Magyar Királyi Lovasság számára kiadott Gyakorlati Szabályzat (I.rész, második kiadás, Budapest,Pallas 1889) Megjegyzés- a következő szöveg egy kompiláció, amihez a fenti szabályzat Vukics Ferenc által közölt részleteit használtam fel. Sajnos az eredeti hiányában máshonnan származó illusztrációkkal kellett kiegészítenem. A szabályzat a honvédek számára szükséges kardforgatási ismereteket tartalmazza , egy olyan minimumot , amit aránylag könnyen és gyorsan meg lehet tanítani nagyobb tömegeknek, és biztosítják a harc túlélését és a győzelmet. Egyszerű és ésszerű gyakorlatokról van szó, amik nem sokban különböznek más korabeli katonai szabályzatoktól, mégis meg kell becsülnünk mert magyar katonákhoz szóltak. 12.§. Gyakorlat a kard használatában A karddal való vívás a honvédben bizalmat gerjeszt e fegyver iránt. Ez által tanulja meg ellenfelét megtámadni, és magát védelmezni. A különféle meghatározott vágások és födözések gyakorlása arra szolgál, hogy a honvéd azokkal megismerkedjék és a vívásra előkészíttessék. Ez utóbbi által a lélekjelenlét próbára tétetik, és a támadási kedv fölébresztetik, mire a lovasnál igen kiváló súly fektetendő. Víváskor két, könnyű vívókardokkal ellátott honvéd egymással szembe áll, vág és födöz kölcsönös megállapodások nélkül; de kell hogy fej- és mellvéd, továbbá vívókesztyű által óva legyenek. Előgyakorlatok A honvédnek mindenekelőtt meg kell tanulnia a vágásokat teljes erővel és mindig a kard élével megtenni. Erre előgyakorlatul a kardfogások szolgálnak. Ezek egész karral és erőteljes suhintásal végbevitt vágások, melyeknek azonban nem szabad egymást gyorsan követniök. A kardforgatások a már kiképzett vívók által is minden leczke végén gyakorlandók. E vezényszóra: „Támadáshoz!” a honvéd jobb lábát egy lábhosszaságnál távolabbra oldalt teszi, és a kardot, élével fölfelé, mérsékelten kinyújtott karral akként hozza maga elé, hogy ökle körülbelől a jobb szem elé, azzal egyenlő magasságba, a penge hegye pedig rézsut előre a bal váll magasságába jusson. A markolat a teljes ököllel akként markolandó meg, hogy a kis ujj a védővasat érintse. A bal alkar zárt ököllel a test elé hozandó. Megj. Ez egy tipikusan lovas támadóállás, azonban a régi könyvek tanulsága szerint , ennek egy változata , a magas szekond, volt „magyaros állásnak” nevezve, és gyalogosan , ill. párbajban is előszeretettel használták Támadáshoz!
Magas szekond
E vezényszóra: „Visszakozz!” az 59. pontban határozott állás foglalandó el. Megj. mivel nem ismerem az eredeti ábrát , csak feltételezem, hogy itt a középső állásról lehet szó, szóba jöhet még a kart , a szekond és a terc, de az egyszerűség kedvéért maradjunk a középsőnél. Jobb kar enyhén behajlítva , a szablya 45 fokban előre és felfelé, az él lefelé, a hegy az ellenfél szemét célozza. Lábak alapállásban (a lábfejek merőlegesek egymásra, a lábszárak párhuzamosak, a testsúly egyformán oszlik meg a lábakon) egymástól 2 lábfejnyire.
Középső alapállás E vezényszóra: „Kardforgatás-egy!” (felső nyolcas) a honvéd a penge hegyét a támadó állásból bal felől a feje fölött hátrahúzza, e mellett a könyökcsuklót meghajtván, erős vágást tesz az ellenfél bal vállára, annak jobb csípője irányában intéz vágást, a kardot ismét kikanyarítja, kinyújtott karját a jobb oldalon fölemeli, és a két vágást mindaddig ismételi, míg a „Kettő!” (alsó nyolcas) vezényszó következik. A honvéd most a pengét a vágás irányában, melyben épen van, lefelé kikanyarítja, öklét megfordítja, hogy a Kard éle előfelé irányuljon, és ököl s vállcsuklóiból ugyanazon vágásokat hasonló irányban mint előbb megteszi, csakhogy alulról fölfelé váltakozva a test mindkét oldalán. „Három!” (vízszintes nyolcas) vezényszóra a honvéd öklét bal válla elé, a kard hegyét rézsut hátrafelé hozza, innét vízirányosan jobbra vág, a pengét a feje fölött kikanyarítja, és e vágást ismétli, csakhogy inkább jobbra oldalt, és a nélkül, hogy a kard teljesen kikanyaríttatnék; azután öklét megforditja és ugyanezen vízirányos kettős vágást ellenkező irányban teszi meg. A vízirányos forgatások felválltva jobbra és balra mindaddig ismételtetnek, míg: „Egy!” vagy „Kettő!” vagy „Támadáshoz!” vagy „Visszakozz!” nem történik. Megj. Az idegen szóval moulinetnek nevezett kardforgatások magyar megfelelőiről van szó, a szablya oktatásban közismert mozdulatokról van szó. A falra rajzolt irányokba történő vágások gyakorlatának évszázados hagyományai vannak. Sőt az alapvágások elnevezése se változott. Ami sajátos a mi Szabályzatunkba az a vízszintes vágások ismétlése, itt arról van szó, hogy az első vágás elsodorja az ellenfél kardját, a második pedig sebez. A gyakorlatok ezen része két célt szolgál, elsősorban a katona megbarátkozik a szablyával, ízületei megszokják a sajátságos mozdulatokat és megtanulja a penge helyes vezetését. A szablya soha nem mozoghat lapjára fordulva, az él helyes állásakor süvítő hang hallatszik, mikor gyorsan halad. A kardforgatás során a fegyvert a lendület is hajtja , de mikor az ellenfél irányába ér, izomból is rá kell segíteni. A kardforgatások alapállásból indulnak és oda térnek vissza.
Ha a honvéd e kardforgatások végbevitelében melyek teljesen kikanyarított és összefüggő vágásokból állnak, már némi ügyességet szerzett, akkor egy vágóállványra kell neki vágásokat és szúrásokat szabatosan kijelölt irányban, teljes erővel tennie. A vágóállvány egy szorosan összefűzött, bevont és egy férfi felsőtest magasságának és szélességének megfelelő szalmacsomó, mely szilárdan álló 1, 6 méter magas czölöpre tűzetik. A kardnak minden vágásnál első harmadával kell az állványon kijelölt helyet eltalálnia. Hogy a honvéd minden irányban megtanuljon vágni és szúrni, támadó állást akként foglaljon, hogy a vágóállvány vele vagy egyenest szemközt, vagy előre és oldalt, vagy pedig tőle teljesen oldalt legyen. Ha a honvéd a vágóállványtól oldalt áll fel, akkor főleg csak a felső és vízirányos vágásokat és szúrást vigye végbe.
E vezényszóra: „Magasan jobbra vágj!” a honvéd a kardforgatás első vágását intézi a vágóállvány ma.j. pontjára, és ismét támadó állást foglal, a minek minden következő vágás vagy szúrás után is meg kell történnie. „Magasan balra-vágj!” erre a honvéd a kardforgatás másik vágását teszi meg a ma.b. pontra. „Mélyen jobbra (balra) -vágj!” mire a honvéd a kardforgatás vágásait (91.p) intézi a mé.j. (mé.b.) pontra, minél a felsőtest mérsékelten a nevezett oldal felé hajlik. „Jobbra (balra)-vágj!” erre a honvéd a vizirányos kettős forgatásnak első vágását teszi meg az ma.b. (ma.j) pontra. „Fejre-vágj!” a honvéd felülről függőleges irányban vág az f. pontra. „Szúrj!” erre a honvéd az öklét hátrahúzza, mialatt hüvelykujját a markolat hátára kell tennie, és a karjának teljes kinyújtása mellett erőteljes döfést intéz, melynek, felsőtestének némi elő- vagy az illető pont felé való hajlása által, nagyobb nyomatékot ad. Megj. A szúrás nem középső állásból indul, hanem tercből vagy kartból ill. külső vagy belső állásból, ennek oka, hogy a középső állás sebezhető a lefele irányuló erőkkel szemben. Belső vagy kart szúrás
Külső vagy terc szúrás A szúrások elsődleges célpontja a mellkas, mikor megtanuljuk a pengét jobban irányítani, akkor lehet a has, a torok és arc, valamint a test bármely része.
Vívóoktatás Ez oktatásnál a kardhüvely letétetik, és a honvédnek öltözetére nézve, úgy mint a tornászatnál, az illemet nem sértő minden kényelem megengedendő. A vívómester , s vívó oktatásánál egy könnyű vas vívókardot használjon. Ha a honvéd teljes erővel tud a vágó állványra meghatározott irányban vágni és szúrni, akkor a vívómester eleintén a döfkörön kívül a honvéddel szemben állást foglal s ezt vezényli: „Vívni-állás!” mire a honvéd félbal fordulattal egyidejűleg jobb lábát másfél lábhosszaságban az arczvonalra merőlegesen előre teszi, és pedig akként, hogy a jobb lábhegy mindkét sarkkal egyenes vonalat. És a bal láb e vonallal derékszöget képezzen. A jobb térd a lábfej közepéig, a bal térd pedig függőleges irányba a lábhegy fölé előre hajlítandó; a test súlya mindkét lábra egyaránt nehezedjék. A felsőtest egyenes marad. A bal váll hátravettetik, az arcz pedig előre irányoztatik. A honvéd egyszersmind kardját a támadásra megállapított helyzetbe hozza és bal alsókarját hátára helyezi. Megj. a bal kar helyzete arra az esetre vonatkozik, ha csak szablyával vagyunk felszerelve, másodlagos fegyver esetén, mint pl. tőr, fokos a bal kar is készenléti helyzetben van. Jobb kar felső szekondban. „Magasan jobbra (balra)-vágj!” erre a honvéd a vágás megtételével egyidejűleg előrelép, és pedig akként, hogy jobb lábát legalább másfél lábhosszúságra a földhöz közel maradva előreteszi, jobb térdét a lábhegy irányáig előre hajlítja, a bal térdet teljesen kinyújtja és a felsőtestet annyira előre hajlítja, a, anélkül, hogy a bal lábtalp a földről fölemeltetnék. „Állás!” vezényszóra a honvéd ismét vívóállásba helyezkedik, a mi valamennyi következő gyakorlatnál is megtörténik. E vezényszóra: „Mélyen jobbra (balra)- vágj!!” A honvéd a jobb láb előretevése mellett az alsó vágásokat viszi végbe. „Fejre-vágj!” vezényszóra a honvéd jobb lábának előtevése mellett az ellenfél fejére intéz vágást, minél saját fejét kissé lehajtja. „Szúrj!” vezényszóra a honvéd, jobb lábának egyidejű előtevése mellett egy kissé lehajtott fejjel szúr, minél a kard hegye az ellenfél fejére irányozandó. Ha e támadó mozdulatok eléggé gyakoroltattak, az oktató a közvetlen döfkörben a honvéddel szemben vívóállást foglal, és pengéjét az ellenfél kardjával keresztbe veti, és pedig vagy a külső oldalon (él-élen) vagy pedig a belső oldalon (hát-háton). Ezután a honvédnek a vágásra, testének egy részét födetlenül hagyván, alkalmat nyújt, megmagyarázza neki az ily alkalmak mikénti felhasználását, utasítja őt, hogy a szándékolt támadó mozdulatot hajtsa végre, és azután az ellen magát födözi. Ha a honvéd ilykép az oktató födözéseiből a födözések különféle nemeit megismerte, valamint a vágásra neki nyujtott alkalmakat kizsákmányolni megtanulta, akkor most ő maga oktatandó a födözésre. Minden vágás vagy szúrás ellen a penge erősebb részével, annak élével és kissé előre irányuló hegyével, és csakis ott kell födözni, midőn az ellenfél előtör. A pengének erősebb része alatt annak közepétől egész markolatig terjedő rész értetik. A födözések begyakorlása végett az oktató a honvéddel szemközt vívóállást foglal, pengéjét az ellenfelével keresztbe veti, például a belső oldalon, hogy gyenge nyomással balra az ellenfél bal oldalát érhesse, és ezután ezt vezényli:
Balra födözz-Kart
„Balra-födözz!” Erre a honvéd azon pillanatban, midőn az előretörő oktató annak bal válla felé vágást jelez, öklét megfordítja, és azt rézsut fölfelé irányuló pengeheggyel baloldala felé tolja, egyszersmind öklét a vágás magassága vagy mélysége irányának megfelelőleg leereszti, hogy a vágást a penge élével a markolathoz közel felfoghassa. Ha a honvéd „lóháton” van támadó állásban, a bal oldala és a háta ellen irányzott vágásokat kifelé fordított éllel és leeresztett pengeheggyel kell fedeznie, és e mellet felsőtestét megfelelőleg fordítani. Az oktató némi ideig a kitörésben megmarad, hogy a födözést bírálhassa, azután a vívókardot ismét hátra huzza, mire a honvéd is előbbi állásba helyezkedik, a mi a következő Balra födözz, lovon födözéseknél is mindig szem előtt tartandó. Az oktató most a külső oldalon teszi keresztbe kardját a honvédével, annak pengéjét kissé jobbra nyomja, és a vágást a honvéd jobb válla felé jelezvén, ezt vezényli: „Jobbra-födözz!” Itt a honvéd öklét, rézsut fölfelé irányuló pengeheggyel a jobb oldal felé fordítja és átveti, öklét egyszersmind oly mérvben leereszti, a mint a vágás mélyebbre vagy magasabbra irányoztatik, hogy azt pengeéllel a markolathoz közel felfoghassa. Ezen födözés „lóháton”, a felsőtest megfelelő fordulata mellett a jobb oldalt és a hátat oltalmazza.
Jobbra födözz-terc
Jobbre födözz, lovon Mélyen balra - födözz!” erre a honvéd a bal csípője felé alulról jövő vágást az által födözi, hogy kifelé fordított él mellett a pengehegyét a bal oldal felé leereszti. „Mélyen jobbra – födözz!” mire ugyanazon födözés z ellenkező oldalon megtétetik. E két mély födözésnél az ökölnek nem szabad a gyomorgödör magasságánál alább süllyedni.
Mélyen balra-szeptim
Mélyen jobbra-alacsony szekond
E vezényszóra: „Fejet – födözz!” a honvéd azon pillanatban, élével fölfelé annyira hátra viszi, arasznyira jobbra előre és fölfelé balra mint előfelé legyen; a fej vezényli:
mikor az oktató a fejvágást jelzi, kardját hogy ökle jobb szemétől körülbelül két kissé fölemelt pengehegy pedig inkább egyidejűleg kissé jobbra nyomván azt
„Szúrást jobbra – födözz!” és jelzi a honvéd melle felé a szúrást, ki ugyanazon pillanatban az ellenfél fegyverét leeresztett pengehegy mellett az éllel jobbra felfogja. Az oktató most a kardot a belső támaszból kissé balra nyomván, ezt vezényli: Fejet fedezz „Szúrást balra – födözz!” és a szúrást a honvéd melle felé jelzi, a ki magát ez ellen ép úgy mint előbb, csakhogy a bal oldal felé födözi. Ezután a honvéd arra utalandó, hogy magát a szúrás ellen a külső Szúrást jobbra-födözz támaszból balra és a belső támaszból jobbra födözze, és e mellett figyelmeztetendő arra, hogy e végből a pengéjét az ellenfél pengéjén felülről át kell vinnie. Ha a honvéd már valamennyi megmagyarázott támadó és védő mozdulatot helyesen és kellő gyorsasággal képes végbevinni, akkor a vágások és szúrásoknak a födözésekkel való összeköttetései az oktató által vezényelve gyakoroltassanak. E czélból az oktató és a honvéd szintén vívóállásba egymással szembe állanak, és a pengéket keresztezik. Egy-egy vágásra vagy szúrásra egy födözésnek, s viszont az utóbbira egy támadó mozdulatnak kell következnie. Az oktató a honvéddel eleintén csak két különböző mozdulatot külön-külön osztva, később azonban gyorsan egymást követve, gyakoroljon; míg végre a növekedő ügyesség mellett egy harmadik és egy negyedik mozdulatot is kössön az első kettővel össze. Ha ilykor a honvéd első mozdulata vágásból vagy szúrásból áll, azt csak az oktató rendeletére szabad megkezdenie. Bizonyos összeköttetéseknél az oktató a pengetámasztásnak a külső vagy belső oldalra való változtatása által, ellenkező viszonyt idézhet elő; de a honvédet gyakran a végbevitel előtt vagy után a jelzett mozdulatnak czélja iránt kérdezze meg, hogy ez által az a kardvívásnál előforduló helyzetnek önálló megbírálására szoktassék. Ezzel az iskolavívás be van fejezve, és most a „kölcsönös értesítés nélküli vívás” kezdetik meg. Ennél csak a tanult vágások és födözések használandók, mert a lovasnak nehéz kardja miatt mesterkélt vívás soha nem alkalmazható és a honvédet csak tévútra vezetné. Ha a vívó honvédek nem képesek magukat kellő nyugalommal mérsékelni, a gyakorlatok rögtön megszüntetendők.
