Maggyűjtési Útmutató

4. számú melléklet

Maggyűjtési Útmutató

Összeállította: Zsigmond Vince Közreműködtek: Fidlóczky Zsuzsa (NöDIK) Holly László (NöDIK) Kósa Géza (MTA ÖK ÖBI) Kutta Gabriella (MTA ÖK ÖBI) Málnási Csizmadia Gábor (NöDiK) Mojzes Andrea (MTA ÖK ÖBI) Peti Erzsébet (NöDIK) Rédei Tamás (MTA ÖK ÖBI) Simon Attila (NöDIK) Szilágyi Krisztina (MTA ÖK ÖBI) Szitár Katalin (MTA ÖK ÖBI) Török Katalin (MTA ÖK ÖBI) Vörösváry Gábor (NöDiK)

Pannon Magbank Projekt (LIFE08/NAT/H/000288, HUSEEDBANK) Az útmutató az Európai Unió LIFE+ pénzügyi alapja és a Vidékfejlesztési Minisztérium támogatásával készült Második, javított változat 2012.06.11.

TARTALOM

1. Bevezetés ............................................................................................................................ 3 2. Gyűjtői felajánlások ............................................................................................................ 4 3. A gyűjtés ............................................................................................................................. 4 3.1. A gyűjtés előkészítése ..................................................................................................... 4 3.2. Felszerelés ....................................................................................................................... 5 3.3. A gyűjtés folyamata ........................................................................................................ 6 3.3.1. A gyűjtés időpontja ...................................................................................................... 6 3.3.2. Begyűjtendő magmennyiség........................................................................................ 6 3.3.3. Mintavételi módszer .................................................................................................... 7 3.3.4. Javaslatok bizonyos terméstípusok gyűjtéséhez .......................................................... 8 3.3.5. Dokumentálás .............................................................................................................. 9 3.3.6. Szállítás ...................................................................................................................... 10 3.4. A legyűjtött tételek kezelése ......................................................................................... 11 Fontosabb szakirodalom ........................................................................................................... 12 Mellékletek ............................................................................................................................... 13 1. sz. melléklet: Terepi eszközök listája ............................................................................... 13 2. sz. melléklet: Tisztított, 5000 darab magot tartalmazó magtételek térfogata az egyes magok mérete alapján ............................................................................................................... 13 3. sz. melléklet ...................................................................................................................... 14 4. sz. melléklet: Á-NÉR 2007 élőhelylista ............................................................................ 15

2

1. Bevezetés A botanikusok számára növényegyedek vagy magok gyűjtése bizonyosan több száz évre visszanyúló tevékenység, és jellemzően arra irányul, hogy az adott növényből élőgyűjteményben, a botanikus kertben is legyen élő példány, amely alkalmas a további tanulmányozásra és oktatásra. Ez a tevékenység mind a mai napig létezik, és egymás gyűjtemény fejlesztési munkáját segítendő, az intézmények között kontinenseken átívelő, nemzetközi magcsere is zajlik. A gyűjteményes kertek jelentős része a magcsere-alap egy részét – néha teljes egészét is – vadon, természetes élőhelyen gyűjtött magtételekből képzi. Fontos azonban, hogy ezeknél a gyűjtéseknél az adott taxon vagy populáció genetikai sokféleségének reprezentativitása nem szempont, csupán a biztos taxon és az eredeti élőhely a fontos. A vadon élő növények sokféleségének ex situ megőrzése lényegesen rövidebb múltra tekint vissza. Az ilyen célú gyűjtéseknél a taxon biztos azonosítottsága és a biztos eredet mellé itt már felsorakozik a reprezentativitás igénye is, hiszen az esetek döntő többségében valamilyen veszélyeztetettségről van szó, ezért a mentésnek is alaposnak és magas színvonalúnak kell lennie. A magbanki génmegőrzési célú maggyűjtés utóbbihoz áll közelebb, azzal, hogy a gyűjtési munka szakmai megalapozottsága és igényessége itt további elvárásokat támaszt mind a gyűjtés módszerét, mind a dokumentálást tekintve. A cél a kifejezetten hosszú távú, szabályozott körülmények közötti – jellemzően alacsony nedvességtartalommal és hőmérsékleten történő – megőrzés. Jóllehet, az arra alkalmas magok esetében a magbanki technológiát a döntően kultúrváltozatok megőrzésére több mint fél évszázada alkalmazzák, a természetvédelmi célú génmegőrzés a módszert jóval később vette át. Ennek megfelelően a kultúrnövények köréhez közvetlenül nem tartozó rokonsági körök magbanki megőrzése terén tudásunk még gyakran korlátozott. Ma már a fejlett országok szinte mindegyikében van a honos flóra genetikai változatosságának megőrzésére szakosodott magbank. Európában 2004-2009 között az ENSCONET projekt keretében 24 európai társintézmény dolgozott az addig e téren megszerzett tudás szintetizálásán, a munka összehangolásán, közös módszertani ajánlásokon, közös leendő célok kitűzésén. Felismerve a hazai hiátust, e munkával párhuzamosan indult el a Pannon Magbank előkészítése is. A természetvédelem és a biológiai sokféleség megőrzése iránt elkötelezett szakemberek tisztes munkája és a Pannon Magbank Projekt által biztosított keretek révén hazánk jelentős lépést tesz előre saját és nemzetközi – jogszabályban is rögzített – kötelezettségeinek teljesítése terén is, amelynek folytatása a Pannon Magbank Projekt zárását követően is elengedhetetlen. Jelen útmutató a vadon élő, hazánkban honos növények magjainak magbanki célú begyűjtési tevékenységét tekinti át a Pannon Magbank Projekt céljainak figyelembe vételével.

3

2. Gyűjtői felajánlások A gyűjtők a projekt keretében összeállított és folyamatosan aktualizált fajlista alapján vállalhatják adott taxonok, illetve azok egyes populációinak legyűjtését, olyan élőhelyen, amelyet – célszerűen – már ismernek. A fajlista összeállítása során az Új Magyar Füvészkönyv elnevezéseit használtuk (Király és mtsai, 2009). Az aktuális fajlista a projekt weboldaláról (http://www.pannonmagbank.hu/) tölthető le. A gyűjtői felajánlások során a vállalt taxonokról, illetve populációkról a bejárások során szerzett alapinformációkat – taxon neve, gyűjtés tervezett helyszíne, populáció becsült egyedszáma, várható magtermés – kell feltüntetni.

3. A gyűjtés A gyűjtés célja, hogy az adott populációra nézve reprezentatív, jó minőségű, kellő magszámú és pontosan dokumentált tétel keletkezzen, amely magbanki-génmegőrzési célra teljes mértékben alkalmas. A gyűjtés – úgy is mint mintavételezés – a vadon élő növények ex situ magbanki megőrzési tevékenységének egyik legfontosabb feladata, mondhatni az egész munka „lelke”. Ha a begyűjtött minta nem reprezentatív, a magok minősége nem jó, mennyisége nem elegendő, a tétel hiányosan dokumentált, stb., minden további tevékenység – bármennyire professzionális is – a minta hiányosságait és hibáit kijavítani már nem tudja, sőt, a folyamatos életképesség-vesztés mellett a minőség csak romlani fog. Mindez pedig a tétel szükség szerinti felhasználhatóságát korlátozza, mi több, rosszabb esetben a tétel megőrzésének értelmét is megkérdőjelezi. A magtételek begyűjtése optimális esetben előre tervezett, minden szükséges előkészületet követően végrehajtott feladat.

3.1. A gyűjtés előkészítése Különösen fontos a megfelelő előkészítés, mivel jelentősen növeli a munka minőségét és hatékonyságát, ebből következően a megfelelő tételek arányát, vagy más közelítésben jelentősen csökkenti a gyűjtési kockázatokat (eltekintve a vis maior esetektől). A jó minőségű és hatékony gyűjtőmunkához azonban a taxon és az adott populáció élőhelyének alapos és sokrétű ismerete szükséges. A gyűjtőnek ismernie kell (azaz képes biztonsággal azonosítani) a vállalt taxont, és az annak azonosításával, nevezéktanával, stb. foglalkozó, rendelkezésre álló szakirodalmat is, ez azonban nem jelenti automatikusan azt, hogy az adott taxonnak a gyűjtés szempontjából fontos biológiájával kapcsolatban is kellően tájékozott. Ezért ez irányú ismereteit fel kell frissítenie, mert az eredményes gyűjtéshez elengedhetetlen a taxon fenológiájának (virágzás, magérés, stb.), szaporodásbiológiájának (megporzás, várható magprodukció és a magterjesztés módja, stb.) vagy a jellemző károsítók és károsításuk várható fokának ismerete. Amennyiben egy konkrét taxon esetében az egyes információk elérése bármely okból nem lehetséges vagy nehézkes, úgy az ez irányú ismeretek gyűjtését a rokonsági körre javasoljuk kiterjeszteni. Az egyes élőhelyek gyűjtők általi ismerete szintén különböző mélységű és frissességű. A gyűjtés évében ezért elengedhetetlen a tervezett gyűjtési helyeket – a célzott taxonok fenofázisaihoz igazított időpontokban – bejárni és aktuális, a feladat szempontjából releváns információkat gyűjteni. Egy ilyen projekt a szerződött gyűjtők helyismeretére és 4

szaktudására épít, emellett azonban a gyűjtés biztonságos végrehajtása érdekében nem alapozhat pusztán a gyűjtők memóriájára (bármilyen jó is az), hanem friss, pontos és konkrét információkat igényel. A gyűjtés évében az adott élőhellyel kapcsolatos ismeretek felelevenítése azért is célszerű, mert: – a korábbi bejárásoknál megfigyeléseinket nem ennek a feladatnak a tudatában tettük (merőben új szempontok vannak); – az adatlap egyes rubrikáinak pontos kitöltése általában csak az év különböző időszakaiban gyűjtött információk alapján lehetséges, vagyis a szükséges információk egy része maggyűjtéskor már nem rögzíthető; – a feladat végrehajtását az évjárat erősen befolyásolhatja; – a célzott taxont a határozás szempontjából optimális fázis(ok)ban biztonsággal kell azonosítani, az ehhez szükséges határozóbélyegekről pedig fotódokumentációt kell készíteni, amelyet a későbbiekben begyűjtött magtételhez csatolni kell; – a magtétel begyűjtésekor számos esetben a biztonságos határozás már nem lehetséges, ezért szükséges lehet az egyedek megjelölése; – az azonosítást követően fel kell mérni a populáció kiterjedését, egyedszámlálást kell végezni (legalább területegységre vetítve), vagy ha ez nem lehetséges, akkor becsülni kell a populációt alkotó egyedek számát, és a legyűjtendő populációról is informatív fényképeket kell készíteni, illetve terepi feljegyzések és vázlatok is nagyban segíthetik a későbbi eredményes maggyűjtést; – a tervezett gyűjtés helyének rendszeres bejárása lehetőséget ad a magérés folyamatának követésére, ezáltal a gyűjtés időpontjának optimalizálására; – előbbi ismeretek birtokában meg kell határozni a mintavételezés módszerét (ld. később) és meg kell becsülni a várhatóan legyűjthető magmennyiséget, illetve ez alapján dönteni kell arról, hogy az adott populációról a gyűjtést az adott évben érdemes-e elvégezni; – végezetül mindezek alapján végig kell gondolni a gyűjtés ütemezését, gyakorlati kivitelezését és az ehhez szükséges felszerelést.

3.2. Felszerelés A gyűjtéshez szükséges felszereléseket az 1. sz. melléklet tartalmazza. A lista igyekszik összesítve felsorolni az általános terepi és a speciális, maggyűjtéshez szükséges felszereléseket. Tekintettel arra, hogy a gyűjtők tapasztalt terepi szakemberek, ezért az általános rész inkább csak emlékeztető segédlet. A maggyűjtéshez ugyanakkor speciális felszerelés szükséges, amelyek közül egyiknek-másiknak a szükségét – maggyűjtési gyakorlat híján – esetleg nehezebb belátni. Ezzel együtt, nem kívánunk a lista minden egyes tételéhez külön magyarázatot fűzni, inkább annak követését határozottan ajánljuk. A maggyűjtésen belül egyes munkafázisok megfelelő minőségű, illetve eredményes elvégzéséhez megfelelő eszköz is szükségeltetik. Ha ezeket nem visszük magunkkal, akkor a feladat teljesítése problémákba ütközhet, rosszabb esetben nem is lesz teljesíthető. Emellett nyilvánvaló, hogy kellően ismert terepen, sokadik bejáráskor néhány dolgot már felesleges cipelni, mégis, a maggyűjtésben szerzett tapasztalat segít majd hozzá minden gyűjtőt felszerelésének legmegfelelőbb összeállításához, hogy végeredményben mind minőségileg, mind mennyiségileg, mind dokumentáltság tekintetében magbanki célra teljesen alkalmas tételeket gyűjtsön. A többszöri bejárásból, mint elengedhetetlen előkészítési feladatból értelemszerűen következik, hogy egyes populációk kapcsán a szükséges információk begyűjtése több ütemben is történhet, amelyhez átgondoltan igazítható a megfelelő felszerelés. Külön figyelmet érdemel, hogy túl a megfelelő dokumentáláshoz szükséges információk és a magtétel begyűjtéséhez szükséges eszközökön, a felszerelésnek tökéletes biztonságot kell nyújtania ahhoz, hogy a legyűjtött magtétel a lehető legjobb állapotban, 5

kétséget kizáró azonosító jelöléssel jusson a magbankba, vagyis semmilyen formában ne károsodhasson a szállítás során.

3.3. A gyűjtés folyamata 3.3.1. A gyűjtés időpontja Az előzetes bejárások és a több éves helyi tapasztalatok, illetve az éves időjárás alakulása alapján a gyűjtés időpontja jól tervezhető. Természetesen a napra pontos időzítés csak egy, esetleg két hétre előre lehetséges, hiszen az időjárás-előrejelzések legfeljebb ilyen időtávon megbízhatóak. Tekintettel arra, hogy a magokat alacsony relatív nedvességtartalommal kell betárolni, és az élettartamra ez van a legnagyobb hatással, ezért törekedni kell arra, hogy már a gyűjtéskor – fajtól függően – a magokat vagy a terméseket (a húsosak nyilván kivételt képeznek, bár ott is nehézség, ha a felülete nedves) lehetőleg „szárazon” gyűjtsük be. Ehhez kedvező, ha a gyűjtés napját megelőző napokban csapadékmentes, szerencsésebb esetben napos volt az időjárás, illetve volt légmozgás. A gyűjtés napjának megválasztásán túl lényeges a megfelelő napszak is, vagyis a harmatos reggeli, kora délelőtti időszakot kerülni kell, ilyenkor csak kifejezetten indokolt esetben fogadható el a maggyűjtés. Ezzel együtt, a gyűjtési adatlapon az időjárási körülmények megadása nem a gyűjtő ellenőrzésére (nyilvánvalóan felelős döntést hoz), hanem a későbbiekben a tételek vizsgálatakor a lehetséges összefüggések feltárására szolgál. A gyűjtés megkezdése előtt igen lényeges meggyőződni arról, hogy a gyűjtendő mag kellően érett. A helyszínen ezt leginkább szemrevételezéssel, illetve egyszerűbb vizsgálattal tehetjük meg. Értelemszerű, hogy a mag (vagy termés) kifejlett, színe, alakja és mérete a taxonra jellemző legyen (utóbbi nyilvánvalóan évjáratfüggő is). Mindebben a gyűjtő saját ismeretein túl a szakirodalom, illetve maggyűjtemények lehetnek segítségére (pl. Schermann Sz. (1966). Utal az érettségre az is, ha a növény magjai/termései nem egy időben érnek, és a magok egy része már kiszóródott, illetve könnyen elválik az anyanövénytől. Mindezeken túl a mag érettségéről egyszerűbb boncolással is meggyőződhetünk. Ilyenkor a mag félbevágása a legegyszerűbb, majd a szik vizsgálatával győződhetünk meg a mag érettségi állapotáról. Ha a magmennyiség ezt lehetővé teszi (vagyis bőséges), akkor több magot is érdemes elvágni, amely nem csupán az érettség, hanem a léha és rovarkárosított magok arányára is enged legalább hozzávetőleges következtetést levonni, és ezzel fontos információt nyújt a ténylegesen legyűjtendő magmennyiség tekintetében, hiszen a magtétel akkor lesz megfelelő, ha tisztítás után is elegendő betárolásra alkalmas magot tartalmaz. Kisebb méretű magok elvágása okozhat technikai gondot, ezért szerepel a felszerelések között a késen kívül a csipesz és a bontótű is, illetve ilyenkor a nagyító kifejezetten hasznos. Ha a szik puha, áttetsző, akkor a vizsgált mag nem eléggé érett, ilyen állapotú magok begyűjtése értelmetlen, ezért kerülendő. Ehelyütt érdemes kiemelni, hogy a magbanki tárolásra a teljesen érett magok alkalmasak, mivel ez az állapot alapvető az életképesség hosszú távú megőrzéséhez, tehát hiába életképes/csíraképes esetleg egy mag nem teljesen érett állapotban is, ezek a magok várhatóan már szárításkor károsodni fognak, és végeredményben a tétel betárolásra alkalmatlan lesz. 3.3.2. Begyűjtendő magmennyiség A begyűjtendő ajánlott magmennyiség tételenként 5000 darab életképes mag. Tekintettel arra, hogy terepen a magszámlálás, a legyűjtött magok mennyiségének becslése körülményes és időigényes, a 2. mellékletben található táblázat a mag mérete alapján támpontot ad a 6

begyűjtendő magmennyiség térfogatára vonatkozóan, ezzel leegyszerűsítve a legyűjtött magmennyiség megállapítását. A magmennyiség tekintetében ugyanakkor az első és legfontosabb, hogy különösen a veszélyeztetett taxonok és populációk esetében a begyűjtött propagulumok mennyisége semmilyen körülmények között ne veszélyeztesse az állomány reprodukcióját! Ennek mérlegelése nem egyszerű feladat, hiszen számos faj túlélési stratégiájáról csak korlátozott ismeretekkel rendelkezünk, önmagában sem az életforma, sem a magterjesztés típusa, sem az életképes magok aránya, stb. nem elegendő információ. Általános szabály, hogy a populáció teljes éves magtermésének 20%-ánál többet semmiképpen ne gyűjtsünk be. Védett és fokozottan védett fajok érzékeny populációi esetében az éves magtermés maximum 10%-át lehet begyűjteni. Azonban abban az esetben, ha az adott érzékeny populáció a gyűjtés évben nagy magprodukcióval rendelkezik, akkor a gyűjtött magmennyiség nagyobb lehet mint az éves magtermés 10%-a, de nem haladhatja meg annak 20%-át. Fel kell hívni a figyelmet arra, hogy ez az arány nem a gyűjtés időpontjában rendelkezésre álló magmennyiségre vonatkozik, hanem a populáció az évi teljes magprodukciójára. Ez alól kivételt egyedül a mentési jellegű helyzet képez, például amikor tudomásunk van arról, hogy a gyűjtendő populáció (vagy annak egy része) építési telken található, és építkezés folytán az állomány el lesz pusztítva. Ilyenkor szinte kötelezőnek mondható a megsemmisülésre ítélt egyedek éves magprodukciójának minél teljesebb körű begyűjtése. Fontos továbbá, hogy az 50 egyednél kevesebbről gyűjtött magminta csak akkor fogadható el, ha a populáció egyedszáma ezzel közelítőleg megegyezik, vagy alacsonyabb, illetve pl. a faj veszélyeztetettségi státusza kritikus, ezért a populációról csak korlátozottan engedélyezett a maggyűjtés. Jóllehet a Pannon Magbank Projektnek nem része, de a mentési helyzet okán itt kifejezetten fontos ösztönözni, hogy a gyűjtő – ha van rá lehetősége – több, egymást követő évben is végezzen ilyen helyzetben maggyűjtést, hiszen ilyenkor minden újabb tétel nagyban növeli az érintett populáció genetikai változatosságának megőrzését. 3.3.3. Mintavételi módszer A mintavétel módszere kedvező esetben a gyűjtés időpontjára az előzetes bejárások alapján már eldöntött tény. Ugyanakkor a gyűjtőt még az alapos helyismeret és az előzetes bejárások ellenére is érhetik meglepetések (pl. a populáció egy része károsodott), amely a módszer helybeni újragondolását kívánja. Tekintettel arra, hogy a mintavételi módszer a tétel reprezentativitása szempontjából kulcsfontosságú, ezért a módszereket itt, a gyűjtési fejezetben tárgyaljuk. Ideális esetben a mintavételezés során a mintavételi pontok a teljes egész populációt, egyenletesen és nagyszámban fedik le, és az egyes mintavételi pontokon gyűjtött magmennyiség is ugyanannyi. Bármennyire is ezt követelné a szakmaiság, ez általában ritkán tud teljesülni; sokszor túl nagy a populáció kiterjedése, magas az egyedszám, vagy nagy az egyedsűrűség és/vagy az egyedenként gyűjthető magszám ingadozása. Általánosságban elmondható, hogy egy populáción belül sok egyedről, egyedenként kis mennyiségű mag gyűjtése génmegőrzési szempontból sokkal értékesebb tételt eredményez, mintha kevés egyedről gyűjtünk egyedenként nagy magszámot. Vannak azonban a gyakorlatban viszonylag egyszerűen végrehajtható mintavételi módszerek, amelyek követése nagyban hozzásegíti a gyűjtőt a ténylegesen reprezentatív mintavételhez és végeredményben a genetikai diverzitást tekintve is minőségi magtétel begyűjtéséhez: – Kis kiterjedésű és alacsony egyedszámú populáció esetén akár végre is hajtható az ideális módszer, vagyis minden egyedről közelítően azonos számú magot gyűjtünk be. 7

– Kis kiterjedésű, de magasabb egyedszámú, vagy fordítva, nagyobb kiterjedésű, de alacsony egyedsűrűségű populáció esetétől egészen a nagy kiterjedés és/vagy a nagy egyedszám esetéig két módszer is szóba jöhet. A random, vagyis véletlenszerű mintavételezés során a ténylegesen legyűjtött egyedeket véletlenszerűen, mondhatni egy képzeletbeli sorsolás révén választjuk ki. Hátránya, hogy a gyűjtő általában előnyben részesíti a nagy magprodukciójú vagy a könnyebben elérhető egyedeket. Ez a „részrehajlás” nyilvánvalóan rontja a minta reprezentatív voltát, tehát előnytelen. Előbbi kiküszöbölhető, tehát kedvezőbb módszer, ha a mintázandó populációra egy képzeletbeli rácsot vetítünk, vagyis egy szabályos négyzetháló nyomán a rácspontokhoz legközelebb eső egyedekről veszünk mintát. Nagy egyedszám és/vagy nagy kiterjedésű populáció esetén nyilvánvalóan a rácspontok távolságának megfelelő növelése célszerű. – Kizárólag magas egyedszám esetén további mintavételi lehetőség az egyetlen vagy több vonal (transzekt) mentén, szabályos távolságonként vett minta. Fentieken túl, olyan nagy kiterjedésű populációk esetében, ahol a teljes populáció mintázása nem megoldható, a gyűjtési adatlapon az alkalmazott mintavételi módszeren túl dokumentálni kell azt is, hogy a mintázás a populációnak középső, vagy széli részén történt, mivel ez a magtétel reprezentativitása szempontjából fontos információ. 3.3.4. Javaslatok bizonyos terméstípusok gyűjtéséhez A magok begyűjtése látszólag egyszerű feladat, és számos faj esetében tényleg nem okoz komoly nehézséget, azonban az érés folyamatáról, az érett mag vagy termés tulajdonságairól, a propagulum terjesztési módokról, stb. sokszor keveset tudunk, mert az érintett növényekkel kapcsolatos eddigi megfigyeléseink általában nem erre irányultak. Meglepetések pedig e téren is érik a gyűjtőt, mert amíg egy repítőkészülékes termés esetében nagyjából tudjuk, mit várhatunk, hogyan tudjuk megelőzni, hogy a magok/termések még a begyűjtés előtt szétszóródjanak, addig egy toktermésnél korántsem biztos, hogy számítunk – a szinte csak megérintés nyomán – a termés azonnali leválására vagy szétnyílására, és a magok szétszóródására. Miközben ez szakmai szempontból sok érdekes felfedezésre és következtetésre ad lehetőséget (pl. túlélési stratégia), a feladat teljesítése szempontjából gyakran bosszúságot is okoz, mert nagyon megnehezíti a gyűjtést. Óvatosnak kell lenni, ami óhatatlanul lelassulással jár együtt, tehát a „hatékonyság” számottevően csökken. Az előkészítés során ezért fontos, hogy ezen ismereteinket legalább a szakirodalom segítségével gyarapítsuk, illetve felfrissítsük, mert az így megszerzett tudással a meglepetések számát érdemben csökkenthetjük, ha teljesen nem is küszöbölhetjük ki. Az egyes fajok vonatkozásában ezzel együtt nehéz előre tökéletes módszert kitalálni vagy kínálni, ez az esetek döntő többségében a helyszínen, az első néhány próbálkozás nyomán dől el, és igazából a gyűjtő személyétől és találékonyságától is függ. Könnyen pergő-szóródó magoknál általában az ajánlható, hogy nem közvetlenül a termést próbáljuk leválasztani, hanem a hajtást (szárat) óvatosan a papír, vagy vászonzacskó fölé – vagy ha lehetséges, akkor bele – hajlítjuk, és csak ezt követően, óvatos ütögetéssel próbáljuk a magokat a zacskóba szórni. Könnyen leváló termések esetében is ez a módszer ajánlható. Kisebb termetű, elterülő növények esetében a magok szétszóródásának megelőzésére érdemes egy rugalmas, hajlítható lapot használni, amelyet óvatosan a heverő szár alá csúsztatva a magokat a lapra tudjuk pergetni, majd a lapról a zacskóba tudjuk továbbítani. A lap anyaga lehet papír, amely azonban érzékeny a nedvességre, vagy lehet valamilyen szövet is, de a műanyagok 8

kerülendők, mert elektrosztatikus viselkedésük gyakran nehézséget okoz. Megfelelő méretű papírlappal vagy ponyvával ez a módszer nagyobb növények esetében is bevethető. Természetesen elviekben meg van a lehetőség a földről történő maggyűjtésre is (ritkán nem is igen van más választás), de ez kisméretű magoknál nagyon körülményes, ráadásul jóval nagyobb az esélye a keveredésnek, a tévesztésnek, ezért ezt a módszert csak végső esetben javasoljuk. Ha mégis ez a begyűjtés módszere, akkor azt az adatlap megjegyzés rovatában feltétlenül fel kell tüntetni! Egyes fajok magjainak/terméseinek gyűjtésénél a hatékonyság érdekében praktikus lehet nagyobb növényi részek, terméságazatok, kisebb ágrészek vagy hajtások leválasztása és begyűjtése. Ennek hátránya, hogy a „nyers” tétel terjedelme nagyobb lesz, emiatt szállítása körülményesebb és több lesz a tisztítási feladat is. Fentiekkel szemben, egyes termések nehezen leválaszthatók a szárról, puszta kézzel – főleg nagyobb mennyiségben – gyűjtésük problémás, kellemetlen, stb.. Terméstől és helyzettől függően erre az esetre igen hasznosak a felszerelések között szerepeltetett vágóeszközök, jelesen a zsebkés, vagy ha indokolt, akkor a metszőolló. A tapadós, ragadós, tüskés, stb. termések esetében a vászonzacskó használatát lehetőleg kerülni kell, mert abba begyűjteni sem lesz könnyű, de a manipulálás során a magokat/terméseket onnan kinyerni még nehezebb lesz, ezért ilyen esetekben a papírzacskó lényegesen alkalmasabb. Ha fennáll a papírzacskó kiszakadásának veszélye, akkor biztonságból a tételt zacskóstul behúzhatjuk egy vászonzsákba is. Ezeknél a gyűjtéseknél nagy könnyebbséget tud jelenteni egy bőrkesztyű, de arra figyelni kell, hogy az érdemben a manuális képességeket ne korlátozza (tehát az ún. „munkáskesztyű” nem jó), mert a finom mozgásokra, a kézügyességre itt nagy szükség van. A húsos, leves terméseket víztartalmuktól függően vászon, vagy műanyag (nylon) tasakba gyűjtsük. (A papírzacskó könnyen átnedvesedik, felpuhul és kiszakad, a termések kiszóródnak, az addigi munka kárba vész.) Ha a termés kifejezetten leves, vagy felülete nedves, akkor a műanyag, ha már szikkadt, némileg aszott, akkor a vászonzacskó ajánlható. A műanyag tasak alkalmazása esetében külön figyelmet kell fordítani arra, hogy a legyűjtött tétel a lehető legrövidebb időt legyen a lezárt tasakban, amint lehetséges, a tasak tartalmát egy tálcára, újságpapírra szét kell teríteni, hogy szikkadjon, illetve ne rohadjon meg, de ha ez a gyűjtésből hazatérve hirtelenjében nem megoldható, akkor is legkevesebb a zacskó száját ki kell nyitni, hogy a tétel szellőzni tudjon. A magok/termések zacskóba gyűjtését követően azokat biztonságosan le kell zárni. A papírzacskó esetében erre alkalmazható a klasszikus, sarkok behajtásával, majd visszatűréssel történő lezárás, illetve megfelelő a többszöri visszahajtás után a letűzés is, de akkor a terepen tűzőgépre is szükség van. A vászonzsákok esetében a zsák száját le kell kötni, visszahajtani és újra körbekötni. A műanyagok esetében a száj becsomózása a legjobb megoldás. 3.3.5. Dokumentálás Az egyes begyűjtött tételek pontos dokumentálása, a gyűjtési adatlap hiánytalan kitöltése elengedhetetlen feladat. A hiányzó adatoktól függően a tétel génmegőrzési értéke jelentősen csökken. Természetesen az adatlapon szerepelnek nagyon és kevésbé fontos adatok, azonban utóbbiak feldolgozásával, kiértékelésével olyan ismeretekhez juthatunk, amelyek nagyban hozzájárulnak a jövőbeni magbanki-maggyűjtő munka eredményességéhez és más kutatásoknál is számos hasznos információt nyújthatnak. Az adatlap kitöltése optimális esetben már az előkészítés során, az előzetes bejárásokon nyert információkkal megkezdődik. Ennek előnye, hogy az egyes információkat a gyűjtő az optimális időszakban szerzi be, és az adatlapra bevezetve később ezt nem emlékezetből kell kitöltenie, ami nyilvánvalóan 9

kerülendő hibalehetőséget hordoz magában. További előnye, hogy a gyűjtőnek a gyűjtési szezonban az adatlapot már csak a hiányzó és csak a gyűjtés nyomán kitölthető adatokkal kell kiegészítenie, tehát a gyűjtésre szánt időből nem veszít többet, mint amennyit feltétlenül muszáj. Az adatlap lehet a helyszíni jegyzetek vagy piszkozat alapján elektronikusan kitöltött, majd kinyomtatott verzió, de kézzel kitöltve is teljesen megfelelő. Utóbbi esetében külön figyelni kell arra, hogy az adatlapon az írás tartós legyen, víz hatására ne mosódjon el vagy váljon olvashatatlanná. Erre alkalmas írószerszám pl. a grafitceruza, illetve a vízhatlan rostironok (pl. alkoholos filc). Kérjük, hogy az adatlap kitöltése során a taxonok elnevezésekor lehetőség szerint az Új Magyar Füvészkönyvben szereplő fajneveket használják, és a faj leíróját minden esetben tüntessék fel. A lelőhely földrajzi koordinátáit lehetőség szerint a WGS'84 (World Geodetic System 1984) rendszer szerint tizedes fok formátumban (dd,ddddd°) adják meg. A tétel dokumentálásához tartozik a tételnek a pontos és tartós azonosítókkal történő, biztonságos felszerelése. Minden tétel esetében kötelező egy, a kiemelt fontosságú adatokat (adatlap keretezett része) tartalmazó cédulát/címkét elhelyezni magában a tasakban (a magok/termések mellé). A kiemelt fontosságú adatokat a papírzacskók külső felületére, a vászonzacskók és a műanyag tasakok esetében külön, a tasakra kötözött címkére, fent nevezett írószerszámok valamelyikével kell feltüntetni. A tétel dokumentálásához tartozik továbbá az előkészítésnél már említett fotódokumentáció, amely a megfelelő fenofázisokban mutatja a határozóbélyegeket (amennyiben ez nem igényel speciális fotófelszerelést), illetve a teljes egyedet és a legyűjtött populációt és élőhelyet. A fotókat digitális formában, a lehető legjobb felbontásban kérjük beküldeni. Az alapazonosítókat a fényképek fájlnevében kérjük feltüntetni a következő formátumban (ékezetek nélkül): gyujto csaladnev_fajnev_gyujtesi sorszam_fotosorszam, (pl. nagy_dactylis_glomerata_001_02). 3.3.6. Szállítás A legyűjtött tételeket a gyűjtés befejeztével szállítani kell. Egy nap alatt egy gyűjtő átlagosan 5 tételt tud legyűjteni, amely könnyen kezelhető, szállítható mennyiség, azonban a szállítás során néhány vagy akár egy tétel esetében is különösen figyelni kell arra, hogy a tasak ne tudjon sérülni, kiszakadni, kilyukadni. Ez leginkább a papírtasakok esetében fordul elő, de a műanyag tasakokra is vigyázni kell. A tasakok nem kellően gondos pakolásnál egymásban is kárt tehetnek, de jellemzőbb, hogy a táskában, hátizsákban vitt felszerelés valamelyik darabja okoz sérülést. Ennek kivédésére, a szállítás biztonságának növelésére a következők ajánlottak: a tételeket érdemes újabb zacskóba-zsákba behúzni, vagy szállításukra külön dobozt rendszeresíteni; a tételeket a táskán/hátizsákon belül külön rekeszben vigyük. Eső esetén a magtételeket külön védelemben kell részesíteni, pl. műanyag zsákba (nylonzacskóba) kell csomagolni, mert a táska beázhat, de egy jól záródó műanyag doboz a tételek elázása ellen is kellő védelmet nyújt. Mindezek evidenciának tűnnek, de ezekre a feladatokra és helyzetekre előre készülni kell, máskülönben megint csak sok munka veszhet kárba a napi gyűjtés károsodásával. Végezetül fontosnak tartjuk hangsúlyozni, hogy a gyűjtésbe természetesen segítőként a gyűjtő más személyeket is bevonhat, azonban a gyűjtőnek a munka leosztása során különös figyelmet kell fordítania arra, hogy a segítő ne lásson el olyan feladatot, amely a későbbiekben bármilyen módon megkérdőjelezheti a tétel bármely ismérvét.

10

3.4. A legyűjtött tételek kezelése A gyűjtés és a tételek leadása közötti időben a magtételeket kezelni kell. Ennek része az előtisztítás, amelynek során már zárt térben, nagyobb sík felületen, pl. egy asztalon, tálcán a tételt a felesleges, nagyobb növényi részektől meg lehet szabadítani, amellyel a tétel térfogata is jelentősen csökkenni fog. Az ily módon manipulált tételeket száraz, hűvös helyen kell tartani, vagy előszárítás gyanánt el kell helyezni a magátvevő központokban található, szilikagéllel felszerelt hordókba. A hordókban a megfelelő (ugyanakkor nem túl intenzív, mert az a magok károsodását okozhatja) szárítás érdekében a következő rétegrendet kell követni: alul 1-2 cm vastagságban szilikagél, utána 8-10 (de min. 5-6) réteg újságpapír, majd a tasakok egymás mellett, lehetőleg szorosan, de semmiképpen sem erőltetve. A tasakok tetejére újra 8-10 réteg újságpapír, majd 1-2 cm szilikagél és így tovább. A tételek bepakolása után a hordót le kell zárni, és lehetőleg minél kevesebbszer kinyitni, hogy a szilikagél ne a helyiség levegőjét, hanem a hordó nedvességtartalmát kösse meg. A szilikagél indikátorral van ellátva, amely színük változásával ad tájékoztatást gél nedvességtartalmáról. Ha a gél víztelítettsége már magas (ezt a méregzöld szín jelzi), akkor azt fém edényben, amennyire lehetséges szétterítve, normál háztartási sütőben, 120-130 °C-on, két órán át hevíteni kell, aminek következtében leadja a megkötött nedvességet és a fentiekben leírtak szerint újra hasznosítható (ilyenkor már élénk narancssárga színű). Az eljárás során kerülendő a fent megadottnál lényegesen magasabb hőmérséklet, a hosszabb időtartam pedig felesleges. A lehűlés idején is érdemes a szilikagélt száraz helyen tartani (pl. bent hagyni a sütőben), elkerülendő, hogy a hűlés folyamán jelentősebb mennyiségű nedvességet vegyen fel. Az eredményről az indikátorszemcsék színének változása is tájokoztatást ad. A legtöbb tennivaló a húsos termésekkel van. Egyrészt azok szellőzésére, szikkasztására megkülönböztetett figyelmet kell fordítani, másrészt amennyiben ezeket néhány napon belül a gyűjtő nem tudja leadni, akkor a magokról a húsos részt el kell távolítani és a magokat ki kell mosni, majd tálcán, újságpapíron szétterítve szárítani. Néhány napos száradást követően, amikor tapintásra már a magok szárazak, tölthetők újra tasakba és tehetők be a szilikagéles hordóba, a többi tétel mellé. Az előtisztítás, előszárítás és átmeneti tárolást követően a gyűjtőnek a tételeket a magátvevő gyűjtési központba vagy a koordinátorhoz kell eljuttatnia max. 10 napon belül. Ehhez ismét szállítania kell, amely ezúttal is körültekintést és gondos csomagolást igényel. Ebben az esetben már egy, a mennyiségnek megfelelő hullámkarton doboz is megfelel, de használható a szállításra a szilikagéles hordó is. Átadásig a gyűjtőnek minden munkafázisban külön figyelmet kell fordítania a tétel biztos azonosíthatóságára, akár tálcán szárad, akár új zacskóba kerül, stb.

Minden gyűjtőnek előre is köszönjük a körültekintő, pontos munkát!

11

Fontosabb szakirodalom Bölöni J., Molnár Zs., Kun A. és Biró M. (szerk.) (2007): Általános Nemzeti Élőhelyosztályozási Rendszer. MTA ÖK ÖBI, Vácrátót. URL:https://msw.botanika.hu/META/0_publikaciok/Boloni_Molnar_Kun_Biro_2007_ANER _2007.pdf Brown, A. H. D. and Marshall D. R. (1995): A basic sampling strategy: theory and practice. In Guarino, L., Ramanatha Rao, V., Reid, R. (eds.) (1995): Collecting plant genetic diversity: Technical guidelines. IPGRI ENSCONET (2009): Maggyűjtési Kézikönyv vadon élő fajokhoz. RBG Kew és UP Madrid (ed.). Magyar változat: Fővárosi Állat- és Növénykert. (www.ensconet.eu ). Jalas, J. et al (eds.) (1972-1999): Atlas Florae Europaeae – Distribution of vascular plants in Europe. Vol. I-XII. The Commitee for Mapping the Flora of Europe and Societas Biologica Fennica Vanamo. Helsinki. Király G., Virók V., Szmorad F., Molnár V. A. (szerk) (2009): Új Magyar Füvészkönyv Kurtto, A. et al (eds.) 2004-2007: Atlas Florae Europaeae – Distribution of vascular plants in Europe. Vol. XIII-XIV. The Commitee for Mapping the Flora of Europe and Societas Biologica Fennica Vanamo. Helsinki. RBG Kew (évszám nélkül): A Field Manual for Seed Collectors. Seed Collecting for the Millenium Seed Bank Project. Royal Botanic Gardens, Kew, Wakehurst Place. Kézirat. Schermann Sz. (1966): Magismeret I-II. Akadémiai Kiadó, Budapest. Simon T. (2000): A magyarországi edényes flóra határozója. Harasztok-virágos növények. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest. Soó R. (1964-1985): I-VII. A magyar flóra és vegetáció rendszertani-növényföldrajzi kézikönyve. Akadémiai Kiadó, Budapest. Tutin T. G. et al. (eds.) (1964-1980): Flora Europaea I-V. Cambridge University Press. Way, M. J. (2003): Collecting seed from non-domesticated plants for long-term conservation. In: Smith, R. ed. (2003): Seed Conservation – turning science into practice. RBG Kew. 163201. o.

12

Mellékletek 1. sz. melléklet: Terepi eszközök listája Általános dokumentumok személyes iratok hatósági engedélyek és tulajdonosi hozzájárulások másolata Ruházat terep- és időjárási viszonyoknak megfelelő lábbeli és ruházat hideg időben ujjvég nélküli kesztyű Navigáció, illetve helymeghatározás térkép(ek), iránytű és magasságmérő, GPS Élőhelyek és fajok azonosítása növényhatározó és terepi útmutatók nagyítók (10x, 20x) Általános Nemzeti Élőhely-osztályozási Rendszer (4. melléklet) Maggyűjtő terepi felszerelés gyűjtési adatlap, jelcédula fényképezőgép különböző méretű papír, vászon és műanyag tasak csipesz és bontótű metszőolló (hasadéklakókhoz hosszított nyelű), zsebkés védőkesztyű (pl. szúrós növényekhez) magtérfogat becslésére alkalmas edény (pl. skálával ellátott mosószeres vagy gyógyszeres kupak, konyhai kisléptékű műanyag mérőpohár, stb) (vö. 2. melléklet) grafitceruza és tartós filctoll mérőszalag vagy lézeres távolságmérő

2. sz. melléklet: Tisztított, 5000 darab magot tartalmazó magtételek térfogata az egyes magok mérete alapján (ENSCONET Maggyűjtési kézikönyv alapján)

A magok hossza < 1 mm 1-3 mm 3-5 mm 5-10 mm > 10 mm

A tétel térfogata kb. 5 cm3 kb. 10 cm3 kb. 25 cm3 kb. 75 cm3 egyedi becslést igényel

Példák Sedum, Saxifraga Biscutella, Thymus, Trifolium Salvia Ferula Fraxinus, Stipa

13

Pannon Magbank Projekt (LIFE08/NAT/H/000288, HUSEEDBANK)

3. sz. melléklet

Gyűjtési adatlap

1

Elérési kód : . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

A keretezett rész minden adatát a leadott a magtételen is kötelező feltüntetni! 2

Gyűjtés napja (ééééhhnn):

Gyűjtési sorszám :

Gyűjtő(k) neve: 3

Faj neve : (nemzetség, faj, alfaj, változat, leíró) 4

Gyűjtés helye : Alapkőzet (ha meghatározható): Talajtípus:

Földrajzi szélesség5: Földrajzi hosszúság5:

Fényképfelvétel (db) 6 :

Tengerszint feletti magasság (m): Növényzettípus (Á-NÉR2007 kód): Jellemző fajok: Mintavételi módszer*:

1) Random

2) Egy vonal mentén

3) Több párhuzamos vonal mentén

4) Szabályos háló

5) Populáció közepe

6) Populáció széle

Begyűjtött magtétel becsült mennyisége (darabszám)*: 1) <100

2) 100-500

3) 500-1000

4) 1000-2000

5) 2000-5000

6) >5000

Egyedszám becslés a növényfaj gyűjtés helyén élő állományára vonatkozóan*6: 1) 1 egyed

2) 2-10

3) 11-100

4) 100-1000

5) 1000-10000

A magtétel begyűjtéséhez ténylegesen igénybe vett egyedek száma*7: 1) 1 egyed

2) 2-10

3) 11-50

4) 50-100

5) >100

A tényleges gyűjtésben érintett példányok mekkora területen belül fordultak elő*: 1) <1 m2

2) 1-4 m2

3) 4-10 m2

4) 10-<100 m2

5) >100 m2

Időjárás a gyűjtés idején: Egyéb megjegyzések (pl. fenofázis): * 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7.

A megjelölni kívánt részt húzza alá vagy karikázza be! A központ tölti ki, áll a gyűjtő nevéből és egy futószámból. Pl.: kovács001 Az aznapi gyűjtés sorrendje szerint 001, 002, stb. Kérjük nyomtatott betűvel kitölteni, lehetőleg az Új Magyar Füvészkönyv szerint! Legközelebbi település neve + a külterületi földrajzi név(nevek) megadása hierarchikusan, lehetőség szerint a legfinomabb felbontásig. Pl.: Budakeszi, Budai-hegység, Kavics-árok. Földrajzi koordináták megadása: lehetőség szerint a WGS'84 rendszer szerint tizedes fok formátumban (dd,ddddd°) A fényképek elnevezése ékezetek nélkül: gyűjtő neve,_fajnév_gyűjtési sorszám_fényképsorszám. Pl.: nagy_dactylis_glomerata_001_01, nagy_dactylis_glomerata_001_02 stb.) Füvek, sások esetén egy fűcsomó, vagy egy zsombék tekinthető egy egyednek.

6) >10000

4. sz. melléklet: Á-NÉR 2007 élőhelylista

Hínárnövényzet A1 - Állóvízi sulymos, békalencsés, rucaörömös, tócsagazos hínár A23 - Tündérrózsás, vízitökös, rencés, kolokános (láptavi) hínár A3a - Áramlóvízi, (nagylevelű) békaszőlős, tündérfátylas hínár A4 - Békaliliomos és más lápi hínár A5 - Szikes, víziboglárkás, tófonalas vagy csillárkamoszatos hínár Nádasok és mocsarak B1a - Nem tőzegképző nádasok, gyékényesek és tavikákások B1b - Nádas úszólápok, lápos, tőzeges nádasok és télisásosok B2 - Harmatkásás, békabuzogányos mocsárivízparti növényzet B3 - Vízparti virágkákás, csetkákás, vízi hídőrös, mételykórós mocsarak B4 - Lápi zsombékosok B5 - Nem zsombékoló magassásrétek B6 - Zsiókás és sziki kákás szikes mocsarak BA - Csatornák, szabályozott patakok, mesterséges tavak parti zónájában és közvetlen partközeli víztestében kialakult fragmentális mocsarak és kisebb hínarasok Forrásgyepek és tőzegmohás lápok C1 - Forrásgyepek C23 - Tőzegmohás átmeneti lápok és tőzegmohalápok Nedves gyepek és magaskórósok D1 - Láprétek (Caricion davallianae) D2 - Kékperjés rétek D34 - Mocsárrétek D5 - Patakparti és lápi magaskórósok D6 - Ártéri és mocsári magaskórósok Domb- és hegyvidéki gyepek E1 - Franciaperjés rétek E2 - Veres csenkeszes hegyi rétek E34 - Hegy-dombvidéki sovány gyepek és szőrfűgyepek E5 - Csarabosok Szikesek F1a - Ürmöspuszták F1b - Cickórós puszták F2 - Szikes rétek F3 - Kocsordos-őszirózsás sziki magaskórósok, rétsztyepek

F4 - Üde mézpázsitos szikfokok F5 - Padkás szikesek és szikes tavak iszap- és vakszik növényzete Nyílt szárazgyepek G1 - Nyílt homokpusztagyepek G2 - Mészkedvelő nyílt sziklagyepek G3 - Nyílt szilikát sziklagyepek Zárt száraz, félszáraz gyepek H1 - Zárt sziklagyepek, fajgazdag Bromus pannonicus gyepek H2 - Felnyíló, mészkedvelő lejtő és törmelékgyepek H3a - Lejtőgyepek egyéb kemény alapkőzeten H4 - Félszáraz irtásrétek, száraz magaskórósok és erdőssztyeprétek H5a - Kötött talajú sztyeprétek (lösz, agyag, nem köves lejtőhordalék, tufák) H5b - Homoki sztyeprétek Nem ruderális pionír növényzet I1 - Üde természetes pionír növényzet I2 - Löszfalak és szakadópartok növényzete I3 - Sziklafalak és kőfalak pionír növényzete I4 - Árnyéktűrő nyílt sziklanövényzet Egyéb fátlan élőhelyek OA - Jellegtelen fátlan vizes élőhelyek OB - Jellegtelen üde gyepek és magaskórósok OC - Jellegtelen száraz- vagy félszáraz gyepek és magaskórósok OD - Lágyszárú özönfajok állományai OG - Taposott gyomnövényzet és ruderális iszapnövényzet OF - Magaskórós ruderális gyomnövényzet Cserjések és szegélyek J1a - Fűzlápok, lápcserjések J3 - Folyómenti bokorfüzesek P2a - Üde cserjések P2b - Galagonyás-kökényes-borókás cserjések P2c - Idegenhonos cserje vagy japánkeserűfű fajok uralta állományok M6 - Sztyepcserjések M7 - Sziklai cserjések M8 - Száraz-félszáraz erdő- és cserjés szegélyek Láp- és ligeterdők J1b - Nyírlápok, nyíres tőzegmohalápok J2 - Éger- és kőrislápok, égeres mocsárerdők J4 - Fűz-nyár ártéri erdők

15

J5 - Égerligetek J6 - Keményfás ártéri erdők

S7 - Nem őshonos fajú facsoportok, erdősávok és fasorok

Üde lomboserdők K1a - Gyertyános-kocsányos tölgyesek K2 - Gyertyános-kocsánytalan tölgyesek K5 - Bükkösök K7a - Mészkerülő bükkösök K7b - Mészkerülő gyertyános-tölgyesek

Agrár élőhelyek T1 - Egyéves, nagyüzemi szántóföldi kultúrák T2 - Évelő, nagyüzemi szántóföldi kultúrák T3 - Zöldség- és dísznövénykultúrák, melegházak T4 - Rizskultúrák T5 - Vetett gyepek, füves sportpályák T6 - Kistáblás mozaikok T7 - Nagyüzemi szőlők, gyümölcsösök és bogyós ültetvények T8 - Kisüzemi szőlők és gyümölcsösök T9 - Kiskertek T10 - Fiatal parlag és ugar T11 - Csemetekertek, faiskolák, kosárkötő fűz ültetvények T12 - Energianövények ültetvényei

Fényben gazdag tölgyesek és erdő-gyep mozaikok L1 - Mész- és melegkedvelő tölgyesek M1 - Molyhos tölgyes bokorerdők L2a - Cseres-kocsánytalan tölgyesek L2b - Cseres-kocsányos tölgyesek L2x - Hegylábi és dombvidéki elegyes lösztölgyesek L4a - Zárt mészkerülő tölgyesek L4b - Nyílt mészkerülő tölgyesek L5 - Alföldi zárt kocsányos tölgyesek M2 - Nyílt, gyepekkel mozaikos lösztölgyesek M3 - Nyílt, gyepekkel mozaikos sziki tölgyesek M4 - Nyílt, gyepekkel mozaikos homoki tölgyesek M5 - Homoki borókás-nyárasok Sziklás erdők LY1 - Szurdokerdők (hegyi juharban gazdag, sziklás talajú, üde erdők) LY2 - Törmeléklejtő-erdők LY3 - Bükkös sziklaerdők LY4 - Tölgyes jellegű sziklaerdők, tetőerdők és egyéb elegyes üde erdők

Egyéb élőhelyek U1 - Belvárosok, lakótelepek U2 - Kertvárosok, szabadidő létesítmények U3 - Falvak U4 - Telephelyek, roncsterületek és hulladéklerakók U5 - Meddőhányók, földdel már befedett hulladéklerakók U6 - Nyitott bányafelületek U7 - Homok-, agyag- tőzeg és kavicsbányák, digóés kubikgödrök, mesterséges löszfalak U8 - Folyóvizek U9 - Állóvizek U10 - Tanyák, családi gazdaságok U11 - Út- és vasúthálózat

Fenyőelegyes erdők N13 - Mészkerülő lombelegyes fenyvesek N2 - Mészkedvelő erdeifenyvesek Egyéb erdők és fás élőhelyek RA - Őshonos fajú facsoportok, fasorok, erdősávok RB - Puhafás pionír és jellegtelen erdők RC - Keményfás jellegtelen vagy telepített egyéb erdők RD - Tájidegen fafajokkal elegyes jellegtelen erdők és ültetvények P1 - Őshonos fafajú fiatalosok P3 - Újonnan létrehozott, fiatal erdősítés P45 - Fáslegelők, fáskaszálók, felhagyott legelőerdők, gesztenyeligetek P6 - Parkok, kastélyparkok, arborétumok és temetők az egykori vegetáció maradványaival vagy regenerálódásával P7 - Ősi fajtájú, gyepes vagy erdősödő, extenzíven művelt gyümölcsösök P8 - Vágásterületek S1 - Ültetett akácosok S2 - Nemes nyárasok S3 - Egyéb tájidegen lombos erdők S4 - Erdei- és feketefenyvesek S5 - Egyéb tájidegen fenyvesek S6 - Nem őshonos fafajok spontán állományai

16