MŰTÁRGYJEGYZÉK
7. DEBRECENI
JÓTÉKONYSÁGI AUKCIÓ az Immánuel Otthon megsegítésére 2009. december 6. 1600
2
Bevezető
Köszöntő
„Mindannyiunk számára megvannak azok a helyek ebben a világban, amelyeken át kell mennünk, megvannak azok az arcok, amelyekkel találkoznunk kell, és megvannak azok a bonyolult és általában elég nehéz feladatok, amelyeket meg kell oldanunk. Mindez együtt alkotja az utat, amelyen nem haladhatunk előre, csak ha ott a szívünk is. Az imádság az a pillanat, amikor szívünket oda helyezzük, ahol az utunk visz.” (Paul Beaucamp: A zsoltárok világa)
Immár hagyomány, hogy december első vasárnapján, advent idején szervezzük a Debreceni Jótékonysági Aukciót. Az időpont megválasztása nem véletlenszerű. Az Advent a várakozás, a bizakodás, a remény s a szeretet ünnepe.
Sokan sokfelől érkeznek az Immánuel Alapítvány idei jótékonysági aukciójára, egy nemes cél érdekében. Ugyanez a cél vezérelte azokat a művészeket is, akik alkotásaikat felajánlották. Ami az ő útjaikban közös, az a felelősségvállalás és a szeretet azok iránt a gyerekek és szülők iránt, akiknek súlyos terheket kell hordozniuk, s akik bátran hordozzák is ezeket a terheket. Az ő útjaik most összefutnak. Ez a találkozás pedig erőt ad, az élni akarás, a tovább haladni tudás erejét. Erre a találkozásra egyformán szüksége van azoknak, akik adnak, és azoknak, akik elfogadják ezt a segítséget. Mert egymásra vagyunk utalva: gyengék és erősek, de a teremtő és megváltó Isten előtt egyenlők, számára értékesek. Útjaink néha összefutnak… S ha csak sodródunk – elmegyünk egymás mellett. De ha imádság vezérli lépteink, s utunkon a szívünk is ott van, akkor megállunk, és látjuk egymás arcát. Adja Isten, hogy ez az alkalom is ilyen találkozás legyen, ahonnan megerősödve és feltöltődve mehetünk tovább, mindenki a maga útján, új arcok és új találkozások felé.
Bölcskei Gusztáv püspök a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke
Biztos, hogy a szíve mélyén mindenki nagyon vágyik szeretetre. Nem csak arra, hogy őt szeressék, hanem arra is, hogy ő is tudjon igazán szeretni. Vágyunk arra, hogy békességben éljünk családunkkal, hogy szüleinknek tudjunk örömet szerezni, hogy gyermekeinkkel türelmesebbek és megértőbbek legyünk! Korondon járva a templomkertben egy táblán olvashatjuk a következő gondolatokat, melyeket tisztelettel ajánlok figyelmükbe: „Ha jó, amit teszel, holnap már feledésbe megy. Mégis tedd a jót! Amit évek alatt felépítesz, azt lerombolják egy nap alatt. Mégis építs, az embereknek szükségük van a segítségedre! A legjobbat add a világnak, amid csak van, és ha verést kapsz cserébe, mégis a legjobbat add a világnak, amid csak van.” Hiszem, hogy aukciónk szervezését a jóakarat, az együttérzés vezérelte; az a remény, hogy az elesett s kiszolgáltatott gyermekek életét könnyebbé tehetjük. Legyen ez a katalógus köszönet is egyben azoknak, akik felajánlásukkal, támogatásukkal segítették munkánkat! A szervezők nevében őszinte tisztelettel:
Dr. Papp Gyula nyugállományú ezredes, az aukció szervezője
3
4
1. Aby Szabó Csaba: Hortobágyi híd
(a művész felajánlása) • elektro grafika 21×36,5 cm Becsült érték: 15.000 Ft • Kikiáltási ár: 7.000 Ft
2. Almásy Aladár (Munkácsy-díjas): Mózes keze
(a művész felajánlása) • kőrajz E.A. V/7, 1991. 68×49 cm Becsült érték: 50.000 Ft •Kikiáltási ár: 25.000 Ft
3. Aknay János (Munkácsy-díjas): Emlék (a művész felajánlása) akril, merített papír 75×75 cm Becsült érték: 350.000 Ft Kikiáltási ár: 150.000 Ft
4. Almásy Aladár (Munkácsy-díjas): Paragrafus hajó elhajlása a kanálisnál
(a művész felajánlása) • rézkarc, III/VII 1979, E.A. próbanyomat 38×44 cm • Becsült érték: 45.000 Ft • Kikiáltási ár: 20.000 Ft
5. Baráth Pál: Táncolók
(a művész felajánlása) • akvarell 30×23 cm Becsült érték: 25.000 Ft • Kikiáltási ár: 10.000 Ft
5
6. Baráth Pál: A hegedűs
(a művész felajánlása) • akvarell 30×15 cm Becsült érték: 25.000 Ft • Kikiáltási ár: 10.000 Ft
7. Bíró Eszter: Falminták a múltból
(a művész felajánlása) • olaj, farost 70×50 cm Becsült érték: 70.000 Ft • Kikiáltási ár: 30.000 Ft
8. Bukta Imre (Munkácsy-díjas): Két Nap (1999) (a művész felajánlása) litográfia 25/100, 35×45 cm Becsült érték: 40.000 Ft Kikiáltási ár: 18.000 Ft
9. Burai István: Kettesben (2004)
(a művész felajánlása) • olaj, karton 50×60 cm Becsült érték: 75.000 Ft • Kikiáltási ár: 35.000 Ft
10. Burai István: Madárdal
(a művész felajánlása) • olaj, farost 60×40 cm Becsült érték: 70.000 Ft • Kikiáltási ár: 30.000 Ft
6
11. Charles Sucsan (Kanada): Kompozíció
olaj, karton 61×76 cm Becsült érték: 200.000 Ft • Kikiáltási ár: 50.000 Ft
12. Családi Krisztina: Nyugalom
(a művész felajánlása) • olaj, vászon 50×70 cm Becsült érték: 70.000 Ft • Kikiáltási ár: 30.000 Ft
14. Csurgói Máté Lajos: Budapest 78
(Bodó István felajánlása) • rézkarc 70/100, 26×50 cm Becsült érték: 25.000 Ft • Kikiáltási ár: 5.000 Ft
13. Csorján Melitta: Elmenőben
(a művész felajánlása) • olaj, vászon 50×65 cm Becsült érték: 70.000 Ft • Kikiáltási ár: 50.000 Ft
15. David Beeri: Gémeskút
(a művész felajánlása) • olaj, vászon 50×60 cm Becsült érték: 85.000 Ft • Kikiáltási ár: 40.000 Ft
7
16. David Beeri: Irány
(a művész felajánlása) • linómetszet 13/120, 30×21 cm Becsült érték: 10.000 Ft • Kikiáltási ár: 4.000 Ft
17. Deim Pál (Kossuth-, Munkácsy-díjas): „Lakótelepen” 2007 (a művész felajánlása) akril, vásznazott lemez 30×21 cm Becsült érték: 250.000 Ft Kikiáltási ár: 100.000 Ft
18. Dobesch Máté: „Bolondok hajója”
(a művész felajánlása) • rézkarc, metszet 2001 1/50, 33×23 cm Becsült érték: 30.000 Ft • Kikiáltási ár: 12.000 Ft
19. Dobesch Máté: A pünkösdi király-2002 (a művész felajánlása) • rézkarc 6/50, 33×23 cm Becsült érték: 30.000 Ft • Kikiáltási ár: 12.000 Ft
20. Duschanek János: A lócsiszár (kiállítva a budapesti József Attila Műv. házban) (a művész felajánlása) • egyedi tus 30×25 cm Becsült érték: 55.000 Ft • Kikiáltási ár: 20.000 Ft
8
22. Éles Bulcsú: Műterem
(a művész felajánlása) • linómetszet EA V/VI, 50×35 cm Becsült érték: 8.000 Ft • Kikiáltási ár: 3.000 Ft
21. ef Zámbó István: Fej szögesdróttal
23. Fátyol Zoltán: Debreceni Kariatidák
(a művész felajánlása) vegyes technika, merített papír 59×41,5 cm Becsült érték: 150.000 Ft Kikiáltási ár: 50.000 Ft
(a művész felajánlása) • vegyes technika 20×28 cm Becsült érték: 20.000 Ft • Kikiáltási ár: 8.000 Ft
24. Fehér Imre: Szállnak a darvak
25. feLugossy László (Munkácsy-díjas): Szeretetben
(a művész felajánlása) • olaj 60×35 cm Becsült érték: 40.000 Ft • Kikiáltási ár: 18.000 Ft
(a művész felajánlása) • vegyes technika 60×41 cm Becsült érték: 160.000 Ft • Kikiáltási ár: 50.000 Ft
9
26. Földi Péter (Kossuth-, Munkácsy-díjas): Úszó fészek (a művész felajánlása) vízespác 50×50 cm Becsült érték: 160.000 Ft Kikiáltási ár: 65.000 Ft
27. Gall Gábor: Zseniális zeneiség
(a művész felajánlása) • ceruzarajz 23×18 cm Becsült érték: 20.000 Ft • Kikiáltási ár: 10.000 Ft
29. Gonda Zoltán: Bohócok
(a művész felajánlása) • olaj, farost 50×60 cm Becsült érték: 70.000 Ft • Kikiáltási ár: 30.000 Ft
28. Gonda Zoltán: Ősz
(a művész felajánlása) • olaj, farost 63×53 cm Becsült érték: 75.000 Ft • Kikiáltási ár: 30.000 Ft
30. Grela Aleksandra: Szürkület
(a művész felajánlása) • olaj, papír 37×38 cm Becsült érték: 40.000 Ft • Kikiáltási ár: 18.000 Ft
10
31. Grela Aleksandra: Tájkép
(a művész felajánlása) • olaj, papír 29×29 cm Becsült érték: 30.000 Ft • Kikiáltási ár: 12.000 Ft
32. Grela Aleksandra: Hajnal
(a művész felajánlása) • olaj, papír 58×30 cm Becsült érték: 60.000 Ft • Kikiáltási ár: 25.000 Ft
34. Gyurkovics Hunor (Szabadka): Hortobágy (a művész felajánlása) • pasztell 29×39 cm Becsült érték: 70.000 Ft • Kikiáltási ár: 30.000 Ft
33. Győrfi Lajos (Munkácsy-díjas): Bocskai István (a művész felajánlása) • bronzplakett, átmérő: 11 cm Becsült érték: 120.000 Ft • Kikiáltási ár: 50.000 Ft
35. Hadzsi Olga: Alvó gyermek
(Csire László felajánlása) • akvarell, papír 11×16 cm Becsült érték: 24.000 Ft • Kikiáltási ár: 10.000 Ft
11
36. Hartung Sándor: Gyermekek (tanulmány) (a művész felajánlása) • ceruza, akvarell 60×50 cm Becsült érték: 30.000 Ft • Kikiáltási ár: 12.000 Ft
37. Hartung Sándor: Találkozás
(a művész felajánlása) • rézmetszet II/VII, 20×21 cm Becsült érték: 25.000 Ft • Kikiáltási ár: 10.000 Ft
38. Hartung Sándor: Budapest
(a művész felajánlása) • rézkarc 24/90, 14×28 cm Becsült érték: 20.000 Ft • Kikiáltási ár: 8.000 Ft
39. Hartung Sándor: Illusztráció K.K regényhez (a művész felajánlása) • rézkarc 20/9,17×13 cm Becsült érték: 20.000 Ft • Kikiáltási ár: 8.000 Ft
40. Hartung Sándor: Kislány a kertben
(a művész felajánlása) • rézmetszet 15/50, 12×13 cm Becsült érték: 18.000 Ft • Kikiáltási ár: 6.000 Ft
12
41. Hincz Gyula (Kossuth-, Munkácsy-díjas): Mitológiai jelenet (Szűcs Tamás felajánlása) • egyedi tus 30×40 cm Becsült érték: 60.000 Ft • Kikiáltási ár: 20.000 Ft
42. Balogh Antal: Fa
(Mester Ferenc felajánlása) • olaj, farost 50×70 cm Becsült érték: 30.000 Ft • Kikiáltási ár: 12.000 Ft
43. Holló László (Kossuth-, Munkácsy-díjas): Tanulmány
(Hollóné Maksa Olga felajánlása) • tus, papír 22×30 cm Becsült érték: 40.000 Ft • Kikiáltási ár: 20.000 Ft
45. Holló László (Kossuth-, Munkácsy-díjas): Arc tanulmányok 1936. 11. 2.
44. Holló László (Kossuth-, Munkácsy-díjas): Leányok
(Hollóné Maksa Olga felajánlása) • tus, ceruza, papír 23×30 cm Becsült érték: 40.000 Ft • Kikiáltási ár: 20.000 Ft
(Prof. Emeritus Dr. Újváry Zoltán felajánlása) diófapác 30×23 cm Becsült érték: 40.000 Ft Kikiáltási ár: 20.000 Ft
13
46. Hornyik Zoltán: Őszi erdő
(a művész felajánlása) • olaj, farost 30×40 cm Becsült érték: 65.000 Ft • Kikiáltási ár: 25.000 Ft
47. Huszárné Veres Emma: Bárkák az öbölben (a művész felajánlása) • olaj, farost 30×40 cm Becsült érték: 20.000 Ft • Kikiáltási ár: 9.000 Ft
48. Joseph Kádár: „Le Dualisme” Párizs 2006
(a művész felajánlása) • szitanyomat vászonra 50×60 cm Becsült érték: 60.000 Ft • Kikiáltási ár: 30.000 Ft
50. Józsa János: A kertben
49. Józsa János: A piros kalapos hölgy
(a művész felajánlása) • olaj, karton 28×30 cm Becsült érték: 70.000 Ft • Kikiáltási ár: 25.000 Ft
(a művész felajánlása) olaj, karton 34×23 cm Becsült érték: 60.000 Ft Kikiáltási ár: 20.000 Ft
14
51. Józsa János: Csendélet
(a művész felajánlása) • olaj, karton 27×30 cm Becsült érték: 60.000 Ft • Kikiáltási ár: 20.000 Ft
52. Józsa Poppea: Angyal
(a művész felajánlása) • linómetszet 2/5, 49×35 cm Becsült érték: 10.000 Ft • Kikiáltási ár: 4.000 Ft
53. Kárpáti Gusztáv: Őszi vizek
(a művész felajánlása) • olaj, vászon 38×47 cm Becsült érték: 45.000 Ft • Kikiáltási ár: 18.000 Ft
55. Kass János (Kossuth-, Munkácsy-díjas): Ophelia (a művész felajánlása) rézkarc 38×29 cm Becsült érték: 70.000 Ft Kikiáltási ár: 30.000 Ft
54. Kass János (Kossuth-, Munkácsy-díjas): Hamlet (a művész felajánlása) • rézkarc 38×29 cm Becsült érték: 70.000 Ft • Kikiáltási ár: 30.000 Ft
15
56. Kassai Imre: Felvidéki táj
57. Komiszár János: Fancsikai tanya
(a művész felajánlása) • olaj, farost 50×62,5 cm Becsült érték: 70.000 Ft • Kikiáltási ár: 30.000 Ft
(a művész felajánlása) • akvarell 47×32 cm Becsült érték: 80.000 Ft • Kikiáltási ár: 35.000 Ft
58. Komiszár János: Fancsikai környezet
59. Kónya Ábel: „Portré virágzó cseresznyefákkal”
(a művész felajánlása) • akvarell 47×32 cm Becsült érték: 80.000 Ft • Kikiáltási ár: 35.000 Ft
60. Koroknai Róza: Lépcsős terek III.
(a művész felajánlása) • pasztell 60×43 cm Becsült érték: 45.000 Ft • Kikiáltási ár: 20.000 Ft
(a művész felajánlása) • c-print 2006, 25×25 cm Becsült érték: 15.000 Ft • Kikiáltási ár: 6.000 Ft
61. Kovács Tamás Vilmos: Károlyi kertben
(a művész felajánlása) • vegyes technika, papír 35×50 cm Becsült érték: 80.000 Ft • Kikiáltási ár: 40.000 Ft
16
62. Kozma István: Kompozíció
(a művész felajánlása) • olaj, vászon 50×40 cm Becsült érték: 75.000 Ft • Kikiáltási ár: 35.000 Ft
64. Kunt Ernő: Idomító ‘68
(Széll László felajánlása) • szitanyomat 50×65 cm Becsült érték: 35.000 Ft • Kikiáltási ár: 10.000 Ft
66. Láng-Miticzky Katalin: Kompozíció
(a művész felajánlása) • textil, gobelin 64×54 cm Becsült érték: 60.000 Ft • Kikiáltási ár: 25.000 Ft
63. Kővári Attila: Nyírfaliget 1997
(a művész felajánlása) • olaj, farost 50×70 cm Becsült érték: 30.000 Ft • Kikiáltási ár: 15.000 Ft
65. L.Ritók Nóra: Ősz
(a művész felajánlása) • akvarell 40×30 cm Becsült érték: 45.000 Ft • Kikiáltási ár: 20.000 Ft
67. László Ákos: Madonna
(a művész felajánlása) • saját kezűleg színezett szitanyomat 34×21 cm Becsült érték: 25.000 Ft • Kikiáltási ár: 10.000 Ft
17
68. László Ákos: Ló tanulmányok
(a művész felajánlása) • saját kezűleg színezett szitanyomat 41×17 cm Becsült érték: 25.000 Ft • Kikiáltási ár: 10.000 Ft
69. Lipták Pál (Kossuth-díjas): Faluvége
(Pákh Imre felajánlása) • olaj, karton 40×50 cm Becsült érték: 150.000 Ft • Kikiáltási ár: 50.000 Ft
70. Lóránth János Demeter (Munkácsy-díjas): „Málta” III. (a művész felajánlása) tus, akvarell 21×29 cm Becsült érték: 85.000 Ft Kikiáltási ár: 30.000 Ft
71. Luczi János: Gáborjáni templom
(a művész felajánlása) • olaj, farost 40×50 cm Becsült érték: 30.000 Ft • Kikiáltási ár: 15.000 Ft
72. Dr. Ludmila Lakomá-Krausová (Szlovákia): Elhagyott tanya (a művész felajánlása) • vegyes technika 50×35 cm Becsült érték: 70.000 Ft • Kikiáltási ár: 30.000 Ft
18
73. Lukács Gábor: „Róma II.”
(a művész felajánlása) • vegyes technika 71×53 cm Becsült érték: 80.000 Ft • Kikiáltási ár: 30.000 Ft
74. M. Kiss Katalin: „Bízzál…”
(a művész felajánlása) • egyedi formázású kerámia 34×42 cm Becsült érték: 40.000 Ft • Kikiáltási ár: 15.000 Ft
75. Madarász Gyula: Téli reggel 1991
(a művész felajánlása) tempera, farost 50×70 cm Becsült érték: 120.000 Ft Kikiáltási ár: 60.000 Ft
76. Madarász Gyula: Alkony a város felett (a művész felajánlása) • gouache 36×48 cm Becsült érték: 65.000 Ft • Kikiáltási ár: 35.000 Ft
77. Madarász Kathy Margit: „Arany fények” c. ruha (a művész felajánlása) • 38-40-es méret Becsült érték: 36.000 Ft • Kikiáltási ár: 24.000 Ft
19
78. Makai Imre: Elhagyatva
(a művész felajánlása) • olaj, farost 30×40 cm Becsült érték: 35.000 Ft • Kikiáltási ár: 14.000 Ft
80. Maksai János: Virágok a kertből
(a művész felajánlása) • olaj, farost 40×30 cm Becsült érték: 45.000 Ft • Kikiáltási ár: 20.000 Ft
79. Maksai János: Piroskendő
(a művész felajánlása) • olaj, farost 50×40 cm Becsült érték: 70.000 Ft • Kikiáltási ár: 35.000 Ft
81. Masits István: Debrecen-Tanító utca
(a művész felajánlása) • olaj, farost 30×50 cm Becsült érték: 40.000 Ft • Kikiáltási ár: 18.000 Ft
82. Margaret Gausch (Svájc): Lovak II. (Gencsi Zoltán felajánlása) olaj, tempera 50×70 cm Becsült érték: 70.000 Ft Kikiáltási ár: 30.000 Ft
20
83. Medgyessy-Kovács Gyula: Csendélet
(a művész felajánlása) • olaj, vászon 63,5×50 cm Becsült érték: 90.000 Ft • Kikiáltási ár: 35.000 Ft
85. Molnárné Ötvös Tünde: Áldozathozatal
(a művész felajánlása) • kerámia falikép 34×30 cm Becsült érték: 35.000 Ft • Kikiáltási ár: 15.000 Ft
84. Micska Zoltán (Munkács, Ukrajna érdemes művésze): „A legelőn” 1999
(Gencsi Zoltán felajánlása) tempera 35×60 cm Becsült érték: 90.000 Ft Kikiáltási ár: 35.000 Ft
86. Nagy Sándor: Domboldalas táj 1996
(a művész felajánlása) • olaj, farost 50×60 cm Becsült érték: 30.000 Ft • Kikiáltási ár: 10.000 Ft
87. Nagy Sándor: Lebontott ház 1997
(a művész felajánlása) • olaj, farost 50×60 cm Becsült érték: 40.000 Ft • Kikiáltási ár: 15.000 Ft
21
88. Nagy Sándor Zoltán: Genf
(a művész felajánlása) • rézkarc I/10 E.A., 30×39 cm Becsült érték: 25.000 Ft • Kikiáltási ár: 10.000 Ft
90. Nuridsány Éva: Zsoboki táj
(a művész felajánlása) • akvarell 40×60 cm Becsült érték: 35.000 Ft • Kikiáltási ár: 15.000 Ft
92. Palásti Renáta: Az udvar
(a művész felajánlása) • olaj, vászon 46×55 cm Becsült érték: 50.000 Ft • Kikiáltási ár: 20.000 Ft
89. Nagy Sándor Zoltán: Két kép Kálvinról
(a művész felajánlása) • rézkarc I/10 E.A., 30×39 cm Becsült érték: 25.000 Ft • Kikiáltási ár: 10.000 Ft
91. Oláh Sándor: Hangulat
(a művész felajánlása) • bőrnyomat 68×20 cm Becsült érték: 30.000 Ft • Kikiáltási ár: 15.000 Ft
93. Palásti Renáta: Rózsa
(a művész felajánlása) • pasztell 26×55 cm Becsült érték: 40.000 Ft • Kikiáltási ár: 15.000 Ft
22
94. Palásti Renáta: Tavirózsák
95. Papp Károly: „Együtt a hajón”
(a művész felajánlása) • pasztell 25×52,5 cm Becsült érték: 40.000 Ft • Kikiáltási ár: 15.000 Ft
(a művész felajánlása) • rézkarc E.A. XIV/15, 30×20 cm Becsült érték: 15.000 Ft • Kikiáltási ár: 7.000 Ft
96. Papp Sára: Virágözön
97. Póka György: „Lávafolyam” teremtés sorozatból
(a művész felajánlása) • vegyes technika, papír 28×36 cm Becsült érték: 15.000 Ft • Kikiáltási ár: 5.000 Ft
98. Potyók Tamás: Erdei táj
(a művész felajánlása) • pasztell 50×60 cm Becsült érték: 80.000 Ft • Kikiáltási ár: 30.000 Ft
(a művész felajánlása) • zománc 40×50 cm Becsült érték: 45.000 Ft • Kikiáltási ár: 20.000 Ft
99. Prím Zoltán: Kiserdő
(a művész felajánlása) • vöröskréta 29×20 cm Becsült érték: 30.000 Ft • Kikiáltási ár: 10.000 Ft
23
100. Rudolf Gergely, a DVSC négyszeres bajnokcsapat válogatott játékosának a csapattársak által dekidkált meze (Győri Gyula, a DVSC egykori igaztgatója felajánlása) Becsült érték: 40.000 Ft • Kikiáltási ár: 15.000 Ft
102. Senyei Oláh István: Major 1933
akvarell 31×26 cm Becsült érték: 40.000 Ft • Kikiáltási ár: 15.000 Ft
104. Simonffy Joli: Templom
(Mester Ferenc felajánlása) • olaj, vászon 45×34 cm Becsült érték: 30.000 Ft • Kikiáltási ár: 10.000 Ft
101. Sándor Margit: „Szabad madár”
(a művész felajánlása) • fotó 20×28 cm Becsült érték: 20.000 Ft • Kikiáltási ár: 10.000 Ft
103. Serfőző Attila: Simuló vágyak
(a művész felajánlása) • olaj, vászon 50×70 cm Becsült érték: 55.000 Ft • Kikiáltási ár: 20.000 Ft
105. Sz. Kócián Melinda: Árnyliliom
(a művész felajánlása) • rézkarc II/15, 21×16 cm Becsült érték: 15.000 Ft • Kikiáltási ár: 6.000 Ft
24
106. Szabadi Katalin: Budai utca (reprodukálva a Jegyzett Magyar Kortárs Festőművészek Almanachjában)
107. Szabó András: Fúvóstrió
olaj, fa 55×46 cm Becsült érték: 250.000 Ft • Kikiáltási ár: 150.000 Ft
(a művész felajánlása) • olaj, farost 25×35 cm Becsült érték: 15.000 Ft • Kikiáltási ár: 5.000 Ft
108. Szeifert Imre: Kislány napsütésben
109. Székely Pierre (Franciaország Állami Becsületrend kitüntetettje): Az állatidomár 1982
110. Székely Pierre (Franciaország Állami Becsületrend kitüntetettje): A zenebohóc 1982
111. Szilágyi Imre: Királyok indulása
(a művész felajánlása) • olaj, vászon 30×40 cm Becsült érték: 40.000 Ft • Kikiáltási ár: 20.000 Ft
(Forró Tamás felajánlása) • litográfia, 29/100, 69×49 cm Becsült érték: 15.000 Ft • Kikiáltási ár: 6.000 Ft
(Forró Tamás felajánlása) • litográfia, 29/100, 69×49 cm Becsült érték: 15.000 Ft • Kikiáltási ár: 6.000 Ft
(a művész felajánlása) • rézkarc 30×30 cm Becsült érték: 35.000 Ft • Kikiáltási ár: 15.000 Ft
25
112. Szilágyi Imre: Szüret I.
(a művész felajánlása) • rézkarc, aquatinta III/V. E.A., 30×21 cm Becsült érték: 30.000 Ft • Kikiáltási ár: 15.000 Ft
114. Tamus István: Alföldi táj
(a művész felajánlása) • akvarell 50×59 cm Becsült érték: 65.000 Ft • Kikiáltási ár: 25.000 Ft
116. Tenk László (Munkácsy-díjas): Ág-bogak (a művész felajánlása) olaj, tempera 40×50 cm Becsült érték: 160.000 Ft Kikiáltási ár: 60.000 Ft
113. Szőnyi Sándor: Virágzás
(a művész felajánlása) • olaj, farost 50×40 cm Becsült érték: 60.000 Ft • Kikiáltási ár: 25.000 Ft
115. Tolvajné Szabó Erzsébet: Őszi erdő
(a művész felajánlása) • olaj, farost 50×40 cm Becsült érték: 25.000 Ft • Kikiáltási ár: 10.000 Ft
26
117. Tóth Ernő: Itt repül a kismadár
(a művész felajánlása) olaj, merített papíron 52×72 cm Becsült érték: 140.000 Ft Kikiáltási ár: 50.000 Ft
118. Vád Éva: Elefánt
(Havrics Galéria felajánlása) • kerámia, m:14 cm h:18 cm Becsült érték: 29.000 Ft • Kikiáltási ár: 10.000 Ft
120. Vígh István: Meseország
(a művész felajánlása) • szitanyomat EA X/XV, 25×28 cm Becsült érték: 16.000 Ft • Kikiáltási ár: 6.000 Ft
119. Végh Hajnal: Június (Kiállítva a debreceni HBZ Galériában) • (a művész felajánlása) • olaj, farost 50×70 cm Becsült érték: 70.000 Ft • Kikiáltási ár: 30.000 Ft
121. Vígh István: Gyergyószárhegyi feszület
(a művész felajánlása) • szitanyomat EA X/XV, 40×25 cm Becsült érték: 20.000 Ft • Kikiáltási ár: 8.000 Ft
27
122. Wahorn András (Munkácsy-díjas): Mici odament a vázához 2007 (kiállítva Mission Art Galériában) (a művész felajánlása) egyedi tus merített papíron 19×19 cm Becsült érték: 65.000 Ft Kikiáltási ár: 20.000 Ft
123. Walter Gábor: Dalmát hangulat
(a művész felajánlása) • akrill, vászon 30×24 cm Becsült érték: 40.000 Ft • Kikiáltási ár: 16.000 Ft
125. Wrobel Péter (Római Magyar Akadémia díjazottja): Cím nélkül (a művész felajánlása) • színes print, akrill 45×37 cm Becsült érték: 40.000 Ft • Kikiáltási ár: 25.000 Ft
124. Wrábel Erzsébet: Régmúlt töredéke
(a művész felajánlása) • textil-gipsz-olaj 18×17 cm Becsült érték: 50.000 Ft • Kikiáltási ár: 35.000 Ft
126. Zentai János: Bakonybél 1976
(Buglyó Emil felajánlása) • egyedi tus 42×30 cm Becsült érték: 15.000 Ft • Kikiáltási ár: 7.000 Ft
28
127. Zöld Anikó: Fák
(Buglyó Emil felajánlása) • olaj, farost 40×60 cm Becsült érték: 65.000 Ft • Kikiáltási ár: 20.000 Ft
128. Zsáki István (Szerbia): Csendélet
(a művész felajánlása) • akvarell, olaj, papír 28×37 cm Becsült érték: 70.000 Ft • Kikiáltási ár: 30.000 Ft
Árverési feltételek Az Immánuel Alapítvány, a Biharért Közhasznú Alapítvány az árverést, mint kereskedelmi képviselő szervezi, rendezi és vezeti. Jogosult az aukció során a legmagasabb vételárat kínáló vevővel az adásvételi szerződés megkötésére és a vételár átvételére. Az árverezők katalógust adnak ki az aukciós tételekről. A műtárgyak az árverés előtti kiállításon, valamint a www. immanuelotthon.hu és a www.axioart.com weblapokon megtekinthetőek. A vevőknek saját maguknak kell az árverést megelőzően meggyőződniük az árverési tételek állapotáról, s arról, hogy azok megfelelnek -e a katalógus leírásának. Árverezni az aukció megkezdése előtt név és lakcímkártya szerint átvett licitáló tárcsával lehet. Az árvereztetők által átadott tételek a katalógus sorrendjében kerülnek kikiáltásra úgy, hogy az árverésvezető a sorra kerülő tárgy katalógusszámát, valamint kikiáltási árát élő szóval kihirdeti, amire a venni szándékozók tárcsájuk felemelésével teszik meg ajánlatukat. A tárgy tulajdonjogát az árvereztetőtől leütéssel az a vevő szerzi meg, aki a legmagasabb ajánlatot teszi. A vevő a leütési árat tartozik kifizetni, szerzői díj, valamint egyéb jutalék nem kerül felszámolásra.
A vevő a fizetendő ár 20%-át foglalóként az árverésen készpénzben azonnal tartozik fizetni. Amennyiben a teljes vételár egy összegben az árverésen kifizetésre kerül, úgy a tárgy a helyszínen átvehető. Az Immánuel Otthon biztosítja annak lehetőségét, hogy az árverési vevő a foglalót meghaladó vételár részt az árverés időpontjától számított 7 napon belül egyenlítse ki. A vételárba a foglaló összege a határidőben történő teljesítés esetén beleszámít. Amennyiben az árverési vevő a megadott határidőig az árverésvezetőnél a teljes vételárat nem rendezi, úgy ez esetben a kereskedelmi képviselő az árverési vevő ajánlatát érvénytelennek tekinti. Ebben az esetben a vevő által kifizetett foglaló a részére nem jár vissza. A vevő a vételár kiegyenlítését követően köteles gondoskodni a megvett tárgy elszállításáért saját költségén és felelősségén. (14 napon belül) Amennyiben az árverési vevő személyesen nem kíván részt venni az árverésen, hanem telefonon szándékozik licitálni, vagy vételi megbízást adni, az ezzel kapcsolatos további tájékoztatásért Dr. Papp Gyulát, az aukció szervezőjét keresse a borító hátoldalán található telefonszámon.
Az Immánuel Otthon
Debrecen Nagytemplomi Református Egyházközség
Immánuel Otthona
4029 Debrecen, Pacsirta u. 51. Telefon: 06 (52) 530-027 E-mail:
[email protected] www.immanuelotthon.hu Az Immánuel Alapítvány adószáma: 19123350-1-09 Bankszámlaszáma: 11609005-03650900-09000000
A Nagytemplomi Református Egyházközség Immánuel Otthona közoktatási és egészségügyi feladatot is ellátó nappali szociális intézmény. 74 többnyire súlyosan, halmozottan sérült gyermek és fiatal jár az Otthonba napi rendszerességgel Hajdú-Bihar Megye egész területéről. A gyermekek képességeiknek megfelelően gyógypedagógiai oktatásban vagy fejlesztő iskolai oktatásban, logopédiai valamint alternatív és augmentatív kommunikációs fejlesztésben és intenzív mozgásterápiában részesülnek. A tanköteles kor feletti fiatalok számára, a fogyatékosság szabta határokon belül, az önálló életre való felkészítés a legfontosabb és a kreatív készségek kibontakoztatása, melyek révén megtapasztalhatják a hasznosság élményét. Ennek színterei a sütés-főzések, gyertyaöntés, agyagozás és egyéb kreatív foglalkozások. Ugyanígy a művészeti nevelés is fontos részét képezi az Otthonban folyó munkának, melyre jó alkalmat kínálnak a zenei, drámapedagógiai és az ünnepkörökhöz kötődő foglalkozások, gyermekkórus, tánc- kerekesszékes- és néptánc szakkör. Egyházi intézményként fontos helyet kap a mindennapok során a keresztyén értékrend közvetítése a gyermekek, családjaik és munkatársak felé. A hittan órák, ünnepek, konfirmáció és a mindennapok során Isten elfogadó szeretetének továbbítása a legfőbb cél, melynek során megérezhetik a sérült emberek, hogy az Ő életük ugyanolyan fontos, mint minden más emberé. Ezért is tűzte ki az Otthon céljául a napi teendőkön túl a társadalomban való minél teljesebb körű részvételt. Így rendszeresen részt vesz kórusával és tánccsoportjával a város és az ország különböző rendezvényein, ifjúsági fesztiválokon. A súlyos, halmozott fogyatékkal élő beszédképtelen sérültek számára az egész Észak-alföldi Régióra kiterjedően alternatív és augmentatív kommunikációs eszközkölcsönzőt működtet az intézmény. Először 2007-ben szerveződött jótékonysági aukció az Immánuel Otthon javára, melynek bevétele közel 1,5 millió Ft volt. Ennek segítségével újítottuk fel játszóudvarunkat, mely ezáltal egyre több gyermekünk számára vált elérhetővé és biztonságossá. A 2008-as évi jótékonysági aukció bevétele 2,4 millió Ft volt, melynek segítségével különböző mozgásfejlesztő eszközök és a nehezen mozgó vagy mozgásképtelen ellátottak emelését segítő emelőszerkezet került beszerzésre. Az idei árverés egy újonnan kialakított speciális, akadálymentes foglalkoztató műhely beüzemeléséhez, és a szükséges eszközök megvásárlásához járulna hozzá.
Kiemelt támogatóink:
30
Aknay János a Magyar Köztársaság Munkácsy-díjas művésze Deim Pál a Magyar Köztársaság Kossuth és Munkácsy-díjas művésze feLugossy László A Magyar Köztársaság Munkácsy-díjas művésze Földi Péter A Magyar Köztársaság Kossuth és Munkácsy-díjas művésze Madarász Gyula Holló László-díjas művész Péter Gábor Debrecen Megyei Jogú Város mecénás kitüntetettje Tenk László A Magyar Köztársaság Munkácsy-díjas művésze
Támogatóink: Aby Szabó Csaba Almásy Aladár Barabás Zoltán Baráth Pál Bíró Eszter Bodó István Buglyó Emil Bukta Imre Burai István Centerprint Kft. Családi Krisztina Csire László Csorján Melitta David Beeri Dobesch Máté Duschanek János efZámbó István Éles Bulcsú Fátyol Zoltán Fehér Imre Forró Tamás Gall Gábor Gencsi Zoltán Gonda Zoltán Grela Aleksandra Győrfi Lajos Győri Gyula
Gyurkovics Hunor Hartung Sándor Havrics Galéria Hollóné Maksa Olga Hornyik Zoltán Dr. Hörcsik Richárd ifj. Hörcsik Richárd Huszárné Veres Emma Joseph Kádár Józsa János Józsa Poppea Juhász Tamás Kárpáti Gusztáv Kass János Kassai Imre Kálvári József Komiszár János Kónya Ábel Koroknai Róza Kovács István Kovács Tamás Vilmos Kozma István Kővári Attila L. Ritók Nóra Láng-Miticky Katalin László Ákos Lóránth János Demeter
Luczi János Dr. Ludmila Laloma Krausová Lukács Gábor M. Nyomdaellátó-papír Kft. M. Kiss Katalin Madarász Kathy Margit Makai Imre Maksai János Margó-Foto Masits István Medgyessy-Kovács Gyula Mester Ferenc Molnárné Ötvös Tünde Nagy Sándor Nagy Sándor Zoltán Nagyházi Csaba Nuridsány Éva Oláh Sándor Onix nyomda Oravecz András Palásti Renáta Papp Károly Papp Sára Pákh Imre Póka György Potyók Tamás Prím Zoltán
Printart-Press Kft. Sándor Margit Serfőző Attila Sz. Kócián Melinda Szabó András Szabó Balázs Szeifert Imre Széll László Szilágyi Imre Szőnyi Sándor Szűcs Tamás Tamus István Tarnóczi József „Tokaj-Portius” pincészet Tolvajné Szabó Erzsébet Tóth Ernő Prof. Emeritus Dr. Újváry Zoltán Újvári Gyula Végh Hajnal Vígh István Villás János Wahorn András Walter Gábor Wrábel Erzsébet Wrobel Péter Zsáki István
Fotó: Margó-Foto · Grafikai tervezés, nyomdai előkészítés: Printart-Press Kft. (www.printart.hu) · Nyomda: Centerprint Kft. (www.centerprint.hu)
„Tudd, a világ jobb, mint látszik, az ember is jobb, csak játszik, Szép a világ: gyom és virág, légy, kinek a gyom is virág” Döbrentei Ildikó
7. Debreceni
Jótékonysági Aukció Az Immánuel Otthon megsegítésére Az aukció helye: Klub Barabás Étterem (4024 Debrecen, Vár u. 11., az Új Városháza mögött) Ideje: 2009. december 6. 1600 A megjelenteket köszönti: Dr. Bölcskei Gusztáv a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke Az aukciót megnyitja: Fodor Zsóka színművész Varnus Xavér orgonaművész Az est háziasszonya, az árverést vezeti: Pappné Nagy Magdolna Az érkezőket Dr. Papp Sándor gitárművész előadása fogadja. Az alkotások sajtótájékoztató keretében kerülnek bemutatásra 2009. november 26-án, csütörtökön 1030 órakor a Klub Barabás Étteremben A sajtótájékoztatón a megjelenteket köszönti: Győri Zsófia az Immánuel Otthon vezetője és Dr. Papp Gyula az aukció szervezője A sajtótájékoztatót követően az aukcióig a képek folyamatosan megtekinthetőkn a Klub Barabás Étteremben, az Immánuel Otthon honlapján (www.immanuelotthon.hu) és a www.axioart.com címen. Ha a rendezvénnyel kapcsolatban kérdése van, vagy az aukción nem tud személyesen megjelenni, vételi szándékát jelezheti a 06 (20) 428-0888-as telefonszámon vagy a
[email protected] e-mail címen.