METSZÉS KÖNNYEN GYORSAN kezdőknek képekkel 1 rész Metszés 1 rész

METSZÉS KÖNNYEN GYORSAN kezdőknek képekkel 1 rész Metszés 1 rész BEVEZETÉS A városlakók jelentős része olyan tömeglakásokban él, és akaratán kívül, kizárja magát a természet áldásaiból, jóllehet joggal áhítozik a természetes környezet iránt, ahol a mozgástere nincs korlátozva. Akinek csak módjában áll, az meg is valósítja, és nem csak a saját, a családja számára is, annak lehetőségét. Például kertműveléssel, hogy a városi lakás bezártságában ne váljék egyhangúvá, unalmassá az életük. Ezáltal szabadidejüket, olyan környezetben töltik el, amely hasznos az egészségüknek és felfrissíti a kedélyüket. A sport, a turizmus is hasznos elfoglaltság, de ez általában egy személyes. A szerencsésebbek, és akadnak szép számmal, akik kertészkedésben, gyümölcsfák kinevelésében lelik örömüket, sőt szívesen áldozzák rá szabad idejüket, így az egész család részesülhet áldott előnyeiből. Gondoljuk bele, mi pótolhatná azt az örömöt, amikor egy kertgazda, a saját maga által megtermelt gyümölcséből láthatja el a családját. A feleslegest sem szükséges hagyni, kárba veszni, hagyni, lehet értékesíteni! Ám, hogy ezek megvalósulhassanak, elengedhetetlen feltétele megtanulni a kertészkedést, a fával való bánásmódot. Nem mindenki rendelkezik a metszés tudományával, de mindenki megtanulhatja, nem szükséges iskolázottnak lenni hozzá. Ez a könyv azoknak a kezdő kertgazdáknak nyújt segítséget, akik még az alapvető tudással sem rendelkeznek. Éppen ezért, a könyvnek az a célja, útmutatást adjon azoknak, akik kedvet kapnak a gyümölcsfák telepítésére — legalább alapfokon —, a metszés elsajátításához. Aztán a megfelelő gyakorlattal, a gyümölcsfa szeretetén keresztül, akár profivá is válhatnak. Elöljáróban néhány hasznos gondolat: Nem elhanyagolható szempont, ha a kertgazda gyümölcsfa telepítésére szánja el magát, az első lépés a terület feltérképezése legyen, hogy azt a legelőnyösebben tudja majd kihasználni. Hogy az elképzelés valóra válhasson, azt is tudni kell; a rendelkezésre álló területre, főleg, ha többszintes, csakis olyan gyümölcsfát érdemes telepíteni, melyet a talaj fenn tud tartani (az őszibarackfára különös nagy figyelmet kell fordítani). Persze, ha a hasznosságát nem vesszük figyelembe, a leghátrányosabb körülmények között, vagy vízszegény területen is megél néhány fajta növény. Nagyon téves az a felfogás, hogy a természet mindent megold helyettünk, nekünk csak ki kell várnunk az eredményt. Vannak, akik úgy gondolják, jóllehet fel vannak töltődve elvárásokkal, hevenyészet felméréssel, és a metszés alapismerete nélkül is nekiállnak fákat ültetni, sőt metszeni is. Az eredmény általában siralmas, és utólag, csak nagy nehézségek árán helyrehozható. Minden kertgazdának tudomásul kell vennie; a gyümölcsfát nem elég elültetni, alapvető ismeretek nélkül, puszta nyirbálással végezni el a metszést, és mégis elvárni a gyümölcsfától, hogy teremést hozzon. A gondozása lankadatlan kitartást, odaadást, szeretetet, gondozást igényel. Semmilyen szakember nem esik neki tanulás, átgondolt terv nélkül megmunkálni a munkadarabját. Aki a metszés szabályait nem veszi komolyan, több kárt tesz a fában, mint használna neki. A fát soha nem hagyhatjuk magára, mint egy megunt kutyát, és nem tehetünk vele szeszélyünk szerint, amit akarunk. — A fa nem tiltakozhat, nem tud elmenekülni, ha

rosszul bánunk vele. Persze tűrni sem tud, nő, ahogy neki tetszik, terméshozam nélkül. Ez egy olyan fontos tényező, amelyet minden esetben, tudatosan szem előtt kell tartani. Ennek a könyvnek az a célja, és úgy van összeállítva, hogy könnyen elsajátítható útmutatással szolgáljon a kezdeti, fatelepítés és metszés nehézségeinek elsajátításához, és — tudományos fejtegetéseket, magyarázatokat mellőzve — a kezdő is el tudjon igazodni benne, hogy némi önbizalommal állhasson neki a metszésnek. Természetesen a kezdeti tudatlanság pótlásához, segítséget is igénybe vehetünk. Általában minden kertgazdának vannak szomszédjai, akik, már gyakorlott kertészek, tapasztalattal rendelkeznek. Szükségtelen ódzkodni, szégyellni, hogy tanácsot kérjünk. Azzal nem csorbul a tekintély. Ám, ha mód kínálkozik rá, csak olyanokról vegyünk példát, akiknek a fái szép, egészséges termést hoztak. Azonban, hogy a csalódás elmaradjon, a hallottakat, látottakat hasonlítsuk össze a szakkönyvekben leírtakkal, vajon, megfelel-e a saját kertünk adottságával? Szerző GYÜMÖLCSFÁK METSZÉSÉNEK ALAPISMERETE MIT KELL TUDNUNK A METSZÉSRŐL? A metszés szükséglet, olyan szükséglet, amely nélkül nem lenne érdemes, gazdaságos gyümölcsfákat ültetni. Ha megízleljük a szabadon termő, és a mesterségesen alakított fa gyümölcsét, máris megtapasztalhatjuk a kettő közötti különbséget. A szabadon termő fa gyümölcsei messze elmaradnak a mesterségesen nevelt fák terméseinek ízétől, zamatától. Az mellett a szabadon termő fák gyümölcse jóval apróbbak, és az is előfordulhat, hogy fogyasztásra alkalmatlanok. Amikor elhatározzuk, hogy gyümölcsfákat telepítünk, csakis egy cél vezérelheti szándékunkat; a terméshozam a lehető legjobb minősédben. Anélkül értelmetlen minden fáradozás és pénzbefektetés. Azonban a gyümölcsfa kineveléséhez elkerülhetetlen egy szakkönyv — legalább alapfokon — áttanulmányozása, hogy a fák különböző fajtáit, annak különböző részeit megismerjük. Továbbá elkerülhetetlen, felismerjük, melyek a fa ágainak megmunkálni való részei. Sőt, meg tudjuk határozni a telepítés helyét, megtanuljuk, a telepítés előtti talaj előkészítésének módját, hogy az elültetett fa gyökerei kedvük szerint, fejlődni tudjanak. A telepítés után pedig, hogyan kell a fát, az optimális időtartamig, fenntartani. Nem utolsó sorban, hogyan tudjuk a gyümölcsfáinkat minden évben termésre kényszeríteni. Amennyiben bármelyikről azt tartjuk, hogy elhanyagolható; — megtanulni, alkalmazni —, öröm helyett gondot szerzünk magunknak a gyümölcsfa telepítésével. Jóllehet a természetben is megismerhetjük a fák fajtájainak különbözőségeit, a szakkönyvek elolvasása, tanulmányozása elengedhetetlen.

(Itt kívánom megjegyezni, itt-ott szájbarágós a magyarázat. Ezt azért tartom fontosnak, mert a feltett kérdésekből kitűnt, hogy egy kezdő számára mindegy, hogy sebész professzor, vagy közgazdasági szakember, vagy éppen egyszerű segédmunkás, metszés tekintetében egyformán labirintus a fák gallyai között eligazodni, azok részeit felismerni. (Mármint, hogy a metszés után működjön is a dolog.) TERMÉSZETES ÉS MESTERSÉGESEN ALAKÍTOTT FÁK SZEMLÉLTETÉSE A fa ágalakulás tekintetében kétféle, fajta szerint viszont az eltérések nem sokban különböznek, legfeljebb a természetesen alakuló fa lombjai ágas-bogasabb, s ez által sűrűbb a mesterségesen alakítottnál. Ha szemle alá vesszük — fa fajtától függően — a vadon termő, a gondozott fákat és összehasonlítjuk, máris különbséget tudunk tenni, melyik az áttekinthetőbb. Miután észleltük, fogalmat alkottunk a különbségről, annak fontosságáról, akkor nekiállhatunk a telepítésnek.

1.ábra

Természetes és mesterségesen alakított fák rajzzal

Mint az 1. ábrán láthatjuk, a fák — fajtától függően—, más-más koronát nevelnek. A magas és szétterülő koronát nevelő fa (A-B), bár sudaras, terjeszkedésre is hajlamos. A mérsékelten szétterülő koronát nevelő fa ( C-D) idővel elveszti sudarát, és nem érvényesül a csúcsi dominancia. Ezáltal a mellékágak követik a vázágak növekedési irányát. Például elveszti sudarát, és nem érvényesül a csúcsi dominancia. Ezáltal a mellékágak elhajlanak, és szabálytalanul nőnek. A felfelé törő koronák [E-F] alakulásánál meghatározó szerepet játszik a fa központi tengelye, a sudár. A sudár, erőteljes és domináns helyzete révén, felfelé törő ágakat nevel. Ha a sudarát eltávolítanák, helyébe lépne egyik vázág. Miután megismertük a természetes és a mesterséges koronatípusokat, láthatjuk, alig különböznek egymástól. A jelentős különbség a gyümölcs termésének ízében van, a termés mennyiségét pedig a megfelelő metszésmód határozza meg. Koronaalakítás tekintetében kétféle típus ismeretes: a sudaras és a sudárnélküli. Mindkettő rendelkezik előnnyel és hátránnyal. A sudár mellett szóló előny; hosszabb életű, mint a sudár nélküli, az mellett ágemeletet is lehet rá építeni, ezzel növelni a terméshozamot A hátránya viszont; később fordul termőre, mint a sudár nélküli típus. Azt azonban ne feledjük figyelembe venni, nem mindegyik fajta gyümölcsfát lehet megfosztani a sudarától, legfeljebb alanyokkal kombinálva. Persze ehhez a megoldáshoz, már komolyabb szakértelem szükségeltetik, és többletmunkával jár. Ilyenformán egy kezdő kertgazdának nem tanácsos kísérletezni vele, legfeljebb hozzáértő segítségével. Kérdéses, megéri-e bajlódni vele? Azt már a fa alakításánál érdemes számba venni, jól megfontolni; az alacsonyabban növő (a fa természetéből adódóan), rövid törzsű, kifelé terebélyesedő gyümölcsfa, mesterséges, esetleg törpésített kinevelése, mennyi előnnyel járhat? Nem elhanyagolható szempont az sem, hogy az alacsonyra nevelt (arra alkalmas, törpésített) fa koronái közelebb kerülnek a földhöz, és éppen ez által, a megmunkálása, a termés leszedése lényegesen könnyebbé válik. Azt is elmondhatjuk; rekordidő alatt terméshez lehet jutni. Viszont a fa rövidebb életű. Ám ha valaki, akár kényelem, akár hobbyzás szempontjából, alacsony, kifejezetten törpésített gyümölcsfákat szeretne kinevelni, megteheti; kitűnő szakkönyveket kaphat hozzá. Az eddig elért, tudományosan alátámasztott metszési eredmények is azt igazolják, épp úgy az alakító metszés, mint a termőre való metszés közül — akár gyümölcsfajtákon belül is — lehetőség van a bő választékra, csak élni kell velük. FA RÉSZEI A fa részeinek megismerése: Például, hogy meg tudjuk különböztetni a mellék vázágat a gallyazattól, legalább annyira fontos, mint a talaj felmérése és a fa fajták megkülönböztetése. Gondoljuk el, mennyire nem mindegy (az optimális méreten belül), milyen törzsmagasságot határozunk meg, és hogy a vázágak, mellék vázágak alakításánál (a fajtát figyelembe véve), sudaras, vagy szakaszos vázágakat szeretnénk kinevelni. 2.ábra

Kezdjük a földalatti résszel. A fa földalatti része a gyökérzet: feladata, hogy rögzítse a fa föld feletti részét; vízzel, tápanyaggal lássa el, és tápanyagot raktározzon el. A gyökér vastag része, éppen úgy, mint a föld feletti rész, különböző vastagságú oldalelágazásokban folytatódik, melyeket hajszálgyökerek hálóznak be.

2.ábra

Fa részeinek leírása rajzzal

1. gyökérzet, 2. gyökérnyak, 3. törzs, 4. vázkar, 5. mellék vázág, 6. gallyazat, 7. sudár. A gyökér és a törzs közötti rész a gyökérnyak: Innentől kezdődik a fa földfeletti része, a törzs. A törzsek, fajtától függően, különbözőek; alacsony, magas növésű, esetleg tömzsi alakú. A törzs folytatása [2. ábra 4.], a fővezér, illetve a sudár, amelyen az egész ágrendszer (mellék vázágak, gallyazat, hajtások) ül. A fővezér feladata az ágrendszer és az ágrendszer elágazásainak megtartása, és a növekedéshez szükséges tápanyaggal való ellátása. Ezen kívül, mint egy gerincoszlop, a fa egyenesben tartása. ÁGRENDSZER

3.ábra 1 vázkar, 2 mellék vessző, 6 vessző.

Ágrendszer leírása rajzzal vázág, 3 gallyazat, 4 dárda, 5

csúcsrügyből

alakult

termő

Az ágrendszer képezi (3. ábra.) a fa vázágait, azok gallyazatát, a gallyon elhelyezkedő vesszőket, és az egyéb hajtásképleteket. Fővázkarok, a fővezérből (a sudárból) ágazódnak, biztosítva a fa oldalirányú növekedését. Mellék vázágak, a vázkarok elágazásaiból jönnek létre, és a korona szélesedését szolgálják. A gallyazat, a korona kettő, vagy több éves részei (mellékvázágak), ezeken helyezkednek el a termő vesszők és minden termőképlet. A termővesszők, a korona egyéves részeinek oldalán és csúcsán találhatók, melyeken hajtások és virágrügyek ülnek. A hajtás, a korona tovább növekedését biztosítja, úgy, hogy a hajtásból vessző, a vesszőből gally, a gallyból az ágak alakulnak ki. A fa kinevelése szempontjából, kétféle hajtást különböztetünk meg: a vezér és az oldalhajtásokat. A vezérhajtások csúcsrügyből, vagy metszés utáni végálló rügyből fejlődnek ki. Ezek, a korona magassági és szélességi, növekedését biztosítják. Az oldalhajtások a vesszők oldalain fejlődnek ki, hogy a vázágak elágazásait biztosítsák. Viszont a hajtáskezdemény, a rügy — fajtától függően és elhelyezkedésük szerint —, háromfélék: hajtásrügyek (visszametszésnél ezek képezik majd a végálló rügyeket),

virágrügyek és vegyes rügyek. A hónaljban megbúvó, úgy nevezett alvórügyek is hajtásrügyek. MI IS AZ ALVÓRÜGY? Amint létrejönnek a hajtásrügyek, rögtön ki is hajtanak. Ezzel szemben, az alvórügyek, mint rejtett rügyek, anélkül, hogy kihajtanának, nyugalomban tovább élnek, és várják, hogy szükség legyen rájuk. Természetesen visszametszéssel, az alvó rügyeket is kihajtásra lehet aktivizálni. A fa ifjítása során, erre azért kell odafigyelni, mert az alvórügyek biztosítják a növekedéshez szükséges új hajtásokat. FONTOS MEGJEGYEZNI! A hajtásrügyek zöldek, és általában hegyesek. CSONTHÉJASOK HAJTÁSRÜGYEI a vessző felső harmadában, a csúcsán helyezkednek el. ALMATERMÉSŰEK HAJTÁSRÜGYEI a vessző oldalán, akkor is, ha a termővessző rövid (2-3-5 cm.). VIRÁGRÜGYEK; nagysága, színe, fajtánként eltérő (általában rózsaszínűek), és megtalálható, mindenféle termő vesszőn. Abban különböznek a hajtásrügyektől, hogy gömbölyűek és színesek. VEGYESRÜGYEK; a csonthéjasok (főleg az őszibarack) középhosszú vesszőinek oldalán, míg az almatermésűek; középhosszú és rövid vesszőinek csúcsán helyezkednek el. MIT NEVEZÜNK VÉGÁLLÓ RÜGYNEK? Ha csúcsrügytől visszafelé metszünk, először hajtásrügyet találunk, a meghagyott utolsó hajtásrügyet nevezzük végálló rügynek ( hajtásrügyek hosszúkásak, hegyesek). Ez biztosítja a vesző továbbnövekedését. A vessző további részén, általában már virágrügyek találhatók. 4 oldal 16 ábra, ezeket jól szemlélteti SZÖGÁLLÁS ISMERTETÉS Ha tudjuk, hogy az elültetett suháng vagy koronás oltvány fejlődését tudatos emberi beavatkozással (mi magunk) irányíthatjuk, máris kevesebb tétovázással állhatunk neki a fa kinevelésének (4. ábra). Illetve a szögállás irányításával a csúcsi dominanciát határozzuk meg. Éppen ezért nem csak irányíthatjuk, tudatosan termésre is kényszeríthetjük a fát. Ehhez azonban elengedhetetlenül tudnunk kell; épp úgy a suháng, mint a koronás oltvány központi tengelye, a vízszintessel 90 fokos szögállásban (szálegyenesen) növekszik. Sőt, a vázágakra, a gallyazatra is a függőlegeshez közeli növekedés jellemző. Azonban a központi tengellyel ellentétben — kivéve az egyéb alakító metszésmódokat — a vázágak 90 fokos szögállása, a termőrészek kialakításának, már nem felel meg. Végül is, arra szolgál az alakító metszés, hogy olyan szögállásba helyezzük a vázágakat, mellék vázágakat, amely a terméshozamnak legjobban megfelel.

4.ábra

Szögállások rajzzal

Mit is jelent ez a terméshozam tekintetében? Ha megvizsgáljuk a szögállásokat, minél nagyobb a vázágak vízszintessel bezárt szöge (a talajt tekintsük a vízszintesnek, ahhoz mérjük), a felnyurgulás annál kevesebb a termőalap képződés, de annál hosszabb a korona, a felkapaszkodásának lehetősége. Következésképp, a vázágak, s annak gallyazatai bezárt szögének az optimális helyzetben tartását metszéssel (és a növekedési erély visszafogásával), egyensúlyba lehet tartani. Így a felkopaszodást meggátoljuk, és módot adunk a termőalapok növekedésének. Lényegében minden gyümölcsfára vonatkozik, de legfőképpen az őszibarack, és az almatermésű fákat érinti, mivel hajlamosak a felkopaszodásra. Ugyanez vonatkozik a gallyazatra, a termővesszőkre is. Ha megfigyeljük a termőágak szögállásait, láthatjuk, minél kisebb a mellékvázág, és a vessző közötti szögállás, annál több a hajtásnövekedés. Mért lehetséges ez? Ha megvizsgáljuk a szögállásokat; például a 90 fokon, azt láthatjuk, hogy a csúcsi dominancia hatására, a vessző felsővégén a legerőteljesebb a hajtásnövekedés és a termőrügyképződés. A csúcstól lefelé, egyre kevesebb és gyengébb. A vessző alsó harmadában már nincs is, mert az erő, a tápanyag a csúcs felé törekszik, nem osztódik el.

Metszés 2 rész A 80-45 fok szögállásnál már emelkedik a hajtások száma, a 30 fok szögállásnál már a teljes hosszát termő képletek foglalják el. A vízszintes helyzetű vesszőn; a harmadik harmadban, az alapon, bár rövidebbek a hajtások, de erőteljesek, és a csúcs felé haladva egyre gyengébbek. A függőlegesen leívelő vesszőn fordított a hajtásképlet alakulása. Az ív domborulatán legerősebb, lefele haladva egyre gyengébb hajtások fejlődnek. Vajon, miért? Ebben az esetben, már nem működik a csúcsi dominancia. Ahhoz, hogy a gyümölcsfa — fajtától függően — vázágai és a termő gallyazatai a kívánalmaknak, és az ideális szögállásnak megfelelően jöjjenek létre, csakis a hajtásnövekedés metszésével irányíthatjuk. Ez annyira igaz, hogy az őszibarack kinevelésénél a vázágakat kikönyököltethetjük, hogy katlanformát vegyen fel. A nem katlakoronás fán is teremhet sok őszibarack, de soha nem olyan nagy és ízletes. A szögállások mellett a fa kinevelésénél ügyelnünk kell arra is, hogy a gallyazat ne sűrűsödjön el — ezt ritkítással megakadályozhatjuk —, s ezáltal a termő vesszők túlzott mennyisége ne menjen a szögek növekedésének rovására. Különben a csenevész hajtások nem tudják tápanyaggal ellátni a rügyeket, így a termőrészek elpusztulhatnak. A METSZÉS HATÁSAI Mielőtt a metszőollóval beavatkozunk a fa természetes növekedésébe, szánjunk rá időt, hogy alaposan átgondolhassuk, milyen biológiai folyamat játszódik le a megmunkálandó ágban vagy vesszőben. Aki fa telepítésére, s annak metszésére szánja el magát, tudnia kell, legyen az oltvány vagy koronás fa, a fának bármely ága, vesszője, a tápanyagának nagyobb részét a csúcsában raktározza. — Ezt hívjuk csúcsi dominanciának. — Következésképp, ha a csúcsot eltávolítjuk, a tápanyag eloszlik az ág többi részében. Azonban nem mindegy, hogy a csúcsból mekkora részt távolítunk el. Ezt példázza az 5 ábra. Ebből, mit tudunk meg? Bármelyik ágnak, vesszőnek növekedési erejét, irányát, formáját, mi határozzuk meg. Még a suháng telepítése után, a T alakú kinövést is korrigálhatjuk, pedig az egy rémálom a kertgazda számára. Hogy ez flottul menjen, alaposan ismernünk kell a szög állását és a metszés hatásait.

5.ábra

Metszés hatásai az ágrendszerre-rajzzal

A metszés utáni hajtásnövekedés a visszametszés erősségétől függ. Például; gyenge, középerős vagy erős metszést alkalmaztunk-e? Mint már az előző példákban megtanulhattuk, a metszetlenül hagyott hajtás, a csúcsi dominancia hatására, a csúcsrügyből nő tovább, az oldalán pedig rövid hajtások fejlődnek. Ám a megtartott tápanyagok, az önszabályozás révén nem mennek veszendőbe, hanem eloszlanak az ág vastagabb részeiben. Gyenge metszéssel — a vessző egyharmadának eltávolításával, a vessző tápanyagban gazdag csúcsi részét távolítjuk el. Ezzel megszűnik a csúcsi dominancia hatása, megbomlik a vessző tápanyag ellátásának önszabályzó rendszere, s ez regenerációs (újra hasznosuló) hullámot vált ki, és a visszametszett vessző megújhodásra kényszerül, s az oldalán több, gyenge hajtást eredményez. A gyenge metszést inkább csak a fiatal fáknál tanácsos alkalmazni, mivel úgyis erős növekedésben vannak.

A középerős metszés alatt azt értjük, hogy a vessző feléig vágunk vissza, így a hajtásnövekedés is középerős lesz. Az erős metszés esetében a vessző kétharmadát távolítjuk el. Igen ám, de az erőteljes visszametszés hatására, erőteljes hajtásnövekedés jön létre, amelyek termés szempontjából nem kedvezőek. Például az erős hajtások miatt, csökken a termőrészek képződése. Éppen ezért, azoknál a gyümölcsfáknál tanácsos alkalmazni — az őszibarackfáknál kevésbé —, amelyeknél már befejeződött az alakító metszés, vagy már nincs növekedésben a fa. Aki bizonytalan a metszés mértékének meghatározásában — a kezdő időszakban elég gyakori —, legokosabb, amit tehet, ha a középerős metszést alkalmazza, hisz a következő évben az eredmény láthatóvá válik, és el lehet dönteni; amennyiben erős, hosszú vesszők képződtek, gyenge metszést alkalmazzunk! Viszont, ha gyengék a vesszők, akkor erős metszéssel korrigálható. AMIT AZ OLVÁNYRÓL TUDNUNK KELL Kevés kertgazda meri vállalni, hogy a telepítésre szolgáló oltványt saját maga állítsa elő, legfeljebb hobby szinten. Mivel zömmel a faiskolákból szerzik be — vagy esetleg a szomszédtól vagy valaki mástól —, minden esetben tanácsos előbb tájékozódni, mi is az, amit telepíteni óhajtunk, hogy ne érjen utóbb kellemetlen meglepetés. Ja, és csak megbízható személytől fogadjuk el a felkínált oltványt. Aki ezeket az intelmeket nem tartja fontosnak, az sajnos, az újratelepítéssel éveket veszíthet. Oltványról akkor beszélünk, amikor a megfelelő tulajdonságú alanyra rászemezik az ugyancsak megfelelő tulajdonságú, nemest. Ezt követően, már a két faj (alany és a nemes) egymással harmonizálva szabja meg a fa fejlődésének milyenségét. (Itt kívánom felhívni a figyelmet, oltványról ültetett gyümölcsfa magvát vagy fattyúhajtását soha ne ültessük vagy telepítsük el! Miért is? Fenn áll az a veszély, hogy a vadalany tulajdonsága érvényesül, és a gyümölcse fogyasztásra nem alkalmas. Kivétel a dió.) Az alany lehet erős vagy akár gyenge növekedést eredményező, a teljesítmény tekintetében a feladat mindkettőnél egyforma: a nemest táplálni és fenntartani. Miután az alanyt eltelepítettük, továbbra nincs gond vele, már csak a nemes koronájának kialakításával kell foglalkoznunk. Azért is gondot kell fordítani az oltványok kiválasztására, mert attól függ a fa megeredése, fejlődése, nem utolsó sorban a gyümölcsfa hozama és minősége. Annak ellenére, hogy többnyire bízhatunk a faiskolában vásárolt oltványokban, legyünk óvatosak, hogy egészséges, vírusmentes oltványokat vásároljunk. Ellenkező esetben nem igen bízhatunk a megeredésben, és a telepítésre fordított időnk veszendőbe megy. A hagyományos koronaformák kineveléséhez, az erős növekedést kiváltó vadalanyok a célszerűek. Például: vadcseresznye, vadalma és vadkörte. A meggyfa kineveléséhez a sajmeggyalany, a kajszihoz a szilvaalany. Az ilyen fajta alanyok azok, amelyek nem felfelé törő koronát nevelnek. Mielőtt eldöntenénk, fajta szerint, milyen gyümölcsfákat szeretnénk telepíteni, ne csak a kert méretét, fekvését mérjük fel, vegyük számba, hanem gondoljuk át alaposan; hagyományos

vagy intenzív koronaformát, kívánunk kialakítani, vagy a kettőt kombinálva. Amennyiben az intenzív koronaforma mellett döntünk, ajánlatos beszerezni hozzá a törpegyümölcsfáról szóló szakkönyvet. Az intenzív koronaformák kinevelése, más szakértelmet kíván, mint a hagyományos. Természetesen a hagyományos koronaformák esetében is megvan a lehetőség mérsékelni a sudár, illetve a korona magasságát, vagy éppen elhagyni a sudarat, hogy a termőágak elérhetőbbek legyenek. Az őszibarackfánál ez nem okoz problémát, a katlankorona éppen erre szolgál, viszont a többi gyümölcsfánál elengedhetetlen, hogy a szerint válasszuk meg az oltványokat. Amennyiben az oltványok kiválasztásánál nem vagyunk biztosak a dolgunkban — szakkönyv hiányában —, érdeklődjünk a faiskola eladójánál. Sőt előtanulmányt sem árt végezni: nézzünk körül az olyan kertgazdáknál, akik már több éve nevelnek gyümölcsfákat. A döntést az is meghatározza — és meg is kell, hogy határozza! — a gyümölcsfa telepítésénél mekkora a rendelkezésre álló terület, vagy milyen gyorsan szeretnénk eredményt elérni. Sőt, meg kell fontolni; rövid vagy hosszú távra kívánjuk a fáinkat indítani? Ezt még akkor is érdemes számba venni, ha egy kiöregedett fa helyében kívánunk másfajta gyümölcsfát ültetni. Például az őszibarack helyében nem ültethetünk cseresznyefát. Még egy fontos dolog! Számításba kell venni, hogy a talaj megfelel-e annak a gyümölcsfafajtának, amelyet éppen oda akarunk telepíteni. GYÜMÖLCSFA TELEPÍTÉSÉRŐL Gondoljuk át, legalább olyan figyelmet igényel a fa elültetése, mint az azt követő munkálatok. Éppen ezért, nem érdemes elsietni, időt kell szánni rá, hiszen megtérül a fa egészséges fejlődésével és a terméssel. Jóllehet egy laikus nem tudja, mihez hasonlítani az egészséges, kellően hosszú gyökérzetet, éppen ez okból tanácsos, még az ültetés előtt meggyőződni, legalább arról, nem sérült-e valamelyik része? A sérült részt távolítsuk el, de a (csonkítás) nagyon káros, épp úgy a megeredésben, mint a fa növekedésében. NE TEGYÜK!!! Bármilyen fajta csemetét ültetünk, a megeredés érdekében, tartsuk be az előírásokat: legalább 100-100 centiméter szélességű gödör szükséges hozzá — ha szélesebbre sikerül, az nem baj, de szűkebb semmi esetre se legyen! — A mélységéhez, legalább 70 cm szükséges. Amikor a gödörrel végeztünk, először a fölső talajt rakjuk vissza, hogy az kerüljön felülre, amit az aljáról kiszedtünk. Ennek végeztével, jól tesszük, ha a gödör környékén, mélyen fellazítjuk a talajt. Amennyiben mindent betartunk, máris biztosítottuk a gyökér növekedéséhez szükséges életteret. Persze nem csak a gyökérnek kell biztosítani az életteret, hanem a fa fejlődéséhez is. A fa egészséges fejlődéséhez elengedhetetlen a sor, és a tő távolság optimális szélességének megállapítása. Fontos tudni, a zsúfoltan telepített gyümölcsfák, kevés életteret kapnak az egészséges fejlődéshez, és ez rossz hatást válthat ki. Például az ágak felfelé törnek, s mint ezt megtanultuk a szögállások helyzetéből, hamar felkopaszodnak, így a gyümölcsnek kevés termőfelülete marad. Ne feledjük, ha négyzetméterben számoljuk a tő távolságát és sortávolságot, mindegyik fára külön-külön vonatkozik. Ennél a műveletnél esnek sokan tévedésbe. Például úgy, hogy a 3-4 négyzetméter, a két fa közötti távolságot, egyszeri 3-4 méterben számolják. Hagyományos oltványról nevelt koronaformák ideális sor és tőtávolsága, nem négyzetméterben számolva. (Sokan félre értelmezik, és a négyzetmétert, méterben, fától fáig

számolják) Cseresznye, diófa sortávolsága 6-7 m. tő távolsága 10 m.. Meggy, kajszi, szilva, mandulafáknál sortávolság 5-6 m, tőtávolság 7-8 m. Őszibarack, alma, körtefa sortávolsága 5-6, tőtávolság 6-7 m. Előfordulhat — szükség törvényt bont alapon — hogy a szomszéd kerítése miatt nem lehet betartani a (kerítéstől számított) 5-6 m. távolságot: ebben az esetben is ragaszkodni kell a legalább 3-4 méter betartásához. Még így is gondot okozhat a fa metszése, ha az ágak átnyúlnak a szomszéd telkére. A TALAJ ÉS A TALAJ HŐMÉRSÉKLETE Ne tegyük ki gyümölcsfáinkat a talaj menti fagyoknak! Már szó esett róla: a gyümölcsfával kapcsolatos összes művelet összefügg egymással. Ha bármelyiket is figyelmen kívül hagyjuk, vagy hanyagul kezeljük, az egészséges növekedés és a hozam rovására történik. Éppen ezért fontos tényező, hogy a rendelkezésünkre álló kert, milyen talajfelszínnel rendelkezik. Kárba veszhet minden munkánk, és mit sem ér a szakismeretünk, ha nem megfelelő helyre telepítünk

6.ábra.

Talaj és hőmérséklet viszonya

Újra átgondolva: a jó termőhely megválasztásával rengeteg bosszúságtól kíméli meg magát a kertgazda, s ezt akkor is szem előtt kell tartani, ha a választási lehetőség szűkre szabott. Például, ha a terület dimbes-dombos. A síkfelületű termőhely nem okoz gondot a gyümölcsfa elhelyezésében, azonban, ha lejtős, vagy kombinált, vagy többszintes, a telepítésre szánt terület, ott számolni kell a talaj hőmérsékletének alakulásával, és a gyümölcsfafajtákat a szerint kell megválasztani. Csak példának említve: az őszibarackot, a kajszit soha ne az alsó szintre, vagy a mélyedésbe telepítsük. A mélyebb helyre inkább a szilva a dió (a dió kifejezetten jól bírja a hideget), esetleg a cseresznyefával próbálkozhatunk. Persze az sem elhanyagolható szempont, hogy a lejtős rész észak, vagy dél felé néz. Észak felé néző lejtő a cseresznyefának is ártalmára lehet. Mint tudni való, a meleg levegő a talaj felszínétől felfelé emelkedik. Ezzel szemben, a hideg levegő — a víz folyásához hasonlóan — lefelé árad. Ebből következik, hogy a leghidegebb levegő a legalsóbb szintre kerül. Így már érthető, hogy a talaj menti fagy a legalsóbb szinten viseli meg legjobban a fákat. Aki ezzel számol, ennek viszonylatában ültesse el a gyümölcsfáit, hogy a hideg levegő áramlása, minél kevesebb kárt tudjon tenni benne.

Mit tegyen az a kertgazda, akinek a kertje dombos, a lejtő hosszan elnyúlik, vagy túl meredek? Ebben az esetben a hideg levegő lefelé való áramlását csökkentheti. Hogyan? A lejtő legideálisabb helyére sövényt ültessünk, vagy árkot ássunk csapdának. Ez bizony plusz munka, mégis megéri. Vannak országok, ahol sok kővel borított, ráadásul dinbes-dombos a terület. A szegény emberek mégis kihasználnak, minden talpalatnyi részt, és nem csak kerti növényeket, de gyümölcsfákat is kinevelnek rajta. A gyümölcsfaültetés konkrétabban: az alacsonyabb növésű gyümölcsfák esetében; például az őszibarack, Jonatán almafánál, esetleg a kajszinál, fontos, hogy a talaj legmagasabb pontjára kerüljön. Majd fajtától függően, ezeket kövesse a többi; almafa, körte, cseresznye, meggy aztán a mandula. A legalsóbb szintre kerülhet a szilva és a diófa. Ezzel az ültetési sorrenddel, a hideg levegő kevesebb kárt tud tenni. A HELYES ÉS HELYTELEN METSZÉS

7 ábra Sebzés és rügysérülés rajzzal 7 A gyümölcsfa nem csak akkor szolgálja céljainkat, ha jól megválasztott metszésmóddal termésre bírjuk, legalább annyi figyelmet érdemel az is, hogy helyesen végezzük-e a metszést, és mekkora, mennyi sebet ejtünk a koronában? 6. ábra. Például, ha ág vagy vesszőritkítást végzünk, soha ne csonkoljuk, hanem az elágazásnál, az ággyűrű közvetlen közelében, illetve az elágazás tövénél vágjuk le! A csonkolás a fertőzésnek ad szabad utat, vagy a beszáradással veszélyezteti az egész ág fejlődését.

8-ábra.

Helyesen eltávolított vastagabb ág forradása

A visszametszésnél is legyünk óvatosak, kerüljük a rügy sérülését. Például ne kövessük el azt a hibát, hogy közvetlen a végálló rügy alatt metsszük el a vesszőt, de azt sem, hogy közvetlen a rügy felett, mert megsérthessük. Esélyt kell adni a rügynek a fejlődésre. Ha a vesszőnél vastagabb, például gallyat vagy ágat távolítunk el, a sebzés miatt rögtön kenjük be kenőccsel, hogy a gombák ne tudjanak rajta megtelepedni. KORONA ALAKÍTÁSA, TELEPÍTÉS UTÁN Figyelem, mielőtt belefognánk, a korona metszését nagy elővigyázatossággal kell végezni, amely fajtától függően 3-5 évre tehető. Ha nem szánunk időt rá, elkapkodjuk, nehezen helyrehozható. A korona (vázágak, mellék vázágak) kialakításánál, ha az oldalvesszőket visszavágjuk, a sudarat (vázágat) is vissza kell vágni. Ha a sudarat vágjuk vissza, az oldalvesszőkkel is tegyük ugyanazt. Ezt tekintsük szabálynak! MESTERSÉGES KORONAFORMÁK

9.ábra

Koronaformák rajzzal

Mesterséges koronaformák típusai; 7. ábra, Szortállásu sudaras 1. ágcsoportos, illetve ágemeletes sudaras 2. a kombinált korona 3. — itt a sudarat 2-3 ágcsoport után eltávolítjuk —, katlankorona 4. és a gömbszerű korona 5. ÁGEMELETES SUDARAS (2) koronájú fa, erősen felfelé törő, a vázágak a központi tengelyen helyezkednek el. Az első évi alakító metszés — ha erre alkalmas és darabszámú vesszőt találunk a koronás oltványon — a metszést ugyan úgy indítjuk, mint a szórt állásún. Viszont a sudár magasságát, a legfelső ágtól számítva, legalább 70 cm. Magasságig vágjuk csak vissza. Így, alakító metszéssel, három ágemeletet nevelhetünk ki a főtengelyen. Az első ágcsoportban 4-5, a következőben 3-4, a harmadikban 3 vázágat nevelünk 60 fokos szögállásban. Megeshet, hogy a vázág nem az ideális fordulatot veszi a növekedésben, de a fa kinevelője ne tévedjen, mert utólag nagyon nehéz korrigálni.

Az ágcsoportos fa előnye, a természetes sudárnövekedés. Hátránya; a kinevelése hosszan tart, és későn fordul termőre. A felfelé törő cseresznye és a sudaras alma, körte, meggyfa kialakítására hasznos alkalmazni. A SZÓRTÁLLÁSÚ SUDARAS (1) korona csupán abban különbözik az ágcsoportos, ágemeletes koronától, hogy a vázágak, elszórtan, 30-40 centiméter távolságban helyezkednek el a központi tengelyen. Mivel a szórtállású koronán nincsenek ágcsoportok, a termőkort három-négy év múlva éri el. Ez a koronatípus elsősorban a kajszinál, szilvánál, és a szétterjedő almafáknál alkalmazható előnyösen. A KOMBINÁLT KORONÁT az első években ugyan úgy alakítjuk, mint az ágcsoportos sudarast, csupán abban módosul, hogy a második-harmadik emelet felett, eltávolítjuk a sudarat — ez a kombináció, már a törpésítés egyik művelési módja. — Lényege, a sudár eltávolításával a vázágak szélesedése veszi át az erőt. Előnye, hogy hamarabb éri el a termőkort, mint az ágcsoportos. Ezért, mivel a gyümölcsöt kényelmesebben elérhetjük, a szüretelés kevesebb munkával jár. Metszés 3 rész A kombinált koronaformát alkalmazhatjuk még az ifjító metszésnél, és a kiöregedett ágcsoportos, szórt állású gyümölcsfák esetében is. Az ifjító metszésnél, miután a sudarat eltávolítottuk, a vázágakat, az ifjító metszés szabályai szerint, néhány felfelé ívelő oldalelágazásra vágjuk vissza. Igen ám, de a sudár eltávolításával a következő évben, az erős visszametszés hatására, a metszés helyén előtörnek a vízhajtások, és a fattyúhajtások, amelyek a nem kívánatos helyen jönnek létre. Ezek felesleges tápszívók, nincs rájuk szükség, tőből el kell távolítani őket (A vízhatások is fattyúhajtások, csupán abban különböznek, hogy a vízhajtások a levágott ág helyén törnek elő, a fattyúhatások olyan helyen is előbújnak, ahol nincs rájuk szükség), hogy a fa elsűrűsödését megakadályozzuk. Azonban, ha szükség úgy kívánja, például, ha egy mellék vázág rossz helyen fejlődött, vagy már elöregedett, és az eltávolítására kerül sor, a vízszinteshez legközelebb álló fattyúhajtást, vagy vízhajtást hagyjuk meg, és vágjuk vissza. Ebből a hajtásból, egy újabb mellék vázágat nevelhetünk ki. A koronaalakítás visszametszésből és ritkító metszésből áll; mindkettő mértékét a fajta növekedési ereje határozza meg. A visszametszésnél háromféle metszésmódot alkalmazhatunk: az erős, a középerős és gyenge, ahogyan az 5. ábrán látható. Ne sajnáljuk az időt újra és újra elolvasni, hiszen két-három év eltelte után a metszés, már gyakorlattá válik. VÉLEMÉNY: Nem kőbe vésett szabály az ágemeletes fa kialakítása. Aki előre tudja, és számba veszi, mennyi időt tud majd áldozni a fák kinevelésére, semmit nem veszít, ha a szórtállású korona (a katlan kivételével) kialakításánál dönt. Két példa: A szórtállású magától abbahagyja a csúcsi növekedést, a gömbalakú fa fajta pedig magától felveszi a gömbalakot. A MESTERSÉGES KORONAFORMÁK közül, először a szórt állású sudaras, aztán a katlankorona kinevelését ismerhetjük meg. SZÓRÁLLÁSÚ KORONA ALAKÍTÓ METSZÉSE, EGYBEN A KAJSZI METSZÉSMÓDJA IS.

Koronás oltvánnyal indítunk, de előbb essen szó a suhánggal ( vagy facsemete)való ültetésről. A suhángot olyan magasságban metsszük vissza, hogy a koronatípusnak megfelelően, a kívánt helyen (minden oldalon) jöjjenek létre a hajtások. Ha az oltványt szerencsésen választottuk meg, későbbiekben a koronát már úgy alakítsuk, hogy a vázágak kedvező irányba fejlődjenek. Persze ehhez az is szükséges — mint az ágemeletes esetében —, akár suhángot, akár koronás oltványt ültetünk, a koronát csak akkor nevelhetjük a kívánalmainknak megfelelően, ha az oltvány megvásárlásakor alaposan megvizsgáltuk a vesszők vagy a vesszőkezdemények helyzetét. Fontos, hogy a vesszőkezdemények, már eleve, körkörös helyzetben legyenek. Figyelmetlenséggel a gyümölcsfa féloldalasan nőhet. Előfordulhat, hogy a meghagyott vessző a következő évre elszárad, és üres marad a helye. Általában az elszáradt vessző alatt új hajtás keletkezik: abból neveljük ki a vázkart. Ha a vessző T alakúra sikerül. madzaggal emeljük meg, és kössük a sudárhoz. Egy-két év múlva magától nő a megfelelő irányba. Nem túlzás azt állítani, aki a fa szeretetéből adódóan, vagy akár hobby szinten áll neki a gyümölcsfa ültetésének, az szabályosan, tetszése szerint, meg komponálhatja — fajtán belül — gyümölcsfa koronáját. Persze nem csak a kezdő, a gyakorlott kertgazdával is megtörténhet; csak a következő évben figyel fel rá, hogy némely ág nem az elképzelésnek megfelelően fejlődött, ám, némi fantáziával, a jó irányba nőt hajtás vagy levélrügyekig való visszametszéssel, még helyre hozható. Nem sok eltéréssel utol éri a többi ágat.

10-11.ábra

Szórt állású korona alakító metszése

Alakító metszés részletesebben ELSŐ ÉV: A koronás oltványon felmérjük a törzs magasságát, kb. 80 cm. Aztán a kimért törzsmagasság felett elhelyezkedő vesszők közül kiválasztunk hármat-négyet — a vessző helyzetétől függően — lehetőleg úgy, hogy a távolságuk azonos magasságban legyen, körkörös elhelyezkedésben. — Ezek képezik majd a vázágakat. — A többi vesszőt, alatta is, felette is, el kell távolítani. A megmaradt vázág vesszőit, az almatermésűeknél 3-6 rügyre, a csonthéjasoknál 2-3 rügyre metsszük vissza. A korona feletti sudarat, a fa tengelyét, az utolsó vázág kezdeménytől számítva, 30 cm. magasságban vágjuk vissza. A sudár visszametszést oly módon kell alkalmazni, hogy a végálló rügy, a sudár ellentétes oldalára essen, majd a következő évben, az előző év ellentétes oldalára. Így érhető el, hogy a vázágak körkörös elhelyezésével, a fa egyensúlyban marad. Viszont a vázágak visszametszésénél lényeges, hogy a végálló rügyek; felfelé néző helyzetűek legyenek. Csakis így érhetjük el, hogy megfelelő szögállású vázágakat neveljünk. A felfelé néző végálló rügyet, ne keverjük össze a felfelé törő, 90 fok szögállású, már kifejlett vesszővel. Metszés 4 rész MÁSODIK ÉV: Ha az előző évben lelkiismeretesen dolgoztunk, a második évben jobbára annyi a feladatunk, hogy fokozott figyelemmel figyeljük az ágak alakulását, a felesleges, rossz irányba növő vesszőket távolítsuk el, hogy a következő évben se tornyosuljon fel a munka. Sőt, ilyenkor tanulhatunk legtöbbet, amelyet a következő években nagyszerűen hasznosíthatunk.

A tavaly megtartott vázágak vesszői, vagy a vázágkezdemények végálló és oldalrügyeiből, új ágak keletkeztek. Mivel már megalapoztuk a fa vázág rendszerét, most már azokon folytatjuk a mellékvázágak alakítását. Az első-második években még nincs szükség termővesszőre, ezért az oldalvezérek kiválasztása marad a fő feladatunk. Lehetőleg úgy válogassuk ki a hajtásokat, hogy minden vázágon egyforma számban legyenek, de ne maradjanak egymáshoz közel állók, függőlegest mutatók — ezekre nincs szükség —, tőből távolítsuk el! Tételezzük fel, hogy az előző évben megfelelő erejű volt a visszametszés; ebben az esetben — ha fajtától függően, 50, esetleg 70 centiméter hosszúságú vesszőket találunk —, a középerős metszést alkalmazzuk! Lásd az 5 ábrát! Ha viszont a vessző meghaladja a 70 cm. hosszúságot, célszerű a gyenge metszést alkalmazni. Ám, ha ritkítást nem végeztünk, és sűrű az ág, akkor eltávolítjuk. Viszont, ha az előző évi visszametszés túl gyengére sikerült és a hajtások rövidek, erős visszametszésre van szükség. A fővezérek (fő vázágak) és az oldalvezérek hajtásvégeit (sudarait), az egymáshoz viszonyított növekedés nagyságának megfelelően metsszük vissza! Ha alakító metszést végzünk, és a vezér, vagy a mellékvezér ágak túlságosan felfelé nyurgulnak, vagy (például az őszibarackfánál) a vázágakat kifelé könyököltetjük.

12-ábra.

Alakító metszésnél a vezérág visszametszése

Amennyiben valami oknál fogva, valamelyik hajtás nem a végálló rügyből jött létre; vagy T alakú, esetleg függőlegesen a föld felé néz, tétovázás nélkül, a következő hajtásig, vagy vesszőig metsszük vissza, hogy az ág egyensúlya megmaradjon. A központi tengelyen, a vázágak felett, a 30 centiméteres részen is keletkeztek hajtások, ezek közül — körkörös elhelyezésben, az arányt megtartva — a legerősebb hajtásokat vázágaknak megtartjuk, a többit tőből levágjuk. Természetesen ahhoz, hogy az áhított formájú koronát kaphassuk, már zöld lombos korától tanácsos figyelni a hajtások állapotát. Ha észrevesszük, hogy valamelyik vezérág lehagyja növekedésben a többit, a csúcs mögötti — nem a csúcsot — levelek végét lecsípjük. Ez a módszer késlelteti a növekedést. HARMADIK ÉV: Ebben az évben, már nem csak megerősödött vázágakat és mellék

vázágakat találunk, hanem termő gallyazatot is. Ezeket termőre metsszük (ennek munkamenetét, a termőre metszés résznél megtanulhatjuk), és folytatjuk a fővezér nevelését, az előző évek gyakorlata szerint. Formásan, arányosan elosztott mellék vázágakat hozunk létre, hogy a következő évben minél több termőrészt kapjunk. Ezután következhet a főtengely, a 30 centiméteres helyen létrejött vázágkezdemények alakítása. Ugyan úgy járunk el, mint a korona alsóbb részén, viszont az ágak alapjain lévő hajtásokat, hagyjuk metszetlenül! A lényeges szempont — ezután is, mindig—, hogy a koronában minél több termőalap tudjon kifejlődni. NEGYEDIK ÉV: A negyedik évben, már felszaporodott a tennivaló. Nem csak a vázágak, mellék vázágak kinevelése fontos, hanem komoly szerepet kapnak az alsóbb helyzetű mellék vázágak gallyazatának ritkító és termőre való metszése. A mennyiben a fa adottsága miatt, ez a metszésmód nem valósítható meg, mert a kelleténél hosszabbra vagy rövidebbre vagyunk kénytelenek visszametszeni, a következő évben még ki lehet igazítani. 12.ábra. Ilyenkor a visszametszésnél felső rügyre metszünk. (kikönyököltetjük), a következő évben pedig eltávolítjuk, az új hajtást pedig érintetlenül meghagyjuk. Ha alakítás során a fát terebélyesíteni kívánjuk, akkor folytatjuk a 3-4 rajz szerint. A sudaras koronáknál a legideálisabb szögállás, ha a vázágkarok, a vízszintessel 4550 fokos, a túlerős növekedésnél 60 fokos szöget zárnak be. Tehát mindenképpen arra kell törekedni, hogy a fa megtartsa az egyensúlyát. De nem csak az a fontos, hogy a fa ne dőljön fél oldalra, szüreteléskor megtapasztalhatjuk, a vázág és mellék vázág helyes metszésének áldásos előnyét.

13.ábra.

Vezér és mekkékvezér ág kikönyököltetése

Figyelem! A negyedik évben a kajszinál elmarad a visszametszés, csupán a ritkító metszést alkalmazzuk, és a lecsüngő ágat visszametszését. Miután a tengelyen (a sudáron) visszavágtuk a vázágakat és szaporítottuk a mellék vázágak számát, tőből lemetszettük a nem kívánatos vesszőket, visszatérhetünk az alsó vázágakhoz. Először itt is távolítsuk el felesleges, függőlegesen álló hajtásokat, aztán a csúcs végénél, az ikervillás hajtások közül, az erőteljesebbet metsszük le! Azonban a vezérágak csúcsain, csak gyenge metszést alkalmazzunk! Miért is? Mert már nem a gyümölcsfa szélesítése a főszempont. Amikor elkezdjük a mellék vázágak gallyazatainak ritkítását, és a visszametszését — már nem csak némi termést várhatunk —, folytatni kell a termőre való metszést. A fák ágai hajlamosak a felkopaszodásra, jóllehet, aki betartja a koronaalakítás szabályait, annak kevésbé kell tartania ettől a veszélytől. És hogy a felkopaszodás, legalább a fa fiatalkorában ne is következzék be, iktassunk be ritkító metszést! Nagyon lényeges, hogy a vázágakon és azok mellék vázágain, csak termő gallyazat fejlődjön, és a termőalapok egyforma arányban jöjjenek létre. Ezért fontos feladat az első években a fa terebélyesítése, amely a megfelelő szögállás betartásával érhetünk el. Ez alatt azt értjük, mikor a vázágakat — a felfelé néző végálló rügyig — visszametszéssel felfelé nézetjük, és a vázágakat a fa külső kerülete felé tereljük, a megfelelő szögállás alkalmazásával csökkentjük a vázágak felfelé való növekedését, s ezzel megakadályozzuk a felkopaszodást. Figyelem! A felkopaszodás késleltetéséhez, nem csak a helyes szögállás fontos! A vázkarokon, a tengelyhez közeli hajtásokat, ha egy mód van rá, az első években, hagyjuk meg! Ugyanez érvényes a vázág és a mellék vázág elágazásának esetében is. Ha gyenge a vessző, de megmenthető, egy-két rügyre (ugarra) metsszük vissza. Az alakítás évei alatt figyeljük, hogy az alsó vázágak elágazásai, gallyazatai, ne csüngjenek mélyen le (ez különösen a kajszinál és a diónál fordul elő leginkább). Metsszük vissza egy felfelé ívelő gallyazatig, s annak végét hagyjuk csúcsrügyből nőni tovább, hogy utolérje a többi vázág hosszúságát. ÖSSZEGEZZÜK AZ EDDIGI TANULTAKAT A negyedik év után gondoljuk át, milyen eredménnyel járt az eddigi fáradozásunk; minden mellék vázág, helyén van-e, nincs-e szembetűnő lyuk a vezérágon, és lépjünk tovább! Már nem csak az a feladat, hogy a vázágakat, mellék vázágakat, metszéssel jó irányba tereljük, azokon termővesszőket (termőrészeket) hozzunk létre! Szempontnak kell tekinteni, hogy a fa meg tudja tartani fiziológiai egyensúlyát is. Miért? Hogy maximális időtartamig megtarthassa termőképességét. De, mint ahogyan az eddig leírtakból megtudtuk, a sudárnál, a csúcsi dominancia hatása fokozatosabban érvényesül, mint a gömbkorona vagy a katlankorona fajtáknál. Ez viszont fordítva is igaz lehet. Például a csúcsi dominancia hatása befolyással lehet az alsóbb vázkarok növekedésére. Sőt, fennállhat a gyors felkopaszodás veszélye is. Rögtön rá is mondhatjuk: erre szolgál az alakító és a fenntartó metszés: a felsőbb ágakat gyengébbre, az alsókat erősebbre kell metszeni, és meg lesz az egyensúly. Ez akár igaz is lehetne. Csakhogy ezzel az érveléssel lebecsüljük a fa kinevelésénél bekövetkezhető torzulás veszélyét.

Mit kellett a fent említettekből megjegyeznünk? Figyeljük, hogy a sudaras fáknál a sudár csúcsa ne nyurguljon a kelleténél jobban Lényegében, miről is van szó? Egy kezdőnek, a legnagyobb igyekezete ellenére sem valószínű, hogy mindenre ki tud terjedni a figyelme. Éppen ezért, aki gyümölcsfa telepítésre szánja el magát, meg kell ismernie néhány idevonatkozó szabályt. Már tudjuk, a fa egyensúlyának megtartásához nagyban hozzájárul a vázkarok szögállásának helyzete. Most ejtsünk néhány szót a sudár és a vázkarok egymásra ható viszonyáról. Egy kezdőnél előfordulhat, hogy lankad a figyelme, és csak későn figyel fel rá, hogy a fa arányossága eltér a normálistól. Például, a törzshöz vagy a sudárhoz viszonyítva, egy-egy vázkar, aránytalanul vékony vagy éppen vastagra fejlődött. Akármelyik jelenségről legyen szó, helyre kell állítani a normális egyensúlyt. Éppen ezért tanácsos, ha a telepítés előtt megismerjük, a szakemberek által kidolgozott, pontosan meghatározott szabályt. Röviden: akkor kielégítő a fa fejlődése, ha a vázágak alatti törzs átmérőjének vastagsága, duplája az alsó vázkarok vastagságával. Az elágazások feletti központi tengely átmérőjének vastagsága pedig, minimum ¾ része az elágazások alatti törzs vastagságával. Ezeket az aránytalanságokat szemrevételezésnél is látni lehet Tehát vegyük át, még egyszer! Ha a vázágat tartó központi tengely, az alsóbb helyzetű vázághoz és a törzshöz viszonyítva, szemmel láthatólag vékonyabb, vagy fordítva; ha valamelyik alsóbb helyzetű vázág a kelleténél vastagabb, a tápanyagellátásban olyan komoly zavart okozhat, amely legyengíti a sudár növekedését, és fennáll a veszély, hogy a fa megbetegszik. Ha ilyen jelenséget tapasztalunk, az eljárás, hogy a sudár megerősödjön, a fa alsóbb karjain ifjítást végzünk. Például erős visszametszést alkalmazunk, vagy a kart eltávolítjuk. Azonban, ha azt tapasztaljuk — ez a gyakoribb eset —, hogy a vázágak hátrányára a sudár túlzott növekedésnek indult, ezzel gyengíti a vázágak fejlődését, ilyenkor az ágakon mindaddig gyenge metszést alkalmazunk, míg a sudár növekedése nem gyengül. Persze a jó megoldás lehet az is, ha a kertgazda jobban odafigyel, az első évtől fogva betartja a metszés szabályait. Az kevesebb fáradsággal és időráfordítással, jár. Ö t ö d i k é v b e n: amennyiben a fa fejlődése megfelel az elvártaknak, az alakító metszést be lehet fejezni. Ekkor már a sudár, túl gyenge hajtásokat hoz, jobb, ha eltávolítjuk. Ezután elkezdhetjük a fenntartó metszést. Azonban, ha valamilyen oknál fogva, nem elég számú vázkart tudtunk kinevelni, és a sudár még elég erős növekedésre utal, folytathatjuk a további vázágak kinevelését. ŐSZIBARACK KATLANKORONA ALAKÍTÓ METSZÉSE A katlankorona; az őszibarackfa legkedveltebb, és legelterjedtebb sudár nélküli, mesterségesen alakított koronaforma, amely egy ágemeletből, de akár 4-5 vázkarból áll. Ezt nevezzük nyitott belterületű vázág rendszernek. Az is nagy előnnyel jár, hogy alacsonyan lehet tartani, amely megkönnyíti a szüretelést. A metszés szabályai és a vázágak kinevelése alig térnek el az eddig tanultaktól.

14..ábra

Őszibarack katlankorona

ELSŐ ÉV: Amennyiben suhángot (FACSEMETE) ültetünk, a törzs magassághoz 50-90 cm. mérünk. — Ha ennél magasabb, már nem felel meg a katlankorona szabályainak. — Felette még plusz 15-20 cm. sudarat meghagyunk a vázágaknak, a többit visszavágjuk. A következő évre a suhángból már koronás oltvány lesz. A koronás oltvány ültetése után, vázágnak válasszunk ki 3, esetleg négy db. erőteljes, egyforma távolságú — nem örvös elhelyezésű —, vízszinteshez közel álló vesszőt, és a 10. ábra szerint, metsszük vissza 3 –4 rügyre. Itt is arra kell vigyázni, hogy a visszametszésnél a végálló rügy felfelé néző legyen. A többi hajtásra nincs szükség, el kell távolítani a sudárral együtt. A sudár eltávolításáról, még szó esik. Minden kertgazda szeretné elérni, hogy a gyümölcsfája hosszú évekig bő termést hozzon, szeretné elérni, hogy a vázág nyurgulásánál a felkopaszodás minél később következzék be. Ennek feltétele, hogy a vázág hajtásait minél közelebb tartsuk a törzshöz, vagy a vázágak megtartsák a 35-40 fokos szögállást. Az első 2-3 évben van lehetőség a különbséget korrigálni. Például, ha súlyt helyezünk a nem megfelelő szögállású vázágra, hogy a különbség kiegyenlítődjön.

MÁSODIK ÉV: Itt már fontos a pontosság, figyelmesség, mert azon múlik, milyen katlankoronát nevelünk. Amennyiben a vázág alapokon megfelelő erősségű és darabszámú hajtásokat kaptunk, elkezdhetjük a mellék vázágak kialakítását. Mindhárom vázágon válasszuk ki 2-3 középerős, oldalirányú vesszőt, és gyenge metszéssel vágjuk vissza. Természetesen most is, az eddigi gyakorlatnak megfelelően, felfelé néző rügyre, a sudarat pedig felére. Metszés 4 rész A KATLAN NYÁRI METSZÉSE A nyári időszak alatt se hagyjuk magára a fát! Mint mindenfajta gyümölcsfánál, itt is előfordul, hogy egy-egy hajtás, a többi hátrányára, erőteljesebb fejlődésbe kezd. Hogy ez ne okozzon problémát, itt is a hajtás csúcsalatti részén csípjük ki a leveleket, hogy hátráltassuk a növekedést. (Szinte hihetetlen, hogy az alakítás első éveiben a levélkicsípésével, mennyire kordában lehet tartani a gyümölcsfák vázkarjainak túlnövekedését). Tudnunk kell, miután előző évben eltávolítottuk a sudarat, a vázágkarok sudárként viselkednek, ezért is fontos, hogy egyformán növekedjenek. Itt már a csúcsi dominancia nem a felfelé való törekvésben nyilvánul meg, inkább a terebélyesedésre hajlik. Nekünk pedig segítenünk kell a külső kerület felé terelni, kikönyököltetni a vázágakat, és 45-50 szögállásban alacsonyan tartani. HARMADIK ÉV: a harmadik évben már bőven ad munkát a fa továbbnevelése. Például gallyritkítás, további oldalvázágak, és a termőrész kinevelése. Ezek, ha lehet, kb. fél méteresek legyenek, amelyeket az erősségétől függően metsszük vissza. Miután a gallyazatót megritkítottuk, a megfelelő állású mellék vázágakat gyengén visszametszettük, a vázág sudarát, az előző évhez hasonlóan felére vágjuk vissza. A túl erős és a túl gyenge (satnya) vesszőket, amelyek nem haladják meg a tíz centit — tőből vágjuk le. A katlankorona kialakításánál gyakrabban előfordul, hogy a vázág végálló rügyeiből, nem megfelelő irányba, vagy helyen jön létre a hajtás. Szabaduljunk meg tőlük, mert úgyis csak bosszúságot okoznak, vagy ha szükség van rájuk, vágjuk vissza egy végálló, felfelé néző hajtásrügyre. Érdemes megszívlelni: A terebélyesítést sem lehet a végtelenségig növelni, legyünk mértéktartóak. NEGYEDIK ÉV: Folytatjuk a fa tovább nevelését, a gallyazatok ritkítását, csupán abban módosul, hogy a vázágak és a mellék vázágak visszametszését egyharmadára kell csökkenteni. Ezzel szemben, mivel már bővebb termésre számíthatunk, a középhosszú termővesszők kialakítására, kell több figyelmet fordítani. ÖTÖDIK ÉV: Az ötödik évben, bár még tart az alakító metszés, de már megelőzi a termőrészek szaporítása, a fa elsűrűsödésének megakadályozása miatt 50-60 százalékos ritkító metszés alkalmazni kell. Jó, ha tudjuk! A központi tengellyel nem rendelkező katlankorona, a sudár hiánya miatt, hátrányban van a központi tengellyel rendelkező gyümölcsfával szemben. Nevezetesen; nehezen tudja megtartani az egyensúlyát. Ez különösen vonatkozik a törzsről nevelt vázágak

esetére. Például fennállhat annak veszélye, hogy idővel, valamelyik vázág behúzódik a sudár helyére, és úgy viselkedik, mintha sudár lenne. Éppen ezért nem szabad a törzs magasságának maximum 90 cm-nél hosszabbnak lennie. Vagy pedig a vázágak elágazása szögét kell közelebb vinni a vízszinteshez. Ha megfigyeljük, észrevehetjük, nem csak a vázágak, a hajtások is tiltakoznak a beavatkozás, a kifelé terelés ellen. Abban az irányba próbálkoznak növekedni, ahol a tér nincs elfoglalva. Ebbe besegít a napfény is. Ellentmondásos, de igaz! A sudaras korona kifelé növeli szívesebben a hajtásait, a sudár nélküli, befelé. Ezért fejlődnek a katlankoronában olyan gallyak, amelyek egymást keresztezik. Csakis a folytonos ritkítással védekezhetünk ellene. VÁLTÓVÁZA ŐSZIBARACK-KATLANKORONA A váltóvázas vagy váltó karú (ARDOUIN-féle) koronatípus, a katlankoronával szemben, jelentős előnyökkel rendelkezik, ami miatt érdemes próbálkozni vele. Először is, kevés szakértelmet igényel, jóllehet teljesen tudatlanul mégsem eshetünk neki. Másodszor, ami növényvédelmi szempontból sem elhanyagolható, hogy metszési módja miatt, kevesebb sebzéssel jár. Harmadszor pedig, már a második évben gyümölcsöt terem. Az sem elhanyagolható szempont, hogy kis területet igényel. Annak ellenére, hogy ennek a koronatípusnak kinevelése bárki kedvére szolgálhat, azoknak a kertgazdáknak jelent nagy előnyt, akiknek elfoglaltságuk miatt, kevés idejük marad a nagyobb munkát igénylő katlankorona megmunkálására. Sőt azok számára is kedvező, akiknek nincs türelmük kivárni, hogy a fa gyümölcsöt hozzon. A váltóvázas koronatípus lényege, hogy a kineveléssel együtt, termőre metszhetjük. Ez alatt azt érthetjük, hogy a mellék vázágak kinevelése és a fa terebélyesítése elmarad. Ezáltal, mivel a lombozat elsűrűsödése kizárt, a megvilágítása biztosítva van, elősegíti a gyors termést és a beérést. A fa terebélyesítésének elhagyása miatt gazdaságosan el tudjuk helyezni, és a fő érdekessége, hogy mindig páros számú — a 15 ábra mutatja — 4-6, esetleg, a koronás oltvány erősségétől függően, 4-8 vázágon hoz termést. Persze a mohóság itt se kifizető.

15.ábra

Váltóvázas katlankorona

Itt most koronás oltvánnyal 4 db. azaz két páros vázággal indulunk. 70-80 centiméter törzsmagasság felett, válasszunk ki, körkörös elhelyezésben, 4 db. vesszőt. Ami marad, alatta és felette, a sudárral együtt távolítsuk el, a meghagyott vezérágakat pedig 4-5 rügyre vágjuk vissza! A vázágak felén termővesszőket, a másik felén, ugarra metszett vesszőket alakítunk ki. Igen ám, a vázágak szerepét minden évben változtatni szükséges: az egyik évben, a páros vázág egyike hozza a termést, míg a másik ugarra van metszve, a másik évben fordítva. Kezdetben előfordulhat, hogy a termő vázágon kevés a termővessző, az egyensúly megtartása miatt a következő évben helyre lehet hozni. Ha a telepítésnél — a leírtak alapján — megfelelőképpen jártunk el, sok félhosszú termővesszőt kaptunk. Ezeket nem metszünk vissza, mert nincs szükség az elágaztatásra, hanem, a sűrűségtől függően, 25-40 cm. távolságra kiritkítjuk. Itt most, kizárólag, csak a félhosszú termővesszőket tartsuk meg! Ez lesz a termő vázág. A termő vázág párjain, 2-3 rügyre visszametszett, ugarvesszőket hagyunk, a vázágak végeit pedig, egy-egy végálló rügyre metsszük vissza. Ha az oltvány vásárlásánál nem található olyan koronás oltvány, amelynek vesszőelhelyezése megfelelő, nem történik késedelem, suhánggal is lehet indítani. Ebben az esetben, mindenképpen ősszel végezzük az ültetést, hogy tavaszra meglegyenek a vázágkezdemények, és a következő tavaszon termőre lehessen metszeni. Itt is érvényes az a tétel; amennyiben azt tapasztaljuk, hogy tenyészidőben valamelyik vázág — a többi hátrányára —, vagy a termővessző erős növekedésnek indult, a csúcs alatti

leveleket csípjük vissza. Ha pedig túl erős a növekedés, egy megfelelő másodlagos hajtásig vágjuk vissza. A fa termési eredménye múlik azon, elég gondosan végeztük-e a munkánkat? GYÜMÖLCSFA TERMŐVESSZŐK-TERMŐRÜGYEK Az őszibarack középhosszú temővesszőnek két fajtája ismeretes: teljes termővessző és fogyatékos termővessző. Közöttük a különbség; a teljes termővessző oldalán hármas rügyet — két virágrügy között egy hajtásrügyet hordoz. — A fogyatékos termővesszőn viszont a termőrügyek, egyedül vagy kettesével állnak hajtásrügy nélkül. Mindkettő csúcsrügye hajtásrügy. Sima termőnyárs: az almatermésű fák termőrészei, 5-15 cm hosszúak, csúcsán vegyes vagy átmeneti rüggyel. Megtalálható még az őszibarack, a kajszi és a szilvafán is. Javaslom mindenkinek, aki fa telepítésére szánja el magát, alaposan tanulja meg a termővesszők tulajdonságait, mert a termőre metszésnek ez a tótumfaktuma. Nem mindegy, hogy a termőre metszésnél csak a hajtásrügyet nyirbáljuk meg, vagy a termőrügyik metszünk vissza. Ez különösen vonatkozik az almafára. Ha megfeledkezünk a rá utaló szabályokra, előfordulhat, hogy kevés termővesszönk lesz, de annál több termést nem hozó.

16. ábra.

Termővesszők-termőrügyek

16.-2.ábra.

Alma-körte vegyes rügyes nyárs és dárda

16. ábrán látható középhosszú termő vesszők: 1-2. teljes és hiányos őszibarack, 3. alma, csúcsán vegyes rügycsoport, 4 cseresznye, 6 sima termőnyárs, 5 dárdás termőnyárs, 8 bokrétás termő dárda-termőbog 7 sima dárda-termőbog Dárdás termőgally: 16-2 ábrán szintén az almatermésű fák több éves, legértékesebb termőrészei. Elágazódva, egy éves termőrészekből alakul ki. Bokrétás termőnyárs: 7, a cseresznye, megy és a mandulafa termőrészei, 3-4-5 cm. hosszú, csúcsán bokrétás virágrüggyel körülvett hajtásrügy. Javaslat a kezdőknek: Amikor először termést hoz a cseresznye, meggy, akkor lehet legjobban felismerni, mit jelent a 3-4-5 centis, bokrétás termőnyárs. Persze megnézhetjük a szomszéd termőfáján is. Termőbog: 8, alakjáról jól felismerhető, többéves, igen értékes termőrészei az almatermésű fáknak, kocsányos sejtburjánzásból keletkezik. Ezek a körtefának is legfontosabb termő

részei, vigyázzunk, hogy metszéskor meg ne sértsük! Itt is kíváncsiskodhatunk a szomszéd termőkorú fájánál. A KÖRTEFA METSZÉSÉNEK LEÍRÁSA és képi ábrázolása 33.ábra, megtekinthető a 8 oldal végén. A gyümölcsfák termőrészeinek megismerése után, ismerkedjünk meg, hogyan alkalmazzuk a metszéseket. Amennyiben suhánggal indítjuk a telepítést, alapi rügyre metsszük vissza. (Az alapi rügy a suháng rügykezdeményei). Azonban arra ügyeljünk, ne csonkolást végezzünk, mert a hajtás elszáradását idézhetjük elő vele. Más a helyzet a termőre metszésnél: a termőre metszésnél, az 5. ábra szerint, inkább az erős — három rügyre való — metszést alkalmazzuk. Ha egy hajtásból a következő évre, termővesszőt szeretnénk kapni, abban az esetben, egy vagy két rügyre, azaz ugarra metsszünk. A gyümölcsfáknál az ugarra metszés, 1-2 rügyig, nem termő, csak hajtás rügyre való visszametszés. Másodlagos hajtásig metszünk, ha az ágat más irányba akarjuk terelni. Ilyenkor gyenge metszést alkalmazunk. Végálló rügyig — mint ahogyan már megtanultuk, hajtás rügyig — akkor metszünk vissza, ha az ágat vagy vesszőt növekedésre akarjuk serkenteni. Azonban, ha a következő évben az ágon póthajtást is szeretnénk nyerni, termőrügyig, azaz virágrügyig metszünk vissza. (Miért is?) Az esetben, ha a vesszőn a virágrügy előtt nincs hajtásrügy, kénytelen a virágrügy mögött kihajtani, a virág pedig nem hoz termést. Ha a bemutatott rajzon nem tudunk (főleg az almánál, körténél), a rövid a hosszú termőnyárs és a termővesszőn eligazodni, íme, még egy magyarázat. A dárda: 3-5 cm termőrész, a végén (csúcsán) jól látható a vegyes termőrügy. A termőnyárs hosszabb a dárdánál 5-15 cm. a végén ugyancsak termőrügy, az oldalán nincs termőrügy. Metszeni egyiket sem szabad. A termővessző: akár 40 centire is megnő, melyet fajtától függő erősséggel visszametszünk. A jól termő fán találhatunk olyan 2 éves gallyakat, amelyek berakodtak termődárdákkal. KÜLÖNBÖZŐ METSZÉSMÓDOK Nem könnyű feladat elé néz az a kezdő, akinek el kell döntenie, melyik gyümölcsfánál, milyen metszés módot, és milyen erősségű visszametszést alkalmazzon. Főleg akkor nő a dilemmája, ha a telepítést is, a metszést is, az előző tulajdonos végezte, így nem ismerheti az alapszabályokat. Olyannak tűnhet előtte a gyümölcsfa lombozata, mintha olyasmire kényszerülne, hogy abszolút laikus módon át kellene szabnia egy öltönyt. Amikor felnéz a fára, kész labirintus a lombok között megkülönböztetni a termő és a nem termő vesszőket. Szerencsésnek mondhatja magát az az újdonsült kertgazda, akinek érzéke van a kertészkedéshez, azonban azoknak is boldogulniuk kell, akik, majd meglátjuk alapon, kezdenek bele. Akár így, akár úgy, a kezdeti nehézségek leküzdésére, útmutatást adhatnak a szakkönyvek (a jó szakkönyvek) alapos áttanulmányozása. Persze a szakkönyv sem jelenti azt, mintha bárkinek is kezét fogná munka közben. Az alapos szemrevételezést, a figyelmet, senki nem kerülheti el! METSZÉS HATÁSA A TERMÉSRE

Gondoljunk arra, bárhol metszünk bele a fába vagy vágunk vissza a gallyazatban, mindig történik velük valami; ez lehet jó is, és rossz is. Ha termést várunk a gyümölcsfától — akár sudár, akár katlan koronát neveltünk, tudatosan, előre meghatározott szabályok szerint kell a metszést alkalmazni. Gyümölcstermés tekintetében, kétféle metszést különböztethetünk meg: a visszametszést és a ritkító metszést. Fontosság tekintetében nincs különbség. Azonban a saját belátásunk szerint, bármelyik metszést alkalmazzuk, mesterségesen kényszerítjük a gyümölcsfát bővebb és jobb minőségű termésre. Ha a metszésnél ezt tartjuk szem előtt, biztos keveset hibázunk. A vezérágak, vagy vesszők eltávolításánál visszametszést végzünk. Ennél a műveletnél győződhetünk meg, hogy a visszametszésünk, milyen hatást gyakorol a termésre, mivel már megtanultuk, a tápanyagok nagyobb részét, a hajtások, vesszők, a csúcsaikban hordozzák.

17.ábra

Visszametszés és ritkító metszés hatásai

A csúcs eltávolítása viszont szerves anyagveszteséggel jár. Ám a visszatartott erő hatására a hajtás, nem csúcsrügyből fejlődik tovább, hanem a vessző oldalán tör ki. A termőre metszésnél — a csúcsától megfosztott vesszőre nézve — visszametszés erősségétől függően — az 5. ábrán láthatóan — hátrányos lehet, mert a kelleténél erősebb és hosszabb oldalvesszők keletkeznek. Ennek következtében, bár a vessző teljes hosszában berakódik virággal, csalóka eredménnyel, mert csak kevés gyümölcs kötődik rajta. A ritkító metszés alkalmával, a csúcsrügyeket nem metsszük vissza. Ahelyett a vesszők egy részét — az erős növekedésűeket, és a függőleges helyezkedésűeket —, a lombozat sűrűsége függvényében, tőből távolítsuk el, ha kell, akár 60-70 százalékban is. Ezzel az eljárással, az ágakon megtartott vesszőket nem éri tápanyagveszteség, megtarthatják csúcsi dominanciájukat, és zavartalanul, csúcsrügyből fejlődhetnek tovább. Mivel a regenerációs hullám elmarad, a metszetlenül hagyott vesszők lényegesen több termést hoznak. Azt viszont tudni kell, a ritkító metszés, hátrányosan visszatarthatja a fa növekedését. A növésben lévő fiatal fáknál, a gallyazat ritkításánál, legyünk körültekintően óvatosak! Például lehet az egyik évben az egyik, másik évben a másik metszésmódot alkalmazni, jóllehet ehhez már némi gyakorlat is szükséges. Bár a metszés erősségét, a fa erőnléte határozza meg, vegyük példának egy 50 százalékos visszametszést, 16. ábra, és egy ugyanolyan (50 százalékos) erősségű ritkító metszést, aztán hasonlítsuk össze a kettő eredményét. Ebből az következik; amelyik vessző felét visszametszettük, éppen a tápanyag nagyobb részétől fosztottuk meg. Ezzel szemben a ritkító metszés alkalmazásával, a vesszők felét távolítottuk el, tőből levágva, míg a másik felét csúcsrügyével és tápanyagával együtt megtartottuk. Ezzel az eljárással, nem csak olyan középhosszú termővesszőket nyerünk, amelyek növelik a termőhajlamot, de egyben megakadályozzák a lomb elsűrűsödését is. Ha módunkban áll, mind a kétfajta metszést alkalmazni, próbálkozzunk! Majd hasonlítsuk össze a termésre való hatását. A terméshozamnál megtapasztalhatjuk: a ritkító metszés, jóllehet visszatartja a korona növekedését, ellentétben a visszametszéssel, termésnövelő hatással bír. Sőt, a nagyobb hozam ellenére a gyümölcsök nincsenek a vesszőn úgy összezsúfolódva, mint a visszametszés alkalmazásával. Ez előny a gyümölcsritkításnál is. SZAKASZOS TERMÉSHOZAM ALMATERMÉSŰ ÉS CSONTHÉJAS FÁKNÁL Jóllehet nem tudományos alapossággal, már sok mindent megismertünk a fa életéről, és amelyeket elengedhetetlenül fontos tudnunk, hogy előre léphessünk. Most ejtsünk szót a gyümölcsfák tulajdonságairól. Mondhatjuk úgy is; a szokásairól. Például, vajon mi lehet a szakaszos terméshozam oka, amely jobbára az almatermésű fákra jellemző, és nem kis bosszúságot okoz az almatermelőknek. Az egyik évben majd megszakad a fa a gyümölcs súlyától, a másik évben alig hoz valamit, vagy semmit. Gondoljunk arra, már az alakító metszésnél sem mindegy, hogy gyümölcsfajok szerint az elágazások, milyen szögű helyzetet foglalnak el a főtengelyen. Például a felfelé törő sudaras cseresznyefát nem kényszeríthetjük arra, hogy felvegye az őszibarack katlankorona formáját. Ugyanez a helyzet, a különböző gyümölcsfaj termőképletek kialakulásának szokásaival is. A termőrészek részletes ismertetésénél, már megismerhettük, hogy a termőrészek rügyei, gyümölcs fajtánként, hol helyezkednek el a vesszőn. 12. ábra. [Az őszibarack csúcsrügye hajtásrügy, az almatermésűek csúcsrügye vegyes vagy átmeneti rügy, a cseresznye csúcsán

virágrüggyel körülvett hajtásrügy.] Most nézzük másszem szögből! Például, hogyan helyezkednek el a gyümölcsök az ágakon, és minek a hatására különbözhetnek? Továbbá, az almatermésű fáknál, mért gyakoribb a szakaszos termés, miben tér el a csonthéjasok szokásaitól? A magyarázat egyszerű. Mivel az almatermésű fák virágrügyei a termővessző csúcsán ülnek, vegyes rügycsoportban, a termés is ott fejlődik ki. Igen ám, viszont a következő évi termőrügy a gyümölcs mögött, a levél honaljában bújik meg. Mivel az alma és a körte, későn érő, a gyümölcs fejlődése egybeesik a mögötte lévő termőképlet fejlődésével. Ennek a termőképletnek elhelyezkedése, hátrányos helyzetet teremt a következő évi gyümölcs kialakulására. Hogyan? A termőképlet csúcsán fejlődő gyümölcs fölérendelt szerephez jut, a mögötte fejlődő, következő évi hajtásokkal szemben; elvonja a tápanyagokat és a hormonokat. Ezért az alárendelt termővessző a következő évben nem hoz termést, hanem vegetálni kényszerül. Ez a magyarázata az almatermésű fák szakaszos terméshozamának. Egyik évben sokat terem a fa, a következő évben alig. Ezt a hátrányt, csak azzal tudjuk kivédeni, ha kíméletlenül alapos gyümölcsritkítást végzünk. Akinek kevés gyümölcsfája van, viszont kiskorú gyerekei vannak, annak mindenképpen megéri a ráfordított idő. Metszés 5 rész Más helyzet áll elő a csonthéjasok szokásainak esetében. Itt már, — ahogyan a 12. ábrán látható —, a csúcson hajtásrügyek ülnek, a termőrügyek pedig a vessző oldalán, vegyes rügycsoportban helyezkedve. Következésképp, mivel a gyümölcsnek nincs fölérendelt szerepe a következő évi termőképlettel szemben, nem vonhatja el a tápanyagot, s ebben a pozícióban a termőképlet akadályoztatás nélkül, fejlődhet tovább. Mindezek ellenére, a csonthéjas gyümölcsfáknál is előfordulhat, bár a szakaszos termés nem vonatkozik a rájuk, hogy egy kiadós, bő termés után, a következő évben alig, vagy egyáltalán nem hoz termést, hanem vegetál. Ennek egyik oka; a koránérő gyümölcsöknél kárt okozhat a tavaszi fagy. A másik ok, az előző évben, túlságosan meg volt terhelve a fa. Ám ez kivédhető! Hogyan? Itt is gyümölcsritkítással, semmiképp ne vegyük félvállról. Sőt, a ritkító metszés, a csonthéjasoknál is jó szolgálatot tesz, javítja a termőképlet kialakulását. De ne feledjük, mint ahogy már itt-ott említve lett, a fiatal fáknál a ritkító metszést csak módjával alkalmazzuk, nehogy a fa terebélyesedése rovására menjen. ALMATERMÉSŰ FÁK METSZÉSMÓDJAI A metszésmódoknak bő a választéka, így nem csoda, ha egy kezdő számára — néha egy gyakorlott kertészkedő számára is — dilemmát jelenthet eldönteni, melyik fánál, melyik a kedvezőbb. Főleg, amikor kezébe veszi a metszőollót, és neki veselkedik a metszésnek. Ez nem is csoda. Ha nem elég körültekintően, csak úgy sebtében végzi a munkáját, előfordulhat — az almafáknál különösen —, hogy egy szem gyümölcsöt sem szüretel. Éppen ezért nem árt előre tudni, hogy az almatermésű fák — eltekintve a metszési módoktól — metszés igényei többfélék, és a növekedésük sem egyforma. Vannak felfelé törők és terebélyesedők; hosszú és rövid szárközűek. Például a körténél: a Nyári Kálmán, a Diel vajkörte, stb. nem bírja az erős metszést. Nem is szabad erőltetni.

Az almafák esetében: a Húsvéti rozmaring, az Asztaházi piros, a Nyári fontos, stb., erős növekedésük miatt, a ritkító metszést kell előnybe helyezni. A Golden Delicióus, a ceglédi piros, mivel középerős növekedésűek, a középerős metszést igénylik. A Starking és az Egri piros kizárólag a gyenge metszést viseli. JONATHÁN ALMAFAJTA, kivételes helyzetű, és kivételes bánásmódot is igényel. Gyenge növekedésű, és hosszú szárközű, vékony veszőket nevel. Ennél a fajtáknál alkalmazhatjuk az erős visszametszést is, és a ritkító metszést is. Sőt szükséges is.

18.ábra

Jonathán visszametszése

A Jonathán almafa esetében azért is fontos az erős visszametszés, mert a lisztharmat hamar megtámadja, főleg az ágvégeken. Ám mielőtt bárki is nekiáll a metszésnek, átláthatóvá kell tenni a koronát. Ez a Jonathán almafánál a legfontosabb. Szabadítsuk meg a korona külső és belső területét a beteg, száraz gallyaktól, a vázágakat keresztező, vagy függőlegesen álló vesszőktől. Az idős, elöregedett Jonathán almafáknál az ág végei már széthajlanak és leívelődnek a föld felé. Ez jellemző ennél a fánál, éppen ezért, sose feledkezzünk meg az ifjító metszésről, hogy az ágak felfrissüljenek, újabb hajtásokat hozzanak. A vázágat vágjuk vissza egy vízszinteshez közel álló oldalhajtásra. Arra viszont vigyázzunk, hogy a visszametszés ne akadályozza a sudár növekedését. Ha ezeket betartjuk, minden évben szép, egészséges almát szüretelhetünk. A fiatalkorú fáknál, a visszametszés nem okozhat problémát, mert a vezérágak még erős növekedésben vannak. Sőt, ha nagyon leívelődnek, az egyharmadát is levághatjuk. Azonban a korona belterületén (a felkopaszodás miatt is), csak gyenge ifjító metszést alkalmazzunk, és attól óvakodjunk, hogy a termőrészeket érintsük! Az ifjító metszésről, a megfelelő helyen még szó esik.

AZ ALMATERMÉSŰ ALAKÍTÓ METSZÉSNÉL a módosított vagy a gömbkorona a legideálisabb, inkább ezeket válasszuk! Azonban az erős növekedésű körtefánál előnyt jelenthet az ágcsoportos sugaras. METSZÉSZMÓDOK Az összes metszési mód közül, háromféle kerül most megismertetésre: a ritkító metszés, a három rügyre való visszametszés, és a termőre metszés. Természetesen mindhárom metszési módnak az a célja, hogy a legtöbbet hozza ki a fából. F o n t o s t u d n i ! Ha a ritkító metszés mellett dönt valaki, ne hagyja számításon kívül, csak az erős és a középerős növekedésű, rövid íz közű, almatermésű fáknál alkalmazható. A gyenge növekedésűeknél ne kísérletezzünk, mert ellenkező esetben sok felesleges (vízhajtással) válaszol! Miután megtisztítottuk a termőkorba lépő fát a felesleges — jobbára az alsó vázágakat érintő — gallyazattól, a függőlegesen álló és túl hosszú vesszőktől, a következő lépésként, a megtartott félhosszú termővesszőket — a sűrűségtől függően — ritkítsuk ki! — Az elsűrűsödött gallyazatnak, akár az egyharmadát is eltávolíthatjuk. — Ha módunkban áll válogatni a termővesszőkben, a termővesszők mellett, lehetőleg a sima dárdákat, nyársakat hagyjuk meg. A 2-3 centis sima dárda és a 10-15 centis sima nyárs a következő év termőrészei. Amennyiben az alakítás alatt termést is hozott a fa, a letermett részt feltétlenül metsszük vissza, egy új hajtásig. Ha nincs új hajtás, akkor 2-3 rügyig. A következő év termését, mindig az előző évben kell megalapozni. Különösen érvényes az almatermésű fákra. Mi is a termőnyárs? Egy éves új hajtás, csak hajtásrügyei vannak. Virágrügyek csak a következő évben fejlődnek ki. HÁROMRÜGYES VISSZAMETSZÉS A három alapi rügyre való, klasszikus metszési módot, inkább csak a gyenge növekedésű alma és a körtefák esetében lehet eredményesen alkalmazni. Ám, ha az ERŐS NÖVEKEDÉSŰ ALMATERMÉSŰ FÁKNÁL is a háromrügyes metszést alkalmazzuk, azt tapasztalhatjuk, hogy a rövid termőképletek helyet, erős, de nem termővesszők keletkeznek. Hogy ez ne történhessen meg,alaposan gondoljuk át, milyen fajta gyümölcsfát telepítettünk. A tévedést, már az oltvány megvételénél kiküszöbölhetjük azzal, hogy felvilágosítást kérük az eladó szakembertől, és rögtön feljegyezzük, melyet megőrzünk. Ezt minden oltvány vételékor tanácsos alkalmazni. A három alapi rügyre visszametszésnek nem csak előnye, hogy vázágak erősödnek, hanem cél is, hogy a termőágakat közel tartsuk a vázágakhoz, és a csúcsi dominancia visszatartásával AZ ALAPI RÜGYEK, kényszerülve legyenek, a rövid termőképletek kialakítására. Itt is a termőkorú fa van alapul véve, de érvényes a többéves termőfára is, bár azok termőrészei eléggé figyelemfelhívóak.

19.ábra

Háromrügyes visszametszés

A telepítést követő első évben, az oldalvázágakon elhelyezkedő egy éves vesszőket, három ALAPI RÜGYRE metsszük vissza a 19. ábra szerint. Második évben, az előző évi három alapi rügyből, várhatóan három erőteljes vesszőt kapunk, 20. ábra. Ezek közül, az (A pont szerint), a két felső vesszőt tőből távolítjuk el, az alsót pedig 4-5 rügyre visszametsszük.

20.ábra

Háromrügyes visszametszés hatásai

Ha viszont a vessző nem éri el a 20 cm. hosszúságot, ez esetben a (B pont szerint) a vesszőt metszetlenül hagyjuk, vagy (A pont szerint) három alapi rügyre visszametsszük. Megeshet, hogy a három rügyből, a (C pont szerint), két vessző és egy dárda fejlődik. Itt már más metszést alkalmazunk; a sima dárdát megtartjuk, hogy termővé alakulhasson, helyette az alsó vesszőt távolítjuk el, a felsőt pedig 3 rügyre visszavágjuk. Azonban, ha a (D pont szerint), két dárda és egy vessző fejlődött, mindkét dárdát megtartjuk, a vesszőt pedig két rügyre visszavágjuk. Aki eléggé figyelmes, az már felfigyelhetett rá, hogy az almatermésű fáknál, mindig a dárdát hagyjuk meg, és nem az erőteljesebb vesszőt. Éppen ezért, amennyiben nem tiszta előttünk, mikor kell kettő, vagy mikor három rügyre visszametszeni a következő évi termővesszőket, tekintsük át újra a 16. ábrán látható két éves termőrészeket (amelyeket az első évben három rügyre metszettünk). Például a (D pontnál) azért metszünk vissza két rügyre, hogy a vessző a fejlődés során, kevesebb tápanyagot vegyen el a dárdáktól, ilyen módon a következő évben termővé tudjon fejlődni. Más szóval, a dárdák számától és a vesszők erősségétől függ a

gyümölcstermés. Ha sok rügyet hagyunk meg, a vessző nem tud termő, csak levélrügyeket kinevelni, de erősödni sem. Tehát, azt kell az almatermésű fáknál fontosnak tartani, hogy a dárdák a biztos termő vesszők A harmadik évben, ha pontosan végeztük a metszést, az előző évi SIMA VESSZŐKNEK, DÁRDÁKNAK, már termést kell hozniuk. Persze az is előfordulhat, hogy némely ágon nem termővesszők vagy termődárdák keletkeztek, csak simák. Ebben az esetben, már változtatni kell a metszési módon. Mégpedig úgy, hogy meg kell akadályozni, hogy a sima dárdák kihajtsanak — abban az évben már úgysem hoznak termést —, Inkább hagyjuk, hogy termődárdákká alakuljanak át. Ezt úgy érhetjük el, hogy a vesszőt nem tőből távolítjuk el, mint haszontalan tápszívót, hanem 1-2 rügyig visszavágjuk. Ez az eljárás azért is hasznos, mert nem marad lyuk az ágon. Lehet, az első elolvasásra bonyolultnak tűnik a metszésnek ez a módja, de megéri a fáradságot, hogy addig tanulmányozzuk, míg a lényeg képszerűen ki nem rajzolódik előttünk. Vigasztaljon mindenkit az a tudat, hogy három év tapasztalat után, már az ágra rápillantva, rutinból végezhetjük a metszést, és ez nagy előny, amikor már elterebélyesedett a fa, vagy esetleg újabb fákat is telepítettünk. Vegyük át még egyszer! Három alapi rügyre való visszametszésre azért van szükség, mert feltehetően kettő közülük termő vesszőké fejlődnek. A fent leírtak szerint a termővesszők és főleg a termődárdák hozzák a termést, a sima vesszők nem, azok csupán felesleges tápanyagszívók. Ezzel szemben a sima vesszőket mégsem szükséges véglegesen eltávolítani (csak, ha sűrűsítik a lombozatot), hanem két rügyre visszavágva, termésre kell kényszeríteni. Amennyiben nem jól mértük fel a fa erősségét, és a következő évben sok sima vessző képződik, a hibát kombinált metszéssel helyre kell hozni. Először is, alaposan átnézve a gallyazatot, megritkítjuk, a túl erős vesszőket tőből eltávolítjuk, de a középhosszú vesszőkhöz nem nyúlunk, metszetlenül hagyjuk, és csak a következő évben, 4-5 rügyre metsszük vissza. Amennyiben termőnyársak is képződtek, a felettük lévő vesszőket távolítsuk el, illetve egyet két rügyre vágjunk vissza. RENDSZERES TERNŐRE METSZÉS és MEGÚJÍTÓ METSZÉS A már említett az almatermésű fáknál a szakaszos terméshozamra is van megoldás, hogy e miatt, pénz és energia ne menjen veszendőbe. Hogy ez ne következzék be, a klasszikus metszés módot fel lehet cserélni a rendszeres termőre metszéssel. Nevezetesen: „Megújító metszésre.” Ezzel a metszésmóddal, igaz, nagyobb figyelmet igényel, mint a háromrügyes, megvalósíthatjuk, hogy minden évben, kiiktatva a sok bosszúságot okozó, szakaszos terméshozamot, a fánk gyümölcsöt teremjen. AZ ALMA MEGÚJÍTÓ METSZÉS RÉSZLETES LEÍRÁSA Amennyiben a koronaalakítás megfelel az elvárásoknak, a 16. ábra szerint elkezdhetjük a termő részek kialakítását.

21.ábra

Almafa vázágának hároméves termőre metszése

Az első évben, miután a felesleges gallyazattól, száraz ágaktól megszabadítottuk a fát — átláthatóbbá tettük a koronát —, következhet a mellék vázágak ritkítása. Kb. 20 cm . távolságra a középhosszú; ferdeállású és a vízszintest legjobban megközelítő helyzetben lévő vesszőket hagyjuk metszetlenül, hogy csúcsrügyből nőhessenek tovább, és a következő évben, mint két éves termővessző, gyümölcsöt teremjenek. A második évben induljunk el egy újra egy mellékvázág gallyazatán. Az előző évben metszetlenül hagyott vesszőket — ezek már termőrügyekkel rendelkeznek —, a csúcsrügyből fejlődő új hajtással együtt (16 ábra szerint), vágjuk vissza. A visszavágásnál, annyi termőrügyet hagyjunk meg, amennyit optimálisan a vessző ereje elbírhat. Itt most lehetünk bátrabbak a visszametszéssel. A harmadik évben, az előző évi két éves vessző letermett, vissza lehet metszeni. Ám a gyümölcs súlyától a gally lefelé ível, lefelé ívelés hatására a letermett részek mögött egy póthajtásnak kellett létre jönnie. Ezeket ismét, mint az előző évben, metszetlenül hagyunk, hogy csúcsrügyből fejlődjön tovább. Viszont, a tavalyi egy éves hajtást, az előző év gyakorlata szerint, virágrügyig termőre metsszük.

Az ezt követő években a vezérágak egyre jobban megvastagodtak, a lombozat megsűrűsödött, ekkor már minden évben, végre kell hajtani a ritkító metszést és legalább olyan fontos a túl erős vesszők eltávolítása. Most pedig térjünk vissza a letermett gallyakhoz, amelyet egy termőrügyig visszametszünk, így létre hozunk egy termőforgót.. Persze azt is megtehetjük, hogy a csúcsrügyből hagyjuk tovább nőni. Viszont ebben az esetben, a negyedik vagy az ötödik évben — a gallyazat erőnléte függvényében —, szükségessé válik eltávolítani, vagy visszavágni az egész elöregedett termőforgót egy vázághoz közeli hajtásig. Hajtás hiányában, egy hajtásrügyre. Annak nincs értelme, hogy egy több éves termésforgót termésre kényszerítsük, mert a vázág legyengülését eredményezi. Azzal mindig számolnunk kell, hogy a kisebb növekedéserejű fáknál, az első termést hozó időszakába, nem jön létre a póthajtás, de előfordulhat az is, hogy csak túl gyenge. Azonban a túl gyenge hajtással nem érdemes próbálkozni, mert a következő évben leszárad, és a helye üres marad. Megoldás ebben az esetben is lehetséges; például, mint a klasszikus metszéseknél, a gyenge hajtást alapi rügyre metszünk vissza. Ez olyan, mint az ugarra metszés. Hasonlítsuk össze a három alapi rügyre metszést a megújító metszés különbözőségével. Ennél a metszésmódnál, nem az a fő célunk, hogy a közel tartsuk a termőágakat a vázághoz, itt lényegesebb, hogy a mellék vázág minél több póthajtás tudjon nevelni a termőrészek folyamatos kineveléséhez, mármint a folyamatos terméshozam elérése végett. Ennek elérése érdekében, ahogy a 16. ábra jól szemlélteti, minden egyes gallyazatnak háromféle termőképlettel kell rendelkeznie: például letermett ágrésszel, Az ágon két éves termővesszővel (előző évben az még nem termett), és mögötte egy éves olyan termőképlettel (vesszővel), amely csak a következő évben hoz termést. Amennyiben több éves, háromrügyes metszéssel kezelt termő fánk van, egy megújító metszés után — aki már elég gyakorlatot szerzett, és jól meg tudja különböztetni a termővesszőket — áttérhet a rendszeres termőre metszési módra. Első év: felső egyéves hajtást felső rügyre metsszük. Második év: a felső kétéves hajtást tőből lemetsszük, az alsót érintetlenül hagyjuk. Ha folytatjuk ezt az eljárást, a harmadik évben, a második évben meghagyott vesszőt visszametsszük. Ez már a negyedik évben teremést hoz, a letermett ágat lemetsszük, az alsó vesszőt érintetlenül hagyjuk. METSZÉS IDŐPONTJA-METSZÉS JELENTŐSÉGE Mielőtt rátérnék a részletek ismertetésére, a tavaszi metszést akkor kezdjük, amikor a bimbók duzzadni kezdenek, az őszibarackot, kajszit (piros bimbós állapotában), de mindenképpen rügyfakadás előtt. A metszés helyes időpontjának kiválasztása sem elhanyagolható, igen komoly jelentőséggel bír a beavatkozás eredményére. Például a termés minősége és mennyisége függhet attól, hogy a visszametszett vesszők oldalrügyei nyugalmi állapota, milyen mértékű? Végezhetjük a metszést, akár télen is, mély nyugalmi — vegetációs — állapotba, vagy tavasszal, rügyfakadást megelőző időszakban, és végezhetjük nyárvégi, őszeleji, zöldlombos állapotban is. Azon is ellehet gondolkodni, mely az a fiziológiai állapot, amely kedvezően vagy hátrányosan hat a gyümölcsfára. — A szomszédunk szokásait semmiképpen ne vegyük

szentírásnak, legfeljebb, mint kezdőknek az első évben, mert nem biztos, hogy a mi fáinknak is megfelel, előbb tanulmányozzuk át a tudományos magyarázatokat.

22.ábra

Őszibarack nyárvégi metszése

Tegyünk egy összehasonlítást a tavaszi és nyárvégi metszés különbözősége között. Tavasszal a természet megújhodása idején, a vesszők csúcsi részei magukhoz vonják a tápanyagok jelentős részét. Következésképp, ha ebben az időszakban metsszük le a csúcsi részeket, ez tápanyag veszteséget okoz, viszont a visszafogott tápanyagok elősegítik a fa erősödését. A nyárvégi, őszeleji viszonylagos nyugalmi állapotú zöldmetszés — ez már a letermett gyümölcsfákra vonatkozik — kevesebb tápanyagveszteséggel jár, mint a tavaszi metszés. Miért? A fa betöltötte a funkcióját, nyugalomba vonul. Ilyenkor a tápanyagok nagyobb része, nem a csúcs felé áramlik, hanem a gyökerekben és a fa vastagabb részeiben raktározódik el. A vesszők kihajtásától már nem kell tartani, ellenben a sebgyógyulás lényegesen felgyorsul, az ágpusztulás kizárt. Metszés 6 rész A téli metszést kizárólag a fagyérzékeny almatermésű fáknál érdemes alkalmazni, de akkor is nagy körültekintéssel. Hátránya, a tavaszi metszéssel szemben, hogy a sebgyógyulás csak késleltetve következik be, és ez esélyt ad az ágpusztulásnak. Azt viszont jó tudni; a tavaszi fásmetszést, lehetőleg a rügyfakadást megelőző időszakban — zöldbimbós állapotban—, a lemosó permetezés előtt szükséges elvégezni. Ez alól (mint ahogy azt az alakító metszésnél alkalmaztuk), csak az őszibarack és a kajszi kivétel: ezek metszésével meg kell várni a piros bimbós állapotot. Ám mivel a lemosó permetezés is akkor esedékes, nem árt a permetlét gyengébbre keverni, mint a többi gyümölcsfánál, mert az erős permetlével visszafordíthatatlan kárt okozhatunk a gyümölcsképzésben.

A zöldmetszésbe, csak azoknak szabad belefogni, akiknek már van gyakorlatuk a fásmetszés terén, és el tudnak igazodni a gallyak között. Mivel egy kezdő számára a fás metszés módjai is igen nagy próbatételt jelent, tegye meg önmaga hasznára azt a fáradtságot, hogy lombhajtástól, lombhullásig, kísérje figyelemmel a metszése eredményeinek alakulását, hogy különbséget tudjon tenni, a termő és a nem termő részek között. Esetleg melyik gyümölcsfa, melyik termővesszőn hozta a termését, és amelyik nem termett. Elgondolkodhat, vajon, miért nem? Ezzel a kíváncsiskodással, bárki olyan ismereteket szerezhet magának, amelyet a következő évben sikeresen alkalmazhat. A zöldmetszésről még szó lesz a kiegészítő metszésnél. Tehát a zöldmetszés első időpontja június. Na persze ilyenkor, a tenyészidő alatt, inkább csak a fattyúhajtások, vagy a késleltető növekedés metszése jöhet szóba. Második időpont az augusztus vége, szeptember eleje. Ez részben visszametszéssel, részben ritkító metszéssel jár. Ezzel a beavatkozással megállítjuk a folyamatban lévő csúcsi növekedés újra kihajtását. Ennek jelentős előnye van. Mivel a jelzett időben a tápanyagok jelentős része a fában már elosztódott, a visszametszett gally vagy vessző kevesebb tápanyagot veszít, mint a tavaszi metszéssel. Sőt, még azt is el lehet mondani, hogy az enyhe idő hatására, a sebgyógyulás hamarabb megy végbe, az mellett kedvezőtlenül hat a kórokozókra nézve. Például a kajszi kórokozok szaporodását, kifejezetten gátolja. Mindennek van előnye és hátránya, így a nyárvégi metszésnek is. A hátrány abból következik, ha például a gyors sebgyógyulás ellenére, a hűvösebb idő késve érkezik. Ekkor olyan szerencsétlen helyzet állhat be, hogy a csúcsi növekedés leállása is később következik be. Ennek a nem szerencsés következménye; az erős mézgásodás. Még abban az esetben is rizikót vállalunk, ha a meteorológia előre jelzése, metszés tekintetében kedvező. Éppen ezért, ha bárkinek kétségei támadnak az előre jelzéssel szemben, vagy bizonytalan, lehet taktikázni! Például, két részre lehet osztani a metszési munkálatokat; őszre és tavaszra. Nyár végén elvégezhetjük a ritkító metszést, tavasszal a visszametszést. Ezzel az eljárással, ha nem kedvez az időjárás, legalább a „veszett fejsze nyele” megtérül. Ám, aki arra törekszik, hogy minél nagyobb szakértelemmel végezze munkáját, maga is rájön, melyik módozat legkedvezőbb a gyümölcsfái számára. Attól a kertgazdától pedig Isten óvja a gyümölcsfát, aki a hanyagsága, közömbössége révén, nem tiszteli benne az élőlényt és a sebezhetőségét. KIEGÉSZÍTŐ METSZÉS FONTOSSÁGA ÉS HATÁSA Ha bárki is azt gondolja, hogy a tavaszi metszéssel és az azt követő permetezésekkel letudta a gyümölcsfáival való gondoskodást az tévesen ítéli meg a helyzetet. Igaz, a kiegészítő metszés nem tartozik a halaszthatatlan teendők közé, de előnyös, terméshozam javító hatással bír. Ezt a metszésmódot szaknyelven levélkoszorúra metszésnek nevezzük, amely hasonlít a háromrügyes metszéshez, de abban különbözik, hogy a beavatkozás nyár végén — a fa, még zöld állapotában —, illetve augusztus végén, szeptember elején történik. A kiegészítő metszésnek figyelemre méltó előnyei vannak: a tavaszi metszés után is. A tenyészidő alatt, gyakran tapasztalhatjuk, hogy a gallyazaton, vagy egy-egy ágon, anélkül, hogy gyümölcsöt produkálnának, a hajtások erőteljes növekedésnek indulnak. E jelenségek, nem csak feleslegesen tápanyagot fogyasztanak, elvonva az értékes hajtásoktól, de sűrűsítik a

koronát. A sűrű lombozatnak pedig az a veszélye, hogy hátrányosan beárnyékolja a gyümölcsöt, és késlelteti annak beérését. Persze más oka is lehet a lombozat elsűrűsödésének, mint ahogy már említésre került, tavaszi metszésnél is előfordulhat — különösen egy kezdőnél —, hogy valaki nem ismeri fel helyesen a fa növekedési erejét, és a ritkítás alkalmával nem hogy keveset, a kelleténél több erős gallyat hagy a fán. Ennek eredményeként, vagy elsűrűsödik a lombozat, vagy sima — nem termőrügyes — vesszők fejlődnek. Jóllehet a legkézenfekvőbb, a felesleges gallyazat végleges eltávolítása, előfordulhat, hogy éppen olyan helyet foglal el a vázágon, ami miatt hasznosabb megtartani. Például lyuk keletkezik a helyében, jóllehet termésre lehet kényszeríteni, vagy a gally hiánya előidézheti a fa egyensúlyának megbontását. Ezekben az esetekben tanácsos a levélkoszorúra metszést alkalmazni, hogy újabb mellék vázágakat, vagy éppen termőrészeket kapjunk.

23-ábra.

Kiegészítő metszés és annak hatása a termésre

Figyeljük meg a 17. ábra, A-B szerinti példát: Ha valamelyik ágon; kettő vagy három, függőlegesen álló, sima vessző fejlődött, mind a három vesszőt rövidre, illetve két levélhajtásra metsszük vissza. Ennek következményeként, a következő évben, a levél hónaljaiban termődárdák fejlődnek ki, a metszés helyén pedig újabb hajtások keletkeznek.

Más a helyzet a C-D szerinti ábrán látható példánál. Itt két hajtás, és alatta egy dárda fejlődött. Ebben az esetben, már nem célszerű a rövid visszavágás, mert a sima dárdának, nem a termővé alakulását váltaná ki, hanem kihajtásra késztetné. Ezért, csak az alsó hajtást metsszük vissza 1-2 levélhajtásra. A felső hajtáson pedig legalább három levelet hagyjunk meg. Nem csak termésnövelő hatása van a levélkoszorúra való metszésnek, amiért érdemes elvégezni. Például növényvédelmi szempontból sem elhanyagolható, mivelhogy az elsűrűsödött lombozat akadályozza a permetlé bejutását a levelek közé, így a kórokozók elszaporodhatnak. Megállapított tény; nem mindenkinek jut ideje — sokak nem is tartják fontosnak — a tenyészidő alatt is figyelni a fa lombozatát. Akkor kapnak a fejükhöz, jönnek rá a mulasztásra, amikor annak következményeként, kevés vagy elmarad a termés. Nehéz elképzelni, hogy aki kertészkedésre szánja el magát, mellékes számára a kidobott pénz. Ha valóban nem jut idő a fa nyári gondozására, legalább a nyár végén szakítani kell rá. A nyár végén elvégzett zöld metszés, nem csak a termés mennyiségét növeli, de a tavaszi metszésnél az átláthatóság miatt könnyebben el lehet igazodni a vesszők tengerében, és időt takaríthatunk meg. Sőt, a bosszúságot is elkerülhetjük. Még egyszer: Ennél a metszésmódnál, mi a fő szempont? Az alma és a körtefánál, ne hajtásrügyek képződjenek, hanem termődárdák. ELÖREGEDETT VAGY FIATAL GYÜMÖLCSFÁK KORONÁI IFJÍTÁSÁNAK FONTOSSÁGA Mielőtt a termőre metszés ismertetése folytatódna, némi kitérővel ismerjük meg az ifjító metszés hatását a termésre, és mért olyan fontos az alkalmazása. A koronák ifjításának célja: a fiatal termőfák termőrészének metszéssel való megújítása, az idős fák elöregedett vázágainak, gallyazatainak leváltása, helyette új termőágak kialakítása. Konkrétan: Nem csak az elöregedett, a fiatalkorú gyümölcsfáknál fordulhat elő, hogy ifjító metszést kell alkalmazni. Az ilyen esetek közé tartozik, ha a felső koronarésznek, az alsóhoz viszonyítva, túl erős a növekedése, és e miatt az alsórész növekedése elmarad, vagy a termőalapok rovására a koronarész elsűrűsödik. Az is megtörténhet, hogy valamelyik alsóhelyzetű vezérág, a korona hátrányára túlzottan megvastagodik. — Erről szó volt már az alakító metszés leírásakor is. — A nem kívánatos jelenség általában akkor áll elő, ha a ritkító metszés elmarad, vagy csak nagyon ritkán kerül rá sor. Ilyenkor a fa egyensúlyzavarral küszködik, és ez csakis az egészséges növekedés rovására mehet. Az okok között lehet még említeni, hogy a gyümölcsfák túl közel vannak egymáshoz, s ez által az életterük beszűkül. Ezek az esetek azok, amikor már a koronaalakítás során, az egyensúly visszaállítása érdekében, az ifjító metszést, feltétlenül be kell iktatni. Olyan esetben, amikor a fiatal gyümölcsfát a felkopaszodás veszélye fenyegeti, vagy már létező jelenség, kétféle eljárást alkalmazhatunk; ha erős a felkopaszodás, az ifjító metszéssel, akár az ágak felét is vissza lehet vágni. Ha viszont a fa első harmadában van még termő gallyazat, akkor a vezérág egyharmadát távolítsuk el, ha mód van rá, oldalelágazásra. A lényege az eljárásnak, hogy a honalj részeken rejtőző alvórügyek kihajtásra kényszerüljenek. Ne feledjük! Az ifjítás céljából a mellék vázág felének visszavágása a következő évben — persze, ha ősszel végezzük — vízhajtásokkal válaszol. Viszont alkalom adódik az új mellék vázágak kinevelésére. Ehhez pedig a legerősebbeket kell megtartani.

24.ábra

Koronaifjítás

A megújító metszés másik alkalmazási módja, a gallyazat ritkítása. Ebben az esetben a megtartott vesszőket, visszametszés nélkül, hagyjuk csúcsrügyből nőni tovább. Így már a következő évben új hajtásokat nyerhessünk. Az elöregedett gyümölcsfák esetében, melyet nem lehet elkerülni — nem is szabad — az erős koronaifjítást végzünk, vagy a részleges, faátalakítást. Azonban figyelembe kell venni a fa fajtáját és mennyire ifjítható. Tekintettel arra, hogy a drasztikus beavatkozás óriási sebzéssel és a fertőzés veszélyével jár, tavasszal rügyfakadás előtt végezzük, vagy augusztus végén, szeptember elején. Ebben az időszakban kisebb a kockázata az ágpusztulásnak is. Persze nem biztos, hogy rögtön felfigyelünk rá, ha a fa a kiöregedés előtt áll, jóllehet a felkopaszodás jelzi, hogy a következő évben kevés gyümölcs terem. Ezt ne is várjuk meg, ekkor már nem szabad az időt húzni, mert magától nem áll be javulás. Kezdjük el az ifjítást. Azonban itt már erőteljesebb metszést kell alkalmaznunk, mint a fiatal fák esetében, de végezzük munkánkat elővigyázatosan, mert mint mindent, a felújítást is el lehet rontani, s

ezzel nem javítunk, hanem ártunk a fának. Amennyiben túl sok ágat szükséges eltávolítani, regenerációs hullám miatt tanácsos két évre elosztani. A 24. ábra szerint, a gallyazat eltávolítását, fentről lefelé haladva végezzük a külső koronarészen. A fa felső harmadában akár két harmadát is eltávolíthatjuk a vázkaroknak és a mellék vázágaknak, és lehetőleg oldalelágazásra vágjuk vissza. Ezzel módot adunk, hogy a hónaljban lévő alapi rügyek kihajtsanak. A fa középső harmadában csökkentjük a gallyazat eltávolításának és a vázkarok visszavágásának mértékét, majd az alapon vegyük figyelembe a felkopaszodást. Leghelyesebb, ha az alapon lévő gallyazatot mind megtartjuk, vagy alapi rügyre visszavágjuk.

25-ábra

Vízhajtás szemléltetése

Ismét a -VÍZHAJTÁS!!! 12 oldal- Ne feledjük, minél vastagabb ágat távolítunk el, annál több VÍZHAJTÁS keletkezik. Ha tőből távolítjuk el az ágat, mert arra a jövőben nem lesz szükség, a megmaradt alvó rügyek kihajtanak, azt ismét távolítsuk el! De, ha új vázágat vagy mellékvázágat szeretnénk nyerni (kialakítani) a régi helyében, alaposan fontoljuk meg, melyik jó helyzetben lévő hajtást hagyjuk meg. Ekkor elkezdhetjük az ág alakító metszését. Viszont, a csúcsi növekedés lassítása végett, vágjuk vissza a központi tengely végét is. Amennyiben ágemeletes fát alakítunk át, ne csak a csúcsát vágjuk vissza, hanem az egész ágemeletet. A következő év tavaszán, már belefoghatunk a fa teljes átalakításába, és ebben az esetben is fentről lefelé haladva, mindig kisebb mértékű legyen az ágak visszavágása, hogy a fa terebélyessége megmaradjon. Aggodalomra semmi ok, a tápanyagelosztás nem okozzon komoly problémát. Ezzel azt is elérhetjük, hogy a termőrész földközelbe kerüljön. Amennyiben a munkánkat jól végeztük, és a fa gyökérzete is eléggé egészséges, az új hajtásokból fejlődő koronán, 2-3 éven belül termőképletek fejlődnek. Ám, hogy ez így is maradjon, az átalakító ifjító metszés után, már csak gyengeritkító metszést alkalmazzunk!

26-ábra.

Ha ilyen sebsérülést látunk, azonnal kezelni kell CSONTHÉJASOK -KAJSZI, CSERESZNYEFA, MEGGYFA, SZILVAFA METSZÉSMÓDJA

MEGGYFA METSZÉSE: A meggyfa koronatípusát annak függvényében válasszuk meg; erős vagy gyengébb növekedésű fát telepítettünk-e? Például a középerősségű Pándy, a cigánymeggy, az Érdi bőtermő, stb., meggyfajtáknál, a csúcsi dominancia hatására, néhány év múlva a fa erősen felnyurgul. Éppen ez okból tanácsos a módosított koronaformát választani. Ezt már — a terebélyesedést figyelembe véve —, a második, esetleg harmadik ágcsoportnál eldönthetjük. A meggyfa nyársakon, vagy hosszú vesszőkön hozza a termését, ám az erős visszametszést egyik fajta sem szereti. Ha erősen felfelé törő koronás fát ültettünk (erről győződjünk meg az oltvány megvásárlásánál), már a kinevelés kezdetétől fogva elkezdhetjük a terebélyesítést, ami azt jelenti, hogy a vázágakat a fa külső kerülete felé tereljük. Ezt csak azzal érhetjük el, ha az első években középerősen metsszük vissza a vezérágnak meghagyott vesszőket. Azonban a termőkor elérése előtt, kizárólag csak gyenge metszést alkalmazzunk, hogy a terebélyesítés ne váljon a fa hátrányára. Más eljárást alkalmazunk a középerős növekedésű vagy csüngő ágú koronaformáknál. Itt már az egész koronaalakítás alatt erős metszésre van szükség. Azonban a termőre fordulás után, folyamatos ritkító metszéssel gátolhatjuk csak meg a korona elsűrűsödését. Vigyázat! A csüngő ágú meggyfák — Pándy és cigánymeggy — esetében, az alakító metszés után, a visszametszést ne alkalmazzuk, helyette a ritkító metszést helyezzük előnybe. Miért? Emlékezzünk! Az ostornyélre emlékeztető, hosszú, csüngő vesszők virágrügyei a csúcson vannak. Ha a csúcsrüggyel rendelkező vesszőket visszametsszük, a termőrügyeket vágjuk le, így nem a termést segítjük elő, hanem a hajtásrügyek fejlődését. Ez különösen érvényes Pándy meggyfára, helytelen metszéssel hatalmasra nő, de gyümölcsöt alig terem. Ne feledjük! — itt is, akár az almatermésű fáknál — az elöregedett gallyazatot tőből távolítsuk el, vagy a legéletrevalóbb hajtásig vágjuk vissza, hogy újabb hajtások jöjjenek létre.

CSERESZNYEFA METSZÉSE: A cseresznyefa felfele törekvő, sudaras fa, mint például a Meteorfajta, mégis erősen burjánzó lombozatú, elágazásokra hajlamos. A korona alakítás megválasztásánál az ágcsoportos sudaras a legjobb választás, mert így nincs a felfelé törő hajlama gátolva. A cseresznyefánál sokan nem vesződnek az ágemelet kinevelésével, már azért sem, mert a szórt állású hamarabb terebélyesedik és az ágai is, közelebb kerülnek a földhöz. Ebben van is igazság, de számolni kell azzal is, hogy néhány év múlva hamarabb nyurgul, mint az ágemeletes, és a vázágak hamarabb elsűrűsödnek. De mivel nem nagyon tűri a metszést, már az alakítás kezdetétől fogva gyenge metszést alkalmazzunk! Viszont, ahogy eléri a termőkort, bátran alkalmazhatjuk az ifjító metszést, egy hajtásig való visszavágással, hogy a túlzott növekedést, és a nem kívánatos villás elágazások létrejöttét csökkentsük (Jóllehet a cseresznyefát nem metsszük vissza, a villás elágazásnál az egyik hajtást távolítsuk el!). Éppen ez okból a rendszeres ritkító metszést is be kell iktatni. Ezzel a korai felkopaszodásnak is gátat vetünk. CSERESZNYEFA a termését rövid termőképleteken: 4-5 centiméteres dárdákon, bokrétás termőnyársakon hozza. Ezek a termőrészek 4-5éven keresztül is képesek megtartani termőképességüket. Még egy fontos tudnivaló: A cseresznyefa minden fajta, a homokos talajon is meg él. Azonban a homokos talajon a törzsét a minimálra méretezzük, az alsó ágait hagyjuk lahajlani, hogy a föld ne száradjon ki. SZILVAFA: A szilvafáról elmondható, hogy a legbonyolultabb koronafajta; ágas-bogas, összevissza növő, az ágain nehéz eligazodni, mert egymásba nyúlnak. Az elültetés után sudárnak indul, majd átalakul GÖMBKORONA alakúvá. Legjobb szórt állású koronaformára kinevelni, 8-9 ábra szerint, aztán 3-4 év múlva a sudarat eltávolítani. A sudár eltávolításával a fa nem nyurgul, inkább terebélyesedik. SZILVAFÁK a termésüket nyársakon és hosszú vesszőkön hozzák, azonban hajlamosak az elsűrűsödésre. A RINGLÓ SZILVÁNÁL más a helyzet. Mivel kevésbé ágas-bogas, mint a szilvafa, ritkítani sem szükséges minden évben, sőt termőkorban metszeni sem kell.

Szilvafa metszésmódja részletesebben SZILVAFA ALAKÍTÓ METSZÉSE: A hagyományos, középmagas szilva (lehet besztercei vagy magbaváló) oltványt elültettük, ugyanúgy, mint az alma, körtefánál, válasszunk ki arányos távolságra 3-4 vázágnak való hajtást. Ezután kétharmadát vágjuk vissza külső rügyre, és a következő években is, a terebélyesedés érdekében, a vázágakat (a sudárhoz viszonyítva 45 fokos szögben, alsórügyes metszéssel) kifelé könyököltessük. Metszés 7 rész 4-6 évig tart az alakító metszés, a vázágakat felére vágjuk vissza, a függőleges és az összevissza álló hajtásokat vágjuk le, a hosszúhajtásokat alaposa ritkítsuk ki. A kisebb termőnyársakhoz ne nyúljunk.

27-ábra.

Szilvafa alakító metszése

SILVAFA FENNTARTÓ METSZÉSE: A termőre fordulás után lényegében a szilvafát nem szokás metszeni, mert a gallyazat visszavágásánál bosszantóan elsöprűsödik, a korona fényellátását (a termés rovására) hátráltatja, és nehéz kezelni. Mindenképpen tanácsos megakadályozni. Metszés helyett, minden évben ritkítsuk a gallyazatot, főleg az egymást keresztező ágakat, hajtásokat távolítsuk el. A vázágakat akkor vágjuk vissza egy alsórügyes elágazásra, ha valamelyik túl hosszúra nő. A facsemete ültetésénél figyeljünk oda a tő és sortávolságra, mert némely szilvafajta 10-12 méter átmérőjű koronát nevel. Persze az ilyen szilvafa látványnak sem elhanyagolható, szabályosan dísze a kertnek. KAJSZINÁL megtalálhatjuk épp úgy a gyenge, mint a középerős és az erős növekedésű fajtát. Ezzel szemben a sudarát mindhárom fajta idővel elveszti, s attól fogva a terebélyesedés lesz rájuk a jellemző. Például hajtásai hosszúak — a 120 centit is elérik —, ágai széthajlanak. A kajszi, vesszőkön és nyársakon hozza termését, amelyek évekig megtartják termőképességüket. Koronaalakításnál a szórt állású sudaras kinevelése a legcélszerűbb, a sudarat pedig a fa növekedése függvényében, 4-5 év múlva — mint szükségtelen élősdit —, el kell távolítani. El lehet mondani még a kajsziról, hogy nem csak terebélyesedésre hajlamos, az erős növekedés hatására a korona alsó ágai nem tudnak időben megvastagodni és hamar lehajlanak. Az első években nem szükséges még hozzányúlni, de amikor a lehajlás már akadályozza a szüretelést, ifjító metszéssel, egy felfelé ívelő oldalágra, vágjuk vissza! Persze az ág lehajlását úgy is kivédhetjük, legalábbis mérsékelhetjük, ha minden évben kiritkítjuk. Az erőteljesen növő vesszőket eltávolítjuk, miközben a lecsüngő ágak végeit, egy jó állású vesszőig visszametsszük, s ezzel a növekedését felfelé tereljük.

AMIT FELTÉTLEN TUDNUNK KELL: A kajszi (sárgabarack) gyümölcsfának legfenyegetettebb ellensége (betegsége) a gutaütés, amelyért a kórokozókat kárhoztathatjuk. A legfontosabb védekezés a gutaütés ellen; a piros bimbós állapotban lévő metszés, a kb. három évenkénti ifjítás, a száraz gallyak azonnali eltávolítása, és a metszés által keletkezett sebzés szigorú kezelése. Ahány száraz gallyat eltávolítunk, annyi új termő rész keletkezik. FIGYELEN! A fagytűrő BERGAMAN és a CEGLÉDI ÓRIÁS kajszi (sárgabarack) június közepén érik.

28. ábra..

Lecsüngő vázág visszametszése, virágzás késleltetése

Sajnos, mivel a tavaszi utófagyok, sokszor a kajszi virágzása idején támadnak, a leggondosabb munkánk ellenére is fennáll a veszély, hogy elvihetik, akár az egész termést is. Mint mindenre, erre is lehet megoldást találni, hogy legalább egy részét megmenthessük, a módszer pedig a virágzás késleltetése. Időt kell áldozni rá, de mindenki eldöntheti, megéri-e a plusz fáradság?

A 28. ábra azt mutatja, meddig szükséges visszavágna a kajszi csüngő ágát. A másik kép pedig azt ábrázolja, a virágzás késleltetésnél, meddig kell visszavágni A visszametszés lényege, hogy késlelteti a virágzást. Hazánkban is akadnak, akik dacolva a hagyományokkal, vállalják a kockázatot, hogy elkerüljék a fagykár okozta terméskiesést. Az eljárás a következő: gyenge visszametszéssel, visszavágjuk a gallyak (ágak) végeit. Igaz, az ágak önszabályzó rendszerének megbontásával jár, de a fagykár nagyobb veszteséget okoz.. Az idős fák gallyazatai elöregednek, sok el is szárad. Nem szükséges megvárni, amint az első száraz gallyat észleljük, álljunk neki az ifjító metszésnek! Ne kíméljük a fát, hiszen a száraz gallyazat, csak ártalmára van a fa összességére. Ahány száraz gallytól megszabadítjuk, a vezérágat, annyi új termőrész alakul helyettük. Viszont fertőzés veszélye miatt a sebek kezeléséről ne feledkezzünk meg! Sajnos, mivel a tavaszi utófagyok, sokszor a kajszi virágzása idején támadnak, a leggondosabb munkánk ellenére is fennáll a veszély, hogy elvihetik, akár az egész termést is. Mint mindenre, erre is lehet megoldást találni, hogy legalább egy részét megmenthessük, a módszer pedig a virágzás késleltetése. Igaz, időt kell áldozni rá, de mindenki eldöntheti, megéri-e a plusz fáradság? Akinek egy kajszi fánál több van, annak feltétlenül. A visszametszés lényege, hogy késlelteti a virágzást, és akadnak is hazánkban kertgazdák, akik dacolva a hagyományokkal, vállalják a kockázatot, hogy elkerüljék a fagykár okozta terméskiesést. Az eljárás a következő: gyenge visszametszéssel, egy felfelé néző hajtásig, visszavágjuk az ágak végeit. Igaz, az ágak önszabályzó rendszerének megbontásával jár, de a fagykár nagyobb veszteség. Vigyázat! Ritkán, de előfordulhat, hogy a fa, bár virágot hoz, nem porzódik be. Ha nem kifejezetten későn termő barackfáról van szó, és négy őt év múlva sem hoz termést, szabaduljunk meg a fától. Az őszibarack metszési módjai eltérnek a többi gyümölcsfaj metszési módjától, és jócskán munkaigényesebb. Ennek az a magyarázata, hogy egyéves forgón hozza a termését, s éppen ezért a metszéssel elsődlegesen az aktuália évre kell koncentrálnunk, amikorra a termést várjuk, jóllehet többféle metszési mód között válogathatunk. Persze a figyelmesség és a precizitás fontos tényező. 5 cm. hosszú bokrétás termőnyárs. A bokrétás termőnyárs, a metszéstől függetlenül, a fa bármelyik részén létrejöhet. Ami mindhárom metszésmódnál közös, hogy a korán érő őszibarack fajtáknál a letermett gallyazatot, már augusztus végén, szeptember elején — zöldmetszéssel — el lehet távolítani. Ez azt eredményezi, hogy a korona lombozatában nagyobb lesz a megvilágítottság, és kihat a tápanyag ellátásra. Sőt, a zöldmetszésnek van még egy másik előnye: ha a kertgazda szereti karban tartani a gyümölcsfáit és idővel is rendelkezik, már júniusban elkezdheti a nyári zöldmetszést. Ez abból áll, hogy a gyümölcshullás, és a gyümölcsritkítás után, a termőágakat, a legfelső gyümölcs felett látható hajtásig vissza lehet metszeni. De a ritkítást is el lehet végezni. A sebzéstől nem kell tartani, mert a nyári melegben hamar gyógyul. Viszont ezzel az eljárással a gyümölcs nagyobb és ízletesebb lesz. Nem tudni, mi okból, de ezt a hasznos eljárást, kevés kertgazda alkalmazza.

A ritkító metszés, jóllehet, csak az erőteljes növekedésű fáknál tanácsos alkalmazni, a váltó metszéssel szemben előnyt jelent. Előnyt, mert akár az egész metszést is nyár végén el lehet végezni, s ezzel a tavaszi munkáknál időt takaríthatunk meg. A váltómetszés hátránya a ritkító metszéssel szemben; azon kívül, hogy szakértelmet igényel, három sebzéssel jár, amely nővény egészségügyi szempontból, a fára nézve, nem előnyös. Mindezek ellenére, a váltómetszés, a gyengébb növekedésű őszibarackfáknál alkalmazható eredményesen. A fa alakítása során néhány metszés módot már elsajátítottunk, a termőre metszés, nem sokban tér el a már megtanultaktól. Azért ne feledjük! — Egy kezdő számára bármelyik szakkönyv írott malaszt marad, míg a saját kárán vagy sikerén keresztül meg nem tapasztalja, hogy hól hibázott, vagy melyik metszés módot legérdemesebb alkalmaznia. Mint megtudtuk, némelyik metszési mód (például a gyengébb) jóval előnyösebb, mert növényvédelmi szempontból kevesebb sebzéssel jár, viszont gyengíti a vázágak növekedését, s ezzel elősegíti az ágak felnyurgulását. Az erősebb metszési módra viszont éppen az ellenkezője érvényes. Bár lehet, hobbyzni, a kettőt kombinálni, jobbra-balra eltérni, de az már többéves gyakorlatot igényel. Most három metszésmód változatát ismerhetjük meg: Az egyik a klasszikus váltómetszés, a másik kettő a modern ritkító metszés, amely megegyezik a hosszúmetszéssel, és az egyvesszős metszéssel. Az őszibarackfa termőrészei: a teljes termővessző — ez a fa legértékesebb termőrésze —, továbbá a hiányos termővessző és a 3-4 cm. hosszú bokrétás termőnyárs, a metszéstől függetlenül, a fa bármelyik részén létre jöhet. NÉHÁNY SZÓ A SÁRGABARACKRÓL E-mailben kapott kérdések; mikor kell a kajszi (sárgabarack)-nak először teremnie? Függ a fajtától is (ezt tisztázni kell ott, ahol az oltványt megvesszük), és ha a talaj megfelelő. Ha a ritkító metszést nem hanyagoljuk el, az alakító metszés befejezése előtt (3-4 év)már termést kell mutatkoznia. Van olyan fa, amely csak a nyolcadik évben terem. A fenntartó metszésnél ugyan az a teendőnk, mint az őszibarack esetében: A gallyazatot kiritkítsuk ki, a hosszú vesszőket és a nyársak egyharmadát végálló rügyig vágjuk vissza. A vezérágakat viszont hagyjuk metszetlenül. Sajnos, mivel a tavaszi utófagyok, sokszor a kajszi virágzása idején támadnak, a leggondosabb munkánk ellenére is fennáll a veszély, hogy elvihetik, akár az egész termést is. Mint mindenre, erre is lehet megoldást találni, hogy legalább egy részét megmenthessük, a módszer pedig a virágzás késleltetése (28 ábra) Időt kell áldozni rá, de mindenki eldöntheti, megéri-e a plusz fáradság? ŐSZBARACK VÁLTÓMETSZÉSE Először ismerjük meg a váltómetszés, termőre metszés (termőforgó) első három lépését, ahogy a 29. ábra mutatja. A mellékvázág gallyán a félhosszú (egyéves), még nem termővesszőt — itt most nem három, mint az almatermésű fáknál — két alaprügyre metsszük vissza. A következő évben, a két alapi rügyből, egy rövidebb és egy hosszabb vesszőt kapunk. Most a két vessző közül az

erősebbet — ez már ebben az évben termést hoz —5-6 végálló rügyig (hajtásrügyig) a rövidebbet két alapi rügyig (az alapi rügy a vessző alsó szakaszán található, 19.ábra), metsszük vissza. Ez lesz a jövő évi termővessző. Következő tavasszal, a két alapi rügyre metszett hajtásból ismét két vesszőt kapunk, amelyeket az előző év gyakorlata szerint, az erősebbet 5-6 végálló rügyig, a gyengébbet két alapi rügyig (hajtásrügyig) metszünk vissza, illetve termőre metsszük. Marad a letermett rész, amelyet tőből eltávolítunk. Ezt már, akár a nyár végén is elvégezhetjük.

29..ábra.

Őszibarack váltómetszés

Az elkövetkező években, amikor már a mellék vázágak megerősödtek, a gallyazat megszaporodott, már jóval több munkát igényel az őszibarackfa megmunkálása. Induljunk el egy vezér ágon és a gallyazatain folytassuk a váltó metszést! Most is ugyanúgy járunk el, mint ahogy a 29 ábrán látható, csak egyre több termőágon végezzük el a feladatot. Ha előbb elvégezzük a ritkítást, a nem kíván szögállású vesszők eltávolítását, átláthatóbbá tesszük a koronát. ŐSZBARACK RITKÍTÓ METSZÉSÉNEK HATÁSAI Tekintsük meg a 30. ábrán látható rajzokat és a szerint kezdjük el a vesszőválogatást. 20 centi távolságon belül távolítsuk el a 40 cm-nél hosszabb és a lefelé növő vesszőket, és a félhosszúakat metsszük vissza két alapi rügyre. Amikor a vezérág csúcsát vágjuk vissza, ott

már figyelembe kell venni a többi vezérág növekedését, és ahhoz viszonyítva szükséges meghatározni a visszametszés erősségét. Ennél a metszési módnál fontos, hogy a túl hosszú vagy a függőlegesen álló vesszőket eltávolítsuk. Ezután, legalább 40 centi távolságra ritkítsuk ki a gallyazatot. A fogyatékos termővesszőket, csak akkor tartsuk meg, ha kevés termővessző marad a következő évre. Viszont, ha megtartjuk, két rügyre metsszük vissza. RITKÍTÓ METSZÉSNEK sajátossága, ahogy az ábrán látható, a vesszőknek bordaszerűen kell elhelyezkedni az ágon. A következő évi póthajtásokat nem visszametszéssel nyerjük, mint a váltómetszésnél, hanem a letermett gally mögött, alapi rügyből, természetes módon fejlődik ki. Hogy is van? Például a metszetlenül hagyott termővessző lényegesen gyengébb, mint az erősen visszametszett — itt nem zsúfoltan, hanem elszórtabban helyezkednek el rajta a gyümölcsök —, és annak súlya alatt leívelődik. Ebből pedig az következik, hogy a csúcsi dominancia nem tud érvényesülni, és, mint az almánál, a vessző ívén fejlődik ki a póthajtás, s ez lesz a következő évi termővessző.

30.ábra.

Őszibarack ritkító metszés

Következésképp, a letermett részt a póthajtásig vissza kell vágni. Természetesen a vesszők visszametszésének erősségét mi határozzuk meg. — Ez ismétlődik minden évben, minden ágon, akár a váltómetszésnél. — Amikor a vezérág csúcsát vágjuk vissza, itt is figyelembe kell venni a többi vezérághoz viszonyított növekedési erélyt. Ott ahol szembetűnően kinyúlik a többi vezérág közül, csak gyenge metszést alkalmazunk, hogy késleltessük a növekedést.

A későn érő őszibarackfánál, többnyire nem jön létre póthajtás, ám ebben az esetben is találunk megoldást. Nevezetesen, a nem túl erős vesszőket ugarra (egy rügyre) metsszük. Erre megfelel a fogyatékos vessző is, s majd ezek helyettesítik a póthajtásokat. Próbáljunk megbizonyosodni, melyik metszésmódot érdemes alkalmazni; a ritkító metszéssel gyenge növekedésű fáknál ne is próbálkozzunk! Ne próbálkozzunk, mert elgyengíti a fát. A gyenge növekedésű fáknál célszerű alkalmazni a váltó vagy az egyvesszős metszést. Viszont mindegyik metszésmódnál az egyéves vesszők a termők. Ha már letermett, nincs rá szükség! Amennyiben kapott koronás oltványt telepítünk el, előtte feltétlenül győződjünk meg, milyen erősségű a fa, és ha bizonytalanság áll fenn döntésünkben, válasszuk az egyvesszős metszést, mert azzal nem ártunk a fának. Ez is fontos! AZ ŐSZIBARACK NYÁRVÉGI METSZÉSE: Igaz, a levelek miatt nyár végén nehéz eligazodni a lombok között, mégis érdemes az ágak ritkítása. (ez nem a ritkító metszés), egyrészt hasznos munka, másrészt, tavasszal áttekinthetőbb a fa, több idő marad a pontos munka végzésére. EGYVESSZŐS METSZÉMÓD Az erősebb növekedési erély vonatkozik az egy vesszős metszésmód kialakítására is. De mivel ezt a változatot átmenetnek tekinthetjük a váltó és a ritkító metszési mód között, úgy bármelyik helyett, alkalmazható. Az egy vesszős metszés előnye a váltómetszéssel szemben, hogy csupán két sebzéssel jár. A póthajtás viszont, akár csak a ritkító metszés esetében, a letermett gally mögötti részen, az íven, egy alapi hajtásrügyből keletkezik. Miután a vázág gallyazatát megtisztítottuk, a felesleges hajtásokat 20 centi távolságra eltávolítottuk, például, mint a 20 ábrán látható váltómetszés esetében, el lehet kezdeni a termőre metszést. Mint már tudjuk, az őszibarack minden évben az egyéves forgón hozza a termését, a termőrügyek pedig a vessző oldalán, vegyes rügycsoportban helyezkednek el. Ennél a metszési módnál nem két alapi rügyre metszünk vissza, mint a váltómetszésnél, hanem a vessző hosszúságától függően, 5-7 vegyes vagy végálló rügyre. A tenyészidőben, a termővessző növekedése közben, már észre lehet venni, hogy a termés mögött fejlődik a póthajtás, a következő évi termőrész. A további művelet két sebzéssel jár: az egyik az előző évben létre jött póthajtásból kifejlődött termővessző, 5-7 termőrügyig visszametszéséből, a másik, az előző évi letermett rész, eltávolításából. Ez ismétlődik minden következő évben. Metszés 8 rész A jobb megértés érdekében, hasonlítsuk össze a 16. ábrán látható almatermésű megújító metszés, és az őszibarack egy vesszős metszést. Látni fogjuk, mi a közös a két gyümölcsfaj metszése között. Például, mindkettő két sebzéssel jár, és mindkét esetben, a termést hozó ág mögötti íven fejlődik ki a póthajtás. A kettő közötti különbség abból áll, hogy az almatermésűek póthajtásai, csak a következő évben teremnek gyümölcsöt, és akár 3-4 évig is termőképesek maradnak, míg az őszibarack póthajtásai minden évben leteremnek. Ezeket

pedig azért tanácsos eltávolítani, hogy az az évi termővesszőtől ne szívja el a tápanyagot és egészséges gyümölcsöt tudjon hozni. A termőképesség időkülönbözőségének magyarázatát, különböző gyümölcsfajok szokásaiban kell keresni. Ez is le van írva a szakaszos terméshozam című részben. METSZÉS EGYSZERŰBBEN Mint az élet minden területén, mindig akadnak emberek, akik nem rendelkeznek türelemmel, vagy az egyéb elfoglaltsága nem ad módot hosszabban bíbelődni, hanem az egyszerűbb megoldásokat keresik. Így vannak ezzel a kertészkedők is, ha nincs mellettük segítség, s főleg akkor, ha az alakító metszést nem maguk végezték. Ilyenkor egy kezdő számára, a felsorolt metszési módok, túlságosan bonyolultnak tűnhetnek. Erre megoldás a termőre metszés leegyszerűsített formája. Jóllehet a termés kiszámíthatatlan, Arra viszont előnyös, hogy a kertgazda nagyobb kárt ne tudjon tenni a fában. Lényegében ezt szolgálja az egyvesszős metszésmód is. Aki a gyümölcsfa alakítás évében, ha nem is teljes alapossággal, nyomon követi; a különböző gyümölcsfajok, hogyan reagálnak az általa alkalmazott metszésre, a termőre metszésnél, már rendelkezik annyi tapasztalattal, hogy kisebb bizonytalansággal veszi kezébe a metszőollót. Mielőtt munkába fognánk, tekintsük át a fa koronáját, és próbáljuk megkülönböztetni a gallyazat metszésre váró részeit; melyek azok a vesszők, amelyek sűrűsítik a koronát, és amelyet el akarunk távolítani. Meg is jelölhetjük. Arra gondoljunk: minden vázág, mellékvázág, s annak gallyazataiban lévő vessző, hajtás; önálló életű. Ennek ellenére, tápanyagellátás tekintetében, bármelyik ágat, gallyat, vagy vesszőt tőből eltávolítunk, az éppen úgy hatással bír az egész ágrendszerre, mintha érintetlenül hagynánk. A különbség az, hogy az egyik negatív, a másik pozitív irányban hat. Ezt úgy lehet érteni, ha meghagyjuk, tápanyagot szív el, ha lemetsszük, megszűnik a tápanyagelszívás, és több marad a vázágban. Miután a ritkító metszéssel; a függőlegesen álló és túl hosszú vesszők eltávolításával átláthatóvá tettük a koronát, az egyik vezérágon elkezdhetjük a további munkát. Az almatermésű fáknál legyünk óvatosak, nehogy a dárdák — ezek a legjobb termőrészek — megsérüljenek. Bármennyire is leegyszerűsítjük a fa megmunkálását, a visszametszésnél különbséget kell tenni az őszibarack és az almatermésű fa termőrészei között. Sőt az almafajták visszametszése között is. Például a hosszú szártagú almafák ( a Jonathán kivételével), sem az alma, sem a körte nem viseli az erős visszametszést. Ebből kifolyólag, minél erősebb a visszametszés, annál több felesleges tápszívó vízhajtás keletkezik a helyében. Következésképp: az erős növekedésű és vastag vesszőt hozó almafajtáknál elég, ha csak a ritkító metszést alkalmazzuk, és csak a túl hosszú veszőket metsszük vissza. Persze csak akkor hagyjuk meg, ha úgy látjuk, hogy a nélkül üres marad az ágnak az a része. A dárdákat hagyjuk mindig érintetlenül! HÉJASOK METSZÉSMÓDJA A héjasok csoportjában a mandula, a dió és a gesztenye tartozik. Most ismerkedjünk meg a

dió és a mandula metszésmódjával. DIÓFA METSZÉSMÓDJA Ültessünk diófát! El lehet mondani: a diófa a gyümölcsfák királya, s számos előnye mellett kevesebb munkával jár, mint a többi gyümölcsfa: óriási, széles lombsátrával hűs pihenő hely a nyári kánikulában. A dó hasznosítása nem elhanyagolható szempont, például a gyerekeknek imádják, és az étkezéshez, sütéshez nélkülözhetetlen. És ezzel nincs vége az előnyeinek: gyógyító tulajdonsággal bír; hátráltatja a szívinfarktus és a magas vérnyomás kialakulását. A dió, az egyetlen gyümölcsfajta, amelyet magról — magócáról — is lehet ültetni (a többi gyümölccsel nem érdemes kísérletezni). Különlegessége: a magról kelt diófa terebélyesebb, masszívabb koronát nevel, mint az oltványról nevelt, hátránya viszont, hogy később fordul termőre. A magócáról ültetett 8-10 év múlva, az oltványról ültetett, 3-4 év múlva fordul termőre, de az élettartama is annyival rövidebb. Másik különlegessége: szélporozta termőfa, hím és nővirággal rendelkezik. A vessző oldalán helyezkedik el a hím virágzat, a vessző csúcsán a nővirág, hajtásrüggyel vegyes rügycsoportban. Koronája többnyire, az alakító metszés nélkül is, gömbhöz közelálló alakot vesz fel; termését, jól észrevehető, rövid barkarügyes termőrészen hozza. 31. ábra A mikor diófát telepítünk, csakis erőteljes suhángot válasszunk — ehhez ragaszkodjunk a vásárláskor —, hogy a következő évben erős, masszív hajtásokat kapjunk. Itt most a törzs magasságánál hagyjuk, hogy a hajtások elhelyezkedése határozza meg a vázág kezdemények helyét, amelyeket a suháng végével együtt gyengén visszavágunk. Persze, ha szeretnénk, hogy a gyermekeink könnyen megvethessék lábukat a fa megmászásakor, a diófánál is irányíthatjuk a vázágak alakulását.

31.ábra

Diófa ültetése - Diófa alakító metszése

Amennyiben a suhángot ősszel telepítettünk, a következő év tavaszán, hosszú vesszőket kell találnunk a törzsön. Ezek közül 3 legfeljebb 4 darabot megtartunk, a többit tőből eltávolítjuk. A megtartott vesszőket 2-3 rügyre, esetleg 20-30 cm-re visszavágjuk. Ugyanígy járjunk el, ha magócáról kaptuk a suhángot. Persze ebben az esetben jobban tesszük, ha az első évben nem nyúlunk a hajtáshoz. Általában véve a második évben kedvünk szerint válogathatunk a vázág kezdemények között. Ezzel egy időre nyugodtan a természetre hagyhatjuk a fát. Még egy dolog; ha nem akarjuk, hogy a törzse megnyúljon (előnyösebb is), a suháng legalsó hajtásánál kezdjük a kiválasztást. Illetve kb. 80 cmmagasságban.

Ha úgy gondoljuk, hogy az elültetett suhángból formás gömbkoronát nevelünk, más eljárást kell alkalmaznunk az ültetésénél. 31. ábra. Az ősszel elültetet suháng minden hajtását, el kell távolítani, csak a fővezér csúcsát hagyjuk érintetlenül. A következő év tavaszán, a csúcsi rügycsoportokból, körkörösen, egyforma hosszúságú hajtások keletkeztek, azonban most ezeket nem kell visszavágni, hogy a hajtások a következő években erőteljes vázággá fejlődjenek, masszív oldalvázágakkal. Persze, se a vázágakat, se az oldalvázágakat, továbbra se vágjuk vissza, hagyjuk csúcsrügyből nőni tovább. Viszont a diófánál is fennállhat, hogy a lombozat elsűrűsödik. Ugyan azt az eljárást alkalmazzuk, mint ahogyan az a többi fánál megtanultunk; a gallyazatot megritkítjuk, a túl hosszú vesszőket eltávolítjuk. Minden esetben azt kell szem előtt tartani, hogy a korona ágai, teljes hosszában, berakodjanak termőrészekkel A DIÓFA, a termőkor elérése után, ellentétben a mandulafa elsűrűsödő természetével szemben, kevés munkát ad: képes akkor is teremni, ha magára hagyjuk. Azonban, ha azt akarjuk, hogy a diófánk hosszú időn keresztül jó termő, nagy szemű termést hozzon, az üdeségét megtartsa, legalább kétévenként nézzük át a koronát, az elsűrűsödött részeket ritkítsuk, és a száraz gallyaktól szabadítsuk meg. A teendőnk ezzel még nem zárult le. Jóllehet a diófa termőképessége meghaladja a többi gyümölcsfáét, időnkét ifjító metszésre szorul. Ezt a munkát nem érdemes halogatni. Mért is? - mert azon kívül, hogy károsítja a fa egészét és az elöregedés hamarabb következik be. Vegyük figyelembe: a diófa mindig az új hajtásokon hozza a termését, az pedig mindig kifelé tolódik, így a fa belső területe nem hoz termést, csak elkopaszodik. Erre a legmegfelelőbb időpont az augusztus vége, szeptember eleje. (bár a profi diófa szakértők állítják, hogy a tavaszi frissítés sem árt a fának, és nem a gyümölccsel együtt vágjuk le az ágat). A diófa egyedüli tulajdonsága, hogy metszés után könnyezik, így a kifolyó nedv akadályozza a sebgyógyulást. Nyár végére, már mérséklődik a nedvkeringés, és a nagyobb sebek is képesek beforrni a tél beállta előtt. Ezzel szemben a ritkító metszés nem gátolja a sebgyógyulást, végezhetjük az év bármely szakaszában. Figyelem! Amennyiben bárkinek a kívántnál nagyobb a kertje, vagy szeret újdonságokkal foglalkozni, vagy mindkettő, annak érdemes fontolóra venni és próbálkozni a PEKÁN-dióval. Amerikában és Kínában termesztik, de a mi éghajlatunk is megfelelő a pekándió termesztésére. Gyümölcsformája a makkhoz hasonló, de állítólag a zamata finomabb az ismert dióénál. Az ültetése, kinevelése sem tér el a hagyományos metszésmódtól. MANDULAFA METSZÉSMÓDJA A MANDULAFA, már a természeténél fogva, formás gömbkoronát nevel, tehát az alakító metszésnél ezzel nem szükséges foglalkozni. Nem is, szorul változtatásra, így megkönnyíti a kinevelés munkálatait. Terméseit rövid, hosszú és bokrétás termőnyársakon hozza, ami a többletmunkát adja, hamar elsűrűsödik. Amikor mandulafát telepítünk, a koronás oltvány mellett döntsünk, és tanácsos már ősszel elültetni, így tavaszra már körkörösen lombos koronánk lesz. Amikor ősszel kialakítjuk a koronát, kb. egy méter magasságig vágjuk vissza, vázágaknak pedig, arányos távolságban, három vesszőt hagyjunk meg, és lehetőleg 10-15 centiméter távolságban. Ezt a távolságot

azért fontos betartani, mert ha örvös elhelyezésben hagyjuk a vezérágakat, amikor elérik a termőkort, széthasadhatnak. A mandulafára igen jellemző a szabálytalan elágazódás, s éppen ennél fogva, már az alakítás során a kusza hajtásokat el kell távolítani. Később már gondot okoz, mert az mellett, hogy felesleges tápanyagfogyasztók elsűrűsítik a koronát, és átláthatatlanná válik. Jóllehet a mandulafa lényegesen kevesebb munkát ad, mint az őszibarack vagy almatermésű fák. A vezérágakat — a terebélyesítés elősegítése miatt —, itt is minden évben, legalább felére vissza kell vágni, és kb. egyharmad ( ha túl sűrű, kétnegyed)

32.ábra

Mandulafa metszése-alakító metszése

MANDULAFA TERMŐKORI-FENNTARTÓ METSZÉSE, szintén a vezérágak visszametszéséből és az elmaradhatatlan ritkító metszésből áll. Ezt mindig vegyük számításba, mert az elhanyagolása, a későbbiekben komoly plusz munkával és kevesebb gyümölccsel jár. A sűrű lombozat útmutatást ad a ritkítás mértékére. Ami még lényeges: a

vázágak, mellék vázágak visszametszését tavasszal végezzük, a ritkító metszést pedig májusban, a zöldmetszés idején, a már említetett sebgyógyulás és a fa belsejének megvilágosítása érdekében. MANDULAFA esetében a legértékesebb termőrészek a rövid termővesszők és a termőnyársak. Ezeket nem vágjuk vissza, és a ritkításnál sem távolítsuk el! Azonban a már letermett részeket, a száraz vagy kusza, vagy felfelé növő gallyakkal együtt minden évben távolítsuk el! A MANDULAFA olyan kedvezőtlen tulajdonsággal is bír, hogy hamar felkopaszodik, még annak ellenére is, a lombozat hamar besűrűsödik. Hogy legalább a fiatalkorú fánál, ne következzék be, az alakító metszés után is folytatni kell (legalább gyenge metszéssel) a vázágak visszametszését. Erre azért van szükség, hogy a mellék vázágakat közel tartsuk az alaphoz, hogy a felkopaszodást megakadályozzuk. A korona külső lombozatának elsűrűsödése miatt pedig, a mérsékelt ritkítás ajánlatos. Gondoljuk el, ha nem lennénk óvatosak, (együttesen) a vázágak visszametszése és az erősebb ritkító metszés arányaival, teljesen legyengítenék a fát. A termőfáknál, így a mandulafánál is, az évek folyamán egy-egy ág elöregszik; ennél a fánál ne próbálkozzunk, se visszametszéssel, se ritkító metszéssel, mert már nem lehet termésre kényszeríteni. Tanácsosabb könyékig visszavágni, hogy az alvó rügyekből új termőágak jöhessenek létre. jó tudni! A szakemberek megállapították, a diófának nem csak az a jó tulajdonsága, hogy az év bármelyik szakában lehet ritkítani (kivéve a hidegre forduló időt), de lehet metszeni is. Tehát az alakító metszés után is szabad alakítani, ha túl hosszúra nyúlik meg, egy-egy ág. Egy jó tanács: Mint tudjuk, a dió szüretelése nem a szokványos módonzajlik, nem árt nagyon óvatosnak lenni; kíméljük a gallyazatokat a sérülésektől! Következésképp: ne a gallyazat ütögetésével, verésével oldjuk meg a szüretelést, mert a sérülések hátrányosan hatnak a fa egészére. Például előidézhetik a gallyak elszáradását is. Jóllehet a diófa nem igényel annyi gondoskodást, mint a többi gyümölcsfa, nemtörődömséggel elősegíthetjük akiszáradását. Ami a körtefánál kimaradt KÖRTEFA TERMŐRE METSZÉSE: A metszését úgy végezzük, mint ahogy az almatermésű fáknál le van írva, a termőrészeket a 16.ábra mutatja. A körtefa csupán abban különbözik az almafától, hogy rövidebb szárközűek, és a sima, a dárdás termőnyársak összevissza nőnek. Egy kezdő nehezen tud eligazodni rajta. A lenti kép azt mutatja, körülbelül hogyan néz ki egy termő ág metszés után.

33.ábra

Körtefa termő ága metszés után

Amennyiben bárkit, behatóbban érdekli az őszibarack és a szőlő gyógymetszése (hosszúmetszése), 17 oldalon olvashatja 1966-1967 kiadásában a KÉPES ÚJSÁG erről szóló cikkeit. Metszés 9 rész A SZŐLŐ MŰVELÉSI ÉS METSZÉSI MÓDJA SZŐLŐMŰVELÉS ALAPISMERETE A gyümölcsfajták közül a szőlő a legmunkaigényesebb, és a vele való törődés betart tavasztól őszig, mégis érdemes telepíteni. A szőlőnkénti fogyasztásán kívül a hasznosítása igen széleskörű, például a borászat, vagy a szőlőből készült üdítő italok. A magára hagyott, vagy hanyagul, rosszul gondozott szőlőtőkétől nem lehet termést várni, és ha mégis terem, élvezhetetlen. Bár a termés mennyiségét, minőségét a szakszerűen elvégzett munkával lehet elérni, annak ellenére, épp úgy, mint a gyümölcsfák esetében, a metszés tudományát bárki elsajátíthatja. A szőlőnek történelme van. Azt ugyan nem lehet pontosan kideríteni — több ezer év távlatából nézve —, melyik népcsoport ismerte fel először a magasba kúszó, indaszerű növény visszametszésének áldásos előnyét, de annyi ismeretessé vált, a Kaszpi-tenger déli részéről; Örmény, Ezerbajdzsán és Grúzia földjéről származik. Az viszont majdnem biztos, a grúzok erjesztettek először bort a szőlő levéből. Az első szőlővesszőket a görögök hozták Európába, és ők kezdték meg a művelésüket is, sőt az első európai bort is ők sajtolták. Kevéssel utána, a szőlő termesztése (sőt a bor széleskörű elterjesztése is), Itáliába is átkerült, ahol az éghajlathoz alkalmazkodva, újabb metszésmódokat kísérleteztek ki. Itálián keresztül Marcus Aureilus Antonius — 161-l80 között — uralkodása alatt került hazánkba megművelésre. Különböző tájakon, vidékeken — a klímának megfelelően — különböző művelési módok honosultak meg. Délen, Görögországban, a kúszó hajlama révén sodronyra vagy fára futtatva nevelik, igen eredményesen. Észak felé, például Franciaországban, Németországban is, a könnyebb

művelés érdekében, már a karós vagy huzalrendszerű, alacsony tőkeművelést helyezték előnybe. Ám legyen az bármilyen művelési mód, egy biztos, a szőlő, változást hozott az étkezési szokásainkban, sőt, hatást gyakorolt a történelemre is. Megszámlálhatatlan szőlőfajta ismeretes a világon; például meleget kedvelő, szárazság és fagytűrő; csemege és borszőlő; van sok munkát és kevesebbet igénylő, felfelé kúszó és bokrosodó. Ezzel együtt, jól eltűrik egymás szomszédságát, akkor sem okoz problémát, ha a metszésmódokat, a szőlőfajtákra jellemző tulajdonságokkal alkalmazzuk. Legfeljebb a szőlőgazdának okoz gondokat a más-más beérési idővel. A TALAJ MINŐSÉGE, sem gátolhatja a szőlőtermesztést, még akkor sem, ha nem éppen szőlőtermő a vidék, ha a talajnak megfelelő szőlőfajtát választjuk. Van homokos talajt kedvelő, amely a napos oldalú hegy oldalában is megél. A szakszerű gondozással még bő termést is hozhat. A szőlőre el lehet mondani, bármilyen talajban megél, a szárazságot jól viseli, csak elég napot kapjon. A napos helyen, mindegy, milyen művelés módot alkalmazunk, mert a legmostohább körülmények között is képes termést hozni. Ennek azonban előfeltétele az állandó gondozás. SZŐLŐTŐKE RÉSZEI Ismerjük meg, a 1. ábra szerint, a szőlőtőke részeit, hogy a szőlő művelése ne okozzon gondot.

1.ábra

Szőlőtőke részei

A földalatti rész a gyökérzet (A), amely vizet és tápanyagot vesz fel, és továbbítja a föld feletti résznek. A gyökér folytatása a földalatti gyökérnyak és földfeletti tőkenyak. A kettő találkozásánál látható az oltvány forradási helye is — már amennyiben az ültetvény oltvány; a saját ültetésűn nincs forradás. Mindkettőnek van előnye is, hátránya is. — A földfeletti részen helyezkedik el a tőke. (B). A tőke neveli a hajtásokat, amely növekedés közben megfásodik és vesszővé alakul át. A földfeletti rész (C) — a rajzon látható kondor művelésű — a törzs. A törzs — több éves nevelés eredményeként — vízszintesen fekvő folytatása (D), ennek a neve, kar. A karon helyezkednek el a termőkezdemények, vagy többéves termőalapok, amelyeket különböző metszési móddal termőre késztethetünk. Az (E-F) két éves, visszametszett részeket csernek nevezzük. A cseren fejlődő (G) hajtások az egy éves visszavágott, rövid és hosszú vesszők. Ezeket nevezzük csapnak, a (H) rövidhajtás pedig fattyúhajtásnak, illetve biztonsági csapnak, amely nem cserről, hanem a tőke karjából fejlődik. Lényegében az a feladata, hogy megakadályozza a akar felkopaszodását. SZÖLÖVESSZÖ HAJTÁSAI VESSZŐ: A képen, a 2. ábrán jól látható, bütykös ízekből áll össze — az újabb és újabb hajtások megvastagodásának nyomai — A két bütyök közötti részt íz köznek nevezzük. A teljes vesszőn háromféle rügyet különböztethetünk meg: például (A) világos rügyeket, a szőlő, termőrügyeit, amelynek száma a visszametszés erősségétől függ. A (B) fejletlen sárszem, amely kisebb és sötétebb a termő rügynél. A tőke felső részén az alapi rügyek ülnek, (C).

2.ábra.

Szőlővessző SZŐLŐ TELEPÍTÉSE

Kétféle telepítési mód ismeretes; telepíthető gyökeres oltványról, és saját gyökereztetésű szőlővesszőről. A saját magunk által előállított tőkekezdeménynél elmarad az anyagi befektetés, de azon már érdemes elgondolkodni, melyikkel járunk jobban? Mielőtt eldöntjük, melyiket válasszuk, legyünk tisztába az oltványültetés előnyeivel. Például, nincs kitéve a gyökérfertőzés veszélyének, biztosabb az eredés és a tőke, erősebben fejlődik. Bármelyik mellett döntünk, a szőlő telepítésére is érvényes; nem mindegy; védett vagy sík területre, kötött vagy homokos talajba telepítünk. Például, az egyik helyen, ugyan az a szőlőfajta, buja fejlődésnek indul, bő termést hoz, míg a nem megfelelő helyen, csak gyenge vesszőket, és meg kell elégedni, csekély terméssel. Mint tudjuk, van koraérésű és későm érő szőlőfajta, ezen belül van fehér és festő szőlő. Ebből rögtön ki lehet következtetni, hogy a szüretelés is különböző időpontra esik. Mégis, a

tapasztalat azt mutatja, ha nem is jelentős része a kertgazdáknak, helytelenül, tekintet nélkül a fajtára, elhamarkodottan telepítik egymás mellé — általában a szomszédtól, baráttól kapott — szőlőjüket. Abban az esetben, még elfogadható, ha saját fogyasztásra, csak néhány tőkéről van szó, ám sok bosszúságot okozhat annak, aki borászkodásra szánja, és nagyobb területen követi el a hibát. KONKRÉTAN A TELEPÍTÉSRŐL Először jelöljük ki a sor és a tőtávolságot, majd az oszlopok távolságát. Például a közkedvelt kordon művelésű szőlőnél a sortávolság általában 200-250 centiméter, a tőtávolság 120-150 cm. A támoszlopok 6, legfeljebb 7-8 métertávolságra legyenek egymástól. Többet mérni célszerűtlen, mert a huzalokat nem lehet feszesre kihúzni. A fejművelésű szőlő távolsága kisebb a kordorművelésűnél, azonban az eléggé elterjedt Moserféle, magas művelésű tőke esetében, a 300 méter sortávolság a legelőnyösebb. Az ültető gödörnek 1X1. méter szélességűnek és 70 cm. mélységűnek kell lennie ahhoz, hogy az oltványoknak megfelelő életteret biztosítsunk. Ám mielőtt az oltványt a gödörbe helyeznénk, a gyökérzet végét 12 centire, az oldalgyökereket, 2 centire vágjuk vissza! Erre szükség van, hogy elkerülhessük — amit talán észre sem veszünk —, az esetleges gyökérvégek sérüléseit, melyek veszélyeztetik a megeredést. Az oltvány elföldelésénél viszont arra kell figyelni, hogy az oltás helye (a forradás), 3-4 centire a föld felszíne fölé kerüljön. Sőt, ha szeretnénk elkerülni, hogy az oltvány nemes részén harmatgyökerek fejlődjenek, az oltás helye, akár 15 centire is kerülhet a föld felszíne fölé. Talán az egyetlen előnye a saját gyökereztetésű szőlőtelepítésnek, hogy nem képződnek harmatgyökerek. Amikor a tavasszal elültetet oltványunknál, azt tapasztaljuk, hogy a lombozata kielégítő, akkor már biztos, hogy a gyökérzet is megfelelően fejlődik. SZŐLŐ MŰVELÉSMÓDOK Akár csak a gyümölcsfák esetében, a rendelkezésre álló terület adottsága szerint határozzuk meg, milyen szőlőfajtát érdemes telepíteni, és csak azután, melyik művelési módot célszerű alkalmazni. Lehet például fej vagy kordonművelés, mindkettőnek megvannak az előnyei és hátrányai. Ezek megfontolása nélkül, nem érdemes vállalni a rizikót. Azt viszont feltétlenül figyelembe kell vennünk, a szőlő sem mentes a csúcsi dominanciától. Ezt bizonyítja a kúszó hajlama, melyet ki is használhatunk. FEJMŰVELÉSI TŐKE jellegzetessége a bunkószerű megvastagodás, amely a gyakori, erős visszametszésből származik. Hátrányt jelent, hogy jóval több munkaidőt igényel, mint a kordonféle művelési mód. Viszont előnye, hogy az alacsonyan tartott tőkefejet, őszi takarással megvédhetjük a téli fagykároktól. KORDON MŰVELÉSI MÓD, a könnyebben kezelhetősége miatt, hazánkban is igen elterjedt, legalábbis kis területeken alkalmazzák szívesen, főleg kertekben. Törzse felfelé nyúló; termőrészei, a huzalon nevelt karon fejlődnek ki. Művelési mód tekintetében, a kordon lehet alacsony, 30-40 cm. magasságú, és lehet középmagas, 50-60 cm. magasságú. A Moserféle magas művelésű kordon pedig, elérheti a 120-140 cm. magasságot is. Előnye, hogy a termés nem koszolódik. Hátránya, hogy a törzsét hamarabb éri fagykár, mint az alacsonyabb művelésű vagy fejművelési tőkénél.

A kordonféle művelési mód — különösen, ha lugasról van szó — lehetőséget nyújt a szőlőnek, hogy érvényesítse a kúszó hajlamát, a csúcsi dominanciát, s ez által nagyobb termőterületet neveljen. Sőt, hűsítő, árnyékot adó dísze legyen a kertnek. Az már szinte egyértelmű, hogy a termése is jóval több, mint a fejművelésű tőkék esetében. A kordon nevelésű tőke lehet egy törzsű és kétkarú vagy kéttörzsű ugyancsak két karral, és lehet egykarú vagy kétkarú. Mivel a szőlőfajtáknak nem egyforma a termőképessége, itt is meg kell gondolni, melyiket éri meg a tőke kialakításánál alkalmazni. Kis területek gazdaságos kihasználása érdekében, érdemes lugast nevelni, azonban számba kell venni, hogy a lugas, bármely művelési móddal szemben, több munkaidő ráfordítást igényel, és a jól megválasztott szőlőfajta, a gondos művelés eredményeként; minden tőke 60-70, de a bőtermőknél, akár 100 kilógramm termést is hozhat. KORDON ÉS LUGASFORMÁK (3. ábra. ) első sor: egy törzsű és egy karú, kéttörzsű és kétkarú (keresztalakba téve), továbbá egy törzsű és kétkarú. Második sor: Kétemeletes; vízszintes és váltott karú lugasformák.

3.ábra.

Hagyományos és különleges lugasformák

A lugasféle művelési módnak széles a skálája, a könnyen kezelhetősége miatt, jobbára a kétemeletes, váltott karú (4.ábra) Thomery lugas terjedt el. Ez a művelési és metszés mód abban különbözik a többi lugasfélétől, hogy tőkénként változik a kar magassága. Kétszintes; alacsony majd magas törzs, váltakozással.

4.ábra A lugas kinevelését és a fenntartását a kordonféle művelési móddal oldhatjuk meg, azzal a különbséggel, hogy a termőkarokat — a hagyományos lugas esetében — kettő, vagy akár három szintig nevelhetjük. Két emelet esetében is, ez a legjobb megoldás, tőkéről általában egy törzset nevelünk és négy kart; kettőt jobbra, kettőt balra, ellentétes irányban. Ha bárki a két kar mellett dönt, lehet, de nem származik előny belőle. A háromemeletes lugas is megoldható, csak nem mindenkinek éri meg bajlódni vele, az mellett jól meg kell választani hozzá a szőlőfajtát, különben több munkával jár, mint amennyi hasznot hoz. Ha valaki mégis ragaszkodik a három emelethez, számolnia kell azzal, ha a metszést, csak egyetlen évben nem szakszerűen vagy figyelmesen végzi, a harmadik emelet az alsó kettő rovására fejlődik. KORDON METSZÉSMÓD, CSERCSAPOS METSZÉS Ahhoz, hogy a szőlőtőkén ne csak hajtásrügyek képződjenek, a szőlővesszőt, különböző metszésmóddal termésre kényszeríthetjük. Azonban a tőkét a szerint terhelhetjük, hogy metszésekor, hány világos rügyet hagyunk rajta. A terhelés mértéke pedig annak a függvénye; a szőlőfaj milyen metszésmódot igényel. Ahhoz pedig, hogy a tőke minden évben egyenletesen teremjen, a megfelelő metszéssel, termőegyensúlyban kell tartani. Például nem szabad, sem túlterhelni, sem alulterhelni. Mindkettő a következő évi termés rovására megy. Most ismerjük meg a rövidcsapos és a hosszúcsapos váltómetszést, és azok metszésmódjából eredő különbözőséget.

5.ábra

Csercsapos rövid csap

RÖVIDCSAPOS VÁLTÓMETSZÉS. 4. ábra: Az első év tavaszán (A) két világos rügyet (csapot) hagyunk a karon, amelyből kialakul a termőalap, a cser. A következő évben, a két rügyből kapott csercsapos vessző közül a felsőt (B) — a csercsappal együtt — tőből eltávolítjuk, az alsót két rügyre metsszük vissza, illetve termőre metsszük. A harmadik évben (C) ugyan így járunk el; a felső vesszőt — cserrel együtt — tőből eltávolítjuk, az alsót két rügyre visszametsszük. Ezt ismételjük minden évben. A rövidcsapos művelési mód előnye, hogy késlelteti a tőke felkopaszodását, de csak bőtermő, közepes fürtöt hozó szőlőfajtáknál érdemes alkalmazni. HOSZÚCSAPOS VÁLTÓMETSZÉS, 5. ábra szerint, illetve, csercsapos váltómetszés. E metszésmóddal a legtöbb szőlőfajta művelhető. Azon kívül, hogy nagyobb tőketerhelést elbír, a termőegyensúly megtartása is egyszerűbb, mint a rövidcsapos metszésnél.

6.ábra

Csercsapos hosszú csap

A kiindulás itt is a kétrügyes csap (A), a két rügyből kapott két vessző közül (B), a felsőt négyrügyes hosszúcsapra, az alsót kétrügyes rövid csapra metsszük vissza. A harmadik évben, a letermett hosszú csapot eltávolítjuk (C. ábra szerint), az előző évi rövidcsap felső hajtátását

négy, az alsó két rügyet rövid csapra metsszük (D). A következőévben, ha úgy ítéljük meg, hogy a tőke nem bírja a terhelést, nem késtünk el vele, áttérhetünk a rövidcsapos metszési módra.

METSZÉS KÖNNYEN GYORSAN kezdőknek képekkel 10 rész Metszés 10 rész KORDON MŰVELÉSMÓD KORDON MŰVELÉSMÓD előnye, hogy kevesebb munkával jár, mint a tőkeművelés, hátránya pedig, hogy takarással nem lehet védeni a téli fagy ellen. Bár igaz, a tavaszi talaj menti fagyok kevesebb kárt tudnak tenni benne, mint a fejművelésű tőkében, de tény, a tapasztalatok is azt igazolják, a nagyobb terméshozam reményében a kordon művelési mód a hagyományos tőkeművelés hátrányára, igen közkedveltté vált, főleg a kiskertekben és a dombvidékeken, ahol az őszi takarást nehéz megoldani.

7.ábra

Kordon kinevelése

ALAKÍTÓ METSZÉSNÉL, az elültetett oltványt, a 6 ábra szerint, az első évben egy rügyre metsszük vissza. A következő évben, az egy rügyből eredő hajtáson két rügyet hagyunk. A harmadik évben, a két rügyből fejlődő két vessző közül az erősebbiket tartsuk meg a törzs kialakításához. Előfordulhat, hogy a törzsnek szánt vessző silány, nem éri el a ceruzavastagságot. Ilyen esetben nem érdemes kísérletezni vele, vágjuk vissza két rügyre, és a törzs kialakításával várjuk meg a következő tavaszt. Azonban, hogy a törzsnek szánt vessző,

növögetés közben el ne görbüljön, több helyen is rögzítsük hozzá egy karóhoz. Amikor eléri a huzal magasságát, óvatosan, hogy hajtás el ne törjön, fektessük a huzalra és kötözzük oda. A kötés (a csomó) legyen erős és erősen csomózva, hogy a szél ne tudja kibontani, de ne szorosan. (kettő nem egyforma) hogy a hajtás ne legyen odaszorítva a huzalhoz. Ellenkező esetben belenő az egyre vastagodó vessző húsába. A kar hosszúságát: egy kar esetén 100-120 centiméterre, két kar esetén 50-60 centiméterre mérjük. Értelmetlen lenne hosszabbra hagyni, mert nem tud kellőképpen megerősödni, csak késlelteti a termőalapok kialakulását. A másik ok; a kar végén lévő hajtás átnőhet a másik tőke hajtásai közé, ezzel felesleges lombozat alakul ki. Az óvatosság sem árt, akár egykarú, akár kétkarú törzset nevelünk, a 60-60 cm. karok hosszúságának kialakítását tanácsos megosztani két évre. Ezzel az eljárással megakadályozhatjuk a korai felkopaszodást is. A felkopaszodás megakadályozhatjuk, meghagyott fattyúhajtással is. Igaz, ebben az esetben új kart kell kialakítani. A negyedik évben el lehet kezdeni a termőrészek kialakítását, amely már azért is izgalmas lehet, mert egy kezdő részére ezen múlik, érti-e a metszés fortélyait. A termővesszők kiválasztásánál nem szabad telhetetlennek lenni, tartsuk be a 20 centiméter távolságot, melytől legfeljebb 2-3 centiméterrel térhetünk el. A metszésmódok nem sokban különböznek egymástól, legfeljebb a termőrészek fenntartó metszésében mutatkozik némi eltérés. A gyakorlati tapasztalatok azt igazolják, hogy a cseren vagy termőalapon fejlődő vesszők több termést hoznak, mint amikor simán a karból, vagy a tőkefejből hagyjuk kifejlődni a termőrészeket — legfeljebb erős fagykárosodás esetén érdemes meghagyni. — Itt már el kell döntenünk, hogy rövidcsapos, hosszúcsapos vagy szálvesszős metszésmódot választunk, jóllehet az esetleges túlterhelés miatt, jobb a váltó metszés mellett dönteni. RÖVIDCSAPOS METSZÉS alkalmazásánál, a karon fejlődő első éves hajtást két rügyre metsszük vissza. A következő év tavaszán a két éves vesszőből fejlődő két hajtás közül, a felsőt kétrügyes csapra metsszük — ez lesz a termő —, az alsót ugarra. A következő évben a karon, már cser alakult, így a cseren lévő felső termővesszőt, a cser egy részével együtt, lemetsszük. A következő években is ezt a metszésmódot ismételjük, így mindig csak a kétrügyes vessző marad a cseren. HOSSZÚCSAPOS-SZÁLVESSZŐS változatnál, a két rügyből fejlődő két vessző közül, hosszúcsap esetében, a felsőt, 3-5 rügyre, szálvesszőnél 6-12 rügyre metsszük vissza, az alsót pedig kétrügyes csapra. A következő évben a letermett részt távolítsuk el, de ugyanakkor a két rügyből fejlődőt hajtás közül, a felsőt 3-5 vagy 6-12 rügyre, az alsót két rügyre metsszük vissza — az előző év gyakorlata szerint —, és ezt ismételjük a következő években is. Azt azonban mindig tartsuk szem előtt, hogy a gyenge növekedésű szőlőnél, vagy kevesebb termővesszőt hagyjunk meg, vagy kevesebb számú rüggyel terheljük. CSERCSAPOS VÁLTÓMETSZÉSNÉL is, egy idő után felmagasodnak az alapok, s mivel a további metszésnél zavarólag hathatnak, le kell váltani őket. Erre szolgál a termőalapon meghagyott (fattyú) hajtás, ebből neveljük ki az újabb termőalapot. LUGASFÉLE MŰVELÉSI MÓD, 7.ábra: nagy részben megegyezik a vízszintes karú kordon művelésmóddal, csupán a kialakításával kell hosszabb időt eltölteni. Többféle alakító mód között válogathatunk: egy emeletes, egy karral vagy két karral és a karok lehetnek ellenkező irányúak is, két tőkével. Választhatjuk a hagyományost; kétemeletest, egy tőkével, de két-két

karral. Lehet még emeletenként külön-külön tőkével, két-két karral. Az utóbbit hívjuk Thomery-lugasnak. Ám itt még nem ér véget a lugas művelési módozata, akinek van ideje, kitartása, nem áll távol tőle a kreatív gondolkodás, akár három emeletig is emelheti a kinevelést. Mint ahogy már előzőleg szó esett róla, a szőlő, kúszó tulajdonságát kihasználva, lombsátorrá is alakítható. Igaz rengeteg munkával jár, de a nagy kánikulában, az mellett, hogy impozáns látványt nyújt, a lombozat kifejezetten kellemes hűs levegőt áraszt. Arra azonban igen nagy gondot kell fordítani, hogy a huzalok állapota állni tudja a nagy viharokat is.

8.ábra

Lugas alakító metszése

LUGASSZŐLŐ ALAKÍTÓ METSZÉSE: Az első két évben ugyanazzal a módszerrel neveljük a törzset, mint a kordonnál (az első éves hajtást ugarra metsszük, a második évbe két rügyre), majd a harmadik évben megváltozik az alakítás módja. Amennyiben a hagyományos, kétemeletes lugas mellett döntünk, és elértük a törzs magasságát, a törzs végénél válasszunk ki három hajtást, a többit távolítsuk el. Ezután a három hajtás közül, a legfelsőt nem vágjuk vissza, ez lesz a második emelet törzse, hagyjuk csúcsrügyből tovább nőni. A másik kettőből, elkezdjük kialakítani, az első emelet karjait: vízszintesen ráfektetjük, jobbra és balra, a huzalra és rögzítjük. A következő év tavaszán, az előző év gyakorlata szerint, két hajtás megtartásával (három emeletnél ismét három hajtást) kialakítjuk a második emelet karjait. Ezután visszalépünk az első emeletre, és a 8. ábra szerint, az előző évi karrészen elkezdjük a termőrészek kialakítását. Előfordulhat, hogy a tőke, esetleg valamelyik hajtás, nem elég erős, ebben az esetben ne erőltessük a mindkét kar kialakítását, nem éri meg. Az egyik vesszőt metsszük vissza két

rügyre és a következő évben lehet folytatni a másik kar kialakítását. Ne feledkezzünk meg, a törzsön és a karon fejlődő hajtásokat (fattyúhajtásokat) minden évben eltávolítani, hogy a termőrészeket ne hátráltassák a fejlődésben. THOMERY-LUGAS, a kordon egyik változata; egy törzsön két kar, érdekessége pedig, hogy az emeletek magassága váltakozó. Az egyik törzsön az első emeletet, a másik törzsön a második emeletet alakítjuk ki — megfelelő magasságokban — a karokat. A következő tőkénél ismét az első emelet következik, aztán a második, ahogyan a 4. ábrán láthatjuk. A váltott karú Thomery-lugas művelésmódja megegyezik a vízszintes karú kordon és a többemeletes lugas művelési módjával, ám a kétemeletes lugassal szemben, jelentős előnnyel jár az alkalmazása. Éppen ezért, már a telepítésnél érdemes számba venni, melyik a célszerűbb. Például a kinevelése rövidebb ideig tart a hagyományosnál, a lombjai áttekinthetőbb, s ennél fogva könnyebben kezelhető. Az alakító metszésnél, a törzs és a karok kinevelését, a vízszintes karú kordonművelés gyakorlata szerint végezzük! A termőrészek kialakításánál — a szőlőfajtát figyelembe véve — a rövid vagy a hosszú váltócsapos metszésmódot alkalmazzuk, mert ezek felelnem meg legjobban a lugas természetének. ÁGASKORDON Essék néhány szó a Babó-féle ágaskordonról. Ez egy újfajta szőlőművelési mód, amelyet Amerikában fejlesztettek ki. A nagyterületű szőlőültetvényeknél kifejezetten gazdaságos, mert nem kell metszeni, és gépekkel végeztetik a munkát, gépekkel szüretelnek. A hagyományos szőlő termőre metszésénél a vesszők 80-90 %-át lemetsszük, ilyen módon szabályozzuk a fürtök számát a termés mennyisége, minősége érdekében. Az ágaskordon tőkeforma (ez magas kordon művelési mód) esetében, a duzzadó rügyek, a bennük lévő fürtkezdemények kiritkításával oldható meg. Ez a kezelés a tőke hajtásainak számát növeli, a hossz növekedése viszont csökken. Megszűnik a felesleges vesszőnövelés, így feleslegessé válik a metszés is. A kisterületeken és a kertekben folytatott szőlőültetvényeknél nem okozhat gondot a metszés, mégis érdemes próbálkozni az ágas kordon művelésmóddal, mert bebizonyosodott, itt Magyarországon is, a vihar, a jégeső jelentéktelen kárt okozott a szőlőben. MOSER-FÉLE KORDON, MAGAS MŰVELÉSMÓD Akinek nem elég az eddig bemutatott szőlő művelésmód, szeret kísérletezni, hobbyzni, az próbálkozhat a Moser és az egyes, kettős függöny kinevelésével. Ezek hazánkban kevésbé közkedveltek, mint a fej és a kordon művelésmód, jóllehet az előnyüket érdemes figyelembe venni. Már azért is, mert a fenntartásuk egyszerűbb, lombozatuk jól áttekinthető, és nem utolsó sorban, bő termést hozók. Hátrányuk viszont, mivel állandóan ki vannak téve a fagyveszélynek, csak védett helyre érdemes telepíteni. A fagykárok elkerülése végett, tanácsos fagytűrő fajtákat telepíteni — ma már elég sok fajta áll a szőlőtermelők rendelkezésére. MORSEFÉLE MŰVELÉSI MÓD: 9. ábra, nem más, mint a kordon magas művelésű változata, az alakító metszésük is teljesen megegyezik, csupán atámrendszert kell magasabbra emelni (itt a karót nem szükséges később eltávolítani)

9.ábra Magas művelésmód Az első évben két rügyre metsszük vissza, az itt kapott két hajtást — karós támasz mellett — a következő évben ismét két rügyre metsszük. Az azt követő évben pedig, a két rügyből fejlődő két vessző közül, a felsőt meghagyjuk, az alsót egyrügyes ugarcsapra (biztosító csapra), visszametsszük. Amikor a törzsnek meghagyott vessző elérte legalább a 180 centi hosszúságot, nem lazán, a karóhoz kötjük, a felsőrészét meghajlítjuk és a 120-140 cm. hosszan a huzalhoz rögzítjük. Ezzel elkezdtük a kar kialakítását, amely minden tőkénél azonos irányba kell, mutatnia. Ami még fontos: alapos vizsgálattal győződjünk meg arról is, hogy a termőnek szánt törzs sértetlen-e? Ha igen, eltávolíthatjuk a biztosítónak szánt vesszőt. A magas művelésű Morsefélénél is érvényes az a gyakorlat, hogy az egyik évben a 120 centi karhosszból, csak a felét neveljük ki, a másik felét a következő évre hagyjuk. Ez az eljárás a Moser művelésmódnál azért fontos, hogy a tőke is, és a kar első fele is, meg tudjon erősödni. A következő évben a kar ezen részén elkezdhetjük a termőalapok kinevelését, amely hosszúcsapos és szálvesszős váltómetszésből áll, de 20 centisnél ne legyen kisebb a távolság. Viszont a túlterhelés elkerülése miatt legjobb, ha minden szálvessző után egy hosszúcsap következik.

METSZÉS KÖNNYEN GYORSAN kezdőknek képekkel 11 rész Metszés 11 rész EGYES ÉS KETTES FÜGGÖNY METSZÉS MÓDJA EGYES FÜGGÖNY: (10 ábra) alakító metszése, csupán abban különbözik a Moser-féle művelési módtól, hogy itt 160-180 centire emeljük a törzs magasságát. Viszont egyetlen huzal tartja, amely nem a kar mellett húzódik egy síkban, hanem keresztben a kar alatt.

Amikor elkezdjük a függöny kialakítását, amely minden tőkénél azonos irányba kell, mutatnia, szigorú vizsgálattal győződjünk meg, hogy a huzal elég feszes és erős-e, elbírja-e a termés súlyát? A támasz nélküli karon a termővesszők a föld felé ívelnek, lógnak, főleg a termés súlya alatt. Ám, hogy a súly ne ránthassa magával a kart, több helyen is erősítsük a huzalhoz. Aki szívesen alkalmazza ezt a metszés módot, idővel a saját tapasztalatait is hasznosíthatja. A termőalapok kialakításánál — a tőke erősségétől függően — 2-3 hosszúcsapos vagy szálvesszős váltómetszést alkalmazzunk, de mellettük ugyanannyi ugarcsap is maradjon. Ha lehet, a hajtásokat a kar oldaláról válogassuk.

10.ábra.

Egyes függöny kinevelése

A tenyészidőben se hagyjuk magára a tőkét, gyakran kísérjük figyelemmel, és ha a hajtások összekuszálódhatnak, bontsuk széjjel, hogy a napfény be tudjon hatolni a levelek

11.ábra.

Kettős függöny kinevelése

A KETTŐSFÜGGÖNY hajtása, hosszú íz közű legyen! Nem éri meg, és nem gazdaságos másfajtával kísérletezni, hiszen a függöny művelésmódnak egyik feltétele a jól megválasztott szőlőfajta. Az egytörzsű-kétkarú tőke kinevelése, a következő: Az első két évben megegyezik az egyes függöny művelésmódjával. Azonban a harmadik évben, amikor a törzs elérte, legalább a 150 cm. magasságot, a 150 cm. feletti részt, az előre elkészített kereszt alakú karóhoz erősítjük. Majd onnan tovább vezetjük, a kart tartó huzalhoz, mégpedig úgy, hogy a jobb oldali hajtást bal felé irányítjuk, a bal oldalit jobb felé (így biztonságosabb). Persze, ha ez akadályba ütközik, lehet úgy is, hogy mindkét hajtás a saját oldala felé mutasson. A kereszt alakú karóhoz való rögzítésre azért van szükség, hogy masszívan meg tudja tartani a karokat, és a gyümölcs súlya alatt ne törjenek le. Az egyik kar kialakításával várni kell egy évet, akkor a törzs hajlításához kiválasztjuk a legerősebb hajtást, és a kereszt másik feléhez erősítjük, onnan pedig a huzalhoz. A második kar kialakításával együtt elkezdhetjük az előző évi karon a termőalapok kinevelését. 20-25 cm. távolságban, kétrügyes csapra metsszük, de csak a következő évben kezdhetjük el a szálvesszős váltómetszést. A felesleges tápszívó hajtásokat, épp úgy a karról, mint a törzsről távolítsuk el, mielőtt megerősödnének. FEJMŰVELÉSI TŐKE MŰVELÉSI MÓDJA

Ha a fejművelésű tőkét (népi nyelven gyalogtőke) összehasonlítjuk az előző fejezetekben látott szőlőtőkével, szembetűnik a jellemzőjük különbözősége. A fejművelési tőke szabálytalanul megvastagodott alakzat, amely az alacsonyan tartott többéves visszametszés eredménye. A termőrészek közvetlenül a tőkefejből fejlődnek, és bármelyik metszésmód alkalmazható. Jóllehet a fejművelésű tőke fenntartása rengeteg munkával jár, igen nagy előnyt jelent, hogy a tőkét takarással meg lehet védeni a fagykár ellen. Művelésmód: Az eltelepített szőlőoltványt az első évben egy rügyre metsszük vissza, a következő év tavaszán az egy rügyből, egy vessző fejlődik, amelyet kétrügyes csapra metszünk. A két rügyből, a harmadik évben két vessző fejlődött, ezeket most metsszük vissza két-két rügyre. Az elkövetkező negyedik évre négy hajtás fejlődik, s ezeket két-két kétrügyes csapra metsszük. Az ötödik évben, ha minden ügyesen csináltunk, széles, masszív tőke áll rendelkezésünkre megfásodott fattyúhajtásokkal. Ezután már el lehet kezdeni a termőrészek kinevelését.

12. ábra.

Fejművelésű tőke

ITT A RÖVIDCSAPOS METSZÉST alkalmazzuk, a 12. ábra szerint: A tőkén lévő legerősebb vesszők közül válasszunk ki 3-4 darabot, s metsszük két rügyre (termő csapra) vissza, majd 3-4 darabot egy rügyre (ugarra) — jövőre ezeket neveljük tovább —, a tőkén maradt többi hajtást távolítsuk el! A következő év tavaszán a kétrügyes hajtásból 2-2 termővesszőt kaptunk; ebből fejlődik ki a csercsap. A harmadik évben, az előző évi letermett vesszőket, cserrel együtt tőből eltávolítjuk. Azonban az előző évben ugarra metszett vesszőket kétrügyes csapra metsszük, mert ezek lesznek a termők, ahogy azt a 26 rövidcsapos ábránál már megtanultuk. Ha szeretnénk elérni, hogy a tőke hosszú évekig termést hozzon, az elkövetkező években is ugyanezt az eljárást ismételjük; a letermett vesszőt cserrel együtt eltávolítjuk, hogy a tőkén két évnél idősebb részek nem maradjanak. Arra viszont ügyeljünk, hogy ugyanannyi ugarra metszett vesszőt hagyjunk, mint amennyi a termővessző. Miért is? A következő évben az ugarra metszett vessző lesz a termő HOSSZÚCSAPOS METSZÉS: Azon kívül, hogy ez a metszésmód minden szőlőfajtánál alkalmazható, a termőegyensúly megtartásában előny jelent alkalmazni. A hátránya; ha átesünk, a ló túloldalára, nagyon megterheli a tőkét. Tehát gondoljunk a következő év termésére is. A metszési eljárás ugyan az, mint a kétrügyes metszésnél; a cseralapot minden évben a letermett résszel együtt eltávolítjuk. A különbség, hogy a termővesszőt nem két rügyre, hanem 3-5 rügyre vágjuk vissza. Persze csak akkor alkalmazható, ha a vessző eléri a 8-10 mm., vastagságot. Ha ennél vékonyabb, nem érdemes három rügynél többet meghagyni. SZÁLVESSZŐS FEJMŰVELÉST a tőkeművelésnél, igen eredményesen lehet alkalmazni, csak kissé bonyolultabb eljárással; éppen ezért a termőre metszésnél, a kétrügyes vesszőből fejlődött két vessző közül, az alsót ugarra, a felsőt 6-15 rüggyel terhelhetjük. Amennyiben két szálvesszőnk van — két oldalon — a szemben lévő oldalon mindkét kétrügyes vesszőt, újra két rügyre metsszük vissza. Itt is fontos, hogy ugyanannyi ugarra metszett vesszőt hagyjunk, mint ahány termő és kétrügyes hajtásunk van. Ezzel biztosítjuk, hogy a következő években kellő számú termővesszővel rendelkezzünk. SZÁLVESSZŐS VÁLTÓMETSZÉS A szálvesszős váltómetszés: Ha már kipróbáltuk a rövid és hosszú csapos váltómetszést, a szálvesszős nem okozhat problémát, mivel megegyezik a hosszúcsapos váltómetszés szabályaival, legfeljebb abban különbözik, hogy az apró fürtű szőlőfajták metszésére ajánlatos, Ezek vesszőinek a felső rügyei a termők. Az első év tavaszán, a 13. ábra szerint, két rügyre, azaz ugarra metszünk, a második évben a két rügyből származó felső vesszőt 9-12 rügyre metsszük, és a vízszinteshez közeli helyzetbe kötjük. Az alsó vesszőt rövid csapra metsszük vissza. A harmadik évben a szálvesszőt, a cseralappal együtt, eltávolítjuk, az alsó vesszőn lévő felső vesszőt ismét 9.12 rügyre metsszük vissza, az alsót ugarra. A negyedik évben, az előző évek gyakorlata szerint folytatjuk. A szálvesszőt cserrel együtt eltávolítjuk, az alatta elhelyezkedő ugarcsapot két rügyre metsszük. A szemben lévő oldalon, a cseren fejlődött két vessző közül az egyiken 6-15 rügyet hagyunk, az alsó hajtást ugarra metsszük.

13.ábra. szálvesszős művelésmód Jó, ha betartjuk! A termőalapok kialakításának első éveiben 4-5 termővesszőnél többet, akkor sem okos dolog hagyni, ha erősnek látjuk a tőkét. Viszont a negyedik évben arányos elosztással, akár 10 termőalapot is megtarthatunk. Metszés 12 rész TAVASZI KIEGÉSZÍTŐ MUNKÁK Legjobban akkor járunk el, ha a metszés után rögtön elkezdjük a gyökerek karbantartását. Ez áll a harmatgyökerek és az oltványgyökérből képződő hajtások eltávolításából. Ha bármelyik kezelését elhanyagoljuk mindenképpen károsan hat a tőke egészséges fejlődésére. Ne várjuk meg, hogy a mulasztás káros hatásáról személyesen győződjünk meg. HARMATGYÖKÉR: —, amennyiben az oltvány oltási helye érintkezik a talaj felszínével — a tőkefejből fejlődik ki. 14. ábra. A harmatgyökér eltávolításának ideje a tavasz, és természetesen minden évben meg kell ismételni. Amennyiben nem tartjuk fontosnak, elhanyagoljuk, élősködővé válik, átveszi az alany gyökerének funkcióját. Ennek hátrányos

eredménye abban nyilvánul meg, hogy a nemes rész nem tud vizet és táplálékot felvenni, így néhány év múlva az egész tőke elpusztul.

14.ábra

Harmatgyökér és gyökérhajtása

A GYÖKÉRHATÁS is legalább olyan káros, mint a harmatgyökér. Nem csak a telepítésnél, de folyamatosan, amint kibújik a földből, irtani kell. Amennyiben ezt sem vesszük komolyan, és nem kerül eltávolításra, önálló gyökeret ereszt, megerősödik, és mint minden más élősködő elnyomja a nemes fejlődését. Jóllehet ezek a hajtások is termést hozhatnak, de mivel nem a nemes növesztette, csak élvezhetetlen, rossz minőségűt. Persze a saját hajtatású szőlőre ez nem vonatkozik. TOVÁBBI MUNKÁK Tegyük fel, a metszést legjobb tudásunk szerint jól végeztük; a hajtásválogatást akkor sem szabad kihagyni, mivel ez olyan kiegészítő művelet, amely befolyással van a tőke fejlődésére, és a termés mennyiségére, minőségére egyaránt. Sőt, a hajtásválogatással korrigálható a metszésnél okozott hiba is. Például, ha a tavaszi metszésnél, a kelleténél több termővesszőt hagytunk meg, vagy alulterheltük a tőkét és sok felesleges tápszívó hajtás keletkezik. Természetesen, ha a tőke túl van terhelve, nem szabad sajnálni a már termést hordozó hajtást sem, szigorúan el kell távolítani. Ne feledjük! Amennyiben a felesleges termővesszőket a tőkén hagyjuk, azok már a következő évi termés rovására fejlődnek tovább. Gondoljuk át! A túl buja lombozat vizet és tápanyagot von el az értékes termőrészektől, a napfény hiánya miatt pedig a bogyók nem érik el az optimális nagyságot, és nem tudnak időben beérni. Mindezeken túl, a permetezésnél nem jut el a permetlé a levelek mögé, és a kártevők elszaporodhatnak. A hajtásválogatást, úgy időzítsük, hogy lehetőleg még a virágzás előtt végezzük el, amikor kb. 30-40 cm. hosszúságúak. Ha nincs rá idő előbb, legalább szabadítsuk meg a tőkét és a kart a fattyúhajtásoktól. CSONKÁZÁS: Ez a művelet is szorosan a zöldmunkákhoz tartozik; részben, mert a megnyúlt hajtások tápanyagot és vizet vonnak el a tőkétől, részben pedig, mert a megnyúlt és

visszahajló hajtásvégek hátrányosan beárnyékolják a szőlőfürtöket, az pedig elősegíti a rothadást. Nem árt tudni, ha a csonkázást túl korán kezdjük, erős honalj hajtásokkal válaszol, így megduplázódik a munkánk. A fejművelésű szőlőnél várjuk meg, amikor a karó felett kezd visszahajlani a hajtás. A kondorművelésű szőlőnél, akkor kezdjük a csonkázást, amikor a legfelső huzalon 20-30 centivel túlnő. A fiatal telepítésű szőlőt viszont, 3-4 éves koráig nem tanácsos csonkázni, mert a tőke fejlődésére van rossz hatással. SZŐLŐ HONALJZÁS: Megtörténhet, hogy a tavaszi metszésnél kevesebb termővesszőt, vagy kevesebb termőrügyet hagytunk, mint amennyit a tőke erőnléte elbírna. Ilyenkor bizony jelentkeznek az erős hónaljhajtások. De előidézheti a sok csapadék is. Legyen bármi is az ok, a tőkét mindenképpen meg kell szabadítani a felesleges tápszívóktól. Az viszont nem mindegy, hogyan? A hagyományos eljárás szerint az egész hónaljhajtást ki kell törni, ám bebizonyosodott, hogy többet használunk a tőkének, ha csak 2-3 levélig csípjük vissza. HAJTÁSRÖGZITÉS, és kötözés szintén része a zöldmunkának. Az elhanyagolásuk, vagy a hevenyészetten végzett kötözés esetén a hajtások letörhetnek, vagy a lecsüngő fürtök beszennyeződhetnek. Ha többször végignézzük a szőlőnket — akár csak szemlélődésből, akár azért, hogy gyönyörködjünk munkánk eredményében —, mindig akad kötözni való. Ne várjuk meg a viharokat — akkor már késő a kapkodás —, használjuk ki a szélcsendes időket. Mikor időszerű elkezdeni? Ha figyeljük a hajtások növekedését, hamar rájövünk, de semmi esetre se várjuk meg, hogy a szél összekuszálja vagy ledöntse. KARÓS FEJMŰVELÉSI SZŐLŐT, legalább három alkalommal szükséges kötözni, de lehet többször is. Ami a tőkeművelésnél igen lényeges: az első kötözésnél, olyan lazára kell hagyni a hajtásokat, hogy belül a tőke levegős maradjon. Akkor megfelelő, ha a következő kötözésnél, az összefogott hajtások hordó alakot vesznek fel. HUZALOS SZŐLŐMŰVELÉSNÉL a rögzítést a huzalok magasságához kell igazítani. Persze törekedjünk itt is arra, hogy a vesszők ne álljanak túl szorosan egymás mellett, a napfény be tudjon hatolni, és a fürtök szabadon fejlődhessenek. A páros huzalú támberendezésnél, nem sok munkát ad a kötözés. TENYÉSZIDŐ ALATT szembetűnhet az is, hogy egyes szőlőfajtánál a levelek nagyobbak vagy túl nagy lombozatúak, s ezzel eltakarják a szőlőfürtöket. Ne tétlenkedjünk, végezzünk levélritkítást. Legalább annyira fontos, mint a csonkázás. Először a sárguló levelektől szabadítsuk meg a tőkét, aztán, ha szükséges, eltávolíthatunk az egészséges levelekből is. Emlékeztető, mit felejthettünk ki munkánk során Amikor befejeztük egy fa metszését, egy kezdőnek kétségei támadhatnak, vajon, jól csináltam-e? Módunkban áll, a következő fa metszésénél (amennyiben az elsőnél elhanyagoltuk alaposan áttanulmányozni a gyümölcsfa 5 ábra szerinti („Metszés hatásai”) című ábrát, az csökkenteni az aggályokat. Gondoljuk át ismét: gyenge, közepes vagy erős metszést alkalmazzunk-e? —Ez jobbára az őszibarack és a jonatán almafára érvényes. — Vegyük figyelembe; a többéves gyenge visszametszés, több termőrészt eredményez, de igen nagy hátránnyal rendelkezik. Az egyik hátrány; az ág elgyengülhet, és lehajlik, A másik hátrány; az ág hamar felkopaszodik, és a termőrészek távol kerülnek a törzstől, vagy a vezér vázágtól. Az erős metszés, bár az ág felkopaszodását hátráltatja, jóval kevesebb a

termővessző alakul ki. Persze nem mindegy, hogy fiatal (növekedésben van-e a fa?), vagy öregebb fáról van-e szó. Minél öregebb egy fa, annál erősebb metszést tanácsos alkalmazni. És nem utolsó sorban tekintsük meg újra a gyümölcsfa 6 ábrán is: Minden esetben a felfelé néző rügy felett metsszük vissza és nem alatta. A kikönyököltetésnél más a helyzet. Amennyiben vesszőt távolítunk el, ne csonkázzunk, hanem tőből távolítsuk el a vesszőt vagy gallyat. A nyolcvanas években a szakemberek nagy csatát vívtak egy mással. Az egyik fél azt állította, hogy az őszibarack hosszú (gyenge) metszése kétszer annyi gyümölcsöt eredményez, mint a közép és az erős metszés. A másik fél az erős metszés mellett kardoskodott. Azzal indokolta, hogy a többéves gyenge metszés elgyengíti a fát, és elősegíti a felkopaszodást. Egyszer csak az újságok abbahagyták a cikkezést. Valószínű a vitás kérdés gyakorlati részét, a gyümölcstermelőkre bízták. Jegyezzük meg! Az alakító metszésnél a gyümölcsfák hajtásválogatását fokozott figyelemmel végezzük! Ha mód van rá, a 40-50 cm. hosszúságúakat hagyjuk meg. Mivel tudjuk, hogy a hajtások a legfelső rügyből jönnek elő, először azokat vágjuk vissza: A gyengébb, 20-30 cm. hosszúságút 3, maximum 5 rügyre, a 40-50 cm. hosszúságúaknál, csak gyenge visszametszést alkalmazzunk, mint ahogy a „metszés hatásai címmel” a gyümölcsfa 5 ábrán láthatjuk. Gondoljuk el, ha az alakító metszés ideje alatt (különösen az őszi és kajszi baracknál), már termés is van, a gyümölcs súlya alatt a fa ága lehajlik, és hátrányosan megváltozik a szögállása. Hogy ez ne következzen be, a vesszők végeit, mindenképpen vissza kell vágni. Természetesen ez vonatkozik a termőfákra is. A kordon és a lugas művelésmódnál, tanácsosabb egyszálból kialakítani a tőkét. Ám ha a két szál mellett döntünk, amikor a hosszúságuk eléri a huzalt, erősen, de nem szorosan (a kettő nem egyforma) a huzal alatt kössük össze, és úgy rögzítsük a huzalhoz. mert onnantól kell számolnunk a 60-60 cm. hosszúságú karokat. Arra azonban ügyeljünk, Főleg az idősebb tőkéknél, hogy a huzal alatt lévő görbületnél, minden évben, hagyjunk meg egy-egy rügyre (csapra) metszett hajtást. Ennek akkor látjuk hasznát, amikor a kopaszodás erősödik, és újabb kart vagyunk kénytelenek kialakítani. VÉGE

GYÓGYMETSZÉS 13 rész Tizenkettedik rész

Metszés gyógymetszéssel (hosszúmetszéssel) Képes Újság 1960-as évekből