MAGYAROR ј ZÁGI LATOGATÁS UTÁN
Sinkó Е~ •vin
Magyaтarszágot a fehérte гrar idején, 1919-ben hagytam el. Csak 28 évvel kés őbb, a második világháború után, 1947-ben látogattam. megint pár napra Budapestre. Ez évben, 1963 októberében jártam ott iijra. Ezúttal a Jugoszláv árószövetség delegátusaként, egy másik kiküldötгt, а számomra addig ismeretlen, azóta azonban meghitt, já baratamként számon tartott Georgi Sztardelav macedón író — és feleségem társfaságában. 1919-tő!1 1947-ig, de 1947415/ 1963-ig is sok víz folyt, le a Dunán. Tömérdek szenny és sok-sok vér. Magyar harsban és általában igen sok hon vizein és földjén. Neon értek egyet azokkal, akik feledést prédikálnak. Az emlékezés fái, de szükséges. Az ,emulékezés tanácsos, az emlékezés el őfeltétele a pmaduktivitásnak, a jobb, a merészebb, a testvéribb jelennek és j ö-vőnek. Igenis kell emlékezni mindenre, ami megcsúfolása volt az embernek és unnak, amit szacial izгnuskénit akarunk és szerettLink. Emlékeznn kell a vér és a hazugság papjaira, zsoldosaira és bálványaikra is. A bálványok és bálványimádók nem telnek be vérrel. Ősidők óta igy van. S ajki megéri ;a bálványok .szétzúzásit és a tegnapi bálványimádák embervdltukra való visszaemelését, aki megéri, hogy .a menynyei vagy földi urak kutyáinak, az Űr kutyáinák -- innen ered a dominikánus eгlnevezés —, a mindenütt maglyára szánt eretneke s1imataló, az eretnekek irtását követel ő és elvégz ő , őszinte vagy s:zimulált vakbuzgáságmгak így vagy úgy, de valamiképpen mégis bealkonyodjék, agynak a szeme elé új hajnal hasadása ,és új, már megint emberi tárj tárul. Sokan hiányoznak, ;a sarak alaposan megritkultak, de íme, m:ég mindig vannak, akik az eilviharzo.tt poklok évtizedei és évei után ,meganfaradtak. És csidálkazva niézik egykori 'közös ifjuságunkbál ismert agg barátikban meg őszült önanagukait is. S van min esodálkozn.i. Megгйагаdtam, megmaradtál, megmaradtunk — niagyarázhatatlanu.l bár > de tapinthataan, .szemmel lá!tihaitáan mégis így van. S rettenetesen sok a beszélniváló, ha az azóta elmúlt negyv г nnégy vagy az azóta elm.úlr tizenhat év alatt átéltekr ől nrábálunk beszámolni. Egy-egy asztal körül mintha valami spiritiszta szeawzon idéznénk a halottak. hajdani remények,tévelygések, csalódások ; emlékiek ,és a magunk euykari énjeinek a légióját. 1✓lnі se gyerekjáték, de ebben az , életnek nevezett ~
I l 2 4. 0 i egy enlőtlen és gaz szereposztásban annyi mindent és annyi mindenkit túlélni — már szinte шetlenül végletes, illetlenül valószín űtlen szerep. Emberek, akik egy olyan porbál jöttünk, amikor minden abnormális, az is, ami a leginkább abm.ormális, a normát jelentette — most megint együtt lehetünk, együtt vagyunk, együtt nézünik vissza és el őre a közösnek akart és vallott jöv őbe. Hogy is történhetett, hogy ezt, ami egyedül természetes, egyedül méltó hozzánk és a célhoz, ami felé egyiitt indultunk, annyi ideig elfedhette a fojtogató bálványok árnyéka, a tömj évfüst, a dühös, a vad és a vak csaholás? Elrrxúlt. Most már iitt vannak a fiatalok is, akiknek ez is múlt csak hírből ismert eQnlék. Most tágra nyitom a szememet, hagy felfedezzem a jelent, ha nem is minden részletében, de éppenabban, ami megkülönböztetд а tébalyadatt, a lidércnyamásas 'elmúltaktól. lJs hadd mondjam meg mindjárt:.a sok-sok ember közöbt, -akikkel nagyobb tár;.a.ságban vagy meghitten, négyszemközt volt alkalmam beszélni, egyetlenegy se Gakadt, aki az elmúltakkal nem úgy állítatta volna szeribe a mai rnagyararszági jelent, mint .amelyben az ember .már megszabadult a félelem, a hallgatás vagy a kényszer ű hazugság nyomása alól, minta tegnapnál hasonlíthatatlanul emberhez méltóbb, élni érdemesebb mát. S ha lépten-myarnan nem is hallom gaz ilyet összehasonlításaknák ezt a szinte eufonikus kicsengését, az új, a megváltozott életfeltételeknek ezt a múlthoz viszonyított, kifejezetten egyértelmű igenlését, vaknak kellene lennem, hogy ne veg уеm észre: gaz ellentétek nyílt összeütközésének, egy újra kezdett élet folytatásának a ritmusa az, ami ina ott mindinkább és mind mélyrehatóbban szí nezi La hétköznapokat, dinamikusai felszínné veti az új és új kérdéseket, és id őszerűvé teszi, hagy új módon értékeljék, új tartalmakkal gazdagítsák a legrégiibb és a közelmúltbál örökölt fogalmukat. Nem puszta ötlet, hagy a múlttal kezdtem ezt a beszámolómat. Az egész mai magyarországi szellemi élet kiindulópontja egy produkiјv szembesítés .a távoli és legközelebbi magyar múlttal, leszámolás annak a szocializmusnak a nevében, melynek egyértelm űnek kell lennie az emberi szellem világosságúval és épp ezért az embernek nemcsak a testi ryamar, hanem az embertelen és csalhatatlan dogmahirdetők, mindennemű bálványok uralma alóli felszabadításával is. lús irnpazáns ,az, hagy már hallhatók és mind jobban hallhatók a hangok, melyek — épp a szocializmus érdekében — tekintet nélkül minden érzékenységre, a beidegzett, vasi és ugyanakkor újabb kori érzékenységre, 'azt követelik, amit a szabadság túl á.ltalánas, ttílságasan sokértelm ű, absztrakt fogalma helyett a hazug hagyományok és e1 őitéletek, a hazug szépítések és mentségek ,a1á1 való felszabadulásiak, a múlt iegatívuma:itól való megszabadulásnak, vagyis a szocialista emancipá сió feltételének lehetne nevezni S nemcsak köveitelik, hanem már hozzá is fogtak ehhez, az óriási murkához, minta magyar intellektus elsбrargú, elsődleges feladatához. S ami különösei kie пnelendő : nem 1ázadákkért, hanem tagjaiként egy közösségnek, melyet a magukénak tudnak, és amely ennek a feladatnak az elvégzésében a saját ügyének és célja&iak a segítését látja. Része és •máig is kiható ,következménye a bennünket er őszakkal, mim. térséges szakadékokkal ,szétvalasztó múltnak és tragikus közelmúltnak, hogy mi itt, Jugoszláviában és ők ott, Magyarországai egyaránt még ra is szinte többet tudunk távoli földrészek és országok szellemi életében végbemen ő folyamatokról, mint egymásráf, akik ebben a Duna- лmedencében közvetlen, százados sorsközösséggel egybekapcsolt, közös épít őmunkára, közös egyetértő erđfeszítésskre hi~
11241 I vatatt szomvszédok lehetnénk és vagyunk. Hagy Magyarországon még mindig milyen keveset tudnak a rni életünk feltételeiir ől, arról meggyđződhettem, mikor mohó kíváncsisággal 'i пitézt k hozzáan kérdéseket a jugaszláviai „nemzeti:cégek" helyzetérol. És nemcsak ifjú egyeténii ha+llga ták, akikkel Tolnai Gábor professzor jávaltából az egyetemem szabadom beszélgethettem, hanem a magam korabeli írók és tudástik is. De vajon többet tudunik-e mi itt a mai Magyarország szellemi életéről, ,arról az, er őfc szítésrđl, ame11ye1 ott felszám оlni igyekeznek a mZúlt makacs kísértetjárását? Ennek a megújuló Magv+ararszágnak +a dicséretére legyen mondva, hogy mikor ott ra a legjobbak egy új, a humanizmus +szellem,ében érteеlmezett • szocializmus akaratá иal az ,emlbere+knek 'az államhoz és egym&shoz való viszonywk regemerá'lásán fárado тnak, ezzl .egyidőben elő térbe került, helv esebben: előtérbe állítatták a magyarság és a kбrnyezđ népek vis'zanyánák a prablémáiát. Azt, +ami ezen a vonalon történik, nem volna túlzása sakévszáaadas történelmi mú1't újraértél elésénelk, egy mélyem beidegzetit memzeti ideológiának .el őször végbemen ő, mind követk+ez.etesebb reví т_,1 6i'aként mim ősíteni, és pedig a szocialista nemzetköziség eszméje követelte 5nismeretn.Fk és annak a felelő sségtudatnak a nevében, mely megérdemli a farradalm+i ielz бt. A nagy, a még máig sem eléggé m ltatatt tudás esztéta, Péterfy Jenő , aki annak ideién a budanest—fiumei gyorsvonat klazettiébem, Karlovason röpített galvót a felébe, ez a P бterfv írta gróf_ Széchenyi Istvánról, hogy „valódi irtó háborút" akart viselni „az önszeretet +s a hiú önámítás hol durvább, hol finomabb, majdnem önkéntelem n уilvánulásai ellen", s hagy a magvarságtól „,a legfönségesebb, de leglehetetlenebb dolgot" akarta: „rákénvszerfteni az ö+ni arneretre." Tudvalevő , hogy ez a romantikus gráf volt annak a Magvar Tudamáпvas Akadémiiám ak +a mega,lapftá]a, amely aztán az „önisaneret"től ~irtózó, tvagymiagyar, hazafiaskodó szellemi impotencia magas rangú képvi,se151nek orcátlanul kártékony kasztjaként igyekezett útját állni mindenneqnQ, , az országban megmozduló, szellemileg-emberileg jelentđs, tudományos és irodalmi tehetségne еk, haladó szándéknak és teljesftménvnek. Ha jól eml бkszem, akkor a húszas évek bécsi magyar emigráoiájában a testestül-lelkestül Horthy mellé szeg đdött Magyar Tгidomlányas Akadémiának a miagvméltáságú. elnöke, báró BerDeviczy Albert 'számára Gábor Andor talált .egy ragyogó elnevezést; mint a homéroszi eposzban Odüsszeusznak a ,leleményes", Akhi+lleusznak a „gyarsilábú", Berziviczy Albertnek, valahányszor Gábor Andor írt róla, „márvány+arcú ökör" volt az állandó jelz ője. A második világháború után, abban a korszakban, melyet ma Magуаrarszágom „a ,személyi kultusz" id őszaka néven Ltélm ek el, a „márványarcú ökör" ,akadémiára helyére egy olyan 'akadémia került, melynek csuk a. sztalini szocializmus nevében és szellemtelen szellemében volt szabad áldása vagyatkot osztania, csak meg e n g e d e t t kérdésekkel és • csak eleve el őf:rt irányban és irányzatossággal faglalkozhatatt. Egész sereg társadalmi., irodalomtörténeti, e:szbétikai probléma, problémák légiója csak annyiban lehetetrt a tudomány ,бs a kutatás tárgya, hogy feldolgozták a „felülr ől" készen kapott megoldásokat. A sztalni mádon értelmezett „szocialista realizmus" mértékéb ől. kiindulva, a máit és a jelen nagy magyar íróiról vagy egyáltalán nem illett beszélni, vagy pedig — minden vitát eleve ki.záráam — helyiiket az örök kárhozat poklában vagy a legjobb esetben afféle purgatáriu аnban Yellertt 'kijeđ +ölnh.. Vita nélkül ezt a sorsot osztották ki felülr ől azoknak, akik a közvetlen napi politikai, propa gаndisztikus célokra nem bizonyultak kkell&kféppen ∎alkalmasnak. S e cél , érdekében az Akadémia ~
~
~
~
~
~
~
11242 I egész tudományos apparátusában mindig Marxra—Leninre--Sztalinra és а marxizmusra kellett hivatkozni, mindem önkényes ítéletre megtallni a kiszakított, megfelel ő idézeteket, ,ad ,maiorem gloriam .annak a dogmát istemítő rezsimnek, :amely, hogy magát népszer űvé tegye, nem riadt vissza a nacionalista hagyamányokra és ösztönökre való ápe llálástól sem. A Magyar Tudam,ányas Akadémia a valóságas hétköznapdk, a valóságas emberek probléma.ltál, az élett ől, amely megerdemlelné az élet nevet, éppoly messze volt, mint •a „rnárványarcú ökör" elnöksége idején. Minderre ernlékeztetmem kell, hogy miéltóképpen értékelhessék azt az új, valóban forradalmi átalakulást, a vitáknak :azt a sokadaimát, ,аmiely ma a magyarországi szellemi ,életnek legjelle гmzőbb sajátsága. Ennek a szellemi ,életben végbemen ő folyamatnak lelkes munkásan ezüttal valóban a Magyar Tudományos Akadémia, az egyetemi tanszékek, a megújhĐdott, „a legkényesebb" kérdésekt ől se viss.zariadó magyar irodalomtörténészek és ,a magyar írók, gaz élcsapatba tartozó prQbaírák és költ ők. Magyarországról visLszatlérve egész tömeg könyvet és falyáira Іtat hoztam magammal — szerkesztőségek, egyetemi i лtézmények és egyes írók, költők ajándékaként —, s ez a tömérdek nyamtatatt bet ű mind ennek a szellemi, a szocializmus szellemében lábasan fölfedez ő és elő retörő folyamatnak a kétségbevonhatatlan tanúbizonysága. Kezemben a Magyar Tudományos Akadémia Iradalamtörténeti Intébetének egy külömlenyomatа, medvnek címe A nacionalizmus a magar irodalom tükrében. Ez a különlenvoanat mindjárt Tolnai. Gábor elnöki megnyitásával megtitt azt a hangot, amely minden, csak éppen nem akadém7kus ennek a fogalomnak a régi értelmébben. Az elnöki +megnyitó megállapítja, hogy a nacionalizmus Magyarországon ,,.nem csupan iradalоmtörténeti kérdés, hanem még mindig létez ő prablémáj a mai életünknek a kultúra minden területén." Idézek rnég az elnöki megny tóbál, mindjárt hozzátéve, hogy a megnvitóit követő referátum k és a hozzászólások teljes mértékben í.gazolták az elnöki bevetet őben kifejezett reményt: „Az itt elhangzó referátumok és a referátumukhoz 'kapcsaló đó vita bizonyára ,segit4éget fog nyújtani kulturális életürük egészének, tovább fogja vinni .el őre azt a tiszltпzlá.si folyamatot, aanely az utolsó esbten,dőkben ideológiais tekintetben is bekövetkezett." Meg kell jegyeznem, hogy a vita 1960 áprilisában indult meg. és igen sokat mond az elnöki megnyitónak :a következ ő megállapítása: „Nem is olyan régen, csak négy-öt esztend ővel ezel őtt is, az eleven irodalmi élet és az iradalo:mtörbén észek között val бságos szakadék tátongott. Néhány szakembert leszámítva, az irodalomtörténészek többsége alig vett résztirodalmi életünkben, kritikai és elméleti jelleg ű írósakkal. Az utolsó eszitend őikben e téren i, egészséges változó s állt be. Ma — azt lehet mondani — a négy-öt évvel .ezel őtti helyzet megfordult: irodalamtörtiénészeink +többsége kritikai m űködéssel, elm,élеti írás kkal egyarárnt segíti, tamogatj a szocialista ' irodalmunk fej lődését. Az örvendetes jelenség kapcsán mondjuk meg végül azt is, hogy az ,eleven élet és a tudomány egyrnáGra találásában nem jelentéktelen szerepet váll ált az Akadémia Irodalamtörté пetri Intézte vitival, valamiint az intézet munkatársi gárdájának irodalmi és kritikai falyóirataimkban való részvételével. gv hiszem, a most kezdődő kétmabas vitánk falytatá sa lesz unnak ,az egészséges fesl ődésnek, amely a.tudomány és az élet egym ratalálásával az utolsó id őben szemünk el őtt lezajlott" -- mondta Tolrvai Gábor elnöki megnyitójában, 1960 áprili~
~
~
11243 I sóban. És én, aki 1963 október hónapjában Budapestem kívül Debrecent is meglátogathattam, valóban tanúja lehettem annak, hogy Magyararszágori, országos méretekben, irigylésre méltóan t űnőben vaaxnak a válaszfalak az akadémkusdk, egyetemi tanárok és elöadák, valarnnt az eleven irodalom m űvelői, írók, esszéisták, költ ők között. Szükséges itt egy kis kitérő . Mielőtt A nacionalizmus a magyar irodalom tükrében címe el ő adásaktit és vitát ismertetném, szóvá kell tenmern 'azt a két napot, melyet Debreceniben töltöttem. Ott jelenik meg az Alföld sírn ő havi irodalmi és m űvészeti folyóirat, amely, színvonalát tekintve, mentes a sz űk látбkörű, a nagyvilági távlatok el ől elzárkózó provincializmustól. Ami .a f ővárasban mára méretek miatt se látható ainnyira, 's 'ami ott alighanem még kevésbé következett is be, 'az vidéken, legalábbis Dedrecenben els ő pillantásra szembeszök ő valóságkénit hatott: ti. az, 'amit az 1960-ess nacionalizmus-vita elnöki r еgnyitója még csak új kelet ű feilбdési falyaгatként említett a tudomány 'és az élet, az irodalomtörténet és ,az élđ irodalom mind szarosabb kancsalfotót — annak Debreceniben már 1963-ban láthattam a rendkívül kézzelfogható, teltes megvalósulását. Egyetemi tanárak és előadók, „szaktudósak" meghitt közösségben m űködnek egVülit .a m űтészekkel, próziaírókkal, költ őkkel, és képzőművészeеkkel, tanára diákiéval az Alföld cím ű havi folyóirat szerkeszt őségébeni és laтiain. S egyixtt alkatfák .a váras és egész k Đrnyéke és maga az ország intellektuális életének egyik .egységes, saj átess színezet ű, tevékv centrumát. Nem a progresszív f őváras és az elmaradt vidék ellenhétének, hanem valami egész másnak, valami lényegesem útnak a iegyébem: a vidék már nem szükségszer űen pusztán kulturális függvénye Budapestnek, mint az egyetlen számottev ő centrumnak. Debrecen, az egyetemi város ma már maga is egyike az ország kulturális,messze kisugárzó ;gócpontjainak, és a'likató módon veszi ki részét egy új, mind elevenebb, 'sokszín ű és mind szabadabb magyar kulturális szellent gazdagításából, megformál.á:sából. Ami Magyarországon az állarnipolitikai vonalon még egyel őre, úgy látszik, csak .el-elakadozva halad előre, a centralisztikus kormányzás meglazulása, az. .egyes szervek nagvabb önállóságának 'és autanámiáiának irányában, az a kulturális életben, nyilván azért, mert ez , a kulturális élet val бban nraduktiv intézményeket, individualitásokat, széles kördket magában foglaló kulturális éhségnek az eredanénye, mintegy magától tör magának utat. találja meg a maga szabad, ugyanakkor konstruktív formáit, és el őzi meg a természetémél fogva nehézkesebb állami és - adminisztratív apparátust. S mivel a dialektikus gandal'kadás nagy đsének, HérákleitaGznak igaza van abban, hogy az ellentétek harca az, ami minden ért бlсnek, maganak az életnek édes szül őanyja, természetesem hamis volna az elképzelés, hogy összeütközések, heves és nyílt összet űzések, zökkenők nélkül ment és megy végbe az intelléktuális életnek ez a szélesen hullámzó újjászületése. Ahol gaz élet eleven hullamai csmarikodnak, ott a múlt se, maguk a halottak se maradhatnak az örök béke háborftaatlam csendjében. A múltat, a halottakat is vádként, érvként vagy elleпérvkém:t a nyughatatlian él ők bizony bevan] ák harcaikba. igy tör tércit, mint látni fogjuk, az Irodalomtörténeti Intézetnek a nacionalizmusról folytatott vitáján, s így történt abban .aszellemi síkon országos visszhangot kelt ő nagy vitában is, mely a múlt évben is debreceni alföld körü'1 támadt. F ővárosi akadémikusak, egyetemi tanárok és eláadak, frák бs közírak 'és persze maguk a debreceniek szerveztek a tett szfnhelyén, Debrecenben nagy nyilvános A.l föld-vitát, ennek a havanként átlag 90-100 nagy formátumú oldalon megjelenő folyó~
1 1244 I iratnak az útjáról és céljairól. A széles kör ű érdekl ődés indokolt, hiszen az Alföld minden száma az ország legid őszerűbb kérdéseivel foglalkozik, és tanulmányokkal, novellakkal, versekkel, könyvismertetésekkel, kritikákkal, vitákkal minden számban átlag 35-40 ismert régi vagy el őször felbukkanó új munkatárs neve szerepel. A debreceni Alföld -vita előzménye egész sereg pozitív, illetve határozattan negatív értékelés a f ővárosi irodalmi és irodalomtörténeti folyóiratokban, valamint egyes, egyébként meglehetosen egyhangú és szürke, túlságosan protokolláris színezet ű pesti napilapoknak a kultúra problémáival foglalkozó rovatában. A mai megújhodott magyar szellemi életnek az is az egyik pozitív jellegzetessége, hogy akármilyen tekintélyes személyiségeket is mozgósít egy-egy kérdés vagy jelenség vitára, semmiféle határozat vagy „legfels őbb" ítélet se zárja be vagy dönti el, hogy mit kell a lojális állampolgárnak gondolnia, vagy ha neon is gondolnia, de legalábbis mondania a vita tárgyát képező kérdésről. Az intellektuális hipokrízis a színlelt vonalasság, az igazi szellemi é]etnek ez a szennyes mérge szerencsére ma már Magyarországon is kevéssé kelend ő, mindinkább divatja múlt portéka. Folyik tehát mindmáig tovább a vita a kérdésekr đl, melyek a debreceni Al f öd -vita tárgysorozatán szerepeltek. Ebb ől a szempontbál aligha lesz érdektelen néhány idézet az Alföld 1963. január-februári számából, az Alföld fđszerkesztőjének, Mocsár Gábornak a Min vitatkozunk? című, elsđ helyen nyomtatott cikkéb ől. Számomra nem az a kérdés, hogy minden tézisében igaza van-e, hogy miben van és miben nincs igaza Mocsár Gábornak. Ennél hasonlíthatatlanul dönt őbb jelentőségű, örvendetes tünet, hogy 1963 -bon egy irodalmi és m űvészeti folyóirat f őszerkeszt ője Magyarországon nlyan megállapításokat és követeléseket formulázhat, amelyek a m űvészi és erkölcsi felel ősség egymástól való elválaszthatatlanságának elvével együtt, higgadtan, de félreérthetetlenül a m űvésznek a maga útja fájdalmas keresésére, az önálló gondolkodásra, a nyílt bírálatra és a maga gondolatainak saját egyéni farmában való kifejezésére elvitathatatlan szuveren jogát, mint magától értet ődő, immár elidegeníthetetlen szocialista jogot proklamálja. Mocsár Gábor ebben a cikkében arról az új „színképr ől" beszél, amely Debrecenben „az Alföld -vitán ragyogott fel". És igy folytatja: „Idézzük meg azt az irodalompolitikai konzervativizmust, amely nem bír kilábalnia hat-tíz évvel ezel őtti fogalmak és fogalampárok b űvöletéb ől, nem bír vagy nem mer beleszokni abba a társadalmilag új állapotba, amely most érlel ődik, ha ugyan meg nem érlelődött már, abba az új állapotba, melyben már nem eiég, ha valaki megtanul kéthárom fogalmat, és azt ügyesen variálgatja. Pár évvel ezel őtt — szent igaz —akár irodalompolitikai tényez ő is lehetett az efféle mutatványakkal valaki ... Közben új társadalmi viszonyok teljesedtek ki, mintegy televény talaj terült alánk, s az új alapon most kezdi magát rendezni, megszervezni a szellemi s közte az irodalmi felépítmény — reméljük — dús lombozata... Nem lehet régi meghatározásokat, kiindulópontokat, fogalmakat újrasikálva, aprópénzre váltva elboldogulni. Röviden szólva: nem lehet ma már csupán negációkból, új jelenségekre mondandó tiltakozósakból megélni, amikor ideje lenne igent is mondani most jelentkez ő új törekvésekre." Ebből is kitűnik, hogy Magyarországon, ellentétben a közeli múlttal, lehetséges a szókimondás. Nemcsak lehetséges, hanem megformált közvéleményre és a szocialista államra hivatkozhatnak azok, akik a múlt ellen folytatott küzdelemben azzal a jelszóval lépnek föl, Hogy igent kell mondani „a most jelentkez ő új törekvésekre". S hogy a
I 1245 I goethei „Weh dir dass du un Enkel bist" ott nem marad puszta sóhajtás, hanem épp „az unkákat" a közelmúlt örökségének az újraértékelésére, illetve felszámolására serkenti, s hogy menлyire nem tudnak és nem is akarnak a szocializmus fogalmával visszaél ő dogmatikus szemlélettel kompromisszumot, s hogy ezt milyen hangosan és milyen hangsúllyal, egy új öntudatnak milyen bens ő — és külső — biztanságával hirdetik, az tisztán kivehet ő a Min vitatkozunk? cím ű cikk ilyen megállapftásából: „A negációkból megélni akaró irodalompolitikai magatartás könyökölt bele vitánkba azzal, hogy az. Alföld új törekvéseit régifajta veszélyekként átkozta el, változatlanul idézgetett innen is, onnan is komor árnyarat, itt egy veszély, ott egy veszély — mert ehhez elegendő megszokott szókészlettel rendelkezett. Nem lehet tagadni: az effajta konzervativizmus számára valóban kínálkoztak is ezek a megszokott, begyakorlott kündulópantcrk s nem is lett volna konzervativizmus, ha nem támaszkodik rájuk." S következik Csokonai szül őföldjéről, Debrecenb ől fеlhangzóan a figyelmeztetés is: van, aki a szocialista szótárból kiragadott fogalrriakkal és mércékkel hadakozik, lehet valaki az igaz hit szótárával is „neon modern, nem korszer ű, hanem éppen ellenkez őleg: nincs füle új hangok meghallásához, új fogalmak, új tartalmak befogadásához" -- és az ilyenfajta igazhit űekről a cikkírónak, Mocsár Gábornak a diagnózisa: „Ez a legveszélyesebb konzervativizmus". Kinek van igaza, az Alföldnek vagy azoknak, akik irányát és célkitűzéseit kárhoztatják, vagy épp gyanúsaknak találják? Ezeknek az ém jegyDeteimnek semmiképp se célja vagy feladata, hogy állást foglaljanak a magyarországi irodalmi kérdések szenvedélyes vitájában. Magyarországról, számomra annyi újat reveláló rövid lótogatásamról visszatérve, nem akarok mást, mint egyes-egyedül azt, hogy érzékeltessem a jugoszláviai olvasóval azt az új intellektuális klímát, amоlybem irr_már vádként és kompromittáló vádkénit hangozhat és hangzik a modern, új hangok, új tartalmak iránt való érzéketlenség és „a rég betanult formulákhoz való ragaszkodás". Mert szól ez az Alföld-beli cikk „a kéretlen irodalompolitikáról" és bizonyos „unalomba fulladó" vitákról is, éspedig eképpen kend őzetlenül: „Rég betanult formulákból nem lehet új igazságot kikeverni, új ígazságokat, melyek új társadalmi viszonyaink lényegét összefoglalják. Meg kell tanulni a valósággal együtt haladni, a valóság pedig halad, gyorsabban, mintsem az ilyenfajta kéretlen irodalompolitika követni képes ... Társadalmi viszonyaink átrendez ődtek. Lerakjuk a szocializmus alapjait. De irodalmunk kibontakozását leginkább az a Se hideg, se meleg, mindenfelé okos maradni akaró, óvatoskodó magatartás gátolja, amely unalomba fullasztja vitáinkat, nem mer lényeges dolgokat kimondani, lényegtelen igazságokat viszont százhúsz ce-iis mellbőséggel harsog, ide is, oda is tilalomfákat állít, s közben elsikkadnak irodalmuвk legégetőbb kérdései." Az eddigi idézetek megtéveszt őek lehetnének, azt a benyomást kelthetnék, mintha elvontan dekl:arativ jellegük volna. Épp ezért külön is hangsúlyozni kell, hogy a mai magyarországi irodalmi falyóiratokban szemmel láthatóan elt űnőben vannak az általánosságokban mozgó deklaratív leckéztetései. Épp ellenkez őleg, az, ami ezeket a folyóirataktit, mint az Alföld mellett a pesti Kortársat, Ű j írást, a Nagyvilágot és az ez iёvьen megindított Kritika című folyóiratot is különlegeseal jellemzi: meglátszik rajtuk és évtizedek múlva is felismerhető lesz az esztend ő, amelyben íródtak. Ma már ritkán akadnak lapjaikon elvont általános , elmefuttatások, de annál több olyan tanul-
mány,elbeszélés, bírálat, s őt vers is, mely a magyar társadalmi és szellemi Felet izgalmasan mai, legmaibb, legid őszerííbb nroblémáitál való ihletettség bél у egét viseli magán. S neanegyszer , épp irodalmi folyáirato'kban megjelen ő tanialmányak, elbeszélések, regényrészletek, bírálatok és versek adnak ,elsőnek hangot egy-egy addig ki nem mondott, fel nem tárt, mai országos társadalmi, emberi vagy m űvészeti konfliktusról és problémáról, és t űzik napirendre a vele való szesnbenézést és a róla nyomban meginduló országos méret ű, sokoldalú vitát. A. magyarországi nap'il.apok monoton protokolláris szürkeségéin és az irászövétség hét ilapiának, az Еlet és Irodalomnak °idejétmúlt, túlságosan „hivatalos" mellegén kívül,* ez gaz egész hétköznapi életben gyökerező elevenség is az oka annak, hogy 'a kis Magyarországon az irodalmi falyáirátók nagy példánvszambain jelennek meg: a Nagу vit,ág 20 000, a Kortárs és az Űj Irás, de iaz Alföld is havi 10 00 pél-dánybam. ,Az Alföld idézett f őszerke.sztбi cikke tehát szintén igen konkrét vádak és kérdések, nemcsak egy külön írói vagy m ű vészeti zárt céh problémái. ,és törekvé 4е kapcsán írádobt. Az egyik ilyen vád — mert ez a. vidékem megjelen ő folyóirat szociagráfikusan, di irodalmi tematikáiában is sokat fa lalkozatt és foglalkozik 'a magyar falu mai élefién.ek átszerv еződéséb ől következő társadalmi és az emberek egymáshoz való viszonyának „kényes" pr вΡblémláival — azonositja az Alföld kezdeméinyezését a Horthy-id ők népies irodalmi mozgalmának „falucentralinnuu:sával", az egykori népies írek váras- és f őleg Budapestellemességével. A szoci ali9ta irodalom egységének megbontása volt ilvenkéтю a vád az Alföld ellem. „Miből, hogyan született... a lest-ellenes ég vádja?" — kérdi a cikkíró, és „kemény szót" éjt nem Budapest, hanem az ottani „irodalmi alvilág bоmlasztó tevékenysége, zavaró, értékítéleteit felforgató tevékenysége, álhalában a klikkesedés átka ellen." Látni való, hagy nem könny ű, nem sima, nem ellentétek összeütközése nélkül végbemenő folyamat az áthidalása annak a még múlt századbál ered ő szakadéknak, amely életnívóban és kultúrában :a .milliós fővárost az annyi ideig álmos és tunya, szellemileg rest vágy épp közömbös vidéktől különválasztatta. Szimptám a:ként érdemes idézni azt a keser ű — igazságos vagy igazságtalan —, mindenesetre keser űséggel teli elleinvádat, am е.ly az Alföldben megjelent következ ő sorodéban buggyan ki: „Nem mi tehetünk róla, hagy -az effajta bajok, romlások inkább Budapesten termel ődtek ki, ahova nemcsak irodalmi életünk java, élebes pezsgése, könyvkiadásunk s általában irodalmi életünk koincem-trálódott, hanem ezek kísérai is: gaz irodalmi alvilág, a klikkek és érdekszövetségek hálózata is. Ezt mi szóvátebtük ..." — vallja a cikkíró, és ismételem, nem az én dolgom eldönteni, hogy mennyiben helytállók az ellemvádjai, dde egy dolog kétségteleniil ennek az új magyar életinek , a dinadmikájábál kő vehkezik és ugyancsak kétségtelemül mindeniképpen pozitív: a 'következtetés és a követtelés, hogy a vidék , kultárában, a . ku'lturális és társadalmai élet intenzitásában u'to.lérje Budapestet. Bejelenti mint „kétségkívül karszer ű és jogos igényt ... , hogy a decenhralizáaió politikájának jegyében ezen az irodalmi koncentrációm is változtatni kellene va,la лn iképoеn (rangosabb, ,s:zaparább megjelenésű folyóiratok, könyvkiadás vidéken, ne csak „leányvállalatok" formájában, melyet f ővárosi ainya сégek agyongardíroznak, ,hanem va~
~
~
~
~
• Mint látom, ez év nov. 15-e óta az Siet és Irodalom megszíínt az frószövetség orgánuma lenni, és új, kötetlenebb program jegyében jele ni k meg.
I 1247 I lomi fajta egyenrangúság elvére •és gyakorlatar а гΡpí.tve!) Nis, még szerencsénk, hogy nemcsak mi szólturak err ől az, ugy 'látszik, mégsean jelentéktelen veszélyr ől ... " — s felsorol budap,sti tekintélyes írókat név szerint, akik ugyanezt vallják és akiket senkise váadalhat Pest-ellenességgel. Az Al f öLd Morcát „a szocialista hevület és töretkvés dolgával" azanositva kijelenti: „... az Alföld .a jövőben is fog .közölni olyan cikket, amnely ebbe a témakörbe vág, szóvátessziik például azt a sok vcnatkazásban, de elsősorban mégis gazdasági, gazdaságpolitikai sikan (érvé:nyesül ő magabontást, aQnaly a гőváros és a vidék közti különbségest nemhogy szüntetrLé, hanem növeli: neon hallgatjuk el, egyes gazdasági szervek hogyan szabotálják el a pántnak, a ,kormánynak ,azt a helyes p аlitikáját, nnelу gazdasági decentralizáció révén a vidék fejlesztésiére irányul.'' Nem a Nagyvilágot, mlely az országban. épp ebben az évbe а először méltabta :és közölte Fnanz Kafka m űvét, nem a tortársat, nem az Űj Irást s nem az Akadém ја kiadásában megjelen ő, nem kevésbé izgatбan eleven és harcos peusti kiadványokait idéztam, hanem — szándékosan — (a nálunk még ezeknél is kevésb,é ismert debreceni Alföld.del ,és Al föld-vitával véltem rrLeggy őzően .szemléltetni, hogy nemcsak Pesten, de a mai 1VLagyarország egész területén, minden telel ős tényező részéről egy eleddig ott ismeretlen nyíltsággal, bátor és bízó lelkes kamolysággal küzd (a társadalmi és inte]lektuális er őteszités olyan szocialista emberi :és szellemi viszonyok megvalósi.tás.áért, .a дΡnelye rnek nagy célja: visszaadnia szocializmusnak a szabad ösz ntesé get jogaiba iktató, a maga eredeti alkotó, ;minderLekel őtt :a humánumot a maga teljességében restituáló, az :embert a dolgok és a dagmála, a negatív hagyományok alól felszabadító forradalmi tartalmait. S fogy ebben m űvészetnek é.s irodalomnak nem másadlagas szerep jut, ezt az Alföld Min vitatkozunk? c јшm,el megjelent cikke igen plasztikusan hangsúlyozza, mikor ,az irodalom feladataként az új összefüggéseknek a maga sajátos , eszaközeivel való feltárását jelöli meg: „...lásson és világítson el őne is, mondja ki végig, .arai végigmondandó,abrázolja az .életet a maga mélységében, ne illusztrátorként, hanem olyan jelenségek felmutatásával is, amelyekr ől talán nem szólóak határozatok és vezércikkek ..." Ránk, itt Jugoszláviában, tán kissé különösen hat, hogy ma a szomszéd Magyarországban mi mindenr ől, mennyit és mii yen szenvedéllyel vitatkoznak. Nálunk mar régeaZ megsz űnt az a szokás, hogy az Trószövetség kongresszusai — vagy ami мagyarországan gyakori j elemség — az Irászövetség egy-egy ún. (a] osztálya rendezzen vitát arról, hagy egy-egy dráma, banulmány, regény vagy иеrs eszmeileg vagy formailag megfelel-e vagy sem a meghatározott társadalmi vagy esztétikai követelményeknek. Mi itt Ju.gaszláviá:ban, többé-kevésbé mindnyájan, bisztábaл vagyunk azzal, hogy 'az irodalmi (és álpalában a mú.vészeti értékeket nem gyükkeze,tek, nem a (még aun тyira jó szándékú és magas színvonalú összsjöveteldken elhangzó referatum оk és hozzászolásak, hanem ,kizárólag .a maga m űhelyében, a maga egyéni alkata törvényei szerint, élményeit ől, és konfliktusaitól függ ően, mindig az egyes ember, ,a végs ő fokon alkotásában, az atkató munkában mindig magányos egyén produkálja; épp a magány az a produktív er ő, mely nem akar magány maradni. Az ember, aki ki akar törni — s megint csak (a maga törvényei szerint tud a kifej ezés, a közlés különleges képességével m űvészi alkatásóan kitörm;i — a ki nem mondott, a kifejezésre éhes emöc16, a gondolat vagy vágy következtében támadt egyéni elszigeteltségéb ől. Mi itt már, többé-kevésbé mindnyájan, tudjuk, hogy III. Richard nagy szavával: „Én vagyok €m" — a m űvész-
1 1248 I nek az alkat ős erőfeszítésében semmiféle száktanács vagy kritika, helyeslés vagy rasszallés végs ő fokon nem nyújthat útmutató segítséget. S mégis végletes igazságtalanság volna, s őt történelmi vaksagat зe.lentene lebecsülni azoknak a vitáknak a jelent őségét, amelyek ma oly konstruktívan befolyásolják a magyarországi szellemi közéletet, úgy is mondhatnám, a kialakuló vagy már kialakult új közérzést. Magyarországon a közelmúltban külön-külön mindenkiben felhalmazodott a ba іéfojtott mondanivaló és az, amit ,az egész ország a masodik világháboru lázában meg az azt követ ő •drámai es anények ideién, legbenső szavát és legelementárisabb kérdésel,t neon hallatva, átélt. 1Vlast, Hogy hasonlithatatlanul szabadabb lett, mint valaha is volt, a gondolatok és érzelmek, a kérdések és kétségek megnyilatkozásának a lehet ősége, rengeteg az, ami csak k ö z ö s e n, közös aktivitással tisztázhatd es csak k ö z ö s e n tisztázandó. De hogy ezt a nagy munkát egyesek e g y ü t t elvégezhessék, ehhez elmaradhatatlanul szűkségen, Hogy hozzalássanak az óntudatnak, a közös, az ún. nemzeti onLuulatnax ahhoz a nagytakarításához, melyet a már emutett A nacionalizmus a magyar iroaatom tükrében címmel megtartott, valóban új korszakot jeient ő, a magyar viszonyok között kralönösen forradalmi lelentóség ű vita inauguralt. Nekem az a benyomásom, hagy igenis szükséges a viták hosszu sora, hogy elkövetkezzék az a termékeny, sakkal kevesebb vita lármájával együttjáró, sakkal csendesebb és hatásosabb egyéni alkotömunka, amelynek az összessége fogja megteremteni a tisztult, a bizonyos kérdéseket már maga mögött tudó és csak a jelenre és a jelennel a föv őt építő alkotó munkát. „A nacionalizmus... kifejézi a polgárságnak azt az ágyáspontját, hogy a nemzet a legtöbb érték, s így az úgynevezett nemzeti érdekek szoigálata a „legha.Ladobb" cselekeaet — akkor is, ha az csak a társadalom többségét kitev ő kizsákmányolt osztályok rovására, vagy pedig más népek, más nemzetek elnyomása, kitasztása árán érhet ő el. A nemzeti erdekeknek, céloknak ez az abszolutizálása ... s a más népek érdekeinek tekintetbe nem vétele vegs ő fokon mindig a kizsákmányalók malmára hajtja a vizet, noha többnyire az egész nép védelmének vagy gyarapodásának, felemelkedésének álarcába burkalözik ... Míg .. , a polgári nacionalizmus általában a politikailag megosztott azonos nyelvet beszél ő nemzet politikai egységére, addig a magyar nacionalizmus a történeti-politikai egységben él ő különböző népek valamiféle magyar nemzeti egységbe való belegyömöszölésére törekedett. Ez a jelenség a magyar nacionalizmus mély feudálisnemesi gyökereire hívja fel a figyelmet, és a nacionalizmus el őzményeinek, feudális el ő életének a. vizsgálatát fokozattan id őszerűvé teszi ... A „magyar szabadság" nem az ország függetlenségét, hanem a rendi szabadságjogok összességét jelenti, s ha a gy űlölt osztrák uralkodó ezeket vagy ezek egy részét biztosítani hajlandó, a neanAS.cég többsége nyomban kész a kompromisszumra... Berzsenyi nagy feszültség ű és erkölcsi erej ű hazafias lírájától már egyenes út vezet a romantika nagyjaihoz, Kölcseyhez, Vörösmatyhoz, akiknek lírája ... szintén telve van a XVII. század nemesi irodalmának „nemzeti" terminológiájával, képzeteivel, hasonlataival. Mutatja ez a jelenség ... , hagy a magyar fejlődésben mennyire egymásba fonódott a nemesi és a polgári nacionalizmus, s hogy az utóbbi magáénak vallja az el őbbinek szinte teljes örökségét." Ezek az idézetek Klaniczay Tibor referátumából vannak kiszakítva, amely referátumnak a régi irodalom vizsgálatából levont végs ő konklúziója arra a tanulságra mutat rá, „hogy a magyar nacionalizmus nemesi eredet ű, s ezért ez a nacionalizmus a polgári nemzetté
1 1249 I válás szakaszában is súlyos ellentmondásokkal teljes, a kapitalizmus korában pedig fokozottan veszélyessé, rég elavult feudális ballasztokat hordozó és a haladást talán legmakacsabbul gatló ideológiai tényezővé vált. A magyar nacionalizmus bonyolultsága tette a nemzeti problémát irodalmunkban annyira középponti kérdéssé, hogy szinte valamennyi írónk viaskodni kényszerült vele, sokszor eltévedve szövevényes bozótjában." Ennek a magyarországi úti beszámolómnak a keretei között csak a magyar nacionalizmusról való vita bizonyos aspektusaira mutathatok rá. Ami dominált, az a gyökerekig ható szakítása magyar nemzeti roQnantikával. Egészében magán viseli az el őre gondosan megszervezett, semmiképp se rögtönzött tudományos sympasionnak legjobb ismérveit. A kit űnő szaktudással rendelkez ő, a történelem- és irodalomtudomány útveszt őiben biztos tájékozódással és módszerrel mozgó tudósok referátumai egymást követték. Klaniczay Tibor előadásátál kezdve — A nacionalizmus el őzményei a magyar irodalomban --, mely magának a nacionalizmusnak mint történelmi kategóriának a feudális magyar társadalom keretei közt létrejött fogalmát tisztázta, Tóth Dezs ő .A polgári nacionalizmus kialakulása a magyar irodalomban című referátumával folytatva, majd a soron következ ő Somogyi Sándor — , aki az 1848-as szabadságharc leverése után, az önkényuralom és az Osztrák—Magyar Monarchia korában támadt magyar irodalom nacionalizmusát elemezte — tanulmányán át egészen Szabolcsi Miklós Nacionalizmus és a legújabb magyar irodalom néhány problémája cím ű vitaindító téziseiig — s a nagyszámú, külön minden egyes referátumot követ ő és megvitató hozzászólásokkal — ez a sympо'sion valóban egyedülálló fordulatot jelent a magyar szellemi köztudatban. A napjainkig terjed ő magyar történelem és a történelmi magyarság majdnem minden rétegérnek öntetszelg ő nemzeti ideológiájával, egy nagy, az egész „ezeréves Magy ararszág" múltjával való történelmi jelent őségű leszámolásnak, az idejétmúlt nemzeti ideológia és ideálok felszámolasána.k, semmiféle hamis kegyelett ől se befolyásalt kritikus önismeretnek a kivételesen impozáns megnyilatkozása lett. S talán még ennél is több történt. Az a nem _ kevesebb, mint negyven hozzászólás, amely legnagyobbrészt sdkkal kevésbé vitatta a referátumok megállapításait, inkább újabb szempontokkal, gándolatakkal és adatokkal árnyalta és egészítette ki őket — egyes hozzászólások önálló, kerek tanulmányokként is megállnák helyüket — s a referátumok és ezek a hozzászólások, bár a régmúlttal és közelebbi múlttal foglalkoztak, kérdésfeltevéseikkel közvetlenül vagy közvetve, de félreérthetetlenül mindig az él ő magyar jelem és annak elvégzend ő feladatai felé mutattak. Egy jelen felé, amely kaput nyit a kritikus gondolat és — a kritikus gondolattal —egy egész nép emancipációjának, egy egész népet kritikus szellemi önállóságra és emberi nagykoi-úságra nevelő öneszméletnek. é spedig minden irányban. Amikor hozzászólásában Barta Jánosa magyar irodalomtörténet és esztétika hajdani legnagyabb tekintélyét, a legsötétebb nacionalista ékesszólásnak képvisel őjét, azt a Beöthy Zsoltot emliti, akinek az irodalamtörtérnetét annak idején a gimnáziumban még nekem is tanulnini kellett, azt a Beöthy Zsoltot, aki az egész magyar irodalom és a magyarság szimbólumak ént a maga „ őshazából" felbukkanó, hódító volgai lovasáért rajong, s a lovas jegyében aztán egy olyan magyar „irodalomtörténet" jön létire, melyben „az esztétikai kategóriák többékevésbé mind háttérbe szorulnak s helyüket egyszer űen nemzeti, po.
11250 I litikai jellegű irodalmi kabegóriák foglalják el" — Berta Jánosa volgai lovas-szer ű irodalamteltogásrál szólva nyo шatékosan s teljes joggal teszi hozzá: „Ezen az irodalamelméleten a középiskolai tanárság nemzedékei nevelkedtek, úgyhogy jelent ős szerepe van a kor nacionalista leveg őjének kialakuia.sában." A vita, mely A nacionalizmus a magyar irodalom tükrében címmel zajlott le, Tolnai Gábor zarószav.a szerint nem a befejezése, hanem a kezdete, a kezdeményez ője a nagytakaríitás további munkájának. Nem tudasak szúk köru exkluzív eszmecseréje, hanem ,elindítója egy új magyar irodalomtörténetnek és irodalomelméletnek, országos meretu szeiiemi mozgosіtásnak. Ahogy Beöthy Zsolt volgai lovasának árnyékában a középískalai bahárság nemzedékei nevelkedtek, úgy az ezen a vitán felderiteUt, újra felfedezett magyar iroda.lomtörténebt ől nemcsak az új kózépiskalai tanárság, hanem egy egész nép kulturális élete kap és részben kapott máris uj tartalmakat és új irámyt. Éspedig — újra hangsúlyoznom keh -- nemcsak egy, hanem minden irányban. Tóth Dezsö A polgári nacionalizmus kialakulása a magyar irodalomban cimű referátumában rámutat arra, hogy „a nacionalizmus irodalmi érvényesítése f őleg a XVIII. század végén, XIX. század elején mennyire az igénytelenségnek, esztétikai maradiságnak is akóvá vált", és folytatja a megaiiapitassal: „A mer ő nacionauzniust hangsv.lyozö irodalomszemlélet egyik legf őbb jeцеmzője volt p1. .az az elv, hagy a talltorgatás motivuma is, célja is, tartalma is hazafiság — írni hazafias tett, nemzetet •er ősítő cselekedet — csak az és semmi más", s továbbá, hogy „ha valaki valamilyen írásm űveit esztétikai +igények alapán bírál, az a hazafias tevékenység korlátozója, az a szerz ő hazafias onérzetét sérti s igy végül a reoenzens eleve hazafi;atlanság b űnével gyanus." l-la a reterens nem is telezné be ezt ,a visszateki пtést azzal, hogy megállapítása „történészeket, irodalomtörténészeket egyaránt érint ő saЈ atos tanulságokkal szolgálhat'" — önkénteLenö1 adociik az emlékezés — mutatis mutandis -- arra az id őre, melyet annak idején a proletkult korszakinak neveztek, s amikor a mer ő forradalmi programatizmus az igénytelenségnek, az észt "etikai maradíságnaY szintén okává vált, és а bíráló aszó, ha esztétikai kritériumok nevében hangzott fel, gyanússá és búnőssé tette az esztétikai igények képviselő] ét. Hadd iktassam közbe pesti látagatásam egyik emlékezetes pullanatát. Annak a Károlyi Mihálynak az emlékére, aki Magyarország egyik leghatalmasabb mágnása volt, s aki 1918-bon az els ő magyar népköztársaság elnökeként földet osztott a parasztoknak, annak a Károlyi Mihálynak emlékére, aki az első világháború idején, Tisza István parlamentjében az emlékezetes felkiáltásra merészkedett: „Békepárti vagyok!", s akit a fehérterror Magyarországa ;éppúgy, mint R,ákosiék, különböz ő okokból, de egybehangzóan, hazaárulóniak nyilvánított — az ő emlékére, az egykori Károlyi-palotában rendezett kiállítás megnyitásárát jövet, , egy régi magyar elvtárs, akivel ut оljára 1920-bon láttuk egymást, a maga ismer ős, csendes hangján, elgondolkodva fejtette ki nёkean, hogy nemcsak az erkölcsileg kivételes nagyságú Károlyi Mihálynak, hanem magának az 1919-es Magyar Tanácsköztársaságnak adózva és egyáltalán századakra visszamen őleg a ragvar történelem tényeit most újra fal kell szabaditani :a részben tudatosan kiagyalt, részben meghatározott .idealágiak következtében ráuk rakódott vastag hazugságrétegek alól, és napvilágra kell hozni e tények összeiüggéseit. Most már nem .arról van szó, hagy minden Justizmordhoz meg kell , találni, ki kell gondolni a megfelel ő módon
11251 I ragalmozó indoklást, hanem nevükön kell nevezni a dolgokat. Egészen az utóbbi éveikig csak egy, a napi politika változó szükségletei szerint utólag és viszamenöleg deformáalt múlt cihit оtése volta történelemírás és egy hangos, legtöbbször fülsiak 2 títöen, gemdolkodást .megbénítóan hangos publicisztika feladata. Ami .néhány éve kezdetét vette , és ina mind gyorsabb ütaam ű tempóban folytatódik: a holtak ,és ál ők „rehabiltálasának" sora, voltaképpen a hihetetlen ,mérté!kben felhalxnazód.ott torzításaktol és hazugságaktól tisztítja meg a tények és valóság arculatát. A párttörténeattel és aa legújabb kor törtmenetének kutatásával foglalkozó magyar intézetek munkatársairnak egész serege szenteli idejét az eddigi hamisítások és elliallgatásak miatt herkulesi arányúvá n őtt feladatnak. Mert nem igaz, hagy az igazság kezenfekv ő. Nagyszabású, valóságas ,nyamozó munkát kell ma falytatni, dokumentumokat el őkeresni, tanúkat, ha élnek még, megidézni, a tanúvalloniásakat jegyz őkönyvbe venni azzal az egyatlen céllal, hagy .relkonstruálj ák a 1 egközelebbi és a távoli tegnapok valóságát és szerepl őfik igazi arcát és jelent őségét. Az hiszem, hagy ami A nacionalizmus cc magyar irodalom tükrében címmel megtartott symposianon :történt, éppen Lannak a munkának volt az előfeltétele és el őkészítése, amelyr ől 'az évtizedek utan viszontlátott, csendes hangú elvtársam beszélt, s amelynek a Károlyi Mihály emlékkiállítás is egyik fontos mozzanata és , eredménye• Nemcsak aa tegnap, a réges-rég elt űnt múlt, de .a kiderített i.gazságak is egyarást értelmezik, egyarásra és a jelenre vY.lágítanak, a jelen megisrneré'sének, az emberibb jöv ő megközelítésének és megvalósíгtásának is útmut:atái mindenütt, ahol nem félnek az igazsagtól, ahol „a kellemetlen igazságok" !kategáriáj a .már érvényét vesztette. S ha nem csalnak a jelek, akkor a mai Magyarországon az igazságtól és az igazságdktál való félelem kezd a .múlté lenni. A nacianalizanus-vitában vált nyilvánvalóvá, hogy ebb ől a szeanpontból mi minden hárul még еl nem végzett, meg se kezdett, de elvégzendő feladatkénit a jelenre, a !kiderítend ő igazságok ma él ő árunkásaira. Geréb László például hozzászólásában arra a konklúzióra jutott, hagy „az egléasz гаgyar irodalamtönténetíras is a nacionalizanus szülötte". A nyelvi sovinizmus és a Magyarországon támadt egykori nagy latin nyelv ű irodalom problémáját el őtérbe állítva, azzal folytatta, hagy „a magyar iroda'loantörténetírásnak mind a mai napig nincs olyan leszögezett elmélete, amely megmondaná, hagy mi a. magyar irodalom és a magyar irodalomtörténetírás anyaga ..." S következik ,a hozzászóló rendkívül j elentös megállapítása orrál, hogy a .magyar nacionalizmus „a provincializmus tünete", s meg is akolja: „ ... szórvány nyelvearlékekrál tárgyalunk irodalom helyett, 1Vfar!kalfes Poncianus históriákat állítunk magyar irodalomnak ugyanakkor, amikor latin nyelven európai színvonalú humanista irodalmunk van, ez nagyon siralmas provincializmus, amellyel radikáli.san é:s kegyelet nélkül le kell számalnunik." Az ilyen természet ű megállapítások a felfedezéssel egy enl ők; ha nem is elölről kell kezdeni, de új alapokból , mai .rrvegismeréselkb ől kiindulva, , ;kegyelvit nélkül" kell gyökeresen revideálni az eddig anagátál értet ő dőnek tartott, szokványos ítéleteket és értéakeléseke+t• Ennek következtében aneriilt föl olyan er ővel és tisztánlátástsal — mint eddig soha még — az egykori ur аlkodó magyarságnak és egész irodalmán.ak , a neanzetiségekhez, a hajdani Magyarország állami keretei közé szorított népekhez való vis.zanya is, mint l гnyeges, sokoldalúan megvilágítandó, felülvizsgálatra és megvitatásra szoruló centrális
11252 I prablémna. Amióta van magyar történeleanirás és iradalomtörtémetírás, amióta van magyar irodalom, el őször történik meg, hagy „a nemzetiségeket" nem a Szent István-i Magyarország perspektivájá.bál, hanem .a Szent István-,i Magyarországot a nemzetiségek szempontjából szeлnlélik a arcagyar tudás irodalomtörténészek. Hogy ez lehetséges, már magában lzanyíteika annak, hogy a magyar társadalom szocialista magyar társadalommá alakult át. Tóth Dezső A polgári nacionalizmus kialakulása r magyar irodalomban című refеrátuma szól , orrál, hogy eddig „csekély gondot forditottunk az irodalomban (a magyar irodalomban) jelentkez ő nacionalista, nemzetiség-egyenes, izolációs, antiszemita stb. elemekre, s ezeket elemző megbélyegzés helyett inkább kizártuk a tárgyalásból -- akaratlanul kissé meg is tisztítva t őlük irodalmi hagyományunkat." Tóth Dezső ezeket a mulasztásokat merészen teszi jóvá. A polgári nacionalizmus ,kialakulását tárgyalva rámutat, hagy ,mer őben negatív vonása volt , е nгi,ek a nacionalizmusnak a más népek, f őleg a nenwetјségek lebecsülése, olyam fels őbbségtudat,amely mereven elhárította az idegenekkel való keveredés gondolatát, s a nemzet fenntartását és biztosítékát az izolálódásban vérbe megtalálni. A legeklatánsabban fejezte ezt ki az E t el k a, mely sokkal inkább nemzetiség —, mintsem abszolutizmus-ellenes imil. A regény .telve a minden alkalmat megragadó, nagy ,inkább kereső idegengyalá.zással, kiirtássa1 femyeget ő аgreзsziиitással (az egyik magyar vezér, ,a nyájas Uszubu például tréfálkozva beszéli el egy egész tót váras kiirtását ...). A regényt Kazinczy „a magyar névnek illetlen s ik n, ]kül való emlegetései" miatt élesen elitélte, de ... ugyanez a nacionalizmus volt hallatlan sikerének is f бaka ... Kétséges, van-e irodalom, amely ilyen viszonylag hosszú időszakaszon, mintegy két évtizedemat fel tud enynyire alaptalan s mégis ilyem hevület ű és fokú nemzeti önmagasztalást mutatni." S hogy a , ;dicső" múlt helyett ,az igazi anúltnak ez a bentiutatása nem pusztán történelemkutatási tállal történik, hanem, hogy világosбá váljék :a jelenne való vonatkozása, a d e t e f a b u l a n a rr a t u r, íme a fé ~lreérthetetlen egyenes ténymegállapítás: „Jelenleg a polgári restaurációs, szaaializamusell:enes er ők a magyiar nemzeti fejlődés bizomyas sajatságait fetisizálják s nem véletle niil épp azokat, amelyek a magyar nemzettéválás törfiénelmi fogyatékasságával függnek össze." Külöm is 4kieanelend ő Kemiény G. Gábor hozzászólása. Nyom аtékosam hangsúlyozza, hagy a magyar irodalomtörténeti — tehát általában a magyar történelmi kutatásnak nem lehet a tudomány ramgj ária igényt tartania addig, míg nem tekinti „fokozottabb mértékben feladatárnak azegykori 1Vlagyararszág másnyelv ű irodalmi -alkatásainak — az úgynevezett nemzetiségek — ,alkotásainak feltárását, ,számbavételét." Hozzászólásában emlékeztet rá, hogy ,a XIX. század els ő harmadában az egykori Magyarország neon magyar népei nemzeti eszmélésémek, tudamányas intézményeinek, szervezkedésének és folyóinatainak Pest és Buda a központja. A Matica Srpska ,és a Srpski Letopis éppúgy, mint a Bibii-oteca Romameasca, valamint a hetenként kétszer megjelen ő Srpski Narodni List, békésen egymás mellett él a n аgyarság kialakuló nemzeti törekvéseivel, s őt nemegyszer termékenyítően hatnak egymásra. Csak a negyvenes évek derekán „a magyar uralkodó osztályok által kiélezett államnyelvi közigazgatási küzdelenn" változbatj a meg ennek a praduktiv koegzisztenciának a ké-
I 1253 I pёt. S a hozzászóló neon mulasztja el, hogy rátérj en a kor horvát irodalmi-politikai mazgalanának a szerepére is, és nem habozik le4szögezni: „Ez a horvát újjászületési mozgalam a maga félfeudális kereteihez mérten is több vonatkozasban polgáriasultabb ;a többi nemzetiségénél. A horvát irodaJrni-politiikai mozgalomra jellemz ő továbbá az is, hogy már korán megteremti az ország másajkú népei 'közötti irodalmi művelődési kapcsolatot, s őt ez ,az a mozgalom, amely a hazai neme magyar népek farészt m űvelődési-irodalmi ihletű kezdemaényezéseit вemzertégpolitikai irányban öntudatasaítj a. Ismeretes, hogy a zágrábi Gaj-féle nyamdában, .a horvát nemzeti mozgalom korabeli vezetője nyomdájában ezekben az években már sorra megjelennek olyan röpiratok éS egyéb kiadványok is, nnelyek a nem magyar ajkúak sérelmeit és követeléseit most már er ős ikitételekkol juttatják kifejezésre." Nem mulasztja el ez a tanulmánynak is beill ő hozzászólás, hogy mege'inlitse azt a harcot is, melyet ebben a karban lkül ёnböző Holdalakról, magyar részr ől főleg Kazinczy folytatott mindennem ű n,acionalista szükkeblüség és elvakultság ellen. Megemlíti ,többek között Kazinczy Musicki Lukionhoz írt 1812. éve levelét, s a kritikai alaphangú Erdélyi leveleknek az erdélyi szász Bruokenthalmúzeu гn és képtár gy űjteményeiről, valamint a román népdalról szóló részleteit. Mindezekb ől az adalёkakból klasszikus .tömörséggEl asendiil ki „a másajkú népek és kultúrak iránti megbecsülés érzése." S egy további adat, amely számunkra különösen érdeikes: az elismerés, amellyel a soviniszta mámor tombolása idején szerb részr ől a kivételes nagyságú Kа rinczy szelleme részesült, mert a hozzászóló szerint „kevés olyan közvetlen méltatást olvashatunk ... , mint a szerb 1Vlatica folyóirata, a Letapis 1859. évi Kazinczy-e гrrilékezéséгt." Míg a hozzászólások egész sora idézi az őrjöngő, önmagát magasztaló, minden „neanzebiséget" gy űlölő !magyar naaional,izmusnak az irodalomban való elrettentő megnyilatkozásait, Keanény G. Gábor arra is rámutat, hogy a legvadabb és legelvadultabb nacionalizmus koratan sem „hallgatott el a magyar irodalomban és pub иci.sztiikában, szépirodalomban és szakirodalomban egyaránt a nacionalizmus elleni küzdelem." Kovács Endre ezzel szemben .a reformkori magyar irodalom jellegzetes nacionalista korlátozottságát hangsúlyozza, ,és alighanem megdönthetetlenül állapija meg: „ Hagy irodalmunk mennyire nem értette meg a neemzetiségi anozgalmak legbensőbb lényegét, az különösen kiderül 1848-49-ben. A nemzetiségek jogos igényeinek nem akadt magyar írói szószólója." Komlós Aladár „a különben jámbor, kenetes Dalanady Gy őző" egyik versének a címét, egyben refrénjét citálja: „Vesd meg az idegent." Ugyancsak ez a hozzászóló emlékeztet „az aránylag jámbor" Jakab Ödönre, aki a hajdani Magyarország „nemzetiségi pr оblémn,áinak" gyökeres megoldásához ilyen verssarakkal próbál hozzájárulni: „Félkezűnk is elég arra, hogy nyakatok kicsavarja, ,és ha nem kell békejobbunk, lábunk alól félredobjunk ebadta." Dalmady és Jakab Ödön XIX. század végi tekintélyes magyar költők. Kemény G. Gábor az 1848-49-es évekre vonatkozóan тnegállapítja, hogy akkora nemzetiségek jogos igényeinek nem akadt magyar írói szószólója. Nem akadt — s hadd tegyem hozzá: nem akadt e jogos igényeiknek írói szószólója még a legnagyabb magyar forradalmi költ ő, Petőfi Sándor személyében sem. Ó ugyan regragadó versben ünnepelte
1 1254 I „a szent világszab аdságat", de mikor megjelentek az alckori Magyarország áll mi határaiból kitörni vágyó, a maguk számára is szabadságot követelő, a maguk jogaiért fegyvert fogó nemzetiségek, akkor az Elit vugy halál című versében csak a „gaz csorda", „tetvek" és dögmadarak-szer ű kitételek azok, amelyekkel ezeket .a népeket jellemezni véli, ,és úgy képzeli, hagy „A Kárpátoktól az Al-Dunáig" a magyar „hajnalt magának .az égre (ezeknek a népeknek) a ti véretekkel fest". Nemzedékek sarát mérgezte meg ez az önmagát glorifikáló, groteszk módon a maga kizárólagos, öröklött áramalkotó e гényei.t és ezeréves uralmi jogait magasztaló magyar nacionalizmus. S nemcsak irodalmával, elméleti műveivel, publicisztikájával, hanem az ifjúság és „a serdületleл ifjúság" hazafias .és vaцás-erkölcsц nevelésére szánt oktató és szórákoztató olvasmányokkal, képeskönyvekkel. Jól emlékszem Gracza György A magyar szabadságharc története című könyvére, melyet az iskolaév végéin a jó tanulók ,bizonyítványukkal együtt jutalomként kaptak. A könyv illusztrációi között ott szerepeit egy szörnyű, terhes nőket +késeikkeil felkoncoló, rémít ő vadembereket bemutató kép: A szenttamási szernek vérengzése. A következő oldalon a magyar szabadságh ős, Damjanich tábornak dicsérete volt olvasható, aki „'1'i kutyák!" kezdet ű falragasszal jelentette be a .szerbek aprajának és nagyjának k irtását és a h ősi szándékot, hogy ha már az egész népet kiirtotta, magát is f őbe fogja lőni, hagy az utolsó szerb is eltűnj ék 'a föld szírér ől. A gyűlöletnek .ez a mérge és az öntömjénezés sokáig elhornályosította a szemeket. Az ,első magyar ,költлő , aki hallatlan erővel ki merte mondani, hagy mindent másképp kell nézni és mindem;t elölr ől, de épp ellenkező mádon kell kezdeni, Ady Endre volt; költ ő tehát és neon hivatalos politikus merte felvetni a kérdést: Ezer zsibbadt vágybál mért nem lesz Végül egy erős akarat?
És a kérdést követ őeaэ. gaz addig elhallgatott, de annyira kézenfekvđ igazságot is ki merte mondani: Hiszen magyar, оla` h, szláv banat Mindigre egy bánat marad. Hiszen gyaláгatuгvk, keservünk Már ezer év áta sokan. Mért nem tаlá1kozurцk süvöltve Az, eszme-barrikádakom?
Mikor 1959-ben +a. beogradi egyetem 'keretében létesített bölcsészeti kar magyar tanszékéari székfoglaló el őadásomat tartottam, központi, döntő feladatnak jelöltem meg, hogy ez a tanszék a szocialista Jugoszlávia forradalmi ,szellemében kritikusan számalj an le mind a dogmatikus sztalini irada;lams гem.lélet parlagi sémáival, mind a magyar iradaloгtörténet anakronisztikus, nacionalista hagyományaival. 1963-tan Magyiararszágról visszatérve sok, nagyon sák könyvet és fоlyáiratat hoztam magammal haza Jugaszláviaba. De kaptam és hoztam .magammal egy szívet, elmét betölt ő, örvendetes reményt, mоndhatnám, bizonyosságot: hogy a mai szocialista Magyarország életében, irodalmában és m űvészetében éppúgy, mint tönténelem-
11255 I szemléletében és filazáfiájában kialakwlóban van, a maga megforrnálásáért küzd egy szellem iség, melynek iránya, tartalma , és követelései rokonok vagy éppen közöseik azzal, amiért mi itt Jugoszláviában kezdettől fogva mint a mi eszményeinkért , és a rni valóságunkért vállaltuk a gyöngéket sokszor elrettent ő, de épp azért mindenek fölött érdemes nehez harcot. Kaktam és hoztam magammal Magyarországról •a hitet: cetit is munkálkodnak azon, hogy a nii ügyünk az övék, .az ő ügyük pedig miénk is lehessen és legyen. Bs ezért gondoltam, hogy helyes ,a magyararszagi látag аtásomról való beszámalámat ezzel az itt közölt bevezetéssel és vallomással kezdenem. ~
