Mészáros Ilona SZÜLŐFALUM ZSIGÁRD Fejezetek egy mátyusföldi falu folklórjából
1
A kiadvány megjelenését támogatta Szlovák Köztársaság Kormáyhivatala Kisebbségi kultúrák 2013
Zsigárdi Önkormányzat
A borítón: Zsigárdi faragott kiskapu, 1912. Thain János rajza. (Thain János–Tichy Kálmán: Kisalföldi és gömöri népi építészet. Budapest, 1991. 65.) A hátsó borítón: Katona Ambrus a vágsellyei takácscéhtől kapott tanulólevele 1842-ből ISBN 978–80–89001–59–0 Gyurcsó István Alapítvány Könyvek 56. © Mészáros Ilona © Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet 2
MÉSZÁROS ILONA
SZÜLŐFALUM ZSIGÁRD Fejezetek egy mátyusföldi falu folklórjából Szerkesztette és sajtó alá rendezte Varga Norbert
Dunaszerdahely, 2013 3
4
ELŐSZÓ Egy közösség kultúrájának megismeréséhez és ismertetéséhez sokféle út vezethet. Látni és láttatni, lehet a tudomány emberének szemével, a különlegességre, másságra fogékony kívülálló meglátásain keresztül, vagy akár a közösségen belül megélt mindennapokban felismert rendkívüliség, vagy legalábbis egyediség közzétételével. Mindhárom látásmód más-más megközelítést eredményez úgy, ahogyan különféléképp szól a nyomorról az oknyomozó riporter, a politikus és a hajléktalan. Bármennyire is szakavatott egy-egy kutató, érdeklődésének tárgyával csupán heteket-hónapokat, jobb esetben éveket tölthet. Ezzel szemben egy egész életút áll annak rendelkezésére, aki odafigyelve a mindennapok eseményeire, megérzi a bennük rejlő hidat múlt és jövő között, s e felismeréstől szárnyra kapva, immár tudatosan kutatni kezdi a múlt és jelen emlékeit saját magában, s a közösségben, melyben él. Ez utóbbi látásmódot tükrözve, Mészáros Ilona könyve Mátyusföld egy jellegzetes falujának, Zsigárdnak egykori mindennapjaiba nyújt betekintést, egy igazai lokálpatrióta szemével. A szerző e munkájával, hasonlóképp, mint a felsőszeli Danajka Lajos, a tallósi Gágyor József, a galántai Mórocz Károly vagy a jókai Fellinger Károly, felzárkózik azon értelmiségiek sorába, akik önkéntes munkásságuk eredményeként, értékes és maradandó munkákat tettek le a szlovákiai magyar néprajzkutatás asztalára. A néprajzi érdeklődés kibontakozásának korszakától napjainkig Mátyusföld földrajzi és kulturális körülhatárolása más-más érvek és meglátások örvén lényeges különbségeket mutat. A mai tájszemléleti felfogás értelmében a Vág, a Kis-Duna, a Kis-Kárpátok, és a magyar-szlovák nyelvhatár által közrezárt területet értjük alatta. E vidék műveltségének, közművelődésének tekintetében elmondhatjuk, hogy a hagyományos faluközösségek polgárosodása itt jóval előbb megtörtént, mint más szlovákiai magyar néprajzi csoportok vagy tájak esetében. A múlt századfordulótól egyre inkább megerősödő egyesüle5
ti és társadalmi élet a térség mezővárosaiból terjedve hamar eljutott Mátyusföld legkisebb falvaiba is, a gazdakörök, különféle egyletek és egyesületek megalakulásával új műveltségi elemeket juttatva el a vidék falvainak kultúrájába. Így volt ez Zsigárd esetében is. Hogy csak néhány példát említsünk, a település a trianoni döntés utáni időszakban viszonylag korán felsorakozott az 1925-ben alakult Hanza Szövetkezeti Áruközpont tagjai közé, vagy a korai polgárosodás további jeleként, 1925-ben megépítette az ország első forgószínpadát. Erdélyi Kálmán az egyik korabeli lap hasábjain erről a következőképp tudósított: „Hogy hol született meg a legelső forgószínpad, nem tudom, nem is jártam utána. Azt azonban minden zsigárdi bennszülött büszkén állítja, hogy Szlovenszkó első forgószínpada Zsigárdon létesült, melynek szerkezeti megoldása teljesen azonos a pozsonyiéval, pedig az négy hónappal később épült, mint az előbbi.” A két háború közötti időszakban a falusi színjátszásban élenjáró Zsigárd méltán vívta ki magának a Kis Bécs megnevezést, hiszen amatőr színjátszói igazi nagyvárosi színházi miliőt teremtettek e faluban. A korabeli sajtóban és a helyiek emlékezetben egyaránt sikerprodukcióként maradt fenn a János vitéz nagyszabású revüszerű feldolgozása, melyet 69 gyermekszereplővel „eredeti jelmezekben” Munka Jenőné Dobossy Ilonka, a zsigárdi iskola igazgatónője vitt színre az 1930-as évek elején. „Mennyi lelkesedés, szorgalom, ötlet, fáradhatatlanság kellett hozzá, hogy nyolc-tízéves emberkékkel bejárja a meseországot, de úgy, hogy az emberkék élő alakjai legyenek a meseországnak. Mennyi hit, akaraterő, lelkesítő készség fűtötte ezt a páratlanul népszerű hölgyet, hogy olyan attrakciót produkált, amelynek egyszeribe híre ment Szlovenszkón.” – írja a darab rendezőjét magasztaló cikkében Szombathy Viktor. Tán nem véletlen, hogy a fentiekben említett karizmatikus zsigárdi tanítónő kései utódját, Mészáros Ilonát nyolcvan évvel később hasonló jelzőkkel illethetjük mindazon munkáért, melynek célja, ha nem is meseország, de egy hasonlóképp varázslatos és sokszínű világ bemutatása volt. Jómagam egy 2010-ben történő néprajzi gyűjtőút során találkoztam először az akkor 76 éves nyugalmazott tanítónővel. A találkozásunk helyszínéül szolgáló zsigárdi tájház keresve sem lehetett volna jobb színtere ama néprajzi riportnak, mely során bizonyságot 6
nyertünk, hogy Mészáros Ilona személyében a mátyusföldi epikus hagyományok kiváló ismerőjére, s egyben nagyszerű előadójára leltünk. A szinte egy szuszra elmondott három-négy népmese csupán hatásos nyitánya volt többórás beszélgetésünknek, mely során a vidék mondahagyományának megismerése céljából feltett kérdéseinkre, ritkán hallott szüzsék, kiváló előadói érzékkel megformált, az átlagosnál jóval hosszabban előadott, ízes tájnyelvvel fűszerezett történetek érkeztek válaszok gyanánt. A faggatódzás közti szünetekben szó szót követett, a prózai népköltészetről egyéb néprajzi témákra terelődött a szó, mígnem előkerült néhány vaskos dosszié. Gyűjtőtársammal, Magyar Zoltánnal álmélkodva konstatáltuk, hogy az előttünk heverő közel ezer oldalas kézirat, Zsigárd folklórjának számos szegmensét érintő, párját ritkító forrásanyag. Ezzel egyidőben az is nyilvánvalóvá vált számunkra, tennünk kell róla, hogy e terjedelmes kézirat mielőbb közkinccsé válhasson. Az első segítő kéznyújtás a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet, illetve a Zsigárdi Önkormányzat részéről érkezett. Az előbbi a kiadvány megjelentetését, míg az utóbbi az anyagi háttér bebiztosításában való részvállalást ajánlotta föl. Túljutva a kézirat rendezésének és rendszerezésének számos problémáján, valamint a kiadáshoz szükséges anyagiak előteremtésén, több mint három évnek kellett eltelni ahhoz, hogy e könyv napvilágot láthasson. Az öt különálló fejezetre osztott kötet leggazdagabb tematikai egységét a könyv több mint harmadát kitevő népszokások alkotják. A törzsanyag gazdagsága lehetőséget adott az ünnepi szokások minden főbb csoportjának bemutatására, úgy mint az emberi élet fordulópontjaihoz (születés, lakodalom, temetés) kapcsolódó szokások, a polgári év szerinti naptári ünnepek, valamint a gazdasági élet meghatározó eseményeihez fűződő szokások ismertetésére. Az egyes szokásokhoz kötődő epikus alkotások zsigárdi változataira ugyancsak mindhárom csoporton belül találunk példákat. Az átmeneti rítusok közül a lakodalom költészete, a jeles napok ünnepei közül a farsang, a húsvéti ünnepkör és a betlehemezés, valamint a munka szokásai közül az aratás befejezéséhez kapcsolódó szokások költészete érdemel megkülönböztetett figyelmet. A dramatikus népszokások, népi színjátékok közül a magyar nyelvterület legnépszerűbb misztériumjátékának, a betlehemezésnek helyi változatára, továbbá a farsangi időszak kicsúcso7
sodást jelentő húshagyókeddi „maskarajárásra” hívjuk fel az olvasó szíves figyelmét. Az effajta jelmezes alakoskodás hagyományát egyéb zsigárdi népszokások (lakodalom, betlehemezés) mozzanatai között is megtaláljuk. A zsigárdi népszokások közül a legkomplexebb módon bemutatott lakodalom leírásnak külön érdeme, hogy kitér e szokás általában ritkán tárgyalt táncfolklorisztikai mozzanataira is. A szertartásos lakodalmi gyertyás táncon kívül bemutatásra kerülnek a tréfás (csóktánc, vonatozás) vagy ügyességi jellegű (seprűtánc, széktánc) lakodalmi táncok is. A helyi hagyományból, mi több, lassan már a helyi emlékezetből is kikopott szokásként kell tekintenünk az iskoláskorú gyerekek Balázs-napi adománygyűjtésére, a pünkösdi „mendikások” hasonló célú falujárására, vagy az aprószentek napján történő jelképes korbácsolás rítusa. A halottkultusz archaikus rétegét idézi az a képzet, mely szerint a tisztítótűzben szenvedők mindenszentek éjjelén egy rövid időre hazatérnek. Helyi hagyomány szerint a régi öregek ezen az estén egy pohár tejet hagytak az asztalon, hogy a hazatérő megpörkölt lelkek ezzel mosakodva enyhítsék fájdalmaikat. Az enyhülést kereső lelkeknek hajnali harangszó hallatán ismét sírba kellett szállniuk, a temetőben gyújtott gyertyák a túlvilágra való könnyebb visszatalálást segítették elő. A kötet népszokásokat taglaló fejezetében további olvasmányos leírásokra lelünk a tavaszi ünnepkör jelképes téltemetési, télkihordási szokásait illetőleg is. A zsigárdi szokásanyagban a farsangi időzszak záró mozzanatát jelentő bőgőtemetés, valamint a virágvasárnapi gedahordás párosult hozzá. A geda a más helyütt kisze, kiszőce, villő névvel illetett menyecskeruhába öltöztetett szalmabábut jelentette, melyet a falut énekszóval körbejáró leányok végül a Holt-Vágba dobtak. Bővebb leírásra lelünk a fiatalok szertartásos barátságkötésének, a komatálküldés szokásának bemutatása kapcsán is, míg a polgárosodást a Zsigárdi Iparegylet az úrnapi körmeneten belül betöltött szerepe példázza. Hiányosságként kell szólnunk a közzétett szokások meglétének, eltűnésének, illetve a szokáscselekményen belül végbement változások időbeli meghatározásának elmulasztásáról. Ennek oka abban keresendő, hogy az egyes szokások leírásának célja nem egy néprajzi szempontú anyagrögzítés, hanem egy majdani színpadi feldolgozáshoz való adatgyűjtés volt, amely a faluközösség emlékezete által köz8
refogható időszak hagyományainak összességét szedte csokorba. A legjelentősebb szerkesztői beavatkozás a könyv második fejezetében tárgyalt népi játékok közreadásában történt. A szerző által a gyermek fejlődési szakaszai mentén rendezett anyagot a Lázár Katalin által megalkotott felosztás váltotta fel. E játékcselekmény szerinti rendszerezési elven alapuló felosztás mindegyik fő csoportja megtalálható kötetünkben is, olykor meglepően gazdag változatokat mutatva. A mondókák több mint 200 szövegvariánst tartalmazó csoportja, vagy a 64 változattal jegyzett mozgásos játékok mellett ott találjuk a kiolvasók, eszközös-, szellemi- és párválasztó játékok helyi változatait is. A zsigárdi népi játékok további változataira lelünk a fonó, illetve a libalegeltetés leírása alatt, melyeket szerves kötődésük okán a szerző által kijelölt helyen teszünk közzé. A kötetben szereplő gyermekjátékanyag méltó kiegészítése a Bakos József és Gágyor József munkásságának köszönhető mátyusföldi gyermekfolklór monográfiáknak. Az epikus folklórhagyományokat bemutató fejezetben a népmesék és népmondák mellett helyet kapnak a számos egyéb gyűjteményből kiszoruló kisepikai műfajok is úgy, mint a szólások, közmondások és találósok. Az itt olvasható mesék és mondák csupán kivonatát képezik annak a terjedelmes folklórtudásnak, melynek a szerző jómaga is birtokosa, s melyet reményeink szerint a jövőben teljes egészében is sikerül majd kiaknázni és közzétenni. A fejezet legszebben megformált epikus darabjait a napjainkban már alig gyűjthető tündérmesék népszerű típusai (ATU 365 A halott vőlegény [The Dead Bridgroom Carries off His Bride. Lenore.], ATU 407 Az ördögszerető [The Girl as Flower]), valamint a sikertelen kincsásókról, lidércről és boszorkányokról szóló olvasmányos mondák alkotják. Önálló fejezetet kaptak a jeles napokhoz, gazdasági élethez, időjósláshoz, szerelmi rontáshoz fűződő hiedelmek, gyógyító eljárások és ráolvasások is. Amennyiben az egyes jeles napokhoz fűződő hiedelmek nagyobb terjedelemmel bírnak, a vonatkozó népszokás bemutatásánál kerülnek közlésre (pl. a születés és kisgyermekkor hiedelmei, temetkezési szokások hiedelmei, Luca napi-, karácsonyi hiedelmek). A kötet utolsó fejezetét vegyes folklóradalékok alkotják. Többek között itt kaptak helyet a népköltészet egyik gyöngyszemeként számon tartott balladák, a hazai folklórkutatásban szinte alig ismert 9
emlékversek és a falvédőfeliratok, valamint a korabeli feljegyzések, levelezések vagy személyes visszaemlékezések alapján megörökített történelmi emlékek. A tájszavak, régies kifejezések jegyzéke a tájnyelven közölt folklórszövegek vagy leírások értelmezésében nyújt segítséget, míg a könyvet záró fényképmelléklet számos korabeli írásos és képi dokumentummal teszi teljesebbé Zsigárd folklórjáról alkotott képünket. Hosszú utat járt be e könyv anyaga, míg a porosodó fiókból nyomdaillatú papírra került, hasonlóképp, mint maga a szerző, akinek egész Budapestig kellett mennie ahhoz, hogy hazakerülve fölfedezze a szülőfaluja ízes beszédében, gazdag hagyományaiban rejlő értékeket. Városi leánykából a falusi élet és tájnyelv szerelmese, megismerője majd tudatos ápolója, gyűjtője, s immár továbbadója lett. Könyve a benne található értékes néprajzi adatokon kívül még egy fontos üzenetet hordoz számunkra: az igazán fontos dolgok hiányára gyakran csak akkor döbbenünk rá, amikor időről-időre elveszítjük őket. Íme itt egy újabb lehetőség, hogy nyakon csípjük az elillanó múltat, s a jelenbe ágyazva továbbadjuk a jövő nemzedékének. Varga Norbert
10
BEVEZETŐ A családon belül úgy tartották, hogy „tűzzel születtem”, mert egy nappal a születésem előtt, 1934. augusztus 16-án anyai nagyszüleim háza leégett. Édesanyám, aki akkor már mindenórás volt, szintén segédkezett az oltásnál, még a sövényt is átugrotta, hogy kivehesse részét a tűzoltásból. Épphogy véget ért e megrázó nap, nem sokkal éjfél után, 1934. augusztus 17-én a világra jöttem. Születésem után anyám valami fertőzés miatt két hétig nyomta az ágyat, ezért a családban gyakran felemlegették nekem, hogy majdnem „elvittem” őt. Mindig fájó volt ezt hallani, hiszen nem tehettem róla. Ebben az időben csupán átmenetileg laktunk Zsigárdon, mivel somorjai illetőségű édesapám munka nélkül maradt. Két hónap múlva Pozsonyba költöztünk. Apám, mivel teherautóval rendelkezett, a Stollwerck gyárban szállítómunkát kapott. Sajnos az akkori világválság még mindig éreztette a hatását, így a megélhetésünk érdekében édesapám kénytelen-kelletlen eladta a teherautóját. Más munka után nézve egy úszori kertész áruját árultuk a Pozsonyi Nagypiacon. Mire 5 éves lettem, a magyaroknak menekülni kellett Pozsonyból. Az úszori kertész az éj leple alatt a teherautóján elvitt bennünket Tejfaluig. Onnan Somorjára gyalogoltunk, apai nagyanyámhoz. Egy évig édesapám szülővárosában laktunk a nagyanyámmal, nagyapám akkor már nem élt. Apám hosszas keresgélés után autóbuszvezetői állást kapott Budapesten, így felköltöztünk a fővárosba. Családunk egy kispesti albérletben, a Liget utcában húzta meg magát, egy szoba-konyhából álló lakásban, a Hoffer gyár tőszomszédságában. Nővérem, Erzsébet ekkor már fodrásztanuló volt, a két bátyám, László és István pedig az Üllői úton lévő Kossuth gimnáziumba jártak. Jómagam a Szegfű utcai iskolában lettem első osztályos. A Hoffer gyár a saját munkásai részére fenntartott egy tenisz- és egy kuglipályát, ahol bátyáimmal együtt sokat dolgoztunk. Pista és Laci kuglit állítottak, én pedig labdaszedő voltam. Ezen kívül rendben tartottuk a pályákat, melyek délután kettőtől este tízig tartottak nyitva. Alig kaptuk be az ebédet, már szalad11
tunk is dolgozni. Szerencsére közel volt a pálya. Apám keresete a négy gyerek tanítására bizony kevés volt, így a család minden tagjának be kellett segíteni a pénzszerzésbe. Édesanyám az úri házakhoz járt mosni, takarítani, így szerezte meg a fiúknak a Bocskai ruha árát, ami a „Kossuthban” akkor kötelező volt. Apám keresete heti 25 pengő volt, mi gyerekek általában napi 5-6 pengőt tudtunk hazavinni. Amikor apám szerszámlakatosként munkát kapott a Weiss Manfréd-féle fegyvergyárban (későbbi Csepel Művek), hosszú idő után ismét a szakmájában dolgozhatott. Ekkor újból továbbköltöztünk a Szent Imre herceg utcába, így a második osztályt a wekerletelepi iskolában kezdtem el. Dolgozni innen is eljártunk, csak sajnos messzebb volt a „munkába járás”. Előfordult, hogy néha felkapaszkodtunk egyegy piacozó parasztszekér hátsó lépcsőjére, mit sem törődve a leugrás közbeni veszéllyel, mely során könnyen elüthetett volna bennünket egy szekér után haladó autó. Sokszor csak éjjeli órában kerültünk ágyba, így a tanulásra szinte alig maradt idő. Amikor az első bombázás megtörtént, úgy rohantunk haza, mint akinek a szemét vették. A gyárat akarták bombázni, de a bombák a város szélén lévő cigánypéróra hullottak. Ekkor tapasztaltam meg először, hogy milyen mulandó is az élet. Az egyik bámészkodó cigányasszony karján a gyermekével épp a küszöbön állt, mikor egy repesz levitte a fejét. A gyárban leállt a termelés, román hadifoglyokat hoztak a gyár területére. Hozzánk jártak vízért, s közben mindig bicikligumit kunyeráltak, hogy abból készítsenek maguknak lábbelit. Ennek ellenére járni kellett iskolába, amikor pedig légiriadót jelzett a rádió, bennünket gyorsan hazaküldtek, mert nem fértünk be az iskola szénnel teli pincéjébe. Ilyenkor kifordítottuk az iskolatáska tartalmát a padra és a táskát fejünkre téve rohantunk haza. Az is megesett, hogy futás közben az utcán járőröző légiósok betereltek bennünket valamelyik ház pincéjébe, míg el nem múlt a veszély. Minden gyermek nyakában egy kis dögcédula függött. Az én téglalap alakú alumínium lapocskámra ez volt írva: Pék Ilona, 1934. 8. 17., Szent Imre herceg út 44. Gyermekkorom e szakaszából két megrázó esetre is emlékszem. Egyik reggel, mielőtt beléptem volna az osztályba, csak annyit láttam, hogy három fiú valamit piszkál. Csupán egy pillanatra láttam őket, ahogy megnyitottam az ajtót, aztán már csak egy hatalmas robbanást 12
hallottam, amely engemet ajtóstul kivágott a folyosóra. Ott szedtek össze az odarohanó tanárok. Nekem nem esett bajom, de a három fiú meghalt. Kiderült, hogy az egyikük kézigránátot talált, azt piszkálták körzővel és felrobbant. 1944 tavaszán a szomszédunkban álló kétemeletes ház gyerekeivel együtt bújócskáztunk kint az utcán, mikor egyszer csak felbőgött a sziréna. A közelgő légi veszély hírére mindnyájan hazaszaladtunk. Lent a pincében egész éjjel hallgattuk a láncbombázás robbanásait. Az egyik robbanáskor azt hittük, találat ért bennünket, mert az egész ház megremegett. Reggel, mikor lefújták a légi veszélyt, a pincéből feljövet szörnyű látvány tárult a szemünk elé: a szomszédos kétemeletes ház helyén két bombatölcsér tátongott. Mindenki meghalt. A mi házunk is életveszélyessé vált. Ekkor már volt egy kéthónapos húgom, Szilvia, akinek nem tett jót az állandó pinceélet, hiszen gyakran egész napokat kellett odalent töltenünk. Anyám levelet írt Maris nagynénémnek, s megkérte, hogy odaköltözhessünk hozzá Zsigárdra. Beleegyezett. Így kerültem vissza 9 évesen ismét a szülőfalumba. A negyedik osztályt már itt kezdtem, s meglepettem tapasztaltam, hogy az órák közti szünetekben iskolatársaim szebbnél-szebb dalokat énekelnek, jobbnál-jobb játékokat játszanak. Rácsodálkoztam, megszerettem és nagyon hamar meg is tanultam őket. Előfordult, hogy a szünet már véget ért, de az elkezdett játékot még mindig nem sikerült befejeznünk. Ilyenkor alig vártuk a következő szünetet, hogy ismét folytathassuk a játékot. Igencsak elcsodálkoztam az itteni tájszavakon is. Nem azt mondták, hogy nem tudom, hanem „nemtom”. A krumplinyomó neve „szuszanyomó” volt, és még sorolhatnám. Engem a beszédem miatt „pestinek” hívtak. Ha valamiért elküldött a nagynéném, sokszor meg kellett kérdeznem, hogy mi az pestiesen, mert nem tudtam, hogy miről van szó. Mindezek ellenére el nem fogyó csodálatot ébresztett bennem e tájszólás, valamint a megismert gyermekjátékok sokasága. A hosszú téli esték során felidézett történetek, mesék, egykori szokások egy újabb lenyűgöző világot nyitottak meg előttem. Mindig izgatottan vártam az estét, amikor pléhpohárba tett gyertyával világítva megjött Pepi néni, Márika, vagy Balogh Vilma néni, s nekikezdett a kifogyhatatlannak tűnő történetek valamelyikének. 13
Sajnos a háború itt is elért bennünket. Az iskolába német hadifoglyok kerültek, így megszűnt a tanítás. A háború befejeztével ugyan újra megnyíltak az iskolák, de már csak szlovák nyelven lehetett tanulni. Mivel nem beszéltem szlovákul, kimaradtam az iskolából, és munkára fogtak. 11 évesen a mácsonosi majorba jártam dolgozni: kapáltam, ritkítottam, egyéb munkákban segédkeztem. Olyan is előfordult, hogy a major helyett nagygazdákhoz jártam dolgozni. A munka reggeltől estig tartott, kevés szabadidőm maradt, de ha csak egy mód volt rá, akkor azt olvasással töltöttem. Ezidő tájt anyám testvére Gizus is hazajött Zsigárdra, aki szintén Budapesten volt szolgáló. Anyám és Maris néni valamin úgy összeszólalkozott, hogy mi Baranyai Gábornéhoz költöztünk. Gábor bácsi a fronton volt, Mili néni pedig a két fiával próbált idehaza helyt állni. Annyi boszorkánytörténetet, amennyit ő tudott, soha senkitől nem hallottam. Az idő gyorsan haladt, s bár az iskolatársaimtól elmaradtam, azért én is bekapcsolódtam a falu kulturális életébe. Számos színdarabban játszottam, imádtam a verseket, különféle ünnepélyeken szavaltam, de mindezt kevésnek találtam. Volt a faluban egy tanító, Nagy László, édesapám megkérte őt, hogy foglalkozzon velem, mert nagyon szeretnék tanulni. Így délutánonként Laci bácsihoz jártam, s ő megpróbálta bepótolni velem mindazt, ami a félbeszakadt negyedik osztály után elmaradt. Rengeteget tanultam tőle, és nagyon tiszteltem őt. 1952-ben a Csemadok meghirdetett egy tanítóképző tanfolyamot Trencsénteplicen. Ekkor én már a helyi földműves szövetkezetben dolgoztam és munka mellett Laci bácsinál tanultam. Megkérdeztem őt, mit szólna hozzá, ha jelentkeznék a tanfolyamra, s mivel bátorított, bejelentkeztem. A nyári szünetben még többet jártam hozzá, s ennek köszönhetően felvételt nyertem. Életem ezen szakaszában a sokat emlegetett Nagy László mellett nagy hatást gyakorolt rám Sörös Zsuzsanna, aki ugyancsak tanítóként dolgozott Zsigárdon, s az iskolai tudnivalókon kívül szebbnél-szebb táncokat tanított meg nekünk. Saját tanítói pályám során ezt a két embert tartottam példaképemnek. Keményen tanultam, s mivel a szocializmus időszakában ünnepségekből nem volt hiány, szerveztem a műsorokat, betanítottam a Sörös Zsuzsannától megismert táncokat, illetve azokat a helyi táncokat is, melyeket annak idején a bálokban táncoltunk. 14
1953 januárjától Farkasdon helyettesítettem egy hónapot, majd Negyedre kerültem. Innét Felsőkirályiba, ahol úgyszintén folytattam a szervezőmunkát és a tánctanítás. Bárhol is tanítottam, igyekeztem a helyi hagyományokból táplálkozó műsort összeállítani. Gyerekekkel és felnőttekkel egyaránt foglalkoztam. A felsőkirályiban töltött idő alatt történt egyszer, hogy az egyik fiúnak kiesett a párja, s hirtelen én léptem a helyére. A tánc révén egyre közelebb kerültünk egymáshoz, mígnem 1954. augusztus 7-én életre szóló párja lettem Mészáros Mihálynak. Akkoriban gyakran helyezték át a tanítókat egyik helyről a másikra, ahová éppen kellett. Felsőkirályiból Vágkirályfára kerültem, ahol három évet tanítottam. Fiatal házasok voltunk, megszületett első fiunk Gábor, a férjem pedig katonaköteles lett, és berukkolt a csehországi Jáchymovba. Mivel a kisfiamat az anyósomnál tudtam elhelyezni, arra kértem a tanfelügyelőt, hogy helyezzen Zsigárdra, hogy magamhoz vehessem a gyermekem. E kérésemnek eleget téve 1956. szeptember elsején már szülőfalumban kezdtem a tanévet, gyermekkori tanítómesterem Nagy László irányítása alatt. Időközben leérettségiztem, s még abban az évben beiratkoztam egy pedagógiai képzésre. Miután a férjem leszerelt, minden áron próbált lebeszélni a továbbtanulásról, mondván, hogy, „nem akar örökké diáklány mellett élni”. Így aztán két szemeszter után abbahagytam a tanulmányaimat. 1959-ben megszületett második fiunk, Mihály. Ezek után még inkább meg kellett fontolni, hogy mire költsük a fizetésünket, de azért így is sikerült eljutnom néhány Takács András által szervezett néptánctanfolyamra. A különböző falvak néptánchagyományának és szokásanyagának megismerése mellett, még inkább tudatára ébredtem szülőfalum hagyományai megőrzésének fontosságára. Ekkor kezdtem el a zsigárdi hagyományok gyűjtését, lejegyzését, s ezzel egyidejűleg a hallottak feldolgozását, színpadi bemutatását. Mindenhol nagy érdeklődéssel fogadták műsorainkat. Visszajáró vendégei voltunk a Zselízi Országos Népművészeti Fesztiválnak, ahol a gyermeklakodalmat feldolgozó műsorunkkal különdíjat nyertünk. Ezzel az összeállítással még az eperjesi Országos Gyermek Néptáncfesztiválra is eljutottak a kis mezítlábas libaőrzőim. Időközben szép nagycsaláddá cseperedtünk, 1963-ban megszületett a harmadik fiunk István. Betartottuk a szólást, miszerint „egy a mamáé, egy a papáé, egy a hazáé”. 15
A gyerekekkel való munka során őket is bevontam a gyűjtésbe. Felírták, amit otthon hallottak és nagy örömmel hozták nekem. Ami engem illet, én az édesanyámtól tanultam a legtöbbet, de a tollfosztók, kukoricahántások során is számtalan népdal és történet ragadt meg bennem. Az egykori zsigárdi szokásokról Nagy Zsófi néni tudott a legtöbbet. A tanítás, hagyományápolás mellett az idő olyan gyorsan pergett, hogy magam sem vettem észre, hogy elérkezett a nyugdíjba menetel ideje. A tanítást ugyan abbahagytam, de a gyermekekkel, felnőttekkel való munka szinte napjainkig tart. A nyugdíjaztatásom évében karácsony másnapján eljöttek hozzám a már felnőtté vált egykori tanítványaim, s ekképp kérleltek: „az Isten áldja meg tanító néni, jöjjön vissza hozzánk és tanítson bennünket, mint felnőtteket!” Így történt. Ismét színpadra vittük a zsigárdi szokásokat, népdalokat, melyeket a hazai közönségen kívül számos helyen bemutattunk. A zsigárdi lakodalmas 2003. március 15-ei bemutatójára meghívtuk a Csemadok akkori országos elnökét, Bauer Győzőt is. A műsor után e szavakkal gratulált nekünk: „most érzem, hogy miért érdemes Csemadok elnöknek lenni!” Ő és felésége jóvoltából e műsorunkat Budapesten az augusztus 20-ai állami ünnepségek keretén belül is bemutattuk. Olyan sikerünk volt, hogy hét éven keresztül visszajáró vendégei lettünk az államalapítási ünnepségeknek, s mindig más-más szokás tártunk az ünneplő forgatag elé. Sajnos nyugdíjas éveim során az élet árnyoldalát is megtapasztaltam. 1983-ban elvesztettem legidősebb fiamat, hét évvel ezelőtt pedig szeretett férjemet temettem el. Közeledve nyolcvanadik életévemhez, számos betegséggel küszködve hálát adok a Teremtőnek, hogy kellő erővel és kitartással vértezett fel, s köszönöm mindenkinek, aki hozzájárult ahhoz, hogy az életem során összegyűjtött tudást e könyvön keresztül nyújthassam át a hagyományokat tisztelő és szerető közönségnek. Fogadják szeretettel és forgassák haszonnal! Mészáros Ilona
16
I. NÉPSZOKÁSOK
17
18
AZ EMBERI ÉLET ÜNNEPEI – ÁTMENETI RÍTUSOK
19
20
SZÜLETÉS ÉS KERESZTELÉS Régen, még néhány évvel a második világháború után is, nagy családok voltak a faluban, nem volt ritka, hogy egy-egy családban 810 gyermek is született. Az asszonyok zöme minden két évben szült. Sokszor előfordult, hogy az egyik gyerek még szopott (két évig is szoptatták a gyereket), mikor a másik már megszületett. A szegény családok nem ismerték a terhesség elleni védekezést. A férfiaknak szokták mondani: „Nem szabad emënnyi a csángóva’ Sélléig, ki kő szányi Diákin”, ugyanis Vágsellye volt a Negyed – Vágsellye vasútvonal végállomása, Deáki pedig az előtte lévő állomás. (1909-ben adták át a „Csángót”, azaz a Vágsellye – Negyed közti vasútvonalat, amely állítólag azért kapta ezt a nevet, mert a vasútvonal tervezője csángó származású volt. Egy másik vélekedés szerint a fővonalról lekanyarodó ágra mondták, hogy „elcsámborgott, mint az erdélyi csángók”.) Édesanyám szokta mondogatni, hogy „régen a’ árokparton nem nyőt mező, mer’ annyi gyerëk vót a’ úccába’, hogy mind legyúrták játék közbe a mezőt.” A nem kívánt terhességet akár lány akár asszony esetében valamiféle praktikával próbálták megelőzni. Gyakran alkalmazták az ecetes hüvelyöblítést. További módszer gyanánt olyan forró vízben fürödtek három napon keresztül, amilyent csak elbírtak viselni. Magas szalmakazalról megpróbáltak úgy lecsúszni, hogy fenékre essenek, mert azt tartották, hogy a zöttyenéstől leszakadt a méhben a magzat. Nem egy áldozata volt azonban azoknak a bábaasszonyoknak, akik felszúrtak kötőtűvel a méhbe lepiszkálva a magzatot, s közben átszúrták, vagy megsebesítették a méhet. A gyermek ugyan elment, de nemegyszer magával vitte az anyát is. Beszéltek nekem egy olyan asszonyról, akinek azt mondták, magasról kell leugorni, akkor leszakad a magzat a méhben és elmegy. Hát ez az asszonyka megfogadta a tanácsot és elkezdett magasról leugrálni. Leugrott többször az udvaron álló diófáról, de eredménye nem volt, akkor beugrott a verembe, de az sem segített. Már majdnem hét hónapos terhes volt, mikor aratáskor behordták a 21
búzát cséplésre az udvarba. Asztagba rakták, hogy majd másnap jön a tüzesmasina és elmasinázzák a gabonát. Nos, a mi asszonyunk úgy döntött, hogy éjszaka felmászik és leugrik az asztagról. Meg is tette, de nem talpra, hanem hasra érkezett. Bordáját törte, a lába kificamodott, de a célját elérte: harmadnapra halott gyermeket szült. Soha nem lett több gyermeke, csak az az egy lánya maradt, aki még ezek előtt született. A gazdagabb családokban, főleg a reformátusoknál, volt divat az egyke, azért, hogy ne osztódjon, aprózódjon fel a vagyon, hanem inkább növekedjen, mert az egykéhez általában egykét kommendáltak. Volt a gazdagok között is egy szólás, amely így hangzott: „Három gyerek legyen, ëgy a mamáé, ëgy a papáé, ëgy a hazáé.” A gazdagabb emberek lenézték a sokgyermekeseket, mivel azok szegények maradtak, pedig azok dolgozták be földjeiket, vagy emelték magas szintre gazdaságukat. A faluban a nagygazdák szolgákat, szolgálókat tartottak kevés járandóságért. A parasztoknál a szolgát „bírësnek” nevezték. Attól függött a béresek száma, hogy mekkora volt a gazdaság. A gyerekeket „kisbérësnek” nevezték, akik az istállókban az állatok mellett tevékenykedtek. Amikor a menyecske először esett teherbe, sokáig nem merte elmondani még az urának sem, mert szégyellte. Sokszor csak akkor vallott színt, amikor már a szemfüles anyós észrevette a tünetekből, a rosszullétekből és arról, hogy betelt a menyecske csípője. A gyermek kilenc hónap múlva azonban a világra készült. Ilyenkor elhívták a „bábát”. Minden faluban volt egy asszony, aki világra segítette a születendő gyermeket. Szüléskor a bába a férfiakat kiparancsolta a szobából. Az ő dolguk a vízmelegítés és a várakozás volt. A vízre az újszülött fürösztéséhez volt szükség. Amikor felhangzott a szobából a gyermeksírás, szívdobogva lépett be a férj, vajon milyen nemű gyermeke született. Természetesen főleg az első szülésnél fiút várt, ha lány lett sokáig bánatos volt. A kisbabát születésekor háromszor megköpködte a bába, s a következőket mondta: „phi, phi, phi, angyalok altassanak, rossz szëmëk në árthassanak!” A biztonság kedvéért ilyenkor valamelyik ruhadarabját (általában az ingjét) fordítva adta a kicsire, hogy ellenálljon a rontásnak, vagy csak egyszerűen piros pántlikát kötött a kezére mielőtt be22
pólyálta. A pólya négyszögletes, kevés tollal töltött vánkos volt, melynek egyik sarkára csipkét vagy slingelést varrtak. A pólyát a lábnál behajtották, majd a két oldalt egymásra hajtották, és pólyakötővel fogták össze. Ha fiú született a pólyakötő végét kék, ha lány, rózsaszínű széles szalaggal toldották meg, melyet a pólya végénél szép masnira kötöttek. Az újszülöttet az anya ágya mellett lévő bölcsőbe helyezték. A kicsinek két óra hosszat kellett várakoznia, hogy szophasson, mert a kitörölt száját sírással kellett kiszellőztetnie, csak azután kerülhetett bele anyatej. Az én két gyermekem is bába segítségével született, 1955-ben Vágkirályfán és 1959-ben Zsigárdon. A gyermekét megszülő anya kilenc napig „gyerekágyat” feküdt, azaz nem volt szabad felkelnie. Ezalatt az idő alatt a rokonok látták őt el. Úgynevezett „látót” vittek ajándékba, ami a rokoni kapcsolat szintjétől függő, különböző mennyiségű elemózsiát jelentett. Ha közeli volt a rokon, mondjuk testvér, unokatestvér, akkor komplett ebédet vitt. Tyúklevest, befőzve tésztával, kirántott húst, pecsenyét, rétest. Megterített és együtt evett a családdal. Az edényt, amibe a látót vitték, nem volt szabad elmosni, nehogy sírós legyen a baba. Távolabbi rokon kevesebbet vitt, de ő is elment megnézni (látni) a gyereket. A kinézett komaasszony (keresztanya) háromszor vitt látót: ebédet, vacsorát és uzsonnát. A gyermeket a keresztelőre a keresztanya vitte. A keresztelő előtt a keresztanya lehetőségéhez mérten pénzt dugott a gyermek pólyavánkosába, útravaló gyanánt. Ez általában úgy történt, hogy a keresztanya elkérte dajkálni a gyermeket, majd azzal az ürüggyel, hogy tisztába teszi, kibontotta, s ilyenkor csempészte a pólyába a pénzt. Amikor megjöttek a keresztelőről, a keresztanya a ház küszöbének átlépése előtt ezt mondta: „báránykát vittünk, angyalkát hoztunk!” A keresztelőben nem illett sokat enni vagy berúgni, úgy tartották, hogy akkor az újszülött is mértékletes lesz majd az evésben, ivásban. Amíg az anya nem vitte el az illetékes felekezeti templomba bemutatni a gyereket, nem volt szabad átlépni a „csurgót” (a tetőről lefolyó víz helyét). Ezt már csak akkor tehette meg, mikor a templomba indult a gyerekével. Az keresztelőn használt szentelt gyertyát lánygyerek esetében eltették, és az esküvőjén gyújtották meg, amikor a Mária oltárnál asszonnyá avatták. 23
A születés és kisgyermekkor hiedelmei A régi öregek a terhes nő hasának formájáról próbálták kitalálni a gyerek nemét. A gömbölyű a has lányt jelzett, a hegyes a has fiút. Akkor is fiút jósoltak, ha a kiszámított időt túlhúzta a terhes anya. Ha a gyermek holtan született, éjszaka a legközelebbi rokon sírjába temették. A gyermek körmét nem volt szabad ollóval lenyírni, azt az anya rágta le, mert a babona szerint tolvaj lenne belőle. Az álmatlan gyereknek az alvó disznó alól húztak ki három szál szalmát, azt tették a bölcsőbe, hogy jó alvó legyen. Ahol kisgyerek volt a háznál, ha valaki ide bármi okból ment, le kellett ülnie egy percre. „Nem viszëm e’ a gyerëk álmát” mondta. Ha foggal született a gyerek, fiúgyermek esetében azt tartották, hogy mindenkinek parancsoló táltos lesz, lánygyereke estében pedig mindentudó jósnő. Ha a gyermek göndör hajjal született, azt mondták rá: „biztos a subán csinálták!” A megszületett gyermek kezét is megfigyelték: ha mindig ökölbe szorítva tartotta, fukar lesz, ha nyitott tenyérrel csapkodott, pénzszóró lesz. A fürdővizet napnyugta után nem öntötték ki, hogy jó alvó legyen a gyerek. A méhlepényt és az első fürdővizet a kerítés tövében ásták el, hogy senki át ne léphesse, s ne hozzon szerencsétlenséget se az anyára, se a gyerekre. Amíg a gyereknek nem jött ki az első foga, nem volt szabad tükör elé vinni, mert ha meglátta magát nagyon megkeményedett az ínye és csak későn és nagyon fájósan bújtak elő a fogai. Ha az alsó első két fog jött ki, annak örültek, de ha a felső kettő, arra azt mondták, korán fog meghalni. A terhes nő tilalmai: Tilos volt valamire rácsodálkozni, főleg fogyatékos, csúnya állatra, mert olyan lehet a gyerek. 24
Lopni is tilos volt, nehogy lopós legyen a gyerek. Nem volt szabad macskát simogatni, nehogy szőrös legyen a gyerek. Nem volt szabad összenőtt gyümölcsöt enni, mert hátha több végtaggal születik a gyerek. Nem volt szabad temetésre menni és sokat sírni. Nem volt szabad a terhes nőt megütni, megdobni, mert folt marad a gyereken. Nem volt szabad a terhesnek nehezet cipelnie, nehogy „elmenjen” a gyerek. A születést az időjárással is kapcsolatba hozták, ezzel kapcsolatosan a következőket tartották: Aki csillagos, csendes éjen születik, szerencsés, vidám gyerek lesz. Aki borús ég alatt születik, többet lesz szomorú, mint boldog. Aki nagy szélfújásban születik csavargó lesz. Aki nagypénteken születik egész életében szerencsétlen lesz. Az áprilisban született gyerekre azt mondták, bolondos lesz, mint az időjárás. A májusi gyermek szerelmes természetű lesz.
25
LAKODALOM Zsigárdon a lakodalmat jobbára farsangban tartották, ilyenkor szünetelt a mezei munka, de már a must borrá forrt, s a hízó meghízott az ólban. A falunkban a lakodalom olyan eseménynek számított, ahol nem volt szabad fukarkodni a garassal. Ehhez kapcsolódóan egy szólás is fennmaradt a faluban. Ha valahol jól sikerült lakodalmat tartottak, azt mondták, hogy „olyan lakodalom volt, hogy még a kutyák is feketekávét ittak!” Amikor a házasulandók kitűzték a lakodalom napját, a menyasszony és a vőlegény három héttel a lakodalom előtt elmentek a vallásuk szerinti paphoz és bejelentették frigyre lépési szándékukat. A pap három héten keresztül minden vasárnap a nagymisei prédikáció után kihirdette őket, hogy a menyasszony és a vőlegény, ezen és ezen a napon házasságot kötni szándékoznak. Kérte a híveket, hogy ha valaki ismer bármilyen akadályt, amely meggátolhatná az egybekelést, jelentse be a papnak. A hirdetést minden alkalommal így fejezte be: „hirdettetnek először / másodszor /harmadszor.” Espendációval is lehetett esküdni, de csak az ismert falubelieknek. Ezért bizonyos összeget kellett fizetni. Ilyenkor a hiedetést így fejezte be: „hirdettetnek először, másodszor, harmadszor.” Az egyik vasárnap hirdették, a következőn már volt is a lagzi. Egy esetben úgy történt, hogy a lány már várandós volt, de a legény szülei nyakaskodtak, nem örültek a jövendőbeli menyecskének, mert szegény volt. Végül mégis beleegyeztek, hát megsiettették a lakodalmat, hogy ne látsszon rajta annyira a terhesség. Volt a faluban olyan eset is, hogy addig húzták, halasztották az egyezkedést, hogy éppen csak megesküdtek, már az úton hazafelé szülési fájásai lettek a menyasszonynak. Alig értek haza, fiúgyermeknek adott életet. Az ifjú asszony a keresztelőkor egy aranyozott kelyhet vásárolt a templomnak, amiért megsegítette az Úr, és nem lett fattyú a fia. Olyan eset is volt, hogy egy négygyerekes özvegyasszonynak a legidősebb lánya már jegyben járt, mikor hirtelen meghalt az özvegy. Mivel a lányra rászakadt volna a család eltartásának a gondja, ezért a vőlegény meg26
sürgette az esküvőt, s így már rokonként tudott segíteni a családon. A gyász miatt nem volt lakodalom, csak csendes esküvő. A falusi lakodalmak hangulata, önfeledt vidámsága nagyban függött a vőfényektől. Az ő feladatuk volt a lagzi menetrendjének felügyelése, a derűs hangulat biztosítása. Ugyancsak az ő kötelességük közé tartozott a vendégek és a násznagyok meghívása, az ünnepi menet rendezése, a lakodalom egyes mozzanatainak bejelentése, az ételital felszolgálásakor való verselés, valamint olyan tréfás játékok kitalálása, amelybe bevonta a násznép apraját, nagyját. Két vőfény volt. Az első vőfény az idősebb, a sokat próbált, és a második vőfény, aki fiatalabb volt. Az első vőfény a vőlegényé, a második a menyasszonyé volt. A két vőfény utasítást kapott a felkérőitől, hogy kiket kell meghívni a lakodalomba. Az első hirdetés után, vasárnap délután, fogták a vőfénypálcát és elindultak az első hívogatásra. A következő szöveggel léptek be a házhoz: Első vőfény Adjon Isten jó napot, kedves egészsígët! A menyasszony és a vőlegény szószólója lenník, kiknek nevibe’ kérném tisztölette’ és barátsággó’, hogy a megáldandó frigyükné’ (ekkor és ekkor, itt és itt) megjelënnyi szíveskëggyenek! A boldog pár a szülők beleëgyezísíve’ oltár elé líp a római katolikus (református) templomban. Biztosan evárjo böcsös személüköt a menyegzős házná’ tartandó nagy ünnepílës lakomáro. Második vőfény Alázatos meghívásunk barátságos fogadtatásábo’ remíjük nincs okunk kételkënnyi. Aggyig is minnyájukot az Úristen jóságábo ajájuk, mer’ ha gyünnek lësznek, ha hoznak ësznek. No, Isten áldásávó’! Ha a háznál hajadon lány volt, pántlikát kötött a vőfények bokrétás pálcájára és itallal kínálta őket. Távozáskor az első vőfény így köszönt el: „Rövid alkalmatlankodásunk në essën terhükre, és most a Jóisten jóságábo ajánlom minnyájukot!” A második vőfény így búcsúzott: „Réce, ruca, vadliba, gyűjjenek a lagziba! Kést, kanalat hozzanak, hogy éhën në hajjanak! No, Isten áldásávó’!” Egy hét múlva újra megtörtént a hívogatás, hogy pontosan tudják, 27
mennyien lesznek a lakodalomban. Úgy a menyasszonyos, mint a vőlegényes háznál, pontosan számon tartották a vendégeiket. A lakodalom hetében besűrűsödtek a teendők. Szomszédok, ismerősök, rokonok, egymásnak adták a kilincset, hogy segíthessék a lakodalmas ház készülődését. Vitték a hozzávalókat: lisztet, cukrot, vajat, túrót, tejfölt – amivel kisegítették a gazdasszonyt. Tudták, ez csak kölcsön. Nekik is van fiuk, lányuk, s jó lesz, ha majd visszakapják, amikor rájuk kerül a sor, és ők csinálnak lagzit. Az asszonyok édes aprósüteményt, pogácsát, különféle kalácsokat és rétest sütöttek. A férfinép a húsok előkészítésén szorgoskodott. Levágták a disznót, amiből ízletes pecsenye, kolbász, hurka, sonkás töpörtyű, prezburs (disznósajt) készült. Elmaradhatatlan volt a „koldus kása” is. Még aznap délután becsavargatták a takartot (töltött káposztát) és megfőtt a finom disznótoros káposzta is, mely tele volt hússal. A takartot a következőképp készítették: Ősszel, mikor megkeményedett a káposzta, leszelték, köménymaggal, borssal, sóval összekeverték, és rétegenként hordóba taposták. A rétegek közé frissen tisztított tormát, birsalmaszeleteket és lapos, kemény káposztafejeket helyeztek el, melyeknek torzsáját kivájták, és bedörzsölték sóval. A szép sorban elhelyezett fejek közé ismét szelt káposztát tömtek, és ez így folytatódott. Legalább három réteget raktak a hordóba, mely karácsonyra megsavanyodott. Az ilyen módon elkészített fejekről leszedték a leveleket és négybe vágták. Ebbe töltötték a takartot, melynek összetételét vegyes disznóhús alkotta, azaz kövérebb lapocka és a sovány oldalas. A lakodalmas takart apró, szinte két falásra bekapható. Az összedarált húst rizsával, régebben gerslivel (árpadarával), vegyítették. Egy kilo darált húshoz két-három deka rizst tettek. A vöröshagymát, fokhagymát ledarálták a hússal, összekeverték, majd törött borsot, köménymagot, pirospaprikát és sót adták hozzá. Végül egy kilo húshoz egy tojást adtak, hogy összefogja a masszát. A megtöltött takartokat szorosan egymás mellé nagy lábasokba rakták, alája kevés savanyított káposztát tettek, hogy le ne égjen, és annyi vizet öntöttek rá, hogy ellepje. Mivel keverni nem lehetett, a lábast forgatták, hogy megmozduljon benne a takart, hiszen a víz segítette a lábasban a mozgását. Amikor a rizs olyan háromnegyed részben megfőtt, már csak a tűzhely szélén, fedővel jól betakarva tartották melegen, mert már a 28
párában befejeződött a főzés. A takartot a káposztával együtt tálalták fel. A jó lakodalmas háznál nem feledkeztek el a koldusokról sem. Megfőzték számukra a koldus kását, ami ugyancsak ízletes és laktató volt. A koldus kása a következőképp készült: Az abáléhez (az a lé, amelyben a préshurkába és a hurkába való húst főzték) árpadarát adtak, két és fél literre egy kilogrammot. Az abálevet leszűrték, hogy ne kerüljön bele csont, hiszen előbb még a hurkát és a préshurkát is kifőzték benne, s a benne maradt csontszilánk kiszúrhatta volna őket. Adtak hozzá egy nagy fej vöröshagymát, köménymagot, borsot, sót, a ledarált lépet, esetleg ami a hurkából kimaradt. Mikor már félig megfőtt az árpadara (esetleg rizsa vagy kiszitált kukoricadara), hozzáöntötték a vért, amit reggel a disznóöléskor felfogtak, és elkeverték sóval, hogy ne aludjon meg. Ezzel sűrítették be a kását. Az abálében megfőtt tokaszalonnát erős paprikával elkevert darált fokhagymával dörzsölték be, így lett mutatós és ízletes. A préshurkát, miután kifőtt, hagyták kicsit kihűlni, majd lenyomtatták, lepréselték, s így szép szeleteket lehetett belőle vágni. A préshurka (disznósajt) a következőképp készült: A sertésfejet, bőrkét, tokaszalonnát, a megabált és apróra vágott nyelvet egy dézsába tették, fűszerekkel (törött bors, fokhagyma, kevés erős paprika) és abálével összekeverték. Mikor szépen összeállt, a kimosott sertésgyomorba töltötték, bevarrták és forró abálében egy órán keresztül főzték. Mikor kivették, megszurkálták, hűlni hagyták, majd lepréselték. Az így elkészített préshurkát füstölni is szokták. A zsír kisütése is nagy gondot igényelt. Egyenletes tűznek kellett a katlanban égni, hogy a vasfazékban rotyogó zsírszalonna meg ne égjen és tepertője omlós legyen. Amikor a zsírt leszedték a tepertőről, egy deci tejet öntöttek a tepertőre és azzal még egy kicsit tovább sütötték. Így lett szép piros és omlós a tepertő. A házaik ezekkel a finomságokkal vendégelték meg az ajándékozókat, akik a lakodalom előtt való napon vitték az ajándékot oda, ahová hivatalosak voltak. A vőlegény vendégei a vőlegényhez, a menyasszoynyé a menyasszonyhoz. Ezen a napon vitték a menyasszony dunnáját és ládáját, melyben a kelengyéjét vitte. A menyasszony kelengyéje a következőkből állott: dunnára való slingelt huzatok, szalma- és finom29
lepedő, szőttesek, törölközők, kosárruhák, valamint a menyasszony alsó- és felsőszoknyája, ingei (hétköznapló és ünneplő) kendői, kacabajkái (kiskabát). Mindezt szekérre rakták, a menyasszony keresztanyja jókedvű, dalos asszonyokat verbuvált maga mellé, hogy hangos énekszóval, csújjogatásokkal érkezzenek meg a vőlegény házához. A menyasszony legjobb barátnője egy vörös kakassal a kosarában ült fel a szekérre, melynek szárnyait piros vagy fehér szalaggal kötötték le. A kakas a vőlegény nemzőképességét volt hivatott elősegíteni. Mikor a kakast átadták a vőlegénynek a következő vers hangozott el: Tisztelt vőlegény uram! Ide süss, mi van az én kosaramba’! Ez ëgy kakasmadár, kötve lábo, szárnyo, Ekaptam má’ regge’, hajna’ hasattábo’, Pejig nagy úr vót ám a maga udvarábo’. Nem röstellett mindig tyúkba’ válogatnyi, Mëg a sok buta csibét magáho’ szoktatnyi. Të së fogsz ezután má’ lányokho’ járnyi, Së a kocsmáho’ a torkod olajoznyi. Otthon fogsz maj’ űnyi a’ asszony szoknyáján, Hogy a bőcső tejjën, házod gyarapoggyon, A kemence padkáján sok gyerëk szorongjon. Az esküvő napján a vőlegény rokonsága összegyűlt a házuknál. Ide jöttek a cigány muzsikusok is, s míg nem kezdődött el a búcsúzás, zenével szórakoztatták az összegyűlt vendégsereget. A vőfények felsorakoztatták a násznépet. Elől a vőlegény és az első koszorúslány állt, aki a vőlegény legközelebbi nőrokona, esetleg testvére volt. Elsőként az első vőfény szólalt meg: Drága barátaim, ünnepre vërrattunk, Az egek uráho’ imát zengjen ajkunk! Lakodalom lësz itt ma e tisztës házbo’ Nevet a mi szívünk, az örömet látvo. Ekkor a legényekhez fordult: Ide hallgassatok, hét derék legények, Tűletek egy kicsi szívességet kérek. 30
Mivel itt ma a nagy lakoma készen, Dóga után ki-ki szorgalomma’ nízzen. Tík emëntek szípen a násznagyuramér’, Tík a jó ételér’, tík mëg a italér’. De ha idő előtt a garatra öntötök, Vacsora helëtt maj’ borsón térgyepűtök. Ezzel elindult a menet a menyasszonyért. Akivel útközben találkoztak, azt itallal kínáltak, hiszen minden férfi kezében ott volt a „lámpás”, azaz egy üveg bor. Mikor a házhoz értek, így szólt az első vőfény: Íme megérkezünk, elírtük a házot, Hintsën Isten áldást feléje vagy százot. A szípsígës menyasszont itt biztossan megleljük, Hogy véled oltár elé vezethessük. Ekkor megzörgette az ajtót és bekiabált: Örömanya odabent, szíp menyasszont hozzon kend! Az örömanya egy fiatal lánnyal jött ki az ajtón: Hát ez jó lësz? Eridj lányom! E’ még csibe! E’ még várjon! Sok víz lemëgy még a Vágon! – mondta válaszul az első vőfény, és intett egyet, majd újra beszólt a háziaknak: Örömanya odabenn, szíp menyasszont hozzon kend! Az örömanya most egy sántikáló, bekötött szemű lánnyal jön elő: Hát ëz jó lësz? Erigy lányom! Hisz ez sánta, vak is, látom! – De most aztán igazán, hun van az a szíp leány? – kérdezte a vőfény. Erre ismét megnyílott az ajtó, kijött az örömanya, s ezt mondta: Jaj Istenëm, bárhogy szánom, Oda kő’ annom a legszebb lányom! Ekkor a vőfény és a vőlegény beléptek a házba, s a vőfény ekképp szólott: 31
Áldást hoztunk ide, mindën jót kívánunk, Tanúm a nászsereg, hogy jó helën járunk! A szípsíges mënyasszont e házná’ megleljük, Hogy véled (a vőlegényre mutat) oltár elé vezethessük! Erre a gazdasszonyok vették át a szót: Vőleginy urunknak tëgyük meg a kedvét, Mutassuk meg nëki szeretëtt jegyësit! Ekkor elővezették a felöltöztetett menyasszonyt. Az öltöztetést az anya és a keresztanya végezte, de menyasszony lánypajtásai is besegítettek, akiktől a menyasszony öltöztetés közben búcsúzott. Zsigárdon régen a menyasszony feketében esküdött, mivel a fekete és a fehér volt az ünneplő színe. A menyasszony fekete húzott szoknyát, sok fehér alsószoknyát, fehér inget, vállkendőt vagy csipkés szélű kacabajkát, fehér kötényt, hosszú fehér szalagokkal díszített gyöngyös pártát és fekete cúgos cipőt viselt. A lánypajtásai a szüzesség jeléül télizöldet tűztek a ruhájára, köténye aljára apró zöld koszorúkat raktak, mellére pedig, balról jobb felé, egy aszparágusz szálat tettek. A tisztességes lányra sok zöldet aggattak, az ellenkezője nem kaphatott zöldet. A menyasszony következőképp búcsúzott a lánypajtásaitól: Jó lánybarátaim, most hozzátok szólok, Ha rátok gondolok, szívem gyorsan dobog. Veletëk ítem meg sok vidám napokat, Együtt követtünk el sok pajkosságokat. Në felejtsetëk e’, én së’ bennetëkët, Szeressük még ëgymást, az Isten veletëk! A lányok feladata volt a fehér szalaggal átkötött rozmaring feltűzése az érkező násznépre. A násznagyoknak és a vőlegénynek bokrétát készítettek, amelyet a kalapjuk mellé tűztek. A vőlegény bokrétáját a menyasszony keresztanyja tűzte fel. Miközben a bokrétákat tűzték, a lányok így énekeltek: Barna kislány jól gondúd meg magadot, Hová tëszëd le a leány sorodot. 32
Gyöngyvirágos oltár elé letëszëd, Többé onnan soha fő nem vëhetëd.
(CD 1-1)
Ekkorra a második vőfény az örömszülők elé vezette a menyaszszonyt és a következőképp búcsúztatta őt: Ídës szíp virágszál, barátunk jegyëse! Tudom gyorsan dobog a szíved e percbe’, De mielőtt még az oltár elé álltok, A szülői áldás hulljon még reátok! A menyasszonyt édesanyjától a következő szavakkal búcsúztatta: Drága idesanyám, feléd száll most szívem, A të jóságodot e nem felejthetëm. Azt a sok-sok szíp-jót, mit értem cselekëdté’, De sokat szenvedté’, amíg főneveté’. Ídës szülém, dajkám, áldjon meg az Isten, Jóságos fejedre ezër áldást hintsen! Az édesapjától ekképp búcsúztatta: Ídes, drága apám, könnybe borul szëmëm, Ahogy të szeretté’ e’ nem felejthetëm. Ó, hisz úgy nevelté’ jóságos szívedde’, Hozzád fordulok, most hát engëdelmedde’. Jóságos lelkedët álgyo meg az Isten, Mindën lépésedre ezër áldást hintsen! Hisz boldogságom is të szërëzted nékem, Örvendj idesapám most e napon vélem! Fogadd hű páromot jóságos szívedbe, Hálásan tekintünk tiszta két szëmëdbe. Végül a vőfény a testvéreitől búcsúztatta a menyasszonyt: Ídes testvéreim, most rám figyeljetëk, Köszönöm hogy eddig ily nagyon szeretettëk. Szeressük mi ëgymást igazán továbbro, Mert ezt a Jóisten bizony majd megáldjo. 33
Viseljétëk gondját, drágo szüleinknek, Kik útunkra annyi boldogságot hintnek! Ekkora már az első vőfény a menyasszony mellé vezette a vőlegényt, s a jegyesek felé fordulva a leány szülei nevében szólt hozzájuk. Eközben a vőlegény és a menyasszony a szülők előtt térdelt. Az örömanya nevében ezt mondta: Szerelmes gerlék, halljátok szavam, Bár mindënt elbírnyi gyënge az én ajkam. Kívánságotok most teljesűve látom, Boldogabb nálotok most nincs a világon. Az életbe’ léptëk sok szúrós tövisre, Gondújjatok akkor csak a Jóistenre. Mert kinek szógál a két keze munkájo, Azt a Mindënható az égbű’ megálgyo. Lelketëkbe’ bú, gond férge sosë hulljon! Lányom, të hagass férjednek szaváro, A civakodásnok igen nagy a’ áro. Urad meg vídjen meg mindën gondtú’, bajtú’, Az életfönntartó mindënnemű gondtú’. Íjjëtëk boldogú, csak ezt mondom néktëk, Áldjon meg az Isten mindkettőtök szípen! Ekkor a leány édesanyja keresztet rajzolt az előtte térdeplő ifjú pár homlokára. A első vőfény az örömapa nevében az alábbiakat mondta: Tisztölt vendígsereg, vidám, szíp koszorú! Në lëgyën szívünkb’e ëgy csëppët së ború. Nagy boldogságomba’ örvengyetek vélem, Hisz a legszebb leány lett a feleségem. Erre az örömapa a következőt válaszolta: Álgyo meg az Isten még az ivadéktok ivadékát is! E szavak után a vőfény a menyasszony kezét a vőlegényébe hey34
lyezte, s elkurjantotta magát: „Cseréptányért csapjuk essze, indúljunk a’ esküvőre!” Indulás előtt a vőfények elrendezték a menetet: elől a vőlegény állt az első koszorúslánnyal, utána a menyasszony a menyasszonyvezetővel – aki a vőlegény testvére vagy legjobb pajtása volt –, mögöttük a fiatal legények a koszorúslányokkal, majd a fiatal házasok, végül az idősebbek. A sor végét a zenészek zárták. Mikor mindez megvolt, a két vőfény a menet élére állt és elindultak a templomba. A zenekar rázendített: Mikor a mënyasszonyt eskünnyi viszik, Ako’ a vőlegényt ágy alá tëszik. Ágy alá, pad alá, apró gombostőbe, Az ördög së vinni e’ selëm keszkenyőbe’. Má’ a mienk a mënyasszony, Igyunk a teli pohárbú’, Nyisd ki rúzsám má’ a’ ajtót, Előtted áll a galambod!
(CD 1-2)
(CD 1-3)
Közben a mulató asszonyok énekeltek, kurjongattak: Fejedën a koszorú, sosë lëgyé’ szomorú! Vëgyen körű’ ezër öröm, teli lábos, teli bödöny! Hogy mindënëd meglëgyën, fiad, lányod is legyën! Megtisztűtük a kend házát, de elvittük a kend lányát! Ihuhú, a mënyasszony nagyhasú! Hühühű, a vőlegény gyönyörű! Ihuhú, a mënyasszony százlukú! A férfiak ki-kiléptek a menetből és a náluk lévő üvegből kínálták a bámészkodókat. Így ért a menet az utca végére, ahol az utcabeli legények eddigre már elkötötték az utat. Az utcából kivitt menyasszonyért vámot szedtek. A felszalagozott kötél megállásra késztette a menetet, s a legnagyobb hangú legény így szólt a vőlegényhez: „Álljon meg a menet! Elérted a vámot, ebbű’ az utcábú’ viszëd a virágot! Fizess!” Elkezdődött az alkudozás. Ha a vőfények keveset mondtak, erre a legé35
nyek csúfolódni kezdtek, hogy ’”néked csak ennyit ír a lány?” Végül a vőlegény döntötte el az alkudozást, meghívta a legényeket az „ablak alá”, és a lakodalmas ház ablaka alatt adta oda nekik a kialkudott bormennyiséget. Régen a fiatalok sokat jártak ablak alá bámészkodni, hogy hogyan mulatnak, mit esznek, mit isznak a lakodalmasok. Ilyenkor a gazdaszszonyok aprósüteményt, pogácsát és italt hoztak ki, s ezzel kínálták a bámészkodókat. Különfél huncutságok is történtek ilyenkor. A legények tollat szórtak a lányok hajába, vagy korommal, kocsikenővel kenték be azt a lányt, akit büszkének tartottak. Az alku után újból elindult a menet, amely most már zavartalanul haladt a templomig. Miután megtörtént az esküvő a menet még nagyobb zajjal tódul a lakodalmas ház elé, ahol bizony zárt ajtókra leltek. Az első vőfény ekkor rákezdte: Újra megírkëztünk, elértük a házot, Amire az Isten hintsen áldást, százot! Mi is áldást hoztunk, mindën jót kívánunk, [megfogta a bezárt ajtó kilincsét] Tanum a nászsereg, hogy jó helën járunk. Nézzenek csak ide, jaj de szíp párt leltem, Drágo örömanya, engedjën be ëngëm! Az örömanya ajtót nyitott ugyan, de különböző próbák elé állította az új asszonyt. A lába elé egy rossz köcsögöt vagy tányért dobott, melynek összetört darabjait a körülöttük álló lányok is igyekeztek felkapkodni, mert ez azt jelentette, hogy rövidesen ők is férjhez mehetnek. A menyecskének és az új embernek is fel kellett kapni egy darab „szerencse cserepet”, melyről úgy tartották, hogy ha a küszöb alá teszik, míg rajta járnak, nem hagyja el őket a szerencse. További próbatételként seprűt dobnak a menyecske lába elé, s azt figyelték, hogy felkapja-e, vagy átlépi. Ezzel a szorgalmát tették próbára. Majd az örömanya mézes csuporból egy-egy kanál mézet adott az ifjú házasok szájába e szavakkal: „Lëgyëtëk egymásho’ édëssek, mint a míz, ami a szátokba csurran!” Ezután az örömanya pattogatott kukoricát szórt a menyecske lába elé, s ezt mondta: „Lëgyé’ lányom pattogós, mint a cvergli!” 36
Amikor az új asszony a küszöbre lépett, emeletes fonott kalácsot adtak a kezébe (két fonás volt egymásra sütve), melyet a feje felett hátradobott a bámészkodók közé. A násznép izgatottan figyelte hogy ki tudja elkapni, hiszen úgy tartotta a szólás, hogy a kalácsnak „nagy annya volt”, azaz nagy becsben tartották. Mindezek végeztével a főasztalhoz ültették az ifjú párt. A vőlegény mellé ültették az ő násznagyát feleségestől, melléjük a vőlegény szülei kerültek. A menyasszony mellett ült a menyasszony násznagya feleségestül, valamint a menyasszony szülei. A további ülésrend a rokoni viszony szerint alakult ki: testvérek, komaasszony, unokatestvérek és családjaik, további vendégek. Az asztal egyik oldalán a menyasszony, a másikon a vőlegény vendégei ültek. A gyerekeknek és a zenészeknek külön terítettek. A násznagyok tisztje volt vigyázni a menyasszonyra és a cipőjére. Ha mégis lelopták a menyasszony lábáról a cipőt, azt a két násznagynak kellett kiváltani, nem kevés pénzért. A menyasszony éjfélig nem kelhetett fel az asztaltól. Mikor a násznép helyet foglalt, a második vőfény, egy teli pohár a kezében, beköszöntőt mondott: Drága vendégsereg, illő hogy most szóljunk! Hisz itt a nedűje a tavalli bornak, Tulipános kedvünk engedjük e’ mostan. Kinek szíve ugrik, kinek má’ csak dobban, Ám a borivásbo ki verseng majd jobban. Egészségire az ifjú párnok! Nagyot kurjantva, így fejezi be: Szóljon má’ a muzsika, nincsen itten patika! Amíg a konyhában megteltek a tálak az aranyló húslevessel és a csigatészta betéttel, addig bemutatták a násznagyok és a nyoszolyólányok ajándékát. (A csigatésztát az asszonyok már jóval a lakodalom előtt kalákában készítették el. A kész csigatészta fehér vászonzsákban várta sorsát, hogy befőzzék a lakodalmi levesbe.) Így kezdte az első vőfény: Messzi útrú’ gyüvök, jó estét kívánok! Az úton majhogynem kifosztottak a zsiványok! De én ám magamot hősiessen védtem, S ezt az ajándékot hoztam szërëncséssen! 37
Mielőtt megtekintésre körbevitték volna az ajándékokat, az első vőfény még felszólította a zenészeket, hogy muzsikáljanak egyet: Elő cigány, húzd rá, a hegedűd szóljon! A ropogós nóta meg në szűnyjön aggyig: Napfényes hajnalig, virágos virradtig! Az ajándékok megtekintése után a második vőfény pálcájával az ajtófélfára vert. A zene leállt és az ajtóban álló első vőfény egy gőzölgő levesestállal a kezében ekképp szólt: Tessék immá’ mostan az asztalho’ űnyi, Mer’ a jó leveske kitaláno hűnyi! Rajta, rajta, rajta, a’ asztalho’ űnyi, És a jó leveshő’ bátran nëkidűnyi! Tessík má’ leűnyi, szorgalmasan várok, S előre is derűs étvágyot kívánok! A második vőfény vitte az új pár elé a levest, amelynek egymást etetve egy közös tányérból, kellett ennie. A vőfény e szavakkal tette elébük a levest: Íme itt a leves, illatos párája, Csiklandozza az orrt forró aromája. Në tessík má’ olyan bárgyú arcot vágnyi, Be kő’ kanalaznyi, tessík hozzálátnyi! Második fogásnál az első vőfény így kiáltott: Behoztam a kokast, egész tarajávo’, A mënyasszony lakjon jó a vőlegény csókjávó’! A násznép addig zajongott, míg az új pár csókot nem váltott, s csak akkor került eléjük a kakas. Ekkor az első vőfény így folytatta: Itt van vendigeink a jó folytatáso, Nincs a szakácsnénknak hét pusztábo’ párjo! Kostújuk meg hamar ezt a finom étket, Kívánok maguknak hozzá egíszsígët! Mer’ tyúkocskát hoztam, szípen megkoppasztva, 38
Tënnap még a’ udvart gondtalan kaparva, De a mi szakácsnőnk a lábát elkapta, S minden porcikáját a levesbe rakta. Illatos jó húsát mindënki kóstújja, Ki combját, ki mellit a tálbú’ kikapja! A trakta káposztával folytatódott: Itt a jó káposzta, ez ám a jó étel, Lássunk tehát nëki, nagy-nagy sebësségge’! Meg van ez ám tőtve mindënféle jóva’, A végin leöntsük ëgy jó pohár borra’! Erre az első vőfény poharat emelt az ifjú párra: „Íjjen az ifjú pár!”, majd fölvezette a lúdaskása behozatalát: Itt a lúdaskása, ez az ősi étëk, Ezt meg nem kóstúnnyi vóna ám csak vétëk. Jaj, de a szakácsnénk most megígëtte újját, Rajtunk szëdi be a szenvedíse díjját. Körbejárt egy tányérral és pénzt szedett a szakácsoknak, ezzel is enyhítetve a lakodalom költségeit. A következő étket a második vőfény vezette fel: Most hozom a libát, de nem vízbe’ úszva, Hogy kő idetënnyi, a szakácsné tudja. Van hozzá saláto, kovászos uborka, Utána még jobb lësz egy pohár borocska. Ő is köszöntötte az ifjú párt: „Íjjën a’ ifjú pár! Húzd rá!” A zenekar rázendítnek a „Nóé-nótára”: Isten mondja, Nóé fiam, Nóé, Kóstújjuk meg, hogy a bogyó jó-é! Nóé mondja, má’ megöregëdtem, De még ilyen jó bogyót nem ëttem! Isten mondja, Nóé fiam, Nóé, Kóstújjuk meg, hogy az újbor jó-é! 39
Nóé mondja, iszom rëgge’ óta, Igyá’ pajtás van még a hordóba’! Isten mondja, Nóé fiam, Nóé, Kóstújjuk meg, hogy az óbor jó-é! Jó ez biza ihaj, tyuhaj, lári, Ettű’ fogok három Istent látnyi!
(CD 1-4)
A nótázás után ismét az első vőfény érkezett, ezúttal az édességgel: Van többféle rítes, tessík válogatnyi, Kinek hogyan tetszik, tessík megcukroznyi! Van jó káposztás is, azután mëg túrós, Jaj, kíváncsi vagyok mëllik lesz a kapós. És a finomra gyúrt ídës, cúkros tészta? Tessík nëkilátnyi, ragadós a példa! Hagy fogyjon e’ lassan, azér’ lett csinávo, Aki megízleli, mindet megkívánnyo. Közben az asztal alatt a sihederek mindaddig settenkedtek, míg ki nem játszották a násznagyok éberségét, és el nem lopták a menyaszszony cipőjét. Ha sikerült, az első vőfény pálcájára tűzve nagy garral (büszkeséggel) vitte a násznagyok elé, akik hosszú alkudozás után váltották ki. Éjfélkor elérkezett a menyasszonytánc ideje. Az első vőfény elővezette a menyasszonyt és így szónokolt: Most gyün lakodalmunknak a legszëbbik része, Köll, hogy a szívünköt tövig megígizze. Itt áll a mënyasszony, rúzsás a’ orcájo, Rajta hát mindënki egy-egy rövid táncro! Szívükre kötöm ám, azt a rézangyalát, Hogy le në tapossák a cipője sarkát! Itt van ez a tányér, ebbe pízt tëgyënek, Hagy vëgyën az ifjúpár borjút vagy tehenyet! Húzd rá! – intett a cigányoknak, akik jó ropogós csárdásra zendítettek. 40
Eközben a násznagynék egy tányért letakartak kosárruhával, hogy ne lássák, ki mennyi pénzt tesz bele. Egyikük tartotta a tányért, a másik két födőt csattogtatott össze és időközönként elkiáltotta magát: „Eladó a mënyasszony!” Elsőként a vőfények, násznagyok forgatták a menyasszonyt, majd a többi rokon. Aki már táncolt a menyasszonynyal, beállt a menyasszony körül kialakított körtáncba. A vőlegénynek résen kellett lenni, hogy mikor fogynak el a táncoltatók, ekkor bedobta a pénztárcáját – mintegy jelezvén, hogy neki minden pénzt megér a menyasszony –, felkapta őt és kifutott vele a násznép közül. Kinn a két örömanya és a keresztanyák várták őket, hogy a menyaszszonyt felkontyolják, és menyecskeruhába öltöztessék. Miután ezzel elkészültek a vőfények tovább szórakoztatták a násznépet. Jó előre kinéztek három egyforma termetű leányzót, akiket aztán fehér lepedővel letakartak és bevezették őket a vőlegény elé. A szószóló az első nyoszolyólány volt: Vőlegény urunknak tegyük meg a kedvit, Mutassuk meg nëki a legszebb mënyecskét! Íme három alak, most valakit takar, Válaszd ki a tied, igyekezz ám, hamar! Megnézhedd előrű’, megnézhedd hátúrú’, De ha hozzányúsz, megbánod! A játék úgy volt érdekes, hogy ha mindent elkövettek annak érdekében, hogy ne a menyecske legyen a lepel alatt. Olyan is megesett, hogy egy kecskét vagy egy nagy kuvaszt rejtettek a lepedő alá. A nagy dévajkodást egyszerre csend váltotta fel, hegedűn megszólalt a „Megkötöm lovamat” kezdetű dal, melyet az első vőfény énekelt, miközben az átöltöztetett menyasszonyt vezette befelé. Megkötöm lovamat piros almafáho’, Megkötöm magamat gyënge violáho’, Lovamot eloldom, amikor a hód kel, De tűled violám, csak a halál old el.
(CD 1-5)
A menyasszony haja kontyba volt kötve, melyet hímzett főkötő 41
és hófehér áttört csipkés szélű kendő szorított le. A menyecskeruhát többnyire az anyós készítette. Piros alapon apró virágos mintás anyagból varrt ráncos vagy rakott szoknyából, fehér slingelt ingből és pruszlikból vagy vállkendőből állt. Miután az első vőfény bevezette a menyecskét a zenészek a következő friss nótát játszották: Barna kislány, ha bemëgy a szobábo, Árvo könnyit hullajcsa az ágyáro. Sírok anyám, siratom a lányságom, Sírok is én, míg élëk a világon. Barna kislány, ha bemëgy a templomba, Ëgyik könnye a mäsikat lemossa. Jaj Istenëm mire fogok eskünnyi, Ezt a legényt nem is tudom szeretnyi. Udvarunkba magosra nyőtt a nyárfo, Ídesanya barna lányát sirassa. Sírjá’ anyám sirathatsz is engëmët, Fírhö attá’, de nem tudod, hogy kihö’.
(CD 1-6)
Miközben a menyecskét a férje elé vezették, az örömanya egy fatálcán égő gyertyákat hozott be, amelyekből minden nyoszolyólány (a vőlegény és menyasszony hajadon lánytestvérei és unokatestvérei), valamint a menyasszony és a vőlegény is leemelt egyet-egyet. A nyoszolyólányok párjaikkal körbeállták az ifjú párt, a vőfény eléjük lépett, s így szólt a vőlegényhez: „Ez a te feleséged!” Egymás kezébe tette kezüket, majd így folytatta: Adjon Isten minden jót, Azt is, ami még nem vót! Hűvös nyarat, meleg telet, Viharban is enyhe szelet! Ezután a vőfény letérdeltette az új párt, az örömanya és az örömapa áldást mondott rájuk. Az örömapa egy marék búzát vett ki a zsebéből és az ifjú pár fejére szórva ezt mondta: „Legyetek termékenyek, mint ez a búza, ha jó földbe hull!” Az örömanya egy felpántlikázott ággal 42
lépett a lánya elé, amelyen felfűzött pattogatott kukorica füzérek voltak és megveregette vele leánya vállát: „Lëgyé’ lányom olyan pattogós, mint a cvergli!” Elkezdődött a gyertyás tánc. Az ifjú pár a kör közepén állt, a nyozszolyólányok párjaikkal körbetáncolták őket, közben az alábbi dalt énekelték: Az árgyélus kismadár, nem száll mindën ágro, Én së’ fekszëk mindënkor, szíp paplanyos ágybo. Szállj le, szállj le, gyengë kismadárko. Szánj meg, bánj meg, gyenge kismadárka. (CD 1-7) A gyertyás táncot dévajkodó dallamú friss csárdás zárta. Megesküdtem Isten előtt, A zsigárdi templom előtt, Hogy má’ nem tartok szeretőt, Csak mindën újjamra kettőt. Küszöbön mosdik a macska, Vendégëm lesz az éccaka, Bárcsak a kedves rúzsám lenne, Hej, de kutya kedvem lënne. Kis kápuszta nagy torzsájú, Ez a’ asszony nagypofájú. Ha be nem áll a pofájo, Verís lësz a vacsorájo. Kicsiny a lány, nagy a csëcse, Azt së’ tudja hová tëgye. Főveti a jobb válláro, Oszt leír a segge partjáro.
(CD 1-8)
Hajnaltájban finom csirkepaprikás került az asztalra. Az első vőfény e szavakkal hozta ki az első tálat: 43
Most, hogy izzadságunk szípen lehűtöttük, Asztalho’, asztalho’, mer’ az étel kihűl! Má’ a gyomrunkba’ is muzsikál a cigány, A hajnali étkünk szípen tálúva vár. Ősi magyar étel, zamatos az íze, A magyarnak tűle mosolog a szíve. Ettű’ biza sokszor prüszkűtek a svábok, Lássunk mi most nëki, cáfújunk most rájuk. Sarkában már ott állt a második vőfény a disznópecsenyével. A disznópëcsënye hírës e világon, Én, bíz a’ asztalon ezt szívessen látom. Tessík hozzáfognyi, jó, magyar étvággyó’, Utána leöntsük majd egy kancsókávó’. Mikor kiürültek a tálak, az első vőfény így bíztatta a násznépet a borozgatásra: Kedves vendégeink, szomorúan látom, Hogy a filoxéra pusztít a világon! De në búsújanak van még borunk ölég, De nem níznyi való, hanem innya tessík! Még a nagy tudósok úgy hiszem aszongyák, Borba’ van a jókedv, borba’ a’ igazság! A vőfény ismét poharat emelve ezután a nőket bíztatta ivásra. Odaállt egy ismerős asszony mellé, s rázendített: Julis néni iszik most, Annak danójjunk mi most. Le, le, le, le, le, le, Hagy igyon ő kedvére, Le, le, le, le, le, le, Váljon egészségére!
(CD 1-9)
A le, le, le – résznél a megszólítottnak innia kellett. A többiek addig énekelték ezt a részt, míg teljesen ki nem ürítette a poharát. Ezután egy másik asszony nevét énekelve folytatódott a dalolás. 44
Eközben a szakácsnék behordták a hajnali édességeket. Zsigárdon nem múlhatott el lakodalom az égetett cukorból készült, dióval kevert cukortorta nélkül, melyet az ügyes asszonyok különböző formájúra készítettek. Leggyakrabban virágkosár-, bárány-, hajó-, Biblia alakú torta készült. Legpazarabb az emeletes karostorta (diós ízesítésű égetett cukorból készült díszes torta) volt, melynek a tetejére vagy egy pár karikagyűrű, vagy cukorból készült menyasszony és vőlegény került. A vőlegény anyja így kínálta a vendégeket: Itt a cukortorta dióval keverve, Ettű’ a torkosnak meggyün majd a kedve. Az új asszonkánknok picike a csőre, Törjön ëgy darabkát, csippentsën belülle! A lakoma után, az első vőfény táncra bíztatta a fiatalokat: Haljátok legények, ékes virágszálok, Hogy a cigányok má’ szípen muzsikánok? A jó bortú’ nëkik is meggyütt a kedvük, Szaporán, szaporán, fel táncra mindenki! Mindënki a párját a karjábo kapja, Kedves vendígeim föl a táncro, rajta! A nagy mulatozás közepette megjelentek a vőlegény barátai maskarának öltözve. Egy közülük cigánylánynak öltözött, s karján egy pólyás babát tartva elkezdett kiabálni a vőlegénnyel: „Nősülsz te bitang, engëm mëg itt hagysz a kocávó’! Jaj mamácskám, most má’ mit csinájjok!” Majd a menyasszonyhoz fordult, s nyalábjába dobta a póylyás gyereket: „Nesze, ez a të urad kocájo! Dajkáld!” Erre a többi lány elkezdte rángatni, cibálni a „cigánylányt”, megpróbálták lerántani az arcát takaró kendőt, hogy felismerhessék, melyik legény vállalta ezt a tréfát. Mikor ez sikerült a menyasszony elkiáltotta magát: – Hisz e’ legény! – A’ há’! – Válaszolt a legény. – Gyüttem nëktëk sok-sok boldogságot kívánnyi! – No, akkor igyá’ velünk! – a vőlegény a kézébe nyomott egy borosüveget. – Én e? Má’ csak megtisztűlöm ezt a’ üveget egy korhúló versse’: 45
Ídës, kedves kisüvegëm, Előtted letëszëm a süvegëm! (lekapta a kalapját) Te anyaszomorító, te ruharongyosító, Tudod mit tëtté’ velem a múltkor? Árokba taszítottá’, meghëntërgetté’, De most kigyütt rád a sëntenció! Mars, be az áristomba! (erre nagyot iszik az üvegből) Míg ez zajlott, a többi maskara a lányokat csipkedte, elvette a vendégek elől a tányért vagy az italt. A rendetlenkedésnek a cigánylánynak öltözött legény vetett véget azzal, hogy táncba vitte a vőlegényt: „No gyere, ugrunk ëgyet!” A zenészek rázendítnek a „Duj, duj, duj, duj, desuduj” kezdetű cigánynótára. A maskarák is elkaptak egy-egy asszonyt, fokozatosan mindenki táncra perdült. A nagy hejehujában az első vőfény ismét megjelent az ajtóban, s tovább szórakoztatta a felhevült vendégsereget. Kezében a katlanról leemelt csövet tartotta, melynek a könyökcsöve alatt piros pántlikával egy szép kosárruha volt felkötve. A magasba emelte és így szólt: „Tisztelt nászníp! Mint tudják Zsigárdnok két vasútállomáso van! Én amondó vóník, hogy űljünk fő a vonatra és vonatozzunk e’ a kisállomásrú’ a nagyállomásra!” A vőfény a csővel a sor elejére állt, a násznép egymás derekát fogva mögé sorakozott. A vonat egyik oldalról a másikra dőlve lassan elindult. Eközben a cigányok a „Megy a gőzös, megy a gőzös Kanizsáro” kezdetű nótát muzsikálták. Az egyre gyorsuló „vonatot” a vőfény fönnhangon irányította: „Egy lábon! Két lábon!” Eközben a második vőfény akadályokat állított. Egy asztal köré két széket tett: az egyik székről az asztalra föllépve kellett haladni a vonatnak, majd a másik székre lépve ismét vissza földre. Az asztalra föllépőknek menet közben egy krázli (stampedli) pálinkát is meg kellett inniuk. További akadály gyanánt egy asztal alatt kellett átbújni. Az első vőfény további parancsokat adott: „Tolatnyi!” Ekkor hátrafelé indult a vonat, majd újabb parancs jött: „Gúgon!” Az egész társaság guggolva haladt, míg fel nem hangzott az újabb parancs: „Nagyállomás! Kiszállás!” A fáradt embereket a vőfények egy kupica pálinkával kárpótolták. A menyecskék felbuzdulva a fiatalok vonatozásán karikára álltak, s míg a cigányok pihentek karikázót jártak. Tánc közben nagyokat kurjongattak: 46
Barna kislány de megnyőtté’, ugyi, ugyi, firhö’ mënté’! Köszönd meg, hogy fírhö’ mënté’, jaj de nagy örömöt lelté’! Evesztëtted lánságodot, holtig azt siratgathatod! Kis kalicka, nagy madár, ríszëg embër, nagy szamár! Vërës kutya, vërës ló, vërës embër ëgy se jó! Barna kislány de megnyőtté’, hugyan hogy fírhö’ nem mënté’! Mënté’ vóna, de nem vittek, Tégëd otthon felejtëttek!
(CD 1-10)
Ugyancsak hajnaltájt került sor a csóktáncra. Ez úgy zajlott, hogy kitettek egy széket a szoba közepére, ráült az első vőfény és a második vőfénynek a fülébe súgta, melyik lányt „hajtsa” ki hozzá. A vőfény konyharuhával a kezében megkereste a lányt és a konyharuhával gyengéden ütögetni, hajtani kezdte. A lánynak meg kellett csókolni a széken ülőt, helyet cseréltek, és most már ő szabta meg a vőfénynek, hogy kit hajtson ki neki. Igen ám, csakhogy a huncut vőfény ritkán hajtotta ki azt, akit kértek. Fiatalhoz öreget rendelt, vagy fordítva, haragosokat párosított össze, így aki a széken ült, bizony nem tudhatta, milyen meglepetés éri majd őt. A csóktánc mellé a cigányok általában „cigánydalokat” húztak (Duj, duj desuduj…; Ürge van a gödörbe…; Hej pallási, pallási…). Gyakori volt a seprűtánc is. A táncoló párok közt a vőfény a kör közepén cifrázta a gyorsat. Amikor legjobban benne voltak a táncban, a zene hirtelen elhallgatott, a vőfény eldobta a söprűt és helyette egy lányt kapott el. Aki nem tudott párt fogni, az a következő körben a seprűvel táncolt. Addig járták, míg el nem fáradtak. A seprűtáncnak nem volt külön nótája, bármelyik csárdás dallamra táncolták. A hajnali órák virtusos legénytánca volt a széktánc. Ekkorra már a legények, fiatal házasemberek, eleget ittak ahhoz, hogy összemérjék erejüket. Úgy ültek a székre, mint a lóra, kört vagy sort alkotva és a legszilajabb rikkantására megszólalt a zene, melynek ritmusára emelgették a székeket. Lüktető, csattogó ritmus hangzott fel, majd a székre 47
felugorva csapásolót jártak, egyszerre vagy egymás truccára. A közéjük sereglő násznép tapssal, kurjantásokkal bíztatta őket: Ez a lábom ez, ez, ez, Jobban járjo mint emez! Vigyázz lábom, jól vigyázz, Mer’ a másik meggyaláz!
:
(CD 1-11)
A széktáncok a következő dalra járták Már minálunk a barátok facipőbe’ járnok, Azok élik világukot, kik párjukkal hánok. Lám én szegíny béreslegíny, csak egyedű’ hálok, Akármerre tapogatok, csak falat találok. Rengesd uram a gyermëket, hagy mënjek a táncbo, Mer’ ott vannak a legínyek, a nagy múlatságbo. Kettérepedt a pöntölöm a sok guggolásbo, Kiguvadt a két szëmem, a sok kacsingatásbo. Tennapelőtt házasodtam, bár ne tettem vóna, Édes-kedves feleségem, bár ëveszté vóna. Ha a’ ördög ollan vóna, talicskábo tënne, Menné’ jobban rikoltozná, anná’ jobban vinne. (CD 1-12)
Ekkorra már általában megvirradt. Befogták a lovakat a szekér elé, felrakták az új asszony dunnáját, ládáját, melyben a kelengyéje volt bepakolva, párjával együtt őt magát is felültették a kocsira. A menyecske készen állt az indulásra a „napamasszonyához”, azaz az anyósához, ahonnan a babona szerint egy hétig nem volt szabad hazamennie. Úgy tartották, hogy egy hétig nem láthatja az anyját, mert ha ezt megszegi, „szökdösős” lesz az új asszony az anyjához. Mielőtt azonban elindultak volna, az első vőfény így szólt a násznéphez: Kedves vendégeink, figyeljenek énrám, Bort szopogatnyi ráírnek ezután! A szent házasságrú’ akarok beszínyi, 48
Azér’ szeretník most ëgy csëpp csöndet kírnyi! Tudjuk, hogy a fírfi arra van teremtve, Hogy kötelességeit gondossan megtëgye. Szeresse hazáját, művelje a fődet, Sok új dóga van még, minek mondjak többet! Ám, ha jó hazafi, a’ még mind nem ölég, Mert hát a jó asszont azt megböcsűnyi kő’ még. Mer’ ám asszony nékű’ nincsen rendës ílet, Legényduhajkodás sose’ írne véget. Bíz ëgy jó hitvestárs szerető szívévë’, Nem víddení házát szorgos két kezíve’. Mer’ a jó feleség sokat ír a házná’, Még a rossz legénybű’ is jó embërt csinál! (ekkor a vőfény a fiatalok felé fordult) Ídës, szíp fiaim, nem kő ám haboznyi, Minné’ előbb tessík mindnek házasonnyi! És most engeggyík a’ új mënyecskét szónyi, Hogy társoságtú1 tuggyon búcsút vennyi! A menyecske a következő szavakkal búcsúzott: Szeretëtt társnőim, víg nyoszolyólányok, Tisztëlt vendégeim, áldásom reátok! Köszönöm szívembű’ a szíp vígasságot, A sok ajándékot, a jó barátságot! Sok-sok szívessígtëk soha nem felejtëm, Në felejcsetëk e’ tík së aztán engëm! Ezzel elindult a menet. Az új asszonyt az új otthonához kísérték, ahol újra terített asztal várta a vendégsereget; hurka, kolbász, frissen sült pecsenye illata csiklandozta a vendégek orrát. Miután helyet foglaltak az első vőfény így kínálta a vendégsereget: Gyüttëk, mëntek a tálok, jólaktám én tënálotok (mutat az új asszonyra) Hoztak-vittek vagy százat, de megënním most a házot. Míg a világ s három hét, csak ëhetník, ihatník.
49
A második vőfény ekképp válaszolt: Ettünk-ittunk öleget, Híg levest mëg ëgyebet. Ki nem evëtt öleget, Nyelje le a kereket! A zenészek ismét rázendítettek és rogyásig húzták a „Nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem mëgyünk mink innen el” kezdetű közismert nótát. A zenészek kifizetése a vőlegény gondja volt, úgy ahogyan az italt is ő állta. A vőlegény vőfénye e szavakkal adta át a pénzt cigányoknak: Íme az új gazda kűdte ezt tenëktëk, Mer’ oly dërëkasan szót a jó zenétëk. Két tál között vagyon, le is van takarva, Remélëm, hogy mégsë’ bóha van alatta! A vőlegényes háznál való mulatozás jóformán másnap délig tartott. A lakodalom hivatalos befejezése gyanánt a zenészek marsot húztak, majd a vőlegény vőfénye elköszönt a násznéptől: Mënyjünk most boldogan ki-ki a útjáro, A hű párnak meg van téve a boldogságo. Köszönjük hát szípen a jó múlatságot, Amilyet a falu bíz keveset látott! De előbb még ëgyet koccingassunk össze, Hogy a szent barátság szívünk összekösse! Ez italnak mindën cseppje vírré válik, Isten lëgyën velünk, éjjünk még sokáig! Ezzel felhajtotta a kezében levő pohár bort, majd elkurjantotta magát: Törökbúza, sárga tök, majd csak hazalötyögök! A násznép lassan szedelőzködni kezdett, s ki-ki elindult hazafelé. Aki még ezek után is húzatni akarta a cigánnyal, már maga fizette a zenét.
50
Lakodalmi dalok 1.
Ez a kislány mëgy a kútra, / Nem talál a gyalogútra. Hajnalba, hajnal előtt / Rózsafa nyílik a házom előtt.
2.
Ablakomba három cserép muskátli / Könnyeimme szoktam én csak locsúnyi. Megártott a tövinek, gyënge leveleinek / Barna kislány sosë lëszëk a tied.
3.
Ezér a legényér nem annék ëgy ómát, / Aki a lány előtt összehúzza magát. Összehúzza magát, e táccsó a száját / A fene vinní e a málé szájjúját.
4.
Temető kapuja, mind a kettő nyitva / Arra járnok a falubéli leányok, Rúlam szedik a virágot.
5.
Árok parton kacsatojás, kacsatojás, kácsatojás, Varga Julcsa fehírruhás, fehírruhás. Illik nëki, mer van néki, Szeretője vëtte neki, Harcsa-csuka-kárász-ponty-kecsege, / Aki búsul annak nincsen esze.
6.
Vígan, vígan, víg angyalom / Víg órábo termett rajom. Mindig ilyen víg vótam én / Víg órábo termëttem én. (Ha a zenészek pihentek, a lányok erre karikáztak)
7.
Ha meghalok csillag leszek, / Minden éjjel nálad leszek, Beragyogok ablakidba, / Gyönyörködöm álmaidban.
8.
Már megmondtam búsgerlice / Fészket ne rakj az útszélre, Mert az úton sokan járnak, / Fiaidra rátalálnak.
9.
Ez a falu szép helyen van, / Közepében szentegyház van, Tetejében arany csipke / Rászállott a búsgerlice.
10. Megdöglött a bíró lova, / Nyúzza meg a bíró maga.. Házasíjja meg a fiát, / Én legyek a menyasszonya. Éppen arra jöttem-mentem el, / Babám szíve szomorított el, Hogy én a bíró menye lettem, / Sirat engem a kedvesem. 11. Elesett a lú a jégen, / majd fölkel a jövő héten, összeveri a bokáját, / sárga sarkantyús csízmáját. 12. Hármat tojott a fürjecske / Fűrj, fűrj, rendemre. Rendem bokor, rendem csipke, / Ráró, rekettye. Ripityom gyere be / Rózsám az ölembe, / Rózsám az ölembe.
51
13. De szeretnék hajnalcsillag lenni, / Babám ablakába beragyogni, Beragyognék hozzája, hajnalban, / Csókot kérnék tőle utoljára. 14. Mért nincs minden lánynak kút az udvarában? / Terebély diófa pitarajtajában. Terebély diófa bodor a levele, / Mért nincs minden lánynak igaz szeretője? 15. Sárga zsinór a bakancsom fűzője, / Gyáva leány kinek nincs szeretője, Gyáva leány kinek kettő, három nincs, / Kinek szőke-barna szeretője nincs. Életemben mindig szépet szerettem./ Utoljára csúnyával kell beérnem. Úgy kell nekem mert én ezt érdemeltem. / Mindig csak a más babáját szerettem. 16. A fapapucs mëg a tutyi elmënt kukoricát lopnyi, / Hej, tedd rá, most tedd rá. A fapapucs hazaszaladt, de a tutyi odamaradt, / Hej, tedd rá, most tedd rá. Örzse-Börzse, ég a rőzse leígett a szëmed szőre, / Hej, tedd rá, most tedd rá. Ha leígett nem pillantok a legínyre nem kacsintok. / Hej, tedd rá, most tedd rá. Téli gólya, nyári gólya huncut a pap szószólója, / Hej, tedd rá, most tedd rá. Addig csipkëdte a papot míg a paptú csókot kapott, / Hej, tedd rá, most tedd rá. Csuli Juli a szívásbo majd megszakad a rívásbo, / Hej, tedd rá, most tedd rá. Ha valaki megsajnálja csókra vidul fő a szája, / Hej, tedd rá, most tedd rá. Uccu tedd rá, tedd rá, Rézsarkantyúd pengesd meg rá ezt a nótát jobban tedd rá, Hej, tedd rá, most tedd rá, 17. Feleségem olyan tiszta, egyszer mosdik egy hónapban. Hej, tedd rá, most tedd rá! Nem veti meg ő az ágyat, kutya mossa el a tálat. Hej, tedd rá, most tedd rá! / Haj, haj, haj. 18. Arra alá vërësedik az ég alla / A babámnok szína a feje alla. Nem is lëhet mindenkinek vetëtt ágyo, / Én së fekszëk otthon a vetëtt nyoszolábo. 19. A zsigárdi sürgönykaró, jaj de magos! / Tetejibe a porcolán jaj, de poros! Rá van csavarintva az a kutya derót, / Akármilyen magos leaggya a szót. 20. Ez a kislány akkor sír / Mikor koszorú van a fejin. Mëgy az Isten házábo, rágondúl a lányok sorára. Csatos imakönyv van a kezibe, rígi szeretője jár a eszibe. Páros csillag az égën, ragyog a fekete szemibe.
52
21. A zsigárdi, a zsigárdi templom tetejibe. / Rászállott ëgy holló feketíbe. Szárnyo alatt, de szíp, aranyos a tolla. / Most vagyok a, most vagyok a eladó leánysorba. 22. A főuccán, a főuccán vígig mënni nem merëk. Mer aszongyák az írigyëk, hogy szeretőt keresëk. Nem köl nékem, van má nékem egy kökényszemű kis barna, Kinek a jobb vállárú a ball válláro gödörödik a haja. 23. Lányok, lányok ti zsigárdi lányok! / Mé nincs nëktëk berakott szoknyátok? Ha nincs nëktëk berakott szoknyátok / Nem is vattok ti zsigárdi lányok, tisztölöm a rígi szeretőmöt! 24. Tizënhárom szílbű van az én gatyám, / Tizënhárom ríszbű varrta a babám, Egyik száro rövid lett, a másik mëg hosszú lett. / Látod-ë babám, jó e szabtad a gatyám szárát. 25. Szíp a rúzsa amíg ki nem nyílik, / Szíp a kislány húsz éves koráig. Én is belejutok majd abba a sorba, / Fírhö mëgyëk húsz éves koromba. 26. Ídesanyám lányo vagyok, adok csókot, ha akarok, Fölhajtom a szoknyám szílit, úgy megyek a falun vígig. Azt gondúlod hogy én rívok mikor gyászlevelet írok. Nem írok a leveledre, fütyülök a szerelmedre. 27. Lágy a kënyér igazán – csakugyan / Nem lëhet pirítanyi. Gyënge a lány igazán – csakugyan / Nem lëhet fírhö annyi. Meg kő kírnyi, de szípen kírnyi / A Teruska mamáját, Van-é kedve igazán – csakugyan / Fírhö annyi a lányát. 28. Nem átkozlak rúzsám, nem szokásom / Csak a mosdóvized vírri vájjon, Törűközőkendőd lángot hánnyon, / A të szíved az enyimér mindig fájjon. Nem átkozlak rúzsám, nincs módomba, / Csak a ménkű vágjon a házodba, Tizënhárom szekér búzaszóma, / Rohadjon meg kisangyalom az ágyodba. 29. Csicsónénak három lányo, mind a három ëgy szoknyábo. Csiri-biri banda köpönyeg, nincsen benne köszönet. Kettő-kettő-kettő-kettő, nem kő abó háro csëngő, Csiri-biri banda köpönyeg, nincsen benne köszönet. Három-három-három-három, nem kő a bóhára járom, Csiri-biri banda köpönyeg, hazuttam mer vót kinek.
53
30. Megüzenem a zsigárdi bírónak. / Márványkővel rakassa ki az útat. Rakassa ki rakassa simára csináltassa / Gyün a babám csikorog a csizsmája. 31. Minek mënnyek én e a templomba, / Ha a babám nem látom a sorba. Së a sorba, së a sorszílibe / Otthon jádzik más kislány ölibe. 32. A zsigárdi bíró házo, sárgáro van kipingávo, Azér van a sej sárgáro, özvegyasszony a gazdájo. Még az annya nem is tuggya, hogy a lányo milyen csalfa. Maj megtuggya nem sokáro, ha legíny jár a udvaráro. 33. Bazsó Mári libájo. / Beúszott a Dunábo. Kettőt lépett utáno, / sáros lett a Bazsó Mári fehér asó szoknyájo. 34. Kerek a kápuszta, csipkés a levele. / Ennek a kislánnok nincsen szeretője. Maj lesz még a kápusztánok borúló a levele, / Leszëk én a babámnok igaz szeretője. 35. Piros óma csüng az ágon / Én mëg a rúzsámot várom. Olyan ídës mindën csókja, / Mintha csupa, csupa cukor vóna. 36. Szípen szól a kispacsírta hajnaba. / Barna kislány az ágyábú hagassa. Ke fő kislány, söpörd ki a szobádot, / Esküvőre várhatod a babádot. Mikor mëgyëk a oltárho eskünnyi / Ëgyik könnyem a másikot eléri. Jaj, Istenëm hogyan kő megëskünnyi, / Hogyan is kő sírig hűen szeretnyi? 37. Kiskertëmbe kinyílott a páros rúzsa. / Az ëgyikët leszakajtom búcsúzóra, A másikba beleírom a nevemët! / Kisangyalom mé csaltad meg a szívemët? Kiskertëmbe kinyílott a páros szëkfű. / Ídesanyám tilt engëm a szeretőmtű. Mit ír nëkëm idesanyám a lányságom, / Ha a rígi szeretőmöt sose látom? 38. Nincsen pízem, de maj lësz / Maj, ha a tavaszi vásár lesz. Eladom a szürkét mëg a feketét / Vëszek érte barna mënyëcskét. 39. Nincs szëbb madár a fëcskéné / Fehír lábú mënyëcskéné, Fehír lábát a Barosérba mossa / Hideg a víz kikapdossa. 40. Nagy udvara van a hódvilágnok. / Nincsën párjo a zsigárdi lánynok. A Főúccán úgy jár mint a pávo / Mindën legíny megfordúl utáno. Ebújt a hód, kiderűt a hajnal. / A Főúccán barna legíny ballag. Ha kevílen fütyüríszve ballag, / Lányos házná kinyílik a ablak.
54
41. Apró szëme van a kukuricánok. / Szíp termete van a kedves babámnok. Szíp termetit e së tudom felejtenyi. / Így jár az aki igazán tud szeretnyi. 42. A zsigárdi, de bíró udvarábo / Etörött a kispej lovam lábo, Talán biza le se estem vóna, / Ha a lányo szeretőm nem vóna. A zsigárdi bíró kiskertyibe / Megírett a ropogós csërësnye. Olyan piros, mint a csëppentëtt vír / Meghalok a rígi szeretőmér. 43. Szípen úszik a vadkácsa a vízën. / Szípen legel a csikóm a ríten. Szípen szól a csengőa nyakábo. / Tied lëszëk én babám nemsokáro. 44 Evágtam az újjam, jaj de fáj! / Fügefa levelet raktam rá. Fügefa levele jaj, de illatos. / Kicsiny a szeretőm, de csinos. 45. Arra alá vërësëdik az ég alla. / Nëkünk babám szína a fejünk alla. Nem is lëhët mindënkinek vetëtt ágyo, / én sëm fekszëk otthon a vetëtt nyoszolábo. 46. Nincs szína, nincs szóma, nincs a színatartóba, Odavárlok rúzsám a pitar ajtóba. 47. Fán terëm a szarkafíszek. / Én a legínnek nem hiszek, Mer a legíny leánycsaló, / Mind akasztófáro valo. Irígyeim sokan vannak / Mind a kutyák úgy ugatnak. Adok nëkik szabadságot, / Hagy ugassák ki magukot. Annyit adok a pletykáro, / Mind a kötőm medzagjáro, Még arra is többet adok, / Ha leszakad újjat varrok. 48. Apró szëme van a kukuricánok, / Szíp termete van a kedves babámnok, Szíp termetit e së tudom felejtenyi / így jár az aki igazán tud szeretnyi. 49. Három fehér szőlő tőke meg egy fekete. Dicsértessék Jézus Krisztus drága szent neve Boldogságos Szűz Mária segíts meg, Hogy eztet az egy pohár bort magam igyam meg. Szent Péter áldása szálljon mi reánk, / Sokáig éltesse a házi gazdát. Tyúkjaiból, lúdjaiból soha ne fogyjon, / Csapra ütött hordójából mindig csurogjon (gyönyörű szép lányaiból egy se maradjon) 50. Van nekem egy rettenetes szokásom / Bort iszom én pedig nem is kívánom. Erre még a hetven éves öreg apám tanított, / Aki még a hordóval is koccintott.
55
51. Piros óma csüng az ágon. / Én mëg a rúzsámot várom. Olyan ídës mindën csókja, / Mintha csupa, csupa, csupa, csupa cukor vóna. 52. Sűrű csillagos a ég. / Majd eszëdbe jutok még, De má akkor késő lesz, / De má akkor késő lesz, / Ha a szívem másé lesz. 53. Nyisd ki babám a ajtót! / Csëndessen, mer meghajják a szomszédok. Ha meghajják hagy hajják, / Úgy is tuggya má a világ, Hogy én tígëd szeretlek, / Hogy én tígëd soha e nem felejtlek. 54. Jaj, de nagyon rígen vót és soká lesz, / Mikor nëkëm barnahajú babám lësz. Göndör a haja, karcsú a dereka, / Megölelném, de ő azt nem akarja. 55. Túsó soron esik a eső. / Në menny arra rúzsám eleső. Sáros lësz a piros kiscsizsmád / Megver ërte a idesanyád. Túsó soron esik a dara / Në menny arra Gubëra Vëra. Nálunk is van szíp lány eladó, / Rajta is van má a foglaló. 56. Csak, csak, csak az esik nëkëm keservesen. Büszkén jár előttem a kedvesëm. Olyan büszkén, minha sosë látott vóna, Minha a szeretője sosë lëttem vóna. 57. Mindënkinek szíp a ura, csak a enyim retye-rutya. alig várom az ördögöt, hogy evigye a vín dögöt. 58. Haragszik a idesanyám / Mér járok a lányok után. Ne haraguggy ídesanyám / Utánad is járt az apám néha-napján vësárnap. 59. Kis kút, kerekes kút van az udvarunkba, De szíp barna kislány van a szomszédunkba. Csalfa szëmeimët rá së merëm vetnyi, Fiatal az idesannya nem haggya szeretnyi. 60. Vërës bort ittam a este / Angyalom, ragyogóm, szeretëm a bort. Most is részëg vagyok tűle / Angyalom, ragyogóm, szeretëm a bort. A lábomon alig-alig állok / Még is szeretnek a lányok, Angyalom, ragyogóm, szeretem a bort. 61. Udvarom, udvarom, szíp kerek udvarom. Nem söpör má többet az én gyënge karom. Söpörtem öleget, söpörjön má más is, Szerettelek babám, szeressën má más is.
56
62. Ídësanyám a kendőm, úgy kíri a szeretőm. Ídeslányom add oda, én is úgy adtam oda, Még tizenhat éves koromba. 63. Kék szivárvány koszorúzza az eget, / Elrabolták tőlem a kedvesemet, Elrabolták vagy az Isten elvette, / Annak adta, aki nem érdemelte. Elrabolták tőlem azt az egyet is, / Rabolják el az én életemet is. 64. Sűrű csillagos az ég, majd eszëdbe jutok még, De má akkor kíső lesz, ha a szívem másé lesz. Majd megbánod hibádot, visszavárod a párod, De má akkor kíső lesz, ha a szívem másé lesz. 65. Gyéren vetëtt kendërkímën / Kevés termett rajta, nem köl nëkëm a kendërke / Csak a pozdorjájo. Kendërkímnek aranyszálo, / Ezüst pozdorjájo, Pozdorom a tűzbe tëszëm / Megmelegszëm nála. 66. Aki énrám haragszik / Hideg rázza tavaszig szároz legyen, mint a pernye / Amíg íl mindig a bánot gyötörje. 67. Vót nëkëm ëgy szíp szeretőm, / De az olyan vót, de az olyan vót, ha egy nap nem láttuk egymást két nap beteg vót. 68. Nem az a legíny, aki magát annak tarcsa, / Csak a ráncos gatya mutat rajta, Nem tuggya a búzát renre vágnyi, / Még is a mafla hozzám akar járnyi. Nem az a leány, aki magát annak tarcsa / Csak a fodros szoknya mutat rajta. Nem tuggya a rántást megkevernyi / Még is a csalfa férhö akar mennyi. 69. Sárga rípát nem jó dombra űtetnyi. / Özvegy asszony lányát nem jó szeretnyi,. Ëccër súgtam vili-vala-valamit a lányánok, Beszalatt és megmonta a annyánok. 70. Piros, piros, piros, háromszor is piros, / Piros bort a üvegbe. Csinos, csinos, csinos, háromszor is csinos / Csinos lányt az ölembe. Gömbölű két karja, vállamot takarja / Megölením, de ő nem akarja. 71. Lakodalom van a mi úccánkbo / Odahallik csëngő muzsikájo. Hivatalos vagyok oda én is / E nem mënník, ha százszor üzenník is. 72. Ennek a kislánynok rövid a szoknyájo. Montam a annyánok varrjon fodrot rájjo.
57
Aszonta a kedves idesannya, nem varr fodrot rájjo, Akinek nëm teccik, në járjon utáno. 73. Ablakomba három cserép muskándli, Könnyeimme szoktam én azt locsúnyi. Megártott a tövinek, gyënge leveleinek, Barna kislány sose lëszëk a tied. Ez a kislány nem tud krumplit kapányi / Csak a haját tudja kiondolányi. Ondolájo a haját púdezozza pofáját, / Szombat este úgy várjo a babáját. 74. Haza, haza, haza, haza má! / Mer a piros hajnal hasad má, Mer a piros hajnal, babám, aranyos / Este csókúllak meg, de nem most. 75. A hajnali csillag ragyog / Mégis a lagziba vagyok. Jaj, Istenëm, de szígyellem, / Hogy rëgge kő hazamënnëm, Má én többet nem tëszëm / Hazamëgyek, lefekszëk Kialuszom magamot a sötétbe.
58
TEMETKEZÉSI SZOKÁSOK 1976-ig nem állt hullaház a zsigárdi temetőben, így a halottakat háztól temették. Ha valaki súlyos beteg volt esténként összejöttek a rokonok, utcabeliek és imádkoztak a beteg mellett. Ilyenkor a világosságra gyakran megjelent a kuvik, amit az emberek halálmadárnak neveztek, s ha még az ablakot is súrolta szárnyaival, szentül meg voltak róla győződve, hogy rövidesen meghal a beteg. Ha valaki elhunyt, megállították az órát. Egyrészt a halál időpontjának megállapítása végett, másrészt, hogy teljes csend legyen, semmi sem zavarja a halott nyugalmát. Fekete anyaggal letakarták a tükröt, hogy ne láthassa meg magát a halott lelke. Megmosdatták, felöltöztették a halottat, egyenesre fektették (általában az ágyra) és kivették a fejpárnát. Az állát felkötötték, lábait összekötötték, szemére pénzérmét helyeztek, hogy ne nyílhasson ki, kezét a mellén összekulcsolták, vagy kézfejeit egymásra helyezték. Az asztalos mértéket vett a halottról, aki a koporsó elkészültéig ebben a helyzetben maradt. Mivel régen nem kész és bélelt koporsók voltak, ezért az asszonyok feladata volt a koporsó stafírungjának elkészítése. A halott felravatalozása során két párnát tettek a koporsóba, egy kicsit és egy nagyot, mindkettőt a feje alá, úgyhogy a halott szinte ült a koporsóban. Mindkét párna gazdagon díszített volt, a nagyot kivették a koporsóból és a csak a kispárnával temették el. Az is megesett, hogy a szépen kézimunkázott díszes nagypárnát temetés alkalmával kölcsönkérték. A kisvánkost fehérrel slingelték, a koporsólepedőt szépen kihímezték, szélére cérnacsipkét varrtak. A koporsólepedő széle volt egyben a szemfedő is, amely a koporsó lezárta után is kilátszott. Később, mikor már kapható volt az átlátszó csipkés anyagú szemfedél, ezt használták, mégpedig úgy, hogy az arc felett keresztet vágtak rajta. Az öregeket, lehetett az nő vagy férfi, feketében temették. Ráadták az ünneplőjét (hiszen az öregek már úgyis feketében jártak), lábukra 59
zoknit vagy harisnyát húztak. Az asszonyok fejét bekötötték, a férfi kalapja azonban a koporsó tetejére volt ütve egy szöggel (a reformátusoknál). A tíz évnél fiatalabb halottat még gyermeknek tartották, és világosba öltöztették. A lánykákat a római katolikusok az áldozási ruhájába öltöztették. Az eladósorban lévő lányt menyasszonynak öltöztették, koszorúval, fátyollal, virágcsokorral. A legényt vőlegénynek, vőlegénybokrétával, koporsóján pántlikás, bokrétás kalappal. Koporsóját a legjobb barátai vitték. A koporsó mögött menyasszonyi ruhába öltözött lány haladt a vőféllyel. A koporsóvivő legények mellett négy koszorúslány haladt, koszorúslány ruhába öltözve. A lány halotthoz vőlegényt öltöztettek be koszorúslánnyal. Úgy a legény, mint a leány halott esetében a halottvivők mellén keresztben fehér szalag volt átkötve. Amikor az elhunyt koporsóba került, felravatalozták az elsőházban (így nevezték a ház utcára nyíló ablakú szobáját), melyben jóformán csak háromszor tartózkodott a ház népe: keresztelőkor, lakodalomkor, és a ravatal melletti virrasztás során. E három alkalmon kívül még búcsúkor volt használatos az elsőház. A ravatalozás a következőképp történt: a koporsót két támla nélküli székre (hokedli) helyezték, a halott fejéhez két oldalról díszes gyertyatartóban egy-egy gyertyát tettek, ugyancsak hokedlire állítva. A székeket feketével hímzett terítőkkel takarták le, melyek külön erre a célra készültek. Ugyanilyen terítő került az asztalra is, mely a halott fejénél állt, rajta a feszület, mely mellett két gyertya égett. A katolikus családoknál a házi oltár elé ravataloztak. Ugyancsak katolikus szokás szerint a koporsó mellé egy szenteltvízzel töltött üvegpoharat tettek, melyben egy fejjel lefelé fordított rozmaringszál állt. A rozmaringot megmártották a szenteltvízben, azzal keresztet rajzoltak a megboldogult felsőtestére, s beszentelték mindazokat, akik megálltak a ravatal mellett. A koporsó jobb oldalán a közeli, bal oldalán a távoli rokonok foglaltak helyet. A virrasztóasszonyok a rokonok mögött szívszaggató szövegű, monoton dallamú búcsúztatót énekeltek. A legnagyobb jajveszékelés a koporsó lezárásakor volt, amikor a kalapács kopogásával a virrasztóasszonyok vették fel a versenyt. A megszólaló harang azt jelezte, hogy elindult a pap a házhoz. Ekkor kivitték az udvarra a koporsót, a fent említett módón körbeállták a rokonok, majd a pap a 60
megfelelő liturgia szerint elvégezte a szertartást (ezt a részét nálunk „énekszónak” nevezték). Ide eljöttek az utcából azon öreg, beteg emberek is, akik a temetőbe már nem voltak képesek kikísérni a halottat. A „Ments meg engem uram…” kezdetű szentének után a római katolikusok és a reformátusok saját vallásuknak megfelelő énekkel kísérték a halottat a temetőbe. Régebben négy markos ember vitte a koporsót a rokonságból, négy további meg mellettük haladt, hogy útközben felválthassák egymást. A koporsót az úgynevezett Szent Mihály lován vitték. Amikor a menet a temető kapujához ért rázendített a kántor, s mindenki vele énekelt. A katolikusok az „Indulok síromba, leszek a férgek étke” kezdetű éneket énekelték, a reformátusoké pedig a „Nincs már szívem félelmére nézni sírom fenekére” kezdetű ének volt. A nyitott sírnál megállt a menet. Leengedték a koporsót, a katolikusoknál a pap beszentelte a sírt és imát mondott a halott felett, a reformátusoknál befejezésül megáldotta a temetés résztvevőit. Ha a halott a római katolikus iparos egylet tagjai közül való volt, akkor az iparosok zászlóját és hat lámpását is vitték a koporsó mellett. A temetés után a lámpavivők, dalárdatagok összejöttek a kocsmában, ahol valamelyik rokon fizetett nekik. Este a temetés után összejött a rokonság és a halott erényeit emlegetve poharazgattak, mert falunkban „a halottról jót vagy semmit” szóláshoz tartották magukat. A katolikus papok gyakran tiltakoztak a tor ellen, mert előfordult bizony az is, hogy az ital oly jókedvet kerekített némelyik rokonban, hogy nem tudta visszafogni a nótázó kedvét.
A zsigárdi temető Minden faluban, ahol tanítottam, meglátogattam a temetőt, s gyakran időztem el az érdekes sírfeliratok mellett, ahol visszaköszöntek édesanyám szavai: „Figyeld meg lányom, mit árul el neked a temető! Ha olyan faluban jársz, melynek még nem ismered a lakóit, barangold be a temetőjét, mert az tükröt tart eléd a falu lakóiról. Ahol a temetőt sok gondozatlan sír csúfítja, ott nem sok szeretet lakozik az emberek szívében, mert nem tanultak tiszteletet szeretteink iránt, és 61
ez a szülők bűne!” Gyermekkoromban nem egészen értettem, csak később ért be bennem e gondolat. Édesanyámmal kijártunk a temetőbe és megmutatta nekem rokonaim, hozzátartozóim sírját, de akkor számomra ez csak annyit jelentett: itt nyugszik nagyapám, a rokonaim, stb. Gondoztuk a sírt, gyakran vittünk friss virágot. Amikor már süldő lány lettem minden vasárnap a temetőben sétáltunk litánia után, nyugodtan, csendesen, ahogy a holtak házában illik. Amikor én is kézen foghattam gyermekeimet és bejártuk a temetőt, valahonnan messziről újra megérintett édesanyám intelme: „a szülő bűne, ha a gyerek nem tiszteli a temetőt!”. Így igaz. Mai rohanó világunkban nem jut rá idő, hogy gyermekeinkkel együtt bolyongjunk a temetőben szeretteink sírjai között. Zsigárd község temetője a felső faluvég dombos részén található, melyet északi oldalról a Holt-Vág ölelt át. Mivel kezdetben a római katolikus vallás uralkodott, nem volt szükség a temető kettéválasztására, csak akkor osztották ketté, mikor már Zsigárdon is meghonosodott a református egyház. Ekkor egy eleven sövényből álló kerítéssel választották el egymástól a temető két részét. Bal oldalon lett a katolikus, jobbon pedig a református rész. A temető bejárata nyugat felé néz. A holtakat lábbal kelet felé fordították (ma már ez nincs így), hogy feltámadáskor a kelő nap irányában indulhassanak el. Régen a két temetőt elválasztó mezsgyén állt egy fából készült bódé, melyben a sírásó tartotta a szerszámokat és a Szent Mihály lovát: ezen az alkalmatosságon hozták ki a faluból a koporsót. A temetőt a bakter gondozta, aki sírt ásott, harangozott és éjszaka vigyázta a falut, óránként elkiáltva rigmusos mondókáit. Este kilenckor például így kurjantott: „Kilencet ütött a’ óra, terjetek má’ nyugovóra. Tűzre, vízre vigyázzotok, le ne ígjen a házotok.” A sírtakarást is ő végezte, de ebben már segítettek neki a halott rokonai is. Fenn a dombon, ahol a Mária-kápolna áll, volt a gazdagok temetkezési helye. Ezen a helyen nem jött fel a talajvíz a sírba, mikor tavasszal vagy ősszel a víz a temető körül megemelkedett. A dombon régen sokan temetkeztek „pandal” alá. Ez úgy történt, hogy a kiásott sír fenekénél oldalra ástak még annyit, hogy alá férjen a koporsó s így a sírba dobált föld nem a koporsóra hullott és a sírhalom nem a halott felett domborult. 62
A cigányok rögtön a bejárat mellett temetkeztek a domb aljában. Úgy mesélte édesanyám, azért hogy feltámadáskor, ha megindul az áradat kelet felé, ők is követhessék majd a parasztokat. A cigánysírok a katolikus temető jobb oldalán helyezkedtek el, a baloldalon, közel a kápolnához, a papok voltak, lejjebb a kapu felé, a tíz éven aluli gyermekeket temették. A halva született gyermek, mivel nem vette még fel a keresztséget, nem volt külön sírba temethető. Fehér gyolcsba csomagolták, jobb híján valami dobozkába fektették, és éjszaka kivitték a temetőbe, ahol a legközelebbi rokon sírjába temették. Ha valaki önkezével vetett véget az életének, azt szintén nem temethették el a temetőbe, csak a temető árkába, és a pap sem szentelte be a sírját. A református temető újabb keletű, hiszen Zsigárdon a református vallás csak többszöri nekifutásra fogódzott meg véglegesen. Köztük sok volt a tehetős ember, sőt, vallásuk szerint a kevésbé tehetőseket is segíteni illett, lehetőleg kevés gyermeket szülni, hogy a vagyon ne osztódjon, és gazdag maradjon a reformátusság. Más vallásúval ritkán keveredtek, ha mégis, akkor igyekeztek velük felvetetni a református vallást. „Guba a gubával, suba a subával” alapon lehetőleg már gyermekkortól összeszoktatták a házasulandókat. Kripta is épült a református temetőben. Mindjárt a bejárathoz közel található az Udvaros-Császár kripta, melynek sírkövét az egymással összeérő kripták végében helyezték el. A két kripta közepén található sírkő különlegessége, hogy mindkét oldalára vésték az elhunytak neveit. Kicsit beljebb található a Baranyay kripta, melyet nemes Baranyay Károly emeltetett. Az 1949-ben Zsigárdra települt evangélikus szlovákok először a római katolikus temetőben rögtön a bejáratnál kezdtek el temetkezni, majd ezzel szemben, a református temető üres részét foglalták el. Zsigárdon az a szó járta, hogy a fűzfa a szegény ember fája, mert bárhol szúrja a földbe az ágát, megéled, gyökeret ver. A temetőben úgy a fejfákon, mint a sírköveken számos szomorúfűz ábrázolás található. A régi sírokon akácfából faragott fejfák (református), keresztek (katolikus) dacoltak az idő vasfogával, hiszen kőkeresztet csak a tehetősebbek emeltek. A fejfa és a kereszt a halott fejénél volt a földbe szúrva és a felirat a külső oldalon volt felvésve. Manapság a feliratot befelé fordítják a sír felé, hogy ha a halott lábánál állnak meg a hozzátartozók olvasható legyen. 63
64
NAPTÁRI ÜNNEPEK
65
66
Január 1. Újév napja Az új év mindenki számára új esélyt, új kezdést jelentett, ezért nagyon sok kötelező dolgot kellett előtte elvégezni. Ha csak egy módja volt rá, mindenki igyekezett megadni az adósságát, melyet az óévben halmozott fel, nehogy az újesztendőt terhelje. Ezen a napon senki nem kért, de nem is adott kölcsön, mert azt tartották, olyan lesz az újesztendő, mint amilyen annak első napja. A ház körül csak a legszükségesebb mindennapi teendőiket látták el, rokonlátogatásra mentek, ápolni a családi kapcsolatokat. Más házához e napon mindig a férfi lépett elsőnek és boldog újesztendőt kívánt. Úgy tartották, ha ezt nő tenné, szerencsétlenséget hozna a házra. Újév hajnalán fiúgyerekek járták a házakat „boldog újévet” kívánni egy-két krajcár reményében. A fiúk verseket, köszöntőket mondtak: Kicsi szívem, kicsi szám, boldog újévet kíván! Kicsi vagyok, székre állok, Onnan egy nagyot kurjántok, Hogy mindnyájan meghalljátok, Boldog újévet kívánok! Adjon Isten minden jót, hurkát, kóbászt, mogyorót! Gazdasszonynak, kotlót, csirkét, malacot! Gazduramnak, jó sok búzát, hozzá erős aratót! Adjon az Úristen, áldást, bëkessëget, az újesztendőben, Ahányszor csörög majd kinn a fán a szarka, Annyiszor tejjën meg pízze majd a marka! Boldog újévet! Angyal szállt az égbű, ruhájo hófehír, Csillagokon lépked, míg a földre leír. Jobbján van az újév, még fátyul boríjja, Az ó esztendőnek meg, készen áll a sírja, Legyen boldogabb az új, mint az ó vót! 67
Felnőttek köszöntője: Egészség a’ esztendőbe, étvágy në lëgyen veszendőbe, Në gyötörjön rossz nyavala, ne csurogjon az orrod lyuka! A jó táncnok aggyá’ módot, kapanyélnek jó sok dógot! A fogadbú’ ne hibádzon, köhögís se galibázzon! Ha efárodsz, maraggy vesztë’, mer a halál szele lepkëd! Fájdalmad në lëgyën bőven, egíszség az esztendőben! Ezér én csak azt kívánom, teljesűljön e kívánságom! Itt az újév, újat hozzon! Rígi jótú meg në fosszon! Ha már több jót nem is adhat, Vigye el a rígi rosszat! Béresek, szolgák köszöntője: Az újév hajnalát vígan üdvözűjjük, Mer’ hiszën a rígit tennap etemettük. Lëgyën egíszségbe’, boldogságbo’ részünk, Mer’ a’ apró bajra má’ oda së’ nízünk. Lëgyën bő aratás, teli pince, kamra, Bankóktú’ duzzadjon a gazdánk bukszája! Adjon Isten mindën jót, jobb időt, mint tavaly vót, Zsíros esőt, kővér hót, ízletës bort, olcsót sót. Jó tavaszt, őszt, telet, nyarat, jó termíst, jó vásárt, Bő aratást szüretët, kacskaringós jókedvet! Jó kënyëret, szalonnát, tizenkét hónapon át! Mitű’ fílünk mëncsën meg, amit várunk lëgyën meg! Engeggye az Isten! Háziasszony újévi fohásza: Minden szíp és minden jó, lëgyën mindig bőven! Adjon Isten mindën jót a’ újesztendőben! Az év első hajnali miséjén az eladó sorban lévő lányok befelé menet a templomba kihúztak a harang kötelíbül egy víkony szárocskát, 68
ezt belefonták a hajukba, hogy a farsang ideje alatt biztos fírjhöz mënnyenek! Ha a család a hajnali misére indút igyekëzett meggyőzőnyi arrúl, hogy ól, istálló, ház ajtaja, ablaka zárva maraggyon, mer a hajnali harangszó elől a nyitott ajtón, ablakon bemënnekűnek a boszorkányok és nagy károkot okoznak a harangszó miatti beszorútságukba. Újév napján, ha kënyeret szeltek igën vigyáztok, hogy a kést víletlenül së felejtsék éllel főlfelé a’ asztalon, mer’ az evágjo a’ újévben kialakuló szërëncse fonalát! Újév napja időjósló nap is vót. Ha szíp fínyës a’ idő e napon, jó esztendő várható.
Január 6. Vízkereszt A karácsonyi ünnepkör utolsó napja, Jézus első csodatételének napja. E nap jelképe a három napkeleti bölcs Gáspár, Menyhért és Boldizsár, kiket a betlehemi csillag elvezetett a kis Jézushoz és királynak kijáró tisztelettel köszöntötték őt, Máriát megajándékozván arannyal, tömjénnel és mirhával. A katolikus egyház szertartása szerint e napon a templomokban tömjént és vizet szentelnek, innen ered a vízkereszt elnevezés. A tömjént nemcsak a füstölőben használta a pap, ha valakit fogfájás gyötört, elment hozzá tömjént kérni, s azt dugta a lyukas fogába, hogy elmúljék a fájdalom. A szenteltvizet ennél gyakrabban használták. A seprőt szentvízzel meghintették és a bejárati ajtó küzszöbére fektették. Úgy tartották, hogy az ördög, boszorkány nem mer majd belépni éjjel a házba. Ha szentelt vízzel kört rajzoltak valaki köré, nem fogta meg a rontás. A szenteltvizet a halott beszentelésére a mai napig használják. Kicsi pohárban egy zöld gallyacskával ott áll a koporsó mellett, és aki megnézi a halottat, keresztet rajzol a szenteltvízbe mártott ágacskával a halott mellére. Vízkereszt és gyetyaszentelő közt tartották a házszentelőket. Az emberek nemcsak az „örök házukat”, a sírt szenteltették be, de a lakó69
házukat is, hiszen a meghívott pap nemcsak a házat szentelte be, hanem áldást kért az úrtól a bentlakókra. Amikor a templomból a hajnali miséről megjöttek, a kiskapu, a lakásajtó, sőt az istálló szemöldökfájára felírták a három király kezdőbetűjének a nevét (G + M + B) és az éppen aktuális évszámot.
Január 20. Sebestyén napja Sebestyéntől a nép a sebek, kelések gyógyítását várta. Úgy hitték, visszatartja a napot sebeinek gyógyítására, ezért így kérlelték: Sebestyén, Sebestyén, engedd el a napot, hozd el a holnapot! Sebeinket gyógyítsd meg, keléseinket fakasztd meg! Azt tartották róla, hogy sebgyógyító szent, hozzá imádkoztak, ha valakin nehezen múló seb jelent meg. Főleg a vassal, karddal vágott sebeket gyógyította. A vasfű virágát, levelét szedték, leforrázták és amilyen melegen elviselte a beteg, oly forrón rakták a sebre, fehér gyolcs közé téve.
Január 22. Vince napja Az emberek azt tartották róla, ő az első, aki hadba száll a tél ellen a tavasz érdekében. Időjósló nap is, mert a szólás így tartotta: „Ha fénylik a Vince, tele lesz a pince.”
70
Február 2. Gyertyaszentelő A szentelt gyertyát, amit a pap február másodikán szentelt meg a templomban, nagy becsben tartották falunkban, az egészség és szerencsevarázslás eszköze volt. Ha a nyári nagy zivatarok beköszöntöttek, a zivatar idején meggyújtották a szentel gyertyát. A keresztelő, esküvő, temetés elmaradhatatlan kelléke volt, Zsigárdon még a lányokról is azt tartották, hogy olyanok, mint a gyertya. Úgy tartották, hogy a gyertyatest magát a lányt jelentette, a kanóc a lány lelkét, a láng pedig az életet, amelyet a lány hoz a világra.
Február 3. Balázs napja Az egészség, a gonoszűzés és időjárásjósló nap. Ilyenkor jártak gyerekeket toborozni az iskolába. Nyársat is vittek magukkal, melyre szalonnát, sonkát szúrtak a meglátogatott családok. Végül az összegyűjtött szalonnát a tanító házánál leszedték a nyársról, megsütötték és jóízűen megették. Egy-egy házhoz érve a következő verssel köszöntek be a háziaknak: Ó Szent Balázs légy mellettünk, Óvj meg minden bajtól. Torokfájás, más nyavala, Tőlünk fusson, mint a kutya.
71
Február 14. Bálint napja Bálint napján megszólalnak a madarak és elkezdődik a tavaszi tevékenység.
Február 6. – Dorottya napja, Február 19. – Zsuzsanna napja E két női név időjósló napként van számontartva, mert ha Dorottya napja hideg, Zsuzsanna enyhülést hoz. Így szól a szólás: „Ha Dorottya szoríja, Zsuzsanna tágíja.” Zsuzsanna naptól kezdve metszik a szőlőt.
Február 24. Mátyás napja Időjósló nap. A szólás szerint „Mátyás, ha nem talál, csinál.” – azaz, ha nincs hó, jég, még akkor sincs vége a télnek. Mátyás napja a lúdtojásokra is veszélyt hoz, a Mátyás napi tojást nem szabad keltetés végett a lúd alá tenni, mert abból hibás liba kel ki. Zsigárdon a gyüge (gügye) vagy hibás emberre azt mondják: „Olyan, mint a Mátyás napi liba.” Azt is mondják: „Ha Mátyás napon esik, elveri a jég a termést.”
72
Farsang Húshagyókedd és hamvazószerda mozgó ünnep, a farsang utolsó napja. Ezen a napon ettek utoljára húst, hamvazószerdával kezdődött a negyvannapos böjt, amely alatt teljes hústilalom volt. Hamvazószerdán, a reggeli misén a pap a szentelt barka hamujával keresztet rajzolt a hívők homlokára, emlékeztetve őket arra, hogy: „Porból lettél, porrá leszel.” Húshagyókedden igazi farsangi hangulat uralkodott Zsigárdon, ezen a napon volt a maskajárás. 1949-ig, míg a kitelepítés meg nem ritkította a faluközösséget igazi hangulata volt ennek a napnak. Falurészek, utcák, baráti csoportok vetélkedtek egymással, hogy ki tud meghökkentőbb maskarát ölteni. A legények, fiatalemberek – mert hogy ezek öltöztek be maskarának –, már jóval előbb tervezték és készítették a kellékeket. Itt nem dívott a maszk, megtette egy rossz harisnya is, ami eltakarta az arcot. Volt közöttük menyasszony, vőlegény, pásztor, koldus, szolga, gazda. Példának okáért a gazda bőgatyába, pruszlikba, fején kucsmával egy befogott ló után ballagott, amely egy hatalmas fatuskót húzott maga után. A szokás azt jelképezte, hogy kihúzzák a telet a faluból. A koloncot vontató lovas szövege ez volt: Gyi te Ráró! Táncúj ëgyet, taposd el a vén dög telet! Hozzá vidámságokot, szíp zöldellő ágokot! Mindën rosszat, átkot, dögöt, koloncomma’ kidöfködök! Ha valakire haragudott az a csoport, aki a tőkét húzatta, bejárt a haragos udvarába és tért egyet. Úgy tett mintha szántana, és közben ezt kiáltotta: „Lëgyën tied a rontás mëg a rossz!” Volt egy másik fogat is, ezen a menyasszony és a vőlegény ült, mögöttük a cigánybanda húzta a ropogós nótákat. Ez nem egyszerű szekér volt, hanem cséza. Imitt-amott megálltak és táncra perdültek a bámészkodókkal. Voltak gyalogos maskarák is, akik különböző alakoknak öltözve járták a falut és rosszalkodtak. Fölkapkodták a siskás, fánkos tálakat, vagy a kenyeret két-három házzal arrébb vitték, hogy legyen mit keresni a gazdasszonyoknak. A nőket, asszonyokat ha elfogták, sárral bemeszelték és azt mondták: „Kilisës, bóhás, ne légy!” A maskarákat 73
a falu gyerekei is nagyon várták, kiabáltak utánuk: Maskara, maskara, tojásos a valaga! Maskara, maskara, elveszett a papucsa! Farsang farka, hosszú lett az alla, Përëg má’ a motolla, szíp lány megy a templomba! Farsang farka, rövid lett az alla, Përëg má’ a motolla csúnya lány is eladva! A falut járó maskarák ajándékot kaptak a háziaktól: sonkát, szalonnát, tojást, bort, pálinkát. Ezt összegyűjtötték, este a kocsmában elkészítették és közösen az ajándékozókkal az éjfélig tartó bálban elfogyasztották. Gyalogos maskara beköszöntője: A korsónk is üres ám, kosarunk is éhës, Ide gazda a jó bort, hogy köszöntsünk tíged! Tojáskát is efogadjuk, ë’ csepp szalonnávó’, Este mëg a kocsmába’ várjuk vacsorávó’! Köszönet az ajándékért: Ezér a szíp ajándíkér’ adjon Isten barackot, kurta farkú malacot! Maskarák kurjongatásai: Farsang farka, rövid lett az alla, Megígett a színvonyó, hajcsa ki a gulyáro! Ez a farsang rövid vót, itt hatták a’ eladót! Várok még ëgy farsangot, hátho legínyre kapok! Margaréta, Ibola, nem való vagy még arra, Hogyha megnyősz azonmód, eviszik a’ eladót, Aggyig forogj ëgy-kettőt, így várd ki a’ esztendőt! Emúlott a rövid farsang, búsúnak a lányok, Attú’ a sok mírëgtő’ meg ráncos a pofájuk! 74
Vidám napra íbrettönk, ma van farsang napja, Ájj elő te jó dudás, fújd a nótát rajta! Járjunk el ëgy vígtáncot, jobbra kettő, balra, Körbe-körbe forogjunk, erre a szép dalra! A gyalogos maskarák gyűjtöttek a legtöbbet, hiszen a házigazda húshagyókedden azt tartotta, hogy: „Kíszűj kóbász, szalonna, gyün érted a maskara.” Ha a maskarák nem kaptak elégésges adományt, azt kiabálták a háziknak, hogy: „Ha nem annak szalonnát, egy malacuk lëgyën, az is rühes lëgyën!” A szép lányok a hosszú farsangban mentek férjhez, mert volt idő a legényeknek a válogatásra. Amikor „leszakadt a farsang alla”, vagyis rövid volt a farsang, a csúnya lány is férjhez mehetett, mert nem volt idő válogatni. Azok a lányok, akik a farsang ideje alatt nem keltek el várhattak őszig, vagy egészen a jövő farsangig. Erre utalt a következő tréfás mondóka is: Uccu neki dáridom, a farsangot megvártom, De vőlegényt nem kaptam, biza hoppon maradtam. Várok még ëgy farsangot, hátha valakit fogok, Ha már sënkit nem kapok, apácának áhotok. Erre a következőkkel válaszoltak: Hej laboda, laboda, nem való vagy të oda. Nam való vagy të másnok, csak ijesztőnek a mákbo. A következő mondóka is a farsangi időszakban hangzott el: Sikkom-sikkom tányírrúzsa, itt a farsang farka, Kíszűj kóbász, szalonna, gyün érted a maskara! Hogyha tojást adtok nëki, a bokáját összeveri, Ha azt borral megduplázod, megrázzo a bóhádot! A lányok, fiatalasszonyok húshagyókedden maskaraváróként siskát, fánkot sütöttek. Ehhez is tartozott egy vidám mondóka, mert a jószomszédok, barátnők kóstolót vittek egymásbnak a szalagos siskából, ropogós fánkból: „Cseréjük a siskát, várjuk a Miskát! Megsűt má’ a siska, gyühet má’ a Miska!” S hogy mitől lett szalagos a siska? A jó siskatészta, 1 kg finomliszt75
ből, 2 tojássárgájából, 2 dkg élesztőből, pici sóból és annyi langyos tejből készült, hogy a tészta se túl kemény, se túl lágy ne legyen. Meleg helyre állították, kosárruhával letakarták és megvárták, hogy jól kikeljen. Ekkor kiszaggattál és forró bő zsírban sütötték ki. Amikor a siska egyik fele megsült, megfordították és a két fordítás közötti csík volt a szalag. Az a siska volt szalagos, amelyet addig dagasztottak, még tiszta nem maradt a kéz a kovásztól. A kész siskát bőven megporcukrozták, és lekvárral ették. Volt olyan, aki a lekvárt is belesütötte a siskába. A fánk receptje egyszerűbb. Leütöttek 2-3 tojást és annyi lisztet tettek hozzá, hogy sodorható legyen. Egy késhegynyi sót is adtak hozzá. Sarkantyúval (derelyemetélővel) szalagokra vágták, középen is felhasogatták a darabokat, egyik végét áthúzták a középső vágáson, így érdekes formát kaptak. Bő forró zsírban sütötték és bőséges meghintették porcukorral. Farsang utoját követő vasárnapon volt a cigányfarsang. A zsigárdi cigányok leginkább muzsikálásból tartották el a családot. Minden cigányember megtanította a fiát zenélni valamilyen hangszeren, így nagyon jó cigánybandák alakultak ki. Mindegyik bandának megvolt a maga kocsmája, ahol játszott. Az urasabb közönségnek a Nagy kocsma szolgált, továbbá itt volt még Ürge László kocsmája, valamint Ürge Ernő kocsmája. A cigányfarsang alkalmával minden muzsikus egy bandába tömörült és a szövetkezeti kocsmába tartották a cigánybált, melyen persze nem csak cigányok vettek részt, hiszin ilyenkor temették a bőgőt. Sajnos sokszor előfordult, hogy verekedés tört ki a bálon és alig lehetett lehűteni a verekedőket. Hajnalban, amikor véget ért a bál, lefektették a bőgőt az asztalra, leterítették egy fehér lepedővel, a zenészek körbeállták, siránkozni kezdtek, és kezdetét vette a bőgőtemetés. A prímások nyakába fehér pendelyt tettek, belőlük lett a pap meg az egyházfi. Rákezdtek a temetési szövegere: Cirkum dëclérum, mëg a Mitus Margit, Dolóresz in Ferkó, nëkëd a bor nem jó! Mer’ ha bort nem ittá’ vóna, Nem gyüttünk vóna ide a kántorra’! Dolóresz in Ferkó, nëkëd a bor nem jó! 76
PAP: Ha még egyszer lemehetnék a pincébe, az egy akós hordót a fogamma’ fölömeném! KÁNTOR: Aggyig inánk míg a fogunk e’ nem azno, amíg a szőlőmag a belünkbe’ kicsírázno! Ekkor a bőgősök, akik ministrások voltak, szintén pöntöllel a vállukon rákezdték fölváltva, hogy ezek a szegény bőgők milyen nagy lagzikon, múlatságokon brummogtak, és mennyi pénzt hoztak a gazdájuknak. Pléhpohárból lisztet hintettek a bőgőre, miközben a bandatagok hangos jajgatással cigányul átkozták azt a parasztot, akikre haragudtak, majd a vállukra vették a bőgőt, körbehordozták a teremben, és a bámészkodókat liszttel behintették. Végül a bőgőt rátették a cimbalomra, a cimbalmos egyszer-kétszer ráütött a bőgő húrjaira és azt mondta: „Nyúgodj békében, míg fő nem íbresztenek a húsvíti harangok!” A bőgőtemetés befejeztével a muzsikusok már csak a húsvéti bálon játszottak.
Március 12. Gergely napja Gergely napján még várni lehet, hogy „Gergely megrázza a szakállát”, azaz még előfordulhat havazás.
Március 18., 19., 21. Sándor, József, Benedek napja Időjósló napok, melyek már a tavaszt hivatottak hozni, hiszen a szólás is ezt idézi: „Sándor, József, Benedek, zsákban hozza a meleget, papucsban a hideget.” Előfordult azonban, hogy ez fordítva sikeredett, ilyenkor március 24-én Gábriel arkangyal ostorral kergette ki a meg77
átalkodottakat a kocsmából, akik elfeledkeztek hivatásuk teljesítéséről, vagyis nem hozták el a meleget. Sándor és József napon már kora délután újra zeneszó hangzott fel a faluban, mert a cigánybandák egy kis pénz reményében végigjárták a Sándorok és Józsefek udvarát.
Március 25. Gyümölcsoltó Boldogasszony napja A fák oltása ezen a napon a legeredményesebb, azonban botolni (metszeni) tilos, mert úgy tartják, hogy ilyenkor vér folyik az ágak sebeiből. Ilyenkor már sok a nedve a fának és szenved a metszéstől, mivel sok nedvet veszít. Időjósló napnak is tartják: Ha ezen a napon még hideg van, nem lesz jó tavasz. Ha esik, az sem jó, mert az ilyenkori hideg eső, a „Boldogasszony könnye” lemossa a gyümölcsöt a fáról.
Április 1. Bolondozások napja. Ilyenkor igyekeztek megtréfálni egymást az emberek. A tréfálkozás egyik formája az volt, hogy a gyerekeket lehetetlenségekért küldték el a boltba, pl. gereblyemagért.
Április 24. Szent György napja Az állátok legelőre való első kihajtásának napja. A legeltetés Szent György naptól Szent Mihály napig tartott. A Zsigárd határában elterülő legelőkön lovakat legeltettek a csikósok, marhákat a gulyások, bir78
kákat a juhászok, csürhét, disznókat a kanászok. Szent György naphoz kapcsolódó babonák: Aki Szent György nap előtt megfürdik, nem koszosodik meg. Aki Szent György napján, vagy előtte mennydörgést hall, vágja földhöz magát, hemperegjen meg, egész évben nem fog fájni a gyomra és nem fog rajta a gutaütés sem. Ahány nappal Szent György előtt megszólalnak a békák, utána anynyit hallgatnak. Szent György napján fogott lepke, irtózatos nagy szërëncse.
Április 25. Búzaszentelő (Márk napja) A búzaszentelés napja, Márk evangélista ünnepe. A szentmisén jó termést kértek az istentől, majd utána körmenetben kimentek a két faluvégére és ott a pap megszentelte a búzaföldet. Keresztet rajzolt a négy égtáj felé, könyörögve a bő termésért. A körmenet résztvevői imádkoztak és szent énekeket énekeltek. „Emberé a munka, Istené az áldás” – tartja a Biblia. Ilyenkor azért könyörögtek, hogy a termést ne pusztítsa sáskajárás, jégverés, vagy a betakarítás idején hosszú esőzés ne zavarja a munkákat. Az asszonyok leszakítottak a szentel búzából és imakönyvükbe tették, a férfiak kalapjuk mellé tűztek néhány szálat, a lányok pedig belefonták a hajukba a búzaszálakat. Végül egy csokor szentelt búzát kötöttek a Jézus szíve zászló hegyére tűzték. Márk napja továbbá a kukorica és a dinnyeültetés ideje is volt. Ha csak egy mód volt rá, mindenki igyekezett Márkig eltenni a dinnyemagot. Zsigárd nemcsak a fokhagymájáról, búzájáról, de a mézízű sárgadinnyéjéről és görögdinnyéjéről is híres volt. A dinnyeültetésnek igazán meg kellett adni a módját. A férfiak kapával gödröket vágtak, mások kannával vagy talicskával porganéjt hordtak a gödrökbe. Ezután általában asszonyok, nagyobb gyerekek, ültették a magot. A porganéjt el kellett földdel keverni. A félig megtöltött gödröt elegyenlíteni és belehinteni 6-8 magot. Ha ez megvolt, a magot földdel betakarták, 79
tenyérrel jól letapicskolták, majd a fészek köré mély kört húztak, hogy kapáláskor lehessen tudni, hol kel ki a dinnyefészekből a mag. Nagyon finom ízű és fajtájú dinnyéket termesztettek a zsigárdi emberek. Ha megérett a dinnye, kibélelték a szekeret szalmával, megrakták dinnyével és elindultak a környező falvakba vagy vásárra, hogy eladják. A dinnyeültetés babonája: Mikor végeztek a munkával, azaz minden mag a földbe került, elkaptak egyet az asszonyok közül, egyik férfi a két lábát, másik a két karját fogta meg. A dinnyefészek fölött hintáztatva a fenekét a fészekhez ütögették, mondván: „Jó érett, repedt dinnyék legyenek!” A dinnyét őrizni kellett nemcsak a tolvajtól, hanem a mezei nyulaktól is, hiszen ha beszabadultak a dinnyeföldre, össze-vissza rágták a dinnyét. Így a dinnyeföldön „gunyhót” építettek. Nádból volt a borítása, hogy jó hűvös legyen. Összeütöttek bele egy priccset és így az éjszakát is kint töltötte a dinnyecsősz. Gyakran körbejárt és kereplővel, vagy ostorpattogtatással riogatta a nyulakat. Az ízletes görögdinnye a zsigárdi búcsú fő csemegéje volt.
Nagyböjt, húsvét Virágvasárnap Télűző napként tartotta számon a falu. Ezen a napon egy régi szokással, az úgynevezett „gedahordással” búcsúztatták a lányok a telet. Hogy honnan származik a „geda” szó, arra nem kaptam magyarázatot. A falubeliek emlékezete szerint a rendetelen, rosszul öltözött személyt nevezték így, melyet manapság helyi szóval „cemendének” mondunk. Maga a geda szó még ma is használatos, mert ha valakit rosszulöltözöttsége miatt megszólnak, azt mondják rá: „olyan, mint a geda”. A virágvasárnapi litánia után összegyűltek a nagylányok egy megbeszélt helyen, összehordták a már jó előre összegyűjtött ruhadarabokat és elkezdték öltöztetni az ugyancsak előre elkészített szalmabábut. Annál jobb volt, minél több helyről gyűjtötték össze az öltözéket, mert 80
„több felé vitte a geda a rosszat.” A szalmabábu testét fehér rongyokkal becsavarták, ráadták a szoknyát, és közben ezt mondták: „Szoknyád alatt kiviszëd a fagyot, a hidegët!” Amikor a kacabajka került rá, így folytatták: „Kacabajkád hóna alatt, vidd a bóhát, tetvet, havat!” A vállkendő feladásakor ezt mondták: „Nagykendődbe belekössük a falunak mindën terhit.” Végül e szavak mellett a fejére kendőt kötöttek: „Nagyhatalmú gonoszságod, mindënféle ravaszságod, keszkenyőddee fejedbe, bekössük ëgy esztendőre.” Minden ruhadarab felöltése közt elénekeltek valamilyen tavaszhívogató dalt. Süss fő’ nap, Szent György nap, Kertëk alatt a ludaim megfannak. Benedëk, Benedëk, hozzá’ ëgy zsák melegët! Sebëstyén, Sebëstyén, engedd e’ a napot, hozd e’ a hónapot! Fëcskét látok, szeplőt hányok, selmët gombolítok! (CD 2-1) Ezután énekszóval elindultak a Holt-Vág felé: Tavaszi szél vizet áraszt, virágom, virágom, Minden madár társot választ, virágom, virágom. Hát én immár kit válosszak virágom, virágom, Të engëmet, én tígëdët virágom, virágom. Mikor közel értek a parthoz, a következő rigmust mondták: Ëgyëdëm, bëgyëdëm, dínom-dánom, Dörzsöm, börzsöm, bikfa járom. Föntrű ringó, kerekëdő, Esőfelhő ereszkëdő. Rígën mondtam a medvének, Hogy ipítsën ëgy kőfalat, Kong, kong, kongatom, Nyúl nyom, nyomadék, Habarísd ki, Hajícsd ki! Most! 81
Az utolsó szavakat már hangosan kiáltották és a mostra belehajították a bábut a vízbe. Igyekeztek a sodrásba dobni, hogy a víz kivigye a falu határából. Végezetül még utána kiabáltak: „Messzi, messzi, meszszire, szomszéd határ szélire!” Szokásban volt ilyenkor az is, hogy az eladó lányok a már nyíladozó pimpimpáréból koszorút fontak és ezt is a vízbe hajították. A lejjebb álldogáló legények arra vártak, hogy kampós botjaikkal kifoghassák kedvesük koszorúját, és a kiskapujukra kiakasszák. A lányok a vízbehajítás közben ezt kiabálták: Gyertek lányok, koszorút fonnyi, vízbe hajítani. Aki megtalájo, tëgye kapujáro, hogy ösmerjek rájo. Másnap a lányok tényleg megláthatták, ügyes volt-e a szeretőjük és kifogta-e a vízbe dobott koszorút. A legényeknek a koszorú kihalászásnál azért kellett ügyeskedni, mert a babona azt tartotta, hogy ha szétesik a koszorú, szétszakad a szerelem is. Mindezek után a lányok fűzfaágat törtek, fölpántlikázták, és a fölpántlikázott fűzfaágakkal énekszó mellett indultak vissza a faluba: Kivittük a vén dög telet, Behoztuk a jó melegët! Jó melegët, bő aratást, A házukra ezër áldást, A házukra ezër áldást! Engedje az Isten! Tavasz eljő’, el fog a hó mennyi, De szeretnék rózsabimbó lennyi. Kivirúlnák a rúzsám kertjébe’, Haggy tűzze föl dobogó keblére. (CD 2-2) Visszafelé jövet a fűzfavesszőkkel sorban megveregették a kiskapukat.
82
Nagycsütörtök Zabálónapnak, vagy zöldcsütörtöknek nevezték. Zabálónapnak azért, mert másnap, nagypéntek egész napos bőjtöt tartottak, és előtte jól kellett lakni. Zöldcsütörtöknek pedig azért, mert már ekkorra megnőtt a sóska az ártéri erdőkben a Vág mellett, a spenót a kertekben, és ebből készült a csütörtöki főzelék tojással. A sóskafőzelék a következőképp készült: Vékony aranysárga rántást készítettek, erre dobták a megabált és apróra vágott sóskát, picit párolták, majd behabarták tejfeles-tejes habarékkal, borssal, cukorral ízesítették és forrás közben állandóan keverték. Ha már forrt a sóska, levették a tűzről, és ahányan voltak a családban, annyi egész tojást ütöttek bele, egymástól megfelelő távolságra. A forró mártásban megfőttek a tojások.
Nagypéntek Jézus halála emlékére a kéthetes böjti időszakban minden pénteken litániára jártak az emberek és a stációknál imádkoztak. Péntek szigorú bőjti nap volt, húst nem volt szabad enni, legfeljebb halat. A bőjt törvénye kötelező volt mindazokra, akik már a huszonegyedik évüket betöltötték és a hatvanadikat még nem kezdték el. A bőjti törvény naponta egyszeri étkezést engedélyezett. Ez nem vonatkozott a nagyon kimerítő testi munkát végzőkre, ezek iparkodtak a böjti törvény engedményét könyöradományokkal pótolni. A súlyos betegek is felmentést élveztek a böjt alól. A nagyböjtben a nyilvános, zajos mulatság tiltva volt, a zenés lakodalom is. Nagypéntek és nagycsütörtök a legszigorúbb böjti nap. Ilyenkor mentek „Jézuskát csókúnyi”. A templomban elkészítették a képletes sírt, beléfektették a nagyobb méretű feszületet, mely mellett két-két siheder lány térdelt őrként. Aki odatérdepelt a feszület mellé imádkozott, megcsókolta Jézust a kereszten és néhány aprópénzt tett le a feszület mellé. A feszület mellett őrködő lányok beosztását a pap határozta meg, a lányok névsora a templomajtóra volt kifüggesztve. Nagypénteken nem harang, hanem kereplő szólt a toronyból, mert úgy tartották, hogy „a harangok Rómába mentek”. 83
Nagyszombat Ezen a napon sem fogyasztottak húst, csak a feltámadás után. A feltámadás mindig a templomból hazajövet a mise után történt. A templomban eljátszották a passiót, melyet a kántor tanított be, majd utána megindult a körmenet, mely megkerülve a Holt-Vágat jutott vissza a templomba. A körmenetben elől vitték a baldachint, amely alatt a pap haladt két ministránsával, mögötte a kántor és a dalárda. A baldachin mellett vitték az iparosok a hat lámpát (lásd: Úrnapja), melyekben gyertyák égtek. A menet élén a Jézus szíve zászlót vitték. A résztvevők a kántor vezetésével a „Feltámadt Krisztus e napon halleluja, hála légyen az Istennek” kezdetű éneket énekelték.
Húsvétvasárnap Ez a nap a család ünnepe volt, mindenki odahaza maradt, és finom ebéddel ünnepelte a böjt végét. A lányok tojást festettek, ibolyát szedtek a zsigárdi erdőben, melyet másnap a legények hajtókájára tűztek.
Húsvéthétfő Az öntözés napja. A házról-házra járó öntözőket a gazdasszony hagyományos húsvéti étlekkel fogadta. A termékenység jelképeként a tojás, valamint a jövő termés jelképeként a felszeletelt házikenyér és sonka került az ünnepi asztalra, melyhez ecetes tormát ettek. A tomra készítése: A megtisztított, lereszelt tormát sózták, cukrozták, és forró húslevessel leforrázták. Ha azt akarták, hogy ne legyen túl erős, rezszeltek hozzá egy almát is. Mindezek mellé bor, pálinka és sütemény került még az asztalra. Ezt kapták a férfiak a locsolásért. Húsvétra az asszonyok nemcsak kalácsot, de finom „kőtíst” is sütöttek a kemencébe. Ebből többet ettek, jobban szerették, mert édes volt. A búza és rozs csírájából készítették. A bekevert kőtísbe nádszálakat dug84
tak, hogy a kelésnél felgyülemlett levegőt le tudja engedni, mert különben kifutott volna. A huncut legények, ha meg akarták tréfálni a gazdasszonyt, egy-két edénybe sót dobtak. Bizony a sós kőtís egy szemig kifutott, de volt is nemulass annak, akiről megtudták, hogy a közelben járt. A kőtís tápláló, finom torkosság volt, ma már nem sütik a faluban. Húsvéthétfővel kapcsolatos a következő babona is: Húsvéthétfőn sok tormát kell enni, mert ha nyáron valaki a szabadban alszik, kígyó, béka, gyík nem mászik a szájába. Ha valamilyen oknál fogva ez mégis megtörténik, forró tejjel telt tál fölé kell hajolni, és a tejgőzre kibújik a kígyó, mert szereti a tejet. Régen nem szagos vízzel öntözték a lányokat, hanem kivitték őket a kúthoz, ott merték rájuk a vizet, akit pedig elkaptak az utcán a borgőzös legyények, azt még a Hót-Vágba, vagy a Boros érbe is megmártották. A gyerekeknek sem volt szagos vizük, az édesanyjuk szagos szappant oldott fel vízben, üvegbe öntötte, az üveg száját fehér gyolcscsal lekötötte, s így öntöztek. Az öntözők különféle szép versekkel köszöntöttek be a lányos házhoz: E háznak van egy rúzsájo, A rúzsának van egy bimbója, Én a bimbót megöntözöm, A tojásokat megköszönöm. Kerek erdőn jártom, Kék ibolyát láttom, El akart hervadni, Szabad-e locsúnyi? Jó regget, jó regget, kedves liliomszál, Megöntözlek rúzsavízzel, hogy ne nervadozzá’. Nesze hát rúzsavíz, gyöngyöm, gyöngyvirágom, Hun a tojás, piros tojás, tarisznyámba várom! Napsütötte szíp tájakon gyüttem vígig a’ utakon, Felím hajúl sok szép vigár, harmatcseppjük osztogatták. Megöntözlek most itt véle, Piros tojást kírek érte. 85
Szípen kírem az anyját, Aggya elő a lányát, Hagy locsújam a haját. Hogy nyőjjön meg hosszúra, Mint a csikó farka. Szabad-e öntöznyi? Ma van húsvét napja, Második hajnala, Kejj fő a’ ágyodbú’, Cifra nyoszojádbú’ E háznok leányo! Add a piros tojást, Ide kalapomba, Hagy hulljon rúzsavíz, Érte a hajadra! Én vagyok a török, Öntöznyi gyüvök, Ha nem attok piros tojást, Mindent összetörök! Nagypíntëkën erre jártom, Ablakodba rúzsát láttom, E’ kart hërvannyi, Szabad-e locsúnyi? Korán rëgge’ keltem, Friss harmatot szëttem, Engedd meg, hogy szép orcádat, Véle megöntözzem. Mert harmatot szënnyi, Nem vót könnyű munka, Ezért aztán piros tojás, Hulljon kalapomba! Föltámadott Krisztusunk húsvét ünnepire, Dicső koronájo fínylik a fejibe! 86
Elgyüttem e házhoz megtisztelésire, Ha këgyelmetëknek így ez megfelelne. Váltsák meg lányukot kírem szeretette’, Hogy öncsem meg fejit ëgy kis rúzsavízze’, Virújjon orcájo mindën nap szépsígge’, Álgyo meg az Isten, sok jó egíssígge’! Gyászúl a Golgota, sötét az ég alja, Az ártalan Jézus megfeszítve, halva. Ámde harmadnapra meghasad a hajnal, Kilép belülle ëgy szíp mënnybéli angyal: Mér’ keresik a hóttak közt az illőt? Föltámadt Krisztus, van örök ílet! Hallottam, hogy e ház udvarábo’ ëgy virágszál nyőtt, El akar hërvannyi, szabad-e megöntöznyi?
Fehérvasárnap A húsvétot követő első vasárnap. Nagy jelentősége volt ennek a napnak a lányok életében, tudniillik ekkor zajlott a barátnőválasztás. Sokszor ez a barátság egy egész életre köttetett. Nem is barátnőnek, hanem komának nevezték egymást, „ez az én komám” – így mondták. Általában a közeli rokonságból, vagy a szomszédból választottak komát, esetleg azonos utcában laktak a komák, hogy közel legyenek egymáshoz. Abban az időben egy udvarban több család is lakott, mert a szülői házat mindig tovább toldották, mint a fecskefészket. Fehérvasárnap azután elmentek megerősíteni a komaságot. Egy szép mázas tálra finom kézimunkát, azúrozott abroszkát terítettek, arra rakták a koma kedvenc csemegéjét, attól függően, édeset szeretett-e, vagy sósat. Hogy mi volt általában a tálon? Vajas, tejfeles, tepertős, esetleg mákos pogácsa (amit Zsigárdon hamubasült pogácsaként tartottak számon, mert az édes, mákos pogácsa a kemence elejére kihúzott forró hamun is megsült), esetleg szalajkás aprósütemény. A tál közepére egy üveg égetett pálinka került, ami így készült: a 87
kristálycukrot felolvasztották, erre pálinkát töltöttek, és amikor elolvadt a cukor, a pálinkát meggyújtották és lefedték. Kiégették a szesz erejét, majd olyan mennyiségű vízzel öntötték fel, amilyen erősre akarták hagyni. A lányoknak nem adtak erős pálinkát, csak jó édeset. Az üveg száját nem dugóval, hanem egy szál gyertyával dugták be. Az üveg nyakára hófehér zsebkendőt kötöttek, slingeltet vagy fehérrel hímzettet. Virággal, zölddel díszítették úgy, hogy a megkötött zsebkendő mellé szúrták be a szálakat és ez szép csokrot alkotott a gyertya körül, mintha belőle nőtt volna ki. A komatálon elhelyezett relikviának külön-külön jelentése volt: Édesség – kedveskedést jelentett. Zöld – a remény, a barátság elfogadására. Virág – az élet szépségének kifejezője. Gyertya – ez magát a lányt jelképezte, mert Zsigárdon azt tartották, a lány olyan, mint a gyertyaszál. A kanóc a lány lelke, a láng az élet. Zsebkendő – ennek hosszú sora van, mert a koma (a barátnő) nemcsak mint barátnő kísérte végig az életben a választott társat, hanem nagyon gyakran komaasszony (keresztanya) lett belőle. Ő tartotta keresztvíz alá komája gyermekeit, ám mielőtt templomba mentek volna, a komaasszony tisztába tette, újrapelenkázta a gyermeket. Ilyenkor abba a zsebkendőbe, amelyet annak idején a komatálba tett üveg nyakára kötött, a gyermek számára szánt pénzt kötött, útravalóul az életbe. Ilyenkor általában vaspénzt is tettek a zsebkendőbe, amelyet néha kilyukasztottak és a gyermek nyakába akasztottak, mintegy jelképként, hogy „soha nem foggyon el a pénzed!” Ezt a kis csomagot a komaasszony bekötötte pólyába. Égetett pálinka – a kocsmába vásárolt pálinka nagyon erős volt, ezt a nők számár megszelídítették, a jókedv hordozójaként tartották számon. A szokás úgy zajlott, hogy fehérvasárnap délutánján összebeszéltek azok a lányok – többnyire a 14 éven felüliek –, akik fogadalmat akartak tenni. Ünneplőbe öltöztek és a feldíszített komatállal elindultak barátnőjük háza felé. Az otthon maradt barátnők ugyancsak feldíszített komatállal várták a vendégségbe érkezőket. Jobbára közeli, utcabeli lányok csoportja indult útnak. A kisebbek körülöttük ugráltak, bekiabáltak oda, ahová éppen bemenni készültek: „Julcsa néni, Mar88
csa néni, gyorsan-gyorsan gyűjjenek ki! Itt hozzák a komatálat, szép Erdélyi Máriának!” Mindig azt a nevet helyettesítették be, ahová épp bemenni készültek. A háziak betessékelték a csapatot a házba, ahol énekelni kezdtek és körbejárták a komatállal a kiválasztott komát: Komatálat hoztam, meg is aranyoztam, Szív küldi kománok, koma küldje kománok, Ha nem tetszik kománok, küldje vissza kománok! Fehír vësárnapon, ezën a szent napon, Komámnok fogadom, szavamot megtartom, (Erdélyi Máriát komámnok fogadom). Mivel a komaság testvéri barátság, Búban és örömben örök bánot, vígság. Hófehér keszkenyőm, tarsd meg kívánságom, Hogy majd a bőcsőbe újra viszontlássom! (CD 2-3) Letették a tálakat a földre, mellé térdelt a két koma és fogadalmat tettek. A komatálon égő gyertya lángja fölé tartották tenyerüket, s a következőt mondták: „tűzbe teszem a kezem!” A vendégségbe jövő lány ekkor a következőket mondta: Komaság, barátság, megörökölt jóság, Az emberi szívben elrejtett boldogság. Ídës kis Mariskám, fogadd el tálam, Olyan szeretettel, ahogy én csináltam. Erre az otthon lévő lány azt válaszolta, hogy: „Köszönöm, és fogadom, a komaságot megtartom!” Ezután mindketten nagy hangerővel, szint kiabálva a következőt mondták: „Hogyha visszakírëd, kutya iszsza vírëd!” Újra elénekelték a „Fehír vësárnapon” kezdetű dalt, közben egymás homlokára keresztet rajzoltak. Azután ettek a süteményből, ittak a pálinkából, majd énekelni és táncolni kezdtek. Vígigmëntem a Zsigárdi temetőn, Eszëmbe jutott a rígi szeretőm. Én Istenëm mér’ is jutott eszëmbe, Hiszën a’ má’ rígën e van temetve. 89
Én az íjje egy órát së’ aluttam, Egísz íjje’ a csárdába’ múlattam. Álom, álom mé’ nem gyűsz a szëmëmre, Hiszën a’ má’ rígen e’ van feledve.
(karikázó)
Nem jó csillag lëtt vóna énbelűllem, Éjfél előtt nem gyünnék fő’ az égën. Éjfél tájbo’ körűjárnám az eget, Onnan tunnám, hogy a babám kit szeret. Én elmëgyek nem maradok e tájon, Hogy a szívem a babámé’ në fájjon. Mer’ a szívem a babámé’ igën fáj, Szőkét szeretëk, mer’ a barna megcsalt má’.
(lassú csárdás)
Árokparton kácsotojás, kácsotojás, kácsotojás, Bíró Marcsa fehér ruhás, fehér ruhás, fehér ruhás. Illik nëki, mer’ van nëki, szeretője vëtte nëki. Harcsa, csuka, kárász, ponty, kecsege, Aki búsul, annak nincsen esze. (friss csárdás)
Május 1. A május volt az a hónap, amikor már az ember érezte, hogy vége a gonosz télnek, bár még hátra voltak a fagyosszentek, de az már csak néhány nap, „azt már lábujjhegyen is kibírjuk”, szoktuk mondani. A föld mélyéről feltörő magok, növények, rovarok és az áldott napsütés mind-mind a tavaszt, a megújhodást hirdette. Kiültették a paraszt ember kedvelt virágát, a muskátlit, eltakarították a tél romjait, megjelent az udvarokon az aprójószág: csirke, liba, kacsa. Minden este májusi litániára jártunk, hálát adva az Úrnak a tél uralmának megszakításáért. Egyben legény és leányleső esték is voltak 90
ezek. Szívesen mentünk bármily nehéz munkát is végeztünk aznap, mert találkozhattunk azzal, aki szívünknek kedves volt. Nálunk azt tartották, hogy a május a megújhodás és a szerelem hónapja. Egy naygyon szép szokás kötődik május első napjához, a májfaállítás szokása. Várta is ezt a napot eladó leány és legény egyaránt. A legények már jóval előtte megbeszélték ki kinek segít a májfaállításában, kinézték azt a fát, amelyet majd május elseje előtti éjszakán kivágnak, és behoznak a lány ablaka alá. Igyekeztek magás fát választani, hogy meszsziről látható legyen, kiemelkedjen lombjával a háztetők fölé. Magát a lombot pántlikával, borosüvegekkel díszítették, majd gödröt ástak, melybe szinte beültették a fát. Jól meg kellett tömni a földet, hogy a fa nehogy a házra dőljön. A törzsét virággal fonták be. A lány csak belülről leselkedhetett, nem volt szabad kimennie. A májfát hajnalig őrizte a csapat, nehogy egy másik csoport kidöntse, vagy átvigye egy másik lány ablaka alá. A májfaállításról szólt a következő nóta: Hallottátok-i már hírit, Balog Gyuri legínysígit? Fírísze’ vágjo a májfát, Hogy ne hallják kopogását. Fővëszi a jobb válláro, Viszi Julcsa udvaráro. Nesze Julcsa itt a májfa, Jó íccakát, vigyázz rájo! Ha marannák íccakáro, Gyükeret verne a májfa. Góla száno az ágáro, Ippen kilenc hónapjáro. Másnap reggel bizony magasra tartott fejjel ment az a lány a misére, akinek az ablaka alatt ott állt a májfa. Amelyik lány igen dicsekedett a májfával, azt szokták neki mondani, hogy: „Jó van, csak kilenc hónapjáro meg ne illedjen!” A májfát pünkösdig hagyták díszelegni. Pünkösdhétfőn azután öszszejött a csapat amely állította, hogy ledöntsék. Ilyenkor már a gazda is segített, hogy kárt ne tegyenek a házban, a lány pedig finom pogá91
csával, borral váltotta ki magát. Áldomást ittak. A fának a gazda is örült, mert vagy nyomórúdnak használta fel, vagy az eresz alatt kukoricacsomókat aggatott rá, attól függően, hogy mekkora volt a fa. Május elsején hajnalban cigánybandák ébresztették a falut. Minden ablak alatt eljátszottak egy nótát. Pénzt kaptak érte a gazdától, akinek „jó kövér májust” kívántak. Akkoriban még a faluban négy teljes cigánybanda működött, s mindegyiknek megvolt a maga kocsmája.
Áldozócsütörtök Jézus mennybemenetelének ünnepe. A római katolikus gyerekek ekkor járulnak először 8-9 évesen az első áldozáshoz, ekkor kapják az első szent ostyát. A reformátusoknál ilyenkor van az „ágendázás”, azaz először járulnak a 14-15 éves gyerekek az Úr asztalához, és magukhoz veszik Jézus testét és Jézus vérét, kenyér és bor formájában. Ezekre az eseményekre mindkét felekezet papjai hosszú napokon keresztül, hittanórákon készítik fel a tanulókat a bibliai ismeretekből.
Május 25. Orbán napja Május 12. és 14. közt jegyzi a naptár a tavaszi fagyosszenteket (Pongrác, Szervác, Bonifác), 15-én Zsófia, 25-én pedig Orbán zárja a sort. Orbán a már fürtöket mutató szőlőt szokta időnap előtt leszüretelni, míg az előtte álló fagyosszentek a virágbaborult gyümölcsfák termését vitték el. Az emberek, ha fagypont alá süllyedt a hőmérséklet, jól füstölő anyagokból tüzet raktak a talicskában és azzal járkáltak a fák között a termés megmentése érdekében. 92
Pünkösd A húsvéti ünnepkört, az új élet ünnepét a pünkösd zárja, húsvét után az ötvenedik napon. Pünkösdhétfőn tartották a legényavatást. Az avatatlan, suttyó legény nem vehetett részt még a táncmulatságon, lányokhoz sem járhatott. Az avatást a bálban tartották. Különböző próbatételeket kellett kiállnia az avatottaknak, melyeket a legidősebb legények szabtak ki számukra, majd egyszerre felhajtattak velük két deci pálinkát. Amelyik legény a legtovább bírta a táncot, egy hétig ingyen ihatott a kocsmában, azok fizették az árát, akik avatták. Pünkösdkor jártak a „mendikások” is. A köszöntő gyerekek csapatostul jártak a falu házait és így énekeltek: Mi van ma, mi van ma? Ma van pünkösd napja! Hónap lësz, hónap lësz, A második napja!
(CD 2-4)
Adjon Isten jó napot, piros pünkösd napján, A gazdának jó lovat, birkát, disznót, marhát! Gazdasszonynak tyúkot, lúdat, gazdag vőt, Nëkünk pedig ilyet, vagy jobb esztendőt! A háziak kitárták az ablakokat, hogy beengedjék a szent lelket. A küszöböt pünkösdi rózsa szirmával hintették meg, hogy a belépőket, akik köszönteni jönnek, ezzel is megtiszteljék. Ilyenkor csupa jókívánságok hangzottak, melyért a háziak ajándékot adtak: kolbászt, sonkát, szalonnát tűztek a nyársra. Pünkösdkor a boszorkányok ellen zöldágat tűztek a házra, istállóra.
93
Úrnapja Az Úrnapját Zsigárdon mindig nagy készülődés előzte meg, ezen a napon körmenetet tartottak. A legények zöldágakat vágtak és ebből négy „harangszínt” (úrnapi sátor) építettek. Az asszonyok dolga volt, hogy oltárt emeljenek, benne különböző szentek szobraival és hatalmas virágcsokrokkal, szentképekkel, gyertyákkal. A kisebb lánykák virágszirmokat gyűjtöttek kosárkáikba, hogy legyen mit hinteni a körmenetben. Minden harangszínben elhelyeztek egy kosárral, amiből újra tölthették kosaraikat. A második világháború előtt Zsigárdon nagyon erős iparegylet működött, amely a kézműveseket fogta össze. Működtek itt suszterok, szabók, takácsok, szíjártók, kötélverők, kosárfonók, seprűkötők, kovácsok, csizmadiák, bognárok, kukoricacsuhé feldolgozók (lábtörlőket, szatyrokat készítettek), boltosok, kocsmárosok, fuvarosok, ácsok és kőművesek. A katolikus templomban is megmutatkozott az iparegylet, hat lámpásuk volt, melyket az iparegylet tagjainak temetésére is kivittek. Kétoldalt a padok mentén, egy rúdon voltak beállítva. Az egyleté volt a Jézus Szíve zászló is, amely a férfiak padsorának a belső felén, az első padba volt beállítva. Ezen a zászlócsúcson különböző búcsújárások emlékét őrző szalagok függöttek. A zászlócsúcson függött továbbá tizenkét darab három méter hosszú, húsz centi széles szalag. Piros volt a szalag, mint a zászló, melynek közepe Jézus szívét ábrázolta. Amikor a zászló a körmenetbe került, egy arra érdemes cég, vagy az iparegylet vezetője vitte. A szalagok végét egymástól azonos távolságra tizenkét egyleti ruhába öltözött lány vitte. A Kalász Egylet Egyleti ruhája a következőképp nézett ki: fekete rakott szoknya, fehér blúz, hímzett mellény, piros vagy zöld színű kötény. A körmenetben a Mária szobrot egy kis emelvényre helyezve négy legény vitte. A szobor keretének csúcsából fehér színű, két méter hoszszú széles szalagok függtek, szám szerint tizenkettő. Ezeket a szalagokat a Mária-lányok, az úgynevezett „olvasókör” (rózsafüzér) tagjai vitték. Ezek már idősebb lányok voltak. Öltözékük fehér, kék, rózsaszín koszorúslány ruha, fejükön kis koszorúval. A tíz év körüli lányok pálmaágakat vittek a körmenetben, a menetben párosával vonultak. 94
Kettejük közé a legkisebb lánykák mentek kosárkákkal, melyek színültig virágszirommal voltak tele, melyet volnulás közben a következő harangszínig az útra szórtak. A harangszínhez érkezve a megbízott asszonyok újratöltötték kosarukat. Amikor elindult a menet, elől vitték a Jézus Szíve zászlót, mögöttük haladtak a pálmavivő és a hintő lánykák, ezt követte a baldachin alatt haladó pap a füstölővel, mellette ministráns gyerekek csengettyűvel. A baldachint négy férfi vitte az egyházi vezetők közül, a papot és a kántor a dalárdák követték, a sort az asszonyok zárták. A férfiak és asszonyok között haladt a Mária szobor kísérőivel. Ezt követték a férfiak a lámpásokkal. A templomból a főútra kanyarodtak az Alszer felé és megálltak az első harangszínnél, Tímár Ivánék előtt. A tűzoltószertár mellett a Dombsorra kanyarodtak, a Kovács-ház előtt állt a második harangszín. Innét továbbhaladva a plébánia mellett a Morvay-ház előtt állt a harmadik harangszín. Innen a Főszer felé indultak tovább. A negyedik harangszín Ürge Istvánék előtt állt. Innen fordultak viszsza a templomba, útközben a „Feltámadott Krisztus e napon, alleluja, hála légyen az Istennek” kezdetű éneket énekelték. Minden harangszínnél imádkoztak. Amerre elhaladt a körmenet a házak ablakát égő gyertyák, szentek szobrai, feszületek díszítették. Nagy ünnep volt ez a faluban.
Június 8. Medárd napja A gabonaaratás és a szüreti munkák védőszentje volt Medárd. A hozzá fűződő legenda szerint köpönyegét egy vak koldusra terítette, lovát egy szegény földművesnek adta, mikor látta, hogy az a feleségét fogta be az eke elé. Állítólag a könnyekig meg tudott hatódni a szegények sanyarú sorsát látván, és csak nehezen tudta abbahagyni a sírást. Ezért mondják: „Ha Medárd napján esik, negyven napig esik!”
95
Július 20. Illés napja Erről a napról azt tartották, hogy nagy zivatarhozó nap. Határi munkát nem nagyon végeztek, mert féltek a villámlástól és attól, hogy aki vasszerszámmal dolgozik, abba belevág a villám. Ehhez kötődik az alábbi szólás is: „Ne kérd az esőt Illés napján, mert a ménkű rádtalál ám!”
Július 22. Mária Magdolna nap Legyes Magdolnának is mondták, mert ilyenkor már rengetek a légy. Ha ezen a napon sok eső esik, bő kukorica és krumplitermés lesz, de elrohad a dió.
Július 25. Jakab napja Időjárásjósló nap. Ha derült az ég, jó szilvatermésre van kilátás.
Július 26. Anna nap Az asszonyoknak ezen a napon minden munka tilos volt, így tisztelték Jézus nagyanyjának a nevenapját. Mivel nagyon elterjedt keresztnév volt, ezen a napon Anna-bált rendeztek. 96
Szeptember 8. Kisasszony napja Az augusztus 15-től (Nagyboldogasszony napja) szeptember 8-ig (Kisasszony napja) tartó időszakot varázserejű időszaknak tartották. Ebben az időszakban szokta az utolsó kotlót megültetni az ügyes gazdasszony. Ezalatt az idő alatt gyűjtötték be a legtöbb gyógynövényt is. Néhányat a reggeli harmattal (cickafark), néhányat pedig a tűző napon kellett gyűjteni (kökény). Ezek még a tél beállta előtt betollasodtak és tavaszra már tojtak. Szeptember 8-ig kellett őrizni a tarlón az aratáskor felvállalt libákat a libapásztoroknak. A fizetség egy liba volt, melyet a libapásztor maga választhatott ki a libaseregből. Mivel nemcsak egy házból volt felvállalva a 20-30 liba, így több lúd is összejöhetett. Még én is őriztem libákat, utoljára 110 libát és lúdat. Korán reggel öt órakor már hajtottuk a libákat. Mivel a közelben hamar elfogyott a tarló 5-6 km-re is elhajtottuk őket. Hajnalban nem is volt baj, mert a libák üres beggyel gyorsan haladtak. A baj hazafelé volt, mikor már telerakták a begyüket és feljött a nap, mert a gyengébbek a melegben nem bírták a hosszú utat. Ilyenkor sokszor két libát is cipeltünk a hónunk alatt, hogy egy kicsit megpihenjenek. Ha messziről jöttünk, a szem, amivel nyakig tele volt a begye, lekerült az alsó begybe és nem látszott, hogy jól van lakva a liba. Nem tehettünk mást, mint „rácsaptuk” a falkát valamelyik kukoricatábla szélére, ahol kukoricalevéllel jól megtömték a felső begyüket. Így aztán a gazdaszszony is látta, hogy jóllaktak a libák. El is voltak délután ötig, mert akkor újra indultunk legeltetni. A sok gyaloglásban a libák is megedződtek, nagyra nőttek, be lehetett őket „vetni” töméshez. A hízott libáért kofák jöttek, és a piacra vitték eladni. Egy-egy nagyobb liba 10-12 kg-ra is meghízott, mert naponta kétszer tömték, vízbe áztatott, enyhén sózott, zsírozott kukoricával. Tömés közben, erős csőrével a tömőasszony kezét sokszor megharapta a liba. A sokat ugráló libánál előfordult, hogy „szemet kapott” (a gégéjébe került a kukoricaszem), de mindig akadt az utcában egy ügyes asszony, aki ki tudta tolni a megszorult szemet. Ha mégsem sikerült, legfeljebb levágták és lett belőle libapecsenye. 97
Szeptember 29. Szent Mihály napja A néphit szerint Mihály nap után már nem nől a fű. Ilyenkor fejezték be a birkák, marhák legeltetését, a csürhe sem járt ki, mert hízóra fogták őket. A zsigárdi legeltetések nyomát őrzi még néhány egykori kút elnevezése is. Igaz, a kutaknak már nyoma veszett, betöltötték őket, de a nevük még fennmaradt. Ilyen hely volt a Csikós-kút és a Gyűri-kút. Itt deleltették az állatokat, hosszú favályúba húzták számukra a vizet és a fák árnyékában pihentették őket a tikkasztó nap elől. A néphit azt tartotta a Szent Mihály-napi időjárásról, hogy: Ha dér van Mihály napra, hamar itt a tél, de ha a fecskék addig nem mentek el, hosszú lesz az ősz! Ha a temetőbe vitték a halottakat (azelőtt háztól temettek) Szent Mihály lovának nevezték azt az eszközt, amire a koporsót tették. Négy ember a vállára vette, sőt, ha nehéz volt az elhúnyt, hatan vitték a koporsót a temetőbe. Én nem értettem, miért mondták szegény vénylányokra, hogy: „Ezt sem veszi el már, csak a Szent Mihály lova!” Aztán édesanyám megmagyarázta, hogy a halottakat a Szent Mihály rendezi a túlvilágon, s azért nevezik a halotthordó eszközt Szent Mihály lovának, mert mindenki azon lovagol át a túlvilágra.
November 1. – Mindenszentek napja November 2. – Halottak napja Már az előtte való napokban mindenki kimegy halottaihoz a temetőbe, és rendbe teszi a sírokat. Lekerülnek a nyári virágok, elfoglalják helyüket az elmúlás virágai, a krizantínok és az örökzöldek. Ilyenkor a temetőket felkeresik még a távolban élő személyek is, hogy elhelyezzék a kegyelet virágait, gyertyát gyújtsanak a meghalt lelki üdvéért. 98
Nagyon érdekes dolgot mesélt nekem Balogh Vilma néni: „Tudod, ha meghalunk, Jézus asszerint ítél meg bennünket, hogyan éltünk a földön. A jók egyenest a mennyországba, a gonoszak pedig a pokolra jutnak, de aki nem volt egészen jó, sem egészen gonosz, az a tisztítótűzbe kerül, hogy szenvedésével nyerje el a mennyek országát. Nos, ezek a tisztítótűzben szenvedők mindenszentek hajnalára szabadságot kapnak, hogy kicsit kipihenhessék szenvedéstől meggyötört lelküket. Hazamehetnek körülnézni. Ezért régen az öregek egy pohár tejet hagytak éjszakára az asztalon, hogy vele megkenhessék magukat a megpörkölt lelkek, így kissé meghűlnek. Ám a szabadság ideje rövid, hajnali harangszóra vissza kell térniük. Nagyon sokan vannak és a nagy kavarodásban nem találnák sírjaikat, ha nem égnének a mécsesek. Aki elkeveredik, egy évig fenn bolyong a földön, és mikor visszatér, egyenesen a pokolra jutn büntetésül! – Ezt még az én nagyanyám mesélte nekem – mondta Vilma néni.” Manapság a gyertyagyújtás az elhúnyt iránti szeretet szimbólumává vált. Régen halottak napján este otthon annyi gyertyát gyújtottunk, ahány tagú volt a család. Úgy tartottuk, akié lobogó egyenes lánggal ég, egészségben fogja folytatni az életét, akié viszont pislákol, az sokat fog betegeskedni. Akié pedig elsőként elég, az hagyja el elsőnek a családot.
November 11. Márton napja Márton napra finom libapecsenye sült. Akkoriban még kemencében sült a lúd, nem földarabolva, hanem egészben. Ilyenkor szokták megkóstolni a „karcos” újbort is. Jól csúszott a libapecsenyére. A csikósok, gulyások, pásztorok bérük begyűjtése közben ostorpattogtatással járták a falut. Némelyik karikás olyat szólt, mintha mordályt sütögettek volna, mesélte nekem Nagy Zsófi néni. Tőle nagyon sok érdekes dolgot ismertem meg a múltból. Ezt is tőle hallottam: A parasztember, ha csak tehette, novemberig megvette a jövő évben levágandó malacot. A szegény hizlalta a gazdag meg addigra meg99
malacoztatta az anyadisznóját, mert jövő karácsonyra abból lett a jó hízó, aminek negyven liter zsírja is lett és még jó darab szalonnákat is hasítottak belőle, hogy jusson majd a tarisznyába. Ha malacot vásányi mëntünk, vittük magunkkal a legkisebb gyereket, hogy fogja a zsák száját, amibe a malacot tesszük, mert akkor övé lett a „farkapíz”, amit az eladó nyomott a gyerek kezibe. A kanász ágos-bogas fűzfaággal zörgetett a bériért. Bő szaporulatot kívánt a családnak gyerekben, állatállományban egyaránt, ezért az ágnak, amivel kopogott, sok vesszőt kellett tartalmaznia, hogy beválljék a bőség. A vesszőt a disznóól tetejére szúrták. Dögvész ellen volt hivatott védeni a disznókat, malacokat. „Márton vesszeje” volt a neve. Ezen a napon nagy állatvásárt is rendeztek. A koldusok is bejárták a falut, mert ha mást nem, egy szelet kenyeret biztosan kaptak, mert a néphit szerint: „Aki Márton napján egy szelet kenyeret ad a koldusnak, annak a házából egész évben nem fogy ki a kenyér.” Az asszonyok számára mosástiltó nap volt Márton napja. Úgy tartották, hogy az ilyenkor kiöntött lúg dögvészt hoz a falura. Ugyancsak ettől a naptól fogva kezdődtek a fonók, melyek egész farsang végéig tartottak.
November 19. Erzsébet napja Árpádházi Szent Erzsébet emlékét őrzi ez a nap, aki nagyon szerette a szegényeket, elesetteket és igyekezett segíteni rajtuk. Ennek legismertebb példája a rózsákká vált kenyér története. A népi regula szerint, ha Erzsébetkor esik, enyhe lesz a tél.
100
November 25. Katalin napja Időjósló nap, úgy tartják, ha Katalinkor tocsog (esik), karácsonykor kopog (fagy). Katalin volt a kerékgyártók, vízimolnárok, kádárok védőszentje. Katalin-nap volt az utolsó hangoskodó báli nap, mert december elsejétől már az ádventi időszak kezdődött, mely hangoskodástól mentes. Zsigárdon ezzel a nappal zárult a „batyús” bálok időszaka. Mivel mindenki úgy készült a bálba, hogy hajnal előtt nem megy haza, számolt vele, hogy a sok táncba, dallározásba meg fog éhezni. A lányok pogácsát, aprósüteményt vittek, a férfiak italról esetleg valami harapnivalóról gondoskodtak. A fiatal házasok tisztje volt friss házikenyeret, sonkát, füstölt kolbászt, pecsenyét hozni. Így aztán ki lehetett bírni hajnalig. Amikor a zenészek pihentek, a lányok karikába állva énekeltek. Hajnalban a cigányok elhúzták a marsot (Rákóczi induló) és mindenki hazaindult. A falu elcsendesedett, jöhetett az ádvent. A lányok dalai: Temetőm kapuja, mind a kettő nyitva, Arra járnak a zsigárdi lányok, Rólam szedik a virágot. Szedjétek, szedjétek, rólam a virágot, Csak aztot a fehír liliomot, Rúlam le në szakajjátok. Ha leszakajjátok, e’ në hërvasszátok, Űtessétek a sírom tetejibe, Mílen a fekete fődbe.
(CD 3-1)
Két sor fa közé besütött a hódvilág, Az én babám abba fésöli magát. Nem kő’ annak íjjeli gyertyavilág, Mégis göndörre físöli ki a haját. 101
Én emëgyëk, nem maradok e tájon, Hogy a szívem a babámér’ në fájjon. Mer’ a szívem a babámér’ igen fáj, Szőkét szeretek, mer’ a barna megcsalt má’. (CD 3-2) Vígigmëntem a zsigárdi temetőn, Eszembe jutott a rígi szeretőm. Én Istenëm mé’ is jutott eszëmbe, Hiszën a’ má’ rígën e van temetve. Én az íjje ëgy órát së aluttam, Egész íjje’ a csárdábo’ múlattam. Álom, álom mé’ nem gyűsz a szëmëmre, Csak a rígi babám jár az eszembe. *** Árokparton kácsotojás, kácsotojás, kácsotojás, Bíró Marcsa fehírruhás, fehírruhás, fehírruhás. Illik nëki, mer’ van nëki, szeretője vette nëki, Aki búsul, annak nincsen esze. *** Jaj de szélës, jaj de hosszú az a’ út, Amelyen a rígi babám elindút. Rígi babám térj vissza a hosszú utadrú’, Emlékezz a szombat esti szavadrú’. Hosszú útrú’ visszatérnyi nem lëhet, A szerelmet etitkúnyi nem lëhet. A szerelëm szílësebb a tengër víziné’, Árvább vagyok a lehulló levélné’. *** Kík szivárvány koszorúzza a’ eget, Erabúták tűlem a kedvesëmët. Erabúták tűlem azt a’ ëgyet is, Rabújják e’ a én íletëmët is. 102
November 26. Dömötör napja Dömötör napján már olyan hideg szokott lenni, hogy még a kosok sem verekedtek, hanem összebújtak melegedni. Valószínűleg innen ered a szólás: „Összebújtak, mint Dömötörkor a kosok!” Ezt arra a párra mondták, akki nagyon összemelegedett.
November 30. András napja Szerelmi jóslásra alkalmas nap. A lányok Andráskor folyamodtak Szent Andráshoz, hogy valami közelebbit megtudjanak jövendőbeli férjükről. A néphit szerint, ha egész nap böjtölnek, és este lefekvés előtt egy férfigatyát tesznek a párnájuk alá, megálmodják hogy ki lesz a férjük. Egy másik babona szerint, András naptól kezdve kilenc este meg kell számolni kilenc csillagot. A kilencedik éjszakán szintén férfigatyával a fej alatt kellett aludni, hogy megálmodják, ki lesz a jövendőbelijük. Ehhez a babonához szerencse is kellett, mert ha beborult az ég, nem látszottak a csillagok, vagy ha netán elfelejtettük valamelyik este megszámolni, újból kellett kezdeni a számolást. Ezekhez a babonákhoz ez az érdekes fohász tartozott: Ágyro szállok, Szent András áldlok, Mond meg kírlek énnëkëm, Ki lesz majd a jegyesem! A fohászkodást lefekvés előtt térden állva kell elmondani, hogy foganata legyen Szent Andrásnál.
103
Advent Az adventi időszakban nem volt mulatság, ilyenkor még lakodalmat sem ültek, így az advent a fülek böjtje is volt. A templomban a pap lila ruhában misézett (kevesebb cifra volt rajta), tehát még a szemek böjtjének is tartották az adventot. Advent első vasárnapján gyújtották meg az adventi koszorú négy gyertyája közül az elsőt. Ez azt jelentette, hogy karácsonyig még négy vasárnap van hátra. Karácsonykor egyszerre égett mind a négy gyertya a koszorún, hogy minél nagyobb fénnyel nézzünk az új remények felé.
December 4. Borbála napja Gyümölcsfaágat vágtunk ezen a napon, behoztuk a meleg lakásba, langyos vízbe tettük egy órára a lavórba. Ezután napra állítottuk és naponta langyos, friss vizet adtunk neki. Ha karácsonyra virágba borult, azt jelentette, hogy a lány még tiszta, érintetlen. A kivirágzott ágat elvittük a templomba a Mária-oltárra.
December 6. Miklós napja Mindnyájan ismertük Miklós püspök történetét, már gyermekkorunkban, vagy édesanyánk, vagy hittanórán a pap ismertette velünk. Amíg kicsik voltunk, hittük is, hogy a Mikulás bácsi meglátogat éjszaka minden gyereket, és akinek a tiszta cipője kinn van az ablakban, biztos kap bele valami ajándékot. „Vikszoltuk” is a cipőinket este lefekvés előtt, vigyáztunk, hogy egy porszem sem legyen rajta, mert végül még emiatt nem kapunk semmit. Reggel aztán volt nagy öröm, amikor megláttuk, hogy van valami a cipőben. 104
Az én gyerekkoromban, akinek nem volt kemencéje a falu pékjéhez vitte a kenyeret megsütni. Volt is dolga Vincze Pista bácsinak Mikulás előtt, mert ő sütötte meg a kis Mikulásokat, amelyeket a kenyértésztából készítették el az asszonyok. Emberi alakot formáltak a tésztából, szemét bors, száját köménymag jelölte. Mikor vitték a kenyeret a pékhez, a tetejére helyezték a kis figurákat. Amíg Pista bácsi a kemence egyik felét megtöltötte kenyérrel a másik felében ropogósra sültek a kis figurák. A figura mellett még ott lapult a krumplicukor, a dió, az alma, az aszalt szilva. Hogy rosszaságunkat is jelezzék a szülők, ott éktelenkedett a kukorica kompja (csutka), vagy egy marék vesszőből összekötött „virgács”, amivel a fenekünkre csapkodtak. A várakozás napján énekelgettünk, versikéket mondtunk a Mikulásnak, kedveskedés gyanánt, hogy jó legyen hozzánk: Jó Mikulás bácsi közeledik, Már a házunk előtt settenkedik. Fellép a háztetőre, Onnan meg a kürtőbe, egy-kettőre. Lábujjhegyen jön be a szobába, Rakja ajándékát a kiscsizmákba. Hol vagytok ti gyerekek? Mindig csak jók legyetek, jók legyetek! Pad alatt, pad alatt van ëgy ház, ott lakik a Mikulás, Süti, főzi a hurkát, kírtem tűle falatkát, Aszonta, hogy pofonvág. Ha pofonvág meghalok, evisznek a bivalok, Betemetnek rúzsás verëmbe. Miki, Miki, Mikulás, nem szereti a gulást, Mer a gulás paprikás, Miki, Miki, Mikulás.
105
December 13. Luca napja Tiltó és boszorkányos napnak tartották a faluban. Szokás volt ezen a napon, hogy este sötétedés után a lányok, legénynek fehér lepedőbe burkolva csoportosan járták a falut. A legények oltott meszes kannával jártak és bemeszelték a lányos házak ablakát. Úgy tartották, hogy tisztaságot, frissességet hoztak vele. A lányok tollseprőkkel jártak, s ha valahova bementek, mindenkit megpörgettek, megsöpörgettek, takarítást mímeltek. Munkájuk közben jókívánságaikat énekelgették: Tiki-tuka, nimi-numa, tollsöprő! Luca, Luca, kotty, kotty, tojjanak a tyúkok, Luca, Luca kotkodács, mindën napra ëgy tojás. Gazdasszonynak, kotkodács, a gazdánok két tojás! Annyi pízük legyen, mind az égën a csillag! Annyi csibéjük legyen, mind a rítën a fűszál! Akkora tojást tojjon a tyúkjuk, mind másnok a lúdja! Annyi zsírjuk lëgyën, mind a kútba’ a víz! Akkora lëgyën a disznajuk sunkájo mind a boros hordó! A lányok fírhömënnyenek, a legínyëk megnősüjjenek! (CD 4-1) A jókívánságokért szalonnát, kolbászt kaptak. Ezen a napon a jóslatok, babonák újra teret nyertek. Luca napján elővettünk egy szép nagy egészséges almát, karácsonyig minden nap napfelkelte előtt haraptunk belőle egyet, hogy olyan egészségesek legyünk egész esztendőben, mint az az alma. Férjjóslásra is alkalmas volt az alma: karácsonykor, az utolsó harapásnál ki kellett állni a kapuba és várni milyen nevű férfi jön arra először. Úgy mondták, hogy amilyen nevű férfi jön arra, olyan nevű lesz az urunk is. Luca napján kezdték el készíteni a híres lucaszéket. Ötféle fából faragta meg az a legény, aki meg szerette volna tudni, hogy boszorkány-e a mátkája, vagy a jövendőbeli anyósa. Másfajta fából készült 106
az „üllőke” és más-másból a négy láb. Luca naptól kezdve kellett rajta dolgozni, hogy karácsony böjtjére elkészüljön. A széket a lajbi alatt kellett vinni az éjféli misére, de nem volt szabad az oltárhoz közel menni, azaz mélyen bemenni a templom belsejébe, meg kellett állni a „kar alatt” (az orgona és a kórus alatt). Ha úrfelmutatáskor felállt a székre a készítője, megláthatta, hogy kik a boszorkányok a faluban. Úgy mondták, hogya a boszorkányok nem hajtanak fejet úrfelmutatáskor az oltári szentségnek, sőt elfordítják a fejüket. Annak a legénynek, aki ezt megtette, előre föl kellett készülnie arra, hogy valamiképpen haza is jusson. A lajbizsebeket előre meg kellett tölteni mák, lencse és hamu keverékével, mert azt egy szemig fel kellett szedni a boszorkányoknak, hogy elérjék az őket felismerő legényeket. Amikor úrfelmutatáskor megpillantotta a legény a boszorkányokat, leugrott a székről és futott hazáig, de futás közben még arra is gondja volt, hogy kiszórja a zsebeiben lévő boszorkányfékező keveréket. Amikor hazaért, gatyamadzaggal visszájáról bekötötte az ajtókilincset, hogy ne tudják lenyomni a boszorkányok, a kulcslyukat pedig betömte kóccal. Állítólag az egyszeri legény megfeledkezett a kulcslyukról. Amikor odaértek a boszorkányok szalmaszállá változtak, bebújtak a kulcslyukon és véresre verték a kíváncsi legényt. A reformátusok nem a templomba, hanem a legközelebbi keresztúthoz vitték a lucaszéket és az éjféli harangszó alatt néztek szét róla.
Luca napi hiedelmek: Luca napján tilos volt a háztól bármit kölcsönadni vagy eladni. Luca napján, ha a lány mielőtt aludni megy, bal kézzel fonalat köt a derekára, megálmodja, hogy ki lesz az ura. Luca éjszakáján a gazdasszony kiment a szomszéd nádtetős házához, vagy sövényéhez, húzott belőle egy szálat, megpiszkálta vele a tyúkólban alvó tyúkokat, s közben ezt mondta: „Én házamnál toj, toj, a szomszédban kot, kot. Nálam legyen sok tojás, a szomszédban kotkodács.” Ezen a napon hat azonos méretű vöröshagymát vágtak ketté, az ablakpárkányra tették sorban mind a tizenkét felet és megsózták. Másnap reggel ebből jósolták meg, hogy melyik hónapban mennyi lesz a 107
csapadék, attól függően, hogy melyik fél hagyma mennyi levet eresztett. Ezt hónapok szerint feljegyezték. A lányok Luca napján tizenhárom egyforma cédulára férfineveket írtak fel. Egyformára összehajtogatták őket és beledobták egy tejesköcsögbe. Jól megkeverték a cédulákat és minden nap elégettek belőle egyet. Az utolsó karácsony estére maradt. Amilyen név állt a cédulán, olyan nevű lett a leány ura. A cédulázás másik változata szerint a lányok pici cédulákat írtak, amit krumplistésztából készült gombóckákba gyúrtak bele. Forrásban lévő vízbe dobták a tizenhárom gombócot, amelyik elsőnek feljött azt kikapták, és elolvasták a benne lévő nevet. Ezt a mókát több lány ismételte meg egymás után nagy vidámság közepette. Luca napján szigorúan tilos volt a varrás. Azért nem volt szabad varrni, mert akkor bevarrják a tyúkok fenekét és nem fognak tojni. Ezen a napon szokták a boszorkánytojást (nagyon pici tyúktojás) áthajítani a szomszédba, ezekkel a szavakkal: „Az én tyúkom tojjon, a szomszédé fusson!” Azt gondolták, ha eldobják a pici tojást, vele együtt eldobják a tyúkbetegséget is. Luca napján nem volt szabad kenyeret sütni, mert az kővé válhat, de még a sütője is. Luca napja arra is jó volt, hogy megjósolják, milyen lesz a búzatermés. Egy formás üvegpoharat megtöltöttek búzaszemekkel, megnedvesítették, és az ablakba állították. Naponta a szájukból öntözték, hogy langyos legyen a víz. Karácsonyra a búza szárba szökkent, és ha jó sűrű volt, jó búzatermést várhatott a gazda. Ez a pohár azután a karácsonyi asztal dísze lett a zöld búzával. A lucaszék faragása mellett télen a legények, sőt a nős emberek is, nagyon sok szép munkát készítettek faragással. Gyönyörűen tudták a fát megmunkálni. A legények mosófákat, mángorlókat készítettek szívük szerelmének. Tulipánt, bazsarózsát, a lány nevét és évszámot vésték rá. Ilyenkor faragták a kiskapukat is, melyek a környéken híresek voltak. Bent dolgoztak a meleg pitvarban, a forgácsot mindjárt a tűzre vetették, így estére még szemét sem maradt utánuk.
108
Betlehemezés A betlehemezés karácsonytól háromkirályokig tartott. Fiatal gyerekek vagy legények szétosztották egymás közt a szerepeket és eljátszották Jézus születését. A betlehem fából készült, istállóhoz hasonló kis alkotmány volt, benne faragott figurák, tetejét zsuppal vagy náddal fedték. A jászolban fekvő kis Jézus mellett Mária és József térdepeltek, körülöttük pásztorok, angyalok, marhák, birkák és a három király. A figurákat különböző anyagokból, sustyából (kukoricahéj), rongyból készítették. A betlehemet a legények nyakukba akasztották, és házrólházra járva eljátszották Jézus születésének körülményeit a ház népe előtt. Megálltak az ablakok alatt, elénekelték az A kis Jézus megszületett kezdetű karácsonyi éneket, majd megkérdezték: „Dícsírtessék a Jézus-Krisztus! Gazduramék megengedik, hogy a házba bevihessük a szent betlehemët?” A válasz mindig igen volt. ELSŐ BESZÉLŐ (nála a betlehem): Jézust köszönteni gyüttünk házotokho’, betlehemëzíssel e tisztës családho’. Ípüljön lelketëk szëríny játíkunkon, lëgyën szívetëkbe’ boldog, szíp karácsony. Begyühetünk-e a betlehemme’? HÁZBELIEK: Be biza, Isten hozott bennetëkët! ELSŐ BESZÉLŐ: Dícsértessík Jézus Krisztus a magos mennyekbe’, aki megszületëtt mostan Betlehembe’. Kívánnyuk kentëkët tarcsa egíszségbe’, örvengyünk minnyájon szent születísibe’! MÁSODIK BESZÉLŐ: Mikor Szűz Mária Józseffe’ utazván, az egész városba’ szállást nem találván, szánnyi kínyszërëdëtt a városon kívű’ hideg istállóba’, vadak barlangjábo’, melyet megmutatunk e kevés példábo’. ELSŐ BESZÉLŐ: Mer midőn mindenkit számlányi hívattak, Augusztusz könyvíbe szám szërint írattak, elindut József is Szűz Máriávo’, szentlélek erejíbűl terhës mátkájávó’. Ám a sok vendég miatt nincs sënki barátjo, ki messzirűl lássa má’ ajtaját zárjo. MÁSODIK BESZÉLŐ: Szent Józsefnek itten szállás nem adatik, sehun a városba be nem fogadtatik. SZENT JÓZSEF (zörget): Nagyságos gazduram! Nyisd meg a’ 109
ajtódot, eresztd be megszűküt të jóakaródot. A világ urának íltető dajkáját, ki az utazásbon igen efárodott. PILÁTUS: Poroncsúlom szolgám, lásd meg sietsígge’, ki zörög ajtónkon ilyen meríszsígge’! ELSŐ SZOLGÁLÓ: Mit akarsz barátom? Mond meg, honnan jöttél? Ajtónkon zörgetni ily bátran hogy mertél? SZENT JÓZSEF: Augusztusz császárnok poroncsulatára gyüttünk Názáretbű’ a beíratásro! Hogyha befogadná’ ezën éccakáro, biza megfizetné az egeknek ura! ELSŐ SZOLGÁLÓ (visszamegy): Várokozz egy cseppet, mingyá’ jelëntelek! PILÁTUS: Mi új hirëk vannak mostan a városba’? Mondd meg hát szógálóm nekëm bizonyosan! ELSŐ SZOLGÁLÓ: Nagyságos gazduram, olyan embër van itt, kit ha befogadunk elvész a hatalmunk, s ez ékes városbúl szépen kipirúlunk! PILÁTUS: Noha így van szolgám, eriggy gyorsan, siess, ajtónkot jó zárd be, biza be në ereszd! ELSŐ SZOLGÁLÓ (kijön): Szállást bizony nálunk ma este nem kaphatsz, a város utcáin akár meg is fagyhatsz! SZENT JÓZSEF: Kemíny kőszikláho’ hasonló nemzetsíg, hunnan van bennetëk e szörnyű dühössíg? Még a pogánybo’ is van ními szívessíg, hát hogy nincs bennetëk szëmërnyi këgyessíg? MÁSODIK SZOLGÁLÓ: Kedves atyámfia! Szállást nem adhatok, hanem egy kis helet minnyá’ megmutatok. A városon kívü’ vagyon egy istálló, oda szokott szányi a jövevíny szálló! MÁRIA: Nem bánom testvírëm, mënnyünk hát el innen, csak szálljunk be oda, csak szálljunk be oda! Ó egek ura, világ megváltója, tekincs le a mennybűl szëgíny szógálódra és ne hagyj e’ minkët bolyongásinkba’! ELSŐ BESZÉLŐ: És hogy má’ nem kaptak szállást a városba’, betértek sietve a rongyos istállóba, s ott a szűz egy fiút szült, kin a mënny és föld örömre derűt! MINDENKI (énekelnek): Mostan kinyít egy szíp rúzsavirág, Akit rígen vár a’ egísz világ. 110
Betlehembe kibimbózott zöld ág, Királnő őméltóság, királnő őméltóság.
(CD 5-1)
MÁSODIK BESZÉLŐ: Nem messze a helytű pásztorok pihentek! MINDENKI (énekelnek): Csordapásztorok midőn Betlehembe, Csordát őriztek, éjjel a mezőbe’ Isten angyalai jövének melléjük, Nagy félelëmmel, telik meg a szívük. ELSŐ PÁSZTOR: Rajt nyúgoggyunk e helën, míg a hajnalcsillag fël nem gyün a’ égën! MÁSODIK PÁSZTOR: Nem bánom, pihennyünk, mer’ a nap hevíben igën epillettünk! ANGYALOK (énekelnek): Örömët hoztam, nagy örömët néktek, Mert ma születëtt a ti üdvösségtëk. Mënnyetëk el csak gyorsan a városba, ott találjátok Jézust a jászolba’.
(CD 5-2)
(Az eddig a földön fekvő pásztorok felülnek. A betlehemezésben általában hat pásztor vett részt.) Dicsősség mënnybe a’ Istennek. ELSŐ PÁSZTOR: Pajtások! Angyal szól! ÖREG: Nagy angyal szól gyerëk, kokas kukuríkúl. Alugyunk még! ANGYALOK: Bíkessíg földön az embërnek. MÁSODIK PÁSZTOR (fölül): Pásztorok! Micsuda íneklís! Ehun a fülembe a’ angyali csengís! MINDENKI: Serkenyj fő Istennek válosztott serege, sëmmit is në kíssé’ Jézus eljibe, gyorsan talpra állni nagy dicsősígeire! ÖREG (még fekve): Nem bánom, no, menyjünk, de në puszta kézzel, vigyünk ajándíkot nëki nagy bőségge’! ELSŐ PÁSZTOR: Kinek mije vagyon, adja nagy bősígge’, hogy 111
mégbíkülhessünk a mi Istenünkke’. Kelj fő’ öreg! No, gyorsan nyitsd fő má’ a szëmëd, hát még a füled! Halld meg azt a szíp ínekët, amit a’ angyalok zengnek! ÖREG (szemét dörzsöli): Jaj, de hosszút aludtam, milyen szípet ámodtam! ELSŐ PÁSZTOR: Mit ámodtá’ öreg? ÖREG: Azt ámodtam, hogy akkora kolbászt akasztottak a nyakamba, hogy a vígit a kutyák rágták a Holt-Vág partján. Jaj, de nagyon filek! MÁSODIK PÁSZTOR: Ne fílj öreg, csak gyere a botom csërgíse után! ANGYALOK: Elindulának és e’ is jutának, Szűz Máriánok, jónapot mondánok. (CD 5-3) MÁSODIK PÁSZTOR (a betlehem elé megy): Hozzád gyüttünk égi gyermëk, gyarló szívünk meg ne vessed, nincs aranyunk, së gyémántunk, örülünk, hogy Tíged láttunk. Te légy urunk és királunk, mi tiszta szívbűl imádunk (letérdel, és keresztet vet). ÖREG: Arra kérünk drágo kisded, hogy szíveddel szeress minkët, és fogaggyuk mi is váltig, nem hagyunk e’ mindhalálig. Én most pihenëk ëgyet, mer igën megfárodtam (lefekszik és horkol). MÁRIA: Isten titeket hozott uratokho’, de nem szóhattok mostan szent fiamho’, mer’ alszik ő most, nyugoszik szénábo’, barmok lehellik őtet jászolábo’. ELSŐ PÁSZTOR: Mi pedig örvenggyünk egy csëpët. Ínekeűjünk: Ó, ó, ó, három esztendős túró, Pásztoroknak jó vóna, ha a gazda azt anna! Ó, ó, ó, három esztendős túró, Oldal kóbász, szalonna, Pásztoroknak jó vóna, Ha a gazda azt anna! 112
(CD 5-4)
A dal ritmusára a hat pásztor körbejár, minden lépésnél a földhöz ütik a csörgősbotot. A második versszakra egylépéses csárdást járnak, s közben ugyancsak a földhöz ütik a botot. A dal végén felébresztik az öreget. MÁSODIK PÁSZTOR (megrázza az öreget): Hé öreg! ELSŐ PÁSZTOR: Hangosabban, mer’ nem hallja! (ő is megrázza az öreget). Hé öreg, no, gyorsan nyitsd már fő’ a szëmeidët! Ámulj velünk ëgyütt, hallgasd a mënnyei ínekët, amit a’ angyal hirdet! ANGYAL: Ó, gyönyörű szíp titokzatos íj, Kík szëmű gyermëk, csöpp rúzsalevél, Kisdedkínt az ídes úr jászolábo’ megsímúl, Szent karácsony éjje’. Ó, fogyhatatlan csudálotos éj, Hópehely ostya, csöpp búzakenyér, Benne lásd az édes úr jászolábo’ rád simul szent karácsony éjje’. ELSŐ PÁSZTOR: Így beszéltek a pásztorok, aki hallotta csodálkozott, szívük, lelkük tisztságán, egyszerű szép hódolatán. GAZDASSZONY: Fogjátok e szerény ajándékot, melyet tiszta szívvel adok! MINDENKI (köszönő ének): Jó Isten áldása hulljon mireánk, Sokáig éltesse a házigazdát. Lúdjaibó’, tyúkjaibó’ soha ne fogyjon, Csapra ütött hordójábó’ mindig maradjon! (CD 5-5) MÁSODIK PÁSZTOR: Befejeztük a játékot, köszönjük az ajándékot, keljünk most már útra innen, más ház is vár, adjon Isten! MINDENKI (záróének): Isten áldja meg a háznak gazdáját, Töltse meg sok jóval vermét, kamráját, Pincéjét, padlását, szép istállóját. 113
December 24. Ádám-Éva napja Karácsony az év legmeghittebb ünnepe. Mindenki igyekszik ezt a napot családja körében tölteni. Jézus születése napja, a téli napforduló ideje. A hiedelem szerint a téli napforduló idején kiszabadulnak az ártó szellemek és szabadon csatangolnak a világban. Védelmet csak a fenyő örökzöldje nyújt ellenük, ha e fa alá húzódunk, nem hat ránk ártó hatalmuk. Úgy magyarázták elődeink a jótékony hatás igazát, hogy amikor a Szent Család menekült, egy dúslombú nyárfa alá rejtőztek, de az reszketett félelmében és elárulta volna őket. Ezért egy fenyő alá rejtőztek az üldözők elől, ahol oltalmat leltek. Ezért aztán az Úr a fenyőnek az örökzöld tulajdonságot ajándékozta, a nyárfát pedig örök reszketésre kárhoztatta. Édesanyám mesélte, hogy az ő gyerekkorában csak ritkán volt karácsomyfa, egy karácsonyfaág is teljessé tudta tenni az ünnepet. Karácsony böjtje a hajnali misével kezdődött, reggel öt órakor. Hazajövetel után az étkezés is böjti volt (kivételt képeztek a betegek és a gyerekek), egy pohár tejjel, egy szelet kenyérrel kellett kitartani a karácsonyi vacsoráig. Az egész nap a készülődés jegyében telt el. A napi teendők közül csak az állatok etetése és a hó eltakarítása hárult a gazdára. Volt azonban a gazdának még egy nagyon fontos feladata: az asztal négy lábát lánccal fogta össze. Ezt azért tette, hogy ne hulljon szét a család. Az asztal alá egy fonott lúdkosárba belerakta mindazt, amivel az állataira és a jövőre gondolt: egy marék szénát, szalmát, egy cső kukoricát, egy merítőnyit mindenféle gabonából, veteményből. Ez azt szimbolizálta, hogy kéri az Úr oltalmát a következő évi termésére és állatai szaporulatára. Amikor a gazda ezt elvégezte, átadta a teendőket a gazdasszonynak, nagylánynak. Következett az asztal megterítése. Az asztalra gyönyörű vászonterítőt tettek, visszájára fordítva, hogy el ne fogyjon az asztalról az étel soha. Az asztal egyik sarkán búzaszemekből keresztet formáltak, a másik sarokba tették a Szent József kalapot, azaz itt halmozták fel a kalácsokat. Igyekeztek ezt a halmot minél magasabbra rakni, hogy minél gazdagabb legyen a következő esztendő. Kosárruhával letakarták 114
és a tetejére férfikalapot tettek. A harmadik sarokba lóbabot raktak kör alakban, a kört lencsével töltötték be. A lóbabról úgy tartották, hogy „nagy szem, nagy gazdagság”, a lencse pedig sok pénzt hivatott hozni a házhoz. A negyedik sarokra aprópénz került a terítő alá, hogy a gazdasszonynak legyen mindig félretett pénze. E fölé tették a kicsíráztatott szép zöld búzát, az életet, a jövő zálogát. Azért rakták be az asztal négy sarkát, mert úgy tartották, hogy sarokra ülni nem szerencsés. Főleg eladó lánynak, mert akkor a következő évben nem megy férjhez. A vacsorához a gazdasszony mindent az asztal mellé készített, a nagy hokedlira, hogy ne kelljen a vacsora alatt felkelnie, mert akkor nem lesz korán heverő tyúkja. Nagyon egyszerű volt a vacsora. Édesanyámmal finom kalácstésztából megsütöttük a mákosguba alapanyagát. A megkelt tésztát több egyenlő részre vágtuk és ujjnyi vastagságú hosszú hengereket sodortunk belőle. Azokat egymás mellé helyeztük a zsírral kikent sütőbádogra, pléhre, megkentük tojással és megsütöttük. Amikor kihűlt, felkarikáztuk, tésztaszedőbe tettük és forró tejjel leöntöttük. A finoman átázott kalácstésztát aztán bőven darált mákkal és porcukorral hintettük meg. Mire ez elkészült, addigra már megfőtt a lencseleves is. A lencsét sós vízben feltettük megfőni (az apró lencse a jövőbeli gazdagságot jelképezte). Mikor megfőtt, a habarás előtt aszaltszilvát adtunk hozzá, és hagytuk, hogy forrjon egyet. Addig elkészítettük a habarást: a tejfölt kihabartuk, hozzátettünk egy kis tejet, két evőkanál simalisztet és ezt újra simára habartuk. Ezzel aztán felöntöttük a lencsét és kavargatás mellett a forrásig főztük. Forralni nem volt szabad, mert „megcsórésodik”, összemegy, a tejfel. Vacsora után mindenki kettévágott egy almát. Ha nem vágta meg a magját, úgy tartották, hogy egészséges lesz a következő esztendőben, de ha elvágta, az azt jelentette, hogy betegség fogja gyötörni. Ugyanezt jelentette a feltört dió is: a dióbél állapota az illető jövő évi egészségi állapotára utalt. A család lánytagjai vacsora után a kútba dobtak egy szép piros almát. Reggel, mikor a vederrel vizet húztak, felhúzták az alámát is. A frissen húzott vízbe megmosták az arcukat, mert úgy tartották, hogy olyan piros lesz az arcunk, mint az alma, amelyet aztán friss kenyérrel reggelire megettek. Vacsora után körülállták a feldíszített karácsonyfát, kiosztották a 115
maguk készítette ajándékot és karácsonyi dalokat énekeltek, leggyakrabban a „Mennyből az angyalt”. A száraz sütemény, melynek közepébe gyűszűvel lyukat vágtak sütés előtt, hogy fel tudják akasztani a karácsonyfára, valamint a megaranyozott dió, melybe meghegyezett gyufaszálat szúrtak, hogy fel tudják kötni, a jólétet szimbolizálták. Az ostya, melyet mézzel kentek meg, az egymáshoz való ragaszkodást, az édes viselkedését volt hivatott képviselni. Az első gyertyára az egész család figyelt: mikor már mindenki asztalhoz ült, a gazda meggyújtotta, és azt nézték, hogy merre hajlik a lángja, mert aki felé hajlik, az abban az évben elhagyja a házat (meghal, megnősül, férjhez megy). A gyertyagyújtás után a család legidősebb tagja mondott köszöntőt, kezében egy kupica pálinkával: Adjon Isten bort, búzát, békësséget, Holtunk után üdvösséget! Ídes Jézus légy vendígünk, áldd meg, amit attá’ nékünk! Ámen. A gyerekek és a fiatalok vacsora után, ha már látták, hogy a többi háznál is égnek a karácsonyfán a gyertyák, „mëndikálni” mentek. Elénekeltek az ablak alatt valamilyen karácsonyi éneket, de előbb beszóltak a háziaknak: „Meghallgassák az Isten igéit?” „Meg, csak mondjátok!” – válaszolták a háziak. Volt egy tréfás suszter a faluban. Az nem hogy adott volna pár fillért az éneklésért a gyerekeknek, hanem mikor elhangzott a kérdés, hogy: „Meghallgassák az Isten igéit?”, ő azt kérdezte a gyerekektől, hogy: „Hányan vagytok?” „Öten!” – felelték a gyerekek. „Na ha kimegyek, tíz felé futtok!” – ripakodott rájuk, és a gyerekek valóban elszaladtak. Karáncsony este az éjféli misével zárult a nap, melyhez ugyancsak különféle babonák fűződtek: A lány mielőtt éjféli misére ment, összesöpörte a pitvart, de az ajtótól befelé, hogy ki ne söpörje a szerencsét. Felszedte a szemetet egy lapátra, felállt vele a trágyadomb tetejére, s meghallgatta, merről ugatnak a kutyák. A babona szerint abba az irányba ment férjhez. Arra is figyeltek a lányok, milyen nevű férfival találkoznak először, mert úgy taratották, hogy olyan nevű lesz az uruk is. 116
A lány, ha éjféli misére el tudta vinni a szájában a vizet és csak úrfelmutatáskor nyelte le, megálmodta, ki lesz a férje. Éjféli misén, ha áldozott a lány és az ostyát hazáig a szájában tudta tartani, éjjel álmában megjelent a jövendőbeli férje képe. Ha az éjféli misére elsőnek érkező lány egy darabkát szakít a harangkötélből, és azt befonja a hajába, farsangban biztosan férjhez megy. Ha a lány vacsora után kimegy a disznóólhoz és megrugdalja a disznót, ahányat röffen a disznó, annyi év múlva megy férjhez. Éjféli misére menet, ha a lány meg tudta mézzel kenni a legény lajbiját, arról az a babona járta, hogy sohasem hagyja őt el.
December 25. Karácsony napja A család ünnepe, ezen a napon nem illett más házához menni, csak templomba.
December 26. Karácsony másodnapja, István napja Ezen a napon rokonlátogatás és István köszöntése zajlott. A látogatások során az alábbi István-napi köszöntők hangoztak el: Adjon Isten bort, búzát, békességet, Holtunk után örök üdvösséget, Istványunknak erőt, egészséget! Egészséggel, üdvösséggel, Több pízzel, kevesebb bűnnel, 117
Múlathassunk Krisztus urunk születése napján! Adjon az Isten a gazdának bőven bort, búzát, Gazdasszonyunknak számos baromfit, A lyánynak egy szép legény mátkát. Adjon az Isten, amit kívánok, Csikózzon a lovatok tarkát-barkát, Rúgja meg a gerendát! A gyerekek mondókája a következőképp hangzott: Kicsiny gyerek vagyok, Kicsiny halat fogok. Kis tányérra teszem, Kis Jézusnak viszem. Adjon Isten minden jót, Csörgő diót, mogyorót. Ëgy csepp ténta cseppent a cipőm orrára, Együttem hozzátok szent Istvány napjára. Sütik a malacot, érzem a szagát, Aggyík nëkëm a hátúsó lábát! Nyakamba kóbászt, tarisznyámba szalonnát, A zsebëmbe koronát.
December 28. Aprószentek napja Ezan a napon a Heródes által megöletett gyermekek emlékére „megmustározták”, gyengéden megvesszőzték a gyerekeket, később már a felnőtt nőket is. Vesszőből font korbáccsal gyengén rájukcsaptak, s közben verseket, jókívánságokat mondtak: „Kilisës, bóhás ne légy! Emlékezz az aprószentekre!”
118
December 31. Szilveszter napja A vigasság és jóslás napjának is nevezhetnénk. Ilyenkor nagy vigadalmakat, bálokat rendeztek. A faluban régen sok kocsma volt (Ürge Ernő kocsmája, Nagykocsma – Ürge Lacié, Hermán Örzse kocsmája, Szövetkezet kocsmája), mindegyiknek megvolt a maga vendégköre, de nem mindenki ment bálozni Szilveszterkor. Volt úgy is, hogy a rokonok összeültek, mindenki vitt valamit a kijelölt házhoz és itt múlatták az időt éjfélig. A férfiak iszogattak, tréfálkoztak, meséltek, a lányok ólmot öntöttek, azt remélve, hogy kiolvassák belőle a jövendőbelijük foglalkozását. Gyertya fölött kanálban ólmot olvasztottak, majd hirtelen hideg vízbe „szuttyantották”, melyben a hirtelem megdermedt ólom különböző alakot vett fel. Ebből aztán találgattak a lányok: „ez olyan, mint a ló, akkor huszár lesz”, „ez meg, mint a szög, akkor kovács”. Ha olyan volt, mint a tű, akkor szabó, ha meg, mint a kalapács, akkor csizmadia lett a jövendőbeli férjük. Akkor volt baj, ha az ólom a kereszt alakját vette fel, mert az annak a lánynak nagy fájdalmat jelentett. Aki csillagot öntött, boldog volt, mert az szerencsét jelentett. A babona szerint, aki Szilveszter éjszakáján felébredt és megfordította a párnáját a jövendőbelijével álmodott. Biztosak voltak abban is, hogy aki Szilveszter utolsó perceiben született, abból nagy úr lett. Amikor éjfélkor megszólalt a harang jelezvén, hogy itt az újév, közszöntötték egymást az emberek. Általános volt, hogy egymásnak boldog újévet, bort, búzát, békességet kívántak. Ezzel kifejeztek minden jót, aminek lenni kell. Emlékeimben él egy régi református köszöntés is, amely így szólt: „Sosë békűjünk!”. Először meglepett a kívánság szövege, de később rájöttem: ha soha nem kell békülni, akkor az valójában azt jelenti, hogy sohasem haragudtunk meg egymásra.
119
120
A GAZDASÁGI ÉLET SZOKÁSAI
121
122
ARATÁS A néphit úgy tartja, hogy június 24-én Szent Iván éjszakáján megszakad a búza töve és Péter Pálra (június 29.) beérik a gabona, kezdődhet az aratás. Az aratás a parasztember legnehezebb, de egyben legszebb, legfontosabb munkáját jelentette, hiszen ezen múlott, hogy meg lesz-e az egész évi mindennapi kenyere. A nagygazdák már jó előre erős, munkabíró kaszások és marokszedők után néztek. Voltak a faluban úgynevezett „aratógazdák”, akik felvállalták a nagygazdánál az aratást, és ők kerestek a „bandériumukba” megfelelő számú kaszást, marokszedőt. Az első kaszás mindig a legügyesebb legény, vagy fiatalember volt, aki a búzát a kasza csapójával a még álló búzára döntötte. Ő diktálta a munka tempóját. Őt követte az első marokszedő, aki nemcsak a markot szedte, hanem leterítette a hajnalban elkészített, rozsból font kötelet. Erre helyezte rá a „fél markot” (egy nyalábnyi gabona), melyre a második marokszedő is rátette a fél markot és bekötötte a kévét. A gyerekek is besegítettek az aratásnál, vizet hordtak, segítettek a kötelet kézhez hordani, vagy a learatott tarlón az elmaradt gabonaszálakat az erre a célra kialakított hárító gereblyével „összehárogatni”. Amikor ezt kévébe kötötték „háradéknak” nevezték. Ezt a háradékot tették sokszor a keresztbe alsó kévének, mert ezért nem volt olyan kár, mint az igazi gabonakévéért. A learatott gabonát keresztbe rakták. A kereszt 12 darab szembe állított kévéből állt, a tizenharmadik volt az úgynevezett „papkéve”. Ezzel takarták be a gabonafejeket, majd egy jó marékkal kihúztak belőle és azt az alsó kévéhez kötötték, hogy el ne vihesse a szél. Az aratásra édesanyánk készített fel bennünket, ilyesféle tanácsokkal: „Hogy ne szomjazz annyira, mindjárt munkakezdéskor rágj el egy szép, nem egészen érett búzaszálat! Vedd a szádba, és lassan rágcsáld, amíg a kalászhoz nem érsz! Akkor nem kívánod úgy a vizet, mert ha elkezdesz inni már délelőtt, este már nem lesz jártányi erőd sem! Ne a tábla végét lesd, mert akkor nagyon soká érsz oda! A munkádra figyelj!” Az aratók ellátásáról a gazdasszony gondoskodott. Erős ennivalót kellett készíteni, mert a nehéz munka kivette az erőt a kaszásból és a marokszedőből. Pénzért ritkán arattak, hanem rendesen „részibe”. Ti123
zedért, rossz termés esetén tizenkettedért. Ez azt jelentette, hogy minden tizenkettedik vagy tizedik kereszt volt az aratóké. Az aratórészt a gazda be is hordta, el is masinázta (csépelte) nekik. Így a szegény ember pár hét alatt megkereste az egész évi kenyerét. Az aratás nem ismert akadályt, ha nagyon száraz volt a gabona, mert hétágra sütött a nap, hajnalban, vagy késő este arattak, hogy ne hulljon a szem. Pihenésre nagyjából három óra jutott, mert hajnalban még az elsőként learatott rozsból kötelet készítettek. Ezt a nehéz munkát mégis dallal, jókedvvel végezték a falubéliek. Mikor az aratást bevégezték (utoljára a zabot aratták le), aratókoszorút fontak a „bandérium” (az aratást végző csoport) nőtagjai. Az aratókoszorút szép sárga, válogatott búzakalászból fonták, fölékesítették virággal és szalagokkal. Az első kaszás vitte a koszorút, a lányok, asszonyok pedig a szalagok végét fogták. Énekszóval vonultak a gazda házához, ahol már a háznépe várta őket. A gazda az udvaron terített asztalhoz vezette őket, de az aratók mielőtt leültek volna, szép versekkel köszöntötték a gazdát. A bandérium vezetőjének köszöntője így hangzott: „Adjon az Úristen békés boldog napot, mert már a gabona szálig levágatott!” „Fogadd Isten!” – így válaszolt a gazda. A bandérium vezetője így folytatta: Pëngő kasza nyomán rendre dől az élet, Áld meg Uram, áld meg, ezt a munkás nípet! Szerető jóságod ragyogjon le rájo, Kárbo sose vesszen két keze munkájo! Mindenik kalászon, kévén és kërësztën, A të szent atyaji áldásod lëbëgjën! Kötik má’, horgyák má’ kërësztbe a kévét, Ó, böcsűjítek meg a főd munkás nípit! Napsütötte arcán verejték özönje, A tisztes munkánok legragyogóbb gyöngye. És ha megkondul a nagy messzire hangzó, Imáro szólító estéli harangszó, Hozzád fohászkodik ó irgalom attya, Kinek a jóságo az íletët aggya! 124
Pëngő kasza nyomán rendre dől az ílet, Áld meg Uram, áld meg, ezt a munkás nípet! A gazda megköszönte a szép verset és azt kérdezte a csapattól, vajon tudják-e a sorát hogyan kerül a kenyér az asztalra. Előállt az első kaszás és elkezdte a mondókáját. Az első versszak után a további versszakok elmondásában a bandérium tagjai egyenként váltották egymást: Adott az Úristen, jó buzáho’ magot, Szép fekete fődet, mibe’ elbújhatott. Megöntözte aztán sűrő könnyeive’, Hogy jó kicsírozzon és bukrosoggyon é’. Hófehír bundávó’ jó betakargatta, Hogy a nagy hidegbe në fázzon alatta! Tavassza’ íbreszti pacsirta dalávó’, Enyhe fuvallat, gyomlálók hadávó’. Nyáron mëg a napot hëgyibe engedte, Hogy a búzaszëmët szíp írettre süsse! Gyüttek a kaszások jó marokszëdőkke’, Kévekötözőkke’, vízhordó gyerëkke’. Aztán hazahozták, a szérűre tëtték, Nagy cséphadarókka’ agyba-főbe vertík. Innen kerűt el a malom garattyábo, Ügyes gazdasszonyok szuszék ládájábo. Kik a kënyértésztát jó megdögönyöztík, Forró kemencébe a tűznek kitettík. Minden falaktáját áldjo meg az Isten, Aki ezt megszegi, rá kërësztët vessën! Add meg Uram Isten, gazdagnak, szëgínynek, Azt a csudát, amit te hítá’ kënyérnek! E köszöntő után az egész csapat ezt énekelte: Az Isten áldáso, mindën adományo, Házotokon maraggyon, maraggyon meg végig, Házatokon, javaitokon, utóggyaitokon! 125
A továbbiak során ezek a köszöntők is elhangozhattak: Add meg Uram Isten a mi kenyerünket, Tárházadból táplálj minket! Munkánk sikerrel koronázd, Távoztass tőlünk bajt, viszályt! Hogy csendes béke, szeretet, Örvendeztesse népedet. Együtt az aratás víge valaháro, Behoztuk a koszorút az udvaráro. De most aztán üssük csapra azt a hordót, Në sajnáljo gazduram, hogy a cigány húzza, Hiszën azt a kis kőtsíget behozza a búza. A gazda a köszöntők után átvette a koszorút és felakasztotta a hambiton (nyitott folyosórész) a tavalyi helyére, mert az aratókoszorút általában egy évig megőrizték. A gazda most már asztalhoz tessékelte az aratókat és jóféle „papramorgóval” (pálinkával) kedveskedett nekik. Erre az aratók elénekelték az Evígeztük a’ aratást, kíszíj gazda jó ádomást, kíszíj gazda jó ádomást kezdetű dalt.
(CD 6-1)
Ezután a gazdasszony vacsorát tálalt fel az aratóknak, csirkebesináltat nokedlival, rétest, töpörtyűs pogácsát. Ekkorra már általában előkerült a cigánybanda, hogy talpalávalót húzzon, vagy egyszerűen csak kísérje az asztal körüli éneklést, mely során ezeket a dalokat énekelték: Le van a búza aratva, Kërësztbe is van má rakva. Ahány szëm van ëgy kërësztbe’, Annyiszor jussak eszëdbe.
126
(CD 6-2)
Sokat arattam a nyáron, Soha sëm hátom a’ ágyon. Hátom inkább kërësztëkbe, Vagy a galambom ölibe. A zsigárdi kertëk alatt, Három legíny zabot arat. Zabot arat a fekete lovánok, Szeretőt keres magánok. A zsigárdi kert allábo’, Etörött a lovam lábo. Gyere rúzsám, fizesd meg a károm, Úgy is të lësző’ a párom. Frissek (gyors csárdások): Ëgy szëm búza terëmjen, Rézsarkantyúm peregjën. Ráncos szoknyát dërëkadon, Megrázzuk még ma. Amit tennap emúlattunk, Megkerestük ma. Ráncos szoknyát dërëkadon, Megrázzuk még ma. Kivilágos virradatig, Így táncúlunk ma. Ha të ëmígy én is e’, nem maradok tűled e’. Úgy ám kisangyalom úgy, úgy, úgy, ha të emígy én is úgy! Ha të kimígy én is ki, megölellek odaki. Úgy ám kisangyalom úgy, úgy, úgy, ha të kimígy én is úgy! Ha të meghalsz én is meg, hogy az Isten álgyon meg. Úgy ám kisangyalom úgy, úgy, úgy, ha të meghasz én is úgy!
127
Hordás – aratás után a keresztekbe rakott búza szépen megszáradt és cséplésre várt. A hordásra már nagy előkészületeket tett a gazda. Kitakarította a szalmakazal és az asztag helyét, a csűrt, a padlást, a magnak az udvart, hogy könnyedén bejárhasson a megrakott szekér. A szekerekre felrakták a „vendígódalt” (két darab hosszába és két darab szélességre tett erős rúd), így szinte duplájára szélesedett a szekér. Általában ketten mentek a szekéren a gabonáért. Az egyik favillával feladogatta a kévéket, a másik nagy szakértelemmel rakta meg a szekeret, hogy jól ki legyen egyensúlyozva, s fel ne dőljön. A magasan felrakott gabona tetején ülve, meghosszított gyeplőszárral hajtotta a lovakat szépen, nyugodtan, főleg a fordulatokra figyelve, mert bizony előfordult, hogy a nagy igyekezet ellenére is feldőlt a kocsi, s a kocsisa súlyos balesetet szenvedett. Az udvarra érve a kévék lekerültek a szekérről. Általában öt-hat kereszt gabona volt egy szekéren, amely nyomórúddal jól le volt szorítva. Az udvaron asztagot raktak belőle, így készítették elő a cséplésre. A gabona nem egyszerre érett be. Első volt a rozs, majd a búza, ezt követte az árpa és a zab, így a hordáskor is külön-külön asztagba került a különféle gabona, hogy egymás után lehessen csépelni. Cséplés – csépléskor egy-egy utcába bejárt a „tüzes masina”, később a traktor és sorba kicsépelte mindenki gabonáját. Először betolták az elevátort, ami a szalmát szállította el a géptől. A szalmát négy ember szedte el az elevátor alól. Itt is nagy szükség volt az ügyes emberre, aki a kazal négy sarkánál a „füleket” hajtotta, hogy szögletes és pontos legyen a kazal, mert különben feldőlhetett volna. Az elevátor elé került a cséplőgép. Ehhez is kiszolgáló személyzet kellett. Egy férfi a dobra állt „etetőnek” – ő engedte bele a gépbe a kévéket, amit kissé szét kellett rázni, hogy be ne fulladjon a gép. Az asztagról két ügyes legény favillával rakta fel a kévéket a dobra, amelyeknek egy ott lévő lány vagy asszony késsel levágta a kötelékét, hogy az etető könnyen széthúzhassa őket. A gép aljának is megvolt a személyzete. Egy férfi a zsákokat aggatta fel a gépre, hogy beleömöljön a kicsépelt mag, két erős férfi a teli zsákokat hordta tovább a géptől, sokszor egyenesen a padlásra. Ilyenkor három ember is kellett. A gabonából nemcsak szalma és mag lett, hanem a kalász maradé128
ka, a pelyva is. Ehhez is kellett két személy (általában nagylány, vagy idősebb asszony), akik a gép alól nagy fagereblyékkel kihúzták a pelyvát és betolták a féhajba (gazdasági melléképület). Ez nagyon csúnya, poros munka volt. A tüzes masina, amit a masiniszta „etetett” fával, hatalmas szíjjal kapcsolódott a cséplőgéphez. Ez hajtotta meg a gépet. A szíj körül nagyon körültekintően kellett járni, mert bizony megsebezte az embert, ha véletlenül ledobta a gép. Óvatosságot igényelt a tüzes masina kezelése is, mert ha kipattant a szikra és nem figyelt az etető, könnyen lángra kapott a száraz szalma. Ezért elővigyázatosságból a gazda, már a cséplőgép megérkezte előtt előkészítette a homokot, lapátot és egy hordó vizet. A gép kezeléséhez két ember kellett: a gépész és a fűtő. Amikor indult vagy megállt a masina, a gépész a masina gőzcsapjára szerelt síppal jelzett. Amikor a gabona zsákokba került, akkor került sor a részaratók gabonarészének kiadására. A gazdasszonynak csépléskor az volt a dolga, hogy erős ennivalót készítsen a munkásoknak, amit az udvaron felállított asztalon szolgált fel. Ha csak rövid ideig (egy-két órát) tartott a munka, többnyire szalonnás tojást és uborkasalátát tálaltak fel friss kenyérrel, melléje írót adtak.
129
KENDERTERMESZTÉS, A VÁSZON FELHASZNÁLÁSA Zsigárdon az ipari növények közül a kender termesztése egészen az 1950-es évek végéik jelentős volt. A kendert a falu körüli jó minőségű apró földeken termesztették saját szükségletükre. Tavasszal, krumpliültetés után vetették el a magot, melyet bekapálták a földbe. Sűrűre vetették, hogy magas, vékonyszálúra nőjön. Ha gyomos volt kigyomlálták, később a sűrű kender már elnyomta a gyomot. Augusztus elején, virágzás után, mikor magba indult, kézzel tövestől „fölynyűtték” (kitépték), kévékbe kötötték, majd kúpokba rakva szárították. Utána a határban lévő pocsolyákhoz, állóvizekhez vitték, ahol két hétig áztatták. A vízmederbe karókat vertek le, arra húzkodták rá a kévéket. Lenyomtatták sárral, hogy fel ne jöjjön a vízből. Közben gyakrabban megnézték, hogy törik-e, megpuhultak-e a rostok. Ha megpuhultak, kivették a sárból, és folyóvízben megmosták. Ezután kúpokba rakták – a kévék tetejét összefogták, az alját széthúzták – és több napig szárították. Abban az időben még gyakran megfordult a faluban egy-egy énekes koldus is. Amikor kenderáztatás idején jött, s nem találta otthon a gazdasszonyt, így énekelt a lábait biztatva: Gyí fakó, gyi deres, Másik ház elejbe! Itt sëmmit së’ adtak. Beste lélek dögök, Kendërt nyőnni vannak. A kenderáztatáshoz kapcsolódott a következő dal is: Ángyika, ángyika kendërt áztot, Bíka a seggibe belemászott. Hun kimászott, hun bemászott, Ángyika, ángyika megbabázott. 130
(CD 7-1)
(CD 7-2)
Mikor a kender megszáradt, törőben vagy kendervályúban fejszével, kalapáccsal, kemény fadarabokkal megtörték. A kenderszálakat a tilóban puhították, hogy a pozdorja kihulljon belőlük. A rostszálak széthasogatását, a különféle minőségű és vastagságú szálak szétválasztását, osztályozását a gerebenen végezték. Ez volt a fésülés vagy gerebenezés. A kézben maradt szép hosszú szálakat kócnak, a gerebenben maradt szöszt pedig csepűnek nevezték. Gerebenezés után nagy káposztáskövön karóval még tovább puhították a szálakat, majd koszorúba, fonatba kötötték. Az így előkészített kenderszálat az asszonyok télen megfonták. A guzsalyra kötött kendercsomóból orsóra, vagy rokkára fonták a különböző vastagságú fonalat. Az orsókon összegyűlt fonalat a motollákra hajtották fel. A motolláról leszedett nyers fonalat megtisztították és megpuhították, hogy a szövéskor ne akadozzon. Ezután következett a fonál fahamuban való szapulása és fehérítése. Az így elkészített fonalat felgombolyították, hogy a szövőszékre való felvetése könnyebb legyen. A gyújtófonal felvetése a vetőfán történt pontosan kiszámolva a szövőszék nyüstjének és a bordájának nagysága szerint. A bélfonalat csévelő segítségével üres csövecskére tekerték, és a vetélőbe helyzeték. A fonalat a helyi takácsmesterek szőtték meg. A 20. század első felében a kendervászon felhasználása a gyermek és női viseletben az alsószoknya, a férfi viseletben a „vászonygatya” anyagaként jelent meg. Kendervászonból készültek a törölközők, a szakajtóruhák, az abroszok, a lepedők, a zsákok is. Az 1930-as évektől elterjedt a pamutfonal használata is, így készült a félpamutos és a pamutos vászon, amelyet többnyire piros minták beleszövésével díszítettek. Télre a férfiaknak a finom vászongatya fölé durva szálból kézszült az úgynevezett „bikkfagatya”, amely olyan sűrűre és keményre volt szőve, hogyha kibújt belőle a férfi, a gatya magától is megállt. Ezt még télen sem fújta át a szél. A vásznat végekbe rakták, amit aztán a Holt-Vág partján fehérítették. Többször megmártották a vízbe és kiterítették a fűre száradni, sarkaira köveket raktak, hogy el ne vigye a szél. Ezt a műveletet naygyon sokszor kellett ismételni, amíg elérték a kellő fehérséget. A vászonruhákat egy évben kétszer mosták, ősszel és tavasszal. A fahamut nagy fateknőben vagy kádakban leforrázták, ebbe áztatták „szapulták” 131
a mosnivalót, aztán szekérre rakták és a Vágon mosószékre terítették. Mosófákkal addig páholták, míg el nem érte a kellő tisztaságot, majd a napra terítve fehérítették, szárították. A száraz vásznakat hazavitték, és mángorlóval kisimították.
LEKVÁRFŐZÉS Nálunk a lekvárfőzés szintén több ember munkáját követelte. Szeptemberben, amikor már jó édesre érett a szilva, lerázták, összeszedték, megmosták és kiválogatták közülük a rosszat. Egy részét félrerakták aszalni, a többit lekvárnak, befőttnek mosták be. A befőttnek való keményebb szilvákat üvegbe rakták három evőkanál cukrot tettek rá és felöntötték vízzel. Ezután következett a dunsztolás. A pergamennel lekötött üvegeket nagy fazékba, szalmára állították és feltették forrni. A szilvát nem volt szabad sokáig főzni, mert szétlottyant. Amint az üvegben megjelentek a buborékok, levették a tűzről, és a fazékban hagyták kihűlni. Csak hidegen kerülhetett az éléskamra polcaira. Általában húshoz fogyasztották. A lekvárfőzéshez sok asszonykéz kellett, mert a hosszúszemű besztercei szilvát ki kellett magozni. Már délután körülülték a teknőket, melyben vízbe áztatva várakozott a szilva a magozásra. Estére tele lett a vasfazék. Korán reggel tüzet raktak a katlan alatt és elkezdték főzni a lekvárt. Kezdetben nehéz volt kavarni a sok szilvát, ezért fokozatosan öntötték be az újabb adagokat, amikor a benne lévő már meglazult. Közben bedagasztották a kalácsot, és amikor keszőcévé (félig megfőtt lekvárrá) vált a szilva, lepényt sütöttek a kemencébe, és a gyerekeknek erre kenték rá a torkosságot. Estére keményre főtt a lekvár. Lekváros köcsögökbe töltötték, és a még meleg kemencébe rakták, hogy kérgesedjen meg a teteje. Nem is romlott el az így készített szilvalekvár, kibírta a következő évi főzésig. A duráncai szilvát nem lehetett kimagozni, nem vált el a magjától, ezért a szilvapaszírozón kellett átengedni, s miután megfőtt tovább sűrítették. 132
KUKORICAFOSZTÓ Szeptemberre esett a kukoricaszedés ideje is. Régen a kukoricát csuhéjával együtt hoztuk be a határból. Otthon aztán megfosztottuk a ruhájától, zsigárdiasan a „sústyájától”. Jó szórakozás volt ez a hűvös szeptemberi estéken. Első dolgunk az volt, hogy jó sok sústyát fosztottunk a lábunkra, hogy a kukoricarakáson ülve ne fázzunk. Az ügyesebb férfiak mindjárt csomóba kötötték azokat a csöveket, amelyeken meg lehetett hagyni három-négy levelet, a többit különdobáltuk. Ezt úgy hívtuk „fejenkint”, mivel nem volt száruk, és ezek a csövek ömlesztve kerültek a padlásra. A csomókat fűzfavesszőbe, vagy a sústyából font kötélbe kötötték és az eresz alá a „szelemenbe” tették száradni. A hosszú estéket és a munkát a szép dalok és mesék tették különlegessé. Volt olyan jó mesélő férfi, vagy idősebb asszony, aki készakarva úgy mondta a meséjét, hogy azon az estén, mikor elkezdte, nem fejezte be, mert tudta, hogy akkor holnap is ott lesznek a fosztásnál azok, akik a mese elejét hallották. Kukoricafosztás közben főként ezeket a dalokat énekeltük: Má’ Zsigárdon két úton kő’ bemennyi, De szeretník a rúzsámmó’ beszínyi. Télën, nyáron rozmaringos a’ ablaka, Jaj, de sokat áztom-fáztom alatta. Két sor fa közé besütött a hódvilág, Az én babám abba’ físőli magát. Nem kő’ annak íjjeli gyertyaláng, Mégis göndörre físőli ki a haját. Kík a kökény, ha megírik fekete, Nëm lëszëk én má’ Zsigárdon mënyecske. Kár vóna még engëmët fírhö’ annyi, Rúzsa helett a bimbót leszakajtanyi.
(CD 8-1) 133
A kukorica régen nemcsak az állatoknak volt nagyon fontos tápláléka, hanem számos étel alapanyagául is szolgált. Az alábbiakban néhány kedvelt kukoricaételről teszek említést. Görhöny – tejből (édes tejföl), zsírból, cukorból és kukoricalisztből készült. A kukoricalisztet forró vízzel leforrázták, hogy sűrű kása legyen belőle. Jó melegre tették, kb. egy fél napra, majd tettek bele zsírt, cukrot és tejjel közepes sűrűségűre kikeverték. A kikent, kiszórt pléhre ráöntötték és megsütötték. Kása – a ledarált kukoricát kiszitálták, „hőlléjét” (szemetjét) leszedték. A lisztből, amely áthullott a szitán gombóc, görhöny vagy ganca készült, a szemetesebb, törmelékszerű kukoricadarából pedig kása. A vizet felforralták, a forrásban lévő vízbe belefőzték a kukoricadarát, amiből sűrű kása főtt. Általában vacsorára ették, megszórták cukorral, mellé tejet ittak. Kukoricagombóc – a kukoricalisztet forró zsírral megöntözték, forrásban lévő vízzel leforrázták, majd pici sót tettek hozzá. Gombócokat formáltak belőle, amelyeket sós forró vízben kifőztek. Hosszasan kellett főzni a gombócokat, mert a sűrűsége miatt nehezen járta át a víz. Levével együtt fogyasztották. Kukoricaganca – alapanyaga a megfőtt kukoricakása, amelyet kanállal apróra szaggatták. Zsíros pléhre tették, sütőben jól felforrósították, és forrójában túróval meghintették. Főtt kukorica – abban az időben az úgynevezett nyolcsoros kukoricát termesztették leginkább. Nagy szemű kukorica volt, amit addig főztek, míg jól ki nem durrogott. Pattogatott kukorica – ez volt az úgynevezett „cvergli” (hegyes, szúrós szemű kukorica). Vasárnap délutáni csemege volt, a tűz felett pattogatták ki.
134
FONÓ Márton napjától, azaz november 11-étől kezdődnek az asszonyok téli szórakozását biztosító fonók Igaz, munka a javából, de mégis kizszakadnak otthonról, társaságban, közösen végzik tevékenységeiket, és szórakozva dolgoznak. Zsigárdon a falu több pontján is volt fonóház. Az Aszeren, Főszeren, Pusztán, Kölesfődön, Vërëserdőben, Újsoron is akadt egy-egy lányos ház, ahová sok legény járt be. Oda a környékről összesereglettek a lányok, asszonyok, vitték hónuk alatt a szöszt (kenderkóc), guzsalyt, és jókedvvel „pëdërték” (sodorták a fonalat). A lányok inkább vékony szálat nyújtottak, ebből ingek, blúzok készültek. Az idősebbek jól meg tudták fonni a durvább szálú rostot, amiből azután a takácsok finom vagy durvább vásznat szőttek. A blúz bő ujjú, majdnem térdig érő volt. Az ujját gumival puffosra fogták össze, nyakban pedig kötővel fogták össze a nagy kivágást, melyet ha meleg volt, ki kellett engedni vállig. A lányok ebben a blúzban is aludtak. A férfiingek szintén finom szövésű anyagból készültek. Nem voltak olyan hosszúak, mint a blúzok, mert kívül hordták, vagyis az alját nem tűrték be a gatyába. Ujja bő rojtos vagy rojt nélküli (a hétköznapi), esetleg borjúszájú volt. A lányokat a fonóban az asszonyok okították, ha férjhez mennek, hogyan kell majd viselkedni, „ipával” (apóssal), „napával” (anyóssal), de legfőképpen az urával. Ne legyen nagyszájú, mert úgy jár, mint az egyszeri asszony, akit a nagy szája végett az ura leeresztett a kútba, hogy hűljön le. Ám az, mikor már a feje is a víz alatt volt, kinyújtotta a két karját és mutogatott az urának, mintha tetűket öldösne, azaz, hogy, még mindig azt mondja rá, hogy tetves. Hiába szánta meg az ura és húzta ki a kútból, nem volt a házasságukon Isten áldása. Az asszony házsártossága miatt az ura megunta az örök patvart és más szoknyák után nézett. A legények nagy előszeretettel látogatták a fonóházakat kedden, csütörtökön és szombaton. A lányok különböző találós kérdések megfejtése után engedtek be egy-egy legényt: 135
Erdőn terëm, otthonról szól. Mi az? (tiló) Erdőn terëm, réten hízik, minden háznál pofon verik. Mi az? (szita) Íjje, nappa táncot jár, haza viszik szëgën áll. Mi az? (kasza) Madarak gyüttek szárnyok nékű, Fáro űtek lábok nékű. Gyün ëgy királ napkeletű, Min’ megëszi szájjo nékű. Mi az? (a hó és a nap) Három lábon űl a kétláb, Az asztalon ott a’ ëgyláb. Begyün a nígyláb, főkapja a’ ëgylábot, Megmírged a kétláb, főkapja a háromlábot, Úgy visszavágjo a nígylábho’, Hogy az menten elejti az egylábot. Mi az? (Háromlábú széken ül a csizmadia, előtte az asztalon a sonka. Bejön a kutya, elcseni a sonkát, ekkor a csizmadia hozzávágja a kutyához a háromlábú széket, mire az elejti a sonkát). Ávo kírik, fekve aggyák, elő’ nyomják, hátú nyajják. Mi az? (bélyeg) Amikor megunták már a fonást egy kicsit pihentek, vagy táncos játékot jártak. Hogy a csibe, hogy, Három forint húsz. Három forint húsz a csibe áro, Beleütöm a markábo. Páros játék. Egy fiú és egy lány, vagy két lány egymás kezét fogva szemben állnak. A dal első felére felváltva egymás tenyerébe csapnak, a harmadik dallamsorra kézenfogva körbe forognak, majd a dal végén a lány a fiú tenyerébe csap. A játékot többször egymás után játszották, egyre gyorsuló tempó mellett. Bábi, bábi, de beteg, nem ëheti a levest. Vizet inna, vize nincs, kútra kűnnyi senki sincs. Të në szójj, të së szójj, nëked nem illik a szó! Të në szójj, të së szójj, nëked nem illik a szó! 136
A párok menetirány szerint kört alkotnak, a lányok a menetiránynak háttal állnak. A dal első sorára hármat lépnek előre, majd dobbantanak egyet, azután hármat vissza és szintén dobbantanak. A második sorra zárt fogásban párban forognak. A „te ne szójj” résznél felváltva fenyegetik egymást, az utolsó négy ütemre a lány a háta mögött lévő fiút megkerülve párt cserél. A következő játék végén a kör belső ívén haladva a lány visszakerül az előző párjához, és azzal folytatja a játékot. Szőjjünk, fonjunk, Tizenhat rőf vásznat, Szép eladó lánynak, Hogyha ő azt tudná, Bizony kiváltaná.
(CD 9-1)
Fordulj, fordulj, Akit szeretsz, kapd el. Ezt szeretem, ezt kedvelem, ez az én édes kedvesem, Hollárica, hollárica, csak a szívem szomríja, Perdülj hát te kislányka! Lányok énekes körjátéka. A dal ritmusára kézénfogva körbe sétáltak. A „hollárica”– ra az egymás mellett állók párt alkottak. Aki hamarább kapta el a másikat, az maradt a játékban, míg a másik kiesett. Tehát minden játék után megfeleződött a játszók létszáma. A kiesők újabb kört alkottak, és a játék folytatódott. Ha egy kicsit megmozgatták magukat, tovább szólt a dal és a mese. Ilyeneket daloltak: A zsigárdi csárdábo, ecët íg a lámpábo. A zsigárdi csárdábo, ecët íg a lámpábo. A lámpábo ecet ég, Patkó Bandi a vendég, Betyár gyerek húzassa, babáját múlattassa. A farkasdi templomba’, még a pap is aszongya. A farkasdi templomba’, még a pap is aszongya. Hajmát, rípát, gyükeret, csak Farkasdon vëgyenenek! A farkasdi templomba még a pap is aszongya. 137
A përedi templomba, még a pap is aszongya. A përedi templomba, még a pap is aszongya. Bort igyon a férfinép, vízze’ në próbálkozzík, Mer’ a vízbe bíka van, életëmnek víge van. (CD 9-2) Lemënt a vacsoracsillag, babám a főszerre ballag, A hitetlen, de régën, de régën, nem járt el a’ alszeren. Hamis a zúzájo, májo, nem is köll a pántlikájo, Kiülök én a hóra, a hóra, pintëkre verradóra. Përëg a’ orsóm kereke, víkony szálat nyújtok véle, Jó lësz lobogós ingnek, jó ingnek, aki evësz engëmët. (CD 9-3) Esik eső mégsë ázok, Mer szëdërfa alá állok, Szél is fúj, de nem fázok, nem fázok, Mer’ a babám mellé állok. *** Este van már kíső este kilencet üt a’ óra, Az én kedves kisangyalom mégsë gyün a fonóba. Vagy haragszik, vagy beteg, vagy talán nem is szeret, Ezér’ csárdás kisangyalom mégsë lëhetëk a tied. *** Sámlit tëszëk a lábod alá, úgy nízëk a szoknyád alá. Hej, dunna, dunna, dunna, csipkés dunna, Kiláccik a lábod újja! Többet ír a Csallóköze, mind a egísz Pozsony mëgye. Hej, dunna, dunna, dunna, csipkés dunna, Kiláccik a lábod újja! (CD 9-4) A fonóházi összejövetelek farsang utoljáig tartottak, mert már bőjtben tiltva voltak a zajos múlatságok. 138
TOLLFOSZTÓ A téli hónapokban sem pihenő asszonyok a tollfosztót nemcsak mindennapi munkának, de nagyon jó szórakozásnak is tartották. Öszszeültek a rokonok, ismerősök, esetleg utcabeli lányok, asszonyok, hogy az azévi libatollat megfosszák. Régen falunkban legalább öt-hat gyerek volt egy családban, s köztük biztos akadt lány is, akinek a „stafírungot” kellett készíteni. Még a szegényebb lányok stafírungjában is volt legalább egy dunna és két vánkos, a tehetősebbekében több is. A lánygyereknek már kicsi korától gyűjtötték a tollat, ha jó volt az esztendő, egy vánkosnyit is összejött. A dunnába négy vánkosnyi toll kellett, így hát hat-hét esztendő is elment, mire egy dunna meg két vánkos megtelt. A tollfosztás úgy zajlott, hogy este, mikor már besötétedett, lassacskán összejöttek a tollfosztók. Ki milyen ügyesen végezte el a dolgát, ki mikorra vacsoráztatta meg a családját, ahhoz mérten érkezett. A munka egy nagy asztal körül zajlott, melynek közepére kitették a fosztatlan tollat, abból markolt mindig mindenki és tépdeste le a csutkáról kétoldalt maga elé az asztalra. Ha már nagy volt a kupac, a gazdasszony az előre elékészített vánkosba, dunnába rakta, amit aztán tavasszal kiraktak a napra, hogy menjen ki belőle a lúd szaga. Munka közben énekeltek, vicceltek, régi történeteket, meséket meséltek egymásnak. Néha olyan dolgot is hallottam, amit akkor nem értettem, mert még nem érintett, csak amikor már férjhez mentem, akkor jutott eszembe, hogy erről beszélt a Pepi néni, vagy a Balog Vilma néni. Mesélték, hogy az Alszeren lakott egy Hudli nevű ember, aki nagyon lopós volt. Egyszer ellopta a szomszéd két hízó libáját, de mivel nem akarta, hogy a lúd kiáltson, elvágta a nyakát, zsákba tette és a hátára dobva hazavitte. Nem vette észre, hogy a lúdnak vére folyt, és szinte megjelölte a tolvaj nyomát. Reggel a tulajdonos a vérnyomon elment a házához, ahol már ugyan megkopasztva, de megtalálta a ludait. No erről nemsokára nóta is született a faluban: Hudli lopott két libát, Egy fehéret, egy tarkát. 139
Fene ëgye meg a Hudliját, Mé’ nem lopott ëgyformát. Tollfosztáskor a legények, ha megjelentek a háznál, csak csupa rossz volt tőlük várható. Előfordult, hogy verebeket szedtek ki a zsupptetejű házakból, mert a veréb a zsupp végébe bebújva éjszakázott, könnyű volt érte benyúlni. No, ezeket a verebeket zsebre tették és a megfelelő pillanatban, amikor az asztal már tele volt fosztott tollal, kiengedték. Volt ijedelem, mert a verebek össze-vissza repkedtek és szétszórták a tollat. Ezért aztán, amikor bejöttek a legények, mindig figyeltünk arra, hogy zsebben van-e a kezük. Ehhez kapcsolódik az alábbi szólás magyarázata is. A legényeknek nem illett a lány előtt zsebre tett kézzel állni, ha mégis zsebre tett kezű legényt láttunk, hangosan rászóltunk, hogy: „Veréb van a zsebébe!” Erre a legény elszégyellte magát és kikapta a kezét a zsebéből. Amikor már megfosztották a tollat, a gazdasszony áldomást készített. Az utolsó estére már csak nagyon kevés tollat hagytak, hogy legyen idő szórakozni. A férfinépet elküldték a szomszédba beszélgetni, esetleg a kocsmába, hogy az asszonyok szabadon szórakozhassanak. A férfiak ezt „boszorkánylagzinak” hívták. A gazdasszony a pogácsa mellé bort, pálinkát is tett az asztalra. A jó ropogósra sült libatöpörtyűre csúszott az ital, nem csoda, hogy az asszonyok gyakran a konty alá öntöttek: énekeltek, táncoltak. Mivel férfi nem vehetett részt ilyen mulatságon, levehették még a fejkötőjüket is. Pajzán dalokat énekeltek, szapulták a férfiakat: Vígan, vígan, víg angyalom, Víg órában termëtt rajom. Mindig ilyen víg voltam én, Víg órába’ termëttem én.
(CD 10-1)
Bor, bor, bor, a lányoké mind kondor. Mënyecskéké ripacsos, asszonyoké lukacsos, Öregëké mind sima, mer’ megvan az százezërszër simítva. (CD 10-2) 140
Három éjje’, három nap, Nem ölíg a lábomnak. Vigyázz lábom, jó vigyázz, Mër’ a másik meggyaláz. Bárcsak ez az íccaka, Szent György napig tartana. Tizenhárom éjje’ më’ ëgy nap, Kimúlatom magamat. *** Nem átkozlak rúzsám, szép szeretőm, Másnak vëtted meg a selëmkendőt. Adott szavad rúzsám megtagattad, Helëttem a gazdagságot választottad. *** Ki az urát nem szereti, Sej, haj, lu-lu-lu-lu-lárom. Sárga rípát főzzön nëki, Sej, haj, lu-lu-lu-lu-lárom. Jó megsózza, paprikázza, Sej, haj, lu-lu-lu-lu-lárom, Hogy a hideg jó kirázza, Sej, haj, lu-lu-lu-lu-lárom. Fordulj, pördülj, ugorj ëgyet, Në sajnáld a cipellődet! Él a varga, maj’ megvarja, Lesz új cipőd majd hajnalra.
(CD 10-3)
(CD 10-4)
Nem átkozlak rúzsám, nem szokásom. Csak a mosdóvized vérré vájjon. Törűköző kendőd lángot hánnyon, A të szíved az enyimér’ mindig fájjon. 141
Nem átkozlak rúzsám, nincs módomban, Csak a ménkű vágjon a házadba. Tizenhárom szekér búzaszóma, Rohaggyon meg kisangyalom a’ ágyadba. (CD 10-5) Ílet, ílet, gyöngyílet, Rëszket bennem a lílek. Iszok ëgyet most szabad, Kimúlatom magamat. Fehér kancsó, vëres bor, Minnyá’ rám kerűl a sor. Eladom a’ uram ingít, gatyáját, Még az íjjel emúlatom az árát. *** Hej, ringyëm-rongyom, Semmire sincs gondom. Csak arra van gondom, Hun a ringyëm-rongyom. *** Bor, bor, bor, de jó ez a vërës bor. Ha az asszony szí’ belülle, Fére áll a kontya tűle. Bor, bor, bor, de jó ez a vërës bor! *** Kis kút, kerekes kút, van az udvarunkba’, De szép barna legény van a szomszédunkba’. Csalfa szëmeimët rá së’ merëm vetnyi, Fiatal az idesannya, nem haggya szeretnyi. Ősszel a sok tearúzsát mind efújja a szél, Köszönöm galambom, hogy eggyig szeretté’. 142
Hogy eggyig szeretté’, de má’ másé’ lëtté’! Verjen meg a csillagos ég, ha efelejtëtté’. (CD 10-6) Esik a’ eső, fújdogál a szél. Fázik a szëgíny fuvaros legíny. Egész íjje’ a lányok után jár a bëtyár, Másnap a lovak mellett áva szundikál. (CD 10-7) A zsigárdi kertëk alla jaj de homokos, Vetëk bele rozmaringot, jaj de illatos. Vetëk bele lenmagot, a szeretőm ehagyott, Fáj a, fáj a, fáj a szívem, érted meghalok. *** Tënnap este a faluba’ végigsétágottam, Három asszont a kocsmába’ jó ríszegen láttam. Az ëgyik urát sirassa, a másik jajgassa, A harmadik azt óhajtsa, bárcsak meghót vóna! Nosza ídës komámasszony, igyunk ëgyet rája, Hogy az ura halálát még estére meglássa! (CD 10-8) Jaj, de kutya kedvem van, Ha két lityi bennem van. Ha még három bennem lësz, Biza kutyább kedvem lesz. Ha të tunnád amit én, Milyen beteg vagyok én. Ha szíp legényt látok én, Rögtön meggyógyulok én. *** 143
Kicsiny a lány, nagy a csecse, Azt së tugya hová tëgye. Főveti a jobb vállára, Leír a segge partyára. Kis káposzta nagy torzsájú, Ez az asszony nagypofájú. Ha be nëm áll a pofája, Verés lësz a vacsorája. *** Rípa, retëk, mogyoró, Ez a kislány szomorú. Honnë vóna szomorú, Hisz a hasa domború. *** Ugyan ídes komámasszony, Mér’ kend olyan sovány asszony, Hogy tudott így efonnyi? Lám én milyen kövér vagyok, Mint a háj majd elolvadok, Ebbe’ a nagy melegbe’. Ugyan ídes komámasszony, Mér’ kend olyan kövér asszony, Hogy tudott így ehíznyi? Lám én milyen sovány vagyok, Mint a kóró eszáradok, Ebbe’ a nagy melegbe’. *** Három éjje’, három nap, Nem ölég a lábamnak. Tizenhárom éjje’, mëg ëgy nap, Kimúlatnám magamat. 144
Sárga kötős a kötőm, Elhagyott a pállott szájú szeretőm, Ha elhagyott nem bánom, Lesz helëtte tizenhárom a nyáron. *** Az én rúzsám rúzsaszíny szoknyája, Rászállott a harmat az állára. Gyere rúzsám szëdd le rúla a harmatot, Bús szívemrű’ a nehíz bánatot. *** Nem az a legíny, aki magát annak tartsa, Csak a vászongatya mutat rajta. Nem tuggya a búzát rendre vágnyi, Még is a mafla hozzám akar járnyi. Nem az a leány, aki magát annak tartsa, Csak a rakott szoknya mutat rajta. Még a markot se tuggya főszennyi, Még is a mafla fírhő’ akar mënnyi. *** Harmatos a kukorica levele, Utollára vótam nálad az este. Utóllára fogtam ajtód záróját, Utollára mondtam azt, hogy jóccakát. (CD 10-9) Csütörtökön vërradóra, Mëgy a kislány a folyóra. Kezit, lábát mossa, Meg is szappanyozza, a folyóba. Evitte a víz a szappanyt, Utána kűdte a kappant. 145
Míg a kappan mászott, A szappany elázott, a folyóba. *** Nem, nem, nem, nem, nem, nem, Nem megyünk mink innen e’, Míg minkët a házigazda bunkósbotta’ ki nem ver. Ha nem teccik a gazdának, hogy mi’ itten múlatunk, Vëgye fő a sátorfáját, akkor is itt maradunk. Vigye el a házát innen, akkor is itt maradunk. *** Ilyen és hasonló dalokkal múlatták magukat az asszonyok éjfélig. Mikor kurjantott a bakter, hazaszedődtek, mert az már a boszorkányok órája volt.
146
DISZNÓTOR Amikor már megkeményedett az idő elérkezett a disznóvágások ideje. A parasztember, még a szegényebbjei is, tartott malacot, amelyet aztán jó moslékkal, kukoricával decemberre gömbölyűre hizlalt. Az én gyerekkoromban a százötven kilós már nagy disznónak számított. Mivel még hűtők nem voltak, meg kellett várni a fagyokat, hogy jobban tárolható legyen a hús. A hizlalást szeptemberben kezdték, a babona szerint holdtöltével, hogy a disznó az új kukoricától úgy kigömbölyödjön, mint a hold. A disznóölés nagy eseménynek számított a háznál, ezért jól fel kellett rá készülni: megegyezni a disznóölővel a dátumban és az időpontban, megszólítani a szomszédokat, akik majd segítenek lefogni a disznót. A gazdaasszony simára súrolta a sózó és a hurkamosó teknőt, a nagyedényeket, megtisztították a „vërëshajmát”, „foghajmát”, megválasztották a „gerslit” (árpadarát), a vasfazekat a katlanban telehordták vízzel, hogy reggel csak alá kelljen gyújtani. Reggel aztán öt-hat óra közt már talpon volt a ház apraja-nagyja. Megérkezett a disznóölő és a lefogók. Akkor a gazda pálinkával töltötte meg a „kvázlikat” (pálinkáspoharakat) és „Segítsen bennünket az Isten!” köszöntéssel emelte poharát a többiek felé. A disznóölő így felelt: „Igyunk a disznó gazdájának az egészségére!” A disznóölő, amikor megszúrta a disznót, odaintette a gazdasszonyt, aki már egy tállal, melybe jó marék sót dobott, várakozott, hogy felfogja a vért. A sóra azért volt szükség, hogy ne aludjon meg a vér, amit kihűlésig keverni kellett. Ezután következett a perzselés. A disznó fölé szalmából tüzet raktak, és ropogósra sütötték a bőrét. Mire megperzselődött, már forró volt a víz, lehetett mosni a megperzselt disznót, majd a bőrét éles késekkel hófehérre kaparták. Ezt követte a boncolás. A beleket a gazdasszony vagy maga mosta, vagy pedig egy fogadott hurkamosóra bízta, akinek valamelyik gyerek öntögette a meleg vizet, hogy ki tudja forgatni a belek tartalmát. Ezután órákig mosta ecettel, vöröshagymával, gerslivel. A disznóölő, mikor jelentették hogy kész a bél, a vékonybelet 147
fakéssel megfaragta, a vastagot pedig úgy próbálta ki, hogy egy darabját a falhoz vágta: ha levált, akkor tisztának vélte, de ha nem, tovább mosatta. Közben behordták a feldarabolt disznót és a húsok válogatására került sor. Sonka, szalonna, oldalas, sódar (lapocka), zsírszalonna, kolbásznak való, „abálébe” disznósajtnak, hurkának, kásának való hús került külön-külön tálba, serpenyőbe. A tüdőt, mivel az nagyon véres volt, nem főzték bele az abálébe. A máj is kétfelé osztódott. A fele nyersen volt beledarálva a hurkába, a másik fele azonban a konyhába került, mert abból készült ebédre a májpörkölt. A vesét is megtisztították, a velőt a combokból kiszedték, ebből készült a vesevelő. Pecsenyét is sütöttek. Így három fogásból állt az ebéd. Ebéd – a májat apró kockákra vágták, hozzá ugyanannyi húst vágtak. Két nagy fej vöröshagymát bő zsírban felfuttattak, arra bőségesen pirospaprikát hintettek. Erre dobták a húst, felfűszerezték borssal, köménymaggal, fokhagymával, majd felöntötték annyi vízzel, hogy a húst ellepje. Amikor félig megfőtt a hús, hozzáadták a májat, és együtt puhára főzték, s hogy picit sűrűbb legyen, egy-két kanál daralisztet engedtek hozzá. Csak a tányéron sózták, mert a sótól a máj megkeményedik. Finom házi kenyérrel, savanyúsággal fogyasztották a májpörköltet. A vesevelő is így készül, de ott a vese és a hús került előfőzésre, az apróra vágott velő később kerül bele. Ezt követte a pecsenye, amit borssal, köménymaggal fűszereztek. Azalatt, míg ebédeltek, meghűlt az abáléből kiszedett hús és neki lehetett fogni a töltelékek készítésének. Készült a „prezburck” – disznósajt, véres és májas hurka, kolbász. Az volt a jó disznóölő, aki finomra tudta ízesíteni a töltelékeket. Miután a hurkát az abálébe kifőzték a kolduskása készítésére került sor. Májas hurka – hozzávalók: sertésmáj, tüdő, szív, húsos tokaszalonna, bőrke, rizs, vöröshagyma. A rizs kivételével mindent ledarálunk, a rizst megfőzzük. Az egészet összekeverjük, majd törött borssal, majoránnával, sóval és kevés pirospaprikával fűszerezzük. Teszünk hozzá kevés csípőset is. Az összedolgozás után sertésbélbe töltjük és forrás148
ban lévő abálébe kifőzzük. Sütés előtt tűvel megszurkáljuk, hogy ki ne repedjen. Disznósajt – hozzávalók: sertésfej, bőrke, tokaszalonna, a disznó nyelve és a nyesedék sovány hús. Mindezt kb. két óra hosszan lassú forrásnál abáljuk. Amikor megfőtt, a fejhúst a csontról lefejtve vékony csíkokra vágjuk, a szalonnát és a bőrkét ledaráljuk és az egészet keverőtálban sóval, törött borssal, fokhagymával fűszerezzük. Jól öszszekeverjük, majd az abálóléből is teszünk hozzá egy keveset, hogy a húskockák elváljanak egymástól. A jól összekevert masszát tisztára mosott sertésgyomorba töltjük, a lyukat bevarrjuk, majd forrásban lévő vízben kb. fél óra hosszat főzzük. A vízből kivéve lepréseljük. Kása – Az abálé színét lemerték, félretették, a többit leszűrték. Minden kiló árpadarához két és fél liter abálevet öntöttek, megfűszerezték vöröshagymával, köménymaggal, borssal, sóval, majoránnával és felfőzték. Amikor már az árpadara megpuhult, hozzáöntötték a felfogott disznóvért, és sűrűre főzték. Ezután kisebb edényekbe rakták, nehogy a nagy tömegű kása megsavanyodjék reggelre. Miután a kása is elkészült már csak a zsírsütés maradt hátra és jöhetett a jól megérdemelt vacsora. Disznótoros vacsora – amikor a disznót szétszedték és a behordott húst osztályozták, a gazdasszony már ott várt, hogy kiválogathassa a vacsorához való húsokat. A levesnek valóhoz jó velős csontokat választott, amin húst is kellett hagyni, mert a levest a leveshús követte: jó erős tormával feltálalt főtt hús. A töltött káposztához általában a már megkevert kolbászhúsból vettek ki. Azelőtt minden háztartásban tartottak savanyított káposztát. A leszelt káposztát sóval, köménymaggal, tormával, almával vagy vöröshagymával ízesítették, egy réteget a hordóba tettek, jól megtaposták, és következő rétegként káposztafejeket raktak. A megtisztított laposabb káposztafejeknek kivájták a torzsáját, sóval jól bedörzsölték, és szorosan egymás mellé rakták. Erre újabb réteg káposzta került (leszelve), a káposztafejek között lévő hézagokat betömték, és újra megtaposták. Ez így folytatódott mindaddig, míg meg nem telt a hordó. Általában októberben volt lesavanyítva a káposzta, így disznó149
vágásig bőven volt ideje megsavanyodni. A fejekről leszedték a leveleket, a kemény részét levágták, ha nagyobb volt, kettévágták. Ezekbe a levelekbe csavargatták a tölteléket, mely a következőképp készült: A kolbászhúst a ledarálás után sóval, fokhagymával, erős és édes törött paprikával, borssal ízesítették. A töltelékhez még tojást, rizst (1 kg húshoz 5 dg rizs) egy evőkanálnyi olvasztott disznózsírt tettek, és becsavarták a káposztalevélbe. A már lábasba előkészített kevés savanyú káposztára ráhelyezték a fenti módon elkészített „takartokat”, majd vízzel felöntötték, annyira, hogy éppen ellepje a takartot, végül 1 dl-nyi paradicsomlevet öntöttek a tetejére. Fedő alatt, lassú tűznél párolták. Mikor megfőtt, vékony barna rántással berántották. Keverni nem volt szabad, csak két fülénél fogva forgatták körbe a lábasban, hogy le ne égjen. Este hat-hét óra tájt szokott a vacsora lenni. Addigra már megtelt a ház illattal és vendéggel. A gazdasszony feltálalta a húslevest cérnametélttel vagy csigatésztával. Ezt követte a főtt hús tormával, friss kenyérrel. Ezután jött a töltött káposztá, a frissen sült pecsenye, kolbász, hurka savanyúsággal, esetleg kompóttal. Befejezésül pogácsát tettek az asztalra, hogy meg ne savanyodjon a vendégek szájában a bor, legyen mindig mit harapni hozzá. Bizony a sok zsíros étel kívánta is a bort, így sokszor hajnal felé széledt szét a vendégsereg. A vacsoránál gyakran megesett, hogy egy-egy étel behozatala előtt verseket is mondtak. Leveshús előtt ezt a verset mondták: Behoztam a tyúkot, egész tarajáva’, Aki éhes lakjon jól a disznó csontjáva’. A töltött káposzta behozatalához a következő vers párosult: Itt a húsos káposzta, Vele párba a takart. De ha sokat szedsz, Hónap a hasad megy. Végezetül így szóltak: A süteményt is behoztam, Asszonyoké édes. De a férfi pogácsát vesz, 150
Erre csúszik jól a bor, Melybe’ van a vigalom. Sokszor egész reggelig is eldalolgattak. Ilyenkor általában az alábbi nótákat énekeltelték: Lemëgyek a, lemëgyek a pince fenekibe, Ráütök a, ráütök a hordó tetejire. Aggyig iszok, míg egy csepp lesz, Azután má’ kisangyalom a szódavíz is jó lesz, Lemëgyek a, lemëgyek a pince fenekibe. *** Ez a pohár bújdosik, íjjën a barátság, Kézrű’-kézre adatik, íjjën a barátság! Íjjën, íjjën, íjjën az, íjjën köztünk az igaz, Íjjën a barátság! Tőtsd meg pajtás poharam, íjjën a barátság, Teli tőtsed poharam, íjjën a barátság! Íjjën, íjjën, íjjën az, íjjën köztünk az igaz, Íjjën a barátság! Mind megittam a borom, íjjën a barátság, Föl barátim rajta hát, íjjën a barátság! Íjjën, íjjën, íjjën az, íjjën köztünk az igaz, Íjjën a barátság! *** Víz, víz, víz, nincsen olyan víz, mint a vági víz. Harcsa, csuka lakik benne, barna kislány az ölemben, Víz, víz, víz, nincsen olyan víz, mint a vági víz. (CD 11-1) Kis kutya, nagy kutya, nem ugat hiába, Van nëkëm szeretőm Zsigárd falujába’. Zsigárd hírës város, Pereddel határos, Ott lakik a babám, kive lëszëk páros. 151
*** Este van má’ nyóc óra, íg a világ a bótba’, Sallárom, sallárom, íg a világ a bótba’. Ott mírik a pántlikát, piros színyű pántlikát, Sallárom, sallárom, piros színyű pántlikát. Varga Julcsa míreti, az asztara letëszi, Sallárom, sallárom, az asztara letëszi. Gazsó Pétër főveszi, a hajába biggyeszti, Sallárom, sallárom, a hajába biggyeszti. Biggyeszd rózsám nem bánom, úgy is të lész a párom, Sallárom, sallárom, úgy is të lész a párom. *** Jók a lányok, nem rosszak, Míg fejükre kontyot kapnak. Ha fejükre kontyot kapnak, Magát tartsa nagyon jónak. Az urát nevezi lónak, Vagy deresnek, vagy fakónak. Nyerget teszen a hátára, Mint a didé a lovára. *** Nótás Pistya mëgy a hëgyre, kum. Festő kötény van előtte, kum. A së’ maga píze ára, Szomszéd lánya vette rája, kuma, kuma, kum. Túri Kata pogácsája, kum. Ki-ki gurúl az úccára, kum. Nótás Pistya görbe lába, Igenyessen fut utána, kuma, kuma, kum. 152
Túri Kata gyócs pöndöle, kum. Ki van a gyöpre terítve, kum. Nótás Pistya ha meglássa, Háromhetes hideg rázza, kuma, kuma, kum. *** Fehér kancsó, vërës bor, Minnyá’ rám kerül a sor. Eladom a felesígem dunnáját, Még az éjje’ emulatom az árát. *** Hipp, hopp itt is, amott is, A mi házunk előtt is. Nincs énnëkëm többé jegyes szeretőm, Még az éjjel széttípëm a jegykendőm. *** A dalolás, mulatozás végeztével a gazdasszonyra még várt a sok „rékas” (mosatlan edény), hiszen reggelre rendbe kellett lenni mindennek, mert sok helyen másnap sütötték ki a zsírt, füstölték a maradék kolbászt. Mivel akkoriban még nem voltak hűtőszekrények, a gazdasszonyok úgy oldották meg a friss disznóhús kérdését, hogy a rokonságnak küldött kóstoló nemcsak kását, hurkát, kolbászt, hanem húst is tartalmazott. Mikor a rokon családok küldtek kóstolót ismét friss húshoz jutottak. A komának küldték a legjobban megrakott tálat, sőt a komának szánt hurkadarabnak külön neve is volt, „komahurkának” nevezték. Ez a végbélnél lévő vastagbél egyenes darabja volt, ebbe került a komának a töltelék. A kóstolót általában gyerekkel küldték el, akiknek ezért némi aprópénzt adtak a megajándékozott háznál.
153
154
II. GYERMEKFOLKLÓR – NÉPI JÁTÉKOK
155
156
MONDÓKÁK Altatók Tente baba, tente, Minnnyá’ itt a’ este, Kigyútak má’ szépen, Csillagok a’ égen.
(CD 12-1)
* Tente, baba, tente, Kifűt a kemence, Megsűt má’ a lángos, Megëszi a János. * Tente baba, tente, A szëmëdët hunyd be. Aluggy, ingó-bingó, Kicsiny rúzsabimbó. * Tente szentëm Rúzsa, Sok a’ anya dóga, Ruhád szappanyozza, Hama’ ki is mossa, Kötélre akassza, Gyorsan kivasalja, Mire főkel Rúzsa, Magára is kapja. * Tente baba, tente, Mingyá kísz a lëncse, 157
Hogyha nagyot aluszó’, Jézuskáró’ ámodó’. * Csicsíj baba, aluggyá’, Mamuka is alszik. Este van a faluba’, Esti harang hangzik. * Csicsíjja babácska, Esti csillag ragyog, Aluggyá’, ámoggyá’ Én is ámos vagyok. Angyal símogasson, Tündér öltöztessën, Liliom ölëjen, Hajnal csókúgasson, Aranyos pillangó Kocsidat rengesse, Dalos kis csücsörke Fölötted repdessen. .
(CD 12-2)
* Csicsij baba, nincsen pupa, [kenyér] Evitte a juhászkutya. * Csicsíja babája, Altassa a mamája. * Csicsíja babája, Nincs itthon a mamája, Emënt a vásárra, Piros topánt hoz nëki a aranyos kis lábára. 158
(CD 12-3)
* Aluggy baba, aluggyá’, Angyalokrú’ ámoggyá’, Csillagokon lovagújjá’. Aluggy baba aluggyá’, Angyalokká’ táncójjá’!
(CD 12-4)
* Aluggy, aluggy, kisbaba, Édësanya csillaga. Rëggëre, ha főkësz, Bodri kutya kölkez. Este van má’ alkonyul, Nyuszi füle lekonyul. Dorombúl a kiscica, Aludj të is Marika.
(CD 12-5)
* Ringó bőcső ringadozz, Ingó nádszál ingadozz, Kicsiny babám szunnyadozz! Ringasd szípen Marikát, Had aluggya ki magát.
(CD 12-6)
* Ciberébe, rababa, Mé’ nem alszik a baba? * Idësanya szombaton, Bábut varr az ablakon. Këszkënyőjit kivágja, Úgy mëgyünk e’ a bálba. * Rengő-ringó ágyacskábo’, Alszik a kis János, 159
Íbredëzik, nyújtózkodik, De még igën ámos. Tik-tak, tik-tak, üt a’ óra, Ugorj ki a’ ágybú’! A kakas is kukorikúl, Egy csibe së álmos, Ugorj gyorsan János!
(CD 12-7)
Természetmondókák Esik a eső, ázik a mező, Haragszik a katona, mer’ megázik a lova. * Esik eső, süt a nap, Paprika Jancsi mosogat. Hát a’ öreg mit csinál? Hason fekszik, úgy dudál.
(CD 13-1)
* Ess eső, ess! Megszárodt a mező, Kisütött a napocska, játszhot má a Mariska. * Ess eső, ess! Mindën úton ess! Csak ëgy úton ne ëss! Zab szaporodjék, mező bukrosodjék, Királ lova hízzék, Ess, eső, ess, hónap délig ess!
Állatmondókák Csiga, biga őjts ki a szarvadot, Ha nem őtöd, összetöröm házodot. 160
(CD 13-2)
* Csiga-biga gyere ki, Íg a házod ide ki! Kapsz tejet, vajat, Hónapra is marad.
(CD 13-3)
* Csiga-biga, gyere ki, Szómaszálló húzlak ki! Házod előtt megsüttettem, Hat ökörre vontass ki! * Szállj el, szállj el, katicabogárka! Kerék alá tëszlëk, onnaj is kevëszlëk, Mí kútba vetlek, onnaj is ki vëszlek, Ëhun gyünnek a törökök, mentem agyonvernek. (katicaröptető) * Bum-bum bácsi, merre visző fírhő, Főfelé, vagy lefelé, vagy a szeretőm felé? (katicabogárnak) * Cserebogár, mikor lësz nyár? Maj ha a lány meztélláb jár, akkor biztos itt van a nyár. * Pille, pille, szájj le! Ződ leveles ágro, Domb ódaláro, Tarka kis virágro, Ëhun gyünnek a gyerëkëk: Laci, Feri, Klára. (lepkének) 161
* Csërëg a szarka, billëg a farka, Eső után elébújt, tojást raknyi elindút. * Szëbb a pávo, mint a pulyka, Mert a pulyka vírës hurka, Rút, rút, rút! (pulykának) * Tyúkom mondja kotkodács, Mindën napra ëgy tojás. (tyúknak) * Erre kokas, erre tyúk, Erre van a gyalogút, Itt árújják a rúzsát, Abbú’ kötnek bukrétát. (kakasnak)
Állathangutánzók (CD 14) Urrak a papok, urrak a papok! (béka) * Vidíki, vidíki! (vadgalamb) * Cukurú, cukurú! (gerle) * Zsák, zsák! (kacsa) * 162
Hány zsák árpád van még? (gácsér) * Itt is kapok, ott is kapok! (lúd) * Gá, gá! Mink is mëgyünk világgá! (gúnár) * Rúd, rúd, rúd, aranyrúd! (pulyka) * Mióka, ídës tej bíz jó vóna! (kismacska) * Hav, hav, hav! Ha rossz vagy, megharaplak! (kutya) * Nyi-ha-ha! Ülj hátomra jó gazda! (ló) * Mú,mú,mú! Boci szomorú! (borjú) * Mek, mek, mek! Ha mírgesítsz, megdöflek! (kecske) * Moslík, moslík, moslík! (kismalacok) * Lösz! lösz! lösz! (anyadisznó) * Tilió, tilió, de kemíny a dió, Tilió, tilió, huncut a bíró. (rigó)
163
Növénymondókák Ílëk, halok, maj’ meghalok. E szöveget ismételve az „ílek-halok fű” leveleit tépkedve gyakran tudakolták tréfásan, hogy meddig élnek. Az egymás mellett sorakozó levélkéket jobb és baloldalról felváltva tépkedték, a csúcslevélre jutó szó volt a „válasz”. Szeret, nem szeret, Szívből, igazán, Mindennél jobban! Hasonló módon tudakolták meg a szeretővel, barátnővel, szülővel, testvérrel való kapcsolatukat is.
Csúfolók Névcsúfolók (CD 15) Aladár, nëked szarik a madár. * András, Bandrás, falra mász, Tyúk seggibe kaparász. * Béluska, mit hozott a Jézuska? * Böske, bőg a tehén, kösd be! * Böske, kutya száját kösd be! * 164
Táncúnyi ment Bözsike, Híta itet Pistike. De nem tudott Bözsike, Mírges lett a Pistike. * Ede, ëgyën meg a fene! * Ernő, tiéd lesz a teknyő. * Éva-béva, egy szëm szíva, Kapd be, hamm! * Géza, teli van a dézsa. * Gyula, Gyula, fakutya Tojájos a valaga. * Áleluja, meghaat Gyula, Betemettík pociklukba. * Gyurka, megsűt má’ a hurka. * Hajnalka, tekerëggy meg hajnaara! * Ignác, ëngëm többé nem lácc! * Ilona-bilona, bakkëcske, Hová való mënyecske? Szántófődre ugratnyi, Pociklukba bújtatnyi. 165
* Imre, tiéd lesz a gyinnye. * János, szëmëd igen ámos, az eszëd hiányos. * Jankó, pipadohány zsëcskó. * Ha Jancsinak szarva vóna, Biztos szarvasmarha vóna. De mivel hogy nincsen szarva, Így csak egyszerűen marha. * Julcsa, mér vagy olyan furcsa? * Julcsa, hun a bugyid kúccsa? * Csörgő dió, mogyoró, Ez a Julcsa szomorú. Azért olyan szomorú, Mert a hasa domború. Jóska, meggyütt má’ a posta.
*
* Jóska, sóska. * Katica, karmújon meg a cica. * Lackó, pipadohány zsëcskó, szíd fő fiam Lackó. * 166
Lajos, az íletëd bajos. * Maris, jó nëkëd a szar is. * Në nyúka piszka, mer’ harap a Miska. * Miska, sistërëg a siska. * Rëbëka, dróton jár a dërëka. * Sándor, rossz gatyábo’ táncúl. * Zolkó, csípjën meg a dongó! * Zsiga, lábod alatt a csiga, Ee në taposd, vigyázz rájo, Ő is Isten állotkájo. * Zsuzsika, lábod közt a muzsika, Nálom van a vonója. * Balog Misi nagy szamár, Mégis iskolábo jár. * Balog Misi nagyfülű, Eemaratt a többitű’, Levágto a nagyfülit, Utolérte a többit. * 167
Szalay, kinyőttek a szarvaji. * Morvay, vannak neki szarvai.
Falucsúfolók (CD 16) Hajmás Farkasd! * A farkasdi templomba, Még a pap is aszongya: Rípát, gyükeret, hajmát vëgyenek! * Szíp Szelőce, nyalka Sók, Ott laknak a lólopók! * Hamis Sók! * Csaló Szelőce! * Sóki krumpi, vaskrumpi! * Semmi Hosszúfalu! * Bodzábó’ kerített Galánto! * Kőtsígtelen Séle! (Vágselye) * 168
Morványsütő Királyfo! * Lólopó Vágo! * Vágo, hosszú a lábo, rövid a gatyájo! * Ócsó Vëcse! * Nagyzsebű Diáki! * Hernyók vattok, Diákin laktok! * Kápusztás Nëgyed! * Szëcskőgyúró Pered! * Szëcskők vattok, Përëden laktok! * Përediek vattok, szëcskőlukba laktok! * A përëdi legínyek, Szëcskőt gyúrnak szëgínyek, Lábokon a’ ólajtó, kezükön a szakajtó! * A përëdi legínyek, Szëcskőt gyúrnak szëgínyek, Deszkát kötnek a lábukra, Úgy mënnek a határbo! * 169
Përëd, ott a szíplány sarkon përeg. * Nyíves Nyárosd! * Golvás Jóka! * Alsószeli guvatok, fa tetejin ugattok! * Alsószeli guvatok, mind engëmët ugattok! * Ha nem vóna Aasóhatár, nem is vóna érte nagy kár. * A sok bíbic nem ijeszgetne, örűhetne Szeli szípe. * Golhók vattok, Kiráríbe laktok! (Királyrév) * Királyrévi guvatok, mind Zsigárdra ugattok! * A zsigárdi lányok, piros tulipánok, Kirárívi lányok, fődi boszorkányok! * Zsigárdi, tanújjá meg pipáznyi! * Ürgék vattok, Zsigárdon laktok! * Ürge, ugorj a gödörbe! Nem ugrok, mer fílëk, Úgy së soká ílek. (Zsigárdon elterjedt volt az Ürge vezetéknév) 170
* A zsigárdi lányok, szeretik a mákot, Vërëshajmát, tökmagot, attú fingnak jó nagyot. * Verekëdők vattok, Nádszëgen laktok! * Bagós Taroskeggy! (Tardoskedd) * Rangos Újvár! * Gólyaszerető Kamocsa! * Kamocsa, ott nyaral a sok gólya! * Gúgos Szímő! (Mivel a munkák javát guggolva végezték) * Szimő, Gúta, Mamocsa, Bajcs, Krumpis kënyér, a’ árokba mars! * Szímeiek – szatyrossak, Gútaiak – gangossak, Nëgyediek – marhák, Három macskát levágták. Farkasdon farkalták, Zsigárdon mosták, Sókon sózták, Szelőcén szeetítk, Përëdën a urak a combjait ëttík.
171
* Posvadt Gúta! * Gúta maga ëgy város, Ott lakik ëgy míszáros, Van két lova jó hámos, Bagaria szërszámos. * Csallóközi lüttyő, nekem biza nem kő!
Egyéb csúfolók (CD 17) Tót, seggëdën a fót, Nagyot fingott a tót, Leesëtt a fót. * Katona bácsi, hopp, hopp, hopp, Aggyon nëkëm cibakot, Mer’ ha nem ád cibakot, Betöröm az ablakot. * Sokat fárod a vadász, Ritkán szároz a halász, Mind rongyos az aranyász. * Ëgy szëm szíva, két szëm szíva, Tátott szájú csizmadia, Mind megëtted a subickot, Azér’ nem nyőt ki a bajszod. * 172
Lányok, silányok, rongybú van a babátok! * Aggyon Isten jó napot, tűzcsóvábú’ sálot, Vigyázz, mer’ ha fővëszed, të is tűzzé váhotsz! Lányok, kiíg a ruhátok! * Órjás dió, mogyoró, ez a kislány szomorú. Azér’ olyan szomorú, mer’ a hasa domború. * Gyerëkëk, kását főztem, ëgyítëk, Biz abbú’ nem ësztëk, amíg jók nem lësztëk! * Ismertem apádot, igën nagy gazda vót, A két falu vígin, két batyú rongya vót! * Nincsen a könyvembe’ annyi apró bötű, Mind a të fejedbe’ sërke, bóha, tető! * Të is meg tudsz szinnyi valakit, te csuda, Ki a falu vígin ugatsz, mind ëgy kutya! * Kis kalitka, nagy madár, Ríszëg embër, mind szamár. * Vërës kutya, vërës ló, Vërës embër, ëgy së jó. * Digi-dagi daganat, Hájos Matyi víz alatt, Kergeti a halakat. 173
De a halak ügyesek, Hájos Matyi elesett. * Aszt hiszëd te mákvirág, Belülled áll a világ. Van nálodná’ szebb virág, Abbú’ së áll a világ. * Utánozó majom, tied amit kinyom! * Bal-jobb, bal-jobb, mënnek a majmok. Budapestën megánok, sűtt krumpliva’ dobánok. * Hogyha nincsen szeretőd, Vágd pofon a meszelőt! Hogyha van má’ szeretőd, Öleld meg a meszelőt! * Török basa, nagy a hasa, kicsi a pipájo! * Mit bámúsz? Rád ordítok, elájjúsz! * Mit bámúsz? Ëgyët fingok, elájjúsz! * Két szílin fakanál, közepibe’ rúzsaszál! Két szílin rúzsaszál, közepibe’ nagyszamár! * Áprilisnak bolongya, Főmászott a toronyba. 174
Csiri-csáré kanveréb, A bolondot döfd arréb! * Mit ugrász? Apád nem cukrász! (nagyképűre) * Mit níző? Nem vagyok én intéző. (bámészkodóra) * A të orrod akkora, mint ëgy nagy sós uborka! (nagyorrúra) * A të fejed akkora, mint egy jó nagy kápuszta! (nagyfejűre) * A të pofád akkora, mint a kemence szájja! (nagyszájúra) * Süt a Kata, meszel is, Megbolondúl, szapúl is. (kapkodó asszonyra) * Ëgyik fülem sós, a másik paprikás, Nem hallom, hogy mit kodász! [értsd: mit mondasz] (aki szánt szándékkal nem akart valamit meghallani) * Hosszabb a pintek, mint a szombat! (kilógó alsószoknyára) * Kis csűcsirű’ [kisebbik csücskéről] keszkenyője, meglásso a szeretője! (fordítva felkötött fejkendőre) 175
* Messze van a Budavár, mégis ide láccik! (szétterpesztett lábbal ülő lányra)
Tréfás mondókák Szëttem szívát epër helett, Láttom fürönnyi húsz legyet, De mive’ ez nem történt meg, Szípën hunyd le a két szëmëd! * Szëdtem szívát epër helëtt, Láttom fürünnyi a legyekët, Ha hirtelen nem aszó’, Bíka lësz a ringató. Bíka mondja: bre-ke-ke, Nincsen nëki jókedve. Ha jókedve vóna, Napon szárítkozna, Nem tígëd altatna. Képzëd e’! * Én vagyok az erdők áccso, Akinek van kalapáccso. Mindën fát megkopogtatok, Fírgët, hërnyót pusztítgatok. Ha nem alszó’ e’ hirtelen, Kopogtatok a seggëdën. * Vót eccer ëgy királ’, vót neki ëgy zsákja, Izgatta-mozgatta, szamár, aki hallgassa. 176
* Vót ëgyszër ëgy királ’, zsákba fingott, igyá’! Elővettem a zsákot, bévartam a világot, Hát a randa egerek, nem kirágták az eget! * Vót ëccër ëgy embër, szakálla vót kendër, Főmászott a fáro, leesëtt a sárbo. Két kutya húzta, harmadik mëg nyúzta, Hónap lësz a temetése, të lësző’ a felesíge. * Vót ëccër ëgy kilincs, Tovább nincs! * Vót ëccër ëgy ajtó, Azon vót ëgy kilincs, De tovább nincs! * Mese, mese, meskete, Disznó segge kezedbe’! * Kukoricakása, në mënny a padlásra, Ott a bíró lánya, bekap a szoknyája! * A mi cicánk fírhő’ akar mënnyi, Szomszéd kandúr el akarja vënnyi. Në mënny cicus, në haggy itt bennünket, Ki fogja meg a mi egerünkët. * Pad alatt, pad alatt van ëgy ház. Ott lakott ëgy óriás, Süti-főzi a hurkát, 177
Kírtem tűle falatkát, Aszonta hogy pofon vág. * Kihoztam a fejszét, Levágtam a fejét, Beletëttem lepedőbe, Kivittem a temetőbe. Kérdëztík, hogy mi van benne: Muzsika, táncúl a kis Zsuzsika. * Pad alatt, pad alatt, van egy ház, Ott lakik egy óriás. Süti-főzi a hurkát, Kírtem tűle falatkát, Aszonta, hogy pofonvág. Ha pofonvág, meghalok, Eevisznek a bivalok. Betemetnek rúzsás verëmbe, Mese, mese, meskete, Disznó segge kezedbe. * Szervusz tíz! Hogy vagy húsz? Mënny e’ a harmincho’, Mondja meg a nëgyvennek, Annak a’ ötven esztendős embërnek, A hatvanadik uccábo’, Hogy ne hetvenkëggyën, Avva’ a nyócvan krajcárjávó’, Mer’ akkora kilencven pofont kap, Hogy százat fordúl.
178
Egyéb mondókák Ëgy, kettő, három, nígy, Magyar gyerëk hová mígy? Mácsonyásro dohányér’. Dohányt adom pipámnak, Pipám nëkëm tüzet ád. Tüzet adom kovácsnak, Kovács nëkëm patkút ád. Patkút adom lovamnak, Lovam nëkëm ganajt ád. Ganajt adom fődemnek, Fődem nëkëm búzát ád. Búzát adom mónárnak, Mónár nëkëm lisztet ád. Lisztet adom péknek, Pék nëkëm cipót ád. Cipót adom kódúsnak, Kódús nëkëm botot ád. Úgy megvágom a kutyát, Végig fossa az utcát. (A végén a tátott szájjal hallgató gyerek feje búbjára barackot nyomtak.) * Egy szëm borsót ütettem, Kirágto a szarka. Hun van az a szarka? Főröpűt egy nagy fáro. Hun van az a nagy fa? Kivágto az öreg fejsze. Hun van az a’ öreg fejsze? Beesëtt a Hót-Vágbo. Hun van az a Hót-Vág? Kiszíta a vízibika. Hun van az a vízibika? 179
Levágta a mészáros. Hun van az a mészáros? Bécsbe’, Budába’, Róka koma lukába’. * Ez a mondóka a következőképp is végződhetett: Bécsbe’, Budába’, Macska segge lukába’, Most kölkezik tarkát, Fogd a macska farkát! * Lemëntem én a pincébe vajat csipëgetnyi, Utánnam gyütt idesanyám hátba verëgëtnyi. Nád közé bújtam, nádsípot fújtam, Az én sípom így szól: dí-dá-dú, Mari az a nagyszájú! * Gyerëkëk, gyerëkëk, szeretik a perecët. Sóssat, sóssat, jó ropogóssat, Aki vësz, annak lësz, Aki nem vësz, éhës lësz. * Ződ erdőbe’ jártam ibolák között, Ott láttam a sógort, bóhát örözött. Mondtam nëki hogy: vótak-i nagyok? Aszonta, hogy vótak, mint a bivalok. * Ídës-kedves galambom, eevisző’ e táncbo? Nem vihetlek galambom, mer’ a lovam sánto. Sánto lovam, paripám hízik a mezőbe’. Én azt megtëszëm, Katát eevëszëm, Ő dógozik én meg alszok, este eeverëm. 180
(CD 18-1)
* Juliskának píze, gyöngyös koszorúja, Falu vígin jó bort mírnek, isznak is belülle, Ha jó legínyëk vónátok, ti is meginnátok. Hej csücske, csücske, hejj ki belülle! Pál uram üzente, üzenetet eekűdte. A mi kutyánk megkölkezëtt kettőt a szómára, Ëgyik Szëkfű, másik Göndör, isznak pálinkáro.
(CD 18-2)
* Kiskertëmbe’ a’ ürge, rákapott a gyinnyémre. Megállj ürge megleslek, Komáromba vitetlek. * Mókuska, mókuska, főmászott a fára, Leesëtt, leesëtt, kitörött a lába. Meggyógyítja apóka, Në fájjon a lábacska. * Ádám-Éva ëgy szëm szíva, Të lësző’ a csizmadia, Ha megëszëd a subickot, Soha nem nyől ki a bajszod. * Elszaladt a kemence, teli pogácsávo’, Utána mënt a lapát, egész csalággyávo’. Lúd láb a tálbo’, lúd láb a tálbo’, Jó lësz vocsorára.
(CD 18-3)
* Ëgyedëm-bëgyedëm vaskampó, Alatta a kis Jankó. Ëggyet gondúl magába’, Eeszaladt a világba. 181
* Egy, kettő, három, nígy, Nímet disznó hová mégy? Nem mëgyëk én messzire, Csak a falu végire. Ott áll egy katona, Kérdem tűle hány óra? Három fertál háromra, Jót vágok a’ orrodra! * Az én kis báránykám tiszta hófehér, Mindig sokat béget, hogyha ënnyi kér, Haragosan azé’ soha nem mekeg, Mint afféle durcás, ronda kisgyërëk. * Pékmestërnek adott az idesapám, Jaj, de sok-sok kiflit sütöttem is ám. Enné’ jobb mestërsíg nem is kő’ nëkëm, Zsemlét, kiflit mindig frissen ëhetëm. * Iluska, Iluska! Születëtt ëgy cicuska. Gyere ide, fogd meg hama’, Olyan, mint a bársony ruha. Most még gyënge foga, körme, Nem egérre vágyik lelke. Tálba nyomja fejecskéjít, Úgy issza meg tejecskéjít. Mikor aztán dugig van, Dorombúgat nagy vígan. Durrog, durrog, dur, dur, dur, Kicsiny gazdám, finom ujj. Nem felejtëm simítását, Az ölednek altatását. Esztendőre, kettőre, 182
Nagy kandúr lësz belüllem. Megfogom az egeret, Në tëgyën kárt tënéked.
KIOLVASÓK Ëgyedëm-bëgyedëm sarkantyú, Ki lësz köztünk fényakú? Falu kovácso vagyok, Szent Pál lovát patkúlom, Vasszëgekke’ szëgelëm, Vaskampóva’ kongatom. Csír-csár cserebogár, Ëcki-bëcki-berecki, Hátba űttek, szalaggy ki! * Ëgyedëm-bëgyedëm keszkenyőbe’, Szól a rigó a’ erdőbe’. Inc-pinc-palavinc, Te vagy kint! * Ëgyedëm-bëgyedëm tengërtánc, Hajdú sógor mit kívánsz? Nem kívánok ëgyebet, Csak ëgy falat kënyeret. Inc-pinc-palavinc, Të vagy kint! * Ëc-pëc, kimëhetsz, Hónapután begyühetsz. 183
Cérnára, cinegére, Ugorj cica az egérre, Fuss! * Ën-ten-tó, szalad a csikó. Akire a kilenc kijut, a’ lësz a hunyó! En-ten-ténusz, szórakaténusz, Szóraka-tiki-taka, enc-benc, bumm-busz. * Ëtty-pëtty libabëgy, rádesik a huszonegy. (a kiolvasó 21-ig számol) * Ëgy, kettő, három, nígy, Te kis bódor hová mígy? Vágsellére dohányér’, Zsigárdro mëg szíp lányér’. * Szőrös füle van a légynek, Ha nem hiszëd, menny e’ nízd meg! Inc-pinc-palavinc, Te vagy kint! * Írt apám ëgy levelet, Ráragasztott billegët. Benne vót egy sóska, Të vagy a fogócska! * Pestën jártam iskolábo, jó’ nevelt apám. Azt hitte a vín bolond, hogy pap lëszëk talán. Lett belűlem csirkefogó, flasztër koptató, Aki eztët nem hiszi e’, az lesz a hunyó. 184
* Eemëntem én az erdőbe, fát szëdëgetnyi. Utánam gyütt idesanyám, pofon verëgetnyi. Nád közé bújtam, nádsípot fújtam. Ez a síp így szót: Dí, dá, dú, Të vagy az a nagyszájú! * Kis uccába’ süt a nap, Beharangozott a pap. Gyertëk, gyertëk szentegyházba, Őtözzetëk papruhába! Inc-pinc-palavinc, Te vagy kint! * Mëgy a bika hentës felé, Lóg a töke ezër felé. Ling-long lakatos, Eriggy ki te kis piros! * Budapestën vót ëgy bót, Abba mindënféle vót: Toll, tenta, papiros, Ereggy ki te kis piros! * Szállj le kocsis hintórú’, Igyá’ ëggyet a borombú’. Inc-pinc-palavinc, Të vagy kint! * Áprilisnak bolongya, Főmászott a toronyba. Csiropp-csáré, kanveréb, A bolondot döfd arrébb!
185
* Két kiskakas összeveszëtt, A verëmbe beleesett. Szíl-szál szómaszál, Ereggy pajtás te hunnyá’! * Ákom-bákom tubákom, Eefogyott a dohányom. Ha eefogyott, vennyi kő’, Nëkëd pajtás mennyi kő’! * Töröm-töröm a mákot, Sütök véle kalácsot. Ettyem-pettyem keszkenő, Të lësző’ a kergető! * Ó, ó, ó, török bugyogó, Akire a kilenc kijut, a lesz a hunyó! (a kiolvasó 9-ig számol) * Nincs szëbb madár, mint a lúd, Nem kő’ nëki gyalogút, Télen, nyáron mezítláb, Neveegeti a fiát. Huss!
186
MOZGÁSOS JÁTÉKOK Ölbeli gyermek játékai Arcsimogató A kisgyermek arcát simogatták, s közben ezt mondták: Szent ajtó, nincsen só.
Ujjasdi A gyermek ujjait a hüvelykujjától kezdve sorban megérintették, majd az utolsó sornál gyengéden megcsiklandozták a hasát. Hüvelykujjam körtefa, Mutatóujjam megrázta, Középső ujjam összeszedte, Gyűrűs ujjam hazavitte, Inci-pinci mind megëtte, Megfájdult a hasa tűle. * Ez elmënt vadásznyi, Ez meglőtte, Ez hazavitte, Ez megsütötte, A legkisebb mind megëtte, Megdagadt a hasa tűle. 187
A gyermek ujjait a hüvelykujjától kezdve sorban megérintették és mikor a tízhez értek, a szöveg ritmusára tapsoltak. Ëgy aranyóma, Két aranyóma, Három aranyóma, Nígy aranyóma, Öt aranyóma, Hat aranyóma, Hét aranyóma, Nyóc aranyóma, Kilenc aranyóma, Tíz, tíz, tiszta víz. Ha nem tiszta, vidd vissza, Ott a cica megissza.
(CD 19-1)
Csiklandozó Rívó, nevető, krumplikáso keverő! (A szöveget többször ismételve csiklandozták a síró, duzzogó gyermeket, hogy nevessen.) Cini-cini, dú-dú, vízkeleti búcsú. Eehíjuk a Jakabot, levágjuk a nyakadot!
(CD 19-2)
(A hegedülést utánozva próbálták elcsendesíteni a síró gyereket, ha a rigmus végére értek, megcsiklandozták őt, hogy nevessen.) Töröm-töröm a mákot, Sütök véle kalácsot. Kemencébű’ kiveszëm, Kezecskédbe letëszëm. 188
Höcögtető A gyermeket a térdünkre ültették, s az alábbi mondókák valamelyikére lovagoltatták: Esik az eső, ázik a mező, Haragszik a katona, Mer’ megázik a lova. Hopp! (kottakép!) * Pám, pám, paripám, Tüzes a pipám.
(CD 19-3)
* Gyi te Fakó, gyi te Szürke, Gyi két lábom fussatok! Ki látott még ilyen két lót, Egyik së kír abrakot. * Kipp, kopp, kalapács, Kicsiny kovács, nagy kovács. Uccu, pajtás, kapj fő’ rájja, Úgyis të vagy a gazdájo.
Lovagoltató (nyakban, háton) A kisgyermeket a nyakunkba vették, s a következő dalocskák valamelyikét énekelve lovagoltatták: Hopp, hopp, katona, Ketten ülünk a lóra, Hárman meg a Fakóra. Én űlök a csikóra, Mások meg a vén lóra.
(CD 19-4) 189
* Hipp-hopp katona, Kinek deres a lova? Lám az enyim fekete, Mégsë’ vagyok remete. * Gyí te lovam, be Újvárbo, János-napi nagyvásárbo. Megmondjuk a kapitánynok, Most vëgyën be katonának. Hopp! * Kását, büdösset, dohossat, hopp! (Hátukra vették a kisgyermeket, lassan egyik lábukról a másikra döccenve jártak, a „hopp”-nál váratlanul nagyot ugrottak.) * Gyi te lovam Szelőcére, Vërës borra, pecsenyére. Gyi, gyi, gyi! Ugorj ki! Odaírünk vocsorára, Hamuba’ sűt pogácsáro. Gyi, gyi, gyi! Ugorj ki! (A hátunkon vitt gyerekkel sétáltak, futottak, ugráltak, mint a ló, az „ugorj ki” szövegnél hirtelen levették a gyermeket.)
Tornáztató Favágás: Általában a szülő játszotta, kicsi gyerekével. Kezüket keresztbe téve kezet fogtak, a felnőtt a fűrészelést utánozva, hol a jobb, hol a bal kezét húzta meg a kicsinek. Közben ezt mondták: 190
Fíríszűjünk ëgy csëpp fát, Ád a mama vacsorát. Kertëk alatt ló dobog, A babuka ënnyi fog. Ham, ham, ham!
(CD 19-5)
(A szöveg utolsó sorára hármat tapsoltak.) Pókláb: Két gyerek keresztben kezet fogott, s a fűrészelést utánozva a következő mondókát mondta: Kiszi-kasza köszörű, Táncúl a pók lába! Majd öklüket összeütögetve a kalapálást utánozták e szavakkal: Kalapálj, kalapálj, Hónap délig meg në állj, Zsupsz! (A végén lehuppantak a földre.)
Sétáltató Az alábbi sétáltatókra a gyermeket hóna alatt tartva talpra állították, jártatták, sétáltatták: Áll a baba, áll, Mint a gyërtyaszál. Nemsokára vocsorára, El is indul má’.
(CD 19-6)
* Sétálunk, sétálunk, Ëgy kis dombra lecsücsülünk. Csüccs!
(CD 19-7) 191
* Sétálunk, sétálunk, Farkast látunk, eefutunk. * Erre kokas, erre tyúk, Erre van a gyalogút.
(CD 19-8)
* Húzz, húzz engëmët, Én is húzlak tígëdët.
Hintáztató A lepedőbe bekötött gyereket, alacsony bakra, vagy két földbeszúrt karóra akasztották, s míg a szülők a földeken dolgoztak, az idősebb testvérek vigyáztak rá. Vigyázás közben a következő dalocskákat énekelve hintáztatták a pici gyermeket: Hinta, palinta, Mit ëszik a kismacska? Sűtt krumplit. * Hinta, palinta, Karácsonyi pacsirta. Hajtsd meg Mari a hintát, Elírëd a pacsirtát. * Hinta, palinta, Régi dunna, kis katona, Ugorj a Dunába! Zsupsz! * 192
(CD 19-9)
Hinta baba, hinta, Nízd kidűt a tészta! Hopsza kisbabuska, Röpűlj Kukutyinba!
(CD 19-10)
* Szálj ki Balázs a hintábú’, Mer’ a hinta drágo, Száz forint a’ áro. Zsupsz!
(CD 19-11)
* Hipp-hopp, katona, Hárman űllünk a lóra, Ketten mëg a csikóra. Zsupsz!
Forgató Ëgyedëm-bëgyëdëm, dínom-dánom, Irgum-burgum, bikkfa járom. Ringó óma kerekëdő, Eső földhő’ ereszkëdő. Mondván mondtam a medvének, Hogy ípíccsën egy kőfalat. King-kong kongatom, Fűzvesszőve’ kongatom, Nyúl nyom-nyomadik, Habarintsd ki, hajítsd ki: most! (A kisgyermeket a hóna alatt fogva megforgatták, a „most” szóra leültették a földre, ahol általában a szédüléstől eldőlt.)
193
Ügyességi és erőjátékok Ülőhinta Az alábbi mondókák egy-egy hintázó hintázási idejének kiszabására szolgáltak: Egy hajtás, Két hajtás, Három hajtás, Nígy hajtás, Öt hajtás, Hat hajtás, Hét hajtás, Nyóc hajtás, Kilenc hajtás, Tíz hajtás. Ecëtës savanyú borsólé, Tizenhétre lefelé! Tizenhét! * Egy – érik a mëggy, Kettő – csipkebokor vessző, Három – të lesző’ a párom, Nígy – iskolába mígy, Öt – érik a tök, Hat – hasad a pad, Hét – zsemlét süt a pék, Nyóc – teli a póc, Kilenc – Kiss Ferenc, Tíz – tiszta víz, Ha nem tiszta, vidd vissza, a kismacska megissza. Zsupsz! 194
Bakugrás Fiús játék. A játszók egymástól kb. két méter távolságra, sorban állva lehajoltak, két kezüket a térdüknél megtámasztották, hátukat kidomborították. Az utolsó a sorban minden lehajlót átugrott, úgy, hogy a derekát megfogta és átlendítette magát fölötte. Őt követte az, akit már átugrott. Az első ugró a sor végére érve maga is bakként állt be a többi elé. Addig játszották, míg meg nem unták.
Lovazni Kimondottan fiús játék. Fiúk párban való játéka. A játékban részt vevő fiúk két egyenlő csoportra oszlottak, a csoporton belüli párok közül az egyik lett a lovas, a másik a ló. A ló négykézlábra állt, a lovas a hátára ült. Egy adott jelre a két csapat összecsapott. A játék célja az volt, hogy a lovasok lelökjék az ellenfelet a lóról. Az a csapat győzött, amelyik minden lovast lelökött. A nagyobb fiúk már úgy játszották, hogy a ló állva maradt, és a lovas a nyakába ült.
Megbír a’ apád lova? Fiús játék. Általában ketten játszották. – Megbír a’ apád lova? – kérdezte az egyik. – Meg! – felelt a másik. Akkor a kérdező hátulról felugrott a másik hátára, de közben ügyesen a térde alá rúgott. Ha elég ügyesen csinálta, a válaszadó összeroskadt, de ha az kitartó volt, s nem rogyott le, szerepet cseréltek és ő lett a kérdező.
Góla viszi a fiát Két gyerek a kézéből széket alkotott, melyre ráült a harmadik, általában kisebb gyerek. Kezükön hordozták, a nevét énekelve kissé meghintáztatták, majd a „zsupsz”-ra ledobták őt.
195
Góla viszi a fiát rongyos lepedőbe’, Mások mëg a kis Mariskát, Gyöngyös keszkenyőbe’. Zsupsz!
Ënyim a vár, tied a sár! Fiús játék. Eső után játszották, mikor az árkok megteltek vízzel. Mezítláb, térdig feltűrt nadrágban, két csapatra osztódva felálltak az árokparton, elkezdték átugrálni az árkot, miközben arra törekedtek, hogy az ellenfelet belelökjék. Ha valamelyiknek sikerült, elkiáltotta magát: „enyim a vár, tied a sár!” Az vesztett, amelyik csapatból mindegyik az árokba került.
Piros pëcsënye
Ketten szembe álltak egymással, tenyerüket vízszintesen egymás tenyerére helyezték. Akinek a tenyere alul volt, váratlanul kirántotta és erősen ráütött az ellenfél kézfejére. Ha nem sikerült eltalálnia, szerepet cseréltek. Addig paskolták egymás kezét, míg az piros nem lett, mint a pecsenye.
Sótörís Két gyerek háttal állt egymásnak, karjukat egymás karjába öltve az egyik mélyen előrehajolt, s mikor a másik lába már nem érte a földet, jól megrázta őt. Aztán a másikon volt a sor, hogy ugyanezt tegye.
Talicskázás Csapatjáték, melyet páros létszámú csapatok játszottak. A talicskát úgy alkották, hogy az egyik gyerek négykézlábra állt, majd a társa megfogta a két lábát. A talicskát képező gyermek a kezén haladt előre, társa két lábát tolva segítette őt a haladásban. A verseny szabályai a következők voltak: 196
- el kellett érni és meg kellett kerülni egy kijelölt pontot - visszafelé cserélni kellett - akik beértek, a következő játékosok tenyerébe csaptak, az újabb pár csak azután indulhatott. Az a csapat nyert, amelyiknek hamarabb értek célba a talicskái.
Nígykézlábfutás Fiúk versenyjátéka. Két csapatot kellett alakítani. Itt mindenki egyénileg tette meg a távot, négykézláb futva megkerülte a kijelölt pontot, majd visszafutott. Itt is az ügyesebb győzött.
Zsákbofutás Hasonló a négykézláb futáshoz, ebben az esetben zsákban ugrálva kellett haladni.
Guggolós Ácsorogjunk, váncsorogjunk, Száraz ággó’ tüzet rakjunk! Hej, meg is melegëggyünk, Gugg! Kislányok játszották. Egymás kezét fogva körbe jártak, miközben a fenti dalocskát énekelték. A „gugg”-ra leguggoltak.
Örzse-Börzse Lányos játék. A lányok egymás derekát fogva csárdáslépéssel egyet jobbra, egyet balra lépve énekeltek: Örzse-Börzse, ég a rőzse! Táncul a’ Örzse, vërës köpönyegbe! Hopp! A játék második sorára összekapaszkodva forogtak, majd a „hopp”ra leguggoltak. 197
Túrót ëttem Lányos körjáték. A lányok a játék első felére sétálólépéssel körbejártak, a második felére, pedig futólépéssel haladtak. A játék végén felkapták a szoknyájukat, néha még a fejüket is betakarták vele, miközben leguggoltak. Túrót ëttem, elejtëttem, Azt së’ tudom, hová tëttem. Szél fújja pántlikámat, Harmat éri a szoknyámat, Kapd szoknya!
Kering a’ orsó Kicsik körjátéka. Összefogódzva elindultak, minden szótagnál egy nagyot dobbantottak, s a ”gugg”-ra mindnyájan leguggoltak. Keringett a’ orsó, eltörött a korsó. Ránk írik a cserepe, guggúljunk le egyszerre! Gugg!
(CD 20-1)
Kocsit, kocsit! Fiúk, lányok párban játszották. Egymással szemben álltak, a lány a körön belül, a fiú a körön kívül. Mindketten jobbra indulva kettes csárdást jártak: Kocsit, kocsit, komámasszony, Lovat, lovat, sógorasszony! Fehér ingëm ropogós, Sárga csizmám kopogós, Kukurikú! A dal harmadik sorára a fiú jobb lábbal négyet dobbantott. Az utolsó sorra a lány dobbantott négyet. A „kukurikú” résznél mindketten tapsoltak, s kétszer megfordultak a saját tengelyük körül. 198
Recse-recse pogácso Fiúk, lányok körbe álltak, s a következő dalocskát énekelve körbe jártak: Recse-recse pogácso, idesanyám csináto. Szél fújja pántlikámot, harmat csapja a szoknyámot, Kapd szoknya! (CD 20-2) Erre a lányok a kezüket elengedve leszorították a szoknyájukat. A fiúk a „kapd szoknya” helyett azt kiáltották, hogy ”kukurikú” és megpróbálták fellibbenteni a lányok szoknyáját.
Kőccsön a’ olló Ezt a játékot az árokpart mentén lévő akácfák mellett játszották. A játékosok számát a sorban álló fák száma szabta meg. Az alábbi kiolvasóval kiszámolták, hogy ki legyen az ollót kölcsönkérő komaasszony: Këcske szabó, këcskebak, Nyírni fogok, ollót aggy! A kölcsönkérő komaasszony megállt az egyik gyereknél és megkérdezte: – Komámasszony, hun a’ olló? A felelet többféle lehetett: mondhatta azt, hogy: „a szomszédba”, vagy épp a sor végén álló gyerek nevét, stb. Amíg a kérdező elszaladt a megnevezetthez, a többieknek másik fát kellett választaniuk. Ha ügyes volt a kérdező és elkapott valakit, folytatódott a játék, de már a kérdező állt az elkapott helyén.
Eemënt apám Fiúk, lányok közös játéka. A gyerekek kiszámoltak egy indítót, aki a játékot kezdte. Kört formáltak úgy, hogy bal kezüket tenyérrel fölfelé belehelyezték a baloldali szomszédjuk nyitott tenyerébe, a jobb 199
kezükkel pedig a jobboldali szomszéd nyitott tenyerét tartották. Az indító ezzel a szöveggel indította a játékot, miközben jobb kézzel a szomszédja nyitott bal tenyerébe csapott: Eemënt apám gyinnyét lopnyi, Eefelejtëtt zsákot vinnyi, Hány zsák kő’, mondd meg të! A többi gyerek is ugyanúgy adta tovább a szomszédjának a tenyérbecsapást. Akire a „te” szó jutott, annak mondani kellett egy számot, és a csapások haladtak tovább a megadott szám végéig. Akire az adott szám jutott, megpróbálta a csapás elől elkapni a tenyerét. Ha nem sikerült neki, kiesett, ha sikerült, az esett ki, aki nem tudott a szomszédja tenyerébe csapni. Az lett az indító, aki játékban maradt. A játék addig tartott, míg el nem fogytak a játékosok. Ha legalább három játékos kiesett, újabb kör alakult, és ide álltak be az első körből kiesett játékosok.
Helycserélős játék Néhány gyerek csoportba verődve játszotta. Volt köztük egy kikiáltó, aki a szöveget kiabálta, a többiek igyekeztek az egyes vezényszavakat teljesíteni. A kikiáltó vezényszavára mindnyájan szaladni kezdtek, s minden vezényszó után megálltak. A kikiáltó szintén velük futott, s a következő vezényszavakat kiáltotta: „Eszellő-meszellő, én vagyok a legeeső!” „Szénáskocsi rakodik, én vagyok a második!” „Isëgető-mosogató, én vagyok a legutoosó!” Az lett az új kikiáltó, aki mindig jó helyen állt.
Csalogató Vegyesen játszották fiúk, lányok, két egyenlő számú csapatban. A két csapat egymástól 8-10 méterre felsorakozott, mindkét csapatban volt egy király, aki középen állt. A gyerekek tenyerüket felfelé tartották. Az egyik csapat királya átment a másik csapathoz és megkérdezte egy kiszemelt gyerektől: 200
– Mennyi a harminckettő? (mármint a foga) A válasz egy 0 és 32 közötti szám volt. A király elkezdte sorolni a megadott számot, közben grimaszokkal, mutogatással próbálta elterelni a játékos figyelmét, úgy, hogy az utolsó számnál bele tudjon ütni a számmegadó tenyerébe. Ha sikerült, elvitte, ha nem, maradt. Ám ha a játékos vissza tudott ütni, akkor is maradt. Amelyik csapat játékosai elfogytak, az vesztett.
Király, király, adj katonát! Ehhez a játékhoz nagy tér kellett, kötetlen számú gyerekcsoport játszhatta. A gyerekek két azonos létszámú csoportot alkottak, mindkét csoportban választottak egy-egy királyt. A két király úgy választhatta meg a csapatát, hogy az egyik a markában elrejtett egy kis kavicsot, a másiknak pedig el kellett találnia, melyik kezében van. Ha eltalálta, ő választhatta az első erős gyereket, ha nem, a másik választhatott elsőnek. Ez addig folytatódott, míg el nem fogytak a játékosok. Ezután 10-15 méterre egymástól felsorakoztak. A király középre állt, a gyengébbek közé erősek álltak, s mindkét csapat a sor két szélét igyekeztek megerősíteni. Megegyeztek, ki kér elsőnek katonát. A király rákezdte: – Király-király, adj katonát! A másik király válaszolt: – Magamat, vagy rongyos bakát? – Gyühet ëgy rongyos! (Vagy: - Maga a király!) Akkor a király kiküldött egy erős bakát, aki nekifutott a sornak, és ahol elszakította a láncot, onnan elhozhatta az erősebb játékost. Ha ez nem sikerült, neki is ott kellett maradnia. Az a csapat nyert, ahol többen maradtak.
Adjatok egy hordó bort Ezt a játékok csak lányok játszották, az előbbi játékkal megegyező módon. Ez esetben a párbeszéd a következőképp módosult: – Adjatok ëgy hordó bort! – Hordó borunk most virágzik, piros almánk most bimbózik, adjatok ëgy szíp lánt! 201
Fogócskák Hogy a kokas? Lányok, fiúk vegyesen játszották. A játékosok körbe álltak és kizszámolták a vevőt. A vevő a körön kívül járt, miközben a körben állók ezt énekelték: Eladom a kakasom, tizënhárom garason. Ekkor a vevő megállt, megkopogtatta az általa kiválasztott játékos hátát és megkérdezte: – Hogy a kokas? – Három garas! – Hát a tyúk? – Az is úgy! – Add alább! – Nem adom! Inkább körű’ szaladom! A kérdezett a kört megkerülve megpróbált visszafutni a helyére. Ha sikerült visszaérnie a játék ugyanazzal a vevővel folytatódott tovább, ha a vevő megfogta őt, helyet cseréltek. Addig játszották, míg meg nem unták.
Víres embër Gyerekkoromban minden utcában kétfelől a házak előtt mély árkokat ástak. Ennek köszönhetően játszhattuk az árkokban a „víres embër” nevű játékot. Utcabeliek összeverődtünk és kiszámoltuk, ki legyen közülünk a véres ember: Víres embër, keverëm a kását, Sütöm a pogácsát! A véres ember az árokban állt, mi pedig a mondókát kiabálva ugráltuk át az árkot. Az árokban lévőnek ügyeskednie kellett, hogy valamelyikünket elkapja. Ha sikerült, az elfogott lett a véres ember. 202
Sokat gondolkoztam, miért ez lett a játék neve, mert még a gyerekeket is ekképp ijesztgették, ha a nyitott kút mellé mentek: „ne nézz le, mert elkap a víres embër!” Valószínű, hogy egy kútba, vagy mély gödörbe esett, összezúzott emberről maradt fenn a játék neve.
Góla csúfoló Vízparton, vagy sekély vízben játszottuk. Szoknyánkat magasra emeltük, hogy ne legyen vizes. Magasra emelt lábbal utánoztuk a gólya lépteit, miközben egy közülünk a parton maradt. Ő volt a gólya. Erre a dallamra lépegettünk: Hosszú lábú góla néni, Mit fog mámo ebédőnyi? Békahúst, brekeke, Ugye bizony jó lenne! Tessík hát belülle, Mind elugrik elűlle!
(CD 21-1)
A „bíkahúst, brekeke” részt csak a gólya énekelte. A dal végén a gólya kergette a békákat. Ha sikerült elkapnia egyet, akkor ezt énekeltük: Kelep, kelep, kelepel, Gólya néni felemel! Fogott is má ëgyet! Akit megfogott a gólya, azzal szerepet cserélt, és folytatódott a játék.
Tejesköcsögök Leggyakrabban az iskolai szünetekben játszottuk, amelyek abban az időben hosszabbak voltak, mint ma. Mindig az iskola udvarán, a szabad levegőn játszottuk. Előfordult, hogy a játék félbeszakadt, de a következő szünetben folytattuk. Kiszámoltunk egy gazdasszonyt és egy macskát: Macska mongya, téföl, dű’ föl, Erre még a pocik së’ kő! 203
A többiek leguggoltak sorba a fal mentén, s hátukat a falnak támasztották. Közben a gazdasszony a gyerekek feje fölött úgy tett, mintha tejjel töltené a köcsögöket, miközben ezt mondta: ”Të kétliterës vagy, të ëgy!” Erre az egyik elkezdte pöckölni a másikat: „Ëgy, të mëg csak fél, ó të kicsinyëm, beléd csak két dëci fér!” Attól függött a köcsög nagysága, mekkora volt a gyerek, akibe tejet töltött. Mikor minden köcsög megtelt, elkiáltotta magát: „No, tejecskéim, mëgyëk a bódba, cajtér [élesztőért], mer’ be kő’ dagasztanyi a kalácsot!” Amikor a gazdasszony elment, odaszaladt a macska a köcsögökhöz, és mindet feldöntögette, majd elszaladt. Hazajött a gazdasszony, s látva a bajt azt mondta: „No, te macska, kiporúllom mámo a bundádot!” Ezután kiabálni kezdett: „Cicuskám, micuskám, gyere haza, adok friss libamájot!” Erre a macska közelebb jött, akit a gazdasszonynak el kellett kapnia. Mivel a macska ügyes volt, a köcsögök is segítettek bekeríteni, elkapni. Ha ez sikerült, a játék elölről kezdődött.
Virágos játík Többnyire lányok játszották. Az alábbi dallal választottak maguk közül egy kertészt és egy vásárlót: Beültettem kiskertëmët a tavasszaa, Rúzsa, szëkfű, liliom és rëzëdávó, Ki is nyítak ëgyenkint, ee szeretním annyi mind. De most minnyá’! A lányok leguggoltak a fal vagy a kerítés tövéhez, a kertész mindegyiknek súgott egy virágnevet. Jött a vásárló és ezt kérdezte: – Jó napot adjon Isten! Vannak szíp virágoi? – Vannak, vannak! – Vënník egy cserép rozmaringot. (vagy egyéb virágnevet mondott) Ha nem volt ilyen nevű virág, újból kérdezett a vásárló. Ha volt a virágok között olyan nevű, akkor az felugrott, és szaladni kezdett. A vásárlónak el kellett őt kapni, mielőtt visszaért volna a helyére. Ha sikerült neki, szerepet cseréltek, ha pedig a virág visszajutott a helyére, új nevet kapott. 204
Virágvásár Lányos játék. A lányok körbeálltak és kiszámoltak maguk közül egy kertészt és egy vásárlót. A kertész a körön belül, a vásárló a körön kívül járt, miközben az alábbi dalt énekelték: Beültettem kiskertemet a tavasszaa, Rúzsa, szëkfű, liliom és rëzëdávó. Ki is nyíttak ëggyenkint, ee szeretním annyi mind, De most minnyá’! A vásárló megállt a körben állók valamelyike előtt, kézen fogta őt, s ezt énekelte: Én megvëszëm virágodot, ha eladod, Ha a’ árát të magad is nem sokallod. Versenyfutás a’ áro, uccu nízzünk utáno, De most minnyá’! Ekkor, akit kézen fogtak, kiszabadította a kezét a vásárlóéból és megkezdődött a kergető. A többi hangosan biztatta a versenyt futók valamelyikét. Ha a vásárló megfogta a virágot, helyet cseréltek.
A héja és a kotlós Lányok, fiúk vegyesen játszották. Kiszámolással kiválasztották a héját és a kotlóst. A kotlós mögé felsorakozott a többi gyerek, ők voltak a csibék. Szorosan fogták egymás derekát, hogy mozgás közben el ne szakadjon a sor. A héja háromlépésnyire szembeállt a kotlóssal, és elkezdődött a felelgetősdi: – Héja uram mit szëd? – Tűzifát! (úgy tesz, mintha valamit szedegetne) – Minek az a tűzifa? – Vizet forraanyi! – Minek az a forróvíz? – Csibét koppasztanyi! – Hun vëszëd a csibét? – Tűled! – Anya vagyok, nem hagyom! – Héja vagyok, eekapom! 205
A kotlós kitárt karokkal védte a csibéit, szaladgált az összefogódzkodott sorral. Ha a héjának sikerült elkapni egy csibét, az a héja mögé sorakozott fel, és a következő felelgetős után ő is segített a héjának csibét fogni. A játék addig tartott, míg el nem fogytak a csibék.
Gyertëk haza lúdaim! Fiúk, lányok közös játéka. Kiszámolóval kiválasztottak két farkast (általában fiút), egy gazdasszonyt, s a többiek lettek a ludak. A ludakat a gazdasszony maga köré gyűjtötte és megbeszélték annak az ételnek a nevét, amire majd a gazdasszonyhoz szaladnak, ha hívja őket. A farkasok nem tudhatták meg az étel nevét, hogy ne tudjanak felkészülni a libafogásra. A ludak és a gazdasszony egymástól távol, szemben állva helyezkedtek el. Tőlük jobbra, illetve balra, ugyancsak távolabb állt a két farkas. Amikor mindenki elfoglalta a helyét, kezdődött a játék. A gazdasszony és a ludak között a következő párbeszéd hangzott el: – Gyertëk haza lúdaim! – Nem mëgyünk! – Miért? – Fillünk! – Mitű’? – Farkastú’! – Hun a farkas? – Bukorba! – Mit csinál? – Mosdik! – Mibe’ mosdik? – Arany medencébe’! – Mibe törűközik? – Kiscica farkába!
(CD 21-2)
Ekkor a gazdasszony elkezdte hívogatni a lúdjait különböző ételnevekkel: „Gyertëk haza túróscsuszáro!” A ludak mindaddig „nem”mel válaszoltak, míg el nem hangzott a megbeszélt étel neve. Ekkor „mëgyünk” kiáltással a gazdasszonyhoz szaladtak és belecsimpaszkodtak. A farkasok feladata az volt, hogy minél több ludat kapjanak el. 206
A következő játékban ők is farkasok lettek. A játék addig tartott, míg el nem fogytak a ludak.
Órakérdëzís Lányok játéka. Libaőrzés közben nagyon sokszor játszottuk. A pimpimpáré (gyermekláncfű) magját óvatosan, hosszú szárral téptük le, és még óvatosabban kezdtük fújogatni, hogy a kis ejtőernyős magok szárnyra kapjanak. A játék kezdete előtt választottunk egy „fuvogatót”, aki egyben kergető is lett, majd megegyeztünk egy öt és tíz közötti számban. Minden fuvintás után ezt a szöveget mondtuk: „Egy óra – nem gyün a boszorkány! Két óra – nem gyün a boszorkány!” stb. Ezt mindaddig mondtuk, míg el nem értünk a megadott számhoz. Ha pl. ötre kellett lefújni, ezt kiáltottuk: „Öt óra – most gyün a boszorkány!” Erre mindenki szétszaladt, a „fuvogatónak” valakit el kellett kapni és folytatódott a játék.
Záptojás Fiúk, lányok közös játéka. A gyerekek körben leguggoltak, egyet kiválasztottak maguk közül, aki a körön kívül járt egy zsebkendővel, amit észrevétlenül kellett leejtenie valamelyik guggoló háta mögé. Ha sikerült megkerülnie a kört és elérni azt, akinek a háta mögé ejtette a kendőt, az lett a záptojás, akinek le kellett guggolnia a kör közepére. Csak a következő záptojás válthatta őt ki. Ha a játékos észrevette a háta mögé ejtett zsebkendőt, kergetni kezdte a társát. Ha elkapta, akkor amaz lett a záptojás, de ha nem, mert az ellenfél leguggolt az ő helyére, akkor folytatódott a játék. Játék közben a körben guggolók az alábbi dalok valamelyikét énekelték: Në nízz hátro, gyün a farkas, nagyot üt a hátodra! Tüzet viszëk, lángot viszëk, Ki në nízz, be në nízz, kendő rajta! Bújj-bújj itt mëgyëk, tüzes lapátot viszëk, Ëgyet lípëk, kettőt ugrok, hátro níző’, hátbo váglok! 207
Vonulások Süss fel, süss fel napocska! Lányos játék. Ketten kaput emeltek, a többiek láncban áthaladtak alatta, s a következő dalt énekelve kört alkottak: Süss fel, süss fel, napocska! Në mënj Királfára, Mer’ Királfán bélëst sütnek, Tökkel harangoznak! Mondd meg, mondd meg a napnak, Teríjje ki köpönyegit, Kukurikú Jankó, kád alatt a bankó!
(CD 21-3)
A „tökkel harangoznak” részre kialakult a kör, a „teríjje ki köpönyegit” szövegre magasra emelt széttárt karokkal a saját tengelyük körül forogtak, majd a „bankó” szóra dobbantottak.
208
ESZKÖZÖS JÁTÉKOK Tárgykészítő játékok Bógáncsos játék Főleg lányok játéka volt. Száraz, nagyobb bogáncsmagokat gyűjtöttek a lányok és bútorokat készítettek belőle a babáknak. A kampósvégű bogáncsbugát jól össze lehetett egymással aggatni. Így készült a babaágy, a bölcső, az asztal, a szék és minden egyéb, amit a fantáziájuk létrehozott. A bogánccsal a fiúk sokszor megdobálták a lányokat. Ha a bugát a hajukba dobták, nehezen lehetett csak kiszedni, néha bizony ki kellett nyírni.
Szarkatúró Lányok játéka. Régen az utcák nem voltak aszfalttal borítva, így egy-egy kiadós nyári zápor után fekete sártenger borította az utat. Ebből a langyos sárból gyúrtuk a szarkatúrót. Mezítláb dagasztottuk a sarat, míg a két lábfejünk között kitüremkedett egy sárdomb, azaz a szarkatúró. Igyekeztünk minél magasabb dombot kigyúrni, minél távolabbról a túróhoz taposni a sarat. Közben ezt énekeltünk: Szarkatúró, szarka, Së füle, së farka. Ez a tánc, ez a tánc, Ez a szarka tánc.
(CD 22-1)
Minél magasabbra emelkedett a domb, annál jobban örültünk.
209
Fűzfa síp kíszítése Fiúk játéka. A fiúk a fűzfa sípot márciusban, áprilisban készítették. Ilyenkor nagy a füzek kérge alatt a nedvkeringés, ami lehetővé teszi a kéreg lehúzását. Abban az időben minden fiúnak vagy halas-, vagy budlibicskája volt. Tehénőrzés közben jó móka volt a sípkészítés, amelyet két részből készítettek. Kiszemeltek egy arra megfelelő fűzfaágat, kivágták a síp lukjait, a síp első részére csapot vágtak. A kéreg nem engedett könnyen, körbe kellett ütögetni, hogy leváljon, és összeilleszthető legyen a síp a csappal. Amíg a sípot ütögették, a következő két mondóka valamelyikét mondták: Eemëntem én az erdőbe sípot csinágotnyi, Utánom gyütt idesanyám pofon verëgetnyi! Nád közé bújtam, nádsípot fújtam, Ez a síp így szólt: dí-dá-dú, të vagy az a nagyszájú! * Szólj síp, szólj, szípen szólj! Míl kútba vetlek, Onnaj is kivëszlek, Kerék alá tëszlek, Onnaj is kivëszlek, Szólj síp, szólj, szípen szólj!
(CD 22-2)
A fiúk ügyesen tudtak két fűszállal vagy falevéllel sípolni, vagy érdekes hangokat hallatni. Nagy falevelekkel durrogtatni, dárdás útifű magjával pedig lövöldözni szoktak. Az útifű magot hosszú szárral tépték le, hurkot készítettek rá, aztán egy hirtelen, erős mozdulattal megrántották a hurok végét, s a mag messzire elpattant.
210
Eszközös ügyességi játékok Vetkőztető Liba vagy tehénőrzés közben a szabadban játszották. Leszúrtak egy botot és egy bizonyos távolságról el kellett találni azt. Ha nem találta el az illető, le kellett vetni valamelyik ruhadarabját. Addig játszották, míg valaki közülük nem lett meztelen.
Golyózás Fiús játék. A földbe cipősarokkal lyukat mélyítettek, majd szétdobták a golyókat. A játék lényege az volt, hogy az agyaggolyókat egymáshoz pöckölve bejuttassák a lyukba. Ha a golyó begurult a lyuka, a játékos az összes lyukban lévő golyót elnyerte. Aki megszerezte az összes golyót, az lett a nyertes. Többen is játszhatták, ilyenkor minden játékos más színű golyókkal játszott.
Búgócsiga Fiús játék. Ügyeskezű gyerekek búgócsigát faragtak: keményfa ágából levágtak egy 5-6 cm átmérőjűt, 10 centiméteres darabot, a kérgét lehántották, és olyan mély rovátkákat vágtak bele, hogy annak mélyedésébe beleférjen a cukorspárga. Az alsó végébe „jancsiszöget” (cipészek által használt széles fejű szög) ütöttek, hogy ne kopjon a fa, pörgés közben. A spárga végét rákötötték egy darab fára, az volt a fogantyú, a másik végét pedig fel kellett tekerni a csigára. Erős, ügyes rántással meghúzták a spárga fogantyús végét és eldobták. Ettől a csiga búgva pörgött körbe a szöges végén. Ha lelassult és dülöngni kezdett, ostorral hajtották. Az győzött, akinek a csigája tovább forgott.
211
Labdajátékok Hívócska A gyerekcsapat egy labda köré csoportosult, amelyet egy általuk választott gyerek magasra dobott. Közben elkiáltotta valamelyik gyerek nevét, akinek minél előbb meg kellett szerezni a labdát, hogy „állj”-t kiálthasson a szertefutó gyerekeknek. A megszerzett labdával valamelyik játszótársát el kellett találnia. Ha eltalálta, az lett a hívó. Ha nem, kiesett a játékból, és az előtte hívó hívhatott újra.
Nyóc, kilenc, tíz! Lányok labdaiskolája. Általában két lány, egymást váltva játszotta. Ha valamelyik lány rontott, a labdaiskolát a másik lány kezdte el. Az nyert, aki előbb teljesítette az összes feladatot. Nyolc, kilenc, tíz! (jobb tenyérrel minden szóra a falhoz ütögette a labdát) Egyenlőre! (9x ütötte a labdát a falhoz a 10 ujját összefonott kézzel) Két kettőre! (8x üti a labdát a falhoz a két tenyér összefont élével) Három hatra! (7x üti a labdát a falhoz, a két egymáshoz illesztett kéz hátával) Hat kilencre! (6x üti a labdát a falhoz a két öklével) Üsd ki tízre! (5x üti a labdát a falhoz a jobb öklével) Tizenegyre! (4x üti a labdát a falhoz a bal öklével) Gyertyatartó! (3x falhoz dobja a labdát és a földre engedi esni, s az innen felpattanót kapja el) Vaskoppantó! (először a jobb, majd a bal térde alól vágja a falhoz és kapja el a labdát) Tíz a falra! (jobb tenyerével 1x kell a falhoz ütni)
212
Macskajátík Hárman játszották. Kiszámolták, hogy ki legyen a macska, középre állították, közben ketten egymásnak dobálták a labdát. A macska feladata volt elfogni a labdát. Ha sikerült, az lett a macska, akitől az érkező labdát sikerült elkapni.
Sport jellegű népi játékok Körbű’ bóha A játék kezdetén kiválasztottak két vezetőt, akik közül az egyik elrejtett a bezárt öklébe egy kavicsot vagy fadarabot, amelyet a másiknak el kellett találnia. Amennyiben kitalálta melyik kezében van, akkor ő választhatott elsőként a játékosok közül, ha nem, akkor a másik csapatvezetőé volt ez az előny. Mindenki igyekezett magának megszerezni a legügyesebb játékosokat. Ugyanezzel a módszerrel döntötték el, hogy ki kezdi a játékot. Abban az esetben, ha a játékosok páratlanul voltak, a páratlan játékos lett a „cékla”, ami azt jelentette, hogy mindkét csapattal játszhatott. A vezetőnek három „élete” volt. A játék két nélkülözhetetlen eszköze a bolha és az ütő volt. A bolha egy 20 cm-es, két végén hegyesre faragott fadarab volt, amely azért kapta a bolha nevet, mert csípett, ha eltaláltak vele valakit. Az ütő egy kb. fél méter hosszú faléc volt. A játék megkezdése előtt egy kb. egy méter átmérőjű kört rajzoltak a porba. A játékot mindig a csapatban lévő leggyengébb játékosok kezdték, de mielőtt elindult volna a játék, ki kellett kiáltani a szabályt. Ha a bolha úgy esett a körre, hogy a fele a körön belül volt, akkor az ütő játékos kiesett, és azt mondták rá, hogy „lent van”. Ennek a helyzetnek a neve „iszik” volt. Ha a bolhát elkapta az ellenfél, kiesett az ütő játékos. Ha az ütő játékos nem ütötte el a bolhát, szintén kiesett, azaz „lent volt”. Ha az ellenfél visszadobta a körbe a bolhát, akkor is „lent volt” az ütő, azaz kiesett. Ha a bolhát 213
az ellenfél nem tudta bedobni a körbe, akkor az ütő játékos háromszor üthetett a bolhára. Ráütött a bolha hegyére és a felrepülő bolhát továbbüthette. Az első ütés neve „cemel”, a másodiké „biz”, a harmadiké „del” volt. Amikor mindhárom ütést elvégezte és a bolha még messzebb repült a körtől, az ütő játékosnak vissza kellett a bolhától érnie a körig. Minden lépés 10 pontot ért. Így folytatódott a játék, amelyet a csapatkapitányok hármas ütése zárt. Az a fél győzött, amelyik több pontot szerzett.
A lukbú’ bóha A játékosok kiválasztása ugyanazzal a módszerrel történt, de maga a játék jóval egyszerűbb volt. Ebben a játékban nem volt adogató, csak ütő játékos. Nem kört rajzoltak, hanem egy nagyobb méretű lyukat vájtak a földbe és ezen keresztülfektették a bolhát. Az ütő játékos az ütővel a bolha alá nyúlt és kilökte azt, a „lentiek” felé. Mikor ez megtörtént, a bolha helyére tette az ütőt. A „lentiek” feladata az volt, hogy a bolhával eltalálják az ütőlecet. Ha ez nem sikerült, akkor jött a hármas ütés (lásd az előző játék leírásánál). A játék további menete megegyezett a körből bolháéval.
214
SZELLEMI JÁTÉKOK Szellemi ügyességi játékok Napsorolók Hetfőn – hetibe’, Keddën – kedvibe’, Szërdán – Szelibe’, Csütörtökön – csűribe’, Pintëkën – pitarábo’, Szombaton – szobájábo’, Vësárnop – a zsigárdi vásárbo’. * Hétfő – csipkebokor vessző, Kedd – nyomba’ pukkadj meg, Szërda – hátadba’ a vëlla, Csütörtök – tied lësz a büdös tök, Pintek – csëtrës az ingëd, Szombat – lopod a lovat [fiúnak] jaj, de cifra rongy vagy, [lánynak] Vësárnop – beillení szamárnok. Innen is, meg túlró’, Ingestű,’ gatyástú’.
Nyelvtörők Pap uram kapuján, kapuja karóján, Két szíp kan kakukk csak úgy sétikál. 215
* Kík pap, ződ pap. * Kőkút, körű’ kút, Körűfussa, kurta farkú, tarka tyúk. * Csetneki csikós itat a Tiszán, Csálé csëngő csërëg a csetneki csikós Csikajának a nyakán. * Mit sütsz, kis Szűcs? Talán sós húst sütsz kis Szűcs? * Az ipafai papnak fapipája van, Ezér’ az ipafai fapipa, papi fapipa. * Rípa, retëk, mogyoró, Korán rëggee ritkán rikkant a rigó. * Dib-dob-dob, mit dobol a dob? * Kerekes kerekit kerekën kerekítëm kerekre. * Gyere Gyurka, gyújtsunk gyufát a győri gyufagyárbo. * Nem minden szarka farka tarka, Csak a tarkafarkú szarka farka tarka.
216
Alliteráló mondókák Bende Béla bemënt a házbo, Bekente bajszát bikszee-bokszaa’ büdös bagóvaa’. * Keddën kedvem kerekëdëtt kocsikáznyi, Közbe’ kocsisom könyöke kitörött. * Kedves kollégám Károl, Kűggyé’ két kiló kënyeret! * Károl körút kellős közepin, kilencvenkilenc kiszógát katona, Kilencvenkilenc kilogramm kukoricakását kakált ki. * Mikor mëntem Máriba misére, Mátéfi marhái mëntek a mezőre.
Beugratások Mondd azt, hogy: Diófa – apád ül a fiókba’! Csütörtök – tied lesz a büdös tök! Gereblye - vastag szar a kezedbe’! Üveg - lekváros a füled! Vësárnop – beillení’ szamárnok! Ilus – csókútat a krokodilus! Vonat – seggëdbe tolat! Kiskertajtó – nëkëd szarik a cigány Ferkó! Serpenyő – teliszarom, hörpentsd fő’! * Szélrű’ rendőr, közepibe’ lyukas szar! (Hárman játszák, egymást csúfolva állandóan helyet cserélnek.) 217
* Megkérdezték a kicsi gyereket: „kő barack?” Ha „igen” volt a válasz, megfricskázták a feje búbját: „itt a barack!” * – Köll óma? – Igen. Ilyenkor a kérdező jó erősen felfújta a pofazacskóját, majd a két öklével megütötte. – Ott röpül! – mutatott a levegő után. * – Tudod, hugyan mëgy a tót a hëgyre? – Nem! – válaszolt a kérdezett. Akkor a kérdező fölfelé húzta a pajeszát a kérdezettnek, aki a fájdalomtól elindult a kérdező felé. * „Fúj a szél!” mondták egymásnak, s közben erősen fújták egymás arcát. * „Esik a’ eső!” mondta a becsapó s nyelvét kinyújtva, „prrr” hangokat hallatva nyálával lefröcskölte a másikat. * Az egyik játszó azt mondta: „megsütlek!” A száját a másik testére szorította és forró levegőt fújt rá. * Cukor, kávé, tea, rum, bum! – mondta egyik a másiknak, a ’”bumm”nál rákoppintott az orrára. * A lámpín átlátok. Hordó közepin a luk. Mit hallottál?
218
Fáramászós Ketten játszották, a többi csak néző volt. Az egyik gyereknek, aki a kérdező volt, a másikat kellett becsapnia. A játék alapja az volt, hogy csak „igen”-nel volt szabad válaszolnia. Megegyeztek tíz kérdésben. – Szereted a szüleidet? – Igen. – Szeretsz iskolába járni? – Igen. – Szereted a kalácsot? – Igen. – Szeredet a Marit? – Igen. – Írtál neki levelet? – Igen. – Bolond vagy? – Igen – Tetves vagy? – Igen. – Bóhás vagy? – Igen. – Rühes vagy? – Igen. – Behuggyoztál az íjjee? Erre, vagy hasonlóan sértő kérdésre, már „nem”-et mondott a felelő. Ha ez bekövetkezett, fel kellett másznia a megbeszélt fára, vagy kerítésre.
219
Rejtő-kereső játékok Talád e’! (szimatoló) A gyerekek körben ültek. Választottak egy találgatót (kiskutya) és egy rejtőt. A rejtő a körben ülő gyerekek előre tartott, ökölbe szorított kezébe elrejtett egy kavicsot úgy, hogy azt a kiskutya ne vegye észre. A kiskutya úgy tett, mintha szimatolna, közben ezt mondta: Eere mëntem, eere jártom, mindënfelé szaladgátom, Apám, anyám azt üzente, ebbe’ van, De ettű’ kírëm, ez aggya ki! Az „ebbe’ van” résznél rámutatott valamelyik rejtő kezére, megfogta és kinyitotta a rejtő öklét. Ha nem találta el, újra kezdte a játékot, miközben a többiek azt kiáltották neki „ëgy éves a kiskutya!” Háromszor próbálkozhatott, mert három éves korában új kiskutyát választottak helyette.
Ipi-apacs Kiszámoltak a játékosok egy hunyót, aki falhoz vagy fához fordulva egy megadott számig hangosan számolt. Mikor a számolás végére ért, elkiáltotta magát: „Aki bújt, aki nem, mëgyëk!” Az alatt az idő alatt, míg ő számolt, mindenkinek találnia kellett egy búvóhelyet, lehetőleg közel ahhoz a helyhez, ahol a hunyó számolt. A hunyó elindult keresni az elbújt társait, ők pedig kihasználva az alkalmat odaszaladtak, ahol a hunyó számolt. Háromszor megütötték a falat vagy fát, s ezt kiáltották: „ipi-apacs!” Ha a hunyó ügyes volt, megelőzte őket, s visszaszaladt. Ha ő ért oda hamarább, ő is ugyanazt kiáltotta. Ilyenkor a legyőzött játékos lett az új hunyó.
Bújócska Estefelé, mikor már minden munka elfogyott, bújócskát játszottunk. A régi parasztudvarok tele voltak kazlakkal, kepékkel, farakással, 220
ólakkal, istállókkal, melyek szinte kínálták a helyet, ahová el lehetett rejtőzni. Néha úgy elbújtunk, hogy a hunyó meg sem talált bennünket, csak anyai hívó szóra kerültünk elő. A sunyót így számoltuk ki: Ërgëm-bergëm ki a várbú’, Most gyüttem a kávéházbú’, Inc-pinc, palavinc, të vagy kint! A sunyó húszig számolt, az alatt a többieknek el kellett bújni. Mikor a számolás végére ért, elkiáltotta magát: Mellettem nem áll, Hátom mögé nem áll, Aki bújt, aki nem, mëgyëk! Addig tartott a játék, míg a sunyó mindenkit meg nem talált.
Tiltó játékok Kibírod a hét fogást? Ezt a játékot nagyon szívesen játszották a fiúk, mert ilyenkor megfoghatták a lányok combját. Megkérdezte a fiú a lánytól: – Kibírod a hét fogást? Ha igennel válaszolt, akkor a fiú a hüvelyk és mutatóujjával lágyan megszorította a lány combját, közvetlenül a térde fölött. Minden szorításra számolt egyet. Hétig számolva egyre feljebb haladt és a szorítás is egyre erősödött. Általában ötnél, hatnál feladták a lányok, mert a fiú túl közel merészkedett a combja tövéhez.
Lëbëgős játík Lányok játéka. Az összeverődött lánycsoportból kiválasztottak három lányt: egy aranyalmát, egy aranykörtét, egy kérdezőt. A lányok 221
felsorakoztak egymás mellé, az egyik szélére az aranyalma, a másikra az aranykörte, szembe velük pedig a kérdező állt. Az aranyalma és az aranykörte eldöntötték, hogy melyikük mellé áll majd, aki nevet, illetve, aki nem. A kérdező a sorban álló lányok közül megkérdezett egy lányt: – Mariska, minn állsz? – Cserépen! – Minn lëbëgsz? – Levélën! Ekkor a kérdező egy mókás grimaszt, vagy mozdulatot tett, hogy megnevettesse a válaszadót. Ha az nevetett, így szólt: „nevettél, aranyalma vagy!” Ha nem nevetett a következőt mondta: „nem nevettél, aranykörte vagy!” Az a csapat nyert, amelyikben többen gyűltek össze.
Csöndteremtő rigmusok Mátyás király egy gödörbe’, Dögöt talát egy vödörbe’, Aki hamarább megszólal, Az ëszi meg! * Nyíves kutyát főztem, A kapura kentem, Aki hamarább megszólal, Az nyaaja le mindet! * Csënd, rend, figyelëm, Aki rossz, azt megverëm! * Kinek látom fehír fogát, Annak csapom meg a hátát! 222
PÁRVÁLASZTÓ JÁTÉKOK Párválasztó körjátékok A legínyek rëgimëntje Lányok táncos játéka. A lányok kézfogással kört alkottak, egyikük beállt a kör közepére, és utánozta a dalban elhangzó parancsokat. A legínyëk rëgimëntje igen nyalka, Benne forog Varga Julcsa, jaj de cifra. Hajtsd előre magadot, azt a görbe nyakadot, Galambocska! Aki lásso neveti, Varga Julcsát szereti, Galambocska!
(CD 23-1)
Az első dallamsorra kettes csárdást jártak, a másodikra magasra emelt karokkal forogtak a saját tengelyük körül. A harmadik sorra a körben álló lány előre hajolt, majd hátra hajtotta a fejét. A „galambocska” résznél mindenki tapsolt. A utolsó sorra egymásba karolva forogtak, majd a második „galambocská”-ra négyet dobbantottak és tapsoltak. A forgáshoz a középen álló a körből párt választott magának. A következő játéknál ő maradt a kör közepén.
Szőjünk, fonjunk Lányok táncos játéka. A lányok kézfogással kört alkottak, egyikük beállt a kör közepére, miközben mindnyájan a következő dalt énekelték: Szőjünk, fonjunk, tizënhat rőf vásznot, Szíp eladó lánynok. Hogyha ő azt tunná, 223
Biza kiváttoná, Fordulj, fordulj, Akit szeretsz, kapd ee! Ezt szeretëm, ezt kedvelëm, Ez az én édes kedvesëm! Hollárica, hollárica, Csak a szívem szomoríja, Álj ki hát, te kislánko!
(CD 23-2)
A játék első részére sétáló lépéssel körbe jártak, a „fordulj, fordulj” résznél a kör közepe felé fordultak. A körben álló párt választott magának, akivel pörögni kezdett, míg a többiek tapsoltak. Az utolsó két sorra mindenki forogni kezdett, a játék végén a kiválasztott lány maradt a kör közepén.
Kútba estem A lányok kört alkottak, egy leguggolt a kör közepén, egy pedig a körön kívül járt ellentétesen a kör mozgásával. A körben állók a következő dalt énekelték: Míl kútba tekinték, arany szálot szakaszték, Benne látom testvírkémët, Bíborba’, bársonyba’, gyöngyös koszorúba’! Ekkor a kör megállt és a bent guggoló elkiáltotta magát: „Kútba estem!” A körben állók megkérdezték: „Ki húzzon ki?” A „kútba esett” a körön kívül járó nevét mondta. Az belépett a körbe és két kezénél fogva felrántotta őt. Aztán a „kútba esett” állt a körön kívülre, a „kihúzó” pedig választott egy új „kútba esettet”.
Röpűve gyün Ezt a játékot ritkán játszottuk, mert kicsit szomorú volt. Édesanyám azt mondta, hogy az „amerikásokra” emlékezteti őt, akik a jobb megélhetés reményében szegődtek el a tengerentúli bányákba. 224
Ezt a játékot csak lányok játszották. Körbeálltak, kiválasztottak maguk közül egy postást, aki a körön kívül, a körrel ellentétes irányban haladt. Közben ezt énekelték: Röpűve gyün ëgy madárko, Szárnyo hosszan intëget. Levelet hoz a nyakábo’, Anyámtú’ üdvözletët. Ezalatt a postás karjával a madár repülését utánozta, majd letérdelt egy általa kiválasztott lány elé, és ezt énekelte: Idesanyád kűdi nëkëd, Hű baráti levelit. Hogy szeretné látnyi ő má’ A ő kedves gyerëkit! A megszólított lány a következőképp felelt: Röpűlj vissza kismadárko, Mond anyámnak csókúlom, És má’ többet nem láthotom, Nemsokáro meghalok. A következő játékban a megszólított lány lett az új postás.
Háromlábú görbe szék Lányok játéka, régen bálozó felnőttek tánca volt. A lányok párt kerestek, egymással szemben állva kezet fogtak, és a következő dalocskára csárdást táncoltak: Háromlábú görbe szék, görbe szék, görbe szék, Ez a kislány jaj de szíp, jaj de nagyon szíp! Három dobogás, három tapsolás, Në nevess, në nevess, mert kifut a bableves! Në nevess, në nevess, mert kifut a bableves! A dalban elhangzottakat mozgással is utánozták, hármat dobbantottak, majd hármat tapsoltak. Az utolsó sor első éneklésére megfenyegették egymást, másodszorra kart karba öltve forogtak. 225
226
III. EPIKUS FOLKLÓR
227
228
NÉPMESÉK POTY MÁTYÁS, POTY! Azt mondták, hogy Sókon élt egy Bacsika nevű ember, akit a boszorkányok királyának tartottak, mert ha hozzá fordult valaki, akivel így vagy úgy elbántak a boszorkányok, ha valakit megnyomtak, megrontották a tehenet és véres tejet fejtek, ez a Bacsika mindig tudott okos tanácsot adni. Tudván való, hogy akire a boszorkányok megharagudtak valamilyen oknál fogva, annak addig nem lehetett nyugta, míg a Bacsika jó tanáccsal el nem látta, mert ezek ellen csak ő segített. Történt ëccër, hogy a’ aszeri faluvégen lakó Hrudli Bözsi fírhö’ mënt ëgy drótoshoz, aki biza sokszor megfordút a faluba’ és mindig a Bözsiék istállójábo’ szokott éjjelëznyi, így egy idő után összemelegedett a két fiatal. A lagzi után nemsokáro kitört a eeső világháború és szëgíny Mátyást is besorúták katonánok. Mátyás vót a drótoslegény neve, aki igen rosszú’ beszít magyarú’, hiszen valahun a hírës Trencsín városa mellett születëtt, ott tanúta a apjátú’ a drótosságot és járto a országot gyalogszërre’, ott hát meg, ahun írte a íccaka. Rëgge’ meg tovább állt, nagy hangon kurjongatva: drótoznyi, fódoznyi! Szíp szál legény vót ez a Mátyás, így hát huszárnok sorozták. Gazduram még lovat is adott alá, azon indút a csatábo. Rít utáno a Bözsi, mer’ igen szerette, de hiábo. Nem vót mit tënnyi, e’ kölött mennyi. Telt-mút a’ idő, má’ a háborúnak is végë lëtt, de a Mátyás csak nem gyütt vissza. Aszongya ëccer a Bözsi a’ annyánok: – Emëgyëk én Sókra a Bacsikáho’, hátho segít a bajomon! Úgy is lett. Mikor eepanaszkodta búját-baját a Bözsi, kérdi tűle a Bacsika: – Te asszony, látnyi akarod itet akkor is, ha már hót? – Látnyi bíz én, akkor is, mert tiszta szívbű’ szeretëm! – No, ha így van és nem físz, készíjj meg estére egyet a Mátyás ingibű’, gatyájábú’, gyújcs a katlany alá, öncs bele három vëdër vizet 229
és forrald! Közbe’ kösd a dunnádot, vánkusodot egy lepedőbe és várj rám! Este, mikor eesőt kurjant a bagó’, ott lëszëk! Estére a katlanyba má’ buzgott a víz, a dunna, vánkus, lepedőbe kötve ott állt, hallja ám a Bözsi, hogy rikolt a bagó’, de abba’ a szëmpillantásbo’ nagy surrogásso’ meg is jelent a Bacsika. Előszëdëtt mindënféle varázsszërt a keblibű’, körömfüvet, muszkatövist, kígyófarkat, döglött pockot, ëgyhónapos bíkaporontyot és ëgyenkint eriszgette bele a buzgó vízbe. Mikor mindën összëforrt, belehajította a Mátyás ingit és gatyáját, majd kavargatás közbe’ belehajúlt a gőzbe és háromszor elkurjantotta: „Poty Mátyás, poty!” Tudta, hogy a Mátyást az ő nyelvin kő hínnya, hogy meghallja. Amin’ a harmadik kurjantás elhangzott, nagy szél támadt, elojtotta a tüzet, eccer csak hangos lódobogás verte fő a csöndet, és megjelënt Mátyás szép huszárruhábo’, tánculó fehér lovon és aszongya: – Gyere ídes rúzsám, mer’ hosszú út áll előttünk! Főkapta a Bözsit a háto mögé a lóra a batyujávó’ együtt, és elvágttottak, csak úgy porzott utánuk a út. Hát amin’ a Bözsi átnyalábúta a Mátyás derëkát, hogy a nagy vágtábo le në pottyannyon, érzi ám, hogy ollan hideg a Mátyás teste, mint a jég. Vágtotnak, mint a szél, tán még anná’ is sebësebben, mikor így szól a Mátyás: – Jaj, de szépën süt a hód, mëgy ëgy íllő, mëg ëgy hót, nem fész ídes rúzsám? – Nem, mer’ veled vagyok!– mondja a Bözsi. Ahogy tovább vágtottak, elírtek ëgy hatalmas tölgyfához. A fa tetejin ott űl ëgy nagy varjú, akkorák a szárnyoi, hogy eltakarják a hódat. Ebbe’ a sëtítbe’ megin csak szól a Mátyás: – Jaj, de szépën süt a hód, mëgy ëgy íllő, mëg ëgy hót, nem fész ídes rúzsám? – Nem, mer’ veled vagyok! – mondja mëgin a Bözsi, de a físz má’ a fenekibe vót, csak nem tudott sëhugyan së szabadúnyi. Eehatták a tölgyfát, újra világított a hód, és a vágtatás olyan erős lett, hogy még a gondulatná’ is sebësebben haladtak, mikor egy nagy temetőhö’ írtek, tele fehér fakëreszttëke’. Megát Mátyás a kapuba és újra rákezdi: – Jaj, de szépën süt a hód, mëgy ëgy íllő, mëg ëgy hót, nem fész ídes rúzsám? 230
– Nem, mer’ veled vagyok! – mondja a Bözsi, de má’ a hang alig gyütt ki a torkán a fílelemtű’. – No, ha nem físz – így a Mátyás –, akkor lépjünk be a kapun, ha má’ itthon vagyunk! Bemëntek a temetőbe, megáll a ló egy nyitott sírná’. – Ugorj rúzsám, megírkeztünk! – mondja Mátyás. Bíz a Bözsi má’ rëttenetëssen fít, de erőt vëtt magán és így szót: – Ídes uram! Ugorj előre, mer’ míl az a gödör, oszt lent majd ëlkapsz! Beugrik a Mátyás a gödörbe, Bözsi mëg zsupsz, hëgyibe hajította a dunnát a vánkussa’, és usgyi nëki vesd e’ magad, futott, mintha a szëmit vëttík vóna. Észre së vëtte, hogy egy sűrű erdőbe keverëdett. Hallja ám, hogy a Mátyás is szëdi a lábát utáno, kimászott a dunna alú’ a sírbú’. Eccer csak valami apró világosság vágott a szëmibe Bözsinek. No, nëki a futásnak, hogy minné’ előbb odaírjen. Egy erdészházbú’ árodt a világosság. Betaszíjja a’ ajtót a Bözsi, hát mit lát: a’ örëg erdész fekszik a ház közepin főravatalozva, körülötte égnek a gyertyák, ez adta a világot. Fítt a Bözsi a halottú’, de a Mátyástú’ jobban, mer’ a’ má’ ott szuszogott a küszöbön. Becsapta a’ ajtót, rátaszította a reteszt, ijedtibe’ bebújt a kemencébe. Hallja ám, zörög a Mátyás a’ ajtón. Mivë’ a’ nem nyít, há’ beszót: – Pajtás, olyan mint te, nyisd ki a’ ajtót! Megmozdúl a’ erdész a koporsóba’. Erre a Bözsi úgy megijedt, hogy magáro húzta a kemenceajtót, ippën csak egy kis rést hagyott, hogy kilásson. Mëgin’ beszól a Mátyás: – Pajtás, olyan mint te, nyisd ki a’ ajtót! Fölűl a’ erdész a koporsóba’. Mikor harmadszor is beszól a Mátyás: – Pajtás, olyan mint te, nyisd ki a’ ajtót! Kiszát a’ erdész a koporsóbú’, odamënt a’ ajtóho’ és rátette a kezit a kilincsre. Ekkor elkukuríkúta magát a kokas, letelt a holtak órájo. Ere mindkét halott elvesztëtte a hatalmát és lezuhantak a fődre. Rëggee, mikor gyüttek a’ erdíszt temetnyi, mindenki csudákozott, hogy mi történhetëtt itt az íjje’. Hát még mikor megtalálták a Bözsit a kemencébe’, akkor csudálkoztak ám igazán, hiszën mëg a nyelvükön së tudott beszényi, hogy elmondhatta vóna mi történt vele. A rokonság úgy gondúta, hogy ee kő’ a Bözsit ígetnyi, mer’ biztos boszorkány. 231
Nagy máglyát raktak, a Bözsit a tetejibe űtettík, de szërëncséje vót, mer’ otthon a Bacsika a varázsfőzetbe figyelte mi történik, és gondúta, már öleget bűnhődött a halottak bolgatásáér’, így hazavarázsúta itet. Rëggee ott taláták a Bözsit a Boros-ér parton, kormosan, kócossan, ruhájo megszaggatva, és ëgyre csak azt hajtogatta: „Poty Mátyás, poty!” Attú’ kezdve kerűték ítet, mer’ aszonták: „vagy megbolondút a’ ura evësztísibe’, vagy a boszorkányokka’ cimborál.” Itt a vége, vesd a vízbe, mer’ hónap a Mátyás eegyün érted.
A RÓZSÁBÓL LETT LÁNY Hun vót, hun nem vót, biza ez nem messze vót, mer’ ez a mese itt esëtt meg a faluba’, több ëmbëröltővë’ ezelőtt. Ídesanyám úgy mondta, hogy még ő is a nagyannyátú’ hallotta ezt a mesét. Ít az Aszerën egy szíp lány. Dógos vót, vallásos vót, senki nem mondhatott rá roszszat. Ëccër ëgy vasárnap litányiáro ment a lány. Má’ sëtítedett mire a templomba írt, de a szentëgyház még üres vót. Ahogy megáll a kar alatt, hogy a szëntőtvízbe márcso a kezit és kërësztët vessen, lásso ám, hogy valami sëtét alak a’ oltár előtt áll, és ëccër csak bekapja a szentët a’ oltárrú’. Ijedtibe’ elsikoltotta magát, és futott hazafelé, mint akinek a szëmit vëtték, de a sëtit alak elérte és ráripakodott: – Mond meg mit láttá’! – Nem láttom sëmmit! – így a lány. – No, ha nem mondod meg, rëggëre meghal az apád! A lány hazaszaladt, lefeküdt, és rëgge’ arra ébredt, hogy má’ a siratóasszonyok őtöztetik a apját a koporsóba, mer’ meghalt. Másnap megvót a nagy temetés. A fél falu részt vett rajta, mer’ sajnáták a hirtelen halált halt embërt. Igën rít a lány, sajnáto a’ apját, hogy ő vígette holt. Ahugyan ott áll a sír mellett, ëgyszër csak megérinti valaki a vállát hátúrú’, és azt kérdezi: – Mond meg mit láttá’! – de a lánynok ëgy hang sem sok, annyi së gyütt ki a torkán. – No, rëggëre meghal az anyád! Megtörtént. Etemëtték a’ annyát is, de most má’ a’ egész falu ott vót a temetísën, mer’ nem tudták mire vénnyi a dógot. Este, mikor má’ a 232
lány ëgyedű’ maradt, kopogtatnak a ajtón. A sëtít ruhás vót. – Mond meg mit láttá’! – Semmit! – felelte a lány, azza’ becsapta a ajtót. A sëtít ruhás bekurjantott: – Két nap múva meghalsz te! A szëgíny lány nem is tudta mit tëgyën, hogy má’ nyugta lëgyen. Törte a fejit, hugyan foghatna ki a sëtítruháson. Kitaláto. Eemënt a kërësztannyáho’ és meghatta neki: – Kërësztanyám, ha én meghalok, a koporsómot në vigyík ki së a’ ajtón, së a’ ablakon! Ássonok egy gödröt a küszöb alatt és arra húzzák át a koporsót! A leány tényleg meghalt két nap múva, de a kërësztannya betartotta a kírísit, a küszöb alatt húzták át a koporsót. A temetés után megjelënt a lányék házáná’ a feketeruhás, és megkérdëzte a’ ajtót: – Te ajtó, nem vittek ki rajtad ëgy lányt? – Nem! – válaszút a’ ajtó. Most a’ ablakho’ át és attú’ kérdëzte: – Te ablak, nem vittek ki rajtad ëgy lányt? – Nem! – vót a’ ablak válosza is. Most má’ igën mírges lett az ördög, mert hogy szavam ësszë në keverjem, a feketeruhás ëgy olyan ördög vót, akit maga a Bëlzebúb kűdött a pokolbú’ próbát tennyi. Aszonta nëki: – Ha teljesíted a föladatot, száz ördögöt adok a kezed alá, akiknek parancsúnyi fogsz, de ha nem, të lësző’ a fűtő a pokolba’! – hát ezért vót ilyen këgyetlen a feketeruhás. Most má’ nem vót mit tennyi nëki, ment kikeresnyi a lányt a temetőbe. Íjjelënkint főkaparta a sírokot, zargatta a halottak nyugalmát. A harmincharmadik íjjël végre sikerrel járt. Fölëmelte a koporsó födelit és megkérdëzte: – Mond meg, mit láttá’ akkor a szentëgyházbo’! – Láttom, hogy lekaptad a szentët a oltárrú’! – felelte a lány. No e’ lëtt a’ ördög veszte. Még ëccër azt köllött vóna a lánynok mondanyi, hogy: nem látott sëmmit! Nagy fínyessíg támodt, az ördög fölordított, és ëgy forgószélle’ a Bëlzebúb visszavágto a’ ügyetlen ördögöt a katlany mellé fűtőnek. Tëlt-múlt a’ idő. A lány sírján ëgy igën szép piros rúzsabukor nyőtt 233
ki. Aki arra járt, mindënki megcsudálto. Aszonták, igyënyësen a lány szívűbű’ nyőtt ki az a rúzsabukor, hiszën a virágjo olyan vót, mint a csëppentëtt vír. A falura nem jó idők jártok. Háromféle sereg is dulta, fosztogatta: a magyar, a némët, mëg a muszka. Igen sok halott borította a falu úccáit, főleg a templomteret, a házok meg mind lángbo’ átok. Aszongyák, a némët a muszka segítsígíve’ legyőzte a magyar seregët, pedig azok mindën erejükkel vídtík a hazát, de hiábo. Sok lúd disznót győz, tartsa a szólás, így igën sok ártalan magyar esëtt áldozatú’. Má’ több napja foltak a harcok, amikor a temetőbe’ egy szegëny katona sebët kapott a magyarok közű’, mer’ még a hóttak fölött is folt a harc. Zászlós vót. A zászló kiesett a kezibű’, és pont a lány sírjáro, a rúzsabukor alá omlott a teste. Napokig feküdt étlen-szomjan, míl kábulatba’. A testit csak azé’ nem vitték e’, mer’ a magyar zászló mëg a rúzsabukor betakarta. A hetedik napon langyos eső hulott alá az égbű’, és a rúzsa igen erős illatot kezdett árosztanyi, ami fölíbresztëtte a sebesűtet. Fölűl, hát lásso, temetőbe van. Langyos szellő símogatta a rúzsabukrot, ami a katonát körűvette. Egyik szál rúzsa egészen a’ arcáho’ hajúl. Nézi-nézi a katona: – De szíp vagy te piros rúzsa – gondúta, és leszakajtotta azt a szálot, ami a képit símogatta. – Gyere vélem haza! – monta, és a keblibe dugta a rúzsát. Nagy nehezen főtápászkodott és elindút haza. Nem kölött messzire mennyi, csak a Vág melletti zsigárdi erdő nádosáig. A nádosban vót a halászkunyhója. Egíszbe’ találto. Ide nem mert bemerészkennyi még a muszka së, mert fét a láptú’, mëg a réti farkasoktú’. Kivëtte a keblibű’ a rúzsát és beleállította egy tejesköcsögbe, miközbe aszt gondúta: – Senkim nincs të rúzsa, legalább të illatozz nëkëm! – azzal lefeküdt, mer’ a sebe még mindig igën fájt, hiszen kardda’ düfték át a mellit. Napokig aludt még félájjúttan, nem is tudta mi történik körülötte. Történt pedig, hogy a rúzsaszál megszólalt a tejesköcsögbe’: – Ha akarom rúzsa vagyok, ha akarom szíp lány vagyok! Abba’ a szëmpillantásbo’ szíp lánnyá változott. Rögvest nekifogott gyógynövényeket keresnyi, főzetët készített, azzal borogatta, tisztogatta a zászlós sebeit. Közben kitakarította a kis gunyhót, rendët rakott, de minden este újra rúzsává változott. A szerető gondoskodástú’ a zászlós 234
erőre kapott és meggyógyút. Igën csudákozott amin’ körűnézett. Mindenütt rend és tisztaság. A rúzsa még mindig ott illatozott a tejesköscsögbe’ a’ asztal közepin. – No – gondúta magábo a zászlós –, ha má’ nem haltam meg ebbe’ a nagy csatábo’ a falu körű’, valami ennyivalóra vóna szükségëm. Emëgyek valami halat fognyi. Így is tett. Több së köllött a rúzsánok: – Ha akarom rúzsa vagyok, ha akarom szíp lány vagyok! – mondta és kiugrott a köcsögbű’. Rendët rakott, és mire a zászlós meggyütt, finom ebéd párolgott a’ asztalon. No, most nyitotta gömbölűre ám a szëmit a zászlós! Körbejárto a’ egész kunyhót, de egy lelket së talát, mer’ a lány újra rúzsává változott. Ehatározta a mi katonánk, másnap meglesi ki jár a kunyhóba’. Rëgge’ fogta a hálót meg a varsát és elindut halásznyi, csakhogy ebújt a’ ajtó mögé, hogy mindent jól lásson a’ ajtó hasadékán át. Mereszgette a szëmeit, hát mit lát, megszólal a rúzsa: – Ha akarom rúzsa vagyok, ha akarom szíp lány vagyok! – azzal kiperdűt a köcsögbű’, tüzet szított és nëkilátott főznyi. No, a mi zászlósunk së vót rëst, ekapta a lányt és mondta: – Ásó, kapa, nagyharang válasszon e’ minket! A rongyos zászlóva leterítették a’ asztalt és megebídűtek. Azóta is boldogan ínek. Itt a vége, vesd a vízbe, ha nem hiszëd menny el érte a zsigárdi temetőbe.
A VERESSIPKÁS Valamikor falunkban nagy fonóházak voltak, ahová eljártak a lányok dolgozgatni, azaz fonni. Vitték a guzsalyt a rákötött szösszel, az orsót, hiszen társaságban a munka is jobban ment, és szórakozni is lehetett közben. Bejártak ide a legények is a lányok után. Így történt, hogy már minden lánynak akadt legény, aki mellette ült, szórakoztatta, ha leesett az orsója, feladta. A párja nélkül maradt lány, hazafelé menet mindig azon sóhajtozott, hogy nem bánná má’, ha maga a Belzebúb jönne is érte, csak lenne már valakije. Akkoriban még a temető kerítetlen volt, 235
és ennek a lánynak a temetőn kellett átvágnia, hogy eljusson a fonóházba. Egyik este, ahogy megy a sötétben pislogó világjával [világítóeszközként használt pléhpohárba állított gyertya], kilépett az egyik sír mellől egy piros sipkás, piros köpönyeges legény, és ráköszönt: – Adj Isten jó estét te lány! – Hű de megijedtem! – sikoltotta el magát a lány. Ijedtében lekapta a legény fejéről a sipkát, amit az köszönéskor nem emelt meg, és halálra ijedve ugrott be a fonóház ajtaján. A legény nem volt rest, menten ott termett és bekiabált: – Adjátok ki a lányt, mer’ az az enyém, hiszen ő maga hívott! Kidobták a sipkáját, hogy menjen Isten hírével, de az nem tágított. Nem tehettek mást, be kellett engedni. No, leült a lány mellé és tette neki a szépet. A lány gondolt egyet, leejtette az orsóját, hogy vajon fölveszi-e a legény, de az nem hajolt le az orsóért. Nem volt mit tenni, a lány hajolt le, hogy felemelje az orsót, de majdnem kővé vált mikor meglátta, hogy a legénynek lólába van, meg farka. Elsikította magát és futásnak eredt, de a legény utána, fölkapta és elviharzott vele, egyenest a pokolba. Azóta se látta senki. A többiek meg voltak győződve róla, hogy ez maga volt a főördög, akit a lány maga kívánt legény képében.
BUTÁBÓL OKOS Élt a faluba’ egy igën szép kisgyerëk, de amilyen szép vót, olyan butácsko vót. Fájt is a szíve az idesanyánok, mi lesz, ha ez a gyerëk iskolábo kerül. Olyanná válik majd, mint a kivert kutya, mindenki ezt fogja csúfúnyi. Próbálkozott mindenféle ráóvasásso’ a annya, de minden hiábo vót. Há’ még a’ öregannya, akinek a szëme fínye vót ez a’ aranyhajú, kékszemű fiúcska. Ám, hogy szavamot ne felejtsem, boszorkány vót ám a’ öreg szüle, mégse tudott segítennyi semmi fortéllyal. Eegyütt a idő, hívatták a gyerëcskét a iskolábo, és lestëk, várták, mi fog történnyi. De biza a gyerëcske nem okosodott túlságosan. Úgyahogy írnyi-óvasnyi megtanút, de számónyi bizon még tízig së tudott. Aggyigra má’ a’ öregannya megkérdezett minden boszorkánt, hogyan 236
lehetne a bajt orvosúnyi, akár varázslatokkal, de biza ezën ëgyik së tudott segítenyi. Mígnem ëgy százesztendős vasúrrú azt tanácsúta neki, hogy mënnyen el Sókra, a Bacsikához, mer’ az a boszorkányok ura, má’ csak az segíthet, ha tud. Így tett. Átvitette magát a révészekkel a Vágon és főkereste a Bacsikát. Szërëncséje vót, mert ílete folyamán még nem csinát akkor rosszat, hogy a’ embërëk ellene a Bacsikáho’ fordútak vóna segítsígér’. Mert ha a boszorkányok sokáig këgyetlenkëdtek valamellik házná’: hetekig vizes tejet adott a tehény, vagy mindën íjje’ megnyomtak valakit, ámábo’ a mellire ütek, ezëk az embërëk a Bacsikához jártok segítsígér’. Egy kis ajándék fejibe tanácsot adott. No, a mi szülénk is fogott két jó kappant, azt vitte a Bacsikánok. Amikor beköszönt hozzá, mondja neki a Bacsika: – Má’ vártalak! De én tanácsot csak annyit tudok adnyi, hogy van a sóki erdőbe’ egy százötven esztendős szarka, az taníja a rokonságát mindenféle bëcstelensígekre, lopásokra. Fogd ezt a kis fínyes gyűkröt, és ha átvisz a rívész a túsó partra, jobbra a hetedig fán találod a szarka fészkét! Fordítsd a nap felé a gyűkröt, hogy bevilágíjjon a szakra szëmibe! Ezér’ a csillogó darabér’ biztos mond nëked valami varázslatot, de ha rosszúl sül el a dolog, tied a felelősíg! No, úgy tett az öreganya, megtalálto a fát és odavillogatott a szarkánok, aki ippen a szomszéd ágon lakó atyafi gyerëkeit tanította betyárságokra. Ippenséggee, hogy hogyan csapják be a kotlót, hogy elragadhassák a kiscsibékët. A szarka kiugrott a fészëk szélire, úgy kérdëzte: – Mi járatba’ van öreganya? A’ mëg elmondja neki a panaszát. – Azért a gyükörér’ szívesen adok tanácsot – mondja a szarka –, de az, amit most mondok, csak a iskolábo’ fizet! Hej, megörült az öregasszony, hogy segíthet az onokáján. – Halljam a tanácsot, osztán főhajítom ezt a gyűkröt! – A tanácsom az – mondja a szarka –, mondok egy varázsigét! Ha azt megtanúlja az onokájok, akármit kérdeznek tűle számtanbú’, a tanító mindig jó válasznak fogja hallanyi. Ákom-bákom, szómazsákom, Hatszor hét az tizenhárom! 237
Nëkëm csërëg, nëked csërëg, szarka koma, huss! Hazaballag a mi szülénk. A onokájo meg akkor gyün ríva a iskolábú’, utáno a sok csúfolodó gyerëk: „Ez a gyerëk nagy szamár, füleive kalapál!” – No gyere ídës onokám – mondja neki a szüle –, megtanújuk ezt a varázsigét, és hónapra të lesző’ a legokossabb! Úgy is lett! Ha a tanító kérdezte tűle a számtant, csak mondta a varázsigét, és minden ment, mint a karikacsapás. Aztán elmúltak az iskolás esztentdők és beállt asztalos inasnak. Mondja nëki a mestër: – Mérd le azt a gërëndát, és mond meg milyen hosszú! Meg is tette, de olyan nagy számot mutatott a mérő, hogy hiába számúgatta a’ újjait a kezin, a lábán, de még a orrát meg a nyelvít is hozzá akarta számúnyi, de nem tudta. Eszibe jutott a varázsige, elhadarta hát a mestërnek, a’ mëg aszitte, megháborodott. El is kergette. Sosë lett belüle asztalos inas, mer’ a varázsige csak az iskoláro lett kitalálvo.
A RÁSZEDETT ASSZONY Élt a faluban egy nagyon makacs, de különben meg igen kapzsi lány. Már jól benne volt az eladó korban, a szülei sem bánták volna, ha már megszabadulnának az örök makacsságától. Gondolták, hátha valamelyik férfi ráncba szedné, ha már rájuk nem hallgat. Sajnos, azonban minden legény kerülte ezt a nagyszájú, parancsolgató lányt, aki azt hitte, minden csak úgy van jól, ahogy ő akarja. Elmúlt már három farsang is felette, de a legényeknek nem kellett, pedig még csak szegény sem volt. Ő volt szülei egyetlen leánya, akire a vagyon majd rászáll, de a lány féltette még a jövendőbelijétől is a vagyont. – Hiszen majd a gyermekeidé lesz – okította az anyja, de a lány tán még azoktól is irigyelte. A negyedik farsangkor így szólt az apja: – Na, most már férjhez mégy az első legényhez, aki betér a házhoz! 238
Estére harangoztak, mikor egy vándor bekéredzkedett hozzájuk éjzszakára. Kapott is szállást, de még jó vacsorát is. Vacsora után, a lány apja kérte a feleségét, hozzon már egy kis bort a pincéből, szeretne elbeszélgetni a vendéggel. A lány a rokkánál ült, serényen font, rá sem pillantott a vendégre. Az apa pedig borozgatás közben, próbálta tartóztatni másnapra is a vendéget. Ráállt a diák, hiszen kinn csikorgó hideg várta. Gondolta, ilyen jószívű embereknél szívesen időzik egy kicsit. Az apa addig-addig marasztalta napról-napra, míg meggyőzte, hogy a lányát is neki adja, ha itt marad segíteni a gazdaságban. A legény ráállott az alkura. Megtartották a nagy lakodalmat. Csudálkoztak is a faluban, hogy hogyan tudták ezt a legényt így rászedni. Kitavaszodott, az apa a vejével vetni ment a földekre, de az ifiaszszony a nagy kapzsiságában olyan kevés ennivalót csomagolt, hogy majd éhen vesztek. Így ment ez három nap, míg a vetés tartott. Este mikor hazamentek, mondja a deák a feleségének: – Csinálj vacsorát asszony! – Még mit nem! – rikácsolta az. – Kienne a vagyonomból! Csak annyit fog enni, amennyit én akarok! Másnap újra a földekre indultak dolgozni, de ennivaló megint kevés volt. Az mondja a deák az apósának: – Valamit ki kellene találni, hogy megváltozzék az életünk. – Én már mindent megpróbáltam – mondja az –, de hiába. – Hagyja rám! – mondja a deák. – Maga csak bólogasson, bizonyítson nekem, hogy: bíz az úgy van! A deák fölmászott a föld végén lévő jegenyefára, kiszedte a hamvas varjú két tojását, azzal elindultak haza. Még be sem értek a kapun, amikor szidalmak áradata szakadt rájuk: hogy mertek ilyen hamar hazajönni, a munkát abbahagyni! A diák lesuttyant a kemencepadkára az apósa mellé és rákezdte: – Ugye apa, nem szabad megtennünk! Háromszor is elmondta, és az após mindig így válaszolt: – Nem biza, ilyet nem kérhetünk tőle! A menyecskét furdalta a kíváncsiság, így megkérdezte: – Ugyan már mi az, amit nem mernek megtenni? – Jaj, az igen nagy csuda! – Milyen csuda is érhette kendteket, amit nem lehet tőlem kérni! 239
Erre rákezdi az ura: – Azért jöttünk máma korán haza, mert amikor a föld végén eszegettünk, odarepült hozzánk egy vasvarjú és aszongya: – Ha adtok egy falat kenyeret, gazdaggá teszlek benneteket, mert már egy hete nem ettem! – Hogyan tudnál te bennünket meggazdagítani? – Hát úgy mondta a varjú, hogy: – Adok nektek két tojást, nektek csak találni kell egy asszonyt, aki kikölti. Csakhogy azt az asszonyt bele köll kötözni egy lúdkosárbo a tojások fölé, és a kosarat odaláncolni a tyúkól tartógerendájához, hogy bármi történjen, egy hétig ne tudjon szabadulni, amíg a tojások ki nem kelnek. – No, ezt nem akarjuk kérni tőled! – Még az is valami! Egy hét! – rikkantott a kapzsi menyecske. – Nem köl engem kérni! Én akarom, tehát megteszem! Egy hét alatt nagy gazdagságot szerezni… ! Tik csak tegyetek úgy, ahogy a varjú parancsolta! No, belekötözték a menyecskét a lúdkosárba, a tojásokra, és odaláncolták a tyúkól tartógerendájához. Tettek mellé egy szelet kenyeret, meg egy csupor vizet. A két férfi elment a dolgára, de a menyecske anyjának megparancsolták, hogy semmi áron ne fogadjon szót a lányánok, mert elrontja a szerencséjüket. Eltelt egy nap, a menyecskének nem volt könnyű napja. Éhes volt, fáradt volt, de a kapzsiság meg a gőg nem engedte panaszkodni. Eltelt ugyanígy a másnap is, de a menyecske már kezdte unni a kotlást. Mondja az urának: – Csak egy órácskára engedj szabadon, hogy kinyújtózkodjak! – de az hajthatatlan maradt, mondván, akkor megtörik a varázslat és elszáll a gazdagság. Bizony a negyedik napon a menyecske sírva szabódott az urának, hogy neki nem köll a gazdagság, csak engedje szabadon. Kérdi tőle az ura: – Ha szabadon engedlek, szót fogadsz-e? Kiszabod-e az ennivalónkat? Mindent megígért a menyecske, csak ne kelljen tovább neki kotlani. A furfangos diák így szorította meg akaratos, kapzsi feleségét, aki belátván hibáját, nagy szeretetben élte le életét az urával és szüleivel. Amikor gyermeke született, visszagondolt a kapzsiságára, hogy arra volt irigy, akit most a világon a legjobban szeret.
240
NÉPMONDÁK A SIKERTELEN KINCSÁSÓK Törökbúza fosztáskor mesélték az öregek, hogy a temetőben kincset lehet találni, de ahhoz három feltételnek kell egyszerre összejönni: holdtöltének, friss halottnak, igën nagy bátorságnak. Három legény, aki a mesét hallgatta, megkérdezte: – Ha mindezt tudják, miért nem próbálkoztak meglelni a kincset? – Nem olyan egyszerű az! – hangzott a válasz. – Nagy bátorság këll ahhoz, hogy minden összejöjjön! – És ha minden összejön – firtatta a legbátrabb –, mit kell tenni? – Majd megtudod, ha eljön az ideje! – szólt az egyik öreg. Lássatok csudát, még azon az éjjel meghalt az öreg bakter. Másnap eltemették. Az öregek, meg a legények, megint a törökbúza rakás tetején ültek, fosztottak. A hold akkora volt, mint egy tepsi. – No – mondja az egyik öreg –, ha még megvan mind a hármotok bátorsága, akkor itt az idő! Kimentek a temetőbe és beástok az öreg bakter sírjába egy darab tükröt. Azt három napig otthaggyátok, harmadnap, mikor kiástátok a tükröt, tartsátok a hold felé, és ahová mutat a tükörből visszaverődő fény, ott kell ásni! A legények megfogadták az öregek tanácsát. Mindent úgy tettek, ahogy a tanács szólt. Lássatok csudát, harmadnapra kivették a tükröt, a hold felé tartották, és a visszaverődő sugár megmutatta az irányt, így ásni kezdtek. Már jó mélyen jártak a földben, amikor egy ládára bukkantak. Az egyik ráállt hogy felfeszítse a láda tetejét, amikor a semmiből előtermett egy tüzes szekér, a bakon egy veresköpönyeges, veressipkás ember, nagy ostorcsattogtatással bíztatta a lovait és közben azt kiabálta: – Csak a szarosat gyúrd agyon! Csak a szarosat gyúrd agyon! A ládán álló legény leugrott a ládáról, ami egyszeribe’ a levegőbe emelkedett, eltűnt a szekérrel együtt a megrémült legények elől. Mi241
kor észhez tértek a nagy ijedelemből, azt mondja az egyik: – Csak azt tudnám, miért kiabálta, hogy: „csak a szarosat gyúrd agyon!” Búsan szólt az, aki a láda tetejéről ugrott le: – Hát csak azért, mert mikor láttam, hogy felém tartanak a lovak, ijedtemben bizony beszartam. Senkinek nem merték elmesélni a kincsvadászat eredményét.
A PANYÓMADÁR Zsigárdon a babona azt tartotta, hogy ha valaki egy fekete tyúk tojását egy hónapig éjjel-nappal a hóna alatt hordja, anélkül hogy eltörné, kikeltheti a panyómadarat, amely aztán mindenben engedelmeskedik neki. Szólás is van róla, arra, aki nagyon óvatosan jár, azt mondják: „Úgy mozog, mintha fekete tyúk tojását költené.” Az alábbi történet fűződik ehhez a babonához. Egyszer aztán egy embernek a faluba’ mégis sikerült kiköltenie azt a tojást, pedig igen ijedős, félős ember volt szegény feje, de a zsugorisága félelménél is nagyobb volt. Amikor a madár kikelt, kipattant a tojásból a pitar közepére ugrott. Jaj Istenem, de nagyon csúnya volt: félig kopasz, nagyon hosszú lábú, villogó szemű. Az első szava az urához ez volt: – Mit hozzak? A zsugori embernek még a lélegzete is elállt, de mindjárt tudta a választ: – Pénzt hozzá’! – mordúlt a madárra. Erre a madár térült-fordult, kezdte hordani a pénzt, és mindig az ember mellé rakta, aki a pitar közepén, a morzsolószéken ülve, az ámulattól és a félelemtől szólni sem bírt. Mikor már nyakig ült a pénzbe’, akkor ijedt meg, hogy a madár belefojtja őt a pénzbe. Elrikkantotta magát: – Ölég! Hát a nagy csendbe, hallja ám a tollas zsidót az ablak alatt kiabálni: 242
– Tollat, bőrt, rongyot asszonyok! Nosza, elkapta és beledugta a madarat a dunnábo, és eladta a tollasnak, mert meg volt róla győződve, életire tör a madár. Viszi a tollas a zsákját örömmel, már kiért a faluból, mikor hallja: – Tëgyé’ le! – néz jobbra, néz balra: senki. Ledobta hát a zsákját és hallgatódzott. Estére járt már az idő, a zsidó is szeretett volna mihamarabb otthon lenni, felkapta hát a zsákot, mert újból felhangzott a parancs: – Vëgyé’ fő! De alig hogy megtette, megint azt mondták: – Tëgyé’ le! – ha letette. – Vëgyé’ fő! Harmadszorra már nem merte fölvenni a zsákot, hanem futott, mint akinek a szëmit vették. A madár meg kimászott a zsákból és azóta is járja a világot. Lehet, hogy holnap téged is fölkeres. Ezért mondják Zsigárdon arra, aki hamar meggazdagodik: „Biztos nála van a panyómadár.”
A GYEREKET ELCSERÉLŐ BOSZORKÁNY Anyai nagyapám korán elhunyt, ötvennégy éves korában. Többek között ügyesen tudott boronát kötni, csakhogy a boronavesszőért egész Hetény alá kellett mennie. Jó nagy kévét kötött a vesszőből, vállára vette és hazaindult. Meleg nyári nap volt, erősen megizzadt. Amikor hazaért, az volt az első dolga hogy vizet húzott a kútból és jót ivott. Másnapra belázasodott. „Leforrázta a tüdejét” mondta az orvos. Tüdőgyulladást kapott, amit akkor még nem tudtak gyógyítani, négy nap múlva meghalt. Nos, ez a nagyapám részt vett a tizennégyes háborúban. Huszár volt. Valahol az olasz határszélen, egy tanyán szállásolták el őt meg a barátját. Igen ám, de a lovaknak nem volt mit enni. Szép holdvilágos este volt. Kértek a gazdától egy kaszát és kimentek a rétre kaszálni. Porcióba kötötték a friss szénát a lovaik részére, de amint közelítettek a házhoz, ott már égett a világ, és az egyik ablak alatt, egy kendőbe burkolt asszony nyújtott valamit befelé a nyitott ablakon, bentről meg 243
nyújtottak valamit kifelé. No fellármázták a gazdát, és akkor derült ki, hogy a gazda felesége közben fiúgyermeket szült, azt akarta a banya kicserélni, csakhogy rajtakapták. A banya nagy szitkozódások közepette menekült a lánya nyomorék gyerekével, s közben azt kiáltotta nagyapámnak: – Köszönd kutya az ílëtëd annak, ami a sarkantyúdban van! Kíváncsi volt nagyapa mi lehet a sarkantyújába’. Leveti a csizmáját, nézi: hát kaszáláskor beleakadt egy négylevelű lóhere, ezért nem tudta átokkal sújtani a banya.
A MEGPATKOLT BOSZORKÁNYOK Volt a falu közepén egy kovácsműhely. Fiatal kovácslegény dolgozott benne serényen. Szépen gyarapodó vagyonkára tett szert, mikor a szomszédasszony, kinek volt egy szemrevaló lánya, kommendálni [ajánlani] kezdte neki a lányát. Idővel rá is állt a kovácslegény. Biza jó lesz egy dolgos asszony a háznál – de nem egy lett, hanem kettő, mert a lánynak az annya is odaköltözött. No, mondja az ifjú ember, ahun két száj jólakik, jólakik ott a harmadik is. Így ment ez egy darabig, de egyszer csak borzalmas éjszakái lettek az ifjú embernek. Minden éjjel megjelent előtte egy hatalmas fekete ló, meg a csikaja, és a mellén táncoltak. Megtaposva, fáradtan ébredt a kovács. Feltűnt ez a változás az inasának, aki megpróbálta szóra bírni mesterét. Mikor az elmondta, mi történik vele, nevetve mondja az inas: – Tudja mit mester! Én éjjel kilesem a lovat, megfogjuk és megpatkoljuk! Így is esett. A megfogott ló rúgott, harapott. Hát még a csikó, még a csillagokat is lerúgta volna az égről, de a két erős kovács kezéből nem tudtak szabadulni, mindkettőt megpatkolták. Másnap reggel az ifiasszony meg az anyja ágyban maradt, mert betegnek mondta magát. Jött a dél, ebéd sehol, már uzsonnaidő is eljött, még egész nap nem evett a kovács meg az inas. Ekkor az inas orvosért szaladt, nehogy meghaljon az ifiasszony. Megjött az orvos. Az asszo244
nyokat váratlanul érte a dolog. Felhajtja az orvos a dunnákat, látja ám, hogy mindkét asszony kezén-lábán patkó van. Boszorkányok voltak, ők változtak át minden éjjel lóvá. Szerencsére az eszes inas segítségére volt gazdájának, mert ha az éjszakát megélhették volna, újra lóvá válnak és lerúgják patkóikat.
A BOSZORKÁNYOK KOCSMÁJA Volt a faluban egy nagyon hetyke legény, aki azt állította, hogy zsigárdi lányt nem érdemes elvenni, mert ha gazdag, azért nem tud dolgozni, ha meg szegény, hiába dolgos, mert akinek nincs semmije, annak az anyós előtt nincs becsülete. Így hát a szomszéd faluba kezdett járni lányokhoz, Peredre, mondván a peredi gazdaember, ha két fia van, hiába gazdag, télre az egyiket zsigárdra adja szolgának. Keres is, meg a kenyeret sem fogyasztja odahaza. A kinézett lányhoz lóháton járt a legény, lányos estéken: kedden, csütörtökön és szombaton. Pénteken a fél világért sem volt szabad lányokhoz menni, mert arra azt mondták: „pénteken csak a hátúkötényësek [félnótások] járnok.” Már jól benne járt az idő a novemberben, ködös, sötétkék volt az este, mikor beköszönt a lányos házhoz. Illően fogadták, elbeszélgettek. A lány szülei megkérdezték ki fia, mennyi földön gazdálkodnak, hányan vannak testvérek, mekkora lehet majd a jussa. Mikor ezt mind megbeszélték, engedélyt adtak a lányokhoz járásra. Megörült a legény, mert a lány szemrevaló volt, csak arról nem volt tudomása, hogy boszorkányokkal paktál. A szülőknek megköszönte az iránta való jóságot, a lány kikísérte a kiskapuig, lóra pattant, elindult hazafelé. Mikor félúton volt, valami világot pillantott meg a ködös éjszakába. – Ez még nem lehet a falum, hisz csak félúton vagyok! – de a világosság egyre közelebb került hozzá. Mikor odaért, lássa, hogy biza ez egy kocsma. – Hogy kerül ez ide? – gondolta. – Hiszen odafelé ez nem volt itt! No, de ha már itt van, megnézi a belsejét is. Belépett. A marcona tekintetű férfiak, nők, aki az asztal körül ültek, mintha őt várták vol245
na. A söntéshez lépett és kért egy icce bort. Ránézett a csaplárosnéra, akiben azt a lányt vélte felismerni, akiknél járt. Elé teszi a bort, de az nem volt más, mint friss vér. – Idd meg! – parancsolt rá a csaplárosné. – Nem én, ha az meg nem iszik engem! – felelte a legény. Erre a lány, mert biza az volt, elrikkantotta magát: – Üssétek, vágjátok, hogy ne legyen kedve többet hozzám jönni! Alig tudott a legény a kocsmából kikeveredni. Szerencsére a lova elszakajtotta a kötőféket, így fölt tudott rá ugrani, és hajde, hazafelé. A lány még a kocsmaajtóból utána kurjantott: – Köszönd kutya az életed annak, ami a sarkanytyúdba’ van! Amikor hazaért és vetette le a csizmáját, lássa ám, hogy egy négylevelű lóhere volt beleakadva a sarkantyújába. Mielőtt elindult volna, friss herét dobott a lónak, akkor kerülhetett a sarkantyújába. Nem is vette az útját többé a lány felé. Zsigárdon egy szegény lányt vett el, külön költözött a szüleitől a meghalt öreganyja házába, szorgalmas munkával nagy vagyont gyűjtöttek és boldogan éltek még meg nem haltak.
A FŐSZERI BOSZORKÁNYOK Vilma néni mesélte tollfosztáskor. Vót nëkëm ëgy igën szép bátyám, akinek megtetszett ëgy főszëri gazda lányo. Tudod lányom, Főszërën a gazdák laktak, Aszërën a fődtelenek, a falu végin mëg vót a péró, ott laktak a legszëgínyebbek, a cigányok. Vót még ëgy része a falunak, a’ Újsor, ahun a gazdag reformátusok laktak, a templomuk körű’. No, de hogy szavam në feledjem, térjünk vissza a bátyámho’. Mink Aszëren laktunk. Nem vótak főggyeink. Napszámbo jártunk, a bátyám is. Így kerestük meg a mindennapit. Az a lány, aki a bátyámot megbabonázto gazdag vót. Lányos este a többi legínnye’ ő is beállított lányékho’. Akkor még a lányos házho’ több legény is bejárt lányos estékën. Este, mikor hazaindútak, má’ a bátyám eeköszönt a társoitú’, egyedű’ indút hazafelé, eccer csak hallja ám, hogy valami gyün a háto megett. Hátronéz, lásso hogy egy fekete kotló fut utáno sok csibéve, és 246
hátúrú’ a sarkát kapkodja. Illaberek, nádok, erek, neki a futásnok. Alig csukja be maga után a pitar ajtót, a tyúk a csibéive’ kopogtatott rajta. A zajra fölébredt a’ idesanyánk. Kérdi a bátyámtú’, hogy mi történt, az meg emeséte hugyan járt. Idesanyám így okította a bátyámot: – Ha az a feket holló utolér a csibéjive’, kiszëdi a szëmëdët! Többet annak a háznok még a tájáro së merészkeggy, mer’ a lány annya boszorkány! A társoiva’ utánod eredtek, hogy figyelmeztessenek: szegény ne kapaszkoggyon a gazdag szekérre, mer’ ledöfik. Keress magadnak más lányt! De biza nem kerűt rá sor, mer’ ott maratt Doberdóná’, a’ eső világháborúba.
A BOSZORKÁNYOKNAK VÉLT BAGLYOK Amikor még a római katolikus templom toronyablakán nem volt rács, különös dologra figyelt fel az egyházfi: az októberi litánia után, mikor koppantotta el a gyertyákat, nyöszörgésszerű huhogást hallott. A templom üres volt, a huhogást, zörgést, nyöszörgést, nagy erővel visszhangozták a torony falai. Az egyházfi félelmében nem tudta mire vélje a dolgot, ezért egyenesen a paphoz szaladt és elmondta neki, mi történt a templomban. A pap igyekezett megnyugtatni az egyházfit. – Hátha csak a szél neszez a toronyban. Holnap én is ott maradok veled a litánia után, hogy megbizonyosodjunk a hangok felől. Úgy is lett. Másnap az üres templomban hallgatóztak mind a ketten, amikor hirtelen nagy robaj, éles sikoly hangzott a toronyból, mely hangos huhogásba, csapkodásba ment át. – Uram Isten! – hányta magára a keresztet az egyházfi, de a pap is. – Beköltöztek a boszorkányok a toronyba – állította az egyházfi –, azok tivornyáznak ott! Vasárnap a pap kihirdette az eseményt a templomba. Kérte a hívőket, ha tudnak valami segítséget, jelezzék neki, mert mégsem járja, hogy a templom a boszorkányok tanyája legyen. Estefelé öt markos legény jelentkezett a papnál. 247
– Egy életünk, egy halálunk, de nem engedjük a templomot a boszorkányok kezére jutni! Másnap, litánia után senki sem ment haza, várták milyen sorsra jutnak a legények. Azok pedig elindultak a toronyba, a csigalépcsőn fölfelé. Amikor már jó félúton voltak, felhangzott a rikoltozás, huhogás, de még szárnycsapkodást is véltek hallani. Erre az ötből hárman visszafordultak és csak kettő folytatta az utat felfelé. Mikor már elérték a harangokat, az egyik nagyot kondult, erre az egyik a kettő közül hanyatt-homlok rohant lefelé, már csak a legbátrabb állta a sarat és rendületlenül mászott fölfelé. Elérte a toronyablakokat, amin éppen akkor egy hatalmas fülesbagoly érkezett nagy huhogással. Utána egy másik, a szájában egy galambot tartott, és egyenesen a fészke felé repült. Észre sem vette a legényt, a fiókáit akarta megetetni, de a legény felkapta a két fiókát és kihajította az ablakon. A szülők is utánuk repültek, elkapták kicsinyeiket mielőtt azok lezuhanhattak volna, és elszálltak velük messzire. A lenti bámészkodók meg voltak győződve, hogy boszorkányok voltak fülesbagoly képében és nagyon dicsérték a legényt bátorságáért. Ezután került a rács a toronyablakra.
A BÁTORSÁGPRÓBA A virtuskodó legények nagy fogadásokat kötöttek a kocsmában. A hosszú téli estéket egy-egy pohár bor mellett a kocsmában ütötték agyon, hencegő is akadt köztük elég. Történt egyszer, hogy meghalt egy fiatal lány, a halottvivő legények a temetés után a kocsmában ragadtak. Poharazgatás közben négy legény fogadást kötött, melynek halál lett a vége. A fogadás abból állt, hogy az aznap eltemetett lány sírjáról éjfélkor ki kell hozni egy szál virágot. Meg is egyeztek, hogy ketten a kapuban várják öt liter borral a másik kettőt, akik kihozzák a virágot. Azért mentek ketten, hogy egyik a másikat ellenőrizze, vajon arról a sírról veszik-e a virágot. Elkiáltotta a bakter az éjfélt: Éjfélt ütött má’ a’ óra, Mindën embër nyugovóra. 248
Tűzre, vízre vigyázzatok, Le në ígjën a házotok! Elindult a két legény befelé a temetőbe, a másik kettő kint várakozott a borral. A benti kettő baj nélkül elérte a sírt. Az a legény, aki a legbátrabbnak tetette magát, letérdelt a sír mellé, hogy leszakíthassa a koszorúból a virágot, a másik mellélépett bámészkodni, miközben nem vette észre, hogy a térdelő lajbijára lépett. Amikor amaz föl akart emelkedni a virággal a kezében, nem tudott a lajbi miatt. Megijedt, hogy a halott markolja a lajbiját, és ijedtében szörnyethalt.
SZENT PÉTER ÉS AZ IVÓS EMBER Meghalt az ivós ember. Mikor megérkezett a mennyek kapujába, fagassa itet a Szent Péter: – No fiam, három hel van amibű’ váloszthatsz! Ez itt a mënnyország! Lássa ám, hogy az angyalok suttogva, csendbe sétágotnak. – No itt nem tőttením a’ időm, a’ má’ biztos! – mondja a’ ivós. – Akkor mëgyünk tovább! Ez itt a tisztítótűz! Leníz és csupa szenvedő lelket lát. – Szenvedtem én má’ ölöget! Ide nem mëgyëk! – mondja. – No, má csak ëgy van! – így a Szent Péter. – Hát akkor kukkantsunk be oda is! – így a’ ivós. Elírnek a pokolba, bekukkant a’ ivós. Mit ád Isten, húzzák a cigányok a talpalávalót, táncúnak, múlatnak. – Ez a’ én helem! – rikkant a’ ivós és má’ ugrik is be. – Igazad van! – így Pétër. Ahogy belípëtt, összecsaptak fölötte a lángok. – Becsaptá’ Pétër! – ordít a’ ivós. – Gondúd e’, te hányszor csaptad be a felesíged, meg a gyerëkeidet! Ezt most kapod vissza! – így dörmögött Szent Pétër és visszasétált a mennyország kapujába.
249
250
PRÓZAI KISEPIKA PROVERBIUMOK: SZÓLÁSOK, KÖZMONDÁSOK Alsó szél fúj, eső lësz. Megtért benne a borjú. (megbocsátott) Tëgyük ee magunkot hónapra. (mennyünk aludni) Bolond lukbú’ bolond szél fúj. (kerge ember beszéde) Ilyen helyre ilyen kő’, különb helyre különb kő’. Körmetlen macska në másszon a fára, mer’ visszapottyan. Emënt földvárra deszkát árúnyi. (meghalt) Nem látomtú’ vakulásig. (hajnaltól késő estig dolgozik) Úgy kíszűl, mint a Luca széke. (lassan) Úton van, mint a lószar. (állandóan csavarog) Mëgy belé, mint Ladánybo a ménkű. (sokat eszik) Mér’ lëgyek lent, ha fönt is lëhetëk. (nagyravágyó) Hiábo kergetëd bottá’ a kutyát a nyúl után, úgyse’ fogja meg. Íbresztő, hisz a jóravaló kódús má’ a harmadik faluba jár. Nem zörög a falevél, ha nem fújja a szél. (semmi sem alaptalan) Farkast emlëgetünk, nos má’ a kert alatt jár. No még ëgy gyün, asztán ëszünk. (ha rövid idő alatt sok vendég érkezett a házhoz) Nem akarás, fejvakarás. Nem akarásnok nyögís a víge. Nincsen olyan rakott szekér, amire még në férne. Inkább lëgyën száz irigyëm, mint ëgy szánóm. Ki szëgínynek születëtt, szegínynek is hal meg. Amellik tyúk sokat kárál, az keveset tojik. Ki sokat markúl, keveset szorít. Olyan, mint a pap zsákja. (telhetetlen) 251
Süket, mint a vakablak. Tëdd ide, tëdd oda, mégsincs a helin. Gyűsz të még a én uccámbo! Má’ a hamunak is aszongya, hogy mamu. (nagyon öreg) Messzirű gyütt embër azt mond, amit akar. Aki sokat dógozik, nem ír rá pízt keresnyi. Annyi a píze, mint a bíkánok a tolla. (semennyi) Kinek milyen a’ ëvíse, olyan a munkájo. (lassú vagy gyors) Lóg az orra. (bánotos) Korpa közé keverëdsz, megësznek a disznók. (a sok rossz barát el rontsa a jót is) Ki milyen mínësbe kerűl, olyanba nyerít. (alkalmazkodik a környezetéhez) Tyúktú’ tetvesëdik meg a csibe. (tisztátlan anyának tisztátlan a gyereke is) Topog, mint a tojógalamb. Az egeret së nyomja össze a színakazal. Várt lány várot nyer. (kivárja a gazdag vőlegényt) Minél jobban tagadja, anná’ jobban ragadja. (titkos szerető) Úgy áll a szájo, mint akinek nem jutott gyinnyefőd. (szomorúan) Nincs nëki së tücski, së hajcski. (gyerektelen) Së kutyájo, së macskájo. (egyedül él) Guba a gubáho, suba a subáho. (gazdag a gazdaghoz, szegény a szegényhez) Në mond, hogy hopp, míg át nem ugortad a’ árkot. (ne szólj meg mást, amíg magad nem próbáltad) Krisztus koporsóját së őriztík ingyen. (mindenért fizetséget kér) Főmëgy má’ a’ anyja cipője. (eladósorba kerülő lány) Letëtte a kanalát. (meghalt) A magad portáján söpörj, në másén! (a saját dolgoddal törődj) Más szëmibe meglásso a szákát, magáéba’ a gërëndát së. Ki minek nem mestëre, annak hóhéra. (nem ért ahhoz, amit csinál) Menné’ koszosabb, anná’ jobban vakaródzik. (elfelejti, hogy honnan származik) Szomszédbú’ még a macska së jó, mer’ hazamëgy. (nem jó közelről házasodni) 252
Ahun halott van, nyitva a kapu. (öregember válasza, ha szólnak neki, hogy nyitva felejtette a sliccét) No, lássuk, mibű’ ílünk! (kezdjünk el dolgozni) Vastagon fog a ceruzájo. (sokat kér a munkájáért) Rossz a rosszaa, de még rosszabb a rossz nékű. Malacbú’, gyerëkbű’ nem tunnyi, mi válik. Öreg fa árnyíkábo’ jó meghúzónnyi. (öreghez ment férjhez) Öreg kosnak kemíny a szarva. (öreghez ment férjhez) Nízd meg a’ annyát, vëdd ee a lányát. Lassú víz, partot mos. Hallgató tóba lakik a bíka. (a csendes lány is megesik) Bolond lukbú’ bolond szél fúj. (ostobaságot beszél) Olyan rongyos a ruhájo, hogy száz macska nem fogna benne ëgy egeret. Hátán a házo, keblin a kënyere. (vándor) Tëgyük ee, hisz nem kír ënnyi. (valamire még jó lehet) Derűtt ígbű’ ménkűcsapás. (váratlan balszerencse) Mindig a más portáján söpör. (pletykás) Tüsszög a bóha. (lenézi a kisebbet) Të Farkasdon tanútá’ beszínyi? (durván, illetlenül beszél) Përëg a nyeeve, mint a’ orsó. (gyorsan beszél) Megësz a mírëg. (dühös) Megöl a mírëg. (dühös) Szitarosta kíreg, maj’ megësz a mírëg. Ki a seggit ömelinti, az a száját vendígűli. (aki dolgozik, annak van mit enni) Hama’ ëgyé’, hama’ lopj, hama’ fölakasztnak. (légy igyekvő és gyors, mert az élet mulandó) „Csak”-nak zsák së kő. (semmitmondó válaszra való felelet) „Majd”-ra a zsidó së ad. (a hitegetésben még a tollszedő zsidó sem bízik) Hááni jár belé a lélek. (nagyon beteg) Aggyig hajlícsd a vesszőt, amíg hajlik. (kis korában neveld a gyereket) Még a bőre alatt is píz van. (nagyon gazdag) Vastag a bőr a pofáján. (szemtelen) 253
A katona mëg a pap, odamëgy ahun kap. (nőt) A fótos nem szígyën, csak a rongyos. Főcsapta a konyhát. (gazdagon tálal) Mindën zsákro akad fót, kire hara (durva szövésű szőttes), kire gyócs. (mindenkinek akad férje, de nem mindegy hogy milyen) A rest kétszër fárod. A baj nem jár ëgyedű’. A rossz hír lóháton jár. (gyorsan terjed) Kanál, tányír, csörgís nékű’ nincsen. (minden házasságban előfordul veszekedés) Azér’ van a szájo, hogy beszíjën. Ha át mondtá’, mongyá’ bét is. (ne hadd félbe a mondandód) Parancsúj a kutyánok, kutya a farkánok, aztán tëdd meg magad. Sok lúd disznót győz. Megtudod, mi a’ anyád kínja. (szülés) Átugorta má’ a’ árkot. (már nem szűz) Majd eevëszi a Szent Mihál lova. (öreglányra mondták) Köszönnyetëk lúdak, én is asszony vagyok. (a férjhezment vénlány, még a ludaktól is elvárta a köszönést) Csak a főd nyomja ki belülle. (halott ember rossz szokását) Së Istene, së hazájo. (áruló) A vér nem válik vízzé. Në mënnyën le a nap a te haragoddal! Në mënnyën le a nap a te ríkasod fölött! Este a nyelvedde’, rëggee a körmöddee. (a mosatlan edényt frissen érdemes elmosni) Sokat akar a szarka, de nem bírja a farka. Üres búzakalász főtarcsa a fejit, de a teli lehajcsa. (buta és okos ember) Nembánombú’ lësz a bánom. Fővágták a nyeevit. Hízik a májo. (más bajának örül) Röhög a vakbelem. Okos enged, szamár szenved. Fél füllel hallottam. Levágotnám érte a fél karom. 254
Odaannám érte a fél szëmëm. Fél lábbó’ má’ a’ sírba van. A’ ëgyik szëmëm sír, a másik mëg nevet. Ahova nem jár a nap, oda jár a’ orvos. (régi, sötét parasztházakra mondták) Annyi a gatyájo, hogy ëgyik a Janón, másik a karón. (csak kettő van neki: az egyik rajta, a másik szárad) Segíccs magadon, Isten is megsegít. A sofőrnek ëgyik lábo a börtönbe, másik a koporsóba. Ha tunnám, hogy elesëk, há’ leülök. Sëtítbe minden tehény fekete. (egy éjszakára jó neki akármilyen lány) A árvát még a’ ág is húzza. Elissza még a’ árvák könnyit is. (részeges) Adós fizess, beteg nyögj! Aki fázik, faggyon meg, aki beteg, haajon meg! Nem tuggya a jobb kéz, mi csinál a bal. A fukar sokat kőt. (bármit vesz is, mindent sokall) Nincs az a sok, ami ee në fonna, és az a kevés, ami elíg në lënne. Embër tervez, Isten vígez. Kinek a pap, kinek a papné. Az kiabál, akinek a házo íg, de az haagat, aki meggyújtotta. Aggy a tótnak szállást, kiver a házodbú. Káso, káso, Isten áldása, vigyázz, hogy a tót meg në lásso, mer’ még a hasadbú’ is kiásso. A tehénbű’ is kibőgi a borjút. (sírással mindent elintéz) Në írje szó a ház elejit. Öreg embër, nem vín embër. Lump, mint a’ urasági ökör. Maga alatt vágjo a fát. (olyat tesz, amivel magának árt) Nem a ruha tëszi a’ embërt. Nagy lábon íl. (szórj a pénzt) Okos embër tanúl a más hibájábú’, de a buta a magájébú’ se. No, ebbű’ së lësz ínekës halott. (nem tudja megtenni, amit vállalt) Kis embër nagy bottaa jár. (alacsony ember nagy nemi szervvel) Korai vendíg ee szok mennyi. (reggeli esőre mondják) 255
Májusi eső aranyat ír. A szó eeszáll, a bötű marad. Aki kapja, marja. Zápro fogta. (olyan emberre mondták, akinek állandóan pipa volt a szájában, és ilyenkor nem az első fogaival harapott rá a pipára, hanem a hátsó zápfogaival fogta, hogy még munka közben sem zavarja őt) A szerelmes embër süket is, mëg vak is. Kit a kígyó megmart, fíl az a gyíktú’ is. Apostolok lován jár. (gyalogol) Jóravaló szél estére eláll. Még a tojáshéj a hátán van. (fiatal) Még gyerëkcipőbe’ jár. (fiatal) Eekordíta a dógot. (meggondolta magát) Nincsen píz, iszom víz. Mindëgy, mint a szíső háznok. Mocskos a szád, öblícsd ki. (csúnyán beszél) Hidd ee bolond íg a Duna: sűnek a halak, csak ënnyi kő. Tí, tú, naggyábú’, ott ahun a papok táncúnak. (a felületesen takarító asszonyra mondták, aki csak a szoba közepét söpörte fel – ahol a papok táncoltak – a sarkakat takarítatlanul hagyta) Csillog, villog, mint a Salamon töke. Ez kemíny vót. Megalszik a szájábo a tej. (lassú) A szërëncse forgandó. Píz számúva, asszony verve jó. Tëgyük ee magunkot hónapra. (mennyünk aludni) Fölű’ juj, alú1 fuj! (mosdatlan ember, aki csak a külsejére ad) Tűz íg a bokájábo’. (jó táncos, jó munkás) Hátáho’ nyőtt a lelke. (nagyon sovány, öreg) Szëgíny embër vízzee főz. Szëgíny embër nehéz munkávó’ keresi a kënyerit. Úgy áll a szájo, mint akinek nem jutott krumplifőd. Eccer hopp, másszor kopp. Derűtt égbű’ vágott le a ménkű. (váratlanul jött) Tüsszög a bíka. (szájhősre mondják) Përëg a nyeeve, mint a’ orsó. (sokat beszél) 256
Azér’ van a szájo, hogy beszíjjen. Széllee szëmbe nem lëhet pisányi, mer’ rád viszi. Sëtítbe’ tapogatózik. Okos enged, szamár szenved. Biztos kiszagúta. (megtudott valamit) Főd alú1 szagúja a’ ibolát. (meghalt) Zsigárdi sártú’, farkasdi lánytú’ mëncsën meg a szërëncse. Eevitte a tyúk a kënyerit. (sír) Szőrin, szálán eetűnt. Eevertík rajta a port. (megbüntették) Áldott a sok kéz a munkáho’, de átkozott a tálho’. Vaj van a fejin. (bűnös) Főhúzta a’ orrát. (haragszik) Aggyigra még a’ ördögbű’ is kismalac lëhet. (olyan sokára lesz) Ebű’ gyütt jószágnok, ebű’ kő’ eemënnyi. (ami könnyen jött, könnyen is megy) A szípsíg eehërvad, a jóság megmarad. Más dógát në kérdëzd, a magadét vígezd! Másrú’ rosszat në beszíjj, mindënkivee békén íj! Haagatnyi arany, beszínyi ezüst. Në ítíjj, hogy në ítítess! Gazdag hízik, szëgíny csak bízik. Ítel, ital, álom, szüksígës a három. Úgy rázzák a rongyot, hogy még a tarkát is külön válogassák. (nagyképűek) Utóbb még bíró lëszëk! (ha valaki nagyon pontosan mért meg valamit) A halál a’ álom rokona. Halál ellen nincs orvosság. A szípsíg, a gazdagság, hamar múló jószág. A gazdag embërnek is csak két orraluka van, mint a szëgínynek. Amilyen a’ embër, olyan a munkájo. Nincs nagyobb szërëncse, mint a jó házasság. Ëgy marok szërëncse többet ír, mint ëgy zsák ész. A szëgínysíg mindën mestërsígre megtanít. Aki többee adós, mint amilye van, annak sëmmije sincs. 257
Në sajnáld azt, aki a vagyona mellett koplal. A píznek nincs szaga. Az a leggazdagabb embër, aki sëmmit së kíván. A legszëbb koporsóba is bejut a fírëg. A fuldokló embër a szalmaszálbo is kapaszkodik. A halál szekere mindënt eebír: örömöt, bánotot, mindënt magára vësz. Aki nem tud meghaanyi, az ínyi së tudott. Halottrú jót, vagy sëmmit. Kuvikkúl, mint a halálmadár. Aki szërëncsétlen, az bottaa is agyonlövi magát. Ha Isten akarja a kapanyél is eesűl. Olyan, mint a kódus hite. (ingadozó) Piros vagy, mint a liptói túró. (ha valaki sápadt volt) Eehányto má’ a csikófogait. (már nem fiatal) Kirúg a hámbú’. (mulat) Nem áll kötélnek. (nem teszi meg, amit kérnek tőle) Húzza a lóbőrt. (horkol) Së píz, se posztó, megszökött a fődosztó. Aki dicsekszik, annak annyi kő, aki panaszkodik, attú’ ee kő vënnyi. Mindën rosszba’ van valami jó. Itt a kezem, nem disznóláb. Pízér’ szól. (hallgatag, csak ritkán szólal meg) Rossz fát tëtt a tűzre. (valami rosszat követett el) Döglött madárnok nem kő kalitka. Olyan büdös, hogy a görény térgyën ávo könyörög nálo a receptért. Olyan harag ingyen se kő’, amitű’ sënki së fíl. Foghëgyën ëszik. (nem ízlik neki) Nagyokot szëd a lábo közé. (nagyokat lép) Több a píze, mint kódúsnak a tetűje. Mënyem nem lányom, vejem nem fiam. A rëggee okosabb az esténé’. A harag rossz tanácsadó. Magos lovon ül. 258
Nem ëszi meg a kutya a telet. (azért, hogy enyhe a tél, még jöhet hideg) Fél füllé’ hallottam. Amit ma megtëhetsz, në halaszd hónapra. Üres konyhánok bolond a gazdasszonya. A píz beszíl, a kutya ugat. Ëvís közbe gyün meg a’ étvágy. Kutyaugatás nem hallik a’ égig. Ölíg gazdag az, aki sënkinek së tartozik. A jó barátot a szërëncse hozza, de a szüksíg megpróbájja. Aki sokat alszik, az keveset íl. Jobb kis asztalho’ űnyi csëndessígge’, mint a nagyho’ haraggaa. Ahun a nagyravágyás szűnnyi kezd, ott kezdődik a boldogság. Feledíkeny gyűjtőt a tél hozza észre. (arra mondták, aki kellőképp nem készült föl a télre) Rossz gyümőcsnek fírëg a szíve. Hadra ifjúság, tanácsro vínség! Jobb a’ ösztövér alku, mint a kövér vígzís. Aki magát megalázzo, az főmagasztaltatik. Nincs annyi kënyér, hogy a’ egísz falu száját betömjük. (a pletyka ellen nincs mit tenni) Ha megfőzted, ëdd is meg! Rosszba’ sántikál. Nótátlon munka. (rossz dolog) Ëgy fëcske nem csinál nyarat. Csordúl a Vince, megtelik a pince. Vág az esze, mint a bërëtva. Anyám, míg ísz, aggy, ha meghaatá’, haggy! Nagy port ver fő’. Öreg fa árnyékábo’ jó meghúzónnyi. Sok beszídnek sok a’ ajja. Aggyig jár a korsó a kútra, míg össze nem törik. Aggyig takaródz, ameggyig a dunnád ír. Aggyig hajlícsd a vesszőt, amíg hajlik. Nem mind arany, ami fínylik. Ki minek nem mestëre, annak hóhérja. 259
Në szólj szám, nem fáj fejem. Nagy úr a szüksíg. Több nap, mint kóbász. Hosszú haj, rövid ész. Kinek nincs a fejibe, lëgyën a lábábo. Ajándék lónak në nízd a fogát. A lónak nígy lábo van, mégis megbotlik. Varjú a varjúnak nem vájjo ki a szëmit. Szëmët szëmér’, fogat fogér’. Vak vezet világtalant. Nagy lúd, nagy liba. (magas szülőnek magas a gyermeke)
TALÁLÓSOK Fekete fenébű’ iszik ëgy hót madár, Nyoma is fekete, fehír mezőkön jár. (tinta, toll, papír) Öreganya eterpeszkëdik, Öregapa beleereszkëdik. (gémeskút) Nígy testvír egymást kergeti, de soha së íri utó. (kocsikerék) Kisasszony szobába’, Fekete ruhábo’, Víkonyat, vastagot, szúrnak a lukábo. (vaskályha) Sodrom, pëdrëm, csavarom, A zsidónak eladom. (fonál) Picinke magocska, Nyő’ belűle ëgy magos fa. (kender) Vízbe fújcsák, összetörik, De még a királt is ebbe őtöztetik. (vászon) 260
Íjje’-nappa’ táncot jár, Hazaviszik, szëgën áll. (kasza) Mindig jár, mégis egy helbe’ áll. (óra) Ha fővëszëm is rí, ha letëszëm is rí. (lánc) Még az apja meg së születëtt, má’ a fia a palláson jár. (füst) Nádon mëgy, nem susog, Vízën mëgy, nem csobog, Eső íri nem ázik, Ha szél fújja, nem fázik. (árnyék) Este hosszú, díbe’ kurta, Ám a falon igën furcsa. (árnyék) A világot átéri, mégis ëgy tyúk átlípi. (keréknyom) Së keze, së lábo, mégis dúdúva gyün a világro. (szellentés) Ávo kérik, fekve adják, Elő’ nyomják, hátú’ nyalják. (bélyeg) Öregapám íjje’-nappa’ mindig pipál. (kémény) Mindig fűttik, mégsë’ melegszenek mellette. (pipa) Tűz ígeti, tej árossza, Anyám keze megpofozza, Még mákkó’ is bepiszkozza, Jó, ha anya nëkëm adja. (kalács) Madarak gyüttek szárnyok nékű’, Fáro űtek lábok nékű’, Gyütt ëgy királ napkeletrű’, Mind megëtte szájjo nékű’. (hó és Nap) Amikor të lefeksző’, ő pont akkor kél, Néha egész, máskor mëg csak fél. Nincsen tüze, mégis lámpás, A vándornak ezër áldás. (Hold) 261
Kék mezőbe’ sok-sok birka legelész, Mellettük ëgy fínyes pásztor heverész, Nappa’ keresem, de sehun së találom. (esti égbolt, csillagok, Hold) Két pékët ismerëk: Az ëgyik nappa’, a másik íjjel süt, Még sincs kënyerük. (a Nap és a Hold) Fut, fut, futorász, Futva tőtti bútyorát [batyuját]. (szél) Ágozik-bogazik, mégsë’ leveledzik. (folyó) Elő’ mëgy a fínyëske, Utáno a fehírke, A farka fő van kötve. (tű, cérna, csomó) Erdőn terëm, réten hízik, Mindën házná’ pofon verik. (szita) Nyáron learat a níp, Aztán kicsépül a gép, Malom össze-vissza típ, Kisgyerëknek süt meg a pék. (búzaliszt) Fönt is van, lent is van, Kint is van, bent is van, Níma is, beszél is, Lágy is és kemény is, Fehér is, szürke is, Lusta is, fürge is. (víz) Báránynok nevezik, bár nem béget soha, Nincs gyapjú a hátán, së szájjo, së foga, Lábo sincs és mégis vándorúl a nyájbo’, Tavassza’, mëg őssze’, há’ még hogyha nyár van. (bárányfelhő) Fekete bika, vërës nyelvit őtögeti. (tűz) Kint is van, bent is van, 262
Mégis csak a házbo’ van. (ablak) Tegyünk úgy, mint tennap este, Két szőröset tegyük egybe. (szempillák) Két szomszíd lakik egymás mellett, Mindënkit látnok, csak egymást nem. (szemek) Rëgge’ nígy lábon jár, Débe’ két lábon áll, Este pejig három lábon botorkál. (gyerek, felnőtt, öregember) Tűve’ őtözködik, ollóva’ vetkőződik. (szakadt ruhájú lusta lány) Olyan, mint a hajókötél: húzni lëhet, de tónnyi nem. (öregember pénisze) Ki tartsa nálatok a bikát? (a tehén) Regge’ iszok húsbú vizet. (a tehén és a tej) Ha fődobom fehír, ha leesik sárgo. (tojás) Lukbú’ gyün a lukatlan. (tojás) Kifelé mëgy, befelé áll, Befelé mëgy, kifelé áll, Főfelé mëgy, lefelé áll, Lefelé mëgy, főfelé áll. (a macska farka) Tó vizibe’ lípëget, bikák veszëdelme, Bikát fog és messzi níz, fél lábon áll. (góla) Kívű’ piros, belű’ szőrös, Fejin a korona, Seggibe’ a bolocska. (csipkebogyó) Në nézz rám, mássz rám, Nekem könnyebb, nëked jobb, Ahun megrepedtem, szúrj meg ott. (diófa és dió) Së ajtaja, së ablaka, 263
Mégis nígyen laknak benne. (dió) Ződ istállóba’, fekete lovak, piros színát ësznek. (görögdinnye) Még fiatal, leáll neki, Ha megvínül, föláll neki. (nádfej) Së ajtaja, së ablaka, mégis százon laknak benne. (mákfej) Kívű’ szőrös, bévű’ nedves, Embërëknek igen kedves. (őszibarack) Fót hátán fót, tő benne sohasë vót. (káposzta) Gömbölyű és lapos, rëttenetës magos. (szárított füge) Gyümőcs vagyok, ídës vagyok, Ha megírëk piros vagyok, Télën jól elrejt a kamra, Mi vóník más, ha nem… (alma) Fótos, bodros az annya, Szíp szëmű a lányo. (szőlővessző és szőlőfürt) Olyan tyúkom van, hogy a főd alá jár tojnyi. (krumpli) Hugyan mondom jól? Nyugottan kél a nap, vagy nyugaton kél a nap? (sehogy sem, mert keleten kél) Három tót mënt Piripócsra, Találkozott három tótta’, Három tótnak három zsákjo, Három zsákbo három macska, Hányon mëntek Piripócsra? (hárman, a többivel csak találkoztak) Szervusz (helyette azt mondjuk: szerb húsz) öccse (helyette azt mondjuk: öt cseh) Öt török, öt görög, hány embër? (A helyes válasz tíz, de általában 35-öt szoktak válaszolni. Kézfogás alkalmával kérdezték egymástól.) 264
János bácsinak vót három szép lányo. Mind a háromnak vót ëgy fiútestvére. Hányon vótak? (négyen, mert az egy fiú mind a három lány testvére volt) Nekem van, neked nincs! A menyasszonynak is van, de a vőlegénynek nincs, a majomnak pedig elöl-hátul van? (az „m” betű) Ha találkozik két pápa, milyen nyelven beszélnek? (csak egy pápa van) Ëgy szobábo’ mind a nígy sarokba’ ül ëgy kutya, minden kutyávó’ szembe’ űl egy kutya, minden kutya farkán űl egy kutya. Hány kutya van a szobábo’? (négy) Meggyig nyúl a nyúl? (a szlovák határig, mert onnan már zajac) Mér’ nyúl a nyúl? (a káposztalevélért) Meggyig szalad a nyúl a’ erdőbe? (a közepéig, mert onnan már kifelé fut) Milyen lësz a nígër, ha megfürdik a fëkete tengërbe’? (vizes) Mi van az üres üvegbe’? (levegő) Kint is vagyok, bent is vagyok, Akkor most hun vagyok? (a küszöbön) Hugyan híjják nálatok a talicskát? (nem hívják, hanem tolják) Mikor habzik öreganyád lába köze? (mikor fej) Mi a legkisebb a világon? (bolha tökén a pattanás) Hanyatt fektetik, nyershússa’ döfködik. (a teknőben dagasztott kenyértészta) Fa fazík, hús födő, Mi az ami benne fő? (falusi illemhely) Ha evëszëk belülle nagyobb, ha hozzátëszëk kisebb. (földbe ásott lyuk) 265
Ëgy házbo lakott a sënki mëg a valaki. Sënki emënt vadásznyi, valaki madarásznyi. Ki maradt otthon? (a meg) Mér’ csukja be a kokas a szëmit, mikor kukuríkul? (mert már könyv nélkül is tudja) Mér’ fut a tyúk a kokas elű’? (azt gondolja: ha nem teszek még egy kört, még azt gondolja rólam, hogy kurva vagyok) Mellik a legférfiassabb állot? (a kígyó, mert végig farokból áll) Mellik a legnőiesebb állot? (a béka, mert bekapja a legyet és fél a gólyától) Mér’ van a gólának hosszú lábo? (mert fél, hogy seggbe rúgja a béka) Elő’ mëgy a delle-dula, Rajta ül a kece-fice, Szëme nígy, füle nígy, Körme pejig huszonnígy. (lovas katona) Mëllik ódalán van több szőr a tehénnek? (ahová csapja a farkát) Mëllik tónak van kilincse? (az ajtónak) Mëllik tó van fábú’? (az ajtó) Mindig nyílik, sohasë’ virágzik. (ajtó) Mëllik várbo’ nincsenek katonák? (a lekvárba) Mëllik ló lakik a szobábo’? (vasaló, olló) Mëllik ár visel kardot? (a huszár) Mi az, ami nyáron befagy, tílën kióvad? (a náthás orr) Három lábon ül a kétláb, Begyün a nígyláb, főkapja a ëgylábot. Megmírged a kétláb, főkapja a háromlábot, 266
Úgy hozzávágjo o nígylábho, hogy az mënten elejti a ëgylábot. (Háromlábú széken ül a suszter, bejön a kutyája, fölkapja mellőle a sonkát. A suszter fölkapja a háromlábú széket, hozzávágja a kutyához, az elejti a sonkát.) Hányot líp a veréb ëgy esztendőbe’? (egyet sem, mert ugrál) Meggyig gyün a vonat? (eddig, mert innen mát megy) Mëllik fa űl? (a kofa) Mëllik ár mászik? (a bogár) Mëllik apa nem családfő? (a kapa) Mëllik az a vendéglő, amibë’ vízből húst annak? (a tó és a benne lévő halak) Mëllik kas veszílës? (a farkas) Mëllik olló röpül? (a holló) Mëllik hónapba’ ëszünk legkevesebbet? (februárban, mert a z a legrövidebb) Mellyik üst száll? (a füst) Mi az, hogy: tülem hajgáló? (vasvilla) Mi az, hogy: hozzám rángotó? (gereblye) Milyen árró’ jelölik az országot? (határról) Mëllik moly bútor? (a zsámoly) Jézus, Mária, Negyven tót összefutott, Mennyi vót? (negyven, mert az eleje csak csodálkozás) Mëllik három embër a legvínebb a fődön? (szeptember, november, december) Az én öreganyámnok, az apám annyánok hány szeme vót? (kettő) 267
Fődön fa, fán szóma, Szómán kendër, kendërën embër, Embërën erdő, amibe birkák legenek. (Földes talajon áll az ágy, az ágyban szalma van, rajta a kenderből szőtt szalmalepedő, rajta fekszik az ember, a fején levő haj az erdő, a benne lévő tetvek a legelő birkák.) Ipamnak, napamnak, három papnak, hat kappannak hány körme van? (148. Ipamnak húsz, napamnak szintén húsz, három papnak hatvan, hat kappannak negyvennyolc, mivel egy kappannak nyolc körme van.)
268
IV. HIEDELMEK
269
270
NAPTÁRI ÜNNEPEKHEZ FŰZŐDŐ HIEDELMEK A virágvasárnapi szentelt barkából három szemet kell behunyt szemmel lenyelni, hogy egész évre megmeneküljünk a torokfájástól. * Virágvasárnap ha derül, jó esztendő kerül! * Nedves virágvasárnap, nem jó esztendőt várhatsz! * A lányoknak nagypéntek hajnalán egy fűzfát kell keresni, s az alatt hosszan fésülködni, így majd erős és hosszú hajuk nő. * Nagypéntek hajnalán a szeplős lányok a Holt-Vágban mosakodtak. Amikor elkészültek, hátat fordítottak a víznek, a fejük fölött átdobták a szappant, és közben ezt mondták: Aki ezt a szappant a vízbű’ kivëszi, Minden szeplőmöt a’ arcomrú’ levëszi. * Aki nagypénteken hajnalban, tejben vagy harmatban mosakodik, megzszépül. * Karácsonykor mindenki ügyelt arra, nehogy véletlenül mosott ruha lógjon a padláson, mert az azt jelentette, hogy akasztott ember lesz a családban. * Ahol csak tehették, karácsonyra kalácsot is sütöttek, mert az azt jelentette, hogy bőségben fog élni a család. * 271
Karácsonybőjti vacsora után, mely savanyúlevesből és mákosdedeléből állt, mindenki kapott egy almát, amelyből megjósolta, egészséges lesz-e a jövő esztendőben. Ha az almában, melyet ketté kellett vágni, elvágta a magot, akkor betegségre számíthatott, de ha a mag sértetlen maradt, azt jelentette, hogy egészséges lesz az egész év folyamán. * Karácsonykor az asztalterítőt visszájára fordították, hogy ki ne menjen a házból a szerencse. * Az óévből nem szerette senki sem átvinni az adósságát az újévbe, mert az azt jelentette, hogy egész évben adós lesz. * Újév napján, ha látogatóba ment a család, mindig a férfi lépett először a házba. Ha ez nem így történt, az szerencsétlenséget jelentett.
272
A GAZDASÁGI ÉLETHEZ KÖTŐDŐ HIEDELMEK Amikor a kotlós alá vitték ki a tojást, férfikalapban kellett vinni, hogy sok kakas legyen. * Ha megültették a tyúkot, mindig páratlan számú tojást tettek alája. Attól függött a tojás száma, mekkora volt a tyúk. Ha kisebb, tizenötöt, ha naygyobb, huszonegyet tettek. * Ha már ült a tyúk, egy hétig férfinadrágot terítettek a borítóra, hogy fias legyen a tojás. * A kotlós alá akkor szokták a tojást rakni, amikor hazajöttek a templomból, hogy gyorsabban keljenek a csibék. * Ha a tyúk kitojta magát, kifogyott alóla a tojás, előfordult, hogy utoljára egy picike tojást tojt. Ezt éjszaka kivitték a kert hátuljába és átdobták a szomszédba, mert féltek, hogy a rendellenes tojás bajt hoz a házra. * A fedőt az asztalra nem szabad állítva tenni, mert a csibék belefulladnak a tojásba. * Disznóöléskor a hurkamosónő munkáját úgy ellenőrizték, hogy a megmosott belet falhoz vágták. Ha nem ragadt oda, jónak bizonyult a munka.
273
IDŐJÓSLÁS Ha fénylik a gyertyaszentelő, rossz lesz a termés, de ha fúj a szél, vagy havazik, a tavasz már ébredezik. * Ha fénylik a gyertyaszentelő, a kabátot vedd elő! * Ha esett az eső és ezzel egy időben sütött a nap, úgy mondták, hogy: „veri a’ ördög a’ feleségét, annak hullanak a forró könnyei, és ezëk a forró könynyek vánok üszöggé a búzán és a törökbúzán.” * Ha a holdnak udvara van, másnap hideg lesz. * Zsuzsanna ébreszti a rügyeket, ezen a napon szólal meg a pacsirta. Ha nem szólal meg, azt mondják: „befagyott a szájja!” * Sándor, Józsëf, Benedëk Zsákba hozza a melegët, Papucsba a hidegët. De ha ez a három úr nem teljesíti a föladatát, hanem beűnek a kocsmába, akkor má’ csak a Gábor hajcsa ki iket. * József (március 19.) kinyitja a madarak száját, sípot oszt nekik. Ettől a naptól kezdnek a madarak énekelni. * Pünkösdi eső ritkán hoz jót, de a májusi eső aranyat ér. * Aki Szent György előtt megfürdik, nem koszosodik meg. * 274
Ha Szent Györgykor megdördül az ég, vágd földhöz magad, abban az esztendőbe nem ér gutaütés. * A Szent György napján vetett mák nem lesz „nyíves”. * Ahány nappal Szent György előtt megszólalnak a békák, utána annyit hallgatnak majd. Tehát újra hidegre fordul az idő. * Ha Medárd napján esik, negyven napig minden nap esi fog az eső. * Borbála napján (december 4.) barack-, vagy cseresznyeágat kell vízbe tenni, és ha karácsonyra kinyílik, bő gyümölcstermés lesz. * Ha vörösen megy le a nap, másnap szél lesz. * Ha alacsonyan szálnak a fecskék, eső lesz. * Ha a vadludak délre szállnak, kert alatt a tél. * Ha napsütéskor vagy boruláskor sokat kukorékol a kakas, elváltozik az idő. * Luca naptól karácsonyig föl kell jegyezni, hogy milyen az idő, mert minden nap egy hónap időjárását mutassa meg a jövő esztendőből. * Ha eső után sok giliszta jön fel a földből, sok eső lesz. * Ha a varjak bejönnek a kerti fákra és ott megtelepednek, egykettőre itt a tél. 275
* Ha a szamár sokat ordít, esőt jelez. * Ha a tyúkok, verebek a porba fürödnek, eső lesz. * Ha a kutya a hátán hentereg eső lesz. Ugyanis a benne lévő bolhák, ha esőt éreznek, jobban csípik a kutyát. * Katalinkor kopog, karácsonykor tocsog. * Ha Luca koppan, karácsony loccsan. * Ahú derül, papucs merül. * Ha a fecskék Mihály napig nem költöznek el, újévig nem áll be a tél. * „Gergő még megrázza a szakállát” – azaz havat hoz. * Mátyás, ha nem talál, havat (jeget) csinál. * Amilyen a virágvasárnap, olyan lesz húsvét első napja. * Gyula napkor (április 12.) alapos takarítással, meszeléssel lehetett az ólakból, istállókból kiűzni a férgeket. * Ha Vilmos napján esik (április 6.), szűk esztendő következik. * Ha Szent Mihály napján dér van, hamarosan itt lesz a tél. Ha viszont ezen a napon a fecskék még mindig itt vannak, szép, hosszú ősz lesz. 276
* Ha reggelre zúzmara képződik, azt mondják: „nő a hó”.
SZERELMI BABONÁK ÉS VARÁZSLÁSOK Ha a lány levág egy kis tincset a saját hajából és beleteszi a legény lajbizsebébe, máris kialakul a szerelem. * Ha a legény szeretné elérni a kiválasztott lány szerelmét, lop egy hajszálat tőle és feltekeri a lajbi gombjára – biztos belehabarodik a lány. * Ha a lány nem tudta megszerezni a kiszemelt legényt, ellopta három hajszálát, holdtöltekor kivitte a keresztútra, elásta, s közben ezt mondta: „Hajszál, hajszál, kösd őt örökre hozzám.” * Ha a lány a saját hajszálát észrevétlenül a legény lajbi gombjára tekerte, s közben ezt mondta: „Így forogj körülöttem, mint a hajam szála a gombod körül!”, megszerezte a kiszemelt fiút. * A lajbigombra tekert haj is megtette a magáét. Három hosszú hajszálat kellett feltekerni. Az elsőt balról jobbra, a másodikat jobbról balra, a harmadikkal pedig, le kellett kötni az első kettőt, hogy le ne tekeredhessenek, mert akkor vége a szerelemnek. * Egy további szerelmi praktika csak újholdkor volt eredményes. Ki kellett menni a legközelebbi keresztúthoz, ahová a lány magával vitt egy lópatkót, amit sóban jól megforgatott. A patkót teljes erőből a hold felé hajította, 277
bízván abban, hogy szerelemük olyan tartós lesz, mint a rozsda, amit a só a vason mar. A patkó eldobása közben, a holdra nézve, a következő versikét kellett mondani: Újhold! Nézlek, nézlek. Adj Jánosnak szerelmet, (szeretője keresztnevét mondja) Hogy szeressën engëmët, El is vëgyën engëm ëz! A babona szerint ez az eljárás biztos sikerrel járt, mivel úgy tartották, hogy nem tudna telni a hold, ha nem teljesítené a kérést. * Ha a lány tükröt tört, hét évig nem lesz szerencséje. * Ha a lány templomba készült, cipőhúzás közben nem volt szabad megzavarni, mert ha már az egyik lábán fenn volt a cipő, és a mezítelen lábával lelépett, amennyit lépett, annyi évvel odázta el a férjhezmenetelét. * A lánynak nem szabad az asztal sarkára ülni, mert nem megy férjhez. * Ha a lány csuklott, úgy tartották, hogy valaki emlegeti. Mivel a lá-nyok a csuklásnál általában legényre gondoltak, aki esetleg gyalázhatta is, a következő versikével igyekezett megállítani a csuklást: Itt vagyok, nem lácc. Essën le a gatyád, ahun ász! Aggyig fő së bírd húznyi, Míg meg nem lácc! * Ha a lány a teknőnél mos és vizes lesz a hasán a ruhája, a babona szerint részeges lesz az ura. Ezt úgy lehetett megelőzni, hogy a teknőből a vizet kereszt alakúra öntötte ki a földre. * Ifjú lány ne adjon tüzet a legénynek ha az rá akar gyújtani, mert soha nem megy férjhez. 278
* Amelyik lány szereti a macskát, annak szép ura lesz. * A lányok „odaetetéssel” is próbálkoztak. Mikor a lány felszelte a kalácsot, egy-két szeletet a hónaljához érintett, hogy rákerüljön a saját izzadtsága. A kalácsszeletet úgy helyezte a tányérra, hogy az a legény keze ügyébe essen. * A legényt illett megkínálni a lányos háznál. Volt olyan ház, ahová több legény is bejárt, de mivel a lánynak volt köztük egy kiválasztottja, így a kínáláskor úgy fordította a pogácsával megrakott tányért, hogy azt a pogácsát vegye el, amelyiket neki szánt; vagyis amelyikbe saját izzadságát, vagy vérét sütötte bele. Azt a legényt, akit semmiképp sem szeretett volna, apróra tör szárított kőrisbogaras pogácsával kínálta. A pogácsát tepertővel sütötték, hogy ne lehessen észrevenni benne semmit. Az ilyen kínálást csak akkor lehetett megoldani, ha a legények többen voltak, de nagyon kellett vigyázni, hogy el ne cserélődjenek a pogácsák, mert az balul ütött volna ki. * Ha az asszony nem kívánja az urát, főzze meg a fekete tyúk taraját, csempéssze bele az étkébe: elmegy a kedve az asszonytól. * A legény lajbiját a lányos háznál le kellett venni, mert rámelegedett volna. A lány anyja – főleg ha gazdag volt a legény – elcsente a lajbit és rejtett helyre belevarrt egy darabkát a lány bugyijából, hogy el ne hagyja a lányát. * A nagyon vágyakozó lány, levágott egy darabot a legény gatyamadzagjából, a legközelebbi temetéskor rákötötte egy virágszálra, amelyet bedobott a nyitott sírba. Amikor a virág a koporsóra koppant, ezt mondta: „Akkor haggy el engem, amikor én ezt innen kiveszem.” * 279
A lányok a kőrisbogarat megszárították, porrá törték, és a legény lajbizsebébe csempészték, miközben jó borral kínálták őt. * A féltékeny fiatalasszony a következő babonával biztosította az ura hűségét. Megleste, hogy hova vizel és a tócsa közepére gombostűt szúrt. Így elengedhette bárhová, nem volt ereje semmihez. Csak akkor oldódott a varázslat miután a férj hazajött és a felesége melléfeküdt, s beszúrta a gombostűt az ágyba. * A lányos háznál, főleg ha több legény is volt, gyakori volt, hogy vetkőztetőt játszottak. Kitaláltak valamilyen társasjátékot, pl. a „Repül a, repül a…” játékot. Volt egy kikiáltó, aki elkezdte: „Repül a, repül a fecske!” Ilyenkor mindenki felemelte a két kezét. De ha a fecske helyett azt mondta, hogy kecske, vagy mást, ami nem repül, és mégis felemelte valaki a kezét, zálogot kellett adni, valamiféle ruhadarabot. Ilyenkor a szemfüles anya ellopta a kiválasztott legény kapcáját. Másnap este a kapcát elkezdték főzni. Mikor forrt, megjelent a legény, akit már várt a finom sütemény, melybe a lány havi vérzéséből három cseppet belesütöttek. A lány szemben ült a legénnyel és ő is evett a tányérról, hogy a legény ne fogjon gyanút, de a bűvös sütemény a legény felől volta a tányérra téve. * Ha már semmi sem segített, maradt a templom. A lány olyan ágat kellett hogy keressen, mely az elágazásnál egymásba csavarodott. Ezt az ágat meg kellett szárítani, lisztté törni, egy csipetnyi sóval elkeverni, fehér gyolcsba göngyölni, melyet a lány a keblébe dugott és addig hordta, míg kilencszer nem ment templomba. Ott minden alkalommal így kellett imádkoznia: „a boldogságos Úristen vezéreljen minket arra az útra, amire a szívem vágyik!” – majd elmondott kilenc Miatyánkot. A kilencedik alkalom után, a lisztet apránként bele kellett tenni valamilyen ételbe, amelyből aztán megkínálták a legényt. Ilyen módón fokozatosan „odaetették”.
280
„BOSZORKÁNYOS NAPOK” November 1. A régiek szerint a boszorkányoknak is voltak jeles napjaik. Ilyen volt többek között november elseje is. Ez volt a boszorkányév első napja, e nap éjszakáját a varázslásra legalkalmasabb időpontnak tartották. * December 21-22. Ezeket a hosszú éjszakákat a boszorkányok további aszszonyok toborzására használták fel, hogy minél többen le-gyenek. * Február 1. Számukra jeles nap, mert ez a fény ünnepe, ami erővel tölti fel őket. * Március 21. Ezen a napon egyforma hosszú a nappal és az éjszaka, s ezen az éjszakán úgy a test, mint a lélek, egyformán fogékony a varázslásokra. Ilyenkor történtek meg a legmerészebb szerelmi varázslatok, átkok. * Április 30. Ha ez a nap szombatra esett, akkor azt a kivételes varázslatok napjának tartották, s „boszorkányszombatnak” nevezték. Ezen a napon különösen sikeres volt a szerelmi varázslás. * Június 20-21. Ez az év leghosszabb napja. Ilyenkor a boszorkányok ünnepelnek, a ház körül táncolnak, és legsikeresebb varázslatuk történetét beszélik el. Egyesek szerint ezen az éjszakán jó tőlük kívánni valamit, mert örömükben teljesítik.
281
GYÓGYÍTÁS Szemmel verés Szemmel verni az tud, akinek összeér a szemöldöke, bandzsa, szúrós, gonosz tekintetű. Az ilyen emberek ellen a következőképp lehet védekezni: Ha lefekszel csizmád, bocskorod orrát kifelé állítsd az ágyad alól, hogy védelmeződ legyen! * Ennek a gyógyítását kicsit körülményesnek tartották. Először is meg kellett tudni, férfi, vagy nő volt a szemmelverő. Általában ezt olyankor végezték, mikor kenyérsütéshez befűtötték a kemencét. A befűtött forró kemence szájánál a hamuba keresztet rajzoltak, a keresztre ráállítottak egy bádogpoharat háromnegyedrészt megtöltve vízzel, a kemencéből kikapartak három darab izzó faszenet, a pohárba dobták, s figyelték a parazsak viselkedését a vízben. Ha két parázs merült el, férfi volt az igéző, ha csak egy, akkor nő. Ha férfi volt, akkor a jobb, ha nő, akkor a bal kisujját mártotta a vízbe a gyógyítást végző, megkenegette vele a fájós szemet, közben a homlokára is keresztet rajzolt a vízzel, és a következőket mondta: Szëm, szëm, beteg szëm! Kereszt jelive’, vizes újjamma’, a rontást lemosom! Ha asszonynak tulajdonították a rontást, még hozzátették: „Csipásoggyon be a szëme, páljon ki a szájjo!” Ha férfi volt, így szólt az átok: „Száraggyon le a bajusza, rohaggyon le a bocskora!” Ezután elmondtak közösen három miatyánkot a parazsas víz fölött, újra megkenték a beteg szemet. A továbbiakban a betegnek addig kellett a vízzel kenegetni a szemét, míg meg nem gyógyult. * Régen hittek abban, hogy a boszorkányok tudnak szemmel verni. Úgy tartották, hogy főleg a kisgyerekeket tudják megigézni, de elbántak még az állattal, virággal is. A gyerekeket a babona szerint pirossal kellett védeni, 282
ezért valami pirosat tettek a ruhájukra, vagy piros pántlikát kötöttek a csuklójukra. Sok esetben elég volt az is, ha valame-lyik ruhadarabját kifordítva adták rá, így már nem fogott a boszorkány szeme. Ha mégis, a szemmel vert gyerek, sírós, nyafogós lett, vagy aluszékonnyá vált. Az ilyen gyerekre azt mondták: „meg van ígézve”. Szerencsére azonban minden faluban akadt egy táltos asszony, akinek hatalma volt bizonyos praktikával megtörni a varázst. Mári néni mesélte tollfosztáskor, hogy az ő gyerekeit az Elvira néni hogy kúrálta ki a „megígizisbű’”. „Olyan helre köllött mennyi, ahun csak ketten vótunk, a javasasszony mëg a gyërëk. De mielőtt hozzákezdett aszonta, ha emondom valakinek, mit csinál, nem gyógyúl meg a gyërëk. Hisz má’ hun montam vóna e’, ellensíge lëgyek a saját gyërëkemnek. Amikor bemëntünk a’ esőházbo, ëgy szíp fehír tányírba beletett tíz kanál szentőtvizet, meg három darabka faszënet. Fölétartotta a két kezét, tenyírre lefelé, és ezt a varázslatot mormúta: „Szent Péter és Szent Pál, (most fölemelte a kezit az ég felé), Istennek mindën szentjei! Segíjjetëk, hogy e kis porontybú’ kiűzzem a rosszat!” Ezután fölömete a tenyérit a gyërëk feje fölé és tovább monta a varázslatot. „Hatalmas Bëlzebúb, pokol mindën ördögfattya, embërëk köző elbújva, e varázslotnak engëdelmeskëgyetëk!” Az „engëdelmëskëgyésre” jobb lábávó’ nagyot toppantott, miközben két tenyerit eríjjësen összëütötte. Majd a szentőtvízze megmosdatta a gyerek arcát, pöndöle aljánok a visszájáró megtörűte, és háromszor megköpdöste: phí-phí-phí! Ennyibű’ át a varázslat. Én a gyërëket hazavittem, lefektettem. El is alutt, maj’ mikor főket, olyan eleven vót, mint a csík. Fizetnyi csak másnap köllött, szalonnát, sunkát vágtam, egy jó darabot, no meg egy kis disznózsírt – akkoriban így fizettünk. Olyat is hallottam, hogy a javasasszony a saját vizeletibe’ mosdatta a megígézett gyërëket és a’ is a pöndölinek viszájáró törűte, de hogy mit mondott, azt nem lëhetëtt értenyi.”
A kelések gyógyítása A kisebb kelésre elég volt bodza, vagy jégvirág levelet szakítani. Meg kellett a kés nyelével törni a levelet, hogy az egyik feléről le lehessen húzni a hártyát, majd a hártyátlan felét a kelésre borítani és fehér vászonnal leköt-
283
ni. Bizony szaggatott is fájón, ahogy szívta össze a gennyet, s azután csak egyszerűen jól ki kellett jól nyomkodni. A nagyobb kelésekre piros paradicsomot kötöttünk, de ha ez sem segített, akkor egy kisebb vöröshagymát megtisztítottunk a héjától, és a forró tűzhely lapján megsütöttük. Kétfelé vágva, olyan forrón, ahogy kibírtuk, a kelésre helyeztük. Ezt mindaddig kellett ismételgetni, amíg a kelésnek a töve ki nem ugrott.
Mandulagyulladás, torokfájás, köhögés A gennyes mandulánkat édesanya sajátos módon gyógyította. Egy tiszta fehér gyolcsot tekert a mutatóujjára, azt először petróleumba, majd kristálycukorba mártotta és naponta 2-3 alkalommal, ezzel törölte ki a torkunkat, hogy leszedje a rárakódott gennyet. 2-3 nap múlva elmúlt a lázunk és jobban lettünk, de szegénynek majd az ujját haraptuk le ilyenkor. Amikor csak a torkunk fájt, kakastollat mártottak petróleumba és azzal kenték a torkunkat. Ugyancsak torokfájásra, nyáron lándzsás útifű teát, télen pedig hársfateát itattak velünk. Köhögésre bodzavirág teát ittunk.
Tetvesség A petróleumot féregirtásra is használtuk. Bizony nem volt ritkaság, hogy fejtetűt szedtünk össze; ilyenkor petróleummal kenték be a fejünket, kendővel jó szorosan átkötötték. Egész nap így kellett maradni, a házból sem volt szabad kimenni. Két nap múlva újból megismételték.
Hasfájás Bizony nem tagadom, ötünk közül én voltam a leghasfájósabb, a többi testvérem kevesebbet szenvedett a hasfájástól. Ilyenkor édesanyám lefektetett, a tűzhely lapján födőket forrósított, törölközőbe csavarva tette a hasamra, és addig váltogatta, amíg megszűnt a hasfájás.
284
Gyomorfájás Gyomorbántalom ellen is készítettek főzetet: két kiskanál almaecet, elkeverve két kiskanál mézzel. Naponta egy-egy kiskanállal kellett bevenni belőle.
Bőrfertőzés Mi gyerekek is gyakran végeztünk különböző munkákat, még akkor is, ha kora tavasszal jócskán fújt a szél, és a kezünket úgy kifújta, hogy megsebesedett a bőrünk. Az öregek tanácsára este, amikor aludni mentünk, le kellett vizelni a kezünket. Azt mondták, ezzel fertőtlenítjük a repedéseket. Éjszaka nem nyúltunk semmihez, reggel pedig szappannal jól megmostuk a kezünket.
Napszúrás elleni védekezés Amikor erős napsütésben dolgoztunk a határban, a fejkendőnk alá egy nagy lapulevelet tettünk és jól lekötöttük. A lapulevél elől kiált, és nemcsak a fejünket hűtötte, de az arcunkat is árnyékolta.
Szomjúság enyhítése Aratáskor, marokszedés közben, hogy nem szomjazzunk, egy-egy érettebb búzaszál szárát rágcsáltuk, s így nem kívántuk annyira a vizet. Aki sokat ivott, az belebetegedett.
Égési sérülések Amikor megégettük a kezünket, tojásfehérjével hűsítettük. Amikor az újunkkal forró edényt érintettünk, és az egy kicsit megégette, a fülünk viszszáját fogatták meg velünk, mert az mindig hideg.
A csuklás ellenszerei Vegyél egy nagy lélegzetet, fogd be az orrod, és addig nem vegyél levegőt, amíg bírod. 285
Igyál kilenc korty vizet úgy, hogy közben ne vegyél lélegzetet. Vegyél egy nagy lélegzetet, és mikor kifelé engeded a levegőt, gyorsan mond el a következő mondókát: Itt vagyok, nem látsz, Essen le a gatyád ahun ász! Aggyig fő nem bírd húznyi, Míg meg nem lácc!
Szeplősség A lányok nem örültek, ha a tavaszi napsugár előcsalogatta rajtuk a szeplőket, mert a szeplősöket úgy csúfolták, hogy „olyan vagy, mint a pulykatojás!” Ez ellen a muszkatövis vaskos leveleinek a tövénél összegyűjtött esővízzel kenegették az arcukat, melyet napkelte előtt kellett összegyűjteni.
Pállás Akinek kipállott a szája sarka, szakított egy vékony gyolcscsíkot és azzal szinte kifűrészelte a nyitott szája sarkából a lerakódást, majd utána kamillateával mosogatta.
Koszmó A ritkán mosott haj alatt, a fejbőrön úgynevezett „koszmó” (vastag, piszkos zsírréteg) alakult ki, mely kisebesedett. Ezt a koszmóréteget kendermagolajjal áztatták fel, sűrűfésűvel apránként felvakargatták, és kamillateával mosogatták.
Kemény széklet A csecsemők kemény székelését úgy oldották meg, hogy vékony szappancsíkot dugtak fel a végbélbe. Székrekedésre sültalmát is használtak.
286
Rühösség A második világháború után a katonák sok tetűt hagytak és rühesedést. Az egyik bátyám könyök és térdhajlataiban megjelentek a rühek. Ezek az apró élősködők vastag sebeket alakítottak ki a hajlatokban, ami végtelenül viszketett, és ha megvakarta, a körme alatt tovább vitte az élősködőket. Édesanyám sótalan disznózsírt kénporral kevert össze, és ezzel kenegette a sebeket, mintegy belefojtván az élősködőket a kénes zsírba. Amikor a sebek leszáradtak, fahamut forrázott le, ebből erős lúg készült, vízzel feloldotta, és ebben kellett a bátyámnak megfürödnie. Borzasztóan csípett a kenőcs is és a lúg is, de megszabadult a rühektől.
Tetű kiirtása A tetűtől úgy szabadulhattak meg a legkönnyebben, ha a ruhára egy pántlikát kötöttek, és a tetves ruhadarabot úgy elásták, hogy csak a pántlika maradt ki a földből. A tetvek kimásztak a föld alól a pántlikára, amelyen egyszerűen agyontaposták őket.
Bolha elleni védekezés A bolhásodás megelőzésére a zsigárdi erdőben farkasalmát gyűjtöttünk és azt tömtük a szalmaszákba a szalma közé. Igaz, kicsit büdös volt, de a bolha ki nem állhatta a szagát. A diófalevél is jó volt. Illatosabb volt, de kevésbé hatásos.
Vérzés Kisebb vérző horzsolásokra, megtört lándzsás útifű, vagy közönséges útifű volt a megoldás. Rátettük a sebre, és az elállította a vérzést.
Szembántalmak Gyakori volt, hogy az alkonyatkor repkedő bogarakból a szemünkbe vágódott egy-egy. Sokszor a könnyek kimosták a kis betolakodót, de előfordult az is, hogy a karmát beleakasztotta a szemünkbe, és hiába könnyeztünk. 287
Ilyenkor kis kemény lapra porcukrot tettek, felhúzták a szemhéjat, és a lapon levő porcukrot a szembe fújták. A szem még jobban elkezdett könynyezni és a megolvadt porcukorral kikerült a bogár.
Szem árpa A kamillateát a szemen levő árpa gyógyítására is használták, de ha lassan gyógyult, gyolcs közé tett aludttejjel, vagy nyers krumplikarikákkal gyóygyították.
Köszvény Köszvény ellen tehéntrágyából tettek borogatást a beteg testrészre.
Vágott seb A vágott sebet vasfű virág főzetével gyógyították.
Reuma Reuma bántalmakat különböző főzetekkel gyógyították belső kezelésként. Ilyenek voltak a különféle teák (zsurló, csalán, zsálya, fűzfakéreg, borsikafű) és borogatáshoz használt főzetek (bazsalikom, kakukkfű, szurokfű, majoranna, levendula, rozmaring, cickafark, zsurló, babér, zsálya). Borogatáshoz továbbá káposzta-, torma levelet, és fel-szeletelt feketeretket is használtak.
Vérkeringés A gyömbér főzetével a szívet erősítették, vagy a nagyon sovány gyerekek ételébe keverték, mert segített az emésztésben, gyorsította a vérkeringést, és a belek felfújódására is gyógyítóan hatott.
288
Hasmenés Hasmenés ellen keményítőt oldottunk fel hideg vízben és a sűrű oldatot megittuk. Ez a meleg testben megkeményedett és megakadá-lyozta a hasmenést.
Dögvész Dögvész ellen ecetes fürdőt vettek. Ugyancsak hasznos védelemnek vélték, ha száraz varangy megtört porát hordták a zsebükben. Főleg a fuvarosok tették ezt, ugyanis Zsigárdon sok ember élt fuvarozásból. Nem hiányzott a zsebükből a szárított rebarbara szár sem, mert állítólag annak rágcsálása is megelőzte a fertőzést.
Pestis ellni védekezés Édesanyámnak anyai nagyanyja mesélte, hogy amikor a környéken dúlt a pestis, a bíró elrendelte, hogy éjszaka teliholdnál három szűzlány meztelenre vetkőzve húzza körbe az ekét a falu körül, mert megálmodta, hogy akkor nem tör be a betegség a faluba. Ennek ellenére bizony alaposan megritkította a falut a pestis.
RÁOLVASÁSOK A kör az örökkévalóságot jelképezte és védett a rontás ellen, ezért gyakran a rontás feloldását is a kör közepén végezték. Ilyenkor a következő szövegek mondták: Babona, babona, bablencse, Lëgyen hozzá szërëncse. Gebula ránk në szájjon, Halál ránk në talájjon, Bűvös kör ránk vigyázzon! 289
Amikor valami újba kezdtek, vagy nagyon szerették volna, hogy valami sikerrel végződjön, kört alakítottak, megfogták egymás kezét, és úgy mondták el a fenti szöveget. A kör kialakításához már három ember is elég volt. * Fülfájásra: Kígyó, béka, rossznyavala bújj ki a fülembű’! Szántok, vetëk, boronálok, nëkëd is adok belülle. * Fájós végtagok meleg marhatrágyával való kenegetése közben: Varjú, béka, kecskeháj, Maj’ meggyógyúl, maj’ nem fáj! * Újholdkor a beteget kivitték a legközelebbi keresztúthoz és közben így kérlelték a holdat: Újhold! Beteg vagyok, Mégpedig igën nagyon! A të erőd igën nagy, Gyógyíccs meg, én csudállak! * Szemölcs leolvasó újhold idején: Újhold, új királ’! Az én gyërëkëmnek szemőcs van a szájján, Të vagy aki ráatta, të vagy aki levëszi. Vedd le rúla kírlek! * Fogfájás elmúlasztó újhold idején: Új hold, új királ’! Engëm hítá’ vendígsígbe, De én nem mëhëtëk, Tiszëlette kűdöm 290
A fogfájásom helëttem, Kírlek fogadd e’! * Ha valakinek égett az arca, arra azt mondták, hogy gyalázza valaki a faluban. Ilyenkor az illető hideg vízzel meglocsolta az arcát, miközben háromszor ezt mondta: „Aki az én hírëm hordja, helybe’ üsse meg a guta!” * Ha a lány nyelvén pattanás keletkezett, azt jelentette, hogy pletykálnak róla. Ilyenkor csomót kötött a zsebkendőjére, gombostűvel megszurkálta, s közben ezt mondta: „Ilyen pattanásos lëgyën az arca annak, aki beszíl rúlam!” * Ha a lány csuklott, azt tartotta, hogy emlegetik őt. Ilyenkor megpróbálta kitalálni, hogy ki lehet az. Ha így sem múlt el a csuklás, ezt a versikét mondta: Itt vagyok, de nem látsz, Essën le a gatyád ahun állsz! Addig fő së bírd húzni, Míg meg nem látsz! * Újholdkor, ha pénzt kapsz, tedd a zsebedbe, üss rá, s közben mond a következőket: „ëgy, kettő, három, apád, anyád idegyűjjön!”
EGYÉB HIEDELMEK Este, amikor meggyújtották a petróleumlámpát – melynek naponta fényesre kellett tisztítani a cilinderét – azt mondták: „Jó estét”! * 291
A hetes szám szerencsét hoz a munkában, de csak akkor, ha azt heten végzik egyszerre. * A szépséget a lány, muszkatövis levele tövénél megálló harmat- vagy esővízzel próbálta megszerezni, melyet titokban gyűjtött, és telihold alkalmával, éjfélkor mosakodott meg benne. * Ha valaki elindult otthonról, s netán otthon felejtett valamit, azért nem volt szabad visszafordulnia, mert akkor nem lesz szerencséje. * Azt tartották, hogy ha valaki bal lábbal kel fel, vagy pénteken korán reggel tüsszent, aznap nem lesz szerencséje. * Ha javasasszonyhoz indulsz ügyed elintéztetni és útközben pappal találkozol, jobb, ha visszafordulsz, mert nem jársz sikerrel. Ám ha zsidó akad az utadba, biztos lehetsz a sikerben. * A lányok haját újholdkor kellett levágni, így nem molyosodott meg a hajzszál vége. * Az a lány, aki férfikalapot tesz a fejére, megkopaszodik, vagy rossz lány válik belőle. * Amikor a gyermek haját először nyírják, a lenyírt hajat az eresz-csurgóba kell beásni, hogy jól nőjön az új haj. * Ha lehullik az első hó, meg kell vele mosakodni, mert egészséget ad. * A márciusi hó megszépíti azt, aki benne megmosakodik. * 292
„Szürke lovat látok, szërëncsét találok, Vakablakot látok, szërëncsét találok, Kéménysöprőt látok, szërëncsét találok!” Amikor e három közül valamelyikkel találkozunk, meg kell fogni a gombunkat, és addig nem szabad elengedni, míg mind a hárommal nem találkozunk, mert csak ekkor lesz szerencsénk. Ha nem látjuk meg mind a hármat, míg a gombunkat fogjuk, elkerül a szerencse. * A régiek úgy tartották, hogy teliholdnál fiú fogan. * A nőket a havi vérzésük miatt tisztátalannak tartotta, s ebben az időszakban különféle tiltások vonatkoztak rájuk: Ha havi vérzésed van, ne mássz fára, mert kiszárad a fa! Ne morzsolj vetőmag kukoricát, mert sok lesz benne az „üszög”! Ilyenkor nem volt szabad meglátogatni a gyerekágyast, sem az újszülöttet. Ha mégis megtörtént, akkor a gyermek arcát meg kell törölni az ingével, így nem jött ki rajta a hámlás. * Naplemente után a lány már ne söpörjön, mert nem megy férjhez. * Ha a lány sárga csikóval álmodik, kérője lesz. * Ha a háznál eladó lány van és a falon függő tükör magától megreped, annyi évet kell majd várnia a férjhezmenetelre, ahány felé repedt a tükör. * Ha a lány varrás közben megszúrja az ujját, tetszeni fog a megvarrt dolog. * A vadnyúl ritkán jön be a faluba, de ha mégis, amelyik lányos portára bejut, az a lány fel van csinálva. * Amelyik asszonynak kiég a kötője, azt megcsalja az ura. 293
* Ha valaki olyan után iszik, akit nem kedvel, kiöblíti a poharat, miközben ezt mondja: „nem iszom le a szerelmedet!” * Amelyik lány a szoknyája korcába gácsérkacsa farktollából varr egy tollat, nagy csábító lesz. * Ha a násznép a templomba menet temetési menettel találkozik, szomorú lesz a menyecske élete. * A fésű kölcsönadását tagadd meg, mert utána megy a hajad is. * Ha viszket az orrod, bosszús leszel. * Ha a jobb szemed viszket, sírni fogsz. Ha a bal, örülni fogsz. * Ha a jobb tenyered viszket, pénzt kapsz, ha a bal, pénzt fogsz kiadni. * Köröm alatt kialakult fehér folt „virágzó köröm” ajándékot jelez. Az ajándék nagyságát a folt nagysága jelzi. * Ha beütöd a könyököd, vendég jön a házhoz, de nem szabad megfogni, mert nem lesz kedves a vendég. * Küszöbön mosakodó macska vendéget jelez, főleg ha befelé néz. * Ha valaki idegen helyen alszik, mielőtt lefekszik, nézze meg a szoba négy sarkát, mert amit azon az éjjelen álmodik, beteljesül. * 294
A péntekre virradó álmodott dolgok valóra válnak. * Tisztára súrold a küszöböd, azzal a vendéged tiszteled! Ha piszkos, csak az ördög ül rá. * A szerencse csalogatására patkót vertek a küszöbre, mert a patkót a szerencse jelének tartották. * Ha egy elveszett patkót találsz, tedd a zsebedbe, de úgy, hogy a két szára fölfelé álljon, így az öledbe hullik a szerencse. * Ha a pók éjszaka ereszkedik rád, szerencséd lesz, de ha nappal, szerenscsétlenséget hoz. * Ha induláskor észrevesszük, hogy otthonfelejtettünk valamit és visszamegyünk érte, nem lesz szerencsénk. Ha egy percre leülünk, megtörjük a varázst. * A tejbegrízbe dobott pénz azonnal megtölti annak a pénztárcáját, akinek a tányérjára került. * Ha új házat avatsz, engedd, hogy mindig a legidősebb lépjen elsőként a házba, mert a babona szerint az hal meg elsőként a családból, aki a megzszentelés után elsőként lép be. * A lány soha ne adjon tüzet a legénynek ha az rá akar gyújtani, mert soha nem megy férjhez. * A lánynak nem szabad fedőről enni, mert nem veszik észre a legények. * 295
A lánynak nem szabad fakanállal enni, mert nagyszájú lesz az anyósa. * A lánynak nem szabad merőkanállal enni, mert megveri az anyósa. * Amelyik lány szereti a macskát, annak szép ura lesz. * Amikor az új asszony nem akarta, hogy mindjárt gyereke legyen, többféle babonához folyamodott: Mielőtt elindult az esküvőre, egy ezüstpénzt tett a bal cipőjébe, a talpa alá. Mielőtt elindult az esküvőre, egy bezárt lakatot tett a keblébe, kulcsát a kútba dobta, majd hazajövet a lakatot is utána hajította. Amikor hazajöttek az esküvőről, ráült a bal tenyerére, hogy legalább öt évig ne legyen gyereke. Így kellett ülnie egészen a vacsoráig. * Aki viszont gyereket akart, annak az első éjszakán annyi csomót kellett kötni az ura gatyarojtjára, ahány gyereket akart. * A vőlegény nászéjszaka után vizes kötéllel suhintotta meg a feleségét, hogy szófogadó legyen. * Amelyik lány eltöri a tükröt, hét évig nem megy férjhez. Ha már asszony és tükröt tör, hét évig nem lesz szerencséje. * Ha a menyasszony sír az esküvőjén, jó fejőstehene lesz. * A lánynak nem szabad fütyülnie, mert ilyenkor sír Szűz Mária. Úgy is mondták, hogy azért nem szabad, mert „nagyra nő’ a csecse”.
296
V. VEGYES FOLKLÓR ADALÉKOK
297
298
A GABONA ÉS A KAPÁS-NÖVÉNYEK GYOMIRTÁSA Áprilisra, májusra szépen kizöldült a búza, sőt már a tavasszal elvetett árpa is. Ezeken a földterületeken megkezdődött a gyomirtás és a tuskóverés (a földben maradt kukorica vagy napraforgó tövek eltávolítása). A vad növésű gyomok, a mácsonya és a kákics nagyon hirtelen a gabona fölé emelkedtek és elnyomták azt. Az ügyes parasztember annak is kitalálta a fortélyát, hogy hogyan lehet a nem kívánt mácsonyától és egyéb gaztól megszabadítani a gabonatáblákat. A marokszedők nagy ellensége volt a tüskés mácsonya, azon kívül, ha gazos gabonát arattak, s a gazda a következő években vetni akart a magból, megsokszorozódott benne a gyom, hiszen az aratásra már szintén megérett gyommagok is közé keveredtek. Így hát vágott egy erős, hosszú ágat, a végét simára reszelte, hogy ne törje a tenyeret, a másik végét behasította és beillesztett egy megélesített vasdarabot. Jó erősen rádrótozta, vagy kifúrta és még szöggel is megerősítette. Az így előállított szerszámot, ha a gyom tövébe szúrták, úgy vitte, mint a kés. Lehajolni már csak akkor kellett, amikor összeszedték, és batyuba szedték a gyomot. Hazavitték és a háziállatoknak adták: a tehén, liba, disznó szívesen fogyasztotta. A gyomlálás az árpa- és búzatáblákon történt, a többi növény körül kapával irtottuk a gyomot. Alig fejeződött be a gyomlálás, máris kezdődött a ritkítás. A cukorés marharépa sűrűn kelt ki, ritkítani kellett hogy megnőhessen. Térden csúszva jártunk a répaföldeken, s a ritkítás után, egymástól nagyjából 10 cm távolságra hagytunk meg egy-egy palántát. Rövid nyelű, kis fejű, úgynevezett ritkító kapával dolgoztunk. Bizony estére már alig tudtunk felegyenesedni, úgy fájt a derekunk. A kikelt kukorica is kapáért kiabált, melyet aratásig háromszor kellett megkapálni. Már reggel hatkor a földeken voltunk, bármily meszszire is esett az a föld a falutól, pedig mindenhová gyalog jártunk. A kapát és a vizet magunkkal vittük. A vizet agyagkorsóban hordtuk. Csecses korsónak hívtuk, mert a fülén volt egy ivó rész, ahonnan ittuk 299
a vizet. Ez kidomborodott a fülből, ez volt a „csecs”. A parcellához érve bekapartuk a korsót a földbe, így nem melegedett meg benne olyan korán a víz. Az ebédet úgy hozták utánunk a nagyobb gyerek, vagy a gazdasszony, nagyobb gazdáknál a szolga. A gazdasszonynak igyekezni kellett a főzéssel, hogy dél és egy óra közt ott legyen az ebéd. Indulását attól tette függővé, milyen messzire vitte az ebédet. A faluhoz közel, vagy a Séllei fődekre, a zsigárdi erdő melletti Nyárok aljára, Sukoróba, vagy Gyűrbe. Ha csak a Nyilasba, Pótlikra, Paptagra ment, ráért elindulni. Az ebédet e célra kialakított fogós fazekakban és kosárban hordták, gyalog és mezítláb. Az egész napos kapálás közben erősen sütött a nap, s hogy ne égesse annyira a fejünket, kendőt hordtunk. Sokszor a kendő fölé még egy nagy lapulevelet is tettünk, amely még inkább „hüssöt tartott”. Leghamarább az orrunkról égette le a bőrt a nap. Ez ellen úgy védekeztünk, hogy bármilyen zöld levelet szakítottunk, megtörtük és ráragasztottuk az orrunkra
300
LIBALEGELTETÉS (JÁTÉKOK LIBAŐRZÉS KÖZBEN) Áprilisban már zöldült a fű, kibújtak a kislibák a tojásból, elkezdődött a libaőrzés. A falut keresztül-kasul szabdaló Vág folyó partja gyenge mezővel látta el a kislibákat, közben a vízben is paskolhattak, így nem kellett őket etetni otthon. Legföljebb este kaptak egy kis kukorica srótot (darált kukoricát). Az asszonyok a liba és kacsatartásból ősszel be tudták szerezni a család részére a télre szükséges ruhát, cipőt. A libát, kacsát „kitömték” és eladták. A kacsát nem kellett őrizni, csak néhányszor kihajtani a vízhez, aztán a falánk jószágot hazavitte a hasa. Otthon a gazdasszony apróra vágott marha- vagy cukorrépa keverékkel várta, amit sróttal, vízzel kevert meg. Ha jóllaktak a kacsák, újra visszamentek a vízre, s estig ottmaradtak. Nem úgy a libák, azokat reggeltől estig őrizni kellett a víznél. Ez a munka a hat-tíz éves lányok feladata volt. Pici korában a libának, kacsának megjelölték a lábát. Minden gazdasszonynak megvolt a maga jegye. A liba, kacsa lábuszonyát benyírták: jobb lábán belsőt, bal lábán külsőt, vagy fordítva, vagy csak egyik szélsőt, vagy belsőt, esetleg minden hártyát. Az ilyet mindentalpasnak hívták. Így, amikor összekeveredtek szét lehetett őket válogatni. Ezeket a jegyeket a gazdasszonyok kisajátították és évről évre ugyanazt a jegyet vágták. Előfordult, hogy ha már másféle jegyet nem tudtak kitalálni, megcsipkézték, kilyukasztották az uszonyát, vagy levágták valamelyik körmét. A csibéket is jelölték körmeik levágásával. Májusban már sok gyógynövény virított a partokon: élek-halok (libapimpó), papsajt, cickafark, útifű, csalán. A liba ezt mind mohón legelte, majd gyorsan megemésztette. A forró napsütés hamar megszárította a májusi libaszivarokat, melyeket a falubéli javasasszonyok összegyűjtöttek, üvegbe raktak és felöntötték gabonapálinkával. Két hétig hűvös helyen állni hagyták, miután kilúgozódott leszűrték, és ezzel az oldattal gyógyították a sárgaságot. Még az 1940-es években is ezzel a módszerrel gyógyították a sárgaságot, amely ősszel rendszeresen felütötte fejét a faluban. 301
A libákat utcabeli ismerős gyerekek közösen szoktuk őrizni, így aztán játékra is jutott idő. Libaőrzés közben a ludakat „téregetni” is kellett, hogy ne üljenek le, vagy ne menjenek „kárba”, a még álló vagy keresztekbe rakott gabona közé. Ezenkívül legalább két-három csomó kalászt is kellett szedni, amiből az otthonmaradt kacsák, tyúkok lakmároztak. Egy csomó annyi volt, amennyi a markunkba fért. Mikor már nem fért bele több, az elmaradt kalászokból a leghosszabb szárú gabonával körbetekertük a kalászok alatt, hogy ki ne hulljanak, a szárát pedig befontuk. Amíg a kalászt szedtük mindenki maga járt a libák után „téregetni”, de ha már nekifogtunk valamilyen játéknak, aztán már mindig csak egy szaladt megtéríteni a libákat. Nagyon szerettünk babázni. Mivel többnyire lányok voltunk (a fiúk tehenet őriztek) letörtünk egy szép fiatal kukoricát, aminek jó hosszú szösz lógott már a tetején (ez volt a baba haja), lapulevélbe bepólyáztuk és altattuk: „Tente baba tente, megfőtt már a lencse!” – énekeltük neki. Ugyancsak kedvenc játékunk volt a „seggreverő”. Egy gyerek leült a fűbe, kiszámoltuk, hogy ki legyen az első, aki az ölébe hajtja a fejét. Mikor ez megtörtént a többiek közül valaki rácsapott a fenekére, neki pedig ki kellett találni, hogy ki mérte rá az ütést. Ha eltalálta helyet cseréltek, ha nem, újra tartania kellett a fenekét az ütésre. Ilyenkor már nagyobbat ütöttek a fenekére. Aki háromszor nem találta el, kiesett a játékból. A zálogosdit így játszottuk: Jobb kézzel hármat koppantottunk valamelyikünk hátán, majd felírtunk a hátára egy szót és megint hármat koppantottunk. Az illetőnek ki kellett találni a felírt szót. Ha nem sikerült zálogot adott, amit ki kellett váltania. Általában egy „térítés”, vagy a libák megfordítása volt az ára. Nagyon szerettük a „kinek látom fehér fogát?” nevű játék. Ezt úgy játszottuk, hogy választottunk egy tréfás, nagyszájú lánykát, aki mindenféle huncutságokat mondott, amin nevetni lehetett, és ha valakinek nevettében kilátszott a foga, az zálogot adott. A kikiáltó így kezdte a mondókáját: „Kinek látom fehír fogát, annak vëszëm a zálogát!” A zálog egy-egy ruhadarab volt, ezért vetkőztetőnek is hívtuk a játékot. Amikor már sok zálog összegyűlt, ki kellett váltani. A zálogokat letakartuk, hogy senki ne lássa, kié kerül sorra. A kikiáltó rákezdte: 302
Kinek, kinek veszendíke, Nálom, nálom keresmínye, Ki lesz a gazdájo? Mit érdeműl az a bűnös, akinek a záloga a kezembe van? Erre a játékosok megszabták, mit tegyen, vagy mit mondjon a kiváltó. * Leggyakrabban a Boros-ér partján legeltettünk, ahol szép vízmosta köveket találtunk. A laposakat „csésztatásra”, kacsázásra használtuk, a nagyobb sima kövekkel mondókák és dalok ritmusát vertük ki, a kerekebb kisebb darabokkal „kapóst” játszottunk. Tíz-húsz darab követ a földre terítettünk, egyet közülük felvettünk és feldobtuk a levegőbe. Úgy kellett ügyeskedni, hogy mielőtt elkapnánk a feldobott követ, egyet a földről is fel kellett kapni. Az nyert, aki minél több követ gyűjtött anélkül, hogy elejtette volna a feldobott követ. Az összeütögetett nagyobb kövek ritmusára ilyen dalokat énekelgettünk: Télen igen hideg van, Nyáron igen meleg van. Soha nincs jó idő, Mindig esik az eső. Ehajtanám a libám, Komáromig meztéláb. Liba láb, liba láb Komáromig meztéláb. * Kihajtom a libám a rítre, Magam is leülök melléje. Nagyokat ütök a libám fejire, Libuskám në menj a vetísre! * Szerettük a körjátékokat is, melyek közben ezeket a dalokat énekeltük: Túrót ëttem, elejtëttem, Azt së tudom, hova tëttem. 303
Szél fújja pántlikámot, Harmat csapja a szoknyámot, Kapd szoknya!
(CD 24-1)
Körbeálltunk, és a dal ritmusára lépegettünk. A „kapd szoknya”-ra leguggoltunk és felkaptuk a szoknyánkat. * Szélrű’ legeljetek, fánok në mennyetëk, Mer’ ha fánok nëkimëntëk, fejetëket beveritek, Szili kút, szanyi kút, szentandrási Sobri kút. Juhász vót a’ apám, a’ vót a nagyapám, Ha megfújta furulyáját, elővëtte bőrdudáját, Szili kút, szanyi kút, szentandrási Sobri kút. Kört alkottunk, és versszakonként váltottuk a kör haladási irányát, hol jobbra, hol balra futottunk a dal ritmusára. * Lánc, lánc esztërlánc, esztërlánci cérna, Cérna vóna karika, mégis kifordulna. Forduljon ki Marika, Marikának tánca. Kört alkottunk és a dal ritmusára körbe sétáltunk. Akinek a keresztneve elhangzott, az kifordult a körből és úgy játszott tovább. Addig játszottuk, míg el nem fogytak a nevek, és mindenki ki nem fordult. Ekkor újból kezdtük a játékok a „befordulóssal”, amely során az előzőekhez hasonlóan mindenki fokozatosan befordult a körbe. * Sárga lábú kiskakas, kiugrott a gyöpre, Vigyázz, vigyázz eltörött a nagy tejesbögre.
(CD 24-2)
A lányok körbeálltak és táncoltak, egyikük a körön kívül körbejárt. A dal befejeztével a körbejáró ezt kérdezte tőlük: „Kukuríkú, ki van itt?” „Egy kis egér, egy kis macska” – válaszoltak a körbeliek. Ekkor 304
a körbejáró megkopogtatta valamelyik lány hátát és fordult vele egyet, míg a kör tovább énekelt: „Kimëhet a kisasszonyka!” A játék végén helyet cseréltek. Addig tartott a játék, míg mindenkire sor nem került. * Ketten összefogództunk és szökdeltünk a következő dalocskára. A végén megperdültünk és visszafelé haladtunk: Tót lány vagyok én, pálinkát iszok én. Attú’ përdűl a szoknyám, a szoknyámon a sok ránc, Istiglinc! (CD 24-3) * Kiskacsa fürdik, fekete tóba’, Anyjához kíszűl Lengyelországbo. Csiribáringyom, csóbáringyom, Lópatkúra, patkószëgre, Dobd el a vínasszonyt, Huss! A dal első két sorára körbe táncoltunk. A harmadik sorra párt választottunk, a „lópatkúra” leguggoltunk, a „patkószëgre” pedig felálltunk. Az utolsó sorra megsergettük egymást, a „huss” – ra pedig elengedtük egymás kezét. Az volt az ügyesebb, aki nem esett el. * A libák terelgetése közben párosával kezet fogtunk, és a libák után sétálva a következő dalokat énekeltük: A hajnali rózsa, nyílik virradóra, Süss ki, süss ki Isten napja kicsi szógálódra. Had nyőhessünk nagyra, Édesanyánk örömire, barna legíny jókedvire. Hess ki lúdam a búzábú’, meg në ëdd a búzát, Hej túró, reszelő, firhö’ mëgy a meszelő. Házasodik a lapát, evëszi a piszkafát, 305
Kopasz csirke, vadliba, gyűjjenek a lagziba! He gyünnek lësznek, hogyha hoznak ësznek. (CD 24-4) * Török császár udvarán, udvarán, Mindig csak azt dobújják, dobújják. Annak adja a lányát, Ki főköti a kardját. Én főkötöm kardomot, kardomot, Add nëkëm a lányodot, lányodot. A tilinkós loboncos, Kerek bukros, fátyulos. * Kis kácso fürdik, fekete tóba’, Annyáho’ kíszűl Lengyelországbo. Mosdjál lengyel szíp mënyecske, Irgináli-orgonáli tíged viszlek táncbo, Táncbo vinním galambom, de a lovam sánto, Sánto lovam, paripám hízik a mezőbe. Én azt megtëszëm, Katát eevëszëm, Ő dógozik én meg alszok, este everëm. * Libaőrzés közben gyakran megesett, hogy kukoricát sütöttünk. Ha nem volt más lehetőség, idegen gazda földjéről szedtük a sütni való kukoricát. Ilyenkor ezzel vigasztaltuk magunkat: „Ó Mária drága kincs, ha nem lopunk, semmink sincs!” Nemcsak magunkra, hanem a libákra is gondoltunk. Őket a következő rigmussal biztattuk: „Libuskáim egyetek, teljen meg a begyetek!” Miután a libákat „megtérítëttük” és újra ettek, így beszéltek: „Ki-ki magának! Ki-ki magának!” Fölkaptak egy-egy kalászt, kemény csőrükkel végigrágták, s mikor kihullott belőle a szem, felcsipegették a földről. Ha a keresztbe rakott gabona közé lopakodtak, ahol sok volt a kalász, így beszéltek a ludak: „Mind kiszëggyük, mind kilopjuk! Mind kiszëggyük, mind kilopjuk!” 306
* Libalegeltetés közben, ha megláttunk egy varjút utána kiabáltunk: Kár, kár Varjú Pál, Tudom hun lakik apád! Bécsben, Budában, szurtos kemencében! * Ha gólyát láttunk, így kiabáltunk rá: „Góla, góla vaslapát, hozzá nëkünk kisbabát!” Vagy azt is mondtuk, hogy: Góla, góla, apád rotyogója, Kerüld meg a házunk, Pottyantsd be a bábúnk! * Egymásra így kiabáltunk gólyanézés közben: Gólát látok, ëgy lábon állok! Aki nem áll ëgy lábon, Nagy szamár lësz a nyáron! (Persze erre mindenki egy lábra állt.) * Este nyolc óra tájban hajtottuk haza a ludakat. Ilyenkor már nem kellett cipelni őket, mentek maguktól is, mert hűvös volt. A libákkal hazafelé jövet a következő dalokat énekeltük: Legelj libám, legelj már, Nézd a nap is lement már. Éjféltájban, nyolc órára, Esti harangszóra, hopp, hopp, hopp!
(CD 24-5)
Este van már késő este, pásztortüzek égnek messze, Messze, messze más határon, az alfődi rónaságon. A faluban mindën csëndes, még az íjmadár së repdes, Nyúgodalom lakik benne, mintha temetőben lënne.
307
PÁSZTOROK Zsigárdon, ebben a zsíros fekete földben sok gabona termett, ezért úgy próbáltak a túltermelésen segíteni, hogy a földművelés mellett állattartással is foglalkoztak. A felnevelt jószágot a környező vásárokon tették pénzzé. Zsigárdon is volt tavaszi búcsú, ilyenkor főleg állatvásárt tartottak. Az állattartással foglalkozó pásztorokat a következők szerint rangsorolták. Első helyen állt a csikós, szerszáma a karikás ostor volt. Őt követte a gulyás, aki szamárháton terelgette a rá bízott jószágot. A tehenek nyakába kötött kolomp szava tartotta egybe a gulyát, mely a déli hőségben a vízzel teli vályúk mellett delelt. A teheneket minden reggel dudaszóra engedte ki a gazdasszony, este már hazataláltak egyedül is. Harmadik helyen a juhász állt, szerszáma a cifrára faragott kampósbot (a kampóval kapta el a birka lábát, ha meg akarta fogni) volt. Segítőtársai a terelő kutyák, puli vagy a komondor, azon kívül a szamár, hogy ne keljen gyalog járnia a nyáj után. Kedvenc hangszere a furulya volt, melyet saját maga készített. Általában unaloműzés gyanánt a maga gyönyörűségére játszott rajta. A nyáj összetartására a juhászok is különböző méretű kolompokat használtak. A ranglétra utolsó fokán a kanász állt. Minden reggel végigtülkölte a falut és a disznók csürhébe verődve indultak a határba. A kanász gyalogosan terelte a csürhét, segítője a puli és a bot volt. A csikósok, gulyások számára az ételt a pásztor felesége hordta, sőt a juhásznak is, ha távolabb legeltetett. A kanász reggel feltarisznyázott és egész nap száraz koszton volt. Italukat kulacsban tartották. A tarisznyát, kulacsot vállukra akasztva hordták, hogy ne galibázzon. A pásztorokról Zsigárdon a következő versike maradt fenn: Gulyás, juhász mëg a kanász, Mind a három szennyes gatyás. Csikós tereli a mínëst, Mint a huszár, olyan kínyës.
308
KOLDUSOK, VÁNDORÁRUSOK Régen a faluban nagyon sok koldus megfordult, általában beteg, béna, rokkant emberek voltak. Volt köztük egy, akinek mindkét lába hiányzott. Kicsi, alacsony kordéban ült, egy szamár vontatta, s így énekelgetett: Aggyatok, aggyatok, amit Isten adott, Szëgíny, kiéhëzëtt kódús vagyok. Aggyatok legalább akkora kënyerkét, mind a szúnyog lába! (CD 25-1) * Volt egy olyan is, aki gyalogszerrel járta a falut, és mégis így bíztatta magát: Gyí Fakó! Gyí, Deres! A másik ház elejibe, Itt sëmmit së attak. Bestelílek dögök, szóra së míltattak. Megkérdeztük tőle, miért mondja, hogy: „Gyí Fakó! Gyí Deres!”, hiszen nincsen lova. Azt mondta: „Dehonnem! Én az apostolok lovain járok. Jobb lábam a Deres, bal lábam a Fakó.” * Volt olyan koldus is, aki átkozódni sem restellett, s így kéregetett: Kódú’, kódú’ falatkát, Isten kűdi kosarkát, [markát előretartotta] Aki nem ád beléje, Árpa nyől a szëmibe. Húsz ló, húsz ökör, Ki nem húzza belülle! * 309
Olyan is volt, hogy elküldtük a koldust, mert nem volt otthon anyánk. Növendéklány voltam, hát így átkozódott: „Kismacska nyőjjön a lábad közé!” * A koldusok a katolikus templom szegényházában húzódtak meg éjszakára, mert a templomnak ezt a részét nyitva tartották. Itt lógtak a harangkötelek, amelyeket azért kellett szabadon hagyni, hogy azt bárki meghúzhassa, jelezvén a tüzet, vizet, vagy bármiféle egyéb veszedelmet. Abban az időben a falu házainak tetejét nád fedte, így gyakran volt tűz. A vándorkoldus ha meghalt, az a falu volt köteles eltemettetni, amelyikben érte a halál. Télen bizony előfordult, hogy a nagy zimankóban megfagyott szegény. Ilyenkor a bakterek az éjszaka leple alatt átlopták a szomszéd faluba. Megesett az is, hogy egész télen hurcolászták szegény párát, és csak az olvadás adott neki nyughelyet éppen ott, ahol rátaláltak, mert már olyan állapotban volt, hogy muszáj volt elföldelni. * „Fejenárusok” is jártak. Így hívtuk őket, mert egy lapos kosárral a fejükön jártak, amiben apróságok voltak: gumi, gatyamadzag, cérna, pántlika, kendők, esetleg néhány méter kötényre való karton anyag. Gyerekkorban ezt énekeltünk róluk: A Boros-ér partján fütyül a zsidó, Azt fütyüli mindig, mi van eladó! En, ten, tó, sárga bugyogó, En, ten, tó, piros viganó. (Néha ezt a szöveget kiolvasónak is használtuk.) * A rongyszedő zsidóról a következő dalocska szólt: Egy öreg zsidó, min gondúkodik, Elmúlik a sábësz, hogy mit dógozik. Kapja sípját, bottyát, batyuját, Mëgy a’ utcán, fújja a sípját. 310
Lányok, asszonyok, aggyatok rongyot, Adok nëktëk érte gatyamadzagot! Adok nektek piros pántlikát, A lányoknak egy hajasbabát. Megtelt a batyu, elballag haza, A kapuba várja Kóbi, a fia. Vasz isz vejnesz Kóbi habakniksz, Itt a bugyrom, nesze Kóbi vidd! (CD 25-2)
311
SOROZÁS, REGRUTABÚCSÚZTATÁS, BEVONULÁS Minden tavasszal elvitték a húszéves legényeket sorozásra Vágsellyére vagy Galántára. Itt „vizitálta” meg őket a tisztiorvos, hogy alkalmasak-e katonának vagy sem. Bizony akkorában „szígyën lett vóna, ha kiszuperánok” valakit, mert még a nóta is úgy tartotta, hogy: Zsindelyezik a kaszárnya tetejit, Mind elvittík a legínyëk elejit. Maradt itthon kettő-három nyomorút, Rátok lányok még az ég is beborút. * A legények lovaskocsival mentek sorozásra, „főpántlikázott” kalappal. Hazafelé jövet nagy volt a nótázás: Galántárú gyün egy sárgo hintó, Abba ül a segídszógabíró. Az hozza a rëgrúták tyuhaj levelit, Sok kislánynok szomoríjja a szívit. (CD 26-01) * Ti zsigárdi lányos Isten veletëk, Már én többet nem beszélek veletek. Nyíjon ki a bazsarúzsa a kezetëkbe, Három évig nem szakajtok belülle. A zsigárdi lányok tyúkot ütettek, Egy tyúk alá harminchat tojást tëttek. Harminchat tojásbú’ csak ëgy kokas lëtt, az is kappany lett, Ti zsigárdi lányok mi lësz veletëk? 312
* Hej úcca, úcca te zsigárdi úcca, Utollára vígig megyek rajta. Útolláro megállok egy házná’, Az én kedves kisangyalom rácsos kapujáná’. * Közeledik októbër elseje, Szalagos a kiskalapom széle. Nem foglak a Hótvág partján várni, Tudom fog az árvo szíved fájni. (CD 26-02) * Kerek a kápuszta, borul a levele, Búsul a Mariska, hogy e’ lësz-e felejtve. Ne busulj Mariska, nem leszel elfeledve, Tearúzsa lesző a csákóm elejibe. (CD 26-03) * Fekete gőzösnek sárgo a belseje, A zsigárdi legínyek sorba űnek benne. Eviszik a szëgínyëket idegen országbo, Onnaj ír majd szerelmes levelet a kedves babájánok. ((CD 26-04) * Szerelmes levelet kaptam a rúzsámtú’, Azt írja a levélbe, hogy mënnyek szabadságro’. De én arra visszaírtam, nem mëhetëk haza, Körös-körül támod az ellensíg, veszílybe van a haza. * 313
A lányok ilyenkor már szépen kiöltözve várták a regrútákat, hogy fölpántlikázzák a kalapjukat. Összefogódzva sétálok a faluba és ezeket a nótákat énekelték: Góla madár rászállott a vasútra, Most viszik a babámot a sorozatra. Én is emëgyëk vele, én is ott lëszëk vele, Meghagatom hányot dobban a szive. * Esik eső esik, esik a kaszárnyo faláro, Süvít a szél vígig az udvarábo. Süvít a szél vígig az udvarábo, várábo, Nem találok rájo setít iccakán a babámra. Ez a barna kislyán vërësre kisírta a szëmit, Sajnájo a regrúta szerőtjit. Sajnájo és ráborul a válláro, válláro Szíve boldogságát, regrúta babáját sirassa. * Má’ minálunk soroznak, nemsokáro be is rukkúnak, Kislány mondja az annyánok, viszik a babám katonánok. Kikísíri az állomásra, ráborul a szeretője válláro, Në sírj csárdás Juliskám, tied lëszek három év után. * Amikor a bálban este feltűzték a lányok a szalagokat, a cigány is húzta már: Vett a rúzsám szalagos kapalot, Fújja a szél rajta a szalagot. Ha nem fújja, magam is lobogtatom, Ezt a szőkét idecsalogatom a setítbe. * E’ kő’ mennyi katonánok messzire, Itt kő’ hagyni a babámot nincs kire. 314
Terád hagyom, legkedvesebb pajtásom, Íjjed véle világodot, nem bánom. Majd ha letelik a három esztendő, Jó pajtásom add vissza a szeretőm. Íted véle világod idáig, Én mëg hazám szógáhottam sokáig. (CD 26-05) * Zsigárdrú’ mikor utószor kigyüttem, Babámhoz nyújtottam a jobb kezem. Még az ég is megsiratott ëngemët, S nagy könnyekët hullattak a föllegëk. Jó Mariskám nem lát többé engëmët, Szombatheli kaszárnyábo ott lëszek. Kedves anyám arra kérëm ne ríjjon, Hisz a komiszt könnyekke’ én áztotom. * A legényeknek vasárnaponként a tavaszi sorozástól egész búcsúig (szeptember 8.) kellett hordani a szalagos kalapot. Minden vasárnap így mentek templomba. A kalapot letették a kórus karzatának a szélére úgy, hogy a szalagok lefelé lógjanak. Így az egész falu tudta, ki fog hiányozni ősszel a rukkolás után. Október elseje a rukkolás napja volt. Ezen a napon a daloló regrútákat a lányok és a szüleik egyaránt kikésérték a vasútra. Útközben ezeket a nótákat énekelték: Be van a falu keríve, Én má’ kigyüttem belülle. Olyan szíp lányt hattam benne, Most is fáj a szívem érte. * Ha én ëccer tüzsménkű lehëtnék, A sellei sorozóra lecsapník. 315
Agyon vágnám azt a bëtyár főorvost, Aki engëm katonánok sorozott. * Má’ Miskolcon szépen muzsikánok, A legények sorrú’ sorra járnok. Mindegyiknek ott a szeretője, Haj, csak az enyém válik ki közülle. (CD 26-06) * A zsigárdi bíró udvarábo, Három galamb leszállott a fáro. Gyöngy a lába, hamis színe, szárnyo, Én vagyok a királ katonájo. * Azért, hogy én huszár vagyok, Kincsëm, rózsám, galambom. Októbërbe’ abfűrolok, Kincsem, rózsám, galambom. Sárga rézsarkantyús csizmám, Huszárosan összepëngetëm. De sokszor megöleltelek, Soha el nem felejtem.( * Huszár gyërek, de nagy bánotot hagyott, Az ílete csatatérën maradott. Idesnyám nem látsz többé engemët, Fönn az égbe’ találkozok majd veled. Én Istenem mért vetted el életemet, Mért nem segítettél haza engemet. Mért nem hagytál odahaza meghalni, Volna kinek a síromra borulni. 316
(CD 26-07)
* Házunk előtt mennek a huszárok, Jaj de szépen szól a trombitájuk. Elöl megy a hadnagy, aki vezet, Gyere rózsám, fogjál vele kezet! Nem fogok én a hadnagy úrral kezet, Inkább írok egy bánatos levelet. Máma megírom, holnap elolvasom, Holnapután el kell masíroznom. (CD 26-08) * Százados úr seje-haj, százados úr, ha felül a lovára, Visszatekint seje-haj, visszatekint az elfáradt bakára. Ugye fiúk szép élet a katonaélet, Csak az a baj seje-haj, csak az a baj, hogy nehéz a viselet. Diófából seje-haj, diófából nem csinálnak koporsót. A tüzérnek seje-haj, a tüzérnek nem írnak búcsúztatót. Ágyúgolyó lesz annak a búcsúztatója, Barna kislány seje-haj, barna kislány lesz a megsiratója. * Garibaldi csárdás kiskalapja, Nemzetiszín szalag lobog rajta. Nemzetiszín szalag lobog rajta, Kossuth Lajos neve ragyog rajta. Felment Garibaldi egy nagy hegyre, Onnan nézi, hogy harcol a serege. Harcoljatok, szép magyar huszárok, Garibaldi gondot visel rátok. * Föl, föl vitézek a csatára, a szent szabadság oltalmára, Mennydörög az ágyú, csattog a kard, ez lelkesíti csatára a magyart. 317
Híres Komárom be van véve, Klapka György a fővezére, Büszkén kiáll a csatatérre, büszkén kiáltja: huszárok előre! * Vadkörtefa fehéret virágzik, Kis pejlovam alatta cikázik. Cikázz lovam, cikázz utollára, Rajtad mëgyëk el Oroszországba. Még azt mongyák në tarcsak szeretőt, Mer’ a muszka ássa a temetőt. Ássa meg a jó édesannyának, Nem pejig ëgy magyar katonának. * Zsigárdról mikor utolszor kijöttem, Babámnak nyújtottam a jobb kezem. Még az ég is megsiratott engemet, S nagy könnyeket hullattak a fellegek. Huszár fiú, de nagy bánatot hagyott, Az élete csatatéren maradott. Édesanyám, nem látsz többé engemet, Túl a síron találkozom majd veled. * Én Istenem mért vetted el éltemet, Mért nem segítettél haza engemet. Mért nem hagytál odahaza meghalni, Volna kinek a síromra borulni. * Márványkőből, márványkőből van a Tisza feneke, Gyenge vagy még, gyenge vagy még, babám a szerelemre. Gyengeséged nem annyira sajnálom, Szép vagy babám, jó vagy babám, nehéz tőled elválnom. De szeretnék, de szeretnék a királyhoz felmenni, 318
De még jobban, de még jobban a királlyal beszélni. Megmondanám a királynak magának, Lányokat is, büszke lányokat is sorozzon be huszárnak. De a király, de a király azt írta a levélbe, Szoknyás huszár, szoknyás huszár nem illik a nyeregbe. Mert a lánynak harminchárom szoknya kell, Szoknya mellé, szép lány mellé, csinos barna huszár kell. * Sűrű csillagos az ég, majd eszedbe jutok még, De már akkor késő lesz, ha a szívem másé lesz. * Ha elindult ez a gőzös, had menjen, Én utánam senki ne keseregjen. Keseregjen minden lány a babája után, Én is kesergek a magamé után.
319
A ZSIGÁRDI KISASSZONY-NAPI BÚCSÚ 1771-ben épült meg a zsigárdi temetőben a Szűz Mária Születése kápolna. Ürge Mihály építtette, s a kápolna megépülte után Zsigárd község római katolikus közössége szeptember 8-án búcsút nyert. Ettől fogva ezen a napon minden évben itt tartották a misét. Más községekből is részt vettek ezen a misén a hívők. Attól az időtől kezdve mindig ünnepnap volt a búcsú napja, a szocializmus ideje alatt azonban ez megváltozott, azóta nem nyolcadikán, hanem az ahhoz legközelebb eső vasárnap van a búcsú. Búcsúkor megtelik a falu emberekkel, hazajönnek az elszármazott családok látogatóba. Már előtte egy héttel nagy a sürgés-forgás, takarítanak, sütnek-főznek az asszonyok. Régen a házak elejét szép fehérre meszelték, alul kékkel húzták el, hogy ne látszódjon rajta a piszok, ha felveri az eső. Ilyenkor megjelentek a ringlispílesek, kikiáltók, tűznyelők, medvetáncoltatók, planétahúzók, kirakodó vásárosok, és nagy lármával kínálta mindegyik a maga portékáját. Vásári kikiáltó is volt, aki az alábbi verset mondta fennhangon: Harminc az ár, szabott ár, Mit bámulsz te nagy szamár? Harminc fillér minden egy darab, Harminc fillér mindennek az ára, Aki nem vesz, menjen a dolgára! Harminc az ár, szabott ár, Bekel Tóni bácsinál. Harminc fillér minden egy darab. * A planétahúzók sem maradtak el az idomított fehér egerükkel, meg a céduláikkal, amelyekre mindenféle jóslat volt írva. A planétás így kezdte: 320
Kisördög (az egérhez szólva), szállj le a mélybe, Nézz ennek az embernek a szemébe! Mond meg neki jelent, múltat, jövőt, ami élteti őt! Ekkor leengedte a cédulákhoz az egeret és az a szájával kihúzott egyet a planéták közül. Sokan hittek még ekkor ezekben a zagyvaságokban, melyek gazdag vőlegényről, menyasszonyról, gyors meggazdagodásról szóltak. A fakanalasok a közönséges fakanalak mellett különböző feliratos fakanalakat is árultak. A nagy fakanálra ezt írták: „Jobb a puszi, mint a kása”, a kisebbekre „szeretlek”, „elveszlek” feliratot írtak, vagy csak egyszerűen a lányos keresztneveket. Ha a fiú megvett egy ilyen kanalat a lánynak, mielőtt átadta volna a fenekére paskolt vele. A fazekasok, szíjártók, csizmadiák, kelmeárusok mind-mind hatalmas hangzavarral kínálták portékáikat. A szentképeket áruló árus így kiabált: „Jézus meg a Mária, húsz korona párja!” A cirkuszosok is sátrat vertek a templomterén és a falun végigvonulva hívogattak a cirkuszba. Nem hiányozhatott az édesség sem. A törökméz árus teli tokokkal kiabálta: „Idenézz! Törökméz! Olyan édes, mint a méz.” A cukorkák szemenként csomagolva árulták, öt szem volt egy csomagban, hogy ne legyen túl drága, s a gyerek is megvehesse. A mézeskalácsosok is kitettek magukért. Borsoska babákat (mézeskalács baba), huszárt, kisebb és nagyobb mézeskalácsszívet árultak. Ez utóbbinak tükör volt a közepében és egy felirat, körülötte gyönyörű díszítés. Aki ilyet kapott, annak már komoly udvarlója volt. Az úgynevezett „búcsúfiát”, legyen az csak pántlika vagy más egyéb apróság, mindenki megkapta ilyenkor. Az öregek tréfásan figyelmeztették a lányokat a búcsúfia elfogadásánál: „Ki köll ám azt váltonyi, csak vigyázz nëhogy megelevenëggyen a vásárfia!” (értsd: nehogy megessen a lány). A vásár nagyon zajos volt, nemcsak a kikiáltók hangoskodtak, hanem rengeteg fújós-sípolós játékot árultak, amivel aztán a gyerekek nagy zajt csaptak. A legények „jojo labdát” vásároltak, amivel a lányokat dobálták meg. Sokszor azt sem lehetett tudni, ki volt a dobó, mert hiszen a gumi visszarántotta a labdát a tulajdonosához. A forgácsból gyúrt labda színes papírral volt bevonva és gumi volt áthúzva a közepén. Ezen az elven működött az ugró majom is, csak ez agyag321
fejet kapott és szőrrel borították. Bizony fájt, ha ezzel dobták meg a leányt, főleg, ha netán fejbe találták. Valamikor a búcsúnak nevet is adtak aszerint, hogy milyen terményből volt a legtöbb a búcsúban. A peredi „salátabúcsú”, a deáki „cseresznyebúcsú”, a zsigárdi pedig a „dinnyebúcsú” elnevezést kapta. A zsigárdi hagyományos búcsús ebéd több fogásból állt. Elsőként a tyúkhúslevest és a főtt húst szolgálták fel, amelyet tormával ettek. Ezt követte a takart, azaz töltött káposzta. A káposztát három nappal a búcsú előtt kellett elkészíteni. A jó kemény káposztafejnek a torzsáját kivájták, a torzsa helyére egy kanál disznózsírt tettek és forrásban lévő sós vízbe tették puhulni. A levelek folyamatosan váltak le a káposztáról a forró vízben. Ezeket kiszedték, és ha már megvolt a kellő menynyiségű levél egy nagy vájdlingban elrendezték, tettek rá két evőkanál tejfelt, két szelet kenyeret, borsot, köménymagot és egy szeletekre vágott almát. Ráöntötték a forrásban lévő vizet, tiszta gyolccsal letakarták és három napig állni hagyták, hogy a gázok el tudjanak illanni. A takart tölteléke kb. 1 kg darált sertéshúsból készült. Hozzá jött még 10-15 dkg rizs, 2 tojást, 1 kanál disznózsír, piros paprika, só, törött bors, törött kömény és majoránna. Mindezt jól összekeverték, majd egy evőkanálnyit a masszából jó szorosan a forrázott káposztalevélbe csavartak, hogy szét ne főjön. Szélesebb lábasba tették, a forrázott káposzta levével felöntötték, úgy hogy éppen ellepje, és lassú tűznél puhára párolták. Végül vékony rántással pici piros paprikával berántották. A káposztát rántott csirke, sült kacsa vagy libahús követte, krumplikásával. A kiadós ebédet jóféle borral öblítették le. Ezt követték a különböző kalácsok, rétesek. A rétes nagyon elterjedt édesség volt, azt tartották, hogy „a rétest a bitang asszony főzte, mert sok minden kell hozzá”. A hajszálvékonyra nyújtott rétestésztát különböző ízekkel töltötték, úgy mint, túró, alma, káposzta, dió, mák, rebarbara. A kalácsok közül szalajkás sütemény, mézescsók, párnacsücske és kuglóf került az ünnepi asztalra.
322
A ZSIGÁRDI CSATA EMLÉKE (KATONA JÁNOS FELJEGYZÉSE 1851-BŐL) Az alábbi feljegyzéseket ifjabb Katona János készítette 1851-ben, Zsigárdon. Családjáról a következő adatok maradtak fenn: apja Katona János, született 1744. december 24. Apja testvérei, Katona István, született 1739. november 8. és Katona Ambrús. Nagyapja Katona János. * Történt 1849-es évében: Volt Zsigárdon az első ütközet június 16-án. A második 20-án és 21-én, a harmadik olyan volt, hogy a helységbűl mind elmentek a lakosok Sókra és Szelőcére, negyvenkilencen megmaradtak emitt-amott. Én is idehaza maradtam, de véletlen két borjút vittem át a zsigárdi erdőig, mikor visszajöttem, a házunkhoz nem jöhettem. Az szörnyű volt. A sok katonaság miatt Katona Ferenc bátyámuram házánál voltunk. Itt azután gyüttek még többen. A mi utcánkban egy ember se maradt. Ekkor halt meg az édesatyánk Sók helységben, június 28-án ezeknek is el köllött menni. Édesatyámat és az Ambrús öcsémet megijesztették a magyar katonák, amely gyün igen kegyetlen. * 1849-ben meghalt édesapánk. Igen nagy szükséget kellett szenvednünk, mert mindentül megfosztattunk a családban harcoló katonaságtól, csak a ruha maradt rajtunk melyet felvettünk, meg egy vén ló is megmaradt, az nem kellet senkinek, mert már harminc éves volt, de a többit mind elvitték. Így kellett szerezni kocsit és lovat a vén ló mellé. Akkor az aratás és a kaszálás, de egyszóval mindenféle dolog, mert az édes atyánk még nem volt otthon, kettőnkre maradt. Ketten dolgoztunk idehaza, Ambrús öcsém és én. Termés bőven volt, de kevés maradt fennálló, mert agyongyúrta mind az ármádia és mindenféle szekerek keresztű-kúcsú mentek minden felé. A búza és mező úgy le 323
volt gyúrva, hogy alig tudtuk lekaszálni, mert háromféle ármádia ment keresztül rajta. Először itt volt a német tábor a Föső-gyepen, aztán együtt a magyar tábor, aztán meg a muszka. Ezek mind itt ütköztek meg, rémísztő vót hát itt lenni. Ezután élelmünk semmi nem volt, éhséget kellett szenvedni. Az Isten megsegített dolgaink [munkánk] által, hogy szénát hordtunk Pozsonyba mink is. Ami volt mind elárultuk [eladtuk] és a pénzen vettünk Farkasdon az Ürge Tamástól újra szénát, ezeken kenyér és nyereség volt. Így vehettünk egy lovat, és egy szétlőtt kocsit hagytak itt a katonák, azt újítottuk fel. Még az Erdélyi Györgynek kénytelenek voltunk megadni 45 forintot a másik végben [másodszorra] meg 15-öt. * 1851. február 11-én megházasodtunk, így többen dolgozhattunk. Volt ugyan haszna is, mert kaptunk az egyházfitúl, a mesterúrtúl és a plébános úrtúl is földeket, felibül, melybül hasznot vehettünk, de még legjobb volt az a farkasdi fődön úgynevezett Bufai-rét, ami az Erdélyi Antal kezin volt, abbul annyit kaszálhattunk amennyit lehetett, mellyel csak véle bírhattunk. Így ami itt termett azt mind eltettük, így lehetett megruházkodni és így abbul vettük meg Erdélyi Györgytől a kocsit a szína árábú. Ezen esztendőben Hetménytűl [Vágsellyéhez tartozó major] a víz kiöntött a Vágbúl és a Kis-Dunábul is. Igen megrontott bennünket. Vetés igen kevés maradt. Májusban lehetett kölest vetni, melyre igen jó termés volt. Ebbül vehetett minden ember kenyérnek valót. Nem volt elég vetni egy embernek sem a maga terméséből. Én elmentem két lóval Újlakba repcét nyomtatni még az aratás előtt.
324
AZ ELSŐ CSEHSZLOVÁK KÖZTÁRSASÁG MEGALAKULÁSÁNAK EMLÉKE Csehszlovákia megalakulását 1918. október 28-án kiáltották ki. 1919. januárjában a cseh csapatok bevonultak Pozsonyba. A Szlovákiának ítélt délvidéket csak hónapok múlva foglalták el, mert viták voltak a határvonal miatt. A falubéliek szorongva és reménykedve várták a cseheket. A pap étellel, itallal várta a cseh tisztetek, így akarta felkelteni bennük a falu iránti szimpátiát. A katonák a községháza köré telepedtek le. A vezetőség kidoboltatta, hogy minden fegyvert le kell adni, aki nem engedelmeskedik, azt súlyosan megbüntetik. Látzszólag nyugalom volt. Rengeteg puskát hordtak össze, egész halom állt belőlük a községháza udvarán. A hangulat akkor romlott meg, mikor mégis találtak fegyvert, egy ház ereszcsatornájába rejtve. A puska Baranyay Vincéé volt, akit ezért nagyon megvertek, de nemcsak őt, Psenkó papot is, mint a falu képviselőjét. Hetekig misézett kék, feldagadt arccal. Ebben a felfűtött hangulatban lövések dördültek el. A cseh katonák úgy érezték, ellenséges földre léptek. Félelmüket kegyetlenséggel leplezték, és elrendelték a férfiak megtizedelését. Sorba állították őket. A legtöbbjük el volt fásulva, mintha tovább folytatódtak volna a háború borzalmai. Katona Lajos nem volt hajlandó engedelmeskedni: „Itt is agyonlőhetnek a kispadon, a lábam már úgy is tönkre ment a háborúban!” – kiáltotta feléjük. Vörösmarty Mihály a pozsonyi zsupán (főispán) jó ismerőse és barátja volt Baranyay Vincének, hiszen Vince unokatestvérét, Baranyay Olgát vette feleségül. Mindent megtett, hogy időt nyerjen. Katonai távírón sikerült Pozsonnyal összeköttetést teremteni, ahonnan azonnal leállították a vérfürdőt. Ám ez a szomorú nap mégsem ért véget kivégzés nélkül. Valaki, aki haragudott a kommunistákra, beárulta Ambrús Árpádot, hogy kommunista, ami főbenjáró bűnnek számított az újdonsült országban. Kapóra 325
jött a megszállóknak, hogy bosszúvágyukat mégiscsak kielégíthetik. Ambrús Árpádot golyó általi halálra ítélték, és azonnal kivégezték. Elvitték a temetőbe és rászórták az ott talált lekaszált füvet. A temetőt csak egy drótkerítés választotta el a Szulyovszky portától, mely mellé a kert felől mogyoróbokrokat ültettek, hogy ne lehessen belátni. Az esemény annyira közel zajlott a Szulyovszky portához, hogy meghallották a lövést. Manci, a legbátrabb Szulyovszky lány tudni akarta, hová tették az áldozatukat a katonák, a bokrok közül átlesett a temetőbe, és a hangokból arra következtetett, hogy a temető első részében van. A temetőben már nem járt senki, Manci azt sem látta, amit látni akart, meg félt is, de az feltűnt neki, hogy furcsán van szétfeszítve a lekaszált széna. Ahogy nézi, mintha megmozdult volna. Azt hitte, káprázik a szeme a nagy izgalomtól, de a halom megint megmozdult. Berohant a házba és Böskét hívta, hogy együtt figyeljenek. Mikor halk nyöszörgést hallottak, nem volt kétségük többé. A kerteken keresztül felkeresték a harmadik házban lakó Baranyay Gusztit, aki hat évet szolgált a katonaságnál, mint ápoló. Guszti vállalta, hogy beszél a parancsnokkal. Hogy békés szándékáról tanúbizonyságot tegyen egy fehér kendőt lengetett a kezében. Engedélyt kért, hogy az áldozatot magához vehesse és bekötözhesse, mert alapos gyanú van rá, hogy nem halt meg. Mikor megkapta az engedélyt, talicskán tolta haza Árpádot, aki addigra már magához tért és nagyon kiabált fájdalmában. Guszti ellátta, bekötözte, mint sok más harcban megsebesült katonatársát. Mikor később megjött az orvos és látta a szakszerű ápolást, a beteget továbbra is Gusztira bízta. A seb szépen begyógyult és a paciens évtizedekkel túlélte Gusztit. A falu népe nem tudta meg hogy kik lövöldöztek, úgy gondolták a katonák maguk, akik vadászni akartak a határon, de a feljebbvalóiknak nem merték bevallani. Az első találkozás az új haza képviselőivel rosszul sikerült, de a katonák hamar elmentek és a kedélyek lassan megnyugodtak. A falu visszatért megszokott rendjéhez. Az állami alkalmazottakat fokozatosan kicserélték, ami két-három évig is eltartott, de volt, aki tovább maradhatott, mert nem volt jelentkező a helyére. Így Bognár Sándor bíró, aki a Szulyovszky családdal szoros barátságban volt, még 1926-ban is bíróként és jegyzőként dolgozott, csak azután helyeztette át magát Magyarországra, Mezőtúrra. Helyére cseh hivatalnokok jöttek, akik 326
kénytelenek voltak megtanulni magyarul, mert akkor még Zsigárd színtiszta magyar falu volt. A tanítók egyelőre megmaradtak. Aki az új állam területén született, megkapta az állampolgárságot, de a többieknek előbb-utóbb mennie kellett. A falu magyar jellege nem változott, csak a fiatalok mozgástere szűkült le. A parasztságot a föld helyhez kötötte, tovább végezték a dolgukat. Vasárnaponként templomba, majd tereferére a kocsmába jártak. Ünnepnap lehetőleg nem végeztek nehéz munkát, a fiatalok táncoltak, kugliztak. A tanítók színdarabokat tanítottak, ide vonták be a fiatalokat. A faluban több helyen is mértek bort, de a leglátogatottabb az alszegi nagykocsma volt. Aratás idején a Pesten tanult diákok, a határon túl élő rokonok is hazajöttek.
327
A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ ESEMÉNYEI ZSIGÁRDON Amikor az eget bombázórepülők hasították, a riadót a falusiak úgy tudták meg, hogy félreverték a harangokat. Ilyenkor az emberek igyekeztek biztonságos helyre menekülni. A falut több bombatalálat is érte. A Főszeren Ürge Sándor házát 1944. március 29-én találták el, Kölesföldön a házak kertjébe is becsapódott három bomba, Kellécsnél is kettő. Az Ottinger-ház előtt is hosszú ideig hevert egy fel nem robbant bomba. Még egy repülő is lezuhant a falu melletti szőlősökben. Amerikai gép volt. A pilótának sikerült a gépet túlvinnie a falun, az öttagú legénységét elfogták és Pereden a plébánián vallatták őket. Egy néger is volt köztük. A repülőt a falusiak is látták lezuhanni. Nagyon alacsonyan szállt a falu felett és fekete füstöt okádott. Sokan igyekeztek a roncshoz, de a német tisztek megelőzték az embereket (az iskolában voltak elszállásolva) és senkit sem engedtek oda, amíg el nem vittek mindent, amit akartak. A legénység már nem tartózkodott a repülőben, ejtőernyőkkel kiugrottak. Később aztán oda lehetett menni a repülőhöz, így a falusiak mindent széthordtak. Emlékszem, a törött repülőablak darabjait gyújtottuk meg este és azzal világítottunk, mivel nem volt petróleum. Nagyon büdös volt mikor égett. Ürge Sándorék a repülőgép alumínium szárnydarabjából szilvapasszírozót készítettek, ami még ma napig is megvan. A siheder fiúk összeszedték a lövedékeket és próbálkoztak a felrobbantásukkal, ami pecchükre sikerült is. A szétlövellő repeszek az egyik fiút fél szemére megvakították. 1944. március 29-én Ürge Zsiga istállóját gyújtóbomba találat érte, így lovai bennégtek. A kölesföldi kertekre öt bomba esett, az első kettő nem robbant fel, azt elvitték a tűzszerészek. A királyrévi kanális felé szőnyegbombázás volt, ott tizenhat bomba robbant. A kisállomásnál a német tisztek a foglyokkal aláásatták a bevezető utat, tankcsapdát akartak készíteni, de már nem jutott idejük a befejezésre. 328
A németek politikai foglyokat is tartottak a római katolikus iskolában, akiket minden reggel kihajtottak a Vág mentén lévő sóki erdőbe, fát vágni. A kisállomásnál átásták az országutat, mert tankcsapdát akartak készíteni, de már nem volt idejük befejezni a közeledő front miatt. Hogy miért, miért nem, az itt dolgozó emberek közül kettőt agyonlőttek és itt temették el a római katolikus temető bejáratánál, a kerítés mellett. Bámészkodó gyerekként láttuk, hogy dunyhába csavarták, és úgy dobták őket a gödörbe. Egy magyar katonaszökevényt is agyonlőttek, a református pap temette el a református temetőben. Nagycsütörtökön az édesanyám beküldött a jegyekkel bevásárolni a boltba, akkor láttam a németek visszavonulását. Százakra volt tehető, ahogy menekültek, szekereken, lovakon, gyalogosan. Úgy tűnt, nagyon közel van a front, mert ha bármi is leesett a szekérről senki meg nem állt, csak fejvesztve menekült. A boltból kijövet láttam, hogy leesett két dunyha a szekérről, azt az asszonyok vitték el. Arrébb pedig egy nagy hordó lekvárt veszítettek el, a fél falu ott tolongott körülötte, egykettőre üres lett a hordó. Még az üres hordót is elvitték. Sokáig kellett várakoznom, amíg átjutottam az út másik oldalára, hogy hazamehessek. A kisállomásnál, a nyílasi vasútátjárónál felállítottak egy páncélöklöt a németek, de csak egyet lőttek vele, aztán máris eltalálták őket az oroszok. Nyolcvan német tartotta volna itt a vasút mellett a frontot, de mivel elmenekültek, csak az az egy maradt, akire a páncélököl volt bízva. Bement a Baranyayék bunkerjába megmelegedni, de aztán úgy döntött, hogy nem hoz bajt a családra, elmegy. Mikor kilépett a bunkerból, pár lépésre egy akna találta el és darabokra szakította. Maradványait vasvillával szedte össze idősebb Baranyay Alajos és a vasút mentén eltemette. Még a mai napig is vadrózsabokor nő a sírján. A németek minden családnak megparancsolták, hogy bunkert kell ásni az udvarba, és oda kell elrejtőzni, amíg a front átvonul. Nagypéntekre virradtunk. Mi katolikusok, elmentünk Jézuskát csókolni délután a templomba, de már nagyon közelről lehetett hallani a lövéseket, ezért estére már lekucorodtunk a bunkerba. Éjszaka heves ágyúzást hallottunk. A szomszéd házba akna fúródott, az udvarban a disznóólat is találat érte. A disznók szilánkot kapva, visítozva rohangáltak az udvaron. A felnőttek be akarták őket terelni az istállóba, de ekkor na329
gyon alacsonyan szállva megjelent egy orosz repülő és géppuskatüzet zúdított rájuk. Szerencsére senkit sem talált el. Hajnali három lehetett, mikor az udvart nappali fényesség árasztotta el, az oroszok fellőtték a „Sztálin gyertyának” nevezett rakétákat. Nemsokára megjelent egy fegyveres orosz géppuskával a kezében, olyan kirgiz kinézetű volt. – Germán nyet? – kérdezte tőlünk. Mindenki feltartotta a kezét, lejött a bunkerba, látta, hogy csak nők és gyerekek vannak. A szeme megakadt a 16 éves bátyám feltartott kezén lévő karórán, amit azonnal lecsatolt és elvitt. Megvirradt. Megszámlálhatatlan sokaságú katonaság vonult át a falun. Gyalog, lóháton, szekerekkel, lovakkal, autókkal, letaposva az egész határt. A Vágon keresztül gumicsónakokkal, majd pontonon keltek át. Két, vagy három csónak is elmaradt a Vág-parton, melyet aztán mi gyerekek fagyűjtés közben megtaláltunk. A falu bejáratánál a Szmertnyík háza mellett az úton ottmaradt egy kilőtt orosz tank. Amit csak le lehetett róla szerelni, azt elhordtak a falusiak. Évekig játszottunk a roncsban, mire elszállították. A lányokat, asszonyokat el kellett rejteni a katonák elől, mert többeket megerőszakoltak, hiába öltöztek öregasszonynak. A front olyan 30-36 órán belül elvonult. Két nappal az oroszok bejövetele után elterjedt a hír a faluban, hogy gázbombát dobtak le. Azt mondták, hogy mindenki rakjon vizes lepedőket az ablakra és zárkózzon be a házba. Meg is történt, de kiderült, hogy vaklárma volt. Később a nagyállomásra idehoztak két vagon sebesültet, akik hét hónapig tartózkodtak itt. Ezek közül két orosz katonalány fürdés közben belefulladt Sebesnél a Vágba. Nem ismerték a folyót és elsodorta őket az örvény. Csak egy hét múlva találták meg őket Gútánál. A második világháború 65 ember életét követelte a faluból. Zsigárdon a háború 1945. március 31-én, nagyszombatra virradóra ért véget.
330
A DEPORTÁLÁSOK ÉS AZ ÁTTELEPÍTÉSEK EMLÉKEI KORABELI LEVELEZÉSEK NYOMÁN A második világháború után a magyarság jogfosztottságban élt, bezárták a magyar iskolákat, a lakosság egy részét kényszermunkára vitték Csehországba. A falut katonasággal körülzárták, befelé lehetett jönni, de ki nem. Akiket deportálásra szántak este megkapták a parancsot, hogy csomagoljanak. Ötven kilós csomagot vihettek magukkal, reggel már vagonba is rakták őket, ahol nem volt fűtés. Volt olyan család, amely kéthónapos csecsemővel indult útnak a fűtetlen vagonban az ismeretlen felé. Sokan közülük még nem voltak távolabb Vágsellyétől, így el sem tudták képzelni mi vár rájuk. Az egyik aszszony mesélte, hogy amikor Brünnél megállt a vonat, hogy mozdonyt cseréljenek, és csak a sok házat látták, az édesanyja így sírt fel: „Ídes Istenëm, sehun ëgy kazal, sëhun egy kórókapa, së tehény, së ló, há’ mibű’ fogunk megénnyi?” Amikor aztán megérkeztek a célállomásra, bezzeg már látták a lovakat, szekereket, mert a gazdák már várták őket. Úgy válogattak közöttük, mint a piacon. Aki sok gyerekkel ment, az két-három nap is ott fagyoskodott a vagonban, mire elkelt. A gyalázat az volt, hogy az ottaniaknak azt mondták, hogy maguktól mentek munkát vállalni. A helyükről nem lehetett eljönni, mert aki megszökött, azt a csendőrök visszavitték. Csak 1948-ban lehetett hazajönni, de akkor sem volt hová, mert a házaikban vagy partizánok családjait, vagy szlovákokat találtak. Legtöbben a rokonoknál húzták meg magukat, amíg nem rendeződött a helyzetük. E korszak hangulatát leghűbben tán az egymástól elszakított családok levelezései tükrözik, melyből az alábbiakban teszünk közzé néhány részletet. 331
* Smunka Jenőné 1946. november 26-án Dobozi Lászlóhoz íródott levelének részlete: Kedves Lacink! Már régen nem kaptunk hírt rólatok. Pedig igazán ránk férne egy kis vigasztalás, erősítés. Most igen levert hangulatban vagyunk, köbölkúti, muzslai meg a kisújfalusi események igen lehangoltak bennünket, meg az egész környéket. Biztosan hallottatok már a dologról. Az említett helyen erős karhatalom jelent meg, kidobolták, hogy senkinek a házát elhagyni nem szabad. Akkor azután a kijelölt családokhoz bementek és kényszerítették őket arra, hogy házaikat elhagyva a sebtében öszszecsomagolt holmijukkal vagonba rakodjanak, és elszállították őket ismeretlen helyre. Leginkább békés 10 hold körüli kisgazdák voltak az áldozatok. Olyanok, akik nem szerepelnek a Magyarországra telepítendők listáján. Állataikat persze ott kellett hagyniok. Egy kisjúfalusi szemtanú a következőket mesélte: a falu három napig ellenállt a karhatalomnak. Mivel másképp nem boldogultak, összeterelték a nőket, gyerekeket, berakták a vagonba, a férfiakat megbilincselték, végül is úgy tudták csak berakodni. De olyan sírás és jajveszékelés volt, hogy a karhatalom jobb érzésű tagjai levetették az egyenruhát és nem voltak hajlandók tovább közreműködni. Az elhurcolt családok senkivel sem beszélhettek, senkitől el nem búcsúzhattak. Köbölkúton például beraktak egy asszonyt, aki két nappal azelőtt orvosi beavatkozással szült. Állítólag még Pozsonyig sem értek, meghalt. Lehet így bánni demokratikus korszakban ártatlan emberekkel? Most faluszerte tárgyalja mindenki, könnyes szemekkel. Nagyon lesújtó dolog ez. Mit lehet egy országtól várni, ahol ilyesmi megtörténhet? Lehet itt demokráciáról, emberi jogokról beszélni? Az első híreket, amit hoztak, nem hittük el. Úgy hangzott, mint egy rémregény a legsötétebb középkorból. De azután szavahihető szemtanúk is megerősítették a híreket. Állítólag folytatódik az akció Párkány vidékén. Az elhurcolt családok további sorsáról nem hallottunk. Mióta ezt hallottam, nagyon fel vagyok háborodva. Legszívesebben már holnap szedném a sátorfámat, mert semmi kedvem nincs ilyen demokráciában élni. Egyébként megvagyunk. Tanítunk a katakombákban, a gyerekek tanulási kedve és ragaszkodása kárpótol némileg a többi dolgokért. 332
Írjatok valami biztatót, hogy legalább reményeink legyenek. Mindnyájan szeretettel csókolunk: Ilonka. * 1947-ben a csehszlovák-magyar lakosságcserének köszönhetően a falu lakóinak egy másik részét erőszakkal Magyarországra telepítették. Bonnyába 61 család, Ecsenybe 71, Lippóba 8, Szorosadra 34 családot költöztettek, vagyis összesen 174 családnak kellett elhagynia a falut. Helyükre magyarországi szlovákok költöztek, többségük evangélikus vallású volt. * Munka Jenőné levele Dobossy Lászlóékhoz: …A vágsellyei járásból kicserélésre kerül 1240 család. Tőlünk (Zsigárdról) el fog menni 310 család. A községnek kevesebb mint egyharmada marad csak ott, mert 100 családot már télen elvittek Csehországba. Az első transzport tőlünk júl. 16-án indul. Igen szomorú nyár lesz ez. Nem tudunk beletörődni ezeknek a szegény parasztoknak a tragédiájába. Bár teljes nyugalommal veszik tudomásul a dolgot, de azért nagyon keserűek. Nagy dolog azért megválni az ősi földtől és háztól. Bár odaát igyekeznek mindenben segítségükre lenni, de az elveszett szülőföldet nem tudják pótolni. Ilyen őrült dolog még a világ kezdete óta nem volt, hogy földműveseket a legnagyobb nyári munka idején csereberélni. Olyan a határunk, mint a siralom. Egy része azért silány, mert hozzá nem értő emberek kezébe van, a másik része meg azért nem terem, mert azok, akik az első transzportba vannak beosztva, már nem dolgoznak, mert tudják, ők aratni itt már nem fognak. Ez így van az egész környéken. Mennyi kötelességgel jár ez az egész dolog mindkét ország részéről! Ezen kívül az aratás előtt átvitt embereket a jövő aratásig ott élelmezni kell. Hogy mi lesz ennek a vége? Azt hiszem teljes gazdasági csőd minden oldalon, és a végén senki sincs megelégedve. Még azok sem, akik önként jöttek ide túlról, mert nem kapják meg azt, amit a propaganda ígért. Elfoglalnak olyan gazdaságokat, ahol sem állat, sem felszerelés nincs, mert azt az itteni magyarok elvitték, az idejövőknek meg nem volt, mert sohasem voltak földművesek. Minden gazdaságot az államnak kell berendezni. Hogy miért kell az emberek életét mesterségesen nagy költséggel elrontani? 333
Ha ezt a sok költséget és energiát munkára fordítanák, mennyi minden hasznosat lehetne csinálni. Az átjövők nagy része nem is szlovák. Az ottani „háborús bűnösök” így iparkodnak menedéket találni. Sok fonák helyzet adódik elő ezzel kapcsolatban. Például Léváról kitelepítettek egy Hornyák nevű családot, akik mind jól beszéltek szlovákul. Helyükbe jött egy Mindszenthy nevű család, akik egy árva szót sem tudnak szlovákul. Gútán meg az egyik repatriált család gyereke kiment az utcára és ott egy gútai magyar gyerek megverte. Erre ordítva szaladt be: „Édesanyám, az a büdös tót megvert!”, mire az anyja suttogva csitítja, hogy: „Ne mondj ilyeneket, mert te vagy a tót!” És számtalan ilyen eset van. Így állnak nálunk a dolgok. Mindnyájatokat sok szeretettel csókolunk: Ilonka. Zsigárd, 1947. VI. 19.
334
NÉPBALLADÁK Varga Julcsát főkűttik a’ asztagra Varga Julcsát főkűttik a’ asztagra, Véletlenyű’ beleesett a dobba. Szeretője rákurjant a gípíszre, Gípísz uram állíja le a gípet. Gípísz uram, állíja meg egy szóra, A szeretőm beleesëtt a dobba! Gyertëk lányok, őtüzzetëk fehírbe, Vigyük e’ a főorvos úr elibe! Varga Julcsát főtëszik a szekérre, Úgy viszik a főorvos úr elibe. Főorvos úr elfordúl és aszonygya, Ennek má’ a Jóisten a’ orvosa! A zsigárdi főútca vígig porzik, Varga Julcsát temetőbe kísírik. Koporsója csupa fehír koszorú, Idësannya jaj de nagyon szomorú.
335
Jó estét, jó estét, sági bíróné asszony Jó estét, jó estét, sági bíróné asszony, Itthon van-e a lánya, a kedves galambom? Itthon van, itthon van, a beső szobába’, Jóízűen aluszik, paplanyos ágyába’. Mennyen be, kőccse fő, gyűjjön e’ a bálba, Szép grinet cipőjét húzza a lábára. Muzsikus cigányok, rëggelig húzzátok, Most járom a táncomat sági bíró lányáva’. Angyalom, kedvesëm, engedj ki pihennyi, Szép grinet cipőmbű’ a vért kiöntenyi. Nem lëhet, nem lëhet, nem szabad pihennyi, Szép grinet cipődbő’ a vért kiöntenyi. Átkozott az apa, ezërszër az anya, Ki egyetlen lányát bálba elbocsássa. Este elbocsássa, reggelig nem lássa, Rëgge’ nyóc órakor hóttan megtalája. Harangoznak díre, de nem a’ ëbédre, Sági bíróné lányát viszik a temetőbe. Má’ meghat, má’ meghat, el is van temetve, Három sági szíp legény szenved a börtönbe.
336
Túl a Tiszán az endrődi határba Túl a Tiszán az endrődi határba, Levelezik ëgy nagy nyárfa magába. Endrőd határ legöregebb nyárfája, Alatta ül Endrőd báró juhásza. Este van má’, kilencet üt az óra, De még mindig szépen szól a furulya. Furulyaszó behallik a’ ablakon, Íbren van-e a nagyságos kisasszony. Íbren vagyok juhászlegény, nem alszok, Mindig a të furulyaszód hallgatom. Furulyaszó epeszti a szívemët, Juhászlegény, akit én úgy szeretëk. Másnap rëgge’ Endrőd báró bújába, Kiballagott az endrődi határba. Megkírdezi legöregebb juhászát, Nem látta-ë Endrőd báró leányát. Nem láttam én báró uram, ha mondom, Tënnap óta a juhászom se látom. Tënnap óta a juhászom oda van, A nagyságos kisasszony is vele van. Jaj, de szípen faragják ki azt a fát, Amire a juhászlegényt akasszák. Fújja a szél fekete göndör haját, Más öleli Endrőd báró leányát. Szípen legel Endrőd báró junyájja, A báró lánya maga sétál utána. Gyász a ruhám, de fehér a jegykendőm, Juhászlegény vót a kedves szeretőm.
337
Barna Jancsit arra vitte babája Barna Jancsit arra vitte babája, Hogy az annyát kűggye a másvilágra. Ídesannya lefekütt a ződ fűbe, Barna Jancsi kést döfött a szívébe. Véres lett a Barna Jancsi gatyája, Maj’ kimossa az ő kedves babája. Mosd ki babám, ingem-gatyám fehérre, Hónap mëgyëk a csöndbiztos úr elíbe. Aggyon Isten, csöndbiztos úr jó napot! Aggyon Isten, Barna Jancsi, mi bajod? Öli az én szívemet a búbánat, Egy kislányér’ megöltem az anyámat. Kár vót neked Barna Jancsi azt tennyi, Egy kislányér’ az anyádat megőnnyi. Jobb lett vóna a főd alatt pihennyi, Mintsëm azt a barna kislányt ösmernyi. Jaj, de szépen faragják ki azt a fát, Amire a Barna Jancsit akasszák. Fújja a szél gyászingét és gatyáját, Más öleli Barna Jancsi babáját. A faluba’ végigmennyi nem merek, Mer’ azt mondják, feketegyászt viselëk. Gyászba vagyok, pejig nem is szerettem, Mikor a nagy gonoszságra rávëttem.
338
Varga Julcsa kimënt a kiskertbe Varga Julcsa kimënt a kiskertbe, Lefeküdt ëgy ciprusfa tövibe. Még messzirű’ kurjantottam nëki, Kejj fő Julcsa, mer’ meglát valaki! Varga Julcsa nem vëtte tréfára, Beugrott a këllécsi csárdába. Parancsújja a csaplárosnénak, Egy icce bort hozzon a Julcsának. Varga Julcsa a borát megitta, Kilenc zsandár az ajtót benyissa. Csendőrkáplár ekurjancsa magát: Rajta fiúk, fogjuk meg a Julcsát! Varga Julcsát zsandárok kísérik, Szeretője a’ ablakbú nézi. Ne nézd, ne nézd gyászos életëmët, Mind të érted szenvedëm ezekët. Varga Julcsa valld ki bűneidet! Hová tëtted három szép gyermeked? Hogy ölted meg deli szép embëred? Valld ki Julcsa, valld ki bűneidët! Ëgyet tettem a ciprusfa tövibe, Másik kettőt a Vág fenekébe. Az uramnak most vagyok gyilkosa, Jaj Istenem, mér’ vagyok mostoha.
339
Nem messze van ide Kismargita Nem messze van ide Kismargita, Körös-körül mossa azt a Tisza. Közepibe’ a bakonyi csárda, Abba’ múlat ëgy bëtyár magába. Kocsmárosné, jó estét, jó estét! Hát az a szép szilaj csikó kié? Jó bort iszik annak a gazdája, Most gyütt ide, nincs egy félórája. Kűggye ki a lónak a gazdáját, Nem bántjuk, hisz megadhassa magát. Ki së’ megyëk, meg se’ adom magam, Hogyha teccik vigyék el a lovam. Száz koronát attam e jó lóér’, Százat mëg a rávaló szërszámér’. Szűgye mellett van a bugyellárom, Abba van a háromszáz dollárom.
Jó napot, jó napot, ismeretlen anyám Jó napot, jó napot, ismeretlen anyám, Hun van a kend lánya, a szép Rózsikája? Emënt fiam emënt, emënt a’ erdőbe, Gyöngyvirágot szennyi, gyöngykoszorút fonnyi. Nincsen ott, nincsen ott, ismeretlen anyám. Hun van a galambom, a’ én szép Rózsikám? 340
Má’ ki kő vallanom, bent van a szobába’, Bent van a szobába’, fehér nyoszolába’! Rózsika fejiné’ három gyertya lobog, A lábáná’ kilenc lánypajtása zokog. Bemëgy a vőlegíny, bemëgy a szobába, Előveszi késit, a szívébe vágja. Vérem a véredde’ egy folyóba follyon, Testëm a testëdde’ ëgy sírba nyúgoggyon. Harangoznak délre, de nem az ebédre, Temetik a hű párt templom középibe.
Megőtek ëgy legént, hatvan forintyáér’ Megőtek ëgy legént, hatvan forintyáér’, Bevetëtték a Tiszába, piros pej lováér’. Tisza be nem vëtte, partyára kitëtte, Arra mënt egy halászlegíny, hajójába tette. Odment a’ anyja, kejti, de nem hallja, Kellj fő, kellj fő édes fiam, gyere velem haza. Odamënt a’ apja, kejti, de nem hallja, Kellj fő, kellj fő, édes fiam, gyere velem haza. Odamënt babája, kejti, meg is hallja, Kellj fő, kellj fő édes rózsám, gyere velem haza. Csináltatsz-e nëkëm diófa koporsót, Csinátatok, csinátatok márványkő koporsót. Megsiratsz-e engem apád, anyád előtt, Megsiratlak, megsiratlak egész világ előtt. 341
Tisza partyán elaludtam Tisza partyán elaludtam, Jaj de szomorút ámodtam. Éjféltájba’ fëlébredtem, Kilenc zsandár át fölöttem. Zsandár urak mit akarnak, Talán vasanyi akarnak? Nem akarunk mi vasanyi, Kilenc csikót vásáronyi. Kilenc csikó nem eladó, Nem a zsandár alá való, Mer’ ha arra zsandár űne, Mindën bëtyár vasba’ lënne.
Odakint, odakint a zsigárdi határba Odakint, odakint a zsigárdi határba, Ül két juhászlegény fekete subába. Ahogy ottan űnek, beszégetnek, Azt mondja a gazdag a szëgénynek. Hallod-i te szegíny juhászlegény, Teli pízze’ ez a kövér erszény. Megvëszëm a szegínységet tűled, Ráadásul add a szeretődet. Ha ez a píz vóna csak foglaló, Ezër annyi rá a borravaló. A világot annád ráadásnak, Szeretőmet mégsë’ annám másnak. 342
Mer’ ez a píz csakhama’ efonna, Së pízem, së szeretőm nem vóna. Akkor lennék én igazán árva, Szëgíny legény, szegény a csárdába’.
Tennapelőtt az erdőbe’ Tennapelőtt az erdőbe’, Kilenc zsandár át elibem. Azt kérdëzték, mi a nevem, Hun a’ utazólevelem? Megállj zsandár, megmutatom, Csak a lajbim kigombúlom. Kigombúlom a lajbimat, Előhúztam pisztolomat. Pisztolomat fölëmetem, Egy-két zsandárt agyonlőttem. Tessék zsandár, itt a nevem, Ez a’ utazólevelem. Jaj Istenëm, mit csinájjak, Vagy szalaggyak, vagy megájjak. Ha szaladok, agyonlőnek, Ha megállok, vasra vernek.
343
A dánosi pusztának a’ allába A dánosi pusztának a’ allába, Ált egy csárda ëgyedű ëgy magába. Szarvas István vót annak a gazdája, Felesége és ëgyetlen leánya. Este van má’ kilencet üt a’ óra, Alvóra tér az asszony és Mariska. Szarvas uram maga van a csárdába, Várva várja vendégit a kocsmába. Nem is olyan soka köllött várnyia, Sietve gyütt ëgy cigány ármádia. Bort is kértek sietve és hamarján, Pedig vérre vót szomjas a karaván. Szarvas uram borér mënt a pincébe, Nagy rikoltás ütött le a fülébe. Felesége és a lánya megölve, A kocsisa ott feküdt kiterítve. Szarvas uram mikor ezëkët látta, Bemënekűt a hátúsó szobába. Nem tett semmit, hogy a’ ajtót bezárta, A gaz banda gyorsan futott utána. Mer’ fejszével az ajtót is bevágták, Szarvas uram életét kiontották. Tüzet, tüzet, hangzik a nagy rikoltás, Szarvas uram csárdáját főgyújtották. Ítékëznek a dánosi főbírák, Hogy a bandát akasztófára aggyák. Balog Tuta tizënötévet kapott, Trokál Marcsa sëm lát addig világot. CD 27 344
Este van, este van, emút kilenc óra Este van, este van, emút kilenc óra, Mindën hajadon lány kiáll a kapuba. Főszeri Mariska ő is kiáhatna, Ha a csillagos ég be nem borút vóna. Beborút, beborút, be is sëtétedett, Aranyos Mariskám, de gyászos este lett. Ídis, szíp Mariskám mi bajod van nëked, A szoknyád eleje ëgyre rövidebb lësz. Szabó jó megszabta, varró jó megvarrta, Verje meg az Isten azt ki erontotta. Verje meg, verje meg, veretlen në haggya, Kilenc hónapig a hideg borzongassa.
345
EMLÉKVERSEK Az alábbi emlékversek Takács Magdolna (1934) emlékkönyvéből valók, amely az 1940-es években íródott. Emlékkönyvet csak lányok kaptak, szüleiktől vagy barátnőjüktől, melybe a szülők, barátnők, barátok, rokonok által írt emlékversek kerültek. A lányok 10-12 éves koruktól kezdve gyűjtötték az emlékverseket. Az emlékkönyvbe való írás a férjhezmenetellel lezárult, ám maga az emlékkönyv féltve őrzött kincs maradt az egész élet során. Az életben hárman vigyáznak rád: Szülő, testvér és a jó barát. Imádd az elsőt, Szeresd a másikat, Soha ne feledd el a harmadikat. * Ha erdőben jársz, mókust látsz a fán, Húzd meg a farkát, s gondolj rám. * Kertben az ibolya, csak tavasszal nyílik, De az igaz szeretet, elkísér a sírig. * Szedd a tavasz virágait egy csokorba össze, Rózsát tégy és nefelejcset, egyet-egyet közbe. Tekints akkor e csokorra, látni fogsz a múltba, Eszedbe jut talán akkor, ki e pár sort írta. * A szeretet rózsalánca, kösse össze szívünket, Csak a halál végórája, válasszon el bennünket. * Szívembe zártalak, a kulcs elveszett, Így hát mindörökre, szívemben a helyed. 346
* Jobb a puszi, mint a kása, csak a mama meg ne lássa! * Piros almán ül egy légy, kívánom, hogy boldog légy! * A szívem egy szorgos óra, Szeretet a rugója. Mindig csak azt ketyegi, Hogy Ilikét szereti. * Legyen ez a pár sor, örök emlék Néked, Mert aki ezt írta, nagyon szeret Téged. * Legyén életed üde, mint a tavasz, Szerelmed forró, mint a nyár, Álmaid gazdagok, mint az ősz, De lelked örökké fehér maradjon, mint a tél. * Mikor megszülettél mindenki mosolygott, csak Te sírtál. Úgy élj, hogy mikor meghalsz, mindenki sírjon, csak a Te arcodon legyen mosoly. * A házasság eleje: óhaj, A közepe: sóhaj, A vége: ó jaj! * Kívánok három f-et: Fiatal férjet, fesset! * Egy, kettő, három, négy, Kívánom, hogy boldog légy! 347
* Ne nézz, ne nézz, vágyaid távolában, Egész világ nem a mi birtokunk. Amennyit a szív felfoghat magában, Sajátunknak csak annyit mondhatunk. * Húzd félre a függönyt, tárd fel az ablakot, Keresd az égen, a szerelem csillagot. És ha megtaláltad, mondj egy szép imát, Mert kire te gondolsz, az is gondol Terád. * Szerénység és becsület kísérjenek tégedet! * Légy szerény, mint az ibolya, Melyet a bokor alól is elárul az illata. * Légy szerény, mint az ibolya, Ne légy büszke, mint a rózsa, Mert a büszkeség múlandó, De a szerénység állandó. * Az életed során légy mindig szerény, Mert a szegény lánynak ez a legfőbb erény. * Légy szerény és megelégedett, Így majd boldog lesz életed. Kerüld a hiúságot és a fényt, Szeresd a szépet és az erényt. * Evezz, evezz az élet tengerén, Kalauzoljon a szép remény. 348
Kísérőd legyen a hit és szeretet, Mely az egész úton támogat Tégedet. * Az élet hosszú útján tanácsok száma millió, De csak egy az igazi: légy mindig jó! * Rövid az élet, hosszú a sír, Boldog lehet az, ki könyvedbe ír. * Rövid az élet, talán csak álom, Siess, hogy boldog légy ezen a világon. * Az élet tengerén van egy kicsi sziget, Boldogság a neve, legyen az a tied. * Ha úgy szeretsz, mint én Téged, E kis versre nincs szükséged. Ám ha mégis úgy kívánod, Legyen meg a kívánságod. * Három csikó, meg egy ló, emlékkönyvbe ez is jó. * Kútágason áll egy veréb, emlékkönyvbe ez is elég. * Csíp a bolha, rúg a légy, emlékkönyvbe ez is szép. * Az életünk útján két szép virág terem, Egyik a boldogság, másik a szerelem. És ha majd letépted nagyon vigyázz rája, Mert az életünknek az a koronája. 349
* A házasság olyan, mint a tea: A rum benne a férj, A citrom az anyós, A cukor pedig a feleség. * Csak a jónak, szépnek legyen szíved nyitva, Mert ez a boldogság egyetlen egy titka. * Zsigárdi erdőben nyílik a gyöngyvirág, Sok-sok szeretettel gondolok én Terád. Látod ott az égen a sok-sok csillagot? Tudd meg, hogy a szívem csak Teérted dobog. * Piros rózsa, kék nefelejcs, engem soha el ne felejts, Mert ha engem Te elfelejtsz, nem nyílik a kék nefelejcs! * Ezt írta egy kincs, kinek neve nincs. * Libamáj, kacsamáj, Erzsikének lába fáj, Úgy kell neki, hadd fájjon, legény után ne járjon. * Senkit szeretni vétek, sokat szeretni bűn, Szeress csak egyet, de igazán és hűn. * Aki nálam jobban szeret, írjon nevem alá nevet! * Míg kicsike a lány, szereti a babát, A kicsike fiú a lovaskatonát. Ám az idő múlik, a szerep változik: A nagyfiú szereti a babát, 350
A nagylány pedig a lovaskatonát. * Minden férfi egy-egy ördög, Így mondják rájuk a nők, Ugye azért várod nagyon, Hogy az ördög elragadjon? * Toll, tinta, papiros, szeretlek Te kis piros. * Nincs szebb virág a rózsánál, Lányok között a barnánál. Mert a barnát Isten adta, Szőkét csak a szél hajtotta. * Gyémánttal az égre írnám a nevedet, Hadd ragyogjon ott fenn a csillagok helyett. * Piros rózsa, zöld levél, aki írta, csókot kér. * Ez a kislány csinos, megcsókolni tilos! * Legyen az életed egy mosolygós álom, Fel ne ébredj, meg ne ismerd, mi a bánat a világon. * Ha az életedben boldog akarsz lenni, Tanulj meg Krisztustól igazán szeretni. * Míg iskolába jársz, szeresd az egyszeregyet, Azután is szeress, de mindig csak egyet. * 351
Mint a kicsi madár, tanulj meg szeretni, De kit megszerettél, ne tudd elfeledni. * Hit, remény és szeretet, vezéreljen Tégedet. * Aki azt mondja imád, annak ne hidd a szavát. Aki azt mondja szeret, talán igaz lehet. * Nyújtsd mindenkinek barátsággal kezed, De azt jól gondold meg, kinek adod szíved. * Rózsa nyíljon lábad nyomán, Legyen feletted kék az ég, Szeressen mindig az a fiú, Akinek szíve érted ég. * Rózsa nyíljon völgyön, hegyen, A Te élted még szebb legyen! * Zöld erdőben jártam, kis madarat láttam. A kis madár azt mondta: légy boldog Jucika! * Azt írom csupán a levelem lapjára, Boldogság legyen szívednek tanyája. * Mint Jancsi és Juliska ették a mézeskalácsot, Neked is kívánok mézes boldogságot. * Két szót kívánok csak: mindig és soha. Légy te boldog mindig, boldogtalan soha! 352
* Kétszer kettő négy, mindig boldog légy! * Verset írni nem tudok, Mert Petőfi nem vagyok, De azért kívánom, Légy boldog e világon. * Piros rózsa, zöld levél, Barna kislány választ kér. Ám a válasz kedves legyen, Hogy a szívem örvendezzen. * Úgy fürödj a boldogságban, Mint egér a liszteszsákban. * Dinnye gurul a domboldalban, Szaladj Luca, rúgd oldalba. * Ha tudnám, ki lesz az anyósom, Pokolra küldeném vasúton. * Az egész világ egy stanicli, Marika benne egy cukkedli. * Írta, aki akarta, szamár, aki olvasta. * Írta, aki akarta, kedves, aki olvasta. *
353
Hogyha nincs még szeretőd, Ölelgesd a meszelőt. * A rózsa elhervad, a hó elolvad, De a mi barátságunk örökre megmarad. * Tudod, mi az emlék: lepréselt ibolya, Ki e pár sort írta, emlékezz meg róla. * Becsüld meg az édes otthont, sohase feledd el, Nem lesz hozzád soha senki ilyen szeretettel. * Ki az anyját nem szereti, az életet nem érdemli! * Mint völgyben a kis ibolya, Légy mindig oly szerény. Arany, ezüst gyöngyök helyett, Díszed legyen az erény. Evezz, evezz az élet tengerén, De ki ne köss a bánat szigetén. Legyen erőd tovább evezni, És a boldogság szigetén kikötni. * Piros rózsa az én kedves virágom, Kisangyalom ezt is neked ajánlom. Viseld gondját e szerény kis virágnak, Hogy ne legyek elfeledve Tenálad. * Életünk egy robogó gyorsvonat, mely kíméletlenül halad végső célja felé. Rajtad múlik, melyik osztályra váltasz jegyet, hogy kényelmed, biztonságod, kellemes útitársad legyen. Útközben szeretnénk egy-egy 354
boldog állomáson hosszabban időzni, és nem kiszállni a sírós-bánatos megállóknál, de nem tehetjük, mert a mozdonyvezetőnk a sors, s ő kérlelhetetlen. Kívánok kényelmes utazást, sok boldog állomást, s ha tehetitek, ne szálljatok ki a bánatos megállóknál! Az emlékkönyv első oldalára szánt emlékversek Könyvedet megnyitja a gyöngéd szeretet, Lezárja majd egykor, boldog emlékezet. Elsőként nyitom meg könyvednek ajtaját, Besétál majd rajta sok szerető barát. * Az első oldalra annak szabad írni, Aki ezt a szép lányt feleségül kéri. * Én írok könyvednek legelső lapjára, Én legyek szívednek leghívebb barátja. * Aki ebből lapot tép, szakadjon a szíve szét! * Szeresd a virágot, és ne féltsd szívedet, Mert ki azt szereti, rossz ember nem lehet. * Rettentő, én vagyok a legelső! Visszahajtott lapsarokra írt „titkos” emlékversek Aki eztet felnyitja, dagadjon meg az orra! * Ne nyisd ki! Ó, te kis kíváncsi! 355
* Hajtsd fel! De csak a szoknyád szélit. * Szakadjon rád az ég… minden áldása! * Akaszd fel magadat… egy fiú nyakába! * Azért írtam fordítva, fuss utánam ordítva! Az emlékkönyv utolsó oldalára szánt emlékversek Utolsó lapra írom a nevemet, Utolsók közt legyek, akiket elfeledsz. * Azért írom levelem az utolsó lapra, El ne felejts meghívni a lakodalmadba. * Ha majd egyszer, évek múltán, mikor már e könyv beszél, Legyek én is a sok között, aki emlékedben él. * Élj a világ kiskertjében boldogságos napokat, Ne feledd el, hogyha lehet, ki írta e sorokat. * Aki Téged jobban szeret, fordítson még, hogyha lehet. * Tiszteld az embert, szeresd a szépet, Tanulj küzdeni, mert ez az élet. * Mit írjak emlékül? Gyere hozzám vendégül! 356
* Egy adósság van a földön, mit megfizetni nem lehet, Ezzel te is tartozol még: a szülői szeretet. * Szeretni mindenkit lehet, szeretni mindenkit kell, Feledni mindenkit lehet, egyedül Téged nem. * Légy Te rózsabimbó, amíg csak lehet, Mert nyílott rózsának nincs többé kikelet. * Légy szüleid jó gyermeke, testvéreid jó testvére, Valamikor, valakinek aranyos kis felesége. * Szedj illatos rózsát, amíg tart a nyár, Becsüld az órákat, az idő lejár. * A rózsa elhervad, a fonál elszakad, De a mi barátságunk örökre megmarad. * Mit is írjak, ami éppen kis sorsodnak megfelel, Azt kívánom, mindig jó légy és ötösre ne felelj! * Ha majd egykor évek múlva, lapozod e könyvet, És a múltra emlékezve ejtesz egy-egy könnyet, Eszedbe jut akkor talán az a régi nóta: Boldog idő, szép diákkor, jöjj vissza egy szóra. * Ha majd egyszer évek múltán forgatod e lapokat, Eszedbe fog vajon jutni ki írta e sorokat? * Borzasztó, én vagyok az utolsó! 357
FALVÉDŐ FELIRATOK Akármilyen kedves vendég, három napig untig elég. * Békesség és szeretet kísérje az életed. * Az én uram csak a vizet issza, nem is sírom a lányságom vissza. * Az a vendég nem is rossz, aki a házhoz hasznot hoz. * Az én padlóm olyan tiszta, a légy is hanyatt esik rajta. * Béke teszi a hazát boldoggá. * Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, hiszek Magyarország föltámadásában! * Sütök-főzök szívesen, csak az uram szeressen. * A jó Istent arra kérem, józan férjet adjon nékem. * Jobb a puszi, mint a kása, csak a mama meg ne lássa. * A konyha a háziasszony tükre. *
358
Keresem az Istent, sehol sem találom, de a boldogságom mégis tőle várom. * Naptól virít a hervadt rózsa, hogy szeretlek, nem tehetek róla. * Kedves vendég nem kínálunk, végy egyedül, itt a tálunk! * Tisztaság a konyha dísze! * Tele pohár mulatság, sose haszontalanság. * Fizess férjem, minden drága, jajgatni most mind hiába! * Egy a szívem, egy a párom, boldogságom tőle várom. * Dicsőség az égben Istennek, áldás a földön a jóakaratú embernek. * Legszebb a földön a lány és a virág, ki ezeket szereti azé a világ. * Nincsen rózsa tövis nélkül, nincsen élet bánat nélkül. * Valaki vár, ha hazatérsz és átölel két puha kéz. * Ahogy én szeretlek, nem szeret úgy senki.
359
360
TÁJSZAVAK JEGYZÉKE abrakuló tarisznya – a ló fejére akasztott tarisznya alangyár – lassú, maflácska ángyom – sógorasszony bagya – gügye bátya – idősebb fiútestvér, vagy nagybácsi bicsegës – sebhelyes bíka – béka bikkfagatya – vászonból készült kemény gatya billeg – bélyeg birge – hólyagos sebhely borító – feneketlen fonott kosár, baromfi letakarására szolgált borsoska – mézeskalács botolni – metszeni búbos – búbos kemence buci – cipó burgungyia – takarmányrépa, marharépa bustyújja – veri, üti bútyor – vászonlepedőből készült batyu cajt – élesztő cibak – katonakenyér ciha – ágyhuzat cukorspárga – vékony üzleti spárga cvergli – pattogatni való kukorica csésztatás – lapos kővel vízen való kacsázás csetres, csetréskedik – vizes, vizeskedik cséza – könnyű, lőcsös kiskocsi csíkássza – kínozza, veri csíkmák – metélt tészta csöpű – kenderkóc csuszkó – kifőtt tészta, metélt csűcsirű’ – csücskéről csücsörke – pacsirta 361
dagadó – oldalas dedele – barátfüle dévajkodás – duhajkodás, kacérkodás dikó – lécvázas szerkesztésű könnyű ágy dudarosta – gabona tisztítására használt eszköz éhomra – üres gyomorra élet – búza etető – az a személy, aki a cséplőgép dobjába dobálta a szétvágott gabonakévét fakutya – csizmahúzó eszköz féhaj – gazdasági melléképület fejënárus – árus, aki portékáját a fején lévő kosárban hordta fékërëszt – a tarlón keresztbe rakott gabona megnevezése firhang – függöny föveny – homok früstök – reggeli fuszëkli – zokni garral – büszkélkedve geda – rosszul öltözött személy gerebëny – kenderfésű guvat – maradi gondolkozású, megjelenésű ember gyorstüzelő – lábközt nyitott női bugyi gyüge – gügye gyürke – a kenyértészta vakaréka, vagy a megsült kenyér sarka hajma – hagyma háradík – a hárítóval összegyűjtött elmaradt kalász megnevezése haralepedő – durvára szőtt lepedő az ágyban lévő szalmát takarta harazsák – durvára szőtt széles zsák hárító – fából készült ritkafogú nagy gereblye hëntërgő – lovak által vontatott megmunkált farönk, a föld tömörítésére használták herebódáznyi – bukfencezni ipam – apósom iskátulya – skatulya kacabajka – női felsőkabát kácsa – kacsa 362
kapca – durvább vászondarab, melybe a lábfejet takarták, s erre húzták a lábbelit kappany – herélt kakas kasznyi – szekrény kepe – kórókévékből összeállított sátorszerű rakás keszkenyő – fejkendő keszőce – félig felfőtt szilvalekvár kíjó – kígyó kimenyűt – kificamodott kinyűni – kitépni kisafa – hosszú, erős fa, melyhez a lovak hámját erősítették kívevágó – az a személy, aki a cséplőgépbe kerülő kéve kötelét vágta kóbor – tűzhely kohó – falazott tűzhely kommendálni – ajánlani komp – lemorzsolt kukoricacső maradéka, csutka kóróízík – tehén által lerágott kóró vastag része krázli – kis pálinkáspohár kuttyog – lassan ballag lajbi – férfi felsőkabát leeresztő – a tűzfalhoz épített fészer jellegű ferde tetejű építmény lésza – saroglya, teherhordásra használt létraszerű eszköz lílekmelegítő – női alsó meleg ing lóstat – üget lőtye – laza sár míl – mély napam –anyósom néném – idősebb lánytestvér nyomórúd – megrakott szekér leszorítására szolgáló rúd nyunyó – mafla óma – alma ómárium – szekrény onoka – unoka öreg fejsze – nagy fejsze ösztöke – hegyes, vasalt végű bot, melyet az ekevas tisztogatására használtak 363
papramonrgó – erős pálinka pëngő laska – tűzhely tetején sütött tésztaféle pimpimpáre – gyermekláncfű, pitypang pitar – konyha plajbász – íróeszköz pocik – egér póla – pólya polvaluk – a cséplőgépből kihulló pelyva helye polvázó – cséplőgépből pelyvát kihúzó személy porhëlt – tűzhely pöntöl – pendely pöszög – forr, buborékol priccs – deszkából készült, szalmával bélelt fekvőhely pruszlik – női mellény pulya – kisgyerek pungyeha – utálatos puruttya – csúnya rabsic – orvvadász rédli – sütő ríkas – piszkos edény ropka – rokka rosszeszű – buta, bolond rotvatt – rothadt sarogla – a szekérderék lezárására használt alkatrész serbli – éjjeliedény sopa – nyitott oldalú melléképület stafirung – kelengye súdorog – őgyeleg sunnyog – eloldalog, elodázza a munkát sustya – kukorica háncs sürőkóró – sűrűn vetett kukorica szecska – összevágott takarmány szelemën – a tetőzet alátámasztására szolgáló erős gerenda szíva – szilva szóma – szalma szuszék – lisztesláda 364
szüle – nagyszülő téregetni – terelgetni tiló – kendertörő törökbúza – kukorica tutyi – papucs tűlem rottyantotta – tojásrántotta tyukmony – tojás tyúküllő – a tyúkólban lévő létra vella – villa vendígódal – a szekér szélesítésére, rakfelületének megnövelésére használt hosszú rúd vernyog – rosszul alszik világ – világítóeszközként használt pléhpohárba állított gyertya vonyogó – a kazalba rakott szalma kihúzására szolgáló eszköz zsarab – ekekapa zsámol – sámli, kisszék zeke – újatlan kabát zsecskó – zacskó zsuvár – zsugori, fukar
365
366
KÉPMELLÉKLET
367
368
Hagyaték átvételét tanúsító okirat (nyugtatvány) 1837-ből 40 azaz negyven pengő forintokról, melly összeget mint néhai Szúh Erzsébeth napam asszony részemre tett hagyatékát, hogy a helvét hitvallású zsigárdi egyház gondnokaitol hiány nélkül felvettem megesmerém. Zsigárdon december 15-én 1837 ik évben. Szalai Gergely. 369
Katona Ambrus a vágsellyei takácscéhtől kapott tanulólevele 1842-ből 370
Katona Ambrus a vágsellyei takácscéhtől kapott tanulólevele 1842-ből 371
Katona János feljegyzései 1851-ből 372
Katona János feljegyzései 1851-ből 373
Katona János feljegyzései 1851-ből 374
Adósság törlesztését igazoló okirat (törlési engedély) 1897-ből 375
Vágó János és Tóth Gizella házassági szerződése 1897-ből 376
Vágó János és Tóth Gizella házassági szerződése 1897-ből 377
Katona Antal és Tóth Rozália házassági szerződése 1884-ből
378
Katona Antal és Tóth Rozália idős korában
379
Katolikus házaspár: Ambrús István (1898-1975) és Császár Julianna (1899-1981)
Református házaspár: Gútay László (1870-1962) és Baranyai Léni (1872-1938) 380
Nagylány zsigárdi viseletben (1937)
381
Zsigárdi asszonyok az 1920-as években 382
Szalay Vilmos (1865) szénfuvaros, idős korában
Tóth Zsigmond mészáros első világháborús katonai egyenruhában, 1918-ban 383
Fiatal zsigárdi házaspár
Idős zsigárdi házaspár 384
Ágendázás (konfirmáció) 1935-ben, középen Kalitza László tiszteletes
A római katolikus iskola diákjai az 1936-37-es tanévben 385
A zsigárdi iskola tanulói 1958-ban, írás óra Mészáros Ilonával, kezdő pedagógus korában
A Zsigárdi Tűzoltóegylet tagjai 1939-ben
386
A Zsigárdi Református Dalárda 1930-ban
A Zsigárdi Református Dalárda 1957-ben
387
Lakodalmi kép az 1920-as évekből
Lakodalmi tortavivők 1956-ban 388
Lakodalmi menet: Katona Imelda és Takács József esküvője 1971-ben
A Mészáros Ilona által felújított farsangi maskarajárás 2003-ban 389
Zsigárdi regruták 1931-ben, a kép jobb szélén Kis István (1911)
390
Cséplőgép tetején álló aratók aratókoszorúval 1950-ben, a helyi földműves szövetkezet megalakulásának évében
Mészáros Ilona 1937-ben, Pozsonyban, hároméves korában, nagynénjével, Kollár Gizellával és a hatéves István testvérével 391
Az első általa alakított csoport tagjaként 1952-ben, Zsigárdon 392
Fiatalasszonyként 1954-ben
393
A zsigárdi iskola Napsugár gyermekcsoportjával 1965-ben
Otthonában férjével, Mészáros Mihállyal 394
Idegenvezetés közben a Zsigárdi Tájházban
395
Fellépés előtti egyeztetés Dunapatajon
Mesemondás közben a Zsigárdi Tájház udvarán 396
A hangzómelléklet tartalma, a szerző előadásában: CD: A dallam első sora:
Oldalszám:
Lakodalom 1-1 1-2 1-3 1-4 1-5 1-6 1-7 1-8 1-9 1-10 1-11 1-12
Barna kislány jól gondúd meg magadot ................. 32 Mikor a mënyasszonyt eskünnyi viszik .................. 35 Má’ a mienk a mënyasszony ................................... 35 Isten mondja, Nóé fiam, Nóé .................................. 39 Megkötöm lovamat piros almafáho’....................... 41 Barna kislány, ha bemëgy a szobábo ...................... 42 Az árgyélus kismadár, nem száll mindën ágro ....... 43 Megesküdtem Isten előtt......................................... 43 Julis néni iszik most................................................ 44 Barna kislány de megnyőtté’ .................................. 47 Ez a lábom ez, ez, ez .............................................. 48 Már minálunk a barátok facipőbe’ járnok............... 48
Húsvét, Fehérvasárnap, Pünkösd 2-1 2-2 2-3 2-4
Süss fő’ nap, Szent György nap .............................. 81 Kivittük a vén dög telet .......................................... 82 Komatálat hoztam, meg is aranyoztam .................. 89 Mi van ma, mi van ma? .......................................... 93
Katalin napja 3-1 3-2
Temetőm kapuja, mind a kettő nyitva .................. 101 Két sor fa közé besütött a hódvilág ...................... 101
Luca napja 4-1
Luca, Luca, kotty, kotty, tojjanak a tyúkok .......... 106
Betlehemezés 5-1 5-2 5-3 5-4 5-5
Mostan kinyít egy szíp rúzsavirág ........................ 110 Csordapásztorok midőn Betlehembe .................... 111 Elindulának és e’ is jutának .................................. 112 Ó, ó, ó, három esztendős túró ............................... 112 Jó Isten áldása hulljon mireánk ............................ 113 397
Aratás 6-1 6-2
Evígeztük a’ aratást ............................................... 126 Le van a búza aratva ............................................. 126
Kendertermesztés 7-1 7-2
Gyí fakó, gyi deres ............................................... 130 Ángyika, ángyika kendërt áztot ............................ 130
Kukoricafosztó 8-1
Má’ Zsigárdon két úton kő’ bemennyi .................. 133
Fonó 9-1 9-2 9-3 9-4
Szőjjünk, fonjunk ................................................. 137 A zsigárdi csárdábo, ecët íg a lámpábo ................ 137 Lemënt a vacsoracsillag ....................................... 138 Sámlit tëszëk a lábod alá ...................................... 138
Tollfosztó 10-1 10-2 10-3 10-4 10-5 10-6 10-7 10-8 10-9
Vígan, vígan, víg angyalom.................................. 140 Bor, bor, bor, a lányoké mind kondor ................... 140 Ki az urát nem szereti ........................................... 141 Fordulj, pördülj, ugorj ëgyet ................................. 141 Nem átkozlak rúzsám, nem szokásom.................. 141 Kis kút, kerekes kút, van az udvarunkba’............. 142 Esik a’ eső, fújdogál a szél.................................... 143 Tënnap este a faluba’ végigsétágottam ................. 143 Harmatos a kukorica levele .................................. 145
Disznótor 11-1 Víz, víz, víz .......................................................... 151 Altatók 12-1 12-2 12-3 12-4 12-5 398
Tente baba, tente ................................................... 157 Csicsíjja babácska ................................................. 158 Csicsíja babája ...................................................... 158 Aluggy baba, aluggyá’.......................................... 159 Aluggy, aluggy, kisbaba........................................ 159
12-6 Ringó bőcső ringadozz ......................................... 159 12-7 Rengő-ringó ágyacskábo’ ..................................... 159 Természetmondókák, állatmondókák 13-1 Esik a eső, ázik a mező ......................................... 160 13-2 Ess eső, ess! .......................................................... 160 13-3 Csiga-biga gyere ki ............................................... 161 14 15 16 17
Állathangutánzók ............................................... 162 Névcsúfolók ......................................................... 164 Falucsófolók ........................................................ 168 Egyéb csúfolók .................................................... 172
Egyéb mondókák 18-1 Ídës-kedves galambom, eevisző’ e táncbo? .......... 180 18-2 Juliskának píze, gyöngyös koszorúja ................... 181 18-3 Elszaladt a kemence, teli pogácsávo’ ................... 181 Ölbeli gyermek játékai 19-1 Ëgy aranyóma ....................................................... 188 19-2 Cini-cini, dú-dú, vízkeleti búcsú .......................... 188 19-3 Pám, pám, paripám ............................................... 189 19-4 Hopp, hopp, katona............................................... 189 19-5 Fíríszűjünk ëgy csëpp fát ...................................... 191 19-6 Áll a baba, áll ........................................................ 191 19-7 Sétálunk, sétálunk ................................................. 191 19-8 Erre kokas, erre tyúk............................................. 192 19-9 Hinta, palinta ........................................................ 192 19-10 Hinta baba, hinta ................................................... 193 19-11 Szálj ki Balázs a hintábú’...................................... 193 Ügyességi és erőjátékok 20-1 Keringett a’ orsó, eltörött a korsó ......................... 198 20-2 Recse-recse pogácso, idesanyám csináto ............. 199 Fogócskák, vonulások 21-1 Hosszú lábú góla néni ........................................... 203 21-2 Gyertëk haza lúdaim ............................................. 206 399
21-3 Süss fel, süss fel, napocska ................................... 208 Eszközös játékok 22-1 Szarkatúró, szarka................................................. 209 22-2 Szólj síp, szólj ....................................................... 210 Párválasztó játékok 23-1 A legínyëk rëgimëntje igen nyalka ....................... 223 23-2 Fordulj, fordulj ..................................................... 224 Libalegeltetés 24-1 24-2 24-3 24-4 24-5
Túrót ëttem, elejtëttem.......................................... 303 Sárga lábú kiskakas, kiugrott a gyöpre ................. 304 Tót lány vagyok én, pálinkát iszok én .................. 305 A hajnali rózsa, nyílik virradóra ........................... 305 Legelj libám, legelj már ........................................ 307
Koldusok, vándorárusok 25-1 Aggyatok, aggyatok, amit Isten adott ................... 309 25-2 Egy öreg zsidó, min gondúkodik .......................... 310 Sorozás, regrutabúcsúztatás, bevonulás 26-1 26-2 26-3 26-4 26-5 26-6 26-7 26-8
Galántárú gyün egy sárgo hintó ............................ 312 Közeledik októbër elseje ...................................... 313 Kerek a kápuszta, borul a levele ........................... 313 Fekete gőzösnek sárgo a belseje ........................... 313 E’ kő’ mennyi katonánok messzire ....................... 314 Má’ Miskolcon szépen muzsikánok ..................... 316 Azért, hogy én huszár vagyok .............................. 316 Házunk előtt mennek a huszárok .......................... 317
Népballadák 27
400
A dánosi pusztának a’ allába ................................. 344
TARTALOM ELŐSZÓ ...................................................................................5 BEVEZETŐ ............................................................................10 I. NÉPSZOKÁSOK ..............................................................11 AZ EMBERI ÉLET ÜNNEPEI – ÁTMENETI RÍTUSOK ...19 Születés és keresztelés ......................................................21 Lakodalom ........................................................................26 Temetkezési szokások .......................................................59 NAPTÁRI ÜNNEPEK ...........................................................65 Január 1. – Újév napja .......................................................67 Január 6. – Vízkereszt .......................................................67 Január 20. – Sebestyén napja ............................................69 Január 22. – Vince napja ...................................................70 Február 2. – Gyertyaszentelő ............................................71 Február 3. – Balázs napja ..................................................71 Február 14. – Bálint napja .................................................72 Február 6. – Dorottya napja, Február 19. – Zsuzsanna napja ..................................................................................72 Február 24. – Mátyás napja ...............................................72 Farsang ..............................................................................73 Március 12. – Gergely napja .............................................77 Március 18., 19., 21. Sándor, József, Benedek napja ........77 Március 25. – Gyümölcsoltó Boldogasszony napja ..........78 Április 1.............................................................................78 Április 24. – Szent György napja ......................................78 Április 25. – Búzaszentelő (Márk napja) ..........................79 Nagyböjt, húsvét ............................................................... 80 Virágvasárnap ........................................................... 80 Nagycsütörtök .......................................................... 83 401
Nagypéntek ............................................................... 83 Nagyszombat ............................................................ 84 Húsvétvasárnap ........................................................ 84 Húsvéthétfő .............................................................. 84 Fehérvasárnap ........................................................... 87 Május 1. .............................................................................90 Áldozócsütörtök ................................................................92 Május 25. – Orbán napja ...................................................92 Pünkösd .............................................................................93 Úrnapja ..............................................................................94 Június 8. – Medárd napja ..................................................95 Július 20. – Illés napja .......................................................96 Július 22. – Mária Magdolna nap ......................................96 Július 25. – Jakab napja.....................................................96 Július 26. – Anna nap ........................................................96 Szeptember 8. – Kisasszony napja ....................................97 Szeptember 29. – Szent Mihály napja ...............................98 November 1. – Mindenszentek napja november 2. – Halottak napja ...........................................98 November 11. – Márton napja...........................................99 November 19. – Erzsébet napja ......................................100 November 25. – Katalin napja ........................................101 November 26. – Dömötör napja ......................................103 November 30. – András napja .........................................103 Advent .............................................................................104 December 4. – Borbála napja ..........................................104 December 6. – Miklós napja ...........................................104 December 13. – Luca napja.............................................106 Betlehemezés ..................................................................109 December 24. – Ádám-Éva napja ...................................114 December 25. – Karácsony napja ...................................117 December 26. – Karácsony másodnapja, István napja....117 December 28. – Aprószentek napja.................................118 December 31. – Szilveszter napja ...................................119
402
A GAZDASÁGI ÉLET SZOKÁSAI ....................................121 Aratás ..............................................................................123 Kendertermesztés, a vászon felhasználása ......................130 Lekvárfőzés .....................................................................132 Kukoricafosztó ................................................................133 Fonó ................................................................................135 Tollfosztó.........................................................................139 Disznótor .........................................................................147 II. GYERMEKFOLKLÓR – NÉPI JÁTÉKOK ..............155 MONDÓKÁK.......................................................................157 Altatók .............................................................................157 Természetmondókák .......................................................160 Állatmondókák ................................................................160 Állathangutánzók.................................................... 162 Növénymondókák ...........................................................164 Csúfolók ..........................................................................164 Névcsúfolók............................................................ 164 Falucsúfolók ........................................................... 168 Egyéb csúfolók ....................................................... 172 Tréfás mondókák .............................................................176 Egyéb mondókák.............................................................179 KIOLVASÓK ........................................................................183 MOZGÁSOS JÁTÉKOK .....................................................187 Ölbeli gyermek játékai ....................................................187 Arcsimogató ........................................................... 187 Ujjasdi .................................................................... 187 Csiklandozó ............................................................ 188 Höcögtető ............................................................... 189 Lovagoltató (nyakban, háton)................................. 189 Tornáztató ............................................................... 190 Sétáltató .................................................................. 191 Hintáztató ............................................................... 192 403
Forgató.................................................................... 193 Ügyességi és erőjátékok ..................................................194 Fogócskák .......................................................................202 Vonulások ........................................................................208 ESZKÖZÖS JÁTÉKOK .......................................................209 Tárgykészítő játékok .......................................................209 Eszközös ügyességi játékok ............................................211 Labdajátékok ...................................................................212 Sport jellegű népi játékok ...............................................213 SZELLEMI JÁTÉKOK ........................................................215 Szellemi ügyességi játékok ............................................. 215 Napsorolók ............................................................. 215 Nyelvtörők .............................................................. 215 Alliteráló mondókák ............................................... 217 Beugratások .....................................................................217 Rejtő-kereső játékok .......................................................220 Tiltó játékok ....................................................................221 PÁRVÁLASZTÓ JÁTÉKOK ...............................................223 Párválasztó körjátékok ....................................................223 III. EPIKUS FOLKLÓR ....................................................227 NÉPMESÉK .........................................................................229 Poty Mátyás, poty! ..........................................................229 A rózsából lett lány ..........................................................232 A veressipkás ..................................................................235 Butából okos ...................................................................236 A rászedett asszony .........................................................238 NÉPMONDÁK .....................................................................241 A sikertelen kincsásók .....................................................241 A panyómadár .................................................................242 A gyereket elcserélő boszorkány .....................................243 404
A megpatkolt boszorkányok ............................................244 A boszorkányok kocsmája ...............................................245 A főszeri boszorkányok ...................................................246 A boszorkányoknak vélt baglyok ....................................247 A bátorságpróba...............................................................248 Szent Péter és az ivós ember ...........................................249 PRÓZAI KISEPIKA .............................................................251 Proverbiumok: szólások, közmondások ..........................251 Találósok .........................................................................260 IV. HIEDELMEK ...............................................................269 Naptári ünnepekhez fűződő hiedelmek ...........................271 A gazdasági élethez kötődő hiedelmek ...........................273 Időjóslás ..........................................................................274 Szerelmi babonák és varázslások ....................................277 „Boszorkányos napok” ...................................................281 Gyógyítás ........................................................................282 Ráolvasások ....................................................................289 Egyéb hiedelmek .............................................................291 V. VEGYES FOLKLÓR ADALÉKOK.............................297 A gabona és a kapásnövények gyomirtása ......................299 Libalegeltetés (Játékok libaőrzés közben) ......................301 Pásztorok .........................................................................308 Koldusok, vándorárusok .................................................309 Sorozás, regrutabúcsúztatás, bevonulás ..........................312 A zsigárdi Kisasszony-napi búcsú ...................................320 A zsigárdi csata emléke (Katona János feljegyzése 1851-ből) ..............................323 Az első Csehszlovák Köztársaság megalakulásának emléke .............................................................................325 A második világháború eseményei Zsigárdon ................328 A deportálások és az áttelepítések emlékei korabeli levelezések nyomán ........................................................331 405
Népballadák ....................................................................335 Emlékversek ....................................................................346 Falvédő feliratok ............................................................ 358 TÁJSZAVAK JEGYZÉKE ...................................................361 KÉPMELLÉKLET ...............................................................367 A hangzómelléklet tartalma, a szerző előadásában ...............397
406
A Gyurcsó István Alapítvány Könyvek sorozatban megjelent: Vígan zengjetek citorák, Csallóközi betlehemes játékok és mendikák, gyűjtötte és válogatta Ág Tibor, 1992 2. Marczell Béla: A Csallóköz hiedelemvilága, 1994 3. Cséplő Ferenc: Réte – bástya és menedék, Helytörténet két egyházi könyv köré építve, 1995 4. Bíborpiros szép rózsa, Népzenei gyűjtés Peredről, a dallamokat válogatta: Ág Tibor, 1996 5. Tánczos Tibor: Ötven éve történt, A kitelepítés és a deportálás története Nagymegyeren, 1996 6. Ázik, nem fázik, A nagyabonyi népdalkör legkedvesebb dalai, 1996 7. Legendák és tények Nagymegyer városának történetéből, Tánczos Tibor: A nagymegyeri Mátyás legendák; Henkey Gyula: A nagymegyeri magyarok etnikai embertani képe, 1997 8. Barsi Ernő: Tanácsok népdalcsokrok összeállításához, 1997 9. Marczell Béla: Naptár és néphagyomány, Csallóközi népszokások, 1997 10. Zalabai Zsigmond: Koszorúk, 1998 11. Nagy Iván: Erősíteni szíveket, Balony község népzenei monográfiája, 1998 12. Szőke István: A bábjátszás ábécéje, Az ujjtól a marionettig, 1998 13. Varga László: Az első lépések, A Csemadok Nagymegyeri Szervezetének és a Nagymegyeri járás Csemadok szervezeteinek története, 1999 14. Himmler Zsófia: Mindentlátó királylány, Népmesedramatizációk gyermekbábcsoportoknak, 1999 15. Ág Tibor: Felsütött a Nap sugára, Kelet-Szlovákiai népdalok, 1999, (MC melléklettel) 16. Metzner Valéria: Emlékezés, A Csemadok rétei szervezetének megalakulása és tevékenysége napjainkig, 1999 ** Száraz Pál: Kilométerkő, Novellák, 1999 17. Móser Zoltán: Körülvesznek engem a dalok, (A népdalgyűjtő és népdalíró Czuczor Gergely), A hét szabad művészet könyvtárával (Zsámbéki Apor Vilmos Katolikus Tanítóképző Főiskola) közös kiadásban, 2000 18. Presinszky Lajos: Felső Csallóközi arcképcsarnok, 2000 19. Akkor sirassatok engem (Katona Pista összegyűjtött nótái), 2000 1.
407
20. Lement a vacsoracsillag, Bartók Béla születésének 120. évfordulója alkalmából, Válogatás az 1910-es év nagymegyeri gyűjtéséből, összeállította Ág Tibor, 2001 21. Sidó Zoltán–Őszi Irma: Ötven év szolgálat, A Csemadok tevékenysége az Érsekújvári járásban (1949-1999), 2001 22. Ág Tibor: Csináltassunk hírharangot, Nyitra-vidéki népballadák, 2001, (CD, MC melléklet) 23. Vas Ottó: Hogyan tanuljunk verset, prózát? Előadók és felkészítők kézikönyve, 2001 (MC melléklet) 24. Henkey Gyula: A csallóközi magyarok etnikai embertani képe, Alistál környéke, Bős, Nagymegyer, Csallóközi összefoglaló tanulmány, 2002 25. Varga László: Béke poraikra, Az 1. és a 2. világháború áldozatai és hősei Nagymegyeren, 2002 26. Csiba Lajos: Őszi szarvasbőgések, tavaszi szalonkázások, Csallóközi vadásznapló, 2002 27. Borsi Ferenc: Mi vagyunk a rózsák, Az érzékiség képi ábrázolása a magyar népdalokban, 2003 28. Tánczos Tibor: Az öreg juhász szép meséje és más elbeszélések, 2003 29. Ág Tibor: Semmit sem vétettem Nyitra városának, Nyitra-vidéki magyar népdalok, 2004, (CD melléklettel) 30. Varga László: Kultúránk szolgálatában, A Nagymegyeri körzet Csemadok szervezeteinek kialakulása és fejlődése, 2004 31. Köszöntsük a Jézuskát, Régi karácsonyi énekek a Felvidékről, gyűjtötte és válogatta Harmath Lajosné Vöröss Kornélia, 2004 32. A Kolonyi templom előtt, Válogatás Ürge Mária népzenegyűjtéséből. Válogatta, szerkesztette és jegyzetekkel ellátta Tari Lujza, 2004 33. A Népes, írta és összeállította Takács András, 2004 ** Száraz Pál: Beszélő fények, Kisprózák, egyéb szövegek, versek, 2004 34. Fügedi János–Takács András: A Bertóké és társai (Jóka falu hagyományos táncai), 2005 35. Kovács Ferenc: 40 év és a kiwi megérett, 2006 36. Ág Tibor: Az árgyélus kismadár, Martos község népzenéje, 2006 37. Pelle Andrea: Sej, Bást falu sáros, Óbásttal határos, Medvesalji népdalok, 2006 (CD melléklet, 2010) 38. Varga László: Amikor elindult a vonat, Deportálás és kitelepítés Nagymegyer és környékén lévő településekről 1945–1949 között, 2007 39. Takács András: Az országos népművészeti fesztiválok ötven éve, 2007 40. Szíjjártó Jenő: Az anyai szó, kórusművek, (második bővített kiadás), 2007 41. Bors Éva: Mély kútba tekinték, Népi táncos gyermekjátékok, 2008
408
42. Lement a vacsoracsillag, Bartók Béla 1910-es nagymegyeri gyűjtése, Közli Ág Tibor, (második bővített kiadás), 2008 43 a.) Szíjjártó Jenő: Virágok vetélkedése, Válogatás Szíjjártó Jenő népzenei gyűjtéséből, 2008 43 b.) Simek Viktor: Zoboralji színek, A zsérei népviselet Simek Viktor festészetében, 2009 44. Ág Tibor: Csillagoknak teremtője, Mátyusföldi népdalok, 2009 45. Jánosi András: A magyar népzene előadásmódja, 2009 (CD melléklet) 46. Akkor sirassatok engem, Katona Pista összegyűjtött nótái, (II. kiadás), 2010 47. Borsi Ferenc: A magyar asztali citera, 2010 48. Ág Tibor: Nem szánt vet az égi madár (Motyovszki Józsefné Kovács Teréz, a gömöri nótafa), 2010, (CD melléklet) 49. Tari Lujza: Szlovákiai magyar népzene, Válogatás Tari Lujza népzenegyűjtéséből (1983–2006) (CD melléklet) 50. Bajnok István: Diagnózisok V–VII., 2010 51. Horváth Géza: Este van, este van (Kórusgyűjtemény), 2011 52. Tari Lujza: Bartók Béla hangszeres magyar népzenegyűjtése, 2011 53. Kovács Zsuzsanna: Ünnepeljünk, Iskolai műsorok az év ünnepnapjaira az alapiskolák és középiskolák tanulói számára, 2012 54. Ág Tibor: Meg kell a búzának érni I. Válogatás Ág Tibor korai népzenei
gyűjtéséből (Ung megye - Zemplén megye)
55. Ág Tibor: Meg kell a búzának érni II. Válogatás Ág Tibor korai népzenei
gyűjtéséből (Pozsony - Esztergom - Komárom - Nyitra - Hont - Nógrád megyék) 56. Mészáros Ilona: Szülőfalum Zsigárd, Fejezetek egy mátyusföldi falu folklórjából, Szerkesztette és sajtó alá rendezte Varga Norbert, 2013
409
A Gyurcsó István Alapítvány Könyvek hangzóanyag sorozatban megjelent: Ág Tibor: Felsütött a Nap sugára, MC, 2000 Ág Tibor: Csináltassunk hírharangot, MC-CD, 2001 Vas Ottó: Hogyan tanuljunk verset, prózát?, MC, 2001 Bíborpiros szép rózsa, a népzenei vetélkedő országos gálaműsorának élőfelvétele, MC, 2002 5. Bárdos Ágnes: Tánc-lánc, MC-CD, 2002 6. Ág Tibor: Semmit sem vétettem Nyitra városának, Nyitra-vidéki magyar népdalok, CD, 2004 7. Szerelem, Csanaky Nóra–Écsi Gyöngyi, Válogatás a XX. század magyar szerelmi lírájából és népdalainkból, CD, 2004 8. Hommage à József Attila (Szlovákiai magyar verséneklők József Attiláról), CD, 2005 9. Pelle Andrea: Sej, Bást falu sáros, Óbásttal határos, Medvesaljai népdalok, CD, 2006 10. Fiaim, csak énekeljetek, Válogatás a Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Verseny Országos Döntőjéből, 2006, CD, 2007 11. Fiaim, csak énekeljetek, Válogatás a Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Verseny Országos Döntőjéből, 2007, CD, 2008 12. Fiaim, csak énekeljetek, Válogatás a Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Verseny Országos Döntőjéből, 2008, CD, 2009 13. A Bertóké és társai, Jóka falu hagyományos táncai, DVD, 2009 14. XI. Országos citeratalálkozó, Nagykapos, 2009, CD 15. Fiaim, csak énekeljetek, Válogatás a Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Verseny Országos Döntőjéből, 2009, CD, 2010 16. Ág Tibor: Csillagoknak teremtője, Mátyusföldi népdalok, CD, 2009 17. Jánosi András: A magyar népzene előadásmódja, CD, 2009 18. Ág Tibor: Nem szánt vet az égi madár (Motyovszki Józsefné Kovács Teréz, a gömöri nótafa), CD, 2010 19. Tari Lujza: Szlovákiai magyar népzene, Válogatás Tari Lujza népzenegyűjtéséből (1983-2006), CD, 2010 20. Széles kedve van a vásárúti legénynek, Vásárúti népdalok, CD, 2012 21. Élő hagyományaink, Ág Tibor tiszteletére és emlékére, Válogatás a 2013-as országos rendezvényekből, CD, 2014 22. Meg kell a búzának érni I., Válogatás Ág Tibor korai népzenei gyűjtéséből (Ung megye - Zemplén megye), CD, 2013 1. 2. 3. 4.
410
23. Ág Tibor: Meg kell a búzának érni II. Válogatás Ág Tibor korai népzenei
gyűjtéséből (Pozsony - Esztergom - Komárom - Nyitra - Hont - Nógrád megyék) 24. Mészáros Ilona: Szülőfalum Zsigárd, a kiadvány hangzómelléklete, CD, 2013
411
412
Ez a könyv a VALEUR KFT nyomdájában készült 929 01 Dunaszerdahely (Dunajská Streda) Múzeum u. 208/4 Telefon, fax: (0)31 551 72 19, 551 72 18 A KIADÓ CÍME: Szlovkiai Magyar Művelődési Intézet, Dunaszerdahely P. O. BOX 16., Bacsákova 240/13., 929 01 Dunajská Streda Tel: +421/31/552 24 78 E-mail:
[email protected] WEB: www.intezet.sk, www.csemadok.sk
ISBN 978–80–89001–59–0 Mészáros Ilona SZÜLŐFALUM ZSIGÁRD Fejezetek egy mátyusföldi falu folklórjából
Gyurcsó István Alapítvány Könyvek 56. Szerkesztette és sajtó alá rendezte: Varga Norbert Kiadta a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet, Dunaszerdahelyen. A kiadásért Huszár László, igazgató felel. A nyomdai előmunkálatok a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézetben készültek. Nyomta a Valeur kft. nyomdája Dunaszerdahelyen. Megjelent 600 példányban. Kiadás éve: 2013
413
414