Oktatás - nevelés
Sződiek Híradója – 2016. tavasz
Kvassay verseny: Az Őrbottyáni Kvassay Jenő Általános Iskaola 1987 óta minden tavasszal megrendezi hagyományos matematikai versenyét, az alsó tagozatosok számára pedig olvasás-szövegértés, illetve helyesírási versenyt is hirdet a matematika mellett.
Idén március 5-én délelőtt 9 órától rendezik meg Őrbottyánban, amire több diákunk is izgalommal készül. Az alsó tagozaton minden osztályban van lelkes jelentkező a különböző típusú versenyekre. Az első osztályból Hertel Csanád a szövegértési,
9
Hanzély Boglárka pedig a helyesírási feladatokra gyakorol, a másodikban Czinege Angéla készül a szövegértésre, Szlusni Vivien pedig a helyesírásra.
Dorina (olvasás-szövegértés), és Éltes András (matematika). A felsőből egy bátor jelentkező van: Hertel Bálint a 6.-ból, aki matematikából fog versenyezni.
A 3.a-ból Juhász Emma a helyesírási versenyen fog részt venni, a 3. b-ből Floch Viktória (olvasás-szövegértés), és Éltes Péter (matematika) a két jelentkező. Két negyedikes is készül: Bujtás
Kívánunk nekik nagyon jó versenyzést, és szép eredményeket!
pelték. Marika néni egy gyönyörű és nagyon finom tortát sütött az alkalomra a gyerekeknek. Miközben ezt közösen, jóízűen elfogyasztották, a tanulók is hasonló kedvességekkel viszonozták ezt a gesztust. La-
katos Vanessza saját készítésű sütit hozott a tanár nénijének. Marika nénitől nem búcsúzunk, hiszen reméljük, sokszor találkozunk még vele az iskolában vagy azon kívül is.
Marika néni különleges délutánja
Különleges délutánt töltött el Mészáros Miklósné, Marika néni tanítványaival, a harmadikos napközisekkel. A taní-
tó néni szép, hosszú, emlékekkel teli pályája után nyugdíjba vonult. Az utolsó iskolai munkanapját közös sütizéssel ünne-
Magyar címer pályázat Iskolánk néhány ügyes kezű, jól rajzoló tanulója részt vett a Magyar címer pályázaton. A művek elbírálása még folyamatban van. Reméljük, jó eredményekről kapunk majd visszajelzéseket, addig is íme néhány kép a munkákról:
10 Sződiek Híradója – 2016. tavasz
Oktatás - nevelés
Március 15-re készülünk
Mint minden évben, természetesen idén is megünnepeljük történelmünk e fontos eseményét. Már hagyomány intézményünkben, hogy az ünnepi műsort a negyedik osztályos tanulók adják elő. A gyerekek már lelkesen készülnek, próbálnak Ivanics Istvánné, Tünde néni vezetésével. Előadásuk címe: Mióta piros, fehér, zöld? Hogy ez a kérdés pontosan mit takar, március 11-én, pénteken 8 órakor tudjuk majd meg a Faluházban. Kíváncsian várjuk.
hosszabb-rövidebb ideig megpihennek majd, és kiselőadásokkal emlékeznek a fontosabb eseményekre.
Szintén régóta szokás már az iskolában, hogy a hetedikesek emléktúrán vesznek részt ezen a napon. Ők az előadás megtekintése után Budapestre utaznak majd, hogy meglátogassák a forradalom legfontosabb helyszíneit. A Pilvax kávéház, a nyomda, a Petőfi szobor és a Nemzeti Múzeum épületei előtt
Kívánunk nekik jó utat, és jó emlékezést. Molnárné Csala Mária
Sződiek Híradója – 2016. tavasz 11
Oktatás - nevelés
Meghívó KEDVES OVISOK, AKIK SZEPTEMBERTŐL ISKOLÁSOK LESZTEK! Szeretettel meghívunk Benneteket a Sződi Hunyadi János Általános Iskolában
2016. február 26-án, 16.30-tól 18 óráig tartandó „SULI-OVI Program”-unk első foglalkozására. Várjuk azokat a gyerekeket, akik kíváncsiak iskolánkra, tanítóinkra, érdekes, izgalmas, sokoldalú foglalkozásainkra, melyekben labdázni, sportolni, ügyeskedni, számolgatni és főleg játszani lehet.
Amennyiben jössz, a tornacipődet és a jókedvedet NE hagyd otthon!!! Jelentkezés határideje: 2016. február 25., 12 óra az óvó néniknél vagy iskolánk email-címén vagy telefonszámán lehet
06-27-389-533
[email protected] Kérjük Önöket, hogy a foglalkozásokon csak a gyerekek vegyenek részt! A következő foglalkozás a leendő elsősök számára április 1.-én16:30-kor lesz. Ivanics Tünde néni, Prekopa Marika néni Az elsősök beiskolázásával kapcsolatos tudnivalókat folyamatosan közzé tesszük a honlapunkon. A Sződi Hunyadi János Általános Iskola (2134 Sződ, Ady Endre utca 2.) felvételi körzete a 2016/17-es tanévben: • Sződ község közigazgatási területe • Csörög község közigazgatási területének következő részei: Erdősor u., Szabadság u., Zöldfasor u., Csépány u., Kakukk u., Komáromi u., Kossuth L. u.
12 Sződiek Híradója – 2016. tavasz
Oktatás - nevelés
Beiratkozási tudnivalók összefoglalása
Szeretettel várjuk Önöket és gyermekeiket! Tisztelettel: Márgusné Czinege Tünde igh.
Sződiek Híradója – 2016. tavasz 13
Oktatás - nevelés
A Csupafül Egységes Óvoda-Bölcsőde hírei
Kultúra napja Csupafül Közalapítvány számlaszáma:
64700117-10004744
Adószáma:
18684728-1-13
Az óvodás gyermekek idén is lázasan készültek községünk kultúra napi rendezvényére. Idén a katica csoportosok polgári táncos előadásában és a méhecske csoport Ilók és Mihók című népmese előadásában gyönyörködhettünk. A gyermekekről szóló kultúra napján a rajzkiállításra két meseillusztrációval készültünk.
Farsangi nyílt nap az óvodában uzsonnázó gyerkőcök közé megérkeztünk. A gyerekek boldogan odarohantak köszönni, majd szép nyugodtan befejezték a közös étke-
Mivel tavaly mindkét nyílt napról lemaradtunk, ezért az ideiekre nagyon készültünk. Gondosan elosztottuk az élményeket a feleségemmel, így a farsangi nyílt nap nekem jutott. A feladat bohóc készítés volt. Minden előkészítve várt, mikor a még
zést. Összepakolás után nekiálltunk, hogy elkészítsük a saját bohócunkat. A kel-
lékek sokasága és a fantázia száranyalása miatt egyforma darabokról szó sem lehetett. Jó érzés volt ott lenni, ahol a leánykám annyi időt tölt, kicsit „belesni” a napjaiba. Jó volt kötetlenül találkozni a többi szülővel, túl a szokásos rohanós „jó reggelt”-eken. Látni, hogy más apuka is fülig érő szájjal keni össze magát ragasztóval, hupilila paróka gyártás közben. Néhány nyugodt szót váltani az óvó-
nénikkel. Megnyugtató volt azt érezni, hogy jó helyen van gyermekünk, látni hogy mennyire jól érzi magát az oviban. Ezeket az együtt töltött pillanatokat nem cserélném semmiért! Na és persze jöhet a következő nyílt nap! Ott a helyünk. Baló Tamás, Baló Borsika apukája
Óvodai beiratás
Értesítem a tisztelt szülőket, hogy a következő tanévre az óvodai beiratkozás időpontjai:
május 3-a (kedd) 9.00 – 15.00 és május 4-e (szerda) 9.00 – 12.00. A beiratkozás helye: Csupafül Egységes Óvoda-Bölcsőde; 2134 Sződ, Dózsa György út 19. Kérem, vigyék magukkal a gyermekük lakcím azonosító kártyáját és a születési anyakönyvi kivonatát. Dr. Bojtayné B. Gabriella jegyzőnő
14 Sződiek Híradója – 2016. tavasz
Oktatás - nevelés
Nevelési Tanácsadó tájékoztatása „Könyv, toll, tinta, ceruza, rontom-bontom, kezdődik az iskola, csak aszondom.” Weöres Sándor: Kezdődik az iskola Már csak néhány hónap, és sokunk gyermekének életében nagy változás következik be az iskolakezdéssel. Az iskola elkezdése azonban az egész családot érinti, hiszen egy új szokásrendhez kell alkalmazkodni, igazodni, ami hosszú évekig döntő hatással van gyerme-
gusok szakszerű tájékoztatása. Mert éreztük, nem vagyunk egyedül a problémáinkkal, tudunk szakszerű segítséget kérni, ha baj van. A Vácról érkező logopédus, pszichológus és fejlesztő pedagógus örömmel észlelte, hogy sokan érdeklődünk e témában. Nemcsak a nagycsoportosok szülei, hanem mi, a „középső csoportosok” is többen vettünk részt a tájékoztatáson. Hiszen ha gondunk van, időben elkezdhetjük a fejlesztő foglalkozásokat. A pedagógusok ügyeltek a diszkrécióra is, a nyilvános kérdések mellett lehetőséget biztosítottak a személyes megbeszélésre. Ezúton szeretnénk megköszönni nekik hasznos tanácsaikat, az óvoda vezetésének pedig azt, hogy lehetőséget biztosítottak arra, hogy helyben kapjunk tájékoztatást a Nevelési Tanácsadótól. Az óvó néniknek pedig köszönjük a türelmet és a sok segítséget, amit a hétköznapokban nyújtanak gyermekeink fejlődése érdekében. Kovács András anyukája
künk életére. Megvesszük a könyveket, ceruzákat, iskolatáskát, bepakolunk az első napra, és az osztályteremben elengedjük gyermekünk kezét. Kicsit aggódunk, mindent bepakoltunk? Azt gondolom, a felszerelésen túl sokkal nagyobb gondot okoz a kicsi képzeletbeli iskolatáskájának „becsomagolása”. Vajon boldogul majd az új környezetben? Menni fog a matek vagy a nyelvtan? Megérett az iskolára? Az óvodában nagyon sok segítséget kapunk, gyermekeinket kiváló pedagógusok fejlesztik és készítik fel az iskolakezdésre. De mit tehetünk, ha nem ejti szépen az „sz” hangot? Vagy még mindig gondot okoz a jobb- és balkéz megkülönböztetése? Nem vagyunk fejlesztő pedagógusok, és a legjobb szándékunk ellenére is elkél a szakszerű segítség. Ezért volt nagyon jó, hogy a februári szülői értekezletet megelőzte a Nevelési Tanácsadóból érkező pedagó-
Iskolaérettségi vizsgálat eredménye 2016. január. Hagyományainkhoz híven januárban lezajlottak az iskolaérettségi vizsgálatok. Az összesítés után az alábbi táblázat szerint alakult az iskolába menők száma: 1. 2. 3.
Tanköteles gyermekek száma Iskolaérettségi vizsgálaton részt vevők száma Szakértői bizottság vizsgálaton részt vevők száma
4.
Iskolaérettségi vizsgálat eredménye
Süni csoport 12 fő 12 fő
Méhecske csoport Katica csoport 25 fő 25 fő 25 fő 25 fő 1 fő Elért Gyermekek Elért % Gyermekek Elért % Gyermekek % érték száma érték száma érték száma 100% 0 100% 2 fő 100% 4 fő 99% 0 99% 1 fő 99% 3 fő 98% 0 98% 1 fő 98% 3 fő 97% 0 97% 0 97% 1 fő 96% 0 96% 0 96% 4 fő 95% 0 95% 3 fő 95% 3 fő 94% 0 94% 0 94% 1 fő 93% 0 93% 2 fő 93% 0 92% 0 92% 2 fő 92% 1 fő 90% 0 90% 2 fő 90% 2 fő 89% 0 89% 2 fő 89% 1 fő 88% 0 88% 2 fő 88% 0
Sződiek Híradója – 2016. tavasz 15
Oktatás - nevelés
4.
Iskolaérettségi vizsgálat eredménye
5. 6. 7.
Szülői kérés alapján óvodában maradók száma 2016 szeptemberében iskolakezdők száma Iskolaérettségi vizsgálat csoportos eredménye
Elért Gyermekek Elért % Gyermekek Elért % Gyermekek % érték száma érték száma érték száma 86% 0 86% 0 86% 1 fő 85% 0 85% 1 fő 85% 0 83% 2 fő 83% 0 83% 0 82% 1 fő 82% 0 82% 0 81% 1 fő 81% 0 81% 0 78% 0 78% 1 fő 78% 0 77% 1 fő 77% 2 fő 77% 0 73% 1 fő 73% 1 fő 73% 1 fő 71% 1 fő 71% 0 71% 0 70% 0 70% 1 fő 70% 0 67% 1 fő 67% 0 67% 0 66% 1 fő 66% 0 66% 0 64% 0 64% 1 fő 64% 0 63% 0 63% 1 fő 63% 0 61% 1 fő 61% 0 61% 0 58% 1 fő 58% 0 55. 0 57% 1 fő 57% 0 57% 0 12 fő 9 fő 15 fő 25 fő 70,75% 86,92% 94,84%
Ballagó nagycsoportosainknak sikeres iskolakezdést kívánok: Puskás Szilveszterné intézményvezető
Talamba Színházi bérletünk harmadik előadására Buzogány Márta Faluház vezetőnk a TALAMBA együttest hívta előadóként. A tavalyi gyereknapról és a televízióból már ismert zenekart nagy örömmel fogadták a gyerekek. Köszönjük szépen a szervezőnek és előadóknak hogy lehetőséget biztosítottak a zenei élményen túl a hangszerek kipróbálására is. Képes összeállításunk is bizonyítja, a fergeteges élményt.
Fakadnak már a virágok Kiderül az ég És a föld most készül ülni Drága ünnepét. Szíveinkben, mint a földön Ma öröm legyen, Feltámadt az isten-ember Győzedelmesen!
Reviczky Gyula
Az óvoda dolgozói nevében minden kedves olvasónak Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánok! Puskás Szilveszterné
16 Sződiek Híradója – 2016. tavasz
Faluház
Könyvtári hírek, könyvtári programok, rendezvények Január 23- A magyar kultúra napja Rendhagyó módon az idei kultúra nap csak és kizárólag a gyermekeké és fiataloké volt a sződi Faluházban. Fontosnak tartom, hogy a fiatalok ismerjék nemzeti ünnepeinket, ápolják a magyar kultúrát és kialakuljon bennük egy egészséges nemzettudat. Színes műsort élvezhetett a tisztelt közönség, óvodástól nagykamaszkorú fiatalig, mindenki igyekezett szívvel-lélekkel helyt állni, megnyilatkozni.
Az ifjú citera művész
Gál Dávid a kultúra napon
Kíváncsi nézők Kedves Gyerekek, Fiatalok! Köszönöm nektek a sok tehetséges produkciót, a fegyelmet amit a műsor alatt tanusítottatok. Kérem tőletek, hogy tartsátok meg ezt a jó szokást egy egész életre, legyetek a magyar kultúra szószólói.
Isaszegi táncok
Gitármuzsika Külön köszönöm a szülőknek, pedagógusoknak a segítséget, jelenlétet. A magyar kultúra napjára az óvoda és az iskola rajz, festmény és kis terepasztal kiállítást hozott ajándékba. A mai napig csodáljuk a szép alkotásokat a Faluház előeterében. Köszönet és gratuláció értük. Buzogány Márta
Szép Pertis hangok
Virtus