Márton-harang 2016 • szeptember • 4. évfolyam • 43. szám
Urunk, azért olvassuk és hallgatjuk az evangéliumot, hogy a te szavad elérje és megérintse szívünket. Add, hogy megértsük: a szolgáló szeretet nagyobb hatalom minden földi hatalomnál. Add, hogy szembe tudjunk nézni kudarcainkkal, és megértsük: életünkből nem hiányozhat soha a kereszt, amelynek vállalásából számunkra is élet fakad.
2
A kereszt által...
Márton-harang
A kereszt által Barsi Balázs OFM
Ahogy balgaság és botrány volt Krisztus keresztje az apostolok korában, úgy ma is az azok szemében, akik elég vakok ahhoz, hogy ne ismerjék fel magukon az őskígyó halálos marását. A keresztet, mint jelképet ugyan viselik a nyakukban, fülükben, talán még szobájuk falára is kiteszik, de közben minden törekvésük arra irányul, hogy a keresztet, a szenvedést kiiktassák életükből. A keresztnélküli élet utáni vágyódás sokszor a keresztényeket is kísérti. Azokat a helyeket szeretik idézni a Szentírásból, ahol az Úr vigasztalást, jutalmat, dicsőséget ígér, s hajlamosak megfeledkezni Urunknak a kereszthordozásról szóló igéiről. Vagy beszélnek ugyan a keresztről, de csak mint valami kellemetlen teherről, amelytől alig várják, hogy megszabaduljanak, s ha nem, perelni kezdenek Istennel és fellázadnak ellene. Jézus Krisztust az Atya azonban nem a kereszttől függetlenül vagy annak ellenére dicsőítette meg, hanem éppenséggel a kereszten való végső odaadásban. Ezért a mi felmagasztalásunk is csak Krisztus keresztje által valósulhat meg. Az őskígyó mérgétől csupán a keresztre feszített Üdvözítő hitbeli szemlélése óvhat meg. Jézus Krisztus keresztje a deszkaszál, mely képes "a hajótört világot biztos partra menteni". Persze csak az kapaszkodik belé, aki felismeri, hogy élete Jézus nélkül zátonyra futott és hajótörést szenvedett. Amint ugyanis nincs a kereszténység kereszt nélkül, úgy kereszt sincs kereszténység nélkül, csupán értelmetlen és megkerülhetetlen nega-
tívumok. Bűnnel és halállal megjelölt létezésünknek, kényszerű negatívumainknak azonban Krisztus keresztje értelmet és értéket adhat. Aki nap mint nap hittel föltekint Jézus keresztjére, az lesz képes saját keresztjét is mindennap fölvenni és hordozni. Nekünk nem az ő nagypénteki keresztjét kell hordoznunk – erre képtelenek is volnánk. A magunk keresztjét kell hordoznunk, melyet Isten gondos szeretettel, egyéni méretre szabva készített
számunkra, hogy vele Krisztus nyomába léphessünk, ugyanazt az érzést táplálva magunkban, amely Jézus Krisztusban volt. Ne akard hát elutasítani a keresztet, és ne is morgolódj miatta. Ne kedvetlenül cipeld, hanem örömmel, mint Isten szeretetének édes jelét és az üdvösség eszközét, amely alkalmat ad arra, hogy mint Jézus, kimutatsd a mennyei Atya iránti határtalan bizalmat és teljes odaadásodat.
BIBLIA-idézet –––––––––––––––––––––––––– Amint Mózes felmagasztalta a kígyót a pusztában, úgy fogják felmagasztalni az Emberfiát is, hogy mindaz, aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örökké éljen. – Jn 3,14-15
Elnöki beszéd Szent Márton ünnepén
Márton-harang
Áder János köztársasági elnök beszéde a Szent Márton-év megnyitása alkalmából Pannonhalmán Eminenciás Bíboros Úr, Excellenciás Főapát Úr, Tisztelt Bencés Közösség! Hölgyeim és Uraim! „A krisztusi ember félelem nélkül tud szembenézni minden veszedelemmel, mert tudja, hogy Isten ott áll szolgája oldala mellett, életben és halálban.” Ezekkel a szavakkal egy fiatal katona fordult a martalócokhoz, akik életére törtek. Az egyik rabló halálos csapásra emelte baltáját, de keze lehanyatlott. A kérdésre, hogy miért nem sújtott le, így válaszolt: „nem tudtam elviselni az ifjú félelem nélküli, nyugodt tekintetét.” Mi volt az, - Tisztelt Ünneplő Közösség - ami Márton életét különlegessé tette? „A hitben való bátorsága és a mindenki mással szemben tanúsított nagylelkűsége. (…) Egész életét felebaráti szeretetének szentelte attól a híres éjszakától kezdve, amikor még a keresztség előtt állt, és egy éjszaka szemleútját végezte a legnagyobb téli fagyban.” (II. János Pál pápa) A nevezetes jelenetet, ahogy Szent Márton még katonaként megosztja köpenyét a fázó koldussal, minden kor művészei megrajzolták, megfestették a maguk módján. Ezeken a képeken Szent Márton néha nem is egyetlen szegény emberen segít, hanem koldusok hada közepette áll, és már a tekintetével gyógyít. Nem véletlen, hogy halála után hamarosan Európa egyik legtiszteltebb szentje lett. Az első, akinek ehhez nem kellett mártírhalált halnia. A krónikák bőséggel sorolják erényeit. Természetességével erős közösséget épített, szerény és tiszteletre méltó vezetőként kormányozta a rábízottakat. Példát adott a hősiességre, a félelem nélküli életre, a kitartásra, bátorságra, jólelkűségre. Ezért lett Márton számos élethivatás apostola. Katonák védelmezője, betegek gyámola, szerzetesek oltalmazója, királyok lelkiismerete, földművesek és borászok védőszentje. De legfőképpen és mindenekfelett lett: a szolgáló, a felemelő szeretet szentje. Itt született, Pannóniában, idestova 1700 esztendeje.
Élete egészen rövidke részét töltötte ezen a vidéken. Mi, magyarok, mégis a magunkénak valljuk egy római család sarját, Gallia hittérítőjét, Tours városának püspökét. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ezt a hegyet, ahol most vagyunk, Géza fejedelem több mint ezer éve Szent Mártonnak szentelte. Bencés apátságot alapított itt egy erős ország büszke támaszául. Mert tudta, hogy nemcsak a térképen kell megtalálnunk a helyünket. Tudta, hogy a formálódó Európa a királyok patrónusát, a keresztény uralkodói erények őrzőjét tiszteli Szent Mártonban. És Géza fejedelem erre a jó hagyományra akarta alapozni, ehhez a kultúrához kívánta kötni Magyarországot. Királlyá koronázott fia, Szent István intelmeiben jól tükröződik ez az atyai szándék. „Légy türelmes mindenekhez, nemcsak a hatalmasokhoz, hanem azokhoz, akik nem férnek a hatalomhoz. Azután légy erős, nehogy a szerencse túlságosan felvessen, vagy a balsors letaszítson. Légy alázatos is, hogy Isten felmagasztaljon most és a jövőben. Légy majd mértékletes, hogy mértéken túl senkit se büntess vagy kárhoztass. Légy szelíd, hogy sohase harcolj az igazság ellen.”
Pannonhalmán a Bencés Apátság szelleme ugyanezekből az időtálló erényekből táplálkozott. Ezért lettek a pannonhalmi bencések Szent Márton örökségének őrzőivé, s minden történelmi viharban az ország lelki támaszává. Szent István intésére itt ma sem szűnnek imádkozni „pro stabilitate regni - az ország fennmaradásáért”. Hivatásukká lett nemcsak a regula szerinti élet, de az is, hogy példájukkal figyelmeztessenek minket a változatlan, örök értékekre. Hogy a világtól elvonultan is az emberek szolgálatára legyenek, Szent Mártonhoz híven, a munkától „sosem vonakodva”. E monostor szerzetesei több, mint ezer éve tanítják a magyaroknak a keresztény hitet. Ahogy II. János Pál pápa 1996-ban a millenniumát ünneplő Pannonhalmát meglátogatva fogalmazott: „mint hegyre épült
3
Elnöki beszéd Szent Márton ünnepén
Márton-harang
4
város”, mint „fényforrás e vidék és az egész nemzet számára”. Tisztelt Ünneplő Közösség! A legenda szerint, amikor Szent Márton egyszer megfékezett egy mérges kígyót, így szólt: „A kígyók hallgatnak rám, nem úgy az emberek”. Ma, 1700 évvel a születése után nekünk, 21. századi magyaroknak itt, Európában és a Kárpát-medencében be kell bizonyítanunk, hogy hallgatnunk kell a jó szóra. Meg kell mutatnunk, hogy van bennünk figyelem és megértés a körülöttünk élők gondjai iránt. Meg kell mutatnunk, hogy az alázat nem divatjamúlt tulajdonság. Hogy egy több mint ezeréves kultúra nem régi, hanem ma is élő alkotóerő. Hogy
a hagyomány nemcsak köt a múlthoz, de megtart a jövőben is. Hogy az emberi munkának ma is célja, értelme és becsülete van. A Szent Márton-év fontos üzenete, hogy gazdag szellemi örökségünk nemcsak kulturális értékeket jelent, hanem az erkölcsi tanítások folytatását is. S hogy ebben a gazdag kultúrájú, gyönyörű országban minden adott ahhoz, hogy a jóság és tisztesség közösséget formáljon. S hogy milyen közösségekben élünk, az mindennél jobban függ attól, tudunk-e bátrak és nagylelkűek lenni. Valahogy úgy, miként Szent Mártonra emlékezve egy másik szent, II. János Pál pápa kérte tőlünk a 20. században. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Szent
Márton ma is itt van a Pannonhalmi Főapátság több mint ezer évre visszatekintő jelenidejében. Az ősi falakban és a megőrzött szellemiségben. Az imádkozásban éppúgy, mint a mindennapi munkában. És ott van mintegy félszáz magyar település nevében − határon innen és túl. De Szent Márton velünk van akkor is, amikor a hagyomány szerint áldást kérünk a föld ajándékaira, a megtermelt javakra. És ott lesz a Szent Márton-év minden eseményében. Amikor szorgos kezek ételt osztanak, amikor a hagyomány megelevenedik, amikor a beszélgetések az összetartozásunkról szólnak, amikor a művészet megérint minket, amikor közösen emlékezünk, és amikor áldást kérünk a magyarok jövőjére.
Ima a belső gyógyulásért
I
stenem, dicsérlek téged, a háromszemélyű Istent! Köszönöm neked, hogy meghívtál az életre. Hiszem, Uram, Te vagy az apa végtelen szeretete a Szentlélekben. Élsz és tevékenykedsz most ebben a pillanatban és örökkévalóságban. Köszönöm, Uram, hogy emberré lettél, hogy életedet megoszd velem és hogy a gonoszság hatalmából megválts. Te vagy az Úr, erős az ígéretedben és a szent és szerető jelenlétedben. Bennem élsz és megajándékozol életed bőségével, ha csak megnyílok neked, ha csak megengedem neked, hogy cselekedj rajtam. Uram, teljes bizalommal állok előtted, add nekem lelkedet, hogy ő vezessen engem, hogy hagyjon engem felnőni utánad való vágyakozásban. Taníts engem, hogy neved erejében imádkozzak. Úgy, ahogy te a leprások
felé fordultál, úgy fordulsz hozzám is. Maradj nálam és pihentesd rajtam szerető és gyógyító pillantásodat. Érj hozzám, szabadíts meg minden bilincstől és hamis kötöttségtől. Gyógyítsd meg sérelmeimet. Ajándékozz egy új bizalmat nekem és az embereknek. Hadd érezzem, hogy a gyermeked vagyok, tekintélyes és szerető. Uram, tégy alkalmassá, hogy kezeidbe vegyél, hogy minden akadályt áttörjek - félelem nélkül, határok nélküli bizalomban. Uram, bízom benned és köszönök mindent, amit ma értem tettél. Köszönöm neked, hogy még ma is jelen van szereteted csodája, hatalmad jelképe. Köszönöm neked irgalmasságodat, ami soha nem hagyott cserben minket. Dicséret és dicsőség neked, most és mindörökké. Ámen.
Willebald emlékére
Július 7-én, védőszentünk, Szent Willebald ünnepén egyházközségünk néhány tagja elzarándokolt a Willebald-dombra. A közbenjáró imádságok után a zarándokokat frissítő várta, amelyet Feketéné Varga Mária polgármester asszony jóvoltából fogyaszthattunk el. A kellemesen együtt töltött óra megerősített bennünket abban, hogy mindannyiunknak szüksége van a testvéri-baráti találkozásokra.
Még több kép: 4plebania.hu
Márton-harang
Szent Willebald
a 700as években született a dél-angliai Wessexben. Egy bencés kolostorban alapos képzésben részesült, és itt ismerte meg a Szent Benedek regulája szerinti szerzetesi életet. Húsz évesen elhagyta nemzetét, és a zarándoklás idealizmusával, vállalva a hontalanságot, mindent elhagyott Krisztusért – aki „nincs hol lehajtsa fejét” (Mt 8,20). Rómába zarándokolt, ahol három évet töltött el. 723-tól 727ig a Szentföldön járt, Jézus nyomában; két évet töltött el Konstantinápolyban. 729-től 739-ig az itáliai Monte Cassino kolostorában élt bencés szerzetesként. III. Gergely pápa, Szent Bonifác püspök kérésére, missióba küldte. 740ben Eichstättben pappá, egy év múlva az Erfurt melletti Sulzenbrückenben püspökké szentelték. Willebald bajor, aleman és frank területeken, Wunibald és Walburga testvérei támogatásával, hirdette az evangéliumot és szervezte „egyházmegyéjét”. 787. július 7-én halt meg, Eichstätt első püspökeként. Már életében szentként tisztelték. Sírja az eichstätti dómban található. Kultusza Magyarországon – a bencések működése nyomán – a X-XI. században terjedt el; emlékezete a tiszteletére épített, ma már romtemplom által a Pannonhalmi Területi Apátsághoz tartozó Ravazdon is él.
Szent Willebald bronzbó készült szobra a németországi Eichstätt város főterén.
5
Újra levendulaaratás
Márton-harang
6
Levendulaaratás 2016
Még több kép: 4plebania.hu
J
úlius végére ismét beérett a levendula Veszprémvarsányban. Lila színben pompázott a papkert, kellemes illat terjengett a környéken. Lelkes közösségünk apraja-nagyja sarlót ragadott, és kezdődhetett az aratás. A tavasszal palántázott tövek is hoztak már némi virágzatot, amelyet a gyerekek szedtek le. A
virágokból a Főapátság lepárlójában értékes olajat pároltak ki. A nap folyamán volt, aki egy tál étellel, volt akik egy üveg frissítővel lepett meg bennünket. Az aratás után az udvaron kellemes beszélgetésre ültük körbe az asztalt ravazdi vendégeinkkel. Ők is ezen a napon aratták le az első levendula termésüket. (HVM)
Az idei aratás eredménye: 19,5 liter olaj
Hittanos táborban az irgalmas szamaritánus nyomában
Hittan-tábor 2016
Még több kép: 4plebania.hu
A táborban részt vettek: Sári Bálint, Németh Szebasztián, Horváth Bogi, Papp Zsófi, Penics Edina, Szulóczki Máté, Horváth Máté, Major Gergő, Tóth Merci, Gémesi Reni, Horváth F. Mónika, Nyári Márk, Kurja Tamás, Takács Anna, Kurja Marietta, Balogh Zorka, Szabó Péter, Pirgi Dávid, Holdinger Ádám, Heizer Bálint, Takács Zsuzsi, Szalai Martin, Sóki Rebeka, Könnyű Ferenc, Széber Panna, Viszló Rozi, Horváth Fanni, Szalai Flóra, Horváth Róbert, Katona Emese, Sári Hanna, Horváth L. Gergő, Horváth L. Luca, Bíró Marci, Boros Mihály, Lidvin Gergő, Lidvin Bence, Heizer Bence, Pirgi Patrik, Horváth Gergely, Barcza Ambrus, Horváth Hunor A tábor felnőtt vezetői voltak: Sághi Éva, Elischer Balázs, Horváthné Volf Mónika, Horváth Tamás, Székely Szilvia, Viszló Andrea, Arnold atya
Márton-harang
7
8
Hittantábor [ 2016 ]
Márton-harang
Még több kép: 4plebania.hu
A
ugusztus 8-án indultunk a hittantáborba. Mire Pannonhalmára értünk, sok viccet hallottam, itt átszálltunk egy másik buszra és meg sem álltunk Vénekig (a vicc-készletem ez idő alatt még többet bővült). Mikor odaértünk, egyeseket meglepte a szállásunk alakja, kör alakú volt, jurtában laktunk 5 napig. A nyitóbeszéd után kipakoltunk, berendezkedtünk, majd felállítottuk a szabályokat közösen. Ebéd után fürödtünk a helyi tóban, a békákkal versenyt lehetett úszni, annyi volt belőlük. Másnap túráztunk egy jót, csak egy baj volt rengeteg szúnyog keserítette az életünket. Harmadik nap mindenki arra ébredt, hogy esett az eső, így jól jött a kézműves foglalkozás. A nap végére igazi remekművek születtek. Csütörtökön a faluban tettünk egy kis sétát és kellemesen elfáradtunk. Pihentetőnek a táborban készült képeket nézegettük. Sok jó és vicces kép készült. Pénteken sajnos pakolni kellett. Én még maradtam volna, de szerintem a többiek is így éreztek. Nagyon jól éreztük magunkat. Köszönjük a szervezőknek a sok ráfordított munkát, időt, energiát és köszönjük szépen azt a sok-sok palacsintát, amelyet a ravazdi nénik hoztak nekünk egyik este. Szöveg: Heizer Bálint, Vv
M
ár nagyon vártam az idén is a hittanos tábort. Az idén már kísérőként vehettem részt a táborban. Megint nagyon sok barátot szerezhettem a környékről. Különösen tetszett a lakásunk, ami “luxuslakásnak” számított konyhával és zuhanyzóval együtt. Szívesen vettem részt a programokban. Kézműves foglalkozást, a túrákat is élveztem. A megszokott atyával új templomokban a mise is nagyon szép mivel új környezet vesz körül bennünket. Szívesen megyek minden évben. Remélem, jövőre is részt tudok venni. Szöveg: Pirgi Dávid, Ravazd
Újra együtt vagyunk
Márton-harang
II. Bakonypéterdről Elszármazottak Találkozója
A
ugusztus 13-án került megrendezésre a II. Bakonypéterdről Elszármazottak Találkozója, amelyre minden falubelit, elszármazottat, érdeklődőt szeretettel vártunk. A tavalyihoz hasonlóan az idei is nagyon sikeres volt. Körülbelül 100-an érkeztek az ország egész területéről, sőt, külföldről is. Örömteli volt számunkra, hogy annyi felajánlás és adomány érkezett, amely bőven elegendő volt egy ilyen ünnepség megszervezéséhez.
Ezúton is köszönjük Mindenkinek! A programok között szerepelt többek között: Bolla Tünde polgármester asszony köszöntője, szentmise, falutörténeti kiállítás, emlékmű-koszorúzás, Nochta József kiállítása, ebéd, Borsika éneklőcsoport, Magyarországi Németek Győri Kulturális Egyesületének zenekara, Bakonypéterdi Comedy csoport. A délelőtti szentmisére idén is sokan látogattunk el. Megható volt belegondolni, hogy a „hazatérő híveknek” mit
Még több kép: 4plebania.hu
is jelentett ismét a templom padjaiban ülni, hiszen évtizedek teltek el azóta, hogy elhagyták szülőfalujukat. Eme írásom során is szeretném köszönetemet kifejezni Hortobágyi Arnold atyának, hogy idén is elvállalta a mise megtartását! Remélem, jövőre ismét találkozunk!
Szöveg: Vagenhoffer Gergely Fotó: Elischer Balázs
9
10
Dalok, orgona, naplemente
Márton-harang
PeidL Kata & Elischer Balázs
csúcsszuper szabadtéri koncertje Ravazdon Szöveg: Berki Andrásné Vera, Fotó: Arnold atya
Még több kép: 4plebania.hu
A
rnold atya kért, hogy írjak pár sort a dalestről. Pár sort? Azt meg hogy lehet egy ilyen gazdag programról? Augusztus közepén a templom előtti téren
szabadtéri zenés esten lépett fel Peidl Katalin operaénekesnő és Elischer Balázs orgonaművészünk.Kata népszerű operettekből adott elő dalokat, sanzonokat is énekelt. Gyönyörűen,
a tőle megszokott profizmussal. Balázs zongorán kísérte, a dalok között orgonajátékával varázsolt el minket. Ők ketten régi jó barátok, cinkos kis összemosolygásaik, szemvillanásaik még kedvesebbé, oldotabbá tették az est hangulatát. Ha kaptam volna még helyet, feltétlenül írnék azokról a váratlan eseményekről is, amik egy átlagos koncerten ritkán fordulnak elő. Például: ahogy a hirtelen támadt szél felkapta a kottákat, ahogy az atya guggolva tartotta a kottákat Balázsnak, a műsor közben megszólaló esti harangszó és mellé Balázs szenzációs improvizációja, Mázli kutya, mint meglepetésvendég... A műsor után beszélgettünk. borozgattunk, finom sütiket ettünk. Szép este volt, köszönjük!
Házunk táján történt...
Márton-harang
11
Rövid hírek nagy eseményekről
Még több kép: 4plebania.hu
Július 9-én a négy bencés plébánia szervezésében Pozsonyba utaztunk, ahol helybéli idegenvezető kíséretével városnézésen vettünk részt. Megtekintettük Pozsony főtemplomát, a Szent Márton-dómot, az ún. Kék-templomot és a ferencesek templomát, ahol szentmisét ünnepeltünk. A liturgián kántoraink, Kruppai Tamás és Elischer Balázs orgonáltak. A liturgia szolgálatát Kurja Tamás és Gregosits László látták el. A nap második felében megtekintettük a dévényi várat.
Kajtár József polgármester úr meghívására Láziba látogatott testvértelepülésünk, Kéty képviselőtestülete. A közösen ünnepelt szentmise után – amelyen Kara Ákos államtitkár úr is részt vett – a diósdi kórus adott rövid koncertet, amelyben ismert dallamokat szólaltattak meg. A Láziban minden évben megrendezésre kerülő program része volt a szentmise után a hűsök emlékművének megkoszorúzása, amelyre testvértelepülésünk képviselői is elhelyezték koszorúikat.
Még több kép: 4plebania.hu
Július 27-én Szent Márton születésének 1700. jubileumi évében, Gáspár Adalbert bencés atya meghívására Balatonudvariba látogattunk, ahol Korzenszky Richárd OSB atya vezetésével ünnepi szentmisén vettünk részt. A szentmise után Eisenstadtból és Szombathelyről érkezett Szent Márton ereklyék előtt hajtottunk fejet. Útban hazafelé a Park Élménykertben töltöttünk el néhány kellemes percet.
Augusztus 13-án, szombaton, Nagyboldogasszony ünnepét megelőzőn sokéves hagyományainkhoz híven ünnepi szentmisét tartottunk Ravazdon, Béla király kútjánál. Feketéné Varga Mária polgármester asszony ünnepi beszéde után a szentmisében Arnold atya megkeresztelt három kisgyermeket. A kút melletti réten, a hársfák árnyékában megittuk a hűsítő ravazdi ásványvizet, amelyet polgámester asszony a jelenlévőknek ajándékul adott.
12
Mi lesz még?
Márton-harang
Programjaink egyházközségeinkben [ 2016. szeptember ] Családi hétvége és SIMpLICISSIMUS koncert
Bibliaóra és felnőtt hittan (zsolozsma, előadás és beszélgetés)
Szeretettel várunk mindenkit szeptember 10-én délután 5 órára a veszprémvarsányi templomba, ahol a Simplicissimus komolyzenei együttes ad hangversenyt. A részvétel ingyenes, adományokat a templom kulturális rendezvényeire elfogadunk. A koncertet követően a templomdombon „Pokrócos Papkerti Piknik” lesz. Kérjük, hogy hozzon magával szerény mennyiségű süteményt és üdítőt.
Szeretettel várjuk a plébániára azokat, akik érdeklődnek keresztény hitünk iránt, akik szeretnének elmélyedni a keresztény hagyomány és spiritualitás dolgaiban. De azokat is szeretettel várjuk, akik keresik az utat Isten felé és nyitottak a Biblia tanulmányozására.
Tanévnyitó szentmise táska- és tolltartómegáldással Szeretettel várunk minden iskoláskorú gyermeket, kedves szüleiket és tanáraikat szeptember harmadik hétvégéjén a tanévnyitó és Szentlélek-hívó szentmisére. A szentmisében hagyományainkhoz híven táska- és tolltartómegáldás lesz. Ravazdon: szeptember 17., szo. 19.00 Veszprémvarsányban: szeptember 25., vas. 9.00 Bakonyéterden: szeptember 18., vas. 11.00 Láziban: szeptember 18. vas. 17.00
A Szentírás vasárnapján Bibliamegáldás és életige-osztás Az idei Szentírás-vasárnapon is megáldjuk a szentírásokat. Hozza magával a megáldásra otthoni bibliáját. A szentmise után életige-osztás lesz. Ravazdon: szeptember 24., szombat. 19.00 Varsányban: szeptember 25., vasárnap. 9.00 Bakonypéterden: szeptember 25., vas. 11.00 Láziban: szeptember 25., vasárnap. 17.00
Ravazdon: szeptember 2., péntek, 18.00 Bakonypéterden: szeptember 9., péntek, 18.00 Láziban: szeptember 16., péntek, 18.00 Veszprémvarsányban: szeptember 23., péntek, 18.00
Házasságkötés Unger Szabina és Kozma Ferenc esküvője Lázi, szeptember 17., szombat, 16.00 Ringhoffer Eszter és Esztergomi Gábor esküvője Veszprémvarsány, szeptember 17., szombat, 17.00
Elsőáldozásra készülők csoportja Elsőáldozásra felkészítő csoport indul október 8-án, szombaton a plébánián. Szeretettel várjuk az iskola harmadik osztályos diákjait és mindazokat, akik szeretnének felkészülni az eukarisztia vételére. A foglalkozásokat Sághi Éva hitoktató és Arnold atya vezeti. A leendő elsőáldozóknak a részvétel kötelező. A felkészítők havonta egy alkalommal lesznek megtartva.
Ravazd: 9.00 – 10.30, plébánia közösségi terme Bakonypéterd: 11.00 – 12.30, plébánia közösségi terme Varsányban: 15.00 – 16.30, plébánia közösségi terme
Csak egy kattintásra vagyunk Öntől: [ 4plebania.hu ] Mártonharang A ravazdi, bakonypéterdi, lázi és veszprémvarsányi római katolikus egyházközségek lelkiségi- és információs lapja. • Megjelenik havonta 1200 példányban. • Felelős szerkesztő: Hortobágyi P. Arnold OSB plébános • Elérhetőség: 9090 Pannonhalma, Vár 1. • Telefon: (+36) 30/920 22 46 és (36) 96/570 143 • E.mail:
[email protected] • Ezúton mondunk köszönetet Lázi Község Önkormányzatának, Ravazd Község Önkormányzatának, valamint a veszprémvarsányi Postahivatalnak a terjesztésben nyújtott segítségért, valamint Berkiné Verának a korrektúráért. • Nyomtatás: Palatia Nyomda (Győr) • Látogasson el a www.4plebania.hu-ra is!