Rethymnon, 2015. május 22, péntek, 28. nap Ma nagyon hosszú, zűrös és fárasztó napunk volt, tele izgalmakkal. Zsóka már három órakor felébredt a hajón, engem háromnegyed ötkor ébresztett. A hajó is kezdett ébredezni. Összepakoltuk alvós cuccunkat. Jobb híján olvasással töltöttük a következő gyenge egy órát. Közben megjelentek a parti fények. Fél hat után, még sötétben mentünk le a kocsihoz. Kicsit elsiettük. Valamivel hat után kötöttünk ki, de előbb az alsó fedélzeteket ürítették ki. Fél hét felé járt az idő, amikor legördültünk a kompról. Elindultunk, amerre az út vezetett. Rózsi még nem találta meg a műholdjait, így rá nem számíthattunk egyelőre. A széles utat követő taktikát választottuk, és ez az autópályára vezetett. Mielőtt elértük a pályát, találtunk egy parkolási lehetőséget, kiálltunk. Megmostuk a fogunkat, kicsit felfrissítettük magunkat és megettük reggelinket. Mivel a Chania-i Ford szervizben terveztük kezdeni a napot, vártunk pár perccel nyolc előttig, és akkor indultunk útnak. Mindössze 900 méterre voltunk célunktól, de a négysávos úton nem lehetett visszafordulni. Elég sok tekergéssel értük el célunkat, itt volt megállási lehetőség. A szalon és a szerviz zárva volt, csak kilenckor nyitnak. Azt hamar felismertük, hogy a pincében lévő szervizbe ez a kocsi nem fog beférni. Vártunk negyed órát, és elkezdtek szállingózni a dolgozók. Egy rokonszenves, mackó termetű koma, valami főnök féle lehetett, jó angolsággal megerősítette, hogy nem fog menni a dolog. Kérdeztem, kit ajánl. A Rethymnon-ban lévő két Ford partner közül az autópálya mellettit javasolta, mert az a nagyobb. Jó ötven kilométer várt ránk a többnyire négysávos úton. El is indultunk, de Rózsi azonnal egy nagyon szűk úton egy talán 2.5 méter magas aluljárón akart az autópályára felvinni. Tolatás, fordulás, kerülés, és azért csak felkeveredtünk. Az út kellemesnek bizonyult, ugyan elég sok sebességkorlátozás és sebességmérő kamera borzolta az idegeinket. Leküzdöttünk pár kisebb emelkedőt, de már nagyon szenvedett a kocsi, vagy csak én éreztem úgy. A szerviz az út másik oldalán haladó párhuzamos szervizúton volt, gond nélkül megtaláltuk és parkolási lehetőség is volt. Pár percet várnunk kellett a főnökre, aki eleinte nem volt túlzottan segítőkész, de végül mondta próbáljunk meg beállni. Kiderült, hogy az ajtó, bár magasnak látszott, fél méterrel alacsonynak bizonyult. Teljesen letörtem. A koma azért elkezdett 99
telefonálgatni, és talált is egy vállalkozót a közelben. Még egyik fullajtárját is megkérte, hogy vezessen oda robogóján. Pár száz métert kellett visszaautózzunk a szervizúton, majd lekanyarodtunk egy szűk és meredek utcán a tengerpart felé, melyet különböző ipari létesítmények szegélyeztek. Minden felé autók álltak össze-vissza és az egész környék elég rendezetlen képet mutatott. De a legkaotikusabb a szerviz maga volt. Az első benyomások alapján, ha nem tartok attól, hogy a kocsi már nem tudja megmászni a dombot visszafelé, és bármilyen esélyt is látok arra, hogy találok egy megfelelő szervizt, szívem szerint kifordultunk volna. A szerviz egy elég nagy csarnok talán öt méteres belmagassággal, két nem túl széles, de nagyon magas ajtóval. Bent négy emelő, három kisebb kocsik számára, de egy nagy is, egy apró iroda, mögötte egy még kisebb, levegőtlen váróhelység és minden felé kocsi roncsok, kiszerelt rozsdásodó, vagy olajos alkatrészek, üres, vagy alkatrészes dobozok. Az utca túloldalán egy konténer, körülötte és a tetején, a műhely mellett mindenfelé kiszerelt rozsdásodó autóalkatrészek, és vagy 6-8 javításra váró kocsi, - köztük egy német rendszámú lakóautó, - bent a műhelyben és kint az utcán. Egyszóval nem az a bizalomgerjesztő hely. Kicsit úgy éreztem magam, mint akit a körülmények egyre lejjebb és lejjebb húznak. Ami a legelkeserítőbb volt, hogy senki sem dolgozott, vagy 8-10 ember ácsorgott, nem is lehetett tudni, ki a főnök, ki a szerelő, ki valamelyik kocsi tulajdonosa. Azután csak megmozdultak a dolgok. A már a műhelyben álló lakóautót kihozták, hogy a mögötte álló nagy emelőre be tudjunk mi állni. A sok kacat között ez nem is volt olyan könnyű. Kérésemre adtak áramcsatlakozást a hűtőnek. Az emelés külön izgalom volt. Egy keresztben húzódó gerenda okozott gondot. A szatellit antennát el kellett forgatni, hogy a kocsi teteje egészen a gerendáig felmehessen. Ez így éppen elegendő volt, hogy a legalacsonyabb szerelő és a szintén nem túl magas főnök aláférjen és a szerelés elvégezhető legyen. Eleinte nehezen indult a dolog, mert minden meleg volt. Mikorra kioperálták a kuplungot, kiderült, hogy a kevlár tárcsa szinte új, a kuplung hátsó része a rugókkal elég rossz állapotban van, ez megerősítette azon elméletemet, hogy a horvátok két éve nem elég erős alkatrészt tettek be. Tulajdonképpen az is rontott a helyzeten, hogy a kevlározás alkalmával történt beköszörülés is növelte légrést, és ezzel gyengítette a rugónyomást a tárcsán. Ez viszont azt veti fel, hogy a gépműhelyben nem igazán szabályozták be a kuplungot, elsősorban a rugóerőt illetően. Ami viszont a fő gond, hogy az úgynevezett kettős tömegű lendkerék cserére szorul. Egyrészt a két tömeg közötti rugók nagyon legyengültek, másrészt a két elem „kotyogott” azaz nem elég szorosan illeszkedett egymásra. Amíg a kiszerelés folyt, beszéltem a lakóautó német tulajdonosával. 35 éve él Krétán, 15 éve jár ebbe a szervizbe. Csak a legjobbakat mondta róluk. Kiemelte univerzalitásukat és kreativitásukat. Említette, hogy a tulaj rallycross versenyző, és maga építi kocsiijait. Jobban megnézve a műhelyben 100
hempergő dolgokat, fel is ismertem közöttük három ilyen kocsi romjait és mindenféle alkatrészeket. A parányi váróteremben, egy vitrinben több serleg is volt. Ekkor kezdtem kicsit megnyugodni. A kettőstömegű lendkerék cseréjét is szükségesnek látta a mester. Az adminisztrátor kislány, egy kicsit csúnyácska, de nagyon kedves, jó humorú terhes asszonyka, elkezdett ezerrel telefonálni, csak valamikor későbbre 360 euróért tudtak volna szerezni. A tulaj viszont azt ajánlotta, hogy vegyünk egy komplett kuplung szettet, mely nem eredeti Ford gyártmány, tartalmazza a lendkereket, - nem kettőstömegűt, - a tárcsát, a hátsórészt, a kinyomó csapágyat és annak mozgató hídját. Ez azt jelenti, hogy a kevlár tárcsát el kell felejteni és az egészet a helyettesítő típussal kiváltani. Két dolog könnyítette meg a döntést. Egyrészt az egész készlet csak 420 euróba kerül (és reménykedtem, hogy a tegnap beszerzett dolgokat Pireuszban visszaveszik, és ha nem, otthon el tudom adni), másrészt a Ford, tapasztalatunk szerint is, gyenge kuplungjánál csak jobbat gyárthatott ez a másik cég. Az alkatrészt először kettőre, majd háromra ígérték. Ekkor fél 12 körül járt az idő. A következő négy óra, - mert végül is fél négyre érkezett meg a holmi, - volt egész nap a legrosszabb. Külön izgalom volt, hogy elvileg negyed ötig van nyitva a szerviz, de a főnök is, és az adminisztrátorlány is megnyugtatott, hogy ha kell, tovább maradnak. Azért tartottam tőle, hogy nem passzol az alkatrész, és akkor mi lesz, előttünk a hétvége. Egész nap borult, de nem esőre hajló idő volt. Nem volt túlzottan meleg, ez könnyítette dolgunkat. Zsóka már megérkezésünk után kiült a műhely mögött egy lépcsőre és ott olvasott. Szerencsére könyvét, egy ülőpárnát és egy palack ásványvizet még időben kimentett a kocsiból. Ez volt minden erőforrásunk egész nap. A főnök ugyan meghívott ebédre, de azt udvariasan elutasítottam, nem hiszem, hogy tudtunk volna enni. Én jobb híján a műhelyben sétáltam, beszélgettem a főnökkel és az adminisztrátorlánnyal, figyeltem a munkát, illetve a környéken bóklásztam. A rendezetlen, koszos környék nem nyújtott különösebb élményt. A műhelyben látottak viszont alapvetően megváltoztatták első benyomásaimat. A három szerelő megállás nélkül, nagyon szorgalmasan dolgozott, talán hat-nyolc kocsit javítottak meg, különböző típusokat, köztük több amerikai rendszerű kisteherautót. Mindig minden kocsihoz megvolt az alkatrész, pedig látszatra saját raktáruk alig van. Viszont többször jött alkatrészt szállító kocsi. Közben jöttek mentek kuncsaftok, hoztak kocsikat, vittek kocsikat, vagy csak beszélgetni a tulajjal. Amikor megérkezett az alkatrész, Azonnal hozzáfogtak a beszereléshez. A legkritikusabb részeknél a főnök is ott volt. Meglepetésemre gyorsabban ment a beépítés, mint a kiszerelés. A szerelőgyerek nagyon profi módon végezte dolgát és jó egy óra alatt elkészült. A főnökkel tettünk egy próbautat, ő vezetett és meg volt elégedve az eredménnyel, de én is érzékeltem, hogy a kocsi könnyen vette az emelkedőt és a kuplung lent fogott. Nem jöttünk le vele a műhelyig, Zsókával fent hagytuk a szervizúton. Kivettem pénzt a maciból és a főnökkel visszamentem fizetni. A pár perces séta alatt 101
kellemesen elbeszélgettünk. Végül 550 euró lett a számla, ami a zágrábi tapasztalat után meglepően kevés. Dolgoztak rajta vagy négy órát. Mindenkinek nagyon megköszöntem az értünk tett erőfeszítéseket és boldogan mentem vissza a kocsihoz. A kiszerelt alkatrészek közül csak a kevlározott tárcsát hoztam el, és természetesen a nem beszerelt új alkatrészeket. A többit kértem tartsák meg két hétig. Egyben mondtam, ha bármilyen bajom van krétai tartózkodásunk alatt, jelentkezem. Első dolgunk volt a közeli Lidl-ben bevásárolni. Számos dologból (krumpli, paradicsom, salátának való) teljesen kifogytunk, másokból ideje volt feltölteni a készletet. Vettünk egy bagetet is, mert semmiféle főzés már nem fért bele a mai napunkba. Az első métereken kedvező benyomásokat szereztem a kuplungról, szépen fogott, semmi szag, még olyan sem, amit a becsiszolódásnak tulajdoníthatnánk (két éve Zágrábban tapasztaltam ilyet a délutáni csúcsforgalomban araszolva). Egyetlen bajom, hogy a sebességváltó középhelyzete nem a 3-as és 4-es között, hanem az ötös fokozat előtt van. Ezért nehéz a 3. fokozatba betalálni. Még a Lidl parkolójából hívtam őket, de már nem vették fel a telefont. Bevásárlás után a kempinget adtam meg célpontnak. Felhajtottunk az autóútra, majd lehajtottunk a jelzett helyen. A baj csak az volt, hogy egy 3 méter magas aluljárón kellett volna lekeresztezni az autóutat. Kínunkban elindultunk másik irányban. Elég zeg-zugos helyeken jutottunk el egy kellően magas aluljáróhoz. Utána a kempinghez vezető letérőt volt nehéz megtalálni. A parttal párhuzamos útról Rózsi mindig le akart téríteni, de nem volt út. Végül még vissza is kellett forduljunk és hagyományos eszközökkel, az elég kicsi útbaigazító táblák alapján értünk ide. A kemping meglepetésünkre teli van. Egy nagyobb francia csoport, - annak a szervezőnek a csoportja, mellyel már Erdélyben is találkoztunk, - hatalmas kocsikkal foglalja el a helyek többségét. Beregisztrálás után azért találtunk egy helyet. Villanyt nem kértünk, egész nap töltésen volt minden. Érdekes hely, a terület többsége fás, illetve bokros, de a homokos talaj miatt kicsit sivár. Vannak nagyon hangulatos parcellák, különösen sátrasok számára. A vizesblokk nem rossz, tiszta és aránylag modern is. A mosó és mosogatóhelység viszont nagyon lepusztult. Az egész hely elég rendezett benyomást kelt. Tartunk tőle, hogy Krétán nem fogunk ennél jobb helyet találni. Letáborozás után első dolgunk volt bekapni egy vodka-narancsot, melyet azután két másik követett sűrű egymásutánban. A szokásoktól eltérően most én jártam élen a dologban. Lezuhanyoztunk és megettük hideg vacsoránkat. Se mosogatás, se semmi, mentünk lefeküdni. A kihagyott éjszakai pihenés és a zűrös nap után egyikünket sem kellett elringatni.
102
Rethymnon, 2015. május 23, szombat, 29. nap Éjjel kimondottan meleg volt, lehet, hogy lassan ideje könnyíteni a takarón. Én már nyolckor felkeltem és kicsit körbejártam a kempinget. Látszatra fő üzletáguk a területen lévő taverna, de pár bungalót is láttam. A kemping egyik sarkában egy tengeri teknősbéka mentő tábor működik, az önkéntesek kis sátrakban laknak. Mire visszaértem a kocsihoz, a szomszédos olasz éppen útra kelt. Meghánytuk-vetettük a dolgot és úgy döntöttünk átállunk a helyére. Ez nem volt nagy ügy, mert se villanyunk, se semmi szétpakolva. Csak a hadművelet után reggeliztünk. Reggeli után felhívtam a szervizt, hátha bent vannak. Valaki felvette a telefont és közölte, hogy ma zárva vannak, majd hétfőn elmegyünk hozzájuk. Később a pireusziakat is felhívtam. Az öreg nem volt bent, egy angolul valamennyit beszélő komának elmeséltem a bajomat, kért, hogy fél óra múlva hívjam vissza, beszél az öreggel. Visszahívásomkor sajnos negatív választ kaptam. Valamilyen Ford garanciákra és egyebekre hivatkozott. Marad az otthoni eladás lehetősége. Reméljük nem olyan drágán vettük a cuccot, hogy túl nagy veszteségünk lenne a dolgon. Délelőtt kinyitott a recepció (tegnap csak a tavernában kellett bejelentkezzünk). Kiderült, hogy kapunk 10% kedvezményt a CCI kártyánkra, és az így kialakult 17.10 eurós árhoz még bevállaltuk a villanyt a következő két napra. Érdeklődtem a Samaria szurdok meglátogatásának lehetőségei felől is. Kaptam pár jól használható prosit is. Egész nap a naplóban felhalmozott lemaradásom behozásával foglalkoztam. Közben elkészítettünk egy vörös babos, hagymás krumpli salátát az esti sütéshez. Zsóka kitakarította a kocsit, elmosogatta a két nap alatt felgyűlt edényeket és egészében leginkább pihiztünk. Ugyan tiszta volt az ég, és sütött a nap, kicsit fújt a szél, még néha fáztunk is. Nem igazán hiányzott egy strandolás. Rethymnon, 2015. május 24, vasárnap, 30. nap Este átbeszéltük a lehetőségeket az új helyzetben és csináltunk egy lehetséges programot. Elég feszített lesz, sajnos a kuplung miatt elvesztettünk legalább egy napot. A legfontosabb program, a Samaria szurdok bejárása, a végére fog maradni. Éjjel szokatlanul hűvös volt, 15 fok körül járt a hőmérő. Reggel nyolc előtt keltem és azonnal a motor leszerelésével kezdtem a napot. Utána reggeliztünk, és összekészültünk egy motoros kirándulásra. Indulás előtt még kimentem fizetni, mert itt csak fél 10 és dél között működik a recepció, és mi holnap szeretnénk korán indulni a szervizbe. Közben kiürült a kemping, a francia csoport lassacskán útra kelt. Nem tudjuk hová mentek.
103
Három célpontot választottunk mára: elsőnek az Arkadiou kolostort keressük fel, mely a sziget legnagyobb tiszteletnek örvendő szent helye, majd elmegyünk Maroulas-ba, egy jellegzetes régi görög faluba, végül pedig Rethymnon-ban teszünk egy városnéző sétát. Tíz óra körül indultunk és viszonylag könnyen megtaláltuk a jól kitáblázott utat. Közel húsz kilométert tettünk meg, különösen a végén elég meredeken felfelé. A vége felé kis motorunk már nagyon szenvedett. A kolostor egy kiránduló célpont, a sok kocsi mellett vagy fél tucat busz várakozott a parkolóban.
104
Az épületegyüttes nagyon patinás, de jó karbantartott hely, jól lehet érzékelni az egyes funkciókat. Mostanság már valószínűleg nem eredeti szerepének megfelelően működik, kolostori életnek nem tapasztaltuk nyomát.
Szinte mindenhová be lehet menni a szerzetesi cellák kivételével. Több teremben különböző tematikájú kiállításokat rendeztek be, Van ahol régi használati tárgyakat, máshol fotókat és képeket, vagy egyházi kegytárgyakat mutatnak be. A templom maga nem túl nagy, sötét fából készült ikonosztáza gazdag, több ezüsttel kombinált ikon kapott helyet rajta. Érdekes helynek bizonyult a kolostor, érdemes volt meglátogatni. 105
106
A kolostor mellett egy nagyon ízléses turistacentrumot alakítottak ki. Pihenő helyek, játszótér, büfé és egy hatalmas ajándék és kegytárgy üzlet kapott itt helyet. Mellette egy kis kápolna és egy panteonszerű valami van. Maga a kolostor egy szurdok felső bejáratánál épült. Az ide vezető út a szurdok oldalában vezet. Sajnos nem nagyon van lehetőség bepillantani a szurdokba, csak a fák és bokrok között lehet egy-egy felvillanást érzékelni.
Bejárva a területet felültünk motorunkra, hogy visszaereszkedjünk Rethymnon-ba. Útközben többször megálltunk a szurdokot megcsodálni. Valamivel fél út után volt a leágazás következő célpontunk, Maroulas felé. Itt két kilométeren még a kolostorhoz vezetőnél is sokkal meredekebben kellet felkapaszkodjunk Egy érdekes helyre jutottunk. Ez egy régi falú, a központban az épületek többsége eredeti, de köztük sok a romos. Ennek ellenére lakják, elég komoly élet nyomait fedeztük fel, sőt több turistával is találkoztunk. Még így vasárnap dél körül is több helyen folyt munka a régi épületek felújítása érdekében. Ennek ellenére az ember inkább egy elhanyagolt, romos településen érezte magát. Volt sok felvillanás, jellegzetes görög házak szőlőlugassal, tavernák és hasonlók. Láttunk két lakótornyot is, az egyik szépen felújítva. Sok zegzugos sikátorban jártunk. Természetesen a szép és hangulatos részeket kerestük, azokat fényképeztük.
107
108
A településen egyetlen üzletet láttunk, egy illó olajokat, gyógyfüveket, kenőcsöket és hasonlókat árusítót. A nagyon hangulatos üzlet tulajdonosa németül és angolul is nagyon kedvesen ajánlotta termékeit. Érdekes színfoltja ennek a különleges helynek. Eddigre már elég meleg lett, és ránk még várt egy városnézés. Felültünk motorunkra, nagyon óvatosan leereszkedünk Maroulas-ból a főútra és indultunk Rethymnon felé. Elszáguldottunk kempingünk mellett és rövidesen beértünk Kréta harmadik legnagyobb városába. Ez a település engem kicsit az Adria melletti városokra emlékeztet. Van egy történelmi városmag, ez ma sétálóutcákkal, éttermekkel, üzletekkel, köztük sok ajándéktárgy üzlettel, egy-két nevezetességgel adja egy kiterjedt üdülőváros magját. A tengerparton hosszú kilométereken szállodák, apartman házak, az ezek kiszolgálására rendelt üzletek, éttermek, szórakozóhelyek. Előttük széles út, túloldalán homokos strand, Beach bárokkal, napozóágyakkal, napernyőkkel. Akár lehetnénk a Kanári szigeteken, de sorolhatnék sok más helyet is. Motorunkkal egészen a kikötőig mentünk, itt tettük le. A közelben egy információs standnál szereztünk egy várostérképet, ennek segítségével indultunk el felfedezni a várost. Itt állt kikötve egy réginek kinéző hajó. Az Athos félszigetnél tett kirándulásunk óta nem dőlünk be a látszatnak, szinte pillantást sem vetettünk rá. Városnéző sétánkat a kikötőben kezdtük. Itt a kihúzott napvédő tetők alatt egymás mellett hangulatos éttermek sokasága kínálja a halételek széles választékát. Többségük kimondottan jól néz ki, látszatra nem az átlag turistát célozza meg.
109
Utunkat az erőd, a település legjelentősebb látnivalója, felé folytattuk. Egy rövid darabon a parton mentünk, és megcsodálhattuk a csodálatos kék tengert.
A várhoz egy lépcsősoron jutottunk fel, mely kis éttermek asztalai között vezetett. A vár maga egy nem túlzottan magas és elég lapos dombon helyezkedik el. Három oldalról tenger veszi körül. Mára többnyire csak a falak és bástyák maradtak meg, azok viszont jó állapotban vannak. A falakon belül csak néhány épület, azok közül is több csak részletekben maradt fenn. Talán legjobb állapotban az Ibrahim Han szultán mecsetje van. 110
A területen van egy nagyméretű szabadtéri színház és több kiállításnak is helyet adnak az épületek. Ennek ellenére a hatalmas terület sivárnak és rendezetlennek hat. A falakról jó kilátás nyílik a tengerre, a környező hegyekre és a városra. Nekem nem igazán tetszett, amit láttam, sokkal többet vártam. A várat elhagyva az óváros utcáiban bóklásztunk. Sok szép, hangulatos utcarészletet, házat láttunk. A város legjelentősebb műemléke, Veli Passa mecsetje, felújítás alatt áll, a minaret teljesen be van állványozva. A Rimondi szökőkutat pedig kétszeri kísérletre sem találtuk meg. Egyik térképünk egy városnéző busz útvonalát mutatja, másik pedig olyan apró betűs, hogy a kocsinál is csak nagyítóval tudjuk olvasni. 111
Rethymnon összességében tetszett, nagyjából azt kaptuk, amit vártunk. Lehet, hogy főszezonban elviselhetetlenül meleg és zsúfolt, de ezen a májusvégi vasárnapon kellemes úti célnak bizonyult.
112
Visszatérve motorunkhoz, indultunk a kempingbe. Útközben megálltunk egy nyitva tartó szupermarketnél és vettünk kenyeret a holnapi reggelihez. Négy órára értünk a lakóautóhoz. Átöltözés után még lementünk megnézni a tengert. Én be is mentem. A víz hőfoka már kellemes, ugyan nagyon hullámzott. A homokos partról könnyű volt bemenni a vízbe, csak ott borítottak fel a hullámok. Itt jót lehetne
strandolni, csak nincs időnk rá.
Visszatérve a partról felszereltük a motort, elővettünk pár dolgot a tartalékból, elraktuk a feleslegesen megvett alkatrészeket és megmelegítettük a tegnapról maradt kaját. Zuhanyozás után kezdtem hozzá a naplóhoz. Közben Zsóka mosogatott, majd kiült mellém a kocsi elé olvasni. Mire végeztem jócskán sötét lett és a levegő is lehűlt. Reggel korán kelünk és reméljük, végre pontot teszünk a kuplung ügy végére. Utána irány Iraklion. Gouves, 2015. május 25, hétfő, 31. nap A terveknek megfelelően hatkor keltem, kiürítettem a WC-t és csak utána fogtam hozzá a reggeli elkészítéséhez. Zsóka fél hétkor kelt, megreggeliztünk. Itteni fogalmak szerint elég hűvös volt, csak 16 fok. Azért kint ettünk, majd összepakoltunk továbbmenéshez. Nyolc óra után indultunk. A szerviz közelében lévő Lidl-t adtuk meg célpontnak. Ragaszkodtam Rózsi utasításaihoz, aki viszont egy lezárt felhajtón akart felvinni az autópályára, így ismét tekeregtünk egy sort a településen. Miután megtaláltuk a megfelelő helyet a felhajtásra, már nem volt gond. Fél kilenc körül értünk a szervizbe. Nem mondom, hogy kitörő örömmel fogadtak, de korrektek voltak. Amikor a tegnap készített rajzzal illusztráltam problémámat a főnöknek, bevallotta, ő is észlelte a dolgot a próbaúton. Mondta, várjuk meg a szerelőgyereket, aki csinálta, majd megnézi. Most sokkal nyugodtabb volt az élet, mint pénteken, egy kocsin dolgozott az egyik szerelő, a másik csak piszkált valamit egy másikon. A nagyterhelésű emelőhöz szabad volt az út. A főnök el is ment valahová motoron. A várakozás perceiben az adminisztrátor kislánnyal beszélgettem. Negyed tízkor jött meg a szerelő. Mondta, ne is álljak be a műhelybe, előtte, csak úgy földön valószínűleg meg tudja csinálni. Először aláfeküdt, de úgy nem ment a dolog, utána fentről, a sebességváltókar kiszerelésével fért hozzá ahhoz a négy csavarhoz, melyek rögzítették a problémáért felelős lemezt. Mondta, hogy ezt alulról, - ahogy pénteken csinálta, - nem lehet rendesen beállítani. Én is segítettem, mert a sebességváltó zár kapcsán elég jó gyakorlatot 113
szereztem a környéken lévő gumiharangok és szivacs betétek megbontásában. Fél óra alatt végeztünk. Mindent megköszönve ismét elbúcsúztunk. A kocsi könnyen felment a meredeken a szervizútra és betértünk a Lidl parkolójába. Vásároltunk pár dolgot, köztük öt liter fröccsnek való bort. Kezd kifogyni az otthonról hozott Zempléni Furmint, és gondolni kell az ezt követő időszakra. Kaptunk mindketten egy-egy nadrágot kempingben rohangálásra. Utána felhajtottunk az autópályára és majdnem száz kilométert jöttünk az Iraklion-on túl lévő kempingünkbe. Az úton nagyon figyeltük, hogyan működik a kuplung. Két-háromszor felkapaszkodtunk 200-250 méterre, majd vissza a tengerpartra. A kocsi szépen tette a dolgát. Talán a végén éreztünk egy kis szagot, de lehet, hogy ez csak a már betegesnek mondható üldözési mániánknak köszönhető. Két éve Zágrábban a városi araszolás után sokkal erősebb volt a szag, és a kevlározás után a Széchenyi hegyen is. Közben azért az autózást is élveztük. Nagyon szép helyeken jártunk, sokszor közvetlenül a tengerparton, máskor hegyek között.
Fél egy körül értünk a kempinghez. Előtte Rózsinak volt még egy attrakciója. Bevitt egy zárt területre, talán katonai lakótelep lehetett. Láttuk már a kempinget, csak egy lezárt kapu választott el tőle. Vissza kellett menjünk, és kerülnünk egyet. A kemping közvetlenül a tengerparton van, csak egy út választja el a víztől. Hogy lehet-e strandolni itt, azt még nem néztük 114
meg, de nem is ez a stratégiai cél ez esetben. A Rethymnon-ban látott francia csoport három kocsija állt bent. Úgy látszik, vége a túrának és szélnek eresztették az úri közönséget. A hely nem rossz, árnyék az nincs, és elég sok az állandó, de nincsenek kint. Csak a part közelében a tűző napon találtunk akkora helyet, hogy elférjünk. Két napra jó lesz, és kiderült, villannyal csak 16 és fél euró. Mivel még korán volt, és a kempingben túl sokat nem lehet csinálni, különösen, hogy a szél elég erősen fújt és kimondottan hűvös volt, úgy határoztunk elmotorozunk és letudjuk az innen felkeresni tervezett egyik túracélpontot, Knósszosz-t . Letáboroztunk, levettük a motort és összekészültünk. Közben tejszínnel megettük a reggel vett epret. Nagyon jól esett a friss gyümölcs. Fél kettőkor keltünk útra. Felhajtottunk az autópályával párhuzamos „parti útra”. Ez átmegy Gouves-en, ami egy jellegzetes üdülőhely, majd közvetlenül a tengerparton halad Iraklion felé. Mintegy hét kilométer után felhajtottunk az autópályára és azon értük el az Iraklion-ból Knósszosz-ba vezető útnál lévő letérőt. Az autópályát elhagyva mintegy öt kilométert kellett motorozzunk nem túlzottan meredek úton délre, a sziget belseje felé. Knósszosz Kréta legjelentősebb ókori lelete. A minószi király palotája állt itt. A mitológiában ehhez a helyhez kötődik a Labirintus, a Minotaurus és Ariadné legendája (az ő fonalával).
115
A palota hatalmas lehetett, több mint ezer szobája volt és tízezer felett voltak a környezetében lakók. Ezt a helyet érdekes módon mutatják be. Egyes részleteket modern anyagokkal újjáépítettek, máshol csak a feltárt alapfalak láthatóak. A maradványokban fellelt freskókat újrafestették, az eredetieket múzeumban helyezték el. Szakemberek ugyan vitatják ezt a megoldást, de minden esetre a magunkfajták számára sokkal szemléletesebb, könnyebb elképzelni, hogyan is nézhetett ki csaknem négyezer évvel ezelőtt. Végig jártuk az egész területet becsületesen, útikönyvünk és a táblák alapján beazonosítottunk mindent.
116
Körsétánkat a színháznál fejeztük be, mely ez esetben nem kör alakú, hanem csak egy egyszerű lépcsőnek hat. Elhagyva az archeológiai parkot, kicsit körülnéztünk előtte. A szokásos kép fogadott: sok-sok ajándékbolt, étterem, snack bar és hasonlók csak most nem túl sokan voltak, a hatalmas parkoló szinte üresen tátongott, busz sehol.
117
Fél négy után ültünk fel motorunkra. Ugyanazon az úton jöttünk vissza. Mire ideértünk, a franciák elmentek. Ha ezt tudjuk, talán más helyet választunk. Átállni nem érdemes, csak két éjszakát töltünk itt. Pár állandó mellett egyedül maradtunk. Átöltözés után Zsóka elkezdett vacsorát készíteni, magának egy feldúsított salátát, nekem pedig egyik kedvencemet, pacalpörköltet krumplival. Én a nap lekönyvelésével, a képek és videók áttöltésével, a napló írásával foglalatoskodtam. Így van esélyünk, hogy már fél nyolckor kiüljünk és élvezzük a tenger morajlását, sőt esetleg egy naplementét is elkapunk. Gouves, 2015. május 26, kedd, 32. nap Este még, bár volt kevés pára a tenger felett, azért láthattuk a naplementét. Készítettem is egy sorozatot. Utána még ücsörögtünk egy keveset a kocsi előtt, de hamar bementünk.
Azonnal lefeküdtünk és eldőltünk. Még a tenger zúgását sem érzékeltük. Reggel nyolckor borult égre és dörgésre ébredtünk. Hamarosan esett is egy kevés, de arra nem volt elég, hogy a motor ponyváján megmaradjon. Az eső késleltette felkelésünket. Közben felmentem az internetre és megnéztem a bankot. Elszámolták a feleslegesen vett alkatrészeket, sajnos 310 forint feletti árfolyamon. 118
Utána elkészítettem a reggelit és már napsütésben fogyasztottuk el a kocsi előtt. Utána összekészültünk az Iraklion-i városnézéshez. Tettünk a motorba széldzsekit, de most eső ellen. 11 előtt vágtunk neki a jó 15 kilométeres útnak. Ugyanarra mentünk, mint tegnap, csak az autópályáról letérve a tenger felé fordultunk. Nem túl erős városi forgalomban értük el Iraklion belvárosát. Itt még a motornak sem volt egyszerű helyet találni. Végül az Archeológiai múzeummal szemben, fák alatt, árnyékban parkoltunk le. Lehet, hogy tilosban voltunk. Sétánkat az Elefterias téren kezdtük. Ez egy nagy félkör alakú tér a várfallal körülvett belváros keleti oldalán. Egy fajta találkozóhely lehet. Elsőnek a regionális közigazgatás épülete ragadta meg figyelmünket.
Innen kis utcákon értük el város közepét a Morosini szökőkutat. Ebben, mint a többi szökőkútban sem, nem volt víz. Lehet, hogy már vízhiány van, de így szárazon kicsit lehangolóan hatott. Erre a térre érkezik észak felől a piac utcája, és innen indul déli irányban a sétálóutca, az Augusztus 25.-e út, egészen az erődig és a kikötőig.
119
Először északra indultunk, hogy megnézzük a másik nevezetes szökőkutat, a Bebo-t. Ehhez végig sétáltunk a piacnak nevezett utcán. Ez leginkább a Marokkóban látott bazárokhoz hasonlít. csak kicsit szélesebb és rendezettebb. Mindenféle üzlet van a zöldségestől az ajándéktárgyakig, a büféktől a kézműves termékekig. Elég nagy tömeg járta ezt a rövid útszakaszt. A Bebo kút és környéke egy csalódás. A kút állítólag az 1500-as évekből való, most vagy egy kocsmának ad otthont, vagy a kis épület mögötti elzárt területen, éppen rekonstrukció alatt áll. A tér túloldalán egy, sok más épülethez hasonlóan grafitikkel elcsúfított modern szökőkút, ez is száraz. Mellette egy érdekes modern bronz szoborcsoport áll.
Visszafelé a betértünk a bazár egy bőrárut kínáló üzletbe. Vettünk egy hasitasit, a Marokkóból származó kezd szétszakadni, Zsóka kapott egy fekete táskát, én pedig egy jó hosszú övet, a régiek mind összementek és nem érik körbe a hasamat.
120
Elhagyva a Morsini szökőkutat, a Szent Márk bazilikához értünk. Ez ma már nem szolgál egyházi célokat, az önkormányzat galériája működik benne. Tovább haladva értük el a városháza velencei palotáját. Alatta a nevezetes lodzsa. Átmenve az
épületen szorgos hivatalnokok irodáiba pillanthat be az arra járó, majd egy kis oázisba jut. A zöldellő kert túloldalán is egy velencei stílusú palota bújik meg a fák mögött.
A főutcán folytatva utunkat értünk el a Szent Titusz templomhoz. Ez egy tágas téren álló nem túlzottan hivalkodó épület. Belsejében szép kialakítású ikonosztáz érdemel figyelmet. Külön kápolnában helyezték el a szent ereklyéit.
121
A templomot elhagyva folytattuk utunkat a kikötő felé. Ez a rész inkább az üzleti negyed. Több banképületet, köztük a nemzeti bank helyi képviseletét láttuk. Az utca végén feltűnt a tenger. Valahol ezen a részen van a város katolikus temploma is, de azt nem sikerült megtalálnunk. Érdekes lett volna látni, milyen hatással van a görög-katolikus környezet egy római katolikus templomra.
Az utca végén leértünk a kikötőbe. Itt számos halászhajót láttunk, de a legjellegzetesebb a hosszú móló közepén álló erőd. Itt már a görögök korában is állt őrtorony, de a XVI. századi földrengések elpusztították. A jelenlegi erőd 1523-ban épült velencei stílusban. A rekonstrukciós munkák miatt jelenleg nem látogatható. Bár a belépést tábla tiltja, több turistához hasonlóan kisétáltunk az erőd túlsó oldaláig, ahol a móló még hosszan folytatódik.
122
A kikötő kétmedencés, az erődhöz közelebbi kisebbet használják a halászok és a túrahajók, míg a nagyobb a kompoké és a kereskedelmi hajóké.
A kikötő szárazföld felöli oldalán hatalmas régi, boltíves építmények láthatóak. Rekonstrukciójuk most is folyik. Feltehetően a kereskedők raktárházai lehettek korábban.
Mire ide jutottunk, eléggé elfáradtunk és a délutánra beígért eső felhői elkezdtek gyülekezni. Elhatároztuk, visszatérünk motorunkhoz, csak előtte vetünk a várost körülvevő falra egy pillantást, és kenyeret is kellett vegyünk a holnapi reggelihez. Átvergődtünk a buszpályaudvaron, egy elég jellegtelen, zsúfolt területen, megkerülve egy bástyát, a fal külső oldalán indultunk motorunk felé. Utunk egy AB szupermarket mellett vezetet, betértünk. 123
Már akartunk Lidl-en kívül más üzletet is látni. Ez egy elég nagyméretű áruház. A választék gazdag volt, friss hús volt, de friss hal nem, az árak talán valamivel magasabbak, mint a Lidl-ben. Kenyéren kívül vettünk lágy sajtot, sajnos elég drága. Az otthonról hozott készlet kezd kifogyni, és a reggelik és hideg vacsorák elengedhetetlen kelléke. A várfal kimondottan impozáns. Ezen a tengermelletti szakaszon magassága a Budai vár falával vetekszik.
Iraklion vegyes benyomásokat tett ránk. Voltak nagyon szép helyek, a városháza, a Szent Titusz templom, az Erőd, tetszett a sétálóutca, sőt a bazár is, de ugyanakkor sok helyen tapasztaltunk koszt, rendetlenséget és kaotikus állapotokat. Mire a motorhoz értünk, sötét felhők gyülekeztek. Gyorsan elpakoltunk mindent, felkaptuk a bukósisakokat és a már megszokott úton indultunk a kempingbe. Siettünk, hogy az esőt megelőzzük. Három óra után értünk a kocsihoz, megúsztuk szárazon, de eddigre dörgött és villámlott. Gyorsan felszereltük a motort, az utolsó rögzítést kötöttem meg, amikor elkezdett csepegni. Ezután egész estig felváltva, hol sütött a nap, hol esett az eső. Nem volt erős, de esett. Az előtető alatt főztük ki a spagettit az otthonról hozott szószhoz. Kimentem fizetni, lezuhanyoztunk, Zsóka elmosogatott, én pedig a naplót írtam, szégyenszemre a kocsiban. Csaknem nyolc óra lett mire mindennel 124
végeztünk. Most éppen esik, még felmegyek az internetre, nem tudom, a következő helyen lesz-e? Ierapetra, 2015. május 27, szerda, 33. nap Este az interneten elintéztem a lottót. Amíg úton vagyunk általában nem szoktunk lottózni, de most 5 milliárd forint a jack pot. Ezt nem lehet kihagyni. Regisztráltam az internetes játékhoz, és szokásos számainkat megtettem. Közben esett és erősen fújt a szél. Reggel nyolckor ébredtünk, még mindig borús, sőt esőt ígérő volt az ég alja. Azért kint ettünk és a szokásos menetrend szerint készültünk az indulásra. Az éjszakai eső és a sok por miatt a kocsi minden ablaka nagyon koszos lett. Most csak a szélvédőt tisztítottam meg, hogy az úton kilássunk. Tíz óra után hagytuk el a kempinget. Azon az úton, melyet kétszer is használtunk motorral, most építési munkák miatt nem tudtunk elmenni, megint tekeregni kellett. Azért simán feljutottunk az autóútra és jó ütemben haladtunk Agios Nikolaos felé. Közben nagyon figyeltük a kocsit. Most talán a fordulatszámmérő mutat valamivel többet, mint emlékeim szerint szokott. Nem kuplung csúszás az oka, mert motorfék és húzás esetén is egy adott sebességnél azonos a fordulatszám, pl. ötösben 80-nál 2500.
hegyek között vezetett az út.
Szép úton jártunk, párszor felkapaszkodtunk 150 méter közelébe. Hol a tengerparton, hol a
Már tegnap beszélgettünk róla, hogy be kellene menni Agios Nikolaos-ba. Elsősorban én erősködtem, mert egy szép helyet reméltem. 125
Elérve a város határát betértünk. Ott egy elég komoly dugó fogadott, építkezés miatt utcák voltak lezárva és piaci nap is volt. Hogy szabaduljunk a dugóból letértünk a tengerpart irányába. Ez utóbb kiderült nagy hiba volt. Behajtottunk egy egyirányú utcába, és ott találtunk is nagyon jó parkolóhelyet. Leálltunk, átvedlettünk turistába és elindultunk az utcán tovább, hogy meglássuk, hogyan tudunk kihajtani a helyről. Egy nyújtott S kanyar után a szívverésünk is elállt: egy nagyon meredek és szűk utcába folyatódott utunk, ahol az egyik oldalon kocsik parkoltak, és el sem fértünk volna. Sehol sem volt letérési lehetőség, és ahol volt valami, ott kizárt volt, hogy be tudjuk venni a kanyart. Teljesen idegesek lettünk és ez elrontotta az egész városnézést. Pedig nagyon szép hely Agios Nikolaos. A kikötőbe értünk le. Ennek két medencéje van, a belső egy zárt tószerű valami. Egy kis hídon lehet egyik partjáról a másikra jutni. A tenger felőli oldalon modern házak, gondoljuk, többnyire szállodák, a szárazföld felől egy sziklafal határolja. Ez alatt egy kis szentély búvik meg.
Nagyon hangulatos hely, kicsit Portofino-ra, kicsit a Kanári szigetek egyes kikötőire emlékeztet. Természetesen minden a turizmusról szól.
126
A kijutás kérdése miatt nem tudtunk igazán ellazulva sétálni a környéken. Futtában megnéztünk pár dolgot, az útikönyvet sem tanulmányoztuk előre, - és igyekeztünk vissza a kocsihoz. Azért láttunk pár érdekes részletet. Egy jellegzetes üdülőhely képe tárult elénk, a jobb fajtából. Azt sem igazán tudtuk meg, mennyi az egynapos látogató, mennyi az itt üdülő vendég.
127
Ismét azon az utcán mentünk fel, melyen le kellene ereszkednünk. Ismét arra a megállapításra jutottunk, hogy az semmiképpen sem megy. Maradt a lehetőség, vagy megfordulva, vagy tolatva az egyirányú forgalommal szemben kijutni. Jól felmértünk mindent. Szerencsére a nyújtott S kanyar mindkét ívében látszott remény a megfordulásra, és visszafelé talán száz méter után egy részletekben bevehető kanyarral ki lehet jutni az egyirányú szakaszból. Végül a közelebbi ívben fordultunk meg és az elég erős szembeforgalmat is sikerült átvészelni. Láttuk, mások is ellentétes irányban próbálnak szabadulni a helyről. Az első komoly gondot egy a járdától messze kint parkoló kocsi okozta. Itt jobbról-balról csak centik voltak. A bekanyarodást is sikerült három részletben abszolválni, de egy nagyon szűk utcára keveredtünk. Ebből kikanyarodni reménytelen volt, ezért behajtottunk egyenesen a piacozók parkolójába. Itt öt részletben meg tudtunk fordulni, se magunkat, se másokat nem zúztuk le. Az egész menet talán tíz percet vett igénybe, de ezalatt mindketten nagyon leizzadtunk. Kiérve a „széles” utcákra, az egyik helyen leálltunk, és konzultáltunk Rózsival. Még kellett tekeregnünk egy kicsit a városban, de már csak jól járható utakon. Ierapetra felé viszont egy nagyon kis úton akart vinni minket. Felülbíráltuk, és az útjelző táblák alapján mentünk. Jó is volt, mert egy újonnan átadott szakaszon tehettünk néhány kilométert. Ez még nincs bent Rózsi térképében, ezért görcsölt nekünk eleget, állandóan újratervezett és mindenfelé le akart térni, le is kellett állítsam. Valamennyit még a tengerparton autóztunk, azután letértünk délre, hogy átvágjunk a szigeten. Itt mindössze tucatnyi kilométer széles a sziget, és mindössze 150 méterre kell felkapaszkodni. Azért megint nagyon szép tájakon jártunk 128
Errefelé már elég kicsi a forgalom, amúgy is ebédidő volt. Eseménymentesen jutottunk el Ierapetra határába. Itt nekem még lett volna érkezésem letudni a városnézést, de a délelőtti tapasztalatok alapján Zsóka hallani sem akart róla. Így az elkerülő úton mentünk tovább, majd elérve a tengerpartot, kelet felé folytattuk utunkat. Mintegy 8 kilométerre a várostól, közvetlenül az út mellett van a kemping. Első tapasztalat az volt, hogy egy kihalt helyre jutottunk. Azért a parton láttunk két svájci és egy német lakóautót, de senki sem volt mellettük. Végül egy kertészkedő koma mondta, hogy parkoljunk csak le, a tulaj az étteremben van. Mi be is álltunk egy helyre. Sajnos elég szűk a belső út, így nem is volt olyan egyszerű a művelet. Utána elmentem megkeresni a tulajt. Kiderült, hogy a kártyáinkra kapott kedvezménnyel 17.50 lesz villannyal éjszakánként és ingyenes a WIFI. Amikor körbejártuk a kempinget, láttuk, hogy van egy nagy függőleges tengelyű mosógép. Mi ezt a rendszert nem nagyon szeretjük, de a sok szervizjárásba és amúgy is, sok koszos gönc gyűlt össze. Elhatároztuk, hogy kipörgetünk egy adagot. Elmentem éremért, 5 euróba került. A gép fél óra alatt végzett. Én addig kimentem a strandra. Itt fekete homokos, illetve nagyon apró kavicsos a part. A déli szél miatt erősen hullámzik. Senki sem volt a parton, csak a távolban láttam embereket, de a vízben senkit. Bemerészkedtem derékig, de kétszer felborítottak a hullámok. Nem akartam kockáztatni, tovább nem mentem. Visszaérkezésem után kiteregettük a ruhákat és neki kezdtem a nap lekönyveléséhez, a képek, és videók áttöltéséhez, megszerkesztéséhez, majd a napló megírásához. Közben Zsóka forgatta a ruhákat és főzött egy paprikás krumplit. Valószínűleg nem fog minden kiszáradni. Fél nyolc-nyolcig biztosan kint hagyjuk, de lehet, hogy éjszakára is kint maradnak. Úgy döntöttünk, holnapra még maradunk. Hogy lesz-e városnézés, az még kérdéses, Van még pár mosásra váró ing és ideje lenne strandolni is végre egy jót.
129
Ierapetra, 2015. május 28, csütörtök, 34. nap Este elég sokáig kint maradtunk a kocsi előtt. Csak a bogarak zavartak bele a nyugodt este felhőtlen élvezetébe. Még készítettem egy képet a kocsiról, hiszen ez a kemping valószínűleg Európa legdélebbi kempingje. Itt érdekes, egymástól elszeparált, és nádszövettel árnyékolt bokszokba kell beállni. Lakóautóknak, legalább is olyan nagyoknak, mint a mienk, nem elég mélyek a helyek. Motorunk egy leander bokorban van, nem is lehetne levenni, csak, ha előre állnánk fél métert. A sátrasoknak teljesen zárt helyek vannak, kicsit úgy néznek ki, mint a háziállatok óljai lennének. Ezek az installációk elég jól védenek a nap ellen, és el is szeparálják a szomszédokat egymástól. Reggel nyolckor keltünk szikrázó napsütésre. Kimentem a partra készíteni pár felvételt. Később be fog párásodni, és akkor rosszabbak lesznek a feltételek. Mögöttünk tekintélyt parancsoló hegyek magasodnak, előttünk a csodálatosan kék Földközi tenger.
Megreggeliztünk és a mosnivaló kupacát megnézve, úgy határoztunk, inkább egy gépi menetet csinálunk. Kimentem a recepcióra éremért a mosógéphez, és megtömtük a masinát. Megint hamar kipörgött, és teregetés után már 11 óra előtt indultunk is a strandra. A napsütés egész két óráig zavartalan volt, a szél viszont fújt, néha majdnem fáztunk. Nem is mentem be a vízbe, pedig most nem hullámzott és nem is volt habos, mint tegnap. Fél háromra befelhősödött, és bejöttünk. A ruhák megszáradtak, Zsóka beszedett és elpakolt mindent. Én addig végeztem egy kisebb átpakolást. Megszüntettem az egyik kajás ládát. Most még könnyebben hozzáférünk mindenhez. 130
Utána elkezdtük a készülődést egy sütéshez. A hely nagyon is megfelel a célnak, mindenünk van is az akcióhoz. Sőt, úgy határoztunk, a májusi pezsgőt is ma isszuk meg. Amíg Zsóka pucolta a pucolnivalókat, megírtam a naplót, ma ez nem volt egy nagy feladat. Még nem döntöttünk, lehet, hogy maradunk még egy napra. Mindenünk van, csak kenyeret kell szerezzünk. Természetesen minden az időjárástól függ. Este még megnézzük az interneten, mire számíthatunk. Agia Galini, 2015. május 29, péntek, 35. nap Az időjárás előrejelzés nem sok jót ígért mára, azért feltételesen meghagytuk a lehetőséget, hogy még egy napra maradunk. Mikor este lefeküdtünk, a csillagok feltűnően fényesek voltak. Reggel napsütésre ébredtünk, de az ég alján mindenfelé felhők látszottak, és a szél, mint egész éjjel, elég erős volt. Úgy határoztunk, tovább megyünk. Csaknem 11 óra volt, amikor nekivágtunk a mára tervezett 140 kilométernek. Alig, hogy kifordultunk a kemping kapuján, elkezdett csepegni, majd kicsit erősödött. Amikor gyenge negyed órával később megálltunk Ierapetra-ban a Lidl előtt, - a parkolóba nem fértünk be, - már el is állt, de azért vittünk magunkkal esernyőt. Amíg összeszedtük azt a pár dolgot, amire szükségünk volt, egy hatalmas zápor, az a bugyborékolós fajta, csapott le a városra. Az utcákon hömpölygött a víz és mindenhol hatalmas tócsákon gázoltak át a kocsik. Mi egy csendesebb időszakban szaladtunk oda kocsinkhoz és szálltunk be. Szerencsére nem áztunk el. Ierapetra-ban megint kóvályogtunk egy kicsit. Rózsi bevitt minket a belváros szűk utcáiba, ahol az eső és a tócsák még kaotikusabb állapotokat hoztak létre, mint a szokásos lehet. Nagy nehezen keveredtünk ki, pontosan az ellenkező irányban, mint amerre menni akartunk. Végül a kerülőn visszatértünk a Lidl-hez, és a mögötte vezető utcán simán kijutottunk a városból. Csak az eső következményeire kellett nagyon vigyázni, a helyieknek nincs sok tapasztalatuk ilyen körülmények között vezetni.
131
Utunk első 16 kilométere a tengerparton vezetett, sík területen. Innen a sziget belsejében autóztunk. Ez azt jelenti, hogy méretes hegyek közé kerültünk, és egészen 720 méterre fel kellett kapaszkodjunk. Nem volt könnyű a vezetés, a kuplungra is nagyon odafigyeltem, - de csodálatos helyeken jártunk. Az út mellett több helyen láttunk kis templomokat. Kiállási lehetőség alig volt, de nem is lett volna érdemes, a felhős-párás időben nem sok látszott, és fényképen még annyi sem jött volna ki.
Átmentünk pár településen, ahol a főút a szűk utcákon vezetett. Volt, hogy egyirányúsításra sem volt lehetőség. Elég izgalmas helyzeteken vergődtünk át, szerencsére baj nem történt. Később leereszkedtünk úgy ötszáz, majd 250 méter körülre, és ott haladtunk egy széles völgyben a tenger felé. A mai nap az utak minőségét illetően albán emlékeket idézett. Tapasztaltuk a dilatációs hézagok gondját, hogy néhol érthetetlen módon hatalmas huppanók, púposodások vannak az egyébként jó minőségű utakon, és az aszfaltburkolat eltűnését is 20-30 méterre. Lehet, hogy tényleg a földrengések okozzák ezeket a hibákat? Útközben Ag.Deka-ban megálltunk tankolni, jóval Athén előtt kapott a kocsi inni utoljára. Itt Krétán érzékelhetően drágább az üzemanyag, mint a szárazföldön. 6-8 centtel minden kútnál, de sok helyen akár 15-tel is. Mi is csak annyit töltöttünk, ami reményeink szerint Athénig elég lesz. Ott majd kap a kocsi egy teljes adagot. 132
Lassan ereszkedtünk lefelé egészen a tengerpartig. Elhagytuk Mires-t, egy elég nagy települést szupermarketekkel, ipari övezettel és sok autóval. Timbaki, már a tengerparton, hasonló. Egyik sem hagyott különösebben mély nyomokat.
Timbaki-tól már csak tucatnyi kilométerre van Agia Galini, mai úti célunk. Csak addig át kellett vergődjünk egy kétszáz méteres dombon. Ez a rész is nagyon szép, jól látszottak a sziget közepén a még mindig havas hegycsúcsok. Holnap arra felé megyünk, hogy visszajussunk az északi oldalra, nevezetesen Rethimnon-ba, ahol ma egy hete csinálták meg a kocsit. A kempinget könnyen megtaláltuk, egy kedves kis hely. Valószínűleg korábban egy kert lehetett, most talán kéttucatnyi lakóautónak van itt táborhely. A fő üzletág itt sem a kemping, hanem egy nagyon hangulatos taverna, mellette medence. A recepció a tavernában működik, az eredeti recepció helyén raktár van. A területen magas fák és virágzó leander bokrok között lehet leállni. A vizesblokk francia rendszerű, nem a WC-k, azok angol típusúak, hanem az egész objektum. Ez azt jelenti, hogy koedukált. Van egy folyosó, melyről jobbra hat zuhany, balra hat klotyó nyílik. A mosdó helység is közös a hölgyeknek és uraknak. Ez nem is lenne baj, csak nincs meleg víz… És ezért villannyal, mindenféle kártyát és a naptárat is figyelembe véve, éjszakánként 18 eurót kérnek. Mindehhez a kemping neve „No problem”. Fél háromra értünk ide. Letáborozás után kiszaladtam a talán 400 méterre lévő tengerpartra. Nagyon hangulatos hely, sajnos nem vittem fényképezőgépet. Mivel vettünk villanyt, elsősorban a mikróban melegítendő vacsora miatt, úgy határoztunk, elkészítjük a ma megvett padlizsánt is. A sütés indukciós főzőlapunkon kicsit bonyodalmas, de tavaly már kidolgoztuk a technológiát. Ezután ismét kimentem a partra, most már fényképezőgéppel felszerelkezve. Itt egy elég nagy folyó, a Platis torkollik a tengerbe. Mindkét partján nagyobbacska dombok alján kiskavicsos strand van. Felette a domboldalakban található a település. Itt minden az üdülésről szól. Napozóágyak, napernyők, beach-bárok, tavernák mindenfelé. 133
Amikor visszaértem, megmelegítettük a vacsorát, majd zuhanyozás, gyakorlatilag hideg vízben, - mosogatás a kocsinál melegített vízben (ezért is volt jó villanyt venni). Utána kiültünk a kocsi elé. Ma nemcsak a fényképezőgép és a kocsi kamera képeit töltöttem le, hanem Rózsi útinaplóit is. Sajnos elég erős és hideg szél fújt, szégyenszemre teljesen be kellett öltözzünk. Még valami egészen enyhe szitálás is kezdődött. Így a napló végét már a kocsiban írtam meg. Agia Apostoli, 2015. május 30, szombat, 36. nap Reggel nyolc óra után keltünk, és már tízkor úton voltunk. A rövid tartózkodás előnye, hogy nem pakoljuk annyira szét a dolgainkat, de öt hét után azért már a napi rutinba is belejöttünk. Szép, napsütéses idő köszöntött ránk, de nem tartóztatott. A hely kedves, de nem különösebb, és nagyon izgat már, hogyan tudjuk lerendezni a Samaria 134
szurdok bejárását. Ez a túralehetőség meghatározó volt, amikor bevállaltuk a krétai kiruccanást. Elhagyva a kempinget, azonnal nekiszaladtunk a hegyeknek. Szép hegyi tájakon autóztunk mintegy 30 kilométert. Előttünk még a déli oldalon is havas hegyoldalak. Egy útelzárás miatti terelés okán egészen 560 méterre felkapaszkodtunk.
Az út mellett több helyen láttunk szolár telepeket. Most először találkoztunk azzal a megoldással, mely a cellák nap irányába fordítását is megoldja. Megint át kellett vergődjünk pár hegyi településen. A szűk utcákban ez ismét elég izgalmas volt. Spili határozottan tetszett. A település határában egy kolostort láttunk és bent a faluban sok ajándéktárgy és kézműves terméket 135
kínáló üzletet. Nagy lehet az idegenforgalom, nemcsak sokan sétáltak a főutcán, de elhagyva a települést, észak felől érzékelhetően megnőtt a forgalom. Ne feledjük ez a hétvége az ortodox pünkösd ünnepe. Innen már könnyű volt utunk. Először egy kb. 200 méter magas fennsíkon autóztunk kisebb-nagyobb hullámvasutazással, majd Rethymnon előtt ismét felkapaszkodtunk 300 méter fölé. Innen nagyon hamar leereszkedtünk az északi parton vezető főútra. Bejáratott Lidl-ünkbe be akartunk térni pár dologért, de a parkolót megnézve reménytelennek ítéltük a dolgot. Visszamentünk a főútra, elhajtottunk a szerviz mellett, hálásan idézve fel az egy hete értünk tett erőfeszítéseiket. Az elmúlt két nap tükrében, amikor vagy kétezer méter szintet küzdöttünk le, azt mondhatjuk, hogy jó munkát végeztek. Élveztük az autózást ezen az úton. Egy jó hete, amikor jöttünk, a fáradtság és az idegeskedés miatt nem voltunk elég fogékonyak a látottakra. Szép tengerpartok mellett vezetett utunk. Sokszor kilométereken autóztunk virágzó leander bokrok között.
Chania-hoz közeledve Rózsinak megadtuk a kemping koordinátáit. Az autópályáról elég rossz utakon vezetett, egyszer le is koppant a motortartó. Kicsit meg is hajlott, de azt már helyére tettem. Nagyon szűk utcákon hozott a kempinghez, és nem is a főbejárathoz, hanem egy tengerre vezető személybejárathoz. Bejöttünk a kempingbe és körbenéztünk. Nem igazán nyerte meg a tetszésünket, sok-sok előre felvert lakósátor mellett egy olajfa liget, ahová ekkora kocsikkal alig lehet beállni. Egyetlen cseh Hymer állt bent, de a nagy kocsi el se fért a normál helyeken. Első dolgunk volt megtudni a Samaria szurdok meglátogatásának lehetőségét. Egy elég kedélytelen idősebb hölgy, aki a tetejében csak alig beszélt angolul, nagy nehezen kinyögte, hogy minden nap van túra, a közelben veszik fel az embereket reggel hatkor. Fejenként húsz euró az odavissza buszjegy, 5 a belépő a szurdokba és 8 a hajójegy a szurdok aljától addig a helyig, ahol a busz felvesz. Úgy határoztunk, holnapra bevállaljuk a szurdokot, és hétfőn továbbállunk valahová, ahol a kompig maradt három 136
napot kellemesen el tudjuk tölteni. Chania-t majd a behajózás előtt járjuk be. Rethymnon-ban és Iraklion-ban szerzett tapasztalatok alapján 2-3 óra elegendő lesz rá. A kemping maga nem egy nagy szám. Vizesblokkjai tiszták, van mosási lehetőség, de az most nem hoz lázba minket. A part elég messze van, egy forgalmas úton és parkolón lehet lejutni, viszont van saját medencéje bárral, van étterem és mini-market is. Mindezért villany nélkül is elkérik a 22 eurót. Letáborozás után kimentünk a közeli Lidl-be, hogy a programhoz szükséges kajákat beszerezzük. Holnapra kell egy nagy adag szendvicset csinálni, este pedig, amikor hazaérkezünk, hideget fogunk enni. Visszaérve a kocsihoz, elhatároztam, lemegyek a strandra fürödni egyet a tengerben. Krétán még nem fürödtem. A strand elég látványos, a szárazföldbe benyúló öböl végén van egy talán száz méteres homokos part. A hétvége okán elég sokan voltak a parton. Szórakoztatásukat bárok, letelepített napernyők és napozóágyak vannak hívatva szolgálni.
A víz kellemes volt, nem hullámzott. Úsztam egy jót, majd végig sétáltam a fövenyen, és jöttem vissza a kempingbe. Itt lezuhanyoztam, átöltöztem és 137
indultam vissza fényképezni. Most jók a fényviszonyok és nem tudom, lesz-e még alkalmam kijönni. Utána neki álltam ledokumentálni a napot és megírni a naplót. Zsóka közben kifőzött rizst és megmelegítette hozzá a Laciéktól kapott lecsó egy újabb adagját virslivel. Vacsorát követően lezuhanyoztunk, még felmegyünk az internetre, írni kellene a hazaiaknak, hogy megvagyunk még. Utána elkészítjük a szendvicseket és bepakoljuk a holnapra szükséges dolgokat. Ezeket Zsóka már délután összekészítette. Kelés fél öt – ötkor, hogy hatra a busznál legyünk. A holnapi napot nagyon várjuk, kicsit fárasztó lesz, hiszen nem vagyunk gyakorlatban. Ezen a télen keveset jártunk a Budai hegyekben, részben nem volt időnk rá, részben a decemberi jégkár után kedvünk se nagyon volt. Agia Apostoli, 2015. május 31, vasárnap, 37. nap Ez egy nagyon hosszú és fárasztó, de élmény dús nap volt. Fél ötkor szólt a beállított ébresztés, szükség is volt rá, mert szokásomtól eltérően, magamtól nem ébredtem fel. Még teljesen sötét volt, a szomszédos gazdaság kakasai akkor kezdték ébresztőjüket. Megettük egyszerűsített reggelinket, csináltunk valami rendet a kocsiban, felöltöztünk a Samaria túrához, bepakoltuk az előkészített dolgokat a hátizsákokba és háromnegyed hat előtt elindultunk a közeli buszmegállóba. Nem sokkal utánunk egy ötfős társaság érkezett, két pár és egy nem egész öt éves kislány. Kiderült, ők is a túrára jönnek, Tirolba való osztrákok. Amikor kifejeztem csodálkozásomat a kislány miatt, mondták semmi gond, fogja bírni, van gyakorlata. Buszunk, egy húsz személyes kis Mercédesz, pár perccel hat után érkezett meg, már voltak benne hatan. A túravezető, egy talán negyvenéves, hosszú, szőke, göndör hajú, fülbevalót viselő markáns kinézetű férfi, angolul fogadott. További tagokért bementünk a városba, még vagy három helyen álltunk meg és a csoport összesen 18 fő lett. Nekivágtunk a mintegy 40 kilométeres útnak Omalos, a Samaria szurdok felső bejáratához közeli település felé. Sofőrünk, egy szintén negyvenes, kopasz, testes koma, nagyon jól vezetett. Ugyan ütötte-vágta a kocsit, - a hátsó futómű felöl már lehetett is hallani gyanús kopogásokat, -. de a terepet nagyon ismerte. Bár zavaró volt kissé, hogy az volt az érzésem, itt a beláthatatlan kanyarokban baloldali közlekedés van érvényben. A felvezető szerpentinen vezetőnk részletesen elmondta a tudnivalókat, nagyon kihangsúlyozta a túra nehézségét, mindenkit óvatosságra intett, sőt a legkisebb egészségügyi, vagy kondíciós probléma esetében le is beszélt túráról. Elmondta, hogy 1230 méterről fogunk leereszkedni a tengerszintre, hogy 16 kilométer a táv és nehéz a terep, hogy az úton nincs semmilyen 138
lehetőség vásárlásra, hogy mindenki önmagára lesz utalva, nincs segítség útközben. Nem csoportosan fogunk menni, mindenki próbálja a saját ütemében teljesíteni a távot. Megadott három ellenőrzési pontot, melyet véleménye szerint két-két órás különbséggel kell elhagyjunk. Mondta, hogy ő félórával utánunk fog indulni, és mintegy ellenőrzi, hogy mindenki rendben halad. Akinek nem volt túrabotja, annak felajánlott kölcsönben. Utána összeszedte a fejenként 5 eurót a Nemzeti Park belépőre, és 8 és felet a hajóra, mely a szurdok aljától az első kocsival megközelíthető helyig, Sougiaig visz, ahol buszunk fog várni ránk. Jó fél óra alatt értünk fel Omalos-ba, mely egy jellegzetes hegyi település, elsősorban a Samaria túrák kiszolgálására. Van két nagyobb büfészerűség, ahol az ideérkező buszok, - nemcsak Chania-ból, hanem Rethymnon-ból, Iraklion-ból, és gondolom, más helyekről is indítanak túrákat, - megállnak, és lehet reggelizni, vagy venni még valamit utoljára. Mi is itt ettük meg első szendvicseinket.
Fél nyolc körül indultunk tovább Xyloskalon-ba, a Nemzeti Park bejáratához. Ezen a négy kilométeren még busszal mentünk. Itt megkaptuk a jegyeket. Erre vigyázni kellett, mert a kilépéskor, létszám-ellenőrzési céllal kérik. Háromnegyed nyolc előtt léptünk be a kapun. A nap éppen elkezdte sütni a hegyeket, a völgyekben pára volt, és nem lehetett látni semmit. Az első 3.8
139
kilométer egy meredek szerpentinen vezetett lefelé és célja, hogy leérjünk a szurdok aljába. Ezt útikönyveink falépcsőnek írták le, ami súlyos félrevezetés. Néhol kőből, máshol keresztbe fektetett gerendák mögötti terület feltöltésével van valami lépcsőszerűség kialakítva, de az egész alapjában egy sziklás, morzsalékos ösvény. Nagyon nehéz terep, nagy a veszélye a kicsúszásnak. Fárasztó is, a térdeket nagyon igénybe veszi. Ez a szakasz volt talán a legnehezebb.
Már ezen a szakaszon is láttuk, hogy a túrázók, keresztbedőlt fatörzseken, nagyobb sziklákon kövekből építményeket készítenek. Lejjebb mi is hozzátettük az egyik építményhez a magunk kövét. Már az első perctől látszott, hogy a szurdokban a legnagyobb veszélynek a tüzet érzik. Mintegy százméterenként a fákra poroltót tartó dobozok vannak szerelve, kilométerenként „tűzoltó szertárak” vannak, melyek felszerelése szerintem egy cigaretta eloltására sem alkalmasak. Több helyen láttunk tűz esetén használható menekülési utakat jelölni. És végveszélyben a felső bejáratnál ott van készenlétben a mobil tűzoltóegység…
Leérve a völgy aljára, - itt még nem volt szurdoknak nevezhető, bár elég mély és keskeny, - víznek még nyoma sem volt. Itt valahol ért utol vezetőnk. Mi a csoport végén jártunk, mint többnyire egész nap. Az osztrákok sem voltak gyorsabbak nálunk, csak akkor, ha a kislány apja nyakában utazott. Pár száz méter után megjelent a víz is egy kisebb vízesés formájában bukkant elő a sziklák alól. 140
Az első ellenőrzőponthoz, Agios Nikolaos-hoz, ahol egy nagyobbacska pihenőhely és a parkőröknek egy állomása van, kilenc után valamivel érkeztünk meg, és fél tíz volt a javasolt továbbindulás időpontja. Mi csak kicsit könnyítettünk ruházatunkon, kortyoltunk egyet és tíz perccel a javasolt időpont előtt indultunk tovább. Vezetőnk megint úgy húsz perccel a csoport után indult a nyomunkba.
Ez a szakasz csak 3.2 kilométer és elsősorban a völgy alján vezet a patak mellett, de egy helyen komolyan felkapaszkodik az oldalba. Itt hagytuk el az 5-ös kilométerkövet. Ezen a részen már párszor át kellett kelni a patakon a mederben lévő köveken ugrálva. Errefelé nem túl nagy köveket tettek le és több elég bizonytalan.
141
A szakasz végén a völgy kiszélesedik és egy elhagyott település, Samaria búvik meg a völgyben. Itt van a második ellenőrző pont. Vezetőnk most is az utolsó pár száz méteren ért utol. Ezt a szakaszt rövidebb idő alatt teljesítettük, úgy tapasztaltuk, 25 percenként tudunk egy kilométert megtenni. A település a látottak alapján elég nagy volt, állítólag 1962-ben hagyták el lakói, amikor a terület nemzeti park lett. Bejárva a felfelé vezető utat, és látva képeket a tenger felé vezető útról, nagyon nehéz elképzelni, hogyan is tartották a kapcsolatot a külvilággal. Az útról, - ami inkább csak egy ösvény, ami szamárral, lóval járható, - a folyó felett egy híd vezet át az egykori házakhoz. Ma már csak egy-kettő áll, a többinek alapfalai láthatóak csak. Akár ókori rom is lehetne.
Itt hosszabb pihenőt engedett meg számunkra a program. Könnyítettünk ruházatunkon, nadrágszárainkat lerövidítettük, ettünk egy keveset és ittunk. Egy padon ülve az árnyákban élveztük a környezetet. Mindkét irányban bepillantottunk a patak medrébe. 142
Megint tíz perccel a megadott fél 12-es időpont előtt vágtunk neki a következő, 4.2 kilométeres szakasznak. Ez tulajdonképpen a túra érdemi része. Az első kilométer hasonló terepen vezet, mint korábban. Először elmentünk a település alsó részének maradványai mellett, majd meg-
143
jelent előttünk a tulajdonképpeni szurdok. Mi sem jellemzőbb, innen rendszeresen függőleges képeket kellett készítsek.
A völgy ezen a szakaszon mintegy 30 méter széles lehetett, a patak hol az egyik, hol a másik oldalán folyt, ezért állandóan át kellet keljünk rajta. Errefelé nagy köveket helyeztek el a mederben, ezért dolgunk könnyebb és biztonságosabb volt. Néhol nehéz volt megállapítani, merre is vezet az ösvény, különösen, ha nem volt előttünk látótávolságban senki. A kanyargás 144
miatt ez sokszor előfordult. Egyszer tévedésből keltünk át a patakon, és vissza kellet jöjjünk. Összesen talán harmincszor kereszteztük le. Az alsóbb részen több helyen fából ácsolt létrákat fektettek át a patak felett, ezeken könnyebb volt dolgunk, csak elég rossz állapotban lévőnek látszottak és sokszor bizonytalanok voltak. A meredek sziklafalak 3-600 méterre magasodtak fölénk. Néhol rövid szakaszokra megint kiszélesedett a völgy. Egy ilyen kiszélesedésben volt harmadik ellenőrzőpontunk. Ez csak egy nagyobb pihenőhely, kisebbekből minden szakaszon volt egykettő. Ide is jó időben érkeztünk, és volt lehetőségünk pihenni egy fél órát.
Ezeken a pihenőhelyeken mindenhol van WC, és nem csak budi, hanem vízöblítéses, francia rendszerű (értsd alatta guggolós). Tisztaságuk azért megkérdőjelezhető. Padok és asztalok is szolgálják a turistákat, bár a tömegekhez képest nem elég nagy számban. Vízvételi lehetőség is van. Ezek ugyan forrásnak vannak kialakítva, de a kifolyókhoz a patak vizét vezetik csövön. A negyedik, egyben utolsó szakasz a leghosszabb, csaknem öt kilométer. Ez két részre oszlik. Az első 1.6 kilométer még a Nemzeti Parkban halad, elején a túra talán legizgalmasabb szakaszával az un. Vaskapuval (Sidiroportes). A másik jó 3 kilométer már többnyire betonúton vezet le Agios Roumeli-be, a tengerpartra. 145
Alig, hogy elhagyjuk a pihenőhelyet, érkezünk meg a Vaskapuhoz. Itt a legkeskenyebb a völgy, nem egész négy méter. Ezt teljes szélességében elfoglalja a patak, a túrázóknak állványokra helyezett vízszintes létrákon kell leküzdeniük egy talán húsz méteres szakaszt. Vitathatatlanul ez a túra leglátványosabb része, bár itt a völgy koránt sem olyan mély, mint feljebb.
Kiérve a Vaskapu-ból ellaposodnak a hegyek és kiszélesedik a völgy. Meglátjuk a Nemzeti Park utolsó, 12-es kilométerjelzőjét. Itt kezdjük úgy érezni, hogy teljesítettük a túrát, bár még négy kilométer vár ránk, igaz ingerszegény, de már nem olyan nehéz terepen, többnyire a tűző napon.
146
Még átmegyünk pár érdekes helyen, a patak mélyen a sziklába vájt medrében, már sokkal nyugodtabban halad dél felé. Itt ível át két komoly fahíd felette.
Még kétszer átkelünk a patakon és megjelenik a Nemzeti Park alsó bejáratához vezető ösvény. A kijáratnál elveszik jegyünk ellenőrzőszelvényét és kilépünk. Közvetlenül a kijáratnál üdítőitalokat, sört, turmixokat árusító pavilonok, van vendégük elég. Természetesen az emléktárgyakat árusító standok sem maradhatnak el. Itt láttunk a szurdokról öt euróért magyar nyelvű képes kiadványt. Jó régen lehetett ott, elég lepusztult, kifakult állapotban volt.
147
Ide az üzletek ellátására már kocsik is feljárnak. Vagy egy kilométert kell gyalogolni, hogy elérjük a minibusz állomását, amely másfél euróért leviszi a végképp elfáradt túrázókat. Nem nagyon láttunk jelentkezőket. Mint vert had vánszorgott a tömeg egy betonúton a tenger felé. Közben a hegyoldalban láttunk meg egy barlanglakást, előtte kis kegyhellyel.
Végre megpillantottuk a tengert. Ekkor kb. fél három volt. Hét órát voltunk úton. Még vetettünk egy pillantást a tekintélyt parancsoló hegyekre, egyik tetején egy várrommal, de figyelmünket már a strandra összpontosítottuk. Átvonszoltuk magunkat a településen, egy üdülőhelyen. Pár szálloda, apartman ház, néhány lakóház egy szupermarket, az is inkább strandcikkeket és ajándéktárgyakat kínál. És sok-sok taverna, snackbár és hasonlók.
148
Sokak társaságában a strandon kötöttünk ki. Én gyorsan levetkőztem fürdőruhára és bementem a tengerbe. Zsókát hiába próbáltam rábeszélni, ő csak a lábát áztatta be. Jó fél óráig ki sem jöttem a vízből, nagyon jól esett, különösen bal bokámnak, mely az út felétől elkezdett fájni, és kicsit meg is dagadt. Még ücsörögtünk egy jó fél órát a parti kavicsokon, megettük a magunkkal hozott narancs és eper utolsó darabjait és felöltöztünk. Besétáltunk a településre, vettünk egy üveg ásványvizet, majdnem minden magunkkal hozott italt bevedeltük. Jócskán a megadott háromnegyed ötös időpont előtt már a kijelölt helyen voltunk, hogy átvegyük hajójegyünket. várnunk kellet, amíg vezetőnk megveszi és kiosztja azokat. A hajó, ami egy komp volt, fél hatkor indult. Itt a déli parton egy közel ötven kilométeres szakaszon nincsenek utak, három helyre le lehet jutni kocsival, Agios Roumeli-be pedig a Samaria szurdokon keresztül, de keresztirányban csak a komp ad kapcsolatot. Ez sem túl sűrű, napjában egy járat van nyugat felé és kettő keletre. Ezek feladata Agois Roumeli teljes ellátását és a szurdokon ideérkező ezernyi turista elszállítását biztosítani. Érdekes volt, hogy a talán pár tucatnyi állandó lakossal és nem sokkal több ott éjszakázó vendéggel büszkélkedő település hogyan lesz egy zsúfolt hely napjában egyszer három-négy órára. Mert fél hatkor mindkét irányban indulnak a kompok és kiürül a település. A mi hajónk némi késéssel érkezett, ki hajtott róla egy hatalmas tartálykocsi és 2-3 kamion, helyükre bezúdult vagy 400 utas. A fedélzeten kellemes helyet kaptunk a part felöli oldalon. Az osztrákok ültek a közelünkben. A kislány az út nagy részén tényleg végigjött és még maradt ereje viháncolni a hajón. A fedélzetről visszapillantunk a településre és mögötte a Samaria szurdokra.
Hajónkkal a meredeken vízbe zuhanó sziklafal alatt megyünk nyugat felé. A tenger csodálatosan kék. A parton pár nagyon hangulatos homokpad, csak csónakkal, vagy kishajóval közelíthetőek meg. Az egyiken a sziklafal alatt 149
sátrat látunk. Más nyoma az életnek alig van. Méhészek kaptárait láttuk még két helyen.
Jó fél óra hajózás után feltűnik Sougia. Hasonló település, mint Agios Roumeli, csak ide vezet út. Homokos strandján áll 3-4 lakóautó és lakókocsi. Kikötéskor láthatjuk, hogy a part nyugat felé hasonlóan folytatódik, mint amilyen mellett elhajóztunk.
Buszunk vagy három nagy busz társaságában már vár. A hajóról kizúdul jó kétszáz ember, sokan maradnak az utolsó állomás, Paleohora felé tartva.
150
Hamar beszállunk, már elmúlt fél hét, és ránk még egy jó órás buszozás vár. Sofőrünk a reggel tapasztaltaknak megfelelően vezet visszafelé is. Felkapaszkodunk hatszáz méter fölé. Keskeny, kanyargós úton járunk, nagyon szép vidéken. Bár mindenki elfáradt, azért élvezzük a látványt. Csak a kislány pukkad ki és kezd el sírni. Nehezen tudják szülei lecsillapítani. Út közben vezetőnk a sziget és az éppen bejárt táj földrajzi adottságairól mesél, újabb kirándulásokat ajánl, de erre most senki sem fogékony. Azt is elmondja, hogy ma 1100-an járták be a szurdokot és a tengerparton 35 fok volt, amikor leérkeztünk. Nyolc óra körül jár az óra, amikor beérünk Chania-ba. Először a városban tesszük le az ott lakókat, majd kiautózunk Ag.Apostoli-ba. Itt elsőnek az osztrákok szállnak ki, majd mi következünk. Fél kilenc felé jár az idő, amikor bevánszorgunk a kempingbe. A lakóautóhoz érve első dolgunk bekapni egy whiskyt, majd levetkőzünk és elmegyünk zuhanyozni. Nagyon ránk fér, a nap folyamán sokat izzadtunk, bár nem volt elviselhetetlen meleg, sőt a völgyben mindig volt egy enyhe, kellemes légmozgás. Zuhanyozás után bekapjuk hideg vacsoránkat és irány az ágy. Naplóírásról, vagy bármi hasonlóról szó sem lehet, éppen csak a fényképezőgépet van erőm bedugni töltésre. Így is elmúlt tíz óra, mire ágyba kerülünk. Tanulságos nap volt a mai, majd összegezni kell a tapasztalatokat. Minden esetre büszkék vagyunk magunkra, hogy ha nehezen is, de gond nélkül teljesítettük ezt a túrát. Kissamos, 2015. június 1, hétfő, 38. nap Reggel a szokásos időben ébredtünk. Mindenünk fájt. Zsóka éjjel jött ötletét követve összekészítettük a tegnap használt összes holmit, hozzátettünk egy pár, az elmúlt napban felgyülemlett szennyest, és teli lett a nagy mosógép. Még nem is végeztünk a reggelivel, amikor kész lett a mosás. Kiteregettünk annak reményében, hogy a két óra körülre tervezett indulásig legalább a többsége kiszárad. Reggeli után a tegnapi romok eltakarításával foglalkoztunk. Letöröltem és elraktam a cipőket, az enyémen ragasztanivalót is találtam. A túrabotok, távcső, hátizsákok és hasonlók is a helyükre kerültek. Feltöltöttem a fényképezőgép másik telepét is, lekönyveltem a tegnapi napot, képekhez, vagy a naplóhoz nem volt idő. Felmentem az internetre megnézni a maileket és Tündének írni egy névnapi jókívánságot, egyben tájékoztatni őket pillanatnyi helyzetünkről és élményeinkről. Sajátjainknak nem is volt időnk írni, majd este az új helyről. Azért a lottót megnéztem. Szomorúan állapítottam meg, hogy elvitték a nagy nyereményt, és nem nekünk kedvezett a szerencse. Kimentem fizetni. 151
Közben sokat beszélgettünk a mellettünk álló, tegnap érkezett szimpatikus, sajnos újabban egyre kevesebb ilyennel találkozunk, - holland házaspárral. Hasonló korúak és hasonló szemléletűek, mint mi, csak már második lakóautójukat koptatják. A mai Fiat alvázon lévő Hymer után visszasírják a hátsókerék meghajtású Fordjukat. Ők tíz éve járták be a Samaria-t, akkor még könnyen ment. Most április közepe óta vannak a szigeten és valamikor június második felére van jegyük a kompra. Dél körül elkezdtünk készülődni az induláshoz. Közben mind több darab került le a kötélről. Végül negyed kettőre készültünk össze, eddigre csak egy-két darabot nem lehetett eltenni. Betértünk a közeli Lidl-be feltölteni készleteinket úgy, hogy a szárazföldig már csak kenyeret kelljen vennünk. Innen Rózsit a szóba jöhető két kemping közül abba irányítottam, melyet a hollandok ajánlottak. Őnagysága elég rosszul kezdett, teljesen feleslegesen felvitt minket egy domboldalba, ahol azután lehetetlen kisutcákba akart bekényszeríteni. Azért csak felkeveredtünk valahogy a főútra és jó félóra eseménytelen autózás után megérkeztünk ebbe a kempingbe. Itt egy nagyon kedves, nálunk nem sokkal fiatalabb férfi fogadott, megnéztük a kempinget, kimondottan jó. Nagy fák alatt tágas helyek vannak, a vizes helységek is tiszták. Van egy hangulatos tavernájuk is. A strand közvetlenül a kemping előtt húzódik, ha jól láttam kavicsos. A WIFI ingyenes, sokan sincsenek, egyszóval tökéletes egy párnapos pihenésre, csak az idő legyen jó. Mindezért villannyal 17 eurót kérnek. Letáborozás után kicsit kifújtuk magunkat. Az izomláz miatt minden sokkal nehezebben ment. Majd átnéztük a tegnapi képeket, át is töltöttem és megszerkesztettem őket majd neki kezdtem a tegnapi nap krónikájához. Elhatároztuk a tegnapi sikeres nap és a jó környezet örömére sütünk egyet. A szükséges előkészületekhez Zsóka neki is kezdett. Hat óra után ültünk vacsorához. Utána is folytattam a naplót és Zsóka már régen aludt, mire végeztem a tegnapi nappal. A maihoz hozzá sem fogtam. Napközben sokat beszélgettünk a tegnapi nap tanulságairól. A legfontosabb, hogy ilyen nagy túrához, - szomorú kimondani, - de már öregek vagyunk. Tegnap is csak a több évtizedes tapasztalatunk segített végig minket. A fejenként húsz kilo súlyfölösleg most nagyon éreztette hatását. Nemcsak mi vittük a legnagyobb hátizsákokat, - többen egy szál félliteres vizesüveggel vágtak neki az útnak, - hanem mi voltunk a legjobban felöltözve is, - sokan egy trikóban és kempingnadrágban teljesítették a túrát. A társaság többsége a 20-40 éves korosztályból került ki, de voltak kiskamaszok is, sőt egy alig járni tudó csöppséget apja háti gyermekhordozóban vitt végig. A mi korosztályunkból nem nagyon láttunk a túrázók között. Egy szóval éppen teljesítőképességünk határán volt ez a túra, és ismét csak az mondható, hogy büszkék vagyunk rá, hogy teljesítettük. 152
Kissamos, 2015. június 2, kedd, 39. nap Mára strandolós napot terveztünk, csak az időjárás kicsit beleszólt. A szokásos időben ébredtünk és kinézve az ablakon, mindenfelé sötét felhők rohangáltak és a hőmérséklet is húsz fok alatt járt. Mielőtt nekikezdtünk volna a napnak, megírtam a napokkal ezelőtt megvett képeslapot a Kicsiknek és gyorsan be is dobtam a recepciónál lévő postaládába, majd felolvastam a tegnapelőtti naplót Zsókának. A reggeli készítése ma kicsit hosszadalmasabb volt, mert bundás kenyér volt a menü. Elfogyasztása után megírtam a tegnapi napot, majd e-maileket a családnak. Még mindig nagyon gyötör az izomláz, Zsóka kicsit jobban áll, valószínűleg azért, mert tegnap többet mozgott. El is határoztuk, hogy sétálunk egyet a környéken, hogy én is javuljak végre. Mindkét irányban elmentünk, amíg a parti út tart. Láttunk pár szép házat, magánházakat és apartmanokat, és sok elhanyagolt telket. A környék legkomolyabb helye a kemping a maga hangulatos tavernájával. Eddigre az idő is megemberelte magát és elhatároztuk, kimegyünk napozni egy kicsit. Kettőre raktuk össze a dolgokat és fél ötig maradtunk kint. Fürdésről szó sem lehetett, a tenger erősen hullámzott és a szél is csak a végére csendesedett el. Miután bejöttünk, elkezdtük készíteni a vacsorát. A tegnapról maradt húsokhoz sütünk ki krumplit, hagymát és sajtot. Pár tojás is a platnin fogja végezni. Este várhatóan korán ki tudunk ülni a kocsi elé, és két hét után ismét csinálhatunk egy nyugodt estét. Kissamos, 2015. június 3, szerda, 40. nap Ma egy igazi pihenős-strandolós napot csináltunk. A szokásoknak megfelelően a banki SMS ébresztett fél kilenckor. Kényelmesen megreggeliztünk és összekészültünk a strandoláshoz. 11 előtt értünk a strandra és fél ötig maradtunk. Nem voltak sokan, nyugodtan napozhattunk. A nap szépen sütött, de nem tűnt erősnek, enyhe szél fújt a tenger felöl. Készítettem pár felvételt a környékről.
153
Ez a terület egy nagy öböl. Két észak-déli irányú hegyes földnyelv, melyek teljesen lakatlanok, egymással párhuzamosan kilenc kilométer távolságban húsz kilométernyire nyúlik be a tengerbe. Az öböl végén van a parton nagykavicsos, a víz szélén kiskavicsos, beljebb pár méteren megint nagykavicsos, majd homokos part. Ma fürödni is lehetett és ezzel mindketten éltünk is.
Visszatérve a lakóautóhoz elmentünk lezuhanyozni, majd Rózsiba töltöttem át a következő hetekre tervezett útvonalakat. Utána, már a holnapi kompozásra készülve, Zsóka megfőzött pár tojást, megírtam a naplót, megnéztem a bankot, a leveleket és elkezdtünk készülődni a vacsorához. Úgy határoztunk, ma a kemping hangulatos tavernájában eszünk valamit. Az Égei tengeren, 2015. június 4, csütörtök, 41. nap Este a vacsora jól sikerült. Fél hétkor ültünk be tavernába. Ettünk egy görögsalátát, sült halat némi sült krumplival, ittunk hozzá ketten egy fél liter fehér folyó bort. Utána kaptunk talán másfél deci rákit, és valami gyümölcsöt. Borravalóval fizettünk egy ötvenest. Nyolc órára a kocsinál voltunk. Még kiültünk beszélgetni és olvasni egy jó órát.
Reggel kissé felhős időre ébredtünk. Kimentem kenyérért a portán lévő minimarketbe, majd megreggeliztünk. Tettünk pár előkészületi lépést az éjszakai kompozáshoz, és fél 12-kor kimentünk a strandra. 154
Az idő egészen megemberelte magát és jót napoztunk. A vízbe csak egyszer mentünk be, eléggé hullámzott. Kettőig maradtunk kint, mert még sok tennivaló maradt és öt után szeretnénk indulni. Zsóka kívánságára töröltük a programból a városnézést Chania-ban. Úgy vélte, hogy három napja, amikor kétszer is átautóztunk a városon a Samaria túra okán, láttunk eleget. Visszatérve a strandról folytattuk a dolgok elpakolását, felmentem az internetre megnézni a leveleket (senki sem válaszolt) és a bankot, Zsóka csinált egy virslivel és kemény tojással dúsított salátát. Ezt megettük, elment mosogatni, kiürítettem a WC-t, elmentünk zuhanyozni, fizettünk, befejeztük a pakolást és háromnegyed ötkor indultunk Chania felé. Az út eseménymentes volt, csak Rózsival volt némi bajunk. Most nem ő volt a bűnös, hanem én. A kompkikötőt a városi kikötő helyére adtam meg. Ezért eleve át akart vinni minket a városon. Előre elhatároztuk, ezt nem hagyjuk, és ott térünk le a főútról, ahol két hete felhajtottunk rá. Ezzel nem is volt baj, csak innen meg vissza akart vinni a belvárosba. Sajnos közben Rózsi útvonalnaplójából archiválásra kerültek a két hét előtti adatok, így nem mutatta, hogy merre is jöttünk ki a kikötőből. Bekeveredtünk kis utcákba, meg alacsony aluljárókba, de ki tudtunk kecmeregni, és emlékeink alapján jutottunk el a kikötőbe. Ekkor fél hat volt. Ezzel krétai kirándulásunk befejeződött. Nehéz azonnal értékelni, de pár dolog azért megállapítható. A kuplung problémája nemcsak az első napokat keserítette meg, hanem egy napot elvesztettünk, és miatta a programot kétszer is át kellett kavarni. Hogy ez azután javított, vagy rontott a dolgokon, nehéz megmondani. Minden esetre a Samaria szurdok, mint az egyik legfontosabb és vitathatatlanul a legnehezebb része a két hétnek, a végére került. Ezzel végig kicsit stresszben voltunk, és átsiettünk pár helyen, hogy ezt mindenképpen teljesíteni tudjuk. Ugyanakkor szerencsés volt, hogy a végére hagyott pihenőnapokon tudtuk kikúrálni izomlázunkat, mely bizony legalább a túra utáni két napot igénybe vette. Összességében, amit meg akartunk, és érdemes megnézni, azt többségében bejártuk. Lehetett volna további helyekre elmenni, de akkor a nagy kocsival olyan utakon kellett volna autózni, amit nem mertünk megtenni. Talán lehetett volna egy héttel többet szánni a szigetre, - annak idején Szardíniára és Korzikára is 3-3- hetet hagytunk, - de akkor lehet, hogy nem maradt volna elég a szárazföldi részek tervezett bejárására. Egyetlen nagy komphajó állt bent, de az nem a mi vállalatunké volt. Félreálltam és elmentem a jegypénztárhoz. Ott mondták, nincs semmi baj, a két cég közösen értékesíti a jegyeket, és hol egyik, hol másik indítja a hajókat. A jegyünk rendben van, de csak hatkor lehet felmenni a fedélzetre. A fél órát szépen kivártuk a kocsiban, majd a közben rendre behajózó kamionok között elsőnek mentünk fel a fedélzetre. Itt azonnal jeleztem, hogy villanyt kérek, ezért a felső fedélzetre irányítottak. Itt egy felhúzott rámpára kellett betolatnom. Fél óra múlva jött egy koma, aki kijelölte a csatlakozót.
155
Közben Zsóka a két hét előtti tapasztalat alapján keresett helyet a fedélzeti szalonban. Ez a hajó kisebb volt, mint a múltkori, de talán modernebb. Találtunk olyan helyet, ahol a TV-k egyike sem üvöltött és megfelelően szétpakolva elég helyet tudtunk elfoglalni, hogy aludhassunk valamennyit éjjel. Még indulás előtt felmentem a fedélzetre, hogy készítsek pár képet. Nyugatra a szembesütő nap és egy ronda nagy betonépület miatt nem volt értelme próbálkozni. Másik irányban egy nem túl sokat mondó hegyvonulatot érdemes lett volna megörökíteni, de a kompkikötővel szomszédos haditengerészeti bázis, - mely inkább vízi rozsdatemető volt, - miatt elvileg nem volt szabad fényképezni, és a téma nem volt annyira érdekes, hogy kockáztassak egy konfliktust. Így beültünk a szalonba, és olvastunk, amíg éjfél felé elcsendesedett kissé a hajó, és mi is elálmosodtunk.
156
