Megrázó vallomás. (Hobbs-birtok, 266-os körzet, június 17.)

1. Megrázó vallomás (Hobbs-birtok, 266-os körzet, 2222. június 17.)

Mia megdöbbenve nézett Liamre. – Az erdőben hagytad Amandát? – Igen. Mia nem válaszolt azonnal. Úgy érezte, a szíve menten kiugrik a mellkasából. Ugyanakkor ismerte Liamet, és pontosan tudta, ha így történt, nyilván nyomós oka volt a férfinak, hogy maga mögött hagyja a gőgös, vérlázító modorú, manipurai lányt. Azt is tudta azonban, hogy értelmetlen lenne vitába bocsátkoznia a vadásszal, így némán ücsörgött az ágy szélén. 9

Gombnyomásra – a trilógia harmadik része

– Azt hittem, jobban kiakadsz… – dörmögte a férfi. A világoskék szempáron halovány árnyék suhant át. – Kiakadtam. – De? – De tudom, hogy jó ember vagy. Amanda nyilván tett valamit, amiért így bántál vele. Liam átkarolta Mia derekát, és az ölébe ültette. – Tényleg így gondolod? – Igen. – Mindig meglepsz. Mia aurája egyenletes lila fényben hullámzott körülötte. Bár feszült volt, nem érzett haragot Liam iránt. – Azért elmondod, mi történt? – kérdezte a férfihoz bújva. – Mindenképp. Persze, amíg pucéran üldögélsz az ölemben, nem biztos, hogy sikerül… Mia a férfi sötét hajába fúrta az ujjait, és átölelte a nyakát. – Hidd el, szívesebben szerelmeskednék veled, de zaklatott vagyok Amanda miatt. Szeretném tudni, mi történt veletek! – Oké – sóhajtott fel a férfi. – Honnan kezdjem? – Az elejétől. Amikor elváltunk… – mondta Mia, és kibontakozott Liam öleléséből. A székre készített holmijához lépett, és felöltözött. Rózsaszín, könnyű nyári ruhába bújt, és az ágy szélére kuporodott. Eközben Liam is összekészült. Fekete nadrágot és szürke pólót vett fel, majd komótosan befűzte a bakancsát. Mia nem sürgette, csendben nézte, ahogy a férfi lassan az ablakpárkányra ül. – Olyan leírhatatlan gyűlöletet éreztem, amilyet még sohasem… – szólalt meg végül, és Mia látta, hogy Liam szeme elsötétül a haragtól. – Gyűlöltem az apádat, amiért a szemem 10

1. fejezet: Megrázó vallomás

láttára véresre vert téged, és semmit sem tehettem ellene. Gyűlöltem Manipurát, amiért sokadszorra bántotta azokat, akik fontosak nekem. De a legjobban Amandát gyűlöltem, amiért nem tudta befogni a lepcses száját, és ezzel bajba sodort mindannyiunkat. Mia meg sem mukkant, és látva Liam egyre jobban fellobbanó dühét, már nem volt biztos benne, hogy jó ötlet volt felhozni ezt a témát. – Bezsuppoltak egy kocsiba, és a kapu melletti őrzőbe szállítottak. Egész nap ott aszaltak minket a negyven fokos hőségben. A manipurai elit tagjai összevizelték és összehányták magukat félelmükben. Fullasztó volt, alig lehetett levegőt venni. Az emberek zokogtak, veszekedtek, könyörögtek… Dylan megkérdezte, mi legyen Amandával, mire azt feleltem, semmi. Nem akartam őt megmenteni. Liam itt megállt egy pillanatra, mintha Mia reakcióját figyelné, de a lány egy szót sem szólt. – Dylan győzködni kezdett, hogy Amanda csak egy hülye tini, és nem akart rosszat. Végül addig szívta a vérem, míg beleegyeztem, hogy magunkkal vigyük. Így aztán együtt vágtunk neki az erdőnek. A véres részektől megkímélnélek… A fákhoz lapulva vártuk ki, amíg vége lett. Aztán futásnak eredtünk Amandával. Szinte a lába sem érte a földet, úgy rohantunk vele, de így is beértek a dögök. Karókkal szúrtuk őket agyon, aztán a zúgó előtt a folyóba ugrottunk. A túloldalon is jókora utat tettünk meg, mire tábort vertünk. Amanda először hálásnak tűnt, de aztán felkapta a vizet egy megjegyzésemen… – Mit mondtál neki? – Hogy aki nem vesz tudomást a falon túl tomboló 11


szegénységről, miközben elképesztő luxusban és jólétben él Manipurában, az szemét. Mia lesütötte a szemét, noha pontosan tudta, hogy a férfi nem neki szánta ezt a megjegyzést. – És erre neked támadt? – Igen. Zsarolni próbált. Azzal fenyegetett, elmondja neked, hogy nem akartam megmenteni őt, és végignéztem volna, amint a szemem előtt széttépik a mutánsok. Mia szomorúan nézett rá. – És tényleg végignézted volna? – Igen, Mia. Végignéztem volna. Ha Dylan nem küzd úgy érte, a barátnőd már nem élne. Nekem semmit nem jelent az ő élete. – Hát…, ha ezt így mondtad el neki, gondolom, rendesen begurult… – Azt mondta, tesz róla, hogy soha az életben ne feküdj le velem többé, és reméli, hamar összejössz majd egy manipurai faszfejjel, mert az való hozzád. Aztán visítva a fejemhez vágta, hogy eddig is csak azért voltál velem, mert féltél tőlem, és azt gondoltad, hamarabb elengedlek, ha az ágyamba bújsz… Mia arca rákvörössé vált. Elképedve nézett Liam egyre haragosabban lobogó, kék szemébe. Már nem voltak kérdései, a férfi mégis folytatta. – Csak úgy fröcsögött belőle a gonoszság. Éreztem rajta, hogy nem pusztán dühében mondta azt, hogy szét fog marni minket. Képtelen voltam tovább hallgatni. Felálltam, hogy járjak egyet, de ő nem bírt leállni. Azt mondta, ne higgyem, hogy sokáig fogsz utánam keseregni, mert ismer téged, és már rég lefeküdtél odabent az öcsémmel. Ez volt az utolsó csepp 12


a pohárban. Éreztem, ha tovább hallgatom a mocskos károgását, elvágom a torkát. Így inkább otthagytam, és elindultam hazafelé… megkockáztatva, hogy ha mindezt megtudod, meggyűlölsz. – Istenem… – suttogta Mia. Odalépett a férfihoz, és átölelte a derekát. – Ne haragudj, kérlek! – Mia, te kérsz bocsánatot a barátnőd helyett? Nem rád haragszom, bébi! – Sajnálom, hogy Amanda ilyen szemét dolgokat mondott neked! – De? – Nincs semmi „de”. Russel mondta, ha Amanda hisztériázni fog, magára hagyod. Bár reméltem, hogy nem így lesz, számoltam ezzel a lehetőséggel. – Akkor miért vagy ilyen szomorú? – Mert akármilyen hülye is néha, Amanda a maga módján rendes lány. Hatéves kora óta ismerem. Amanda nem tud alkalmazkodni… Egész életében kiszolgálták, elkényeztették, körülrajongták. Magában, idekint nem hiszem, hogy képes lesz boldogulni. Ha pedig baja esik, esetleg meghal… az az én bűnöm lesz. – Miért lenne a te bűnöd? – Mert én rángattam bele ebbe az őrületbe. Ő pedig, bár utálta, sírt rabolt, aztán betört Russellel, csatlakozott hozzánk, és mire észbe kapott, már vastagon benne volt a balhéban. Ha az elején békén hagytam volna, most is az egyetem előadójában ülne a finoman manikűrözött körmeivel, és elégedett, boldog élete lenne. Most meg, ki tudja, mi lesz vele… Liam felsóhajtott. – Hát, ez az, amitől a legjobban féltem. Hogy ezen fogsz 13


agyalni, miután felocsúdtál a sokkból. – Te nem agyalnál ezen, ha a barátodról lenne szó? Megvonnád a vállad, ha mondjuk, Dylan kerülne bajba? – Dylan sosem árulna el engem. És sosem akarna keresztbe tenni nekem. – Tudom. – No, és te mit gondolsz: Amanda szétmarna minket, ha idehoznánk? Mia nehezen szólalt meg. – Valószínűleg. – Szeretnéd megkeresni? – Nem. – Nehezemre esik elhinni… A lány égő tekintettel nézett a férfi napsütötte arcába. – Nem hazudnék neked, Liam. Ha így látod helyesnek, elfogadom a döntésedet! Liam szájon csókolta a lányt. Imádta az édes ajkát, és a karjába olvadó testét, most pedig, hogy Mia ilyen belátón viselkedett vele, csak még jobban esett magához ölelnie. – Szeretlek, bébi! – sóhajtott fel megkönnyebbülten, amikor végre elszakadt tőle. – Biztos voltam benne, hogy balhézni fogsz Amanda miatt. – Nem fogok. A férfi merőn nézte a lány arcát. – Csalódtál bennem? – kérdezte. – Nem. – Hát? Mi jár a fejedben? – Hogy szerencsém volt, amiért akkor éjjel engem nem hagytál ott az erdőben. 14


– Te sosem beszéltél velem így, Mia! – emelte fel a hangját Liam. – Ne hasonlítsd magad Amandához! – De lefújtalak azzal a rémes sprayvel… – Szabadulni próbáltál. Ennyi belefért. Amúgy meg eszem ágában nem volt otthagyni téged. Amikor megláttalak a fa tetején, a holdfényben, végem volt. Mia elmosolyodott. – Tényleg? Tetszettem neked? A férfi végigsimította Mia vérvörös ajkát, amiről csak nem akart lekopni a tartós manipurai csodarúzs. – Nagyon… Aztán, amikor kihalásztalak a patakból, és lecibáltam rólad a vizes ruháidat, hogy rád adjam az ingem, a meztelen testedet látva majdnem megállt a szívem. Mia felnevetett. – Azt mondtad, nem leskelődtél! – Hazudtam. Az első pillanattól kezdve odavagyok érted, Mia. Most viszont, ha nem akarod, hogy beléd harapjak, menjünk le reggelizni, mert aztán sok dolgunk lesz. Mia kuncogott. – Az ágyadban? – Aha… De nem csak ott. – Hát? – Az erdőben. Magammal viszlek vadászni! Már a folyosó végén jártak, amikor Mia visszakérdezett. – Mégis, mire? Nyúlra? Vagy kacsára? Liam megrázta a fejét. – Nem. Mutánsokra. A lány megállt a lépcsőfordulónál. – Viccelsz? 15


– Nem, kicsim, egyáltalán nem viccelek. – Hisz eddig folyton az erdőtől tiltottál! Már nem veszélyesek a mutánsok? –  De, azok. Ugyanakkor ostobák és kiszámíthatóak. Megtanítalak, hogyan öld meg őket. Mia hitetlenkedve nézett rá. – Liam, ismersz… idegbeteg vagyok, nem tudok lőni és rettegek a dögöktől. A férfi elmosolyodott. – Nem, bébi. Te vagány vagy, amatőr létedre állati jól célzol, és csak addig rettegsz, amíg nem ad valaki fegyvert a kezedbe. Vadásznak születtél, hidd el nekem! Nem akarom, hogy a konyhában tüsténkedj, vagy naphosszat az üvegházban dolgozz a többi nővel. – Pedig a halászlevemtől odavoltál… – hümmögött a lány, és a gondolataiba mélyedve követte a férfit az étkezőbe vezető csigalépcsőn át. – Hidd el, Liam, menő lennék a konyhában is! – Nem, Mia. A te kezedbe puska való, nem fakanál! A lány felnevetett. – Túl sokat nézel ki belőlem, Liam Blackwood… De rajtam ne múljon! Ha azonban rosszul sül el a mai móka, és megzabálnak a mutánsok, temess el a patakparton egy szép fűzfa alá. Hadd hallgassam a levelek susogását! A férfi megtorpant, és visszafordult. – Hogy mondhatsz ilyet, Mia? Csak nem képzeled, hogy magammal vinnélek, ha azt gondolnám, nem tudok rád vigyázni? – Attól még történhet baleset, nem? – Nem. Mellettem nem eshet bajod! Különben sem egyedül megyünk. Ott lesz Dylan és Mason is, sőt, talán az öcsit is rá 16


tudom beszélni, hogy velünk tartson. – És Stella? Belőle nem akarsz vadászt faragni? Liam állkapcsa megfeszült. – Nem. A hugi, bár sokszor helytállt már nehéz helyzetekben, nem alkalmas arra, hogy vadász legyen. Az ő lelke nagyon törékeny. Kívülről nem látszik rajta, mert mindig jókedvű és mosolygós, de sok bánatot hurcol a szívében. – Rubyra gondolsz? A férfi nem válaszolt azonnal, és Mia azonnal érezte, hogy valami nincs rendben. – Történt vele valami? Liam felsóhajtott. – Ryan magával vitte, aztán összeverte és megerőszakolta őt. Stella éjnek évadján szökött el Manipurából. Amikor Dylannel és Masonnel rátaláltunk, egy fa tetején kuporgott sokkos állapotban. A teste merő seb és véraláfutás volt. Azért vittük fel a hegyekbe Dylan nagyanyjához, hogy meggyógyuljon. De ez még nem minden. Amikor hazaértünk, Pamela, látva, hogy Stella és Dylan összejöttek, közölte a hugival, hogy Dylannek a mediterrán nők jönnek be, nem egy ilyen fiatal, szöszi kislány, mint ő, aztán az arcába vágta, hogy Stella voltaképp egy manipurai katona szánalmas fattya, és sosem volt a testvérünk. – Te jó Isten… – nézett rá Mia elhűlve. – Miért nem mondtad el ezt eddig nekem? – Mert megvolt a magad baja. És mert féltem, hogy dühömben csapot-papot magam mögött hagyva megkeresem azt a rohadékot és élve kibelezem. Persze, erről még nem tettem le… – Nagyon sajnálom, Liam! Nem gondoltam, hogy Ryan valaha is bántaná Stellát! 17


– Nos, egyikünk sem gondolta. – Megtorlásra készülsz? – Senki nem bánhat így a húgommal, Mia! Dylannel lesz egykét szavunk még ahhoz a mocskos állathoz. Mia sápadtan nézett rá. – Meg akarod ölni? Liam szinte szelíden válaszolt. – Ne beszélgessünk erről, bébi! A lány nagyot nyelt. – És Stella már jobban van? Amióta visszatértünk, nem is találkoztam vele. – Dylan mellett szemmel láthatóan kivirult. Álmomban sem reméltem, hogy a szerelem ilyen csodát tehet vele. Attól féltem, soha többé nem lesz a régi… – Helyesek együtt – mosolyodott el a lány. – Dylant Isten is Stellának teremtette. – Szerintem is – hümmögött Liam. – Kölyökkorom óta ismerem Dylant, de sosem gondoltam, hogy valaha is ilyen szerelmes lesz. A tenyerén hordozza Stellát, ő pedig ragyog a boldogságtól. De Ria mama csodát művelt a hugi lelkével. – Úgy érted, miatta tudott ilyen gyorsan túllépni ezen a szörnyűségen? – Hát, alapvetően inkább Dylan miatt, de Ria mama szabadszájúsága is sokat segített neki. Gondolom, mint nő a nővel, meg tudta beszélni vele a kényes kérdéseket. – Mármint a szexet? – Aha. Ria mama nonstop ilyenekről pusmogott Stellával. Mia elmosolyodott. – Hát, arról velem is pusmoghatna… 18


Liam felvonta a szemöldökét. – Mia, te már mindent tudsz. Mégis, mit akarsz még hallani? – Mindig van új a nap alatt, Liam… – ölelte át Mia a nyakát, és lehunyta a szemét, amikor a férfi megcsókolta. A keze önkéntelenül is a férfi pólója alá csúszott. Liam felnyögött. – Veszélyes helyekre kalandozol… – Pedig határozottan úgy érzem, hogy jólesik – súgta a fülébe a lány, és tovább simogatta a férfit, aki a karjába kapta Miát. A lépcsőről leérve egyenesen a raktárba vitte, és becsapta az ajtót. Mia nem kérdezte, mit keresnek a kamrában. Liam karjába simult, és elmerült a csókjában. Kicsatolta a derékszíját, letolta csípőjéről a nadrágját, és végigsimította a fenekét. – Imádlak fogdosni – súgta a férfi fülébe, ám rögvest a torkára fagyott a szó, amikor Liam felgyűrte ruháját, és a helyiség közepén lévő asztalra fektette. Szenvedélyesen csókolta és simogatta a testét, miközben Mia a csípője köré fonta a combját. – Megveszek érted, Mia – sóhajtott fel Liam, miközben egymásba forrt a testük. A lány halkan felsóhajtott, mire a férfi a szájára tapasztotta a kezét, és lassan megmozdult. – Csss! – mondta lágyan, és belecsókolt a nyakába. – Meghallják… – Nem tehetek róla. Annyira élvezem, hogy az már szégyen. A férfi elnevette magát, és a karjába vette a lányt. – Hidd el, nálam nem jobban… Végigsimította lázas tűzben égő arcát, majd ajka az övére tapadt, és olyan hevesen csókolta, hogy Mia levegőért kapkodott. Liam csípője az ágyékának feszült, és ő elfojtva felsikított a szenvedélyes mozdulatok okozta kéjtől. Félájultan zihált Liam ölelésében, és a testét borzongató gyönyör járta át. 19


– Ölelj át! – nyögött fel a férfi, és felsóhajtott, amikor megérezte a nyakán a lány puha karját. Egyre csókolta az ajkát, majd amikor Mia teste megremegett az élvezettől, ő is utat engedett a vágyának. Arcát a lány nyakába temette, és csak ölelte Miát. A szíve olyan erősen dübörgött a mellkasában, hogy a lány a saját testén érezte a dobbanásokat. Mosolyogva simította végig Liam hátát, és vizesre izzadt fekete haját. – Szeretlek! – mondta halkan, mire Liam felemelte a fejét. – Hát még én… Nem okoztam neked fájdalmat? Olyan kemény ez a hülye asztal. Lejött a térdemről a bőr. Mia elmosolyodott. – Alattam voltak a ruhák. Semmi bajom… De nem gáz, hogy itt szerelmeskedtünk? – Dehogy. A kutya sem jár ide ilyenkor. Abban a pillanatban Dylan nyitott be a kamrába, miközben valakinek visszakiabált az ebédlőbe. – Melyik polcon van az a cukor? Mia és Liam megdermedtek az asztalon, amikor az indián felkapcsolta a lámpát, de azzal a lendülettel le is kapcsolta. – Hozzátok majd ki a cukrot! – mondta nevetve, azzal becsapta az ajtót, és visszament az étkezőbe. – Ááá, lebuktunk! – kuncogott Mia. – Úristen, de égő! – Dehogy égő! – nevetett Liam is. – Ne parázz, Dylan jó fej, sosem fogja ezt szóvá tenni! Felöltöztek, és az étkezőbe mentek. Mia a pultra tette a cukrot, majd mind az asztalhoz telepedtek. Russel, Mason, Kristen, Stella és Dylan már javában reggeliztek. Sült szalonna és rántotta illatozott egy tálon, mellette friss kenyér, a kancsóban forró tejeskávé. 20


Mia mindkettejük bögréjébe öntött a gőzölgő italból, és a tányérjaikra szedett a szalonnából és a tojásból is. – Ti voltaképp mi a fenétől vagytok már most ilyen ziláltak? – kérdezte Mason. – Szerinted? – Russel vigyorogva nézett a bátyjára. – Mit művelsz a feleségemmel? – Öcsi, foglalkozz inkább a múmiáddal… – vágott vissza Liam. – No, de komolyan. A szobátokban nem voltatok, mert reggeli előtt kerestünk titeket. Hol bujkáltatok? – A lépcsőfordulóban beszélgettünk – felelte Liam, miközben beleharapott a friss kenyérbe. – Á, hogy ez most milyen jólesik – hümmögte. – Aha – bólintott az öccse. – Pont úgy néztek ki… Mia pirulva nézett végig magán, és megigazította a ruháját, mire Mason a csuklója után nyúlt. – Ne aggódj! – dörmögte. – Jól nézel ki. Egyszerűen csak jó látni, hogy ennyire szeretitek egymást, ezért csipkelődünk. – Hát akkor jó – felelte szégyenlősen Mia, amikor a pillantása találkozott a vele szemben ülő Stelláéval. – Úgy örülök, hogy hazajöttél! – mondta derűsen a szőke lány, és Mia keze után nyúlt, hogy megszorítsa. – Reggeli után járunk egyet a folyó partján? Hallottam, itt van a kishúgod is. Szívesen megismerném! – Hát, ha a bátyád elnapolja a rémes programomat, nagyon szívesen veled tartok! – bólintott Mia. – Alkonyatkor megyünk vadászni, addig nyugodtan bóklászhattok – dörmögte Liam. – A fiúkkal úgyis ellenőriznünk kell a határt, mielőtt kimegyünk. 21


– Ki akarod vinni Miát? – nézett rá meglepetten Russel. – Aha. Megtanítom vadászni. – De egyből mutánsokra? – Kilőtt már néhányat korábban is – hümmögött Liam, és felhajtotta a kávéját. – Meglepődnél, milyen ügyes. – Te komolyan vágysz erre? – kérdezte Stella Miától. – Igen is, meg nem is. Izgat a gondolat, hogy lepuffanthatok néhány igazi szörnyet, de közben attól félek, a helyszínen sokkot kapok. – Dehogy kapsz sokkot! Imádni fogod! – mondta Mason. – Nézz csak Kristenre! Ha mutáns lennék, összecsinálnám magam tőle. Kristen felnevetett, Mia azonban nem tudta nem észrevenni, hogy Russel milyen álmodozva nézi a barna bőrű lány szépséges mosolyát. – Azért csak nem vagyok olyan rémisztő látvány… – vonta meg a vállát az indiánlány. – Bár nyilvánvalóan előny lenne, ha a dögök frászt kapnának tőlünk. – Te már sosem félsz odakint? – kérdezte Mia Kristentől. – Nem. Néha meg is ijedek, hogy én is olyan pszichopata vagyok, mint a bátyám meg az apám… A vadászok harsogva röhögtek, majd vállon veregették Dylant. – No, ezt jól megkaptad, tesó! Közben tizenegyet ütött az étkező sarkában álló öreg falióra, és a vadászok szedelőzködni kezdtek. Liam Mia felé fordult, és finoman szájon csókolta. – Már most hiányzol, bébi – súgta a fülébe. – Érezzétek jól magatokat Stellával! Ja, Mia, nem is mondtam, a húgod Ria 22


mamánál van, a doki vitte át hozzá reggel, amikor még aludtál. – Oké, köszönöm, hogy szóltál – felelte a lány. – Megijedtem volna, ha nem találom a szobámban. – Ne is mondd, azt is be kell rendeznünk neki! – mondta Liam. – Ha hazajöttem, megbeszéljük, jó? – Jó! Vigyázz magadra, kérlek! – suttogta Mia. – Aggódom érted, amikor odakint vagy… – Ugyan, tudod, hogy nincs miért! – felelte a férfi, majd elindult a többiek után. Az asztal végében már csak az indián ücsörgött, Stella jobbján. Nem beszéltek, csak nézték egymást, majd Dylan a lány felé nyújtotta a kezét, és az ölébe húzta Stellát. Egyszerű mozdulat volt ez, mégis annyi gyöngédség volt benne, hogy Mia szíve összeszorult a meghatottságtól. A pulthoz sétált, hogy ne zavarja őket, de félszemmel rájuk sandított. Jólesett látnia, hogy a finom lelkű, szőke lány a halk szavú indiánban ilyen mély, őszinte szerelemre talált. Dylan karja féltőn ölelte át Stella derekát. – Nem vagy fáradt? Nagyon keveset aludtál… A lány szégyenlősen elmosolyodott. – Zavarba hozol. Dylan finoman csókolta meg Stellát. – Életem legszebb éjszakáját töltöttem veled – mondta halkan. – Nem így akartam folytatni a napot, de ezek mindig kitalálnak valami baromságot… Sajnálom, hogy el kell mennem. Amint végzünk odakint, a tiéd vagyok! Jó? – Várlak nagyon! – felelte mosolyogva Stella, és puhán megcsókolta Dylan száját, ám a férfi a szőke tincsekbe túrt, és a kezébe fogta a lány arcát. Szenvedélyesen csókolta édes ajkát, 23


és csak akkor engedte el, amikor meghallotta az előtérből a többiek türelmetlen hangját. – Menj csak! – állt fel Stella, és Dylan felé nyújtotta a dzsekijét, ám az indián újra a karjába zárta. – Vigyázz magadra, gyönyörűm! És kérlek, ne bóklásszatok túl messzire Miával! Maradjatok az előkertben, jó? – Dylan, idebent aztán végképp semmilyen veszély nem leselkedik ránk! Nem kell miattam aggódnod! – Azt sosem lehet tudni… – mormogta a férfi, miközben belebújt a bőrkabátjába. – Mert mi van, ha egy dühös csiga támad rátok, vagy bevadulnak a katicák? Stella elnevette magát. – Hát, akkor sikítozni fogok, hogy meghalld, jó? – Azt inkább majd akkor szeretném hallani, ha kettesben leszünk… – súgta a fülébe a férfi, majd megcsókolta a lányt, és kiviharzott az étkezőből. Stella hosszan nézett utána, s a mutatóujjával megérintette az ajkát. Mia mosolyogva nézett rá a pultról, majd leugrott a magas bárszékről, és Stella felé nyújtotta a kezét. – Na, sétálunk egyet a kertben? – Igen! – bólintott vidáman a szőke lány, és elindultak a hall felé. – Ó, várj, hoztam nektek valamit! – mondta Mia, és beszaladt a szobájába, majd nem sokkal később egy kis táskával tért vissza. – A kertben megmutatom a kincseket! – kuncogott, és türelmetlenül maga után húzta Stellát. Átvágtak a rózsalugason, és leültek a főépülettel szemben a jázminbokrok alá, Mia pedig kinyitotta a táskáját. 24


– Ezt neked hoztam – nyújtott Stella felé egy csillogó kis tasakot. A szőke lány meglepődve nézett rá. – Ó, de gyönyörű! Ennyi viszontagság után még erre is volt gondod, hogy hozz nekem valamit? – Nézz csak bele! Stella kinyitotta a selymes anyagot, és kíváncsian forgatta az ujjai között az aranyszínű hengereket és lapos dobozkákat. – Smink holmi? – Az…, de nem akármilyen! – kuncogott Mia. – Csókálló, időtálló, esőálló, szélálló, mutánsálló – sorolta nevetve. – Komolyan. Szegény csomagot végigrángattam egész Manipurán, a mutánsokkal teli alagúton, a folyón, a sáron, és meg sem kot�tyant neki. És tényleg nem kopnak le, csak egy speciális oldattal, ami az ezüstszínű tégelyben van. – Ez van rajtad is? – kérdezte Stella. – Elképesztően szép vagy így, Mia. Reggeli közben is végig azt néztem, milyen jól áll neked a smink. – Neked is jól fog! Kipróbálod? – Én eddig nem igazán festettem magam, Mia. Nem tudom, Dylannek tetszenék-e egyáltalán úgy… – Ó, Stella! Már hogy ne tetszenél? Neked kicsit világosabb színeket vettem. Nézd meg, melyik tetszik, és kipróbáljuk, jó? – Jó – bólintott a szőke lány izgatottan. Kinyitotta az első rúzst. Málnaszínű volt, hasonló, mint a saját ajka. – Ez gyönyörű! Segítesz? – Hát persze! – mondta Mia, és óvatos mozdulatokkal, egy ecset segítségével Stella szájára kente a rúzst. Stella bőre azonnal magába szívta a festéket, és egy perccel később már csak az 25


látszott, hogy egy kicsit sötétebb, teltebb és fényesebb az ajka. – Na, milyen? – nyújtotta felé Mia az egyik fényes dobozkát, hogy Stella megnézze a végeredményt. –  Imádom! – kuncogott a szőke lány. – A többit is kipróbáljuk? – Még szép! Mia határozott mozdulatokkal kisminkelte Stellát. A szemhéja tövébe egy kevés grafitszürke festéket tett, és fekete spirállal áthúzta a szempilláit, amitől életre kelt Stella világoskék szeme. A szemöldökét épp csak átsimította egy világosbarna ecsettel, majd mindent elpakolt, és megmutatta a kis tükörben a végeredményt. – Húúú – sóhajtott fel Stella. – Nagyon tetszik! – ölelte át a barátnőjét. – De édes vagy! Köszönöm szépen! – Szívesen – nézett rá jókedvűen Mia. – Idővel majd elhalványodik, de az hetekbe telik. Menő, igaz? – Menő – kuncogott a szőkeség. – És még valami – nyújtott felé Mia egy kis üveget. – Egy kis illat. Csak egy csepp kell belőle a füled mögé. Nagyon erős. – Ó, de finom! – szagolt bele a csillogó palackba a lány. – Mi ez? – Holdfény. Mármint ez a neve – kacagott Mia. – Rózsa, málna és fekete ribizli… azt hiszem. Finom, ugye? – Nagyon! Jaj, Mia, olyan tündér vagy! Köszönöm szépen! – ölelte át újra Stella. – Dylan odalesz tőlem! – Hát, Dylan már most is odavan tőled. Még nem volt alkalmam mondani, de nagyon örülök nektek! Egész biztosan egymásnak lettetek teremtve. Stella arcát halvány pír lepte be. – Én is így érzem. 26


– Ó, ezt pedig Dylannek hoztam! – folytatta Mia, és előhúzott egy tenyér nagyságú, tömör fémlapot. – Ha visszajöttek, majd odaadom neki. Megnézed? – Mi ez? – forgatta a szőke lány a kezében a különös tárgyat. – Olyan, mint egy penge nélküli tőr. – Hát épp ez benne a zseniális! – mondta Mia, majd az ujjával kioldott egy gombot a fémrúd oldalán, mire lehetetlenül éles, széles penge emelkedett ki a foglalatból. – Atyaég! – hüledezett Stella. – Ezzel egy elefántot is fel lehet darabolni… Mia nevetett. – Szerintem is. Liamnek, Masonnek és Kristennek is vettem egyet. Tetszik? – Nagyon. Dylan imádja a szép fegyvereket. – Minden pasi… – Hát, ettől odalesz, abban biztos lehetsz! – adta vissza Miának a fegyvert a szőke lány, amikor vidám kurjantásokat hallottak az egyik ablakból. – Mia, Mia! – kiabált Emily egy boltíves teraszról. – Gyertek fel hozzánk! Mindjárt kész vagyunk Ria mama szobájával! – Ő a kishúgod? – kérdezte Stella. – Igen. Emilynek hívják. Nemsokára iskolás lesz – felelte mosolyogva Mia. Nem hagyhattam őt otthon, mert a nevelőanyám lelépett, a nevelőapám meg…, szóval ő nem tudta volna gondját viselni. Elindultak az épület felé, a virágoskerten át. – És Dylan nagyanyja? Jó fej? – Nagyon – felelte Stella, és a szívét melegség járta át. – Majd meglátod. Egy édes, vicces, igazi boszi-mami. 27


– Boszi? – Csak átvitt értelemben. Bába, és amolyan füvesasszony, tudod, aki minden bajból meggyógyít. Nagyon sokat köszönhetek neki… A lányok felballagtak a lépcsőn, egyenesen Ria mama szobája felé. A küszöb előtt azonban Mia megtorpant. Az ajtón ugyanis egy piros, csillámló festékkel felfestett tenyér díszelgett, amely mögött aranyszínűre festették a keretet. – Valami baj van? – kérdezte Stella. – Dehogy. Csak bevillant egy emlék – rázta meg a fejét Mia. Bekopogtak, majd beléptek az ajtón, és mindketten elámultak. A nem sokkal korábban még üresen árválkodó szoba sarkai élettel teltek meg. A falakat okkersárga szőttesek díszítették, a földön vastag, barna szőnyeg, az ablakok előtt rozsdaszínű függönyök. A fal mellett vörös ágytakaróval letakart ágy állt indián mintás párnákkal, az ajtó felett színes tányérok. Valahol füstölő égett, mert a helyiségben könnyű ambróziaillat keringett. – Na, végre! – ölelte át Miát a kishúga. – Már annyira vártalak! Ezt mi ketten csináltuk Ria mamával, úgy nézz körül! Mia azonban semmit sem látott, csak a vele szemben álló, fehér hajú, halványlila ruhába öltözött, kortalannak tűnő nőt. – De hisz mi… – szólalt meg nehezen –, mi már találkoztunk. Igaz? Ria mama elmosolyodott. – Igaz. Mia hitetlenkedve kapta a szája elé a kezét. – De… hogy lehet ez? Kétszer is ellenőriztem azt az ajtót… és csak egy raktár volt ott, ahol korábban találkoztunk. Álmodtam volna az egészet? 28


– Nem, gyermekem. Valóban ott voltam, ahogy te is. Csak amíg te a fizikai valódban jártál ott, én csak szellemtestben voltam jelen. Mia nem válaszolt. Gyanakodva nézett a fehér hajú nőre, mire az felkacagott. – Most azon töprengsz, hogy élek-e vagy szellem vagyok? Mia elmosolyodott. – Annyira látszik rajtam? A nagyi hahotázva ölelte át Miát. – Ó, gyermekem, hát emiatt ne fájjon a fejed! Biztosíthatlak afelől, hogy élek. De kérlek, ne ácsorogjatok itt! Most lett kész a tea! Igyatok meg velünk egy csészével! – Stella, ő Emily – mutatta be Mia a szőke lánynak a kishúgát, majd Emilyvel az ölében egy nagy párnára kuporodott. – Szia, Ria mama! – ölelte át Stella is Dylan nagyanyját. – Nagyon örülök, hogy ilyen gyönyörű lett a szobád! Ha szóltál volna, én is szívesen segítettem volna pakolni nektek. Ria mama elmosolyodott. – Ugyan, kicsim, a világ minden kincséért sem szakítottalak volna ki az unokám karjából! Stella elpirult, mire a nagyi megsimogatta az arcát. – Nektek az a dolgotok, hogy minél többet legyetek együtt, nem az, hogy egy bolond öregasszony szobájában fúrjatok-faragjatok. Különben is, láthatod, milyen varázskuckót építettünk Emilyvel. – Gyönyörű lett! – nézett körül Stella, de Ria mama őt csodálta. – Te is. Ez a smink őrült jól áll neked! – kuncogott. – Jaj, erről jut eszembe! Val egy halom ruhát hozott nekem, mintha valami 29


árvízkárosult lennék. Nézzétek meg, gyönyörűek! Ami pedig jó, vigyétek el, hozzátok jobban illenek! Stella és Emily lelkesen nekiálltak a ruhák közt válogatni, miközben Ria mama bekapcsolta az öreg raktárostól kapott zenelejátszót, kitöltötte a csészékbe a gőzölgő zöld teát, és rágyújtott. Hosszú, fekete szipkába tette a cigit, és ahogy a kezébe vette, úgy nézett ki, mint egy háromszáz évvel ezelőtti díva. – Ria mama, te mióta dohányzol? – nézett rá meglepetten Stella. – Ma kezdtem, gyermekem! – felelte a nagyi. – Az egyik dobozban találtam ezt a szipkát, és úgy döntöttem, kell nekem. De mégsem járkálhatok egy régi szipkával a kezemben úgy, hogy nincs benne cigi! – Jó az íze? – Nem rossz. Kipróbálod? – Igen – mosolyodott el a lány, és beleszívott a szipkába. – Kicsit mar… – fújta ki a füstöt. – De egész jó. – Ugye? Hobbs doki és Donald elájulnak, ha meglátják. Mia csendben ücsörgött a forró ital előtt, és a nagyit nézte. Ria mama leült vele szemben. – És bejött a kártya üzenete? – kérdezte kedvesen. Mia arcán érzelmek sokasága futott át. – Hát… igen. A Torony nagyon kemény volt… de a Csillag és az Univerzum, nos… az nagyon rendben van. Ria mama rekedtes hangján felkacagott. – Nagyon örülök nektek, gyermekem. Liam Blackwood végre méltó társára lelt benned, bár ha jól sejtem, a megismerkedésetek éppenséggel nem volt zökkenőmentes… Mia elmosolyodott. 30


– Nem volt az… Ugyanakkor, mai fejjel azt mondanám, semmit sem csinálnék másképp. – Bölcs gondolat, kedvesem. Hisz a végén úgyis minden a helyére kerül, igaz? – Néha nehéz ezt elhinni, de igaz. – Miért nehéz elhinned? Hisz magad is rájöhettél már, mire képes az elméd… – Nem tudom, mire képes az elmém, Ria mama. Különös álmaim vannak, és olykor szellemekkel beszélgetek. Ez, lehet, hogy abnormális. – Álomjáró vagy, Mia – felelte a nagyi különös hangsúllyal. – Álomjáró, akárcsak én…

31

Megrázó vallomás. (Hobbs-birtok, 266-os körzet, június 17.)

Recommend Documents