Hajdú-bihari
magyarország
magyarország
2014. január
MAGAZIN Debreceni Egyetem Agrártudományi Központ
A sikeres pályaválasztásért
TANULJ ALAP- ÉS MESTERSZAKOKON A DEBRECENI EGYETEMEN www.agr.unideb.hu
A SIKERES PÁLYAVÁLASZTÁSÉRT
Tudomány és oktatás
SOKSZÍNŰSÉG FELSŐFOKON
A Debreceni Egyetem főépülete
Segítünk a döntésben Reméljük, hogy magazinösszeállításunkkal felkeltjük érdeklődését és segítséget tudunk nyújtani döntéséhez. Naprakész, praktikus információkkal igyekszünk betekintést nyújtani az intézmény életébe. Tájékoztatást adunk a képzési rendszerről, a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karon valamint a Gazdálkodástudományi és Vidékfejlesztési Karon induló képzésekről. A korszerű ismeretek elsajátításán túl páratlan lehetőséget kínálunk a szakmai, tudományos tevékenységre. Az alapképzés elvégzésével a munkaerőpiacon jól használható gyakorlatorientált tudást szerezhet a hallgató, majd sikeres felvételi után mesterképzésben folytathatja tanulmányait. Innen a végzett hallgatók legjobbjai léphetnek tovább a doktori képzésbe.
Debreceni Egyetem Agrár- és Gazdálkodástudományok Centruma kiemelt támogatója
2. oldal
A Debreceni Egyetem Agrár Campusa
Tisztelt Szülők! Kedves Pályaválasztó Fiatalok! Életük egyik meghatározó szakaszához érkeztek: a pályaválasztáshoz. Alaposan meg kell fontolniuk, hogy melyik felsőoktatási intézményt választják továbbtanulásukhoz, milyen képzésre, mely szakra jelentkeznek. Fontos döntést kell meghozniuk, amely egész életükre kihatással lehet. Ez az önmegvalósításra vágyó fiatal első valódi próbatétele. A Debreceni Egyetem hazánk legszélesebb képzési választékát nyújtó, elismert tudományos potenciállal rendelkező kutatóegyeteme, amely 15 karával kiváló lehetőséget biztosít a továbbtanuláshoz. Sokszínű képzés A nagy hagyományokkal rendelkező Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar alapképzési szakjai az agrártudomány számos szakterületét érintik, a klasszikus agrártudományokon túl a környezetgazdálkodás, az élelmiszer-feldolgozás, a kertészet, a természetvédelem és a vadgazdálkodás számára képez korszerű elméleti és gyakorlati ismeretekkel rendelkező szakembereket. A 2002-ben létrejött Gazdálkodástudományi és Vidékfejlesztési Kar képzése is rendkívül sokrétű. A karon a gazdasági élet szélesebb területén alkalmazható ökonómiai jellegű képzés folyik: a pénzügy, számvitel, kereskedelem, marketing, turizmus-vendéglátás, gazdálkodás, vidékfejlesztés, informatika, szakigazgatás, pénzintézetek és sportszervezetek részére képez szakembereket. Intézményünk nagy hangsúlyt fektet a hétféléves alapképzés során a korszerű elméleti és gyakorlati ismeretek elsajátítására, a munkaerő-piaci elvárásoknak meg-
a 2014/2015 tanévre hirdetett szakok Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar
PhD-hallgatók megbeszélésen felelően. A gyakorlati képzést igyekszünk a lehető legjobban megszervezni, ezért a mezőgazdasági tevékenységet végző vállalkozásokkal, illetve az azokat kiszolgáló vállalatokkal, a gazdasági élet szereplőivel is jó kapcsolatok kialakítására törekszünk. Végzett diplomásaink iránt élénk az érdeklődés, ez nagy vonzerőt és biztonságot jelent leendő hallgatóink számára. Gyakorlatok külföldön Nemzetközi kapcsolataink lehetővé teszik, hogy hallgatóink a tanulmányi éveik alatt különböző külföldi oktatási intézményekben vegyenek részt részképzésen, szakmai gyakorlatokon. Közel 70 külföldi egyetemmel kötöttünk kétoldalú együttműködést. A holland Wageningeni Egyetemmel és a finn Jyväskyläi Egyetemmel kötött együttműködési megállapodás alapján közös diplomát adunk ki. Beindítottuk a Team Akadémia képzést, amely egy innovatív, modern tanulási lehetőség az üzleti területen tanuló, felsőoktatásban részt vevő hallgatók számára.
Fotó: Archív
Mesterképzés keretében Legtehetségesebb hallgatóink tanulmányaik során bekapcsolódhatnak a tudományos diákköri munkába, részt vehetnek a Tormay Béla és Kerpely Kálmán Szakkollégiumok tevékenységében vagy a Debreceni Egyetem tehetséggondozó programjában. A BSc diploma megszerzése után, a mesterképzés keretében lehetőség van szakmai specializálódásra, elmélyültebb tudás megszerzésére. A legkiválóbbak célul tűzhetik ki a doktori fokozat megszerzését is, négy doktori iskolánk valamelyikében. Kedves Diákok! Biztos vagyok abban, hogy nem fognak csalódni, ha a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kart vagy a Gazdálkodástudományi és Vidékfejlesztési Kart választják továbbtanulásukhoz, céljaik megvalósításához. Kívánok Önöknek sikeres felvételit, és remélem, hogy 2014-ben személyesen üdvözölhetem intézményünk hallgatóinak táborában. Prof. Dr. Nagy János
Alapképzés (BSc): • állattenyésztő mérnöki • élelmiszermérnöki • kertészmérnöki • környezetgazdálkodási agrármérnöki • mezőgazdasági mérnöki • növénytermesztő mérnöki • természetvédelmi mérnöki • vadgazda mérnöki Mesterképzés (MSc): • agrármérnöki • állattenyésztő mérnöki • élelmiszerbiztonsági és -minőségi mérnöki • kertészmérnöki • környezetgazdálkodási agrármérnöki • növényorvosi • növénytermesztő mérnöki • természetvédelmi mérnöki Felsőoktatási szakképzés: • állattenyésztő mérnöki • környezetgazdálkodási • mezőgazdasági mérnöki • növénytermesztő mérnöki
Gazdálkodástudományi és Vidékfejlesztési Kar
Alapképzés (BSc, BA): • kereskedelem és marketing (BA) • pénzügy és számvitel (BA) • turizmus-vendéglátás (BA) • sportszervező (BSc) • gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnöki (BSc) • informatikus és szakigazgatási agrármérnöki (BSc) Mesterképzés (MSc, MA): • emberi erőforrás tanácsadó (MA) • logisztikai menedzsment (MSc) • számvitel (MA) • vállalkozásfejlesztés (MSc) • gazdasági agrármérnöki (MSc) • vidékfejlesztési agrármérnöki (MSc) • szakigazgatás-szervező és informatikus agrármérnök Felsőoktatási szakképzés: • gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnök • kereskedelem és marketing (kereskedelmi logisztika szakirány) • turizmus-vendéglátás (turizmus szakirány) • pénzügy és számvitel (vállalkozási szakirány)
További információ: www.agr.unideb.hu
A SIKERES PÁLYAVÁLASZTÁSÉRT
Gazdálkodástudományi és Vidékfejlesztési Kar épülete
Felvesszük a versenyt Hazánkban évente készül felmérés a felsőoktatási intézményekről. Az egyik legelfogadottabb ezek közül a HVG rangsora. Idén is szép eredményeket közöltek rólunk. A 161 felsőoktatási képző intézmény közül az előkelő 37. helyet értük el, ez a Debreceni Egyetem 15 karából a 4. legjobb minősítés. Magyarországon a 31 gazdasági képzést nyújtó intézményi rangsorban a 9. helyet, míg a gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnök alapszak esetében országos szinten az 1. helyezést értük el. 2010 szeptemberében egyedülálló oktatásmódszertant vezettünk be a „Team Academy”-t. Ez a képzés elsősorban azon hallgatók számára ajánlott, akik kellő energiát, lelkesedést és tettrekészséget éreznek kipróbálni magukat a valós üzleti életben, nyitottak az új kihívásokra, akik szeretnének nemzetközi környezetben, idegen nyelv (főként angol) aktív használatával csapatban dolgozni. Emellett kellően érettnek érzik magukat saját vállalkozásban való munkavégzésre és felelősségvállalásra, illetve a legújabb üzleti tankönyvek anyagait a gyakorlatban akarják hasznosítani.
4. oldal
Az életre, az életnek képzünk
Előadás közben
Sportszervező szakos hallgatók gyakorlaton
Az életre az életnek képzünk
ható kimagasló sportaktivitásra is támaszkodik.
A nálunk végzett közgazdászok és mérnökök sokrétű, szerteágazó feladatokat látnak el, ezt jól felkészült oktatógárdával és a legmodernebb technikai felszereléssel nyújtja a Gazdálkodástudományi és Vidékfejlesztési Kar (GVK).
Hét mesterszak kettős diploma megszerzésének lehetőségével (MA, MSc, DDD)
Az elmúlt öt évben karunk az erősségeire építő, valamint az új kihívásoknak megfelelő szakképítéseket hajtott végre, melynek hatására a hallgatói létszám 1400-ról 2900 főre emelkedett. Az átalakulás minden képzési szintet érintett, így a felsőoktatási szakképzést, az alap- és mesterképzést, a szakirányú továbbképzést és a doktorképzést is. A GVK elsősorban a gazdaságtudományok és az ehhez már tradicionálisan kapcsolódó vidékfejlesztés, - ezeken belül a pénzügy és számvitel, kereskedelem-marketing, informatika és szakigazgatás, valamint a turizmus-vendéglátás – területein folyó szakemberképzéssel, valamint a sporttudományok területén a sportszervező képzéssel igyekszik a jelenkor kihívásainak megfelelni.
Igyekszünk a jelenkor kihívásainak megfelelni tak, ami az országos tendenciákat figyelembe véve rendkívüli eredménynek mondható. A szakok közül a turizmus-vendéglátás, a kereskedelem és marketing, valamint a pénzügy és számvitel a legnépszerűbbek. Az első helyen jelentkezők
Hat alapszak (BA, BSc) Alapszakjainkra az elmúlt években látványosan növekedett a jelentkezők száma, a Debreceni Egyetemen a legnagyobb arányú növekedést értük el. A Kar népszerű, és szakjaink iránt magas a hallgatói érdeklődés. Az előző évekhez viszonyítva a jelentkezések megháromszorozód-
Dr. Pető Károly a kar dékánja
száma a hagyományosnak nevezhető gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnök, valamint az informatikus és szakigazgatásszervező agrármérnök szakokra is magasabb volt a felvehető létszámnál. 2012ben a legnépszerűbb a közgazdász diplomát nyújtó turizmus-vendéglátás szak volt, amely a kelet-magyarországi térségben megnyilvánuló képzési űrt igyekszik kitölteni. Ez a képzés a vidéket, valamint az egészségturizmust állítva az oktatás középpontjába, komoly lehetőséget teremt a Debreceni Egyetem más karaival történő együttműködésre. A Kar változatos képzési palettáját 2011-ben a pótfelvételi eljárás során már a sportszervező BSc szakkal tovább tudtuk szélesíteni, és azóta ösztöndíjas formában is indítjuk a szakot, amely az Egyetem közel százéves sporthagyományaira és a Debrecenben napjainkban tapasztal-
A SIKERES PÁLYAVÁLASZTÁSÉRT
Tehetséggondozás
Az alapszakokon végzők, vagy korábban szerzett főiskolai/egyetemi diplomával rendelkezők mesterszakokon folytathatják tovább tanulmányaikat. Jelenleg a legnépszerűbb a számvitel, a vállalkozásfejlesztés mesterszak, ezt követik az emberi erőforrás tanácsadó és a vidékfejlesztési agrármérnök mesterszakok. 2011 szeptemberében először indítottuk a Logisztikai menedzsment, valamint a Gazdasági agrármérnöki MSc szakunkat. Karunk 2013-ban engedélyt kapott a Szakigazgatás-szervező és Informatikus agrármérnöki mesterszak indítására is. Nemzetközi elismertségünket támasztja alá az a tény, hogy a Vállalkozásfejlesztés mesterszakon tanuló, az angol nyelvet jól ismerő hallgatóinknak lehetősége van az ún. kettős diploma (DDD) megszerzésére. A mesterszak két éve alatt egy félévet a finnországi Jyväskylai Egyetemen eltöltve szerezhetnek kettős diplomát a legkiválóbb hallgatók. A finn fél elfogadja a magyar tanulmányokat, mi pedig az ottani követelményeket. Tehetséggondozás, doktorképzés (TDK, PhD). A kar megalakulása óta komoly hangsúlyt helyez a tehetséggondozásra, a tudományos utánpótlás nevelésre. Ennek számszerűen megjelenő ered-
Agrárinformatikai képzés
A GVK hallgatói a hagyományos brüsszeli tanulmányúton 2013-ban ményei az Országos Tudományos Diákköri Konferenciákon (OTDK) elért eredmények, valamint a tudományos fokozatot szerzettek száma. Már 2007-ben is előkelő helyen voltunk az országban. A 2009-es OTDK-n öt első, egy második és négy harmadik helyezés mellett még öt különdíjat, a 2011-es OTDK-n négy első, három második, két harmadik, valamint három különdíjat, a 2013-as OTDK-n három-három első, második és harmadik helyezést, valamint 5 különdíjat kaptak hallgatóink. Doktori iskolánkban eddig 100-an szereztek tudományos fokozatot. Ez a terület is számos módosuláson esett át. Először a közgazdaságtudomány, később az interdiszciplináris társadalom- és
agrártudomány, jelenleg a gazdálkodás- és szervezéstudományok területén képezzük a jövő tudósait. Szakirányú továbbképzések, szakképesítések A reformfolyamatok során átalakultak szakirányú továbbképzéseink is. A humánmenedzser, a konferencia és rendezvénymenedzsment szaktanácsadó/szakközgazdász, a logisztikai és szállítmányozási menedzser, a légiforgalmi logisztikai menedzsment, az online marketing, a regionális térségi és vidékfejlesztési szaktanácsadó, az üzleti informatika szakközgazdász, vállalati irányítás és kontrolling
szakreferens/szakközgazdász, wellness és spa szakmenedzser/ szakközgazdász, valamint a vállalatirányítási rendszermenedzser azok a képzési területek, ahol az életen át tartó tanulás elősegítése érdekében többlet tudást és információt tudunk nyújtani a már diplomával rendelkezők számára.
Gazdálkodástudományi és Vidékfejlesztési Kar 4032 Debrecen, Böszörményi út 138. Tel.: 52-508-409 Email:
[email protected]
Honlap: www.gvk.unideb.hu 5. oldal
A SIKERES PÁLYAVÁLASZTÁSÉRT
Generációk óta az Agráron
Hagyomány és innováció
Hallgatók a Tiszántúli Lovas Oktatási Központban
Minőségi képzés a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karon (MÉK)
Kovács Ágnes, természetvédelmi mérnök MSc hallgató A természetvédelmi mérnök szak BSc képzését 2012-ben végezte a Debreceni Egyetemen, jelenleg mesterképzésben vesz részt. Szakdolgozatában az erdei fülesbaglyok telelési szokásait vizsgálta, tervei között szerepel, hogy ezzel a témával hosszú távon is foglalkozzon. Aktívan részt vesz lakóhelye, Kisújszállás természeti értékeinek gyakorlati védelmében, különösen a székicsér-védelemben, a madárgyűrűzési kutatásokban, illetve a környezeti nevelésben. A mesterképzés folyamán lehetősége nyílt részt venni a Debreceni Egyetem által szervezett, NyugatEurópa országait felölelő tanulmányúton.
6. oldal
Középiskolai tanulmányaik végéhez közeledve, a fiatalok életében felelősségteljes döntés következik. Az érettségi megszerzését követően hogyan tovább? A továbbtanulásra vállalkozó hallgató mérlegeli a felsőoktatási intézmény szakjai által biztosított elhelyezkedési lehetőségeket, a munkaerő-piaci változásokat, a pálya anyagi és erkölcsi megbecsülését. A legfontosabb azonban az, hogy tehetségének és érdeklődésének megfelelő szakmát válasszon, amelyet majd később hivatásának is érezhet.
Prof. Dr. Komlósi István, a kar dékánja
Alapszakok Karunk az érettségizők számára több alapszakot (BSc) és felsőokta-
tási (FSZ) szakképzést ajánl. Alapképzésben állattenyésztő mérnöki, élelmiszermérnöki, kertészmérnöki,
A tanév első napjaiban
környezetgazdálkodási agrármérnöki, mezőgazdasági mérnöki, növénytermesztő mérnöki, természetvédelmi mérnöki és vadgazda mérnöki szakokat (BSc) kínálunk. Ebben a képzésben a hároméves elméleti, gyakorlati képzést féléves üzemi gyakornoki program egészíti ki. A felsőoktatási szakképzésben (FSZ) olyan hallgatók jelentkezését várjuk, akik hamarabb akarnak munkát vállalni és alacsonyabb pontszámmal rendelkeznek. A tanulmányi idő hossza négy félév, melyből egy félév üzemi gyakorlat. Az ilyen irányú érdeklődésű hallgatók a mérnökasszisztensi szakképzettséget nyújtó
A SIKERES PÁLYAVÁLASZTÁSÉRT
Gyakorlatias képzés
Élelmiszermérnök-hallgatók gyakorlaton
állattenyésztő mérnök (ménesgazda, baromfitenyésztő, sertéstenyésztő, halászati), mezőgazdasági mérnök, környezetgazdálkodási agrármérnök (környezetgazdálkodási, hulladékgazdálkodási), növénytermesztő mérnök felsőoktatási szakképzési szakjainkra jelentkezhetnek. Kiemelt fontosságúnak tartjuk az idegen nyelv legalább középfokú ismeretét, mely az alapszakokon a diplomaszerzés feltétele is. Ez lehetővé teszi, hogy hallgatóink külföldi részképzéseken is részt vegyenek. A karnak 27 európai felsőoktatási intézménnyel van hallgatói cserekapcsolata. Kiemelkedően tehetséges hallgatóink bekapcsolódhatnak a Tormay Béla és a Kerpely Kálmán Szakkollégiumok tevékenységébe vagy a Debreceni Egyetem Tehetséggondozó Programjába, indulhatnak a kari, illetve az országos Tudományos Diákköri Konferenciákon is. Továbbtanulás mesterszakon Az alapszakon diplomát szerzettek számára lehetőséget kínálunk a mesterképzésben való továbbtanulásra. Ezek az agrármérnöki, állattenyésztő mérnöki, élelmiszerbiztonsági és -minőségi mérnöki, kertészmérnöki, környezetgazdálkodási agrármérnöki, növénytermesztő mérnöki, növényorvosi, természetvédelmi mérnöki szakok. A mesterképzések elvégzése után akár a doktori képzésbe is jelentkezhet a kiemelkedő tanulmányi eredményt elért hallgató. Tanulunk egész életünkben, s a tudás folyamatos megújulást igényel. Valljuk, hogy ismernünk kell a múltat, s
Az Agrár egy család, egy csapat!
Természetvédelmi gyakorlaton
a jövőt pedig innovatívan kell megközelítenünk, minden helyzetre tudnunk kell megoldásokat találni. Karunk nagy hangsúlyt fektet a hazai gyakorlati és külföldi oktatási, kutatási kapcsolataira. Tudnunk kell, hogy milyen felkészültségű szakembereket vár a gyakorlat, s a külföldi versenytársak mit oktatnak, mert a magyar agrárszakember nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi szakemberekkel is versenyez. Valljuk, hogy sokszínű képzési kínálatunkban mindenki kiválaszthatja az érdeklődésének megfelelő szakot, és az oklevél megszerzése után elhelyezkedési lehetőséget is találhatnak végzett hallgatóink. A mezőgazdaság egy olyan összefüggésrendszer a maga biológiai és műszaki alrendszereivel, amit gazdaságilag hatékonyan kell működtetnünk. Ennek a rendszernek az ismerete a számtalan változójával, s azok kölcsönhatásaival olyan lehetőséget biztosít hallgatóinknak, amit a gazdasági élet széles területén alkalmazhatnak. Elhelyezkedés a gazdasági életben A karunkon korábban végzettek által betöltött munkakörök azt bizonyítják, hogy az agrár diploma nem csak a mezőgazdaság, hanem a gazdasági élet számtalan területének művelésére alkalmas diploma. Emiatt sokan választják a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kart (MÉK) tanulmányaik folytatásához. A helytálláshoz nemcsak szakmai, hanem személyes kompetenciák is szükségesek, melyeket Karunkon folyamatosan fejlesztünk.
Mátyás Berény András, végzős élelmiszermérnök hallgató Magára az élelmiszermérnök szakmára véletlenül talált rá néhány hónappal a felsőoktatási jelentkezés előtt. Piacképes szakmának gondolta, ezért is esett erre a választása. A második év elején kezdte el kutatómunkáját jódozott konyhasókkal kapcsolatos vizsgálatokkal. Eredményeivel két országos versenyen és a kari Tudományos Diákköri Konferencián is jó helyezést ért el, és impakt faktorral rendelkező tudományos lapnak is készült a témáról cikk. Jelenleg magas fehérjetartalmú étrendkiegészítők vizsgálatával foglalkozik, és tanulmányait mesterképzésben is folytatni kívánja. Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar 4032 Debrecen, Böszörményi út 138. Tel: 52-508-409, 52-508-411 www.mek.unideb.hu
7. oldal
A SIKERES PÁLYAVÁLASZTÁSÉRT
Egy fergeteges buli a Kazánházban
Válaszd első helyen a Debreceni Egyetemet! Miért? Azért mert: • több mint négyszáz éves hagyomán�nyal rendelkező iskolaváros lakója lehetsz; • az ország második legnagyobb könyvtárában olvashatsz, kutathatsz, szerezhetsz információt, ahol közel hárommillió kötet és korlátlan internethasználat áll rendelkezésedre; • modern campusokkal, épületekkel, kollégiumokkal és szolgáltatásokkal rendelkezik egyetemünk; • a kollégiumi férőhelyek száma folyamatosan bővül, a különböző igényeket megfelelő színvonalon és hallgatóbarát árakkal elégíti ki; • az egyetem támogatja a hallgatói sportéletet, emellett várnak a város hírneves intézményei, a Főnix Csarnok, a Kölcsey Központ, a fedett sportuszoda és élményfürdő; • mindig találsz érdeklődésednek megfelelő programot, hiszen nálunk található az ország legjobban kiépített klubhálózata: a Kazánház Egyetemi Klub, a Klinika Egyetemi Klub és Kelet-KözépEurópa legnagyobb diákcentruma, a Lovarda, ahol szerdánként az ország legnagyobb egyetemi bulija vár Téged is!
Zöld campus a Böszörményi úton
Hallgatók az Agráron Több száz hallgató tölthetett el az utóbbi években tanulmányi féléveket vagy teljes tanévet külföldön. Az elmúlt években az Agrár- és Gazdálkodástudományok Centruma harminc ország több mint százhúsz intézményével alakított ki nemzetközi együttműködést. A kapcsolatok jelentős hozadéka, hogy hallgatóink külföldön is folytathatnak tanulmányokat. Külföldi lehetőségek Az ERASMUS, CEEPUS és farmgyakorlati programok keretében az Európai Unió szinte összes országában tanulhatnak a hallgatók. Nemzetközi ösztöndíjpályázatokkal és egyéb szerződésekkel a világ más területein is bekapcsolódhatnak a képzésbe, szakmai gyakorlati programokba. Az utóbbi években egyre nő azoknak a diákoknak a száma, akik féléveket, éveket töltenek külföldi egyetemeken, illetve ERASMUS szakmai gyakorlatokon vesznek részt. Az
Tíz ok, hogy miért ne hagyd ki a kollégiumi életet: • igényed van az önálló életvezetésre, • támogatást vársz a felsőoktatásban megtett első lépéseidhez, • ehhez szükséged van a közösség segítségére, • közel akarsz lenni az oktatás színhelyéhez, • ár/érték arányban színvonalas szolgáltatásra vágysz, • ingyenes internet-elérhetőségre van szükséged, • színes programok részese akarsz lenni, • jó társaságban szereted tölteni a szabadidődet, • egyszerűen csak egymásra figyelő kortársak között akarsz élni, • olyan kolira vágysz, ahova jó „haza” jönni. Nálunk mindezt megtalálhatod! Veres Péter Kollégium és Arany Sándor Diákapartman http://portal.agr.unideb.hu/kollegiumok/arany/koszonto/index.html
8. oldal
Színes hallgatói élet
A gólyatábor szervező csapata észak- és nyugat-európai országok mellett egyre népszerűbbek a kelet- és dél-európai egyetemek: Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Románia, Spanyolország és Portugália felsőoktatási intézményeiben színvonalas angol nyelvű kurzusokon vehetnek részt a hallgatók. Kiemelkedő jelentőségű kapcsolatot ápolunk a hollandiai Wageningeni Egyetemmel. A finnországi Yväskyla Egyetemmel kötött szerződés keretében pe-dig a Team Academy hallgatói is lehetnek, melynek elvégzésével egy nemzetközileg elismert finn (MBA) diplomát is szerezhetnek. A határon átnyúló, szomszédos országokkal folytatott jó kapcsolatok kiváló példája a kihelyezett magyar nyelvű mezőgazdasági mérnöki képzés Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetemen. Sport és kultúra Rendkívül fontosnak tartjuk, hogy lehetőséget biztosítsunk a szabadidő kulturált
eltöltésére. Ehhez nyújtanak segítséget a szabadidő és sportlétesítmények: szabadtéri főzőhely, műfüves pályák, sportcsarnok. A hallgatói önkormányzat szervezésében az egész tanévet átfogó, több évtizedes hagyományokra visszatekintő kulturális rendezvények biztosítják hallgatóink kikapcsolódását. A rendezvénysorozat már augusztus végén elkezdődik a gólyatáborral, majd folytatódik a gólyabállal, amely az első éveseink avatása és köszöntése az egyetem falai között. Márciusban az úgynevezett „felezőhét” rendezvényei nyújtanak lehetőséget a vizsgaidőszak fáradalmainak kipihenésére. A rendezvények sora áprilisban a végzősök sárgulási hetével folytatódik, amelyet a sárgulási felvonulás követ és fergeteges bál zár le. Még számos egyéb kulturális és sportrendezvény – médiakör, fotópályázatok, sportnapok, agráros sítábor, focibajnokság, egyetemi napok, főzőverseny – biztosít lehetőséget a szórakozásra.