Telekgerendás Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2007.(X.26.) rendelete az önkormányzat tulajdonában álló lakások és helyiségek bérbeadásáról, valamint a lakbérek mértékéről (módosítással egységes szerkezetben) Telekgerendás Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény 44/A.§ (2) bekezdésében, a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16.§ (1) bekezdésében, valamint a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény 34. § (1) bekezdése b) pontjában kapott felhatalmazás alapján az alábbi rendeletet alkotja:1 A rendelet célja 1.§ A rendelet célja, hogy a lakástörvénnyel összhangban –a polgári jog alapelveit szem előtt tartvamegteremtse az Önkormányzat tulajdonában álló lakásokkal való eredményesebb gazdálkodás feltételeit. A rendelet hatálya 2.§ A rendelet hatálya kiterjed az Önkormányzat tulajdonában álló minden önkormányzati lakásra (továbbiakban: önkormányzati lakás) – ideértve a lakástörvény hatálybalépésekor szolgálati bérlakásoknak minősülő lakásokat is. Az önkormányzati lakások bérbeadásának általános feltételei 3.§ (1) Az önkormányzati lakásokra vonatkozó bérbeadói jogokat és kötelezettségeket a Képviselő-testület gyakorolja. (2) Az önkormányzati lakás bérbeadása iránti kérelmet az 1. sz. melléklet szerinti formanyomtatványon, az ott meghatározott mellékletekkel a Képviselő-testülethez címezve, a Polgármesteri Hivatalnál kell benyújtani. (3) A bérbeadó a rendeltetésszerű használatot, valamint a szerződésben foglalt kötelezettségek teljesítését évente legalább egyszer –a bérlő szükségtelen háborítása nélkül- ellenőrzi. (4) Lakás nem lakás céljára –önkormányzati érdekből, illetve önkormányzati feladat ellátása érdekében- csak a Képviselő-testület erre vonatkozó döntése alapján, az által kijelölt bérlőnek, az általa meghatározott időtartamra és feltételekkel adható bérbe. 4.§ (1) A lakásbérleti szerződés fennállása alatt a bérlő köteles lakásban lakni. (2) Egy lakásban életvitelszerűen együtt lakó közeli hozzátartozók csak egy önkormányzati lakásra köthetnek szerződést. (3) A bérlő lakását albérletbe nem adhatja. 1
Módosította: 22/2007.(XI.28.) Kt. r. Hatályos: 2008.01.01. 9/2009. (IX.25.) KT. r. Hatályos: 2009. 09.25.
3
2 15/2008.(XI.28.) Kt. r. Hatályos: 2008. 11.28. 4 23/2012.(XI.29.) önk. r. Hatályos: 2012. 11. 29.
2 Az önkormányzati lakások bérbeadásának jogcímei 5. § (1) Az önkormányzati lakásokat a) költségelven, vagy b) piaci alapon, vagy c) szociális helyzet alapján lehet bérbe adni. (2) A bérleti szerződést, valamint a 7. § (3) b, pontja szerinti megállapodást a polgármester köti meg a bérlővel. Önkormányzati lakások bérbe adása költségelven 6. § Költségelven önkormányzati lakás annak adható bérbe, - aki az önkormányzat Polgármesteri Hivatalával vagy az önkormányzat intézményeivel köztisztviselői, közalkalmazotti jogviszonyban, vagy egyéb munkavégzésre irányuló jogviszonyban áll, illetve - aki önkormányzati kötelező feladatot lát el. 7. § (1) Az önkormányzati lakás költségelven csak meghatározott időre, az önkormányzat polgármesteri hivatalával vagy az önkormányzat intézményeivel fennálló közszolgálati, vagy közalkalmazotti jogviszony, illetve a munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony vagy önkormányzati kötelező feladatellátás időtartamára adható bérbe. (2) A benyújtott kérelmek elbírálásánál a munkáltató véleményét is ki kell kérni. (3) A kérelem teljesítésénél - az alábbi sorrend alkalmazásával - előnyt jelent: a) ha a munkavállaló három évnél hosszabb ideje áll közszolgálati vagy közalkalmazotti jogviszonyban, illetve munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban az önkormányzattal, illetve három évnél hosszabb ideje lát el kötelező önkormányzati feladatot, és további foglalkoztatása az önkormányzat érdekeit szolgálja. b) ha a munkavállaló felújításra szoruló önkormányzati lakást is elfogad és vállalja annak saját költségén történő helyrehozatalát, a bérbeadóval e tárgyban kötött megállapodás keretei között, (4) A 6. §-ban rögzített feltétel megszűnését, illetve a határozott idő elteltét követő 60 napon belül a bérlő köteles az önkormányzati lakást üres, rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban, szükség esetén a lakás burkolatainak, nyílászáróinak és berendezési, felszerelési tárgyainak karbantartását, felújítását, pótlását illetve cseréjét követően, tisztán, kimeszelt állapotban a bérbeadó rendelkezésére bocsátani. (5) A határozott idő leteltével a bérlő az önkormányzat részéről nem tarthat igényt az elhelyezésének biztosításában való semminemű közreműködésre, így különösen kártalanításra, lelépési díjra, vagy cserelakásra. Önkormányzati lakások bérbeadása piaci alapon 8. § Önkormányzati lakások pályázat útján, piaci alapon is bérbe adhatók.
1
Módosította: 22/2007.(XI.28.) Kt. r. Hatályos: 2008.01.01. 9/2009. (IX.25.) KT. r. Hatályos: 2009. 09.25.
3
2 15/2008.(XI.28.) Kt. r. Hatályos: 2008. 11.28. 4 23/2012.(XI.29.) önk. r. Hatályos: 2012. 11. 29.
3 9. § (1) Önkormányzati lakás piaci alapon öt évre adható bérbe. A határozott idő leteltével a volt bérlő jogállására a 7. § (5) bekezdésében foglaltak az irányadók.4 (2) A bérlő kérésére a lakásbérleti szerződést újabb határozott időtartamra lehet meghosszabbítani, amennyiben a bérlő a korábbi bérleti szerződésben vállalt kötelezettségeit maradéktalanul teljesítette, lakbérhátralékkal nem rendelkezik. Az erre irányuló kérelmet a határozott idő letelte előtt 90 nappal kell a Képviselő-testülethez címezve a Polgármesteri Hivatalnál benyújtani. A szerződés meghosszabbításánál figyelembe kell venni azt a tényt, hogy a bérlő a beköltözéstől számított tíz évig lakhat a bérlakásban. A bérlakásra kötött bérleti szerződés tíz év után nem hosszabbítható meg.4 (3) Önkormányzati lakás piaci alapon történő bérbeadása során több pályázó közül – az alábbi sorrend alkalmazásával – előnyt élvez az, aki(k): a) a legmagasabb összegű bérleti díj fizetését vállalja,illetve vállalják, b) házastársak (élettársak), és egyikük életkora sem haladja meg a 35. életévet. Önkormányzati lakások bérbeadása szociális helyzet alapján 10.§ (1) Szociális helyzet alapján pályázók esetén az önkormányzati lakások bérbeadása során érvényesítendő szociális, jövedelmi, vagyoni feltételek a következők: a) a bérlő, vagy házastársa (élettársa), illetve a vele együttlakó vagy együttköltöző közeli hozzátartozója haszonélvezeti joggal nem terhelt tulajdonában, haszonélvezetében nincs másik beköltözhető lakás, és b) mind a bérlő családja, mind az együttköltöző közeli hozzátartozók egy főre jutó havi nettó jövedelme nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének a másfélszeresét és c) a bérlő családja nem rendelkezik olyan vagyonnal, amelynek együttes forgalmi értéke a mindenkori öregségi nyugdíj legkisebb összegének 50-szeresét meghaladja és d) a bérlő a bérbeadást megelőző 5 éven belül nem mondott le önkormányzati lakása bérleti jogáról, illetve beköltözhető ingatlanát nem idegenítette el. (2) Szociális helyzet alapján öt évre adható bérbe az önkormányzati lakás.4 (3) Ha a bérlő szociális, jövedelmi, vagyoni viszonyai változatlanul megfelelnek az előírt feltételeknek a bérlő kérésére a lakásbérleti szerződést újabb határozott időtartamra lehet meghosszabbítani. Az erre irányuló kérelmet a határozott idő letelte előtt 90 nappal kell a Képviselő-testülethez címezve a Polgármesteri Hivatalnál benyújtani. A szerződés meghosszabbításánál figyelembe kell venni azt a tényt, hogy a bérlő a beköltözéstől számított tíz évig lakhat a bérlakásban. A bérlakásra kötött bérleti szerződés tíz év után nem hosszabbítható meg.4 (4) Amennyiben a bérlő a szociális lakás bérbeadása feltételeinek nem felel meg, úgy a feltételek vállalása esetén a piaci alapon történő bérbeadás szabályai szerint lehet vele bérleti szerződést kötni. (5) Amennyiben a bérlő a piaci alapon történő bérbeadás feltételeinek teljesítését nem vállalja, úgy a lakást a vele ott élőkkel együtt köteles 60 napon belül a 7. § (4) bekezdésében foglalt bérlői kötelezettségek teljesítése mellett elhagyni. (6) A rendelet 7. § (5) bekezdésében foglaltakat a szociális helyzet alapján bérbe adott lakás bérlője tekintetében is alkalmazni kell. 1
Módosította: 22/2007.(XI.28.) Kt. r. Hatályos: 2008.01.01. 9/2009. (IX.25.) KT. r. Hatályos: 2009. 09.25.
3
2 15/2008.(XI.28.) Kt. r. Hatályos: 2008. 11.28. 4 23/2012.(XI.29.) önk. r. Hatályos: 2012. 11. 29.
4
A pályázati eljárás szabályai 11. § (1) A meghatározott feltételek szerinti pályázatot a bérbeadó írja ki. A pályázatot ki kell függeszteni a Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláján.4 (2) A pályázati kiírásnak tartalmaznia kell: a) a bérbeadás jogcímét, és az e rendeletben meghatározott pályázati feltételeket, b) a meghirdetett önkormányzati lakás műszaki állapotát és egyéb jellemzőit, (szobaszám, alapterület, komfortfokozat) c) a lakbér összegét, d) az önkormányzati lakás megtekintésének lehetőségére vonatkozó tájékoztatást, e) a pályázat benyújtásának és elbírálásának határidejét, f) az egyéb pályázati feltételeket. (4) A pályázatot írásban kell benyújtani. A pályázatnak tartalmaznia kell: a) azokat az adatokat, melyekből megállapítható a pályázónak a kiírt pályázati feltételek tekintetében való megfelelősége, b) a pályázó nyilatkozatát, hogy a kiírt pályázati feltételeket elfogadja. 12. § (1) A bérlő halála esetén az a személy, akit a lakástörvény alapján a bérlő a bérbeadó hozzájárulása nélkül fogadhat be a lakásba, a lakásbérleti jog folytatására jogosult, ha a bérlő a lakásba befogadta, és a bérlő halálakor életvitelszerűen a lakásban lakott. (2) A bérlő halála esetén a lakásban visszamaradt eltartó a lakásbérleti jogot akkor folytathatja, ha: a) a tartási szerződéshez a bérbeadó írásban hozzájárult és b) az eltartó a szerződésben vállalt tartási – vagy ha a bíróság a tartási szerződést életjáradéki szerződéssé alakítja, e szerződés szerinti - kötelezettségét teljesítette, továbbá c) a bérbeadói hozzájárulástól a bérlő haláláig legalább egy év eltelt. A bérlőtársi szerződés 13. § (1) Bérlőtársi szerződés megkötését a bérlő és a leendő bérlőtárs együttesen, írásban kérhetik a bérbeadótól. (2) Bérlőtársi szerződés köthető azzal a személlyel, aki a) a bérlő gyermeke (örökbe fogadott, mostoha-, és nevelt gyermeke), jogszerűen befogadott gyermekétől született unokája, valamint szülője (örökbefogadó, mostoha- és nevelőszülője) és b) a bérlővel legalább egy éve életvitelszerűen együtt lakik. (3) Bérlőtársi szerződést kell kötni – a házastárs önkormányzati lakásba történt beköltözésének időpontjától függetlenül - a bérlő és a vele együttlakó házastársa közös kérelmére.
1
Módosította: 22/2007.(XI.28.) Kt. r. Hatályos: 2008.01.01. 9/2009. (IX.25.) KT. r. Hatályos: 2009. 09.25.
3
2 15/2008.(XI.28.) Kt. r. Hatályos: 2008. 11.28. 4 23/2012.(XI.29.) önk. r. Hatályos: 2012. 11. 29.
5 Hozzájárulás a lakásba történő befogadáshoz 14. § (1) Az önkormányzati lakásba a bérlő házastársán, gyermekén, (örökbe fogadott, mostoha- és nevelt gyermekén) és annak házastársán, jogszerűen befogadott gyermekétől született unokáján, valamint szülőjén (örökbe fogadó, mostoha- és nevelőszülőjén) kívül más személyt az e rendelet tiltó szabályait is figyelembe véve csak a bérbeadó írásbeli hozzájárulásával fogadhat be. (2) A befogadáshoz történő hozzájárulás iránti kérelmet írásban kell a Képviselő-testülethez címezve a Polgármesteri Hivatalnak benyújtani. (3) A kérelemhez csatolni kell: a) A bérlő nyilatkozatát, hogy a befogadott személyt az önkormányzati lakásba 3 napon belül bejelenti és ezt a bérbeadó felé igazolja; b) A befogadott személy arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy a bérleti szerződés megszűnésekor az önkormányzati lakást 3 napon belül elhagyja. A lakásbérlet megszűnése 15. § (1) A szerződés megszűnik, ha: a) a bérbeadó és a bérlő a szerződést közös megegyezéssel megszüntetik; b) a lakás megsemmisül; c) az arra jogosult él a rendkívüli felmondás lehetőségével, felmond; d) a bérlő meghal és nincs a lakásbérleti jog folytatására jogosult személy; e) a bérlőt a Magyar Köztársaság területéről kiutasították; f) a bérlő lakásbérleti jogviszonyát a bíróság megszünteti; g) a bérlő lakásbérleti jogviszonya hatósági határozat folytán megszűnik. (2) A határozott időre szóló, illetőleg valamely feltétel bekövetkezéséig tartó lakásbérleti jog a szerződésben meghatározott idő elteltével, illetőleg a feltétel bekövetkezésekor szűnik meg. Az önkormányzati lakásban jogcím nélkül tartózkodó személyek elhelyezése 16. § (1) Ha az önkormányzati lakásban a lakásbérleti jogviszony megszűnését követően olyan személy marad, aki sem a lakástörvény, sem a jelen rendelet előírásai alapján nem tarthat igényt elhelyezésre, az önkormányzati lakást köteles 30 napon belül elhagyni. (2) Ha a lakást jogcím nélkül használó a lakáselhagyási kötelezettségének nem tesz eleget, az önkormányzati lakás elhagyásának megtörténtéig az önkormányzati lakás használatának első 2 hónapjában az önkormányzati lakásra megállapított lakbér mértékének megfelelő, 3-6 hónap között a lakbér kétszeres összegének megfelelő, azt követően a lakbér háromszoros összegének megfelelő lakáshasználati díjat köteles fizetni. A lakbér mértéke 17. §
1
Módosította: 22/2007.(XI.28.) Kt. r. Hatályos: 2008.01.01. 9/2009. (IX.25.) KT. r. Hatályos: 2009. 09.25.
3
2 15/2008.(XI.28.) Kt. r. Hatályos: 2008. 11.28. 4 23/2012.(XI.29.) önk. r. Hatályos: 2012. 11. 29.
6 (1) A lakbér mértéke: a) – komfortos – költségelven: 200,- Ft/m2/hó b) – komfortos – piaci alapon: minimum: Dózsa György u. 42. sz. 20.000,-Ft/hó Dózsa György u. 42/1.sz. 16.000,-Ft/hó Petőfi u. 53.sz. 22.000,-Ft/hó Dózsa György u. 15.sz. 22.000,-Ft/hó c) – komfortos – szociális helyzet alapján: a 17. §. b) pontja szerint megállapított piaci alapú összeg 50 %-a.4 (2) 2 (3) A bérleti díj –2- megfizetése minden hó 10. napjáig esedékes. (4) A lakbér mértékét az önkormányzat évenként felülvizsgálja és rendeletben szabályozza.2 A helyiségbérlet szabályai 18.§ (1) Az önkormányzati tulajdonú nem lakás céljára szolgáló forgalomképes helyiségek tekintetében a bérbeadói jogokat a polgármester gyakorolja. (2) A bérbeadó az üresen álló önkormányzati tulajdonú helyiségeket csak pályázati eljárás lefolytatásával adhatja bérbe. (3) A pályázatot a kiírásban meghatározott benyújtási határnap előtt 15 nappal a helyben szokásos módon kell közzétenni. (4) A helyiségek bérbeadására egyebekben – a bérleti díjra vonatkozó szabályok kivételével- a lakásokra vonatkozó rendelkezéseket kell megfelelően alkalmazni Az adatvédelemre vonatkozó rendelkezések 19. § A bérbeadó – jogszabály keretei között – jogosult nyilvántartani és kezelni mindazokat a személyes adatokat, amelyek e rendelet alapján a bérbeadás feltételeinek megállapítása, vagy a bérbeadói egyéb jogok gyakorlása és kötelezettségek teljesítése során tudomására jutott. Záró rendelkezések 20. § (1) Jelen rendelet a kihirdetése napján lép hatályba, rendelkezéseit –a hatálybalépésekor érvényes és hatályos szerződés alapján fennálló lakás-és helyiségbérleti jogviszonyok kivételével- ettől az időponttól kell alkalmazni. (2) E Rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló, az Európa Parlament és Tanács 2006/123/EK irányelvével összeegyeztethető szabályozást tartalmaz.3
1
Módosította: 22/2007.(XI.28.) Kt. r. Hatályos: 2008.01.01. 9/2009. (IX.25.) KT. r. Hatályos: 2009. 09.25.
3
2 15/2008.(XI.28.) Kt. r. Hatályos: 2008. 11.28. 4 23/2012.(XI.29.) önk. r. Hatályos: 2012. 11. 29.
7
Medvegy Mihályné s.k. polgármester
Dr. Simonné dr. Ottlecz Éva s.k. jegyző
Kihirdetési záradék: 2007. év november hó 26 nap Dr. Simonné dr. Ottlecz Éva s.k. jegyző
1
Módosította: 22/2007.(XI.28.) Kt. r. Hatályos: 2008.01.01. 9/2009. (IX.25.) KT. r. Hatályos: 2009. 09.25.
3
2 15/2008.(XI.28.) Kt. r. Hatályos: 2008. 11.28. 4 23/2012.(XI.29.) önk. r. Hatályos: 2012. 11. 29.
8
KÉRELEM Önkormányzati lakás bérbevételére Kérelmező neve:……………………………………………………………………………….. Személyi ig. száma: ……………………………………………………………………………. Anyja neve: ……………………………………………………………………………………. Születési hely: …………………………………………idő: ………………………………….. Családi állapota: ……………………………………………………………………………….. Állandó bejelentett lakcíme: ………………………………………………………………….. Tartózkodási helye, ha ez nem azonos az előző címmel: ……………………………………. ……………………………………………………………………………………………………. A lakásba vele együtt költőző személyek (a születési év és a rokonsági fok megjelölésével): …………………………………………………………………………………………………….. Munkahely neve, címe: …………………………………………………………………………. Foglalkozása, beosztása: ………………………………………………………………………… Jelen munkáltatónál a munkaviszony kezdete: ………………………………………………... Nettó havi átlagjövedelme: ………………………………………………………………………. A vele közös háztartásban élők nettó havi átlagjövedelme: …………………………………… Dátum:…………………………………… ……………………………………………………………… kérelmező aláírása A kérelemhez csatolni kell: 1. A havi átlagjövedelemre, illetve egyéb, rendszeres jövedelemre vonatkozó igazolást, 2. Jelenlegi lakáskörülményeinek leírását (milyen lakásban, milyen minőségben, hányadmagával lakik, stb.) A lakás költségelven történő bérbeadása esetén: 1. Kinevezésre, alkalmazásra vonatkozó okirat másolatát, 2. A munkáltató javaslatát, véleményét. 1
Módosította: 22/2007.(XI.28.) Kt. r. Hatályos: 2008.01.01. 9/2009. (IX.25.) KT. r. Hatályos: 2009. 09.25.
3
2 15/2008.(XI.28.) Kt. r. Hatályos: 2008. 11.28. 4 23/2012.(XI.29.) önk. r. Hatályos: 2012. 11. 29.