Marián Andor Balázs Bálint Bujdosó Bori Lencse Menyhért Rácz József. Keywords:

TERÁPIÁS ÉS ALACSONY KÜSZÖBÛ PROGRAMOK KVALITATÍV ÉRTÉKELÉSE A KLIENSEK SZEMSZÖGÉBÕL. ÖSSZEFOGLALÓ A KÉK PONT DROGKONZULTÁCIÓS KÖZPONT KLIENSEINEK UTÁNKÖVETÉSES VIZSGÁLATÁRÓL Marián Andor – Balázs Bálint – Bujdosó Bori – Lencse Menyhért – Rácz József Összefoglalás Az illegális droghasználók terápiájának eredményességével nemzetközi viszonylatban is kevés kvalitatív vizsgálat foglalkozik, a kutatások jellemzõen kvantitatív módszereket használnak. Tanulmányunkban – a legfontosabb nemzetközi tapasztalatok áttekintése után – egy hazai vizsgálat azon részének eredményeit ismertetjük, mely kvalitatív eszközökkel végzett terápiás eredményesség-vizsgálatot. A vizsgálat alanyai a Kék Pont Drogkonzultációs Központ kliensei voltak, akik bekerülésükkor beleegyeztek, hogy késõbb utánkövetéses vizsgálatban vegyenek részt. A kutatás tapasztalataiból általános következtetések vonhatók le a terápiás eredményességgel, illetve a terápia kliensek szerinti értékelésével, megélésével kapcsolatban, emellett az eredmények konkrét jobbítási lehetõségek megfogalmazásához is elvezetnek. Kulcsszavak:

Abstract There are relatively few qualitative studies dealing with illegal drug use, typically most of the research done in this area use quantitative approaches. After reviewing the most important international experiences in the following study we present part of a Hungarian research which has examined the efficiency of drug therapy applying qualitative methods. The subjects of the research were those clients of the Kék Pont Drug Ambulancy who upon intake agreed to participate in a later follow-up study. The results of the research make it possible to draw general conclusions about the effectiveness of the therapy and show how the clients evaluate and experience the therapeutical process, and can also lead to the definition of specific improvement possibilities. Keywords:

A terápiás eredményesség vizsgálata Az illegális droghasználók terápiájának eredményességével foglalkozó irodalom nagyobb része kvantitatív jellegû. Az elsõ nagy, amerikai eredményességvizsgálat a DARP (Drug Abuse Reporting Program) volt, melyben 1969 és

160

EREDETI KÖZLEMÉNYEK

MARIÁN–BALÁZS–BUJDOSÓ–LENCSE–RÁCZ: TERÁPIÁS ÉS ALACSONY KÜSZÖBÛ… (160–190.)

1973 között mintegy 44 ezer kliens vett részt 52, szövetségileg támogatott kezelõhelyrõl (Simpson–Sells 1990). Eredményei szerint az egyéves követési idõ végén nem használt naponta heroint a metadon-programokban részt vevõ heroinista kliensek 64%-a, a terápiás közösségekben résztvevõk 61%-a és a drogmentes ambuláns programokban 56%-a (drogmentes itt azt jelenti, hogy nem alkalmaztak metadonfenntartó kezelést). Ugyancsak az elsõ év végén azt tapasztalták: ha az volt a kritérium, hogy a kliens ne drogozzon és ne kövessen el bûncselekményt, akkor a 90 napnál rövidebb kezelések eredményei nem különböznek az elsõ jelentkezés után eltûnt kliensek eredményeitõl. Nem volt eredménye a pusztán 21 napos detoxikációt alkalmazó programoknak sem. Bármely terápiás modalitásról van is szó (az említett három közül), a 90 napnál hosszabb kezelés jelentõsen növelte az eredményességet. A következõ nagy eredményességvizsgálat a TOPS (Treatment Outcome Prospective Study) volt (Hubbard és mtsai 1989). A kutatásban 41 kezelõhelyrõl 11 ezer kliens vett részt 1979 és 1981 között. Az adatok a terápia elõrehaladtával és a követési idõszakban a terápiák eredményességének növekedését, valamint az erõszakos bûncselekmények számának csökkenését tükrözték. Fontos megfigyelés, hogy a drogmentes ambuláns kezelés 6 hónap után kezdte kifejteni jelentõsebb mértékben a hatását, ám ilyen hosszú ideig csak a kliensek 17%-a maradt kezelésben. Mindkét kutatássorozat alapvetõ megállapítása, hogy a kezelés eredményessége a kezelésben töltött idõvel arányos: minél hosszabb idõt tölt valaki (bármilyen említett) kezelésben, annál eredményesebb kimenetre lehet számítani. Az eredmények általában 3 hónapos kezelés után kezdenek mutatkozni (6 hónaposnál pedig már jelentõs eredményekrõl beszélhetünk, mind a droghasználat, mind pedig a kriminalitás visszaszorulása tekintetében). A következõ nagy kutatás – 1991 és 1993 között – a DATOS (Drug Abuse Treatment Outcome Study) 99 kezelõhelyen terápiába került 10 ezer kliensre kiterjedõ kutatása volt. A következõ terápiás formákat vizsgálták: metadonfenntartó kezelés, rövid idejû bentfekvéses (kórházi), hosszú idejû bentlakásos (terápiás közösség) és ambuláns drogmentes. Az egyéves utánkövetés adatai szerint (Hubbard és mtsai 1997) a hosszú idejû, valamint az ambuláns kezeléseknél a kliensek 50%-kal kevesebb heti vagy napi kokainhasználatról számoltak be (a felvételt megelõzõ évhez képest). Az eredmények jelentõsebbek voltak a 3 hónapnál hosszabb kezeléseknél. Joe, Sipson és Broome (1998) a DATOS-vizsgálathoz kapcsolódó kutatásai szerint a terápiás eredményesség legerõsebben a kliensek problémafelismerésével (a droghasználat problémát jelentett számukra) és a terápiára való készenlétüket mutató változóval állt a legerõsebb kapcsolatban. A szerzõk mindkét tényezõt a motivációval hozták összefüggésbe, és annak belsõ, intrinzik tényezõjéEREDETI KÖZLEMÉNYEK

161

ADDIKTOLÓGIA – 2004. III. ÉVFOLYAM 2. SZÁM

nek tekintették. Ugyancsak a DATOS-hoz kapcsolódóan, Broome, Simpson és Joe (1999) a terápiára való készenlétet, valamint a korai kliens–terapeuta kapcsolat szerepét emelik ki a terápiás folyamat eredményességében, szemben a kevésbé fontos, a terápiás programra utaló jellegzetességekkel. Az elõzõekben ismertetett amerikai vizsgálatokhoz hasonló eredményeket tükröz az Angliában folyt Nemzeti terápiás eredményességvizsgálat (National Treatment Outcome Research Study: NTORS – Gossop és mtsai 2003), melyben 418 droghasználó vett részt, akik 54 szervezetnél futó programban részesültek kezelésben. A prospektív longitudinális vizsgálat során bentlakásos és ambuláns terápiás modalitásokat egyaránt vizsgáltak. Az adatok szerint a terápiás eredmények az elsõ évtõl robusztusan mutatkoztak, viszont a „kemény ivás” és a crack-, illetve kokainhasználó kliensek esetén kedvezõtlen eredmények születtek. Noha az Európai Unió Drog- és Drogaddikció-monitorozási Központjának (European Monitoring Centre on Drugs and Drug Addiction) ajánlása szerint a kvantitatív kutatások eredményeit kvalitatív vizsgálatok során kell kiegészíteni, problematizálni, jóval kisebb számban készültek olyan kvalitatív kutatások, melyek alapján hatásos intervenciós stratégiákat is ki lehetne alakítani (Fountain–Greenwood–Robertson 2000). A szakirodalomban egyre erõsödõ nézet szerint ugyanis éppen az etnográfia, illetve a kulturális antropológia, a közösségi és kvalitatív epidemiológia, a szociológia és a szociálpszichológia módszereibõl építkezõ kvalitatív kutatások váltak a droghasználat megértésének és a rá adandó válasz kialakításának elõfeltételeivé. A kvalitatív kutatások sorában Kearney (1998) tíz – a „Grounded Theory” (magyarul kb. megalapozott elmélet) alapján végzett – kutatás meta-analízisét végezte el. Megállapításai szerint a terápia során az öndestruktivitást felváltja a „teljes”, „valódi” öngondoskodás (self-nurturing). Ennek kialakulásában jelentõs szerepet játszik az addikció mint probléma felismerése, melynek belátása katalizálja az absztinencia elérését. McLaughlin és mtsai (2000) szerint a gyógyulás, illetve a terápiás folyamat sikeres befejezésének egyik fontos szempontja a kliensek körében a terápiás személyzetrõl kialakított kép. Ha ez gondoskodó személyzetet tükrözött, amely a kliensek felé humanizált és individualizált terápiát valósított meg, akkor a kliensek retenciója is jobb volt. Vizsgálatukban a kliensek sokszor észlelték a személyzet képzetlenségét, elsõsorban a speciális addiktológiai kérdésekkel kapcsolatban, továbbá a feléjük megnyilvánuló utálatot és félelmet is érezték. Sok esetben persze õk maguk manipulálták a személyzetet, ennek tudatában is voltak, és bizonyos empátiával viseltettek a személyzet iránt. Fountain, Greenwood és Robertson (2000) szintén kiemelik, hogy a problémás droghasználók sokszor azt érzékelik, hogy a személyzet nem tud velük mit kezdeni. A terápiás programot sikeresen befejezõk a személyzet

162



iránt pozitív attitûdökkel rendelkeztek, és készségekkel megerõsödve, felruházva (empowerment) távoztak a kezelésbõl (Strauss–Falkin 2000), míg a terápiát korai fázisban elhagyók gyakrabban kerültek összeütközésbe a program szabályaival. A kliensek saját problémameghatározásának, a problémák saját maguk által tulajdonított jelentõségének fontosságára több kutatás is rávilágít (Fountain–Greenwood–Robertson 2000; Olsson–Hansagi 2001; McLaughlin és mtsai 2000). A kutatások kiemelik a személyzet gondoskodó, individualizált, humanizált, szupportív megközelítését, mely az egyéni fejlõdésre épít (Strauss–Falkin 2000; Kearney 1998). Mások a kliensek és a személyzet attitûdjeinek fontosságát egyaránt hangsúlyozzák (Stahler–Cohen 1995). Visszatérve az EMCDDA ajánlásához, a kvalitatív kutatásoknak több kutató a terápiás eredményesség vizsgálatában, illetve a hatás összetevõiben is nagy szerepet szán (Fountain–Greenwood–Robertson 2000; Battjes–Onken–Delaney 1999; Tsogia–Copello–Orford 2001). A kvalitatív kutatások végsõ soron fontosak lehetnek annak megállapításában, hogy – ki, illetve mely szerhasználó csoport fog segítséget kérni (predikció), majd ezekkel a csoportokkal célzottan lehet foglalkozni; – sikeresebben lehet a terápiás programokat vonzóvá tenni a kliensek számára; növelni lehet (fõleg) a korai szakaszokban történõ retenciót; – általánosságban is növelni lehet a kezelés retencióját, több kliens marad hosszabb ideig terápiás kapcsolatban; – leírható, hogy mitõl függ a terápia sikere, vagyis milyen kliens „bemenõ” változók kapcsolhatók össze a sikeres „kimeneti” változókkal; – a kliensek egyéni szükségleteihez lehet illeszteni a szolgáltatásokat (Tsogia–Copello–Orford 2001). Magyarországon az 1990-es évek elején a Klapka utcai Drogambulancia munkatársai végeztek követéses jellegû vizsgálatokat droghasználó klienseik körében (Cserne–Hoyer 1991). Késõbb a Drogmegelõzési Módszertani Központ és Ambulancia munkatársai végeztek klienselégedettségi vizsgálatokat a magyarországi kezelõhelyek kliensei között (Gerevich 2001). Az alábbiakban ismertetett kutatáshoz hasonlóan részletes, kvalitatív és kvantitatív módszereket is alkalmazó követéses vizsgálatok, illetve terápiáshatásvizsgálatok azonban Magyarországon még elõzmény nélküliek.

A vizsgálat célkitûzése és módszerei A kutatást a Kék Pont Drogkonzultációs Központ és Ambulancia megbízásából egy független piac- és társadalomkutató cég, a Suvet:Research munkaEREDETI KÖZLEMÉNYEK

163


társai végezték.1 A kérdezõbiztosok és interjúkészítõk szociológus-, illetve pszichológushallgatók voltak,2 akiket a kutatás megkezdése elõtt a Kék Pont trénere kiképzett az ASI follow-up moduljának felvételére. A Suvet: Research a vizsgálat eredményeit a kliensek személyére vonatkozóan, személyazonosításra alkalmas módon a Kék Pont munkatársai számára nem adta át. Ennek garantálása az utánkövetés megbízhatósága érdekében volt szükséges, tehát hogy a kliensek bizalommal beszéljenek esetleges kudarcaikról, visszaeséseikrõl, a kezelõszemélyzettel kapcsolatos pozitív és negatív érzéseikrõl. A kutatás a Kék Ponttal kapcsolatba került droghasználók terápiás tapasztalatainak feltérképezésével foglalkozott. Célja kettõs volt: egyrészt egy kvantitatív vizsgálatban arról kíván képet adni, hogy milyen tényleges/mérhetõ hatása volt az alkalmazott – egyénenként különbözõ – terápiáknak a Kék Pontot drogproblémákkal felkeresõkre; másrészt egy kvalitatív szakaszban tájékozódni próbált arról is, hogy milyen e terápiák szubjektív megítélése, s így azok sikere vagy éppen sikertelensége a kliensek szerint milyen okoknak tulajdonítható. Bár ez a tanulmány csak a kutatás kvalitatív részének eredményeit ismerteti, a kutatási folyamat áttekinthetõségének érdekében röviden ismertetjük a vizsgálat teljes felépítését. A 2002. február vége és május vége között zajlott utánkövetés során 139, a Kék Pontot korábban felkeresõ klienst kerestünk fel személyesen, telefonon vagy írásban. A vizsgálatba bevont személyek közös jellemzõje, hogy a Kék Pontba való jelentkezésükkor mindannyiukkal felvették a magyar nyelvû „Addikció Súlyossági Index” interjút (magyar nyelvû EuropASI: Rácz– Pogány–Máthé-Árvay 2002), s a megkérdezettek hozzájárultak ahhoz, hogy egy késõbbi utánkövetéses vizsgálat során õket újra megkeressék és az ASI follow-up modulját felvegyék velük. A klinikai tapasztalatok szerint az ASI utánkövetéses modulja (Meyers) jól jellemezi a kliens terápiás változását: az ASI által vizsgált területekre kérdez rá, és nem foglalkozik az elõzményekkel. Az utánkövetéses vizsgálat kvantitatív szakaszának célja elsõsorban a kliensek állapotában bekövetkezõ változások objektív, standardizált mérõszámok al-

1 2

A kutatásra az 5/118/2001 NKFP projekt keretében került sor. A kutatást 671-0001/2002.07.30. számon jelentettük be az Adatvédelmi Biztos Irodájának. Az interjúkat készítették: Bukovics István, Gellért András, Miháltz Réka, Paár György, Tóth Anita.

164



kalmazásával történõ felmérése volt. Az „Addikció Súlyossági Index” interjú és annak utánkövetéses változata az alábbi problématerületekre fókuszált: – orvosi helyzet; – foglalkoztatottsági helyzet; – alkohol; – drog; – összeütközés a törvénnyel; – családi és szociális helyzet; – pszichológiai helyzet. A kvalitatív vizsgálati szakasz során az EuropASI follow-up modulját kitöltõ kliensek közül a Kék Pont munkatársai által a kvalitatív interjú céljaira ajánlott kliensekkel jelenlegi élethelyzetükrõl, a terápiával kapcsolatos véleményükrõl és a siker(telenség) vélt okairól is beszélgettünk. Az interjúalanyok kiválasztásakor szempont volt, hogy a terápiát sikerrel teljesítõk, illetve a terápiából kimaradók élményeit, vélekedéseit egyaránt feltérképezzük. A Kék Pont munkatársai ezért a terápiát „sikerrel” és „sikertelenül” befejezõ klienseket javasoltak. Az elérés nehézségei miatt végül összesen 16 klienssel készült beszélgetés. A végsõ „sikeres” és „sikertelen” besorolás azonban az utánkövetéskor tapasztalt állapotot tükrözte. (Lásd a következõ oldalon.) A mélyinterjúk vezérfonalának kialakításakor különös figyelmet fordítottunk arra, hogy a drogambulancián zajló terápiás folyamat kliensek szerinti értékelésérõl, illetve a kliensek jelenlegi élethelyzetérõl, perspektívájáról szerezhessünk minél részletesebb információt. Az interjú vezérfonala az alábbi problématerületekre fókuszált: • A terápia minõsége: Kinek tulajdonítja a sikert/sikertelenséget? Mi segítette, mi gátolta a kezelést? • A kezelõszemélyzettel való kapcsolat: Milyennek élte meg a terápiás kapcsolatot? Mi hiányzott neki? Mi volt esetleg felesleges, mi volt sok? • Az elvonási tünetek: Hogyan észlelte, miként definiálja a saját élettörténetében ezeket a jelenségeket? Mi hiányzott neki? Milyen konfliktusokat élt meg az elvonás alatt? Használt-e legális szereket, vagy más illegális szereket? • Kapcsolathálózat: Hogyan alakultak a személyes barátságok, párkapcsolatok, szexuális szokások, családi kapcsolatok, illetve a drogot nem fogyasztó ismerõsökkel, barátaival és a drogos szcénával való kapcsolatok? Volt-e szerepe a kiesésben, sikeres befejezésben az új kapcsolatoknak vagy a régi kapcsolatok megszakadásának? • A munka világa: Hogyan kapcsolódott vissza a rendes kerékvágásba? Miként változott a viszonya a munkájához, foglalkozásához? Miként változott a viszonya a munkatársaihoz?


165


A mélyinterjúalany sorszáma

1. 2. 3. 4. 5. 6.

A Kék Pont munkatársai által meghatározott állapot a kezelés végén Sikeres Sikeres Sikeres Sikeres Sikertelen Sikeres

7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14.

Sikertelen Sikeres Sikertelen Nincs besorolás Nincs besorolás Nincs besorolás Nincs besorolás Nincs besorolás

15. 16.

Nincs besorolás Nincs besorolás

A mélyinterjúkból nyert információk alapján meghatározott állapot az utánkövetéskor (min. 6 hónapja drogmentes) Sikeres Sikeres Sikertelen Sikeres Sikertelen Sikeres (a Kék Pontba bekerüléskor sem volt függő) Sikeres Sikeres Sikeres Sikertelen Sikeres Sikertelen Sikeres Sikeres (a Kék Pontba bekerüléskor sem volt függő) Sikeres Sikeres

A felsõéves szociológushallgatókból álló interjúkészítõk kiválasztásának fõ szempontja az volt, hogy az interjúkészítõk a drogkérdéssel kapcsolatban némi háttérismerettel rendelkezzenek, és a vizsgálat elõtt alapos felkészítésben vegyenek részt. A felkészítés az alábbi területekre terjedt ki: – az anonimitás jogának biztosítása; – az elérés hatékonyságának biztosítása; – a kérdõív lekérdezésével kapcsolatos ismeretek és praktikák begyakorlása; – az interjúk elkészítésével kapcsolatos ismeretek és praktikák begyakorlása. Az interjúkészítõk kiválasztása és felkészítése során különös figyelmet szenteltünk annak, hogy a kérdezõk az interjú során kérdéseiket, illetve azok sorrendjét az adott személyhez és interjúhelyzethez igazítsák, s az adott interjú kontextusának minden elemét figyelembe véve kérdezzenek. A 2002. február vége és május vége között zajló utánkövetés során a 139 Kék Pontba bekerült kliens közül 76-ot találtunk meg. Közülük 61 klienssel vettük fel újra a magyar nyelvû EuropASI (Rácz–Pogány–Máthé-Árvay 2002) follow-up modulját (Meyers). A kliensek közül 3 meghalt, 7 visszautasította a beszélgetést. Az utánkövetés 63 klienst a rendelkezésre álló információk

166



alapján nem talált meg. A kliensek bekerülése és az utánkövetõ kérdõív felvétele közt eltelt idõ átlagosan 35 hónap volt (minimum 28, maximum 43 hónap). A vizsgálatban részt vevõ 139 kliens az elérés szerint az alábbi szegmensekre tagolódik: lakcím alapján felkérõ levélben elérhetõ droghasználók; a Kék Pont munkatársainak segítségével személyesen megkereshetõk; hólabda-módszerrel a fenti két csoport tagjain keresztül helyszíni (lakáson történõ) kérdezéssel megközelíthetõk. A kvalitatív kutatásban érintett 16 interjúalany elérése is a fenti három módszer valamelyikével történt.

Az interjúalanyok kiválasztásának és szegmentálásának szempontjai A mintába kerülés Célja elve Maximális Variációk azonosítása, közös mintázatok azonosítása különbözőség Homogenitás

Kritikus eset

Intenzitás

Fontos esetek

Rétegzett, célzott

Kritérium

Praktikum

A kérdezés szempontjai

Eltérés van a függőség mértékében, a terápia sikerességében, az egyéni élettörténetekben, perspektívákban Problémákra fókuszál, Csak a terápiában részt vev ő páciensek egyszerűsíti a kérdezést személyes gondjaira és az interjúfonálban jelzett problématerületekre terjed ki Általánosíthatóság, A páciensek között voltak, akik nem más esetekre alkalmazhatóság jártak el a terápiára; illetve akik nagyon hatásosnak értékelték a terápiás folyamatot információban gazdag esetek, A drogambulancia munkatársainak színesen, de nem széls őségesen véleménye alapján igyekeztünk az jelenítik meg a vizsgált jelenséget „érdekesnek” tartott klienseket megtalálni A kívánatosnak tartott figyelem A pozitív példák keresésében benne felkeltése a döntéshozók rejlett a terápiás folyamatot javító, a oldaláról kliensek konstruktivitását növel ő lehetőségek felmutatásának a vágya alcsoportok képzése, A vizsgált páciensek között fiúk és alcsoportok közötti lányok, fővárosiak és vidékiek, összehasonlítás idősebbek és fiatalabbak is szerepeltek meghatározott előfeltételek A legfőbb előfeltétel – az elérés teljesítése nehézségei miatt – az interjúra való alkalmasság és hajlandóság volt Idő- és pénztakarékosság Az elérések segítése a drogambulancia munkatársainak előzetes tudása és személyes ismeretségeik révén


167


Az interjúkészítés körülményei A mélyinterjúk során a beszélgetésre vállalkozó alanyokkal egyénileg kb. 90 perces beszélgetést folytatott le egy interjúkészítésben jártas, erre külön is felkészített pszichológus vagy szociológushallgató. Ennek során az interjúalany szabadabban, kötetlenebbül fejthette ki véleményét, mint a kérdõíves kikérdezés során, vagyis nagyobb hangsúlyt kaptak a saját maga által fontosnak tartott területek. Mindezek eredménye az volt, hogy korábban számításba nem vett szempontok vagy éppen ötletek, meggondolásra érdemes felvetések is elõkerültek. Ugyanakkor az interjúhelyzet annyiban tervezettnek és kontrolláltnak számít, hogy a beszélgetések egy korábban egyeztetett vezérfonal alapján kerültek levezetésre, így minden elõzetesen fontosnak vélt kérdéskör is megvitatásra kerülhetett. Fontos cél volt az is, hogy maga az interjú „jól sikerüljön”, azaz hogy pozitív tapasztalatként maradjon meg az érintettek számára. Egy-egy jól elkészített interjú bizonyosan ritka és tapasztalatokkal teli alkalom volt az interjúalany számára is, hiszen nemcsak önismerethez, hanem új, építõ jellegû belátásokhoz juttatta saját élethelyzetével kapcsolatban. Az alábbiakban két jellemzõ részletet választottunk ki az interjúzók beszámolóiból: Találkozásunk kezdetén B. nyitott, barátságos és jókedvû volt. Beszélgetésünk folyamán észrevettem, hogy egyre inkább rosszkedvûvé válik. Komolyan vette a kérdéseket, elgondolkodott rajtuk, az életén, és nem lett jó kedve tõle. Ismét szembesült eddigi pályafutásával, helyzetével, hogy még mindig nem tiszta annyira, amennyire szeretne. […] Miután én befejezettnek tekintettem az interjút (mondtam, hogy nem tartanám tovább föl, menjen nyugodtan a barátnõjéhez, nehogy probléma legyen belõle), éreztem, hogy õ még nem hagyná itt abba a beszélgetést. Nekem mindenesetre az az érzésem, hogy sokat jelenthetnének neki az ehhez hasonló beszélgetések, kibeszélések. – S * M. már telefonos egyeztetésünk folyamán javasolta, hogy menjek be a munkahelyére kérdõívet kitölteni és interjúzni. Akkor már tudtam, hogy visszacsúszott, és úgy éreztem, hogy szeretne minderrõl beszélni. Nem bántam, hogy egy csendes irodába menjünk, mivel így egyrészt õszintébb lehetett a beszélgetés, ha közben nem zavart a környezet, másrészt pedig nekem is könnyebb dolgom volt a diktafon visszahallgatásával. Miután találkoztunk, hosszasan utaztunk a BKV-val egészen odáig, ahol már több volt a fa, mint a ház. Szóval nagyon messze. Útközben próbáltam

168



semleges témát találni, így elsõsorban M. munkájáról, késõbb az édesapjáról beszéltünk. A megérkezés szokásos rituáléja után (kávé, cigi) sikerült végre leülni interjúzni. Eddigre már eltelt egy óra. M.-t csak annyiban zavarta a diktafon, hogy voltak olyan történetei, amiket nem szeretett volna megõrizni az utókor számára hangfelvétel formájában. Ügyelt arra is, hogy ne legyen semmi konkrét és azonosítható az életébõl, de elõfordult, hogy késõn kapcsolt. Mindvégig túlságosan is közvetlen volt. Úgy érzem, az, hogy a munkahelyét javasolta az interjú helyszínéül, annak nem csak a praktikum volt az oka (közben tudott dolgozni is – szedegette a bogarakat), hanem az, hogy be tudott vonni az életébe, a mindennapjaiba is, így sikerült más dimenzióba helyeznie a kapcsolatunkat, mielõtt még én ezt észrevettem volna. A segítõ kapcsolatokról többször elmondta, hogy õt mennyire szerették, és mennyire bíztak benne. Mindenesetre úgy tûnik, hogy ezekben a viszonyokban fontos neki az érzelmi háttér, mert kapaszkodót jelent számára. – SN

Eredmények A vizsgálat eredményeinek bemutatásakor elõször (1) a terápia folyamatának jellemzõit, majd (2) a kliensek és a kezelõszemélyzet kapcsolatát tekintjük át. Ezután (3) a kliensek elvonási tüneteit, (4) kapcsolathálózatának változásait és (5) a munka világával ápolt viszonyát vesszük számba. Az interjúk körülményei miatt nem minden esetben ragaszkodtunk (vagy volt lehetõségünk) a beszélgetések szöveghû átírásához, ezért az idézetek között olykor az interjúkészítõ beszámolójának részleteit közöljük. Az interjúidézeteket dõlt betûkkel, az interjúkészítõ jegyzeteit álló betûkkel közöljük. Az egyes interjúkra történõ hivatkozások után megadjuk, hogy az illetõ kliens kezelése, leszokása sikeresnek (S) vagy sikertelennek (SN) tekinthetõ. A sikerkritérium a megkeresés idõpontjában (és nem a kezelés befejezésekor!) megfigyelhetõ tartós (minimum 6 hónapos) drogmentesség volt. Külön feltüntettük azokat, akik már a Kék Pontos kezelés elõtt sem voltak drogfüggõk (nem függõ – NF).

1. A terápiás folyamat jellemzõi A terápiás folyamatot érdemben befolyásoló szempontok egy része egyértelmûen a terápiát megelõzõ életszakaszokban fedezhetõ fel. A kliens a terápiához vezetõ úton kezdetben még elutasítja a leszokás gondolatát. A terápiás döntést megelõzõen egy ráhangolódó szakaszban már sokat foglalkozik a EREDETI KÖZLEMÉNYEK

169


leszokás gondolatával. E kontemplatív szakasz fõ jellemzõje, hogy a egyre kiélezettebben érzékeli a drogozás negatívumait. Idõvel belátja, hogy szenvedélybeteg, felismeri a személyes gondjait, és gondolkodni kezd a kezelés lehetõségén. Ha elég erõs a betegségtudata, akkor szerencsés esetben hamarosan az elhatározás is megszületik, hogy idõvel le akar szokni, de kezdetben rendszerint ez sikertelen, s egyre jobban belecsúszik a drogos életvitelbe. Személyes hatékonyság. Az egyéni törekvés abban érhetõ tetten, hogy menynyire érzi magát képesnek a páciens a leszokásra, milyen mértékben hagyatkozik a belsõ késztetéseire a külsõ segítséggel szemben. Ez a fajta személyes hatékonyság a kísértések és a visszacsúszások történeteiben ragadható meg. Amikor a kísértést sikerül valahogyan leküzdeniük, a kliensek rendszerint felértékelik személyes hatékonyságukat, úgy érzik, a javulást minden külsõ segítség dacára csak a saját erõfeszítésüknek köszönhetik. Íme néhány jellemzõ megfogalmazás: „Magamnak annyi köszönhetõ, hogy egy nap felkeltem, megkérdezték, hogy mikor szúrtam utoljára, azt mondtam tegnap, és azóta soha többé nem szúrtam már. Tehát valami történhetett.” – S „Az ember csak magának tud segíteni; hogyha az ember úgy igazán akarja, abba lehet hagyni.” – SN Mónika úgy gondolja, hogy azért sikerült idáig eljutnia, mert „nagyon akar tiszta lenni”, és nagyon bíznak benne a körülötte lévõk, a családja és a segítõk egyaránt. – SN Az egyéni sikerként beállított („már nagyon akartam”) állapotjavulás mögött a legkülönbözõbb egyéni motivációkat találtuk. A leszokásra motiváló tényezõk között a külsõ környezet elvárásai is szerepelnek: „Nem akartam olyan lenni, mint akiket láttam, tehát nem akartam teljesen lecsúszni, mint mások.” – S Csökkenteni akarta a megnövekedett agressziót. – S Levert volt, nem volt túl jó kedve, és ez nem volt jó a munkahelyén, elsõsorban saját magával szemben. – S Nagyon zsúfolt életkörülmények között élnek, egy lakótelepi panellakásban. Szülei, húga és annak családja, valamint õ, élettársával és gyerekével közösen lakja a lakást. Három hónap múlva születik meg a második gyermekük. Elsõsorban a családja miatt szeretne leszokni. – SN Kockázatészlelés. A személyesként megélt sikerekhez hasonló módon a kockázatészleléshez, kockázati magatartásokhoz tapadó, a droghasználat élményhátterét képezõ, a droghasználatnak mint életstílusnak tulajdonított szociális jelentések is egyénileg különbözõk. A kliensek beszámolója szerint erre az állandó visszacsúszás veszélyének érzete jellemzõ: olyan létállapot,

170



mely nem enged elszabadulni a drogos szcénából, állandó relapszusokkal, „kiskapukkal”, elbotlásokkal kísért út. Maguk a kliensek számos eltérõ motívumot, okot tulajdonítanak ennek – az akaraterõ teljes elvesztésétõl a véletleneken át a baráti csoportnyomásig: Semmi nem gátolta a leszokást, olyan emberek vették körül, akik értékelték, hogy kikerült ebbõl a körbõl. Még aktív korában az okozott neki nehézséget, hogy soha nem kellett fizetni az anyagért: vagy ismerõsöktõl kapta (ezek többnyire futó ismeretségek voltak), vagy megbízták, hogy vásároljon, és abból csípett le valamennyit. – S Amikor szeretett volna leállni, nem tudott segítséget kérni. Félt az elvonástól, és nem akart rosszul lenni. Volt olyan is, hogy már heroinozás közben is rosszul volt. – SN A mostani visszacsúszása is régi drogos barátaival való véletlen találkozásnak köszönhetõ. Belevitték egymást a „rosszba”, de most már két hete nem találkozott velük. A barátság felelevenedése leginkább a közös beszerzésrõl szólt, de ismételten külön utakat járnak. – SN A kezelés végén még nem tudott leállni, a gyógyszereket is csupán hébehóba szedte be. Mindig „elhatározta”, hogy „majd holnap”, és sosem jött össze. Aztán nem ment többet a Kék Pontba. A gyógyszeres kezelés után kevesebb heroint használt, de továbbra is szúrta magát. – S Két évig azt csinálta, hogy amikor nagyon kívánta a kábítószert, akkor hagyta abba. Nehéz volt, de kibírta. Amikor elmúlt már a cucc utáni vágya, akkor megint használt egy kicsit, aztán megint kezdte elölrõl. Igyekezett nem túlságosan visszaesni. – SN Döntési egyensúly. A betegségbelátásnak, vagyis annak a felismerésnek, hogy a kliens elvesztette a kontrollt szenvedélye felett, s hogy káros következmények nélkül nem lehet drogot használni, a terápia melletti elkötelezõdés az eredménye. A kliensek beszámolójából egyértelmû, hogy legtöbbjük továbbra is vágyik a drogra, de belátja, hogy erre problémamentesen nincs lehetõség. A kliensek többnyire úgy gondolkodnak, hogy amint jobban lesznek, újra kezükbe vehetik szerhasználatuk kontrollját. A beszámolókból kiderül, hogy ez a legfõbb vágyuk, emiatt kísérletezgetnek. Jelenlegi állapotuknál már csak azt szörnyûbb elképzelniük, hogy a drogok adta élmény már soha nem lehet az övék. A beszámolók szerint látszólag olykor csak a véletlenen múlik, vagy egy rövid idõ alatt lejátszódó negatív belsõ élmény hatására alakul ki a végsõ döntés – amit egy hosszabb, a leállással kapcsolatos döntéssel szembeni ambivalens periódus elõz meg: Egyszer 96 órán keresztül egyfolytában talpon volt, lefogyott 7 kilót, és akkor érezte, hogyha nem áll le, akkor nagy baj lesz, és egyik napról a másikra abbahagyta. – S EREDETI KÖZLEMÉNYEK

171


Reggel már kezdett rosszul lenni, kiment a vécére, hogy „megcsinálja”, de aztán beleborította az egészet a vécébe, és úgy döntött, hogy onnantól kezdve nem megy ki a lakásból, és másfél hétig otthon maradt. Édesanyja kivett egy hét szabadságot, édesapja is gyakran hazament, mindenben igyekeztek segíteni neki. – S Az egésznek úgy indult neki, hogy visszatekintett eddigi életére. Belegondolt, hogy a családjának, szüleinek milyen csalódást okozott. 10 évet elpazarolt úgy az életébõl, hogy nem tud semmit felmutatni. Ezt nem pusztán az anyagi dolgokra érti, hanem minden másra is. – S Amikor arra ébredt, hogy csurom víz a teste, és közben szinte megfagy, akkor mindig elhatározta, hogy abbahagyja. Ilyenkor muszáj volt megállnia. Errõl nem beszélt senkinek, mert ezt a problémát egyedül kellett megoldania. – SN A mélyinterjúra vállalkozó kliensek egyik fontos jellemzõje az volt, hogy mindnyájan eléggé erõs betegségtudattal rendelkeznek, a drogozás számukra már egyáltalán nem képviselt pozitív élményt. Az alábbi táblázatban a kliensek élményháttérén igyekeztünk feltérképezni, rekonstruálni a drogozással kapcsolatos pró és kontra érveiket, a visszaesés okaiként azonosított személyes magyarázatait. Ezek a „drogozás” szituációkötött szociális kontextusai, melyekben az élmények jelentést nyernek, a kockázati magatartások kialakulnak és reprodukálódnak: Pró Kontrollált szituációk „Ha visszagondolok, akkor életem legboldogabb korszaka az volt, amikor drogoztam.” – S

Jókedv „Feldobott voltam, vagy hogy nem voltam feszült, hogy önmagam voltam, hogy szépnek láttam a világot.” – S

172

Kontra Nem várt hatások Az LSD-t kipróbálta egy alkalommal, de ijesztő volt számára a hatása, és nem használta többet. Elképzelhetőnek tartja, hogy azért nem jött be neki, mert akkoriban elég zaklatott volt az élete, és ezt a hangulatot er ősítette fel a szer. – NF Ha nem tudott anyagot szerezni, volt hogy fel sem bírt kelni. – S „azóta nincs bejelentett munkám, rendszeres munkám. Nem is vagyok azóta képes normális munka elvégzésére.” – S Egészségromlás, elvonási tünetek „Az egészségem romlott meg, mert egyszer űen nem tudok felelősségteljes munkát elvégezni, mivel nem tudok hosszú id őn keresztül egy dologra koncentrálni. Van, hogy négy napon keresztül nem alszom, ezért elég könnyen elfáradok.” – S Pánikroham. – SN Gerincfájdalmak. – S Feledékenység. – S



A veszélyérzet megszűnik, a stressz oldódik „mertem emberek közé menni, mosolyogtam állandóan.” – S „Sok volt a gondom akkor, befüveztem, és akkor az agyamat annyira elnyomta, hogy voltak gondjaim, de így nem érdekelt, szóval nem mart az ideg folyamatosan emiatt.” – SN Társas hatások – interperszonális el őnyök Leszokás után legfőképpen a társakkal való együttlét hiányzott neki, az a hangulat, ami a droghasználat előtt és után volt, például ahogy beszerezték az anyagot. – S Amikor már mindenki tudta mindenkir ől, hogy drogozik, nagyon sokat mászkáltak együtt. Ezek nem pusztán drogos érdekkapcsolatok voltak, mint az általában lenni szokott; ők tényleg barátok voltak. – S

Agresszió Állandóan feszült volt, testnevelés órán összeverekedett társaival. – S

„Árérzékenység” Anyagilag sem volt feltűnő, hogy sok pénzt költ, mert a szülei cégei akkoriban jól mentek. Nem nagyon ütköztek meg azon, hogy pénzt kér, talán csak nem tudták elképzelni, hogy mire költi. – S 10 évet elpazarolt úgy az életéb ől, hogy nem tud semmit felmutatni. Ezt nem pusztán az anyagi dolgokra érti, hanem minden másra is. –S

A sikeres terápia eredménye az absztinens állapot: „Olyan, mint amikor szakítasz egy lánnyal, más életet kezdesz, de megmarad az az idõszak kellemes emléknek.” – S Minden anyagosban marad egy ûr, miután leszokik, és ezt ki kell tölteni valamivel, amit szeret, különben visszaesik. Neki a munkája az élete. Ha nem állna le, akkor mindent elveszítene, ami fontos számára. – S Leszokás után nem nyúlt a szerhez, nem hiányzott neki, és az agresszió jelentõsen csökkent. Hívták bulizni, mert õ a hangulatfelelõs a társaságban, de nem akart menni, mert úgy gondolta, hogy nem tudná élvezni, aztán mikor elment, akkor nem hiányzott neki, anélkül is jól érezte magát, megivott pár sört, beszélgettek. – S

2. A kezelõszemélyzet Az alábbiakban a klienseknek a segítõintézménnyel kapcsolatos attitûdjeit és vélekedéseit mutatjuk be. Az elemzés során arra kerestünk választ, hogy a kliensek terápiás kapcsolatról alkotott képe mennyiben segíti vagy akadályozza a segítõintézményekkel történõ kapcsolatfelvételt. Elõzetes feltételezések. A kliensek az alábbi prekoncepciókkal érkeznek az elsõ terápiás beszélgetésre: – Félelem: „Én azt hittem egybõl…, féltem nagyon, mert azt hittem, hogy ilyen gyomormosások, meg ilyenek lesznek, féltem, hogy bent kell maradnom, azt nem bírtam volna.” – S EREDETI KÖZLEMÉNYEK

173


„Bementem, azután rá egy-két hétre féltem, hogy behívnak még egyszer, és akkor valami lesz. Nem hívtak, meg nem mentem be, és akkor rá egy másfél-két hónapig csináltam…” – S – Bizalmatlanság: „Én ebbe… megmondom az õszintét, én csak egyszer voltam bent, mert úgy voltam vele, hogy ez engem nem érdekel, és azután úgy magamtól leálltam. […] Hülyeségnek tartottam. […] Arra gondoltam, hogy csak így beszélgetek, hogy tudok leszokni. […] Csak beszélgetni fogunk, dumálni, azt itthon is meg tudom csinálni.” – S Nem volt elõzetes elképzelése, hogy mi lesz a terápián, azonban nem is okozott meglepetést az, ami végül lett. – NF Általános megítélés. A Kék Ponttal kapcsolatos általános megítélések nagy része rendkívül pozitív, és többnyire arról tanúskodik, hogy az intézmény sikeresen tölti be feladatát: „Mindig odamentem, elmeséltem a problémáimat, ott volt egy ember, aki meghallgatott. Ennyi.” – S Ha már odajár, foglalkoznak vele, idõt, energiát szánnak rá, akkor neki mindezt „kompenzálnia” kell. Az ott kapott törõdésért igyekezett valamit felmutatni, hogy ne úgy tûnjön, hogy odajár, és egyáltalán nem érdekli az egész. – S Fél óra, háromnegyed óra beszélgetés alatt lelkileg könnyített magán, a felgyülemlett dolgokat kiadta magából, és így a következõ pár nap könnyebb volt számára. – S A terápiát, melyben részesült, sikeresnek tartja, mert viszonylag rövid idõ – kb. 1 hónap – alatt elfogadható állapotba került. A sikert egyrészt saját akaraterejének, másrészt az ott dolgozóknak köszönheti. – SN A személyzet megítélése. A kezelõszemély megítélése rendkívül pozitív. A kliensek szemszögébõl az alábbi szempontok, erõsségek biztosítják a terápiás kapcsolat sikerét: – A visszacsúszások megállítása: A Kék Pont abban segített neki, hogy maradjon a tiszta állapot, ne menjen vissza. – S A Kék Pont leginkább azzal töltött be fontos szerepet életében, hogy megerõsítette abban, hogy meg tud tenni dolgokat. Meg tudta tenni azt, hogy elmenjen, és segítséget kérjen. – S – Gyógyszeres, detoxikációs kezelés biztosítása, a sóvárgás megszüntetése: Elsõsorban azt várta, hogy segítséget kapjon a fizikai elvonás tüneteinek enyhítésében. Ezt meg is kapta Rivotril formájában. A Rivotril elvarázsolta, így nem annyira koncentrált az anyagra. – S Kék Ponthoz (is) úgy ment el, hogy túl volt már a fizikai elvonáson, így ott a pszichés függõségét kezelték gyógyszeresen és terápiásan egyaránt. – SN

174



Egyrészt havonta felíratta a gyógyszereket, másrészt pedig a doktornõt kereste fel hetente kétszer a Kék Pontban. Hogy mennyi ideig járt hozzá, arra már nem emlékszik. – SN – Közösségfejlesztés: szabadidõs tevékenységek, aktivitások ajánlása: „Lusta voltam, és nem mentem be. Segíteni meg mindenben segítettek, ha tudtak, a klubban, mindenben.” – S A Kék Pont hatására kezdett el újra olvasni, kultúrálódni. – S A többi klienssel is jó kapcsolata volt, gyakran ottmaradt még beszélgetni velük. – SN – Személyes kapcsolat: A doktor úrral való kapcsolatát személyes jellegûnek ítéli meg, mivel olyan dolgok hangzottak el ezeken a beszélgetéseken, melyek meglehetõsen személyesek, magánügy – azzal együtt, hogy jóformán csak õ beszélt. – S „Jó volt a doki”. Más kollégával nem nagyon volt kapcsolata, mivel a doktorral mindig elõre egyeztetett idõpontban találkozott. – SN Szeretett a doktornõhöz járni, mert jó volt vele beszélni, „csak hát a sebeket feltépték rendesen”. Megkönnyebbülést jelentettek Mónikának ezek az alkalmak. Elõfordult, hogy sírt – ez volt az egyetlen kivezetõ csatornája. Ez idõ alatt a doktornõ nagyon jól megismerte õt, és jó érzés volt, hogy valakinek elmondhatta azokat a dolgokat, amikrõl mással nem tudott beszélni. – SN – Szociális készségek javítása: A kezelõszemélyzetrõl nagyon jó a véleménye: alkalmazkodtak hozzá, mikor nehezebb volt neki a kapcsolatteremtés, fel tudták õt oldani. Nem tudott semmi olyat mondani, ami hiányzott volna neki, vagy amit feleslegesnek érzett volna. – S – Feltétlen alkalmazkodás: Semmi olyat nem tapasztalt, ami nem odavaló vagy fölösleges lett volna. – SN Az ott dolgozókkal kialakult kapcsolatát jónak tartja, „nem volt semmi probléma”, kedvesek voltak, nem nézték le õt. – SN A Kék Pont csupán arra kellett, hogy megkapja a szükséges papírt arról, hogy valóban fogyasztó. Ez egy lehetõség volt számára, hogy elérje a célját, semmi több. Ezt természetesen a Kék Pontban is nyíltan vállalta, ezt ott tudták, elfogadták. – S – Folyamatos, flexibilis rendelkezésre állás: A Kék Pont dolgozóiról jó véleménnyel van, rendesek voltak vele. Mindig tudott beszélgetni valakivel. – SN Ezek egyórás beszélgetéseik voltak, ami hol kevésnek, hol pedig túl soknak bizonyult, attól függõen, hogy éppen milyen állapotban volt. Amikor nem érezte jól magát, vagy fáradt volt, akkor túl hosszú volt Mónika számára az egy óra. – SN


175


Nagyon szeretett odajárni, mert kedvesek voltak vele, mindenki mosolygott, soha nem tolták le semmiért, és nem betegként, hanem barátként fogadták. Mindig megkérdezték tõle, hogy érzi magát, vagy nincs-e esetleg valamilyen problémája. Családias és baráti volt itt a hangulat, és nem olyan, mint egy tipikus ambulancián, hogy „jó napot, jó napot”. Itt szinte mindenkivel tegezõdött. – SN – A gyengeségek között leggyakrabban a személyre szabott információbiztosítás és a tanácsadás hiánya szerepelt. Íme néhány jellemzõ eset: „A kérdezések közötti szünetek, az nagyon… nem felidegesített, csak zavart, hogy kérdeztek valamit, válaszoltam, aztán ilyen félperces csönd.” – SN Nem kapott konkrét tanácsokat a doktortól, hanem a doktor úr hagyta, hogy õ beszéljen, „kimagyarázza magát”, mondja az ötleteket. – S Ismerõseitõl hallott az elterelésrõl, ezért ment 1997-ben a Kék Pontba, ahol elég negatív tapasztalatokat szerzett. Igazából nem tudta, hogy mi az elterelés, csak annyit, hogy így el lehet kerülni a vádemelést. A Kék Pontban sem tájékoztatta senki, hogy meddig kell járnia, mi a folyamat. […] egyébként nem tudtak mirõl beszélni, nem tudtak neki miben segíteni, mert nem volt olyan jellegû problémája, amire a Kék Pont fel van készülve. […] Most vár tárgyalásra, elment most a Kék Pontba, hogy mit lehet most tenni, tudnak-e valamit igazolni, hogy járt oda. Most tájékoztatták az elterelési folyamatról, mit is kellett volna csinálnia. Elképzelhetõnek tartja, hogy õ sem tett meg mindent, de azt mondja, ha az elején rendesen tájékoztatják, vagy kicsit határozottabban rászólnak, hogy járjon rendesen, különben elítélik, akkor végigcsinálja. – NF – A terápiás kapcsolat személyessége, lelki támaszként való mûködtetése szintén elvárt: Úgy gondolja, hogy a terápia annyiban mûködik rosszul, hogy nem figyelnek eléggé oda az emberre. Nem elég az, hogy felírja a doktor a recepteket, és elmondja, hogyan kell beszedni a páciensnek a gyógyszereket. Egy heroinfüggõ sokkal nagyobb lelki támaszt igényelne, mint amit õ abban az idõben kapott. Arra már nem fordítanak kellõ figyelmet, hogy mi történik az emberrel, amikor leáll, lelkiekben miben szorul segítségre. Angéla szerint talán azért volt ez így, mert rengetegen jártak oda, így kb. 20 percnél többet nem tudtak fordítani egy emberre. – S Utoljára két évvel ezelõtt járt a Kék Pontban, ekkor gyógyszeres kezelés mellett pszichológushoz is kapott idõpontot. Ez sem jelentett számára jelentõs segítséget. Nem találta elegendõnek, hogy egy héten egyszer beszélgessen egy órát egy pszichológussal – leginkább arról, hogy a múltban mi történt. – S Nem azt várja, hogy oldják meg helyette a problémákat, mert az sem lehet mûködõképes. Ha túl sokat segítenek az embernek, akkor az önmotivá-

176



ciója nem fog mûködni – hogyha úgyis megoldanak helyette mindent, akkor már teljesen mindegy, hogy csinál-e valamit vagy sem. – S – Egyéb, személyes történetek is nehezítik a kapcsolatot: Annak, hogy többet nem kereste fel a Kék Pontot, más oka is volt. Mivel korábban rossz élményei voltak (megkergették a cigányok, megerõszakolták), nem szívesen jár „zûrös” környéken. Bár továbbra is szívesen járna – mondjuk kéthetente egyszer –, de a környék miatt nem megy. – SN

3. Elvonási tünetek Az elvonási tünetek percepciója. A kliensek a terápia nyomán kialakuló – észlelt – elvonási tünetek közül az alábbiakat említették: – Kontrollvesztés: az önkontroll elvesztése nyomán a fizikai állapot nagyon erõs leromlása. „Az életemet ezek végigkísérték, már a drog elõtt én gyógyszereztem és ittam. Tehát nekem egy jó öt éven keresztül nem is volt egy tiszta napom. Három éven keresztül nem is tudtam, hogy mi az, hogy elvonás, mert úgy intéztem, hogy véletlenül se legyen. Aztán mikor elõször elmentem kórházba, hogy leállok, akkor volt egy-két hetes kõkemény elvonásom. Utána rehabilitációs otthonban voltam, ez már elviselhetõbb volt, ott pszichikai elvonásom volt; nagyon kívántam, de nem volt fizikai elvonásom. Utána hazajöttem, elõször túladagoltam magam, utána már csak azért lõttem, mert a túladagolás után rettenetesen fájt a lábam, és nem segített rajta semmilyen gyógyszer. Azért lõttem, hogy tudjak egyáltalán járni. Akkor úgy nyomtam, hogy hetente egyszerkétszer, a többi napon meg halál.” – S 8-9 napig nem tudott lábra állni, nem tudta koordinálni a mozgását. 4-5 napig nem tudott aludni, de úgy gondolja, hogy megérte. – S – Sóvárgás: fizikai illetve pszichés függõség, kényszer a viselkedés folytatására. „Fizikálisan soha nem volt igazán, inkább pszichés elvonási tüneteim voltak. Annyira nem drogoztam soha, hogy fizikai tüneteim lettek volna. Csak annyi, hogy pszichésen sóvárogtam, hogy bebeszéltem magamnak, hogy ez az életem.” – S „Leszokásnál viszont idegbetegebb voltam, 2-3 napig, ha abbahagytam a füvezést, olyan ingerlékeny voltam, hogy repültek a szerszámok.” – SN „A drogból a nyugtató hatás hiányzik.” – SN „Fizikailag persze hiányzott, azután meg pszichikailag. Most már majdnem egy éve vagyok tiszta, és még most is kattogok az anyagon. Csak most már meg bírom állni. De nem mondom, hogy nem gondolok rá, meg nem kívánom.” – S Állandóan kábult volt a gyógyszerektõl, miután pedig elfogyott, azt vette észre, hogy hasonló hiányállapot lép fel benne, mint amikor a drogról mon-


177


dott le. A cél az volt, hogy ne használjon kábítószert, de utána az is egy cél lett, hogy a gyógyszert se szedje. – S A fizikai elvonás idõszakában igen erõs gerincfájdalmai voltak. Lassan jobban lett, elkezdett enni, inni, érdeklõdni. Ilyenkor azt gondolja magáról az ember, hogy túl van a nehezén, mert már nem fáj. „Ha már nincs testi tünet, úgy gondolja, jól van, a pszichérõl sokat beszélnek, de senki nem tud semmit róla.” – S A terápia folytonosságát veszélyeztetõ tényezõk. A terápia során a kliensek sóvárgása többféle hiányérzetre vonatkozott, amelyek kielégítése a terápia folytonosságát, folyamatosságát veszélyeztethette. Ezek közül a legfontosabbak a módosult tudatállapot, az intravénás használat és a drogozás társas élménye. – Módosult tudatállapot. „Az hiányzott, hogy feldobott voltam, vagy hogy nem voltam feszült, hogy önmagam voltam, hogy szépnek láttam a világot, hogy mertem emberek közé menni, hogy mosolyogtam állandóan. Arra a szintre én nem jutottam el, hogy azért kellett volna bármi is, mert a szervezetemnek kellett volna, tehát fizikai elvonási tüneteim soha nem voltak. Olyan nem volt, hogy azért vettem volna be, hogy ne fájjon, vagy ilyesmi.” – S – Intravénás használat. Hiányzott neki az anyag, de nem tudja megmondani, hogy mi az, ami hiányzott belõle. Eleinte talán azért hiányzott, hogy ne fájjon, késõbb pedig azért, hogy ha bármi kis apróság történt, ami hirtelen nagyon szíven ütötte, akkor mindig az jutott eszébe, hogy milyen könynyû lenne, ha szúrna. – S – Társas igény. Leszokás után legfõképpen a társakkal való együttlét hiányzott neki, az a hangulat, ami a droghasználat elõtt és után volt, például ahogy beszerezték az anyagot. – S Konfliktusok az elvonás alatt. Az elvonás ideje alatt a legtöbb konfliktus a drogos életmódtól való megszabadulás és a drogozás utáni vágy együttes szorításában keletkezik. A konfliktusok egyik szintje abból adódik, hogy a nem drogos környezet megkülönbözteti a droggal élõ embert (még mindig drogosnak tartják). „Barátaim, meg az anyukám is, a családom is, izé, hogy gusztustalan vagyok, meg miért csinálom, meg ebben mi a jó, mindenki megutált, és akkor észbe kaptam, hogy ezt nem lehet, hogy ez nem jó így.” – S A leszokása idõszakában nagyon sok konfliktusban volt része. Ez leginkább azért volt, mert bátyja ellene hangolta a szülõket. Talán, mert nem esett neki jól, hogy a szülõk nagyon sokat foglakoznak vele, rohangálnak orvosért, és mindenben segítik. Mindig megpróbálta megmagyarázni a szülõknek, hogy feleslegesen tesznek meg mindent, mert úgysem fog megváltozni. Ha

178



már ennyi éve nem sikerült neki, akkor miért pont most sikerülne. Korábban is elõfordult már, hogy leállt szárazon, de aztán nagyon hamar visszaesett. Azóta bátyjával is sikerült rendeznie kapcsolatát. – S De ugyanígy megkülönbözteti a volt drogos környezet is. Amikor leállt, a drogos barátainak a fele kinevette, a másik fele hóbortnak tartotta. Nagyon kevesen voltak, akik azt mondták, hogy próbálja meg, mert valahol õk is nagyon szeretnék, csak nincsenek készen rá. – S A régi drogos haverjai kárörvendve szemlélik leállásának útját, igyekeznek kételyt ébreszteni benne sikerességét illetõen (persze-persze, majd meglátjuk, mi lesz), közben pedig sejtik, hogy nekik is ezt kéne tenniük. Rosszindulatúak, mert – más programja lévén – nem megy velük hétvégén (talált jobb elfoglaltságot ennél a társaságnál, szórakozásnál). – S A konfliktusok másik – az elõzõvel összefüggõ – szintjét az elvonás során használt legkülönbözõbb pótszerek alkalmazása jelenti. A pótszerek többnyire legálisak, ilyenkor rendszerint alkoholproblémákkal vagy gyógyszerfüggõséggel kell megküzdenie a kliensnek: „Drog miatt voltam bent, de amikor leálltam a drogról, akkor úgy tudtam csak végleg lejönni róla, hogy utána nagyon sokáig politoxikomán voltam, tehát ittam gyógyszerre: fájdalomcsillapítóra, nyugtatóra. Utána kellett elhagyni ezt is.” – S Így volt ez a Kék Pont után is, bár ezt követõen otthon is próbált leszokni kétszer is, úgy, hogy a szülei észre sem vették. Rákényszeríttette magát az elvonásra. Beszerzett egy csomó gyógyszert, és magára zárta az ajtót. Szüleinek azt mondta, hogy beteg, és két hétig hagyják békén, neki dolga van magával. Idegileg nagyon rossz állapotban volt, üvöltött mindenkivel, úgy érezte, hogy muszáj egy kicsit helyrerázódnia. Amikor nem volt már fizikai elvonása, akkor már könnyebb volt. Amint sikerül egy kicsit összeszednie magát, pszichológushoz járt a Támaszhoz. – SN A két hónaposra szánt gyógyszeres kezelés kicsit tovább húzódott. Lopkodta ugyan a gyógyszereket, de igyekezett tudatos maradni, hogy az így beszedett gyógyszerekrõl fokozatosan mondjon le. – S A pótszerek másik forrását az illegális szerek – gyakran marihuána – jelentik: A sóvárgás mellett az okozott neki komoly problémát, ha olyan helyen járt, ahol használta az anyagot; egy ideig mindenrõl ez jutott eszébe. Pótmegoldásként füvet használt, amikor nagyon erõs volt a vágy, ez segített neki. A fûvel is volt problémája, volt hogy „átesett a ló túloldalára”, túl sokat szívott, hasonló hatást ért el, mint a heroinnal, de megoldotta ezt a problémát, úgy állt hozzá, hogy minek szokott le a heroinról, ha most a fûvel csinálja ugyanezt. Azóta is szív, de ritkán, és ez már nem okoz neki problémát. –S


179


4. Kapcsolathálózat Párkapcsolat – szexuális szokások. A droghasználat a kliensek többségét megfosztotta a normális párkapcsolat kialakításának lehetõségétõl: Kapcsolata lányokkal ebben az idõszakban hébe-hóba volt, komolyabb kapcsolatot nem tudott kialakítani. Aktívabban ismerkedett, felszabadultabb volt, megnõtt az önbizalma, de kerülte az egyéjszakás kapcsolatokat. – S Párkapcsolata nem volt, mikor kezelésre járt, sõt utána egy évig nem volt barátnõje. „Nem is nagyon érdekelt, meg hát meg kellett hogy nyugodjak.” – SN A partnerek sokat segíthetnek a klienseknek a terápia során, ezért már a kezelés elõkészítése során érdemes felvenni velük a kapcsolatot: „Õ segített nekem, õ nem hagyott úgy ott, hogy izé… gusztustalan vagyok, segített nekem, mindig mondta, hogy ne legyél ilyen.” – S Utolsó barátnõje akkor volt, amikor keményen drogozott. A lány elhatározta, hogy segít neki, de nem igazán tudott, de a kezelés alatt kitartott mellette. Amikor leállt, akkor ment szét a kapcsolat. Egyrészt besokallt a lány, nehezen bírta már, másrészt miután leállt, rádöbbenhetett, hogy teljesen más ember, mint akit megismert. Végül õ szakított, a lány visszahúzta volna; voltak közös ismerõseik a régi drogos környezetbõl, akikkel a lány tartotta a kapcsolatot, õ pedig már nem. Emellett a lány éppen olyan stádiumban volt, hogy szívesen kipróbálná a drogot. – S A terápia hatására a stabil párkapcsolatok kialakításának, megerõsítésének jelentõsen javult a lehetõsége: „Azóta vadabb lettem sokkal, tehát bármit megteszek. Felszabadultabb lettem. Viszont nem élek olyan életet, mint elõtte, tehát nem fekszem le akárkivel, vagy nem egy nap után. Ilyen téren tehát megváltoztam.” – S „Már amikor úgymond leálltam, akkor jött rendbe a szexuális életem.” – S Jobb volt a szex, míg kábítószerezett. Elsõ gyermeküket tudatosan vállalták, egy évig nem szúrta akkor már magát. – SN Amióta 8 hónapja tiszta, nagyon boldog és jól él (nem anyagi dolgokra gondol). Február óta van egy párja, „aki nemcsak a párja, hanem a kedvese, társa, barátja, mindene”. Nagyon jó lelki kapcsolat van közöttük, és így nincs semmilyen hiányérzete. Most úgy érzi magát, hogy belekerült egy olyan helyzetbe, amirõl nem gondolja, hogy tovább lehetne fokozni. Dolgoznak mind a ketten, elég jól keresnek, viszont nem tudják beosztani a pénzt, így anyagilag nem mindig tudnak kijönni, de ezen is csak mosolyogni tudnak. A barátja sohasem volt drogos, jelenlegi munkahelyén már tisztán ismerte meg. – S Párkapcsolat terén korábban még csak alkalminak is nehezen mondható kapcsolatai voltak, nem is nagyon tett semmit a lányokért. Most egy éve van barátnõje. – S

180



Iskola: tanárok, kortárscsoport. Az iskolának – a háziorvosokhoz hasonlóan – nagy szerepe lehet a drogos karrier korai fázisának felismerésében és megfelelõ kezelés, tanácsadás nyújtásában: Az iskolában tudták, hogy drogozik, de nem volt ebbõl problémája. Az egyik tanárnõ íratta be a Kék Pontba. A 96 órás buli után bement a suliba, a tanárnõ ránézett, mondta, hogy toljon össze két padot és feküdjön le. Miután leállt, szellemi teljesítménye javult, jobban tudott figyelni az órán, jegyei is javultak. Osztálytársainak egy része szintén használt valami szert; akik nem, azok sem viszonyultak hozzájuk negatívan. Miután leállt, osztálytársaival is jobb kapcsolatot tudott kialakítani. – S Család. A családi relációban a közömbös, az ellenséges és a segítõkész kapcsolatokat különítettük el. Közömbösek: a családban alapvetõen tabu a drogozás témája, a kliens élethelyzetérõl nem beszélnek, vagy el sem hiszik. Édesapjával és nagyanyjával él, apja sejtette, hogy drogozik, de nem beszéltek róla. Apja bízott benne, hogy leáll. Késõbb beszélték meg, mikor már leállt, hogy hiperaktív volt bulik után, innen sejtette az apja, hogy mi a helyzet. – S Az otthoni, családi, baráti körnek tudomása volt a drogozásról és a leszokásról is egyaránt. Amióta lényegesen kevesebb drogot használt, nem volt annyi összetûzése, jobban tudomása volt az õt körülvevõ dolgokról, simábban mentek a mindennapok, zökkenõmentesebbé vált a kommunikáció. Édesanyjával és nagymamájával is lényegesen jobb ma már a kapcsolata, több ideje jut rájuk, többet beszélgetnek. Nemcsak az õ viszonya változott a környezetéhez, hanem a környezet is jobban elfogadja, értékeli igyekezetét. – S Ellenségesek: a kliens családjában a csalódottság miatt megromlanak a kapcsolatok, bizalmatlanság jellemzi a relációt. „A szüleimmel a viszony ugyanolyan maradt; ugyanolyan rossz. Még talán roszszabbodott is, tehát nem lett jobb attól, hogy én leszoktam. Nem értékelik azt egyáltalán, amit tettem. Annyira természetesnek veszik, hogy ennek így kellett lennie, hogy soha nem látják be, hogy nekem mekkora erõfeszítésembe került, hogy a másik utat válasszam, tehát tiszta legyek, és másmilyen életet éljek.” – S „Apukám meg anyukám…, apukám az így ellenszenves lett nekem, másabb lett velem, anyu az meg… anyu is kicsit ellenszenves volt, de õ segített nagyon sokat.” (Ellenszenves = „Úgy nézett ki… , olyanok voltak, mintha nem szerettek volna, utáltak volna, másképp viselkedtek.”) – S Mikor az apja megtudta, hogy drogot használt, és eljárás indul ellene, meglepõdött, megriadt, csalódott volt, nagyon sötéten látta a dolgokat, mi lesz a lányával. Segítõkész volt, de értetlenül állt a dolgok elõtt, mai napig nem tudja befogadni. – NF EREDETI KÖZLEMÉNYEK

181


Szerencsés esetben a kliens saját családjában segítõ, támogató kapcsolatra talál: Szüleivel való kapcsolata jónak mondható, végig velük élt. Mikor keményebben drogozott, akkor nagyon aggódtak érte. Próbáltak segíteni neki, de nem tudták hogyan csinálják, tehetetlenek voltak. Nehezen teremtett velük kapcsolatot, nem úgy reagált a dolgokra, ahogy kellett volna, de lassan viszszatér a bizalom és múlik az aggódás. Problémát az jelentett, hogy miután már leszokott, akkor is érezte, hogy „vizslatják”, mikor elmegy otthonról, pedig már rég nem drogozni járt. Mára már túljutottak ezen, lát esélyt, hogy teljesen helyreáll a családi életük. – S Sokáig nem lakott a szüleivel, de ha azt mondta, hogy le akar szokni, és látták rajta, hogy komolyan is gondolja, akkor hazaköltözött és maximálisan mellette álltak, támogatták õt. – SN Szüleivel és mindazokkal szemben, akik szeretik õt, lelkiismeret-furdalást érez, hogy hány évüket szúrta már el idáig. – SN Ezt követõen elhatározta, hogy leáll otthon, szárazon. Édesanyja nagyon sokat segített a leszokásban. Mindvégig figyelemmel kísérte, mit csinál, hol van, merre jár. Figyelte minden mozdulatát, így nagyban megnehezítette, hogy el tudjon menni anyagot szerezni. – S Édesanyjával mindig is nagyon jó kapcsolata volt, és ez most sincsen másképp. Mindent megbeszélnek egymással, kölcsönösen fontosak egymásnak. Így a leszokás ideje sem jelentett konfliktusosabb helyzetet, mint az azt megelõzõ idõszak. – S Barátok. A drogos baráti kapcsolatok rendszerét nagyon jelentõsen átrajzolja a terápia. A drogos barátok jellemzõen lemorzsolódnak, elhagyják a klienst („megharagszanak”): Mikor aktívan drogozott, akkor csak drogos ismerõseivel barátkozott, szelídebb barátaival nem nagyon tudott beszélni, avval a barátjával, akivel 67 éve nagyon jóban van, de nem tartozott ebbe a körbe, abban a fél évben nem is találkozott. Leszokás után drogos haverjaival teljesen megszakadt a kapcsolata. Drogos ismerõsei nem hitték el, hogy kiszáll, de mostanra már õk is abbahagyták. – S A drogos baráti körének egyetlen összetartó ereje a heroin volt. Ezzel a körrel igyekezett megszakítani minden kapcsolatot, és ebben édesanyja is segítette õt. Még fél év múlva is próbálták megtalálni, de édesanyja védte tõlük amennyire tudta (némi nehézséget jelentett, hogy a szomszéd srác is a drogos baráti körhöz tartozott). – S A régi barátaitól nem zárkózik el; van, hogy találkoznak, beszélgetnek, de nem tudnak egymásnak mit mondani. Ez kemény teszt volt neki, egy ideig félt, nehogy belefusson régi ismerõsökbe. Furcsa neki tisztán látni a havero-

182



kat, és elképzelni, hogy õ is ilyen volt. Ezek a találkozások pozitívan hatottak rá, örül neki, hogy kikerült ebbõl a szituációból. – S A drogos szcéna. A terápia során a korábbi drogos kapcsolatok megszakadnak: ennek egyik módja a régi telefonszámok kidobása, egy másik a nyílt konfrontáció („összeveszés”): Amikor leszerelt, akkor a régi baráti köre már drogozott, és így keveredett bele a drogozásba. Amikor leállt, megszakadtak ezek a kapcsolatok, kidobta a telefonszámokat, hogy még véletlenül se essen kísértésbe. A régi barátok közül sokan elköltöztek, néhányan leálltak, velük néha összetalálkozik, és beszélgetnek. – SN Hogy drogos kapcsolatait lezárja, lecserélte a telefonját. Az emberek zöme nem tudta, hogy hol lakik, így otthon nem keresték. Eleinte igyekezett nagyon elkerülni azokat a helyeket, ahol tudta, hogy találkozhat régi ismerõsökkel, ezért más útvonalakon járt a városba, mint addig. – S A sikeres terápián átesett klienseknek is maradnak drogos barátaik, ismerõseik, s többen is részt vesznek a leszokásuk segítésében, például mert nyitottabbnak érzik magukat a problémáikra: „Egy srác van, akivel együtt voltunk, óvodás korom óta ismerem, vele szoktam találkozni. Próbálom õt nagyjából lebeszélni, bár semmi értelme nincsen. Odafigyelek rá, mert lelkiismeret-furdalásom van, mert én vittem bele. Úgy érzem, hogy készenlétben kell lennem, ha segítséget kér ez ügyben, ha le akar állni, vagy valami, akkor tudjak neki segíteni. Énmellettem tulajdonképpen nem állt senki, amikor belefogtam, még a családom sem, és azért az úgy sokkal jobb, ha valakit támogatnak. Vele tartom a kapcsolatot a mai napig, függetlenül attól, hogy drogozik.” – S Drogos, gyermekkori barátai örülnek neki, hogy õ már itt tart, kicsit felnéznek rá, mert a leszokásban õ elõrébb jár, mint a többiek. Azért már õk sem a régiek. A kapcsolatot továbbra is tartja velük, viszont olyan helyekre, ahol a drog jelen van, már nem megy el. – S A kliensek többsége kizáródik a korábbi drogos környezetébõl, és csak kevés információja van korábbi barátainak jelenlegi állapotáról: Drogos baráti köre gyermekkori kapcsolatainak egy részébõl alakult ki. Egy ideig nem találkoztak, de aztán kiderült, hogy mindegyikük ugyanott kötött ki valamilyen úton-módon. Amikor már mindenki tudta mindenkirõl, hogy drogozik, nagyon sokat mászkáltak együtt. Ezek nem pusztán drogos érdekkapcsolatok voltak, mint az általában lenni szokott, õk tényleg barátok voltak. Ezeknek a barátainak a zöme már meghalt, elenyészõ részük pedig börtönben van, néhányan ugyanott tartanak, ahol évekkel ezelõtt. Nehezen viselte, hogy a barátai meghaltak körülötte, mert õk már korábban is barátok voltak, mint hogy elkezdtek volna anyagozni. – S


183


A drogosokkal való kapcsolat elsõsorban az anyag beszerzését jelentette. Soha nem szerette a nagy társaságokat, bulizni is ritkán megy, de akkor nagyon jó a buli. Ilyenkor olyanokkal is találkozik, akiket már rég nem látott és tiszták. – SN Drogos ismerõsei még sokáig hívogatták, hogy szerezzen nekik anyagot, de mindig megmondja nekik, hogy most már hagyják békén õt. Ma már csak egy olyan telefonszámot õrizget, ahonnan tud anyagot szerezni. Ennek a körnek egy része leszokott, más része meghalt. – SN A drogot nem fogyasztók. A drogot nem fogyasztó ismerõsök és barátok részérõl erõs a negatív megkülönböztetés (stigmatizáció, szégyenérzet, hazudozások), ugyanakkor több esetben a segítõ kapcsolatot is a drogot nem fogyasztó barátok jelentették: „Nagyon kevés ilyen volt. De aki meg olyan volt, az annyira absztinens volt, hogy a drog szóba sem jöhetett, tehát még téma sem volt, érintõlegesen sem. Nagyon kevés ilyen embert ismertem, de akit ismertem, az még a cigarettát is elvetette, az alkohol sem érdekelte õket, semmi ilyen.” – S „Amikor abbahagytam, akkor mindenkivel megszakítottam a kapcsolatot, még azzal is, aki nem drogozott. Kizáródtam, de ennek örülök is. Én is tettem érte, hogy kizáródjak.” – S „A barátaim már akkor elhagytak, mikor beleestem a drogba. Egy darabig volt, aki velem drogozott, de amikor heroinra váltottam, õk kiszálltak. Nem volt egy darab barátom se. Ahogy fokozatosan álltam le, úgy jöttek a barátok.” – S Nem drogos barátai is tudtak a dologról, nem örültek neki, de ez nem befolyásolta a kapcsolatukat, és amennyire lehetett, õ sem teregette ki mindezt. Szégyellte elõttük. – S Gyermekkori barátai, régi haverjai drogos idõszakában is idõnként felfelhívták, hogy mi van vele, hogy van. Ilyenkor próbálta titkolni elõlük drogos életét, egy ideig hazudott, hogy nem csinálja már. Viszont amikor találkoztak, akkor kiderült, hogy nem mondott igazat. – S A lassan visszatérõ régi barátok is segítették a leszokásában. Elõfordult, hogy megcsúszott, és ha a barátai észrevették, hogy használt valamit, azonnal megmondták az édesanyjának, aki rövid úton helyre tette a dolgot. Ilyenkor persze haragudott a barátaira, de aztán belátta, hogy igazuk van, hogy csak neki akartak ezzel segíteni, így aztán megnyugodott. – S 5. A munka világa A terápián átesett kliensek egy részének örömet okoz, hogy a munkán keresztül könnyen visszakapcsolódhatnak a „rendes kerékvágásba” – életben tartja õket a munka. Az állandó, folyamatos munkaviszony rendszeressége

184



elsõsorban biztonságérzetet jelent számukra. Önbizalmat növelõ az alkalmi munkalehetõség is, mert fokozatos megerõsödésen keresztül megfelelõ önértékeléshez juttatja a klienseket: „Most alkalmi munkákból élek, ezt is úgy csinálom, hogy nem mindig megy, vagyis valamikor még erre sem vagyok képes, tehát a munka elvégzésére sem.” – S Most nagyon szeret reggel felkelni, eljárni dolgozni, jó érzés utána hazamenni, leülni a fotelba, és belegondolni, hogy megkeresi magára a pénzt, fizeti a számlákat, eltartja a kutyáját. Ezek mind olyan dolgok, amelyek más embernek teljesen természetesek. Õ 26 évesen tanulta meg, hogy ezek jó dolgok. – S Az elmúlt egy évben autóvezetõi tanfolyamra járt, melynek eredményeképpen hamarosan kézhez kapja C kategóriás jogosítványát. Úgy gondolja, hogy ezzel el fog tudni helyezkedni, akár a környéken is. György szeretné, hogy bejelentett munkája legyen. – S A munkahelyén a fõnökének csak arról van tudomása, hogy régebben anyagozott, és úgy tudja, hogy már leállt. Azzal nincs tisztában, hogy még mindig vannak visszacsúszásai. Mostanában elég sokat hiányzott munkahelyérõl, mivel kezelésre kellett menni. Ezért volt némi konfliktusa a fõnökével, de megbeszélték, hogy túlórázik, lecsúsztatja a hiányzásait. A fõnöke úgy tudja, hogy egyéb egészségügyi problémák miatt kell kezelésekre járnia. Nagyon szereti a munkahelyét, szeret ott dolgozni, és igyekszik mindent megtenni, nehogy elveszítse a munkáját, mert akkor nagy az esélye a visszaesésnek. A Jász utcai ambulancián is a felét kérte annak a gyógyszernek, mint amit ki akartak írni neki, hogy el tudja végezni a munkáját. – SN A kliensek munkával kapcsolatos attitûdjeinek másik felére negatív irányú változás jellemzõ. Ez részben azzal magyarázható, hogy pszichésen nem bírják a munkahelyi terhelést: „Ez a legnagyobb bajom, hogy azóta sem mentem el dolgozni, inkább halogatom azt, hogy emberek közé kelljen mennem, vagy munkahelyre.” – S „Nem a viszonyom változott, hanem az egészségem romlott meg, mert egyszerûen nem tudok felelõsségteljes munkát elvégezni, mivel nem tudok hosszú idõn keresztül egy dologra koncentrálni. Van, hogy négy napon keresztül nem alszom, ezért elég könnyen elfáradok. Nem a hozzáállásommal van a baj, dolgoznék én, csak még nem megy, egyelõre. Idõvel javulni fog ez is, fokozatosan. Célom az van: ebben az évben még ilyen kis alkalmi munkákból összeszedem magam, és jövõ januártól pedig kõkeményen bele fogok ugrani a munkába, mindenképpen.” – S „Negatívan változott. Inkább most is még elmegyek tanulni, de dolgozni még nem akarok. Talán erre a drog is rátett egy lapáttal. Bár abbahagytam a drogozást, de ugyanolyan feszült vagyok. Persze jó, hogy abbahagytam, de ha visszagondolok, akkor életem legboldogabb korszaka az volt, amikor drogoztam. […] Még tanulok, és az iskolatársaimmal jó a viszonyom. De a suliban, ahol most nyelvet tanulok, ha tehetem, EREDETI KÖZLEMÉNYEK

185


akkor nem szólalok meg az órán, tehát kivonom magam az egészbõl. Ott vagyok, figyelek, írogatok, ha nagyon muszáj, akkor válaszolok, de ha tehetem, akkor inkább csöndben vagyok, visszahúzódok.” – S A munkatársakhoz fûzõdõ viszonyok konfliktussal terheltek, de sok esetben fokozatos javulás tapasztalható: „Sokat, mert fáradt vagyok és ingerült, úgyhogy néha nagyon nem jövök ki a munkatársaimmal. Néha pedig van olyan, hogy nem tudom kiszolgálni a vevõt, mert olyan hangulatban vagyok, hogy félek attól, hogy leüvöltöm a haját, és hülyeségeket beszélek. Ingerült vagyok, feszült vagyok, úgyhogy elég gyakoriak az összezördülések.” – S Munkatársainak nem mondta a problémáját, de a legtöbben tudták. Volt, aki negatívan viszonyult hozzá, de az is lehet, hogy csak õ érezte így, nyíltan nem tették szóvá. Munkatársaival való viszonya is megváltozott, miután leszokott; olyanokkal is tudott beszélgetni, akivel azelõtt maximum köszönõ viszonyban volt. – S A munkahelyén tudtak arról, hogy drogozik, de ez nem jelentett soha semmilyen problémát. Évek óta ugyanannál a cégnél dolgozik (csak idõnként más-más telephelyen). Ma már a fehérvári üzlet vezetõje. Mondhatni, munkájában sikeres. Kollegáival jó a kapcsolata. – S

Diszkusszió A kutatás során a Kék Pont Drogkonzultációs Központ és Ambulanciánál kezelt 139 kliens körében utánkövetéses vizsgálat keretében 16 személlyel készítettünk kvalitatív interjút. Az utánkövetésre 2002. február vége és május vége között került sor. 139 Kék Pontba bekerült kliens közül 76-ot találtunk meg újra. Közülük 61 klienssel vettük fel újra a magyar nyelvû EuropASI (Rácz–Pogány–Máthé-Árvay 2002) follow-up modulját (Meyers). A kliensek közül 3 meghalt, 7 visszautasította a beszélgetést. Az utánkövetés 63 klienst a rendelkezésre álló információk alapján nem talált meg. A kliensek bekerülése és az utánkövetõ kérdõív felvétele közt eltelt idõ átlagosan 35 hónap volt (minimum 28, maximum 43 hónap). A kvalitatív szakaszban 20 fõ megkeresését terveztük. Az elérés nehézségei miatt végül összesen 16 klienssel készült beszélgetés. A vizsgálat eredményeinek értelmezhetõségét nyilvánvalóan korlátozza, hogy csak azok közül a kliensek közül válogathattunk, akik (1) ebbe a bekerüléskor beleegyeztek, (2) az utánkövetés alkalmával megtalálhatók voltak, és (3) hozzájárultak az interjú elkészítéséhez. A reprezentativitást ezek a tényezõk nyilvánvalóan erõsen korlátozták. Az utánkövetéses interjúk a következõ területekre fókuszáltak: a terápiás folyamat jellemzõi; a kezelõszemélyzettel való kapcsolat; az elvonási tüne-

186



tek; a kapcsolathálózat; és végül a munka világával kialakult viszony. Az alábbi táblázatban az interjúk témáiról fentebb kifejtett legfontosabb tanulságokat a fõbb kérdéstípusok szerint összegezzük:

Tudás, ismeretanyag Tapasztalat Vélemény, értékelés Érzelmi viszony Érzékelési szempontok

Terápia

Kezelőszemélyzet

Elvonás

Kapcsolathálózat

A munka világa

kevés előismeret szükséges rossz alapvető támasz pozitív támasz, segítség

személyes jellegű alapvetően pozitív segítőkész

nem várt hatások kontrollvesztés-tünetek a legrosszabb része sóvárgás elviselhetőség

egyedüllét

konfliktusos

lemorzsolódás átrendeződés

megterhelő

kötődésigény elmagányosodás

örömforrás remény

kötődés hála

javuló

A kutatásban arra nem vállalkozhattunk, hogy a „sikeres” és a „sikertelen” interjúalanyokat ért hatásokat elkülönítsük, és ezeket a terápia sikerességével hozzuk összefüggésbe. Sokkal inkább az érdekelt bennünket, hogy az interjúalanyok, a Kék Pont volt kliensei a terápiás folyamathoz és annak különbözõ összetevõihez, származékaihoz, a terápiás változáshoz hogyan viszonyultak. Ebbõl a szempontból – és az analízisnek ezen a szintjén – szinte mindegy is, hogy maga a terápia sikeres volt-e. Összefoglalva a terápiás folyamat jellemzõit (Eredmények, 1. pont) a kliensek a sikeres terápia tényezõiként az egyéni törekvéseket, a baráti segítséget és a kezelõk segítségét (illetve ezek valamilyen kombinációját) azonosítják. A kezelést segítõ tényezõk között a legfontosabb, hogy a kliens minél elõbb belássa, hogy kezelésre, terápiára van szüksége, s feladja azt a diszpozíciót, mely a droghasználathoz vezet (probléma felismerés, terápiára való készenlét, motiváció). A terapeuta oldaláról ez kétségkívül maximális türelmet, kivárást igényel, hiszen az irányító, az elvárt fejlõdést, gyógyulást erõltetõ fellépés itt riasztóan hathat. A betegség idõben történõ tudatosítása mellett tehát fontos a megértõ, ráhangolódó terápiás kapcsolat. Az interjúkból az is látszik, hogy a droghasználó múlt a késõbbiekben eredményes leállás után is lehet pozitív színezetû; a terápia sikeressége annak negatív irányú átdefiniálását nem követeli meg. A terápiás személyzet megítélése esetén (Eredmények, 2. pont) a Kék Ponttal kapcsolatos általános megítélések nagy része rendkívül pozitív, és többnyire arról tanúskodik, hogy az intézmény sikeresen tölti be feladatát. A gyengeségek között leggyakrabban a személyre szabott információbiztosítás és a tanácsadás hiánya szerepelt.


187


Az elvonási tünetek (Eredmények, 3. pont) kapcsán megállapíthatjuk, hogy mind a „testi”, mind pedig – és jobbára – a „lelki” elvonási tünetek egy komplex állapot és érzésvilág percepcióját jelentik, melyet a kliensek „jobb híján” rendelnek az elvonási tünetek címszó alá, illetve definiálnak így. A „testi” tünetektõl a „lelki” problémákon át a kapcsolati problémákig és a droghasználó vs. absztinens életmód ütközéséig így definiálják a felmerülõ problémákat. Az ilyen módon percipiált tünet- és érzéskomplexum felkutatása és terápiás szerepének, illetve a terápiával szembeni ellenállást jelentõ hatásának feltárása további vizsgálatokat igényel. A terápia hatására a stabil társas kapcsolatok kialakításának, megerõsítésének jelentõsen javult a lehetõsége (Eredmények, 4. pont); többnyire bekövetkezett a droghasználó társaktól történõ eltávolodás, és vagy izolálódás, vagy új baráti kör kialakítása vette kezdetét. A család támogató szerepe jelentõs ebben a folyamatban; ugyanakkor a család – és a baráti környezet – a korábbi elvárásokkal („Ne drogozzon!”) és bizalmatlanságokkal („Biztos most is drogozik!”) nehezítheti is ezt a folyamatot. A terápián átesett kliensek egy részének örömet okoz, hogy a munkán keresztül (Eredmények 5. pont) könnyen visszakapcsolódhatnak a „rendes kerékvágásba”. Õk igazán szeretik munkájukat, fontos nekik, életben tartja õket a munka. Az állandó, folyamatos munkaviszony rendszeressége elsõsorban biztonságérzetet jelent számukra. Önbizalmat növelõ az alkalmi munkalehetõség is, mert fokozatos megerõsödésen keresztül megfelelõ önértékeléshez juttatja a klienseket. A tapasztalatok alapján néhány ajánlás fogalmazható meg a terápiás folyamat fejlesztésével kapcsolatban: – A kliensek állapota a kezelésbe történõ jelentkezéskor: a kliensek motivációjának speciálisabb feltárása, motivációfejlesztés beiktatása a terápiás folyamatba növelheti az eredményességet. A jelentkezõ kliensek elsõ interjúja esetén a Kék Pont személyzete foglalkozik a kliens motivációjával. A felvételre kerülõ „Addikció Súlyossági Index” pedig a kliens életének nyolc területérõl gyûjti össze azt, hogy a kliens mennyire tartja súlyosnak az adott területen jelentkezõ problémákat, illetve igényel-e segítséget. Ezen módszerek mellett a terápiás készenlét kérdéseivel és a motiváció irányaival részletesebben is érdemes foglalkozni. – A terápiás kapcsolat elsõ idejének jellemzõi, a kliens–terapeuta kapcsolat korai jellemzõi: itt elsõsorban a kezeléssel és a Kék Pont mûködésével kapcsolatos információszolgáltatási tevékenység minõségének javítására lenne szükség. Sok probléma adódott a kliensek fel nem ismert információs szükségletének kielégítetlensége miatt. – A terápiás kapcsolat személyességének növelése: a kliensek értékelése szerint a kezelõszemélyzet egyfajta (általános) lelki támaszként is meg kell

188



hogy állja a helyét, ezért a specifikus, egy-egy témára fókuszáló kezelés mellett általános készségfejlesztéssel (önértékelést és önismeretet növelõ gyakorlatok megtanításával, stresszoldó technikák begyakorlásával) érdemes támogatni a kezelést. A szabadidõs tevékenységek ajánlása, vagy a közösen szervezett programok, önsegítõ csoportokban történõ részvétel szintén jó alkalmat jelentenek az elvárt személyesség kereteinek kialakításában. (Az utánkövetés óta eltelt idõszakban egy rehabilitációs célú, önsegítõ elemeket tartalmazó relapszusprevenciós csoport is megkezdte mûködését a Kék Pontban.)

Irodalom Battjes, R. J. – Onken, L. S. – Delany, P. J. (1999): Drug abuse treatment entry and engagement: report of a meeting on treatment readiness. Journal of clinical psychology [J Clin Psychol], 1999 May; 55 (5): 643–57. Broome, K. M. – Simpson, D. D. – Joe, G. W. (1999): Patient and program attributes related to treatment process indicators in DATOS. Drug and Alcohol Dependence, 57: 127–135. Cserne I. – Hoyer M. (1991): A Klapka u-i Drogambulancia elsõ száz kliensének egy éves utánvizsgálata. Alkohológia, 22, 1–2: 67–72. Fountain, J. – Greenwood, G. – Robertson, K. (2000): Understanding and responding to drug use: the role of qualitative research. European Monitoring Centre for Drugs and Drug Addiction (EMCDDA). Luxembourg, Office for Official Publications of the European Communities. Gerevich, J. (szerk.) (2001): A drogfogyasztó páciensek kezelésének hatékonysága a kezelést végzõ hazai szakmai szervezetek mûködésének tükrében az Európai Unióhoz való csatlakozás küszöbén. Budapest, Egészségügyi Minisztérium. Gossop, M. – Marsden, J. – Duncan, S. – Kidd, T. (2003): The National Treatment Outcome Research Study (NTORS): 4-5 year follow-up results. Addiction, 98, 3: 291–13. Hubbard, R. L. – Craddock, G. – Flynn, P. M. – Anderson, J. – Etheridge, R. M. (1997): Overview of 1-year follow-up outcomes in the Drug Abuse Treatment Outcome Study (DATOS). Psychology of Addictive Behaviors, 11 (4): 261–278. Hubbard, R. L. – Marsden, M. E. – Rachal, J. V. – Harwood, H. J. – Cavanaugh, E. R. – Ginzburg, H. M. (1989): Drug abuse treatment: A national study of effectiveness. Chapel Hill: University of North Carolina Press. Joe, G. W. – Simpson, D. – Broome, K. M. (1998): Effects of readiness for drug abuse treatment on client retention and assessment of process. Addiction, 93, 8: 1177–1190. Kearney, M. H. (1998): Truthful self-nurturing: A grounded theory of women’s addiction recovery. Qualitative Health Research, 8: 495–512.


189


McLaughlin, D. F. – Mckenna, H. – Leslie, J. C. (2000): The perceptions and aspirations illict drug users hold toward health care staff and the care they receive. Journal of Psychiatric and Mental Health Nursing, 7: 435–441. Meyers, E. (ed.): Follow-up procedures and techniques for locating out of treatment clients. The Substance Abuse Treatment Research Center, Departments of Psychiatry: Philadelphia VA Medical Center and the University of Pennsylvania. http://www.tresearch.org/manuals_pubs/FOLLOWUP99%20doc.pdf Olsson, M. – Hansagi, H. (2001): Repeated use of the emergency department: qualitative study of the patient’s perspective. Emergency medicine journal: EMJ [Emerg Med J], Journal Article, 18 (6): 430–434. Rácz J. – Pogány Cs. – Máthé-Árvay N. (2002): Az EuropASI (Addikció Súlyossági Index) magyar nyelvû változatának reliabilitás- és validitásvizsgálata. Magyar Pszichológiai Szemle, 57 (4): 587–603. Simpson, D. D. – Sells, S. B. (eds.) (2000): Opioid addiction and treatment: A 12year follow-up. In Robert, E. – Krieger, Malabar, F. I. – Fountain, J. (eds.): Understanding and responding to drug use: the role of qualitative research. EMCDDA, 2000. /EMCDDA Monograph Summary./ Stahler, G. J. – Cohen, E. (1995): A qualitative study of treatment success among homeless crack-addicted men: Definitions and… Contemporary Drug Problems, Vol. 22, Issue 2. Strauss, S. M. – Falkin G. P. (2000): The relationship between the quality of drug user treatment and program completion: understanding the perceptions of women in a prison-based program. Journal Article, [Subst Use Misuse] 2000 Oct.–Dec., 35 (12–14): 2127–59. Tsogia, D. – Coppelo, A. – Orford, J. (2001): Entering treatment for substance misuse: A review of the literature. Journal of Mental Health, 10 (5): 481–499.

190


Marián Andor Balázs Bálint Bujdosó Bori Lencse Menyhért Rácz József. Keywords:

Recommend Documents