Mennyei Atyánk az Úr Jézus Krisztus által! Magasztalunk és dicsőítünk Téged, hogy igéd és Szentlelked által a világ teremtésétől fogva annak végezetéig Jézus Krisztus evangéliuma köré kiváltképpen való népet gyűjtesz egybe, megoltalmazod, megtartod. Magasztalunk, hogy örök rendelésedből a Te népednek bárhol, bármely helyütt, bármely időben mindig rendelsz szolgákat, hogy hirdessék evangéliumodat, a szent jegyeket kiszolgáltassák, választott népedet pásztorolják. Magasztalunk, hogy örök akaratodból e szolgák mindig az egyház törvényei szerinti úton foglalják el helyüket, kapják meg méltóságukat, tekintélyüket és tiszteletüket. Köszönjük, mennyei Atyánk, hogy most itt e mai napon a siklósi gyülekezetben együtt könyöröghetünk és kérhetjük áldásodat az újonnan megválasztott és szolgálatba álló szolgádra, hogy őt Te Lelkeddel körülvedd, megerősítsd, megvilágosítsd, életében, szolgálatában, családjában megsegítsd, s hogy minden munkáját itt e gyülekezetben gyümölcsözőre fordítsd. Kérünk, mennyei Atyánk, hogy mi mindezt együtt közös akarattal, igaz szívvel, teljes örömmel és hálával tehessük, most ragyogtasd ránk igéd világosságát és mutass nekünk utat Krisztusunkhoz, hogy Őhozzá menjünk, Őbenne megújuljunk, Őtőle kapjunk mennyei erőket, Őtőle vegyük minden áldásunk gyökerét, és Őbenne, Őnéki életünket átadva, Neki elköteleződve megnyerjük ma minden áldásodat és kegyelmedet. Add igédet, küldd el Szentlelkedet, töltsd be szívünket, áldd meg közösségünket. Ámen János 1,35-43 kiemelve: 43 Ünneplő Gyülekezet, beiktatandó Lelkipásztor Testvérem! Mély meggyőződésem, hogy az egész keresztyén élet, a keresztyén szolgálat és a boldog jövendővárás legfontosabb igéjét hallottuk most János evangéliuma elejéről: megtaláltuk a Messiást! Hozzáteszi gyorsan János evangélista azoknak, akik esetleg nem tanultak volna hébert vagy zavarná őket az arámi beszéd: ami megmagyarázva annyit tesz: a Krisztust. Aki pedig nem tudna görögül, azoknak én teszem hozzá: azt, akit Isten nekünk üdvözítőül felhatalmazott és felkent. Döntő és kulcsfontosságú mondat ez, és szeretném elöljáróban elmondani azt, hogy értsük is e kijelentésnek a súlyát, hogy nagyon sokszor van az életünkben, hogy mondunk valamit, igent vagy nemet, megfogalmazunk egy állítást, egy érzést, egy sejtést, és nagyon sokszor csak évek vagy évtizedek múlva jövünk rá igazán, hogy milyen lényeges dolgot mondtunk ki. Milyen fontos dolgokat indított el az életünkben egyegy megállapítás, egy-egy meghagyás, egy-egy igen vagy éppen egy-egy nem. Amikor egy református lelkipásztor egy gyülekezet hívásának enged, és arra igent mond – meglehet előtte tájékozódott, eljött Siklósra, megnézte, milyen magas a templomtorony, megnézte, mekkora a parókia, megtudakolta a gyülekezet létszámának adatait, talán az iskolába is bejutott és megtudta, hogy mekkora az iskola, mennyi öröme, gondja, áldása és baja van, elgondolkodott és igent mondott. De vajon tudta-e, tudhatta-e a lelkipásztor öt-tíz-tizenöt-húsz-harminc évre előre, hogy mit indít el az ő életében és a gyülekezet életében ez az igen? Azért kívánunk az ő életére, szolgálatára áldást, hogy amikor majd megtudja, akkor boldog és hálatelt szívvel mondhassa: nem volt rossz dolog, hogy igent mondtam. És hogy majd amikor a siklósi gyülekezet is megtudja, hogy azzal, hogy Komlósi Péterre mondott igent és őt hívta, nem mondott rosszat és általa a siklósi gyülekezet is áldásokat vett. Ezért, amikor a beiktatandó lelkészt megáldjuk, a siklósi gyülekezetet is megáldjuk. Legyen így, hogy egy igen, aminek még minden mélységét és tartalmát nem látjuk, a későbbiekben bizonyítsa, hogy jó, tartalmas és Istentől jövő döntés volt. Talán ez az egyszerű tény, a beiktatás alkalma világítja meg és erősíti meg, amit a felolvasott igével kapcsolatban mondtam, mert ez minden egyházi rendben beiktatáson,
meghíváson, szolgálati úton túl van, ez az egész keresztyén létet érinti, a keresztyénség lényegét érinti, és ha a keresztyénség lényegét érinti, akkor az egész emberi élet lényegét érinti, amit most András mond testvérének: megtaláltuk a Messiást! Tudja-e András, hogy mit mond? A mi szívünk és tudásunk már hittanórán így van, már prédikációban sokszor hallottuk, ha felnyitunk egy Jézus korával foglalkozó könyvet, akkor abból is megtanulhatjuk, hogy tudni is vélte András, hogy mit mond, hiszen az ő korában, az ő idején az emberek füle, szíve, lelke, elméje tele volt ezzel a szóval, hogy Messiás, tele volt ezzel a szóval, hogy Krisztus, tele volt vágyakozással és váradalommal, sürgető kéréssel, kereséssel, egy szóval tehát azt mondhatnánk, hogy amikor András azt mondja Péternek Keresztelő János szava nyomán: megtaláltuk a Messiást, ő tudja, hogy mit mond. Mégis azt kell mondjam, nagyonnagyon hosszú iskolán kell keresztül mennie Andrásnak és Simon Péternek és nekünk, mostani keresztyéneknek is nagyon hosszú iskolán kell végigmennünk, hogy amikor ezt mondjuk: megtaláltuk a Messiást, akkor ne egy hangulatnak, ne egy érzésnek, ne egy pillanatnyi felvillanyozódásnak adjunk hangot, hanem valóban kimondjuk vele azt, amit most nagyon egyszerűen így tudok megfogalmazni, hogy a mai ember is értse: megtaláltuk a megoldást. Mert ezt mondani, hogy Messiás, görögül Krisztus, magyarul Felkent, ez tartalmában azt jelenti, hogy megtaláltuk a megoldást az emberi élet minden nyomorúságára, az Istentől elszakadt ember drámájának a megoldására. Megtaláltuk a megoldást élet és halál kérdésére! Megtaláltuk a megoldást üdvösség vagy kárhozat kérdésére! Megtaláltuk a megoldást arra, hogy értelmes-e az életünk vagy egy értelmetlen valami, amit itt eltöltünk, ezen a Földnek nevezett bolygón. Van-e gyógyulás, van-e értelme az életnek, van-e boldogság egyáltalán, vagy csak illúziók között tengetjük az életünket? Különbözik-e az ember minden más teremtménytől, vagy mi a biológikumnak egy páratlan csodája vagyunk, de mégiscsak tiszavirág-létű valakik, akik itt hagyunk magunk után az univerzumban valamit, és mit is hagyunk itt? Egy piramist, ami az univerzumban egy porszem, egy nagy épületet, ami az univerzumban még annyi se. Ki felel nekünk ezekre a kérdésekre? Ki gyógyítja meg a mi betegségeinket? Ki önt boldogságot a szívünkbe? Ki hív elő bennünket a halálból? Van megoldás ezekre a kérdésekre? Vagy már önmagában az is nyomorúság, hogy megoldhatatlan kérdéseket teszünk fel és feszegetünk és forgunk e körül? Azt mondja a testvér a testvérnek: megtaláltuk a Messiást! Megtaláltam azt a valakit, akiben ott van minden válasz minden ilyen kérdésre! Csak abban kell még egy kicsit továbblépnünk, hogy még a tanítványoknak is meg kell érteni és nekünk is meg kell érteni, hogy milyen mélysége van ennek, hogy megtaláltuk a Messiást. Három vonatkozást szeretnék most megemlíteni, mind a három nagy református felismerés a beiktatandó lelkipásztor azonnal tudni fogja, miről beszélek, és nem baj, ha a gyülekezet is tudni fogja, hogy a jövendőben, ha a lelkipásztor úr erről prédikál, miről is prédikál valójában. Megtaláltuk a Messiást. Vajon tudja-e András, aki Péternek, a testvérének mondja, hogy ez azt jelenti, hogy az a Messiás, akit mi megtaláltunk, az a megoldás, akit mi megtaláltunk, nem Nagy Sándorként érkezik közénk, aki a gordiusi csomót megoldotta – kihúzta a kardját és elvágta. Jézus nem így oldja meg a csomókat. Vajon tudja-e András, hogy ha ő tanítványul szegődik, akkor beiratkozik Jézus iskolájába, és ennek a Jézusnak a szájából fogja hallani az örök, kinyilatkoztató, egyértelmű és igaz igéket? És ezeket az igéket fogja egész életében tanulni. Mert valljuk Jézus Krisztusról, hogy Isten Őt fölkente a mi legfőbb tanítónkká, aki Istennek örök tanácsvégzését, Istennek titkos akaratát egyszer s mindenkorra és érvényes módon a számunkra kinyilatkoztatta. Aki be akar látni Isten szívébe, az hallgassa ezt a Jézust. Aki tudni akarja nemcsak azt, hogy van-e Isten (azt mindenki tudja), hanem hogy milyen az élő Isten, milyen az az Isten, Aki életre hív bennünket, annak be kell iratkoznia a Krisztus iskolájába. Sem András, sem Péter, sem a többiek nem tudták még, hogy mit mondanak ki igazán, amikor azt mondták: megtaláltuk a Messiást! De Isten Szentlelke megáldotta őket és végigmentek a Jézus-tanítványság útján. Sokszor ezen az úton sírni kellett,
sokszor ezen az úton az embernek a saját legjobb meggyőződéseit kellett feladnia, legszentebb meggyőződéseket, legszentebb hagyományokat. Vagy fordítsuk meg és nézzük meg ennek az árnyékos oldalát: a saját rögeszméinket. Nem tudom, hogy András vagy Péter magyar emberek voltak-e, de azt tudom, hogy a magyar ember rögeszmés ember. Meg vagyunk győződve arról, hogy a szomszédunk milyen. És minket arról senki nem győz meg, hogy nem olyan. Meg vagyunk győződve arról is, hogy az Isten milyen, és minket arról senki nem beszél le. De iratkozzon be a Krisztus iskolájába, hogy Istent hallja, Őhozzá magához szólni, s ne a saját rögeszméi keringjenek és visszhangozzanak az agyában. Megtaláltuk a Messiást! Ez nem végeredmény, hanem kezdet. Megtaláltuk a Messiást, ez nem a záró bizonyítvány, hanem a beiratkozás. Hívom szeretettel a gyülekezetet ehhez a csodálatos szóhoz, amit András a testvérének mond, és talán még ő sem tudja, hogy mit mond, de kimondta és elindult a Jézus útján. És kérem a beiktatandó lelkipásztort, soha ne szűnjön meg sem fülbe súgva, sem szemtől-szembe, sem bizalmasan, sem tanácskozáson, sem istentiszteleti közösségben, sem prédikálásban, sem tanításban soha meg ne szűnjön szólni és azt mondani, ez a keresztyénség lényege, a hitünk lényege: megtaláltuk a Messiást, aki a Krisztus, aki a Felkent, aki az igaz tanító. Másodszor nem tudta, bár János mondotta, de talán András és Péter sem értette igazán Keresztelő János bizonyságtételét, amikor Jézus megkeresztelkedésekor hallják a hangot: „Ímé, az Istennek ama Báránya, aki elveszi a világ bűneit”, hogy itt ez a mennyei szózat, amit a mennyei Atya a megkeresztelkedett Jézus Krisztushoz kapcsol, ez az ő messiásságának, felkentségének a második nagy dimenziója, ez pedig az a kérdés, hogy hogyan is vétetik el a világ bűne? Mi azt szeretnénk mindannyian, ahogyan szoktuk is mondani, úgy vétessék el a bűn, hogy: spongyát rá! Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a bűn, főleg a mi bűnünk, az én bűnöm, amit én követtem el, az csak olyan huncutkodás, mint amit a gyerek a szünetben felír a táblára, és bemegy órára a tanár és lát valami idétlenséget a táblára írva, és ha bölcs, odamegy, letörli a szivaccsal. Spongyát rá. Volt, nincs. Az én bűnöm, persze az enyém, a másiké nem. Főleg, amit velem szemben elkövettek, az nem. Hogyan vétetik el a bűn? Például úgy, hogy nem beszélünk róla? A mi magyar református egyházunk 20 éve nem beszél bűnökről. Mi történt a pártállamban? Hogy volt? Ki kit árult el? Ki kit csapott be? Ki adta fel és hogyan az evangélium hirdetését? Hogy hagyott keresztyén ember keresztyén embert cserben? Nem beszélünk róla. És amiről nem beszélünk az nincs? Ha kigyullad valahol a mezőn a szénakazal és nem beszélünk róla, nincs tűz? Tűz van. Hogyha azt mondjuk az égő szénakazalra, hogy ó, az csak egy gyertyaláng, attól gyertyalánggá lesz? És a szívek, az életek, amiket megsebeztünk, amelyek tele vannak heggel, amelyek minden érintésre újra meg újra kivéreznek, és az adósságunk, merthogy tartozunk szeretni a másikat, és nem teljesítettük ezt az adósságot, nem törlesztettünk a szeretet törvénye szerint: senkinek semmivel tartozzatok, csak azzal, hogy egymást szeressétek. A szabadságnak ára van. A bűntörlésnek ára van. Az Istennel való megengesztelődésnek ára van. Ímé, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit. Jól fordítja a latin: qui tollit peccata mundi – aki magára veszi, és úgy viszi el. Tudja vajon András, hogy amikor azt mondja: megtaláltuk a Messiást, akkor ő arról a Jézusról beszél, arról a Krisztusról beszél, aki önként teszi le életét a világért, aki néma bárányként áll az őt vádolók előtt? Mit mond most Keresztelő János: ímé, Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit. Az ézsaiási próféciát idézi, amelyik így teljesedik be: nem nyitotta száját szóra, mint bárány viteték mészárszékre, az egy igaz, tökéletes áldozat minden bűnért. Hogy mennyire nem tudta András és nem tudta Péter, és nem tudta János és a többiek, elég csak azt a jelenetet felidézni, amikor Jézus jelenti tanítványainak, hogy most pedig az Embernek Fia felmegy Jeruzsálembe. Úgy mondom, ahogy kell mondani: elárultatik, főpapok és vének kezére adatik, halálra ítéltetik, megfeszíttetik – csupa-csupa passzív szerkezet. És akkor megragadja Péter, András testvére, megragadja a Messiást: mentsen Isten, Uram, nem történhetik ez meg teveled! Az nem lehet, hogy ez az igaz tanító, az nem lehet, hogy ez a
csodálatos Jézus, az nem lehet, hogy ez a csodatevő, hogy Ő haljon bűnökért halált! Igazság, hogy az ártatlan szenved a bűnösökért? Igazság az, hogy akiben vétket nem találnak, két gonosztevő, gyilkos közé feszíttessék meg? Kell nekünk ez az út? Kell nekünk ezen az úton menni? Ez a mi Messiásunk? Ez a mi szabadítónk? Ez a megoldás, hogy alulmarad az igazság? Hogy fölülkerekedik a gyalázat, a gazemberség? A hamisan ítélkező nagytanács, gyáva Pilátussal, cinikus hóhérokkal, ez a megoldás? De boldog, aki elindul ezen az úton, amelyiken ez a Messiás elindult, boldog, aki követi, boldog, aki majd feltámadáskor, húsvétkor az emmausi úton megérti, amit majd ez a feltámadott Messiás tanít: így kellett ezeknek lenni. Így végeztetett el minden ember számára az Istennel való megengesztelődés lehetősége. Így nyílt meg az út Istenhez. Ezen a tökéletes engedelmes áldozaton keresztül. Itt, Siklóson is ez a megoldás. Hadd hirdessem nektek ma ebben az örömünnepben! Egyszer valaki mesélte, szoktam idézni, nagy és megrendítő prófétai álom, azt álmodta, hogy egy nagy verem mélyén van, ennek a veremnek a mélyén sok-sok ajtó, és ő szabadulni igyekezvén próbálja megnyitni ezeket az ajtókat, és egyik sem nyílik. Rázza a kilincset, rángatja, rugdossa és közel érzi már a vészórát, egyre jobban szorong, mikor egyszer csak hall egy hangot: miért nem mész ki ott, ahol már nyitva van? És arra riad álmából, hogy egy ajtó mindig is nyitva volt. Ez az ajtó, amit a mennyei Atya Jézus Krisztusban megnyitott nekünk. Ó, én tudom, hány ajtót ráz az ember, hány alagutat akar fúrni, hány kulcsot kipróbál bezárt ajtókhoz, bezárt lehetőségekhez, eltorlaszolt utakhoz, hogy szabaduljon. Egy ajtó nyitva van, amit Isten Jézus Krisztusban megnyitott. Hogyan szól csodálatosan a Mennyei Jelenésekben az ige? Íme, adtam előtökbe nyitott ajtót, és azt senki be nem csukja. Hogy mondja Jézus Krisztus? Aki keres, talál. Aki kér, az kap, aki zörget, annak megnyittatik, mert nyitva van. Hogyan mondja a Zsidókhoz írt levél? Amikor Jézus kereszthalált halt, kettérepedt a templom kárpitja, ami elválasztotta a szentek szentjét a profán világtól, földi halandó embert az isteni könyörülettől, és azt mondja a levél írója: most azért járuljunk a kegyelem királyi székéhez, szükséges időben való segítségül. Nyitva az út. Megtaláltuk a Messiást. Harmadjára a királyról is szólnunk kell, megtaláltuk a Messiást, mondja András az ő testvérének, és lehet, hogy talán leginkább erre gondol. Talán lehet, hogy ez dobogott a szívében, talán leginkább ezt várja az ember mindig, hogy jöjjön egy rendcsináló, jöjjön egy kenyérszaporító, jöjjön egy csodatevő, jöjjön egy erős, hatalmas valaki, aki rendet rak a világban. Mert így már nem lehet élni. Mi is tudjuk ezt 2011-ben. De tudtuk ezt korábban is, meg még azelőtt is tudtuk, hogy úgy, ahogyan ez az ország áll, úgy, ahogyan az emberek gondolkodnak a dolgokról, úgy, amit az emberek megengednek maguknak, meg a jelenleg regnáló törvények biztosítanak nekik, úgy nem lehet élni. Hát akkor jöjjön valaki. Akkor az ember szívében felszakad egy kiáltás: az a megoldás, ha egy ember kezébe leteszünk mindent, és az majd eligazítja a sorsunkat. Igen, Simon Péter és András is egy messiás-királyt vártak, egy megoldás-királyt, meg megoldó embert vártak, és ezt a különböző módokon élték meg. Csak Jézus életének történetéből egy-két vonatkozást hadd említsek. Amikor Jézus nem akarja, hogy elmenjen éhen és szomjan az az ötezer ember, akik az ő csodálatos tanítását hallgatták, és kenyeret szaporít nekik, éppen János evangélista írja le, el kellett szinte menekülnie a körükből, mert el akarták ragadni, hogy királlyá tegyék őt. Kenyérszaporító király, a pék-király, az ingyen kenyér király. Hát ez kell. Nem kell többet szántani, vetni, aratni, dolgozni, fáradozni, verítékkel enni a kenyeret, itt a megoldás, kenyérszaporító király. Vagy amikor készülődnek a Gecsemáné kertjébe, és Péter, András testvére föllebbenti a köpenyét, és ott van alatta egy kard, feltehetően a másik kard Péternél volt, most megyünk fölszabadítani Jeruzsálemet karddal! Ha kell, vér árán is megnyerjük a politikai szabadságot. Kell egy függetlenség-messiás, megyünk és legyőzzük a Világbankot! Miért ne? Hadat üzenünk Kínának, velünk a Messiás, velünk a megoldás, megtaláltuk a Messiást! És ez a Jézus leteszi a kardot. Ez a Jézus azt mondja: aki fegyvert fog, fegyver által vész el, ez a Jézus
hallgat a katonai, politikai hatalom előtt, akit Pilátusnak hívnak, ez a Jézus azt mondja: az én országom egy másik világból való, ez a Jézus azt mondja: ha meg akarnék szabadulni, angyalaim vitézkednének érettem. Ez a Jézus meghív bennünket egy másik országba. Isten országába. Isten úrságába. És itt értjük meg végleges és döntő módon ennek a szónak a mélyét: megtaláltuk a Messiást. A Messiás, a felkent, a megoldás megoldja az emberi szív nagy görcsét. Mert a mi szívünk van csomóra kötve. És jaj, ha azt karddal akarjuk átvágni. A mi szívünkben van a csomó, a mi szívünk van rosszul megcsomózva, mert mi a magunk szívét önmagunkhoz csomóztuk. Önmagunknak vagyunk kikötője és horgonya és záloga és kezese. A Messiás a megoldás. Mert megtanít arra, ki az Úr a háznál, kié az ország, kié az úrság. És mennyit kell tanulnunk igazán engedni ennek a királynak! Igazán engedni, hogy az Ő törvénye legyen igaz az életünkön, igazán elfogadni belülről, hogy ez nem egy kívülről ránk kényszerített akarat, és fáj a Krisztust követni, csak azért fáj, mert ki kell oldanunk a magunkra kötött csomót, a magunk megoldásait, és bátor bizalommal odakötözni életünket Istenhez, a mi Teremtőnkhöz, Megváltónkhoz, igazi Királyunkhoz! Hadd hívjalak benneteket görcs-oldásra! Mennyi görcsünk van! Miért nem bízunk egymásban? Miért nem tudjuk egymást szeretni? Miért nem hiszünk a másiknak? Miért olyan a magyar ember, hogy önmagának a sarokban tökéletes, de egy másik magyarral összekerülve négy világot csinálnak azonnal? Hadd hívjalak mindannyiótokat görcs-oldásra, és hadd írjam a szívetekbe: ha nem tudtátok, ezért adott Isten nektek is lelkipásztort, hogy ő is szavával, igehirdetésével, tanácsával, a gyülekezet pásztorolásával segítsen és tanítson benneteket arra, hogyan oldja el magát az ember saját bálványaitól, hamis isteneitől, romlottságától, és hogyan kösse magát oda az élő Istenhez. Megtaláltuk a Messiást. Megtaláltuk a prófétát, az örök tanítót, aki Isten igazságát tökéletesen kinyilatkoztatja nekünk. Megtaláltuk a papot, az igazi főpapot, az egyszeri és tökéletes áldozatot, aki kereszthalálával megbékített minket a mennyei Atyával. És megtaláltuk az igazi Királyt, akinek szabad, lehet és így mondom: akinek csak önkéntesen érdemes engedelmeskedni. Siklósi testvérek, kedves Péter testvérem, akit most beiktatunk, ennek a Királynak engedelmeskedjetek, ennek a Királynak a szavát kövessétek, ennek a Királynak mindent beteljesítő tökéletes áldozatát fogadjátok, legyetek ebben boldogok, és mondjátok, ahogy testvér mondja a testvérnek: megtaláltuk a Messiást. Ahogy a tanítvány mondja a jövendő tanítványnak: megtaláltuk a Messiást. Ahogy keresztyénnek kell mindenki számára hirdetni: megtaláltuk a Messiást. Övé a dicsőség most és minden időben. Ámen Urunk! Köszönjük azt, hogy egy kereső, kétségbeesett és nyughatatlan világ kellős közepén boldog szívvel vallhatjuk nem a megérkezés, hanem a kezdet feszültségével, nem a tökéletesség, hanem az épülés reményével: mi megtaláltuk a Messiást, azt a Krisztust, akit érettünk küldöttél. A Szentháromság egy örök igaz Isten második személyét, az örökkévaló Fiút, aki az idők teljességében testet töltött, eljött közénk, emberi formát vett fel, mindenben hasonlóvá lett hozzánk, kivéve a bűnt, hogy elvégezze, megadja számunkra a szabadulást. Szabadulást bűnből, halálból, értelmetlenségből, ítéletből és kárhozatból, hogy helyreállítsa bennünk a boldog Isten-tudatot, a Neked való engedelmességet, a Hozzád való tartozást. Hogy jövőt nyisson nekünk, akik saját önkörünkbe, mulandóságunkba zártuk és kötöztük magunkat, hogy feltámadás és örökélet boldog várományosainak tudhassuk magunkat. Kérünk, drága mennyei Atyánk, áldd meg a beiktatandó lelkipásztort. Hadd szolgáljon ennek a Krisztusnak minden szavával, minden mozdulatával, minden megfontolásával. Hadd szolgálja őt e gyülekezet közösségében, hogy e gyülekezet is ezt a Krisztust szolgálja és hirdesse, Őt, a megoldást, bűnre, betegségre, halálra, elveszésre. Őt, a Szabadítót, Őt, a Felkentet. Engedd, mennyei Atyánk, hogy ez a gyülekezet ennek a Krisztusnak az erejéből újuljon meg, épüljön, ennek a Krisztusnak az erejében és hatalmában hirdethesse az Ő nevét, hogy életek megforduljanak, megváltozzanak, üdvösségre jussanak. Így áldj meg, mennyei Atyánk, amikor lelkipásztor testvérünket beiktatjuk, így áldd meg az ő életét, szolgálatát,
családját, így áldd meg az őt meghívó gyülekezetet, hogy hadd legyen életük, a közösen együtt töltött idejük együttes, közös nagy csodálkozása, hogy amikor kimondják, kimondták: megtaláltuk a Messiást, rádöbbenjenek, meghívást kaptak Istentől egy csodálatos útra. Áldd meg őket ezen az úton a Krisztus megismerésében, a Lélek ajándékai elnyerésében, igazságban való teljesedésben, Tetőled kapott igaz örömben és boldogságban. Krisztusért kérünk, a mi Messiásunkért, hallgasd meg könyörgésünket! Ámen Bogárdi Szabó István Siklós, 2011. június 25.
