíteni. Ez a rendelkezés azt jelenti, hogy a Munka Törvénykönyvén alapuló jogot nem lehet olyan célból gyakorolni, amely ellentétbe kerül a jog által szolgálni hivatott céllal. Az egyébként fennálló munkáltatói felmondási jog gyakorlása is jogellenessé válik abban az esetben, ha bizonyítottan rendeltetésével össze nem férő célból, esetleg ártási szándékkal, bosszúból, zaklatásszerűen gyakorolták, illetve ilyen eredményre vezet. Ezért ilyen esetben a munkáltatói felmondás jogellenességét a bíróság az Mt. 100. §-ának (1) bekezdése értelmében megállapítja. A munkáltató felmondási jogával való visszaélés abban az esetben is megállapítható, amikor a munkavállaló a munkáltatóval, illetve a munkaviszonnyal összefüggésben - a jogszabályok keretei között - véleményét nyilvánította, s a körülmények arra mutatnak, hogy a vele közölt egyébként szabályszerű - munkáltatói felmondás ezzel összefügg. Ha tehát a bíróság ilyen esetben megalapozott meggyőződést szerzett arról, hogy a munkáltató a „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

94

felmondást a munkavállalónak a véleménynyilvánítási szabadsága körében tett észrevétele vagy megjegyzése miatt, annak mintegy következményeként közölte, a felmondás jogellenességét a fentiek értelmében meg kell állapítania. A munkáltató ugyanis nem azért élhet felmondással, hogy ennek révén elfojtsa a munkavállalók jogos véleménynyilvánítását.” A Legfelsőbb Bíróság másik ítélete szerint rendeltetésellenes joggyakorlásnak minősül, ha a munkáltató egyébként jogszerű intézkedésével kapcsolatban megállapítható, hogy annak célja a munkavállaló üzemi tanácsi tisztségével kapcsolatban tanúsított jogszerű magatartása megtorlása. Jogsérelemnek minősülhet továbbá a foglalkoztatási jogviszonyban a diszkriminációs panasz, eljárás miatt indított fegyelmi eljárás, valamint az emiatt elrendelt átirányítás. Az átirányítás (Mt. 83/A. §) elrendelése nem sért jogszabályt, mégis jogsérelmet okoz a munkavállalónak, ha önkényes vagy indokolatlan. A jogsérelem jelenthet károkozást, bércsökkentést, rosszabb munkakörülményeket, szociális juttatásból, közmunkából, közszolgáltatásból való kizárást, más esetekben gyakorolt diszkrecionális jog megtagadását stb. Az EBH által vizsgált ügyben a panaszos szerint munkáltatója azzal, hogy a „Cafeteria” nyilatkozat kitöltéséhez nyújtandó segítséget megtagadta tőle, illetve az egészségügyi hozzájárulás megfizetéséről szóló munkáltatói igazolást csupán polgármesteri közbenjárásra állította ki, a megtorlás törvényi tényállását valósította meg. Kérelmező szerint a fenti magatartások arra vezethetőek vissza, hogy 2006 októberében munkáltatójával szemben az EBH-nál eljárást kezdeményezett, mely végül egyezséggel zárult, valamint, hogy felesége - aki Kérelmezőhöz hasonlóan ugyanazon munkáltató alkalmazásában áll - szintén panasszal élt a hatóság előtt a munkáltatói jogok gyakorlójával szemben és ezzel egyidejűleg munkaügyi pert is kezdeményezett ellene. A hatóság szerint a felek között kialakult nézeteltérés mindkét fél számára megterhelő, egészségi problémákat okozó, súlyos konfliktussá alakult át. A leírtak azonban nem az egyenlő bánásmód követelményének a megsértése miatti megtorlásnak, sokkal inkább a felek között már évek óta fennálló rossz viszony eredményeinek tekinthetőek. A hatóság álláspontja szerint a Kérelmező által leírt események nem a hatóság előtt általa és felesége által munkáltatójukkal szemben diszkrimináció miatt kezdeményezett eljárásokra voltak visszavezethetőek. A Kérelmező által előzményként említett, korábbi hatósági eljárások megindításának és a Kérelmező jelenlegi panaszának alapjául egyaránt a felek közötti nézeteltérés szolgál, vagyis azonos azok kiváltó indoka; az okozatok azonban egymással nem, csak a kiváltó okkal állnak összefüggésben. A fenti értelmezés indokolatlanul leszűkíti a diszkrimináció miatti eljárás kezdeményezőjének védelmét. Általános tapasztalat, hogy az alapeljárás kezdeményezésekor több-kevesebb indulattal átszőtt konfliktus van a felek között, hiszen a panaszos rendszerint éppen azért vesz igénybe jogi eszközöket, mert azt nem tudja másként feloldani. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden későbbi „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

95

jogsérelmet kizárólag erre a nézetkülönbségre kellene visszavezetni. A megtorlás akkor valósul meg, ha a sérelemokozás vagy az azzal való fenyegetés összefüggésben áll az egyenlő bánásmód megsértése miatti korábbi fellépéssel. A törvényi definícióból azonban nem következik, hogy a sérelmezett magatartásnak csak ez lehet a kiváltó oka. A tényállás akkor is megvalósulhat, ha a megtorlásra irányuló szándékot további körülmények – pl. a felek közötti nézeteltérés - erősítik. Az Ebktv. helyes alkalmazása esetén akkor lehet elutasítani a megtorlás miatti kérelmet, ha az eljárás alá vont szerv, személy bizonyítja, hogy nem okozott jogsérelmet, illetve intézkedése nem volt összefüggésben a korábban vele szemben az egyenlő bánásmód megsértésére hivatkozással indított eljárással. Ebben az ügyben azonban ilyen bizonyítást nem folytattak le. Az EBH döntése azért is vitatható, mert lényegében azt tekintette kimentési oknak, hogy a közreműködésével létrejött egyezséget nem tartják be a felek. Egy másik EBH előtti ügyben a kérelmező azt állította, hogy munkáltatója, egy általános iskola igazgatója megtorlást alkalmazott vele szemben. A kérelmező szerint az őt ért sérelmek arra vezethetők vissza, hogy férje – aki szintén ebben az oktatási intézményben tanít – korábban az EBH-hoz fordult az iskolával szemben. Ez az eljárás megszűnt, miután a felek megállapodásra jutottak. A panaszos férje ekkor visszavonta ugyan a kérelmét, ám a konfliktus megmaradt. Az EBH eljárását végül azért kérte, mert munkáltatója – az intézményt fenntartó képviselő-testület létszámleépítést elrendelő határozatára hivatkozva – elbocsátotta őt állásából. A kérelmező a felmondást a férje és az igazgató közötti nézeteltérésen túl azzal is összefüggésbe hozta, hogy eltérő szakmai véleményt képviselt, mint munkáltatója. Véleménye szerint az egyenlő bánásmód sérelmét bizonyítja, hogy a tanári karban egyedül neki volt drámapedagógia oktatására jogosító szakképesítése, mégis őt bocsátották el . Az EBH szerint az eltérő, más vélemény akkor minősül védett tulajdonságnak, ha a munka koncepcionális elemét vagy az egyenlő bánásmód követelményét érintő kérdésben áll fenn. Megállapítása szerint ebben az ügyben nem lehetett bizonyítani, hogy ilyen jellegű lett volna a véleménykülönbség a felek között. Az eljárás során ugyanakkor a munkáltató nem adta ésszerű indokát annak, hogy miért a magyar, orosz, népművelés és drámapedagógus tanár kérelmezőt bocsátotta el, miközben a felső tagozaton több tanár szakirányú végzettség nélkül tanított. Nem tudta tehát bizonyítani, hogy nem a közte és a kérelmező férje közötti nézeteltérés volt az elbocsátás oka. Az EBH ezért megállapította, hogy a munkáltató megsértette az egyenlő bánásmód követelményét, és egyéb helyzete miatt közvetlen hátrányos megkülönböztetést alkalmazott a kérelmezővel szemben közalkalmazotti jogviszonyának megszüntetésekor. Ebben az ügyben megállapítást nyert tehát, hogy a kérelmező egyenlő bánásmódhoz való joga a férjét érintő munkahelyi konfliktus következtében sérült. Az EBH azonban ezt a magatartást nem minősíthette „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

96

megtorlásnak, mert a panaszos nem maga kezdeményezte a diszkrimináció miatti korábbi eljárást, és tanúként sem működött közre abban. A hatályos szabályozás alapján tehát a nyilvánvalóan megtorlásként alkalmazott elbocsátás jogi értelemben nem volt e tényállás körébe sorolható. A fenti jogeset azt példázza, hogy a „megtorlással” sújtott hozzátartozó nem feltétlenül rendelkezik olyan védett tulajdonsággal, amely önmagában is alapot adhat a közvetlen hátrányos megkülönböztetés megállapítására. Az EBH ezért arra kényszerül, hogy az egyenlő bánásmód érvényesülése érdekében fellépő személlyel való hozzátartozói kapcsolatot tekintse védett tulajdonságnak. Az Ebktv. munkavégzésre irányuló jogviszonyokra kiterjedő hatálya Az Ebktv. hatálybalépését megelőzően az Mt. tartalmazott részletes rendelkezéseket a hátrányos megkülönböztetés tilalmáról. Az egységes antidiszkriminációs törvénynek azonban éppen az volt az egyik alapvető célja és indoka, hogy az ágazati rendelkezések helyett egységes fogalmi szabályozási rendszert adjon. Ezért az Ebktv. hatályba lépését követően az Mt. csak utalást tartalmaz az Ebktv.-re55, a részletes szabályokat ez utóbbi tartalmazza. Az Ebktv. 5. § d) pontja ezt azzal bővíti ki, hogy az egyenlő bánásmód követelményét nem pusztán az Mt. hatálya alá tartozó munkajogviszony, hanem általában a foglalkoztatási jogviszonyok56, valamint a munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyok57 tekintetében is alkalmazni kell. Az Ebktv. ebben a tekintetben nem tesz különbséget a különféle jogviszonyok között, ezért az egyenlő bánásmód követelményét nem pusztán az Mt. hatálya alá tartozó munkajogviszony, hanem általában a foglalkoztatási jogviszonyok, valamint a munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyok tekintetében is alkalmazni kell. Az Ebktv. 5. § d) pontja szerint az egyenlő bánásmód követelményét az adott jogviszony tekintetében köteles megtartani a munkáltató a foglalkoztatási jogviszony, az utasításadásra jogosult személy a munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony, illetve az ezekkel közvetlenül összefüggő jogviszonyok tekintetében. A 3. § a) pontja alapján foglalkoztatási jogviszonynak minősül: a munkaviszony, a közszolgálati jogviszony, a

55

Lásd az Mt. 5. § (1) bekezdését. Az Ebktv. 3. § a) pontjában szereplő értelmező rendelkezés szerint a munkaviszonyon kívül foglalkoztatási jogviszonynak minősülnek a következők: közszolgálati jogviszony, bírósági szolgálati viszony, igazságügyi alkalmazottak szolgálati jogviszonya, ügyészségi szolgálati viszony, hivatásos és szerződéses szolgálati jogviszony, hivatásos nevelői jogviszony. 57 Az Ebktv. 3. § b) pontjában szereplő értelmező rendelkezés szerint munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonynak minősülnek a következők: a bedolgozói jogviszony, a munkavégzésre irányuló vállalkozási és megbízási szerződés alapján létrejött jogviszony, a szakcsoporti tagsági jogviszony, valamint a szövetkezeti tagsági viszonynak, továbbá a személyes közreműködéssel járó gazdasági és polgári jogi társasági tevékenységnek a munkavégzésre irányuló elemei. „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450 56

97

közalkalmazotti jogviszony, a bírósági szolgálati viszony, az igazságügyi alkalmazottak szolgálati jogviszonya, az ügyészségi szolgálati jogviszony, a hivatásos és szerződéses szolgálati jogviszony, a hivatásos nevelőszülői jogviszony. A 3. § b) pontja szerint munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonynak minősül: a bedolgozói munkaviszony, a munkavégzésre irányuló vállalkozási és megbízási szerződés alapján létrejött jogviszony, a szakcsoporti tagsági viszony, valamint a szövetkezeti tagsági viszonynak, továbbá a személyes közreműködéssel járó gazdasági és polgári jogi társasági tevékenységnek a munkavégzésre irányuló elemei. Ha már meghatároztuk azokat a jogviszonyokat, amelyekre az Ebktv.-t alkalmazni kell, azt is meg kell vizsgálnunk, hogy a munkavégzéssel összefüggésben mely kérdésekre terjed ki az egyenlő bánásmód követelménye. Az Ebktv. 21. §-a nyílt taxációt alkalmazva felsorolja azokat a kérdéseket, amelyek tekintetében az egyenlő bánásmód követelményének sérelmét jelenti különösen, ha a munkáltató a munkavállalóval szemben közvetlen vagy közvetett hátrányos megkülönböztetést alkalmaz: a) a munkához való hozzájutásban, különösen nyilvános álláshirdetésben, a munkára való felvételben, az alkalmazási feltételekben; b) a foglalkoztatási jogviszony vagy a munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony létesítését megelőző, azt elősegítő eljárással összefüggő rendelkezésben; c) a foglalkoztatási jogviszony vagy a munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony létesítésében és megszüntetésében; d) a munkavégzést megelőzően vagy annak folyamán végzett képzéssel kapcsolatosan; e) a munkafeltételek megállapításában és biztosításában; f) a foglalkoztatási jogviszony vagy a munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony alapján járó juttatások, így különösen a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény 142/A. § (3) bekezdésében meghatározott munkabér megállapításában és biztosításában; g) a tagsággal vagy részvétellel kapcsolatban a munkavállalók szervezeteiben; h) az előmeneteli rendszerben; i) a kártérítési, valamint a fegyelmi felelősség érvényesítése során. A nyitott felsorolásból eredően a jogviszonnyal összefüggő bármely más kérdésre is kiterjedhet az Ebktv. hatálya. A jogalkotó célja mindössze annyi volt, hogy felhívja a figyelmet a fenti, a diszkrimináció szempontjából érzékeny kérdésekre.


98

A fenti, látszólag egyszerűnek tűnő fogalmak azonban a gyakorlatban számos érdekes kérdést vetnek fel. Egy ilyen fogalommal foglalkozott a Pécsi Ítélőtábla ítélete58, amely szerint a munkáltató az egyenlő bánásmód követelményét a foglalkoztatási és ezzel közvetlenül összefüggő jogviszonyban köteles betartani, de a munkaviszony létesítésére vonatkozó megbeszélés szintjét el sem érő állás iránti érdeklődés nem tekinthető a foglalkoztatási jogviszonnyal közvetlenül összefüggő jogviszonynak. Az alperes ugyanis nem hirdetett meg állást, és a felperes és az alperes között nem folytak a munkavégzésre irányuló jogviszony létesítését előkészítő szintet elérő tárgyalások. Éppen ezért az ítélet szerint az Ebktv. rendelkezései az ilyen esetekben nem alkalmazhatóak.

Jogorvoslati rendszer Az egyenlő bánásmód követelményének megsértése miatti igények különösen személyiségi jogi per, munkaügyi per, az EBH eljárása, valamint fogyasztóvédelmi, munkaügyi vagy szabálysértési hatóságok eljárása során érvényesíthetőek59, továbbá az ombudsmanhoz is lehet fordulni. Változatlanul megmaradtak tehát a 2004 előtt antidiszkriminációs hatáskörrel rendelkező intézmények, de az intézményrendszer kiegészült egy antidiszkriminációs hatáskörrel rendelkező közigazgatási szervvel, az Egyenlő Bánásmód Hatósággal60. Az alábbiakban a bíróságok és az EBH szerepét mutatjuk be. A diszkriminációs hatáskörrel rendelkező munkaügyi, fogyasztóvédelmi és szabálysértési hatóságok szerepére nem térünk ki, mert szerepük elhanyagolható. A jogorvoslati rendszerrel szembeni közösségi jogi követelmények A 2000/43/EK irányelv jogalkotási kényszert eredményezett. A 13. cikk szerint ugyanis a tagállamok 2003 júliusáig kötelesek létrehozni egy vagy több olyan testületet, amelynek feladata a faji vagy etnikai hovatartozástól független egyenlő bánásmód elvének megvalósítása. Ennek a testületnek a hatásköre kiterjed arra, hogy: – a sértettek, a civil szervezetek vagy más jogi személyek jogainak sérelme nélkül, függetlenül támogassa a hátrányos megkülönböztetés áldozatát, hogy az panaszát érvényesíthesse, – a diszkriminációval foglalkozó, független vizsgálatokat végezzen,

58

BDT 2008/1778. Lásd: Ebktv. 12. §. 60 Az EBH-ról és eljárásának részletes szabályairól szóló szabályokat a 362/2004. (XII. 26.) Kormányrendelet tartalmazza. „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450 59

99

– független jelentéseket hozzon nyilvánosságra, és diszkriminációs eseteket érintő kérdésekkel kapcsolatban.

ajánlásokat

tegyen

a

Az Európai Bizottság 2002-ben a tapasztalatok alapján azt ajánlotta, hogy az intézmény: – működésének alapja lehetőleg törvény legyen, amelyben pontosan meghatározzák feladatkörét, – anyagi függetlenségét biztosítani kell, ezért működéséhez az éves költségvetésben kell megfelelő fedezetet biztosítani, – jogkörét úgy kell meghatározni, hogy a munkája során megszerzett szaktudást megjeleníthesse és érvényesíthesse a jogalkotási folyamatban, – hatásköre valamennyi jogaiban sértett társadalmi csoportra kiterjedjen, mivel ez garantálja leginkább a jogrendszer koherenciáját és valamennyi jog érvényesülését, – ingyenes segítséget nyújtson, – rendszeresen folytasson kutatásokat és felméréseket a hátrányos megkülönböztetéssel kapcsolatos valódi állapotokról és problémákról. Az Egyenlő Bánásmód Hatóság helye az állami szervezetrendszerben Az Ebktv. által létrehozott hatóság függetlensége aggályos, mivel az a kormány irányítása alatt működik, és felügyeletét a Kormány kijelölt tagja látja el. Ezt érezhette a jogalkotó is, ezért deklarálta: „a hatóság az e törvényben meghatározott feladatkörében nem utasítható”. Kérdéses persze, hogy ez a deklaratív rendelkezés mennyire tudja garantálni a hatóság működésének függetlenségét, illetve „védelmét” az aktuális kormányzat esetleges befolyásától. A szakmai függetlenséget igyekezett a jogalkotó erősíteni azzal is, hogy a hatóság munkáját tanácsadó testület segíti, amely az emberi jogok védelme és az egyenlő bánásmód követelményének érvényesítése területén kiemelkedő tapasztalatokkal rendelkező tagokból áll. Ennél a rendelkezésnél is kételyeket ébreszthet azonban az, hogy a testület tagjait a miniszterelnök kéri fel. Ráadásul az Ebktv. nem árul el többet a tanácsadó testület szerepéről, így annak részletei majd a hatóság tevékenységéről szóló külön jogszabályból ismerhető majd meg. A Tanácsadó Testület segíti, amely állásfoglalásokat tesz közzé az EBH honlapján (www.egyenlobanasmod.hu) a joggyakorlatot érintő kérdésekről (pl. bizonyítás, egyenlő bér elve). A függetlenség mellett a másik alapvető kérdés a hatóság hatásköre. Az Ebktv. által felsorolt 10 hatásköri szabály közül kiemelkedik az a) pont, amely szerint: „kérelem alapján, illetve az e törvényben meghatározott esetekben hivatalból


100

vizsgálatot folytat annak megállapítására, hogy megsértették-e az egyenlő bánásmód követelményét, a vizsgálat alapján határozatot hoz”. Bár a hatóság egyes kötelezettekkel szemben61 hivatalból is indíthat eljárást, amely jogával csak elvétve él. A hatóság néhány esetben segítette egyezség megkötését, amelynek megtartását ellenőrzi. A hatóság határozata ellen közigazgatási eljárás keretében fellebbezésnek nincs helye, és azt felügyeleti jogkörben megváltoztatni vagy megsemmisíteni nem lehet. A határozat ellen a közigazgatási határozatokra vonatkozó általános szabályok szerint bírósági felülvizsgálatnak van helye kizárólag a Fővárosi Bíróságon.62 A hatóság eljárása mellett megmarad a fogyasztóvédelmi és a munkaügyi felügyelőség antidiszkriminációs hatásköre, és az ügyfél fórumválasztási joga érvényesül. A hatóság további kilenc – bár a vizsgálati és szankcionálási jognál lényegesen kisebb jelentőségű – hatáskört is kapott: – a közérdekű igényérvényesítés joga alapján pert indít a jogaikban sértett személyek és csoportok jogainak védelmében; – véleményezi az egyenlő bánásmódot érintő jogszabályok tervezeteit; – javaslatot tesz az egyenlő bánásmódot érintő kormányzati döntésekre, jogi szabályozásra; – rendszeresen tájékoztatja a közvéleményt és a Kormányt az egyenlő bánásmód érvényesülésével kapcsolatos helyzetről; – feladatainak ellátása során együttműködik a társadalmi és érdek-képviseleti szervezetekkel, valamint az érintett állami szervekkel; – az érintettek számára folyamatos tájékoztatást ad és segítséget nyújt az egyenlő bánásmód megsértése elleni fellépéshez; – közreműködik az egyenlő bánásmód követelményével kapcsolatban nemzetközi szervezetek, így különösen az Európa Tanács számára készülő kormányzati jelentések elkészítésében; – közreműködik az Európai Unió Bizottsága számára az egyenlő bánásmódra vonatkozó irányelvek harmonizációjáról szóló jelentések elkészítésében; – évente jelentést készít a Kormánynak a hatóság tevékenységéről és e törvény alkalmazása során szerzett tapasztalatairól. A törvény előkészítése során született kompromisszum eredményeként az Ebktv. csupán a hatóság működésének legalapvetőbb szabályait tartalmazza, amelyek

61

Hivatalból kizárólag a magyar állammal, a helyi és kisebbségi önkormányzatokkal és szerveikkel, a hatósági jogkört gyakorló szervezetekkel, valamint a fegyveres erőkkel és a rendvédelmi szervekkel szemben indítható eljárás (Ebktv. 15. § (5) bek.). 62 Lásd: Ebktv. 17. §. „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

101

2005. január elsején léptek hatályba. A hatóság működésének részletes szabályait a 362/2004. (XII.26.) Korm. rendelet tartalmazza. Az EBH eljárása és szankciói Az EBH a jogkeresők kedvelt jogorvoslati fóruma, mert gyors63 és egyszerűen megírható panasz alapján folytatja le az eljárást. Az EBH ugyan hivatalból állapítja meg a tényállást, és köteles a tényállást tisztázni, a bizonyítékok beszerzése során azonban az ügyfeleknek kötelezettsége az EBH-val együttműködve lehetővé tenni, hogy az eleget tudjon tenni tényállás tisztázási kötelezettségének. Az ügyfelekkel való együttműködés körében lényeges, hogy noha az EBH-t nem kötik az ügyfelek bizonyítási indítványai, az ügy szempontjából fontos valamennyi körülményt csak akkor tudja figyelembe venni, ha azokat az ügyfelek elé tárják. Az ügyfelek együttműködési kötelezettsége megsértésének következményeit az egyes bizonyítékok esetében a Ket. meghatározza. Így pl. amennyiben az ügyfél felhívásra nem nyilatkozik, akkor az EBH az 51. § (1) bekezdése értelmében a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján dönthet. A bizonyítékok értékelése során figyelemmel kell lenni a Legfelsőbb Bíróság irányadó esetjogára (BH. 2004. 255 és Mfv.I.10.642/2004/3. sz. végzés). Az utóbbi döntés értelmében a „sajátos bizonyítási szabályok megfelelő érvényesüléséhez, a nem egyszer egymásnak ellentmondó nyilatkozatok és bizonyítékok miatt különös jelentősége van az összes bizonyíték egyenkénti és egymással összevetett összességében elbírálásának az okszerűség, az életszerűség és a logika szempontjai figyelembevételével, és nem mellőzhető ennek során a közvetett bizonyítékok számbavétele sem.” Ha a hatóság megállapítja az egyenlő bánásmódra vonatkozó rendelkezések megsértését, akkor – a Ptk. személyiségi jogvédelmi szankciórendszeréhez hasonló – alábbi szankciókat alkalmazhatja: a) elrendelheti a jogsértő állapot megszüntetését, b) megtilthatja a jogsértő magatartás további folytatását, c) a jogsértést megállapító határozatát nyilvánosságra hozhatja, d) bírságot szabhat ki, e) külön törvényben meghatározott jogkövetkezményt alkalmazhat.

63

Az EBH a határozatot a kérelem előterjesztésétől számított 75 napon belül hozza (362/2004. (XII. 6.) Korm. rendelet 7. § (1) bek.). „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

102

Ezeket az együttesen is alkalmazható jogkövetkezményeket az eset összes körülményeire – így különösen a sérelmet szenvedettek körére, a sérelem következményeire, a jogsértő állapot időtartamára, a jogsértő magatartás ismételt tanúsítására és a jogsértő teljesítőképességére – tekintettel kell meghatározni. Az igazi újdonságot jelentő bírság összege ötvenezer forinttól hatmillió forintig terjedhet. 2006-ban a lehetséges szankciók közül 13 esetben tiltották meg a további jogsértést, 8 esetben hozták nyilvánosságra a határozatot, 5 esetben szabtak ki bírságot, és 4 esetben rendelték el a jogsértő állapot megszüntetését.64 Az EBH pénzbírsággal kapcsolatos gyakorlata Az EBH szankciói közül az igazi újdonság a pénzbírság és a határozat nyilvánosságra hozatala, amelyekkel csak az ügyek egy részénél éltek. A bírság összege ötvenezer forinttól hatmillió forintig terjedhet, amelyet a határozat kézhezvételétől számított 30 napon belül a Szociális és Munkaügyi Minisztérium számlájára kell utalni. Nézzünk néhány példát a pénzbírság kiszabásának gyakorlatára: - Egy zaklatással kapcsolatos ügyben65 a cselekmény súlya és folyamatossága miatt – a jogsértő magatartás folytatásától való eltiltáson túl - helye lehetett volna pénzbírságnak is, amelytől az érintett iskola oktatási feladatait szem előtt tartva eltekintettek. - A hatóság csak eltiltotta a munkáltatót a jogsértő magatartás további folytatásától, amikor a munkavállalót a próbaidő elteltét követően azért nem alkalmazták tovább, mert sérelmezte közvetlen főnöke durva, megalázó, önkényes viselkedését. A szankció megállapításánál figyelembe vették, hogy az eljárás alá vont, amint tudomást szerzett az esetről, haladéktalanul megtette az ilyen esetben elvárható munkáltatói intézkedést, és az általa képviselt álláspont egybeesik az általánosan elfogadott társadalmi és munkahelyi, erkölcsi, viselkedési normákkal.66 - Egy faji diszkriminációs ügyben a 600.000 forintos bírságot az eljárás alá vont cég vagyoni viszonyai mellett a sérelmet szenvedett kérelmezők nagyobb számára figyelemmel állapították meg.67

64

Az EBH által készített statisztika, Budapest, 2006 december.

65

Egyenlő Bánásmód Hatóság 22/2006. számú határozata.

66

Egyenlő Bánásmód Hatóság 69/2006. számú határozata.

67

Egyenlő Bánásmód Hatóság 314/2006. számú határozata. „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

103

- A jogsértés súlyára tekintettel állapítottak meg 600.000 forint bírságot, amikor a munkáltató a kérelmezőt terhessége miatt nem részesítette jutalomban.68 - A hatóság 800.000 forint bírságot szabott ki egy gazdasági társaságra, mert egy jelentkező fogyatékossága miatt mondta le a korábban megbeszélt állásinterjút. A szankciók visszatartó hatásának eléréséhez - a jogsértő magatartás folytatásától való eltiltáson túl - szükségesnek ítélték a pénzbírság kiszabását, valamint a határozat nyilvánosságra hozatalát is. Mivel az eljárás alá vont a Hatóság felhívására nem adott információt anyagi helyzetéről, a bírság összege a jogsértés súlyára, valamint eljárás alá vont tevékenységi köre és cégformája alapján feltételezett teljesítőképességére tekintettel került megállapításra.69 - Egymillió forintos bírságot szabtak ki arra a munkáltatóra, aki a kérelmező órabérét a vele azonos munkakörben dolgozó és egyenlő értékű munkát végző férfi dolgozókhoz képest alacsonyabb összegben állapította meg. A bírság összegét az eljárás alá vont cég jövedelmi, vagyoni viszonyainak figyelembe vételével állapították meg.70 - Másfél millió forintos bírsággal sújtottak egy minisztériumot, mert a Hatóság korábbi elmarasztaló határozatát követően ismételten jogsértő magatartás tanúsított, illetve jogsértő gyakorlatát a továbbiakban is folytatta. Ez abban állt, hogy azoknak a nőknek visszavonta a vezetői megbízását, akik gyermeket szültek és ezt követően gyes-t vettek igénybe71. - Hárommillió forintos bírságot szabtak ki arra a munkáltatóra, amelynél a létszámleépítéskor elbocsátott 9 személy közül 7 fő roma származású volt és minden roma munkavállalót elbocsátott. A Hatóság célja az volt, hogy a szankciók arányban álljanak a jogsértéssel, ugyanakkor a jövőre nézve visszatartó erejük legyen. A szankció megállapításánál a Hatóság figyelembe vette, hogy az eljárás alá vont nem, illetve nem megfelelően szolgáltatta a kért adatokat. A hatósági eljárás alatt egy másik ügyben szintén elmarasztaló döntést hozott ugyanezen cég ellen, mivel egy másik település egészségügyi intézményében takarítói tevékenységet ellátó telephelyén 3 ott dolgozó takarítónőt hátrányosan megkülönböztetett roma származásuk miatt. A bírság összegét a Hatóság az eljárás alá vont cég jövedelmi, vagyoni viszonyaira -, a becsatolt vagyonmérleg adatainak figyelembe vétele mellett - valamint a sérelmet szenvedett kérelmezők nagyobb számára figyelemmel állapította meg72.

68

Egyenlő Bánásmód Hatóság 445/2006. számú határozata. Egyenlő Bánásmód Hatóság 295/2006. számú határozata. 70 Egyenlő Bánásmód Hatóság 242/2006. számú határozata. 71 Egyenlő Bánásmód Hatóság 142/2007. számú határozata. 72 Egyenlő Bánásmód Hatóság 516/2007. számú határozata. 69


104

Az EBH nyilvánosságra hozatallal kapcsolatos gyakorlata A bírsághoz képest nagyobb szerepet kapott a jogsértést megállapító határozat nyilvánosságra hozatala. Az Ebktv. nem határozza meg ennek időtartamát, ezért lehetséges volna akár 5 évre is nyilvánosságra hozni a határozatot. Korábban azt volt az EBH gyakorlata, hogy általában 30 napra, de maximálisan 60 napra feltette a határozatát a honlapjára, amely a 30 nap elteltével soha többé nem volt elérhető. A honlap mellett esetleg kötelezték a jogsértőt a közzétételre, például egy polgármesteri hivatalt a hirdetőtábláján történő nyilvánosságra hozatalra is.73 A nyilvánosságra hozatalnak csak akkor van visszatartó hatása, ha a határozatot hosszabb időre és a lehető legszélesebb körben hozzák nyilvánosságra. Éppen ezért az EBH gyakorlata 2007 óta megváltozott, hiszen a nyilvánosságra hozatal időtartama ma már általában 30 napnál hosszabb idő, a jogsértés körülményeitől függően 60, 90 nap vagy hat hónap, és valamennyi eddig nyilvánosságra hozott határozat elérhető az EBH honlapjának archívumában. Ezen kívül általánossá vált az EBH honlapja mellett más közzétételi lehetőségek alkalmazása, például a jogsértő honlapján74, vagy más honlapon történő közzétételre kötelezés is. Például az X.Y. kórház takarítását ellátó cég hátrányosan megkülönböztette saját roma származású alkalmazottait, ezért a kórház honlapján is nyilvánosságra hozták a határozatot.75 Fentebb említettük, hogy ma már a korábban nyilvánosságra hozott határozatok is elérhetőek az EBH honlapján. Ez már csak azért is rendkívül lényeges, mert az EBH határozatai csak akkor nyilvánosak, ha a határozat elrendeli a nyilvánosságra hozatalt. A határozatokat ugyan anonimizálva nyilvánosságra lehetne hozni, de erre eddig sajnos nem került sor. Így viszont az EBH gyakorlata csak a határozatok rövid, általában fél oldalas „zanzájából” ismerhető meg, ami érthető módon kevés segítséget nyújt a jogkeresőknek. Nézzünk néhány példát a nyilvánosságra az EBH hozatallal kapcsolatos gyakorlatára: - Érdekes a hatóságnak az a határozata, amely szerint a nyilvánosságra hozatal a már elkövetett jogsértések esetében segíti a diszkrimináció áldozatait annak felismerésében, hogy velük szemben hátrányos megkülönböztetés történt, és felhívja a figyelmet a hatósági út igénybe vételére.76

73

Egyenlő Bánásmód Hatóság 25/2006. számú határozata. Egyenlő Bánásmód Hatóság 866/2007. számú határozata. 75 Egyenlő Bánásmód Hatóság 516/2007. számú határozata. 76 Egyenlő Bánásmód Hatóság 58/2006. számú határozata. 74


105

- Egy másik határozatban a nyilvánosságra hozatal indoka az volt, hogy a diákok alárendeltsége kiszolgáltatottságukat eredményezte, ezért a megelőzéshez és visszatartó hatáshoz fűződő célok más oktatási intézmények vonatkozásában csak a határozat nyilvános közzétételével érhetők el.77 Közbeszerzésből kizárás és rendezett munkaügyi kapcsolatok További szankciót jelent a közbeszerzési eljárásokból történő kizárás. Nem lehet közbeszerzési eljárásban ajánlattevő vagy alvállalkozó, aki: - a foglalkoztatásra irányuló jogviszony létesítésével, a foglalkoztatásra irányuló bejelentési kötelezettség elmulasztásával és a külföldiek foglalkoztatásával összefüggő kötelezettségek teljesítésével kapcsolatban - öt évnél nem régebben meghozott - jogerős közigazgatási, illetőleg bírósági határozatban megállapított és munkaügyi bírsággal vagy befizetésre kötelezéssel sújtott jogszabálysértést követett el78. Ezt a kizáró okot kizárólag a 2005. augusztus 4-ét követően elkövetett és munkaügyi bírsággal vagy befizetésre kötelezéssel sújtott jogszabálysértések kapcsán kell alkalmazni. - a közbeszerzési eljárás előtti két éven belül az Ebktv.-be ütköző, jogerős közigazgatási, illetve bírósági határozatban megállapított és bírsággal sújtott magatartást tanúsított.79 Ebben az esetben tehát nem csak foglalkoztatási diszkriminációról van szó, hanem az egyenlő bánásmód követelményének bármilyen megsértéséről. Ez a rendelkezés 2007. január 1-jétől lépett hatályba, és csak a 2007. január elseje után elkövetett és bírsággal sújtott magatartások kapcsán kell e kizáró okot alkalmazni. A fenti kizárással érintett munkáltatók listáját az EBH a honlapján tartja nyilván. az Egyenlő Bánásmód Hatóság az általa vezetett nyilvántartás adatai alapján - az egyenlő bánásmód követelményével összefüggésben - a foglalkoztatás területén öt, illetve két éven belül jogsértést elkövető, bírsággal sújtott munkáltatók nevét, székhelyét, adószámát, az elkövetett jogsértés megnevezését és az alkalmazott jogkövetkezményt, a határozat keltét és végrehajthatóvá válásának napját a honlapján történő közzététel útján nyilvánosságra hozza. A közbeszerzésből történő általános hatályú kizárás komoly jogkövetkezmény, amely rendkívül hátrányosan érintheti a gazdálkodó szervezeteket, különösen az olyan nagy gazdasági társaságokat, amelyek gyakorta vesznek részt közbeszerzési eljárásokban. Az ilyen szervezeteknek nem érdemes kockáztatniuk egy elmarasztaló határozatot, ezért célszerűbb lehet egyezség

77

Egyenlő Bánásmód Hatóság 25/2006. számú határozata. Lásd: 2003. évi CXXIX. törvény 60. § (1) bekezdés g) pontja. 79 Lásd: 2003. évi CXXIX. törvény 60. § (1) bekezdés i) pontja. „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450 78

106

megkötése a nem teljesen egyértelmű jogvitákban. Erre a lehetőségre az EBH szakemberei általában fel is hívják a figyelmet. Személyiségi jogi és munkaügyi per Az intézményrendszeren belül külön hangsúlyozni kell a polgári és a munkaügyi bíróságokat, mert kiemelkedő szerepük van a joggyakorlat kialakításában. Az antidiszkriminációs perek száma nőtt, de ugrásszerű növekedésről nem lehet beszélni.80 A lassú és költséges peres eljáráshoz komoly szaktudás szükséges, ezért túlnyomórészt jogvédő szervezetek vittek sikerre ilyen ügyeket81 és ritkaság az „egyéni” jogérvényesítés. A munkaügyi jogviták során alkalmazni lehet mind a Ptk. személyhez fűződő jogok védelmét biztosító, mind pedig az Mt. kifejezetten munkajogi szankcióit. A Ptk. 84. § (1) bekezdése szerint akit személyhez fűződő jogában megsértenek, az eset körülményeihez képest a következő polgári jogi igényeket támaszthatja: a) követelheti a jogsértés megtörténtének bírósági megállapítását; b) követelheti a jogsértés abbahagyását és a jogsértő eltiltását a további jogsértéstől; c) követelheti, hogy a jogsértő nyilatkozattal vagy más megfelelő módon adjon elégtételt, és hogy szükség esetén a jogsértő részéről vagy költségén az elégtételnek megfelelő nyilvánosságot biztosítsanak; d) követelheti a sérelmes helyzet megszüntetését, a jogsértést megelőző állapot helyreállítását a jogsértő részéről vagy költségén, továbbá a jogsértéssel előállott dolog megsemmisítését, illetőleg jogsértő mivoltától megfosztását; e) kártérítést követelhet a polgári jogi felelősség szabályai szerint. A polgári jogi szankciók mellett alkalmazni lehet az Mt. szabályait is, különösen a munkáltatói kártérítés, illetve a munkaviszony jogellenes megszüntetésének jogkövetkezményeit illetően. Mindezek alapján a peres eljárás előnye abban rejlik a közigazgatási eljárással szemben, hogy az egyént kompenzálja a jogsértésért, nem pedig az államnak fizetendő pénzbírságot szab ki. A bírósági jogorvoslat legfőbb előnye az EBH-val szemben a Ptk. szerinti vagyoni és nem vagyoni kártérítés lehetősége.

80

Lásd a Bírósági Határozatokban közzétett ítéleteket, valamint az interneten elérhető ítéleteket (http://antidiscrimination.etc-graz.at, www.birosag.hu). 81 Lásd például a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda gyakorlatát (www.neki.hu). „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

107

A nemvagyoni kártérítés mértéke A roma származású Cs. Gyula az alperesi cég ellen 2004-ben kezdeményezett eljárást, arra hivatkozással, hogy a cég képviselője három alkalommal is megtagadta a foglalkoztatását. Cs. Gyula rendelkezett a meghirdetett vagyonvédelmi állás betöltéséhez szükséges végzettséget és alkalmasságot igazoló valamennyi okirattal, roma származása miatt azonban a cég képviselője még azt sem engedte, hogy a felvételi tesztlapokat kitöltse. Később az alperes a munkaügyi felügyelőség által lefolyatatott vizsgálat során arra hivatkozott, hogy a megrendelők nem tartanak igényt cigány származású biztonsági őrökre. Az első fokon eljárt Pest Megyei Munkaügyi Bíróság megállapította: “önmagában az a körülmény, hogy az alperes a felperest a származása miatt nem alkalmazta, megalapozta a jogsértést. Az alperes azzal a magatartásával, hogy a felperest anélkül utasította el – kizárólag a származására tekintettel –, hogy vizsgálta volna a szakmai végzettségét és emberi alkalmasságát, a felperest megalázta, és elzárta a többi jelentkezővel azonos feltételek melletti alkalmazási lehetőségtől”.82 A bíróság ötszázezer forint nem vagyoni kártérítés megfizetésére kötelezte az alperest, mert “a felperes személyét ért hátrányos megkülönböztetés kompenzálására – mint az általános személyiségvédelem eszköze – a nem vagyoni kártérítés alkalmas”. A másodfokú ítélet83 szerint „a munkaügyi bíróság helyesen mérlegelte azt, hogy súlyos jogsértés, hogy az alperes a munkához való hozzájutástól zárta el a felperest. Ez alkalmas lehet arra, hogy a felperesben erősítse azt a feltevést, hogy a kisebbséghez tartozása gátolja a munkavállalásban és ezáltal megélhetése biztosításában. A munkaügyi bíróság a felperes személyével kapcsolatosan megvalósult hátrányokat a nem vagyoni kártérítés összegének meghatározásakor helyesen mérlegelte, ezért a megállapított 500.000 forint nem eltúlzott”. Egy másik perben egy kormányhatározat értelmében a MÁV Rt.-nél nagyarányú létszámleépítést hajtottak végre. Ennek eredményeként kerültek kiszervezésre az egyik Borsod megyei kisváros főpályamesteri szakaszának munkavállalói is. Az eljárás során a karbantartói létszámból valamennyi roma származású dolgozót kiszervezték. A kihelyezett roma munkavállalók legtöbbje évtizedes munkaviszonnyal és szakképzettséggel rendelkezett, míg állományban maradhatott olyan nem roma személy, aki szarvasmarha-tenyésztő, illetve bútorasztalos képesítéssel bírt, és mindössze kétéves munkaviszonnyal rendelkezett.

82 83

Pest Megyei Munkaügyi Bíróság 1.M.471/2004/3. sz. ítélete. Pest Megyei Bíróság 8.Mf.28.024/2004/3. sz. ítélete. „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

108

Az ítélet84 szerint a kiszervezés során közvetlen hátrányos megkülönböztetés valósult meg a roma származású munkavállalókkal szemben, ezért a MÁV Rt. fejenként félmillió forint nem vagyoni kártérítést köteles fizetni a két felperesnek. A bíróság érvelése szerint „önmagában az a körülmény, hogy a kiválasztásnál a származás döntött anélkül, hogy a szakmai végzettséget, emberi alkalmasságot figyelembe vették volna, a felpereseket megalázta, és elzárta attól a lehetőségtől, hogy a MÁV Rt. alkalmazottai legyenek. Minderre tekintettel további bizonyítás nélkül is megállapítható, hogy az alperes felpereseknek kárt okozott. Mivel az Mt. 5.§ (2) bekezdése szerint az egyenlő bánásmód követelménye megsértésének következményeit megfelelően orvosolni kell, mely jelen károkozás esetén – az Mt. 177.§ (2) bekezdésében foglaltak figyelembevételével – a felpereseket ért hátrányos megkülönböztetés kompenzálására, mint általános személyiségvédelmi eszközként a nem vagyoni kártérítés alkalmazását jelenti.” A kártérítés összegszerűségével kapcsolatban a bíróság értékelte azt a tényt, hogy “az alperes magatartása alkalmas lehet arra, hogy a felperesekben erősítse azt a feltevést, hogy a kisebbséghez való tartozás gátolja a munka nem roma származásúakhoz képesti egyenlő értékelését.” Kisebbségi ombudsman Az állampolgári jogok, illetve a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa is rendelkezik hatáskörrel az egyenlő bánásmód megsértésével kapcsolatban, de a diszkriminációs ügyekben a kezdetektől a kisebbségi biztos volt aktív. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló törvény85 szerint alkotmányos jogainak hatóság vagy közszolgáltatást végző szervezet általi megsértése miatt bárki az országgyűlési biztoshoz fordulhat, aki a panaszt kivizsgálja, és a visszásság orvoslására ajánlást tehet. Ez a rendelkezés irányadó a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosára is.86 A kisebbségi biztoshoz bárki fordulhat, akit valamely hatóság87, illetve közszolgáltatást végző szerv eljárása, ennek során hozott határozata (intézkedése), illetőleg a hatóság intézkedésének elmulasztása következtében alkotmányos jogaival összefüggésben sérelem ért, vagy ennek közvetlen veszélye áll fenn, feltéve, hogy a

84

Miskolci Munkaügyi Bíróság 6.M.16/2005/17. sz ítélete, amelyet a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság teljes körűen helybenhagyta 1.Mf.20.160/2006/4. sz. ítéletében. 85 Lásd: 1993. évi LIX. törvény 16. § (1) bek. 86 Lásd a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló 1993. évi LXXVII. törvény 20. § (2) bekezdését. 87 Az 1993. évi LIX. törvény 29. §-a határozza meg a hatóság fogalmát a törvény alkalmazása szempontjából. „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

109

rendelkezésre álló közigazgatási jogorvoslati lehetőségeket már kimerítette, illetve jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva. Az országgyűlési biztos az alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásság megszüntetése érdekében a törvényben megjelölt feltételek fennállása esetén hivatalból is eljárhat. Az ombudsman széles körű lehetőségekkel rendelkezik egy-egy vizsgálat lefolytatása során (iratbetekintés, helyszíni szemle, stb.), azonban ha jogsértő gyakorlatra is bukkan, szankcionálni azt nem áll módjában. Jogköre mindössze arra terjed ki, hogy a jogsértő állapot megszüntetésével kapcsolatban javaslatot fogalmazzon meg a jogsértő szerv, hivatal, illetve a jogalkotók felé. Az Ebktv. elfogadásával nem változott az kisebbségi ombudsman hatásköre, de azok az EBH-val részben átfedik egymást. A kisebbségi ombudsman jól kiegészíti a fenti intézmények munkáját, mert az Ebktv. represszív szankciórendszere nem minden esetben alkalmas a diszkriminatív magatartások elleni hatékony fellépésre, illetve nem biztosítja megfelelő módon a sérelmet szenvedett személy jogainak helyreállítását. A kisebbségi ombudsman és az EBH együttműködése eredményes volt olyan ügyekben, amikor az ombudsman ajánlásaival nem tudta elérni a diszkriminatív gyakorlat megszüntetését, ezért a Hatóság vizsgálatot indított, amelyben felhasználta az ombudsman megállapításait. Közérdekű igényérvényesítés Az európai jogrendszerekben általában ismeretlen, hazánkban is relatíve új jogintézmény, a közérdekű igényérvényesítés azt jelenti, hogy az egyenlő bánásmód követelményének megsértése – más szóval a törvényben meghatározott jogsértő magatartások – miatt személyiségi jogi pert, valamint munkaügyi pert indíthat az ügyész, a törvénnyel létrehozott hatóság, valamint a társadalmi és érdek-képviseleti szervezet. Akkor élhetnek a közérdekű igényérvényesítés jogával, ha az egyenlő bánásmód követelményének megsértése olyan tulajdonságon alapul, amely az egyes ember személyiségének lényegi vonása, és a jogsértés személyek pontosan meg nem határozható, nagyobb csoportját érinti. Az egyenlő bánásmód követelményének megsértése miatt indult más eljárásokban a társadalmi és érdek-képviseleti szervezet, valamint a hatóság a jogsérelmet szenvedett fél meghatalmazása alapján képviselőként járhat el. A közigazgatási eljárásban a társadalmi és érdek-képviseleti szervezetet megilletik az ügyfél jogai. A jogorvoslati rendszer kritikája Az Ebktv. és az antidiszkriminációs közigazgatási eljárás egyszerűsítését szolgálná a munkaügyi és a fogyasztóvédelmi hatóságok antidiszkriminációs hatáskörének megszüntetése, és ezzel párhuzamosan az EBH működési feltételeinek javítása. Felesleges a szakosodott hatóság mellett további hatósági jogorvoslat, mert nincs érzékelhető szerepük a diszkrimináció elleni fellépésben, és ágazati - hatósági „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

110

ellenőrzési - feladataiktól idegen az ellenérdekű ügyfelekkel zajló, emberi jogi ismereteket igénylő eljárások lefolytatása. Ezzel ki lehetne iktatni a párhuzamos hatósági eljárások összetett szabályait is. Itt csak néhány példát igyekeztünk felhozni, de a jogalkalmazás tapasztalatai alapján át kell tekinteni az egyszerűsítés további lehetőségeit. Az egyszerűsítés mellett az is segítené az Ebktv. hatékonyabb alkalmazását, ha a diszkriminációs eljárások szereplői több információval rendelkeznének a magyar antidiszkriminációs jog „rejtelmeiről”.88 Különösen igaz ez a bíróság és az EBH közötti fórumválasztás lehetőségére és párhuzamos eljárásuk szabályaira.89

Az antidiszkriminációs szabályozás hatása a magyar munkaerőpiacra A diszkrimináció nagy tömegeket érintő társadalmi és gazdasági probléma ma Magyarországon, amely kifejezetten olyan hátrányos helyzetű társadalmi csoportokat sújt, mint a romák, a fogyatékkal élők, a nők és az idős munkavállalók. Más Európai Uniós országokhoz hasonlóan a diszkrimináció az élet majd minden területét áthatja, és különösen tetten érhető a munkaerőpiacon, az oktatásban, az egészségügyi ellátásban, valamint a szolgáltatásokhoz való hozzáférésben. A legfontosabb diszkriminációs problémák a hátrányos helyzetű csoportok foglalkoztatásból való kirekesztése, az akadálymentesítés hiánya és a roma gyermekek oktatási szegregációja. A foglalkoztatási diszkrimináció okozza talán a legnagyobb problémát, mivel alapjaiban korlátozza valamennyi hátrányos helyzetű csoport társadalmi és gazdasági lehetőségeit. A foglalkoztatás terén megnyilvánuló diszkrimináció tehető nagyrészt felelőssé a romák, fogyatékossággal élők, nők, valamint fiatal és idősebb munkavállalók riasztóan alacsony foglalkoztatottságáért. Továbbá, ha van is hol dolgozniuk a fent említett csoportoknak, az általuk elérhető munka-jövedelmek, munkakörülmények és jogi biztonság lényegesen rosszabb az átlagnál. Kiszolgáltatottságuk miatt nagy a valószínűsége annak, hogy a hátrányos csoporthoz tartozó munkavállaló rosszul fizetett munkát végez bejelentés nélkül „feketén”, színlelt szerződéssel, kölcsönzött munkavállalóként, de a legjobb esetben is csak határozott idejű munkaszerződéssel. Az elbocsátásoknál is felülreprezentáltak az érintett csoportok, így a foglalkoztatás teljes „ciklusát” áthatják a diszkriminatív

88

Az erre vonatkozó tudás hiányát bizonyítja az EBH-hoz érkező alaptalan panaszok nagy száma. Részletesen lásd: Demeter, Judit: Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló törvény – az Egyenlő Bánásmód Hatóság által lefolytatott eljárások tükrében. Acta Humana 2006/1., 54-56. o. „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450 89

111

viselkedési minták, technikák. Az egye csoportokat hátrányait illetően lehetnek azonban különbségek, hiszen a romák és fogyatékossággal élők már a jogviszony létesítésénél fennakadnak a „szűrőn”, a nőket nagy tömegben érik hátrányok a munkafeltételeket, bérezést illetően, míg az idősebb munkavállalók nagy eséllyel veszítik el munkájukat. Ezeknek a csoportoknak a kilátástalan munkaerő-piaci helyzete nagy eséllyel nehéz társadalmi és gazdasági helyzetet eredményez (kisgyermekes anyák, idős és fiatal munkavállalók), vagy éppen szegregációhoz vezet az élet minden területén (romák). Következésképpen a romák, a fogyatékossággal élők, a kisgyermeket egyedül nevelő nők, az 50 év feletti munkavállalók döntő többsége a társadalom legszegényebb harmadába tartozik. Társadalmi kirekesztettségük viszont jelentősen csökkenti esélyeiket arra, hogy a munkaerőpiac aktív tagjai legyenek, és integrálásuk nehezen és csak hosszútávon megvalósítható. Példának okáért, a munkanélküli romák rendszeres jövedelem híján nagy szegénységben élnek, de már gyerekeiknek sincs esélyük a tisztes munkához jutáshoz a szüleik rossz szociális helyzete és persze etnikai származásuk miatt. Ez a diszkrimináció „22-es csapdája”. Mindezek alapján az állam alkotmányos kötelezettsége és jól felfogott érdeke, hogy változtasson ezen a helyzeten, hatékony jogi szabályozással, megelőző eszközökkel, a tudatosság növelésével, esélyegyenlőséget erősítő programokkal tegyen a munkaerő-paici diszkrimináció ellen. Ezt a törekvést erősíti az Európai Unió sokszor deklarált politikai elkötelezettsége, a kötelező érvényű közösségi jogszabályok harmonizációs követelményrendszere, valamint az uniótól származó és általa közvetett módon kontrollált pénzalapok. A diszkrimináció elleni fellépés fontos és az EU által megkövetelt eszköze a hatékony jogorvoslati rendszer, melynek alapvető szabályai 2003 születtek meg. Az egyenlő bánásmódról szóló törvény előtti joganyaggal szemben a legfőbb kritika az volt, hogy a diszkrimináció széles körben létező jelenség, még sincsenek az egyenlő bánásmód követelményével kapcsolatos jogviták. Az Ebktv. nem titkolt célja a diszkriminációval kapcsolatos - peres és nem peres - eljárások számának növelése volt. Az eljárások számának és persze hatásának értékelését az intézményrendszer felől érdemes kezdeni, mert a szabályozás hatékonysága szempontjából kulcsfontosságú kérdés, hogy milyen eljárás keretében érvényesíthetők az abban foglaltak. Változatlan formában megmaradtak a 2004 előtti antidiszkriminációs intézmények, amelyek egy szakosodott hatósággal (EBH) egészültek ki. Az intézményrendszeren belül ki kell emelni a polgári és a munkaügyi bíróságokat, mert kiemelkedő szerepük van a joggyakorlat kialakításában. Az antidiszkriminációs perek száma nőtt, de ugrásszerű növekedésről nem lehet beszélni, még ha a perek száma folyamatosan növekvő tendenciát is mutat. Ráadásul a pereket túlnyomórészt jogvédő szervezetek indítják, elsősorban a közérdekű igényérvényesítés jogával élve, „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

112

ugyanakkor ritkaságnak számít az „egyéni” peres jogérvényesítés, ezért fontos cél az ilyen perek számának növekedése. Az EBH határozatainak bírósági felülvizsgálatára kizárólagos illetékességgel rendelkező Fővárosi Bíróság ítélkezési gyakorlata lehet még meghatározó az egyenlő bánásmód megsértése miatt indult ügyekben. Az EBH létrehozása jelentette az egyetlen érdemi változást az intézményrendszerben, ami azért lényeges, mert a szabályozás a hatósághoz „tereli” a panaszosokat. A közérdekű igényérvényesítés kiterjesztése az EBH eljárására tovább növelte a hatóság érdemi ügyeinek számát. Sajnos érdemi eljárásra és határozatra csak a panaszok mintegy felében kerül sor, és viszonylag alacsony a jogsértést megállapító határozatok száma: körülbelül minden huszadik panasz alapján állapították meg a jogsértést. Mindezek ellenére az EBH létrehozása pozitív fejlemény, mert a szakodosott hatóságnál kialakuló „szaktudás” elősegíti a hatékony jogorvoslatot. Az EBH eljárásának hátránya a represszív szankciórendszere, amely nem biztosítja a sérelmet szenvedett személy kompenzációját. Éppen ezért fontos a kisebbségi ombudsman szerepe, amely jól egészíti ki a fenti intézmények munkáját, valamint az EBH-val való együttműködése számos ügyben eredményes lehet. Ki kell még emelni a kisebbségi biztos úttörő kezdeményezését, az amicus curiae alkalmazását, illetve az etnikai diszkrimináció hazai helyzetét bemutató jelentéseit, amelyeket az EBH eljárásaiban hasznosítani tud. Sok vagy kevés diszkriminációs eljárás indult az Ebktv. hatályba lépése és az EBH létrehozása óta? Ha azt nézzük, hogy hány diszkriminációs per és hatósági eljárás volt 2004 előtt, akkor elégedettek lehetünk, mert érezhetően nőtt a hatósági eljárások száma, és ez a megállítás - mérsékeltebben ugyan, de - igaz a peres eljárásokra. Ha viszont azt nézzük, hogy az Ebktv. legfontosabb célja az eljárások számának növelése, akkor kevésbé lehetünk elégedettek. Az Ebktv. arra törekszik, hogy pontosan meghatározza a hatályát, a jogellenes magatartásokat és az eljárási szabályokat, valamint eleget tegyen a jogharmonizációs kötelezettségeknek. Ebből viszont egy részletes, bonyolult szabályozás következik, ami elvileg segíteni hivatott a jogalkalmazást és a hatékony jogorvoslatot. A panaszosok és a jogalkalmazók azonban nehezen igazodnak ki az antidiszkriminációs szabályokon. A hatály meglehetősen bonyolult, és a közösségi joghoz képest korlátozott, ami egyes jogsértéseknél már eddig is jogalkalmazási problémákat okozott (pl akadálymentesítés, természetes személyek felelőssége zaklatásnál). A fogalmakkal kapcsolatos jogalkalmazási nehézségeket és jogharmonizációs hibákat tükrözi a 2006. évi módosítás, amely több lényeges ponton pontosította és ezzel együtt tovább bonyolította a definíciókat (pl. közvetlen és közvetett hátrányos megkülönböztetés). Különösen igaz ez a megállapítás a kimentési szabályokra, amelyek a törvény legkevésbé stabil szabályai. Több jogorvoslati fórum közül lehet választani, de csak nagyon kevés ügyben állapítják meg a tényleges jogsértést, „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

113

amelyek nagyrészt közvetlen diszkriminációs ügyek, míg a többi fogalmat alig használják. A rendszer tehát működik, de nem elég hatékonyan. Úgy tűnik, hogy az „ördög” ezúttal nem a részletekben, hanem a rendszer egészében rejlik. A részletes szabályozás jó stratégiának bizonyult, mert pontosan elhatárolható a jogellenes és jogszerű megkülönböztetés. Ugyanakkor meg kellene „szabadítani” a törvényt a fenti koncepcióból szükségszerűen nem következő, feleslegesen bonyolult megoldásoktól. Különösen igaz ez a kimentési lehetőségek komplex rendszerére, amelyek együtt értelmezendő szabályai négy paragrafusba vannak elszórva. Indokolt volna ezeket a törvényben egy helyen, átgondolt rendszerben, akár külön címben szabályozni. Az Ebktv. és az antidiszkriminációs közigazgatási eljárás egyszerűsítését szolgálná a munkaügyi és a fogyasztóvédelmi hatóságok antidiszkriminációs hatáskörének megszüntetése, és ezzel páthuzamosan az EBH működési feltételeinek javítása. Felesleges a szakosodott hatóság mellett további hatósági jogorvoslat, mert nincs érzékelhető szerepük a diszkrimináció elleni fellépésben, és ágazati - hatósági ellenőrzési - feladataiktól idegen az ellenérdekű ügyfelekkel zajló, emberi jogi ismereteket igénylő eljárások lefolytatása. Ezzel ki lehetne iktatni a párhuzamos hatósági eljárások összetett szabályait is. Itt csak néhány példát hozunk, de a jogalkalmazás tapasztalatai alapján át kell tekinteni az egyszerűsítés további lehetőségeit. Az egyszerűsítés mellett az is segítené az Ebktv. hatékonyabb alkalmazását, ha a diszkriminációs eljárások szereplői több információval rendelkeznének a magyar antidiszkriminációs jog „rejtelmeiről”. Különösen igaz ez a bíróság és az EBH közötti fórumválasztás lehetőségére és párhuzamos eljárásuk szabályaira. Az Ebktv. 2006. évi módosításával az antidiszkriminációs szabályozás reformjának első időszaka lezárult. A jogharmonizációt azért nem tekinthetjük bejezettnek, mert a jogalkalmazási tapasztalatok újabb és újabb ellentmondásokat hoznak felszínre, és a közösségi jog is állandóan változik, finomodik. Mindezek alapján a következő évek feladata a rendszer „finomhangolása”, a joganyag (fogalmak, kimentési és eljárási szabályok) további csiszolása és egyszerűsítése, annak érdekében, hogy az Ebktv. valóban meg tudjon felelni deklarált céljainak és a vele szembeni elvárásoknak. Összességében az antidiszkriminációs joganyag és intézményrendszer reformját sikeresnek ítéljük meg, ezért semmi nem indokolja a rendszer alapjainak megváltoztatását. Pozitív fejlemény az is, hogy a média egyre több diszkriminációs esetre hívja fel a figyelmet, valamint egyre többen fordulnak diszkrimináció miatt a bíróságokhoz és az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz. Ez a változás mindenekelőtt az állampolgárok nagyobb tudatosságának és érzékenységének köszönhető. Mindazonáltal sok teendő van még annak érdekében, hogy mindezek az eszközök érzékelhető hatást fejtsenek ki a mindennapi életben a munkahelyeken. „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

114

Végül nem lehet megkerülni azt a kérdést, hogy milyen hatást fejtett ki eddig, illetve milyen hatása lehet a közeli és távolabbi jövőben az antidiszkriminációs jogorvoslati rendszernek és politikának. Az egyik fontos megállapítás a munkaerőpiaccal kapcsolatban az, hogy nincs lényeges különbség a versenyszféra és a közszféra foglalkoztatási viszonyai között a diszkriminatív gyakorlatok tekintetében, tehát nagyjából egységes egészként szemlélhetjük a munkavállalók, közalkalmazottak, köztisztviselők összességét. Ugyanakkor a 3.800 ezer munkát végzőt közül csak az a kevesebb mint 3 millió személy támaszkodhat és él valójában az antidiszkriminációs jogorvoslati lehetőségekkel, akik munkaviszonyban, közalkalmazotti, köztisztviselői, szolgálati stb. jogviszonyokban dolgoznak. A tágabb értelemben vett munkajogviszonyokon kívül az antidiszkriminációs szabályoknak lényegében nincs érzékelhető hatása, amit jól mutat az EBH és a bíróságok esetjoga. Ha tehát kizárólag a munkaviszonyokra fordítjuk a figyelmünket, akkor mégis külön kell kezelnünk a közszférában dolgozókat, mivel az államnak mint munkáltatónak példamutató, normateremtő szerepe van. Sajnos az állami szférában a foglalkoztatást az EBH és kutatások tapasztalatai szerint - legalább olyan erős antidiszkriminációs minták, gyakorlatok jellemzik, mint a magánszférát. A legfontosabb feladat tehát az állami foglalkoztatás diszkrimináció-mentesítés, amelynek lehetséges eszközei az előnyben részesítés, belső szabályzatok, etikai kódexek esélyegyenlőségi tervek készítése, esélyegyenlőségi panaszrendszer kialakítása és működtetése, képzések, tájékoztató kampányok finanszírozása. A magánszférában a foglalkoztatás – némi leegyszerűsítéssel persze – két nagyobb részre tagolható, a sok munkavállalót alkalmazó nagymunkáltatókra és a néhány alkalmazottal működő mikro-, kis- és középvállalkozásokra. A rendelkezésre álló adatok és tapasztalatok alapján arra lehet következtetni, hogy elsősorban az első csoportba tartozó nagyvállalatok működésére, gyakorlatára lehet hatása az antidiszkriminációs joganyagban. A kis- és mikrovállalkozások jogkövető hajlandósága persze nem csupán az antidiszkriminációs szabályok, hanem általában a munkajogi szabályok tekintetében is meglehetősen korlátozott. Ez persze nagyban függ az érintett ágazattól, a munkaügyi ellenőrzések gyakoriságától és számos más tényezőtől is. A várható hatást tovább korlátozza a perek és közigazgatási eljárások alacsony száma, amely minimálisra csökkenti annak az esélyét, hogy a munkáltató valóban megüti a bokáját diszkriminatív intézkedése miatt. A nagyobb cégek nem is ettől félnek elsősorban, hanem a sajtótól, a cég jó hírnevének csorbulásától. Évente ugyanis a panaszok számának felfutása ellenére is 1-2 ezer eljárás indul, amelyből csak néhány tucat végződik elmarasztalással. Ha folytatódik a panaszok számának enyhe emelkedése, akkor 10 éves távlatban néhány tízezer közigazgatási eljárásra és néhány száz perre lehet számítani, ami a munkaügyi ellenőrzések évi majd félmillió munkavállalót érintő gyakorlatához viszonyítva elhanyagolhatónak minősül. Érdemi „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

115

változást tehát önmagában a jogi eljárásoktól botorság volna várni, ahhoz sokkal komplexebb eszközrendszer alkalmazásra van szükség, amelynek persze egyik alapvető eleme a jogorvoslati rendszer.

Irodalomjegyzék Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény Magyarázata. Másság Alapítvány, Budapest, 2006, www.neki.hu. Demeter, Judit: Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló törvény – az Egyenlő Bánásmód Hatóság által lefolytatott eljárások tükrében. Acta Humana 2006/1. Dömők Csilla: A kisebbségtõl a népcsoportig. Európai Tükör 4/2010. 67-81. Lévai, Katalin: Európai romapolitika. Európai Tükör 1/2009. Lukács Éva: A munkavállalók szabad mozgása. In: Gyulavári Tamás (szerk.): Az Európai Unió szociális dimenziója. OFA, Budapest, 2004. Smith, M. and Bettio, F. (2008): „Analysis Note: The economic case for gender equality”. EGGE.


116

Gyulavári Tamás: A munkavégzésre irányuló jogviszonyok rendszerének aktuális elméleti kérdései az Európai Unióban és Magyarországon 117 A munkajogi jogharmonizáció hatására a 70-es évek óta javult a munkaviszonyban álló munkavállalók munkajogi helyzete. Ugyanakkor ez a megállapítás csak korlátozottan érvényes a nem munkaviszonyban, hanem más jogviszonyokban, de alárendeltségben munkát végzőkre, valamint az önfoglalkoztatókra. Mivel a munkaviszonyon kívül munkát végzők munkajogi védelmét nem javította érdemben a jogharmonizáció, ezért a közösségi jogalkotás lényegében hozzájárult a munkajogi védelem kiegyensúlyozatlanságának és egyenetlenségének a növekedéséhez. A foglalkoztatás-központú közösségi szociális jogalkotás protekcionista szemléletű, amelyben a hangsúly a munkaviszonyban állók védelmére került, nem pedig a foglalkoztatás védelmére és növelésére.90 A szociális jogharmonizációval összefüggő fenti problémák felismerése egybeesett a foglalkoztatási szint növelésének lehetséges eszközeiről és ezzel összefüggésben a lisszaboni folyamat kudarcáról szóló szakpolitikai vitákkal. A 90-es években a szociális jogharmonizáció rovására előtérbe került az uniós foglalkoztatáspolitika, amely módszereiben és tematikájában is jelentős elmozdulást jelent a 80-as évek Szociális Európájához képest. Ennek a „paradigmaváltásnak” a hátterében a foglalkoztatási szint növelésének „egyeduralkodó” célja állt. Az uniós módszereket tekintve látványos volt az elmozdulás a kötelező erejű jogalkotástól a nyitott koordináció és a kötelező erőt nélkülöző uniós dokumentumokkal irányított szakpolitikai viták felé. A munkajogi tematikát tekintve a munkavállalói jogok erősítése helyett az vált a központi kérdéssé, hogyan segítheti elő a munkajogi szabályozás a foglalkoztatottság növelését.91 Dánia és Hollandia gazdasági sikerei láttán az Európai Bizottság az utóbbi években a flexicurity integrált stratégiájában

90

Ashiagbor, Diamond 2005: The European Employment Strategy – Labour Market Regulation and New Governance. Oxford University Press, Oxford, 93. 91 Bár sokan hangsúlyozzák, hogy korántsem egyértelmű az összefüggés a szabályozás a foglalkoztatottság alakulása között (Deakin, Simon – Reed, Hannah 2000: The Contested Meaning of Labour Market Flexibility: Economic Theory and the Dicourse of European Integration. In: Shaw, Jo (ed.): Social Law and Policy in an Evolving European Union. Hart Publishing, Oxford, 2000, 12). „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

látja a megoldást, ezért a rugalmasság és a biztonság fogalmai és megvalósításának módszerei kerültek a viták kereszttüzébe. A rugalmasság és a biztonság összefüggésében merült fel először komolyabban az uniós munkajogi vitákban a munkaviszonyon kívüli, önfoglalkoztatásnak mégsem minősíthető (egyéb) foglalkoztatási jogviszonyok problematikája. Ezek a jogviszonyok ugyanis számos tagállamban a munkaerő-piaci rugalmasság fontos forrásai, egyúttal a foglalkoztatás növelésének potenciális eszközei. Ugyanakkor az érintett személyek munkajogi védelme meglehetősen bizonytalan és rendezetlen, így a munkaviszonyból ilyen jogviszonyokba történő „menekülés” több aspektusból is káros folyamat. Ennél fogva az utóbbi évtized uniós dokumentumai egyre markánsabban vetik fel a munkaviszony és az attól különböző (egyéb) foglalkoztatási jogviszonyok közötti szabályozásbeli szakadék csökkentését, illetve egy minimális munkajogi katalógus megteremtésének a gondolatát. Ennek a vitának azonban nem a népszerűbb oldalával, tehát a munkaviszony „rugalmasításával” foglalkozunk, hanem a biztonság kérdéskörével. A biztonság növelése egyrészt definíciós problémaként merül fel, hiszen nem biztosíthatunk jogokat munkavállalói csoportoknak anélkül, hogy az érintett szabályok személyi hatályát tisztáznánk. Ez a tisztázás azonban a létező fogalmi rendszer keretein belül ma már nem megvalósítható. Az uniós dokumentumok és viták elemzése során kitérünk a fogalom-rendszer megújításának lehetséges irányaira. Emellett a biztonság növelése a jogi katalógusok újragondolását is igényli, amelyről szintén számos érdekes elképzelés látott napvilágot az elmúlt években. Nem véletlen, hogy a gazdaságilag függő „munkavállalók” munkajogi helyzetével, másként az egyéb foglalkoztatási jogviszonyokkal kapcsolatos vita az unió szintjén, kötelező erő nélküli szakpolitikai dokumentumokban került terítékre. Ezzel kapcsolatban az Európai Bizottság kinyilvánította, hogy a gazdaságilag függő munkavállalók helyzetével kapcsolatos akciók közösségi szinten könnyebben valósíthatók meg a lehetséges akciók természete, súlya és hatása miatt, beleértve a közösségi jogalkotásra és szakpolitikára gyakorolt hatását.92 Ennek az „akciónak” az eszköze azonban nem igazán a közösségi jogalkotás, hanem sokkal inkább a jogi kötelező erővel nem rendelkező szakpolitikai dokumentumok sora. A „szabályozási” eszköztár sokszínűsége (közösségi jogalkotás, puha jog, nyitott koordináció,

92

„The EU and the Modernisation on Labour Law. First Stage Consultation of Social Partners on modernising and improving employment relations‟Bulletin EU 6-2000, Employment and social policy (9/11). „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

118

konzultáció stb.) az európai szociális modell egyik értéke és előnye, ami különösen jól használható ezen az érzékeny és jogi eszközökkel csak részben kezelhető területen.93 Az alábbiakban az érintett dokumentumok (szociálpolitikai Fehér Könyv és Zöld Könyv, Supiot Jelentés, Wim Kok Jelentés, Munkajogi Zöld Könyv) történeti módszerű elemzésével, a vitában betöltött súlyuknak megfelelő terjedelemben tekintjük át a gazdaságilag függő munkavégzéssel kapcsolatos szakpolitikai vita alapvető kérdéseit. Az áttekintés célja elsősorban a gazdaságilag függő munkavégzéssel kapcsolatos strukturális kérdések elemzése.

1. Supiot jelentés a munkajog jövőjéről A munka átalakulása és a munkajog jövője Európában címmel 1998-ban nyilvánosságra hozott Supiot jelentés94 az egyik legeredetibb tanulmány a munkajog reformjáról és az Európában végbemenő társadalmi és gazdasági változásokról.95 A jelentést készítő szakértői csoport arra vállalkozott, hogy egy multidiszciplináris, összehasonlító tanulmányban áttekinti a munkajog és a gazdasági, szociális gyakorlat változásait, illetve a közöttük meglévő összefüggéseket.96 A Supiot jelentés számos alapvető munkajogi kérdéssel foglalkozott, így a munkaidővel, a munkavállalói státusszal, a kollektív munkajoggal és az állami munkaügyi szervezet kérdéseivel.97 Alapvető kérdésük az volt, miként lehet a munkaviszony szabályozását “hozzáigazítani” a változásokhoz.98 A több mint kétszáz oldalas Supiot jelentésnek

93

Goetschy, Janine 2007b: The European Employment Strategy – 10 years after. In: Perspectives on Employment and Social Policy Coordination in the European Union. Portuguese Presidency of the European Union, Lisbon, 2007, 512. 94 European Commission 1998: Transformation of labour and future of labour law in Europe. Final Report, June 1998, http://ec.europa.eu/employment_social/labour_law/docs/supiotreport_en.pdf 95 Marsden, David – Stephenson, Hugh (eds.) 2001: Labour Law and Social Insurance in the New Economy: A Debate on the Supiot Report. Centre for Economic Performance, LSE, London, 1. 96 European Commission 1998, 1. 97 Hasonló kérdésekkel foglalkozott az Egyesült Államokban 1994-ben publikált ún. Dunlop Report (http://www.dol.gov/_sec/media/reports/dunlop/dunlop.htm). 98 Marsden and Stephenson 2001, 2. „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

119

csak azt a részét elemezzük, amely a munkaviszonyon kívüli foglalkoztatási jogviszonyok szerepével és szabályozási problémáival foglalkozik.99 1.1 A hagyományos munkajogi szabályozás válsága Az elemzés kiindulópontja az a feltételezés volt, hogy válságban van a munkajog alapját képező társadalmi, gazdasági szabályozási modell. Ennek a válságban lévő fordista modellnek a lényege, hogy a munkajogi szabályozás az alárendeltség sztandardizált modelljén, vagyis a klasszikus munkaviszonyon (munkaszerződésen) alapul. A munkaszerződés lényegében egy olyan “irányítási mechanizmus”, amely úgy kapcsolja össze a munkaszervezetet a munkaerő kínálattal, hogy ez által kezelni lehessen a hosszú távú gazdasági kockázatot. Éppen ezért Deakin szerint a munkaszerződés olyan alapvető fontosságú gazdasági és társadalmi jogintézmény, amelynek jelentősége vetekszik a korlátolt felelősségű társaságéval.100 A hagyományos munkaviszony a társadalmi stabilitás – egyben a szociális- és adórendszer stabilitásának – egyik alappillére, amelyben minden szereplőnek (állam, munkáltató, szakszervezet) megvan a maga jól meghatározott szerepe.101 A munkavállalói státusz lényege az volt, hogy a munkavállaló a munkaszerződéssel alárendeltséget (függőséget) vállal jogokért (biztonságért) cserébe.102 Ojeda szerint a munkajog eredeti identitása a gyengébb szerződő fél védelmét szolgáló mechanizmusok tökéletesítése, a munkavállaló és a munkáltató érdekei közötti egyensúly megteremtése és a munkaügyi kapcsolatok pacifikálása.103 Klare megfogalmazásában a munkajog hivatása a modern társadalom alapvető társadalmi és gazdasági problémájának, nevezetesen a munkaerő és a tőke, másként a munkavállaló és a munkáltató közötti alárendeltség enyhítése.104 A szabályozás alapelemét képező klasszikus munkaviszony koncepciója egyszerre hierarchikus és kollektív, mivel a munkavállaló és a munkáltató közötti alá-fölérendeltség

99

Ezeket a kérdéseket különösen a munka és a magánhatalom (work and private power) címet viselő rész elemzi (European Commission 1998, 19-103.). 100 Deakin, Simon 2002: The evolution of the employment relationship. In: Auer, Peter – Gazier, Bernard (eds.): The Future of Work, Employment and Social Protection. ILO, Geneva, p. 191. 101 Kiss, György 2008: A magyar munkajog megújulásának esélye az Európai Unió munkaügyi politikájának tükrében. Pécsi Munkajogi Közlemények, 2008/1, 10. 102 Marsden and Stephenson 2001, 15-18. 103 Ojeda Aviles, Antonio 2009: The „externalization” of labour law. International Labour Review, Vol. 148 (2009), No. 1-2, p. 47. 104 Klare, Karl 2005: The Horizons of Transformative Labour and Employment Law. In: Conaghan, Joanne – Fischl, Richard – Klare, Karl (eds.): Labour law in an era of globalization. Oxford University Press, Oxford, p. 3. „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

120

(subordination bond), illetve a munkáltató szervezetében, mint közösségben történő kollektív munkavégzés jellemzi.105 A munkaszerződés tehát a modern munkajog sarokköve, amely a szociális polgárság megteremtését, és ezen keresztül a jóléti állam demokratikus eszményét célozta. Ugyanakkor olyan esetleges társadalmi és gazdasági körülményekre (fordista modellre) alapozták, amely igen gyorsan bomlásnak indult, ezzel veszélyeztetve magát a munkaszerződés által elérni kívánt demokratikus emancipációt.106 A fordista modellt hatalmas vállalkozásokban koncentrálódó tömegtermelés jellemezte, amely hierarchikus szervezetre és alacsony fokú specializációra épült.107 A rövid idő alatt kiképzett (férfi) munkavállaló a család “kenyérkeresője”, aki határozatlan idejű, teljes munkaidős munkaviszonyban, huzamosan ugyanannak a munkáltatónak dolgozott. A klasszikus munkaviszonyban a munkáltató tehát egy jól körülhatárolható, hatalmas termelő szervezet, amely központosított, hierarchikus irányítás alatt áll, és egyedi, oszthatatlan entitásként áll a munkavállalóval szemben. A munkajog célja a gyengébb alkupozícióval bíró munkavállalók védelme azáltal, hogy a felek közötti viszonyba beavatkozva megteremti a felek közötti egyensúlyt.108 A foglalkoztatás szabályozásának ez a sztandardizált mintája folyamatosan és gyorsan veszít a jelentőségéből, és ez számos munkajogi változásban tükröződik szerte Európában. A munkaszervezés klasszikus munkaviszonytól eltérő szabályozási “mintáinak” elterjedését az alábbi folyamatok segítették elő: -

növekedett a munkavállalók szakképzettsége és ezzel együtt szakmai autonómiája, fokozódott a verseny az egyre nyitottabbá váló piacon, soha nem látott mértékben felgyorsult a technikai fejlődés,109 és megváltozott a munkáltatói struktúra, amelynek során feladatorientált, azonnali teljesítésre és utána megszüntetésre ítélt vállalkozások, befektetési- és kockázatközösségek jelentek meg, standartizált belső szabályrendszerrel.

105

Supiot, Alain 1999a: The transformation of work and the future of labour law in Europe: A multidisciplinary perspective. International Labour Review, Vol. 138, No. 1, p. 33. 106 Deakin 2002, 195-196. 107 European Commission 1998, 20. 108 Kártyás, Gábor 2008: A munkajog új kihívásai a XXI. század elején, különös tekintettel a munkaerő-piac kettészakadására és az atipikus foglalkoztatásra. In: Kiss, György – Berke Gyula – Bankó, Zoltán – Kajtár, Edit (szerk.): Emlékkönyv Román László születésének 80. évfordulójára. Pécs, p. 194. 109 Supiot 1999, 35. „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

121

Mindemellett a nők tömeges megjelenése a munkaerőpiacon és a demográfiai folyamatok (elöregedő társadalom, válás) is erodálták a fenti sztandardizált szabályozási modellt.110 Mindezeknek a folyamatoknak a hátterében az húzódik meg, hogy a “férfi-kézi-gyári termelés” vezető szerepét átvette a “sokszínű-digitális harmadik szektor”.111 Általános trend, hogy a hatalmas, centralizált és vertikálisan szervezett egységek helyét egyre inkább a kisebb, decentralizált, rugalmasabb, specializált egységek veszik át. Ezzel párhuzamosan például az ágazati kollektív szerződések helyébe a munkahelyi szintű megállapodások lépnek.112 Az állam a tőke szabad áramlását favorizáló globalizáció hatására egyre inkább arra kényszerül, hogy a gyorsan továbbálló tőke megtartása érdekében a korábbi „biztonság” helyett „versenyképességet” kínáljon polgárainak. Supiot szerint a gazdasági kényszerek erősebbek, mint valaha, ráadásul ma már nem is kompenzálja ezeket a stabil foglalkoztatásból eredő biztonság.113 Az egységes európai piac liberalizációja és a kereskedelmi korlátozások lebontása miatt az uniós országok munkaerőpiacai még fokozottabban ki vannak téve a globalizációból eredő kihívásoknak, másként a nemzetközi piaci versenynek, mint az Unión kívüli országok. Az európai integráció lényegében felgyorsította a fenti folyamatokat, amelyek a tradicionális munkajogi paradigma válságát eredményezik.114 A gazdasági és politikai integráció (globalizáció) Klare szerint is alapvető szerepet játszott a munkajog tárgyának átalakulásában, illetve jelenlegi válságának kialakulásában.115 Így már érthető, hogy miért az Európai Bizottság kezdte intenzíven vizsgálni ezt a problémakört. A fentiekben leírt munkajogi folyamatok korántsem egyneműek, mivel az eltérő környezet sokszínű megoldásokat eredményezett az európai államokban, így az új szabályozási modell nem lehet olyan egységes, mint elődje. Erre jó példa, hogy az önfoglalkoztatás, az alvállalkozói lánc és az outsourcing ott jellemző eszköze a költségek csökkentésének és a munkajogi szabályok kikerülésének, ahol kevés a termelésben a hozzáadott érték.116 Az önfoglalkoztatásnak ez a sötét oldala, mivel

110

European Commission 1998, 21. Marsden and Stephenson 2001, 21. 112 Klare 2005, 17. 113 Deakin 2002, 192. 114 Huiskamp, Rien – Vos, Kees 2007: Flexibilization, Modernization and the Lisbon Strategy. The International Journal of Comparative Labour Law and Industrial Relations, Vol. 23/4, 596. 115 Klare a globalizáció mellett még a termelés és a foglalkoztatás szervezetének, illetve a munka jelentésének és kulturális kontextusának átalakulását emeli ki döntő tényezőként (Klare 2005, 4-6.). 116 Supiot 1999, 34. „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450 111

122

elsősorban arra irányul, hogy kizárja a szakképzetlen, alkalmi munkavállalókat a munkajogi védelemből. Az önfoglalkoztatás ezekben az esetekben nem más, mint a dereguláció és a költségek csökkentésének jogellenes formája.117 Ugyanezek a jogi formák egészen más, innovatív célt szolgálnak a magas szintű szaktudást igénylő ágazatokban.118 Ez az önfoglalkoztatás üdvözlendő formája, mivel rugalmassága folytán teret ad a magasan kvalifikált munkavállalók egyéni autonómiájának.119 A munkáltatói hatalom és a szakmai autonómia gyakorlásának módja igen sokszínű, ennek megfelelően ugyanilyen változatos jogi megoldásokat eredményez. Ez magyarázza a munkavégzésre irányuló szerződések (jogviszonyok) egyre növekvő változatosságát, ami felveti az alárendelt munkavállalók és a tisztán önfoglalkoztatók közötti harmadik kategória munkajogi szabályozásának a problematikáját. Az úgynevezett harmadik munkajogi státuszba azok tartoznak, akik jogi értelemben függetlenek (quasi önfoglalkoztatók), de gazdasági értelemben ténylegesen függő helyzetben vannak egy harmadik személlyel (szervezettel) szemben, aki ezért egyfajta munkáltatónak is tekinthető. A munkavállalónak, illetve önfoglalkoztató sem tekinthető, ún. “harmadik státuszú” személyek számaránya ma még nem jelentős, de folyamatosan nő.120 A munkaviszony szabályozása is hosszú idő alatt, decentralizált kísérletezéssel alakult ki mai formájában, így a munkaviszony és az önfoglalkoztatás közötti új foglalkoztatási formák is csak ilyen kísérletezéssel teremthetők meg.121 A jelentés alapvető megállapítása, hogy a munkaviszony – jelenlegi formájában – már nem képes betölteni korábbi egyeduralkodó szerepét, mert nagyon sok cég, vállalkozás a munkaviszony szabályainál rugalmasabb foglalkoztatási formát igényel. A tradicionális, védelemre épülő munkajogi modellt az gyengíti, hogy a szabályozásból és az adózásból eredő közvetett költségek igen egyszerűen csökkenthetők a munkaviszony kikerülésével. Nem meglepő, hogy a munkaviszonyon kívüli jogviszonyok alkalmazása, és ez által a munkaviszonyhoz tapadó szabályok és költségek kiiktatása a versenyképesség közkedvelt forrásává vált a munkaerőpiacon.122

117

European Commission 1998, 31. European Commission 1998, 22. 119 European Commission 1998, 32. 120 Supiot 1999, 34. 121 Marsden and Stephenson 2001, 4. 118

122

Deakin 2002, 196. „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

123

Az újonnan létrehozott – foglalkoztatásra irányuló – heterogén szerződéstípusok szabályozása felhígította a munkát végző személyek egyes csoportjainak a munkajogi védelmét, valóban új munkahelyek létrehozása nélkül, lényegében a korábbi, sokkal védettebb munkaviszonyok „leváltásával”. A munkavégzésre irányuló jogviszonyok reformja számos problémát vet fel az individuális és kollektív munkajogban, de a társadalombiztosításban is, mert mindezen szabályozásoknak a kiindulópontja és alapja a klasszikus (tipikus) munkaviszony volt.123 Munkajogi szempontból a változások a következő három szinten azonosíthatók: - az önfoglalkoztatás térhódítása a munkaviszonyban történő foglalkoztatás rovására, - az alárendeltség elvének (principle of subordination) átalakulása, illetve - kiszerződés (outsourcing) és alvállalkozói lánc (sub-contracting) olyan vállalkozások részvételével, amelyek gazdaságilag függenek a „megbízótól”.124

1.2 Trendek az önfoglalkoztatásban és jogi szabályozásában A munkaviszony sohasem volt a függő munka egyetlen jogi formája, hiszen a „közszolgákra” a legtöbb európai országban mindig is külön szabályok vonatkoztak. Emellett a munkaviszony korántsem volt a más számára, ellenértékért történő munkavégzés egyetlen jogi formája, hiszen mindig is sokan végeztek munkát polgári (kereskedelmi) jogi szerződés alapján. Olyannyira, hogy a 20. század kezdetén az önfoglalkoztatás volt a munkavégzés uralkodó jogi formája, hiszen a legtöbb dolgozó földműves, kereskedő, kézműves vagy éppenséggel szabadúszó volt. A 20. század folyamán folyamatosan nőtt a függőmunka aránya, ami az önfoglalkoztatás visszaszorulásához vezetett.125 A munkaviszony mai formájában tehát – történelmi léptékkel mérve - meglehetősen új találmány, hiszen csak a 20. század első felében alakult ki a munkavállalóra és az önfoglalkoztatóra épülő, kétszereplős fogalmi rendszer, míg ezt megelőzően a foglalkoztatásra irányuló jogviszonyokat lényegesen összetettebb, sokszereplős fogalmi rendszerben értelmezték.126

123

Marsden and Stephenson 2001, 3. European Commission 1998, 23. 125 European Commission 1998, 24. 126 Deakin a common law világából az alábbi fogalmakat említi: independent contractor, casual worker, servant, labourer, workman (Deakin 2002, 192.). „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450 124

124

A 20. század közepén a gazdasági változások, a családi struktúra és a nemzetállam szabályozó hatalma teremtették meg egyidejűleg azt a közeget, amely kedvezett a munkaügyi kapcsolatok standardizálásának és stabilizációjának. Az ekkor kialakított pénzügyi és szabályozási technikák –, amelyeknek a munkaviszony a központi eleme - szétterítették a gazdasági bizonytalanságból eredő kockázatot, egyfajta kockázatközösséget építve a munkát végzők körében, ami persze megerősítette a vállalkozások termelő erejét is.127 D‟Antona szerint nem véletlen, hogy a munkajogi „alkotmányozásra” a 20. század közepén, a második világháború utáni sajátos társadalmi, politikai környezetben került sor, amely táptalaja volt a különböző társadalmi osztályok megegyezésének.128 A munkaviszony térhódítását jelentősen felgyorsította a függő munkához kapcsolt munkavállalói és szociális jogok kiterjesztése, különösen a társadalombiztosításhoz való jog garantálása. Ennek az volt a következménye, hogy a szociális védelem hatályának kiterjesztése érdekében a munkaviszonyhoz hasonlatos munkavégzéseknél is vélelmezték a munkavállalói státusz fennállását.129 Ez által vált általánossá a munkaviszony és a munkavállaló elnevezés minden munkabérért történő függő munkavégzésre (wage-dependent labour).130 Az önfoglalkoztatás elterjedtségét rendkívül nehéz mérni, mivel ez egy heterogén elemekből összetevődő fogalom. Éppen ezért a különböző mérések – eltérő fogalmakkal operálva - egymásnak ellentmondó arányokat mutatnak ki.131 Az elemzők általában vitatkoznak a munkaviszonyon kívüli munkavégzés elterjedtségének mértékéről, de abban biztosan egyetértenek, hogy folyamatosan erősödő és markáns jelenségről van szó, amely a munkajog által feltételezett modell eróziójához vezet.132 A statisztikai tanulmányok a 90-es évekre vonatkozóan általában kettős folyamatot - mennyiségbeli állandóságot és minőségbeli változatosságot - tártak fel az önfoglalkoztatással kapcsolatban. A 90-es években az általános trend ugyanis nem az önfoglalkoztatás növekedése, hanem a stabilizálódása volt. Ugyanakkor a

127

Deakin 2002, 202. D‟Antona a szociális alkotmányok szerepére a ‟political pacification‟ kifejezést használja (D‟Antona, Massimo 2005: Labour Law at the Century‟s End: An identity Crisis? In: Conaghan, Joanne – Fischl, Richard – Klare, Karl (eds.): Labour law in an era of globalization. Oxford University Press, Oxford, p. 31). 129 European Commission 1998, 24. 130 Deakin 2002, 193. 131 European Commission 1998, 27-28. 132 Klare 2005, 16. „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450 128

125

mennyiségbeli állandóság mögött komoly strukturális változások fedezhetők fel, így az outsourcing révén gyors növekedés a szolgáltatóiparban és folyamatos csökkenés a mezőgazdaságban. Emellett a tagállamok között is komoly különbségek mutatkoznak, mivel a dél-európai országokban rendkívül fontos az önfoglalkoztatás szerepe a munkahelyteremtésben, ezzel szemben Belgiumban, Franciaországban és az Egyesült Királyságban jelentősen csökkent az arányuk a 90-es évek első felében.133 Valóban voltak drámai változások a foglalkoztatás szerkezetében egyes országokban, de ez korántsem volt egységes nemzetközi trend.134 Ezzel szemben minden országra jellemző az olyan önfoglalkoztatók számának ugrásszerű növekedése, akik nem rendelkeznek „kézzelfogható” vállalkozói vagyonnal (föld, taxi, bár etc.), sem pedig alkalmazottakkal, mivel kizárólag a munkájukat értékesítik.135 A foglalkoztatási jogviszony meghatározása természetesen csak részben múlik a feleken, mivel a szerződési szabadság korántsem korlátlan.136 Az önfoglalkoztatói státusz tehát nem a felek megállapodásán, hanem a foglalkoztatás tényleges körülményein alapul. Ha ez nem így volna, akkor kizárólag a felek akaratán állna a munkajogi szabályok kikerülése, ami a visszaélésszerűen használt önfoglalkoztatói (polgári, kereskedelmi) jogviszonyon keresztül a verseny súlyos torzulásához vezetne. Mindazonáltal számos tagállamban visszaszorulóban van a munkavállalói státusz egyeduralma és a nemzeti jogalkotások igyekeznek megteremteni az önfoglalkoztatás és az ahhoz hasonló munkavégzés stabil, kiszámítható jogi hátterét. Ez persze nem mindig volt így, hisz egészen a 80-as évekig a munkavállalói státusz lehető legszélesebb körű alkalmazásával igyekeztek biztosítani a munkajogi és szociális jogi védelmet minél szélesebb személyi körre. A Supiot jelentés által jelzett tendencia szerint viszont a nemzeti jogok a 90-es években a korábbi időszaknál sokkal inkább elismerték, elfogadták és szabályozták a valódi és a quasi önfoglalkoztatást, mint a munkaszerződésen alapuló munkavállalói lét alternatíváját.137 Az önfoglalkoztatás kiterjesztésének persze mindig megvan az a veszélye, hogy az érintett munkavégzők – például a saját kockázatukra vállalkozó, de ténylegesen a „munkáltató” taxi-társaságnak dolgozó taxisok - munkajogi és szociális védelem nélkül maradhatnak. Ez a veszély csak úgy hárítható el, ha a színlelt önfoglalkoztatás ellen hatékony jogi eszközökkel, szigorúan lépnek fel, és ezzel

133

European Commission 1998, 28-29. Marsden and Stephenson 2001, 4. 135 Marsden and Stephenson 2001, 41-42. 136 Supiot 1999, 35. 137 European Commission 1998, 34-35. „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450 134

126

párhuzamosan megteremtik a quasi önfoglalkoztatók tényleges munkajogi státuszát, ami – némi munkajogi védelem mellett persze – elsődlegesen alapvető szociális jogokat garantál.138 Meg kell jegyeznünk, hogy az európai nemzeti jogalkotások általában csak az első lépcsőig, tehát a színlelt önfoglalkoztatás elleni szigorú fellépésig jutnak el, de megspórolják a második lépést, tehát a quasi önfoglalkoztató jogviszony szabályozását és ahhoz megfelelő munkajogi és szociális védelem biztosítását. Ezzel viszont nem oldják meg a problémát, mert a munkáltatók számára nem teremtenek valódi alternatívát, és továbbra is egységes „masszaként” kezelik a munkát végzők korántsem egységes tömegét. Mivel az önfoglalkoztatás kifejezés igen sokszínű munkavégzési formák és élethelyzetek gyűjtőfogalma, ezért különösen nehéz egyetlen, megfelelő jogi keretbe foglalni az önfoglalkoztatásnak tekintett munkavégzéseket. Pontosan ennek a sokszínűségnek a megjelenítése és figyelembe vétele okozza a legtöbb fejtörést a nemzeti szintű munkajogi jogalkotásban. Egyes nemzeti jogokban (francia, svéd) nem tesznek különbséget az quasi önfoglalkoztató munkavégzők és az önálló vállalkozók között, míg más (német, olasz, spanyol) jogokban megteremtették a munkavállalók és a teljes mértékben független vállalkozók közötti önfoglalkoztató kategóriát, akik gazdaságilag függenek egy, esetleg több megbízótól.139 Ennek a quasi függő munkavégzésnek a szabályai országról országra változnak, de mindenütt felvetik egyes munkajogi szabályok vagy elvek alkalmazásának a kérdését.140 A német munkajogban például az az egyedül dolgozó személy minősül gazdaságilag függő munkavégzőnek - és ez által részleges munkajogi védelemben részesül -, aki a jövedelmének legalább a felét egy megbízótól kapja és a munkavállalókhoz hasonlóan szüksége van szociális védelemre.141 Egyes munkajogi szabályok azokban az országokban is alkalmazandók a munkavállalónak nem minősülő, de félig-meddig függő helyzetben lévő dolgozókra (pl. kereskedelmi ügynök, bróker), ahol nem teremtettek számukra egy általános jogi státuszt.142 Az elmúlt évtizedek nemzeti munkajogainak fejlődéséből adódik tehát az a következtetés, hogy szükség van egy közbenső jogi kategóriára a munkavállaló és a vállalkozó jogi státuszai között.143 A munkavégzőknek ezt az új, harmadik

138

European Commission 1998, 37-38. European Commission 1998, 39. 140 European Commission 1998, 40. 141 Section 12.a of the 1974 Act on Collective Bargaining (European Commission 1998, 41.). 142 European Commission 1998, 45. 139

143

European Commission 1998, 46. „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

127

kategóriáját viszont pontosan meg kell határozni ahhoz, hogy megfelelő jogok biztosításával kellőképpen vonzó jogi státuszt lehessen teremteni.144 A gazdaságilag függő (quasi önfoglalkoztatói) státusz megteremtése csak részben munkajogi kérdés, hiszen szorosan kapcsolódik a szociális jogok biztosításához és a szociális ellátórendszer finanszírozásához is. Az önfoglalkoztatói kategória ugyanis nem lehet a társadalombiztosítási járulékfizetés alóli kibújás legális módja, ugyanakkor a közterhek befizetéséért cserébe megfelelő szociális jogokat kell garantálnia.145 A fordista foglalkoztatási modellben a társadalombiztosítási ellátórendszer is a munkaviszony intézményén alapult, emiatt az ellátásokra való jogosultság szabályozása is egyre élesebben veti fel az alapvető fogalmak (munkaviszony, önfoglalkoztatás) tisztázásának az igényét.146 Az önfoglalkoztatás és az attól megkülönböztetett gazdaságilag függő munka térnyerése nyilvánvalóan együtt jár az eltérő védettségű munkajogi státuszok közötti fokozott mobilitással. Ezzel összhangban a foglalkoztatáspolitika eszköztárában is egyre nagyobb szerepet kap a csoportos létszámcsökkentés, vagy átszervezés miatt elbocsátott munkavállalók önfoglalkoztatásának támogatása. Ezeknek a munkát végző, de munkavállalói státusszal nem rendelkező személyeknek a jogait egyre inkább elismerik a munkajogon kívül olyan jogágakban is, mint a szociális jog vagy az adójog. Egyre inkább elismerést nyer a munkát végzők szociális ellátásokhoz való joga, függetlenül attól, hogy milyen munkajogi státusz(ok)ban (munkavállaló, részben független dolgozó147, önfoglalkoztató) végeztek munkát. A cél tehát az, hogy a különböző munkavállalói státuszok közötti átmenet (mobilitás) ne érintse negatívan a munkavégzők szociális jogait.148 1.3 Alárendeltség versus gazdasági függőség koncepciója Továbbra is az alárendeltség (subordination) a munkaviszony fogalmának legfontosabb eleme, de a vállalkozásokban bekövetkező változások miatt egyre nehezebb és komplexebb ennek a kritériumnak a munkajogi megítélése. A változások ugyanis ellentmondásosak, mivel egyes munkavállalók önállósága növekszik, míg mások esetében az alárendeltség erősödése tapasztalható. A munkavállalói önállóság növekedéséhez vezettek többek között az új technológiák, a szakképzés, valamint a

144

European Commission 1998, 48. European Commission 1998, 49. 146 Marsden and Stephenson 2001, 5. 147 A Supiot jelentés a gazdaságilag függő munkát végző személyekre a nehezen lefordítható “semiindependent worker” terminológiát használja. 148 European Commission 1998, 50. „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450 145

128

részvételre építő menedzsment technikák. Egyre több munkaviszonyban foglalkoztatott munkavállaló dolgozik munkaviszonyban olyan körülmények között a gyáriparban és a szolgáltatóiparban egyaránt, amelyek nem térnek el lényegesen a polgári jogi szerződéssel alkalmazott önfoglalkoztatóktól.149 Ezzel szemben az alárendeltség növekedését eredményezik az „alkalmi” munkavállalás új formái, mint például a különféle határozott idejű, illetve gyakornoki szerződések150. A munkavállaló kiszolgáltatottságát növeli és munkahelyi döntési szabadságát jelentősen korlátozza a munkáltató fokozott döntési hatalma a jogviszony meghosszabbítását illetően, különösen a fiatal, pályakezdő munkavállalók tekintetében. Mindezen túl a munkáltatói hatalmat erősíti még a munkavállalók lehetőségeit korlátozó magas munkanélküliség, illetve a munkajog által csak korlátozottan befolyásolható kis- és középvállalkozások növekvő foglalkoztatási szerepe.151 Mindezek a változások nem kérdőjelezik meg ugyan az alárendeltség alapvető szerepét a munkaviszony munkajogi fogalmában, de ezen minősítő jegy komplexebbé válásával a munkavállalói státusz fogalma is egyre bizonytalanabbá válik. A nemzeti bíróságok esetjoga elsősorban arra irányul, hogy megakadályozza a munkajog jogellenes „kikerülését”. Az úgynevezett színlelt szerződések elleni jogi fellépés viszont óhatatlanul az alárendeltség jogi fogalmának „kitágulását” eredményezte, mivel ma már nem csupán az utasításoknak való alárendeltséget öleli fel, hanem a munkavállalók szélesebb értelemben vett integrálódását a munkáltatói szervezeti rendszerbe. Az alárendeltség koncepciójának kiszélesedése persze bizonytalanabbá és sokkal összetettebbé is tette magának a koncepciónak a megítélését, ezért a munkavállalói státusz (alárendeltség) meghatározásánál a minősítő jegyek széles, de országról országra változó körét vizsgálják (indication clustering).152 Ez által növekedett a ma már munkavállalónak minősített, míg korábban vállalkozónak tekintett személyek köre. Ez a minősítési folyamat tehát a munkavállalói státusz által lefedett kör bővülését eredményezte, illetve annak szimptómája is egyúttal. Az alárendeltség koncepciójának fentiekben leírt kibővítése jelentősen kiszélesítette a munkajog hatályát, ez által növekedett a munkavállalók csoportjának heterogenitása. Ez viszont a munkajog széttöredezését eredményezte, mivel a munkajogot nagyon különböző munkavégzési formákra és feltételrendszerre

149

European Commission 1998, 51-54. A gyakornoki szerződések angol terminológiája a Supiot jelentésben: on-the-job training contract. 151 European Commission 1998, 56-58. 152 European Commission 1998, 59-60. 150


129

alkalmazzák. Ezek a folyamatok azt is eredményezték, hogy a munkajogban az önfoglalkoztatásra jellemző megoldások is meghonosodtak.153 A munkavállalói státusz és az alárendeltség közötti kapcsolat szélesebb értelmezésével, másként fellazulásával olyanok is élvezik a munkajog védelmét, akik nagyfokú önállósággal rendelkeznek (pl. menedzserek), ellenben a kiszolgáltatott munkavállalók egy része elesik a munkajogi védelemtől, mert alkalmi munkavállalók, vagy éppenséggel színlelt polgári jogi szerződés alapján kénytelenek dolgozni.154 A munkajog személyi hatályával kapcsolatos problémák egyik lehetséges megoldása az alárendeltség felváltása a gazdasági függőség (economically dependence) koncepciójával155, mivel az utasításoknak való technikai értelemben vett alávetettség ma már kevésbé lényeges kritérium, mint a megélhetés másik személytől való függése. Ez a megközelítés közelebb áll a munkajog rendeltetéséhez, nevezetesen a gyengébb pozícióban lévők védelmét szolgálja.156 Rolf Wank szerint a munkavállaló fogalmát ki kellene terjeszteni minden gazdaságilag függő munkavégzésre, ami a következő kritériumokon alapulna: személyes munkavégzés más személy igénybevétele nélkül, egyetlen munkáltató számára, saját eszközök, saját tőke nélkül, más szervezetrendszerébe tagozódva. A munkaerő-piaci státusz szempontjából különbséget tesz a) személyi és gazdasági függőséggel jellemezhető munkavállaló (employee), b) személyi függetlenséggel, de gazdasági függőséggel leírható munkavállalóhoz hasonló (employee-like) személyek, valamint c) a személyi és gazdasági függetlenséggel rendelkező önfoglalkoztató (other selfemployed) személyek között. Bár Wank álláspontja szerint a valóságban a jogviszonyok között nem is a függőség vagy a függetlenség a releváns különbség, hanem a több vagy a kevesebb függőség.157 Ezt az állítást erősíti, hogy a munkavégzés során óhatatlanul kialakul a

153 154

European Commission 1998, 63. European Commission 1998, 64.

Ezt a koncepció már számos európai országban felvetették, például Franciaországban Paul Cuche már a 30-as években (European Commission 1998, 70.). 155

156

European Commission 1998, 69-72. Wank, Rolf: Diversifying Employment Patterns – the Scope of Labor Law and the Notion of Employees. http://www.jil.go.jp/english/events_and_information/documents/clls04_wank2.pdf, 140142. 157


130

függőségnek valamilyen foka, legyen szó alkalmi munkavégzésről vagy tartós megbízási jogviszonyról.

A gazdasági függőség koncepciójának alkalmazása mellett a munkajog hatálya akként is kiterjeszthető, ha a jogi értelemben vett alárendeltség helyett mindenekelőtt azt vizsgálják, hogy az adott személy integrálódott-e egy külön szervezetbe. Természetesen ez a koncepció sem új keletű, hiszen a francia jog egyik régóta alkalmazott minősítő jegyéről van szó. Alonso Olea szerint a függőség vagy alárendeltség pusztán az eredménye annak, hogy az érintett személy valaki más részére végez munkát. A munkavégzésért ellenértéket fizető és annak gyümölcseit élvező fél emiatt van felhatalmazva az irányítás és az ellenőrzés jogával, amely jogok gyakorlásának a módja viszont lényegtelen a munkavégzés jogi minősítése szempontjából. Az alárendeltség koncepciójához való ragaszkodás feloldhatatlan ellentmondásokat eredményez, mivel a munkavégzés haszonélvezője sokféleképpen, nagyon eltérő intenzitással gyakorolhatja az alárendeltségből, függőségből eredő hatalmát. Ugyanakkor a hatalom gyakorlás módja azon a tényen semmiképpen sem változtathat, hogy a munkát valaki más számára, érdekében végzik.158

1.4 „Függő” vállalkozások A fordista vállalatok minden feladatot maguk végeztek, ami lehetővé tette a teljes munkafolyamat ellenőrzését. Ezt a modellt jelentősen megváltoztatta a technológiák és a szerződési technikák fejlődése által generált folyamat, a kiszervezés (outsourcing), amely ma már egyaránt érinti a magas szintű szakképzettséget igénylő és nem igénylő feladatokat. A vállalkozások működése egyre inkább kettéválik a saját maguk által végzett központi tevékenységre, és a külső társaságokba kiszervezett, kiegészítő tevékenységekre. A „kiszerződés” jelensége és növekvő tendenciája felveti a leplezett munkaviszonyok problémáját, mivel a munkáltató vállalat egy fedő-cégen keresztül, annak nevében köt polgári jogi megállapodást a dolgozóval. Ugyanakkor számos gazdasági társasággal valósul meg valódi kiszerződés, vagy alvállalkozói megállapodás, amikor a vállalkozás technikai vagy pénzügyi értelemben a megrendelőtől függő helyzetbe kerül. A munkajogi szabályok kikerülésének a

158

European Commission 1998, 79-80. „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

131

szándéka ott állapítható meg leginkább, ahol a szolgáltatás tárgya dominánsan vagy kizárólagosan maga a munkavégzés.159 Az alvállalkozás, kiszerződés és kiszervezés tulajdonképpen visszatérés a 19. század bevett munkaszervezési formáihoz. Jelenleg számos európai ország joga megkülönbözteti egyfelől a munkaviszonyt leplező, adóelkerülésre irányuló, így tiltott alvállalkozást (traffic in labour), másfelől pedig a jogszerű alvállalkozói megállapodásokat. Ez a különbségtétel, azaz a munkaerővel való „kereskedés” tilalma fontos eleme egy megfelelően működő, a verseny torzítását kizáró munkaerőpiacnak. Mindazonáltal nem csupán a tiltott, hanem a megengedett alvállalkozói megállapodások is számos munkajogi problémát vetnek fel, mivel a dolgozók munkakörülményei szokásosan rosszabbak, mint a fővállalkozó munkavállalói esetében, és a fővállalkozó kollektív szerződése sem vonatkozik rájuk. A munkajogi problémák főként abból a problematikus konstrukcióból erednek, hogy a munkavállaló és a fővállalkozó között semmilyen jogviszony nincs, viszont a munkavállaló jogait és munkakörülményeit sokkal inkább a fővállalkozó, mintsem a de jure munkáltató (alvállalkozó) döntései befolyásolják.160 Az alvállalkozás és a kiszervezés reneszánsza az egyik oka annak, hogy a munkáltatók ma már egyre kevésbé garantál(hat)ják a munkavállalóknak a hosszú távú foglalkoztatást, másként a foglalkoztatás biztonságát.161

1.5 A munkajogi védelem kiterjesztésének igénye A Supiot jelentés végkövetkeztetése szerint a foglalkoztatásra irányuló jogviszonyoknak egyre több és színesebb típusa jelenik meg, amelyek alapvetően a következő három csoportba sorolhatók: a) alárendeltségen alapuló, tradicionális munkaviszonyok, b) munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyok, c) önfoglalkoztató vállalkozók.162

159

European Commission 1998, 82-85. European Commission 1998, 82-85. 161 Deakin 2002, 192. 162 European Commission 1998, 101. 160


132

Ebben a folyamatban nem az jelenti a problémát, hogy az önfoglalkoztatás az alárendeltségen alapuló, tradicionális munkaviszonyok rovására terjeszkedik, hanem sokkal inkább az, hogy elhomályosodik a munkát végző személyeknek a munkavállalóra és az önfoglalkoztatóra építő felosztása (binary divide). Létrejött és egyre nagyobb szeletet hasít ki a munkaerőpiacból az önfoglalkoztatás és a munkaviszony közötti szürke zóna, amely a nem tisztán önfoglalkoztató, illetve munkavállaló, de valamilyen legális jogviszony alapján munkát végző személyekből áll. Ennek a szürke zónának a beillesztésével minden olyan állami rendszernek (pl. nyugdíj, társadalombiztosítás, szociális védelem) meg kell birkóznia, amely akár pénzügyi, akár valamilyen szabályozási célból kénytelen alkalmazni a munkajogi definíciókat. Éppen ezért fontos nemzeti jogi szabályozási feladat a munkavállaló és az önfoglalkoztató fogalmaira épülő kettős rendszerbe nem illeszthető, másként a szürke zónába tartozó jogviszonyok minősítése és hozzájuk megfelelő védelem munkavállalói és szociális jogok - kapcsolása, annak érdekében, hogy a védelem kiterjedjen az önfoglalkoztatás bizonyos, nem egyértelmű formáira is.163 A munkavégzésre irányuló új jogviszonyok szerepének növekedése bonyolult, egymással összefüggő kihívások elé állítja a munkajogi jogalkotást, amelynek tradicionális szerepe az alárendeltségben dolgozók munkajogi státuszának meghatározása és jogainak védelme. A jogviszonyok új típusainak megjelenésével a munkajog szerepe is óhatatlanul megváltozik, ezért a munkajogi védelmet ki kell terjeszteni a - hagyományos, alárendeltségen alapuló - munkaviszonyon kívüli, foglalkoztatásra irányuló jogviszonyok széles, meglehetősen heterogén körére, amely leginkább a gazdaságilag függő munkavégzés fogalmán keresztül ragadható meg.164 A foglalkoztatási státusz és az azt megalapozó szerződés típusának definiálása azért lényeges, mert a munkavégzésre irányuló szerződés ruházza fel a munkát végző személyt számos alapvető joggal (pl. továbbképzéshez való jog), másként ebből ered számára a munkaerő-piaci, másként szakmai státusz (état professionnel).165 A fenti paradigmaváltásnak az a célja, hogy betemesse a szakadékot a munkavállalók (employees) és az annak nem minősülő „dolgozók” (workers) munkajogi védelme tekintetében. A munkajog egyik tradicionális funkciója ugyanis a szociális kohézió biztosítása, amelyet csak akkor tölthet be, ha a munkajogi védelmet

163

Lásd ezzel kapcsolatban a “worker” koncepcióját (Deakin 2002, 198-199.). Supiot 1999, 35 165 Marsden and Stephenson 2001, 15-18. 164


133

nem korlátozza a - mára egyre kevésbé egyeduralkodó - munkaviszonyokra.166 Be kell látni, hogy a teljes munkaidős, határozatlan idejű munkaviszonyban dolgozó „kenyérkereső családapa” egyre kevésbé az a reprezentatív munkavállaló, akit a munkajognak meg kell védenie167, hiszen a kenyérkereső apa szerepe gyakorlatilag megszűnt a családon belüli munkamegosztás drámai mértékű változásával.168 A munkaszerződés fentiekben jellemzett válságára az egyik – a globális szabályozási verseny által ösztönzött – válasz az lehet, hogy a rugalmasság és a vállalkozókészség növelése érdekében csökkentik a munkáltatóknak az adókból és a szabályozásból származó költségeit. Ezzel szemben a Supiot jelentés szerzői elutasítják az eddigi modell folytatását, mivel az a duális munkaerőpiac kialakulását, vagy inkább megmerevedését eredményezné, amelyben a privilegizáltak (insiders) még jobban megszilárdítanák előnyös pozícióikat a kirekesztettekkel (outsiders) szemben. A létező modell „flexibilizálása” helyett a harmadik utat, azaz a biztonság fogalmának újraértelmezését ajánlják, ami azonban megkívánná a munkát végzők státuszának (worker), a munka fogalmának és az ahhoz kapcsolódó szociális jogoknak (social drawing rights) a kiterjesztő értelmezését.169 A Supiot jelentés volt az első magas színvonalú európai dokumentum, amely kísérletet tett a megváltozott munkajogi fogalmi rendszer elemzésére, a változás okainak és a lehetséges kitörési pontok feltárására. A jelentés a munkavállalói státusz átalakítására tett javaslatot egy lényegesen kibővített „foglalkoztatási státusz” (occupational status) megteremtése érdekében, ami persze csak egy a sok lehetséges jövőkép közül.170 Ez az új státusz nem egy meghatározott álláshoz kötődne, hanem magához a munkavégzéshez, mint aktivitáshoz, történjen az bármilyen formában az ember élete során, ösztönözve ez által a különböző munkák és jogviszonyok közötti váltásokat.171 A foglalkoztatási státuszt172 azonban nem a foglalkoztatás (employment) restriktív kritériumához kellene kötni, hanem a munkavégzés (work) tágabb fogalmához. Ezt erősíti, hogy a munkavégzés mindig kötelezettséggel és jogi jelentéstartalommal jár.173 A foglalkoztatási státusz megteremtését elősegítené a

166

European Commission 1998, 101-103. Marsden and Stephenson 2001, 6. 168 Deakin 2002, 192. 169 Deakin 2002, 197-198. 170 Deakin 2002, 202. 171 European Commission 1998, 211-212. 172 A foglalkoztatási státusz talán nem a leghelyesebb fordítás az “occupational status” angol kategóriára, de az alternatíváját jelentő munkaerő-piaci státusz még kevésbé adja vissza a fogalom jelentését. 173 European Commission 1998, 768. „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450 167

134

munkavállaló közösségi jogi fogalmának a megalkotása, amely a szabad mozgás jogához hasonlóan megakadályozná a munkavállalói jogok (meghatározott körének174) korlátozását a személyi hatály eszközével. Ez által azok a személyek is bizonyos fokú munkajogi védelemben részesülnének, akik az adott nemzeti jogban nem minősülnek sem munkavállalónak, sem önfoglalkoztatónak. A munkavállalói - a Supiot jelentés terminológiájában szociális - jogok kiterjesztésének elvi alapját az jelenti, hogy a felettes szervezettől, illetve személytől való gazdasági függőség feljogosítja őket a függő munkavégzésre irányuló jogviszonyokhoz kapcsolt szociális jogok élvezetére.175 A jelentés a foglalkoztatási státusz szempontjából négy körre osztotta a szociális jogokat. Az első körbe az úgynevezett univerzális szociális jogokat sorolták, amelyek mindenkit megilletnek, függetlenül bárminemű munkavégzéstől (pl. családi pénzbeli ellátások). A második körbe a nem fizetett munkához (pl. ápolás, önkéntes munka) tapadó jogok (nyugellátás, baleseti ellátás stb.) tartoznak. A harmadik körbe a munkatevékenységhez (occupational activity) kapcsolt jogok kerültek, amelyek alapja a közösségi jogban is megtalálható (pl. munkahelyi egészség és biztonság). Végül a negyedik kör foglalja magába a fizetett foglalkoztatáshoz (paid employment) kapcsolódó jogokat, amelyek feltétele az alárendeltségben végzett munka, és mértékük összefügg az alárendeltség fokával. A Supiot javaslat szerint a jogok fenti négy köréből három az új foglalkoztatási (occupational) státusz hordozóit illetné meg, míg a negyedik (univerzális) kör úgyis mindenkinek jár, a munkavégzéstől és annak formájától függetlenül. A nemek közötti egyenlő bánásmód követelménye pedig mind a négy körre alkalmazandó.176 Ezen tradicionális szociális jogokon kívül új, speciális jogok (social drawing rights) is kapcsolhatók a kitágított foglalkoztatási státuszhoz, amelyek a rugalmasságot individuális alapra helyezik.177 A közösségi szociális és munkajog irányelvei a fenti körökhöz hasonlóan szervezett, bár kétségtelenül töredezettebb, és sokkal kevésbé alkot ilyen átfogó rendszert.178

174

Egyes munkavállalói jogokat ugyanis már ma is biztosít széles körben a közösségi jog. Ilyen széles körben érvényeslő jog az egyenlő bánásmód, a szociális biztonsági koordinációs jog alapján járó ellátások, valamint a munkahelyi egészség- ésbiztonságvédelem. A korlátozást érintő megállapítás főként a munkafeltételek harmonizációját megvalósító irányelvekre vonatkozik. 175 European Commission 1998, 760-764. 176 European Commission 1998, 210. 177 European Commission 1998, 770. 178

Countouris, Nicola 2007: The Changing Law of the Employment Relationship. Ashgate Publishing, Aldershot, 201.


135

2. Wim Kok Jelentés: a flexicurity “előfutára”

Az Európai Bizottság felkérésére készítette el 2003-ban a Wim Kok által vezetett szakértői csoport179 független jelentését180 a foglalkoztatással kapcsolatos szakpolitikai kihívásokról és a szükséges reformokról. Bár a foglalkoztatáspolitikai nyitott koordinációs folyamat bizonyult a legsikeresebbnek az összes szociálpolitikai nyitott koordinációs folyamat közül, de a foglalkoztatáspolitikai koordináció is kezdi elveszíteni az erejét, és az érintettek egyre inkább – bürökraták által forgatott – mókuskerékben érzik magukat.181 A Wim Kok Jelentés néven ismertté vált dokumentum azt kívánta elősegíteni, hogy a tagállamok az Európai Foglalkoztatási Stratégia végrehajtásával a korábbi években tapasztaltaknál hatékonyabban járuljanak hozzá a közismert lisszaboni célok eléréséhez, de sokkal inkább a célokhoz képest tapasztalt lemaradás csökkentéséhez.182 A Wim Kok jelentésben jelent meg először az Unió szakpolitikájában a rugalmasságot (flexibility) és a biztonságot (security) elegyítő koncepció, a flexicurity, még ha ezt nem is nevesítik magában a dokumentumban. A jelentés által a tagállamok foglalkoztatási problémáinak kezelésére ajánlott “recept” egyik összetevőjeként említik ugyanis a biztonsággal kombinált, fokozott rugalmasságot. A munkaviszonyok rugalmatlan szabályozásának fenntartása automatikusan a bizonytalan és ingatag foglalkoztatás növekedéséhez, másként a duális munkaerőpiachoz vezet. A kétpólusú (duális) munkaerőpiac ugyanis kettészakad a “klasszikus” munkaviszonyban foglalkoztatott, így magas szintű munkajogi védelmet élvező munkavállalókra (insiders) és az ezen kívül rekedt, rosszabb minőségű, “ingatag” jogviszonyokban183 illegálisan foglalkoztatottakra és munkanélküliekre (outsiders).184 A Supiot jelentésben is szereplő fogalompár (insiders-outsiders) tehát meghonosodott a szakmai közbeszédben, amely fogalmakat és elméletet 2006-ban a munkajogi Zöld Könyv emel majd az uniós szakpolitika szintjére.

179

European Employment Task Force.

180

European Commission: Jobs, Jobs, Jobs: Creating more employment in Europe. Report of the Employment Taskforce, November 2003. 181

Berge, Mirten van den – Schout, Adriann 2008: From Bending to Stressing National Interests? The impact of reforms and enlargements on EU negotiation between 1988-2008. The Hague, Netherlands Institute of International Relations, 20. 182 European Commission 2003, 7-8. 183 Precarious employment. 184 European Commission 2003, 30-31. „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

136

A munkaviszony szabályozásának “flexibilizálásával” egyidejűleg javasolták a biztonság új formáinak a megteremtését. Álláspontjuk szerint a mai munkaerőpiac már egyáltalán nem az egész életre szóló állások mentén szerveződik, ezért a foglalkoztatási biztonság új értelme lehetőséget biztosítani a dolgozóknak a munkaerőpiacon maradásra és az előmenetelre.185 Az új értelmezésű biztonsághoz a következőket kell biztosítani a munkát végzők számára: tisztességes bérezést, az életen át tartó tanulás lehetőségét, megfelelő munkakörülményeket, védelmet a diszkriminációval és a jogviszony jogellenes megszüntetésével szemben, támogatást az állás elvesztésekor, illetve a szerzett szociális jogok “hordozhatóságát” a munkahely (állás, jogviszony) váltásakor. A Wim Kok jelentés tehát konkretizálta a Supiot jelentésnek a “biztonság” újraértelmezésére vonatkozó javaslatát, megjelölve azokat a garanciákat, amelyek segíthetnek megelőzni a duális munkaerőpiac kialakulását, illetve bebetonozódását. Madsen némileg cizelláltabban közelíti meg a biztonság fogalmát, amikor annak négy formáját – az állás, a foglalkoztatás, a jövedelem és a munka-magánélet összeegyeztetésének biztonságát - különbözteti meg.186 Témánk szempontjából természetesen a munkaviszonyon kívüli foglalkoztatási jogviszonyok széles skálájának megteremtését sürgető megállapítások a leglényegesebbek. A jelentés szerint ezekre az új szerződési formákra azért van szükség, mert a munkahelyteremtés érdekében mind a munkáltatók, mind pedig a munkavállalók igényeinek megfelelő, “szélesebb választékot” jelent a jogviszonyok tekintetében. A dán flexicurity modell mellett a holland szabályozást hozzák fel amolyan jó gyakorlatként, amelyet érdemes volna követni más tagállamoknak is. A holland koncepció lényegét abban látják, hogy a sokszínű szerződési formák mindegyike óvatosan egyensúlyozza a két fél jogait és a kötelezettségeit, míg a munkanélküliek számára nagyvonalú aktív munkaerő-piaci eszközöket biztosítanak. A különböző jogviszonyok alkalmazásának egyik fontos célja a munkaerőpiac kettészakadásának (insiders-outsiders) a megelőzése.187 Meg kell jegyezni, hogy a jelentés meglehetősen homályosan fogalmaz az érintett szerződésekről, és példakánt csupán atipikus munkaviszonyokat (munkaerő-kölcsönzés, részmunkaidő) említ, így nem egyértelmű, hogy az új szerződési típusok alatt csupán atipikus munkaviszonyokat ért, vagy a munkaviszonyon kívüli szerződéstípusok (quasi

185

European Commission 2003, 31. Madsen 2007, 528, illetve Tros, Frank - Wilthagen, Ton 2003: The Concept of “Flexicurity” - A new approach to regulating employment and labour markets. Tilburg University, Tilburg Flexicurity Research Programme, Flexicurity paper 2003/4, 166–186. 187 European Commission 2003, 31-32. „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450 186

137

önfoglalkoztatás) szabályozását is célnak tekinti. Álláspontom szerint üdvözlendő volna az ilyen szerződéstípusok megemlítése és elemzése is, mert ezek jelenthetnek valódi változást a munkaerő-piaci kínálatban. Mindemellett a Zöld Könyv előfutárának tekinthető jelentés sürgeti a sztandard munkaviszony bizonyos munkavállalókat védő szabályainak a felpuhítását, különösen olyan kérdésekben, mint a felmondási idő, költségek, egyéni és csoportos létszámcsökkentésnél követendő eljárás, illetve a munkaviszony jogellenes megszüntetésének fogalma.188 Érdekes ellentmondás, hogy a csoportos létszámcsökkentésnél követendő eljárás nemzeti jogi szabályozását kifejezetten a közösségi jogi előírások miatt kellett megszigorítani, amire jó példa a magyar szabályozás szigorítása.189 Az európai közösségi jog miatt előbb szigorítani kellett a nemzeti szabályokat, majd éppen az Európai Unió szakértői jelentése javasolja a nemrégiben szigorított szabályozás lazítását. Ez a példa jól illusztrálja azt a 180 fokos fordulatot, amelyet a flexicurity jelenthet a közösségi munkajogi gondolkodásban, hiszen a munkaviszony tekintetében a rugalmasság megteremtése lényegében az elmúlt három évtized munkajogi jogharmonizációjával ellentétes jogalkotási lépéseket kíván(hat) meg a nemzeti jogalkotástól. Mindezek ellenére a Wim Kok jelentés komoly előrelépést jelentett mind a foglalkoztatáspolitikai koordináció folyamatában, mind pedig a munkajog modernizációjáról kibontakozó szakpolitikai vitákban. A jelentés hatását tükrözi a gazdasági növekedésre és a munkahelyteremtésre vonatkozó integrált irányvonalak 2005-ben elfogadott szövege190, amely a jelentés érvrendszerét átvéve sürgette a foglalkoztatási biztonsággal kombinált rugalmasság elérését191.

3. A gazdaságilag függő munka szerepe a “flexicurity” koncepciójában 3.1 A “flexicurity” térhódítása: Zöld Könyv a munkajog modernizációjáról

188

European Commission 2003, 31. Lásd az Mt. 94/A-94/E. §-ait, amelyek az Mt. 2001. évi jogharmonizációs célú módosításával (2001. évi XVI. tv.) kerültek elfogadásra. 189

190

European Commission 2005: Integrated Guidelines for Growth and Jobs (2005-2008). Brussels, 12.4.2005 COM(2005) 141 final. 191

European Commission 2005, 29. „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

138

Az Európai Bizottság azzal a deklarált céllal hozta nyilvánosságra 2006 novemberében a munkajog modernizációjával foglalkozó Zöld Könyvet192, hogy nyilvános szakmai vitát generáljon a munkajog szerepéről a lisszaboni stratégia céljainak – fenntartható fejlődés, több és jobb munkahely – elérésében.193 Egyértelmű siker, hogy ez által a munkajogi problémák az EU napirendjére kerültek.194 A Zöld Könyvvel elindított szakmai vita quasi lezárásaként az Európai Bizottság közleményben195 fejtette ki a flexicurity némiképp “letisztultabb” koncepcióját, amellyel kapcsolatban az Európai Parlament196 és az ECOSOC197 is kifejtette a véleményét.

A Bizottság valódi szándéka azonban a flexicurity koncepciójának megfelelő – elsősorban nemzeti, másodsorban közösségi - jogalkotási lépések előmozdítása volt198, amelyek fellazítják a tipikus munkaviszony munkavállalókat védő, szigorú szabályozását, míg az ezen kívüli jogviszonyokban, a korábbinál szélesebb körben növelik a dolgozók munkajogi és szociális jogi védelmét. Ez utóbbi azért lényeges, mert a rugalmasság iránti igény a sztandard szerződési modelltől - a foglalkoztatási és jövedelmi biztonság, illetve a munkakörülmények szempontjából - lényegesen eltérő szerződési formákat hívott életre a nemzeti munkajogokban. A tradicionális, másként sztandard (munka)szerződési modell a foglalkoztatásban a következő három sajátossággal azonosítható: a) határozatlan idejű (tartós), teljes munkaidős,

192

European Commission 2006c: Green Paper - Modernising labour law to meet the challenges of the 21st century. COM (2006) 0708 final. 193 A Zöld Könyv a vita generálásában egyértelműen sikeresnek tekinthető, hiszen mintegy 450 vélemény érkezett kormányoktól, civil szervezetektől és szakemberektől (http://ec.europa.eu/employment_social/labour_law/green_paper_responses_en.htm). 194 The labour lawyers and the Green Paper on “Modernising labour law to meet the challenges of the 21st century”. www.europeanrights.eu, p. 4. 195 Communication from the Commission to the European Parliament, the Council, the European Economic and Social Committee and the Committee of the Regions - Towards Common Principles of Flexicurity: More and better jobs through flexibility and security COM(2007) 359 final 196 European Parliament resolution of 11th July 2007 on Modernising labour law to meet the challenges of the 21st century (2007/2023(INI) ), L, valamint European Parliament: The impact of new forms of labour on industrial relations and the evolution of labour law int he European Union. Study, 2007, http://www.europarl.europa.eu/meetdocs/2009_2014/organes/empl/empl_20090902_1500.htm 197 Report of the European Economic and Social Committee. SOC/246. Modernizing Labour Law. 30th May 2007. 198 Értelemszerűen a közösségi jogalkotást csak nagyon közvetett módon, és az elsődleges jog által meghatározott hatásköri korlátok között befolyásolhatja a Bizottság ilyen jellegű (szakértői) dokumentuma. „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

139

b) a munkajog által munkaszerződés, és

szabályozott

munkaviszony, amelynek alappillére a

c) egyetlen munkáltatót illeti meg a munkáltatói jogok és kötelezettségek összessége.199 Bár a flexicurity koncepciója az utóbbi években az uniós munkajogi- és foglalkoztatáspolitika központi kérdésévé vált, ennek ellenére még általánosan elfogadott definíciója sincs. Az Európai Bizottság 2006-as foglalkoztatási jelentésének200 flexicurity fejezete is kiemeli az univerzális definíció hiányát, ezért a fogalom két eltérő meghatározását, a holland és a dán flexicurity modellen alapuló változatát ismerteti. A holland és a dán modell közötti lényeges különbségek jelzik a koncepció sokszínűségét, no és persze ingatagságát. Wilthagen és Tros – a holland modellen alapuló – meghatározása szerint201 a flexicurity egyrészt erősíti az állás, a foglalkoztatás, a jövedelem biztonságát a hátrányos helyzetűek munkaerő-piaci esélyeinek javítása érdekében. Másrészt a rugalmasság különböző (külső és belső) formáinak erősítésével igyekszik a növelni versenyképességet és a termelékenységet.202 A hollanddal szemben a dán flexicurity modell - az úgynevezett “arany háromszög” a következő három elem érzékeny egyensúlyán nyugszik: a) a munkaviszony védelmének laza szabályozásán, különösen a munkaviszony megszüntetése körében, b) nagyvonalú, azaz magas színvonalon garantált munkanélküli ellátási rendszeren, valamint c) nagy intenzitású, aktív munkaerő-piaci politikán.203

199

European Commission 2006c, 5. European Commission 2006d: Employment in Europe 2006. Luxemburg, European Communities, 77. 201 Wilthagen, T., - Tros, F. (2004) The concept of 'flexicurity': a new approach to regulating employment and labour markets, Transfer, 10 (2), 166–186. 202 A holland modellben a rugalmasság elsődleges forrása a részmunkaidős foglalkoztatás. Az ún. flex workers biztonságát szociális biztonsági jogaik és a munkajogi szabályok módosításával (Flex Wet 1999) növelték (Ooschot 2004, 209-212). 203 Madsen, Per 2002: The Danish Model of “Flexicurity” – A Paradise with some Snakes. European Foundation for the Improvement of Living and Working Conditions, http://www.eurofound.europa.eu/ewco/employment/documents/madsen.pdf, illetve European Commission 2006d, 77. „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450 200

140

A dán modell a munkaviszony rugalmas szabályozását kombinálja a munkanélküliek magas szintű szociális védelmével, és a kettő közötti gyors átmenetet az aktív munkaerő-piaci eszközök biztosítják. A Zöld Könyv közelebb áll a holland modellhez, mivel a magas szintű szociális védelem kevésbé hangsúlyos elemként jelenik meg. Ez nem véletlen, hiszen a dán modell igen drága, ezért bevezetése után gyorsan megugrana a munkanélküli ellátórendszer számlája, ami az esetleges adóemelések miatt akár ellentétes foglalkoztatási hatáshoz is vezethet. A dán modell különösen alkalmatlan módszer a Magyarországhoz hasonló országokban, ahol magas a munkanélküliség (alacsony a foglalkoztatási szint) és egyidejűleg magas a költségvetési hiány (államadósság). Ha például Franciaországban bevezetnék a dán modellt, akkor igen magasak lennének a költségei és a strukturális munkanélküliség a magasabb kiadások ellenére sem csökkenne érzékelhetően az első években.204 A rugalmas foglalkoztatási formák sikere azon is múlik, hogy a társadalom mennyire nyitott a rugalmas foglalkoztatási jogviszonyok felé.205 Madsen hangsúlyozza, hogy a flexicurity dán változata hosszú, szerves történeti fejlődés eredménye, ezért új ötleteket lehet meríteni belőle, de nem alkalmas azonnali, sematikus átvételre.206 Ennek ellenére a dán modell sikere ihlette az Európai Bizottság Zöld Könyvét207, amely a foglalkoztatási jelentéshez hasonlóan csak használja a fogalmat, de nem mondja meg pontosan, mit is ért rajta, sőt még a dán példára sem hivatkozik.208 Úgy tűnik, hogy az Európai Bizottság a koncepcióval sokkal inkább, mint módszerrel foglalkozik, mintsem annak konkrét tartalmi vonatkozásait bontja ki részletesen. Ezzel összhangban a flexicurity közleményben azt integrált stratégiaként határozzák meg, amelynek célja egyszerre növelni a munkaerőpiaci rugalmasságot és biztonságot.209 Freedland és Countouris szerint a flexicurity

204

Zhou, Jianping 2007: Danish for All? Balancing Flexibility With Security: The Flexicurity Model. IMF Working Paper No. 07/36., 22. 205 Zhou 2007, 22. 206 Madsen, Per 2004: The Danish model of ‟flexicurity‟: experience and lessons. Transfer, 2/2004, 187-207, 206. 207 Tangian, Andranik 2007: Flexibility-flexicurity-flexinsurance – Response to the European Commission‟s Green Paper “Modernising Labour Law to Meet the Challenges of the 21 st Century”. WSI-Diskussionspapier, No. 149., Hans-Böckler-Stiftung, Düsseldorf. http://www.boeckler.de/pdf/p_wsi_diskp_149_e.pdf, 9. 208 A holland Flexibility and Security Act csupán jó példaként (best practice) jelenik meg a Zöld Könyve egy osztrák és egy spanyol példa mellett. 209 European Commission 2007a, 10. „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

141

fogalma tisztázatlan, ami elsősorban a rugalmasság és a biztonság fogalmának bizonytalanságából ered.210 Bár a Zöld Könyv javaslatai a munkajogi jogalkotást érintik, mégis inkább a közösségi munkaügyi politikát támogató elemzésnek tekinthető, semmint jogalkotási programnak. Lényegében a munkajogi jogalkotásnak a foglalkoztatottság növelésében és a munkakörülmények javításában betöltött szerepét vázolja, a megfelelő egyensúlyra törekedve a foglalkoztatás mennyisége és minősége között. A közeljövőben gyakorlati hatása lehet a rövid és középtávú nemzeti jogalkotás befolyásolása, a jobb és több munkahely elérését célzó reformok elindítása.211 Bár számos tagállam, így többek között Magyarország példája arra utal212, hogy a flexicurity koncepciója a vízbe dobott kőhöz hasonlóan csak apróbb hullámokat ver, és vajmi kevés hatást gyakorol a nemzeti munkajogok alakulására.213 A Zöld Könyv arra épül, hogy a munkajog modernizációja elengedhetetlen feltétele a munkavállalók és a munkáltatók alkalmazkodóképessége növelésének, amely viszont szükséges a teljes foglalkoztatás és a szociális kohézió uniós (lisszaboni) céljainak eléréséhez.214 Ebben a tekintetben az egyik koncepcionális kérdés az, hogy a különböző, foglalkoztatásra irányuló szerződéstípusok - az összes munkát végzőre kiterjesztett foglalkoztatási jogokkal - miként segíthetik elő a munkahelyteremtést, a jogviszonyok közötti mobilitást, illetve az életen át tartó tanulást. A Zöld Könyv főként a munkajog személyi hatályára fókuszál, sokkal kevésbé a kollektív munkajogi kérdésekre.215

3.2 Szürke zóna a munkaviszony és az önfoglalkoztatás között A Zöld Könyv szerint a gyors technológiai fejlődés, a globalizáció által felfokozott verseny, a változó fogyasztói igények és a szolgáltatóipar térhódítása miatt nőtt meg az igény a klasszikus munkaviszonynál “rugalmasabb” foglalkoztatásra, amely új foglalkoztatási jogviszonyok (szerződéstípusok) megjelenését eredményezte. A

210

Freedland, Mark – Countouris, Nicola 2006: Flexibility of the labour market. http://www.publications.parliament.uk/pa/ld200607/ldselect/ldeucom/120/120we18.htm 211 Murcia, Joaquin Garcia 2007: The European Commission‟s Green Paper on labour law. International Labour Review, Vol. 146 (2007), No. 1-2, 109-110. 212 Kiss 2008. 213 European Parliament 2007. 214 European Commission 2006c, 3. 215 European Commission 2006c, 4. „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

142

klasszikus munkaviszonytól eltérő szerződések alkalmazásának elsődleges oka azonban a versenyképesség fenntartása a globalizált gazdaságban a munkajogi szabályok (pl. jogviszony megszüntetés) költségeinek, a társadalombiztosítási hozzájárulás megfizetésének elkerülésével, valamint az adminisztrációs terhek csökkentésével. A különféle szerződéses formák burjánzását elősegítette a munkajogi szabályozás átfogó alkalmazkodásának a hiánya, így a tradicionális munkaviszony egyre kevésbé felel meg a felek igényeinek, amely egyaránt jelentheti a munkáltatói és a munkavállalói oldalt. Korántsem arról van ma már szó, hogy a klasszikus munkaviszonytól eltérő szerződések alkalmazása csak és kizárólag a munkáltatók érdeke volna a munkavállalók fokozott “kizsákmányolása” érdekében. A rugalmas foglalkoztatási jogviszonyok alkalmazásával a munkáltatók gyorsabban tudnak reagálni a változó fogyasztói igényekre és a technológiai változásokra, míg a munkavállalók a jogviszonyok széles skálájából választhatják ki a munkaidő-beosztásuk, karrierlehetőségeik, családi kötelezettségeik, vagy éppenséggel továbbtanulási szándékaik szempontjából számukra leginkább kedvező szerződéstípust.216 Az új típusú foglalkoztatási módszerek óhatatlanul alternatívát jelentenek a hagyományos munkajogviszonnyal és az erre támaszkodó munkaerőpiaccal szemben. A jogi szabályozás azonban kellő időben képtelen volt, illetve nem is nagyon akart reagálni a változásokra, sőt, azt sugallta, hogy a hagyományos munkaerő-piaci megoldások a jók, és az új típusú foglalkoztatási jogviszonyok pedig a rosszak.217 A munkajog és a társadalombiztosítási jog eredetileg arra lett “kitalálva”, hogy védelmet biztosítson a függő munkát végzőknek, ugyanakkor nem képes ugyanilyen hatékony védelmet garantálni a munkaerő-piaci státuszok (eltérő szerződéstípusok) közötti átmenetek során.218 A 90-es évek eleje óta a nemzeti munkajogi szabályozások reformja főként a munkajogi védelem fellazítására irányult a szerződési sokszínűség megteremtése érdekében. A rugalmasság növelése olyan foglalkoztatási jogviszonyok, atipikus munkaviszonyok (határozott idő, részmunkaidő, munkaerő-kölcsönzés, távmunka) és munkaviszonyon kívüli jogviszonyok (polgári jogviszonyok, on-call és zéró-óra szerződések) részletes szabályozását jelentette, amelyek a munkaviszonynál “rugalmasabb”, tehát a

216

European Commission 2006c, 7. Kiss 2008, 10. 218 European Commission 2006c, 9. „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450 217

143

munkavállalókat kevésbé védő megszüntetési szabályokkal igyekeztek elősegíteni a hátrányosabb helyzetben lévő munkavállalók bejutását a munkaerőpiacra.219 Az új típusú220 - tehát a tradicionális munkaviszonytól eltérő - foglalkoztatási jogviszonyok megjelenésével egyidejűleg elmosódott a munkajog és a kereskedelmi jog közötti határvonal. A Supiot jelentéshez hasonlóan a Zöld Könyv is megerősíti ebben a vonatkozásban, hogy a világot függő munkavállalókra és független önfoglalkoztatókra felosztó klasszikus kétpólusú munkajogi koncepció ideje lejárt, mivel azzal már nem írható le a munka világa sem gazdasági, sem pedig szociális értelemben. A munkaviszony korábban egyértelműnek tűnő jogi fogalma viták kereszttüzébe került, mivel körültekintő definiálása vált szükségessé egyfelől a leplezett munkaviszonyok, másfelől a gazdaságilag függő munkavégzés vitatott megítélése miatt.221 A Zöld Könyv tehát helyesen tesz különbséget a színlelt önfoglalkoztatás és a gazdaságilag függő önfoglalkoztatók között, hiszen az előbbit szigorúan tiltani, míg az utóbbit védeni kell meghatározott jogok (tisztességes bér, méltóság, magánszféra védelme etc.) biztosításával.222 A leplezett munkaviszony – másként a színlelt polgári jogi szerződés - azért vált az európai munkaerőpiacon tömeges jelenséggé, mert meg lehet vele takarítani a munkaviszonyt terhelő adó és társadalombiztosítási hozzájárulás egy részét. Ennek érdekében a felek munkaviszony helyett joggal való visszaélésként polgári (kereskedelmi) jogviszonyokat létesítenek, amelyek közterhe furcsa módon alacsonyabb, mint a munkaviszonyban.223 A színlelt polgári jogi szerződésekkel szembeni fellépés egyik bevett eszköze a kötelező vélelem, amely szerint a jogszabályban meghatározott körülmények fennállása esetén munkajogviszonynak kell tekinteni a munkavégzésre irányuló jogviszonyt, függetlenül a felek megállapodásában választott szerződéstípustól.224 A Zöld Könyv is “felkarolja” a Supiot jelentés terminológiáját és jellemzését a gazdaságilag függő munkavégzés szürke zónájáról, amely a függő munkavállaló és a független önfoglalkoztató közötti élethelyzeteket fedi le. Ezek a gazdaságilag függő, de munkajogi értelemben quasi független személyek formálisan önfoglalkoztatók, de

219

European Commission 2006c, 7. Ami nem jelenti azt, hogy itt csak teljesen új szerződéstípusokról lenne szó, hiszen számos munkaviszonyon kívüli jogviszony szabályozása hosszabb fejlődés eredménye is lehet. 221 European Commission 2006c, 10. 222 The labour lawyers 2007, 7. 223 Ez az általános megállapítás (European Commission 2006c, 10-11) különösen igaz a magyar közteher elosztási rendszerre. 224 Erre példa a holland 1999. évi Flexibility and Security Act (European Commission 2006c, 11.). „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450 220

144

a bevételük gazdasági értelemben egyetlen munkáltatótól (megbízótól, ügyféltől) függ. Ebből a gazdasági függőségből persze nem következik automatikusan kiszolgáltatott helyzetük. A munkaviszonyra fókuszáló, tradicionális munkajogi gondolkodás és az ezt tükröző szabályozás miatt a nemzeti jogok többsége nem tudja az ilyen helyzetet másként kezelni, mint leplezett munkaviszonyként vagy tisztán önfoglalkoztatásként, pedig többé-kevésbé mindkettőtől lényegesen különbözik. Ezzel összefüggésben Countouris hangsúlyozza, hogy a Zöld Könyv sugallatával szemben nem csupán a fenti alapfogalmak (munkavállaló, gazdaságilag függő munkavégző, önfoglalkoztató) jelentésének “tisztázására”, hanem az egész fogalmi rendszer koncepcionális megújítására van szükség.225 Erre az átalakításra már vannak példák a nemzeti jogokból, hiszen a fenti problémát felismerve néhány tagállamban különálló munkajogi státuszként ismerték el a gazdaságilag függő, és ez által sérülékeny munkavégzők jogállását. A Zöld Könyv az Egyesült Királyság jogi megoldását hozza fel jó példaként, ahol a munkavállaló (employee) jogai közül a dolgozókra (worker) is kiterjesztették meghatározott minimális jogok - diszkrimináció tilalma, munkahelyi egészség- és biztonság védelem, minimálbér, kollektív alku226 - élvezetét. Ezen alapulva a Zöld Könyv talán leglényegesebb javaslata egy olyan minimális munkajogi katalógus (floor of rights) megalkotása, amely a munkajogi státusztól (munkaviszony, megbízási jogviszony stb.) függetlenül, alanyi jogon illetné meg a munkát végzőket.227

3.3 A rugalmas jogviszonyok káros hatásai A rugalmas jogviszonyok elterjedését néhány adattal is alátámasztja a Zöld Könyv. Ezek szerint a klasszikus munkaviszonytól eltérő foglalkoztatási jogviszonyok aránya 2001 és 2005 között 36%-ról majdnem 40%-ra nőtt. A teljes munkaerő-állományon belül az önfoglalkoztatók aránya 15% volt 2005-ben, míg a teljesen önállóan, alkalmazottak nélkül dolgozó önfoglalkoztatók aránya elérte a 10%-ot. Az önfoglalkoztatás továbbra is elsősorban a mezőgazdaságban és a kereskedelemben jellemző, de a kiszervezéseken, alvállalkozások igénybe vételén, illetve a projektalapú munkavállaláson keresztül egyre markánsabban megjelenik az építőiparban és a

225

Countouris 2007, 194-195. A munkaviszony megszüntetésével kapcsolatos munkajogi védelem a munkavállalónak nem minősülő dolgozókat nem illeti meg (European Commission 2006c, 12). 227 European Commission 2006c, 11. „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450 226

145

szolgáltató szektorban is.228 A Zöld Könyv azonban adós marad a fenti fogalmak tisztázásával, ezek a fenti adatok nehezen értelmezhetők, de azt megerősítik, hogy a klasszikus munkaviszony régen túl van a fénykorán és a trónkövetelők - atipikus munkaviszonyok és új típusú szerződések - is megjelentek a színen. Ennek a folyamatnak az eredménye az egyre növekvő mértékben szegmentálódott munkaerőpiac.229 A rugalmas szerződéstípusok térhódítása azt (is) eredményezi, hogy a munkaerő kiszolgáltatottabb része – elsősorban a nők, a pályakezdők, idősebbek, bevándorlók – az egymást követő rövid időtartamú, minimális munkajogi és szociális védelmet biztosító, mondhatni “rossz minőségű” jogviszonyok csapdájába esnek. A munkahelyek rossz “minősége” persze csak részben tudható be a nem megfelelő jogi védelemnek, gyakran ugyanis az a munka természetéből (is) következik.230 Bár ezek a rugalmas jogviszonyok az esetek többségében általában ugródeszkaként szolgálnak a sztandard munkaviszonyhoz, de a hátrányos helyzetűek esetében ez a katapult funkciójuk sokkal kevésbé működik. Különösen igaz ez a megállapítás a fiatal munkavállalókra, akik nagy számban dolgoznak az átlagosnál bizonytalanabb munkakörülmények között, és nagyobb eséllyel ragadnak a munkaerőpiac “peremén”.231 A rugalmas foglalkoztatás alapvető dilemmája, hogy olyan foglalkoztatást generál, különösen a sérülékeny társadalmi csoportok (nők, etnikai kisebbségek) körében ami nélküle nem jönne létre, de negatív társadalmi hatásokkal - gyenge alárendelt munkaerő-piaci helyzettel – jár együtt.232 Ezeknek a problémáknak a végső okát a Zöld Könyv a munkaerőpiac dinamizmusát gátló, túlzottan szigorú munkajogi védelemben, és ezzel összhangban a megoldást a sztandard munkaviszony szabályozásának fellazításában látja.233 A Bizottságnak a flexicurity koncepcionális elemeit felvázoló közleménye szerint “rugalmas és megbízható szerződéses keretekre van szükség mind a munkáltatók, mind pedig a munkavállalók különböző csoportjai szempontjából

228

European Commission 2006c, 7-8. European Commission 2006c, 5. 230 Murcia 2007, 110. 231 European Parliament resolution of 11th July 2007 on Modernising labour law to meet the challenges of the 21st century (2007/2023(INI) ), L. 232 Wilthagen, Ton 1998: Flexicurity - A New Paradigm for Labour Market Policy Reform? Tilburg University, Tilburg Flexicurity Research Programme, http://www.tilburguniversity.nl/faculties/law/research/flexicurity/publications/papers/fxpaper_nr1.pdf, 12. 233 European Commission 2006c, 8. „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450 229

146

(insiders-outsiders), amelynek megteremtésében szerepe van a modern munkajogi jogalkotásnak, a kollektív szerződéseknek és a munkaszervezeteknek is”. A Bizottság úgy tekint a munkaviszonyon kívüli jogviszonyokra, mint a munkaerőpiacra jutás egy lehetséges eszközére, amely csak az első lépcső a stabil jogviszony (munkaviszony) felé vezető úton.234 Álláspontunk szerint azonban a gazdaságilag függő munkavégzést fedő jogviszonyok nem mindig jelentenek átmeneti állapotot a munkaviszony felé, hiszen a munkavállalók és munkáltatók jelentős része kifejezetten azért választ valamely jogviszonyt, mert az a lehetséges munkaviszonyoknál jobban megfelel a felek igényeinek, amely igények korántsem merülnek ki az adózási kérdésekben. 3.4 Minimális jogok katalógusa A sztandard munkaviszony szabályozásának “rugalmasítása” mellett235 az Európai Bizottság a minimális jogok katalógusának megteremtésével növelné a biztonságot a munkavégzésre irányuló jogviszonyok széles körének szabályozásában. A minimális szociális jogok katalógusa mellett egyaránt felhozhatók gazdasági és emberi jogi érvek.236 Kézenfevő gazdasági érv egy ilyen munkajogi minimum elfogadása mellett a verseny torzulásának megakadályozása, a versenyképesség javítása, míg emberi jogi érv a munkavállalói jogok kiterjesztése és a munkafeltételek általános javítása. Éppen ezért kiinduló pontként egyetértünk azzal, hogy a jogviszonytól független, minimális jogok (floor of rights) bevezetése javítana a munkaviszonyon kívül függő munkát végzők munkajogi és szociális jogi helyzetén. Némi csalódást jelentett azonban, hogy a Zöld Könyv adós maradt annak felvázolásával, milyen jogok is alkossák a minimális (munka)jogi katalógus gerincét. Ebben a tekintetben feltűnő, hogy a szöveg említést sem tesz az EU Alapvető Jogok Kartájáról.237 A különböző jogviszonyok eltérő természete miatt indokoltnak tűnik egy minimális, valamennyi jogviszonyt lefedő védelmi szint meghatározása, és ezen felül speciális jogok biztosítása az adott jogviszony természetéhez igazodva.238 A

234

Communication from the Commission to the European Parliament, the Council, the European Economic and Social Committee and the Committee of the Regions - Towards Common Principles of Flexicurity: More and better jobs through flexibility and security. COM(2007) 359 final. 235 Talán részben a rugalmasítás kompenzációját is szolgálja a biztonság növelése. Nyilvánvalóan nem a szerző az egyetlen, aki a rugalmasság és a biztonság összekapcsolásával kapcsolatban kompenzációra asszociált. Ezt cáfolandó az Európai Bizottság kommunikációja a rugalmasság és a biztonság integrált megközelítésére (szinergiájára) helyezte a hangsúlyt. 236 Countouris 2007, 203. 237 The labour lawyers 2007, 13. 238 The labour lawyers 2007, 7. „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

147

jogviszonyok közötti fokozatos átmenetet olyan technikával is meg lehet oldani, hogy a határozatlan idejű jogviszony létesítésekor a szokásos védelemnek csak egy része (minimuma) illesse meg a munkavállalót, majd a védelmét biztosító jogok – így a felmondási idő, végkielégítés, a megszüntetéssel kapcsolatos eljárási jogosultságok – a jogviszonyban eltöltött idő múlásával, fokozatosan bővüljenek.239 Ebből a megoldási javaslatból is kitűnik, hogy a Zöld Könyv mögöttes szándéka a klasszikus, de immáron könnyített munkaviszony felé lejtő rendszer kialakítása, amelyben minden egyéb jogviszony valójában átmenet egy, a mainál kevésbé védett, határozatlan idejű munkaviszony felé. A jogi katalógus (floor of rights) pontos tartalmát illetően az uniós szintű vitákban, illetve a szakirodalomban sem alakult ki szakmai konszenzus. Az Európai Parlament a következő jogok biztosítását javasolja a jogviszonytól függetlenül: egyenlő bánásmód, munkahelyi egészség- és biztonságvédelem, munkaidő és pihenőidő, egyesülési és részvételi jog, kollektív alku, szervezkedés, képzéshez való jog.240 Természetesen azt homályban tartotta az Európai Parlament, hogy a munkaidő és pihenőidő szabályai közül például melyeket, azaz milyen típusú szabályokat vélik alkalmazhatónak a mainál lényegesen tágabb személyi körben. Ehhez képest a flexicurity szakértői csoport az érdekképviselet, a konzultáció, általánosságban a munkafeltételek és a diszkrimináció tilalmának fontosságát emelte ki.241 A probléma azt a kérdést állítja a jogalkotás elé, hogy a klasszikus magánjog mennyire vehet magába közjogi elemeket, pontosabban a munkavállaló versus vállalkozó közötti „harmadik rend” jogállását nemcsak társadalombiztosítási jogi és adójogi, hanem munkajogi szempontból rendezze. Ez a probléma nem csupán azokban az országokban okoz nehézséget, ahol a polgári jog és a munkajog kapcsolata hosszabb ideje tisztázott, hanem különösen ott, ahol a két jogterület természetes kapcsolata nem létezik.242 Ugyanakkor a közösségi jogban már kezd kialakulni a jogviszonytól függetlenül, a munkavégzés alapján járó minimális jogok köre. Elegendő itt utalni az egyenlő bánásmód követelményére vagy a munkahelyi egészség és

239

European Commission 2007b, 23. European Parliament resolution of 11th July 2007 on Modernising labour law to meet the challenges of the 21st century (2007/2023(INI) ), 17. 241 European Commission 2007b, 18. 242 Bankó, Zoltán 2008a: Az atipikus munkajogviszonyok - a munkajogviszony általánostól eltérő formái az Európai Unióban és Magyarországon. Pécs, Doktori Értekezés, Kézirat. http://doktori-iskola.law.pte.hu/files/tiny_mce/File/Archiv2/Banko_Zoltan_tezisek.pdf, 32. „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450 240

148

biztonságvédelemmel összefüggő jogokra.243 Nem arról van szó tehát, hogy ne létezne már ma is a munkavállalói és szociális jogoknak egy ilyen típusú minimuma, amely a munkaviszonyon kívül, akár még a polgári jogviszonyokra is alkalmazandó. Ez a minimális jogi katalógus tehát részben a közösségi jogharmonizációnak (pl. egyenlő bánásmód, munkahelyi egészség- és biztonságvédelem), részben pedig a nemzeti jogalkotásoknak köszönhetően már ma is létezik (pl. alapvető társadalombiztosítási ellátások kötelező járulékfizetés fejében). A javaslatok tehát a Zöld Könyv állításával szemben nem a jogi katalógus megteremtésére, hanem inkább tartalmának rögzítésére és bővítésére irányul. A javaslatok közül újdonságnak tekinthető például a munkaidő és pihenőidő, a kollektív alku, illetve a szervezkedés szabadságának általános, a munkaviszony létezésétől független “foglalkoztatási” jogként244 történő meghatározása. A fentiekhez képest lényeges különbség, hogy a Supiot javaslat nem elégszik meg az érintett jogok puszta felsorolásával, hanem rendszerbe is szervezi azokat. Ez a rendszer-szemlélet sajnos ma még korántsem dominál a kérdéskörről folyó szakmai vitában.

3.5 A flexicurity kritikája A Zöld Könyvben felvázolt flexicurity koncepció rendkívül éles kritikákat váltott ki az elmúlt években. Sciarra hiányolja az alapvető kollektív jogintézmények (pl. kollektív szerződés), valamint a foglalkoztatáspolitikai nyitott koordináció hatásainak mélyebb elemzését.245 Mások azt vetik az Európai Bizottság szemére, hogy a javasolt modernizáció egyoldalú, amely a jogi szabályozásnak a piaci igényekhez való hozzáigazítására korlátozódik, de figyelmen kívül hagyja a szociális védelem minimális szintjének biztosítását. Ennek az egyoldalú szemléletnek a hátterében más okok mellett a munkáltatói szervezetek lobbijainak és egyes tagállamoknak (pl. Egyesült Királyság) a kritikái állnak, amelyek erőteljesen befolyásolták a végleges szöveget.

243

Countouris 2007, 195. A foglalkoztatási jog kifejezést a munkavállalói jog lehetséges alternatívájának tekintjük. Itt a Supiot jelentés által javasolt foglalkoztatási (occupational) státuszra utalunk, amelyhez kapcsolni lehetne az érintett jogokat. 244

245

Sciarra, Silvana 2007a: EU Commission Green Paper „Modernising labour law to meet the challenges of the 21st century‟. Industrial Law Journal, 2007 36(3): 375-382. „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

149

A legkomolyabb szakértői kritika abban összegezhető, hogy a Zöld Könyv állításával szemben nincs bebizonyítva a korreláció a munkaviszony megszüntetési szabályainak lazítása és a vállalkozások munkaerő-keresletének növekedése között. A munkaviszony “rugalmasabb” szabályozása, a munkavállalói jogok korlátozása tehát korántsem vezet automatikusan a foglalkoztatottak számának növekedéséhez, mivel a foglalkoztatás ingatag (precarious) formáinak terjesztése önmagában nem növeli a foglalkoztatási szintet246. Ellenkezőleg, számos nemzeti példa, így különösen a skandináv országok munkaerőpiaca247 bizonyítja, hogy a munkaviszony megszüntetésének merev, a munkavállalókat erőteljesen védő szabályozása is együtt járhat a magas foglalkoztatási szinttel.248 A munkaviszony megszüntetésének szabályozása pedig különösen nincs összefüggésben az önfoglalkoztatók számával.249 Hiányosságai ellenére a Zöld Könyv hasznos dokumentum, amely európai szinten tekinti át a munkajogi szabályozást és a lehetséges jövőbeli stratégiákat. Ugyanakkor figyelmen kívül hagy olyan lényegi kérdéseket is, mint a bevándorlás munkaerő-piaci hatásai, vagy a tagállamok közötti gazdasági és társadalmi különbségek.250 Különösen az utóbbi, nevezetesen a nemzeti munkajogi szabályozások és munkaerőpiacok közötti tradicionális különbségek okán lehet megkérdőjelezni a Zöld Könyv flexicurity névre keresztelt “csodafegyverét”, amely többé-kevésbé egységes megoldást kínál a skandináv jóléti államoktól Olaszországon át egészen az új tagállamokig.251 A Bizottság közleménye is deklarálja, hogy a flexicurity koncepcióját hozzá kell igazítani az adott tagállam speciális munkaerő-piaci adottságaihoz, mivel ez nem egy egységes munkaerő-piaci modell vagy szakpolitikai stratégia. Figyelembe kell venni, hogy a tagállamokban sokszínű jogrendszerek, munkaerő-piaci intézményrendszerek és munkaügyi kapcsolatok fejlődtek ki a történelmük során. Ennélfogva az “egyazon méret mindenkire jó lesz” szemlélet itt nem alkalmazható.252 Éppen ezért maga az Európai Bizottság is az adott tagállam

246

Report of the European Economic and Social Committee. SOC/246. Modernizing Labour Law. 30th May 2007, http://www.europarl.europa.eu/meetdocs/2004_2009/documents/dv/pa-eesc-mll_/pa-eesc-mll_en.pdf 247 European Parliament resolution of 11th July 2007 on Modernising labour law to meet the challenges of the 21st century (2007/2023(INI) ), L, 13. 248 The labour lawyers 2007, 4-5. 249 The labour lawyers 2007, 7. 250 Murcia 2007, 114. 251 European Parliament 2007, 53-55. 252 European Commission 2007b, 4. „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

150

helyzetére szabott intézkedések kombinációját, saját “flexicurity ösvény” (flexicurity pathway253) kialakítását javasolja.254 A Bizottság közleménye a tagállamok helyzete alapján négy flexicurity modellt (ösvényt), másként a koncepció megvalósításának négy lehetséges típusát azonosította, amely a flexicurity szakértői csoport munkáján255 alapul. Ennek ellenére a flexicurity aligha lesz követhető stratégia valamennyi tagállamban, olyannyira eltérő a tagállamok helyzete és tradíciói, amelyet amúgy a Zöld Könyv is tényként könyvel el.256 A négy flexicurity ösvény közül az első érinti leginkább a munkaviszonyon kívüli foglalkoztatási jogviszonyok fokozottabb védelmét. Ezt az jellemzi, hogy a kettészakadó munkaerőpiacon a határozatlan idejű munkaviszonyok – lényegében a szigorúan “védett”, határozatlan idejű munkajogviszonyok – világán kívül rekedők bizonytalan jogi státusszal (alkalmi, átmeneti jogviszonyokkal) rendelkeznek és alig van esélyük állandó foglalkoztatásra. Az ilyen munkaerőpiacot a munkajogi és társalmi biztonság és a munkaerő-piaci rugalmasság rendkívül egyenlőtlen eloszlása jellemzi. A flexicurity szakértők a megoldást a határozatlan munkaviszony és az ennél lényegesen gyengébb védelmet biztosító, bizonytalan jogviszonyok munkajogi védelmének átrendezésében, újragondolásában látják, ami óhatatlanul a klasszikus munkaviszony védelmi szintjének csökkentését, illetve az ezen kívüli jogviszonyok megerősített védelmét eredményezné. Ez a sztandard és a non-sztandard foglalkoztatás közötti asszimetria csökkentését célozza a klasszikus munkaviszonytól eltérő jogviszonyoknak a munkajogba, kollektív szerződésekbe, társadalombiztosításba és a felnőttképzésbe történő integrálásával.257 A munkaviszonyon kívüli foglalkoztatási jogviszonyok tekintetében kevésbé bizonyult támadhatónak a Zöld Könyv. Tényként fogadhatjuk el azt a megállapítást, hogy a tipikus és atipikus munkaviszonyon kívüli jogviszonyok (pl. ismétlődő szabadúszó szerződések, project szerződések258) szerepe folyamatosan növekszik, és az ilyen formában dolgozók munkajogi védelmet megoldatlan. Eredménynek tekinthető egy új fogalmi rendszer felvázolása, amely megkülönbözteti a szabályozást

253

Ez a kifejezés utal a „path dependence”-, másként a szabályozási folyamatok történeti előzményeinek és meghatározottságának - elméletére (Wilthagen 2008, 5). 254 European Commission 2007a, 22. 255 Flexicurity Pathways, report by Prof. Ton Wilthagen, rapporteur of the Flexicurity Expert Group, May 2007. 256 European Commission 2006c, 8. 257 European Commission 2007b, . 258 European Parliament resolution of 11th July 2007 on Modernising labour law to meet the challenges of the 21st century (2007/2023(INI) ), E. „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

151

igénylő gazdaságilag munkaviszonyt.259

függő

foglalkoztatást,

illetve

a

(tiltott)

leplezett

4. A gazdaságilag függő munkavégzés szabályozásának koncepcionális kérdései A fentiekben leírt viták egy jelentős részével szemben a szabályozás alapvető dilemmája ma már nem a rugalmasság és/vagy a biztonság növelése, hanem sokkal inkább a munkajog fogalmi rendszerének teljes megújítása. Felesleges ugyanis a személyes munkavégzési jogviszonyokban több vagy kevesebb biztonságot vagy éppenséggel rugalmasságot biztosító új szabályokat bevezetni, amíg a munkajogi szabályozás nem határozza meg pontosan ezeknek a szabályoknak a személyi hatályát. A személyi hatállyal kapcsolatos jogi bizonytalanságok kiküszöböléséhez elengedhetetlen az alapfogalmak (munkaviszony, önfoglalkoztatás, munkavégző tágabb fogalma) tisztázása, amely részben a közösségi jogharmonizáció és szakmapolitikai viták, döntő részben azonban a nemzeti jogalkotás feladata. Freedland és Countouris álláspontja szerint a munkaszerződés (contract of employment) helyett a személyes munkavégzési szerződés (personal work contract) új fogalmának megalkotásával lehetne szélesebb körben biztosítani a munkajogi védelmet.260 Természetesen ugyanez a javaslat másoknál, mindenekelőtt a Supiot jelentésben is kiemelt szerepet kap, bár némileg eltérő tartalommal és terminológiával (occupational status). Abban teljes az egyetértés, hogy az új fogalmi rendszer megalkotása szükséges a munkajogi védelem expanziójához és a jogviszonyok minősítésében általánosan tapasztalható bizonytalanságok megszüntetéséhez egyaránt. Az általunk elemzett közösségi dokumentumok felhívják a figyelmet arra, hogy a munkavállaló-önfoglalkoztató kétpólusú megközelítés már nem írja le a jelenlegi társadalmi, gazdasági viszonyokat, mivel létezik a kettő között egy harmadik világ is. Ez az úgynevezett szürke zóna a de jure független, de facto függő helyzetben lévő dolgozókat fedi le. Ugyanakkor a munkaviszony bástyáin belül is megjelennek a tipikus – teljes munkaidős, határozatlan időre létesített – munkaviszonyhoz képest lényegesen lazább, atipikus munkaviszonyok (részmunkaidő, határozott idő, távmunka, munkaerő-kölcsönzés). Pontos fogalmak hiányában a klasszikus munkaviszonnyal szemben úgy általában hozzák fel a “rugalmas” jogviszonyok

259 260

The labour lawyers 2007, 7. Freedland and Countouris 2006. „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

152

fogalmát. Kevés szó esett azonban arról, hogy ezen pontosan mit értenek: atipikus munkaviszonyokat, munkaviszonyon kívüli jogviszonyokat, vagy mindkettőt egyszerre. Érdekes elméleti kérdéseket vet fel egyes “szélsőségesen” atipikus munkaviszonyok és a szürke zóna elhatárolása. Kérdéses, hogy a távmunkában, munkaerő-kölcsönzés keretében dolgozók inkább a munkavállalók csoportjába, vagy inkább a szürke zónába sorolandók. Ennek a problémának a bonyolultsága és komolysága persze nagy mértékben függ az érintett nemzeti szabályozás (pl. munkaerő-kölcsönzés) rugalmasságától, de egyes atipikus szerződések feszegetik a munkaviszony határait. Lényegi kérdés, hogy van-e valóban alapvető különbség a védelmi szintben, a szabályozásban az atipikus munkaviszonyok és a munkaviszonyon kívüli jogviszonyok között. Alapvető különbség, hogy az atipikus munkaviszonyokat jelentős – bár a jogviszonytól függően igencsak eltérő – mértékben lefedik az általános munkajogi szabályok. Ebben a tekintetben azonban óriási különbségek lehetnek a határozott idejű munkaviszonyok altípusai, a távmunka, vagy éppenséggel a munkaerő-kölcsönzés védelmi szintjében. Általánosságban megáll az az állítás, hogy szabályozásuk sokkal stabilabb, rendezettebb és garanciákkal inkább körbe van bástyázva, mint a munkaviszonyon kívüli jogviszonyban, gazdasági függésben munkát végzők jogi státusza. Erre a leggyakrabban az alkalmi munkát végzőket szokták példaként felhozni. Két irányból, a munkaviszony és az önfoglalkoztatás felől is megjelenik tehát a foglalkoztatásra irányuló, ám a munkajog tradicionális kategóriáiba nehezen vagy egyáltalán nem besorolható jogviszonyok új generációja. Éppen ezért sajnálatos, hogy a fenti közösségi dokumentumok szótlanul elmennek az atipikus munkaviszonyok és a munkaviszonynak nem minősülő foglalkoztatási jogviszonyok különbségei mellett. Nem derül ki például az sem, hogy milyen jogviszony típusokra gondolnak “nonstandard work” címszó alatt, hiszen egyetlen dokumentumban sem találjuk a meghatározását. A fenti szakértői anyagok változatosan és következetlenül használják az atipikus munkaviszonyok (part-time work, fixed-term work, agency work etc.261), és az egyéb jogviszonyok (pl. occasional work, zero-hour contract, on-call work etc.) fogalmát. A jogok fokozatos biztosítása azonban megköveteli majd ezeknek a különbségeknek az elemzését is.

261

European Commission 2007b, 23. „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

153

Ugyanakkor még mindig a klasszikus munkaviszony a munkavégzés meghatározó jogi formája a legtöbb tagállamban (pl. skandináv és balti államok), de kivétel az a tagállam, ahol ez a kisebbik része a munkaerőpiacnak (pl. Egyesült Királyság, Hollandia). Úgy tűnik, a flexicurity célja az, hogy ez módosított formában, könnyített védelemmel, de így is maradjon.262 A flexicurity célja tehát a klasszikus munkaviszony továbbélésének, de ugyanígy jelenleg is meglévő dominanciájának fenntartása, még azon az áron is, hogy a korábbi védelmi szintből feladni kényszerülnek egyes elemeket, különösen a megszüntetéssel kapcsolatos garanciák közül. Ez a stratégia tehát egyszerre irányul a munkajog hatályának kiterjesztésére és eredeti jelentésének (védelmi szintjének) “korrekciójára”. A Zöld Könyv azzal akarja növelni a klasszikus munkaviszony vonzerejét, hogy erősíti az azon kívüli szerződéstípusok, jogviszonyok védelmét, ez által azok vonzereje csökken. Ez tehát kétirányú folyamat, amelynek az a célja, hogy álljon meg a kiáramlás a munkajog(viszony)ból, és csökkenjen a munkavégzésre irányuló munkaviszonyok és egyéb jogviszonyok közötti különbség. Persze az a kérdés, hogy ettől nő-e a foglalkoztatás, javul-e a teljes munkavállalói réteg védelme. A szürke zónába tartozó jogviszonyok fokozottabb munkajogi védelmével elveszti a vonzerejét azok szemében, akik azért használják, mert olcsóbb és kevesebb jogi kötöttséggel (értsd adminisztrációs terhekkel, közvetett költségekkel) jár. Így hosszabb távon azok maradnak ilyen jogviszonyban, akikre van szabva, akik a szabadságfoka, védelmi szintje miatt választják, nem pedig a munkaviszony kikerülése eszközének tekintik. Valójában leegyszerűsíthető volna a képlet munkaviszonyra és önfoglalkoztatásra, tehát ami nem önfoglalkoztatás, az szükségszerűen munkaviszony? Tényleg szükség van-e a sokat emlegetett szürke zónára, vagy ez egy káros állapot, ami ellen küzdeni kell? Az egyik lehetséges válasz, hogy vissza kell terelni mindent a munkaviszony keretébe, és ott kell megteremteni a rugalmasságot. A másik lehetséges válasz, hogy szükség van szürke zónára és sokszínű, értelemszerűen eltérő védelmet és szabadságfokot biztosító jogviszonyokra. Biztosan minden munkavállaló kiszolgáltatott és a munkajog egyedüli feladata a biztonság egyenértékének fenntartása? Álláspontom szerint a munkaerőpiac egy része valóban igényli a klasszikus munkaviszonyt, esetleg annak egy rugalmasított (atipikus) változatát, de egy része nagyon más, nagyobb rugalmasságot kér kevesebb biztonságért cserébe. A munkaviszonyon kívüli „alternatív” jogviszonyok persze korlátozott munkajogi védelemmel járnak, ami a munkával összefüggő kockázatok

262

European Parliament resolution of 11th July 2007 on Modernising labour law to meet the challenges of the 21st century (2007/2023(INI) ), L, 9. „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

154

átterhelését eredményezi a munkáltatótól a munkát végző személyre.263 A kérdés az, hogy ezt a kockázatot a munkavégző személy önként vállalta át és kap-e érte valamilyen (bármilyen) formában érdemi kompenzációt. A szürke zóna megítélése nem homogén, hiszen az sokféleképpen – szükségtelen, szükséges rossz, szükséges és jó – megítélhető. Álláspontunk szerint ez a „jelenség” a szükséges rossz és a szükséges jó sajátos egyvelegeként összegezhető. Ezzel összhangban Kártyás azt veti fel, hogy a munka világa valójában ma már nem is három fogalommal (munkavállaló, gazdaságilag függő munkavégző, önfoglalkoztató), hanem kétszer kettes dimenzióban írható le. Egyrészt a tisztán önfoglalkoztatók mellett folyamatosan nő azoknak a (gazdaságilag függő) munkavégzőknek is a száma, akiknek de facto a munkavállalókhoz hasonló a státuszuk, mégis kedvezőtlenebb a jogállásuk. Másrészt a munkaviszony határain belül is elkülönül a klasszikus munkaviszonyban és a kevesebb garanciát jelentő atipikus munkaviszonyokban foglalkoztatottak köre.264 A munkavállalók és az önfoglalkoztatók mellett markánsan jelen vannak tehát az atipikus munkavállalók és az atipikus önfoglalkoztatók. A fentiekben elemzett közösségi dokumentumok arra hívják fel a figyelmet, hogy az atipikus önfoglalkoztatók eddig lényegesen kevesebb szakmai és jogalkotói figyelmet kaptak, mint az atipikus munkavállalók, így a munkajogi jogalkotás kénytelen lesz kezdeni valamit a közeljövőben az ő helyzetükkel. A munkaviszonyon kívüli jogviszonyokban függő munkát végzők munkajogi helyzetével alapvetően két gond van. Az egyik a jogi státuszhoz kapcsolt (individuális) munkajogi jogosítványok hiánya, vagy jobb esetben rendkívül korlátozott köre. A másik, legalább ilyen problematikus, de talán kisebb szakmai nyilvánosságot kapott kérdés az, hogy ezek a munkát végző személyek szinte teljesen ki vannak rekesztve a kollektív munkajog “gyümölcseinek élvezetéből”.265 A munkaviszonyon kívüli (egyéb) foglalkoztatási jogviszonyok részleges egyenjogúsításának teóriája az Európai Bizottság részéről csak a munkaviszony rugalmasításának kompenzációja, vagy a valós kiegyenlítés szándéka vezeti? Másként feltéve a kérdést, a flexicurity gumicsontjának küzdőtérre dobásával nem az volt-e a szándék, hogy elterelje a figyelmet a közösségi jogharmonizáció kifulladásáról, illetve a harmonizáció helyett a kemény jogi következményekkel nem járó szakpolitikai vitákra tevődjön át a hangsúly. A jogharmonizáció megfékezése leginkább a

263

Klare 2005, 16. Kártyás 2008, 206. 265 Klare 2005, 18. „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450 264

155

munkáltatói szövetségek érdeke, illetve régi követelése.266 Az Európai Bizottság szerint a flexicurity mögötti alapgondolat pontosan az, hogy a rugalmasság és a biztonság nincsenek ellentmondásban, azaz nem egymás ellentétjei, hanem kölcsönösen erősítik egymást, különösen a fejlett országokat jelenleg érő olyan kihívások idején, mint a globalizáció.267 Véleményünk szerint ha nem is figyelem-elterelésnek szánták a munkaerőpiaci rugalmasság témájának exponálását, de a jogharmonizáció helyett a kemény jogi eszközök nélküli spontán munkajogi harmonizáció szándéka egyértelmű. A munkaviszonynak nem minősülő, az ún. szürke zónába sorolható függő munkavégzés úgysem kezelhető a jogharmonizáció hagyományos technikáival. A Zöld Könyvben kicsúcsosodó szakpolitikai vita már csak azért is szerencsés fejlemény, mert a definíciók és a hozzájuk csatolandó jogi katalógusok kérdése meglehetősen kiforratlan még. Következésképpen mind a fogalmi rendszer újragondolása, mind pedig a minimális jogok katalógusa üdvözlendő, bár kétségeinket nem hallgathatjuk el, hogy mit lehet tenni uniós szinten ennek a megvalósítása érdekében. A fogalomrendszer tisztázása és a megoldási javaslatok kidolgozása nagyon fontos és hasznos uniós feladat, de ezeknek a problémáknak a tényleges megoldására nincs érdemi közösségi hatáskör. Az uniós fejlemények egyik legfontosabb következtetése tehát az, hogy a “szakma” némi csodavárással tekint az uniós dokumentumokra, jelentésekre, és ennek megfelelően kritizálja őket, miközben ezek a kérdések nemzeti hatáskörében vannak, az érdemi beavatkozást illetően mindenféleképpen.

A munkajog hatályának kiterjesztése azonban azzal a veszéllyel jár, hogy a munkajog nem csupán eredeti határait veszíti el, hanem egyben identitását is.268 A munkajog identitás-válságának az oka ugyanis abban rejlik, hogy átalakult a munkajog tradicionális tárgya, vagyis az a fajta munkavégzés, amely a munkavállalói státusszal fonódott össze. D‟Antona szerint a munkajog identitása a következő négy pilléren nyugszik: a nemzetállamon, hatalmas gyárakban történő, teljes munkaidős foglalkoztatáson, és az általános szakszervezeti képviseleten.269 Lényegében ezek a pillérek egytől egyig meginogtak a 20. század végén, így a munkajog egész építménye felújításra szorul.

266

Sciarra 2007. European Commission 2006d, 77. 268 Ojeda Aviles 2009, 47. 269 D‟Antona 2005, 32-38. „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450 267

156

5. Törésvonalak a foglalkoztatási jogviszonyok magyar rendszerében A rendszerváltás utáni magyar munkajog klasszikussá vált paradigmája szerint a munkát végző személyek két csoportra oszthatók: az önállótlanul, alárendeltségben, tehát munkajogviszonyban dolgozó munkavállalókra, illetve az alárendeltség, függőségi viszony nélkül, önállóságukat megtartva munkát vállalókra, akik munkavégzésre irányuló egyéb – különösen vállalkozási, megbízási, társasági – szerződés alapján tevékenykednek.270 A munkajogi szabályozás és a foglalkoztatási gyakorlat egyeduralkodó eleme egészen a közelmúltig a tipikus munkaviszony volt. Hagyományosan tipikusnak azt a munkajogviszonyt tekintették, amelyet a felek határozatlan időtartamra létesítettek, a munkavállaló egyetlen munkáltató utasításai szerint, annak termelőeszközeivel, kötött munkaidőben, a munkáltató szervezeti rendjébe illeszkedve végzett munkát.271 A gazdasági szereplők részéről azonban megjelent a rugalmasság iránti igény, amelyre eltérő időszakokban, illetve párhuzamosan többféle válasz született. A tipikus munkaviszonyhoz képest a munkaviszonyon belül és azon kívül is megjelentek a rugalmasság forrásai. A munkajogviszony külső rugalmasságának jól ismert forrásai az atipikus munkaviszonyok. Ugyanakkor a külső rugalmasság problémaköre felveti a munkaviszonytól eltérő foglalkoztatási jogviszonyok kérdését is. Ezek az “egyéb” foglalkoztatási jogviszonyok az Mt.-n kívül fejlődtek ki, jószerével kényszerből.272 Érdekes jogalkotási kérdés, hogy ezeknek a jogviszonyoknak az Mt.-n kívül kell-e maradnia, vagy az Mt.-be kellene illeszteni a munkajogviszonyoktól különböző, harmadik típusú jogviszonyok szabályait is. A munkajogi kódexben történő átfogó szabályozás273 minden bizonnyal erősítené mind az érintett személyek munkajogi védelmét, mind pedig a munkajogi szabályozás koherenciáját.

270

Radnay, József 2004: A látszólagos önállóság és a munkavégzési kapcsolatok jogszerű alakítása. In: Munkajog jövőjéről. SZMM, Budapest, 140. 271 Kiss 2005, 95. 272 Kiss, György – Berke, Gyula – Bankó, Zoltán 2007: A munkajogi jogalkotás eszközei és lehetőségei a foglakoztatás rugalmasságának alakításában. Budapest, OFA-PTE, Kézirat, 144. 273 Az új Mt. tézisei a kódex-jelleg további fenntartása mellett foglalnak állást (Berke-Kiss-LőrinczPál-Pethő-Horváth 2006, 8), ami lehetőséget adna az egyéb jogviszonyoknak az egységes munkajogi kódexbe történő inkorporálására. „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

157

5.1 Tipikus és atipikus munkaviszonyok A magyar munkajogi szabályozás elsődleges tárgya – az európai munkajogokhoz hasonlóan274 – továbbra is a határozatlan idejű, teljes munkaidőre szóló, “tipikus” munkaviszony. A tipikus munkaviszonynak a munkajogi szabályozásban alapvető, normateremtő szerepe van, ez jelenti ugyanis azt az alapot, amelyhez mérünk minden más jogviszonyt, és amelytől eltérő munkajogviszonyokat nevezzük atipikusnak.275 A tipikus és atipikus munkaviszonyok együttesen jelentik a magánszféra munkajogának szűkebb keresztmetszetét. Két hagyományos atipikus munkaviszony-típus, a részmunkaidős és a határozott idejű munkaviszony régóta létezett a szocialista munkajogban, mint a munkaszerződés korlátozottan alkalmazható, “megtűrt” típusa. Ezekre a munkaviszonyokra lényegében az általános szabályok vonatkoznak, a speciális szabályok terjedelmüket és az érintett szabályozási területek számát tekintve elhanyagolható. A távmunka és a munkaerő-kölcsönzés szabályozása mind terjedelmében, mind a szabályozási kérdések számát illetően, mind pedig a szabályozás mélységét tekintve jelentős mértékben eltér a többi munkaviszony-típustól. Némiképpen leegyszerűsítve a munkaviszonyok tipológiáját, a részmunkaidős és a határozott idejű munkaviszonyok szabályozása nagyon közel áll a klasszikus munkaviszonyhoz, míg a távmunka, de különösen a munkaerő-kölcsönzés lényegesen különbözik attól. A távmunkára vonatkozó, egyébiránt adekvát munkajogi szabályokkal az a probléma, hogy a távmunka alacsony volumene miatt nagyon kevés esetben érvényesülnek. A távmunka elterjedése esetén kialakulhat viszont egy „kvázi önálló” távmunkás réteg, akik egy megbízó részére dolgoznak, és ez felvetheti a munkaviszonyon kívüli, a távmunkaviszonytól eltérő jogviszony megteremtésének igényét,276 bár erre a célra alkalmas volna a bedolgozói jogviszony is.277 A munkaerő-kölcsönzés a marginális rugalmasság példája, másként egy “könnyített” munkaviszony, amely szinte átmenetet képez a munkaviszonyból a függő munkavégzést szabályozó jogviszonyok szürke zónája felé.278 A munkaerő-kölcsönzés szabályainak módosításai az utóbbi években a foglalkoztatási rugalmasság és a munkavállalói biztonság közül az utóbbira

274

Lásd például a munkajog jövőjéről szóló Zöld Könyvet (European Commission: Green Paper Modernising labour law to meet the challenges of the 21st century. COM (2006) 0708 final, 5). 275 Bankó, Zoltán 2008b: Az atipikus munkajogviszony fogalmáról. In: Kiss, György – Berke Gyula – Bankó, Zoltán – Kajtár, Edit (szerk.): Emlékkönyv Román László születésének 80. évfordulójára. Pécs, 2008, 48. 276 Bankó 2008a, 201. 277 Kenderes 2007, 156. 278 Kártyás 2008, 205-206. „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

158

helyezték a hangsúly, ez által érzékelhetően mérsékelve a jogintézmény eredeti rugalmasságát. Az atipikus munkajogviszonyok szabályozása és térnyerése, illetve a „menekülés a munkajogból” jelenség szoros kapcsolatban álló és azonos gyökerű problémák. Mindkettőnek az elsődleges mozgatórugója a gazdaságosságra, „rugalmasságra” törekvés, így időben és térben is egyszerre jelentkeznek.279 A „munkajogból való menekülés” indította el az útkeresést, eltérő megoldási lehetőségeket indukálva, amelyek egy része a munkajogon kívüli, de azzal valamilyen módon mégis összefüggő munkavégzéssel kapcsolatos, másik részük pedig a munkajogon belüli mozgások a jogág kereteinek tágításával.280 A szerződéstípus megválasztása (külső rugalmasság) mellett a rugalmasság alapvető, immáron belső forrása a munkáltató – 2001. évi jogharmonizációs módosító csomag hatására – megnövekedett döntési szabadsága a munkavállaló feladatainak és munkavégzési helyének meghatározásával, és különösen munkaidejének beosztásával kapcsolatosan. A határozatlan idejű, teljes munkaidős (sztandard) munkaviszony jelenleg is érvényesülő dominanciája mellett elsősorban a munkaidő rugalmas megszervezésének olyan eszközei jelentik a munkáltatók számára a munkaerő-piaci rugalmasság forrását, mint a munkaidőkeret, készenléti jellegű munkakör, készenlét, ügyelet, idénymunka stb.281

5.2 Menekülés a munkajogból A munkavégzésre irányuló polgári jogviszonyok népszerűsége két okra vezethető vissza: a költségek csökkentésének és a munkajogi szabályok kikerülésének lehetőségére. A magyar pénzügyi jogalkotás irracionálisan eltérően kezelte a munkaviszonyokban és az azokon kívüli jogviszonyban dolgozókat, mivel a munkavállalók közterhei a rendszerváltás óta hagyományosan lényegesen magasabbak voltak282, mint például a megbízási szerződéssel dolgozóké.283 A

279

Bankó 2008a, 22. Kiss – Berke – Bankó 2007, 115. 281 A belső rugalmasságot jelentős mértékben fokozta az Mt. 2001. évi módosítása, de ez a folyamat még ma is tart, hiszen ebbe a körbe sorolható például a 2009 júliusában hatályba lépett Mt. 117/C. §, amely a munkaidő egy részének „csúsztatását” engedi meg a feleknek. 282 A munkáltató költsége 2001-ben a munkaviszonyban közel 40%-a volt a kifizetett bérnek, míg a megbízási jogviszony alapján kifizetett díjhoz 0%-os közteher kapcsolódik, nem beszélve az adminisztratív megtakarításokról. Valakinek azonban a közterheket állnia kell, ezek pedig teljesen a „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450 280

159

munkaerő-piaci szereplők racionális viselkedése, hogy a legolcsóbb szerződés-típus felé orientálódnak. A kedvezményes közteher hátterében a foglalkoztatottság növelésének szándéka, illetve az ehhez tapadó illúzió áll, hogy a pénzügyi kedvezményekkel “megédesített” foglalkoztatási formák növelik a munkaerő-piaci keresletet, végső soron a foglalkoztatottak számát. Az elmúlt évtized ilyen irányú törekvéseinek kudarcából levonható az a tanulság, hogy ezek a kísérletek csak a munkajogi és foglalkoztatási struktúra (maradék) belső koherenciájának gyengítésére, és a munkajogi védelem csökkentésére alkalmasak, de a foglalkoztatási célok elérésére semmiképp. Ugyanakkor azt érik el, hogy az eredményesen lobbizó érdekcsoportok a többségnél átmenetileg kedvezőbb helyzetbe kerüljenek, amire az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás (EKHO) a legriasztóbb példa284. A munkaviszony a közterhektől függetlenül is drágább bármely más jogviszonynál, hiszen a munkajogi védelem komoly költségeket ró a munkáltatókra, így például a megszüntetésre, a munkaidő megszervezésére vonatkozó szabályok, vagy az adminisztrációs terhek révén. A polgári jogviszonyokban ezek a költségek a “rugalmas” szabályozás miatt értelemszerűen fel sem merülnek. A jogalkotás tehát megszüntetheti ugyan a munkaviszony és a polgári jogviszonyok közterhei közötti különbséget, de sohasem iktathatja ki a tényleges költségek különbözetét, hiszen a munkáltatónak költséget jelentő szabályok – valamilyen szintje – jelenti a munkajog lényegét. A munkajogi szabályozás deregulációjával, tehát a munkavállalói védelem csökkentésével mérsékelhető a költségkülönbözet a munkaviszony és a polgári jogviszonyok között, de teljesen soha nem iktatható ki. Mivel a költségbeli különbség adott, ezért az mindig is csábítja és ösztönzi majd a munkáltatókat a színlelt polgári jogi, vagy más hasonlóan olcsó szerződések (pl. egyszerűsített foglalkoztatás) alkalmazására. A jogalkotó két eszközzel próbálja visszaszorítani a színlelt szerződéseket. Az egyik kézenfekvő eszköz a tiltás és a büntetés egyvelege285, amely az Mt. 75/A. §-ának – normatív tartalom híján jogmagyarázó szabályként történt – beiktatásával, a

munkát végző oldalán csapódnak le (Bán, Péter 2003: A munkaviszony fogalmával kapcsolatos jogi problémák, különös tekintettel a leplezett munkaszerződésekre. Budapest, www.jogiforum.hu, 64). 283 Gyulavári, Tamás 2006: Speciális foglalkoztatási formák. In: A munkajog nagy kézikönyve. Budapest, Complex, 169-170. 284 2005. évi CXX. törvény az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról. 285 A hatóságok által kiszabott pénzbírságok mellett a leplezett munkaszerződés alapján létrejött munkaviszony keretében kifizetett munkabérek után a munkáltató társadalombiztosítási járulékot köteles fizetni (BH 1989/81). „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

160

munkaügyi ellenőrzés szabályozásának szigorításával és ezzel összhangban a kiszabható bírságok emelésével 2003 óta megtörtént.286 A másik lehetőség “csábító” alternatívák teremtése a polgári jogviszonyokkal szemben, amelyek hasonlóan rugalmasak, bár annak szintjét értelemszerűen nem érhetik el, mivel egy bizonyos szintű munkajogi védelmet még a legrugalmasabb formának is hordoznia kell magában. A megbízási és vállalkozási szerződések 90-es évekbeli expanziójának az oka – olcsóságuk mellett – az volt, hogy a munkáltatók nem találtak kellő rugalmasságot az atipikus munkaviszonyok körében. Mára kezdenek megjelenni a munkaviszonyon belül és azon kívül is olyan új lehetőségek (kölcsönzött munkavállaló, alkalmi munkavállaló, önálló kereskedelmi ügynök stb.), amelyek versenybe szállhatnak a polgári jogviszonyokkal.

5.3 A harmadik típusú jogviszonyok megjelenése A magyar jogban tradicionálisan egyéb foglalkoztatási jogviszonynak nevezik a szürke zónába sorolható, harmadik típusú jogviszonyokat.287 Az egyéb foglalkoztatási jogviszonyok közös nevezője az, hogy nem minősülnek munkaviszonynak, illetve polgári jogviszonynak, önálló elnevezésük és szabályozásuk van. A felek jogai és kötelezettségei tekintetében tehát vegyes jellegű a szabályozásuk, amely átmenetet képez a munkajogviszonyok és a polgári jogviszonyok között. Éppen ezért tekinthetjük ezeket a jogviszonyokat vegyes, átmeneti jellegűnek, így szabályozásuk lényegében vegyíti a munkajogviszonyra, illetve a polgári jogviszonyra jellemző megoldásokat, jogi elveket. Mindemellett persze komoly különbségek tapinthatók ki az egyes foglalkoztatásra irányuló egyéb jogviszonyok között, így különösen abban a tekintetben, hogy miként létesíthető az adott jogviszony, kik vehetik igénybe, milyen jogok illetik meg a feleket stb. Az eltérések miatt jogosan vethető fel a kérdés, hogy egyáltalán szabad-e az ennyire eltérő jogviszonyokat egy csoportba sorolni. Erre leginkább az ad alapot, hogy sem munkajogviszonynak, sem polgári jogviszonynak nem tekinthetők, hanem a kettő közötti átmenet valamilyen szintjét képviselik.

286

Lásd a munkaügyi ellenőrzséről szóló 1996. évi LXXV. törvényben szereplkő bírságok összegét módosító 2005. évi CLV. törvényt. 287 Lásd például az 1997. évi LXXX. törvény 5. §-ában. „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

161

Számos foglalkoztatásra irányuló jogviszony sorolható a szürke zónába, így különösen a bedolgozói jogviszonyok, segítő családtagi jogviszony, az alkalmi munkavállalást felváltó egyszerűsített foglalkoztatási jogviszony, önálló kereskedelmi ügynöki szerződés, ösztöndíjas foglalkoztatási jogviszony, valamint a személy- vagy vagyonvédelmi tevékenységet ellátó alvállalkozó szerződése. Az egyéni vállalkozás, a társas vállalkozás tagja által végzett tevékenység, a szövetkezeti tag jogviszonya, illetve a sportolók jogviszonya nem önálló foglalkoztatási jogviszony, mivel a munkavégzés valamely más foglalkoztatási jogviszonyon – általában munkaviszonyon, vagy polgári jogviszonyon – keresztül történik. Ugyanakkor a magyar jogban nem létezik több, Nyugat-Európában széles körben alkalmazott munkavégzésre irányuló szerződéstípus (pl. zero hour, on-call, job sharing). Az elmúlt évtizedben létrejött a munkaviszonyon belüli és kívüli jogviszonyok sajátos magyar rendszere, amely különböző időszakokhoz köthető, spontán fejlődés eredménye. A munkaviszonytól és az önfoglalkoztatástól többé-kevésbé eltérő jogviszonyok közül némelyik sok évtizede létező, szocialista “örökség” (bedolgozó, segítő családtag), egyes jogviszonyok körülbelül egy évtizedes múltra tekintenek vissza (pl. alkalmi munkavállaló, önálló kereskedelmi ügynök), míg másokat csupán az elmúlt néhány évben “találtak ki” (pl. ösztöndíjas foglalkoztatott, személy- és vagyonvédelmi alvállalkozó). A szürke zónába sorolható jogviszonyok szabályozása tehát több évtizede, tervszerűtlenül zajlik, de a legtöbb ilyen jogviszony – így például az ideáltipikusnak tekinthető önálló kereskedelmi ügynöki szerződés – az ezredforduló után jött csak létre. A foglalkoztatásra irányuló egyéb jogviszonyok megteremtésének hátterében többféle kormányzati, jogalkotói szándék fedezhető fel. Ilyen például a versenyképesség növelése és a feketemunka csökkentése a munkajogi szabályok és a közterhek csökkentésével (egyszerűsített, alkalmi foglalkoztatás, segítő családtag). Ettől eltérő cél az egyes gazdaságilag kiszolgáltatottabb munkát végző rétegek védelme (önálló kereskedelmi ügynök, személy- és vagyonvédelmi alvállalkozó), illetve speciális élethelyzetekhez, szervezeti igényekhez alkalmazkodó, testre szabott jogviszonyok életre hívása (bedolgozó, önálló kereskedelmi ügynök, hivatásos nevelőszülői jogviszony). Foglalkoztatási célokat is szolgálhatnak, mint például munkatapasztalat szerzését (ösztöndíjas foglalkoztatás, tanulószerződés), vagy az idősebb munkavállalók részmunkaidős foglalkoztatásának támogatását (prémiumévek program). A tipikus és atipikus munkajogviszonyok, illetve a polgári jogviszonyok elemeinek vegyítésével elképzelhető további munkavégzésre irányuló szerződéstípusok megalkotása, amelyek több fokozatú átmenetet képezhetnek a teljesen önállótlan és a teljesen önálló munkavégzés tipizált formái között. A munkaviszony és az „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

162

önfoglalkoztatás közötti jogviszonyok megjelenése, másként az önálló és önállótlan jogviszonyok vegyítése megdönti a pénzügyi jognak azt az alapvetését is, hogy az önálló és az önállótlan jogviszonyok adózási szempontból élesen elhatárolhatók és eltérően kezelendők, az önálló jogviszonyok érthetetlen és – munkajogi szempontból mérhetetlenül káros – privilegizálása mellett.288 Az egyéb foglalkoztatási jogviszonyok megjelenése és prognosztizálható térhódítása valószínűleg azzal a következménnyel jár majd, hogy a munkavégzők növekvő hányada ezeket a foglalkoztatási formákat választja egyfelől a munkajogviszonyok, másfelől a színlelt vagy valódi polgári jogviszonyok rovására. Be kell ugyanis látni azt, hogy számos tevékenység esetében már nem a munkaviszony az a forma, amely a munkavégzéssel ellátandó feladat jogi kereteit megadhatja.289 A hagyományos munkaviszony alternatíváját jelentő foglalkoztatási formák térhódítása olyan világszerte érvényesülő folyamat, amelyet Magyarországon sem leszünk képesek megállítani, ezért érdemes inkább az élére állni. Megfelelő munkajogi környezet megteremtésével a magyar munkajog közelebb kerülhet a szociális és a versenyképességi szempontok kívánatos egyensúlyához.

6. A harmadik típusú jogviszonyok szabályozása A gyenge munkavállalói pozíció ma már elsősorban nem a munkaviszonyban való alávetettségben nyilvánul meg, hanem abban, hogy a munkavégző kiszorul a védett munkaviszonyból és kénytelen egy munkajogilag nem, vagy alig szabályozott foglalkoztatási jogviszonyban dolgozni. A kiszolgáltatottság jele, hogy számos esetben más választása nem nagyon van, mint elfogadni a munkaviszonynál lényegesen kedvezőtlenebb jogviszonyt. A munkaviszonyon kívüli, annak alternatíváját jelentő jogviszonyok kérdésköre sok tekintetben hasonlatos a harmadik világba menekülő tőke problémájával, hiszen mindkét megoldás a klasszikus európai munkajogi modell, a fokozottan védett munkaviszony olcsóbb, egyszerűbb alternatíváját jelenti. Az állam a munkajogból való menekülést eddig nemhogy nem akadályozta, hanem Magyarországon például kifejezetten ösztönözte a munkaviszonyon kívüli jogviszonyok alacsonyabb közterheivel, ami miatt a munkavállaló zsebében is több marad, ha nem munkaviszonyban dolgozik. Persze a munkáltató lényegesebben jobban jár, hiszen a foglalkoztatással a munkaviszonyban

288

Hovánszki, Arnold 2001a: A munkavégzésre irányuló vegyes szerződések megítélése. Cég és jog, 2001/9, 9. 289 Berke-Kiss-Lőrincz-Pál-Pethő-Horváth 2006, 4. „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

163

együtt járó kockázatok nagy részét (jogi védelem, munkavállalói jogok kikerülése) a munkavégzőre, más részét az államra (alacsonyabb közterhek) hárítja át. Természetesen elvi alap kell ahhoz, hogy közjogi elemek kerüljenek a felek közötti foglalkoztatási jogviszony szabályozásába, mivel ezek korlátozzák a felek akaratának érvényesülését. A felek akaratának korlátozására azért kerülhet sor, mert a felek között függőségi viszony van, és ezt kompenzálni kell bizonyos védelmi jellegű szabályokkal. A jogalkotás beavatkozása tehát azért szükséges és dogmatikailag megalapozott az egyéb foglalkoztatási jogviszonyoknál, mert a munkaviszonyhoz sok tekintetben hasonló, vagy éppenséggel azonos személyi, gazdasági függőség erre elvi alapot teremt. Az alkalmazott védelmi szabályok minősége (erőssége) összhangban van az alárendeltség fokával. Mivel ezeknél a jogviszonyoknál gyengébb a gazdasági, személyi függőség, mint a munkaviszonynál, ezért korlátozottabb a védelem is. Az egyéb foglalkoztatási jogviszonyok munkajogi szabályozása mellett számos érv hozható fel, amelyek különböző szemszögből közelítik megy ugyanazon problémát. A munkajogi fogalmi rendszer strukturális problémáinak kezelése érdekében csökkenteni kellene a munkavégzést szabályozó jogviszonyok közötti indokolatlan szakadékot, amely a hasonló munkát végzők között elképesztő különbségekhez vezet. Ráadásul a mai helyzet legnagyobb vesztesei az amúgy is kiszolgáltatott, hátrányos helyzetű munkavállalói csoportok, így különösen a fogyatékossággal élők, idős munkavállalók, nők, pályakezdők. A munkaviszonyon kívül dolgozók helyzetének javítása tehát szociális kérdés is, nem véletlen, hogy a nemzeti jogokban elsőként társadalombiztosítási jogaikat rendezik. Foglalkoztatáspolitikai szempont a munkaerő-piaci rugalmasság növelése, ez által a munkáltatók versenyképességének erősítése a munkaviszonynál rugalmasabb jogviszonyokkal, amelyet egyre inkább kikényszerít a globális verseny. A szabályozás tehát mindhárom oldalnak - a munkáltatóknak, a munkavállalóknak és az államnak - egyaránt érdeke. Az egyéb foglalkoztatási jogviszonyok szabályozása két alapkérdés tisztázását igényli: a jogviszonyok pontos és körültekintő definiálását, valamint a definíciókhoz kapcsolt jogi katalógus megalkotását. Ezt a két kérdést általában egymástól elkülönítve, külön tárgyalják, pedig a kettő együtt, szoros egységben kezelendő, mivel a pontos helyzetértékelésből és definícióból következhet a jogi katalógus erőssége. A biztonság növelése tehát elsősorban definíciós problémaként merül fel, hiszen nem biztosíthatunk jogokat munkavállalói csoportoknak anélkül, hogy az érintett szabályok személyi hatályát tisztáznánk. Ez a tisztázás azonban a létező fogalmi rendszer keretein belül ma már nem valósítható meg. Jelenleg az EU szintjén zajló vitákban csak a definíciós problémáig, tehát a munkajogi fogalmi rendszer megújításának igényéig jutottak el, és ehhez képest sokadlagos problémaként kezelik a jogi katalógus kérdését. A biztonság növelése azonban a jogi katalógusok „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

164

újragondolását is igényli, ami nem csak az individuális munkajogi szabályokra vonatkozik, hanem a kollektív jogokra is. A kollektív alku, az érdekképviseleti jogok kiterjesztése terén még annyi előrelépés sem tapasztalható, mint a munkaviszonyra vonatkozó individuális munkajogi szabályoknál, és a jelenlegi jogi keretek között erre nem is nagyon van esély. A magyar munkajogi szabályozás látszólag egy kódexen alapul, ezért ebből adódóan átlátható és koncentrált. Valamennyi foglalkoztatási jogviszony áttekintése alapján ennek nagyjából az ellenkezője mondható el, meglehetősen széttagolt és nehezen áttekinthető, ami különösen igaz a közszféra munkajogára. Érdemes tehát átgondolni, hogy a személyi és gazdasági függőségnek milyen fokozatai vannak, és az eltérő függőségi szintekhez milyen típusú és erősségű védelmi szabályok szükségesek (munkaidő megszervezése, szabadság, létesítési, megszüntetési szabályok stb.). További kérdés, hogy mi legyen ezeknek a munkajogi szabályoknak a forrása, hiszen lehetséges ezeket törvényi szinten, vagy ágazati kollektív szerződésben szabályozni. Véleményem szerint a törvényi szabályok és a kiterjesztett hatályú ágazati kollektív szerződések megfelelő összhangja volna az ideális szabályozási technika. Az egyéb foglalkoztatási jogviszonyok szabályozásának kulcskérdése a típusválasztási szabadság versus típuskényszer problémája. A magyar jogban elvileg a felek szabadon választhatnak a munkaszerződés, megbízási, vállalkozási szerződés, illetve más szerződéstípusok között.290 Ha nem áll fenn az egyik szerződési partner prioritást élvező érdeke, vagy nem érintett a közérdek, akkor a jogalkotó a felek választására bízza, hogy a jogügyleti cél elérése érdekében egy meghatározott szerződést válasszanak, vagy több szerződés elemeit alkalmazzák. Ha a munka végzésére létesített jogviszonyban az elvégzendő munkák természete olyan, hogy azt munkaviszony és megbízási jogviszony keretében is lehet teljesíteni, a felek szerződéskötési akaratának döntő jelentősége van a közöttük létrejött jogviszony minősítése szempontjából,291 így elsősorban azt kell vizsgálni, hogy a felek szerződéskötési akarata milyen jogviszony létesítésére irányult.292 Ezzel szemben áll az a tényállás, amelyben a jogalkotó akként dönt, hogy egy bizonyos jogügyleti cél elérésére csak egy meghatározott szerződési forma áll rendelkezésre.293 A „színlelt szerződések” elleni fellépés a magyar munkajog típuskényszerre vonatkozó igényét

290

Kiss, György 1999: A munkaviszony, a megbízási és a vállalkozási szerződés elhatárolása. Cég és Jog, 1999/1, 23; illetve Bán, Péter 2003: A munkaviszony fogalmával kapcsolatos jogi problémák, különös tekintettel a leplezett munkaszerződésekre. Budapest, www.jogiforum.hu, 10. 291 BH 1982/347. 292 BH 1984/471. II. 293 Kiss – Berke – Bankó 2007, 59. „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

165

jelzi azzal, hogy ha a munkavégzés a munkajog ismérvei szerint történik, akkor arra a munkajogviszonyra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.294 A magyar munkajogi szabályozás tehát elismeri a típusválasztási szabadságot a más részére végzett munkatevékenységet jogviszonybeli kifejezése tekintetében, de ezzel egyidejűleg – az Mt. 75/A. §-ával – erőteljesen korlátozza a felek választási lehetőségét. A magyar munkajogban ténylegesen nem típusszabadság, hanem közvetett típuskényszer érvényesül. Ugyanakkor az igazi problémát nem a típuskényszer, hanem az ennek érvényesülését biztosító elhatárolás labilis szempontrendszere és az egységes értelmezés hiánya okozza. A jogalkotó láthatóan csak két kategóriában – a munkaszerződés és a polgári jogi szerződés kettős rendszerében – gondolkodik, holott a típuskényszer más szerződéstípusok minősítésének problémáit is felveti.295 A munkajogviszonyok és a polgári jogviszonyok elhatárolásával összefüggő kérdéseket ugyan kimerítő részletességgel válaszolta meg a jogirodalom, de kevés hangsúlyt fordított ezeknek az egyéb munkavégzésre irányuló magánjogi jogviszonyoktól való elhatárolására.296 A típusválasztási szabadságot újra kell gondolni a munkaviszony és az egyéb foglalkoztatási jogviszonyok közötti viszonylatban. A felek típusválasztási szabadságának gyakorlását segíti elő, ha a munkajogi szabályozás megfelelő választási lehetőséget biztosít számukra a munkaviszonyoktól eltérő, annál rugalmasabb foglalkoztatást biztosító jogviszonyok (szerződéstípusok) megteremtésével. Nagyobb teret kell adni annak, hogy a munkavégzésben érintettek a saját akaratuktól függően, a jogszabályok keretei között, de a munkaviszonyoktól és a polgári jogviszonyoktól eltérően létesíthessenek foglalkoztatásra irányuló jogviszonyt.297 Ebben az irányban már megtörténtek az első lépések, hiszen a közvetett típuskényszer az önálló kereskedelmi ügynöki szerződés, a segítő családtag és az egyszerűsített foglalkoztatás szabályozásával már áttörésre került. Mindenkinek erőteljesen védett munkaviszonyban kell dolgoznia, mert erre való a munkajog? Vagy mindenki szabadon választhatja meg a jogviszonyt, és ha meg akar szabadulni a munkajogi szabályoktól, akkor azt szabadon megteheti? A munkajogi szabályozásnak alkalmazkodnia kell a gazdasági, társadalmi változásokhoz, ezért ki

294

Bankó 2008a, 28. Kiss 2007, 7. 296 Hovánszki, Arnold 2001b: A munkaviszony és a munkavégzésre irányuló egyéb magánjogi jogviszonyok elhatárolása. Cég és Jog, 2001/7-8, 9. 297 Kenderes, György 2007: A munkaszerződés hazai szabályozásának alapkérdései. Novotni Alapítvány a Magánjog Fejlesztéséért, Miskolc, 158. „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450 295

166

kell terjesztenie a védelmet, no persze a fogalmi rendszer és a jogi katalógus újragondolásával. Ennek keretében szükség van a munkaviszony és az önfoglalkoztatás közötti jogviszonyokra, a jogok lépcsőzetes biztosításával.

167


Bibliográfia Ashiagbor, Diamond 2005: The European Employment Strategy – Labour Market Regulation and New Governance. Oxford University Press, Oxford. Bankó, Zoltán 2008a: Az atipikus munkajogviszonyok - a munkajogviszony általánostól eltérő formái az Európai Unióban és Magyarországon. Pécs, Doktori Értekezés, Kézirat. Bankó, Zoltán 2008b: Az atipikus munkajogviszony fogalmáról. In: Kiss, György – Berke Gyula – Bankó, Zoltán – Kajtár, Edit (szerk.): Emlékkönyv Román László születésének 80. évfordulójára. Pécs, 2008, http://doktoriiskola.law.pte.hu/files/tiny_mce/File/Archiv2/Banko_Zoltan_tezisek.pdf Bán, Péter 2003: A munkaviszony fogalmával kapcsolatos jogi problémák, különös tekintettel a leplezett munkaszerződésekre. Budapest, www.jogiforum.hu. Berge, Mirten van den – Schout, Adriann 2008: From Bending to Stressing National Interests? The impact of reforms and enlargements on EU negotiation between 1988-2008. The Hague, Netherlands Institute of International Relations. Countouris, Nicola 2007: The Changing Law of the Employment Relationship. Ashgate Publishing, Aldershot. D‟Antona, Massimo 2005: Labour Law at the Century‟s End: An identity Crisis? In: Conaghan, Joanne – Fischl, Richard – Klare, Karl (eds.): Labour law in an era of globalization. Oxford University Press, Oxford. Deakin, Simon 2002: The evolution of the employment relationship. In: Auer, Peter – Gazier, Bernard (eds.): The Future of Work, Employment and Social Protection. ILO, Geneva. Deakin, Simon – Reed, Hannah 2000: The Contested Meaning of Labour Market Flexibility: Economic Theory and the Dicourse of European Integration. In: Shaw, Jo (ed.): Social Law and Policy in an Evolving European Union. Hart Publishing, Oxford. Freedland, Mark – Countouris, Nicola 2006: Flexibility of the labour market. http://www.publications.parliament.uk/pa/ld200607/ldselect/ldeucom/120/120w e18.htm


168

Goetschy, Janine 2007b: The European Employment Strategy – 10 years after. In: Perspectives on Employment and Social Policy Coordination in the European Union. Portuguese Presidency of the European Union, Lisbon, 2007. Gyulavári, Tamás 2006: Speciális foglalkoztatási formák. In: A munkajog nagy kézikönyve. Budapest, Complex. Hovánszki, Arnold 2001a: A munkavégzésre irányuló vegyes szerződések megítélése. Cég és jog, 2001/9. Hovánszki, Arnold 2001b: A munkaviszony és a munkavégzésre irányuló egyéb magánjogi jogviszonyok elhatárolása. Cég és Jog, 2001/7-8. Huiskamp, Rien – Vos, Kees 2007: Flexibilization, Modernization and the Lisbon Strategy. The International Journal of Comparative Labour Law and Industrial Relations, Vol. 23/4 Kártyás, Gábor 2008: A munkajog új kihívásai a XXI. század elején, különös tekintettel a munkaerő-piac kettészakadására és az atipikus foglalkoztatásra. In: Kiss, György – Berke Gyula – Bankó, Zoltán – Kajtár, Edit (szerk.): Emlékkönyv Román László születésének 80. évfordulójára. Pécs. Kenderes, György 2007: A munkaszerződés hazai szabályozásának alapkérdései. Novotni Alapítvány a Magánjog Fejlesztéséért, Miskolc. Kiss, György 1999: A munkaviszony, a megbízási és a vállalkozási szerződés elhatárolása. Cég és Jog, 1999/1. Kiss, György 2008: A magyar munkajog megújulásának esélye az Európai Unió munkaügyi politikájának tükrében. Pécsi Munkajogi Közlemények, 2008/1. Kiss, György – Berke, Gyula – Bankó, Zoltán 2007: A munkajogi jogalkotás eszközei és lehetőségei a foglakoztatás rugalmasságának alakításában. Budapest, OFAPTE, Kézirat . Klare, Karl 2005: The Horizons of Transformative Labour and Employment Law. In: Conaghan, Joanne – Fischl, Richard – Klare, Karl (eds.): Labour law in an era of globalization. Oxford University Press, Oxford Madsen, Per 2002: The Danish Model of “Flexicurity” – A Paradise with some Snakes. European Foundation for the Improvement of Living and Working Conditions, http://www.eurofound.europa.eu/ewco/employment/documents/madsen.pdf „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

169

Madsen, Per 2004: The Danish model of ‟flexicurity‟: experience and lessons. Transfer, 2/2004. Marsden, David – Stephenson, Hugh (eds.) 2001: Labour Law and Social Insurance in the New Economy: A Debate on the Supiot Report. Centre for Economic Performance, LSE, London. Murcia, Joaquin Garcia 2007: The European Commission‟s Green Paper on labour law. International Labour Review, Vol. 146 (2007), No. 1-2. Ojeda Aviles, Antonio 2009: The „externalization” of labour law. International Labour Review, Vol. 148 (2009), No. 1-2. Radnay, József 2004b: A látszólagos önállóság és a munkavégzési kapcsolatok jogszerű alakítása. In: Munkajog jövőjéről. SZMM, Budapest. Sciarra, Silvana 2007a: EU Commission Green Paper „Modernising labour law to meet the challenges of the 21st century‟. Industrial Law Journal, 2007 36(3) Supiot, Alain 1999a: The transformation of work and the future of labour law in Europe: A multidisciplinary perspective. International Labour Review, Vol. 138, No. 1. Tangian, Andranik 2007: Flexibility-flexicurity-flexinsurance – Response to the European Commission‟s Green Paper “Modernising Labour Law to Meet the Challenges of the 21st Century”. WSI-Diskussionspapier, No. 149., HansBöckler-Stiftung, Düsseldorf, http://www.boeckler.de/pdf/p_wsi_diskp_149_e.pdf The labour lawyers and the Green Paper on “Modernising labour law to meet the challenges of the 21st century”. www.europeanrights.eu Tros, Frank - Wilthagen, Ton 2003: The Concept of “Flexicurity” - A new approach to regulating employment and labour markets. Tilburg University, Tilburg Flexicurity Research Programme, Flexicurity paper 2003/4. Wank, Rolf: Diversifying Employment Patterns – the Scope of Labor Law and the Notion of Employees. http://www.jil.go.jp/english/events_and_information/documents/clls04_wank2. pdf


170

Wilthagen, Ton 1998: Flexicurity - A New Paradigm for Labour Market Policy Reform? Tilburg University, Tilburg Flexicurity Research Programme, http://www.tilburguniversity.nl/faculties/law/research/flexicurity/publications/p apers/fxpaper_nr1.pdf Wilthagen, T. - Tros, F. (2004) The concept of 'flexicurity': a new approach to regulating employment and labour markets, Transfer, 10 (2) Zhou, Jianping 2007: Danish for All? Balancing Flexibility With Security: The Flexicurity Model. IMF Working Paper No. 07/36.


171

Havasi Éva: Az Észak-alföldi régiónak és ezen belül megyéinek főbb jellegzetességei a statisztikai adatok és mutatószámok tükrében 172

Bevezető megjegyzések Ez az írás az Észak-Alföldi régió megyéinek, esetenként kistérségeinek statisztikai adatokban megragadható bemutatására szolgál. Célja, hogy a régió kiválasztott településein végzett saját empirikus kutatásunkból származó adatok összehasonlíthatóak legyenek a hivatalos statisztika teljes körű, illetve nagymintán alapuló reprezentatív adataival. Az itt következő számok a KSH legkülönbözőbb statisztikai kiadványaiban megtalálhatóak, esetenként a Hivatal honlapján elérhető adatbázisokból kerültek lekérdezésre. Igyekeztünk minden esetben a legfrissebb, de éves adatokat használni.


Az Észak-Alföldi régióba tartozó megyék és településeik néhány kiemelt mutatója A régió három megyét foglal magába: Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét. A lakosság 15%-a, 1,5 millió ember él itt 551 ezer háztartást alkotva. Jász-Nagykun-Szolnok megyében az ország lakosainak 4%-a, míg a régió másik két megyéjében 5,4-5,6%-a él. A háztartások átlagos taglétszáma némileg magasabb (2,7 fő/háztartás) mint az országos átlag. 1. táblázat A népesség száma és megoszlása az Észak-alföldi régió megyéiben, 2009 HajdúBihar

JászNagykunSzolnok

SzabolcsSzatmárBereg

Északalföldi régió

Ország

megye Népesség száma, ezer fő

540

391

561

1 492

10 013

Népesség megoszlása, %

5,4

3,9

5,6

14,9

100,0

Forrás: KSH, Stadat

2. táblázat A háztartások és a személyek száma és aránya az Észak-alföldi régióban és országos átlagban Észak-alföldi régió

Országos átlag

Háztartások száma, db

551 054

3 809 431

Háztartások aránya az országoshoz, %

14,5

100,0

Személyek száma, fő

1 486 349

9 890 823

Személyek aránya a teljes népességhez, %

15,0

100,0

Háztartások átlagos taglétszáma

2,7

2,6

Forrás: KSH, HKF, 2008 „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

173

Összesen 389 település, a magyarországi települések 12,3%-a tartozik a vizsgált régióba. Ebből 157 az elmaradott települések, 264 a magas munkanélküliségi rátájú települések száma. 174 3. táblázat A kedvezményezett települések száma (db) az Észak-alföldi régió megyéiben, 2007 HajdúBihar

JászNagykunSzolnok



megye Elmaradott települések száma, db

46

34

77

157

Magas munkanélküliségű települések

57

28

179

264

Elmaradott és magas munkanélküliségű

40

21

72

133

Kedvezményezett települések összesen

63

41

184

288

Összes település, db

82

78

229

389

Forrás: Az elmaradott, illetve jelentős munkanélküliséggel sújtott települések JászNagykun-Szolnok megyében, KSH, 2007, 4. oldal

Miközben a települések 12%-a tartozik a régióba, az elmaradott települések 15%-a, a magas munkanélküliséggel rendelkezők 23%-a, és a mindkét hátránnyal egyaránt rendelkezők 18%-a. A települések egyötöde kedvezményezett kategóriába tartozik.


4. táblázat A kedvezményezett települések száma (db) az Észak-alföldi régió megyéiben, 2007 Észak-alföldi régió, db

Ország

Ebből: Észak175 alföldi régió, %

Elmaradott települések száma, db

157

1 050

15,0


264

1 136

23,2


133

740

18,0

Kedvezményezett települések összesen

288

1 446

19,9

Összes település, db

389

3 152

12,3

Forrás: Az elmaradott, illetve jelentős munkanélküliséggel sújtott települések HajdúBihar megyében, KSH, 2007, 4. oldal (számított adat)

A régión belüli megyei különbségek nyilvánvalóak, de a megyén belüliek sem elhanyagolhatóak. Míg Jász-Nagykun-Szolnok megye településeinek alig több mint fele kedvezményezett, addig Hajdú-Bihar megye településeinek 77 és Szabolcsnak 80%-a!


5. táblázat A kedvezményezett települések aránya az Észak-alföldi régió megyéiben, %, 2007 HajdúBihar

JászNagykunSzolnok


Északalföldi 176 régió

megye Elmaradott települések aránya

56,1

43,6

33,6

40,4


69,5

35,9

78,2

67,9


48,8

26,9

31,4

34,2

Kedvezményezett települések aránya

76,8

52,6

80,3

74,0

Összes település

100,0

100,0

100,0

100,0

Forrás: Az elmaradott, illetve jelentős munkanélküliséggel sújtott települések JászNagykun-Szolnok megyében, KSH, 2007, 4. oldal 6. táblázat A kedvezményezett települések aránya az Észak-alföldi régió megyéiben, %, 2007 HajdúBihar

JászNagykunSzolnok




29,3

21,7

49,0

100,0


21,6

10,6

67,8

100,0


30,1

15,8

54,1

100,0


21,9

14,2

63,9

100,0

Összes település

21,1

20,1

58,9

100,0

Forrás: Az elmaradott, illetve jelentős munkanélküliséggel sújtott települések JászNagykun-Szolnok megyében, KSH, 2007, 4. oldal „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

A RISK-mutató (lásd alábbi táblázat) arra ad választ, hogy a megyék települései saját súlyarányukhoz képest mennyire vannak túlreprezentálva az egyes kedvezményezetti kategóriákban. Ahol az érték 1-nél nagyobb, ott súlyarányuk átlag fölötti. 177 7. táblázat A kedvezményezett településekbe kerülés kockázta az Észak-alföldi régió megyéiben, %, 2007 (RISK mutató) Hajdú-Bihar JászNagykunSzolnok




1,4

1,1

0,8

1,0


1,0

0,5

1,2

1,0


1,4

0,8

0,9

1,0


1,0

0,7

1,1

1,0

Összes település

1,0

1,0

1,0

1,0

Forrás: Az elmaradott, illetve jelentős munkanélküliséggel sújtott települések JászNagykun-Szolnok megyében, KSH, 2007, 4. oldal

Az Észak-Alföldi régióba tartozó megyék főbb demográfiai sajátosságai A három vizsgált megye népességszámát már a bevezetőben bemutattuk. Az ott élők demográfiai jellegzetességei, az azokban mutatkozó eltérések további adalékot szolgáltatnak a megyei karakterisztikák megértéséhez. A régió egészét tekintve egy országos átlagot meghaladó „természetes” és „tényleges”, azaz vándorlási különbözettel korrigált, fogyás jellemzi. Ennek oka elsősorban és döntően nem a születések számának elmaradásában, hanem a belső vándorlási különbözetben keresendő.


A születéseknek az anyák korcsoportja szerinti megoszlása, ezen belül is a fiatal (1519 éves) anyáké, érzékeny mutatószáma az alacsony iskolázottságú, magasabb termékenységű lakossági összetétel valószínűsítésére. Látjuk, hogy Szabolcsban ezer 20 év alatti nőre 38 élveszületés jut, míg országos átlagban ez az arány mindössze 20,1. Egyébként a nők átlagos életkora az első gyermekük születésekor 1990-ben még 23 év volt, mára 27.7 évre nőtt. Szabolcsban – Borsod-Abaúj-Zemplénhez hasonlóan – viszont ennél lényegesen alacsonyabb 25,4 év. 8. táblázat A természetes és a tényleges szaporodás, fogyás, valamint a vándorlási különbözet ezer lakosra vetítve, az Észak-alföldi régióban és országos átlagban Észak-alföldi régió

Országos átlag

Természetes szaporodás, fogyás

-4,7

-3,1

Tényleges szaporodás, fogyás

-7,7

-1,4

Belföldi vándorlási különbözet

-6,5

-

Nemzetközi vándorlási különbözet

+1,5

+3,1

Forrás: A KSH, A társadalmi haladás mutatószámrendszere, 2008 9. táblázat Ezer megfelelő korú nőre jutó élveszületések száma és a teljes termékenységi arányszám megyék és az anya korcsoportja szerint, 2008 Hajdú-Bihar JászNagykunSzolnok


Ország

megye 15-19 évesek

21,7

28,2

38,3

20,1

20-24 évesek

50,8

61,0

70,0

46,1

25-29 évesek

92,0

91,5

99,5

85,3

30-34 évesek

77,2

74,0

70,5

80,5


178

35-39 évesek

28,4

28,1

23,5

32,1

40-49 évesek

2,8

2,6

2,2

3,1

15-49 évesek

41,5

42,3

44,7

41,3

Teljes termékenységi arányszám

1,38

1,44

1,53

1,35

Forrás: KSH, http://portal.ksh.hu/pls/ksh/docs/hun/xftp/stattukor/terterkul.pdf A nők és férfiak átlagos életkora is alacsonyabb a régió megyéiben, mint országosan. A korösszetétel jól mutatja Szabolcs megye jelentős hozzájárulását ehhez. Ebben a megyében az országos 15%-kal szemben 18% a 15 év alattiak aránya és alacsonyabb az idős, 65 év feletti népességé. Ehhez a nagyobb termékenység mellett az alacsonyabb várható élettartam is hozzájárult. 10. táblázat Eltartottsági ráták, öregedési index az Észak-alföldi régióban és országos átlagban, 2009 Észak-alföldi régió

Országos átlag

A nők átlagos életkora, év

41,3

42,8

A férfiak átlagos életkora, év

37,3

38,5

A gyermeknépesség eltartottsági rátája

24,7

21,8

Az idős népesség eltartottsági rátája

21,7

23,5

Öregedési index

87,9

107,6

Forrás: KSH, A társadalmi haladás mutatószámrendszere, 2008 és STADAT, http://portal.ksh.hu/pls/ksh/docs/hun/xftp/stattukor/oregedes0912.pdf A gyermeknépesség eltartottsági rátája, ami a gyermekkorúak számát (0-14 évesek) az aktív korúak (15-64 évesek) számához viszonyítja, 24,7, szemben az országos 21,8-as rátával. Vagyis a régióban az aktív népességre nagyobb eltartási kötelezettség nehezedik. Az idős népesség (65-X) aktív népességhez viszonyított arányát kifejező eltartottsági ráta az Észak-Alföldi régióban 21,7, számottevően alacsonyabb az országosnál. Mint „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

179

később látni fogjuk ez részben az itt élő népesség alacsonyabb várható élettartamának a következménye. Az öregedési index, ami az időseket viszonyítja a gyermekekhez, szintén azt mutatja, hogy a relatíve magasabb gyermekszám mellett az idősek számaránya relatíve alacsony. 11. táblázat Eltartottsági ráták, öregedési index az Észak-alföldi régió megyéiben, 2009 HajdúBihar

JászNagykunSzolnok



megye A nők átlagos életkora, év

41,2

43,0

40,3

41,3

A férfiak átlagos életkora, év

37,3

38,8

36,2

37,3

Az idős népesség eltartottsági rátája

22

26

20

22

Öregedési index

92

112

76

90

Forrás: KSH, A társadalmi haladás mutatószámrendszere, 2008 és STADAT, http://portal.ksh.hu/pls/ksh/docs/hun/xftp/stattukor/oregedes0912.pdf

Nem lesz módunk ebben az anyagban a megyén belüli különbségeket bemutatni, de az 1-2. sz. mellékletekben a kistérségek népesség megoszlását és korcsoportonkénti eltéréseit összefoglaltuk. Ebből egyértelműen látszik, hogy a heterogén összetételű régió, heterogén népességű megyékből és kistérségekből áll. Ezen belül is nagyok a települések közötti eltérések, sőt egy-egy település is településrészenként eltérő képet mutat. A területi különbségek és ezen belül a területi szegregáció az utóbbi évtizedekben lényegesen meghaladja a korábbi időszakra jellemzőt.


180

Jász-Nagykun-Szolnok megyén belül a Mezőtúri kistérség lakóinak 13,8%-a, a Törökszentmiklósi kistérség lakóinak 17,1%-a 15 évesnél fiatalabb. Hajdú-Bihar megyében, a Hajdúhadházi kistérségben arányuk 20,3%, míg a Debreceni kistérségben 14,1%. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Nyírbátori és Záhonyi kistérségében arányuk 19,8%, míg a Nyíregyházaiban csak 15,2%. (Lásd a mellékleteket.) Ezért az „átlagok” esetenként nagyon megtévesztőek.

12. táblázat A lakónépesség életkor szerinti megoszlása az Észak-alföldi régióban és országos átlagban, 2009 HajdúBihar

JászNagykunSzolnok



Országos

megye 0-14 éves

16,2

15,3

17,9

16,6

14,9

15-64 éves

69.0

67,4

68,5

68,4

68,8

65 éves és idősebb 14,8

17,2

13,6

15,0

16,4

Összesen

100,0

100,0

100,0

100,0

100,0

Forrás: KSH http://portal.ksh.hu/pls/ksh/docs/hun/xtabla/oregedes/tablto09_04.html

honlap,

A GDP alakulása az Észak-Alföldi régió megyéiben

A GDP egy főre vetített értéke a 2007-es éves adatok szerint az Észak-Alföldi régióban messze elmarad az országos átlagtól, annak mindössze 63%-a! Ha, Budapesttől eltekintünk, akkor sem éri el a megyék átlagát, de itt az elmaradás már csak négy százalékpont. A GDP-n belül a mezőgazdasági ágazatok (mező, erdő, hal) részesedése 8,4% volt, ez arányait tekintve az országos duplája. Az iparé, az építőiparral együtt, 29,7% volt, ez „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

181

éppen az országos átlaggal azonos. Ebből következik, hogy az országos átlag alatti részesedés a szolgáltatások területén kisebb: 61,9% (az országos 66,3%-kal szemben). 13. táblázat A GDP megoszlása, 2007 Megnevezés

milliárd Ft

182

Egy főre jutó GDP

GDP megoszlás, %

országos átlag EU27 átlag %-ában %-ában (PPS)

Észak-Alföld

2 426

9,5

63,0

39,5

Ország

25 479

100,0

100,0

62,7

Forrás: A gazdasági folyamatok regionális különbségei Magyarországon 2008-ban, KSH, 10. oldal

1. ábra



183

14. táblázat A bruttó hazai termék (GDP) az Észak-alföldi régió megyéiben, 2007 Hajdú JászSzabolcs-Bihar Nagykun- SzatmárSzolnok Bereg


Ország

megye Egy főre jutó GDP nagysága, 1 811 ezer Ft Az egy főre jutó GDP az országos átlaghoz viszonyítva, % 71,5 Az egy főre jutó GDP a megyei átlaghoz viszonyítva, %

93,9

1 644

1 359

1 596

2 534

64,9

53,6

63,0

100,0

85,2

70,4

82,7

131,4

Forrás: KSH honlap, Tájékoztatási adatbázis

15. táblázat A bruttó hazai termék (GDP) belső megoszlása gazdasági ágazatok között az Északalföldi régió megyéiben, 2007 Hajdú JászSzabolcs-Bihar Nagykun- SzatmárSzolnok Bereg


Ország

8,4

4,0

megye Mezőgazdaság, halgazdaság

vad-,

erdő-, 8,6

8,2

8,2


Ipar, építőipar

26,8

35,7

28,4

29,7

29,7

Szolgáltatás

64,7

56,1

63,4

61,9

66,3

Forrás: KSH honlap, Tájékoztatási adatbázis 184 16. táblázat


A KSH által 48 elemből konstruált település-fejlettségi mutatójának értéke is arra utal, hogy a térség elmaradása számottevő. Az Észak-Alföldi régió 389 településének átlagos fejlettségi mutatója 4,5 (szórása 2,5 és 7,2 közötti), ami 3152 magyar település átlagában 5,1 volt 2008-ban.298

298

KSH, T-Star adatbázis adatai alapján. „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

A fontosabb gazdasági-aktivitási, munkaerő-piaci mutatók az Észak-Alföldi régió megyéiben A népesség 15%-a, az alkalmazásban állók 11%-a él a régióban. Átlagosan a lakosság egyötöde áll alkalmazott a régióban. Szabolcsban arányuk 18%, Hajdú-Biharban közel 21%. Az országos átlag viszont 26,6% Az alkalmazottak havi nettó keresete – megyénkénti eltéréssel – az országos átlag 8086%-a. Nem meglepő módon a szabolcsiak keresnek a legrosszabbul. 17. táblázat Összehasonlító adatok az Észak-alföldi régió megyéiben, 2009 HajdúBihar

JászNagykunSzolnok



Ország

megye Népesség száma, ezer fő

540

391

561

1 492

10 013

Népesség megoszlása, %

5,4

3,9

5,6

14,9

100,0

Alkalmazásban állók, ezer fő

112,3

79,5

101,4

293,2

2 660,7

Alkalmazásban megoszlása, %

4,2

3,0

3,8

11,0

100,0

20,3

18,1

19,7

26,6

állok

Alkalmazásban állók aránya a népességben, % 20,8 Forrás: KSH, Stadat


185

18. táblázat Alkalmazásban állók havi nettó keresete az Észak-alföldi régió megyéiben, 2009 HajdúBihar

JászNagykunSzolnok



Ország

107 11 7

100 362

99 483

102 682

124 086

86,3

80,9

80,2

82,8

100,0

104,3

97,7

96,9

100,0

120,8

186

megye Alkalmazásban állók nettó keresete, Ft

havi

Nettó kereset az országos arányában, % Nettó kereset a régiós átlag arányában, %

Forrás: KSH, Tájékoztatási adatbázis

A születéskor várható élettartam és ebből az egészségben várható élettartam, mint a jólét egyik legfontosabb jelzőszáma Számos kutató állítja, hogy a születéskor, illetve az egyes életkorokban még várható élettartam egy ország, egy régió, egy társadalmi csoport egyik, ha nem a legjobb életszínvonal mutatója. A teljes várható, és ezen belül az egészségben várható életéveket tekintve a régió lakossága az országos átlag alatti értékeket mutat. Főleg az egészségben várható élettartamban nagy a leszakadás. Mivel készült megyékre vonatkozó számítás is (alábbi táblázatok és ábra), jól kivehetőek a régión belüli eltérések is. Szabolcs-Szatmár megye férfilakosságának 35 éves korban még várható élettartama 33,3 év, ebből egészségben várható mindössze 18,2 év. Ennél a férfiak esetében csak Borsod-Abaúj-Zemplénben rosszabb a helyzet (33,1 és 18,1-es várható életévekkel). A nőknél a sereghajtó megyék Borsod és Nógrád. Jász-Nagykun-Szolnok megye női lakosságának várható életkilátásai rosszabbak, mint a Szabolcs megyében élő nőké, még ha az előnyük minimális is. 19. táblázat „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

Születéskor várható élettartam, ebből: egészségben várható élettartam az Északalföldi régióban és országos átlagban, nemenként Észak-alföldi régió

Országos átlag

Születéskor várható élettartam, férfiak

68,76

69,79

Születéskor várható élettartam, nők

77,40

77,76

Egészségben várható élettartam, férfiak

50,4

54,7

Egészségben várható élettartam, nők

54,6

58,3

Forrás: KSH, A társadalmi haladás mutatószámrendszere, 2008 2. ábra A 35 éves korra vonatkozó teljes és egészségesen, illetve betegségben várható élettartam megyék szerint, 2005

Forrás: Egészségben várható élettartamok Magyarországon, KSH, 2007 http://portal.ksh.hu/pls/ksh/docs/hun/xftp/idoszaki/pdf/elettart05.pdf „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

187

20. táblázat A 35 és 55 éves korra vonatkozó teljes és egészségesen, illetve betegségben várható élettartam megyék szerint, 2005

188

Forrás: Egészségben várható élettartamok Magyarországon, KSH, 2007 http://portal.ksh.hu/pls/ksh/docs/hun/xftp/idoszaki/pdf/elettart05.pdf, 31. oldal A régió munkaerő-piaci, foglalkoztatottsági jellemzői Az Észak-Alföldi régió munkanélküliségi rátája a 2009-es, legfrissebb éves adatok szerint 14,3%, azaz 4 százalékponttal magasabb az országos rátánál. A foglalkoztatási ráta és az aktivitási ráta is 6-7 százalékponttal alacsonyabb mint az országos. A régión belül meglehetősen nagyok a belső megyei, kistérségi, települési különbségek. A következő táblázat a régión belüli megyei különbségeket mutatja. Látjuk, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg megye magas, közel húsz százalékos munkanélküliségi rátája és kiugróan alacsony foglalkoztatási rátája jelentősen rontja a régiós átlagot.


21. táblázat A 15-64 éves népességre vonatkozó főbb munkaerő-piaci jellemzők az Észak-alföldi régióban és országosan, % Észak-alföldi régió

Országos átlag

Munkanélküliségi ráta

14,3

10,1

Aktivitási arány

56,1

61,6

Foglalkoztatási ráta

48,1

55,4

189

Forrás: KSH, MEF, éves adatok, 2009 22. táblázat A 15-64 éves népesség gazdasági aktivitási mutatói az Észak-alföldi régió megyéiben, 2009 HajdúBihar

JászNagykunSzolnok



megye Foglalkoztatottak, ezer fő

176,9

137,6

171,7

486,2

Munkanélküliek, ezer fő

22,7

17,8

40,6

81,1

Gazdaságilag aktívak, ezer fő

199,6

155,4

212,3

567,3

Gazdaságilag inaktívak, ezer fő

165,8

106,7

171,0

443,5

Népesség, ezer fő

365,4

262,1

383,3

1 010,8

Munkanélküliségi ráta, %

11,4

11,5

19,1

14,3

Aktivitási arány, %

54,6

59,3

55,4

56,1

Foglalkoztatási ráta, %

48,4

52,5

44,8

48,1

Forrás: KSH, MEF, 2009 http://portal.ksh.hu/pls/ksh/docs/hun/xtabla/munkerohelyz/tablmh09_18.html „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

3. ábra

190


23. táblázat A személyek (lakosság) megoszlása gazdasági-aktivitási kategóriák szerint az Északalföldi régióban és országos átlagban Észak-alföldi régió

Országos átlag

Aktív keresők

32,7

38,1

Nyugdíjasok

27,2

27,6

Munkanélküliek

7,9

5,4

Gyermekgondozási ellátásban részesülők

3,6

2,9

Inaktív felnőttek

1,8

1,7

Nem tanuló gyermekek

7,4

6,5

Tanulók összesen

19,4

17,8


Együtt, összesen

100,0

100,0

Forrás: KSH, HKF, 2008 A KSH Háztartási Költségvetési Felvételéből (HKF) háztartási-személyi szintű adataink is vannak. Ezek az adatok a megkérdezettek saját bevallásuk szerinti munkaerő-piaci státusukat mutatja. 2008-ban a lakosság 33%-a volt aktív kereső az Észak-Alföldi régióban, míg országosan 38%-a. A munkanélküliek arányában is nagy eltolódás mutatkozik a régió hátrányára. A régióban élők 19%-a volt tanuló, országos átlagban arányuk 17,8%. Nem csak a tanulók, hanem a még nem tanuló gyerekek aránya is magasabb a régióban.

A régió háztartásainak főbb jövedelmi és kiadási jellemzői A régióban dolgozók keresetére vonatkozóan már láttunk adatokat. A közel 15 százalékos nettó kereseti elmaradás és az alacsony foglalkoztatási ráta, a gyerekek népességen belüli nagyobb aránya már arra engednek következtetni, hogy az itt élők jövedelmi viszonyai nem lehetnek túl kedvezőek. A 2007-es KSH adatok szerint a régióban élők egy főre jutó jövedelme az országos átlag 84,3%-a.

24. táblázat A háztartások egy főre jutó jövedelme és kiadása az Észak-alföldi régióban és országosan, Ft/fő Észak-alföldi régió

Országos átlag

Egy főre jutó jövedelem

738 527

875 836

Egy főre jutó kiadás

649 319

732 441

A jövedelem aránya a kiadáshoz viszonyítva, %

113,7

119,6

Forrás: KSH, HKF, 2007

25. táblázat „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

191

A háztartások egy főre jutó jövedelme és kiadása az Észak-alföldi régióban és országos átlaghoz viszonyítva, % Észak-alföldi régió

Országos átlag

Egy főre jutó jövedelem, 2007

84,3

100,0

Egy főre jutó kiadás, 2007

88,7

100,0

Egy főre jutó kiadás, 2008

85,6

100,0

Forrás: KSH, HKF, 2007-2008

2008-ban csak az egy főre jutó jövedelmek alapján képzett decilisekbe tartozásra vonatkozó adat áll rendelkezésünkre. Mint tudjuk a személyek 10-10%-a tartozik egyegy decilisbe. A legalsó, első decilisbe, vannak a legalacsonyabb jövedelműek, míg a tizedikbe a legmagasabb jövedelműek. Az Észak-Alföldi régió népességének 16%-a tartozik a népesség legszegényebb tíz százalékába, és közel 30%-a a legszegényebb alsó ötödébe! Ugyanakkor a népesség felső jövedelmi ötödébe a régió lakosságának mindössze 13%-a tartozik! Miközben országosan a háztartások 6,4%-a volt az alsó jövedelmi tizedben 2008-ban, addig a vizsgált régióban ez az arány 10,3%. 2007-re vonatkozóan kistérségi szintű adatokat is találtunk az egy adófizetőre jutó személyi jövedelmek nagyságáról. Ebben csak az adófizetőkre tudunk közelítő adatokkal szolgálni a személyes jövedelmekre, de így is hasznosak a kistérségek lakóinak jövedelmi különbségeinek érzékeltetésére. A 2007. évi adatokat tekintve az egy adófizetőre jutó jövedelem a régióban mintegy 15%-kal volt alacsonyabb az országosnál, és csak a Debreceni és a Szolnoki kistérségben haladták meg az országos átlagot. Ugyanakkor a Baktalórántházai, illetve a Csengeri kistérségben a mutató a régió átlagának mindössze 80%-át tették ki.


192

4. ábra

193

Forrás: http://portal.ksh.hu/pls/ksh/docs/hun/xftp/idoszaki/regiok/debrecenkisterseg07.pdf

A régió háztartásainak főbb fogyasztási jellemzői A kiadásokkal mért fogyasztásra már láttunk adatot. Most néhány kiemelt élelmiszertípus háztartásokban fogyasztott egy főre jutó mennyiségét és az ezekre fordított kiadások összegét foglaltuk össze.


26. táblázat A háztartások vásárolt élelmiszerfogyasztásának mennyiségi adatai az Észak-alföldi régióban és országos átlagban, egy főre jutó mennyiség, kg/fő Észak-alföldi Országos régió átlag

Országos átlag arányában, %

Kenyér

50,8

44,9

113,1

Péksütemény

7,8

10,7

72,9

Marha- és borjúhús

0,8

1,1

72,7

Sertéshús

18,4

15,8

116,5

Baromfihús

20

17

117,6

Húsfélék összesen

58,9

55,1

106,9

Tej, liter

50,3

53,8

93,5

Tojás, db

166

146

113,7

Gyümölcs összesen

42,7

42

101,7

Tartósított zöldség, zöldségkészítmények

5,3

6,8

77,9

Burgonya

38,9

31

125,5

Zöldség és burgonya összesen

86,1

83,3

103,4

Cukor

16,4

13,8

118,8

Ásványvíz, liter

50,9

58,7

86,7

Szénsavas üdítőitalok, liter

38,7

30,5

126,9

Gyümölcslevek, liter

17,1

15,4

111,0

Bor, must, liter

3,5

5,4

64,8

Forrás: KSH, HKF, 2008


194

A mennyiségi adatokat nézve az Észak-Alföldi régióban a háztartásokban fogyasztott élelmiszermennyiségek zömében az országos átlag fölött vannak. Ebbe a már benne vannak a saját termelésű élelmiszerek is, így nem meglepő, hogy a kiadási adatok már más képet mutatnak. A saját termelés súlya ebben a régióban meglehetősen nagy arányt képvisel. Azt is figyelembe kell venni, hogy a háztartás keretei közötti fogyasztás mennyiségi adatairól van szó, így a vendéglátóhelyeken, munkahelyen, iskolában (más háztartásban, pl. nagyszülőknél) fogyasztott élelmiszerek nem szerepelnek a tételek között. A kiadási adatok már csak két tétel: a rizs és a kenyér esetében haladják meg az országos értéket. A fogyasztott mennyiségeknél azonban csak hat tételnél van az országos átlag alatti fogyasztás. 27. táblázat A háztartások vásárolt élelmiszerfogyasztásának kiadási adatai az Észak-alföldi régióban és országos átlagban, egy főre jutó éves kiadás, Ft/fő/év Észak-alföldi Országos régió átlag

Országos átlag arányában, %

Élelmiszerek és alkoholmentes italok

168 465

177 475

94,9

Élelmiszerek

153 830

162 073

94,9

Cereáliák összesen

28 359

27 951

101,5

Rizs

1 216

1 083

112,3

Kenyér

12 546

10 966

114,4

Péksütemény

4 630

5 633

82,2

Hús összesen

48 940

49 617

98,6

Tej, tojás, sajt összesen

25 841

29 299

88,2

Tej

8 785

9 819

89,5

Joghurt, kefir, tejföl

4 880

5 648

86,4

Sajt, túró

5 049

7 137

70,7


195

Gyümölcskészítmények

29

84,0

34,5

Zöldség és burgonya összesen

14 608

16 890

86,5

Forrás: KSH, HKF, 2008 196 Saját termelésből a háztartások közel 40%-ának volt kisebb-nagyobb fogyasztása, ez az arány az Észak-Alföldi régióban lényegesen magasabb, 53%. Akinek volt ilyen típusú fogyasztása azok is az országos átlagot meghaladóan, annál nagyobb értékben fogyasztott ak saját termelésből a vizsgált régióban. 28. táblázat A háztartások saját termelésű fogyasztása az Észak-alföldi régióban és országos átlagban, egy főre jutó éves kiadás, Ft/fő/év Észak-alföldi régió

Országos átlag

Saját termelésű fogyasztással rendelkező háztartások aránya, % 53%

39%

Az egy háztartásra jutó saját termelés értéke, Ft/fő/év

73,4 ezer Ft

51, 4 ezer Ft

Az egy főre jutó saját termelés értéke, Ft/fő/év

27,2 ezer Ft

19,8 ezer Ft

A saját termelésből fogyasztók esetében az egy fogyasztó háztartásra jutó érték, Ft/fő/év 125 ezer Ft

118 ezer Ft

Forrás: KSH, HKF, 2008 A régió háztartásainak lakásjellemzői

Az emberek lakásában általában kifejeződik vagyoni helyzetük is. Így a lakás az életszínvonal, az életminőség mellett a vagyoni helyzet jó indikátora is. Az Észak-Alföldi régióban élők lakásjellemzői némileg kedvezőtlenebbek, mint az országos átlag, de a különbség nem számottevő. Ami a lakások tartós fogyasztási cikkekben megmutatkozó különbségeit illeti, azok sem jeleznek lényeges elmaradást.


29. táblázat A háztartások lakásjellemzői az Észak-alföldi régióban és országos átlagban, % Észak-alföldi régió

Országos átlag

Távfűtéses lakások aránya

14,4

17,0

Egyedi helységfűtés gázzal

37,9

30,7

Egyedi helységfűtés hagyományos fűtéssel (szén, fa)

15,1

14,0

Lakások átlagos alapterülete, m2

80,7

78,0

Fürdőszobával rendelkezők aránya

92,8

95,6

Benti WC-vel rendelkezők aránya

91,2

94,8

Folyóvízzel rendelkezők aránya

95,4

97,4

Forrás: KSH, HKF, 2008 30. táblázat A háztartások tartós fogyasztási cikkekkel való ellátottsága az Észak-alföldi régióban és országos átlagban, 100 háztartásra jutó darabszám Észak-alföldi régió

Országos átlag

Mosógép

101

99

Ebből: automata

76

83

Színes Tv

156

151

Hifi torony

27

33

Digitális fényképezőgép

21

27

Asztali számítógép

44

49

Személygépkocsi

49

56


197

A régió szegényei A szegénységet az EU által ajánlott és Magyarország által is elfogadott definíció értelmében a fogyasztási egységre jutó jövedelmek medián-értékének 60%-ában szokták meghatározni. A hagyományosan elfogadott másik mérőszám az alsó jövedelmi decilisbe tartozóké. 2007-re vonatkozóan mindkét adattal rendelkezünk, de 2008-ra már csak az utóbbival. A 2008-as decilis besorolás az egy főre jutó jövedelmek szerint történt, fogyasztási egységre vonatkozó besorolás nincs. Ez majd csak később a SILC-VÉKA adatokból áll elő jó néhány hónap múlva. 2007-re elvégeztünk egy összehasonlítást arra vonatkozóan, hogy a kétféle szegénységi mérőszámmal lehatárolt népesség között mekkora az átfedés, vagyis mekkorát tévedünk, ha 2008-ban csak a decilis adatot használjuk a szegények lehatárolására. 2007-ben a HKF adatai alapján a lakosság 5,1%-a tartozott a szegények közé az egy főre jutó jövedelmekkel számolt medián-érték 60%-át választva küszöbértéknek. Egy főre jutó jövedelem alapján az alsó decilisbe kétszer annyi ember, a lakosság 10%-a, tartozik. Ha OECD1 fogyasztási egységre jutó jövedelem alapján vesszük a mediánérték 60%-át, akkor az emberek 11%-a szegény. A nagy kérdés az, hogy ezzel a két utóbbi számítási móddal milyen mértékben tekintjük ugyanazokat az embereket szegénynek? Az eredmény meglepő! A lakosság 9%-a mindkét szempont szerint szegény, további 1%-a „csak” az egy főre jutó jövedelem alapján képzett alsó decilis szerint és 2% pedig „csak OECD1 fogyasztási egységre jutó jövedelemmel számolt medián-érték 60%-ával számolt szegénységi küszöb szerint. Vagyis, ha 2008-ban az egy főre jutó jövedelem szerinti alsó decilis lesz a szegénységi küszöbértékünk, akkor mintegy 1 százalékponttal alulbecsüljük a szegénységi rátát és 899 ezer helyesen besorolt szegény mellett kihagyunk kb. 194 ezer embert a szegények közül és beemelünk 92 ezer olyan személyt is, akiket az Eu számítási mód szerint nem tekintenénk szegénynek. Tekintettel arra, hogy a „kilógó” és „becsúszó” népesség jövedelme nagyon közel van a szegénynek tekintett népesség jövedelméhez, nyugodtan alkalmazhatjuk közelítő megoldásként. Az adatok az Észak-Alföldi régióban némileg eltérnek az országostól főként abból adódóan, hogy eleve magasabb a szegények aránya a népességen belül.


198

31. táblázat A szegények aránya az Észak-alföldi régióban és országos átlagban különböző mérőszámokat használva

Nem szegény

Észak-alföldi régió

Országos átlag

79,1

88,0

„Csak az OECD1 szerinti medián-jövedelem 2,9 60%-a szerint szegény

2,0

„Csak” az alsó decilisbe tartozás alapján szegény

1,7

0,9

Mindkét számítási mód szerint is szegény

16,2

9,1

Összes személy

100,0

100,0

Összes személy, fő

1 500 718

9 907 011

Forrás: KSH, HKF, 2007 Látható, hogy az Észak-Alföldi régióban, összhangban a munkaerő-piaci helyzettel, a kereseti viszonyokkal, a magasabb eltartottsági rátával, lényegesen nagyobb a szegények aránya, mint országosan. A Régióban élők közül minden ötödik szegénynek tekinthető egyik, vagy másik, vagy mindkét kritérium mentén, miközben országosan a szegények aránya 12% (2007-re vonatkozó adat). Természetesen ehhez a régión belül az egyes megyék, kistérségek, településrészek hozzájárulása nagyon különböző, de erre vonatkozó megbízható, reprezentatívnak tekinthető direkt információink nincsenek. 2008-as országos adatok alapján annyit állíthatunk, hogy a helyzet nem változott lényegesen. Míg 2007-ben az országos decilisek alapján a régió lakosainak 17,9%-a tartozott a legalsó decilisbe, addig 2008-ban 16,1%-a, viszont az itt élők 30%-2008ban is az alsó jövedelmi ötödbe, azaz a magyar lakosság legszegényebb ötödébe tartozott.


199

A régió kistérségeinek fejlettségbeli különbségei a komplex fejlettségi mutató alapján A 67/2007. (VI. 28.) OGY határozat alapján a települések fejlettségének besorolása öt – gazdasági, infrastrukturális, társadalmi, szociális és foglalkoztatási – mutatócsoportba sorolt viszonyszámokból képzett ún. komplex mutató alapján történt. A kedvezményezettnek történő minősítés feltétele, hogy a térség komplex mutatója kisebb legyen, mint az összes kistérség átlaga. Ezen belül azokat a legalacsonyabb mutatóval rendelkezőket, amelyekben az ország lakónépességének 15%-a él, ún. leghátrányosabb helyzetűnek tekintik. Az utóbbi csoporton belül is kiemelt figyelmet kapnak a legfejletlenebb térségek, melyekben az ország lakosságának tizede él, hiszen felzárkóztatásuk érdekében alapvetően európai uniós forrásra építve komplex programot kell kidolgozni. A legutóbbi nyilvános adatok szerint Észak-Alföld jelenlegi 28 kistérségéből 24 minősül területfejlesztési szempontból kedvezményezettnek. Közülük 15 tartozik a leghátrányosabbak közé, melyből a 8 legfejletlenebb a komplex programmal segítendő kistérségek csoportjába került. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) a kiírt ROP, TMOP, TIOP programokhoz területi fejlettségbeli különbségekre fókuszálva háttérelemzéseket végzett és ennek alapján ajánlásokat fogalmazott meg a kistérségek számára. Az Észak-Alföldi régió 8 legfejletlenebb kistérségére (Baktalórántházai, Berettyóújfalui, Csengeri, Fehérgyarmati, Mátészalkai, Nyírbátori, Tiszafüredi, Vásárosnaményi) kijelölte a fejlesztésre ajánlott területeket is. Az alábbi táblázatból jól látható, hogy a fejlettségbeli elmaradás az egyes kistérségekben mely területeken jelentős.


200

. ábra A régió kistérségeinek fejlettségi szintje

201

Forrás: Az Észak-Alföldi kistérségek fontosabb adatai 2007 http://portal.ksh.hu/pls/ksh/docs/hun/xftp/idoszaki/regiok/debrecenkisterseg07.pdf

32. táblázat Az Észak-Alföldi régió legfejletlenebb kistérségeinek javasolt fejlesztési iránya TÁMOP

ROP gazd

közl hum tel

körny fogl

okt

TIOP eü

okt

szoc

Észak-Alföld Ebből: Baktalórántházai

x

x

Berettyóújfalui Csengeri

x x

x

x

x

x

x

x


Fehérgyarmati Mátészalkai

x x

x x

Nyírbátori

x

Tiszafüredi

x

Vásárosnaményi

x

x

x

x

x x x

202 x

Forrás: NFÜ honlap, http://www.nfu.hu


Mellékletek Népesség száma Megye. kistérség

0–14 éves

15–64 éves

65–X éves

összesen

Hajdú-Bihar megye

35,1

36,4

35,7

36,1

Balmazújvárosi

2,0

1,9

2,1

1,9

Berettyóújfalui

3,4

3,3

3,8

3,4

Debreceni

11,8

14,7

13,4

14,0

DerecskeLétavértesi

2,7

2,3

2,3

2,4

Hajdúböszörményi

3,9

3,9

3,9

3,9

Hajdúhadházi

5,0

4,0

3,2

4,1

Hajdúszoboszlói

2,0

2,3

2,4

2,2

Polgári

0,9

0,9

1,1

0,9

Püspökladányi

3,4

3,3

3,5

3,3

Jász-NagykunSzolnok megye

24,3

25,9

30,2

26,3

Jászberényi

5,3

5,5

6,9

5,7

Karcagi

3,0

2,9

3,1

2,9

Kunszentmártoni

2,2

2,4

3,1

2,4

Mezőtúri

1,6

2,0

2,2

1,9

Szolnoki

7,0

8,1

9,1

8,1

Tiszafüredi

2,4

2,5

2,9

2,5

Ebből:

Ebből:


203

Törökszentmiklósi

2,7

2,6

2,8

2,7

Szabolcs-SzatmárBereg megye

40,6

37,7

34,1

37,6

Baktalórántházai

2,7

2,3

2,0

2,3

Csengeri

1,0

0,8

1,0

0,9

Fehérgyarmati

2,8

2,4

2,5

2,5

Ibrány-Nagyhalászi

3,5

2,9

2,7

3,0

Kisvárdai

4,1

3,5

2,9

3,5

Mátészalkai

4,7

4,3

3,8

4,3

Nagykállói

3,2

3,0

2,7

3,0

Nyírbátori

3,4

2,8

2,6

2,9

Nyíregyházai

8,8

10,0

8,4

9,6

Tiszavasvári

2,8

2,3

2,4

2,4

Vásárosnaményi

2,1

2,0

2,1

2,0

Záhonyi

1,6

1,3

1,1

1,3

Tolna megye

13,5

15,8

17,7

15,7

Együtt

100

100

100

100

Ebből:

Forrás: KSH, http://portal.ksh.hu/pls/ksh/docs/hun/xtabla/oregedes/tablto09_06.html

2. sz. Melléklet Népesség száma Megye. kistérség

0–14 éves

15–64 éves

65–X éves

összesen

Hajdú-Bihar megye

16,2

69,0

14,8

100


204

Ebből: Balmazújvárosi

17,1

66,2

16,7

100

Berettyóújfalui

17,0

66,2

16,8

100

Debreceni

14,1

71,6

14,3

100

Derecske-Létavértesi 18,9

66,6

14,6

100

Hajdúböszörményi

16,8

68,1

15,1

100

Hajdúhadházi

20,3

67,7

11,9

100

Hajdúszoboszlói

14,8

69,0

16,2

100

Polgári

15,9

66,5

17,7

100

Püspökladányi

17,2

67,1

15,7

100

Jász-NagykunSzolnok megye

15,3

67,4

17,2

100

Jászberényi

15,5

66,3

18,1

100

Karcagi

17,0

66,9

16,1

100

Kunszentmártoni

14,9

65,9

19,2

100

Mezőtúri

13,8

68,9

17,3

100

Szolnoki

14,4

68,8

16,8

100

Tiszafüredi

15,8

67,0

17,2

100

Törökszentmiklósi

17,1

67,0

16,0

100

Szabolcs-SzatmárBereg megye

17,9

68,5

13,6

100

Baktalórántházai

19,4

67,5

13,1

100

Csengeri

18,5

65,1

16,4

100

Ebből:

Ebből:


205

Fehérgyarmati

18,6

66,2

15,2

100

Ibrány-Nagyhalászi

19,3

67,0

13,6

100

Kisvárdai

19,3

68,3

12,4

100

Mátészalkai

18,2

68,5

13,2

100

Nagykállói

17,9

68,7

13,4

100

Nyírbátori

19,8

66,9

13,4

100

Nyíregyházai

15,2

71,6

13,1

100

Tiszavasvári

18,9

66,0

15,1

100

Vásárosnaményi

17,8

66,8

15,4

100

Záhonyi

19,8

67,7

12,5

100

Tolna megye

14,3

68,8

16,9

100

Forrás: KSH, http://portal.ksh.hu/pls/ksh/docs/hun/xtabla/oregedes/tablto09_06.html


206

207


Havasi Éva: Megélhetés és életkörülmények Az alacsony iskolai végzettségű, aktív (15-64 éves) korú Észak-Alföldi népesség megélhetési viszonyai országos összehasonlításban 208 Bevezetés „Az Észak-alföldi régiónak és ezen belül megyéinek főbb jellegzetességei a statisztikai adatok és mutatószámok tükrében” c. összehasonlító adatokat tartalmazó írás elhelyezi a régiót az ország egészében gazdasági fejlettségi mutatóit, demográfiai jellegzetességeit, életszínvonalát tekintve. Ez a tanulmány kimondottan az alacsony iskolai végzettségű, aktív korú népesség főbb jellemzőit vizsgálja országosan, a régióban, és ezen belül a saját kutatásból származó adatok alapján. Az alacsony iskolai végzettségű aktív korú népesség száma és aránya országosan és az Észak-Alföldi régióban Alacsony iskolai végzettségűnek tekintünk egy személyt, ha nincs középfokú végzettsége. Ide tartoznak azok, akik nem végezték el az általános iskolát, akik elvégezték, de nincs szakmájuk, és azok is, akik szakmunkásképzőt, szakiskolát végeztek, szakmával rendelkeznek, de nincs érettségijük. Egy tábla erejéig részletezve is bemutatjuk a képzettségi szintek szerinti megoszlásukat, de az elemzés során alapvetően egy kategóriaként kezeljük őket. Aktív korú az a személy, aki 15 és 64 év közötti életkorban van. Esetenként aktív korúaknak tartják a 15-74 évesek korcsoportját is, de a nyugdíjkorhatár alacsonyabb volta, és az ismert hazai sajátosságok miatt, ilyen tágan nem érdemes meghúznunk az aktív kor határát. A háztartások összetételében nincs nagy különbség a Régióban az országos adatokhoz képest. Az aktív korúakból és annál fiatalabbakból álló háztartások némileg magasabb arányban fordulnak elő a magasabb gyermekszám, és az alacsonyabb arányú idős népesség miatt.299

299

Erről Havasi Éva bevezetőben említett anyaga részletes adatokat szolgáltat. „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

33. táblázat A háztartások tagjainak aktivitási összetétele az Észak-alföldi régióban és országos átlagban Észak-alföldi régió

Országos átlag

Csak aktív korú háztartástagok vannak

45,3

45,6

Van aktív korú és fiatalabb háztartástag is

26,8

24,0

Csak aktív kor fölötti háztartástagok vannak

17,8

18,0

Aktív kor fölötti és aktív korúak vannak

8,3

10,3

Mindháromba tartozó háztartástag is van

1,8

2,1

Együtt

100,0

100,0

Háztartások száma, ezer

551,0

3 809,4

Forrás: KSH, 2008 Az 1. táblázat a háztartások összetételét mutatja, míg a 2. táblázat arra ad választ, hogy a lakosságot, vagyis azt, hogy az egyes emberek milyen aktivitási összetételű háztartás tagjai.

34. táblázat A népesség megoszlása háztartásuk tagjainak aktivitási összetétele szerint az Északalföldi régióban és országos átlagban Észak-alföldi régió

Országos átlag


38,7

39,1


41,4

37,1


9,2

9,4


209


7,6

10,6


3,2

3,8

Együtt

100,0

100,0

Személyek száma, ezer

1 486,3

9 890,8

Forrás: KSH, 2008

Azt is érdemes megnézni, hogy az aktív korban levő személyek háztartásai hogyan festenek aktivitási összetétel szerint (3. táblázat), és ezen belül azokat a személyeket is, akik aktív korúak és alacsony iskolai végzettségűek (4. táblázat).

35. táblázat Az aktív korú személyek megoszlása háztartásuk tagjainak aktivitási összetétele szerint az Észak-alföldi régióban és országos átlagban Észak-alföldi régió

Országos átlag


55,3

55,7


36,3

32,7


-

-


6,2

8,9


2,2

2,7

Együtt

100,0

100,0


1 040,1

6 940,5

Forrás: KSH, 2008


210

36. táblázat Az aktív korú és alacsony iskolai végzettségű személyek megoszlása háztartásuk tagjainak aktivitási összetétele szerint az Észak-alföldi régióban és országos átlagban Észak-alföldi régió

Országos átlag


54,7

53,6


37,3

34,3


6,0

9,1


1,9

3,1

Együtt

100,0

100,0


417,0

2 670,1

Forrás: KSH, 2008

A vizsgált célcsoportunkba tartozó aktív korú alacsony iskolai végzettségű személyek száma az Észak-Alföldi régióban 417 ezer fő. Több mint felük (54,7%) olyan háztartásban él, ahol csak aktív korú háztartástagok vannak a háztartásban. Ez nem különbözik lényegesen az országos adatoktól. Az egyetlen számottevő eltérés, hogy az idős háztartástagok aránya messze alatta van az országosnak. A népesség, és ezen belül az aktív korú népesség 15%-ka él az Észak-Alföldi régióban. Az alacsony iskolai végzettségű aktív korúak aránya némileg magasabb, 15,6%. 2,67 millió ember él olyan háztartásban, ahol legalább egy háztartástag aktív korú és alacsony végzettségű. Az esetek 41%-ában csak egy ilyen adottságú személy van, de 38% esetében két fő van és további 21% esetében három, vagy annál több. Az ÉszakAlföldi régióban magasabb a három-és több alacsony végzettségű aktív korú személyekkel élő alacsony végzettségű aktív korúak számaránya (23,1%). Ez persze a magasabb gyermekszám miatt nem meglepő. Ráadásul a fiatalok esetében az alacsony végzettség még azt is jelenti, hogy jelenleg középfokú képzésben vesznek részt és hamarosan „kikerülnek” az alacsonyan képzettek köréből. „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

211

37. táblázat Az aktív korú és alacsony iskolai végzettségű személyek megoszlása háztartásuk tagjainak aktivitási összetétele szerint az Észak-alföldi régióban és országos átlagban Észak-alföldi régió

Országos átlag

Egy háztartástag

40,1

40,8

Kettő

36,8

38,0

Három- és több

23,1

21,2


417,0

2 670,1

212

Forrás: KSH, 2008

A saját kutatási adatokból a háztartási háttérre vonatkozóan nincs információnk. A megkérdezett közel ezer ember viszont mind aktív korú és alacsony végzettségű. A következőkben ennek a rétegnek a jövedelmi helyzetét, megélhetési viszonyait, életszínvonalát mutatjuk be, némi kitekintéssel az országos adatokra is.

Az alacsony iskolai végzettségű aktív korú népesség megélhetési viszonyai

Kiadások A már korábban is hivatkozott tanulmányban láttuk, hogy az Észak-Alföldi régió kereseti-megélhetési viszonyai lényegesen elmaradnak az országos átlagtól és a megyék átlagától is. Az egy főre jutó 2008-as kiadásokat (a fogyasztói árindex segítségével) továbbvezetve, 2009-re az alábbi jellegzetességeket figyelhetjük meg (6. és 7. táblázat). Az Észak-Alföldi régióban a kiadások egy főre vetített értéke az országos 85%-át teszik ki. Ha a régión belül az aktív korú és alacsony iskolázottakat vizsgáljuk, akkor a táblázatból jól látható, hogy kiadási elmaradásuk még nagyobb. Országos átlagban „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

ez a réteg 88,8%-át tudja elkölteni a teljes lakosságra jellemző kiadási összegnek. Ezen belül az Észak-Alföldi aktív iskolázatlan réteg mindössze 76,6%-át.

38. táblázat 213

Az egy főre jutó kiadás az alacsony iskolázottságú aktív korú személyek körében a régiós és az országos átlaghoz viszonyítva, Ft/fő Észak-alföldi régió

Országos átlag

Egy főre jutó átlagos kiadás, 2009

55 200

65 100

Egy főre jutó kiadás az országos arányában, %

84,9

100,0

Személyek száma, ezer fő

1500,7

9 891,0

Forrás: KSH, HKF, 2007-2008

39. táblázat Az egy főre jutó kiadás az alacsony iskolázottságú aktív korú személyek körében a régiós és az országos átlaghoz viszonyítva, Ft/fő Észak-alföldi régió

Alacsony végzettségű korúak,

Ebből: aktív Alacsony korúak végzettség ű aktív országosan korúak Egy főre jutó átlagos kiadás, 2009

57 591

49 800

57 700

Egy főre jutó kiadás az országos 88,6 átlagkiadás arányában, %

76,6

88,8

Egy főre jutó átlagkiadás az alsó kiadási 21 500 tizedben

20 800

21 600

Személyek száma, ezer fő

417,0

2 670,1

1 040


aktív

Az Észak-Alföldi mintába került személyekre vonatkozóan nincs ilyen adatunk. Az egy főre jutó jövedelem azonban 46 ezer Ft/fő volt, ami nagyon közel van ahhoz az értékhez, amit az országos reprezentativitású KSH felvételből az egy főre jutó kiadásokra kaptunk (49 800 Ft/fő). Figyelembe véve, hogy a kiadások átlagban elmaradnak a befolyt jövedelmek mögött, feltételezhetjük, hogy a mintabeli adatok némileg alábecsülik a régió egészére jellemző jövedelmi viszonyokat. Az eltérés azonban nem számottevő. Az egyszeri felkeresésből származó, havi adatok alapján becsült éves adatok, mindig kisebbek, mint amit havi jövedelmi adatok és éves (adóbevallás utáni időszakban készült) éves kiegészítő felvételek alapján nyerhetünk.

Jövedelmek, jövedelmi egyenlőtlenségek A következőkben elsőként az országos decilisek alapján vizsgáljuk a lakosság jövedelmi jellemzőit, egyenlőtlenségeit. A népesség 10-10%-a tartozik egy-egy decilisbe, az elsőbe a népesség legszegényebb egytizede, míg a tízedikbe a leggazdagabb egytizede. A következő táblázatból látjuk, hogy míg országosan a lakosság 10%-a tartozik az első tizedbe (értelemszerűen), addig az Észak-Alföldi régióban a népesség 16,1%. Ezzel szemben a tízedik decilisbe a 10%-os népességarányos részesedéssel szemben csak 6,4%!

40. táblázat Az egy főre jutó jövedelem alapján képzett országos decilisekbe tartozás az alacsony iskolázottságú aktív korú személyek körében a régiós és az országos átlaghoz viszonyítva, 2009 (továbbszámított adat) Észak-alföldi régió átlaga

Ebből: korúak

aktív Ebből: aktív korú alacsony iskolázottak

decilis

16,1

14,5

21,9

decilis

13,5

13,4

14,9

decilis

13,0

13,3

11,8

decilis

9,4

10,2

12,0

decilis

8,5

8,2

6,3


214

decilis

10,6

10,3

10,3

decilis

8,9

8,5

8,2

decilis

7,2

7,0

5,5

decilis

6,6

6,9

4,7

decilis

6,4

7,6

4,4

Együtt

100,0

100,0

100,0

Forrás: KSH, HKF

Ha a Régión belül az aktív korú alacsonyan iskolázottak helyzetét tekintjük, akkor az alsó tizedbe részarányuk az országos dupláját is meghaladja (21,9%), a legfelső decilisben pedig annak felét sem éri el (4,4%).

41. táblázat Az egy főre jutó jövedelem az országos decilisekbe tartozás alapján a régióban és országosan, 2009 (továbbszámított adat) Országos átlag

Észak-alföldi régió átlaga

decilis

29 900

30 900

decilis

45 300

45 400

decilis

54 600

54 400

decilis

62 400

62 400

decilis

70 000

69 600

decilis

77 000

77 100

decilis

85 100

84 800

decilis

95 900

95 600


215

decilis

112 900

111 800

decilis

174 400

154 700

Együtt

80 700

68 100

Forrás: KSH, HKF

216

Az alsó jövedelmi tizedben az átlagjövedelem egy főre vetített havi becsült nagysága 29900 Ft volt országos átlagban, míg 30900 Ft az Észak-Alföldi régióban élőket tekintve. Az eltérés nem lehet túl jelentős, mivel mindkettő a teljes népességre számolt decilisek alapján számolódott. Mégis érdekes, hogy az Észak-Alföldiek jövedelme a magasabb. Ha az aktív korú alacsony iskolai végzettségű népességre végezzük el a jövedelmi tizedekbe sorolást, akkor is az alsó jövedelmi tizedben az Észak-Alföldön élők jövedelme némileg magasabb, mint az aktív korú alacsony iskolai végzettségűek országos átlaga. Igaz az eltérés mindössze 500Ft. A legmagasabb jövedelmi tizedekben, hasonlóan az átlagjövedelem nagyságához, az országos adatok a kedvezőbbek. Ez arra enged következtetni, hogy a Régión belüli egyenlőtlenségek kisebbek, mint országosan. A szegény nem annyira szegény, viszont a „gazdag” sem annyira „gazdag”. Az átlagjövedelemben mutatkozó nagy különbséget lényegében a leggazdagabb 10% kiugróan magas jövedelme okozza, akár a teljes népességet hasonlítjuk össze, akár csak a kutatásunk szempontjából meghatározó alacsony végzettségű aktív korúakat.

42. táblázat Az egy főre jutó jövedelem alapján képzett aktív korú és alacsony iskolai végzettségű népesség alapján számított decilisekbe tartozás a régióban és az országosan, 2007 Aktív korú alacsony iskolázottságú népesség Országosan Egy főre jövedelem decilis

26 800

Észak-alföldi régió jutó Arányuk népességben 10,0

a Egy főre jövedelem 27 300

jutó Arányuk népességben 16,7


a

decilis

41 300

10,0

41 000

15,2

decilis

50 500

10,0

50 400

12,3

decilis

57 700

10,0

58 300

11,3

decilis

64 800

10,0

65 100

7,6

decilis

72 100

10,0

80 000

10,6

decilis

79 500

10,0

88 500

9,1

decilis

89 000

10,0

96 600

6,4

decilis

104 100

10,0

103 300

5,9

decilis

147 300

10,0

140 000

4,8

Együtt

78 300

100,0

62 000

100,0

Forrás: KSH, HKF

Az adatokból az is látható, hogy a régióban élők átlagjövedelme az országos átlag 85%-át sem érik el, az aktív korú iskolázatlanok esetében a régiós jövedelmi elmaradás még nagyobb, 20%-os.

43. táblázat Az egy főre jutó jövedelem a régióban és az országos átlaghoz viszonyítva, Ft/fő, 2009 Országos átlag


A népességben

80 700

68 100

Egy főre jutó jövedelem az országos arányában, %

100,0

84,4

Az aktív korú alacsony végzettségűek körében

78 300

62 000

Egy főre jutó jövedelem az országos arányában, %

100,0

79,2

Forrás: KSH, HKF, 2007-2008 „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

217

Az Észak-Alföldi régióban az iskolázatlan aktívak körében végzett felmérés, közel ezer fő megkérdezése alapján, még alacsonyabb jövedelmeket mutat. Ennek számos oka lehetséges. Az egyik mindenképpen az, hogy a KSH adatok háztartási mintán alapulnak és a jövedelmek havi és éves jövedelmi adatok együtteséből (többszöri felkeresés alapján) állnak elő, ahol tételesen és részletesen minden háztartástag jövedelme beszámításra kerül. Ráadásul a saját termelésű fogyasztásból és a mezőgazdasági termelésből származó bevételekből származó jövedelmek is figyelembe vannak véve. A válaszok (az adatok) maguktól a háztartástagoktól származnak, vagy a háztartási költségvetési adatokat legjobban ismerő személytől. A régióban a saját termelés, az ebből származó fogyasztás (ami a HKF-ben jövedelemként is elszámolásra kerül) elég jelentős tétel. Ráadásul a nem családfő pozícióban levő, illetve a háztartási kasszát kevéssé ismerő háztartástag sokkal bizonytalanabb jövedelmi adatokat szolgáltat, mint a kiadásokat és jövedelmeket kezében tartó személy. Mindez megmutatkozik a mintánkból származó jövedelmi adatokon.

218

44. táblázat Az egy főre jutó jövedelem alapján képzett aktív korú és alacsony iskolai végzettségű népesség alapján számított decilisekbe tartozás a régió egészében és a mintában Aktív korú alacsony iskolázottságú népesség a régióban Mintában (kutatási adat) Egy főre jövedelem


jutó Arányuk mintában

a Egy főre jövedelem

jutó Arányuk népességben

decilis

11 900

10,0

23 700

10,0

decilis

19 700

10,0

33 900

10,0

decilis

26 000

10,0

41 600

10,0

decilis

31 300

10,0

48 400

10,0

decilis

38 100

10,0

54 900

10,0

decilis

44 000

10,0

61 700

10,0


a

decilis

51 400

10,0

69 400

10,0

decilis

60 500

10,0

77 100

10,0

decilis

73 100

10,0

87 300

10,0

decilis

106 000

10,0

121 100

10,0

Együtt

46 100

100,0

62 000

100,0

Forrás: KSH, HKF

A mintából és a HKF adatokból számolt jövedelmi egyenlőtlenségekben is vannak különbségek. A legszegényebb 10%-ba tartozók a mintánkban a HKF adatok alapján számolt jövedelem felével rendelkeznek. A második tizedbe tartozók 58%-ával, a harmadik tizedbe tartozók 65%-ával, és a tízedik tizedbe tartozók 88%-ával. A jövedelmek nagyságában levő eltérések a jövedelmi tizedekben felfelé haladva folyamatosan csökkenek. Ennek ellenére a kutatási adatok alapján a tízedik tizedbe tartozók jövedelme az első tizedbe tartozók jövedelmének közel kilencszeresét (8,9) teszik ki, míg a HKF adatok alapján a Q10 mutató csak 5,1. A többi egyenlőtlenségi mutató: a Gini index300 és az Éltető-Frigyes index301 is a mintabeli jövedelmi adatok lényegesen nagyobb szóródására, egyenlőtlenségére utalnak (13. táblázat).

45. táblázat Jövedelmi egyenlőtlenségek a régióban és országos átlagban, 2009 (továbbvezetett adat)

300

A Gini-index a jövedelmek eloszlásának egyenlőtlenségét méri. Értéke 0 és 1 közé esik. Kiszámítása a vizsgált eloszlás és az egyenletes eloszlás Lorenz-görbéjének eltérésén alapul. A Gini index megegyezik a két görbe közötti terület és az egyenletes eloszlás Lorenz-görbéje alatti terület hányadosával. Kiszámítása általában a jövedelmi tizedek felhasználásával, közelítő módszerrel történik. Mi is így számoltuk. A mutató tökéletesen érzéketlen arra, hogy a szegényebbek, vagy a gazdagabbak jövedelmében mutatkozik-e az egyenlőtlenség. 301 Az Éltető-Frigyes index az átlag fölötti jövedelemből élők átlagjövedelmét az átlag alatti jövedelemből élők átlagjövedelméhez hasonlítja. Szemben a Gini index egyenlőtlenségek „hollétére”vonatkozó érzéketlenségére, ez az index éppen a jobb és rosszabb helyzetűek jövedelmi helyzetének egymáshoz való viszonyát vizsgálja. Így a két index jól kiegészíti egymást. „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

219

Országos átlag

Észak-alföldi régió Együtt

Alacsony végzettségű aktív korúak

Észak-alföldi kutatási adatok

Egy főre jutó jövedelem

80 700

68 100

62 000

46 100

Q10 (10/1 mutató)

5,8

5,1

5,1

8,9

Gini index

0,2549

0,2451

0,2432

0,3143

Éltető-Frigyes index

2,1

2,1

2,0

2,6

Forrás: KSH, HKF és kutatási adatok

Szegénységi ráták különböző küszöbértékek mentén

Magyarországon, hasonlóan a többi EU tagállamhoz, azonosan felépített módszertan mentén a háztartási ekvivalens jövedelem alapján, a medián 60%-ánál húzzuk meg a szegénységi küszöbszintet. A szegénységi küszöbérték egy olyan jövedelemszint, amely alatt az embereket szegénynek tekintjük. Magyarországon 2007-ben és 2008ban is a lakosság 13%-a számított szegénynek. 302 Az egy főre jutó jövedelmekkel számolt medián-jövedelem 60%-a alapján a lakosság közel 13,7%-a minősül szegénynek. Ha ugyanezt nem a teljes népességre, hanem az Észak-Alföldi régióban élők jövedelme szerint számoljuk ki, akkor havi 5,50 ezer Ft/fővel alacsonyabb küszöbértéket kapunk. Értelmes lehet az alsó jövedelmi tized felső határát tekinteni a küszöbértéknek, hiszen erre vonatkozóan van a legtöbb más forrásból származó adat, ezen belül vehetjük az országos értéket és a régióra jellemző értéket is (14. táblázat).

302

OECD1 fogyasztási egységgel számolva a jövedelmet. OECD2-skála alkalmazása esetén ez az arány egy százalékponttal alacsonyabb. Lásd Eurostat adatbázis, Laekeni indikátorok. „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

220

46. táblázat Az egy főre jutó jövedelem alapján képzett szegénységi küszöbértékek a régióban és az országosan, Ft/fő, 2009 Szegénységi küszöbök

Országos átlag


Medián 60%-a

44 000

38 500

Alsó tized felső határa

39 600

32 900

Forrás: KSH, HKF, továbbvezetett jövedelmi adatokból

47. táblázat A szegénységi ráta eltérő szegénységi küszöbértékeket használva, a régióban és országosan, 2009 Országos mediánjövedelem 60%-a alatt

Szegények aránya, %

Országosan

13,7

Az Észak-Alföldi régióban

22,7

Az Észak-Alföldi régió alacsony iskolai végzettségű és aktív 28,7 korú népességében Az alacsonyan iskolázott aktív korú mintánkban

50,8


Eltérő küszöbértékek mentén eltérő szegénységi rátákat kapunk, ezeket foglaltuk össze a 15.-17. táblázatokban.


221

48. táblázat A szegénységi ráta eltérő szegénységi küszöbértékeket használva, a régióban és országosan, 2009 Az Észak-Alföldi régióban a mediánjövedelem 60%-a alatt


Országosan

9,1


16,5


41,8


49. táblázat A szegénységi ráta eltérő szegénységi küszöbértékeket használva, a régióban és országosan, 2009 Az Észak-Alföldi régióban az alsó decilis felső határa


Országosan

6,1


9,8


34,5


A továbbiakban az Észak-Alföldi régió népessége alapján számolt alsó jövedelmi decilis felső határát tekintjük szegénységi küszöbértéknek. E szerint a régió lakóinak 13,3%-a szegény, ezen belül az alacsonyan iskolázott aktívak 34,5%-a. Ez egy olyan küszöbérték, amelyet a régiós szociális ellátórendszer, segélyezési rendszer „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

222

méltányolni tud(na). Ha ennél magasabb küszöbértéket választunk, akkor a lakosság nagyon magas aránya minősülne szegénynek (lásd 16. táblázat). Természetesen ez a küszöbérték már olyan alacsony, hogy akik ez alatti jövedelemből kénytelenek élni, azoknál a mély jövedelmi szegénység mellett az életkörülményekben megnyilvánuló szegénység is valószínűsíthető. Erre vonatkozóan végzünk számításokat a következő fejezetben.

Lakáskomfort, lakásfelszereltség, életkörülmények – a régió népessége, az aktív korú iskolázatlanok köre és ebből a szegénységben élők Saját kutatásunkból olyan lakáskomfort, lakásfelszereltség, életszínvonalat jelző információkat kerestünk, amelyek más, nagymintás reprezentatív felvételek adataival is egybevethetőek. Országos, és egyben régiós reprezentativitással készült felvételek közül KSH HKF adatgyűjtésére támaszkodhatunk. Ez esetben azonban a legfrissebb jövedelmet és életkörülményeket egyaránt tartalmazó információk csak 2007-re vonatkozóan vannak. Az eltelt néhány évben feltételezhetően a számítógép- és internet ellátottság változott lényegesen. A kutatási adatok az Észak-Alföldi alacsony végzettségű aktív korúakra vonatkozó adatokkal vethetők össze közvetlenül. a felszereltségre vonatkozó adatokban az eltérések iránya ellentmondásosan alakult. Annyi bizonyos, hogy a régiós alsó jövedelmi tizedbe tartozókkal lehatárolt aktív korú, alacsony iskolai végzettségű szegények életkörülményei messze elmaradnak a lakosság egészére jellemző és „elvárható” szinttől.

50. táblázat Lakásfelszereltségre vonatkozó adatok a régió népességére és ezen belül az aktív korú iskolázatlan személyekre a KSH adatai és a kutatási adatok alapján, % A háztartásában van…


Ebből alacsony aktív korúak együtt

Északalföldi végzettségű kutatási adatok

szegények


223

mosogatógép

6

4

0

10

automata mosógép

83

78

42

74

légkondicionáló

3

2

0

5

személygépkocsi

56

48

25

41

asztali számítógép

51

45

22

52

Forrás: KSH, HKF (2007) és kutatási adatok (2009)

51. táblázat Telefonra vonatkozó adatok a régió népességére és ezen belül az aktív korú iskolázatlan személyekre a KSH adatai és a kutatásból származó adatok alapján, % A háztartásában van…


Ebből alacsony aktív korúak


együtt

szegények

vezetékes telefon

55

50

11

39

mobil telefon

90

91

14

89


52. táblázat Lakásra vonatkozó adatok a régió népességére és ezen belül az aktív korú A háztartásában van…




szegények


224

folyóvíz

96

95

78

97

benti WC

94

91

66

92

villanyvilágítás

0,2

0,3

1,2

0,7

Átlagos lakásérték, millió Ft

9,7

8,9

4,1

-


A saját termelés jelenléte A kutatás során részletes információkat gyűjtöttünk a saját termelésre vonatkozóan, különös tekintettel a megélhetésben játszott szerepére. Az országos adatok alapján sokkal kisebb a saját termelés aránya mint ahogy azt a kutatás során megismertük. Ez részben abból adódik, hogy kiemelt jelentőséget tulajdonítottunk neki, ezért jobban „bevallották” a kérdezettek, másrészt pedig feltételezhető, hogy a vidéki lakosság aránya a mintánkban magasabb. Annyi azonban bizonyos, hogy az Észak-Alföldi régióban a saját termelés megélhetésben játszott szerepe nem elhanyagolható.

53. táblázat Saját termelésre vonatkozó adatok a régió népességére és ezen belül az aktív korú iskolázatlan személyekre a KSH adatai és a kutatásból származó adatok alapján, % A háztartásában van…



saját termelésű fogyasztás

17

16


szegények 43*

*Ez arra vonatkozik, hogy termeszt-e növényt, tart-e állatot. Forrás: KSH, HKF (2007) és kutatási adatok (2009)


225

Összegzés, néhány megjegyzés zárszó helyett Célunk az volt, hogy a kutatásból származó aktív korú, alacsony végzettséggel rendelkező népessége vonatkozó adatainkat, elsősorban a jövedelmi helyzet, megélhetés, életkörülmények területén összehasonlítsuk más reprezentatív felvételekből származó adatokkal. Erre a legjobb adatforrásnak a KSH Háztartási Költségvetési felvétele (HKF) bizonyult. Bár végeztünk összehasonlításokat a KSH Munkaerő-felmérésének (MEF) adataival is, de nem személyi, hanem magasabb aggregáltsági szinten (Lásd Havasi másik írását). Az Észak-Alföldi régió, hasonlóan a többi régióhoz, népességét, gazdaságát, területi jellemzőit tekintve sem homogén. Eltérő fejlettségű megyék, eltérő fejlettségű települések alkotják. Egyre nagyobb a területi szegregáció szerepe egy adott településen belül is. Ennek ellenére meg van, meg lehet a relevanciája a régiós vizsgálatoknak is. Az alacsonyan iskolázott aktív korú rétegek megélhetési viszonyai, társadalmigazdasági jellegzetességei különböznek a népesség egészére jellemző, sőt ezen belül az aktív népesség jellemzőitől. Iskolázottságban mutatkozó hátrányuk kedvezőtlenebb munkaerő-piaci pozícióval párosul, ami erőteljesen kihat életviszonyaikra. Közülük sokan mélyen a szegénységi szint alatt élnek, messze átlag alatti szinten. Ezt próbáltuk meg röviden tényadatok segítségével bemutatni.


226

Melléklet Szegénységi arányok, eltérő küszöbértékek mentén, részletes adatok

Szegénységi arány az országos egy főre jutó mediánjövedelem 60%-a alapján, teljes népesség (szegfomed60o)

Valid ,0 1,0

Frequency Percent

Cumulative Valid Percent Percent

8547036

86,3

86,3

86,3

1359975

13,7

13,7

100,0

100,0

100,0

Total 9907011

Forrás: KSH, HKF (2007), 2009-re továbbvezetett jövedelmi adatok

Szegénységi arány az Észak-Alföldi Régió szerinti egy főre jutó mediánjövedelem 60%-a alapján, teljes népesség (szegfomed60ea)

Valid ,0 1,0

Frequency Percent


9004372

90,9

90,9

90,9

902639

9,1

9,1

100,0

100,0

100,0

Total 9907011



227

Szegénységi arány az Észak-Alföldi Régió szerinti egy főre jutó jövedelem szerint, ahol a küszöbérték a legszegényebb tizedbe tartozók felső jövedelmi határa, teljes népességre (szegfo1tea)

Valid ,0 1,0

Frequency Percent


9302442

93,9

93,9

93,9

604569

6,1

6,1

100,0

100,0

100,0

Total 9907011


Szegénységi arány az országos egy főre jutó mediánjövedelem 60%-a alapján az Észak Alföldi régió népességére (szegfomed60o)

Valid ,0 1,0

Frequency Percent


1160581

77,3

77,3

77,3

340137

22,7

22,7

100,0

100,0

100,0

Total 1500718


Szegénységi arány az Észak Alföldi régió egy főre jutó mediánjövedelem 60%-a alapján, az Észak Alföldi régió népességére (szegfomed60ea) „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

228

Valid ,0 1,0

Frequency Percent


1253138

83,5

83,5

83,5

247580

16,5

16,5

100,0

100,0

100,0

Total 1500718


Szegénységi arány az Észak Alföldi régió egy főre jutó jövedelme alapján képzett első tized felső határa szerinti küszöbértékkel, az Észak Alföldi régió népességére szegfo1tea

Valid ,0 1,0

Frequency Percent


1353409

90,2

90,2

90,2

147309

9,8

9,8

100,0

100,0

100,0

Total 1500718



229

Szegénységi arány az országos egy főre jutó mediánjövedelem 60%-a alapján az Észak Alföldi régió alacsony iskolázottságú és aktív korú népességére (szegfomed60o)

Valid ,0 1,0

Frequency Percent


309864

71,3

71,3

71,3

124730

28,7

28,7

100,0

100,0

100,0

Total 434594


Szegénységi arány az Észak-Alföldi Régió szerinti egy főre jutó mediánjövedelem 60%-a alapján, az Észak Alföldi régió alacsony iskolázottságú és aktív korú népességére (szegfomed60ea)

Valid ,0 1,0

Frequency Percent


342151

78,7

78,7

78,7

92443

21,3

21,3

100,0

100,0

100,0

Total 434594



230

Szegénységi arány az Észak Alföldi régió egy főre jutó jövedelme alapján képzett első tized felső határa szerinti küszöbértékkel, az Észak Alföldi régió alacsony iskolázottságú és aktív korú népességére (szegfo1tea)

Valid ,0 1,0

231 Frequency Percent


376802

86,7

86,7

86,7

57792

13,3

13,3

100,0

100,0

100,0

Total 434594

Forrás: KSH, HKF (2007), 2009-re továbbvezetett jövedelmi adatok Szegénységi arány az országos egy főre jutó mediánjövedelem 60%-a alapján a mintában (szegfomed60o)

Valid ,0 1,0

Frequency Percent


488

49,2

49,2

49,2

503

50,8

50,8

100,0

100,0

100,0

Total 991

Forrás: Az Észak-Alföldi régió aktív korú és alacsony iskolázottságú mintájából származó saját kutatási adatok

Szegénységi arány az Észak-Alföldi Régió szerinti egy főre jutó mediánjövedelem 60%-a alapján a mintában (szegfomed60ea)


Valid ,0 1,0

Frequency Percent


577

58,2

58,2

58,2

414

41,8

41,8

100,0

100,0

100,0

Total 991


Szegénységi arány az Észak Alföldi régió egy főre jutó jövedelme alapján képzett első tized felső határa szerinti küszöbértékkel a mintában (szegfo1tea)

Valid ,0 1,0

Frequency Percent


649

65,5

65,5

65,5

342

34,5

34,5

100,0

100,0

100,0

Total 991



232

Diebel Andrea: Szakemberek szemével A szakemberek alacsony végzettségűek foglalkoztatásával kapcsolatos véleményét egy fókusz-csoportos interjú keretei között tártuk fel kutatásunkban. A Fókuszcsoport 2 alkalommal 2009. december 8.-án és 15.-én került megszervezésre. 1.2. Feldolgozott témák: Mi az oka annak, hogy nem találnak munkát az alacsony iskolai végzettségű (alacsony foglalkoztatási szegmensekbe tartozó) munkanélküliek? Keresnek-e (legális) állást az e munkanélküli csoportba tartozó személyek? Álláskeresési hajlandóság szempontjából milyen általánosabb típusok fogalmazhatók meg az alacsony végzettségű, és munkaerő-piaci státuszú személyek körében? Hogyan viszonyulnak a fekete-szürke munkákhoz az említett célcsoport szakmai támogatását ellátó szociális szakemberek? Melyek azok a stratégiák a szociális szakemberek gyakorlatában, melyek segítségével az alacsony végzettségű állástalan kliensek munkaerő-piaci integrációja megvalósítható? Hol húzódnak a szociális szakemberek kompetencia-határai a valóságban? Elhelyezkedést akadályozó tényezők szempontjából milyen általánosabb típusok fogalmazhatók meg az alacsony iskolai végzettségű munkanélküli személyek körében? 1.3. Fókuszcsoport résztvevői: Két csoportban 6-6 fő, tehát összesen 12 fő szakember vett részt az interjún és osztotta meg a tapasztalatait a projekt kutatóival. A megkérdezettek személyek valamennyien tapasztalt szakemberek, akik közül tíz fő, 10-25 éves, hátrányos helyzetű munkanélküli személyek körében szerzett munkatapasztalattal rendelkezik. Munkahelyek, és munkaterületek tekintetében a következő megoszlás érvényesült: Családsegítő Szolgálat: 4 fő (Munkaterületek: családgondozó, álláskeresőklub vezető, pszichológus, családsegítő szolgálat vezetője) Foglalkoztatási célú civil szervezet: 5 fő (Munkaterületek: szervezetvezető, programvezető, állásmenedzser, szociális munkás, képzési projektvezető, tréner) Munkaügyi Központ: 2 fő (rehabilitációs tanácsadó, pszichológus, álláskereső klubvezető) Földrajzilag, a megkérdezett szakemberek Hajdú Bihar megye két településén (városok) dolgoznak. „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

233

A résztvevők elmondásuk alapján ismerik a munkanélküliség kezelésének hazai eszköztárát (aktív, passzív eszközök) a hagyományos módszerektől egészen a legmodernebb metodikákig (pl. pénzbeli támogatások, természetbeni támogatások, közmunkaprogram, közhasznú foglalkoztatás, munkaerőpiaci szolgáltatások, komplex foglalkoztatási projektek, stb.). A megkérdezettek a következő munkanélküli csoportok körében szereztek tapasztalatokat eddigi munkájuk során: tartós munkanélküliek romák hajléktalanok gyesről, gyedről visszatérő nők, pályakezdő fiatalok megváltozott munkaképességűek 50 év feletti nők és férfiak Fogva-tartottak 2. A FÓKUSZ-CSOPORT EREDMÉNYE: 2.1. Mi az oka annak, hogy nem találnak munkát az alacsony iskolai végzettségű (alacsony foglalkoztatási szegmensekbe tartozó) munkanélküliek? Keresnek-e állást az e munkanélküli csoportba tartozó személyek? A résztvevők véleménye szerint az okok 2 nagy csoportba sorolhatók: 2.1.1. Egyéni okok”: a munkanélküli személy lelki és fizikai állapotához közvetlenül kapcsolódó tényezők. 2.1.2. „Külső okok”: ezt a csoportot a megkérdezettek tovább bontották a következők szerint: b/1.) „Mikro szint”: család, baráti kör szintjén megjelenő visszahúzó tényezők b/2.) „Makro szint”: társadalmi, gazdasági okok ill. az intézményrendszer visszásságaiból adódó tényezők. 2.1.1. „Egyéni” okok: Számos tanulmányban, szakmai anyagban leírásra került már az, hogy a tartósan munkanélküli, alacsony iskolai végzettségű személyek elhelyezkedését általában milyen tényezők akadályozzák. Fókuszcsoportunk résztvevői is felsorolták, ill. megerősítették az ismert okokat, melyek a következők: Alacsony ill. az elavult iskolai végzettség, mely korlátozza az elérhető állások körét, szűkíti a lehetőségeket. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy az „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

234

alacsony iskolai végzettséggel is elérhető, de jobb minőségű (pl. magasabb bért vagy kedvezőbb munkakörülményeket feltételező) munkakörök esetén az állásokért folytatott harcba a magasabb végzettségűek, - pl. érettségizettek is – beszállnak, így még ezekről a munkaterületekről is kiszorulnak az alacsony képzettségű személyek. A „gyorstalpaló tanfolyamon” szerzett szakmai képzettség sem növeli az esélyeket, mert a munkaadók nem vevők ezekre a végzettségekre. Egyrészt azért, mert ezek a tanfolyamok jellemzően nem adnak használható gyakorlati szakmai ismereteket, másrészt azért mert e képzési programok nem a munkaerőpiac keresleti igényeit követik, tehát a szakmák nem piacképesek. „…a munkaadók nem annyira díjazzák ezeket a felnőttképzési programokat, mert rövidek és nincsen hozzá gyakorlat. Úgyhogy hiába, még a piacképes szakmához is hiányzik a gyakorlati tudás…” /I interjú, 2 old./ „…A problémát még abban látom, hogy ezek a képzési programok általában olyan szakmára képeznek ki amelyre nincs igazán kereslet…” /I interjú, 2 old./

Hiányoznak a készségek közül a „hatékony álláskeresési technikák”, ill. az állásinformációkat biztosító kapcsolati háló kiépítéséhez szükséges képességek hiánya jellemző e munkanélküli csoportban. „…akikkel találkozunk a foglalkozások során, nem tudják, hogy hogyan kell munkát keresni, információszerzési helyekről nem tudnak, ….hogy kell olyan hogy kísérő levél, hogy hogy kell önéletrajzot írni, … soha nem is írtak. Az eszköztáruk nem olyan széles a keresésnél. Illetve nem gondolják, hogy lehet másképp is csinálni, mint ahogy ők eddig próbálták, így úgy gondolják, hogy nincs más alternatíva…” /II. interjú 1. old.)

E célcsoport esetében alacsony szinten megrekedt kulcskompetenciakészlettel találkozunk. A legfontosabb említett kompetenciák: pontosság, kitartás, együttműködési készség, kreatív probléma megoldás, a munkahelyi szerepek – lehetőségek, mozgásterek pontos megítélése, eligazodás a hierarchiában, a munkahelyi döntések következményeinek pontos felmérése, hatékony kommunikáció, stb. Ezek a képességek – melyek az álláskeresési módszerek alkalmazása során is kulcsszerepet játszanak – talán még a szakképzettségnél fontosabbak és a tapasztalatok szerint alapvetően meghatározzák az elhelyezkedés sikerességét. Alacsony szintjük tehát tartóssá teszi a munkanélküliséget. „…én is el szoktam mondani, hogy 38 éve dolgozom és minden reggel fél hatkor kelek: és akkor azt mondja nekem a srác, hogy „minek kél fel olyan korán?”. És akkor elsorolom, hogy én miket csinálok, és akkor azt mondja nekem a srác, hogy: „de hát maga nem fárad el mire ideér” Szóval ilyen szinten kell az én klubosaimat…. Meg, hogy milyen következménye lehet, ha elkésem 3X mert, hogy nem tudja! Azt mondja: „na és 3X beírja, hogy elkéstem” tehát nincs tisztában a következményekkel. A személyes következményekre is fel kell hívnunk a figyelmüket, mert az én klienseim úgy lettek huszonvalahány évesek, hogy még egy napot nem „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

235

dolgoztak és nem tudják, hogy mivel jár. Vagy hogy nem kérezkedett el. Ez is másik sarkalatos kérdés, hogy amikor elkezdünk a klubba járni, akkor az nem arról szól, hogy egyik nap elmegyek ide másik nap oda. Akkor már a munkavégzésre is készülünk, tehát ezeket így szépen nyesegetni kell…” /I. interjú, 12. old./

„Tudati beszűkülés”: ez alatt azt értetik szakértőink, hogy a hosszú időtartamú munkanélküliség alatt a kliens eltávolodik a valóságtól. Nem jár ki házából, lakásából, egyre kevesebb emberi kapcsolattal rendelkezik, ezzel párhuzamosan egyre kevesebb visszajelzést kap. Mindezek eredményeként Önmaga, a munkáltatói elvárások, vagy akár csak az idő megítélésében sem képes a realitások szintjén maradni. Ezzel egyidőben fokozottan befolyásolhatóvá válik a média vagy akár a környezetében lévő személyek részéről. Hiszékennyé válik, főleg a negatív hírek irányába. A „beszűkülés” témakörébe tartozik az a tény is, hogy a munkanélküli a hosszú időtartamú munkanélküliség alatt olyan alacsony jövedelmemmel rendelkezik, hogy nem engedhet meg magának semmilyen lazítást, szórakozást, a létfenntartás sok energiát emészt fel – meg kell találni a legolcsóbb vásárlási lehetőségeket, meg kell tanulnia, hogy, hogy teremtse elő a napi táplálékot családjának napi 500 – 1000 Ft-ból, az adósságok pedig csak halmozódnak. A kreatívgondolkodás már e helyzetek megoldása során kimerül, nem marad elég nyitottság, erő-energia az álláskeresésre. „…amikor már valaki hosszú évek óta nem dolgozik, megint egy olyan visszatartó erő, … abszolút dolgokat nem tud, hogy az ember így rácsodálkozik….Nem tud felkelni időre nincs időérzéke. Vagy elhiszik azt, amit a tévében mondanak, hogy nincs munka. Hogy azt mondja a szomszéd.. és eszébe sem jut, hogy esetleg Ő is utána nézzen dolgoknak, nem jár ki a faluból, megvan a maga kis házában, tejesen beszűkül. …” /I. interjú, 7 old./ „…hogyha hosszú ideje munkanélküli valaki, akkor …kimerül már abban, hogy annyi adóságot halmoz fel, hogy abból a huszonvalahányezer Ft-ból kell megélnie, hogy kimerül már abban,…” /II. interjú, 2 old./

Önbizalomhiány. Félelem a kudarctól. Ezek a problémák sem célcsoportspecifikusak. Tipikus és ismert jellemzői a tartós munkanélküliség állapotának. A munkanélküli személy önértékelési problémákkal küzd és egyre kevesebb „énerővel” rendelkezik, ami akadályozza az álláskeresését. Elveszti a hitét abban, hogy „kell még valakinek” és ez az életérzés megjelenik a kommunikációjában, külső megjelenésében, gesztusaiban egyaránt. Rossz egészségi állapot. Jellemző a pszichés és fizikai betegségek munkanélküliség időtartamával együtt - növekvő tendenciát mutató magas aránya, mindezek miatt a munkanélküli személy nincsen munkára kész állapotban. Bár más munkanélküli csoportokban is jellemző, hogy a tartós munkanélküliség, hosszú távon megviseli az egyén lelki-fizikai „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

236

állapotát, az alacsony iskolai végzettségűek csoportjánál különösen megfigyelhető a rossz egészségi állapot befolyásoló hatása. Nemcsak következményként, hanem az egyik legfontosabb munkanélküliséget kiváltó tényezőként tartják számon a szakemberek. Erre a rétegre kirívóan alacsony egészségtudat jellemző. Gyakoriak körükben a káros szokások: dohányzás, zsíros ételek fogyasztása, stb… A csoportba tartozók táplálkozása egyébként is szegényes, - anyagi helyzetüknek köszönhetően – a legolcsóbb, legrosszabb minőségű táplálékokat tudják csak megvenni. Alulképzettségük és tájékozatlanságuk következtében, nem ismerik fel a betegségeket, nem fordítanak figyelmet a megelőzésre. Számukra – éppen alacsony képzettségük okán – elsősorban az alacsony státuszú, egészséget hosszú távon jelentősen károsító fizikai munkakörök elérhetők: pl. szélsőséges időjárási körülmények között építkezéseken, szak és betanított munkásként, mezőgazdasági munkásként, gyárakban-üzemekben segédmunkásként vagy a nők varrónőként dolgoznak/tak. E szakmák hamarabb okoznak egészségkárosodást, mint általában más tevékenységek. Az életmód és az említett munkatevékenységek következtében viszonylag korán, 10-15 éves munkaviszony után már jelentkeznek a problémák: mozgásszervi problémák, szív és érrendszeri betegségek, stb.. A megkérdezett szakemberek klienskörében aránytalanul magas az e munkakörökben egészségkárosodást szenvedett munkanélküliek aránya, akik így – egy újabb elhelyezkedés esetén - már nem vagy csak időlegesen tudják elvállalni a fent említett munkaköröket. A fizikailag kevésbé megterhelő munkakörökhöz, pedig nincsen megfelelő képesítésük. Ezt az ellentmondást szinte lehetetlen feloldani. Illetve egy rendszerszerű válasz érkezett rá, a rokkantsági nyugdíj … „…ezek azért nagyon sokszor fizikai munkák, ahol napi szinten 10órát talpon kell lenni fizikai erőfeszítéssel, és vegyünk egy klimaxban levő csontritkulásos nőt. Hogy egyszerűen fizikailag nem bírja végig állni, vagy végig tevékenykedni azt a 8-10 órát…” „…vagy pl. egy varrónőnél, dolgozik 10-15 évet és a gerince miatt egy idő után nem tud ülni, állni, gerincsérv is, az Ő képességeikhez, meg képzettségük szerint, nehéz fizikai munkát végeztek és eljutnak oda egy olyan 35-40 éves korukra, hogy egyszerűen agyondolgozták magukat...” „…férfiaknál, ugye építőiparban dolgoztak kamaszkoruktól kezdve, hidegben, melegben, és akkor lehet akkor ez a dohányzás alkohol, szív érrendszeri megbetegedések, de egyszerűen mozgásszervi, hogy ott a hidegben emelgettek, gerincproblémák, nyilván már nem képesek elvégezni úgy és akkor kiszorulnak. A könnyebb munkakörökhöz pedig nincs képzettsége, végzettsége...” /II. interjú, 4 old./ „…Alacsony szinten táplálkoznak, csak a legolcsóbb rossz minőségű dolgokat tudják megvásárolni a boltban. Erős fizikai munkát végezni pl a férfik emiatt nem tudnak. Nekünk volt olyan pl. hogy elvállaltuk Debrecenben a vízbekötési munkákat, és egyszerűen délre kiszédültek az árokból, mert éhes volt, mert már rendszeresen nem evett előtte rendesen. Nem vitt ennivalót, mert nem volt miből. Egyszerűen fizikailag nem bírták. Ez több embert is érintett. Vagy olyan betegsége volt, amit nem kezelt régóta és erre az erős fizikai munkára


237

előjönnek. Meg is kérdezték az első nap, hogy hány napot, kell ledolgozni, hogy elmehessen táppénzre, mert akkor elkezdené kezeltetni magát…” /I interjú, 7 old./

Mobilitás hiánya. Különösen a hátrányos helyzetű régiókban, különösen a kisebb településeken fontos hátráltató tényezője ez az álláskeresésnek. A kliensek nem szívesen hagyják el otthonukat, családjukat hosszabb időre, így álláslehetőségektől esnek el. „…a másik az, hogy nem mobilak…., tehát nem mennek, el más településre dolgozni, mint ahol laknak. Meg is fogalmazzák, hogy nincs itt munka. Na most a mi településünk mindig is olyan volt, hogy eljártak dolgozni, akár Győrig! Ez a fajta mobilitás mintha megszűnt volna, mintha elvágták volna,…” /I interjú, 2 old./

Előítéletek: Származás. A roma munkavállalók jelentős alcsoportját alkotják az alacsony képzettségű munkanélküliek rétegének, és a megkérdezett szakemberek klienskörében is jelentős számban fordulnak elő. A megkérdezettek a legfontosabb elhelyezkedést akadályozó tényezők között jelölték meg a roma származást. Megállapításaik szerint jelenleg is nagyon erősen élnek az előítéletek a munkáltatókban, tapasztalataik szerint abszolút megakadályozzák az a vizsgált célcsoportba tartozó romák elhelyezkedését. „…Mi azt tapasztaljuk folyamatosan, hogy cigány embereket nem vesznek fel. Odáig rendben van, hogy telefonálunk,. Felhívjuk a munkaadót, és megbeszélünk időpontot, és a klubtagunk alkalmas is a feladatra én is alkalmasnak tartom a feladatra, mindaddig minden rendben van, amíg meg nem látják. Amikor odaér, akkor az pont betelt …” /I. interjú, 3. old./

Motiváció, szándék, hajlandóság a munkavállalásra, álláskeresésre. Az hogy a munkanélküli személyek miért nem tudnak, vagy akarnak legális, - az állami intézményrendszer számára is látható - munkahelyet találni ill. miért keresnek, vagy nem keresnek állást (legálisat), több – az előbbiekben felsorolt - egyéni tényező befolyásolja, de a megkérdezett szakemberek jelezték, hogy mindenképpen külön és kiemelten vizsgálni kell a hajlandóság-motiváltság dimenzóját. Éppen ezért erről részletesebben egy külön fejezetben esik majd szó. 2.1.2. „Külső” okok: Ezt az ok-csoportot a célcsoportunkkal foglalkozó szakemberek két további rétegre bontották: a „Mikro” tényezőkre és a Makró tényezőkre. 2.1.2.1. „Mikro” tényezők: a családtagok véleménye, a többgenerációs munkanélküliség sokszor indirekt módon érvényesülő hatásai, családi normák, hagyományok, a munka értéke a családban, mindez „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

238

jelentősen befolyásolja az álláskeresés sikerességét, pontosabban sikertelenségét… „…és vannak olyan okok amelyek az egyénen kívül vannak. Pl. a család. Találkoztunk ilyennel nem egyszer, hogy nem azért nem helyezkedett, mert nem akart, hanem a családja nyomta abban az irányba. Ők berendezkedetek arra, hogy anya otthon van– egy családanyáról van szó, - és nem is engedték. Tehát a motiváció megvolt. Egyébként utána sikerült változást elérni, de ez kemény meló volt, hogy a család is támogassa az Ő törekvéseit…” „…a családi hagyomány, hogy mennyire érték a munka, mennyire épült be az életükbe, hogy menni kell, dolgozni, vagy el lehet úgy is lenni, hogy más módját választom…” /II. interjú, 2. old./

2.1.2.2. „Makro” tényezők: a település gazdasági helyzete, az ország gazdasági helyzete, az állami támogató rendszer hibái, a képzési rendszer problémái, ellentmondásai, a munkáltatók előítéletei, magatartása, mind közismert okai a tartós munkanélküliség kialakulásának a vizsgált célcsoportban. A megkérdezett szakemberek a fentiek kapcsán felhívták még a figyelmünket egy szintén ismert problémára. Főleg nagyvállalatok, nagy létszámú leépítései esetén, néhanéha előfordul, hogy a munkanélkülivé váló személyeket már a folyamat kezdetén bevonják munkaerőpiaci szolgáltatásokba. De ezalatt általában csak 3 napos álláskeresési technikák c. tréninget értenek. A megkérdezettjeink – és klienseik! - ezzel szemben igazán hatékonynak azt látnák, ha - a jelentősebb szemléletváltást is elérni képes, hosszabb, 3 hetes – álláskereső klubba vonnák be a frissen munkanélkülivé vált személyeket, ill. akár már a leépítés előtt állókat! Ideális lenne, ha Munkaügyi Központ regisztrációjába kerülő személyeket a munkanélküliségük első 6 hónapja alatt kötelező lenne „beiskolázni” ezekbe a klubokba. „…alapvetően a rendszer hibája, mert akkor kell megfogni a munkanélkülit mielőtt még munkanélküli lenne. Mert a legjobb eredményeket mindig azokkal érjük el, akik még nem régen váltak munkanélkülivé. Ez az idő maximum egy félév. És ez nagyon szoros, mert ha addig nem tud elhelyezkedni, akkor egyre inkább kicsúszik a rendszerből…” „…majdnem minden álláskereső klubban megfogalmazzák az emberek, hogy mindenkinek át kellene esnie egy ilyenen, ahogy munkanélkülivé válik rögtön kellene egy 3 hetes álláskereső klub, nekünk van erről dokumentációnk, majdnem mindegyik felfogalmazza a visszajelző lapban…” „…Meg is kérdezik, hogy a munkaügyi kp miért nem mondta, hogy ilyen van? Soha ilyen információt nem adnak!...” /I interjú, 4 old./

2.2. Motiváció, szándék, hajlandóság a munkavállalásra, álláskeresésre. Kérdés, hogy munkanélküli személyek közül egyesek miért nem tudnak, vagy akarnak legális, - az állami intézményrendszer számára is látható - munkahelyet találni ill. miért „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

239

keresnek, vagy nem keresnek állást (legálisat). Munkavállalási hajlandóság szerint, hogyan tipizálhatók az alacsony képzettségű munkanélküliek? 2.2.1. Típusok: A megkérdezettek elmondása alapján a munkanélküliek a fenti szempont mentén több csoportra oszthatók: I Típus: Munkára, álláskeresésre motivált – legális állást keres. o I./a.) „A Friss álláskereső”. Aki valóban nem végez munkatevékenységet és szeretne legális állást találni. Ő az, - a megkérdezett szakemberek gyakorlatában -, aki szívesen és motiváltan veszi igénybe a felajánlott „aktív eszközöket” pl. az álláskeresési szolgáltatásokat is és a tanultakat, kisebb nagyobb sikerrel, képességeihez mérten igyekszik a gyakorlatba átültetni. Az általános tapasztalatok alapján a motivált időszak a munkanélküliek életében néhány szakember szerint az első 3, mások szerint az első 6 hónapig tart. Ezt követően a munkanélküliség elkezdi kifejteni romboló hatását és ha munkanélküli nem kapaszkodik meg legalább a fekete-szürke munkák világában, akkor lassan átkerül a III, IV, vagy V típusba. o I./b.) Feketén dolgozik, de felmérve azt, hogy hosszútávon ebből milyen hátrányai származhatnak, vagy már származnak is, szeretne legális munkát találni, váltani, akár azon az áron is, hogy alacsonyabb lesz a jövedelme. Ebben a csoportban sokan vannak olyanok, akik dolgoznak, de fizetést nem kapnak. „…Nem fizetik ki a munkáját. Mindig azt hiszi, hogy kifizetik….Arra hamar rájön. Nem? …nem mert fizetgetnek egy keveset és azt mondják, majd jön, ott tartják a munkapiacom. Fizetgetik hónapokig és be sem tud jelentkezni a Munkaügyi Központba…” /II. Interjú 1112 old./

II Típus: Munkára motivált, de nem éri meg számára (legális) munkát vállalni, fekete munkákat vállal. Megkérdezett szakértőink közül a családsegítőben dolgozók becslés alapján klienseik között 70%-ra tették az e típusba tartozók arányát! „…Most egy másik szemszögből fogalmazok: az én klienseim egy része nem is akar, nem is keres munkát. Egyrészt, mert a segély mellett szinte mindenki dolgozik, én azt tapasztalatom, hogy nagyon nehéz megszervezni egy álláskereső klubot, mert nem érnek rá! Mindenki dolgozik! Főleg meg ha van valamilyen szakképzettsége, ha meg nincs, akkor meg különböző idénymunkákban, napszámos munkákban dolgoznak. A fekete szürke gazdaságban a kiskönyvvel prímán dolgoznak, ez egyáltalán nem gátja semminek…” /I interjú, 2. old./

Tehát e típusba tartozók dolgoznak, csak nem a legális, hanem a fekete-szürke gazdaságban, (mely az állami intézményrendszer számára nem látható) és „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

240

bizonyos körülmények miatt „nem éri meg” nekik ezen a helyzeten változtatni. Közös jellemzőjük, hogy aktívak! És köszönhetően munkahelyüknek – ha az illegális is – nem vagy kevésbé érinti őket a tartós munkanélküliség személyiséget, testet-lelket romboló hatása. Szintén közös jellemzőjük, hogy egyfajta kényszer áldozatai. A szakemberek tapasztalatai szerint, ha választhatnának - tehát ha ez egy reális választási lehetőség lenne, olyan jövedelmet ígérve, melyből családjukat el tudnák tartani – akkor a legális foglalkoztatás mellett döntenének. Interjú-alanyaim a munkavállalási forma tekintetben sokféle verzióval találkoznak. Van aki: o Feketén dolgozik Alkalmi munkák (pl. építőipari, mezőgazdasági, szolgáltatások, pl. takarítás, stb.) 8 órás munkarendben folyamatos munkavégzés (kereskedelmi, építőipari munkák) o Alkalmi munkavállalói kiskönyvvel dolgozik, melybe, csak néha-néha kerül bejegyzés o „Próbaidős”. Nemsokára bejelentik, csak meg egy kicsit kell várnia… o A saját kis gazdaságában dolgozik, szomszédnak besegít (ház körüli, kerti munkák, családi kisegítő munkák, háztartás körüli munkák) „…Én azt gondolom, hogy azok az emberek, akikre azt mondjuk, hogy nem akarnak dolgozni, közülük nagyon sok otthon a gazdaságában dolgozik, ezt nem is fekete munkának nevezném, - pl., metszi a fáját, malacot nevel, ezekkel tudja pótolni a család költségvetését. A malacot etetni kell reggel meg délben este is, ezzel nem tud beilleszteni egy napi 8 órás munkát, ám azt gondolja, hogy a napi 8 órást 2 hónap múlva elveszthetem, de a malac nem időhöz kötötten szül…”/I. interjú, 5. old./

III. Típus: „Közmunkára szocializálódott”. Időszakosan dolgozik, amikor van támogatott foglalkoztatásra lehetőség. Egyébként nem keres állást. „…A másik része pedig az, hogy azt várja, hogy majd hívják dolgozni az Önkormányzathoz. Meg is fogalmazzák minden egyes álláskereső klubban, hogy azért nem keres állást, mert őt még nem hívták. Kérdeztem, hogy ki? Hát az Önkormányzat. Tehát az a rendszer, amely itt az ellátások kapcsán kialakult, az arra alkalmas, hogy egyszerűen berögzüljenek abba az állapotba és az isten nem tudja őket kimozdítani,…” /I. interjú, 2 old./

IV Típus: Munkára nem motivált, nem éri meg számára se legális, se fekete munkát vállalni o IV/a.) „Önkéntes munkanélküli”. Segélyekre szocializálódott. Jól elboldogul a támogatások világában, életszínvonala alacsony, de ezt elfogadja. Közéjük tartoznak a többgenerációs munkanélküliség áldozatai, de számos más oka is lehet a segélyekre szocializálódott életformának. „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

241

„…Azon is múlik, hogy mennyire tud boldogulni, mint munkanélküli, mert ha jól eligazodik a szociális ellátórendszerben, és jól berendezkedik a munkanélküli létre, tud magának majdnem annyi jövedelmet szerezni, mintha dolgozna, akkor nem motivált arra, hogy állást keressen, Nem éri meg állást keresni. Nem kap annyival többet, mint amennyit tud munka nélkül megszerezni…”/II interjú, 1.old../

o IV/b.) Az „aktív passzív”, aki munkára nem motivált, mert képzésekre szocializálódott. „…De ez nem csak a pályakezdőkre, hanem a tartós álláskeresőkre is nagyon jellemző… van olyan, akinek 8-10 képzése van, de dolgozni meg egyikben sem akart…” „…hasonlít arra, amikor valaki a segélyekből él, valaki meg erre rendezkedik, hogy keresi ezeket a lehetőségeket és ez is egy lehetőség. Egyébként aktív ő, mert ez egy aktivitás, hogy képzésekre jár, …aki mindig képzésen van sikert sikerre halmoz… Maximálisan kihasznál minden ilyen lehetőséget…” „…egy képzés sokkal sokszínűbb lehet, mint adott esetben egy munka. Más szerepben van, ott tanuló szerepben van. Mellérendelt szerepben, Más a felelősség is. Akárhogy teljesíthet, csak a vizsgája legyen meg. Csak magáért felelős….hát igen a képzési támogatás ugyanolyan mintha valaki elment volna dolgozni, és csak napi 4 -5 óra!...” /II interjú, 10 old./

V. Típus: „Céltalan”. Keres, de igazából nincs célja a keresésnek. Környezete, családja úgy tudja állást keres, de valójában csak alibi tevékenységeket végez. Önbizalma oly szinten sérült, hogy már nem hiszi el magáról, hogy el tudna helyezkedni, képes lenne dolgozni. A látszatot viszont - mely szükséges ahhoz, hogy környezete (lelki, és/vagy anyagi) támogatását, megbecsülését ne veszítse el - fenntartja. Szorgalmasan küldi a kopogtató leveleket, de ha valós esély látszik egy állás elnyerésére, visszatáncol. Ezt a típust sokszor előfordul, hogy erős támogató családi háttér veszi körül, emiatt nem kényszerül stratégiája megváltoztatására. „…Tehát sokat dolgozik azért hogy állása legyen, nézi az álláslistákat, interneten bolyong, de céltalanul… Nincsen célállás…Énerővel nem rendelkező kliens, tehát aki már nem is hiszi el, hogy lehet, csak kipipálja, hogy keres állást. Önmagának igazolja, meg a családnak is. Voltam bent a munkaügyi központban, telefonáltam is, megnéztem az álláslistát, és lám, lám…nem találok… Alibizik otthon, de lehet, hogy még magával is alibizik. Beszűkült….Ehhez még van egy olyan nem ösztönző –motiváló családi háttér, aki még el is hiszi, hogy illető állást keres…” „…A 25 éves még soha nem dolgozott rendszeres szociális segélyes fiatalt a szülő bekísérte, a 3 havi jelentkezésre. Ott látszott, hogy a szülőnek szem se rebbent, hogy 25 évesen még miért nem dolgozott soha sem a gyereke…” /II. Interjú, 10.old./

És természetesen vannak, akik nem sorolhatók egyik típusba sem, mert alkalmi helyzet- és állapotváltozásuktól függően sodródnak hol az egyik, hol a másik csoportba. A típusok közül az I. sz és a IV./a.) sz. típus közismertebb, de az előítéletes közvélemény leginkább csak a „lusta nem motivált, az adófizetők pénzét pusztító” munkanélküliről szokott megemlékezni. A megkérdezett szakemberek „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

242

véleménye ettől gyökeresen eltér, hiszen, ők nap, mint nap látják, tapasztalják e társadalmi csoport létfenntartásért folytatott küzdelmét. Nap mint nap szembesülnek azokkal a nehéz, sokszor kényszer szülte döntésekkel, melyek a munkanélküli személyek életstratégiáinak, munkavállalásának hátterében húzódnak.

2.2.2. Miért nem éri meg? 2.2.2.1. A II. típusba tartozó, egyébként feketén dolgozó „munkanélküliek” esetében (akik klienskör jelentős - akár 70 - %-a - jelentik a családsegítőkben dolgozó munkatársak szerint) gyakorlati tapasztalatok a következőt mutatták: A jövedelmük így adóterhek nélkül magasabb, mint bejelentve. Pl. egy építkezésen a napidíj elérheti a 4500 Ft-t is, míg bejelentett állásban minimálbért tekintve a napi kereset összege nettó 2.500 – 3000 Ft. „…nálam volt egy álláskereső fiatal, … és Ő is kiszámolta, hogy a mi képzési támogatásunk egy napra 2500 FT. Viszont, hogyha ő elmegy feketén, akkor arra a napra Ő megkapja a 4500-t és aznap este! Mi meg csak hónap végén utaljuk. Azt azonnal kézbe megkapja…”/II. Interjú, 3 old./

A fekete jövedelem kiegészítve a segélyekkel, magasabb havi jövedelmet eredményez, mint a bejelentett állás. Ha egy családban egy kereső van, és több gyerek, hitel, stb. nem mindegy, hogy a családfő (legyen az nő vagy férfi) a minimálbért (kb. nettó 60.000 Ft-t) vagy a segélyekkel megtoldott feketén szerzett munkabért (100 – 150.000 Ft-t) viszi haza a családjának. „…több esetben találkoztam ezzel, hogy ugye ez a rendszer volt, amikor segélyt kaptak és természetesen feketén dolgoztak és akkor lehetett volna munkát vállalni. Lett volna lehetőség 6 órás munkát vállalni. És Ö kiszámolta nem rögtön, hogy ő ezt nem fogja elvállalni, mert akkor több ideje marad a gyerekére Másrészt meg anyagilag sokkal jobban jár. Kiszámolta. És a 6 órás munkalehetőség nem érte meg, mert ő jóval többet keresett annál. Nem egyszerű eset…” /II. interjú, 3 old./ „…pl. nem mindegyik munkáltató fizeti a bejárási költséget és azt mondja, hogy választok egy olyat aki helyben nem kell fizetnem a bejárási költséget. Na most, ha leveszek egy 20.e FT utazási költséget egy minimálbérből, akkor ha felnevel egy malacot, már ugyanott van…”/I interjú, 2 old./

A fekete munka bérét általában naponta „számfejtik”, míg a bejelentett állásnál csak következő hónapban jut a munkavállaló a fizetéséhez. Új munkahely esetén az első fizetésig nagyon hosszú az idő. E társadalmi csoport tagjainak pedig nincsenek tartalékai… A számlákat, hiteltartozásokat addig is fizetni kell.


243

Nincsen támogató rendszer, amely a váltáskor (pl. fekete munkából a legális irányába) anyagi és egyéb támaszt nyújtana. Nincsen meg a lehetőség a hosszú távú tervezésre. Hiszen már holnap is ennie kell a családnak. Kimarad a lépcsős gondolkodás is. Pl. az, hogy átmeneti időre elvállalok egy anyagilag, szakmailag kevésbé jövedelmező munkakört, melyet ugródeszkának tekintek. Nincsenek tartalékok az ilyen időszakok túléléséhez. „…ez a több lépcsős gondolkodás is hiányzik, hogy pl. Én elvállalok egy kevésbé jól fizető munkát, azért, hogy onnan tovább tudok majd esetleg lépni egy olyan munkakörbe, ami jobb nekem, és ez így ki is esett a gondolkodásból, hogy így is lehetne. Hogy el tud vállalni átmeneti időre egy kevésbé jó munkakört akár anyagilag, akár szakmailag , annak érdekében, hogy majd utána lesz egy jobb mert onnan tud majd továbblépni, de ez megint a hosszútávú gondolkodás…” „…Nagyon sokuknak viszont már adósságuk van, amit nekik közben törleszteni kell. Különben nem lesz hol lakni. Tehát ők mélyebből indulnak, nem alapról, sokkal többet veszítenek. Ők már minuszból indulnak…” /II. interjú, 4 old./ „…nincsenek is tartalékaik, hogy akkor válogassanak. Nemsokára pár hónap múlva jön a bejelentett munka, de nincs amiből megéljen, tehát muszáj elvállalni egyik hétről a másikra, mert nincs tartalékuk…”/II. interjú,3 old./ „…ha az alapvető szükségletek nincsenek kielégítve, nincs hol lakni, nincs mit enni, a gyerekeknek nem tudja befizetni a szükségeset, akkor már nem tud tovább menni sem.…” „… van amikor nem is kérdés, hogy fekete munka vagy nem fekete munka. Nincs választási lehetőség…” /II. interjú,2 old./

2.2.2.2. A IV. típusba tartozó segélyekre, képzésekre munkanélküli személyek esetében mások az érvek:

szocializálódott

A munkáltatók – célcsoport esetében - a tapasztalatok szerint nem fizetik ki a munkába járás költségét, így a minimálbéren történő foglalkoztatás akár veszteséges is lehet a munkanélküli számára. A munka elutasítására vonatkozó döntések alapja egyrészről tehát itt is nagyon racionális, a felmerülő költségek reális elemzése alapján történik. A kistelepülésen élő munkanélküli személy jövedelme a buszbérlet levonása után, legális, minimálbéren történő foglalkoztatás esetén kb. 40 eFt. (nettó 60.eFt jövedelem – a 20 eFt távolsági buszbérlet). Ez egy többgyermekes anya esetén alacsonyabb összeg, mint a segélyek és más pénzbeli támogatások összessége. A helyzetet rontja, hogy a szülő ebben az esetben az utazási idő miatt több mint 11 órát kénytelen a családjától távol tölteni. „…Aki kiskorú gyermeket nevel és segélyen van az kap 30-40 eFt –t, a minimálbérből ha levonjuk az utazási költséget ugyanott vagyunk!! Tehát azért nem éri meg dolgozni…” /I. interjú, 3. old./


244

Az ő végzettségükkel elérhető munkakörök fizikailag nagyon megeröltetőek (akár egészségre ártalmasak), esetleg veszélyesek (magasban, vegyszerekkel végzett munkák), gyakran monotonok, unalmasak. Az e csoportba tartozók nagyon rossz alkupozícióban vannak, a végletekig ki vannak szolgáltatva a munkáltatónak. Az a fajta munka, amit el tudnak végezni, nem egyedi, nem kíván speciális ismereteket, így ők könnyen lecserélhetőek. Nem támaszthatnak feltételeket munkabiztonsági vagy más kérdésekben. „…nagyon rossz alkupozícióban vannak, tehát amit ők tudnak, azt bárki más is meg tudja csinálni. Nem pótolhatatlanok, mintha valakinek egy speciálisabb végzetség vagy tudás van a birtokában. Ez a fajta fizikai munka, amihez nem kell szakképesítés, lecserélhetővé teszi őket. Nincsenek alkupozícióban, hogy ők bármilyen, pl. munkafeltételekben, vagy anyagiakban tudjanak alkudozni. Mert, hogy el kell fogadniuk, amit nyújtanak nekik. Maximum annyit tudnak mondani, hogy jó nem vállalom. És akkor marad nekik ez a segély, vagy fekete munka. Tehát ha én 10 órát dolgozom, akkor nem mondhatom azt, hogy én 9.5 órát dolgozom, hogy érte tudjak menni a gyerekekért, mert van helyette, aki 10 órát fog dolgozni…” /II. interjú, 1 old./ „…Nyírmada-city: ott szoktak olyat szervezni, hogy Győrbe mennek, 2 hetente váltják a csapatok egymást. Oda mennek a tejiparba dolgozni, pakolni kell a tejeket. Nem egy extrém agymunka, de 12 órát kell pakolniuk. Nem bírják végig állni! De ki lehet próbálni nekünk is. Nem biztos, hogy kibírjuk. 1-2 hét múlva jönnek haza. Mert nem bírják fizikailag. És egészségesek, mert felmérték őket! Vagy Tiszaújvárosban van egy gyár, ahol 12 órát állnak szalag mellett és tök egészséges fiatal nők is. Bedagad a bokájuk reggelre…oda volt bilincselve a lábuk. Tényleg így volt. Meghatározott időközökben lehetette elmenni. Nem bilincs volt, hanem oda volt rögzítve egy szalaggal és nem is tudta addig levenni, amíg nem volt központilag engedélyezve. Olyan telefonokat gyártanak, ami még nincs forgalomba Magyarországon.….Eláruljátok a cég nevét?...Én úgy tudom, hogy ez a Jabil. Célcsoport tagom volt, ott és Ő mesélte. 3.00 kor elindulnak, mert 5.30-ra bent kell lenni, 6.00 kor kezdenek és viszik őket, mind ezt minimálbérért…”/I. interjú, 6. old./

A munkavállalás egy nagy beruházás. Főleg az első időszak nagyon nehéz, a tartalékokkal nem rendelkező munkanélküli számára. Még fizetést sem kapott, de már bérletet kell venni, egy munkahelyen illik rendezetten megjelenni (tehát fodrász, esetleg fogorvos szükséges, néhány új ruha) az ebédet is nehezebb megoldani, esetleg venni kell, az olcsóbb otthoni koszt helyett. „…ez egy nagy beruházás. Nemhogy pénzt kap, hanem még neki kell egy csomó ráfordítást , mert a bérletet csak meg kell vennie, nyilván valami ruhát, fodrász, akkor már nem is tud főzni, otthon enni, kaját is venni, szívességet kérni, hogy a gyereket ki hozza el…nem tud fát lopni menni, ez is egy akadály…” /I. interjú, 6. old./ „…első fizetésig nagyon hosszú az idő. Tehát ha valaki segélyes volt, akkor megkapja a segélyt, azt 2-3 nap alatt oda van, és azért ha valaki munkába kezd járni, akkor csak hónap végén kap pénzt és egy hónap nagyon hosszú idő. És ezt is nagyon kevesen tudjak megoldani. Meg is „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

245

fogalmazzák, hogy „nincs kitartása a családnak” inkább nem megy el dolgozni, mert csak egy hónap múlva fizetnek…” /I. interjú 5. old./

Romlik az életminőség, csökken a szabadidő A családnak nem érdeke, hogy munkába álljon a munkanélküli nő, mert munka mellett nem tudja úgy ellátni a családot, ahogy azt korábban tette. Ebben az esetben nagyon fontosak a családban betöltött hagyományos szerepek, melyektől nem szívesen térnek el. Elsősorban a férj részéről erős elvárás e rendszer fenntartása, melyből nehéz kitörnie a családanyának. Anyagi okok sem kényszerítik a munkába állást. „…Nálunk vannak ezek a nagyon megrögzült szerepek otthon, és a család nagyon elvárja, hogy az álláskereső nő otthon csinálja a háztartást és család nagyon elkényelmesedik, otthon megágyaz, csinálja a háztarást, megtanul a gyerekkel, nekünk nagyon sok olyan ügyfelünk volt, aki elhelyezkedett, de a család azt mondja, hogy nem! Inkább maradjál otthon, mert nekünk ez a jobb. Ez jobban megéri a családnak. Ahol a férj dolgozik, ott nagyon sokszor halljuk ezt…” /I Interjú, 5 old./

Bizonyos munkákat megalázónak tartanak. „…nagyon sokszor halljuk azt, hogy engem a férjem nem enged ilyen munkára! Bizonyos munkákat megalázónak tartanak. pl. utcaseprés,

Betegség miatt nem tudnak hosszú távú, biztonságos munkát vállalni. A leszázalékolás biztonságosabb életstratégiának látszik, mint a bizonytalan munkavállalás. Az energiákat (és a pénzt) érdemesebb a leszázalékoltatás folyamatába fektetni. Ebben az a veszélyes, hogy nem mindenkinek sikerül rokkantsági nyugdíjat szerezni, viszont a valós, vagy részben valós egészségügyi problémák mentén elindult eljárás során tartós betegségtudat rögzül a kliensben, akinek a munkaképessége és motivációi így lassan ténylegesen elvesznek. „…pár éve még arra szocializáltak mindenkit, hogy ha egy kis fizikai baja van akkor rögtön menjen rokkantnyugdíjra, most meg ez a rendszer kezd változni, nem alakult ki, hogy ha valamilyen fizikai vagy lelki problémád van akkor olyan munkát kell neked keresni, amit te is el tudsz látni, hanem ha valakinek baja van rögtön azt várja, hogy kapja a rokkantnyugdíjat és akkor azzal lesz most már élete végéig. Nyílván ez egy biztos megélhetés…” „…A rokkantnyugdíjazás másik veszélye az, hogy abszolút betegségtudatban élnek. Amikor mi a megváltozott munkaképességűeket próbáltuk meg szervezni, hogy van lehetőség amellett dolgozni, akkor vért izzadtunk, mert mindenki azt mondta, hogy „hát Ő beteg”! Tehát nem arról szólt az egész, hogy valamilyen funkciója nem működik, hanem abszolút betegségtudattal élt onnantól kezdve és az istennek nem lehet kimozdítani abból az állapotból. Ez is a rendszernek a hibája. Nagyon sokan le lettek százalékolva. Vagy mert tényleg beteg volt, vagy mert volt 600 eFt-ja lefizetni az orvost. És ez egy minta. Akik elmennek dolgozni azok is attól rettegnek, hogy el fogják „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

246

venni a rokkantnyugdíját. Nem biztosak benne, hogy mindkettőt csinálhatják, pedig ez lenne a normális dolog…”/I. interjú, 7. old./

Erre a rövid időre már nem éri meg az álláskereséssel járó nehézségeknek kitenni magukat. Ők a nyugdíj előtt állók. Belefáradtak az álláskeresésbe, amely során, rengeteg előítélettel találkoztak és leginkább kudarcok érték őket. „…Van aki ki akarja húzni a nyugdíjig, csak úgy vegetál, vagy belefáradt. „Úgysem találok típus,…” /II. interjú, 11. old. /

Az előítéletek miatt olyan alacsony az esély az elhelyezkedésre, hogy nem éri meg energiát, pénzt (tel. és utazási költség) befektetni erre a célra. (pl. Romák esetében) „…a célcsoportunk egyik tagja, amikor bekapcsolódott a képzésbe 53 éves volt és roma származású és a legjobb eredménnyel végezte el a képzést és a gyakorlati oktató azt mondta, hogy ha lenne módja bővíteni a céget, akkor Ő lenne az, akit felvenne. Na most ez az ember közcélú munkán van, de motivált és most mondta, hogy ha lenne még egy magasabb szintű képzés mondjuk CNC – akkor Ő azt is megpróbálná, de úgy látszik hiába akarta és sajátította el azt a képzést de hiába, vagy a kora vagy a származása miatt…” /I. interjú, 3. old./

2.3. Hogyan viszonyulnak a fekete-szürke munkákhoz az említett célcsoport szakmai támogatását ellátó szociális szakemberek? Mottó: „.Tény, hogy amelyik ügyfél feketén dolgozik, jobban elhelyezhető…” /I. interjú 10. old./ A szakemberek hangsúlyozták, hogy munkájuk a legális munkák elérésére irányul elsősorban és mindig felhívják a kliensek figyelmét a fekete munka hátrányaira, ill a legális munkavállalás hosszútávú előnyeire. Interjúalalnyaink viszont azt is elmondták, hogy nem hagyhatják figyelmen kívül azt a tényt, hogy e célcsoport számára milyen nehéz stabil megélhetést biztosító legális munkát találni. Ismerik azokat a körülményeket, melyek a munkanélkülieket kényszerhelyzetben a fekete munkák irányába tolják. Éppen ezért, a megkérdezett szakemberek munkahelyüktől, munkakörüktől függetlenül úgy nyilatkoztak, hogy megértően viszonyulnak ahhoz, ha munkanélküli kliensük reális alternatíva hiányában, a fekete munkát kénytelen választani a legális munkalehetőségek helyett. Sőt néhányan nagyon óvatosan megfogalmazták, hogy ha más lehetőség nem adódik, a túlélés érdekében még támogatni is hajlandóak a fekete munka elvállalásában ügyfeleiket. „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

247

„…mivel nem tudok neki legális munka lehetőséget ajánlani. Szerintem teljesen bevállalható. Helyette nem dönthetek. Próbálok neki minél több lehetőséget keresni…” „…a akkor ott az a legjobb döntés neki, akkor nem mondhatjuk, hogy ne . Az az Ő döntése, és nagyon sok szempont van. A törvény meg a majdani nyugdíj, csak egy a sok szempont közül. Nagyon sok olyan egyéni, egészségügyi, családi, gyermeknevelési, anyagi, közvetlen túlélési szempont lehet, ami miatt ez a racionális döntés…” /II. Interjú, 5. old./ „…Mérlegelnek. Hát én maximálisan megértem őket. Én is ezt csinálom…” „…tehát ha nem tudunk annyit abba a kosárba rakni, hogy miért „idézőjelbe téve éri meg a bejelentett munka, Hogyha Ő ennek a másik oldalán azt mondja, hogy de nem tudok ebből megélni, más utat kell keresni, akkor nincs érvünk, tehát nem tudjuk azt mondani, hogy ne éljél meg, de éljél úgymond tisztességesen. Nem összehasonlítható a két fogalom!...” /II interjú, 3 old./ „…én mindig is sikeres elhelyezésnek tekintettem azt, ha valaki elkezdett dolgozni, mindegy, hogy hogy, de pályázati rendszerek megkövetelik azt, hogy bizonyos indikátorokat hozzunk…” /II. Interjú, 5. old./ „…Na most ha én is munkanélküli lennék és egy vállalkozó azt ígérné, hogy dolgozzál bejelentés nélkül és majd x idő után bejelentelek, akkor mint az őrölt úgy mennék ehhez a vállalkozóhoz dolgozni….” /I. interjú, 8. old./ „…Kérdés: Volt olyan köztetek, aki konkrétan segített valakinek illegális munkahelyet találni?...Válasz(1): persze… igen…. Válasz(2): volt ilyen ha jól emlékszem… (sokan mosolyognak)…Válasz(3): Konkrétan nem tudok ebben sem igent, sem nemet mondani…” /II. interjú, 6. old./. „…Válasz(4)...Nem! (mosolygás) én csak lehetőséget adtam, hogy kocsit tudjon bérelni, ki tudjon menni külföldre…”/I. interjú, 9. old./

Az interjú résztvevői a későbbiekben részletezték is, hogy milyen előnyei lehetnek a fekete munkák vállalásának, szemben a tartós munkanélküliséggel. A következő tényezőket említették: A fekete munkát végzők kevésbé távolodnak el a valós munkaerőpiactól, aktívak maradnak, nem vagy csak kevésbé vesztik el kulcsképességeiket, melyek egyébként a hatékony álláskeresésnek is feltételei. Önértékelésük reálisabb marad, együttműködő, alkalmazkodó, problémamegoldó képességük szinten tartásához szükséges a munka-aktivitás. Az egyszerűbb alkalmi munkák is egy kis kapaszkodót jelenthetnek a „való-világhoz”, csökkenthetik a teljes lecsúszás esélyét. „…nekem ahhoz van példám, hogy minden jobb, mint otthon ülni. Agyon-traumatizált férfi páciensem. Egyszerűen önbizalmánál, énerejénél, mindenféle lelki és tudásbeli kvalitásainál fogva még egy építkezésen sem tudott hosszabb időt megmaradni. Közösségbe való beilleszkedési problémák stb. De hát fent kellett tartania magát és ezeket az igazi kertségi alkalmi munkákat vállalta, tehát, hogy szomszéd néninél kertet ásott. Másik szomszéd néninél fát vágott. Harmadik szomszéd néninek bevásárolt. És ezek még mindig valamiféle kapcsolatot biztosítottak neki, valamiféle pénzt, és nagyon fontos volt, hogy Ő ezeket a dolgokat még megteszi…hogy még mindig „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

248

kapaszkodott valahol és mégsem az van, hogy hajléktalanná válik és teljesen a társadalomterhére lesz…” /II. interjú, 7. old./

A munkavégzés, akkor is ha feketén történik, véd a munkanélküliség káros lelki-fizikai hatásai ellen. A depresszió, szenvedélybetegségek, ill. azok egészségkárosító hatásai a fekete munkát végző embereket kevésbé érintik, mint a tartósan „ténylegesen” munkanélkülivé vált személyeket. Ennek eredményként sokkal könnyebb Őket a későbbiekben reintegrálni a munkaerőpiacra. Egy esetleges gazdasági változás, munkaerőpiac élénkülés esetén nekik jóval nagyobb esélyük lesz a legális visszatérésre, mint évek óta tétlenül tengődő tartós munkanélküli társaiknak. „…Bizonyos szempontból az a fő, hogy ő aktív legyen. Benne legyen ebben a „felkelek reggel, elmegyek dolgozni, értékes vagyok, csinálom a munkámat, fejleszti akár testi erejét, akár a gondolkodását, kapcsolatai vannak, és hogy mindig úgy járjon a világban nyitott szemmel, hogy ha van lehetőség, akkor kérdezze meg azt az embert, Mert hogyha otthon ül és gubbaszt a passzivitásban , akkor nem fog tudni kilépni belőle. Ezzel legalább benne van a vérkeringésben: Akár azon az áron is, hogy benne ragad, de legalább tesz valamit magáért. És ez fontos. Növeli az önértékelését. Hogy ha csak pszichológiai szempontból nézzük, akkor jobb a fekete a munka, mint az otthoni depresszió. Pszichés egészség szempontjából…” /II. interjú, 5. old./

A tapasztalatok szerint a fekete ill. az alkalmi munka köztes lépcső lehet a munkanélküliség és a legális munkaviszony között. Különösen olyan személyek esetében igaz ez, akik jelentősen sérültek a munkanélküliségük alatt és a munkaerőpiac értékesebb legális munkaköreire esélytelenné váltak. Az alkalmi munkák kevésbé szigorú normarendszeréhez való fokozatos alkalmazkodás, kisebb lépésekben teszi lehetővé a legális munkapiac normarendszerének elsajátítását. „…Muszáj azt támogatni, hogy elhelyezkedjen köztes lépésként, akár feketén is, pl. ha hajléktalan valaki, ahhoz, hogy legális munkavállaláshoz eljusson, és olyan állapotba kerüljön, ahhoz én alkalmi munkát is…, hogy pénzhez jusson, tudjon szállást szerezni, ételt, felöltözni, stb,. ahhoz kellett, hogy előbbre tudjon lépni,…mert az is siker volt, hogy feketén dolgozik…” „…igen, mert úgy jut jövedelemhez és a jövedelem kell ahhoz, hogy olyan állapotba kerüljön, hogy el tudjon helyezkedni a legális munkaerőpiacon. Tehát ilyen köztes lépés, ugródeszka…” /II. interjú, 6. old./

Az interjú során elhangzott, hogy a fekete munka a kapcsolati háló építését elősegítő eszköz is lehet, bizonyos helyzetekben. Az álláskeresés során az egyik legfontosabb tényező az információkhoz való hozzáférés képessége. Továbbá a Magyarországon a munkaerő-felvételek jelentős része bizalmi alapon történik. Ezt a bizalmi kapcsolatot – jobb híján – fekete munkával is kiépíthetik a kliensek a munkáltatók irányába.


249

Természetesen a fekete munka veszélyeivel is tisztában vannak a megkérdezett szakemberek. Ezek közül a következőket emelték ki, mint leggyakrabban előforduló eseteket: Az egyik különösen veszélyes elem, a munkanélküliek teljes kiszolgáltatottsága a munkaadók irányába, akik a tapasztalatok szerint az esetek jelentős részében vissza is élnek ezzel a helyzettel, legalábbis e célcsoport körében (ahol az érdekképviselő képesség még legális munkaszituációban is nagyon gyenge). Ez a kiszolgáltatottság szélsőséges méreteket is ölthet: munkabiztonsági szabályok be nem tartása, visszaélések a munkaidővel, személyiségi jogok megsértése, az alkalmazott durva megsértése, megalázása. „…A lányok között van olyan, aki feketén hétvégén takarít 12 órában és amikor a munkáltató azt mondja, hogy most már alkalmi munkavállalóival is be leszel regisztrálva, csak légy egy kicsit „kedvesebb” … Tehát olyan szintű hátrányban vannak, hogy iszonyú. Azért sajnálom ezt a fekete munkát a klienseim részéről, mert annyira kiszolgáltatottak. És megértem, hogy per pillanat olyan sok lehetősége nincs…” /I. interjú, 9. old./

A munkanélküli megtévesztése, abban a hitben tartása, hogy be van jelentve, legálisan dolgozik. „…Nagyon fontos volt neki, hogy bejelentett munkája legyen és felvették, és úgy tudta, hogy bejelentett munkát végez. És addig nem bejelentett munkája volt, amig járadéka (értsd: munkanélküli) volt és ahogy megszűnt bejelentették. És nem elég, hogy nem bejelentett munkát végzett akarata ellenére, kényszerből, Ő volt az a munkatárs, akinek az volt a dolga, hogy elhitesse a többi munkatárssal, hogy ők bejelentettek. Ő volt az, aki fizetési jegyzéken vetette át a munkabért, holott Ő tudta, hogy mindenkit becsap akarata ellenére…”/II. interjú, 7. old./ „…hogy mindig ilyen radírozható tintával írták a kiskönyvébe a dolgokat, na de azt ígérték neki, hogy majd érvényesítik…” /I. interjú, 9. old./

Társadalombiztosítási díjak nem fizetése és az ezzel járó következmények: nyugdíj lehetőségének csökkenése, betegségek esetén problémát okoz az egészségbiztosítás hiánya. A fent említett kockázatok és „előnyök” mentén kell a munkanélküli személynek az álláskeresésre vonatkozó helyes – adott helyzetben leginkább racionális - döntést meghoznia. 2.4. Melyek azok a stratégiák a szociális szakemberek gyakorlatában, amelyek segítségével az alacsony végzettségű állástalan kliensek munkaerőpiaci integrációja megvalósítható? „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

250

A megkérdezett 12 szakember a civil és állami szféra különböző területeiről érkezett, mint pl. Családsegítő Szolgálat, Munkaügyi Központ, foglalkoztatási célú civil szervezet. A megkérdezettek többsége 10-25 éves munkatapasztalata során mindkét szektor (állami és civil) területén végzett munkaerő-piaci integrációt támogató szakmai tevékenységet, azzal kiegészítve, hogy többen közülük nemzetközi projektekben is részt vettek, mások a gazdasági szektor szereplőivel építettek ki együttműködéseket munkanélküliek reintegrációját célzó programjaik kapcsán. Interjú alanyaim tehát átfogó képpel, rengeteg gyakorlati tapasztalattal rendelkeznek a munkanélküliség kezelésének hazai és nemzetközi, ill. az állami, gazdasági, és civil szektor által alkalmazott eszköztárát tekintve. A főbb szempontok, melyek megemlítésre kerültek a hatékony módszerek kiválasztásra során: o hosszabb, min. 3 hét időtartamú, folyamatos, intenzív (napi min. 4 órás) kapcsolat az ügyféllel a fejlesztés-támogatás során o védett munkahely biztosítása o személyre szabottság érvényesülése a szolgáltatások kiválasztása esetén o valamifajta jövedelem, anyagi biztonság nyújtása feltétlenül szükséges a fejlesztő programok alatt (ennek hiánya esetén a résztvevők fekete munkát kénytelen vállalni és nem tudnak a tananyagra koncentrálni) o csoport, közösség hatásának érvényesülése o pozitív mintaadás o személyiség, képességfejlesztés o gyakori, és rendszeres megerősítés adása a fejlesztés során o kiégéstől mentes, szociálisan érzékeny, kreatív szakemberek alkalmazása o külső megjelenés megváltoztatása A megkérdezettek, tapasztalataik alapján a következő módszereket ítélték a leghasznosabbnak az alacsony iskolai végzettségű munkanélküli személyek reintegrációja kapcsán: Első helyen a modellértékű komplex munkaerőpiaci reintegrációs projektek kerültek megemlítésre. E célcsoport integrációjának elősegítésére e programtípusok közül is a legalkalmasabbak a Tranzitfoglalkoztatási projektek, melyek több lépésben (képzés, foglalkoztatás-munkatapasztalatszerzés) a fokozatosság elvét követve kísérik vissza a klienst a munka világába. A projektek pszicho-szociális szolgáltatásokat, egyéni és csoportos képességfejlesztést nyújtanak személyre szabottan. Tehát védett munkahelyet biztosítanak. Ez a projekttípus, meglehetősen költséges, így amennyiben erre nincs lehetőség, második helyen kerültek megemlítésre a KID típusú komplex „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

251

szolgáltatási programok, melyek arra építenek, hogy a kliensek egyéni szükségleteire építve speciális szolgáltatás-csomagot biztosítanak a rászorulóknak munkaerőpiaci integrációjuk elérése érdekében. Védett munkahely piaci munkáltatónál – pl. a Munkügyi Központ bértámogatásával – munkahelyi mentor támogatásával kiegészítve. 252 „… rehabilitációs járadékosok járnak hozzánk és egy évvel ezelőtt kezdődött, hogy a munkaügyi központnak is foglalkozni kell velük és igencsak vakargattuk a fejünk, hogy mit fogunk csinálni velük, még az egészséges tanult embereket is nagyon-nagyon nehéz reintegrálni a munkaerőpiacra, hát akkor velük mi lesz. És láss csodát, TÁMOP-os programon keresztül rengeteg munkahely van, mert a munkaügyi kp 100%-os támogatást ad és ilyen szempontból nagyon sok felajánlott munkahely van. És ez a tanácsadónak is jó érzés, hogy …na nézzük ez és ez a munkakör neki jó, és akkor ilyen és ilyen állásajánlatot kap…” Teljesen egyetértek mindezzel, és ha fordul a kocka és lesz sok-sok állás Magyarországon, akkorra ez a réteg olyan helyzetbe kerülne, szóval, azért kell ezeket a programokat csinálni, hogy meggyökeresedjenek a munka világában…tehát, hogy akarjanak, tudjanak dolgozni…” /II. Interjú, 9. old./

3 hetes álláskereső klub. E célcsoport esetében, a munkaerőpiaci szolgáltatások közül a 3-5 napos álláskeresési technikákat nem tartják célravezetőnek a fókuszcsoporton megjelent szakemberek. Az álláskereső klubot is, csak olyan megkötéssel, hogy végzettséget tekintve vegyes csoportokban történjen a fejlesztés. (Pl. a csak 8 ált. isk. végzettséggel rendelkezőkből kialakított csoportokban ez a módszer nem megfelelő, sőt a résztvevők egymást negatív irányba hangolják.). Nagyon fontos a klub személyiséget és külső megjelenést formáló szerepe! „…a személyiségük formálása, az, ami nagyon fontos. Kívül belül. És a külső formák megváltoztatása, mert azt azért végig nézzük és gyönyörködünk, hogy, hogy nyílik ki a tudásuk, másrészt pedig, hogy hogy változik az öltözködésük, a megjelenésük a 3 hetes álláskereső klub során. Főleg amikor elkezdünk erről beszélni, hogy, hogy jelenünk, meg, hogy készülünk fel egy személyes interjúra, és anélkül, hogy mondanánk, hogy mit vegyen fel, azt látjuk, hogy fodrásznál volt – korábban teljesen le volt amortizálódva - felvette azt a ruháját, amit egyébként máshova szokott felvenni, és megdicsérjük őket és rácsodálkoznak egymásra, hogy húú de jól néznek ki, és másnap még jobban felöltözik. És az, hogy hiányos a fogazat. És megfogalmazza az álláskereső klubon, hogy - „ahogy befejeztem ezt a klubot az lesz az első, hogy elmegyek fogorvoshoz. Hát így nem mehetek állást keresni!” - Rám néz, és azt mondja, hogy - „lehet, hogy eddig is az volt a probléma, hogy rám néztek, és hogy néztem ki” - és ezt így kimondja!...”/ I interjú, 14.old./

Közösségfejlesztés, csoportos foglalkozások. A csoport ereje jelentős változásokat képes generálni a csoporttagok életstratégiáiban. A megkérdezettek többsége a csoportos foglalkozásokat, mint módszert célravezetőbbnek tartja, az egyéni tanácsadásnál. (néhány szakember úgy fogalmaz, hogy a két módszer, csak együtt tud, jelentős változást elérni a munkanélküliség hatásai miatt sérült személyek gondolkodásában). A csoport „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

erejét a következőkben határozták meg a megkérdezettek (akik közül egy fő kivételével, mindenki tart csoportos foglalkozásokat jelenlegi munka körében!): o megtartó erőt jelent (legközelebb is eljön a résztvevő) o „támogató rendszerré” válik a csoport tagsága számára o létfontosságú túlélési stratégiákra, technikákra tanítják egymást a tagok o a beszerezhető információk csoportban hatványozódnak o a visszajelzések – melyek a változást elindíthatják – hitelesek a sorstárs-csoporttag szájából, helyzet-átgondolásra késztetnek o Az oktatott tananyag az egyéni példákon keresztül megerősítést nyer, hitelessé válik o Erősíti a motivációkat, pl. a csoport sikeres tagjai hiteles pozitív mintát tudnak adni, mely elérhető célt ad a többieknek o Bővíti a beszűkült kapcsolatrendszert, kapcsolati háló épülhet újjá o Visszarántja az ügyfeleket a realitások világába „Mesterkurzus” elnevezésű több hetes munkatapasztalat-szerző foglalkoztatás. Az alacsony iskolai végzettségű munkatapasztalattal még nem rendelkező pályakezdők és a rendszeres munkától elszokott tartósan munkanélküliek, vagy pályamódosítás előtt álló ügyfelek számára egyaránt jól működő módszer. A résztvevő a néhány hetes munkatapasztalat-szerzés alatt megismerkedhet egy munkahelyen található többféle szakmával, megtanulhatja – vagy újra megszokhatja – milyen terhelést, figyelmet, pontosságot igényel a napi rendszeres munkavégzés, milyen általános szabályrendszerek működnek a munkahelyeken. A kliens beilleszkedését a gyakorlat időtartama alatt végig mentor segíti. „…még soha életében nem dolgozott – tényleg elsősorban az alacsony iskolai végzettségű pályakezdő munkanélküli fiatalok, de akik 10 éve nem dolgoztak, azoknál sem árt, hogy néhány hétig szokja azt, hogy milyen munkába járni, milyen egy munkaközösségbe beilleszkedni. Illetve sok fiatalnál látom azt, hogy igazából van egy elképelése egy adott szakmáról, de konkrét cégnél, még nem dolgozott és itt azért kipróbálhatja, és volt olyan, aki ennek következtében ment el később képzésre, mert hogy tetszett a dolog és szeretne ilyen helyen dolgozni, volt aki ennek következtében lett fölvéve ehhez a céghez és volt olyan is aki ennek következtében soha az életben nem fog ennél a cégnél dolgozni. De hogy ezt igenis nézzük meg. És alapból a munkáltatók nyitottak rá egy kis puhítást követően, ….Vagy képzések előtt – mert speciális volt, csontozókat, meg bolti henteseket képeztünk - kivittük üzemlátogatásra-vágóhídra - , levezették az OKJ 7 részképesítéseit, ami a 2000 órában van, van a vágóhídi munkás, többen mondták, hogy itt nem, de akkor itt már talán igen, és a csontozóban meg szívesen. Képzés előtt ideális…” /II. interjú, 8. old./

Megélhetési támogatás nyújtása a foglalkoztatás első hónapjára, amely különösen lassan telik mindenféle jövedelem nélkül. A büntetés-végrehajtási intézetekből szabadultak számára szervezett komplex program eleme ez a módszer eredetileg, de más munkanélküli csoportok számára is ugyanolyan


253

nehéz az első hónap „beruházásainak” biztosítása jövedelem nélkül, tehát esetükben is hasznos lehet az alkalmazása. Átvihető képességek tudatosítása a munkanélküli ügyfélben. Közismert, hogy kulcsképességeink (pl. pontosság, kommunikációs, szervező, rendszerező képesség stb.) nemcsak a hivatalos munkatevékenységeink közben működnek, hanem otthon a háztartásban, vagy hobbink során végzett tevékenységeink közben is érvényesülnek. A súlyos önbizalomhiánnyal küzdő, magukat munkára képtelennek érző, tartósan munkanélküli kliensek esetében jelentős kimozdító erőt jelent, ha ráébrednek, hogy a munkához szükséges legfontosabb képességek megvannak és jelenleg is működnek bennük. „... hölgy volt, fiatalon rögtön kivonult gyereket szülni, és 30 éves korában még nem volt.. valami minimális munkatapasztalata volt és a legkisebb gyermek 3 évessé válásával vissza kellett mennie dolgozni. Nagyon fél visszamenni a szakmájába, ami egy adminisztrátor jellegű állás volt, hogy Ő le van maradva, hogy ő nem is gyakorolta be annak idején sem, stb, és régen elavult és ő beilleszkedni sem tud, és Ő végig csak a családjával, és hogy ő csak a háztartáshoz ért. Ekkor végigbeszéltük, hogy neki a háztartásban mi mindent kell csinálnia, koordinálnia, hogy hogyan tartja rendben a konyhaszekrényét, a hűtőszekrényét, a gyermekeknek a napirendjét hogyan koordinálja. És így rájöttünk, hogy egy jó titkárnőnek ugyanezt kell csinálnia. Aki otthon rendes az az irodában is rendes lesz meg rendszerezett, Aki a gyermekei meg a férje igényei mentén tud gondolkodni, az a főnökei, meg a munkatársai igényeit is ki tudja elégíteni. Azokat a képességeket, amit Ő az otthoni inaktív létében megszerzett, a munkában hogyan fogja tudni hasznosítani. És hogy az otthoni munka is munka, ha nem is kap érte fizetést, és hogy azokat a képességeket, amiket ő használ, csiszol, fejleszt az a fizetéssel járó munkában is hasznosítani tudja. És ez a beszélgetés elindította az önbizalom, és önbecsülés útjának a kialakulását. Eljutottunk oda, hogy beiratkozott egy tanfolyamra (bár más szakmai) és elhelyezkedett. Ez indította el….”

Életvezetési tanácsadás, túlélési technikák oktatása. Bizonyos élethelyzetekben ezeknek a speciális – hogyan éljük túl a szegénységet – témájú technikáknak nagy jelentősége lehet. E módszerek a hatékony pénzbeosztáson, olcsón elkészíthető ételeken keresztül nagyon sokat segítenek az egyénnek abban, hogy egy kicsit nagyobb biztonságban érezze magát. Csoportban hatékonyabb ezeknek a módszereknek az átadása, hiszen több ötlet érkezik, kreatívabb a hozzáállás és erősebb a motiváció. „…Én rengeteget tanultam tőlük, túlélési technikákat. Olyanokat, amik eszembe nem jutnak, mert én nem így élek. A csoport sokkal eredményesebb. Én legszívesebben nem is foglalkoznák egyéni tanácsadással, mert ez sokkal eredményesebb….Elmentünk együtt bevásárolni, tehát pénzbeosztást is tanultunk. PL. az én lányaim elmondják, hogy ők 1200 Ft-ból igenis megcsinálják az 5 tagú családnak a kaját. De a fiúknak az, hogy „édes csillagom nem karajt veszünk, hanem valami csontos húst és azt először megfőzzük levesnek és aztán lesütjük, én nekem ezt tanulni kellett, de már megtanultam, és ők is vették át egymástól, de ilyen finomságokat a fiúknak igenis el kellett mondani. És a lányoknál, hogy hogyan csináljunk fillérekből ebédet, az megy, de hogy vegyünk idényzöldséget az újdonság erejű. Mert náluk is megvan ez a húst hússal. Tehát az életvezetési „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

254

tanácsadás nagyon hasznos, és ebben iszonyú sokat tudnak egymásnak segíteni….” /I, interjú, 11.12. old./

Minták adása a csoportban, kimagasló motiváló hatással rendelkezik. Több verzióját is ajánlott alkalmazni. Nagyon jók a csoportvezetők egyéni példái, amelyet saját életükből visznek be a csoportba. Szintén hatékony, ha a csoportba meghívunk egy olyan személyt, aki hasonló körülmények közül indult, mint a résztvevők, de több lépéssel előttük jár munkavállalási, továbbtanulási területen. Ezen túl nagyon hatásosak a csoporttagok által mutatott pozitív álláskeresési, probléma-megoldási, konfliktuskezelési modellek. Ezek a minták hitelesek, motiválóak, energiát, célt adnak a többieknek. „…a csoportban én is elmondom, hogy hányat kell elküldeni stb. de ami az eredményes amikor egy csoporttag azt, mondja, hogy „ én biztos elküldtem 300-t, de a 301.-re válaszoltak és ne add fel sikerülni fog. De ha nem adod oda, nem tudnak rólad, szóval az ő véleménye az ami számít…” Az egyéni példák is nagyon jók szoktak lenni nálunk. Az egyik klubvezető aki itt van nálunk, az munkanélküliként került ide, Ő mindig elmondja az ő személyes példáját. A családjának a személyes példáit, amire rácsodálkoznak, hogy „Ő itt dolgozik, akkor nekem miért ne sikerülne?” / I. interjú, 12. old./ „…Jó motiváló a jó példa bemutatása. Elhívni egy olyat, aki az Ő környezetükben él és részt vett egy képzési programban és el tudja mondani, hogy mi volt számára a hasznos, hova tudott eljutni ezáltal…” /I interjú, 14. old./

A folyamatos megerősítés és a pozitív visszajelzés e célcsoport esetében nélkülözhetetlen eszköz, hiszen a hosszú időtartamú munkanélküliség során jelentősen csökken az önbizalom, romlik az önértékelés, mely alapja lehetne az erőt és lelket próbáló álláskeresési tevékenységnek. E folyamat sok sikertelen kísérleten át vezet a megfelelő álláshoz. A sikertelen próbálkozások feldolgozásához magas szintű önismeretre és önbizalomra és kudarctűrő képességre van szükség. „…mindig megdicsérem, erősítem a pozitív dolgokban, amit nagyon jól csinált. Szinte így folyamatosan, mert az önértékelésük olyan alacsony szinten van, hogy ezt muszáj csinálni, én mindenért meg szoktam dicsérni. Pl. feladatokat szoktam adni. Mert hogy nem tudnak rendesen olvasni meg ilyenek, és akkor én feladatokat ki szoktam neki adni, hogy 3 éves kisfiad van, olvassál neki mesét. Nincs mesekönyve.. nem baj hozunk…és másnap visszatérünk rá, aztán megdicsérem…” / I. interjú, 13. old./

‟…Van egy csaj, aki el sem akart jönni a kiválasztásra, semmi nem volt neki jó, mutattam ez lesz a „gyerekszoba” így fog kinézni, itt fognak tanulni. És így jött el a kiválogatásra, és elmondta, hogy nem akart. És ezt a lányt, folyamatosan simogatni kell, szeretgetni kell, amúgy világgá menne…okos lány iszonyatos pszichés terhekkel. És annyira fontos, hogy őrá külön minden nap odafigyeljünk. Holott neki van egy roppant határozott célja, hogy egy bababoltot szeretne. Lerajzolta! Soha nem jutott még eddig. És olyan ötletei vannak, de ezt ki kellett belőle simogatni, mert egyébként soha nem mond semmit, mert amit ő mond az biztosan hülyeség…”/I interjú, 13. old./ „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

255

2.5. Hol húzódnak a szociális szakemberek kompetencia-határai a valóságban!? A megkérdezett szakemberek elkötelezettek a szakma és klienskörük problémái iránt és a beszélgetés alapján kiégettség nem volt érzékelhető rajtuk. A kompetencia határokkal kapcsolatos témát mindenki nehéz kérdésnek tartotta. (Megj: A beszélgetés közben éreztem egyfajta tartózkodást, mintha az ilyen jellegű határátlépésekről nem szívesen nyilatkoznának magnó jelenlétében a résztvevők). A téma átgondolása során megfigyelhető volt, hogy az állami intézményrendszerben dolgozók határozottabban tartották magukat a szakma, kompetenciákkal kapcsolatos szigorú szabályaihoz. Ők az interjú tanúsága szerint, könnyen meg tudják határozni, hogy feladataik meddig terjednek, hol vannak a határok, személyes életüket jól elhatárolják a kliensek problémáitól. „…Családsegítőben ilyen nagyon nagy visszaélésre nincsen lehetőség. Mi nem találkozunk nap, mint nap. Egy családgondozónak a kompetencia határok megtartásánál kevesebb problémája van. Mert önkéntesség van. A határokat jobban tudjuk tartani…” /I. interjú, 15. old./

Akik számára nem ilyen egyszerű a megoldás a következő területeken érezték, hogy túllépték a „szokványos” határokat: Pénzbeli kölcsön biztosítása – saját jövedelemből - a krízishelyzetben lévő ügyfélnek. „…Volt akinek adtam kölcsön 100.000 ft az volt az első amikor visszajött, hogy visszaadta. Abból a támogatásból nem tudta eltartani a családját, fizetni a törlesztést és elárverezték volna a házát. Viszont ha Ő el tud menni pénteken és 3 nap alatt megkeres 200.00-t FR-országban, mert Ő nádtetőt csinált. Na most vagy kiesik a célcsoportból és az nekünk sem jó, vagy … nem tudok vele mit csinálni. Azzal tisztában vagyok, hogy 57-000 ft-ból nem lehet megélni, főleg akinek gyermeke van,…” / I. interjú 8. old./

Személyes (de szakmai tartalmú) kapcsolatrendszer bevonása az ügyfelek problémáinak megoldása során. „…Én iszonyatosan használom a személyes kapcsolatrendszeremet, bár azt gyanítom, hogy ezt mindenki. Konkrétan a klienseimet én nem fogom soha a jogi segítségnyújtó szolgálathoz küldeni, mert én más kapcsolataimból az jött le, hogy az katasztrófa. De meg fogom neki kérdezni, ezt egyébként szakmai szempontból nem tartom helyesnek, de megcsinálom, mert idő és költség hatékony (Megj: barátja jogász). Meg azt sem szerettem, ha a lányaimmal úgy beszéltek, mint egy „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

256

utolsó utcasarkon, ezért ahhoz hordtam, aki ezt nem teszi (nőgyógyász). De az utódom nem tudja ezt használni, és ez ilyen szempontból ez óriási hiba….”/I. interjú, 15. old./

Személyes példákkal – motiválás, mintaadás céljából - belátást engedett az ügyfeleknek a saját problémáiba, ill. azok megoldásába. Az ügyfelek szabálysértő magatartásának eltitkolása a felettesek előtt csoportfoglalkozásokon szokásos titoktartási szabály (tehát a hitelesség megőrzése) miatt. „…A titoktartásnál: minden csoportban előfordul, hogy engem, mint, csoportvezetőt köt a titoktartás. És elmondanak olyan dolgokat…. Mindig felmerül, hogy el fogom-e mondani az Önkormányzatnak, hogy hol dolgozik? Fekete munkán… Nyilván azt mondjuk, hogy nem, mert ez ide tartozik és így nyílnak meg. Nekem ez egyébként egy borzasztó dolog nekem így felvállalni – elmondja, hogy 300e ft-t keres havonta a segélyt eltelefonálja – egy felülvizsgálatnál, amikor megkérdezik a véleményemet, hogy nem mondom meg, hogy szüntessetek mar meg a segélyét, mert ez az ember nincs rászorulva. A határaimnál ez mindig felötlik, hogy nekem van egyfajta vállalásom, meg egyfajta vállalásom az önkormányzat felé, főleg, ha tőlük kapom a megrendelést a csoportra. Hogy meddig terjed a határom, hogy ne mondjam ki. Ha meg egyszer kimondom, akkor nem leszek hiteles. Mert ez ki is jön. Hitelesnek tekintenek bennünket. Mindent elmondhatnak nekünk. De hogy végül is, ez nekem mindig is dilemma, hogy az önkormányzat pénzét így fecsérelem…” /I. interjú, 16. old./

Bizonytalan titoktartási helyzetben (fogvatartási intézmény terme, melyet nem tudni, hogy bekameráztak-e) személyes információk átbeszélése kliensekkel. „…Egyszer lehet eljátszani a hitelességet, főleg, hogyha „helyben” vagyunk. A börtönösöknél, az AVP (tréningnél) ez iszonyú ilyen dolgokkal járt. Ugye, hogy mi kiadunk-e e információt (értsd:börtönnek), de mi nem tudtuk , hogy az a terem is be van kamerázva. De nem volt mikrofon, mert az drága, na ennek legalább tudtam örülni. Szóval iszonyú, hogy még akkor, is, ha tudom, hogy én nem mondom el, még lehet olyan külső tényező, amiről nem tudok, és ezzel veszélyeztetem azt a fajta titoktartást, és azt a fajta intimitást…és ezek nagyon komoly nyomást jelentenek. Ez a kompetencia sosem volt egyszerű nekem…” /I. interjú, 16. old./

2.6.Elhelyezkedést akadályozó tényezők szempontjából milyen általánosabb típusok, csoportok különíthetők el egymástól az alacsony iskolai végzettségű munkanélküli személyek körében? A kérdés kapcsán kértem, hogy a Fókuszcsoport-résztvevők gyakorlati munkájukban tapasztalat tendenciák szerint alkossák meg csoportokat és a megnevezett munkanélküli rétegeket minél részletesebben írják le, mutassák be. A következőkben


257

ezt a gyűjtést összegzem. Tehát a szakemberek által kiemelt típusok a következők voltak: 20-40 éves korú családanyák, túlnyomórészt (80%-ban) egyedülállók, 2 vagy több gyermeket nevelnek. További jellemzői e csoportnak: lakáshitelük van, és/vagy egyéb felgyülemlett adósságaik. Nem mobilak, nem tudnak 12 órában dolgozni, túlórákat vállalni. Abszolút jellemző a támogatórendszer hiánya (nincs segítő nagymama, nagynéni, stb.). A csoport vegyes abból a szempontból, hogy hány évet töltött otthon az anya. De ha többet, pl. 10-12 évet, akkor nagy valószínűséggel magára vállalta a szélesebb családi körben adódó problémák megoldását is. Időközben a rokonok rájuk testálták pl. az idős rokonok ápolását, stb. és most ezeket a feladatokat nincs kinek tovább adniuk. Foglalkoztatás szempontjából a hátrány ebben a csoportban elsősorban abból adódik, hogy gyerek (több gyerek) van a családban. Nem tudja bölcsödébe adni őket, mert nem tud igazolást vinni a bölcsödébe a munkaviszonyáról. Viszont állást sem tud vállalni addig, amíg bölcsödében nem tudja a gyerekeket elhelyezni. Ez egy ördögi kör. Jellemző, továbbá, hogy szakmai képességeik elvesztek a hosszú időtartamú munkanélküliség miatt. Itt a részmunkaidős foglalkoztatás hiánya a nagy gond. Fiatal pályakezdők, 35 éves korig, akik még soha nem dolgoztak. Interjúalanyaim jelezték, hogy évről évre nő e csoport korhatára. Felnőtt egy generáció, aki még soha nem dolgozott, nincs szakmája, csak befejezte a 8 osztályt. Nincs előttük példa, hiszen otthon is csak munkanélküli családtagokat látnak. Nagy hatással van rájuk a környezetükben élő fiatalok hasonlóan passzív életmódot folytató közössége is, a„banda”, mely a kiválni próbálókat visszahúzza. Jellemző e csoportra, hogy együttműködnek a munkaügyi központtal egy évig, majd szociális támogatást kapnak. Ez a folyamat megszünteti a motivációikat. Nagyon gyorsan szocializálódnak a támogatásokra. Nem lehet őket elhelyezni. Nem motiváltak a munkára. 45 év feletti munkanélküliek. Több éve nem dolgoznak, gyakorlatilag újrakezdők. Ők azok, akik a jelenlegi klienskörön belül a leghamarabb kerültek ki az utcára, sokan még a rendszerváltás környékén. Jellemzője a csoportnak, hogy sokan dolgoztak közülük az építőiparban segédmunkásként, betanított munkásként, ill. gyárakban hasonló pozíciókban. Nagyon csalódottak. Rájuk jellemző leginkábba az a helyzet, hogy a munkáltató nem fizette ki őket (akár 2-3-szor „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

258

is). Pedig jó szakemberek is vannak/voltak köztük. E csoportban sok a szenvedélybeteg. Náluk a legjellemzőbb az, hogy amikor férfiként, a családfenntartó szerepnek nem tudtak megfelelni, nagy törést éltek át és rövidesen az alkoholhoz fordultak. Az átélt traumák, illetve a korábban vállalt nehéz fizikai munkák miatt egészségileg rossz állapotban vannak. E csoport tagjai általában rendelkeznek házzal, lakással, ez viszont a mobilitásukat akadályozza. Röghöz kötöttek. A megkérdezett szakemberek közül néhányan a megoldást e csoport esetében a következőkben látják: o a szociális szövetkezetek, elsősorban mezőgazdasági tevékenységekkel o védett munkahelyek o őstermelővé válás támogatása Analfabéta, ill. funkcionálisan analfabéta munkanélküliek külön csoportot alkotnak. Esélyeiket az a tény, hogy nem tudnak olvasni, írni, olyan jelentősen csökkenti a mai munkaerőpiacon, hogy külön csoportba kell sorolnunk őket. o Az analfabéták csoportjába tartozók többségének a legmagasabb iskolai végzettsége nem éri el a 8. osztályt. Élettörténetük jellemző eleme, hogy notórius iskolakerülők voltak, magatartási, családi problémákkal. 3-4 osztályt visszabuktak, végül magán tanulók lettek, ami egyet jelent a tanulás megszűnésével és az analfabétizmussal. Szintén jellemző, hogy családi hátterük erősítette fel ezt a folyamatot, hiszen 12-13 évesen éppen a szülők „vették ki” őket az iskolából, azzal a rejtett céllal, hogy testvéreikre vigyázzanak. A csoport női tagjaira jellemző a korai (akár 13 évesen) gyermekvállalás. Ezek a gyerekek nemcsak a saját gyerekeiket, hanem összes testvérüket is nevelték. E csoport tagjaihoz kapcsolódhat megélhetési bűnözés is. Jellemzően soha nem volt bejelentett állásuk, csak feketén dolgoztak, támogatórendszerrel nem rendelkeznek, a szociális háló lyukain sorra kihullanak. Ha nem, akkor segélyre szocializálódva élnek, munkalehetőségre nagyon alacsonyak a kilátásaik, mindezek miatt nagyon alacsony a munkamotivációjuk. Továbbtanulás? Reménytelen: Jelenleg a DRKK és a Dolgozók Általános Iskolája szervezi az általános iskolai képzést. 4 órában hetente. (és 80%-uk meg kell, hogy kapja a bizonyítványt…, tehát megkapják) o Funkcionális analfabéták csoportjába tartozók legmagasabb iskolai végzettsége eléri a 8. osztályt. Némelyikük még szakiskolai végzettséggel is rendelkezik. Mindezek ellenére ők sem tudnak írni, ill. értve olvasni. Iskolai történetük hasonlóan kudarcokkal teli, mint az előző csoport esetében, azzal a különbséggel, hogy ők végül befejezték az általános iskolát. Elhelyezkedésük azonban ugyanolyan reménytelen, mint teljesen analfabéta társaiké.


259

Külföldről hazatérő – ott feketén dolgozott – munkanélküli. E csoport jellemzője – és egyben az elhelyezkedésük legnagyobb akadálya – az, hogy a külföldi munkaviszonyaik alatt jelentősen megváltozott az elvárásuk a bérekkel kapcsolatban. Nyugat-Európában a segédmunkások fizetése – még feketén is – jóval magasabb, mint az a hazai viszonyok között megszokott. A hazatérők képtelenek rugalmasan alkalmazkodni a hazai realitásokhoz. Munkamotivációikat ez hosszú távra – jelentős részük esetében véglegesen – meghatározza. Nem hajlandóak a hazai minimálbérért dolgozni. Életüket az elégedetlenség határozza meg, amely a későbbiekben depresszióba fordulhat. Sokan közülük ingáznak, néhány évet – hónapot – itthon töltenek, majd visszatérnek külföldre. Beilleszkedni egyik társadalomba sem tudnak hosszú távon. Az interjún résztvevő szakemberek még felsoroltak 3 típust/csoportot, de e csoportok jellemzésére már a fókuszcsoport időkorlátai miatt nem volt idő. Ezek tehát a következők: Romák Szenvedélybetegek és pszichiátriai kórképekben szenvedők Megváltozott munkaképességűek


260

Sőrés Anett: Iskolai végzettségűek körében

életutak

az

alacsony

Ha az alacsony iskolázottságot, mint strukturális hátrányt vizsgáljuk, azt is fontos tisztáznunk, mit definiálunk olyan alacsony végzettségnek, amely determinálja az adott egyének és csoportok (alacsony) munkahelyi pozícióját, vagy éppen munkanélküliségét, és ezzel együtt szegénységét – tartósan pedig mindezen tényezők körforgását. Fontos tehát választ találnunk többek között azokra a kérdésekre, hogy van-e minőségi különbség az elvégzett, vagy kifejezetten a megkezdett iskolai osztályok között; hogyan járulnak hozzá az intézmények belső mechanizmusai az iskolai végzettség megszerzéséhez; hogyan determinálja mindezt a szülői háttér; és milyen alternatív lehetőségek vannak az életpálya során, melyek segítségével kompenzálhatók vagy akár kiegészíthetők a közoktatásban szerzett hátrányok és előnyök.

Iskolai életutak – számokban

Az iskolai életutak minőségének és determináltságának vizsgálatában elsősorban az „iskolai végzettség és próbálkozás” összevont változóra támaszkodtunk, amely egyaránt információt ad a legmagasabb elvégzett iskoláról, valamint az elkezdett, de be nem fejezett tanulmányokról is. Az elemzésbe bevontuk az elvégzett tanfolyamok számáról információt adó változását is annak vizsgálatára, mely csoportok és hogyan alkalmazzák ezt a közoktatáson kívüli tanulási formát munkaerő-piaci esélyeik növelésére.


261

Kevesebb, mint 8 általános 8 általános ,5

1,7

1,0 3,6

8 általnos és szakmunkást elkezdte 30,5

8 általános és szakközepet elkezdte

51,6 7,3 1,8 2,0

8 általános és gimnáziumot elkezdte szakmunkás / szakiskola szakmunkás / szakiskola és szakközepet elkezdte szakmunkás / szakiskola és a gimnáziumot elkezdte

1. ábra: Iskolai végzettség és próbálkozás – megoszlás

Ahogy az az 1. ábrán is látszik, a megkérdezettek körében a befejezett iskolai végzettségűek vannak túlsúlyban – ők adják a mintának közel 90%-át. Ezen belül is a szakmunkás, illetve szakiskolai végzettség a domináns: a mintába kerülteknek több mint fele (51,6%) fejezte be tanulmányait ebben az iskolatípusban. Azonban nem kizárólag ők alkotják azoknak a csoportját, akiknek a szakiskola vagy a szakmunkásképző a legmagasabb iskolai végzettségük, hiszen e tekintetben még kiegészülnek azokkal, akik később (vagy esetlegesen korábban) elkezdtek egy érettségit adó intézménybe járást, tehát a szakközépiskolát (0,5%) vagy a szakmunkásképzőt (1,7%). Kizárólag általános iskola 8 osztályát a minta közel egyharmada végezte el (30,5%), akik kiegészülnek a továbbtanulókkal, de középfokú végzettséget nem szerzőkkel (11,1%). A továbbtanulók is legnagyobb részben az érettségi helyett a szakmát adó képzést választották (7,3%) – ezzel már eleve determinálva rövidebb iskolai életutat, azaz a felsőfokú továbbtanulás kizárását, és ezzel a középfokú képzés után a munkaerő-piacra való kilépés lehetőségének megerősítését. A megkérdezettek 3,6%-áról mondhatjuk azt, hogy eleve zsákutcába került, hiszen az általános iskolai tanulás idő előtti megszakításával lényegesen lecsökkentek továbbtanulási (tanfolyamon) és munkavállalási esélyeik. A mintába került alanyoknak több mint kétharmada (68,34%) egészítette ki iskolai végzettségét valamilyen tanfolyammal. A tanfolyamok minőségének „értékelésével” óvatosan kell bánnunk, hiszen a terminus egyaránt magába foglalja a B kategóriás, személygépkocsi vezetésére jogosító tanfolyam elvégzését, illetve az „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

262

OKJ-s vagy ECDL, illetve egyéb alternatív oktatásokon való sikeres részvételt. Jelen elemzésemben azért kezeltük mégis mindezeket együtt, mert elvégzésük egytől egyig magukban hordoz egyfajta inkorporált kompetenciakészlet meglétét, valamint az anyagi helyzet által lehetővé tett oktatás kompenzáló hatását, illetve – ami a legfontosabb –, hogy az egyén az adott tanfolyam elvégzésével mindenképpen valamilyen előnyhöz jut a munkaerő-piacon. Ezért is fontos részletesen elemeznünk, hogy az egyes iskolai végzettségek megszerzésével – vagy éppen nem megszerzésével – hogyan jár együtt a tanfolyamok végzésének mennyisége. Mivel az elvégzett tanfolyamok esetében az egynél nagyobb számokhoz rendelt gyakoriságok önmagukban nem igazán voltak elemzésre érdemesek, így a három kategóriát állapítottunk meg: nem végzett tanfolyamot, egy tanfolyamot végzett, vagy egynél több tanfolyamot végzett. Ezen csoportosítás ellenére fontos megjegyezni a tanfolyamok számának szóródását, amely a kizárólag szakiskolát és szakmunkásképzőt végzettek körében volt a legmagasabb (maximum 7), és a szakközépiskolát – akár alapfokú, akár középfokú képzés után – elkezdők, valamint a 8 általános iskolai osztállyal sem rendelkezők körében volt a legalacsonyabb (maximum 2). Ez utóbbi mögött alapvetően rendszerbeli okokat látunk, hiszen általános iskolai végzettség nélkül igen nehéz volt bejutni egy-egy tanfolyamra, nem régóta pedig nem is lehet, hiszen az OKJ-s és más tanfolyamokra való jelentkezést is ehhez kötötték.


263

90 80 70 60 50

264

40 30 20 10

Nem végzett tanfolyamot

0

Egy tanfolyamot végzett Egynél több tanfolyamot végzett

2. ábra: A végzett tanfolyamok kategóriáinak százalékos megoszlása az iskolai végzettség és próbálkozás által kijelölt csoportokban

Az elvégzett tanfolyamok számának átlaga a teljes mintában alig több mint egy (1,09), mely a 2. ábráról is jól érzékelhető: láthatjuk, hogy az egy tanfolyamot végzettek aránya a legtöbb kategóriában 40% körüli értéket mutat. Ez extrémen csak a nyolc osztálynál kevesebbet teljesítettek és a szakmunkásképzőt végzettek, illetve szakközépiskolát elkezdők csoportjában eltérő. Előbbiben – vélhetően a már korábban felvázolt okok miatt – a tanfolyamot nem végzettek aránya kiugró, utóbbiban pedig azért tér el, mert ezen szempontnak csak 4 alany felelt meg a 991-ből. A 8 általános végzettséggel rendelkezők és az ezen felül még a szakközépiskolát is elkezdők körében a 0 vagy 1 tanfolyamot végzők arány fej-fej mellett haladt. A teljes mintában megfigyelhető egy tanfolyamos dominancia a szakmunkásképzőhöz valamilyen módon kapcsolódó kategóriákban volt megfigyelhető, azaz az általános iskola elvégzése után a szakmunkásképzőt elkezdő, a szakmunkás végzettséggel rendelkező és a szakmunkásképző elvégzése mellett szakközépiskolai képzésbe is belefogó megkérdezettek esetében. Ennek megfelelően a több tanfolyam elvégzésének túlsúlya az érettségit adó képzéshez köthető: míg a nyolc általános iskolai osztály befejezése „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

után gimnáziumot kezdők esetében az egy és a több tanfolyam elvégzésének aránya egyensúlyban van, addig ez utóbbi a befejezett szakiskolával vagy szakmunkásképzővel és elkezdett gimnáziumi tanulmányokkal rendelkezők, illetve a szakközépiskolában szakmát igen, de érettségit nem szerzők esetében túlszárnyalja az „egytanfolyamosok” arányát. Előzetes hipotézisünkkel ellentétben, mi szerint az alacsonyabb végzettségűek intenzívebben próbálják kompenzálni közoktatási részvételüket a tanfolyamok elvégzésével, megdőlni látszik. Az iskolai végzettség és próbálkozás kategóriákon belüli arány nem mutat eltérést az adott iskolát befejezők és nem elvégzők között sem. A választóvonal inkább az érettségit adó, illetve nem adó képzések között húzódik, ami némiképp arra enged következtetni, hogy a tanulásnak és a végzettségszerzésnek nem feltétlenül racionális motivációi, hanem a végzettség által is kifejezett, kulturális tőkéhez kapcsolódó okai lehetnek.

Hol válnak el az utak?

A kérdésre klaszteranalízis segítségével kerestük a választ. A befejezett és a csak elkezdett iskolai részvételt is magába foglaló változó, illetve az imént már leírás szintjén elemzett elvégzett tanfolyamok száma mentén két klasztert sikerült egyértelműen elkülöníteni. A két csoport – melyek tulajdonképpen felezik a mintát – az iskolai végzettséghez kapcsolódó próbálkozás mentén definiálható leginkább. Klaszter1

Klaszter2

8 általános gimnáziumot elkezdte

és

szakmunkás szakiskola

/

szakmunkás szakiskola szakközepet elkezdte

/ és

szakmunkás / szakiskola és a gimnáziumot elkezdte

Gyakoriság

Százalék (érvényes)

Gyakoriság

Százalék (érvényes)

18

3,2

Kevesebb, mint 8 általános

36

8,4

511

91,1

8 általános

302

70,2

5

,9

8 általános és szakmunkást elkezdte

72

16,7

17

3,0

8 általános és szakközepet elkezdte

20

4,7


265

szakközépiskola

10

1,8

Total

561

100,0

Total

430

100,0

1. és 2. táblázat: Klaszterek az iskolai végzettség és próbálkozás szempontjából

266 Mint a fenti két táblázatból is érzékelhető, a két klaszter vertikálisan a gimnázium elkezdésénél válik el. A két kategória minőségi elkülönítésére alapozó definíciót kétféle szempontból is megközelíthetjük. Egyrészt annál a pontnál, ahol a két klaszter elválik. Ez ugyanis felvet egy későbbiekben megindokolandó kérdést, mi szerint: miért jelent a gimnázium egy olyan többletet, melynek már csak az elkezdése is egy magasabb iskolai végzettségű – és ezzel feltételezhetően (elsősorban munkaerő-piaci szempontból) esélyesebb – csoportba sorolja birtokosát, ellentétben a szakmunkásképzővel és a szakközépiskolával, melyeket el kell végezni mindehhez. Másrészt, ha megfigyeljük a két klasztert, azt vesszük észre, hogy míg az elsőben a szakiskolai és a szakmunkásképzői végzettség a domináns, addig a másodikban a 8 általános. Ennek természetesen elsősorban annak köszönhető, hogy a teljes mintában is az ilyen végzettséggel rendelkezők vannak túlsúlyban, azonban mindez megcáfolja a külföldi szakirodalmak feldolgozása által felállított hipotézisünket, tehát hogy az alapfokú végzettség és a szakiskolai szintű között nincsen kvalitásbeli különbség. Klaszter1

Klaszter2

Tanfolyamok Százalék Gyakoriság száma (érvényes)

Tanfolyamok Százalék Gyakoriság száma (érvényes)

0

94

25,50

0

95

41,70

1

165

44,70

1

91

39,90

1-nél több

110

29,80

1-nél több

42

18,30

Total

369

100,00

Total

228

100,00

Átlag

1,23

Átlag

0,86

Szórás

1,15

Szórás

1,03

3. és 4. táblázat: Klaszterek az elvégzett tanfolyamok kategóriáinak szempontjából


A 3. és 4. táblázatból is látható, hogy a két klaszter elsősorban maga a tanfolyami végzettség megléte mentén különül el egymástól. A második klaszterben ugyanis a tanfolyamot nem végzők aránya több mint másfélszerese az első klaszterben szereplőnek. Mivel – a teljes mintában tapasztalt eredménnyel összecsengően – az egy iskolarendszeren kívüli végzettséget szerzők viszonylatában nem mutatkozik jelentős eltérés, ez az arány az egynél többel rendelkezők tekintetében köszön vissza. Mindez megerősíti azon hipotézis cáfolatát, mi szerint az alacsony iskolai végzettségűek inkább élnek a közoktatás rendszerén kívüli végzettség-szerzés lehetőségével – tehát éppen ellenkezőleg, a magasabb fokon elvégzett (vagy éppen magasabb fokon megkezdett) iskolai végzettség magasabb aktivitást vonz az elvégzett tanfolyamok számának tekintetében is303. De vajon a klasztereket kijelölő változókon kívül mely ismérvek tekintetében különíthető még el markánsan a két csoport? A magyarázó változó közül a nem, a korcsoport és a családi állapot nem mutatott szignifikáns kapcsolatot. Ezzel szemben a lakóhelyet jelölőkkel (mind a településnagysággal és a településtípussal; mind pedig a megyével és a kistérség fejlettségi szintjével) a klaszterhez tartozás kétséget kizáróan értelmezhető összefüggéseket jelez. A településnagyság vizsgálatánál azt figyelhetjük meg, hogy az első klaszter aspektusából – melyet az előző bekezdés elemzéseiből kiindulva magas iskolai végzettségű csoportnak nevezek – inkább a 20000 főnél nagyobb lakosságú településeken figyelhetőek meg nagyobb arányok. A második, alacsony iskolai végzettségű klaszter esetében ez inkább az 5000 fő alatti kistelepülések tekintetében figyelhető meg – ahogy ezt a 3. ábrán is láthatjuk. 29,1 30,0 25,0 20,0 15,0 10,0 5,0 ,0

12,1 6,2 1,41,4

24,1

22,8 20,7

19,8 15,2 12,3

15,1 7,0 4,2

5,7 3,0

Klaszter1 Klaszter2

501 - 1 1 001 - 2 001 - 5 001 - 10 001 - 20 001 - 50 001 - 100 001 000 fő 2 000 fő 5 000 fő 10 000 20 000 50 000 100 000 fő vagy fő fő fő fő több

3. ábra: A lakóhely településnagyság-kategóriának aránya az egyes klasztereken belül

303

Az iskolai végzettség és próbálkozás (magyarázó), illetve az elvégzett tanfolyamok száma közötti szignifikáns függőségi kapcsolat varianciaanalízissel is bizonyítást nyert. „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

267

A településtípusok tekintetében – mint ahogy az sejthető – a településnagysághoz hasonló arányok figyelhetők meg, vagyis hogy a megyeszékhelyeken a magasabb iskolai végzettségűek mutatnak nagyobb arányokat, míg a községekben az alacsonyabb végzettségű, második csoport. Ez a klaszter a megyék tekintetében egyetlenben mutat túlsúlyt, amely nem más, mint Szabolcs-Szatmár-Bereg. Itt él az alacsony iskolai végzettségűek közel fele (47,9%), amely több mint 10%-kal több mint a másik klaszterbeli arányuk, amely az egyharmadot sem éri el (31,6%). A magasabb iskolai végzettségűek inkább Hajdú-Bihar megyében élnek, a szolnokiak aránya mindkét csoportban a legcsekélyebb volt – utóbbi csak a teljes mintabéli arány hatását tükrözi. Előzetes ismereteink tudatában így némiképp meglepő, hogy a magas iskolai végzettségűek csoportján belül egyedül a leghátrányosabb kistérségben élők aránya meghatározóan magasabb, míg az alacsony végzettségűeknél ez a tendencia a 2. fejlettségi szintű kistérségeknél figyelhető meg. A jelenség magyarázata talán a területi hátrány kompenzálásában keresendő, hiszen az összefüggés fordított irányban is érvényesül. A területi jellemzőkön kívül – melynek szinte kizárólagos szignifikáns hatása a magas és alacsony végzettségek elérésére a részvizsgálatok igen figyelemre méltó eredménye lehet – a klaszterek és a gazdasági aktivitás kapcsolatára szeretném felhívni a figyelmet. A kereszttáblás elemzések során ugyanis előbbi változó nem mutatott szignifikáns összefüggést sem a jelenlegi aktív keresői léttel, sem pedig az aktív korban munkával vagy inaktivitással töltött idő arányával. Ennek ellenére, az „aktív kereső-e?” kérdésre adott válaszokból képzett kategóriák egyes klasztereken belüli eloszlása markánsan kirajzolódó tendenciát mutat.

60

54,4 42,8

50 40 30 20 10 0

31,2

27,1

24,7 16,9 1,6 1,4

Klaszter1 Klaszter2


268

4. ábra: A gazdasági aktivitás megoszlása az egyes klasztereken belül

Mint a 4. ábrán is látható, a gazdasági aktivitás és a klaszterek összefüggésében a választóvonalat a munka jelenti – legyen az bejelentett, vagy nem legális. Az első, magas végzettségűeket tömörítő csoportban ugyanis jóval magasabb a dolgozók aránya, míg a második klaszterben a regisztrált munkanélküliek, illetve a nem dolgozó inaktívak jelennek meg magasabb hányadban. Ennek megfelelően az inaktivitás mellett dolgozók (teljes mintában is igen alacsony) aránya kiegyenlített. A végzettség tehát – legyen az befejezett vagy befejezetlen közoktatási részvétel, esetleg teljesített tanfolyami képzés – nem szignifikánsan, de mégis úgy tűnik, hogy determinálja a munkavállalást és a gazdasági aktivitást, még akkor is, ha ez az összefüggés fordított irányban nem érvényesül. A klasztereket kijelölő, illetve a háttérváltozók elemzése után fontos tisztázni, mi rejlik tulajdonképpen a „magas” és az „alacsony” végzettség terminusai mögött, azaz milyen minőségi különbség is van az egyes képzések elvégzése, vagy éppen nem megszakítása között. Ez leginkább a bizonyos típusú kompetenciákon keresztül ragadható meg. A kérdőív ugyanis több dimenzión keresztül mérte az általános, a gyakorlati, a nyelvi, valamint a szakmai kompetenciákat is. Ez utóbbira azonban jelen elemzésben nem fektettünk hangsúlyt, hiszen a második klaszterben a szakmai kompetenciára vonatkozó mérések csalóak lehetnek, mivel ebben a csoportba nem került bele olyan alany, aki elvégezte volna akár a szakiskolát vagy a szakmunkásképzőt. A magas és az alacsony végzettség közötti különbségek azonban igen jól elkülöníthetőek voltak előbbi három kompetenciatípus elemzésével. Emellett fontosnak tartottuk az egyes klaszterekben domináns iskolatípusok kiragadását, ezzel is árnyalva a kvalitásbeli differenciákat az egyes alap- és középfokú oktatási formák között. Az első, magas végzettségűnek titulált klaszterben mindhárom kompetenciaátlag, a vártnak megfelelően, magasabbnak bizonyult. A legnagyobb eltérés a nyelvi képességek mentén volt megfigyelhető. Igaz, a nyelvi sokrétűség tekintetében kapott átlagértékek igen alacsonyak, éppen ezért nem is túl beszédesek (az első klaszterhez tartozók 0,34 nyelvben van valamilyen jártasságuk, míg a második tagjainak 0,22-ben), mégis a magas végzettségűeknél másfélszeres előnyt tapasztaltunk. Ez az eltérés jóval érzékletesebben kimutatható, ha a gyakoriságokat vizsgáljuk. Az alacsony végzettségűek ugyanis egyedül a 0 értéknél vezettek, az 1, vagy annál több nyelv bármilyen nemű ismeretének birtokosainak aránya az első klaszterben voltak többségben. A két szempont szerint az első csoport összetétele


269

háromnegyed-egynegyed, a másodiké négyötöd-egyötöd arányban alakult – a pontos számadatok az 5. táblázatban láthatóak304. Hányféle nyelvből van legalább egy kompetenciája? Klaszter1

Klaszter2

0

416

74,2

350

81,4

1

110

19,6

71

16,5

2

29

5,2

7

1,6

3

4

,7

0

0

4

1

,2

2

,5

8

1

,2

0

0

Total

561

100,0

430

100,0

5. táblázat: A nyelvi kompetenciák klasztereken belüli átlagértéke

Még finomabb elemzésekre az angol nyelvtudás (bármilyen kompetencia) gyakoriságai adtak lehetőséget, azonban ezek az értékek a klaszterek összehasonlításában nem adtak kiugró eredményeket – nem így a magas és alacsony végzettségű csoportokból kiemelt tipikus végzettségűek összevetése során. Ha abból indulunk ki ugyanis, hogy a bármilyen angol nyelvi kompetenciával rendelkezőek aránya a magas végzettségűek körében sem éri el a 10%-ot, igen meglepő eredmény, hogy ha kiragadjuk azon alanyok csoportját, akik a nyolc osztály elvégzése után elkezdték a gimnáziumot, ez az érték 44,4%-ra ugrik. Az eredmény magyarázata minden bizonnyal az oktatás struktúrájában keresendő, hiszen ma már szinte minden ilyen típusú középiskolában a kezdetektől folyik az idegen nyelv oktatása. Emellett valószínűleg ez jelenti azt a markáns minőségi választóvonalat, amely differenciálja a két klasztert. A kompetenciák további elemzésébe a gimnázium elkezdésén kívül a befejezett és a nem befejezett szakmunkásképzést, valamint a 8 általános iskolai végzettséget vontuk be. Előző eredményeink e három változó kontextusában is alátámasztást nyertek, ugyanis az említett tendencia az általános kompetenciák tekintetében is megfigyelhető volt. A változó átlagértéke a gimnáziumot elkezdők

304

További táblák a mellékletben. „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

270

esetében volt a legmagasabb, melyet sorrendben a szakmunkásképzőt végzettek, a szakmunkásképzőt elkezdők, és a nyolc általános végzettséggel rendelkezők követtek. Ez a kép csak a gyakorlati képességek tekintetében változott: ekkor azonban a (vélhetően az intézmények profiljának megfelelően) a szakiskola vagy a szakmunkásképző elkezdése is előkelőbb helyre sorolta birtoklóját, mint a gimnázium elkezdése. Ez azonban – ahogy a klasztereken belüli átlagértékek esetében tapasztalhattuk – nem befolyásolja jelentős mértékben a magas és az alacsony végzettségűek közötti eltéréseket, legfeljebb tompítja azokat. Az eddig felsorolt tényezők, úgy vélem, erősen alátámasztják, hogy a klaszteranalízis során kialakított magas és alacsony végzettségű csoportok jól elkülöníthetőek, és ennek megfelelően az általuk teljesített, vagy csupán csak elkezdett iskolák minősége között is jelentős különbségek vannak. Érdekes eredmény, hogy az eddig leírtak alátámasztották, hogy – előzetes hipotéziseinkkel szemben – nem csak az alapfokú és a szakiskolai vagy szakmunkásképzésben szerzett végzettség között van minőségi különbség, de már azok is nagyobb esélyekkel lépnek ki a munkaerő-piacra, akik csak elkezdték a gimnáziumot. Ezen összefüggések önmagukban is figyelemre méltóak, és alkalmasak lehetnek további elemzések kiindulópontjaiként is.

Az oktatási intézmények belső mechanizmusainak hatása, avagy hogyan hat a kudarc és a megerősítés az iskolai végzettségre?

Elemzéseink során, az egyéni és strukturális megközelítésen kívül, fontosnak tartottuk az iskolai végzettség rendszerszintű megközelítését is. Vizsgáltuk tehát, hogyan befolyásolja az iskolai kudarc és a megerősítés az iskolai végzettséget, a közoktatásból való idő előtti kilépést, illetve az alacsony vagy a magas végzettségű klaszterbe való tartozást. Mindezeket oktatási szintenként ellenőriztük le, hiszen a kérdőívben külön az általános iskolára, és külön a középiskolára vonatkozó kérdések szerepeltek. Mivel e kérdések nagy része megegyezett, össze tudjuk hasonlítani az egyik és a másik szinten bekövetkező kudarcokat, illetve megerősítéseket. Mivel előbbi körülírására jóval több változó keletkezett, ezeket főkomponens-analízissel vizsgáltuk. Az elemzésbe a következő kérdéseket vontuk be: nehéz volt-e a követelményeknek megfelelni; elvégezte-e az iskolát; volt-e bukásveszélyes tantárgy; ismételt-e osztályt; előfordult-e, hogy kiküldték óráról, vagy hazaküldték; előfordult-e nagyobb probléma (fegyelmi, igazgatói rovó); előfordult-e, hogy megverték az iskolában; tartozott-e valamilyen baráti társasághoz, klikkhez, bandához. „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

271

Az említett változók mentén három, egyértelműen definiálható főkomponens konstruálódott – hozzá kell tenni, hogy az általános iskola esetében ez a differenciálódás sokkal markánsabban jelentkezett, melynek oka minden bizonnyal az, hogy az alapfokú oktatásból a teljes minta kivette a részét, míg középiskolai tapasztalata mindössze kétharmaduknak van. Mindkét szinten elkülönültek egymástól a tanulmányi, a magatartási és a kortársi problémákat jellemző változók. A tanulmányi problémákat az általános iskolában a bukásveszély (0,768) és az osztályismétlés (0,681) határozta meg. A főkomponensen belül ezeket a változókat a nagyobb probléma (0,665) és a ki- vagy hazaküldés (0,605), majd az általános iskola elvégzését jelző változó követte (0,410). A középiskolai tanulmányi kudarc főkomponens esetében az osztályismétlést és az iskolavégzést megelőzte a másik két, inkább a magatartási problémákhoz kötődő változó – azonban a bukásveszély domináns, főkomponenst kijelölő szerepe megmaradt (0,754). A másik két főkomponensben nem tapasztalható ekkora változás a két oktatási szint viszonylatában. Ebben a főkomponensben minkét esetben a „kiküldték, hazaküldték” változó volt a meghatározó (0,533-as és 0,528-as faktorsúlyok), melyet előbbi esetben a követelményeknek való nehéz megfelelés, utóbbiban pedig a nagyobb probléma (fegyelmi, igazgatói rovó) elfordulása követett a faktorsúlyok rangsorában. A követelményeknek való nehéz megfelelés a kortársi problémák főkomponensben is megjelenik – igaz, kevésbé hangsúlyosan, mint a másodikban, és változó jelentőséggel. Azt a jelenséget, hogy e változó a középiskola esetében határozza meg inkább a társas kapcsolatokban fellelhető kudarcokat, talán azzal magyarázhatjuk, hogy ezen a magasabb oktatási szinten nagyobb mértékben érvényesülnek a kortársakhoz viszonyított, relatív teljesítmény-érzékelések, illetve a követelményeknek való megfelelés kényszere. Emellett alapvetően a baráti társaságban való tagság határozza meg ezt a főkomponenst mindkét esetben (0,705 és 0,881) – ami mégis eltérés, hogy emellé az általános iskola tekintetében a „megverték-e” változó társul (0,588)305. Ez némiképp alátámasztja az előző magyarázatot, mely az általános iskolának inkább a nevelés-központúságát, a középiskolának pedig a magasabb szintű ismeretek átadására való koncentráltságát, tanulás-centrikusságát hangsúlyozza. További elemzéseink során magyarázó változóként használtuk fel az egyes összevont változókhoz rendelt faktorsúly-átlagokat. Igaz, a diszkriminancia-analízis nem jelzett szignifikanciát a klaszterhez tartozás és a főkomponensek között – ez bizonyítottan a tanfolyamok miatt alakult így, hiszen a tanfolyamvégzés és az iskolai

305

A főkomponensek konstruálódását mutató táblázatok a mellékletben. „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

272

kudarc nem állnak meghatározó kapcsolatban egymással306 –, azonban a klaszterek leválogatása során is beszédes, az iskolai végzettség és próbálkozás változóval végzett hasonló (szignifikánsnak bizonyult) elemzésekkel egybecsengő eredményeket kaptunk. Klaszter1 - általános iskolai kudarc főkomponens scoreok átlagai Elemszám

Átlag

Szórás

Tanulmányi kudarc főkomponens

545

-,2301690

,68774000

Magatartási kudarc főkomponens

545

,1420658

,79015200

-,0390350

,97109000

Társas kapcsolati kudarc 545 főkomponens

Klaszter1 - középiskolai kudarc főkomponens score-ok átlagai Elemszám

Átlag

Szórás


540

-,2079717

,73578213


540

,1910723

,81362732


-,0589673

,96899222

Klaszter2 - általános iskolai kudarc főkomponens score-ok átlagai 273 Elemszám

Átlag

Szórás


422

,2972562

1,23561131


422

-,1834736

1,19377897

,0504125

1,03512389


Klaszter2 - középiskolai kudarc főkomponens score-ok átlagai Elemszám

Átlag

Szórás


114

,9851290

1,41798773


114

-,9050792

1,27288909

,2793189

1,09760928


6-9. táblázat: Az általános és középiskolai kudarc főkomponensek faktorsúlyainak átlagai a klasztereken belül

A fenti táblázatok nagyon szemléletesen mutatják, hogy a faktorsúlyok klasztereken belüli átlagai mindegyik esetben szimmetrikus képet mutatnak annak tekintetében,

306

A pusztán iskolai végzettség alapján – a klaszterekben tapasztaltak mentén – képzett csoportokkal az iskolai kudarc főkomponensek túlnyomó része szignifikanciát jelzett. „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

hogy az adott főkomponens pozitívan vagy negatívan befolyásolja a klaszterhez való tartozást. Az alapvető különbség a két klaszter jellemzői között, hogy a magas végzettségűek esetében többnyire negatív, az alacsony végzettségűek tekintetében többnyire pozitív értékek párosulnak az iskolai kudarc főkomponenseinek átlagértékeihez – mindkét csoportban a magatartási problémákat tömörítő változó volt a kivétel. Fontos megjegyezni, hogy utóbbi csoportban jóval nagyobb szórásokat tapasztalhatunk. Ennek oka valószínűleg az, hogy míg az első klaszterbe csak továbbtanulók tartoznak, hiszen a csoport minden tagja elkezdte (vagy be is fejezte) tanulmányait valamilyen középfokú intézményben, addig a második klaszternek egyaránt vannak olyan tagjai, akik megrekedtek az alapfokú oktatási szinten, illetve akik elkezdték a középiskolát. A megfelelő átlagértékek abszolút értékei nem térnek el nagymértékben egymástól az egyes táblázatokban – kivétel ez alól az alacsony végzettségűek csoportjának középiskolai kudarcait leíró tábla. Ennek oka az előző bekezdésben elemzettekkel van összefüggésben, hiszen azok között, akik vagy el sem kezdték el a középiskolát (jelen esetben szakiskolát, szakközépiskolát vagy szakmunkásképzőt), vagy ha el is kezdték, nem végezték el, nyilvánvalóan nagyobb értékeket mutatnak az oktatási kudarcokat reprezentáló értékek, valamint ebből kifolyólag némileg torzulhatnak is az eredmények. Az minden esetre jól kirajzolódik, hogy az iskolai kudarcokat – alap- és középfokon egyaránt – a tanulmányi problémák befolyásolják leginkább, ezt követik a magatartási, majd a társas kapcsolatokban tapasztalt nehézségek. Általános tendenciaként megfogalmazható, hogy minél inkább negatív értéket mutatnak a tanulmányi kudarc főkomponens átlagértékei, annál magasabb – elsősorban iskolai – végzettség érthető el, és fordítva. Ez eddig nem meglepő. Az viszont igen, hogy ehhez hasonló tendenciát inkább a kortárscsoporthoz való viszonyban tapasztalt nehézségek mutatnak, mintsem a magatartási problémák. Ennek egyik oka abban keresendő, hogy diszkriminancia-analízis egyedül az általános iskolai magatartási kudarc változóval nem mutatott ki szignifikáns kapcsolatot az iskolai végzettséggel és az ahhoz kapcsolódó próbálkozásokkal. A középiskolában vélhetően azért mutatható ki inkább egyértelmű, fordított irányú kapcsolat, mert – mint azt már a korábbiakban kifejtettem – úgy vélem, a középiskolában érzékelhetően kevesebb hangsúlyt kap a nevelési dimenzió, ez elsősorban az általános iskola feladata. Ezért vélhetően a középiskolai eredményességet kevésbé befolyásolják – ha igen, akkor is pozitív irányban, megerősítésképpen – a magatartási problémák. Az iskolai kudarcok valamint az iskolai végzettség és a próbálkozás kapcsolatának elemzése egy önálló elemzést is megérdemelne, amit azonban valószínűleg megnehezítene a be nem fejezett iskolával rendelkezők viszonylag alacsony aránya a mintában. „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

274

Az iskolai kudarcok elemzése után fontosnak tartottuk annak tisztázását, hogyan befolyásolja az iskolán belüli megerősítés az iskolai végzettséget, az iskolai eredményességet. Ezt a jellemzőt a kérdőívben mindössze egy változó írta le, mely arról adott információt, hogy az adott alany kapott-e már jutalomkönyvet vagy oklevelet a tanév végén, valamint hogy előfordult-e, hogy kihívták, kiemelték az évzáró ünnepségen. Mint ahogy az iskolai kudarcok esetében, az iskolai megerősítést, és az alacsony vagy a magas végzettségű klaszterhez való tartozást jelző változók sem mutattak szignifikanciát – ellentétben a pusztán az iskolai végzettség és próbálkozás mentén képzett, hasonló kvalitású két csoporttal. Az iskolai kudarc vizsgálatához hasonlóan, a megerősítés esetében is külön-külön vizsgáltuk az általános iskola és a középiskola pozitív hatásait. A teljes mintában 38,4% volt azoknak az aránya, akik kaptak valamilyen megerősítést általános iskolai tanulmányaik során. Ez a hányad a középiskola esetében 20,4%-ra esik vissza. A vártaknak megfelelően, az alacsony iskolai végzettségűek körében a hasonló ismérvekkel rendelkezők aránya a teljes mintában tapasztaltnál kisebb (32,4%), a magas iskolai végzettségűeknél nagyobb (43,4%) volt. A középiskolában, amely már jóval erőteljesebben szelektálta, hogy kiket részesít ilyen típusú megerősítésben, a fenti tendencia hasonlóan alakult, viszont relatíve jóval nagyobb volt az eltérés az „elismertek” és az elismerésben nem részesülők között. Ebben az esetben ugyanis az alacsony iskolai végzettségű csoportba tartozók közel nyolcada (12,6%), míg a magas végzettséggel rendelkezőknek majdnem negyede (22,3%) kapott jutalomkönyvet, oklevelet, vagy valamilyen kiemelést a tanév végén tanulmányai során. Érdemes megfigyelnünk, hogyan alakul ez a trend, ha az iskolai végzettség minősítése helyett az elvégzett és a megkezdett iskolatípusokat vonjuk be az elemzésbe. Ennek vizsgálata alapvetően természetesen nem cáfol rá az előző analízisre, viszont az iskolai végzettség és a próbálkozás ordinális kategóriáinak emelkedésével növekvő megerősítési-arány összefüggéseiben két helyen törés figyelhető meg. Ezek a visszaesések a szakmaszerzéssel állnak kapcsolatban: a szakmunkásképző elvégzésével, illetve a szakközépiskola elkezdésével és elvégzésével. Ennek egyik oka nyilvánvalóan az utóbbi két kategóriában tapasztalt alacsony elemszám, ami viszont előbbi iskolatípusnak nem nyújt mentséget. Úgy vélem, a magyarázat az iskolarendszeren belüli okokban rejlik: a szakmát nyújtó intézményekben alacsonyabb a gyakorisága az ilyen elismeréseknek, mint az érettségit nyújtókban, elsősorban a gimnáziumokban, ahol ez a szertartás valamelyest kifelé is reprezentálja az intézményt.


275

Iskolai pályastratégiák – reprodukció és mobilitás

Mint azt már előzetes szakirodalmi tapasztalataink alapján tudjuk, az oktatási intézmények nem biztosítanak elégséges, csak szükséges feltételt az iskolai életpályák determinálásához. Az iskolák belső mechanizmusai az imént elemzett eszközökkel és hatékonysággal mindössze kiegészítik – megerősítik vagy hátráltatják – a családi háttér elsődleges befolyásoló hatását. Témánk szempontjából kiemelkedő fontosságú tehát annak vizsgálata, hogyan hat a szülők végzettsége a gyermek tanulási esélyeire. Ezen adatok magukban hordozzák a családok iskolai pályastratégiáit is, hiszen – Sági Matild307 nyomán tudjuk, hogy – a szülők alapvető célja saját társadalmi státuszuknak (legalább) a reprodukálása, és (legfeljebb) a felfelé irányuló intergenerációs társadalmi mobilitás elérése a gyermek iskoláztatásán keresztül. Feltételezhetjük azonban, hogy az alacsony iskolázottságú, és ez által az esetek többségében deprivált társadalmi háttérrel rendelkező családok gyermekei nem engedhetik meg maguknak ezt a fajta tudatosságot, és ezzel a hosszú távra való tervezést. Ennek bizonyítását a kérdőív továbbtanulási motivációkra vonatkozó kérdéseinek elemzésével lehetne elvégezni. A leíró statisztikák minden esetre beszédesek. Lefelé mobilak

Reprodukálók

Felfelé mobilak

8,0

3,7

1,9

42,8

34,5

23,2

9,1

3,0

2,3

1,4

8 általános és gimnáziumot elkezdte 5,1

,8

1,2

szakmunkás szakiskola

49,1

63,5

Kevesebb, általános

mint

8

8 általános

8 általános és szakmunkást elkezdte 14,5 Iskolai végzettség és 8 általános és próbálkozás 3,6 szakközepet elkezdte

307

/

23,2

Sági Matild (2003): Az iskolaválasztás oksági modellje a racionális cselekvés-elmélet alapján. In: Lannert Judit (szerk.): Hogyan tovább? Pályaválasztási elképzelések Magyarországon, Bp. OKI) „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

276

szakmunkás / szakiskola és 1,4 szakközepet elkezdte

,3

,5

szakmunkás / szakiskola és a 1,4 gimnáziumot elkezdte

,3

3,0

szakközépiskola

,0

,0

2,3

Total

100,0

100,0

100,0

277

10. táblázat: A mobilitás iránya szerint képzett csoportokon belüli iskolai végzettségi arányok

A három mobilitási csoportot az alany és apjának iskolai végzettségének összehasonlítása által képeztük. Azért használtuk az apa iskolai végzettségét – annak ellenére, hogy a szakirodalomból, valamint saját adatainkból is tudjuk, hogy a gyermek iskolai végzettségét az anya hasonló jellemzői jobban befolyásolják – mert a mintában közel háromszor annyi esetben volt magasabb az apa iskolai végzettsége (209 – 21,09%), mint az anyáé (73 – 7,37%). Ennek tudatában még érdekesebbé válik az az adat, mi szerint a mintában a három csoport közül a felfelé mobilak vannak többségben: arányuk 45%. Sorrendben őket követik azok, aki reprodukálták szülei státuszát, azaz az immobilak (40,4%); majd akik nem tudták újratermelni szüleik iskolai végzettségét, azaz esetükben lefelé irányuló elmozdulásról beszélhetünk (14,6%). Mivel tehát a megkérdezettek több, mint 85%-a legalább olyan szintű iskolai végzettséget szerzett, mint – a többnyire magasabb végzettségű szülője, azaz – édesapja, előbbi hipotézisünket igazoltnak tekinthetjük. A 10. táblázatban a mobilitás irányának, valamint az iskolai végzettség és próbálkozás változók kereszttáblájának oszlopszázalékai láthatóak. Kitűnik, hogy mindhárom mobilitási csoportban (ahogyan a teljes mintában is) a nyolc általános, és a szakiskolában vagy szakmunkásképzőben szerzett végzettséggel rendelkezők vannak túlnyomó többségben – azonban más-más arányban. Láthatjuk, hogy a lefelé mobilak között az alapfokú végzettségűek aránya vezet, közel kétszer akkora értékkel, mint amennyivel a szakiskolai végzettség bír ezen a csoporton belül. Az „újratermelők” esetében a két arány különbsége jócskán lecsökken, és a szakmunkás végzettség veszi át a domináns szerepet, amely értéke közel 50% ebben a kategóriában. A két arányszám közötti különbség a felfelé irányuló mobilitást elérőek között a legmagasabb, közel 40% a legalacsonyabb szintű, kizárólag szakmát adó középiskola javára. Iskolai végzettség és próbálkozás


Total

Kevesebb, 8 mint 8 általános általános

szakmunkás / szakmunkás / 8 általános és 8 általános és 8 általános és szakiskola és szakmunkás / szakiskola és szakközépi szakmunkást szakközepet gimnáziumot a szakiskola szakközepet skola elkezdte elkezdte elkezdte gimnáziumot elkezdte elkezdte

24,2%

34,1%

19,1%

30,0%

33,3%

55,2%

40,0%

81,3%

100,0% 278 45,0%

Státuszrepro 42,4% dukálók

45,5%

51,5%

45,0%

20,0%

38,3%

20,0%

6,3%

,0%

40,4%

Lefelé mobilak

33,3%

20,3%

29,4%

25,0%

46,7%

6,5%

40,0%

12,5%

,0%

14,6%

Total

100,0%

100,0%

100,0%

100,0%

100,0%

100,0%

100,0%

100,0%

100,0%

100,0%

Felfelé mobilak

11. táblázat: Az iskolai végzettség és próbálkozás*mobilitás iránya kereszttábla sorszázalékai

A 11. táblázat az imént már elemzett kereszttábla sorszázalékait mutatja. A mobilitás irányának arányai az iskolai végzettség és próbálkozás változó által kijelölt kategóriákon belül a klaszterek szerkezetéhez hasonló képet mutat. Az alacsony végzettségűek csoportjához tartozók többsége ugyanis az iskolai végzettség intergenerációs újratermelőinek szerepét töltik be. Az alacsonynak titulált iskolai végzettségeken belül – kivétel ez alól a nyolc általános iskola után megkezdett gimnázium – a státuszreprodukálók aránya 42% és 52% között szóródik. A gimnáziumi végzettséget nem szerzők azért lógnak ki ebből a sorból, mivel náluk nyilvánvalóan nincs összhangban a tervezett és a teljesített iskolai végzettség. A gyermekeiket gimnáziumba írató szülők célja a legtöbb esetben saját iskolai végzettségüknek legalább reprodukálása, tehát valószínűsíthetően ők maguk is érettségivel rendelkeznek. Amennyiben gyermekük nem fejezi be a neki szánt középiskolát, a gimnázium esetében jóval többet veszít, mintha egy alacsonyabb szintű középfokú intézményből morzsolódna le, és így vélhetően a szülei végzettségéhez képest is nagyobb különbséget produkál – negatív irányban. A különböző iskolai végzettségű kategóriák közül így csak azokban lesznek többségben a felfelé irányuló társadalmi elmozdulást produkálók, melyek legalább a szakmunkásképző elvégzésére alapulnak. Ezekben a kategóriákban a pozitív irányban elmozdulók viszonylag nagyobb arányban jelennek meg, mint előbbiekben a státuszreprodukálók, az adatok szórása is nagyobb. A tendenciát némileg torzítja a szakmunkás végzettség mellett a szakközépiskolát elkezdők csoportja, hiszen – mint „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

azt már korábban említettem – ebben a kategóriában az elemszám mindössze négy, amely igen alacsony a teljes mintához képest. Vizsgáltuk továbbá, hogy az egyes mobilitási csoportok hogyan használják, vagy hogyan nem használják a tanfolyamok nyújtotta lehetőségeket „mentőövként”, az iskolai végzettség általi hátrányok kompenzálására, vagy éppen a közoktatásban szerzett kompetenciák megerősítésére, illetve kiegészítésére. Azt tapasztaltuk, hogy az egy, valamint a két tanfolyam elvégzésének aránya három csoportban kiegyenlített volt – ez a két szám adta mobilitáshoz viszonyított tanfolyami végzettség megszerzési arányok 50-50-50%-át. Jelentős eltérések a nulla és a kettőnél több értékeknél jelentkeztek: míg előbbiben a lefelé irányuló mobilitást produkálók voltak túlsúlyban, addig utóbbiban az ellenkező, pozitív irányú elmozdulást elérők voltak a dominánsak a három csoport közül. Az édesapjuktól magasabb iskolai végzettséget szerzők között közel kétszerese volt azoknak az aránya, akik kettőnél több tanfolyamot végeztek (10,70%), mint azok között, akiknek még a reprodukció sem sikerült (5,5%). Mindez ismét csak azt bizonyítja, hogy a tanfolyamokat inkább az egyébként is esélyesebb pozíciókból indulók alkalmazzák kompetenciájuk megerősítésére és növelésére. A mobilitás kérdéskörét az iskolai kudarcok szempontjából is vizsgáltuk – eredmények többnyire a vártaknak megfelelően alakultak. A szüleik iskolai végzettségét reprodukálók csoportjában a főkomponensek faktorsúly-átlagai nem voltak meghatározóak, az átlagértékek abszolút értékei nem tértek el jelentősen a nullától. A felfelé irányuló mobilitást elérők között a tanulmányi kudarcokat tömörítő változó volt a leginkább domináns: mind az általános iskola, mind a középiskola estében negatív értéket mutatott, utóbbiban némiképp intenzívebben. Ez azt jelenti, hogy minél kevesebb tanulmányi probléma-faktor érvényesül az egyén iskolai életpályája során, annál inkább esélyessé válik arra, hogy a szüleihez képest feljebb lépjen a társadalmi ranglétrán. Ez különösen középiskolai szinten válik hangsúlyossá, hiszen a középfokú végzettség, illetve annak minősége igen fontos eszköze lehet a pozitív irányú mobilitás elérésének az alacsony végzettségűek oktatási pályastratégiáiban – már ha van ilyen. A „lecsúszók” csoportjában mutatkoztak a legszignifikánsabb eredmények az iskolai nehézségek tekintetében; valamint esetükben is megmaradtak, sőt erősödtek az oktatási szintek közötti differenciák. A tanulmányi kudarc főkomponensek dominanciája, a pozitív irányban elmozdulókhoz hasonlóan, megmaradt – azonban fordított irányban. Ez esetben minél több tanulmányi problémával szembesül a gyermek az iskolában, az annál inkább hátráltatta a családi státusz reprodukcióját, és az esetleges felfelé irányuló mobilitás elérését. Ez esetben már a magatartási és a társas kapcsolati kudarcok is közrejátszanak – mindkettő negatív irányban. Ez azt jelenti, hogy minél kevesebb nehézség jelentkezik ezeken a területeken az egyén „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

279

iskolai „karrierje” során, annál nagyobb valószínűséggel kerül a „lecsúszók” csoportjába, és fordítva. Ennek oka abban keresendő, hogy ahogy azt már a főkomponensek jellemzőinek leírásakor kifejtettük, a kortársi kapcsolatok intenzitása pozitívan befolyásolja a tanulók iskolai teljesítményét, és így eredményességét. Mind a magatartási, mint társas kapcsolatokban tapasztalható kudarc főkomponens – eltérő súllyal – tartalmazza a követelményeknek való nehéz megfelelés változóját; valamint a legtöbb esetben előbbi típusú kudarcok utóbbiak kontextusában alakulnak ki. Gondoljunk csak a kiküldésekre, a rovókra, a verekedésekre, stb. Ezek a jelenségek, melyek a magatartási szabályok áthágásának következményei, igen ritka, mondhatni deviáns esetekben alakulnak ki egyéni cselekvések által, általában többen vesznek részt bennük. Ezek az együttes aktivitások kihathatnak a résztvevők társas kapcsolataira, mely akár a későbbiekben, felnőtt életük a társadalmi tőke gyarapodásaként manifesztálódhat, és „húzóerőként” lehet jelen – ezáltal elősegítve a társadalmi reprodukciót és a mobilitást. Mindez azonban csak egy fajta megközelítése a lehetséges magyarázatoknak. Mivel az iskolai mobilitás iránya és intenzitása mögött ez esetben sem pusztán egyfajta oktatási intézményekhez kötődő oksági rendszert láttunk, fontosnak tartottuk a jelenséget a kohorszok szempontjából is megvizsgálni. A finomabb eredmények kinyerése érdekében a kialakított mobilitási csoportokat az öt éves intervallumokat felölelő korcsoportokkal vetettük össze, vizsgálván, hogy a társadalmi ranglétrán való mozgást hogyan befolyásolja az életkor, és elsősorban az ez által reprezentált történelmi kontextus. Mivel a korcsoporti felosztás tíz kategóriába sorolta be a megkérdezetteket, a százalékos arányok eléggé nagy szóródást, és nem éppen lineáris tendenciákat mutattak, viszont így is egyértelmű kép alakult ki a vizsgálni kíván trendekről. Az értelmezés megkönnyítésére egyaránt látható az eloszlási tábla és a hozzákapcsolódó ábra is, mert a kettő együtt ad teljes képet a vizsgált összefüggésekről. Mobilitási csoportok az apa végzettségéhez viszonyítva Lefelé mobilak

Reprodukálók

Felfelé mobilak

15-19 év

9,4%

2,1%

,9%

20-24 év

19,6%

13,3%

3,5%

25-29 év

8,7%

9,9%

4,2%

30-34 év

15,2%

11,5%

7,3%

35-39 év

13,8%

17,0%

9,8%

40-44 év

5,1%

11,0%

12,2%


280

45-49 év

8,7%

8,9%

13,8%

50-54 év

8,7%

11,7%

17,8%

55-59 év

8,0%

9,1%

15,5%

60-64 év

2,9%

5,5%

15,0%

Total

100,0%

100,0%

100,0%

281

12. táblázat: A mobilitás és az életkor összefüggései

Bár a táblázatban látható százalékos arányok kaotikusnak tűnhetnek, mégis eléggé markáns tendencia látszik kirajzolódni. Érdekes, hogy az adatok a vártaktól eltérő folyamatokról tanúskodnak. Előzetes hipotézisünk ugyanis az volt, hogy az erőteljesebben érvényesülő oktatási expanzió miatt egyre többen élnek majd a közép-, illetve a felsőfokú intézmények kinyílása nyújtotta lehetőségekkel, így magasabb iskolai végzettségük által előnyösebb társadalmi pozíciókba próbálnak majd kerülni szüleiknél. Ellentétben ezzel a feltételezéssel, az adatok azt mutatják, hogy azok, akiknek magasabb az iskolai végzettségük szüleiknél – jelen esetben a családot az apa reprezentálja –, legnagyobb arányban az idősebb korosztályból kerülnek ki. Ezzel még annyira nem is lenne probléma, ha nem tekintenénk azt, hogy a legfiatalabb korcsoportok azok körében dominánsak, akiknek nem sikerült apjukhoz hasonló színvonalú iskolát elvégezniük. 20,0% 18,0% 16,0% 14,0% 12,0% 10,0%

Lefelé mobilak

8,0%

Reprodukálók

6,0%

Felfelé mobilak

4,0% 2,0% ,0% 15-19 20-24 25-29 30-34 35-39 40-44 45-49 50-54 55-59 60-64 év év év év év év év év év év

5. ábra: A mobilitás és az életkor összefüggései


A magyarázat megtalálásához az egyes mobilitási csoportokba tartozók és szüleik iskolai végzettségét, lemorzsolódását és jelenleg végzett tanulmányait kell jobban szemügyre vennünk. A felfelé mobilak csoportjában azt tapasztaltuk, hogy az ide soroltak kétharmada (67%) szakmunkás végzettséget szerzett – ezzel érte el a mobilitást. Ez tulajdoníthatjuk a történelmi kontextus hatásának, hiszen az ebben a csoportban domináns korcsoportok születési éve és iskolába járásuk időszaka a rendszerváltás előtti korszakra tehető, amikor is a centralizált oktatásnak köszönhetően a gyerekek nagy részét e típusú középfokú intézményekbe irányították az általános iskola után, hiszen ilyen végzettségű emberekre volt szükség. Később persze ez már generációkon átörökített, önálló iskolaválasztási döntéssé vált, és ezáltal inkább a státuszreprodukció, mint a felfelé irányuló mobilitás eszköze lett. A fiatalabb generációk körében tapasztalt „lecsúszásnak” azonban nem tulajdoníthatunk ilyen történeti magyarázatot – éppen a hipotézisünk cáfolata miatt. Ebben a csoportban a felfelé mobilaktól éppen ellentétes tendenciát figyeltünk meg: az általános iskolai végzettségűek reprezentálták a csoportnak közel kétharmadát (65,9%). A megoldás a jelenleg is végzett iskolatípusokban és a lemorzsolódásban keresendő. Az eltérés a szakmunkásképzőt végzettek szülők és alanyok iskolai végzettségén belüli aránya között 24,6%, amely arányszámból az imént említettek 23,9%-ot magyaráznak308. A szakközépiskolai, a gimnáziumi és a felsőfokú végzettségek arányai közötti különbséget önmagukban a szülők értéke adják, hiszen a lefelé irányuló mobilitást mutató megkérdezettek között nem volt ilyen végzettségű. Ezekben az esetekben nem is tapasztalunk olyan magas magyarázó értéket, mint a szakmunkás végzettség tekintetében, azt azonban figyelembe kell vennünk, hogy e kategóriák aránya a teljes mintában is igen alacsony, hiszen a kutatás alapvetően az alacsony iskolai végzettségű, érettségivel nem rendelkező alanyokat célozta meg. Ezen adatok ismeretében kijelenthetjük, hogy az életkorhoz kötődő mobilitási leejtő magyarázata megtaláltatott. Érdekes lenne emellett annak vizsgálata, hogy milyen okok vezettek a szóban forgó alanyok lemorzsolódásához.

Iskolai életutak a romák esetében

308

A 8 általános elvégezte és a szakmunkásképzőt elkezdte: 14,5%, jelenleg is szakmunkásképzőt vagy szakiskolát végez: 9,4%. „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

282

A közel ezer fős mintába 126 roma alany került be, amely létszám már elég nagy almintát biztosít ahhoz, hogy önállóan elemezzük, illetve összehasonlítsuk a nem roma populáció mintába került tagjaival. A minősítés nem önbevallásos alapon történt, a kutatás során azokat tekintettük romáknak, akiket a kérdezőbiztos annak tartott. Ennek megfelelően az alminta elemzése során nem vettük figyelembe azokat az alanyokat, akikről a nem tudták biztosan eldönteni, hogy ehhez a kisebbségi csoporthoz tartozik-e (20 fő). A minta változó mentén történő kategorizálásával összevetettük tehát a roma és a nem roma mintánkat az iskolai végzettség, a befejezett tanfolyamok, a klaszterhez tartozás, az iskolai kudarcok és a mobilitás szempontjából. Megítélésed szerint roma volt a válaszadó %

Roma

Nem roma

Kevesebb, mint 8 általános

19,8

1,2

8 általános

51,6

27,3

8 általános és szakmunkást 8,7 elkezdte

7,0

8 általános és szakközepet 4,0 elkezdte

1,8

8 általános és gimnáziumot 2,4 elkezdte

1,8

szakmunkás / szakiskola

57,3

12,7

szakmunkás / szakiskola és ,0 szakközepet elkezdte

,6

szakmunkás / szakiskola és ,0 a gimnáziumot elkezdte

2,0

szakközépiskola

,8

1,1

Total

100,0

100,0

13. táblázat: A roma és a nem roma alminta iskolai végzettségeinek, illetve próbálkozásainak összehasonlítása

Mint ahogy az a fenti táblázatban is látszik, igen jelentős eltérések mutatkoznak a két csoport elkezdett és befejezett iskolai végzettségeit tekintve. A kiemelés azt mutatja, hogy a roma megkérdezettek azokban a kategóriákban mutatnak nagyobb arányokat, melyek az általános iskolához kötődnek – tehát az alapfokú „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

283

oktatás ideje korán történő befejezéséhez, annak elvégzéséhez, vagy éppen az ezután elkezdett, de nem elvégzett középfokú tanulmányokhoz. Ezen a végzettségekkel rendelkezik a mintába került romák e jellemzőinek 86,5%-át, ami egy rendkívül magas arány. Az is említésre méltó, hogy míg az előbbi csoportba tartozóknak kevesebb, mint kétharmada (65,1%) rendelkezik befejezett iskolai végzettséggel, addig utóbbiaknak 85,7%-a. Ezeket az adatokat úgy is értelmezhetjük, hogy a romák körében több mint kétszer akkora azoknak az aránya, akik lemorzsolódtak az iskolából, mint a nem romák esetében. A romák esetében tehát az iskolai életút jócskán lerövidül – ezt támasztja alá az a tény is, hogy a közülük megkérdezettek egyike sem folytatta tanulmányait a szakmunkásképzés befejezése után, illetve mindössze 1 fő végzett érettségit adó képzésben, ahol, mint tudjuk, ezt a magasabb fokú képesítést szintén nem szerezte meg, hanem szakmai oklevelet kapott, amely után szintén egyből kiléphetett a munkaerő-piacra – nem folytatta pályafutását a közoktatásban. Figyelemreméltó adat az is, hogy a mintába került romák közel egy ötöde lemorzsolódott az alapfokú oktatásból, míg a nem romák körében ez az arány az egy ötvenedet sem éri el. Vizsgáltuk továbbá, hogy jelenthet-e mentőövet a hazánkban élő cigány népességnek egy vagy több tanfolyam elvégzése. Az eredmények elemzése során arra jutottunk, hogy ez a csoport nem tud élni az iskolarendszeren kívüli képzésekkel sem annak érdekében, hogy növelje az esélyeit a munkaerőpiacon és az életben. Esetükben ugyanis kétszerese volt a tanfolyamokat egyáltalán nem végzők aránya, mint a minta nem roma csoportjában. A közülük megkérdezetteknek alig fele (43,9%) rendelkezett valamilyen iskolarendszeren kívüli végzettséggel – túlnyomó részük eggyel, kevesen kettővel, egy fő hárommal. Mindezek tudatában érdekes az az arány, mely a roma alanyokon belüli klaszterhez tartozást mutatja. Ennek mentén ugyanis 15%-kal nagyobb azoknak a hányada, akik a magas végzettséget reprezentáló klaszterbe tartoznak, mint akik az alacsony szintű iskolai és tanfolyami tapasztalatokkal szerzők közé – ez a nem romák között is hasonlóan alakul. Ennek fő oka az lehet, hogy a klaszterekben a nyolc osztály után a gimnáziumot megkezdők is az első csoportba soroltattak, jelezve ezzel a minőségi ugrást. Azt pedig nem szabad elfelejtenünk, hogy ebben a kategóriában a roma csoporthoz tartozók nagyobb arányt mutattak, mint a nem roma mintatagok. Ezen a nyomon talán el lehet indulni, ha az esélyek kiegyenlítésének lehetőségeit keressük. Az ilyen nagy arányban lemorzsolódottak esetében, mint amilyenek a megkérdezett cigányság volt, annak is fontos utánajárni, milyen típusú kudarcok érik az érintetteket, és ezek hogyan befolyásolják iskolai előmeneteleiket. Az iskolai nehézségeket összefoglaló főkomponensek körül a tanulmányi nehézségek mutatták a legszignifikánsabb eltérést. A tanulmányi kudarc főkomponensekhez tartozó „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

284

faktorsúly-átlagok jóval magasabbak voltak a roma csoportban, mint a nem romák körében – még az átlagérték előjele is eltért. Ezzel ellentétben, a magatartási problémák tekintetében előbbiek mutattak „jobb” eredményt, azaz negatív előjeleket. Fontosnak tartjuk, hogy említést tegyünk arról a jelenségről is, hogyan változik a kortársi kapcsolatokban megélt kudarc a két iskolai szint között a megkérdezett romák körében. Mert változik. Mégpedig pozitív irányból negatív irányba, és sokkal erőteljesebben lesz negatív ez utóbbi esetben. Ez alatt azt értjük, hogy a cigány gyerekek, ha eljutnak a középfokú közoktatási szintig, ott sokkal jobban be tudnak illeszkedni nem roma társaik közé. Ennek oka valószínűleg a szelekcióban és az iskolaváltásban keresendő, hiszen vélhetően az új középiskolában, ahol a tizenévesek többsége ismerkedik az új környezettel, a nem roma családokból származó tanulók könnyebben elfogadják roma társaikat, akik hozzájuk hasonlóan már „eljutottak odáig”. A nem roma megkérdezettek között ez a tendencia megfordul: a kortársi kudarcok súlyának megnövekedését a – korábbiakban már elemzett – követelmények növekedésének tulajdoníthatjuk. Meg kell jegyeznünk, hogy az eltérés abban is megmutatkozik, hogy míg a romák körében a társas kapcsolatokban tapasztalt kudarc az egyetlen, amely nem befolyásolja szignifikánsan a befejezett és a be nem fejezett iskolai tanulmányokat, addig a nem romák esetében e főkomponens jelentős erősségű kapcsolatot az említett változóval. Némiképp összegezve a bekezdést, fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy a faktorsúlyok abszolútértéke és szórása a roma csoportban jóval nagyobb, tehát ők intenzívebben és sokrétűbben élik át az iskola jelentette nehézségeket. Ezek fényében feltárandó kérdésként merült fel, hogy az iskola belső mechanizmusai hogyan befolyásolják a roma tanulók mobilitási esélyeit. Vizsgálataink során arra jutottunk, hogy az iskolai mobilitás és az iskolai kudarcok nincsenek szignifikáns kapcsolatban egymással – ellenben a nem roma csoportnál közepesen erős kapcsolatot tapasztaltunk a tanulmányi nehézségek és a mobilitás között309. A mobilitás dimenziójának szempontjából ezen a momentumon kívül nem tapasztaltunk jelentős eltéréseket: a mobilitási arányok megegyeznek a nem romák között és a teljes mintában tapasztalttal, és a korcsoporti bontások kereszttábláiban sem fedeztünk fel újdonságokat a korábbiakban leírtakhoz képest.

309

Minél kevesebb tanulmányi problémával küzd valaki, annál kevesebb esélye lesz arra, hogy újratermelje, vagy akár felülmúlja szülei iskolai végzettségét. „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

285

Összegzés

Az iskolai életutak elemzése egy igen kiterjedt téma – főként, ha olyan szempontok szerint elemezzük, hogyan lehetne az oktatás szemszögéből megfogni, miért van az általunk vizsgált populáció hátrányos helyzetben a munkaerő-piacon. Minden egyes rész téma – az életutak, a stratégiák, a mobilitás, a kudarcok és a megerősítések – egy önálló, és önmagában is bőséges dolgozat témái lehetnének, hiszen még számos olyan momentum maradt feltáratlanul ezeken a területeken, melyek mindegyike egy-egy apró adalékot nyújthatna a miértek, és ezen keresztül a megoldások megtalálásához. Az eddig feltárt eredményekben találunk olyanokat, amelyek megerősítik azoknak a fennállását, melyeket már eddig is sejtettünk, vagy talán tudtunk is, de ennek ellenére meggyőződésünk, hogy munkánk során olyan érdekes és hasznos tényekre bukkantunk, melyek színesre festhetik a szürke szivárványt…


286

Krémer Balázs: „MUSZÁJSÁG…” – avagy: dolgoznake az alacsony végzettségűek?

287

A kutatási adatok összhangja más kutatásokból nyert ismeretekkel Az általános vélekedés mind a szélesebb nyilvánosságban, mind a társadalomtudomány köreiben az, hogy eléggé kicsi arányban dolgoznak. Olyannyira alacsony arányban vannak jelen a munkaerőpiacon, hogy éppen az alacsony végzettségűek alacsony foglalkoztatottsági rátája magyarázza a hazai foglalkoztatási adatok nemzetközi szinten lesújtóan alacsony szintjét is. Mindez az egy-egy időpontra vonatkozó keresztmetszeti adatok tükrében igen meggyőzően prezentálható. 15–74 évesek foglalkoztatási rátája iskolai végzettségek szerint, férfiak, százalék

Év 1993 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007

8 általános kevesebb) 30,4 28,2 26,7 26,5 26,4 25,4 25,8 24,8 25,1 24,9 24,8

(és Szakiskola, szakmunkásképző 75,6 75,1 76,4 77 77,3 77,1 76,1 75,2 74,1 74,7 74

Érettségi Felsőfok Összesen 68 63,4 64,9 64,5 63,8 63,6 64 63,6 63,3 63,8 63,3

79,6 75,7 77,4 77,5 78,4 78,2 78,4 79,2 78,9 77,5 77,6

54,9 54,4 56,2 56,8 57,1 57,1 57,6 57,5 57,4 58 58

15–74 évesek foglalkoztatási rátája iskolai végzettségek szerint, nők, százalék

Év 1993 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007

8 általános kevesebb) 24,9 20,2 19,6 19,2 19,4 19,3 18,8 18,4 18,3 17,9 17,5

(és Szakiskola, szakmunkásképző 64,9 60,4 60,8 60,8 60,5 60,1 59 58,1 57 57,5 56,9

Érettségi Felsőfok Összesen 61,8 55,2 56,3 56,3 56 55,2 55,8 54,5 54 53,5 52,9

76,7 73,1 73,1 73,5 74,4 74,3 74,4 74,3 74,8 73 71

43,5 41 42,3 43 43,1 43,3 44,3 44,1 44,2 44,4 44,3


Forrás: KSH MEF.

A 15-64 éves népesség foglalkoztatási aránya és munkanélküliségi rátája nemenként az EU-15, valamint az EU-25 országaiban, 2007

Ország Ausztria Belgium Dánia Egyesült Királyság Finnország Franciaország Görögország Hollandia Írország Luxemburg Németország Olaszország Portugália Spanyolország Svédország EU–15 Magyarország Bulgária Ciprus Cseh Köztársaság Észtország Lengyelország Lettország Litvánia Málta Románia Szlovákia Szlovénia EU–25 Forrás: CIRCA

Foglalkoztatási arány férfiak nők 78,4 64,4 68,7 55,3 81 73,2 77,5 72,1 69,3 74,9 82,2 77,4 72,3 74,7 70,7 73,8 76,2 76,5 74,2 64 66 80 74,8 73,2 63,6 72,5 67,9 72,9 64,8 68,4 72,7 73

65,5 68,5 60 47,9 69,6 60,6 56,1 64 46,6 61,9 54,7 71,8 59,7 50,9 57,6 62,4 57,3 65,9 50,6 64,4 62,2 35,7 52,8 53 62,6 58,6

együtt 71,4 62 77,1

Munkanélküliségi ráta férfiak nők 4 5,1 6,7 8,5 3,5 4,2

együtt 4,5 7,5 3,8

71,5 70,3 64,6 61,4 76 69,1 64,2 69,4 58,7 67,8 65,6 74,2 67 57,3 61,7 71 66,1 69,4 57 68,3 64,9 54,6 58,8 60,7 67,8 65,8

5,7 6,6 7,5 5,3 2,8 5 3,6 8,7 5 7 6,4 6 6,4 7,2 6,6 3,5 4,3 5,5 9,1 6,6 4,4 6 7,6 9,9 4,1 6,6

5,4 6,9 8 8,4 3,2 4,6 4,1 8,7 6,2 8,5 8,3 6,2 7,1 7,4 6,9 4 5,4 4,8 9,7 6,1 4,4 6,5 6,8 11,2 5 7,2

5 7,3 8,5 12,9 3,7 4,2 4,7 8,8 7,9 10,1 10,9 6,5 7,8 7,7 7,3 4,6 6,8 4 10,4 5,7 4,4 7,6 5,7 12,7 6 8

Az MTA KTI honlapjáról letöltött adatok nem csupán az arányokat, hanem egyfajta időbeni változatlan trendet is mutatnak: az érettséginél alacsonyabb végzettségűek foglalkoztatási rátája igen alacsony, és még ebben az alacsonyságában is csökkenő tendenciát mutat.


288

Az Észak-Alföld foglalkoztatottsági mutatói, akár átlagosan, akár az alacsony végzettségűekre vonatkoztatva, még rosszabbak az országos átlagnál. A 15-64 éves népességre vonatkozó főbb munkaerő-piaci jellemzők az Észak-alföldi régióban és országosan, %

Munkanélküliségi ráta Aktivitási arány Foglalkoztatási ráta Forrás: KSH, MEF, éves adatok, 2009

Észak-alföldi régió 14,3 56,1 48,1

Országos átlag 10,1 61,6 55,4

A 15-64 éves népesség gazdasági aktivitási mutatói az Észak-alföldi régió megyéiben, 2009

HajdúBihar megye 176,9 22,7 199,6 165,8 365,4 11,4 54,6 48,4

JászNagykunSzolnok


Foglalkoztatottak, ezer fő 137,6 171,7 Munkanélküliek, ezer fő 17,8 40,6 Gazdaságilag aktívak, ezer fő 155,4 212,3 Gazdaságilag inaktívak, ezer fő 106,7 171,0 Népesség, ezer fő 262,1 383,3 Munkanélküliségi ráta, % 11,5 19,1 Aktivitási arány, % 59,3 55,4 Foglalkoztatási ráta, % 52,5 44,8 Forrás: KSH, MEF, 2009 http://portal.ksh.hu/pls/ksh/docs/hun/xtabla/munkerohelyz/tablmh09_18.html

Északalföldi régió 486,2 81,1 567,3 443,5 1 010,8 14,3 56,1 48,1

Az Észak-alföldi régióban él a hazai lakosság 15%-a, az alacsony végzettségű lakosságnak ennél némileg magasabb hányada, 15,6%-a. Az aktív korú, alacsony végzettségű lakosság háztartásainak összetétele nem tér el jelentősen az országos átlagoktól.


289

Az aktív korú és alacsony iskolai végzettségű személyek megoszlása háztartásuk tagjainak aktivitási összetétele szerint az Észak-alföldi régióban és országos átlagban

Észak-alföldi régió 40,1 36,8 23,1 417,0

Egy háztartástag Kettő Három- és több Személyek száma, ezer Forrás: KSH, 2008

Országos átlag 40,8 38,0 21,2 2 670,1

A vizsgálat során megkérdezett 1000 fővel elkészültekből 987 értékelhető kérdőívet tudtunk feldolgozni. Az adatokat súlyozások és inputok nélkül közöljük most is, és a későbbiekben is. A közel 1000 fő, a nemzetközi vizsgálatokban leggyakrabban aktív korúnak tekintett (16-64) megkérdezett aktivitás szerinti megoszlása gyakorlatilag megegyezett a más, országos adatokból ismert vagy a KSH által publikált megoszlásokkal.

1. dolgozik, foglalkoztatot t

439

1.1.alkalmazott 1.2.önfoglalkoztató, saját vállalkozásában foglalkoztatott 1.3.közfoglalkoztatott 2. regisztrált munkanélküli 3. inaktív és dolgozik mellette

324 48

67 201 15

3.1.rokkantnyugdíjas és dolgozik 3.2.(korai) öregségi, özvegyi nyugdíjas és dolgozik 3.3.GYES mellett dolgozik 4. Inaktív és nem dolgozik

9 2

4 332

4.1.Anyasági (GYES,

ellátást GYED,

64


290

GYET, TGYÁS) kap 4.2.(korai) öregségi, özvegyi nyugdíjas 4.3. Rokkantnyugdíjas 4.4.„Háztartásbeli”, otthon van 4.5.Középiskolába jár 4.6.Egyéb inaktív „jogi státuszban” van 4.7.„Csak úgy van”, nincsen értelmezhető jogállása Összesen

57 125 10 19 29 28

987

987

Az adatok ránézésre megerősítik a közkeletű vélekedést: az alacsony végzettségűek közül, különösen egy hátrányos helyzetűnek elkönyvelt régióban – nagyon kevesen dolgoznak (ha a gyakorlatilag munkanélküli ellátásként közfoglalkoztatottakat is beleszámoljuk, akkor is kisebb arányban, mint 45%), és különféle rendezett és rendezetlen jogállásban, nagyon sokan nem dolgoznak

Jövedelmek, jövedelmi egyenlőtlenségek310 A következőkben elsőként az országos decilisek alapján vizsgáljuk a lakosság jövedelmi jellemzőit, egyenlőtlenségeit. A népesség 10-10%-a tartozik egy-egy decilisbe, az elsőbe a népesség legszegényebb egytizede, míg a tízedikbe a leggazdagabb egytizede. A következő táblázatból látjuk, hogy míg országosan a lakosság 10%-a tartozik az első tizedbe (értelemszerűen), addig az Észak-Alföldi régióban a népesség 16,1%. Ezzel szemben a tízedik decilisbe a 10%-os népességarányos részesedéssel szemben csak 6,4%!

Az egy főre jutó jövedelem alapján képzett országos decilisekbe tartozás az alacsony iskolázottságú aktív korú személyek körében a régiós és az országos átlaghoz viszonyítva, 2009 (továbbszámított adat)

Észak-alföldi

310

Ebből:

aktív Ebből: aktív korú

Havasi Éva elemzései, illetve azok alapján „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

291

1. decilis 2. decilis 3. decilis 4. decilis 5. decilis 6. decilis 7. decilis 8. decilis 9. decilis 10. decilis Együtt Forrás: KSH, HKF

régió átlaga

korúak

16,1 13,5 13,0 9,4 8,5 10,6 8,9 7,2 6,6 6,4 100,0

14,5 13,4 13,3 10,2 8,2 10,3 8,5 7,0 6,9 7,6 100,0

alacsony iskolázottak 21,9 14,9 11,8 12,0 6,3 10,3 8,2 5,5 4,7 4,4 100,0

Ha a Régión belül az aktív korú alacsonyan iskolázottak helyzetét tekintjük, akkor az alsó tizedbe részarányuk az országos dupláját is meghaladja (21,9%), a legfelső decilisben pedig annak felét sem éri el (4,4%). Az egy főre jutó jövedelem az országos decilisekbe tartozás alapján a régióban és országosan, 2009 (továbbszámított adat)

Országos átlag 1. decilis 2. decilis 3. decilis 4. decilis 5. decilis 6. decilis 7. decilis 8. decilis 9. decilis 10. decilis Együtt Forrás: KSH, HKF

29 900 45 300 54 600 62 400 70 000 77 000 85 100 95 900 112 900 174 400 80 700

Észak-alföldi régió átlaga 30 900 45 400 54 400 62 400 69 600 77 100 84 800 95 600 111 800 154 700 68 100

Az alsó jövedelmi tizedben az átlagjövedelem egy főre vetített havi becsült nagysága 29900 Ft volt országos átlagban, míg 30900 Ft az Észak-Alföldi régióban élőket tekintve. Az eltérés nem lehet túl jelentős, mivel mindkettő a teljes népességre


292

számolt decilisek alapján számolódott. Mégis érdekes, hogy az Észak-Alföldiek jövedelme a magasabb. Ha az aktív korú alacsony iskolai végzettségű népességre végezzük el a jövedelmi tizedekbe sorolást, akkor is az alsó jövedelmi tizedben az Észak-Alföldön élők jövedelme némileg magasabb, mint az aktív korú alacsony iskolai végzettségűek országos átlaga. Igaz az eltérés mindössze 500Ft.

293

A legmagasabb jövedelmi tizedekben, hasonlóan az átlagjövedelem nagyságához, az országos adatok a kedvezőbbek. Ez arra enged következtetni, hogy a Régión belüli egyenlőtlenségek kisebbek, mint országosan. A szegény nem annyira szegény, viszont a „gazdag” sem annyira „gazdag”. Az átlagjövedelemben mutatkozó nagy különbséget lényegében a leggazdagabb 10% kiugróan magas jövedelme okozza, akár a teljes népességet hasonlítjuk össze, akár csak a kutatásunk szempontjából meghatározó alacsony végzettségű aktív korúakat. Az egy főre jutó jövedelem alapján képzett aktív korú és alacsony iskolai végzettségű népesség alapján számított decilisekbe tartozás a régióban és az országosan, 2007

Aktív korú alacsony iskolázottságú népesség Országosan Egy főre jövedelem 1. decilis 26 800 2. decilis 41 300 3. decilis 50 500 4. decilis 57 700 5. decilis 64 800 6. decilis 72 100 7. decilis 79 500 8. decilis 89 000 9. decilis 104 100 10. decilis 147 300 Együtt 78 300 Forrás: KSH, HKF

Észak-alföldi régió jutó Arányuk népességben 10,0 10,0 10,0 10,0 10,0 10,0 10,0 10,0 10,0 10,0 100,0

a Egy főre jövedelem 27 300 41 000 50 400 58 300 65 100 80 000 88 500 96 600 103 300 140 000 62 000

jutó Arányuk népességben 16,7 15,2 12,3 11,3 7,6 10,6 9,1 6,4 5,9 4,8 100,0

Az adatokból az is látható, hogy a régióban élők átlagjövedelme az országos átlag 85%-át sem érik el, az aktív korú iskolázatlanok esetében a régiós jövedelmi elmaradás még nagyobb, 20%-os.

Az egy főre jutó jövedelem a régióban és az országos átlaghoz viszonyítva, Ft/fő, 2009 „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

a

Országos átlag A népességben Egy főre jutó jövedelem az országos arányában, % Az aktív korú alacsony végzettségűek körében Egy főre jutó jövedelem az országos arányában, % Forrás: KSH, HKF, 2007-2008

80 700 100,0 78 300 100,0

Észak-alföldi régió 68 100 84,4 62 000 79,2

Az Észak-Alföldi régióban az iskolázatlan aktívak körében végzett felmérés, közel ezer fő megkérdezése alapján, még alacsonyabb jövedelmeket mutat. Ennek számos oka lehetséges. Az egyik mindenképpen az, hogy a KSH adatok háztartási mintán alapulnak és a jövedelmek havi és éves jövedelmi adatok együtteséből (többszöri felkeresés alapján) állnak elő, ahol tételesen és részletesen minden háztartástag jövedelme beszámításra kerül. Tehát, a háztartási szinten kimutatott jövedelem értékét csökkentheti az, hogy a HKF valamennyi háztartástag jövedelmét akkurátusan kérdezi, míg vizsgálatunkban a megkérdezett maga nyilatkozott a vele együttélő háztartástagok általa ismert (bevallott) jövedelméről is. Valószínű, hogy ennél jelentősebb és szisztematikus eltérést okozó körülmény az, hogy a HKF vizsgálatban a saját termelésű fogyasztásból és a mezőgazdasági termelésből származó pénzbeni és naturáliákban elfogyasztott „bevételek” is „jövedelemként” vannak figyelembe véve. A válaszok (az adatok) maguktól a háztartástagoktól származnak, vagy a háztartási költségvetési adatokat legjobban ismerő személytől. A régióban a saját termelés, az ebből származó fogyasztás (ami a HKF-ben jövedelemként is elszámolásra kerül) elég jelentős tétel. A nem családfő pozícióban levő, illetve a háztartási kasszát kevéssé ismerő háztartástag sokkal bizonytalanabb öntermelési és ebből eredő jövedelmi adatokat szolgáltat, mint a kiadásokat és jövedelmeket kezében tartó személy. Mindez megmutatkozik a mintánkból származó jövedelmi adatokon.311 Az egy főre jutó jövedelem alapján képzett aktív korú és alacsony iskolai végzettségű népesség alapján számított decilisekbe tartozás a régió egészében és a mintában

311

A naturáliákban kapott adatok akkurátus számbavételére és pénzre-jövedelemre való átszámítására a HKF elemző stábja fel van készülve, mi a saját kutatásunk keretében hasonlóra nem vállalkozhattunk – legfeljebb a saját célra és esetlegesen eladásra is szánt termelés tényének megfigyelésére, jelzésére korlátozódtak lehetőségeink. „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

294

Aktív korú alacsony iskolázottságú népesség a régióban Mintában (kutatási adat) Egy főre jövedelem 1. decilis 11 900 2. decilis 19 700 3. decilis 26 000 4. decilis 31 300 5. decilis 38 100 6. decilis 44 000 7. decilis 51 400 8. decilis 60 500 9. decilis 73 100 10. decilis 106 000 Együtt 46 100 Forrás: KSH, HKF

jutó Arányuk mintában 10,0 10,0 10,0 10,0 10,0 10,0 10,0 10,0 10,0 10,0 100,0

Észak-alföldi régió a Egy főre jövedelem 23 700 33 900 41 600 48 400 54 900 61 700 69 400 77 100 87 300 121 100 62 000

jutó Arányuk népességben 10,0 10,0 10,0 10,0 10,0 10,0 10,0 10,0 10,0 10,0 100,0

A mintából és a HKF adatokból számolt jövedelmi egyenlőtlenségekben is vannak különbségek. A legszegényebb 10%-ba tartozók a mintánkban a HKF adatok alapján számolt jövedelem felével rendelkeznek. A második tizedbe tartozók 58%ával, a harmadik tizedbe tartozók 65%-ával, és a tízedik tizedbe tartozók 88%-ával. A jövedelmek nagyságában levő eltérések a jövedelmi tizedekben felfelé haladva folyamatosan csökkenek. Ennek ellenére a kutatási adatok alapján a tízedik tizedbe tartozók jövedelme az első tizedbe tartozók jövedelmének közel kilencszeresét (8,9) teszik ki, míg a HKF adatok alapján a Q10 mutató csak 5,1. A többi egyenlőtlenségi mutató: a Gini index312 és az Éltető-Frigyes index313 is a mintabeli jövedelmi adatok lényegesen nagyobb szóródására, egyenlőtlenségére utalnak (13. táblázat). Jövedelmi egyenlőtlenségek a régióban és országos átlagban, 2009 (továbbvezetett adat)

312

A Gini-index a jövedelmek eloszlásának egyenlőtlenségét méri. Értéke 0 és 1 közé esik. Kiszámítása a vizsgált eloszlás és az egyenletes eloszlás Lorenz-görbéjének eltérésén alapul. A Gini index megegyezik a két görbe közötti terület és az egyenletes eloszlás Lorenz-görbéje alatti terület hányadosával. Kiszámítása általában a jövedelmi tizedek felhasználásával, közelítő módszerrel történik. Mi is így számoltuk. A mutató tökéletesen érzéketlen arra, hogy a szegényebbek, vagy a gazdagabbak jövedelmében mutatkozik-e az egyenlőtlenség. 313 Az Éltető-Frigyes index az átlag fölötti jövedelemből élők átlagjövedelmét az átlag alatti jövedelemből élők átlagjövedelméhez hasonlítja. Szemben a Gini index egyenlőtlenségek „hollétére”vonatkozó érzéketlenségére, ez az index éppen a jobb és rosszabb helyzetűek jövedelmi helyzetének egymáshoz való viszonyát vizsgálja. Így a két index jól kiegészíti egymást. „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

a

295

Országos átlag Egy főre jutó jövedelem 80 700 Q10 (10/1 mutató) 5,8 Gini index 0,2549 Éltető-Frigyes index 2,1 Forrás: KSH, HKF és kutatási adatok


Alacsony végzettségű aktív korúak

68 100 5,1 0,2451 2,1

62 000 5,1 0,2432 2,0

Észak-alföldi kutatási adatok 46 100 8,9 0,3143 2,6

Szegénységi ráták különböző küszöbértékek mentén Magyarországon, hasonlóan a többi EU tagállamhoz, azonosan felépített módszertan mentén a háztartási ekvivalens jövedelem alapján, a medián 60%-ánál húzzuk meg a szegénységi küszöbszintet. A szegénységi küszöbérték egy olyan jövedelemszint, amely alatt az embereket szegénynek tekintjük. Magyarországon 2007-ben és 2008ban is a lakosság 13%-a számított szegénynek. 314 Az egy főre jutó jövedelmekkel számolt medián-jövedelem 60%-a alapján a lakosság közel 13,7%-a minősül szegénynek. Ha ugyanezt nem a teljes népességre, hanem az Észak-Alföldi régióban élők jövedelme szerint számoljuk ki, akkor havi 5,50 ezer Ft/fővel alacsonyabb küszöbértéket kapunk. Értelmes lehet az alsó jövedelmi tized felső határát tekinteni a küszöbértéknek, hiszen erre vonatkozóan van a legtöbb más forrásból származó adat, ezen belül vehetjük az országos értéket és a régióra jellemző értéket is (14. táblázat). Az egy főre jutó jövedelem alapján képzett szegénységi küszöbértékek a régióban és az országosan, Ft/fő, 2009

Szegénységi küszöbök

Országos átlag

Medián 60%-a 44 000 Alsó tized felső határa 39 600 Forrás: KSH, HKF, továbbvezetett jövedelmi adatokból

Észak-alföldi régió 38 500 32 900

A szegénységi ráta eltérő szegénységi küszöbértékeket használva, a régióban és országosan, 2009

314

OECD1 fogyasztási egységgel számolva a jövedelmet. OECD2-skála alkalmazása esetén ez az arány egy százalékponttal alacsonyabb. Lásd Eurostat adatbázis, Laekeni indikátorok. „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

296

Országos mediánjövedelem 60%-a alatt Szegények aránya, % Országosan 13,7 Az Észak-Alföldi régióban 22,7 Az Észak-Alföldi régió alacsony iskolai végzettségű és aktív 28,7 korú népességében Az alacsonyan iskolázott aktív korú mintánkban 50,8 Forrás: KSH, HKF, továbbvezetett jövedelmi adatokból A szegénységi ráta eltérő szegénységi küszöbértékeket használva, a régióban és országosan, 2009

Az Észak-Alföldi régióban a mediánjövedelem 60%-a alatt Országosan Az Észak-Alföldi régióban Az Észak-Alföldi régió alacsony iskolai végzettségű és aktív korú népességében Az alacsonyan iskolázott aktív korú mintánkban Forrás: KSH, HKF, továbbvezetett jövedelmi adatokból

Szegények aránya, % 9,1 16,5 21,3 41,8

A szegénységi ráta eltérő szegénységi küszöbértékeket használva, a régióban és országosan, 2009

Az Észak-Alföldi régióban az alsó decilis felső határa Szegények aránya, % Országosan 6,1 Az Észak-Alföldi régióban 9,8 Az Észak-Alföldi régió alacsony iskolai végzettségű és aktív 13,3 korú népességében Az alacsonyan iskolázott aktív korú mintánkban 34,5 Forrás: KSH, HKF, továbbvezetett jövedelmi adatokból A jövedelmi adatok egyfelől az alacsony aktivitási adatok logikus következményének tűnnek, másfelől, a saját termelés jövedelemként, összegszerűségben figyelmen kívül hagyását bekalkulálva összhangban állnak a KSH szegénységi adataival, azok nagyságrendjeivel. Mintha minden összecsengene: a korábbról ismert tények, az azokat értelmező és magyarázó vélekedések, és saját kutatási eredményeink. Nem árt azonban óvatosnak lennünk, és mielőtt lekerekítenénk áttekintésünket, érdemes feltennünk azokat a kételkedő kérdéseinket, hogy vajon mennyire helytállóak a megkérdezetteinkkel kapcsolatos egyéb közkeletű vélekedések is? Mennyire jól tudjuk azt, hogy összességében, átfogóan mi is jellemzi az alacsony végzettségű emberek munkaerőpiaci jelenlétét, mozgását?


297

Közkeletű vélekedések, és azok alapjai Az alacsony végzettségűek jelentős hányada már régóta, tartósan, és tán örökre elhagyta a munkaerőpiacot Az alacsony végzettségűek alacsony foglalkoztatási adatai nem csupán egy a legutóbbi időben kimutatott állapotra vonatkozó keresztmetszeti adatokból látszanak, hanem, már viszonylag régóta, tartósan hasonló helyzetről számolnak be az adatok. Az időben alig változó adatok elvileg abból is származhatnak, hogy a munka megoszlása tartósan ugyanolyan: vannak, akik folyamatosan dolgoznak, és vannak, akik folyamatosan, már nagyon régóta nem dolgoznak, vagy tán sohasem dolgoztak. Az ilyen vélekedések nagyrészt azokra a gazdaság-szerkezeti magyarázó sémára szoktak építeni, hogy a keleti blokk összeomlásával Magyarország elveszítette a hajdani KGST piacait, és azok a gazdasági ágak (munkahelyek, vállalkozások), amelyek első sorban ezekre a piacokra dolgoztak (nehézipar, alacsony minőségben tömegtermelő mezőgazdaság, TSZ-ek), azok végérvényesen eltűntek. Ennek folyományaként, azok a hajdani munkavállalók, akik épp ezekben az ágazatokban, vállalatokban dolgoztak, azok kiestek a munka világából, és sohasem találtak oda vissza. Sőt, miután ezek a hajdani szocialista nagyüzemek gyakorlatilag teljes települések, körzetek foglalkoztatását is biztosították, így értelemszerűen, eltűnésük után az adott településeken altív korúvá váló munkaképes lakosság sem volt képes munkába állni. Ez a vélekedés nagyban összecseng a települési dimenzió növekvő egyenlőtlenségi tényezőként mérhető szerepével, illetve az oktatási rendszer szegregálódási folyamataként leírt társadalmi jelenségcsoporttal: a települési szegregátumok (apró falvak, telepek, gettók, stb.) népe nem is dolgozik, a gyerekeik sem járnak iskolába, települések és településrészek teljességgel kiszakadtak a társadalom és a gazdaság intézményes szövetéből (már, ha volt neki ilyenje…). A munkaerőpiac tartós elhagyása még a meglevő munkaalkalmak elfogadására és betöltésére is alkalmatlanná teszi őket Ezt a tartós marginalizálódást szokás a mérvadó társadalmi normáktól való végérvényes elszakadásként, a mérvadó társadalmi erkölcsi renddel való szakításként is értelmezni. Bár nem állnak rendelkezésre ebben a kérdésben mérvadó, bizonyítékerejű tények a rendelkezésre,315 a közforgalomban élő teóriák önmagukban is elég erősek e vélekedés megalapozásához. Így pl., bár Wallace elmélete csak a

folyamatokat jeleznek a tények, pl. a bűnözés vélt, érzékelt növekedésével szemben a kriminológiai statisztikák folyamatos javulást mutatnak… 315

Hanem sőt, olykor épp a vélekedésekkel ellenkező


298

zsurnalizmus transzformációin keresztül keveredett át a hazai közgondolkodásba az „underclass” koncepciójáról, annyi mégiscsak „átjött”, hogy a munkamegosztás társadalmi elveit leképező osztálystruktúrán kívül is létezik egy a munkamegosztásban semmilyen formában részt nem vevő társadalmi szelet, az „osztályok alatti”, „osztályokon kívüli” „osztály”. A tartósan a munkaerőpiacoktól távol boldoguló lakossági csoport feltételezése mintegy logikailag felruházódott a normán kívüliségek egyéb vélt attribútumaival is. Az a széles körben osztott feltételezés, amely szerint munkaalkalmak, betöltetlen álláshelyek léteznek – szintén spekulatív következtetés, hiszen a betöltetlen álláshelyekről sem a munkaerőpiaci szolgálat hivatalos adatai nem szólnak, sem más források nem igazolják a nem-dolgozók létszámával összevethető nagyságrendű munkaalkalmak létezését. A feltételezés alapja az a gazdaságszerkezeti tény, hogy a magyar gazdaság szerkezete még az elmaradt régiókban, így az Észak-Alföldön is lényegében átment, nemcsak a poszt-szocialista, hanem a poszt-indusztriális, posztfordista fordulaton is. Tehát nem csupán az igaz, hogy a szocialista gazdaság kollektív tulajdoni formáit (állami vállalatok, termelő szövetkezetek) felváltották a kapitalista gazdaság magántulajdonú és multinacionális szereplői, hanem az is igaz, hogy a gazdaság meghatározó, domináns szektorává a szolgáltatási szektor vált. Ebben a felvetésben a regionális hátrány kétség kívül megjelenik nem csupán a gazdasági produktumban, hanem a szektorváltás mértékében is.

A GDP megoszlása, 2007

Megnevezés

Egy főre jutó GDP megoszlás, % országos átlag EU27 átlag %-ában %-ában (PPS) Észak-Alföld 2 426 9,5 63,0 39,5 Ország 25 479 100,0 100,0 62,7 Forrás: A gazdasági folyamatok regionális különbségei Magyarországon 2008-ban, KSH, 10. oldal GDP milliárd Ft


299

300

Forrás: A gazdasági folyamatok regionális különbségei Magyarországon 2008-ban, KSH, 12. oldal A bruttó hazai termék (GDP) az Észak-alföldi régió megyéiben, 2007

Hajdú JászSzabolcs-Bihar Nagykun- SzatmárSzolnok Bereg megye Egy főre jutó GDP nagysága, 1 811 1 644 1 359 ezer Ft Az egy főre jutó GDP az 71,5 64,9 53,6 országos átlaghoz viszonyítva, % Az egy főre jutó GDP a megyei átlaghoz viszonyítva, % 93,9 85,2 70,4 Forrás: KSH honlap, Tájékoztatási adatbázis


Ország

1 596

2 534

63,0

100,0

82,7

131,4

A bruttó hazai termék (GDP) belső megoszlása gazdasági ágazatok között az Észak-alföldi régió megyéiben, 2007

Hajdú Jász-Bihar Nagykun-

SzabolcsSzatmár-

Északalföldi

Ország


Szolnok megye Mezőgazdaság, vad-, erdő-, 8,6 8,2 halgazdaság Ipar, építőipar 26,8 35,7 Szolgáltatás 64,7 56,1 Forrás: KSH honlap, Tájékoztatási adatbázis

Bereg

régió

8,2

8,4

4,0

28,4 63,4

29,7 61,9

29,7 66,3

A fentebb közölt adatok azt a benyomást keltik, hogy az elmaradás okai alapvetően mennyiségi természetűek, hogy a szerkezetek nagyjából hasonlóak, és, még a hasonló szerkezetben sem tekinthetők drámainak a lemaradások. Így pl. az, hogy a szolgáltatási szektorban foglalkoztatottak aránya „csak” 61,9% az Észak-Alföldön, vagy, hogy a legrosszabb mutatókkal bíró Jász-Nagykun-Szolnok megyében is a foglalkoztatottak 56,1%-a dolgozik a szolgáltatásokban – ez egyáltalán nem minősíthető drámai szektoriális lemaradásnak az ország egészére jellemző 66,3% arányhoz képest. Azaz, még az elmaradásokkal együtt is igaznak tűnik az, hogy a szerkezeti váltás, fordulat lényegében már az elmaradott térségekben is lezajlott, hogy már itt is a foglalkoztatottak nagyobb fele a szolgáltatási szektorban talál munkát. A munkaalkalmak létezéséről szóló feltételezések további spekulációkra is építenek. Ha a szolgáltatási szektort (adatok híján is…) megpróbáljuk két alágazatra bontani, és elkülönítjük a vállalatok-vállalkozások számára nyújtott szolgáltatásokat (pénzügyi, jogi, logisztikai, innovációs, marketing, stb.) a személyeknek nyújtott szolgáltatásoktól (kiskereskedelem, vendéglátás, túrizmus, szépség-ipar, stb.) – akkor az látszik, hogy míg az első kör dominánsan magas végzettségű embereknek, a felsőfokú oktatási expanzió által kibocsátottaknak teremt munkaalkalmat, addig a második kör elvileg nagy tömegben képes alacsony kvalifikációval is foglalkoztatni. Az, hogy a szállodai szobaasszonyok, a pizza-futárok, a dadusok vagy a műkörömépítők nem az érettségivel vagy annál is magasabb végzettséggel bírók közül kerülnek ki, az banalitás. Amint, banalitás az is, hogy a legfejlettebb országok foglalkoztatási szerkezetében az alacsony végzettségű emberek igen jelentős aránya a hasonló szolgáltatásokban talál magának munkát. (Amint arra többen, így Gosta EspingAndersen is már a ‟90-es években rámutatott, külön „jó hír” az, hogy ezek a szolgáltatási ágak a képzetlen női munkaerő számára is nagy tömegben teremtenek munkaalkalmakat.) Ha tehát azzal a feltételezéssel élünk, hogy, bár némi késéssel, és némi mennyiségi elmaradással, de a hazai gazdaság is, sőt, a hazai elmaradottabb régiók gazdasága is lényegében követi a legfejlettebb országok gazdaságszerkezeti átalakulásait, akkor ebből azt a logikai következtetést is levonhatjuk, hogy a képzetlen munkaerő számára


301

elérhető munkaalkalmak is, bár némi elmaradással, de számottevő arányban már a késést és elmaradást bekalkulálva is rendelkezésre állnak. Ehhez képest, a hazai képzetlen munkaerő foglalkoztatási adatai az általános foglalkoztatási elmaradás mértékéhez képest is igencsak alacsonyak, azt is el lehet mondani, hogy a hazai alacsony foglalkoztatási adatok döntően épp az alacsony végzettségűek jelentős foglalkoztatási arány-elmaradásából eredeztethetőek. (Vagyis, hogy az érettségivel vagy annál magasabb végzettséggel rendelkezők nagyjából ugyanakkora arányban dolgoznak, mint az EU átlagai, viszont, az érettségivel nem rendelkezők foglalkoztatási adatai igen lényeges elmaradást mutatnak az EU átlagaihoz képest.

Foglalkoztatási ráta iskolai végzettség szerint az OECD-országokban a 25–64 éves népességben, 2004 (%)

Ország Felső középfok alatt Felső középfok Felsőoktatási diploma Portugália 72 80 88 Svédország 67 81 85 Dánia 62 80 86 Hollandia 59 78 86 Franciaország 58 75 82 Spanyolország 57 73 82 Írország 57 76 86 Finnország 57 74 85 Görögország 57 69 82 Egyesült Királyság 53 79 89 Ausztria 52 74 82 Olaszország 52 74 82 Belgium 49 73 84 Németország 49 69 83 Csehország 42 75 86 Lengyelország 37 61 82 Magyarország 37 71 83 Szlovákia 22 70 84 Forrás: Education at a Glance, 2006


302

Ha tehát azt tapasztaljuk – szól a feltételezés -, hogy a gazdasági szerkezet változásai a máshol tapasztaltakat közelítően teremtenek munkalehetőséget az alacsony végzettségűek számára, viszont azok foglalkoztatása lényegesen elmarad a máshol tapasztaltaktól, akkor ez leginkább abból származhat, hogy ők nem hajlandók betölteni az elvileg számukra is rendelkezésre álló állásokat. Aminek, nyilvánvalóan egyéni okai, motívumai vannak: nem éri meg nekik, nem felel meg az elvárásaiknak, „büdös a meló”, stb. A legális munkaerőpiacok helyett a nem bejelentett, fekete foglalkoztatásban keresnek pénzt Ugyancsak a közvélekedés spekulatív feltételezéseként él az a hiedelem, hogy a munkaerőpiacról való kivonulás, az első sorban a legális, intézményes munka világának az elhagyását jelenti. A normákon kívülre-alulra sorolódás nem csupán egy morálisan kétes, pária kaszthoz sorolódást jelent a közvélekedésben, hanem egyfajta anyagi-gazdasági berendezkedést is a normákon kívül, az alatt. Erről a fekete gazdaságról részben azt szokás feltételezni, hogy igencsak kiterjedt, másrészt azt, hogy olyannyira prosperáló, hogy az abban való részvétel szabad és önkéntes döntés eredménye, amely kedvezőbb anyagi hasznokkal kecsegtet, mint az adókkal agyonterhelt legális foglalkoztatásban való részvétel. A fekete gazdaság kiterjedtségéről szóló feltételezések gyakran valamiféle mitológiai koherenciákba szerveződnek: természetszerűnek tekintik azt, hogy a fekete gazdaságnak épp az a természete, hogy tudni nem lehet róla semmit sem tudni, tehát, ki kell spekulálni annak szerveződési mechanizmusait, társadalmi működésmódjait. A nem-tudás mögött egyetlen bizonyosnak vélt középosztályi (tudást pótló hit,) meggyőződés húzódik meg: annyiból úgysem lehet megélni, amennyi jövedelemről az intézményes keretekből kinyert információk alapján tudni lehet. (És, amekkora jövedelmeket korábban a mások és saját kutatási eredményeink alapján ismertettünk.) A fekete gazdaság működési mechanizmusairól gyakorlatilag két, összefüggően ki nem fejtett „rejtett koncepciókra épülő mitológia” él a köztudatban. Mindkét mitológia specifikus gazdasági ágazatokhoz köti a fekete foglalkoztatás és rejtett gazdaság működését, így a fekete gazdaság fókuszai a mezőgazdaság, különösen annak munkaerő-intenzív (pl. kertészeti, szőlészeti, stb.) ágai, az építőipar és a kiskereskedelem-vendéglátás. Az egyik feltételezett mechanizmus a szocializmus második gazdaságának volt mechanizmusának túlélését feltételezi. Eszerint az első, a legális gazdaság, vagy annak bizonyos ágai, a legalitás határain túlnyúlva szervezik és integrálják a rá csatlakozó, gyakran beszállító, alvállalkozó funkciókat is betöltő fekete gazdaságot. „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

303

A másik gyakori feltételezés az is, hogy a fekete foglalkoztatás nem a legális, bejelentett foglalkoztatás peremén, ahhoz kapcsolódva virul, hanem egyfajta autonóm módon, főképpen archaikus (feudális, paraszti) elven működő „underground” világot konstruál. Ez a feltételezés igen gyakran földrajzilag is lehatárolja az „underground feudumokat”, főképpen az elmaradott kistérségek falusi, azon belül is a legelmaradottabb aprófalvas térségeire. Mindkét feltételezés „hasznos” magyarázó sémát kínál az immár egzotikussá távolodott vidéki szegénység „megértésére”, értelmezésére: az alkotmányos jogrend és a piaci intézményrendszer transzparens szabályokba foglalt keretein kívül, létezik egy „másik Magyarország”is. Egy az Erdei kettős társadalom-képét felmelegítő félfeudális-paraszti Magyarország (képzete), amely, ha ki is esett a nyugatias társadalom- és gazdaságfejlődés EU csatlakozással végérvényesítetten főáramából – ám azért mégis, megteremti a maga társadalmi-gazdasági létének informális, archaikus elvekre épülő szerveződési kereteit. A nem bejelentett, fekete piacok mellett kiterjedt reciprok cserehálózatokban, piacon kívüli, a háztartás köré szerveződő gazdálkodási formákban lelik meg „túlélési stratégiáikat” Ez a másik Magyarország, ez a feltételezések szerint nem az írásba foglalt jogokra, szerződéses és számlás piaci kapcsolatokra épül, nem a jogállami és piaci intézmények foglalják keretbe – hanem, valamiféle informalitás, a személyes kapcsolatok sűrű, erős és intenzív hálója, hálózata foglalja keretbe az emberek életét. A parasztias hagyományok továbbélésének feltételezése azt is magában foglalja, hogy az intézményesen megjelenő szociális és munka-jövedelmek, ha nem is csak „sóra és petróleumra”, hanem villanyszámlára és adósság-törlesztésre is kellenek – de semmiképpen nem a pénzbeni jövedelmek jelentik a megélhetés alapjait. Hanem, valamiféle virulens (ismét: parasztias”) önellátó termelés, amely naturál-gazdálkodás összeépül a szintén naturáliákban (munkában, terményben, jószágban, szolgáltatásban) realizálódó reciprok csere-hálózatokkal, egymást kisegítő hálózatokkal. Vagyis, hogy mindaz, amit az emberek megesznek, felvesznek, ahogyan kijavítják a csöpögő csapot és visszakerül a tetőről lefújt cserép – ahhoz nem pénzen jutnak, hanem, vagy megtermelik, előállítják maguknak, vagy, természetben elcserélik a saját munkájukra, a maguk által megtermelt termékekre. Sokan e feltételezésben nem a megkésettség, a feudalizmus túlélésének keserűségét látják bele – hanem, a személyes, emberi kapcsolatokban való gazdagság, ha úgy tetszik, Robert Putnam (és sokak mások) nyomán a társadalmi tőke, a bizalom, a civil társadalom virágzását üdvözlik a spekulatív módon kikövetkeztetett feltételezett társadalmi berendezkedésben. Némi élccel mondhatjuk azt is, hogy mindebben a „kávéházi értelmiség” romantikus társadalomképe elevenedik meg: ha úgysem „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

304

dolgoznak annyit a munkahelyeiken, akkor van idejük és módjuk társasági életet élni, kapcsolatokat ápolni, a kapcsolatokat a „gyenge kötések” közvetlen és értékarányos ellenszolgáltatást nem feltételező reciprok viszonosságai révén intenzíven éltetni. Ez a fajta rokonsági és szomszédsági hálózatba való beágyazódottság feltételezése különösen erősen él olyan „nomádnak”, „törzsinek”, és ekképpen egzotikusnak feltételezett társadalmi csoportokra vonatkoztatva, mint pl. a cigányok. Valójában nem is annyira szegények, mint amennyire az intézményes adatok alapján annak tűnnek fel A feltételezések világa sokkal inkább a mérvadó, többségi társadalom önreflexióit fejezi ki, mintsem a ténylegesen leírható társadalmi valóság sajátosságait. Ezek az önreflexiók olykor szánakozóak és a már-már áthidalhatatlan, a közvetlen érintkezésektől-kommunikációktól kiürült társadalmi távolságokra reagálnak (amely szakadékok a társadalom más törésvonalai, pl. a politika mentén is megfigyelhetők…), míg máskor az önfelmentő, a társadalmi felelősséget elimináló közhangulat, ha úgy tetszik, a cinikus osztálygőg és osztály-önzés felszínre törései. Egyszerűen arra valók, hogy el lehessen hinni: nem is annyira szegények, köszönik, jól megvannak, nincs is olyan nagy baj velük – mit tegyünk, nekik ilyen furcsa attitűdjeik, hangulataik, mentalitásaik vannak az élettel… Sok szempontból a feltételezések funkciója nem több mint egzotikusként a romantikus képzelgések világába eltolni azt, ami itt van egy karnyújtásnyira, ami itt van a szomszédban, amit a vak is láthatna… Lássuk tehát a feltételezéseknél sokkal unalmasabb, banálisabb, primitívebb, kevésbé egzotikus és romantikus képet, ami a kutatásunkból rajzolódik ki – egyelőre átfogóan, tagolatlanul az Észak-Alföld alacsony végzettségű, aktív korú lakosságára.

Mit is mutatnak a tények a közkeletű vélekedésekkel szemben? Kevesen dolgoznak állandóan, vagy sokan, megszakításokkal? (Avagy, másik oldalról: sokaknak nincsen soha munkájuk, vagy még többnek van hosszabb-rövidebb munkanélküliségi tapasztalata?) Gazdasági aktivitás alapján a kutatásunkban megkérdezettek jelenlegi gazdasági aktivitásuk szerint az alábbi megoszlást mutatják: Dolgozik

Esetszám 439

% 44,3

Regisztrált munkanélküli

201

20,3

inaktív és dolgozik

15

1,5


305

inaktív és NEM dolgozik

336

33,9

Összesen

991

100,0

Ezek az adatok részben jól megfelelnek a más, országos vizsgálatok alapján várható megoszlásokkal, másrészt, ezek alapján azt is jó okunk van feltételezni, hogy az országos adatok időbeni viszonylagos változatlanságából az is következik, hogy hasonlók voltak az Észak-Alföld alacsony végzettségű, aktív korú lakosságának aktivitási adatai már korábban is, már viszonylag régebb idő óta. (Korábbi idősíkokra elvileg ki lehetne számolni a mintánk aktivitási megoszlásait is, de az semmilyen értelemben, semmire nem lenne reprezentatív.)

306

A tartósan magas munkanélküliségi, és a tartósan alacsony foglalkoztatási mutatók akkor is előállhatnak, ha nincsen „forgás” a dolgozók és a munkanélküliek között (ekkor jogos arról beszélni, hogy sokan tartósan, sőt, végérvényesen kiszorultak a munkaerőpiacokról), és akkor is, ha van forgás, ha „tiszta” esetben mindig más dolgozik és más munkanélküli. A közvélekedés inkább az első állítást szokta feltételezni, ám az adatok inkább a második lehetőség fennállását támasztják alá. Ha azt az adatot nézzük, hogy a megkérdezetteink az aktív életszakaszuk mekkorahányadát töltötték munkával, akkor első megközelítésben jelentős különbségeket látunk férfiak és nők között:

AKTÍV KORON BELÜL az összes, munkavégzéssel töltött idő ARÁNYA (%)

Nem

férfi nő

Összesen

esetszám

0% 47

0,1-49,9% között 90

50-74,9% között 128

75% felett 226

Total 491

%

9,6%

18,3%

26,1%

46,0%

100,0%

esetszám

68

161

132

135

496

%

13,7%

32,5%

26,6%

27,2%

100,0%

esetszám

115

251

260

361

987

%

11,7%

25,4%

26,3%

36,6%

100,0%

(kat) AKTÍV KORON BELÜL az összes, munkavégzéssel töltött idő ARÁNYA (%)

Nem

Összesen

elvileg

férfi

esetszám

nő

Férfiak aránya (%) Esetszám Nők aránya (%) esetszám

elvileg

0%

0,1-49,9% között

50-74,9% között

75% felett

Total

47 40,9%

90 35,9%

128 49,2%

226 62,6%

491 49,7%

68

161

132

135

496

59,1%

64,1%

50,8%

37,4%

50,3%

115

251

260

361

987


összesen (%)

100,0%

100,0%

100,0%

100,0%

Az adatok első ránézésre azt mutatják, hogy a megkérdezettek alig több mint egytizedének nem volt sohasem munkája, és egynegyedük dolgozott kevesebb ideig aktív pályája során, mint amennyi időt munkában töltött. A nem, vagy keveset dolgozók 60%-a nő, míg a sokat dolgozók, felnőtt életük több mint háromnegyedét munkában töltők majdnem kétharmada férfi. A nemek közötti átfogó különbség természetesen leginkább az anyasággal, illetve a szülés utáni otthonmaradással magyarázható, kisebb mértékben a még ma is igen ritkán (a megkérdezetteink 1%-át jelentő) „htb”, az otthon maradó, háztartásbeli női jogállás előfordulásával. Ha ugyanezt a kérdést arról az oldalról vizsgáljuk, hogy a megkérdezetteink aktív pályafutásuk mekkora hányadát töltötték el munkanélküliként (tehát az inaktív korszakokat figyelmen kívül hagyva, munkát kereső, munkavégzésre rendelkezésre (készen) álló munkanélküliség időtartamát figyelembe véve), akkor azt látjuk, hogy mind a férfiak, mind a nők kétharmada megtapasztalta a munkanélküliséget, és csupán egyharmaduk nem volt a szó szűken vett értelmében munkanélküli aktív életszakasza során. (Közülük is többen, különösen a nők között inaktív, munkaútját egyéb okból megszakító volt eközben.) A képet igen erőteljesen árnyalja, ha az életkort figyelembe vesszük.

15-19 év 20-24 év 25-29 év 30-34 év 35-39 év

esetszám % esetszám % esetszám % esetszám % esetszám

% esetszám % 45-49 év esetszám % 50-54 év esetszám % 55-59 év esetszám % 60-64 év esetszám % Összes esetszám Összesen % 40-44 év

(kat) AKTÍV KORON BELÜL az összes, elvileg munkavégzéssel töltött idő ARÁNYA (%) 0,1-49,9% 50-74,9% 0% között között 75% felett 17 2 3 1 73,9% 8,7% 13,0% 4,3% 51 30 10 10 50,5% 29,7% 9,9% 9,9% 20 19 24 11 27,0% 25,7% 32,4% 14,9% 11 36 34 20 10,9% 35,6% 33,7% 19,8% 8 39 37 44 6,3% 30,5% 28,9% 34,4% 3 28 21 56 2,8% 25,9% 19,4% 51,9% 3 31 23 50 2,8% 29,0% 21,5% 46,7% 1 26 38 70 ,7% 19,3% 28,1% 51,9% 1 23 32 60 ,9% 19,8% 27,6% 51,7% 0 17 38 39 ,0% 18,1% 40,4% 41,5% 115 251 260 361 11,7% 25,4% 26,3% 36,6%

Összesen

23 100,0% 101 100,0% 74 100,0% 101 100,0% 128 100,0% 108 100,0% 107 100,0% 135 100,0% 116 100,0% 94 100,0% 987 100,0%


100,0%

307

A táblázat egyfelől azt mutatja, hogy az egyáltalán nem dolgozók aránya az életkorral egyre csökken, azaz, mintha az életkor előre haladtával egyre többen akkor is találnak munkát, ha az eleinte nem is jött össze. Másfelől, az is látszik, hogy a munkával töltött életperiódusok aránya a középkorú generációkig egyértelműen nő, majd stagnál, sőt, csökken – azaz, annak a közismert ténynek a lecsapódását láthatjuk, hogy a képzetlen munkavállalók elhelyezkedési nehézségei 40-45 év felett egyre nehezebbé válnak (pl. a fizikai teljesítőképesség csökkenésének, vagy az idősekkel szemben hátrányos munkaadói attitűdök hatására). A nem dolgozásról és a dolgozásról való képet tovább árnyalja, ha az egyes életpálya-aktivitási csoportok korosztályos összetételét is megvizsgáljuk. 0% 15-19 20-24 25-29 30-34 35-39 40-44 45-49 50-54 55-59 60-64

0,1-49,9% között ,8% 12,0% 7,6% 14,3% 15,5% 11,2% 12,4% 10,4% 9,2% 6,8% 100,0%

14,8% 44,3% 17,4% 9,6% 7,0% 2,6% 2,6% 0,9% 0,9% 0,0% 100,0%

Akik soha dolgoztak… 10-19 év 20-29 év 30-39 év 40-49 év 50-59 év Összesen

50-74,9% között 1,2% 3,8% 9,2% 13,1% 14,2% 8,1% 8,8% 14,6% 12,3% 14,6% 100%

75% felett

% 14,8 61,7 16,5 5,2 1,7 100,0

Kumulált % 14,8 76,5 93,0 98,3 100,0

0,3% 2,8% 3,0% 5,5% 12,2% 15,5% 13,9% 19,4% 16,6% 10,8% 100,0%

2,3% 10,2% 7,5% 10,2% 13,0% 10,9% 10,8% 13,7% 11,8% 9,5% 100,0%

nem Esetszám 17 71 19 6 2 115

A soha nem dolgozott megkérdezettjeink 60 %-a 24 évnél fiatalabb, több mint háromnegyedük 30 évnél fiatalabb, és 93%-uk negyven alatti. A fennmaradó, idősebb nem dolgozók döntően két körből kerülnek ki: részben a háztartásbeli nők, részben a tartósan beteg, fogyatékos emberek. Vagyis, az bizonyosan nem mondható el, hogy az emberek jelentős tömege munka nélkül éli le életét, mégcsak az sem, hogy a munkaerőpiacról való masszív kimaradás jelentős számban, arányban érintené az alacsony végzettségűeket. Ami viszont elmondható, az nem túl szokatlan jelenség a fejlett országok tapasztalatai szerint, de teljesen tárgyalatlan, elemezetlen probléma a hazai közgondolkodásban: a tanulatlan, képzetlen fiatalok munkába lépése, divatos európai fogalommal élve, az iskolából a munkába való átmenet időszaka sokkal hosszabb és nehezebb, mint amire a közvélekedés alapján számítani lehet. „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

308

Gyakorlatilag semmit nem tudunk arról, hogy mivel is telik el az az átlagosan 1,5-2 év, ami az iskola elhagyása és a munkába lépés között eltelik, és, különösen semmit nem tudunk arról, hogy mi történik akkor, amikor ez az átmenet évtizedes időszakra is kinyúlik. Egy dolgot a saját adatainkból is tudunk: munkakeresőként, munkanélküliként az iskolát elhagyó képzetlen emberek gyakorlatilag nem jelennek meg – amit részben betudhatunk a későbbre kinyúló gyerekkor általános jelenségének, de legalább ennyire a munkaerőpiaci intézményekkel szembeni bizalmatlanságnak, az intézményektől való félelemnek is. Felmerülhet a masszív nem-dolgozás kapcsán az a lehetőség is, hogy mindez nem regionális szinten, hanem kisebb „zárványokban” lokalizálható, hogy noha a tömegesen állandó nem-dolgozás nem mutatható ki regionális szinteken – de ettől még kimutatható kisebb földrajzi egységekben, „szegregátumokban”. Az életpálya során munkával töltött időszakok kistérségi megoszlása az alábbiak szerint alakul: (A KSH által használt komplex kistérségi jelzőszámok szerint kialakított 5 fejlettségi kategóriát alkalmaztuk, a legfejlettebb (1. kategóriába sorolható) kistérség nem található az Észak-Alföldi régióban, ezért a 2.-5. kategóriákat tudjuk összevetni) AKTÍV KORON BELÜL az összes, elvileg munkavégzéssel töltött idő ARÁNYA (%) 0,1-49,9% 50-74,9% 0% között között 75% felett 2. fejlettségű kistérségek (3,11 - 3,57)

esetszám

% 3. fejlettségű kistérségek (2,64 - 3,1)

esetszám

% 4. fejlettségű (fejlettlen) kistérségek (2,2 - 2,63)

esetszám

% 5.Leghátrányosabb helyzetű kistérségek (1,51 - 2,19)

Összesen

30

59

75

143

307

9,8%

19,2%

24,4%

46,6%

100,0%

4

26

32

45

107

3,7%

24,3%

29,9%

42,1%

100,0%

27

71

88

81

267

10,1%

26,6%

33,0%

30,3%

100,0%

54

95

65

92

306

17,6% 115 11,7%

31,0% 251 25,4%

21,2% 260 26,3%

30,1% 361 36,6%

100,0% 987 100,0%

esetszám

% Összes esetszám Életpálya aktivitás, összesen, %

Ha pusztán a két szélső oszlopból kiolvasható trendeket vizsgáljuk, akkor azonnal látszik, hogy a soha nem dolgozottak arányában lefelé haladva az arányok folyamatosan nőnek, míg az aktív életszakaszukat majdnem folyamatosan munkával töltők aránya folyamatosan csökken. Mindez az aktivitási egyenlőtlenségek markáns földrajzi meghatározottságára utal, akkor is, ha valamennyi fejlettségi szinten a megkérdezettek nagyobb fele (51,3% - 71%) aktív életének nagyobb felét munkával töltötte. Azaz, még a leghátrányosabb helyzetű kistérségekről sem mondható el, hogy az ott élő, alacsony végzettségűek többsége, vagy meghatározó aránya nem dolgozott „Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben” INNOTARS_08-ALFOGSZE-0-0803031450

309

még életében, vagy, hogy a munkán kívüli periódusok az emberek meghatározó arányának életében meghatározó mértékben felülmúlnák a munkával töltött időszakok előfordulását. A hátrányosabb helyzetű térségekben kevesebb és ritkább a munka – de azt semmiképpen nem lehet elmondani, hogy a leghátrányosabb kistérségekben élők döntő hányada soha, vagy legfeljebb „mutatóba” jutott munkalehetőséghez. Ettől persze még előfordulhat az, hogy akár a nem dolgozás erőteljesen koncentrálódik a települési hátrányok mentén, vagy, hogy a tartós munkalehetőség erőteljesen koncentrálódik a fejlettebb kistérségekben.

AKTÍV KORON BELÜL az összes, elvileg munkavégzéssel töltött idő ARÁNYA (%) 0,1-49,9% 50-74,9% 0% között között 75% felett 2. fejlettségű kistérségek (3,11 3,57) 3. fejlettségű kistérségek (2,64 3,1) 4. fejlettségú (fejlettlen) kistérségek (2,2 - 2,63) 5. Leghátrányosabb helyzetű kistérségek (1,51 - 2,19)

összes

esetszám %

30

59

75

143

307

26,1%

23,5%

28,8%

39,6%

31,1%

esetszám %

4

26

32

45

107

3,5%

10,4%

12,3%

12,5%

10,8%

esetszám %

27

71

88

81

267

23,5%

28,3%

33,8%

22,4%

27,1%

esetszám %

54

95

65

92

306

47,0% 115 100%

37,8% 251 100,0%

25,0% 260 100,0%

25,5% 361 100,0%

31,0% 987 100,0%

Összes esetszám Összes %

Az látható, hogy kétség kívül létezik egyfajta térségi koncentrálódás akár a soha nem dolgozottak (a leghátrányosabb kistérségekben), akár a majdnem mindig dolgozók (a viszonylag legfejlettebb kistérségek) esetében, ám e koncentráció nem annyira erős, hogy alátámasztaná a közvélekedést. Vagyis, a soha nem dolgozottak többsége nem a leghátrányosabb helyzetű kistérségekben él; és a majdnem folyamatosan, végig dolgozók többsége sem a legfejlettebb kistérségekben lakik. Hasonló megállapításra juthatunk akkor is, ha földrajzi egységként nem a kistérségeket, hanem településeket elemzünk. Így pl. azon megkérdezetteink megoszlása, akik sohasem dolgoztak, települési bontásban az alábbiak szerint alakul: Nem dolgozók a település nagysága lélekszám alapján 501 - 1 000 fő

Esetszám 2

% 1,7

Kumulált % 1,7

1 001 - 2 000 fő

15

13,0

14,8

2 001 - 5 000 fő

38

33,0

47,8


310

5 001 - 10 000 fő

10

8,7

56,5

10 001 - 20 000 fő

21

18,3

74,8

20 001 - 50 000 fő

2

1,7

76,5

50 001 - 100 000 fő

9

7,8

84,3

100 001 fő vagy több

18 115

15,7 100,0

100,0

Összesen

311 Nem dolgozók a település típusa szerint megyeszékhely, megyei jogú város egyéb város község Összesen

Esetszám

%

Kumulált %

27

23,5

23,5

40 48 115

34,8 41,7 100,0

58,3 100,0

Bár tendenciózus (ám messze nem folyamatosan csökkenő) aktivitási lejtőt mutatnak az adatok az érettségi alatti végzettségek fokozatai szerint is, de a nem-dolgozás erőteljes sűrűsödését még a legalacsonyabb végzettségűek esetében sem lehet kimutatni. Amint, az sem igaz, hogy a legalacsonyabb aktivitású életpályát befutók erőteljesen sűrűsödnének a legalacsonyabb végzettségek körül. Az igaz, hogy a soha nem dolgozottak csaknem 60%-ának nincsen 8 magasabb végzettsége, viszont, az is igaz, hogy a gyakorlatilag folyamatosan dolgozók között nagyobb arányban találunk 8 osztályt végzetteket, mint olyanokat, akiknek megkezdett szakmatanulási „kalandjai” balsikerűnek minősültek. Végezetül, fontos jeleznünk azt, hogy a nem-dolgozás a kérdezőbiztosaink által romának/cigánynak vélt megkérdezettek esetében sem mutat különösebben kirívó koncentrálódást.


Muszájságok. Munkavállalási és munkakeresési hajlandóság az alacsony foglalkoztatási szegmensekben. Tanulmányok

Recommend Documents