Mit!-.' A'ı'trlrrrıf'rI_W'1. M1SÍwl('. V. Sorozat. Társadalorntudományok. 28(l 983) kötet, 35 47.
VERSENYÁRELV ÉS GYAKORLAT LENGYEL BÉLA 1 lııızefoglalăs A mai közgazdasági viták a hatvanas évek reformelőkészítés légkörét idézik. Az eszmecserék ı--„in-t teıtılete a gazdaságirányítási rendszer s benne különösen az 1980-tól bevezetett kompetitív (vernt t ıtı képzési elv és ennek gyakorlata. A világpiaci áraknak a belső árakkal történő valamiféle összes sp- sz ttıtııit a gazdaságpolitika már korábban is szorgalmazta, késztette. A tőkés világpiaci árak ..„„-ıt- iz ki ;ST-ben érvényes árképzésnek is az alapja - követésére, mindenekelőtt a feldolgozóiparban ti...„ı|„-ı ttiv szféra), első ízben került sor hazánkban. Nem árszínt, hanem áraránykövetésről van szó; s itt-tt ntilt és az exportár nem mechanikusan azonosul. Milyen főbb elméleti ellenvetésekkel találko.nnt ıı nl tire lv megítélésében; milyen alapvető gondok jelentkeznek a gyakorlati bevezetés során; ı.„;t an hat a verseny-árrendszeı' az export ösztönzésére, a termelési szerkezet átalakítására, korszerűsízz- ien- ur tllaıni támogatások alakulására, az importhelyettesítésre, a vállalati kooperációs kapcsolatok ıizgınitrzınıe és egyáltalán milyen szándékolt előnyök várhatók az új árelv bevezetéséről - erről igyek.zzıtı ımtd áttekintést adni ez a dolgozat.
. ___,_
„_.-_
I
ııtt ıı-Nuvi-:L BÉLA =-ıtetvtııl ıltıwns Met iı lııııııı- Icnlnizmus Tanszék
itt \ Mtıkolc-Egyetemváros
A tszızsı izsenzezznz 1982. fal. 1.
35
Ha a napjainkban megjelenő közgazdasági írásokat gondosan nyomonkövetjük, feltűnik, hogy ezek igen nagy része a gazdaságirányítási rendszer egyes elemeinek elemzésével és továbbfejlesztésének lehetőségeivel foglalkozik. Megjelenő folvóiratainkat, szakkönyveinket figyelve óhatatlanul a hatvanas évek reformelőkészítő, . illetőleg az ezt bevezető elméleti munkák és az évtized sajátságos miliője jut az ember eszébe. A közgazdasági gondolkodás továbbfejlesztésére ma is nagy szükség van; számos területen lépéshátrány alakult ki az elmélet oldalán. Olyan fontos kérdések kimunkálását kell ma megoldani, mint a keresetszabályozás, a vállalati és a gazdaságirányítási szervezet továbbfejlesztése, az teszközallokációs és átcsoportosítási mechanizmus, a vállalati vezetők érdekeltségi rendszere, a vállalaton belüli érdekeltségi rendszer . . . és nem utolsó sorban az árrendszer és ármechanizmus továbbfejlesztésével összefüggő kérdések. Ebben az írásban - a korlátozottan rendelkezésre álló lehetőség keretein belül - ez utóbbi kérdéskörről, nevezetesen a kompetitív árelvről és gyakorlatában jelentkező főbb tapasztalatokról lesz szó - elsősorban összegző, ,,bemutato szándékkal. '95
Gazdasági gondjaink alapvető eredői Gazdálkodásunk belső- és külső, világgazdasági feltételeiben bekövetkezett, számunkra kedvezőtlen változások és ezek hatásai ma már széleskörűen ismertek. Negatív hatását általában a cserearány-veszteséggel (250-300 milliárd forint) szokták ,,alátámasztani”. Ez a nagy nyomatékú és túlságosan kihangsúlyozott megközelítés azonban azt a veszélyt is magában hordja, mintha gazdasági nehézségeink, gondjaink eredője kizárólag a külső gazdasági szféra, bűnbakja pedig az ,,olajárrobbanás”. Nem lebecsülve az itt elszenvedett (és még elszenvedő) veszteségeket, tudnunk kell, hogy cserearányveszteségeink a külkereskedelemben szereplő árucsoportok egyéb területein is jelentkeztek, és jelentkeznek ma is. Ez a gazdaság működésének belső gondjaira: a gazdasági hatékonyság relatíve alacsony szintjére, a termelési szerkezet korszerűsítésének feladataira is figyelmeztet. A gazdaságot korszerűsíteni, termékszerkezetet fejleszteni csak a tervezéssel nem lehet. Ehhez az irányítási rendszer egyéb, többek között árrendszerbeli eszközeire is szükség van. Ezt felismerve léptünk tovább árrendszerünk továbbfejlesztése területén is. , A kompetitív árelvről - röviden Mai gazdaságpolitikánk egyik sarkallatos elve a termelési-, a termékszerkezet korszerűsítése, a versenyképes árualapok növelése. Ebben a törekvésben az árrendszer, az árpolitika is sok segítséget tud adni azzal, ha helyesen közvetíti a külpiaci ár-(arány) változásokat, ha a gazdasági egységek árbevételében,. nyereségében a tényleges, a világpiac által is elismert gazdasági hatékonyság mércéjét közvetíti. Végeredményben ezt (is) szolgálja az új árrendszer, amelynek „újságát” nálunk elsősorban az ún. kompetitív átképzés (versenyár) adja. Egyik sajátossága, hogy ez közvetlenül a magyar gazdaságnak csak egy részét (társadalmi termelés kb. 35%-át, az ipari termelés kb. 213-át, a feldolgozó ipari termelés kb. 75%-át) érinti és csak a dollárreláció fele megvalósuló árfolyammal van szoros kapcsolata. A KGST fele menő áruforgalom az itt kialakított gyakorlat szerint, a kompeti-
36
ııv ıılıtiıiısı túli belső l`orga|muk pedig „vegyes” árelv szerint működik. Ez a ,,hárompiacú" ttalwr-t persze nem kis gondot okoz az ,,egyeztetésekben.” A kompetitív árelv az elért exportárszínvonalon és árarányokon nyugszik, amelyet a t-«ız~ıkt~iIelıııi árfolyam közvetít. Az új árkepzésı' elv szerint a természeti erőforrások iz-ıır~ı|,tlıılıordozók és nyersanyagok, valamint nagytömegű anyaellegű gyártmányok) beltnldt tet ıııelői ára a nem rubel elszámolású világpiaci importárakhoz, a készáruk belföldi ter ıııvlnl ara pedig ugyancsak a nem rubel elszámolású világpiaci exportárhoz igazodik. ls mrl ıııegszűnik a nyersanyagoknál a korábban alkalmazott ún. kevert belföldi termelői -tr aıııelyet a rubel és dollár reláció bekerülési árainak átlaga határozott meg. Mai gyakorızrtuıık telıát az átlagelvről a határelvre való áttérést is jelenti. Ez - egyébként a KGST-ár„twırl seııı áll ellentétben. zl vllrlgpiaci importárakhoz valo alkalmazkodás általános: minden szektorban ezt az .rr at kell nıegfizetni, függetlenül attól, hogy ezt az árut milyen relációból szerezték be. A tzaııitı ııkra vonatkozó új árképzési elv - mint már jeleztük - elsősorban az ipart, s azon ızz-tul ts rr t`eldogozó ipart, annak 20 ágazatát érinti. (A gépipar és atextilipar néhány telutz-ıeıı itt nıeneti ke dvezınényezett kivételek vannak). Minden olyan feldolgozóipari ága„tıt„ın, ııliol a nem rubel elszámolású exportárbevétel a vállalati összes árbevételnek legat-ttzıi az 5%-át eléri, illetőleg meghaladja, ezt az árképzési elvet kell alkalmazni. If ı ıı árképzési elv egyben azt is jelenti, hogy a vállalat belföldi árszintje nem lehet -uzrgtr-„r|ılı_ mint exportjának forintra átszámított árszintje, illetőleg, hogy a belföldi áraktzzr Lztllr ıılztlt nyereség százalékos mértéke sem lehet magasabb, mint az exportban elért. Az sr z- „wtrtıl torekvésekkel szemben tehát kettős - egy ráta és egy árszínvonal - korlát érvé„z, „nl A koltségnövekedést az árakba áthárítani a kompetitív szférában - elvileg - csak st. t.„ı lnlıet, lıa ezt az exportárakban is érvényesíteni tudja a vállalat. Ez azért nehéz, mert zzz tvtuı pıııuár l-e óta is emelkedő anyag, energiaáraknak (mint költségtényezőknek) az E - p- nırtı uklıa való átvitele, realizálása, a vállalatok egy jó részének jelenlegi versenyképeszas- alspptıı nehezen valósítható meg. A feldolgozó ipari vállalatok tehát kettős nyomás zrt.-.iı .ttlııak . anyag-, energiabeszerzésünk drágul, exportáraik viszont nem biztos, hogy ez-rr .ınvıısrııı ernelhetők. A felértékelő forint árfolyamváltozások e tekintetben méginB -ilrlr jrııııılııl tıküzhatnak.
A ı prılitikánk egyik fontos elveként már 1968-ban megfogalmazódott a külkereske.i.zı.„ı alak és a belső árak összekapcsolásának igénye. Az 1974-es árpolitikai elvek már .zi ı.„ tr-ft lznlplaci árváltozásoknak a termelői árakba való szakaszos ,,behozataláról”szó1„at zzz -t ri togyasztói árakban való érvényesítés feltételeit is megfogalmazzák. A tőkés viısgpuız ltıatııiık követésére azonban első ízben került sor hazánkban. Árbázisként való alt- alntrızztsrı mellett a következő tényezők szólnak: az ország igen jelentős külkereskedelmi ıurpiılııuı, ii lırızai felhasználás növekményének beszerzése fontos nyers- és alapanyagokt„d . -„ılt vlılıtíl a viszonylatból képzelhető el; a KGST árai is erre az árbázisra épülnek és „sr tr trrıırlrrııcltıt követik. Fontos harıgsúlyozni:áraránykövetésről és nem - főleg termék„ıetvıegtl rirszlnvonal-azonosságról van szó! A belföldi és az exportár ugyanis nem „ist lırıııtkıısıııı azonosul. Az exportárszint „csak” a vállalat nyereségrátáját - általában egy au-A trtvıın szabályozza és nem a termék konkrét árát. A belföldön értékesülő termékekÍ .iraıztıtvrıl rrlteılıetnek az exportáraránytól: itt az importár a felső határ. 3,7
Szándékoltan váı`ható hatások Az új árképzési elvtől, az új áraktól számos ke dvező hatást vár a gazdaságpolitika. Azt, hogy a tartós ármozgásokat tükröző - tehát a rnegdrágult anyag- és energiaárak takarékosságra, az olcsóbbal való helyettesítésre, az import fajlagos csökkentésére ösztönözzenek; megbízhatóbb információt adjon a struktúra korszerűsítéséhez, benne a feldolgozóipar szelektív fejlesztése megítéléséhez és tényleges fejlesztéséhez, mert itt az ár és az abban realizált nyereség az exporthatékonyság szempontjából rangsorolja az ágazatokat, a vállalatokat; akadályozza meg az - eddig szinte automatikusan történő - költségáthárítást, mert ennek a külpiaci értékítélet határt szab. A termelési költségek ugyanis csak addig érvényesíthetők negatív konzekvencia nélkül a termelői árakban, ameddig azokat ap világpiac is honorálja; az anyagárak és a feldolgozóipari árak együttes szabályozása az eddiginél is jobban szorítsa az importőröket és a termelő felhasználókat gazdaságosabb beszerzési politikára; javítsa az árrendszer egységességét, az ipari és az iparon kívüli területek árairıak öszszehangolt fejlesztésével az egész árrendszer a korábbinál jobban közvetítse a vállalatokhoz a népgazdaságot érintő hatásokat; 32 ãI3IãI1YVälÍ0ZãS0k(311Ya8, energiaárak emelése, ipari késztermékek árának csökk611tése) megváltoztatja a termelési tényezők értékelési rangsorát - preferálva a műszaki fejlesztést az anyagok, vagy akár az élőmunka felhasználásával szemben is; a korábbi, sok esetben már-már ñskális jellegű állami elvonások és sokféle támogatások megszüntetésével (illetőleg jelentős csökkentésével) kialakított ár csökkentse a szabályozó rendszer újraelosztó szerepét és az allokáció alapvető eszközévé a nem zetközi mérce alapján kialakult nyereséget tegye - erősítve ezzel a szabályozók normatív jellegét is. Belátható; mindezen hatások gyakorlati megvalósítása egyrészt: csak a gazdaságirányítási rendszer egészének erre való ráhangolása útján lehetséges (részelemeinek korszerűsítése önmagában csak korlátozottan képes pozitív hatásokat eredményezni), másrészt: a strukturális megújulás nem egyszerűen csak termelési-szféra kérdése, hanem a termelési (munka-) kultúra, a vezetési kultúra, a piacpolitika . . . minőségétől is nagymértékben függ. Elméleti ellenvetések, gyakorlati ellentmondások . . . Az új árrendszert, a versenyárakat mind elméleti, mind gyakorlati oldalról számos bírálat éri. Általánosan pozitív L megítélés - egyelőre -inkább csak a gazdaságpolitikát központilag irányítók és a kedvező hatásokat összegezni tudó egyes vállalatok részéről tapasztalható 38
Átfogó ii széles gyakorlati tapasztalatokon alapuló - elemzés egyelőre még nem iilviiıiliiitii. l-iz érthető is, hiszen tényleges és tartós hatásai csak hosszabb távon ltélhetők iiieg I-.iıe iiz 1968-ban beindított és türelmetlenül kezelt reform is figyelmeztet. .flz elméleti' feltevések nagy része - a versenyár hazai megalapozottsága tekintetéıii-ii ıilliiigliilt álláspontok alapján - nagyjából két csoportba osztható : a teljes kétségbeviiiiiiii. illetőleg az importárkövető árelvet vallókra. /vlkii Lajos írásában (1) arra a következtetésre jut, hogy mind az export, mind az iiiipiiii iirkövető ár valójában a ráfordítási elvtől való eltérés, a ráfordítás-elv elvetését jeti=iiii lerııié keink objektív rangsorolásához a valóshoz közelítő hazai ráfordítások alapján siiiiııttiitt dcvizakitermelési mutatókat ajánl felhasználni. Versenyár-rendszerünket igen liiriiii*-iiyeiı kritizálja: ,, . . . olyan árrendszert szimulálunk - írja -, amely a valóságban i-.iii-et len iparosodott országban sincs.” Érvként a fejlett tőkésországokban alkalmazott iiiii iii iii liılyamok mellett a vámokat, az adminisztratív importkorlátozásokat hozza fel, tiaiigıiiilyozva, hogy az alkalmazott vámok szerepe éppen az, hogy az importált termékek .ii ati kii/.elitik a belföldi ráfordításokat követő belső árakhoz és nem fordítva! Amikor iiii itt Iiii.ii'irl`olyamot használva hasonlítjuk össze termékeinket, termékcsoportjainkat, váltiitiitiitiikiıt a nemzetközi versenyképesség szempontjából, akkor valójában exportunknak „ing iilviiii része is versenyképtelemıek tűrıik, amelyik egyébként - normális ösztönző ii- iiiliıeı esetén - az egész gazdaság nemzetközileg versenyképesebb részéből kerül ki. t z i*-it ıivm lehet elérni, de még megközelíteni sem azt a célt, hogy a tőkés külpiaci árakkal -i-iiiiirliiisiiiilitott belföldi ráfordítások szerint rangsoroljuk a gyártmányokat. Az új árrend-ii-i i |i~li~iıIegi ösztönzési rendszerünk közismert eredményvisszatartó hatása felerősítése ıitlılll llı
A lielső, illetőleg az importverseny hiányára többen is rámutatnak. „Nehéz egészségi-i vet iii-iiyl elképzelni az áruk piacán, ha az erőforrások elosztására egyáltalán nem a ,iiiiii ver iieiı y jellemző . . . a kompetitív árrendszer lélegzetvételnyi időt enged, de megol~t-ti iıiiik ii piac versenystruktúrájának gyors fejlesztése segíthet, olvashatjuk Tarafás Imre ii -izaliilil tl). Erőteljes importversenynek kellene érvényesülni, hogy a külpiaci szelektív iiai .iii iii veııyesülhessen - írja Hoch Róbert (3)! Az importverseny feltételei viszont hiái-i iii iiiik l-izé rt szimulálni kell a külpiacot: a külpiaci árakat központi előírásokkal kell .zi ieiivirsiteııi. Hoch Róbert a külpiaci hatások érvényesítésének helyeslése mellett mind -ii it ii piiı tiii, inind az importra egységes árcentrumot javasol: az egységes export, illetőleg iiiipiiii iiıceııtrumnak a ténylegesen kivitt, illetőleg ténylegesen behozott árukra kellene i i iiiiii kiiziiiiık, s a vállalat önálló gazdálkodására hatva kellene formálniuk a vállalati jöii-ili-liıiimriséget és a termelést. Működő piaci mechanizmus esetén ugyanis tendencia muıiiiliiiıtli ii lıelső és a külső jövedelmezőség kiegyenlítődésére. Si ımjčıi Gábor (4) importárkövető árrendszerre való áttérést sürget. Megítélése szeitiii jelenleg iigy anis az egyensúlyi követelmények, párosulva a felértékelő átlagárfolyam i-lveii iihipiılii árfolyampolitikával, nem hagyják kibontakozni a kompetitív árképzés elist, tllvtt`ileg fokozatosan visszaveze tik. a hatósági árrendszerre, ami viszont a hatékonyrittıl linvetelıriénnyel ellentétes. ,,Szimulált verseny helyett csak a valóságos importver-
39'
sennyel kombinált importárkövető árrendszer alkalmas a kompetitív árképzéstől elvárt hatékonysági követelmények megvalósítására.” - írja. A belföldi áraknak az exportárak alakulásához való kötését gyakran azért helytelenítik, mert az exportárszínvonal - az állami támogatások miatt - a legtöbb országban alacsonyabb a belföldi árszínvonalnál. Ez így igaz, s nálunk is így van, hiszen közismert, hogy a vállalati árbevétel kiegészül állandó Üáradék-visszatéríté si) juttatással és átmeneti (korszerűsítési) költségvetési támogatással. Az importárszint jóval magasabb az exportárszintnél, hiszen - többek között - importvám is terheli. De minél jobban védi a termelési struktúrát az importvám - mutat rá Csikós Nagy/ Béla (5), - annál kevésbé alkalmas az importár a struktúrapolitikát orientálni. Az importárra való áttérést az a gondolat is táplálja, hogy így az átlagos ipari normatív nyereség ráta emelhető lenne. Erre a tévedésre ugyancsak az Árhivatal elnöke hívja fel a gyelmet, mondván: az átlagos nyereségszint csökkenés nem az új árelvre való áttérés következménye, hanem a magyar népgazdaság belső felhalmozóképessége csökkenésének a kifejezője, amit a külkereskedelmi cserearány romlása, végső soron a gazdasági növekedés megnehezülése hozott magával. Ezzel az érveléssel - úgy gondolom - nem nehéz egyetérteni. Mit mutat a gyakorlat, milyen ellentmondások jelentkeznek itt? Meglehetősen sok idő telt el a vállalatoknál az Árhivatal rendelkezéseinek értelmezésével, a gyakorlatba való átültetésével. Ez bizonytalanságot, visszafogottságot szült: 1980. I. felében a lanyha beruházás -, hitelfelvétel és a kezdeményezés hiánya mutatkozott a szállítási szerződések mérsékelt megkötésében, végső soron -talán - az ipari termelés és a nemzeti jövedelem évi csökkenésében is. Sok vita adódott a vállalati ,,starthelyzet”, „a tetszőlegesen kijelölt negyedév”, illetőleg az ún. „művi árak” kijelölése miatt. A termelői árreform során az árindex számításához a bázisárak meghatározását ugyanis az exportban és a hazai értékesítésnél eltérően szabályozták. Az előbbinél az 1979. IV. negyedévi tényleges exportárakat, az utóbbinál pedig kalkulatív úton képzett ún. induló árak szolgálnak bázisul. Ez olykor az export szűkítésére is késztethet, mert ha pl. az induló árakhoz képest az 1980. IV. negyedévi exportárak emelkedtek, s a tervidőszakban további árnyereség mutatkozott, akkor az eltérő bázisszabályozás miatt az exportjövedelmezőség érvényesítése a belföldi termelői árban az árindexkorlátba ütközik. Gyakori panaszként fogalmazódik meg az adminisztrációs munka, a bürokrácia ezzel kapcsolatos növeke dése. Egy-egy árinformációs jelentés elkészítése valóban nem egyszerű dolog (a Pamutnyomóipari Vállalat júniusi árinformációs jelentésében pl. 24000 adat szerepeltl). A vállalatok kötelesek folyamatosan kidolgozni és a hatósági ellenőrzés rendelkezésére bocsátani a vállalati export- és a belföldi értékesítési árindexeket. Ez különösen az egyedi gyártású vállalatok esetében ad nehéz feladatot. Gondként jelentkezik az export forint árszintjének a meghatározása, mert mérési módszerei még nem elég kiforrottak, sőt egyes területeken (pl. ruházati ipari vállalatok) még ki sem dolgozottak. A ruházati vállalatok egy része átmenetileg felmentést is kapott az árindex számítás alól, később pedig a vállalatok lehetőséget kaptak a kalkulációs módszerek egyszerűsitésére, hogy egyéni sajátosságaiknak megfelelő módszert dolgozhassanak ki az árszínvonal mérésére. (Normativitás gyengülésell). A belföldi ,,ármegtartás” ellenőrzését az árszabályozás egyedi ki40
veinlet es vállalatonként eltérő számítási módjai (pl. az, hogy az árigazodás naptári vagy iiii iiréven belül valósul-e meg) nehezíti. A gyakori árváltozás, az ezzel együttjáró készletiiieilekeles, a tervezés bizonytalanná válása gyakori vállalati panasz. I-így alapvető és mind általánosabbnak nevezhető kezdeti siker is megfogalmazható: iıiiiitı erősödik a közgazdasági gondolkodás, a külpiaci impulzusokra való odafigyelés s iiiiiıil több helyen a szigorúbb követelmények szerinti gazdálkodásra való törekvés. Az ár iii leiitiilo szerepének felismerése és alkalmazása igen fontos: versenyárnál ti. a nemzetközi ver iieıiyképesség, az önköltségi árnál a létező termékszerkezet a meghatározó. Az általánosan emelkedő árszínvonal mellett - az árpolitikai elveknek megfelelően itt i-sokkenések is tapasztalhatók. Az 1980. januári termelői árak rendezése során a ruháriiti i-lkkek árai viszonylag széles körben mérséklődtek. A világpiaci árak változásával ösz-iıiiliıggóen csökkent a festékek és egyes vas-műszaki cikkek termelői - és fogyasztói ára. A kereskedelemben tapasztalható egy szolidabb ár- és üzletpolitika kialakulására való törekvés: a termelői árak emelkedését több esetben csak részben vagy késleltetve érvényesíitli ii fogyasztói árakban (árkockázati alapl). Az új helyzetben élesebbé vált a kereskedőiieli ri termelőkkel való áralkúja is. A szabadáras termékeknél azonban, ahol az ajánlati .ii iii lejjebb lehetne szorítani - ha monopolvállalatról van szó -, ez már „nem megy ,leg tellelıh akkor, ha bizonyítani lehet, hogy a termelővállalat kalkulációja nem jó. Ez is jelzi: ii vei senyár verseny nélkül (vagy korlátozott verseny alapján) nehezen érvényesül. A reálisabb árak és költségek a korábbinál megalapozottabban alakítják a vállalati iwiw eséget. A hasonló profilú vállalatok között a hatékonyságbeli különbségek feltárása iiiejiiiiiliilt; a differenciálódás 1980-hoz képest azonban valamelyest csökkent. Ez ellentiiiiiiid az 1980. évi szabályozó módosítások célzott hatásának. A világpiaci árak gyelemlievetelével kialakított anyag- és energiaárak reálisabb szintre kerültek. Ebből is követkerneii iiz iparban az anyagköltségeknek az összköltségen belüli aránya 68-ról 73%-ra nőtt; iiiiıiili-z nagyobb takarékosságra is késztet. A feldolgozóipar nagy részében a piaci értékitelel is közvetlenebbül hat; a késztermékek árában mérséklődött a költségek továbbhái iı liiiı oságának a lehetősége. A gazdaságirányítási rendszer továbbfejlesztésének egyik fontos elve a támogatások riiitis k lése. 1980-ban a folyó támogatások 11%-kal csökkentek. (A vállalatok és szövetkeretek iiimogatása - a fogyasztói árak támogatása nélkül - 1980-ban még mindig 78 milliárd toitiii volt). A támogatások csökkenése más oldalról nézve azt is jelenti, hogy az állami lioltsegvetés kevesebb jövedelmet csoportosít át a vállalatok között, illetőleg, hogy az eltinliliető jövedelmek jobban függnek a megtermelt nyereségtől. Jelentős előrelépésnek teliiiitliető az is, hogy a támogatások 415-része a végső felhasználáshoz kapcsolódik és döntö iesze normatív. Az 1981. évi tényhelyzet sajnos már nem ilyen kedvező. A gazdálkodó egységek Will lıen l 2,1%-kal több költségvetési támogatásban részesültek, mint a megelőző évlieii. S hár a nyereségnövekedés ennél magasabb dinamikája következtében az eredmény iiiiiiogiitástartalma csökkent, a támogatás összegének növekedése azonban a költségvetés lielyzetét rontotta. 99
4l
Gyakran felvetődő vállalati vélemény, hogy az export dinamikus növekedését az új ármechanizmus megnehezíti, mert a többletexportnál áremelést és növekvő nyereséget elémi - a világgazdaság jelenlegi állapotában - sok esetben nem lehet. Uj piacot szerezni, többletexportot elérni ma valóban gyakran csak „áráldozattal” és egyéb kedvezmémiyel (valójában tehát többletköltség-vállalással) lehet. Ha mégis vállalja a vállalat, az új árelv a belföldön érvényesíthető árakon keresztül többszörösen ,,megbünteti”. Vállalati megítélés alapján tehát jobban jár, ha a többletexportról lemond. Ezzel azonban a vállalat is (bár kevésbé jövedelmező exportból jövő devizától) és az állam is devizától esik el, amire viszont most nagy szükség van. Ezt ma már számos új rendelkezés hidalja át, amely szerint a vállalat nem köteles belföldi árszínvonalát csökkenteni, ha tőkés exportját legalább 6-10%-kal növeli és az árcsökkenés ellenére is jövedelmező marad az export. Ez nyilván szükséghelyzetből adódó engedmény, de továbboldása veszélyt is rejt magában. Gazdasági növekedésünknek végső soron ugyanis az szab határt, hogy az export révén mennyi tisztajövedehnet tudunk teremteni, amiből a következő évre a termeléshez szükséges importot fmanszírozhatjuk. Ha azonban - a megfelelő devizabevétel érdekében - nem eléggé jövedelmező árukat is szükséges exportálni, ez lényegében a felhasználható belső elosztású jövedelmet csökkenti. A vállalatok egy részénél - a fentiekkel is összefüggésben - értetlenség tapasztalható: a belföldi és exportértékesítési struktúrában levő eltérést a külpiaci árhoz való megfelelő igazodás fékjének tekintik. Kivételeket kérnek (és gyakran kapnak is). A struktúra korszerűsítése az egyik legfontosabb feladat; a relációs különbségek túlzott hangsúlyozása - a termelési feltételek azonosságának említése nélkül - hosszabb távon nem lehet reális. Ha a vállalat az exportgazdaságosság növelését a minőség, a választék, a szállítási pontosság javítása nélkül akaıja elérni, akkor még nem igen értette meg az új helyzetből adódó új követelményeket; késztetésére van szükség! A vállalatok egy része a versenyárak közepette is jól boldogul. Számos tapasztalat van azonban arra is, hogy sokan a könnyebb ellenállás irányába szeretnének lépni: a csökkenő áru árukat elhagyják az exportból (népgazdasági devizabevétel esik ki), egy részük igyekszik a kompetitív szférából kikerülni azon indok alapján, hogy ahol nem exportárkövető ár van, ott nagyobb volt az áremelkedés (és nyereség) az elmúlt időszak során. Ez az indok önmagában - különösen a folyamat kezdetén tartva - nem fogadható el. Az ok itt is a termelés minőségi paramétereiben, azaz: közepes minőségű esetleg szériaszerűen gyártott - termékek exportjában van. A csökkenő áru árukat exportjukból elhagyó vállalatok pedig bizonyára másként fognak dönteni, ha tapasztalni fogják, hogy a belföldi fogyasztás lassúbb növekedése az export elhagyására nem ad módot, belföldi értékesítésében pedig az áremeléssel nem járhat el elképzelése szerint.Az elmúlt évben rendeletileg is korlátot szabtak az export mérsékelése dolgában: ha a vállalat kiviteli forintértéke az előző évihez képest csökken, belföldi áremelési szándékát előzetesen be kell jelentenie. Kétségtelenül sok gondot okoz a kompetitív ár. A korábbihoz képest nagyobb szígorát az ellenében jelentkező mentességek, kivételek kérésének sokasága jelzi. Sok vállalat importár alkalmazását kéri. Ez számára - mint már korábban érintettük is - rövid távon kedvezőbb lenne. Az importár alkalmazása viszont az önköltségi árakhoz való visszatérés 42
ti-iiiii~_ viigyis azt a termelési szerkezetet védeliııezné és konzerválná, amelyet minél előhh iiiizg iikiiiiiiik változtatni. A sok-sok változtatás, a sok-sok korreláció veszélye sajnos fenn.ill, iv gyeiıgitlieti a szabályozó rendszer normatívjellegét. Ai új árineclianizmus bevezetésének tapasztalatai alapján egyébként - a már érzétiizlliviii iiiiomáliák korrekciójaként - viszonylag korán egy sor módosítás született, amely ii viilhiliitok lıelyzetét igyekezett figyelembe venni. Ilyenek voltak pl: exportáló vállalatnál liiiiieki-tot engedtek meg, ha a magyar exporttermékeket valamiféle diszkrimináció sújtja, viiiiv iiı.r*.ri kénytelen olcsóbban eladni, mert nincs szervízhálózata (komplex berendezések i-liiilitsiiiiiil ); növelhették belföldi áraikat azok a vállalatok, amelyek belföldi termelői árát tniliilitskor ti tőkés piacon elért áraiknál lényegesen alacsonyabban állapították meg; megiiiııitet tek azt a korlátot, hogy a vezető vállalatoknak csakl5%-os lehet a nyereség ,,teteii-1", li~lieii'ívé tették, hogy vezető exportőr vállalatok szerződhetnek a hatósággal bizonyos iiiiniiiy iségii nettó tőkés devizabevételre -teljesítés esetén a fennmaradó exportdevizával ii-iroiiyliig szabadon rendelkezhetnek az importban _ _ . llogyan hat az új árképzés az ímporthelyettesítésre? A kép itt sem ellentmondásmentes. Mivel a feldolgozóipari árképzés viszonylag ma,piti kovetclinényt jelent, felerősödött az a vállalati felfogás, hogy a tőkés piacokra irányuto ir ri port fejlesztése helyett előnyösebb lehet számára az import-helyettesítést vállalni. ts titieıi ii lelıetőségek két oldalról is segítik: 1.) importkiváltó fejlesztéshez ugyanolyan tiiiilvezıııényes hitelfeltételekkel tud pénzt szerezni, mintha tőkés exportárualapot állíiiiiiii irliiı ii belföldi piacon ugyanakkor könnyebb érvényesülni, 2.) ilyen jellegű fejlesztésiiitl ii: Arliivatal mentesítheti a vállalatot a kompetitív árképzés követelménye alól; legfelji-liti iiı. iinportárkorlátot kell a vállalatnak betartania. Mindenesetre ez a helyzet a belső iii ıı iiitemelkedés irányába hat. Neliézséget, exportmérséklési törekvéseket válthat ki olykor a kompetitív árelv és a tiiiliirrstl árelv ütközése is. Ennek alapja a nyersanyag ok, a késztermékek árainak, illetőleg tiii iiit itrl`olyamának eltérő, vagy ellentétes irányú mozgása. Ha pl. bármely késztermék i-iipoi tilia s szocialista relációba szállítva - 3%-kal nő, de ez jóval kisebb mértékű, mint iii iihipiinyaggyá rtók árnövelése, az export veszteségessé válhat. Az ellentmondás feloldliiiii`i_ lıiı 3%-nál nagyobb mértékben növelik a szocialista export után járó termeléskorszeiitıiitiliil támogatást. Ha eközben viszont megtörténik a forintnak a rubelhez viszonyított liilıti iékelése, ez megintcsak az exportőr helyzetét nehezíti. Mi tesz a vállalat? Exportmériitlilitsic törekszik. I-`entiekből is kitűnik, hogy a árfolyam, illetőleg ezek gyakori változása is egyik iilviiii kérdés, amelyben a vállalatok és a központi irányítás között nincs nagy egyetértés. ls iiieietes. hogy a VI. ötéves terv során az árfolyampolitikában a világpiaci infláció - egy réıreıiek közömbösítését is szolgáló, forintot felértékelő elvet fogalmazott meg a gazdaiiiigpolltika. (A tőkés devizák árfolyama öt év alatt várhatóan 16%-kal csökken .) Az is tudott. hogy az egységes valutaárfolyam bevezetésével párhuzamosan áttértünk a hetenkénii itt liilyiiminegállapításra. Ez - egyéb szempontokat most nem érintve - igen érzékenyen ilitiilt ii vállalati szférát.
43'
Változó árfolyam mellett ugyanis egy árunak azonos devizaár mellett annyi forintban elszámolható ára lehet, ahány árfolyam az üzletkötéstől a teljesítésig érvényben volt. Nem mindegy, hogy milyen árfolyammal számolják el a vállalatnak az exportban kitermelt devizát. Azok a vállalatok pl. amelyek francia, holland cégekkel kerültek kapcsolatba 1980-ban, rosszul jártak, mert mind a francia frankot, mind holland forintot a mi forintunkhoz képest leértékelték (l 2,4 ill. 11,7%-kal), amit árszínvonal-emeléssel nem tudtak kompenzálni. Ez tulajdonképpen export árszínvonal-leszorításként jelentkezett, amely mérsékelte a belföldön elszámolható nyereséget. Jól jártak viszont azok a vállalatok, amelyek angol cégekkel kerültek kapcsolatba, hiszen az angol fontot 6%-kal felértékelték a forinthoz képest. Ezek a vállalatok tulajdonképpen 6%-kal többet „kerestek” az exporton. Mindez - a különösen hátrányosan érintett vállalatok véleménye szerint - „vállalati szempontból méltánytalan”, viszont a szabályozók szándékolt célját segíti. A mai gyakorlat szerint a vállalatok az árindexeket valóban a pénzügyileg befolyt export alapján, az akkor érvényes árfolyam szerint kötelesek számítani. Ez felel meg a világpiaci feltételek változó természetének, amelyhez való igazodás a vállalt feladata. Ez tehát árfolyamveszteséggel is járhat. Kivédhető-e? 1968. január l-ével új exporthjtelbiztosítás jött létre, amely azóta új szempontokkal is bővült: biztosítás köthető gazdaság, politikai árfolyamkockázat kivédésére; hitelezési, leértékelési veszteségekre; értékállandósági záradék nem érvényesíthetőségéből eredő károkra. Az új árelv a vállalati kooperációs kapcsolatokat is jelentősen érinti. Kedvező induló tapasztalatként az mondható el, hogy a kooperációs termékek és a késztermékek azonos árbázisra való helyezése növeli a végtermékgyártók biztonságérzetét, világpiaci versenyképességét; megszüntetheti a feldolgozóipari vállalatok kiszolgáltatottságát - a még ma is monopolhelyzetben levő - alkatrészgyártó kooperációs partnerekkel szemben. Az új árrendszer ugyanis „lefogja” az alkatrészgyártók, részegységszállítók indokolatlan áremelési kísérletét. Az árakban is rugalmasan meg lehet állapodni (beszállítói ár érvényesítése). A partnerek közti viták elég gyakoriak, ezek zöme a többletnyereség megosztása miatt adódik. Az alkatrészgyártók egy része - árelégedetlenségből táplálkozva - importárkövető árak alkalmazásának az igényét hangsúlyozta. Ennek maradéktalan teljesítése az alkatrészgyártás jelenlegi szervezetlenségének a konzerválását is jelenthetné. Érdekeltségük fokozása érdekében azonban 1981-től az alkatrészek árának (nyereségének) finomítására került sor; a pótalkatrészek termelői árába - a nem rubel exportban elért nyereségnél 50%-kal magasabb nyereség építhető be, mint a termékbe első ízben beépített ún. produktív alkatrészek árába. Ha az így elérhető árbevételarányos nyereség még mindig 8%-nál alacsonyabb, legfeljebb 8%-os nyereséggel számíthatók a pótalkatrészek ára. Szándékolt céljával, hatásmechanizmusával szemben a kompetitív árképzési elv esetenként irracionális elveken alapuló jövedelmezőségi differenciálódást is kiválthat. Ezt az ún. exportárkövető vállalatok is produkálhatják. A követő vállalatok ugyanis a vezető vállalatok belföldi áraihoz történő arányosítással alakítják belföldi áraikat. Ez nem egyszer szinte képtelen helyzetet hozhat. A vezető vállalat ugyanis - az előírt árkorlátok betartása mellett -- termékárainak szabad meghatározására jogosult. Ez a termékárakban egyszer sok, máskor - esetleg szándékoltan - kevés nyereség beépítést eredményezheti. A 44
I-ııwııí`ı vtıllıılat, ha ezt ,,követi", ez a gyakorlatban oda vezethet, hogy a követő vállalat .rmıt ıııııik jövcdelmezőnek (hatékonynak), mert a vezető vállalat adott termékén sok a „\„~ım*g. A követő vállalat árképzésének más ellentmondása is megemlíthető: e vállalaı„lı egy része nem tud mit követni, mert az adott terméket egyetlen vezető vállalat sem ıyııııjıı. láz adott esetben az árképzés csak a tisztességtelen haszonról szóló rendelkezé„zh ıv ns ıız ıírarányosításra vonatkozó szabályokra hagyatkozik - ezek értelmezése azonı„ııı meg ıııa sem eléggé tisztázott. .ft megbízható árinformáció hünya egyébként az alapanyagok esetében is, de külöııııwıı ıı feldolgozóipar egyedi termékei esetében okoz gyakran gondot. Itt nem rendelketııııtı ıııcgielelő árinformációval.Kezd kialakulni az a gyakorlat, hogy az előírt árképzés ı„»ı ııı ınsıil csak azoknál a termékeknél követelik meg, amelyekből tényleges import van. llzı vıııoııl nehéz az importárakat a vállalatoknál megállapítani, ármegállapítási jogkörük .ıııvı ı~lı`$ı|ik a hatóságok kezébe. Ez viszont már nem importárkövetési automatizmus! A gazdasági hatékonyság javı'ta'sa, az export növelése ma különösen fontos népgaz.ı.ıı.ıgı feladat. Uj árrendszerünk eddigi gyakorlata azonban e két fontos törekvést nem „gy -tm keresztezni is tudta. Ennek alapja tulajdonképpen a vállalati és a népgazdasági gaz .tmzıgtıssıig (hatékonyság) nem felté telen egybeesése. Vállalti törekvés az, hogy exportjáhz »I vllnıgyja a saját vállalati átlagnál gazdaságtalanabb terméket. A jó gazdaságossági para.ımıvıı-k kel rendelkező vállalatok viszont olyan termékeket is elhagyhatnak az exportból, zıııwlyı-k ııépgazdaságilag még gazdaságosak, amelyek esetleg a gyengébb vállalatok ,,leg|„Iılı" t ıııékeinél isjobbak.
lıılıin emiatt az 1981-ben hozott, az export-mérséklést megakadályozandó - és koıtılılııııı már említett - intézkedéseken túl ez év elején az exportnövelést ugyancsak készıtzı zı ııııılıh rendeletek születtek, amelynek lényege: a népgazdasági átlagnál jobb, vagy Al ml rank kisebb mértékben elmaradó hatékonyságú kivitel növelésére az eddiginél jobımıı muımıöz. Ez dinamikus exportbővítés esetén lehetőséget ad - többek között - arra, llı ııv ıı vállalatok belföldi áraikban az exportjövedelmezőséget áremelési korlátozások néllıııl nı vényesíthessék. zız
I-Í ıövid, inkább csak egy-egy problémakört felvillantó írásból is kitünik: meglehetőwıı mk ıııég a gond, a megnyugtatóan meg nem oldott feladat; gyakori az áralkú és az .ıı l«~l„ıııl:is". Az átfogó, kellően szintetizált tapasztalatok összegezése ma még nem szüleız-ıı ıın-g, ıııiközben a versenyárszféra és -árképzés területének további kiszélesítési tervei tzwıılııck. A Figyelő 1982. április 28-i számának 2. oldalán (Mohos András-Sütő Dezső: t~. zzzlvı-ıñlıh jövedelmi helyzet c. cikk) -többek között - ez olvasható: ,,A kompetitív .igaz »nok ııyereségének igen jelentős emelkedése az ármechanizmus érvényesülésének helwııkeıııi torzulását sejteti.” Jó lenne, ha ez valóban csak „helyenkénti” esetekre lenne ııııı Nvkcııı úgy tünik, itt többről - az árrendszer és a gazdasági mechanizmus egészének .ııııvlıııııgıılt működéséről - van szó, amelynek megteremtéséhez mégigen soka tennivaló.
45
IRODALOM
1. 2. 3. 4. 5.
ZELKÓ LAJGS: A ,,versenyárrendszer” elméleti és gyakorlati problémáihoz. Közgazdasági Szemle, 1981. 7-8. sz. TARAFÁS IMRE: A gazdaságpolitikai koncepció és az árfolyaınpolitika. Közgazdasági Szemle, 1981 . 7 -8. sz. ` HOCH RÓBERT: A világpiaci árak és az árcentrum. Közgazdasági Szemle, 1980. 10. sz. SOMFAI GÁBOR: Versenyár-rendszerünk gyakorlati problémái. Közgazdasági Szemle, 1982. 2. sz. CSIKÓS NAGY BÉLA: Az árpolitika szerepe gazdaságpolitikai céljaink végrehajtásában. Közgazdasági Szemle, 1980. 7-8. sz.
COMPETITIVE PRICE PRINCIPLE AND PRACTICE
by B. LENGYEL Sum mary
Today's economic disputes remind atmosphere of 60-years reform preparation. The economy control system, and in it especially the competitive price formation principle and its practice, which was introdueed in 1980. Some type of combination of world market prices and domestic prices formerly already was insisted by economic policy. Following the capitalistic world market prices - which are the base of price formation in COMECONICounci1 for Mutual Economic Assistance), first of all in the processing industry (competitive sphere) was made for the first time in this country. It means following of price relation not prive level, the domestic and export price identifying don't make mechanically. This paper tries shortly to survey what are rnain protests against new price principle; what are basic problems during its practical introductíon; how does the competitive price system effect on the stimulation of export; on change of production structure, modernization, on formation of state assistance, on substitution of import, on development of eooperation relationship between companies, and what kind of advantages can be waited from introductíon of new price principle.
WETTPREISBILDUNG - PRINZIP UND PRAXIS von
B. LENGYEL Zusamm enfassung Die derzeitigen volkswirtschaftlichen Diskussionen rufen einem die Atmosphäre der Reformvorbereitung in den 60er Jahren in Erinnerung. Ein wichtiges Thema der Aussprachen bildet das Wirtschaft slenkungssystem und innerhalb dessen wird dem seit 1980 eingefihrten Prinzip der kompetitiven Preisbildung und dessen Praxis beso ndere Aufmerksamkeit gewidmet. Bereits früher wurde von der .Wirtschaftspolitik zu iıgendeiner Verknüpfung der Weltmarktpreise mit den inländischen Preisen ange-_
46
ıı-|.ı_ı ıııııl ııııgetriehen. Es gcsclıah zum ersten Male in Ungarn, vor allem in der Aufbereltungslndustrle ıtıııııı|ıı~| lt Ivc Sphiire) dass man den kapitalistischen Weltrnarktpreisen - welche auch der innerhalb des Iıı .W gall igen Preisbildung zur Basis dienen ~ folgte. Es wird hierbei nicht dem Preisniveau, sondern
.ta ııı Iwisverlıiiltnis gefolgt, es findet keine mechanische Angleichung des inländischen an den Exportpıvıs sııııı. Wclche sind die hauptsächlichen theoretischen Einwände in der Beurteilung des neuen Preı-pı mı.ıps'.' Welche grundlegende Sorgen ergaben sich im Laufe der praktischen Einfúhrung? Welchen l mi hı-is hal das kompetitive Preissystem auf die Anregung des Exports, die Umgestaltung und Moder„ızzız-ı mig der Produktionsstruktur, die Gestaltung der staatlichen Subventionen, die Entwicklung der t zl ı»„ In-ııtıctrieblichen Kooperationsbeziehungen und überhaupt welche Vorzüge sind zu erwarten von «ı.zı I- ıııllılırung des neuen Preisprinzips? - das sind die Fragen, die diese Arbeit, im Rahmen einer tnm-ıı (lhcrsicht, zu beantworten sucht.
HPPIHIIIUI KOHKYPHPYIOIIIHX LIEH H TIPAKTPIKA
B.IIEH)1EII Pesrome
t'ı-ıoinıaiuune eKoHoMn\ıecr<ı»re cnoprzı Harıoıvıauaıor arıvroccbepy nortroronxır petpopmzı 60- x H-nt ııı ltznıcnott orpacmzıo crropoa annrrercsr cHcTeMa ynpaısneırruı axonomrxoü H, Eıryrpu aTor`o, „|-nıııııııı ıwnxypızıpyıorııux uen rr ero ırpaKTırKa. Heı
tı ııı
47
A NEHEz1PARı MŰSZAKI EGYETEM KÖZLEMÉNYEI
V. sorozat
TÁRSADALOMTUDOMÁNYOK 28. KÖTET ° 1-4. FÜZET
Ml'sK()I(
l)83
HU ıssN 0324-6779
SZERKESZTÖ BIZOTTSÁG:
KUN LÁSZLÓ felelős szerkesztő NAGY ALADÁR, SZOKOLI LÁSZLÓ, TUBA IMRE
Kiadja a Nehézipari Műszaki Egyetem Kiadásért felelős: Dr. Kozák Imre rektorhelyettes NME Sokszorosító Üzeme Miskolc-Egyetemváros, 1983. Nyomdaszám: KSZ-1600-83-NME Engedély száma: MTTH-III-3183l1976. Sajtó alá rendezte: Dr. Farkas József egyetemi tanár Technikai szerkesztők: Kovácsné Kismarton Gabriella, Molnár Lászlóné, Németh Zoltánné ' Meelent az NME Közleményei Szerkesztőségének gondozásában Kézirat szedése: 1983. jan. 1.- 1983. ápr. 30-ig. Sokszorosítóba leadva: 1983. máj. l- Példányszám: 300
'Készült IBM-72 composer szedéssel, rotaprint lemezről laz MSZ 5601-59 és MSZ 5602-S5 szabványok szerint, 17,5 BI5 ív terjedelemben rsokszorosításért felelős: Tóth Ottó mb. üzemvezető
TARTALOMJEGYZÉK
Szokolt' László: Infrastruktúra és gazdasági növekedés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . _ .
.l
Lengyel Béla: Versenyárelv és gyakorlat . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
.15
Nagy Aladár: A műszaki innovációk személyi feltételeiről . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
49
Tóthné Silcora Gizella: A műszaki értelmiség innovációs tevékenységének anyagi ösztönzése
57
Kenderes G A vállalati innovációs tevékenységhez kötődő egyes jogi kérdések . . . .
7 .l
Bozsik Sándorné: Szakszervezeti munka a borsodi bányákban 1950-1953 között . . . _ .
9.1
Vida József? A miskolci írócsoport és a „miskolci kocsonya" . . . . . . . . . . . . . . . . . .
lII
Kovács Ernő: A jubiláló munkásőrség történetéből . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
127
Madarász György: A termelőszövetkezeti átszervezés előkészítése és első eredményei BorsodAbaúj-Zemplén megyében 1958-59-ben . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
l4l
Garadnai János: A dialektikus szemléletmód néhány jellemző vonásáról . . . . . . . . . . .
IS9
Majoros György: A társadalmi törvények néhány kérdése a hazai viták tükrében . . . . . .
l7l
Pongrácz Sándor: Morális kategóriák Descartes-nál . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
187
Bodó Pál: Az elidegenedés kategóriarendszerének néhány vonatkozása Marxnál . . . . . . .
205
Balogh Gyuláné: Spinoza (Születésének háromszázötvenedik évfordulójára) . . . . . . . . .
219
Bánhegyi Tiborné: A foglalkoztatottságszerkezeti változásai Borsodban 1960-80 között .
211.1
Fabinyr' Erzsébet: A fizikai dolgozó nők munkájának néhány jellemzője és az ezzel járó elé gedettség egy nehézipari vállalatnál . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
25|
26.1
