MAKÓI HÍREK A MAKÓI ÖNKORMÁNYZAT INFORMÁCIÓS HETILAPJA
2008. július 4.
XI. évfolyam 27. szám M AKÓ VÁROS HÍREI
Hamarosan indul a kerékpárút építése Makón Mint arról már hírt adtunk, Makó Város Önkormányzata a Dél-alföldi Regionális Operatív Program (DAOP) kiírására adott be tavaly augusztus végén pályázatot a város belterületi kerékpárút-hálózatának fejlesztése érdekében. A 77 beadott dél-alföldi pályázatból 16 nyert, ezek között van a makói is. A város a maximális, 300 milliós támogatást nyerte el a pályázaton, hiszen beküldött anyaga tökéletesen megfelelt mind mûszakilag, mind költséghatékonyság szempontjából a kiírásoknak, és kitûnõen illeszkedett a régió fejlesztési tervébe is. A Dél-Alföldön egyébként összesen 113 kilométer kerékpárút épülhet 2009-ig, mindösszesen 3,1 milliárd forintból.
M
akó többek között a kerékpárok városa. Az itt élõk igen nagy hányada választja ezt a közlekedési eszközt, hogy eljusson a céljához. Lakossági fórumokon, fiatalokkal beszélgetve is jogos igényként merült fel már a múltban is, hogy a város lehetõségei szerint fejlessze a kerék-
párút-hálózatát, annak érdekében, hogy a két keréken közlekedõk biztonságosan haladhassanak a városban. Jelenleg a Justh Gyula, Vásárhelyi és Aradi utcákon összesen 4 kilométernyi kerékpárút áll a lakosság rendelkezésére. A közel 10 kilométernyi új szakasszal a város közlekedése, annak biztonsága jelentõsen
Korszerû és látványos lett múzeumunk állandó tárlata A török utáni újratelepüléstõl a II. világháborúig mutatja be Makó történelmét a József Attila Múzeum megújult tárlata, amelyet Schneider Márta, a kulturális tárca szakállamtitkára nyitott meg június 26-án. A tárlatbemutatón részt vett Magyar Anna, a megyei közgyûlés elnöke, Zombori István, a megyei múzeumok igazgatója, és Dr. Buzás Péter, városunk polgármestere, országgyûlési képviselõ is.
A
Harmónia Kamarakórus rövid elõadása után a megnyitón Halmágyi Pál múzeumigazgató köszöntötte a résztvevõket. Megköszönte mindazon makóiak és térségiek önzetlen segítségét, akik saját tárgyaikat ajánlották fel a tárlat sikere érdekében. Apátfalváról még egy századeleji szekér is érkezett a kiállításhoz. Zombori István, a Móra Ferenc Megyei Múzeum igazgatója arról szólt, hogy a múzeumoknak értékmegõrzõ és egyben turisztikai jelentõségük is van. Ilyen gazdag, a helyi kultúrát és hagyományokat ennyire átfogóan bemutató tárlat nincs az országban, ez Makó büszkesége lehet.
A fenntartó nevében szóló Magyar Anna, a Csongrád Megyei Közgyûlés elnök asszonya beszédében kiemelte, a múzeum mindig egy település, vagy akár egy egész megye megmaradásának, talponállásának szimbóluma, emellett pedig közösségformáló ereje is van, hiszen itt ismerheti meg a következõ nemzedék a hagyományokat. Schneider Márta szakállamtitkár megnyitójában elmondta, az országos Alfaprogram keretében több mint 40 állandó tárlat megújítását finanszírozta a minisztérium közel 1,5 milliárd forint értékben. Ezek közül Csongrád megye Szeged, Szentes és Makó tárlatának megújulásá-
fejlõdik. A kulturális, oktatási és közigazgatási intézmények megközelítése könnyebbé válik, nem kell feltétlenül autóba szállni ahhoz, hogy úti célunkat elérjük.
Kivitelezés– hamarosan A közbeszerzési eljárás lefolytatása után, várhatóan még ebben a hónapban elindul a közel 10 kilométernyi kerékpárút kivitelezése. Az építkezés az érintett utcákban lakóknak bizonyos kellemetlenséggel fog járni – amiért a megértésüket kérjük. Lapunk következõ számaiban részletesen fogunk szólni a kerékpárút-építés tényeirõl, a szükséges tudnivalókról. Az érintetteket szórólapon, illetve utcafórumokon is tájékoztatni fogják az önkormányzat munkatársai. Elsõ beszámolónkat lapunk 4–5. oldalán olvashatják. ban érdekelt, azaz jól használja fel a pályázati lehetõségeket. Dr. Buzás Péter a testület és a térségi polgármesterek szószólójaként méltatta a megújult tárlatot. Elmondta, a fürdõvárosnak, amellyé Makó a közeljövõben fejlõdni fog, fontos látványossága egy korszerû, a mai igényeket is kielégítõ tárlat. A polgármester rámutatott: a megyének és a városnak egyformán fontos a város története: a megye a tárlatra, a város a hatkötetes Monogfiára költött egyenként 60 millió forintot, hogy amit olvasunk, megelevenedjen, és amit látunk, arról bõvebben olvashassunk. A vendégek végül Halmágyi Pál kalauzolásában tekintették meg a kiállítást.
Szünet az Okmányirodán A makói okmányiroda július 10én, csütörtökön technikai okok miatt szünnapot tart a félfogadásban. A kellemetlenségért ügyfeleink szíves megértését és elnézését kérjük
2008. július 4.
MAKÓI HÍREK
2.
M AKÓ VÁROS HÍREI VÁROSI RENDEZVÉNYEK Július 4–6.: XVI. HATÁRMENTI TURISTA TALÁLKOZÓ rendezvényei zajlanak a hétvégén Makón és a hármashatárnál. (Szervezõk: Makói Természetbarát SE, Eötvös Loránd Természetjáró Klub, Maros-parti Természetbarát SE. TOURINFORM Iroda. Érdeklõdni lehet: Mendei Árpád (06 20 3378421 vagy 06 62 212725).
A Makói Városi Televízió mûsora Szokásos rovatunkban a Makói Városi Televízió jövõ heti (július 7–11.) mûsorát adjuk közre, abban bízva, egyre többen választják esténként a Városi Televízió adását. Hétfõ 18:00 Mûsorajánló, reklám 18:05 Híradó 18:20 A Maros Táncegyüttes Évadzáró Estje 1. rész 18:15 Euróra 19:10 Híradó 19:25 Euróra Kedd 18:00 Mûsorajánló, reklám 18:05 Híradó 18:15 Euróra 18:20 A Maros Táncegyüttes Évadzáró Estje 2. rész 19:45 Híradó 19:55 Euróra Szerda 18:00 Mûsorajánló, reklám 18:05 Híradó 18:15 Euróra 18:20 Szent László Nap 18:50 Kiszombori Tûzugrás 19:10 Bárka – közbiztonsági magazin 19:45 Híradó 19:55 Euróra Csütörtök 18:00 Mûsorajánló, reklám 18:05 Híradó
A vakáció veszélyei A nyár a gyermekek számára a vidám, gondtalan szünidõ idõszaka. Megszabadulva az iskolai kötelezettségektõl óriási szabadságérzést jelent a rég vágyott semmittevések vagy éppen a nagyon is konkrét célok megvalósítása. A hirtelen megnövekedett szabadidõt, a ragyogó napsütést ki kell használni. Legyünk sokat a szabadban, játszótereken, erdõkben, vizek mellett, de gondoljuk végig, hogy hol, milyen veszélyek leselkedhetnek gyermekeinkre, s még idõben hívjuk fel ezekre, és következményeikre a figyelmüket. Ebben szeretnénk a szülõk segítségére lenni néhány gondolatébresztõ jótanáccsal. (Elõzõ lapszámunk cikkének folytatása) A víz jóbarát, de adott esetben a meggondolatlan ember számára végzetessé válhat! Annak érdekében, hogy pihenésük, nyaralásuk gondtalanul végzõdjön, kérjük, szívleljék meg tanácsainkat és tartsák be a szabad vizeken való tartózkodás alapvetõ szabályait. Természetes fürdõvízben fürödni csak a kijelölt fürdõhelyen, illetõleg ott lehet, ahol a fürdés nem esik tiltó rendelkezés hatálya alá.
Ahol tilos fürdeni Kikötõk, veszteglõ- és rakodóhelyek, kijelölt zárt vízisí és vízi robogó, valamint egyéb motoros vízi sporteszköz közlekedésére szolgáló pályák, hajóállomások területén, egészségre ártalmas vizekben, a kijelölt fürdõhelyek kivételével a határvizekben és a városok belterületén lévõ szabad vizekben, éjszaka és korlátozott látási viszonyok között, kivéve, ha a vízterület megvilágított, és legfeljebb a mélyvíz határáig, ahol azt tiltó tábla jelzi. Kérjük, hogy a tiltó rendelkezés hatálya alá tartozó vízterületeken saját biztonságuk érdekében ne fürödjenek! Jó tudni, hogy aki tiltott helyen fürdik nemcsak testi épségét, életét veszélyezteti, hanem szabálysértést is elkövet, mely pénzbírsággal sújtható. Szabadvizek mentén legbiztonságosabb a kijelölt fürdõhelyen történõ fürdõzés. Ezeket a helyeket szakemberek választják és jelölik ki. Itt vannak meg a feltételek, amelyek lehetõvé teszik - szükség esetén – a gyors mentést. Itt rendelkezésre áll a gyors és szakszerû mentéshez a személyi és tárgyi feltétel. Azonban itt is ügyelni kell, hogy a fürdõhelyet kijelölõ bóják között történjen a fürdõzés, mivel a biztonság itt garantálható. Felhívnánk a kedves fürdõzõk figyelmét arra, hogy a Maros folyó partszakaszán nem található ilyen kijelölt fürdõzési terület Makó térségében!
Néhány jó tanács Gyermeket még a vízparton sem hagyunk felügyelet nélkül! Hat éven aluli, továbbá úszni nem tudó 12 éven aluli gyermek csak felnõtt kíséretében fürödhet szabadvizekben. Gyengén úszók csak sekély vízben fürödjenek! Ne fürödjön közvetlenül étkezés után, teli gyomorral! Szeszesitaltól befolyásolt, gyógyszer vagy kábító hatású más szer miatti bódult állapotban tartózkodjon a fürdõzéstõl! Napozás után testét zuhanyozással, vagy más módon hûtse le, felhevült testtel soha ne menjen a vízbe! 18:15 Euróra 18:20 Szülõk Akadémiája 19:25 Nótaszó 19:45 Híradó, Euróra Péntek 18:00 Mûsorajánló, reklám 18:05 Társalgó élõ-interaktív magazin Játsszon velünk: 510-078 19:30 Heti Hírösszefoglaló 20:00 Képújság
Kapcsoljon a Városi Televízióra!
A
Makói Városi Televízió ezúton tájékoztatja nézõit, hogy aki digitális mûholdas mûsorszolgáltató csomagjára fizetett elõ, az a továbbiakban is láthatja a VTV mûsorait hagyományos földi antennával (vagy szobaantenával) az UHF 51-es csatornán. Kérjük, kövessék továbbra is figyelemmel a város és a kistérség eseményeit a Makói Városi Televízióval!
2008. július 4.
MAKÓI HÍREK
3.
FÜRDÕFEJLESZTÉS Lehetõség szerint ismerje meg a fürdésre igénybe venni kívánt vízterület sajátosságait, mederviszonyait, tájékozódjon a várható idõjárásról és a segélykérés módjairól! Szív- és érrendszeri-, légzõ-, továbbá mozgásszervi betegségben szenvedõk egyedül soha ne fürödjenek! Aki nem tud úszni, mély vízben ne használjon felfújható fürdõeszközt (gumicsónak, gumimatrac), azon lehetõleg ne aludjon el! Gumimatrac, vízibicikli használata során felhevült testtel nem szabad vízbe ugrani, és ne ugorjanak a vízbe anélkül, hogy elõzetesen nem gyõzõdtek meg a meder mélységérõl. Fejest ugrás a sekély vízbe súlyos sérülést okozhat! A szélben elsodródott fürdõeszközök, felfújható vízi játékeszközök után ne ússzanak, mert életüket veszélyeztetik, ha ezt mégis megteszik és elsodródnak, maradjanak a felfújható eszközön, míg a segítség megérkezik, és ne hagyják el azt! Ha fázik, remeg a vízben, azonnal menjen ki a partra és törölközzön, vagy szárítkozzon meg! Ismeretlen helyen ne ugorjon vízbe, ugyanis a vízfelszín alatt található és nem látható kövek, cölöpök, karók és egyéb tárgyak maradandó csigolya- és gerincsérülést, rosszabb esetben akár halált is okozhatnak! Ha az örvény lehúzza, ne kapálózzon, a lélegzetét visszatartva várja meg, míg ereje érezhetõen csökken és ússzon a felszínre! Az úszni nem tudó gyermekeknek mindenféleképp, de a jól úszóknak is célszerû a mentõmellény vagy mentõ-gallér használata. Az úszógumi használatánál figyelembe kell venni – mivel egységes méretben készülnek –, hogy ha nem megfelelõ szorosságú, akkor a használója könnyen kicsúszhat belõle, ha pedig túl szoros, felbillenés esetén fizikailag nehéz a megfelelõ testhelyzet újbóli felvétele, ezért ez könnyen végzetessé válhat. Bízunk abban, hogy megfogadja tanácsainkat, kellemesen és gondtalanul pihenhet, szórakozhat és élvezheti a nyár örömeit a szabad vizek partján.
Döntött a kötvényfelvételrõl a képviselõ-testület Igen hosszú, csaknem négyórás vita után döntött július 2-án a testület arról, hogy mely bankkal állapodik meg a kötvénykibocsátásról, azaz melyik pénzintézet biztosítja a város számára a fejlesztésekhez szükséges hitelt. A tárgyalásból a Raiffeisen Bank Zrt. került ki gyõztesen – jelentette be a testületi ülés szünetében dr. Buzás Péter, Makó város polgármestere, országgyûlési képviselõ.
A
hitelfelvételt az Európai Unió által a következõ hét esztendõben biztosított fejlesztési támogatások indokolják. Nincs szó a város eladósításáról, a hitelt nem mûködésre, hanem uniós fejlesztések önerejeként hasznosítja a város. A kötvénykibocsátás a felelõs vagyongazdálkodás része, amelyet Makó növekedési pályára állítása érdekében lép meg a város – mondta el dr. Buzás Péter a televízió nyilvánossága elõtt.
Négyszeres–ötszörös fejlesztés A város számára a különbözõ pályázatokon az elmúlt évekhez képest 4–5-szörös fejlesztési pénz áll rendelkezésre. Ehhez 4–5-szörös önerõt kell biztosítania. A városnak az elmúlt években stabilan közel 400 milliós fejlesztési önereje volt, amely nem elegendõ valamennyi elképzelésünk valóra váltásához.
Mire költünk? Mert fejlesztési elképzelésünk van bõven: új fürdõ épülhet nettó 3,5 milliárd forintból, 14 milliárdos szennyvízcsatornázásra készülünk, közel nettó 1,3 milliárdba kerül a belváros megújítása, több mint 700 milliós a Kálvin iskola rekonstrukciója. A beruházások döntõen 10%-os önerõt igényelnek.
A legkedvezõbb megoldás Az önkormányzatok számára a hitel legkedvezõbb formája a kötvény. A város versenyt hirdetett a bankok között, amelyen elõször három, a második körben kettõ pénzintézet vett részt. A Raiffeisen Bank Zrt. tette végül a legkedvezõbb, így nyertes ajánlatot. A város végül 3 milliárd forintnyi kötvényt jegyez, ebbõl 1,75 milliárd a fürdõberuházás önereje, 250 millió forint az ipari parkbeli fejlesztésé, közel 300 millió a városrehabilitáció költsége, a többit az iskola-, óvoda- és bölcsõdefelújításokra fordítjuk. A szakemberek javaslatára a város további 500 millió forintot vesz fel, amelyet a hazai pénzpiacon leköt, és a bevételbõl a hiteltörlesztést finanszírozza.
Kevesebb mint 5% A hitel összege elsõ hallásra hatalmas, ugyanakkor azt a város 5000 milliós éves költségvetéséhez kell mérni. A legnagyobb adósságszolgálat több mint 210 milliós évente, ugyanakkor ez a város költségvetésének 4,38%-át jelenti. Emberi léptékben számolva ez azt jelenti, ha egy havi 100 ezer forintos fizetéssel rendelkezõ ember éves fizetésének felét, 600 ezer forintot felvesz, ezekkel a kondíciókkal havonta 5900 forint befizetésével törlesztheti hitelét, amely fizetésének 5,9%-a mindössze.
Iskolapélda Makó Pénzügyi szakembereink szerint is ritka az olyan önkormányzat, amelynek ennyire egészséges szerkezetû a költségvetése és ilyen pontosan tudja, milyen fejlesztésekre szánja a hitelt – mondta el a gyõztes pénzintézet képviselõje, Kerekes Roland. Cége közel 100 önkormányzatnak nyújt hasonló szolgáltatást országszerte, de ezek között Makó iskolapélda. Mint elmondta, a város vezetése igen keményen tárgyalt és küzdött a kedvezõbb feltételekért.
4.
2008. július 4.
MAKÓI HÍREK
K ERÉKPÁRÚT-FEJLESZTÉS
A bõvebb jelmagyarázat
A
térképen a legsötétett felületek a már ma is meglévõ kerékpárút nyomvonalai. A közepesen sötét zölddel jelölt részek az aszfaltozott kerékpárutat, míg a legvilágosabb zöld felületek a térkõvel megépítendõ (Úri, Erdélyi p., Vásárhelyi, Hajnal, Kossuth, Apaffy, Vörösmarty és Árpád utcák) kerékpárutakat jelölik. A zöldes sávokban futó sötétzöld vonal pedig azt jelzi, hogy az utca melyik oldalán (páros–páratlan) fog kerékpárút épülni.
2008. július 4.
MAKÓI HÍREK
5.
K ERÉKPÁRÚT-FEJLESZTÉS
Kerékpárok városa – hamarosan korszerû úthálózattal
Átmeneti kellemetlenségek
A közbeszerzési eljárás végével, azaz várhatóan e hónap közepén kezdõdik el a pályázaton elnyert támogatásból megvalósuló makói kerékpárút-fejlesztés. A város ismét gazdagodik, fejlõdik. A 43-as autóút forgalmát tompítandó az önkormányzat az oktatási, kulturális és közigazgatási intézmények kerékpáros megközelíthetõségét tûzte ki célul, illetve gondolt a turistákra is.
B
rüsszel karácsonyi ajándékának és a sokat emlegetett 8000 milliárdnyi uniós fejlesztési tõke elsõ fecskéjének nevezte dr. Buzás Péter, Makó város polgármestere, országgyûlési képviselõ az összesen 333 milliós beruházást, melyet komoly elõkészítõ munka elõzött meg.
közel 10 kilométer kerékpárút A sikeresen elnyert európai uniós pályázat nyomán hamarosan 9,36 kilométer kerékpárút épül, ennek 333 millió 333 ezer forint a teljes költségvetése, amelybõl 299 millió 999 ezer forint az uniós támogatás (azaz az önkormányzatnak 10% önerõt kell biztosítania). A kerékpárút-hálózat fejlesztése 18 utcát érint (lásd mellékelt táblázatok). Az új beruházás szakaszai mindösszesen 9 360 fm-t tesznek ki. A meglévõ hálózat 4 030 fm hoszszú (ami a Justh Gyula, Vásárhelyi, Aradi utcákon fut végig). A létrejövõ hálózat összesen 13 390 fm. A most megvalósítandó kerékpárút jellemzõen 2–2,7 méter széles aszfaltút lesz.
Önerõ: 10% A támogatási szerzõdést dr. Buzás Péter polgármester, országgyûlési képviselõ és Balogh László, az ügynökség vezetõje április 15-én a sajtó nyilvánossága elõtt írta alá a városházán. Fontos eredmény, hogy a kerékpárutak egyharmada már speciális térkõbõl készülhet el, ami a várható beruházásokra tekintettel igen praktikus, illetve a városközpontban még ráadásképpen esztétikus megjelenésû is.
Népszerû a kerékpárút Makó a maximális, 300 milliós támogatást nyerte el a pályázaton, hiszen beküldött anyaga tökéletesen megfelelt mind mûszakilag, mind költséghatékonyság szempontjából a kiírásoknak, és kitûnõen illeszkedett a régió fejlesztési tervébe is. A szerzõdéskötéskor az is elhangzott, hogy a Dél-Alföldön összesen 113 kilométer kerékpárút épülhet meg 2009-ig, mindösszesen 3,1 milliárd forintból. Az igény hatalmas: 77 pályázat érkezett be, ha mind nyer, akkor 8,9 milliárd forintot lehetett volna erre a célra költeni.
A
z építkezés, akár csak otthon, akár a közterületen történik, természetesen mindig kellemetlenségekkel, kisebb-nagyobb bosszúságokkal jár. Éppen ezért az önkormányzat mindezt tompítandó a kivitelezés kezdete elõtt szórólapon fogja az érintett utcák lakóit az építkezés menetérõl értesíteni. Lapunkban is meghirdetett idõpontokban utcafórumokat rendezünk, ahol a kivitelezõk és az önkormányzat szakemberei adnak választ a felmerülõ kérdésekre, nyújtanak át naprakész információkat. Tisztában vagyunk azzal, hogy a kerékpárút építése átmeneti gondokat okoz az érintett utcákban élõknek. Ugyanakkor ezen kellemetlenségek árán õk is, és a város egész közössége gazdagodik. Tisztelettel kérjük valamennyi érintett makói lakos szíves megértését, türelmét a kivitelezés ideje alatt. A munka végeztével a város még szebb és fejlettebb lesz, ez pedig valamennyiünk közös érdeke.
Aszfaltborítású
mettõl–meddig
utcaoldal
Batthyány u.
teljes
páratlan
640
Kálvin u.
Battyhány–Hold u.
páratlan
380
Hold u.
teljes
páros
580
Liget u.
teljes
páratlan
560
Thököly u.
teljes
páratlan
430
Tulipán u.
Erdélyi p. u 45. sz.-tõl
páratlan
250
Nap u.
teljes (felfestéssel)
utca közepe
244
Bajza u.
Hajnal–Nap u.
páros
277
Vásárhelyi u.
Búza–Szegfû u.
páros
Kálvária u.
teljes
páratlan
Összesen
hossz (fm)
460 1 340 5 801
Térkõ borítású
mettõl–meddig
utcaoldal
Úri u (Erdélyi p. 43 sz.-ig)
teljes
páratlan
820
Vásárhelyi u.
Deák–Erdélyi p. u.
páros
169
Hajnal u.
Úri–Bajza u.
páratlan
211
Kossuth u.
Vásárhelyi–Síp u.
páratlan
860
Kossuth u.
Kürt–Barcsay
páros
327
Apaffy u.
teljes
páros
300
Vörösmarty u.
Apaffy–Árpád
páros
300
Árpád
teljes
páros
330
Összesen
hossz (fm)
3 417
6.
2008. július 4.
MAKÓI HÍREK
M AKÓ VÁROS HÍREI
Közös ellenség a parlagfû
Miként védekezzünk a parlagfû ellen?
Elõször 1950-ben vizsgálták a különbözõ gyomok elõfordulását Magyarországon, ekkor a parlagfû „csak” a 21. helyen állt a gyakoriság és a területi eloszlás vonatkozásában, mára a legelterjedtebb egészségkárosodást okozó gyomnövény.
A legfontosabb, hogy minden alkalmas eszközzel hosszú ideig kell védekezni, annak érdekében, hogy tartós eredményt érjünk el. A kézi gyomlálás az egyik leghatékonyabb módszer. Ezt a módszert csak a virágzás elõtti idõbe ajánljuk, mert a nagy tömegû pollennel való találkozás egészségre gyakorolt hatása minden életkorban kedvezõtlen. A kaszálás és a kapálás további környezet- és költség kímélõ védekezési mód. A növényeket a tömeges megjelenésük után, ahol lehet minél elõbb tanácsos megsarabolni, a talajszinten a gyökérnyaki részt elvágva elpusztítani. Ez a legbiztosabb módszer, mivel a növények így nem tudnak újrahajtani. A talajhoz közeli néhány cm-en 2-3 elágazása is van, és az ezekbõl kinövõ oldalhajtások teszik eredménytelenné a szakszerûtlenül végzett kaszálással történõ védekezést ellene. A vegyszerrel gyomirtás esetén fontos gondosan megválasztani a gyomirtó szert és ügyelni kell arra is, hogy a minél fiatalabb legyen a gyomirtóval kezelendõ növény. Legcélszerûbb a vegyszerrel történõ gyom-mentesítést akkor végezni, amikor a gyomnövények zöme már kikelt, és már elegendõ levélfelületük van a szerek felvételéhez. A védekezéseket a parlagfû 10 cm-es állapotáig el kell végezni.
A
z I. világháború alatt hoztak át a parlagfüvet Észak-Amerikából. Hazánk mai területén már a 20-as években megtalálható volt a dél-somogyi részeken. Ekkor elsõsorban nagy uradalmakban jelent meg, ahonnan az áruszállítási útvonalak mentén szétterjedt kezdetben csak a déli részeken, majd tovább észak felé. Nem sok idõ telt el, megszokta az éghajlatot és mára az egyik legigénytelenebb és legagresszívebb gyomnövényünk. A parlagfû leggyakoribb felszaporodási helye, a megbolygatott talajú elhanyagolt parlagterületek, mint például a nagyberuházások, ipartelepek, utak, lakótelepek, kertek stb. területei. Elõször 1950-ben vizsgálták a gyomok elõfordulását Magyarországon, ekkor a parlagfû „csak” a 21. helyen állt a gyakoriság és a területi eloszlás vonatkozásában, mára a legelterjedtebb egészségkárosodást okozó gyomnövény.
Mit kell róla tudni? A parlagfû magról kelõ kétszikû növény. A magvak csírázása 10-20 Celsius fokos hõmérsékleten indul meg. Fény hatására gyorsabb a csírázása és a kelése, de fény nélkül is képes csirázni akár teljes sö-
Almásisok németül A „ Többet ésszel” internetes verseny 7 hónapon keresztül tartott, amelyen a Makói Általános Iskolából 6 tanuló négy korcsoportban vett részt. Ez nem egyszerû levelezés volt, hanem internethasználat németül! Saropoulos Zoi elsõ, Boros Szimonetta, Zharki Adriana és Szekeres Tímea második és Farkas Brigitta harmadik helyezést ért. Szilágyi Daniella oklevelet kapott. Az oklevél mellett a nyertesek viszonylag értékes ajándékokat, pólót és tornazsákot kaptak. A Schulfeund internetes magazin országos levelezõ
tétségben is. A kikelõ növények túlnyomó többsége a felsõ 2,5-3 cm-es talajrétegbõl kel ki, de nem ritka a 6- 7 cm-es mélységbõl növekedõ növény sem. A mélyebb rétegekbe lekerült, leszántott magok a talajtakaró védelmében akár 30-40 évig is csíraképesek maradnak, és ha egy újabb talajmozgatás a felszín közelébe hozza õket, akkor növekedésnek indul a növény. A szél gondoskodik a virágok beporzásáról. A virágpor szóródásának zöme július végén és augusztus hónapban történik meg. Az Aerobiológiai Hálózat mérései alapján a kiszórt virágpor mennyisége többszöröse a következõ legnagyobb virágpor tömeget adó fûféléknek (az öszszes fûfajét együttesen számolva!). A mérések szerint a virágpor szél útján akár több 100 km-es távolságokra is képes tömegesen eljutni. A termés érése október közepe táján kezdõdik. Egy közepes növény átlagban 3000-4000 db csíraképes magot érlel, de minél kedvezõbbek a feltételek a termésszám kialakulásához annál jobban fokozódik ez a mennyiség, mértek már 60 ezer darabos termésszámot is egyetlen tövön. A magok ettõl kezdve várják a tavaszi felmelegedést.
versenyére az Almási Tagintézmény két csapattal nevezett be. A 7. osztályos korcsoportban Szilágyi Edina és Kucsora Andrea kiemelkedõ harmadik helyezést értek el, mindössze két ponttal lemaradva az elsõtõl. Az oklevél és könyvjutalom mellett a magazin szerkesztõsége külön írásban értesítette az iskolaigazgatót a tanulók kiváló teljesítményérõl. A 4. osztályos lányok, Kiefer Gréta és Gazdag Klaudia 13. helyen végeztek, így az õ nevük is felkerült a lap internetes oldalára felkészítõ tanáruk, Németh Istvánné nagy örömére.
Tehetséggondozó országos verseny A Hajdú-Bihar Megyei TIT minden évben több tantárgyból meghirdeti a Tehetséggondozó Levelezõs Országos Tanulmányi Versenyt. A matematika versenyen Katona Adrienn 6.m osztályos tanuló maximális pontszámmal I. helyezést ért el. Felkészítõ tanára: Magony Istvánné
Bonifert Domonkos Matematikaverseny Az Ifjú Tehetségekért Jövõnk Érdekében Egyesület és a Csongrád Megyei Ma-
tematika- és Fizikatanárok Szegedi Alkotómûhelye által szervezett 4 fordulós levelezõs versenyen részt vevõ tanulók közül 25 tanuló jutott tovább a megyei-területi versenyre a Makói Általános Iskolából. A májusban megrendezett eredményhirdetésen a következõ tanulókat díjazták: Gera Dóra 3.m osztály II. helyezés; felkészítõ tanára: Vörösné Hõs Erika. Gera Nándor 5.m osztály: IV. helyezés, felkészítõ tanára: Dr. Geráné Góg Ildikó. Katona Adrienn 6.m osztály: IV. helyezés, felkészítõ tanára: Magony Istvánné. Gratulálunk!
2008. július 4.
MAKÓI HÍREK
7.
M AKÓ VÁROS HÍREI
Maros Kupa 2008.
kispályás labdarúgó bajnokság versenykiírása A verseny célja sportolási lehetõség biztosítása a labdarúgást kedvelõ sportolóknak, baráti közösségeknek, a sportág népszerûsítése.
Helye és ideje Makó, Erdei Ferenc téri sportpálya 2008. augusztus 10-tõl kezdõdõen vasárnapi napokon délelõtt 9 órától, vagy 13 órától. A versenyt Makó Város Önkormányzata rendezi. Versenybíróság: Molnár László elnök, Kolozsvári János elnökhelyettes, Pápay József titkár, Kovács Gábor
Résztvevõk I. Amatõr: A versenyben kizárólag olyan labdarúgók vehetnek részt, akik nem játszanak NB-s bajnokságban. A megyei I, II, III szintû bajnokság igazolt játékosai szerepelhetnek a csapatokban. (Akinek a neve a 2007/2008-as bajnokságban a valamely bajnoki mérkõzés jegyzõkönyvben szerepelt azokat tekintjük igazolt játékosoknak) 18 év alatti játékosokra a szigorítás nem vonatkozik; II. 35 év feletti: Kizárólag a 35. életévüket betöltött játékosok alkothatják a csapatot. Egyéb szigorítás ebben a kategóriában nincs. Nevezés: a nevezéseket a nevezési díj befizetését követõen legkésõbb augusztus 6. 16 óráig kell beküldeni a makói Polgármesteri Hivatal Közoktatási Osztályára (Makó, Széchenyi tér 22.). A határidõ után érkezett nevezéseket nem áll módunkban elfogadni. A nevezésnek tartalmaznia kell a csapattagok neveit, játékosok életkorát, a csapatvezetõ nevét, lakcímét, telefonját! Minden csapat maximum 15 fõt nevezhet be! A nevezési díj: 7.000,- Ft csapatonként, amelyet a makói Polgármesteri Hivatal pénztárába kell befizetni. Ennek igazolásával lehet a nevezéseket megtenni.
Lebonyolítás A bajnokság lebonyolítása a nevezések számától függõen körmérkõzéses vagy csoportos formában történik. 9.: Az óvásokat az érintett mérkõzések után 24 órán belül kell eljuttatni írásban a versenybírósághoz. Óvási díj: 5.000 Ft 8.: Díjazás: A bajnokság elsõ három helyezettei érem, oklevél díjazásban részesülnek. A kategóriák elsõ helyezett csapatai elnyerik a Maros Kupát. Ezen kívül a szponzori támogatások függvényében díjazásban részesülnek a helyezett csapatok, a legjobb játékos, a legjobb góllövõ, a legjobb kapus, a legsportszerûbb csapat.
Egyéb információk A résztvevõk a versenysorozatban saját felelõsségükre vesznek részt. A mérkõzések idõtartama 2x20 perc. A kapuk mérete 5x2 m. A bajnokság megkezdése elõtt, 2008. augusztus 6-án 16 órakor a Polgármesteri Hivatal földszinti kis házasságkötõ
termében technikai megbeszélést tartanak, melyen kérjük minden csapat képviselõjének a megjelenését. Itt fognak minden, a bajnoksággal kapcsolatos tudnivalót megbeszélni. Az elõzetes sorsolást és a csapatok mérkõzéseinek idõpontját is ezen a napon fogják egyeztetni, tehát utólagos nevezést nem áll módunkban elfogadni. A nevezésektõl függetlenül azok a csapatok, akik nem képviseltetik magukat a technikai értekezleten, a bajnokságban nem indulhatnak. A befizetett nevezési díjat visszakapják. Minden egyéb, a versenykiírásban, vagy a technikai értekezleten el nem hangzó kérdésben a versenybíróság a helyszínen dönt a labdarúgás szabályai szerint. A labdarúgó bajnoksággal kapcsolatban, a Közoktatási Osztályon a 511-871-es telefonszámon Kovács Gábor (30/337-8958) ad felvilágosítást. Minden résztvevõ csapatnak eredményes, sportszerû szereplést, jó versenyzést kívánunk!
Hosszított nyitvatartás Hosszított, nyári nyitva tartással örvendezteti meg a Makóra látogató turistákat, illetve a saját utazásukat tervezõ makóiakat a helyi Tourinform Iroda. Az iroda június 15-tõl augusztus 31-ig hétfõtõl péntekig 8–18 óra között, míg szombaton, vasárnap és az ünnepnapokon 9–18 óra között várja az érdeklõdõket.
Nyári nyitva tartás a könyvtárban Az olvasók szíves tájékoztatásul közöljük, hogy a József Attila Városi Könyvtár július 1-jétõl augusztus 31-ig az alábbiak szerint tart nyitva:
Felnõtt könyvtár: • hétfõ: 13-17 óra • kedd-péntek: 9-17 óra • szombat: 8-13 óra
Gyermekkönyvtár: • hétfõ-péntek: 9-15 óra • szombat: 8-12 óra
Posta: plusz egy óra Meghosszabbítja az ügyfelek elõzetesen megvizsgált igényeinek megfelelõen a makói I. számú postahivatal szombati nyitvatartását a Magyar Posta Zrt. A postahivatal július 1-jétõl hétfõtõl péntekig 8–19 óra között, míg szombaton 8–12 óra között várja a szolgáltatásaikat igénybevenni kívánó makóiakat.
8.
2008. július 4.
MAKÓI HÍREK
AKTUÁLIS INFORMÁCIÓK ORVOSI ÜGYELET
GONDOLATOK A KÖZLEKEDÉSRÕL
Felnõtt: hétköznap 16–8 óráig; szombat, vasár- és ünnepnap: 8–8 óráig a Vorhand rabbi tér 3. szám alatt (tel: 474-374). Gyermek: hétköznap 14–16 óráig a Rendelõintézet rendelõjében 16–8 óráig a gyerekosztályon, szombat, vasár- és ünnepnap 8–16 óráig a Kórház u. 2. szám alatti gyermekorvosi rendelõben, 16–8 óráig a Kórház gyermekosztályán (tel: 511-151).
Ez alkalommal egy rossz szokásra hívjuk fel a figyelmet. Gyakran látni, hogy az autósok egy része csak akkor kapkod a biztonsági öv után, amikor a rendõrkocsit meglátja. Higygyék el, amióta a ’70-es években bevezették, már számtalan emberéletet mentett a szabályosan használt, bekapcsolt biztonsági öv. A statisztika szerint az esetek 90%-ában segít. A maradék 10%-nál (gépkocsitûz, vízbeesés) esetén sokszor nincs eszméleténél a vezetõ vagy az utas, hogy saját magát és utastársait az öv kikapcsolásában segítse. A hirtelen pánik is okozhat ilyet, de legtöbb esetben még idõben érkezik a külsõ segítség. A mai autókban a bekapcsolt öv nagyon lényeges, nélküle a légzsák(ok) még nagyobb balesetveszélyt okozhatnak. A szabályok azt írják elõ, hogy az autóban elõl és hátul utazók is kötelesek menetközben bekapcsolt biztonsági övet viselni. Ez alól csak kevés kivétel van. A hátul utazó gyermek szabály szerint csak „Gyermekbiztonsági rendszer”-ben utazhat. Ez alatt kortól függõen a gyermekülést, ülésmagasítót és a gépkocsiba gyárilag szerelt, minõsített eszközöket kell érteni. Gondoljuk csak el, ha egy gyermek nincs rögzítve, egy hirtelen fékezéskor vagy netalán egy baleset bekövetkezésekor leeshet, beszorulhat valahová. A biztonsági övek használatát külföldön már kamerával is ellenõrzik, de utólag rendszámmal és a gépkocsi utasterébe szembõl befényképezve is megbírságolhatják a szabálytalan autóst.
FOGÁSZATI ÜGYELET A hétvégén, július 5-én és 6-án, szombaton és vasárnap a Justh Gyula utcai rendelõben fogadják a betegeket 8–11 óra között.
GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET A Makón ügyeleti szolgálatot adó gyógyszertárak sorrendje a következõ: július 6-ig Kígyó Gyógyszertár (Széchenyi tér 8.), július 7–július 13.: Korzó Gyógyszertár (Széchenyi tér 25.). Az ügyeleti szolgálatok hétfõtõl szombatig este 8, vasárnap este 7 órakor kezdõdnek. Szombat, vasárnap napközben a Tesco bevásárlóközpontban található Muskátli Patika tart nyitva, illetve a Kígyó 8–13 óra között. Ünnepnapokon az ügyeletes egész nap szolgálatot ad.
CÉGKÉPVISELETEK MAKÓN Dégáz ZRt. minden szerdán 8–15 óra között tart cégképviseletet a régi Városházán (Széchenyi tér 6., a Földhivatal épülete). Démász ZRt. minden szerdán 12–20 óra között ügyfelez a Liget utcai telephelyén. Invitel ZRt. minden hónap második péntekjén tart cégképviseleti alkalmat a makói ESC Kft.-nél (Makó, Csanád vezér tér 4.). T-Kábel Kft. minden kedden 8–12 óra között (tel: 510-907, 510-908) fogad a régi Városházán (Széchenyi tér 6., a Földhivatal épülete). Makó-Térségi Víziközmû Kft. ügyfélfogadása: hétfõ, kedd, szerda: 8–15 óráig, csütörtök: 8–17 óráig a Tinódi u. 8/a. szám alatt. A Lonovics sgt. 24. szám alatt közmûnyilatkozat, szakvélemény, hozzájárulások kiadása pénteken 8–12 óra között. Szippantás megrendelése a 213-925-ös telefonszámon.
Fürdõfesztivál Immár kilencedik alkalommal rendezi meg a Makói Termál- és Gyógyfürdõ a fürdõfesztivált július 12–13-án, szombaton és vasárnap a fürdõ területén. A rendezvényen a város és a térség legjobbjai lépnek fel a szórakoztatás érdekében. Az esemény részletes programját jövõ heti lapszámunban keressék. Minden érdeklõdõt várnak!
Munkalehetõség A Makói Munkaügyi Kirendeltség alapján a munkaadók keresnek esztergályost, pénzügyi tanácsadót, hiteltanácsadót, brókert, hegesztõt, általános gépmunkást, mezõgazdasági gépszerelõvontatóvezetõt, szakácsot, kereskedelmiértékesítési ügyintézõt, élelmiszer eladót, cukrászt, élelmiszeripari technikust, mechanikus gépészt, vagyonõrt, eladót, csõszerelõt, hegesztõt, lakatost, betanított pultost, lógondozót, targoncavezetõt. Részletesebb információk: Makó, Deák F. u. 6., tel.: 62/213-553.
Kitûnõ végzõsök A József Attila Gimnáziumban lezajlott a tavaszi (május–június) érettségi vizsga. A 113 végzõs tanuló sikeres érettségi vizsgát tett. A következõ 15 tanuló kitûnõ eredménnyel vizsgázott: Kiss László (12. A); Lipták Renáta (12.A); Tiszlavicz Noémi Éva (12.A); Kocsis Lili Beatrix (12.B); Vizi Zsolt (12.B); Boros Ákos (12.C); Fa Árpád (12.C); Farkas Dániel Szilárd (12.C); Juhász Judit (12.C); Kovács Bernadett (12. C); Sziebig Orsolya Johanna (12.C), Kádár Márta Mária (12.C); Görbe Edit (12.D); Kozák Boglárka (12.D); Szokol Zsófia (12.D)
Turisztikai képzések A Katedra Alapítványi Iskola és a Makó és Térsége Turisztikai Egyesület 2008/09-ben is megindítja nappali és esti tagozatos képzéseit. Nappali tagozaton 22 éves korig, estin korhatár nélkül ingyenes a képzés, ha a jelentkezõ nem rendelkezik államilag finanszírozott OKJ-es szakmai képesítéssel.
K
épzések: marketing- és reklám ügyintézõ, kereskedelmi és utazási ügyintézõ. Pénzügyi és számviteli, vállalkozási ügyintézõ. Különösen ajánlja az Egyesület az idegenvezetõi, az ügyintézõ titkári, a gazda és a panziós–falusi vendéglátós, kétéves képzéseket. Legalább 25 fõs csoportok esetén a képzés makói helyszínnel is indulhat. A kétéves képzésre beiratkozás feltétele nappali tagozaton a 10. osztály, esti tagozaton a 8. osztály elvégzése. Érdeklõdni Makón a Tourinform Irodában lehet Rozsnyai Évánál (Széchenyi tér 8, 210-708).
M AKÓI HÍREK – K IADJA : M AKÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA FELELÕS
KIADÓ :
MAKÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA SZERKESZTÕSÉG: 6900 MAKÓ, SZÉCHENYI TÉR 22., TELEFON: 62/511-800 INGYENES ZÖLD SZÁM: 06-80/820-039 FELELÕS SZERKESZTÕ: DR. BÁNFI MARGIT JEGYZÕ ISSN: 1788-9111 NYOMÁS: MAKÓI NYOMDA KÉZBESÍTI: MAGYAR POSTA ZRT. WWW.MAKO.HU
[email protected]