Kapitány Ágnes és Kapitány Gábor REJTJELEK – 2 Módszertani bevezetés. (Technikák a kultúra rejtjeleinek értelmezéséhez) REJTJELEK (I.) címû könyvünkben egy sajátos rejtjel-rendszer megfejtését kínáltuk: azt elemeztük, hogyan jelennek meg az ember beszédében, jelhasználatában, viselkedése jelentéssel felruházható mozzanataiban az egyén motivációi, késztetései, vágyai, céljai: tetteinek, döntéseinek legszemélyesebb mozgatórúgói. Hogyan tudjuk kiolvasni mindennapi megnyilvánulásainkból ezeket a rejtett, mögöttes indítékokat. Rejtjelekrõl beszéltünk, mert a mögöttes tartalmak többnyire valóban rejtettek, sokszor az egyén maga sincs tisztában velük. Rejtjelekrõl, amelyeket feltárva az egyén által vallott, általa közvetlenül megfogalmazott indítékokkal akár ellentétes, azoknak ellentmondó "mélyebb" tartalmak is napvilágra kerülnek. E rejtjelek megfejtéséhez arra van szükség, hogy ismerjük a nyelvek elsõdleges jelentésén túl azokat a -- szintén szótárszerűen leírható -- jelentéseket is, amelyek a nyelv (beszédnyelv, testnyelv, vizuális nyelv, stb.) használóinak akaratától függetlenül is belekerülnek e nyelvekbe: mivel motiváltak vagyunk, mivel vágyaink, céljaink mindig ott vannak bennünk, áthatnak bennünket, ezek szükségképpen kivetülnek különbözõ megnyilvánulásainkba, s így azokból -- ha ismerjük a jelek és a mögöttes tartalmak összefüggéseit -- kiolvashatók. Beszédünk, magatartásunk, különbözõ "nyelveink" azonban nem csak motivációinkat tükrözik. Számos más "mögöttes" tartalom is kivetül ezekbe a megnyilvánulásainkba: mindannak, ami az egyes ember sajátosságait meghatározza, ily módon megfejthetõ jelei vannak az ember mindennapi viselkedésében. Ebben a könyvben ezekbõl a "rejtjelezett" mögöttes tartalmakból, ill. ezek felismerésének technikáiból szeretnénk bemutatni azokat, amelyek az egyén sajátosságainak társadalmi-kulturális meghatározói. (Továbbra sem érintjük tehát az egyén éppígylétének olyan [pszichológiai, fiziológiai] meghatározóit, mint az alkat, a temperamentum, az intelligencia, a jellem; olyan meghatározóit, mint az általa használt anyanyelv sajátos szerkezetébõl adódó jellegzetességek; nem vizsgáljuk az egyén gazdasági helyzetébõl adódó következményeket, stb. vagyis természetesen nem kínálunk kulcsot az egyéni viselkedés valamennyi összetevõjének felismeréséhez.) A társadalmi-kulturális meghatározók rejtjeleinek vizsgálata ugyanakkor számos mindennapi jelenség magyarázatát teszi lehetõvé. Miért van négy-öt vagy még több telefon egy fõnök asztalán? Hogyan árulkodhat már a bemutatkozás emberek közti hatalmi egyenlõtlenségekrõl? Miért lehetett – politikai -- botránykõ az Illés együttes ártatlan szerelmi dalocskája? Miért nem találunk személyes emlékrõl tanúskodó fényképet az egyik családnál, míg szomszédja lakását szinte elborítják az ilyenek? Mit ad és mit nem ad meg a gyereknek a külön gyerekszoba? Honnan ismerszik fel falusi származásunk, ha már elhagytuk tájszólásunkat? Milyen konfliktusokkal, sokszor személyi drámákkal jár a kultúraváltás? A nyelven kívül mi mindent kell megtanulnunk, megismernünk, megértenünk, ha bekerülünk egy idegen kultúrába? Hogyan húzza csõbe embertársát a szélhámos, a vállalkozó, a manipuláló politikus? Hogyan módosul egy-egy tény a különbözõ interpretációk által? Hogyan láthatjuk ugyanazt a dolgot százan százféleképpen? Metszetek
1
Az emberek különbözõsége az emberi fajra jellemzõ specifikum. Az emberiség sajátos fejlõdése éppen azon alapszik, hogy tagjai egymástól eltérõ módon viselkednek, s bár a mindenkire érvényes ösztönös cselekedetek, az érzelmek és a gondolkozás alapszerkezete azonos bennünk, a különbségek megszámlálhatatlanok: az emberiségnek, ennek a sajátos (kutató) expedíciónak nélkülözhetetlenül fontos, hogy egyes tagjai mást-mást nyújtsanak, mást tudjanak, máshoz értsenek, máshogy reagáljanak a különbözõ helyzetekre: az emberiség ezen másságok összességébõl, ütközéseibõl, küzdelmeiből és szintézisébõl építkezik. A társadalomtudományok nagy része is e különbözések leírására és okaik feltárására vállalkozik. Az egyének különbségei mellett régen felismerték a különbözõ kultúrák, népek, etnikumok, majd a társadalmi rétegek, rendek, osztályok különbségeibõl fakadó eltéréseket. (A szociológia például alapvetõen azt vizsgálja, hogy a különbözõ társadalmi, foglalkozási, életkori, nemi, stb. csoportok mi mindenben mutatnak különbözõ arculatot; a néprajz az egyes népek, tájegységek karakterisztikumát írja le; a szociálpszichológia a viselkedésnek a különbözõ társadalmi helyzetekbõl fakadó törvényszerû eltéréseit elemzi, és így tovább). Vagyis az egyének közti különbség számos elemérõl kimutatták már, hogy az egyén sajátos megnyilvánulásai voltaképpen egy-egy csoport jellemzõit mutatják, azét a csoportét, amelyhez az egyén valamilyen szempontból tartozik. A társadalmat számos szempontból oszthatjuk csoportokba és alcsoportokba, osztályokba és alosztályokba. Ha azonban a másik irányból, az egyén felõl indulunk ki, tiltakozni fogunk e besorolás ["beskatulyázás"] ellen: egyetlen egyén sem szorítható be a "munkás", a "középkorú", a "palóc" vagy az "autoriter" kategóriába, ahol összemossák más munkásokkal és palócokkal, akiktõl pedig -- sajátosságai túlnyomó (a minden munkásra vagy palócra közösen érvényes egy-két tulajdonságon túli) részét tekintve -- gyökeresen különbözik. Az egyén felõl is eljuthatunk azonban azokhoz a társadalmi tényezõkhöz, amelyek oly nagy mértékben meghatározzák az egyes egyének viselkedés-, és szemléletformáit, s megállapíthatjuk, hogy minden egyén a legkülönfélébb társadalmi-kulturális hatások integrálójaként is felfogható: egyikkel sem azonos, sõt, összességükkel sem, de viselkedéseiben, megnyilvánulásaiban e különbözõ hatások kimutathatók. Minden viselkedésben, minden emberi megnyilvánulásban egyszerre lehetnek jelen olyan jelek, amelyek az egyén csoport-hovatartozására (nem, nemzedék, nép, társadalmi réteg, kulturális csoport, stb.); szellemi áramlathoz, értékközösséghez sorolhatóságára (értékrendszer, világkép, ízléskör, politikai irányzat, stb.); vagy másokhoz viszonyított társadalmi helyzetére (státusz, presztízs, stb.) utalnak. Ezek a jelek a viselkedésbõl, az egyéni megnyilvánulásokból a viselkedések, az emberi megnyilvánulások egy-egy rétegeként, metszeteként egyenként kiolvashatók. Az olvasó által kézben tartott könyv e metszetek szerint tagolódik és célja az, hogy föltárja az egyén egyes sajátosságait kialakító társadalmi-kulturális tényezõk és a rájuk utaló jelek összefüggéseit. * Ha az emberek közti társadalmi-kulturális jellegû különbségek osztályozásába fogunk, már a legegyszerûbb társadalmakban is észrevehetjük, hogy funkciót, jelentést kapnak a nemek köztiés a nemzedékek közti különbségek. E különbségek változott formákban fennmaradnak minden társadalomban. Mindazonáltal e különbségek -- ha határozott társadalmi jelentéssel és jelentõséggel bírnak is -- alapjukban biológiai eredetûek. Az elsõ (majdnem) tisztán társadalmi jellegû, (biológiai alapjaitól elszakadó) különbség -- amely már nagyon egyszerû szerkezetû emberi közösségekben is jelen van, s amely azután mindmáig az emberek közti különbségek egyik meghatározó jellemzõje marad -- a hatalmi helyzetek eltérése.
2
Az egyéni sajátosságokat meghatározó társadalmi mozzanatoknak ez az egyik metszete, amelyet részletesebben vizsgálni fogunk, amelynek jeleit elemezzük. Hasonló õsi különbség-forrás az egyes népcsoportok, törzsek különbsége, amely a különbözõ származáson túl részben termelõi kultúrák (pl. zsákmányolók, pásztorok, földmûvelõk), részben a személyközi viszonyok, a szokásrend eltérésein alapul; (mindkettõ összefüggésben van a különbözõ csoportok eltérõ létfeltételeivel, természeti környezetével is). Ezek a különbségek szintén kimutathatók a modern társadalmakban is, ám velük egy késõbbi alkalommal foglalkozunk majd. A különbözõ termelõi kultúrák viszonya és a hatalmi helyzet-különbségek együttesen alakítják ki azt az oppozíciót, amit falu-város ellentétként jellemezhetünk. Az emberek közti különbségek ezen metszete lesz a második, amit ebben a kötetben elemzünk, amelynek jeleit kutatjuk. A faluba-városba szervezett (állam-)társadalmak hamarosan belsõ differenciálódásnak indulnak. Az eddig említett különbségekbõl olyan rétegzõdés fejlõdik ki, amely egyazon társadalmon belül egymástól elkülönülõ kultúrákat, szubkultúrákat hoz létre: míg korábban egy-egy társadalomnak lényegében egyetlen közös kultúrája van, ezekben az államtársadalmakban a közös kultúra egységessége viszonylagossá válik, az egyes rétegeket sajátos, más rétegekétõl mindinkább elhatárolt kultúrájuk is megkülönbözteti. Az egyes ember sajátosságainak meghatározói között ezt is sorra kell vennünk, ennek jeleivel is foglalkoznunk kell. A történelem azonban nemcsak differenciálta, távolította egymástól az embereket. Mindig mûködnek olyan mechanizmusok is, amelyek következtében a különbözõ helyzetû emberek között közös nevezõk alakulnak ki; amelyek a társadalomban a kultúra egységét próbálják helyreállítani vagy legalább pótolni. Így az egyes korszakokban létrejönnek olyan diszkurzusok, világképek, vagy hogy egy régebbi terminussal éljünk: olyan korszellem, amely ugyan nem szünteti meg a fent említett és egyéb különbségeket, de mégis létrehoz bizonyos, a korra jellemzõ vonásokat, amelyek a kor embereinek sajátosságai közt általánosan elterjedtek és kimutathatók lesznek. E diszkurzusok, világképek, a korszellem változása azonban a közös vonások mellett új különbségek forrása is lesz. Az egyes emberek nem egyforma ütemben mozdulnak a "kor" változásaival, (van, aki elõreszalad; van, aki ragaszkodik a tegnapihoz), így egyazon társadalomban, egyazon történelmi pillanatban különbözõ világképek, szellemiségek élhetnek egymás mellett: az egyes embereket világképük, szellemiségük is megkülönbözteti. Ez a következõ metszet, amelynek jelei kimutathatók az egyén megnyilvánulásaiban. Vannak aztán a diszkurzusoknál, világképeknél tartósabb összekötõ elemek is. Ezek a tapasztalatok által megerõsítve, visszaigazolva évszázadokon át is fennmaradhatnak - mint például az értékrendszerek. Ezek sem örökéletûek, (a változó körülményekkel változó tapasztalatok eredményeként) új értékrendszerek is megjelenhetnek, lassan kiszoríthatják a régieket, de eközben a különbözõ, egymással versengõ értékrendszerek egymás mellett élnek a társadalom különbözõ szeleteiben, s ezek is az emberek közti különbségek egyik metszeteként vizsgálhatók. Ebben a könyvben az egyes ember sajátosságainak meghatározói közül ezeket fogjuk tehát vizsgálni: melyek az egyénnek azok a sajátosságai, amelyek a.] a hatalmi helyzetnek; b.] a falusi illetve városi beágyazottságnak, c.] a kulturális rétegzõdésnek; d.] a világképek és e.] az értékrendszerek különbségeinek köszönhetõk? (Ezekben a különbözõ vizsgálati metszetekben az egyén magatartásának olyan összetevõit lehet tehát szemügyre venni, amelyek egymást is kölcsönösen meghatározzák: az eltérõ hatalmi helyzet más formát ad ugyanannak a világképnek; az eltérõ értékrendszer ugyanabban a hatalmi helyzetben igen különbözõ megoldásokhoz vezet;
3
ugyanannak a kulturális magatartásformának eltérõ variációival találkozunk falun és városon, és így tovább.) Az a sokféleség, amely a fenti tényezõk következtében is létrejön az emberi társadalomban, oda vezet, hogy (miközben persze számos dologban ugyanazt gondoljuk és pontosan értjük egymást) sok tekintetben egészen különbözõ nyelveket beszélünk. Ugyanazt a tényt igen sokféleképpen interpretáljuk, értelmezzük, sõt, észleljük. Az a sok különbözõség pedig, amely létrejön köztünk, éppúgy késztethet az egymáshoz való alkalmazkodásra, mint az idegenség, a másság elutasítására. A kultúrák, rétegek, csoportok találkozása állandó konfliktusforrás, az egyén számára állandó pszichés probléma. A sokféle interpretáció lehetõségét némelyek úgy igyekeznek kihasználni, hogy saját változatukat kivételezett helyzetbe hozzák: azt próbálják elfogadtatni a többiekkel. E célból is alakultak ki a manipuláció különbözõ technikái. A kulturális különbözõségek vizsgálóinak mindezekkel a jelenségekkel, az interpretációs különbségeknek, a kultúrák találkozásának és egymásrahatásának illetve a manipulációnak jelenségeivel is foglalkozniuk kell: ezt tesszük mi is e könyv utolsó fejezeteiben. A cél természetesen az, hogy a sokféleség ismerete, tudatosítása ne az intoleranciához és a másokkal szembeni fölülkerekedést szolgáló manipulációhoz, hanem a másság megértéséhez, elfogadásához, valamint a manipulációk átlátásához és elutasításához vezessen. A társadalmi-kulturális sajátosságok elemzõinek azonban, ha azt a kérdést teszik fel maguknak, hogy "hogyan is fejtsük a társadalmi lét rejtjeleit?", nem elég azt fölmérniök, hogy mit keresnek; hogy mi minden is van rejtjelezve az emberi viselkedésben, hogy mit kell a másikban megértenünk: egyértelmûen kell tisztázni a hogyan fejtsük", vagyis az ilyen típusú megközelítéshez alkalmazható vizsgálati, elemzési, értelmezési módszerek mibenlétét és természetét is. Elemzési megfontolások Az egyes humán tudományok, a különbözõ iskolák eltérõ módszerekkel közelítenek az emberi világ, az emberi tudat s egyáltalán az emberi lény elemzéséhez. Van, aki a hangsúlyt arra helyezi, hogy az egyedi jelenségekben is az általánosabb tendenciát: a réteg, osztály, foglalkozási csoport, nem, nemzedék, településtípus, iskolai végzettség, stb. szerint közös elemeket mutassa ki; van, aki a minden emberi lényben közös pszichikai törvényeket írja le; vagy éppen a születõ és továbbélõ hagyomány megjelenésformáit (tágabb körben érvényes törvényeit és egyedi variációit) kutatja. A kulturális antropológia, -- melynek jegyében e kötet is született --, a kultúrát helyezi a középpontba, mint a társadalom és az egyén (a társadalmi tudatés az egyéni tudat, a társadalmi cselekvés és az egyéni cselekvés) összekötõjét. Az egyén kultúráját meghatározhatja például foglalkozási csoportja, mint objektív adottság; meghatározhatják személyes pszichikai sajátosságai; meghatározhatja a környezetében uralkodó hagyomány; (a csoport kultúráját is a közös foglalkozás, a résztvevõk pszichikai tulajdonságai és a közös hagyományok) stb.; a kulturális antropológiai megközelítés azonban az egyén vagy a csoport kultúrájából kiindulva ezeket a tényezõket is elsõsorban mint kulturális jelenségeket közelíti meg. Az foglalkoztatja, hogy mi jellemzi egy foglalkozási csoport sajátos kultúráját; milyen világ áll össze egy egyén képzeteiben és gyakorlatában; a kultúraalakulás milyen törvényei szerint épül fel egy-egy hagyomány. (Az alkalmazott tudomány sajátos kérdésfelvetés-módjának körülírására azért van szükség, mert a megközelítések, hangsúlyok különbsége eltérõ metodikához vezet, s az alábbiakban éppen azt szeretnénk sorra venni, hogy az egyén egyes sajátosságait meghatározó társadalmi mozzanatok -mint kulturális jelenségek -- feltárásához milyen eszközöket alkalmazunk. A társadalmi-kulturális rejtjelek fejtéséhez elsõsorban az ún. "lágy" társadalomtudományi technikák kínálkoznak. Természetesen alapvetõ a körülmények, a tények egzakt regisztrálása.
4
(Pontosan mit vizsgáltunk, mikor, mettõl-meddig; ki mindenki volt jelen, kik voltak az adatközlõk; milyen térben vizsgálódtunk, milyen tárgyakat figyeltünk meg e térben; milyen események történtek a megfigyelés alatt; fontos lehet az elhangzottak szöveghû feljegyzése; a vizuális rögzítés; és nem mellékes annak pontos meghatározása sem, hogy végülis ki az, aki a vizsgálatot végezte, milyen szempontból, célból, milyen – kulturális -- elõfeltételekkel. Ez utóbbi kérdésre késõbb még visszatérünk.) A kulturális antropológiai megközelítés számára azonban sem a kísérletezõ pszichológia laboratóriumi technikái, sem a szociológiai kérdõív-technika nem igazán célravezetõ: egy kultúrát mûködésében kell és lehet megfigyelni és elemezni, lehetõleg a legminimálisabbat változtatva annak eredeti mûködési körülményein. (A változtatásnak-beavatkozásnak ez a gyakran kiiktathatatlan minimuma maga az a tény, hogy a vizsgáló személy, vagy a rögzítõ eszköz megjelenik a vizsgált terepen). Az interjú -- utólagos elemzéssel -- már alkalmas eszköz lehet; a kultúraelemzéshez szükséges adatgyûjtés talán legtermékenyebb módszere azonban a -- lehetõleg minél szélesebb körű rögzítési technikákkal megtámogatott -- megfigyelés. (Az interjú mindig magában hordja azt a veszélyt, hogy a nyilatkozó személyen keresztül vizsgálandó kulturális sajátosságokat összetévesztjük azzal, amit errõl a nyilatkozó személy tud, vagy amit ebbõl a nyilatkozó személy közölni akar. Márpedig egy kultúra mindig számos olyan elembõl is áll, amelyekkel az adott kultúra képviselõi nincsenek tisztában, illetve amelyeket különbözõ szubjektív szemüvegeken keresztül látnak, vagy kívánnak láttatni. Ha csak interjúkra, "adatközlõktõl" szerzett információkra támaszkodunk, elõfordulhat, hogy teljesen torzított képünk alakul ki a vizsgálni kívánt valóságdarabról. A "hideg", elemzõ megfigyeléssel az ilyen tévedések nagy része elkerülhetõ; újabb csapdák adódnak azonban, amelyekkel részletesebben foglalkozunk kell.) A megfigyelés jelentõsége Mindenesetre az általunk is alkalmazott módszer alaptechnikája a megfigyelés. A társadalomtudományi megfigyelésnek több módozata van. A résztvevõ megfigyelés fölvállalja a jelenlét torzító hatásait, s ezeket úgy igyekszik csökkenteni, hogy a megfigyelt kultúra életébe való minél alaposabb-szervesebb beépüléssel próbál az egyébként csak az adott kultúra részesei számára megnyíló információkhoz jutni. E módszer továbbvitele az akciós megfigyelés, mikoris a megfigyelõ szándékosan beavatkozik a megfigyelt kultúra életébe, hogy így tapasztalhassa meg annak mûködését, reakcióit. (Ezt a módszert alkalmazza például az a kutató, aki próbapert indít, hogy a jogi intézményrendszer szerkezetét, mûködését tanulmányozza; vagy az, aki botrányt provokál a kocsmában, hogy feltárhassa: miként reagál az adott közösség az ilyen helyzetekben). E módszernél különösen fontos annak tudatosítása és rögzítése, hogy pontosan mi is az a vizsgált szituációban, amit mi magunk viszünk bele, s mennyiben tér ez el attól, ami akkor következett volna be, ha más körülmények között, más személy tette volna. A résztvevõ megfigyelés bizonyos szempontból optimális, más szempontból problémákat felvetõ fajtája a saját közösség, saját kultúra megfigyelése. (Errõl még lesz szó.) A megfigyelési módszerek másik típusa a külsõ megfigyelés, amely a jelenlét visszavonásával történik: ennek egyik fajtája az, amikor valóban nem vagyunk jelen (ablakon át, távcsövön, filmen, videón, stb. követünk egy eseményt. [A rögzített anyagoknál lehetõleg tisztában kell lennünk azzal is, hogy a rögzítõ résztvevõ volt-e, a lefilmezett, hangszalagra vett emberek tisztában voltak-e jelenlétével, ez mennyiben befolyásolta viselkedésüket, stb.]) Egy másik változat, amikor "beolvadunk a háttérbe", eltûnünk a megfigyelt eseményben közvetlenül részt nem vevõk tömegében: az ilyen megfigyelés sok plusz információhoz juttathat a távolsági megfigyeléssel szemben, viszont sosem zárhatjuk ki teljesen annak torzító hatását, hogy nem maradtunk észrevétlenek.
5
A tág értelemben vett megfigyeléshez tartozik a különféle objektivációk (szövegek, képek, mûalkotások, stb.) vizsgálata is. A megfigyelés lehet leíró és elemzõ megfigyelés. A leíró tartózkodik az értelmezésektõl: fõ törekvése a minél tárgyilagosabb tényrögzítés. Az elemzõ a tényekbõl mögöttes összefüggésekre próbál következtetni; megpróbál a "sorok között olvasni", szimbólumokat fejteni. És itt kell válaszolnunk a természettudományhoz szokott olvasó fejcsóválására, aki a társadalomtudomány "kemény" módszereit még talán elfogadja (fenntartásokkal persze a társadalomtudományokban alkalmazott kategóriák elkerülhetetlenül gyakori egyértelműség-hiánya miatt); de – joggal -- kételkedik, ha a megfigyelés "tárgyilagosságát" emlegetik; s végképp kétkedõvé válik, amikor a "sorok között olvasó" elemzésekre utalunk, jól tudván, hogy a társadalomtudományi elemzõk ahányan vannak, annyiféle értelmezést képesek adni ugyanannak a jelenségnek. Hol van itt a tudomány? "Intuíció, kérem, intuíció…" Nem tudjuk, hogy az alábbiak eloszlatják-e természettudósunk kételyeit. Nem recepteket adunk, hanem eleddig húszéves megfigyelõi-elemzõi tapasztalatainkat próbáljuk meg összefoglalni. Elõször is, személyes véleményünk szerint a társadalomtudományok tárgyát olyan szerves rendszerek képezik (az ember, mint élõlény, illetve maga a társadalom); amelyek mûködése nem matematizálható úgy, mint egy fizikai folyamat; alapegységei nem írhatók le a háromdimenziós tér, egydimenziós idõ lineáris mértékegységeivel. A társadalomtudományok sajátos tárgya sajátos vizsgálati eszközöket is kíván, amelyek között tudományos eszközként van jelen a (vizsgálandó tényt körülvevõ életvilágról és annak történetérõl felhalmozott tudás minél szélesebb asszociációköreit mozgósító és szintetizáló) intuíció is. A mennyiségek vizsgálatával szemben a társadalomtudományok sajátos kulcskategóriája, alapegysége a (nem-numerikus) szimbólum: a sajátos társadalomtudományi megközelítésben kitüntetett helye van a szimbólumok fejtésére alapozott eljárásoknak. (Mindez nem jelenti azt, hogy a társadalomtudományokban ne lehetne igen nagy haszonnal és megtermékenyítõ hatással forgatni a mennyiségi mérés illetve a matematika módszereit - mint ahogy a természettudományok sem nélkülözhetik az intuíciót, illetve a számokon kívüli "nem-egzakt" szimbólumok használatát sem). Fenti véleményünk azonban nem ment fel attól, hogy a tudomány általános követelményei szerint próbáljuk meg körülírni vizsgálataink módszertanát: meghatározni azt, hogy az "intuícióval", szimbólumfejtéssel dolgozó társadalomtudós hol válik el a misztikus mesterdetektívtõl ("—De hát honnan tudja mindezt? -- Intuíció, kérem, puszta intuíció"), illetve a mindennapok emberétõl, aki szintén értelmez szimbólumokat s él az intuíció eszközeivel ("Ez a férfi éppen olyan, mint azok a katonák, akik ellopták az órámat".) Mert persze a "lágy" társadalomtudományi módszereknek is megvannak a tudományossági kritériumai - az adott résztémára vonatkozó szakirodalom ismeretétõl a kategóriahasználat szigorúságán (a tiszta, egynemû, egymást-át-nem-metsző kategóriák kialakításán), és a mintavétel érvényességi határainak egzakt meghatározásán át az egyes eset és általános törvény közti összeköttetés megteremtésének egyértelmû szabályozásáig. Mi mindent vizsgálhatunk?
6
A társadalmi-kulturális lét elemeire irányuló vizsgálat tárgya gyakorlatilag "minden" lehet. Hiszen "rejtjelfejtésünknek" elsõsorban szimbólumokat kell feltárnia, s szinte bármi szimbólummá válhat, (s elvileg végtelen a szimbolizálható tartalmak száma is). Szimbolikus tartalmat vehet fel, s így elemzésünk tárgya lehet: a./ bármiféle jel, illetve jelrendszer; b./ bármilyen tárgy (növény, állat, bútorzat, öltözet, testrész, dísz, stb.), illetve tárgyegyüttes; c./ bármilyen alak, forma [a síkban; a térben]; d./ bármilyen szín, (a fény is, maga); e./ bármilyen irány; f./ a méret; g./ a mennyiség, (szám); h./ bármiféle idõegység; i./ bármiféle hang és hangviszony; j./ a ritmus; k./ a gesztus, mimika; l./ a szó (mondat, szöveg); m./ a történet (szüzsé, mese, mítosz); n./ bármilyen cselekvés (akció, játék, viszony, rítus); o./ bármilyen szituáció; p./ bármilyen szerkezet, struktúra; r./ bármilyen egész, (rendszer, kompozíció); s./ bárki (személy, csoport) és egyáltalán bármi, ami létezik a világon. E szimbolikussá váló jelenségek által pedig szimbolizálhatóak, megjeleníthetõek, (s így a rejtjelfejtéssel feltárható mögöttes tartalomnak bizonyulhatnak): 1. a természet (elemei, törvényei); 2. az emberiség (mibenléte, sorsa); 3. az élet állomásai (születés, halál); 4. a nemek, a szexus; 5. a különbözõ életkorok; 6. a különbözõ embertípusok; 7. családok, vagy bármilyen emberi közösség; 8. különbözõ szerepek; 9. státuszok, hatalmi viszonyok; 10. társadalmi rétegek; 11. falu-város viszony; 12. nemzetek (sajátosságai); 13. emberfajták (különbségei); 14. vallások, egyházak; 15. politikai irányzatok; 16. intézmények; 17. társadalmi viszonyformák; 18. világképek; 19. értékrendszerek; 20. filozófiák; 21. fogalmak; 22. érzelmek; 23. erkölcsi elvek; 24. az emberi lényösszetevõi (test, lélek, szellem, stb.) 25. képességek; 26. történetek; 27. rítusok, szokások; 28. történelmi korszakok; 29. létformák (háború, béke, stb.); 30. a makrokozmosz által a mikrokozmosz és viszont; - és bármi, amit szimbolizálni szeretnénk. A szimbólum lehet A] egyetlen egyén számára érvényes szimbólum; B] összefoghatja az ezen szimbólumot kialakító, használó, azonosan értelmezõ csoportot (társaságot, egyesületet); C] intézményt; D] politikai-; E] vallási-spirituális-; F] nemzeti-; G] osztály-; H] "faji" közösséget; I] régiót; J] az emberiséget; és bármit az egyén és az emberiség között; így a szimbólumok, szimbolikus jelenségek tanulmányozása információkat nyújthat számunkra a legszûkebb (az egyszemélyes) csoport sajátosságainak feltárásához éppúgy, mint a legtágabb csoport jellegzetességeinek megismeréséhez. Az egyes személyek "saját bejáratú" kultúrájának vizsgálatától kezdve ekként elemzésünk tárgyává válhatnak például nemzeti kisebbségek, történeti-, és kisegyházak, politikai mozgalmak, pártok, egyesületek, klubok, különbözõ intézmények, ideológiai csoportosulások (a rózsakeresztesektõl a gnosztikusokon át a punkokig vagy a skinheadekig), sajátos hivatások (a hangyatojásgyûjtõktõl a gyógyító embereken, az álomlátókon, halottlátókon át az Ufó-kutatókig vagy a boszorkányokig), egyáltalán bármely hivatáscsoport (a bábáktól, az ápolónõktõl a pincéreken, taxisokon, bolti eladókon, mutatványosokon, stewardesseken, manekeneken, köztisztaságiakon át a sírásókig), marginális csoportok (hajléktalanok, munkanélküliek, koldusok, kábítószeresek, alkoholisták, különbözõ deviáns csoportok), fogyatékosok, "törpék", "óriások", krónikus betegek; bármely hobbycsoport tagjai (bélyeggyûjtõk, hüllõtartók, hagyományõrzõ "huszárok", magyar indiánok), különbözõ sportágak sportolói, egy-egy meghatározott lakókörnyezet világa (belvárosiak, lakótelepiek, tanyasiak; debreceniek, palócok, dunántúliak), egy-egy jellegzetes városi életegység (piac, pályaudvar, gyár, iroda, park; egy eszpresszó, egy villamos, egy tér; az Ügetõ, a Vidám Park, az Állatkert; a Váci utca, vagy éppen a Váci út) világa, saját életterünk, munkahelyünk, családunk, nemzetségünk, vagy éppen csupán képzeletben, vagy mûalkotásokban létezõ világok szerkezete, és így tovább, gyakorlatilag vég nélkül: a felsorolással itt csak azt szerettük volna jelezni, hogy a körülöttünk lévõ világba milyen sokféle kapun át léphetünk be.
7
Az elemzés lépései. I. Regisztráció Az elemzés alapja a megfigyelés; akár egy egyén, akár egy meghatározott csoport (kulturális) sajátosságainak feltárására irányul a vizsgálatunk, akár egy sajátos kultúrával jellemezhetõ világdarab elemzésére, mindegyik esetben megfigyelendõ és regisztrálandó (megfigyelhetõ és regisztrálható) 1. az idõháztartás (a megfigyelt személyek, illetve az adott térben, szituációban jelenlévõ, az adott csoporthoz tartozó emberek mire mennyi idõt fordítanak)? 2. A tárgyi környezet (lakásé, intézményeké: helyük, környezetük, összetevõik, sajátosságaik, összhatásuk, a használók viszonya hozzájuk). 3. A mozgástér ill. térhasználat (rendszeres és alkalmi környezethez való viszony; közvetlen térhasználat és utazás; a megfigyelt személyek hol érzik magukat otthon, hol idegenül, stb.?) 4. A tevékenységfajták (munka, pihenés, közlekedés, vásárlás [piac, bolt, áruház],) - mennyi idõt fordítanak rá, mi számít munkának, mi számít pihenésnek, mik a tevékenykedõk fõ szempontjai az adott tevékenységben, stb.? 5. Az alaptevékenységek módja (alvási, evési-ivási, tisztálkodási, öltözködési, takarítási, háztartásvezetési szokások). Mikor, mennyit, hányszor, mivel, stb.? 6. A szolgáltatások (milyen szolgáltatást vesznek igénybe, a szolgáltatás milyen fajtáját, milyen gyakran, stb.?) 7. A fogyasztási szokások (mit, mennyit, hogyan, mikor fogyasztanak?) 8. A ruha-, hajviselet, testfestés (mióta hordják, milyen alkalmakkor, mit fejeznek ki vele; milyen minták figyelhetõek meg, stb.?) 9. Az egészség--betegség-felfogás (mit tekintenek betegségnek, hogyan reagálnak rá, milyen gyógymódokat alkalmaznak, stb.?) 10. A szûk értelemben vett kultúrahasználat (könyv, film, tévé, színház, múzeum, sport). Hova járnak, milyen gyakran, mi a szerepe az életükben? 11. Az emberi kapcsolatrendszer (család, rokonság, szomszédság, barátság, csoporttagság, ellenségek, egyéb kapcsolatok). Kikbõl áll, milyen az egyes ember viszonya hozzájuk; szokások, rítusok, nevelési eljárások, stb.) 12. A konfliktusok (a megfigyelt csoportban vagy élettérben mi számít annak, mibõl keletkezik konfliktus, milyen gyakran, kivel-kikkel, hogyan kezelik?) 13. A viselkedési szokások (hogyan kell viselkedni az adott közegben, hogy viszonyul ez a környezõ világ viselkedési szabályaihoz; mi számít illendõnek--illetlennek, stb.?) 14. A nemi szerepek (nemek közti eltérések, elvárások az egyes nemek iránt).
8
15. Az életkori szerepek (a különbözõ nemzedékek sajátosságai, szerepe, viszonya, az elvárások velük szemben). 16. Az egyéb szerepkörök (pl. rokoni, munkamegosztásbeli, csoporton belüli szerepek készlete, betöltésük szabályai) 17. A kommunikációs módok, a beszédtémák, kiemelt információk, tabutémák. 18. A nyelvhasználat eltérései, sajátosságai (mi és hogyan verbalizálódik, mit nem szokás verbalizálni az adott kulturális közegben?) 19. A szimbolikus gesztusok, a metakommunikáció (milyen, mennyi, mikor?) 20. A jellegzetes jelek, szimbólumok az adott (szub)kultúrában; ezek eredete, használatmódja, használatköre, stb. 21. A jellegzetes fogalmak, kategóriák; a megfigyelt közösségben esetleg megfigyelhetõ sajátos logika, világkép. 22. A privát és nyilvános szféra viszonya (miben válnak el egymástól, térbeli határaik, mi számít egyikhez, mi a másikhoz?) 23. A saját társadalmi státuszhoz illetve mások társadalmi státuszához; a szegénységhez, gazdagsághoz való viszony; a referenciacsoport, amelyhez igazodnak, stb. 24. A jellegzetes célok, értékorientációk, ambíciók (az adott kulturális egységben mit kell elérni és hogyan [környezet elvárásai], az egyes személy mit akar elérni és hogyan; közvetlenül megnyilvánuló [explicit] és csak közvetve sugallt [implicit] értékei, stb.) 25. A hatalom, a politika (mi számít hatalomnak a megfigyelt személyek szemében; milyen módon, milyen eszközökkel szól bele a hatalom az életükbe, mi a viszonyuk hozzá?) 26. A transzcendenciához, az Istenhez való viszony, a hiedelemvilág (miben hisznek, mitõl félnek, milyennek látják a természetfölötti hatalmakat, mit várnak tõle; a vizsgált személyek egyházhoz, vallásközösséghez tartozása, illetve ennek módja; a vallásgyakorlat sûrûsége, alkalmai, formái; stb.) 27. Az ünnepek (mi számít ünnepnek az adott kulturális egységben; az ünnep rítusai, tárgyi kellékei, résztvevõi, idõbeli és térbeli kiterjedése, hagyományai). 28. A vizsgált (szub)kultúra mennyire koherens; melyek az összetartó, egymást erõsítõ, s melyek a rendszeridegen elemei? És így tovább. Természetesen nem kell minden kutatásban az összes felsorolt szempontot vizsgálni; olykor elegendõ lehet akár egyetlen szempontot is kiválasztani, és alaposan körüljárni; másfelõl egyéb megfigyelési szempontok is beléphetnek. Hogy mi mindenre terjedjen ki a megfigyelő figyelme, ez részben attól függ, hogy mi a kutatás kiinduló kérdése -- a kutatást mindenképpen
9
ennek felvázolásával célszerű elkezdenünk1 --; részben a megfigyelt személy, csoport, jelenség jellegébõl következik (t.i. hogy minek, mi mindennek van, mi mindennek lehet fontos, másoktól megkülönböztetõ szerepe az adott személy, csoport, jelenség sajátosságainak kialakulásában.) MIT VEGYÜNK ÉSZRE? Az elsõ lépés minden esetben az, hogy egy jelenséget kiemelünk a világ végtelenjébõl. Észreveszünk valamit, amirõl feltételezzük, hogy jelentése van. De honnan tudhatjuk, hogy mi az, ami valóban jelent valamit? Hivatkozhatunk itt is az intuícióra, ám ha pontosabban meg akarjuk határozni, hogy mi is történik, akkor azt találjuk, hogy bármely dolgot alapvetõen két mozzanat emelhet ki ily módon a háttérbõl: az ismétlõdés, és a gesztusra utaló használatmód. NEM CSAK A TUDÁS ANYJA… A világban semmi sem egyforma. Nem léphetünk kétszer ugyanabba a folyóba: az ismétlõdést az ember viszi a világba. Ha valamit egy térben-idõben más dologgal beazonosítunk, (zárójelbe tesszük a köztük lévõ különbségeket), ezzel rögtön létrehozunk egy számunkra-való dolgot, egy fogalmat: kiemelünk hátterébõl egy -- valamit jelentõ -- jelenséget. Ez az összefüggés visszafelé is működik: ha ismétlődéssel találkozunk2, (legyen az ismétlõdõ mozdulat, különbözõ környezetekben ismétlõdõ tárgy, egy ember folyton visszatérõ témája vagy éppen egy másikhoz hasonlónak érzékelt -vagyis valamilyen szempontból "ismétlõdõ"- ember, stb.), akkor feltételezhetjük, hogy itt mögöttes jelentéssel bíró, elemezhetõ, megfejtendõ jelenséggel állunk szemben. KONTRASZTOK Az ismétlõdés kiemelõ hatásának fontos összetevõje a háttér, amelyben az ismétlõdés történik. Ahhoz, hogy feltûnjék, hogy egy utcában egymáshoz hasonló házak vannak (elemzendõ jelenség: miért hasonlóak?), ehhez az is kell, hogy legyenek olyan helyek, ahol nem egyformák a házak, például egy másik utca. Ha egy város minden utcája egyforma, akkor a "háttér" egy másik város, vagy a városon kívüli tér lehet. A hasonlóság, az ismétlõdés jelentése nagymértékben éppen attól fog függeni, hogy a hasonlóság, az ismétlõdés milyen háttérhez képest tűnik szembe. “...NEKEM INNEN VALAMI HIÁNYZIK… Az ismétlõdéssel komplementer, s a jelenségre figyelmünket legalább annyira felhívó tényezõ tehát a hiány, az adott jelenség hiánya is. Ahol a jelenlét jelentéssel bír, ott feltétlenül jelentése van a dolog hiányának is. (Hollandiában például -- mondjuk Magyarországhoz viszonyítva -- feltűnik, 1
Ha például a piacon vizsgálódunk, témánkul választható a.) a piac sajátos szerepe egy település életében (összehasonlítandó a település más intézményeivel); b.) a piacozás kultúrája (milyen belső elemekbõl épül fel a piac, mint szubkultúra); c.) a piac jelrendszere/i/; d.) a piac hiedelemvilága, folklórja; e.) a piac szereplõinek egyes csoportjai (bolgárkertészek és sváb õstermelõk; háziasszony-vásárlók és nyugdíjas-vásárlók; alkalmi munkások és piacfelügyelõk); f.) egyes piaci mechanizmusok (pl. lánckereskedelem szerkezete, mûködése, rituáléja); g.) egyetlen jelenség (pl. a piacon folyó valutázás); h.) egyetlen személy (egy piaci árus napja, stratégiája, évi ritmusa, kapcsolatrendszere, stb.); i.) a piaccal kapcsolatos vélekedések; és így tovább. 2 Gondoljunk arra, hogy egy ismeretlen nyelven írt szöveg megfejtésénél is az egyik legmegbízhatóbb kiindulópontot az ismétlõdõ elemek nyújthatják (lásd például a hieroglifák vagy számos titkosírás megfejtésének történetét). 10
hogy a lakóterekbe az utcáról belátni, a függöny vagy legalábbis annak elzáró funkciója hiányzik. Az eltérõ megoldásnak -- kultúrára jellemzõ -- jelentése van. Hasonlóképpen: amíg Magyarországon egyetlen falusi iskolában sem volt folyóvíz, addig e hiánynak nem volt jelentése. Ma azonban, amikor már csak néhány hátrányos helyzetû iskolában berendezési tárgy a mosdótál, a benne szimbolizálódó hiány e tárgyat mögöttes -- többek között a hátrányos helyzetre utaló -jelentéssel ruházza fel). A fenti listát tehát, amely a regisztrálandó mozzanatokat tartalmazza, feltétlenül ki kell egészítenünk azzal a követelménnyel, hogy mindig kiemelten figyeljünk arra is, ami a megfigyelt csoportban, környezetben, személyben hiányzik, különös tekintettel a szándékos hiányokra, a tiltásokra, a tabukra. PÓLUSOK ÉS OSZTÁLYOK A jelenség és háttér viszonya a jelentéssel bíró dolgok egy, a struktúralisták által kellõképpen hangsúlyozott vonására, a bináris oppozícióra hívja fel a figyelmet. Valami mindig valamihez képest bír jelentéssel, valami vagy van, vagy nincs. Vagy "ez", vagy "nem ez". A bináris oppozíció azonban csak egyik típusa a jelenségek különválasztásának, hiszen vannak nem bináris különbözések is: ha például egy faluban piros, szürke és barna háztetõk vannak, ennek lehet olymódon is jelentése, hogy mondjuk a barna cserepes házak a gazdagoké, a többi a nemgazdagoké (= bináris oppozíció: akinek barna cserepe van, annak van valamije, ami a többieknek nincs); de lehet olyan csoportosítás is, amely a különbözõ színekhez rendel egy-egy alosztályt, és jelentõséggel különbözteti meg a piros, a barna és a szürke tetõket. (Az egyébként -- mint látni fogjuk -- már csak az elemzés további lépései során derül ki, hogy az ismétlõdések és hiányok -mint e példában a cserepek színeié -- mit jelentenek. Az, hogy a barna cserép a gazdagokhoz kötõdik, itt csak megelõlegezett állítás lehetett, hiszenéppúgy lehet az is, hogy a cserepek színe nem gazdasági státuszra utal, hanem csak a beszerzés eltérõ forrásaira, az építtetés eltérõ idõpontjára (s az ezzel összefüggésben eltérõ körülményekre), az építtetõk eltérõ ízlésére, stb.) GESZTUSOK Az ismétlõdés (és hiány) mellett a jelenség-kiemelés másik feltételeként azt hangsúlyoztuk, hogy a jelenségben gesztusra utaló jeleket veszünk észre. Mindenképpen ilyen gesztusra utalhat, ha egy dolog, jelenség az eredetitõl, --illetve a hasonló dolgokétól, jelenségekétõl -- eltérõ funkcióban fordul elõ. (Például üres italosüvegek sorakoznak egy nappali szoba szekrénypolcain; vagy máshogy díszítjük a szoba egyik sarkát, mint a többit.) Ilyenkor feltételezhetjük, hogy a tárgyhasználó ezzel valamit jelezni akar: vagy a tárgyak, vagy együttesük, vagy az, amit körülvesznek tett szert valamilyen megfejtendõ (társadalmi-kulturális) jelentésre. (Ez nemcsak tárgyak esetén van így: ha egy különben zárt arcú ember elmosolyodik, meghatározható az ok, amiért teszi -- ez az ok adja a mosoly jelentését.) Az eltérõ gesztusból érthetjük meg az egyes jelenségek jelentését - persze csak akkor, ha ismerjük azokat az összefüggéseket, amelyekhez képest a gesztus gesztusnak, közlésnek számít. (Ha például személyes fényképek láthatóvá tételének formáit vizsgáljuk: mást jelent, ha valaki saját képét teszi ki saját lakásában; ha esküvõi képet akaszt föl a családi ágy fölé; ha gyereke képét pénztárcájából elõvéve mutogatja; ha nem mutogatja, hanem kabalaként hordja magával; ha ugyanezt a képet kiteszi irodai íróasztalára; ha medallionba foglalva viseli a nyakában; ha gyerekei elsõ áldozási, ballagási-, vagy katonaképét szobájában egy festmény keretébe tûzi; stb.
11
ELŐZETES ISMERETEK Amikor tehát jelenségek megfigyelésébe és gyûjtésébe fogunk, elõfeltételként mozgósítanunk kell korábbi tapasztalatainkat és ismereteinket. Hiszen csak ezek segítségével vehetjük észre azt is, ha valami szokatlan funkcióban szerepel; de azt is, ha ismétlõdik, azt is, hogy "ezzel már találkoztunk". Tapasztalatainkra támaszkodunk, mikor észrevesszük az azonosságokat, az analógiákat éppúgy, mint az eltéréseket. A tág értelemben vett – mozgósítandó -- tapasztalatok közé tartozik a megismerendõ kultúra vagy kulturális jelenség történetének minél alaposabb elsajátítása. Egy-egy dolog vagy jelenség funkciója nem is érthetõ (vagy félreérthetõ) történetének ismerete nélkül. (A Kába-kõ imádatának igen lényeges alapja "égbõl-hullott" –meteorit -- volta; azt, hogy a magyar nem koccint sörrel, értelmetlen szeszélynek tarthatja, aki nem ismeri e szokás összefüggését az aradi vértanúk tragédiájával, stb.). A dolog vagy jelenség története is része annak a kontextusnak, amelynek figyelembevétele az egyes dolgok, jelenségek értelmezésének szintén alapvetõ elõfeltétele. Minden dolog, jelenség a dolgok, jelenségek sokaságának összefüggései közé illeszkedik be, jelentését nagymértékben azoktól kapja. (Tehát nemcsak attól, hogy miben hasonlít, miben különbözik környezetétõl, hanem attól is, hogy milyen összefüggésrend része. Elképzelhetõ, hogy egy település lakóházai közül ugyanúgy kiemelkedik a zsinagóga, mint a katolikus templom, mégis egész más a "jelentése" a két épületnek; s ez tovább is variálható: éppen az eltérõ kontextus miatt ez az említett jelentéskülönbség is egészen más tartalmú lehet mondjuk Makón és Jeruzsálemben.) A kontextus kiemelkedő szerepet játszik konfliktusok megfigyelésekor. A konfliktus vizsgálata különben is nagyon fontos: az egy-egy kulturális jelenség helyét kijelölõ összefüggésrendszer természete gyakran éppen abból érthetõ meg legplasztikusabban, amikor valami rendszeridegen elem felszínre kerül, beleütközik a rendszer status quo-jába. Ilyenkor igen apró elmozdulások is nagy zavart okozhatnak, s egy-egy konfliktus vizsgálatával gyakran éppen két kultúra, vagy kulturális jelenségrendszer találkozását, ütközését figyelhetjük meg, írhatjuk le. RÉSZ ÉS EGÉSZ Amikor tehát elkezdünk az elemzéshez gyûjteni, annak elengedhetetlen feltétele, hogy nyitottá váljunk minden -- később lényegesnek bizonyulható -- apró mozzanat észrevételére, másrészt az olyan holisztikus szemlélet lehetõség szerinti érvényesítése, amelynek kiindulópontja, hogy az egyes elemek többnyire a rendszertõl, az Egésztõl kapják jelentésüket. Megismerkedhetünk egy-egy sajátos jelenséggel, amelynek az Egésszel való összefüggése csupán annyi, hogy minden mástól különbözik, extrém, "kakukktojás". De az esetek nagy részében éppen hogy azt tapasztaljuk, hogy önmagukban különösebb jelentés nélküli elemek az összefüggésrendszerben és csak azáltal tesznek szert jelentésre. (Így vehetjük észre például bizonyos növények, a kabátelhelyezés vagy a telefon jelentését és jelentõségét a fõnöki szobákban vagy a tükörét a polgári lakásokban). Ha tehát kiválasztottunk magunknak egy vizsgálandó -- és nem hangsúlyozottan egyedi-egyszeri -- jelenséget (pl.: "fõnöki szoba sajátosságai"), akkor érdemes az ebbe a kategóriába soroltak (esetünkben a fõnöki szobák), illetve az ettõl hangsúlyozottan és funkcionálisan különbözõ, de vele összehasonlítható, közös nevezõre hozható
12
jelenség-együttesek (esetünkben például a beosztotti szobák) százait3 megfigyelnünk, hogy felgyûjthessük: mi minden van a fõnöki szobákban, (akár tárgyak, akár az eltérõ használatmód, akár egyéb jelenség, mint például esetünkben a különféle tárgyakra kiterjedõ halmozási tendencia) ami – általánosan -- eltérõ a beosztottak szobáitól. (Lehet, hogy sok olyasmi is eltérõnek bizonyul, amire nem is gondoltunk volna.) És ezután következhet a megfigyelteknek -- a történeti ismereteket is mozgósító -- értelmezése.
Az elemzés lépései. II. Értelmezés JELENTÉSTULAJDONÍTÁS Elõszöris -- a fentiekbõl már következik- hogy van, amikor egy dolog, jelenség egyszerûen önmagát jelenti. (A borosüveg azért van az asztalon, mert isznak belõle. Jelentése: az adott kultúrában szokásos gasztronómiai eszköz. Szimbolikus jelentése nincs). Más esetben plusz jelentés adódik a körülményekbõl. (Ha például egy üres szobában csak egy borosüveg van, akkor a hiány -a többi tárgy hiánya -- óvatos jelentéstulajdonításra késztethet: az italnak itt legalábbis viszonylagos fontossága van. (Ilyenkor tehát az üveget egy érték szimbolikus megjelenésének tekintjük.) [A következtetésnek óvatosnak kell lennie, fõleg, ha nem ismerjük eléggé a kontextust és a történetet. Hiszen sok más variáció is lehetséges: az ital nem is tartozik a szobához, csak valaki véletlenül behozta; nem az italnak van jelentõsége, hanem az üveg mondjuk fontos emléke valakinek; a házigazda ezzel az üveggel készül felvágni az ereit; az adott kultúrában a borosüvegnek kultikus jelentõsége van, mint a csendes-óceáni szigeten a lezuhant amerikai repülõgépnek, és a rajta talált tárgyaknak; az adott kultúrában a borosüveg a legközönségesebb lakásfelszerelési tárgy, stb. Minél többet tudunk a kontextusról és az adott jelenség helyi és általános történetérõl, következtetéseink annál szilárdabb lábon állhatnak]). Vannak végül olyan esetek is, amikor a megfigyelt kultúrában valamit szándékosan jelezni akarnak az adott dologgal (például amikor a kirakott üvegek -- márkás italok -- dekorációs jelek, és presztízsre kívánnak utalni.) A jelfunkcióban használt dolgok elemzésénél el kell különítenünk a közlési szándékot, a szándékolt jelentést a szándék értelmezésétõl, hiszen a kontextusok és a történet ismeretében a megfigyelõ többet állíthat a dologról, mint a használó. (Például megfigyelheti, hogy az adott kultúra magas presztízsű képviselõi nem használják az üvegekkel való presztízsjelzést, ez a díszítésforma más díszítési szokások "lesüllyedt"-módosult utánzása, így az üvegek sora a presztízstörekvés jelzésén kívül -- a szándéktól függetlenül vagy annak ellenére -- provincialitás-jelzéssé is válik. [Ha a márkás konyakosüveg helyett borosüveg van ebben a funkcióban -- utánzás utánzása -- akkor -hangsúlyozva, hogy mindez csak az adott kultúrában érvényes következtetés -- a borospalack dekorációkénti alkalmazását már kifejezetten a társadalmi "alsó" helyzet jeleként azonosíthatjuk]). ÉRVÉNYESSÉG
3
A következtetés érvényessége a megfigyelt minta nagyságának függvénye. Lehet érvényes következtetésekhez jutni egyetlen esetbõléppúgy, mint ahogy ezer esetbõl sem feltétlenül következik, hogy a megfigyelt tény mindig így van. A megfigyelés ismertetésekor ezért nagyon fontos meghatároznunk, hogy vizsgálatunk pontosan milyen közegben zajlott, hány esetet figyeltünk meg; következtetéseink tehát milyen határok között érvényesek. 13
Mindebbõl szervesen következik, hogy a következtetéseknél döntõ fontosságú az érvényesség szigorú körülhatárolása. Ha fentebb a kutató szabad választásától tettük függõvé, hogy a vizsgálandó "kultúra" határait az egy személyre érvényes kultúrától az emberiség kultúrájáig hol jelöli ki, most hangsúlyoznunk kell azt is, hogy viszont a kutató elemi kötelessége, hogy e kijelölést nagyon pontosan el is végezze. Ezt megint csak nem teheti meg a körülmények és a történelem ismerete nélkül. Ha valahol a "fehér gyász" szokásával találkozunk, leírhatjuk ezt a jelenséget, de mihelyt következtetéseket akarunk levonni a jelentésről, elkerülhetetlen tisztáznunk, hogy egyetlen faluban érvényes jelenségrõl, vagy egy tájegység, esetleg egy népcsoport szokásáról van-e szó, s nem árt tudnunk azt sem, hogy a világ mely pontjain él ugyanez a szokás, a hasonlóság véletlen, vagy történeti hatás, és egyáltalán az adott helyen milyen történeti eredetre megy vissza. (Mindehhez olykor hiányoznak a biztos ismeretek: a lépcsõs piramisok esetében például mindaddig egyértelmûnek látszott a véletlen hasonlóság elmélete, amíg Heyerdahl be nem bizonyította, hogy legalábbis nem kizárható a közvetlen hatás lehetõsége sem. Ám éppen ez a példa is azt mutatja, hogy a tudománynak minden tõle telhetõt meg kell tennie a szükséges háttér-információk minél szélesebb körének megszerzésére). [Van tere persze a nem-történeti, analógiás gondolkodásnak is. Ki lehet például mutatni "kvaikutl", "dobu", "zuni" és "hopi" vonásokat a modern észak-amerikai társadalomban;4 vagyis azokat a sajátosságokat, amelyeket eredetileg több indián csoport összehasonlításában figyeltek meg, azokat mintegy modellnek, általános antropológiai kísérleti csoportnak tekintve alkalmazni lehet más társadalmak leírásánál is. Ilyen esetben azonban a kutatónak hangsúlyoznia kell, hogy a "kvaikutl" vagy a "hopi" itt csak olyan segédkategóriák, a különbségek megnevezésére választott fogalmak, mint mondjuk a semmivel sem szebb "célracionális gondolkodásmód" vagy az "individualisztikus értékrendszer"; és körül kell határolnia azt is, hogy az eredetileg megfigyelt kvaikutl vagy hopi indián kultúra mi mindenben nem azonosítható a modern észak-amerikaival, még annak "kvaikutl" illetve "hopi" vonásokat mutató tagjaiéval sem.] A KÖVETKEZTETÉS KELLY-FÉLE HÁRMASSZABÁLYA Az értelmezéshez, a következtetéshez célszerû a H. H. Kelly által megfogalmazott hármas szabályt alkalmaznunk. 1. Ha egy jelenséggel (tárggyal, cselekménnyel) foglalkozunk, mindig induljunk ki abból, hogy az adott tárgyat ki használja, az adott cselekményt ki végzi. Csak egy ember, vagy mások is; emberek meghatározott, körülírható csoportja, vagy mások is. 2. Induljunk ki továbbá abból, hogy aki ezt a tárgyat használja, ezt a cselekményt végzi, mikor teszi ezt. Csak most, vagy máskor is; csak meghatározott alkalmakkor, vagy rendszertelenül, vagy éppen mindig. (S ha "mindig", akkor mikor nem.) 3. Induljunk ki végül abból, hogy mit is csinál és mivel: aki ezt a tárgyat használja, ezt a cselekményt végzi, az csak ezzel a tárggyal teszi ezt, vagy másokkal is; csak ezt a cselekményt végzi ilyen funkcióban, vagy másokat is5.
4
Mint például Ruth Benedict tette… Más szempontból ugyanez: a megfigyelt jelenség mennyire jellemzõ /a/ az adott helyzetre? /b/ az adott személyre vagy csoportra (más helyzetekben is ugyanígy tesz-e?) /c/ az adott kultúrára, társadalomra (más egyének, csoportok is így tesznek-e?) Hol vannak a jelenség határai = mikor, kik viselkednek eltérõen? 5
14
E hármas szabály betartása sok félreértelmezéstõl megóvhat bennünket. [Ha például egy idegen közegben azt látjuk, hogy valaki felmászik egy oszlopra, annak eldöntéséhez, hogy mirõl van szó, megfigyeléseket illetve információgyűjtést végezhetünk a fent említett "ki-mikor-mit-mivel" szellemében. Ezek után viszonylag könnyen különválik, hogy jobb kilátásra való törekvésrõl, (aki az oszlopra fellép, alkalomadtán más magaslati helyre is felmegy ugyanebbõl a célból); egyéni szokásról (egy ember -- mindig ugyanaz az ember -- idõnként fellép erre és csak erre az oszlopra); kultikus cselekményrõl (egy körülírható embercsoport tagjai bizonyos idõszakonként valamennyien fellépnek erre és csak erre az oszlopra); oszlopszentrõl (egyetlen ember folytonosan ott áll az oszlopon); esetleg stilita teleprõl (a csoport minden tagja folytonosan oszlopon áll); stb. van-e szó.] KATEGÓRIAKÉPZÉS, OSZTÁLYOZÁS Az elemzés-értelmezés nagyon fontos összetevõje a megfelelõ kategóriák használata. Ha a megfigyelés összehasonlításon alapul, ez szükségképpen /al/típusok kijelölését hozza magával (a tetõcserepek példájában ez három altípus elkülönítését jelentette.) Az tárgyunkból és kérdésfeltevésünkbõl adódik, hogy hány altípust különítünk el. [Szabályerre nincsen, inkább csak lélektani megfigyelés, hogy 2-5 (max. 12) altípus az, amit a rendszerezõ emberi elme jól áttekint, (ennél több altípus esetén, -- de gyakran már 6 fölött is -- hajlamosak vagyunk az összevonásra, fõaltípusok képzésére)]. Az altípusokra osztás a társadalomtudomány "linnéi" módszere, ami "darwinivá" tehetõ, ha az altípusokat nem önkényes szempontok alapján, hanem az (eltérõ) genezis szerint jelöljük ki. (Ha ily módon altípusunk már nem pusztán a mi szubjektív szempontunkat, hanem létrejöttének történetét is tükrözni fogja, akkor ezáltal az altípus már szerves rendszerként is tanulmányozhatóvá válik, melynek megvan a maga összerendezõ magja, rendezõ elve, amelybõl az altípus éppígyléte levezethetõ). Még szervesebb értelmezési rendszert eredményez a "mengyelejevi" típusú rendszerezés, mikor is a megfigyelt jelenségeket elemekbõl felépülõ egységekként tudjuk leírni, amelyek sajátosságai a (viszonylag kevésszámú alapelem ("atom", "részecske") kombinációiként értelmezhetõk6 Ezért is nagyon fontos, hogy már a megfigyelési szakaszban érzékenyek legyünk az igen apró részletek iránt, amelyek egyike-másika igen nagy súlyú karakter-meghatározó elemnek, részecskének bizonyulhat az adott kultúra ábrázolásában. Elemi követelmény, hogy a részletek összehasonlításakor használt kategóriáink valóban egynemûek legyenek. Ha például úgy találjuk, hogy egy faluban piros cseréptetejû házak, barna cseréptetejû házak, szürke cseréptetejû házak és nádfedeles házak vannak, ezt célszerûbb két lépcsõs összehasonlítássá egyneműsíteni: 1. cseréptetejû házak - nádtetejû házak; 2. a cseréptetejû házak fajtái. (Még rosszabb, ha valaki ilyen zagyva kategóriasort képez: pirostetejűek, barna tetejûek, cseréptetejûek, nádtetejûek -- hiszen a cserép lehet piros is, barnais, a piros és barna lehet pala is, stb. Színt színnel, anyagot anyaggal vessünk össze7.) Az más kérdés, hogy a végén lehet, hogy olyan képet kapunk az adott falu társadalmáról, melynek négy különbözõ hierarchiaszintjén találjuk például a szürke, barna, piros cseréptetõs és a nádtetõs házakat, de ezt az eredményt -- mint már fentebb utaltunk erre -- a kategóriaképzés nem elõlegezheti meg.
6
Persze mindez a társadalomtudományi kutatás és értelmezés egyik nagy irányzatára érvényes, amelyet lényegében a tág értelemben vett strukturalista-funkcionalista szemlélet irányít. 7 Ez a példa gyermetegnek tûnik, pedig olykor komoly tudományos igényû munkákban is találkozhatunk ilyen egyneműsítetlen felosztásokkal, s az igazat megvallva néha nem is olyan könnyû elkerülni a különbözõ szempontok keveredését. 15
Alapkövetelmény az is, hogy a kategóriák "elemibbek" legyenek, mint a vizsgált jelenségek. A háztetõk esetében például a színen és anyagon kívül sok más összetevõt is vizsgálnunk kell, hiszen lehet, hogy éppen azok bizonyulnak döntõnek. (Például kiderülhet, hogy a nádtetõs házakat nem sorolhatjuk egy kategóriába, mert egészen más szerepe, "jelentése" lesz az alacsony presztízsű düledezõ viskónak, mint az ugyancsak [de egészen más funkcióban] nádtetejû, belül szupermodern értelmiségi lakásnak.) Ez megint arra figyelmeztet, hogy mindig igyekezzünk minél több szempontot figyelembe venni. Önellenõrzés (Buktatók és mit tehetünk ellenük?) Mindezekkel az eljárásokkal a jelentéstulajdonítás önkényessége csökkenthetõ. Ám jól tudjuk, mindennek dacára fennáll a "belemagyarázás", a túláltalánosítás, a félreértelmezés lehetõsége. Hiszen ha -- minimális korlátok jelzésével --meghagytuk a kutatónak a megfigyelési szempontok, az értelmezési kategóriák kiválasztásának, megfogalmazásának szabadságát, ezzel továbbra is teret adtunk az intuíciónak, az esetlegességnek. A nagy empirikus tapasztalat, a történelmi ismeretek csökkenthetik a szubjektív torzítás lehetõségét, de nem zárják ki. Fundamentalista tudósok ezért idõrõl-idõre hajlamosak arra a némileg szolipszista következtetésre, hogy igazi tudományos érvénnyel csak arról lehet beszámolni, hogy mit látott valaki (pontosabban arról, hogy mit képzel arról, amit látott; még pontosabban: mit tud/akar megfogalmazni abból, amit képzel arról, amit látott…), de ez egyáltalán nem azonos (nem bizonyosan azonos) azzal, ami valóban ott volt. Tehát a megfigyelõ igazából csak magáról ad információt, nem arról, amit megfigyelt. (E kételyek alapja természetesen reális: a megfigyelõ valóban sokszorosan belevetítheti valamilyen formában saját kulturális elõfeltételeit a kutatásba.) Azt pedig csak kulturális felsõbbrendűségi gõggel megvert kutatók engedhetik meg maguknak -- folytathatjuk a fundamentalista kritikát -- hogy õk értelmezzék mások (a fenti érvelés szerint számukra végül is megismerhetetlen) kultúráját, annak jelenségeit. Ezeket az aggályokat komolyan kell venni, s ha egy kutató nem osztja is a lefegyverzõ végkövetkeztetéseket, mindent el kell követnie azon hibalehetõségek csökkentésére, amelyre e kritikák figyelmeztetik. AZONOS MÉRCÉVEL A legalapvetõbb az, hogy ne alkalmazzunk más mércét saját kultúránkra, mint a másokéra. Bármely kultúra vagy kulturális jelenség vizsgálatához etikai alapnak tekintendõ a saját kultúrával szembeni elfogulatlan attitűd biztosítása. Az elsõ, hogy ne tartsunk semmit evidenciának. Bármire, ami saját kultúránkat jellemzi, (legyen az öltözködési szokás, gyereknevelési módszer, értékrendszer, lakásmód, érintkezési stílus, hitvilág, stb.) legyünk képesek úgy rácsodálkozni, olyan tárgyilagosan megfigyelés alá vonni, mint egy "marslakó". (Hiszen normáinkat, azt, hogy mit tartunk helyesnek vagy helytelennek; vagy ízlésünket, azt, hogy mit tartunk szépnek, mit tartunk kellemesnek, mit tartunk rendesnek, stb. nagymértékben az határozza meg, hogy megszoktuk; s persze mások, egy más kultúra részesei ugyanilyen evidenciákként egészen más dolgokat szokhattak meg.)8 És csak azokat a kategóriákat, amelyeket ilyen tárgyilagos "marslakóként" a saját kultúránkra alkalmazni tudunk, alkalmazhatjuk egy "idegen" kultúra
8
Mint ahogy számos sajátosságunk abból fakad, hogy sejtjeink szénmolekula-alapúak és oxigént lélegzünk be, márpedig -- hogy a "marslakó"-hasonlatnál maradjunk -- tudjuk, hogy ez nem az élet egyetlen lehetséges formája. 16
megfigyelésekor, értelmezésekor is9.Másként: ha egy "idegen" jelenséget vizsgálunk, feltétlenül keressük meg azt is, hogy az ott megfigyelt sajátosságoknak milyen megfelelõik, helyettesítõik lehetnek egy másik (szub)kultúrában, például a magunkéban. Vagyis mindig keressük meg az "idegenre" és a "sajátra" egyaránt alkalmazható közös nevezõt. (Az idegen kultúra megértéséhez nem kezdhetünk a magunk kultúrájának megértése nélkül. És fordítva: Ha saját kultúránkat vizsgáljuk, ennek csak az idegen kultúrák megfigyelésénél szerzett tapasztalatokból kiindulva érdemes nekikezdenünk.) [Mindehhez rögtön három megjegyzés kívánkozik. 1. A teljes tárgyilagosság nyilvánvalóan illúzió. De egyrészt folyton közelíteni kell, másrészt külön kell választani az elkötelezettséget, amelynek jegyében végsõ soron cselekszünk (ezt sosem kell feladnunk) a tudományos kíváncsiságtól, amelynek jegyében észrevehetünk elkötelezettségünknek ellentmondó tényeket is; és képesek lehetünk arra is, hogy marslakóként átlássuk elkötelezettségünk alapjainak -- külső szemmel -- teljes abszurditását, ellenfeleink álláspontjával közös antropológiai alapjait, stb. anélkül, hogy ettõl fel kellene adnunk elkötelezettségünket. (Swift püspök volt, püspök maradt annak ellenére, hogy korrekt marslakó antropológusként tudta leírni például a tojásfeltörés lilliputi hitvitájának jelenségét – s ezen keresztül a hitviták természetét.) 2. Ha a különbözõ kultúrákra azonos kategóriákat alkalmazunk, ezzel éppen a lényegi különbségeket moshatjuk el, mint erre a "kvaikutl" és "hopi" kategóriák túláltalánosító használatával kapcsolatban mi magunk is utaltunk. (De ezt teszi, aki animista kultúrák leírásakor egy más kultúra fogalmát belevetítve "istenekrõl" beszél, vagy amikor a polgári társadalom osztályait, vagy a feudalizmus rendjeit keresi valaki az ókori kínai birodalomban.) Épp ezért fontos, hogy ilyen "közös nevezõket" ne a megfigyelt idegen, de ne is a saját kultúra értéktartalmú kategóriáiból válasszunk, hanem valóban olyan "marslakói" kategóriákat találjunk, amelyek egyként alkalmazhatók az összehasonlított kultúrák mindegyikére. 3. Az nagyon könnyen elõfordulhat, hogy egy megfigyelt kulturális jelenségnek semmiféle megfelelõjét nem találjuk saját világunkban. Más elveken alapuló kultúrák másként állnak rendszerbe. De azt ilyenkor is megkereshetjük, hogy azt a funkciót, amit az adott jelenség az egyik kultúrában betölt, mi helyettesíti a másikban. (A rituális emberáldozat például a modern társadalmakban ismeretlen. De akkor értjük meg antropológiai funkcióit azokban a társadalmakban, ahol létezik, ha egyes összetevõinek megfelelõit felfedezzük a sztárkultuszban, másokét az idõjárás befolyásolását célzó tudományos elképzelésekben, vagy temetõi szokásainkban; egyeseket az akciófilmekben, másokat a politikai változások okai közt, megint másokat meg éppen a keresztény világkép alapjaiban.)] A szubjektivizmus és az elõítéletesség elleni egyik legfontosabb védelmi eszközünk tehát az a mechanizmus, ami az evidenciák megkérdõjelezésébõl, a kulturális relativitás tudatából és a különbözõ kultúrák közti közös nevezõk megteremtésébõl áll össze. Ezt támogathatja meg a történelmi ismeretek már említett eszköze, hiszen a történelembe helyezve saját kultúránkat, láthatjuk, hogy az éppúgy körülményei, feltételei, elõzményei függvénye, mint bármely más kultúra. (Ugyanakkor a történelmi tudat megóvhat a túlzott relativizmustól is: nem kell egy kultúrát a másikhoz képest magasabb rendűnek nyilvánítani ahhoz, hogy a két kulturális állapot közti civilizációs fejlõdés tényét elismerjük és ábrázoljuk. A "más" értékeinek elismerése nem kell, hogy 9
Elemzési gyakorlatunkat tehát saját kultúránkon érdemes kezdeni: ezért is kerültek e könyv középpontjába is olyan témák, amelyek a mai Magyarországon az emberek – mindannyiunk -- mindennapi kultúrájában jelentõs szerepet játszanak. 17
azonos legyen a fejlõdés tagadásával, hiszen számos kulturális jelenségnek éppenséggel a lényegéhez tartozik az, hogy egy fejlõdési folyamat eredménye.) ÖNELEMZÉS ÉS TEAM-MUNKA A másik, amit szubjektivizmusunk ellen tehetünk, az, hogy kontroll alatt tartjuk, s minél egyértelmûbben igyekszünk meghatározni, hogy amit mondunk, ki mondja (milyen nézõpontból, milyen megfontolások, világkép, stb. alapján mondjuk); amit láttunk, milyen feltételek között, mikor, hogyan regisztráltuk; vagyis sosem árt, ha elemezzük saját tevékenységünket is. A kontroll szempontjából is különösen célszerû az olyan csoportmunka, amelynek során ugyanazt a jelenséget különbözõ elõéletû (és elõítéletû), különbözõ kulturális meghatározók által befolyásolt résztvevõk vizsgálják (persze ez nem menti fel õket az alól, hogy elõítéleteiket és befolyásoltságukat a fentiek szerint csökkenteni igyekezzenek.) A különbözõ nézõpontok egymást szerencsésen kiegészíthetik és kontrollálhatják. A GYAKORLAT KONTROLLJA Az általunk leírt/feltételezett jelentéseket pedig mindig alá érdemes vetni a használati kontrollnakis: ha egy jelhez meghatározott jelentést társítottunk, (legyen az a jel közvetlenül -- a megfigyelt emberek által- jelzésnek szánt megnyilvánulás, vagy olyan tárgy, cselekmény, stb. amelynek mi, megfigyelõk tulajdonítunk jelentést); mindenképpen ellenõrizzük, hogy a használatban valóban ez a jelentés "működik"-e, (mert könnyen lehet, hogy a használat egészen "másról szól"). * Mindennek figyelembevételével láthatunk neki a mögöttes Kérdésfelvetésünktõl függõen azonban mindig kissé mást kell tennünk.
tartalmak
feltárásának.
Elemzési lehetõségek EGY CSOPORT Ha egy csoportot, szubkultúrát vizsgálunk, akkor a hangsúlyt az azon szempontok szerinti anyaggyûjtésre kell helyeznünk, amit az "idõháztartás"-tól a "szubkultúra koherenciájának" megfigyeléséig felsoroltunk. Ezután az értelmezéshez egyrészt viszonyítanunk kell a "háttérhez" (miben tér el környezetétõl a vizsgált szubkultúra); másrészt mozgósíthatjuk történelmi ismereteinket mindarról, ami a megfigyeltekhez hasonlít, azokkal, vagy azok valamilyen elemeivel összefüggésbe hozható. Ha például a skinheadeket vizsgáljuk, egyrészt úgy kell leírnunk életüket, sajátosságaikat, hogy a használt kategóriák saját csoportunk leírására is alkalmazhatók legyenek; (ha skinheadként próbáljuk leírni a skinhead-szubkultúrát, akkor viszont a hideg, külsõ nézõpontot kell alkalmaznunk, mintha egy idegen törzset írnánk le). Másrészt elemeire bontva a skinheadjellemzõket (kopaszság, fekete viselet, fémdíszítések, nyers férfierõ kultusza, fajgyûlölet, stb.) össze kell gyûjteni mindazokat a kulturális jelenségeket, amelyeknek elvben legalább asszociációs kapcsolata lehet az adott formákkal. (Mivel szimbólumokról van szó, ezek igen meghökkentõ asszociációköröket is képesek magukba olvasztani). A kopaszság esetében például eszünkbe juthatnak a fegyencek, a rabszolgák, a sorkatonák, az egyiptomi vagy a buddhista papok, a
18
janicsárok, a hátul felnyírt hajviselet esetében a német nácik, a rövid haj--hosszú haj ellentétrõl a "kerekfejû" puritánok és az elpuhult "gavallérok" angol polgárháború-beli szembenállása, stb. A fekete, fémdíszítésû ruha szinte folyamatosanörökítõdött a rockerektõl a Hell's Angels-en át a Heavy Metall rajongókig; a távoli múltban pedig a különbözõ zsoldosseregeken át a lovagokig juthatunk. A feketeséghez a mi kultúránkban egyfelõl a rejtõzködés és a társadalmon-kívüliség (és a sátáni elem) kapcsolódott (pl. Zorro, Fatia Negra, Mefisztó); másfelõl a halálra való emlékezés (papi, szerzetesi fekete szín, és általános gyászviselet), illetve a mindezekkel kapcsolatban lévõ halálmegvetés (Fekete Sereg, kalózlobogó, olasz fasiszták, SS). A terepszínû öltözék-variáció (bomberdzseki, bakancs, eszközök) a kommandók, az idegenlégió és általában a háború asszociációkörét idézi, és így tovább: ugyanígy sorra lehet venni a nyelvhasználat, a rítusok, a csoportszerkezet analogonjait, a hozzájuk köthetõ asszociációkat. A jelenség megértésében mindez szerepet játszhat. EGY MEGKÜLÖNBÖZTETŐ JEGY Némileg más a feladat, ha elemzésünk tárgya nem egy csoport, hanem egy jelenség, amelynek jelenléte vagy hiánya szerint jellemezhetjük a társadalom tagjait. Így járunk el például a hatalom vizsgálatakor. Ilyenkor elõször is meghatározzuk, hogy mit tekintünk hatalomnak, majd összegyűjtjük mindazokat a sajátosságokat, ami a hatalommal bírók világát jellemzi. Mivel azonban itt egy viszonyfogalomról van szó, ezt csak úgy tehetjük, ha a hatalommal bírók és hatalomnélküliek viszonyára koncentrálunk. Egyrészt megfigyeljük ésösszegyűjtjük, hogy mi minden az, ami az egyik csoportnál megvan, a másiknál viszont hiányzik, vagy más formában van meg. Másrészt külön figyelmet fordítunk a két csoport érintkezésére: hogyan jelzik egymásnak viszonyukat (az egyik azt, hogy hatalma van, a másik, hogy aláveti magát e hatalomnak.) A viszonyjellegbõl következik az is, hogy itt nem olyan egyértelműek a csoporthatárok. (Amelyek persze sosem teljesen egyértelműek). Aki egyik viszonylatban hatalommal bíró, az más viszonyában alávetett (egy nagyobb, vagy más természetû) hatalomnak. Az anyaggyûjtés során körvonalazódhatnak olyan alcsoportok is, (például esetünkben -- mint az alábbiakban errõl részletesen szó lesz -- megkülönböztetendőnek mutatkozik az adminisztratívpolitikai, a gazdasági és a szellemi-intellektuális hatalom; a központi hatalom és a végrehajtó hatalom, stb.) amelyek különbségei legalább olyan fontosnak bizonyulhatnak, mint az eredeti "van-nincs" szembeállítás (esetünkben a hatalom--hatalomnélküliség dimenzió). LÉTFORMÁK SZEMBESÜLÉSEKOR Ismét másként látunk munkához, ha két különbözõ létformát állítunk szembe. Ilyenkor kifejezetten vigyáznunk kell arra, nehogy az elõzõ megközelítésmódot alkalmazzuk. Ha ugyanis például a falu és város sajátosságainak szembesítése a célunk, és az egyik csoport sajátosságait mint a másikból hiányzó jegyeket írjuk le, ezzel óhatatlanul minõsítünk (a falu és város viszonyában kölcsönösen mûködõ elõítéletek éppen ezt teszik). Ilyen esetben a legfontosabb a közös nevezõként, egységesen alkalmazható kategóriák megtalálása, a sajátosságok gyûjtését ezekhez a közösen alkalmazható kategóriákhoz kell igazítanunk. Ugyanígy járhatunk el természetesen akkor is, ha nem két, hanem több létformát, társadalmi csoportot hasonlítunk össze. A közös kategóriák kimunkálása viszont abból a szempontból is fontos, hogy az összehasonlítás egynemû dolgokra vonatkozzék (falu-város=településformák; férfiak--nõk=nemek; katolikusok--protestánsok--izraeliták-ateisták=felekezeti sajátosságok illetve valláshoz való viszonyulásformák; stb.). Az egynemûség meghatározása nem mindig egyszerû. Léteznek például olyan mozzanatok, amelyek alapján
19
értelmes mondjuk a cigányságnak a többi nemzetiséggel való összevetése (pl. magyarországi szerbek--románok--szlovákok--németek--cigányok népviselete, nyelvhasználata,önszervezõdésük sajátosságai stb.); ám mivel a cigányság létviszonyai -- pontosabban ezek népességen belüli eloszlási arányai -- ma Magyarországon számos elemükben eltérnek a többi nemzetiségétõl (életszínvonal, lakásviszonyok és lakásmód, foglalkozási struktúra, egyes értékrendszeri jellemzõk, világkép, befogadottság illetve asszimiláltság, stb. egészen a térhasználati vagy metakommunkációs sajátosságokig), így ha egészében közeledünk a cigány kultúrához, akkor a sajátosságokat nem lehet csupán a nemzetiségek közti különbségek metszetében, vagy a magyar--nemzetiségi összehasonlításban vizsgálni. (Éppen a "közös nevezõt" biztosító kategóriák alkalmazási nehézségei jelezhetik ezt: ha túl sok olyan kategória van, amelyben csak az egyik csoport különbözik a többitõl, akkor érdemes átlépni egy olyan elemzési dimenzióba, -- pl. magyarországi cigányok--egyéb nemzetiségek; magyarországi cigányok--más országbeli romák; a mai cigány kultúra indiai, magyar, balkáni, stb. elemei; nomadizáló cigányok--letelepült cigányok,; stb. -- ahol a közös nevezõként alkalmazott kategóriák alapján az egyes csoportok között valóban jelentõs különbségeket tárhatunk fel.) Voltaképpen bármit összehasonlíthatunk bármivel, feltéve ha pontosan meghatároztuk, hogy milyen szempontból végezzük az összehasonlítást. (Például a kéményseprõk és a halottszállítók összehasonlítása nem sok szempontból termékeny, de elképzelhetõ például annak vizsgálata, hogy melyik csoport hogy viszonyul a fekete színhez, hogy melyikük mennyire érzi magát diszkrimináltnak a társadalomban, vagy hogy melyik csoport hogyan készül a Kéményseprõk-Temetkezési Dolgozók futballmérkõzésre.) A legcélszerûbb az olyan összehasonlítandó csoportok kijelölése, amelyek együttesen (nagyjából) lefedik a társadalmi kínálatot. (A falulakók--városlakók összehasonlítás például némi kiegészítéssel [tanyasiak, kétlakiak, se ide, se oda nem tartozók], illetve kategóriafinomítással [pl.: városiak + fõvárosiak + mezõgazdasági falvak lakói + bányászfalvak lakói + üdülõfalvak lakói] ilyennek tekinthetõ.) VIRTUÁLIS CSOPORTOK Van, amikor a "nagyjából az egész társadalmat lefedõ" alcsoportok nem adódnak olyan magától értetõdõ természetességgel, mint a településformák imént említett esetében. (Bár itt is elõször tudatosítani kellett, hogy a falu és város sok szempontból szembeállítható entitások.) Vannak olyan virtuális összetartozások, (például az értékrendszerek, a világnézetek vagy bizonyos hiedelmek), amelyeknek semmilyen szervezett, mindig-látható megnyilvánulása nincsen. (A szabadkõmûvesek nem láthatók, de szervezetük feltárható, a kékszemûeknek nincs szervezett csoportjuk, de különbözésük szembeötlõ). Ha tehát például arra vagyunk kíváncsiak, hogy egy társadalomban milyen értékrendszerek különülnek el egymástól, akkor a csoportokat -- azok működési szabályszerűségeinek megfigyelhetõ eltérései alapján- nekünk magunknak kell megalkotnunk; valahogy úgy, ahogy egy nyelvész pusztán a nyelvhasználókkal való beszélgetések alapján kikövetkeztetheti egy nyelv szabályait. Ebben az esetben különösen fontos azokra a szervezõelvekre figyelnünk, amelyek a virtuális csoport tagjai között közösséget teremtenek, megkülönböztetveõket másoktól (az értékrendszerek esetében azokra a szervezõelvekre, amelyek jegyében az egyes értékrendszerek egymástól megkülönböztethetõ, más-más logikájú, más-más preferenciákkalélõ, más-más gyakorlatot eredményezõ rendszerekké állnak össze). KORSZAKOK
20
Az összehasonlítás tárgyát különbözõ idõszakok is képezhetik. Ilyenkor az a fontos, hogy a fenti szabályok figyelembevételével az egyes korszakok minél több sajátosságát felgyûjtsük, külön vigyázva arra, hogy az adott kor társadalmának különbözõ szeleteibõl legyenek információink (tehát hogy "korjellemzõ" címén ne csak egy-egy csoport sajátosságait mutassuk be.) Magától értetõdik, hogy az ilyen, a múltba nyúló összehasonlítások esetében az kutatás arányai a közvetlen megfigyelések elemzésétõl a különbözõ objektivációk elemzése felé tolódnak el. EGY JELENSÉG... Vannak azután olyan elemzések is, amelyek semmilyen értelemben nem csoportok jellemzésére, összehasonlítására irányulnak, hanem valamilyen jelenséget próbálnak bemutatni, értelmezni. (Ilyen például kötetünkben a manipuláció vagy az akkulturáció elemzése). Ezekben az esetekben a különbözõ csoportokban hasonlóképpen végbemenõ folyamatokat figyeljük meg. A figyelem ekkor arra irányul, hogy a jelenség lehetõleg valamennyi variációját felismerjük. Ha egy közegben sikerült pontosan meghatároznunk a jelenség mibenlétét (például feltártuk a manipuláció szerkezetét a politikában); akkor a továbbiakban különösen arra kell összpontosítanunk, hogy a hasonló szerkezeteket észrevegyük más létszférákban is (például a reklámban, a vállalatirányításban vagy a férfi--nõ kapcsolatban [és egyáltalán bármilyen személyközi kapcsolatban]). Ezután megvizsgáljuk, hogy amit a jelenség újabb s újabb formái, változatai új szempontként vetnek fel, kimutathatók-e a kiinduló helyzetben. (Tehát miután megállapítottuk, hogy a hatalmi-politikai manipuláció bizonyos sajátosságai kimutathatók a reklámmanipulációban, vagy egy udvarlási szituációban; azután megnézzük azt is, hogy a személyközi hatásgyakorlási módok vagy a reklámmanipuláció milyen jelei figyelhetõk meg a politikában, és így tovább). A cél tehát itt is az, hogy valamennyi, az elemzés szempontjából szóbajöhetõ részterület számára egynemû, közös nevezõt teremtsünk az elemzésben.
EGY ESET Végül lehet célunk egyetlen eset (egyetlen ember, egyetlen akció) megfigyelése és elemzése is. Ilyenkor -- minthogy nem pszichológiai, hanem kultúra-elemzésre törekszünk- célszerû úgy tennünk, mintha ez az egyetlen ember egy törzs, egy embercsoport volna ("az utolsó mohikán"), akinek megfigyelt sajátosságaiból (idõháztartásából, hiedelmeibõl, stb.) éppúgy összeállhat és éppúgy értelmezhetõ egy sajátos kultúra képe, mintha egy csoportot elemzünk. Persze ilyenkor aztán különösen fontos annak feltárása (környezet, háttér, történelem), hogy mi az, ami valóban azõ (személyes kulturális) jellemzõje, és mi az, ami életkorából, munkájából, társadalmi rétegébõl, nemzetiségébõl, stb. következik. ("Csingacsgukban" mi az általános vadászsajátosság, mi a férfierény, mi az indián jellegzetesség, stb. és mi az, ami csak egy mohikánra jellemzõ.) Ugyanígy, ha egyetlen akciót vizsgálunk, aprólékos leírása közben -- amely persze önmagában is értékes lehet10 -- különös figyelmet kell fordítanunk az akció elõzményeire, körülményeire, analógiáira és a tõle eltérõ akciókra; arra, hogy az adott kulturális közegbe miként illeszkedik, az adott kulturális közegben milyen funkciókkal bír az ilyen akció, stb. A nyelv kínálkozása 10
Mint ahogy természetesen önmagában -- az említett körülhatárolás és a meghatározottságaival való szembesítés nélkül is -- értékes és nagyon informatív lehet egyetlen megfigyelt ember aprólékos leírása is. 21
Mindez az ember minden megnyilvánulásában, objektivációjában és viszonyában vizsgálható. Ebben a könyvben mi nagymértékben a nyelvi viselkedés egyes elemeit tekintjük olyan vizsgálati anyagnak, amelybõl a nyelvhasználó egyes sajátosságaira, illetve az õ sajátosságaiban is megnyilvánuló csoportjellemzõkre következtethetünk. E megközelítés azon alapul, hogy az egyes ember nyelvhasználatát ugyanolyan, a kultúrával elsajátított szabályok mozgatják11, mint a gesztusokét, a házasodási szokásokét, a vallási rítusokét, stb. (amelyek kutatásának talán nagyobb hagyományai vannak). A nyelvi viselkedés azonban -- minthogy az egyik legfinomabb, legkimunkáltabb kódrendszert: a nyelvet használja -- bizonyos "mögöttes" tartalmak kutatásában talán a legalkalmasabb anyag lehet. Az alkalmazandó módszerek további részletezése helyett azonban talán most már érdemes bemutatnunk néhányat alkalmazásuk lehetséges eredményeibõl. A következõ fejezetekben tehát azt vesszük sorra, hogy egyes emberi jelrendszerekben, -- elsõsorban a nyelvi viselkedésben12 és a tárgyhasználatban, a képi kifejezésformákban- miként vannak "elrejtve" az egyes ember magatartását, szemléletét meghatározó társadalmi-kulturális tényezõk: elsõ utunk a hatalom, a presztízs jeleinek világába vezet. GYAKORLATOK 1. Írjuk le egy-egy napunk (majd hetünk) idõháztartását; mivel foglalkoztunk, mire mennyi idõt fordítottunk? Hasonlítsuk össze a hétvégét, (az ünnepnapokat) és a hétköznapokat az idõháztartás szempontjából! Mi változik? Mi állandó? 2. Figyeljük meg környezetünkben azokat a tárgyakat, viselkedésformákat, stb. amelyek a megszokottól eltérõ funkcióban bukkannak elõ! (Szimbolikus viselkedések, presztízstárgyak, fetisizált tárgyak, személyek, stb.) 3. Sétáljunk el településünk újonnan épülõ utcáiba és figyeljük meg az új épületek típusait! Milyen emberi törekvésekrõl árulkodnak ezek? 4. Tekintsük egy villamos utasait, egy kocsma vendégeit egy közösségnek. Hogyan tagolódik ez a "törzs"? Milyen viszonyok mutathatók ki a megfigyelt "közösségben"? 5. Figyeljünk meg egy számunkra idegen, furcsa csoportot, szubkultúrát (akár az általunk fentebb felsoroltak közül), alkalmazzuk a szintén fentebb megadott megfigyelési szempontlistát! A megfigyelt látvány-, viselkedés-, stb. elemeknek keressük-gyûjtsük történeti analógiáit is! 6. Próbáljuk meg saját családunkat, közösségünket leírni egy "marslakó" szemével (különös tekintettel legtermészetesebb, legrutinszerûbb szokásainkra, viselkedéseinkre, leghétköznapibb tárgyainkra és azok használatára, legszentebb meggyõzõdéseinkre, hiedelmeinkre)!
11
A szocio-kulturális meghatározók a szûkebb értelemben vett grammatika szabályai mellé olyan szabályokat is beépítenek a nyelv mindennapi mûködésébe, amelyek az emberek közti viszonyok grammatikájának bonyolult rendszerét képezik le - s éppen ennek a "grammatikának" feltárása a mi elemzéseink célja is. 12 ®A szépirodalmi szövegek, mint különösen sûrített anyagok kiválóan alkalmasak az ilyen elemzésre; hol mint létrehozójukat képviselõ objektivációk, amelyekbõl a létrehozó egyén (illetve az általa képviselt csoport) társadalmikulturális sajátosságaira következtetünk; hol mint valóságábrázolások, amelyek már eleve kiemelten, eleve a figyelem fókuszában tartva mutatnak be bizonyos szocio-kulturális jellegzetességeket. (Utóbbi esetben azonban sosem feledkezhetünk meg arról, hogy a -- például az irodalomban -- ábrázolt valóság más, mint az olyan valóság, amellyel közvetítés nélkül találkozunk). 22
7. Mi mindent tilos, vagy nem illik csinálni, mi mindenrõl tilos, vagy nem illik beszélni saját környezetünkben, ami másoknál nem tabu, és fordítva, mi bizonyul illetlennek vagy tilosnak egy idegen környezetben, ami nálunk nem számít annak? 8. Viszonylag hosszabb idõn át figyeljük meg egy ember viselkedését, "mûködését"! Igyekezzünk ebbõl leírni egy kultúrát, (tekintsük õt egy megismerendõ idegen törzs tagjának)! 9. Figyeljük meg, mi mindenben robbantak ki konfliktusok környezetünkben az általunk felidézhetõ idõszakban? 10. Vegyük számba ismerõseinket, majd próbáljuk meghatározni, hogy milyen szempontok alapján lehetne õket különbözõ "törzsek" tagjainak tekinteni? 11. Próbáljunk környezetünkben "sámánokat", "boszorkányokat", "törzsfõnököket", "gyûjtögetõnyomkeresõket", "prófétákat", "rabszolgatartókat", "erõsjánosokat", "háryjánosokat", "donquijotékat", "donjuánokat", stb. találni! (Gondoljunk arra, hogy ezek a típusok átalakult formákban a mai társadalmakban is jelen vannak.) Írjuk le sajátosságaikat, környezetük hozzájuk való viszonyát! Hasonlítsuk össze õket az õstípussal! 12. Gyûjtsük össze azokat a nevelési intelmeket, amelyeket a leggyakrabban hallottunk gyerekkorunkban? 13. Figyeljük meg egy játszótéren, hogy miképpen reagálnak a gyerekeket fenyegető veszélyekre a különbözõ szülõk! 14. Mi módosult lakásunk berendezésében az általunk felidézhetõ idõszakban? Próbáljuk meg regisztrálni és értelmezni a változásokat a fenti kulturantropológiai szempontok szerint! 15. Figyeljük meg környezetünkben (családon belül, rokonságban, szomszédságban, iskolai környezetben, hivatali helyzetben, stb.) a köszönési, üdvözlési formákat! Milyen változatokat tudunk elkülöníteni? Milyen változásokat figyelhetünk meg e tekintetben gyerekkorunkhoz képest? Mi mindenre (milyen életkori, emberi viszonylatok-beli, hatalmi, stb. jellegzetességekre) utalnak a megfigyelt sajátosságok? 16. Figyeljünk meg egy hatalmi (társadalmi státuszbeli) szereptévesztést, (amikor valakit az öltözéke, neve, lakhelye, stb. alapján a valóságosnál fentebbi vagy alacsonyabb társadalmi státuszba sorolnak be), s a tévedés kiderülése után a váltást! Milyen változás következik be a nyelvi viselkedésben, a magatartásban, a gesztusokban? 17. Próbáljuk meg összegyûjteni, hányféleképpen adják elõ ugyanazt az eseményt különbözõ emberek! Minden esetben próbáljuk jellemezni az egyes elõadók sajátosságait! 18. Figyeljük meg a piacon az árusok rábeszélési technikáit! Milyen eszközökkel csalogatják a vevõket, melyek a leghatékonyabbak? 19. Vegyünk fel videóra egy vitamûsort! Próbáljuk kigyûjteni, mi mindent tudhatunk meg a résztvevõk közti viszonyokról, értékeikrõl, világképükrõl, stb.; és milyen jelek (látvány, beszéd, gesztusok, hangok, stb.) alapján!
23
