Manna III. évf. 5. szám
A Budai Baptista Gyülekezet lapja
Szeretettel köszöntjük az édesanyákat és az édesapákat!
2007. május
Anyáknapján Nincs szebb a boldog asszony-arcnál, Míg nézi gyermekét; S ha ráragyog a tiszta szempár, Nem adná kincsekért... Nincs jobb a hű édesanyánál! Ha csöndes, halk fohásza felszáll, Kitárul akkor fönn az Ég, S a Menny a Földdel összeér, Az égi üdv a Földre ér. Ma néktek szól a boldog ének, Ti, drága, jó anyák! Mind zengjük áldó Istenünknek a hála himnuszát! Szent béke, boldogság kísérjen Titeket itt e földi létben! Megáldom lábatok nyomát... Ma néktek nyílik a virág, Ma rátok gondol a világ. Gerzsenyi Sándor
Anyák napján… Minden évben van egy nap, amikor világszerte megemlékezünk az édesanyákról. Magyarországon ez a nap május első vasárnapja. Az ünnep története Az anyák napja nem egyházi ünnep. A Biblia nem tartalmaz utalást az édesanyák ünneplésére. Pedig régi hagyománya van ennek. Már az ókori Görögországban is tartottak ünnepet az anyák tiszteletére. Angliában az 1600-as években az Anya-vasárnapon köszöntötték az édesanyákat, amely a húsvét utáni negyedik hétvégéjén volt. Az Egyesült Államokban az anyák napját először 1872-ben ünnepelték, végül 1914-ben tették állami ünneppé minden év május második vasárnapján. Európában a húszas években először a német virágkereskedők szervezték a gyorsan népszerűvé váló ünnepet. 1925ben, hazánkban a Mária-tisztelet hagyományaival öszszekapcsolva a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt tartotta az első anyák napi ünnepet. 1928-ban már miniszteri rendelet sorolta a hivatalos iskolai ünnepélyek közé ezt a napot. Az ünnep vallási és társadalmi szempontból egyaránt égető problémára hívja fel a figyelmet: a család,
az anyaság tiszteletére és megbecsülésére, amely az emberiség jövőjét meghatározó feltétel. Az anyák napján végre, ha rövid időre is, előtérbe kerülnek az édesanyák, az anyai szerepvállalás, ennek fontossága; kifejezhetjük a tiszteletünket és megbecsülésünket az önzetlen áldozatvállalás többségében nem látványos megnyilvánulásáért. Bibliai háttér Miközben az édesanyákat ünnepeljük, Isten is meg akar szólítani bennünket. Az Igéből megértjük, hogy az anyaság adottsága Isten teremtő akaratának következménye. A nők különleges és kizárólagos képessége, adottsága, megtisztelő kiváltsága, hogy testük részese lehet a teremtés csodájának. Helyet, átmeneti „szállást” adhatnak egy új életnek, aki kilenc várakozással teli hónap elteltével világra jön és megkezdi nyilvános földi életét. A nők felelőssége, hogy ezzel az adottsággal saját döntésük alapján élnek-e vagy nem. A sokszor irigyelt férfiak teremtettségüknél fogva szegényebbek, mert nem élhetik át az új élet létrejöttének, hordozásának, világra hozatalának sokszor fájdalmas, szenvedéssel járó élményét.
2007. május
M A N N A Az anyaság mint tálentum Az anyaság a mi világunkban, úgy tűnik, hátérbe szoruló, leértékelt feladat, állapot. Az anyagiasság, a hatalmi vágy, a politikai karrier kerül sok esetben az első helyre, sajnos, nemcsak a férfiak, hanem a nők gondolkodásában is. Egyre jobban terjed az a felfogás, hogy először a pénz, a karrier, a szórakozás, majd csak ezután következik a gyermek vállalása. Mindez idegen a teremtés programjától. Isten nem kényszerít az anyaságra, ez saját, tudatos döntéssel vállalható állapot, amíg a szervezet biológiai adottságai ezt lehetővé teszik. A női nem felelőssége, hogy ennek a csodálatos feladatnak – amit senki más nem vállalhat át, és nem lehet művi módon helyettesíteni – eleget tegyen. Krisztus ítélőszéke előtt, amikor számot kell adni a tálentumok felhasználásáról, talán a legnehezebb kérdés lesz az anyaságra való képesség tálentumáról való elszámolás. A lehetőségeink visszautasításáért ugyanis felelősek vagyunk, az Úr adjon bölcsességet ennek megértéséhez. Legyen példa előttünk Mária engedelmes válasza: „Imhol az Úrnak szolgálója: legyen nekem a te beszéded szerint.”
Mindezek mellett nem feledkezhetünk meg a család fontosságáról. A Teremtő akarata szerint az anyai küldetés betöltésének helye a család. Az a családi közösség, amelynek alapja a férj és a feleség bensőséges, békességes, szereteten alapuló kapcsolata, amely nélkülözhetetlen feltétele a gyermekek egészséges testi és lelki fejlődésének. Így a férfiak, az apák felelőssége az anyaság vállalásánál meghatározó tényező, melynek része a gyermekvállaláshoz szükséges érzelmi és anyagi háttér biztosítása – nemcsak a születést megelőző kilenc hónapban, hanem ezt követően a gyermek nevelésénél egyaránt. Anyák napja mai üzenete Mit jelenthet ma, 2007-ben a gyermekeknek anyák napját ünnepelni? Természetesen nagyon fontos a köszöntő szó, a szál virág. Ezen felül a kérdés azonban az, hogy mi van a szívben. Az Ige szerint az a gyermek ünnepel helyesen, akinek a szívében megtalálható az édesanyja iránti szeretet, tisztelet. Még akkor is, ha „jobb” szülőt is el tudna képzelni magának, mint akit kapott. Idősödő gyermekek, akik még ünnepelhetitek édesanyátokat! Ne feledjétek, hogy eljön az idő, amikor a szerepek felcserélődnek, amikor a gondozó kezek már nem tudnak adni és a szülő gondozottá válik. Ne hagyjátok őket magukra, legyen ez a legszebb anyák napi köszöntésetek irántuk. Anyák napi ünneplésünk legyen hát a szeretetünk, köszönetünk, megbecsülésünk kifejezése édesanyánk iránt, de ezen felül a hálaadás alkalma is Isten iránt az Ő kimondhatatlan gondviselésért, szeretetéért, ami az anyai szíveken keresztül is megnyilvánul. Erről a csodálatos szeretetről az Ige így tanít: „Hát elfeledkezhet-e az anya a gyermekéről, hogy ne könyörüljön méhe fián? Ha ezek elfeledkeznek is, … én terólad el nem feledkezem …”
Családban válik teljessé Az anyaság nem csak a gyermek születéséig tart, hanem egy életre szóló kapcsolatot jelent az anya és gyermeke között. Az anya–gyermek kapcsolatot lehet hanyagolni, mellőzni, de nem lehet meg nem történtté tenni. Ez különösen akkor válik fontos kérdéssé, amikor a gyermekek felnőnek, „kirepülnek”, amikor kiderül, hogy más az a gyermek, aki megszületett, mint akit a szülő várt, álmaiban elképzelt. A szülő akkor is anya, apa marad, ha a gyermek felnő, ha megszűnik a tiszteletadás, ha hiányzik a szeretet, a hála. A körülmények változhatnak de a gyermek iránti anyai féltés, gondoskodás megmarad, legfeljebb megnyilvánulása változik. Felelőtlen ember és méltatlan az anyaságra az, aki a gyermeket eldobja magától. Ez nemcsak a pólyás korban történhet meg, hanem később is, ami lehet, hogy fájóbb, tragikusabb következményekkel jár, mint kis korban.
Gulyás Jenő
VELÜNK TÖRTÉNT
Debrecenben jártunk Április 15-én, vasárnap Debrecenben emlékeztünk meg a Baptista Teológiai Akadémia fennállásának tavaly ünnepelt 100. évfordulójáról. Hogy miért is olvasható erről egy gyülekezeti újságban beszámoló?Ennek oka, hogy gyülekezetünkből lelkipásztorunk, Dr. Almási Tibor tv., az énekkarunk vezetője, Almási Kornél tv., és felesége, Almásiné Nemeshegyi Gyopár tvnő, orgonistánk, Gu-
lyás Csaba tv., és jómagam is résztvevői lehettünk a megemlékezésnek. Már a délelőtti alkalomra megteltek az imaház padjai mosolygós arcú testvérekkel, akik szeméből sugárzott az öröm, és látható, érezhető volt, hogy őszinte szeretettel végezték az előkészületeket az odaérkező vendégek fogadására. Az imaórai alkalmat két, a Teológia lelkipásztor szakirányát képviselő teológus vezette. Huli Sándor, az 1Timóteus 4,12-16, Győri Gábor pedig a Filemonhoz írt levél 4-7-ig terjedő igeszakaszok alapján buzdították a 2
2007. május
M A N N A gyülekezetet az imádkozásra. A csendes percek végeztével Tóka Szabolcs, orgonaművész szólaltatta meg a hangszert, majd Bereczki Lajos, helyi lelkipásztor köszöntötte a megjelenteket. Ezután a Baptista Teológiai Akadémia rektora, dr. Almási Tibor testvér, a Zsidókhoz írt levél 11,32-39 igerészből tolmácsolta az Úr üzenetét. Tekintettel a Szeminárium száz esztendős voltára, kiemelte, hogy az intézmény Istenben gyökerező hite a sok éves politikai, lelki, és fizikai támadások ellenére sem gyengült meg. E bátorító igehirdetést a helyi énekkar, és a környék gyülekezeteiben szolgáló testvérekből álló, összevont zenekar szolgálata követte. Az elhangzott ének- és zeneszámok átdolgozott változatának vezényletét Almási Kornél, főiskolai docens végezte. Dr. Mészáros Kálmán, a Baptista Egyház elnöke és a Teológia egyháztörténelmet előadó tanára segített a múltban történt események visszaidézésében. Ezután
Tóka Szabolcs orgona-improvizációja, és Almási Kornél zongorajátéka zárta a délelőtti istentiszteletet. A délutáni összejövetelt Balogh Barnabás (szintén a debreceni gyülekezet lelkipásztora) köszöntése nyitotta meg. A zenei szolgálatokhoz csatlakozott a Baptista Teológia gospel ének-zeneegyüttese is, a Joy is. Ezeket az énekeket a testvériség is örömmel énekelte, mert a szövegük ki volt vetítve. Gerzsenyi Sándor: „Akikre nem volt méltó e világ” című verse, Vadas Márta teológiai hallgató előadásában hangzott el. A délutáni igehirdetést, folytatva a reggeli igeszakaszt, szintén Dr. Almási Tibor lelkipásztor testvértől hallgathattuk meg. E gazdagon megáldott, és jórendben lezajlott ünnepnap végeztével se feledkezzünk meg a 90. zsoltár szavairól: "Uram, te voltál hajlékunk nemzedékről nemzedékre." Vadas Márta
AKTUÁLIS
Az anya meg a szülő Ez a két fogalom alapjában véve ugyanazt jelenti. De azért valahogy mégsem ugyanaz. Olyan különbség van köztük, mint – hogy is magyarázzam csak ezt… Mint amikor az ember azt mondja: állam, meg azt mondja: haza. A hazáért élek és halok, az államnak adót fizetek. És annak ellenére, hogy adót fizetni lényegesen könnyebb, mint meghalni, csodálatosképpen mégis rengeteg emberről hallottam, aki lelkes örömmel halt volna meg a hazáért, de soha senkiről nem hallottam, aki lelkes örömmel fizetett volna adót. Hát így vagyunk valahogy az anyával meg a szülővel is. A szülő hivatalos kifejezés – az anya magánjellegű. A szülő minden, ami értelmet, erőt és kötelességet jelent – az anya pedig minden, ami érzelem, áldozat és a leggyönyörűbb gyengeség a világon. Az anya meg a szülő egy ember. De ennek az egy embernek egészen más tulajdonságai nyilvánulnak meg a szülőben, mint az anyában. Aki a harmadik szobából, csukott ajtókon át is meghallja, hogy a hathetes kislánya sír, az az anya. Aki szeretne azonnal berohanni hozzá, és egy kevés jó langyos tejecskével elcsitítani azt a kis ártatlankát – az is az anya. Aki berohan hozzá, kibontja, megnézi, „vízteleníti”, de soron kívül egyetlen korty anyanektárt sem juttat neki, hanem szigorúan alkalmazkodik az orvosilag előírt étrendhez – az már a szülő. Akinek majd a szíve szakad ki, amikor a gyereknek fogzási fájdalmai vannak – az az anya. De aki csukamájolajat ad neki, hogy mennél hamarabb jöjjön ki minél több foga – az már megint a szülő. Általában: aki képes arra, hogy a saját, önszülött gyermekének beadja a csukamájolajat, azt a szörnyű, dohosan csúszós, ízetlen és mégis elbírhatatlan ízű kotyvalékot – az nem is lehet anya. Az csak szülő lehet. Aki azonban ugyanekkor képes arra, hogy azt mondja: nyönyönyő, jaj de jó, jaj de finom, és hősies elszánással a szívében, de hábor-
gó indulatokkal a gyomrában, maga is megkóstolja azt a veszekedett csukamájolajat – az nem a szülő, kérem. Az már megint az anya. Aki büszke arra, hogy az ő gyermeke olyan nagy kisfiú, hogy az idén már az első osztályba iratkozik – az a szülő. De aki az iskola megnyitásának napján sírva kíséri el a gyereket abba a tiszteletre méltó épületbe, és amikor először engedi be a többi gyerek közé, akkor úgy érzi, mintha a fia Dániel lenne, aki most lép be az oroszlánbarlangba – az már megint az anya. Aki nappal megbünteti a gyereket, mert elszaggatta a nadrágját – az a szülő. De aki azt a kis nadrágot éjjel könnyes mosollyal foltozza meg – az az anya. Aki azt mondja: „Haszontalan kölyök, már megint nem tanulsz?” – az a szülő. De aki fűnek-fának keservesen panaszkodik, hogy annak a szegény gyereknek mennyi rengeteget kell tanulnia – az már megint az anya. Aki a kamasz fiát tánciskolába viszi – az a szülő. Aki büszkén figyeli, hogy az a huncut kölyök milyen ügyesen teszi már a szépet ennek vagy amannak a kislánynak – az még mindig a szülő. De aki ugyanekkor nagyokat nyel, mert úgy érzi, hogy most kezdik tőle elszakítani lelkéből lelkedzett magzatát, és aki tulajdonképpen a leginkább megpofozni szeretné a fia táncpartnerét, azt a kacér kis szőke démonnövendéket – az már megint az anya. 3
2007. május
M A N N A És mégis: az anyából lesz a jó anyós, a szülőből a rossz. Amely anyósi állapot tart mindaddig, amíg meg nem születik az első unoka. És akkor valami egész váratlan és meglepő dolog történik. Eltűnik a szülő, és eltűnik az anya. Vagy mondjuk inkább így: a kettő összeolvad, és nagymama lesz belőle. De ez a nagymama se az anyára nem hasonlít, se a szülőre. Annyira nem, hogy állandóan hadilábon áll mind a kettővel. A szülőt
ridegnek tartja, az anyát túlzónak, és csak egyvalakivel azonosítja magát teljesen és százszázalékosan: a gyerekkel. Mintha soha nem lett volna szülő, és soha nem lett volna anya. Mintha így született volna, ötvenegynéhány esztendős korában, egyenesen nagymamának. Zágon István (Forrás: Internet)
Sokszor nehéz dolga van az ember lányának, ha egy évente ismétlődő ünnep kapcsán új, frappáns ötlettel kell előállnia. Most néhány, a gyülekezetbe járó gyermeket (kisebbet és nagyobbat) kértem arra, hogy vagy egy rajzzal, vagy egy kis írással mutassák be azt, hogy ők mit gondolnak a családjukról. Nekem nagyon tetszett, amit produkáltak, mert mindegyik egyéni, őszinte és tanulságos. Remélem testvéreim (és persze a szülők számára is, mert titokban történt minden) hasznára és megelégedésére is szolgálnak az alábbi kis „alkotások”! Ádány Judit A mi családunkban öten vagyunk. Apában azt szeretem, hogy segít nekem a hegedülésben, és sokat szokott viccelődni velünk. Anyát azért szeretem, mert mindig gondoskodik rólunk, ideoda hordoz minket, és ő szokott nekünk a Bibliából olvasni történeteket, amiket, ha nem értünk, akkor megmagyarázza. Finomakat főz nekünk és szeret sütni. Barni nagyon cuki. Mátéval szeretek játszani, mert vele már tudok értelmesen beszélni, bár néha szoktunk veszekedni is. Ádány Rebeka
Én is szeretek a mi családunkban élni. Apával szeretek fúrni és szerelni. Anyával nagyon szeretek sütni. Barnival szeretek autózni, sokszor szoktunk körözgetni. Rebivel társasjátékozni szoktam. Ádány Máté
Az én családom Tárnokon, kertes házban élek apuval, anyuval és Petivel. A mi családunk jelen pillanatban négytagú, de ez szeptembertől meg fog változni. Anyukám babát vár, így majd hárman lehetünk testvérek. Hogy is derült ez ki? Egyszer anya tett egy megjegyzést: „Úgy érzem, 2007 a változások éve lesz a családunkban”. Erre felkaptam a fejem és rögtön átfutott bennem a terhesség gondolata. Megkérdeztem: „Miért gondolod?” Erre a kérdésemre azt a választ kaptam, hogy: „Te középiskolába mégy, Peti nagyiskolás lesz.” Gondoltam, hogy nem csak erre gondolt, amikor a megjegyzést tette. Rá egy hétre aztán elmondta, hogy babát vár. Mikor először meghallottam, nem nagyon örültem neki. Azt gondoltam, hogy Peti elevenségéből ennyi bőven elég, így is sokat veszekszünk. De ez a gondolat egy-két napig tartott és rájöttem, hogy a baba nem lehet Peti, hiszen belőle már van egy. Így megbékéltem a gondolattal, és örömmel várom új tesóm érkezését. Boda Gábriel
4
2007. május
M A N N A
Nálunk… Szeretem a családomat. Jó együtt lenni, mert sokat játszunk. Bár néha nem tudunk megegyezni, de a végén mindig kitalálunk valamit. Amikor elmegyünk közösen valahová, azt azért szeretem, mert jókat beszélgetünk. Jó, hogy olyan családban növünk fel, ahol szeretik Istent, mert így mindig elmondhatjuk a problémáinkat, és imádkozunk is érte. Azt is szeretjük, hogy este, amikor lefekszünk aludni, mindig közösen imádkozunk. Ez jó, mert ilyenkor is együtt vagyunk, és Isten is ott van köztünk, velünk. Szeretjük egymást, még ha nem is mindig vagyunk elég türelmesek egymással. Zsigovics Beni és Virág
Így élünk mi…. Annával, a húgommal mindig együtt reggelizünk, majd suli után, ha édesanyánk dolgozik, én szoktam kikérdezni a leckét. Ez nagyon szépen hangzik, ám a valóság sokkal kiábrándítóbb, mivel gyakran elveszítem a türelmem, ha látom, hogy ő szíve szerint egészen mással töltené az idejét, ami érthető is. Azért végül mégis sikerül megtanulni, amit kell, még ha egymás idegeire is megyünk közben. Utána gyakran előfordul, hogy bocsánatot kell kérnem tőle, s ha ez megtörténik, folytatódhat minden békességben. Bár a múltkor jelezte, hogy inkább Anyával tanulna, hát hiába, Anya csak egy van… Tamással, a bátyámmal elég ritkán találkozom, mivel nagyon más ritmusban éljük a mindennapjainkat. Gyerekkorunkban rengeteget veszekedtünk, meg sokszor verekedtünk is. Egyszer megkérdezte a szemközti házban lakó lány, hogy jól vagyok-e, mert látta este, amint Tamás egy hatalmas párnával rám rontott. A helyzet persze nem volt ennyire súlyos, de miután megtértünk, s egy kicsit öregebbek is lettünk, a kapcsolatunk szinte egyik napról a másikra megváltozott. Ha van rá lehetőségünk, őszintén tudunk beszélgetni, s na-
Amikor megkértek, hogy a családomról írjak néhány szót, nem voltam túl lelkes, mivel úgy éreztem, hogy olyan iskolai fogalmazás jellege lenne a dolognak. Nem szerettem volna valami negédes irományt kiadni a kezemből, de rájöttem, hogy ha valóban a családomról írok, akkor ez nem történhet meg. A hétköznapok nem olyanok, mint a filmekben, a regényekben, vagy akár a családi fotóalbumokban, ahol mindenki olyan vidám, de azért nem is olyan tragikusak. Együtt él velünk a nagymamám, aki mindig a legkorábban kel fel közülünk. Nagyon sokat tanultam rajta keresztül Istenről, ő vitt legelőször imaházba minket a bátyámmal. Ma is gyakran osztja meg velünk, amiket Istenről vagy az életről megtanult. Persze akad nem egy olyan történet, amely már több vasárnapi ebéd során elhangzott, de így biztosan nem felejtjük el mi sem. Sajnos nem mindig vagyok elég türelmes vele, ha valahova sietnék, de ő nem tud már annyira gyorsan menni. Vagy meg kell valamit ismételni neki, mert „hát én olyan halkan beszélek”. Ő volt az, aki először javasolta, hogy legyek gyógytornász, s ez nagyon jó tanácsnak bizonyult. 5
2007. május
M A N N A
kedve van, sokat nevetünk együtt, mindenre van valami humoros megjegyzése, és mindenkinek jó kedve lesz körülötte. Előfordul persze az is, hogy rossz kedve van, nyomasztják a gondok vagy ingerültebb. Ilyenkor az egyetlen dolog, ami megvigasztalja, a megértés, még akkor is, ha más szemében értelmetlennek tűnik az aggodalma. Általában akkor van a legkevesebb türelme a nehézségekkel szemben, ha tudja, hogy aznap éjszaka még dolgoznia kell, de mikor rájöttünk, hogy ez így van, s tudja, hogy megértem, miért olyan feszült, máris sokkal nyugodtabb lesz. Tamás is, és én is megbeszéljük vele a problémáinkat, s még ha nincs is rájuk megoldás, jó, hogy meg tudjuk vele beszélni, hogy a kudarcainkkal, bukásainkkal együtt odamehetünk hozzá, s Annát is erre igyekszik bíztatni. Szerintem ez azért működik, mert ő is megosztja velünk a sikeres vagy éppen elhibázott döntéseit, jobb és rosszabb napjait egyaránt. Hálás vagyok Istennek a családomért, Ő bizonyára tudta, hogy miért helyezett ide, s remélem, tud is benne használni, mert sokszor itt a legnehezebb az Ő szeretetét közvetíteni.
gyon jó érzés, hogy ő a bátyám, és számíthatok rá, mindig mellettem áll. Persze a legtöbb idejét igyekszik választottjával, Anninával tölteni, aki családunkba is jól beilleszkedett, s ezért őszintén hálásak vagyunk Istennek. Családunk feje, édesapám elég szigorú volt velünk gyerekkorunkban, de a vele töltött idő mindig különleges volt. Mentünk vele a Közlekedési Múzeumba, vagy festettünk valamit, vagy közösen kirándultunk. Egyszer fölmásztunk egy hatalmas falra, Tamás 7, én 5 éves lehettem, s alig tudtunk visszajönni, sok ember gyűlt öszsze a sziklafal aljában s azt fontolgatták, hogy kihívják a tűzoltókat. Nem emlékszem, hogy féltem volna, tudtam biztosan, hogy ő vigyáz ránk. Jó lenne, ha Istenben is így tudnék mindig bízni, ahogyan benne bíztam akkor. Apukám egyébként nem hívő, de soha nem tiltotta meg, hogy imaházba menjünk. Ő a család élő lelkiismerete, gyakran jegyzi meg, hogy „na, a hívő, bemerített baptisták”, s ilyenkor persze van min elgondolkodni. Az ő megtérése állandó imatéma. Édesanyámnak sokszor mondjuk, hogy senkinek sincs ilyen vicces anyukája, mint nekünk. Mert ha jó
Sonkoly Eszter
Csak egy A N Y A ? (elsőként az Úrnak, aztán egész családomnak), és van már négy kreditem is (mindegyik lány). Természetesen a munkámhoz tartozó tevékenység igényli a legtöbb figyelmet az ember-szakmákban (melyik anya tagadja?) és gyakran dolgozom naponta akár 14 órát (inkább 24-et). Ebben a munkában jóval több a kihívás, mint más, átlagos foglalkozásoknál. A jutalom inkább a megelégedettség, mint pusztán a pénz". Érzékelhetően folyamatosan nőtt az elismerés a hivatalnok hangjában, amint kitöltötte a nyomtatványt. Felállt és személyesen kísért az ajtóig. Miközben hazafelé vezettem, fényes új karrierem lebegett a szemem előtt. Otthon 13, 7 és 3 éves „laborasszisztenseim” üdvözöltek. Az emeletről hallottam új (6 hónapos) kísérleti modellünket, gyermekfejlesztési programunkból, amint új hangmintáit próbálgatja. Úgy éreztem, ütést mértem a bürokráciára. Hivatalos feljegyzés készült rólam egy, az emberek számára elfogadhatóbb foglalkozásról. Egy újabb „anya”, vagy „anyaság” már nem hangzik elég jól. Micsoda pompás pálya! Különösen, ha van egy titulus is az ajtón. Netán ez teszi a nagymamákat "haladó" kutatási munkatárssá a gyermekfejlesztési és emberi kapcsolatok területén, a dédnagymamákat pedig a haladó kutatási munkatársak ellenőreivé? Szerintem igen! Még azt is gondolom, hogy a nagynénik kutatási munkatárs-asszisztenssé léphetnének elő! Kérlek, tudasd ezt a jó hírt a többi anyával, nagymamával, nagynénivel vagy más barátoddal, akiket csak ismersz. Forrás: Internet
Egy nőtől, miközben jogosítványát újította meg egy önkormányzati hivatalban, egy adatfelvevő hölgy megkérdezte, hogy mi a jelenlegi foglalkozása. A megkérdezett egy ideig tétovázott. Bizonytalan volt, hová is sorolja magát. – „Arra gondolok, – magyarázta az adategyeztető – hogy van-e munkája, vagy csak..?” – „Természetesen van munkám! – csattant fel a nő – Anya vagyok.” – „Nincs „anya” kategóriánk foglalkozásként. A „háztartásbeli” fedi ezt le.” – mondta az adatfelvevő segítőkészen. Már el is felejtettem ezt a történetet, mígnem egyik nap ugyanilyen helyzetben találtam magam a városházán. A hivatalnok nyilvánvalóan egy karrierista nő volt. Magabiztosan, hatékonyan dolgozott, olyan jól csengő címet viselt, mint például: hivatali kikérdező vagy városi adatfelvevő. „Mi a foglalkozása? – kérdezte. Hogy mi késztetett arra, hogy ezt mondjam, nem tudom, a szavak egyszerűen csak kibuggyantak belőlem. „Gyermekfejlődési és emberi kapcsolatok területén dolgozom társkutatóként.” A hivatalnok abbahagyta pillanatnyi munkáját, golyóstolla megállt a levegőben. Felnézett rám, mint aki rosszul hall. Megismételtem a titulust lassan, kihangsúlyozva a leglényegesebb szavakat. Aztán csodálkozva láttam, hogy ezt mind leírta nagy fekete betűkkel a hivatalos kérdőívre. „Megkérdezhetem, – kérdezte a nő érdeklődve – hogy egész pontosan mit csinál ezen a területen?” Hűvösen, az izgalom legkisebb jele nélkül a hangomban, szinte kívülről hallottam, amint így válaszolok: „Folyamatos kutatási programban veszek részt (melyik anya nem), laboratóriumban és terepen is (normálisan azt mondtam volna kint és bent). Dolgozom a Felettesemnek
6
2007. május
M A N N A
(IMA)HÁZUNK TÁJÁN
„Mert jó az Úr, örökkévaló az ő kegyelme, és nemzedékrő nemzedékről nemzedékre való az ő hű hűsége!” néni nagy kedvence. Amíg Manci néni elfoglalta helyét a szószék mellett, a gyülekezet is énekszóval, az „Íme, mi üdvözlünk” c. énekkel köszöntötte kedves testvérünket. Almási testvér a 100. zsoltárt olvasta fel megemlékezésének bevezetőjeként. Elmondta, hogy a Kóródi névvel úgy 30 évvel ezelőtt találkozott először, amikor Csorváson, a helyi gyülekezet szószékén, az ott lévő nagy biblián ezt olvasta: Kóródi Dániel tulajdona. Nem gondolta akkor, hogy majd egyszer ennek a lelkipásztornak a lányát köszöntheti 100. születésnapja alkalmából. Isten sok mindentől őrizte meg Manci nénit ezalatt az idő alatt. Hálaforrás, hogy megőrizte fizikai és szellemi frissességét. Hálaforrás, hogy 86 éve az Úr Jézus követője lehet, talán ez a szám még a 100-nál is szebb. Hálaforrás, hogy 74 éve hűséges tagja a budai gyülekezetnek. A hűség jellemzi ezt a száz évet. Hűsége az énekkar alt szólamában végzett szolgálatban. Hűsége abban is, hogy szinte mindig itt van a gyülekezeti alkalmakon, ha nincs, akkor csak valami nagy baj lehet vele. Hűségesek hozzá annak a családnak a tagjai is, akik családtagként szeretik őt és a mai napig gondozzák. És hűségesek azok a testvérek is a gyülekezetből, akik segítik őt eljutni az imaházba. Istenünk hűségét láthatjuk kedves testvérünk életén, aki már azért imádkozik, hogy hazaköltözhessen Urához.
Örömteli együttlét részesei voltunk április 22-én, vasárnap délelőtt. Kóródi Mária testvérünk, mindannyiunk kedves Manci nénije, április 17-én töltötte be 100. életévét. A rendkívüli évszámhoz méltó, rendkívüli ünnepséget szerveztek testvéreink. Az igehirdetést követően, Dr. Almási Tibor lelkipásztor testvérünk bevezető köszöntését hallgathattuk meg, amely után énekkarunk, most kimondottan Manci néni örömére énekelte el a „Nagy Király” című énekfüzért, amely Manci Joó Sándor: Elmúlt évek ajándéka A fejed felett hát elmúltak az évek, S az ifjúság most olyannak tekint téged, Mint akit itt felejtett az idő. Sebaj, most élted legszebb kora jő: Az idő, ama nagy aranymosó A napok homokjából mosta ki A lelked aranyát, s most ragyogó, De szelíd fényével övezi Még hátralévő éveid. Az aranyérc nehéz, s te azért érzed hát Az öregség súlyát. Ha bántanak érte, hallgass vígan, boldogan, Az Úrnak ért gyümölcsre is szüksége van! A tavasz, a nyár – ősz nélkül mit sem ér, De legdrágább a tél! Ruhája hófehér. Virág, kalász, gyümölcs kezdet csupán. A szemlélődő pihenést az életfán A tél halk estére hozza meg. Hidege nem gyötör, ha szíved meleg, S ha öreg csontjaid oly sokszor fájnak: Ez is ígérete egy új csodának.
Almási testvér köszöntője és imája, valamint az énekkar áldást kérő éneke után, a gyermekek köszöntötték Manci nénit kedves énekszóval, és egy-egy szál virággal. Balázs Enikő testvérünk Joó Sándor: „Elmúlt évek ajándéka” című versét szavalta el, majd a gyönyörű virágkosár átadása következett, amelyet Nagyné Nikodém Gabriella testvérünk készített szeretettel erre az alkalomra. Manci néni megköszönte a szép megemlékezést, elmondta, hogy nagyon hálás az Úrnak a megtartó kegyelméért, és kérte a testvériséget, hogy továbbra se felejtkezzünk el érte imádkozni, hogy amíg ereje engedi, el tudjon jönni a gyülekezetbe. Kedves ünneplésünket, Sztasákné Erzsike ötemeletes tortájának látványa is emelte, amelyből, az istentiszteletet követően Manci néni megkínálta a jelenlévő gyülekezetet. (nagyon finom volt!) Köszönjük Istenünknek ezt a kedves alkalmat, és az egész gyülekezet nevében kérjük megtartó kegyelmét Manci néni további életére! „Menjetek be az ő kapuin hálaadással, tornácaiba dicséretekkel; adjatok hálákat neki, áldjátok az ő nevét!”
Gyermekkorodban is fájt a növekedés. Most benső, drágább éned növekszik, de Lelked nemsokára szárnyát bontogatja. S hogy merre szállj, Ő az utat megmutatja. Hiába gúnyolódnak, mert munkaerőd nincsen… Ha bánt, csak szemlélődj a drága kincsen, Amit az Úr adott a közelgő véghez, S ne irigyeld, ki hasznos munkát végez, S napjaidhoz büszke nagy célt ne keress! Amíg szeretni, s imádkozni tudsz: Nem vagy felesleges!
Ádány Judit
7
2007. május
M A N N A
ISMERJÜK EGYMÁST? A kis solymári „csapatból” szinte már csak ők, Ádány Feri és Marika maradtak itt Budán, hogy itt szolgáljanak az Úrnak ebben a gyülekezetben. Feri az az elöljáró, aki sokszor imádkozik elérzékenyülten, sőt még énekelni is tud így. Marikát a mamaköri alkalmakon ismertem meg jobban, és örömmel tapasztaltam, hogy hónapról-hónapra egyre nyíltabban és őszintébben beszélt magáról, problémáiról. Mindig jó, ha ott van közöttünk. Nagy család – érdekes „életfákkal”. Szeretettel ajánlom testvéreimnek ezt az interjút is.
halt. Én csecsemő voltam a forradalom idején és apuék elmondása szerint nagyon rosszul viseltem a bombázásokat, lövéseket. A IX. kerületben laktunk, a laktanya közelében. Az orvos javasolta a szüleimnek, hogy ha vannak vidéki rokonaink, vigyenek oda. Így történt, hogy Darvasra kerültem Fekete nagyapámékhoz, akik örömmel vettek oltalmukba és gondoskodtak rólam. Ott tanultam meg járni, és később is minden iskolai szünetet ott töltöttem. Szerettem a falu nyugalmát, a csendet, a jó levegőt, az állatokat. Szerettem ott lenni. Annyira hozzájuk nőttem, hogy már iskolás voltam, amikor megdöbbenve fedeztem fel, hogy a mama mostoha nagymamám (most már azt mondanám: édes mostoha), nagyapám harmadik felesége.
– Kérlek, beszéljetek a családról, ahová születtetek, arról, hogy hol és hogyan teltek gyermekéveitek? Feri: Hívő baptista családba születtem 1952. február 5-én, Hencidán. Nyolcan voltunk testvérek, négy fiú és négy lány, én voltam a legkisebb. Édesapám, Ádány Vince, és édesanyám, Kocsis Erzsébet, földműveléssel foglalkoztak. Mivel sokan voltunk, elég szegény körülmények között nőttünk fel. Az idősebb testvéreim sokszor elmesélték, hogy reggel azzal kezdték a napot, hogy kukoricát daráltak, hogy tudjanak enni aznap. Az én gyermekkoromban már egy kicsit jobb volt a helyzetem, mert idősebb testvéreim, Vince, Mihály, Béla, Júlia felkerültek Pestre, és küldtek egy kis pénzt haza. Amikor cseperedtem, disznót, libát, tehenet őriztem szabadidőmben a tanyán. Nyáron hajnalban keltem fel anyámmal, és mentem a tarlóra szedegetni. Amikor 13-14 éves lettem, végigkapáltam az egész nyarat, a sapkám alá töklevelet tettem, hogy csökkentse a tűző nap melegét, meg ciberét ittam, és így dolgoztam. Így teltek el Hencidán gyerekéveim.
– Milyen volt a gyülekezet, ahol felnőttetek? Feri: Családunk rendszeresen járt imaházba, be a faluba, Hencidára. Délelőtt, délután szinte mindig ott voltunk. Pedig gyakran előfordult, hogy nagy sár volt, vagy havazott, és így a tanyáról nehéz volt a sötétben, viharlámpa mellett bejutni a faluban lévő imaházba. Kicsi koromban többen voltunk, de mire nagyobb lettem, már csak vagy tíz tagja volt a gyülekezetnek, ifjúság sem volt. Ha jól emlékszem, ketten voltunk fiatalok abban az időben.
Marika: Hívő szülők második gyermekeként születtem (bátyám szülés közben meghalt), 1956. április 10-én Budapesten. Édesapám, Fekete Imre Darvason, HajdúBihar megyében született és nőtt fel. Elsőszülött fiú volt, így hamar dolgoznia kellett nagyapámmal, aki földművelésből tartotta el a családot. Apunak jó feje volt, és nagyon szeretett tanulni, de nem tehette. Így a cipész mesterséget tanulta ki. Amikor Pestre jött, a Cipő Nagykereskedelmi Vállalatnál dolgozott, majd a Cipész Szövetkezetben. Amikor a keze nagyon tönkrement, akkor megtanulta a központi fűtéssel kapcsolatos tennivalókat, és a Sportkórházban dolgozott, mint fűtő. Mikor nyugdíjas lett, nekünk segített a boltban, amíg 72 éves korában hirtelen meg nem halt. Édesanyám, Nagyidai Mária Demecseren született, Szabolcs megyében katolikus családba, de fiatal korában megtért. Hatan voltak testvérek, anyu volt az ötödik. Hamar feljött ő is Pestre. Dolgozott kőműves mellett, aztán ő is a Cipő Nagykereskedelmi Vállalatnál helyezkedett el. Közben elvégezte a kereskedelmi szakmunkás iskolát és utána a Corvin áruház cipő osztályán dolgozott, míg le nem százalékolták. Akkor pedikűrös lett, és egy kevés ideig csinálta is itthon, de amikor beüzemeltük a boltot, akkor ő is odajött segíteni. Sajnos, csak fél évig dolgozott velünk, mert akkor kórházba került, megműtötték, és fél év múlva, 59 éves korában meg-
Marika: Budapesten a VIII. és a IX. kerületben laktunk 8 éves koromig, majd a XII. kerületben, a Nagyenyed utcában. Amíg Pesten laktunk, a Nap utcai imaházba jártunk, és még a Nagyenyed utcából is egy darabig átjártunk, aztán felfedeztük az Alsóhegy utcai imaházat, és szüleim áthozták a tagságukat. Itt Budán nagyon komoly ifjúsági élet volt. Egyből befogadtak és hívtak mindenféle programra. Szerettem eljárni mindenhová. Mentünk körzetbe is szolgálni, énekeltünk, szavaltunk, zenekarban játszottunk. Vasárnaponként, ebéd után találkoztunk a Körtéren, és vagy múzeumba, vagy a rózsakiállításra mentünk, vagy a Margitszigetre, vagy csak együtt voltunk, beszélgettünk, sétáltunk, aztán este mentünk imaházba. Május elsejéken mindig három napos kirándulás volt. Ezt se mulasztottam volna el soha. Kellett ez a hívő közeg, ez a társaság és jó volt, hogy elfogadtak, elfogadtuk egymást. Rákérdeztünk, ha hiányzott valaki, és nógattuk, hogy ne maradjon le semmilyen programról. Az összetartás, a társaság, jó kapaszkodó volt. Kellett ez az erős, biztos, szerető, utánanyúló 8
2007. május
M A N N A közösség, hogy amikor jöttek a lázadó kamaszévek, ne vágyjon az ember elmenni máshova. Szörnyű volt kamasznak lenni. Szerintem nem csak a szülőknek nehéz egy kamaszt elviselniük és szeretniük, hanem a kamasznak is nehéz önmagát kezelnie.
misszióba. Amióta útjára indult a kamaraerdei otthonban a szolgálat, abban is szívesen veszek részt. Jó pár éve, hogy a pünkösdhétfői gyülekezeti kirándulások szervezését és lebonyolítását rám bízták, és nagyon szívesen csinálom is.
– Hogyan döntöttetek az Úr Jézus mellett, milyen út vezetett a bemerítésetekig? Hol és ki által merítkeztetek be?
Marika: Általános iskolában hegedülni tanultam, ami nem volt a legszerencsésebb hangszerválasztás, mivel a hallásom nem az igazi. Az imaházban ettől függetlenül a vonós zenekarban játszottam, de az igazi örömet a pengetős zenekar jelentette, mert ott meg van határozva minden hangnak a helye, tehát ha jól van hangolva, és a megadott helyen fogja le az ember a húrt, nem lehet hamisan játszani a mandolán, vagy mandolinon. Egy ideig az énekkarban is énekeltem. A gyerekek születése után abbahagytam, mert mindig volt egy kicsi, nem tudtam vállalni az ezzel járó elfoglaltságot.
Feri: Béla bátyámmal laktam albérletben a Nap utcában, de mégis az Alsóhegy utcai imaházba jártunk. Ifjúságira gyakran elmentem a József utcai imaházba is, ahol Baranyai bácsi tartotta ezeket az alkalmakat. Itt Budán nagyon sokat tanultam a vasárnapi iskolában, amit Szakács bácsi tartott. Ifjúsági alkalmakra szívesen jártam, nagy élmény volt Szakács bácsival kirándulni. Először a József utcai gyülekezetben akartam bemerítkezni, de aztán mégis úgy döntöttem, hogy Budán merítkezek be. Tizenöt éves voltam, amikor felvételemet kértem a gyülekezetbe Hárman álltunk az újpesti gyülekezet bemerítő medencéje mellett: Szilágyi Erzsike, Gál Gyuri és én. 1967. május 11-én, pünkösd vasárnapján Gerzsenyi László lelkipásztor testvér merített be minket.
– Hogyan alakultak iskolás éveitek? Milyen szakmát tanultatok? Milyen világi munkahelyeken dolgoztatok? Feri: Amikor elvégeztem az általános iskolát, testvéreimhez hasonlóan én is felkerültem Pestre ipari tanulónak. Azt mondta Béla bátyám, hogy ezermester leszek. Majdnem így lett. 12 évig dolgoztam az Ezermester Vállalatnál, az utolsó négy évben boltvezető-helyettes, brigádvezető voltam. Igyekeztem valami jót belevinni ebbe a munkába, néhányszor voltunk a Fóti gyermekvárosban, játékokat vittünk ki két vagy három alkalommal, a kamaraerdei szociális otthonban olyan idősekhez mentünk, akiknek nem volt karácsonykor látogatójuk (egy kis csomagot vittünk). Majd a déli ABC áruházba kerültem, itt dolgoztam 1989-ig. Ezután megnyithattuk saját kis boltunkat Solymáron, ahol azóta családi vállalkozásban dolgozunk..
Marika: Sok regényt olvastam akkoriban és sok slágert, táncdalt hallgattam a rádióban. Milyen kegyelmes és jó a mi Istenünk, hogy még így is meg tudja szólítani az embert, és fel tudja használni azokat a dolgokat, amivel az ember feje tele van. Egyszer, amikor éppen nagyon erős halálfélelmem volt, egy slágerszöveget juttatott Isten az eszembe: „Majd egyszer jössz te még, és újra kezdenéd a kettőnk életének nagy történetét, lehet így, lehet úgy, de az álmok mezején találkozunk még, te meg én.” Az álmok mezejéről nekem az indián regényekből olvasott „örök vadászmezők” jutottak az eszembe, ahova a halottak kerültek az ő hitük szerint. Szóval, akkor a napnál is világosabb lett előttem, hogy az Istennel való találkozást nem kerülhetem el, és akkor örökre szóló döntésre jutottam. Az örök Istenhez akarok tartozni, és ekkor átadtam az életemet Neki. A döntésem akkora változást hozott bennem, hogy mindenki rám csodálkozott másnap – mi történt veled? Ezután kértem a felvételemet a gyülekezetbe, és 1972. november 19-én merítkeztem be, az akkor épült új bemerítő medencében, Mészáros Kálmán lelkipásztor testvér által.
Marika: Az általános iskola után Kereskedelmi Szakközépiskolában tanultam. Az érettségit követően, előbb az Irodatechnika Vállalatnál dolgoztam. Bódi Irénke néni volt a főnököm, akinek a mai napig hálás vagyok, hogy „szárnyai” alá vett. Gyes után, mikor már három gyermekünk volt és Solymáron laktunk, nem mentem vissza, hanem ott helyben a PEMÜ-ben helyezkedtem el, ott is irodai munkára. Isten gondoskodott rólam, bár itt már nem volt olyan jó a légkör, mint az előző helyemen. 2 évig dolgoztam itt, majd a negyedik és ötödik gyermekünk születése után, ahogy már Feri is említette, adódott a lehetőség a solymári Iparcikk bolt bérlésére. Azóta itt dolgozunk.
– Milyen szolgálatokba kapcsolódtatok be, miután a gyülekezet tagjai lettetek, és ezek mennyire változtak az évek során?
– Hogyan vezetett Isten egymáshoz titeket, hogyan alakult családi életetek a menyegző óta?
Feri: Mindig szerettem énekelni, így kerültem be az énekkarba, ahol azóta is szívesen és örömmel énekelek. Jó volt fiatalon bekapcsolódni a pengetős zenekarba is, amelyet Debreci Géza bácsi vezetett, kb. 25-30-an voltunk. A fúvószenét is nagyon szeretem, ezért igyekeztem megszervezni, hogy más is áldást nyerjen általa. 1986-ban választott meg a gyülekezet elöljárónak, majd 1988-ban lettem diakónussá avatva. Úgy másfél évig jártam Mike Károly bácsival Márianosztrára, a börtön-
Marika: Ferivel az imaházban ismerkedtünk meg, mivel mind a ketten ide, Budára jártunk. Sok közös programokon vettünk részt. Ilyen volt pl. az idősek hazakísérése az esti istentisztelet után (akik nehezen közlekedtek egyedül). Akkoriban még kevés testvérnek volt autója. Zimányi néninek szürkületi vaksága volt, őt kísértük haza leggyakrabban. Élvezet volt hallgatni a bizonyságtételeit. Eleinte csapatosan mentünk, öten-hatan, mikor hogy. Aztán fogyott a csapat (lehet, hogy észrevettek 9
2007. május
M A N N A valamit a többiek?). Egy idő után ketten maradtunk, és amikor hazakísértük Zimányi nénit, vagy Beharka nénit, akkor utána, hogy ne járkáljak egyedül az utcán, Feri engem is hazakísért. Ennek lett az eredménye az 1974-ben tartott menyegző. A házasságkötés után Feri testvérénél, Bélánál laktunk a kisszobában, majd amikor Béla is megnősült, Ferit pedig félévre elvitték katonának, én hazamentem a szüleimhez. Már a katonaság alatt elkezdtünk telket keresni. Solymáron találtunk is egyet, viszonylag olcsón. Megtakarításunk alig volt, így mindketten személyi kölcsönt vettünk fel, és még Ferinek a testvérei is besegítettek, hogy meg tudjuk venni a telket. Hála az Úrnak, hogy mindent vissza tudtunk fizetni. Ezután apránként vettük meg az anyagot az építkezéshez. A mi időnkben még nem adtak ún. szoc.pol.t, sem más jellegű támogatást, úgyhogy kalákában, Feri rokonságának a segítségével építettük fel a házat, amiben azóta is lakunk. Úgy látszik, a „solymári levegő”, és/vagy a fizikai munka jót tett nekem, mert terhes lettem. Ez azért említésre méltó, mert házasságkötésünk után másfél évvel volt egy spontán vetélésem, és első gyermekeink még ezután két és fél év múlva születtek meg. Már kezdtem lemondani a gyermekáldásról. Amikor a garázs, a pinceszint elkészült, letakartuk fóliával és kiköltöztünk a szüleimmel együtt, ugyanis ők eladták a lakásukat, hogy folytatni tudjuk az építkezést. Ősz volt, a falak még nedvesek voltak, úgy szárítgattuk hősugárzóval és malacperzselővel. Víz nem volt még, kb. 200 méterről hordták a fiúk a vizet. 1978 tavaszán megszülettek az ikrek, Ferike és Marika. Nagyon örültünk, és kárpótolva éreztem magam, az elvesztett gyermekért is, egy helyett egyből kettőt kaptunk. De ez csak a kezdet volt, mert egy év múlva 1979-ben megszületett harmadik gyermekünk, Zsolti. Közben építkeztünk, úgyhogy mire Zsolti megszületett, már felköltöztünk, és még a vizet is bekötötték, ami megint ünnepnek számított. Dávid 1984-ben, Noémi 1987-ben született és még mindig építkeztünk. De nemcsak a gyerekekkel szaporodtunk, hanem a darvasi nagymama és a húga, Vilma néni is hozzánk költözött (Fekete nagyapám meghalt és a két beteges, idős asszony nem tudta ellátni magát). Tizenegyen laktunk együtt, négy generáció. Aztán lassan elkezdtünk fogyni. Először anyu halt meg, aztán Vilma néni, majd mama és apu is, és közben a Feri szülei is. Nagyon sűrűn és sokszor álltunk koporsó mellett. Valami nagyon „tisztán szent” találkozás ez az örökkévalósággal illetve az elmúlással, és már egyáltalán nem félelmetes. Mike Marika néni bizonyságtétele jut az eszembe, amikor elmondta, hogy elment a ruhatárba, kicsit rendbe szedte a virágokat, aztán leült a padra. A végén kiderült, hogy a temetőt nevezte ruhatárnak. Ezután a sok szomorúság után újra elkezdett szaporodni a családunk. Apu halála után 2 évvel, 1998-ban megszületett Anna lányunk. Isten kedves ajándéka „vénségünkre”. Azután kezdődött a menyegzők sora. Elsőként Marika lányunk ment férjhez, így megint szaporodtunk, most egy vővel,
majd három unokával. Feri és Dávid fiúnk is hozott egy-egy feleséget, és jó reménységünk van, hogy Zsolti és Noémi is rövid időn belül új családtagot hoz a házhoz. Marikáék Pécsett élnek és ott járnak gyülekezetbe, Ferike és felesége, Zsolti, Dávid és felesége és Noémi pedig a Solymári Keresztyén Közösség tagjai, ott szolgálnak az Úrnak. Így élünk most. – Eddigi életetekben milyen próbákon keresztül tanított Isten titeket? Feri: Még a déli ABC áruházban dolgoztam, amikor szólt egy régi kollégám, hogy kiadó a pilisszentiváni iparcikkbolt. Beadtuk a pályázatunkat a versenytárgyalásra, el is mentünk Marikával, de nem sikerült megnyernünk, ránk licitáltak. Istennek más terve volt velünk. Rövid idő múlva a solymári boltot hirdették meg, erre is elküldtük a pályázatot, de nem ért be időre. Jeleztük a központba, hogy mi beküldtük a pályázatot, és azt mondták, hogy mivel más pályázó nem volt rajtunk kívül, a boltot versenytárgyalás nélkül, az alapösszegért nekünk adják ki. Ekkor értettük meg, hogy az előző versenytárgyalást miért vesztettük el. Isten ide akarta helyezni munkahelyünket, Solymárra. Nem volt ez véletlen, mert ebben az időben gondoztuk Marika mamáját és Vilma nénit, valamint Anyukát, akik az utolsó időkben nagyon betegek voltak. A ránk háruló feladatokat, Isten segítségével csak így tudtuk elvégezni, mivel közel volt a munkahelyünk. Közben az öreg, régi boltunk, amit béreltünk, nagyon tönkrement, és azon kellett gondolkodni, hogy hova megyünk ennyi áruval. Egyik alkalommal átjöttek a szomszédból, hogy nem akarjuk-e megvenni az ő épületüket, jó lenne vasboltnak. Felcsillant a szemünk, de pénzünk nem volt. Mégis Isten akaratát láttuk kibontakozni. Körbejártuk a bankokat, hogy milyen formában lehet hitelhez jutni. Az egyik banknál azt mondták, hogy valószínű, hogy tudnak segíteni. Beadtuk a pályázatot, és hiába fagyasztották be az addigi kedvező kisvállalkozói hitelt, mert közben útjára indult a Starthitel, ami kedvezőbb volt, így azt vettük fel. Ehhez a kedvező hitelhez nagyon nagy protekcióval lehetett csak hozzájutni, de nekünk ez Isten segítségével sikerült, amit meg is mondtam az előadó hölgynek. Így tudtuk megvenni azt az épületet, amiben most is dolgozunk. Marika: Amikor már negyedik gyermekünket vártuk, elég sokan megpirongattak, hogy ez milyen felelőtlenség ebben a mai világban. Úgyhogy amikor már az ötödik gyermekünk volt útban, már szorongva jelentem meg az imaházban kismamaruhában. De hála az Úrnak, volt olyan testvérnő, aki azt mondta: „Sose aggódj Marikám, Isten minden gyermek mellé ad egy darab kenyeret és egy öltözet ruhát!” És ezt meg is tapasztaltuk. – Van-e kedves igétek, éneketek? Feri: Ha lehet, állandóan énekelek, dúdolok, a boltban is így ismernek. Kedvenc énekeim: Isten kegyében, 10
2007. május
M A N N A Nagy Istenem, Ó, ne hagyj magamra, Nagyon szeret engem Jézus. Marika: Bemerítési igémben, a Zsolt 50:14-ben, a vers második felét sokáig nem értettem. Az elejét igen, valóban mindig emlékeztetni kell magam, hogy hálás legyek, de a második felét –„és teljesítsd a felségesnek tett fogadásaidat” –, nem tudtam hova tenni, mert anynyira vigyáztam, hogy ne fogadkozzak, ne esküdözzek. Egyszer, az egyik menyegzőn megütötte a fülemet ez a mondat: „Most pedig fogadalomtétel következik.” – akkor döbbentem rá, hogy ha máskor nem is, de akkor fogadalmat tettem, amit azóta sem bántam meg! Kedves énekem? Inkább azt mondanám el, hogy milyen jellegű énekeket szeretek. Azokat az énekeket, amelyek hálára, imádatra késztetnek, Istent dicsőítik és bátorítanak. Talán alaptermészetemből adódik, hogy szeretem, ha emlékeztet az ének Isten szeretetére és mindenhatóságára. Nagyon örültem, amit nagypénteken énekelt az énekkar : „Tizenkét sereg angyal”, vagy az 560. ének:
„A mennyben fenn…”, vagy az Evangéliumi Vegyeskarokból az „Áldjad én lelkem az Urat és emlékezzél minden jó tettére…”. Feri: Végül még annyit, hogy ha visszatekintek eddigi életünkre, életemre, Isten kegyelmét és vezetését látom rajta. Isten megajándékozott hittel, megáldott gyermekekkel és még nagyon sok mindennel. Szeretném betölteni feladatomat a tőle kapott erővel, bölcsességgel. És miközben fogalmaztam magamban ezeket, az az ének cseng a fülemben: „Ó, de remeg a szívem, vajon Jézus, mesterem hogy lesz velem megelégedve?”. – Köszönöm a beszélgetést. Ezzel az igével kívánom Istenünk további áldásait egész családotok életére: „Aki hálával áldozik, az dicsőít engem, és aki az útra vigyáz, annak mutatom meg Istennek szabadítását.” (Zsolt 50,23). Ádány Judit
MEGTÉRÉSEM TÖRTÉNETE
Egy asszony megtérése „Ti asszonyok, engedelmeskedjetek férjeteknek, ha közülük egyesek nem engedelmeskednek az igének, feleségük magaviselete szavak nélkül is nyerje meg őket, figyelvén istenfélő és tiszta életére.” (1Pét 3:1-2.) 1940-ben, Ózdon egy hívő család nem hívő fiához mentem férjhez. Nem ismertem a baptista rendet és szokásokat. Mint jó katolikus, imádtam Istent. Teltek, múltak a napok. Minden hónapban jött egy kedves, szerény ember az ózdi gyülekezetbe, ez volt a prédikátor (Gerzsenyi bácsi), akit én nagyon szerettem. Egyeneslelkű, buzgó volt, négy gyermeket nevelt, és még aratni és csépelni sem szégyellt. Elsősorban ez gondolkoztatott el. Anyósom többször is meghívott az istentiszteletre, és én néhányszor el is mentem. Először nagyon szokatlan volt számomra az egyéni imádkozás, de egyben meg is rendített. Mélyen szívembe ivódtak a drága igék. Igaz, nem volt nagy létszámú a gyülekezet, de jöttek a körzetből testvérek, és mi is gyakran mentünk más gyülekezetbe. Azaz mentem volna, de már két kisfiú édesanyja voltam. És nagyon boldog, hogy az Úrral járhatok. Férjem észrevette, hogy én már komolyan hívő akarok lenni, és mindenféle eszközt elővett, hogy ezt megakadályozza. Nem engedett a gyülekezetbe. Ezek után jöttek a próbák. Csak úgy mehettem a testvérek közé, ha ő nem volt otthon. A gyerekek kicsik voltak, őket is vittem. Tőlük kérdezősködött, voltunk-e a gyülekezetben. Sokat szenvedtem, nagy volt az ige utáni éhségem. Ő pedig sem a Bibliát, sem más vallási témájú könyveket nem tűrt a közelemben. Ezért nagyon meg voltam keseredve. Nagyon boldogtalannak éreztem magam. Szerettem volna meghal-
ni. Vívódtam, gyötrődtem, de a két kisfiamért élni akartam. 1943-ban a férjemet elvitték katonának. 3 év múlva jött vissza. Ebben az időben teljes egészében rám nehezedett a két gyerek nevelése, az élelem beszerzése és a mindennapi gondok. Szerencsére anyósommal egy udvarban laktunk, és ők szívesen vigyáztak a gyerekekre. Ez úgy látszott, hogy szabad három év lesz. Meg is tettem, ami tőlem telt. Negyven kilométert is gyalogoltunk, hogy egy bemerítésre elmenjünk, de azért mégsem volt teljes az öröm, mert bárhol elérhetett a légiriadó és gyakran felzúgott a szirénák hangja. Ekkor óvóhelyekre kellett menni. Minden ilyen alkalommal könyörögtem a férjemért és a két fiamért is. Egyszer álmot is láttam. Ez 1945-ben történt. Kétfelé nyílt az ég, és tűz szállt le. Az emberek pánikba estek, jöttek-mentek, szaladgáltak. Rájuk kiáltottam: Álljanak meg, legyenek csendben, jön az Úr Jézus, imádkozzunk! És a két fiam kezét fogtam. Ez az álom nagy hatással volt rám. Nagyon megrendített anyósom imája, mikor így imádkozott: „Uram, ha áldozatot akarsz, a kisebb fiamat vedd el, mert ő már a tiéd, és a nagyobbnak két gyermeke van, őket még fel kell nevelni.” Ez így is történt. Zoli, a sógorom nem jött vissza. A férjem 1946 augusztusában érkezett haza az orosz fogságból. Sokat imádkoztam érte, hogy mire a gyerekek iskolába mennek, hazajöjjön. Mi lesz a két fiúval? Apai nevelés is kell nekik. Isten meghallgatta anyósom imáját és az enyémet is. Nagy volt az öröm. Attila fiam megismerte az apját, de a kicsi nem akarta elfogadni apjának. Ekkor újra jöttek a „nemszeretem”napok. Nagyon szigorúan fogott a férjem, vitt moziba, szórakozóhelyekre, de az italt és a füstöt nem bírtam. Azt sem akartam, hogy egyedül csavarogjon. Szerettem volna, ha jó a férjem, és kiegyensúlyozott a házas-
11
2007. május
M A N N A ságunk. Minden rendben is lett volna, csak én ne olvassam a Bibliát és ne imádkozzak. Nehezen értettem meg őt, mert a fronton és a fogságban végig vele volt egy kis zsebbiblia. Betegszállítmánnyal jött haza. Elmesélte, hogy milyen beteg volt. A család utáni vágy kínozta, és hogy nem kapott rólunk semmi hírt. Ebben úgy elbúsult, hogy eszméletét vesztette, és csak a kórházi ágyon kezdett gondolkozni, hogy minek van ő itt. Sajnos, nyomot hagyott rajta a betegség. Itthon a legkisebb gond vagy családi konfliktus is kiborította és eszméletét vesztette. Én még nem láttam ilyen beteget. Az első rohamnál nagyon megijedtem és megsajnáltam. Előtte nem mertem imádkozni, elszaladtam egy másik helyiségbe, ott leborultam, nagyon buzgón könyörögtem Istenhez, hogy gyógyítsa meg, vagy ha meghal, fogadja magához. És újra siettem hozzá, hogy megnézzem, mit csinál. Szép csendben aludt, három napig volt eszméletlen. Azután mindenben a kedvében jártam, igyekeztem elősegíteni a gyógyulását. Ezután jött az őrlődés. A férjem hallani sem akart a gyülekezetről. Anyósomék biztattak, bátorítottak, de férjem ellenállása miatt pokollá lett az életem. Istent is hittem, és imádtam, a családomat is szerettem. Azt sem akartam, hogy a férjem miattam szenvedjen. Nagy gondban voltam. Gyakran imádkoztam: „Uram, adj kiutat, adj erőt, mutasd meg, mit tegyek.” Nagyon közel voltam az Úrhoz, a környezetemből azonban senki sem tudta, hogy én szenvedek. Sóvárogtam az Ige után. Nappal sok volt a munka, ezért éjszaka olvastam az igét, valamint a Zarándok útja című könyvet, a Ben Hur-t és egyebeket. Volt, hogy egész éjjel nem aludtam. Jött a jó idő, a nyár. Többen is jelentkeztek tagfelvételre. Én is nagyon szerettem volna közöttük lenni, de azt mondta a férjem, csak addig leszek Kovácsné, utána mehetek, ahová akarok. Tudtam, hogy ő ezt komolyan is mondja. Kilátástalan helyzetemben gyakran kiáltottam: „Istenem, Uram, mit csináljak?” Vágytam nagyon a bemerítkezésre és az úrvacsorára. Éjszakákon át vajúdtam, töprengtem. Aztán eljött a felvétel ideje. Fiatalok jelentkeztek. A férjem délután két órára ment dolgozni. Egyet gondoltam, és én is jelentkeztem. Komoly elhatározás született bennem, és a felvétel meg is történt. Két hónap múlva Lénárddarócon volt a bemerítés (1950. augusztus 20-án). A férjem semmiről sem tudott. Addig is zaklatott volt az életem, mindennap feszültségben éltem. Mindent jól átgondoltam. Ezt a titkolódzást is bűnnek éreztem. Nagyon megfáradva a harcban, egyszer azt mondtam anyósomnak: „Anyu, nem leszek hívő, nem tudom a parancsokat megtartani.” Ő szelíden válaszolt: „Nem úgy van az, fiam, nem a mi cselekedeteinkből tartatunk meg, hanem kegyelemből, hit által.” Még azt is mondta, jól gondoljam meg, mert én már nem mondhatom, hogy nem hallottam az Igét. És így ítélet alá esem. Ezek engem nagyon elgondolkoztattak, és újra felvettem a harcot. Eljött a bemerítés ideje. Még az sem volt biztos, hogy el tudok menni. De kértem az Urat, hogy segítsen. És sikerült is. Gyönyörű, napfényes időre ébredtünk. Férjem a Sajóra ment halászni, mi pedig a gyülekezettel és két fiam-
mal elindultunk a nagyobb gyülekezet felé Lénárddarócra. Öröm és szorongás jellemezte az utamat. Mire odaértünk, olyan boldog voltam, mint még ezelőtt soha. Megfeledkeztem mindenről, mintha nem is ezen a földön járnék. Nem törődtem a holnappal. Hazatérve, este csend és nyugalom volt. Férjemnek szerencséje volt a halfogásban. Örültünk a sok szép halnak. Másnap beszélgettünk a tegnapi ünnepségről. Érdeklődött, kiket merítettek be. Elmondtam neki. Erre ő: „Talán még téged is?” Én igent mondtam. Ez őt nem elégítette ki, a gyerekekhez fordult. Ők is igazolták. Ekkor felém jött, és rám nézett. A szemében, mint egy filmen egész életünket láttam leperegni. Ekkor kitört a vulkán, férjembe mintha egy légió ördög bújt volna. Ilyennek még nem láttam soha. Szörnyen kitört. Elmenekültem előle, nehogy dühében kárt tegyen bennem. Nagyon sajnáltam, de nem tudtam mit tenni, csak imádkoztam és vártam. Egy hétig kerültük egymást. Ő albérlet után járt, én meg munka után. Anyósommal elmentem egy szőlőhegyre szénát gyűjteni. Ebben az időben nagyon közel voltam az Úr Jézushoz, nem éreztem a munka terhét, énekelve dolgoztam, szinte repültem, mindenütt az Úr Jézust láttam. A férjem iránt kicsit meghidegült a szívem, amiatt, hogy nem tudott engem megérteni. Eltelt egy hét, üzent a férjem, hogy beszélni szeretne velem. Imádkoztam és elmentem. Kicsit féltem tőle, de meglepően kellemes volt a beszélgetésünk. Ő elkezdte mondani a terveit: szeretne egy házhelyet venni és építkezni. Akarok-e vele élni? Én igen, akarok – feleltem. Egy pár napig minden jól ment, de apósom hitben járása is ingerelte. Rájuk is kezdett haragudni, mert hogy ők az okai az én megtérésemnek. Újra idegrohamot kapott. Három napig eszméletlen volt. Mondanom sem kell, mit éreztem. Súlyos gondolatok gyötörtek: ez mind miattam van. Féltem is tőle, meg sajnáltam is. De hamar megnyugodtam, mert csak engem és a gyerekeket tűrte meg maga mellett. Egy ideig nem mentem a gyülekezetbe, beláttam, hogy nem szabad őt nyugtalanítani. De azért boldog voltam, mert be voltam merítkezve, és bíztam abban, hogy idővel minden rendeződik. Ha nem is akkor, amikor én gondoltam, de végül hitem és reménységem beteljesült. Amikor férjem 1996 őszén kórházba került, egy éjszakai álomban vagy látomásban az Úr Jézus szólította őt. Ez volt élete utolsó kegyelmi lehetősége, melyet megragadott, és halála előtt mintegy három héttel átadta magát a Megváltónak. Egész életében Istentől menekülő, ellenkező férjem végül megtért. A kórházi élmények után, néhány nap múlva, amikor lelkipásztorom meglátogatta a kórházban betegséggel viaskodó férjemet, nagy meglepetésre ezt kérdezte tőle: „Megengedi a testvér, hogy testvérnek szólítsam? Én ugyanis már az Úr Jézusé vagyok.” Nagyon szeretett volna bemerítkezni, de ez már nem adatott meg neki. A huszonnegyedik óra utolsó percében ragadta meg a Megváltó kezét, és máris indulnia kellett az örökkévalóságba. Minden helyzetben reménységet ébreszthet Isten kinyilatkoztatott Igéje: „Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének.” (Jak 5,16.) özv. Kovács Józsefné, Anna néni
12
2007. május
M A N N A
IFIOLDAL
A Budai Biztos Szikla Klub Kárpátalján járt Április első hétvégéjén a Fiatalok Krisztusért (YFC) szervezet jóvoltából a budai fiatalok egy része Nagy Jánosné Zsuzsa nénivel kiegészülve Kárpátaljára utazott, hogy egy ifjúsági konferencia keretében Biztos Szikla Klubot tartson a beregszászi magyar gyermekeknek.
Hála az Úrnak, minden a legnagyobb rendben zajlott, péntek este időben megérkeztünk a szálláshelyünkre, Beregszászra. Másnap, szombaton átkocsikáztunk Viskre, ahol a helyi református gyülekezet tárt karokkal fogadott minket. A foglalkozást délután tartottuk, egy kézilabdapálya nagyságú tornateremben. A téma igen aktuális: a barátságról volt szó. Elég szűkösen fért el a résztvevő száz gyerek, ezért három csoportra osztva őket, megkezdtük a játékot. És micsoda játékot! A gyerekek borzasztóan élvezték mindet, és ezzel egyidejűleg sikerült is feloldódniuk. Az ebédszünet után jött a komolyabb, de még így is játékos része a programnak. Egy show-műsor keretében mutathatták meg a fiúklányok, hogy mennyire bíznak meg a másikban. A legviccesebb része a délutánnak a döntő volt, ahol is egy kislánynak meg kellett győznie a barátnőjét arról, hogy kóstolja meg a macskakonzervben rejlő „eledelt”. A társát nagyon nehezen, de sikerült rávenni, a közönség (a többi gyerek) szurkolása közepette. Természetesen a konzervben közönséges májkonzerv volt, így a lány félelme alaptalan volt.
Amikor a szájába vette, és lenyelte, még mindig eltorzította az arcát. Ám amikor elmondtuk neki az igazságot, fellélegezve örülhetett a győzelemnek – barátnőjével együtt. Édes a siker íze.
Mikor vége volt a klubnak, a gyerekek nagy része elhagyta a tornatermet, csak egy kissrác maradt ott. Kérdeztük, van-e kedve focizni. Persze hogy volt (Ukrajnában jóval népszerűbb a futball, mint Magyarországon). Másnap, vasárnap kirándulni voltunk, meglátogattuk a Munkácsi várat, és Huszton a romvárat. Mondanom sem kell, a természet gyönyörű arrafelé. Rengeteg szép dolgot láttunk, ami a fényképekből is remekül látszik. Jókedvünket még a határon történő több órás várakozás sem tudta szertefoszlatni.
Hálát adtam azon a napon Jézusnak, hogy nem csak az ottani gyerekeknek, de nekünk is felejthetetlen élményben volt részünk, hisz Isten Kárpátalján is megmutatta, mire képes (gondolok itt a foglalkozásra, vagy a mi együttlétünkre). Adja az ég, hogy máskor is ellátogathassunk erre a gyönyörű, sok helyen érintetlen természeti csodát rejtő helyre, Kárpátaljára. Köszönet Nagy Jánosné Zsuzsa néninek, Nagy Péternek és Jenei Péternek, hogy igazi közösséget alkotva lehettünk együtt; a Fiatalok Krisztusért szervezetnek, amiért egy mikrobuszt sofőrrel együtt a rendelkezésünkre bocsátották, és az anyagi támogatást megadták. Bodó Dániel
13
2007. május
M A N N A
GYERMEKOLDAL
Kedves Gyerekek! A múlt havi rejtvények megoldásait a lépcsőházban lévő táblán láthatjátok.
Megfejtéseiteket május 20-ig dobjátok be a szokásos piros dobozba. Figyelem! Most rövidebb a határidő!
Az áprilisi helyes megfejtők: Ádány Anna, Ádány Balázs, Ádány Szilvia, Ádány Zsófia, Boda Péter, Nagy Máté, Sztasák Ábel, Uri Benjámin, Uri Boglárka, Uri Imre, Zsigovics Benjámin, Zsigovics Dorina, Zsigovics Virág
Boldog születésnapot! Szeretettel köszöntjük a májusi születésnaposokat!
Most pedig szokás szerint következzenek az új feladatok, amelyeket Isten előtti jó lelkiismerettel, és ha nagyon szükséges egy kis szülői segédlettel oldjatok meg.
Sztasák Zsófia (máj. 2.) Ádány Barnabás (máj. 11.) Uri Boglárka (máj. 31.)
Kisiskolások (7-11 év) A következő betűrejtvény megfejtése, egy olyan fogalom lesz, ami nagyon fontos minden család életében. Minden meghatározás mögött egy-egy bibliai család tagja van. Töltsétek ki a sorokat, majd vágjátok ki az egész rejtvényt, és a nevetekkel ellátva dobjátok be a piros dobozba.
1. Csalással szerezte meg az atyai áldást. 2. A bátor bárkaépítő egyik fia. 3. Becsülettel nevelte unokahúgát, aki később királyné lett. 4. Az ő édestestvérénél csak a fáraó volt nagyobb Egyiptomban. 5. Hosszú haja sem mentette meg házasságát, felesége lett árulója. 6. Isten látomásban üzente neki, hogy hívja meg otthonába Pétert. 7. Az Úr Jézus útkészítőjének édesanyja. 8. Okossága kedveltté tette Dávid előtt, így a felesége lett.
14
2007. május
M A N N A
Nagy iskolások (11 év felett) Gyűjtőmunkára szeretnénk bíztatni titeket. Keressetek családokat az Ó- és az Újszövetségből, írjátok le, kikből álltak ezek a családok. Próbáljatok minél többet gyűjteni! Például: Ádám és Éva, gyermekeik: Káin és Ábel. Az öszszegyűjtött neveket írjátok le egy papírra, a saját neveteket se felejtsétek le, majd dobjátok be a piros dobozba!
Óvodások: Most ünnepeljük anyák napját, de biztos vagyok benne, hogy nem csak az anyukák érdemlik meg, hogy köszöntsétek őket ezen a napon, hanem az apukák is. Isten előtt nagyon kedves, ha hálásak vagyunk a szüleinkért. Ezen a képen Jákobot és fiait láthatjátok. Vajon tudjátok-e, hogy hány fiúgyermekkel áldotta meg Isten őt? Azokat, akik hiányoznak a képről, rajzoljátok a szabad helyre! Színezzétek ki a kész képet, anyuékkal írassátok rá a neveteket, majd vágjátok ki, és dobjátok be a piros dobozba!
Ha van kedvetek hozzá, ezzel a kis verssel is köszönthetitek szüleiteket a mai napon:
Áldás a szülőkre Van hely, hol minden kicsi széken Nevetve ültem egykoron. S tipegő léptem, gügyögésem Mosolyt rajzolt az arcokon.
Van ház, ahova tartozom, Más otthonba sohse térek, Bármely családhoz, minden házba Csak mint idegen, úgy lépek.
15
Valakiket: a szüleimet Eléggé meg nem áldhatom, Valakinek, ha százszor élek Adósságom le nem róhatom.
2007. május
M A N N A
SZÜLETÉSNAPOSOK
Szeretettel köszöntjük májusban született testvéreinket!
Gulyás Csaba (máj. 3.) Bencsik István (máj. 13.) ifj. Boda Mihály (máj. 13.) Rück Sándor (máj. 13.) dr. Doktor Sándorné (máj. 17.) Gyöngyösi Jánosné (máj. 23.) Vétek Ferencné (máj. 25.) Kőszegi József (máj. 26.) Fábián Béla (máj. 27.) Bóra Zoltán (máj. 28.) Sonkoly Eszter (máj. 31.)
Gyülekezeti alkalmak −
− − −
Vasárnap: 9,15 óra: imaóra, gyerekeknek bibliakör, törekvők alkalma 10 óra: Istentisztelet 17 óra: Istentisztelet, kivéve 3. vasárnap Csütörtök: 18,30 óra: Bibliaóra Péntek: 17 óra: Biztos Szikla Klub – tiniknek 19 óra: ifjúsági alkalom
Terveink szerint (és ha az időjárás is engedi) május 28-án, Pünkösdhétfőn, ismét kirándulni megyünk a budakeszi Vadaspark melletti Szilfa-tisztásra. Jó alkalom ez a közös játékra, beszélgetésre, használjuk ki a lehetőséget! Az étkezésről a jól bevált csapat fog gondoskodni. Mindenkit szeretettel várunk!
Programajánló A Baptista Központi Énekkar Jubileumi koncertje: Május 13. 19 óra: Olasz Intézet (Bp. VIII. Bródy Sándor utca 8.) Tv-műsor: PAX TV: Május 28. 19 óra: Békesség Hírnöke. Rádió-műsor: KOSSUTH RÁDIÓ: Május 25. 13,30 óra: Baptista félóra
„Az Úr pedig igazgassa a ti szíveteket az Isten iránt való szeretetre, és Krisztus iránt való állhatatosságra.” (2Thesz 3,5). Szükségünk van arra, hogy figyeljünk szívünk állapotára, hogy jól viszonyuljunk az Úrhoz. Sok dolog akadályozhatja Isten felé fordulásunkat, de ezeket vonjátok ellenőrzésetek alá, hogy a körülmények ne befolyásolják szíveteket. Az ördög hazugságaival nem foszthat ki, Krisztus szeretetétől nem választhat el. Legyetek teljesen bizonyosak abban, hogy számotokra legjobb, ha az Úr hatalma alatt, az Ő igazgatása alatt vagytok. Lukács Edit
Nyári táborozási ajánló Gyülekezeti gyermeknyaralás Augusztus 6-11., Jánoshalma, Baráti Missziós Szolgálat üdülője Részvételi díj: 15.000,- Ft + útiköltség Érdeklődni: Kiss Pálné, Katinál Ifjúsági nyaralás Várhatóan aug. 20-27. között egy balatoni üdülőhelyen Tóalmási Élet Szava Tábor Június 17-július 7.: gyermekhetek 7-13 éveseknek Július 8- aug. 4.: ifjúsági hetek 12-20 éveseknek Augusztus 5-11.: fiatal felnőttek hete 18-30 éveseknek Részvételi díj: 23.900,- Ft. 50%-os kedvezmény kérhető. Érdeklődni: 29/426-003 www.eletszava.org Gyülekezetünkből néhány gyermek a jún.24-30. közti hétre jelentkezett. TAHI Tábor Július 2-15.: gyermekhetek Július 16-22.: Budapesti Missziókerület Tini hete (jelentkezés: 20/886-0208) Július 30-aug.5.: középiskolások hete Aug. 6-19.: családi hét. Részvételi díj: 14.000,- Ft Érdeklődni: 20/886-0009
Tiszaföldvári Tini Sporttábor Július 25-30. 12-18 éveseknek Részvételi díj: 9000 Ft. Jelentkezés: 20/886-2223, e-mail:
[email protected] Biatorbágyi Belmissziós Tábor Jerikós gyermekhetek: július 22- aug. 17-ig 6-9 éves gyerekeknek Bárkás ifjúsági hetek: június 17- július 27-ig 9-24 éves fiúk és 10-24 éves lányok részére Részvételi díj nincs. Érdeklődni: 23/700-399., www.ibsz.enternet.hu
Betegeink Gál Dezső Kádárné Kőszegi Mariann özv. Láda Sándorné Szabó Sándorné özv. Takács Sándorné (Kiskőrösi Szeretetház) Imádkozzunk kedves testvéreinkért! Kérjük mennyei Atyánkat, hogy Ő legyen velük testi-lelki szenvedéseikben! „Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, amint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!” (Ján 14,27).
Szerkesztette: Ádány Judit és Kolozs Nagy János Grafika: Sztasákné Gulyás Boglárka. Fotó: Jenei Péter és Zsigovics Géza Kiadja a Budai Baptista Gyülekezet, 1118 Budapest, Alsóhegy utca 38. www.budaibaptista.hu 16
