MORII Yoji: Emlékeim a szépséges Magyarországról 1) Az utazás megtervezése Az idei év, 2011. márciusában sikerült meggyőznöm a repülővel való utazástól idegenkedő feleségemet, és 10 év után újra külföldre, életünkben először egy Közép-Európa három országát érintő körútra indultunk. Az európai történelemről mindössze annyit tudtam, hogy a Habsburg család a világ egyik leghíresebb dinasztiája, de hallottam, hogy ez a család a mai európai kultúrára is óriási hatással van. Ezzel kapcsolatos tapasztalataim szinte egyáltalán nem voltak, ezért úgy terveztem, hogy szeretném megnézni a legfőbb jellegzetességeket. Ha azt mondom, hogy”úgy terveztem”, ez csak annyit jelentett, hogy az utazási irodák már meglévő kínálatából választottunk egyet. A választás szempontjai között az alábbiak szerepeltek: ① olyan ország legyen, ahol még nem jártunk, ② szép ország legyen, ③ olyan program legyen, amelyben van félnapos szabad program, amikor lehet múzeumba menni, ④ van nem szervezett vacsorára lehetőség. Tehát a fenti négy szempont alapján az egyik utazási iroda kínálatából egy Közép-Európa három országát érintő 6 éjszaka - 8 napos túrát választottuk, és így Csehország és Ausztria bejárása után utolsóként Magyarországra érkeztünk, hogy Budapesten két éjszakát töltsünk. Az út során nagyméretű turistabusszal közlekedtünk, a szigetországi Japánból érkezve érdekes volt látni az Európai Unió országainak együttélését például abban, hogy mivel a gyorsforgalmi út elszámolása országonként különbözik, ezért a buszvezető ablakán három gyorsforgalmi leolvasó készülék volt felragasztva.
1
2) Kora reggeli séták Magyarországra március 13-án, vasárnap az esti órákban értünk, a szállodánk egy Duna-parti nagy fürdő-hotel. Sajnálatos módon erre az estére már a szállodában le volt foglalva a vacsoránk, de szerencsére az itt kóstolt első magyarországi ételek, már a füstölt fehér húsú halas előételtől kezdve mind ízletes volt, így aztán a másnapra tervezett étteremre is még jobban készültünk. Ezen az estén a csoport többi tagjával a szállodában lévő uszoda és fürdőrészbe látogattunk.
Az első teljes napon, amit Magyarországon töltünk, reggel 5 óra után, a még alvó feleségemet hátrahagyva elindultam sétálni. Még sötét volt a környék és borzongató a hideg, amikor a Duna mentén tett 15 perces séta után egy templomszerű épület sziluettjét láttam meg. Rögtön arra vettem az irányt, hogy körbejárjam az épületet, amikor a biztonsági őr figyelmeztetett, hogy nem szabad belépni. Visszatérve a szállodába megkerestem az útikönyvben, kiderült, hogy nem is templom volt, hanem a Parlament… Impozáns! Aki pedig figyelmeztetett, az nem is biztonsági őr, hanem katona. De még így is, amikor szólt, már egy órája sétálgattam, sikerült lefotóznom a parkban lévő szobrokat.
2
Aznap a svédasztalos reggelit a szállodában költöttük el. Jómagam a napi kétszeri étkezés híve vagyok, ezért most is alaposan bereggeliztem a sok finomsággal.
3) István király közbeszólt Igazság szerint az út során mindenképpen szerettünk volna elmenni egy bizonyos múzeumba, ez a Bruegel képeiről híres Bécsi Szépművészeti Múzeum volt, az út utolsó állomására, Magyarországra úgy léptünk be, hogy ez a kívánság már teljesült. Magyarországra lépésünk vasárnap estére esett, sőt a másnap, hétfő is munkaszüneti nap volt, ezért hiába szerettünk volna menni, a város összes múzeuma zárva volt. Az útikönyvben és egyéb útleírásokban is gondosan utána néztem a látnivalóknak, már előre készültünk rá, sajnálatos, hogy így alakult.
De István király Magyarország alapítója. Szerencsére éppen az a múzeum, ahová leginkább szerettünk volna elmenni, a Budapesti Szépművészeti Múzeum nyitva tartott, ezért a csoport 3
félnapos városnézését két óra után, éppen a Hősök terén megszakítottuk, és elváltunk a csoporttól. A Szépművészeti Múzeumba délelőtt 10 órakor léptünk be, az útleírások által dicsért reneszánsz és flandriai tárlattól kezdve az általam is kedvelt Tiziano, Caravaggio és egyéb itáliai festők képei után El Greco-ig járva, megdöbbentünk a képek széles skáláján. Az elsősorban az Esterházy család gyűjteményét bemutató tárlat gazdagsága újfent megerősítette azt a benyomásomat, hogy az európai festészet különleges.
4) Metróval a Vásárcsarnokba, majd a Gerbeaud-ba A múzeumban 3 órát töltöttünk, majd egy kései ebédet vettünk.
A híres közlekedési
eszközként ismert 1. számú kisföldalatti vonalát akartuk kipróbálni, ezért a Hősök tere állomáson napijegyet vásároltunk, majd útközben átszálltunk a 3. metróvonalra, és a Kálvin térnél szálltunk le. 15 perc gyaloglás után értünk a Vásárcsarnokhoz, ahová az ebédet terveztük. A használaton kívül került állomásépületet használó piac lenyűgöző kívülről is, először így csodáltuk meg. Belépve a földszinten zöldséget és gyümölcsöt, húsokat áruló kis boltok színes sokasága, az emeleti körfolyosón használati tárgyak és enni- innivalót árusító büfék sorakoznak, meglepődtünk, hogy a boltok száma összességében meghaladja az ezret is! Különösen magyarosnak találtam, hogy minden hentesbolt kirakatában fő helyen volt megtalálható a nyers libamáj, sűrített tejhez hasonlító színével, kerek formájával. Japánban 4
nagyon exkluzív alapanyag, úgy látszik, itt nemzeti étel. Sok érdekes dolgot megcsodálva vásároltunk szalámit, majd felmentünk az emeleti részre, ahol a feleségem az esti vacsorának és délutáni kávézáshoz tervezett süteménynek is helyet hagyva költötte el szerény ebédjét.
Ebéd után desszert! – gondoltuk, és a híres Gerbeaud kávézó felé vettük az irányt. Süteményeket is felszolgálnak, de a hangulat alapján sokkal inkább a társasági élet egyik színhelye ez. Mintha nem is kávéház lenne, már a kirakatot nézve is szívdobogás fogja el az embert. A feleségem emeletes süteményt, én pedig kávéfagylaltot rendeltem.
5) Az esti sétahajókázás A magyarországi utazás három fő célkitűzése közül az egyik a sétahajókázás volt. Ha már egy olyan országba látogatunk, ahol a fővárost éppen keresztben szeli át a hatalmas Duna folyama, akkor ezt ki kell élveznünk! Ráadásul nemcsak szokásos fénynél, hanem éjszakai díszkivilágításban, tehát az esti sétahajókázás mellett döntöttünk. Így a következő feladat a sétahajókázást szervező cég kiválasztása és a jelentkezés volt. Megrendelhettük volna az utat egyszerűen a saját idegenvezetőnkön keresztül is, de úgy 5
gondoltuk, hogy ez is egy tapasztalatszerzési lehetőség, meg akartuk ragadni. Előzetesen a Magyar Turizmus Rt. tokiói munkatársától kértem tanácsot telefonon, a rendelkezésemre bocsájtott prospektusban is megemlített Legenda nevű társaság járatára már otthonról interneten foglaltam helyet. Először bajban voltam, mert csak a magyar nyelvű oldalak jelentek meg, de néhány nappal később már az angol oldalakat is elértem, így a 18.15-kor induló hajóra már Japánból tudtunk jelentkezni. Ennek köszönhetően a minket kísérő utazási iroda ajánlatának körülbelül a feléért, kettőnknek mindössze 36 euróért, rendkívül olcsó áron sikerült foglalni. A Gerbeaud-ban 5 óra utánig időztünk, majd egy lassú sétával fél 6-ra értünk egy hajóállomásnak tűnő helyre, ahol viszont még senki sem volt rajtunk kívül. Várakozás közben a fejemben zakatoltak a kétségek, nincs-e probléma még a Japánban kártyával történt kifizetéssel, vagy esetleg a jegy kinyomtatásával, tényleg indul-e a hajó, valóban innen indule, magyar nyelvtudás nélkül fel tudunk-e szállni? Aggodalmainkat megcáfolva 6 óra előtt megérkezett a beléptető munkatárs, és a várakozásokon felül egyszerűen be tudtunk hajózni. Mivel szabad helyek voltak, az emeleti részen, a hajó orránál foglaltunk helyet. Utastársaink között egy Magyarországon ösztöndíjas lányukat meglátogató japán család, illetve a reggel elhagyott csoportunk néhány tagja is ott volt.
A sétahajókázás a Lánchíd keresztezésével oda-vissza körülbelül egy óra alatt véget ért. Az, hogy a hajóról esti kivilágításban csodálhattuk meg a háromdimenziós európai civilizációt, egy pillanat alatt elfelejtette velem az internetes foglalás aggodalmait és nehézségeit. És akkor következzék a vacsora!
6
6) Végre libamáj! Az út három nagy célja közül utolsóként került sorra a legfontosabb, a Japánban csak néhány alkalommal megízlelt libamájat itt Magyarországon megkóstolni. De mivel nem tudtuk, hogy hol lenne jó ez a kóstolást megejteni, már előzetesen konzultáltam és információkat gyűjtöttem a tokiói idegenforgalmi képviseletnél. Részletes tájékoztatást kaptam több étterem főbb jellegzetességeiről, és bár a képviselet munkatársa a magánvéleménye utáni érdeklődést visszautasította, a libamáj ételekkel kapcsolatos információk alapján a Múzeum éttermet választottam. Ez az étterem a hajókikötőtől 20 perc kényelmes gyaloglásra helyezkedik el. Azért is döntöttem emellett, mert a Vásárcsarnokhoz hasonlóan nagyon jó közlekedésű, könnyen megközelíthető helyen van. Egyébként egy múzeum közelében található, talán ezért is kapta a nevét. Erre az étteremre is még Japánból rákerestem az interneten, angol nyelvű étlapot is kértem. Már akkor kilistáztam azokat az ételeket, amelyek libamájból (goose liver) készültek, így készültem az estére. Természetesen az internetes foglalásnál kitértem az alábbiakra: ① az étterem meglátogatása a hajóról való leszállás és az étteremig tartó séta bekalkulálásával este 8 órától, ② helyet foglalunk, de az ételeket csak ott helyben rendeljük, és ③ aznap lesz a feleségem születésnapja. Két-három nap múltán az étterem vezetőjétől, Budai úrtól rendkívül udvarias válaszlevél érkezett, ezzel még tovább fokozva izgatott várakozásunkat.
Ezekkel az érzésekkel szívünkben, a tervezettnek megfelelő,
esti 8 órás időpontban
érkeztünk a Múzeum étterembe. A várakozásainkon felül gyönyörű belső kialakítást meglátva, kissé el is szégyelltük magunkat, jobb lett volna szebb ruhában érkezni. Méltóságteljesen az asztalunkhoz vezettek bennünket, az étteremben rajtunk kívül akkor még csak egy asztalnál ültek. Rövid idővel később, hogy elfoglaltuk helyünket, az élő muzsikáról gondoskodó zongorista a kedvünkért japán dallamokat kezdett játszani, ez a fogadtatás a meglepődéssel 7
egy időben a kedves bánásmódért érzett hálával töltött el bennünket. Végre elérkeztünk a rendeléshez. Levesnek gulyást, főételnek, mivel férfiember vagyok, a libamájon kívül egy szárnyasételt is rendeltem, amikor is a pincértől azt a tanácsot kaptam, hogy ez túl sok lesz. Természetesen mivel az illető magyarul beszélt, nem értettem, mit mond, de a kézmozdulatai, gesztusai alapján sikerült kódolni az üzenetet. Az első fogás a gulyásleves. Ez a leves már az első kanál elfogyasztásánál a paprikának és megfelelő sózásnak, a benne főtt hús és a zöldségek különlegesen finom ízének köszönhetően a magyar mezőgazdaság gazdagságát tudatta velünk. Annyira finom volt, hogy megkísértett, hogy töröltessem a főétel rendelésemet és ma csak ezt a két tányér gulyást fogyasszam el.
De a mostani utunknak a libamáj volt az egyik elérendő célja. A feleségem főételként fehér húsú halat kért, én természetesen libamáj steak-et. Erről az ételről már láttam az útikönyvben fotót, de míg Japánban egy adag egy szelet libamájat jelent, ebben az étteremben a felszolgált óriási tányéron 5 szelet volt tálalva. Lenyűgöző. Még szerencse, hogy megfogadtam a pincér tanácsát és csak egy főételt rendeltem. A libamáj alapvetően tömény koleszterin. Először arra gondoltam, hogy japán gyomornak öt szelet talán túl megterhelő, de a libamáj szeletek alatti szotírozott alma megfelelően ellensúlyozta a hús jellegzetes ízét. A magas minőségű alapanyag, a finom sózás, és a lágyan szétáradó falatok érzetével összeolvadt a hús és a gyümölcsök elegye, falatozás közben arra gondoltam, ez hát az az íz, amiért idejöttem. Természetesen az ételhez fogyasztott bor Bikavér volt, Egerből…
8
Ezután következett a desszert felszolgálásának ideje. Az előbb említett kvartett most a Happy birthday to you dallamaira kezdett, és felszolgálták nekünk a tűzijátékkal különlegesen díszített desszertet. Ekkor már öt másik társaság is az étterem vendégei között volt, ők tapssal gratuláltak. Egyrészt örültem, hogy Japánból a foglalás során erről is szót ejtettem, másrészt ezzel egy időben hálát éreztem az étterem dolgozói felé, akik ilyen gondosan reagáltak erre az információra. A desszert elfogyasztása közben is különleges ízeket élvezhettünk. Ezek után feleségem teát kért, mire egy 20 féle teafajtát tartalmazó dobozt tettek elé, hogy kedvére választhasson, ebből is éreztük, hogy nem közönséges étteremben vagyunk.
De még nem volt vége a meglepetéseknek. Még volt egy, a számla. Japánban egy ilyen étteremben, ilyen szintű szolgáltatás igénybe vételénél 20-30 ezer könnyen elrepül, ebben az étteremben kettőnk fogyasztása japán jenben mindössze 6000 jen körüli összeget tett ki. Úgy hallottam, hogy ebben az országban magasak az adók, nos, még a magas adókkal együtt is csak ennyi volt a számlánk.
Csak annyi jutott hirtelen eszembe, hogy itt akár le is
telepedhetnénk. Ennek az étteremnek a személyzete azokat a házaspárokat is szeretettel várja, akik nem néznek ki dúsgazdagoknak, úgy vélem, épp ez a tulajdonság jellemző annyira a magyarokra, 9
és ez erősíti meg a mi érzéseinket is ez iránt az ország iránt. Nagyon örülök, hogy itt tartózkodásunk utolsó napjának vacsorájához ezt az éttermet választottuk. 7) Mit tanított meg nekem Magyarország? Az egyik dolog, amit a jelenlegi úton tanultam meg, az a közlekedési utak kultúrája volt. Az étteremből visszafelé, a metróállomástól a szállodáig vezető úton figyeltem fel rá. Japánban mostanában többszörösére emelkedett a biciklik okozta balesetek száma. Magyarországon a gyalogosok számára fenntartott járdát és a biciklisek útját elválasztó vonallal jelölik. Ráadásul a bicikliút lejjebb, körülbelül 5 centiméteres szintkülönbséggel van kialakítva. Mivel ez az út nem látszott különösebben újnak, talán már régebb óta ezt a gyakorlatot követik, hiába, nem véletlenül Európa ez, ahol az „útkultúra” már a középkorban, a lovaskocsik idején is létezett! Ezen az úton végighaladva újra elgondolkodtatott Japán elmaradottsága, hogy a gazdasági erőtől függetlenül a két országban más a történelem és az erkölcs súlya és tisztelete.
8) Valamikor, feltétlenül… Ez az utazás három olyan közép-európai országba vezetett, ahol még nem jártunk eddig, a szervezett program ellenére sikerült egy kis saját programot is beillesztenünk, így sokat láttunk, kóstoltunk, élvezetes utazás volt.
Ez az előzetes felderítés során sok tanáccsal
szolgáló turisztikai képviselet munkatársainak köszönhető, szeretném hálámat ezúton is kifejezni. Az az élettervem, hogy 60 éves korom után néhány évig Olaszországban a freskóképeket járjam körbe, ezalatt szeretnék Magyarországon is sok helyet bejárni, és az utolsó vacsorát feltétlenül itt, a számunkra emlékezetessé lett Múzeum étteremben elkölteni. Köszönöm mindenkinek, aki segítségünkre volt. 10
9) Végül… Már az út során, március 11-én reggel 7 óra után a bécsi szállodában ért a testi épségünket ellenőrző e-mail a munkahelyemről. Az idő előrehaladtával együtt a kelet-japáni földrengés, majd éppen Magyarországra lépésünkkor már a katasztrófa sorozat híreit hallgattuk, nem tudom elfelejteni az akkori döbbenetet. Ha ezek az események a Japán-tenger partvidékén történnek, akkor biztosan azonnal hazautaztunk volna; egy atomreaktor baleset, amely nem történhetett volna meg; ezek az események az út során újra elgondolkodtattak a világ és Japán kapcsolatáról. Szívemből kívánom, hogy minél hamarabb eljöjjön a fellendülés, visszaálljon minden a régi kerékvágásba!
11
