MAGYAR KÖZLÖNY
M A G YA R O R S Z Á G H I V ATA L O S L A PJ A 2016. augusztus 31., szerda
129. szám
Tartalomjegyzék
30/2016. (VIII. 31.) NGM rendelet A szakképzési kerettantervekről
16758
16758
V.
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 129. szám
A Kormány tagjainak rendeletei
A nemzetgazdasági miniszter 30/2016. (VIII. 31.) NGM rendelete a szakképzési kerettantervekről A szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény 89. § e), f ), g), h) és j) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 90. § 1., 14., 15. és 16. pontjában megállapított feladatkörömben eljárva – a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 21. § 16., 22. és 29. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró belügyminiszterrel, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 48. § 3., 5., 9., 10., 12. és 13. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró emberi erőforrások miniszterével, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 65. § 1., 3., 4., 5., 6., 8., 10. és 11. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró földművelésügyi miniszterrel, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 77. §-ában meghatározott feladatkörében eljáró honvédelmi miniszterrel, valamint a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 109. § 11. 13. és 15a. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzeti fejlesztési miniszterrel egyetértésben, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 48. § 15. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró emberi erőforrások minisztere véleményének kikérésével – a következőket rendelem el:
1. Általános rendelkezések 1. § A rendelet hatálya – fenntartóra tekintet nélkül – kiterjed a) a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (a továbbiakban: Nkt.) szerinti szakképző iskolára vagy szakképző iskolai feladatot ellátó többcélú intézményre (a továbbiakban együtt: szakképző iskola), b) a szakképző iskola pedagógusaira, szakoktatóira, óraadóira, valamint gyakorlati oktatóira, c) a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény (a továbbiakban: Szt.) 2. § 14. pontjában meghatározott gyakorlati képzést folytató szervezetekre.
2. Szakképzési kerettantervek 2. §
(1) Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 150/2012. (VII. 6.) Korm. rendeletben szereplő, iskolai rendszerű szakképzésben oktatható szakképesítések, szakképesítésráépülések, valamint az iskolai rendszerű szakképzésben e rendelet alapján oktatható szakképesítések, részszakképesítések, továbbá a Szakképzési Hídprogramban oktatható részszakképesítések felsorolását – a (2)–(6) bekezdés szerinti tagolásban – az 1. melléklet tartalmazza. (2) Az 1. mellékletben felsorolt a) szakképesítések szakközépiskolai szakképzési kerettanterveit a 2. melléklet, b) szakképesítések szakgimnáziumi szakképzési kerettanterveit a 3. melléklet, c) szakközépiskolai, valamint szakgimnáziumi szakképesítés-ráépülések szakképzési kerettanterveit a 4. melléklet tartalmazza. (3) Az iskolai rendszerű szakképzésben szakiskolában oktatható két évfolyamos, speciális kerettanterveket az 5. melléklet tartalmazza. (4) Az iskolai rendszerű szakképzésben szakiskolában oktatható négy évfolyamos, speciális kerettanterveket a 6. melléklet tartalmazza. (5) A rövidebb képzési idejű részszakképesítés megszerzésére irányuló Szakképzési Hídprogram szakképzési kerettanterveit a 7. melléklet tartalmazza. (6) A hosszabb képzési idejű részszakképesítés megszerzésére irányuló Szakképzési Hídprogram szakképzési kerettanterveit a 8. melléklet tartalmazza. (7) A Szakképzési Hídprogram közismereti kerettanterveit a 9. melléklet tartalmazza.
16759
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 129. szám
3. A szakképzési kerettanterv alkalmazására vonatkozó szabályok 3. §
4. §
5. §
6. §
7. §
(1) A szakképző iskola az Nkt. 5. § (1) bekezdés c) és d) pontjában meghatározott pedagógiai szakaszokhoz a 2. § (2) bekezdésében meghatározott iskolatípusra, továbbá az egyes sajátos szakképzési célok teljesítéséhez e rendelettel kiadott szakképzési kerettanterveket alkalmazza az e rendeletben foglaltakra figyelemmel. (2) A szakképzési kerettanterv a nappali rendszerű iskolai oktatásban alkalmazandó óraszámokat tartalmazza. (1) A szakközépiskolai szakképesítésre kiadott szakképzési kerettanterv tartalmazza a) az Nkt. 13. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott szakképzési évfolyamokon folyó képzés, valamint b) az Szt. 23. § (1) és (2) bekezdésében meghatározott, két szakképzési évfolyamon folyó képzés óratervét. (2) A szakgimnáziumi szakképesítésre kiadott szakképzési kerettanterv egyaránt tartalmazza a) az Nkt. 12. § (1) bekezdése szerinti képzés, valamint b) az Nkt. 12. § (4) bekezdése szerinti képzés óratervét. (3) A szakgimnáziumi szakképesítésre kiadott szakképzési kerettanterv – amennyiben a szakképesítés ágazatba besorolásra került – tartalmazza az adott szakképesítés ágazata szerinti közös kerettantervi elemeket, valamint a szakgimnáziumi érettségi keretében megszerezhető szakképesítések szakmai tartalmait. (1) A nappali oktatás munkarendjétől eltérő munkarend szerint szervezett felnőttoktatás keretében folytatott szakképzésben a szakképző iskola a szakképzési kerettanterveket adaptálja. (2) A nemzetiségi oktatásban részt vevő szakképző iskola a nemzetiség óvodai nevelésének irányelve és a nemzetiség iskolai oktatásának irányelve kiadásáról szóló miniszteri rendelettel, a két tanítási nyelvű szakképző iskola a két tanítási nyelvű iskolai oktatás irányelvének kiadásáról szóló miniszteri rendelettel összhangban alkalmazza az e rendelettel meghatározott szakképzési kerettantervet. (1) A Szakképzési Hídprogramban oktatható részszakképesítések közismereti kerettantervei egyaránt tartalmazzák a 7. és a 8. mellékletben szereplő szakképzési kerettantervekhez kapcsolódó közismereti óraterveket. (2) A 7. melléklet szerinti szakképzési kerettantervekhez a 9. melléklet szerinti közismereti kerettantervek A megjelölésű óraszámait kell alkalmazni. (3) A 8. melléklet szerinti szakképzési kerettantervekhez a 9. melléklet szerinti közismereti kerettantervek B megjelölésű óraszámait kell alkalmazni. (1) A szakképzési kerettanterv az egyes évfolyamok között összefüggő szakmai gyakorlati óraszámokat határoz meg. Az óraszámok az összefüggő nyári gyakorlat egészére vonatkoznak, amelynek keretében az összes felsorolt elemet kötelezően oktatni kell. (2) A szakképző iskola a szakképzési kerettanterveket a kerettanterv szerinti tanévenkénti tagolásnak megfelelően építi be a szakmai programjába, és kiegészíti az iskola helyi sajátosságai alapján. (3) A szakképzési kerettanterv nem kötelezően alkalmazandó elemei a tantárgyak témaköreire meghatározott óraszámok, valamint a szakképzési kerettanterv ajánlásként megfogalmazott elemei. A szakképző iskola a nem kötelező elemeket a szakmai programjában szabadon alkalmazhatja vagy azoktól eltérhet.
4. Záró rendelkezések 8. § Ez a rendelet 2016. szeptember 1-jén lép hatályba. 9. § A rendelet hatálybalépését megelőzően indult iskolai rendszerű szakképzésben folyó képzéseket – az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 150/2012. (VII. 6.) Korm. rendelet 9. § (11) bekezdésének figyelembevételével – a megkezdésükkor hatályos szabályok alapján kell befejezni. 10. § Hatályát veszti a szakképzési kerettantervekről szóló 14/2013. (IV. 5.) NGM rendelet.
Varga Mihály s. k., nemzetgazdasági miniszter
16760
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 129. szám
1. melléklet a 30/2016. (VIII. 31.) NGM rendelethez
1. Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 150/2012. (VII. 6.) Korm. rendeletben szereplő, iskolai rendszerű szakképzésben oktatható szakképesítések, szakképesítésráépülések, valamint az iskolai rendszerű szakképzésben e rendelet alapján oktatható szakképesítések, részszakképesítések, továbbá a Szakképzési Hídprogramban oktatható részszakképesítések felsorolása 1. táblázat: a szakközépiskolában oktatható szakképesítések
1.
A
B
Sor-
Szakképesítés
szám
azonosító száma
C
D
Szakképesítés megnevezése
A szakképesítésért felelős miniszter
2.
1.
34
543
01
Abroncsgyártó
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
3.
2.
34
582
01
Ács
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
4.
3.
34
621
03
Állattartó szakmunkás
agrárpolitikáért felelős miniszter
5.
4.
34
543
02
Asztalos
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
6.
5.
34
521
01
Autógyártó
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
7.
6.
34
582
02
Bádogos
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
8.
7.
34
544
02
Bányaművelő
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
9.
8.
34
542
01
Bőrdíszműves
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
10.
9.
34
582
13
Burkoló
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
11.
10.
34
542
02
Cipőkészítő
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
12.
11.
34
811
01
Cukrász
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
13.
12.
34
814
01
Családi gazdálkodó
agrárpolitikáért felelős miniszter
14.
13.
34
211
01
Díszműkovács
oktatásért felelős miniszter
15.
14.
34
622
01
Dísznövénykertész
agrárpolitikáért felelős miniszter
16.
15.
34
541
01
Édesipari termékgyártó
élelmiszeriparért felelős miniszter
17.
16.
34
341
01
Eladó
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
18.
17.
34
522
01
Elektromechanikai műszerész
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
19.
18.
34
522
02
Elektromos gép- és készülékszerelő
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
20.
19.
34
522
03
Elektronikai műszerész
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
21.
20.
34
521
11
Építő-, szállító- és munkagép-szerelő
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
22.
21.
34
582
03
Épület- és szerkezetlakatos
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
23.
22.
34
623
01
Erdészeti szakmunkás
erdőgazdálkodásért felelős miniszter
24.
23.
34
541
07
Erjedés- és üdítőital-ipari termékgyártó
élelmiszeriparért felelős miniszter
16761
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 129. szám
25.
24.
34
542
03
Fehérnemű-készítő és kötöttáru összeállító
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
26.
25.
34
542
04
Férfiszabó
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
27.
26.
34
582
04
Festő, mázoló, tapétázó
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
28.
27.
34
521
02
Finommechanikai műszerész
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
29.
28.
34
811
05
Fogadós
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
30.
29.
34
543
03
Formacikk-gyártó
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
31.
30.
34
621
01
Gazda
agrárpolitikáért felelős miniszter
32.
31.
34
521
03
Gépi forgácsoló
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
33.
32.
34
525
02
Gépjármű mechatronikus
közlekedésért felelős miniszter
34.
33.
34
841
01
Gépjármű-építési, szerelési logisztikus
közlekedésért felelős miniszter
35.
34.
34
525
01
Gépjárműépítő, szerelő
közlekedésért felelős miniszter
36.
35.
34
521
05
Gyártósori gépbeállító
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
37.
36.
34
524
01
Gyógyszerkészítmény-gyártó
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
38.
37.
34
841
03
Hajós szakmunkás
közlekedésért felelős miniszter
39.
38.
34
624
01
Halász, haltenyésztő
halgazdálkodásért felelős miniszter
40.
39.
34
521
06
Hegesztő
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
41.
40.
34
541
03
Húsipari termékgyártó
élelmiszeriparért felelős miniszter
42.
41.
34
582
05
Hűtő- és légtechnikai rendszerszerelő
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
43.
42.
34
521
04
Ipari gépész
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
44.
43.
34
543
04
Ipari gumitermék előállító
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
45.
44.
34
525
03
Járműfényező
közlekedésért felelős miniszter
46.
45.
34
521
07
Járműipari fémalkatrész-gyártó
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
47.
46.
34
525
04
Járműkarosszéria előkészítő, felületbevonó
közlekedésért felelős miniszter
48.
47.
34
525
05
Járműkarosszéria készítő, szerelő
közlekedésért felelős miniszter
49.
48.
34
525
06
Karosszérialakatos
közlekedésért felelős miniszter
50.
49.
34
542
05
Kárpitos
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
51.
50.
34
211
02
Kerámia, porcelán készítő (Gipszmodell-készítő)
kultúráért felelős miniszter
52.
51.
34
211
02
Kerámia, porcelán készítő (Kerámia- és porcelántárgykészítő)
kultúráért felelős miniszter
53.
52.
34
211
02
Kerámia, porcelán készítő (Porcelánfestő)
kultúráért felelős miniszter
54.
53.
34
622
02
Kertész
agrárpolitikáért felelős miniszter
16762
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 129. szám
55.
54.
34
543
05
Kishajóépítő, -karbantartó
közlekedésért felelős miniszter
56.
55.
34
541
08
Kistermelői élelmiszerelőállító, falusi vendéglátó
élelmiszeriparért felelős miniszter
57.
56.
34
582
07
Kőfaragó, műköves és épületszobrász
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
58.
57.
34
582
14
Kőműves
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
59.
58.
34
543
06
Könyvkötő-nyomtatványfeldolgozó
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
60.
59.
34
582
09
Központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
61.
60.
34
621
02
Lovász
agrárpolitikáért felelős miniszter
62.
61.
34
523
01
Mechatronikus-karbantartó
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
63.
62.
34
521
08
Mezőgazdasági gépész
agrárpolitikáért felelős miniszter
64.
63.
34
541
04
Molnár
élelmiszeriparért felelős miniszter
65.
64.
34
525
07
Motorkerékpár-szerelő
közlekedésért felelős miniszter
66.
65.
34
521
09
Műanyagfeldolgozó
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
67.
66.
34
215
01
Népi kézműves (Csipkekészítő)
kultúráért felelős miniszter
68.
67.
34
215
01
Népi kézműves (Faműves, fajátékkészítő)
kultúráért felelős miniszter
69.
68.
34
215
01
Népi kézműves (Fazekas)
kultúráért felelős miniszter
70.
69.
34
215
01
Népi kézműves (Gyékény-, szalma- és csuhétárgykészítő)
kultúráért felelős miniszter
71.
70.
34
215
01
Népi kézműves (Kézi és gépi hímző)
kultúráért felelős miniszter
72.
71.
34
215
01
Népi kézműves (Kosárfonó, fonottbútor kultúráért felelős miniszter készítő)
73.
72.
34
215
01
Népi kézműves (Nemezkészítő)
kultúráért felelős miniszter
74.
73.
34
215
01
Népi kézműves (Népi bőrműves)
kultúráért felelős miniszter
75.
74.
34
215
01
Népi kézműves (Szőnyegszövő)
kultúráért felelős miniszter
76.
75.
34
215
01
Népi kézműves (Takács)
kultúráért felelős miniszter
77.
76.
34
542
06
Női szabó
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
78.
77.
34
725
01
Optikai üvegcsiszoló
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
79.
78.
34
541
05
Pék
élelmiszeriparért felelős miniszter
80.
79.
34
811
03
Pincér
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
81.
80.
34
861
01
Rendészeti őr
rendészetért felelős miniszter
82.
81.
34
811
04
Szakács
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
83.
82.
34
523
02
Számítógép-szerelő, karbantartó
informatikáért felelős miniszter
84.
83.
34
582
10
Szárazépítő
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
85.
84.
34
521
10
Szerszámkészítő
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
86.
85.
34
762
01
Szociális gondozó és ápoló
szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter
16763
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 129. szám
87.
86.
34
541
06
Szőlész-borász
élelmiszeriparért felelős miniszter
88.
87.
34
541
09
Tartósítóipari szakmunkás
élelmiszeriparért felelős miniszter
89.
88.
34
541
10
Tejipari szakmunkás
élelmiszeriparért felelős miniszter
90.
89.
34
582
15
Tetőfedő
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
91.
90.
34
582
11
Útépítő
közlekedésért felelős miniszter
92.
91.
34
524
02
Vegyipari rendszerkezelő
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
93.
92.
34
522
04
Villanyszerelő
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
94.
93.
34
215
04
Virágkötő és virágkereskedő
agrárpolitikáért felelős miniszter
95.
94.
34
582
12
Víz-, csatorna- és közmű- rendszerszerelő
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
96.
95.
34
853
02
Vízügyi szakmunkás
vízgazdálkodásért felelős miniszter
2. táblázat: a szakgimnáziumban oktatható szakképesítések
1.
A
B
Sor-
Szakképesítés
szám
azonosító száma
C
D
Szakképesítés megnevezése
A szakképesítésért felelős miniszter
2.
1.
54
344
04
Államháztartási ügyintéző
számviteli szabályozásért felelős miniszter
3.
2.
54
621
01
Állattenyésztő és állategészségügyi technikus
agrárpolitikáért felelős miniszter
4.
3.
54
212
01
Artista II. (Akrobata)
oktatásért felelős miniszter
5.
4.
54
212
01
Artista II. (Légtornász)
oktatásért felelős miniszter
6.
5.
54
212
01
Artista II. (Zsonglőr)
oktatásért felelős miniszter
7.
6.
54
212
01
Artista II. (Egyensúlyozó)
oktatásért felelős miniszter
8.
7.
54
212
01
Artista II. (Bohóc)
oktatásért felelős miniszter
9.
8.
54
853
03
Vízgépészeti technikus
vízgazdálkodásért felelős miniszter
10.
9.
54
525
01
Autóelektronikai műszerész
közlekedésért felelős miniszter
11.
10.
54
523
01
Automatikai technikus
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
12.
11.
54
525
02
Autószerelő
közlekedésért felelős miniszter
13.
12.
54
525
03
Avionikus
közlekedésért felelős miniszter
14.
13.
54
544
01
Bányaművelő technikus
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
15.
14.
54
542
01
Bőrfeldolgozó-ipari technikus
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
16.
15.
54
481
01
CAD-CAM informatikus
informatikáért felelős miniszter
17.
16.
54
211
01
Dekoratőr
oktatásért felelős miniszter
18.
17.
54
211
02
Divat- és stílustervező
oktatásért felelős miniszter
19.
18.
54
212
02
Egyházzenész II. (Kántor-énekvezető)
oktatásért felelős miniszter
20.
19.
54
212
02
Egyházzenész II. (Kántor-kórusvezető)
oktatásért felelős miniszter
21.
20.
54
212
02
Egyházzenész II. (Kántor-orgonista)
oktatásért felelős miniszter
22.
21.
54
523
02
Elektronikai technikus
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
23.
22.
54
541
01
Élelmiszeripari analitikus technikus
élelmiszeriparért felelős miniszter
24.
23.
54
521
01
Élelmiszeripari gépésztechnikus
élelmiszeriparért felelős miniszter
16764
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 129. szám
25.
24.
54
541
02
Élelmiszeripari technikus
élelmiszeriparért felelős miniszter
26.
25.
54
582
01
Épületgépész technikus (Épületgépészeti előkészítő)
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
27.
26.
54
582
01
Épületgépész technikus (Bevontelektródás kézi ívhegesztő és Gázhegesztő)
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
28.
27.
54
521
02
Erdészeti gépésztechnikus
agrárpolitikáért felelős miniszter
29.
28.
54
623
02
Erdésztechnikus
erdőgazdálkodásért felelős miniszter
30.
29.
54
726
03
Ergoterapeuta
egészségügyért felelős miniszter
31.
30.
54
522
01
Erősáramú elektrotechnikus
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
32.
31.
54
543
01
Faipari technikus
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
33.
32.
54
863
01
Fegyverműszerész
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
34.
33.
54
211
03
Festő
oktatásért felelős miniszter
35.
34.
54
813
01
Fitness-wellness instruktor
sportpolitikáért felelős miniszter
36.
35.
54
725
03
Fizioterápiás asszisztens
egészségügyért felelős miniszter
37.
36.
54
544
02
Fluidumkitermelő technikus
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
38.
37.
54
815
01
Fodrász
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
39.
38.
54
720
02
Fogászati asszisztens
egészségügyért felelős miniszter
40.
39.
54
724
01
Fogtechnikus gyakornok
egészségügyért felelős miniszter
41.
40.
54
810
01
Fotográfus és fotótermék-kereskedő
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
42.
41.
54
581
01
Földmérő, földügyi és térinformatikai technikus
földügyért és térképészetért felelős miniszter
43.
42.
54
481
02
Gazdasági informatikus
informatikáért felelős miniszter
44.
43.
54
544
03
Gázipari technikus
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
45.
44.
54
521
03
Gépgyártástechnológiai technikus
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
46.
45.
54
211
04
Grafikus
kultúráért felelős miniszter szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
47.
46.
54
543
02
Gumiipari technikus (Műanyagfeldolgozó)
48.
47.
54
543
02
Gumiipari technikus (Formacikk-gyártó)
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
49.
48.
54
543
02
Gumiipari technikus (Ipari gumitermék előállító)
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
50.
49.
54
212
03
Gyakorlatos színész (Bábszínész)
kultúráért felelős miniszter
51.
50.
54
212
03
Gyakorlatos színész (Színházi és filmszínész)
kultúráért felelős miniszter
52.
51.
54
723
02
Gyakorló ápoló
egészségügyért felelős miniszter
53.
52.
54
723
03
Gyakorló csecsemő- és gyermekápoló
egészségügyért felelős miniszter
54.
53.
54
215
01
Gyakorló hangszerkészítő és -javító (fafúvós)
oktatásért felelős miniszter
55.
54.
54
215
01
Gyakorló hangszerkészítő és -javító (rézfúvós)
oktatásért felelős miniszter
16765
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 129. szám
56.
55.
54
215
01
Gyakorló hangszerkészítő és -javító (vonós/pengetős/vonókészítő)
oktatásért felelős miniszter
57.
56.
54
215
01
Gyakorló hangszerkészítő és -javító (orgonaépítő)
oktatásért felelős miniszter
58.
57.
54
215
01
Gyakorló hangszerkészítő és -javító (zongora)
oktatásért felelős miniszter
59.
58.
54
725
04
Gyakorló klinikai laboratóriumi asszisztens
egészségügyért felelős miniszter
60.
59.
54
723
01
Gyakorló mentőápoló
egészségügyért felelős miniszter
61.
60.
54
725
05
Gyakorló szövettani asszisztens
egészségügyért felelős miniszter
62.
61.
54
761
01
Gyermekotthoni asszisztens
gyermek- és ifjúságvédelemért felelős miniszter
63.
62.
54
726
04
Gyógymasszőr
egészségügyért felelős miniszter
64.
63.
54
140
01
Gyógypedagógiai segítő munkatárs
oktatásért felelős miniszter
65.
64.
54
720
03
Gyógyszertári asszisztens
egészségügyért felelős miniszter közlekedésért felelős miniszter
66.
65.
54
841
01
Hajózási technikus (Szállodahajós, szállodai személyzet)
67.
66.
54
841
01
Hajózási technikus (Hajózási üzemeltetési vezető)
közlekedésért felelős miniszter
68.
67.
54
213
01
Hangmester
kultúráért felelős miniszter
69.
68.
54
582
02
Hídépítő és -fenntartó technikus
közlekedésért felelős miniszter
70.
69.
54
863
02
Honvéd altiszt (az ágazat/szakmairány megjelölésével)
honvédelemért felelős miniszter
71.
70.
54
812
01
Idegenvezető
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
72.
71.
54
347
01
Idegennyelvű ipari és kereskedelmi ügyintéző
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
73.
72.
54
481
03
Infokommunikációs hálózatépítő és üzemeltető
informatikáért felelős miniszter
74.
73.
54
481
06
Informatikai rendszerüzemeltető
informatikáért felelős miniszter
75.
74.
54
346
03
Irodai titkár
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
76.
75.
54
482
01
IT mentor
informatikáért felelős miniszter
77.
76.
54
212
04
Jazz-zenész II. (Jazz-énekes)
oktatásért felelős miniszter
78.
77.
54
212
04
Jazz-zenész II. [Jazz-zenész (fafúvós)]
oktatásért felelős miniszter
79.
78.
54
212
04
Jazz-zenész II. [Jazz-zenész (rézfúvós)]
oktatásért felelős miniszter
80.
79.
54
212
04
Jazz-zenész II. [Jazz-zenész (húros/vonós)]
oktatásért felelős miniszter
81.
80.
54
212
04
Jazz-zenész II. [Jazz-zenész (billentyűs)]
oktatásért felelős miniszter
82.
81.
54
212
04
Jazz-zenész II. [Jazz-zenész (ütő)]
oktatásért felelős miniszter
83.
82.
54
841
10
Jegyvizsgáló
közlekedésért felelős miniszter
84.
83.
54
725
06
Kardiológiai és angiológiai asszisztens
egészségügyért felelős miniszter
85.
84.
54
211
05
Kerámiaműves
oktatásért felelős miniszter
86.
85.
54
341
02
Kereskedelmi képviselő
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
87.
86.
54
341
01
Kereskedő
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
88.
87.
54
213
06
Kiadványszerkesztő technikus
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
16766
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 129. szám
89.
88.
54
761
02
Kisgyermekgondozó, -nevelő
gyermek- és ifjúságvédelemért felelős miniszter
90.
89.
54
212
05
Klasszikus zenész II. (Hangkultúra)
oktatásért felelős miniszter
91.
90.
54
212
05
Klasszikus zenész II. [Klasszikus zenész (fafúvós)]
oktatásért felelős miniszter
92.
91.
54
212
05
Klasszikus zenész II. [Klasszikus zenész (rézfúvós)]
oktatásért felelős miniszter
93.
92.
54
212
05
Klasszikus zenész II. [Klasszikus zenész (húros/vonós)]
oktatásért felelős miniszter
94.
93.
54
212
05
Klasszikus zenész II. [Klasszikus zenész (billentyűs)]
oktatásért felelős miniszter
95.
94.
54
212
05
Klasszikus zenész II. [Klasszikus zenész (ütős)]
oktatásért felelős miniszter
96.
95.
54
212
05
Klasszikus zenész II. (Magánénekes)
oktatásért felelős miniszter oktatásért felelős miniszter
97.
96.
54
212
05
Klasszikus zenész II. (Zeneelmélet-szolfézs)
98.
97.
54
212
05
Klasszikus zenész II. (Zeneszerzés)
oktatásért felelős miniszter
99.
98.
54
725
07
Klinikai neurofiziológiai asszisztens
egészségügyért felelős miniszter
100.
99.
54
525
09
Kocsivizsgáló
közlekedésért felelős miniszter
101. 100.
54
521
04
Kohászati technikus
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
102. 101.
54
815
02
Kozmetikus
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
103. 102.
54
850
01
Környezetvédelmi technikus
környezetvédelemért felelős miniszter
104. 103.
54
523
03
Közlekedésautomatikai műszerész
közlekedésért felelős miniszter kultúráért felelős miniszter
105. 104.
54
345
02
Közművelődési és közönségkapcsolati szakember (Közművelődési szakember II.)
106. 105.
54
345
02
Közművelődési és közönségkapcsolati szakember (Közönségkapcsolati szakember)
kultúráért felelős miniszter
107. 106.
54
841
02
Közúti közlekedésüzemvitel-ellátó
közlekedésért felelős miniszter
108. 107.
54
345
01
Közszolgálati ügyintéző
közszolgálati életpálya kidolgozásáért felelős miniszter
109. 108.
54
725
08
Látszerész és optikai árucikk-kereskedő
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
110. 109.
54
841
03
Légi közlekedésüzemvitel-ellátó
közlekedésért felelős miniszter
111. 110.
54
841
11
Logisztikai és szállítmányozási ügyintéző
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
112. 111.
54
582
03
Magasépítő technikus
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
113. 112.
54
523
04
Mechatronikai technikus
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
114. 113.
54
582
04
Mélyépítő technikus
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
115. 114.
54
521
05
Mezőgazdasági gépésztechnikus
agrárpolitikáért felelős miniszter
116. 115.
54
621
02
Mezőgazdasági technikus
agrárpolitikáért felelős miniszter
117. 116.
54
213
03
Mozgókép- és animációkészítő
kultúráért felelős miniszter
16767
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 129. szám
118. 117.
54
521
06
Műanyagfeldolgozó technikus
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
119. 118.
54
481
05
Műszaki informatikus
informatikáért felelős miniszter
120. 119.
54
211
10
Művészeti és médiafotográfus
kultúráért felelős miniszter
121. 120.
54
212
06
Népzenész II. (Népi énekes)
kultúráért felelős miniszter
122. 121.
54
212
06
Népzenész II. [Népzenész (fafúvós)]
kultúráért felelős miniszter
123. 122.
54
212
06
Népzenész II. [Népzenész (húros/vonós)]
kultúráért felelős miniszter
124. 123.
54
212
06
Népzenész II. [Népzenész (billentyűs)]
kultúráért felelős miniszter
125. 124.
54
212
06
Népzenész II. [Népzenész (ütős)]
kultúráért felelős miniszter
126. 125.
54
213
07
Nyomdaipari technikus
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
127. 126.
54
853
04
Víziközmű technikus
vízgazdálkodásért felelős miniszter
128. 127.
54
211
06
Ötvös
oktatásért felelős miniszter
129. 128.
54
212
07
Pantomimes
kultúráért felelős miniszter
130. 129.
54
581
02
Parképítő és -fenntartó technikus
agrárpolitikáért felelős miniszter
131. 130.
54
140
02
Pedagógiai- és családsegítő munkatárs
oktatásért felelős miniszter
132. 131.
54
343
01
Pénzügyi termékértékesítő (bank, befektetés, biztosítás)
pénz-, tőke- és biztosítási piac szabályozásáért felelős miniszter
133. 132.
54
344
01
Pénzügyi-számviteli ügyintéző
számviteli szabályozásért felelős miniszter
134. 133.
54
720
04
Perioperatív asszisztens
egészségügyért felelős miniszter
135. 134.
54
841
09
Postai üzleti ügyintéző
postaügyért felelős miniszter
136. 135.
54
725
09
Radiográfiai asszisztens
egészségügyért felelős miniszter
137. 136.
54
762
01
Rehabilitációs nevelő, segítő
szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter
138. 137.
52
861
11
Rendészeti ügyintéző
rendészetért felelős miniszter
139. 138.
54
861
01
Rendőr tiszthelyettes 1 éves (Bűnügyi rendőr)
rendészetért felelős miniszter
140. 139.
54
861
01
Rendőr tiszthelyettes 1,5 éves (Bűnügyi rendőr)
rendészetért felelős miniszter
141. 140.
54
861
01
Rendőr tiszthelyettes 2 éves (Bűnügyi rendőr)
rendészetért felelős miniszter
142. 141.
54
861
01
Rendőr tiszthelyettes 1 éves (Határrendészeti rendőr)
rendészetért felelős miniszter
143. 142.
54
861
01
Rendőr tiszthelyettes 1,5 éves (Határrendészeti rendőr)
rendészetért felelős miniszter
144. 143.
54
861
01
Rendőr tiszthelyettes 2 éves (Határrendészeti rendőr)
rendészetért felelős miniszter
145. 144.
54
861
01
Rendőr tiszthelyettes 1 éves (Közlekedési rendőr)
rendészetért felelős miniszter
146. 145.
54
861
01
Rendőr tiszthelyettes 1,5 éves (Közlekedési rendőr)
rendészetért felelős miniszter
147. 146.
54
861
01
Rendőr tiszthelyettes 2 éves (Közlekedési rendőr)
rendészetért felelős miniszter
148. 147.
54
861
01
Rendőr tiszthelyettes 1 éves (Közrendvédelmi rendőr)
rendészetért felelős miniszter
149. 148.
54
861
01
Rendőr tiszthelyettes 1,5 éves (Közrendvédelmi rendőr)
rendészetért felelős miniszter
16768
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 129. szám
150. 149.
54
861
01
Rendőr tiszthelyettes 2 éves (Közrendvédelmi rendőr)
rendészetért felelős miniszter
151. 150.
54
525
10
Repülőgép szerelő
közlekedésért felelős miniszter
152. 151.
54
542
02
Ruhaipari technikus
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
153. 152.
54
813
02
Sportedző (a sportág megjelölésével)
sportpolitikáért felelős miniszter
154. 153.
54
521
07
Színháztechnikus, szcenikus
kultúráért felelős miniszter
155. 154.
54
521
08
Színpad- és porond technikus
kultúráért felelős miniszter
156. 155.
54
211
07
Szobrász
oktatásért felelős miniszter
157. 156.
54
762
02
Szociális asszisztens
szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter
158. 157.
54
762
03
Szociális szakgondozó
szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter
159. 158.
54
213
05
Szoftverfejlesztő
informatikáért felelős miniszter
160. 159.
54
212
08
Szórakoztató zenész II. (Énekes szólista)
kultúráért felelős miniszter
161. 160.
54
212
08
Szórakoztató zenész II. [Szórakoztató zenész (fafúvós)]
kultúráért felelős miniszter
162. 161.
54
212
08
Szórakoztató zenész II. [Szórakoztató zenész (rézfúvós)]
kultúráért felelős miniszter
163. 162.
54
212
08
Szórakoztató zenész II. [Szórakoztató zenész (húros /vonós)]
kultúráért felelős miniszter
164. 163.
54
212
08
Szórakoztató zenész II. [Szórakoztató zenész (billentyűs)]
kultúráért felelős miniszter
165. 164.
54
212
08
Szórakoztató zenész II. [Szórakoztató zenész (ütős)]
kultúráért felelős miniszter
166. 165.
54
212
09
Táncos II. (Klasszikus balett-táncos)
oktatásért felelős miniszter
167. 166.
54
212
09
Táncos II. (Kortárs-, modern táncos)
oktatásért felelős miniszter
168. 167.
54
212
09
Táncos II. (Néptáncos)
oktatásért felelős miniszter
169. 168.
54
212
09
Táncos II. (Színházi táncos)
oktatásért felelős miniszter
170. 169.
54
523
05
Távközlési technikus
informatikáért felelős miniszter
171. 170.
54
542
03
Textilipari technikus
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
172. 171.
54
211
08
Textilműves
oktatásért felelős miniszter
173. 172.
54
812
03
Turisztikai szervező, értékesítő
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
174. 173.
54
582
05
Útépítő és -fenntartó technikus
közlekedésért felelős miniszter
175. 174.
54
211
09
Üvegműves
oktatásért felelős miniszter
176. 175.
54
340
01
Üzleti szolgáltatási munkatárs
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
177. 176.
54
625
01
Vadgazdálkodási technikus
vadgazdálkodásért felelős miniszter
178. 177.
54
344
02
Vállalkozási és bérügyintéző
számviteli szabályozásért felelős miniszter
179. 178.
54
344
03
Vám-, jövedéki- és termékdíj ügyintéző
adópolitikáért felelős miniszter
180. 179.
54
582
06
Vasútépítő és -fenntartó technikus
közlekedésért felelős miniszter
181. 180.
54
841
05
Vasútforgalmi szolgálattevő
közlekedésért felelős miniszter
182. 181.
54
841
06
Vasúti árufuvarozási ügyintéző
közlekedésért felelős miniszter
183. 182.
54
525
11
Vasúti jármű dízelmotor- és hajtásszerelő
közlekedésért felelős miniszter
16769
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 129. szám
184. 183.
54
525
12
Vasúti jármű szerkezeti és fékrendszer szerelője
közlekedésért felelős miniszter
185. 184.
54
525
13
Vasúti jármű villamos rendszereinek szerelője
közlekedésért felelős miniszter
186. 185.
54
524
03
Vegyész technikus (Gyógyszerkészítmény-gyártó)
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
187. 186.
54
524
03
Vegyész technikus (Vegyipari rendszerkezelő)
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
188. 187.
54
811
01
Vendéglátásszervező
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
189. 188.
54
853
02
Vízgazdálkodó technikus
vízgazdálkodásért felelős miniszter
3. táblázat: az iskolai rendszerű szakképzésben oktatható szakképesítés-ráépülések 1.
A
B
Sor-
Szakképesítés
szám
azonosító száma
C
D
Szakképesítés-ráépülés megnevezése
A szakképesítésért felelős miniszter
2.
1.
55
621
01
Agrár áruforgalmazó szaktechnikus
agrárpolitikáért felelős miniszter
3.
2.
55
344
02
Államháztartási mérlegképes könyvelő
számviteli szabályozásért felelős miniszter
4.
3.
55
525
03
Alternatív gépjárműhajtási technikus
közlekedésért felelős miniszter
5.
4.
55
723
01
Ápoló
egészségügyért felelős miniszter
6.
5.
55
211
01
Aranyműves
oktatásért felelős miniszter
7.
6.
55
212
02
Artista I. (Akrobata)
oktatásért felelős miniszter
8.
7.
55
212
02
Artista I. (Légtornász)
oktatásért felelős miniszter
9.
8.
55
212
02
Artista I. (Zsonglőr)
oktatásért felelős miniszter
10.
9.
55
212
02
Artista I. (Egyensúlyozó)
oktatásért felelős miniszter
11.
10.
55
212
02
Artista I. (Bohóc)
oktatásért felelős miniszter
12.
11.
35
522
01
Audio- és vizuáltechnikai műszerész
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
13.
12.
35
841
01
Autóbuszvezető
közlekedésért felelős miniszter
14.
13.
35
523
01
Automatikai berendezés karbantartó
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
15.
14.
55
525
01
Autótechnikus
közlekedésért felelős miniszter
16.
15.
35
813
01
Belovagló
agrárpolitikáért felelős miniszter
17.
16.
55
523
05
Beszédátviteli rendszerüzemeltető technikus
informatikáért felelős miniszter
18.
17.
35
621
02
Biogazdálkodó
agrárpolitikáért felelős miniszter
19.
18.
55
541
01
Bor- és pezsgőgyártó szaktechnikus
élelmiszeriparért felelős miniszter
20.
19.
55
211
02
Bronzműves és szoboröntő
oktatásért felelős miniszter
21.
20.
35
521
01
CNC gépkezelő
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
22.
21.
55
541
02
Cukor- és édesipari szaktechnikus
élelmiszeriparért felelős miniszter
23.
22.
55
723
02
Csecsemő- és gyermekápoló
egészségügyért felelős miniszter
24.
23.
35
762
01
Demencia gondozó
szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter
25.
24.
35
811
03
Diétás szakács
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
26.
25.
55
211
03
Díszítő festő
oktatásért felelős miniszter
27.
26.
55
211
04
Díszlettervező
oktatásért felelős miniszter
16770
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 129. szám
28.
27.
55
524
01
Drog- és toxikológiai technikus
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
29.
28.
55
344
03
Egyéb szervezeti mérlegképes könyvelő
számviteli szabályozásért felelős miniszter
30.
29.
55
212
03
Egyházzenész I. (Kántor-énekvezető)
kultúráért felelős miniszter
31.
30.
55
212
03
Egyházzenész I. (Kántor-kórusvezető)
kultúráért felelős miniszter
32.
31.
55
212
03
Egyházzenész I. (Kántor-orgonista)
kultúráért felelős miniszter informatikáért felelős miniszter
33.
32.
55
523
01
Elektronikus hozzáférési és magánhálózati rendszerüzemeltető technikus
34.
33.
55
523
02
Elektronikus műsorközlő és tartalomátviteli rendszerüzemeltető technikus
informatikáért felelős miniszter
35.
34.
55
541
03
Erjedés- és üdítőitalipari szaktechnikus
élelmiszeriparért felelős miniszter
36.
35.
55
211
01
Ezüstműves
oktatásért felelős miniszter
37.
36.
55
762
01
Foglalkozás-szervező
szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter
38.
37.
55
724
01
Fogtechnikus
egészségügyért felelős miniszter
39.
38.
35
582
01
Gáz- és hőtermelő berendezés-szerelő
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
40.
39.
55
523
03
Gerinchálózati rendszerüzemeltető technikus
informatikáért felelős miniszter
41.
40.
55
762
02
Gerontológiai gondozó
szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter
42.
41.
35
622
01
Gyógy- és fűszernövénytermesztő
agrárpolitikáért felelős miniszter
43.
42.
55
524
05
Gyógyszeripari szaktechnikus
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
44.
43.
55
215
01
Hangszerkészítő és -javító (fafúvós)
oktatásért felelős miniszter
45.
44.
55
215
01
Hangszerkészítő és -javító (rézfúvós)
oktatásért felelős miniszter oktatásért felelős miniszter
46.
45.
55
215
01
Hangszerkészítő és -javító (vonós/pengetős/vonókészítő)
47.
46.
55
215
01
Hangszerkészítő és -javító (orgonaépítő)
oktatásért felelős miniszter
48.
47.
55
215
01
Hangszerkészítő és -javító (zongora)
oktatásért felelős miniszter
49.
48.
55
523
06
Háztartási gépszerviz szaktechnikus
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
50.
49.
55
863
01
Honvéd zászlós (az ágazat/szakmairány megjelölésével)
honvédelemért felelős miniszter
51.
50.
55
850
01
Hulladékgazdálkodó szaktechnikus
környezetvédelemért felelős miniszter
52.
51.
55
541
04
Hús- és baromfiipari szaktechnikus
élelmiszeriparért felelős miniszter
53.
52.
35
582
03
Hűtő-, klíma- és hőszivattyú berendezés-szerelő
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
54.
53.
55
481
02
Információrendszer-szervező
informatikáért felelős miniszter
55.
54.
55
523
07
Járműipari karbantartó technikus
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
56.
55.
55
212
04
Jazz-zenész I. (Jazz-énekes)
kultúráért felelős miniszter
57.
56.
55
212
04
Jazz-zenész I. [Jazz-zenész (fafúvós)]
kultúráért felelős miniszter
58.
57.
55
212
04
Jazz-zenész I. [Jazz-zenész (rézfúvós)]
kultúráért felelős miniszter
16771
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 129. szám
59.
58.
55
212
04
Jazz-zenész I. [Jazz-zenész (húros/vonós)]
kultúráért felelős miniszter
60.
59.
55
212
04
Jazz-zenész I. [Jazz-zenész (billentyűs)]
kultúráért felelős miniszter
61.
60.
55
212
04
Jazz-zenész I. [Jazz-zenész (ütős)]
kultúráért felelős miniszter
62.
61.
55
211
05
Jelmeztervező
oktatásért felelős miniszter
63.
62.
55
622
01
Kertészeti szaktechnikus
agrárpolitikáért felelős miniszter
64.
63.
35
345
01
Kis- és középvállalkozások ügyvezetője I.
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
65.
64.
55
345
01
Kis- és középvállalkozások ügyvezetője II.
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
66.
65.
55
212
05
Klasszikus zenész I. (Hangkultúra)
kultúráért felelős miniszter
67.
66.
55
212
05
Klasszikus zenész I. [Klasszikus zenész (fafúvós)]
kultúráért felelős miniszter
68.
67.
55
212
05
Klasszikus zenész I. [Klasszikus zenész (rézfúvós)]
kultúráért felelős miniszter
69.
68.
55
212
05
Klasszikus zenész I. [Klasszikus zenész (húros/vonós)]
kultúráért felelős miniszter
70.
69.
55
212
05
Klasszikus zenész I. [Klasszikus zenész (billentyűs)]
kultúráért felelős miniszter
71.
70.
55
212
05
Klasszikus zenész I. [Klasszikus zenész (ütős)]
kultúráért felelős miniszter
72.
71.
55
212
05
Klasszikus zenész I. (Magánénekes)
kultúráért felelős miniszter
73.
72.
55
212
05
Klasszikus zenész I. (Zeneelmélet-szolfézs)
kultúráért felelős miniszter
74.
73.
55
212
05
Klasszikus zenész I. (Zeneszerzés)
kultúráért felelős miniszter
75.
74.
55
725
11
Klinikai fogászati higiénikus
egészségügyért felelős miniszter
76.
75.
55
725
18
Klinikai laboratóriumi szakasszisztens
egészségügyért felelős miniszter
77.
76.
55
213
03
Korrektor
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
78.
77.
55
850
02
Környezetvédelmi-mérés szaktechnikus környezetvédelemért felelős miniszter
79.
78.
55
582
01
Létesítményi energetikus
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
80.
79.
55
541
05
Malom- és keveréktakarmány-ipari szaktechnikus
élelmiszeriparért felelős miniszter
81.
80.
55
762
03
Mentálhigiénés asszisztens
szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter
82.
81.
55
723
11
Mentőápoló
egészségügyért felelős miniszter
83.
82.
35
521
02
Mezőgazdasági gépjavító
agrárpolitikáért felelős miniszter
84.
83.
55
213
04
Mobilalkalmazás fejlesztő
informatikáért felelős miniszter
85.
84.
55
213
05
Multimédia-alkalmazásfejlesztő
informatikáért felelős miniszter
86.
85.
35
543
01
Műbútorasztalos
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
87.
86.
55
582
02
Műemlékfenntartó technikus
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
88.
87.
35
582
04
Műemléki díszítőszobrász
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
89.
88.
35
582
05
Műemléki helyreállító
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
16772
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 129. szám
90.
89.
55
524
03
Műszeres analitikus
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
91.
90.
55
212
06
Népzenész I. (Népi énekes)
kultúráért felelős miniszter
92.
91.
55
212
06
Népzenész I. [Népzenész (fafúvós)]
kultúráért felelős miniszter
93.
92.
55
212
06
Népzenész I. [Népzenész (húros/vonós)]
kultúráért felelős miniszter
94.
93.
55
212
06
Népzenész I. [Népzenész (billentyűs)]
kultúráért felelős miniszter
95.
94.
55
212
06
Népzenész I. [Népzenész (ütős)]
kultúráért felelős miniszter
96.
95.
55
621
02
Növényvédelmi szaktechnikus
agrárpolitikáért felelős miniszter
97.
96.
55
850
03
Nukleáris környezetvédelmi szaktechnikus
környezetvédelemért felelős miniszter
98.
97.
55
523
04
Orvosi elektronikai technikus
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
99.
98.
55
524
04
Papíripari technikus
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
100.
99.
35
521
03
Patkolókovács
agrárpolitikáért felelős miniszter
101. 100.
55
762
04
Pszichiátriai gondozó
szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter
102. 101.
35
582
06
Rekonstrukciós és műemléki festő, mázoló
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
103. 102.
35
811
01
Sommelier
élelmiszeriparért felelős miniszter
104. 103.
35
541
01
Speciális állatfeldolgozó
élelmiszeriparért felelős miniszter
105. 104.
55
726
02
Sportmasszőr
egészségügyért felelős miniszter
106. 105.
55
541
06
Sütő- és cukrászipari szaktechnikus
élelmiszeriparért felelős miniszter
107. 106.
55
762
05
Szenvedélybeteg gondozó
szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter
108. 107.
55
212
01
Színész
kultúráért felelős miniszter
109. 108.
55
521
02
Színpadi fénytervező
kultúráért felelős miniszter
110. 109.
55
521
03
Színpadi magasépítő
kultúráért felelős miniszter
111. 110.
55
762
06
Szociális, gyermek- és ifjúságvédelmi ügyintéző
szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter
112. 111.
55
212
07
Szórakoztató zenész I. (Énekes szólista)
kultúráért felelős miniszter
113. 112.
55
212
07
Szórakoztató zenész I. [Szórakoztató zenész (fafúvós)]
kultúráért felelős miniszter
114. 113.
55
212
07
Szórakoztató zenész I. [Szórakoztató zenész (rézfúvós)]
kultúráért felelős miniszter
115. 114.
55
212
07
Szórakoztató zenész I. [Szórakoztató zenész (húros /vonós)]
kultúráért felelős miniszter
116. 115.
55
212
07
Szórakoztató zenész I. [Szórakoztató zenész (billentyűs)]
kultúráért felelős miniszter
117. 116.
55
212
07
Szórakoztató zenész I. [Szórakoztató zenész (ütős)]
kultúráért felelős miniszter
118. 117.
55
725
21
Szövettani szakasszisztens
egészségügyért felelős miniszter
119. 118.
55
212
08
Táncos II. (Klasszikus balett-táncos)
kultúráért felelős miniszter
120. 119.
55
212
08
Táncos II. (Kortárs-, modern táncos)
kultúráért felelős miniszter
121. 120.
55
212
08
Táncos II. (Néptáncos)
kultúráért felelős miniszter
122. 121.
55
212
08
Táncos II. (Színházi táncos)
kultúráért felelős miniszter
123. 122.
55
541
07
Tartósítóipari szaktechnikus
élelmiszeriparért felelős miniszter
124. 123.
35
841
02
Tehergépkocsi-vezető
közlekedésért felelős miniszter
16773
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 129. szám
125. 124.
55
541
08
Tejipari szaktechnikus
élelmiszeriparért felelős miniszter
126. 125.
55
850
04
Települési környezetvédelmi szaktechnikus
környezetvédelemért felelős miniszter
127. 126.
55
481
01
Térinformatikus
informatikáért felelős miniszter
128. 127.
55
581
03
Térképész szaktechnikus
földügyért és térképészetért felelős miniszter
129. 128.
55
850
05
Természetvédelmi szaktechnikus
környezetvédelemért felelős miniszter
130. 129.
55
863
02
Vadászpuska műves
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
131. 130.
55
344
07
Vállalkozási mérlegképes könyvelő
számviteli szabályozásért felelős miniszter
132. 131.
55
525
04
Vasútijármű-technikus és diagnosztikus közlekedésért felelős miniszter
133. 132.
55
524
06
Vegyipari rendszerüzemeltető szaktechnikus
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
134. 133.
35
811
02
Vendéglátó-üzletvezető
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
135. 134.
55
211
02
Vésnök
oktatásért felelős miniszter
136. 135.
55
581
04
Vidékfejlesztési szaktechnikus
agrárpolitikáért felelős miniszter
137. 136.
35
215
02
Virágdekoratőr
agrárpolitikáért felelős miniszter
138. 137.
55
853
01
Vízépítő szaktechnikus
vízgazdálkodásért felelős miniszter szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
139. 138.
35
582
08
Vízgépészeti és technológiai berendezésszerelő
140. 139.
35
525
01
Vízi sportmotor-szerelő
közlekedésért felelős miniszter
141. 140.
55
853
02
Vízminőség-védelmi szaktechnikus
vízgazdálkodásért felelős miniszter
142. 141.
55
213
02
Webfejlesztő
informatikáért felelős miniszter
143. 142.
35
622
02
Zöldség- és gyümölcstermesztő
agrárpolitikáért felelős miniszter
4. táblázat: az iskolai rendszerű szakképzésben, szakiskolában, két évfolyamos képzésben oktatható részszakképesítések
1.
A
B
Sor-
Szakképesítés
szám
azonosító száma
C
D
Részszakképesítés megnevezése
A szakképesítésért felelős miniszter
2.
1.
31
621
01
Állatgondozó (Gazda) sh
agrárpolitikáért felelős miniszter
3.
2.
31
621
01
Állatgondozó (Gazda) st
agrárpolitikáért felelős miniszter
4.
3.
31
621
02
Aranykalászos gazda (Gazda) sh
agrárpolitikáért felelős miniszter
5.
4.
31
621
02
Aranykalászos gazda (Gazda) st
agrárpolitikáért felelős miniszter
6.
5.
21
543
01
Asztalosipari szerelő (Asztalos) sh
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
7.
6.
21
543
01
Asztalosipari szerelő (Asztalos) st
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
8.
7.
31
212
01
Bábkészítő (Gyakorlatos színész) sh
kultúráért felelős miniszter
9.
8.
31
212
01
Bábkészítő (Gyakorlatos színész) sm
kultúráért felelős miniszter
10.
9.
31
521
01
Bevontelektródás kézi ívhegesztő (Hegesztő) st
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
11.
10.
31
541
01
Bolti hentes (Húsipari termékgyártó) st
élelmiszeriparért felelős miniszter
12.
11.
31
541
02
Borász (Szőlész-borász) sh
élelmiszeriparért felelős miniszter
13.
12.
31
541
02
Borász (Szőlész-borász) st
élelmiszeriparért felelős miniszter
14.
13.
31
542
01
Bőrtárgy készítő (Bőrdíszműves) sh
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
16774
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 129. szám
15.
14.
31
542
01
Bőrtárgy készítő (Bőrdíszműves) sm
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
16.
15.
31
542
01
Bőrtárgy készítő (Bőrdíszműves) st
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
17.
16.
31
542
02
Cipőfelsőrész-készítő (Cipőkészítő) sh
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
18.
17.
31
542
02
Cipőfelsőrész-készítő (Cipőkészítő) sm
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
19.
18.
31
542
02
Cipőfelsőrész-készítő (Cipőkészítő) st
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
20.
19.
21
814
01
Családellátó (Családi gazdálkodó) st
agrárpolitikáért felelős miniszter
21.
20.
31
541
13
Csokoládétermék-gyártó (Édesipari termékgyártó) sh
élelmiszeriparért felelős miniszter
22.
21.
31
541
13
Csokoládétermék-gyártó (Édesipari termékgyártó) st
élelmiszeriparért felelős miniszter
23.
22.
31
522
01
Elektronikai gyártósori műszerész (Elektronikai műszerész) sh
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
24.
23.
31
341
01
Élelmiszer-, vegyiáru eladó (Eladó) sl
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
25.
24.
31
341
01
Élelmiszer-, vegyiáru eladó (Eladó) st
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
26.
25.
21
623
01
Erdőművelő (Erdészeti szakmunkás) sh
erdőgazdálkodásért felelős miniszter
27.
26.
21
623
01
Erdőművelő (Erdészeti szakmunkás) st
erdőgazdálkodásért felelős miniszter
28.
27.
21
543
02
Faipari gépkezelő (Asztalos) sh
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
29.
28.
21
543
02
Faipari gépkezelő (Asztalos) st
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
30.
29.
31
622
02
Faiskolai kertész (Dísznövénykertész) sh agrárpolitikáért felelős miniszter
31.
30.
31
622
02
Faiskolai kertész (Dísznövénykertész) st
agrárpolitikáért felelős miniszter
32.
31.
31
811
15
Falusi vendéglátó (Kistermelői élelmiszerelőállító, falusi vendéglátó) sh
élelmiszeriparért felelős miniszter
33.
32.
31
811
15
Falusi vendéglátó (Kistermelői élelmiszerelőállító, falusi vendéglátó) st
élelmiszeriparért felelős miniszter
34.
33.
31
543
01
Famegmunkáló (Asztalos) sh
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
35.
34.
31
543
01
Famegmunkáló (Asztalos) st
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
36.
35.
31
521
03
Fogyóelektródás védőgázas ívhegesztő szakképzésért és felnőttképzésért (Hegesztő) sh felelős miniszter
37.
36.
31
521
03
Fogyóelektródás védőgázas ívhegesztő szakképzésért és felnőttképzésért (Hegesztő) st felelős miniszter
38.
37.
31
521
04
Fröccsöntő (Műanyagfeldolgozó) sh
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
39.
38.
31
521
04
Fröccsöntő (Műanyagfeldolgozó) st
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
40.
39.
31
521
05
Gázhegesztő (Hegesztő) sh
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
41.
40.
21
851
01
Hulladékgyűjtő és -szállító (Hulladékfelvásárló és -telepkezelő) sh
környezetvédelemért felelős miniszter
16775
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 129. szám
42.
41.
21
851
01
Hulladékgyűjtő és -szállító (Hulladékfelvásárló és -telepkezelő) st
környezetvédelemért felelős miniszter
43.
42.
21
851
02
Hulladékválogató és -feldolgozó (Hulladékfelvásárló és -telepkezelő) sh
környezetvédelemért felelős miniszter
44.
43.
21
851
02
Hulladékválogató és -feldolgozó (Hulladékfelvásárló és -telepkezelő) st
környezetvédelemért felelős miniszter
45.
44.
31
853
05
Intézménytakarító (Tisztítástechnológiai szakmunkás) sh
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
46.
45.
31
853
05
Intézménytakarító (Tisztítástechnológiai szakmunkás) sl
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
47.
46.
31
853
05
Intézménytakarító (Tisztítástechnológiai szakmunkás) st
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
48.
47.
31
541
17
Keksz- és ostyagyártó (Édesipari termékgyártó) sh
élelmiszeriparért felelős miniszter
49.
48.
31
541
17
Keksz- és ostyagyártó (Édesipari termékgyártó) st
élelmiszeriparért felelős miniszter
50.
49.
31
525
01
Kerékpárszerelő (Motorkerékpárszerelő) sh
közlekedésért felelős miniszter
51.
50.
31
525
01
Kerékpárszerelő (Motorkerékpárszerelő) sl
közlekedésért felelős miniszter
52.
51.
31
525
01
Kerékpárszerelő (Motorkerékpárszerelő) st
közlekedésért felelős miniszter
53.
52.
21
622
01
Kerti munkás (Kertész) sh
agrárpolitikáért felelős miniszter
54.
53.
21
622
01
Kerti munkás (Kertész) st
agrárpolitikáért felelős miniszter
55.
54.
31
542
05
Kesztyűs (Bőrdíszműves) sh
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
56.
55.
31
542
05
Kesztyűs (Bőrdíszműves) sm
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
57.
56.
21
543
03
Kézi könyvkötő (Könyvkötő és nyomtatványfeldolgozó) sh
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
58.
57.
21
543
03
Kézi könyvkötő (Könyvkötő és nyomtatványfeldolgozó) sl
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
59.
58.
21
543
03
Kézi könyvkötő (Könyvkötő és nyomtatványfeldolgozó) sm
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
60.
59.
21
543
03
Kézi könyvkötő (Könyvkötő és nyomtatványfeldolgozó) st
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter élelmiszeriparért felelős miniszter
61.
60.
31
541
18
Kistermelői élelmiszerelőállító (Kistermelői élelmiszerelőállító, falusi vendéglátó) sh
62.
61.
31
541
18
Kistermelői élelmiszerelőállító (Kistermelői élelmiszerelőállító, falusi vendéglátó) st
élelmiszeriparért felelős miniszter
63.
62.
21
811
01
Konyhai kisegítő (Szakács) sh
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
64.
63.
21
811
01
Konyhai kisegítő (Szakács) sl
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
65.
64.
21
811
01
Konyhai kisegítő (Szakács) st
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
66.
65.
21
542
01
Lakástextil-készítő (Női szabó) sh
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
16776
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 129. szám
67.
66.
21
542
01
Lakástextil-készítő (Női szabó) st
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
68.
67.
21
621
01
Lóápoló és gondozó (Lovász) sh
agrárpolitikáért felelős miniszter
69.
68.
21
621
01
Lóápoló és gondozó (Lovász) st
agrárpolitikáért felelős miniszter
70.
69.
21
215
02
Mézeskalács-készítő (Pék) sh
agrárpolitikáért felelős miniszter
71.
70.
21
215
02
Mézeskalács-készítő (Pék) sl
agrárpolitikáért felelős miniszter
72.
71.
21
215
02
Mézeskalács-készítő (Pék) st
agrárpolitikáért felelős miniszter
73.
72.
21
621
02
Mezőgazdasági munkás (Gazda) sh
agrárpolitikáért felelős miniszter
74.
73.
21
621
02
Mezőgazdasági munkás (Gazda) st
agrárpolitikáért felelős miniszter
75.
74.
31
543
11
Papírgyártó (Papírgyártó és -feldolgozó) sl
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
76.
75.
21
622
02
Parkgondozó (Parképítő- és fenntartó technikus) sh
agrárpolitikáért felelős miniszter
77.
76.
21
622
02
Parkgondozó (Parképítő- és fenntartó technikus) st
agrárpolitikáért felelős miniszter
78.
77.
31
341
04
Raktáros (Logisztikai és szállítmányozási ügyintéző) sh
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
79.
78.
31
582
04
Sírkő- és műkőkészítő (Kőfaragó, műkőkészítő és épületszobrász) sh
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
80.
79.
21
541
02
Sütőipari és gyorspékségi munkás (Pék) sh
élelmiszeriparért felelős miniszter
81.
80.
21
541
02
Sütőipari és gyorspékségi munkás (Pék) sl
élelmiszeriparért felelős miniszter
82.
81.
21
541
02
Sütőipari és gyorspékségi munkás (Pék) st
élelmiszeriparért felelős miniszter
83.
82.
31
346
02
Számítógépes adatrögzítő (Irodai titkár) sh
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
84.
83.
31
346
02
Számítógépes adatrögzítő (Irodai titkár) sl
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
85.
84.
31
346
02
Számítógépes adatrögzítő (Irodai titkár) sm
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
86.
85.
31
346
02
Számítógépes adatrögzítő (Irodai titkár) st
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
87.
86.
31
481
01
Számítógépes műszaki rajzoló (CAD-CAM informatikus) sh
informatikáért felelős miniszter
88.
87.
31
481
01
Számítógépes műszaki rajzoló (CAD-CAM informatikus) sm
informatikáért felelős miniszter
89.
88.
21
582
01
Szobafestő (Festő, mázoló, tapétázó) sh
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
90.
89.
21
582
01
Szobafestő (Festő, mázoló, tapétázó) st
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
91.
90.
21
542
02
Textiltermék-összeállító (Fehérneműkészítő és kötöttáru összeállító) sh
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
92.
91.
21
542
02
Textiltermék-összeállító (Fehérneműkészítő és kötöttáru összeállító) st
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
93.
92.
31
811
04
Vendéglátó eladó (Vendéglátásszervező) st
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
94.
93.
31
215
02
Virágkötő (Virágkötő és virágkereskedő) sh
agrárpolitikáért felelős miniszter
16777
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 129. szám
95.
94.
31
215
02
Virágkötő (Virágkötő és virágkereskedő) sl
agrárpolitikáért felelős miniszter
96.
95.
31
215
02
Virágkötő (Virágkötő és virágkereskedő) st
agrárpolitikáért felelős miniszter
97.
96.
31
541
12
Zöldség- és gyümölcsfeldolgozó (Élelmiszeripari szakmunkás) sh
élelmiszeriparért felelős miniszter
98.
97.
31
541
12
Zöldség- és gyümölcsfeldolgozó (Élelmiszeripari szakmunkás) st
élelmiszeriparért felelős miniszter
5. táblázat: az iskolai rendszerű szakképzésben, szakiskolában, négy évfolyamos képzésben oktatható szakképesítések 1.
A
B
Sor-
Szakképesítés
szám
azonosító száma
C
D
Szakképesítés megnevezése
A szakképesítésért felelős miniszter
2.
1.
34
543
02
Asztalos sh
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
3.
2.
34
543
02
Asztalos st
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
4.
3.
34
582
02
Bádogos sh
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
5.
4.
32
582
01
Betonszerkezet-készítő, betonelem gyártó sh
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
6.
5.
34
542
01
Bőrdíszműves sh
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
7.
6.
34
542
01
Bőrdíszműves sm
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
8.
7.
34
542
01
Bőrdíszműves st
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
9.
8.
34
582
13
Burkoló sh
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
10.
9.
34
582
13
Burkoló st
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
11.
10.
34
542
02
Cipőkészítő sh
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
12.
11.
34
542
02
Cipőkészítő sm
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
13.
12.
34
542
02
Cipőkészítő st
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
14.
13.
34
811
01
Cukrász sh
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
15.
14.
34
814
01
Családi gazdálkodó sh
agrárpolitikáért felelős miniszter
16.
15.
34
814
01
Családi gazdálkodó st
agrárpolitikáért felelős miniszter
17.
16.
34
622
01
Dísznövénykertész sh
agrárpolitikáért felelős miniszter
18.
17.
34
541
01
Édesipari termékgyártó sh
élelmiszeriparért felelős miniszter
19.
18.
34
541
01
Édesipari termékgyártó st
élelmiszeriparért felelős miniszter
20.
19.
32
720
01
Egészségfejlesztési segítő sh
egészségügyért felelős miniszter
21.
20.
32
720
01
Egészségfejlesztési segítő st
egészségügyért felelős miniszter
22.
21.
34
582
03
Épület- és szerkezetlakatos sh
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
16778
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 129. szám
23.
22.
34
582
03
Épület- és szerkezetlakatos st
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
24.
23.
34
541
07
Erjedés- és üdítőital-ipari termékgyártó sh
élelmiszeriparért felelős miniszter
25.
24.
34
541
07
Erjedés- és üdítőital-ipari termékgyártó st
élelmiszeriparért felelős miniszter
26.
25.
34
582
04
Festő, mázoló, tapétázó sh
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
27.
26.
34
582
04
Festő, mázoló, tapétázó st
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
28.
27.
34
621
01
Gazda sh
agrárpolitikáért felelős miniszter
29.
28.
34
621
01
Gazda st
agrárpolitikáért felelős miniszter
30.
29.
34
521
06
Hegesztő sh
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
31.
30.
34
521
06
Hegesztő st
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
32.
31.
34
541
03
Húsipari termékgyártó st
élelmiszeriparért felelős miniszter
33.
32.
32
543
02
Kádár, bognár sh
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
34.
33.
32
543
02
Kádár, bognár st
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
35.
34.
34
542
05
Kárpitos sh
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
36.
35.
34
542
05
Kárpitos st
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
37.
36.
34
211
02
Kerámia, porcelán készítő (Gipszmodell-készítő szakmairány) sh
kultúráért felelős miniszter
38.
37.
34
211
02
Kerámia, porcelán készítő (Gipszmodell-készítő szakmairány) sm
kultúráért felelős miniszter
39.
38.
34
211
02
Kerámia, porcelán készítő (Gipszmodell-készítő szakmairány) st
kultúráért felelős miniszter
40.
39.
34
211
02
Kerámia, porcelán készítő (Kerámia- és porcelántárgykészítő szakmairány) sh
kultúráért felelős miniszter
41.
40.
34
211
02
Kerámia, porcelán készítő (Kerámia- és porcelántárgykészítő szakmairány) sm
kultúráért felelős miniszter
42.
41.
34
211
02
Kerámia, porcelán készítő (Kerámia- és porcelántárgykészítő szakmairány) st
kultúráért felelős miniszter
43.
42.
34
211
02
Kerámia, porcelán készítő (Porcelánfestő szakmairány) sh
kultúráért felelős miniszter
44.
43.
34
211
02
Kerámia, porcelán készítő (Porcelánfestő szakmairány) sm
kultúráért felelős miniszter
45.
44.
34
211
02
Kerámia, porcelán készítő (Porcelánfestő szakmairány) st
kultúráért felelős miniszter
46.
45.
34
622
02
Kertész sh
agrárpolitikáért felelős miniszter
47.
46.
34
622
02
Kertész st
agrárpolitikáért felelős miniszter élelmiszeriparért felelős miniszter élelmiszeriparért felelős miniszter
48.
47.
34
541
08
Kistermelői élelmiszerelőállító, falusi vendéglátó sh
49.
48.
34
541
08
Kistermelői élelmiszerelőállító, falusi vendéglátó st
16779
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 129. szám
50.
49.
34
582
14
Kőműves sh
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
51.
50.
34
582
14
Kőműves st
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
52.
51.
34
543
06
Könyvkötő-nyomtatványfeldolgozó sh
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
53.
52.
34
543
06
Könyvkötő-nyomtatványfeldolgozó sl
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
54.
53.
34
543
06
Könyvkötő-nyomtatványfeldolgozó sm
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
55.
54.
34
543
06
Könyvkötő-nyomtatványfeldolgozó st
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
56.
55.
34
215
01
Népi kézműves (Faműves, fajátékkészítő) sh
kultúráért felelős miniszter
57.
56.
34
215
01
Népi kézműves (Faműves, fajátékkészítő) sm
kultúráért felelős miniszter
58.
57.
34
215
01
Népi kézműves (Faműves, fajátékkészítő) st
kultúráért felelős miniszter
59.
58.
34
215
01
Népi kézműves (Fazekas szakmairány) sh
kultúráért felelős miniszter
60.
59.
34
215
01
Népi kézműves (Fazekas szakmairány) sl
kultúráért felelős miniszter
61.
60.
34
215
01
Népi kézműves (Fazekas szakmairány) sm
kultúráért felelős miniszter
62.
61.
34
215
01
Népi kézműves (Fazekas szakmairány) st
kultúráért felelős miniszter
63.
62.
34
215
01
Népi kézműves (Gyékény-, szalma- és csuhétárgykészítő szakmairány) sh
kultúráért felelős miniszter
64.
63.
34
215
01
Népi kézműves (Gyékény-, szalma- és csuhétárgykészítő szakmairány) sl
kultúráért felelős miniszter
65.
64.
34
215
01
Népi kézműves (Gyékény-, szalma- és csuhétárgykészítő szakmairány) sm
kultúráért felelős miniszter
66.
65.
34
215
01
Népi kézműves (Gyékény-, szalma- és csuhétárgykészítő szakmairány) st
kultúráért felelős miniszter
67.
66.
34
215
01
Népi kézműves (Kosárfonó, fonottbútor kultúráért felelős miniszter készítő szakmairány) sh
68.
67.
34
215
01
Népi kézműves (Kosárfonó, fonottbútor kultúráért felelős miniszter készítő szakmairány) sl
69.
68.
34
215
01
Népi kézműves (Kosárfonó, fonottbútor kultúráért felelős miniszter készítő szakmairány) sm
70.
69.
34
215
01
Népi kézműves (Kosárfonó, fonottbútor kultúráért felelős miniszter készítő szakmairány) st
71.
70.
34
215
01
Népi kézműves (Szőnyegszövő szakmairány) sh
kultúráért felelős miniszter
72.
71.
34
215
01
Népi kézműves (Szőnyegszövő szakmairány) sl
kultúráért felelős miniszter
73.
72.
34
215
01
Népi kézműves (Szőnyegszövő szakmairány) sm
kultúráért felelős miniszter
74.
73.
34
215
01
Népi kézműves (Szőnyegszövő szakmairány) st
kultúráért felelős miniszter
16780
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 129. szám
75.
74.
34
542
06
Női szabó sh
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
76.
75.
34
542
06
Női szabó sm
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
77.
76.
34
542
06
Női szabó st
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
78.
77.
34
725
01
Optikai üvegcsiszoló sm
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
79.
78.
32
543
03
Papírgyártó és -feldolgozó sh
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
80.
79.
34
541
05
Pék sh
élelmiszeriparért felelős miniszter
81.
80.
34
541
05
Pék st
élelmiszeriparért felelős miniszter
82.
81.
34
811
04
Szakács sh
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
83.
82.
34
811
04
Szakács st
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
84.
83.
34
523
02
Számítógép-szerelő, karbantartó sh
informatikáért felelős miniszter
85.
84.
34
582
10
Szárazépítő sh
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
86.
85.
34
582
10
Szárazépítő st
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
87.
86.
34
541
09
Tartósítóipari szakmunkás sh
élelmiszeriparért felelős miniszter
88.
87.
34
541
09
Tartósítóipari szakmunkás st
élelmiszeriparért felelős miniszter
89.
88.
34
541
10
Tejipari szakmunkás sh
élelmiszeriparért felelős miniszter
90.
89.
34
541
10
Tejipari szakmunkás st
élelmiszeriparért felelős miniszter
91.
90.
32
853
03
Tisztítás-technológiai szakmunkás sh
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
92.
91.
32
853
03
Tisztítás-technológiai szakmunkás st
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
6. táblázat: a Szakképzési Hídprogram keretében megszerezhető rövidebb képzési idejű részszakképesítések 1.
A
B
Sor-
Szakképesítés azonosító
szám
száma
C
D
Részszakképesítés megnevezése
A szakképesítésért felelős miniszter
2.
1.
21
543
01
Asztalosipari szerelő (Asztalos)
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
3.
2.
31
212
01
Bábkészítő (Gyakorlatos színész)
kultúráért felelős miniszter
4.
3.
31
723
01
Betegkísérő (Gyakorló mentőápoló)
egészségügyért felelős miniszter
5.
4.
31
541
01
Bolti hentes (Húsipari termékgyártó)
élelmiszeriparért felelős miniszter
6.
5.
31
542
01
Bőrtárgy készítő (Bőrdíszműves)
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
7.
6.
21
814
01
Családellátó (Családi gazdálkodó)
agrárpolitikáért felelős miniszter
8.
7.
21
541
01
Csontozó munkás (Húsipari termékgyártó)
élelmiszeriparért felelős miniszter
9.
8.
21
543
02
Faipari gépkezelő (Asztalos)
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
10.
9.
31
725
01
Fertőtlenítő-sterilező (Perioperatív asszisztens)
egészségügyért felelős miniszter
16781
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 129. szám
11.
10.
31
542
04
Fonó (Textilanyaggyártó)
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
12.
11.
31
811
03
Gondnok (Fogadós)
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
13.
12.
31
761
01
Gyermek- és ifjúsági felügyelő (Gyermekotthoni asszisztens)
gyermek- és ifjúságvédelemért felelős miniszter
14.
13.
31
761
02
Házi időszakos gyermekgondozó (Kisgyermekgondozó, nevelő)
gyermek- és ifjúságvédelemért felelős miniszter
15.
14.
21
851
01
Hulladékgyűjtő és -szállító
környezetvédelemért felelős miniszter
16.
15.
21
851
02
Hulladékválogató és -feldolgozó
környezetvédelemért felelős miniszter
17.
16.
31
541
05
Húskészítmény gyártó (Húsipari termékgyártó)
élelmiszeriparért felelős miniszter
18.
17.
31
541
16
Hűtőipari munkás (Tartósítóipari szakmunkás)
élelmiszeriparért felelős miniszter
19.
18.
31
853
05
Intézménytakarító
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
20.
19.
21
622
01
Kerti munkás (Kertész)
agrárpolitikáért felelős miniszter
21.
20.
31
541
19
Konzervgyártó (Tartósítóipari szakmunkás)
élelmiszeriparért felelős miniszter
22.
21.
21
811
01
Konyhai kisegítő (Szakács)
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
23.
22.
21
542
01
Lakástextil-készítő (Női szabó)
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
24.
23.
21
215
02
Mézeskalács-készítő (Pék)
élelmiszeriparért felelős miniszter erdőgazdálkodásért felelős miniszter
25.
24.
21
623
02
Motorfűrész-kezelő (Erdészeti szakmunkás)
26.
25.
31
542
07
Nemszőtt-termék gyártó (Textilanyaggyártó)
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
27.
26.
31
341
04
Raktáros (Logisztikai és szállítmányozási ügyintéző)
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
28.
27.
21
541
02
Sütőipari és gyorspékségi munkás (Pék) élelmiszeriparért felelős miniszter
29.
28.
31
346
02
Számítógépes adatrögzítő (Irodai titkár)
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
30.
29.
21
542
02
Textiltermék-összeállító (Fehérneműkészítő és kötöttáru összeállító)
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
31.
30.
21
541
03
Vágóhídi munkás (Húsipari termékgyártó)
élelmiszeriparért felelős miniszter
32.
31.
31
811
04
Vendéglátó eladó (Vendéglátásszervező)
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
33.
32.
31
541
12
Zöldség- és gyümölcsfeldolgozó (Élelmiszeripari szakmunkás)
élelmiszeriparért felelős miniszter
16782
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 129. szám
7. táblázat a Szakképzési Hídprogram keretében megszerezhető hosszabb képzési idejű részszakképesítések 1.
2.
A
B
Sor-
Szakképesítés azonosító
szám
száma
1.
31
621
C
D
Részszakképesítés megnevezése
A szakképesítésért felelős miniszter
01
Állatgondozó (Gazda)
agrárpolitikáért felelős miniszter szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
3.
2.
31
521
01
Bevontelektródás kézi ívhegesztő (Hegesztő)
4.
3.
31
542
03
Cipőgyártó (Cipőkészítő)
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
5.
4.
31
541
13
Csokoládétermék-gyártó (Édesipari termékgyártó)
élelmiszeriparért felelős miniszter
6.
5.
31
582
01
Csőhálózatszerelő (Hűtő- és légtechnikai rendszerszerelő)
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
7.
6.
31
522
01
Elektronikai gyártósori műszerész (Elektronikai műszerész)
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
8.
7.
31
341
05
Élelmiszer-, vegyiáru eladó (Eladó)
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
9.
8.
31
582
02
Építményzsaluzat és fémállvány szerelő (Ács)
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
10.
9.
21
623
01
Erdőművelő (Erdészeti szakmunkás)
erdőgazdálkodásért felelős miniszter
11.
10.
31
622
02
Faiskolai kertész (Dísznövénykertész)
agrárpolitikáért felelős miniszter
12.
11.
31
623
01
Fakitermelő (Erdészeti szakmunkás)
erdőgazdálkodásért felelős miniszter
13.
12.
31
541
15
Falusi vendéglátó (Kistermelői élelmiszerelőállító, falusi vendéglátó)
élelmiszeriparért felelős miniszter
14.
13.
31
543
01
Famegmunkáló (Asztalos)
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
15.
14.
31
521
04
Fröccsöntő (Műanyagfeldolgozó)
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
16.
15.
31
542
05
Kesztyűs (Bőrdíszműves)
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
17.
16.
21
543
03
Kézi könyvkötő (Könyvkötő-nyomtatványfeldolgozó)
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
18.
17.
31
541
18
Kistermelői élelmiszerelőállító (Kistermelői élelmiszerelőállító, falusi vendéglátó)
élelmiszeriparért felelős miniszter
19.
18.
21
215
01
Kosárfonó (Népi kézműves)
kultúráért felelős miniszter
20.
19.
21
621
01
Lóápoló és -gondozó (Lovász)
agrárpolitikáért felelős miniszter
21.
20.
21
621
02
Mezőgazdasági munkás (Gazda)
agrárpolitikáért felelős miniszter
22.
21.
31
521
08
Műanyag hegesztő (Műanyagfeldolgozó)
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
23.
22.
21
622
02
Parkgondozó (Parképítő- és fenntartó technikus)
agrárpolitikáért felelős miniszter
24.
23.
21
582
01
Szobafestő (Festő, mázoló, tapétázó)
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
25.
24.
31
542
08
Szövő (Textilanyaggyártó)
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
26.
25.
31
215
01
Virágbolti eladó (Virágkötő és virágkereskedő)
agrárpolitikáért felelős miniszter
16783
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 129. szám
2. Jelmagyarázat Az iskolai rendszerű szakképzésben, szakiskolában, két évfolyamos képzésben oktatható részszakképesítések (4. táblázat), valamint a négy évfolyamos képzésben oktatható szakképesítések (5. táblázat) megnevezései mellett alkalmazott rövidítések: sh
hallássérült
sl
látássérült
sm
mozgáskorlátozott
st
tanulásban akadályozott
2–9. melléklet a 30/2016. (VIII. 31.) NGM rendelethez*
* Az NGM rendelet 2–9. melléklete jelen Magyar Közlöny mellékleteként az MK_16_129_30NGMrend_2melleklet_1.pdf MK_16_129_30NGMrend_2melleklet_2.pdf MK_16_129_30NGMrend_3melleklet_1.pdf MK_16_129_30NGMrend_3melleklet_2.pdf MK_16_129_30NGMrend_3melleklet_3.pdf MK_16_129_30NGMrend_3melleklet_4.pdf MK_16_129_30NGMrend_4melleklet_1.pdf MK_16_129_30NGMrend_4melleklet_2.pdf MK_16_129_30NGMrend_4melleklet_3.pdf MK_16_129_30NGMrend_5melleklet_1.pdf MK_16_129_30NGMrend_5melleklet_2.pdf MK_16_129_30NGMrend_6melleklet_1.pdf MK_16_129_30NGMrend_6melleklet_2.pdf MK_16_129_30NGMrend_7melleklet.pdf MK_16_129_30NGMrend_8melleklet.pdf MK_16_129_30NGMrend_9melleklet.pdf fájlnév alatt található. Az NGM rendelet ezen része jelen Magyar Közlöny 16784-től 67739-ig oldalait képezi.
67740
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 129. szám
A Magyar Közlönyt az Igazságügyi Minisztérium szerkeszti. A szerkesztésért felelős: dr. Salgó László Péter. A szerkesztőség címe: Budapest V., Kossuth tér 4. A Magyar Közlöny hiteles tartalma elektronikus dokumentumként a http://www.magyarkozlony.hu honlapon érhető el. A Magyar Közlöny oldalhű másolatát papíron kiadja a Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó. Felelős kiadó: Köves Béla ügyvezető.