Mire jó a fejszámolás?
Még négyéves sem voltam, amikor menthetetlenül beleszerettem a számokba. Az 1000-nél kisebb számok világa voltak a játszóterem, a négy alapművelet pedig a csúszdám, a hintám, a libikókám és a homokozóm. De hogy pontosan hogyan is kezdődött ez a szerelem, arra ugyanúgy nem emlékszem már, mint ahogy az első lépéseire sem emlékszik az ember. De az biztos, hogy már gyermekként is mindent, amit csak lehetett, valahogy össze akartam kapcsolni a számokkal. Az óvodába menet például mindig pontosan tudni akartam, hány perc múlva mehetek ismét haza. A szüleim elbeszéléséből tudom, hogy már akkor volt némi fogalmam a mennyiségekről és az arányokról, amikor még beszélni sem tudtam. Az általános iskolában egyszer egy óra alatt meg kellett oldanunk huszonnégy matematikai feladatot. Minden feladathoz tartozott egy számozott lapocska, amelyet egy kis dobozba kellett behelyeznünk. A lapocskák hátoldala különböző színű volt, az egyiké piros, a másiké zöld vagy éppen kék. Ha minden feladatot helyesen oldottunk meg, és valamennyi lapocska a helyére került, akkor a dobozt megfordítva egy színes geometriai alakzatot kaptunk. Én egy perc alatt végeztem mind a huszonnégy feladattal, és rögtön meg is fordítottam a dobozomat. Arról viszont már fogalmam sem volt, hogyan töltsem el a fennmaradó negyvennégy percet. Amikor megpróbáltam elvonni a többiek figyelmét a feladatokról, és bosszantani kezdtem a tanárunkat, gyorsan kaptam még néhány újabb feladatlapot. De néhány perc alatt azokkal is végeztem. Addig a napig azt hittem, hogy teljesen átlagos matematikai képességekkel rendelkezem. Teljesen magától értetődő volt számomra, hogy mindenki ugyanúgy tud számolni, mint én, és mindenki ugyanúgy örömét is leli a számolásban, mint én. Az én szememben a számok egészen csodálatos dolgok. Úgy tekintek rájuk, mint hűséges kísérőimre, akikkel kellemesen elüthetem az időt egy kocsmaasztalnál, vagy akiknek nehéz helyzetbe kerülve nyugodtan kiönthetem a szívemet, és közben abban is biztos lehetek, hogy megértenek, bátorítanak és támogatnak majd. Azt szeretném, ha a könyvem másokban is felébresztené azt a szenvedélyt, amelyet én a számok és a számolás iránt érzek. Ha a számokkal eddig inkább hűvös volt a viszonyod, akkor én majd bebizonyítom, hogy nemcsak számolni tudsz, de a számolás hatalmas örömet is
okozhat. Talán olyan szunnyadó lehetőségeket is felfedezhetsz majd magadban, amelyekről eddig még mit sem sejtettél. Miért vagyok olyan biztos benne, hogy te is képes vagy számolni? Azért, mert az intuitív matematikai megértés képessége ugyanolyan velünk született tulajdonság, mint a beszéd képessége. Sőt, a neuropszichológiai kutatások szerint a mennyiséghasználat és a számtani műveletek képessége már az embriókban is jelen van. Ha valaki nem szereti a matekot, vagy azt gondolja, hogy nincs tehetsége a matematikához, annak általában valami külső oka van, és ez a külső ok majdnem minden esetben az iskolában keresendő. Sokan az iskolai éveik alatt kezdenek el kételkedni a képességeikben. Néhányan egyenesen matekfóbiában szenvednek. A következő fejezetben alaposabban foglalkozom majd ezzel a kérdéssel, és azt is megmutatom, mit tehetünk a matekfóbia ellen. A magánéletben és a munka világában egyaránt nagyon hasznos és nagyon fontos, hogy jól számoljunk. Akinek jó érzéke van hozzá, az sokkal jobban bánik a pénzzel, legyen szó a bevételek kezeléséről vagy a különféle kiadásokról. És ha valaki jól bánik a számokkal, akkor nem olyan egyszerű becsapni és félrevezetni. Ez pedig a hétköznapokban is biztonságérzetet ad, és megnöveli az önbizalmunkat. Ha valaki jól tud számolni, az például könnyebben le tudja ellenőrizni a fűtésszámláit, könnyebben el tudja készíteni az adóbevallását, bevásárlás közben vagy egy kávézóban fejben gyorsan össze tudja adni a számla végösszegét, vagy gyorsan át tud számolni egy árajánlatot, és így egy vásárlásnál megalapozottabb döntést hozhat. Az élelmiszerárak például annyira áttekinthetetlenek, hogy két termék árának összehasonlítása már nem is lehetséges, ha nem tudjuk kiszámolni, hogy a 80 grammos, 2 euró 49 centbe kerülő, vagy 100 grammos csomagban árult, 2 euró 99 centbe kerülő Serrano sonkát érdemes-e megvenni. Ha jó barátságban vagyunk a számokkal, akkor a fizetésünkről is ügyesebben tudunk tárgyalni. Ahogy az újságokban olvasható számokat és statisztikákat is könnyebben megértjük és jobban értelmezzük. Ha nem rendelkezünk megfelelő matematikai képességekkel, akkor kézenfekvő, hogy mindez sokkal inkább nehezünkre esik. De miért tartom olyan fontosnak, hogy ne csak jól, de ha lehet, akkor fejben is számoljunk? A válasz nyilvánvaló: zsebszámológépet használva könnyen félreüthetünk, arról nem is beszélve, hogy a zsebszámológép nincs is mindig kéznél. Ezzel én is így vagyok. Már csak azért is fontos, hogy értsük az alapvető matematikai folyamatokat, mert akkor le tudjuk ellenőrizni a zsebszámológéppel kapott eredményeket. A legfontosabb az, hogy a
nagyságrendeket helyes meg tudjuk becsülni. Sohase hagyatkozzunk arra, hogy a mások által kiszámolt összegek tényleg helyesek is. Én a hétköznapokban rengeteg számolási hibával találkozom – például élelmiszerek kalóriatáblázataiban – és nem mindig egyértelmű, hogy véletlen tévedésről van-e szó. De még ennél is sokkal súlyosabb probléma, hogy rengeteg a matematikai analfabéta. Legyen szó egy kávézó pincérnőjéről, aki képtelen fejben kiszámolni, mennyibe kerül együtt egy eszpresszó (1 euró 80 cent) és egy tejeskávé (2 euró 20), vagy egy bolti eladóról, aki számológéppel számolja ki, mennyit kell fizetni három darab, egyenként 5 euróba kerülő fehér pólóért. És ezek véletlenül sem egyedi esetek. Sok iskolában már olyan korán használni kezdik a számológépeket, hogy egyre több gyerekben semmiféle számérzék nem alakul ki. Mindig megdöbbenek, amikor azt látom, hogy az emberek még a legegyszerűbb számtani műveletek elvégzéséhez sem hajlandóak használni az eszüket, ehelyett inkább teljesen függővé válnak egy kis géptől.
