egyszerûen és olcsón, 4 szín nyomással is! Garmondtext Lap- és Könyvkiadó Kft Szerkesztõség: Vác, Csányi körút 45. Tel./fax: 27/316-100 Olvasószolgálat: munkanapokon 9 és 15 óra között. Ára: elõfizetõknek 105, árusoknál 120 forint.
VÁC ÉS VONZÁSKÖRZETÉNEK LAPJA
Váci Napló
Cserhátvidéke Takarékszövetkezet Vác, Földváry tér 2. Tel.: 314-935
XVIII/24. 2009. március 24. kedd
Éjfélkor csaptak fel a lángok a ház mellett A tûzre felébredtek a lakók és elkezdték az oltást A szerencsén és a lakók lélekjelenlétén múlt, hogy nem lett nagyobb baj, amikor két hete vasárnap kigyulladt egy családi ház Szokolyán. Már majdnem éjfél volt, amikor a szülõk észrevették, hogy az épület mellett lerakott kacatok égnek. Azonnal kihozták a gyerekeket a házból és mivel a kerti csap már elõ volt készítve a tavaszi locsolásra, hozzákezdtek a tûz oltásához. Ez azért is volt fontos, mert a felcsapó lángnyelvek elérték a tetõ szintjét és meggyulladtak a fagerendák is. Közben megérkeztek a helyszínre a váci tûzoltók, akik átvették az oltás irányítását és gyorsan megfékezték a tüzet, így nem keletkezett nagyobb baj. Az elsõdleges vizsgálatok szerint elképzelhetõ, hogy a tüzifa nap közbeni vágásakor került izzó forgács az egyik zsákba. Az anyagi kár meghaladja a félmillió forintot.
Sikeres váci sporthétvége Nem várt pontokkal gyarapodtak a hétvégén a váci labdajáték csapatok. A nõi kézilabda élvonalban a bajnoki címre áhítozó debrecenieket lepte meg egy döntetlen erejéig Nyári József hölgykoszorúja. Másnap labdarúgóink az ugyancsak tabellamásodik ellenfél otthonában arattak bravúrgyõzelmet, este pedig az NB I/B-s kézilabdás fiúk õrizték meg tavaszi veretlenségüket. (Részletes tudósításaink a 7. oldalon.)
2
Váci Napló
Csapvíz - bármikor megengedheted magadnak! Sikeres évet ünnepelhettek a vízmû munkatársai a Víz Világnapján A központban és az üzemigazgatóságokon is megünnepelték a Víz Világnapját a Duna Menti Regionális Vízmû Zrt munkatársai az elmúlt pénteken. Vácott, a Kordály Zoltán utcai vezérigazgatóságon köszöntötték a kitüntetetteket, köztük Hegyesi Ferencné osztályvezetõ-helyettest (képünkön jobbra), aki a KvVM Miniszteri Elismerõ Oklevelét és Heim Lászlót, a Duna Jobbparti Üzemigazgatóság mûszakvezetõ fõgépészét (képünkön alul), aki a MAVÍZ Víz Világnapi Érmét vehette át. Rajtuk kívül számos munkatár-
ted magadnak. A szakemberek szerint ugyanis sok területen így városunkban és környékén is kiváló minõségû és jól tisztított a csapvíz, amely olcsón és gyakorlatilag korlátlanul elérhetõ, mégis meglehetõsen nagy azoknak a
Márciusi testületi ülés A városháza emeleti nagytermében tartja március 26-án, csütörtökön 9 órai kezdettel ülését Vác Város Önkormányzatának Képviselõtestülete. Az ülés nyilvános. Az elõzetesen kiadott meghívó szerint a következõ témák megtárgyalását tervezik. Napirend elõtt: Jelentés a lejárt határidejû határozatról. A bizottságok és a polgármester átruházott hatáskörben hozott döntései. Tájékoztatók: Az I. és II. Világháborús Hõsi Emlékmûrõl, valamint a jelentõsebb fejlesztési ügyekrõl. Továbbá a HEFOP 4.1.1 projekt zárásáról és a szociálpolitikai kerekasztal ülésérõl. Valamint a TÁMOP-3.1.4-08/1 pályázatról, és a 3/2006.számú polgármesteri utasítás. Úti beszámoló. 1. Városi lakóépületek felújításának és korszerûsítésének önkormányzati támogatása 2. A város gépjármû elhelyezési feltételeinek elõsegítésérõl szóló rendelet módosítás 3. 4244 hrsz. ingatlan telekkialakítása, a 4201 hrsz-ú közterület egy részének törzsvagyonból való kivonása 4. Önálló képviselõi indítvány (képviselõk, bizottsági elnökök és tagok, valamint a tanácsnokok tiszteletdíjáról és természetbeni juttatásától szóló rendelet módosítása) 5. Vác Város Önkormányzati Tûzoltóparancsnokság beszámolója 6. a. Közbeszerzési szabályzat b. Közbeszerzési terv 7. Közterület használatával kapcsolatos szabályozás elõkészítése 8. Közfoglalkoztatási terv 9. Váci Rendõrkapitányság közérdekû lakáshoz juttatása 10. Pályázati érdekeltségi rendszer 2008. évi teljesülése 11. Bölcsõdefejlesztési pályázat 12. Tájékoztató a Zöld Híd program állásáról és ebbõl eredõen a várost érintõ változásokról 13. Helyi védettségrõl tájékoztató 14. EGYEBEK a. Pénzügyi és ellenõrzési bizottság határozata b. Választókörzeti feladatok módosítása 2009. évben c. A Váci KEF beszámolója a 2008. év feladatairól
Gombás Ernõ. A víz az egyik legértékesebb kincsünk
suk kapott kiemelkedõ munkájáért, vagy törzsgárda-tagságáért elismerést és jutalmat. A váci ünnepségen Gombás Ernõ titkárságvezetõ köszöntötte a megjelenteket, beszédében felhívva a figyelmet az új kampányra, amelynek szlogenje: Csapvíz - bármikor megengedhe-
tábora, akik ásványvizet, vagy más palackozott vizet vásárolnak. Jelenünket és utódaink jövõjét is befolyásoló közös felelõsségünk, hogy mindenkiben tudatosuljon: az egészséges ivóvíz az egyik legnagyobb értékünk, s ezt a kincset együtt kell, együtt fogjuk megõrizni - mondta befejezésül Gombás Ernõ. Ezt követõen Vogel Csaba, a DMRV Zrt vezérigazgatója köszönte meg munkatársainak a kimagasló teljesítményt, a kitartást és azt a szakértelmet, amelynek segítségével a váci központú társaság az ország legjobb víziközmû cégei közé tartozik.
Zártülés: tájékoztató a közbeszerzési bizottság ülésérõl 15. Fellebbezések szociális ágazatban 16. Fogyatékosügyi Tanács munkájáról beszámoló, díjak odaítélése A képviselõtestület ülésének nyilvános részén hallgatóként bárki részt vehet. A testületi anyagok az ügyfélszolgálati irodán megtekinthetõk. A Szociális Otthon Idõsekért Alapítvány 2008. évi közhasznú beszámolójának eredmény-levezetése. Összes közhasznú tevékenység bevétele: 1. Közhasznú célra kapott támogatás - személyi jövedelemadó 1 %ból kapott támogatás 51.441.- Ft. 2. Adományozóktól kapott támogatás - magánszemélyek 1.852.725.- Ft. 3. Egyéb bevételek - kapott banki kamatok 3.271.- Ft. Összes bevétel: 1.907.437.- Ft. Közhasznú tevékenység ráfordításai: 1. Gépkocsik 2.555.336.- Ft. 2. Bankköltség 13.276.- Ft. 3. Összes Költség 2.568.612.- Ft. 4. Nyitó 1.536.048.- Ft. 5. Záró: 874.873.- Ft Az 51.441.- Ft SZJA 1%-át 2008-as évben edényzet pótlására használta fel a Szociális Otthoni Idõsekért Alapítvány. Köszönet mindazoknak, akik személyi jövedelemadójuk 1 %- val segítették a Szociális Otthoni Idõsekért Alapítványunkat a 2008-as évben. A SZOCIÁLIS OTTHON IDÕSEKÉRT ALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMA
Váci Napló
3
Megújuló könyvtárépület A haza minden elõtt a Budapesti fõúton A következõ napokban kezdõdik elõírásoknak megfelelõen, azonos meg a Katona Lajos Városi formában kell elkészíteni mind az Könyvtár épületének tatarozása, ablakokat, mind pedig a korabeli mellyel egy látványában is szép díszítéseket, illetve a ház színe19. századi épület nyeri vissza zését is. A közbeszerzési szerzõpatinás fényét. Az 1980-tól désben ezek részletes leírásra kekönyvtárként funkcionáló épü- rültek, csakúgy mint a munkafolet a város katonatörténetének lyamatok. A könyvtár olvasók által haszlegkorábbi huszárlaktanyája volt, amelyet a 19. század vé- nált területein kezdõdik meg az gén építettek át földszintesrõl ablakcsere, amely várhatóan máremeletes épületté. 1897 õszén cius 23-tól április 2-ig fog tartaadott be kérelmet a Honvédel- ni, ez idõ alatt az intézmény zárva mi Minisztérium Vác város Pol- lesz. Ugyanekkor kerül sor a kézi-
A váci könyvtár a felújítás elõtt
gármesteri Hivatalához, hogy egy „két emeletes palotát” építhessen. Az 1898. június 27-én szentesített XIII. törvénycikkben az országgyûlés is hozzájárult a váci belsõ honvéd huszárlaktanya építési költségeihez. A Váci Hírlap 1897-ben már beszámolt az építkezésrõl: A kaszárnyának - felépítése által - egy igen díszes épülettel fog gyarapodni a Budapesti fõút alsó része. Az 1945-ig laktanyaként, majd a városi tiszti klubként mûködõ épületbõl 1979-1980-ban alakították ki a városi könyvtárat. Azonban az eltelt harminc esztendõ alatt jelentõsen megkopott a külcsín, ezért végre sor kerül a fõúti homlokzat felújítására, és a megromlott állapotú ablakok cseréjére. Az épület város felõli oldalain látható 50 ablak kicserélése és új vakolat felrakása kezdõdik meg március 23-án, amely várhatóan május közepére fog teljesen elkészülni. A felújítás teljes költsége meghaladja a 32 millió forintot, ennek egy részébõl már az elmúlt évben elkészültek a nyílászárók és beépítésre várnak. További költséget jelent még a mozgássérültek közlekedését megkönnyítõ járda megépítése. A mûemlék jellegû épületnek az
könyvtár és az olvasószolgálat termeinek festésére is. Ezt követõen újra nyitva lesz a könyvtár az olvasók számára. A számítógépes tanfolyam április elsõ napjaiban folytatódik, a csoportok tagjai értesítést kapnak az idõpontokról. Értesítjük a Budapesti fõúton közlekedõket, hogy a könyvtár elõtti járda lezárásra került, a gyalogos közlekedés a túlsó oldalon biztosított. Lásd. bõvebben a város honlapján www.vac.hu a hírek között (közélet 2009. március 9.).
A Földváry Károly Általános Iskola tanulói méltón ünneplik iskolájuk névadóját, a honvédezredes születésének 200. évfordulóját. Emlékkönyvet adtak ki ebbõl az alkalomból, Veres Enikõ magyartörténelem szakos tanárnõ szerkesztésében. A helytörténeti kiadvány elsõsorban diákoknak készült, 70 oldal terjedelemben, CD melléklettel. Középpontjában Föld-váry Károly és a 160 éve vívott váci csaták állnak. Célja a hagyománytisztelet-, ápolás, ismeretterjesztés és a kettõs évfordulóról történõ megemlékezés volt. Nemcsak történelmi áttekintést ad, hanem körbejárja a témát irodalmi, zenei, képzõmûvészeti téren is (verseket, dalokat, festményeket, mûemlékeket is tartalmaz Földváryról és a váci csatáról). Megismerhetjük belõle a váci csaták elõzményeit, Kossuth Lajos levelét a váciakhoz, az 1849. április 10-i elsõ csata történéseit, a július 17-i második ütközet eseményeit. Számtalan kép, vers, emléktábla és síremlék üzen nekünk, az utódoknak. A legvitézebb magyar életérõl és szerepérõl mindent megtudhat az olvasó. A kislexikon fejezetben az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hõseire emlékezhetünk. A könyv elkészítéséhez a dokumentumokat a váci levéltárból, a Magyar Nemzeti Múzeumból
kaptak. Vannak olyan festmények, melyeket hosszas kutatómunka során sikerült magángyûjteménybõl megszerezni. A kiadványt játékos, gondolkodtató, fejtörõ feladatok színesítik. Városunk történelme iránt érdeklõdõk számára is hasznos olvasmány lehet. Az emlékkönyvet dr. Horváth Ferenc levéltár igazgató és Nagy László mûvelõdési osztályvezetõ lektorálták. A fotókat Blaha Mónika és Váradi Iván Attila készítették. A címlapon Földváry Károly ezredes látható, a magyar légió zászlajával. CSURJA ÉVA FÖLDVÁRY KÁROLY ÁLTALÁNOS ISKOLA
MÁNDLI GYULA KÖNYVTÁRIGAZGATÓ
A cigány kultúra hagyományait ápoló és továbbvivõ tehetséges elõadókat, alkotókat, mûvészeti csoportokat keres a Váci Cigány Kisebbségi Önkormányzat és a Pest Megyei Esélyek Háza. A jelentkezõk számára egy, a váci kistérségben megrendezendõ kulturális fesztivál keretében kínálunk bemutatkozási lehetõséget. A szakmai zsûri által kiválasztott legtehetségesebb mûvészek és mûvészpalánták továbbtanulását, képzési lehetõségét ösztöndíj formájában támogatjuk. Jelentkezni az alábbi elérhetõségeken lehet: Váci Cigány Kisebbségi Önkormányzat – Csámpai György elnök 2600 Vác, Március 15. tér 11. vagy Pest Megyei Esélyek Háza 2600 Vác, Rákóczi út 36.
4
Váci Napló
A váci környezetvédelem húsz éve pólókon Bíró György kiállítása A rendszerváltást követõen, 1990-ben új lendületet vett Vác környezetvédelmi tevékenysége. Ekkor került Bíró György környezetvédelemért felelõs munkatársként Vác Város Önkormányzatához. Felismerte, hogy a környezet-
amelyeket a résztvevõk lelkesen gyûjtöttek. Akadtak - nem is kevesen - akiket éppen az ajándék póló, mint trófea motivált a versenyzésre. Több mint 30 000 póló készült, ami azt jelenti, hogy elméletileg minden váci családban lehet
védelmi állapot javítása csak a környezeti neveléssel érhetõ el. A Junior Chamber International 1997. évi konferenciáján beválasztotta a világ 10 legtehetségesebb fiatalja közé, a várostól Pro-Urbe, a város és faluvédõktõl, Podmaniczky-díjat kapott. Színes környezeti nevelési programjaival elsõsorban a fiatalokat igyekezett megnyerni. A rendezvényeken résztvevõk egy-egy, az alkalomra készült pólót kaptak, mely közvetítette a környezetvédelem aktuális üzenetét. Az elmúlt 20 évben évente 34 alkalommal, rendezvényenként 500 példányban készítette kis csapatával a pólókat,
egy-egy olyan ember, aki ezekbõl egyet viselt. Vásárolni nem lehetett, azt ki kellett érdemelni ügyességgel, gyorsasággal, vagy szakmai tudással. Sok híresség és külföldi is viseli a pólókat, akár ellátogattak a rendezvényekre, akár a testvérvárosi delegációk tagjaiként, ajándékba kapták a várostól. A színes pólók között a legszínesebbek a vörös „R” betûsek voltak, azokban a programok rendezõit tisztelhették. A sokszínû kollekció által reprezentált rendezvények voltak többek között az évenként megrendezett Föld Napja, Váci Környezetvédelmi Napok, amelyek az Ültess fát! ak-
ciókkal kapcsolódtak össze, a kora nyári Fut a Vác, majd az ebbõl kinõtt Triatlon sportverseny. A tömegsport népszerûsítésére rendezték meg évente a Mikulásfutást. A váci csapat feljutott a dobogóra a Bécs Pozsony - Budapest szupermaratoni futóversenyeken, amelyre szintén készült Bíró György által tervezett pólóing, amiben õ maga is futott. Készültek a környezetvédelmet népszerûsítõ, nem csupán egy alkalomhoz és a városhoz kapcsolódó emblémás és feliratos pólóingek is. Bíró Györgyöt ma is Bíró Gyuriként ismerik és a város apraja nagyja ismét rajthoz áll egy-egy új póló megszerzéséért. A polókból a kiállítás március 28-án, szombaton 17 órakor nyílik a Görög templom kiállítótermében.
Bor-és pálinka verseny Ismét megrendezésre kerül a váci Táncsics Mihály Mezõgazdasági Szakközépiskola Kollégium és FVM Gyakorlóiskola szervezésében a bor- és pálinkaverseny. A
megmérettetésen a váci kistérség gazdái és termelõi vehetnek részt. A versenyt április 2-án és 3-án, csütörtökön és pénteken tartják. Nevezni lehet március 23-tól április 1-ig, hétköznap 8 és 15 óra között az iskola portájánlehet. A verseny feltételei bor esetében: 2szer 1 liter bor, parafa dugóval, zárt üvegben leadva, és 500 forint befizetése mintánként. A pálinka esetében: 2-szer fél liter pálinka fehér üvegben lezárva, és 500 forint nevezési díj befizetése A verseny április 2-án, csütörtökön 9 órakor kezdõdik. Zárt bizottsági bírálat lesz. Az eredményhirdetésre és a szakmai konzultációra pénteken 16 órakor az intézmény ebédlõjében kerül sor, amelyre szeretettel várják a nevezõket és az érdeklõdõket. A verseny védnöke Csereklye Károly alpolgármester lesz. Bõvebb információ Varga Tamástól, az iskola igazgatóhelyettesétõl kapható a 27/314-465-ös telefonszámon.
Váci Napló
VÁCI KÖZ-TÉR A stílus maga az ember Harmincnégy éves vagyok. Kinek fiatal, kinek öreg, ez mindig nézõpont kérdése. Eddigi életem során úgy nevelkedtem, hogy tanuljam meg elfogadni mások gondolatait, cselekedeteit, és tiszteljem az embertársaimat. Hiszen ez minõsít mindannyiunkat, és egyben tartást is ad. Azt hirdetem, hogy minden embernek alapjában kijár a bizalom. Nehezem élem meg, amikor nem ilyen felfogású emberekkel találkozom, de természetesen kezelem magamban ezeket az érzéseket. A társadalmi normáknak megfelelõen viselkedem. Ezért nagyon rosszul esik, amikor tisztelettudóan nyújtom a kezem egy társaságban a nálam idõsebbeknek, és van olyan személy, aki ezt nem fogadja el. Ennek ellenére illemtudóan ezt mindig megteszem, és magamban megjegyzem, hogy az elutasítás nem engem minõsít negatívan. Az is rosszul érint, ha a munkámat végzem, és eközben folyamatosan oda nem illõ bekiabálásokkal, megjegyzésekkel lehetetlenítenek el egyesek azt hangoztatva, hogy “alkalmatlan, mondjon le”, mert a bekiabáló nem lett polgármester és nem lett biztonsági elnök, de elviselem, mert a másképp gondolkodó és reagáló embernek ez szuverén joga. Azt viszont kikérem magamnak, hogy olyannyira ne tudja magát türtõztetni, hogy nyilvánosan, mások elõtt, a gazdasági és városüzemeltetési bizottság ülésén az alábbi kijelentést tegye felém: “Te egy állat vagy!” Ez hangzott el Fördõs Attila szájából. Kérésemre ezt meg is ismételte, és a jegyzõkönyvben is megerõsítette. Ez az a pont, ami után már nem vagyok köteles elviselni ennek az embernek a megalázó mondatait, goromba viselkedését, folyamatos megfélemlítését. Megértem, hogy vannak személyes problémái, de ha ennyire elszakad a valóságtól, a társadalmi alapnormáktól, akkor szakember segítségét kell kérnie. Megtehetném, hogy elégtételt kérek, bírósághoz fordulok és feljelentem Fördõs Attilát, de nem teszem, mert ez nem az én stílusom. Nem hiszem ugyanis, hogy ez a megoldás. Ezt a nyílt levelet is azért írtam meg, hogy azok az emberek, akik korábban szavazatukkal támogatták Fördõs Attilát, tudják, hogy milyen emberre szavaztak. Én nem hiszem, hogy ezt a magatartást támogatják. Másrészt megkérem Fördõs Attilát, hogy hagyjon fel mások lelki terrorizálásával, ellehetetlenítésével (korábbi jegyzõ, kórházigazgató és pénzügyi vezetõ, sportintézmények igazgatója, az ES TV ügyvezetõje), ne az agresszivitással akarja kivívni mások tiszteletét, mert ez nem jó út. A gyûlölet csak gyûlöletet szít. Csak remélhetem, hogy erre a levélre bocsánatkérés és stílusváltás lesz a válasz. Idealista vagyok, de félek, hogy csak a megszokott agresszív választ kapom, amely szakmaiatlansággal vádol, és ismételten felszólít, hogy mondjak le. Ne legyen igazam! Jó lenne, ha valóban azon dolgozhatnánk mindannyian, hogy a városunk szebb, tisztább, rendezettebb, élhetõbb legyen, mert még most is az a jelmondatom, hogy építsük közösen városunkat! KISS ZSOLT ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELÕ,
A GAZDASÁGI ÉS VÁROSÜZEMELTETÉSI BIZOTTSÁG ELNÖKE
A levelet továbbítottuk Fördõs Attilának, aki nem kívánt reagálni Kiss Zsolt véleményére.
5
A belsõ óránk szabályozza az anyagcsere-folyamatokat is Amerikai kutatók rájöttek, hogy a cirkadián ritmus - vagyis a szervezet belsõ órája - szabályozza azt is, hogy a sejtek milyen mértékben legyenek energiával ellátva. Ez a felfedezés sok kérdésre választ adhat, többek között az anyagcsere-folyamatok napi ingadozásának okára, de akár daganatok, cukorbetegség, elhízás és más betegségek kezelési problémáira is - írja az informed.hu. A kutatók azt is kimutatták, hogy a cirkadián ritmus kialakításában részt vevõ fehérjék és az anyagcsere-folyamatok szorosan összekapcsolódnak, és mûködésük egymástól függ. Eredményeikrõl a Science Express március 12-i kiadásában olvashatunk. - A cirkadián ritmus és a metabolizmus szorosan összekapcsolódik, ez biztosítja a sejtek számára a megfelelõ mûködést és az egészséget is - fogalmaztak a kutatók. - A felfedezés új lehetõséget jelent arra, hogy megértsük, hogyan mûködik együtt ez a két alapvetõ folyamat, és megoldást adhat olyan betegségekre, amelyek a sejtek energiahiányával függnek össze. A 24 órás cirkadián ritmus a legtöbb élõlényben alapvetõ élettani folyama-
tokat hangol össze. A belsõ óra olyan rendszer, ami a környezet változásait elõre bocsátva segít alkalmazkodni a nap megfelelõ szakához. A ritmus magzavarása komoly hatással lehet az egészségre, és összefüggésbe hozható az elhízással, cukorbetegséggel, álmatlansággal, depresszióval, koszorúér-betegséggel és rákkal. A szerzõk már korábban rájöttek, hogy a clock nevû enzimfehérje a kulcsfontosságú molekula a cirkadián gépezetben. Egy SIRT1 nevû proteinnel van kapcsolatban, ami érzékeli a sejtek energiaszintjeit, és szabályozza az anyagcserefolyamatokat, de az öregedést is. A mostani vizsgálatban
a szerzõk kimutatták, hogy a clock és a SIRT1 egyensúlya közvetlenül befolyásolja a sejtek jelátvitelét, ezzel pedig az anyagcserefolyamatokban részt vevõ NAD+ rendszert is. A kapcsolat fordítva is mûködik, vagyis a NAD+ a clock enzim szabályozásával kölcsönösséget hoz létre az anyagcsere és a napi ritmus között. - Ha ez az egyensúly felborul, akkor károsodhat a sejtek mûködése is, ez betegséget eredményezhet. A felfedezések azt is jelentik, hogy a jó alvás és a megfelelõ táplálkozás segít helyreállítani ezt az egyensúlyt, és azt is megmagyarázzák, hogy az alváshiány miért okoz éhséget, elhízást és gyorsabb öregedést.
BEIRATKOZÁS A Váci Jeszenszky Balett tánccsoportjaiba tanítási napokon, hétfõn és csütörtökönként a Madách Imre Mûvelõdési Központ 37-40-es termében lehet jelentkezni. Idõpontok: 4-6 évesek 15 órakor, 6-12 évesek 16 órakor, 12 év felettiek 17 órakor. A csoportok munkájához év közben is lehet folyamatosan csatlakozni. További információ: Csermely György igazgatótól a 06-30/201-1976-os telefonszámon kérhetõ.
6
Váci Napló
Egyházi élet - rovatszerkesztõ: Hivert Gábor
Az egyház és a mûvészet kapcsolata Magyarok temploma Verõcén. Ünnepélyes keretek között tették le a KárpátHaza Templom alapjait a verõcei Lózsi-völgy egyik telkén szombaton délután. A közel hétmillió forintos beruházást Bethlen Farkas, verõcei polgármester elmondása alapján közadakozásból és közmunka-felajánlásból tudják fedezni. A templom vallási felekezetektõl függetlenül fog mûködni, a Kárpátmedence városaiból meghívott papok és civilek fognak liturgiát és lelki gyakorlatokat vezetni. A Szûcs Endre Mérnöki Iroda emberei és az önkéntesek máris nekiláttak az építkezésnek, amelynek elsõ fázisa jelenleg a tereprendezés. A tervek szerint egy erdélyi stílusú téglából készülõ, fatornyos épület válik Isten házává. Információink szerint eddig több mint egymillió forint gyûlt össze az építkezésre, de téglajegyeket még mindig lehet vásárolni. Ha minden igaz, és minden a megfelelõ ütemben halad, jövõ március 15én már megszentelésre kerülhet az új templom. Magyar Örökség díjat kapott Regõczi István atya. Magyarságmentõ papi szolgálatáért Magyar Örökség-díjjal tünteték ki Regõczi István atyát. A díjátadásra március 21-én, szombaton délelõtt 11 órakor került sor a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében. Regõczi István szegény, fõleg árva gyerekeket gyûjtött maga köré, velük árvaházakat és templomokat épített (így Vácott is). A 94 éves lelkipásztor jelölését az interneten keresztül lehetett támogatni. Regõczi atya laudációját Roska Tamás, az MTA rendes tagja mondta el. (forrás: Magyar Kurir)
szetek kapcsolata: zene a Bibliában és Biblia a zenében. Ma, kedden este tovább folytatódik a nagyböjti elõadássorozat, amely a vallás és a mûvészet közötti kapcsolatokat próbálja bemutatni. Ez alkalommal a Credoházban 18 órától Stanco Attila atya a Szentírás és a zene viszonyát mutatja be. A Biblia történeteit és tanításait számos zenemû feldolgozta. Gondoljunk csak a közeljövõben Vácott is elõadásra kerülõ József és a színes szélesvásznú álomkabát címû musicalre (április 3, Madách Imre Mûvelõdési Központ), a Jézus Krisztus szupersztárra, vagy csak egyszerûen azokra a dalokra, énekekre, amelyek a liturgia alatt hangzanak el. Egy kiszabadított szudáni rabszolga. Csütörtökön 17 órától a CSI Krisztusi Szolidaritás és a Credoház közös rendezvényén egy kiszabadított dél-szudáni rabszolga tanúságtételét ismerhetjük meg egy vetítéssel egybekötött programban. Máté Passió. Jézus Krisztus utolsó napjait Jeruzsálemben töltötte, s itt következett be az üdvösségtörténet egyik fontos része, Jézus keresztre feszítése. A megváltó a mi bûneinket váltotta meg a keresztfán, s hogy ez hogyan történt, a Máté Passióban is elolvashatjuk. Az evangéliumrészletrõl Stanco Attila atya tart elõadást pénteken 17 órától a Credo-házban.
Biblia az európai kultúrában - Dániel próféta könyve. Tovább folytatódik szerdán a Madách Imre Mûvelõdési Központban az Adventista Teológiai Fõiskola sorozata. 18.30 -tól ez alkalommal dr. Hangyás László, a fõiskola elõadója Az egyház és a mûvé- Dániel próféta könyvét mutatja be.
Állandóan vertek, akkor is, ha semmi rosszat sem tettem Egy volt dél-szudáni rabszolga Vácon Egy kiszabadított volt dél-szudáni rabszolga osztja meg életének nehézségeit a váci közönséggel csütörtökön, 17 órakor a Credoházban. Simon Deng vetítéssel egybekötött tanúságtételét már számos helyen ismerhette meg hazai a közönség. Márciusban Magyarországon 12 helyen beszélt életérõl a volt rabszolga, hozzánk egri látogatása után érkezik. A 3 és fél év rabszolgaság az egykori rabszolga rémálma még ma is tart. A Magyar Katolikus Rádió riportere is elkísérte Simon Denget svájci körútján, ahol interjút készített vele. Ebbõl közlünk egy részletet: Poór Tünde: Milyen volt a rabszolgasors? Mit kellett tennie hajnaltól éjfélig? Simon Deng: Eleinte elhittem, amit ígért, amikor elhozott Délrõl. De három nap múlva megkérdeztem a családot, akiknek átadott, hogy hol van az a férfi, aki azt ígérte, hogy hazavisz Délre a szeretteimhez. De a válasz az volt, hogy ne kérdezzek semmit tõlük, mert engem ajándékba adtak nekik. Ez a szó, hogy ajándék, megragadt a tudatomban, és soha többé nem felejtettem el. Egy szavukat sem hittem el, hiszen Lai mást mondott nekem. Nem, nem, ezek itt hazudnak - mondogattam magamnak, és újra sírni kezdtem. Lait kerestem, és azt kérdeztem, hol lehet? De õk megvertek, hogy abbahagyjam a sírást, és végre elhallgassak. Nem volt könnyû, és ez csak a terror kezdete volt. A kínzás kezdete volt. Rabszolgalétem kutyaéletének kezdete volt. Igen, õk azt tették, amit tettek velem. Senki sem fogta vissza õket, amikor fenyegettek és ütlegeltek. Állandóan vertek, és nekem némán kellett tûrnöm. De belül nem volt béke bennem, hiszen azt mondták, hogy ajándék vagyok, és visszamehetek a szeretteimhez. Ez visszhangzott bennem, és nem tudtam lenyelni, ami velem történik. Engedelmeskednem kellett a parancsaiknak, és mindennek, amire kényszerítettek. Csak egyetlen szót válaszolhattam, és ez az igen volt. Nem volt választásom: vagy igent mondok mindenre, vagy megkínoznak. Igen vagy kínzás. Igen vagy verés. Igen vagy korbács. Én keltem legkorábban, és én feküdtem le legkésõbb. Az állatokkal
együtt aludtam, olyan helyen, ami nem embernek való. Még ágyam sem volt. Nekem kellett tisztán tartanom az istállót. A faluban nem volt folyóvíz. Az emberek a Nílusra jártak vízért, és szamarak hordták a nehéz vizeskannákat. Ez most az én feladatom lett. Gondolják meg, ez a fizikai munka nem egy kilenc éves gyereknek való. De nekem nem volt választásom. Minden erõmmel meg kellett tennem: néhány métert mentem a nehéz vizesvödörrel, pihentem egy kicsit, aztán újra nekiindultam. Azért is korán kellett kelnem, mert túl sok munka várt rám. Az embernek azonban ennie is kell: én viszont csak maradékot kaptam, ha volt. Csak erre számíthattam három és fél éven át. Állandóan vertek, akkor is, ha semmi rosszat sem tettem. Azt mondhatják erre: amikor hívtak, miért nem mondtad hangosabban, hogy igen? Mit forgattál a fejedben? Miért nem ugrottál gyorsabban? Az ok azonban nem ez, mert mindig csak ok nélkül, pusztán büntetésbõl vertek. A gyerek szó arabul duk, ami rabszolgát jelent. Aztán szórakozásból is vertek. Nem védekezhettem, csak azért könyörögtem, hogy ne verjenek túl sokáig. A könyörület szót azonban nem ismerték. Nem volt barátom, akitõl segítséget kérhettem volna. Nem volt barátom, akivel beszélgethettem volna. Egyedüli barátaim a türelem, és a remény voltak. Abban hittem, hogy egy nap Isten megelégeli ezt, és küld valakit, hogy ez a 9 éves gyerek ne szenvedjen tovább, és ne kelljen keresztülmennie azon, amit eddig elszenvedett. Az interjú teljes szövege április 6-án hallható a Katolikus Rádióban. A Credo-házban az elõadásra a belépés díjtalan! További információ kapható, Sátori Lászlónénál a 06-20/9742458-as telefonszámon. Az esemény védnöke többek között dr. Beer Miklós váci megyéspüspök.
Váci Napló
7
A padlóról csíptünk pontot Még veretlen tavasszal a VKSE Hétgólos hátrányt dolgozott le a VNKSE
Váratlanul pontot vesztett idegenben a sereghajtó ellen a döntetlenek fordulójában NB I/B-s férfi csapatunk. Fél perccel a le-
KÉZILABDA A meccs kétharmadáig csípte a Loki „füstje” a mieink szemét, majd a vakvágányra került vendégek ellen még a gyõzelem reménye is felcsillant. A nõi kézilabda élvonal alapszakaszának utolsó elõtti fordulójában: Váci NKSE - DVSC-Aquaticum 29-29 (13-17). Vác, 600 nézõ. Vezette: Dudás, Serfõzõ (nagy hibákkal). VNKSE: JUHÁSZ - ORBÁN 7, Szilágyi 3, Ábrahám 3, Schmidt 3, Farkas, GERSTMÁR 5. Csere: Veszeli 6 (2), Gyetván, BARJÁN 2. Edzõ: Nyári József. Kiállítások: 4, illetve 8 perc. Hétméteresek: 2/2, illetve 5/4. Az eredmény alakulása: 4. perc: 2-2, 8. perc: 6-4, 11. perc: 7-6, 23. perc: 8-14 (!), 33. perc: 14-19, 38. perc: 17-24 (!), 44. perc: 22-26, 51. perc: 27-27, 56. perc: 29-29. Az már a találkozó elõtt mindkét csapat számára világos volt, hogy az itt megszerezhetõ pontok nem befolyásolják döntõen az alapszakaszbeli helyezésüket. A debrecenieknek a szerdai gyõri fellépés a fontosabb, a mieink sorsa pedig csütörtökön Nyíradonyban dõl el. (lásd még keretes írásunkat!) A váciak kerete nem volt bõnek mondható. Az NB II-es Pilisvörösvárhoz igazoló Grezner Mónika után a nemrég még ifi válogatottságáért megünnepelt Orosz Eszter is távozott, õ a bajnokság végéig a gyõriek másodosztályú csapatában szerepel. Elhúzódó hurutbetegsége miatt Temes Bernadett a lelátón ült és Gogola Klaudia, valamint Mezei Tímea is betegen foglalt helyet a kispadon. A találkozó elsõ perceiben kiegyenlített játékot láthattunk. Kétgólos váci vezetést követõen azonban holtpont következett be a mieinknél: tíz perc alatt mindössze eggyel sikerült válaszolni a nyolc Loki-találatra. A szünet elõtti percekben aztán hol az egyik, hol a másik hölgykoszorú produkált hármas gólszériát. A szünetben az addig lá-
KÉZILABDA
fújás elõtt úgy tûnt, gyõzelmet érõ gólt szereztek a mieink, de sajnos volt még idõ egy hétméteresbõl lõtt válaszra. Így: Ercsi - VKSE 23-23 (13-11). (Részletek pénteki számunkban.)
Esélylesõ 2 KÉZILABDA
Fotó: Fehér Viktor
tottnál jóval nagyobb sikert aratott a közönség körében a Silverstar Tánc Sportegyesület gyerkõceinek nívós elõadása. A folytatásban a meccs kétharmadáig egyértelmû volt a vendégek fölénye. Hét találattal húztak el és semmi sem mutatott arra, hogy fordulat történhet. Nyári József is kereste a megfelelõ csapatösszetételt és szerencsére meg is találta. A fiatal tehetség, Barján Bianka (képünkön) beállása után szorgos és lelkes melóval egyre közelebb kerültek a mieink a szemlátomást hátramenetbe kapcsoló Lokihoz. 27-27-nél már egyenlõ volt az állás. Ekkor már tûzbe-lázba jött a váci publikum is, nem csoda, hogy egy-egy bántóan durva játékvezetõi baki után kis híján fejét vették a síposoknak. Két debreceni gólra mégis sikerült kettõvel válaszolni és már négy perccel a lefújás elõtt kialakult a végeredmény. Nyári József: Addig ráncigáltuk az oroszlán bajuszát, amíg sikerült az egyik felét megszereznünk. Gratulálok a lányoknak a hozzáállásukhoz és a mutatott produkciójukhoz. Egészen különlegesen nagy csatákat hozott a klubok utánpótlás csapatainak két bajnokija is. A serdülõknél 21-20-as, míg az ifiknél 30-29-es váci diadalnak örülhettünk. KERESZTURI GYULA
Mint azt jó pár fordulóval ezelõtt elõre valószínûsítettük: csak az utolsó forduló Nyíradony – VNKSE mérkõzésén fog eldõlni, hogy a mieink melyik négyesben lépnek pályára a rájátszás során. Most, az utolsó alapszakaszbeli kör elõtt ennek a két együttesnek és a kiskunhalasiaknak egyaránt 17 pont szerepel a neve mellett. A halasiak szinte esély nélkül vehetik fel a harcot a 22. fordulóban a Gyõr ellenében. Így minden bizonnyal március 26-án, csütörtökön este hattól az említett találkozó dönt majd. Váci gyõzelem esetén a mieink a középmezõnyben folytathatják, jó eséllyel még a 8. helynél is elõkelõbb pozícióban zárva a bajnokságot. Döntetlennél az alsóház 9. helyérõl, 4 bónuszponttal indulhat a csapat a rájátszásnak, míg vereség esetén csupán a 10. helyen fejezi be az alapszakaszt együttesünk. (A sorsdöntõ csütörtöki mérkõzésrõl leggyorsabban a www.kagye.gportal.hu weboldalon tájékozódhatnak.
Nyert a Vác Bõcsön LABDARÚGÁS Az NB II-es bajnokság Keleti-csoportjában a második helyezett Bõcs otthonában szerepelt a váci alakulat: Bõcs KSC - Vác-Újbuda LTC 12 (1-1). Bõcs, 300 nézõ. Játékvezetõ: Varga L. (Szpisják Zs., Viczián M.) Vác: Horváth G. - Vági (Scott), Székesi, Rob (Varga), Farkas - Margitics (Simon), Rusvay, Kovács P., Kocsis D. - Gáspár, Tányéros. Vezetõedzõ: Tóth János. A váciaknál felépült Tányéros és Gáspár, akinek a játékával ismét számolhatott Tóth János vezetõedzõ. Ellenben a héten Vén Gábor Achilles-ín sérülés miatt kidõlt a sorból, így õ nem játszhatott és a lázas beteg Sztankó kapus sem. A találkozó elsõ percében megszerezte a vezetést a Vác! Nem sokkal a középkezdés után Rob Kornélhoz került a
labda, aki felnézett, és 35 méterrõl a kapujából kinn álló Hamar felett a jobb felsõ sarokba ívelt (0-1). A 26. percben egyenlített a Bõcs. Irhás tört be a tizenhatoson belülre, de a játékost Kovács Péter lerántotta. A játékvezetõ büntetõt ítélt, melyet Urbin értékesítette (1-1). A 36. percben Kovács Péter szabadrúgását követõen Farkas fejelte a kapu fölé a labdát. A 38. percben egy baloldali beadást Tányéros lõtte kapura, de a gólvonalon álló Irhás menteni tudott! A második félidõ elején Scott elõtt kétszer és Tányéros elõtt egyszer adódott gólszerzési lehetõség, de mindannyiszor kimaradt. A 75. percben Varga Csaba kapott egy hosszú indítást, majd a labdát a kapus mellett a bal alsó sarokba helyezte (1-2). A mérkõzés hajrájában Vass, George, majd Nyircsák hagyott ki a hazaiak közül gólhelyzetet.
»» Klimász János kõfaragómester «« Vác, Avar u. 16. Érdeklõdni lehet: 27/510-335, 06-30/9345-214. Sírkövek, kripták készítését vállalom. Részletfizetési kedvezmény! E-mail:
[email protected]; www.klimasz.hu.
8
Váci Napló
APRÓHIRDETÉSEK Frissítve: 2009. március 23-án
INGATLAN
Interlock ipari varrógépek eladók. Telefon: 06-20/323-8242 Családi ház eladó sûrgõsen (359/10) Vácon a Bácska-dûlõben. Érdeklõdni lehet: 06-20/273-66-63 Tüzifa eladó (tölgy), 2000 forint/mázsa áron, hasítva, házhoz (290/06) szállítva. Tel.: 06-30/683-3879. Verõcén felújításra szoruló, (423/10) 668 négyzetméteres ház panorámás telken eladó. Érdeklõdni le- Eladó diófacsemeték dús gyökérzettel, 1 és 2 évesek, het: 06-30/549-9645. (310/06) 500 Ft-ért. Tel.: 06-27/310-136. Eladó Vácott, a Földváry té- (433/10) ren egy 63 négyzetméteres, szép állapotú lakás. Klíma, tároló, új be- SZOLGÁLTATÁS épített szekrények. Rendezett lakókörnyezet. Irányár: 10 millió forint. Parkettás vállal hagyományos, szalag, laminált padló Érd.: 06-20/770-5130 (334/06) lerakást. Csiszolás, lakkozás, jaVác, Alsótörökhegyen 140 vítás, recsegés megszüntetése. négyzetméteres 3 szoba, konyha, Tel.: 06-70/505-1177 (243/17) étkezõs, két garázsos házrész eladó. Tel.: 06-20/964 -6801. T and P Trans Építõipari és Fuvarozó Kft. Építõipar A-Z-ig. (338/06) Korrekt áron, rövid határidõvel, Gödön 3 szobás + 2 félszo- garanciával. Tel.: 06-30/956bás családi ház, dupla komfort- 5217 (314/17) tal, engedménnyel sürgõsen eladó. Irányár: 38 millió forint. Tel.: KÖLTÖZTETÉS, FUVAROZÁS: Homok, sóder, termõföld, 06-30/941-1360 (348/06) tüzelõ és egyéb anyagok szállítása Eladó Vác, Deákváron egy 43 billenõs teherautóval, költöztetés négyzetméteres, földszinti lakás. ponyvás teherautóval. BútorszállíÉrdeklõdni lehet a 06-20/32-38- tás! Szeidl János fuvarozó, Tel.: 06242 vagy a 06-70/418-1974-es 27/337-353, 06-30/623-14-81, etelefonszámon. (393/06) mail:
[email protected]. VESZÉLYES FÁK KIVÁGÁSA, VEGYES döntés nélkül is, elszállítás megold220 voltos ipari gyorsvarró ható. Tel.: 06-27/337-353, 06-30/ és 220 voltos háromszálas 463-4070. (419/17)
KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik édesapánk
BÍRÓ SÁNDOR
temetésén részt vettek, fájdalmunkban osztoztak. BÍRÓ CSALÁD
KONI BT AUTÓSISKOLA (Vác, Csányi krt. 45. Telefon: 06-27/316-300) Gépjármûvezetõi tanfolyamot indítunk: SM, A, B, C1, C, E, D kategóriákban; belföldi árufuvarozó és személyszállító szaktanfolyam; TIR szaktanfolyam, ezenkívül indul még ADR, NEHÉZ-, ILLETVE KÖNNYÛGÉPKEZELÕI ÉS MOTORFÛRÉSZ-KEZELÕI SZAKTANFOLYAM. HALLÓ Mintabolt (Vác, dr. Csányi L. krt. 29. (2-es fõút) a város központjában. Telefon: 27/317-380*, 06-20/9317380, Fax: 27/511-382. Nyitva: H-P: 8-17, Szo.: 8-12 óráig Kaphatók: HÁZTARTÁSI ESZKÖZÖK: hõsugárzók 5190 Ft-tól, vízforralók 3100 Ft-tól, külsõ-belsõ vezeték nélküli hõmérõk, elemek, akkuk, töltõk, lámpák! SZÁMÍTÁSTECHNIKA: új számítógépek egyedi igény szerinti összeállítása, gyártása. Kaphatók: részegységek, kiegészítõk, LCD monitorok, nyomtatók, routerek, webkamerák, egerek, mikrofonok, fejhallgatók, hangfalak, írható CD és DVD lemezek, memóriák, FlashDrive-ok, infra és Bluetooth portok. TÁVBESZÉLÕ ÉS IRODATECHNIKA: számológépek, diktafonok, telefonok 2299 Ft-tól, hordozható telefonok
6890 Ft-tól, normál papíros faxok: 25 999 Ft-tól, vezeték nélküli cseng õ k 2990Fttól, kaputelefon o k : 6190 Fttól, telefon és számítógép kábelek, csatlakozók, videõ kábelek, átalakítók. KAPHATÓK: író-, számoló-, pénztár- és másológépbe, nyomtatóba, faxba különféle: eredeti és utángyártott festék szalag, festék por, tinta patron, lézer toner, utántöltõ, másoló-, fotó-, fax-, tekercs-, leporelló papírok. IRODABÚTOR: bõrfotel: 27999 Ft-tól! Profi számítógépasztalok. Csillagászati teleszkóp! Középiskolások részére számológépek (CASIO, SHARP, SENCOR): 2790 Ft-tól. SZOLGÁLTATÁSAINK: iratmásolás, laminálás, iratok bekötése, fûzése; faxok feladása, fogadása; telefon, fax, számítógép, nyomtató, telefonközpont javítása - szerelése, lézer toner töltés. Sodexho, Sulicsekk, CADHOC, Egészség, Otthoncsekk, Ticket utalványokat elfogadunk! Üzletünk: Lyoness és ScienNet R termékpartner. Üzletünkben történõ vásárlásnál elfogadunk: VISA, AMERICAN EXPRESS, OTP, Maestro, stb. bankkártyákat! Telefon: /06-27/ 313 - 380*, 317380*, 511-386, /06-20/931-7380. Fax: /06-27/ 511-382, Vác, dr. Csányi L. krt. 29/a ( 2-es fõút) a város központjában. Nyitva: H P: 8 - 17, Szo.: 8 - 12 óráig.
Kérjük segítse Ön is adományával és adója 1 %-ával a hátrányos helyzetben élõ váci gyermekeket. Adószám: 18703801-1-13 NAPRAFORGÓ EGYESÜLET
Segíts másoknak - segítesz magadnak! Minden háztartásban találhatók kallódó értékek, amelyek Önnek már csak kidobásra ítélt kacatok, míg másoknak értékes tárgyak. Segítsen másoknak: ajándékozza el felesleges és megunt dolgait - segítsen magának: nem kell tovább tárolnia, amire már nincs szüksége. Ingyenes hirdetéseit folyamatosan közzétesszük a Váci Naplóban és az interneten a www.vaci-naplo.hu oldalon, Önnek csak egyet kell tennie: küldje el hozzánk a hirdetés szövegét! Rászoruló család keres bármilyen használható szobabútort, konyhaszekrényt, egyéb lakásfelszerelést. Telefon: 06-20/914-1675.
Váci Napló
9
Márciusi akció: egyet fizet kettõt kap Kínálatunk: BRAMAC, TONDACH, ALTEK tetõcserepek gyári áron. Nyitva tartás: hétfõ-péntek: 8-17-ig, szombat: 8-12-ig
Hétfõ: Hamburger Kedd - Szerda: hideg szendvicsek Csütörtök: Hot-dog Péntek: melegszendvics Szombat: Gyros pitában
Vállalunk: könnyûszerkezetes és hagyományos házak építését (a tervezés ingyenes); asztalosoknak: szerkezetkész, hossztoldott, euro falcos, borovi fenyõ, ablakok készítése 2-3 héten belül, 1.750.-Ft/m+áfa.
2600 Vác, Görgey A. u. 1. (A tizes és a posta között.) Telefon: 06-20/532-1240 www.rychfastfood.hu
Kéményseprõ és Tüzeléstechnikai Karbantartó Kft Tevékenységi kör:
Mobil: 30/465-75-65 Üzenetrögzítõ: 27/302-673
- Falazott kémények javítása, bontása, építése, bélelése; LEIER, SCHIEDEL, TURBO kémények építése; kémények kamerás vizsgálata, - Egyéb épületgépészeti szerelés, - Víz-, gáz-, fûtésszerelés, - Tetõszerkezet javítás, építés, tetõfedés.
Dr. Nagy Lajos plasztikai sebész fõorvos magánrendelése Vibrációs zsírszívás, arc-, szemhéj-, orr- és fülplasztika, ráncfeltöltés, ajakvastagítás, emlõkorrekciós mûtétek, hasplasztika és más esztétikai mûtétek, hegkorrekció, anyajegyek és egyéb bõrelváltozások eltávolítása Rendelési idõ: szerda 16-17 óra, Rendelés helye: Vác, Argenti Döme tér 1-3, Járóbeteg szakellátás épülete Telefon: 30/6632-730, e-mail:
[email protected] Web: www.nagyplasztika.hu
A Váci ÉrtéktárÁllandó Sportkiállítása
Megtekinthetõ minden pénteken 16-tól 19 óráig a Vörösház emeletén. Egyéb idõpontokban a tárlat kizárólag elõzetes bejelentkezés alapján, csoportosan látogatható! Bejelentkezés és információ: 06-20/311-14-95. Értesítjük a Tisztelt lakosságot, hogy környezetünk fokozott védelme érdekében, 2009. évben is, minden hétfõn reggel 7 órától, délután 16 óráig a Remondis Duna Kft. telephelyén (Kertvárosi út 3., a Tejüzem mögött) térítésmentesen leadhatják a háztartásokban összegyûlt, az alábbi, kizárólag elektronikai hulladékokat: TV-k monitorok; fénycsõ, izzóhulladékok; háztartási nagygépek, hûtõszekrények, mosogató, illetve mosógépek; háztartási kisgépek, porszívók, konyhai elektronikai berendezések, hõsugárzók; informatikai berendezések, számítógépek, tartozékaik, nyomtatók, CD lemezek.; szórakoztató elektronikai berendezések, rádiók, lemezjátszók, magnók; világítótestek, lámpák; orvosi elektromos mûszerek, berendezések, vérnyomásmérõk, lázmérõk; elektromos játékok; mobil telefonok; akkumulátorok; száraz és gombelemek. Elektronikai berendezés nélküli, üres készülékházakat nem áll módunkban átvenni! Kérjük, hogy a háztartásukban összegyûlt, vagy fellelhetõ anyagokat szíveskedjenek leadni, hogy azok ne kerüljenek a háztartási hulladékba, ne szennyezzék környezetünket, és ne veszélyeztessék egészségünket. REMONDIS DUNA KFT
10
Váci Napló Névnapok március 24.
Lottószámok
Idõjárás Gábor, Karina
március 25.
Irén, Írisz
március 26.
Emánuel
“A természet az egyedüli, melyet a fantázia nem szépíthet, nem nagyíthat, csak törpíthet.”
NAPPAL: 6 – 11 oC ÉJSZAKA: 0 – 2 oC
Kettõs fronthatás várható
MIKSZÁTH KÁLMÁN
Városházi galéria Ipolyságon
Ma reggel országszerte számíthatunk esõre, majd felszakadozik a felhõzet, és néhány órára kisüt a nap. Holnap a változóan felhõs ég mellett néhány órára kisüt a nap. Csütörtökön reggel még sokfelé fordul elõ esõ, késõbb idõnként kisüt a nap.
Ötös lottó: 20, 44, 52, 74, 85 Jokerszám: 543 879 Hatos lottó: 11, 32, 40, 41, 42, 45
Az útmutató Hold
Testvérvárosunkban március 20-án, ünnepélyes keretek között nyílt meg a megújult Simonyi Lajos Galéria. A kiállító terem régi épületének felújítása már túl költséges lett volna, ugyanakkor felmerült, hogy a városházát nyitottabbá, élõbbé kellene tenni. Így került sor a fejlesz-
Nagy érdeklõdés volt a hagyományosan megtartott Egészséges Életmód klubdélutánon, amelyet az Esze Tamás Honvéd állítás a mûvészeti alapisko- Nyugdíjas Egyesület szervezett la növendékeinek munkáiból rendezett bemutatóval nyitott. A megnyitó ünnepélyen Bélik György alpolgármester az önkormányzat részérõl, Pálinkás Tibor igazgató a Honti Múzeumtól, Rédli János igazgató és Czibulya Lí-
kozmikus rendbe, ezért fontos, hogy harmóniában éjünk vele. A Hold sok mindenben útmutatást ad, így az egészség megtartásában is évezredek óta jó
tésre; a patinás városháza jobb oldali épületszárnyában egy korszerû képtár kialakítására. A galéria területe egy állandó és egy idõszakos kiállítási részbõl áll. Az állandó kiállítás a galéria névadó mûvésztanára, a város elsõ díszpolgára, Simonyi Lajos (1904-1998) alkotásainak, sokoldalú munkásságának állít emléket. Az idõszaki ki-
a Madách Imre Mûvelõdési Központban március 17-én. A téma a Hold és az egészség összefüggése volt. Az elõadó Mayer Zoltán természetgyógyász akupresszõr, reflexológus. Az elõadó hangsúlyozta, hogy az egészség és a hosszú élet alapvetõen attól függ, hogyan tudunk rendet tenni önmavia tanszakvezetõ tanár a mû- gunkban és környezetünkben. Az ember bele született a vészeti iskola nézõpontjából méltatta és ajánlotta a megnyitón nagyszámban megjeVáci Waldorf Óvolent felnõtt és gyermek köda tájékoztató bezönség figyelmébe az új kulturális létesítményt. Városzélgetésre várja az sunkból Mándli Gyula érdeklõdõ szülõket, könyvtárigazgató és Váradi Iván Attila önkormányzati 2009. április 3-án 15 képviselõ vettek részt az átórára az óvodába! adáson.
néhány ünnep is a Holdhoz igazodik. Húsvétkor kr. u. a 2. évszázad óta a tavasz kezdetét (március 1.) követõ elsõ holdtölte utáni elsõ vasárnap ünnepeljük. A résztvevõk megtanulják a holdnaptár használni a mindennapokban. Az egészséges táplálékok bemutatója és kóstolója csak fokozta, hogy minden résztvevõ még jobban érezze magát.
Mindig a legfrissebb! www.vaci-naplo.hu
Telefonon érdeklõdni lehet az óvodában 8-14 óra között a 306-467 vagy bármikor a 06-20/9834399 számokon. Címünk: Vác, Kert u. 8.
Váci Napló
11
A torma dicsérete A tormát, jellegzetes erõs íze és zamata miatt sokan kedvelik, sokan meg éppen ezért kerülik. Bizonyos ételekhez, zsíros húsokhoz, hidegtálakhoz gyakrabban fogyasztjuk a pikáns zöldséget, de arról nem sokat tudunk, mennyire egészséges ennek a növénynek minden része írja az informed.hu a Healthnews.com-ra hivatkozva. Amit általában tormának ismerünk, az már a növény gyökerének reszelt és ecettel kezelt formája. Ecetet azért kell a reszelt tor-
mához adni, mert egyébként enzimek szabadulnak fel belõle, és a sejtek lebomlásakor maró, könnyfacsaró lesz az íze és az illata. Ha nem adunk hozzá ecetet, a reszelt torma megbarnul és keserû, fogyaszthatatlan lesz. A tormát évszázadok óta ismerik természetes gyógynövényként egy sor betegségre, a fogfájástól az arcüreggyulladáson át a húgyúti fertõzésekig. Kiváló immunerõsítõ, antioxidáns tartalma miatt még a rákos sejtek ellen is felveszi a harcot. Már id. Plinius, a történetíró is említi, az amerikai indiánok A tormát évszázadok óta ismerik, mint természe- fogtisztítási céllal rágcsálták, a tengerészek tes gyógynövény
pedig a skorbut ellen vitték magukkal hosszú útjaikra. Hurutoldó hatása miatt arcüreggyulladásra, náthára, köhögésre is hatékony. A növény többi részét is fel lehet használni, levele a homlokra szorítva elûzi a fejfájást, a virágzatból készült tea pedig a nátha tüneteit enyhíti. A torma C és B-vitamint, káliumot, vasat és kalciumot tartalmaz, ezen kívül hasznos enzimeket, és természetes antibiotikumokat. Ne féljünk hát a csípõs íztõl és az orrbavágó illattól, fogyasszunk húsokhoz, szendvicsekre minél több tormát.
Ü G Y E L E T E K UNAVET & REHABVET DUNAPARTI ÁLLATORVOSI RENDELÕ
Rendelés
hétfõtõl péntekig: 2600 Vác, Liszt Ferenc sétány 7. (Halászkert étterem mellett) 8-tól10-ig és 18-tól 20 óráig. Dr. Pálinkás Jenõ szakállatorvos Elõzetes egyeztetés után az állatorvosi szolgáltatások az Szombaton: Telefon: 06-30/512-87-56, 06-27/313-571 állattartás helyén is elvégezhetõk, minden esetben kedvezõ áron. 8-tól 10 óráig
TILINGER VÁROSI Ultrahang, röntgen, szemészeti szakrendelés, ortopédia, ultrahangos fogkõeltávolítás. Komoly diagnosztikai háttér és tapasztalat. ÁLLATORVOSI CENTRUM Minõségi betegellátás kedvezõ árakon.
Dr. Tilinger István 06-30/414-6890, Dr. Tilinger Henriett 06-30/200-6700
Vác, Honvéd u. 18., www. tilinger-vac.hu
ZSÓVET Állatorvosi Rendelõ Vác (Deákvár), Papvölgy u. 36/B. dr. Rohn Emese 06-30/396-5881
dr. Nógrádi Zsófia 06-30/606-8160
Rendelési idõ: hétfõtõl péntekig: 16-19 óráig szombat: 9-11 óráig
Dr. állatorvos Dr.Pajor Pajor Csaba Csaba állatorvos
Vác Árpádút út 21. 21. (2-es fõúton) Vác Árpád (2-es fõúton) Tel. 06-20/9381-060 Tel.: 06-20/9381-060 Macskaivartalanítási akció! Orvos
Vácott az éjszakai orvosi ügyelet a 06-27/620-620/1465-ös melléken hívható hétfõtõl csütörtökig este 7 óra és reggel 7 óra között, illetve pénteken 16 órától hétfõn reggel 7 óráig. Vidéki háziorvosi ügyelet (Kosd, Acsa, Csõvár, Püspökhatvan, Galgagyörk, Rád, Penc, Kisnémedi, Püspökszilágy, Szõd, Csörög, Szõdliget, Vácduka, Vácrátót, Váchartyán): hétköznapokon 17 órától másnap reggel 7 óráig. Szombaton, vasárnap és ünnepnapokon, valamint továbbképzési napokon 24 órás, egész nap. Az ügyelet helye: váci mentõállomás, tel.: 06-27/314-862. Mentõk (súlyos esetben): 104.
Gyógyszertári ügyelet A 13. héten:
Március 24. Deákvári Gyógyszertár, március 25. Központi Gyógyszertár, március 26. Vácz Remete Gyógyszertár, március 27.Gyöngyvirág Gyógyszertár, március 28. Szent Rókus Gyógyszertár, március 29. Fekete Kígyó Gyógyszertár. A következõ hétfõn, 30-án: Deákvári Gyógyszertár
Váci Napló – megjelenik kedden és pénteken. Fõszerkesztõ: FURUCZ ZOLTÁN (Tel.: 27/305-581). Szerkesztõség telefon/fax: 27/316-100. Szerkesztõségi olvasószolgálat munkanapokon 9 és 15 óra között: Vác, Csányi krt. 45. I. emelet * Levelezési cím: 2601 Vác, Pf 64. Interneten levelezés:
[email protected] Kiadja a Garmondtext Lap- és Könyvkiadó Kft, 2167 Vácduka, Petõfi S. u. 28. Felelõs kiadó: a kft vezetõje. Nyomtatás: Garmondtext Lap- és Könyvkiadó Kft. Felelõs vezetõ: a kiadó vezetõje. Terjeszti a Lapker Zrt, a Posta és a kiadó. Elõfizethetõ a hírlapkézbesítõnél és a kiadónál, megvásárolható az újságárusoknál. Elõfizetési díj: egy hónapra 910 forint, negyedévre 2730 forint. HU ISSN 1216-4313.
12
Váci Napló
A vásárlók spórolási szándékairól tanúskodnak a forgalom friss adatai Olcsóbb termékeket vásárolnak, másként választanak boltot, de a piacvezetõ erõs márkák pozíciója stabil maradt A negyedik negyedévben már 3,5 százalékkal csökkent a napi fogyasztási cikkek kiskereskedelmi forgalma mennyiségben, a 2007. évi hasonló idõszakhoz viszonyítva. Éves szinten még mínusz 2,9 százalék a tavalyi mutató, tavalyelõtthöz képest. A változó vásárlási és fogyasztási szokások a kereskedelmi és gyártó vállalatoktól az erõforrások átcsoportosítását és hatékonyabb felhasználását igénylik. Többek között ezt állapította meg Szalókyné Tóth Judit, a Nielsen igazgatója a piackutató vállalat Felsõvezetõi Információs Estjén, Budapesten. A piac szereplõi a fogyasztók bizalmának csökkenésével kénytelenek szembenézni. A Nielsen fogyasztói bizalmi indexe a múlt év októberi 71 pontról idén februárban 46-ra csökkent.
Az élelmiszer, háztartási vegyiáru és kozmetikum bolti eladása értékben 6,1 százalékkal nõtt tavaly, az elõzõ évhez képest. A negyedik negyedévben azonban már csak 5,2 százalékkal. A negyedik negyedévi visszaesés nem csak Magyarországon tapasztalható jelenség. Ugyanis a mennyiségi forgalom a negyedik negyedév során például Írországban 5,1 százalékkal, Dániában 3,6-tal, Olaszországban 3,1 százalékkal csökkent. A napi fogyasztási cikkek vásárlásának eddig is érzékelhetõ trendjei folytatódtak hangsúlyozta Szalókyné Tóth Judit. - Például a kereskedelmi márkás élelmiszerek bolti eladása értékben 15 százalékkal, a vegyiáruké 13 százalékkal emelkedett múlt évben, tavalyelõtthöz képest. Másik példa a vásárlók boltválasztási maga-
Felhívás ! A Finn-magyar Baráti Társaság váci csoportja az alábbi felhívással fordul az érdekeltek felé: 25 éves évfordulóját ünnepli ebben az évben Vác és Järvenpää közötti kapcsolat. Az eltelt évek alatt sok váci állampolgár járt a kapcsolat keretében Finnországban. Kérjük mindazok jelentkezését, akik résztvettek ezeken az utakon. Célunk az emlékek felelevenítése, réglátott ismerõsök, barátok ismételt találkozása, és nem utolsó sorban számot vetni az elmúlt 25 év eseményivel. Jelentkezési határidõ: 2009. május 15. Jelenkezésüket az alábbiakra várjuk: e-mail:
[email protected], mobil (SMS): 06-20/942-0896. Személyesen vagy levélben: Sarokház Ingatlaközvetítõ Iroda, 2600 Vác, Széchenyi u. 7.
tartása. Éves szinten a szupermarket csatorna forgalma 14, a drogériáé 12, a diszkonté 11 százalékkal nõtt tavaly. Ha azonban a negyedik negyedévet hasonlítjuk az elõzõ hasonló periódushoz, akkor ugyanezen mutató 10, 20 és 12 százalék. Részben a gazdasági környezetre adott válaszként, részben pedig meglévõ trendek folytatásaként a vásárlók növekvõ része igyekszik promócióban, olcsóbban beszerezni kedvenc márkáját vagy azt, amire szüksége van. Ennek következtében a promóciós értékesítés aránya növekszik. Általában az egyes termékcsoportok forgalmának 30-60 százaléka jut promócióra, a modern üzlettípusokban. Kiemelkedik, 50 százalékot meghaladó promóciós részesedéssel mások mellett a sör, dezodor, tusfürdõ, öblítõ és mosogatószer.
- Ugyanakkor a piacvezetõ márkák megõrizték vagy növelték piaci részesedésüket - mutatott rá a Nielsen igazgatója. - Ez azt jelzi, hogy a fogyasztók egy része hajlandó megfizetni az erõs márkák által képviselt többlet-értéket. Így a tavalyi utolsó négy hónapban emelkedett a szénsavas üdítõital, étolaj és toalett papír piacvezetõ márkájának piaci részesedése. Stabil maradt a mutató a kávé, sör, sajt, kávé, gyümölcslé, ásványvíz, tejföl, gyümölcsjoghurt és más nagy forgalmú termékek piacvezetõ márkájánál. A változó piaci körülményekre való tekintettel Szalókyné Tóth Judit felhívta a figyelmet arra, hogy a gyártó vállalatoknak érdemes átcsoportosítani erõforrásaikat annak érdekében, hogy folytassák a márkaépítést, és igyekezzenek megõrizni márkájuk értékét. Recesszió idején is érdemes költeni kommunikációra. Hozzátette, hogy egy vállalat számára fontos a márka vásárlóinak megtartása, és új vevõk megnyerése is. Az új termékek jól átgondolt kifejlesztése, illetve piaci bevezetése erõsíti egy cég, egy márka egyedi értékeit.
Mottó: “Te is MÁS vagy Te sem vagy MÁS” A Mozgáskorlátozottak Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete és a Pest Megyei Esélyek Háza országos fotó pályázatot hirdet EGYENLÍTÕ címmel. A világ- ahogyan Te látod. Egy pályázó legfeljebb 3 fotóval indulhat; a képeket 18x24 cm nagyságú, papír formátumban várjuk. A pályázat jeligés, az alkotó adatait külön lezárt borítékban kérjük mellékelni. A mûvek beérkezési határidelye: 2009. április 30. Díjak: I. díj - 70.000 forint értékû fotófelszerelés II. díj - 50.000 forint értékû fotófelszerelés III. díj - 30.000 forint értékû fotófelszerelés Eredményhirdetés: 2009. május 15-én Vácott az Esélyegyenlõségi Nap keretében. A beérkezett pályamûvekbõl kiállítás nyílik az esélyegyenlõségi rendezvény helyszínén. A pályamûveket az alábbi címre várjuk: Mozgáskorlátozottak Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete, 2600 Vác, Rákóczi u. 36. PEST MEGYEI ESÉLYEK HÁZA