Hetednapi Adventista Egyház
Mózes – A késleltetett reménység A hõs, aki a pusztai magány éveiben, élete nehéz idõszakában tanult meg bÃ-zni Istenben
Mózes. E név az erõ jelképe lett, hiszen e férfi lett „az egyik legbefolyásosabb, és legnagyobb hatalommal rendelkezõ vezetõ, aki valaha élt e földön"1. Mózes vezetése alatt kemény sorsú rabszolgák egy csoportja nemzetté vált. A fáraó vályogtégla-készÃ-tõi az õ segÃ-tségével mûvelt és sokoldalú közösséggé lettek. Õbrahám fiait és leányait sikerrel vezette át a világ egyik legkietlenebb vidékén a tejjel és mézzel folyó földre, az Õgéret Földjére.
Mózes. Megeshetett volna, hogy soha senki nem ismeri meg ezt a nevet. Idegenként született Egyiptomban, és már születésekor feláldozhatták volna a folyó istenének, ám édesanyja három hónapig rejtegette õt. Mivel tovább már nem titkolhatta gyermekének létét, gyengéden belefektette õt egy gyékénykosárba, amit a folyó partján a sás közé helyezett, ahová a fáraó lánya járt fürdeni.
Mózes. Idegen név volt ez, szülei nem ezt választották volna számára. Mégis valahányszor a nevét hallotta - amelynek jelentése: „vÃ-zbõl kihúzni" (2Móz 2:10) -, az mindig emlékeztette õt az életét megmentõ csodára. Arra a csodára, amikor a fáraó leánya kiemelte a vÃ-zbõl, és befogadta a királyi családba.
Mózes. Negyven évvel késõbb saját népe nem ismerte ezt a nevet, de ez nem volt fontos. Valaki más nevében érkezett hozzájuk, a „VAGYOK" nevében, „...az Úr, a ti atyáitoknak Istene, Õbrahámnak Istene, Izsáknak Istene és Jákóbnak Istene..." nevében (2Móz 3:14-15). Mózes Ã-gy lett Isten reményteljes üzenetének küldötte.
 A remény hÃ-rnöke
Negyven évvel késõbb Mózes készségesen vezette volna ki népét Egyiptomból - ha azok támogatták volna ebben. Õ már bizonyÃ-totta irántuk való hûségét, amikor megölte az egyiptomit (2Móz 2:12). Õ készen volt, a nép azonban nem. „És azt gondolta, hogy az õ atyjafiai megértik, hogy az Isten az õ keze által ád nékik szabadulást; de azok nem értették meg" (ApCsel 7:25). Mózes megértette Isten tervét saját életére vonatkozóan, de még meg kellett tanulnia Isten módszerét is. Isten szemében még korántsem állt készen a vezetésre - legalábbis ekkor még nem.
http://huc.adventista.hu
Készítette a Joomla!
Generálva: 9 February, 2017, 23:17
Hetednapi Adventista Egyház
A rabszolgaként született, de hercegként felnevelkedett Mózesnek negyven - a pusztában eltöltött - esztendõre, valamint az Istennel való személyes találkozásra volt szüksége ahhoz, hogy készen álljon Isten népének vezetésére. Ez alkalommal, amikor szent helyen áll, Mózes tétovázik. Érvelése modern füleinknek is ismerõs, mi is hasonló kifogásokkal élünk.
Ki vagyok én, hogy megtegyem, amit kérsz tõlem? Különben is, ki vagy Te? Miért hinnének nekem? Nem fogom tudni, mit mondjak (lásd 2Móz 3:11, 13; 4:1, 10). És végül: „...Kérlek, Uram, csak küldd, akit küldeni akarsz!" (2Móz 4:13).
Alkalmatlanságának tudata jelzi: készen áll arra, hogy Isten népének vezetõje legyen, mert tudja, hogy saját erejébõl nem képes erre. Ne felejtsük el, Mózes jól képzett egyiptomi herceg volt! Jártas volt a mûvészetekben, a tudományban, a hadászatban és a diplomáciában, még egy szedett-vedett izraelita hadsereget is meg tudott volna szervezni, hogy szembeszálljanak az egyiptomi haderõvel.
Istennek azonban más terve volt. Mózes lesz a vezetõ, de Isten állÃ-tja fel a „haditervet". Mózes legelsõsorban Isten küldötte: figyelmeztetõ üzenetet visz a fáraónak és az egyiptomiaknak, a remény üzenetét pedig az izraelitáknak.
Mi, a reménység jelenkori hirdetõi, jól tesszük, ha megfigyeljük, mennyire függött Mózes Istentõl. Hallgassuk Isten Ã-géretét: „...Én vagyok az Úr és kiviszlek titeket Egyiptom nehéz munkái alól és megszabadÃ-tlak titeket az õ szolgálatjoktól és megmentlek titeket kinyújtott karral és nagy büntetõ Ã-téletek által. És népemmé fogadlak titeket s Istentekké lészek néktek... És béviszlek titeket a földre, amely felõl esküre emeltem fel kezemet, hogy Õbrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak adom azt, és néktek adom azt örökségül, én az Úr" (2Móz 6:6-8)!
SzabadÃ-tás és az Õgéret Földje! Semmi sem változott. Ezek Isten Ã-géretei, amelyeket csöndesen suttogott az Édenben az ember bukása után, tényszerûen kijelentett és valódi földi helyszÃ-nekhez kapcsolt az izraeliták kivonulásakor, vérrel rajzolt meg a Golgotán, végül hangos szóval kiált a Jelenések könyvének 14. fejezetében szereplõ három angyal által.
Ez a mi üzenetünk!
http://huc.adventista.hu
Készítette a Joomla!
Generálva: 9 February, 2017, 23:17
Hetednapi Adventista Egyház
Az izraeliták szabadulása biztos. A csapások bizonyÃ-tják, hogy Isten hatalma nagyobb Egyiptom bálványainak hatalmánál, és megerõsÃ-tik az izraeliták hitét. Eljön a páska estéje. A nép készen áll, már becsomagoltak, és „a szabadság boldog reménységével"2 várják, hogy elkezdõdjön utazásuk az Õgéret Földje felé. Elsõszülötteik életét a bárány vére védi, amelyet házaik ajtófélfáira hintettek.
A bárány vére életet ad. Reménységünket Isten Bárányának vérében lelhetjük meg!
A remény útja
Az izraelita rabszolgák végre szabadon, akár egy hatalmas hadsereg, úgy vonultak ki Egyiptomból (2Móz 12:37). Ekkor kezdõdött reményteljes utazásuk: Sion felé meneteltek, vagy legalábbis abba az irányba.
Hogy megvédje õket a filiszteusokkal való lehetséges összeütközéstõl, Isten a pusztába vezeti népét. Az úton sok kitérõ lesz majd, és összességében is sokkal tovább fog tartani, mint várták. Isten azonban velük van, látják Õt a felhõoszlopban.
Mégis rettegés tölti be szÃ-vüket, amikor a fáraó serege bekerÃ-ti õket a Vörös-tengernél. Kétely lesz úrrá a táboron, és az ellenség láttán szem elõl tévesztik Istent. Az után vágyakoznak, ami egykor az övék volt, és nem az után, amit Isten megÃ-gért számukra. Õgy kiáltanak fel: Jobb Egyiptomban rabszolgának lenni, mint meghalni a pusztaságban! (Vö. 2Móz 14:11-12!) ElveszÃ-tik reményüket.
Mózes arra inti õket, maradjanak veszteg: „...Ne féljetek, megálljatok! És nézzétek az Úr szabadÃ-tását, amelyet ma cselekszik veletek!..." (13. v.) Nincs remény sehol máshol. Biztos vagyok benne, te is voltál már ilyen helyzetben. Én is átéltem ezt: amikor semmit sem tehetek, csak engedem, hogy Isten véghezvigye akaratát.
A Vörös-tengeren való átkeléssel megkereszteltetnek (1Kor 10:2), és megszabadulnak az ellenségtõl. Most már tudják, nincs mit félniük Egyiptom hatalmától. Ezért örvendeznek, és ünneplik szabadságukat, amelyet Istenben http://huc.adventista.hu
Készítette a Joomla!
Generálva: 9 February, 2017, 23:17
Hetednapi Adventista Egyház
találtak meg. Ünneplik a reményt.
A SÃ-nai-hegynél megalakul a nemzet, megszervezõdik a papság, és létrejön a szeretet szövetsége. Újonnan megváltva, Isten vezeti õket Mózes által azon az úton, amelyen járva teljesebb lehet kapcsolatuk Istennel és egymással. Mózes kõbe vési az utasÃ-tásokat, hogy ne feledjék el azokat. Most már készen állnak arra, hogy bevonuljanak az Õgéret Földjére! Õm a félelem, amelyet lelkükben táplálnak, negyven esztendõvel késlelteti ezt az eseményt. A vándorlás nehézségeit megtapasztalva Egyiptom ismét vonzónak tûnik elõttük. Nekünk is, akik elhagytuk az ellenség területét, tudatában kell lennünk annak, hogy az út sokszor nem könnyû, és amit magunk mögött hagytunk, idõnként még vonzónak tûnhet szemünkben. A visszatérés azonban újbóli rabszolgaságot jelent. Elõttünk az Õgéret Földje, és Isten velünk van.  Megnyugodni a reménységben
Mózes meghal, habár már látja az Õgéret Földjét. Már látótávolságon belül van!
Isten maga temeti el õt a Piszga-hegy kopár lejtõin. SÃ-rja jeltelen. Nem õrzi szfinx, nem magasodik felette piramis. Õ valami jobbat választott annál, mint amit Egyiptom fel tudott volna ajánlani.
„Mózes készségesen lemondott a földi emlékmûvekrõl, a tiszteletrõl, a gazdagságról, a hatalomról és az élvezetekrõl a láthatatlan világban rá váró jutalomért. Minden sékelrõl lemondott csak azért, hogy kapcsolatban lehessen az élõ Istennel. Ez volt a világ legjobb üzlete! Amit veszÃ-tett, azt amúgy sem tarthatta volna meg, ám amit megnyert, sohasem veszÃ-theti el!"3Â
Mózes meghal, de reménységben hal meg, és azok között találjuk a nevét, akik abban reménykedtek, „hogy becsesebb feltámadásban" részesülnek majd (lásd Zsid 11:35). A feljegyzések alapján úgy tûnik, Mózes mindenkit megelõzve Ã-zlelte meg a feltámadás valóságát (Júd 9. v.; Mt 17:3).
Tudatában kell lennünk: nem biztos, hogy még életünkben beteljesedik reménységünk. Ez az eshetõség azonban egyáltalán nem halványÃ-tja el reményünket, hiszen a halál alvása csupán egy éjszaka, mialatt várjuk a feltámadás hajnalát.
http://huc.adventista.hu
Készítette a Joomla!
Generálva: 9 February, 2017, 23:17
Hetednapi Adventista Egyház
Mózes nem is beszédben, hanem énekben búcsúzik el az izraelitáktól, amelyben a jövõre vonatkozó Ã-géreteket fogalmazza meg (5Móz 32. fej.). A Jelenések könyve 15. fejezetében pedig ott találjuk Mózes és a Bárány énekét: a dicsõÃ-tés és a gyõzelem énekét. És mit sem számÃ-t, hogy sÃ-runkban nyugszunk vagy élve érjük meg Jézus eljövetelét! Addig is maradjunk Isten reményteljes üzenetének hirdetõi, miközben az Õgéret Földje felé haladunk!
Â
1 Lorin Woolfe: The Bible on Leadership - From Moses to Matthew - Management Lessons for Contemporary Leaders (New York: AMACON, 2002), 71. o.
2 Patriarchs and Prophets, 279. o. (Csak az angol eredetiben; a magyar kiadásból hiányzik ez a néhány szó - a ford. megj.) 3 Charles R. Swindoll: Moses: A Man of Selfless Dedication (Nashville: Word Publishing, 1999), 366. o. Â
Bruce Manners
Â
http://huc.adventista.hu
Készítette a Joomla!
Generálva: 9 February, 2017, 23:17
