MUNKAALKOTMÁNY. Előszó

MUNKAALKOTMÁNY

A Nyilaskeresztes Párt törvényjavaslatainak ismertetése Törvényjavaslat a közérdekű pénzügyi rendszer és hitelszervezet megalkotásáról Beterjesztetett a Képviselőház 1939. okt. 20.-i ülésén

Előszó A Nyilaskeresztes Párt soha sem felejtett célja: megtalálni és megteremteni azt a magyar életformát, amely a magyar nemzetet a történelem ítélőszéke előtt, az 1000 éves hagyaték örökösévé avatja. A történelmi örökség jogcíme: erő! A legnagyobb nemzeti erőkifejtés életformája pedig a nemzeti öncélúság és a szociális igazság összhangja. Az antimilitarista zsidó szellemiséggel vezérelt szociáldemokrácia legvégzetesebb tévedése volt a szociális gondolatnak és a katonás szellemnek szembeállítása, mert a kettő nemcsak, hogy nem ellentétes, hanem ugyanazon, a sorsközösség bajtársiasságában egybeforrott szellemnek megnyilatkozása a honvédelemben és a nemzeti munkában. A XX. század totális háborúja bebizonyította, hogy a kettő elválaszthatatlan! Aki hisz a Mindenható örök bölcsességében és jóságában, annak tudnia kell, hogy önmagáért semmi rossz nem történik e világon, mert csak a föld porából felemelkedni képtelen szellemi rokkantak nem látják a rosszban az örök jó tanúságait. Éppen azoknak, akik a szociális elesettség következtében és a társadalom helytelen teherelosztásából rájuk hárult kereszt súlya alatt nyögnek, kell tudniuk, hogy az emberi nem az örök béke állapotában az osztályönzés hierarchiájában haladni képtelen kőbálvánnyá merevednék. Évezredeknek a múlt ködébe vesző sorozatán át, ameddig az ember útját követni tudjuk, a háború volt a Gondviselés ítéletének megnyilatkozása, amely éppen azokat az erényeket jutalmazta, amelyek végső fokon minden szociális gondolat kútforrásai: a közösségért vállalt önfeláldozást, a bátorságot, hűséget és szervezőképességet. Az a felismerés, hogy a XX. század totális háborújában az a nép kerekedik felül, amely a szociális bajok megoldásával a nemzetnek testben-lélekben ép legszélesebb tömegeit képes a honvédelem szolgálatába állítani, ez volt a több-kevesebb világossággal látott indító felismerése az 1930-as évek elején megindult, a nemzeti erőkifejtés teljességét kereső nyilas mozgalmaknak is. Szemben a pacifizmus lágy párnáin alvókkal, az elkerülhetetlen új mérkőzés ösztönös megérzése és az erre való felkészülés, ez volt a nyilas mozgalmaknak is voltaképpeni terjesztő ereje, ez szabta meg eszmevilágát, ez határozta, meg jelszavát és külső megjelenésében is katonás alakiságokra való törekvését. Az események teljesen igazolták e törekvések helyességét. Nevezzük ezeket fasizmusnak, nemzetiszocializmusnak, vagy fallangizmusnak: elnevezések ezek csupán, lényegükben ugyanazon történelmi jelenségnek, a nemzet életakaratának a XX. századbeli eszmék megnyilatkozási formái, amelyek legmélyebb tartalma a néperőknek egy történelmi korszakváltó küszöbén az áldozatos nemzeti lelkesedésben jelentkező kiteljesedése. Új hajtása az egy évszázad előtti korszakváltó, a dicsőséges emlékezetű 1848-as idők nemzeti lelkesedésének. Nem idegen eszmék ezek, hanem minden szabadságvágyó és élni hivatott nép örök értékű közkincsei, és csak a zsidó szellem behatásából fakadó tragikus társadalmi meghasonlás eredménye, ha a magyar közvélemény ezt a kérdést nem ebből a világtörténelmi perspektívából ítéli meg, hanem a gondolatokat egy kicsinyes pártviszály céltáblájául dobja

oda, amelynek értékrombolásában hitelüket vesztik azon eszmények is, amelyek arra hivatottak, hogy a magyarság általuk találja meg a XX. századnak a legnagyobb nemzeti erőkifejtésre képesítő életformáit. A mi feladatunk a mozgalom jelen válságosnak nevezett pillanatában sem lehet más, mint folytatni azt a ténykedést, amely a nyilasmozgalom lényege volt és marad: a mozgalom, örök értékű eszményeinek és erényeinek ápolása saját áldozatos példánkkal! A mi történelmi feladatunk minden idők államalkotó erényének, az önfeláldozás, a kitartás és bátorság erényeinek átültetése a társadalom legszélesebb rétegeibe, és ha ez ma nem sikerül oly mértékben, aminő mértékben a történelmi helyzet ezt megkívánja, ezért nemcsak mi vagyunk felelősek, hanem azok is, akik ilyen irányú törekvésünket megbénítják. Szeretném azok megnyugvását osztani, akik ma a látható nyilas tömegek eltűntével a nyilas mozgalmat temetik. Akik ezt a kérdést a belügyi kormányzat feladatkörén túlemelkedő szemszögből figyelik, azok számára kevésbé megnyugtató, hogy a ma küszöbön álló nagy történelmi erőpróbák előtt az elparentált nyilasmozgalom helyén nem jelentkezik újabb, a 48-as idők fergeteges lelkesedésével és önkéntes áldozatkészségével a nemzet minden rétegét magával ragadó mozgalom. A nyilasmozgalom válságán túl, sajnos, sokkal súlyosabb válság tüneteit látjuk: az ideálok áldozatos szolgálata elől bölcs óvatossággal kitérő, a gyors elhatározásokra képtelen, túlságosan materialista szellemű magyar társadalom válságát. A mi sorsunkat nem apró hitvány cselvetések, iparszerűen űzött rágalmazások és hazudozások, hanem az európai történelem alakulása dönti el. Aminthogy nem állhatott meg egy pogány Magyarország a kereszténnyé lett Európában, nem lesz fenntartható a magyar társadalomnak idejét múlt, az egyetemes fejlődés tempóját bénító, a nemzet egybeforrását gátló gazdasági struktúrája sem egy nemzetiszocialista győzelem jegyében újjárendezendő Európában. A hazugságokban fogant párizs-környéki békék ellen megnyilatkozott világtörténelmi tiltakozásként született meg az igazság, bátorság és hűség erényeiből a nemzetiszocialista gondolat. Világos, hogy egy ilyen lényegében erkölcsi mozgalom csakis a lényegét képező erkölcsi elvek példaadó szolgálata által győzhet. A bátorságnak azonban nem fenegyerekeskedésben, — amely önmagában semmit sem bizonyít —, hanem cáfolhatatlan érvekkel alátámasztott igazságunk bátor hirdetésében és minden áltekintéllyel szemben való megvédelmezésében kell megnyilatkoznia. A bátorság abban nyilatkozzék meg, hogy azoknak, akik majd erre a súlyos szerepre vállalkoznak, legyen meg a bátorságuk a szegénység és mellőzés vállalására. És ha az igazságunkat hirdetjük, nem állhatunk meg az örök és terméketlen kritikánál, hanem megdönthetetlen okfejtéssel meg kell határozni azokat a törvényes rendszabályokat, amelyek foganatosításával fennálló bajok megszűntethetők. Ha a kormány, amint azt joggal kifogásolhatjuk, nem áll elő azokkal a sokat sürgetett, a fennálló szociális bajokat gyökerükben orvosló átfogó törvényjavaslatokkal, akkor fogalmazzuk meg magunk ezeket! Egy új emelkedettebb, az ideálokért áldozni kész közszellemnek példaadó ápolása és azon alkotmányos rendszabályok megfogalmazása és köztudatosítása, amelyek törvényerőre emelésével a XX. századnak mindnyájunk által keresett, a nemzeti erőkifejtés teljességét biztosító magyar életformája megvalósítható, ebben és csakis ebben áll a Nyilaskeresztes Párt feladata. A kétszer kettő a világ minden szuronya ellenére is négy marad, és ha pártunk kizáróan az igazság és az emelkedettebb erkölcsi szemlélet fizikai eszközökkel legyőzhetetlen fegyvereivel száll harcba, akkor maga is győzhetetlen marad!

A magyar munkaalkotmány két alapvető törvénye A legnagyobb nemzeti erőkifejtést biztosító, a XX. század magyar életformáját meghatározó törvényes rendelkezések összessége a magyar munkaalkotmány. A magyar munkaalkotmány két alapvető törvényen épül fel, amelyek szakítást jelentenek a liberális gazdasági rend klasszikusnak tekintett két dogmájával: 1. a gazdasági élet korlátlan szabadságával és 2. a gazdasági életet irányító Pénzhatalomnak magánérdekeltségek előnyére történt kisajátításával. A magyar fasiszta — nevezhetném ősnemzettársi — felfogást hirdető Nyilaskeresztes Párt a liberális gazdasági renddel ellentétben a gazdasági élet egészét közügynek nyilvánítja és annak korlátlan szabadsága helyére az állami tervgazdasággal irányított magángazdaság rendszerét kívánja felépíteni. Ez a célkitűzés a világháborút követő történelmi fejlődési folyamat logikus következménye. Az állam életében vannak olyan funkciók, amelyek az átütő, gyors cselekvőképességet tételezik fel. Ilyen funkciót kell betöltenie a honvédelem érdekében gyorsan cselekedni képes hadseregnek. A liberális állam is számolni volt kénytelen ezzel, amidőn a hadsereget kivonta a törvényhozó testület, a parlament hatásköre alól és egyetlen fizikai személy, államfő, illetve a legfelsőbb Hadúr felségjoga alá rendelte. De éppen a világháború mutatta meg, hogy az egész gazdasági élet a hadsereg tevékenységét szervesen kiegészítő funkció, a gazdasági élet minden termelő szerve a teljesítőképes hadsereg kiegészítő része. De ettől eltekintve az egész gazdasági élet természeténél fogva is kötött időrendben, késedelem nélkül végrehajtandó központos irányító ténykedések egész sorozatát tételezi fel, amelyek hiánya, mint például az 1939-es rendkívül bő gyümölcstermés értékesítésénél, vagy ennek fordítottjánál: elemi csapások, vagy a világkonjunktúra változásaiból származó behatások elhárításánál helyrehozhatatlan károkat okozhat. A nemzetközi fejlődés a magyar államot is akarva, nem akarva a gazdasági élet irányításának egyre nagyobb területen történő foganatosítására kényszeríti. A kötött devizagazdálkodás, a clearing-egyezményekkel kontingentált áruforgalom, az ezek lebonyolítására életrehívott Külkereskedelmi Hivatal, a Gazdasági tanulmányi osztály, az Árkormánybiztosság létesítése stb. egy-egy a fejlődés kényszerítő hatása alatt ötletszerűen megtett lépést jelentenek azon egyetemes átfogó terv felé, amelynek logikus végeredménye a Nyilaskeresztes Párt nevében 1939. október 20-án benyújtott „Korszerű országépítésről: a munkanélküliség intézményes megszüntetéséről” szóló törvényjavaslatban van lefektetve. A Nyilaskeresztes Párt ezen törvényjavaslatának általános indokolásában kimutattam, hogy a magyar közélet szociális alapproblémája, a munkanélküliség és az agrárproletáriátus megszüntetése és az ezzel kapcsolatos földkérdés intézményes megoldása csakis a politikai és gazdasági kormányzat kettéválasztása által és a gazdasági életnek ily módon intézményesített irányításával foganatosítható. A gazdasági élet állami irányításának elvét a világháború, illetőleg a háborús kényszergazdálkodás tapasztalatai alapján úgy Olaszország, mint Németország, Portugália és a Szovjetunió is megvalósították. Amíg azonban az állami tervgazdálkodás az első három esetben kitűnő eredményekkel járt, a Szovjetunióban mutatkozó tapasztalatok sok tekintetben a tervgazdálkodás gondolatának teljes kompromittálására alkalmasak. A szakirodalom egybehangzó megállapítása szerint (lásd Ráttkay R. Kálmán számos eredeti szovjet kútforrásra támaszkodó, valamint K. I. Albrecht der Verratene Socializmus c. kitűnő művét) ma már megállapíthatjuk a szovjet tervgazdálkodás több vonatkozásban kiderült eredménytelenségének okait.

Ezek: 1. A gazdasági életet uraló szakértelem nélküli politikai despotizmus, 2. a gazdasági életet uraló kommunista pártnak a magántulajdon elvét tagadó, az emberi természettel ellenkező merev dogmatizmusa és a világ forradalmasításának agyréme kedvéért az emberi munkaerővel és természeti kincsekkel űzött rablógazdálkodása, 3. a kommunista földreformnak a fenti okokból származó csődje. Ezt a csődöt, amely az orosz birodalom létalapjait veszélyezteti, a munkája gyümölcsétől megfosztott parasztság józan ésszel előrelátható passzív ellenállása, illetőleg munkakedvének közömbösítése eredményezte. A magántulajdon elvének tagadására épített szovjet földreform tudvalevőleg homlokegyenest ellenkezik az általunk is hirdetett és a fasiszta államrendben megvalósított földreformmal; amelynek alapja a nemzeti földvagyonnak túlnyomó részben az egészséges családi gazdálkodást biztosító, az elaprózódástól a törzsörökléssel védett parasztbirtokká alakítása. A szovjet a józan ész fejetetejére állított marxi dogmatikájához híven a nemzetiszocialista földreformmal ellentétesen a magántulajdonban lévő parasztbirtokokat azok kisajátítása és kényszertársítása által kollektív üzemekké: „kolchozokká” egyesítette. Az állami nagy gazdaságok: a „szovhoszok” az azok kezelésében a gyakorlati észszerűség, a szakértelem helyett érvényesülő dogmatizmus miatt ugyancsak minimális terméseredményeket értek el. A szerves fejlődést átugró, a lelkiismeretes gyakorlati próbákat mellőző beavatkozás vezetett a mezőgazdasági termelés katasztrofális csökkenéséhez, az orosz birodalom lakosságát megtizedelő, egyszersmind az orosz ipari munkás teljesítőképességét is nagymértékben korlátozó állandósult éhínséghez.

Az olasz hivatásrendi állam szervezete A ragyogó történelmi sikerekben gazdag fasiszta állam gazdaságpolitikája ezzel szemben teljesen ellentétes elveken nyugszik. A hivatásrendi államforma megalkotásával Mussolini zsenije tökéletesen biztosította a gazdasági élet kormányzatának politikamentességét. A dolgozó tömegeknek az állami életbe való cselekvő bekapcsolása, ezáltal az osztályharc kiküszöbölése volt a legnagyobb jelentőségű esemény, amelyet a kultúrtörténelem a XIX. századbeli liberális állam kialakulása óta feljegyezhet. A gazdasági élet politikamentes és kizáróan a szakszerűségi szempontok alapján foganatosított kormányzására a közigazgatási hatáskörrel felruházott termelésrendi testületek: a korporációk szolgálnak. „Az azonos foglalkozású embereknek hivatásszervezetekben való összefogása nemcsak a munkaviszonynak új szabályozását, hanem az egyén és állam kapcsolatának új rendjét jelenti. Azok a szellemi és fizikai munkások, akiket az állam eddig csak ötévenként egyszer, a parlamenti választások alkalmával érdekel, a munka új szervezete útján az állam állandó aktív részeivé lesznek, aminek napról-napra állandóan tudatában vannak és így a kívülállók hozzátartozókká lettek. A hivatásrendek szervezeti forma tekintetében testületi önkormányzatok. Amint vannak kerületi önkormányzatok, nálunk a községek és törvényhatóságok, úgy vannak testületi önkormányzatok is, amelyekhez való hozzátartozás az emberek egzisztenciális alapját nyújtó foglalkozás, tehát az el nem homályosítható legerősebb érdek. Az új államnak ez egyik nagyfontosságú pszichológiai előnye, hogy a nagy tömegek sokkal inkább a magukénak tekintik, mint az eddigi parlamentáris államot.” (lásd Magyary Zoltán: „Államéletünk válsága”.) A hivatásrendi állam teljes joggal vehette ki a

szakszervezetek kezéből az osztályharc fegyverét, a sztrájk jogát, mert a dolgozó osztályok védelméről a megfelelő alkotmányos szerv a munkaadók és munkavállalók szakegyesületeit összekötő közigazgatási hatáskörrel felruházott testületeknek létesítésével, és az államnak az ezen testületekben betöltött döntőbírói hatáskörével gondoskodott. Vitán felül áll, hogy a magyar munkaállam megteremtésénél az egyszerűbb felépítésénél fogva is a magyar viszonyokra könnyebben alkalmazható fasiszta hivatásrendi államformát kell mintának vennünk.

A magyar hivatásrendi állam A korszerű országépítésről, a munkanélküliség intézményes megszüntetéséről szóló már említett törvényjavaslatot a fennálló szociális kérdések átfogó, intézményes megoldására a magyar közigazgatásnak a fasiszta olasz munkaalkotmányhoz hasonló, de a hazai viszonyoknak megfelelően leegyszerűsített és a parlamentáris felelősségével összeegyeztetett átszervezését célozza. E törvényjavaslat a magyar gazdasági élet irányítását egy fellebbezhetetlen hatáskörű közigazgatási szaktestületre, a gazdasági vezérkar szerepét betöltő Országépítő Minisztériumra kívánja bízni. E gazdasági vezérkar tagjai a négy gazdasági miniszteren: a mezőgazdasági, ipari, kereskedelmi és pénzügyminiszteren kívül az egészségügyi miniszter, a hivatásrendi testületek — kamarák — titkos szavazattal kiküldött képviselői és az állami jegybank elnöke. E testület véleményező hatáskörrel működik a végrehajtás jogkörével felruházott, de parlamenti felelősséggel terhelt országépítő vagy csúcsminiszter alatt. A munka alkotmányának alapvető rendelkezése szerint az országépítő miniszter a törvényhozó testülettel szemben alkotmányjogi felelősséggel terhelt feladatköre hármas irányú: 1.) Minden rendelkezésre álló munkáskéz foglalkoztatásával beváltani tartozik a munkaállam abbeli kötelezettségét, hogy minden munkaképes fiának munkát adva, de a nem termelő foglalkoztatottságot lehetően csökkentve a nemzeti termelés csúcsértékét biztosítsa. 2.) A termelés költségeinek ellenőrzésével és a vállalati haszonnak országos kulcsszerinti meghatározásával az ipari, mezőgazdasági és kereskedelmi árakat összhangba hozva tartozik megszüntetni az agrár-ollót és bizonyos foglalkozási ágak (kisipar) az országos átlaghoz viszonyított kedvezőtlen helyzetét. 3.) A munkás és a munkaadó érdekellentéteinek kiegyenlítésével: az igazságos munkabér megállapításával tartozik betölteni a békebíró feladatát a termelés rendjének biztosításában.

Az igazságos munkabér biztosítása Az igazságos munkabér biztosítása céljából a munkaalkotmány az üzemek és a gazdaságok által bármely címen kifizethető legnagyobb javadalmazása és az ugyanazon üzemben illetve gazdaságban kifizetett legkisebb átlagkereset között át nem léphető maximális arányszámot fog megállapítani. Javaslatunk szerint valamely üzem legnagyobb javadalmazást élvező vezetőjének bármily címen élvezett jövedelemösszege csak az esetben haladhatja meg az

ugyanazon üzemben alkalmazott legrosszabbul javadalmazott 20 éves férfimunkás keresetének húszszorosát, ha az illető üzemvezető közérdekű különleges képességeivel az üzem gazdaságosságának európai mértékét éri el, amely szerint képes világpiaci árakon termelni, noha az üzemében kifizeti keresetek átlaga eléri a haladottabb iparállamok átlagos munkabéreit. A vámvédelem egyoldalú kiváltságával biztosított az a gyakorlat, mely szerint a legtöbb iparvállalat kitűnő üzleti eredményeit a világpiaci szintet meghaladó árszabással éri el a magyar fogyasztóközönség egyszerű megadóztatása által, a munkaállamban nem jogcím szokatlanul nagy és az igazságosság erkölcsi normáját sértő jövedelmek élvezetére. Utóvégre a fizikai hatalom eszközeivel, a közérdek rovására minden gengszter képes nagyjövedelmet elérni; a munkaállam azonban csak közérdekű teljesítményeket fog rendkívüli mértékben jutalmazni. Az előadott elvekből önként következik, hogy a munka alkotmánya a dolgozók számára a gyakorlatilag elérhető legnagyobb keresetet fogja biztosítani. Ez önként következik abból, hogy az ország teljes foglalkoztatottságának biztosításával az országos termelés csúcsértéket éri el, és gondoskodik arról, hogy a nemzeti jövedelem a hivatásrendi szervezetek által is ellenőrzötten és arányosan osztassék el. A termelés ugyanis sohasem lehet öncél. Olyan ország, amilyen a munkaállam lesz, amely nem külföldi kölcsönökből, hanem saját munkaszolgálatának erejéből gyarapszik, tehát munkám eredményét nem kell részben külföldre kifizetnie kamatszolgálat alakjában, kénytelen a nemzeti termelés eredményeit maga elfogyasztani. Más szóval az ilyen külföldi adóssági kamatokkal nem terhelt ország gazdasági egyensúlya csak akkor biztosítható, ha a dolgozóknak a csúcsminiszter akkora bért biztosít, hogy azok képesek legyenek az országban termelt javakat elfogyasztani. Az ilyen gazdasági rendben a dolgozok jövedelmét a közélet terméketlen (újabb értéket nem termelő) funkciói (bonyolult adminisztráció, túltengő bürokrácia) a törvényellenesen külföldre csempészett, vagy háborús célokra fordított jövedelmek csökkenthetik csupán. Az ilyen természetű bajok azonban nem elvi jelentőségűek, vagyis nem a munkaalkotmány ideológiai hibáiból, hanem a munkatörvények végrehajtásával megbízott szervek szellemi és erkölcsi fogyatékosságaiból fakadnak. E bajok nem a törvényhozás, hanem a nemzetnevelés útján csökkenthetők, rajtuk nem a parlament, hanem az ideálok áldozatos szolgálatát felfokozó mozgalom segíthet. Ebben áll a Nyilas Párt feladata az új államban. A munkaalkotmánynak a munkanélküliség megszüntetésére, a termelés felfokozására és a keresetek arányosítására vonatkozó intézkedésein kívül döntő erővel fogja a dolgozók életszintjét emelni a munkaállamnak a jelen törvényjavaslatban ismertetett pénzpolitikája, amelynek sarkalatos célkitűzése a kamatláb leszállítása a pénzintézetek önköltségének fedezéséhez szükséges határig. A kamat ugyanis a legnagyobb árdrágító. Minden piaci árban a kamat annyiszor foglaltatik, ahányszor az áru termelése és forgalmazása tőkebefektetéssel kapcsolatos. Kamatot fizetünk tehát mindnyájan még akkor is, ha pénzt nem veszünk kölcsön; az államfő éppen úgy, mint a napszámos, mert mindnyájan fogyasztunk. Másrészt minden munkaszolgálat hasznának az a hányada, amelyet kamat, vagy tőkeszolgálat alakjában kell a pénz urainak beszolgáltatnunk, a munka hasznából fog hiányozni. Ha a munkás önálló vállalkozó, akkor a vállalkozás hasznából hiányzik a kölcsönvett pénz kamatterhe, ha pedig alkalmazott, akkor a kifizethető munkabérből fog hiányozni. A Magyar Szentkorona Jegybankjának megalapítása által tehát, a dolgozók életszintjét két vonatkozásban is meg fogja javítani: azzal, hogy olcsó hitelnyújtással mérsékeli az árakat és egyszersmind felfokozza a kifizethető bérek szintjét.

A munkaállam hitele Az országépítő miniszter a munka alkotmányában megjelölt azon alapvető feladatának, hogy az ország összes munkáskezeit foglalkoztassa, csak az esetben felelhet meg, ha van felhatalmazása arra, hogy hitelnyújtással az ehhez szükséges oly munkaalkalmakról gondoskodjék, amelyeknek a közbevételek emelkedésében is jelentkező haszna elégséges az e célból nyújtott közhitelek törlesztésére. Ezzel elérkeztünk a munkaalkotmánynak második alapvető és a jelen füzetben ismertetett törvényjavaslatához, amelynek lényeges intézkedése a pénzkibocsátás felségjogának, mint a nemzet egyetemes hitelforrásának igénybevétele az irányított gazdálkodás haszonszerző beruházási tevékenységének biztosítására. Ezen állampolitikai célkitűzés megvalósítására alkotandó közérdekű pénzrendszer és hitelszervezet a következő elvi felismeréseken épül fel. A pénz értékét, még az aranyét is, az érte kapható áru, pontosabban az a munkaszolgálat határozza meg, amely szükséges volt, hogy az árut előállítsa és a fizetést teljesítő vásárlóhoz juttassa. A papírpénz értékét pedig a nemzet termelőtevékenységén kívül az állam végrehajtó hatalmának az a gyakorlata biztosítja, amellyel a pénzt kibocsátó intézet szabadalmat megvédi. A papírpénz értéke tehát a nemzeti munkaszolgálat és az állam felségjogai gyakorlatának kettős tövéből fakad. A papírpénz kibocsátásának gyakorlata ezért vitán felül a nemzet tulajdonát képező hitelforrás és így erkölcsileg tarthatatlan helyzet az, hogy ez a természeténél fogva köztulajdont képező hitelforrás magánérdekeltségek nyerészkedését is szolgáló intézet szabadalmát képezze. De nem indokolható ez az állapot gazdasági célszerűségi szempontokkal sem. A kamatláb mérséklése elsőrendű gazdasági és szociálpolitikai érdek. A munkaállam alapvető szociális problémája, a foglalkoztatottság maximumának biztosítása oly haszonszerző munkalehetőségek teremtése által, amelyek célja a jövő nemzedék életfeltételeinek biztosítása, aminő például a talajjavítás, vagy a földreform, túlnyomóan olyan feladatokból áll, amelyek csakis hosszúlejáratra nyújtott olcsó hitellel oldhatók meg. E felismerésből származik a javasolt banktörvény első kardinális tétele: -

A papírpénz kibocsátásának felségjogait gyakorló közérdekű hitelintézet a közcélokra nyújtott hitel kamatlábát nem szabhatja nagyobbra az intézet önköltségének fedezésére elégséges kamatláb nagyságánál. Minden más megoldás logikátlan és erkölcstelen. A magyar nemzetnek egyetemes, osztatlan és örökös tulajdonát képező ezen jegybank a magángazdaság hitelezéséből fakadó nyereségeit pedig szolgáltassa vissza ismét közcélokra, pl. az állam erkölcsi kötelezettségeinek teljesítésére; a hadikölcsönjegyzők, a hadi gondozottak és árvák érdekei megvédésének elhanyagolásából származó hitelrombolás jóvátételére!

Ha erre azt mondja valaki, hogy ilyen rendszabályokra a külföldi intézetek alapszabályaiban nincsen példa, erre azt válaszolom, hogy a hungarizmus az egyedüli magyar politikai és társadalmi mozgalom, amely ellentétben a liberális gyakorlattal, nem idegen eszméken épül fel. Ha nem is idegen eszméken épül fel, világnézete tökéletes összhangban áll a keresztény felfogással. A kánonjog tudvalevőleg tagadja a kamatszedés jogosultságát. Idézem Prohászka Ottokár ragyogó értekezésének „Produktív-e a pénz?” következő szakaszát: „Ez a radikális thézis, hogy a pénz nem hoz pénzt, és éppen így az érték nem hoz értéket, képezi a kánonjog uzsoratilalmának alapját. Hogy aztán ezt az elvet mennyire s mily következetességgel vitte keresztül, ez a kérdés már más lapra tartozik. Kimutattam már, hogy

a praxis áttörte az uzsoratilalom gátjait és egy más elvet léptetett a világba, azt tudniillik, hogy a pénzért kamat jár, vagyis a pénz tőke.” „Ezáltal egy új világot állított a létbe: a nyomorúság világát, mint amely igazságtalanságon épül. Ennek az új világnak uralkodó hatalma már nem a munka, hanem a pénz. A termelésnek ura, királya és lelke a pénz.” A kereszténységet nem azzal visszük át a gyakorlatba, ha azt úton-útfélen jelszóként használva lejáratjuk, hanem ha az állam törvényes rendjét a keresztény erkölcstannal hozzuk összhangba. Más kérdés, hogy a magángazdaság gyakorlata a kikölcsönzött pénzért a kamatszolgáltatást ki fogja-e küszöbölni? Kétségtelen azonban, hogy egy magát kereszténynek valló állam és társadalmi rend pénz és hitelforrása: a pénzkibocsátás felségjogát gyakorló állami jegyintézet a kezelési költségeken felül nem szedhet kamatot, mert ezt egyaránt tiltja a keresztény erkölcs és a gazdasági észszerűség.

A pénz fedezete a produktív munka Az országépítő eszmék nagy temetőjének minden sírkeresztjén ez a sivár mondat áll: nincs pénz! A liberális állam immár több, mint 70 esztendeje folyó költségvetési vitáin vörös fonálként fut végig a korszerű, sürgős gyakorlati feladatok végrehajtására nyújtható fedezet elégtelensége. Az állam, közületek, városok és magánosok legsürgetőbb hasznos munkafeladatai maradtak végrehajtatlanul, az egyébként hasznosítható munkaórák megszámlálhatatlan milliói vesztek el és múltak el sorvasztó tétlenségben, mert ezek hasznosítására nem volt fedezet! Mint a sors megváltozhatatlan rendelését vettük tudomásul a nemzetsorvasztó folyamat ezen állandó pusztítását abban a lelki gátlássá fajult rögeszmében, hogy a nemzet pénze valami fix összeg, amelynek nagysága csakis a nemzet tulajdonában levő fizetőeszközök mennyiségétől és annak anyagi tulajdonságaitól függ. Úgy képzeltük, hogy a nemzeti munka céljaira forgalmazható pénz végeredményben a nemzet tulajdonában levő, külföldi viszonylatban is elfogadható arany, vagy aranyfedezetű fizetőeszközök mennyisége által van meghatározva, úgy képzeltük tehát, hogy a nemzet pénze valami előre meghatározott korlátolt összeg és minden gyakorlati munka, amely ebbe a korlátolt összegbe nem illeszthető bele, előre is halálra van ítélve ezzel a szólammal: nincs pénz! Hogy a nemzeti haszonszerző munka céljaira rendelkezésre álló pénz, illetőleg a nemzeti hitel, tehát az e célból igénybe vehető fedezet nem a nemzet tulajdonában levő fizetőeszközök mennyiségétől függ, és nem is az ezen fizetőeszközök tulajdonságától függ, tehát nem attól függ, hogy egy nemzet tulajdonában mennyi arany, vagy aranyértékű devizaérték van, hanem lényegében a nemzet gazdasági tevékenységétől függ, könnyen megérthető abból, hogyha a nemzetnek és a Nemzeti Banknak minden aranyát és aranyértékű devizáját a Góbi sivatag közepére helyeznénk, ahol egy liter vizet sem kapnánk érte és nem akadna munkáskéz, amely érte bárminemű szolgálatra hajlandó, akkor ily körülmények között az arany értékét veszítené és a színaranynak sem volna több értéke a sivatag homokjánál. A pénz tehát önmagában nem jelent semmiféle a pénzhez tapadó értéket a gazdasági élet termékeny folyamata nélkül. Még az arany értékét is az érte kapható áru, pontosabban az a munkaszolgálat határozza meg, mely szükséges volt, hogy az árut előállítsa, és a fizetést teljesítő vásárlóhoz juttassa. A pénz tehát lényegében munkaszolgálatra szóló utalvány (munkavaluta) és ezért minden nemzetnek annyi

pénze van, amennyi termelőmunkát szolgáltat. Nincsenek gazdag és szegény népek, csak életrevaló és tehetetlen népek. Minden reszelővonással, minden kapavágással, amely értéket termel, pénz keletkezett és minden fogyasztó folyamattal, amely árut semmisít meg, pénz semmisül meg. A nemzet termelő munkájához szükséges pénz „fedezete” tehát magában a termelőmunkában van adva. A pénz vásárlóértékét, tehát nem anyagi sajátságai, nem az a körülmény határozza meg, hogy aranyból, vagy papírosból készült-e, hanem — Kossuth Lajos szavai szerint: — „a papírospénznek értéke, vagyis inkább forgalmi elfogadása függ azon hiteltől, amellyel a közvéleményben találkozik. Ezen hitel pedig függ azon garanciától, amellyel annak értéke a törvényhozás által biztosíttatik.” Az a „csoda”, hogy a Nemzeti Bank nyomdájában, mondjuk 10 fillér nyomdaköltséggel előállított bankjegy „átlényegül” az előállítási költségének ezerszeres értékét képviselő száz aranypengős bankjeggyé, nem a bank pincéjében őrzött, senki által sem ismert hányadrész fedezet varázsán alapszik, hanem azon a tényen, hogy a magyar állam végrehajtó hatalmának erejével a pénzkibocsátás felségjogát gyakorló Nemzeti Bank törvényes kiváltságát megvédi a pénzjegyek hamisításának üldözésével és hogy az ezen korlátolt mennyiségben kibocsátott pénzt teljes értékű fizetőeszköz gyanánt úgy a közpénztáraknál elfogadja, mint a magánforgalomban teljesített fizetéseknél elfogadtatja. A pénz vásárlóereje végeredményben tehát az állam azon felségjogának gyakorlatából fakad, amellyel az állam a pénzt, mint az államháztartás terhére kibocsátott hiteljegyet fizetési eszközül elfogadja és mások által történő elfogadásáról is gondoskodik. Ugyanúgy, mint az állam felségjogai erejével képes a papírpénz értékét biztosítani — hacsak gondoskodik arról, hogy a piacon kapható árumennyiség és a kibocsátott pénzmennyiség között észszerű állandó arány álljon fenn — ugyanígy módjában áll az államnak felségjogai erejével, későbbi időpontban teljesítendő pénz fizetésére szóló hiteljegyeket is kibocsátani. Így felségjogai erejével módjában áll az államnak haszonszerző munkák elvégzésére újabb pénzkibocsátás, tehát az infláció veszélye nélkül és fedezet hiányában újabb adóemelés, tehát defláció veszélye nélkül is az ezen munkák hitelszükségletei fedezésére az állam által későbbi időpontban beváltandó munkaszerző váltókat is kibocsátani és a haszonszerző munkálatok végzésével megbízott vállalkozókat nem pénzzel, hanem ilyen munkaszerző váltókkal fizetni ki. E korszerű módszer által történik annak a nemzetépítő munkának a hitelezése, amellyel a tengelyhatalmak gazdaságpolitikája a világpolitikát kiforgatta a sarkaiból. Ennek a nemzetépítő hitelnyújtásnak lényege, hogy az állam felségjogait gyakorolva maga nyújt hitelt azon többlet adóbevételei terhére, amelyek a termelést fokozó munkák eredményeként az állam háztartásában a közszolgáltatások és adók növekményében jelentkeznek. A gyakorlat bebizonyította, hogy ezek a munkaszerző váltók fennakadás nélkül alkalmasak a vállalkozók fizetési kötelezettségeinek lebonyolítására, ha az állam a pénzintézetek központi hitelszervezetét egyrészt kötelezi ezen váltók leszámítolására, másrészt azonban ugyanezen hitelszervezetekkel szemben jót áll az ezen váltóknak a később jelentkező adóbevételek többleteiből meghatározott lejáratra történő beváltásáért. A gyakorlat bebizonyította azt is, hogy ez a módszer alkalmas nagyszabású milliárdos hitelakciók inflációmentes lebonyolítására is, ha gondoskodunk arról, hogy a pénzforgalom a piacon megjelenő áruforgalommal maradjon arányos. Ez az alapjában véve igen egyszerű felismerés a titka a

tengelyhatalmak páratlan gazdasági fellendülésének és végső fokon katonai és politikai erőgyarapodásának.

A korszerű nemzetépítő munka feladatait csakis hitelnyújtás jogkörével felruházott erős végrehajtó hatalom oldhatja meg A korszerű országépítésről és a munkanélküliség megszüntetéséről szóló törvényjavaslatom általános indokolásában kifejtettem, hogy a magyar állam a XX. század gazdasági fejlődésével felszínre vetett feladatoknak csak abban az esetben lesz képes a történelmi fejlődés ránk kényszerített ütemében megfelelni, ha a politikai és gazdasági kormányzatot kettéválasztva az ország gazdasági életének egységes irányítását erélyes, a gazdasági élet szaktestületeinek bevonásával megalkotott exekutiva hatáskörébe utalja. Ez az exekutiva azonban csak az esetben felelhet meg a feladatának, ha a gazdasági élet ellenőrzésén és irányításán kívül a hitelnyújtás hatáskörével is felruháztatik. A gazdasági életet végső fokon szabályozó hatalom a hitel. Valakinek hitelt nyújtani annyi, mint valakit bizonyos gazdasági feladat végrehajtásához szükséges hatalommal felruházni. Hitelt elvonni annyi, mint a gazdasági élet lehetőségeit vonni meg. Ezért az egész nemzeti életünk életadó talaját képező gazdasági tevékenységünk kielégítő mértéke, vagy elégtelen volta és a gazdasági tevékenység termékeny, vagy terméketlen volta végeredményben azon a kérdésen fordul meg, hogy megkapja-e és minő feltételek mellett kapja meg a nemzet a gazdasági élet vérkeringéséhez szükséges hitelt. A hitelélet irányítása tehát vitán felül közérdekű feladat és így annak foganatosítására az államhatalom hivatott. A hitelélet irányítása, aranyfedezet-mentes munkahitel nyújtása a nemzeti munkakifejtés teljességének biztosítása céljából a XX. század államának nemcsak joga, hanem kötelessége is, amire az államnak felségjogai birtokában — mint rámutattam — módja, és lehetősége van.

A javasolt hitelrendszer nemzeti öncélúságunkat kifejező 1848-as alkotmányunkban gyökerezik E megállapítás nem újdonság a magyar alkotmányos élet fejlődésében. Ez a felismerés, hogy az állam felségjogainak gyakorlásával előteremtheti a nemzet történelmi feladatainak megoldásához szükséges hitelt, csodálatos világossággal él Magyarország első pénzügyminiszterének, Kossuth Lajosnak lelkében és az általa életre keltett pénzügyi törvényekben. Ezért ma, amidőn a tengelyhatalmak világpolitikai síkereiben is ezen eszmék diadalait látjuk, nem idegen eszméket hirdetünk, amidőn a nemzeti munkaszolgálatra alakított pénzrendszerre való áttérést javasoljuk, hanem egy, a haza felbecsülhetetlen kárára feledésbe merült ősi szellemi jussunkat követeljük vissza. Az 1848-as törvények szentesítése után pénzügyminiszterré kinevezett Kossuth Lajos erélyes lépésre, magyar papírpénzek kibocsátására határozta el magát. 1848-i május 19-én kelt felhívásával papírpénzalapnak közadakozás útján való megteremtésére hívta fel a nemzetet. Egyben elrendelte a magyar bankjegynyomdának felállítását, amiről a mai történelmi távlatból megállapítható, hogy hősköltemény-szerű szabadságharcunknak a nemzet

lelkesedésével, a névtelen félisteneknek hősiességével szinte egyenrangú tényezője volt. Kossuth Lajos 1848. június 17-én megkötötte a — nádorkirályi helytartó által jóváhagyott — szerződést a Pesti Magyar Kereskedelmi Bankkal 1 és 2 forintos papírpénzjegyeknek kibocsátására. A szerződésnek leglényegesebb pontjai a következők: A Bank — kormányhatósági ellenőrzés mellett — kibocsát összesen 12 és fél millió forint névértékű papírpénzt 1 és 2 forintos bankjegyekben. Ennek fedezetéül a kormány átadta, a Bank pedig átvette és megőrzi a nemzeti áldozatkészségből összegyűlt 5 millió forint értékű nemzeti kincset. További fedezet: A „közállomány”, vagyis a nemzeti vagyon és ennek jövedelme, végül az a tény, hogy az állami és közpénztárak ezeket a bankjegyeket ezüstpénz helyett, köztartozás teljesítéseként elfogadják. További részletes feltételek: A „status” szükségleteire a Bank kifizet a kormánynak 9 millió forintot, az ipar és kereskedelem fellendítésére 1 millió forintot kamat nélkül, 2 és fél millió forintot pedig 3%-os kamat ellenében hitelez, végül a Bank a papírpénzt bárkinek kívánságára ezüstpénzre azonnal beváltani köteles. Ezekből a feltételekből látható, hogy Kossuth a papírpénz kibocsátását az első pillanatban annyira, mint nemzeti felségjogot gyakorolta, hogy a Bank a kibocsátásnak csak az u. n. banktechnikai részét és az 5 millió forint értékű fedezetnek őrzését teljesítette. Bizonyára ennek ellenszolgáltatásaként volt joga a Banknak 2 és fél millió forint után 3% kamatot szedni. A fenti feltételekből bizonyos az is, hogy Kossuth Lajos nem szakított azonnal az u. n. ércfedezeti rendszerrel. A szakítás ténye az ércfedezet illúzióját megszokott társadalomban bizonyára visszatetszést szült volna. Sőt e részben az 5 millió forint értékű ércfedezet és a 12 és fél millió forint papírpénz névértéke közötti arányt tekintve, 45%-os fedezeti arányt állandósít. Ez az arány jóval meghaladta az Angol Banknak ⅓-ad rész fedezeti arányát, nem is szólva az Osztrák Nemzeti Banknak fedezeti arányáról, amiről talán még a Bank vezetőségének sem volt, az osztrák, vagy éppen a magyar társadalomnak pedig sohasem volt biztos tudomása. Abban a tényben pedig, hogy Kossuth kezdeményezésére a kormány a közállományt, az egész nemzeti vagyont és ennek jövedelmét is lekötötte fedezetül: már világosan felismerhető a nemzeti felségjoggal szemben álló nemzeti kötelességnek a viszonylata. Ez, az ismertetett módon fedezett papírpénz volt az egyik féle Kossuth-bankó, amivel a kormánynak csak az volt a célja, hogy elsősorban az ország kormányzásának költségeit fedezhesse, másodsorban pedig az, hogy az áruforgalmat, forgalmi eszközöknek bankszerű módon rendelkezésre bocsátásával biztos mederbe terelje, az áruforgalomban ONB papírpénze miatt támadt anarchiának véget vessen. Sem az osztrák kormánynak, sem pedig a nemzet tiltakozása ellenére Magyarországra is kiterjesztett szabadalmára féltékeny ONB-nak tiltakozása nem térítették el a magyar kormányt a pénzügy gyökeres, de nem ellenséges szándékú rendezésétől. Azonban az 1848. március 3-i határozattal Bécsben elindított események már dübörögve közeledtek felénk. Mire a népképviseleti alapon megválasztott országgyűlés július 5-én összeült volna, már Jellasich betörési szándéka annyira köztudomású volt, a nemzetiségek fellázításának kétségtelen tényei annyira közismertek voltak, hogy a magyar kormány egészen új feladat előtt állott. Most már a kormányzás költségei fedezésének, az ipar és kereskedelem forgalmi eszközökkel ellátásának bármily nagyjelentőségű kérdései háttérbe szorultak az 1848. április 11-én szentesített törvények megvédelmezésével és a nemzetiségek Bécsből szított lázadásával szemben a „haza megmentésének” gigantikus méretű feladatai előtt. Kossuth Lajos, a Kossuth-hírlapja című lapnak július 1-i számában megjelent, a mindenfelől megtámadott nemzetet védekezésére lelkesítő írását azzal végezte, hogy: „a haza

megmentésére van pénz, lesz pénz!, mert nem hagy el a nemzet, és ha elhagyna; teremtünk az egekből, és ha az ég elhagy, a pokolból is!” A bizonytalanságnak nyomasztó érzetével, képzelhetően izgatott lelkiállapotban ült össze július 5-én az országgyűlés. Az ünnepélyes megnyitás és megalakulás után azonnal, július 11én a felirati vita előtt betegen a szószékre lépett Kossuth Lajos és az iskolai olvasmányainkból jól ismert szónoklatával a haza megmentésére 200.000 honvédnek és 42 millió forintnak megszavazását kérte. És miután a kérelemre az egyhangú „megadjuk!” volt a válasz, Kossuth Lajos a nemzeti akarat eme fenséges megnyilatkozásának hatása alatt „leborult a nemzet nagysága előtt.” Könnyebb volt azonban a haza megmentésére a 200.000 főnyi honvéd hadseregnek összetoborzása, mint felfegyverzésére, ruházatára, élelmezésére a pénzbeli fedezetnek az előteremtése. Külföldi kölcsönről szó sem lehetett, a nemzeti áldozatkészség ismételt igénybevételének megkísérlése sem mutatkozott tanácsosnak. Súlyos adóknak kivetése, de még inkább behajtása éppen, nem vezethetett célra. A hadiszereket, a ruházatot azonban már megrendelték. A hadifelszerelési munkát abbahagyni nem lehetett, a hadsereget állandóan élelmezni, tiszteket, legénységet fizetni kellett. De miből? Honnan? Az „egekből”? Vagy éppen a „poklokból”? Kossuth a drámai gyorsasággal összetorlódott és sürgős követelményeknek irtózatos súlya ellenére is ura maradt a helyzetnek. Az 1849. év első felére beterjesztett költségvetési javaslatában 61 millió forint névértékű papírpénznek kibocsátására kért országgyűlési törvényes felhatalmazást. A képviselőház tagjai közül sokan nem voltak következetesek a július 11-i „megadjuk”-hoz. A költségvetési javaslat igen élénk, sőt szenvedélyes vitát váltott ki. Minthogy Kossuth a 61 millió forint papírpénznek ércfedezet nélküli, kizárólag a közállományi vagyonnal és ennek jövedelmével fedezetten kibocsátását kívánta, a tervezet annyira újszerű és a papírpénz történetében annyira szokatlan volt, hogy egyenesen mint a jegybank-tudománnyal ellenkezőt támadták. Ezt a támadást Kossuth könnyűszerrel elhárította, mondván: „bármit javasoljon is a tudomány, a percnek kénytelensége praktikus lépéseket igényel.” Most már egyesek ennek az ércfedezet nélküli papírpénznek a forgalomképességét vonták kétségbe, amely ellenvetéssel szemben Kossuth a papírpénznek a forgalomképességét következőleg határozta meg: „papírospénznek értéke, vagyis inkább forgalmi elfogadása függ azon hiteltől, mellyel a közvéleményben találkozik. Ezen hitel pedig függ azon garanciától, mellyel annak értéké a törvényhozás által biztosíttatik.” Annak kimondását kérte tehát, hogy: „ezen kamatlan pénzjegyeknek teljes névszerinti értékét a közállomány minden mostani és jövendő közjövedelmeivel biztosítja, hogy ezek minden országos és készpénztárakban teljes névszerinti ezüstpénz helyett elfogadtassanak.” Az ellenkezés azonban csak nem szűnt meg. Egy elhangzott felszólalás magát a papírpénzt, de még élesebben az ércfedezet nélküli papírpénzt kifogásolta, mert az a forgalomnak nem megbízható eszköze; a névérték csak külső formaság, mely azt a belső értéket, ami a forgalomnak, az árucserének a lényege, egyáltalán nem tartalmazza. Kossuth Lajos a fenti valutáris ellenvetésre és a reformot ellenző jegybanktudósok és bankvezéreknek okulására az 1848-as képviselőházi vita hevében, tehát valószínűen nagyobb előkészület nélkül következő szavakkal válaszolt: „Én azt gondolom, hogy el kell az időnek következnie, mikor a csereeszköz nem nehéz forgású és nehéz vitelű ércpénz, hanem oly biztosítékokban fog állani, melyek szinte annyit, vagy többet nyomjanak”.

Minek nevezzük Kossuthnak ezeket a szavait, ha nem „látomásnak?” A világtörténelem nagy Pantheonjában eltemetett emberi nagyságok között is egyik legnagyobbnak: Kossuth Lajos látomásának, aki amerikai útja közben — Hegedűs Lóránt szerint — megjövendölte bámuló hallgatóinak azt, hogy Amerika talán már egy fél évszázad múlva döntően fog beavatkozni Európa sorsába. Aki a 67-es kiegyezés alkalmából megírta Deák Ferencnek, hogy a már akkor is történelmi anakronizmus, a roskatag osztrák császárság összedültében romjai alá temeti Magyarországot. Az 1848-as országgyűlés elfogadta Kossuthnak költségvetési javaslatát. A bankjegynyomdát üzembe helyezték és most már forgalomba jött a másikféle, a haza megmentése érdekében kibocsátott 5, 10, 50 és 100 forintos Kossuth-bankó is. Mivel ezeknek a papírpénzeknek nem volt ércfedezete, természetesen szövegükben nem is tartalmazták az ezüstpénzre beváltásnak ígéretét. Ellenben az országgyűlési határozatnak, de meg a valóságnak is megfelelően azt tartalmazták, hogy fedezi a közállomány és ennek minden jövedelme. Továbbá tartalmazták azt, hogy minden közpénztár által teljes névértékben köztartozás teljesítéseként elfogadtatnak. A fedezetnek akként megjelölése fejezte ki azt a garanciát, amellyel a törvényhozó hatalom ennek a papírpénz jegynek a hitelét, hitele folytán pedig forgalomképességét biztosította. A közpénztárak általi elfogadásnak ténye pedig egymagában tökéletesen egyenlősítette a névértéket a belső értékkel, ami által a magánüzleti forgalomban abszolút biztos csereeszközzé vált. Mindkét féle Kossuth-bankó fennakadás nélkül alkalmasnak bizonyult a forgalom lebonyolítására. Aminthogy mindkettőnek erejével pénzügyileg is kiszabadította Kossuth Lajos Magyarországot a kétfejű sasnak karmai közül, azonképpen mindkettőnek pályafutása is a nemzeti gyászban ért véget. Az ércfedezetet előbb Windischgrätz, mint hadi zsákmányt elrabolta, a papírpénzjegyeket pedig a bécsi zsarnokság elégette. Ellenben az 1849. március 22-én kelt császári rendelet alapján ugyancsak Magyarország vagyonára és jövedelmére a szabadságharc leverésének indokával, fokozatosan kibocsátott „Almássy”-féle kényszerforgalmú papírpénzjegyek egész 1858. ápr. 30-ig továbbra is forgalomban maradtak, amely idő alatt azoknak 70 millió forint névérték-összegük a koldussá nyomorított magyar nemzetnek jövedelmeiből könyörtelenül be is hajtatott. De csak a papírosanyag hamvadt el! Az a szellem, mely ezeket a papírpénzjegyeket megteremtette (amely pénzjegyeknek forgalomképességét egyébként is Windischgrätznek az a ténye is — cinikus hitelességgel — bizonyítja, hogy eleinte a saját ellenséges hadseregének a prófuntját és egyéb szükségleteit is általuk szerezte be), az a szellem a hamvakból feltámadt. Itt ég naponta erősödő lánggal annak a tudata, hogy a „haza megmentésének” érdekében csakugyan elérkezett annak az időnek teljessége, amikor Kossuth Lajos látomásának, a papírpénz valutáris elméletét illetően is teljesednie kell. Különösen ma meg kell fogadnunk azokat a szavakat, hogy „bármit javasol is a (jegybank) tudomány, a perceknek kénytelensége praktikus lépeseket igényel.” (Lásd Varga Lajos: Pénzügyi rendszer és hitelszervezeti reformtervezet.)

Az aranyfedezetes jegybankpolitika eredete A pénz vásárlóereje végeredményben az állami felségjogok és a nemzeti munkaszolgáltatás kettős tövéből fakad. Ezért a pénzkibocsátás felségjoga a nemzet egyetlen, de ki nem apadó hitelforrása. E hitelforrás tőkésített értéke Eszményi Tőke, amely vitán felül a nemzet tulajdona: közvagyon. Ebben az álláspontban rejlik a fasciszta világszemlélettel egyező magyar nemzeti nyilas felfogásnak és a liberális pénzkapitalista felfogásnak alapvető és feloldhatatlan ellentéte. A liberális plutokráciák által uralt demokráciák egész gazdasági rendszere a pénzuralom alapját képező szabadalmon épül fel, amelynek értelmében a pénzkibocsátás és a kamatláb megszabásának jogát, bár állami felügyelet alatt álló, de olyan jegybank gyakorolja, amely magánvállalat jellegű, sőt részvénytársaság formájában működik. A liberális demokráciák e berendezését a történelmi fejlődés, nevezetesen az a körülmény magyarázza, hogy ezek az államok pénzügyi rendszerük kialakításánál részben a szerencsés gazdasági helyzetben levő angol pénzügyi berendezéssel szemben táplált bizalomból indíttatva, de részben a gazdasági függés áltál kényszerítve is saját pénzügyi és hitelrendszerük kiépítésénél az angol példát vették alapul. Angliában pedig a pénzkibocsátás és a kibocsátott pénz kamatlába megszabásának jogát az Angol Bank 1694-ből származó: „Angol Bank Társasága és önkormányzata” című szabadalma alapján, kizárólagossággal gyakorolja. III. Vilmos angol királynak ugyanis, hogy háborút folytathasson XIV. Lajos francia királlyal, a háború költségeinek fedezésére egymillió-kétszázezer font sterlingre volt szüksége és pedig nemzetközi viszonylatban elfogadott ércpénzben. Ezt az összeget az angol bankárok és ékszerkereskedők kölcsönözték, de annak a pénz történetében korszakot jelentő feltételnek ellenében, hogy a király megadja nekik az „Angol Bank Társasága és Kormányzata” elnevezéssel a kizárólagos jogot arra, hogy a bank birtokában levő arany háromszoros értekének megfelelő bankjegyet, illetve papírpénzt bocsáthassanak ki és tarthassanak forgalomban egyenesen és kimondottan forgalmi eszköz gyanánt. Az 1694-ben megadott szabadalom ellenében a hitelező bankárcsoport vállalta ugyan azt a kötelességet, hogy a papírpénzt bárkinek kívánatra aranypénzre azonnal beváltja, de arra számított és nem is csalódott, hogyha a papírpénzzel köztartozást, adót fizetni lehet, akkor a közönség ezt a forgalmi eszközt megszokja és úgy megkedveli, hogy a magángazdasági forgalmat is általa bonyolítja le és csak kevesen lesznek azok az aggodalmaskodók, akik a beváltást követelik. A kevesekkel szemben aztán az azonnali beváltásnak ténye, a papírpénz és az Angol Bank iránti bizalmat csak megszilárdítja. Ily módon született meg a papírpénz, mint a nemesércből vert valóságos pénzt helyettesítő forgalmi eszköz. De mert e bankjegyeket a jegykibocsátó bank szabad megítélése szerinti kamatra kölcsönözték ki, ezért nekik ez a háromszor annyi ércpénzt helyettesítő papíros éppen úgy jövedelmezett, mintha csupa ércpénzt adtak volna kölcsön. Jövedelmezett azért, mert a banknak volt kizárólagos hatalma (kiváltsága) a papírpénz kibocsátására. Ez a jövedelemtöbblet azonban, amely a banknak csupán eszményi, de a valóságban meg nem lévő háromszoros aranypénz tőkéjéből származik, a valóságban nem a bank vagyonából, hanem abból az eszményi tőkéből fakadt, amelyet az állam hatalmával biztosított szabadalom adott hozzá és így vitán felül áll, hogy ennek a többlettőkének a jövedelme igazság szerint nem a bankot, hanem az államot illette volna meg. Ebből a gyakorlatból származott az a világ pénzgazdaságát egészen az 1933-i londoni világgazdasági konferenciáig irányító, megdönthetetlennek hitt dogma, mely szerint a papírpénz értékét a rendelkezésre álló aranyfedezet biztosítja. A nemzetközi pénzpolitikát

irányító azt a felfogást, hogy a papírpénz elveszti értékét, ha a forgalomban levő papírpénz névértékösszege a rendelkezésre álló aranyfedezet bizonyos többszörösét meghaladja, Ricardo és az őt követő metallistáknak az az elmélete népszerűsítette, hogy valóságos pénzértéke csak nemesfémből vert érmének, illetve nemesfémérme beváltására jogosító utalványnak van. Ebből Ricardo iskolája azt a következtetést vonta le, hogy a papírpénz forgalom növelésével, valamely ország hitelvolumenét növelni nem lehet, mert az arany termelése oly csekély, hogy a világ aranykészlete huzamos időn át gyakorlatilag állandónak tekinthető és így a papírpénz forgalmának például 2-szeres növelése a papírpénz értékének felére csökkenését eredményezné és így a forgalomban levő pénz értéke semmivel sem változnék. Ez a dogma alapjában véve hamis volt, mert a pénz értékét egyetlen áruhoz, az aranyhoz kötötte, holott a pénz értékét, amint ezt pl. Irving Fischer „A pénz illúziója” címen írt értekezése bizonyítja, az érette kapható áruk nagykereskedelmi indexének középértéke határozza meg. Ennek az indexvalutának legalább is belföldi forgalomban lehetséges megvalósítását a legutóbbi évek során a német márka igazolta. A közvélemény azonban szívesen ragaszkodik hamis tanokhoz is, különösén, ha ezek egy befolyásos csoport érdekének kedveznek és a közvélemény előtt a hamis tan kára rejtve marad. Az aranyfedezetes pénzrendszer pedig kedvező volt Anglia gazdasági imperializmusa, illetve a világgazdaságot irányító angol és az aranyban gazdag államok plutokráciája szempontjából. A világ népei az aranyat tényleg csak az 1867-es párizsi nemzetközi valutakongresszuson, Anglia hatalmi szavának súlya alatt fogadták el, mert Anglia csak olyan nemzetközi valutáris egyezményekhez volt hajlandó hozzájárulni, amely az aranyat fogadta el a valuta alapjául. Ennek az egyezménynek káros következménye a világkereskedelem szabadságának állapotában a világ gazdasági életét irányító nagy demokráciák gazdasági életében, főképp Franciaország és az Egyesült Államok életében, amelyek maguk is bőséges aranytartalékokkal rendelkeztek, nem jelentkezett. Ezek egyrészt gazdag arany lelőhelyek birtokában voltak, másrészt, mert az arany mindig a nagyobb biztonságot keresvén, az erősebb államokba vándorol és így ezek gazdasági életében az aranyfedezet hiánya sohasem vált oly méretűvé, hogy ezek gazdasági életében függő viszonyt eredményezhetett volna. Az arannyal nem rendelkező és kisebb államok gazdasági függésének azonban éppen ez az aranyfedezetes, az aranyban gazdag államok számára kedvező és tudományosan helyt nem álló tan volt a tulajdonképpeni oka. Ez a körülmény azonban csak a világháborút követő parancsbékék hatására tűnt ki, amidőn a jóvátételek és az ezzel felidézett pánik Németországot úgyszólván összes aranyától megfosztotta és így Németország, ha élni akart, kénytelen volt aranyfedezetmentes pénzügyi és hitelrendszerre berendezkedni. E kényszergazdálkodás gyakorlati eredményei megmutatták, hogy a gazdasági életben az aranyat attól a pillanattól lehet nélkülözni, mihelyt megtagadjuk tőle azt a kiváltságot, amelyet neki tulajdonítottunk. Az arany uralma valóban egy kényszerképzeten, egy fikción alapult csupán és ezt a fikciót oszlatta szét az aranyfedezet-mentes nemzeti szocialista gazdasági rend. Ez a gazdasági rend valóban az arany uralmára felépített angol érdekeltségű liberális plutokrácia uralmát veszélyezteti és ez a tény a tulajdonképpeni magyarázata a fasciszta, nemzetiszocialista gazdasági renddel szemben táplált liberális gyűlölködésnek.

Aranybilincsbe vert kisnépek. Hogy az aranyfedezetes pénzrendszer szükségszerűen az arannyal nem rendelkező államok eladósodásához, illetve gazdasági függéséhez vezetetett, azt a következő meggondolás bizonyítja. Az aranyfedezetes pénzkibocsátó jegyintézeteknek alapszabályai a pénz értékállóságának megóvása végett kimondták, hogy a forgalomban levő bankjegyek összege a bank birtokában levő aranyfedezet bizonyos többszörösét át nem lépheti. A pénzforgalom ezen kívánt mértékű szabályozását a jegybankoknak úgynevezett diszkontkamat politikája biztosítja. A jegybank ugyanis a pénzt az általa meghatározott leszámítoló vagy diszkont kamatlábon váltó ellenében kölcsönzi ügyfeleinek, a nagy bankoknak. A pénz a nagybankok elosztó szervezetein át jut a gazdasági életbe és ott feladatát, az áruforgalom szolgálatát elvégezvén, a váltó lejáratával ismét visszajut — túlnyomóan a nagybankokon át — az eredeti pénzkibocsátó intézetnek, a jegybanknak pénztárába. És mert a pénz, illetőleg a hitel a gazdasági életnek éppoly nélkülözhetetlen eleme, akár a vér a szervezetben, a jegybank ezen szerepénél fogva a nemzet gazdasági életének tulajdonképpeni hitelforrása, a nemzet gazdasági életének szíve. Ha a jegybank csökkenteni akarja a pénzforgalmat, akkor felemeli a váltó leszámítoló kamatlábát, vagyis drágábban adja a pénzt. Ha a pénz drága, akkor kevesebben veszik igénybe a bank váltóhitelét, mert drága hitellel versenyképesen dolgozni nem tudnak és azok is, akiknek váltótartozásuk van, igyekeznek pénzüket az üzletből kivonva azt visszajuttatni a bankba. Viszont, ha a pénz olcsóbb, úgy többen lesznek, akiket az olcsóbb hitel vállalkozásra ösztönöz, tehát többen veszik igénybe a bank hitelét és a pénzforgalom nő. Látható tehát, hogy a nagy leszámítoló kamatláb mindenképpen káros a gazdasági életre, mert csökkenti a vállalkozó kedvet és így csökkenti a munkaalkalmakat. A kamatláb nagysága tehát döntő tényező a szociális nyomorúság felidézésében. A kamat ugyanis a legnagyobb árdrágító gazdasági tényező. A kamatláb annyiszor foglaltatik minden piaci árban, ahányszor az áru előállítása és forgalmazása tőkebefektetéssel kapcsolatos. Másrészt pedig az üzleti haszonnak az a hányada, amelyet a vállakozásnak tőkeszolgálat címen kell a pénz urainak visszaszolgáltatnia, a munkabérekből, illetve a munka hasznából fog hiányozni. Nagy kamat eredménye tehát nagy drágaság, növekvő munkanélküliség, csökkent munkabérek, tehát a tömegek vásárlóképességének hanyatlása, pangás és ezzel kapcsolatban további kereseti lehetőségek, munkaalkalmak megszűnése. Az aranyfedezetes jegybankpolitika tehát saját aranyforrással vagy aranytartalékkal nem rendelkező államok számára azzal a veszéllyel jár, hogy a jegybank aranykészletének bármely okból történő lecsökkenése a pénzforgalom kényszerű korlátozása következtében megbéníthatja az egész ország gazdasági életét. A gazdasági világválságnak Magyarországon az 1930-as éveket követő rendkívüli kimélyülése tényleg erre az okra vezethető vissza. A világgazdasági krízis elsősorban a mezőgazdasági terményárak katasztrofális árzuhanásában jelentkezett. A 32 P-ős búza ára máról-holnapra 6 P-re, az egy pengőn felüli bor ára 16 fillérre és így tovább zuhantak. A gazda nem volt képes terményeit értékesíteni és így nem volt képes adót fizetni. Az állam az adóbevételek hiányában kijelentette, hogy nincs pénze, tehát takarékoskodnia kell. Beszüntette az amúgy is vérszegényen adagolt közmunkákat, szélnek eresztette a munkásnép ezreit, leszállította a tisztviselők illetményeit, és ezáltal tovább csökkentette a mezőgazdaság fogyasztóinak vásárlóképességét. Takarékoskodott tehát azzal, aminek eladhatatlansága szerencsétlensége volt a termelőnek, a gazdának és iparosnak, és pocsékolta a nemzeti termelés pótolhatatlan tőkéjét, a nemzet munkaerejét. Az egyik oldalon ott állottak a mezőgazdasági termények, az élelem eladhatatlan garmadái, a másik oldalon az éhezők, és nem volt szabad az éhezőkkel az élelmet megetetni, hogy az éhezők az

elfogyasztott élelemmel szemben közhasznú munkát teljesítsenek, utakat, épületeket, öntözőberendezéseket létesítsenek, amely létesítmények eredményezte közszolgálati bevételtöbblet ezek létesítési költségeit azóta már fedezhette volna is. Mindez nem volt lehetséges, mert pénzintézeteink megállapítása szerint az ilyen, a magyar társadalom számos tényezője részéről sürgetett közhasznú munkákra nem volt pénz, nem volt hitel. Nem volt pedig hitel, mert a mezőgazdasági exportunk devizaértékének a világpiaci árak zuhanása következtében beállott csökkenése miatt nem tudtuk megszerezni a magyar gazdasági életet a 30-as évek elején terhelő két és fél milliárd pengőre becsülhető külföldi tartozásaink tőkeszolgálatához szükséges devizákat. A fennálló nemzetközi kötelezettségek miatt kénytelenek voltunk a bankzárlat elrendeléséig a külföldi tőkeszolgálatot a magyar pénzintézetek arany és devizakészleteiből fizetni. Emiatt csökkent a Magyar Nemzeti Bank 1928. június 30-i 279.968.000 P értékű aranyfedezete 1934. június 30-ig 90.273.000 P-re, tehát rövid hat év alatt 66%-al. Emiatt természetesen csökkent ugyanilyen arányban az alapszabályszerű bankjegy-kibocsátási képesség is. Emiatt állott elő a pénznek, mint forgalmi eszköznek hiánya. Emiatt majd hogy teljesen eldugult az egyetlen szabadalmazott pénzforrás. Emiatt nőtt a törvény által sem üldözött kamatláb az elviselhetetlen 15—20%-ig. Emiatt alakult át az ország egyetlen egy nagy árverési csarnokká, emiatt maradtak el a beruházások, emiatt harapódzott el a munkanélküliség és annak minden erkölcsi és vagyoni káros következménye. Emiatt maradtak hátralékba az adók, az illetékek és az adósságok kamatai. Jegybanktudósaink azután a bankvezérekkel együtt minden pénzügyi reformtervezettel szemben mégis ezt a rendszert, mint régen kipróbált és bevált rendszert, az eddigi „jól kitaposott utat” és az immár az egész világon csődöt mondott aranyfedezetes jegybanktudományt, mint a pénzgazdaságnak „klasszikus tételeit” védelmezték. Védelmezték gr. Széchenyi Istvánnal szemben, akire közgazdászaink naponként esküsznek, védelmezték Kossuth Lajossal szemben, akit elfeledtek. Lássuk, minő gazdaságpolitika volt az, amely az 1930-as évek elején a magyar gazdasági válságot olyan rendkívüli módon kimélyítő külföldi eladósodáshoz vezetett? Ezt a súlyos helyzetet lényegében nagybankjaink azon gyakorlata idézte fel, amellyel belföldi haszonszerző vállalkozásokra is csak akkor folyósítottak pénzt, ha arra külföldi fedezetet találtak. Nagybankjaink felfogása szerint pl. építkezésre nem lehetett hosszúlejáratú kölcsönt folyósítani, mert erre a célra nem lehetett sem a betevők pénzéből, sem a Jegybank hiteléből folyósításokat eszközölni. A betevők pénzéből azért nem, mert ezek a pénzüket elvben bármikor visszakövetelhették, a Jegybank pedig azért nem adhatott pénzt, mert az épületet nem tekinthette „aranyfedezetnek”. Ezért hosszúlejáratú hiteleket az akkori bankgyakorlat csak akkor volt képes folyósítani, ha a folyósítandó összegekre kisebb címletekben zálogleveleket nyomatott, amelyeket valamely külföldi bankintézet megfelelő jutalék ellenében saját ügyfeleinek adott el. Az ottani külföldi kistőkés pedig megvette zálogleveleinket, ha ezekért nagyobb kamatot kapott, mintha valamely ottani komoly pénzintézet kötvényét vette volna meg. A zálogleveleket kihelyező külföldi bank jóváírása azonban aranyfedezetet jelentett a mi Jegybankunk számára, amelyre most már az alapszabályok értelmében megkönnyebbült lelkiismerettel folyósíthatta a hazai építkezés számára szükséges jegybankhitelt. A külföldi kihelyezéseknek ez a rendszere a pénzintézeteink felelőssége és likviditása szempontjából talán lehetett megnyugtató, de az országnak elviselhetetlen megterhelésével járt. Az ilyen tranzakciókat lebonyolító pénzintézetek a kinevezés sikerét szerették a külföldi tőke jóindulatának tulajdonítani. Azonban a külföldi bankárnak és kistőkésnek irányunkban tanúsított ezen jótékonyságáért Magyarország igen súlyos pénzeket fizetett. A külföldi adósságok után a külföldi pénzintézeteknek és hitelezőknek fizetett tőkeszolgálat Fellner Frigyes számítása szerint

évenként több, mint 200 millió pengőre rúgott. Ez az összeg 350.000 magyar állampolgár átlagos évi keresetének felelt meg. Budapest lakosságának ⅓-át kitevő magyar dolgozó tömeg végzett egész éven át ingyenmunkát a külföldnek, hogy a Nemzeti Banktól megszerezze az aranyfedezet címén járó engedélyt a magyar munka folytonosságát biztosító jegybankmennyiség kibocsátására.

Az aranyfedezetes fikció alkotmányjogi következményei Az aranyalapú pénzrendszernek mélyebb kritika nélkül történt bevezetése, nemcsak gazdaságpolitikai, hanem alkotmányjogi tekintetben is a magyar öncélúság korlátozásához vezetett. Az aranyfedezetes doktrina alkotmányjogi következménye volt a Nemzeti Bank létesítéséről szóló, a Népszövetség nyomására létrejött 1924. V. t.c. is, amely a kihirdetését követő 15 éven át a magyar gazdasági életben a nemzetközi zsidószellemű pénzuralom befolyását intézményesítette. Abból a felfogásból kiindulva, hogy pénzünk értékállóságát csakis aranyalapon lehet biztosítani, az 1920-as évek elején tomboló, jóvátételek és a nemzetközi spekuláció által felidézett infláció leküzdése végett a Bethlen kormány az akkori pénzügyi szakértők tanácsára elhatározta, hogy pénzrendszerünk biztosítására aranykölcsönt fog felvenni a külföldi pénzpiacokon. Miután a trianoni békeparancs a magyar államnak külföldi kölcsön felvételét csak a Népszövetség tanácsának egyhangú hozzájárulásával engedte meg, a Népszövetségnek a magyar állam részéről kezdeményezett ez a 250.000.000 arany pengős úgynevezett stabilizációs kölcsönigénylése módot nyújtott a kölcsön feltételeinek megszabásán keresztül a magyar gazdasági életbe való érzékeny beavatkozásra. A nevezetesebb feltételek a következők voltak: a kölcsönnek fedezetéül (magyarul zálogul) le kellett kötnünk többféle nemzeti, pénzügyi felségjogunkat, mint nemzeti bevételi forrásokat, úgymint a vámbevételeket. Aztán a cukoradót és kincstári részesedést, továbbá a dohány és sójövedéknek bevételeit. Másik feltétel: a nemzeti jegybanknak záros határidőn belül megszervezése és üzembe helyezése. További feltétel: a Nemzeti Bank alapszabályait a Népszövetség által kiküldendő bizottság közbejöttével kellett elkészítenünk. Továbbá: állandó ellenőrzési jognak gyakorolhatása aziránt, hogy a zálogként lekötött pénzügyi felségjogainknak bevételei a kölcsön fedezetére nyitott külön pénztárba fizettetnek-e. A kölcsön kamata pedig az államkölcsönök történetében példátlanul magas, 7 és fél % volt! Így jött létre a győztes hatalmak pénzuralmát szolgáló csúcsszervezetnek, a Népszövetségnek nyomására a Nemzeti Bank alapításáról szóló említett törvénycikk, amely szerint a magyar állam a pénzkibocsátásának felségjogát és a kamatláb megszabásának kiváltságát erre a részvénytársaság formájában működő pénzintézetre ruházta át. A Népszövetség zsidó érdekeltségét pedig vitán felül bizonyítja az a tény, hogy a Népszövetség abban a pillanatban, amelyben a magyar törvényhozás a kormánynak a felhatalmazást a külföldi kölcsön felvételére megadta, a Népszövetségi tanács meglepetésszerűen napirendre tűzte a magyar zsidósérelmek tárgyalását és a tárgyalásokat csak akkor függesztette fel, amidőn a magyar kormány megbízottja: gr. Klebelsberg Kuno a szuverén magyar törvényhozás nevében ígéretet tett a numerus clausus enyhítésére. Miután a Jegybank aranytartaléka maga is külföldi adósság, amely után kamatot kell fizetni, nyilvánvaló, hogy a kölcsön formájában biztosított aranyfedezetes rendszer a magyar állam egész hitelgazdaságát megdrágítja, mert hiszen gazdasági életünk egyetlen pénzforrása, a

Jegyintézetünk kénytelen a leszámítoló kamatlábat annyira felemelni, hogy a leszámítoló üzlet jövedelméből a külföldi hitelezőket kielégíthesse. Ugyancsak megdrágítja a Jegybank által nyújtható hitelt a Jegybank részvénytársasági szerkezete és az alapszabályok szerint a részvényeseknek fizetett osztalék. Hogy minő eredménnyel hasznosította a Nemzeti Bank a papírpénz kibocsátásának reá adó és illetékmentesen átruházott gyakorlását, ezt a következő számadat bizonyítja. Az évenkénti számadások, mint közokiratoknak tartalma szerint az 1926—1937. évi, tehát 12 évi tiszta nyereségeink összege 80.286.360 P, ami a 34.756.000 P alaptőkének 231%-a. Ebből a 231% tiszta nyereségből az ismeretlen bel- és külföldi részvényesek részvényosztalék címén és teljesen adómentesen 40.316.960 P-őt kaptak kézhez. Ez az oka annak, hogy míg pl. az Egyesült Államok gazdasági életét tápláló pénzforrás a Federal Reserve Board 1%-os, a Bank of England 2%-os váltóhitelt ad, addig a Magyar Nemzeti Bank leszámítoló kamatlába az utolsó 10 év folyamán 4-9 % között mozgott. A magyar állam egész hitel gazdaságának ezen alapvető megdrágítása vezet a magyar életszint és kereseti lehetőségek lecsökkenéséhez és a munkanélküliség nagy mértékéhez. A leszámítoló kamatlábat már csak azért sem lehetett mérsékelni, mert az aranyfedezetes bankpolitikát visszatükröző alapszabályok tiltották a pénzforgalom nagyobb arányú növelését, ami a leszámítoló kamatláb csökkentését eredményezhette volna. E rendszabályok kritikanélküli alkalmazása vezetett azután a „szegény ország” és a „gazdag ország” megkülönböztető tévképzetéhez, holott az ezzel megnevezett országok szegénysége nem a reáltőkékben, nem a természeti javakban és munkaerőkben, hanem a gondolatokban jelentkező szegénység volt csupán, amellyel nem vették észre, hogy gazdasági függésük merő fikció csupán.

Kamatrabszolgaság A leszámítolási és kölcsönüzletekre egységes kamatlábat, melynek nagysága, mint kimutattam, döntő tényező az ország gazdasági fejlődésében és szociális jólétében, nem az időjárás és nem a társadalom felett álló, emberi elhatározással meg nem változtatható konjunktúra, hanem a Nemzeti Bank alapszabályai 24-ik cikke szerint a 14 tagú főtanács, mint a törvény mondja: „szabad megítélés alapján állapítja meg.” És hogy semmi kétségünk ne maradjon aziránt, hogy a kamatláb megszabásának ez a szabadalma minden alkotmányos jogorvoslás felett álló és alkotmányos felelősséggel nem korlátozott uralom, az alapszabályok 112-ik cikke még külön kimondja, hogy a kamatláb nagyságát korlátozó akár meglevő, akár a jövőben alkotandó törvényes rendelkezések a Bankra nem nyernek alkalmazást. Az olcsó hitelnyújtáshoz fűződő egyetemes nemzeti érdekek kirívó ellentétben állanak azzal a korlátlan hatalommal, amellyel a kamatláb emelésében érdekelt részvényesek tulajdonát képező intézet a kamatláb megszabását gyakorolja. A Nemzeti Bank, amely a pénzkibocsátás felségjogait kizárólagossággal gyakorolja, az állam tulajdonképpeni hitelforrásának birtokosa. Ezzel szemben ugyanezen intézet, amelynek életlétét és ragyogó üzletmenetelét az ezen felségjogok adómentes gyakorlata biztosítja, az államot az 1938. XXV. t.c. 50. §-a értelmében elzárja saját hitelforrásának használatától. Az idézett cikk szóról-szóra a következőket mondja:

„Az állam, a törvényhatóságok, a városok és a községek a bank eszközeit egyáltalán, tehát sem közvetve, sem közvetlenül nem vehetik igénybe saját céljaikra anélkül, hogy a felvett bankjegyek ellenértékét aranyban, vagy devizákban egyidejűleg be nem szolgáltatják”. A munkanélküliség intézményes megszüntetéséről szóló törvényjavaslat általános indokolásában kimutattam azt is, hogy ezen tilalomnak eddig két ízben történt áttörése nem haszonszerző hitelműveletek, hanem könyvelési rendszabályok figyelembevételével történt és így semmiféle elvi jelentőséggel nem bír. Az idézett szakasz célja kétségkívül a következő: A Nemzeti Bank az ő kizárólagos jogával kibocsátott pénzt rövid lejáratra a főtanács által szuverén jogkörrel megállapított kamatláb ellenében váltóra adja tovább igénylőinek, a nagybankoknak. Magángazdaságunk csaknem kizárólag nagy bankjaink közvetítésével kap pénzt, ami a magyar termelők, iparvállalatok és mezőgazdasági üzemek igen gyakori és indokolt panaszának tárgya. Már pedig azt az úgynevezett „klasszikus” szabályt, amelynek értelmében beruházások céljára nem szabad a Jegybanknak hitelt folyósítania, indokolni nem lehet. A magyarázat a jegybankok keletkezésének történelmében rejlik. Tudjuk, hogy a jegybankok a magánvállalkozás alapításai, annak részvényeit a nagytőkések, a nagybankok jegyezték, igazgatóságában azok ülnek. Ha a Jegybank jogosítva volna fontos és szükséges beruházásokra közvetlenül hiteleket folyósítani, úgy versenyt támasztana a bankoknak, nagytőkéseknek, veszélyeztetné ezek rosszul értelmezett érdekét, a magas kamatot. Az igazság tehát az, hogy a Jegybank azért nem ad közvetlenül hiteleket beruházási célokra, mert nem akar a bankoknak, a hitelszervezeteknek versenyt támasztani… Ez a mai „tőkésegyezmény” olyan írásban nem foglalt kartellmegállapodása, amelyen a liberális gazdaság egész rendszere alapszik. Értelme nem a logikában keresendő, hanem a gazdasági hatalom védelmében, mert nem más, mint megegyezés a nagy vagyonok között, azok érdekében (lásd: Homo Sapiens: „A spekulációtól megtisztított gazdaság”) és a liberális gazdasági rend e modern fellegváraiban, a bankokban, hol világszerte döntő erővel érvényesül a zsidó befolyás. Ez a tulajdonképpeni titka a zsidóság rohamos térhódításának az iparban és kereskedelemben és nem az a bizonyos, a zsidó szellemű magyarok által tájékozatlanságból vagy a célzatos leplezés szándékával hangoztatott 5 ezer éves kultúrfölény és a dolgos magyarság látástól vakulásig görnyedő erőfeszítését meghaladó szorgalom. Az ismertetett és fennálló jogszabályok erejénél fogva tehát a liberális állam gazdasági életének alkotmányos felelősséggel korlátozott, a szó szoros értelmében vett diktátora a látható államhatalom mögött álló láthatatlan hatalom: a bankár. Nem felelős államférfiak, nem tudósok, nem gyakorlati vállalkozók, hanem végső fokon a bankár dönt afelett, hogy lángeszű feltalálók, vállalkozók, közgazdászok korszerű tervei az íróasztalokon porosodjanak-e vagy pedig milliók javára az ország történelmi feladatainak biztosítására megvalósuljanak-e? Joggal kérdezhetjük, hol vannak azok a történelmi sikerek, amelyek a gazdasági életben való szuverén uralkodás létjogosultságát igazolhatják? Mint köztudott tényt állapíthatjuk meg, hogy a liberális plutokrácia és az általuk sugalmazott kormányzatok sem nálunk, de még a világ leggazdagabb és a világ aranykincseit túlnyomóan birtokló államokban, Angliában, Franciaországban és az Egyesült Államokban sem voltak képesek a munkanélküliséget és a tömegnyomort intézményesen orvosolni és a nemzeti munkakifejtés csúcsértékét biztosítani. Ez a tény önmagában is elégséges annak megállapítására, hogy a gazdasági életnek ez az egyeduralma sem észszerűségi, sem gazdasági, sem erkölcsi okokkal nem igazolható. Elégséges a magyar gazdasági élet ismertetett megrázkódtatásaira emlékeztetni, minő szerencsétlen következményekkel járt hiteléletünknek észszerű rendszabályokkal elkerülhető megdrágítása. A nagy kamatlábbal biztosított aránytalanul nagy spekulatív haszon lehet talán a nagybankok rosszul értelmezett érdeke, de e bankérdek védelme semmi esetre sem

közérdek. Ellenkezőleg: a kamatláb emelésével biztosított látszólagos bankérdek ellenkezik maguknak a pénzintézeteknek jól felfogott érdekeivel is. A kamatláb csökkentése ugyanis, mint erre fentebb rámutattam, az áruforgalom és így az áruforgalommal fedezett pénzforgalom közérdekű felfokozását eredményezi, aminek végeredménye a pénzintézetekre abban nyilatkozik meg, hogy a pénzintézetek a növelt forgalom következtében kisebb kamatláb mellett is nagyobb bevételeket érnek el.

A liberalizmus gazdaságpolitikájának zsidószelleme A liberális gazdasági rendszer alapvető sajátsága - amint azt kimutattam - az a körülmény, hogy a kamatláb megszabását egy kiváltságos csoport gyakorolja gyakran a közérdek sérelmére, a pénzkibocsátás felségjogának kisajátítása által. A kamatszedés a középkorban azonban úgyszólván kizárólagos zsidó kiváltság volt és a zsidó szellemnek ezt az örökségét vette át a liberális plutokrácia a pénzkibocsátás és kamatmegszabás jogának az „Angol Bank Társasága és Kormányzata” intézményének alapelvei nyomán történt kisajátításával. A középkorban ugyanis a keresztényeket a kamatszedéstől az egyház törvényei tiltották. Ezzel szemben a zsidó törvények a kamatszedést csak zsidóval szemben tiltották, de idegennel értsd a befogadó néppel szemben -, mint a választott nép honfoglalásának taktikáját úgyszólván előírták: „Ne testvéreidnek kölcsönözz pénzt, vagy gabonát, vagy bármi más jószágot kamatra, hanem idegennek; testvérednek kamat nélkül add kölcsön azt, amire szüksége vagyon, hogy megáldjon Téged az Úr, a Te Istened, minden munkádban azon a földön, amelyet elfoglalni mégy”. (Ószövetségi Szentírás a Vulgata szerint. Káldi György S. J. Mózes V. Könyve.) A kamatszedés szabadalmának, valamint más gazdasági kiváltságoknak a hatalom birtokosaitól történt megvásárlása és a keresztényekkel szemben való biztosítása volt a zsidóság évezredes anyagi sikereinek és egyszersmind a zsidókkal szemben történelmi logikával világszerte előbb-utóbb kirobbanó gyűlöletnek a titka. E szabadalmait és e szabadalmak birtokában az államban élvezett megkülönböztetett helyzetét évezredek óta napjainkig ugyanazon jól bevált módszer szerint szerzi meg: a bajbajutott királynak vagy a főnemességnek a háborús vagy belpolitikai bonyodalmakkal kapcsolatos kiadásai fedezésére pénzt kölcsönöztek vagy váltságdíjat fizettek saját uzsorakölcsöneinek királyi szabadalom útján történő biztosítása vagy a kincstári vagyon haszonbérlete, esetleg hadsereg-szállítások lebonyolítása ellenében. A koronának nyújtott hitelek ellenében már ősidők óta sikerült a zsidóságnak ezen üzletágakban kizárólagosságot, vagy döntő előnyt biztosítania magának, a brit szigetországban csak úgy, mint a kontinensen. „A brit kereskedők fogcsikorgatva voltak kénytelenek - mondta Trevelyan, az angol történetíró - ezeket az üzleteket a hitelezőknek átengedni. A zsidókat a király szivacsként használta, amelyek az alattvalók pénzével teleszítták magukat olyképpen, hogy saját pénzüket ezeknek uzsorára kölcsönözték. Az adósok dühétől csak a király erős keze védte őket, aki saját pénzszükségletét a zsidók mindig megújuló gazdagságából fedezte”. A zsidókat az angolszász királyok, mint családi jobbágyaikat kezelték, akiket eladhattak vagy elzálogosíthattak. A nekik nyújtott védelem ellenében rendszeres váltságdíjat kellett fizetniük. A normannokkal számos zsidó jött Angliába. Üzleteik spekuláció, pénzkölcsönzés és ékszerkereskedelem voltak, amelyben monopolisztikus helyzetük volt. II. Vilmos angol király még jól jövedelmező püspökségeket is zsidóknak adott bérbe, megtiltotta azok kikeresztelkedését, hogy jövedelmeik apadását elhárítsa, sőt jövedelmei fokozására még zsidó konvertitákat is kényszerített a zsidó hitre való

visszatérésre. Ezek az állapotok már II. Henrik halálával 1189-ben pogromot engedményeztek Angliában csakúgy, mint nálunk a kitért zsidó Fortunátus Imre uzsorája 1525-ben. Ebből a szellemi örökségből fakadt a magánkezekben levő jegyintézetek pénzkibocsátó és kamatszedő szabadalma, a liberális kapitalizmus rendszerének alapja és egyszersmind a liberális gazdasági rend szociális megbetegedésének egyik kútforrása. Azzal a ténnyel azonban, hogy az életre-halálra védelmezett aranyfedezetes pénzrendszer az úgyszólván aranyfedezet-mentesen gazdálkodó nemzetiszocialista, fasciszta gazdasági rendben menthetetlenül megdőlt, miután kiderült, hogy a pénz értékét egyes-egyedül az állam felségjoga és a nemzet munkaszolgálata biztosítja, megdőlt az a jogalap is, amelyben az aranygyűjtés és aranyra beváltás kötelezettségén felépült jegybankkiváltságok nyugszanak. Az aranyfedezet-mentes gazdálkodás lehetőségét a magyar gyakorlat is világosan bizonyítja. Mert azzal, hogy az 1938. XXV., az Imrédy banktörvény a Nemzeti Bankot az általa kibocsátott bankjegyeknek aranyra való beváltásának kötelezettsége alól feloldotta, beigazolódott, hogy bankjegyeink - legalább is belföldi forgalomban - nem vesztik el értéküket gyakorlati aranyfedezet hiányában sem. Az aranyra való beváltás kötelezettségének feloldásával azonban megszűnt a Nemzeti Banknak azon szolgáltatása, amely történelmi kiváltságának tulajdonképpeni jogforrása volt. Azzal a ténnyel pedig, hogy külkereskedelmünket túlnyomóan kompenzációs alapon clearing egyezményekkel szabályozzuk, megszűnt mindazon előny, amelyet a népszövetségi aranykulcson nyújtásával szemben engedélyezett kiváltságok alapján létesített Jegybankunk nemzetközi vonatkozásban nyújthat a nemzetnek. A Nemzeti Bank kiváltságainak további fenntartása tehát sem gazdaságpolitikai, sem nemzetközi szempontokkal nem indokolható.

A nemzet egyetemes érdekeit szolgáló jegybankpolitikát a keresztény erkölcsök érvényesülése biztosítja E gazdasági összefüggések ismerete új fényt ad a keresztény világnézet örök értékű jelképének, a világot a zsidó szellemiségtől, az önzés eredendő bűnétől megváltó keresztnek. A XX. század társadalmi betegségeinek átfogó orvoslása csakis akkor lehetséges, ha a gazdasági életünket megváltjuk a pénznek a zsidó szellemből eredő öncélú hatalma alól és a hitelélet irányítását közcélú altruista intézményre bízzuk. Micsoda szellem az, amelynek az ilyen közérdekű intézmény alapszabályaiban meg kell nyilatkoznia? A krisztuskövetőknek, az evangéliumot elfogadott és evangéliumi szellemben élő és dolgozó magyar szellemnek, az evangéliumi Veritásnak, a közérdeknek a nemzettestvéri gondolatszellemben kell megreformálnia egész gazdasági berendezésünket. És mivel minden gazdasági vonatkozású kérdés mindig és elsősorban pénzkérdés, ezért kell a gazdasági reformokat a pénzügyi rendszernek és a hitelszervezetnek reformjával elkezdenünk. Mégpedig annak világos felismerésével, hogy a pénzügy általában és annak részletei keretében a hitelügy, vitán felül nemzeti közérdek. Amiből következik, hogy sem a pénzügyi rendszer, sem a hitelszervezeti hálózat az egyéni, a magánérdekben nyerészkedő, kizárólag utilitarista vállalatoknak uralma alatt nem maradhatnak, hanem azokat kizárólag közérdekű altruista vállalatként kell megszerveznünk.

Hitel- és gazdasági életünknek nemzeti és valóban keresztényi szellemben való megreformálása tehát nem abban áll, hogy a fajzsidók helyére zsidószellemű keresztényeket ültetünk, akik a zsidószellem által kiagyalt hitel- és kartellszervezetek élén ugyanott folytatják, ahol a zsidók azt abbahagyták. A mélyreható és organikus reform egyedül azzal biztosítható, ha megszüntetjük a hitelnyújtás öncélú monopóliumait és a pénzt a krisztusi testvériség tiszta altruista szellemének megfelelően a nemzeti közérdek szolgálatába állítjuk. Hogyan állítjuk a pénzt a krisztusi altruizmus szellemének megfelelően a közérdek szolgálatába? Kimutattuk, hogy a pénz értéke a nemzeti munkaszolgálat és az állam felségjogai gyakorlatának kettős tövéből fakad, amiért is a pénzkibocsátás felségjogát gyakorló pénzintézet oly hitelforrás kezelője, amely vitán felül a nemzet tulajdona. Ez a pénzintézet maga sem lehet más, mint a nemzet osztatlan és örökös tulajdona, amely a hitelnyújtás kiváltságát nem gyakorolhatja öncélúan, vagyis nyerészkedés kedvéért. Ezért a pénzkibocsátó intézet által közcélokra adott hiteleknél a leszámítoló kamat nem lehet nagyobb a pénzkezelés önköltségénél. Ezt parancsolja a logika, hiszen semmi értelme sem lenne, hogy az állam az egyik zsebéből kivegyen valamit, hogy azt a másik zsebébe visszategye. A magáncélokra adott hitelek kamatjövedelmét pedig adja vissza az állam erkölcsi kötelezettségeinek teljesítésére: a hadiárvák, hadigondozottak, a hadikölcsön jegyzők, az állam hibájából az infláció következtében tönkrementek igényeinek kielégítésére. Ezt parancsolja az erkölcs, amelyet a keresztény nemzeti jelszavakat hangoztató liberális haszonelvűség annyiszor tagadott meg, ahányszor rá hivatkozott! Mert ha a nemzeti ébredésnek keresztény jelszavakat hangoztató társadalmi mozgalma lélekben is az lett volna, mint aminek vallotta magát, akkor a keresztény egyházak hivatalos álláspontja ismeretében sem lett volna szabad megszavaznia a Nemzeti Bank kamatszedő szabadalmát megállapító 1924. V. t.c.-et. Idézem a Hungarizmus lelki vezérének, Prohászka Ottokárnak „Produktív-e a pénz?” című értekezése nyomán a Monatschrift für christl. soziale Reform XVIII. 11. f. következő megállapításait: „Azért a tőkekamat, az uzsora, a tőke gyümölcse a katolicizmus nézete szerint immorális tünete a nemzetgazdaságnak, s ilyennek nézi azt a modern nemzetgazdász is… A vagyonkülönbségeknek, a tudás, a műveltség s a moralitás terén való nagy egyenlőtlenségnek oka nem a magánbirtok, hanem a kamat, az a produktív erő, amelyet a pénztőkének tulajdonítanak. A tőkekamat helyébe, mely eszköze a munkátlan meggazdagodásnak másnak keresetéből, oly jogi és gazdasági rendet kell állítani, amelyben meggazdagodás kizárólag a munka arányában történhetik. Manapság elég, ha az ember oly apától származik, aki sohasem dolgozott, hogy maga sem dolgozzék soha; éppoly bizonyos, hogy ti is élethossziglan húzzátok majd a munka jármát, ha apátok is azt húzta. Szóval a mai társadalom antiszociális tünete, mely a nagy tömeg helyzetének megjavítását lehetetlenné teszi, nem a magántulajdon, nem a fogyasztásra szánt javak fölhalmozása, melyeket ki-ki tetszése szerint költ el, nem is az örökösödési jog: hanem az antiszociális hatalom, a fölhalmozott pénzek kamatosítása. A kamat a pénznek a beláthatatlan végtelenbe produktív erőt tulajdonít, azoknak rovására és kárára, akik tőkét nem szerezhetnek.” „Hogy a modern pénzuralom rossz, hogy brutális hatása kiterjed a magán és nyilvános élet minden mozzanatára, hogy hatalmának öntudatában cézári őrjöngésbe esik és erkölcsteleníti, lealázza s megszégyeníti a társadalmat, azt látjuk és siratjuk; megsemmisíti az ember egyéni értékét, számmá silányítja a tehetségeket, kerekszámra számítja az embert s mindent a világon pénzszerzésre használ és kufárkodás tárgyává tesz. A gazdasági munka csakis a pénz miatt folyik, vagyis a nagytőke miatt: ez az egy tény tökéletesen jellemzi az irányt, s az állat jegyét nyomja a munkásra. De ha a gazdasági világ alapjában rossz, ha a pénzuralom, a pénz

felszabadítása az ember tűrhetetlen rabszolgaságának oka, miért nem mondjuk ki, hogy a baj, a métely, a végromlás a pénz produktivitásának kimondásában rejlik. Valamint régen a római plutokrácia döntötte sírba a Római Birodalmat, éspedig a zsarolás, a fosztogatás s a foenus által, akik gazdagodtak ugyanis, azok csak úgy gazdagodtak, hogy mások keresetét elragadták: úgy a modern plutokrácia is romba fogja dönteni a jelen társadalmat, mert az gazdagszik, aki nem dolgozik; gazdagszik a tőke.” A Magyar Szent Korona Jegybankjának működéséhez, amelyet a hitelélet altruista irányítására hivatott törvényes rendelkezéseknek kell életre kelteniük, a szociális, közgazdasági és nemzetpolitikai feladatok hosszú sorozata fűződik. Nevezetesen: 1. A betétesek érdekeinek sérelme nélkül le kell értékelnie a magánjogi adósságokat. 2. Önerejéből végre kell hajtani a jelzálogos adósságok konverzióját. 3. Nagyszabású nemzeti beruházásokkal intézményesen meg kell szüntetnie a munkanélküliséget. 4. Végre kell hajtania az észszerű, igazságos és tervszerű földreformot, a jogos igényeknek minden irányú kielégítésével, a nemzetet pusztító egykerendszernek megszüntetésével, és akként, hogy az ezen földreform keretében restaurálhassuk a legtöbb esetben saját hibáján kívül depossedált történelmi középbirtokos magyarságot és elsősorban a nemzetfenntartó parasztságot. 5. Meg kell akadályozni azt, hogy energiatermelő telepeink a bankkapitalizmusnak nyerészkedési körébe és ezzel a nyers és ipari termelés és háztartásaink a bankkapitalizmustól függő helyzetbe jussanak. Mindezt megteheti a dolgozó társadalom egyetlen fillérnyi megterhelése nélkül, ha a pénz öncélúságát - annak kamatszedő szabadalmát - megszüntetve, gazdasági életünket valóban a keresztény világszemlélet alapjára helyezi. A német nemzetiszocializmus ezt Gottfried Feder tanítása ellenére elmulasztotta megtenni. Ha azonban az állam nem ezt teszi és fizetőeszközeinek, főképp háborús pénzszükségleteinek előteremtésénél kamatszolgálatot vállal, ezzel maga is rátér ugyanazon útra, amelyből az angol liberális pénzuralom minden betegsége származott, amidőn az állam háborús költségeinek előteremtése ellenében kamatszedő szabadalmat biztosított a pénz urainak. Ezzel ismét nagyra növeli a liberális pénzgazdaság eredendő bűnét, a kamatrabszolgaságot. A kamatrobotot végül is valamelyik dolgozó fizeti meg valamelyik nem dolgozónak. Csak az a kérdés, hogy ezt a robotot majd saját népe, vagy annak legyőzöttei szolgáltatják-e? Az utóbbi esetben a nemzetiszocializmus a dolgok logikája szerint maga is rá fog térni a liberális államok politikai útjára, a gazdasági imperializmusra. Mi a nemzetiszocialista eszményiségtől többet várunk, mint ősi bűnökben fogant új birodalmak alapítását. A fehér ember civilizációjának megváltását várjuk tőle az önzés eredendő bűnének uralmától, a zsidó szellemtől. A zsidótól azonban csak az válthat meg, aki a zsidót önmagában győzte le. A nemzeti szocializmus is csak akkor tüntetheti el a szocializmus és az imperializmus közötti ellenmondást és csak akkor hozhatja a népek szabadságát a meggyötört Európára, ha a szabadságot önmagában biztosítja, és ha előbb önmagát szabadítja fel a pénz öncélú uralma alól. A haszonelvű pénzrendszer bűneitől gyötört világ társadalmi betegségeinek meggyógyítása pedig másképp, mint a keresztény világszemlélet lényegét visszatükröző ismertetett rendszer megvalósításával nem lehetséges. És ha az előadottakkal megvilágítottuk azt a bölcseleti különbségét, amely a pénz hatalmának korlátozásában a külföldi gyakorlat és a Nyilaskeresztes Párt felfogása között fennáll, nincs kétségünk aziránt, hogy azok, akik eddig a

Nyilaskeresztes Párttal a munkaközösséget az idegen eszmék szolgálatának alaptalan vádja miatt tagadták meg, ezek után ugyanazzal az ügybuzgalommal fognak egy, a magyar hagyományokon nyugvó, világszemléletében eredetien keresztény és valósággal közérdekű törvényes rend megalkotásában támogatni, mint amellyel eddigi munkánkat - hinni akarjuk jóhiszeműen - elgáncsolni törekedtek.

A Munkaállam jegybankpolitikája A liberális állam társadalmi betegségének kútforrása a munkanélküliség, az előzőkben ismertetett pénzpolitikai elvek figyelembevétele nélkül átfogóan és intézményesen nem orvosolható. Ha meg akarjuk végre alkotni azokat az úgynevezett „átfogó” szociális reformokat, amelyekről ma épp oly sokat szónokolnak, mint aminő keveset lényegéről mondanak, az első feladat szabatosan megjelölni azokat a törvényes intézkedéseket, amelyek foganatosítása a nemzet teljes foglalkoztatottságát biztosítja. Ezt a célt szolgálja a jelen füzetben tárgyalt törvényjavaslat, amely a munkaállam hitelforrását ismerteti. Ha a munkanélküliséget intézményesen meg akarjuk szüntetni, elő kell teremtenünk azokat a fizetőeszközöket, amelyekkel a nemzet minden munkáskezének foglalkoztatásához szükséges munkák finanszírozhatók. Elő kell ezeket teremtenünk pénzrontás (infláció) és aranyfedezet nélkül is, amellyel nem rendelkezünk. Ehhez a pénz lényegét megvilágító, korszerű elvi ismeretekre van szükségünk, amelyeket az előző fejezetek okfejtéséből még egyszer összefoglalunk, mielőtt magát a törvényjavaslatot közöljük. A szövegközi zárójelekben tüntetjük fel a törvényjavaslat azon szakaszait, amelyek az ismertetett elvi elgondolás foganatosítására vonatkoznak: A) A pénz értékét — még az aranyét is — az érette kapható áru, pontosabban az a munkaszolgálat határozza meg, amely szükséges volt, hogy az árut előállítsa és a fizetést teljesítő vásárlóhoz juttassa. A papírpénz értékét pedig a nemzet termelő munkaszolgálatán kívül az állam végrehajtó hatalmának az a gyakorlata biztosítja, amellyel az államhatalom a pénzt kibocsátó jegybank szabadalmát megvédi. A papírpénz vásárlóértéke tehát mindenképpen a nemzeti közszolgálatból fakad és ezért a papírpénz kibocsátásának a gyakorlata vitán felül a nemzet tulajdonát képező hitelforrás. Ezért: I. a pénzkibocsátás felségjogát csakis olyan közérdekű intézet gyakorolhatja, amely a nemzet egyetemes, osztatlan és örökös tulajdona, tehát semmiféle kiváltságos (részvényes) csoport öncélú nyerészkedésének érdekeit nem szolgálja (1. §.). Ennek az elvnek a munkaállam jegybankpolitikája csakis akkor felelhet meg, ha II. a közcélokra nyújtott hitel kamatlábát nem szabja nagyobbra az intézet önköltségének fedezésére elégséges kamatláb nagyságánál, (45. §.) a magángazdaság hitelezéséből fakadó nyereségeit pedig ismét közcélokra adja vissza (46—47—48—49. §§.) pl. az állam erkölcsi kötelezettségeinek teljesítésére: a hadikölcsönjegyzők, a hadigondozottak és árvák érdekei megvédésének elhanyagolásából származó hitelrombolás jóvátételére fordítja (50. §.). Közérdekű rendeltetéséből következik, hogy III. hatékonyan kell, hogy mérsékelje országos viszonylatban is a kamatlábat. A nagy kamatláb, mint kimutattuk, döntő tényező a munkanélküliség felidézésében. A liberális bankpolitika éppen e tekintetben követte el a legsúlyosabb hibát és idézett fel jogos

elkeseredést azzal, hogy tévesen értelmezett bankérdekből a gazdasági élet féltékeny uralásának szándékával indokolatlanul megdrágította a hitelt és ezzel észszerűtlenül korlátozta az ország termelő és beruházási tevékenységét. A munkanélküliség csapása tehát már magával a kamatláb mérséklésével is lényegesen enyhíthető. A mezőgazdaság, ipar és kereskedelem termelő folyamatainak megkönnyítését szolgálja a 21. §. szerint folyósítandó termelési váltóhitel, amelynek kamatlába a 45. §. értelmében csak 1%-al lehet nagyobb a Jegybank üzemvitelének önköltségére szükséges kamatlábnál. A munkanélküliség intézményes megszüntetését célozza a 20. §. d) bekezdése, amely az országépítő miniszternek módot nyújt arra, hogy haszonszerző, nagyszabású közmunkákat finanszírozhasson aranyfedezet és pénzrontás nélkül a beruházás várható hasznára nyújtott munkaszerző váltóhitel útján. A munkaszerző váltók visszaváltásáról a 12. és 16. § értelmében a pénzügyminiszter gondoskodik. B) A munkaállam Jegybankja a pénz forgalmát két követelmény egyidejű kielégítésével kell, hogy szabályozza, nevezetesen: I. szükséges, hogy az ország gazdasági életét a teljes foglalkoztatottság biztosításának megfelelő mértékben lássa el pénzzel, de II. egyúttal biztosítania is kell a pénz vásárlóképességének állandóságát is. Ha meg akarjuk védeni a takarékos és szorgalmas munkáskezek munkájának összegyűjtött gyümölcseit, ha azt akarjuk, hogy gondos szülők árváit a spekuláció ki ne forgathassa jogos örökségükből, ha azt akarjuk, hogy a munka megkapja a maga megállapított jutalmát állandó értékű pénzben, nem pedig csökkenő vásárlóértékű, szemfényvesztő látszatbérekben, egyszóval ha meg akarjuk óvni a vagyonok konzerválásához fűződő óriási érdekeket: akkor józanul gondolkozva olyan pénzrendszert kell alkotnunk, amelyért a gazdasági javaknak bármikor azonos mennyiségét vásárolhatjuk meg. Ezért a munkaállam az indexvaluta alapjára helyezkedik, amely felé az 1934-i londoni konferencia óta az úgynevezett aranyblokkot alkotó államok kivételével az angolszász államok pénzrendszere is fejlődik, és amelyet a Német Birodalom kormányzata a 3-ik birodalom megszületése óta teljes sikerrel alkalmaz. Ezért a törvényjavaslat elveti a Magyar Nemzeti Bank alapszabályainak módosításáról szóló 1938. XXV. t.c. 1. §-ban kimondott azon elvet, amely a jegybankot a pénzforgalom szabályozásában kötelezi olyan valutapolitika folytatására, amelynek eredményeként a pengő „más állandósult értékű valutákhoz viszonyított értéke állandó maradjon”. A magyar munkaállam pénzének értékét nem kötheti idegen, és a magyar állam felségjogával nem biztosított számunkra ellenőrizhetetlen külföldi spekuláció szeszélyével befolyásolt valuták sorsához, hanem egyedüli és irányadó valutapolitikai törekvése, hogy a Szent Korona területén élő polgárainak pénzben biztosított vagyona a konjunktúra szeszélyeivel szemben megóvassék. A magyar munkaállam tehát az Irving Fisher által kifejtett és Roosewelt elnök által az 1934-ik londoni világgazdasági konferenciához intézett sürgönyében is elfogadott „indexvalutát” kell, hogy elfogadja, amelynek értékét az ország közszükségleti cikkei nagykereskedelmi árának középértéke szabja meg (44, §.). Kérdés már most, milyen rendszabályokkal biztosíthatja a Jegybank a pénznek a nagykereskedelmi árak középértékében kifejezett állandó vásárlóképességét? Felelet: A pénz értékének az A) alatti fogalmazásából következik, hogy a pénzérték állandóságát, tehát úgy az infláció, mint a defláció eredményes elhárítását csakis olyan jegybankpolitika szolgálhatja, amely a pénzforgalom méreteit a piacon megjelenő áruforgalom méreteire szabja. A pénz értéke nem változhatik, ha ugyanazon árumennyiséggel szemben mindig ugyanazon pénzmennyiség jelenik meg a piacon. Ezért a munkaállam Jegybankja a pénzforgalmát - az

orthodox aranyfedezetes szabálytól eltérően - nem a bank arany vagy devizatartalékainak Xszereséhez, hanem kizáróan az áruforgalomhoz szabja. A pénzforgalomnak az arany vagy a devizakészlet X-szereséhez való szabása mindenképpen önkényes és olyan rendszabály, amelynek a pénz értékét megállapító fent idézett tudományos kritériummal semmiféle logikai kapcsolata nincsen. Ezen elvnek megfelelően a Jegybank pénzt csakis a) áru ellenében, tehát áruváltóra (kereskedelmi vagy mezőgazdasági váltóra 2. §.) b) vagy pedig valamely termelési folyamat költségeinek fedezésére egy hitelképes rendelő levelének bemutatása ellenében (termelési váltó) (21. §.) és c) közérdekű haszonszerző beruházások céljaira a beruházás nyomán jelentkező haszon lefoglalása ellenében történő hitelezés formájában (munkaszerző váltók 20. §. d) bekezd.) bocsáthat ki. A pénz értékállandósítása már most főképpen ezen c) alatti „beruházási” hitelek bővítésével vagy szűkítésével biztosítható. Keynes kimutatja (A treatise on money), hogy állandó termelési költségek esetén a pénz vásárlóereje, mint a mérleg nyelve ingadozik aszerint, amint a megtakarítások a beruházási költségnél nagyobbak vagy kisebbek. Eszerint infláció, vagyis drágulás esetén csökkenteni kell a beruházás céljaira folyósított hiteleket, de növelni kell a termelési tevékenységet, deflációnál pedig növelni kell a beruházásokat, lehetőleg változatlanul tartott termelőtevékenység mellett. (44. §.) A teljes foglalkoztatottságot a jelen füzetben ismertetett közérdekű pénz- és hitelrendszer önmagában még nem biztosíthatja. A jelen törvénytervezet a nemzetiszocialista gazdasági rendnek csupán szükséges, de nem elegendő feltétele. A teljes foglalkoztatottságot csakis az ország gazdasági életének egységes irányítására hivatott tényező az országépítő miniszter biztosíthatja az esetben, ha rendelkezésére állanak az ország teljes foglalkoztatottságát biztosító gazdasági tervek és az ezen tervek végrehajtásához szükséges, a jelen törvényjavaslat által megnyitható nemzeti hitel. Az országépítő miniszter és az őt támogató tanácsadó szervnek, az országépítő minisztériumnak feladatkörét a munkanélküliség intézményes megszüntetéséről szóló, a következő füzetben ismertetendő törvényjavaslatban fogjuk leírni. Ezek előrebocsátásával már most a közérdekű pénz- és hitelszervezet megalkotásáról szóló törvénytervezetünket a következő fejezetben ismertetjük.

TÖRVÉNYJAVASLAT a közérdekű pénzügyi rendszer és hitelszervezetnek megalkotásáról

I. FEJEZET

Általános határozmányok 1. §. 1. A magyar nemzeti háztartásnak központi pénz- és hitelforrása: a Magyar Szent Korona Jegybankja. (Alábbiakban Jegybank.) A Jegybank az országépitő miniszter felügyelete alatt álló közérdekű intézet, amely a magyar állam egyetemes, osztatlan és örökös tulajdona. Az országgyűlésnek évenként számadással és felelősséggel tartozik. Az üzemvitel egész terjedelmében a M. Kir. Állami Számvevőszéknek ellenőrzése alatt áll. Az üzem vitelében a kormányzattól független.

2. A Jegybanknak, mint a pénzkibocsátás felségjogát kizárólagosan gyakorló intézetnek közérdekű feladata: a) A pénzkibocsátásnak a 44. §-ban meghatározott gyakorlata által a papírpénz állandó vásárlóképességének biztosítása. b) A gazdasági életnek az ország teljes foglalkoztatottságát biztosító mértékben történő fizetési eszközökkel való ellátása. c) A külfölddel történő pénz és hitelforgalom lebonyolítása és annak ellenőrzése. d) A külfölddel szemben (a közületek vagy magánosok részéről) fennálló fizetési kötelezettségek lebonyolításához szükséges nemzetközi fizetési eszközöknek, aranynak vagy aranyértékű devizáknak gyűjtése és tartalékolása. e) A magyar államnak, a többi politikai és nem politikai közületeknek, a magyar társadalmi és gazdasági életnek a külföldi pénztőkétől való teljes függetlenítése. f) Közérdekű kötelezettségeinek megfelelően tiszta jövedelmének beszolgáltatásával az állam erkölcsi kötelezettségeinek a VIII. Fejezet szerinti teljesítése.

II. FEJEZET A Magyar Szent Korona Jegybankjának igazgatása A Jegybank vagyona 2. §. 1. A Jegybank által forgalomba hozott pénz és mindennemű fizetőeszköz a magyar állam háztartásának terhére kibocsátott hiteljegy, amelynek a fedezetéül az elfogadó által nyújtott biztosítékokon felül a magyar nemzet minden jogalanya egyetemleges felelősséggel tartozik. Ezért a Jegybank vagyoni jellegű alaptőkéje a magyar nemzetnek vagyona: értvén ezalatt azon anyagi, szellemi és erkölcsi erőtényezők összességét, amelyek a nemzeti életet az 1000 éves múltnak minden megrázkódtatásával szemben fenntartották. Amely nemzeti erőtényezők a Magyar Nemzeti Bank R.T.-nak összes tartozásait a részvényesek felelősségén túl (lásd a Nemzeti Bank alapszabályai 6. cikkét) ma is fedezik. A Jegybank alaptőkéje tehát: A) Eszményi Tőke: I. A magyar állampolgároknak s a belföldi jogi személyeknek, a magyar állami szervezet minden személyi, dologi és hitelügyletekből származó kötelezettségeiért ma és mindenkor fennálló felelőssége. II. A külföldi állampolgároknak és jogi személyeknek a Magyar Szent Korona területén tulajdonul bírt vagyonuk és jövedelmük erejéig az előző pontban jelzett állami tartozásokért fennálló felelőssége. Ezt az Eszményi Tőkét a M. Kir. Kormány a jövőben is a törvényalkotó hatalom által elfogadott évenkénti állami költségvetés keretében a bel- és külföldi állampolgárokkal és jogi személyekkel szemben szenvedően adókivetés és behajtás útján, a Jegybank pedig a 20. §-a szerint a közhasznú országépítő vállalkozások hasznára nyújtott hitelek alakjában cselekvőleg a nemzetnek közcéljaira használja ki. B) Vagyoni Tőke: I. Az államnak, mint politikai közületnek, minden ingó és ingatlan vagyona, üzemi vállalatai és jövedelmező felségjogai. II. A Jegybank alaptőkéjéhez számítandó mind az a vagyon, ami a Magyar Nemzeti Bank R.T.-nak az 53. § szerinti felszámolása után a magyar nemzetre visszaszáll. 3. §. A Jegybanknak legfőbb igazgatási és üzemviteli szerve a főtanács. A főtanács tagjai: 1. a Magyar Szent Korona Jegybankjának elnöke, 2. a két alelnök és 3. a tizenkét főtanácsos.

4. §. Az országépítő miniszter előterjesztésére az elnököt és a két alelnököt, - és pedig egyikét az Ügyvédi Kamaráknak Országos Bizottsága, a másikát a Mérnöki Kamara három-három jelöltje közül - ötévi időtartamra, az államfő nevezi ki. A főtanácsnak többi tagjai: választott tagok. Ötévi időtartamra két tagot választ az Országos Mezőgazdasági Kamara, kettőt az Ipairtestületek Országos Szövetsége, kettőt a Gyáriparosok Országos Szövetsége, kettőt a Kereskedelmi és Iparkamarák, egyet-egyet a M. Kir. Közgazdasági Egyetem, az Ügyvédi Kamarák Országos Bizottsága, a Mérnöki és az Országos Orvoskamara. 5. §. A főtanácsnak tagjává olyan magyar állampolgárok nevezhetők ki és választhatók meg: 1. akiknek elődei mindkét ágon a nagyszülők beszámításával keresztény magyar állampolgárok voltak; 2. akik gondnokság, vagy csőd alatt nem állottak és nem állanak, - akik ellen kényszeregyességi eljárás nem volt és nincs folyamatban; 3. akik hivatalvesztésre, politikai jogok gyakorlatának felfüggesztésére el nem ítéltettek; 4. akik ellen büntető eljárás folyamatban nincs. Az országgyűlési tagság és a főtanácsi tagság összeférhetetlen. 6. §. A főtanács elnöke és két alelnöke az államfő kezébe a következő szövegű esküt teszik le: „Én N. N. a Magyar Szent Korona Jegybankjának elnöke - alelnöke - esküszöm az élő Istenre, hogy Magyarország Kormányzójához hű leszek, a magyar törvényeket megtartom, a Magyar Szent Korona Jegybankjának összes alárendelt tisztviselőivel és alkalmazottaival megtartatom, elnöki - alelnöki - tisztemben a magyar nemzeti háztartásnak összes gazdasági természetű érdekeit szívemen viselem úgy a belföldön, mint a külfölddel szemben a legjobb tehetségem és lelkiismeretem szerint részrehajlás nélkül, felelősségemnek tudatában híven szolgálom, - hivatásomnak gyakorlásával járó titkot megőrzőm, Isten engem úgy segéljen!” 7. §. A főtanács választott tagjai általuk aláírandó jegyzőkönyv készítésével az elnök kezébe azonos szövegű fogadalmat tesznek. A jegyzőkönyv a Jegybank levéltárába helyezendő.

III. FEJEZET A főtanács hatásköre. 8. §. A Jegybanknak főtanácsa a magyar nemzeti háztartás pénzügyi érdekeinek legfőbb kormányzati szerve. Ebből folyóan: 1. a Jegybankot a M. Kir. Kormány a bíróságok és más hatóságok, valamint harmadik személyekkel szemben elnöke útján és általa képviseli. 2. Megállapítja az 1. § 2. bekezdésében részletezett feladatkörként teljesítésének alapelveit. Gyakorlati keresztülvitelükre Részletes Tervezetet készít. 3. Szervezeti Szabályzatban megszervezi a Jegybank a két fő, ú.n. (1) rövidlejáratú hitelügyletek folytatására a kereskedelmi, ipari és mezőgazdasági termelési hitelfőosztályt, (2) hosszúlejáratú hitelüzletek folytatására pedig a beruházási hitelfőosztályt. A Szervezeti Szabályzatban megállapítja a főosztályok keretében folytatható egyes üzletágazatoknak alosztályait. Megállapítja az egyes fő- és alosztályoknak élére állítandó igazgatóknak létszámát. Az igazgatókból álló igazgatósági testület élére állítandó vezérigazgatónak a fiókintézetekre is kiterjedő tevékenységi és ellenőrzési hatáskörét, a vezérigazgatónak és igazgatóknak felelősségét. 4. Jóváhagyja a vezérigazgató és az igazgatóság testülete által az egyes fő- és alosztályoknak, a fiókintézeteknek az üzletvitelre, a kölcsönök folyósításának és törlesztésének módozataira, a Jegybank és a fiókintézetek tisztviselőinek és alkalmazottainak szolgálatára és munkarendtartásra, a Jegybanknál alkalmazásnak és előmenetelnek feltételeire, az alkalmazás megszűnésének eseteire vonatkozóan elkészített ügyrendjét, a Jegybank és a fiókintézetek tisztviselőinek és alkalmazottainak felelősségét szabályozó Fegyelmi Szabályzatot. 5. A fő- és alosztályok útján nyilvántartja a Jegybanknak összes vagyonát, követeléseit. Gondoskodik a vagyonoknak hasznosításáról és biztonságáról, a követeléseknek biztosításáról. Nyilvántartja a Jegybanknak a különböző üzletágazatok keretében keletkezett összes tartozásait. A Jegybank cselekvő és szenvedő vagyoni állapotáról minden hónapnak 7., 15., 23. és utolsó napjairól Kimutatást készíttet és azt a Budapesti Közlönyben közli. 6. Kinevezi az egyes fő- és alosztályok élére az igazgatókat, az igazgatóság testületének élére a vezérigazgatót. Megállapítja a javadalmazásukat. 7. Gondoskodik a 2-ik pont szerinti Részletes Tervezetnek végrehajtásáról. Evégből a szükséges és részletes Utasításokat a vezérigazgatónak és a fiókintézeteknek kiadja. Pontos végrehajtásukat ellenőrzi. 8. Szabályozza a Jegybank és a fiókintézetek között a jogi és az üzemviteli kapcsolatot. 9. A világháborúval kapcsolatos nemzeti adósságoknak kifizethetése, továbbá a koronainfláció által a közművelődési és közjótékonysági, az alapítványi, az árvák és gondnokoltak vagyonában okozott károknak megtérítése céljából pénztári műveleteket tervez és kötvénykibocsátással végrehajt.

10. A Jegybanknak számadásait évről-évre elkészítteti, a M. Kir. Állami Számvevőszék elé terjeszti megvizsgálás és jelentésének elkészítése végett. A nemzeti háztartásnak minden lényeges mozzanatára kiterjedő saját jelentésének kíséretében a számadást és a Számvevőszéknek küldött jelentését a M. Kir. Pénzügyminiszterhez felterjeszti. 9. §. A főtanács havonta legalább egyszer ülést tart. Az előző §-ban részletezett hatáskörét ülésben gyakorolja. A főtanács összehívásának, határozatképességének, tanácskozásának, határozathozatalának alakszerűségeit, a tagoknak felelősségét, a jegyző-könyvvitelt a főtanács külön Ügyrendben szabályozza. Az a főtanácsos, aki két, egymásután következő ülésről elmaradását a főtanács előtt elfogadhatóan ki nem menti, főtanácsosi állásáról lemondottnak tekintendő. Új tagnak megválasztása, vagy kinevezése iránt az elnök azonnal intézkedik. 10. §. A főtanács minden tagjának, a Jegybank minden tisztviselőjének és alkalmazottjának jellege és felelőssége közalkalmazotti jelleg és felelősség. 11. §. A főtanácsnak minden irata, a Jegybanknak összes könyvei és egyéb iratai közokiratok.

IV. FEJEZET A papírpénz kibocsátására vonatkozó általános határozatok 12. §. A magyar nemzet papírpénz-kibocsátási és forgalomban tartási felségjogának letéteményese és kizárólagos meghatalmazottja a Magyar Szent Korona Jegybankja. A nemzetnek vagyoni felelősségével fedezett kamatozatlan hiteljegyeket, mint papírpénzt bocsát ki és tart forgalomban. A nemzetnek felelőssége (szükség esetén) az állami költségvetés keretében adókivetés és behajtás útján érvényesül. 13. §. A papírpénz továbbra is a „pengő” nevet viseli. A főtanács a pénzügyminiszterrel egyetértve állapítja meg, hogy az egyes bankjegycímletek mily összegre szóljanak. A bankjegyek az elnök, a vezérigazgató és egy főtanácsos aláírásával és a Jegybanknak száraz pecsétjével ellátott alakszerűséggel kerülnek forgalomba.

14. §. A Jegybank pénzt csak a „Jegybank üzletköre” című V. fejezetben megszabott feltételek alatt és „a pengő állandó vásárlóképességének biztosítása” című VI. fejezetben a 44. § alatt meghatározott mennyiségben és a 45. § szerint megállapított kamatlábon bocsáthat ki. 15. §. A pengőt az állam és minden más közületi és nem közületi pénztár köztartozások teljesítéseként a címlet szerinti teljes névértékben elfogadni köteles. Ugyanígy teljes névértékben teljesíteti fizetésként tartoznak a pengőt elfogadni magánosok, magánjogi személyek bárminő jogcímű pénzbeli tartozásaik teljesítéseként. 16. §. Ellenkező törvényes rendelkezésig az állam részére folyósított kölcsönöknek törlesztési részletei az állami költségvetésnek szükségleti tételei közé felveendők. A törlesztési részletnek fizetéséről a pénzügyminiszter gondoskodik. 17. §. Új alakú bankjegyek kibocsátása előtt a Bank azoknak pontos leírását a magyar állam hivatalos lapjában közzéteszi. A bankjegyek egyes, vagy összes nemeinek bevonása alkalmával a pénzügyminiszter a főtanáccsal egyetértőleg állapítja meg a határidőket, amelyekben a behívott bankjegyek beváltás végett bemutatandók. A bankjegyek egyes, vagy összes nemeinek bevonására, megszabott és közhírré tett utolsó határidő lejárta után 3 év múlva a bank többé nem köteles a behívott bankjegyeket beváltani, vagy becserélni. Az ezen határidőig a Jegybankba vissza nem került bankjegyek, kártérítés követelhetése nélkül érvényüket vesztik. A bankjegy bírói megsemmisítésnek nem tárgya. 18. §. Forgalomban levőknek tekintendők azon bankjegyek, melyek a bank által kibocsáttattak és pénztáraihoz még vissza nem kerültek. A bekívánt, de az utolsó becserélési határidő lejártával beváltásra, vagy kicserélésre nem került bankjegyek azonban forgalomban többé nem lévőknek tekintendők és a forgalomból leírandók. A bank jogosult előforduló hamis bankjegyeket elismervény ellenében bevonni.

V. FEJEZET A Jegybank üzletköre 19. §. A Jegybank jogosult: A) váltókat, értékpapírokat és szelvényeket, úgyszintén közraktárak által kiállított zálogjegyeket (warrantokat) leszámítolni és tovább adni; B) kézizálogra kölcsönt nyújtani; C) a letéti, betéti és giróüzletet folytatni; D) utalványokat saját pénztáraira kiállítani; E) ügyleteket bizományban ellátni; F) vert, vagy veretlen aranyat és ezüstöt venni és eladni; G) külföldi piacokra szóló bankköveteléseket, váltókat és csekkeket, nemkülönben külföldi pénzjegyeket, továbbá belföldön fizetendő, külföldi értékre szóló váltókat belföldön és külföldön venni és eladni, külföldi piacokra szóló csekkeket és utalványokat adni, külföldön pénzbeszedést (incasso) végezni, idegen számlára fizetéseket teljesíteni, ez üzletágak vitelére a szükséges követeléseket külföldön tartani, ugyanerre a célra hitelt igénybe venni, vagy hitelt nyújtani és külföldön tartott követeléseket gyümölcsöztetni; H) a nyíltpiaci műveletek körébe eső, a pénzpiac és a tőkepiac irányítására és szabályozására alkalmas vételi és eladási ügyletéket kötni és lebonyolítani; I) a pénzpiac és tőkepiac szabályozását szolgáló egyesülésben, vagy intézményben részesedést vállalni (részvényt, vagy üzletrészt jegyezni, vagy szerezni). A főtanács állapítja meg, hogy a Jegybank a nyíltpiaci műveletek körében milyen étékeket vehet és adhat; a piac szabályozását szolgáló egyesülésben, vagy intézményben való részesedést kivéve, a Jegybank részvényeket és üzletrészeket a nyíltpiaci műveletek körében nem szerezhet. A bank e kihelyezéseket úgy irányítja, hogy azok a pénzpiacon és a tőkepiacon olyan helyzet kialakulását és fennmaradását mozdítsák elő, amelyben a nyíltpiaci műveletek eredményesen bontakozhatnak ki. A) Leszámítolási üzlet 20. §. A Jegybank leszámítolási üzletköre kiterjed: a) kereskedelmi áruváltók; b) mezőgazdasági áruváltók;

c) ipari és mezőgazdasági termelési váltók; d) valamint az országépítő miniszter által kibocsátott, a Pénzintézeti Központ által visszleszámítolásra benyújtott beruházási, illetőleg munkaszerzési váltók leszámítolására. A kereskedelmi áruváltók leghosszabb lejárati ideje 3 hónap, a mezőgazdasági áruváltóké 6 hónap, az ipari és mezőgazdasági termelési váltóké 9 hónap. A beruházási, illetőleg munkaszerzési váltók lejárati idejét, amelyek beváltását a pénzügyi kormányzat az államháztartás terhére parlamentáris felelősséggel tartozik szavatolni, az országépítő miniszter a pénzügyminiszterrel és a Jegybank elnökének meghallgatásával állapítja meg. 21. §. 1. A Jegybank jogosult minden Magyarországon törvényes országos értékre szóló a 20. § a), b), c) bekezdése határozatai alá eső, az ott megállapított határidőre esedékes, legalább két fizetőképesnek ismert kötelezettnek aláírásával ellátott, a 2. bekezdés szerinti feltételeknek megfelelően bemutatott váltót leszámítolni. 2. A mezőgazdasági áruváltó olyan ügyletekből ered, amelyek révén a gazda gazdasága rendes menetében árut vásárolt, vagy más nem pénzbeli szolgáltatást kapott és az eladó (szolgáltató) az ellenértéket a gazda elfogadói aláírásával ellátott váltó ellenében hitelezte, vagy pedig olyan ügyletből, amelynek révén a gazda valamely termékét eladta, vagy gazdasága rendes menetében más, nem pénzbeli szolgáltatást nyújtott, amelynek ellenértékét a másik fél elfogadványa ellenében hitelezte. Az ipari, vagy mezőgazdasági termelési váltó oly hitelügyletekből ered, amelyek révén a gazda, az iparos, vagy vállalkozó a hitelezőnek adott elfogadványa ellenében azokat a pénzösszegeket szerezte meg, melyek valamely termelési folyamat, vagy időszaki termelés költségeinek fedezésére szolgálnak. Az ipari és mezőgazdasági termelési váltóhitelre igényjogosult termelési folyamatok alatt a fizetőképesnek ismert rendelők megbízásából végrehajtandó munkák illetve szállítások értendők. Az ezen ipari és mezőgazdasági termelési váltókat a Jegybank csak akkor számítolja le, ha a benyújtó pénzintézet vagy annak fiókja, vagy az illetékes hivatásrendi kamara, amelynek kötelékébe a termelő illetve a vállalkozó tartozik, a Jegybank által erre a célra rendszeresített nyomtatványon kiállított saját nyilatkozatával a Jegybank által megkívánt adatok közlése mellett tanúsítja azt, hogy a hitel termelés céljára nyújtatott és hogy a váltó elfogadóját fizetőképes rendes gazdának, illetve vállalkozónak ismeri és ezzel is biztonságot nyújt arra nézve, hogy az elfogadó az ígért fizetést lejáratkor teljesíteni fogja. 3. Két fizetőképes kötelezett aláírásával ellátott oly váltókat, amelyek hitelezett vám- vagy más közadótartozásokból erednek és az ily közadókövetelések hitelezésére jogosult hatóságok vagy hivatalok részéről nyújtatnak be, a bank tartozik leszámítolni. 4. A Jegybank jogosult az állam, a törvényhatóságok és községek vállalatainak, a vállalat felelős vezetőjének és cégjegyzőjének aláírásával ellátott kereskedelmi és termelési váltóit, amennyiben ezek a vállalatok a kereskedelmi cégek jegyzékébe be vannak vezetve vagy egyébként is, mint a közigazgatástól elválasztott önálló vállalatok vezettetnek, ezek kívánatára leszámítolni.

Az összeg csekélysége nem lehet ok a váltó visszautasítására. A Jegybank csakis a 45. szakasz szerint megállapított kamatláb mellett számítolhat le, amely kamatláb közzéteendő és a Jegybank pénztárainál kifüggesztendő. 22. §. A Jegybanknak jogában áll az általa a kölcsönüzletben elfogadható minden értékpapírt és azok szelvényeit, amennyiben azok legfeljebb 3 hó alatt lejárnak, leszámítolni. A benyújtó a Jegybanknak a leszámítolt értékpapírok és szelvények ellenértékének kellő időben való megfizetéséért egész vagyonával szavatol. 23. §. A leszámítolás végett benyújtott váltók vizsgái a tanár minden bankpiacon egyenlő és részrehajlatlan eljárás követendő. Ezt a vizsgálatot rendesen bíráló bizottság végzi. A váltóbírálók a leszámítolás végett benyújtott váltók megítélésénél szigorú részrehajlatlansággal tartoznak eljárni, a bíráló bizottság és a bíráló testület tárgyalásait titokban tartani és hivatalba lépésük alkalmával erre nézve írásban fogadalmat tenni. A bíráló bizottság tagjai nem adhatnak véleményt saját váltóik, vagy oly cég váltóinak megbírálásánál, mely cégnek bármily minőségben részesei. 24. §. A benyújtott váltók elfogadása vagy visszautasítása felett a bíráló bizottságok szavazattöbbséggel határoznak. Az elnök csak a szavazatok egyenlősége esetén szavaz és szavazata dönt. A bíráló bizottság elnöke Budapesten az igazgatóság egy tagja; ennek akadályoztatása esetében, valamint általában a fiókintézetek bíráló bizottságaiban a tanácskozásokon résztvevő tisztviselő elnököl. A főtanács a bíráló bizottságban képviseltetheti magát; az erre vonatkozó határozatok a főtanács által kiadandó ügyrendben állapítandók meg. Az elnöknek jogában áll a bíráló bizottság által elfogadásra alkalmasnak talált váltók leszámítolását megtagadni. Ha ez oly bíráló bizottságban történik, melyben nem az üzletvezetőség egy tagja, hanem tisztviselő elnököl, tartozik az elnöklő tisztviselő a bírálók többségének kívánatára, az esetet eldöntés végett az igazgatóság elé terjeszteni. 25. §. Bírálókká a főtanács kereskedőket és helyi kereskedelmi, nagy- és kisipari vagy mezőgazdasági viszonyokat ismerő egyéneket nevez ki. A bírálók kinevezése előtt a főtanács az illető kereskedelmi és iparkamarákat és az Országos Mezőgazdasági Kamarát meg fogja hallgatni, a főtanács azonban ezeknek a testületeknek javaslataihoz nincsen kötve.

A bírálók három évre neveztetnek ki, aminek lefolyása után ugyanazon minőségben további három évre közvetlenül ismét meghívhatok. A bírálók hivatalukat díjtalanul látják el. A főtanács tagjainak és a bírálóknak fiai, társai és cégvezetői bírálókká nem nevezhetők ki. 26. §. A Jegybank jogosult közraktárak által kiállított oly zálogjegyeket (warrantokat) leszámítolni, amelyek Magyarországon érvényes országos értékre szólnak, két fizetésképesnek ismert kötelezett aláírásaival el vannak látva és legfeljebb három hónapon belül belföldön fizetendők. Az igazgatóság állapítja meg, hogy mely közraktárak által kiállított és mily árunemekre vonatkozó zálogjegyek, az áruk becsértékének, illetőleg piaci árának mily hányadáig és minő egyéb feltételek alatt számítolhatók le. Az előzőkben a váltók bírálatára vonatkozó határozatok a leszámítolásra kínált zálogjegyekre értelemszerűleg alkalmazandók. 27. §. A Jegybank tartozik a váltóknak és zálogjegyeknek az előző szakaszok szerint jogosult leszámítolásának megtagadását megindokolni. A leszámítolás megtagadása miatt a váltó bemutatója az országépítő miniszternél panaszt emelhet. B) Kölcsön-üzlet 28. §. A Jegybank jogosult kézizálogra három hónapot meg nem haladó időre kölcsönöket nyújtani. A kölcsön kamatlába egyenlő a leszámítoló üzletre is érvényes, a 45. §-ban megállapított egységes kamatlábbal. Zálogul elfogadhatók: 1. Vert vagy veretlen arany és ezüst; 2. a budapesti tőzsdén hivatalosan jegyzett értékpapírok, mindennemű részvény kivételével; 3. a belföldön fizetendő, belföldi vagy külföldi értékre szóló áruváltók, melyeknek lejárati ideje legfeljebb hat hónap, és amelyek egyébként a 21. szakasz határozatainak megfelelnek; 4. devizák és valuták. A főtanács állapítja meg a nemesfémekre és a váltókra nyújtandó kölcsönök feltételeit és azt, hogy mely értékpapírok és az árfolyamérték milyen hányadával, esetleg, hogy az értékpapírok mily főösszeg erejéig fogadhatók el kézizálogul a bank pénztárainál. Oly határozat meghozatalához, amely értékpapírok zálogul való elfogadására irányul, legalább nyolc főtanácsos és az elnök hozzájárulása szükséges. Hitelintézeteknek az általuk kibocsátott értékpapírokra kölcsönök nem engedélyezhetők.

29. §. A Jegybank tartozik a kölcsönkérvények megtagadásának okait megadni. A kérvényező az előző szakasz szerint jogosult kölcsön megtagadása miatt az országépítő miniszternél panaszt emelni. 30. §. Az adósnak szabadságában áll a kölcsönt annak lejárata előtt is visszafizetni, de ezáltal nem nyer jogot arra, hogy a Jegybank részére esetleg előre lefizetett kamatok visszatérítését követelhesse. 31. §. Ha a zálog tőzsdeszerű értéke csökken, az adós köteles megfelelő pótzálogot adni, vagy a kölcsönnek megfelelő részét visszafizetni. Az utóbbi esetben a netalán előre fizetett kamatok megfelelő visszatérítésének van helye. Ha az adós sem a megkívántató pótzálogot nem adja, sem a kölcsön visszafizetését nem teljesíti, jogában áll a Jegybanknak a zálogot még a kölcsön lejárta előtt a budapesti tőzsdén egészben vagy részben eladni és csakis a tőke, kamat, netalán illeték és költség, valamint az összes követelés után számítandó, a főtanács által megállapítandó eladási jutaléknak teljes kielégítése után fennmaradó többletet az adós számára e rendelkezésére, kamatozás nélkül, letétképpen (35. §.) megőrizni, vagy azt a tulajdonos költségén és veszélyére bírói kézhez letenni. Ha a zálog eladásából nyert összeg a Jegybank követelésének fedezésére elégtelen, a Jegybank számára még fennmarad az adós elleni kereseti jog. 32. §. Ha a kölcsön lejártakor vissza nem fizettetik, a Jegybanknak joga van - saját kielégítése végett - a zálogot az adós megkérdezése és bírói közbenjárás nélkül, egészen vagy részben eladni és az egész kielégítése után a fennmaradó többlettel a 31. §. határozatai szerint eljárni. A Jegybank azonban az eladásra nincs kötelezve, és ha azt a kölcsön lejárata után nem foganatosítja, követelése tőkében, kamatokban és netaláni illetékekben és költségekben ki van véve az elévülés alól. 33. §. Ha a lejárat napján vissza nem váltott értékpapírok el nem adhatók, e körülmény nem ad igényt a kölcsön meghosszabbítására és az adósnak kötelezettségét a Jegybank irányában fennálló tartozásának teljes lefizetésére nézve nem szünteti meg. A Jegybank arra is jogosult, hogy kölcsönkövetelését anélkül, hogy a fennálló kézizálogkölcsönnek az elzálogosított értékpapírokról való fedezése iránt intézkednék, az adóssal szemben, aki a Jegybanknak a kölcsönért egész vagyonával személyesen szavatol, közvetlenül érvényesítse. 34. §. A Jegybank a valamely fő- vagy fiókintézete által kiállított zálogjegy bírálóját jogosítottnak tekinti arra, hogy a záloggal minden általában megengedhető változtatást tehessen és azt

visszaválthassa. A Jegybank a megkívántató aláírások valódiságát nem vizsgálja és azok valódiságáért nem szavatol. C) Letéti, betéti és giróüzlet. 35. §. A Jegybank jogosult a főtanács által megállapítandó szabályok szerint vert és veretlen nemes fémeket, készpénzt, értékpapírokat és okmányokat megőrzés, továbbá értékpapírokat kezelés végett átvenni. Az érdekelt felek kérelmére és az illetékes bíróság jóváhagyásával oly értékpapírok, melyek az általános törvényes határozmányok szerint hatóságoknál vagy bírósági letéthivatalnoknál lennének leteendők, megőrzés vagy kezelés végett a bíróság által meghatározandó óvintézkedések mellett és az ezen üzletágakra nézve a Jegybank által megállapított feltételek mellett, a Jegybanknál is elhelyezhetők. Amennyiben a letevő a hozzá írásban intézett felhívásnak, hogy letétjét vegye vissza, 14 napon belül nem felel meg, a Jegybank az őt terhelő szavatosságtól, szabadulhat, ha a letétet a tulajdonos költségére és veszélyére bírói kézhez leteszi. A főtanács a letéti üzlet folytatásával megbízott osztályoknak pénzellátmányokat bocsáthat rendelkezésükre a végből, hogy a letevőknek megadhassák az általuk igényelt előlegeket, amelyeidnek azonban a letét értéke által bőven fedezve kell lenni. A letéti üzletet általános banküzletszerű elvek szerint kell folytatni. Az említett előlegekre, amelyek a jegyforgalom bankszerű fedezetéül nem szolgálhatnak, a kölcsönügyletre érvényes fönnebbi határozatok nem alkalmazhatók. 36. §. Harmadik személy számára letett tárgy felett a letevő a bemondott tulajdonos által kiállított felhatalmazási okmány felmutatása nélkül nem rendelkezhetik, valamint harmadik által letett tárgy tulajdonosa, ha személyesen követeli a letett tárgyat, személyazonosságát a Jegybank által megfelelőnek ítélt módon igazolni tartozik. 37. §. A Jegybanknak jogában áll a belföldi vagy külföldi értékre szóló pénzeket kamatoztatás mellett vagy kamat nélkül, bizonyos, vagy bizonytalan időre pénztárjegyek vagy letéti jegyek ellenében úgyszintén folyószámlára átvenni. Ugyancsak jogosult a Jegybank a belföldi értékre szóló pénzt kamatozás mellett vagy anélkül, határozott lejáratra, elismervény mellett átvenni. 38. §. A giró-üzletben átvesz a Jegybank pénzeket, rövid lejárati váltókat és értékpapírokat folyószámlára, kamat nélkül. A Jegybank a giró-számlának kért megnyitását megtagadhatja, vagy a megnyitott számlát a számlatulajdonosnak felmondhatja anélkül, hogy azt indokolni köteles lenne. Minden számlatulajdonos saját elfogadványait kifizetés végett rendszerint a Jegybank illető girópénztárához utalja.

39. §. Az aranyra vagy külföldi értékre szóló követeléseket a Jegybank a jogosult kívánságára azokban a fizetési eszközökben tartozik visszafizetni, amelyekre a követelés szól. D) Utalványozási üzlet 40. §. Az utalványozási üzletben a Jegybank e célra kijelölt pénztárainál pénzeik fogadtatnak el oly célból, hogy azok valamely máshelyt fennálló pénztáránál kifizettessenek és e pénzekről látra vagy meghatározott időre fizetendő utalványok állíttatnak ki. Ezen utalványok névre vagy rendeletre szólhatnak. A Jegybank nem szavatol a forgatmány (giró) vagy nyugtázás (acquit) valódiságáért. Bizonyos időre lát után szóló utalványok a Jegybanknak a fizetés helyén levő pénztáránál bemutatandók oly célból, hogy azokra a fizetés napja feljegyeztessék. 41. §. Az utalványok bemutatása, átruházása és kifizetése tekintetében a váltókra nézve érvényes szabályok alkalmazandók. 42. §. Ha az utalvány elvész, az elvesztő fél a kifizetést a Jegybanknak a fizetés helyén levő intézeténél 14 nap tartamára betilthatja az esetben, ha az utalvány számát, összegét, a kiállítás helyét és napját és azon személynek nevét, kire az utalvány szól, helyesen bejelenti. Ha az elvesztő fél az említett adatokat teljesen és pontosan bemondani nem képes, a Jegybank illető intézete saját belátása szerint határoz a felett, vájjon a kifizetés 14 napi felfüggesztésének egyelőre lehet-e helye vagy sem? E) Bizományi üzlet 43. §. A Jegybanknak jogában áll pénzeket bizományképpen behajtani, idegen számlára előzetesen kézhez vett készpénzbeli fedezet mellett mindennemű értékpapírokat, nemkülönben nemes érceket venni és azokat előzetes beszállítás után eladni.

VI. FEJEZET A pengő állandó vásárlóképességének biztosítása 44. §. A Jegybank üzemvitele által tartozik gondoskodni arról, hogy a kibocsátott pénz egységének az ország közszükségleti cikkei nagykereskedelmi árának középértékében kifejezett vásárlóképessége gyakorlatilag állandó maradjon. Közszükségleti cikkek alatt az emberi élet fenntartásához szükségelt (élelem, ruházat, építőanyagok, energiaszolgáltatás) belföldön termelt cikkek értendők. A Jegybank igazgatósága tartozik a pengő vásárlóképességének rögzítése végett legalább 100 legnagyobb évi összforgalmat elért közszükségleti cikk nagykereskedelmi indexének középértékét naponként kiszámítani és nyilvántartani. A pénzérték rögzítése végett a Jegybank elnöke tartozik: A) Infláció, vagyis az index középértékének emelkedése esetén a) a pénzforgalmat először a 28. §-ban megállapított kölcsönüzletek korlátozásával, majd b) az országépítő miniszterrel egyetértőén a beruházási tevékenység hitelezésének, illetőleg a munkaszerző váltók a 20. § d) szerinti kibocsátásának korlátozásával csökkenteni, c) a piacon forgó pénznek lekötése, tehát a takarékosság és termelő tevékenység ösztönzése végett az országépítő miniszterrel egyetértve haszonszerző beruházások létesítése végett fix kamatozású részvényeket kibocsátani, illetve hosszúlejáratú belső kölcsönöket felvenni. B) Defláció, vagyis a nagykereskedelmi index középértékének csökkenése esetén a) az országépítő miniszterrel egyetértően a beruházási tevékenységet munkaszerző váltók kibocsátásával serkenteni. Áru és termelési váltóknak a 21. § szerinti leszámítolását a pénz vásárlóképességének változásával kapcsolatban nem szabad sem a leszámítolás megtagadásával, sem a leszámítoló kamatláb emelésével korlátozni. A nagykereskedelmi index középértékének tűrt ingadozása ± 5%.

VII. FEJEZET A leszámítoló és kölcsönüzletekre egységes kamatláb szabályozása 45. §. Az állam, a törvényhatóságok, a városok és községek, valamint az ezek tulajdonát képező üzemek céljaira nyújtott hiteleknek és pedig úgy a váltók leszámítolási, mint a kölcsönüzletek egységes kamatlába a Jegybank előző évi üzemviteli önköltségéből és az évi összforgalomból alkotott viszonyszámmal egyenlő. Magánosok, magánjogi személyek céljaira nyújtott hitelek leszámítolási és kölcsönüzleteinek egységes kamatlába az előző bekezdésben megállapított kamatlábnál 1%-al nagyobb. A Jegybank üzemvitelének önköltsége alatt a Jegybank tisztviselőinek, illetve alkalmazottainak bármely címen folyósított fizetése, tiszteletdíja, nyugdíja, illetőleg biztosítási járulékai, valamint a bank üzemviteléhez szükséges ingó és ingatlan vagyonának fenntartásából és bővítéséből, valamint a Jegybank kötelezettségeiből származó évi teljesítések összege értendők. A Jegybank tisztviselőinek és alkalmazottainak illetményei megállapításánál a Magyar Nemzeti Banknál a jelen törvény életbeléptetésekor érvényben volt illetmények irányadók. Ezen illetmények az országos kereseti átlagok változásának arányában javítandók, illetőleg csökkentendők.

VIII. FEJEZET A Magyar Szent Korona Jegybankjának jövedelmei és felhasználása 46. §. A Jegybank összes tiszta jövedelmét évről-évre, közérdekű célokra visszaadja a magyar nemzetnek. 47. §. A főtanács a pénzügyminiszter közbejöttével megállapítja az ősjegyzésű és nosztrifikált hadikölcsönkötvények névértékének összegét. A névértékösszeg megállapításánál a korona értékét pengőértékével egyenlőnek kell tekinteni. A névértékösszeg megállapítása után a hadikölcsönkötvényeket bevonja és a Magyar Szent Korona Jegybankja által kibocsátott, félévenként esedékes szelvényeket tartalmazó pengőértékre szóló kötvényekkel kicseréli. 48. §. A főtanács a M. Kir. Honvédelmi Miniszter közbejöttével megállapítja: 1. a világháború idején katonai és nem katonai személyek által megszerzett vitézségi érem után évenként esedékes érem-pótdíjakat,

2. a hadirokkantaknak, a hadiözvegyeknek és árvák részére a törvényben megállapított évi segélynek összegét. Az 1. és 2. pont alatti megállapított tőkeösszegű nemzeti tartozást a Magyar Szent Korona Jegybankja által, félévenként esedékes kamatszelvényeket tartalmazó szelvényeivel ellátott, pengő névértékű kötvényeknek átadásával kiegyenlíti. 49. §. A M. Kir. Kormány egyévi időtartam alatt megállapítja annak a pénzbeli kárnak összegét, amit jótékonysági és közművelődési alapítványok, egyesületek, intézmények, gyámhatóság alatt álló egyének akár készpénzben, akár adóssági kötvényekben és más értékpapírokban a papírkorona valutáris értékének romlása miatt szenvedtek. Ezeket a kárösszegeket a Magyar Szent Korona Jegybankja, félévenként esedékes szelvényeket tartalmazó, szelvényeivel ellátott, pengőnévértékre kiállított kötvényeknek az érdekeltek részére átadásával kiegyenlíti. 50. §. A Jegybank az Országgyűlés által elfogadott évenkénti számadása szerinti tiszta jövedelmét az előző (47.,—48.,—49.) §-ok szerinti nemzeti tartozásnak teljesítése céljából az állampénztárba utalja. A M. Kir. Állampénztár a Jegybank tiszta jövedelmét ezen §-ok szerinti kötvényeknek névértéke arányában megállapított kamatláb címén minden év május és november 5-én esedékes szelvényekre a kötvénytulajdonosoknak kifizeti. 51. §. A 47., 48., és 49. §-ok szerinti kötvényeknek teljes beváltása után a Jegybank tiszta jövedelmének mily célra fordítása felett az Országgyűlés határoz.

IX. FEJEZET A Magyar Szent Korona Jegybankjának viszonya a M. Kir. Kormányhoz és az Országgyűléshez 52. §. 1. A Jegybank elnökének és két alelnökének kinevezése iránt az országépítő miniszter terjeszt javaslatot az államfő elé. 2. A Jegybanknak az 1. § 2-ik bekezdésében részletezett hivatásának mikénti betöltésére vonatkozóan megállapított alapelveknek gyakorlati keresztülvitelére irányuló Részletes Tervezete (8. § 2. bek.) az Országépítő Minisztérium véleményezése alapján az országépítő miniszter jóváhagyása után hajtható végre. 3. A főtanácsnak a Jegybank fő- és alosztályokra tagozására vonatkozó Szervezeti Szabályzatát (8. § 3. bek.) és a 4. bek. szerinti ügyrendjét az Országépítő Minisztérium véleményezése alapján az országépítő miniszter jóváhagyásával lépteti életbe.

4. A 47.—49. §-ok szerinti pénztári műveletek és kötvény kibocsátás az országépítő miniszter engedélye nélkül végre nem hajthatók. 5. A M. Kir. Pénzügyminiszter a Jegybank évenkénti számadását a M. Kir. Állami Számvevő Széknek és a Jegybank főtanácsának jelentésével az Országgyűlés elé terjeszti. 6. A számadás jóváhagyása, a főtanács felmentése, avagy a főtanács tagjainak felelősségre vonása, a fokozatos felelősségnek kimondása felett az Országgyűlés határoz. 7. A főtanács választott tagjainak tiszteletdíjai: a számadásnak jóváhagyása után, a Jegybank terhére a M. Kir. Pénzügyminiszter állapítja meg. 53. §. A Magyar Nemzeti Bank Részvénytársaságnak az 1924. évi V. törvény szerinti szabadalma minden későbbi törvényekkel szabályozott összes jogaival együtt megszűnik. A megszűnésnek időpontját külön kormányrendelet állapítja meg. A papírpénz-kibocsátás felségjogának gyakorlása a megszűnésnek időpontjában a Magyar Szent Korona Jegybankjára száll. A Magyar Nemzeti Bank Részvénytársaság az említett kormányrendelet által megjelölt időpontban felszámolási viszonyba jut. Az általa kibocsátott pengőhöz fűződő összes kötelezettségek, a kormányrendelet által megjelölt időpontban a Magyar Szent Korona Jegybankjára szállnak. A Magyar Nemzeti Bank Részvénytársaság által kibocsátott papírpengő a Jegybank papírpengőjének forgalomba bocsátásáig mindennemű köz- és magántartozásnak pénzbeli teljesítéséül teljes névértékben elfogadtatik, bevonásáig utánzás és hamisítás ellenében törvényes védelem alatt áll. 54. §. A Magyar Nemzeti Bank Részvénytársaság felszámolását főtanácsának és a Jegybank főtanácsának öt-öt tagú küldöttsége teljesíti. A felszámoláshoz a M. Kir. Pénzügyminisztérium és a M. Kir. Állami Számvevőszék két-két kiküldöttet rendel. A felszámoló bizottság tágjainak jog és hatásköre egyenlő. 55. §. A Magyar Nemzeti Bank R.T. vagyonából mindenekelőtt a Nemzetközi Fizetések Bankjától és ennek közbejöttével a nemzetközi piacon felvett u.n. „valuta kölcsönének” fennálló maradványa fizetendő ki. Ennek és a többi tartozásnak kifizetése után maradt vagyonból a részvényeseknek a részvénytőke és a legutolsó évi számadás szerinti tartaléktőke (részvények arányában felosztva) kifizetendő. A részvényeseknek részvényesi viszonyból származó több követelésük nincs. 56. §. A Magyar Nemzeti Bank R.T.-nak az előző § szerinti tartozásának kifizetése után fennmaradt összes vagyona és minden, de nem részvényesi viszonyból szármázó kötelessége, a nyugdíjalapnak összegével együtt és ennek is kötelezettségeivel a Jegybankra száll.

57. §. A Magyar Nemzeti Bank Részvénytársaságnak tisztviselőit és alkalmazottait azok fizetési és nyugdíjigényeinek változatlan meghagyásával a Magyar Szent Korona Jegybankja veszi át.

X. FEJEZET Büntető rendelkezések 58. §. A Magyar Szent Korona Jegybankja által kibocsátott bankjegyek a büntető törvényeknek védelme alatt állanak. 59. §. Akik a Jegybank által kibocsátott bankjegyek fizetésként teljes névértékben elfogadását megtagadják; akik a Jegybank által kibocsátott bankjegyek pénzérték, jellegét szóval, írásban, vagy bármilyen más módon kisebbítik, (becsmérlik) a nemzetgyalázás bűncselekményeire megállapított büntetésekkel sújtatnak.

XI. FEJEZET A törvény életbelépése 60. §. A jelen törvénynek a Budapesti közlönyben megjelenése után 15 nap alatt a kormány tagjai a hatáskörükhöz tartózó Intézményekkel az alelnöki állásokra jelölés és a főtanácsosoknak 30 nap alatti megválasztása iránt intézkednek. A jelölteknek és megválasztottaknak neve és lakása a M. Kir. Pénzügyminiszterrel közlendő. A M. Kir. Pénzügyminiszter az elnöknek, a két alelnöknek kinevezése után az elnököt a főtanácsnak összehívására, a 8. § 2. pontja szerinti Részletes Tervezetnek, a 3. pontja szerinti Szervezeti Szabályzatnak és a 4. pontja szerinti ügyrendnek elkészítésére utasítja. Ezeknek kormányhatósági jóváhagyása után a M. Kir. Kormány a jelen törvénynek életbelépését elrendeli, a M. Kir. Pü. miniszter a IX. fejezetben foglalt rendelkezéseknek végrehajtása iránt megfelelően intézkedik.

A közérdekű pénzrendszer és hitelszervezet megalkotásáról szóló törvényjavaslat részletes indoklása Az 1. §-hoz. Amint az általános indokolásban kifejtettem, a papírpénz vásárlóértéke a nemzet közszolgálatából fakad, ezért a papírpénz kibocsátásának gyakorlata vitán felül a nemzet tulajdonát képező hitelforrás. A pénzkibocsátás felségjogát tehát csakis olyan közérdekű intézet gyakorolhatja, amely a nemzet egyetemes, osztatlan és örökös tulajdona. Sem erkölcsi, sem logikai érvekkel nem igazolható az a liberális gyakorlat, amely a nemzet hitelforrása és ezzel az egész nemzetgazdaság feletti pénzügyi uralmat, a törvényhozó testület ellenőrzésétől független monopólium formájában, magánérdekeltségeknek juttatta. Az elmúlt 15 év története bebizonyította, hogy az ország hiteléletének ez az öncélú kormányzata Magyarországon a hitelt túlságosan megdrágította és különösen az 1930-as évek elején uralkodó gazdasági krízisben okozott felbecsülhetetlen károkat azzal, hogy a gazdasági élet megdermedésének elhárításához szükséges, a külföldi konjunktúrától független, egyedül az egyetemes nemzeti érdeket szolgáló hitelforrásunktól megfosztott. Ilyen hitelforrás megteremtése nemzeti létünk sürgető parancsa. Ezt a független nemzeti hitelforrást csak közérdekű hitelintézet biztosíthatja. E közérdekű hitelintézet elnevezésében is kifejezésre kívánom juttatni a magyar Szent Korona országainak osztatlan pénzügyi szuverenitását és az ezen felségterületek hiteligényeinek ellátására hivatott közérdekű intézet alkotmányos felelősségét. A 2. §-hoz. A nemzet egyetemes és osztatlan tulajdonát képező Jegybank fogalmából következik az egyetemleges felelősségnek az az állapota, amely a magyar állam minden polgárát a Jegybank minden személyi, dologi és hitelügyletekből származó kötelezettségéért terheli. Ezen egyetemleges felelősség gyakorlati következménye a magyar pénzügyi kormányzatnak ma és minden időkben foganatosított azon ténykedése, amellyel az államháztartás pénzügyi egyensúlyát az adófizetéssel és behajtással biztosítja. E felelősségnek a Jegybank ténykedéseivel szemben történő alkotmányos rögzítése a Jegybank hitelképességének oly mértékű megnövelését jelenti, amely valóban szükséges és egyedül méltó a mi nemzedékünk történelmi felelősségét képező nagyszabású feladatok megoldásához, az így is túlkésőn foganatosított totális nemzetépítő munka megindításához. A 6. §-hoz. Az elnöki és alelnöki tisztséggel együtt járó felelősség és azon országos érdekek, amelyek e tisztségek lelkiismeretes betöltéséhez fűződnek, indokolják az államfő kezébe teendő eskü szükségességét és annak szövegét. A 12. §-hoz. A nemzet pénzrendszerét függetleníti a Jegybank birtokában levő arany-, illetve érckészlettől, és a nemzet pénzének értékét a nemzeti vagyon összességére alapítja. Az aranyfedezetes pénzrendszer, amint ezt általános indokolásomban kimutattam, az aranyban szegény államokat arra indította, hogy pénzrendszereiknek alátámasztására az aranyban gazdag államoktól stabilizációs kölcsönöket vegyenek fel. Az 1924-ben folyósított népszövetségi 250 millió aranypengős kölcsön eléggé ismert története és feltételei bizonyítják, hogy az aranyfedezetes rendszer által az aranyban gazdag államoktól pénzügyileg függő helyzetbe kerültünk. A magyar gazdasági öncélúság első és alapvető követelménye tehát az aranyfedezetes pénzrendszer teljes felszámolása és az áttérés egy független nemzeti pénzrendszerre. Ez annál is indokoltabb, mert az a fedezet, amelyet a nemzet egyetemleges felelőssége nyújt, összehasonlíthatatlanul szilárdabb alapját képezi a pénznek, mint a Jegybank arany, vagy aranyértékű tartaléka. A magyar állam 1938—39. évi költségvetése szerint az állami közigazgatás összes adóbevétele 848.277.000 P volt. Ez az adóbevétel annak

az Eszményi Tőkének az évi hozadéka, amely adófizetés és behajtás útján szenvedőlegesen hasznosíttatott a nemzet javára. Ezzel szemben a 848.277.000 P adóbevételnek, mint évjáradéknak 5 és fél %-kal tőkésített értéke kereken 15 milliárd pengőnek felel meg. Ez az Eszményi Tőke a pengő vásárlóképességének tulajdonképpeni fedezete és nem az a szegényes erőszakkal, vagy téves intézkedésekkel a nemzettől bármikor elidegeníthető ércfedezet, amely a Magyar Nemzeti Bank 1938. aug. 14-i kimutatása szerint 84.055.707 P-nek felelt meg. A 19. §-hoz. A Jegybank üzletköre a Magyar Nemzeti Bank gyakorlatából kialakult üzletkörnek felel meg és bővebb indokolásra nem szorul. A 20.—21. §-hoz. A 20. § c) és d) pontja a leszámítoló üzletkör korszerű bővítését célozza. E bővítés a jelen törvényjavaslat I. § 2. b) pontjában meghatározott azon kötelezettségéből folyik, amellyel a Jegybank tartozik a nemzet gazdasági életét a teljes foglalkoztatottság mértékének megfelelő fizetőeszközökkel ellátni. Ezért a Jegybank minden ipari és mezőgazdasági haszonszerző termelő folyamat végrehajthatása céljából a szükséges biztosítékok ellenében termelési hitelt ad. Ugyanígy a 20. § d) pontja szerint a beruházási tevékenység megindítása és nagyszabású országépítő munkáknak aranyfedezet nélküli finanszírozása végett a Jegybank az országépítő miniszter és pénzügyminiszter közbejöttével a nemzet Eszményi Tőkéje által fedezett váltóhitelt ad munkaszerző váltók alakjában és ezzel lehetővé teszi azon országépítő munka megindítását, amelynek ragyogó példáit a fasciszta Itáliában és a III. Birodalomban látjuk. A 22.—26. §-hoz. Ezen szakaszok a Magyar Nemzeti Bank gyakorlatának megfelelő intézkedéseket tartalmaznak. A 24. §-hoz. A Jegybank közérdekű hivatásával összeegyezhetetlen a Magyar Nemzeti Bank azon gyakorlata, amely módot nyújtott az előző szakaszok szerint jogosult váltóleszámítolások indokolás nélküli megtagadására. A 28. §-hoz. A Magyar Nemzeti Bank gyakorlatának megfelelő intézkedéseket tartalmaz. A 29. §-hoz. A Jegybank közérdekű céljával nem egyeztethető össze a Magyar Nemzeti Bank alapszabályainak idevágó rendelkezése, amely a Magyar Nemzeti Bankot feljogosította az előző szakasz szerint jogosult kölcsön indokolás nélküli megtagadására. A 30.—43. §-hoz. A Magyar Nemzeti Bank gyakorlatának megfelelő intézkedéseket tartalmazza. A 44. §-hoz. Amint általános indokolásomban kifejtettem, az egész gazdasági rendünk jogbiztonságának és konjunktúramentes stabilitásának országos érdekei követelik meg oly pénzrendszer megalkotását, amelynek áruban kifejezett vásárlóképessége állandó. Az ilyen pénzrendszer ma már nem újdonság, és annak bevezetése gazdasági életünkbe nem kísérleti jellegű. Az 1934-es londoni világgazdasági konferencia kapcsán lényegében az indexvaluta rendszerét fogadták el az angolszász államok, illetve a sterling-blokkot képező államok és a III. Német Birodalom is. Az a tény, hogy az indexvaluta belföldi gyakorlati állandó vásárlóképességét csupán a Német Birodalomban sikerült megvalósítani, mutatja, hogy a pénz állandó vásárlóképességének biztosítását célzó, a jelen törvényjavaslatban lefektetett intézkedések az állandó vásárlóképesség biztosításának csupán szükséges, de nem elegendő feltételei. A végső célt: a pénz vásárlóképességének állandósítását a jelen pénzügyi rendelkezéseken kívül gazdasági életünk egységes irányítása biztosíthatja.

A 45. §-hoz. A Jegybank közérdekű feladatából következik, hogy a pénzkibocsátás jogát nem gyakorolhatja haszonszerző monopólium alakjában. Úgy erkölcsi szempontok, mint a logika és gazdasági észszerűség egyértelműen követelik, hogy a Jegybank, mint a nemzet tulajdonát képező hitelforrás, a hitelt közérdekű célokra önköltségen folyósítsa, a magángazdaság hitelezéséből származó hasznait pedig ismét a köznek adja vissza. Kifejtettem továbbá általános indokolásomban azon gazdasági érdekeket is, amelyek a hitel olcsóságához fűződnek. Egészséges gazdasági viszonyok biztosításánál alapvető fontosságú a rendelkezésre álló hitel kamatszolgálata. Nagy kamat csökkenti a vállalkozó kedvet, ezzel csökkenti a munkaalkalmakat és a kifizethető munkabér nagyságát. A nagy kamat eredménye tehát nagy drágaság, csökkentett kereseti lehetőségekkel, tehát vásárlóképességünk és így a gazdasági élet megbénulása. A Jegybank közérdekű jellege a Jegybank üzleti gyakorlatában abban nyilvánul meg, hogy a Jegybank közcélokra önköltségen, tehát a legolcsóbban nyújt hitelt. Ennek szükségét már az a körülmény is indokolja, hogy a legtöbb közérdekű munka, mint pl. a talajjavítás, vízierőtelepek, csatornák, vízi utak létesítése, telepítés stb. csak mérsékelt kamatszolgálat mellett lehetséges. Az ilyen orszgépítő munkalehetőség elvész a nemzet jövője és a reáltőke képzése szempontjából, ha azt a liberális pénzkapitalizmus nyerészkedő üzleti szellemében kívánjuk kezelni. A magángazdasági tevékenység felélénkítését szolgálja az a rendelkezés, amelynek értelmében a magángazdálkodás céljaira folyósított jegybankhitel is csupán 1%-kal lehet drágább a jegybankhitel önköltségénél. Az eddig fennálló gyakorlat, amely a leszámítoló kamatláb megszabását úgyszólván exterritoriális jogkörrel a Magyar Nemzeti Bank hatáskörébe utalta, tarthatatlan és döntő tényező volt gazdasági életünk szociális betegségeinek keletkezésében. A 46.—51. §-hoz. Ezen szakaszok azon erkölcsi tőkének megmentését célozzák, amely a nemzet becsületébe vetett hitéből fakad. Minden idők nagy nemzeteinek államalkotó ereje a „lex suprema”, a „köz java legyen a legfőbb törvény” elvének cselekvő tiszteletéből fakad. Ennek az államalkotó erőnek nem szülője, csak foganatosítója a végrehajtó hatalom. Gyökere egy, a nép lelkében elevenen élő ideálizmus, az áldozatkészség szelleme, amelyet egy népben naggyá csak nemzedékeken át erkölcsi normák szerint foganatosított bölcs kormányzat nevelhet! Az 52. §-hoz. Mint kifejtettem, a Jegybank azon országos céljának, hogy a nemzet teljes foglalkoztatottságát hiteleszközökkel biztosítsa, önmagában nem felel meg. Hivatásának és rendeltetésének egyik feltétele, hogy egy, a nemzet gazdasági életének egységes irányítására létesített szervezettel, az Országépítő Minisztériummal szervesen együttműködjék. Azon céljából és rendeltetéséből, hogy az ország teljes foglalkoztatottságának biztosításában tevékenyen közreműködjék, következik azon alkotmányos felelőssége is, amellyel az Országgyűlésnek tartozik.

Amidőn az előadottak alapján kérem a T. Házat, hogy méltóztassanak törvényjavaslatomat kinyomtatni, a tagok között szétosztani, tárgyalására határnapot kitűzni, majd bizottsági tárgyalás elé utaltatni, végül mind általánosságban, mind részleteiben indokaim alapján elfogadni, Isten áldását kérem Szent István koronájára.