Magyar kir. állami vas-y acél- és gépgyárak

ÓDRY DÁNIEL

ÍRÓGÉPEK

viaszgYertyakészitő TEMPLOMI £GÖSZEREK BUIlfll EGER, Dobó-utca 27.

propaganda árusítása

Krämer Gyula cégnél

Templomi viasz oltárgyertyák, csillárgyertyák díszes, vagy sima húsvéti gyertyák, viaszfáklyák és egyéb templomi égőszerek legszolidabb és legmegbízhatóbb beszerzési forrása. Alapítva 1846.

Felsfimagyarország legnagyobb választékú Irógépszaküzletében

MISKOLC, 5ZÉCHENVI-U. 21. 5Z. Lelkészeknek

nagy árkedvezmény I

Magyar kir. állami vas-y acél- és gépgyárak B u d a p e s t i X., Kőbányai-út 21.

Lakéhéiak

felszereléséhez a közismerten elsőrangú TeudloffDittrich-féle kivitelben gyártunk: kézi- és erőhaitású k ú t s z i v a t t y u k a t és kútfelszerelési alkatrészeket, házi vízellátó berendezéseket, b o r - és savszivattyukat stb.

Lakéhézafc, középületek stb. részére legalkalmasabbak a hazai b a r n a s z é n t ü z e l é s r e szerkesztett

Jobbágy-féle folytonégő kályhák.

Petrasotfszkg Emmanuel festőművész Sátoraljaújhely, Molnár István-u. 7.

Oltárképek, sírleplek, zászló-képek,

templomfestés.

ELETI E G Y H Á Z SZERKESZTI:

SZÉMÁN ISTVÁN dr. MEGJELENIK

HAVONTA,

A NYÁRI SZÜNET KIVÉTELÉVEL

SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL MISKOLC, HUNYADI-UTCA 3. SZÁM. ELŐFIZETÉSI ÁR ÉVI 6 AR. P. KÜLFÖLDRE 8 AR. P. POSTATAKARÉKPÉNZTARI CSEKKSZÁMLA: 45595 SZ.

CIKKEK: Számán István dr.: A keleti szent Congregatio. Rohály Ferenc dr.: Az egység ú t j a . Bubno Andor dr.: Az elöremegszen telt áldozat miséje. Petrasovszky Emmánuel: A bizánci művészet szelleme. KRÓNIKA. IRODALOM. Dr. P. Chr. Baur O. S. B.: I>ie Unions-Aussichten int- Osten. Ism. Szémán István dr. Hungersnot. Ism. Szémán István dr. ADATTAR. Görögök

Szatmáron.

I. ÉVFOLYAM 3. SZ. 1934. MÁRCIUS HÓ.

KELETI LEXIKON. Akathiszt. — Gergely. — Hagia Sophia. — Kongregáció. — Synaxis.

A CHRYSOSTOMOSTÁRSULAT KIADÁSA

Annus I. Nr. 3. —

Ecclesia Orientális

— Martius 1934.

Organom Graeco-Catholicum. — Moderator: Dr. Steph. Szimán praelatus. Editur menstrue. — Pretium annuum 8 pengo aurea. Redactio et administratio: Miskolc, Hunyadi-utca 3. Hungaria. Dr. Stephanas Szémán: Sacra Congregatio pro Ecclesia Orientali. — Dr. Franciscas Rohály: Via Unioiiis. — Dr. Andreas Bubnó: Liturgia praesantificatorum. — Emmanuel Petrasovszky: Spiritus Artis Byzarttinae. II.

CHRONICA. UTTERATURA. P. Chr. Baur O. S. B.: P e r s p e c t i v e S. Uni o ni s in Oriente. DOCUMENTARIUM. — LEXIKON ORIENTALE.

Orientale - Mars 1934. Organ grec-catbolique. Redacteur: Mgr. Dr. Étienne Szémán prélat. Parait chaque mois. — Prix: 8 pengő d'or par an. Rédaction et Administration: 3. rue Hunyadi, Miskolc, Hongrie Dr. Êtienne Szémán: La sainte Congrégation d' Orient. — Dr. Francois Rohály: Le Chemin de de Union. — Dr. Andrée Bubnó: La Ste Messe d u sacrifice préalablement sanctifié. — Emmanuel Petrasovszky: V esprit de 1' art bysantienne. II. CHRONIQUE. LITERATURE. P. Chr. Baur O. S. B.: Les dhances de 1' Union orientale. DOCUMENTS. — LEXICON ORIENTALE.

I. Jahrgang. Nr. 3.—

Orientalische Kirche -

Marz. 1934.

Griecäüioh-katholiscJhe Zeitschrift. — Redakteur: Praelat Dr. Stephan Szémán. Erscheint monatlich. — Preis: 8 gold. Pengö jahrlich. Redaction und Administration: Miskolc, Hunyadi-Strasse 3. Ungarn. Dr. Stephan Szémán: Die heilige östliche Congregation. — Dr. Franz Rohály: Weg de Union. — Dr. Andreas Bubnó: Die heilige Messe des praesanctifizierten Offers. — Emmanuel Petrasovszky: Der Geist der bysantmisehen Kunst. II.

CHRONIK. LITERATUR. P. Chr. Baur 0. S. B.: Die Unions-Aussiohten im Osten. DOCUMENTEN. — ORIENTALISCHES LEXICON.

Oltalmad alá futunk póesi Szűzanyánk?

A keleti szent Congregatio Az Anyaszentegyház Kelet iránt érzett megbecsülésének és szeretetének értékes és teljesen megnyugtató bizonyítéka az, hogy a keleti egyesült katholikusok ügyeit 1917. óta Rómában egy kiilön congregatio intézi.(l) Akik szerencsések lehetnek ennek m u n k á j á t közelebbről szemlélni, úgy érzik, hogy szinte a szülő szeretetével s az orvos féltő gondoskodásával tartja kezét egyházi életünk ütőerén. Egy rövid történeti visszapillantás megvilágítja azt a tényt, hogy a Keleti sz. Congregatio megalapítása előtt is megértő lélekkel gondozta ügyeinket a római Szentszék, amely nem is tehetett máskép, mert a kath. Egyház m a j d n e m két évezredes történelme szakadatlan kitartó küzdelem az Egyház egységének, mint Krisztus misztikus testének sértetlen megőrzéséért. Az egész világtörténelem nem mutat fel tökéletesebb egyetemes szervezetet,, mint a kath. Egyház, amely Sz. Pál apostol szerint: a zsidónak — zsidó, a hellénnek — hellén s a századok folyamán tényleg a legtökéletesebben tudott alkalmazkodni az egyes nemzetek politikai, kulturális és vallási sajátosságaihoz anélkül, hogy isteni alapítójától nyert tanítását, alkotmányát és erkölcstanát bárhol is feladta volna. A IX. és XI. században végbement keleti szakadások után, — amelyek súlyos csapást jelentettek Keletnek, Nyugatnak egyaránt, a kath. Egyház soha sem szűnt meg azon fáradozni, hogy a megszakadt testvéri közösséget helyreállítsa. A kezdeményezéseknek a XIII. és XV. században látható, sőt egyetemes eredményük is volt, amely — sajnos — mihamar megdőlt. Az egyetemes és később, a XVI. század végétől létrejött részleges uniók története azonban éppúgy igazolja Róma állandó, tudatos és szeretettől vezérelt álláspontját, mint az egyesülésnek a keletiekben szendergő vágyát is. Róma következetes eljárásának alaphangja mindig a keleti rítusok s a keletiek iránt érzett megbecsülés volt. Már XV. Gergely pápa által 1622. alapított átfogó missiós szerv: a Congregatio de Propaganda Fide is, (2) amelyet Berg Róma iránytmutató aranyoszlopának nevez, — ezen az úton indul el. Az 1667-ben kiadott: „Monita ad missionarios in partibus orientalibus" c. instructio, m a j d a XIV. Benedek pápa által 1775-ben kiadott constitucio „Ad missionarios per Orientem deputatos" is világosan körvonalozza a római Szentszék megbecsülését és a keleti rítusok fenntartására vonatkozó határozott akaratát. (3) Pius pápa 1862-ben a Propaganda egyik osztályát m á r „Congregatio pro negotiis ritus Orientális" néven állítja be a keleti egyház felé irányuló munkába. Majd XV. Benedek pápa — azon szinte gyöngéd -— figyelméből kifolyólag, hogy a keleti rítusok ügyeinek a Propagandával való kap-

82 csolata se szülhessen érzékenységet, 1917. május 1-én kiadott „Dei providentis" kezdetű motupropriójával a Propaganda ezen osztályát „Sacra Congregatio pro Ecclesia Orientális" címen önálló congregatióvá emelte, sőt annak működését annyira fontosnak ítélte, hogy elnökségét (praefecturáját) magának, illetve a mindenkori pápának tartotta fenn. A motuproprio ezen congregatiót a keleti, sőt még a vegyes ügyekre nézve is mindazon jogokkal ruházta fel, amelyeket a latin szertartást, illetőleg személyekre és ügyekre nézve a többi congregatiók külön-külön gyakorolnak. Csak a S. Officium jogkörére nem terjed ki a Keleti Congregatio, de nem is terjedhet, mert a hit- és erkölcsi igazságok védelme, a privilégium Paulinum stb. nem lehet keleti sajátosság. A congregatio a hozzátartozó ügyekben disciplinaris (közigazgatási) úton dönt. Ha azonban valamely ügyet bírói döntést igénylőnek ítél, akkor annak tárgyalására ő maga designál bíróságot. A Codex Juris Canonici 257. canonja tételesen körvonalazza a keleti congregatio érintett jogait. A motu proprio a congregatio szervezetét is megállapította. Elnöke, amint mondottuk, maga a pápa. Titkára mindig egy bíboros, tagjai bíborosok, akiknek segítő munkásai latin és keleti rítusú kiváló egyházi férfiak. Közülök e«y az assessor (ülnök) tisztét, a többiek pedig a tanácsosi (consultori) tisztet töltik be. Az assessoron és a consultorokon kívül a keleti egyházi ügyekben jártas egyházi férfiak alkotják a hivatalnoki személyzetet. A keleti Congregatio titkára jelenleg L. Sincero kardinális, aki nemcsak Keletnek, de speciálisan hazánk katholikus kérdéseinek is alapos ismerője. Lebilincselő egyéniségét a Szent Imre-ünnepségek alkalmával, budapesti tartózkodása alatt, az egész ország s a megjelent külföldiek is közvetlenül élvezhették. Reánk nézve — akik a multak nagy történelmi és liturgikus hagyományainak megőrzésén s átörökítésén fáradozunk, — mert ezt a katholikus jövő hasznos szolgálatának tartjuk — rendkívül megnyugtató, biztató és lelkesítő az„ hogy a Keletet izzó krisztusi lélekkel s az apostolok világmissziós tudatából fakadó és soha nem szűnő szeretet áramlásával gondozó Pápának helyettese a keleti sz. Congregatióban éppen ő, — akinek cselekedeteiben őszentsége nagy lelkének rezdülései tükröződnek vissza. A kel ti sz. Congregatio 1932-ben „Statistica con cenni storici della Gerar; hia e dei fedeli di Rito Orientale" címmel (Tipografia polyglotta Valicana) a keleti rítusú egyesült egyházi szervezetek világstatisztikáján í szemléletes összefoglalását, amelynek történelmi és számadalaibói kitűnik, hogy mily nagy és sokoldalú munkatér az, amelyen a sz. Con regatio tevékenysége a különböző keleti rítusú katholi(1) V. ö. Statistica con ceuni Storici della Gerarchia e dei fedeli di Rito Orientale. Tipographia Polyglotta Vaticana, 1932. l>r. L. Berg, Rimsko-Katolicseszkája cerkov i pravoszlávnája Rassija, Berlin, 1926.; dr. Szémán I.: Az unionizmus, Miskolc, 1932. (2) Előzményei XIII. Gergely és VIII. Kelemen p á p a intézkedései. (3) Bőven tartalmazza az anyagot a: Colectanea Congr. (1907.) A római Szentszék és a keleti rítusok viszonyának történelmi megvilágítása külön bővebb tanulmányt igényel és érdemel.

83 kusok ügyeinek vezetésével s irányításával mozog. (4) Kitűnik azonban az is, bogy az evangéliumi mustármag szerepét betöltő keleti katholi<ázmussal milyen óriási szomjas lelki mezők kapcsolódhatnak be, ha az aratás Ura megsokasítva az uniós munkásokat, megengedi s elhozza az időt, amidőn a magvetők helyébe az aratók léphetnek, akik Kelet színd ú s termését betakaríthatják az egy igaz egyház csűreibe. Szémán István dr. (4) A keleti congregatióban a bíboros-titkár helyettesként jelenleg Mons. Gius e p p e Cesarini assessor működik, aki époly nagy szeretettel gondozza ügyeinket, mint az 1933. évben érsekké s pápai követté kinevezett elődje Amleto Giovanni Cicognani gondozta s akinek elődje viszont, mint a congr. első assessora: Papadopoulos Isaia görög származású, gratianopolisi c. püspök volt. L e g ú j a b b a n dr. Luttor Ferenc prelátus, a vatikáni magyar követség k á n o n jogi tanácsosa is consultorként működik a congregatióban, akiről legalább is minden római z a r á n d o k t u d j a , hogy mit jelent az ő egyénisége és m u n k á j a az örökvárosban.

Sz. Irén. (Az eretnekségek római egyházhoz kell fordulnia egyetértenie.

ellen, III. 3. n. 2.) Valamennyi püspöki egyháznak a s vele, az ő kiváló rangja miatt, minden egyháznak

Sz. Kasszián. (De incarn. Dni. Aki a római egyház kormányrúdját igazgatja, az az első a tanítványok, a legfőbb tanítók között s úgy a hitben, mint a papi hivatalban a legkiválóbb helyet foglalja el.

Alexandriai Sz. Kelemen. Egy a mindenek Atyja, egy az Ige s egy a Szentlélek, ki mindenütt vagyon. Szűzanya is csak egy van. Én őt Anyaszentegyháznak nevezem. . . . Csak egv igaz Egyház van... Az ős, eredeti, egyetemes Anyaszentegyház, melyet a tévhitüek uly sok részre törekszenek szaggatni, lénye és eredete szerint csak egyetlenegy.

84

Az egység útja „...hogy mindnyájan

eggyé legyenek..." (János 17. 21.)

Az isteni Mester kevés missiós nyilatkozata közül az egyik, éppen az idegen, kananeus asszonyhoz intézve így hangzik: „Nem küldettem, hanem csak Izrael házának elveszett juhaihoz." (Mt. 15, 24.) Bár könyörül az idegenen, Szamariába és a Jordánon túl is elmegy tanítani, evangelizáló fő-tevékenysége mégis a „törvény és a próféták" árnyékában ülő, de lélekben Istenétől elszakadt, a túlzó nacionalizmus gondolatától és kora modern eszméitől megfertőzött „választott nép"-nek Istenhez való visszavezetésére irányul. Szenvedése vigiliáján emiatt bánkódik: „Jerusalem, hányszor akartam egybegyűjteni f i a i d a t . . . és nem a k a r t a d " (Máté 23, 37.); keresztútján szerettei fájdalmát is erre irányozza: „Jerusalem leányai, ne sírjatok énrajtam, hanem sírjatok magatokon és fiaitokon!" (Luk. 23, 28.) s a megváltás véres áldozatánál egyetlen könyörgés hangzik el ajkáról az emberiségért, ez is azért a tévelygő népért, mely nem a k a r j a elfogadni az ő isteni küldetését: ..Atvám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek." (Luk. 23, 34.) Igaz ugyan, hogy missiós parancsa egyetemleges: „Mathéteusate panta ta ethné," tegyetek tanítványommá minden népet (Mt. 28, 19.), mégis, az apostolok is elsősorban a nacionalizmus vizein evező, a hitre keveset adó, külső formákat szolgáló zsidó népet akarták megnyerni a krisztusi tekintélynek és az evangéliumnak. Csak Szent Pálnak, a „Nemzetek Apostolá"-nak fellépésével, s az ő hatása alatt indul az evangéliumhirdetés az universalizmus jegyében, de Szent Pál irodalmi működésének kimagasló eseménye, mondhatnók koronája mégis a zsidókhoz írt levél. Ezt a szellemet követték Szent Péter utódai is, amikor a pogányok megtérítése mellett a Krisztus egyházától elszakadt keresztényeknek visszatérítését is mindig kötelességüknek tekintették. Hazánkban 10—12 éve nagyobb lendületet vett a külmissziós mozgalom, mely máris nagyon szép eredménnyel dicsekedhetik, — a másik irányban azonban rendszeres, eredményes munkát alig láttunk. Kezdeményezésben nem volt hiány, különösen nagy visszhangot keltett egy ily tárgyú könyv és nagygyülési előadás,*) de ez a visszhang is mintha néma közönnyé fagyott volna. Csak egy-két cikk jelenik meg, nagyobb megmozdulás azonban nem észlelhető. Mi ennek az oka? *) Dr. Szémán István: Az unionizmus. És ugyancsak az 5 beszéde az 1932. évi Orsz. Kath. Nagygyűlésen és a MAGOSz 1933. évi díszközgyűlésén.

85 Talán nem katholikus a gondolat, hogy a magyar egyházi élet eddig nem vetett rá nagyobb súlyt? Erről szó sem lehet. Sőt! Hozzátartozik az Egyház evangéliumot hirdető kötelességéhez. — Vagy elenyésző csekélységekről van szó s nem érdemes foglalkozni vele? Dehogy! Csak a szlávság, mondhatni egy tömegben, 143 millió, az egész szakadárság pedig, egyéb nemzetiségekkel együtt, mert ezek visszatérítési munkálatairól szólnánk, 166 milliót tesz ki.**) Mikor a közönyösség okát keressük, azt látjuk, hogy nem az ügy érdemtelen, hanem valahogy még a talaj előkészítetlen, s maga a gondolat még sokaknak — talán akaratlanul is, egyrészt külső előítéletek, másrészt a kérdés belső mivolta ismeretének hiánya miatt — ellenszenves, Mindkettő érthető. Hiszen mikor a keleti egyházakra gondolunk, a fogalom igazi tartalmát alig ismerjük, inkább csak külső jeleit, azokat sem éles megvilágításban. Az egyháztörténelem vajmi keveset foglalkozik vele. Az első századokban forrás hijján, — a . következő korban meg inkább a dogmatikus küzdelmek a fontosak és ezeknél egyetemes érdekük miatt nem domborodik ki a keleti jelleg. — Később a súlypont nyugatra kerül, Róma függetlenségi küzdelmeire, a népvándorlás népeinek megtérítésére, a nyugati egyház szabadságharcaira és reformjaira, közben Kelet mintha a feledés tengerébe merülne. Egy-két vonás marad meg róla — mint Róma egyik ellenfeléről —, természetesen a szakadás korából: bizantinizmus, keleti gőg, caesaro pap izmus, Konstantinápoly patriarkáinak előretörtetése és ennek gyümölcse, a schizma, formalizmus, megmerevedés, tespedés . . . Aki ezt a keveset is a XX. század centralizmushoz és teljes subordinációhoz szokott, kimért liturgikus formák közt s precízen felépített, kodifikált jogrendszerben élő nyugati ember szemszögéből nézi, annál szinte természetes, hogy Bizánc öröksége (mert hisz a keleti egyházak zöme ide tartozik) csak ellenszenvet vált ki belőle maga eljen. Ha még hozzá a keleti rítusúak túlzó sovinizmusát, nemzetiségi alapra helyezkedését is úgy látja, mintha ezeket a természetfeletti szempontok elébe helyeznék, ellenszenve még nagyobb lesz. Ha még tekintetbe veszi a bennünket körülvevő szakadár püspökök politikai szereplését is, mit még teológiai folyóit atok is hajlandók egyházuk terhére elkönyvelni, igazán nem talál semmi kívánatos vonást bennük. Pedig a keleti egyházak több érdeklődésre és becsülésre tarthatnának számot. Közülük sok apostoli eredetű. Bizánc egyházában a .,a Doctor Eucharistiae"-nak, Chrysostomusnak, a „Theologus" jelzőt nyert Nazianzi Sz. Gergelynek és Böjtölő Sz. Jánosnak püspöki trónja állott. Hatalmas földterületnek misszionáriusa volt, s azt a püspököt, aki az ökonomikus patriarcha címét felvette, a nyugati egyház is szentjei közt tiszteli (Joannes Jejunator). Csakugyan előretörtetett Bizánc püspöke? Emberileg ez is érthető, ha meggondoljuk, hogy a császári palota tövében, hatalmas kulturcentrumban van, ahol nemcsak a poli**) Az orosz szakadárság lélekszámát a különféle statisztikák csali hozzávetőleges a d a t o k a l a p j á n tüntetik fel. Hivatalos adat nincs róluk. Innen van, hogy a k é r déssel foglalkozók m a j d 154, 160, 166, söt 180 millió szakadárról beszélnek, a m i a doiog érdemén n e m változtat. (Szerk.)

86 tikai élet fontosabb mozzanatai, hanem a hit alaptételei, a dogmák is döntésre kerülnek az egyetemes zsinatokon. Akkor még a primátus tana sincs határozottan körvonalazva. Jó néhány század van még hátra a vatikáni zsinatig! — De hát korrupció volt a bizánci egyházban. Ta : . gadhatatlan, de hasonló dologról meg kell emlékeznie a történelemnek Itáliában is s ezek az ¿mberi gyengeségek nem vethetnek árnyat az Egyház isteni tekintélyére. Amellett, bár sok báb jellemű ember ült Bizánc püspöki trónján, el kell ismernünk, hogy nagyon sok gerince« jellem is volt ott, kiknek kétségtelenül nehéz volt a helyzetük, mert a császári trón árnyékában éltek. A bizantinizmus is nagy átok volt. De ha jól beletekintünk a történelembe s a benne megnyilvánuló gondviselésre, emberileg talán éppen Bizánc bizantinizmusa volt az a tényező, mely elhárította Róma felől ugyanezt a veszedelmet. Azzal, hogy a császári trón Bizancba került, alkalom nyílt arra, hogy a pápai hatalom a császárit meghaladó fényben ragyogjon fel s oly hatalmas legyen, hogy azokat, kiknek elődeire, mint védelmezőkre támaszkodott s most fölébe akartak kerülni, legyőzhesse. Hogy Rómának sikerült az, ami Bizancnak nem mindig, azt a Gondviselésen kívül, emberi szempontból annak köszönheti, hogy ellenségei távol voltak, Bizánc császárai pedig ott székeltek a Hagia Sophia felett. De hogy Bizánc is meg akarta ugyanezt cselekedni, példa reá Chrysostomos, Ignác patriarcha, Photios korának sok jobb sorsra érdemes, de cselszövény áldozatává lett gerinces egyháznagya. A schizma mint felelet a pápai kiközösítésre, kétségtelenül nemcsak a legnagyobb bűn volt a hit és az egyetemes Egyház tekintélye ellen, hanem egyúttal nagy sorstragédia is. Bizánc ugyanis tudta, hogy mit jelent a kiközösítés, hiszen maga is sokszor mondott anathemát zsinatokon. Éppen itt van tragikumának forrása, mert ezzel az anathemával ú j korszak kezdődik. Eddig a zsinatok inkább a hit elleneire alkalmazták azt s most kezdődik az az idő, mely delelőjére jut a nyugati egyházszakadás idejében, amikor az ellenpápák egymás hiveit közösítik ki az Egyházból s egész Nyugat excommunicatio alatt van. Tagadhatatlan, hogy csak az egyik volt törvényes, de ki győződhetett meg oly tényről, melyről zsinatok nem tudtak dönteni s végül is egy császárnak hatalmi szóval kellett megoldania? Bizancban is ez volt a helyzet. Politikai fondorlatokkal teli a világ, pápai követeket vesztegetnek, s az egésznek a vége az, hogy egy elismerten nehéz modorú pápai legátus leteszi a kiközösítő bullát az oltárra és távozik. Ki nézte a politikai eselszövények közt a hit letéteményesét? — A felelet annyi volt, hogy törölték a pápát a diptychákból. Maga a cselekmény az ő szemükben inkább liturgikus tény volt, mint lázadás jellegű, mert hiszen még nincs meg a mai szoros alárendeltségi viszony az egyházalkotmányban s így függő viszony sem volt a mai formában; a hit tekintélyét sem tagadták meg feltűnően, mert a hit kérdéseiről akkor inkább még az egyetemes zsinatok döntöttek, éspedig Keleten. A látszat Kelet szemében inkább azt volt, hogy a testvériséget szakítják meg s nem az engedelmességet mondják fel. — Elernyedt, megmerevedett! — mondják Keletről. Igaz! De csak Kisázsia és a Balkán, ez is a török iga miatt. S nem ugyanez a sors érte-e Észak-Afrikát is, Tertulliánus- és Sz. Ágoston egyházát? — A politika, a sovinizmus! Közös emberi átok

87 ez, mely a tótokat, cseheket, horvátokat, sőt a nyugati nagy népeket éppen úgy sújtja, csakhogy ott az egyházellenes áramlatot mindenki a szabadkőművességnek tudja be, Keleten azonban az egyház terhére állapítja meg. De m e n j ü n k egy lépéssel tovább és képzeljük el a bizanciak lelkivilágát a szakadás fejleményei után. Kisázsia felől romboló mohamedán hordák törnek előre s fenyegetik a birodalmat és kereszténységet egyaránt . Nyugat szervezkedik a védelemre, sőt a támadásra is. A harcnak jelvénye az Üdvözítő keresztje. S megindul az egyik keresztes hadjárat, de nem a pogány ellen megy, hanem Bizancban köt ki s eredménye: a keleti császárság, kirabolt templomok és megbecstelenített nép. A pápa tiltakozik ellene, de egész biztos, hogy erről Bizánc népe nem szerzett tudomást, hallotta ellenben leányainak s asszonyainak jajkiáltását, szeretteinek halálhörgését keresztes fegyverek nyomán, s látta templomainak megszentségtelenítését. Ez sokkal közelebb volt hozzá, mint a „Tenger Királynője" kalmár népének megkorholása. Nem Kelet népét a k a r j u k igazolni, s legkevésbbé sem a k a r j u k az igazságot elferdíteni, csak éppen, ha már nem is szeretetet, legalább türelmet, megértést és szánalmat ébreszteni a nem annyira gonosz, hanem inkább szerencsétlen nép iránt. S talán nem is nagy dolog az, amit kívánunk, ma, a történelmi revíziók korában. Alapjában véve a szakadás történetét legalaposabban Hergenröther dolgozta fel s éppen elég régen ahhoz, hogy elő ne kerülhettek volna ú j adatok és ú j szempontok, melyek az eseményeket más megvilágításba helyezik,*) Nem renitenskedő gondolat ez, hiszen az Egyház maga ad helyt neki, amikor a velehrádi kongresszusokon az előadók közt papjai foglalkoznak ezekkel a kérdésekkel is, hogy a tényállást tisztázzák és kelet népe felé a megértést munkálják. De tegyük fel, hogy Kelet népe olyan bűnös, amilyennek sokan tartják, akkor sem szabad elfordulnunk s a tékozló fiú bátyjának lelkületével neheztelnünk, hanem az atya szeretetével kell próbálnunk őket megnyerni az Üdvözítő Egyháza számára. De hogyan? Egy megoldási lehetőséget egyik illusztris folyóiratunk nyújt, amikor a görög-keleti magyarokról számol be az évnegyedi statisztikákban s következetesen állapítja meg mindig, hogy fogynak, illetve reverzálisok ú t j á n beolvadnak. Igen, csakhogy a kihalásra alapított számítás nem az Egyház szelleme szerint való, mert az Egyháznak nem az a feladata, hogy halálos ítéletet mondjon ki a hozzá nem tartozókra, hanem: „Docete omnes gentes!" A felszívódás csak akkor volna vigasztaló, ha minden réverzális kathölikus fél javára adódnék. A szemlélődés és megállapítás helyett tettek kellenek. De milyen irányban? Sokan m i n d j á r t a módszer kérdését vetik fel és vitatják, hogy az egyedek megnyerése és térítése célszerűbb-e, vagy a nagyobb közösségek visszavezetése egy csoportban. Korai még a módszerek vi*) I. Bousquet, Église Greque, (Páris, 1925.) c. müve egészen ú j megvilágitsába helyezi a kérdést. A Bodoilaire, a francia akadémia tagja s a párisi kath. theol. facullás rektora emelte ki a mű ú j megállapításainak helyességét. Szerk.

88 tatása, előbb az anyagot kell ismernünk, vagyis annak a népnek lelki világát, melyet az Egyház kebelébe vissza akarunk vezetni.. Bár Kelet egyházai, nagy kiterjedésüknél fogva is sok népfajt egyesítenek kebelükben, a különféle népfajok sok-sok tulajdonságával, minden népénél megtaláljuk a közös nevezőt, az egyháznak mindenütt egyforma s Kelet népének lelkületéhez alkalmazkodó lelki formáló és nevelő eszközét, a liturgiát. Azt a liturgiát, mely a keleti szertartású ember életét teljesen átfogja, mert ez nemcsak kollektív lelkiéletének egyetlen megnyilvánulási formája, hanem egyéni lelkiéletének is fő nevelője. Amikor ugyanis résztves/ az áldozaton, szinte cselekvő szerepe van benne; ott van s maga is énekli a zsolozsma főbb részeit, szentségek fonják át életének főbb mozzanatait kegyelemközléssel és poétikus szimbolizmussal; a sok-sok jzentelmény meg a legaprólékosabb életmozzanatait is Istennel kapcsolja össze (ház-, víz-, határszentelés, litia: az élet elemeit: bort, búzát, kenyeret áldják ott a gyümölcs-, gvógyfű-áldás stb.). Homiliákban, szent olvasmányokban, dogmatikus szövegek éneklésében nemcsak elméletileg sajátítja el hitének alapjait, hanem cselekTŐ hitvallásában. Ez a forrása vallásos érzelmeinek. Hiszen a modern pedagógia minden eszközét igénybevéve (szemléltetés: szentképek; a megértés elősegítése — fonomirnika: liturgikus jelek; az elsajátítottak elmélyítése: liturgikus ének; sőt munkaiskola rendszer — cselekedtetés: liturgikus cselekvések) nemcsak oktatja, hanem neveli is a cselekvő krisztusi életre, az élet liturgiájára: örökös istenszolgálatra. Lehet, hogy Kelet népei lelkületének sok formáló tényezője igen különböző, mint a nemzetiségi, f a j i adottságok, kultúra, foglalkozási, megélhetési viszonyok is különbözők. Ezek is befolyásolják lelkületét. Ezeket is szamba kell vennünk, de csak másodsorban, mert az első fő tényező mindenekelőtt az Egyház nevelői tevékenysége, a liturgia. Ebből kettő következik. Az első dolog az, hogy nem juthat el a népek lelkületének megismeréséhez s következőleg a lelkek megnyeréséhez az, aki nem ismeri a legnagyobb nevelő tényezőnek, a bizánci liturgiának szellemét. A másik dolog, hogy csak a rítus épségbenhagyásával lehet remélni eredményt, mert a rítus megváltoztatása egyenlő volnsi e népnek más talajba való ültetésével. Hiába hoznak fel ellene egyes példákat rítust változtató konvertitákról, szórványos esetek ezek, s mirdig különleges körülmények okozták, s belőlük általános következtetést levonni nem lehet. Kérdésünk második része nem is ad sok okot vitára, hiszen a kánon jognak is ez az állásfoglalása. Annál fontosabb tételünk első része, a keleti liturgia szellemének alapos megismerése. Hangsúlyozzuk: a szellemének és nemcsak a külsőségeknek. Mert aki csak a külsőségeket nézi, két irányzatot láthat. Az egyik irányzat konzervatív, melyet felületes szemlélők a XI. század megmerevedett tradíciói lélektelen őrzőjének néznek; a másik (csak görögkatholikusoknál) a rítusfejlesztő irányzat, melyet az ellenzék latinizálónak vall. Csak azt látják, hogy nincs eucharisztikus kultusz, nincs változatosság a liturgiában, fellengzős a stílus, hosszú a végzés, slb. Aki pedig a rítus szellemét nézi és megérti, az látni fogja, hogy a konzervatívok nem kijegecesedett formát őriznek, hanem az ősegyháznak, Krisztus örök Egyházának lelkét s csak a mai válságok korának

89 egocentrikus lelkű embere nem a k a r j a meglátni benne az isteni titkokat. Amit íellengzősségnek ítélnek és pleonazmusnak tartanak, a tökéletes görög nyelven nevelődött theolóaia precizitásának gyümölcse; az az egyhangúság, amellyel vádolják, nem más, mint maguk a vádemelők részéről a liturgia nemismerése, az eucharisztikus kultusz hiányának nehézményezése pedig ugyanezen részről tulajdonképpen az áldozati liturgia félreértése. Ha missiós munkát akarunk, — s hogyne akarnánk, hiszen Krisztus kívánja tőlünk — alaposan fel kell reá készülnünk. A jelek azt mutatják, hogy a kegyelem ideje elérkezett. Talán a tévelygői lelkek is megérzik ezt. Most m á r a mi m u n k á n k kell, hogy következzék, de jó előkészület után. Revideáljuk régi előítéleteinket, hogy az indokolatlan ellenszenvet az irgalmas szeretettel cseréljük fel; ismerkedjünk a keleti rítus szellemével, hogy a munkába vett sok, vértanúságig erős lélek ne megoldhatatlan talányként, hanem nyilt könyv gyanánt álljon előttünk s a kegyelem harmatától megtermékenyített maghintésünk teljesülése legyen az Ur Jézus főpapi imájának: „ . . . h o g y mindnyájan eggyé legyenek!' R o h á l y Ferenc dr.

Az egyház i m á j a Szent J o z a f á t vértanúhoz az egyház egységéért: Óh Sz. Jozafát, a kereszténység egységéért egész életeden át dolgoztál és érette véredet a legkegyetlenebb kínok között kiontottad, — esedezünk hozzád: eszközöld ki Istentől számunkra azt a kegyelmet, hogy mi ne csak arra törekedjünk, hogy mindenkor hűséges fiai maradhassunk a katholikus egyháznak, hanem hogy példánkkal, imáinkkal és áldozatainkkal, erőnkhöz képest az isteni Sziv eme legnyilvánvalóbb kívánságát: „hogy mindnyájan egyek legyünk", megvalósítani segítsünk. Ámen.

90

Az előremegszentelt áldozat miséje Gyakran éri szemrehányás a keleti egyházat, hogy az Oltáriszentséget nem tiszteli olyan mértékben, mint a latin egyház, és hogy a szentségi Jézus a keletieknél nem áll annyira gyújtópontjában a lelki életnek, mint a latin szertartásúaknál. Hogy mennyire téves ez a felfogás, könnyen megbizonyosodhatunk róla, ha a keleti egyház egyik legsajátosabb szertartását, annak eredetét és rendeltetését vesszük közelebbről szemügyre. Ez az előremegszentelt áldozat miséje. Tulajdonképpen nem is mise, — bár közönségesen Aranyszájú Sz. János és Nagy Sz. Vazul miséi mellett, mint harmadikat, ezt is úgy hívjuk — mert miséhez hasonlít. Nincs benne konszckráció, de van ünnepélyes áldozás, és végzése is majdnem ugyanolyan. mint a miséé. Köztudomású, hogy a keleti egyház — ősi fegyelme szerint — a nagyböjtben csak szombat- és vasárnapokra írt elő és engedett meg szentmisét, míg a nagyböjt többi napján a rendes szentmise végzését eltiltotta, mert az áldozat bemutatásával együttjáró örömet nem tartotta összeegyeztethetőnek a szigorú böjti és bűnbánati szellemből eredő szomorúsággal. E böjti napokra tehát behozta és elrendelte az előremegszentelt áldozat szertartását. Hogy azonban ezt és a keleti liturgikus fegyelmet jól megérthessük, vissza kell mennünk a keleti egyház böjti fegyelmének, nemkülönben szentmiséje szertartásának legrégibb történetére, vagy másszóval: meg kell értenünk, hogyan alakult ki iz a sajátos keleti fegyelem, mely a nagyböjtben a rendes, szentmisét, szombat- és vasárnapokon kívül, eltiltotta s helyette az előremegszenteltet rendelte. Csak így szerezhető a keleti kereszténység lelki életének fejlettségéről és az Oltáriszentség iránti mindenkori mélységes hódolatáról való őszinte meggyőződés. Lássuk tehát a tényeket sorjában! Igaz, hogy a húsvét előtti böjt az apostolok és közvetlen utódaik idejében eleinte csak 2—3, m a j d később mindössze 7 napig tartott, de .viszont az is igaz, hogy a keleti egyház nagy részében, legalább is a III. századtól kezdve, húsvét előtt már 40 napig szigorú böjtöt tartottak, különben a III. és IV. századbeli egyházatyák nem állítanák, hogy a 40 napos böjt régi eredetű, mit az Üdvözítő példája szentelt meg és az apostolok rendelték el. Tehát a testi önmegtartóztatás, lelki töredelem, böjt és bűnbánat már a legrégibb idők óta minden kereszténynek egyformán kötelességévé tétettek, éppen a 40 napos böjti időben. Az Egyház állandóan sürgette annak szigorú megtartását, és erre az időre bölcsen olyan intézkedéseket tett, melyek a böjtölök bűnbánati, szomorú lelkiállapotának legjobban megfeleljenek, — nehogy a böjtölök az e földtől elvonatkoztató, megtisztító és megbékítő hangulatból kizökken-

91 jenek. így és ezért tiltotta el a teljes szentmise bemutatását is, mert azt akkoriban a böjttel össze nem egyeztethető szokások kisérték. A nagyobb lelki öröm és mintegy ünnep kifejezésére ugj r anis az ősegyházban általános szokássá lefit, hogy a hivek a szentmise bemutatásához gazdag a j á n l a t o k a t hoztak, még pedig úgy áldozat, mint a felebaráti szeretet gyakorlása céljaira. Bőven hoztak kenyeret és bort, mikből a papok kiválasztották a szentmise bemutatásához szükségeseket, a többit pedig, vagyis az ajánlatok nagyobb részét, félretették a szentmise utáni szeretetlakomára. Ez az örömteli hangulat azonban szerintök sehogy sem illett össze a böjt szomorúságával, s ezért lett okává a misék eltiltásának. (1) A nagyböjt egész idejére azonban mégsem lehetett eltiltani, mert, mint tudjuk, a kereszténység első századaiban az összes hivek naponkint járultak a szentáldozáshoz. Hogy tehát ne kelljen nélkülözniük a mennyei eledelt hosszabb ideig, az egyház a 40 napos böjt behozatalával egyúttal azt is elrendelte, hogy szombat- és vasárnapokon a nagyböjtben is legyenek szentmisék, mint amely napok különben is a világ teremtésének és az Ur Jézus föltámadásának örömünnepei. (2) — Csakhogy a papokat és szerzeteseket, valamint a buzgóbb világi hiveket a heti kétszeri áldozási lehetőség sem elégítette ki. És akkor az egyház megtalálta a módját, hogy naponkint is áldozhassanak anélkül, hogy a böjti fegyelem szigorúságának és a teljes szentmise bemutatásával járó örömi ek összeférhetetlenségéről vallott felfogásán rést ütött volna. Elxendilt-i ugyanis, hogy azon a közös összejövetelen, melyben a hivek böjtölésrf és imádságra összegyűltek, a megelőző legutóbbi rendes szei tmisén konszekrált szentségben is részesüljenek. Ezt annál könynvebben tehette, mert m á r azelőtt is szokásban volt szentséget őrizni a betegek számára és azok részére, kik a szentmisén valami okból nem vehettek részt. Ilyenek részére házhoz is elvitték a szentséget. Mivel a hivek legnagyobb része akadálytalanul jelenhetett meg a közös istentiszteleten, sőt a stációs napokon, szerdán és pénteken sok jámbor hivő egész n a p j á t is ott töltötte imában, böjtölve és a b ű n b á n a t egyéb cselekedeteit gyakorolva és az Oltáriszentség előtt hódolva; mi sem volt természetesebb, mint hogy az egyház egy fölségesen ünnepélyes szertartás keretében a hivősereget meg is áldoztassa, hogy a böjt után első eledele az angyalok kenyere legyen. így keletkezett az előre megszentelt áldozat miséje, vagy jobban mondva szertartása, melynek lényege a legméltóságosabb Oltáriszentség iránti tiszteletnek s az utána való vágyakozásnak a b ű n b á n a t megtisztító érzelmeivel párosult kifejezése, mivel elválaszthatatlanul együttjárt azután az előző vasárnapon konszekrált szentséggel a lehető legünnepélyesebb szertartás fölséges keretébe illesztett szentáldozás végzése. Hogy milyen fölséges e szertartás, elég róla Miksa lierceg(3) véleményét említenünk, aki szerint az előremegszentelt áldozat miséje (1) Balsamon XII. sz.-i antiochiai p á t r i á r k a a trullosi zsinat 52. fej.-hez írt magyarázatában: áldozatot bemutatni annyi, mint ünnepet ülni, ami vigasságot jelent. (2) U. o.: E n a p o k r a ünneplésre k a p t u n k parancsot, nem pedig sírásra vagy b ö j t r e és t é r d h a j t á s o k r a . — Szombat és vasárnapokon kívül Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén is volt s ma is van mise, még ha nagypéntekre esik is. (3) Praelectiones de Liturgiis Orient.

92 legszebb nemcsak az összes görög szertartások közt, hanem tán a világ, összes szertartásai között is. Egész menete, a sokszor ismétlődő leborulások, mind a bűnbánat érzését és az Oltáriszentség iránti mélységes hódolatot fejezik ki. Az Oltáriszentség ünnepélyes átvitelekor a jelenlévők a Fölséges Istent imádó angyalok láthatatlan seregei közt érzik magukat. Az énekek szövege, a dallamok magasztossága, az előírt papi imák szárnyalása annyira a Fölséges Isten közelségét sejtetik, hogy minden test és lélek önkéntelenül is megtelik az Oltáriszentségben jelenlévő Ür Jézus iránti áhítat és hódolat köteles érzelmeivel. És a keleti egyháznak ez a — Szentségi Jézusban való hitet és gyakori áldozással erősített lelki életét bizonyító — fölséges liturgiája nagyon régi eredetű. Mint az előbb tárgyaltakból logikusan következik, m a j d n e m az apostolok idejéből való. Az V. század egyháztörténésze, Sokrates, az alexandriai egyházról írva, említi, hogy a nagyböjt szerdáin és péntekein ott ezt végzik, s hogy ez a szokás ott már régi. (Hist. Eeel. V. 22.) (4) Ez tűnik ki Alexandriai Sz. Cyrill irataiból is, mikor azokkal vitatkozik, kik az előremegszentelt szentséggel való áldozást hatástalannak vélték, s bebizonyítja nekik, hogy a megszentelés (konszekrálás) ereje nem változó. — Általában nemcsak arra vannak írásos bizonyítékaink, hogy e szertartás a nagyböjt napjain ősidőktől fogva, de legalább is a IV. századnál okvetlenül régebben megvolt, hanem arra is, hogy a VI. században menete m á r ugyanolyan volt, amilyennek ma ismerjük, ugyanazokkal az énekekkel és imákkal. A 615. évből való alexandriai krónikában, csekély eltérésektől eltekintve, már a mai alakjában van leírva. Maga az a körülmény, hogy a régiek közül, mint Sz. Sophronius VII. századbeli pátriárkától is tudjuk, némelyek Sz. Jakab apostoltól, mások Sz. Pétertől származtatták, eléggé bizonyítja régiségét. A benne lévő imákból egyeseket Sz. Vazultól, másokat Sz. Athanáztól eredőknek tartottak. E liturgia végzésének gyakoriságára jellemző a trullosi zsinat (692. évben) rendelkezése, mely az 52. fejezetben úgy intézkedik, hogy a szombatokat és vasárnapokat kivéve, a nagyböjt többi napján ne legyen más, mint előszenteltek miséje. A későbbi gyakorlat szerint azonban, mely a XII—XIII. századokban véglegesült, már csak a nagyböjt szerdáin és péntekein(5) volt végzendő, amiből következik, hogy akkor, mint később is, hétfőn, kedden és csütörtökön m á r semmiféle misét nem végeztek. Ebben az időben valóban lehanyatlott az Oltáriszentség kultusza, de nemcsak Keleten, hanem Nyugaton is. Gondoljunk csak arra, hogy Nyugaton is éppen ezidőtájban volt rá szükség, hogy a lateráni zsinat büntető szankcióval rendelje el az évenként legalább egyszer való áldozást. A lelki életnek pangása s az Oltáriszentség iránti tiszteletnek elhomályosulása tehát nem magának a keleti egyháznak s főképpen nem annak fönséges liturgiája hiányosságainak köszönhető, ha-

(4) L. Bonne Nouvelle, Paris, 1932. No. 6. 33. (5) Pontosabban: a nagyböjt első hat hetének szerdáin és péntekein, a nagyhét első 3 n a p j á n , valamint Ker. sz. János fejének megtalálása (febr. 24.) és a sebastei 40 vértanú (febr. 9.) ünnepein, hacsak nem estek szombatra vagy vasárnapra.

93 nem a divatnak és az emberek bűneinek. Hiszen a keleti egyház, míg a szerencsétlen szakadásba nem ment, egyáltalában nem nevelt kevesebb és jelentéktelenebb szentet az ég és az egyetemes egyház számára, mint a nyugati. Nem volna helyénvaló, ha az előszentelt áldozat liturgiájával foglalkozva, meg nem emlékeznénk annak szerzőjéről is. Ez annyival is inkább fontos, mert téves elírás folytán a keresztény újkorban misekönyveinkben a szertartás szerzőjeképpen Kettősnyelvtudományú (Dialógus) Sz. Gergely (Nagy sz. Gergely, f 604.) római pápa van feltüntetve. Ebből felületesen nagyon sokan azt következtették, hogy Sz. Gergely római pápa látva a keleti egyház hiveinek a szentmise nélküli nagyböjtben való lelki éhségét és szomjúságát, pápai tekintélyével szerkesztette meg és rendelte el az előszentelek miséjét, mégpedig azért, hogy a görögök böjti fegyelmének megsértése nélkül is alkalmat adjon böjtben is a gyakoribb szentáldozásra. Hogy Sz. Gergely pápa lett volna az előreszenteltek liturgiájának szerzője, annak első nyomát csak a XIV—XV. századbeli kiadású görög misekönyvekben találjuk, melyekben e mise elbocsátó imájában az ő neve van felemlítve. A régebbi görög és szláv misekönyvekben Sz Gergely sehol nincs e liturgiával kapcsolatba hozva. Szent Sophronius jeruzsálemi pátriárka, ki Sz. Gergelynek kortársa volt, s aki megmaradt írásaiban az előszenteltek miséjéről is szól, semmit sem tud róla, hogy azt Sz. Gergely írta volna; pedig szerzőjét keresve, éppen ő is emlegeti, hogy egyesek szerint Sz. Jakab, mások szerint Sz. Péter apostoltól, ismét mások szerint másvalakitől származik. Tehát semmiesetre sem Sz. Gergelytől, aki m á r csak azért sem szerkeszthette e liturgiát, mert — nem tudott görögül(6) — habár pápasága előtt több évig volt a konstantinápolyi császári udvarnál apocrisiarius (nuntius). Különben ő maga is beismeri, hogy nem tud görögül, és görögül soha semmiféle munkát nem is írt. Életrajzaiban meg van említve, hogy sok latin művet írt, de hogy az előreszenteltek miséjének ő volna szerzője, arról bizony a régi hagyomány semmit sem tud. A régi írásokban e liturgia mellől vagy hiányzott a szerzőjének neve, vagy mások neve került föléje. így egyes imái fölé Sz. Athanáz, vagy Sz. Vazul, s az egész liturgia fölé pedig igen gyakran Sz. Vazul neve került. A tudós Goar Euchologionjában Sz. Germanus konstantinápolyi pátriárka szerepel e liturgia szerzőjeképpen, ki a VIII. század közepén halt meg. (730 körül.) Sz. Gergely pápa minden valószínűség szerint úgy kerülhetett e szertartással kapcsolatba, hogy mint konstantinápolyi apocrisiarius, látta a görögök e szép szertartását, megkedvelte s pápa korában bevezette a római szertartásba is (különben is a római szertartás végleges szabályozása az ő nevéhez fűződik), ahol az ő idejétől végzik évenkint egy alkalommal, nagypénteken. így támadhatott később az a felfogás, mintha ő lett volna egyúttal szerzője is. Allatius Leo XVII. századi tudós író, Bibliotheca Graeca c. művében kivonatosan közli Anchiali Mihály XII. századbeli konstantinápolyi pátriárkának az előremegszentelt áldozat misé(6i Iiauschen: Patrologia, 1913. 258. o.

94 jéről szóló írását,(7) mely szerint a keletiek sok könyve őrzi annak e m lékét, hogy e szertartást Dialógus sz. Gergely Rómában is bevezette a nagyböjt megtisztító napjaira. — Hogy a latin előremegszenteltek szertartása csakugyan Keletről került Rómába, a görög fegyelemre valló sajátságán kívül az is bizonyítja, hogy a különféle méltóságokért, zsidók és pogányok megtéréseért végzendő könyörgések az Apostoli Konstituciókban őrzött keleti misében használt módon vannak beleillesztve. (Először felhívás a könyörgésre, azután maga a könyörgés.) Mindezekből megállapíthatjuk, hogy az előremegszentelt áldozat liturgiája a keleti egyház legjellegzetesebb sajátságai és szépségei közé tartozik. Nem Sz. Gergely pápa, hanem a keleti egyház maga fejlesztette ki a legrégibb időben, hogy vele az Oltáriszentség iránti tiszteletét kifejezze s a gyakori szentáldozást egy fönséges szertartás keretében minél ünnepélyesebbé és bensőségesebbé tegye. A nesztoriánusokkal szemben e szertartással domborította ki a Szentségi Jézusban való hitét s a neki járó mélységes hódolatát. S amivé lett a latin szertartásban az Oltáriszentségben való hit és tisztelet megerősítésére az úrnapi ünnep és körmenet, ugyanaz volt a keleti szertartásban kezdettől fogva az előszenteltek miséje. — Ha nem így volna, XIV. Benedek pápa bizonyára nem tütotta volna el a görög melchitákat a nagyböjti köznapi misézéstől s nem ajánlotta volna az előszenteltek miséjét. Mi nem vagyunk ugyan a nagyböjti köznapi misézéstől eltiltva, mert nálunk az ellenkező gyakorlat folytárt e tilalom már nem áll fenn, de azért egy hitközségünkben sem volna szabad a nagyböjtben hetenként, ha nem is kétszer, de legalább egyszer, az' eredeti görög fegyelem szerint végzendő előszenteltek miséjének elmaradnia, hanem minden lelkipásztornak különös szeretettel kellene gyakorolnia, legalább azért, mert a mai meggyengült böjti szellem megerősítésére és a Szentségi Jézusban való hit s neki járó hódolat kidomborífására a hivek által is nagyon kedvelt, a múltból idevilágító kipróbált nevelőeszközt bírunk benne. Bubiló Andor dr. (7) Blanovjisty. Paris, 1932. No. G. 370.

95

A bizánci művészet szelleme n. A kereszténység szerveződésével megindul a keresztény művészet virágzása. Ennek első nyomai a katakombákban találhatók. Művészetük még a görög-római klasszikus művészet keretein belül, de — az Egyház anyagi állapotának megfelelően — nagyon szegényes arányok között variálódik. A keresztény hit erősödésével ás nyilvánossági jogának kivívásával kezdenek épülni a bazilikák. Ezek még mindig klasszikus talajon mozognak s művészetük az ó-keresztény stílust alkotja. Az ó-keresztény stílus jellemző elemei: a hosszú, magas, félköríves szentélyben (apsis) végződő, Iapos-mennyezetü, alacsonyabb oldalhajókkal kísért téglalapalapú csarnok (a római vásárcsarnokok mintájára). Az oldalhajók (mellékhajók) a főhajónál alacsonyabbak s világításukat a főhajónak a mellékhajók külső teteje fölötti ablakaitól kapják. (L. Rómában a Santa Maria Maggiore-t, a lateráni, a Sz. Pál-bazilikákat! Hazánkban bazilika-stílű templom nincs, de fogalmat adhat róla a neo-románban átépített pécsi székesegyház.*) Mialatt Közép- s Nyugat-Európában a bazilikák stílusa tovább virágzik s 330-tól kezdve, állandó bizánci befolyástól is kisérve szüli a román és csúcsíves (gótikus) stílusokat, sőt bátran mondhatjuk, némileg még a renaissance-t is, ugyanakkor keleten Szíriában, talán geniális christocentrikus irányú eszmétől indíttatva, centrális templomokat kezdenek építeni, s megszületik a bizánci stílus. A bizánci templom alaprajza egyenlőszárú, tömzsi görög-kereszt, félköralakú ápszissal, középen egy nagyobb s esetleg — a rövid, középre összetartó mellékhajók fölött — több kupolával. Mivel minden képzőművészeti stílust a vezető művészet, — mint karmester a zenében —az építészet befolyásol, azért elsősorban az építészettel foglalkozom. A görögkereszt-alaprajz, a kupola, a félköríves ajtó- és ablaknyíiások s a klasszikus, de lapossá leegyszerűsített korinthusi-fejű oszlop alkalmazása jellemzi a bizánci építészetet — külsőleg. Lényege azonban — mint a vele szerkezetileg rokon gótikáé is: a falaknak, kupolameny nyezet-tartó oszlopok vagy pillérek segítségével, a tető súlyától való tehermentesítése. Ha a kupolatartó oszlopok (pillérek) eléggé erősek, falakra tulajdonképpen nem is volna szükség, azok csak tér-elhatárolás céljából jönnek számításba. Ez az a hatalmas előny a nyugati stílusokkal szemben. Építészeti gondolata oly tökéletes, hogy csak a gótika hozható vele rokonságba. A központiság eszméje pedig oly páratlan, hogy J. van Acken „Christozentrische Kirchenkunst" című könyvében

96 az egyházművészet új-renaissance-ának magjául is ezt a gondolatot jelentette ki s fejlesztette a liturgikus cél modern igényeinek megfelelően tovább. Az említett, szíriai eredetű, tektonikus motívumokat látja el belülről Perzsia, Arménia, sőt India pazar pompájú keleti, ornamentális kísérettel. A gondolati, theológiai tartalmat azonban a keresztény Bizánc adja. Nagy Sz. Konstantin császár ugyanis, Rómának a barbár betörésektől való állandó bizonytalansága miatt rezidenciáját Kr. u. 330-ban Bizáncba helyezte át s a város nevét Konstantinou-polisra — Konstantinápolyra változtatta. Ez a dátum egyúttal a bizánci stílusnak hivatalos kezdete. Seregszámra épülnek a szebbnél-szebb paloták, templomok, hogy a távoli régi Róma helyett ú j Rómát varázsoljanak a Márvány-tenger partjára. A bizánci művészetnek, az építészeti motívumokon kívül, legjellemzőbb ismertetője az arany-hátterű mozaik. (Ezekről az ikonokkal párhuzamban később fogok szólani.) Nem meddő, de hosszas dolog volna a bizánci műalkotásokat részletesebben ismertetni. Ez azonban illusztrációk és főleg tér hiányában nincs módomban. Hiszen a bizánci művészet ismertetéséről kötetek íródtak. Célom inkább felfigyelni, rámutatni a régi dicsőségre, ihletet s lelkesedést meríteni a mi művészetünknek — mint a Karszt bujdosó patakjainak — csak eltemetett, de annál üdébb, annál élőbb vizéből. A bizánci művészet virágzásnak indult. Antik görög, sőt hindu, örmény, m a j d arab elemekkel keveredve fejlődött. Míg azonban a klaszszikus görög stílus ideálisztikus, de mégis földön járó (az ázsiai hatások inkább ornamentálisak), addig a bizánci ezeket mind a transzcendentalitás szférikus magasságaiba emeli. Egyes historikusok ezt a fejlődést túlságosan lassúnak mondják s csak Jusztinián koráig tartják igazoltnak. Szerintük azután lassú hanyatlásnak indult s gépies másolásban stagnált és merült ki, míg Örmény- és Oroszországban „némileg" ma is tartja magát. Ezek a historikusok nem veszik figyelembe azt, hogy a bizánci művészet egyházművészet volt s így teljesen az egyház felügyelete alatt állott. Az Egyház pedig a forradalmaktól — nagyon helyesen — mindig idegenkedett. Míg Nyugateurópában a stílusok kaledioszkópikus sorrendben váltják egymást, addig a bizánci — nyugati szemmel nézve — állott. De ez csak optikai csalódás! A templomépítésnek nyugati gondolata végelemzésben a pogány római vásárcsarnokokból fejlődött ki — szükségből — s ezt igyekeztek — állandó keleti inspirációkra — a liturgia igényeihez mindenképpen, de soha nem eléggé véglegesen alkalmazni. Még ma is fejlődik s még ma sem eléggé megfelelő, mert — 1. J. van Ackent! — végeredményben mégiscsak a centrális bizánci gondolathoz kellett megtérniük, hogy a templom tényleg az istentisztelet céljaira legideálisabban megfelelhessen. (Misehallgatás tekintetében is 1. a latinok. „Együtt az Egyházzal"-akcióját!) A bizánci építészet — miként ruha az ember alakját — kifejezi, inkarnálja a katholikus Egyház lelki morfé-ját. A bizánci (centrális) templom a Liturgiához szükséges keretnek: a keresztény templomnak prototípusa, melyet variálni igen,^ de alap-

97 motívumaiban megváltoztatni, a rendeltetés megváltoztatása nélkül, a siker reményében nem lehet. Ugyanezeket nem mondhatjuk el olyan mértékben a bazilikális templomról. Az csak idegenektől kölcsönvett ruhája az Egyháznak. Paradoxont mondok: az fejlődik, ami tökéletlen. A bizánci művészet „nem fejlődött", mert hamar megvalósította azt az ideált, melyet az Egyház igényei elébe szabtak. A bizánci művészet liturgikus (istentiszteleti) szempontból versenyen kívül-álló, páratlan,^ tökéletes. Állítólagos mozdulatlansága, fejlődésnélkülisége (mai szemmel nézve néha primitív, merev naívsága) tehát nem hibája, hanem erénye. Pl. a bizánci képek: a keresztény dogmák inkarnációi. Amiként dogmafejlődés, dogma-változás nincs, így az abszolút dogma-hű bizánci képek „maradi" változhatatlansága, az ősi, igazhitlifcz való féltő s ejzért az egyért minden mást, mégoly artisztikus erényeket is feláldozó ragaszkodása nem hibája, hanem legnagyobb — nem elsősorban artisztikus — egyházművészeti erénye: a liturgikum, a katholikum. Azonban mégis fejlődnie kellett, mert a nyugateurópai stílusokra is egészen a barokk megjelenéséig (XVII. század) állandóan hat. (A barokk templomok jellegzetes „hagyma"-süvege is hindu-bizánci eredetű.) A viszonthatás jelentéktelen. A bizánci művészet, a keleti szertartással együtt elterjedt Örmény-, Oroszországban s a Balkán-félszigeten. Hazánkban régi fatemplomok maradékaiban a ruthén-orosz s a székelyek- és oláhok-lakta vidékeken. Mindenütt, nacionális művészeti elemekkel ötvözötten, ma is él. Nem hivatásom a bizánci művészet történetét adni. Elégedjünk meg azzal, hogy elparentálása ellenére is él. Nemcsak él, hanem éltet is. Nemcsak bennünket, keleti szertartású, igazhitű keresztényeket éltet, hanem az egyetemes katholikus egyházművészet regenerációját is a bizánci művészetnek fogalmakká vált elvei fogják megszülni. Öl* Tassuk el Somogyi Antal dr. könyvét (Vallás és modern művészet, Sz. István-könyvek 46. sz.) s belátjuk, hogy azok a feltételek, melyeket ő egy modern liturgikus művészet megteremtésére „előír", édesgyermekei a bizánci művészet „vaskalapos" szabályainak. (94—95. oldal.) Ugyanígy b. e. Fieber Henrik: a jövő egyházművészete a stilizálás jegyében fog teremni. Óh, mily régóta — 1600 esztendeje — stilizálnak már a keletiek! A világosság keletről támad. Ó, csodálatosak a keletiek! A szent atyák: Athanáz, aki Hitvallásunkat megszerkesztette; Bazil, a komoly, feketeszakállas, barna férfiú, az „igazi" katholikus érsekpüspök; és a többiek, kikkel a Patrológia szinte kizárólagosan telve van. Aztán a császárok, Nagy Konstantin s főleg a nagyok legnagyobbja: Jusztinián, kinek uralkodásához a bizánci művészet és művelődés fénykora tapad. Nagy hadvezér, jogtudós, államférfiú és páratlan mecénás egy személyben. A Márvány-tenger, a Boszporus s az Aranyszarv morajló tengervize fölött, Bizánc legszebb s leghatalmasabb dombján állott egy régi Istenháza. Nagy Konstantin az isteni örök Bölcseség (Hágia Szófia) imádására építtette azt valamikor. Azóta azonban kétszer leégett, egy-

98 szer meg az Isten kifürkészhetetlen aritmetikájú szent akarata földrengés által próbálta meg hűségét a konstantinápolyi népnek. Jusztinián, amint trónra lépett (527), fennkölt önnönszelleméhez méltó gondolat rabja lett. Elhatározta, hogy e régi, rozoga, félig rorabadölt épület helyén olyan felséges-szép templomot épít, hogy ahhoz fogható ne is lehessen a világon. S amit ez a nagy császár elhatározott, azt végre is hajtotta. Nagy tudományú , híres-neves építőmesterek jöttek keletről, Kisázsiából: a tralleszi Anthémiosz és a milétoszi Izidórosz. Egymással versengve, de csakis a Szentlélek Isten segítségével tervezhették és építhették meg azt a fenséges épületet, melynek szépsége — ha nagysága nem is — még ezidei mostoha állapotában is vetekedik a Sz. Péter-temploméval. Ezelőtt 1400 esztendővel azonban bizonyára páratlan, a mai San Pietró-t is felülmúló, mennyei szépséggel környezhette a kenyér és bor színében falai között tartózkodó isteni Bölcseséget. 532-ben kezdtek hozzá az építéshez. Mint az egykorú krónikás írja, 10.000 munkás dolgozott r a j t a állandóan. S a császár? — Óh. a császár hasonlíthatatlan dolgot tett! Lelkesedésében ő maga is kőmíves-kötényt öltött s úgy sürgette alázatos példájával a tengernyi munkást. Császári gondolatból született, császári is lett a szülött s 537 karácsonyán, tehát alig hat esztendő multán, észbontó pompában várta felszentelését. Jusztiniánus, a keleti római szent birodalom ifjúerejű cézárja pedig ledobta magáról a munkáskötényt s felöltözött hatalmának minden ékességébe s fejedelmektől díszes udvara élén indult a szent avatásra. Ugyanakkor Eutichios, Konstantin városának ősz patriarchája, fényesr u h á j ú papok seregétől környezve, meghatottságtól remegő ajkain ünneplő szavakkal várta a császárt a templomhajónak két roppant nagyságú előcsarnokától elválasztó érckapujában. A császár belépett s szava elállott a csodálattól. Mert amit látott, az minden emberi szépségfogalmat fölülmúlt. Azt írják kortársai, hogy tapsolni, táncolni kezdett és fölkiáltott: Salamon, én fölülmúltalak téged! Nem hiába hordták össze a leghíresebb ősi pogánytemplomok ösvzes ékességeit. S a leghíresebb márványbányák: a fehéret adó Frigia, a rózsásat termő Likaónia, a kék Lidia s a feketét ontó Thesszália, színes csodáikat Bizáncba nem hiába küldték. Mondják, a gránit a messzi Egyiptomból, a porfir Szárdiszból érkezett. Aki ember belépett a templomba, megszűnt gondolkozni s engedelmesen, a szépség lenyűgöző hatása alatt ellenállás nélkül elfogadta mindazt, amit ez a szépség lelkének hirdetett. Az első látvány, ami a szemlélőt meglepte: a szín volt. Az idő kereteitől független néma zene. Az egész templom az ezüst, a kék s az arany, alsóbb régióiban pedig a legvarázsosabb márvány színek káprázatában úszott. A padlózat kozmáta-mozaikja, mint a vert ezüst, a mennyezet 56 m. magas s 32 m. széles könnyed kupolájával, szinte öszszefolyó sűrűségű ablak-koszorújával, miként egy óriási fény-glória árad s mint az égboltozat betetőz s ellenállhatatlanul összefog egy hatalmas, fölemelő egységbe mindeneket, akik léteznek alatta. A kupola négy sarkán, a háromszögű pennachionokból (csegely), mozaikból rakott, hatméteres átmérőjű, bíborszínű, hat-szárnyú, testnélküli, monstruózus fejek néznek a gyarló, kicsiny emberre: a szörnyű cherubok

99 s a rettenetes szeráfok. Arany hátterük az elvontságot, a „más"-világot juttatja remegő elménkbe, hol nem a fizikai lég az éltető elem, hanem a mindenható Isten kegyelmének más, emberi ésszel, emberi szívvel föl nem fogható lehetősége éltet. A díszes erkélyek, számnélküli oszlopok, ereklyetartók, kandeláberek csak még növelik, még bujábbá teszik a fenséges összhatást. A szentély, hármas apszisával — a Szentháromság mélyértelmű jele — valóságos világcsodája volt. A három, egymás mellett félkörívben elhelyezkedő és egy közös félkupolával összefogott apszis úgy hatott a hajó nagy kupolája alatt, mint hatalmas, szivárványszínű buborékon csüggő három kisebb fiók-szivárványgömb. Az apszis plafondján Krisztusnak, mint Pantokrátornak, hatalmas áldó, szentektől környezett alakja volt drágakövekhez hasonló csillogású mozaikból kirakva. Mindenütt, mindenütt, amerre szem tekint: angyalok, szentek, fenséges szimbólumok bűvölik el az embert. Az egyetlen és főoltár a szentély elején négy arany-eziist oszloptól tartott cibórium (baldachin) alatt állott leghibátlanabb frigiai, hószínű márványból faragottan. A szentségház, mely Krisztus sz. Testét őrizte, színaranyból veretten, gyémántokkal s drágagyöngyökkel díszítetten a templom legékesebb s legféltettebb kincse volt. Képzeljük el még az éneket, a chórust, mely Isten Bölcseségének e páratlan hajlékát gazdagította, s halvány fogalmat alkothatunk magunknak a bizánci művészetnek e leguniverzálisabb képviselőjéről, a Hágia Szófiáról. A Hagia Sophia e rövid, igénytelen ismertetése után a többi szíriai s egyéb bizantinikus épületekről szólani mellőzhetőnek tartom. A bizánci stílus általános hegemóniájára elég megemlítenem: a velencei San Marco-t, a ravennai S. Vitalé-t s az ennek mintájára, Nagy Károly által Aachenben emelt nyolcszögletű centrális templomot. (Metzi Odo mestertől 800 körül.) A bizánci építészet a külső felületeken — eleinte — nem nagy gondot fordított a díszítő tagozásokra. Belülről építették kifelé s így ebben a modern építészeti gondolatban is megelőzték Nyugatot s korunkat. *

A bizánci kultúra fokmérője: művészete. Addig él, míg ihlető szelleme, a keleti szertartású katholicizmus él. A szentatyák öröksége nem sikkadt el. Nyugat is lassan megismeri az igazi motívumokat, melyekből a bizánci művészet kivirágzott. Nem dőzsölésből, nem pazarlásból, nem erkölcstelenségből — az másutt is volt, s ott sem termett belőle Szépség, — hanem igenis Keletnek, a keresztény dogmáktól megittasult lekeknek fényéből, Kelet királyi eleganciájából, természeti szépségeinek átszellemiiléséből tevődött össze. A bizánci kultúra értékét, életidejét nem a kényurak s nem a cirkusz-királynők alapozták meg s mérték ki — legfeljebb élvezték s magukban esetleg destruálták — — hanem a szentatyák és szerzetes-művészek. Bizánc e világi hatalma elmúlott. Kultúrájának, mely végeredményben a klasszikus görög kultúra talajában fogamzott, fénye ma is

100 van. Művészeti hagyományai, annak liturgikus erényei, páratlan ízlése pedig — erős meggyőződésem szerint — az egyetemes katholikus egyház művészetét regenerálni hivatott. Biztató jelek mutatják, hogy ez a megújhodás, minden más irány mellőzésével, a nyugati (gótikus-germános), korszerűségre törekvő, de meglehetősen rideg művészet próbálkozásaival szemben (1. városmajori ú j templom), egyelőre egyenlő esélyekkel ugyan, de végeredményben mégiscsak a kiforrott ízlésű, közvetlenebb hangú, s abszolút liturgikus értékű, befejezett tökéletességű bizáncias irányban fog történni. (Pl. a budapesti városligeti Regnum Marianum-templom, vagy a pécsi ú j temetőkápolna.) A nyugati modern művészet kísérletei a budapesti városmajori ú j templomban mintha a gótika ízlésbeli dédunokáját favorizálnák s ezt akarnák a vasbeton formanyelvén a Jövő egyházművészetének követendő zsengéül felajánlani. Liturgikus előnyei a régebbi kísérletekkel (Árkay Rákócziánum-templomával) szemben márcsak szépenvilágítottságát tekintve is — tagadhatatlanok, de hosszú, vásárcsarnokjellegű formájával a bizánci, centrális gondolat mellett még tagadhatatlanabb á elmarad. A többször idézett J. van Acken könyve pedig — bizony — mintha egyenesen a bizánci eszményű építészeti jövő perspektíváit helyeselné. Hiszen a jó Isten a vasbetont mintha egyenest arra rendelte volna, hogy az emberi lélek számára ösztönösen legharmonikusabb, bizánci nemzésű szerkezeti és forma-nyelvet a legniesszebbmenő határokig megvalósíthassuk. És a vasbeton engedelmes lesz, hogy a legmerészebb „kupolás" álmok realizálódhassanak. Hiszen végeredményben nincs egyszerűbb s nagyszerűbb, nincs tökéletesebb és fenségesebb építészeti ideál (hiába haragusznak a ,,hodály"-építők), mint a négy álló hengerre helyezett félgömb: a kupola, az égbolt képe-mása: az Istenség otthona! Nincs Keletnek más útja az üdvösség Igazához, mint visszatérni az ős szentatyákhoz, azaz Rómához. A Rómából sarjadt, de a Kelet ízlésbeli támogatása nélkül tanácstalanságba sekélyesedett művészetnek pedig nincs más kiútja, mint a bizánci Musa Artística igazibb arcának és szellemének megismerése, ihlető csókjának elfogadása. Bízom abban,, hogy e termékenyítő csók nyomán m a j d Nyugaton is, Keleten is — modern igényeinknek megfelelően is — ú j csodák, ú j Hagia Sophiák fognak kivirúlni. Hogy minél több helyen, minél lelkesebben mondhassák m a j d a pappal együtt a hivek is az ambóni imát: „Szenteld meg Uram azokat, akik házad ékességét szeretik!" Petrasovszky Emmánuel

101

KRÓNIKA Joannovích Pál Joannovich Pál ny. államtitkár, a magyarországi görög keleti egyház legjelentékenyebb a l a k j a és harcosa meghalt. Életét a munka, az ideálizmus és szeretet jellemezte. Ilyen volt, mint egyházának is hűséges, odaadó fia és szolgája, akit tényleg nem világi rangja, magas pozíciója, h a n e m egyháza iránti őszinte buzgalma emelt az egyik budapesti görögkeleti egyházközség elnöki székébe. Halála előtt megtisztította lelkét a penitenciatartás szentségében és magához vette a szent útravalót Bednárz Róbert budapest-belvárosi latin szertartású katholikus lelkész kezéből, akinek egyházi áldásával tért meg porhüvelye a földbe, melyből teremtett. Mert Joannovich Pál, a vezető görögkeleti világi férfi, mint katholikus halt meg. Halála előtt két héttel Péter h a j ó j á b a szállt, mert betegágyában bizonyára elszámolt lelkének áldásos életével s a vég bizonyosságára feltette a kérdést ő, ki életében kereste Istent és szolgálta egyházának végzett m u n k á j á n át, hogy mi hijjával vagyok még? A jó szolgálat után örök megpihenés előtt álló lélek az Istenhez közeledés világos látásával súgta, ösztönözte, hogy még meg ¡kell tenni az utat Péter hajójáig, ahol atyai szeretet, tárt k a r o k f o g a d j á k a visszatérőt. S Joannovich Pál nem habozott: mint görögkeleti vezérférfiú, mint egyházközségi elnök lépett be a katholikus egyházba halála előtt. Éppúgy, mint p á r évvel ezelőtt egy vidéki város görögkeleti egyházközségének világi vezetője, egyházának legnagyobb támasza tette. Joannovich Pál elmondhatta a zsoltárossal haláloságyán: meghalnom nyereség, mert így meghalni tényleg nyereség. A testvéri szeretet m o n d a t j a ki ó h a j u n k a t : Joannovich Pál ilyen nyereséges elköltözése b á r nyereséges lenne mindazoknak, akik a katholikus egyház boldogító otthonán kívül abban az egyházban élnek, melyet Joannovich Pál is haláláig oly hévvel és ragaszkodással szolgált. Bár úgy történnék, hogy a világosító kegyelem, az igazság lelke, még életükben, m u n k a e r e j ü k teljében elvégezné bennük azt, amit Joannovich Pálban és pár évvel ezelőtt elhunyt vidéki társával ellenállhatatlanul elvégzett a halálos ágyon. Bár ne t u d n á n a k ellenállani ennek a hívogató, ösztökélő kegyelemnek m á r a k k o r sem, m i k o r a test erői még élénkebbek a lélek megmozdulásainál. Bár meglátnák, megéreznék ezeken a halálos ágyon történő visszatéréseken át, hogy mily n a g y o k n a k kell lenni azoknak az igazságoknak, mily természetfeletti erővel kell rendelkezniük, hogy egy munkás, a görögkeleti egyház érdekében m u n k á l k o d ó és áldozó élet végén, az Isten színe elé közeledés n a p j a i b a n úgy érezték ezek a görögkeleti egyház méHán büszkeségei, hogy életük egyházukért végzett m u n k á j á r a úgy teszik fel a koronát, hogy visszatérnek oda, abba az egységbe, melybe halálos ágyukon elhagyott egyházuk is évszázadokon át tartozott. Bár meglátnák és megéreznék Joannovich Pál katholikus halálán át is, hogy ami igaz és oly kényszerítően igaz a halálos ágyon, az igaz az élet teljében is s hogy az igazság gátlásában nem a lélek, h a n e m a test, a világ, az emberi tekintetek gátlásai a sorsdöntőek. S b á r éreznék, hogy az egy pásztor az egy akolba visszatérőket mind, kivétel nélkül éppúgy egész lélekkel és szerettei v á r j a és hívja, mint ahogy hívta és várta ezeket, akik halálos ágyukon oly készséggel h a j l o t t a k e hívó szóra. Bár lenne Joannovich Pál nyereséges halála nyereség számukra is! (kf) — A „Modus vivendi" életbeléptetésének közeli megtörténéséről közöl hírt a „Busskoje Slovo" legújabb száma és hivatkozik Öszentségének a római Nepomuki Sz. János-Seminárium csehszlovák növendékeinek fogadásán mondott beszédére, amelyben a szentséges Atya, állítólag, érintette volna, hogy a Szentszék és Csehszlovákia között létrejött „Modus

vivendi" (nem concordatum) a legrövidebb időn belül végre lesz hajtva. — A varsói és vilnai pravoszláv püspököket és szentszékeiket — amint az eperjesi „Russkoje Slovo" í r j a — 500 zloty pénzbüntetésre ítélték azért, mert törvényellenesen elválasztottak katholikus házasfeleket.

102

Az első visszhang * A szatmári „Helios", a görögkeletiek hetilapjának febr. 16-i száma hosszasabban foglalkozik a „Keleti Egyház" megjelenésével. Ez az első visszhang, mely a Rómától eltávolodottak oldaláról jön. Érdekes birkózása ez a közlemény a krisztusi egység vágyától átizzított léleknek a százados elfogultsággal. Történelmi s egyéb téves adataival most külön nem foglalkozunk. A „Keleti Egyház" h a s á b j a i n lassanként valamennyi ilyen kérdés sorra fog kerülni. Csak leközöljük a rólunk szóló részt, mely bepillantást enged a lelkekbe, h á t h a a k a d benne olyasmi, aminek az uniós munka munkásai hasznát vehetik; h á t h a találunk olyasmit bennük, ami a jövőre nézve irányításul szolgálhat s z á m u n k r a a megértés keresésében. íme a közlemény bő kivonata; „Meg vagyok elégedve a „Keleti Egyház" tartalmával és nagy az örömöm, hogy ilyen s a j t ó - o r g á n u m u n k van. Én, mint igazhitű és görög szertartású fölszentelt lelkész, ki minden eszközzel harcoltam és harcolok az igazhitű első nyolc század kath. egyházirodalm á n a k , hitének és szent és isteni ihletettségű atyái által szerkesztett szent szertartásainak ismertetéséért és terjesztéséért. Szeretném, ha az „egy akol és egy pásztor" evangéliumi gondolata valaha megvalösúlna. De csak Krisztus szellemében és az első nyolc század orthodox katholikosz tanainak szigorú megőrzésével. Mert lehetetlenség az, hogy a szent szellem ellent m o n d j o n önmagának, vagyis az első 8 század keleti orthodox katholikus tanításoknak ellentmondó t a n o k a t sugalmazzon a „ r ó m a i " egyház által. Különben is a IV. századtól a VIII. századig tartó speculatív abstractiókra támaszkodó theologia letéteményese az o r t h o d o x keleti egyház. Mivel a hét egyetemes zsinat is keleten tartatott s itt h a t á r o z t á k meg a dogmákat, egyházi törvényeket és szertartásokat illető dolgokat, m o n d h a t j u k , hogy a kereszténység gyökere az ős Christianismus, törzse az orthodoxia, k o r o n á j a a római katholicizmus s az ezekből k i h a j l ó ágak pedig a reformált egyházakat jelentik. Ügy, hogy a római egyház csak az első hat században volt orthodox a hitre és a szertartásokra nézve, azután mind jobban és jobban távolodott az ősi tanításoktól és szertartásoktól, a theológiai speculatiót is a végtelen túlzások területére vitte. Belőlem nem az elfogultság szól, mert én türelmes vagyak minden iránt, ami vallásos. De ha a szentírást és a szentatyák iratait egészen Damaszkuszi Szent Jánosig alaposan áttanulmányozzuk, akkor meg fogjuk látni, hogy az első nyolc század katholicizmusa az orthodox egyház szimbolikus könyveiben és főleg, de legtisztábban szertartási könyveiben van lefektetve. Keleti egyházunkat tönkretette a m o h a m e d á n u s i izlám terjeszkedése és diadala Ázsiában és Keleteurópában. Alig szabadultunk föl a török iga alul, a szabadkőműves k o r m á n y o k mindenütt elvették a keleteurópai államokban az orthodox egyház vagyonait és létrehozták a nemzeti egyházakat s így feldarabolták és elszakították a keleti egyh á z a k a t Konstantinápolytól. Egyszóval tönkretett bennünket az izlám és a francmasonería. De n e m s o k á r a ismét föltámad az ecumenicus egyház keleten és a k k o r egyesülni fogunk a Krisztusban. I n k á b b Jeruzsálemet lehetne a kereszténység c e n t r u m á n a k tekinteni, mint Rómát, mert itt alakult meg az első „ecclesia Christiana". De mivel már Jeruzsálem az első században azzal a jelentőséggel sem bírt, mint most, azért n e m is jöhetett számításba akkor, midőn az egyes metropolisok püspökei az evangélium ellenére, kezdtek egymással kötekedni, hogy ki az első, a legnagyobb. De Róma, mivel a világ b i r o d a l m á n a k volt a fővárosa, előnyös helyzetbe jutott a többi városokkal szemben. A IV. században m á r halványan kezd kibontakozni a „Pontifex Maximus" pápai a l a k j a és VII. Gergelyben eléri apotheozisát. Péter, mikor Rómába ment a vértanúhalált elszenvedni, az ottani ecclesia Christianának I-ső püspöke Linus volt. A pápai u r a l o m igazi megalapítója I. Hadrián. I. Miklós sokat tett ezen h a t a l o m fejlesztésére. Érdekes még Vladimír de Getee volt f r a n c i a abbé. Oroszország theologiadoktora. Ennek értékes theologiai műve a szentírás és a szentatyák és a történelem n y o m á n : „Schizmatikus pápaság", vagy Róma kapcsolatai és összeköttetései a keleti egyházzal. Ezen m ű megszerezhető francia, orosz s r o m á n nyelven.l)

103 Én a ,.Helios"-ban az egyetemes egyháztörténelem keretében fogom részletesen és pártatlanul tudományos és autentikus f o r r á s o k a l a p j á n ismertetni a pápaság keletkezését, fejlődését, hanyatlását és jelenlegi szereplését. Egyébként a római pápák között is voltak értékes emberek, kik figyelmet és tiszteletet érdemelnek. Különösen a középkorban és a legújabb időkben. A római egyházzal szemben sem vagyok elfogult, mert az is, b á r módosítva, folytatása a keleti egyháznak. És az is" sokait tett, különösen Nyugateurópában a keresztény kultúra és civilizáció terjesztésére és megalapítására. Es ad m a is szentéletű és t u d o m á n y o s a n képzett férfiakat. Csak n e k e m itt, Szatmár megyében mennyi akadályt gördítettek u t a m b a az „unitus" papok. Az itteni jezsuiták meg a legnagyobb ellenségeim. De mindezek dacára én örülnék annak, ha az összes keresztény egyházak egyesülnének az igazság, a szeretet és a Krisztus evangéliumából táplálkozó világosság szellemében: „hogy m i n d n y á j a n egyek l e g y e n e k ! . . . " „Egyébként a türelmes, krisztusi életre törekvő, komoly „Unió" mozgalmat, még ha Rómából is irányítják, tisztelem és ennek én részemről is hive és lelkes mozgatoja leszek. Es a „Helios^-ban is nyitok egy „uniós" rovatot." Eddig a Helios közleménye A többit bízzuk a mindent átható Szentlélekre, mi pedig m u n k á n k közben Aranyszájú Sz. Jánossal „békességben k ö n y ö r ö g j ü n k az Űrhöz: az egész világ békességééri. Isten szentegyházának fölvirágzásáért és mindn y á j u n k egyesítéséért..." (kj)

— Drohobeczky Gyula halála. F e b r u á r 12-én távirat közölte velünk, hogy Drohobeczky Gyula pápai trónálló, volt körösi püspök, életének 81-ik évében, a pribicsi püspökségi birtokon, ahol nyugalm á t élvezte, elhunyt. Nagymagyarország egyik kiváló főpapi egyénisége távozott el benne az élők sorából, aki a magyar, a horvát s később a jugoszláv körök tiszteletét is egyaránt kivívta. 1891-ben nevezte ki Ferenc József király előterjesztésére XIII. Leó p á p a körösi püspökké. Megelőzőleg Ungváron volt tanítóképzőintézeti t a n á r s a tanítóképző int e r n á t u s á n a k igazgatója. Ungvári működésének halhatatlan emléke az egyházi k a r é n e k felvirágoztatása. Az ungvári püspöki seminarium kispapjaiból alakított énekkara többször nyert díjalkat is s T r e f o r t Ágost egykori kultuszminiszter is a legnagyobb elismerései honorálta. Nyugalombavonujása után volt coadjut o r a : dr. Nyárádi Dénes foglalta el a körösi püspöki széket, aki jelenleg is kormányozza az egyházmegyét — s aki átmenetileg az eperjesi egyházmegyének is apostoli adminisztrátora volt. — Bedői Tivadar Elek aranymisés áldozópap, szatmármegyei főesperes, a h a j d u d o r o g i g. szert. kath. egyházmegye szentszéki bíróságának tagja, Fábiánháza g. kath. lelkésze, Szatmár vármegye törvényhatósági bizottságának több mint félszázad óta tagja, f. évi f e b r u á r 18-án, életének 80., áldozópapságának 55. évében elhunyt. Az egyházmegye értékes

emberét veszítette benne, a gör. kath. mozgalmak egy lelkes és megértő támogatót, népe egy jó pásztort. Papi pályáját a Fábiánházával szomszédos Gebén kezdte. Kevéssel a h á b o r ú előtt nyerte el a fábiánházai javadalmat, atyai örökét. Ugyanakkor a nyíri egyházkerület esperese, h á b o r ú u t á n Szatmár vármegye főesperese lett. Mint törvényhatósági bizottsági tag, a vármegyei hatóságok előtt lelkes és mindig eredményes szószólója volt a szatmármegyei egyházak ügyeinek. Impozáns közrészvét mellett temették el f e b r u á r 21-én. — Szervezkedik a magyar főváros környéke. A budapest-környéki görögkatholikusok f e b r u á r 16-án szervezkedő értekezletet tartottak a Gör. Kath. Szemle szerkesztőségében. Az értekezlet kimondotta, hogy az egyházközségi szervezkedés előkészítése céljából megkezdik a pestvidéki görögkatholikusok névszerinti összeírását s az eredmények összesítése céljából március 16-án ú j a b b értekezletre jönnek össze. Az értekezleten képviselve volt Újpest, Kispest-Wekerletelep, Kispest és Pesterzsébet képviselői. Csatlakozását jelentette be Pestszentlőrinc is. — Papszentelés. A miskolci apostoli adminisztrátor-érsek ú r önagyméltósága f e b r u á r 18-án áldozópappá szentelte Pettrássevich Miklós tanulmányvégzett papnövendéket. Az újmisés segédlelkészi minőségben Abaujszántóra nyert kihelyezést.

104 — A hajdudorogi egyházmegyéből. A megyés főpásztor i f j . Damjanovich Ágoston gebei lelkészt, a nyíri kerület esperesét fábiánházai lelkésszé és Szatmár vármegyei főesperessé nevezte ki. Az ú j dignitárius negyedszázad óta ugyanabban a kerületben működik, melynek jegyzője, 1926 óta pedig esperese volt. Tagja Szatmár vármegye törvényhatósági bizottságának. — A gebei lelkészetet u t á n a Karossy Ferenc fábiánházai coadjutorlelkész nyerte el. — Legeza Miklós érd. esperes, nyug. lelkész elhunyt. — Román területen, Turterebesen H a r a j d a János lelkész, volt tokaji parochus költözött el az élők sorából. — Az oroszországi ínségről egész csomó cikket k a p t u n k . Különféle külföldi lapok közleményei ezek, más-más vidékekről, más-más f o r m á j ú , de egyképpen sötét és megdöbbentő képet nyújtva Oroszország sok millió lakosának borzalmas helyzetéről. Ugyanerről Bécsből most a következő levelet k a p t u k : Itt Bécsben az utóbbi időben legink á b b a Szovjet-Ukrajna-i éhínség foglalkoztatta azokat a köröket, amelyek a napi politika hírein felülemelkedve, az egyetemes Egyház és a nemzetek jövő sorsa iránt is érdeklődnek. Innitzer Bíboros Ur elnökletével nemzetközi egyesület alakult az u k r a j n a i éhezők felsegélyezéséra Az u k r á n görög katholikus püspöki k a r m á r régebben is igyekezett felébreszteni körleveleivel a művelt világ tág lelkiismeretét, hogy döbbenjen rá végre a huszadik század szégyenére, a r r a az irtózatos éhínségre, amelyet egy abszurd gazdálkodási módszer okozott Oroszország legtermékenyebb vidékein. Septickij Metropolita képviseletében dr. Budka segédpüspök Ur vett részt az egyesület gyűlésén, melybe belevonták az itteni görögkeleti egyh á z a k vezetőit is, sőt a protestánsokat és a zsidókat is. Ha nem is tudnak anyagilag sokat segíteni a szükségben levőkön, legalább ez is propaganda a Szovjet ellen. Azok, akik s a j á t szemükkel látták az oroszországi helyzetet, azt mondják, hogy az orosz nép alaposan be van oltva a kommunizmus ellen, mert önmagán tapasztalja. Oroszország megtérése most m á r csak idő kérdése, márpedig az Egyház örök és így van ideje megvárni a kommunizmus bukását. — A Vatikán tevékenysége Keleten. A Korunk Szava í r j a : „A P r o Russia Bi-

zottság, melynek éléről d'Herbigny püspök visszalép, a p á p a határozott kívánságára n a g y a r á n y ú átszervezés alatt áll, azzal a céllal, hogy erőteljes katholikus p r o p a g a n d á t indítson Szovjetoroszországban. Az albertyni (Lengyelország) jezsuita tudományos intézetet és noviciátust Észtországba helyezik át, a dubnói görögkatholikus papnevelő intézetet pedig, mely szintén a P r o Russia egyik szerve, Zágrábban szervezik újjé. Ezekkel a készületekkel függ össze, hogy a charbini pápai vizitátort, Abrandowiczot sürgősen visszahívták. Utódjául P. Javorka jezsuita atyát, a Collegium Russicum rektorát, aki hosszú ideig az albertyni intézetben is működött, szemelték ki. Az említett szemináriumok áthelyezése a Szentszék politikájának irányváltozására és fokozottabb aktivitásra enged következtetni az uniós törekvések kérdésében." — A Korunk Szava hírének kiegészítéséül tudósítónk értesítése nyomán közöljük, hogy P. Jávorka (valamikor Magyarországon működött mint jezsuita atya s a római Szentszék engedélyével felvette a bizánci ószláv rítust) m á r el is indult Harbinba, ahol már egy ízben működött, mint püspöki helynök. Mons. Abrandowicz pedig egyelőre pihenni megy Rómába. A római orosz kollégiumot P. Jávonka távollétében P. Regis jezsuita atya, vicerektor vezeti. — Oroszország. A bécsi „Schönere Z u k u n f t " í r j a a f e b r u á r 4-ikii számban: A katholikus lelkipásztorkodást, mely eddig is csak r o m j a i b a n m a r a d t fenn, még jobban megcsonkította a Szovjet az utóbbi időben tett intézkedései, különösen pedig sok, eddig titokban m ű k ö d ő katholikus p a p n a k elfogatása által. Azt a h á r o m templomot, mely a 20.000 moszkvai kiatholikusna'k rendelkezésére állott, most — a görögkatholikusok kápolnájával együtt — elvették. Moszkvában m á r csak egy római katholikus püspök van, a f r a n c i a követség védelme alatt, és pedig a f r a n c i a származású Msgr. Never és egy görögkatholikus p a p : Solovjev Sergius, a közismert filozófusn a k , az Egyesülés előharcosának unokaöccse. ö k ketten azonban nem f e j t h e t n e k ki lelkipásztori m u n k á t ; a z előbbi szigorú rendőri felügyelet alatt áll, az utóbbi pedig súlyos beteg. — A szovjetbörtönökben és fogolytáborokban sok katholikus papot t a r t a n a k fogva, akiknek a sorsáról nincs pontos értesülésünk. A jaroszlávi fogolytáborban például nemrégen 68, többnyire lengyel származású pap volt; a n n a k ellenére, hogy sokan betegek közülük, a bolsevista k o r m á n y a hírhedt

105 Szolowjetzki-szigetekre vitette őket, amelyeknek egészségtelen k l í m á j a és a gyakori tífuszjárványok a foglyok közül rendkívül sok áldozatot követelnek. — Október végén 11 litván származású hitvalló-papot adott ki a Szovjet csere útján. A h a t á r n á l Msgr. Raucan lett püspök fogadta őket és a pápa követétől az apostoli áldásban részesültek. A megszabadult papok 1926 és 1931 között estek fogságba és különböző fogolytáborokban voltak, egészségi állapotuk nagyon rossz. Amikor a h a t á r r a megérkeztek, legnagyobbrészt rongyokba voltak öltözve. Volt köztük egy püspök is, Msgr. Matutonis, akit 1929 f e b r u á r 8-án titokban szenteltek püspökké Leningrádban és m á r ugyanazon év november 24-én fogságba is keriilt. A fogságban a legkülönfélébb kínokat kellett elszenvednie. — Október végén lelkigyakorlatot tartottak Rómában, a Szentatya kívánságára, aki az e r r e szükséges pénzösszeget a j á n d é kozta, azok a keleti szertartású papok, akik az orosz emigránsok közt működnek. 14 orosz pap és 2 vezető világi, mindannyian konvertiták, vettek részt a lelkigyakorlaton, amelyet Sloskan Boieszláv hitvalló püspök vezetett, aki 6 évig volt a szovjetbörtőnök foglya. Csarneckij püspök, volhiniai apostoli követ is részt vett a lelkigyakorlaton, mely után Őszentsége m i n d n y á j u k a t kihallgatáson fogadta. (gyj) Miron román patriarcha közvetít. Az „Apostolát" f e b r u á r i száma közl'i Miron r o m á n p a t r i a r c h a azon elhatározását, tiagy békét fog teremteni Antonius orosz metropolita és P a r i s b a n élő ellenfele, Eulogius metropolita között. Mindkettőjükhöz levelet intézett, amelyben kijelentette, hogy b á r nem a k a r b í r á j o k lenni, de mégis ó h a j t a n á , hogy béke legyen a pravoszláv egyházban. Mindkét metropolita udvariasan válaszolt neki és kijelentette, hogy az ő vitájok n e m dogmatikai, baneni adminisztratív természetű. Antonius levelének érdekes része a következő mondat: „Ha m a j d Isten kegyelméből eltűnik a mai rezsim Oroszországból, eltűnnek a mi ellentéteink is, a m i k o r is az orosz egyházi élet minden erecskéje az orosz pravoszláv egyház -egyetlen hatalmas folyamába fog összefolyni." — Konverziós mozgalom a Malabárpartvidéken. A párisi „La C r o i i " í r j a : Az a terjedelmes földsáv, mely a nagy félsziget déli részén a 8. szélességi foktól a 14-ig terjed, még ma is bennszülött raj&h u r a l m a alatt áll. Észak-Malabár ezidőszerint másfél milliónyi keresztény lakossággal bir, melyből 500.000 római

katholikus, 530.000 keleti szertartású katholikus a többi szakadár. Közép- és Dél-Malabárban a keresztény lakosság ritkább. Az utolsó két év alatt azonban éppen ezeken a részeken mutatkozott fii gyelemreméltó mozgalom a szakadárok körében az Anyaszentegyházba való visszatérést illétően: ennek a hivőseregnek két püspöke tért vissza az Egyház kebelébe, a népesség elitjével, mintegy 13.000 hívővel. A kereszténység ezen a földsávon már a k k o r megvetette lábát, mikor Galliában kezdett terjedni. Helyes tehát a föltevés, hogy Sz. T a m á s apostol a Malabárban most is élő kereszténység után nyerte az „India Apostola" címet. A Tigris és E u f r á t felől ugyanis a hittérítők ú t j a szemmelláthatólag errefelé vezetett. Valószínű, hogy a perzsieai kereszténység a IV. és V. században itt állomást, vagy talán telepet is létesített s így vetette meg alapját a további térítéseknek. A nesztórián egyház századokon át fáradozott, hogy Kínában és az Indiai félszigeteken ¡terjeszkedjék. A m a l a b á r i keresztények ehhez a hitfelekezethez tartoztak. A XVI. század elején a portugálok itt scliizmatikus egyházakat találtak. A jezsuita missziók később azon voltak, hogy ezeket Rómával való egyesülésre b í r j á k . A jezsuitákat utóbb karmeliták váltották fel, kik még most is tevékenykednek ott. A két rend működésének köszönhető, hogy Előindiában immár több mint egymillió hivőt nyertek meg a kath. egyház számára. Az egyik kath. hitegységre visszatért püspök Mar Theophilos néhány hetet E u r ó p á b a n töltött. Ellátogatott Rómába, Brüsszelbe, Párisba és Amsterdamba s mindenütt igen szíves fogadtatásra talált. Az „Osservatore Roman o " í r j a , hogy ernakulumi jelentés szerint a Puthempollyból nemrég Aliwayebe áthelyezett pápai szeminárium neveltjei közül ú j a b b a n 30 bennszülöttet szenteltek p a p p á a Malabár-partvidéken teljesítendő missziós m u n k á r a . Az évenként fölszentelést nyerő bennszülött papok száma átlagosan ötven körül mozog. — Orosz hét Lllle-ben. A Korunk Szava Í r j a : A dominikánusok ikeleti intézetének központja kezdeményezte a z t az akciót, melyben Lille-nek és F l a n d r i á n a k katholikus családjai egyre növekvő számban egyesültek, hogy a Szentatya kezdeményezésére a kereszténység k é t nagy céljának megvalósításáért könyörögjenek: Oroszország megmentéséért és a keleti s z a k a d á r o k n a k az Egyházba való visszatéréséért. J a n u á r 14-től 25-ig folyt le Lille-ben a rue de la Barre-i bizánci stílusú kápolnában a különleges hatású

Í(M> imanyolcad. Esténkint a legmagasabb nívójú publikum szorongott a kápolna szűk íaiai között. P. Dupon, aki n e m s o k á r a a párisi XI. Pius Intézetben fogja folytatni akcióját, ószláv nyelven végezte az officiuinot. P. Hubarcek vezetése alatt az Isztina vegyes kórus á cctpella adta elő a liturgia legmegkapóbb részleteit. A vallási egyesületeknek, f é r f i a k n a k , nőknek, leányoknak, szociális inézményeknek, diákoknak, Jocistáknak, a keresztény munkások harcos egyesületének, a pap o k n a k és szemináriumoknak mind megvolt a maga meghatározott n a p j a és órája az imanyolcadban. A prédikációkat a legkitűnőbb egyházi szónokok végezték. Legnagyobb sikerrel a papságnak és a munkásegyesületeknek a n a p j a járt. Vas á r n a p pedig igen sok ember kívül rekedt a templomon, a m i k o r Liénart bíboros, a lille-i püspök is jelen volt a bizánci rítus szerint mondott ünnepélyes zárószentmisén. — A szovjet fogolytáboraiból. A londoni Times nemrég jelentette, hogy ú j a b ban 1 katholikus püspök, 13 pap és 4 katholikus világi szabadult ki a szovjet börtöneiből 26 litván kommunista szabadonbocsátása ellenében. A kicserélés I n d r á b a n történt, a litván határon. A kiszabadult püspök Malutionis, kit D'Herbigny érsek, a „ P r o Russia" bizottság elnöke, utolsó oroszországi látogatása alkalmával, titokban szentelt püspökké. A mult év szeptemberében Szloszkán Boleszláv püspököt és 17 lengyel származású kath. papot adtak ki cserébe litván kommunistákért. Szloszkánt 1926 m á j u s á b a n szentelte püspökké D'Herbigny. Szentpétervárott kezdte meg működését. Hogy á r t a l m a t l a n n á tehessék, szovjetellenes iratokat csempésztek a holmija közé. Első ünnepélyes püspöki miséje után elfogták és 3 évi kényszermunkára Szolovkij szigetére küldték. Napi 12 órát kellett dolgoznia s enni csak egyszer kapott: levest és kenyeret. É j s z a k á r a kezeit összekötözték és szeme előtt erős villanykörtét égettek, mely miatt megvakulás fenyegeti. Két-három csepp boron és k e n y é r d a r a b k á k o n végezte rabszállásán naponként a szentmisét. Kelyhe egy csorba p o h á r volt, diszkosza egy konzervdoboz fedele. Az őrök nevették, mikor r a b t á r s a i n a k egy-egy f a l a t k a kenyeret nyújtott. Ezek azonban tudták, hogy az Ur szent testét veszik. Mikor Szentpétervárra visszatért, hivei közül m á r alig talált valakit. Üjra kezdte apostoli munk á j á t , de 18 nap múlva ismét elfogták és Szibériába száműzték. Az utolsó vasútállomástól 1800 kilométert kellett gya-

log megtennie. Egy kommunista családhoz szállásolták be, hol tömérdek trágárságot s gyalázkodást kellett tűrnie. De itt is hitvalló türelemmel viselte sorsát, míg végre, két év múlva visszavitték Moszkvába, m a j d pedig cserefogolyként kiadták. Elaggottan, rongyokba öltözötten, mezítláb adták ét Esztoniának, h o n n a n Rómába térve, fogadására maga Őszentsége is kivonult kíséretével a vatikáni pályaudvarra, megölelte s e szavakkal üdvözölte: „Ön egy vértanú!" — A Times szerint m a egyedül a szolovsrki telepen 60 katholikus pap van. Az 1931. évi hivatalos vatikáni jelentések szerint 3 kath. püspök és mintegy kétszáz p a p volt a GPU terroristáinak fogolytáborában. Egy varsói jelentés ez év . f e b r u á r j á ban számolt be ú j a b b 11 katholikus p a p elfogatásáról és fadöntő m u n k á r a vezényléséről a voronesi fatelepeken. Ezek közt a papok közt van egy 81 éves aggastyán is. Elfogatásuknak oka az volt, hogy a szovjettörvények ellenére vallásgyakorlatokat végeztek. Egy pap, akinek sikerült a hírhedt szolovecki internálótáborból. megszöknie, megállapította, hogy ezen a telepen 48 katholikus és 425 görögkeleti pap van internálva.^— Sir B e m a r d Pares londoni egyetemi tanár 1930 f e b r u á r j á b a n levelet "intézett a Times-hez, amelyben ezt í r j a : „Az 1918—^ 19. évről maga a szovjetkormány elismerte, hogy 20 püspököt és 1414 papot végeztetett ki. Biztos adatok alapján ezeket a számokat úgy kell kiegészítenünk, hogy a mondott időszakban n e m kevesebb, mint 2691 világi papot, 1962 szerzetest, 3447 apácát s más egyházi segédszemélyzetet végeztek ki." A m á r émlített vatikáni jelentés a következő tényeket szögezi le: 1917 előtt, mielőtt a bolsevikiek vették át a hatalmat, az orosz birodalom területén több mint 13 millió katholikus élt. 1931-ben számuk már csak h a r m a d f é l vagy hárommillió. Azelőtt 614 katholikus templom állt a hi» vek szolgálatára, ma m á r ezeknek száma 183-ra szállt le s az 581 nyilvános kápolna közül egyetlen egy sincs nyitva. D'Herbigny püspök a berlini Germániában néhány évvel ezelőtt megállapította, hogy a szolovjeszki szigeteken 12 püspök, többszáz katholikus pap és apáca és számtalan katholikus világi végez kényszermunkát és szenved embertelen sorsot. Egyik évben 3214 fogoly halt bele a gyötrelmekbe. A számukra küldött ruh a n e m ű t sohaserm k a p t á k meg. Papok haltak éhhalált vagy fagytak meg a rettentő hidegben. Sloskan püspök a fogságban megsiketült s egyik lába lefagyott. Egyik helyen 70 foglyot dugtak

107 éjszakára egyetlen terembe, amelynek csak egy a b l a k a volt. a foglyok együtt dolgoznak a közönséges gonosztevőkkel s mint D'Herbigny püspök megállapítja, az őrök — válogatott terroristák — különös örömüket találják abban, hogy az a p á c á k a t a legeldurvultabb lelkű férfigonosztevők közé z á r j á k , akik részéről aztán a legaljasabb molesztálásnak vannak kitéve. — Lengyelország. A legújabb statisztik á k szerint az egész lakosságból (32.5 mill.) latin szert, katholikus: 63.8 °/o görög szert. kath. 11.2 %> görög keleti 10.6 °/o zsidó 10.5 %> protestáns 3.8 °/o egyéb 0.1 °/o A latin szertartású katholikusoknak van 5241 plébániájuk, 5918 templom és kápolnával; a plébániák 83.5%-a vidéken, 16.5%> városban van. A gör. szert, katholikusoknak van 1974 p a r o c h i á j u k 3151 templom és kápolnával, leginkább a vidéken. A görög nemegyesülteknek 1624 p a r o c h i á j u k 2076 templommal. A protestánsoknak 701 lelkészségük 827 imaházzal. A zsidóknak 1067 hitközségük 2041 zsinagógával. — összesen van 53 püspök: 41 latin szertartású, 5 görög szertartású katholikus, 7 görög keleti, összesen 14.867 pap van. — Szent Miklós Kínában. A kínai orosz katholikus egyházmgyének Harb i n b a n (Mandzsúria) van myrai csodatevő Sz. Miklós-ereklyéje. Sz. Miklós tisztelete ott nemcsak a katholikus és szakadár oroszok között igen eleven, de el van terjedve a pogányok között is. A nagy szent testének részecskéje, amelyet Bari városból kaptak, a hivek adományából díszes ereklyetartóba lett helyezve és 1933. december 18-án és 19-én ünnepélyes istenitiszteletek keretében nyilvános tiszteletre voltak kitéve. Valóban tömegesen könyörögtek az ereklye előtt katholiikusok s protestánsok egyaránt. Az ereklyetisztelet egyházi ünnepségeivel kapcsolatban történt a harbini sz. Miklós-lyceum i f j ú sági zászlajának megáldása is. Érdekes, hogy a fehér színű selyem zászló egyik oldalára a pápai címert, a másik oldalára pedig a kétfejű-sasos orosz címert hímezték. A h a r b i n i „Katolicseszkij Vjesztnik" szerint— a h o n n a n a hírt vettük — az ottani vasúti állomás várótermében még most is ott van Szent Miklós képe, amely az orosz-mandzsu uralom alatt t e r ü l t oda. Minden a r r a utazó kínai ágy ismeri ezt a képet, mint „a váróte-

rem öregét". A bolsevista kínai vasutasok többször megkísérelték már, hogy eltávoílítsák onnan a szent képét, de a hatóságok és a j á m b o r hivek ébersége mindig megakadályozta a merényletet. Csodás imameghallgatások f ű z ő d n e k ehhez a képhez. Az említett orosz-katholikus folyóirat említi, hogy egy szegény kínai télen a jeges Sungariba esett és fuldoklott. A halálveszedelemben eszébe jutott a „váróterem örege" és buzgón könyörgött hozzá, hogy mentse meg életét. Ekkor csodás módon egy szilárd jégre tudott kapaszkodni és csakugyan megmenekült. Nemrégen egy vasúti szerencsétlenségből egy kínai vasúti kalauz menekült meg csodálatosan Sz. Miklós segítségül hívása után. — Az ungvári „Hitvédő-iroda" az 1930. évben ingyen osztogatott széjjel 27.000 d a r a b apologetikus füzetet, nagy menynyiségű gör. kath. imakönyvet és naptárt és több ezer szentképet. Gondozásába vette a Romániában élő rutén katholikusokat, sőt a Belgiumba (Merchienne) szak a d t rutén-rusin m u n k á s o k a t is imakönyvekkel, vallásos röpiratokkal, n a p t á r a k kal és szentképekkel látta el. Nagy szükség van e Hitvédő Iroda működésére, mert a hivatalos cseh statisztika szerint K á r p á t a l j á n (Rusinsko) 359.156 gör. kath. hívővel szemben, a felidézett nyelvi, nemzetiségi és vallási harcok eredményeképpen, — ma 112.034 schizmatikus van, holott ugyanezen a területen 1890-ben csak 421 pravoszláv volt. — Itt említjük meg azt is, hogy a hivatalos cseh statisztika szerint szlovák területen 213.701 gör. kath. hívővel szemben csak 9.067 pravo szláv hívő van. —- A schizmatikusok felfokozott száma — hiteles egyházi közlés szerint -— m á r igen erősen visszaesett s az elfoglalt templomok hatóságilag viszszakerültek a gör. katholikusok kezébe. — „Adjatok nekünk helyes világnézetet!" A „Mir" c. bulgár lap egyik legr ú j a b b számába ezzel a címmel megkapó cikket írt dr. Vjera Plocevova. A cikkben b á t r a n f e l t á r j a Bulgária lelki széttagoltságát és r á m u t a t a r r a , hogy a bulgár-pravoszláv egyház nem teljesítette hivatását, mert a bulgár nép ma nem elég erős a destruktív hatásokkal szemben, főképpen az istentelen sajtó elleni küzdelemben. Megrója a sajtót, hogy a m i k o r egész rovatokat szentel a gazdasági, orvosi és más kérdések megvilágítására, a k k o r egészen megfeledkezik a vallásfilozófiai alapon nyugvó egészséges világnézet kialakításán dolgozni. (Apostolát.)

108

IRODALOM Dr. P. Chr. Baur O. S. B.

Die Unions-Aussichten im Osten — München, 1933. 2. Auflage. — Rendkívül időszerű a kiváló bencés tudósnak ez a dolgozata, mert, amint ő m o n d j a , a nyugati, nem katholikus vallási közületek körében tapasztalható erösebb uniós mozgalmak mellett— amelyektől Róma távol t a r t j a magát s legfeljebb mint szemlélő figyeli azokat, — éppen Rómából indult ki Kelet felé nagyon komoly kezdeményezés a r r a nézve, hogy a különböző keleti rítusú nem katolikus keresztényeknek az Egyházba való visszatérését előkészítse és megkönnyítse — azon az alapon, hogy azok h i t t a n a s egyházalkotmánya összehasonlíthatatlanúl közelebb áll a katholikus egyházéhoz, mint a különböző protestáns felekezetekéhez, amelyek az egymás közötti unión kívül s a mellett k i t a r t ó n a n dolgoznak azon, hogy főképpen az oroszpravoszláv egyházzal való egyesülésüket megvalósítsák. A dolgozat szinte sűrítve a d j a a kérdés lényegének és mai állásának ismertetését. Kezdi az optimista megnyilatkozások ismertetésével. Majd s o r r a veszi IX. Pius, XIII. Leo, X. Pius, XV. Benedek és XI. Pius p á p á k fáradozásait az egyesülés érdekében s n i ' n d j á r t közli a z o k n a k sokszor megdöbbentően elszomorító visszhangját a pravoszláv Kelet részéről. A szinte reménytelennek látszó helyzet ecsetelése után igen helyesen állapítja meg, hogy: d e r Haupstein des Anstosses is laengst nicht mehr das Filioque u n d andere dogmatische und iiturgische Differenzen, sondern in erster Linie der P r i m a t . A sötét kép után bizonyos enyhítő körülményeket is talál s próbál az uniós kérdés jövőjébe is bepillantást nyújtani. Nemcsak bennünket, katholikusokat, de minden konstruktív keresztényt gondolkozóba kell ejtenie azon megállapításának, hogy a keleti közvélemény megváltozásának, sőt lehetőségének is ú t j á b a n egy nagy eüenség áll- a szabadkőmívesség, — amelynek célja a kereszténység megsemmisítése s amelynek az egész világ, de különösen a Balkán k o r m á n y a i b a n és parlamentjeiben van sok befolyásos megbízottja és híve, — s amelynek a s a j t ó r a és a „vélemény nélkali: közvéleményre igen nagy befolyása van".A szabadkőmívesség, amint Bauer is nyíltan hirdeti, mindent elkövet, hogy a kereszténység s f ő k é p p e n a katholikus egyház meg ne erősödjék. Végezetül megkérdi a szerző, hogy a sok és nagy nehézség tudatában kétségbeessünk-e Kelet miatt? Nagyon helyesen o k o l j a meg, — hogy n e m ! „Az egység, tehát az újraegyesülés és kétségtelenül Krisztus a k a r a t a . Tehát az unió szellemében és szolgálatában dolgozni — kétségtelenül éppen annyit jelent, mint Krisztus szellemében és szolgálatában dolgozni. Az eredményről, m a j d Isten, minden szív mozgatója fog dönteni!" Ez a világos és megfellebbezhetetlen, de egyszersmind alig negligálható s így kötelező álláspont, —- hívott b e n n ü n k e t is m u n k á b a . Szémán István dr. * Apostolos Barnabás címen Leukosiában havonként kétszer megjelenő folyóiratot ad ki a cyprusi a u t o k e p h á l orthodox görög érsekség. A f e b r u á r 28-án megjelent szám Chrysostomus a t h é n i érsek most megjelent értekezése n y o m á n a III. egyetemes zsinat (Efezus 431.) aktái aJapján ismerteti a cyprusi egyház keletkezésének történetét. Isteni nyilat-

kozatok az orthodoxiáról címen a nagyb ö j t I. vasárnapjával foglalkozik. Folyt a t j a a lap Leontopoleos Sophronius tollából a párisi nemzeti könyvtárban találh a t ó régi cyprusi kódexek ismertetését. A lap többi részét irodalmi ismertetések és hírek töltik ki. Szerkesztője P a r t h e nios Kirmitses ciprusi érsek.

109

HUNGERSNOT Autentische Dokumente über das Massensterben in der Sowjetunion, Wien, 1934. Innitzer kardinális, bécsi hercegérsok szlrmyomásos képével és a z éhinséges területek térképével jelent meg ez a 64 oldalas mű, amely valósággal égbekiáltó emberi d o k u m e n t u m a egy csődöt mondott állami és társadalmi berendezkedés borzalmainak. ¡Már 1925-ben, az „Orientalia Christiana" (Vol. IV.—1.) kiadványai között megrázó hatású volt P. M. D'Herbigny S. I. könyve a pápai segítő actióról, mely ezrek és különösen sok ezer gyermek életét mentette meg az éhező Oroszországban. Aki a n n a k hátborza ng tat ó hiteles fényképeit látta s dokumentumait olvasta, soha ¡nem tud a_ borzalmak hatása alól szabadulni. Viszont azzal a jóleső melegséggel telik el, hogy a kath. egyház feje óriási anyagi áldozatokkal kiáltotta bele a részvétlen világba a krisztusi karitász fenséges mementóját. Nem a pápán s a kath. egyházon múlott, hogy a pápai segítő bizottságnak idő előtt be kellett fejeznie áldásos tevékenységét Oroszországban. A megható levelek özöne fejezte ki a megsegítettek háláját. Fényképmásolatban olvashatjuk pl. a könyvben a kis 4 éves IM. Kudravceva levelét, amelyben csak annyit ír kúszált gyermeki erőlködéssel és próbálkozással: „Kedves sz. P á p a — köszönöm a küldeményt." Az Innitzer kardinális segítő akeiójáról írott műben is megráz a sok hiteles levél, amelyek között talán legink á b b szívbemarkoló egy 1933 áprilisában a Kaukázusból irott. Két mondata így hangzik: „Es darf kein Lied gesungen werden, kein Gebet gesprochen. Furchtbar, (furchtbar..." A mű a kardinális felhívásán kívül közli azon emlékiratokat és jegyzőkönyveket, amelyeket a bécsi segítő akció szerkesztett. Közli a hivatalos szovjet-jelentéseket, a segítő akció ismertetését. Az első rész végén „Appel a n das Weltgewissen' címen ismerteti a kardinális által összehívott és 1933. decemberében megtartott nemzet- és vallásközi konferenciát, amely az ú j segítő munkát elindította. — A segítő bizottság tagjai kö-

zött találjuk a bécsi örmény mechitarista főapátot, az ukrán gör. kath., a román orthodox, a cseh-katholikus, a lengyelkatholikus, a szerb-pravoszláv, a görögOTthodox egyházak vezető egyházi férfiait, valamint az evangélikus egyház főkúrátorát. Magyar tagja is van a segítőbizottsgnak dr. Kiss Károly prelátus, pázmáneumi rektor személyében. A krisztusi tevékeny, felebaráti szeretet beszédes bizonyítéka ez a mű, érdemes arra, hogy igen soban olvassák és kövessék a belőle á r a d ó részvét hívó szavát. Szémán István dr. „Ruszkoje Szlovo" (Orosz Szó). Az ungvári „ D u s p a t y r " ezentúl csak a munkácsi egyházmegye hiv. l a p j a lesz. Az eperjesi püspökség hivatalos közleményeit a z ott megjelenő Ruszkoje Szlovo" hetilap közli. Szerkesztője Kizák József dr. theologiai tanár. Ez a lap most fejezte be 10-ik évfolyamát s eleven szerkesztéssel és tartalommal tölti be egy egyházmegyei néplap fontos szerepét. — A f. é. március 1-i jubiláris szám vázolja azokat a küzdelmeket, amelyeket a lap „Istenért s a n é p é r t " becsülettel folytatott — s amelyeket a szerkesztőséghez intézett üdvözlő iratok is elismernek. Ugy értesültünk, hogy a kettéválás kizárólag a két egyházi terület nyelvi különbségei miatt történt meg. „Dnchovná Sztrózsa" (Lelki Őrség). A jugoszláv pravoszláv egyház és a szerzetesi élet és vallási művelődés folyóirata. Megjelenik negyedévenként Zomborban, szerkeszti Ilkits Iván a r c h i m a n d r i t a . — Az 1933. évi IV. füzetet k a p t a meg szerkesztőségünk, amelyből ö r ö m m e l l á t j u k a komoly theológiai elmélyedésre és lelki művelődésre való törekvést. F ő b b cikkei: A Szentírásról. Ószövetségi monostorok. A szerzetesi élet megújúlésa. A szerzetesi élet Távolkeleten. Krónikás részében sok érdekes történeti adatot találunk. Az egyházi és szervezeti élet áttekintése címen világos képet n y ú j t a szerb-pravoszláv, a konstantinápolyi patriarchatus, a lengyel, a r o m á n és a bulgár pravoszláv s végül az alexandriai patriarchatus egyházi életéről.

1.10

ADATTÁR Görögök Szatmáron. Az 1. számunk 40. oldalán közölt adatok folytatásaként a „Helios" ú j a b b a n a következőket közli: „A Szatmárra menekülő görögök m á r találtak ezen városban görögöket, s a jövevény görögöket azzal vádolták az itteni görögök, hogy ragaszkodnak az ó-hithez. (Orthodox catholicus.) Ezért ők I. Lipóthoz folyamodtak, ki őket Szatmár-, Ugocsa-, Bereg és Szabolcs megyei h i t r o k o n a i k k a l együtt egy esperességbe egyesítette s megengedte, hogy vallásukat szabadon gyakorolhassák s harangoztathassanak. E kedvezményeket azért nyerték, mert a római egyházzal való egyesülésükről a császárt biztosították s esperesük iránta a hűségesküt letette. A nyert szabadalom a l a p j á n m á r előbb megkezdett templomukat fölépítették s azt 1690-ben felszentelte Camelisi József munkácsi püspök. Ezen püspök önmaga sorolja föl jegyzeteiben azokat, akik ilyen célból előtte megjelentek. Május 4-én, miután a templomot felszentelte, papokat szentelt fel és szerzeteseket öltöztetett be ezen templomban. Templom u k n a k n e m sokáig örvendhettek a görög „egyesültek", mert az Németivel együtt h a m u v á lett 1703-ban. Ékkor ahivek, mint vagyonos kereskedők. kiknek sok féltenivalójuk volt, a városban v o n j á k meg magukat s ott a császári őrséggel együtt türelemmel viselték a hosszú ostromot. Egy 1722. évi felségfolyamodványból t u d j u k meg, hogy ez alk a l o m m a l nemcsak 17 havi ostromot kellett kiállaniok, h a n e m bosszús k u r u c o k féléven át börtönben sanyargatták őket és 19.203 f r t 97 kr k á r t szenvedtek. Az szolgáltatott okot panaszukra, hogy a város igazságtalan adóval s ú j t o t t a őket. 1740-ben kezdtek hozzá az ú j parochiális templom felépítéséhez. Templomukat az azt díszítő toronnyal együtt Somlyay Mihály építette a s a j á t költségén. P a p j u k javadalmazása is mgoldódott lassanként, amennyiben a helytartótanács 1782-ben megengedte, hogy a város mint „ k e g y ú r " a parochus ellátásra 8 pozsonyi mérő őszi, 4 p. m. tavaszi vetésre való szántóföldet és 4 szekér szénára való kaszálót a d j o n . 1795-ben m a j o r t ka-

pott, 1802-ben pedig évi 12 öl f á r a való jogot. Még jobban rendezte a város 1803-ban Beothe Demeter püspöki vikárius lelkészkedése alatt a papi jövedelmeket. E k k o r a lelkész kapott a város pénztárából 300 forintot, birtokaiból pedig m i n d n fordulón 8 köblös földet, 8 boglyás kaszálót és 16 öl fát." Forásokul s a j á t jegyzetein kívül, melyek részben a szatmárnémeti németirészi egyház i r a t t á r á n a k áttanulmányozása közben keletkeztek, a lap Nagy Mihály: Szatmár-Németi históriájára, a szatmári egyházmegye és a város levéltárára és Basilides Mfliai 1642—1689 terjedő nap-' lójegyzeteire utal. Ugyanezn tárgyban P a p p György h a j dudorog e. m. áldozópap (Budapest) a következőket közli velünk: „A görög kereskedőknek Nagyváradról történt menekülését legelsőnek Rákóczi György fejedelem vice-sekretáriusa, Szalárdi J á n o s írta meg 1662-ben „Siralmas magyar k r ó n i k á " - j á b a n . (7. k. 8. r.) Kia d t a br. Kemény Zsigmond: Űjabb nemzeti könyvtár, Pest, 1853. II. f. — Részletesen leírja itt V á r a d n a k megszállását Aly pasa által s a janicsárok fosztogatásait, kik „valahol mi helyek, rekeszek, boltok, pincék volnának, mind felverték s mindent felprédáltak vala..." — „Aly passa a többi vezérekkel, passákkal, bégekkel a vár előtt való színből prospektálja, nézi és v á r j a vala a kevés népek költözését." — „Űtjokat m i n d n y á j a n és mindenütt Debrecen felé rendelték volna, vagy hatezer lovassal ugyan vezér Szejdi passa rendeltetett vala elkísérésükre." Elm o n d j a eztán, hogy Pocsajon felül Aranyszegnél hirtelen felbukkant katonaság t á m a d t a meg őket s talán ekkor szóródott egy részük Szatmár felé. Szalárdi eme közléseit használta fel Bagossy Bertalan, a szatmári kir. kath. gimnázium t a n á r a , aki a Borovszky: Magyarország vármegyéi és városia c. monográfia-sorozatban Szatmár-Németi történetét dolgozta fel. (L. u. o. 244—45. 1.) Az ott felsorolt egyéb adatokat (a szatmári zsinatról) Basilovits: Brevis notitiájából s a szatmári városi levéltárból merítette."

Régi m a g y a r kolostorok című cikkünk folytatása nyomdatechnikai okokból a következő számra maradt.

111

KELETI LEXIKON Akathiszt. Olyan ¡könyörgő vagy dicsőítő ájtatosság, melyet nem ülve, hanein állva, vagy térdelve végzünk. Van akathisztunk az Ur Jézus, a B. Szűz és külön Céle szentek tiszteletére, a halottak emlékére stb. 12. rövidebb versből (ikontákion) áll és 12 hosszabból, (ikosz.) A kogtákok és ikoszok egymás váltogatják és görög szövegükben kezdőbetűik rendszerint az ábécé sorát követik. A kontákok az akathiszt tárgyára vonatkozó rövid hiitelvi vagy történeti megállapításokat tartalmaznak és dicsőítő allelujával végződnek, az ikoszök ¡magasabb röQtű magasztaló szavakkal kezdődnek, tmajd egyimásra halmozott, színesnél színesebb díszítő jelzők kíséretében köszöntik vagy kérlelik azt, akihez a z a'kathiszt szól s végül refrénszerü könyörgésben
Gergely nevű szentek a görög egyház officiumában. Január 10-én: Nussei Sz. Gergelyr. Sz. Bazil öccse. (332—396.) —Jan. 25. Nazianzi, Isteni tudományú, Iiittudor vagy Theológus Sz. Gergely. A Theologus mellékneveit h ü tanításának tisztaságával érdemlte ki. Ezt fordították magyar liturgikus fordítóink m a j d „isteni tudományú"-nak, majd ,.hittudor"-nak. Szent Bazil tanulótársa volt. 390 k ö r ü l hunyt el. — Márc. 12. Dialogosz, Kettős nyelvtudományú, Párbeszédes vagy Nagy Sz. Gergely. 590—604 római pápa. A Diálogos (Párbeszédes) melléknevet, melyet helytelenül „kettős nyelvtudományának" fordítanak, párbeszédes alakban írott müveiről nyerte, melyeket másfélszáz év múlva Sz. Zakariás pápa görögül is kiadott. Nyugaton ő rendezte a liturgiát és az egyházi (gregorián) éneket. — Május 30. Sz. Bazil rokonai: Sz. Gergely, a nagy egyháztanító atyai dédatyja; Sz. Gergely atyai nagyatyja. — Szept. 30. Világosító Sz. Gergely. Az örmények apostola. 330-

ban hunyt el. — Nov. 17. Csodatevő Sz. Gergely. 270 körül hunyt el Neocezáreában. — Nov. 20. Dekapolita Sz. Gergely. Az énekszerző Sz. József tanítója. Sok vándorlás után Konstantinápolyban hunyt el 820-ban. — Nov. 23. Akraganti vagy Agrigenti Sz. Gergely. 559-ben született. Sziciliai püspök volt. (kj) Hagia Sophia. Egykoron a világ legszebb temploma s a történelem folyamán a legszebb görög szertartású templom volt. Ennek a falai között alakult ki és élte virágkorát a görög katholikus és görög keleti egyházak által ma is gyakorolt bizánci szertartás. Az első Hagia Sophia-templomot Nagy Sz. Konstantin emelte az Isteni Bölcseség imádására. Alapjait 328. november 20-án tették le s másfél év múlva, 330. m á j u s 11-én, hétfőn szentelték föl. (Horologion.)Ezt a n a p o t a görög egyház Konstantinápoly születésenapjaként egyházilag is megüli. A nagyszerű templom 404ben és 532-ben leégett. Második, teljes leégése után Jusztinián császár az előbbinél is sokkal fényebben, ú j r a fölépíttette s ez áll fenn mainapiglan is. Konstantinápolynak 1453-ban, a törökök által történt elfoglalása után II. Mohamed mecsetté alakította át. Díszeitől megfosztotta, mozaikjait bemázoltatta. Néhány évtized előtt a mázolás alól az egyik kupolán egy Krisztus-alak tünt elő. Most Ivemál pasa elrendelte, hogy az átmeszelést eltávolítsák és az őskeresztény mozaik-képeket helyreállítsák. E munkával W h i t t e m o r e T a m á s tanárt, a bosztoni Bizánci Intézet igazgatóját bízta meg, kinek egész sereg szakember segédkezik a m u n k á b a n . A mecset falairól most a legnagyob belővigyázattal távolítják el a mészréteget. Máris egész sor értékes leletre b u k k a n t a k . Vannak közöttük régi, még az építés idejéből származó mozaikok, de vannak későbbről, a IX. századból eredők is. Arany alapon vörös keresztek tűnnek elő, itt-ott zafir és smaragdkövekkel ékítve. Az eddig feltárt legértékesebb lelet a f ő b e j á r a t n á l van: egy hatalmas mozaik-csoport, mely W h i t t e m o r e professzor véleménye szerint a IX. századból származik. Aranyból, gyöngyökből, smaragdból és zománcból készült trónuson ülő Krisztusalak, kinek j o b b j á n az Istenszülő áll, b a l j á n Gábor arkangyal. A t r ó n előtt egy

112 császár térdel: valószínűleg VI. Leó (886—912.), kire Krisztus jobbkezével áldást ad. A b a l j á b a n tartott nyitott evangéliumos könyvben elég tisztán olvashatók e szavak:"„Az én békességemet adom nektek. Én vagyok a világ Világossága!" A mozaik-lapocskák legnagyobb része üvegből van, az a r a n y m ű v e k valódi aranylapokból. A feltárással foglalkozó szakemberek e nagyszerű leletet a művészettörténelem egyik legkiválóbb eseményének m o n d j á k . Kongregáeió. Lat. gyülekezet. 1. Mária-kongregáció elnevezés alatt vallásos egyesületet jelent, melynek tagjai nyilt fogadalommal kötelezik magukat arra, hogy önmagukban — Szűz Mária erényeinek követése által — a keresztény jellem eszményét alalkítják k i s ugyanerre másokat is buzdítanak. — 2. Mint szerzetesi kongregáció olyan szerzetesek szervezetét jelenti, kik az evangéliumi tanácsok m e g t a r t á s á r a nem ünnepélyes, h a n e m csak ú. n. egyszerű fogadalmat tesznek, mely alól fontos okból fel is oldhatók. Ilyen kongregációk pl. a lazaristáké vagy a szociális missziós nővéreké. — 3. Mint egyházkormányzati szerv, a kongregáció bíborosokból szervezett bizottságot jelent, mely a maga egyházjogilag megszabott hatáskörében Rómában a központi egyházkormányzati teendőket l á t j a el. Határozatait minden esetben a p á p a emeli jogerőre. Jelenleg 11 ilyen bíborosi kongregáció működik Rómában az e g y h á z k o r m á n y z a t különféle ágaiban. Mindenik kongregáció élén a prefektus és a .titkár állanak s a szavazóképes bíborosokon kívül vannak egyszerű referensi hatáskörrel bíró, nem bíboros tagjai, ú. n. ¡konzultorai is. A fontosabb kongregációk élén maga a p á p a áll. A bíborosi kongregációtól különböző a bíborosi konzisztórium, mely az egész bíborosi testület gyűlése a p á p a elnöklete alatt. (kj) Synaxis. 1) A görög synago — összegyűjtők igéből, eredetileg gyülekezést jelent főleg közdolgok intézése végett vagy isteni tiszteletre. Egyházi könyveink több ünnepet jelölnek synaxis szóval, pl. jan u á r 4-én a 70 sz. apostol synaxisát üli egyházunk, november 8-án Szt. Mihály

fővezér és az összes égi erőkét. Ebben az értelemben a synaxis olyan meghatározott emléknapot jelent, mely nincs évfordulószerű kapcsolatban az ünnepelt személlyel vagy eseménnyel, de mégis öszszejöveteli alkalmul szolgál a keleti szert, keresztényeknek valamely szent vagy a szentek valamely c s o p o r t j á n a k tisztelésérc. Synaxis szóval jelzik egyházi könyveink a nagyobb ü n n e p e k r e következő n a p o k a t is, amelyeket rendszerint azon személy vagy személyek tiszteletére szentel, (többnyire nagy doxologiával ünnepiendő templomi ünnepül) aki vagy akik az ü n n e p tárgyát képező eseménnyel vagy hittitkokkal valamely közelebbi kapcsolatban állottak. Ilyen — a görög egyház liturgiájának sajátosságaihoz tartozó — synaxisok: Szűz Mária születésének ünnepe után szept. 9-én a Sz. isteni ősök, Joákim és Anna synaxisa; karácsony második n a p j á n , dec. 26-án, (nyilvánosan is megünnepelve) a legsz. Istenszülő S z ű r Mária synaxisa, mely méltán tekinthető a latin szert, egyházban nemrégen bevezetett Maternitas BMV. ü n n e p ősének; Vízkereszt vagyis az Ur megkereszteltetésének ü n n e p e után, jan. 7-én Ker. Sz. J á nos synaxisa; Krisztus találkozásának ünnepe után, f e b r u á r 3-án, az agg Simeon és Anna synaxisa; Krisztus Urunk fogantatása, illetve az angyali köszöntés ü n n e p e után, március 26-án, Gábor arkangyal synaxisa; Szt. Péter és Pál ü n n e p e u t á n , b á r ez sem Ur-ünnep sem theométerikus, június 30-án kivételképen megüli egyházunk a 12 apostol synaxisát. A synaxisok jelentőségének m a g y a r á z a t á r a Mikita Lit u r g i k á j a (Ungvár. 1906.) a következőket • m o n d j a : „A B. Szűznek fentemlített (dec. 26.) ü n n e p e szoros összefüggésben van Krisztus Urunk születésének ünnepével,... mert Krisztus U r u n k születése mellett még a B. Szűz Mária szülését is meg kellene ünnepelnünk, amennyiben itt két személyről van szó. De minthogy a születés és a szülés egy mozzanatban és egy elválaszthatatlan tényben történik, ennek következtében egyházunk... csak egy n a p i emléknapot állapit meg, de akként, hogy a következő n a p o n elrendeli az ünnepet a B. Szűz tiszteletére, amelyet synaxis-nak (ünnepélyes összejövetel) nevez el." — 2. Synaxis névvel nevezik a szentáldozást is.

Kiadja a Chrysostomos Társulat, Miskolcon. Felelős szerkesztő és kiadó: Szémán István dr. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Miskolc, Hunyadi-utca 3 szám. Nyomatott az Universal Nyomdaválla lat kft. k ö n y v n y o m d á j á b a n , Miskolcon. Nyomdavezető: Fekete Pál.

ÜVEGFESTÉSZETI

ÉS ÜVEGMOZAIK

PALKA

MŰTEREM.

JÓZSEF

Magyarország ezüstkoszorus mestere. A pápai arany érdemkereszt tulajdonosa Budapest,

VIII., B a r o s s - u . 5 9 . T e l e f o n : ALAPÍTVA 1894.

3-02-28.

K é s z í t j u t á n y o s á r a k mellett, f e s t e t t é s s z i n e s t e m p l o m - a b l a k o k a t . A b l a k o k javítását i s vállalja.

Terv- és költségvetés díjtalan.

mm BT.

Magyarország katolikus kézben levő e g y e t l e n P O S Z T Ó G Y Á R A Önnek minden drágító közvetítő kikapcsolásával közvetlen posztógyárából szállítja garantáltan tiszta gyapjúból készült

B U D A P E S T , IV., V á c i - u t c a 5 9 . Celefon:

Templomberendezések és templomfelszerelések. ORSZÁGZÁSZLOK. Nemzeti- és egyéb szinű kitűző zászlók. Egyesületi

RUHASZÖVETEIT.

Aaf. X4-0-46.

Belvárosi lerakatunkban tekintse meg szöveteinket; vidékre kérje gazdag szövetmintakollekciónkat, melyet költségmentesen é s minden vételkötelezettség nélkül megtekintésre szívesen küldünk. Kérjük győződjön meg arról, hogy a lelkiismeretes, katolikus magyar gyári termelés milyen tökéletes gyapjúszöveteket produkál. Minden méter tartósságáért felelünk.

TRUNKHAHN posztógyár

és RUHAGYÁR RT. BUDAPEST, I., LENKE ÚT t17.

Balvárosi lerakat és mértékaiabéság i Budapest, V., Prohásxka Ottokér-u. 8. u . (Az

zászlók.

Egystemi templommal tzeabtn.)

Üzemben 1922 óta 3 0 0 munkással.

Korény József

festőművész,

Vállal; templomfestést, (teljes belső restaurálást is), oltárkép« é s arckép» festést, aranyozást, oltárrestaurálást és újraépítést. Keresztúti feszületek festését stb. Terv, költségvetés é s kiutazás díjtalan, flltoányozásf saját anyaggal is vállalja

ohl. i p a r m ű v é s z

akad. t e m p l o m f e s t ő

E g e r , R ó z s a - u . 20